Nemzetállamok újragondolása

HORVÁTH GABRIELLA Nemzetállamok újragondolása 1. Bevezetés: nemzetállamok kontra kisebbségeik A nemzetállamok újragondolása szükséges a posztszuverenitás korában, amikor azt tapasztaljuk, hogy a liberális nacionalizmus elméletére alapozott demokratikus berendezkedésű nemzetállam nem képes kielégítő megoldást felmutatni határai közé szorult nemzeti kisebbségei számára. Olyan új hatások érik a kisebbségi kérdésben a klasszikus nemzetállami szuverenitást és a demokráciát, amelyek lehetővé teszik egy igazságosabb, a nemzeti hovatartozáson alapuló társadalomszervező erőt felváltó rendszer kidolgozását. 1 A kisebbségek helyzete meghatározott abból a szempontból, hogy sorsuk erőteljesen függ attól a nemzetállamtól, amelynek területén élnek. A nemzetállamok létét, sőt újbóli virágkorát tagadni felesleges, hiszen legújabb kori történelmünk is bőven rendelkezik nemzeti alapon megalakuló, vagy újjáalakuló államok példáival. Elég csak az egykori Jugoszlávia területén létrejött új államokra gondolnunk. Elfogadott tény az is, hogy a nemzetállam építése - különösen kezdeti szakaszában- szükségszerűen együtt jár a nacionalizmus erőteljes – igaz, ma már nemzetközi minimumkövetelmények által elvileg korlátozott - megnyilvánulásaival. Ha az államalkotó nemzet nacionalizmusa elfogadható, akkor legalábbis analóg módon, és erre reakcióként, a kisebbség hasonló, nacionalista törekvései is jogosnak tekinthetők, amennyiben az egyenlőség emberi jogi kiindulópontját választjuk.2 Ha ezeket az előfeltevéseket elfogadjuk, akkor könnyű belátni azt a következtetést, hogy a nemzetállami keretekbe szorult kisebbségek és a nemzetállamok sorsa – legalábbis egy bizonyos mértékben - örök harc és tusakodás a hatalmi viszonyok sűrűjében. Mindezt a harcot csak bonyolítja, hogy a nemzetállammá alakulás folyamata nem lezárt, és soha sem befejezett folyamat, ahogy arra több gondolkodó felhívja a figyelmet3, továbbá a kisebbségek kivívott jogai sem kőbe A kisebbségek elnevezésében itt a további tipológiát kerülendő azt az általános megfogalmazást tekintem irányadónak, amelyet Jacque Deschénes dolgozott ki 1985-ben: ”egy állam polgárainak olyan csoportja, amely számszerű kisebbséget alkot, az adott államban nincs domináns helyzetben, s olyan enikai, vallási vagy nyelvi sajátosságai vannak, amelyek különböznek a népesség többségének ilyen jellemzőitől, olyan összetartozás-érzésről (szolidaritásról) tanúskodik, hogy –ha rejtett formában is-kollektív akarat alapján sajátos csoportként kíván fennmaradni, és célja, hogy a törvény előtt a többséggel egyenlő jogokat és elbírálást élvezzen.” Girasoli,. Nicola: A nemzeti kisebbségek fogalmáról, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985, 114-115.o. 2 Kymlicka, Will- Straehle, Christine: Kozmopolitanizmus, nemzetállamok, kisebbségi nacionalizmus in Kellék, Pro Philosophia Alapítvány, Kolozsvár 2000. 17.sz. 27-56.o. 3 Kymlicka, Will- Straehle, Christine: Kozmopolitanizmus, nemzetállamok, kisebbségi nacionalizmus in Kellék, Pro Philosophia Alapítvány , Kolozsvár, 2000. 17.sz. 27-56.o.; Keating, Michael: Töbnemzetiségű demokráciák a szuverenitás utáni világrendben in Pro 1

119

vésett vívmányok, tekintettel arra, hogy az állam és kisebbségei közötti politikai viszony is folyamatos dinamikát mutat. Létezik jelenkorunkban felvilágosult, rugalmasabb válasz a kisebbségi problémára a mérsékelt liberális nacionalizmusra épülő nemzetállam formájában, illetve a nemzetállam klasszikus formáját meghaladó multietnikus, vagy többnemzetiségű állam modelljében. Azonban tapasztalhatjuk, hogy ezek számos problémával küzdenek: így a multietnikus állam működtetése önmagában is komoly elméleti és gyakorlati kihívás, továbbá az erősödő nacionalizmusok miatt is felvetődik ezen államformák életképességének kérdése. Igen jelentős továbbá a kisebbségek helyzetére gyakorolt befolyás szempontjából, hogy azok a tényezők és feltételek amelyek által meghatározottan a nemzetállamok léteznek, folyamatos változásban vannak. Vitathatatlan a kettős jelenség, mely szerint egyfelől tapasztalhatjuk a nemzetállamok újbóli „virágkorát”, másfelől viszont egyaránt jellemzi korszakunkat az ún. ”poszt”szuverenitás”4, melyben az állam kizárólagos szuverenitásának átalakulása figyelhető meg. Megjelennek új erők, amelyek ugyan még nem letisztult formában, de a maguk számára szintén a hatalom gyakorlásának egyegy szeletét vindikálják. Ezek a kisebb-nagyobb szervezetek, hatalmi központok, mint az NGO-k, önkormányzatok, régiók, az Európai Unió, NATO, Európa Tanács, ENSZ szintén meghatározó befolyást gyakorolhatnak a kisebbségek helyzetének jövőbeni alakulására. Azonban kisebbségvédelmi rendszerük, és még inkább a nemzeti alapon működőképes szervezőerőt felmutatni képes nemzetállamot meghaladó voltuk kérdéses. Ezek a szerveződési szintek azonban magukban hordozhatnak megoldási lehetőségeket, amelyek a nemzeti alapon való szerveződést kiegészítik, és a kisebbségek nemzetállamokhoz kötött problémáira a megoldás reményét kínálhatják. Mindezen alapvetéseket követően feltehetjük tehát a kérdést, hogy mit kezdhet az állam a kisebbségeivel jelenkorunkban? Létezik-e általános érvényű megoldás az adott politikai, társadalomszervezési paradigmák között, amely megnyugtató megoldást jelentene a nacionalizmusok találkozása kapcsán felmerülő kérdésekre? 2. A liberális nacionalizmusra épülő nemzetállam Ha a liberális nacionalizmusra épülő nemzetállam legdemokratikusabb, legmérsékeltebb formáját vesszük is górcső alá, az még a legfelvilágosultabbnak

Minoritate Pro Minoritate Alapítvány, Budapest,2004 tavasz, 22-24.o, Kis János: Túl a nemzetállamon II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest, 1996. április III.évfolyam I. évfolyam 2. szám 34. o. Losoncz Alpár: Szempontok a nemzeti kisebbség értelmezéséhez in: Kántor Zoltán-Majtényi Balázs: Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről , Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005.95-98.o. 4 Kis János: Túl a nemzetállamon .II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest, 1996. április II. évfolyam, I. évfolyam 2. szám 34.o, Keating, Michael: Töbnemzetiségű demokráciák a szuverenitás utáni világrendben in Pro Minoritate, Pro Minoritate Alapítvány, Budapest,2004 tavasz, 30-33.o

120

tűnő kisebbségpolitikával sem tudja feltétlenül garantálni kisebbségei követeléseinek kielégítését. A hatalmi viszonyok szövetében a nemzetállam és kisebbségeinek kapcsolata ugyanis dinamikus jelleget mutat. Olyan tényezőktől függ, mint a kisebbségek szervezettségi szintje, a kisebbség lélekszáma, társadalmi helyzete. Továbbá meghatározza az is, hogy az állam milyen nemzetállam-építési technikákat követ, milyen a viszonya az esetleges anyaállammal, a nemzetközi közösséggel.5 Mi az tehát, amit a nemzetállam kisebbségeivel kezdeni tud? Mit enged meg a nemzeti alapon szerveződő állam paradigmája az állam területén élő kisebbségek számára? A klasszikus értelmezés szerint a liberális nacionalizmusra épülő nemzetállam politikai nemzetként egyenlő állampolgárnak ismeri el a területén élőket, tekintet nélkül nemzeti hovatartozásukra, és a továbbiakban - legalábbis állam által garantált politikai jogok tekintetében - nincs tekintettel a kisebbségi jellegre. Eszerint a liberális nacionalizmus elméletében voltaképpen az állam egyenlőként bánik polgáraival, hiszen mindenki ugyanazt az állampolgárságot kapja, és a magánélet területére utalt nemzeti identitás megélését pedig nem gátolja, tehát egyenlő szabadságot is biztosít. Természetesen ezen elv következetes alkalmazását a nemzetiségek szempontjából akár cinikusnak is gondolhatjuk, hiszen az általa kialakuló, ideálisnak tűnő egyenlőségnek mégiscsak az az ára, hogy egy nemzet-egy nyelve, egy kultúrája kiemelődik a többi közül, amihez politikai jogok is társulnak. Legegyszerűbb példa ennek igazolására a hivatalos nyelv meghatározásának kérdése. Igaz ugyan, hogy a liberális nacionalisták elmélete szerint a demokratikus berendezkedés alapkövetelményei, mint a társadalmi igazságosság, a tanácskozó demokrácia megvalósítása és az egyéni szabadság garantálása csak a nemzeti liberális keretek között valósítható meg. Azonban a fentebb kifejtett érvelésük még a jóhiszeműség feltételezése mellett is vitatható a kisebbségi jogok elismerésének hiánya, és a kisebbségi nacionalizmus elfojtása miatt. A rendszer elméleti alapvetéseinek ma is vannak követői, hiszen például Franciaország, Görögország hasonló elveket követve tagadja meg a kisebbségek elismerését országa területén. Franciaország állandó képviselője az ENSZ-ben úgy fogalmazott 1976-ban, hogy „a francia nép nem ismer el különbségtételt etnikai jellemzők alapján, és ennélfogva bármely kisebbségfogalmat visszautasít.”, 1991. április 12-én pedig a francia Alkotmánytanács kijelentette, hogy Franciaországban csak egy nép van, a francia nép, és így a korzikaiakat például nem ismeri el kisebbségként, csak mint az állam részét alkotó „korzikai népet”. 6

Brubaker, Rogers: Natonal Minorities, National States and External National Homelands in the New Europe,in Deadelus, American Academy for Arts and Sciences, Cambridge, 1995. 2.szám 108.o. 6 Gerencsér Balázs-Juhász Albin: A kárpát-medencei magyar autonómiák lehetőségei az ezredfordulón (on-line) in Magyar Kisebbség Nemzetpolitkai Szemle, BEVET Kft, Kolozsvár Új Sorozat, VI. évfolyam, 2000.2.(20.) szám, http://www.hhrf.org/magyarkisebbseg/0002/m000229.html 5

121

Természetesen Franciaországban nem csak a korzikaiak élnek kisebbségként, hanem pl.: bretonok, elzászi németek, katalánok és baszkok is, akik kisebbségként való elfogadását szintén alkotmányába ütközőnek tartja az ország. Ugyanakkor megfigyelhető rendkívül kis mértékben Franciaország „engedése” a kisebbségi kérdésben. Elismeri például alkotmányában a vallásszabadságot: „…Tiszteletben tartja mindenki hitét”. A vallásszabadság garantálása során felmerülő - és a nemzeti-etnikai sokszínűséghez is kapcsolódó problémákat a laicitás elvére támaszkodva igyekszik az állam „semlegesíteni”, ami azonban akár nemzeti-etnikai problémákat, konfliktusokat is generálhat, ahogy azt a vallási jelképek viseléséről szóló törvény 2004-es elfogadásakor tapasztalhattuk.7 Ugyan a nemzeti-etnikai kisebbségek vonatkozásában a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 27. cikkéhez fenntartást fűzött és megakadályozta az Emberi Jogok Európai Egyezményének kisebbségi jogokra vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvének elfogadását is, viszont- igaz hosszú viták árán- de aláírta a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját 1999-ben. Ezentúl jelentős eredmény a korzikai nyelv elismerése regionális nyelvként, a breton és baszk közösségek anyanyelvi oktatásának lehetősége, valamint a közigazgatási decentralizációs folyamatok során a területi közösségeknek garantált nagyfokú pénzügyi szabadság. Talán a legfontosabb - bár a korzikaiak számára még mindig nem kielégítő önállóságot biztosítva -, hogy a 2002/92.számú törvény olyan jogot garantál, amellyel ugyan nem ruházza át az önálló jogalkotást a Korzikai Gyűlésre, de megadja a lehetőséget, hogy az elfogadja a központilag megalkotott törvényeket és végrehajtási szabályokat. Franciaországban a nyitást kettős folyamat határozza meg: egyfelől tapasztalható a decentralizáció, a közigazgatási hatékonyság fokozásának szükségessége, másfelől viszont a kisebbségek kollektív jogainak elismerése iránti igény is egyre határozottabb, amellyel az államnak törődnie kell.8 Mindezek a lépések azonban még nem vezettek ahhoz a paradigmaváltáshoz a francia politikai gondolkodásban, ami a kisebbségek alkotmányos elismerését garantálhatná.9 Görögország szintén egyetlen kisebbség létét hajlandó elismerni, mégpedig a Nyugat-Trákiában élő törököket. Más kisebbségek jelenlétét, így például a macedónokét vagy a bolgárokét, vlachokét vitatják. A vallásszabadság szempontjából is problematikus alkotmányos gyakorlata, hiszen az ortodox vallást uralkodónak nevezi meg a többi valláshoz képest, ami a gyakorlatban

Szajbély Katalin: A vallási jelképek viseléséről szóló törvény Franciaországban (on line) in Jogelméleti Szemle 2004/4. szám, http://jesz.ajk.elte.hu/szajbely20.html 8 Izsák Balázs: Kisebbségi autonómiák Európában (on-line)in Erdélyi Napló,Kalauz Kft, Kolozsvár,XVIII. Évfolyam, 13.(860.)szám 2008.április 2. http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=8823 9 Kardos Gábor: Kisebbségek: konfliktusok és garanciák, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. 63.o. 7

122

előjogokkal is társul, és ez több ízben eredményezte, hogy az országnak nemzetközi fórumon kellett magyarázatot adnia gyakorlatára.10 Természetesen a liberális nacionalizmusra épülő nemzetállam klasszikus formáján alapulva megfigyelhető a nemzetállamok „engedése” a kisebbségi nacionalizmusnak -ahogy azt láthattuk a legszigorúbb Franciaország példáján is. Fontos leszögezni, hogy a demokrácia és a nemzetállam nem olyan tényezők, amelyek a történelem befejezett produktumai, hanem folyamatosan változnak, jól mutatja ezt, hogy nincs két teljesen egyforma rendszert felmutatni képes nemzetállam, és demokrácia sem. Így a nemzetállam klasszikus, a politikai nemzeten alapuló, és a nemzetiségek nacionalizmusának egyáltalán nem teret engedő attitűdjéhez képest ma már sok, attól eltérő alapvetően demokratikus berendezkedésű „mérsékelt” vagy „megengedő” nemzetállamot figyelhetünk meg. Másrészt fontos tényező az emberi jogok elméleti kidolgozása, megalapozottsága is ebben a folyamatban. Adott egyfelől az a tétel, amely szerint a nemzeti identitás szabad megválasztásához való jogot (és a nemzetiségek nacionalizmusát ez alapján) emberi jogi alapon illik garantálni. Ez ma olyan nemzetközi szinten garantált jog,11 amelyet egy magát demokratikusnak nevező állam nem vitathat el. A másik nagyon fontos tétel, amely alapvetően meghatározza a nemzetállamok gondolkodását, a népirtás jellegű bűncselekmények elkövetésének a tilalma. 12 Ha tovább keresgélünk a nemzetközi jogban, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy jogi kötőerővel rendelkező kisebbségvédelmi dokumentumokat ugyan nem találunk túl nagy számban (pl.: A Faji Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről Szóló Egyezmény-1969/8.tvr.), de a minimális alapstandardokat rögzítő dokumentumok, az ajánlások és deklarációk (pl.: az Európa Tanács Keretegyezménye a Nemzeti Kisebbségek Védelméről; a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, az EBESZ politikai deklarációi, vagy az Európai Bíróság gyakorlata) segítik azt, hogy a kisebbségek felé az államok nyitottabbá váljanak, toleranciát tanúsítsanak. Az emberi jogi megalapozottsághoz természetesen hozzájárul számos szomorú történelmi tapasztalat, és az a vitathatatlan tény is, hogy az utilitarista és biztonságpolitikai megközelítés inkább megnehezítik az etnikai jellegű konfliktusok kezelését, és rombolják az állam nemzetközi presztizsét.

Varga Attila: Állam és egyház viszonyrendszerének jellemzése,(on line) in Magyar Kisebbség, Nemzetpolitikai Szemle, BEVET Kft, Kolozsvár, VI. évfolyam, 200.4.(22.) szám http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&cikk=m000423.html 11 Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 27. cikk: „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebségek élnek, az ilyen kisebbséghez tartozó személyektől” nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival közösségben saját kulturális életük legyen, hogy vallják és gyakorolják saját vallásukat, vagy hogy saját nyelvüket használják.” 12 Népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában 1948 december 6-án született ENSZ Egyezmény, amely minden államot, az Egyezményt alá nem írókat is köti szokásjogi alapon-1955/16.tvr.. 10

123

Mindezen változások, tényezők hatásra megfigyelhető, hogy a nemzetállamok – a fent említett szempontok által meghatározottan garantálhatnak kisebbségi jogokat a területükön élő kisebbségek számára. Atekintetben, hogy ebben meddig kell elmenniük, meglehetősen szabad kezet kapnak a nemzetállamok, és nagymértékben függ a kisebbség érdekérvényesítő képességétől is. Természetesen ez a tendencia nem azt jelenti, hogy a nemzetállami nacionalizmus eltűnik, vagy feltett kézzel átadja a terepet a kisebbségeknek. Csupán annyit jelent, hogy elsősorban emberi jogi alapokon elismeri azt a tényt, hogy a kisebbségeknek is joguk van a saját nacionalizmusukra, és ezt számára még elfogadható politikai - jogi keretben kifejezésre juttatja. Így tehát az a kettősség figyelhető meg, hogy a nemzetállam saját nacionalizmusának is a fent említett keretek között- a törvényesség, jogállamiság, emberi jogok keretei között- teret enged, és például az állami nyelvpolitika, vagy a közigazgatási határok megrajzolása által, esetleg a területén történő népességszabályozással, áttelepítésekkel építi saját nemzetállamát, ugyanakkor viszont- mindemellett a kisebbségek számára bizonyos különjogokat garantál. Ezen különjogok tárháza, terjedelme és mélysége tehát sokrétű lehet: a hivatalos helyeken a nemzetiségi nyelv használatának a garantálása, a nemzetiségi oktatáshoz való jog, a nemzeti kultúra állami támogatása révén, politikai részvétel garantálásával elsősorban az önkormányzatok által, nemzeti szimbólumok hivatalos helyeken való közzétételével, stb. A különjogok tekintetében jelentősége van annak, hogy pusztán az egyént megillető jogokat garantál-e az állam, ilyen például az identitás megválasztási szabadságának a biztosítása. Ez elvileg nem igényel túl nagy ráfordítást sem a többségi társadalomtól, sem pedig az államtól, ha az állam úgy értelmezi a szerepét, hogy csupán magánviszonyok közepette kell engednie annak megnyilvánulásait. Ha közösségként ismeri el az állam az adott nemzetiséget, az már az jelenti, hogy csoporthoz kötött jogként a hivatali nyelvhasználatra, az anyanyelvi oktatásra ad lehetőséget, vagy kollektív jogként a politikai részvételhez is garanciákat ad önkormányzatok alakításának formájában, esetleg a területi autónómia garantálásával.13 Az ilyen típusú jogok biztosítása, már tevőleges magatartást vár el az államtól, és feltételezi, hogy nem csak az egyént, hanem a közösséget, és annak jogát bizonyos jogosítványokhoz is elismeri. Ez a lehetőség pedig már átvezet egy olyan területre, amely Kymlicka szerint is kívánatos volna, hogy tudni illik az állam hagyjon fel saját nemzetállam építési törekvéseivel, és lépjen a multietnikus vagy többnemzetiségű állam útjára, amely igazságosabbnak tűnő megoldással kecsegtet, mint egyetlen nemzet hegemóniája az államban. Hiába ugyanis a nemzetállam kisebbségpolitikája, és a kisebbségi különjogok garantálása, a folyamat kettős. Igaz ugyan, hogy az állam több - kevesebb jogot garantál a nemzetiségei számára, azonban ez soha nem eredményezi a Kis János Túl a nemzetállamon II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest, 1996. április II. évfolyam, I. évfolyam 2.. szám 24-28 .o. 13

124

kisebbségek és a nemzetállam kapcsolatának nyugvópontra jutását. Jellemző ugyanis az, hogy miközben a nemzetállam jogokat garantál a nemzetiségeinek, aközben éppen annyira rombolja is őket,14azáltal hogy nemzetállamát építi, meghatározza a hivatalos nyelvet, a közigazgatási határokat stb. Az egyensúlyt nehéz megtalálni – és a liberális nacionalizmusra épülő államnak nem is ez a célja - a jogokat adó, és asszimiliációt elősegítő intézkedések között. Ezért a kisebbségek az asszimiláció és az elszakadás két végpontja közötti egyenesen mozoghatnak mindkét irányban. Ha jól szervezett, területileg koncentrált és növekvő lélekszámú a nemzetiség, valószínű az elszakadás felé közelít inkább hiába is ad a nemzetállam akár területi autonómiát is garantáló jogokat a kezébe. Ezzel szemben egy alacsony szervezettségi szintet mutató, csökkenő létszámú, dekoncentrált kisebbség egy idő után valószínűleg nehezen tudja megtartani különjogait, és könnyen az asszimiláció áldozata lesz. Az etnikailag tiszta nemzetállamokra való osztódás, akár az asszimiláció révén, akár az elszakadás útján, több kutató szerint sem életképes megoldás, sem gazdaságilag, sem etnikailag nem kivitelezhető, hiszen teljes mértékben megtisztítani etnikailag területeket ma már tilos, annyi államot pedig, ahány nemzetiség létezik, lehetetlen létrehozni. Ezért aztán érdemes más irányban vizsgálódni: az etnikailag semleges állam lehetőségét, illetve a területi autonómia, és a multietnikus berendezkedésű állam gondolatát elemezni. 3. Az etnikailag semleges állam lehetősége Amikor azt tapasztaljuk, hogy a liberális nacionalizmus elve szerint létrejövő nemzetállam nem tudja kielégíteni megfelelően a kisebbségi igényeket, sőt az általa alkalmazott egyenlőség elve hátrányba sodorhatja nemzeti kisebbségeit, akkor a megoldást lehet keresni egy szögesen ellentétes elméletben: az etnikailag semleges államéban.15 Az állam ebben az esetben hasonlóan a vallásokkal szemben tanúsított elvi semlegességhez, a területén élő népcsoportokhoz is semlegesen viszonyul. Milyen következményekkel járna egy ilyen döntés az állam részéről? Olyan problémákat lehet felvetni ezzel az első hangzásra nemzetiségek számára szimpatikusnak tetsző megoldással szemben, mint a hivatalos nyelv meghatározásának nehézsége, az állami ünnepnapok meghatározásának problémái, vagy az állam nevének deetnicizálási lehetősége. De a legsúlyosabb probléma az lehet, hogy az etnikailag semleges államnak a polgáraihoz nincs több kötődése, mint egy gazdasági szolgáltató vállalkozásnak az ügyfeleihez, és így az állampolgárok az államként működő vállalkozás ügyfeleivé minősülnének át.16 Vagyis a szolidaritás és a lojalitás teljesen hiányzik, azok a

Connor,Walker: Nation Building or Nation Destroying? In World Politics,Cambridge University Press, Princeton, 1972. 24. sz. 319-355.o. 15 Gombár Csaba: Magammal vitázom. Nemzetről, etnikumról, az egyes emberről. Budapest, Korridor Politikai kutatások Központja, 1996. 16 Kis János: Túl a nemzetállamon I. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest 1996. március II. évfolyam, I. évfolyam 1. szám 37-38 .o. 14

125

legfontosabb jellemzők, amelyek miatt a nacionalizmus viszont képes a társadalom szervező erejévé válni, és amit más szervező elvnek nem sikerült eddig felváltania. Így az etnikai semlegességre nem tekinthetünk úgy, mint amely a nemzeti kisebbségek problémáinak megoldására alkalmas elmélet vagy államszervezőelv, és a gyakorlatban is kivitelezhetetlennek tűnik az ún bevándorló államokban, mint pl.: az USA, Kanada vagy a dél-amerikai államok. 4. Többnemzetűség, soknemzetűség, multietnikus állam Kymlicka úgy veti fel a többnemzetiségűség gondolatát, hogy nem szükséges teljesen elvetni a liberális nacionalizmus elgondolásait. Annak alapvetéseit a demokrácia megvalósításához ő is hasznosnak véli, viszont alapvető célját szükségesnek tartja átalakítani.17 Amennyiben feladjuk az egy nemzet egy állam ideológiát, akkor szerinte az új célkitűzés a multinacionalista állam lehet, amely többnemzetiségű föderalizmusként valósulhat meg. A liberális nacionalizmus talaján kialakított nemzetállamból nő ki, méghozzá a nemzetiségeknek adott jogok mélysége, - a hatalom megosztása - adja hozzá az erőt és alapot. Találhatunk példát erre Spanyolországban, Belgiumban, vagy NagyBritanniában is, de Kanada is kiváló példa. Keating különbséget tesz többnemzetiségű - a nemzetiség fogalma itt többes, változik kontextustól függően- és soknemzetiségű állam között - ahol csak jól körülhatárolható nemzetiségi csoportok egymás mellett éléséről van szó, és kísérletet tesz a többnemzetiségű társadalom szervező erejének a meghatározására is, amelyet a közös alkotmányban lát.18 Ő is felveti azonban annak problémáját, hogy a közös alkotmányos értékek meghatározásánál ütközhetnek akadályba a nemzetek. Keating azonban - ahogy sok más szerző az ilyen közös alkotmányosság alapján szerveződő államokat elkülöníti a szimpla föderalizmustól, és arra épít, hogy az állam politikai közösség, de abban több démosz él, amelyeket az alkotmányos értékek, az a közös harc, amely révén elérik az állam kialakulását, gyúrnak egy közösséggé.19 Azonban akár multietnikusnak, akár többnemzetiségűnek nevezzük az államot, bármennyire is optimista látásmódra adnak okot, és a nemzetiségek szempontjából sokkal több politikai jóval kecsegtetnek, mint a nemzetállam, sok kérdést vetnek fel. Az egyik ilyen alapvető probléma, hogy milyen elvek alapján határozzuk meg a multietnikus jelleget. Kis János is úgy érvel az általa társnemzetinek nevezett állam mellett, mint amely sokkal inkább üdvözlésre méltó a nacionalizmusnál és a nemzeti neutralizmusnál, amely ”több etnikai gyökerű

17 Kymlicka, Will- Straehle, Christine: Kozmopolitanizmus, nemzetállamok, kisebbségi nacionalizmus in Kellék, Pro Philosophia Alapítvány, Kolozsvár 2000. 17.sz. 27-56.o. 18 Keating, Michael: Többnemzetiségú demokráciák a szuverenitás utáni világrendben in Pro Minoritate, Pro Minoritate Alapítvány, Budapest, 2004. tavasz. 28-29.o. 19 ld.: Habermas, Jürgen: Staatsbürgerschaft und nationale Identität, in Habermas, Jürgen:Faktizität und Geltung. Suhrkamp, Frankfurt am Main 1992. 642.o.

126

csoportot is beemelne a hivatalosan elismert közösségek közé”.20 De nem egyértelmű, hogy kik, mely csoportok válhatnak a politikai közösség részévé, és melyek nem: etnikai alapon történik-e a kiválasztás, vagy Habermasra alapozottan a közös alkotmányos értékek mentén történik az állam szervezése. Amennyiben pedig nem kötődik egyetlen nemzethez sem az állam, hanem a közös alkotmányos értékekhez, akkor ezek kidolgozásához melyek a szempontok. Kis János elméletében megfelel a társnemzet célkitűzése a Kymicka által multinacionálisnak, vagy Keating által többnemzetiségűnek nevezett állam alapvetéseinek. A társnemzet az etnikailag megosztott társadalmakban jön létre, ahol az állam minden polgárát egyenlőként kezeli, és a területén élő etnikumok politikai közösségét, hagyományát, kultúráját fogadja el, és tekinti sajátjának, nem pedig egyetlen kiválasztott nemzetét. A társnemzeti állam segítséget ad csoporthoz kötött jogok illetve kollektív jogok formájában a hátrányos helyzetű csoportoknak is.21 A multietnikus állam elmélete nem ad választ továbbá arra a kérdésre sem, hogy hogyan integrálja esetleg azokat az újonnan „betelepülő” nemzetiségeket, amelyek szintén vindikálhatnak maguknak kisebbségi jogokat. Ha a nemzetállamoknál felrajzolt egyenest újból magunk elé képzeljük, akkor felmerül az a kérdés is, mely szerint a multietnikus államban résztvevők, akik társnemzetekként élnek együtt, miért lesznek arra motiváltak, hogy részesei maradjanak a multietnikus, föderatív államnak, és ne kívánjanak önálló államot létrehozni, esetleg anyaállamukhoz csatlakozni. Az eddig teljesen dinamikusnak feltételezett viszonyról elképzelhető-e, hogy a társnemzeti jelleg okozza a nyugvópontra jutást. Különösen aktuális ez a kérdés manapság, amikor a nacionalizmusok, a szélső jobboldali pártok megerősödését tapasztalhatjuk általánosságban, és a Kymlicka által még pozitív példaként felhozott multietnikus államok is komoly problémákkal küzdenek. A közös alkotmányos értékek lehetnek válaszok erre a kérdésre, de ilyen típusú sikerre vitt alkotmánnyal eddig még nem találkozhattunk. Érdemes megemlíteni a multietnikus állam alkotmányos alapértékeinek sikerességével kapcsolatban Svájc példáját, ahol az alkotmány a területileg rendkívül jól elhatárolt 3 nemzetiség, a francia, német, olasz, valamint a kevésbé elszigetelt rétoromán nyelvű közösség számára hoz létre államszövetséget, példátlan teret biztosítva e közösségek számára, hogy saját nyelvükön élhessék életükez és ahol egyik nemzet sem követeli a kizárólagosságot az államalkotó nemzeteként való elismerésre. A multietnikus berendezkedés zavartalan működését alapvetően két intézmény biztosítja Svájcban: egyfelől a közvetlen demokrácia, másfelől a föderatív berendezkedés és devolúció. A közvetlen hatalomgyakorlás eszközei, úgy mint a népi kezdeményezés és a népszavazás azt garantálják, hogy a döntéshozatalt akár a kisebbségben lévők is befolyásolhatják, míg a föderális Kiss, János: Túl a nemzetállamon II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest 1996. április II. évfolyam, I. évfolyam 2.. szám 24-28 .o. 21 Kiss, János: Túl a nemzetállamon II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest 1996. április II. évfolyam, I. évfolyam 2.. szám 27.o.. 20

127

szerkezet azt biztosítja, hogy egy-egy nemzetiség a saját kantonjában többségben lévén kompenzálhatja az állami szinten elszenvedett kisebbségi helyzetét. Ez alól a rétorománok kivételt képeznek, hiszen nekik nincs saját kantonjuk. 22 Szalayné Sándor Erzsébet rámutat tanulmányában arra, hogy elvileg ezek az eszközök biztosítják a kisebbségvédelmet, és további speciális kisebbségvédelmi rendelkezések nincsenek Svájcban. Mindezek alapján még az alkotmány módosítására is lehetőség volna viszonylag könnyen, többségi döntéssel, és így akár a 4 nyelvi kisebbség egymáshoz viszonyított alkotmányos helyzetén is lehetne változtatni, azonban egy ilyen döntés magának Svájc államának a létjogosultságát vonná kétségbe. A többségi döntéshozatalnak vannak alkotmányos illetve nemzetközi korlátai- amelyek a kisebbségek számára is indirekt módon védelmet garantálnak: így az alkotmányos alapjogok, a kantonok alkotmányai, ENSZ dokumentumok, az Emberi Jogok Európai Egyezménye, a méltányosság és tolerancia alapelvei.23 Mindezek alapján látható, hogy Svájc mintaként nehezen állítható a többi ország számára, hiszen kisebbségei helyzete, földrajzi eloszlása speciális, a nyelvi kisebbségek közötti hatalommegosztás ezen speciális feltételekre reagálva alakulhatott így ki. A közvetett úton érvényesülő kisebbségvédelem pedig addig működhet, ameddig nincs olyan erő, amelyik a konszenzust, amelynek keretében működik, elbizonytalanítja, felrúgja. Márpedig a svájci társadalom és állam is találkozik működése során kihívásokkal, amelyek ezt a fennálló rendszert kikezdték az elmúlt néhány évtizedben. A kihívásoknak egyértelmű jelei vannak: például a Svájci Néppárt szélsőséges, rasszsista megnyilvánulásoktól sem mentes, legutóbbi 2007-es, sikeres választási kampánya, amelyben nyíltan fenyegetett a kialakult politikai rendszer felrúgásával. Szintén feszültségre adnak okot olyan jelenségek, mint hogy a rendkívül nehezen megszerezhető állampolgárság elnyerésének reménye nélkül dolgozik a munkavállalók egynegyede az országban, hogy a betelepülők egyes csoportjaiban sokkal több gyermek születik, mint a svájci állampolgárságú családokban; valamint a legutóbbi többségi döntés az új mecsetek építésének megtiltásáról, vagy az újabb és újabb jogalkotási kísérletek az országban tartózkodó külföldiek számának korlátozására. Természetesen ameddig a nemzetközi és belső szűrők révén kielégítően lehet válaszolni a kihívásokra, addig a rendszer működőképes tud maradni. A kérdés azonban nyitott Svájc esetében is, hogy ezek a tendenciák hova fejlődhetnek az államban, és képes lesz- e jelenlegi államberendezkedésével és kisebbségvédelmi rendszerével megoldani a felmerülő problémákat. Ha tovább vizsgáljuk a többnemzetiségű, multietnikus állam elméletét, akkor feltehetjük azt a kérdést is, hogy az miben lesz más, mint a nemzetállam elmélete. A legfontosabb a politikai szerveződés szintjeinek kirajzolása, a Szalayné Sándor Erzsébet: A kisebbségi kérdés előzményei és összefüggései a nemzetközi jogrendben (on-line) in Regio.Kisebbség, politika, társadalom 1998/ 9. évfolyam, I.szám http://epa.oszk.hu/00000/00036/00031/pdf/05.pdf 23 uo. 22

128

hatalommegosztás rendjének a kidolgozása lenne. Ezzel kapcsolatban azonban hiányos a szakirodalom. Valószínűleg ennek oka az, hogy a multietnikus államok éppen úgy, ahogy a nemzetállamok is csak alapjegyeikben mutatnak hasonlóságot és a hatalomgyakorlás tartalommal való megtöltése erőteljesen függ a benne szereplő csoportok jellegétől, nagyságától, erejétől. Amennyiben pedig így van, nehéz egységes, általános érvényű politikaelmélet kidolgozása. Valószínűbbnek tűnik az induktív módszer érvényesülése, egy - egy gyakorlatban működő állam jó példaként állítása. Ugyanazokat a társadalomformáló, összetartó erőket kell tehát megtalálni a multietnikus állam számára, mint amelyeket a liberális nacionalizmusban talált meg a demokrácia. Hogyan lehet garantálni az egyéni szabadságot-szolidaritást, létrehozni egy tanácskozó demokráciát. A szervező erő tekintetében a hiányos szakirodalomban is meghatározó az a felfogás, amely az alkotmányhoz fűződő identitást emeli ki, mint új társadalomformáló erőt – azt erőteljesen elhatárolva a szimpla föderalizmustól.24 Azonban kiváló példa az Európai Unió Alkotmánya körüli vita is, hogy olyan alkotmányos alapértékeket nem könnyű találni, amelyek több nemzet összekovácsolására alkalmasak. Az a tény, hogy az államok hatalomgyakorlása, szuverenitása átalakul jelenkorunkban, valószínűleg motiválóan hat a kisebbségek számára is, hogy ne kizárólag elszigetelt nemzetállami keretben gondolkodjanak, hanem meglássák a hatalomban való részvétel egyéb módjait is, így akár a föderatív, közös alkotmányra épülő szövetségben rejlő lehetőségeket. Valószínűsíthető, hogy amennyiben ez a lehetőség adott a kisebbségek számára, akkor nyitottak lennének olyan multietnikus társadalmak létrehozására, ahol nem kisebbségként, hanem nemzetiségként határozódnának meg, és ahol politikai értelemben ugyanazt a státuszt élveznék, mint az államalkotó többi nemzet. Tapasztalható a kisebbségi, nemzetiségi csoportoknak a radikalizmustól, és szeparatizmustól erre forduló irányzata, azonban sikerük azon múlik, hogy valódi jogokat, és tényleges hatalomgyakorlásban való részvételt tud-e garantálni nekik az újonnan szerveződő állam, közösség. 5. A posztszuverenitás kora: transznacionális identitás kérdése Láthatjuk tehát, hogy a multietnikusnak nevezett társadalom, és a nemzetállam átalakulása többnemzetiségű állammá olyan járható út, amely megoldási lehetőséget vet fel ugyan, de elmélete nem kidolgozott, a gyakorlatban pedig többféle problémával küzd, megválaszolatlan kérdései szintén vannak. A globalizáció, a hatalmi struktúrák átrajzolódásának korában vetődött fel a multietnikus társadalom kialakításnak a lehetősége is, de érdemes

lásd: Tully, James: Strange Multiplicity:Constitutionalism in an Age of Diversity, Cambridge University Press, Cambridge,1995.; Habermas, Jürgen: Die postnazionale Konstellation und die Zukunft der Demokratie. In Habermas, Jürgen: Die postnationale Konstellation. Politische Essays, Suhrkamp,Frankfurt am Main, 1998. 91-167.o., Habermas Jürgen: Staatsbürgerschaft und nationale Identität, in Habermas, Jürgen:Faktizität und Geltung. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1992. 642.o. 24

129

elgondolkodni továbbá azon a lehetőségen, hogy a nemzetállamhoz kötődő identitást nem lehet-e felváltani ún. transznacionális, nemzeteken átívelő, azokat meghaladó identitással, amelyben a társadalom szervező erejében esetleg még inkább elveszti jelentőségét a nemzethez való tartozás. Az ún. transznacionális szervezetek megteremtik a lehetőséget arra, hogy ugyan általában bizonyos feladatok, vagy prioritások köré csoportosulva, de mégis átvegyenek a korábban kizárólag az államokat megillető szuverenitás elemekből bizonyosakat, és a nemzeti identitás mellé a benne résztvevő államok számára újabb identitáselemet biztosítsanak. A többes identitás létezésének a problémájára itt nem kívánok részletesen kitérni, de az valószínűsíthető, hogy az emberi természet velejárója, hogy sokféle identitást képes hordozni magában. A nemzeti identitásunkról való lemondás, vagy egy nemzeti identitás „felvétele”, bár nem jelent erkölcsi meghasonulást, és nem a jó- és rossz közötti választást jelenti, és semmiképpen nem könnyű döntés, de lehetséges. Mindazonáltal nem lehetetlen, az sem, hogy az egyén számára olyan értékeket tartalmaznak az identitások, amelyek között nem akar választani, hanem mindegyiknek, többnek részese kíván lenni. A regionális-akár államon belüli-akár államhatárokat meghaladó- identitások létezését számos empirikus kutatás vizsgálja, nemzeti identitás melletti létezésük lehetséges, szerepük pedig a posztszuverenitás korában felértékelődhet, tekintettel a hatalomgyakorlás átszerveződő színtereire.25 A probléma a transznacionális szervezetek által kínált megoldás kapcsán többoldalú. Egyfelől a jelenleg a világban működő valamennyi nemzetközi szervezet ad hoc módon fejlődött, ami azt jelenti, hogy akárcsak a multietnikus államok, a transznacionális szervezetek esetén is meglehetősen hiányos a szakirodalom. Előre megtervezett, általános irányvonalak, a politikai döntéshozatal, a hatalmi viszonyok eltervezett megosztása szerint létrejött nemzetközi szervezetünk nincs. Probléma továbbá, hogy a nemzetközi szervezetek államközi, kormányközi jelleget öltenek többnyire, és nem tudnak tagállamaiktól eltérő, olyan identitást megalkotni, amely eljelentéktelenítené a nemzetállamokat. És végezetül probléma a transznacionális szervezetekkel az is, hogy döntéshozatali mechanizmusaik kevéssé demokratikusak, nagyon távol állnak tagállamaik polgáraitól. Így természetesen sokkal kevésbé látható annak az esélye, hogy egy ilyen nemzetközi szervezet feloldja a nemzetállamok uralmát, és sikerrel célozza meg tagállamai polgárait egy olyan identitással, ami a nemzeti felváltására képes. A legkézenfekvőbb példát számunkra talán az Európai Unió, és a hozzá kapcsolódó európai, vagy európai uniós identitás kérdése jelentheti. Pozitív vívmányai - mint az uniós polgárság és tényleges értékei - az uniós polgárság következményei, és az Unió szimbólumai ellenére az európai uniós identitással szemben is felvethető több kérdés. Láthattuk például az európai alkotmányozás Kántor Zoltán: Az identitás kapcsán in Provincia,Etnoklutúrális Kisebbségek Forrásközpontja, Kolozsvár, II. évfolyam, 11. szám, 2001. november 15.o. 25

130

folyamatában, hogy a gazdasági téren mégannyira olajozottan működő integráció és a benne relatíve egyetértésben működő, ”hasonló” államok számára sem volt könnyű megállapítani olyan közös értékeket, amelyek mentén saját maguk számára kötelező alapvető normákat, identitáselemeket el tudtak volna fogadni. Ezentúl hiába létezik ugyan az uniós polgárság, az uniós szimbólumok, és azok európai értékeket közvetítő szellemisége, az uniós polgárság egyrészt a nemzetállamokhoz kötődő állampolgárságon alapul, másrészt nem mutatkozik elegendő szervező erő jellegükben, ami által képesek lennének kiváltani a nemzeti identitás szervező erejét. Tagadhatatlan tény viszont, hogy az Unió, és az általa képviselt értékrend alapján kialakítható identitás kiegészítheti, finomíthatja a nemzeti identitást, és a nemzetállami nacionalizmust, viszont azt felváltó alternatívaként nem állja meg a helyét, és nem tisztázott helyzete a regionális identitásokkal - akár az európai identitással szemben sem. Az Uniónak nem sikerült eleddig olyan tartalommal megtöltenie az európai uniós identitás fogalmát, amely alkalmas volna a nemzetállamhoz kötődő, nemzeti vagy regionális identitás felváltására. Így nem alkalmas hívószóként sem azoknak a jelenleg nemzetállamukat építő új és újonnan megalakult államoknak és azok kisebbségei számára sem, akik jelenleg az Unióhoz való csatlakozásra várnak. Az Unióra továbbá jellemző az is, hogy a fejlődése szintén ad hoc jellegű, folyamatos a lavírozása a kormányközi és a föderatív jelleg között, olyan nemzetállamokra épül ugyanis, amelyek többnyire szuverenitásukat nem kívánják teljes mértékben átruházni rá, hanem csak bizonyosakat. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy az európai uniós identitás nem forrhatott ki teljesen, nem alakulhattak ki azok a megkülönböztető karakterjegyei – hiányzik pl.: közös nyelve, közös történetírása, kollektív emlékezete - amelyek csak rá lennének jellemzőek, amelyek elválasztanák az őt létrehozó és más államoktól, továbbá vonzóvá tennék az egyének számára. 26 Legalábbis egyértelmű választ nem képes arra adni, hogy mitől más európainak, és nemzetinek lenni egyszerre, netalán miért lenne jobb csak európainak lenni, és arra vonatkozó egyértelmű tendenciákat sem látunk, hogy az Unió törekedne egy az államaitól és Európától független saját identitás meghatározására a maga számára. A Magyar Gallup Intézet „A Standard Eurobarométer (EB 59”) és „A tagjelölt országok Eurobarométere (CCEB 2003.2)” alapján végzett összehasonlító elemzéseket az „Európaiság és nemzeti identitás az Európai Unióban és a tagjelölt országokban címmel” 2004-ben. A grafikonon jól látható, hogy a magát csak nemzetiként meghatározók mellett, és az elsősorban nemzetinek és aztán európainak meghatározók mögött valamennyi országban elenyésző az

Demesmay, Claire: Les Européens existent-ils?(on-line) inPolitique étrangere, IFRI, Paris,2003. 3-4.sz. 773-787.o. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/polit_0032342x_2003_num_68_3_1254?_Prescripts_Search_isPortletOuvrage=false 26

131

elsősorban magukat európaiaknak tartók aránya, nem beszélve a magukat kizárólag európaiaknak tartók arányáról.27 Európai és nemzeti identitás28

Egyáltalán nem biztos azonban az sem, hogy az Uniónak magára kell vállalnia ezt a szerepet, illetve a saját identitás felépítésre energiát kell fordítania, hiszen „(a)z európai lakosság jelentős részének egy-egy régió sokkal jobb identitási keretül szolgál, mint egy absztrakt Európa, vagy akár az Európai Unió.”29 De sorra elemezhetnénk a transznacionális szervezeteket, akik abból a szempontból rendkívül fontos szerepet töltenek be, hogy mérséklik, és átalakítják az állam hatalomgyakorlásbeli kizárólagosságát, pl.: a katonai

forrás: http://www.gallup.hu/Gallup/release/eurobarometer/030723_identitas4.htm Magyar Gallup Intézet Budapest: Európaiság és identitás az Európai Unióban és a tagjelölt országokban 28 Grafikonunkon a következő jelöléseket alkalmaztuk: MS-2004: az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó 10 ország: Ciprus (CY) Csehország (CZ) Észtország (EST) Lengyelország (PL) Lettország (LV) Litvánia (LT) Magyarország (H) Málta (M) Szlovákia (SK) Szlovénia (SLO); CC-3: a 2004-ben még nem csatlakozó három tagjelölt ország: Bulgária (BG) Románia (RO) és Törökország (TR); CC-13: a tizenhárom tagjelölt ország (az MS-2004 és a CC-3 együtt); EU-15: az Európai Unió jelenlegi tagországai: Ausztria (A) Belgium (B) Dánia (DK) Egyesült Királyság (UK) Finnország (SF) Franciaország (F) Görögország (G) Hollandia (NL) Írország (IRL) Luxemburg (L) Németország (D) Olaszország (I) Portugália (P) Spanyolország (E) Svédország (S); EU-25: az Európai Unió a tíz ország csatlakozása után (az EU-15 és az MS-2004 együtt); EU-28: valamennyi mai tagország és minden tagjelölt ország (az EU-15 és a CC-13) együtt 29 Koivumaa, Katarina: Europe: Several Identities, or one Single Identity? In Perspectives,Institute of International Relations, Prague 1998/10. sz. 11-37.o. 27

132

védelem (NATO), vagy az emberi jogok területén (Európa Tanács), viszont nem képesek a nemzethez kötődő társadalomszervező erő felváltására. Az egyik legjelentősebb elméleti elemzés a területen David Heldtől származik, aki ugyanazon három alapelem miatt, amivel a liberális nacionalisták érvelnek elméletük elengedhetetlen voltára a demokrácia számára – vezeti le az ún. kozmopolita kormányzás szükségességének érvrendszerét. Held igazolni látszik a demokratikus intézmények nemzeti szint feletti működésének szükségességét. Fő érve az, hogy az államok gazdasága, hatalomgyakorlási keretei transznacionális rendszerekbe ágyazódnak ma már, és így az egyén érvényesülését, a politikai jogok gyakorlását, és az egyént megillető jogokat nem köti kizárólag a nemzetállamokhoz, hanem azokhoz a transznacionális szervezetekhez is, amelyekbe a nemzetállamok beágyazódnak. Held elmélete azonban nem ad választ arra a szintén alapvető kérdésre, hogy milyen előfeltevések, pl. milyen közös transznacionális identitás mentén lehetne létrehozni ezeket a transznacionális szervezeteket, és magát a kozmopolita kormányzást. 30 A jövőben megjelenhetnek olyan szervezetek például az emberi jogok, a környezetvédelem, és más globális problémák mentén, amelyek hatalmas összetartó erőként működnek tagjaik között. Hasonlóan, ahogy pl. a Greenpeace vagy az Amnesty International működik jelenleg tagjai között. Azonban azt nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ezek az intézmények valószínűleg csak tagjaik között alkalmasak szervezni a közösséget, és közöttük megteremtik a működéshez szükséges demokratikus alapelemeket, de pl.: a szükséges szolidaritást, vagy együttműködést a szervezeten kívüli személyekkel már nem tudja milyen elvek mentén garantálni. 31 Elméletileg elképzelhető olyan kor, amikor az identitásválasztási szabadság teljesen elszakad a nemzettől, és nem az lesz a meghatározó tényező a társadalomszervezésben, ahol a politikai közösségek teljesen felbomlanak és probléma-központú, vagy szabad identitásvállalású közösségekké alakul át a világtársadalom, amely a nemzetiségi problémát is teljesen negligálja. Azonban ehhez olyan szintű paradigmaváltás szükséges, ami jelenleg az utópia kategóriáját meríti ki. Arra vonatkozólag, hogy az állatvédők szövetsége, a környezetvédők ligája, az élelmezést segélyezők szövetsége, és egyéb szabadon vállalt közösségek létrejöjjenek, ma is van lehetőség. Viszont, hogy ők felváltsák, átalakítsák a mai nemzetállamok jelentőségét, társadalomszervező erejét ez még egy további utópia, és olyan döntések sorozata államok, államvezetők, egyének, gazdasági szereplők és a részéről, ami nehezen képzelhető el. Láthatjuk tehát, hogy adott a lehetőség a politikatudomány előtt a transznacionális szervezetek olyan új generációjának, vagy egyetlen nagy Held, David: Democracy and the Global Order- From the modern State to Cosmopolitan Governance. Polity Press, London 1995. 151.o. 31 Falk, Richard: The World Order between Inter_State Law of Humanity: The Role of Civil Society Institutions. In Archibugi, -Held David(szerk.) Cosmopolitan DemocracyAn Agenda for a New World Order, Poltiy Press, London, 1995. 30

133

transznacionális szervezet elméletének a kidolgozásra, amely mellőzve az ad hoc jelleget, választ ad a politikai képviselet igazságos megvalósításának kérdésére, és ezáltal felváltja a nemzetállamok, és a demokráciák jelenlegi formáinak hegemóniáját, esetleg azokat kiegészítve segít a most működő rendszer egyensúlytalanságainak helyreállításában. Held például erre megoldási javaslatként az ENSZ olyan reformját vázolja fel, ahol az államok mellett van egy második kamarája a döntéshozatalnak, ahol a civil szervezetek, nemzeti kisebbségek is képviselettel rendelkeznek, vagy az államok olyan vétójogát a döntéshozatalban, amely az állampolgárok számára világossá teszi, hogy a transznacionális szinten hozott döntés is fontos és legitím. 6.

A posztszuverenitás kora: az államnál kisebb szerveződési egységek részvétele a hatalomban Az eddig felvetettek szellemiségéből is kitűnik, hogy a poszt-szuverenitást nem úgy értelmezem, mint azt a világrendet, amelyben az állam hatalma, szuverenitása megszűnik, hanem sokkal inkább a megosztottság, és az átrendeződés a jellemzője az új korszaknak, amelyben lehetőség van az állam átalakítására. Ebben a világrendben tehát az állam hatalma nem tűnik el, kívánatos volna kellően megalapozott multietnikus jellegűvé történő átalakulása és emellett szuverenitásának a nemzetek feletti, transznacionális, és az állam alatti szintekkel történő megosztása. Ilyen állam alatt szerveződő egységek lehetnek akár a helyi önkormányzatok, amelyek a kisebbségek számára garantálhatják a politikai részvétel lehetőségét. Kis János egyenesen úgy fogalmaz: „ …a kisebbségek jövője szempontjából szinte semmi nem olyan fontos, mint az önkormányzatiság, a decentralizáció.”32 A politikai képviselet tekintetében országos szinten valószínűleg a nemzeti kisebbség még akkor is hátrányban marad, ha helyi szinten többségbe is tud kerülni. Különösen nagy a hátránya pedig akkor, ha a kisebbség területi eloszlása egyenetlen. Helyi szinten viszont, ahol többséget alkot különösen, de még ha nem alkot többséget, akkor is, indokolt lehet az igazságos hatalommegosztás érdekében helyi önkormányzat alakításához való jogot biztosítani számukra. Természetesen az ilyen kormányzatnak csak akkor van jelentősége, ha tényleges decentralizációt, devolúciót jelent, vagyis a hatalomgyakorlás bizonyos szegmenseinek tényleges átadásával jár, és valóban önkormányzást tesz lehetővé helyi szinten, meghatározott területeken. A helyi önkormányzatok alakításának másik nagyon fontos feltétele, hogy a közigazgatási határok ne kövessék a liberális nacionalizmus egyenlőség elvét és kialakításuknál legyenek tekintettel az etnikai arányokra. Sőt a központi hatalom gyakorlásában elszenvedett hátrányért cserébe kifejezetten úgy kellene meghúzni a közigazgatási határokat, hogy azok kedvezzenek a helyi kisebbségi önkormányzatok létrehozásának.

Kiss, János: Túl a nemzetállamon II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest 1996. április II. évfolyam, I. évfolyam 2.. szám 26.o 32

134

Azonban nem csak az önkormányzatok hanem az állam területén működő civil szervezetek, regionális intézmények vagy egyházi szervezetek szerepe is felerősödik a posztszuverenitás korában. 33 Rájuk támaszkodva, illetve megerősödésükkel az állami szuverenitás ugyancsak változik, területet engedhet át a hatalom gyakorlásában. Ugyanakkor ez nem jelenti feltétlenül az állami hatalom meggyengülését, hiszen a területén élők szemében demokratikus legitimációja még nőhet is azáltal, hogy kielégíti igényeiket a hatalom megosztásával kapcsolatban. Így tehát az állam hatalma az alatta lévő szinteken minimalizálódik, helyette a döntés és a szuverenitás apróbb területeinek megtestesítői ezek a szervezetek. A hatalommegosztásnak ez a módja azért sem jelenti az államok végét, mert ezen szervezetek nem képesek átvenni a társadalomszervezést egészében, illetve azt csak életképtelenül apró részekre szabdalni lennének képesek. Ezért szuverenitás - gyakorlásuk az állammal, illetve a transznacionális szinttel együtt lehet csak használható. Az állami hatalom ilyetén megosztására találhatunk példákat jócskán, azonban az elméleti megalapozottság szintén hiányos, és így gyakorlati megvalósulása során is okozhat feszültségeket. Az önkormányzati rendszerek működésénél például gyakran megoldhatatlan problémának tűnik, hogy az önkormányzati autonómia szeparatizmusba csap át, azért mert a kapott autonómia nem társul a hatalom tényleges decentralizációjával, vagy tényleges jogokkal, tartalommal nem kerül feltöltésre, esetleg nem felel meg egy adott kisebbség sajátosságainak, igényeinek. Így például a magyarországi kisebbségi törvénynek az önkormányzati jogokkal kapcsolatos rendelkezéseit is több alkalommal kellett módosítani már, a gyakorlati működés során jelentkező alapvető hiányosságok miatt.34 7. Összegzés Az előadásban felvázolt elméletek azt hivatottak bemutatni, hogy a nemzetiségek helyzetére jelenkorunkban milyen megoldási lehetőségek kínálkoznak. Abból az előfeltevésből indultam ki, hogy a nemzetiségek és az állam viszonya alapvetően dinamikus jellegű viszony, ami több tényező által meghatározott. Ha a liberális nacionalizmus válaszait vizsgáljuk a kisebbségi kérdésre, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nagymértékben a nemzetállam vérmérsékletétől függ az, hogy milyen különjogokat biztosít, illetve a nemzetiségek számára az asszimiláció, és az elszakadás, mint két végpont között sok alternatíva lehetséges. A nemzetállami keret azonban nem tud kielégítő megoldást kínálni a

Losoncz Alpár: Szempontok a nemzeti kisebbség értelmezéséhez in:Kántor ZoltánMajtényi Balázs: Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről , Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005.95-96.o. 34 Dobos Balázs: A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek autonómiája (on-line)in Kisebbségkutatás , Lucidus Kiadó, Budapest 2006/3. szám http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2006_03/cikk.php?id=1415 33

135

kisebbségek számára, mert az egyensúlyt a két véglet között szinte lehetetlen megtalálni a kapcsolat dinamikus jellegét meghatározó tényezők miatt, és így a kisebbségek helyezte állandóan a két végpont között mozog. Az etnikailag semleges állam képe eleinte kecsegtet egyszerű megoldási lehetőséggel a kisebbségek politikai szempontból hátrányos megkülönböztetésével szemben, azonban nagyon egyszerű, alapvető kérdések megválaszolására ez az elmélet nem tud válaszokat adni. Így nem képes például meghatározni azt, hogy mi alapján alakulna ki a társdalom összetartó ereje egy etnikailag semleges államban. Tovább elemezve a lehetőségeket, a multietnikus állam szintén egy használható továbbfejlesztése lehetne a liberális nacionalizmusra épülő nemzetállamnak, azáltal, hogy a politikai közösség részévé nem egy államot tesz meg, hanem többet. Itt is több elméleti probléma felvethető, de talán az egyik leglényegesebb, hogy mi alapján választható ki azoknak a nemzeteknek a köre, akik részt vehetnek a politikai közösségben, illetve a közös alkotmányos értékeket meg lehet-e határozni sikeresen. Szintén alkalmas a végiggondolásra, hogy transznacionális intézmények, illetve az állam alatti szervezeti egységek hogyan képesek a hatalmat megosztani a nemzetállamokkal, és ezáltal hogyan képesek a kisebbségeket is a szuverenitás részévé tenni. Elemzésemben az önkormányzatiság, mint a kisebbségek számára kiemelten fontos intézmény jelentőségére hívtam fel a figyelmet. A fent elemzett megoldási lehetőségek, próbálkozások alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a kisebbségvédelem területén általános érvényű mechanizmusokat felállítani rendkívül nehéz, amennyiben nem szakadunk el a nemzetállami paradigmától. Adós ezzel a nemzetközi közösség jogalkotása, és a politikaelmélet is. A nemzetállami keret, és az általa kínált lehetőségek többnyire nem bizonyulnak kielégítőnek. A legtöbb, ami elérhető, hogy egy állam és az ott élő kisebbségek viszonyát rendező rendszer kiépítését esetről esetre végezzük el úgy, hogy a helyzet nagyon alapos elemzését követően kerül kidolgozásra a megoldás. A kidolgozott rendszer folyamatos kontroll és felülvizsgálat alatt működik, fenntartva azt a lehetőséget, hogy a nemzetiségek közötti dinamikus kapcsolat adta változásokra könnyen és gyorsan képes reagálni. A nemzeti alapon szerveződő állam paradigmájának felváltása ugyan megoldást kínálna a nemzeti kisebbségek alapvető problémáira, azonban ennek a paradigmaváltásnak a kora még nem érkezett el. Az elméleti írások egy-egy részletkérdésre tudnak kielégítő választ adni, ám olyan alapvető hiányosságokkal rendelkeznek, amelyek miatt jelenleg a kisebbség és a többség viaskodása a meghatározó egy olyan átalakulóban lévő korban, ahol az államnak, az állam alatti szervezeti egységeknek, és a transznacionális szervezeteknek az együtthatása kezdődött, és amely korszak felcsillantja új megoldási lehetőségek, szemléletmód kidolgozásának lehetőségét a nemzeti kisebbségek alapvető problémáinak megoldására.

136

Felhasznált irodalom: Brubaker, Rogers: Natonal Minorities, National States and External National Homelands in the New Europe,in Deadelus, American Academy for Arts and Sciences, Cambridge, 1995. 2.szám Connor,Walker: Nation Building or Nation Destroying? In World Politics,Cambridge University Press, Princeton, 1972. Demesmay, Claire: Les Européens existent-ils?(on-line) in Politique étrangere, IFRI, Paris,2003. 3-4.sz http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/polit_0032342x_2003_num_68_3_1254?_Prescripts_Search_isPortletOuvrage=false Dobos Balázs: A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek autonómiája (on-line)in Kisebbségkutatás , Lucidus Kiadó, Budapest 2006/3. szám http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2006_03/cikk.php?id=1415 Gerencsér Balázs-Juhász Albin: A kárpát-medencei magyar autonómiák lehetőségei az ezredfordulón (on-line) in Magyar Kisebbség Nemzetpolitkai Szemle, BEVET Kft, Kolozsvár Új Sorozat, VI. évfolyam, 2000.2.(20.) szám http://www.hhrf.org/magyarkisebbseg/0002/m000229.html Girasoli,. Nicola: A nemzeti kisebbségek fogalmáról, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 Gombár Csaba: Magammal vitázom. Nemzetről, etnikumról, az egyes emberről. Budapest, Korridor Politikai kutatások Központja, 1996. Habermas, Jürgen: Die postnationale Konstellation. Politische Essays, Suhrkamp,Frankfurt am Main, 1998. Habermas, Jürgen:Faktizität und Geltung. Suhrkamp, Frankfurt am Main 1992. Held, David: Democracy and the Global Order- From the modern State to Cosmopolitan Governance. Polity Press, London 1995. Izsák Balázs: Kisebbségi autonómiák Európában (on-line)in Erdélyi Napló,Kalauz Kft, Kolozsvár,XVIII. Évfolyam, 13.(860.)szám 2008.április 2. http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=8823 Kardos Gábor: Kisebbségek: konfliktusok és garanciák, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. Kántor Zoltán: Az identitás kapcsán in Provincia,Etnoklutúrális Kisebbségek Forrásközpontja, Kolozsvár, II. évfolyam, 11. szám, 2001. november Keating, Michael: Töbnemzetiségű demokráciák a szuverenitás utáni világrendben in Pro Minoritate Pro Minoritate Alapítvány, Budapest,2004 tavasz Kis János: Túl a nemzetállamon I. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest 1996. március II. évfolyam, I. évfolyam 1. szám Kis János: Túl a nemzetállamon II. in Beszélő, Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest, 1996. április III.évfolyam I. évfolyam 2. szám Koivumaa, Katarina: Europe:Several Identities, or one Single Identity? In Perspectives,Institute of International Relations, Prague 1998/10. sz. Kymlicka, Will- Straehle, Christine: Kozmopolitanizmus, nemzetállamok, kisebbségi nacionalizmus in Kellék, Pro Philosophia Alapítvány, Kolozsvár 2000. 17.sz.

137

Losoncz Alpár: Szempontok a nemzeti kisebbség értelmezéséhez in: Kántor Zoltán-Majtényi Balázs: Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről, Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005. Falk, Richard: The World Order between Inter_State Law of Humanity: The Role of Civil Society Institutions. In Archibugi, -Held David(szerk.) Cosmopolitan Democracy- An Agenda for a New World Order, Poltiy Press, London, 1995. Szajbély Katalin: A vallási jelképek viseléséről szóló törvény Franciaországban (on line) in Jogelméleti Szemle 2004/4. szám, http://jesz.ajk.elte.hu/szajbely20.html Szalayné Sándor Erzsébet: A kisebbségi kérdés előzményei és összefüggései a nemzetközi jogrendben (on-line) in Regio.Kisebbség, politika, társadalom 1998/ 9. évfolyam, I.szám http://epa.oszk.hu/00000/00036/00031/pdf/05.pdf Tully, James: Strange Multiplicity:Constitutionalism in an Age of Diversity, Cambridge University Press, Cambridge,1995 Varga Attila: Állam és egyház viszonyrendszerének jellemzése,(on line) in Magyar Kisebbség, Nemzetpolitikai Szemle, BEVET Kft, Kolozsvár, VI. évfolyam, 200.4.(22.) szám http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&cikk=m0004 23.html

138