Makroökonómia. Bánóczy János Margitay-Becht András

Makroökonómia

Bánóczy János Margitay-Becht András

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés....................................................................3 2. Árupiac.....................................................................19 3. Pénzpiac....................................................................35 4. Az IS-LM modell......................................................51 5. Az AS-AD modell....................................................62 6. Munkanélküliség, infláció........................................86 7. Nyitott gazdaság.......................................................99

Bevezetés - Bevezetés

1. Bevezetés A makroökonómia tárgya. Mikróból a makró felé. Aggregálás: hogyan, miért? Makrogazdasági szereplők, intézmények. Nominális és reálfolyamatok.

1.1. Fejezetek a közgazdaságtan történetéből A makroökonómia kialakulása egy folyamat eredménye, amihez közgazdászok, társadalmi gondolkodók hosszú során át vezetett az út. Ezek közül önkényesen említünk néhány nevet, akiket a legfontosabbnak tekintünk a továbbiak megértése szempontjából. Az ókorban az első államok kialakulása már felvetett olyan kérdéseket, amelyek megválaszo-lására „szakemberekre” volt szükség: •

kik az adófizetők és mekkora adóval terhelhetők;

•

mennyi adót kell beszedni az állam zavartalan működtetéséhez, stb.

A szükséges és a beszedhető adók közötti különbséget gyakran háborús rablásokból, más népek adófizetésre kötelezéséből szerezték meg. Ez az állapot lényegében eltartott a középkorig, amikoris az abszolutista uralkodók felismerték, hogy •

a politikai hatalom stabilitásának egyik feltétele az alattvalók gazdasági helyzetének javulása;

•

a beszedhető adók mennyisége alapvetően függ az alattvalók anyagi helyzetétől.

Az egyik első, aki makroökonómiai kérdésekkel foglalkozott, Francois Quesnay (1694-1774), XV. Lajos udvari sebésze) volt, akit a fiziokraták közé sorol a tudomány. Művében, a „Tableau économique”-ben táblázatot állított össze a termékek és jövedelmek áramlásáról a földbirtokosok, a földbérlők és iparűzők között. A fiziokraták természeti folyamatokhoz hasonlónak tekintették a társadalmi folyamatokat. Csak a mezőgazdaságot tartották értékteremtőnek. Munkásságuk a merkantilisták ellen irányult, akik az államkincstárban felhalmozott arany mennyiségét tekintették egy nemzet gazdagságának. Legismertebb képviselőjüknek Jean-Baptist Colbert (1619-1683) mondható, XIV. Lajos pénzügyminisztere mondható, aki többek között egy védővámrendszer kidolgozásával próbálta célját elérni. Ebben az időszakban alkotta meg fő művét – ami röviden a „Nemzetek gazdagsága” (1776) – a glasgowi egyetem etika professzora, Adam Smith (1723-1790), a klasszikus közgazdaságtan elindítója, a mai polgári közgazdaságtan „atjya”. A piacgazdaság működőképességét a „láthatatlan kéz”-zel magyarázta, ami az alapvetően önző emberek gazdasági cselekedeteit úgy hangolja össze, hogy nép jóléte növekedjen. Smith az államnak „éjjeliőr” szerepet szánt, akinek biztosítania kell: •

az ország védelmét külső támadás ellen;

•

az igazságos elosztást, a társadalom tagjainak kizsákmányolás mentességét;

•

olyan intézmények létrehozását és működtetését, amelyek a társadalom többségét szolgálják.

Smith a feltörekvő polgárság tudományos képviselőjeként a mikrofolyamatok zavartalanná tételében látta a nemzetek gazdaságának biztosítékát, ezért úgy vélte, az állam annyiban avatkozzon bele ezekbe a folyamatokba, amennyiben ez feladatainak ellátásához szükséges. Ezt ma sok közgazdász az állam gazdasági szerepe csökkentésének elveként értelmezi. A piaci árak alakulását a munkaérték-elmélettel próbálta bizonyítani.

Makroökonómia

3

Bevezetés - Fejezetek a közgazdaságtan történetéből

Már különbséget tett mikro- és makroökonómia között: „A közgazdaságtan úgy tekinthető, mint az államférfi vagy törvényhozó tudományának egyik ága, amelynek két különböző célja van. Először, hogy népének bőséges jövedelmet, vagy megélhetést biztosítson, ... és másodszor, hogy az államot, vagy közületet a közszolgáltatások teljesítéséhez elégséges jövedelemmel lássa el.” (Smith, I. kötet, 420.o.) Smith elveinek továbbfejlesztője David Ricardo (1772-1823), aki emellett pénzelmélettel, adózással is foglalkozott és felállította a komparatív előnyök elméletét. A klasszikus közgazdaságtan bírálói a vulgáris közgazdaságtannak nevezett irányzat képviselői voltak, akik közül Jean-Baptiste Say (1767-1832) és Robert Malthus (1766-1834) nevét emeljük ki. Say nevét a róla elnevezett „törvény” fémjelzi (minden kínálat megteremti a maga keresletét), Malthus hírhedt népesedéselméletével lett ismertté (a termelés lineárisan, a lakosság exponenciálisan növekszik, ezért a háborúk, járványok, természeti katasztrófák áldások, mert megakadályozzák a túlszaporodást). Karl Marx (1818-1883) tette teljessé Smith munkaérték-elméletét. Kizsákmányolás elméletével elindította a radikális közgazdaságtant. Célja a fennálló tőkés gazdasági rend megdöntése és a kommunista társadalom létrehozása volt. Marx a magántulajdon teljes felszámolását, a gazdaság részletekbe menő állami irányítását tűzte ki célul. Legnagyobb műve a háromkötetes „A tőke” címet viseli, amit barátja és eszmetársa Friedrich Engels (1820-1895) rendezett kiadható formába. A polgári közgazdászok számára Marx elvei elfogadhatatlanok voltak és az 1870-es években létrejött az ún. marginális forradalom. Az ármeghatározás alapjává az egyéni hasznosságot tették. Hárman, az osztrák Carl Menger (1840-1921), az angol William St. Jevons (1835-1882) és a svájci Leon M.E. Walras (1834-1910), egymástól függetlenül hozták létre a neoklasszikus közgazdaságtant, ami a mai mikroökonómiai oktatás alapja. A piac mindenhatóságába vetett hitük mellett csak a pénznek jutott makroökonómiai szerep. Walras törvénye alapján, ha egy gazdaság minden piaca egyensúlyban van (és szerintük hosszú távon ez az egyensúly ki is alakul), akkor a nemzetgazdaság is egyensúlyba kerül, így az állam mindennemű gazdasági szerepvállalását elutasították. A klasszikus közgazdaságtantól átvették a mennyiségi pénzelméletet és a Say-dogmát. Alfred Marshall (1842-1924) a mai is használt, a piacok működését reprezentáló ábráival népszerűsítette az akkor még politikai gazdaságtannak nevezett közgazdaságtant. Az átnevezés, a marxi politikai közgazdaságtannal való teljes szakítás, az ő nevéhez fűződik. Elsőként állított fel Cambridge-ben közgazdaságtudományi kart. Az I. világháborút követte az 1929-es világválság. 1936-ban John Maynard Keynes (1883-1946) megjelenteti „A foglalkoztatás, a pénz és a kamat általános elmélete” című művét, amelyben többek között kihangsúlyozta az állam gazdasági szerepvállalásának szükségességét a gazdasági ciklusok leküzdése érdekében. Ezzel a művével szétválasztotta a közgazdaságtant mikro- és makroökonómiára. A II. világháború befejezésétől az 1970-es évekig a keynesi elvek alapján irányították a vezető kapitalista gazdaságokat és kialakult a jóléti kapitalizmus. A ’70-es években felütötte fejét a stagfláció, ami egyidejű stagnálást és inflációt jelent (és a szavak összevonásából keletkezett). A gazdaságok irányítását a ’80-as évek elején a keynesiánus gazdaságirányítási elvek ellenpólusaként megerősödött – Milton Friedman (1912-2006) nevével fémjelzett – monetarista közgazdaságtan vette át, amit neoliberálisnak is neveznek és ez részben visszatérés volt a neoklasszikus alapelvekhez. Az állam újra nemkívánatos lett a gazdaságban, megindult a dereguláció és a reprivatizáció. 1990-ben megbukott a szocializmus, szétesett a Szovjetunió s a világ csak néhány országában maradt kommunista vezetés. Makroökonómia

4

Bevezetés - Fejezetek a közgazdaságtan történetéből

A közgazdaságtan különféle irányzatokra esett szét: klasszikus, neoklasszikus, keynesi¬á¬nus, institucionalista (intézményi), neoliberális, alternatív, stb. A mainstream közgazdaságtan keynesiánus és monetarista ága sokáig küzdött egymással, míg a XXI. századra létrejött közöttük a „Nagy Konszenzus”, ami lehetővé tette/teszi a fejlett tőkés országok közel azonos gazdaságirányítását. Ennek tárgyalása meghaladja vizsgálataink körét. A mikro- és makroökonómia újraegyesítésével ma sokan foglalkoznak, egyenlőre sikertelenül.

1.2. A makroökonómia tárgya A mikroökonómiai fogyasztói és termelői viselkedés együttes vizsgálata elvezet az általános egyensúly elmélethez, a Walras-törvényhez. Ez lényegében azt mondja ki, hogyha n piac alkot egy gazdaságot, akkor n-1 piac egyensúlya meghatározza az n-edik piac egyensúlyát. Ez volt egyben a klasszikus, neoklasszikus közgazdaságtan legfontosabb tétele, hiszen eszerint nincs külön mikro- és makroökonómia, csak egyéni viselkedésekből levezetett gazdaság van. És ez a gazdaság – külső (állami) beavatkozás nélkül – mindig egyensúlyra törekszik, így az állam csak „zavaró tényező”, amely beavatkozásával megakadályozza a maximális teljesítményt nyújtó gazdasági egyensúly kialakulását. A szétválás mikro- és makroökonómiára 1936-ban – az 1929-es gazdasági világválság hatására – következett be, amikor J. M. Keynes kiadta a fentebb már említett művét, amelyben alapjaiban támadta a neoklasszikus közgazdaságtant, benne a mennyiségi pénzelméletet és a Say-dogmát. Így a makroökonómia nem egyénekkel, hanem egész rendszerekkel, nemzetgazdaságokkal foglalkozik. Célja megválaszolni azon kérdéseket, amelyek egy ország gazdaságára és társadalmára nagy hatással vannak. Ezek a kérdések pedig a munkanélküliség, az inflációs ráta, a gazdasági növekedés, a külső-belső egyensúly, és az életszínvonal alakulása. Ezen kérdéseken keresztül a makroökonómia olyan témákat is tárgyal, hogy mi az állami vezetés (kormány és jegybank) szerepe, illetve hogyan hatnak egymásra a nemzetgazdaságok. Tekintsük át röviden, hogy a főbb kérdések mire is irányulnak. 1.2.1. Munkanélküliség A munkanélküliség – úgy tűnik – a kapitalizmus leküzdhetetlen betegsége. A szocializmus megpróbálta felszámolni, de ez a „gyárkapun belüli” munkanélküliséghez vezetett. Nem bizonyított, de látszat szerint a munkamegosztás és a munkanélküliség édes testvérek. A munkanélküliség alatt azt értjük, hogy a társadalom gazdaságilag aktív népességéből mekkora arány marad munka nélkül. Ez a gazdaság egészét tekintve egy kapacitáskihasználatlanságot jelent, azaz korlátozza az életszínvonalat, a gazdasági növekedést. Ennek következtében a munkanélküliség közgazdaságtanilag káros jelenség. Természetesen minél alacsonyabb a munkanélküliség, annál nagyobb a társadalom tagjainak a biztoságérzete, annál kevesebb ember szorul külső segítségre a megélhetéshez. 1.2.2. Infláció Az infláció a másik nagy, látszólag megoldhatatlan kérdés. A megoldhatatlanság tekintetében itt komolyabbak a kételyek. A múltban, a II. világháború előtt, inflációs és deflációs folyamatok váltották egymást. Csak a II. világháború óta állandósult és 1971, az arany demonetizálása, óta gyorsul. A fő „bűnösnek” egyesek a jelenlegi pénzügyi rendszert tartják, de – mint látni fogjuk – a közgazdászok és pénzügyesek pénzügyi ismeretei nem elégségesek a kérdés egyértelmű megválaszolására, mert az elméleti közgazdaságtan „reálpénz”-zel dolgozik.

Makroökonómia

5

Bevezetés - A makroökonómia tárgya

Az inflációs ráta azt fogalmazza meg, hogy „átlagosan” mennyivel drágulnak „a dolgok” az országban. Az átlagoláshoz szükséges „a dolgoknak” valami mércéje, azaz a gazdasági teljesítmény mérése. 1.2.3. Gazdasági növekedés A gazdasági növekedés azt mutatja meg, hogy az ország gazdasági teljesítménye hogyan változott az adott időszak alatt. Ahhoz, hogy ezt mérni tudjuk, valahogy mérnünk kell tudni a makrogazdaság teljesítményét is, amivel a következő fejezetben fogunk foglalkozni. Azt azonban már most is leszögezhetjük, hogy ceteris paribus (minden egyéb változatlansága mellett) a gyorsabb növekedést preferáljuk, hiszen ez azt jelenti, hogy az ország lakossága több jövedelem, több termék felett rendelkezhet. 1.2.4. Külső-belső egyensúly Ez két különálló, de egymással szorosan összefüggő téma. A külső egyensúly azt fejezi ki, hogy az országunk és a többi ország kereskedelme mennyire kiegyensúlyozott. Amennyiben a külgazdaság többletet mutat, az azt jelenti, hogy mi több dolgot tudunk nekik eladni, mint amennyit mi vásárolunk tőlük. Hiány esetében a helyzet fordított, ekkor az import igényünk nagyobb, mint amennyit exportálunk. Könnyű belátni, hogy az utóbbi helyzet miért veszélyes: ha többet akarunk behozni, mint amennyit ők vásárolni akarnak tőlünk, akkor az ország egyéb vagyonával kell fizessen a különbözetért. Ez lassan az ország nemzeti vagyonának feléléséhez vezethet. Ellenkező esetben pedig a nemzeti vagyon gyarapodása történik a többet importáló nemzetek kárára. A belső egyensúly a kormányzat helyzetét írja le. Erről még többet hallani a médiából: a kormányzat eladósodása rontja az egész gazdaság megítélését, és ez a hatás minden területre tovagyűrűzik. 1.2.5. Életszínvonal Bár a hagyományos makroökonómia ezzel a tényezővel explicit nem foglalkozik, természetes kéne legyen, hogy ez a végcél. Azonban az, hogy egy országban milyen az életszínvonal, nem csak közgazdasági tényezőkön múlik. A társadalmi intézményrendszer (interperszonális kapcsolatok, burokrácia szintje és hatékonysága, a korrupció stb.) talán még a gazdasági tényezőknél is jelentősebben határozza meg egy ország lakosságának közérzetét. Ezzel együtt most csak a gazdasági oldallal fogunk foglalkozni, hiszen a többi tényező más tudományterületek fennhatósága alá tartozik.

1.3. Modellezés A makrogazdaságok vizsgálata során egy igen összetett, gazdasági-társadalmi rendszert kívánunk vizsgálni. Ezen rendszer bonyolultságának számos forrása van: •

a szereplők magas száma

•

a szereplők komplikált, akár kaotikus viselkedése

•

a szereplők viselkedése nem állandó

•

a szereplők összetétele sem állandó

•

stb.

A bonyolult rendszerek vizsgálatakor elfogadott módszer a modellezés, melynek során a modellkészítő megpróbálja a rendszer releváns paramétereinek a kapcsolatát úgy leírni, hogy az 1. minél pontosabban illeszkedjen a valós rendszer paramétereihez 2. minél egyszerűbb legyen Makroökonómia

6

Bevezetés - Modellezés

Könnyen belátható, hogy a modell egyszerűsítése többnyire a magyarázó érték rovására történik és fordítva: a magyarázó értéket legtöbbször nem lehetséges a modell bonyolítása nélkül növelni. A tárgy keretében egy keynesiánus1 makroökonómiai modell egy olyan változatát mutatjuk be, amely egyrészt viszonylag egyszerű, másrészt a releváns makromutatók kölcsönhatásai már bemutathatók rajta. E mellett a modell zárt is lesz: a teljes gazdaságot fogja leírni, és minden mindennel kapcsolódni fog.

1.4. Nominális és reálfolyamatok Makroökonómiában nem elkerülhető, hogy a nominál és reál folyamatokat, tényezőket külön kezeljük. Az alapvető különbség az, hogy pénzről (nominál), vagy termékről, szolgáltatásról (reál) van-e szó. A nominál és reál fogalmak közti különbségre jó példa a jövedelem. A nominális jövedelem az a pénzösszeg, amit a gazdasági szereplő az adott időszaki tevékenységének ellenszolgáltatásaként kap. A reáljövedelem az a termékmennyiség, amit a szereplő a nomináljövedelméből meg tud vásárolni. Ennek megfelelően, amikor az árváltozásokkal, az inflációval, a pénzmennyiség változásával illetve a bankrendszer működésének eredményével foglalkozunk, akkor a nominálfolyamatokról beszélünk. A kibocsátás változását, a foglalkoztatás, a gazdaság, a külkereskedelem szerkezetének alakulását a reálfolyamatok írják le. Fontos figyelembe venni, hogy a nominál- és reálfolyamatok egymásra jelentős kihatással vannak a modern, komplex gazdaságokban.

1.5. A makrogazdasági szereplők és piacok A makrogazdasági szereplők a modellünk szereplői lesznek: az ő kölcsönhatásaikból alakul ki a gazdasági viselkedés. Ezek a szereplők a háztartás, a vállalat, az állam es a külföld. A gazdaság szereplői a piacokon találkoznak. A piacokon dől el, hogy a megtermelt javak eladhatók-e és milyen áron, illetve, hogy a fogyasztók hozzájutnak-e a kívánt jószághoz. A különféle jövedelmek nagyrészt a piacokon keresztül jut el jogos tulajdonosukhoz. A makrogazdasági körfolyamat leírásához három piac szükséges: termék-, tőke- és munkapiac. 1.5.1. Háztartás Makroökonómiában a háztartás tagjának tekintjük a teljes lakosságot, azaz minden természetes személy a háztartás tagja. A kérdés rögtön felmerül: akkor ki a vállalat és az állam? A háztartás pontosabb meghatározása az, hogy minden természetes szereplő a háztartásnak a tagja, mint magánszemély, mint fogyasztó, mint dolgozó ember. A másik két szereplőt olyan autonóm entitásnak tekintjük, aki a háztartásból alkalmaz embereket a saját céljainak elérésére. Példa: mikor Kiss Piroska fodrászszalont nyit, akkor a szalon létrejöttének pillanatában a vállalati szektor részévé válik, és a szalon foglalkoztatja Kiss Piroskát, mint vállalkozót, hogy menedzselje a működést. Ekkor Kiss Piroska, vállalkozó felveszi a fodrászszalon nevében Kiss Piroskát fodrásznak (esetleg Kiss Piroska, lakástulajdonostól bérbe veszi lakását, illetve Kiss Piroska ollótulajdonostól bérbe veszi az ollót, stb.)

A példából jól látszik, hogy minden tulajdon a háztartásé, a vállalat csak bérbe vesz a háztartástól dolgokat (és maga a vállalat is a háztartás tulajdona). Ennek eredményeképp a vállalat teljes bevétele is a háztartásokat fogja illetni.

1

Nevét John Maynard Keynes angol közgazdászról kapta, akinek a gazdaságpolitikáról alkotott gondolatai és elméleti munkássága alakította ki ezt a modellt.

Makroökonómia

7

Bevezetés - A makrogazdasági szereplők és piacok

1.5.2. Vállalat A magánszféra másik szereplője az absztrakt vállalat, aki absztrakt „termékeket” állít elő „árszínvonal” áron. Ezen absztrakt termékek összesítése nem más, mint a későbbiekben bemutatandó GDP, ami maga egy kompozit (az összes termék értékösszege). Ennek a kompozitnak az ára az árszínvonal, ami maga is egy kompozit. 1.5.3. Állam Az állam, mint szereplő egy egyedi entitás, akinek fogyasztási kereslete van, mint a háztartásnak (ő is vásárol a vállalat termeléséből), viszont monopóliuma van a kényszer gyakorlásából. Ez azt jelenti, hogy ő az egyetlen, aki erőnek erejével eltulajdoníthatja a többi szereplő vagyonát mindenféle ellenszolgáltatás, vagy akár csak beleegyezés nélkül is: adót szed. Az államnak e speciális működése mind a háztartásra, mind a vállalatra nagy hatást gyakorol. 1.5.4. Külföld A külföld egy olyan szereplő, aki egyszerre háztartás is és vállalat is: fogyasztási kereslete van, akárcsak a háztartásnak; azonban kínálata is, akárcsak a vállalatnak. Amikor egy nemzetgazdaság importál, akkor a külföldtől vásárol a vállalati szektor helyett, export esetében pedig a külföldnek ad el a háztartás helyett. Ez a kettős magatartás jelentősen befolyásolja a gazdaság reálfolyamatait. 1.5.5. Termékpiac A termékpiacról szerzik be a háztartások a végső felhasználásra szánt jószágokat, azaz elégítik ki szükségleteiket, amit fogyasztásnak nevezünk. De a termékpiacról szerzik be a vállalatok a fogyasztási cikkek előállításához szükséges gépeket, berendezéseket, stb. Az állam is innen vásárolja a működéséhez szükséges eszközöket, mint papír, toll, számítógép, stb. De a külföld is a termékpiacon keresztül kapcsolódik a hazai gazdasághoz. 1.5.6. Tőkepiac A tőkepiac gyűjti össze a megtakarításokat, ami a beruházások alapja. A szerepe nagyon fontos, mert egy ország fejlődését alapvetően a beruházások határozzák meg. Így megtakarítások nélkül egy ország fejlődésképtelen. (Ha egy állam költségvetése hiánnyal működik, akkor az csökkenti az összmegtakarítást, s ezen keresztül a beruházásokat, illetve, hogy a külföld megtakarítása is felhasználható, de – ne feledjük soha – ennek ára is van.) 1.5.7. Munkapiac A munkaadók és a foglalkoztatottak találkozásának színtere, ahol kialakul a foglalkoztatottak összjövedelme. Működésével később még részletesen foglalkozni fogunk.

1.6. Makrogazdasági körforgás A makrogazdasági körforgás nem más, mint annak egyszerű modellje, hogy a gazdasági szereplők milyen kapcsolatban vannak egymással. Ennek kibővítése fog a komplex gazdasági modellünkhöz vezetni. A makrogazdasági körforgásmodell lényege, hogy minden gazdasági szereplő kapcsolatban áll valamely másik szereplővel, és kettejük között nominális és reáltranzakciók történnek. 1.6.1. Kétszereplős körforgás Kezdetnek tekintsük csak a háztartást es a vállalati szektort. Ez a gazdaság egyszerű modellje. Ebben az esetben viszonylag egyértelmű a két szereplő kapcsolata: a háztartás vásárol, es ezért pénzt ad, míg a vállalat erőforrásokat vesz bérbe, es ezért faktorjövedelmeket (bért, kamatot, járadékot, profitot) fizet.

Makroökonómia

8

Bevezetés - Makrogazdasági körforgás

Ebben a nagyon egyszerű modellben jól látható, hogy a jövedelmeknek és a valós dolgoknak ellentétes az áramlása: a belső kör a nominális folyamat, a külső a reál. fogyasztás fogyasztás értéke Vállalat

Háztartás Tényező jövedelmek

Tényező felhasználás

1. Ábra: A kétszereplős gazdasági körforgás

Természetesen még a kétszereplős modellt is lehet bővíteni, hiszen erős az a feltevés, hogy a háztartás a teljes jövedelmét elkölti. Mindannyian tudjuk, hogy a bevétel egy részét meg is lehet takarítani, és azt később elfogyasztani. . Ráadásul azzal is tisztában vagyunk, hogy egyrészt a vállalatok is megtakarítanak (a profitot), másrészt számos vállalat is fogyasztja más vállalat terméket, például a gyártósorokat is más vállalatoktól vásárolják. Hogy jelenik meg ez

a modellben, és hogyan illeszthető be a beruházás finanszírozása? A vállalatok tőkejavakat vásárolnak egymástól, ennek fedezete nem más, mint hitelfelvétel (ez a beruházási kereslet). A lakosság megtakarításai pedig olyan jövedelemáramlások, amelyek nem csapódnak le a vállalati keresletben, azaz a tényezőáramlások és a fogyasztási kiadások különbségei. megtakarítás

fogyasztás

beruházás

fogyasztás értéke tőkejavak

Háztartás

Tényező jövedelmek

Vállalat

Tényező felhasználás

2. Ábra: A teljes kétszereplős körforgás

A körforgás modelljéből jól látszik, hogy az egyik új tényező, a megtakarítás egy „elszivárgás” a körforgásból, míg a másik tényező, a beruházás, egy „beáramlás”. A mi esetünkben a bankrendszer garantálja a rendszer stabilitását: összegyűjti az elszivárgásokat, és beáramlásokká konvertálja őket. A 3. ábrán csak a pénzmozgásokat ábrázoltuk, hogy áttekinthetőbbé tegyük a folyamatokat.

Jól látható, hogy a tőkejavak kereslete direkt nem gyakorol hatást a körforgás működésére, így ennek ábrázolásától a későbbiekben eltekintünk. Ne felejtsük el azonban, hogy a beruházás mögött mindig egy ilyen vásárlás húzódik meg. Amennyiben Y jelöli a GDP-t, ami megegyezik a tényező jövedelmek összegével, C jelöli a fogyasztást és S a megtakarítást, felírhatjuk, hogy Y ≡CS

hiszen jövedelmünket vagy elfogyasztjuk, vagy megtakarítjuk. Amennyiben I jelöli a beruházást, figyelembe véve, hogy a GDP megegyezik az összes kiadással is: Y ≡C I

Makroökonómia

9


megtakarítás

fogyasztás értéke

beruházás

tőkejavak

Háztartás

Ebből következően modellben:

a

kétszereplős

S≡I azaz az „elszivárgások” megegyeznek a „beáramlásokkal”, és ahogy azt láttuk, ez a bankrendszer működésének következménye.2

Vállalat

1.6.2. A többszereplős körforgás Amennyiben a gazdaságunkban létezik kormányzat is, akkor zárt a gazdaság, illetve nyitott a gazdaság, amikor a külfölddel is kapcsolatban van, így ezt a

Tényező jövedelmek 3. Ábra: A kétszereplős körforgás nominális modellje

két szereplőt is ábrázolnunk kell. Ahogy azt korábban említettük, a kormányzat működése során a vállalat termékeit fogyasztja, azaz fogyasztási kereslettel lép fel (jele G; governmental expenditure). Ezen fogyasztási igényeit adóztatással (T, taxation) fedezi, azaz a tényezőjövedelmek bizonyos hányadát elveszi a háztartásoktól és a vállalatoktól. E mellett bizonyos transzfereket (TR, transfer) is juttat a

C X

Árupiac

IM Külföld

Y I

SK

G

SH Tőkepiac

SV

Háztartás

Vállalat TRV=SUB

SÁ

TV

W

TH W TR

Állam

Munkapiac 4. Ábra: A makrogazdasági körforgás és a makropiacok 2

Természetesen elképzelhető ez az egyensúly bankrendszer nélkül is. Ilyenkor a vállalatok a beruházási keresletüket direkt hiteleztetnék meg a háztartással, azaz váltókat ill. kötvényeket bocsátanának ki. A bankrendszert csak a könnyebb érthetőség miatt említettem.

Makroökonómia

10


háztartásoknak (munkanélküli segély, GYES stb.), illetve a vállalatoknak (például szubvenció, azaz terméktámogatás címén), így valamennyivel növeli is a háztartások rendelkezésre álló, illetve a vállalatok jövedelmét. A külföld működése még egyszerűbb ennél: a vállalati keresletbe épül be, és azt csökkenti az import (IM, import) összegével (ez az az árumennyiség, amit a gazdaság szereplői tőle vásárolnak meg a vállalat helyett), illetve növeli az export (X, export) értékével (ez pedig az a termékmennyiség, amit a külföldi szereplők vásárolnak a belföldi vállalattól). Ezek a hatások együttesen a 4. ábrán láthatóak. Az állami újraelosztás következtében a háztartás valójában csak az alábbi jövedelem felett diszponál: háztartás: Y DI =Y −T TR , rendelkezésre álló jövedelem A körforgásból az „elszivárgások” és „beáramlások” a kétszereplős modellhez képest az alábbi módon módosulnak: Három szereplőre:

Négy szereplőre:

C+S +T =C+I +G+TR ⏟ ⏟

C+ S +T +I M =C+I +G+TR+ X ⏟ ⏟

elszivárgás

beáramlás

elszivárgás

beáramlás

1.7. A makro körforgás és a Nemzeti Számlák A 4. ábrában a szereplők és piacok körbenyírásával be- és kiáramló jövedelmek maradnak. A mérlegelv alapján ezek egyenlegének zérust kell adnia. Így a nemzeti számlák mérlegszámlákat jelentenek. Először ismerkedjünk meg a mérleg fogalmával. A mérleg egy entitás (vállalat, nemzet...) adott pillanatban (általában december 31-én) fennálló vagyoni helyzetét mutatja be. Az aktívák megmutatják, hogy mivel, milyen eszközökkel működik a vállalat. A passzívák megmutatják, hogy honnan, milyen forrásból keletkezett a vállalati vagyon. A mérleg két oldalán a Mérlegfőösszeg kötelességszerűen meg kell egyezzen. Különben hamis a mérleg. A vállalati mérleg, mint példa: Eszközök (Aktívák)

Források (Passzívák)

Befektetett eszközök

Saját tőke

Forgóeszközök

Céltartalékok

Követelések

Kötelezettségek - rövid lejáratú - hosszú lejáratú

Mérleg főösszeg (A)

Mérleg főősszeg (P)

A vállalati mérlegekben szereplő adatok stock, azaz készlet jellegű mennyiségek

1.7.1. Nemzeti számlák A nemzeti számlákban szereplő mennyiségek flow jellegűek, azaz az adott időszakra vonatkozó jövedelemáramlást, jövedelemváltozást mutatnak. Az egyes szereplőket és piacokat körbevágva, a be- és kiáramló jövedelmeknek meg kell egyezniük a mérlegelv alapján. Minden szereplő és piac meghatároz egy-egy mérleget. Ezekben aktíváknak tekintjük a kiadásokat (kiáramló tételek) és passzíváknak a bevételeket (beáramló tételek). Például Makroökonómia

11

Bevezetés - A makro körforgás és a Nemzeti Számlák

Árupiac Aktívák változása

Passzívák változása

Összes jövedelem (Y)

Fogyasztás (C)

Import (IM)

Beruházás (I) Kormányzati kiadások (G) Export (X)

Mérleg főösszeg (A)

Mérleg főősszeg (P)

Mérlegegyenletben: Y+IM = C+I+G+X A többi mérlegegyenlet: Tőkepiac:

I = SH+SV+SÁ+SK

Vállalat:

W+TV+SV = Y+TRV

Háztartás:

C+TH+SH = W+TRH

Állam:

G+TRH+TRV+SÁ= TH+TV

Külföld:

SK+X = IM

A munkapiac egy egyszerű egyenlőséget ad: W=W, nem foglalkozunk vele. A hat egyenletből látható, hogy minden elem kétszer szerepel, egyszer a bal, majd a jobboldalon, ezért a rendszer lineárisan összefüggő. Bármelyik öt egyenlet viszont lineárisan független, így segítségükkel öt ismeretlen határozható meg. Példa: Legyen C=700, G=50, I=350, W=800, TH=50, IM=300, SV=50, SÁ=-20, SK=100, TRV=0. Határozzuk meg Y, X, TV, TRH és SH értékeit! Megoldás: A külföld mérlegéből: X = IM-SK = 300-100 = 200; A termékpiac mérlegéből: Y = C+I+G+(X-IM) = 700+350+50+(200-100)=1000 A vállalat mérlegéből: TV = Y+TRV-W-SV = 1000+0-800-50 = 150 A tőkepiac mérlegéből: SH = I-SV-SÁ-SK = 350-50-(-20)-100 = 220 A munkapiac mérlegéből: TRH = C+TH+SH-W = 700+50+220-800 = 170 Az állam mérlegét így ellenőrzésre használhatjuk fel: 150+50 = 50-20+170, tehát 200=200.

1.8. A gazdasági teljesítmény mérése A modellezéshez szükségünk van változókra, változók kapcsolataira és a változók értékeire. A változók értékeit legkönnyebben a valós megfelelőik mérésével tudjuk meghatározni. Ahhoz azonban, hogy bármit is mérni tudjuk, szükségünk van valamiféle mértékegységre, ami leírja a kérdéses mennyiséget. Hogyan mérhető a termelés? A termelés mérése esetében a legfontosabb kérdés az aggregáció: hogy lehetséges összeadni a nemzetgazdaságban előállított különféle jószágokat. Aggregálás: részek összegzése az egészért. Közgazdaságtan esetében a mikroökonómiai adatok valamilyen formában való összegzése a makroeredmény érdekében. Fizikai példa: egy ország energiafelhasználásának meghatározása, Felhasznált energiafélék: szén (kg), olaj (l), fa (kg), gáz Nm3), stb. Közvetlenül nem összegezhető mennyiségek. Van egy közös tulajdonság: a fűtőérték. Eredmény: az összes keletkezett hőenergia.

Makroökonómia

12

Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése

Közgazdaságtan esetében az aggregálás a mikroőkonómiai adatok valamilyen formában való összegzése egy makroeredmény érdekében. A gazdaságban egy olyan tulajdonság van, ami lehetővé teszi az aggregálást: ez az érték., amit pénzben mérünk (bár, azonnal látni fogjuk, mint az aggregálás mértékegysége, meglehetősen bizonytalan), mert minden termelt dolognak ara van, ez határozza meg annak a dolognak az értékét. Ezért csak ezt tudjuk felhasználni az aggregáció során. 1.8.1. Indexek Tegyük fel, hogy adott áruk mennyiségének időbeni változását akarjuk megvizsgálni. Például termelünk búzát (kg), tejet (l) és vásznat (m 2), amelyek termelt mennyisége q1, q2 es q3, es ezeknek együttes mennyiségi változását akarjuk leírni. Közvetlenül – az eltérő mértékegységeik miatt – nem összeadhatók. Ha q jelöli a megtermelt mennyiséget, p pedig az árat, akkor egy adott időszakban az összes előállított érték: 3

V =∑ pi q i i=1

Amennyiben a gazdaságunk csak ezt a 3 termeket állítja elő, akkor ez a nominális kibocsátás értéke. Hogyan tudjuk megvizsgálni ennek a változását? Az egyszerű válasz az lenne, hogy kiszámoljuk ennek az értékét különböző időszakokra, es a két mérőszám aránya, vagy eltérése adja meg a kibocsátás változását: N

nominális növekedés: I v =

∑ p Ti q Ti

V T i=1 = VB N

∑ piB q Bi i=1

amit értékindexnek nevezünk és az új időszak értékösszegét elosztom a régi időszak értékösszegével és ahol B a bázis, amihez viszonyítok és T a terv, vagy tény (a céltól függően), amit viszonyítok. Mi ezzel a baj? Mint az a formulából is jól látszik, az időszakok kőzött nem csak a mennyiség, hanem az ár is változhat/változik, es a hányados így az árváltozás hatását is tartalmazza. Ennek kiszűrése érdekében használhatjuk az indexszámítást, amelynek során az új időszak termelését is a régi időszak áraival vesszük figyelembe, a régi időszak áraival súlyozzuk: N

BT

reálnövekedés: I q=

∑ p iB qTi

V i=1 B = N V

∑p i=1

B i

q

, aminek volumenindexa neve és így az

B i

N

T

011árváltozás: I p =

∑ pTi qTi

V = i=1 V BT N

∑p i=1

B i

q

, amit árindexnek nevezünk.

T i

Vegyük észre, hogy egyrészt I v =I p× I q , másrészt a súlyozás megfordítható:

Makroökonómia

13

Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése N

∗ reálnövekedés: I q =

T

∑ p Ti q Ti

V = i=1 TB N V

∑ p Ti qiB

N

∗ és ezzel az árváltozás: I p =

TB

V = i=1 B N V

i=1

∗ p

∑ pTi qiB ∑ piB qiB i=1

∗ q

és I v =I × I szintén. A kétfajta meghatározás – bár egyenértékű – eredménye eltérő, azaz a pénz az értékének változása miatt nem ad egyértelmű választ a változásra. Az Ip-t és az Ip*-t is használják a közgazdászok. Az Ip neve GDP-deflátor, az Ip* neve CPI (Consumer Price Index), magyarul fogyasztói árindex. A két index nemcsak számításában tér el egymástól, hanem fogalmilag is. A GDP-deflátor az adott ország területén termelt áruk és szolgáltatások árát és mennyiségét használja (a GDP fogalmának megfelelően), míg a CPI a fogyasztott áruk és szolgáltatások árát és mennyiségét használja, beleértve az import javakét is. Példa: amely kicsit extrém a könnyebb érthetőségért. Egy ország a következő jószágokat termeli a megadott árakon (eFt-ban): 2011 (bázis) 2013 (terv) termék ár menny. ár menny. hús (t) 1000 12500 1080 13000 tej (m3) 250 1200 275 1320 autó exportra (db) 2500 250 2600 265 kávé import (t) 600 180 630 195 GDP deflátor számítása: termék hús (t) tej (m3) autó exportra (db) összesen

2011 (bázis) ár menny . 1000 12500 250 1200 2500 250

2013 (terv) ár menny . 1080 13000 275 1320 2600 265

pBqB

pTqT

pBqT

12500000 300000 625000 13425000

14040000 363000 689000 15092000

13000000 330000 662500 13992500

15092000 13992500 15092000  1,0786 , I q   1,0423 , ami a hétköznapi szóhasználatban azt  1,1242 , I p  13992500 13425000 13425000 jelenti, hogy a gazdaság reálteljesítménye (reál GDP-je) 4,23%-kal nőtt. Iv 

CPI számítása: termék hús (t) tej (m3) kávé import (t) összesen

2011 (bázis) ár menny. 1000 12500 250 1200 600 180

2013 (terv) ár menny. 1080 13000 275 1320 630 195

pBqB 12500000 300000 108000 12908000

pTqT 14040000 363000 122850 14525850

pTqB 13500000 330000 113400 13943400

14525850 13943400 14525850  1,1253 , I p*   1,0802 , I q *   1,0418 , ami a hétköznapi szóhasználatban 12908000 12908000 13943400 azt jelenti, hogy a fogyasztói árindex 8,02%-kal nőtt. Iv 

n GDPnom   p iBq Ti , tehát 2011-es GDP defl i  1 árakon számítva, a reál GDP = 13992500, ami 567500 eFt bázisáron számított várható növekedést jelent.

A fentiek alapján a nominális és reál GDP közötti összefüggés: GDPreál 

Makroökonómia

14


Megjegyzés: az egyik és a másik módon számított érték között csak néhány tízezred az eltérés, ami nem látszik túl soknak. Azonban, ha Magyarország GDP-je 25000 milliárd forint, akkor például az Iq-k közötti 0,0005 eltérés 12,5 milliárd forintot jelent, ami nem elhanyagolható, főleg, ha belegondolunk, hány ember éves megélhetése lenne biztosítható belőle.

1.8.2. Az SNA mutatószámok Most, hogy már tisztában vagyunk vele, milyen módszerekkel mérhető a termelés, át kell tekinteni azt is, hogy mi az a termelés amit mérünk. A Nemzeti Számlák Rendszere (System of National Accounts, SNA, ENSZ-szabvány) tartalmazza a releváns mutatószámokat e tekintetben. A fent említett példa során a teljes kibocsátást használtuk: A teljes kibocsátás (Gross Output, GO) az ország minden termelőegysége kibocsátásának az értékösszege. A probléma a GO mutató használatával az, hogy halmozódást tartalmaz. Ezt a farmer-molnár-pék példával lehet illusztrálni: egy gazdaságban van egy farmer, aki 100 Ft értékű gabonát állít elő. Ezt felvásárolja a molnár, aki ebből 150 Ft értékű lisztet készít, amit elad a péknek, aki ebből 300 Ft értékű kenyeret süt. Ebben az esetben a gazdaság teljes kibocsátása: GO=100150300=550 Ekkor azonban nem vesszük figyelembe azt, hogy a farmer termelése a molnár termelésének a bemenete, a molnárét pedig a pék használja fel. Amennyiben minket az érdekel, hogy mennyi értéket állítottak elő a nemzetgazdaságban, akkor le kell vonjuk a folyó termelőfelhasználást a teljes kibocsátásból, és egy új mutatószámot kapunk, ami a GDP. GDP= 100  150−100  300−150  =300 farmer termelése

molnár term. hozzáadott értéke

pék termelésének hozzáadott értéke

Ebben az egyszerű példában jól megfigyelhető, hogy a GDP számításának mi a másik módja: csak a végső felhasználásra szánt termékek értékét adjuk össze (azaz azon termékekét, amelyek egy termelési folyamat bemenetei, amelyek „nyersanyagot” állítanak elő, nem adjuk hozzá a GDP értékéhez). Ebből adódik a GDP definíciója: A bruttó hazai termék (Gross Domestic Product, GDP) az ország területén az adott évben előállított, végső felhasználásra szánt termékek és szolgáltatások összértéke. A GDPt háromféleképpen számíthatjuk. A definíció által kifejezett érték azt mutatja meg, hogy mennyi terméket lehet az országban elfogyasztani az adott évben (hiszen ennyi készült végső felhasználásra). A másik számítási mód (GO-halmozódás) viszont azt az összefüggést írja le, hogy az országban mennyi elsődleges jövedelem keletkezett (a farmer példában: a farmer 100 Ft-os, a molnár 50 Ft-os és a pék 150 Ft-os jövedelemre tett szert). A harmadik számítási mód pedig a különböző szereplők fogyasztásainak az összege. Elsődleges jövedelem mindaz, amit a termelési tényezők tulajdonosai kapnak. Másodlagos vagy újraelosztott jövedelem, amikor az állam adószedéssel jövedelmet von el és újra elosztja (kormányzati kiadások, transzferek) a gazdaság szereplői között, megváltoztatva az eredeti elosztást. A bruttó hazai termék megmutatta, hogy mennyi új értéket állított elő a gazdaság, azonban nem vette figyelembe azt, hogy eközben mennyi vagyont vesztett el. Termelési folyamat közben ugyanis a gépek, berendezések elhasználódnak, ezeket pótolni kell. Ezen elhasználódást nevezzük

Makroökonómia

15


amortizációnak, és ha nem az érdekel, hogy mennyi új értéket állított elő a gazdaság, hanem az, hogy mennyivel növekedett a gazdaság értéke, akkor az amortizációt le kell vonjuk a GDP-ből: A nettó hazai termék (Net Domestic Product, NDP) az ország területén keletkezett nettó jövedelmek összessége, azaz a GDP-amortizáció. A gazdaság ilyen termelési módon való figyelembevétele azonban még mindig nem teljes. A definíciókban kulcsfontosságú volt, hogy a termelés az adott ország területén történt. Amennyiben figyelembe akarjuk venni a multinacionális vállalatok tevékenységét, ezt az értéket korrigálni kell egyrészt a belföldi gazdasági szereplők külföldi jövedelemszerzéseivel, másrészt pedig a külföldi gazdasági szereplők belföldi jövedelemszerzéseivel (azaz az ú.n. elsődleges jövedelemtranszferrel korrigálni kell a hazai mutatókat). Ennek eredménye lesz a GNI és NNI mutatópáros: A bruttó nemzeti jövedelem (Gross National Income, GNI) megmutatja az ország lakosai által realizált éves bruttó jövedelmet. A nettó nemzeti jövedelem (Net National Income, NNI) megmutatja az ország lakosai által realizált éves nettó jövedelmet; NNI=GNI-amortizáció. Az amortizáció még egy problémát takar: meg kell különböztetnünk a bruttó és nettó beruházást: I br=I ne + Am . Továbbá a beruházás valójában felhalmozást jelent. A felhalmozásnak három eleme van: a bruttó és nettó beruházás, valamint a készletváltozás. Amikor tervezünk, általában elhanyagoljuk a készletváltozást. Azonban, ha a tervezett és a ténylegesen megvalósuló jövedelmek eltérnek egymástól, akkor nem szándékolt készletváltozás keletkezik. Így, ha az emberek kevesebbet vásárolnak, mint amennyit terveztünk, akkor nem szándékolt készletnövekedés lesz, és ha többet, akkor nem szándékolt készletcsökkenés. A GDP és GNI kapcsolatát jól jellemezheti például a BMW esete. A BMW termelése a németországi GDP-t növeli, hiszen Németországban tevékenykedik. Mivel azonban a részvényeit amerikai nyugdíjalapok birtokolják, tőkejövedelme az amerikai GNI-t növeli. Hasonlóképpen a volt Matáv T-Com a magyar GDP-t duzzasztja monopolprofitjával, de a keletkezett profit a német GNI-t növeli. Az utolsó korrekció, amit figyelembe kell venni, az ú.n. másodlagos jövedelemtranszfer, amely alatt országok közötti, vissza nem térítendő jövedelemáramlásokat értünk. Így kapjuk meg a GNDI és NNDI mutatókat: A bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (Gross National Disposable Income, GNDI) az ország állampolgárai által az adott évben felhasználható bruttó jövedelem. A nettó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (Net National Disposable Income, NNDI) az ország állampolgárai által az adott évben felhasználható nettó jövedelem. Ide illő példa Albánia, ahol a GNDI a GNI több mint 130%-a, mert a külföldön dolgozó albánok az albán GDP egyharmadát meghaladó összeget küldenek haza minden évben. A különböző mutatók országok közti összehasonlításra alkalmatlanok, több szempontból is. A legnyilvánvalóbb az eltérő országméret: ahol többen vannak, ott többet is termelnek teljesen megegyező feltételek mellett is. Ezért szokás minden SNA mutatónak az egy főre jutó értékét is számolni.

Makroökonómia

16


NDP +-elsődleges jövedelemtranszfer

+-elsődleges jövedelemtranszfer

NNI

+-másodlagos jövedelemtranszfer

+-másodlagos jövedelemtranszfer

Példa: Ha egy országban a teljes kibocsátás -folyó termelő GO GDP -amortizáció felhasználás 5000, a folyó termelőfelhasználás 3000, az amortizáció 500, mennyi a NDP? Ha ezen ország vállalatai a szomszédos országokban 1500 jövedelemre tesznek szert, miközben a szomszédos ország vállalatai ezen országban 600 jövedelmet keresnek, akkor mennyi lesz GNI -amortizáció a GNI? Külföldről 200 transzfert kapva, oda 700 transzfert juttatva mennyi az NNDI? GDP = GO - folyó termelő felhasználás: 5000-3000=2000 NDP = GDP - amortizáció: 2000500=1500 GNDI -amortizáció GNI = GDP +elsődleges jövedelemtranszfer: 2000+1500- 5. Ábra: Az SNA rendszer 600=2900 NNI = GNI – amortizáció=NDP +- elsődleges jövedelemtranszfer: 2900-500=1500+ 1500-600=2400 NNDI = NNI +- másodlagos jövedelemtranszfer: 2400+200-700=1900

NNDI

1.9. A költségvetési deficit finanszírozása A körforgást bemutató modell alkalmas arra, hogy megvizsgáljuk az állami költségvetés és a gazdaság kapcsolatát. Az állam mérlegegyenlegéből a megtakarítása: S Á =(T H +T V )−(G+TR H +TR V )=T −(G+TR) Az államháztartás mérlege, az SÁ értéke lehet 0, ekkor egyensúlyi költségvetésről beszélünk. Elvileg ez az ideális állapot, mert ekkor az állam csak annyira avatkozik be a gazdaságba, amennyi fenntartásához, fejlesztési elképzelései megvalósításához szükséges. Ha pozitív az egyenleg, akkor szufficites a mérleg és feleslegesen von el  adó vagy egyéb formában  jövedelmet a gazdaság szereplőitől, csökkentve anyagi mozgásterüket. Ha negatív az egyenleg, tehát deficites a mérleg, akkor valahonnan fedeznie kell a hiányt. Ma ez a jellemző a gazdaságokra, ezért vizsgáljuk meg a deficit finanszírozásának lehetőségeit először zárt, háromszereplős gazdaságra. A fentiekben, a 4. ábra alatt már felírt elszivárgás, beáramlás egyenletet átalakítva kapjuk, hogy I −(S H +S V )=T −(G+TR)=S Á ⏟ ⏟ államháztartás hiánya

magánszektor nettó megtakarítása

Ha T<(G+TR), akkor I<S is igaz kell legyen a mérlegelv miatt, tehát az állam a túlköltekezését csak a magánszféra megtakarításaiból tudja finanszírozni, ami viszont csökkenti a beruházásokat. Négyszereplős gazdaságra: −NX

I −(S H +S V + ⏞ S K )=T −(G+TR)=S Á ⏟ ⏟ magánszektor nettó megtakarítása

államháztartás hiánya

ahol -SK = X –IM = NX Azaz a magánszektor nettó megtakarítása es a nettó export együtt kell, hogy fedezze az államháztartás hiányát.

Makroökonómia

17

Bevezetés - A költségvetési deficit finanszírozása

Például ha a magánszektor nettó megtakarítása 0 (jelenleg technikailag ez jellemzi a magyar lakosságot), és az államháztartás hiánya a GDP 8%-a, akkor a nettó export 8%-os kell legyen, hogy a gazdasági egyensúly fenntartható maradjon. Ez természetesen azt is jelenti, hogy ikerdeficit esetében a lakosságnak kell megfinanszírozni a saját, és az állam túlköltését is. Ikerdeficit: az államháztartás és a külkereskedelmi mérleg egyszerre deficites. A jelenlegi Magyarországi helyzetet magas ikerdeficit és csekély magánmegtakarítás jellemzi.

Makroökonómia

18

Árupiac - Árupiac

2. Árupiac 2.1. A makrogazdaság modellezése Az alapfogalmak megismerése után egy makromodellt fogunk felépíteni. Elindulva a legegyszerűbb kétszektoros modellből végül eljutunk a négyszektoros modellhez, a nyitott gazdaság modelljéhez. A gazdaság számos módon modellezhető. Mi ezek közül a keynesiánus modellt először, amely rövid távú események leírására alkalmas (IS-LM modell), majd a viselkedés monetarista típusú modelljének bevezetése után (AS-AD modell) négyszereplős Mundell-Fleming modellig (IS-LM-BP), miközben megismerjük működését a lehető legegyszerűbb módon.

mutatjuk be hosszú távú eljutunk a a gazdaság

A keynesiánus matematikai modellt John Hicks állította fel (amiért Nobel-díjjal jutalmazták). Keynes – a már említett, 1936-ban kiadott művében – nem használt matematikát, annak ellenére, hogy matematikus is volt. Ennek oka, hogy számára az egyik legfontosabb tényező, a várakozások hatását akkor még nem tudták matematikailag megfogalmazni. Hicks elegánsan elhanyagolta modelljében ezt a hatást. 1936-ig tehát nem vált szét a mikro- és makroökonómia. A makrogazdaságot a neoklasszikus közgazdászok egyszerűen a piacok összességének tekintették. Számukra a piacok önmaguktól megtisztultak a túlkereslettől és túlkínálattól. Ezt a Say-törvény (ami inkább dogma, mint törvény) biztosította, amely kimondja, hogy „minden kínálat megteremti a maga keresletét”, tehát nincs elköltetlen pénz a gazdaságban. Ez a kínálatorientált közgazdaságtan. Még a munkapiacra is igaznak tartották ezt. Így csak az önkéntes munkanélküliség létét ismerték el. A pénzpiacra a mennyiségi pénzegyenletet alkalmazták, amely csak tranzakciós pénzkeresletet ismer. Keynes főbb „újításai” az addig uralkodó neoklasszikus modellhez képest a következők: •

a gazdaság kereslethiányos, ezért az állam – még költségvetési hiány árán is – többletkeresletet teremthet, ezzel „száműzte” a Say-dogmát;

•

a kereslethiány következtében a munkát keresők nem biztos, hogy találnak munkát, így bevezette a kényszerű munkanélküliség fogalmát;

•

bevezette a „likviditás preferencia” fogalmát, azaz a pénzkeresletet az emberek likvid pénz iránti igénye is befolyásolja, ezzel túllépett a mennyiségi pénzegyenlet korlátain;

•

az elméletében hangsúlyozta a rövid időtáv szerepét, aminek a következménye, hogy az árszínvonalat állandónak tekintette;

•

továbbá bevezette a várakozások fogalmát, amivel dinamizálta a statikus leírásmódot, azonban ennek a fogalomnak a korrekt matematikai leírása mind a mai napig nem sikerült.

Modellünk építése során szinte folyamatosan kihasználjuk azt a matematikai tételt, hogy bármely görbe adott szakasza közelíthető lineáris függvénnyel. Ezért modelljeink csak a paraméter értékek viszonylag szűk tartományában értelmezhetők. Modellünk egy ún. egytermékes modell, azaz mindenre, fogyasztásra, beruházásra, az állam igényeinek kielégítésére, infrastruktúrára, stb. ugyanaz a termék felhasználható. 2.1.1. Makroökonómiai piacok Egy komplex rendszer modellezése során praktikus, ha a modellünket hierarchikusan építjük fel, és a nagy modell több kisebb, önállóan is értelmezhető modellből áll össze. A makroökonómiai

Makroökonómia

19

Árupiac - A makrogazdaság modellezése

modellek készítése során is ezt az elvet követjük; a teljes makromodellt szétbontjuk három almodellre: az árupiac, a pénzpiac és a munkapiac modelljére. Az árupiac azt mutatja meg, hogy a gazdaságban előállított termékekre és szolgáltatásokra mekkora kereslet mutatkozik, azaz mennyit lehet értékesíteni. A pénzpiac a pénzmennyiség alakulását mutatja meg a pénzpiaci instrumentumok figyelembevételével. A munkapiac a foglalkoztatás, és ezen keresztül a termelés kérdéseivel foglalkozik. Jelen fejezet az árupiaci összefüggéseket tárgyalja, a pénz- és munkapiacot később elemezzük. Már előre fontos felhívni a figyelmet arra, hogy bár e rész-modellek önmagukban is értelmezhetők, megértésük mellett kulcsfontosságú az együttműködésük ismerete is. Erre a későbbiekben külön figyelmet fogunk fordítani.

2.2. Az árupiac szerepe A keynesiánus makromodellben az árupiac minden gazdasági tevékenység kezdőpontja, mivel a modell azzal a feltételezéssel él, hogy a gazdaságot a kereslet határozza meg. Ennek lényege, hogy a termelési oldalról azt feltételezi, hogy ott szabad kapacitás található, azaz a termelés problémamenetesen növelhető. Ebben az esetben a termelés szintjét az határozza meg, hogy mennyit lehet értékesíteni a piacon. Példa: amennyiben a világpiacon összesen harminc darab műsoros hangkazettát lehet eladni, hiába lenne kapacitás jóval több előállítására, a hangkazetták piacát a kereslet határozza meg. Ezt kivetítve egy egész országra: amennyiben csak X milliárd dollár értékű terméket akarnak vásárolni az ország lakosai, semmi értelme X+1 milliárd dollár értéket előállítani, hiszen az nem lesz eladható.

Ezen prekoncepcióból kiindulva az árupiac szerepe kulcsfontosságú a gazdaságunkban: itt alakul ki az, hogy mekkora termékmennyiség értékesíthető.

2.3. A kétszektoros árupiac Visszagondolva a makrogazdasagi körforgás modellünkre, emlékezhetünk arra, hogy milyen szereplői vannak a makromodellünknek: háztartás, vállalat, állam es külföld. Az első fejezetek során vizsgálódásainkat zárt gazdaságokon végezzük, azaz a külföldet elhanyagoljuk, minden gazdasági kapcsolat csak belföldi szereplők közt fog lezajlani. Később ezt a szűkítést feloldjuk, addig azonban csak három szektorral kell foglalkozzunk. Az inkrementális modellépítésnek megfelelően először felépítjük a kétszektoros árupiac modelljét, amely csak a háztartást és a vállalatot tartalmazza, majd ezt bővítjük ki a kormányzati szektorral. A kétszektoros modellben természetszerűleg csak a két jelen levő szereplő akarhat termékeket illetve szolgáltatásokat vásárolni, igy a teljes árupiaci kereslet értéke meg fog egyezni a háztartás es a vállalat áru- illetve tényezőpiaci keresletével. Amint azt már a körforgás modelljében is láttuk, a háztartás árupiaci kereslete a fogyasztás, míg a vállalaté a beruházás. A fokozatosan felépülő modellünknek van egy szigorú kötöttsége. Minden benne szereplő jövedelem reálértéken szerepel, még a pénz is. Így valójában egy barter gazdaságot fogunk leírni, amelyben árut cserélnek árura, tehát a nominális pénznek a cserék lebonyolításában nincs szerepe. Ezt nevezik klasszikus dichotómiának, ami a reál- és nominális változók elméleti szétválasztását jelenti. 2.3.1. Fogyasztás és megtakaritás Először vizsgáljuk meg, mit tudunk a fogyasztásról. Valójában a közgazdaságtan nem rendelkezik általános fogyasztási modellel. A fogyasztást a jövedelemhez köti, amelynek leírására számtalan modell létezik. Ezek mindegyike a jövedelemszerzés egy-egy motívumát emeli ki, de általános Makroökonómia

20

Árupiac - A kétszektoros árupiac

modellnek egyik sem tekinthető. Például, a relatív jövedelemhipotézis azt feltételezi, hogy a fogyasztó arra törekszik, hogy a már elért jövedelemszintje s ezzel fogyasztása ne csökkenjen. Egy másik, az állandó (permanent) jövedelemhipotézis szerint a fogyasztók keresleti döntéseiket nem a véletlenektől is befolyásolt jövedelemszerzésük, hanem a tartósan biztosítottnak látszó jövedelmük alapján hozzák meg, így jövedelmük ingadozása nem generál állandóan változó keresletet. Ezek a modellek általában dinamikusak, tehát az idő függvényében próbálják leírni a jövedelem és vele a fogyasztás változását. Ezért az egyik legegyszerűbbet, a keynesi abszolút jövedelem hipotézist fogjuk használni. Az abszolút jövedelem hipotézis azt mondja ki, hogy a lakosság fogyasztási kereslete kizárólag az adott időszak jövedelmének függvénye. Ez természetesen ekvivalens azzal, hogy a fogyasztást az alábbi módon tudjuk leírni: C t=C Y t  A feltevés azon része, hogy a jövedelemtől függ a fogyasztás, könnyen védhető: ha több a jövedelem, több dolgot lehet belőle vásárolni. Az időbeli összefüggések leegyszerűsítését nehezebb megmagyarázni, de egyrészt statikus modellt szeretnénk építeni, másrészt a statisztikai ellenőrzések is azt mutatják, hogy ez az egyszerű modell nagy százalékban magyarázza a fogyasztás alakulását. A jövedelem függvényében ábrázolva a fogyasztást, a 6. ábra baloldali ábrájához a következő magyarázat fűzhető: a C0 pontot tekinthetjük a létminimumnak. A jövedelem növekedésével párhuzamosan növekszenek a fogyasztási igények is, azonban a növekedés üteme csökken. Amíg nem érjük el a C(Y)=Y pontot, addig pótlólagos jövedelem kell fogyasztási szintünk fenntartásához, negatív a megtakarításunk, hitelfelvételre szorulunk. A C(Y)=Y ponthoz tartozó jövedelem túllépésével már pozitív megtakarítás keletkezik.

C

C

C=Y

C=Y C=CA+ĉY

C=C(Y)

C0

C0

CA

C=C(Y)

C(Y)=Y

Y

C(Y)=Y

Y

6. Ábra: A fogyasztási függvény és linearizálása

Egyenleteinkben kényelmesebb lineáris függvényeket használnunk. Ez megengedhető, mivel a matematika kimondja, hogy minden függvény egy adott szakaszán közelíthető lineáris függvénnyel. Ne feledjük: „egy adott szakaszán”, azaz tudni kell az interpolációs határokat. (Az extrapoláció veszélyeket rejt.) A jobboldali ábra tehát a fogyasztási függvény linearizálását mutatja. Ebben az esetben a fogyasztás alakja: Makroökonómia

21


C (Y )=C A + ĉ Y

DI

A fogyasztási függvényünknek így – mint minden lineáris függvénynek – két paramétere van; az egyik meghatározza a tengelymetszetét, a másik a meredekségét.3 Értelmezzük ezt a két paramétert! Az autonóm fogyasztás (CA) megmutatja, hogy mekkora az a minimális termékmennyiség, amennyit a háztartási szektor szereplői elfogyasztanak mg zérus jövedelem mellett is. A fogyasztási határhajlandóság (ĉ) megmutatja, hogy a jövedelem változásakor egy pótlólagos δC jövedelemegység mekkora hányadát fogyasztják el a háztartási szektor szereplői. ĉ = , ami δY linearizálás után a fogyasztást reprezentáló egyenes meredeksége. Az ábrából is nyilvánvaló, hogy 0< ĉ <1 teljesül a görbe bármely szakaszán. A tengelymetszet, a CA, az eredeti ábra C0-ját figyelembe véve itt is átértelmezhető egy bizonyos „létfenntartási minimum”-má, amit biztos elfogyasztanak a szereplők, míg a meredekség (nemlineáris fogyasztási függvény esetén annak deriváltja) megmutatja, hogy mi az összefüggés az egységnyi jövedelemváltozás és a fogyasztás változása között. Egyszerű modellünkben nem foglalkozunk azzal, hogy miből finanszírozzák az autonóm fogyasztást (hiszen zérus C=Y jövedelem esetén is C,S fogyasztanak), csak feltesszük, C=C(Y) hogy a rendszer így működik. a fogyasztási C C hajlandóság: c= = A +̂c , ami Y Y nem más, mint az átlagfogyasztás. Már itt kiütközik az ellentét a keynesiánus és S=S(Y) neoklasszikus közgazdaságtan között. Simon Kuznetz amerikai közgazdász hosszútávú adatelemzéssel azt mutatta ki, Y C=Y hogy a fogyasztási egyenes az origóból indul, tehát CA = 0. Ez egyrészt a CA=0 miatt, mint később látni fogjuk, eltünteti a keynesi multiplikátor hatást, másrészt azt is feltételezi, hogy 7. ábra: A fogyasztási és megtakarítási függvény, és ezek kapcsolata akármilyen kicsiny a jövedelem, van megtakarítás, ami kicsit abszurd feltételezésnek tűnik, harmadrészt c=̂c , tehát az átlagfogyasztás és a fogyasztási határhajlandóság megegyezik. -CA

CA

Értelmezhető

A 7. ábrában szaggatott vonallal szerepel a 45º-os C = Y identitás egyenes. A fogyasztási és az identitás egyenes metszéspontja azt a jövedelmet reprezentálja, ahol éppen annyi a fogyasztás, mint 3

Már most felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fogyasztási függvényünkben szereplő jövedelem a rendelkezésre álló jövedelem: Y DI = Y - T + TR, azonban a fiskális politika tárgyalásáig Y DI = Y-t fogunk használni.

Makroökonómia

22


amennyi a jövedelem. Már a körforgás bemutatása során is említettük, hogy a háztartás mindössze két dolgot tehet jövedelmével: vagy elkölti, vagy megtakarítja. Ennek következtében könnyen számíthatunk egy jövedelemfüggő megtakarítási függvényt is4: Y =CS ⇒ S =Y −C amiből S (Y )=Y −C (Y )=Y −(C A +̂c Y )=−C A +(1− ĉ )Y =−C A+ ̂s Y ahol ŝ a megtakarítási határhajlandóság: ̂s=

δS és 0< ̂s<1 δY

Könnyű belátni, hogy a fogyasztási függvény ott metszi az C=Y identitás-egyenest, ahol a megtakarítási függvény az Y tengelyt metszi. Ez nem meglepő, hiszen, ahol a fogyasztás egyenlő a jövedelemmel, ott a megtakarítás definíció szerint nulla. Az egyenletekből következik, hogy a két határhajlandóság kapcsolata: ĉ + ŝ = 1. 2.3.2. Megtakarítás és beruházás A megtakarítás esetében is meg kell vizsgálnunk, hogy melyek azok a változók, amik a leginkább befolyásoljak alakulásukat. Az előző pontban a megtakarítást, mint a jövedelem függvényét mutattuk be. A megtakarítás azonban függ a kamatlábtól is: (+)

(+)

S=S (Y ,r ) δS >0 , tehát pozitív meredekségű, ami logikus, mert minél nagyobb a δr kamatláb, annál nagyobb az emberek megtakarítási hajlandósága. A kamatlábtól való függése

Az S≡I összefüggésből viszont már az is következik, hogy I=I(r) feltételezhető. Viszont az egyenlőség csak a kamatlábra vonatkozik, a jövedelemre nem, mivel az aktuális jövedelem közvetlenül nem befolyásolja a beruházásokat, csak a várható jövedelem. Ez is logikus, mert a

r

r

S=S(Y0,r)

S=S(Y0,r)

r0

r0

I=I(r, ...)

S=I

S,I

I=I(r)=I0-br

S=I

IA

S,I

8. ábra: A beruházás, a megtakarítás és a beruházás linearizálva 4

Valójában – mint azt nemsokára látni fogjuk – a megtakarítási függvény a kamatlábnak is függvénye, tehát S=S(Y, r).

Makroökonómia

23


beruházás időigényes és a beruházót az érdekli, hogy a beruházás termelőre fordulása után el tudja-e adni termékét. A jövedelemváltozást (ΔY/Δt) és a várakozásokat (η) szokták bonyolultabb modellekben figyelembe venni. Nézzük meg ezek után, hogy mi is a beruházás motivációja? Nem más, mint a jövedelemszerzés, azaz a vállalatok akkor ruháznak be, ha úgy érzik, hogy a jövőben termékeik iránt megnő a kereslet. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a pozitív, optimista várakozások növelik a beruházási kedvet. Hogyan hat a kamatláb a beruházásokra? Mint azt mikroökonómiában már tanultuk, a kamatláb a beruházás alternatív költsége. Gondoljunk csak bele! A magasabb kamatláb azt jelenti, hogy minden beruházás nettó jelenértéke csökken. Ez természetesen azt jelenti, hogy a magasabb kamatlábak egyes beruházásokat ellehetetlenítenék (a nettó jelenértékük negatívvá válhat, azaz a hozamuk nem éri el a banki hozamot). N

A nettó jelenérték (emlékeztetőül): NPV =−C 0+∑ t=1

C0 a beruházott érték, a

CF t

CF t (1+r )t

, ahol

t a t-edik évben várható hozam (1+r) diszkontált értéke. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy a banki kamatlábhoz képest hogyan alakul a hozamunk, akkor az NPV=0 képletből az IRR, a belső kamatláb értékét kell meghatározni. A beruházás feltétele, hogy NPV>0, amiből következik az ezzel analóg feltétel: IRR>r. Minél kisebb az IRR-r különbség, annál kevésbé érdemes vállalni a kockázatot, amit minden beruházás magában hordoz. (A kockázat hatását (σ) a beruházási döntésekre a Vállalati Pénzügyek tantárgy elég bő terjedelemben elemzi.)

Példa: az országunkban adott 4 beruházási lehetőség, mindegyik 100-ba kerül, hozamaik pedig a 105, 110, 115 illetve 120. Ebben az esetben mindegyik beruházáshoz megadhatjuk azt a kamatlábat, amely mellett a nettó jelenértékük 0:

#

1

2

3

4

CF

120

115

110

105

IRR

20%

15%

10%

5%

Hiszen pl. az első termékre: NPV =−100

120 1 0,2

Ezek a kamatlábak tehát azt a határt határozzák meg, amekkora piaci kamatláb esetén a befektetések még jövedelmezőek. Azaz minél magasabb a kamatláb, annál kevesebb beruházást érdemes megvalósítani.

Összeszedve a beruházást befolyásoló tényezőket, írható, hogy I =I

(

(-)

r,

(+)

(+)

(-)

ΔY , η, σ , ... Δt

)

tehát a beruházási döntéseket számtalan tényező befolyásolja. A beruházást ezért a makroökonómia az árupiac legállhatatlanabb tényezőjének tekinti. Bár ezidáig mérésekkel nem sikerült igazolni a feltevést, a továbbiakban a beruházást egyértelműen a kamatláb függvényeként fogjuk leírni. Amennyiben linearitást tételezünk fel, és a várakozások hatásait a konstans tagba építjük be, a fenti alak a következőképp módosul: I =I A−b∗r ahol IA az autonóm beruházási kereslet, b a beruházás kamatérzékenysége.

2.4. Egyensúly az árupiacon Most, hogy láttuk a kétszereplős árupiac mindkét szereplőjét, már össze tudjuk állítani a teljes modellt. A teljes modell felírását – mivel értékét még nem tudjuk meghatározni – rögzített kamatláb, azaz r = r0 feltétel mellett fogjuk elvégezni. Így a beruházás kvázi autonóm változó lesz: I 0=I A −b∗r 0 Az egyensúly meghatározásához nem kell mást tennünk, mint megállapítani az egyensúly feltételét, majd bemutatni az egyensúly stabilitását. Makroökonómia

24

Árupiac - Egyensúly az árupiacon

Árupiaci egyensúly esetén az árupiaci kereslet megegyezik az árupiaci kínálattal. Eddig a keresletet elemeztük alaposan, és eljutottunk az alapösszefüggésig: AE=C (Y )+I (r0 )=C (Y )+ I 0 azaz az aggregált kiadások (Aggregated Expenditures, AE) nem más, mint a háztartások keresletének (fogyasztás, C) és a vállalatok keresletének (beruházás, I) összege. Az árupiaci egyensúlyhoz kell a másik oldal, így adódik a kérdés: mi az árupiaci kínálat?

Az árupiac kínálati oldalán mindazon, végső felhasználásra szánt termékek és szolgáltatások jelennek meg, amelyeket a fogyasztók igényeik kielégítésére megvásárolhatnak (azaz amelyeket a vállalati szektor előállított). Vegyük észre, hogy ez a megfogalmazás nem más, mint a GDP definíciója! Azaz az árupiacon két mennyiség áll egymással szemben: a megtermelt jövedelemmel egyenlő termék-mennyiség, a GDP, mint kínálat, es az aggregált kiadások, mint kereslet.

AE(Y,r0)

AE

C(Y)

S(Y)

I

Az árupiaci egyensúlyhoz kell a másik oldal, így adódik a kérdés: mi az árupiaci kínálat?

I(r0) Y*

Y

9. ábra: A kétszereplős árupiac egyensúlya

Mint minden piacon, az árupiacon is akkor beszélhetünk egyensúlyról, ha a kereslet es a kínálat megegyezik egymással, azaz: D : AE=C I S:Y egyensúly :Y = AE=C+ I Azaz egyensúlyi helyzetben egy kétszereplős árupiacon a fogyasztás és a beruházás összege egyenlő a teljes vállalati jövedelemmel. A 9. ábra ezt az állapotot mutatja. A fogyasztás es a beruházás összege az AE függvény, amelynek változója az Y, paramétere az r. Ennek, és az Y=Y szaggatott vonallal jelzett függvénynek a metszéspontja adja meg az AE=Y pontot, az egyensúlyi jövedelmet. Az ábráról jól látszik egy már korábban bemutatott összefüggés: egyensúly esetén a megtakarítás és a beruházás megegyezik. Ennek levezetése a következő: Láttuk, hogy a fogyasztó a jövedelmet fogyasztásra és megtakarításra költheti, azaz mindig fennáll, hogy: Y ≡CS Makroökonómia

25


A kereslet: AE=C+ I Azaz egyensúly esetén, ha AE=Y: C+I =C+S → S ≡I Fontos azonban megjegyezni, hogy ez az összefüggés csak egyensúlyban, és csak kétszereplős modell esetén érvényes. A kétszereplős modell elemzéséből mar csak egyetlen lépés van hátra: belátni az egyensúly stabilitását (azaz azt, hogy nem-egyensúlyi helyzetekből a rendszer az egyensúlyba konvergál).

Y'

C'

Δ'

Δ''

Tegyük fel, hogy a jövedelem kevesebb, mint az árupiaci egyensúlyhoz szükséges Y* lenne, mondjuk Y' (lásd 10. ábra). Ebben az esetben az árupiacon túlkereslet alakul ki, amint az a függőleges tengelyen látszik: az Y' mértékű termelés mellé egy C'+Δ' mértékű árupiaci kereslet tartozik, es ekkor Δ' mértékű a túlkereslet (azaz a makrogazdaságban AE ennyivel több terméket lehet eladni, mint AE(Y,r0) amennyit gyártanak). Mint azt az előző fejezetben már vázoltuk, ez oda vezet, hogy a vállalatok rak-tárkészletei csökkenni kez¬denek, ezért a beruházásuk több lesz, mint a szándékolt beruházás (I(r) a szándékolt beruházást jelöli, ezt módosítja a Δ' Δ'' Y* Y' Y raktárkészlet változása valós beruházássá). A vállalatok észlelve, hogy pótlólagos Δ' terméket el lehetne adni (illetve látva, hogy raktárkészletük Δ' mértékben megcsappant), megnövelik a termelésüket Δ' mértékben (ez látható az Y tengelyen). A megnövekedett termelés miatt több lesz a makrogazdasági jövedelem (újabb munkásokat vesznek fel), így a nagyobb jövedelemhez egy megnövekedett fogyasztás fog tartozni (a frissen felvett munkások friss keresletet támasztanak a makrogazdaság termékei iránt). 10. ábra: Konvergencia az árupiacon

Ekkor tehát ismét túlkeresletes lesz a piac, de a túlkereslet mértéke (Δ'') kisebb lesz, mint korábban. Ez a túlkereslet hasonló folyamatokat indít el, a termelés tovább nő, de most kisebb mértékben, ami ismetelt fogyasztásváltozáshoz fog vezetni. Ez az iteratív folyamat a rendszert az egyensúlyi pontba hajtja (ezt ábrázolják a nyilak). Amennyiben a makrogazdasági jövedelem nagyobb, mint az egyensúlyi, ugyanez a folyamat játszódik le, csak a másik irányban. Ilyenkor az indikátor nem a raktárkészletek csökkenése, hanem növekedése (a vállalat nem tudja eladni termékeit), azaz a vállalati szektor nem szándékolt beruházást hajt végre (a valós beruházások magasabbak, mint a tervezettek). Ez a termelés csökkenéséhez vezet, ami fogyasztás csökkenést eredményez, stb. Ez a folyamat kizárólag a fogyasztok Makroökonómia

26


magatartásától függ, azaz minden esetben garantálja az árupiaci egyensúly kialakulását, azonban nem egy pillanat alatt: az alkalmazkodáshoz valamennyi idő szükséges. 2.4.1. Az egyszerű multiplikátor Az általunk használt „konvergencia” fogalommal be lehet vezetni a multiplikátort: Keletkezik a gazdaságban pl. Δ I 0 beruházási kereslet. Ez egyben valakinek a jövedelme is: Δ I 0=ΔY 0=ΔC 1+Δ S 1 . A Δ C 1 =̂c Δ Y 0 újabb jövedelem valakinek: Δ C 1 =ΔY 1 =Δ C 2+Δ S 2 . A Δ C 2= ĉ ΔY 1 =̂c 2 Δ Y 0 újabb jövedelem valakinek: Δ C 2=ΔY 2=Δ C 3 +Δ S 3 és így tovább. Összegezve a keletkező jövedelmeket: Δ Y =Δ Y 0+Δ Y 1+ΔY 2+...=ΔY 0 (1+̂c +̂c 2+...)=Δ Y 0

1 =α ΔY 0 1− ⏟ĉ

multiplikátor

amint az a 11. ábrán látható.

AE(Y,r0)

AE

ΔC2

ΔC1

ΔI0 ΔI0

Tegyük fel, hogy az árupiac valamely autonóm tagja megváltozik. Mekkora hatást gyakorol ez az árupiaci egyenlegre? Ahogy a 11. ábra is mutatja, egy kis változás valamelyik autonóm tényezőben (ΔI0) egy jóval nagyobb változást okoz az egyensúlyi jövedelemben (ΔY). Ezt az arányt hívjuk mul-tiplikátornak.

ΔY2 ΔY0

ΔY 1

ΔY

Az α, az egyszerű multiplikátor megmutatja, hogy 11. ábra: A multiplikátor hatás egy autonóm tényező egységnyi megváltozása mennyivel változtatja meg az egyensúlyi jövedelmet. Azaz a multiplikátor értéke:

Y

ΔY Δ tényező

A változást okozó tényező – értékét tekintve – konstans vagy autonóm tényező. Nézzük csak meg még egyszer az egyensúlyi jövedelem egyenletét: Y =C A + ĉ Y + I (r0 ) Ezt átrendezve: Y=

1 (C +I (r 0)) 1−̂c A

Innen pedig könnyen számolható mind az autonóm fogyasztás, mind a beruházás multiplikátora: Makroökonómia

27


Legyen Y 2 =C A+ ĉ Y 2+ I (r 0 ) Y 1=C A + ĉ Y 1+ I (r0 ) a két egyenletet kivonva egymásból és rendezve: ΔY=

1 ΔCA 1−̂c

→

ΔY 1 = =α Δ C A 1−̂c

hasonlóan: ΔY=

1 Δ I (r0 ) 1−̂c

→

ΔY 1 = =α Δ I (r 0) 1− ĉ

azaz kétszereplős gazdaságban a fogyasztási és megtakarítási multiplikátor értéke megegyezik egymással. A ĉ értéke közelebb van egyhez, általában 0,7<ĉ<0,9. Legyen ĉ=0,8. Ekkor az egyszerű multiplikátor értéke: α=5, ami azt jelenti, hogy bármely változás az autonóm elemekben 5-szörös jövedelemválto-zást okoz. (Megjegyezzük, hogy ebben az esetben ŝ=0,2.) 2.4.2. Az IS görbe két szektorra A kamatlábat változónak tekintve egy kétismeretlenes egyenlethez jutunk: Y =C+ I =C A+ ĉ Y +I A −b∗r amelyben a két változó a jövedelem és a kamatláb. Mielőtt tovább elemeznénk az egyenletet, vezessünk be két fogalmat. A változók elnevezése eltér a matematikai megnevezésektől, a matematikai nomenklatúrától. A független és függő változóknak együtt endogén, azaz belső változó a nevük. Ennek oka, hogy mi választhatjuk meg a céltól függően, hogy mit tekintünk ismeretlennek. Az autonóm változók jelenleg az exogén, azaz külső változók, amelyek értékeit meg kell adni az egyenlet megoldhatóságához. A változók együtthatói az egyenleteink paraméterei. Mint látni fogjuk, a kérdés feltevése dönti el, hogy mit tekintünk endogén és mit exogén változónak. Átrendezve az egyenletet és az autonóm tagok összegét A-val jelölve a következő egyenletet nyerjük: (1− ĉ )Y =C A + I A −b∗r= A−b∗r Átosztva (1− ĉ ) -val: Y =α( A−b∗r) és ez a lineáris egyenlet az árupiac IS (Investment-Saving) egyenlete. Az IS egyenlet tulajdonságainak megismerése előtt bővítsük ki vizsgálatainkat a háromszektoros árupiacra.

2.5. A háromszektoros árupiac A gazdaság háromszektoros modelljében a háztartások és a vállalatok mellett megjelenik a központi szereplő, az állam. Az állam három hatást gyakorol a gazdaságra: termékeket es szolgáltatásokat vásárol, mint a gazdaság többi szereplője, transzferekkel segíti az esélyegyenlőség és méltányosság elérését, es adóztatással finanszírozza az előző két tevékenységét.

Makroökonómia

28

Árupiac - A háromszektoros árupiac

2.5.1. Kormányzati vagy fiskális (jogi) politika Az államot hatalmi választott és kinevezett szervek irányítják. Ezek: •

Törvényhozás, amit az Országgyűlés végez

•

Végrehajtó hatalom, ami a Kormány feladata, hatásköre

•

Igazságszolgáltatás, azaz a Bíróságok

A költségvetést a kormány állítja össze, de az Országgyűlés fogadja el (módosíthatja a Kormány javaslatát). Így minden év utolsó ülésén az Országgyűlés elfogadja a Költségvetési Törvényt, amely utána a Kormány számára kötelező, és amelyet végre kell hajtania. A Költségvetési Törvény értelemszerűen két nagy részből áll: állami bevételek (T  adók, vámok, illetékek) és kiadások (G+TR). Az állami költségvetés négy részre oszlik: 1. Központi költségvetés, amely felett közvetlenül a Kormány diszponál; 2. Önkormányzatok költségvetése, amely a helyi költségvetések alapja; 3. Társadalombiztosítás, amely két részből áll, úgymint Nyugdíj- és Egészségbiztosítás. 4. Elkülönített állami alapok A hírek általában a központi költségvetés helyzetét taglalják, makroökonómiai szempontból közömbös, hogy ki szedi be az állam fenntartásához szükséges pénzeket és a fentiek közül ki költi azt el. 2.5.1.1 Kormányzati vásárlások A kormányzat alapvető működése során bizonyos szolgáltatásokat nyújt a társadalom tagjainak számára. Ezek jellemzően közjószágok, amelyeket a társadalom nem lenne képes piaci körülmények közt előállítani (honvédelem, közegészségügy stb.) Ezen tevékenysége során ugyanolyan keresletet támaszt a vállalati szektor termékei iránt, mint a háztartás, azaz az aggregált kiadásokat növeli. Míg azonban a fogyasztás jövedelemfüggő volt, addig a kormányzat autonóm módon alakítja kiadásait (hiszen azok mértéke nem a jövedelem, hanem az állami feladatok függvénye). Ennek következtében az állami kiadások függvénye: G=G A A kormányzati kiadások is konstansok, első közelítésben exogén változók, mert értéküket kizárólag a kormányzat dönti el az Országgyűlés jóváhagyásával. A kormányzati kiadások következtében az aggregált kiadások a következőképpen alakulnak: AE=C I G 2.5.1.2 Adók, transzferek Adó: ellenszolgáltatás nélküli jövedelemátengedés, amely kikényszeríthető A kormányzat adóztatással próbálja meg fedezni kiadásait, ezért ez megkerülhetetlen jelenség egy háromszektoros modellben. Az adók sokfélék, így sok szempont szerint csoportosíthatók. Makromodellünk szempontjából kétféle adót különböztetünk meg: autonóm, vagy egyösszegű adókat (TA) és kulcsos, vagy értékadókat (t). Autonóm adóknak elsősorban a vagyonra kivetett, jövedelemtől füg-getlen adókat tekintjük, mint pl. gépjármű-, ingatlanadó, stb. A kulcsos vagy értékadókkal a jövedelmeket adóztatják meg, mint pl. SzJA, ÁFA, jövedéki adó, stb. Így az adót a következőképpen építjük be: T =T A+tY Transzfer: ellenszolgáltatás nélküli jövedelemátengedés, amely adható. Makroökonómia

29


A kormányzat másik nagy kiadási területe a transzferkifizetések. Ezek során a társadalom egyes tagjainak egyoldalú juttatásokat nyújt (nyugdíj, munkanélküli segély, GYES stb.) Ez valójában nem más, mint a háztartások jövedelmének módosítása, azaz egyes, elsősorban a kisebb jövedelmű háztar-tások – akik általában kedvezményezettjei a transzfereknek – többet tudnak költeni, mint amennyit munkájukkal kerestek. A transzfereknek hasonló hatása van a jövedelmekre, mint az adóknak, csak természetesen az irány ellentétes, és együtt alakítják ki a rendelkezésre álló jövedelmet: Y DI =Y TR−T Ebből pedig természetes módon következik, hogy a fogyasztási függvény is változik: C (Y DI )=C A+̂c Y DI azaz: C (Y )=C A + ĉ (Y −(T A+tY )+TR) Megjegyzés: A (T-TR) különbséget nettóadónak (NT), a T A-TR különbséget nettó autonóm adónak (NTA) is szokás nevezni. Ezután már komplex módon vizsgálhatjuk a háromszektoros gazdaságot, egyenlőre még konstans kamatláb feltételezése mellett. 2.5.1.3 Az együttes hatás Az adókat, transzfereket és kormányzati kiadásokat is figyelembe véve egy új árupiaci egyensúlyi egyenletet kapunk. Az aggregált kereslet értéke: AE=C A +̂c Y DI +I (r)+G=C A + ĉ (Y −(T A+tY )+TR)+ I (r)+G amiből, ha AE=Y, akkor [1−̂ c (1−t )] Y =C ̂ (T A−TR)+I A +G −b∗r ⏟ A− c ⏟

1/adómultiplokátor ,1/α t

autonóm tagok , A

azaz, amennyiben A=C A + ĉ (T A −TR)+I A +G és az adómultiplikátor: αt =

1 1−̂c (1−t )

akkor formailag megkapjuk a kétszektoros alakot: Y =αt∗( A−b∗r) A 12. ábrán megjelenítve a kormányzat belépését, azt tapasztalhatjuk, hogy akárcsak a beruházá-sok beépítésekor, most is csak az AE görbét kell vertikálisan korrigálni: A hatások az. ábrából leolvashatók és figyelmesen vizsgálva az ábrát az is feltűnik, hogy nem azonos a három tényező hatása. A TA és TR hatása ugyanaz, de a G hatása nagyobb. Az adókulcs hatását geometriailag nem fogjuk vizsgálni, csak számpéldáinkban fog szerepelni. Ennek magyarázata következik az egyszerű multiplikátor pont utolsó két képletéből, aminek analógiájára írható, hogy: ΔY ΔY c ΔY 1 = = =α , illetve = =α t Δ T A Δ TR 1−̂c (1−t ) Δ G 1−̂c (1−t )

Makroökonómia

30


mivel a vizsgált elemek ugyanúgy exogének, mint a CA és az I(r0).

ĉ(TR-T)

Az adómultiplikátor értéke kisebb, mint az egyszerű multiplikátoré. Ez azt jelenti, hogy az autonóm elemek változása kevésbé „rángatja” a jövedelmet, kisebbek a jövedelemingadozások. Például, ha ĉ=0,8 és t=0,25 (tehát az átlagos adókulcs 25%), akkor α=5, de αt=2,5.

AE1 AE2 AE0

AE

G

Ebből látható, hogy a háromszektoros modellben három új multiplikátort számolhatunk, egyet a kormányzati kiadásokra, egyet a transzferekre, és egyet az adókra.

Y 12. ábra: A kormányzat hatása az egyensúlyra

A TA, TR, G hatásának vizsgálata speciális esetekben:

Legyen továbbra is r=r0 rögzített, így I=I0=IA-br0, illetve az adókulcs értéke, t=0. Egyensúlyi költségvetés esetén, tehát amikor BB=TA+tY-(TR+G)=0, amennyiben a kormány nem akarja egyensúlytalanná tenni a költségvetést, de szeretné növelni a jövedelmet, megteheti-e? Havelmoo-tétele: Írjuk fel az árupiac egyenletét egyensúlyi esetben, amikor a kormány egyidejűleg és ugyanolyan mértékben növeli az autonóm adókat és a kormányzati kiadásokat: Y 2 =C A+ ĉ (Y 2 −T A2+TR)+ I (r 0 )+G 2 Y 1=C A + ĉ (Y 1−T A1+TR)+ I (r0 )+G1 A két egyenletet kivonva egymásból: Δ Y = ĉ ΔY −̂c Δ T A +ΔG Mivel ∣−Δ T A∣=Δ T A =Δ G , de hatásuk ellentétes, behelyettesítés és rendezés után: Δ Y =Δ G tehát a gazdaság növekszik ΔG-vel, anélkül, hogy a költségvetés pozíciója romlott volna. Tehát ΔTA-val növelve az adókat és ugyanakkora ΔG-vel növelve a kormányzati kiadásokat, a költségvetés helyzete nem változik, de a jövedelem a gazdaságban ΔY=ΔG-vel növekszik. A növekedés feltétele, hogy a gazdaság rendelkezzen kihasználatlan kapacitásokkal, tehát kereslethiányos legyen. Ez Havelmoo-tétele. További lehetőségek: Könnyen belátható, hogy az adók és transzferek azonos nagyságú változtatása, növelése vagy csökkentése nem változtatja meg a jövedelmet, mert multiplikátoruk azonos lévén, a változtatások ellentétes hatása kioltja egymást. Tehát, ha ΔTA = ΔTR, akkor ΔY = 0. Akkor van-e értelme akkor változtatásuknak? Makroökonómia

31


A válaszhoz tekintsük át az egyes változtatások társadalmi hatását. A transzfereknek jellemzően a kisebb jövedelműekhez jutnak, akik a választói tömegeket alkotják. Az adóemelések viszont általában őket sújtják. A kormányzati kiadások első körben a vállalkozók bevételeit növelik. Ezek alapján egyértelmű, hogy a választ a politikai célok adják meg. Amikor egy új kormány kerül hatalomra, az előző kormánytól rendszerint kiürített államkasszát örököl. A választók bizalma nem csappan meg túlzottan, ha adót emelnek úgy, hogy nem csak a szegényebb rétegek jövedelmét terhelik. De lefaraghatják a szociális kiadásokat is – ami nem túl népszerű – és e kettő terhére, velük párhuzamosan növelik a kormányzati kiadásokat, miáltal hosszabb távon az összjövedelem növekszik, tehát a tömegek jövedelme is. De csak hosszabb távon, így rövid távon sokat vesztenek népszerűségükből. A választások közeledtével a szavazók bizalmának elnyerése érdekében a kormányzati kiadá-sok terhére növelik a transzfereket, benne a szociális juttatásokat, emelik a nyugdíjakat, hogy ne veszítsék el a választásokat. Viszont jelentősen visszaeshet az összjövedelem, ami kiürítheti és álta-lában ki is üríti az államkasszát. A választások után kezdődhet elölről a játék.

2.6. Az IS-görbe három szereplő esetén

AE(i2)

Eddig átnéztük a két- és háromszektoros gazdaság árupiacát, láttuk ezek egyensúlyát, az egyensúly stabilitását, sőt magának az egyensúlynak a változását is (a multiplikátor hatáson keresztül). Kéne azonban valami olyan apparátus, amely leírja az árupiac egyensúlyát a l

AE

AE(i0) AE(i1)

egrelevánsabb külső paramé-ter, a kamatláb függvényében. Ezt a feladatot tölti be az IS görbe: Y

Az IS görbe megmutatja azon [jövedelem, kamatláb] párokat, amelyek mellett az árupiac egyen-súlyban van.

i1

Az IS görbe képletét már ismerjük és láthatjuk, hogy formailag hasonló a két- és háromszereplős árupiacra:

i0 i2

Y =α∗( A−b∗r) Amit tudni kell, hogy az α és az A értelmezése eltér a gazdaság kétféle értelmezésénél. Kétszereplős gazdaság

α=

Y 13. ábra: Az IS görbe Háromszereplős gazdaság

1 1−̂c

α=α t =

A=C A + I A

1 1− ĉ (1−t)

A=C A − ĉ (T A −TR)+I A +G

A közgazdaságtanban az inverz függvényeket szoktuk ábrázolni. E jó szokást megtartva, most is ezt tesszük. A fenti egyenletből kifejezve a kamatlábat, kapjuk: A 1 r= − Y b αb Az IS görbe inverz egyenlete.

Makroökonómia

32

Árupiac - Az IS-görbe három szereplő esetén

Az IS görbéje tehát egyenes, amelynek tengelymetszete A/b, meredeksége -1/(αb), tehát meredeksége negatív. A negatív meredekséget a beruházás kamatérzékenysége okozza. Növekvő kamatlábak a beruházási kereslet csökkenésén keresztül csökkentik a jövedelmet. 2.6.1. A görbe geometriai levezetése A 13. ábrán az AE és az IS görbék kapcsolatát ábrázoltuk. Az AE=Y identitás egyenes és a különböző kamatlábakhoz tartozó AE egyenesek metszéspontjai kijelölik az hozzájuk tartozó egyensúlyi jövedelempontokat. Az összetartozó kamatláb-jövedelem párokat az r-Y síkon ábrázolva megkapjuk az IS görbéjének egyes pontjait és így magát az IS egyenest.

Kijelölve egy r0 kamatlábat meghatározzuk az I0 beruházást. A bal alsó ábra mutatja a makroökonómia alapfeltevését, az I≡S egyezésének feltételezését. A fogyasztásból levezetett S=S(Y) összefüggés kijelöli a kezdeti r0 kamatlábhoz tartozó Y0 jövedelmet. Ezzel kijelöltük a görbe egy pontját.

AE=AE(Y)

AE

CA

C=C(Y)

Y

r

r IS

I=IA-br

r0

r0

Y

I S

r S=I

S=S(Y) I

I -CA

A 14. ábrába a teljes árupiaci görbesereg kapcsolat látható kétszereplős gazdaság esetén. Az alsó négy ábra önmagában elég az IS egyenesének geometriai előállításához. Az AE=AE(Y)-nal való kapcsolatát később, az LM görbe geometriai levetésekor fogjuk felhasználni.

Egy másik pontját egyszerűen megkaphatjuk a 14. ábra: Az IS görbe geometriája C=Y feltételezésből. Ekkor fordított a körüljárás. Az alacsonyabb jövedelem a meghatározott, ami kijelöli a zérus megtakarítást a gazdaságban. Az I=S feltétel megadja a beruházás értékét, ami szintén zérus, ami viszont igen magas kamatláb mellett áll fenn. Tehát a csökkentett jövedelem növekvő kamatlábbal párosul az IS görbe elméleti alakjának megfelelően. 2.6.2. A görbe eltolódásai A görbe lineáris felírásából jól látható, hogy mely tényezők hogyan hatnak a görbe elmozdulására. A konstans tagban szereplő tényezők a görbét eltolják, míg a meredekségben szereplő tényezők megváltoztatják a meredekségét. Természetesen nemlineáris esetben is hasonló jellegű változások játszódnak le: a kormányzati kiadások, az autonóm beruházás, a fogyasztás illetve a transzferek növekedése az IS görbét jobbra, az adók növekedése az IS görbét balra tolja el. A beruházás kamatlábérzékenysége a meghatározó Makroökonómia

33

Árupiac - Az IS-görbe három szereplő esetén

tényező a görbe meredeksége esetén, hiszen ez fejezi ki a függvénykapcsolatot az IS görbe két változója között.

AE(G1, i0) AE(G0, i0)

AE

ΔG

ΔG

AE(G1, i1) AE(G0, i1)

Y i1 i0

IS0

IS1 Y

15. ábra: Az IS-görbe eltolódása. A kormányzati kiadások összege megnő (ΔG), ennek következtében ugyanazon kamatlábak mellett új AE görbék jönnek létre (az AE(G0, i0) az AE(G1, i0)-ba tolódik, az AE(G0, i1) az AE(G1, i1)-be. stb.) Ennek következtében az IS0 görbe eltolódik az IS1 görbébe.

Makroökonómia

34

III. Pénzpiac

III. A pénzpiac A pénz szerepe, története. A monetáris rendszer és a pénzteremtés. A pénzpiaci összefüggései: pénzkínálat, pénzkereslet, kamatláb meghatározása. Az LM görbe levezetése.

1. A pénz szerepe Az előző fejezetben az árupiac és benne a fiskális politika működését mutattuk be. A modell lényege az volt, hogy az áru- es szolgáltatáscseréket írta le: a vásárló (a háztartások, az állam illetve a vállalati szféra) a termelőtől (vállalat) megvásárolta a makrogazdasági kibocsátást (a nemzetgazdaság által termelt összes terméket). A modellépítés során nem fektettünk hangsúlyt arra, hogy maga a csere hogyan megy végbe. Ennek bemutatásához érdemes áttekinteni a kereskedelem kialakulását. Egy gazdasági szereplőt, vagy gazdaságilag zárt közösséget autarch működésűnek hívunk, amennyiben minden szükségletét önmaga állítja elő (pl. autarchiának hívjuk azt a nemzetgazdaságot, amely külgazdasági kapcsolatok nélkül képes működni). Eltérő képességekkel születünk, így különböző dolgok elvégzéséhez eltérő képességgel rendelkezünk, ennek következtében van, aki alkalmasabb vadászatra, más pedig a fegyverkészítésre. Ezt nevezzük munkamegosztásnak. Már az ősközösségben, amely zárt közösség révén autarch működésű volt, elindult a munkamegosztás: a közösség tagjainak nem kellett mindenhez egyformán értenie (ez mai kizárt). Volt, aki vadászni, volt, aki halászni tudott, volt, aki ismerte az ehető növényeket, vagy tudott fegyvereket, ruhákat készíteni, stb. A különbözőség hamar elvezetett a komparatív előnyök1 kihasználásához. Természetesen adódott a megoldás: ha egy jó fegyverkovács több időt fordított fegyverek előállítására, és jobb minő- ségű fegyvereket készített, esetleg neki nem kellett mamutvadászatra indulnia. Probléma akkor adódott, amikor egy törzs területén nem lehetett megtalálni, megtermelni mindent, ami a létfenntartáshoz szükséges volt. Például, nem voltak megfelelő alapanyagok a fegyverkészítéshez. Ekkor már szükség volt külső kapcsolatra, azaz a cserére. Az elejtett mamut húsának egy részét elcserélhették egy másik törzzsel alapanyagra, vagy az általuk készített fegyverre. Ez az egyszerű példa megvilágítja a kereskedelem lényegét, azonban elfedi a felmerülő problémáját, amit a szükségletek kétoldali egybeesésének nevezünk. Ennek lényege az, hogy egy csere csak akkor jöhet létre, ha mindkét fél előnyösebb (vagy legalábbis nem hátrányosabb) helyzetbe kerül a csere után, mint előtte, azaz mindketten akarják a másik termékét. Klasszikus példa az éhes cipészé, akinek addig kell körbejárni, amíg talál egy mezítlábas péket. Abban az esetben, ha csak olyan péket talál, akinek cipőre nincs szüksége, de szívesen venne egy péklapátot, akkor a cipésznek először egy olyan lapátkészítőt kell keresnie, akinek cipőre van szüksége. Minél több szereplő es termék van egy gazdaságban, annál bonyolultabb kereskedelmi láncolatok jönnek létre, így annál bonyolultabb lesz a cserét végrehajtani. Ezen hiányosságot pótolja a pénz.

1.1. Mi a pénz? Ha ezt a kérdést feltesszük egy laikusnak, legfeljebb azt a választ kaphatjuk, hogy az érték mérője, amiből következik a következő kérdés, mi az érték. Erre már tudományosan is nehéz a válasz. A pénz valami olyan termék, amely egyrészt minden szereplő számára értéket testesít meg (azaz gazdasági értelemben ritka es pozitív hasznosságú magánjószág), másrészt viszont tartós, könnyen szállít1

A komparatív előnyök elmélete röviden azt mondja, hogy ha – lehetőség szerint – mindenki azt a munkát végzi, amihez a legjobban ért, akkor növekszik a társadalmi hatékonyság. Az elvet, hogy ez igaz országokra is, D. Ricardo fogalmazta meg először. Makroökonómia

35

III. Pénzpiac

ható es nehezen előállítható és mindenki elfogadja fizetőeszközként (bizalom). Amennyiben van egy ilyen termek a gazdaságban, minden szereplő ezt használhatja, mint a csere ellenértékét, azaz az éhes cipész akkor tud kenyeret venni, ha talált bárkit, akinek cipőre van szüksége, nem kell az a bárki pék legyen. A pénz ilyetén való felhasználását hívjuk tranzakciós szerepnek, hiszen a gazdasági tranzakciók létrejöttet garantálja. A pénzt 5 funkciójával tudjuk jellemezni: 1. értékmérő, ami valójában a jószágok értékének egymáshoz való viszonyát mutatja meg (a pénz értéke változhat. Ha pl. felére csökken az értéke, akkor két jószág értékét mutató mérőszám megduplázódik, de az árarány nem); 2. forgalmi eszköz, amely lehetővé teszi a közvetlen cserét; 3. fizetési eszköz, ami megengedi a csere térben és időben való elkülönülését, röviden a hitelezést; 4. világpénz funkció a nemzetközi cserék lebonyolításához. Ezek a funkciók kifejezetten a csere megkönnyítését szolgálják, de van a többi mellett egy kakukktojásnak tűnő 5. funkció: 5. felhalmozási, amit eredetileg, az aranypénz korában kincsképző funkciónak hívtak. A mi szempontunkból releváns funkció nem más, mint a vagyontartás. A pénz vagyontartási funkciója teszi lehetővé, hogy a termelés es a fogyasztás egymástól időben elválhasson (hiszen a cipész felhalmozhat egy bizonyos pénzkészletet, amelyből évek multán is vásárolhat kenyeret).

1.2. Röviden a pénz történetéről A fenti funkcionális definíció alapján pénznek tekinthető minden általános csereeszköz, amelyet a gazdasági szereplők vagy megállapodás alapján, vagy állami akarat következtében elfogadnak adósságaik törlesztésére (a közvetlen csere pénzre így azonnal törlesztett adósság). Először voltak az árupénzek (gabona, marha, kagyló, stb.), majd fokozatosan kialakultak a metallikus pénzrendszerek (réz, bronz, ezüst, arany). Végül ezek közül kivált az arany, mint ritkasága, tartóssága, esztétikája következtében kis mennyiségben is nagy értéket képviselő pénz. Emellett nagyon könnyen megmunkálható. Az aranypénz kibocsátása hamar állami monopóliummá vált. Az arannyal való fizetés általánossá válása és az árutermelés növekedése miatt az arany mennyisége kevés volt a cserék lebonyolításához. Kialakultak a bimetallikus pénzrendszerek, amikor a váltópénzt más fémből verték, illetve azokon a helyeken, ahol ezt nem engedélyezték, megjelentek az első pénzhelyettesítők, a kereskedelmi váltók. A fokozódó árutermelés és kereskedelem nagy vagyonok felhalmozódásához vezetett s megjelentek a magánbankok. A náluk betétként is felhalmozott pénz terhére ők is bocsátottak ki váltókat. A bankárváltók címletesítéséből alakultak ki a már lejárat nélküli bankjegyek. Az állam rájött, hogy a pénzkibocsátásnak nagy a haszna (seigniorage2) és megjelentek a jegybankok (akiknek a megjelenése szorosan összefüggött az európai háborúkkal. 1656-ban a svéd, 1694ben az angol jegybank, a Bank of England, majd sorra a többiek. Az MNB csak 1924-ben alakult.) és a papírpénzek. A XIX. századra kialakult az ún. aranystandard pénzrendszer. A papírpénzek aranypénzre voltak válthatók, a nemzetek egymás közötti adósságaikat aranyban rendezték. A nemzetközi kereskedelem virágzott. Ennek az állapotnak az I. VH vetett véget. A II. VH vége felé, 1944-ben alakították ki az aranydevizastandard, vagy aranydollárstandard pénzrendszert, amikoris csak a dollár volt aranyra váltható. Így lett a dollár a világ fő tartalékvalutája. 1971-ben demonetizálták az aranyat s azóta csak a hit ereje adja a pénz, így a dollár értékét is.

2

Seigniorage-nak (szeniorázs) nevezzük a jegybankoknak a nettó készpénzkibocsátásból és a hitelintézeteknek a központi banknál kamatmentesen, vagy a piaci kamatnál alacsonyabb kamat mellett elhelyezett kötelező tartalékaiból származó jövedelmét Makroökonómia

36

III. Pénzpiac

2. A pénzpiac Egyszerű makrogazdasági modellünk almodelljei a piacok. Ezek közös tulajdonsága, hogy egy adott jószág keresletét es kínálatát állítják szembe egymással. Az árupiac esetében ez a termék a makrogazdasági összkibocsátást reprezentáló kompozit termek volt. A munkapiac esetében könnyen látható, hogy ez a munkavállalók kapacitása, a munkaóra lesz. Mi a helyzet a pénzpiaccal? Mi a termék a pénzpiacon, és mivel fizetünk érte?

A pénzpiac értelmezése A keynesi közgazdaságtanban a vagyonnal es jövedelemmel rendelkező ember viselkedését úgy modellezzük, hogy külön vesszük figyelembe a fogyasztási/megtakarítási es a vagyontartási döntést. Szereplőink fogyasztási szokásaik es jövedelmük alapján eldöntik, hogy mekkora összeget takarítanak meg, majd a pénzpiacon a likviditás és a kamatozás alapján eldöntik, hogy a vagyonuk mekkora hányadat tartsak pénzben es mekkorát értékpapírokban. Ez a második döntés a pénzpiaci döntés, azaz a pénz iránti kereslet azt fejezi ki, hogy mekkora vagyont szeretnének a gazdaság szereplői pénzben tartani. Ezzel a mértékkel áll szemben a pénz rendelkezésre álló mennyisége, es ezen két mennyiség arányából alakul ki a pénz ára, a kamatláb.

2.1. A pénz kínálata A pénzkínálat kérdését vagy nagyon egyszerűen, vagy nagyon bonyolultan lehet csak tárgyalni, de már a legegyszerűbb tárgyalás során is felmerül a kérdés: mi a pénz? A bevezetőben a pénzt valami olyan jószágnak tekintettük, amelyért cserébe a társadalom tagjai hajlandók más árukat átadni, azonban nem beszéltünk sem arról, hogy miért hajlandóak a cserére, sem arról, hogy mi is ez az áru, hogyan jön létre? A cserére való hajlandóság magyarázata felveti a tyúk-tojás problémát: 1. A szereplők azért hajlandók elfogadni a pénzt cserébe, mert értéke van 2. A pénznek azért van értéke, mert minden szereplő elfogadja cserébe. A pénz kezdeti időszakában valamilyen valós árucikk volt (nemesfém, drágakő, kagyló stb.), amelyek ritkaságuk és előállításuk nehézsége folytán voltak értékesek. Az idők során ez a tulajdonság eltűnt, a mai pénz nem más, mint egy nyilvántartás arról, hogy kinek mekkora a vagyona. Maga a pénz átlényegült az értéket kis helyen koncentráló nemesfémdarabokból az értéket csak reprezentáló papírdarabokká, illetve adatbázis-bejegyzésekké. A jelenlegi gyakorlatban ugyanis a pénz egyrészt a jegybankok által kibocsátott bankjegy, másrészt mindenfele olyan eszköz, ami a bankjegyforgalmat helyettesíti, azaz az összes olyan bankszámla is pénznek tekinthető, amely felett a tulajdonos tetszőleges földrajzi helyen szabadon rendelkezhet. Amikor bankkártyával, hitelkártyával, csekkel, SMS-micropay rendszerrel, Paypal-en keresztül stb. fizetünk valami szolgáltatásért, ugyanúgy pénzt használunk, mint a készpénzes fizetések esetében. A gazdasági szereplők részére a pénz kínálatának biztosítása a monetáris rendszer feladata. A monetáris rendszer bocsátja ki, ill. teremti a pénzt. A pénznek ez az átalakulása természetesen felveti azt a kérdést: ki hozza létre a pénzt? A bankjegyek esetében ez a kérdés egyértelmű, hiszen csak a jegybank nyomtathat pénzt, de mi a helyzet a többivel? A többi tétel többnyire a kereskedelmi bankok hitelezési illetve számlavezetési tevékenységével kapcsolódik össze, azaz a kereskedelmi bankok határozzak meg, hogy mennyi hitelt nyújtanak (a hitelnyújtás során jön létre új pénz;; a betétek könnyű hozzáférése csak a pénz más formában történő felhasználását jelenti). Hogy hogyan történik a kereskedelmi bankok pénzteremtése, azt az alábbiakban világítjuk meg.

2.1.1. A monetáris (pénzügyi) rendszer A gazdaság működésébe nemcsak a fiskális rendszer szól bele. A cseréhez és egyéb gazdasági jellegű akciókhoz pénzre van szükség. Ezt biztosítja a monetáris rendszer, melynek felépítése: Makroökonómia

37

III. Pénzpiac

a. Jegybank és monetáris hatóság (e kettő általában, de nem mindig, egy kézben van a jegybanki elnöknél). b. Kereskedelmi bankok (ezeket a folyószámla vezetés joga különbözteti meg a többi pénzintézettől) c. Nem monetáris pénzintézetek (biztosító társaságok, takarékszövetkezetek, beruházási és fejlesztési bankok, stb.) Megjegyzés: Az utóbbi évek banki deregulációja egyre inkább elmossa az utóbbi kettő közötti megkülönböztetést. A monetáris rendszer élén tehát a jegybank áll. Feladata sokrétű: - ellátja a gazdaságot elegendő pénzzel, pontosabban gondoskodik a megfelelő pénzmennyiség meglétéről;; - ennek érdekében pénzt bocsát ki (ez kizárólagos jogköre – emissziónak nevezzük); - küzd az infláció ellen (ez ma a legfontosabbnak tekintett feladata); - ellátja a monetáris hatóság jogkörét; - vezeti a költségvetés számláit; - vezeti a többi pénzintézet számláit; - tárolja az ország valuta-, deviza- és egyéb pénzügyi tartalékait; - stb. A kereskedelmi bankok fő feladatai: - betétgyűjtés; - hitelnyújtás a gazdasági szereplőknek; - tanácsadás az ügyfelek számára; - pénzteremtés; - stb. A nem monetáris pénzintézetek gyűjtik össze azokat a megtakarításokat, amelyek nem jelennek meg a kereskedelmi bankoknál. Tiszta formájukban nincs folyószámla-vezetési joguk, így nem teremthetnek pénzt, de betéteik terhére hiteleket nyújthatnak ügyfeleiknek.

2.1.2. A pénzmennyiség szabályozása A jegybanknak a gazdaság szereplőivel nincs közvetlen kapcsolata, csak a bankokon keresztül. A pénzmennyiség döntő hányadát a kereskedelmi bankok teremtik. A gazdasági folyamatok zavartalan lebonyolításához szükséges pénzmennyiség, tehát a pénzteremtés szabályozásához megfelelő eszközök kellenek. A jegybankok számára ehhez direkt és indirekt eszközök állnak rendelkezésre: a. Direkt eszközök, amelyek közvetlenül befolyásolják a pénzmennyiséget: a1. Kötelező tartalékráta A kereskedelmi bankok számára engedélyezett a betétmennyiségük feletti hitel nyújtása. Hogy ez ne legyen korlátlan, azaz ne szaporodjon a pénz ellenőrizetlenül a gazdaságban, ne gerjesszen túl nagy inflációt, illetve ne váljanak fizetésképtelenné, ha a betétesek kiveszik a pénzüket, tartalékot kell képezniük. Ennek nagyságát írhatja elő kötelező érvénnyel a jegybank és ez az, amit résztartalékolásnak nevezünk. a2. Hitelkontigensek A gazdasági szereplők pozitív várakozásai sokszor túlzott hitelfelvételi hajlandósághoz, így túl nagy hitelfelvételhez vezethetnek, a kamat nagyságától függetlenül, ami komoly inflációhoz vezethet. Ilyenkor a jegybank előírhatja a kereskedelmi bankok számára a kihelyezhető hitelmennyiség maximális nagyságát. a3. Kamatplafon A fenti esetben egy másik eszköz a kamatláb maximalizálása, ami a bankok nyereségét korlátozza. Ekkor a bank óvatosabban hitelez, mert előfordulhat, hogy nyeresége nem fedezi a túl kockázatos hitelek miatti veszteségeket. b. Indirekt eszközök, amelyek a kamatlábon keresztül hatnak a pénzmennyiségre: b1. Nyíltpiaci műveletek Makroökonómia

38

III. Pénzpiac

Ezt az eszközt a jegybank két célra használhatja: pénzmennyiség szabályozására a gazdaságban ill. a hazai valuta árfolyamának védelmére. Az utóbbival a nyitott gazdaságok eseténél foglalkozunk. A pénzmennyiség szabályozásánál a céltól függően értékpapírokat ad el a kereskedelmi bankoknak, vagy vásárol tőlük. Értékpapír vásárláskor jegybankpénzhez jutnak a kereskedelmi bankok, amiből multiplikálva tudnak hitelt nyújtani a gazdasági szereplőknek. Értékpapír eladásakor jegybankpénzt von el tőlük és multiplikálódva csökkenti pénzteremtő képességüket. (Megjegyzés: ezért nevezi a szakirodalom a jegybankpénzt kemény pénznek, míg a teremtett pénzt lágy pénznek.) Érdemes megemlíteni a ma leggyakrabban alkalmazott jegybanki módszert, a repot (repurchase agreement – visszavásárlási megállapodás), melynek keretében a jegybank például az általa eladott értékpapírt meghatározott feltételekkel és időn belül (általában 2 hét) visszavásárolja (ezt passzív, az ellentettjét, a vásárlást aktív reponak nevezzük) olyan kamatfeltétellel, hogy a kereskedelmi bankoknak érdemes legyen beszállni a tranzakcióba. b2. Rediszkontálás Ez a fogalom a váltókhoz kapcsolódik. Magyarországon ez kevésbé használatos, mert a váltó elfogadásához bizalom is szükségeltetik. A megbízható vállalatok kereskedelmi váltóit a kereskedelmi bankok lejárat előtt diszkontálják (kamat felszámítása mellett készpénzért megvásárolják). Egy likviditási gondokkal küszködő kereskedelmi bank a jegybankhoz fordulhat diszkontálási céllal a nála levő váltókkal, azaz újra diszkontálást, rediszkontálást hajthat végre a jegybank. b3. Refinanszírozás Amennyiben a gazdaságnak láthatóan finanszírozásra, azaz pénzre van szüksége, a jegybank a kereskedelmi bankoknak refinanszírozási hitelt nyújthat. Az utóbbi két szabályozó eszköznél alapvető a jegybanki kamatláb, mivel ez alapvetően befolyásolhatja a kereskedelmi bankok nyereségességét. Magas jegybanki kamatláb elriasztja, alacsony viszont érdekeltté teszi őket ezen eszközök igénybevételére.

2.1.3. A pénzteremtés Ennek megértéséhez fontos a következő szabály: a résztartalékolásból és a mérlegelvből következik, hogy minden nyújtott hitel betétet is teremt. A kereskedelmi banki pénzteremtés megértéséhez először nézzük meg a bankrendszer mérlegeit: A jegybank mérlege: Jegybank

Aktívák jegybank nettó külföldi követelésállománya költségvetésnek nyújtott hitelállomány refinanszírozási hitelállomány

Passzívák jegybank alaptőkéje forgalomban levő készpénzállomány pénzintézetek jegybanki tartalékai

Nemcsak a gazdaság teljesítményének meghatározására aggregálunk. A bankrendszerre is készítünk aggregátumokat, de itt pénzt aggregálunk pénz alapon. Az első aggregátum a monetáris bázis: MB = az összes készpénzállomány + a pénzintézetek jegybanki tartalékai = CU + RE Kereskedelmi bankok összesített mérlege: Kereskedelmi bankok Aktívák Passzívák nettó külföldi követelésállomány kereskedelmi bankok saját tőkéje költségvetésnek nyújtott hitelállomány látra szóló betétállomány lakossági és vállalati hitelállomány határidős betétállomány jegybanki tartalékok (számla- és készpénz) pénzpiaci eszközök kötvények

Makroökonómia

39

III. Pénzpiac

A fenti mérleg segítségével további aggregátumok képezhetők: M1 = az összes készpénzállomány + a látra szóló betétállomány = CU + DS M2 = M1 + határidős betétállomány M3 = M2 + pénzpiaci eszközök és így tovább. Az M3 és az esetleges további pénzaggregátumok definíciója országonként változó. A pénzteremtés folyamata A pénzteremtés alapja a kereskedelmi banki folyószámla vezetés és a kötelező tartalékráta (re=RE/DS). A kötelező tartalékráta lényege, hogy a kereskedelmi bank minden nála keletkező betét Nézzük a folyamatot egy példán keresztül: Tegyük fel, hogy nagyon sok kereskedelmi bank van. Legyen a kötelező tartalékráta re = 10% és pl. valaki bevisz a bankba 1000 Ft készpénzt és elhelyezi betétként: 1. bank Aktívák készpénz (CU0)

Passzívák 1000 Ft

1000 Ft (DS0)

betét

Betét keletkezett, tehát a banknak be kell fizetni a 10% kötelező tartalékrátát: 1. bank Aktívák kötelező tartalék (RE0) készpénz (CU0)

Passzívák 100 Ft 900 Ft

1000 Ft (DS0)

betét

A bank a készpénzt kiadhatja hitelként egy gazdasági szereplőnek: 1. bank Aktívák kötelező tartalék (RE0) hitel V11 vállalatnak (CR0)


1000 Ft (DS0)

betét

V11 vásárol V12-től, aki elhelyezi az árujáért kapott pénzt a saját bankjánál, aki a 900 Ft-ot kiadja hitelbe: 2. bank Aktívák kötelező tartalék (RE1) hitel V21 vállalatnak (CR1)


900 Ft (DS1)

betét

V21 vásárol V22-től, aki elhelyezi az árujáért kapott pénzt a saját bankjánál, aki a 810 Ft-ot kiadja hitelbe és 3. bank 729 Ft hitelt nyújt, stb. Összegezzük a keletkező betéteket: DS=DS0+DS1+DS2+DS3+...=1000+900+810+729+...= DS0[1+(1re)+(1re)2+...] A szögletes zárójelben egy végtelen mértani sor van, amely kvóciense (quotiense): q=1re. A végtelen sorösszeg vonatkozó képletéből: mm0 

1 1 1   , 1  q 1  (1  re) re

ahol mm az egyszerű pénzmultiplikátor és értéke a példánkban 10. Így DS = 10000. A gazdaságnak nyújtott összes hitel nagysága már könnyen meghatározható:

Makroökonómia

40

III. Pénzpiac

CR  DS0 (

1  1)  9000 re

Az összes kötelező tartalék a jegybanknál éppen az induló betét: RE= DS0=1000. Az is egyszerűen belátható, hogy nem kell (végtelen) sok bank a pénzteremtéshez, elég egy bank is, hiszen a 9000 Ft hitel kihelyezéséhez 10%-os kötelező tartalékráta mellett pontosan 1000 Ft-ra van szüksége. Az első mérlegből: 1. bank Aktívák kötelező tartalék (RE) 1000 Ft hitel egy vállalatnak (CR) 9000 Ft

Passzívák 10000 Ft (DS)

betét

és mm0-ra ugyanúgy a fenti formulát kapjuk. Vegyük észre, hogy egy dolgot elhanyagoltunk. A gazdaságban forgó készpénzt. Ha valamelyik banknak az ügyfele kivesz készpénzt, a folyamat megváltozik, a teremthető pénzmennyiség lecsökken. A valódi pénzmultiplikátor meghatározható a pénzaggregátumok segítségével: mm 

M1 CU  DS cu  1   MB CU  RE cu  re

Az egyenletet végigosztva DS-sel kaptuk a végső formáját a pénzmultiplikátornak, ahol cu=CU/DS a készpénzhányad a gazdaságban. Értéke ma államtól függően 3 – 10 % között mozog. A többi számlapénz. A mi egyszerű modellünk szempontjából a pénzmennyiség kialakulása érdektelen. Egyetlen dolgot használunk ki a bankrendszer működéséből: ez pedig az, hogy a jegybank meg tudja határozni a pénzmennyiséget (egyrészt a kibocsátott papírpénz mennyiség irányításával, másrészt a kötelező tartalék alakításával). Ebből következően a nominális pénzmennyiséget exogén változónak tekintjük: MS = M1= M Megjegyzés: a keynesiánus és neoklasszikus gondolkozásmód alapvető különbségét mutatja a pénz kínálati felfogása. A keynesiánusokkal ellentétben a neoklasszikus közgazdászok a hosszú távot vizsgálják, így számukra a pénzkínálat: M=M2. Mivel modellünkben minden jövedelem reáljövedelemként szerepel, a pénzkínálat sem lehet nominális. A reálpénzkínálat: az MS/P, amit a továbbiakban M/P-vel jelölünk.

2.2. A pénz kereslete Ahhoz, hogy a pénzpiacról beszélni lehessen, először definiálni kell a pénznek valami alternatíváját, ellenkező esetben tárgyalásunk megreked. Gondoljunk csak bele! Amennyiben a pénz az egyetlen cserére, ill. vagyontartásra használható jószág, a pénzkereslet es pénzkínálat kérdése fel sem merül, hiszen minden megkeresett jövedelem, minden nem-tárgyi vagyon pénzben jelenne meg. Ez a feltételezés azonban annyira messze áll a valóságtól, hogy modellünk magyarázóerejét a nullával tenné egyenlővé. Vezessük be tehát az értékpapírok fogalmát.

2.2.1. Értékpapírok: Értékpapír alatt valamilyen vagyoni értékre vonatkozó követelést megtestesítő, forgalomképes okiratot értünk. Az értékpapír ezért közgazdasági lényegét tekintve a különböző időpontbeli pénzek cseréjének eszköze. Legfontosabb megjelenési formái: Váltó: rövid lejáratú (1 éven belüli), forgatható (átruházható) értékpapír, amelyben kibocsátója vállalja, hogy a váltón feltüntetett időben és helyen, a váltón feltüntetett összeget megfizeti (az érvényességét biztosító 7 ismérvét a Polgári Törvénykönyv tartalmazza); Részvény: lejárat nélküli, forgatható értékpapír, amely tulajdonosi jogokat biztosít és hozamszedésre jogosít, nem beváltható, csak átruházható; Makroökonómia

41

III. Pénzpiac

Kötvény: meghatározott lejáratú (kivéve az örökjáradékos kötvényt), forgatható értékpapír, amely hitelviszonyt létesít és kamatszedésre jogosít. Számos formája ismeretes: kamatszelvényes, diszkont, örökjáradékos, stb. A hitel törlesztése történhet megadott időszakonként, vagy egyösszegben a futamidő végén. Mindhárom értékpapír beépítése a modellünkbe szükségtelen és feleslegesen bonyolulttá tenné a rendszert, ezért értékpapír fogalmunkat leszűkítjük az öröklejáratú kötvényre, amin keresztül egyszerűen elmagyarázható a pénzpiac működése. Egyszerű modellünkben kétféle vagyontartási módozat áll rendelkezésünkre: a kamatot nem fizető, értékét lassan veszítő, de likvid pénz, és a kamatozó de illikvid kötvény. Egy adott eszköz likviditása azt fejezi ki, hogy mennyire elfogadott a fizetési fogalomban az adott eszköz. A két terméket tehát kamatfizetés és likviditás alapján különböztetjük meg egymástól: Kamat Likviditás

Pénz nincs nagy

Kötvény van korlátozott

Természetesen a valós életben még ezen tengelyek mentén is léteznek egyéb termékek (pl. a korlátozott likviditású, nem kamatozó ebédjegy vagy a kamatozó de likvid megoldás, a befektetési alapokhoz kötött bankkártya), azonban a mi vizsgálódásaink szempontjából elég ezt a két termeket tekinteni.

2.2.2. A pénzkereslet összetevői A fentiek alapján már értelmezhető a pénzpiaci kereslet: az a vagyonmennyiség, amit a szereplők pénzben akarnak tartani. Tekintettel arra, hogy a pénzben való vagyontartás előnye a likviditás, a pénzkeresleti függvényt szokás likviditás-preferencia függvénynek is hívni. Fogalmát a 2.3.2.3. pontban a pénzkeresleti függvénynél magyarázzuk meg. A pénzkeresletet döntően két dolog befolyásolja: a pénztartás előnyei es hátrányai, azaz hozamai es költségei.

A pénztartás költsége A pénztartásnak a költsége nem más, mint a pénztartás miatt adódó alternatív költség (azaz az a pénzösszeg, amit a kötvény fizetett volna). Ennek következtében a pénztartás határköltsége (egy pótlólagos pénzegység költségnövekménye) nem lesz más, mint maga a kamatláb. Mit eredményez ez a pénzkeresletre nézve? Természetesen azt, hogy ceteris paribus a magasabb kamatlábhoz alacsonyabb pénzkereslet tartozik, hiszen relatíve több pénzt vesztenek a szereplők a pénztartáson. Ennek megfelelően alacsonyabb kamatláb magasabb pénzkereslettel párosul. A makroökonómiai modellekben használatos kamatláb több dologban eltér a szokásos banki kamatlábtól, amit érdemes észben tartani a továbbiakban: - a legfontosabb, hogy a modelljeinkben  a jövedelmeknél használt reálváltozókhoz hasonlóan  reálkamatláb szerepel. Értelmezéséhez először definiálnunk kell az inflációs rátát: 

P  P0 , P0

ahol P az aktuális, P0 a vonatkoztatási árszínvonal. A reálkamatláb ennek segítségével: r  rreál 

rnom  i , 1 i

és rnom a nominális, azaz meghirdetett kamatláb. Alacsony (5% alatti) infláció esetében a lineáris Fisher-formulát használjuk: r = rnom – i. Makroökonómia

42

III. Pénzpiac

Vegyük észre, hogyha az infláció nagyobb a nominális kamatlábnál, akkor a reálkamatláb negatívvá válik.

A pénztartás hozama Annak ellenére, hogy a pénztartásnak jelentős költsége van, majdnem minden gazdasági szereplő nemnegatív pénzkereslettel rendelkezik. Racionális szereplőket feltételezve ez azt jelenti, hogy a pénztartás valamiért csábító a szereplők számára. A közgazdászok szerint az emberek valós dolgok megszerzéséért támasztanak pénzkeresletet, tehát valójában nem a nominális, hanem a reálpénz iránt van keresletük. A reálpénzkereslet jele a továbbiakban L. Mik lehetnek a pénztartás motivációi? Milyen különböző pénzkeresleteket különböztethetünk meg?

a. Tranzakciós pénzkereslet ( L tr ): ez abból adódik, hogy a szereplők tranzakciókat, azaz cseréket szeretnének végrehajtani, és ehhez pénzre van szükségük. Ennek értéke a jövedelemmel növekvő, hiszen magasabb jövedelem nagyobb fogyasztást valószínűsít. A jövedelemmel azonban csökkenő a tranzakciós motívum határhozama, hiszen a tranzakciók és a jövedelem között csökkenő a kapcsolat (a magasabb jövedelem nagyobb hányadat takarítják meg).

A mennyiségi pénzegyenlet: A mennyiségi pénzelmélet alapjait már a 16. század második felében megalkották. Történelmi előzményként szolgál Amerika felfedezése, amelynek köszönhetően megszűnt Európa aranyhiánya, sőt idővel túlkínálat alakult ki belőle, ami az inflálódásához vezetett. Jean Bodin az elsők között foglalkozott a pénzelmélettel, és 1568-ban írta fel az egyszerű összefüggést: M×V = P×T, ahol M a pénzmennyiség, V a pénz forgási sebessége, T az adásvételek, tranzakciók mennyisége, p pedig az áruk ára. A képletből jól látszik a felfogás alapja, miszerint a pénz vásárlóerejét a rendelkezésre álló áru és pénz mennyisége határozza meg elsősorban. A makroökonómia nyelvére fordítva: M×V = P×Q ahol P az árszínvonal, Q a gazdaság által megtermelt jószágok mennyisége. Ez inkább azonosság, mint egyenlet. Megjegyzés: deriváljuk az eredeti mennyiségi pénzegyenletet: VdM+MdV=QdP+PdQ. Átírva az egyenlet differenciaegyenletté és elosztva ezt az eredeti egyenlettel, írhatjuk, hogy M%+V%=P%+Q% Rövid távon a pénz forgási sebessége is, a gazdaság termelőképessége is közel állandónak tekinthető, amiből következik, hogy: M%P% Tehát, az árszínvonal a pénz mennyiségével arányosan változik, azaz az infláció monetáris eredetűnek tekinthető. Ez a „felismerés” messzemenő következményekkel járt. A klasszikus és neoklasszikus közgazdászok ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a pénzkínálat változása nem hat a reálváltozókra, csak az árszínvonalra, ami nagymértékben egyszerűsítette a közgazdasági elméletet. A pénz reálváltozókra gyakorolt – feltételezett – hatástalanságát a pénz semlegességének nevezzük. Ez lehetővé tette a reál-és nominális változók elméleti szétválasztását, amit viszont klasszikus dichotómiának nevezünk. Ezen az alapon számukra a tranzakciós pénzkereslet maga a pénzkereslet a gazdaságban, aminek – mint látni fogjuk – messzemenő hatásai vannak arra, ahogyan a gazdasági folyamatokat értékelik.. Az M×V = P×Q egyenletben kiindulásként az árszínvonalat egynek tekintve, Q=Y: Makroökonómia

43

III. Pénzpiac

M×V = P×Y, Átrendezve az egyenletet: M 

PQ  kPQ , V

ahol k a készpénztartási hajlandóság. Az egyenletet cambridge-i formulának is nevezik. A cambridge-i egyenlet egyben a tranzakciós pénzkeresletet is megmutatja, így: L tr 

M tr  kY . P

(Megjegyezzük, hogy az egyenlet – egyszerűsége és könnyű használhatósága mellett – számos problémát hordoz. Ezek közül az egyik, hogy – mivel Y a végtermékek összege – egy fejlett munkamegosztással rendelkező gazdaságban a közbülső termékek forgalmazásához is szükség van pénzre, így a képlet alapján meghatározott forgási sebesség erősen torzított.)

b. Óvatossági pénzkereslet ( L pr ): Ez a tranzakcióshoz hasonló;; azt fejezi ki, hogy a szereplők fel kívánnak készülni a nem várt, jellemzően meghibásodásokból keletkező tranzakciókra is. Ilyen esetekben kulcsfontosságú a likviditás, hiszen a nem várt helyzetek jellemzően valami vészhelyzethez vagy sürgős (legalábbis időkorlátos) dologhoz kapcsolódnak. Ez a jövedelem pozitív függvénye, de ennek is csökkenő a határhozama (hiszen a vészhelyzetek mérete nem növekszik a jövedelemmel, csak a vészhelyzetekre való felkészülés mértéke). Viszont a kamatláb negatív függvénye, mivel minél nagyobb a kamatláb, annál kevésbé akarják a gazdasági szereplők „otthon” tartani pénzüket. Lpr  Lpr ( Y, r, ) ,

ahol  a vészhelyzet bekövetkezésének valószínűsége.

c. Spekulációs pénzkereslet ( Lsp ) A jövedelem növekedésével nőnek a megtakarítások. A megtakarított pénzét ki-ki hajlamától függően bankban tartja, de ha vállalja a kockázatot, akkor megjelenik a tőzsdén és a nagyobb hozam reményében értékpapírokat vásárol és ad el. Azokat, akik ezt rövid távon csinálják, spekulánsoknak nevezzük. Az egyszerűség kedvéért szűkítsük le az értékpapírokat a kötvényekre, azokon belül is öröklejáratú kötvényekre. Tehát a spekulánsnak el kell döntenie, pénzben vagy értékpapírban tartsa vagyonát. Ha a kötvény árfolyamának emelkedésére számít, vesz. Ellenkező esetben elad. Mi okozza a kötvények árfolyamának változását?

Az örökjáradékos kötvény működése A valós világban számtalan kötvényfajta létezik, mi a modellünk egyszerűsítése végett csak egyfélét használunk: az örökjáradékos kötvényt. Ezen kötvényfajta fix kamattal rendelkezik, így a piaci kamatláb befolyásolja árfolyamát. Jelölje P0 a névértéket, r0 a kötvény (beépített, vagy) fix kamatlábát, r a piaci kamatlábát és P az árfolyamot, akkor: P

P0 r0 r

Ebből könnyen látni, hogyha az kamatláb emelkedik, a kötvény árfolyama csökkenni fog, és fordítva, tehát a kötvény piaci árfolyama és a kamatláb mozgása ellentétes irányú. A spekulációs pénzkeresletet ezután a várakozások határozzák meg. Amikor egy tőzsdei szereplő a kamatláb csökkenésére számít, megnő a kötvénykereslete és vica versa. A spekulációs pénzkeresletet tehát három tényező befolyásolja: a spekulációra rendelkezésre álló vagyon, a piaci kamatláb és a szereplők várakozásai. Ez még jobban érzékelhető a pénz- és kötvénypiac együttes vizsgálatánál: Makroökonómia

44

III. Pénzpiac

A tőzsdén3 sok szereplő vesz részt, eltérő várakozásokkal. A szereplők spekulációra szánt összvagyona felírható mind kínálati, mind keresleti oldalról: F M   BS  L  BD , P P

ahol F – vagyon (fortune), B – kötvény reálértékben (bond), L – a reálpénzkereslet. Az egyenlet jobboldali két kifejezését átrendezve: M  L  BD  BS P

A baloldal a spekulációs pénzpiac, a jobboldal a kötvénypiac egyensúlyát mutatja, ha a különbségek nullát adnak. Ha az egyik oldalon egyensúlytalanság keletkezik, az megjelenik a másik oldalon is. A két piac tehát egymás komplementere, azaz elég ha az egyik oldalon ismerjük a viszonyokat, abból rögtön következik a másik oldal állapota is. További érdekessége az egyenletnek, hogy elemzésével kimutatható: a spekulánsok várakozásai önbeteljesítőek. A spekulációs pénzkereslet általános alakja: F Lsp  Lsp ( , r, , ) P

ahol  a várakozásokat reprezentálja.

2.2.3. A pénzkeresleti függvény Ez a három hatás együttesen azt eredményezi, hogy a gazdasági szereplők pénzkereslete a jövedelemtől és a vagyontól pozitívan, a kamatlábtól pedig negatívan függ. A várakozások hatása függ a várakozás előjelétől, pozitív gazdasági várakozások esetén növekszik a pénz iránti igény, tehát  pozitív és vica versa. Az LDpr jövedelemfüggő része beépíthető L tr –be, míg kamatfüggő része a Lsp –be. Így a pénzkeresleti függvény általános alakja: F L  L tr  Lpr  Lsp  L( Y, , r, , ) P

Azonban tekintettel arra, hogy a pénzkereslet alakja nem ismert (legalábbis ezen a szinten még nem kívánjuk lineárisra szűkíteni), így a modell paraméterei sem ismertek. A konkrét paraméterek ismerete nélkül is lehetséges azonban arról beszélni, hogy egyes pénzpiaci változások (a pénzkereslet, ill. pénzkínálat változása) hogyan hatnak az LM görbére. A várakozások és a váratlan események bekövetkezésének hatását nem vizsgáljuk (nem tudjuk vizsgálni), így a pénzkeresleti függvény számunkra a következő formulára egyszerűsödik: F L  L( Y, , r ) P

3. A pénzpiaci egyensúly Az egyensúly a pénzpiacon is ugyanazt jelenti, mint bármely piacon: a kereslet megegyezik a kínálattal. Mielőtt ezt elemezni tudnánk, szót kell ejteni egy pénzpiaci sajátosságról.

3.1. Nominális- és reálpénzkínálat További vizsgálatainknál a várakozásokat elhagyjuk, mivel azok figyelembevétele dinamikus modellt igényel, a mi modellünk pedig statikus. A fent említett pénzkereslet és pénzkínálat azonban meg nem összemérhető, hiszen a pénzkeresletet reálpénzben mértük (azaz a pénz valós vásárlóerejének függvényében fejeztük ki a pénzkeresletet, hiszen a meghatározó az volt, hogy mennyi terméket es szolgáltatást lehet a pénzen vásárolni), a pénz3

Tőzsdei alapfogalmakkal később, a külföld szerepének tárgyalásánál fogunk foglalkozni. Makroökonómia

45

III. Pénzpiac

kínálat viszont nominálisan kifejezve szerepelt (ennyi pénzt nyomtattak, ennyi hitelt adott a bankrendszer). A két mennyiség összehasonlításához arra van szükség, hogy a nominális pénzkínálatot reálpénzkínálattá konvertáljuk, ehhez azonban nem kell mást tenni, mint elosztani az árszínvonallal. Az árszínvonal nem fejezett ki mást, mint azt, hogy a makrogazdaság által megtermelt termékek egy egysége mennyibe került, ennek következtében az osztással egy olyan mennyiséget kapunk, ami megmondja, hogy a gazdaság pénzkínálatából mennyi árut lehetne venni, azaz mekkora a reálpénz-kínálat.

3.2. Az egyensúly A pénzkeresleti motívumok értelmezése után már foglalkozhatunk a likviditáspreferencia fogalmával. Ezt a fogalmat Keynes vezette be. A 2.13. ábra bal oldali ábrája mutatja a tranzakciós, a középső ábra a spekulációs pénzkeresletet. A kétféle pénzkereslet összege adja a gazdaság pénzkeresletét, amit a jobboldali ábra L görbéje reprezentál. A reálpénzkínálat az Mjb/P, feltételezve, hogy valóban a jegybank határozza meg a pénzkínálatot. A pénzpiaci egyensúly az r0 kamatlábnál jön létre, ami kijelöli az M0 teljes pénzkínálatot is.4 Látható, hogy ennél a kamatlábnál az F/P reálvagyon nem fedezi a teljes pénzkeresletet, ezért a tranzakciós pénzkereslet egy részét is elvonja a spekulációs pénzkereslet. Az is látható, hogy a spekulációs pénzkereslet figyelmen kívül hagyása alulbecsüli a kamatlábat és, ha csak a tranzakciós pénzkeresletet vesszük figyelembe, akkor az alacsonyabb r* kamatláb alakul ki. Az ábrából a komplementerpiac, a kötvénypiac folyamataira is lehet következtetni, bár csak a kötvénykereslet jelenik meg.

3.1. ábra A keynesi likviditáspreferencia függvény

Most már megfogalmazhatjuk a pénzpiaci egyensúly feltételét: M F  L( Y, , r ) . P P

Szokásunkhoz híven linearizáljuk a pénzkeresleti függvényt: F L  kY   hr, ahol k a már ismert készpénztartási hajlandóság, h a pénzkereslet (spekuláció miatti) P kamatérzékenysége. 4

Valójában az r0 kialakulása egy dinamikus folyamat eredménye, mivel a várakozások alakítják ki nagyságát. A pénzpiaci szereplők egy része a kamatláb emelésére, más része a kamatláb csökkentésére számít. Az emelésre számítók az árfolyamveszteség elkerülése érdekében eladni akarnak, a csökkentésre számítók az árfolyamnyereség érdekében venni akarnak. Ha az emelkedésre számítók vannak többen, akkor a kötvények (az értékpapírok) kínálata nagyobb lesz keresletnél, a kötvények árfolyama esik, a pénzkereslet nő, ami felhajtja a kamatlábat. Ezért mondható, hogy az értékpapírpiacokon a várakozások önbeteljesítők. Makroökonómia

46

III. Pénzpiac

Ebből: 1 F 1 ( kY  )  L , tehát a pénzkeresleti görbe negatív meredekségű és tengelymetszete a jövedeh P h lem és a vagyon függvénye. r

A pénzpiac egyensúlyi egyenlete eképpen: M F  kY   hr . P P

A pénzpiacot [kamatláb – pénzmennyiség] koordinátarendszerben ábrázolva jól láthatjuk a kialakuló egyensúlyi kamatlábat. Egyensúly esetén az adott makrogazdasági jövedelem által meghatározott pénzkeresleti függvény mentén az a kamatlábszint alakul ki, amely mellett a pénzkereslet szintje megegyezik a pénzkínálat szintjével.

3.3. Stabilitás Mint minden eddigi esetben, most sem elégszünk meg a pénzpiaci egyensúly létével, el akarjuk dönteni azt is, hogy ez az egyensúly stabil-e, vagy nem. Ehhez nem kell mást tennünk, mint megvizsgálni az alkalmazkodási folyamatot. Nézzük meg mi történik, ha gazdaság pénzpiaca a 3.2. ábrán r'-vel jelölthöz hasonló helyzetben van. Ebben az esetben a kamatláb magasabb az egyensúlyi mennyiségnél, azaz a pénzkereslet (L') kisebb, mint a pénzkínálat (M*/P). Ez azt jelenti, hogy a pénztől szabadulni akarnak a szereplők, és kötvényt akarnak vásárolni, azonban a kötvénybirtokosok nem akarjak eladni a kötvényeket ezen az áron. A kötvényt vásárolni akaróknak tehát többet kell ajánlaniuk, meg kell emelni az árat (az árfolyamot), hogy a birtokosok eladják kötvényeiket.

3.2. ábra A pénzpiac stabilitása

Ez az áremelkedés azt jelenti, hogy a kötvények kisebb kamatot fizetnek, azaz a kamat lecsökken. Ez a folyamat addig tart, míg a kamatláb el nem éri az r* egyensúlyi szintet. A folyamat tehát megegyezik azzal, amit fentebb – a kötvénypiac tárgyalásánál – már leírtunk. A 3.3. ábra ugyanezt a folyamatot mutatja be a kötvénypiac és a pénzpiac összekötésével. Tehát a pénzpiac ugyanúgy viselkedik, mint az árupiac. A túlkereslet lenyomja az árakat, az értékpapírok árfolyamát, míg a túlkínálat ellenkezőleg hat.

3.4. A pénzpiacra ható tényezők A pénzpiacra – ugyanúgy, mint az árupiac vizsgálatánál – a fiskális és monetáris politika hatásait kell megvizsgálni. A monetáris politika a pénzmennyiségen keresztül hat. A nominális pénzmennyiség növelésének hatására – változatlan árszínvonal mellett – az M/P görbe jobbra tolódik (3.4. ábra). A pénzpiacon túlkínálat alakul ki. A pénzke-

3.3. ábra: A pénzpiaci alkalmazkodás. Egyensúlytalanság esetén (i') a kötvényárfolyam (B') sem egyensúlyi, és ez egyensúlytalansághoz (ΔQ) vezet a kötvénypiacon. A kötvénypiaci egyensúly helyreállása garantálja a pénzpiaci egyensúlyt.

Makroökonómia

47

III. Pénzpiac

reslet L görbéje nem mozdul, így negatív meredeksége miatt a kamatláb csökken mindaddig, amíg ki nem alakul az új egyensúly. Fontos megjegyezni, hogy az expanzív monetáris politika, a jegybank pénzmennyiség növelése csökkenti a kamatlábat. Nézzük meg az expanzív fiskális politika hatását a pénzpiacra (3.5. ábra). Kiindulásként legyen a jövedelem Y0. A kormányzat úgy gondolja, hogy kapacitás kihasználatlanság van a gazdaságban, ezért új kormányberuházásokat indít, megnövelve a kormányzati kiadásokat. A többletkereslet hatására megindul a többlettermelés, am jövedelem Y1-re emelkedik. A többletkereslet realizálásához több pénzre van szükség, így megnő a pénzkereslet, az L(Y) görbe jobbra tolódik L(Y0)-ból L(Y1)-be.

3.4. ábra A nominális pénzmennyiség növelésének hatása a pénzpiacra

Változatlan M0/P pénzkínálat mellett a megnövekedett pénzkereslet felhajtja a kamatlábat r0-ról r1-be. Az eredmény: az expanzív monetáris politikával szemben az expanzív fiskális politika a jövedelem növelése mellett megnöveli a kamatlábat a gazdaságban. Meg lehetne vizsgálni az árszínvonal hatását is a pénzpiacra, azonban a modell felépítésének kezdetekor kikötöttük az állandó árszínvonalat, így ez a vizsgálat ellentmondana alapfeltevésünknek. Vegyük észre, hogy 3.4. ábra esetében együtt „dolgozott” az áru- és pénzpiac, illetve az árupiaci egyenletben szereplő két ismeretlenhez, az Y, r párhoz, egy egyenletet sikerült találnunk. A nyilvánvaló összefüggés a két piac között már sejteti, hogy a másik – még hiányzó – egyenletet a pénzpiac fogja adni.

3.5. ábra A kormányzati kiadások növelésének hatása a pénzpiacra

4. Az LM görbe Az árupiaci egyensúlyi pontokat adó IS görbe párjaként az LM görbe a pénzpiac legrelevánsabb paraméterét, a kamatlábat is a jövedelem függvényében mutatja be. Az LM görbe megmutatja azon [jövedelem, kamatláb] párokat, amelyek mellett a pénzpiac egyensúlyban van.

4.1. A görbe matematikai megfogalmazása Az LM görbe levezetésénél a pénzkereslet alakjáról általában nem szokás szűkítő feltételezéseket tenni, mert a pénzkeresletet számos formában meg lehet adni.5 Általánosságban a következőképpen lehet felírni, amit a pénzpiaci egyensúly tárgyalásánál már megtettünk a 3.2. pontban: LM :

5

M F  L( Y, , r ) , P P

Ennek oka leginkább az, hogy még egy viszonylag egyszerű pénztartalékolási modell segítségével is a pénzke-

reslet egyenlete az alábbi formát veszi fel: L( Y, r ) 

B.( Y  A) . Erről bővebben: [Meyer-Solt, Makroökonómia, 2.r

207-216. old] Makroökonómia

48

III. Pénzpiac

azonban, ha lineáris pénzkeresletet tételezünk fel, a pénzpiac Y

egyenlete:

M F  kY   hr egyenletéből az LM P P

1 M F h (  ) r. k P P k

Ábrázolni továbbra is az inverz függvényt fogjuk: r

k 1 MS F Y (  ) h h P P

Megjegyzés: általában, számításoknál az F-t levonjuk a nominális pénzkínálatból s így pénzkínálat M*=MF lesz, azonban legtöbbször a * jelölés is elmarad. Pozitív meredekségű, tengelymetszete csak akkor válik pozitívvá, ha a (spekulációs) vagyon nagysága meghaladja a bankrendszer pénzkínálatát. Látható az egyenletből, hogy a jövedelem változásai az LM görbén való mozgással járnak. Az LM görbe akkor mozdul el, ha a reálpénz kínálatban, vagy a vagyon nagyságában változás történik.

3.6. ábra Az LM görbe származtatása

4.2. A görbe geometriai levezetése A grafikus levezetés itt sem bonyolult: a 3.6. ábrában látható, hogy a pénzpiaci egyensúlyi pontokat kell összekötni a jobboldali ábrában a megfelelő jövedelmi pontokkal. Az IS görbénél bemutatott rendszerhez hasonlóan az LM görbénél is megadható egy viszonylag egyszerű, könnyű szerkesztési eljárás, amit a 3.7. ábrán mutatunk be. A pénzpiac ábrázolásánál feltesszük, hogy M0/P=(M0*F)/P, tehát a spekulációs vagyont beépítjük a pénzkínálatba. (M0* a monetáris pénzkínálat) 3.7. Az LM görbe geometriai levezetése Makroökonómia

Kiindulva az AE0 egyensúlyából, ami meghatározza Y049

III. Pénzpiac

t, a jobb felső ábra meghatározza a tranzakciós pénzkeresletet. A hr nagyságú spekulációs pénzkereslet csökkenti a tranzakciós pénzkeresletet, így a pénzpiac r0 kamatlábat alakít ki. Az (Y0,r0) pár kijelőli az LM egy pontját. Felvéve egy tetszőleges AE1 egyenest és megismételve a szerkesztést, az (Y1,r1) párhoz jutunk. Két pontja meghatározza az egyenest, így berajzolhatjuk az LM görbét. Az IS és LM görbe geometriai levezetésénél a közösek az AE=AE(Y) és az r=r(Y) diagramok. Ezen diagramok segítségével az áru- és pénzpiac geometriailag összeköthető és megkapjuk az IS-LM rendszer geometriáját. Ezt az összekötést az olvasóra bízzuk.

4.3. Az LM görbe eltolódásai Akárcsak az IS görbénél, az LM görbe esetében is érdemes megvizsgálni, hogy a görbe egyes paramétereinek hatására hogyan mozdul el a görbe. A 3.8. ábra a pénzkínálat megváltozásának hatásait mutatja be. A megemelkedett pénzmennyiség miatt túlkínálatos lesz a pénzpiac, ami a kamatlábakat lejjebb hajtja. Ennek következtében ugyanakkora jövedelemszint esetén a magasabb pénzmennyiség miatt kisebb lesz a kamatláb, azaz az LM görbe lefele tolódik el.

3.8. ábra A pénzmennyiség növekedésének hatása az LM görbére

3.9. ábra A pénzkereslet növekedésének hatása az LM görbére

Ezzel ellentétes folyamatot mutat be a 3.9. ábra. A pénzkereslet növekedésének hatására a pénzpiacon túlkereslet alakul ki, ami a kamatláb növekedéséhez vezet minden jövedelemszint mellett. Ez természetesen az LM görbét felfele tolja el. __

Makroökonómia

50

IV. Az IS-LM modell

IV. Az IS-LM modell Az áru es a pénzpiac összefüggése; az IS-LM modell bemutatása. Az előző két fejezetben átnéztük az árupiacot és a pénzpiacot. Mindkét piacon megnéztük a kereskedett termékeket, a keresletet és a kínálatot, a kialakuló egyensúlyt és ennek stabilitását, illetve az egyensúlyi pontokat leíró egyenleteket. Ezen tudást felhasználva most megnézünk egy olyan modellt, amelyben a két piac egyensúlyát egyszerre vizsgáljuk, és átnézzük a komparatív statika segítségével a fiskális és monetáris politikák hatását a rendszer viselkedésére.

1. A modell felépítése A modell meglepően egyszerű felépítésű. Abból indul ki, hogy az árupiac és a pénzpiac szimultán módon, tehát egyidejűleg határozza meg a jovedelmet. Az árupiacnál a kamatláb függvényében a jövedelmet (a beruházás paramétere volt a kamatláb), a penzpiacnál pedig a jövedelem függvényében a kamatlábat (a pénzkereslet paramétere volt a jövedelem) határoztuk meg, és mindkét modell egyensúlyi pontjait ábrázoltuk [Y,r] koordinátarendszerben.

4.1. ábra Az IS-LM modell

Nevezetesen az IS görbe az árupiaci egyensúlyi pontokat mutatta meg, az LM görbe pedig a pénzpiaciakat. Ebben az esetben a két görbe metszéspontja megadja azt az [Ye,re] pontot, ahol mind a pénzpiac, mind az árupiac egyensúlyban van (4.1. ábra): Az IS-LM modellben kialakuló egyensúly tehát mind a pénzpiac, mind az árupiac egyensúlyát biztosítja. Érdemes megvizsgálni, hogy stabil-e az egyensúly, illetve milyen instabil helyzetek lehetségesek, és stabilitás esetén milyen mechanizmus garantálja az egyensúlyt.

2. Egyensúlytalanságok Az IS-LM modell magában hordozza mind az IS, mind az LM modell egyensúlytalanságait, azaz egyszerre képes az áru-, illetve a pénzpiacon túlkeresletet, illetve túlkínálatot bemutatni. Az IS-LM modellrendszer központi diagramján is ábrázolhatjuk ezeket a helyzeteket. Jól látható, hogy a két görbe négy részre osztja a síkot; ezek határozzak meg a túlkeresletes ill. túlkínálatos területeket. Makroökonómia

51

IV. Az IS-LM modell

A könnyebb megjegyezhetőség érdekében a 4.2. és 4.3. ábrákon a négy alaphelyzetet az árupiac es a pénzpiac ábrájával kiegészítve mutatom be.

2.1. Árupiaci egyensúlytalanságok Az árupiacot reprezentáló IS görbe két részre osztja az Y-i rendszert;; ebből egyértelmű, hogy az egyik félsík az árupiaci túlkereslet, a másik a túlkínálati pontok halmaza. Amennyiben az IS görbét az árupiaccal együtt ábrázoljuk, könnyen látható, hogy az IS görbe alatt a piac túlkeresletes, a görbe felett viszont túlkínálatos. Ahogy az a 4.1. ábrán is látszik, amennyiben az egyensúlyi kamatlábról nem mozdulunk el (marad r*)1, csak a jövedelmet változtatjuk, akkor az IS görbe alatti pontok (pl. a piros X) esetén az árupiacon a kereslet értéke (AE) elmarad a kínálatétól (a 45 fokos egyenes). Ennek mértéke a példában ΔY', ekkor a túlkereslet a piacon. Ez az árupiacon említett módon fog eltűnni: a készletek csökkenését észlelve a vállalat elkezdi növelni termelését, és ez a gazdaságban tovább gyűrűzve jövedelemnövekedést eredményez. Amennyiben gazdaságunk az IS görbe felett marad (a példán ezt a kék X jelöli), az árupiaci kereslet kevesebb, mint a kínálat, azaz gazdaságunk túlkínálatos. Természetesen ekkor is az árupiacnál megismert metódus garantálja az egyensúly beállását.

4.2. ábra Árupiaci egyensúlytalanságok

2.2. Pénzpiaci egyensúlytalanságok

4.3. Pénzpiaci egyensúlytalanságok

A pénzpiaci elemzésünk esetében hasonlóan járunk el, mint az árupiacnál. Itt a jövedelemhez igazítjuk a példapontjainkat, hiszen a pénzkeresleti görbének ez a meghatározó paramétere. Az eredmények itt is hasonlóak: az LM görbe feletti pontok a pénzpiac túlkínálatát mutatják, hiszen ekkor az L értéke

Azáltal, hogy nem mozdultunk el az AE görbét meghatározó re kamatlábról azt értük el, hogy ugyanazon AE görbén mutathatjuk be az egyensúlytalanságot, amelyik meghatározta az Y* egyensúlyi outputot. Természetesen más kamatláb esetében is ez lenne a helyzet, de ott más AE görbén lennénk, ami más egyensúlyi jövedelmet határozna meg. Az IS görbéhez képest tehát a vízszintes elmozdulás a releváns. 1

Makroökonómia

52

IV. Az IS-LM modell

elmarad M/P-től. Az LM görbe alatti pont vizsgálatakor pedig túlkereslettel találkozunk. Az alkalmazkodási mechanizmusok itt is pontosan ugyanúgy működnek, mint ahogy a pénzpiacnál láttuk.

2.3. Az egyensúlytalanságok együttes modellje Miután megismertük a két piacon az egyensúlytalan pontokat külön-külön, át tudjuk tekinteni az együttes helyzetet: mit mutat az IS-LM modell koordinátarendszerében egy tetszőleges pont? Azt mondtuk, hogy mind az IS, mind az LM felett a túlkínálat, alatta túlkereslet található. Ez ábrán a következőn néz ki:

3. Stabilitás Korábban láttuk mind az árupiac, mind a pénzpiac stabilitását külön-külön. Ez azonban nem garantálja, hogy az IS-LM modell egyensúlya is stabil, hiszen a két piac eltérő működésű: az árupiac Y(r) jellegű, míg a pénzpiac r(Y) működésű, azaz kölcsönösen meghatározzak egymást (az árupiac kimenete a pénzpiac paramétere, a pénzpiac kimenete az árupiac paramétere). Az egyensúly ennek ellenére stabil, de ehhez újabb axiómát kell bevezessünk: a pénzpiac nagyságrendekkel gyorsabban reagál, mint az

4.4. ábra Túlkereslet, túlkínálat az áru- és pénzpiacokon

4.5. ábra Az egyensúly felé tartás esetei

árupiac. Ez az axióma jól illeszkedik a valós megfigyelésekhez: a pénzpiacot a bankrendszer tartja kézben a jegybankkal az élén, akinek a kamatpolitikájához gyorsan idomulnak a kereskedelmi bankok, és a bankrendszer együttesen egyértelműen és gyorsan meg tudja határozni a megváltozó kamatlábat. Ezzel szemben az árupiaci alkalmazkodás az összes fogyasztó és termelő alkalmazkodását tételezi fel, ami a lassabb információterjedés es nagyobb reakcióidők miatt természetszerűleg lassabb. A nem-egyensúlyi helyzetekben ilyenkor az alkalmazkodás úgy megy végbe, hogy a pénzpiac gyors reakciója miatt a rendszerben a kamatláb úgy változik, hogy a rendszer az LM görbére kerüljön (jól látható a 4.6.. ábrán, hogy ez kamatláb növekedéssel illetve kamatláb csökkenéssel jár, attól függően, hogy az LM görbe alatt vagy felett vagyunk). A kezdeti gyors reakció után az árupiac lassan igazítja a jövedelmet az egyensúlyi mennyiség felé (ez ugye a korábban említett folyamat alapján megy végbe: túlkereslet esetében a készletcsökkenésre reagálva növelik a termelést, túlkí4.6. ábra Alkalmazkodás az IS-LM rendszerben nálatkor pedig a készletnövekedés termelés csökkentést ösztönöz). Az árupiaci változás a rendszert kimozdítja egyensúlyából, de a pénzpiac gyorsan reagál, és újra az LM görbére tereli a rendszert. Ezután az árupiac ismét kicsit korrigál, amire a pénzpiac megint egy kamatláb-változással

Makroökonómia

53

IV. Az IS-LM modell

reagál. Ez a folyamat ismétlődik egészen addig, amíg az LM görbe menten a gazdaságunk el nem jut az IS-LM rendszer egyensúlyi pontjába.

4. Gazdaságpolitika Az állam gazdasági szerepe. A gazdaságpolitika eszköztára és céljai. Költségvetési deficit, lehetséges kezelési módjai és következményei.

4.1. Az állam szerepe A kormányzat társadalmi szerepe sokat változott az elmúlt évezredek során. A társadalmi változások nagyrészt itt csapodnak le: az állam szerkezete mutatja a társadalom felépítését. Érdemes tehát áttekinteni, mik is a modern állam funkciói, es a különböző funkciók milyen részfeladatokat takarnak. 4.1.1. Intézményi, jogi feltételek megteremtése Ez az állam legősibb funkciója. Lényege, hogy teret enged a gazdasági tevékenységnek, lefekteti azon alapvető szabályrendszert, amelynek keretében lehetővé válik a gazdasági tevékenység. Ez eredetileg a külső-belső védelem megteremtését jelentette (védelem más törzsek, országok felől, illetve a magántulajdon védelme), mostanra kiterjedt a különböző adók betartatására is. Természetesen mar ezt a funkciót is finanszírozni kell valamiből, igy az adózás már az állam eme kezdetleges állapotában kialakult.

4.1.2. Allokációs funkció Ez a feladatkor a termelés társadalmi szempontból hatékonyabba tételét szolgálja. Az állam allokációs tevékenységet végez, amikor a piac kudarcait próbálja meg kompenzálni. Legjellemzőbb ilyen tevékenysége bizonyos közjavak szolgáltatása, amikor olyan jószágokat termel meg, amelyek piaci körülmények között nem jönnének létre (jellemzően a természetes monopóliumokat üzemelteti), illetve más szerkezetben, mennyiségben jönnének létre, mint állami terGazdasági ciklusok melés eseten. Az allokációs A gazdaságban az elmúlt évszázadokban a ciklikusság jellemfunkcióba tartozik a direkt terző. Egy jelentősebb ideig a gazdasági tevékenység egyre élénmelés mellett minden olyan álkebb, ezt nevezzük gazdasági konjunktúrának. lami tevékenység is, ami a termelést ill. kereskedelmet befoEgy idő után azonban a gazdaság elkezd lassulni, és kezdődik a lyásolja. Példa az allokációs dekonjunktúra, a recesszió időszaka. funkcióra a mezőgazdaság táTekintettel arra, hogy ezen ciklusok hossza több évtized is lemogatása, a közoktatás nyújtása, het, nem engedhető meg, hogy a dekonjunktúra időszakában a kereskedelmi kvóták es védő- élők egész sorsát meghatározza a gazdaság visszaesése. Ennek vámok megállapítása. következtében az állam fontos szerepe az, hogy dekonjunktúrá4.1.3. Újraelosztási funkció ban serkentse a termelést, es az ezzel kapcsolatos kiadásait a konjunktúra időszakában szedje be, azaz a gazdaságot a terméAz újraelosztási, más néven szetes pályájáról a kisebb kilengésű pályára módosítsa. redisztributiv funkció a társadalmi igazságosságot hivatott megvalósítani. Ennek keretében a társadalmi vagyon egy részét az állam átcsoportosítja a gazdagabb rétegtől a szegényebb réteg felé. Ennek eszköze az adók és transzferek intézménye, pl. a munkanélküli segély. Természetesen ez a magatartás a piaci, bizonyítottan hatékony elosztás ellen hat, azonban a társadalom szempontjából előnyösebb lehet a szélsőséges elszegényedés Makroökonómia

54

IV. Az IS-LM modell

megakadályozása (ha másért nem, hát a belső piac összeomlása miatt is, azonban a gazdasági szakadék mélyülése ennél sokkal súlyosabb társadalmi hatásokkal jar).

4.1.4. Stabilizációs funkció A stabilizációs funkció keretében az állam arra tesz kísérletet, hogy a gazdaság működését gördülékenyebbé, kiszámíthatóbbá tegye. Ezen belül is általában az árstabilitás, a teljes foglalkoztatás, a külgazdasági ill. költségvetési egyensúly elérése a cél. Ezen célok elérése érdekében a kormányzat a makrogazdasági keresletet, ill. kínálatot módosítja.

4.2. A gazdaságpolitika típusai A gazdaságpolitikát számos szempont szerint lehet csoportosítani: mi a konkrét célja, szabályos-e a működése, milyen módon hat. A) Aktivistának hívjuk a gazdaságpolitikát, amennyiben célja a gazdaság működésének megváltoztatása, az alapvető összefüggések módosítása. Nem aktivista a gazdaságpolitika, amennyiben csak a gazdaság piaci szabályrendszernek megfelelő működését kívánja elősegíteni. Jol látható, hogy ezen tengely menten erősen megoszlik a kormányzat allokációs, redisztributiv es stabilizációs funkciójának megítélése. Míg az aktivista irányzat szerint határozott jelenlétre van szükség minden területen, addig a nem-aktivista irányzat csökkentené az állami szerepvállalást a termelésben (allokáció), csökkentené az újraelosztás mértékét (redisztribúció), és csak korlátozottan engedne a stabilizációs tevékenységeket. Egy másik osztályozási rendszer a gazdaságpolitikai intézkedés szabályszerűsége. B) Diszkrecionálisnak nevezünk egy gazdaságpolitikai intézkedést, amennyiben az egy adott konkrét probléma eseti megoldására irányul. A szabályokhoz kötött gazdaságpolitika viszont hosszú távú koncepciók támogatására szolgáló keretrendszert jelent. Jól érezhető, hogy míg az egyik eseti problémák gyors es hatékony kezelésére született, addig a másik átfogó, automatikus szabályok alapján tereli a gazdaság menetét. C) Harmadik osztályozásunk alapja a gazdaságpolitika hatóterülete. A keresletorientált gazdaságpolitikai döntések a makrogazdaság keresleti oldalát befolyásolják, míg a kínálatorientált gazdaságpolitika a makrokínálatot változtatja meg.

4.7.ábra A gazdaságpolitika dimenziói

 A keresletorientált gazdaságpolitikának létezik két alfaja, a fiskális es a monetáris politika. A kettő abban tér el egymástól, hogy milyen módon akarja végrehajtani a makrojövedelem növelését. A fiskális politika során a kormányzat a vásárlásainak, adóztatásnak és a transzferkifizetések módosításával kívánja elérni a kívánt gazdasági hatást. Monetáris politika esetében a makrogazdaság pénzkínálatának változtatásával módosítja a kormányzat a makrogazdasági egyensúlyt. Makroökonómia

55

IV. Az IS-LM modell

5. Fiskális és monetáris politika az IS-LM rendszerben Mint említettük, a II. VH után a 70-es évek elejéig az IS-LM elemzés volt az uralkodó gazdaságpolitikai irányzat a kapitalista országokban. Az alábbiakban áttekintjük a fiskális és monetáris politika hatásmechanizmusait és megvizsgálunk néhány szélsőséges esetet részletesebben is. A gazdaságpolitika lehet expanzív (bővítő jellegű) és restriktív (szűkítő jellegű). Hogy mikor melyiket alkalmazza a gazdaságpolitika, az a a gazdaság állapotától függ. Először nézzük külön-külön őket. (Ábráinkban csak az expanzív politikákat mutatjuk be. A restriktív politika ennek mindig ellentettje.) Fontos emlékezetben tartani, hogy az IS-LM elemzés rövid távra vonatkozik, tehát az árszínvonal állandóságát tételezi fel: P = constans Fiskális politika Mint azt az árupiacnál kitárgyaltuk, a fiskális politika a kormánynak a gazdasági folyamatokba való beavatkozását jelenti a költségvetésen keresztül: BB = TA + tY  (TR + G). BB<0 esetén deficites, BB=0 esetén egyensúlyi, BB>0 esetén szufficites költségvetési egyenlegről beszélünk. Tehát a kormány, ha expanzív gazdaságpolitikát akar folytatni, akkor vagy bevételeit csökkenti, vagy kiadásait növeli. (Mindkét esetben romlik a 4.8. ábra Expanzív fiskális politika és hatásai költségvetés egyenlege.) Bármelyiket, vagy akár egyszerre mind a kettőt alkalmazza a kormány (a kulcsos adó változtatásának hatását nem vizsgáljuk geometriailag, mert ez nemcsak eltolja, hanem el is forgatja a vonatkozó görbéinket), az AE görbe felfelé mozdul, nő az egyensúlyi jövedelem. Az IS görbe is felfelé mozdul, hiszen tengelymetszete növekszik. Ez látható az alábbi ábrán. Az ábrából az is leolvasható, hogy pénzpiac nélkül a növekedés Y0-ból Y’-be tartana. Azonban a jövedelemnövekedés hatására megnövekszik a pénzkereslet, ami a kamatláb növekedését okozza. A kamatláb növekedés hatására csökken a beruházási hajlandóság, tehát csökken az árupiaci kereslet, ami csökkenti a jövedelem növekedését. Így az E0 pontból kiindulva, nem az E’, hanem az E1 pontnál landol a gazdaság. Ezt spontán kiszorító hatásnak nevezzük, amikor is a költségvetés expanziós törekvései kiszorítják a beruházásokat az árupiacról. Monetáris politika Expanzív monetáris politika esetén a jegybank a maga eszközeivel növeli a nominális pénzmennyiséget a gazdaságban. A következő ábrán látható, hogy a pénzkínálat növekedése a pénzpiacon leszorítja az r0 kamatlábat r’ szintre (E0  E’). A kamatláb csökkentése serken- tőleg hat a beruházásokra, megnő az árupiaci kereslet, ami viszont megemeli a kamatlábat r1-re (E’  E1), lanyhulnak a beruházások és a gazdaság így végül az e1 pontba jut. 4.9. ábra Expanzív monetáris politika és hatásai Makroökonómia

56

IV. Az IS-LM modell

Általános helyzetű IS és LM görbék esetén, ceteris paribus, a fentebb leírt módon reagál a gazdaság a kormány és a jegybank önálló gazdaságpolitikai törekvéseire. Az egyensúly algebrai meghatározása Adottak az áru- és pénzpiac egyenletei: két egyenlet két ismeretlen meghatározását teszi lehetővé. Ha ismerjük az exogén változók és a paraméterek értékeit, egyszerűen meghatározhatjuk az endogénnek tekintett két változó értékét. Először a jövedelemre és a kamatlábra vagyunk kíváncsiak. Az árupiac egyenlete: YD = C + I + G, ahol a fogyasztási függvény: C = CA+cYDI = CA+c×(YTAt×Y+TR), a beruházási függvény: I = IA  br. Behelyettesítések és összevonások után a multiplikátor:  

1 , az autonóm elemek összes1  c  (1  t )

sége: A = CA  č×(TATR)+IA+G. Mint láttuk már, ezekkel a jelölésekkel igen egyszerűvé válik árupiaci egyenletünk: Y=(A  br) A pénzpiac egyenlete is adott:

M F  kY  hr . P P

Ebből a két egyenletből: Ye 

h b M F A  (  ) és h  bk h  bk P P

re 

k 1 M F A (  ) h  bk h  bk P P

h b b , a fiskális politika,     , a monetáris politika multiplikátora. Felh  bk h  bk h M F k  M F használva az új jelöléseket: Ye  A   (  ) , ill. re  A  (  ). P P h h P P

Legyen  

Továbbá rögtön látható, hogy a fiskális politika hatása: tiplikátornak), illetve a monetáris politikáé

Y   (a -t nevezzük általános kiadásmulG

Y   (a -t a pénzkínálat multiplikátorának). M  P

A keynesiánus megközelítés egy fontos eredménye, hogy a gazdaság egyensúlyához elégséges az árués pénzpiac egyensúlya. A munkapiacról itt szó sem esik. Keynes „Általános egyensúly”-ának megjelenéséig a neoklasszikus közgazdászok szigorúan ragaszkodtak a munkapiac egyensúlyához is, azaz a munkanélküliséget önkéntesnek tekintették, nem ismerték el a kényszerű munkanélküliség létezését. A keynesi elvek megjelenése után gyökeresen megváltozott a munkapiac értékelése (Lásd a Munkanélküliség fejezetet.). A gazdaságpolitikák hatékonysága A fenti ábrákból levonható az a következtetés, hogy a fiskális és monetáris gazdaságpolitikák hatékonysága jelentős mértékben függ az IS és LM görbék rugalmasságától (meredekségétől). A görbék rugalmasságát paramétereik határozzák meg. A fiskális politikát a beruházások kamatérzékenysége, a monetáris politikát a pénzkereslet kamatérzékenysége határozza meg döntő módon. Mindkettő a gazdaságpolitika hatókörén kívül van, értéküket a gazdasági szereplők jövőre vonatkozó elképzelései, azaz várakozásai és így egyéni döntései határozza meg. Vizsgáljunk meg a szélsőséges eseteket. A lehetséges variációk: b, h  0, illetve b, h 

Makroökonómia

57

IV. Az IS-LM modell

1. A monetáris politika hatékonysága 1.a. h  Y    0 és M  P r   0 M  h  P

A pénzkereslet abszolút rugalmasan reagál a kamatláb változására. A monetáris politika teljesen hatástalanná válik, a kamatláb olyan alacsony. hogy a pénzkínálat 4.10. ábra A likviditási csapda esete növelésére az értékpapír piacok már nem reagálnak (nem érdemes értékpapírt vásárolni, mert áruk nem növekedhet), a gazdaságba adott összes pénzmenynyiséget felszívják a spekulánsok. Ez a likviditási csapda esete. 1.b. b  0 Y    0 és M  P r   0 M  h  P

A beruházások abszolút rugalmatlanul reagálnak a kamatláb változására. A monetáris politika teljesen hatástalanná válik, a kamatláb olyan 4.11. ábra A beruházási csapda esete magas. hogy a gazdasági szereplőknek még nagymértékű kamatláb csökkentés mellett sem biztosított a piaci kamatlábat megközelítő hozam elérése. Pénzüket inkább bankban tartják, semmint beruházzanak. Ez a beruházási csapda esete.

4.12. ábra A neoklasszikus pénzelmélet esete

Makroökonómia

1.c. h  0 Y 1 r 1  és  M M k bk   P P Átrendezve az elsőt: M = kPY, a cambridge-i formulához jutunk. A pénzpiacról eltűnik a spekulációs pénzkereslet, csak tranzakciós pénzkereslet lesz. Az LM görbe teljesen rugalmatlanná, a monetáris politika teljesen hatásossá válik. Ez a szituáció felel meg a neoklasszikus pénzelmélet álláspontjának.

58

IV. Az IS-LM modell

Megjegyzés: a cambridge-i formula használatának más következménye is van. A klasszikus és neoklasszikus iskolák szerint a gazdaság a következő egyenletekkel jellemezhető: M  kY . P Ebben az esetben a jövedelem a pénzpiacon, a reálkamatláb az árupiacon határozódik meg, tehát az LM függőlegessé, az IS vízszintessé válik, az IS-LM elemzés értelmét veszti:

Y=(A  br) és

4.13. ábra A neoklasszikus IS-LM görbék

1.d. b  Y 1 r  és 0 M M k   P P

Az IS görbe abszolút rugalmassá válik, bármily kicsiny kamatláb változás a beruházások nagy volumenű növekedését okozza. A monetáris politika ebben az esetben is teljesen hatékony, a kamatláb csökkentése nélkül tudja növelni a pénzmennyiséget a jegybank. 2. A fiskális politika hatékonysága 2.a. h  Y r 0   és G G

4.14. ábra A maximálisan hatékony fiskális politika esete

Az LM görbe abszolút rugalmassá válik, és mivel a fiskális politika a kamatláb változatása nélkül tudja növelni a jövedelmet, mert a nagyon alacsony kamatláb mellett a beruházási tevékenység fokozódik, így hatása maximális. Ennek bekövetkezéséhez természetesen szükséges a kihasználatlan kapacitások megléte a gazdaságban, illetve a beruházók optimizmusa a gazdaság fejlődését illtően. Tehát

likviditási csapdában a leghatékonyabb a fiskális politika. 2.b. b  0 Y r k   és   G G h

Ugyancsak hatásos a fiskális politika, ha a beruházások abszolút rugalmatlanul reagálnak a kamatláb változására, tehát a „beruházási csapda” csak a monetáris politikát teszi hatástalanná, a fiskális politika ilyen szituációban maximálisan hatékonnyá válik.

Makroökonómia

59

IV. Az IS-LM modell

2.c. h  0 r 1 Y   0 és G G b

Abszolút rugalmatlan pénzpiac esetén teljesen hatástalan a fiskális politika, mert a befektetők a kamatláb emelkedésére számítván értékpapírban tartják vagyonukat, mert az várhatóan fix magas jövedelmet biztosít majd számukra minimális kockázat mellett. 2.d. b  Y r 0  0 és G G

Abszolút rugalmas beruházási piac esetében mind a beruházási, mind az IS függvény vízszintes. Akárcsak az előző esetben, a kormány tehetetlen, nem tud beavatkozni a gazdasági folyamatokba. A fiskális és monetáris politika együttes hatása A gazdaság állapotától és a gazdaságpolitika céljától függően 4 eset lehetséges: a) expanzív fiskális és expanzív monetáris b) expanzív fiskális és restriktív monetáris c) restriktív fiskális és expanzív monetáris d) restriktív fiskális és restriktív monetáris politika. Az alábbiakban ebből két kormányzati mixet mutatunk be részletesebben, az a)-t és a b)-t.

4.15. ábra Az expanzív fiskális és expanzív monetáris politika

a) A gazdaságban kihasználatlan kapacitások vannak. Vagy csak fiskális, vagy csak monetáris politikát alkalmazva változna a kamatláb is. Ez expanzív fiskális politika esetében a kamatláb növekedése miatt csökkentené beruházási hajlandóságot. Viszonylag alacsony piaci kamatlábnál az expanzív monetáris politika közelítene a likviditási csapdához, tehát változatlanuk kellene tartani a kamatlábat. Az ilyen esetekben kell egyidejű expanzív fiskális és expanzív monetáris politikát alkalmazni. A cél eléréséhez először a fiskális politika lép, majd a monetáris politika alkalmazkodik. Ha kamatlábat is akarják kis mértékben változtatni, akkor a monetáris politika állítja be a változók végső értékét. Lásd a 4.15. ábrát.

4.16. ábra Az expanzív fiskális és restriktív monetáris politika Makroökonómia

b) Tegyük fel, hogy a gazdaság állapota a potenciális kibocsátás közelében van, tehát kapacitásai csaknem teljes mértékben kihasználtak. A kormányzat esetleges expanzív poli60

IV. Az IS-LM modell

tikája inflációs nyomást eredményezne. Ha a kormány valamilyen okból mégis fejleszteni akar (pl. infrastruktúrát), akkor monetáris oldalról a pénzszűke politikát kell alkalmazni. Ez a módszer akkor is jó, ha a gazdaságpolitika túlzottnak ítéli a beruházási hajlamot. Lásd a 4.16. ábrát. A c) eset a költségvetési hiány csökkentését célozza a beruházások élénkítése mellett. A d) irreleváns. A költségvetés hiányának finanszírozása kötvénykibocsátással A független jegybank fogalmának felújítása és szigorú bevezetése előtt általános módszer volt a hiány monetizálása. Ez azt jelenti, hogy a jegybank pénznyomtatással, azaz pénzkibocsátással fedezte a költségvetés hiányát. Ez bizonyos esetekben – elsősorban akkor, ha a hiányt a fogyasztás növelése érdekében produkálta a fiskális politika – inflációt gerjesztett. Lényegében az inflációellenes harc jegyében függetlenítették a jegybankokat a kormánytól, s azóta, a hiány fedezetét, a kormánynak a pénzpiacról kell beszereznie. Ez vezetett az államok eladósodásához. Így mára már általánossá vált a költségvetés hiányának állami kötvények kibocsátásával való 4.17. ábra A költségvetés hiányának finanszírozása kötvénykibocsátással fedezése. Ennek mechanizmusa kiolvasható a 4.17. ábrából. A fiskális expanzióval az IS eltolódik felfelé és az E” pontba kerülne a gazdaság. Nőne a jövedelem és a kamatláb is. A kötvénykibocsátás megnöveli a pénzkeresletet változatlan pénzkínálat mellett, ami az LM-et is eltolja balra s így a gazdaság végül az E1 pontba kerül a jövedelem csökkenése és a kamatláb további növekedése mellett. A 4.8. ábrán láttuk, hogy az Y’  Y” volt a spontán kiszorító hatás. Most egy újabb lépett fel, amikor az Y”-ből az Y1-be került a gazdaság. Ezt pénzpiaci kiszorító hatásnak nevezzük. 

Makroökonómia

61

V. AD-AS modell

V. Az AD-AS modell A makrogazdaság keresleti, majd kínálati függvényének levezetése. AD-AS modell: az egyensúlyi jövedelem, árszínvonal, kamatláb meghatározása.

1. Az AD görbe – a makrokereslet Az 1970-es évek elején – mint említettük – stagfláció uralkodott a kapitalista országokban. A keynesiánus politika, az állandó, vagy csak lassan változó árszínvonal korszaka elmúlt. A gazdasági folyamatok előrejelzéséhez már elégtelennek bizonyult az IS-LM elemzés. Valahogy figyelembe kellett venni az árszínvonal változását, az inflációt. A keynesiánus közgazdászok megpróbálták az IS-LM modell hatókörét kiterjeszteni, amiből megszületett az AD-AS modell. Az AD-AS elemzés arra akar válaszolni, hogy például a jövedelem várható növekedése esetén a gazdaságban a vállalatok növelik-e termelésüket, vagy árakat emelnek, vagy – s ez a legvalószínűbb – mindkettővel élnek, profitmaximalizálási lehetőségeik függvényében. Ez az ár- vagy mennyiségi alkalmazkodás problémája, amelyet mikroökonómiában a különféle piacok leírásával oldottunk meg. Először képezzük a makropiac keresleti oldalát.

1.1. Az AD görbe geometriai levezetése A keresleti oldal elemzésénél egyszer már felmerült az árszínvonal: segítségével tértünk át nominális pénzkínálatról reálpénzkínálatra. Ennek következtében az árszínvonal mértéke – bár külön nem foglalkoztunk vele, mert az IS-LM modell alapfeltevése – a rögzített árszínvonal – meghatározza nemcsak a pénzkínálat nagyságát, de az M/P és az LM görbe pozícióját is. Ez azt jelenti, hogy adott pénzkereslet és nominális pénzkínálat mellett minden egyes árszínvonalhoz tartozik egy M/P és egy LM görbe. A makrokereslet levezetése innen már egyszerű: minden árszínvonalhoz csak hozzá 5.1. ábra A makrokeresleti függvény levezetése kell rendelni a megfelelő M/P és LM görbe alapján kialakuló makrojövedelmet. Makroökonómia

62

V. AD-AS modell

Ez a folyamat könnyen megérthető egy ábrán keresztül. Az 5.1. ábra egyszerre ábrázolja a pénzpiacot, az IS-LM rendszert, egy [reálpénz; árszínvonal] és egy [árszínvonal; kereslet] összefüggést leíró koordinátarendszert. Egy referenciajövedelem (Y0) által meghatározott pénzkeresleti görbét felhasználva bemutatható, hogy az eltérő árszínvonalakhoz hogyan rendelhetők LM-görbék. Ezen LM görbesereg a rögzített IS görbéből metszi ki az AD görbét: az alsó, [árszínvonal;; kereslet] koordinátarendszer nem tartalmaz mást, mint minden egyes LM görbe paraméterét, az árszínvonalat, és az ehhez a görbéhez tartozó egyensúlyi jövedelmet. A makrokereslet megmutatja, hogy adott árszínvonal mellett mekkora termékmennyiségre támasztanak keresletet a makrogazdaság szereplői.

1.2. Az AD görbe matematikai megfogalmazása Adottak az áru- és pénzpiac egyenletei: M F  kY   hr . P P

Y=(A  br)

Ha az árszínvonal és a jövedelem közötti összefüggésre vagyunk kíváncsiak, szinte kínálja magát a A 1 lehetőség. Kifejezzük az árupiaci egyenletből r-t: r   Y . Ezt behelyettesítve a pénzpiaci b b M h h Y h egyenletbe, kapjuk, hogy:  (k  ) Y  A   A , amiből P b b  b P

M , Y h  A  b

ahol  az IS-LM rendszerben megismert paraméter, a monetáris politika multiplikátora: 

b b  . h  bk h

A kapott egyenletet aggregált keresleti görbének nevezzük, jele: AD. Az egyenlet – akárcsak az ábra – azt mutatja, hogy elveszítettük az eddig nagy kényelmet nyújtó linearitást. Az AD görbe hiperbola, h amelynek Ya   A érték az aszimptotája. b A makrokereslet egyébként jellemzően ilyen alakú (hiperbolikus), hiszen a P-től való függés a reálpénz-kínálat során kerül a rendszerbe, azaz az M/P tag szerepel benne. Ezzel van egy egyenletünk, de két ismeretlennel. Mielőtt megkeresnénk a párját, a másik egyenletet, elemezzük ki ennek tulajdonságait. Példa: tegyük fel, hogy gazdaságunkban az IS görbe egyenlete IS :Y=2000−60r , az LM görbe 2000 pedig LM :  0,125Y  30r . P Mekkora a makrokereslet? Analitikusan a feladat sokkal egyszerűbb. Annyit kell csak tennünk, hogy kiküszöböljük az r kamatlábat a két egyenletből, azaz a P paramétert az LM görbében hagyva felírjuk az IS-LM egyensúlyt: Az IS egyenletéből: 30r=0,5Y1000, amit az LM-be helyettesítve: Az AD:

Y  1600 

2000  0,625Y  1000. P

3200 3200 ,vagy. P  P Y  1600 Makroökonómia

63

V. AD-AS modell

1.3. Az AD görbe eltolódásai Jól látható, hogy az AD görbe pozíciójára nagy hatást gyakorol az összes árupiaci és pénzpiaci változás. Amint azt már korábban láttuk, ezek a hatások jól tükröződnek az IS és az LM görbéken. A mi feladatunk tehát csak annyi, hogy az IS és LM görbék elmozdulásának az AD görbére gyakorolt hatását bemutassuk.

1.3.1. Árupiaci változások Amennyiben az árupiaci egyensúly megváltozik, az IS görbe helyzete eltolódik. Ennek következménye, hogy az IS-LM metszéspontok is eltolódnak, azaz ugyanazon árszínvonal mellett más jövedelem alakul ki. Ez nem jelent mást, mint hogy az AD görbe eltolódik. Ez a kormányzati kiadások növekedése esetében az alábbi módon játszódik le: 1. G megnő  2. AE megnő  3. IS eltolódik jobbra  4. minden árszínvonalhoz ugyananynyival magasabb makrojövedelem tartozik  5. AD eltolódik jobbra

Természetesen tetszőleges makrokeresleti tényező hasonlóan hat.

5.2, ábra A kormányzati kiadások növelésének hatása a makrokeresletre

1.3.2. Pénzpiaci változások A pénzpiaci helyzet megváltozását az LM görbe hordozza. Az AD görbe levezetésénél azonban nem egyetlen LM görbét, hanem egy LM görbe sereget használtunk; minden árszínvonalhoz egyet. Amikor tehát a pénzpiacon változás áll be (pl. növekszik a nominális pénzkínálat), akkor az összes LM görbe eltolódik. Az 5.3 ábrán a nominális pénzkínálat növekedésének hatása látható. Ebben az esetben: 1. A pénzpiacon túlkínálat lesz 2. Azonos jövedelemszint mellett az egyensúlyi kamatláb alacsonyabb lesz 3. Az LM görbe-sereg eltolódik jobbra 4. Minden árszínvonalhoz ugyanannyival magasabb jövedelem tartozik 5. A makrokereslet eltolódik jobbra

5.3. A nominális pénzkínálat növelésének hatása a makrokeresletre

Amennyiben a nem jövedelemfüggő pénzkereslet csökken, az ugyanilyen hatásokat vált ki mind a pénzpiacon, mind az AD görbében. Makroökonómia

64

V. AD-AS modell

Az expanzív fiskális és monetáris politika hatásmechanizmusa hasonló, de – értelemszerűen – a fiskális kamatnövekedéssel, a monetáris kamatcsökkenéssel jár az IS-LM rendszer tulajdonságaiból következően, viszont az árszínvonal még mindkettőnél változatlan marad. (Az árszínvonal változására majd a makrokínálati görbével való metszéspont ad magyarázatot.) Az AD görbe párját a munkapiac „hadba állításával” találták meg a közgazdászok. Ahogy mikroökonómiában láttuk, a termelési függvény a szükségletek (a kereslet) alapján meghatározza a munka keresletét, mint származékos tényezőkeresletet, és ha emellé odatesszük a munka kínálatát, összekapcsolva a termelési függvénnyel, egy összefüggő rendszerhez jutunk. Ez lesz az aggregált kínálati görbe, az AS görbe.

1.4. Munkapiac és az AD görbe Első lépésben tehát megvizsgáljuk a munkapiacnak az aggregált kereslettel, az AD görbével való kapcsolatát.

1.4.1. A makrogazdaság munkapiaca Modellünkben a munkapiac, a gazdasági termelés során kulcsfontosságú. A munkapiac mutatja meg, hogyan alakul az emberek számára a legfontosabb termelési tényező, a munka alkalmazása. Egyszerű modellt építve sok egyszerűsítő feltételezésre kényszerülünk. Legfontosabb, hogy a munkát magát homogénnek tételezzük fel, és tökéletesen oszthatónak. Ez a valós életben, a rögzített munkaidők világában távolról sincs így  gondoljunk arra, hogy a fizikai munkánál általában ma sincs így,  azonban a szellemi munkánál (programozók, tervező mérnökök, stb.), akik munkájukat, vagy annak egy részét tetszőleges időbeosztással is végezhetik – számukra csak a munka és a határideje adott) sokszor elfogadható. Vizsgáljuk meg a munkapiacot foglalkoztatási szempontból: A szokásos keresleti, kínálati görbék közül a kínálati görbe megtörik Nmax-nál1, mivel egy gazdaságban adott a maximálisan foglalkoztathatók létszáma, vagy munkaideje2. Az árszínvonalat, P0-t állandónak veszszük. Az E pont jellemzi a teljes foglalkoztatottságot. NmaxN0 az úgynevezett önkéntes munkanélküliek száma, akik az adott w0/P0 reálbér mellett nem hajlandók munkát vállalni. Megelégszenek egyéb forrásból származó jövedelmükkel. Ha a nominálbér magasabb az egyensúlyinál, NA–ra csökken az összes foglalkoztatott, NmaxNB-re csökken az önkéntes munkanélküliek száma, viszont megjelenik a kényszerű munkanélküliség, az NBNA. 5.4. ábra A neoklasszikus munkapiac

Ha a nominálbér alacsonyabb az egyensúlyinál, NC–re csökken az összes foglalkoztatott, NmaxNC-re nő az önkéntes munkanélküliek száma, de más változás nincs a rövidebb oldal elve miatt. Ezért a D pont nem releváns. 1 2

Mikroökonómiában L jelölte a foglalkoztatottak számát, makroökonómiában ezt N-el jelöljük. N-t értelmezhetjük foglalkoztatott létszámnak vagy munkaidőnek. Munkaidőként értelmezve, fennáll a tökéletes oszthatóság. Makroökonómia

65

V. AD-AS modell

Következmény: Csak az egyensúlyi reálbérnél van teljes foglalkoztatottság, ettől eltérő munkabér csökkenti a foglalkoztatást.

1.4.2. A makrogazdasági termelés Eddigi gyakorlatunk a makroökonómiában az volt, hogy egy új tényező vizsgálatakor figyelembe vettük annak mikroökonómiai modelljét, és abból aggregálással származtattuk a makromodellt. A termelés modellezése esetén ez csak részben tehető meg3. A vállalati szektor egésze úgy működik, mintha az ország összes vállalatából összeálló szupermonopólium (valójában, mint a következő pontbeli profitmaximalizálásból kiderül, modellezésünkkel egyetlen tökéletesen versenyző vállalatnak tekintjük a gazdaságot – ami csöppet ellenmondásos) lenne. Ennek következtében a vállalati szektor kiválóan modellezhető a mikroökonómiában megismert és megszokott termelési függvénnyel. A makrogazdasági termelési függvény azt mutatja meg, hogy adott technológia esetén, adott erőforrás kombináció felhasználásával mekkora makrogazdasági termelés érhető el. Ebben a pontban azonban megszakad a párhuzam a mikroökonómiával, mert a vállalati magatartást másképp kell modelleznünk. Már az árupiac elemzésénél feltettük, hogy gazdaságunk a keresleti oldal által meghatározott, azaz szabad kapacitásokkal dolgozik. Ennek következménye, hogy a vállalati szektor csak akkora termékmennyiséget képes értékesíteni, amekkorára kereslet van. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a vállalatok nem a profitmaximálás feltételéből indulnak ki, hanem abból, hogy mekkora a makrokereslet! Amennyiben a makrokereslet értéke ismert (ezt az IS-LM rendszer jól meghatározza), a vállalati szektornak nincs más dolga, mint azt a termékmennyiséget előállítani. Ehhez a termelési függvény által meghatározott mennyiségű munkást kell foglalkoztatnia  amiből kialakul a munkanélküliség értéke is. Az 5.5. ábra jól mutatja a folyamatot. A jobb felső koordináta-rendszer ábrázolja a makrokeresletet. Már definiáltuk, és a mikroökonómiában megszokott párjához hasonlít: megmutatja, hogy adott árszint mellett mekkora makrogazdasági termelést lehet értékesíteni a nemzetgazdaságban. Mint láttuk, ez is negatív meredekségű görbe, hiszen minél drágábbak a termékek, nyilván annál kevesebbet lehet belőlük értékesíteni. Az alatta levő diagram a termelési függvényt, tőle balra fekvő a  fentebb már mutatott  munkapiacból a munka kínálatát ábrázolja. A makrokeresleti görbéből kiindulva a munkapiacról 5.5. ábra A makrogazdasági termelés érdekes megállapításokat tehetünk. Tegyük fel, hogy az IS-LM modellből egy Y'-nek megfelelő makrogazdasági kereslet adódik. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok ennyi terméket tudnak eladni, azaz nekik ekkora kibocsátást érdemes előállítani. Ahogy a keresleti

3

Kissé más az „elméleti”, azaz az ideológiai háttér. Makroökonómia

66

V. AD-AS modell

görbe alatt elhelyezkedő termelési függvényből4 jól látható, ekkor a vállalati szektornak N' mennyiségű munkát kell foglalkoztatnia az adott K0 tőkeállomány mellett. Ha a munkakínálati függvény ismert, akkor ebből meghatározható a termeléshez szükséges foglalkoztatás és a munkanélküliség is: Ha más jövedelem-mennyiség alakul ki, mondjuk például Y'', akkor a szükséges munka mennyisége is más lesz (a mi esetünkben a magasabb N''), ami eltérő (most: alacsonyabb) munkanélküliséget eredményez. Az 5.5. ábra alapján magyarázható a „jóléti kapitalizmus” működésének folyamata. Kereslethiányos gazdaságban az állam pótlólagos keresletet támaszt, ami jobbra tolja az AD görbét az AD’-be és változatlan árszínvonal mellett az Y”-be viszi a gazdaság teljesítményét. Megnő a foglalkoztatás és megnő a reálbér, ami által a kereslet stabilizálódhat az Y” szinten, annak ellenére, hogy az állami beavatkozás egyszeri volt.

1.4.3. A mikroökonómiai foglalkoztatás (ismétlés) A mikroökonómiában a foglalkoztatást a vállalati viselkedésből vezettük le: a cégek a profitmaximum elérésére törekedtek. Profitjuk akkor volt maximális, ha output oldalról határbevételük megegyezett a határköltséggel (MR = MC), illetve input oldalról határtermék-bevételük megegyezett a tényezőhatárköltséggel (MRPL =MFCL). Ez rövid távon, amennyiben csak a munka volt a változó tényező, azt jelentette, hogy tökéletes verseny esetén a pótlólagos munkás foglalkoztatásából eredő termelésnövekedésnél a határtermék-érték meg kellett egyezzen a munkás foglalkoztatásának költségével, azaz a munkabérrel: VMPL = p×MPL = pL Amennyiben a bérszint fix (pL) és a termék ára p, valamint ismert a vállalat termelési függvénye, ez az alábbi összefüggést adta: MPL =

 Q( K 0 , L) L

 Q( K 0 , L) p L  L p

A termelési függvény ismeretében az összefüggés egyben megadja a makrogazdasági munkakeresletet, az ND=ND(w/P) összefüggést. (Formálisan ezt ültetjük majd át a makroökonómiába.)

1.4.4. Makrokereslet vs. profitmaximum Az eddigi elemzésünk jól illeszkedik a korábbi részmodelljeinkhez, azonban nem illeszkedik igazán a mikroökonómiai alapokhoz. Ha a vállalat csak a keresletet veszi figyelembe és az árakat nem, semmi sem garantálja, hogy a vállalat egyáltalán nyereséges lesz, nemhogy profitot maximalizálna! Valami módon be kell építenünk ezt a feltételt is a keretrendszerbe.

1.4.4.1. A profitmaximum A profitmaximum mikroökonómiai feltételét az alkalmazott munkaerő megállapítására használtuk. Erre itt nyilván alkalmatlan, hiszen a munkaerő számát a kereslet határozza meg, azonban a monopolista vállalat meg tudja határozni az árat! Ennek következtében a képlet továbbra is működik, csak eltérő értelmezéssel. Ezt az összefüggést be lehet építeni a termelés modelljébe, és akkor egy komplexebb összefüggést kapunk. A fenti képlet segítségével meg lehet határozni egy inverz-munkakeresleti függvényt, amely minden munkamennyiséghez megmondja a profitmaximalizáló reálbért. Ez Cobb-Douglas-féle termelési

4

Aki figyelmesebben megvizsgálta a rendszert, észrevehette, hogy a termelési függvény és a munkapiaci függvény ábrázolása során 45o egyenes mentén tükröztük a koordináta-rendszert, azaz felcseréltük mind az Y és N, mind a w/P és N tengelyeket a szokásos ábrázoláshoz képest. Ennek eredménye az, hogy a vetítések könnyen elvégezhetőek az ábrán. Makroökonómia

67

V. AD-AS modell

függvény esetében például a következőképp néz ki: Y=f(K0,N) =  f ( K0 , N ) w  L P



K0 , N 1 K0 w  2 N P

Ezen inverz-munkakeresleti függvény segítségével meg tudjuk állapítani, hogy az árupiaci keresletet kielégítő munkamennyiség esetén mekkora reálbér szükséges a profitmaximumhoz. A vállalati szektor tehát ennek az összefüggésnek megfelelően fogja alakítani a reálbéreket.

1.4.4.2. A bér Egyszerű modellünkben azt tesszük fel, hogy a vállalati szektor viszonylag rugalmatlan nominálbérekkel szembesül. Ezt többféleképp is lehet magyarázni (a munkaadók nem hajlandóak belemenni a nominálbérek növelésébe, a szakszervezetek magasabb béreket küzdenek ki, a munkaszerződések hosszabb távra szólnak, a munkaadók érdeke a vállalati specifikumot ismerő alkalmazottak elégedetten tartása, stb.), de elegendő, ha mi adottságnak tekintjük. Ebben az értelemben, amennyiben a vállalatok a reálbért kívánják módosítani, akkor nem is nagyon tudnak mást tenni, mint az árszínvonalat módosítani. Ennek fényében a mikroökonómiai alapösszefüggés az alábbiakban nyer új értelmet: P  a vállalatok határozzák meg

 f ( K0 , N ) w L a termelési függvény meghatározza

fix

Tehát a vállalatok az árak alakításával garantálják a saját profitmaximumukat.5

1.4.4.3. Termelés és ármeghatározás Ha beépítjük a korábban bemutatott termelési modellbe az előbb bevezetett profitmaximalizálást, akkor egy iteratív magatartást kapunk. Ehhez az 5.5. ábrát kiegészítjük még egy diagrammal, a reálbér és árszínvonal összefüggését mutatóval. Rögzített nominálbér mellett a görbe hiperbolikus. Az iterációs lépések leírása a következő: 1. Az árszínvonal meghatározza a makrokeresletet 2. A makrokereslet (a termelési függvényből) meghatározza a munkakeresletet 3. A munkakereslet meghatározza (a profitmaximum feltételéből) a reálbért 4. A reálbér meghatározza az árszínvonalat. Ez az iteratív magatartás jól követhető az 5.6. ábrán. A folyamat w2 nominálbérrel és P0 kezdeti árszínvonalról indul, ami az AD görbén meghatározza az Y0 makrokeresletet. Ehhez a vállalatok N0 munkást foglalkoztatnak, és ekkor az egyensúlyi reálbér w0/P0 lenne. A megvalósuló w2/P0 reálbér ennél magasabb, ilyen reálbér mellett mind a foglalkoztatás, mind a jövedelem túl magas. Az egyensúlyhoz láthatóan magas a nominálbér, alacsony az árszínvonal. A keynesiánus felfogás szerint a nominális munkabérek lefelé rugalmatlanok, ezért az új egyensúlyhoz árszínvonalat kell változtatni. A javak árait megemelve az új árszínvonal P1 lesz és ezzel megindul az iterációs folyamat:

5

A valóságban ez nem ennyire egyszerű, hiszen amennyiben a munkakereslet annyira alacsony, hogy a reálbéreket növelni kéne a profitmaximumhoz, mi motiválja erre a vállalatokat? Feltehetjük, hogy a piac kikényszeríti az árcsökkentést, ill. lehet, hogy ettől várnak a vállalatok keresletnövekedést. Makroökonómia

68

V. AD-AS modell

5.6. ábra A termelés iteratív folyamata

ehhez az árszínvonalhoz az AD görbén alacsonyabb jövedelem tartozik, és ezáltal lecsökken a foglalkoztatás N1-re. Ez meghatározza a P2 árszínvonalat, tehát az új reálbér w2/P2 lesz, ami alacsonyabb w2/P1-nél. Az AD görbén magasabb jövedelmi pontra jutunk, és innen folytatódik az iteráció mindaddig, amíg a rendszer egyensúlyba nem kerül.

2. Az AS görbe  a makrokínálat A munkapiac és a makrokereslet kapcsolatának elemzése után most már rátérhetünk a munkapiac – amely, mint erőforrás, előállítja a termékeket, szolgáltatásokat – és a makrokínálat kapcsolatára. Ehhez most már lényegében nincs másra szükségünk, mint az 5.6 ábra diagramrendszerére.

2.1. Az AS görbe levezetése Az eddigi elgondolás segítségével konstruálhatunk egy olyan összefüggést, ami lehetővé teszi elemzésünket viszonylag egyszerű keretek között. Amennyiben az iterációt nem a makrokeresletből indítjuk, hanem teljesen eltekintünk attól, és egy tetszőleges jövedelemértékhez meghatározzuk az árszínvonalat, akkor egy olyan függvényt kapunk, ami minden makrojövedelemhez hozzárendeli azt az árszínvonalat, amely mellett a vállalati szektor épp annyit hajlandó termelni. Ehhez az Y = f(K0,N) termelési függvényre és a profitmaximumot adó

 f ( K0 , N ) w összefüggé L P

 f ( K0 , N ) w  -ből meghatározható a munkaerő keresleti függvénye: ND, amit L P behelyettesítve a termelési függvénybe, egy Y = f(P) összefüggéshez jutunk, ami a célunk volt. Megkapjuk az AS görbe egyenletét.

sekre van szükség. A

Makroökonómia

69

V. AD-AS modell

A makrokínálati görbe minden egyes árszínvonalhoz megmondja, hogy a profitmaximalizáló vállalati szektor mekkora makrokibocsátást hajlandó megtermelni. A legegyszerűbb Cobb-Douglas függvényt felhasználva, az alábbi példa bemutatja az AS függvény képletének előállítását. Példa: Tegyük fel, hogy a gazdaság termelési függvénye f(K0,N) = K0 , N , és a tőkeállomány 3600. Mekkora a makrokínálat, ha a nominálbér 2? Ebben az esetben először a profitmaximum feltételéből kell meghatározni az inverz munkakeresleti függvényt, ami megmutatja, hogy a profitmaximum feltétele mellett az adott munkásmennyiség foglalkoztatásához mekkora reálbért kell kialakítani:  f ( K0 , N ) w  L P



1 3600 w  2 N P



30 N



w P

ebből a munkakeresleti függvény: ND =

3600 900  w 2 w 4( ) ( )2 P P

Ez a függvény már azt mutatja meg, hogy adott reálbér mellett a vállalat mekkora mennyiségű munkást kíván alkalmazni profitmaximalizáló esetben. Amennyiben ezt a függvényt beillesztjük a termelési függvénybe, megkapjuk, hogy adott, például w=2 reálbérszint mellett a vállalati szektor profitmaximalizáló magatartás mellett mekkora makrogazdasági kibocsátást termel: Y(





w 3600 3600 =900P, )  f K0 , N D  w P 4( )2 P

ami az AS görbe egyenlete. Ez a Cobb-Douglas termelési függvényből egy origóból kiinduló egyenest adott. Ez bemutatható a következő pont ábráján is, ekkor azonban még egy sajátosságra fel lehet hívni a figyelmet. Axiómánk, hogy a keresleti oldal határozza meg a gazdaságot, csak egy pontig érvényesül; ameddig a gazdaságban a munkakereslet megegyezik a munkakínálattal. Ha megegyezik, akkor már nincsenek feles kapacitások a rendszerben, a gazdaság maximális kibocsátásán dolgozik, és ennél többet nem tud (rövid távon) előállítani. Ez az eset majd a ... ábrán látható.

2.2. Az AS görbe geometriája Az 5.7. ábrába rajzoltuk be az AS görbe geometriai levezetését. Az ábrában megváltoztattuk az ábrázolási módot, a párhuzamos tengelyeket egyesítettük. Ennek megfelelően az egyes diagramokat tükröztük az 5.6. ábrához képest. Az AS görbét fenti levezetésünknek megfelelő egyenesként ábrázoltuk. Az alapábrák a termelési függvény, a munkapiac a munkakereslettel és a –kínálattal, illetve a w/P-P diagram, amely zárja az ábrasort.

5.7. ábra A makrokínálati görbe levezetése Makroökonómia

70

V. AD-AS modell

Kiindulva az Y0 kibocsátásból, a termelési függvény meghatározza a foglalkoztatást, ami kijelöli a w0/P megfelelő szintjét. Ez már a w0/P görbéből kimetszi a P0 árszínvonalat és zárult a körbejárás miközben megkaptuk az AS egy pontját. Tetszőleges Y kibocsátáshoz – mint az az ábrán látható – meghatározzuk az AS egy másik pontját és a görbe linearitásának feltételezése alapján már berajzolhatjuk a teljes AS függvényt.6 A kínálat makro szinten is pozitív meredekségű, akárcsak mikroökonómiában, azaz magasabb árszínvonal több termék kibocsátására készteti a vállalatokat.

2.3. A makrokínálat változása A makrokínálat levezetése során láthattuk, hogy rengeteg paramétertől, peremfeltételtől függ a helyzete. Ezeket csoportokba szedhetjük az alábbiak szerint: 5.8. ábra Az AS görbe értelmezési tartománya

• Technológiai, termelékenységi tényezők: a termelési függvénnyel kapcsolatos paraméterek, pl. tőkefelhasz-

nálás, munka hatékonyság stb. • Munkapiaci tényezők: pl. munkakínálat alakulása, nominálbér szintje Az alább vázlatosan bemutatjuk a fontosabb elmozdulásokat.

2.3.1. A termelés változásának hatása A mi szempontunkból mindegy, hogy a tőke mennyisége nőtt vagy a technológia lett hatékonyabb, de a termelési függvény megváltozik. Ezzel egy időben a munkakeresleti görbe is változik, hiszen az a termelési függvényből származott! Példa: a termelési függvény f(K0,N) = K0 , N , akkor a munkakereslet ND =

K0 és visszaw 4( ) 2 P

K0 P . Amennyiben a tőkeállomány értéke megkétszerező- 2w dik, ez egyrészt megnyújtja a termelési függvényt 2 -szeresére, másrészt viszont a munkake-

helyettesítve a makrokínálat Y(P)=

reslet értékét megduplázza. A kétszeresére növekedett munkakínálat is 2 -szeresére növeli a termelési függvény értékét, így a makrokínálat kétszeresére fog változni (ami a kínálat képletéből is látszik). A tőkenövekedés és/vagy technológiai fejlődés hatását nem lehet egyértelműen meghatározni a makrogazdasági kibocsátásra. Számtalan variáció fordulhat elő, amelyből néhányat berajzoltunk az 5.9 ábrába. Ami szinte biztosra vehető, hogy a modernizálás következtében megnő a kibocsátás, mert az f(K0,N) görbe átmegy az f(K1,N) görbébe, illetve ennek hatására a munkakeresleti görbénél az N 0D az N1D -be meg át. Azt, hogy mennyivel nőhet a kibocátás, a piac dönti el. Egy lehetőség – ha nagy a piac felvevőképessége –, hogy Y1-re nő. Ha változatlan marad a foglalkoztatottak száma, kettéválik a probléma: 6

Megjegyezzük, hogy a vonatkozó példában levezetett linearitás mellett elégséges az AS görbe egy pontját meghatározni, mivel a (0;0) pont eleve adott. Makroökonómia

71

V. AD-AS modell

 az egyik megoldás lehet, hogy változatlan marad a nominálbér, ekkor az árszínvonal lecsökken P1-re ( AS1 ).  a másik esetben megemelik a nominálbért és az árszínvonal nem változik ( AS1' ). Már e kettő között végtelen sok variáció lehetséges. A megvalósuló változatot az határozza meg, hogy egyrészt a tőketulajdonosok mekkora profittal elégszenek meg, másrészt a foglalkoztatottak mekkora reálbért tudnak kiharcolni az új helyzetben. A helyzet kulcsát az első fejezetben adott összefüggés adja: Y = W + , tehát a megtermelt jövedelem elsődlegesen két részre oszlik, munkabérre és profitra. A /W profitráta iránti elvárások a döntők.

5.9. ábra A tőkenövekedés és/vagy technológiai fejlődés hatása a makrogazdasági kibocsátásra

A harmadik esetben az új tőke/technológia munkamegtakarítással jár. Az új foglalkoztatott létszám N1 lesz, esetleg nő a nominálbér, kissé csökken az árszínvonal P1' -re, és a kibocsátás is csak Y1' lesz. És így tovább. Példa: Termelési függvényünk legyen a megszokott f(K0,N) = K0 , N , a tőkeállomány 2500, a munkabér 5, a munkakínálat 225. Mi történik a makrokereslettel, ha a tőkeállomány értéke 44%-kal emelkedik? A kiindulási helyzetben a munkakereslet nagysága ND =

lásból

2500 625  . A profitmaximalizáw 2 w 4( ) ( )2 P P

1 2500 5  , amiből N = 5P. Ezt felhasználva a makrokibocsátás Y = 250P. 2 N P

amennyiben a munkakereslet nem haladja meg a munkakínálatot, azaz ha NS>ND, azaz 225>25P2, és tekintettel arra, hogy az árszínvonal nem lehet negatív, ez azt jelenti, hogy a feltéMakroökonómia

72

V. AD-AS modell

telünk: P<3. (tehát a teljes foglalkoztatást P=3 árszínvonal mellett vállalja el a vállalati szektor.) Így Amennyiben P>3, a munkakínálat lesz a szűk keresztmetszet, ekkor a makrokínálat értéke: Y= 2500 225 =750. A kínálati görbe tehát:  250P, ha P  3  Y=    750, ha P  3 

Ha a tőkeállomány értéke 44%-kal nő, akkor az új tőkeállomány 3600 lesz. Ez azonnal megvál3600 900 toztatja a munkakereslet értékét: ND = -re.  w 2 w 2 4( ) ( ) P P 1 3600 5  , amiből N = 6P. Ezt felhasználva az új makrokibocsátás, ha P<2,5, ak2 N P kor Y = 360P, mert a teljes foglalkoztatáshoz tartozó árszínvonal értéke:

Mivel

NS=ND  225 =36P2  P=2,5 Teljes foglalkoztatásnál a makrokibocsátás értéke: Y= 3600 225 ==948. A kínálati görbe tehát:  360P, ha P  2,5  Y=    948, ha P  2,5 

A példán jól látszik, hogy a kínálati görbe nem csak kifelé, hanem lefelé is tolódott, hiszen a teljes foglalkoztatottság esetén nem csak a jövedelem nőtt, hanem az árszínvonal is csökkent. Ezzel nem tekintettük át a termelési függvények összes lehetséges megváltozását, csak a görbe megnyúlását (ami ekvivalens volt a tőkemennyiség megváltozásával). Elképzelhető azonban, hogy a gazdaság teljesen új technológiát vezet be, aminek a görbéje eltérő alakú (pl. a megszokott Cobb-Douglas helyett egy Leontief-féle technológiára állnak át). Ez a fent bemutatottnál is radikálisabb kínálatváltozáshoz vezet.

2.3.2. A munkabér változásának hatása A munkabér változása sokkal egyszerűbb folyamat. Ugyanis csak egyetlen dolog, a reálbér – árszínvonal konverzió változik, az is jól előre jelezhető módon, így sem a termelési függvény, sem a munkapiac nem érintett, azaz ugyanazon jövedelemszintet ugyanakkora reálbér mellett hajlandó a vállalati szektor előállítani. Az egyedüli eltérés az ehhez tartozó árszínvonal. Ennek következtében a bérszint változása nem eredményez mást, mint azt, hogy a makrokínálati görbe megnyúlik: ha a bérek növekednek, kifele, ha a bérek csökkennek, befele.

2.3.3. A munkakínálat változásának hatása Amikor a makrogazdaság munkakínálata változik, akkor kizárólag a munkakínálati görbe és vele a teljes foglalkoztatás helyzete változik meg. Könnyű megérteni munkapiaci szempontból, hogy mi történik akkor, ha egy országból a munkaképes lakosság egy része kivándorol. A termelési függvény alakja egyáltalán nem változik, csak a potenciális kibocsátás lesz alacsonyabb.

3. Az AD-AS modell Az előző fejezetben megismerkedtünk az AS görbével, amely meghatározta, hogy adott árszínvonal mellett a vállalati szektor mekkora termékmennyiséget hajlandó előállítani. Az előző részekben láttuk, hogy az AD görbe azt mutatja meg, hogy a makrogazdasági szereplők mekkora termékmennyiséget Makroökonómia

73

V. AD-AS modell

hajlandóak megvásárolni, a jövedelem függvényében. E két görbét együttesen szemlélve megtalálhatjuk azt a [jövedelem, árszínvonal] párost, ahol a keresett és kínált mennyiségek meg fognak egyezni. Ezt a jövedelmet hívjuk a makrogazdaság adott árszínvonal melletti egyensúlyi jövedelmének.

5.3.1. Az AD-AS modell geometriai felépítése Most már egyszerű a dolgunk. A két görbét – jó szokásunk szerint – egy diagramban ábrázoljuk. Ezt nem adjuk meg külön diagramban, mivel a következő ábrákon a különböző irányzatok eltérő AD-AS görberendszerét mutatjuk be, amelyből kiderül – és mivel szinte semmiben sem értenek egyet – egy közös pontjuk azért van s ez az AD görbe. Az árupiacot mindegyik irányzat egyformán írja le. Az eltérő értelmezések kulcsa a pénzpiac. Az AS görbe alakja nagymértékben függ az előfeltevésektől, tehát attól, hogy milyennek tételezzük fel a gazdasági szereplők viselkedését. Az AD görbét gyakorlatilag hasonló lefutásúnak tartja a legtöbb irányzat, azaz az árupiacot mindenki, mint reáljavak közvetlen cseréjét képzeli el – a pénz közvetlen piaci áramlása nélkül. Az alábbiakban bemutatjuk néhány, egymástól filozófiájában alapvetően különböző közgazdasági irányzat feltételrendszerét.

5.3.2. Az AS görbe különböző irányzatok szerint Nézzük meg akkor – mélyebb elemzések nélkül –, mit feltételeznek a mainstream irányzatai az AS görbe alakjáról.

5.10. ábra A rögzített nominálbér esete

5.3.2.1. Konstans nominálbérek esete Ez az eset nem köthető egyértelműen irányzathoz, viszont érdekes következtetéshez vezet. Tegyük fel, hogy a szakszervezetek a Kollektív Szerződésben hosszabb időszakra (például két évvel előre) rögzítik a nominálbéreket és teljes a foglalkoztatás. Mit okoz ekkor az árszínvonal változása?

Makroökonómia

74

V. AD-AS modell

Az ábrából jól látható, hogy – hasonlóan a munkapiaci változásokhoz – a gazdaság csak teljes foglalkoztatás mellett képes a maximális kibocsátásra. Akár nő, akár csökken az árszínvonal, azaz akár nő, akár csökken a reálbér, a kibocsátás csökken. Eredmény: az AS görbe visszahajlik. Ezért a teljes foglalkoztatás melletti kibocsátás külön nevet kap: potenciális kibocsátás. Potenciális kibocsátás: a makrogazdaság azon kibocsátási szintje, amely mellett a gazdaság minden erőforrása teljesen ki van használva.

5.3.2.2. Neoklasszikus AS görbe – a tökéletesen rugalmas munkapiac feltételezése A neoklasszikusok a hosszú távú piacmegtisztulás elkötelezett hívei. Mint azt az IS-LM elemzésnél láttuk, az IS görbénk vízszintessé, az LM görbénk függőlegessé deformálódik. Az AD görbe hagyo-

5.11. A neoklasszikus eset

mányos alakú marad, de az AS függőleges lesz. Ebből az következik, hogy a vállalatok a kereslet változásaira csak árváltozással reagálnak. Ez összhangban van például a pénz semlegességi tételével, miszerint, ha kétszeresére növeljük a pénz mennyiségét a gazdaságban az árak (s velük a bérek is) kétszeresére nőnek. A gazdaságot egyensúlyából csak a tőke mennyiségének, tehát a termelési függvénynek a változása képes mozdítani. Makroökonómia

75

V. AD-AS modell

5.3.2.3. Keynesiánus AS görbe – a rugalmatlan bérek esete A további elemzésünk szempontjából ez a feltételezés a releváns. A gazdaság kereslethiányos, a bérek rugalmatlanok, ezért kis keresletváltozásra egyaránt történik árszínvonal és kibocsátás változás.

5.12. ábra A keynesiánus AS görbe

Azonban a potenciális kibocsátáshoz közeledve a vállalatok egyre kevésbé képesek termelésnöveléssel követni a keresletnövekedést, ezért emelik az árakat. Ezt a hatást az is fokozza, hogy az önkéntes munkanélküliek munkába állítása egyre magasabb béreket követel, ami maga után vonja az általános béremelkedést, tehát a költségek emelkedését. A jövedelem minél közelebb jut a potenciális kibocsátáshoz, annál kevésbé hatásos akár az expanzív fiskális, akár az expanzív monetáris politika.

5.3.2.4. Monetáris AS görbe – a rövid és hosszú táv elkülönítése

5.13. ábra A monetarista AS görbe

Makroökonómia

A neoklasszikus felfogással szemben a monetarista felfogás szükségesnek tartja a rövid táv vizsgálatát, azonban úgy véli, hogy egyrészt a gazdaságban mindig vannak kihasználatlan kapacitások, ezért a gazdaság még hosszú távon sem éri el a potenciális kibocsátást, másrészt 76

V. AD-AS modell

rövid távon a vállalatok a gazdasági növekedésre irányuló állami beavatkozásra csak termelésnöveléssel reagálnak. Az 5.13. ábra mutatja, hogy az expanzív kormányzati beavatkozás (akár fiskális, akár monetáris oldalról) rövid távon termelésnövekedéssel (az AD0 elmozdul AD1-be, a jövedelem A-ból B-be) jár. Azonban hosszabb távon a vállalatok rájönnek, hogy a beavatkozás egyszeri, ezért termelésüket visszafogják és az AD1 görbén a C pontba tér vissza a gazdaság. Következmény: bár rövid távon hatásos lehet az expanzív kormányzati beavatkozás, hosszú távon csak az árszínvonalat növeli, ezért jobb, ha a kormányzat nem avatkozik a gazdaság belügyeibe.

5.3.3. Gazdaságpolitika az AD-AS modellben A gazdaságpolitika eszköztárát már kitárgyaltuk az IS-LM modellben. Most megnézzük, mi változik az AD-AS modell bevezetésével keynesiánus felfogás szerint.

5.3.3.1. Eszközválasztás Közgazdasági szempontból számunkra a kereslet- ill. kínálatorientáltság a fontos tengely, hiszen ez határozza meg, hogy az adott gazdaságpolitika hogyan fejti ki hatását. Az aktivizmus tengelyén való elhelyezkedést a mindenkori kormány elképzelései, a diszkrecionális tengelyen való elhelyezkedést pedig az adott cél határozza meg (4.17.ábra).

5.14. ábra Keresletorientált gazdaságpolitika erő- forrás-felesleg jelenléte esetén

Egyszerű modellünkben már az árupiac esetében azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a gazdaságban szabad erőforrások tálalhatóak. Ez az AD-AS modellben úgy jelenik meg, hogy a metszéspont nem az AS görbe függőleges szakaszán található. Amint az az 5.14. ábrán is jól látszik, ebben az esetben a keresletorientált gazdaságpolitika hatékonyan működik. A makrokeresletet az eredeti AD'-ről az AD''-re növelve minden árszínvonal mellett magasabb lesz a keresett mennyiség. Az erőforrás-felesleg miatt ekkor a vállalati szektor, szembesülve a magasabb kereslettel, megnöveli a termelést. Ez a korábbi Y' egyensúlyi jövedelem helyett a magasabb, Y'' egyensúlyi jövedelem kialakulásához vezet, azonban az árszínvonal is megemelkedik a P' értékről a P''-re.

Amennyiben azonban a gazdaságunkban nincsenek szabad erőforrások, azaz a gazdaságunk potenciális kibocsátás mellett termel, a helyzet teljesen más. Ebben az esetben a vállalati szektor fizikailag képtelen többet előállítani (azaz a meghatározott gazdasági környezetben és nominálbér mellett, a profitmaximalizáló vállalat nem képes többet termelni). Az 5.15. ábrán ez úgy néz ki, hogy az AD es AS görbék metszéspontja az AS görbe függőleges szakaszán helyezkedik el. Visszagondolva az AS görbe levezetésére, tudjuk, hogy ebben az esetben a munkanélküliség 0, a vállalati szektor a teljes munkaerőállományt foglalkoztatja. Ebben az esetben egy keresletnövelés (AD' → AD'') hatása csak egy intenzív árszínvonal-emelkedés lenne, hiszen a többlet keresletet a vállalatok nem képesek kielégíteni, így relatív áruhiány lép fel. Teljes foglalkoztatás esetén tehát a keresletorientált gazdaságpolitika teljességgel hatástalan. Mit tehet ilyenkor a kormányzat? Egyrészt örülhet, hiszen a gazdaságban nincs munkanélküliség és a termelés szintje maximális, azaz a gazdaság hatékonyan működik. Azonban, ha ez a szint sem elégséMakroökonómia

5.15. ábra: Keresletorientált gazdaságpolitika potenciális kibocsátás esetén

77

V. AD-AS modell

ges, akkor a kormányzat kénytelen kínálatorientált gazdaságpolitikát folytatni, azaz a gazdaság kínálati oldalara hatást gyakorolni. Ennek számos módja van (amint azt az AS görbe elemzésénél láttuk is): 1. A nominálbér megváltozása az AS görbét függőlegesen tolja el, azaz a potenciális kibocsátás szintjét nem változtatja meg, így a mi szempontunkból haszontalan. 2. A termelési függvény alakja és a tőkeállomány mértéke a vállalati döntéseken múlik (a függvényalak a technológia hatékonyságát és működését tartalmazza, a tőkeállomány pedig a vállalatok beruházási döntéseinek függvénye), azaz ezekre az államnak nincs igazán befolyása. 3. A munkakínálat nagysága a függőleges szakasz helyzetet befolyásolja, azaz a munkakínálat megnövelése a potenciális jövedelmet is növeli. Ennek azonban szinten jelentős társadalmi akadályai lehetnek. Ezzel rögtön át is tekintettük a kínálatorientált gazdaságpolitika legfőbb problémáját: nehézkes a hatásmechanizmusa71. Ezzel együtt ez lehet az egyetlen eszköz a gazdaság potenciális kibocsátásának növelésére. Az 5.16. ábrán a termelési függvény változásának (pl. a tőkefelhasználás növelésének) a hatását mutatjuk be. Ebben az esetben a makrokínálat jobbra-le tolódik el, azaz ugyanazon árszínvonal mellett a vállalatok többet termelnek, és a potenciális kibocsátás szintje is megemelkedik. Ebben a helyzetben az egyensúlyi jövedelem nő, az egyensúlyi árszínvonal pedig csökken, azaz a makrogazdaságban többet, olcsóbban állítanak elő.

5.16. ábra A kínálatorientált gazdaságpolitika

A konkrét hatás nagyban függ a kínálatorientált politika megvalósításától, hiszen pl. a munkakínálat növelése teljesen más hatást ered menyezett volna (az egyensúlyi értékek nem módosultak volna, csak a potenciális jövedelem értéke növekedett volna meg).

A továbbiakban csak a keresletorientált politika elemzésére koncentrálunk, hiszen modellünkben ez ábrázolható jól, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ez nem minden esetben hatékony. Az AS görbe elemzésénél végigvezettük már ezt a folyamatot, azonban egy súlyos mellékhatásra, a kiszorítási hatásra ott nem tértünk ki. Az árszínvonal növekedése csökkenti a kiszorító hatást + a következő megjegyzés.

5.3.3.2. A fiskális politika Az előbbiekben láttuk a keresletorientált gazdaságpolitika közvetlen hatását a jövedelemre és az árszínvonalra, azonban nem beszéltünk arról, hogy a kormányzat hogyan növeli meg a keresletet. Ennek két fő módja van: a fiskális és a monetáris politika. A fiskális politika, azaz az állami költségvetés keretein belül a kormányzat a saját vásárlásaival, az adóztatással es a transzferek kifizetésen keresztül próbálhatja megnövelni a jövedelmet Ez azt jelenti, hogy ezen beavatkozások az árupiacon keresztül hatnak a jövedelemre, azaz az IS görbét tolják el valamilyen irányba, és abból következik a keresletnövekedés . A valóságban a kormányzatok számára rendelkezésre áll meg egy eszköz a kínálatorientált politika folytatására: ez pedig a tényezőadók módosítása. Bar ez nem szerepel a standard modellünkben, a való életben számos termelési tényezőt adóztat az állam. Mindenki találkozik a munkabért sújtó béradóval, az ingatlanok bérbeadásából származó járadékot terhelő adóval illetve a vállalatok profitját sújtó nyereségadóval. De ide tartozik a kamatadó bevezetése is (ami évekig halogattak, mire bevezették), amellyel mar az összes termelési tényezőt adóztatna az állam. Az ilyen jellegű adók csökkentése az expanzív kínálatorientált politika jellemzője;; azaz a kamatadó bevezetése pont a 5.16. ábrán láthatóval ellentétes folyamatot indítaná el (azaz a tőke költségének növelése csökkentené a tőke felhasználását, aminek következtében a kínálati függvény balra-fel mozdulna el, ezzel csökkentve a termelést és növelve az árszínvonalat). 7

Makroökonómia

78

V. AD-AS modell

Az 5.17. ábrából látható, hogy a kormányzati beavatkozás hatására az IS0 eltolódik az IS’-be, ami miatt az r’ kamatláb alakulna ki. A kamatláb és az árszínvonal növekedés együttesen beruházásokat szorít ki, lecsökken a jövedelem Y1-be s vele a kamatláb r1-be. Az egyensúlykeresés szempontjából lényeges, hogy az első lépésben változatlan árszínvonal mellett mennyiségi alkalmazkodás indul. Az A pontból a B-be lépünk és az AD görbe új helyzetében átmegy ezen a ponton. De az AS görbe nem változik, viszont a kínálat törvényének értelmében a termelők (a piacok) a magasabb keresletre árat is emelnek a mennyiségi alkalmazkodás mellett, így az új egyensúly az AD1 és AS metszéspontjában, a C pontban alakul ki Y1 jövedelem és P1 árszínvonal mellett.

5.17. ábra A fiskális politika működése

Finanszírozási kérdések A fiskális politika jellegzetessége, hogy a kormányzat kiadásainak es bevételeinek változtatásával hat a gazdaságra. Ez azt jelenti, hogy egy gazdaságélénkítő intézkedés (kormányzati kiadás vagy transzfer növelése, illetve adócsökkentés) mindenképpen hátrányosan érinti a kormányzat pénzügyi helyzetét. Makroökonómia

79

V. AD-AS modell

Adócsökkentés esetében ugyanis ugyanakkora kiadásokra kevesebb bevétel jut, míg a kormányzati kiadások, ill. transzferek növelése esetében ugyanakkora bevételhez magasabb kiadások tartoznak. Mindkét esetben a költségvetés egyenlege romlik (szufficitje csökken vagy deficitje nő). Ezen hátrányos helyzetre a modellünk ad egy megoldást, azonban sajnos a valós életben ez nem állja meg a helyét. Az utolsó alfejezetet ezért a deficitkezelésnek szenteljük. Az 5.18. ábra a kormányzat mozgásterét mutatja. Havelmoo tételének tárgyalásakor bemutattuk, hogy ugyanakkora adóemelés és költségvetési kiadás növelés (adókulcs mentes esetben) G-vel emeli a jövedelmet, míg például ugyanakkora adó- és növelés hatástalan a jövedelemre. A költségvetés helyzetének rontása nélküli jövedelemnövelés mozgástere tehát nagyon szűk. 5.18. ábra A fiskális politika mozgástere

Példa: Egy országra jellemző adatok a következők: C(Y)=100+0,9(Y−100), ahol NT=TATR= 3000 100, G0=200, I(r)=390−20r, LM egyenlete:  0,5Y  200r . A kérdések: P 1. Milyen az AD görbe? 2. Hogyan változik meg az AD görbe, ha a kormányzat megduplázza kiadásait? 3. Mennyivel változik a deficit? Megoldás: Az AD görbét az IS és LM metszéspontjaiból kapjuk meg. Az IS görbe egyenlete: 1 c Y= (C A  I( r )  G )  (T  TR) =6000−200r 1 c 1 c Ebből -200r-t az LM egyenletébe helyettesítve, az AD képlete: 3000 2000  1,5Y  6000  AD: Y0  4000  P P Amennyiben a kormányzati kiadások, G1= 350-re nőnek, az IS görbe helyzete is meg fog változni. Kulcsos adó hiányában vagy kiszámoljuk az eredeti képlettel az új görbét, vagy felhasználjuk a multiplikátoros formulát: 1 Y  G =1500, 1 c így az új IS görbe: Y=7500−200r Ezt helyezve a régi LM görbébe, a következő AD egyenletet kapjuk: 3000 2000  1,5Y  7500  AD: Y1  5000  P P A költségvetés egyenlege közben a korábbi BB0=SÁ=TA−TR−G0=100−200=−100 értékről az új BB1=SÁ=TA−TR−G1=100−350=−250 értékre esett vissza, ami azt jelenti, hogy a deficit háromszorosára növekedett. 7.6. Költségvetési deficit és kezelése Az állam pénzügyi helyzetét két mutató jellemzi, az adósságállomány és a költségvetés egyenlege. Míg az adósságállomány egy stock jellegű mutató, és az állam korábbi gazdálkodása miatt felhalmoMakroökonómia

80

V. AD-AS modell

zott összes tartozását tartalmazza, addig a költségvetés egyenlege csak az elmúlt időszak (alt. 1 év) eredményét jelenti. A költségvetés egyenlege nem más, mint a bevételeinek és kiadásainak a különbsége. A költségvetés bevételei az adóztatásból származnak, kiadásai pedig a kormányzati kiadásokból es a transzfer kifizetésekből. Ennek megfelelően a költségvetési egyenleg, azaz az állam megtakarításainak képlete: BB=SÁ=TA+tY−(G0+TR) Amennyiben ez a mérték pozitív, a költségvetés szufficitjéről, amennyiben negatív, deficitjéről beszélünk. Annak ellenére, hogy a közvélemény (helyesen) a költségvetés deficitjét negatív dolognak tartja, a költségvetés szufficitje is lehet káros. Ha ugyanis az államnak nincs tartozása és a költségvetés szufficites, akkor több adót szednek be, mint amennyi szolgáltatást a lakosság számára nyújtanak. Ez a többlet elvonás értelmetlen, csak visszafogja a gazdaságot, miközben semmi pozitív hatást nem okoz.8 A deficites költségvetés azonban meg komolyabb problémákat vet fel, az egész ország gazdaságát hiteltelenné teheti.9 Ennek fényében nagyon fontos, hogy az ország költségvetése csak annyira legyen deficites, hogy az meg ne menjen az egész gazdaság rovására, azaz valamilyen módszerrel kezelni kell a deficitet. Erről még szót ejtünk. 7.6.1. Adóztatás A legtriviálisabb módszer a deficit kezelésére magának a deficitnek a csökkentése, ami vagy a kiadások csökkentését, vagy a bevételek növelését jelenti. Ez komoly problémákat jelenthet a gazdaság számára, hiszen mindkét tevékenység restriktív fiskális politikának felel meg, azaz pont ellentétesen működik, mint a korábban említett, jövedelmet növelő fiskális expanzió. Az adók növelése, illetve a transzferek csökkentése a fogyasztást, a kormányzati kiadások csökkentése az aggregált keresletet fogja vissza, aminek következtében az IS görbe és az AD görbe is balra tolódik el, ami alacsonyabb jövedelemszinthez vezet. Az AD-AS elemzésnek azonban egy üzenete is van. Bármilyen expanzív politikába kezd is a kormányzat, akár fiskálisba, akár monetárisba, mindenképpen inflációt, az árak emelkedését okozza. Ez a következmény a neoklasszikus és a monetarista álláspontokat támasztja alá. Ne avatkozzon bele a kormányzat a gazdaság ügyeibe, csak a feltételeket biztosítsa az optimális működés érdekében. 7.6.2. Hitelfelvétel Amennyiben a kormányzat úgy dönt, hogy a gazdaság nem engedheti meg magának az adóztatással járó jövedelem csökkenést, a költségvetési deficitet hitelfelvétellel is finanszírozhatja.10 A hitelfelvétel hatására a gazdaság költségvetése megváltozik, egy újabb tétellel bővül: az adósságszolgálattal. Egy tetszőleges időszak költségvetésének egyenlege ekkor az elsődleges deficit és az adósságszolgálat összege lesz: BB=SÁ,t=Tt−(Gt+TRt) +[újabb államadósság]t[(államadósság törlesztőrészlet)t+ államadósságt−1×rt] elsődleges deficit

adósságfinanszírozás

adósságszolgálat

Az elsődleges deficit az adott időszakban a kormányzati bevételeknek és kiadásoknak az egyenlege. Az adósságszolgálat a korábban felvett hitelek miatt felmerülő fizetendő törlesztőrészletek és kamatok összege. 8

Visszagondolva a gazdasági ciklusokra, még ebben az esetben is lehet értelmes a szufficites költségvetés. Amennyiben ugyanis épp egy fellendülést, konjunktúrát él meg a gazdaságunk, a kormányzat szufficitje azt jelenti, hogy az állam felhalmoz olyan készleteket, többlet erőforrásokat, amiket a dekonjunktúra időszakában a gazdaság serkentésére használhat fel. A kérdés felvetése azonban jórészt akadémikus, hiszen a költségvetések egyenlegére ma a deficit a jellemző. 9Egy országban definíciószerűen mindig a kormányzat a legbiztonságosabb befektetés. Ez főleg abból adódik, hogy a kormány akármikor kivethet adókat, azaz szinte garantált a visszafizetés. Amennyiben a kormányzat hitelét veszti, ezzel az összes, az adott országban működő vállalat is a hitelét veszti. 10

A valós életben minden deficitfinanszírozás hitelfelvétellel kezdődik, hiszen ha adóztatással fedezik a deficitet, akkor nincs is deficit. Korrektebb megfogalmazás lenne, hogy az adósságállomány változását hogy kívánja a kormányzat kezelni. Makroökonómia

81

V. AD-AS modell

A kérdés az, hogy ezt a megemelkedett deficitet vajon miből lehet finanszírozni? A válasz egyszerű, újabb hitelek felvételével, azaz az adósságállomány az időszak végén megváltozik a deficit összegével: [államadósságt]=[államadósságt−1]+[deficitt][adósságszolgálatt] Ez már előre jelzi a problémát, amit adósságcsapdaként ismerünk: egyre növekvő adósságot felhalmozva egyre nagyobb a kamatfizetési kötelezettség, egyre nagyobb bevételre lenne szükség a helyben maradáshoz. Az állami bevétel vagy a gazdaság növekedésével együtt növekszik, vagy az adókat kell növelni. Az utóbbi a XXI. századra „megszorítások” néven híresült el. Példa: a könnyebb számítás érdekében tegyük fel, hogy az ország gazdaságpolitikája annyira stabil, hogy minden évben ugyanakkora, BB0=T−(G+TR)<0 mértékű elsődleges deficit alakul ki, a deficitet CRt hitel felvételével finanszírozzák, nem növekszik a gazdaság teljesítménye és a kamat fix, r százalék. A hitelt n>4 évre veszik fel. Ekkor az első időszak egyenlege nyilván: BB1= T−(G+TR)+CR1=0 és így BB0+CR1=0, amit ugyanakkora összegű hitelfelvétellel lehet finanszírozni. A második év egyenlege: BB2=[T−(G+TR)] a második év elsődleges deficitje



CR1(1/n+r)

+

az első időszak deficitje után fizetendő adósságszolgálat

CR2

=0

újabb hitelfelvétel

hiszen itt megjelenik az első időszak adósságszolgálata, valamint az újabb hitelfelvétel és most 1/n+r =  helyettesítéssel: BB0CR1+CR2=CR1CR1+CR2=0  . CR2= CR1(1+) Az államadósság mértéke: CR1+CR2CR1=CR1+CR1+CR1CR1=2CR1 A harmadik év egyenlege: BB3=[T−(G+TR)][CR1+CR2]+CR3=CR1[CR1+CR1+CR1]  +CR3=0  CR3=CR1(1+2+2)= CR1(1+)2 Az államadósság mértéke: CR1+CR2+CR32CR1CR2= CR1+CR1(1+)+CR1(1+)22CR1CR1(1+)=3CR1 n 1

Következik, hogy az n-edik időszakban az adósságszolgálat értéke =n×CR1  tCR t  , t 1

ami nyilvánvalóan divergens, mivel <1. Mit mond nekünk ez a példa? Csak a fájdalmasan nyilvánvalót, hogy hitelből nem lehet sokáig megélni. A hitelfelvétel nem a probléma megoldását, csak elodázását, illetve tartós megoldatlanság esetén halmozódását jelenti, és valami más módszerrel kényszerülünk a deficitet (és a felhalmozott adósságot) kezelni. Az egyik lehetséges megoldás a fiskális úton történő kezelés lenne, de amint azt már az előző alfejezetben láttuk, ez várhatóan a szociális helyzet romlásához és a jövedelem csökkenéséhez vezetne. A másik lehetőség a pénznyomtatás. Ez egy régi módszer. Ma tilos! Ma a „független” jegybankok korában tilos a költségvetési hiány jegybanki finanszírozása, a hiány demonetizálása. Ma az államoknak szinte „kötelező jelleggel” el kell adósodni a pénzpiacokon. Azért, mint várhatóan visszatérő módszert, érdemes kielemezni (lásd a következő pontban: „Bankóprés”, a pénznyomtatás hatása).

5.3.3.3. Monetáris politika A monetáris politika a keresletoldali gazdaságpolitikának egy teljesen más megközelítését adja, mint a fiskális politika. Ebben az esetben a kormányzat nem a kiadásait, hanem a pénz mennyiségét növeli meg a gazdaságban. Mint látni fogjuk, ez komoly gazdasági problémák forrása is lehet. A pénzmenynyiség helyes beállítása a gazdaságban nehéz feladata a jegybanknak (a mára kialakult körülmények között már kérdéses, hogy egyáltalán meg tud-e felelni ennek a feladatnak a pénzteremtés szabályozatMakroökonómia

82

V. AD-AS modell

lansága miatt), mert, ha sok van, inflációt gerjeszt, ha kevés, akkor elakad a gazdaság kereke, mert a cseréket nem tudják lebonyolítani a gazdasági szereplők. A monetáris politika működése Amint azt az LM görbe levezetésénél láttuk, egy monetáris expanzió (a pénzmennyiség növelése) hatására ugyanakkora jövedelemszinten alacsonyabb kamatláb mellett alakul ki a pénzpiaci egyensúly, azaz az LM görbe lefelé tolódik. Az AD görbe levezetésénél láttuk, hogy ilyen pénzpiaci hatásokra az AD görbe jobbra tolódik, azaz a monetáris és a fiskális expanzió ugyanazt a hatást gyakorolta az AD görbére.

5.19. ábra A monetáris politika működése

Az 5.19. ábra mutatja a fent ismertetett mechanizmust. A megnövelt nominális pénzmennyiség (M1) megnöveli a reálpénz-mennyiségét (M/P) is. A pénzpiac túlkínálatos lesz, azaz a kötvénypiacon túlkereslet alakul ki. A kötvények ára emelkedik, ami a kamatlábat csökkenti, azaz ugyanakkora jövedelem mellett alacsonyabb kamatláb lesz az egyensúlyi. Ennek hatására az LM0 görbe először eltolódik az LM’ helyzetbe. Rövid távon, állandó árszínvonal mellett, itt ki is alakulna az egyensúly (lásd IS-LM elemzés 4.9. ábráját). Azonban hosszabb távon az AD görbe is jobbra tolódik, a többletkeresMakroökonómia

83

V. AD-AS modell

letre nemcsak termelésnöveléssel reagálnak a termelők, áremeléssel is. Az új egyensúlyt az AD-AS görbék C metszéspontja adja, növelve az árszínvonalat és csökkentve a jövedelmet. A görberendszeren jól látszik, hogyan működik a monetáris politika, de a valós mögöttes működés nem egyértelmű. Fontos ugyanis felhívni a figyelmet arra, hogy a monetáris politika kizárólag a beruházáson keresztül növeli a jövedelmet! Ez egyrészt pozitív dolog, hiszen az alacsonyabb kamatláb miatt megvalósuló beruházás növekedés nem csak a jövedelmet, de a vállalatok termelékenységet is javítja (korszerűbb technológiával versenyképesebben termelnek). A másik oldalon viszont jelentős kockázatot hordoz, hiszen a beruházás nem csak a kamatlábtól függ! Mielőtt a könnyebb ábrázolhatóság kedvéért a beruházási függvényünket leegyszerűsítettük volna, az tartalmazta a várakozásokat is: () (+)

I = I( r ,  ) Amennyiben a vállalkozók pesszimisták, elképzelhető, hogy a kamatlábcsökkentés nem, vagy csak kis mértékben növeli a jövedelmet. Az expanzív monetáris politika másik veszélye, hogy inflációt gerjeszthet. Erről bővebben az infláció fejezetben beszelünk. 5.6.3. A „Bankóprés”, a pénznyomtatás hatása Pénzt nyomtatni minden országban állami monopólium. A kormányzat dönthet úgy, hogy a költségvetés deficitjét, sőt, a kialakult államadósságot úgy finanszírozza, hogy újabb pénzt állit elő, és ezzel az új pénzzel fizeti ki a tartozásait. Ez azonban igen veszélyes gyakorlat, hiszen az ellenérték nélküli pénzkibocsátás inflációt, ezen magatartás huzamosabb fenntartása pedig hiperinflációt eredményezhet, amely a teljes gazdaság, sőt esetenként a társadalom összeomlásához vezethet. Ezt a kérdést az inflációval foglalkozó fejezetben elemezzük részletesebben. 1971 előtt a jegybankok a kormányok – általában a pénzügyminiszter – irányítása alatt álltak. A mai gazdaságokban elterjedt az a nézet, hogy az inflációt a felelőtlen jegybanki pénzkibocsátás okozza, ezért kitalálták a „független jegybank” ideáját, amely a kormányoktól tett függetlenné a jegybankokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jegybankoknak tilos államkötvényeket vásárolni. A fiskális politika által okozott költségvetési hiányt így ma a pénzpiacról kell, hogy fedezzék a kormányok, tehát a költségvetési hiányok fedezetére kibocsátott államkötvényeket a pénzpiacokon adhatják csak el. Ez a gyakorlat az államok óriási eladósodottságához vezetett nemzetközi nagy bankok felé. Ma már egyre erősödik az a vélemény, hogy ez hibás politikai gyakorlat volt, ezért röviden bemutatjuk a bankóprés hatását. A pénznyomtatás jelen esetben annyiból érdekes, hogy ekkor a kormányzat expanzív fiskális politikáját expanzív monetáris politika követi.11 A megnövekedett kormányzati kiadások jobbra-felfelé tolják az IS görbét, az ennek finanszírozására előállított pénzmennyiség viszont jobbra-lefelé tolja az LM görbét. A két hatás eredője egy jóval kisebb (vagy akár negatív) kiszorítási hatás és egy nagymértékű jövedelemnövekedés, amint az az 5.20. ábrán is jól megfigyelhető. Az ábra az 5.17. ábra C pontjából indul ki, ahol már lezajlott az expanzív fiskális politika. Jól látható az ábrából, hogy a jegybanknak ahhoz, hogy a kamatláb ne változzon nagyobb M1M0 pénzmennyiséget kell a gazdaságba „pumpálnia”, így az LM0 görbe először az LM’-be igyekszik. Az árszínvonal növekedés azonban lecsökkenti a reálpénz mennyiségét M1/P0-ról M1/P1-re, s ennek eredményeként a kamatláb r’-ről visszamegy a kívánt r0=r2 szintre. A jegybank feladata csak így leírva egyszerű. A valóságban az expanzív monetáris politika csak akkor működik, ha a gazdaság el is fogadja a felkínált pénzmennyiséget. Röviden egy szólás-mondással lehet jellemezni az ilyen helyzetet: könnyű a lovat levinni a folyóhoz, de arra nem lehet kényszeríteni, hogy igyon is.

11

A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy ilyen típusú monetáris expanzió esetében a jegybank veszi meg a kamatozó államkötvényeket. A fizetendő kamat azonban nem a pénzpiaci szereplőket, hanem az államkincstárt gyarapítja, mert a „nem független” jegybanknak a nyereségét be kell fizetnie az állam javára. Továbbá a kamatot a jegybank állapítja meg és nem „független” hitelminősítők a pénzpiaci vagy egyéb célok elvárásai szerint. Makroökonómia

84

V. AD-AS modell

Ezen pozitív hatások nem szabad, hogy elvakítsak a döntéshozókat, hiszen a hiperinfláció akkora károkat okozhat egy nemzetgazdaság számára, amit semmiféle keresletnövekedés nem tud ellensúlyozni. Az is a történethez tartozik, hogy a pénznyomtatás nem mindig vezet inflációhoz. Egyértelműen inflációt gerjeszt, ha fogyasztási célokra történik a fiskális expanzió. Azonban, ha beruházási hiteleket nyújt az állam a termelőszféra számára biztos állami megrendelésekkel, tehát biztos beruházási megtérüléssel, a többletpénz nem gerjeszt inflációt, viszont jelentős mértékben növeli a jövedelmet a gazdaságban ezt az esetet nem képes bemutatni az ismertetett AD-AS modell. Elenyésző, vagy zérus kiszorítási hatás, hatalmas jövedelemnövekedés

5.20. ábra A pénznyomtatás hatása

__

Makroökonómia

85

VI. Munkanélküliség, infláció

VI. Munkanélküliség, infláció 1. Munkanélküliség A foglalkoztatási problémák elemzése. Típusok, okok. Munkanélküliség a Keynes-i modellben. Küzdelem a munkanélküliség ellen. A munkanélküliség költségei. 1.1. A munkanélküliség fogalma, típusai Amint már a bevezetőben említettük, a munkanélküliség definíciója nem annyira egyértelmű, mint azt első ránézésre gondolnánk. Tekintettel arra, hogy a munkanélküliséget egy százalékként, viszonyításként akarjuk kifejezni, tudnunk kell, hogy mit viszonyítunk, és azt is, hogy mi a viszonyítás alapja. A teljes lakosság nem releváns munkapiaci szempontból, hiszen a gyermekek és az idősek nem is képesek munkavégzésre.11 A munkaképes korúakból is le kell vonni azok számát, akik nem is keresnek munkát (ők az inaktívak), és így kapjuk meg az aktív lakosságot. A munkanélküliség azt mutatja meg, hogy az aktív lakosság hány százaléka nem talál munkát. 6.1: táblázat A lakosság csoportosítása Teljes lakosság Munkaképes korúak Aktívak Alkalmazottak

Nem munkaképes korúak Inaktívak

Munkanélküliek

Munkanélküliség alatt azt értjük, hogy a társadalom gazdaságilag aktív népességéből mekkora arány marad munka nélkül, azaz a lakosságot először felosztjuk munkaképes korúakra és maradékra (a munkaképes korú lakosságot úgy szoktuk definiálni, hogy 18 évesnél idősebbek és a nyugdíjkorhatárnál fiatalabbak). A nem munkaképes korúak közé tartoznak azok a munkára alkalmatlan személyek, akik korúknál fogva az előző csoportba tartoznának. (Például a tartósan betegek, stb.) A munkaképes korúakat felosztjuk aktívakra, akik keresnek munkát (McDonald's alkalmazott) és inaktívakra (egyetemi hallgatók, GYES-en, GYED-en levők, stb.), akik elégedettek azzal, hogy nincs munkájuk. A statisztika használja az aktivitási rátát, amely megmutatja, hogy a munkaképes korúak hány százaléka fogható hadra. Ez egy ország lakosságának munkára foghatóságára jellemző adat. a  aktivitásiráta 

aktívak munkaképeskorúak

A munkanélküliségi rátát csak az aktívak viszonyában számítjuk, azaz: A munkanélküliségi ráta megmutatja, hogy az aktív lakosság hány %-ának nincs hivatalosan munkahelye.

1

A tényleges korhatárt gyermeke és időse válogatja. A gyermekmunka a múlt évszázadban bevett volt a Föld számos területén (ami olcsósága miatt teljesen még ma sem szűnt meg), és nehéz az idős kornak egy olyan értékét meghatározni, amely felett a munkavégzés elképzelhetetlen. Ennek ellenére eléggé jól elképzelhető, hogy a munkaképes korú fogalom mit takar. Makroökonómia

86


u  munkanélküliségi ráta 

munkanélküliek aktívak

Természetesen minél alacsonyabb a munkanélküliség, annál nagyobb a társadalom tagjainak a biztonságérzete, annál kevesebb ember szorul külső segítségre a megélhetéshez. 1.2. Foglalkoztatási kategóriák A termeléssel foglalkozó fejezetben a lakosságot több csoportra osztottuk az alapján, hogy a munkavállaláshoz hogyan viszonyulnak (lásd fentebb: Ábra 20: A lakosság csoportosítása, 32. oldal). A munkanélküliség szempontjából nekünk első közelítésre elegendő egy durvább besorolás is: • alkalmazott: van munkája • munkanélküli: nincs munkája, de szeretne dolgozni és állást keres • munkaerőn kívüli: nincs munkája, de nem is akar dolgozni, vagy nem munkaképes korú Ezen három kategória közötti átjárásokat ábrázolja a 39. ábra: 6.1. ábra A foglalkoztatottsági kategóriák közti munkásáramlás

Ebben a fejezetben főleg a felső két csoport közti átmenetek vizsgálatával fogunk foglalkozni, de

szó lesz a munkaerő-állomány változásáról is. 1.3. A munkanélküliség típusai, okai Bár a munkanélküliség egységesen mérhető (az aktívan munkát kereső munkanélküliek számával), a munkanélküliség maga nem egy egységes kategória. Egy ország munkanélküliségének szerkezete sokat elárul az ország gazdaságáról, ráadásul a különböző típusú munkanélküliségnek nem csak az okai, de a makrogazdasági hatásai és kezelési módjai is eltérőek. A hivatalos statisztikák a fentinél finomabb kategóriákat alkalmaznak. Statisztikailag munkanélküli az, aki a Munkaügyi Hivatal (MH) nyilvántartásában szerepel, ami egyben azt is jelenti, hogy munkanélküli segélyben részesül. (például, aki a MH által szervezett átképzésen vesz részt, az statisztikailag nem munkanélküli). A munkanélküli ellátásból kikerültek segélyezésre jogosultakká válnak. Így a hivatalos statisztikák mindig szebb képet mutatnak a valóságnál. Nézzük át, a közgazdaságtan milyen kategóriákba sorolja a munkanélkülieket. 1.3.1. A munkapiac kínálatoldali munkanélkülisége -. Önkéntes munkanélküliség: Amikor valaki vagy a reálbér alacsonysága  vagy mert van egyéb jövedelme és azért alacsony neki a reálbér  miatt nem vállal munkát. Ez tipikusan a neoklasszikus közgazdaságtan által elismert munkanélküliség. - Súrlódásos vagy frikciós munkanélküliség: A súrlódásos munkanélküliségbe azon munkavállalók tartoznak, akik épp munkahelyek közt vannak (frissen léptek ki, és ugyan még nem találtak új munkahelyet, de várható, hogy hamar találnak – pl. keresett a munkájuk). A súrlódásos munkanélküliség minden gazdaságban jelen van, hiszen megszüntetési módja az lenne, hogy egyetlen munkavállalót sem hagyunk munkahelyet változtatni, és egyetlen munkaadót sem hagyunk munkást elbocsátani. Ennek megfelelően a strukturális munkanélküliség a gazdaság számára előnyös jelenség, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a munkavállalók megtalálják azt a pozíciót, amelyben a leghatékonyabb munkavégzésre képesek. Ez a munkanélküliség típus nem jelenik meg explicit módon a Keynes-i modellben (hiszen ott a munkakereslet és munkakínálat viszonya adta meg a munkanélküliséget).

Makroökonómia

87


1.3.2.. A munkapiac keresletoldali munkanélkülisége 1.3.2.1. Keynesi típusú A keresleti vagy Keynes-i munkanélküliség oka, hogy a makrogazdaságban nem elegendően nagy a kereslet (azaz az AS és AD függvények egymást nem az AS függőleges szakaszán metszik, tehát a vállalati szektor a kialakuló egyensúlyi jövedelemszint mellett nem alkalmazza az összes munkást). Ez az a munkanélküliség típus, amit a Keynes-i modellünkben ábrázoltunk; és ennek kezelése modellszinten egyszerű: csak emelni kell a keresletet. Ez a munkanélküliség típus volt a meghatározó a Nagy Gazdasági Világválság idején, ennek megoldására dolgozta ki Keynes az elméletét. A kormányzati vásárlások jelentős növelésével sok többletmunkahelyet teremtett az állam, és ezen munkások bére tovagyűrűzött a gazdaságban, ami lehetővé tette a válságból való kilábalást. 1.3.2.2. Technológiai munkanélküliség A technológiákat mindig azért fejlesztik, hogy költséget takarítsanak meg. A legnagyobb költség a munkaerő, ezért itt próbálnak a vállaltok a legnagyobb mértékben „takarékoskodni”. (Lyoni takácsok példája a történelemből.) A technológia váltások következtében munkaerő szabadul fel. Ez okozza az ún. technológiai munkanélküliséget. 1.3.2.3. Konjunkturális munkanélküliség - gazdasági ciklikusság Ahogy az I. fejezetben láttuk, a gazdaság teljesítménye lassú ciklusokban változik, az egymást követő konjunktúra és dekonjunktúra miatt a jövedelem növekedése nem állandó. A keresleti oldal elemzésénél láttuk, hogy ez ciklikusan ingó munkanélküliséget kellene eredményezzen. Statisztikai adatok azonban azt mutatják, hogy bár van ciklikusság a munkanélküliségben is, annak amplitudója messze elmarad a jövedelmétől. A megoldás a munkanélküliség természetében van: a munkanélküliek száma nem csak attól függ, hogy mennyi embernek van munkahelye, hanem attól is, hogy mennyien akarnak dolgozni. A dekonjunktúra időszakára jellemző kedvezőtlen körülmények sok munkavállalót elriaszthatnak a munkakereséstől, ezért nem csak a munkakereslet, de a munkakínálat is visszaesik, mérsékelve a munkanélküliséget. Konjunktúra időszakában aztán ellentétes folyamat indul el. Az egyre nagyobb kereslet miatt egyre jobb körülmények alakulnak ki a munkapiacon is, ennek következtében egyre jobban nő a munkakeresők száma is. Így a gazdaság élénkülése kevésbé javítja a munkanélküliségi adatokat. 1.3.2.4. Strukturális munkanélküliség A strukturális munkanélküliség oka, hogy a gazdaságban eltér a munkakínálat és a munkakereslet szerkezete. Ennek ábrázolása a Keynes-i metodológia szerint lehetetlen, hiszen ott homogén munkaerőt feltételeztünk, itt viszont pont az a mögöttes ok, hogy a munkaerő nem homogén. Példa: Többlet munkakínálat nélküli munkanélküliség Legyen egy gazdaságban a munkakereslet 20000. Kétféle munkaerő van a piacon, a képzett (mérnök, 1000), és a képzetlen (kubikos, 19000). Ennek fényében a munkakínálat is 20000, azaz a gazdaságban nem lehetne munkanélküliség. Amennyiben azonban a munkakereslet 20000 egysége úgy jön ki, hogy 5000 mérnökre és 15000 kubikosra van szükség, akkor hiába teljesül, hogy NS=ND, a gazdaságban egy 4000 fős, 20%-os munkanélküliség alakul ki. A strukturális munkanélküliség azért komoly probléma, mert kezeléséhez a munkakínálat vagy munkakereslet struktúráját kell megváltoztatni. A munkakínálat strukturáját átképzési programokkal lehet befolyásolni, de ezek a gyakorlatban nem könnyen kivitelezhetők. Egy egész iparág összeomlása (vagy gépesítése) esetén magas, de speciális szaktudású emberek kerülhetnek az utcára, akiket már költséges vagy nehézkes lehet átképezni. (Pl. az angliai hajógyártás jóval alacsonyabb munkaigénye több ezer  a hajógyártásban szükséges speciális hegesztési munkában évtizedes tapasztalattal rendelkező  embert tett munkanélkülivé. 50-60 éves ívhegesztők például titkárnői feladatkörbe való átképzése egyrészt a résztvevők ellenállása, másrészt az eltérő érdeklődés miatt problémákat okozhat.) Makroökonómia

88


A munkakereslet szerkezetének megváltoztatása még nehézkesebb. Vagy az állam végez irányított beruházásokat (pl. hajógyárat épít), vagy olyan törvényi szabályozásokat hoz, amelynek keretében a vállalati szektor számára előnyös az adott iparág újabb felfejlesztése (pl. a hajógyártás támogatása), vagy munkaerő-intenzívvé tétele (pl. alacsonyabb béradók, bértámogatások, juttatások adómentessé tétele, géppark megadóztatása, stb.). Ezen tevékenységek azonban az adott iparág hatékonysága ellen hatnak, és oda juthatunk, ahova az európai agrárium jutott (a földművesek drágábban termelnek, mint amennyiért a termékek a boltba kerülnek, és a különbözetet a kormányzatok és az EU fedezi, csak hogy elkerüljék a nagymérvű strukturális munkanélküliséget az agrárszektorban). Példa: A makrogazdasági kereslet növelése nem csökkenti a strukturális munkanélküliség szintjét. Tegyük fel például, hogy a termelési függvény az alábbiak szerint alakul: Y= f(N1, N2,K)=

min(N1 ,3N 2 ) K

2

Ez pl. azt a helyzetet jelentheti, hogy a K mennyiségű tőkeállomány (gépsor) használatához a kubikos(N1)-mérnök(N2) arány 3:1-hez kell legyen (minden 3 kubikost 1 mérnök koordinál). Koordináció nélkül a kubikosok használhatatlanok, „bedolgozó” kubikosok nélkül pedig a mérnökök. A kiinduló esetben, ha a tőkeállomány értéke fix 200 és a makrokereslet (makrojövedelem) 1000, akkor a munkakereslet ND=20000=[15000, 5000] lesz. Amennyiben most a munkakínálatunk NS=20000=[16000, 4000], akkor a 4000 mérnök mind talál munkát, viszont a 16000 kubikosból csak annyi, amennyit a 4000 mérnök koordinálni tud, azaz 12000. Ebben az esetben ismét azt látjuk, mint korábban, hogy NS=ND, és mégis jelentős, 20%-os a munkanélküliség, ráadásul az árupiacon túlkereslet van, hiszen a makrokínálat értéke csak 894. Amennyiben ezt a kormányzat a jövedelem növelésével szeretné megszüntetni, teljes sikertelenség vár rá. Például a jövedelmet 10%-kal megnövelve a makrokereslet értéke 1100 lesz, ami a fix 200-as értékű tőkeállomány mellett egy ND=24 200=[18 150, 6 050] munkakereslet alakul ki. Figyeljük meg, hogy ekkor már mindkét munkatípusból túlkereslet van (kubikusból 2150, mérnökből 2050), azonban a termelési függvény miatt most sem fognak a vállalatok 12 000 kubikosnál többet foglalkoztatni. A makrogazdasági helyzet ráadásul jelentősen romlott, hiszen a korábbi, 12%-os túlkereslet helyett most 23%-os a túlkereslet, ami nyilván inflációgerjesztő hatású (a vásárlók versenyeznek a kevesebb termékért, és egymásra ígérnek, azaz az árak megemelkednek). A kormányzat ebben az esetben csak úgy érhetne el sikert, hogyha • a munkakínálat szerkezetét a 4:1-ről 3:1-re változtatná, azaz 1000 kubikost mérnökké képezne, vagy ha • a technológiát úgy módosíttatná a vállalatokkal, hogy 1 mérnök már 4 munkás koordinálását is el tudja látni. 8.3. Munkanélküliség a Keynes-i modellben A Keynes-i munkanélküliség kialakulásának az oka, amint azt korábban már említettük, a makrogazdasági kereslet elégtelen szintje és a lefelé rugalmatlan nominálbérek és árak. 8.3.1. A munkanélküliség működése A keynesi munkanélküliség és kezelése a kereslet növelésével: a munkanélküliség kialakulását ábrázolja a 6.2. ábra. A kezdeti AD0 makrokereslet mellett kialakuló Y0 jövedelemszintet a vállalati szek-

2

A függvényt figyelmesen nézve látható, hogy ez egy hagyományos Cobb-Douglas típusú, F(x0, x1)=A.x0.x11− alakú, és egy Leontieff típusú, F(x1, x2 )=A.min(B.x1,C.x2) alakú termelési függvény egymásba fűzése. Makroökonómia

89


tor N0 munkás alkalmazásával tudja megtermelni. Az adott munkakínálat mellett ekkor a munkanélküliek száma U0=NSN0 és ebből NS  N0 az önkéntes munkanélküli. A munkanélküliségi ráta értéke így: u 0 

NS  N 0 N

S



U0 NS

.

6.2. ábra Az expanzív fiskális politika hatása

Az IS0-ból IS’-be lépés mutatja a munkanélküliség csökkentésére irányuló kormányzati tevékenység hatását. Tekintettel arra, hogy ez a munkanélküliség amiatt alakult ki, hogy túl kicsi volt a makrokereslet, a kormányzat ezt úgy tudja enyhíteni, hogy megnöveli azt. Az előző fejezetekben láttuk, hogy milyen módon növelhető a kereslet (fiskális, monetáris illetve kombinált politikával), itt most csak ennek a foglalkoztatásra gyakorolt hatását szeretnénk vizsgálni. Az új, balra tolt AD1 görbe és az eredeti AS metszéspontja egy magasabb Y1 jövedelemszintet alakít ki végül (azaz a vállalati szektor P1 árszínvonal mellett pont annyi terméket és szolgáltatást visz a piacra, mint amennyit ezen P1 árszínvonal mellett a makrogazdaság szereplői meg szeretnének vásárolni). Ekkora jövedelmet viszont a vállalati szektor N1 munka felhasználásával tud előállítani, ami a munkanélküliek számát U1 szintre csökkenti változatlan w0 nominálbér mellett. Ez egy alacsonyabb munkanélküliségi ráta kialakulását is eredményezi, hiszen a munkakínálat értéke NS  N1 U1  S . A csökkenő reálbér hatására az önkéntes munkanélküliség kis nem változott: u1  NS N mértékben növekszik. A többletfoglalkoztatáshoz szükséges bércsökkenés nem a keynesi elvek alapján Makroökonómia

90


lefelé rugalmatlan nominálbérek csökkentésével, hanem az árszínvonal növekedése miatti reálbér csökkenésével valósul meg. Fontos kiemelni, hogy ez a foglalkoztatás változás kizárólag a keynesi munkanélküliséget érinti, azaz semmit sem mond a strukturális és a súrlódásos munkanélküliség változásáról. 8.3.2. A bérek rugalmatlansága Az egész keynesi modellezés során feltételezzük, hogy a bérek állandóak, vagy legalábbis lassan változnak. Érdemes megvizsgálni, hogy ez a feltételezés mennyire illeszkedik a valósághoz, és mi ennek az illeszkedésnek az oka. A korábbi közgazdasági tanulmányaink alapján nehezen érthető, hogy amennyiben a gazdaságban munkanélküliség van, akkor a munkavállalók miért nem csökkentik az igényeiket (azaz a nominálbért). Túlkínálatos helyzetben mindig azt vártuk a termelői oldaltól (jelen esetben a munkavállalóktól, hiszen ők „állítják elő” a munka erőforrást), hogy áraikat csökkentve próbálják meg fokozni az értékesítést. Ez az elképzelés itt sem irreális, hiszen a munkavállaló szeretne dolgozni alacsonyabb reálbér mellett is (pont azért van túlkínálat). Amennyiben kevesebb bért kérne, valószínűbb, hogy foglalkoztatnák.3 A kérdés tehát az, hogy miért nem történik mindez? A közgazdasági elméletben számos magyarázat született a kérdésre, a legvalószínűbb az, hogy az alábbi hatások együttesen alakítják ki a bérek lassú alkalmazkodását: • hosszú távú bérmegállapodások rögzítik a béreket (általában egy évre előre). Ez a munkavállalónak és a munkaadónak is előnyös. A munkavállaló számára nagyobb biztonságot és tervezhető jövőt ad, a munkavállalónak pedig azért előnyös az ilyen konstrukció, mert valamennyire a vállalathoz köti a munkavállalót, és a költséges betanítási, képzési programot nem kell újra meg újra megismételni. • a szakszervezetek koordinálják a munkavállalókat, és együttesen magasabb bért követelnek. Ez természetesen a munkakínálat visszaszorítását jelenti (a szakszervezet egységesen lép fel azok ellen, akik szembe mennek a szakszervezet döntésével). • a minimálbért szabályozó törvények lehetetlenné tehetik a hatékony bérszint kialakulását • hibás várakozás alakulhat ki a munkavállalókban a jövő tekintetében (például magasabb inflációt képzelnek el, ezért nagyobb bérnövekedést akarnak, túlértékelik a saját munkájukat stb.) Ezen feltételek mellett a piac nem képes végrehajtani elsődleges, egyensúlyt garantáló szerepét, ez okozza a bérszint egyensúlyitól eltérő értékét. 8.4. A munkanélküliség változása A munkanélküliség szintje fontos közgazdasági indikátor, azonban még fontosabb lehet a változás. Milyen trendek érvényesülnek a foglalkoztatásban, és ezek mögött milyen mögöttes okok húzódhatnak meg? Hogyan lehetséges a foglalkoztatás ill. a munkanélküliség befolyásolása? 8.4.1. A keresleti oldal A makrogazdasági kereslet változása, változtatása nagy hatással van a foglalkoztatásra, azonban kizárólag a keresleti ill. keynesi munkanélküliséget befolyásolja. Ennek ellenére jelenleg is az egyik legmeghatározóbb, a munkanélküliséget befolyásoló tényező a makrokereslet szintje. Ennek működését, befolyásolhatóságát láttuk az előző alfejezetben. 8.4.2. A kínálati oldal A keresleti munkanélküliség mellett számos olyan munkanélküliségre ható tényező van, aminek mű- ködése jól bemutatható a keynesi modellben. Ehhez azonban a kínálati oldalt kell kicsit alaposabban szemügyre venni. • A szakszervezetek tevékenysége a munkapiac kínálati oldalán jelentkezik: a munkakínálatot csökkentik illetve a nominálbért növelik • A tényezőadók (a mi esetünkben a béradó) a munkakereslet 3

A Keynes-i modell feltételei szerint az összfoglalkoztatás ilyenkor sem emelkedne, hiszen azt a keresleti oldal határozná meg. Az érvényes bérszint viszont süllyedhetne annyira, hogy a vállalat számára lehetségessé váljon az árcsökkentés, ami természetesen megnövelné a makrogazdasági keresletet, és a rendszer egyensúlyba kerülhetne. Mi itt csak a munkapiaci folyamatokat elemezzük, azok ezen a mechanizmuson keresztül hatnak a makrogazdasági egyensúlyi jövedelemre és árszínvonalra. Makroökonómia

91


befolyásolja. Ez egy olyan adónem, ami nem a jövedelemre, hanem a bérre hat, ezzel a munka határköltségét emeli. • A munkanélküli segély növelése arra késztet egyes munkanélkülieket, hogy inkább a szabadidőt válasszák, azaz a munkaerő-állomány (az aktívak száma, a munkakínálat) csökken. Ezen hatások a modellben is megjeleníthetők a modell apró módosításával. 8.4.3. A szerkezetváltozás A korábban már bőven kifejtett strukturális munkanélküliségről van itt szó. Modellezésével az a baj, hogy a homogén munkaerő feltételét el kell vetni, azaz többtényezős termelési függvényt kéne alkalmazni. Ez olyan bonyolultsághoz vezetne, hogy egy átfogó makromodellt áttekinthetetlenné tenne, ezért inkább csak speciális modellekben kerül ábrázolásra. Kezelése, a korábbiakban látottaknak megfelelően, a keresleti és kínálati struktúra közelítésével lehetséges. 8.5. A munkanélküliség költségei A munkanélküliség elemzését a munkanélküliség költségeinek bemutatásával illik befejezni. Ennek lényege, hogy a munkanélküliség nem csak az egyénre, hanem a társadalomra is költségeket ró, és ezek egymástól nagyon eltérőek lehetnek. 8.5.1. Egyéni költségek A munkanélküliség egyéni költségei eltérőek az önkéntes és a kényszerű munkanélküliek esetében. Az önkéntes munkanélküli maga választotta a munkanélküliségét. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküli segély és a szabadság együtt nagyobb boldogságérzetet, hasznosságot jelent számára, mint a megemelkedett fizetéssel de lecsökkent szabadidővel járó munka. Ebben az esetben csak annyiban beszélhetünk egyéni költségekről, mint a munkavállalás esetében: a kettő egymásnak kölcsönösen alternatív költsége (a munkavállalásnak a szabadság, a munkanélküliségnek a fizetés). A kényszerű munkanélküli helyzete teljesen más. Egyrészt ő nyilván szeretne dolgozni, tehát neki rossz érzetet okoz, hogy nem kap munkát (azaz jobban érezné magát dolgozva). Ez a helyzet azonban egy idő után már meghaladja a puszta anyagi sikertelenséget, és pszichológiai problémák kialakulásához vezethet. Először az önbecsülés, a magabiztosság csökken, majd ez átcsaphat depresszióba is. Ebben a helyzetben az individuum kitörési lehetőségei egyre jobban csökkennek, és az esetleges további kudarcok egyre inkább elmélyíthetik kilátástalanságát. 8.5.2. Társadalmi költségek A társadalmi költségek is eltérőek önkéntes és kényszerű munkanélküliség esetén. A munkanélkülieknek segélyt fizet a társadalom. Amennyiben valaki erre a segélyre építve dönt úgy, hogy nem akar dolgozni, akkor a társadalom többi tagja fizeti meg az ő megélhetését. Elhibázott lenne azonban ezen érvelés mentén megszüntetni vagy relevánsan csökkenteni a munkanélküli segély összegét, hiszen ezzel az igen hasznos súrlódásos munkanélküliséget veszélyeztetnénk. Amennyiben ugyanis a munkavállaló a felmondás után semmiféle pénzkeresleti lehetőséggel nem rendelkezik, sokkal kevésbé lesz hajlandó felmondani és újabb, számára kedvező lehetőség után nézni. Ez csökkentené az emberek foglalkoztatásának hatékonyságát, azaz kevésbé optimális munkahelyen dolgoznának az emberek. Ez természetesen azt jelenti, hogy nem a leghatékonyabb munkakört töltik be, ami a társadalom számára veszteséget jelent. A kényszerű munkanélküliség még ennél is komolyabb kockázatokat hordoz. Egyrészt a magas munkanélküliség a társadalom egészére demoralizáló hatású, másrészt viszont, amint azt korábban láttuk, ez azt jelenti, hogy a társadalomban kihasználatlan erőforrások találhatóak. A gazdaság ekkor tehát nem termel meg mindent, amit megtermelhetne, nem hatékony a termelés.

2. Infláció Statikus vs. dinamikus modellezés. Az infláció jelensége, típusai. Az infláció bemutatása a Keynes-i modell keretein belül. Infláció és a munkanélküliség: a Phillips-görbe. Az infláció a pénz vásárlóerejének általános, tartós romlása, az árszínvonal tartós emelkedése. Makroökonómia

92


Defláció az infláció ellentettje, az árszínvonal tartós csökkenése. Megjegyzés: Az infláció egy kellemetlen tünete a gazdaságnak és kellemetlen változója a makroökonómiának. A pénz miatta változtatja értékét, emiatt nem egyértelmű az aggregálás. Emellett csak dinamikusan értelmezhető és eddigi modelljeink mindegyike statikus. A modellekben vagy nem vesszük figyelembe a változását (mint a tárgyalt keynesiánus modelleknél) vagy dinamikus modellt kellene alkalmaznunk, amely választ adna az időbeli változásokra is. A komparatív statikát sikerült alkalmassá tenni az árszínvonal változásának becslésére, azonban, hogy ez milyen időtávon belül következik be, megválaszolhatatlan kérdés az általunk is használt modellezési eljárásokkal. Az inflációt sokféle szempontból lehet megközelíteni. Egy ilyen szempont: Típusai: 1) Mértéke szerint: • kúszó (kézbentartott) infláció (p < 10%)– kiszámítható és kiegyensúlyozott, kismértékű. Lassú jövedelem- és vagyonátrendezést okoz. • vágtató infláció (10% < p < 100) – nem kiszámítható, nem kiegyensúlyozott. A magas ráta gyors jövedelem- és vagyonátrendeződéshez vezet. A gazdasági folyamatok kiszámíthatatlanná válnak. Akik nem tudnak áraikkal lépést tartani az inflációval, tönkremennek. Ha a kormányzat időben megfelelő lépéseket tesz, akkor ez még kezelhető, visszaszorítható. • hiper infláció (p > 100%) – a beinduló folyamatok már kezelhetetlenek, főleg mert oka általában háborús költségek fedezetére irányuló túlzott pénzkibocsátás. A gazdaság teljes összeomlásához és a pénzfunkciók elvesztéséhez, a pénz teljes elértéktelenedéséhezvezet. A gazdaság összeomlásának az infláció nem oka, hanem következménye. (Az 1946-os magyarországi infláció stabilizációs árfolyama: 1 forint = 4 x 1027 pengő) 2) Kiváltó okok az AD-AS elemzés szerint a) AD nő, AS stagnál b) AD gyorsabban nő, mint AS c) AD stagnál, AS csökken d) AS gyorsabban csökken, mint AD 3) Közgazdasági megközelítés szerint 31) keresleti infláció – „a kereslet húzta” infláció (az AD tolódik el); a) Az autonóm keresleti elemek növekedésének inflációt gerjesztő hatása (G, TR, IA nő, TA csökken) A fentebb levő 6.3. ábrából a következők is kiolvashatók: - a gazdaság kereslethiányos, az AD0 és AS görbék metszéspontja messze van a potenciális kibocsátástól; - az expanzív fiskális kormányzati politika az IS görbét elmozdítja jobbra; - az árszínvonal változása előtt az AD0 görbe jobbra mozdul addig, amíg átmegy a B ponton; - a gazdaság új egyensúlya az AD1 és AS metszéspontjában levő C pont lesz, tehát a jövedelem növekedése mellett az árszínvonal P0-ról P1-re nő. Az AD és AS metszéspontja közelebb került Ypot-hoz, ami azt is jelenti, ha a fiskális politika további lépéseket tesz, az infláció gyorsulni fog. Ennek magyarázata, hogy minél közelebb kerül a gazdaság Ypot-hoz, annál nehezebbé és drágábbá válik új munkaerő bevonása a termelésbe. A drágább munkaerő egyrészt a régiek nominálbérét is növeli, hiszen miért dolgoznának a régiek kevesebbért, másrészt a dráguló munkaerő növeli a költségeket, amit a vállalkozók csak az árak emelésével tudnak kompenzálni. Ez pedig értelemszerűen egyre gyorsuló inflációt okoz a kamatláb növelése mellett.. b) A többlet pénzkibocsátás infláció gerjesztő hatása (M nő) A 6.3. ábrából látható, hogy monetáris expanzió esetén a helyzet hasonló a fiskális expanzióban leírtakhoz, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben a folyamat a kamatláb csökkenését okozza. Megjegyzések: Makroökonómia

93


- az IS-LM modellnél vizsgált együttes expanzív fiskális és monetáris politika, amennyiben a kormányzat nem akarja a kamatláb változását, egymást erősítve növeli az inflációt;;

6.3. ábra A pénzkínálat növelésének hatása

- ha kamatláb csökkentése, vagy növelése a cél, tehát az egyik expanzív, a másik restriktív politikát folytat, mivel nem nő a jövedelem, inflációgerjesztő folyamatok sem indulnak be. Így például magas kamatlábak esetén restriktív fiskális és expanzív monetáris politikát kell alkalmazni. A kamatláb csökkentése növeli a beruházási kedvet, ami növelhetné a jövedelmet, de ezt ellensúlyozza a restrikció. (Meg kel jegyeznünk, hogy a magyar monetáris politika – függetlenül a fiskálistól – 1990 óta csak a restriktív politikát ismeri.) 32) kínálati infláció Ez „a költségek tolta” infláció (az AS tolódik és fordul részben el). a) importáruk árának növekedése (cserearány romlás). Ez ebben a környezetben nem tárgyalható, mert egyenlőre háromszektoros gazdaságot vizsgálunk. b) bérek munkatermelékenység növekedés feletti emelkedése (pl. w nő, de a termelés kisebb arányban = bérinfláció) Tegyük fel, hogy – az ok lehet bármi, a legjobb munkaerő megőrzése, szakszervezeti nyomás, stb. – w0-ról w1-re nő a nominálbér. Az árszínvonal még P0, így megnő a nominálbér, de lecsökken a foglalkoztatás és vele a kibocsátás. Az A pontból a B pontba kerül a gazdaság. A B ponton átmenő új AS görbe a C pontban metszi az AD görbét. Ez lesz a gazdaság új egyensúlyi pontja. Az eredmény: növekszik az árszínvonal, emiatt az eredetihez képest csökken a reálbér, a foglalkoztatás és a kibocsátás is. A nominális béremelés tehát csak részben érte el célját. Ha újabb nominálbér emelés következik be, az beindíthatja az inflációs spirált. Makroökonómia

94


6.4. ábra Költséginfláció

Az inflációs spirál Mind a keresleti-, mind a kínálati oldalról induló infláció elindíthat egy inflációs spirált. a) A keresletből induló inflációs ár-bér spirál mechanizmusa Abban az esetben, ha megindul a kereslet növekedése miatt az árszínvonal növekedése és emiatt a foglalkoztatottak reálbére csökken, a szakszervezetek nominálbér emelést harcolnak ki, ami növeli a vállalkozók költségeit. Az AS görbe elmozdul-elfordul felfelé, csökken a kibocsátás és a foglalkoztatás, tovább nő az árszínvonal. A szakszervezetek új nominálbér követelése elindítja a spirált: P↑ ⇒ w/P↓ ⇒ w↑ ⇒ AS↑ ⇒ P↑ ⇒ ... b) A költségoldali inflációs bér-ár spirál mechanizmusa Hasonló a fentihez, de itt a szakszervezetek indítják el különféle megfontolásokból a nominálbér emelését, például úgy ítélik meg, hogy a munkabér/profit arány alacsony: w↑ ⇒ AS↑ ⇒ P↑ ⇒ w/P↓ ⇒ w↑ ...

Az infláció társadalmi költségei Az infláció egyik hatása olyan, mintha a kormányzat inflációs adót vetne ki a pénzt birtoklókra, tehát felfogható úgy is, mint a pénztartás adója. Ahogy az árak emelkednek, a pénz reálértéke csökken annál, aki nominális pénzt, azaz készpénzt tart. Emellett mind a növekvő árak, mind a növekvő bérek után szedett adó növekszik, tovább növelve az állam bevételeit. Az infláció kihat a hitelezésre is. Fix kamatlábak mellett a hitelezők járnak rosszul, mert kihelyezett hiteleik reálkamata csökken, adott esetben negatívvá is válhat. Ez sok esetben a túlzott kereskedelmi banki pénzkibocsátás gátja is volt, illetve akadálya a pénz túlszaporodásának. A mai mozgó kamatlábak világában viszont a hitelezők járnak jól. Kamatlábaikat mindig az inflációs ráta felett tartva, a hitelfelvevők kamatai, így jövedelmük terhei, az infláció növekedésével nőnek. 1990 óta

Makroökonómia

95


Magyarországon a betétesek is rosszul járnak, mert legtöbb esetben a kereskedelmi bankok olyan alacsony nominális kamatlábakat állapítanak meg, hogy betétjeik reálértéke folyamatosan csökken. Az infláció költségeinek elemzése Kiegyensúlyozott, előre látott infláció: az olyan infláció, amely kiegyensúlyozott, egyszersmind előre látott is, semmiféle hatást nem gyakorol a reálkibocsátásra, a hatékonyságra vagy a jövedelemelosztásra. Az árakhoz ebben az esetben az emberek teljes mértékben hozzáigazítják a magatartásukat. Kiegyensúlyozatlan infláció, az infláció által előidézett torzulások: az infláció hatást gyakorol a relatív árakra, a költségekre és az adóterhekre. Ha növekszik az infláció, az emberek reálerőforrásokat fordítanak pénzkészleteik csökkentésére. Ha az adórendszer progresszív, akkor a magasabb inflációs ráta gyorsabban juttatja magasabb adóosztályba az embereket, így lehetővé teszi a kormányzat számára, hogy több adót szedjen be anélkül, hogy erre törvényeket kellene hoznia. Az infláció eltorzítja a jövedelem mérését. Az infláció tönkreteszi az információkat. Előre nem látott infláció: általában egy előre nem látott mérsékelt infláció gazdasági hatása főleg a jövedelem- és a vagyonelosztását érinti, és a kevésbé a rendszer hatékonyságát. Az előre nem látott infláció rendszerint az adósoknak, a profithajhászoknak és a kockázatvállaló spekulánsoknak kedvez, míg a fix jövedelmű rétegeket, a nyugdíjasokat és a félénk beruházókat sújtja. Kiegyensúlyozatlan és előre nem látott infláció: a gazdaság és a politikusok által észlelt inflációs költségek jelentős része nem magából az inflációból ered (külső hatás); a társadalmi feszültségek a relatív árak változásaiból származnak. 2. táblázat Kiegyensúlyozott infláció

Kiegyensúlyozatlan infláció

Kiszámítható

Az infláció nem jár költséggel

Hatékonysági veszteségek

Nem kiszámítható

Jövedelem- és vagyon-újraelosztás

Hatékonysági veszteség és újraelosztás

A táblázatban látható, hogy a legenyhébb hatás akkor lesz, amikor alacsony szintű az infláció (bal felső sarok). Viszont jelentős társadalmi és gazdasági hatás lép fel vágtató vagy hiperinfláció esetében (jobb alsó sarok).

3. Infláció és munkanélküliség, várakozások A Phillips-görbe és módosítása: A. W. Phillips keynesiánus új-zélandi közgazdász "A nominálbérek változási rátája és a munkanélküliség közötti kapcsolat Nagy Britanniában 1861 és 1957 között" című cikke 1958-ban jelent meg, amelyben Phillips inverz kapcsolatot vélt felfedezni a vizsgált változók között a brit gazdaságban. Szerinte ez a függvénykapcsolat azzal magyarázható, hogy magas foglalkoztatási szint esetén a munkavállalók alkupozíciója erősebb, így magasabb béreket tudnak kiharcolni maguknak. A leírt ok-okozati összefüggés iránya azonban nem megfordítható: nagymértékű béremelések nem feltétlenül csökkentik a munkanélküliséget. Phillips munkája empirikus jellegű, ökonometriai modell, nem támasztja alá makroökonómiai modellel. 6.5. A Phillips görbe

R. Lipsey kanadai közgazdász nem sokkal később keynesiánus makroökonómiai modellel Makroökonómia

96


bizonyítja a Phillips görbe létezését, amit Milton Friedman egy 1968-as konferencián erősen támadott. A 6.5. ábrán a pontok csak reprezentálják a „pontfelhőt”, amire regressziós görbéjét fektette. P. A. Samuelson és R. M. Solow az 1960-as években megalkotta a módosított Phillips-görbét (... ábra). A módosított Phillips-görbe egy állandó, ellentétes irányú („trade-off“) kapcsolatot ír le az infláció és a munkanélküliség szintje között. A kapott regressziós görbéjük hasonló volt az eredetihez. A gazdaságpolitikai következtetés az volt, hogy a munkanélküliség az infláció árán csökkenthető. Ezt sok politikus gazdaságpolitikai „recept”-nek tekintette és tévesen úgy értelmezte, hogy a munkanélküliség és infláció tetszőleges kombinációja valósítható meg a Phillips-görbén. A módosított Phillips-görbe Az 1970-es és ’80-as években a munkanélküliség és infláció közötti empirikus összefüggés eltűnt, helyette ún. stagfláció jellemezte a fejlett országok gazdaságát, ami nem más, mint a magas infláció és a magas munkanélküliségi szint együttes megnyilvánulása. Már az 1960-as évek végén támadások érték a Phillips-görbét, és ebben élenjárt a monetarista Milton Friedman. A kritikákra csak később, az 1970-es években figyeltek fel. Ezek lényege: hogyan létezhet hosszútávú kapcsolat egy nominális és egy reálgazdasági változó között, ha hosszú távon a pénz semlegessége érvényesül? 6.6. ábra A módosított Phillips görbe

A Phillips-görbe egyenlete az adaptív várakozások figyelembe vételével és a munkanél-

küliség természetes rátája: Tetszőleges gazdaságpolitikai változóra az adaptív várakozások elmélete alapján felírható: Xet  Xet 1    ( X t 1  Xet 1 )

Az inflációra alkalmazva: et  et 1    ( t 1  et 1 )

Az infláció és a munkanélküliségi ráta kapcsolata a módosított Phillips görbe alapján:  t  et    (u t  u N )

,

ahol uN a munkakanélküliség természetes rátája. Behelyettesítve:  t  et 1    (  t 1  et 1 )    ( u t  u N ) , azaz

6.7. ábra A hosszútávú Phillips görbe

t  et 1    ( t 1  et 1 )    ( u t  u N ) ,

ami azt jelenti, hogy a megvalósuló és az előző időszaki infláció különbsége függ az előző időszaki várt inflációtól és a munkanélküliségnek a munkanélküliség természetes rátájától való eltérésétől. Ha =0, megkapjuk a módosított Phillips görbe egyenletét. Friedman stagfláció magyarázata szerint, ha kiindulunk a =0-hoz tartozó munkanélküliségből és a kormányzat akár fiskális, akár monetáris eszközökkel megpróbálja csökkenteni a munkanélküliséget, akkor rövid távon a többletkereslet inflációs folyamatot indít el, fellendíti a termelést, majd növeli a foglalkoztatást, így felfelé mozdulunk a Phillips görbén. Azonban mind a munkaadók, mind a munkaMakroökonómia

97


vállalók hamar rájönnek, hogy ez csak egy egyszeri behatás volt, ezért a munkanélküliség visszatér eredeti szintjére, de az infláció nem, azaz a Phillips görbe elmozdul felfelé. Ha tovább kiséletezik a gazdasági vezetés, újra lejátszódik a folyamat és újra nő az infláció, azaz, ha a munkaadók és a munkavállalók inflációs várakozásai helytállóak, akkor az inflációnak nincs reálgazdaságot befolyásoló hatása. A munkanélküliség mindig visszatér „természetes” szintjére. Ez szerinte a munkanélküliség természetes rátája. Ezen ráta mellett teljes a foglalkoztatottság, ezért ez a foglalkoztatási szint határozza meg a potenciális kibocsátást. Az inflációs várakozások alapján a gazdaságpolitikai következtetés: hosszú távon a munkanélküliség még infláció árán sem csökkenthető. Az 1990-es években az USA-ban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a természetes ráta egyensúlyi szintje nem állandó és előre nem meghatározható módon változhat. Az 1990-es évek végén a tényleges munkanélküliségi ráta az USA-ban 4% alá esett, ami jóval alacsonyabb volt, mint a becslések szintje és az infláció sem emelkedett, hanem meglepően stabil maradt. Így, akárcsak a Phillips-görbe, a munkanélküliség természetes rátájával kapcsolatos elméletek is a kritikák kereszttüzébe kerültek. Az adaptív várakozások bírálói megalkották a racionális várakozások elméletét, azonban ez sem adott kielégítő magyarázatot, pláne nem receptet a munkanélküliség leküzdésére. Egyenlőre nemcsak leküzdhetetlen, de világméretekben is emelkedő tendenciájú a munkanélküliség. __

Makroökonómia

98

VII. Nyitott gazdaság

VII. Nyitott gazdaság A nyitott gazdaság vizsgálatához visszatérünk az IS-LM rendszerhez, mert az AD-AS modellben való vizsgálatuk túl bonyolulttá tenné rendszerünket és nem mondana lényegesen többet a nyitott gazdaság folyamatairól.

7.1. Alapfogalmak A valós mondanivaló nem a képletekben, hanem a verbalitásban van, de megpróbáljuk képletekkel is leírni az „ÉLET”-et. Néhány új tényező, amikkel számolnunk kell: • Export (a külföld veszi tőlünk, az áru és szolgáltatás kiáramlik, az ellenértéke be, külföldi valutában, vagy devizában) • Import (mi vesszük a külföldtől, az áru és szolgáltatás beáramlik, az ellenértéke ki, külföldi valutában, vagy devizában, amit a gazdaságnak előbb meg kell szereznie, vagy hitelre történik az importcikkek fogyasztása) • Árfolyam (az átváltási arány a külföldi és a hazai valuta között) Valuta egy állam hivatalos fizetőeszköze. Deviza ennek számlapénzben való megjelenése.

7.1.1. Árfolyam: Ez egy valuta árát mondja meg egy másik valutában kifejezve. Ebből következik, hogy pl. a forint euro-ára és az euro forint-ára nem egyeznek meg (hanem egymás reciprokai). A nominális árfolyamot e-vel fogjuk jelölni. A közgazdászokkal ellentétben, akik a (külföldi valuta)/(hazai valuta) értelmezést preferálják1, mi a mindennapokban megszokott (hazai valuta)/(külföldi valuta) értelmezést fogjuk használni. A mindennapok megszokásain túl emellett szól, hogy leíró egyenleteink egyszerűbben írhatók fel s talán így könnyebben érthetők.

7.1.1.1. Az árfolyam hatása a külkereskedelmi mérlegre Egy valuta árfolyamának hatását az export-import tevékenységre legegyszerűbb egy példán keresztül illusztrálni: Példa. Tegyük fel, hogy a dollár árfolyama 200 HUF/USD. Egy exportra termelő vállalat 50 USD-t kap termékéért. Ekkor 200×50=10000 HUF-ért bevételre tesz szert. (Áruexport.) Egy importáló vállalat 50 USD-ért akar terméket vásárolni külföldön. Ezért 10000 HUF-t kell kiadnia. (Áruimport.) Egy vállalat külföldi részvényeket akar vásárolni 50 USD értékben, ami 10000 HUF-ba kerül neki. (Tőkeexport.) Egy külföldi hazai részvényekhez szeretne jutni. Az 50 USD-jéért 10000 HUF-ot kap. (Tőkeimport.) Mi történik, ha az árfolyam 250 HUF/USD-re változik, azaz a hazai valuta leértékelődik: Az áruexportőr 12500 HUF-ot kap. Többletnyeresége lesz. Az áruimportőrnek 12500 HUF-ot kell kiadnia. Veszít az ügyleten. A tőkeexportőrnek 12500 HUF-ba kerül a külföldi részvény, jelentősen megdrágul számára. A tőkeimport esetében a külföldi 12500 HUF-ért tud részvényt vásárolni, nyer az átváltáson. Levonható a következtetés: a hazai valuta leértékelése növeli az áruexportot és a tőkeimportot és csökkenti az áruimportot és tőkeexportot. 1

A közgazdász értelmezés előnye, hogy leértékelésnél csökken a (hazai valuta/külföldi valuta) árfolyam és vica versa, míg esetünkben a reciprok miatt ez fordítva működik. Makroökonómia

99


7.2. A nemzetközi fizetési mérleg Egyenleteinkben az (X-IM) jelent meg, mint a nemzetközi áru- és szolgáltatásáramlás mutatója, pontosabban az értük kapott és adott jövedelem. A nemzetközi valutáris kapcsolatok köre ennél sokkal szélesebb. Az összes valutában történő jövedelemáramlást a Nemzetközi fizetési mérleg (BP – Balance of Payment) tartalmazza. Ez két fő mérlegből és egy kiegészítő tételből áll: 1. folyó fizetési mérleg (FBP), 2. tőkemérleg (CAP) és 3. jegybanki tartalékok változása. A két mérleg kiegészíti egymást. Az FBP mutatja meg, hogy mire költöttünk, a CAP pedig, hogy miből költöttünk. Nézzük részletesebben ezek tartalmát: 1. A következő fő részekből áll: - külkereskedelmi mérleg, amely a számlázott export-import tételeket tartalmazza, azok kiegyenlítésétől függetlenül (pénzforgalmi szemléletű), . Az (X-IM) különbség  ami az FBP legnagyobb tétele , az FBP egy szűkített értelmezése; - a külkereskedelemmel kapcsolatos szállítási és biztosítási költségek mérlege; - idegenforgalmi mérleg; - külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos jövedelmek mérlege (nyújtott és igénybevett hitelek törlesztésének, kamatfizetésének, illetve a beruházott tőkék utáni profitátutalások egyenlege);; - kormányzati kifizetések mérlege; - magán és állami transzferek mérlege (külföldi államnak nyújtott, külföldi államtól kapott segélyek, adók, tagdíjak, illetve a külföldön dolgozók hazautalt jövedelmeinek egyenlege); - egyéb szolgáltatások mérlege. 2. Sok szempont szerint osztályozható. Számunkra az időbeliség az érdekes, így a két fő összetevője: - a működőtőke beruházások, amelyek értelemszerűen hosszú távú műveletek;; - monetáris műveletek (amit szokás „forró pénz”-ként is emlegetni), ezek a rövid távú műveletek. 3. A tartalékok rovata, amely a jegybank rendelkezésére álló likvid eszközöket jelentik. Ezek: - monetáris arany (az arany demonetizálása óta ennek szerepe ma nagyon csekély); - konvertibilis valuta- és devizatartalékok; - SDR (Különleges Lehívási Jogok – ez egy több valutából összeállított valutakosárra alapozott nemzetközi fizetőeszköz).;; - IMF tartalékok (azonnal lehívható, vagy feltételes hitelek). Példa: 1994

1995

Folyó fizetési mérleg alap Átutalások (kamatokkal)

3308 -603

1969 -511

Teljes folyó fizetési mérleg Hosszú lejáratú tőkeművelet

3911 2295

2480 5600

Fizetési alapmérleg Rövid lejáratú tőkeművelet

1616 960

3120 1411

656 +656

4532 4532

0

0

Teljes fizetési mérleg (BP) Jegybanki tartalékok változása Egyenleg

Makroökonómia

100


Megjegyzések: - a jegybanki változások előjele ellentétes a változással;; - ez az elhíresült „Bokros-csomag” pozitív gazdasági hatásait mutatja; - ekkor a jegybank csúszó leértékelést alkalmazott, előre meghatározva a leértékelés időpontját és nagyságát; - később áttért a szűk sávú (1,5%) lebegtetésre (a lebegtetés fogalmáról a következő pontban), majd ezt felemelte 15%-ra, végül mára a tiszta lebegtetést írta elő – annak minden előnyével és hátrányával együtt.

7.3. Valutapiac Tőzsdei alapfogalmak A tőzsde értékpapírok, áruk és valuták nagybani forgalmazására alakult ki. Magyarországon 1989-ben alakult meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Budapesti Árutőzsde (BÁT). Az értékpapírtőzsdéken csak a tőzsdére bevezetett részvényekkel kereskednek. Egy vállalat számára rangot jelent, ha részvényei a tőzsdén megjelennek, mert ehhez sok – és nemcsak szű- ken vett gazdasági – kritériumot kell kielégítenie. A tőzsdén nem forgalmazott részvények és más értékpapírok (például kötvények) kereskedelme az un. OTC (over the counter) piacokon folyik. A BÁT három szekcióval rendelkezik: gabona-, hús- és valutaszekcióval. A tőzsdék szerepe az, hogy  például a valutatőzsde esetében  ha egy vállalat importálni akar egy terméket nagyobb tételben, akkor külföldi valutára van szüksége. Ezt beszerezheti a bankoktól, a szabadpiacon vagy a tőzsdén. A banki átváltás általában magasabb árfolyamon történik, a szabadpiac több szempontból veszélyes, a tőzsde bizonyos átfutási idővel rendelkezik. A választást a nyereségvágy, a rendelkezésre álló idő és a kockázattűrő képesség dönti el. A tőzsdéken ügyleteket kötnek. A tőzsdei ügyleteknek két típusát különböztetjük meg: - az azonnali (prompt) ügyleteket, amikor az átfutási időt leszámítva rögtön gazdát cserél pémz és tőzsdei cikk;; - határidős ügyleteket, amikor – általában három hónappal – előre meghatározzák a vételi, vagy eladási árfolyamot. Ezek egy típusa a kifejezetten spekulációs célokra használatos opciós ügylet. Ebben opciós díj – a teljes érték 5-15%-a – ellenében meg lehet vásárolni egy tőzsdei terméket egy meghatározott határidővel. Az opció fizetője, a vevő, elállhat az ügylettől, ha úgy ítéli meg, hogy bukna az ügyleten, de elveszíti az opciós díjat. Az opciós díj elfogadója, az eladó, köteles eladni a lekötött áron az opció tárgyát, akárhogy is alakul az árfolyam. A tőzsdén kétféleképpen „játszanak”. Az egyik a hausse (ejtsd: hossz), a másik a baisse (ejtsd: bessz). A hausse-ra játszók az árfolyamok emelkedésére, a baisse-ra játszók a csökkenésére számítanak. A tőzsdén három szereplőt különböztetünk meg: - arbitrázsőrnek nevezik azokat, akik a termékek egyes helyszíneken, azonos időpontban fennálló árfolyam különbségeit igyekeznek kihasználni nyereség szerzésére. Az informatika fejlő- désével jelentőségük egyre csökken; - a hedger (ejtsd: hedzser) általában olyan árutermelő, aki távolabbi határidőre adja el áruját külföldre és az érte kapandó valutát fedezeti ügylet keretében eladja, hogy biztosítja magát a valutaárfolyam esetleges változásából adódó veszteségek ellen; - spekuláns az, aki kifejezetten profit reményében köt – általában opciós – ügyleteket a tözsdén. A három szereplőnek egyes közgazdászok fontos jelentőséget tulajdonítanak azzal a feltevéssel, hogy ők biztosítják a tőzsde likviditását.

Makroökonómia

101


A valutapiac szerepét ma a valutatőzsdék töltik be.

7.3.1. Valutaárfolyam-rendszerek Egy ország monetáris hatósága több valutaárfolyam-rendszer közül választhat.

7.3.1.1. Rögzített, vagy fix valutaárfolyam: A valutatőzsde működése: az 1970-es évek elejéig csak fix árfolyamrendszer létezett. A Bretton-Woods-i egyezmény alapján az országok a dollárhoz (elméletileg az aranyhoz) kötötték árfolyamaikat. Vizsgáljuk meg a valutatőzsde akkori működését a 7.1. ábra segítségével. Legyen a jegybank által előírt árfolyam e0. Tegyük fel, hogy megnő a külföldi valuta iránti kereslet. A kereslet D$-ból átmegy D$’-be, aminek hatására az árfolyam megemelkedik e*-ra. Ez a hazai valuta pozíciójának romlását jelentené, tehát a hazai valuta leértékelődését. A jegybanknak, ha 7.1. ábra A valutapiac tartani akarja az árfolyamot, be kell avatkoznia, interveniálnia kell. Ebben az esetben ez Q$ = Q$1  Q$0 dollármennyiség piacra dobását jelenti, azaz meg kell emelnie a kínálatot. Vegyük észre, hogy az A-C-Q$1-Q$0 terület pontosan az árfolyam helyreállításához szükséges hazai valuta mennyiségével arányos, hiszen e×Q$ QFt. (Ha a külföldi valuta kínálata növekszik meg, ellenkező folyamat játszódik le.) A fix árfolyam legnagyobb előnye a kiszámíthatóság a gazdasági szereplők számára. Hátránya, hogy a hazai gazdaság tartósan gyenge teljesítménye, vagy ún. „cserearányromlás”2 esetén a jegybank folyamatos interveniálásra kényszerül s tartalékai elfogyása esetén csak külföldi hitelfelvétellel tudja tartani az árfolyamot, ami árfolyam-spirálhoz, a jegybank s ezáltal a gazdaság eladósodásához vezethet. Ilyenkor a jegybanknak időben le kell értékelnie a hazai valutát, de ha nem javul a gazdaság helyzete, akkor fellép a leértékelés-ár spirál.

7.3.1.2. Lebegtetett, vagy flexibilis árfolyam 1971-ben az USA felrúgta a Bretton-Woods-i egyezményt, Nixon elnök megszüntette a dollár aranyra válthatóságát. Az azóta is fedezet nélküli dollár árfolyamát a valutatőzsdére bízták, kialakult a valuták lebegtetése. A valuta lebegtetésének előnye, hogy a nemzetközi fizetési mérlegben keletkező deficitet vagy szufficitet eltünteti az árfolyam megváltoztatásával, tehát a jegybanki tartalékok biztonságban vannak, a jegybank nem interveniál a valutatőzsdén. Ez gazdaságilag erős országok számára nem jelentett, nem jelent túl nagy kockázatot. Gyengébb gazdaságok esetében viszont komoly a kockázat. Valutájuk árfolyamának erős ingadozása kiszámíthatatlanná teszi az export-import ügyletek nyereségességét.

7.3.1.3. „Piszkos” lebegtetés (dirty float) Amennyiben egy ország vezetői nem akarják, hogy valutájuk árfolyama túl széles határok között ingadozzon, akkor megszabnak egy árfolyamot és akörül egy sávot, amelyen belül szabadon mozoghat az árfolyam és csak, ha tartósan kilép az árfolyam a megadott sávból, akkor interveniál a jegybank. Ez elvileg kiküszöböli a tiszta lebegtetés hátrányait, de egy gazdaság gyenge teljesítményét nem képes korrigálni. Egy gyenge gazdaságnál mindegy milyen árfolyamrendszert léptetnek érvénybe.

2

Cserearányromlásról akkor beszélünk, ha a külföldi termékek áremelkedését nem követi a külföldi piacokra szállított hazai termékek éremelkedése, azaz egységnyi hazai termékért kevesebb külföldi árut tudunk beszerezni. Makroökonómia

102


7.4. Az IS-LM rendszer kiterjesztése nyitott gazdaságra Egyenleteinkben egy új változót kell bevezetnünk, a reálárfolyamot. Mivel minden változónk reálváltozó, az árfolyam sem lehet kivétel. A reálárfolyam: E

e  Pf , P

ahol Pf a külföldi, P a hazai árszínvonal. Nézzük meg egy egyszer példán keresztül, hogy hogyan értelmezhetjük a reálárfolyamot: Példa: legyen e = 200 HUF/USD és tekintsük a kenyér árát az árfolyam értékének, így Pf = 2,5 USD/kg, P = 200 HUF/kg. Ekkor: HUF USD 200  2,5 USD kg E  2,5 , ami egy dimenzió nélküli szám és azt jelenti, hogy a dollárt foHUF 200 kg rintra váltva, egy amerikai turista az 1 dollárjáért itt 1 kg kenyeret, míg az USA-ban 40 dkg kenyeret vásárolhat. A nyitott gazdaságot először egymástól függetlenül R. Mundell és M. Fleming írta le az 1950-es években, amikor a II. VH után fellendült a nemzetközi kereskedelem és a gazdasági tervezéshez szükség volt annak modellezésére, hogy ez hogyan hat a nemzetgazdaságokra. A Mundell-Fleming modellnek a módosított változatát mutatjuk be az alábbiakban. Az árupiac egyenlete a reálárfolyamot bevezetve a következő lesz: AE = C + I + G + E×(X  IM), ahol X-t és IM-et, mint reálváltozót, külföldi áruban mérjük. Az export mennyisége független a hazai gazdaságtól, a külföld jövedelmétől, árufelvevő képességétől függ, ezért exogénnek tekintjük, ami azt jelenti, hogy autonóm elem lesz: X = XA. Az import ellenben a hazai jövedelem függvénye, hiszen ha nincs elég jövedelmünk, nem tudunk esetleg még hazai terméket sem vásárolni, nemhogy importterméket. Ennek ellenére, vannak termékek, amikről a lakosság nem szeretne lemondani (például gyógyszerek, kávé, stb.), a gazdaság pedig nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudna működni (például energiahordozók, speciális műszerek, stb.). Így az importnak van egy autonóm és egy jövedelemfüggő része: IM  IMA  m

Y E

ahol m az import jövedelemérzékenysége. Megjegyzés: az export és import nagyságát jelentősen befolyásolja az valutaárfolyam is – mint ezt láttuk fentebb –, ezt azonban egyenleteinkben figyelmen kívül hagyjuk. Nem is tudnánk figyelembe venni, hiszen eddig is hiányzott a reálértékekkel működő IS-LM modellünkből a pénz. Az export és import soktényezős függvény valójában: X = f(Yf, e, Pf, P, rf, r, stb.) és IM = f(Y, e, P, Pf, m, r, rf, stb.), ahol az f index a külföldet jelöli. Az X és IM értékét behelyettesítve az árupiac egyenletébe: AE = C + I + G + E×(XA  IMA)  mY = C + I + G + E×NXA  mY, ahol NXA a nettó autonóm export. A teljes egyenlet ekkor a következő alakot ölti: AE=CA+č×(YTAtY+TR)+IAbr+G + E×NXA  mY. Makroökonómia

103


Feltéve, hogy AE=Y, rendezzük az egyenletet: [1č×(1t)+m]×Y = CAč×( TATR)+IA+G + E×NXA br = A*br, ahol A* = CAč×( TATR)+IA+G + E×NXA, illetve m 

1 , a külkereskedelmi mul1  c(1  t )  m

tiplikátor, aminek értékét m értéke jelentősen befolyásolja. Túl nagy importérzékenység esetén m értéke egynél kisebb is lehet. Ezekkel az egyszerűsítésekkel formailag az eddigi árupiaci egyenlethez hasonlóhoz jutottunk: Y = m×(A*br) A pénzpiac egyenlete is változik: M  M  kY hr P

A pénzkínálat elveszíti exogenitását, endogénné válik. Ennek oka, hogy például, ha a nettó export pozitív, akkor külföldi valuta áramlik a gazdaságba. A külföldi valutával rendelkező gazdasági szereplők hazai valutában tudnak itthon vásárolni, ezért beváltják külföldi valutájukat. Ezzel viszont a jegybanki akarattól független többletpénz kerül a gazdaságba és vica versa. Tehát az exporttöbblet növeli, az importtöbblet csökkenti a nominális pénzkínálatot a gazdaságban M-el. (Valójában  mint azt alább látni fogjuk  a fizetési mérleg egyenlege határozza meg, hogy növekszik vagy csökken a pénzmennyiség a gazdaságban.) Ha túl sikeres a gazdaság és túl nagy a pénzmennyiség növekmény, az inflációt gerjeszthet. Ilyenkor a jegybank a már megismert nyílt piaci műveletek segítségével (állampapírokat ad el a bankoknak) csökkenti a kereskedelmi bankok jegybankpénz tartalékait s ez multiplikálódva csökkenti a kihelyezhető hitel mennyiségét, azaz a pénzmennyiséget a gazdaságban. Ezt a műveletet sterilizációnak nevezzük. Két egyenletünk és három ismeretlenünk van, tehát kell egy harmadik. Ez a nemzetközi fizetési mérleg egyenlete: BP = FBP + CAP A folyó fizetési mérleget helyettesítjük a külkereskedelmi mérleggel. A tőkemérleget két részre bontjuk: hosszú és rövid lejáratú tőkemozgások mérlegére. Egyenletünk így a következő alakot ölti, külföldi áruban mérve elemeit: BP  NXA  m

Y  p  (   f )    ( r  rf ) , E

ahol p a reáltőke-áramlás érzékenysége,  az itthon, f a külföldön elérhető profit,  a spekulációs pénzáramlás érzékenysége, r a hazai, rf a külföldi kamatláb. A további egyszerűsítés érdekében a reáltőke-áramlást autonómnak vesszük, ami nem túl erős egyszerűsítés. mivel a reáltőke lassan mozog, így beépítjük az NXA-ba. BP  NXA  m

Y    ( r  rf ) E

Az egyenletet a hazai kamatlábra rendezve, megkapjuk a BP egyenletét: r  rf 

1 m  ( BP  NX A )  Y  E

Ezzel egy újabb r = r(Y) függvényt nyertünk, a BP görbe egyenletét, amiben ott szerepel a reálárfolyam, az E is. A görbe pozitív meredekségű, tengelymetszetét az autonóm elemek és a külföldi kamatláb határozza meg.

Makroökonómia

104


A BP egyenese azon jövedelem, kamatláb párok mértani helye, amelyek mellett a fizetési mérleg egyensúlyban van. A jövedelem növekedésével járó növekvő import miatt nyitott gazdaságban a beruházásoknak nagyobb mértékben kell növekedniük, mint zárt gazdaságban, mivel a növekvő megtakarításokon felül az import növekedését is ellensúlyozniuk kell. Ezért a kamatlábnak a jövedelem növekedésekor jobban kell csökkennie, ami meredekebbé teszi az IS görbét (7.2. ábra). A pénzpiac is megváltozik a külföld hatására, mivel a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlytalanságai befolyásolják a pénzkínálatot. Emellett zárt gazdaságban a jegybanki aktívák kormányzati kötvényekből és refinanszírozási hitelekből áll. Nyitott gazdaság jegybankjának nemzetközi tartalékai is vannak. Ha a jegybank nem avatkozik be a nemzetközi gazdasági folyamatokba, magára hagyja a gazdaságot, akkor a beáramló külföldi valuta hazai valutára váltásakor keletkező többletpénzt a kereskedelmi bankok megsokszorozzák a pénzmultiplikátor hatást kihasználva. 7.2. ábra Az IS görbe zárt és nyitott gazdaságra

Ezért a jegybank azonban nem hagyhatja mindig magára a gazdaságot, mivel túl nagy külföldi valuta beáramlás a pénzpiacon a pénzkínálat bővülése miatt egyrészt nagyon leszoríthatja a kamatlábat, másrészt a túlzott pénzbővülés inflációt okozhat. Ilyenkor a jegybank a nyíltpiaci műveletei során államkötvények dob piacra és a kereskedelmi bankok jegybankpénz készleteinek csökkentésével, a pénzmultiplikátoron keresztül kivonja a felesleges pénzt a gazdaságból. Ezt a műveletet sterilizálásnak nevezik.

7.4.1. A valutaárfolyam-rendszerek hatása a BP görbére Egy ország nemzetközi fizetési mérlegét akkor tekintjük jónak, ha egyenlege zérus. Akár pozitív, akár negatív az egyenleg, közgazdaságilag egyik sem megfelelő. Ha negatív, az országnak külföldi hitelt kell felvennie termeléséhez viszonyított túlfogyasztása fedezésére, ami eladósodáshoz vezethet. Ha pozitív, akkor többet termel fogyasztásánál, de egyrészt a többlet kihelyezésével visszafizetési kockázatot vállal, másrészt egy exporttöbbletre beállt gazdaságnál az export lehetőségek szűkülése komoly gazdasági visszaesés forrása lehet. A nemzetközi fizetési mérleg egyenlege jól szabályozható megfelelő árfolyampolitikával. A valutatőzsdénél már említettük, hogy a jegybank elhatározásától függően egy ország árfolyamrendszere lehet: - rögzített, vagy fix, - lebegtetett, vagy flexibilis és - piszkosan lebegtetett. Az árfolyamrendszer egyenletünkben a BP értékét határozza meg: - fix árfolyam esetében E=E0 és BP 

M , tehát P

1 M m (  NX A )   Y . Mivel E0 rög P E0 zített, csak két ismeretlenünk van, Y és r, viszont a pénzpiac egyenlete kibővül a BP egyenletével. A BP egyenlege így a gazdaságban a pénzmennyiséget és a jegybanki tartalékokat változtatja. A többlet növeli, a hiány csökkenti a pénzmennyiséget és a jegybanki tartalékokat. - flexibilis és piszkosan lebegtetett árfolyamoknál a BP értékét az árfolyam változása teszi zérussá, r  rf 

7.3. ábra A valutaleértékelés hatása a BP görbére

Makroökonómia

105


1 m NX A   Y alakot ölti. Most három ismeretlenhez három  E egyenletünk van, Y, r és E meghatározható.

BP=0, így egyenletünk az r  rf 

A BP görbe lefutását alapvetően meghatározza  értéke. A két szélső eset:  = 0, amikor a BP függő- leges, és  = , amikor vízszintes a helyzete. Az első esetben az ország valutája nem konvertibilis (nem váltható át más valutára, a gazdaság zárt), a második esetben a valuta teljesen konvertibilis (a gazdaság abszolút nyitott, a valuták minden kötöttség nélkül áramlanak országhatárokon át). Mivel ma a fejlettebb országok valutái csaknem teljesen konvertibilisek, vizsgálatainknál a BP-t laposnak, az LM-nél kisebb meredekségűnek fogjuk feltételezni. A BP görbe tehát nemnegatív meredekségű. Ez abból következik, hogy a magasabb jövedelem importfokozó hatású, ami miatt a kereskedelmi mérleg deficites lesz. Ezt a tőkemérleg szufficitjével kell ellensúlyozni, amihez azonban meg kell emelni a kamatlábat.3 Az LM görbéhez való viszonyát a gazdaság nyitottsága határozza meg. Zártabb gazdaságokra (amikor a BP görbéje meredekebb, mint az LM-é) az elemzés az alábbiak alapján hasonlóan végezhető el. A 7.3. ábra mutatja a leértékelés hatását. Leértékeléskor a hazai valuta árfolyama csőkken (kevesebb eurót kell adni érte; azaz az euró árfolyama nő, pl. 250 HUF-ról 260 HUF-ra), azaz kevesebbet ér. Ez drágítja (és csökkenti) az importot, és jövedelmezőbbé teszi (és növeli) az exportot, azaz a kereskedelmi mérleg egyenlege javul. Ekkor a tőkemérleg szufficitjét csökkenteni kell az egyensúlyhoz, tehát adott jövedelemszinthez alacsonyabb kamatláb garantálja a fizetési mérleg egyensúlyát. Az egyenesen kívüli pontok egyensúlytalansági pontok. A BP görbe felett szufficites, alatta deficites a fizetési mérleg.

7.5. A modell működése Tekintettel arra, hogy az IS, LM és BP görbék mind jövedelem-kamatláb dimenziójúak, ábrázolhatók egy közös koordináta-rendszerben.

7.5.1. A rögzített árfolyam esetei A való életben a három egyenes nem mindig metszi egymást egy pontban, de a geometria mellett lehetnek más tényezők is egy gazdasági modell esetében. A 7.4. ábrán a kiindulási állapot az IS-LM-BP hármas által meghatározott helyzet. Ekkor az áru- és pénzpiac rövid távú egyensúlya a fehér karikával jelzett IS-LM metszéspont. Ez azonban a BP görbe alatt van. A BP görbe alatti pontok azt jelentik, hogy ilyen nagyságú jövedelem mellett magasabb kamatláb kellene a fizetési mérleg egyensúlyához, mert deficites a mérleg. Ez a nemzetközi tartalékok csökkenésével jár (ezt láttuk a „Fizetési mérleg” rész7.4. ábra Rögzített árfolyam ben). Ez pedig az LM görbére gyakorol intenzív hatást: a jegybankpénz mennyiségének, így a pénzkínálatnak a csökkenése miatt az LM görbe balra tolódik, egész addig, amíg a fizetési mérleg egyensúlyba nem kerül (IS-LM'-BP metszéspont). Ez kettős jelentést hordoz:

3

Nyilván egységnyi kamatláb-emelésre minden ország tőkepiaca másképp reagál. Ha egy megbízható ország tőkepiacán emelkednek a kamatok, akkor oda jóval több pénz áramlik be, mintha egy megbízhatatlan ország tőkepiacán történne hasonló változás, azaz a “biztos” ország BP görbéje laposabb. A két határeset a függőleges BP görbe;; az ilyen ország tőkepiaca zárt, így senkinek eszébe se jut odavinni tőkét. A másik eset a teljesen vízszintes görbe, ez az abszolút nyitott tőkepiac jellemzője. Teljesen nyitott gazdaságban lehetetlen a gazdasági folyamatok modellezése, a tervezés. Makroökonómia

106


- a nyitott gazdaság egyensúlyát az IS-BP metszéspont határozza meg (a pénzpiac alkalmazkodik a helyzethez, azaz az LM egyenese addig mozog az IS-BP metszéspont felé, amíg kialakul a gazdaság egyensúlya, a három görbe egybeeső metszéspontja;; - a magára hagyott nyitott gazdaság kialakítja egyensúlyát, tehát a piaci automatizmus  hacsak nincs valamilyen külső hatás – biztosítja az áru-, a pénz- és a külpiaci egyensúlyt. Valójában a jegybank nem hagyhatja magára a gazdaságot, mert deficites nemzetközi fizetési mérleg esetén a pénzkínálat csökkenése – mint egy kvázi restriktív monetáris politikai lépés – a gazdaság teljesítményének csökkenését vonná maga után, míg szufficit esetén – mint fentebb már említettük – sterilizálnia kell a pénzfelesleget. Nézzük meg mindezek után a külpiacoknak a fiskális és a monetáris politikára gyakorolt hatását (Minden további ábránál a kiinduló helyzet az „A” pont.):

7.5.1.1. Fiskális politika A kormányzati vásárlások növelése révén az IS görbe kitolódik az IS' pozícióba, ekkor (egy zárt gazdaságban) a „B” állapotban állna be az egyensúly. Mivel az áru- és pénzpiac metszéspontja a BP görbe felett van, ez a fizetési mérleg többletét jelenti, ami implicit monetáris expanziót hordoz magában (a nemzetközi tartalékok növekednek).

7.5. ábra Fiskális politika rögzített árfolyamrendszerben

Ennek következtében az „alkalmazkodó” LM görbe addig tolódik jobbra, amíg a fizetési mérleg szufficites, azaz amíg a gazdaságunk nincs a „C” pontban. Tehát rögzített árfolyamrendszer esetén a fiskális politika hatékonyabb, mint

zárt gazdaság esetében, mint az a 7.5. ábrában látható.

7.5.1.2. Monetáris politika A monetáris politika viszont teljesen hatástalan. Mint az a 7.6. ábrán is látszik,a kezdeti „A” pontból való rövid távú kitérés után (LM>LM', „A”->”B”) a gazdaság fizetési mérlege deficites lesz. Ez pedig azt vonja magával, hogy a pénzmennyiség addig csökken, míg az egyensúly helyre nem áll; azaz a gazdaság az ideiglenes „B” pontból újra az „A” pontba ke- rül. Ez valójában a pénzmennyiség összetételének megváltozásával jár, hiszen a monetáris expanziót kormányzati kötvények visszavásárlásával 7.6. ábra Monetáris politika rögzített árfolyamrendszerben végezte a jegybank, a pénzmennyiség csökkenése pedig a nemzetközi tartalékok csökkenésén keresztül következett be, de az összes pénztömeg a kiinduló állapotban és a teljes alkalmazkodási ciklus végén meg fog egyezni.

7.5.1.3. Árfolyam-leértékelés Fix árfolyam esetén bár a monetáris politika teljesen hatástalan, a monetáris hatóság kezében van egy erős gazdasági „fegyver”, az árfolyam-leértékelés. A nemzetközi fizetési mérleg deficitjének csökkentése könnyen konfliktusba kerülhet a belső gazdasági célokkal. A deficit csökkenthető a jövedelem csökkentésével, restriktív fiskális politikával, vagy a kamatláb növelésével, restriktív monetáris politikával, de mindkettő a munkanélküliség növekedésével, a beruházások csökkenésével jár, ami recesszió felé tereli a gazdaságot. Az árfolyam-leértékelés Makroökonómia

107


ennél egy kevésbé fájdalmas módszer lehet. Nézzük meg ennek működési mechanizmusát a 7.7. ábra segítségével. Tegyük fel, hogy a gazdaságpolitika célja az Ycél jövedelem elérése (ne feledjük, hogy mindez kereslethiányos gazdaságra esetében kivitelezhető). A monetáris hatóság leértékeli a hazai valutát e0-ról e1-re. A BP(e0) elmozdul a BP(e1)-be. Ezzel az IS az export növekedése és az import csökkenése miatt az IS’-be megy. Ez nem elégséges a cél eléréséhez, ezért további fiskális politikai eszközök alkalmazásával a végcélt az IS”-nél éri el. Az IS-LM metszéspont a BP(e1) felett van, a fizetési mérleg szufficites, a beáramló többletvaluta generálta többlet pénzmennyiség az LM-t LM’-be tolja. A folyamat kamatláb csökkenéssel jár, ami 7.7. ábra Árfolyamleértékelés serkenti a beruházásokat, az expanzív fiskális politikának nem lesz kiszorító hatása, további feltétel még, hogy az import rugalmasan reagáljon az árfolyam változására. A valutaleértékelés nemcsak a jövedelmet növelte maximálisan, hanem csökkentette a kamatlábat is, ami viszont beruházás élénkítő hatást is hordoz magában. Fix árfolyam mellett a gazdaság aktív árfolyampolitikát igényel a növekedési célok megvalósítása érdekében.

7.5.2. A lebegtetett árfolyam esetei Ilyenkor annyi változás történik, hogy a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlytalanságainak hatására a valuta iránti kereslet-kínálat megváltozik, és szemben az eddigi esetekkel, amikor a jegybank interveniált az árfolyam fenntartása mellett, most az árfolyam fog megváltozni. Ez természetesen kihat a gazdaságpolitikák hatékonyságára is:

7.5.2.1. Fiskális politika 7.8. ábra Fiskális politika lebegtetett árfolyamrendszerben

Egy fiskális expanzió következtében való IS kitolódás miatt a gazdaság az „A” pontból a „B” pontba kerül (7.8. ábra), ahol fizetési mérleg többlete lesz, ami felhajtja a valuta iránti keresletet. Ez a valuta felértékelődéséhez vezet, ami egyrészt balra tolja a BP görbét a már korábban látott mechanizmuson keresztül, másrészt viszont az export csökkentése és az import növelése révén az IS' görbe is viszszatolódik az IS'' helyzetbe. Eredmény: lebegő árfolyam mellett egy gazdaságban a fiskális politika hatékonysága alacsonyabb, mint egy zárt gazdaságban (hiszen akkor a „B” pontban megállt volna a gazdaság).

7.5.2.2. Monetáris politika 7.9. ábra Monetáris politika fix árfolyamrendszerben

Ezzel szemben a monetáris politika hatékonysága fokozott lebegő árfolyam mellett, mint

Makroökonómia

108


azt a 7.9. ábra mutatja. Ekkor ugyanis az LM görbe kezdeti kitolódását a valuta leértékelődése követi, ami egyrészt a BP görbét jobbra tolja, másrészt az export növelésén és az import visszafogásán keresztül kitolja az IS görbét is az IS' helyzetbe. Az esetek vizsgálatának befejezéseként: Vegyük észre, hogy míg fix árfolyam esetén mind a két gazdaságpolitika kezében hatásos eszközrendszer van, flexibilis árfolyam-politikát alkalmazva csak a monetáris hatóság tudja hatásosan befolyásolni a gazdaság teljesítményét. Mint említettük, 1990 óta Magyarországon a monetáris hatóság csak a restrikciót, a gazdaság teljesítményének csökkentését ismeri. Bár a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, ehhez – úgy véljük – nem kell kommentár. __

Makroökonómia

109

Makroökonómia. Bánóczy János Margitay-Becht András

Recommend Documents