MAKÓI HÍREK A M A KÓ I Ö N KO R M Á N Y Z AT I N F O R M ÁC I Ó S H E T I L A P J A 2010. május 21.
XIII. évfolyam 20. szám
Makó város hírei
Pulitzeri tehetségeket keres idén is a makói önkormányzat Budapesten, a Magyar Újságírók Szövetsége székházában tartott sajtótájékoztatón hirdette meg Makó önkormányzata és az újságírószövetség az immár hagyományos sajtódíját. A május 12-i eseményen Makó polgármesterén és a MÚOSZ elnökén kívül részt vett Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára is. Pulitzer Szülővárosának Díját a középiskolás és a felsőoktatásban tanuló tollforgatók számára hirdeti meg a MÚOSZ és Makó városa, külön-külön. Mindkét kategóriában pályaműként már nyomtatásban vagy online médiumban megjelent újságcikkeket várunk. Idén először két, már megjelent alkotás esetén a pályázók küldhetnek egy eddig még nem publikált, a pályázatra készült dolgozatot is.
D
r. Buzás Péter polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, minden makói büszke azokra a személyiségekre, akik Makó kapcsán megemlíthetőek: ilyen Páger Antal, Galamb József, József Attila, de ilyen Pulitzer József is. A város célja a 2007-ben alapított díjjal kettős: egyfelől gondozni és felfedezni a diákság körében meglévő tehetséget, másrészt összekapcsolni a várost egy világhírű személyiséggel – hiszen a pályázat kapcsán egyre többekben világosodik meg, hogy Pulitzernek van köze Makó városához. A polgármester köszönetet mondott az OKM-nek is, hiszen a szaktárca anyagi és erkölcsi támogatása fontos, hogy a díj valóban különleges és emlékezetes legyen. Dr. Eötvös Pál, MÚOSZ-elnöke azt emelte ki, évről évre sok fiatal munkáját olvassák el a bizottság tagjai: minden esetben az eredetiséget és az íráskészséget keresik a dolgozatokban. Nagyrabecsülés illeti azt a várost, amely fiatalok és újságírók számára alapít díjat, úgy, hogy
közben tiszteleg egy idegenbe szakadt, tehetséges ember előtt – fogalmazott dr. Eötvös Pál. Az íráshoz önbizalom kell, és azok a tehetségek, akik az elmúlt években díjban részesültek, nagyszerű útravalót kaptak ezen önbizalom megszerzéséhez. Éppen ezért lesz majd néhány év múlva érdemes megnézni, hogyan sáfárkodtak ezzel az elismeréssel, hogyan álltak meg helyüket a pályán. Arató Gergely, az OKM államtitkára két fontos momentumot említett a díj kapcsán, amelyet a minisztérium a kezdetektől fogva támogat, a miniszter személyében pedig minden évben fővédnökként pártfogol. Az egyik az a valódi közösségi erő, amely megteremtette ezt az önkormányzati díjat, azok a lelkes pártoló makóiak, akik évről évre ünnepnapként élik meg a díjkiosztót, amikor neves médiaszemélyiségek tartanak előadást Makón. Arató Gergely kiemelte, ő maga is számos olyan eredeti gondolattal gazdago-
dott a pályaművek megismerése után, amely életének része lett. Ezért is fontos a szakmának is ez a díj, nemcsak Makónak: a közélet minőségét ugyanis a sajtó és a civil társadalom minősége is alapvetően meghatározza. Azzal, hogy Makó városa neves szakmai zsűri közreműködésével kiemeli és kitünteti a valóban tehetséges fiatalokat, nemcsak a város hírnevét öregbíti, de jó szolgáltatot tesz a hazai közéletnek, az országnak is. A pályázatot a makói Pulitzer József Emlékbizottság tagjai (elnök: Baló György) bírálják el.
A beküldési határidő: 2010. július 31. A pályázat teljes szövege, illetve további információk érhetőek el a www.muosz.hu, valamint a www.mako.hu honlapokon, illetve lapunk e számának 3. oldalán.
Fejlesztéseink a neten
Élőben közvetít a VTV
Az önkormányzati fejlesztéseket összefoglaló, www.mako.hu oldalról közvetlenül is elérhető internetes aloldalt indított a helyi önkormányzat, hogy minél szélesebb körű friss információt adjon az egyes beruházásokkal kapcsolatban.
A Makó és Térsége Víziközmű Társulat Küldöttgyűlése május 19-én 15 órakor tartja soron következő ülését a makói Polgármesteri Hivatal I. emeleti nagytermében. A küldöttgyűlés nyilvános. A Városi Televízió – a makói képviselő-testületi ülésekhez hasonlóan – élőben közvetíti a küldöttgyűlésen történteteket, ahonnan a legközvetlenebbül lehet információkat szerezni a szennyvízcsatornázási projektünk jelenlegi állásáról. Nézze ön is!
A
www.fejlesztes.mako.hu internet címre kattintva olyan tartalmak érhetőek el, mint a buszpályaudvar építésével kapcsolatos menetrend és forgalmi változások, élő kameraképen megnézhetjük hogyan épül az új fürdő. A 2007–13-as uniós fejlesztési időszak ne-
gyedik évében Makó önkormányzatának számos már lezárult, folyamatban lévő és jelenleg elbírálásra váró pályázata van. Több mint hatvan, megvalósításának különböző szakaszában lévő pályázat kivitelezésén dolgozik párhuzamosan ezekben a napokban is az önkormányzat.
2
MAKÓI HÍREK
2010. május 21.
Makó város hírei
A Makói Városi Televízió műsora Szokásos rovatunkban a Makói Városi Televízió jövő heti (május 24–28.) műsorát adjuk közre, abban bízva, egyre többen választják esténként a Városi Televízió adását. Hétfő Pünkösd – adásszünet Kedd 18:00 Műsorajánló 18:05 Híradó, 18:15 Közbizonsági Percek 18:20 Összefoglaló a Magyar Majorette Országos Bajnokságról 19:50 Híradó 19:55 Közbizonsági Percek Szerda 09:00 Élő közvetítés Makó Város Önkormányzatának Testületi Üléséről 17:30 testületi ülés, ismétlés Csütörtök 18:00 Műsorajánló 18:05 Híradó 18:15 Közbizonsági Percek 18:20 Készülünk a Grillfesztiválra! 18:45 20 éves a MakóVTV 19:50 Híradó 19:55 Közbizonsági Percek Péntek 18:00 Műsorajánló 18:05 Közbizonsági Percek 18:10 Társalgó (510-078) 19:40 Közbizonsági Percek 19:45 Heti Hírösszefoglaló
Buborékfürdő Látogassanak el május 30-án, gyereknap alkalmából a makói gyógyfürdőbe, ahol 10 órától számos izgalmas program vár. Az első száz vendég buborékfújót kap.
Ártalmatlanok, és értünk dolgoznak Májusban, júniusban kedvező az időjárás a méhek számára a természetes szaporulathoz. Éppen ezért jelenhetnek meg a szokottnál feltűnőbb számban méhek a kertekben, a házak körül. Fontos tudni, hogy hazánkban csakis békés, az embert nem veszélyeztető méhek élnek – egészen addig, amíg az ember okot nem ad a támadásra. Befogásukat minden esetben bízza Ön is szakemberre! Ugyancsak érdemes most tenni a darazsak ellen – hogy később számos kellemetlenségtől megóvjuk terményeinket, otthonunkat. A méhek a gazdálkodó ember segítőtársai, hiszen szinte az egyetlen rovarfaj immár, amely a növények szaporításban közreműködik immár – hiszen a többi, hasonló munkát végző faj más szempontból kártevő, ezért kiirtottuk a haszonnövények közeléből. Tavasszal, nyár elején előfordulhat, hogy egy-egy méhraj megszökik, és megjelenik valakinek a kertjében, udvarában. Általában ezek a méhrajok néhány nap múlva önként távoznak, amen�nyiben nem háborgatjuk őket, kitérünk a méhek útjából. Ha mégsem távoznának önként, akkor érdemes szakembert hívni. Ebben segít az önkormányzat is: a polgármesteri hivatal hatósági osztályán tudnak az érdeklődőknek elérhetőséget biztosítani méhészekhez. Ugyancsak fontos, hogy még most készüljünk fel a darazsak szaporulata ellen: darázsirtó szerekkel most még könnyen megakadályozható, hogy elszaporodjanak. Itt is fontos, hogy amen�nyiben már sokan vannak udvarunkon, kertünkben, irtásuk érdekében mindig forduljunk szakemberhez.
Bölcsődei beiratás Az Egyesített Népjóléti Intézmény (ENI) tájékoztatja a szülőket, hogy az általa működtetett bölcsődékbe május 31–június 1-je között lehet beiratni azokat a bölcsődés korú gyerekeket, akik szeptembertől igénybe kívánják venni a bölcsődei ellátást. A beiratás a belvárosi bölcsődében (Kálvin tér 6.) lesz 8–16 óra között. A beiratáshoz szükséges mindkét szülő munkáltatói igazolása és a gyermek lakcímkártyája.
Rossz időben is sokan látták az Expot Jól sikerült rendezvénysorozatot tudhatunk magunk mögött a 2010-es, immár a IX. Makó Expo lezárásával.
A
pénteki Nemzetközi Vidékfejlesztési Konferenciát követően, amely kiemelten kezelte a LEADER-program és a helyi fejlesztés kérdéseit, szombat délelőtt 11 órakor Mágori Józsefné országgyűlési képviselő, dr. Buzás Péter Makó polgármestere, Németh Zoltán, a Csongrád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara titkára és Tóth István, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének elnöke nyitotta meg a kétnapos rendezvénysorozatot. Ez alkalommal egy különdíj átadása, valamint köszönetnyilvánítás is történt, amely sorrendben Bálint Mártát és Rozsnyai Évát illetett. Az időjárás sajnos nem kedvezett a szabadtéri programoknak, de a gondos szervezés azonnali megoldásában az Erdei János Sportcsarnok épületében – ahol egyébként a kiállítók is voltak – azonnal helyet kaptak a tánc-, az ének- és egyéb produkciók, így gond nélkül bonyolódott le minden program. Számos külföldi delegáció és kiállító is megtisztelte a Konferenciát és az Expót. Diplomáciai találkozó is volt vasárnap, egy asztalhoz ült Hanuk Alici, Nazili város polgármesterének vezetésével a török országból érkező delegáció és dr. Buzás Péter polgármester. Ezzel a gesztussal is folytatódik a jó külföldi kapcsolatok rendszerének felépítése. A programokat számos látogató tekintette meg, amely minden reményünk szerint ismét célt talált, és sikerült a helyi gazdaság, kultúra egyébként sem eseménytelen életét még jobban felpezsdíteni.
Álláslehetőség Makó város jegyzője agrármérnök végzettséggel és közigazgatási versenyvizsgával rendelkező vagyongazdálkodási előadó, valamint belső ellenőr munkakör betöltésére ír ki pályázatot. A pályázati felhívás a www.mako.hu és a www.kszk.gov.hu honlapon olvasható.
2010. május 21.
MAKÓI HÍREK
Makó város hírei „A hír szent, a vélemény szabad”
Pulitzer Szülővárosának Díja Szinte mindenki hallott már Joseph Pulitzerről, akit szerte a világon a modern újságírás megalapítójaként tartanak számon. Laptulajdonosként ő támogatta például a ma New York jelképének számító Szabadság-szobor felállítását. A róla elnevezett díj máig az újságírói szakma legmagasabb elismerése. Bizonyára sokan hallhattak Makóról is, erről a Maros-parti kisvárosról, ahol Európa talán legjobb minőségű hagymája terem. Azt azonban kevesen tudják, hogy Joseph Pulitzer – akkor még Pulitzer József néven – 163 évvel ezelőtt, 1847. április 10-én Makón született. Noha a város közössége máig büszke egykor elszármazott nagy fiára, talán a kelleténél kevesebb figyelem esik Pulitzer magyar, s makói gyökereire. Ezen szeretne változtatni Makó Város Önkormányzata, amely a Pulitzer Szülővárosának Díja újságírói pályázat meghirdetésével kíván tisztelegni a világhírű újságíró emléke előtt.
A pályázat célja A Magyar Újságírók Szövetsége és Makó város Önkormányzata mint kiíróknak a célja, hogy méltó emléket állítson a makói születésű sajtómágnásnak, Pulitzer Józsefnek, valamint, hogy segítse és támogassa a fiatal, pályakezdő tollforgatókat, felhívja a figyelmet az újságírás mint közéleti tevékenység fontosságára, az (online) nyilvánosság erejére. A pályázaton bármelyik iskolatípus tanulói pályázhatnak, az alsó korhatár 14, a felső 25 év. A pályadíj az OKM által felajánlott bruttó 500 000 forint kategóriánként, valamint Makó város díja, egy-egy zsűrizett, sorszámozott Pulitzer szobor, amely Kiss Jenő szobrászművész alkotása. Beküldési határidő: 2010. július 31. A következő kategóriákban lehet indulni:
1. Pulitzer Szülővárosának Díja – középiskolások kategóriája A díjra 14–18 év közötti diákújságírók pályázhatnak bármilyen időszaki kiadványban (iskolai, kerületi, települési, megyei, országos vagy online újság) már megjelent publicisztikai (a sajtóműfajok közé besorolható) írással. Az interjú és a riport műfaját, valamint a valódi tényeken alapuló írásokat előnyben részesítjük a fiktív írásokkal szemben. Egy cikk terjedelme nem haladhatja meg az 5000 karaktert (szóközökkel együtt). Egy pályázó összesen három pályaművel nevezhet akképpen, hogy két, már megjelent írás nevezése esetén beküldhet egy nyomtatásban (vagy online) még meg nem jelent, kimondottan e pályázatra szánt munkát.
2. Pulitzer Szülővárosának Díja – főiskolások, egyetemisták kategóriája A címre 18. életévüket betöltött, de 25 évnél fiatalabb újságírók pályázhatnak bármilyen, már előzőleg időszaki (akár online is) kiadványban megjelent publicisztikai írással. A valódi tényeken alapuló írások közül a riportot, valamint a véleményműfajokba tartozó írásokat előnyben részesítjük. A cikkek terjedelme nem haladhatja meg az 5000 karaktert (szóközökkel együtt). Egy pá-
3
lyázó összesen három pályaművel nevezhet akképpen, hogy két, már megjelent írás nevezése esetén beküldhet egy nyomtatásban (vagy online) még meg nem jelent, kimondottan e pályázatra szánt munkát.
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok • •
• •
A pályamű A/4-es papíron nyomtatott változata lefűzve (online esetén is). A pályamű elektronikusan is feldolgozható változata CD-n, vagy elektronikus levél csatolmányaként (txt, rtf, doc, pdf kiterjesztésű állomány, valamint kísérő fotók JPG, vagy TIFF formátumban) A pályaművet megjelentő lap azon példányát, amelyben a pályamű szerepel (másolat, illetve a webcím is elegendő) A pályaművet közlő lap aktuális példányát, ha ez lehetséges.
A pályázat beadásával, kihirdetésével kapcsolatos tudnivalók A formailag nem megfelelő és hiányos pályázatok érdemi elbírálás nélkül a pályázati eljárásból kizárásra kerülnek. A pályázatokat postán ajánlott küldeményként, illetve e-mailben a következő címre kell eljuttatni: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22.
[email protected] A pályázat beküldési határideje: 2010. július 31. A pályázat határidőben benyújtottnak minősül, ha azt a határidő utolsó napján postára adták. A határidőn túl postára adott pályázat érvénytelen, azaz érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerül a pályázati eljárásból. Elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe. A pályázatok elbírálásáról a Pulitzer József Emlékbizottság 2010. októberéig dönt. A nyertes pályázók listáját az ünnepélyes díjátadó ünnepség után az önkormányzat a www.mako.hu honlapon is közzéteszi. A pályázati döntéssel kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye. A pályázatról további információval: hétköznap 8 órától 16-óráig a 20/2195142-es telefonszámon (Sarnyai Tibor), és a
[email protected] elektronikus címen szolgálunk. Makó, 2010. április 10.
Makó Város Önkormányzata – MÚOSZ
Szorítsunk Makóért! A Magyar Urbanisztikai Társaság 1968 óta Hild János-díjjal ismeri el a településfejlesztésben, illetve a településrendezésben kiemelkedő eredményt elérő települések, illetve személyek munkáját. Makó idén pályázott e díjra, amelynek eredményehirdetése csütörtökön lesz. Bízunk benne, hogy jó eredményt érhetünk el.
4
MAKÓI HÍREK
2010. május 21.
Makó város hírei
Országos Diákolimpia: mezei futás eredmények Gödöllőn rendezték meg áprilisban az országos mezei futó diákolimpiát, ahol remekül szerepelt a Makói Általános Iskola IV. korcsoportos fiú csapata, ismét öregbítve az iskola és a város hírnevét. A 4. helyezést 35 csapat közül vívták ki fiaink, ahol a mezőny 219 fővel rajtolt el. Közöttük több középiskola is szerepelt csapataival, hiszen a 95-ös korosztály még vis�szaversenyezhet. A szakadó eső sem akadályozhatta meg a fiúkat a remek teljesítmény elérésére. Ez nagy összefogást, akaraterőt és kiváló taktikát igényelt. Gratulálunk a fiúknak és felkészítő tanáraiknak! A csapat tagjai: Palotás Patrik, Fülöp Márk, Varga Ákos, Solymosi Attila, Molnár László tanulók Felkészítő tanárok: Vezsenyi László, Czirbus Gábor, Baloghné Toma Éva
Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, a Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai Kar, a Bolyai János Matematikai Társulat, és a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium matematika munkaközössége segítségével, a 2009/2010-es tanévben is megrendezte Magyarországon, a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyt. Ezen a versenyen mindenki részt vehet, a könnyebb és nehezebb feladatok együtt mindenki számára sikerélményt biztosítanak. A verseny elsődleges célja, hogy népszerűsítsük a matematikát. Legyen a verseny időtartama a matematika ünnepe
szerte Európában! A verseny célja: A matematika népszerűsítése, megszerettetése, sikerélmény biztosítása. Tehetségek kiválasztása. Magyarország bekapcsolása egy egységes európai versenybe. A Makói Általános Iskola tanulói évek óta részt vesznek ezen a versenyen. Ebben a tanévben 174 tanuló mérette meg magát 2010. március 18-án 10 órakor. Következő tanulóink kerültek a megye legjobbjai közé, 2. osztály: 5. Csiky Gergő 2.m, 9. Galgóczki Zoltán 2.m, 9. Tilimpás Laura 2.m. felkészítő tanár: Vörösné Hős Erika. 3. osztály: 3. Marshall Tamás 3.m, 7. Pipis Panna 3.m, felkészítő tanár: Ratkainé Molnár Zsuzsanna. 4. osztály: 4. Szécsényi Nándor 4.m, 7. Párizs Fanni 4.m, felkészítő tanár: Lakatos Gyuláné. 5. osztály: 8. Farkas Péter 5.m, 10. Gera Dóra 5.m, felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó. 6. osztály: 5. Pipis Bence 6.m, felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó 7. osztály: 4. Sarkadi Réka 7.m, 8. Gera Nándor 7.m, 10. Szirbik Bence 7.m, felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó. 8. osztály: 2. Katona Adrienn 8.m, 8. Borsos Tamás 8.m, 9. Kieta Bettina 8.m, felkészítő tanár: Magony Istvánné. Ők mindannyian a Kálvin Tagintézmény tanulói.
Kalmár László Országos Matematikai Verseny Ezt a versenyt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szövetségi Irodája és a TIT Pest Megyei Egyesülete hirdette meg az általános iskolák 3–8. osztályos tanulói, illetve a velük azonos korú 8 és 6 osztályos gimnáziumok
diákjai számára. A verseny szervezője Csongrád megyében a Koch Sándor Csongrád Megyei TIT. A versenyt a Csongrád Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatja. A versenydolgozatokat a benevezett városi és városkörnyéki tanulók 2010. március 20-án a Bajza épületben írták. A Makói Általános Iskola tanulói közül 25 tanuló versenyzett. A legjobb megyei eredményt elért tanulóink, 3. osztály: 7. Marshall Tamás 3.m, 9. Pipis Panna 3.m, felkészítő tanár: Ratkainé Molnár Zsuzsanna. 6. osztály: 7. Pipis Bence 6.m, felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó 7. osztály: 3. Szirbik Bence 7.m, felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó 8. osztály: 6. Katona Adrienn 8.m, 10. Dobsa Brigitta 8.m, 10. Tóth Gábor 8.m, felkészítő tanár: Magony Istvánné. Szirbik Bence dolgozatát országos elbírálásra továbbították. Ők mindannyian a Kálvin Tagintézmény tanulói.
Curie Matematika Emlékverseny Az V. Curie Matematika Emlékverseny országos döntőjét április közepén Szolnokon rendezték meg. Ezen a döntőn a többfordulós verseny után az ország legjobbjai mérték össze tudásukat, ezért az eredmények között nagyon kis különbségek voltak. Mindenki igyekezett maximálisan teljesíteni. A Makói Általános Iskola Kálvin Tagintézményéből a nyolcadikosok mezőnyében V. helyezést ért el 95 %-os teljesítménnyel Katona Adrienn 8. m osztályos tanuló, aki mindösszesen 4%-kal maradt el az első helyezettől. Felkészítő: Magony Istvánné.
Igyunk vizet! Az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) táplálkozásegészségügyi vizsgálatai alapján az általános iskoláskorú gyerekek több mint 40 százaléka naponta többször is fogyaszt szénsavas, cukros üdítőt, energiaitalt, és ez jelentős mértékben hozzájárul a rohamosan növekvő gyerekkori elhízáshoz. A rémisztő eredmények, illetve a nemzetközi gyakorlatban már megtalálható programok adták az ötletet, hogy az OÉTI egy vízfogyasztást népszerűsítő akciót indítson el. A HAPPY program hamar népszerűvé vált az iskolák és tanulóik körében, bevonva a szülőket is. A program célja a résztvevő gyermekek folyadékfogyasztási szokásának felmérése, ezzel kapcsolatos ismereteik bővítése, valamint vízfogyasztási szokásaik kedvező befolyásolása. A HAPPY hétre a Makói Általános Iskola 23 osztálya – több mint 500 tanulóval – nevezett be a Kertvárosi és a Kálvin Tagintézményekből. A vízfogyasztás népszerűsítését az OÉTI dietetikusai által elkészített és tanórák keretében játékos formában előadott oktatási anyagok, feladatlapok, a szüleiknek és a gyermeknek eljuttatott írásos szóróanyagok, valamint az épületekben elhelyezett ballonos víz szolgálja. A program során a gyermekek kérdőívet töltenek ki folyadékfogyasztási ismereteikre, szokásukra, a folyadék mennyiségére és minőségére vonatkozóan, ill. ez hogyan, miben változott meg az akció végeztével. Ezzel a programmal szeretnék felhívni a pedagógusok a figyelmet a vízfogyasztás fontosságára, egészségünk megőrzése érdekében.
2010. május 21.
MAKÓI HÍREK
Makó város hírei
Makói vállalkozók, figyelem!
A szennyvízprojekthez kötődő beszerzések
Mint arról már hírt adtunk lapunkban, elkezdődött a térségi szennyvízcsatornázás. A beruházáshoz kapcsolódó összesen hét közbeszerzési tenderkiírásból a Társulás áprilisi döntésével hármat elindíthatott. Az Európa Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványában ebből két ajánlati felhívás jelent meg, az ajánlatkérő mindkét esetben az Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására (Makó, Széchenyi tér 22.). Az egyik felhívás tárgya: „Technikai segítségnyújtás biztosítása a Projekt Menedzsment Szervezet számára Makó város és térsége szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása projekt megvalósítása céljából”, míg a másiké: „A Mérnök (FIDIC) feladatainak ellátása és műszaki ellenőrzés biztosítása a Makó város és térsége szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása projekt megvalósítása céljából”. A teljesítés helye mindkét esetben: Makó, Kiszombor, Maroslele, Földeák, Apátfalva és Magyarcsanád települések. A szerződés időtartama: 37, illetve 36 hónap. Ajánlati határidő: 2010. június 21., hétfő 9 óra, a második felhívásnál ugyanezen nap 10 óra. A dokumentáció benyújtása díjköteles. A felhívási dokumentációt az ár átutalását igazoló banki bizonylat bemutatásával lehet személyesen, munkanapokon 8–12 óra között (az ajánlati határidő lejártának napján az elsőnél 9 óráig, a másodiknál 10 óráig) beadni. Mindkét ajánlatnál az ajánlati biztosíték megfizetése feltétel, melyet igazolni szükséges az ajánlat benyújtásakor. Az ajánlatokat írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlati határidő lejártáig. A dokumentáció leadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda 6900 Makó, Széchenyi tér 22., szárnyépület I. emelet 206. szoba. A részletes pályázati felhívás megtalálható a http://www.mako.hu/hu/palyazatok honlapon, illetve a Vagyongazdálkodási és Beszerzési Irodától bővebb felvilágosítás kérhető a 06-62/511-800-as telefonszámon vagy a
[email protected] elérhetőségen.
Meghívó Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. május 26-án (szerdán) 9.00 órakor ülést tart. Az ülés helye: a Városháza I. emeleti nagyterme. A képviselő-testületi ülésre meghívom. A képviselő-testületi ülés nyilvános.
Napirend 1. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester 2. B eszámoló a Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységről Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester 3. F őépítész tájékoztatója a rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól Előadó: Novák István DLA városi főépítész 4. Előterjesztések, rendelettervezetek 5. Interpellációk, kérdések 6. Zárt ülési előterjesztések 7. Egyebek Makó, 2010. május 14.
Feliratos mellény, bordó kerékpár
Önkormányzati postaszolgálat kézbesíti lapunkat is Makó Város Önkormányzata ebben az évben közmunkásokkal látja el a rendszeres postázási feladatokat. Ez a takarékossági elvre épülő, néhány hete a leveleknél már működő megoldás azt jelenti, hogy Makó város belterületén a sima és regisztrált küldeményeket, valamint hetilapunkat „Makó Város Önkormányzat Postaszolgálat” felirattal ellátott mellényt viselő munkások kézbesítik.
A
megoldás az előzetes számítások szerint több mint 9 millió forintos megtakarítást eredményez évente. A helyhatóság kézbesítői bordó kerékpárokkal róják majd a város utcáit. A sima leveleket levélszekrény útján kézbesítik, míg a tértivevénnyel ellátott küldemények esetén csak a címzettnek
5
vagy meghatalmazottjának – személyazonosság igazolása mellett, aláírás ellenében – adják át a küldeményt. A kézbesítők – amennyiben azt a küldemény címzettje kéri – kötelesek igazolni magukat meghatalmazásuk felmutatásával. Kérjük, a következő hetekben, amíg nem véglegesül a kézbesítési rendszer, figyel-
Dr. Buzás Péter polgármester
jék, hogy megkapják-e lapunkat és ha nem érkezik meg postaládájukba, akkor azt pontos címükkel együtt jelezzék az önkormányzat ingyenesen hívható zöld telefonszámán (06-80-820-039.)
Pünkösdi változás A Bio-Pannónia Kft. lapunkon keresztül értesíti önöket, hogy a 110–120 literes kukák, a 240 l-es kukák, valamint a tömblakások 1,1 m3-es konténereinek ürítése május 24. (hétfő) helyett május 22-én (szombaton) lesz. A közületi 1,1 m3-es konténerek ürítése május 24-e (hétfő) helyett május 25-én (kedden) lesz. Kérjük, szíveskedjenek a gyűjtőedényzetet 6 órára kihelyezni.
6
MAKÓI HÍREK
2010. május 21.
Makó város hírei
Diákolimpia Országos Döntő: siker! A Makói Általános Iskola tanulói, két fordulóban vívták ki a jogot arra, hogy részt vehessenek az Aerobic Országos Diákolimpia döntőjén, amit április 18-án rendeztek Békésen. A lányok eredményei: Challange UP 4: 3. hely: Boros Boglárka, Dénes Dominika, Hacker Zsófi, Kazi Cintia, Erdei Virág, Farkas Eszter. UP4 trió: 2. hely: Balogh Molli, Prágai Maja. UP3 trió: 3. hely: Kiss Blanka, Bódi Brigitta, Hajrán Amanda. UP2 Challange: 6. hely: Baráth Adrienn, Oláh Gréta, Gulácsi Boglárka, Horváth Henrietta, Dénes Dorka, Frankó Melinda. Felkészítő tanár: Uracsné Pósa Mónika
Versmondók sikere Szentesen a Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont az 1–4. osztályos tanulók megyei versmondó versenyének. A megye minden városából, községéből érkeztek kisdiákok a megmérettetésre. A versenyen két kategóriában több mint 50 versmondó mutatkozott be. Badó András a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 4. t osztályos tanulója a IV. helyezést hozta el városunknak. Felkészítő nevelője: Majóné Csapó Erzsébet. Mindkettőjüknek gratulálunk!
Helyesen, szépen A megye legjobb 2–4. osztályos helyesírói április 24-én, Mórahalmon, a Móra Ferenc Általános Művelődési Központban mérhették össze tudásukat. A versenyen kategóriánként 23-23 tanuló versenyzett. A feladatlapok kitöltése mellett másolással, tollbamondással bizonyíthatták a kisdiákok, milyen a helyesírási készségük, mennyire ismerik a magyar helyesírás szabályait.
A kísérő pedagógusok szavazással dönthették el, hogy melyik évfolyamon, ki nyerheti meg az Arany toll-díjat. Ez a jutalmazás a legszebben író tanulóknak járt. Az igen nehéz, alapos felkészültséget és tudást igénylő feladatlapokat a versenyzők nagyon ügyesen töltötték ki. A szoros küzdelmet mi sem bizonyítja jobban, minthogy a rangsorolásnál 1-2 pontnyi különbségek születtek. Makó város és térsége nagyon szép eredményeket hozott el! I. helyezés: Németh Kira 4.z Makói Ált. Iskola (Bartók épület), felkészítő nevelő: dr. Dánné Varga Julianna, V. helyezés: Madránszki Bence 2.m Makói Ált. Iskola (Kálvin épület), felkészítő nevelő: Bartáné Szabó Mónika, VIII. helyezés: Molnár Nóra 3.t Makói Ált. Iskola (Kertvárosi épület), felkészítő nevelő: Kónyáné Miklós Erzsébet, X. helyezés: Tóth Viktória 3.m Makói Ált. Isk. (Kálvin épület), felkészítő nevelő: Kádasi Tímea, XII. helyezés: Oláh Odett Tamara 3.osztály Általános Iskola Földeák, felkészítő nevelő: Kecskeméti Tamásné, XVI. helyezés: Károlyi Laura 2. m Makói Ált. Isk. (Kálvin épület), felkészítő nevelő: Bartáné Szabó Mónika, XVII. helyezés: Szécsényi Nándor 4. m Makói Ált. Isk. (Kálvin épület), felkészítő nevelő: Szécsényiné Kovács Enikő, XIX.. helyezés Szűcs Eszter 4. m Makói Ált. Isk. (Kálvin épület), felkészítő nevelő: Szécsényiné Kovács Enikő. Az Arany toll-díjat a földeáki általános iskola 3. osztályos tanulója, Oláh Odett Tamara nyerte el. Felkészítő nevelője: Kecskeméti Tamásné. Gratulálunk a szép eredményekhez!
Második mozaik A MOZAIK Kiadó által szervezett országos internetes matematikaverseny öt fordulóján legeredményesebben szerepelt tanulókat hívták meg a dön-
tőre, melyet 2010. április 17-én tartottak. Ezen a versenyen a Makói Általános Iskola Kálvin épületéből a 7-8.-osztályos tanulók mezőnyében országos II. helyezést ért el Katona Adrienn 8. m osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Magony Istvánné.
Városi és Térségi Matematika Verseny A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is a Makói Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményében került megrendezésre április 21-én a 2. és 3. osztályos városi és térségi matematika verseny. A kis matematikusok lelkesedése ebben a tanévben sem csökkent, hiszen a két évfolyamon 72 tanuló nevezett erre az igen nehéz és sokrétű felkészülést igénylő versenyre. A megyei versenyeken mindkét évfolyamon a Makói Általános Iskola tanulói képviselik majd városunkat, mivel dicséretes teljesítményükkel kivívták a továbbjutás lehetőségét. Eredményükhöz gratulálunk, és további sikereket kívánunk! Helyezések, 2. osztály: 1. hely: Galgóczki Zoltán 2. m, 2. hely: Börcsök Polli 2. m, 3. hely: Madránszki Bence 2. m, 4. hely: Tilimpás Laura 2. m, Felkészítő nevelőjük: Vörösné Hős Erika. 3. osztály: 1. hely: Marshall Tamás Gábor 3.m Felkészítő nevelő: Ratkainé Molnár Zsuzsanna, Pipis Panna 3.m Felkészítő nevelő: Ratkainé Molnár Zsuzsanna, 2. hely Marsi Tamás 3.m Felkészítő nevelő: Ratkainé Molnár Zsuzsanna, Vajka Vivien 3.e Felkészítő nevelő: Dr Kocsubéné Bökfi Éva, Varga Bálint 3.t Felkészítő nevelő. Dr Tamásné R Nagy Klára.
Ismét balett siker Véget ért a balett tanszak számára a versenyidőszak, a fiatalok pedig bizonyítottak ebben a tanévben is, márciusban Szegeden Moderntánc találkozón vettek részt.
A hatodik évfolyam: Bódi Nikolett, Farkas Enikő, Gazdag Csilla, Gazdag Petra, Naár Írisz Barbara, Nagy Abigél, Rédai Nikolett, Szabó Boglárka, Szabó Réka alkotta csapat a Virágkeringő koreográfiát adta elő. A nyolcadik évfolyam: Dobsa Brigitta, Gergely Gréta, Németh Blanka, Rédai Réka, Sarkadi Réka Spanyol táncot táncolt. A találkozó legsikeresebb produkcióit meghívták a Kisszínházban tartott gálára. A gálán a 6. évfolyamos növendékek klas�szikus balett kategóriában megyei első helyezést és a közönség részéről hatalmas sikert értek el. Ugyancsak a Makói Általános Iskola balettosai a XIX. Országos Junior Táncművészeti Fesztiválon, Budapesten a Stefánia Palotában is megmérettettek. A 6. évfolyam VIRÁGKERINGŐ produkciója klasszikus balett kategóriában országos első helyezést, míg a SPANYOLTÁNC klasszikus balett kategóriában országos harmadik helyezést ért el. Tanáruk Varga József Nívó-díjas balett művész.
„Kul-Túra Élmény” Az OKM Támogatáskezelő Igazgatósága pályázatot hirdetett „KUL-Túra Élmény” címmel oktatási intézmények részére. A Makói Általános Iskola pályázott és nyert, így ős�szel 91 tanuló, most tavasszal pedig 120 tanuló vehetett részt a programokon. Ópusztaszeren az Emlékparkban jártak. Itt egy üveg járólapokból kialakított ösvény vezetett a terepasztal felett, így közelebb kerülhettek magához a festményhez is. Úgy érezhették, mintha a panorámaképbe, ezáltal a honfoglalás korába „sétálhattak” volna be. A Körkép megtekintése után bebarangolták a Park nevezetességeit. Ez után Szegeden jártak. Fáradtan és élményekben gazdagon értek haza Makóra Köszönik ezt a felejthetetlen élményt!
2010. május 21.
MAKÓI HÍREK
Makó város hírei
Megértést, türelmet kérünk
7
Kényelmetlenség
Kezdődik 43-as főút makói szakaszának felújítása
a fürdő környékén
Burkolat-felújításokba kezd a Magyar Közút Nonprofit Kft. nettó 30 millió forint értékben a 43as főút makói belterületi szakaszán, összesen négy helyszínen. A felújítás idején a főút kétirányú forgalmát egy forgalmi sávon napközben jelzőőrös, este jelzőlámpás irányítás mellett biztosítják.
A fürdőrekonstrukció során megkezdődik az anyagszállítás (alapanyagok, betongyártáshoz szükséges összetevők) és a törmelék elszállítása. Ez a munkafázis zajosabbak, mint az eddigiek és forgalmi szempontból is nagyobb akadályt jelentenek. Kérjük ez idő alatt is a környéken élők türelmét, megértését!
Az Aradi utcai vasúti átjárójánál láttak munkához május 14-én (pénteken), majd május 17-én (hétfőn) a Lonovics sugárút - Szegedi utca - Árpád utca kereszteződésénél kezdtek el dolgozni. A burkolatfelújítás során teljesen lezárják Lonovics sugárút és az Árpád utca főútba torkoló szakaszát, ezért ezen a két utcán nem lehet majd felhajtani a főútra, és a főútról sem lehet lekanyarodni a sugárút és az Árpád utca felé. A munkálatok befejezési határideje e két helyszínen: május 21. Május 20-án a Szegedi utca - Kálvin utca - Szent János tér (Hagyma-szobor körforgalma), valamint az Aradi utca - Nyizsnyai utca kereszteződésénél (gyalogos átkelő környéke) látnak munkához. Az alapcserés burkolatjavítások miatt teljes lezárás lesz a Szegedi utcai körforgalom két ágán (Kálvin utca - Szent János tér), valamint a Nyizsnyai utcai lehajtón. A munkálatok ideje alatt ezeken a szakaszokon sem lehet majd felhajtani a főútra, illetve lekanyarodni arról. A munkálatok ezeken a helyszíneken 2010. május 28-ig érnek véget. A felújítás befejezéséig a közlekedők megértését, türelmét kérjük!
Forgalmi változások
A Hold utcán, a parkoló előkészítő építési munkálatai miatt a Átmeneti kellemetlenséget, kényelmetlenséget okoz most a Csanád vezér tér közvetlen kö- forgalmi rend megváltozott. Az zelében zajló építkezés. Nem a buszpályaudvar átépítése csak az egyetlen munka, amely folyik. utca ideiglenesen egyirányú lett A makói buszpályaudvar és a fürdő átépítési munkálatai már elkezdődtek, hamarosan indul a a Lonovics sugárút felől a Kálvin belváros megújítására vonatkozó projekt is. Ennek keretében megújul a Hollósy Kornélia utcán utca irányába. található volt Mező Imre Kollégium, emellett új járdák, utak, terek épülnek. Ez az egyszerre zajló A megváltozott forgalmi építkezési hullám bizonyos fokú kellemetlenséget, lemondást jelent, ugyanakkor azt is fontos megérteni, hogy mindez értünk, egy szebb Makóért történik. Az építkezések befejeztével olyan rend előreláthatólag a parkoló épületek, terek, utcák vesznek körül bennünket, amelyek kárpótolnak majd minden mostani kel- építésének idejéig tart. Emellett, ettől függetlenül, a lemetlenségért. A város napi életének, a forgalom útjának biztosítása a szakemberek számára is nagy feladat, akik több alternatívát dolgoztak ki, ezek kiértékelésével és a szempontok sokrétű Lehel utca Barcsay–Hollósi K. utcák közötti szakasza egyirámérlegelésével alakították ki az átmeneti közlekedési rendet. A város ez év őszéig számít arra a segítségre és megértésre, amelyet a városban élők tanúsíta- nyú lesz lakossági kezdeményenak. A beruházás ősszel befejeződik, akkor megszűnik a buszok ideiglenes parkolása, cserébe zésre. Behajtani a Barcsay utca pedig egy új, valóban modern és színvonalas pályaudvarral gazdagodik a Csanád vezér tér. felől lehetséges.
Megújul a buszpályaudvar
A Városnapon eldőlt, kik az év sportolói A Makó Város Önkormányzata és a Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. által meghirdetett, az Év sportolója választás eredményét a Városnapon, május 9-én, a hagyományos sportgálán ismerhettük meg, ekkor adta át a város polgármestere a szakmai kuratórium által kiválasztott sportolóknak. A szakmai zsűri (Molnár László sport tanácsnok, Márton Imre települési képviselő, Balázs Tibor MSVSE ügyvezető elnöke, Makó Város Sportjáért kitüntetett, Sziebig Mária Makói Úszó Klub elnöke, Bárdossy András Makó Város Sportjáért kitüntetett, Jéger Szabolcs a Makó Városi TV Kft. munkatársa és Kovács Gábor oktatási és sportreferens) által választottak, az Év sportolója 2009.: Debreceni Gábor (testépítő) és Joseph Martial Ngalle (labdarúgó, Makói Futball Club). Az Év ifjúsági sportolója 2009.: Makó Evelyn (kick-box, Makó BUDO Klub) és Gruber Kornél (búvárúszás, Makói Úszó Klub). Az Év csapata 2009.: Makói Spartacus Vasas Sportegyesület NB I-es sakk csapata. Az Év edzője 2009.: Gazdag Károly (Makói Spartacus Vasas Sportegyesület asztalitenisz szakosztály). Gratulálunk nekik! Makói Úszó Klub sikerei A makói úszók Baján versenyeztek, ahol két versenyzőnknek sikerült érmet szereznie: Varga Réka 50m hátúszásban második, Gruber Kornél 100m gyorsúszásban első, 100m hátúszásban második helyezett lett. További eredmények: Varga Réka: 50m pillangó 4., 50m gyors 4., Gruber Kornél 100m vegyes 4., Kothencz Petra 50m pillangó 5. hely. Az Egerben megrendezett uszonyos úszóversenyről szintén nem tértek haza üres kézzel. Két úszónk 4-4 éremmel gazdagíthatta gyűjteményét: Suhajda Cseperke 100m felszíni úszásban 2., 50m felszíni úszásban 3., 400m felszíni úszásban 3., 100m uszonyos gyorsúszásban 3., Gruber Kornél 50m, 100m, 400m felszíni úszásban és a 100m uszonyos gyorsúszásban is 3.lett. Utánpótlás versenyzőink közül kiemelkedően teljesített: Tóth Boglárka: 50m, 100m 200m uszonyos gyors 4. hely, Varga Brigitta: 50m, 100m gyors 5., 200m gyors 6. hely, Erdei Noémi: 100m, 200m uszonyos gyors 5., 50m felszíni úszás 6., 50m gyors 6. hely.
8
MAKÓI HÍREK
2010. május 21.
Makó város hírei
Orvosi Ügyelet Felnőtt: hétköznap 16–8 óráig; szombat, vasárés ünnepnap: 8–8 óráig a Vorhand rabbi tér 3. szám alatt (tel: 433-104). Gyermek: hétköznap 14–16 óráig a Rendelőintézet rendelőjében 16–8 óráig a gyerekosztályon, szombat, vasár- és ünnepnap 8–16 óráig a Kórház u. 2. szám alatti gyermekorvosi rendelőben, 16–8 óráig a Kórház gyermekosztályán (tel: 511-151).
Gyógyszertári ügyelet Az ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következő: május 23-ig Korzó Gyógyszertár (Széchenyi tér 25), május 24–30. között Maros Gyógyszertár (Csanád v. tér 5/A.). Az ügyeleti szolgálat hétfőtől péntekig 20–22 óra között, ünnepnapon 7:30-tól 20 óráig tart. Szombaton és vasárnap a készenlét ideje alatt indokolt esetben a +36-30-276-0085-ös számon lehet gyógyszert kérni. Szombat délelőtt nyitva van: Apaffy, Arany Kereszt, Kígyó, Maros és Muskátli patikák. A Muskátli szombaton 20, vasárnap 19 óráig nyitva tart.
Fogászati ügyelet Hétvégén, szombaton és vasárnap a Kórház utcai rendelőben fogadják a betegeket 8–11 óra között.
Cégképviseletek Makón
A GDF Suez (Dégáz) ZRt. szerdán 13–20, pénteken 8–15 óra között tart cégképviseletet a régi Városházán (Széchenyi tér 6., a Földhivatal épülete). EDF Démász ZRt. szerdán 12–20, csütörtökön 8–12 óra között ügyfelez a Liget utcai telephelyén. Invitel ZRt. minden hónap második péntekjén tart cégképviseleti alkalmat a makói ESC Kft.-nél (Makó, Csanád vezér tér 4.). T-Home minden munkanap és szombaton nyitvatartási időben fogad a Szegedi u. 2. szám alatt (tel: 213-055). Makó-Térségi Víziközmű Kft. ügyfélfogadása: hétfő, kedd, szerda: 8–15 óráig, csütörtök: 8–20 óráig a Tinódi u. 8/a. szám alatt. A Lonovics sgt. 24. szám alatt közműnyilatkozat, szakvélemény, hozzájárulások kiadása pénteken 8–12 óra között. Szippantás megrendelése a 213-925-ös telefonszámon. Makói Kommunális Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatási Iroda Makó, Széchenyi tér 7. II/5. ügyfélfogadási idő: hétfő, kedd: 7–15, szerda: 8–20, csütörtök: 7–14, péntek: 7–12 óra. Ügyelet: 212-928 (kazánház). A DIGI TV számára a megrendeléssel, üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseiket, kéréseiket személyesen is elmondhatják Makón, a Csanád vezér tér 17. szám alatt. Ügyfélfogadási idő: hétfő, szerda, péntek: 9–16:30, kedd, csütörtök: 9–18 óra. Telefon: 06-70-312-7739.
Meghívó: Magyar Majorette Országos Bajnokság Május 22–23 (szombat–vasárnap), fővédnök: dr. Nagy Anna
Május 22., szombat 900 A Magyar Majorette Bajnokságot megnyitja: Csanád v. tér dr. Nagy Anna fővédnök asszony 910 A város vendégeit köszönti: dr. Buzás Péter polgármester 930 Menettánc verseny: bot kategória pompon kategória 1430 Színpadi versenyprogramok: Hagymaház Bot miniformációk, szóló, duó, trió Szabadtéri Színpad (A versenyprogram közben kategóriák eredményhirdetése) 2000 Szabadtéri össztánc: Amerikai Country Vonaltánc Bluebird együttes & Sixrebels
Május 23., vasárnap 900 Színpadi versenyprogramok Hagymaház Pompon miniformációk, mix, show Szabadtéri Színpad (A versenyprogram közben kategóriák eredményhirdetése) 1300 Színpadi csapatverseny: bot kategória Hagymaház pompon kategória Szabadtéri Színpad 1700 Országos bajnokság ünnepélyes zárása „Miss Majorette” választás Csapatverseny eredményhirdetése, díjátadása (Rossz idő esetén a programok sorrendje módosulhat, eső esetén a színpadi versenyporgramok az Erdei János Városi Sportcsarnokban kerülnek megrendezésre. A rendezvény az NKA támogatásával jött létre.)
Meghívó a városi gyermeknapra (május 29–30., szombat–vasárnap)
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete nevében tisztelettel hívom, várom a makói gyermekeket és szüleiket a május 29–30-án megrendezett gyermeknapi programokra!
A
Gyermeknap lóháton a Báló-ligetben 10 órától kezdődik és egészen 6 óráig tart, itt lovasprogramokon vehetnék részt a fiatalok. Másnap, 30-án a Hagymaház és környéke várja a gyerekeket és szüleiket, bábjátékkal, mesejátékkal, játszóházzal. Gyereknapi köszöntőt mond 17:45-kor a város polgármestere, és a meglepetés után Horváth Tamás és Varga Viktor lép fel. Dr. Buzás Péter polgármester M akói Hírek – K iadja : M akó Város Önkormányzata Felelõs
kiadó:
Makó Város Önkormányzata Szerkesztõség: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., Telefon: 62/511-800 Ingyenes Zöld szám: 06-80/820-039 Felelõs Szerkesztõ: Dr. Bánfi Margit Jegyzõ ISSN: 1788-9111 Nyomás: Makói Nyomda Kézbesíti: Makó Város Önkormányzata www.mako.hu
[email protected]