MAGYAR KÖZLÖNY
90. szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. július 29., péntek
Tartalomjegyzék
9/2011. (VII. 29.) MNB rendelet
A „Bibó István” emlékérme kibocsátásáról
25804
72/2011. (VII. 29.) VM rendelet
A borászati termékek alkoholtartalmának növelésére felhasznált sûrített szõlõmust és finomított szõlõmust-sûrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeirõl szóló 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet, valamint a szõlõfeldolgozás és a borkészítés során keletkezõ melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettségrõl szóló 123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet módosításáról
25806
73/2011. (VII. 29.) VM rendelet
Az ültetvényekben 2011 májusában bekövetkezett fagykárok enyhítését szolgáló egyszeri csekély összegû (de minimis) támogatásról
25808
74/2011. (VII. 29.) VM rendelet
Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett õshonos és a veszélyeztetett mezõgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történõ megõrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet módosításáról
25811
75/2011. (VII. 29.) VM rendelet
A vágópontok mûködésének részletes szabályairól
25813
76/2011. (VII. 29.) VM rendelet
Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-tõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl
25815
25804
IV.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
A Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletei
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 9/2011. (VII. 29.) MNB rendelete a „Bibó István” emlékérme kibocsátásáról A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következõket rendelem el: 1. §
(1) A Magyar Nemzeti Bank – Bibó István születésének 100. évfordulója alkalmából – „Bibó István” megnevezéssel 5000 forintos címletû ezüst emlékérmét bocsát ki. (2) A kibocsátás idõpontja: 2011. augusztus 6.
2. §
(1) Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstbõl készült, súlya 31,46 gramm, átmérõje 38,61 mm, széle recézett. (2) Az emlékérme elõlapjának szélén, felsõ köriratban a „MAGYAR KÖZTÁRSASÁG” felirat, alatta két vízszintes sorban az „5000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható. Az emlékérme szélén, a „FORINT” felirattól balra a „BP.” verdejel, jobbra a „2011” verési évszám található. Az elõlapot két részre osztó vízszintes vonal alatt, a középmezõben hat vízszintes sorban Bibó István 1956. november 4-én közzétett nyilatkozatából a következõ idézet olvasható: „”MAGYARORSZÁG NÉPE” „ELÉG VÉRREL ADÓZOTT,” „HOGY MEGMUTASSA A VILÁGNAK” „A SZABADSÁGHOZ” „ÉS IGAZSÁGHOZ” „VALÓ RAGASZKODÁSÁT.””. Az idézet alatt, középen a „BIBÓ ISTVÁN” felirat olvasható. Az emlékérme szélén, középen lent az elõlapot tervezõ Szabó György tervezõmûvész mesterjegye látható. Az emlékérme elõlapjának képét az 1. melléklet tartalmazza. (3) Az emlékérme hátlapján, a középmezõben Bibó István portréja látható. A portrétól jobbra, három vízszintes sorban a „Bibó”, az „István” és az „1911–1979” felirat olvasható. Az emlékérme jobb szélén a hátlapot tervezõ Fritz Mihály tervezõmûvész mesterjegye látható. Az emlékérme hátlapjának képét a 2. melléklet tartalmazza.
3. §
Az emlékérmébõl 6000 darab készíthetõ, különleges – ún. proof – technológiával.
4. §
Ez a rendelet 2011. augusztus 6-án lép hatályba. Simor András s. k., a Magyar Nemzeti Bank elnöke
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
1. melléklet a 9/2011. (VII. 29.) MNB rendelethez Az emlékérme elõlapjának képe:
2. melléklet a 9/2011. (VII. 29.) MNB rendelethez Az emlékérme hátlapjának képe:
25805
25806
V.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
A Kormány tagjainak rendeletei
A vidékfejlesztési miniszter 72/2011. (VII. 29.) VM rendelete a borászati termékek alkoholtartalmának növelésére felhasznált sûrített szõlõmust és finomított szõlõmust-sûrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeirõl szóló 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet, valamint a szõlõfeldolgozás és a borkészítés során keletkezõ melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettségrõl szóló 123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet módosításáról A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint a 3–9. § tekintetében a szõlõtermesztésrõl és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következõket rendelem el: 1. §
A borászati termékek alkoholtartalmának növelésére felhasznált sûrített szõlõmust és finomított szõlõmust-sûrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeirõl szóló 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet (a továbbiakban: R1.) 4. § (3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(3) E rendelet alapján támogatásra fordítható keretösszeg a 2011/2012. borpiaci évben 500 000 eurónak megfelelõ forintösszeg.”
2. §
Az R1. 7. § (4) bekezdése a következõ e)–g) pontokkal egészül ki: [(4) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:] „e) a kérelmezõ valamennyi Szõlõbor-Pincekönyvének 7. mellékletében szerepeltetett melléktermék nyilvántartás másolatát a támogatási kérelem benyújtását megelõzõ borpiaci évre vonatkozóan; f) a melléktermék kivonási kötelezettség teljesítését igazoló dokumentumok másolatát (borkísérõ okmány, átvételi elismervény); g) amennyiben a keletkezett melléktermékeket ellenõrzés mellett vonták ki, a területileg illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság részére benyújtott elõzetes bejelentés másolati példányát.”
3. §
A szõlõfeldolgozás és a borkészítés során keletkezõ melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettségrõl szóló 123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet (a továbbiakban: R2.) 3. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép: „3. § (1) Aki személyesen és saját birtokán 25 hektoliter vagy azt meghaladó mennyiségben állít elõ bort, annak a keletkezõ borászati melléktermékek kivonásáról gondoskodnia kell. (2) Annak, aki személyesen és saját birtokán 500 hektoliter vagy azt meghaladó mennyiségben állít elõ bort, vagy 500 hektolitert meghaladó mennyiségû bornak megfelelõ mennyiségben dolgoz fel szõlõt, annak a keletkezõ borseprõ kötelezõ lepárlás útján történõ megsemmisítésérõl gondoskodnia kell. (3) A borászati melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettség abban az esetben tekinthetõ teljesítettnek, amennyiben a kivonásra kötelezett termelõ (a továbbiakban: kötelezett) legkésõbb a szõlõfeldolgozás, illetve a borkészítés borpiaci évének végéig a keletkezett borászati melléktermékek teljes mennyiségét a) lepárlóüzem részére leadja, vagy b) ellenõrzés melletti kivonási eljárás alkalmazásával kivonja. (4) Borászati melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettség teljesítése céljából a borpiac közös szervezésérõl szóló 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a támogatási programok, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem, a termelési potenciál és borágazat ellenõrzése tekintetében történõ végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. június 27-i 555/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 555/2008/EK rendelet) 21. cikkének értelmében a szõlõfeldolgozás, illetve a borkészítés borpiaci évében megtermelt bor alkoholtartalmához képest a kivont borászati melléktermékekben lévõ alkohol-mennyiségnek el kell érnie a) szõlõtörköly és borseprõ leadása esetében a 10%-ot,
MAGYAR KÖZLÖNY
•
25807
2011. évi 90. szám
b) csak szõlõtörköly leadása esetében az 5%-ot, c) csak borseprõ leadása esetében az 5%-ot. (5) Amennyiben a kivont borászati melléktermékek alkoholtartalma nem éri el a (4) bekezdésben meghatározott mennyiségeket, úgy a kivonásra vonatkozó kötelezettség abban az esetben tekinthetõ teljesítettnek, amennyiben a kötelezett a hiányzó alkoholmennyiséget kiegészíti a megfelelõ mennyiségû bornak lepárlóüzembe történõ, lepárlási célú leadásával. (6) A tokaji fordítás, a tokaji máslás és a jégbor elõállítását végzõ üzemnél a borászati melléktermék kivonására vonatkozó kötelezettség szempontjából az éves termelt bormennyiséget a tokaji fordítás, a tokaji máslás és a jégbor elõállítása elõtt megtermelt bormennyiség alapján kell megállapítani. (7) A borászati melléktermékek kivonásának kötelezettsége nem vonatkozik a tokaji fordítás, a tokaji máslás és a jégbor elõállításához felhasznált szõlõtörkölyre, illetve borseprõre.” 4. §
Az R2. 4. § (1) bekezdése a következõ i) ponttal egészül ki: [(1) Szõlõtörköly esetében ellenõrzés melletti kivonásként a következõ eljárásokat lehet alkalmazni:] „i) ipari energetikai célú lepárlása vagy elégetése.”
5. §
Az R2. 5. § (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(1) A borászati melléktermékek ellenõrzés melletti kivonását a kivonás tényleges megkezdése elõtt legalább 72 órával írásban be kell jelenteni a területileg illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság részére.”
6. §
Az R2. 6. § (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(2) Az (1) bekezdésben meghatározott módon denaturált borseprõt harmadik fél részére át kell adni a borkészítés borpiaci évének végéig.”
7. §
Az R2. 8. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép: „8. § Aki a borászati melléktermék kivonási kötelezettsége teljesítésével kapcsolatban a) a szõlõtörköly kivonására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy b) a kivont borászati melléktermék alkoholtartalma nem éri el a 3. § (4) bekezdésében meghatározott mértéket, az a következõ borpiaci évben nem részesülhet a mezõgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezõgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekrõl („az egységes közös piacszervezésrõl szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1234/2007/EK tanácsi rendelet) 103o–103p., valamint 103r–103y. cikkében meghatározott támogatásokból.”
8. §
(1) Az R2. 11. § (5) bekezdésében az „adott borpiaci év június 5-éig” szövegrész helyébe az „adott borpiaci évet követõ augusztus 5-éig” szöveg lép. (2) Az R2. 12. § (2) bekezdésében a „május 25-ig” szövegrész helyébe a „július 31-ig” szöveg lép, az „adott borpiaci év június 25-ig” szövegrész helyébe az „adott borpiaci évet követõ augusztus 15-ig” szöveg lép. (3) Az R2. 13. § (4) bekezdésében az „adott borpiaci év júniusának 25. napjáig” szövegrész helyébe az „adott borpiaci évet követõ augusztus 15-ig” szöveg lép.
9. §
Az R2. a következõ 20. §-sal egészül ki: „20. § E rendeletnek a borászati termékek alkoholtartalmának növelésére felhasznált sûrített szõlõmust és finomított szõlõmust-sûrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeirõl szóló 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet, valamint a szõlõfeldolgozás és a borkészítés során keletkezõ melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettségrõl szóló 123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet módosításáról szóló 72/2011. (VII. 29.) VM rendelettel módosított 3. §-át, 6. § (2) bekezdését, 8. §-át, 11. § (5) bekezdését, 12. § (2) bekezdését és a 13. § (4) bekezdését a 2011/2012-es borpiaci évtõl kezdõdõen kell alkalmazni.”
10. §
Ez a rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba és a hatálybalépését követõ napon a hatályát veszti. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
25808
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
A vidékfejlesztési miniszter 73/2011. (VII. 29.) VM rendelete az ültetvényekben 2011 májusában bekövetkezett fagykárok enyhítését szolgáló egyszeri csekély összegû (de minimis) támogatásról A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következõket rendelem el: 1. §
E rendelet alkalmazásában: a) mezõgazdasági „de minimis” támogatás: az EK-Szerzõdés 87. és 88. cikkének a mezõgazdasági termelõágazatban nyújtott csekély összegû (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2007. december 20-i 1535/2007/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1535/2007/EK bizottsági rendelet) szerinti támogatás; b) mezõgazdasági termelõ: a Szerzõdés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetõnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet (általános csoportmentességi rendelet) I. mellékletében meghatározott KKV kritériumoknak megfelelõ, mezõgazdasági termékek elsõdleges elõállításával foglalkozó vállalkozások, mezõgazdasági õstermelõk, családi gazdálkodók; c) nehéz helyzetben lévõ vállalkozás: az európai uniós versenyjogi értele mben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképrõl szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott vállalkozás; d) tavaszi fagykár: az agrárkár-enyhítési eljárásról szóló 32/2009. (III. 31.) FVM rendelet 1. § b) pontja szerinti kár.
2. §
(1) E rendelet feltételei szerint az ültetvényeikben 2011 májusában bekövetkezett fagykárok következtében 70%-os vagy azt meghaladó mértékû kárt elszenvedett mezõgazdasági termelõk a bekövetkezett kár egyszeri, részbeni kompenzálására mezõgazdasági „de minimis” támogatást vehetnek igénybe. (2) A kár mértékét a tárgyévi várható hozam és az elõzõ három év hozamai átlagának, vagy az elõzõ években az agrárkár-enyhítési eljárásról szóló 32/2009. (III. 31.) FVM rendelet (a továbbiakban: FVM rendelet) alapján beadott kárenyhítési kérelmekben szereplõ referencia hozamok viszonya alapján kell megállapítani. A 2011. évben termõre fordult ültetvény, illetve ültetvénymûvelést a 2011. évben kezdõ mezõgazdasági termelõ esetében a kárt szenvedett ültetvényterület elhelyezkedése szerint területileg illetékes megyei kormányhivatal mezõgazdasági szakigazgatási szerve (a továbbiakban: szakigazgatási szerv) által rendelkezésre bocsátott megyei átlag-hozamadatok az irányadóak. (3) A támogatás legalább 0,3 hektár nagyságú egybefüggõ, az (1) bekezdésben meghatározott mértékben károsodott ültetvényterületre vehetõ igénybe. (4) A támogatás igénybevételére az a mezõgazdasági termelõ jogosult, aki a) a mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény szerinti regisztrációs kötelezettségének eleget tett vagy a támogatási kérelmének benyújtásával egy idõben igazolja, hogy az erre vonatkozó kérelmét benyújtotta, és b) nyilatkozik arról, hogy ba) a támogatási kérelem benyújtásának idõpontjában nincs adók módjára behajtható köztartozása vagy lejárt esedékességû adótartozása, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, bb) a támogatási kérelem benyújtásának idõpontjában nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt, bc) a támogatási kérelem benyújtásának idõpontjában nem minõsül nehéz helyzetben lévõ vállalkozásnak, bd) a 2011 májusában bekövetkezett fagy következtében a károsodással érintett ültetvényterület tekintetében a károsodás mértéke elérte, vagy meghaladta az elõzõ három év hozamai átlagának, vagy az elõzõ években az FVM rendelet alapján benyújtott kárenyhítési kérelmekben szereplõ referencia hozamoknak a 70%-át, és c) a tavaszi fagykárt a szakigazgatási szervhez e rendelet hatálybalépése elõtt bejelentette. (5) E rendelet szerinti támogatás igénybevételének feltétele, hogy a támogatás igénylésekor a jogosult nyilatkozzon a támogatási kérelem benyújtását megelõzõ egymást követõ hároméves idõszakban az általa már igénybe vett, valamennyi mezõgazdasági „de minimis” támogatás összegérõl.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
25809
2011. évi 90. szám
(6) Minden egyes mezõgazdasági „de minimis” támogatás odaítélésekor a döntést megelõzõ hároméves idõszakban jóváhagyott mezõgazdasági „de minimis” támogatás teljes összegét figyelembe kell venni. 3. §
(1) Az e rendelet szerinti támogatás forrása a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium Fejezet 20/5/8 Folyó kiadások és jövedelem-támogatások jogcímcsoporton elkülönített 1270 millió forint keretösszeg. (2) A támogatás mértéke a rendelkezésre álló, (1) bekezdés szerinti keretösszeg és a szakigazgatási szerv által záradékolt – a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által elfogadott támogatási kérelmekben foglalt, hektárokban megállapított –, a károsodással érintett összes jóváhagyott ültetvényterület hányadosa, valamint a támogatási kérelemben megjelölt, a szakigazgatási szerv által záradékolt károsodott ültetvényterület hektárszámának szorzata azzal, hogy az 1535/2007/EK bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott egyéni keret nem kerül túllépésre.
4. §
(1) Az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatások Európai Bizottság részére történõ bejelentési rendjérõl szóló 4/2009. (I. 10.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése szerinti egyéni támogatási keret túllépése esetén az MVH a támogatás összegét a mezõgazdasági termelõnél a túllépés mértékével megegyezõen csökkenti. (2) Az (1) bekezdés szerint visszatartott összeggel az összes, szabad egyéni kerettel rendelkezõ mezõgazdasági termelõ 3. § (2) bekezdése szerint megállapított támogatási mértékét kell arányosan megnövelni. (3) Ugyanazon elszámolható költségek tekintetében e rendelet szerinti mezõgazdasági „de minimis” támogatás, a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerrõl és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény (a továbbiakban: kárenyhítési törvény) szerinti kárenyhítési juttatás, és egyéb kapcsolódó intézkedés támogatástartalmának együttes összege nem haladhatja meg a kárenyhítési törvény 11. § (1) bekezdésében megjelölt mértékeket.
5. §
(1) Az 1. melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelmet az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon 2011. augusztus 19-éig lehet személyesen vagy postai úton benyújtani a szakigazgatási szervhez. A határidõ elmulasztása jogvesztõ, hiánypótlásnak helye nincs. (2) Egy mezõgazdasági termelõ csak egy támogatási kérelmet nyújthat be. Ugyanazon helyrajzi számmal azonosított ültetvényterületre csak egy támogatási kérelem nyújtható be. (3) A szakigazgatási szerv a támogatási kérelmek jogszerûségét megvizsgálja és záradékkal látja el, amelynek során ellenõrzi a mezõgazdasági termelõ 2. § (4) bekezdése szerinti jogosultságát, a tavaszi fagykár támogatási kérelem benyújtásakor fennálló mértékét, az igényelt támogatási összeg jogosságát, és a szükség szerinti helyszíni ellenõrzés eredménye alapján záradékában javaslatot tesz a támogatható ültetvényterület nagyságára. (4) A szakigazgatási szerv a záradékkal ellátott támogatási kérelmeket legkésõbb 2011. szeptember 5-éig továbbítja az MVH részére. Ezzel egyidejûleg a szakigazgatási szerv a 2. melléklet szerinti kárbejelentési adatállomány-összesítõt elektronikus formában és papír alapon is megküldi az MVH részére. (5) Az MVH a záradékban foglalt adatok alapján, a mezõgazdasági de minimis nyilvántartásban szereplõ adatok figyelembevételével megállapítja a támogatás mértékét, a jogos támogatási igényt és 2011. szeptember 23-ig dönt a támogatási kérelemrõl. Az MVH a jóváhagyott támogatásról és támogatási összegekrõl a kifizetések végrehajtását követõ 30 napon belül tájékoztatja az agrárpolitikáért felelõs minisztert (a továbbiakban: miniszter). (6) Az MVH elutasítja azon támogatási kérelmeket, amelyeket a szakigazgatási szerv nem záradékolt. (7) A miniszter a megfelelõ támogatási összegeket a Folyó kiadások és jövedelem-támogatások jogcímcsoport terhére biztosítja a 1003200-00287560-00000017 számú MVH Agrártámogatások lebonyolítási számlán keresztül. Az MVH a forrás rendelkezésre állásától számított 15 napon belül, de legkésõbb 2011. szeptember 30-áig intézkedik a támogatás kifizetésérõl.
6. §
Az MVH a támogatás összegének euróra történõ átváltásakor a kérelem benyújtása hónapjának elsõ napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyamot alkalmazza.
7. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba. (2) Ez a rendelet az EK-Szerzõdés 87. és 88. cikkének a mezõgazdasági termelõágazatban nyújtott csekély összegû (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2007. december 20-i 1535/2007/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
25810
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
1. melléklet a 73/2011. (VII. 29.) VM rendelethez Támogatási kérelem adattartalma 1. Támogatási intézkedés pontos megnevezése 2. A kérelmezõ adatai: Mezõgazdasági termelõ neve Mezõgazdasági termelõ gazdálkodási formája Lakóhely/székhely címe Levelezési címe MVH regisztrációs száma Adószáma Adóazonosító száma 3. A káresemény rövid leírása 4. A támogatás alapjául szolgáló adatok: Település megnevezése Károsodott ültetvényterület helyrajzi száma Károsodott ültetvényterület nagysága (hektárban) Károsodott növény megnevezése Károsodás becsült mértéke (százalékban) 5. Nyilatkozatok [73/2011. (VII. 29.) VM rendelet 2. § (4)-(5) bekezdése szerint] 6. Keltezés 7. Kérelmezõ (cégszerû) aláírása 8. A kárt szenvedett ültetvényterület elhelyezkedése szerint területileg illetékes megyei kormányhivatal mezõgazdasági szakigazgatási szervének keltezéssel és aláírással hitelesített záradéka az alábbi adatokkal: Támogatásra javasolt területnagyság A kérelemben feltüntetett károsodott terület csökkentése esetén a csökkentés vagy az elutasítás konkrét indokolása
2. melléklet a 73/2011. (VII. 29.) VM rendelethez Kárbejelentési adatállomány-összesítõ adattartalma 1. Ügyfél adatai: Mezõgazdasági termelõ neve MVH regisztrációs száma Adószáma Adóazonosító száma 2. Károsodott ültetvényterület adatai: Helység Helyrajzi szám Ültetvényterület nagysága Károsodás becsült mértéke (százalékban) 3. Kérelem adatai: Támogatásra javasolt területnagyság A kérelemben feltüntetett károsodott terület csökkentése esetén a javasolt csökkentés, illetve az esetleges elutasítás érdemi indokolása Javasolt összeg Támogatási kérelem benyújtásának idõpontja 4. Keltezés 5. Cégszerû aláírás
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25811
A vidékfejlesztési miniszter 74/2011. (VII. 29.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett õshonos és a veszélyeztetett mezõgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történõ megõrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet módosításáról A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következõket rendelem el: 1. §
Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett õshonos és a veszélyeztetett mezõgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történõ megõrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (1) bekezdésének 17. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép: [2. § (1) E rendelet alkalmazásában] „17. támogatási idõszak: a támogatási kérelem benyújtása évének január 1-étõl számított 5 naptári év;”
2. §
Az R. 3. § (5) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(5) A (3) bekezdésben meghatározott fajtánkénti nõivarú állatlétszám nagyságának ellenõrzését – a tenyésztõszervezetek tenyésztési adatbázisainak felhasználásával – a tenyésztési hatóság végzi, és a törzskönyvezett védett õshonos és veszélyeztetett mezõgazdasági állatfajtáknak az adott év január 1-jei fajtánkénti nõivarú állatlétszámának adatairól az adott év február 1-jéig – 2010. évben június 15-ig – adatot szolgáltat a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) számára.”
3. §
Az R. 13. §-a a következõ (8) bekezdéssel egészül ki: „(8) Azokra az egyedekre, baromfi esetén állományokra vonatkozóan, amelyekkel az állományt már csökkentették további kifizetést nem lehet igényelni.”
4. §
Az R. 14. §-a a következõ (6) bekezdéssel egészül ki: „(6) Kiesett, de még nem pótolt egyedekre vagy állományokra vonatkozó kötelezettséget átadni nem lehet.”
5. §
Az R. 16. § (1) bekezdése a következõ e) ponttal egészül ki: [(1) A kötelezettség átvevõje nem lehet olyan állattartó, aki] „e) az adott célprogramra vonatkozóan nem a kötelezettség átadóval azonos támogatási kérelem benyújtási idõszakban adott be támogatási kérelmet, és a támogatási kérelmére hozott helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkezik.”
6. §
(1) Az R. 18. § (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(1) A támogatási kérelmet a) a 2011. január 1-jétõl kezdõdõ támogatási idõszakra vonatkozóan 2011. szeptember 1. és 30. között, b) a 2012. január 1-jétõl kezdõdõ támogatási idõszakra vonatkozóan 2012. április 1. és 30. között, c) a 2013. január 1-jétõl kezdõdõ támogatási idõszakra vonatkozóan 2013. április 1. és 30. között lehet benyújtani az MVH-nak a támogatásra jogosult lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez az MVH Központ által rendszeresített – (6) bekezdés szerinti – formanyomtatványon, írott formában.” (2) Az R. 18. § (3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(3) Egy kérelmezõ egy támogatási kérelem benyújtási idõszakban csak egy támogatási kérelmet nyújthat be. Ha több támogatási kérelem kerül benyújtásra, akkor az utolsóként benyújtott kérelem alapján történik a támogatási kérelem elbírálása.” (3) Az R. 18. §-a a következõ (5) bekezdéssel egészül ki: „(5) Az a kérelmezõ, aki az adott célprogram vonatkozásában a korábbi támogatási kérelmére vagy kötelezettségátadási kérelmére hozott helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkezik, a következõ években támogatási kérelmet már nem nyújthat be.”
25812
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
(4) Az R. 18. §-a a következõ (6) bekezdéssel egészül ki: „(6) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatvány tartalmi elemei a következõk: a) ügyfél-azonosítási adatok, valamint a kapcsolattartó adatai, b) a célprogram azonosítása, c) a támogatás igényléséhez szükséges nyilatkozatok, d) a kérelmezett induló állatállomány létszáma, e) a kérelmezett állatállomány-szaporulat létszáma, f) az ügyfél aláírása.” 7. §
Az R. 20. § (4) bekezdés helyébe a következõ rendelkezés lép: „(4) Az 5. melléklet szerint a célprogramba bevonni kívánt egyedek szempontja esetében többletpont az alapján kerül megállapításra, hogy az állattartó a tenyészeteiben a támogatási kérelem benyújtásának évében január 1-jén tartott célprogrammal azonos állatfajta állatlétszámához viszonyítva mekkora állatlétszámot kíván az adott célprogramba bevinni.”
8. §
Az R. 23. §-a a következõ (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A 2010-et követõ években támogatási kérelmet benyújtó kérelmezõk elsõ alkalommal a támogatási kérelem benyújtását követõ évben nyújthatnak be kifizetési kérelmet.”
9. §
Az R. 9. melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul.
10. §
(1) Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezõgazdasági termelõk indulásához a 2009. évtõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet a következõ 13. §-sal egészül ki: „13. § E rendelet alapján a 2011. évtõl kezdõdõen támogatási kérelem nem nyújtható be.” (2) Hatályát veszti az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezõgazdasági termelõk indulásához a 2009. évtõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 5. §-a.
11. §
E rendelet a kihirdetését követõ harmadik napon lép hatályba, és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
1. melléklet a 74/2011. (VII. 29.) VM rendelethez Az R. 9. mellékletének 2. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép: „2. Az adott gondatlan meg nem felelés jogkövetkezményét az 1. pontban foglalt táblázat szerinti besorolásának megfelelõen az egyes elõírásokra vonatkozóan az alábbi kombinációk alkalmazásával kell meghatározni. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
A
B
C
Súlyosság
Tartósság
A kifizetés csökkentésének mértéke
1 1 3 3 1 5 3 5 5
1 3 1 3 5 1 5 3 5
5% 10%
50% 100% ”
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25813
A vidékfejlesztési miniszter 75/2011. (VII. 29.) VM rendelete a vágópontok mûködésének részletes szabályairól Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérõl szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 1. pontjában kapott felhatalmazás és a mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következõket rendelem el: 1. §
E rendelet alkalmazásában a vágópont olyan létesítmény, melyben az egyes állatfajok vágásának idõbeni elkülönítése mellett a) éves átlagban hetente legfeljebb 100 darab sertés, juh, kecske, b) éves átlagban hetente legfeljebb 20 darab szarvasmarha, c) évente legfeljebb 250 000 darab baromfiféle, vágható úgy, hogy az a) és b) pontban felsorolt állatfajok bármilyen kombinációja nem lehet több napi 4 állategységnél.
2. §
(1) A vágópont mûködését az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság) engedélyezi. (2) Az engedély megadásáról az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság az állati eredetû élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról szóló, 2004. április 29-i 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 853/2004/EK rendelet) foglalt elõírások tekintetében az alábbi könnyítések figyelembevételével dönt: a) az 1. § a) és b) pontjában felsorolt állatfajokat vágó létesítmény esetében 1. a 853/2004/EK rendelet III. melléklet I. szakasz II. fejezet (1) bekezdés a) pontjával összhangban elegendõ a fedett karám, melyek kialakításánál figyelembe kell venni a vonatkozó járványtani és állatvédelmi szempontokat, 2. a 853/2004/EK rendelet III. melléklet I. szakasz II. fejezet (2) bekezdés a) pontjával és III. fejezet 3. pontjával összhangban ugyanazon üzemrész, állatvágásra és darabolásra idõbeli elkülönítéssel történõ használata engedélyezhetõ, ha azt bizonyítottan és igazoltan a tevékenységek között takarítják és fertõtlenítik, 3. a 853/2004/EK rendelet III. melléklet I. szakasz II. fejezet 3. pontjával összhangban egyetlen mûveletben elegendõ annyi eszköz csírátlanítása, sterilizálása, ami biztosítja, hogy a vágási mûveletekhez szükséges mennyiségû tiszta eszköz rendelkezésre álljon, 4. a 853/2004/EK rendelet III. melléklet I. szakasz VII. fejezet 3. pontjával összhangban elegendõ egy a vágóhíd vágókapacitásából származó hús hûtéséhez szükséges hûtõhelyiségnél kisebb hûtõhelyiséget biztosítani, és nem szükséges a vágásból származó hús teljes mennyiségét lehûteni, abban az esetben, ha a hús a vágást követõen azonnal elhagyja a vágóhidat, és ha máshol (így kistermelõi elõállítás, kereskedelmi helyen történõ élelmiszer-elõállítás) ez biztosítható; b) az 1. § c) pontjában felsorolt állatfajokat vágó létesítmény esetében 1. a 853/2004/EK rendelet III. melléklet II. szakasz II. fejezet (2) bekezdés a) pontjával és III. fejezet 1. pont c) alpontjával összhangban ugyanazon üzemrész, állatvágásra és darabolásra idõbeli elkülönítéssel történõ használata engedélyezhetõ, ha azt bizonyítottan és igazoltan a tevékenységek között takarítják és fertõtlenítik, 2. a 853/2004/EK rendelet III. melléklet II. szakasz II. fejezet 3. pontjával összhangban egyetlen mûveletben elegendõ annyi eszköz csírátlanítása, sterilizálása, ami biztosítja, hogy a vágási mûveletekhez szükséges mennyiségû tiszta eszköz rendelkezésre álljon.
25814
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
3. §
(1) A vágópont darabolási tevékenységet is végezhet, amennyiben az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság erre engedélyt ad. (2) A darabolási tevékenység végzése során a) az 1. § a) és b) pontjában felsorolt állatfajokat vágó létesítmény hetente nem termelhet 5 tonnánál több csontozott vagy darabolt húst, b) az 1. § c) pontjában felsorolt állatfajokat vágó létesítmény hetente nem termelhet 3 tonnánál több darabolt húst.
4. §
(1) Az 1. § a) és b) pontjában meghatározott állatfajokat vágó vágópont kistermelõ által vágásra szánt állatokat is levághat, amennyiben a kistermelõ gazdaságának helye a vágóponttól számított 100 km-es sugarú kör által határolt körzeten belül van. (2) A 2. § (2) bekezdése a) pontjának 1. alpontja esetében az állatorvos elvégezheti az ante mortem vizsgálatot a vágóhelytõl számított 100 km-es sugarú kör által határolt körzeten belül elhelyezkedõ gazdaságban.
5. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követõ harmadik napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezõgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet 4. számú melléklete. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25815
A vidékfejlesztési miniszter 76/2011. (VII. 29.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-tõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következõket rendelem el:
1. Értelmezõ rendelkezések 1. §
(1) E rendelet alkalmazásában 1. célterület: egy jogcímen belül, az illetékes LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája alapján meghatározott projektleíró struktúra, amely a LEADER Helyi Akciócsoport által az illetékességi területére meghatározott speciális támogatási feltételeket tartalmazza, és amelynek megvalósítására a pályázat irányul; 2. célterület katalógus: a pályázati felhívásban szereplõ, a LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területére meghatározott speciális támogatási feltételeket elõíró célterületeket tartalmazó elektronikus gyûjtemény; 3. egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény szerinti egyházi jogi személy; 4. építmény: az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló törvényben meghatározottak szerint; 5. hátrányos helyzetû terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetû kistérségek, vagy az ezekkel azonos elbánásban részesülõ, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentõsen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérõl szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott települések; 6. Helyi Bíráló Bizottság (a továbbiakban: HBB): a LEADER Helyi Akciócsoport elnöksége, ügyvezetõ testülete, igazgatósága, vagy a tagjai többségének támogató szavazatával tagjai közül létrehozott testület, amely a LEADER Helyi Akciócsoporthoz a LEADER terv és az ÚMVP III. tengelye, külön jogcímrendeletben meghatározott intézkedéseire, a LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában foglalt célterületekben megfogalmazott feltételek szerint beérkezett projekt javaslatokat – a LEADER Helyi Akciócsoport által meghatározottak szerint – a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához való illeszkedés szempontjából vizsgálja és azokról dönt; 7. helyi termék: a LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén megtermelt, a térségben honos vagy ott termelt vagy elõállított, az élelmiszer higiéniáról szóló 2004. április 29-i 852/2004/EK parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 852/2004/EK rendelet) 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti alaptermék, valamint a 852/2004/EK rendelet 2. cikke (1) bekezdésének o) pontja szerint feldolgozott terméknek minõsülõ, a térségben megtermelt vagy elõállított alapanyagból feldolgozott termék; 8. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS): az elõzetesen elismert helyi vidékfejlesztési akciócsoportnak, illetve új Helyi Akciócsoportnak, és az ÚMVP Irányító Hatósága (a továbbiakban: IH) által elismert LEADER Helyi Akciócsoportnak az illetékességi területére kidolgozott és – az IH által meghatározott idõközönként – aktualizált és az IH által jóváhagyott fejlesztési stratégiája; 9. HVS LEADER terv (a továbbiakban: LEADER terv): a HVS azon része, amely az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1698/2005/EK tanácsi rendelet) 61–65. cikkében elõírtaknak, valamint az IH által meghatározott egyéb feltételeknek megfelelõ fejlesztéseket tartalmazza; 10. jogcím: a 2007–2013 között meghirdetett LEADER Programban meghatározott intézkedések, amelyekbe a LEADER Helyi Akciócsoportok által kidolgozott azonos jellegû célterületeket be kell sorolni; 11. kis értékû fejlesztés: a 2. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott jogcímek esetében a LEADER Helyi Akciócsoport által speciális kis értékû célterületbe besorolt olyan fejlesztés, amelynek értéke nem éri el a jogcímenként maximalizált értékhatárt; 12. komplex fejlesztés: egy jogcímre épülõ fejlesztés, amelyhez legfeljebb öt további – az adott jogcím keretében el nem számolható, de a rendelet 2. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott jogcímekhez tartozó mellékletekben szereplõ – vagy egyéb speciálisként meghatározott kiadás típus társul;
25816
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
13. közhasznú tevékenység: a közhasznú szervezetekrõl szóló törvény (a továbbiakban: Kht.) által meghatározott, a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló tevékenység; 14. közösségi célú beruházás: olyan fejlesztés, amely a közhasznú tevékenység szerinti cél megvalósítását, valamint a szociális gazdasághoz kapcsolódó fejlesztés megvalósulását segíti elõ; 15. LEADER: az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 61. cikkében meghatározott fogalom; 16. LEADER forrás: az IH által közleményben közzétett forrásallokáció alapján a LEADER Helyi Akciócsoport lakosságszámával, településszámával és fejlettségi szintjével arányosan megállapított forrás, amely magában foglalja az EMVA IV. intézkedéscsoportjának azon forrásait, amelyeket a LEADER Helyi Akciócsoport a jogcímek alapján a LEADER tervben foglalt célok megvalósítására, valamint a mûködésére fordíthat; 17. LEADER fejlesztési forrás: az IH által közleményben közzétett forrásallokáció alapján a LEADER Helyi Akciócsoport számára a HVS LEADER tervében foglaltak végrehajtására rendelkezésre álló forrás; 18. LEADER Helyi Akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS): az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének megfelelõ és az IH által elismert, jogi személyiséggel rendelkezõ – 2011. december 31. után kizárólag egyesületi formában mûködõ – helyi közösség, amely az elismerés iránti kérelemmel egyidejûleg vállalta a LEADER HACS minõsítéshez kapcsolódó feltételek teljesítését; 19. LEADER HACS illetékességi területe: a LEADER HACS elõzetes elismerésérõl vagy a LEADER HACS elismerésérõl szóló határozatában meghatározott terület, amelynek vonatkozásában a LEADER HACS HVS-t fogalmaz meg; 20. meglévõ épület: az ingatlan-nyilvántartási térképen feltüntetett épület; 21. munkaszervezet: a LEADER HACS által létrehozott jogi személyiségû szervezet ügyviteli és adminisztratív feladatokat ellátó szervezete, amely a LEADER HACS és az IH között megkötött együttmûködési megállapodás alapján látja el tevékenységét az ÚMVP III. és IV. tengely intézkedéseinek végrehajtása érdekében; 22. nonprofit szervezet: az egyesületként, az alapítványként, a közalapítványként, a nonprofit gazdasági társaságként és a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként mûködõ társadalmi szervezet, kivéve a biztosító egyesületet, a politikai pártot és a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet; 23. önálló tevékenységet végzõ magánszemély: a mezõgazdasági õstermelõ, és a mûvészeti tevékenységet folytató magánszemélyek egyes költségeirõl szóló rendeletben felsorolt tevékenységet végzõ, mûvészeti tevékenységet folytató magánszemély; 24. pályázati felhívás: az e rendelet alapján igénybe vehetõ támogatások feltételeit tartalmazó, legkésõbb a benyújtási idõszak elsõ napját megelõzõ 60. napon, külön IH közleményben közzétett pályázati felhívás, amely tartalmazza a LEADER HACS által az illetékességi területérõl benyújtott projektjavaslatokra vonatkozó, a HBB döntésének alapjául szolgáló illeszkedési kritériumokat, valamint a támogatás igénybevételének részletes feltételeit szabályozó célterület katalógust; 25. projekt: a 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogcímek és a pályázati felhívásban meghatározott feltételek alapján megvalósításra kerülõ fejlesztés, beruházás, vagy tevékenység, amely a LEADER HACS által kialakított célterületekben foglalt fejlesztési célok megvalósulásához járul hozzá; 26. támogatási intenzitás: az egyes projektek esetében a támogatási arány a projekt teljes elfogadott értékéhez viszonyítva; 27. technikai közremûködõ: a LEADER HACS-csal munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, az ügyfelek részére a pályázat benyújtásában kizárólag technikai segítséget nyújtó személy; 28. tradicionális eszköz: az a hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gép, eszköz, tárgy, amely a hagyományos népi kultúra, szellemi és tárgyi örökség ápolásának, bemutatásának céljából korhû formai jellegeket hordozóan és funkcionalitással készült; 29. ügyfél: az a természetes személy, önálló tevékenységet végzõ magánszemély, mikro-, kis- és középvállalkozás, nonprofit szervezet és egyházi jogi személy, települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmûködésérõl szóló törvény (a továbbiakban: Ttv.) által meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény (a továbbiakban: Ktt.) alapján létrehozott többcélú kistérségi társulás, amely fejlesztést valósít meg valamely LEADER HACS illetékességi területen, célterület katalógusnak megfelelõ településen; 30. vidéki térség: azoknak a 12. melléklet szerinti 10 000 fõnél kevesebb lakosú vagy a 120 fõ/km2-nél alacsonyabb népsûrûségû településeknek a köre, valamint azok a 13. melléklet szerinti települések tanyás jellegû külterületei és részönkormányzatai (a budapesti agglomerációhoz tartozó települések kivételével), amelyek megfelelnek az ÚMVP IV. tengely LEADER jogcímben foglaltaknak;
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25817
31. vonalas létesítmény: esõ- és szennyvízelvezetõ, esõ- és szennyvízgyûjtõ, csatorna és árok, külsõ telekommunikációs hálózat, beleértve a csatlakozási pontot is. (2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény), valamint az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) szereplõ szabályokat kell alkalmazni.
2. A támogatás igénybevételének általános feltételei 2. §
(1) Az alábbi jogcímek keretében megvalósuló projektekre vehetõ igénybe támogatás a LEADER tervben foglaltaknak megfelelõen a) LEADER közösségi célú fejlesztés, b) LEADER vállalkozási alapú fejlesztés, c) LEADER rendezvény, d) LEADER képzés, e) LEADER tanulmányok, f) LEADER térségen belüli együttmûködés. (2) Pályázat benyújtására jogosult a LEADER HACS illetékességi területéhez tartozó településen a pályázat benyújtásakor a) mûködõ és induló mikro-, kis- és középvállalkozás; b) mûködõ települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, a Ttv.-ben meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, valamint a Ktt. alapján létrehozott többcélú kistérségi társulás, amelynek a tevékenységgel érintett település a tagja; c) székhellyel vagy telephellyel rendelkezõ nonprofit szervezet; d) székhellyel vagy telephellyel rendelkezõ egyházi jogi személy; e) lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezõ természetes személy. (3) Kizárólag az ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye, székhelye, telephelye, fióktelepe szerinti LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló tevékenységek támogathatóak. (4) Egy pályázat kizárólag a) egy LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló projektre, valamint b) egy célterületre irányulhat. (5) A pályázat benyújtására nyitva álló idõszakban egy ügyfél egy célterületre kizárólag egy pályázatot nyújthat be. (6) Egy ügyfél a 2007–2013. évi tervezési idõszakban jogcímenként legfeljebb három pályázatot nyújthat be. (7) Az ügyfél újabb pályázatot az adott célterületre kizárólag ezen célterület vonatkozásában korábban benyújtott pályázat utolsó kifizetési kérelmének beadását követõen nyújthat be.
3. §
(1) Támogatás kizárólag a 12. mellékletben szereplõ településen és a 13. mellékletben szereplõ település külterületén, illetve részönkormányzatának területén megvalósuló projekthez vehetõ igénybe. (2) Támogatás kizárólag olyan projekthez vehetõ igénybe, amely a) a megvalósulás helye szerint illetékes LEADER HACS HVS-ében meghatározott célkitûzések megvalósulásához járul hozzá, b) a megvalósulás helye szerint illetékes LEADER HACS által megfogalmazott LEADER célterülethez rendelt számszerûsíthetõ eredmény elérését segíti elõ, valamint c) megfelel az e rendeletben és a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek. (3) A LEADER HACS a beérkezõ projektjavaslatok HVS-hez való illeszkedésének vizsgálatára az IH által külön közleményben közzétett eljárásrend szerint létrehozza és mûködteti a HBB-t. (4) A célterületekre a HBB által kiállított támogató nyilatkozat csatolásával nyújtható be pályázat, ennek elmulasztása esetén nincs lehetõség hiánypótlásra. (5) Mikro-, kis- és középvállalkozás ügyfél pályázat benyújtására akkor jogosult, ha a pályázati felhívás megjelenése elõtt legalább 3 hónappal a LEADER HACS illetékességi területén székhellyel, telephellyel, vagy fiókteleppel rendelkezik, kivéve, ha a LEADER HACS a célterület katalógusban ettõl eltérõen rendelkezik. (6) A benyújtott pályázatok vonatkozásában a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni.
25818
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
(7) Induló vállalkozás esetén a Vhr. 7. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, a nehéz helyzetben lévõ vállalkozásokra vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. (8) A 2. § (1) bekezdés c)–f) pontjában meghatározott jogcímek esetében az ügyfél a támogatási határozat közlésétõl számított 9 hónap elteltét követõen megnyíló, elsõ kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló idõszak utolsó napjáig köteles kifizetési kérelmet benyújtani, amellyel olyan kiadás is elszámolásra kerül, amely nem minõsül egyéb elszámolható kiadásnak. 4. §
(1) Egy pályázat keretében a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a) a LEADER HACS rendelkezésére álló LEADER fejlesztési forrás 20%-át és a 200 000 eurónak megfelelõ forintösszeget; b) a LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott maximális támogatási összeget. (2) Nem támogatható az a pályázat, amely esetén az igényelt támogatási összeg nem éri el a LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott minimális támogatási összeget. (3) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében – ha a pályázatban eltérõ támogatási intenzitások kerülnek megállapításra – egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni. (4) A jóváhagyott elszámolható kiadás nem haladhatja meg a) a Gépkatalógusban beazonosítható tételek vonatkozásában a Gépkatalógus, b) az Építési Normagyûjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az ÉNGY szerinti referenciaárat. (5) A megítélhetõ támogatási összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerzõdés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet) képezi. Ennek értelmében a 2. § (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott jogcímek esetén az e rendelet alapján megítélt támogatás az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében de minimis támogatásnak minõsül; a 2. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogcím esetén az e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában ügyfelenként három egymást követõ pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelõ forintösszeget. (6) Költségvetési szervek esetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás. (7) Ha a referenciaár az adott tétel esetében nem állapítható meg a (4) bekezdés szerinti Gépkatalógus vagy ÉNGY alapján, akkor az ügyfél köteles legalább két árajánlatot csatolni az elszámolni kívánt kiadásokról. A két árajánlatnak azonos mûszaki tartalommal kell rendelkeznie, és az ügyfélnek meg kell indokolnia, hogy melyiket választja. Az árajánlat nem származhat az ügyfél saját tulajdonában lévõ vagy kapcsolt vállalkozásától, illetve olyan vállalkozástól, amelyben az ügyfél többségi tulajdoni hányaddal rendelkezik. Az ajánlattevõ a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentett tevékenysége tekintetében adhat árajánlatot. Az árajánlat nem lehet régebbi a pályázat benyújtási idõszak elsõ napját megelõzõ 60 napnál. Ha az ügyfél valamely kiadási tételéhez kapcsolódóan árajánlatot csatol be a pályázatához vagy a kifizetési kérelméhez, a támogatásra csak olyan árajánlat alapján jogosult, amelyben az árajánlattevõ hiánytalanul feltünteti a) az ajánlatkérõ és ajánlattevõ nevét, címét, és adószámát vagy adóazonosító jelét, b) a kiadási tétel részletes mûszaki adatait, c) a kiadási tételben szereplõ elemek mennyiségét és mértékegységét, valamint nettó összegeiket, d) a kiadási tétel nettó összegét, a felszámított áfát és bruttó összegét, e) a kiadási tétel pénznemét, f) az ajánlat kiállításának dátumát, g) az ajánlattevõ vagy képviselõjének aláírását. (8) Elektronikus árajánlat (webáruház, elektronikus levél) esetén a (7) bekezdés g) pontjában meghatározott követelményt nem kell alkalmazni, azonban ha az árajánlattevõ az ajánlatát elektronikus levélben adta, az elektronikus levél csatolmányainak is meg kell felelniük a (7) bekezdés a)–f) pontja szerinti követelményeknek. Az elektronikus árajánlat akkor fogadható el, ha tartalmazza a webáruház honlap címét, illetve elektronikus levél esetén az árajánlattevõ elektronikus levél címét is. Elektronikus árajánlat esetén az árajánlattevõ nem lehet természetes személy. (9) Eltérõen a Vhr. 31. § (1) bekezdés c) pontjától a szoftver licencek ellenértéke eszközként elszámolható kiadás. (10) Amennyiben a pályázatban megfogalmazott tevékenység rendezvény megvalósítására irányul, a rendezvény keretén belül végzett tereprendezésre a Vhr. 30. § (7) bekezdését nem kell alkalmazni, ha az építési tételek elszámolása ÉNGY alapján történik.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25819
(11) E rendelet keretében benyújtott pályázatok esetében a marketing költségek nem tartoznak bele a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások körébe, hanem önállóan elszámolhatók, amennyiben azt a célterület lehetõvé teszi. (12) A Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjától eltérõen a tradicionális eszköz beszerzése esetében egy árajánlat becsatolása szükséges, amely árajánlat egyúttal igazolja, hogy az eszköz hordozza a megismertetni kívánt idõszakban használt eszköz formai és funkcionális jellemzõit. Az árajánlat becsatolása mellett az ügyfél nyilatkozik arról, hogy az árajánlat alapján beszerzett tradicionális eszköz kereskedelmi forgalomban nem kapható. 5. §
(1) Települési önkormányzat nem vehet igénybe támogatást a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (1) bekezdése szerinti helyi közszolgáltatások keretében az önálló települési alapinfrastruktúra-fejlesztésre, így különösen a gázhálózat, az elektromos hálózat, az ivóvízhálózat, a szennyvízhálózat, a csapadékvíz-elvezetõ rendszer, a tûzi-víz vezetékek, a tûzi-víz tárolók, az utak, a járdák, a vasutak, az átereszek, a vízi létesítmények, a hulladékkezelõ, az egyedi szennyvízelhelyezés, a hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére. (2) Települési önkormányzat nem vehet igénybe támogatást az Ötv. 8. § (4) bekezdésében meghatározott, kötelezõen biztosítandó feladatok ellátását szolgáló épület, épületrész, eszköz és technológia fejlesztésére. (3) Az ügyfél nem jogosult pályázat benyújtására arra a tevékenységre, beruházásra, vagy fejlesztésre, amelyre az ügyfélnek elbírálatlan támogatási kérelme vagy jogerõs támogatási határozata van az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatható tevékenységre, beruházásra, vagy fejlesztésre vonatkozóan. (4) Az ügyfél tanácsadást, tanulmánykészítést, oktatást, illetve képzést a Szerzõdés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetõnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet 1. melléklete szerinti partnervállalkozásától vagy kapcsolt vállalkozásától nem vehet igénybe. (5) A nem elszámolható kiadásokat a 2. melléklet tartalmazza.
6. §
(1) Kizárólag olyan tevékenységre igényelhetõ támogatás, amely szerepel a fejlesztés megvalósulási helye szerint illetékes LEADER HACS – legkésõbb a pályázat benyújtására nyitva álló idõszak elsõ napját megelõzõ 60. napon lezárt – célterület katalógusában. (2) Támogatás az illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott a) támogatás-intenzitásra, b) maximális támogatási összegre, c) minimális támogatási összegre, d) célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételekre, e) elszámolható kiadásokra, f) megvalósulás helyére, valamint g) a célterület adatlap „támogatás vehetõ igénybe” pontban felsorolt vonatkozó feltételek együttes betartása mellett vehetõ igénybe. (3) Az egyes célterületek keretében megvalósuló tevékenységek vonatkozásában az elszámolható kiadások körét az illetékes LEADER HACS célterület katalógusa határozza meg, azzal, hogy a) az egyes jogcímeknél meghatározott elszámolható kiadások körét nem bõvítheti, szûkítésre azonban van lehetõsége, továbbá b) meghatározhat ba) egy speciális kiadást, bb) komplex fejlesztésnél maximum öt speciális kiadást, kivéve a mûködési költséget, amennyiben azt a komplex fejlesztés alapjogcíme nem tartalmazza, bc) kisértékû fejlesztésnél maximum öt speciális kiadást, kivéve a mûködési költséget. (4) A LEADER HACS a jogcímenként meghatározott támogatási intenzitásokat a célterület katalógusban pozitív irányba nem módosíthatja, negatív irányba viszont eltérítheti. (5) A pályázathoz mellékelni kell – a Vhr.-ben elõírtak mellett – az e rendeletben meghatározott, valamint az illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott mellékleteket. (6) Az ügyfélnek az e rendeletben és a LEADER HACS célterület katalógusában elõírt jogosultsági feltételeknek a pályázat benyújtásakor meg kell felelnie.
25820
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
(7) A pályázatban szereplõ projekt megvalósítása a pályázat befogadását követõen a pályázó saját felelõsségére kezdhetõ meg. (8) A benyújtott pályázatok értékelésénél a) a fejlesztés megvalósítási helye szerint illetékes LEADER HACS célterület katalógusában szereplõ célterület-specifikus pontozási szempontokat, továbbá b) amennyiben a pályázathoz pénzügyi tervet és üzleti tervet vagy mûködtetési és fenntarthatósági tervet is be kell nyújtani, akkor azok értékelési szempontjait is figyelembe kell venni.
3. Célterületek meghirdetése 7. §
(1) Az IH a pályázati felhívásban hirdeti meg a LEADER HACS-ok által jóváhagyott célterületeket. (2) A pályázati felhívást az IH és a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a honlapján teszi közzé. (3) Egy LEADER HACS egy pályázati idõszakban összesen legfeljebb tíz célterületet, és azokon belül a) kis értékû fejlesztések támogatására legfeljebb négy célterületet; b) komplex fejlesztések támogatására legfeljebb két célterületet határozhat meg. (4) A LEADER HACS célterületei vonatkozásában az igénybe vehetõ támogatás minimum és maximum összeghatárát forintban határozza meg. (5) Kis értékû fejlesztésekre a LEADER HACS rendelkezésére álló LEADER fejlesztési forrásának legfeljebb 10%-a fordítható. (6) A LEADER HACS célterület katalógusában az egyes jogcímek keretében meghatározott ügyfelek körén kívül a LEADER HACS a célterület katalógusban nem határozhat meg további ügyfeleket, azonban a jogcímeknél meghatározott ügyfélkört szûkítheti.
4. Kis értékû fejlesztések 8. §
(1) A kis értékû fejlesztésre benyújtott pályázatok támogatása a LEADER HACS által kialakított célterületben meghatározott jogosultsági kritériumok alapján, a Törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint a célterületre meghatározott forrás kimerüléséig tart. (2) A LEADER HACS által meghatározott LEADER célterületek tartalmazzák az elszámolható kiadások körét. (3) Amennyiben a LEADER HACS a célterületben az egyes kiadási tételek tekintetében referencia árakat határoz meg, az ügyfél az árajánlatos tételek esetében nem köteles árajánlatot benyújtani. (4) Amennyiben a LEADER HACS nem határoz meg referenciaárat, az ügyfél köteles két árajánlatot beküldeni az ÉNGY-ben vagy a Gépkatalógusban nem szereplõ tételek vonatkozásában. (5) A kis értékû fejlesztésekre benyújtott pályázatok esetében hiánypótlás nincs. (6) Kis értékû fejlesztésekre vonatkozó célterületek kialakítására a 2. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott jogcímek esetében van lehetõség. (7) Kis értékû fejlesztés nem valósítható meg komplex fejlesztés keretében. (8) A kis értékû fejlesztések vonatkozásában megítélt támogatási összeg nem haladhatja meg a) közösségi célú fejlesztés esetében az 1 000 000 forintot, b) vállalkozás alapú fejlesztés esetében az 1 000 000 forintot, c) rendezvény esetében a 250 000 forintot, d) képzés esetében a 250 000 forintot. (9) A közösségi célú fejlesztés és a vállalkozási alapú fejlesztés keretében megvalósított kis értékû fejlesztés vonatkozásában a) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások nem elszámolható kiadásnak minõsülnek, b) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelõ – a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódóan új építmény, épület építése, meglévõ építmény, épület felújítása, bõvítése, korszerûsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerûsítése, tereprendezés, parkosítás – költségtípusokat tekintve kizárólag a nem építési engedély köteles tevékenységek támogathatóak.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25821
(10) A kis értékû fejlesztések esetében az e rendelet vonatkozó jogcímeiben meghatározott elszámolható kiadások egymáshoz viszonyított arányára vonatkozó belsõ korlátokat és az elszámolható kiadások listáját nem kell alkalmazni, valamint pénzügyi tervet nem kell csatolni.
5. LEADER Komplex Fejlesztés 9. §
(1) A 2. § (1) bekezdésben meghatározott jogcímek mindegyike keretében lehetõség van komplex fejlesztés támogatására vonatkozó célterület meghirdetésére. (2) A LEADER komplex fejlesztés jogcímre az az ügyfél nyújthat be pályázatot, aki a komplex fejlesztés alapját képezõ jogcímben pályázat benyújtására jogosult, figyelemmel a LEADER HACS által kialakított célterületben elõírtakra. (3) A LEADER komplex fejlesztés célterület a 2. § (1) bekezdésben meghatározott jogcímek közül egy alapjogcímre épül, amely kiegészíthetõ legfeljebb öt speciális kiadás típussal, amelyek nem lehetnek azonosak az azon jogcím keretében elszámolható kiadás típusokkal, amelyhez a célterület besorolásra került. (4) Az öt speciális kiadás típuson túl a LEADER komplex fejlesztés keretében meghirdetett célterületre teljesülnie kell azon alapjogcímre vonatkozó egyéb szabályoknak, amelyhez a célterület besorolásra került. (5) LEADER komplex fejlesztés keretében elszámolható a) a 2. § (1) bekezdésben meghatározott jogcímek szerinti kiadás, kivéve a mûködési költség, amennyiben az alapjogcím nem tartalmazza, és b) a projekt megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott öt speciális kiadás.
6. Közösségi célú fejlesztések 10. §
(1) Pályázat benyújtására jogosult a LEADER HACS illetékességi területéhez tartozó településen a pályázat benyújtásakor mûködõ a) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, a Ttv. 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, valamint a Ktt. alapján létrehozott többcélú kistérségi társulás, amelynek a fejlesztéssel, tevékenységgel érintett település a tagja; b) nonprofit szervezet; c) egyházi jogi személy; amennyiben a fejlesztés a közhasznú tevékenység ellátását segíti elõ és a célterület katalógus is tartalmazza az adott támogatható tevékenységet. (2) Az e jogcím keretében elszámolható kiadásokat a 4. melléklet határozza meg. (3) A pályázatban önállóan csak a 4. melléklet a), b), d), e) és g) pontjában meghatározott elszámolható kiadások szerepelhetnek. A 4. melléklet c), f) h), i), és j) pontjában meghatározott elszámolható kiadások csak a 4. melléklet a), b), d), e) vagy g) pontjában szereplõ kiadásokkal együtt támogathatóak. (4) A 4. melléklet i) pontja szerinti mûködési kiadások a 3. melléklet alapján számolhatók el, ha a fejlesztés a LEADER HACS által meghatározott közhasznú tevékenységre irányul és ha azokat a LEADER HACS az adott célterület vonatkozásában elszámolhatóként határozza meg. A mûködési kiadások mértéke nem haladhatja meg a) elsõ évben a beruházás megvalósítása érdekében jóváhagyott elszámolható kiadás 5%-át, legfeljebb a bruttó 2 600 000 forintot; b) a második évben a beruházás megvalósítása érdekében jóváhagyott elszámolható kiadás 4%-át, legfeljebb a bruttó 2 000 000 forintot; c) a harmadik évben a beruházás megvalósítása érdekében jóváhagyott elszámolható kiadás 3%-át, legfeljebb a bruttó 1 600 000 forintot. (5) Mûködési támogatás igénybevételére irányuló kifizetési kérelmet a 4. melléklet a)–h) és j) pontjaiban meghatározott fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének benyújtási idõpontjától kezdõdõen felmerült kiadásokra lehet benyújtani. (6) Mûködési kiadásra vonatkozó kifizetési kérelem az utolsó beruházási kiadásra vonatkozó kifizetési kérelem benyújtását követõen nyújtható be. (7) E jogcím keretében a LEADER közösségi célú fejlesztés esetében a) a Vhr. 20. § (3) bekezdésétõl eltérõen – ha az ügyfél mûködési támogatást is igénybe vesz – az utolsó kifizetési kérelem benyújtása elõtt kifizethetõ a támogatási határozattal jóváhagyott támogatási összeg 80%-át meghaladó összeg;
25822
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
b)
a Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérõen az üzemeltetési kötelezettség az utolsó beruházási kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart; c) a Vhr. 23. § (1) bekezdés c) pontjától eltérõen az üzemeltetési kötelezettség idõtartama alatt a beruházás vagy fejlesztés tárgya – a fenntarthatóságának biztosítása érdekében – az üzemeltetési kötelezettség fenntartása mellett bérbe adható; d) a Vhr. 20. § (4) bekezdésében foglaltakat – ha az ügyfél mûködési támogatást is igénybe vesz – az ügyfél külön köteles teljesíteni a beruházási és a mûködési kiadások vonatkozásában. (8) A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100%-a. (9) A 4. melléklet a)–b) pontjaihoz kapcsolódó fejlesztések esetén a pályázathoz csatolni kell a tervezett fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészletet.
7. Vállalkozási alapú fejlesztések 11. §
(1) Pályázat benyújtására jogosult a LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen a pályázat benyújtásakor a) mûködõ mikro-, kis- és középvállalkozás, amennyiben nyilatkozik arról, hogy a megvalósítás helye szerint illetékes LEADER HACS területén a pályázati felhívás megjelenését megelõzõen – amennyiben az illetékes LEADER HACS a vonatkozó célterületben errõl eltérõen nem rendelkezik – legalább 3 hónappal székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkezett; b) induló mikro-, kis- és középvállalkozás, amennyiben LEADER HACS által meghatározott célterület induló vállalkozások támogatására is irányul; c) lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezõ természetes személy, amennyiben vállalja, hogy a támogatás megítélését követõen az elsõ kifizetési kérelem benyújtásának idõpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát; d) mûködõ települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, a Ttv. 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, valamint Ktt. alapján létrehozott többcélú kistérségi társulás, amelynek a fejlesztéssel, tevékenységgel érintett település a tagja; e) lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezõ mezõgazdasági õstermelõ, amennyiben a pályázatban meghatározott fejlesztés saját elõállítású vagy helyi termék elõállítására, feldolgozására, valamint piacra jutásának elõsegítését célzó tevékenységre irányul; f) székhellyel vagy telephellyel rendelkezõ egyházi jogi személy; g) székhellyel vagy telephellyel rendelkezõ nonprofit szervezet, amennyiben a fejlesztés, a közhasznú tevékenységektõl eltérõ feladat ellátását segíti elõ. (2) Az (1) bekezdés c) pontjától eltérõen az önálló tevékenységet végzõ magánszemély természetes személynek nem kell vállalnia, hogy a támogatás megítélését követõen az elsõ kifizetési kérelem benyújtásának idõpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát. (3) Nem jogosult támogatásra a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztés: a) NACE Rev. 2. B nemzetgazdasági ág – Bányászat, kifejtési tevékenység; b) NACE Rev. 2. 47.30 gépjármû-üzemanyag kiskereskedelem; c) NACE Rev. 2. 46 nagykereskedelem (kivéve: jármû, motorkerékpár); d) NACE Rev. 2. K nemzetgazdasági ág – Pénzügyi, biztosítási tevékenység; e) NACE Rev. 2. L nemzetgazdasági ág – Ingatlanügyletek; f) NACE Rev. 2. O Nemzetgazdasági ág – Közigazgatás, védelem; kötelezõ társadalombiztosítás; g) NACE Rev. 2. P Nemzetgazdasági ág – Oktatás, kivéve 85.5 Egyéb oktatás; h) NACE Rev. 2. 77.31 Mezõgazdasági gépkölcsönzés; i) NACE Rev. 2. 03.2 Halgazdálkodás; j) NACE Rev. 2. 49 Szárazföldi, csõvezetékes szállítás; k) NACE Rev. 2. 50 Vízi szállítás; l) NACE Rev. 2. 51 Légi szállítás.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25823
(4) Az e jogcím keretében elszámolható kiadásokat az 5. melléklet határozza meg. (5) Pályázatban önállóan csak az 5. melléklet a), b), d), e) és g) pontjában meghatározott elszámolható kiadások szerepelhetnek. Az 5. melléklet c), f), h) és i) pontjában meghatározott elszámolható kiadások csak az 5. melléklet a), b), d), e) vagy g) pontjában szereplõ kiadásokkal együtt támogathatóak. (6) A támogatás mértéke, ha az ügyfél a fejlesztést a) hátrányos helyzetû területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a; b) nem hátrányos helyzetû területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 60%-a. (7) Az 5. melléklet a)–b) pontjaihoz kapcsolódó fejlesztések esetén a pályázathoz csatolni kell a tervezett fejlesztés megvalósulási helyének feltüntetésével kiegészített, a beruházás, fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészletet. (8) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérõen az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart. (9) A Vhr. 23. § (1) bekezdés c) pontjától eltérõen az üzemeltetési kötelezettség idõtartama alatt a beruházás, fejlesztés tárgya – a fenntarthatóságának biztosítása érdekében – az üzemeltetési kötelezettség fenntartása mellett bérbe adható.
8. LEADER rendezvény 12. §
(1) Pályázat benyújtására a 2. § (2) bekezdésében meghatározott ügyfelek jogosultak. (2) Nem vehetõ igénybe támogatás a) kizárólag egy adott gazdasági társaság érdekeinek és termékeinek bemutatását célzó (termékbemutató), valamint b) politikai célú rendezvényekre. (3) A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alól kivételt képez a helyi termékek népszerûsítését szolgáló rendezvény. (4) Az ügyfél köteles a) a rendezvényrõl az illetékes LEADER HACS-ot értesíteni, ezzel egyidejûleg a rendezvény témájának, helyszínének és idõpontjának a rendezvény megvalósítási idõpontját megelõzõ 30. napig az illetékes LEADER HACS honlapján történõ közzétételérõl gondoskodni, valamint b) a meghívót és a meghirdetés dokumentációját a rendezvény idõpontját megelõzõen legkésõbb 30 nappal az MVH kirendeltségének, valamint az illetékes LEADER HACS-nak megküldeni. (5) Az ügyfél a rendezvény megtartásáról köteles a rendezvény lezárást követõen 10 napon belül írásbeli emlékeztetõt készíteni és azt megküldeni az illetékes LEADER HACS-nak, valamint a kifizetési kérelemmel együtt benyújtani az illetékes MVH kirendeltségnek. Az emlékeztetõ tartalmazza a) a rendezvény helyszínét, idõpontját, b) a célcsoport megjelölését, c) a rendezvény céljának és eredményének rövid bemutatását, d) legalább 10 darab, a rendezvény fõbb programjait és a rendezvényen elhelyezett arculati elemeket bemutató dátumozott fotót, valamint e) az illetékes LEADER HACS-nak a rendezvényrõl való értesítését bizonyító dokumentumot. (6) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget az (4) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a jóváhagyott támogatás mértékét az MVH 5%-kal csökkenti. (7) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget az (5) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a kifizetési kérelem elutasításra kerül. (8) Az e jogcím keretében elszámolható kiadásokat az 6. melléklet határozza meg. (9) A 6. melléklet a) pont ah) és ai) alpontjában meghatározott kiadás, kiadás típusonként nem haladhatja meg a 6. melléklet alapján igényelt a) pont aa)–ag) alpontok alapján elszámolható kiadás összesített összegének 25%-át. (10) A 6. melléklet b) pontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 6. melléklet a) pontjában igényelt elszámolható kiadás összegének 30%-át. (11) A 6. melléklet c) pontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 6. melléklet a) pontjában igényelt elszámolható kiadás összegének 20%-át. (12) A 6. melléklet d) pontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 6. melléklet a) pontjában igényelt elszámolható kiadás összegének 20%-át.
25824
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
(13) A pályázatban önállóan csak a 6. melléklet a) pont aa)–ad) alpontjában meghatározott elszámolható kiadások szerepelhetnek, a 6. melléklet a) pont ae)–ai) alpontjában, valamint b)–h) pontjában meghatározott elszámolható kiadások csak a 6. melléklet a) pont aa)–ad) alpontjában szereplõ kiadásokkal együtt támogathatók. (14) Az e jogcím keretében támogatható rendezvény költségei között kizárólag azon szolgáltatások költségei számolhatóak el, amelyeknek igénybevételére a rendezvény látogatói felé külön díjat a szolgáltatást nyújtó nem számolt fel. 13. §
(1) Az e jogcím keretében támogatható rendezvény, illetve rendezvénysorozat megvalósításának határideje a támogatási határozat kézhezvételét követõ 24 hónap. (2) A támogatás mértéke, ha az ügyfél a) természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás és a fejlesztést aa) hátrányos helyzetû területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a; ab) egyéb területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 60%-a; b) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy, nonprofit szervezet, akkor az összes elszámolható kiadás 100%. (3) A támogatás további feltétele, hogy az ügyfél a rendezvény helyén az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 2006. december 15-i 1974/2006/EK rendelet VI. melléklet 3.1., valamint a 4. pontja szerinti szlogent, a LEADER HACS és az EU-logót, valamint az ÚMVP logóját (a továbbiakban együtt: arculati elemek) feltüntesse. (4) Amennyiben az ügyfél a (3) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatott tevékenységre vonatkozó utolsó kifizetési kérelmének összege a támogatási határozattal jóváhagyott összeg 5%-ával csökkentésre kerül. (5) A Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjától eltérõen a rendezvényen fellépõ elõadómûvészek díjára vonatkozóan egy árajánlat becsatolása szükséges.
9. LEADER képzés 14. §
(1) Pályázat benyújtására és oktatás szervezésére a 2. § (2) bekezdésében meghatározott ügyfelek jogosultak. (2) A 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet és az ÚMVP III. tengelyes horizontális intézkedésekhez kötõdõ képzések lebonyolításához támogatás nem nyújtható. (3) Az ügyfél köteles a) az oktatás megvalósítását aa) legalább 10 darab dátumozott fotóval, ab) jelenléti ívvel, ac) oktatási napló vezetésével, ad) képzési tematika elkészítésével dokumentálni, illetve b) a résztvevõk számára tanúsítványt, bizonyítványt, vagy oklevelet kiállítani. (4) A kifizetési kérelemhez csatolni szükséges az addig lezajlott képzések vonatkozásában a) a jelenléti ívet, b) a résztvevõkkel kötött megállapodások másolatát, c) az oktatási napló másolatát, valamint d) a dátumozott fotókat, amelyek a képzés helyszínét, résztvevõit és a nyilvánosság tájékoztatását mutatják be. (5) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget a (4) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a kifizetési kérelem elutasításra kerül. (6) A pályázathoz mellékelni kell a képzõ szerv által elkészített képzési ütemtervet. (7) Az elszámolható kiadás legmagasabb összege nettó 25 000 Ft/résztvevõ/nap. Egy napnak nyolc képzési óra tekintendõ, ennél rövidebb idõtartam esetén idõarányos összeg alkalmazandó. Egy képzési óra hossza legalább 45 perc. (8) A 2. § (2) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott ügyfél a résztvevõktõl részvételi díjat vagy egyéb, képzéshez kapcsolódó térítési díjat nem szedhet.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25825
(9) A 2. § (2) bekezdés a) és e) pontjában szereplõ ügyfél esetében az elszámolható kiadás csökken a beszedett részvételi díj összegével. (10) Nem nyújtható támogatás a képzésen résztvevõk étkezési- (kivéve az oktatás ideje alatt biztosított étel-, italfogyasztás), szállás- és a képzés helyszínére való oda- és visszautazása költségeinek térítéséhez vagy a pótló-, illetve javítóvizsga díjához. (11) A képzésrõl az oktatás szervezõjének és a résztvevõnek megállapodást kell kötnie, amelyben kötelezõ feltüntetni a) a felek nevét és személyes adatait, b) a képzés témáját, idõpontját, idõtartamát, és c) a képzési órák számát. 15. §
(1) Az e jogcím keretében elszámolható kiadásokat a 7. melléklet határozza meg. (2) A 7. melléklet a) pont ai) alpontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 7. melléklet alapján igényelt a) pont aa)–ah) alpontja alapján elszámolható kiadás összesített összegének 20%-át. (3) A pályázatban önállóan csak a 7. melléklet a) pont aa), illetve ad)–ah) alpontjában meghatározott elszámolható kiadások szerepelhetnek. A 7. melléklet a) pont ai) alpontjában és b)–e) pontjában meghatározott elszámolható költségek csak a 7. melléklet a) pont aa), és ad)–ae) alpontjában szereplõ kiadások valamelyikével együtt támogathatók. A 7. melléklet a) pont ab), ac), és ai) alpontjaiban meghatározott kiadások csak abban az esetben támogathatók, ha e pontokon kívül legalább még egy, a 7. melléklet a) pontjában szereplõ kiadás is elszámolásra kerül. (4) Az ügyfél köteles a képzés témáját, helyszínét és idõpontját a képzés megvalósítási idõpontját megelõzõ 20. napig az illetékes LEADER HACS honlapján közzétetetni, valamint az illetékes MVH kirendeltségnek megküldeni. Több képzési napból álló képzés esetén az összes képzési nap tervezett dátumát egyidejûleg is be lehet jelenteni. (5) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget a (4) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a jóváhagyott támogatás mértékét az MVH 5%-kal csökkenti. (6) A támogatás mértéke a 13. § (2) bekezdésben foglaltak szerint alakul. (7) Az e jogcím keretében támogatható képzés megvalósításának határideje a támogatási határozat kézhezvételét követõ 18 hónap. (8) A támogatás további feltétele, hogy az ügyfél a képzés helyén az arculati elemeket feltüntesse. (9) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget az (8) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a jóváhagyott támogatás mértékét az MVH 5%-kal csökkenti.
10. LEADER tanulmányok 16. §
(1) A LEADER tanulmányok jogcím keretében a LEADER HACS területén megvalósuló, stratégiájának megvalósítását elõsegítõ tanulmányok elkészítésére vehetõ igénybe támogatás. (2) Az e jogcím keretében elszámolható kiadásokat a 8. melléklet határozza meg. (3) A tanulmányhoz mellékelni kell a 10. melléklet szerinti nyilatkozatot a tanulmány eredetiségérõl. (4) A tanulmány formai és tartalmi követelményeit a 11. melléklet tartalmazza. (5) A pályázat benyújtására a 2. § (2) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott ügyfelek jogosultak, amennyiben a) a tanulmány témáját tekintve legalább három, igazolható szakmai referenciát a pályázathoz csatolnak, amely tartalmazza a referenciában szereplõ tanulmányok címét, a megbízókat, a tanulmányok elkészítésének dátumát, valamint a tanulmányok elérési helyét; b) a pályázat benyújtásával vállalják, hogy a tanulmány által érintett vidéki szereplõk bevonásával készítik el a pályázat tárgyát képezõ tanulmányt vagy a tanulmány által érintett vidéki szereplõk részére a tanulmányt a HACS honlapján is közzétett idõpontban rendezett nyilvános fórumon bemutatják; és c) vállalják, hogy az elkészült tanulmányt az illetékes HACS-nak megküldik a honlapján történõ közzététel céljából. (6) Az elszámolható kiadások mértéke nem haladhatja meg a nettó 1 000 000 forintot. (7) A támogatás mértéke, az összes elszámolható kiadás a) 85%-a, ha hátrányos helyzetû területen, b) 80%-a, ha egyéb területen készül el a tanulmány. (8) A tanulmány elkészítésének határideje a támogatási határozat kézhezvételét követõ 12 hónap. (9) Az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell az elkészült tanulmányt.
25826
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
11. LEADER térségen belüli együttmûködés 17. §
(1) A LEADER térségen belüli együttmûködés keretében az illetékes LEADER HACS LEADER tervében meghatározott fejlesztési elképzelésekhez kapcsolódó, térségen belüli együttmûködések ösztönzésére vehetõ igénybe támogatás. Az e jogcím keretében tervezett együttmûködések, tevékenységek a LEADER HACS illetékességi területén valósulhatnak meg, kivételt képez ez alól, amikor az együttmûködés keretében az együttmûködõ partnerek célja az ország területén belüli közös megjelenés vagy tapasztalatszerzés. (2) Pályázat benyújtására a 2. § (2) bekezdésében meghatározott ügyfelek jogosultak. (3) Az e jogcím keretében elszámolható kiadásokat a 9. melléklet határozza meg (4) A 9. melléklet b) pont bc) alpontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 9. melléklet b) pont bb)–bc) alpontja nélküli elszámolható kiadás 40%-át. (5) A 9. melléklet b) pont bb) alpontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 9. melléklet b) pont bb)–bc) alpontja nélküli elszámolható kiadás 40%-át. (6) A 9. melléklet a) pont ag) alpontjában, a b) pont bi) alpontjában és az e) pont ed) alpontjába meghatározott kiadás vonatkozásában elszámolt költség nem haladhatja meg a 9. melléklet alapján, ezen költségek nélküli számolt elszámolható kiadás 20%-át. (7) A 9. melléklet f) pontjában meghatározott kiadás nem haladhatja meg a 9. melléklet a) pontjában igényelt elszámolható kiadás összegének 20%-át. (8) A pályázatban önállóan csak a 9. melléklet a)–d) pontjában meghatározott elszámolható kiadások szerepelhetnek. A 9. melléklet e), f), g) és h) pontjában meghatározott elszámolható kiadások csak a 9. melléklet a)–d) pontjában szereplõ költségek valamelyikével együtt támogathatók.
18. §
(1) A 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet és az ÚMVP III. tengelyes horizontális intézkedésekhez kötõdõ képzések lebonyolításához támogatás nem nyújtható. (2) A térségen belüli együttmûködés keretében megszervezett képzések vonatkozásában az ügyfél köteles a képzés témáját, helyszínét és idõpontját a képzés megvalósítási idõpontját megelõzõ 20. napig az illetékes LEADER HACS honlapján közzétetetni, valamint az illetékes MVH kirendeltségnek megküldeni. Több képzési napból álló képzés esetén az összes képzési nap tervezett dátumát egyidejûleg is be lehet jelenteni. (3) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget az (2) bekezdésben foglalt kötelezettségeinek, akkor a jóváhagyott támogatás mértékét az MVH 5%-kal csökkenti. (4) A térségen belüli együttmûködés keretében megszervezett képzésrõl az oktatás szervezõjének és a résztvevõnek megállapodást kell kötnie, amelyben kötelezõ feltüntetni a) a felek nevét és személyes adatait, b) a képzés témáját, idõpontját, idõtartamát, és c) a képzési órák számát. (5) A térségen belüli együttmûködés keretében megrendezésre kerülõ képzés vonatkozásában: a) az ügyfél az oktatás megvalósítását köteles aa) legalább 10 darab dátumozott fotóval, jelenléti ívvel, oktatási napló vezetésével, képzési tematika elkészítésével dokumentálni, illetve ab) a résztvevõk számára tanúsítványt, bizonyítványt, vagy oklevelet kiállítani; b) az elszámolható kiadás legmagasabb összege nettó 25 000 Ft/résztvevõ/nap; c) nem nyújtható támogatás a képzésen résztvevõk étkezési- (kivéve az oktatás ideje alatt biztosított étel-, italfogyasztás), szállás- és a képzés helyszínére való oda- és visszautazása költségeinek térítéséhez vagy a pótló-, illetve javítóvizsga díjához. (6) Az (5) bekezdés b) pontja esetében egy napnak nyolc képzési óra tekintendõ. Ennél rövidebb idõtartam esetén idõarányos összeg alkalmazandó. Egy képzési óra legalább 45 perc. (7) A kifizetési kérelemhez csatolni szükséges az addig lezajlott képzések vonatkozásában a) a jelenléti ívet, b) a résztvevõkkel kötött megállapodások másolatát, c) az oktatási napló másolatát, valamint a d) dátumozott fotókat, amelyek a képzés helyszínét, résztvevõit és a nyilvánosság tájékoztatását mutatják be. (8) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget a (7) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a kifizetési kérelem elutasításra kerül.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25827
(9) Képzés esetében a pályázathoz mellékelni kell a képzõ szerv által elkészített képzési ütemtervet. (10) A résztvevõk számára a képzés ingyenes. (11) A térségen belüli együttmûködés keretében megszervezett rendezvény vonatkozásában nem vehetõ igénybe támogatás a) olyan rendezvényre, amely kizárólag egy adott gazdasági társaság érdekeit szolgálja, termékeinek bemutatását célozza (termékbemutató); b) politikai célú rendezvényre. (12) A (11) bekezdés a) pontjában foglaltak alól kivételt képez a helyi termékek népszerûsítését szolgáló rendezvény. (13) A támogatás további feltétele, hogy az ügyfél a rendezvény helyén az arculati elemeket feltüntesse. (14) Amennyiben az ügyfél a (13) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a támogatott tevékenységre vonatkozó utolsó kifizetési kérelem összege a támogatási határozattal jóváhagyott összeg 5%-ával csökkentésre kerül. (15) A Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjától eltérõen a rendezvényen fellépõ elõadómûvészek díjára vonatkozóan egy árajánlat becsatolása szükséges. (16) A térségen belüli együttmûködés keretében megszervezett rendezvény vonatkozásában az ügyfél köteles a) a rendezvény témáját, helyszínét és idõpontját a rendezvény megvalósítási idõpontját megelõzõ 30. napig az illetékes LEADER HACS honlapján közzétetetni, valamint, b) a meghívót és a meghirdetés dokumentációját a rendezvény idõpontját megelõzõen legkésõbb 20 nappal az illetékes MVH kirendeltségnek megküldeni. (17) Az ügyfél a rendezvény megtartásáról köteles a rendezvény lezárását követõen 10 napon belül írásbeli emlékeztetõt készíteni és azt megküldeni az illetékes LEADER HACS-nak, valamint a kifizetési kérelemmel együtt benyújtani az illetékes MVH kirendeltségnek. Az emléketetõ tartalmazza a) a rendezvény helyszínét, idõpontját, a célcsoport megjelölését, a rendezvény céljának és eredményének rövid bemutatását, b) az illetékes LEADER HACS-nak a rendezvényrõl való értesítését bizonyító dokumentumot, c) legalább 10 darab, a rendezvény fõbb programjait és a rendezvényen elhelyezett arculati elemeket bemutató dátumozott fotót. (18) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget a (16) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a jóváhagyott támogatás mértékét az MVH 5%-kal csökkenti. (19) Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget a (17) bekezdésben foglalt kötelezettségeinek a kifizetési kérelem elutasításra kerül. (20) A jogcím keretében támogatható rendezvény költségei között kizárólag azon, a rendezvény keretében nyújtott szolgáltatások költségei számolhatóak el, amelyeknek igénybevételére a rendezvény látogatói felé külön díjat a szolgáltatást nyújtó nem számolt fel. 19. §
(1) A LEADER térségen belüli együttmûködés eredményes irányításának biztosítása érdekében az elérendõ célokat az irányítással, a koordinálással, a nyomon követéssel és az értékeléssel kapcsolatos felelõsség megosztásának módját egy hivatalos együttmûködési megállapodásban kell rendezni. (2) Az együttmûködési megállapodás egy, a résztvevõ szervezetek között létrejött, tartalmilag kötött dokumentum. (3) Az együttmûködési megállapodás abban az esetben fogadható el, ha legalább az alábbiakat egyértelmûen tartalmazza: a) a partnerek írásos kötelezettségvállalását, feltüntetve a koordináló szervezet (a pályázatot benyújtó potenciális kedvezményezett) és a partner nevét és címét; b) az együttmûködési projekt részletes leírását, feltüntetve: ba) a projekt céljait, bb) az azok eléréséhez végrehajtani kívánt intézkedéseket, bc) a potenciális kedvezményezetteket, bd) az egyes partnereknek a projekt megszervezésében és végrehajtásában betöltött szerepét (adott esetben az egyes mûveletek végrehajtására felhatalmazott technikai szervezetek nevét), be) a projekt megszervezését és nyomon követését szolgáló intézkedéseket, bf) a többoldalú projekttõl várt eredményeket; c) az együttmûködés tervezett teljes költségvetését; d) egy indikatív ütemtervet, mely tartalmazza a projekt fõbb mérföldköveit és a projekt részeinek megvalósításához szükséges idõtartamot;
25828
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
e) ha a partnerek úgy kívánják, további szervezetek részére megengedõ záradékot; f) a megállapodás módosítását lehetõvé tevõ eljárást. (4) A pályázathoz mellékelni kell az együttmûködésben részt vevõ szervezetek között létrejött együttmûködési megállapodás másolatát. (5) A támogatás mértéke, ha az ügyfél a) természetes személy, mikro, kis- és középvállalkozás és a fejlesztést aa) hátrányos helyzetû területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a; ab) egyéb területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 60%-a; b) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, akkor az összes elszámolható kiadás 100%-a; c) egyházi jogi személy, nonprofit szervezet, akkor az összes elszámolható kiadás 100%-a. (6) Az e jogcím keretében megvalósuló projektek megvalósításának határideje a támogatási döntés kézhezvételét követõ 24 hónap.
12. A pályázat benyújtása 20. §
(1) A pályázatokat 2011. szeptember 30. és október 31. között elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül az MVH által rendszeresített és honlapján közzétett formanyomtatványon kell az MVH-hoz benyújtani. A pályázathoz csatolandó dokumentumokat szkennelt formában kell csatolni a pályázathoz. (2) Amennyiben az ügyfél a pályázat benyújtásához a területileg illetékes LEADER HACS munkaszervezetét kívánja igénybe venni technikai közremûködõként, köteles a) az ilyen irányú igényt a pályázat benyújtására rendelkezésre álló idõszak kezdõ dátumát megelõzõen legalább 20 nappal a technikai közremûködést végzõ LEADER HACS munkaszervezet felé írásban jelezni a pályázat benyújtásához idõpont-egyeztetés céljából, b) a technikai közremûködést végzõ LEADER HACS munkaszervezettel, annak írásos visszaigazolása alapján, egyeztetett idõpontban a pályázat benyújtása céljából a technikai közremûködést végzõ LEADER HACS munkaszervezetnél megjelenni, valamint c) a technikai közremûködést végzõ LEADER HACS munkaszervezetet az egyeztetett idõpontban beálló változásról a pályázat benyújtására egyeztetett idõpontot megelõzõen legkésõbb 5 nappal értesíteni, mely kötelezettsége elmulasztása esetén elveszti a jogot a LEADER HACS munkaszervezet a pályázat benyújtásához technikai közremûködõként való igénybevételére. (3) A technikai közremûködõ igénybevételét az erre rendszeresített nyomtatványon az MVH-nak be kell jelenteni. A bejelentésrõl szóló nyomtatványt a pályázat benyújtásával egyidejûleg kell – elektronikusan, valamint postai úton, vagy személyesen – az MVH-nak benyújtani, továbbá papíralapon, az ügyfél és a technikai közremûködõ által aláírt formában is meg kell õrizni. Bejelentés hiányában a technikai közremûködõ eljárása érvénytelen. (4) A technikai közremûködõ útján történõ pályázatbenyújtás tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja, a benyújtott és az elektronikus felületen KR dokumentumként elérhetõ pályázat két példányban történõ kinyomtatása és a kinyomtatott dokumentumok pályázat adatokat lezáró utolsó oldalának az ügyfél és a technikai közremûködõ általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Az ügyfél egy általa aláírt nyilatkozatban is elismerheti, hogy a feltöltött KR dokumentum adattartalmát ismeri és azzal egyetért. A kinyomtatott pályázati dokumentum vagy nyilatkozat egy példányát a technikai közremûködést ellátó szervezet, másik példányát az ügyfél köteles megõrizni és azt az MVH felhívására a technikai közremûködést ellátó szervezet vagy az ügyfél köteles bemutatni. (5) A technikai közremûködés megszüntetését az erre rendszeresített nyomtatványon az ügyfél és a technikai közremûködést ellátó szervezet köteles bejelenteni az MVH-nak. A megszüntetés bejelentésérõl szóló nyomtatványt a technikai közremûködést ellátó szervezetnek elektronikus úton kell elküldenie az MVH részére, az ügyfélnek – aláírásával ellátva – postai úton vagy személyesen kell benyújtania a lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségre. Bejelentés hiányában a technikai közremûködés megszüntetése érvénytelen. (6) A technikai közremûködõ nem vehet részt az általa közremûködõként benyújtott pályázat további bírálatában. (7) Amennyiben az ügyfél az MVH döntése ellen fellebbezést nyújt be, a fellebbezéshez kötelezõ mellékletként csatolni kell a megõrzésre köteles dokumentumot.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25829
(8) A pályázathoz mellékelni kell a) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, illetve önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselõ-testületének vagy társulási tanácsának a támogatási kérelemben szereplõ cél megvalósításáról szóló határozatának kivonatát; b) nonprofit szervezet ügyfél esetén 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot; c) egyházi jogi személy ügyfél esetén a felettes egyházi szerv vagy az egyházi fõhatóság által kiadott, az egyházi jogi személyiséget tanúsító okirat hiteles másolatát; d) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjától eltérõen pénzügyi tervet da) a LEADER vállalkozási alapú fejlesztés és db) a LEADER közösségi célú fejlesztés jogcím keretében, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg, kivéve a kis értékû célterületeket; e) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjától eltérõen, ha az ügyfél ea) természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, pénzügyi és üzleti tervet, eb) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nonprofit szervezet, pénzügyi, valamint mûködtetési és fenntarthatósági tervet a LEADER vállalkozási alapú és a LEADER közösségi célú fejlesztés keretében benyújtott pályázathoz, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja; f) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által fa) az adott pénzügyi évben, valamint fb) az elõzõ két pénzügyi évben igénybe vett de minimis támogatásról szóló nyilatkozatot; g) természetes személy ügyfél esetében a lakcímet igazoló hatósági igazolvány egyszerû másolatát; h) az értékeléshez a pályázati felhívásban meghatározott egyéb igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat; i) a LEADER HACS HBB-je által kiállított, a pályázat HVS-hez való illeszkedését tanúsító nyilatkozatot; j) a LEADER HACS által a vonatkozó célterületben elõírt csatolandó mellékleteket; k) vállalkozási alapú fejlesztés vonatkozásában mikro- kis- és középvállalkozás esetén nyilatkozat arról, hogy a megvalósítás helye szerint illetékes LEADER HACS területén a pályázati felhívás megjelenését legalább 3 hónappal – amennyiben az illetékes LEADER HACS a vonatkozó célterületben errõl eltérõen nem rendelkezik – megelõzõen székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkezett. (9) A (8) bekezdés i) pontja szerinti tanúsító nyilatkozatot a HBB a pályázati felhívásban meghatározott eljárás alapján állítja ki a HVS illeszkedésrõl. (10) Az IH a HBB eljárás során alkalmazandó formanyomtatványokat IH közleményben a saját honlapján teszi közzé. (11) Létesítõ okirattal nem szükséges igazolni a közhasznú tevékenység ellátását a) egyházi jogi személy, b) települési önkormányzat, c) települési kisebbségi önkormányzat, d) Ttv.-ben meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, e) a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény alapján létrehozott többcélú kistérségi társulás, valamint f) nonprofit szervezet vonatkozásában. (12) A pénzügyi terv az 1. melléklet szerinti pénzügyi pontozási szempontok alapján kerül értékelésre.
13. A pályázat elbírálása 21. §
(1) A pályázatok elbírálása a Törvény III–IV. fejezete alapján történik. (2) A pályázat bírálata folyamatában az MVH és az illetékes LEADER HACS között létrejött delegálási szerzõdés szerint a) az illetékes LEADER HACS által a célterület katalógusában szereplõ, a projekttel érintett célterületre meghatározott célterület-specifikus pontozási szempontok szerint végzett értékelés, valamint amennyiben az adott pályázatra az vonatkozik, a pénzügyi és üzleti terv vagy mûködtetési és fenntarthatósági terv értékelése alapján, továbbá
25830
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
b) a LEADER HACS által felállított rangsor figyelembevételével a rendelkezésre álló keret alapján az MVH hozza meg a támogatási döntést a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint. (3) Delegálási szerzõdés hiányában a) az illetékes LEADER HACS célterület katalógusában szereplõ, a fejlesztéssel, tevékenységgel érintett célterületre meghatározott célterület-specifikus pontozási szempontok, valamint amennyiben az adott pályázatra az vonatkozik, a pénzügyi és üzleti terv vagy mûködtetési és fenntarthatósági terv alapján történõ értékeléssel, b) rangsorolást követõen a rendelkezésre álló keret alapján az MVH hozza meg a támogatási döntést. (4) Kis értékû célterületre benyújtott pályázat esetében az MVH hozza meg a támogatási döntést a Törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint a pályázatok benyújtási sorrendje, valamint az adott célterületre rendelkezésre álló keret alapján.
14. A kifizetési kérelem benyújtása 22. §
(1) A kifizetési kérelmet a Vhr. 16/B. § szerinti idõszakokban elektronikus ûrlapkitöltõ szolgáltatás segítségével elõállított elektronikus ûrlapon, ügyfélkapun vagy postai úton keresztül az MVH regionális kirendeltségéhez kell benyújtani. A kérelemhez csatolandó dokumentumokat szkennelés útján elõállított formában kell csatolni a pályázathoz. (2) Egy ügyfél a) a fejlesztési támogatás igénybevétele érdekében évente kettõ, b) a mûködési kiadás igénybevétele érdekében évente négy kifizetési kérelem benyújtására jogosult. (3) A Vhr. 8. § (2) bekezdésétõl eltérõen egy ügyfél egy kifizetési kérelem benyújtási idõszakban egy célterületre egy kifizetési kérelmet nyújthat be. (4) Természetes személy ügyfél esetén az elsõ kifizetési kérelemhez csatolni kell az adóbejelentkezési lap másolatát.
15. A támogatási keretösszeg 23. §
A területileg illetékes LEADER HACS célterületeire vonatkozó keretösszeg a pályázati felhívásban kerül meghirdetésre.
16. Jogkövetkezmények 24. §
(1) Az illetékes LEADER HACS területére a Törvényben, a Vhr.-ben, e rendeletben, valamint a LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott speciális jogkövetkezményeket kell alkalmazni. (2) Ha a LEADER HACS célterületében jogkövetkezmény nincs meghatározva, a LEADER HACS által meghatározott pontozási szempontok tekintetében vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén, amennyiben a nem teljesítés pontszámvesztést eredményezne, az ügyfél az adott értékelési szempont vonatkozásában pontonként a jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelõ összeget köteles visszafizetni. (3) A Vhr. 35. § (1) bekezdésében foglalt kizárás jogkövetkezménye helyett valamennyi kifizetési határozattal jóváhagyott támogatás – amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy az annak során, a kapcsolódó ellenõrzések alapján jóváhagyható támogatás összegét is figyelembevéve – kumulált összegét 20%-kal csökkenteni kell, ha az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének 50%-át teljesíti, de nem éri el az összeg 80%-át.
17. Záró rendelkezések 25. §
(1) E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépését megelõzõen benyújtott pályázatok és azok alapján fennálló támogatási jogviszonyok tekintetében az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet elõírásait kell alkalmazni.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
25831
2011. évi 90. szám
26. §
Ez a rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 61. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
27. §
(1) Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-tõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 44/2011. (V. 26.) VM rendelet [a továbbiakban: 44/2011. (V. 26.) VM rendelet] 4. mellékletének címe helyébe a következõ rendelkezés lép: „A turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtott támogatás esetén a fejlesztéssel érintett települések (5000 fõ lakosságszám vagy 100 fõ/km2 népsûrûség alatti települések kül- és belterületei kivéve a Budapest agglomerációjához tartozó településeket, a városi ranggal rendelkezõ településeket, valamint a kistérségi központokat).” (2) A 44/2011. (V. 26.) VM rendelet 1. melléklet I–II. pontja és III. pont A) alpontja helyébe a 14. melléklet lép.
28. §
A 44/2011. (V. 26.) VM rendelet a következõ 17/A. §-sal egészül ki: „17/A. § E rendeletnek az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-tõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelettel (a továbbiakban: 1. módosító rendelet) megállapított 1. melléklet I–II. pontját és III. pont A) alpontját az 1. módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévõ ügyekben is alkalmazni kell.”
29. §
(1) A LEADER Helyi Akciócsoportok mûködésérõl szóló 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet [a továbbiakban: 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet] 6. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezések lépnek: „6. § (1) A LEADER HACS rendelkezésére álló forrását az IH közleményben teszi közzé. (2) A LEADER HACS által az adott évre tervezett mûködési forrás fel nem használt része az IH-nak való bejelentést és annak jóváhagyását követõen a következõ mûködési évre átcsoportosítható.” (2) Az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet 11. § (4) bekezdésében a „a 2., 4–5. mellékletben” szövegrész helyébe a „az IH közleményben” szöveg lép. (3) Hatályát veszti az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet a) 1. § 14. pontjában a „jogi személyiségû” szövegrész, b) 3. § (2) bekezdés c) pontja, c) 13. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja, valamint a d) 2., 4., 5., 6. melléklete. Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
25832
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
1. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez Pénzügyi pontozási szempontok Természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás esetében A
1 2
3
4
5
Értékelési szempont megnevezése
Befektetett eszközök Változása
B
C
Értékelés módja
Értékeléshez rendelhetõ maximális pontszám
A befektetett eszközök értéke a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évben meghaladja a beruházás értékének – 1,2x-esét, akkor 2 pont – 1,1x-esét, akkor 1 pont – 1,1x-es alatt 0 pont Vállalatértékelés I. A vállalkozás 1 fõre jutó árbevételének a vizsgálata (A vállalkozás bázis évében* az egy alkalmazottra jutó árbevétel az ELÁBÉ** és a közvetített szolgáltatások összegével csökkentett (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel az ELÁBÉ és a közvetített szolgáltatások összegével csökkentett értéke) – meghaladja a 2 millió forintot akkor 4 pont, – 1,5–2 millió forint között, akkor 3 pont. – 1,25–1,5 millió forint között 2 pont – 1–1,25 millió forint között 1 pont – 1 millió forint alatt 0 pont Induló vállalkozás*** esetében a vizsgálat éve a támogatási kérelem benyújtását követõ 2. lezárt gazdasági év. Vállalatértékelés II. Adózás elõtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelõzõ két évben. (Ha a támogatási kérelem benyújtási évét megelõzõ 2 lezárt teljes gazdasági év közül az egyikben az adózás elõtti eredmény pozitív, akkor 2 pont, ha mindkét évben pozitív akkor 4 pont, ha egyik évben sem, akkor 0 pont.) Induló vállalkozás esetében a vizsgálat éve a benyújtás évét követõ harmadik és negyedik év. Ha a vállalkozás 1 fõre jutó Tervadatok értékelése II. – A vállalkozás 1 fõre jutó árbevételének árbevételének az ELÁBÉ és a közvetített szolgáltatások értékével a vizsgálata csökkentett része a támogatási kérelem benyújtását követõ 5. évre nézve a bázis évhez képest: – ha több mint 5%-kal bõvül, 1 pont, – ha 5% és 10% közötti értékkel bõvül, 2 pont, – ha 10% és 20% közötti értékkel bõvül, 3 pont, – ha több mint 20%-kal 4 pont
2 pont
4 pont
4 pont
4 pont
MAGYAR KÖZLÖNY
6
7 8 9 10 11
•
25833
2011. évi 90. szám
Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata
Ha a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évi árbevétel értéke, a bázis évi árbevételéhez képest eléri a támogatás 1,1-szeresét akkor 1 pont, ha az 1,1-szeres és 1,2-szeres között 2 pont, 1,2-szeres felett 3 pont adható. Ha az árbevétel arányos adózás elõtti eredmény a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%–20%-kal bõvül akkor 1 pont, ha 20%–30%-kal akkor 2 pont, 30%-os bõvülés felett 3 pont adható
Pénzügyi terv Üzleti terv Kommunikációs terv Társadalmi felelõsségvállalás Összesen:
3 pont
3 pont
max. 20 pont max. 30 pont + (5) pont + (5) pont max. 60 pont
* Bázis év: A támogatási kérelem benyújtását megelõzõ lezárt teljes gazdasági év. Induló vállalkozás esetén a bázis év a támogatási kérelem benyújtását követõ elsõ lezárt teljes gazdasági év. ** ELÁBÉ: Eladott áruk beszerzési értéke. *** Induló vállalkozás: Az a vállalkozás, amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelõzõen nincs két teljes lezárt gazdasági éve. A felsõ határérték minden esetben a magasabb pontszámhoz sorolandó.
Pénzügyi pontozási szempontok Települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkezõ önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nonprofit szervezet esetében 1 2
A
B
C
Értékelési szempont megnevezése
Pénzügyi terv alapján végzett értékelés
Értékeléshez rendelhetõ maximális pontszám
Kérelmezõ értékelése a bázis évre vonatkozóan
Ha a bázisévben* a felhalmozási kiadások aránya az összes bevételhez képest 3 % feletti, akkor 3 pont, ha 3% és 2% között van, akkor 2 pont, ha 2% és 1% között van, akkor 1 pont, míg ha 1% alatti, akkor 0 pont. Ha a bázisévben a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest 13% feletti, akkor 3 pont, ha 13% és 9% között van, akkor 2 pont, ha 9% és 5% között van, akkor 1 pont, míg ha 5% alatti, akkor 0 pont. Pénzügyi stabilitás (Ha a folyó bevételek fedezik az összkiadás 90%-át akkor 3 pont, 60–90% akkor 2 pont, 30–60% között 1 pont, 30% alatt 0 pont adható.)
3 pont
3 pont
3 pont
25834
MAGYAR KÖZLÖNY
3
Kérelmezõ értékelése a kérelem benyújtását követõ 4. évben
4
Üzemeltetési vizsgálat
5 6
Pénzügyi terv Mûködtetési és fenntarthatósági terv Kommunikációs terv Társadalmi felelõsségvállalás Összesen:
7 8 9
Ha a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évben a felhalmozási kiadások aránya az összes kiadáshoz képest 3% feletti, akkor 2 pont, ha 3% és 1% között van, akkor 1 pont, míg ha 1% alatti, akkor 0 pont. Ha a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évben a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest 13% feletti, akkor 2 pont, ha 13% és 7% között van, akkor 1 pont, míg ha 7% alatti, akkor 0 pont. Pénzügyi stabilitás (Ha a folyó bevételek fedezik-e az összkiadás 80%-át akkor 2 pont, 50–80% akkor 1 pont, 50% alatt 0 pont adható.) Amennyiben a személyi jellegû kifizetések a bázisévhez képest a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évre nõnek, akkor 2 százalékpontonkénti növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.
•
2011. évi 90. szám
2 pont
2 pont
2 pont
5 pont
max. 20 pont max. 30 pont + (5) pont + (5) pont max. 60 pont
* Bázis év: A támogatási kérelem benyújtását megelõzõ lezárt teljes gazdasági év. Induló vállalkozás esetén a bázis év a támogatási kérelem benyújtását követõ elsõ lezárt teljes gazdasági év. A felsõ határérték minden esetben a magasabb pontszámhoz sorolandó.
2. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez NEM ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK 1. Általános korlátozások: a) ingatlan vásárlása; b) garanciális költségek; c) franchise díj; d) banki költségek, e) mûködési költségek (rezsi), kivéve a közösségi célú fejlesztést; f) kiszállási díj; g) élõ állat beszerzése; h) a 1/1975. (II. 5.9 KPM–BM együttes rendelet szerinti gépjármû beszerzési költsége. 2. Beszerzés, szolgáltatások igénybevétele: a) az ügyfél saját maga által elõállított termék, saját maga által nyújtott szolgáltatás, saját maga által forgalmazott rendszer bevezetésének költségei; b) az ügyfél önmagától, továbbá a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott partner és/vagy kapcsolt vállalkozásától beszerzendõ immateriális javak bekerülési értéke; c) mûszaki eszközök felújítási, karbantartási költségei; d) meglévõ gépek átalakításának költségei, még akkor sem, ha az átalakítás után a gép teljesítménye, paramétere megváltozik; e) eszközök leszerelési költsége;
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25835
f) g)
3.
4. 5.
6.
7.
a szállítási biztosítás és a vámkezelés költsége; olyan tárgyi eszköz bekerülési értéke, amelyet az ügyfél csõdeljárás vagy felszámolás alatt álló társaságtól szerzett be; h) azon eszközök, berendezések, amelyek a pályázat benyújtása elõtt bérleti, vagy egyéb hasonló konstrukció keretében, továbbá tesztelési, próbaüzemi céllal az ügyfélnél bármely telephelyen már használatban voltak; i) kis- vagy nagykereskedelmi forgalmazáshoz árukészlet beszerzése; j) operatív lízing konstrukcióban és kompenzálás keretében beszerzett eszköz és berendezés vagy ingatlan; k) az apportált eszköz, ingatlan értéke; l) üzletrész- és részvényvásárlás. Eszközbeszerzéshez kapcsolódó, gyártási know-how: a) gyártási know-how éves ismétlõdõ (megújítási, forgalom utáni) díja; b) nem gyártási jellegû know-how vásárlása a szoftverek kivételével. Infrastrukturális és ingatlan beruházás: a) ingatlan (telek, épület, építmény) vásárlására, lízingelésére fordított összeg. Információs technológia-fejlesztések: a) informatikai eszközök felújítási, karbantartási költsége; b) a terméktámogatási díj. Tanácsadás igénybevétele: a) munkavédelmi, tûzvédelmi oktatás/tanácsadás költsége; b) forráslehetõségek feltérképezésére irányuló tanácsadás díja; c) adótanácsadás és könyvelés díja. Minõség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása: a) minõség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetésének támogatása esetén utóaudit, felügyeleti audit és megújító audit költségei, b) a tanúsítvány plusz példányainak kiállítási költsége, fordításhoz kapcsolódó költségek.
3. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez I.
Személyhez kötõdõ kiadások: 1. munkaszerzõdés alapján kifizetett bér és járulékai; 2. munkaviszonyban álló személynek naptári évente fizetett, legfeljebb 2 havi munkabér összegének megfelelõ jutalom vagy annak idõarányos része; 3. jogszabály alapján fizetett költségtérítések (munkába járás, napidíj, utazási költségtérítés) a jogszabályokban meghatározott adómentes összegig fizetett része.
II.
Dologi kiadás címén igénybe vehetõ szolgáltatások: 1. idõszaki kiadvány kiadása, 2. számítógépes adathordozó sokszorosítása, 3. gáz-halmazállapotú természtes gáz, 4. villamosenergia-termelés, 5. villamosenergia-elosztás, 6. gázelosztás, 7. gõz-, melegvízellátás, 8. víztermelés, -kezelés, -elosztás, 9. könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem, 10. egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem, 11. vasúti szállítás, 12. menetrendszerû egyéb szárazföldi személyszállítás, 13. nemzeti postai tevékenység,
25836
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
14. futárpostai tevékenység, 15. távközlés, 16. biztosítás (kivéve életbiztosítás), 17. ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, 18. hardver-szaktanácsadás, 19. szoftverkiadás, 20. irodagép-, számítógép-javítás, 21. egyéb számítástechnikai tevékenység, 22. humán kutatás, fejlesztés, 23. üzletviteli tanácsadás, 24. hirdetés, 25. fényképészet, 26. titkári, fordítói tevékenység, 27. máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás, 28. szennyvíz gyûjtése, kezelése, 29. hulladékkezelés, 30. rádió-, televíziómûsor-szolgáltatás, 31. kulturális, szabadidõs cikk bolti kiskereskedelme, 32. piac-, közvélemény kutatás, 33. személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése, 34. alkotó-, mûvészeti-, szórakoztató tevékenység, 35. számítógép, kommunikációs eszköz javítása, 36. szórakoztatóelektronikai cikk javítása.
4. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A KÖZÖSSÉGI CÉLÚ FEJLESZTÉS JOGCÍM KERETÉBEN ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK A Közösségi célú fejlesztés jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatók el: a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelõ, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévõ építmény, épület felújítása, bõvítése, korszerûsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerûsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékû infrastruktúra-fejlesztések: ba) tûzi-víz hálózat, korszerû tûzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhõvezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyûjtõk és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fûtés és elektromos áram elõállítása és felhasználása céljából, felszíni-, csapadék-,vagy szennyvíz, vagy hõ hasznosítása, komposztálás, talajerõ növelés céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása;
MAGYAR KÖZLÖNY
c)
d)
e) f) g)
h) i) j)
•
2011. évi 90. szám
25837
minõség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány elõírása szerinti minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány elõírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 jármûipari beszállítói követelményeknek megfelelõ rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelõ minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO 13485 szabvány elõírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági elõírások teljesítésének megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minõségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány elõírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a megismertetni kívánt idõszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötõdõ eszközök beszerzése; a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyûjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; gd) kiállítások részvételi költségei (kiállító terület bérlése, kiállítási területhez kapcsolódó közüzemi díjak, a kiállító terület berendezéseinek telepítési költségei); ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); gf) helyi termék védjegy rendszerének elkészítési költségei; gg) weboldal elkészítésének költségei; a fejlesztés, beruházás megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott speciális kiadás; mûködési költség; arculati elemek (ÚMVP, EU és HACS logó).
25838
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
5. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A VÁLLALKOZÁSI ALAPÚ FEJLESZTÉS JOGCÍM KERETÉBEN ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK A vállalkozási alapú fejlesztés jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatók el: a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelõ, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévõ építmény, épület felújítása, bõvítése, korszerûsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerûsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékû infrastruktúra-fejlesztések: ba) tûzi-víz hálózat, korszerû tûzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhõvezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyûjtõk és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és eszközök berendezések kiépítése (meleg víz, fûtés és elektromos áram elõállítása és felhasználása, felszíni-, csapadék-, vagy szennyvíz, vagy hõ hasznosítása, komposztálás, talajerõ növelés céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minõség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány elõírása szerinti minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány elõírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 jármûipari beszállítói követelményeknek megfelelõ rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelõ minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO 13485 szabvány elõírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági elõírások teljesítésének megfelelõ irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minõségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány elõírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minõségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
MAGYAR KÖZLÖNY
d)
e) f) g)
h) i)
•
2011. évi 90. szám
25839
tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a megismertetni kívánt idõszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak; a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötõdõ eszközök beszerzése; a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei: (adatgyûjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; gd) kiállítások részvételi költségei (kiállító terület bérlése, kiállítási területhez kapcsolódó közüzemi díjak, a kiállító terület berendezéseinek telepítési költségei); ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); gf) helyi termék védjegy rendszerének elkészítési költségei; gg) weboldal elkészítésének költségei; a fejlesztés, beruházás megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusa szerint meghatározott speciális kiadások; arculati elemek (ÚMVP, EU és HACS logó).
6. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A LEADER RENDEZVÉNY JOGCÍM KERETÉBEN ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK A LEADER rendezvény jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatók el: a) rendezvény költségei: aa) fellépõk költségei, elõadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékek bemutatójának költségei (hostessek költsége, alapanyag); ae) táborozáshoz kapcsolódó szállás költség; af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülõ szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel -, italfogyasztás; ai) anyagköltség, alapanyag költség; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyûjtés költségei; adatbázis-használati jog költségei; szerkesztés költségei; terjesztés költségei; nyomdai költségek; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei (kiállító terület bérlése, kiállítási területhez kapcsolódó közüzemi díjak, a kiállító terület berendezéseinek telepítési költségei); be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) weboldal elkészítésének költségei; c) infrastruktúra-fejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektromos hálózatra történõ csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelrõl szóló 2000. évi C. törvény 80. § (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékû tárgyi eszköz;
25840
MAGYAR KÖZLÖNY
e) f) g) h)
•
2011. évi 90. szám
takarítás; a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; a fejlesztés, beruházás megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott speciális kiadás; arculati elemek (ÚMVP, EU és HACS logó).
7. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A LEADER KÉPZÉS JOGCÍM KERETÉBEN ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK A LEADER képzés jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatók el: a) képzés, oktatás: aa) oktatók javadalmazása vállalkozó szerzõdés, megbízási szerzõdés és munkaszerzõdés alapján, valamennyi járulékával és a képzés helyszínére való utazási költségtérítéssel együtt; ab) képzéshez kapcsolódó anyagköltség (oklevelek, bizonyítványok, tanúsítványok elkészítése, fénymásolás díja, képzés tárgyához kapcsolódó anyagköltség); ac) oktatói segédanyagok (jegyzet, CD) költség; ad) terembérlet; ae) meghívók, szórólapok, kiadványok költségei; af) eszközbérlés; ag) vizsgával kapcsolatos díjak; ah) oktatási tematika elkészítésének költsége; ai) oktatás ideje alatt biztosított étel-, italfogyasztás; b) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; c) a képzés lebonyolításhoz szükséges, a 2000. évi C. törvény 80. § (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékû tárgyi eszköz beszerzése; d) a fejlesztés, beruház megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott speciális kiadások; e) arculati elemek (ÚMVP, EU és HACS logó).
8. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A LEADER TANULMÁNYOK JOGCÍM KERETÉBEN ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK A LEADER tanulmányok jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatók el: a) szükségletfelmérések, tanulmányok, elõkészítõ tanulmányok; b) a Vhr. 31. § (1) bekezdés a) pontja alapján meghatározott a Vhr 3. számú mellékletében szereplõ elszámolható kiadások az ott meghatározott mértékig, az alábbi kiadások kivételével: ba) 74.14.13.0 Marketing célú üzletviteli tanácsadás; bb) 74.14.14.0 Humánpolitikai üzletviteli tanácsadás; bc) 74.14.15.0 Termelésszervezési tanácsadás; bd) 74.14.16.0 PR célú üzletviteli tanácsadás; be) 74.14.21.0 Témamenedzselés, programkoordinálás; bf) 74.14.22.0 Máshova nem sorolható, egyéb üzleti tanácsadás; bg) 74.20.2 Építészeti szolgáltatás; bh) 74.20.4 Integrált mérnöki szolgáltatás; bi) 74.20.6 Építési projekt vezetése;
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25841
bj) c) d)
74.87.16.3 Kereskedelmi, szálláshely-szolgáltatási, vendéglátási, szállítási, raktározási, postai, távközlési szakmai tervezés, szakértés; a fejlesztés, beruházás megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott speciális kiadások; arculati elemek (ÚMVP, EU és HACS logó).
9. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez LEADER TÉRSÉGEN BELÜLI EGYÜTTMÛKÖDÉS KERETÉBEN ELSZÁMOLHATÓ KIADÁSOK A LEADER térségen belüli együttmûködés jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatóak el: a) rendezvény költségei: aa) fellépõk költségei, elõadói tiszteletdíjak és az ezekhez kapcsolódó útiköltség térítés; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termék bemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); ae) a rendezvény érdekében felmerülõ szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; af) a köz- és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének költsége; ag) étel -, italfogyasztás; ah) anyagköltség, alapanyagköltség; b) oktatás, képzés költségei: ba) oktatók javadalmazása vállalkozó szerzõdés, megbízási szerzõdés és munkaszerzõdés alapján, valamennyi járulékával és a képzés helyszínére való utazási költségtérítéssel együtt; bb) képzéshez kapcsolódó anyagköltség (oklevelek, bizonyítványok, tanúsítványok elkészítése, fénymásolás díja, képzés tárgyához kapcsolódó anyagköltség); bc) oktatói segédanyagok (jegyzet, CD) költség; bd) terembérlet; be) meghívók; bf) eszközbérlés; bg) vizsgával kapcsolatos díjak; bh) oktatási tematika elkészítésének költsége; bi) az oktatás ideje alatt biztosított étel és ital fogyasztás; bj) a képzés lebonyolításhoz szükséges, a 2000. évi C. törvény 80. § (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékû tárgyi eszköz beszerzése; c) kiadványkészítés költségei: ca) adatgyûjtés költségei; cb) adatbázis-használati jog költségei (pl: térképészeti); cc) szerkesztés költségei; cd) terjesztés költségei; ce) nyomdai költségek; cf) fotó és grafikai költségek; d) marketing tevékenység költségei: da) hirdetés költségei; db) kiadványok, szórólapok terjesztésének költségei; dc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; dd) promóciók költségei; de) honlap készítés költsége; df) kiállítások részvételi költségei (kiállító terület bérlése, kiállítási területhez kapcsolódó közüzemi díjak, a kiállító terület berendezéseinek telepítési költségei); dg) helyi termék védjegy rendszerének elkészítési költségei;
25842
MAGYAR KÖZLÖNY
e)
f)
g) h)
•
2011. évi 90. szám
kapcsolattartás költségei: ea) útiköltség (gépjármû, tömegközlekedés, taxi); eb) kommunikációs költség; ec) szállás költsége; ed) étkezés; ee) napidíj; infrastruktúra-fejlesztés: fa) tereprendezés; fb) elektromos hálózatra történõ csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; a fejlesztés, beruházás megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS célterület katalógusában meghatározott speciális kiadások; arculati elemek (ÚMVP, EU és HACS logó).
10. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez NYILATKOZAT TANULMÁNY EREDETISÉGÉRÕL Alulírott ........................................................., mint a tanulmány készítõje büntetõjogi felelõsségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy a ...................................................................... címû tanulmány saját, önálló munkám, és abban betartottam a jogszabályok által elõírt, a tanulmány készítésére vonatkozó rendelkezéseket. Tudomásul veszem, hogy a tanulmány elkészítése során nem fogadható el és a tanulmány elutasítását vonja maga után: – szó szerinti idézet közlése idézõjel és hivatkozás nélkül; – tartalmi idézet a hivatkozás megjelölése nélkül; – más publikált gondolatainak saját gondolatként való feltüntetése; – az interneten publikált írások változtatás nélküli1 beépítése; – más személy vagy a tanulmány készítõje által elkészített és már korábban nyilvánosságra hozott, bármilyen címen, célból leadott tanulmány vagy dolgozat változtatás nélküli újbóli beadása. Alulírott ........................................................., mint a tanulmányt tartalmazó kérelem (pályázat) benyújtója büntetõjogi felelõsségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy a tanulmány készítõje által tett nyilatkozat helytálló. E nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem továbbá, hogy amennyiben a tanulmány a fenti feltételeknek nem felel meg, a tanulmány és ezáltal a kérelem elutasításra kerül.
...................................................., 201...............................................
Aláírás: .................................................. a tanulmány készítõje
1
Aláírás: .................................................. a pályázat benyújtója
Változtatás nélküli beépítésnek, illetve beadásnak számít, ha a beadott dokumentum a vele összehasonlított egy vagy több tanulmánnyal összességében több, mint 50%-ban azonos a szóköz nélküli karakterek számát tekintve.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
25843
11. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A tanulmány kötelezõ formai és tartalmi követelményei A tanulmányt legkésõbb az utolsó kifizetési kérelem mellékleteként az illetékes Helyi Akciócsoporthoz szükséges benyújtani. A tanulmányokra történõ kifizetés elõtt az MVH illetékes kirendeltsége a felsorolt feltételek fennállását ellenõrzi.
1.
2. 3. 4.
A tanulmány kötelezõ formai követelményei: a tanulmánynak mind tartalmi, mind helyesírási, alaki és stilisztikai szempontból kifogástalannak kell lennie, amelyet A/4-es papíron, szövegszerkesztõvel írva szükséges benyújtani (Times New Roman 12-es betûméret, baloldalon (kötésoldalon) 3 cm-es, a többi szélein 2,5 cm-es margó, normál sortávolság, sorkizárás, az oldalszámok minden oldalon történõ megjelenítése), oldalanként 1 betûelütés engedélyezett a fõ fejezeteknek új oldalon kell kezdõdniük, a tanulmány terjedelme – szóközök nélkül – minimum 80 ezer karakter, amelybe a szövegközi táblázatok és ábrák is beletartoznak, a tanulmányt elektronikusan szerkeszthetõ formában is szükséges benyújtani (például Word dokumentum). A tanulmány kötelezõ tartalmi követelményei: A tanulmány fontos tartalmi elõírása: a tanulmánynak illeszkednie kell az adott Célterület adatlapban leírtakhoz. A tanulmány címe: rövid cím, amely kifejezi a tanulmány mondanivalóját és utal annak témájára (szükség esetén magyarázó alcím is adható). Tartalomjegyzék: a tanulmány elején, a címlap után kell megjelennie. A tartalomjegyzékben felsorolt rész- vagy fejezetcímeknek szó szerint meg kell egyezniük a tanulmány szövegében találhatókkal, s decimális sorszámozással (általában három szintig) kell ellátni. Az alkalmazott beosztásból ki kell tûnnie a címek alatti részek fontosságának. A címekhez minden esetben kapcsolni kell a vonatkozó oldalszámot. A tartalomjegyzék – az oldalszámok és a decimális számozású címek megadása mellett – általában az alábbiakat foglalja magában: – bevezetés – fõ fejezetek – alfejezetek – pontok – alpontok – következtetések, javaslatok – összefoglalás – irodalomjegyzék – mellékletek Bevezetés (1-3 oldal): a téma jelentõségének bemutatása, a vizsgálatok és elemzések céljainak kitûzése: – a tanulmány témakörének a tanulmány címénél részletesebb meghatározása, – a témaválasztás indoklása, – a kifejtés menetének és logikájának ismertetése. – a tanulmány és a jogcímrendelet 3. § (1) pontjában foglaltak közti összhang alátámasztása. Szakirodalom feldolgozása: a témában megjelent fõbb szakirodalmakban közölt eredmények rövid leírása, összefoglalása, egymással való összevetése, a tanulmány készítõjének azokkal kapcsolatos állásfoglalásának kifejtése, a szakirodalmi eredmények értékelése. Saját vizsgálati adatok gyûjtésének helye és feldolgozásuk módszere: a tanulmányban a saját vizsgálatok során feldolgozott adatok és a feldolgozás módszereinek rövid bemutatása. Eredmények: saját munka eredményeinek logikus, jól követhetõ és megfelelõen szemléltetett egyértelmû leírása: – ennek során a tanulmány bevezetõjében bemutatott fogalmakat és modelleket a kifejtés során konzekvensen kell használni, – megalapozott, szakirodalmi feldolgozásból és saját vizsgálatokból származó tényekkel és érvekkel alátámasztott megállapításokat kell tartalmaznia, – a vizsgált téma leírásában legyen objektív, értékelését tekintve kritikus, – jelenítse meg a készítõ a témában elfoglalt személyes állásfoglalását, – terjedelemben érje el a teljes tanulmány 50%-át.
25844
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
Következtetések és javaslatok: a szakirodalom feldolgozásából és a saját munka eredményeibõl levonható konkrét következtetések, valamint az azokon alapuló konkrét javaslatok leírása és indoklása, a saját eredmények összevetése az irodalmi adatokkal, a kitûzött célok elérésének bizonyítása. Összefoglalás (annotáció): a tanulmány – új vonások nélküli – rövid bemutatása, a célok, az anyag, illetve a módszer, továbbá az eredmények, a következtetések és a javaslatok összegzése. Irodalomjegyzék: azoknak a forrásmunkáknak – elõírások szerinti – felsorolása, amelyekre a tanulmányban a tanulmány készítõje hivatkozik. Nyilatkozat a tanulmány eredetiségérõl: a tanulmány készítõje, valamint a pályázat benyújtója (vagy annak képviseletére jogosult személy) szintúgy köteles aláírni a nyilatkozatot. A tanulmány ajánlott formai követelményei: 1. A címek, alcímek betûirõl (nagy és kis betûk, betûméret), esetleges aláhúzásából vagy vastagításából és a sorban való elhelyezésébõl (középre, oldalt) tûnjön ki azok fontossága. A választott jelöléseket az egész tanulmányban következetesen, decimális számozással szükséges használni. 2. A szövegben lévõ címek elõtt és után – azok fontosságától függõen, a jobb áttekinthetõség végett – üres sor kihagyása szükséges. 3. A tanulmány végén – mellékletként – alaptáblázatok és egyéb, a tanulmány eredményeinek megértéséhez tartozó adatok, információk közölhetõek. A tanulmány ajánlott tartalmi követelményei: Címlap: a felsõ harmad közepén kerüljön elhelyezésre a tanulmány címe, a jobb alsó sarokban a szerzõ neve és alatta a készítés éve. Mellékletek (nem kötelezõ): amennyiben a tanulmány nagy számú táblázatot vagy képanyagot tartalmaz, úgy azokat a tanulmány végén – mint mellékleteket – kell megjeleníteni, és a sorszámok alapján kell a tanulmányban hivatkozni rájuk. A melléklet lehet: – módszertani dokumentáció (felhasznált kérdõív, interjú-válasz, elvégzett számítások stb.), – olyan dokumentumok, táblázatok, ábrák, amelyek a tanulmány megértéséhez mindenképp szükségesek, de túlságosan részletezõk vagy nagy számuk miatt túl gyakran szakítanák meg a szöveges részeket, – terjedelmük a tanulmány 15%-át nem haladhatja meg.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
25845
2011. évi 90. szám
12. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez A LEADER keretében jogosult települések és azok lakosságszáma (fõ) Település
Aba Abádszalók Abaliget Abasár Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszántó Abaújszolnok Abaújvár Abda Abod Ábrahámhegy Ács Acsa Acsád Acsalag Ácsteszér Adács Ádánd Adásztevel Adony Adorjánháza Adorjás Ág Ágasegyháza Ágfalva Aggtelek Agyagosszergény Ajak Aka Akasztó Alacska Alap Alattyán Alcsútdoboz Aldebrõ Algyõ Alibánfa Almamellék Almásfüzitõ Almásháza Almáskamarás Almáskeresztúr Álmosd Alsóberecki Alsóbogát
Lakosságszám
4687 4141 588 2521 74 677 111 3123 181 217 3159 235 456 7110 1501 675 462 687 2785 2285 762 3838 375 188 179 1934 2125 539 891 3645 268 3311 790 1983 2133 1458 690 5209 480 449 2259 64 865 83 1573 743 263
Település
Alsódobsza Alsógagy Alsómocsolád Alsónána Alsónemesapáti Alsónyék Alsóörs Alsópáhok Alsópetény Alsórajk Alsóregmec Alsószenterzsébet Alsószentiván Alsószentmárton Alsószölnök Alsószuha Alsótelekes Alsótold Alsóújlak Alsóvadász Alsózsolca Ambrózfalva Anarcs Andocs Andornaktálya Andrásfa Annavölgy Apácatorna Apagy Apaj Aparhant Apátfalva Apátistvánfalva Apátvarasd Apc Áporka Apostag Aranyosapáti Aranyosgadány Arka Arló Arnót Ároktõ Árpádhalom Árpás Ártánd Ásotthalom
Lakosságszám
337 99 356 698 730 779 1401 1351 725 368 191 73 640 1182 377 469 146 252 585 1579 5976 498 1951 1115 2766 311 949 160 2243 1249 1060 3039 359 130 2597 1172 1997 1987 334 71 3689 2594 1075 514 242 523 4052
25846
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Ásványráró Aszaló Ászár Aszód Aszófõ Áta Átány Atkár Attala Babarc Babarcszõlõs Babócsa Bábolna Bábonymegyer Babosdöbréte Babót Bácsalmás Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bácsszõlõs Badacsonytomaj Badacsonytördemic Bag Bagamér Baglad Bagod Bágyogszovát Baj Bajánsenye Bajna Bajót Bak Bakháza Bakóca Bakonszeg Bakonya Bakonybánk Bakonybél Bakonycsernye Bakonygyirót Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonykúti Bakonynána Bakonyoszlop Bakonypéterd Bakonypölöske Bakonyság Bakonysárkány Bakonyszentiván
Lakosságszám
1914 1958 1968 6393 403 173 1399 1726 869 746 105 1605 3688 813 522 1120 6949 2753 1237 165 385 2150 841 3974 2506 46 1360 1306 2836 487 1932 1557 1692 196 275 1155 379 453 1234 3118 147 655 188 120 1046 515 263 379 53 940 220
Település
Bakonyszentkirály Bakonyszentlászló Bakonyszombathely Bakonyszücs Bakonytamási Baks Baksa Baktakék Baktalórántháza Baktüttös Balajt Balástya Balaton Balatonakali Balatonalmádi Balatonberény Balatonboglár Balatoncsicsó Balatonederics Balatonendréd Balatonfenyves Balatonfõkajár Balatonföldvár Balatonfûzfõ Balatongyörök Balatonhenye Balatonkenese Balatonkeresztúr Balatonlelle Balatonmagyaród Balatonmáriafürdõ Balatonõszöd Balatonrendes Balatonszabadi Balatonszárszó Balatonszemes Balatonszentgyörgy Balatonszepezd Balatonszõlõs Balatonudvari Balatonújlak Balatonvilágos Balinka Balkány Ballószög Balmazújváros Balogunyom Balotaszállás Balsa Bálványos Bana
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
849 1764 1426 333 642 2095 780 710 4282 335 476 3452 1105 604 9036 1171 5920 213 1048 1370 1878 1337 2073 4314 1074 113 3216 1479 4921 476 656 512 120 3017 1899 1772 1611 404 629 296 525 1186 977 6362 3424 17480 1230 1525 841 544 1650
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Bánd Bánfa Bánhorváti Bánk Bánokszentgyörgy Bánréve Bár Barabás Baracs Baracska Báránd Baranyahídvég Baranyajenõ Baranyaszentgyörgy Barbacs Barcs Bárdudvarnok Barlahida Bárna Barnag Bársonyos Basal Baskó Báta Bátaapáti Bátaszék Baté Bátmonostor Bátor Bátorliget Battonya Bátya Batyk Bázakerettye Bazsi Béb Becsehely Becske Becskeháza Becsvölgye Bedegkér Bedõ Bejcgyertyános Békás Bekecs Békéssámson Békésszentandrás Bekölce Bélapátfalva Bélavár Belecska
25847
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
694 197 1369 686 652 1329 545 759 3587 2741 2586 207 511 140 730 11584 1208 128 1122 115 736 192 180 1729 396 6583 813 1542 420 689 5726 2081 399 831 389 260 2076 552 37 815 469 257 465 225 2460 2371 3846 673 3088 354 433
Település
Beled Beleg Belezna Bélmegyer Beloiannisz Belsõsárd Belvárdgyula Benk Bénye Bér Bérbaltavár Bercel Beregdaróc Beregsurány Berekböszörmény Berekfürdõ Beremend Berente Beret Berettyóújfalu Berhida Berkenye Berkesd Berkesz Bernecebaráti Berzék Berzence Besence Besenyõd Besenyõtelek Besenyszög Besnyõ Beszterec Bezedek Bezenye Bezeréd Bezi Bicsérd Bihardancsháza Biharkeresztes Biharnagybajom Bihartorda Biharugra Bikács Bikal Biri Birján Bisse Boba Bocfölde Boconád
Lakosságszám
2657 628 825 1035 1128 104 417 449 1257 393 494 2022 734 635 1707 990 2599 1119 286 15407 5995 662 863 884 859 1111 2536 119 650 2650 3432 1814 1040 241 1436 155 493 1039 198 3870 2775 913 862 438 759 1331 514 241 817 1148 1327
25848
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Bócsa Bocska Bocskaikert Boda Bodajk Bodmér Bodolyabér Bodonhely Bodony Bodorfa Bodrog Bodroghalom Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Bodrogolaszi Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Bogács Bogád Bogádmindszent Bogdása Bogyiszló Bogyoszló Bojt Bókaháza Bokod Bokor Boldog Boldogasszonyfa Boldogkõújfalu Boldogkõváralja Boldva Bolhás Bolhó Bóly Boncodfölde Bonyhádvarasd Bonnya Bordány Borgáta Borjád Borota Borsfa Borsodbóta Borsodgeszt Borsodivánka Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Borsodszirák Borsosberény
Lakosságszám
1822 376 2917 456 4101 217 248 299 750 106 443 1326 1134 878 943 190 101 1042 1993 1101 410 295 2235 611 487 323 2187 113 3041 427 540 1151 2352 428 761 4002 356 412 252 3230 134 423 1322 745 886 264 754 3108 1161 1218 1025
Település
Borszörcsök Borzavár Bosta Botpalád Botykapeterd Bozzai Bozsok Bózsva Bõ Bõcs Böde Bödeháza Bögöt Bögöte Böhönye Bököny Bölcske Bõny Börcs Börzönce Bõsárkány Bõszénfa Bucsa Bucsu Búcsúszentlászló Bucsuta Bugac Bugacpusztaháza Bugyi Buj Buják Buzsák Bük Bükkábrány Bükkaranyos Bükkmogyorósd Bükkösd Bükkszék Bükkszenterzsébet Bükkszentkereszt Bükkszentmárton Bükkzsérc Bürüs Büssü Büttös Cák Cakóháza Cece Cégénydányád Ceglédbercel Cered
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
376 711 137 605 342 323 334 184 644 2785 296 62 388 312 2370 3279 2869 2184 1300 63 2140 581 2171 594 859 221 2889 300 5385 2289 2170 1403 3410 1598 1503 134 1132 742 1061 1185 331 1002 88 346 179 287 47 2579 699 4446 1126
MAGYAR KÖZLÖNY
•
25849
2011. évi 90. szám
Település
Chernelházadamonya Cibakháza Cigánd Cikó Cirák Cún Csabacsûd Csabaszabadi Csabdi Csabrendek Csáfordjánosfa Csaholc Csajág Csákány Csákánydoroszló Csákberény Csákvár Csanádalberti Csanádapáca Csanádpalota Csánig Csány Csányoszró Csanytelek Csapi Csapod Csárdaszállás Csarnóta Csaroda Császár Császártöltés Császló Csátalja Csatár Csataszög Csatka Csávoly Csebény Csécse Csegöld Csehbánya Csehi Csehimindszent Csém Csemõ Csempeszkopács Csengele Csenger Csengersima Csengerújfalu Csengõd
Lakosságszám
196 4426 2792 865 582 241 1866 351 1219 3041 216 501 831 298 1771 1214 5231 455 2697 3012 383 2279 708 2802 180 525 458 138 584 1765 2420 380 1522 563 310 255 1891 104 896 603 277 260 352 480 4300 309 2072 4785 669 798 2127
Település
Csénye Csenyéte Csép Csépa Csepreg Csér Cserdi Cserénfa Cserépfalu Cserépváralja Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Cserkeszõlõ Cserkút Csernely Cserszegtomaj Csertalakos Csertõ Csesznek Csesztreg Csesztve Csetény Csévharaszt Csibrák Csikéria Csikóstõttõs Csikvánd Csincse Csipkerek Csitár Csobád Csobaj Csókakõ Csokonyavisonta Csokvaomány Csolnok Csólyospálos Csombárd Csongrád Csonkahegyhát Csonkamindszent Csopak Csór Csorna Csorna Csorvás Csót Csöde Csögle Csökmõ
Lakosságszám
723 432 360 1633 3503 26 381 203 1033 450 355 856 152 2098 560 802 2670 27 398 523 785 304 1886 1957 339 945 881 481 562 346 394 698 766 1274 1634 862 3323 1679 294 17478 377 182 1588 1809 10663 10663 5201 1039 74 650 1835
25850
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Csököly Csömend Csömödér Csönge Csörnyeföld Csörötnek Csõsz Csõvár Csurgó Csurgónagymarton Dabas Dabronc Dabrony Dad Dág Dáka Dalmand Damak Dámóc Dánszentmiklós Dány Daraboshegy Darány Darnó Darnózseli Daruszentmiklós Darvas Dávod Debercsény Debréte Decs Dédestapolcsány Dég Dejtár Demecser Demjén Dencsháza Dénesfa Derecske Derekegyház Deszk Detek Detk Dévaványa Devecser Dinnyeberki Diósberény Diósjenõ Dióskál Diósviszló Doba
Lakosságszám
1161 299 593 389 458 850 1042 673 5228 190 16777 433 384 1007 946 672 1324 255 374 2946 4437 88 918 165 1590 1598 554 1994 75 16 4119 1480 2096 1442 4345 589 609 361 9086 1652 3662 285 1185 7888 4641 92 345 2936 489 725 502
Település
Doboz Dobri Dobronhegy Dóc Domaháza Domaszék Dombegyház Dombiratos Dombrád Domony Domoszló Dormánd Dorogháza Dozmat Döbörhegy Döbröce Döbrököz Döbrönte Döge Dömös Dömsöd Dör Dörgicse Döröske Dötk Dövény Drágszél Drávacsehi Drávacsepely Drávafok Drávagárdony Drávaiványi Drávakeresztúr Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Drávasztára Drávatamási Drégelypalánk Dubicsány Dudar Duka Dunaalmás Dunaegyháza Dunafalva Dunaföldvár Dunakiliti Dunapataj Dunaremete Dunaszeg
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
4234 169 139 776 857 4886 2048 556 3985 2154 2065 1083 1118 232 161 68 1967 267 2124 1168 5770 664 256 84 26 284 354 218 210 508 134 209 125 253 109 667 192 395 376 1524 299 1626 231 1627 1522 851 8915 1853 3296 251 1996
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Dunaszekcsõ Dunaszentbenedek Dunaszentgyörgy Dunaszentmiklós Dunaszentpál Dunasziget Dunatetétlen Dunavecse Dusnok Dúzs Ebergõc Ebes Écs Ecséd Ecseg Ecsegfalva Ecseny Edde Edve Egerág Egeralja Egeraracsa Egerbakta Egerbocs Egercsehi Egerfarmos Egerlövõ Egerszalók Egerszólát Égerszög Egervár Egervölgy Egyed Egyek Egyházasdengeleg Egyházasfalu Egyházasgerge Egyházasharaszti Egyházashetye Egyházashollós Egyházaskeszõ Egyházaskozár Egyházasrádóc Elek Ellend Elõszállás Emõd Encs Encsencs Endrefalva Endrõc
25851
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1957 808 2546 438 752 1457 554 4036 2953 269 153 4412 1838 3290 1243 1183 217 199 108 994 227 303 1484 547 1420 718 567 1897 1098 44 1010 360 536 5013 474 846 753 305 328 548 492 799 1308 4985 228 2218 5108 6328 1970 1314 377
Település
Enese Enying Eperjes Eperjeske Eplény Epöl Ercsi Erdõbénye Erdõhorváti Erdõkövesd Erdõkürt Erdõsmárok Erdõsmecske Erdõtarcsa Erdõtelek Erk Érpatak Érsekcsanád Érsekhalma Érsekvadkert Értény Erzsébet Esztár Eszteregnye Esztergályhorváti Ete Etes Etyek Fábiánháza Fábiánsebestyén Fácánkert Fadd Fáj Fajsz Fancsal Farád Farkasgyepû Farkaslyuk Farmos Fazekasboda Fedémes Fegyvernek Fehérgyarmat Fehértó Fehérvárcsurgó Feked Feketeerdõ Felcsút Feldebrõ Felgyõ Felpéc
Lakosságszám
1804 6922 532 1157 532 622 8282 1058 584 625 569 89 408 521 3242 899 1734 2843 668 3597 735 319 1368 720 437 572 1447 4319 1706 2073 643 4469 353 1724 300 1947 416 1778 3693 200 306 6503 8008 475 1905 165 535 1789 1069 1306 864
25852
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Felsõberecki Felsõcsatár Felsõdobsza Felsõegerszeg Felsõgagy Felsõjánosfa Felsõkelecsény Felsõlajos Felsõmarác Felsõmocsolád Felsõnána Felsõnyárád Felsõnyék Felsõörs Felsõpáhok Felsõpetény Felsõrajk Felsõregmec Felsõszenterzsébet Felsõszentiván Felsõszentmárton Felsõszölnök Felsõtárkány Felsõtelekes Felsõtold Felsõvadász Felsõzsolca Fényeslitke Fenyõfõ Ferencszállás Fertõboz Fertõd Fertõendréd Fertõhomok Fertõrákos Fertõszentmiklós Fertõszéplak Fiad Filkeháza Fityeház Foktõ Folyás Fonó Fony Fonyód Forráskút Forró Földeák Földes Fõnyed Fulókércs
Lakosságszám
290 467 907 144 164 192 385 1016 261 446 606 1038 1025 1558 642 732 740 312 15 1976 928 570 3454 720 149 549 6977 2378 116 614 252 3453 610 594 2140 3816 1282 158 104 670 1626 345 303 368 4886 2350 2472 3152 4057 67 395
Település
Furta Füle Fülesd Fülöp Fülöpháza Fülöpjakab Fülöpszállás Fülpösdaróc Fürged Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Füzesabony Füzesgyarmat Fûzvölgy Gáborján Gáborjánháza Gacsály Gadács Gadány Gadna Gádoros Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Galambok Galgaguta Galgagyörk Galgahévíz Galgamácsa Gálosfa Galvács Gamás Ganna Gánt Gara Garáb Garabonc Garadna Garbolc Gárdony Garé Gasztony Gátér Gávavencsellõ Géberjén Gecse Géderlak Gégény Gelej
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1155 857 463 1765 834 1153 2328 328 701 470 114 319 332 7883 5804 141 885 75 903 82 391 260 3745 19 233 190 1288 642 1064 2535 1987 303 90 744 256 862 2519 61 734 447 149 9551 312 450 974 3537 536 427 1019 1953 627
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Gelénes Gellénháza Gelse Gelsesziget Gemzse Gencsapáti Gérce Gerde Gerendás Gerényes Geresdlak Gerjen Gersekarát Geszt Gesztely Geszteréd Gétye Gibárt Gic Gige Gilvánfa Girincs Gógánfa Golop Gomba Gombosszeg Gór Gordisa Gosztola Gödre Gölle Gömörszõlõs Gönc Göncruszka Gönyû Görbeháza Görcsöny Görcsönydoboka Görgeteg Gõsfa Grábóc Gulács Gutorfölde Gyalóka Gyanógeregye Gyarmat Gyékényes Gyenesdiás Gyepükaján Gyermely Gyód
25853
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
519 1598 1075 274 821 2891 1116 555 1364 227 794 1214 683 764 2797 1674 122 373 453 355 381 887 770 575 3007 47 314 309 39 893 967 71 2008 632 3140 2449 1679 407 1169 322 167 794 1076 71 156 1232 1002 3624 347 1455 694
Település
Gyomaendrõd Gyóró Gyömöre Gyöngyfa Gyöngyösfalu Gyöngyöshalász Gyöngyösmellék Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Gyönk Gyõrasszonyfa Györe Györgytarló Györköny Gyõrladamér Gyõröcske Gyõrság Gyõrsövényház Gyõrszemere Gyõrtelek Gyõrújbarát Gyõrújfalu Gyõrvár Gyõrzámoly Gyugy Gyulaháza Gyulaj Gyulakeszi Gyúró Gyügye Gyüre Gyûrûs Hács Hagyárosbörönd Hahót Hajdúbagos Hajdúböszörmény Hajdúdorog Hajdúnánás Hajdúszoboszló Hajdúszovát Hajmás Hajmáskér Hajós Halastó Halászi Halimba Halmaj Halmajugra
Lakosságszám
14131 402 1267 149 1143 2553 289 1524 2563 3045 2493 2033 499 656 570 936 1568 132 1504 769 3161 1605 6101 1455 659 2423 284 1925 991 722 1275 226 1229 92 383 292 1115 2011 31636 9055 17291 23282 3044 243 3077 3222 99 2908 1096 1896 1279
25854
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Halogy Hangács Hangony Hantos Harasztifalu Harc Harka Harkakötöny Harkány Háromfa Háromhuta Harsány Hárskút Harta Hásságy Hédervár Hedrehely Hegyesd Hegyeshalom Hegyfalu Hegyháthodász Hegyhátmaróc Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Hegyhátszentpéter Hegykõ Hegymagas Hegymeg Hegyszentmárton Héhalom Hejce Hejõbába Hejõkeresztúr Hejõkürt Hejõpapi Hejõszalonta Helesfa Helvécia Hencida Hencse Hercegkút Hercegszántó Heréd
Lakosságszám
247 600 1535 932 154 889 1772 919 3990 787 136 2019 670 3341 259 1180 412 153 3502 791 161 137 145 274 55 158 1340 255 108 424 984 276 1966 1002 318 1179 836 528 4443 1285 358 632 1957 2040
Település
Héreg Herencsény Herend Heresznye Hermánszeg Hernád Hernádbûd Hernádcéce Hernádkak Hernádkércs Hernádnémeti Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádszurdok Hernádvécse Hernyék Hét Hetefejércse Hetes Hetvehely Hetyefõ Heves Hevesaranyos Hevesvezekény Hévíz Hévízgyörk Hidas Hidasnémeti Hidegkút Hidegség Hidvégardó Himesháza Himod Hirics Hobol Hodász Hódmezõvásárhely Hollád Hollóháza Hollókõ Homokbödöge Homokkomárom Homokmégy Homokszentgyörgy
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1020 640 3447 280 246 4064 146 201 1663 268 3557 255 478 192 973 118 512 288 1161 443 88 10595 632 627 4318 3137 2067 1099 458 359 544 1098 605 244 994 3312 47201 237 872 376 686 209 1354 1139
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Homorúd Homrogd Hont Horpács Hort Hortobágy Horváthertelend Horvátlövõ Horvátzsidány Hosszúhetény Hosszúpályi Hosszúpereszteg Hosszúvíz Hosszúvölgy Hosztót Hottó Hõgyész Hövej Hugyag Hunya Hunyadfalva Husztót Ibafa Iborfia Ibrány Igal Igar Igrici Iharos Iharosberény Ikervár Iklad Iklanberény Iklódbördõce Ikrény Iliny Ilk Illocska Imola Imrehegy Ináncs Inárcs Inke Ipacsfa Ipolydamásd Ipolyszög Ipolytarnóc Ipolytölgyes Ipolyvece Iregszemcse Irota Ispánk Istenmezeje Istvándi
25855
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
611 987 526 172 3776 1522 82 214 794 3424 5829 643 43 160 70 357 2914 317 860 668 196 44 235 12 6924 1290 1006 1238 465 1253 1830 2133 32 304 1792 173 1207 240 93 711 1271 4483 1280 204 343 648 469 458 841 2661 66 102 1574 597
Település
Iszkaszentgyörgy Iszkáz Isztimér Ivád Iván Ivánbattyán Ivánc Iváncsa Ivándárda Izmény Izsák Izsófalva Jágónak Ják Jakabszállás Jákfa Jákfalva Jákó Jánd Jánkmajtis Jánoshalma Jánosháza Jánoshida Jánossomorja Járdánháza Jármi Jásd Jászágó Jászalsószentgyörgy Jászapáti Jászárokszállás Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsõszentgyörgy Jászfényszaru Jászivány Jászjákóhalma Jászkarajenõ Jászkisér Jászladány Jászszentandrás Jászszentlászló Jásztelek Jéke Jenõ Jobaháza Jobbágyi Jósvafõ Juta Kaba Kacorlak Kács Kacsóta Kadarkút
Lakosságszám
2014 322 967 369 1315 134 694 2913 247 523 5985 1731 238 2590 2640 536 510 618 775 1681 9189 2445 2533 5911 1832 1282 780 713 3515 9106 7962 1649 2167 1939 5720 388 3116 2743 5317 5861 2446 2528 1638 712 1354 548 2273 255 1246 6000 228 529 270 2595
25856
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Kajárpéc Kajászó Kajdacs Kakasd Kákics Kakucs Kál Kalaznó Káld Kálló Kallósd Kállósemjén Kálmáncsa Kálmánháza Kálócfa Káloz Kám Kamond Kamut Kánó Kántorjánosi Kány Kánya Kányavár Kapolcs Kápolna Kápolnásnyék Kapoly Kaposfõ Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr Kaposmérõ Kapospula Kaposújlak Kaposszekcsõ Kaposszerdahely Káptalanfa Káptalantóti Kapuvár Kára Karácsond Karád Karakó Karakószörcsök Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtõ Karancsság Kárász Karcag Karcsa Kardos
Lakosságszám
1296 1048 1283 1613 213 2715 3619 163 1052 1475 79 3736 660 2021 150 2439 433 392 1045 166 2174 63 425 114 404 1598 3525 692 1684 102 490 340 2447 913 730 1560 984 861 428 10389 53 3128 1514 192 315 1574 938 1867 2656 1198 327 20527 1772 651
Település
Kardoskút Karmacs Károlyháza Karos Kartal Kásád Kaskantyú Kastélyosdombó Kaszaper Kaszó Katádfa Katafa Kátoly Katymár Káva Kávás Kazár Kázsmárk Kazsok Kecel Kecskéd Kehidakustány Kék Kékcse Kéked Kékesd Kékkút Kelebia Keléd Kelemér Kéleshalom Kelevíz Kemecse Kemence Kemendollár Kemeneshõgyész Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kemenesszentpéter Keménfa Kémes Kemestaródfa Kemse Kenderes Kenéz Kenézlõ Kengyel Kenyeri Kercaszomor Kercseliget
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
897 777 679 514 5911 302 932 220 1948 112 175 377 314 2153 618 258 2011 965 311 8844 1978 1058 1932 1551 183 179 89 2714 71 534 452 324 4744 972 521 516 87 850 513 443 599 203 654 90 513 231 59 4840 282 1260 3987 850 202 381
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Kerecsend Kerecseny Kerekegyháza Kerekharaszt Kereki Kerékteleki Keresztéte Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkáskápolna Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kérsemjén Kerta Kertészsziget Keszeg Kesznyéten Keszõhidegkút Kesztölc Keszü Kétbodony Kétegyháza Kéthely Kétpó Kétsoprony Kétújfalu Kétvölgy Kéty Kevermes Kilimán Kimle Kincsesbánya Királd Királyegyháza Királyhegyes Királyszentistván Kisapáti Kisapostag Kisar Kisasszond Kisasszonyfa Kisbabot Kisbágyon Kisbajcs Kisbajom Kisbárapáti Kisbárkány Kisbér Kisberény Kisberzseny Kisbeszterce Kisbodak Kisbucsa
25857
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
2261 280 6349 726 571 673 36 287 118 129 98 247 177 288 609 391 699 1931 208 2659 1344 476 4135 2363 703 1469 667 122 690 2081 248 2149 1505 881 940 656 466 364 1427 1048 185 182 204 451 819 400 438 206 5426 203 89 78 359 478
Település
Kisbudmér Kiscsécs Kiscsehi Kiscsõsz Kisdér Kisdobsza Kisdombegyház Kisdorog Kisecset Kisfalud Kisfüzes Kisgörbõ Kisgyalán Kisgyõr Kishajmás Kisharsány Kishartyán Kisherend Kishódos Kishuta Kisigmánd Kisjakabfalva Kiskassa Kiskinizs Kiskorpád Kisköre Kiskunlacháza Kiskunmajsa Kiskutas Kisláng Kisléta Kislippó Kislõd Kismányok Kismarja Kismaros Kisnamény Kisnána Kisnémedi Kisnyárád Kispalád Kispáli Kispirit Kisrákos Kisrécse Kisrozvágy Kissikátor Kissomlyó Kistamási Kistapolca Kistelek Kistokaj Kistolmács Kistormás
Lakosságszám
119 204 173 128 124 242 457 740 178 756 134 190 191 1691 208 563 603 184 99 273 514 119 269 338 899 2818 9086 11745 178 2466 1874 271 1211 359 1240 2074 305 1000 716 187 526 269 98 204 174 140 326 235 138 202 7156 2100 167 320
25858
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Kistótfalu Kisújszállás Kisunyom Kisvarsány Kisvásárhely Kisvaszar Kisvejke Kiszombor Kiszsidány Kisszállás Kisszékely Kisszekeres Kisszentmárton Kissziget Kisszõlõs Klárafalva Kocs Kocsér Kocsola Kocsord Kóka Kokad Kolontár Komádi Komjáti Komlódtótfalu Komlósd Komlóska Komoró Kompolt Kondó Kondorfa Kondoros Kóny Konyár Kópháza Koppányszántó Korlát Koroncó Kórós Kosd Kóspallag Kótaj Kovácshida Kovácsszénája Kovácsvágás Kozárd Kozármisleny Kozmadombja Köblény Köcsk Kökény Kõkút Kölcse
Lakosságszám
321 11611 420 971 55 327 413 3912 101 2518 324 552 268 146 148 504 2632 1905 1250 2828 4487 575 769 5373 284 110 191 250 1300 2136 611 539 5320 2626 2055 2019 319 294 1974 229 2516 792 4520 271 56 633 159 5986 59 239 284 604 637 1254
Település
Kölesd Kölked Kömlõ Kömlõd Kömörõ Kömpöc Környe Köröm Kõröshegy Körösladány Körösnagyharsány Köröstarcsa Kõröstetétlen Körösújfalu Körösszakál Körösszegapáti Kõszárhegy Kõszegdoroszló Kõszegpaty Kõszegszerdahely Kötcse Kötegyán Kõtelek Kõvágóörs Kõvágószõlõs Kõvágótöttös Kövegy Köveskál Krasznokvajda Kulcs Kunadacs Kunágota Kunbaja Kunbaracs Kuncsorba Kunfehértó Kunhegyes Kunmadaras Kunpeszér Kunszállás Kunszentmárton Kunszentmiklós Kunsziget Kup Kupa Kurd Kurityán Kustánszeg Kutas Kutasó Kübekháza Külsõsárd Külsõvat Küngös
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1562 1080 1811 1225 534 733 4452 1382 1595 4733 549 2544 842 577 819 892 1630 245 199 491 501 1369 1597 812 1288 326 397 380 472 2616 1593 2654 1516 643 613 2064 7705 5456 634 1650 8668 8680 1225 459 147 1223 1701 525 1503 117 1537 82 780 521
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Lábatlan Lábod Lácacséke Lad Ladánybene Ládbesenyõ Lajoskomárom Lajosmizse Lak Lakhegy Lakitelek Lakócsa Lánycsók Lápafõ Lapáncsa Laskod Lasztonya Látrány Lázi Leányvár Lébény Legénd Legyesbénye Léh Lénárddaróc Lendvadedes Lendvajakabfa Lengyel Lengyeltóti Lenti Lepsény Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Létavértes Letenye Letkés Levél Levelek Libickozma Lickóvadamos Liget Ligetfalva Lipót Lippó Liptód Lispeszentadorján Liszó Litér Litka Litke Lócs Lókút Lónya
25859
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
5044 2055 259 562 1701 273 2203 11140 615 488 4451 577 2583 157 205 979 111 1356 572 1715 3223 495 1576 470 298 34 28 529 3295 8143 3107 314 974 1103 7119 4189 1157 1808 2912 35 203 438 55 661 470 209 306 412 2026 54 843 128 496 699
Település
Lórév Lothárd Lovas Lovasberény Lovászhetény Lovászi Lovászpatona Lõkösháza Lõrinci Lövõ Lövõpetri Lucfalva Ludányhalászi Ludas Lukácsháza Lulla Lúzsok Mád Madaras Madocsa Maglóca Mágocs Magosliget Magy Magyaralmás Magyaratád Magyarbánhegyes Magyarbóly Magyarcsanád Magyardombegyház Magyaregregy Magyaregres Magyarföld Magyargéc Magyargencs Magyarhertelend Magyarhomorog Magyarkeresztúr Magyarkeszi Magyarlak Magyarlukafa Magyarmecske Magyarnádalja Magyarnándor Magyarpolány Magyarsarlós Magyarszecsõd Magyarszék Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Magyarszombatfa Magyartelek Majs Makád
Lakosságszám
312 251 440 2687 279 1211 1137 1812 6079 1433 459 626 1582 837 1055 229 259 2187 3051 1898 85 2472 251 970 1501 863 2437 989 1514 238 742 657 31 847 538 655 832 437 1233 729 78 315 219 1134 1146 309 437 1101 271 515 278 218 981 1233
25860
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Makkoshotyka Maklár Makó Malomsok Mályi Mályinka Mánd Mándok Mánfa Mány Maráza Marcalgergelyi Marcali Marcaltõ Márfa Máriahalom Máriakálnok Máriakéménd Márianosztra Máriapócs Markaz Márkháza Márkó Markóc Markotabödöge Maróc Marócsa Márok Márokföld Márokpapi Maroslele Mártély Martfû Martonfa Martonvásár Martonyi Mátételke Mátraballa Mátraderecske Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraszentimre Mátraszõlõs Mátraterenye Mátraverebély Mátyásdomb Matty Mátyus Máza Mecseknádasd Mecsekpölöske Mecsér Medgyesbodzás
Lakosságszám
897 2416 24029 544 4175 490 264 4301 868 2382 188 408 11664 790 217 672 1685 578 925 2079 1771 231 1152 54 446 87 95 437 41 443 2073 1352 6593 203 5756 400 534 752 1933 828 1773 1051 490 1631 1814 2114 739 345 315 1255 1537 441 596 1067
Település
Medgyesegyháza Medina Megyaszó Megyehíd Megyer Meggyeskovácsi Méhkerék Méhtelek Mekényes Mélykút Mencshely Mende Méra Merenye Mérges Mérk Mernye Mersevát Mesterháza Mesteri Mesterszállás Meszes Meszlen Mesztegnyõ Mezõberény Mezõcsát Mezõcsokonya Mezõd Mezõfalva Mezõgyán Mezõhegyes Mezõhék Mezõkeresztes Mezõkomárom Mezõkovácsháza Mezõladány Mezõlak Mezõnagymihály Mezõnyárád Mezõörs Mezõpeterd Mezõsas Mezõszemere Mezõszentgyörgy Mezõszilas Mezõtárkány Mezõtúr Mezõzombor Miháld Mihályfa Mihálygerge Mihályháza Mihályi Mike
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
3781 825 2804 339 29 711 2089 671 280 5306 252 4292 1765 276 84 2137 1469 572 146 238 698 159 224 1409 11128 6083 1252 120 4801 1087 5299 329 3964 948 6175 1005 1044 1050 1550 1014 519 626 1295 1329 2101 1604 17943 2448 882 384 592 765 1074 646
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Mikebuda Mikekarácsonyfa Mikepércs Miklósi Mikófalva Mikóháza Mikosszéplak Milejszeg Milota Mindszent Mindszentgodisa Mindszentkálla Misefa Miske Miszla Mocsa Mogyorósbánya Mogyoróska Moha Mohora Molnári Molnaszecsõd Molvány Monaj Monok Monorierdõ Mónosbél Monostorapáti Monostorpályi Monoszló Monyoród Mórágy Mórahalom Móricgát Mórichida Mosdós Mosonszentmiklós Mosonszolnok Mosonudvar Mozsgó Mõcsény Mucsfa Mucsi Múcsony Muhi Murakeresztúr Murarátka Muraszemenye Murga Murony Nábrád Nadap
25861
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
713 287 4309 231 741 574 333 369 831 6826 910 294 298 1750 283 2216 870 71 533 961 706 433 184 239 1592 3556 450 1100 2162 133 189 730 6072 485 837 1012 2301 1640 467 1025 345 404 470 3195 552 1783 268 655 65 1268 891 512
Település
Nádasd Nádasdladány Nádudvar Nágocs Nagyacsád Nagyalásony Nagyar Nagybajcs Nagybajom Nagybakónak Nagybánhegyes Nagybaracska Nagybarca Nagybárkány Nagyberény Nagyberki Nagybörzsöny Nagybudmér Nagycenk Nagycsány Nagycsécs Nagycsepely Nagycserkesz Nagydém Nagydobos Nagydobsza Nagydorog Nagyecsed Nagyér Nagyesztergár Nagyfüged Nagygeresd Nagygörbõ Nagygyimót Nagyhajmás Nagyhalász Nagyharsány Nagyhegyes Nagyhódos Nagyhuta Nagyigmánd Nagyiván Nagykamarás Nagykapornak Nagykarácsony Nagykereki Nagykeresztúr Nagykinizs Nagykónyi Nagykorpád Nagykozár Nagykökényes
Lakosságszám
1317 1824 8911 674 658 516 695 918 3493 401 1186 2246 1085 658 1366 1453 782 217 1908 157 842 363 1793 366 2168 679 2661 6258 504 1225 1935 266 196 537 349 5630 1550 2770 109 73 2985 1175 1456 922 1384 1193 269 344 1124 599 1876 594
25862
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Nagykölked Nagykõrös Nagykörû Nagykutas Nagylak Nagylengyel Nagylóc Nagylók Nagylózs Nagymágocs Nagymányok Nagymaros Nagymizdó Nagynyárád Nagyoroszi Nagypáli Nagypall Nagypeterd Nagypirit Nagyrábé Nagyrada Nagyrákos Nagyrécse Nagyréde Nagyrév Nagyrozvágy Nagysáp Nagysimonyi Nagyszakácsi Nagyszékely Nagyszekeres Nagyszénás Nagyszentjános Nagyszokoly Nagytálya Nagytevel Nagytilaj Nagytótfalu Nagytõke Nagyút Nagyvarsány Nagyváty Nagyvázsony Nagyvejke Nagyveleg Nagyvenyim Nagyvisnyó Nak Napkor Nárai Narda
Lakosságszám
149 24898 1640 453 478 521 1596 1065 994 3141 2297 4731 127 720 2110 442 435 647 269 2045 483 276 1109 3174 722 633 1562 967 489 430 545 5158 1809 875 860 518 131 393 440 695 1478 352 1759 156 678 4121 947 582 3816 1271 513
Település
Naszály Négyes Nekézseny Nemesapáti Nemesbikk Nemesborzova Nemesbõd Nemesbük Nemescsó Nemesdéd Nemesgörzsöny Nemesgulács Nemeshany Nemeshetés Nemeske Nemeskér Nemeskeresztúr Nemeskisfalud Nemeskocs Nemeskolta Nemesládony Nemesmedves Nemesnádudvar Nemesnép Nemespátró Nemesrádó Nemesrempehollós Nemessándorháza Nemesvámos Nemesvid Nemesvita Nemesszalók Nemesszentandrás Németbánya Németfalu Németkér Nemti Neszmély Nézsa Nick Nikla Nógrád Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádmegyer Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Nóráp Noszlop Noszvaj
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
2383 255 777 521 1027 79 638 689 314 711 705 979 417 306 257 212 262 105 377 375 127 21 1879 128 323 313 280 258 2519 729 355 926 290 79 190 1720 755 1345 1094 519 725 1566 686 544 1699 851 676 592 197 1029 1824
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Nova Novaj Novajidrány Nõtincs Nyalka Nyárád Nyáregyháza Nyárlõrinc Nyársapát Nyékládháza Nyergesújfalu Nyésta Nyim Nyírábrány Nyíracsád Nyirád Nyíradony Nyírbéltek Nyírbogát Nyírbogdány Nyírcsaholy Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgelse Nyírgyulaj Nyíri Nyíribrony Nyírjákó Nyírkarász Nyírkáta Nyírkércs Nyírlövõ Nyírlugos Nyírmada Nyírmártonfalva Nyírmeggyes Nyírmihálydi Nyírparasznya Nyírpazony Nyírpilis Nyírtass Nyírtelek Nyírtét Nyírtura Nyírvasvári Nyomár Nyõgér Nyugotszenterzsébet Nyúl Óbánya Óbarok
25863
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
852 1435 1414 1180 457 922 3973 2321 1884 4978 7543 56 298 3767 3838 1942 7864 2773 3209 2943 2136 1173 598 1081 2002 415 1099 917 2333 1790 808 691 2789 4811 2040 2570 1977 972 3458 836 1987 6938 1071 1864 1932 334 311 239 4210 131 771
Település
Óbudavár Ócsárd Ófalu Ófehértó Óföldeák Óhíd Okány Okorág Okorvölgy Olasz Olaszfa Olaszfalu Olaszliszka Olcsva Olcsvaapáti Old Ólmod Oltárc Onga Ónod Ópályi Ópusztaszer Orbányosfa Orci Ordacsehi Ordas Orfalu Orfû Orgovány Ormándlak Ormosbánya Oroszi Oroszló Orosztony Ortaháza Osli Ostffyasszonyfa Ostoros Oszkó Oszlár Osztopán Ózdfalu Ozmánbük Ozora Öcs Õcsény Öcsöd Ököritófülpös Ölbõ Ömböly Õr
Lakosságszám
58 406 322 2590 469 579 2643 172 91 641 444 1113 1682 612 304 363 101 250 4843 2621 2890 2279 144 570 779 430 62 889 3293 121 1729 137 323 472 124 899 778 2682 660 402 841 187 185 1611 205 2430 3313 1803 730 418 1447
25864
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Öregcsertõ Öreglak Õrhalom Õrimagyarósd Õriszentpéter Örkény Örményes Örménykút Õrtilos Örvényes Õsagárd Õsi Öskü Öttevény Öttömös Ötvöskónyi Pácin Pacsa Pácsony Padár Páhi Páka Pakod Pákozd Palé Pálfa Pálfiszeg Pálháza Páli Palkonya Pálmajor Pálmonostora Pálosvörösmart Palotabozsok Palotás Paloznak Pamlény Pamuk Pánd Pankasz Pannonhalma Pányok Panyola Pap Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Papkeszi Pápoc Papos
Lakosságszám
843 1609 1071 231 1187 4901 1090 390 549 164 325 2073 2333 2874 751 882 1417 1816 276 129 1202 1110 947 3141 107 1575 169 1038 352 293 377 1830 671 948 1647 420 53 243 2081 433 3917 49 590 1813 283 531 333 1186 1590 330 823
Település
Páprád Parád Parádsasvár Parasznya Pári Paszab Pásztó Pásztori Pat Patak Patalom Patapoklosi Patca Pátka Patosfa Pátroha Patvarc Pátyod Pázmánd Pázmándfalu Pecöl Pécsbagota Pécsdevecser Pécsely Pécsudvard Pécsvárad Pellérd Pély Penc Penészlek Pénzesgyõr Penyige Pér Pere Perecse Pereked Perenye Peresznye Pereszteg Perkáta Perkupa Perõcsény Peterd Péterhida Péteri Pétervására Pétfürdõ Pethõhenye Petneháza Petõfibánya Petõfiszállás
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
169 1954 419 1196 657 1320 9711 373 226 916 352 346 62 1646 259 2897 646 661 2043 994 809 101 98 535 759 4041 2171 1413 1506 921 342 749 2330 356 31 178 701 753 1383 4002 833 324 213 144 2177 2507 4815 427 1822 2825 1479
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Petõháza Petõmihályfa Petrikeresztúr Petrivente Pettend Piliny Piliscsév Pilismarót Pincehely Pinkamindszent Pinnye Piricse Pirtó Piskó Pitvaros Pócsa Pocsaj Pócspetri Pogány Pogányszentpéter Pókaszepetk Polány Polgár Polgárdi Porcsalma Pornóapáti Poroszló Porpác Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Pórszombat Porva Pósfa Potony Potyond Pölöske Pölöskefõ Pörböly Pördefölde Pötréte Prügy Pula Pusztaapáti Pusztaberki Pusztacsalád Pusztacsó Pusztadobos Pusztaederics Pusztafalu Pusztaföldvár
25865
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1067 233 384 369 144 586 2371 2093 2326 161 334 1878 969 251 1409 195 2586 1727 1123 492 990 252 8068 6973 2581 407 2742 160 243 322 95 311 452 290 208 107 890 395 548 69 264 2395 207 29 119 256 166 1330 184 208 1724
Település
Pusztahencse Pusztakovácsi Pusztamagyaród Pusztamérges Pusztamiske Pusztamonostor Pusztaottlaka Pusztaradvány Pusztaszabolcs Pusztaszemes Pusztaszentlászló Pusztaszer Pusztavacs Pusztavám Putnok Püski Püspökhatvan Püspökladány Püspökmolnári Püspökszilágy Rábacsanak Rábacsécsény Rábagyarmat Rábahídvég Rábakecöl Rábapatona Rábapaty Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábatöttös Rábcakapi Rácalmás Ráckeresztúr Ráckeve Rád Rádfalva Rádóckölked Radostyán Ragály Rajka Rakaca Rakacaszend Rakamaz Rákóczibánya Rákóczifalva Rákócziújfalu Ráksi
Lakosságszám
1003 827 572 1267 410 1596 367 254 6087 377 620 1484 1430 2453 6826 641 1536 14915 925 761 493 613 797 960 686 2453 1752 1028 91 499 502 126 998 224 173 4470 3311 9964 1891 200 263 622 659 2495 743 335 4789 784 5424 2037 476
25866
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Ramocsa Ramocsaháza Rápolt Raposka Rásonysápberencs Rátka Rátót Ravazd Recsk Réde Rédics Regéc Regenye Regöly Rém Répáshuta Répcelak Répceszemere Répceszentgyörgy Répcevis Resznek Rétalap Rétközberencs Rétság Révfülöp Révleányvár Rezi Ricse Rigács Rigyác Rimóc Rinyabesenyõ Rinyakovácsi Rinyaszentkirály Rinyaújlak Rinyaújnép Rohod Románd Romhány Romonya Rózsafa Rozsály Rózsaszentmárton Röjtökmuzsaj Rönök Röszke Rudabánya Rudolftelep Rum Ruzsa Ságújfalu
Lakosságszám
46 1476 142 232 583 967 260 1187 2729 1372 963 98 133 1135 1339 468 2396 268 108 341 298 563 1160 2967 1113 492 1192 1689 191 437 1807 162 142 395 298 48 1208 285 2276 466 394 753 2041 445 436 3296 2605 734 1239 2553 1080
Település
Ságvár Sajóbábony Sajóecseg Sajógalgóc Sajóhídvég Sajóivánka Sajókápolna Sajókaza Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajómercse Sajónémeti Sajóörös Sajópálfala Sajópetri Sajópüspöki Sajósenye Sajószöged Sajóvámos Sajóvelezd Sajtoskál Salföld Salköveskút Salomvár Sály Sámod Sámsonháza Sand Sándorfalva Sántos Sáp Sáránd Sárazsadány Sárbogárd Sáregres Sárfimizdó Sárhida Sárisáp Sarkad Sarkadkeresztúr Sárkeresztes Sárkeresztúr Sárkeszi Sármellék Sárok Sárosd Sárospatak Sárpilis Sárrétudvari Sarród
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1851 2827 1023 387 1049 599 414 3481 1507 3104 434 222 539 1314 766 1569 522 453 2341 2227 817 416 44 515 608 2200 221 281 410 8030 532 955 2317 251 12715 799 105 806 2821 10262 1578 1501 2581 613 1891 122 3380 13060 691 2812 1159
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Sárszentágota Sárszentlõrinc Sárszentmihály Sarud Sásd Sáska Sáta Sátorhely Sávoly Sé Segesd Selyeb Sellye Semjén Semjénháza Sénye Sényõ Seregélyes Serényfalva Sérsekszõlõs Sikátor Siklósbodony Siklósnagyfalu Sima Simaság Simonfa Simontornya Sióagárd Siójut Sirok Sitke Sobor Sokorópátka Solt Soltszentimre Soltvadkert Sóly Som Somberek Somlójenõ Somlószõlõs Somlóvásárhely Somlóvecse Somodor Somogyacsa Somogyapáti Somogyaracs Somogyaszaló Somogybabod Somogybükkösd Somogycsicsó
25867
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1378 935 3026 1184 3339 264 1089 665 490 1399 2552 500 2786 448 638 40 1428 4639 978 149 298 141 398 23 543 366 4154 1275 607 1866 634 280 1083 6470 1288 7501 482 686 1440 330 653 1100 107 429 160 528 201 702 495 99 165
Település
Somogydöröcske Somogyegres Somogyfajsz Somogygeszti Somogyhárságy Somogyhatvan Somogyjád Somogymeggyes Somogysámson Somogysárd Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyszil Somogyszob Somogytúr Somogyudvarhely Somogyvámos Somogyvár Somogyviszló Somogyzsitfa Somoskõújfalu Sonkád Soponya Sopronhorpács Sopronkövesd Sopronnémeti Sorkifalud Sorkikápolna Sormás Sorokpolány Sóshartyán Sóstófalva Sósvertike Sótony Söjtör Söpte Söréd Sukoró Sumony Súr Surd Sükösd Sülysáp Sümeg Sümegcsehi Sümegprága Süttõ Szabadbattyán Szabadegyháza Szabadhídvég Szabadi
Lakosságszám
142 193 547 479 444 378 1589 521 761 1267 89 752 735 1628 443 1082 767 1911 246 629 2226 701 2044 818 1167 260 640 269 887 861 946 268 178 628 1559 809 491 1212 433 1251 628 3766 8268 6327 628 633 2003 4552 2204 846 289
25868
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Szabadkígyós Szabadszállás Szabadszentkirály Szabás Szabolcs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Szágy Szajk Szajla Szajol Szakácsi Szakadát Szakáld Szakály Szakcs Szakmár Szaknyér Szakoly Szakony Szakonyfalu Szákszend Szalafõ Szalánta Szalapa Szalaszend Szalatnak Szálka Szalkszentmárton Szalmatercs Szalonna Szamosangyalos Szamosbecs Szamoskér Szamossályi Szamostatárfalva Szamosújlak Szamosszeg Szanda Szank Szántód Szany Szápár Szaporca Szár Szárász Szárazd Szárföld Szárliget Szarvas Szarvasgede
Lakosságszám
2806 6141 802 660 403 1174 1681 140 855 632 3886 137 252 545 1536 923 1166 58 2800 441 350 1537 214 1228 202 1097 347 597 2928 496 1011 499 353 414 670 313 412 1839 622 2465 374 2107 500 238 1680 29 238 909 2306 17412 429
Település
Szarvaskend Szarvaskõ Szászberek Szászfa Szászvár Szatmárcseke Szátok Szatta Szatymaz Szava Szebény Szécsénke Szécsény Szécsényfelfalu Szécsisziget Szederkény Szedres Szegerdõ Szeghalom Szegi Szegilong Szegvár Székely Székelyszabar Székkutas Szeleste Szelevény Szellõ Szemely Szemenye Szemere Szendehely Szendrõ Szendrõlád Szenna Szenta Szentantalfa Szentbalázs Szentbékkálla Szentborbás Szentdénes Szentdomonkos Szente Szentegát Szentes Szentgál Szentgáloskér Szentgotthárd Szentgyörgyvár Szentgyörgyvölgy Szentimrefalva
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
223 375 987 151 2392 1421 604 67 4622 339 444 226 5838 457 226 1800 2328 230 9228 319 211 4601 1058 602 2396 694 1067 150 483 309 384 1618 4183 1948 769 383 418 316 194 135 332 473 354 422 28927 2708 530 8881 314 419 201
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Szentistván Szentistvánbaksa Szentjakabfa Szentkatalin Szentkirály Szentkirályszabadja Szentkozmadombja Szentlászló Szentliszló Szentlõrinc Szentlõrinckáta Szentmargitfalva Szentmártonkáta Szentpéterfa Szentpéterfölde Szentpéterszeg Szentpéterúr Szenyér Szepetnek Szerecseny Szeremle Szerep Szergény Szigetbecse Szigetcsép Szigetszentmárton Szigetújfalu Szigliget Szihalom Szijártóháza Szikszó Szil Szilágy Szilaspogony Szilsárkány Szilvágy Szilvás Szilvásvárad Szilvásszentmárton Szin Szinpetri Szirák Szirmabesenyõ Szob Szokolya Szólád Szomód Szomolya Szomor Szorgalmatos Szorosad
25869
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
2433 268 108 100 1933 2017 84 850 313 6974 1954 93 4962 966 137 1095 1035 311 1683 805 1499 1527 335 1360 2343 2110 2100 854 2029 28 5470 1211 304 331 675 206 168 1719 189 747 220 1129 4480 2952 1778 571 2095 1606 1135 1107 96
Település
Szõc Szõce Szögliget Szõke Szõkéd Szõkedencs Szõlõsardó Szõlõsgyörök Szörény Szúcs Szuha Szuhafõ Szuhakálló Szuhogy Szulimán Szulok Szurdokpüspöki Szûcsi Szügy Szûr Tab Tabajd Tabdi Táborfalva Tác Tagyon Takácsi Tákos Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Taliándörögd Tállya Tamási Tanakajd Táp Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószecsõ Tápiószele Tápiószentmárton Tápiószõlõs Táplánszentkereszt Tapsony Tápszentmiklós Tar Tarany Tarcal Tard
Lakosságszám
434 364 614 127 370 286 107 1212 67 423 648 156 991 1228 219 601 1879 1591 1397 272 4396 981 1106 3353 1670 93 848 375 586 3757 1263 1903 698 1976 8537 771 713 3495 3679 2689 6442 6167 5433 3032 2633 698 967 1903 1174 2912 1321
25870
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Tardona Tardos Tarhos Tarján Tarjánpuszta Tárkány Tarnabod Tarnalelesz Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmária Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tárnokréti Tarpa Tarrós Táska Tass Taszár Tát Tataháza Tatárszentgyörgy Tázlár Téglás Tekenye Tékes Teklafalu Telekes Telekgerendás Teleki Telkibánya Tengelic Tengeri Tengõd Tenk Tényõ Tépe Terem Terény Tereske Teresztenye Terpes Tés Tésa Tésenfa Téseny Teskánd Tét Tetétlen Tevel Tibolddaróc Tiborszállás Tihany
Lakosságszám
1035 1591 955 2707 385 1592 726 1674 1619 1826 243 870 1188 202 2105 121 405 2955 2003 5405 1271 1966 1752 6625 536 251 343 521 1593 212 625 2361 47 505 1167 1556 1116 653 430 729 23 210 831 80 180 321 1125 3976 1401 1546 1457 976 1363
Település
Tikos Tilaj Timár Tiszaadony Tiszaalpár Tiszabábolna Tiszabecs Tiszabercel Tiszabezdéd Tiszabõ Tiszabura Tiszacsécse Tiszacsege Tiszacsermely Tiszadada Tiszaderzs Tiszadob Tiszadorogma Tiszaeszlár Tiszafüred Tiszagyenda Tiszagyulaháza Tiszaigar Tiszainoka Tiszajenõ Tiszakanyár Tiszakarád Tiszakécske Tiszakerecseny Tiszakeszi Tiszakóród Tiszakürt Tiszaladány Tiszalök Tiszalúc Tiszamogyorós Tiszanagyfalu Tiszanána Tiszaörs Tiszapalkonya Tiszapüspöki Tiszarád Tiszaroff Tiszasas Tiszasüly Tiszaszalka Tiszaszentimre Tiszaszentmárton Tiszasziget Tiszaszõlõs Tiszatardos Tiszatarján Tiszatelek
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
122 203 1342 592 5032 378 1017 1912 1972 1957 2844 233 4599 615 2291 1057 3016 376 2637 10970 989 730 819 410 1660 1636 2350 11435 857 2479 707 1414 680 5665 5412 647 1856 2390 1282 1464 2028 614 1624 1024 1439 843 2141 1137 1779 1946 235 1421 1422
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Tiszatenyõ Tiszaug Tiszavalk Tiszavárkony Tiszavasvári Tiszavid Tisztaberek Tivadar Tóalmás Tófalu Tófej Tófû Tokaj Tokod Tokodaltáró Tokorcs Tolcsva Told Tolmács Tolnanémedi Tomajmonostora Tomor Tompa Tompaládony Tordas Tormafölde Tormás Tormásliget Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Tornyiszentmiklós Tornyosnémeti Tornyospálca Torony Torvaj Tószeg Tótkomlós Tótszentgyörgy Tótszentmárton Tótszerdahely Tótújfalu Tótvázsony Töltéstava Tömörd Tömörkény Törökkoppány Törtel Töttös Trizs Tunyogmatolcs
25871
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
1667 909 312 1563 12833 491 609 191 3364 537 689 122 4824 4243 3081 347 1715 313 702 1128 686 220 4614 309 2082 354 284 322 17 29 614 208 209 634 490 2530 1941 264 4498 5955 171 856 1178 197 1207 2202 272 1812 490 4320 584 217 2464
Település
Tura Túristvándi Túrkeve Túrony Túrricse Tuzsér Türje Tüskevár Tyukod Udvar Udvari Ugod Újbarok Újcsanálos Újdombrád Újfehértó Újhartyán Újiráz Újireg Újkenéz Újkér Újkígyós Újlengyel Újléta Újlõrincfalva Újpetre Újrónafõ Újsolt Újszalonta Újszász Újszentiván Újszentmargita Újszilvás Újtelek Újtikos Újudvar Újvárfalva Ukk Und Úny Uppony Ura Uraiújfalu Úrhida Úri Úrkút Uszka Uszód Uzsa Üllés Vácduka Vácegres Váchartyán
Lakosságszám
7942 703 9049 255 599 3309 1707 568 1881 151 415 1418 421 879 683 13253 2760 530 302 1037 963 5376 1764 1052 260 1097 802 153 103 6491 1671 1423 2703 404 913 923 317 301 335 733 318 638 887 2315 2682 2100 380 1063 321 3170 1328 897 1822
25872
MAGYAR KÖZLÖNY
Település
Váckisújfalu Vácszentlászló Vadna Vadosfa Vág Vágáshuta Vaja Vajdácska Vajszló Vajta Vál Valkó Valkonya Vállaj Vállus Vámosatya Vámoscsalád Vámosgyörk Vámosmikola Vámosoroszi Vámospércs Vámosújfalu Vámosszabadi Váncsod Vanyarc Vanyola Várad Váralja Varászló Váraszó Várbalog Varbó Varbóc Várda Várdomb Várfölde Varga Várgesztes Várkeszõ Várong Városföld Városlõd Varsád Varsány Várvölgy Vasad Vasalja Vásárosbéc Vásárosdombó Vásárosfalu Vásárosmiske Vásárosnamény Vasasszonyfa
Lakosságszám
475 2124 615 73 493 89 3570 1339 1740 1053 2510 2566 66 917 131 546 331 1983 1617 499 5306 856 1593 1226 1289 563 117 888 149 518 407 1095 47 509 1194 207 101 567 192 149 2165 1405 370 1685 1052 1822 320 180 1134 160 354 8813 380
Település
Vasboldogasszony Vasegerszeg Vashosszúfalu Vaskeresztes Vaskút Vasmegyer Vaspör Vassurány Vasvár Vaszar Vászoly Vasszécseny Vasszentmihály Vasszilvágy Vát Vatta Vázsnok Vécs Végegyháza Vejti Vékény Vekerd Velem Velemér Velence Velény Véménd Vének Vép Vereb Verõce Verpelét Verseg Versend Vértesacsa Vértesboglár Vérteskethely Vértessomló Vértestolna Vértesszõlõs Vése Veszkény Veszprémfajsz Veszprémgalsa Veszprémvarsány Vésztõ Vezseny Vid Vigántpetend Villány Villánykövesd Vilmány Vilonya
•
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
613 388 361 372 3517 1711 391 803 4326 1492 199 1433 347 413 677 902 120 622 1390 159 151 119 343 84 5166 155 1511 185 3411 804 3601 3862 1329 930 1717 891 576 1340 548 3116 747 911 270 269 994 6946 726 125 200 2467 284 1391 609
MAGYAR KÖZLÖNY
•
Település
Vilyvitány Vinár Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszõlõs Visnye Visonta Viss Visz Viszák Viszló Visznek Vitnyéd Vízvár Vizslás Vizsoly Vokány Vonyarcvashegy Vöckönd Völcsej Vönöck Vöröstó Vörs Zabar Zádor Zádorfalva Zagyvarékas Zagyvaszántó Záhony Zajk Zajta Zákány Zákányfalu Zákányszék Zala Zalaapáti Zalabaksa Zalabér Zalaboldogfa Zalacsány Zalacséb Zalaerdõd Zalagyömörõ Zalahaláp Zalaháshágy Zalaigrice Zalaistvánd Zalakaros Zalakomár Zalaköveskút Zalalövõ Zalameggyes Zalamerenye
25873
2011. évi 90. szám
Lakosságszám
241 244 134 85 370 221 1093 672 199 249 70 1126 1386 552 1321 845 851 2260 72 391 750 96 468 553 345 464 3670 1968 4160 211 441 1011 666 2795 249 1665 642 730 366 1011 548 260 436 1273 379 125 368 1808 3050 28 3033 66 162
Település
Zalasárszeg Zalaszabar Zalaszántó Zalaszegvár Zalaszentbalázs Zalaszentgrót Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentjakab Zalaszentlászló Zalaszentlõrinc Zalaszentmárton Zalaszentmihály Zalaszombatfa Zaláta Zalatárnok Zalaújlak Zalavár Zalavég Zalkod Zamárdi Zámoly Zánka Zaránk Závod Zebecke Zebegény Zemplénagárd Zengõvárkony Zichyújfalu Zics Ziliz Zimány Zirc Zók Zomba Zubogy Zsadány Zsáka Zsámbok Zsana Zsarolyán Zsebeháza Zsédeny Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál Zsennye Zsira Zsombó Zsujta Zsurk
Lakosságszám
124 553 988 157 818 7205 434 1058 372 853 308 69 1002 47 287 713 106 932 400 237 2366 2262 919 441 301 64 1177 771 417 956 371 360 605 7098 289 2131 594 1636 1604 2407 795 393 120 201 238 330 393 102 751 3513 169 723
25874
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
13. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez Külterülettel (tanyás külterület) vagy részönkormányzattal támogatásra jogosult települések Abony Albertirsa Bábolna Bácsalmás Baja Balkány Bátaszék Békés Békéscsaba Bonyhád Cegléd Csongrád Dabas Debrecen Dunaföldvár Edelény Enying Füzesabony Gyomaendrõd Gyula Hajdúböszörmény Hajdúdorog Hajdúnánás Hajdúsámson Heves Hódmezõvásárhely Izsák Jánoshalma Jánossomorja Jászberény Kaba Kaposvár Karcag Kecel Kecskemét Kerekegyháza Keszthely Kisbér Kiskõrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kiskunmajsa Kistelek Komádi Komló Kunszentmárton Kunszentmiklós Lajosmizse Martonvásár
804 1488 267 384 1584 1493 373 653 3105 338 2921 1713 711 7686 225 224 333 351 1073 1851 915 390 396 2694 331 2945 427 270 364 1773 206 1808 587 496 13732 766 557 239 1325 4441 3441 1961 725 254 313 701 273 3438 304
Mezõberény Mezõhegyes Mezõtúr Mohács Monor Mór Mórahalom Nagyhalász Nagykálló Nagykáta Nagykõrös Nyíradony Nyíregyháza Nyírtelek Orosháza Örkény Pápa Pécsvárad Pilis Polgárdi Pusztaszabolcs Ráckeve Sándorfalva Sárbogárd Sárospatak Sásd Sátoraljaújhely Siklós Solt Soltvadkert Sülysáp Sümeg Szabadszállás Szarvas Szeghalom Szekszárd Szentes Szentlõrinc Szigetvár Tamási Tapolca Tata Tiszakécske Tompa Törökszentmiklós Túrkeve Újfehértó Vámospércs Zalaegerszeg
373 1472 964 650 655 299 1502 543 282 699 2456 330 9012 1938 1668 260 907 227 1131 772 254 264 494 353 740 235 284 301 410 748 291 270 603 2454 308 898 2449 241 453 1424 618 685 1781 1027 433 266 296 426 2336
MAGYAR KÖZLÖNY
•
25875
2011. évi 90. szám
14. melléklet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelethez „1. melléklet a 44/2011. (V. 26.) VM rendelethez
Értékelési szempontok I.
Szakmai szempontok 1. 2.
3. 4. 5.
6.
7.
8. 9. 10.
11. 12. 13.
14. 15. 16.
A
B
C
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés alapját képezõ dokumentumok
Értékeléshez rendelhetõ pontszám
1. A fejlesztés kapcsolódik az ügyfél által mûködtetett már meglévõ turisztikai szolgáltatáshoz Igen Nem 2. Az ügyfél a fejlesztéséhez az üzemeltetési idõszak alatt helyi vagy regionális turisztikai látványosságok, hagyományos tevékenységek bemutatását kapcsolja, máshol vagy más tulajdonában álló értékek közül legalább egyet programként tervez bemutatni, vagy hagyományos tevékenységek bemutatását kapcsolja, amelyet megjelenít a fejleszteni kívánt szolgáltatásához kapcsolódó marketing anyagokban Rendelkezik Programtervvel és releváns együttmûködési megállapodással, és legalább 4 különbözõ fél eltérõ értékeit mutatja be Rendelkezik Programtervvel vagy releváns együttmûködési megállapodással, és legalább 4 különbözõ fél eltérõ értékeit mutatja be Rendelkezik Programtervvel vagy releváns együttmûködési megállapodással Nem rendelkezik sem Programtervvel, sem együttmûködési megállapodással 3. Az ügyfél tagja valamely országos jelentõségû turisztikai szervezetnek, vagy olyan országos szervezetnek, amely szorosan kapcsolódik a tervezett fejlesztendõ tevékenységhez – Igen – Nem 4. Az ügyfél tagja valamely helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetnek: – Igen – Nem Összesen legfeljebb:
Támogatási kérelem
10 pont 5 pont Programterv vagy együttmûködési megállapodás (az MVH által rendszeresített formanyomtatványon)
15 pont
10 pont
5 pont 0 pont Támogatási kérelem és a turisztikai szervezet által kiállított igazolás
10 pont 0 pont Helyi TDM igazolása
5 pont 0 pont 40 pont
25876
II.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
Horizontális szempontok 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8.
9.
10.
11. 12. 13.
14. 15.
A
B
C
Értékelési szempont megnevezése
Értékelés alapját képezõ dokumentumok
Értékeléshez rendelhetõ pontszám
1. A kérelem benyújtását megelõzõ naptári év átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bõvítése a fejlesztés hatására (Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma): – 1 000 000–7 000 000 Ft/új munkahely – 7 000 001–14 000 000 Ft/új munkahely – 14 000 001–21 000 000 Ft/új munkahely – 21 000 001–28 000 000 Ft/új munkahely – 28 000 001–35 000 000 Ft/új munkahely Munkahelyet tart meg (üzemeltetési idõszak utolsó évének átlag foglalkoztatotti létszáma nem kisebb, mint a benyújtást megelõzõ naptári év átlaglétszáma) – mûködõ turisztikai szolgáltatás esetében 2. A pályakezdõ fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követõen munkát keresõk foglalkoztatásának elõsegítésérõl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti START, START EXTRA, START PLUSZ kártyával rendelkezõ, vagy csökkent munkaképességû személyt foglalkoztat, és a fejlesztés befejezését követõen az üzemeltetési kötelezettség végéig foglalkoztatja: – Legalább 2, a fenti kritériumoknak megfelelõ munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást) – 1, a fenti kritériumoknak megfelelõ munkavállalót foglalkoztat – Nem foglalkoztat a fenti kritériumoknak megfelelõ munkavállalót 3. A beruházás hátrányos helyzetû területen valósul meg:
– Igen – Nem
Pénzügyi terv
16 pont 13 pont 10 pont 7 pont 5 pont 4 pont
Ügyfél nyilatkozata
10 pont
5 pont 0 pont A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete vagy a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentõsen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérõl szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete és a támogatási kérelem 10 pont 0 pont
MAGYAR KÖZLÖNY
•
16.
4. A beruházásnak helyt adó település lakosságszáma:
17.
– 1000 fõ alatti – 1000–2000 fõ közötti – 2001–3000 fõ közötti – 3000 fõ feletti 5. A fejlesztéssel érintett épület, építmény akadálymentesítése megoldott: – A fejlesztés során a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetõvé válik és az épületen, építményen belüli akadálymentes közeledés biztosított lesz – A fejlesztés során a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetõvé válik vagy az épületen, építményen belüli akadálymentes közeledés biztosított lesz – A fejlesztés már akadálymentesen megközelíthetõ, vagy akadálymentesített épületben, építményben történik meg – Nem történik és nincs is akadálymentesítés a fejlesztés területén 6. A beruházásnak része a megújuló- vagy bioenergia hasznosítás ha a beruházás keretében jóváhagyott támogatást tekintve eszközbeszerzés, eszköz telepítése és építési beruházás is történik a fenti célokra irányulóan ha a beruházás keretében jóváhagyott támogatást tekintve eszközbeszerzés, annak telepítése vagy építési beruházás történik a fenti célokra irányulóan ha a beruházás keretében jóváhagyott támogatást tekintve sem eszközbeszerzés sem eszköz telepítése sem pedig építési beruházás nem történik a fenti célokra irányulóan 7. Komplex (egymást kiegészítõ) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek és célterületek, vagy a 4. célterület esetén alcélterületek kapcsolódása alapján) Kettõnél több célterületre irányul Kettõ célterületre irányul Egy célterületre irányul Összesen legfeljebb:
18. 19.
20.
21.
22. 23. 24.
25.
26.
27.
28. 29. 30. 31.
25877
2011. évi 90. szám
A támogatási kérelem benyújtási idõszakának 1. napján a KSH honlapján utolsóként közzétett Helységnévtárban szereplõ adatok alapján. (amennyiben a fejlesztés több településen valósul meg, a legkisebb lakosságszámú településre vonatkozó pontérték számítandó) 8 pont 5 pont 3 pont 0 pont Tervdokumentáció, tervezõi mûszaki leírás 5 pont
3 pont
2 pont
0 pont Tervdokumentációval alátámasztott árajánlat 5 pont
3 pont
0 pont
Támogatási kérelem
6 pont 3 pont 0 pont 60 pont
25878
III.
MAGYAR KÖZLÖNY
•
2011. évi 90. szám
Pénzügyi szempontok A) Önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy esetében A
1 2
Értékelési szempont megnevezése
Kérelmezõ értékelése a bázis évre vonatkozóan
3
4
5
Kérelmezõ értékelése a beruházás befejezését követõ elsõ évre vonatkozóan
6
7
8
Üzemeltetési vizsgálat
9
Összesen legfeljebb:
B
C
Pénzügyi terv alapján végzett értékelés
Értékeléshez rendelhetõ maximális pontszám
Ha a bázisévben* a felhalmozási kiadások aránya az összes kiadáshoz képest 3,01% feletti, akkor 3 pont, ha 3% és 2,01% között van, akkor 2 pont, ha 2% és 1,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 1% alatti, akkor 0 pont. Ha bázisévben a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest 13,01% feletti, akkor 3 pont, ha 13% és 9,01% között van, akkor 2 pont, ha 9% és 5,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 5% alatti, akkor 0 pont. Pénzügyi stabilitás (mûködési bevételek fedezik-e a mûködési kiadások 50%-át) Ha igen akkor 3 pont, ha nem akkor 0 pont. Ha a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évben a felhalmozási kiadások aránya az összes kiadáshoz képest 2,01% feletti, akkor 2 pont, ha 2% és 1,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 1% alatti, akkor 0 pont. Ha a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évben a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest 9,01% feletti, akkor 2 pont, ha 9% és 5,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 5% alatti, akkor 0 pont. Pénzügyi stabilitás (mûködési bevételek fedezik-e a mûködési kiadások 50%-át) Ha igen akkor 2 pont, ha nem akkor 0 pont. Amennyiben a személyi jellegû kifizetések a bázisévhez képest a támogatási kérelem benyújtását követõ 4. évre nõnek, akkor 2 százalékpontonkénti növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.
3 pont
3 pont
3 pont
2 pont
2 pont
2 pont
5 pont
20 pont ”
A Magyar Közlönyt a Szerkesztõbizottság közremûködésével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A Szerkesztõbizottság elnöke: dr. Gál András Levente, a szerkesztésért felelõs: dr. Borókainé dr. Vajdovits Éva. A szerkesztõség címe: Budapest V., Kossuth tér 1–3. A Határozatok Tára hivatalos lap tartalma a Magyar Közlöny IX. részében jelenik meg. A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://kozlony.magyarorszag.hu honlapon érhetõ el. A Magyar Közlöny oldalhû másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelõs kiadó: Majláth Zsolt László ügyvezetõ igazgató.