MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------MARTON, Anikó Szavakon túl: a nyugat-afrikai orális irodalom mint „performance” / Beyond words: West African oral literature as „performance” Eredeti közlés/Original publication: kézirat / manuscript, 2014 Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.116 Dátum/Date: 2015. március/March 7. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document MARTON, Anikó: Szavakon túl: a nyugat-afrikai orális irodalom mint „performance” / Beyond words: West African oral literature as „performance”, AHU MATT, 2014, pp. 1–31. old., No. 000.001.116, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: az Afrikai Kutatási és Kiadási Program archívumában / in Archive of the African Research and Publication Program (Érd) Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words Afrika-kutatás Magyarországon, a nyugat-afrikai szóbeli irodalom fő vonásai, az afrikai orális műfajok életmódja, az előadás a hagyományos afrikai

2

Marton Anikó

közösségben, az afrikai szóbeli művészet előadói: a griot-k, a manding nép hangszerei African research in Hungary, main features of the West African oral literature, the way of life of African oral genres, the performance in the traditional African community, the artist of the African oral art: the griot, musical instruments of Manding people ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

A Nyugat-Afrikai orális irodalom mint előadás

3

A 70 ÉVES BIERNACZKY SZILÁRD AFRIKA BARÁTSÁG KÖNYVE (MAGYARORSZÁG) AFRICA FRIENDSHIP BOOK OF THE 70-YEAR-OLD SZILÁRD BIERNACZKY (HUNGARY)

SZAVAKON TÚL: A NYUGAT-AFRIKAI ORÁLIS IRODALOM MINT „PERFORMANCE” Marton Anikó

Bevezetés Az orális irodalom egy eleven műfaj, amely az alkotás és továbbhagyományozás pillanatában mutatkozik meg teljes egészében. Éppen ezért tanulmányozása során nem elég csupán a műfaji jegyeket és a szövegeket elemezni, hanem figyelembe kell venni a kulturális közeget is, melyben megszületnek a művek. Ezen túl, amikor európaiként a nyugat-afrikai orális irodalmat elemezzük, félre kell tennünk az általunk lefektetett kritériumokat, elvárásokat, képzeteket a műfajokról, az irodalmi, művészeti látásmódról, illetve élményről. Ha sikerül ily módon megközelítenünk a témát, akkor jobban megismerhetjük az adott kultúra tagjainak gondolkodásmódját, értékeit, normarendszerét. A dolgozat három fő részre tagolódik a bevezető után, amelyet a konklúzió, s végül a befejezés zár. Először az orális irodalom általános jellemzéséről, körülhatárolásáról lesz szó, amelyből kiderül, hogy milyen rugalmas és komplex jelenségről van szó. A következő részben egy adott műfaj, a mese sajátosságairól lesz szó, azon belül is az énekes-verses betéteket tartalmazó mesékből adok egy kis ízelítőt, s részletesen tárgyalom az előadásmódot. Végül pedig áttérek a nyugatafrikai kultúra és orális irodalom meghatározó személyeinek bemutatására, a griot-kra (griot ejtsd: grió), elsősorban a tevékenységükre, társadalmi beágyazottságukra fókuszálva.

4

Marton Anikó

ORÁLIS IRODALOM, AVAGY „VERBÁLIS BESZÉDMŰVÉSZET”

Szóbeliség az afrikai kultúrákban Sokáig megbélyegezték Afrikát azzal a téveszmével, hogy nincsen történelme, mert nem rendelkezik írásos történeti feljegyzésekkel, valamint azzal, hogy az afrikai kultúra egésze csak a szájhagyományban lelhető fel. Itt két dolgot kell hangsúlyozni. Az egyik, hogy Afrikában több helyütt már ez európai behatolás előtt kialakultak különböző fajta írások, mint például a vai írás Sierra Leonéban vagy a basa és a mende írás Libériában és szintén Sierra Leonéban.1 Valamint az iszlám expanzió folytán (a hedzsrát követően, amely Mohamed Mekkából Medinába való menekülését jelenti 622-ben) mind Nyugat-, mind KeletAfrika népei megismerték az arab írást. Tehát a térség népeinek írásbeliségének két típusát különböztethetjük meg: az egyik, amely egy belső fejlődés eredményeképpen jött létre, a másik pedig külső hatásokra (európai gyarmatosítás, az iszlám terjeszkedése) fejlődött ki.2 Az írást használták például krónikák lejegyzésére, vagy a kereskedelmi tranzakciók rögzítésére. A történelmi múltról beszámoló szövegeket leginkább az arab betűs és arab nyelvű, a dzsihádokkal foglalkozó írásokból ismerhetjük meg. Természetesen nem csak arab nyelven léteznek feljegyzések, hanem az adott népcsoport saját nyelvén is, de arab betűket használva, ilyen például a mandinka nyelv. A másik dolog, hogy „…a fekete emberek a kommunikációnak ezt a módját részesítették előnyben, jól tudva, hogy léteznek ezen kívül más kommunikációs módok is. Így a pengető hangszerek, az ideográfikus, azaz képírás, a szillabikus, illetőleg a szótagírás stb.”3 1

Biernaczky Szilárd: Két interjú. Az afrikai szájhagyományok megértése felé – Interjú Clémentine Faik-Nzuji Madiyaval (Louvain), Helikon, 1985, 444–445. old. (Studia Africanistica Hungarica 12, Budapest, 1986, Separatum ex Helikon XXXII/3–4, 443–460. old.) 2 In: Sebestyén Éva, Szombathy Zoltán, Egy mandinka krónika Bissau-Guineából, in: Függőkert: Orientalisztikai tanulmányok 2, szerk. Csirkés Ferenc Péter et al., 2005, Budapest, Mondat, 213–229. old. 3 Biernaczky Szilárd: Két interjú. Az afrikai szájhagyományok megértése felé – Interjú Clémentine Faik Nzuji Madiyaval (Louvain), I. m., 444–445. old.


5

Tehát saját választás eredménye, hogy a szóbeliség uralkodó formának tekinthető Afrika nagy részén, de azt is fontos tudni, hogy nem kizárólagos. Folklór vagy irodalom? „... a hagyományos típusú közösségekben, ahol még eredeti funkciójában élnek a szájhagyományozott formák, nem folklórról, hanem valóban beszédművészetről (William R. Bascom használta elsőként a verbal art kifejezést) van szó, olyan kulturális szféráról, amelynek szerepét a fejlett társadalmakban az irodalom tölti be.”4 „... az etimológiailag az írás fogalmához kapcsolódó „irodalom” az egyetlen terminus, amelyet a verbális művészet meghatározására is használunk. Ennek köszönhetően hajlamosak vagyunk arra, hogy az írásbeliséget még nem ismerő társadalmak szóbeli művészetének alkotásait a „folklór” körébe soroljuk...”5 „Az irodalom területén – amelynek meghatározására talán célszerűbb lenne a kifejezőbb „verbális művészet” kifejezést alkalmazni – a „hagyomány” szó az évszázadok, vagy akár évezredek során kifejtett alkotó orális tevékenység örökségére, valamint e hagyaték szájhagyományozás útján történő továbbadására vonatkozik.”6 „Mind az orális, mind pedig az írott irodalom legfontosabb funkciója általában az, hogy valamely társadalom tudásanyagát és bölcsességeit verbális formába öntse, amely továbbadható–közvetíthető kell, hogy legyen.”7 „...világos, hogy mivel mind az írott, mind az íratlan irodalom a szavak által és a találóan összekapcsolt szavak útján keletkezett képek által igyekszik élményt nyújtani, vannak közös architektonikus tendenciáik és hatásaik... E tekintetben, meg kell hagynunk, nehéz különbséget tenni szájhagyományozás és írott irodalom között.”8

Ruth Finnegan Oral Poetry c. kötetében a világirodalom részének tekinti az afrikai verbális hagyományokat, kiegészítve azzal a fontos 4

Biernaczky Szilárd: Mese vagy előadás: Az afrikai népi elbeszéléskutatás „újrafelfedezése”, 1986, Helikon, XXXII/3–4, 541–545. old. 5 Albert S. Gérard: Irodalmi hagyományok és változásaik Fekete-Afrikában, Helikon, 1986, XXXII/3–4, 410–411. old. (Studia Africanistica Hungarica 8., Budapest, 1986, Separatum ex Helikon XXXII/3–4, 410–419. old.) 6 Idem. 7 Idem. 8 Biernaczky Szilárd: Az epikától az afrikai orális irodalomig – Interjú Isidore Oghenerhuele Okpewho-val (Ibadan), I. m., 455. old.

6

Marton Anikó

megállapításával, hogy az általunk meghatározott műfaji fogalmak nem illeszthetők rá egy-az-egyben más kultúrák irodalmi formáira.9 Az előbbi idézetek egy kis ízelítőt adnak abból, hogy milyen komplex kérdés az orális irodalom meghatározása, melyről állandó viták folynak, újabb és újabb definíciók születnek. Megközelíthetjük ezt a terminológiai problémát formai vagy funkcionális oldalról. Mindenesetre az a legszerencsésebb, ha minden tényezőt figyelembe veszünk, s így teljes kép rajzolódik ki bennünk az orális hagyományok természetéről. Azt az egyet azonban biztosan kijelenthetjük, hogy az alapvető különbség az írott irodalom és a szájhagyományozott verbális alkotások között a mű létrehozásából, megalkotásának körülményeiből, valamint abból a formából adódik, amely által eljut a befogadóhoz. Erről szeretnénk elmondani a gondolatainkat a következő részben. Mi különbözteti meg az orális irodalmat az írottól? Ruth Finnegan már említett, Oral Poetry c. munkájában három szempontot sorol fel, amelyek meghatározzák az orális alkotás mivoltát: a létrehozása, a közlése és az előadása. A létrehozásáról és az előadásról a későbbiekben részletesen lesz szó, a közlést nem boncolgatjuk, ez a kritérium a szájhagyományozásra vonatkozik. A folklór irodalom mindig egy újjáalkotási folyamat10 nyomán jön létre, s ez döntő jellemzője az írott irodalommal szemben. A szájhagyományozás során ugyan megőrződnek azok az elemek, történetek, amelyek az adott népcsoport kollektív tudatát képezik, de mindig változnak egy kicsit, az előadó személyétől és a közönségétől függően. „A műalkotás maga az előadás.”11 Ez különösen a meséknél tapasztalható, a „performance” során, amelyre részletesen a következő fejezetben térünk majd ki. Az alkotás soha nem öncélú tevékenység a hagyományos afrikai irodalomban, egyenes ellentéte a l'art pour l'art felfogásnak. Kollektív 9

Ruth Finnegan: Oral Poetry. Its nature, significance and social context, 1977, Cambridge, Cambridge University Press, 26.old. 10 Biernaczky Szilárd: Oralitás a mai afrikai irodalmak életében, 302. old., Budapest, 1986, Helikon, 302. old. (Studia Africanistica Hungarica 1, Separatum ex Helikon XXXII/3–4, 284–331. old.) 11 Albert S, Gérard: Irodalmi hagyományok és változásaik Fekete-Afrikában, I. m., 413. old.


7

ihletésűek, s mindig valamilyen kulturális tudás átadására szolgálnak, melyek tükrözik a társadalmi struktúrát és normákat. Tanító jellegén kívül fontos a „gyógyító” funkciója, melyen az értendő, hogy a hétköznapi problémák megelevenítésével enyhíti a társadalom tagjaiban élő esetleges feszültségeket. Mindezzel biztosítja a társadalom fennmaradását és a társadalmi rend folytonosságát. Mivel kollektív alkotásról van szó, a közönség is aktív szerepet vállal a történet létrehozásában. Az alkotások ebben a dinamikus folyamatban alakulnak, változnak, formálódnak újra az évek során. Az orális irodalom ezért rugalmasabb, mint az írott, beágyazottsága a társadalmi kontextusba hangsúlyosabb. Az előadás és módja talán a legszembetűnőbb jellemzője az orális irodalomnak, amely élesen megkülönbözteti az írottól. Az írott irodalom egy csatornán keresztül kommunikál az olvasóval, a szemén keresztül, míg az orális sokkal több eszközt felhasznál. Az afrikai verbális alkotások előadásai a hallgatók, nézők szinte minden érzékszervét aktiválják, ugyanis nemcsak a beszédhang váltja ki az élményt, hanem az ének, a zenei kíséret, valamint a testbeszéd játékai is, vagyis a gesztusok, a mimika és a tánc, stb. Ezeket az érzelmi, hangulati hatásokat az írott szövegben írásjelekkel próbálják meg visszaadni. „Tedlock a szájhagyományokban jelenlevő elbeszélői előadást inkább „drámai költészetként”, semmint simaképű prózaként igyekszik elfogadtatni.”12,

mégpedig pont a fent említett jellemzők miatt. Egy másik szempont szerint is összehasonlíthatjuk az orális és az írott irodalmat, mégpedig az idő perspektívájában. E szerint kettős természetű az orális irodalom, mivel egyszerre van jelen a múlt és a jövő a jelen pillanatában. A közösség múltjából táplálkozik, onnan meríti forrását, de egyben a jövő felé is fordul, mert átadja ezeket az ismereteket a következő generációknak. Ebben a folyamatban egyszerre őrzi meg és fejleszti tovább a hagyományokat. Ebből a nézőpontból tehát ugyanazt a küldetést teljesíti be, mint az írott irodalom: megőrizni és átadni. Csak a módja tér el nem is csekély mértékben. 12

Az epikától az afrikai orális irodalomig – Interjú Isidore Oghenerhuele Okpewho-val (Ibadan), I. m., 457. old.

8

Marton Anikó

MESEMONDÁS MINT PERFORMANCE A mese kialakulása univerzálisnak mondható az egész világon. Az afrikai hagyományos irodalom jelentős hányadát is ez a műfaj alkotja. A közösség életében egyaránt betölti a szórakozás és a nevelés szerepét. Sok hasonlóság fedezhető fel más népek meséivel, azonban mindig az adott társadalmi kontextusba ágyazva érthetjük csak meg teljes egészében a történetek jelentését. A mese műfaján belül rengeteg típus létezik, amelyeket különböző szempontok alapján lehetne elemezni. A dolgozatnak azonban nem ez a célja. Az afrikai orális irodalom szinte minden műfaja valamilyen módon kapcsolatban van a zenével. Ezen van most a hangsúly, valamint a zenéhez kapcsolódó előadói elemeken. Hogyan elevenednek meg a mesék? Ha tehát valaki az afrikai mesék vizsgálatával szeretne foglalkozni, nem elég csupán a szövegekre koncentrálnia, figyelembe kell vennie annak társadalmi kontextusát és előadásmódját is. A performance kérdésének egész tanulmányokat lehetne szentelni, itt most egy rövid bemutatásra kerül sor. „Abból kell kiindulni, hogy a mese nem egyszerűen verbális forma, hagyományos afrikai környezetben, hanem drámai műfaj, amelyet a színjátékszerűség minden lehetséges elemével jelenítenek meg, és ebben az eljátszott mesében a teljes közösség részt vesz.”13

Elhangzott az imént a „drámai” szó és a színjátékszerűség. Cosentino14 az allied arts kifejezéssel jellemezte az orális hagyományoknak s azon belül is a meséknek a komplex mivoltát. Ezzel a különböző művészeti ágak, elemek (verbalitás, zene, tánc, ének, testbeszéd stb.) összefonódására utalt. 13

Biernaczky Szilárd: Mese vagy előadás: Az afrikai népi elbeszéléskutatás „újrafelfedezése”, (Peter Seitel: See so that we may see, 1980, Indiana University Press), I. m., 543. old. 14 Idem, (Donald Cosentino: Defiant Maids and Stubborn Farmers. Radition and Invention in Mende Story Performance, 1982, Cambridge University Press), 543–544. old.


9

A verbalitáson belül különböző árnyalatok léteznek, az előadó játszhat a hangszínével, az erős és halk részek váltogatásával, felgyorsíthatja vagy lelassíthatja a beszédtempóját, szüneteket iktathat be, és még sorolhatnánk a lehetőségeket. A testbeszéd ugyanígy rengeteg módot kínál az előadás színesítésére az arckifejezések és mozgások tekintetében. Azonban lehet bármilyen érdekes egy előadás, csak akkor válik valósággá, csak akkor éri el a célját, ha befogadó közönségre talál. Az írott irodalom esetében maga a mű elolvasása az a cselekvés, ami által létrejön a mű és a befogadó közötti kapcsolat, ami által értelmet nyer az alkotás. Az orális irodalom esetében ez a cselekvés a közönség aktív részvételében valósul meg. A hallgatóság tevékenyen részt vesz a narrátor munkájában. Kórusban énekelnek, dobbal vagy más hangszerekkel kísérik, hangosan megismétlik egy-egy rövid konklúzióját. Ha érzi a mesélő, hogy lankad a figyelem, kérdésekkel tartja fenn a dialógust közönségével. E jellegzetes forma kifejlődésének kedvezett az afrikai mesék formai jellemzője, ugyanis nagyrészükben verses–énekes betétekre bukkanunk, amelyeket vagy a mesélő ad elő egyedül, vagy a közönséggel felváltva szóló és kórus közötti felelgetésként. Erre egy kiváló példa a következő meserészlet15 (sajnos hanganyag nincs mellékelve, de a fenti leírásból talán könnyebb elképzelni a mese lezajlását): „A Kis-Köles így szólt: – Úgy van. Hogy ő tenne egy próbát. – Menj, most te következel, anyám. A Kis-Köles következett – Megfőzte saját magát, és jól meg is fűszerezte magát. – Igen. Elment a folyó partjára. – Megállt ott. (ének) Szervusz Mamadi bátyám. – Ti timarama. Melyik lánytestvérem beszél a folyó túlpartján? – Ti timarama. 15

Sory Camara: Gens de la parole, 1992, Paris, Karthala, 1992, 303. old.

10

Marton Anikó

Én beszélek, a Kis-Köles, a nagy család étele. – Ti timarama. Én beszélek, a Kis-Köles, a nagy család étele. – Ti timarama. Ha Indigo nem jön el, nem térek vissza a faluba. – Ti timarama. A Kis-Köles felborította magát (a köles kiborult) és elment. – A Kis-Köles felborította magát (a köles kiborult) és elment. Elment hát a Kis-Köles, hogy megkeresse az apját. – Mérges lett nagyon, elment hát, hogy megkeresse az apját. Erős az érzelem, amely összeköti a gyermeket és az apját. – Erős az érzelem, amely összeköti a gyermeket és az apját. Erős az érzelem, amely összeköti a gyermeket és az anyját. – Amely összeköti a gyermeket azzal, aki világra hozta. Megsajnálták Mamadit. Ah! Könyörögtek Indigonak. Kérlelték, hogy menjen el. – Menj hát! És ami a szülőket illeti. – Igen Nem tartották Indigot bűnösnek. – Menj csillagom, gyermekem. Indigo azt felelte, hogy ha hozzámenne a bátyjához, belehalna. – Inkább meghalok, minthogy hozzámenjek Könyörgött az apja. – Igen. Megpucolták a rizst. – Igen. Finom ételt készítettek belőle. – Finom ételt készítettek belőle. Felpakolta az ételt. – Felpakolta az ételt. Elment a folyó partjára. – Úgy van. Eloldozta a csónakot, beszállt és elindult felé. – Elindult. Megállt a folyó partján. – Megállt a folyó partján.


(ének) Szervusz Mamadi bátyám! – Ti timarama. Melyik lánytestvérem beszél a folyó túlpartján? – Ti timarama. Én vagyok az, Indigo, aki kékre festi a nagy bozótot. – Ti timarama. Várj húgocskám! – Ti timarama. Várj húgocskám! – Ti timarama. Ha Indigo eljön, fogok enni. – Ti timarama. Ha Indigo eljön, visszatérek a faluba. – Ti timarama. Térj vissza a faluba, húgocskám. - Ti timarama. Ha Indigo nem jön el, nem fogok enni. – Ti timarama. Indigo mellett. – Indigo mellett. Indigo beszállt a csónakba. – Mindketten beszálltak a csónakba. Ott volt az étel. – Ott volt az étel. És leültek. – Igen. Mamadi a csónak egyik végébe ült, Indigo pedig a másikba. – Nem is tudott volna messzebb ülni Indigo. Amikor a folyó közepén voltak. – Amikor ott voltak. Ő és Indigo. – Indigo elsüllyesztette a csónakot. – Elmerült a vízben (Indigo). Ő és a bátyja. – Igen. Mindketten elmerültek. – Azt mondta Indigo: jobb a halál. És egy nőstény vízilóvá változott.

11

12

Marton Anikó

– Egy hatalmas vízilóvá. Mamadi egy hím vízilóvá változott. Egyikőjük a folyó felső folyásvidékére költözött. Turaba!16 a víziló. Másikójuk az alsó folyásvidékre költözött. – Igen, így tett.” Ebben a példában egy énekes mesét fedezhetünk fel, melynek definícióját idézzük Biernaczky Szilárdtól: „dramatizált népi elbeszélések szövegükbe illesztett kérdés-felelet típusú énekbetétekkel,” A példánkban szereplő részletben a kórus válaszai nem mindig simulnak a szólista szavaihoz. Ez azért van, mert nem mindig a szöveg értelme a fontos, sokszor ma már megfejthetetlen kifejezésekre is bukkanunk. Ezek inkább csak kommentárok, melyek fenntartják a mesemondás hullámzását. A mese szövegében ugyanaz a dalszöveg ismétlődik meg többször, egy tartalmi elemet módosítva, amely a díszítésen túl tehát a cselekmény menetét gördíti előre. A dalbetétek, mondatok ismétlése nem csak arra szolgál, hogy bevonja a közönséget az előadásba, hanem áttekinthető struktúrát, szilárd vázat is ad a történetnek, valamint megkönnyíti a hallgatóknak a történet fonalának követését és megértését. A történet tanító jellegű, mely a mese műfajának egyik jellegzetes vonása. A fenti történet a vérfertőzés tabujáról szól. Indigo nem tudott bátyja felesége lenni, inkább meghalt, mintsem hogy veszélyeztesse a törzs életének egyensúlyát. Egyszerre van jelen a prózai és a verses jelleg, az irodalom és a zene egymást kiegészítve festi le minél élethűbben az adott helyzet árnyalatait. Az előadó személye Az előadott történetek nagy részét a közönség már ismeri, ám ezeknek új lendületet ad a mesélő személye. Hiába azonos a történet, minden egyes előadó új minőséget ad neki, minden tolmácsolás más és más lesz a mesélőtől függően. A személyes kifejezési módokon túl a történeteknek általában csak bizonyos motívumai, a váza állandó, s a me16

A víziló másik megnevezése, amely az erejét fejezi ki.


13

sélőn múlik, hogy azon kívül hogyan festi le a történetet, milyen változtatásokat visz bele. Arra a rövid időre, míg előad, ő maga a költő. Az előadó személye olyannyira fontosnak bizonyult, hogy a mesekutatások lényeges részévé vált az előadói egyéniségek vizsgálata. Ez pontosan azt jelenti, ahhoz, hogy helyes következtetéseket tudjunk levonni a vizsgálatok végén, tanulmányozni kell az előadó élettörténetének, szemléletének és karakterének azon jegyeit, amely a szájhagyomány szempontjából lényeges. Tekintve pedig, hogy sok afrikai társadalomban a szájhagyomány a legfőbb útja az ismeretek átadásának, nem mindegy, hogy milyen csatornán (mesélőn) keresztül jut el „az ismeret” a közösséghez. Ahhoz, hogy objektíven tudjuk ábrázolni az előadó személyiségét, nem csak az ő információira kell támaszkodnunk, hanem a helyi közösség vélekedésére is. A kollektivitás mindenképpen az egyik legfontosabb jellemzője a meséknek, de nem szabad elfeledkezni az előadó kreativitásáról sem, hiszen pont ez adja a mese ízét, amelytől mindig más lesz (kicsit gay jobban) a történet maga.

A SZAVAK ÉS A ZENE MESTEREI, A GRIOT-K17 „A világ griot-k nélkül olyan üres lenne, mint a rizs szósz nélkül”18

Láttuk, hogy milyen kulcsfontosságú szerepe van a zenének, éneknek a mesékben, s mennyire meghatározott a jelenléte a kulturális kontextus által. Most Nyugat-Afrika kultúráinak jelentős alakjairól lesz szó, a griot-król, mégpedig azért, mert tevékenységükkel egyszerre ápolják az irodalmi-művészeti hagyományokat, és járulnak hozzá a társadalmi rend fennmaradásához. A griot-k jellemzéséhez forrásul Sory Camara Gens de la parole című tanulmánykötete szolgált.19 Eddig általánosan beszéltünk az orális irodalomról, melynek megállapításai Afrika nagy részén megállják a helyüket. Majd a mesék egy szegmenséről, amely Nyugat-Afrika nagy részére érvényesek, most 17

griot ejtsd: grió. „Le monde sans griots serait fade comme du riz sans sauce”, peul (fulani) közmondás (Szenegál, Mauritánia). 19 Sory Camara: Gens de la parole, 1992, Paris, Karthala. 18

14

Marton Anikó

pedig Nyugat-Afrikán belül a malinke vagy mandinka népcsoport griot-iról lesz szó, akik a következő országokban élnek: Mali, Guinea, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Szenegál, Gambia, Burkina Faso, és felbukkannak még, bár nem nagy számban, Sierra Leonéban és Libériában is. Ki a griot? A griot szó etimológiáját, eredetét illetően nem állnak rendelkezésre pontos információk. Annyit tudunk, hogy a 17. század vége felé tűnt fel először ez a megnevezés egy olyan személy kéziratában, aki soha nem járt Afrikában, csak mások leírásai nyomán írt, majd egyre elterjedtebb lett az utazók feljegyzéseiben is. Egy elmélet szerint a szó a portugál „criado”-ból származik, ami énekest, bárdot jelent. A griot malinke megfelelője a jelí (gyeli) vagy jálí (gyali). A jeli szó Hugo Zemp elmélete szerint20 „vért” jelent, amely arra az analógiára utal, miszerint ahogyan a vér továbbörökíti az életet egy családon belül, úgy a nép emlékezetével teszi ugyanezt a griot dinasztiákban és a jelesebb családokban. Egy másik elmélet szerint „elszállásolást” jelent, ami pedig arra utal, hogy a griot-k a nemesek állandó vendégei voltak. Egyik hipotézis sem megcáfolhatatlan, de időlegesen elfogadható. A griot egyszerre több funkciót is betölt a malinkék életében. Egyrészt zenész és énekes, „a beszéd mestere”, a népcsoport történeti emlékezetének hordozója, másrészt közvetítő a különböző társadalmi osztályok között, s a különböző konfliktusok kezelésében. Griot-k a 13. században jelennek meg először, amikor Szungyata Keita megalapította a Mali Birodalmat. Szungyata Keita mellett tűnt fel az első griot, Balla Fasseke Kouyaté, akinek leszármazottai ma is ápolják a hagyományokat, idővel kissé átalakult formába öntve az eredeti hőseposzt. A griot szerepe a malinke társadalomban A malinke társadalom struktúrájának alapja a kasztrendszer. Három fő réteget lehet elkülöníteni: hóró, jo és a námákálá. 20

Sory Camara I. m., 104. old.


15

A hóró a nemesek alkotta szegmens, az arisztokrácia. A jo a rabszolgák rétege, a námákálá pedig egy közbeeső harmadik, mondhatni középosztály, amelynek a tagjai szabadok, ám nem léphetnek ki a kasztjukból. A námákálán belül pedig foglalkozások szerint 4 alcsoport különböztethető meg. A númúk a kovácsok, és feleségeik a fazekasok, a káráték a cipészek, bőrmívesek, a kúlék a fával dolgozó mesteremberek, míg a griot-k, vagy gyelik a zenészek, az énekesek. A kasztok között nem volt lehetőség semmiféle átjárásra, házasodni is csak csoporton belül lehetett. A námákálá alcsoportjain belül a foglalkozások öröklődtek, s ezeket csak az adott csoportba tartozók űzhették, a hórók nem. De ezek mellett egyéb tevékenységeket is folytathattak a námákálá tagjai, úgymint körülmetélés, a haj leborotválása stb., de mindezen tevékenységeket a „szennyes feladatok” közé sorolták. S itt megmutatkozik az egyik oppozíciópár, amely a hierarchiát képezi a rétegek között: tiszta–tisztátalan. A haj leborotválása ugyanis a megtisztulás egyik aktusa, de aki ezt elvégzi, az kapcsolatba kerül a szennyel, mivel a haj növekedése egyre több szenny felhalmozódását jelenti a malinkéknél (vallási szempontból). A körülmetélést a námákálán belül a kovácsok végzik el, ezáltal is beszennyeződnek, míg azok, akiket körülmetéltek, megtisztulnak. De ehhez a képzethez tartozik még a bábáskodás is. A víznek fontos szerepe van a tisztaság elérésében. Amikor a bába megfürdeti az újszülöttet és anyját, ő beszennyeződik, míg a baba és az anyja megtisztulnak, a körülmetélés esetében pedig az aktust megelőző és követő rituális tisztító fürdő során tisztulnak meg a férfivá avatandó fiúk. A másik ilyen ellentétpár: erős–gyenge. Több oka van annak, hogy a námákálá tagjait a gyengeséggel azonosították. Egyrészt soha nem részesülhettek akkora hatalomban, mint a hórók, mivel nem léphettek ki a kasztjukból. Másrészt ők nem vehettek részt a háborúkban, nem viselhettek fegyvert, csak a rájuk kiszabott munkát végezhették. Harmadrészt pedig a gyengeség megítéléséhez tartozik még a nők speciális helyzete is, ugyanis a malinke társadalomban erősen elkülönültek a nemek is. A nő a gyengeség és az érzelmesség szimbóluma, amely veszélyt jelent a férfi bátorságára, harci kedvére, szilajságára, ezért minél kevesebb kontaktust igyekszik létesíteni a férfi a nővel. A fiúgyermekeket is már 3–4 éves koruk környékén elszakítják az anyjuktól, hogy fiútársaikkal együtt egyenek, majd lakjanak, s 14 éves koruk körül a körülmetélést követően végleg elszakadnak anyjuktól.

16

Marton Anikó

Ezután a fiúknak a lehető legtöbb ideig kell tartózkodniuk a szexuális viszonytól, mert így sérthetetlenek lesznek a háborúban, illetve gyakorol(hat)ják az önuralmat, amely által megtanulják kezelni az energiáikat. A griot nem járja be ezt az utat. Egyrészt úgy tartják, hogy a túlzott érzelemkifejezés, a folytonos éneklés kimeríti az energiáikat, valamint tevékenysége folytán, a nemek, csoportok közötti közvetítése során elég gyakran kerül kapcsolatba a nőkkel, ami pedig gyengíti őket. Arról tehát már van fogalmunk, hogy a griot társadalmi osztálya, a námákálá milyen megítélésben részesült a társadalomban. Azonban a képet árnyalja, ha megnézzük a námákálá szó jelentését.21 A námá a szótő, a kálá a rag. Egyik jelentése egy olyan princípium, elemi erő, amely minden élő és élettelen dologban megtalálható, s amely az adott pillanattól és egyéntől függően különböző intenzitású lehet. Ezt az intenzitást mutatja például a fizikai megjelenés vagy az öregség. D. Zahan szerint az adott személy foglalkozása is befolyással van a námára (erre a princípiumra), ami a griot-k esetében azt jelenti, hogy a beszédük által erősíteni tudják a námájukat. De ezen kívül a námá jelenthet még szemetet, illetve mindent, ami a rendetlenséggel kapcsolatos, és egyfajta gyermekbetegséget is. Ez az etimológiai vizsgálat kiválóan rámutat a griot kettős helyzetére a társadalomban, amely éppen olyan kettős, mint a námákálá jelentése. A kettős helyzetük alatt azt kell érteni, hogy mivel a griot-k a námákálá kasztba tartoznak, ezért megvetették őket. Alacsonyabb rendűnek számítottak a hóróknál, ugyanakkor igen közel kerültek a hatalmat birtoklókhoz, hiszen ők voltak az uralkodók tanácsadói, bizalmasai. Ezért nagy befolyással bírtak a politikai életben, s kulcsfontosságúak voltak a társadalmi élet helyes működésében. Ahhoz, hogy egy társadalom jól működjön, szükség van bizonyos csatornákra a hatékony párbeszéd biztosítására a hierarchiában, valamint fel kell oldani az időről időre felgyülemlett feszültséget. Ezáltal megmarad a társadalom dinamizmusa. A griot személye, tevékenysége éppen ezeknek a feltételeknek tesz eleget. Közvetítő szerepük nélkülözhetetlen volt a malinke társadalom merev szerkezetében, amelynek a szabályai lehetetlenné tették a különböző osztályokba tartozók vagy akár egyazon réteg tagjai közötti kommunikációt. Valamint a griot énekében, játékában nem csak a történelmi múltat, hősöket di21

Sory Camara I. m., 75. old.


17

csőítő ékesszólás jelenik meg, hanem a mindennapi élet történései, érzelmei, a társadalmi kényszerek által okozott feszültségek is, amely által felszabadulhatnak a különböző csoportokba (kasztokba) tartozó emberek. Nem csak speciális tevékenységük, kettős helyzetük különbözteti meg a griot-kat a többi námákálába tartozó alcsoporttól, hanem az is, hogy ők nem abból éltek, hogy a saját „terméküket” áruba bocsátották, mint a kovácsok vagy a bőrmívesek, hanem a hórók adományaiból. A legtöbb griot egy adott családnak állt a szolgálatában, de a többi család történetét is ugyanúgy ismerték mint aokét, akiket szolgáltak. Így bármikor, meghívás nélkül, ellátogathattak az otthonokba, s szolgálatukért kötelező adomány járt. Azonban ezért az adományért cserébe ők semmivel sem tartoztak. A másik megkülönböztető jegy, hogy míg a többi kisiparos csoport személytelen kapcsolatban áll a vevőivel, addig a griot élete, létfenntartása a személyes kapcsolatokra volt/van alapozva. Közös jellemzővel is bírnak azonban a námákálá tagjai. A mesteremberek mindegyike létrehoz valamit a nyersanyagból, amely aztán értelmet, értéket kap a társadalmi életben. Ahogyan a kovács ereje és ügyessége által megformál egy kardot a nyers alapanyagokból, ugyanúgy a griot is a szava által megformálja a társadalom számára értékes, a társadalomba beilleszkedni képes embert.22 A szavak mesterei. Hogyan válik valaki griot-vá? Griot-vá nem válhat bárki, griot-nak születni kell, ami a malinke társadalom fentebb leírt kasztrendszeréből adódik. Természetesen mára már megváltozott ez a helyzet, de erre majd később térünk ki. Egyelőre vázoljuk röviden az újszülött griot-vá érésének folyamatát. Élt egykor egy szokás, miszerint amikor egy griot gyermek megszületett, a szülők leoltották a villanyt a kunyhóban, majd kidobáltak mindenféle konyhai eszközt a ház elé, s ezután jelentették be a szom22

Jean Derive – Jansen, Jan: The Griot’s Craft: an Essay on Oral Tradition and Diplomacy, 2000, Münster – Hamburg – London, Lit Verlag, 100 old. («Forschungen zu Sprachen und Kulturen Afrikas», No. 8). http://etudesafricaines.revues.org/document1488.html

18

Marton Anikó

szédoknak a nagy eseményt. Ez a rítus azt jelenti, hogy a kis griot üres házban jött a világra, ezért a többieknek kell majd ellátniuk őt mindenféle anyagi javakkal. Még ha nem is él már ez a szokás, a jelentése megmaradt. A griot-k egész életükön át tartó ellátása valóban a hórókat terhelte. A gyerekek körülbelül hat éves koruktól kezdenek el integrálódni a kortárs csoportokba. Amíg a lányok énekelnek és táncolnak, addig a fiúk összemérik erejüket, s győztesek-vesztesek szerint csoportosulnak. Azonban a griot gyermek nem vesz részt ezekben a küzdelmekben, inkább egyfajta döntőbíróként, animátorként szerepel, aki gyakorolja az éneklés, zenélés technikáját. A griot gyermek amint járni tud, táncolni tanítják, játékai pedig a hangszerek. Aztán 14–18 éves koruk környékén túlesnek a fiatalok a körülmetélésen, ami alól a griot-k sem alkotnak kivételt. Ezután veszi kezdetét igazán a mesterségük kitanulása az apjuktól és a nagyapjuktól. Előbbitől elsősorban a hangszeren való játékot, utóbbitól a genealógiákat, a nép eredettörténetét. A tanulás folyamatába beletartozik még a nyelv művészi kezelésének, a szónoki képességeknek, a nyelvi fordulatokban gazdag nyelvhasználatnak az elsajátítása. Ezeken kívül még egy tudományt kell magáévá tennie, mégpedig a kapcsolatok ápolásának, fenntartásának módját. Ezt a nagybátyjától tanulja meg az ifjú griot úgy, hogy kíséri őt családról családra. Ha házasságra kerül a sor, az a hóró család állja a költségeket, amelyhez tartozik a griot. Feleséget is a családfőnek kell szereznie, akinek námákálá-beli lánynak kell lennie, de nem muszáj, hogy griotte (a griot női megfelelője) legyen. Általában azonban griotte feleséget választottak maguknak, mert így jó énekes társ is segítette őket a „munkájukban”. Ha háborúba kellett vonulniuk a hóró férfiaknak, a griot kezelte a harci dobokat, és énekelte az ősök hőstetteit bátorítás gyanánt a harcosoknak.


19

Ha túlélte a csatát, akkor kiváltságos helyzetben volt, mert ha veszített is a csapata, akkor sem ölhették meg, akár még az ellenfél griotjává is válhatott. Élete végéhez elérkezve a griot nem részesül megfelelő temetési szertartásban, helyette egy baobab fa odvába helyezik el a tetemét. Ennek két oka volt. Az egyik a námákálába kasztjából adódik, hogy tisztátalan. A másik az életmódjából. A griot a viselkedése során eltér a normáktól, de közben mégis követi azokat, ezért nevezzük inkább ezt sajátos viselkedésnek. Konkrétan például arra kell gondolnunk, hogy a nyelvezetük sokszor nem volt diszkrét, nyíltan, szabadon fogalmazták meg gondolataikat, olykor obszcénnak is minősítették. Ám az eddig leírtakból tudjuk, hogy ez a feszültségek feloldása végett történt így. Egy másik ilyen tényező, hogy a griot egész életében csak kap másoktól, s úgy gondolták, ezzel felborította az egyensúlyt. Azonban az ő tevékenysége morális, eszmei értékkel bír, ezért teljes mértékben viszonozta azt a sok mindent, amit kapott. Illetve amit nyert az anyagiakban, azt el is veszítette a társadalmi megbecsülésben. A griot témái Röviden már esett szó a témákról, amelyeket a griot-k előadnak. Most idézzük Gyeli Mamadu Kujaté griot szavait, majd kicsit részletesebben tárgyaljuk a kérdést: „Én vagyok Gyeli Mamadu Kujaté, Bintu Kujaté és Gyeli Kegyan Kujaté fia, a beszéd művészetének mestere. A Kujaték időtlen idők óta a mandinka Keita hercegek szolgálatában állnak: zsákok vagyunk, melyekben szavak vannak, zsákok, melyek titkokat zárnak magukba, gyakran több évszázadosokat… Nélkülünk a királyok neve feledésbe merülne, mi vagyunk az emberek emlékezete. Szavunkkal életre keltjük az ifjú nemzedékek előtt a királyok tetteit és viselt dolgait. Én tudom, hogyan oszlottak a fekete emberek törzsekre, mert édesapám reám örökítette minden tudását: tudom, miért hívják az egyiket Camarának, a másikat Keitának, a harmadikat Szidibének vagy Traorénak. Minden névnek értelme van, titkos jelentése. Ha a törzsek összevesznek, mi döntjük el a vitát, mert mi vagyunk őseik esküinek őrzői. Tanítottam királyokat őseik történetére, hogy a régiek élete például szolgáljon nékik, mert a világ öreg, s a jövő a múltból sarjad ki.”23 23

Szungyata, az Oroszlán fia, Mandinka hősének, ford. Szegő György, 1983, Budapest, Európa Könyvkiadó, 7. old.

20

Marton Anikó

Az idézett szöveg igen élénk képet fest a griot-k tevékenységéről, talán nem is lehetne jobban megfogalmazni. Láttuk tehát, hogy társadalmi helyzetükből adódóan minden griot egy adott hóró (nemesi) családhoz tartozott, akiknek a családfatörténetét énekelte meg, valamint dicsérő énekeket zengett. Nevezhetjük egyfajta történelem órának is a griot-k tevékenységét, mivel népük történetét tartották életben azzal, hogy megénekelték a jeles eseményeket, a kiemelkedő személyiségek tetteit. Ám ezek a források „nem helyettesíthetik a történelmi feljegyzéseket”, mivel „azok nem rendelkeznek abszolút időskálával.”24 Az időskála értelmezése Jones szerint „a társadalmi struktúrán keresztül kell, hogy történjen”, és a „történeti időt” helyettesíteni kell a „strukturális idővel”: az érintettek a „történeti idő” helyett nevekkel és eseményekkel legitimálják a létező rítusokat és intézményeket.”25

Ezáltal fenntartották a család társadalmi státuszát, valamint életben tartották az ősök történetét, példaként állítva az utódoknak. A genealógia egyik legfontosabb szerepe tehát a társadalmi viszonyok jól megjegyezhető formában történő kifejezése.26 Itt meg kell jegyezni, hogy nem csak annak a családnak ismerték a történetét a griot-k, akihez tatoztak, mert bármikor történhetett valamilyen szerencsétlenség, és ilyenkor egy másik családhoz kellett szegődniük. Ebből viszont az is kiderül, hogy mekkora tudásra tettek szert az évszázadok során, vagyis nevezhetnénk őket akár „élő könyvtáraknak” is. Ők őrizték emlékezetükben a hagyományokat, szokásokat, ők (voltak) a kultúra letéteményesei és továbbadói. A főnökök, uralkodók griot-i nem csak a zenész szerepét töltötték be, hanem a bizalmasuk, tanácsadóik is voltak egyben. Az ifjú hercegek tanítását is ők látták el, ők tanították meg országuk történelmét, a királyság alkotmányát és kormányzási elveit. A genealógiák, a dicsérőénekek és a hétköznapi érzelmek dalra fakasztása mellett talán a legfontosabb történet, amit elmeséltek NyugatAfrika griot-i, az a Mandinka Birodalom eposza, Szungyata históriája volt (és még ma is él).

24

Jones 1970, in: Sebestyén Éva – Szombathy Zoltán 2005, I. m., 161. old. Jones 1965, in: Sebestyén Éva – Szombathy Zoltán 2005, I. m., 153. old. 26 Goody 1968, in: Sebestyén Éva – Szombathy Zoltán 2005, I. m., 32. old. 25


21

Az eposzból megtudjuk, hogy milyen alapokat fektetett le Szungyata az alkotmányban, amelyek azóta természetesen nagyban átalakultak, de a szájhagyomány megőrizte a nyomait. E szerint Szungyata leszármazottai közül kell császárt választani, a leendő uralkodók első feleségének a Kondé család leányai közül kell származnia. A hatalom öröklése patrilineáris úton kell, hogy történjen. A császár a legfelső bírája a birodalomnak, és köteles úgy viselkedni, mint „minden alattvalónak apja” – ebből eredt a császárnak az a megszólítása, hogy „Nfa Mansza” (Császár Apám”).27 Ami pedig a námákálá kasztot érinti, az a szakma apáról fiúra öröklődéses rendje, valamint a szigorú szabályok, amelyek megakadályozták, hogy valaki kilépjen abból a csoportból, amelybe született. Az eposznak egy változata 1983-ban megjelent magyarul is Szegő György fordításában Szungyata, az Oroszlán fia címmel. A griot hangszerei A malinke nyelvben egy szót használnak a „beszélni” és a „játszani egy hangszeren” kifejezésekre, a fó-t. Ez is hűen tükrözi, hogy a griotnak a hangszeres játéka is beszél. A szöveg, az ének és a hangszeres kíséret együttesében teljesedik ki a történet, az átélt história. Lássuk most hát a griot hangszereit, amelyekkel e komplex hatást eléri. Mivel a malinke társadalomban szigorúan ki vannak osztva az egyes csoportok tevékenységi körei, ezért a zenélés a griot-k szakterülete. Rajtuk kívül senki más nem nyúlhat a hangszerekhez, két esetet kivéve. Az egyik kivételt a nők alkotják, ők játszhatnak bizonyos hangszereken, de mindössze háromfélén: a tásádánín, amely két kaviccsal vagy gyönggyel megtöltött kis lopótök egy madzaggal összekötve, ennek ritmusával kísérik az éneküket. A másik a kúdé, ami egy gyöngyláncokkal feldíszített tökhéjhenger, s a kezükhöz, combjukhoz ütik. A harmadik pedig a jídúdú, két lopótök egymásra borítva, melynek az alsó része tele van vízzel, ezt a kezükkel ütik. Ezek kísérőhangszerként funkcionálnak. A másik kivételt a felavatandó fiúk alkotják a körülmetélés időszakában. Ők énekelni is csak ekkor énekelhetnek. A griot-k többféle hangszeren is játszhatnak, de általában egyfajtára specializálódnak, vagy maximum kettőre. Három csoportot lehet 27

Szungyata, az Oroszlán fia, Mandinka hősének, I. m., 190. old.

22

Marton Anikó

megkülönböztetni a hangszereken belül: ütőhangszerek, húros (pengetős) hangszerek és fúvósak. Az ütősökön belül háromfajta dobon különböztethetünk meg: (1) a jébén egymembrános tölcsér-alakú dob, amelyet kézzel ütnek, (2) a dúdú basszusdob, amely henger-alakú, kétmembrános hangszer, s azt két kisebbfajta bottal ütik. A harmadik pedig a támání vagy hónaljdob, amely egy kicsi, homokóra alakú hangszer, a hónalj alá fogva egy visszahajlított végű pálcával ütik. A dobokon kívül ebbe a kategóriába tartozik még a bálá, amely olyan, mint egy xilofon, fából készült, és a falapok alá tökrezonátorok vannak felerősítve.

dúdú/dundun

támá/tamani

jébé/djembe

A fúvósok közé tartozik a fuvola és a kürtfélék. A húrosok csoportjába tartozik a kora, a bóló és a kórú. A kora a lantfajták közé sorolható, amely általában 21 húrral rendelkezik. Testét egy nagy félbevágott tökhéj adja, amely bőrrel van befedve, s ehhez a testhez van hozzáerősítve a hangszer nyaka, amelyre ki vannak feszítve a húrok. A bóló hasonló a korához, csak három húrral rendelkezik, a kórú pedig egy mandolinszerű, 4–6 húros hangszer, amelyen gyorsan szoktak játszani. kora


23

A hangszereknek igen nagy jelentősége volt a griot társadalmi státuszát illetően. Attól függően, hogy milyen hangszeren játszott valaki, irigylésre méltó befolyásra tehetett szert a hatalmat birtokló férfiak körében, de középszerű életet is folytathatott a nők között. Attól függően tehát, hogy milyen hangszeren játszott a griot, eltérő megítélésben részesült. Aki dobokon játszott, azt nem tartották sokra, mert az női táncmulatságokat szolgáló hangszer volt. Aki húros hangszeren játszott, az kifejezetten a férfi eseményeken részt vevő griot volt, irányában nahy elismeréssel adóztak. A balafonon játszók kettős helyzetben voltak, mert mindkét nem eseményein használták őket. Látjuk tehát, hogy a griot-k megítélése azon az osztályozáson múlt, amelynek alapja a hangszerek hivatásuk szerinti elkülönítése. De minek az alapján rendelték a dobokat a nőkhöz és a húros hangszereket a férfiakhoz? A válaszra két szempont alapján lelhetünk: az egyik a hangszerek pszichofiziológiai hatása a hallgatókra, a másik az előadó hangi kifejezésének lehetőségei. A dobok, mivel eleve ritmushangszerek, táncra hívnak, automatikusan mozgásra késztetik az embert. A dobjáték eleinte lassan kezdődik, majd egyre jobban felgyorsul, és végül az extázis állapotába érnek el a dobosok, táncosok. Ezzel szemben a húros hangszereket, mivel pengetik, s lágy hangzásúak, Kora-játékos Gambiában nem kimeríti az energiakészleteket, hanem inkább feltölt. Emlékezzünk vissza a korábban már tárgyalt erősgyenge ellentétpárra a hórók és a námákálá tagjai között. Itt a griotkon belül érvényesül ez. Gyengének minősül az, aki kimeríti az energiáit. A másik szempont a hangi kapacitása, az előadó hangi kifejezésének lehetőségei. A húros hangszeren való játék elősegíti a griot szavának hatásosságát, mivel a hallgatóságot lenyugtatja, könnyebben oda tudnak figyelni a szavára, s ő maga is, mivel nem köti le az egész lényét a hangszeren való játék, tud különböző epikus és lírai szövegeket énekelni, amelyek harmóniában vannak a dallammal.

24

Marton Anikó

Ezzel szemben a dobosok nemigen, vagy csak rövid ideig tudnak énekelni játék közben, mivel nagyon nagy erő kell a doboláshoz. Mellettük csak a nők tudnak énekelni, s amint erről korábban már esett szó, a nőkkel való interakció, vagy akár csak a jelenlétük is gyengíti a férfiakat. A balafon kettős megítélése abból adódik, hogy nehéz túlénekelni a hangszert, mert erő kell hozzá, ezért csak az elején énekelnek a játékosok, amikor még halkan játszanak, majd egy női kar folytatja az éneklést. Ám a nők nem énekelhetik a genealógiákat és a háborús történeteket, tehát erősen korlátozottak a lehetőségeik. A fenti osztályozás alapján a griot-k között is felfedezhető egy hierarchia, amelynek tetején a húros hangszeren játszók állnak, alattuk a balafononosok és legalul pedig a dobosok. A griot előadása, megjelenése Hangszeres játékáról már esett szó, amely a griot előadásának egyik alappillére. Ám e mellett más „eszközök” is hozzájárulhatnak a teljes képhez. A malinkéknél a griot-k és griotte-ok a hivatásos táncosok, ami nem azt jelenti, hogy csak ők táncolhatnak, de ők a specialistái a táncnak. Rajtuk kívül a férfiak csak bizonyos alkalmakkor táncolhatnak, de a nők bármikor, amikor szabadidejük engedi. Ami nagy különbség a griot és a többiek tánca között, az az érzelmi kifejezésben rejlik. A griot nem a saját személyes érzelmeit fejezi ki a tánc által, hanem a nézőben vált ki érzelmi reakciót, az ő előadása már-már színházi jellegű. A táncon kívül lényeges elem a hatásosság elérésében a griot-k ruházata, díszei. Általában díszesen jelentek meg a különböző alkalmakkor, különösen a húros hangszereken játszók. Ruházatuk színeikben különbözött a nemesekétől, mert az övék sokszínű, míg a nemeseké egyszínű fehér, indigókék vagy okkersárga. A griotte-ok közül a leghíresebbek hatalmas arany karika-fülbevalót hordtak, s fonott hajukat aranygyűrűkkel díszítették. Szájukat a koladió levével pirosították, tenyerüket és lábfejüket pedig hennával festették meg. Mindezeket a leírásokat figyelembe véve megérthetjük, hogy a griot előadásában hogyan vált valósággá az elmesélt történet az adott pillanatban, és a közönségük hogyan vált ezáltal aktív részesévé a történelmi folyamatnak.


25

A griot-k és a mesemondók közötti különbség Az alapvető különbség a társadalmi helyzetükből és az előadott történetek tartalmából adódik. Ahogyan az eddig leírtakból kiderült, a griot esetében a kasztja határozta meg a tevékenységét, nem saját maga választotta ezt az utat. Ezen kívül a griot-nak kettős megítélése volt a társadalomban, egyszerre illették tisztelettel és megvetéssel, mert nélkülözhetetlen volt a társadalom számára a közvetítő szerepe és nagy tudása, ám egy alacsonyabb rendű kasztba tartozott. A griot-k is mondtak olykor mesét, de nem ez volt az elsődleges műfajuk. A mesemondók általában idősebb megbecsült személyek a közösségben, de vannak népcsoportok, például a sierra leonei limbáknál vagy a mendéknél, ahol bárki mondhat mesét.28 Ami a tartalmat illeti, a griot egyrészt egy valós történeti tudást közvetít a genealógiák által, másrészt az eposzok cselekménysorában is nagy a valóságtartalom. Míg a mesemondó fiktív történeteket ad elő, ezeken keresztül hagyományozza tovább a népi bölcsességeket. A griot egykor és ma Az eddig leírtak egy része ma is érvényes a griot-kra, de az idő múlása sok változást is hozott magával. Lássuk ezeket a tényezőket. A gyarmatosítás előtti malinke társadalomban, amely szigorúan megszabta mindenkinek a helyét és rangját, láthattuk, hogy az énekmondó milyen fontos szerepet töltött be a társadalomban. Irattár híján ő őrizte a szokásokat, hagyományokat, a nép történelmi múltját. A gyarmatosítás által meghonosított új közigazgatási rendszerben azonban a griot szerepe átalakult. Az európaiak megszűntették, vagy legalábbis átstrukturálták a tradicionális főnökségi rendszereket, ezáltal az egykori királyi családokhoz, vezetőkhöz tartozó griot-k elvesztették társadalmi funkciójukat. Ráadásul a tevékenységük művészi oldala is változásokat élt meg, mivel az európaiak által behozott hangszerekre már nem vonatkozott a ti-

28

Biernaczky Szilárd: Mítoszok és mesék a hagyományos közösségek életében, 9. old. (Valóság, 45, 1, pp 10–26. old.)

26

Marton Anikó

lalom a többi társadalmi csoport irányában, tehát bárki zenélhetett a griot-kon kívül is. Különösen a gitár lett népszerű mindenki körében, beleértve a griot-kat is. Az európaiak által bevezetett iskolarendszer is egy olyan tényező, ami elősegítette a hagyományos társadalmi berendezkedés felbomlását, mivel a gyerekek nem a griot-któl, hanem az iskolákban tanulják a történelmet. Ezentúl, a modernizáció folyamatában megváltoztak a szórakozási formák is. A griot-k előadásai vagy a közös mesélés, mesehallgatás helyett nagy népszerűségnek örvend a TV, rádió, mozi stb. Miután a griot-knak ilyen formán elveszett a társadalmi státuszuk, sokan munka nélkül maradtak, elkezdtek a városokba vándorolni. Nemcsak ők, hanem még nagyon sokan mások, akik nem találtak kellő megélhetési forrást vidéken az új rendszerben. Azonban a tömeges bevándorlás növelte a munkanélküliséget a városokban. Többen álltak zenésznek olyanok, akik nem griot családból származtak. Ebben az időszakban tehát jelentősen csökkent a griot-k presztízse a társadalomban, s nehezebbé vált a megélhetésük is. A felszabadulási mozgalmak során azonban (részben) visszaszerezték egykori presztízsüket, mégpedig azáltal, hogy lelkesítő dalokat énekeltek az új politikai pártok „propagátoraiként”. Nem az egykori hősök történetét énekelték már, hanem az aktuális vezetők családfáit, s új témaként felbukkantak olyanok, mint az afrikai egység vagy a függetlenség. Erre nézzünk egy rövid példát: FÜGGETLENSÉG29 Megannyi üres gyomorral töltött éjszaka után Együtt harcoltunk az RDA-val30 Guinea függetlenségéért. Guinea egyetlen puskalövés nélkül szabadult fel. Eljött a szenvedésnek oly régóta várt vége, a béke. Allah örömmel nézte az RDA harcát. Az RDA és a franciák az egész világ előtt tárgyaltak. Íme, amiért a franciák elmenekültek: Guinea felszabadult. 29 30

Sory Camara I. m. 285. old., fordította: Marton Anikó. RDA – a guineai demokratikus párt.


27

Virraszt. Az RDA virraszt. Az RDA vezetői éberen őrködnek. Ők végül elűzték a franciákat: Guinea szabad lett. A megvetett négerek méltóságát kikiáltották,31 Akik saját kezükbe veszik életük irányítását. Allah örömmel nézte az RDA harcát. Az utóbbi néhány évtizedben új fordulatot vett a griot hagyományokból táplálkozó zenei élet, ugyanis átalakult egy modern populáris műfajjá, melyben együtt szerepelnek az európai és a tradicionális hangszerek, valamint keverednek a stílusjegyek. Sidiki Diabaté és Jeli Madi Sissoko megalapította 1960-ban a Mali Állami Zenekart, egy ún. akusztikus együttest, amelyet az állam támogatott. A griot-k klasszikus hangszereiken játszottak, korán, bálán, jelidundunon (dúdú), támánin (támá) és ngonin (lantféle), valamint egy griotte-okból álló kórus kísérte őket. Diabaté és Sissoko elkészítették az első kora szólólemezt 1971-ben. A nyolcvanas évek végén Jeli Moussa Sissoko et Toumani Diabate, Jeli Madi Sissoko és Sidiki Diabaté fiai, meghonosították a gyakorlatban azokat az akkordokat és ritmusokat, amelyeket apáik játszottak gitáron. A gitár a negyvenes években terjedt el Guineában a griot-k körében, mégpedig olyan formán, hogy keverték saját zenéjüket az afrokubai stílussal. Maliban ez csak a függetlenség után honosodott meg, mégpedig a griotte-ok (női griot-k) gyakorlatában, ugyanis szakítva a hagyományokkal, akusztikus gitáron kezdték el kísérni saját éneküket. Guineában és Gambiában az együttesek énekesei általában férfiak, míg Maliban épp fordítva alakult, ott a nők töltik be ezt a szerepét, ők váltak a popzene sztárjaivá. Többek között Kandia Kouyaté is. A teljes képhez hozzátartozik még az, hogy nem csak a koncertjeik alkalmával ápolják a már átalakult griot hagyományokat, hanem ugyanígy játszanak esküvők vagy más ünnepek alkalmával, vagy akár Bamako utcáin is. A mai griot hagyományokból kinőtt zenekarok hangszerelésében természetesen megjelennek a hagyományos griot hangszerek, de ugyanúgy az elektromos- és a basszusgitár, vagy a dobfelszerelés is. 31

A négritude mozgalomra való utalás.

28

Marton Anikó

Erre kiváló példa Salif Keita produkciója. Dalaiban megszólalnak a hétköznapi érzelmek, de a kulturális, történelmi múlt eseményei, szereplői is helyet kapnak bennük. Hűen ápolja a griot-k éneklési technikáját egy kevert hangszereléssel kísérve. Salif Keita esete még egy fontos változásra hívja fel a figyelmünket. A származás kérdésére. Neve is tanúsítja, hogy a Mali Birodalmat alapító Szungyata Keita nemesi leszármazottja, de ő dacolva a kasztrendszerrel, a griot-k mesterségét választotta. Igaz, ennek az volt az ára, hogy családja száműzte. (Ráadásul albínónak született, ami rossz jelnek számít, mondván, rontást hoz a családra). Fényes karriert futott be, ma már az egész világon ismerik a nevét. Láthatjuk tehát, hogy milyen erőteljesen átalakult a griot-k évszázados hagyománya az idők során a téma, a nemek, a hangszerelés és a származás tekintetében. Azonban az énekek formája és a művészi szándék ugyanaz maradt, s zenekaronként változik, hogy ki mennyit sző bele az előadásába az egykori hagyományokból. Ezek a változások természetesek, s nem kell, nem is lehet ellenük harcolni, inkább a kultúra dinamikus alakulásának keretében vizsgálni kell ezeket a jelenségeket.

ZÁRÓ SZAVAK E dolgozatnak a célja az volt, hogy egy bizonyos rálátást nyújtson a nyugat-afrikai orális irodalom gazdagságára, s azon belül is elsősorban a zenével való szoros kapcsolatára. Ebből a szempontból persze szinte az összes műfajt lehetne vizsgálni, én ezúttal csak egy kis ízelítőt adhattam az énekes-verses mesék világából, miközben némileg részletesebben mutathattam be Nyugat-Afrika élő könyvtárait és művészeit, a griot-kat. Reményeim szerint talán megfoghatóbbá vált az orális és azon belül az afrikai irodalom, folklór komplex természete. Úgy vélem, mindenképpen érdemes a továbbiakban is figyelemmel követni a mai griot-k tevékenységét, a hagyományok alakulását, mert mind a kulturális antropológia, mind az irodalom különféle tudományágai számára elsőrendű tanulságokkal szolgálhat.


29

Bibliográfia

BENKES Mihály – BIERNACZKY János – BIERNACZKY Szilárd – ECSEDY Csaba – EGRI Katalin – HOMPÓ Éva – MORENTH Péter – SÁRKÁNY Mihály – SOMOGYI Gyula – VOIGT Vilmos 1986 Új könyvek az afrikai irodalomról, folklórról, nyelvekről és kultúrákról, Helikon, XXXII/3–4, pp 513–592. old. (Studia Africanistica Hungarica 18., Separatum ex Helikon) BIERNACZKY Szilárd 1976 Van-e afrikai népmese? (Is there such a Thing as African “Tales”?), Ethnographia, LXXXVII, No. 4, pp. 573–587. old. 1986 Oralitás a mai afrikai irodalmak életében, Helikon, No. 3–4, pp 284– 331. old. (Studia Africanistica Hungarica 1. Separatum ex Helikon) 1986 Az afrikai szájhagyományok megértése felé... Interjú Clémentine Faik-Nzuyi Madiyával, Helikon, 3–4, pp 163–172. old. (Két interjú, Studia Africanistica Hungarica 12. Separatum ex Helikon) 1986 Az epikától az afrikai orális irodalomig... Interjú Isidore Okpewhoval, Helikon, 3–4, pp 172–180. old. (Két interjú, Studia Africanistica Hungarica 12. Separatum ex Helikon) 1986 Harold Scheub: The Xhosa Ntsomi – Peter Seitel: See So That We May See. Performances and Interpretations of Traditional Tales from Tanzania – Donald Cosentino: Defiant Maids and Stubborn Farmers. Tradition and Invention in Mende Story Performance – Michael Jackson: Allegories of the Wilderness. Ethics and Ambiguity in Kuranko Narratives (ism.), Helikon, XXXII/3–4, pp 541–545. old. 1986 Az afrikai eposz felfedezése – nyolc szövegközlésről Gordon Innes: Kaabu and Fuladu. Historical Narratives of the Gambian Mandinka; John Pepper Clark: The Ozidi Saga; Daniel Biebuyck: Hero and Chief. Epic Literature from the Banyanga (Zaire Republic); Albert De Rop: Versions et Fragments de l’épopée mongo I.; Kelefa Saane: His Carrer Recounted by two Mandinka Bards; Aaron C. Hodza and George Fortune: Shona Praise Poetry; Gérard Dumestre: La geste de Ségou; Jack Goody: Une recitation du Bagré; Albert De Rop – Emil Boelaert: Versions et Fragments de l’épopée mongo Nsong’a Lianja; E. Sz. Kotljár: Eposz narodov Afriki juzsnyeje szahari, Helikon, XXXII/3–4, pp 506–513. old. (ism.) (Studia Africanistica Hungarica 17. Separatum ex Helikon)

30

Marton Anikó

1994

Az afrikai előadói egyéniségek kutatása, in: ÚJVÁRY Zoltán szerk.: Történeti és néprajzi tanulmányok, Debrecen, KLTE Néprajzi Tanszék, pp 263–280. old. 1995 A folklór mint irodalom. Előtanulmányok egy afrikai folklórenciklopédiához, in: BEKE A. – BIERNACZKY Sz. – BOGDÁN É. – PÁPAI SZABÓ Gy. szerk.: Sokágú életfa. Szíj Rezső emlékkönyv, Budapest, Mundus Kiadó, pp 229–273. old. 2006 Afrikai énekes mesék, in: Sebestyén Éva – Szombathy Zoltán – Tarrósy István szerk.: Harambee. Tanulmányok Füssi Nagy Géza 60. születésnapjára, Pécs, Publikon Könyvek, pp 58–79. old. BODROGI, Tibor – KARIG, Sára szerk. 1962 A csillagok szíve. Afrikai mesék, Budapest, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 397 pp/old. + 4 t. CAMARA, Sory 1976 Gens de la parole. Essai sur la condition et la rôle des griots dans la société Malinké, Paris – La Haye, Mouton Publishers, 358 old. (új, használt kiadása: 1992, Paris, Karthala) DERIVE, Jean 2002 (ismertetés) Jan Jansen: The Griot’s Craft: an Essay on Oral Tradition and Diplomacy., («Forschungen zu Sprachen und Kulturen Afrikas» No 8), Lit Verlag, Münster – Hamburg – London, 2000, p. 100. old. http://etudesafricaines.revues.org/document1488.html FINNEGAN, Ruth 1977 Oral Poetry, Its Nature, Significance, and Social Context, Cambridge, Cambridge University Press, 299 pp/old. GÉRARD, Albert S. 1986 Irodalmi hagyományok és változásaik Fekete-Afrikában, Helikon, XXXII/3–4, pp 410–419. old. (Studia Africanistica Hungarica 8. Separatum ex Helikon) GÖRÖG-KARÁDY, Veronika 2006 Éva gyermekei és az egyenlőtlenség eredete. Mesék, teremtéstörténetek, etnoszemiotikai elemzések (Afrika, Európa), Budapest, L’Harmattan, 429 pp/old. HOBSBAWM, Eric J. – RANGER, Terence O. 1992 The Invention of Tradition, Cambridge University Press, Cambridge, 324 pp/old. KESZTHELYI Tibor 1971 Az afrikai irodalom kialakulása és fejlődése napjainkig, Budapest, Akadémiai Kiadó, 303 pp/old.


31

NIANE, Djibril Tamsir 1983 Szungyata, az Oroszlán fia. Mandinka hősének (Afrikai eposz), ford.: SZEGŐ György, utószó: DIALLO, Alpha, Budapest, Európa, 199 old. RADNÓTI Miklós 1944 Karunga, a holtak ura. Néger mesék, Budapest, Pharos, 262 pp/old. (Új kiadás: 1957, Budapest, Európa, 166 pp/old. + 5 t., 1970, Népek meséi) SEBESTYÉN Éva – SZOMBATHY Zoltán 2005 Egy mandinka krónika Bissau Guineából, in: CSIRKÉS Ferenc Péter et al. szerk.: Függőkert. Orientalisztikai tanulmányok 2, Budapest, Mondat, pp 213–229. old.

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents