Lucy Sheridan tizenhárom év múltán visszatér tinédzserkora vakációinak színhelyére, Sara nagynénje házába. Annak idején váratlanul kellett távoznia a

Lucy Sheridan tizenhárom év múltán visszatér tinédzserkora vakációinak színhelyére, Sara nagynénje házába. Annak idején váratlanul kellett távoznia a kisvárosból, miután egy helyi srác, Mason Flecher egy drogos, vad buliról hazarángatta… Sok minden történt azóta, Lucy gyönyörű nővé érett, most családfakutatóként dolgozik, míg Mason egy biztonsági céget vezet – a szakmájukban mindketten sikeresek, de az igazi szerelmet nem találták meg. A város is megváltozott, az álmos kis porfészek időközben a kaliforniai borvidék pezsgő életű, vonzó központjává vált. A kisváros felbolydul a lány visszaérkezésének hírére, ki irigységgel vegyes haraggal, ki sunyi gyanakvással, ki hiú várakozással tekint Lucyra, lesi minden lépését. Ugyanis nem csupán egy helyi borászati cég sorsát eldöntő részvényeket örökölt, hanem még a Sara néni kandallójába befalazott Strigulás Gyilkos tetemét is. Szerencsére őrangyala, a komoly, sármos Mason Flecher, aki még mindig felelősséget érez Lucy iránt, most is mellette áll, hogy segítsen kideríteni, kinek az érdeke, hogy gyújtogatással, gyilkossággal nyomokat tüntessen el, s netán őt is, mint a hippi nagynénit, eltegye láb alól… Csakhogy a lány nem akarja, hogy megmentse, úgy érzi, ez most már az ő játszmája…

E URÓPA KÖ NY VKIA DÓ BUDA PE ST , 2015

Jayne Ann Krentz: River Road G. P. Putnam’s Sons, New York, 2014 Copyright © 2014 by Jayne Ann Krentz Hungarian translation © Palkó Katalin, 2015

Fordította Palkó Katalin

Csodálatos sógornőmnek, Wendy Bornnak, hálával a háttérinfóért. Többé már nem tudok ugyanúgy nézni egy gravensteini almára.

1 – Ki nevezett ki téged az őrangyalommá? – kérdezte Lucy

Sheridan. Dühös volt, nagyon, nagyon dühös. Ugyanakkor rémült is. Egyedül volt Mason Fletcherrel, egy szűk, holdvilágos úton haladtak lefelé. Ez lehetett volna Lucy legromantikusabb éjszakája – olyan, amilyenről egy tinédzser csak álmodozik. De Mason mindent elrontott azzal, hogy úgy kezeli, mint egy gyereket, akinek annyi esze sincs, hogy tető alá húzódjon, amikor esik az eső. Hátradőlt a kisteher utasülésében, egyik tornacipős lábát a műszerfalnak támasztotta, karját szorosan összefonta a mellén. – Senkinek az őrangyala nem vagyok – mondta Mason. Szemét le nem vette az útról. – Ma este szívességet teszek neked. – Akár akarom, akár nem. Most azt várod, hogy hálás legyek? – Brinker kis bulija nem fog jól végződni. Ital, drog, meg egy rakás kiskorú kölyök. Nem akarsz ott lenni, ugye, amikor a zsaruk véget vetnek a mulatságnak?

6

Mason nyugodt, jéghideg bizonyossága dühítő volt. Az ember nem is hinné, hogy csak tizenkilenc éves, épp három évvel idősebb nálam, gondolta Lucy. Persze a tizenéves kor velejárói teremtették ezt az áthidalhatatlan szakadékot. Masonnek a lány, Sara néni szavával élve, csábos kis bige volt, olyasféle, aki börtönbe juttatja az embert. De ez még annál is rosszabb volt. Mason nem egyszerűen tizenkilenc éves volt, hanem egy tizenkilenc évesbe bújt harmincas. Sara néni azt mondta róla, hogy öreg a tekintete. Az igaz, hogy Sara gyakran jellemezte fura módon az embereket. Ő és az üzlettársa, Mary nagyon belegabalyodtak ebbe a meditáció, megvilágosodás, meg élj a pillanatnak dologba. De Lucynak azt el kellett ismernie, hogy volt abban valami, amit Sara Masonről mondott. Mason már most olyan férfi volt, amilyen a ma esti bulin részt vevő srácok egyike sem lesz soha, gondolta a lány. Mellette a többiek általános iskolásoknak tűntek. Az járt a fejében, hogy Mason felnőttebb, mint az általa ismert felnőttek bármelyike, beleértve a saját szüleit is. Amikor a szülei három éve szétmentek, mindenki gratulált nekik, hogy milyen civilizáltan váltak el. De az ismerőseik közül egyik sem tudta, mi zajlott valójában. Egyikük sem volt az a tizenhárom éves gyerek, aki elbújt a szobájában, míg az a két úgynevezett felnőtt vádakkal teli verbális gránátokat hajigált egymásra, s a szarkazmus nyilai csontig hatoltak. Ha az ezt követő válást a civilizált viselkedés példájának tartották, akkor a civilizált szót újra kell definiálni. Mason azonban mindig is igazi felnőttnek tűnt – talán túlságosan is. Ő meg a nagybátyja és az öccse két évvel azelőtt költöztek Folyófalvára. Mason teljes munkaidőben a helyi szerszámüzletben dolgozott, és amellett egy régi házat 7

renovált. Ezen a nyáron egyedül nevelte az öccsét, mert a nagybátyjuk oda volt valahol háborúzni. Egyvalami világos volt, mint a nap: Mason Nagyon Komolyan vette az életet. Lucy azon tűnődött, ugyan mit csinálhat, amikor szórakozik – már ha szórakozik egyáltalán –, feltételezve, hogy felmerül benne ilyesmi. Még úgy is vezet, mint egy felnőtt, gondolta morcosan a lány, vagy legalábbis úgy, ahogy azt egy felnőttől elvárják. Ahogy a nagybátyja öreg pick-upját vezette, az mindent elmondott róla. A sebességváltót finoman, hozzáértően kezelte. Nem taposott bele a gázba az egyenes útszakaszon, a kanyarokat komótosan vette be, és nem lépte túl a megengedett sebességet. Ez idegesítő is lehetett volna. De nem volt az. Ettől Lucy úgy érezte magát, hogy jó és biztos kezekben van. – Semmi szükség rá, hogy megments – mondta. – Tudok vigyázni magamra. Remek. Ez aztán tényleg nagyon gyerekesen hangzott. – Nem a neked való társaságban voltál – mondta Mason. – Hagyjál már lógva. Rendben voltam. Még ha megjelennek is a zsaruk a régi Harper-ranchon, mindketten tudjuk, hogy senkit sem tartóztatnak le. Hobbs seriff nem vág sittre olyan srácokat, mint Tristan Brinker és Quinn Colfax. Hallottam, amikor Sara néni azt mondta, hogy a seriff nem merne olyasmit tenni, amivel feldühítené az apjukat. – Aha, a bácsikám is mondja, hogy Brinkernek meg Colfaxnak a zsebében van a seriff meg az egész istenverte városi tanács. De ez nem jelenti azt, hogy Hobbs nem fog elkapni pár másik kölyköt, csak hogy mutassa, rendesen végzi a munkáját. 8

– És akkor mi van? Kapnak egy figyelmeztetést, és annyi. A legrosszabb forgatókönyv szerint is max felhívná a nagynénémet, hogy menjen értem, és vigyen haza. – Te tényleg azt hiszed, hogy ez a legrosszabb forgatókönyv? – Aha. – A legszívesebben a fogát csikorgatta volna. – Jobb lenne, ha ez ügyben inkább bennem bíznál, Lucy – mondta Mason. – Neked semmi keresnivalód nem volt Brinker buliján ma este. – Ugye, tudod, hogy holnap reggel mindenki, aki ma este ott van a ranchon, ki fog röhögni a hátam mögött? Mason nem felelt. A lány rápillantott. A műszerfal gyér fényében úgy tűnt, mintha az állát kőből faragták volna ki. Most először kíváncsiság támadt Lucyban. – Van valami, amit nem mondasz el nekem, igaz? – kérdezte. – Hagyjuk – mondta Mason. – Na, persze, hagyjuk. Honnan tudtad, hogy ma este Brinker buliján leszek? – Számít ez? – Igenis számít – vágta rá a lány. – Hallottam a szóbeszédet, hogy talán ott leszel. Felhívtam a nagynénédet. De nem volt otthon. – Elment Maryvel San Franciscóba. Bevásárlókörúton vannak egy régiségvásárban. Hagytam üzenetet a nagynéném rögzítőjén, no, nem mintha közöd lenne hozzá. Mason ezt elengedte a füle mellett. – Amikor rájöttem, hogy a nagynénéd elutazott, úgy döntöttem, körülnézek a ranchon, ott vagy-e. Gondoltam, rád kukkantok. – Mert én nem tartozom a krémhez? 9

– Túl fiatal vagy ahhoz, hogy Brinkerrel és Colfaxszal lógj. – Jillian Benson csak egy évvel idősebb nálam. És nagyon kérlek, bármit csinálsz is, ne oktass ki arról, hogy ne ugorjak le a szikláról, csak mert a barátaim leugranak. – Jillian nem a barátod. – Történetesen ő volt az egyik, aki meghívott. – Tényleg? – Mason elgondolkodónak tűnt. – Mit mondjak, ez érdekes. – Valamikor kora este hívott, és mondta, hogy Brinker partijára megy, és kérdezte, van-e kedvem elmenni. Ez nem olyan buli, mint amilyenek ebben a városban szoktak lenni. – Tehát megragadtad az alkalmat. – Nem egészen. Először nemet mondtam. Én csak a nyárra jöttem ide. Alig pár helyi srácot ismerek csak. Jillian azt mondta, ez jó alkalom lenne, hogy emberekkel ismerkedjem. Mondtam, hogy nincs kocsim. Felajánlotta, hogy felvesz a nagynéném házánál. – Igazán kedves tőle, nem igaz? – mondta Mason. – Ezzel meg mit akarsz mondani? – Ittál valamit azelőtt, hogy odamentem? – Csak ásványvizet, amit magammal vittem. Egyébként pedig nem tartozom neked magyarázattal. – Nem ittál azokból a címkétlen üvegekből, amik a jégágyban voltak? – Azok valamiféle energiaitalok, Jillian azt mondta. Azt is mondta, hogy Brinker minden bulin ilyet ad. Meg valami spéci dolog van benne. – De nem ittál egyikből se? – Nem éreztem, hogy berúgtam vagy feldobott lettem volna, oké? 10

Azt azonban semmi pénzért el nem ismerte volna, hogy a furcsa színű italoknak már a látványa is megrémisztette. A szomorú igazság az volt, hogy ő már jóval Mason érkezése előtt rájött, hogy az este kudarcba fulladt. Nem egyensúlyozott a szakadék szélén, nem lépte át a határt, nem tévedt át a sötét oldalra. Mindenki azt mondta róla, hogy megfontolt és felelősségteljes, nem az a fajta, aki bajba keveredik. De persze voltak, akik azt mondták rá, hogy unalmas meg túlságosan óvatos. Már épp kezdte azt gondolni, hogy arra van ítélve, hogy örökre kívül maradjon egy láthatatlan üvegházon, és csak nézheti azokat, akik mernek kockáztatni, és valóban élik az életüket. – Minek kellett elmenni Brinker bulijába, ha nem akartál berúgni vagy betépni? – kérdezte Mason. Lucy még mélyebben süppedt az ülésbe. – Csak táncolni akartam. Jól érezni magam. Hagyj már békén. – De amikor odaértem, nem táncoltál. A lány sóhajtott. – Mert senki sem kért föl. Meghívtak Brinker bulijába, de végül kiderült, hogy senki nem akar foglalkozni velem. Igazad volt, hülye voltam, rossz társasággal lógtam, bla, bla, bla, és tutira szerencse, hogy értem jöttél. Ennyi. Most elégedett vagy? Mason nem válaszolt, talán azért nem, mert éppen ráfordult a szűk ösvényre, amely, átszelve egy öreg almáskertet, Sara barátságos kis házához vezetett. A házikóban égtek a lámpák. Egy rozzant furgon, oldalán Folyófalvi Antikvitás felirattal, a szokott helyén parkolt a felhajtón. 11

– Úgy látszik, itthon van a nagynénéd – jegyezte meg Mason. Leállította a kistehert. – Korán megjött. – Lucy kikapcsolta a biztonsági övét, és kivágta a kocsiajtót. – Általában éjfél után szoktak hazaérni a bevásárlókörútjukról. Mason a bejárati ajtót nézte. – Ez jó. Lucy már félig kiszállt, de most visszafordult. – Mi a jó? – Nem leszel egyedül ma este. – Ne má, Mason! Nincs szükségem bébicsőszre. Ami azt illeti, én szoktam csőszködni mások gyerekei mellett. Nagyon népszerű bébicsősznek tartanak, mert roppant megfontolt és felelősségteljes satöbbi ember vagyok. – Tudom – mondta a fiú. – Ne haragudj. – Ó, csak ne kérj bocsánatot. Nem illik hozzád. Lucy kipattant az autóból, és indult volna a ház felé. – Bocs a mai estéért is – tette hozzá a fiú kemény hangon. – Nem állt szándékomban kellemetlen helyzetbe hozni téged. – Ühüm. – Lucy visszanézett rá a nyitott ajtóból. –Tudod, mit? Néhány év múlva, amikor már teljes jogú felnőtt leszek, emlékeztess rá, hogy megköszönjem, amiért tök feleslegesen megmentettél ma este. Talán harminc vagy negyvenéves koromban már képes leszek értékelni nemes szándékaidat. Vagy nem. Ismered a mondást: jótett helyébe jót ne várj. – Aham. Hallottam már. A francba. Ekkora erővel elmondhatja neki a többit is. – Hiszed vagy sem, ma este csak az idődet vesztegetted – mondta. – Amikor értem jöttél, már épp készültem hazamenni. – Elég béna terv volt. Jó hosszú az út. 12

– Semmi bajom nem lett volna. Nálam van a mobilom. Ez amúgy is Folyófalva, nem a nagyváros. A nagynéném azt mondja, időtlen idők óta nem történt itt gyilkosság. – Rossz dolgok itt éppúgy előfordulnak, mint bárhol másutt – mondta Mason. – Hülyeség. Most következik a leckéztetés, hogy sötétedés után nem lófrálunk egyedül? Visszatartotta a lélegzetét, mert Mason arckifejezése előre jelezte, mi fog történni. Elmosolyodott. – Nem bírsz magaddal, ugye? – mondta. – Arra születtél, hogy védj és szolgálj. Talán jogi vagy rendőri pályára kellene lépned. – Úgy hallom, az ingatlanbizniszben több pénz van – mondta Mason, anélkül hogy kiesett volna a ritmusból. – Komolyan beszélek. Mason ezt elengedte a füle mellett. – Miért akartál hazamenni? – Mert Jillian kezdett berúgni, ha az igazságra vagy kíváncsi. Tudtam, hogy nem akar még hazamenni. Szerinte Brinker jó arc. Minden lány ezt gondolja, sőt néhány srác is. Szóval, féltem volna, ha Jillian visz haza. Hát, tessék, íme, a sztorim az én vad éjszakai kiruccanásomról. Igazad volt. Nem kellett volna elmennem a ranchra, még ha a fél város kölyke ott volt is. Megvolt a napi jó cselekedeted. Tedd már túl magad rajta. Nyílt a bejárati ajtó. Sara jelent meg a küszöbön. A tornác lámpájának fénye megcsillant őszbe hajló barna haján. A Sheridan család nő tagjaihoz hasonlóan ő sem volt éppen amazon típus, ám százhatvankét centis termete és törékeny alkata megtévesztő volt. A sok évtizedes jógázás meg a 13

méretes kandallóba becipelt számtalan ölnyi tűzifa megtette a magáét: a tartása egyenes volt, a válla erős. A korláthoz lépett, és integetett. – Szia, Mason – mondta. – Köszönöm, hogy hazahoztad Lucyt. Már épp fel akartam hívni, hogy érte menjek-e. – Semmiség, asszonyom – felelte Mason. – Épp arra jártam. Lucy felhorkantott. – Épp arra jártál. Francokat. – Már csukta volna be a kisteher ajtaját, de valami megállásra késztette. – Ami ezt az őrangyal dolgot illeti, megy ez neked. – Már mondtam, hogy nem vagyok őrangyal. Most először érződött a hangjában némi kis érzelem. Ingerültnek tűnt. – Sara néni a karma cuccban menő – jegyezte meg Lucy. – Tudod, örök körforgás meg ilyenek. – Tudom, mi az a karma – mondta Mason. A hangja kissé túlságosan is tompán csengett. Lucy rájött, hogy meg akarta sérteni a fiút azzal, hogy talán nem ismeri a szó jelentését. Jóllehet Mason módfelett zavarba ejtő módon cipelte el őt a buliról, Lucy kényelmetlenül érezte magát. Mindenki tudta, hogy Mason a középiskola befejezése óta keményen dolgozik. Nemigen volt lehetősége a továbbtanulásra. Sara néni mesélte, hogy az öccsét, Aaront szánták egyetemre. Azt is mondta, hogy Aaront fel is vették egy nagyon jó hírű és rendkívül drága egyetemre. És hogy Mason és a nagybátyja minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy Aaron ne hatalmas adóssággal végezze el az iskolát. – Tegyük fel, csak a vita kedvéért, hogy a nagynénémnek igaza van a karmát illetően – mondta a lány. – Ha ez igaz, 14

akkor előbb vagy utóbb eljön az a nap, amikor neked lesz szükséged rá, hogy megmentsenek. – Igen? – Felmerül a kérdés, hogy ki menti meg a hivatásos őrangyalt, amikor bajba keveredik? Mielőtt Mason válaszolhatott volna, a lány becsapta a kisteher ajtaját, és felszaladt a tornácra Sarához. Ennyit élete legromantikusabbnak ígérkező estéjéről.

15

2 Mason figyelte, ahogy Lucy üdvözli a nagynénjét, és bemegy a viharvert, öreg házba. Megvárta, míg becsukódik mögöttük az ajtó, aztán sebességbe tette a kocsit, és elhajtott az almáskerten átvezető úton. Felmerül a kérdés, hogy ki menti meg a hivatásos őrangyalt, amikor bajba keveredik? Lucy téved. Ő nem őrangyal. Csak azt tette, amit tennie kellett, amikor ma este elráncigálta a lányt Brinker bulijáról. Minthogy a nagynénje a városon kívül volt, senki nem maradt, aki Lucy után nézhetett volna. Lucy túlságosan naiv és túlságosan ártatlan, hogy felismerje a gonoszt, amikor az álruhát ölt. Ha igazak a pletykák, Brinker egy hamisítatlan pokolfajzat. Mason gondolatban feljegyezte, hogy másnap reggel beszélnie kell Sara Sheridannel. Sarának tudnia kell, mi történt kis híján ma este. Jó lenne, ha Deke bácsi a városban lenne. Deke elmagyarázhatná Sarának a helyzetet. És Sara hallgatna rá. Az emberek mindig hallgatnak Deke-re. De Deke-et megint beszippantotta a sereg, és még jó néhány hónap eltelik, mire

16

hazatér. Ami azt jelenti, hogy Masonnek kell megejtenie a beszélgetést Sarával. Ők ketten majd megvédik a naiv Lucyt. Amikor rákanyarodott a főútra, visszahajtott a buli helyszínére. A régi Harper-ranchot évek óta sorsára hagyták. A legelőt, ahol egykor a jószágot legeltették, visszahódította a természet. Évtizedek óta lakatlanul állt a roskadozó ház. Tristan Brinker birtokba vette a pajta épületét a nyári házibuli céljára. A helyi kölykök úgy dongták körül, mint lepkék a lámpát. És az oldalán mindig ott feszített Quinn Colfax. Ők ketten uralkodtak Folyófalva ifjúsága felett. A buli még tartott, de Brinker méregdrága sportkocsija nem állt ott a pajta körül parkoló autók között. Ahogy Quinn Colfax legújabb szériás SUV-ja sem. Elég okosak voltak ahhoz, hogy könnyen azonosítható járgányukat ne hagyják szem előtt, hogy bárki felismerhesse, aki a ranch felé autózik. Az is igaz, hogy kőgazdag apjuk letenné értük az óvadékot, ha netán letartóztatnák őket. De Warner Colfax és Jeffrey Brinker igencsak feldühödne, ha a fiaik olyan ostobák lennének, hogy hagyják magukat elkapni. Tristan és Quinn új volt a városban, de máris csúcson lévő rocksztárokként kezelték őket. Az apák befektetési alapban voltak üzlettársak. A főhadiszállásuk a Szilíciumvölgyben volt, de, mint oly sok sikeres vállalkozó, ők is szívesen töltötték a hétvégéket a borvidéken. Az olyan eszes üzletemberek, mint ők, előre látták, hogy Folyófalva igazi borvidékké fogja kinőni magát. A borüzlet feltartóztathatatlan hulláma immár több mint száz éve betört Észak-Kaliforniába. Az utóbbi évtizedben felgyorsulva elmosta az útjába kerülő régi gyümölcsösöket, tehenészeteket, tanyákat. Most Folyófalván volt a sor. Az első szőlészeteket a városon kívül, a hegyek lábánál 17

telepítették. Nem kerül sok időbe, hogy gombamód szaporodjanak keresztül-kasul a völgyben. Néhány éven belül az álmos Folyófalva valószínűleg igen felkapott település lesz, Healdsburghöz, Sebastopolhoz, Napához és a régió más kisvárosaihoz hasonlóan. Az ingatlanárak máris egyre feljebb kúsztak. Mason erre számított akkor, amikor rábeszélte Deke-et, hogy vágjon bele a felújításba annak érdekében, hogy könnyebben finanszírozhassa a költséges oktatást az Aaron által vágyott egyetemen. Amikor befejeződött a felújítás, az ingatlan közel kétszer annyit ért, mint amennyiért megvásárolták. Mason elhajtott a pajtához vezető leágazás mellett, és inkább egy jelöletlen, burkolat nélküli utat választott, amely a folyót követte. Nem tartott sokáig, míg megtalálta a két járművet. A fák között parkoltak. Eltarthat egy ideig, míg Brinker és Colfax visszatér, de Mason kész volt várni, ameddig kell. A kistehert a sportkocsi és a SUV mögött állította le, elvágva az útra vezető ösvényt. Kiszállt, és lesétált a vízpartra. Onnan, ahol állt, nem láthatta a pajtát, de a beszélgetés moraját és a harsogó zenét hallotta. Elgyönyörködött a víz tükrén táncoló telihold képében. A folyó felszíne, úgy tűnt, lustán mozog, ám az enyhe fodrozódás megtévesztő volt. A Nyár folyó helyenként mély volt, az áramlatok pedig erősek. Minden évben olvashatták a hírekben, hogy valaki belegázolt a vízbe, aztán elragadta a sodrás. Pár hónapja egy autóbalesetet szenvedett a Folyó úton, átbucskázott a szirten a Kilátónál, bele a sebesen örvénylő vízbe. A sofőr nem élte túl. Talán jogi vagy rendőri pályára kellene lépned. 18

Mason elmélázott ezen. Igazság szerint nem sokat elmélkedett a jövőjén. A szülei halála óta túlságosan lefoglalta a lépésenként való előrehaladás, hogy teljesítse, amit az apja kért tőle a halálos ágyán. Vigyázz az öcsédre. Össze kell tartanotok. De Aaron hamarosan egyetemre megy, ez az útja a fényes jövőhöz. És akkor nem marad senki, akire vigyázhatna, gondolta Mason. Talán itt az ideje, hogy végre azon gondolkodjon, mi a fenét akar kezdeni az életével. Ám legelőször is vigyáznia kell Lucyra. Az első jelzés arra, hogy Brinker bulija véget ért, az volt, hogy egyszer csak megszakadt a zene. Nyilván valaki a régi ranch felé járt, és bejelentette a rendőrségnek. Hobbs főnöknek így ki kellett küldenie pár rendőrt, hogy berekessze a mulatságot. Lucynak igaza volt, kevéssé valószínű, hogy mindenkit őrizetbe vesznek. A srácok amúgy is szétspriccelnének. A lassúbbak közül párat felírnának, és ezzel vége is lenne. Léptek zaja szakította meg Mason gondolatait. Megfordult, és két imbolygó zseblámpafényt látott. Egy pillanat múlva Tristan Brinker és Quinn Colfax robbant ki a fák közül a tisztásra. Az autóikhoz rohantak, zihálva vették a levegőt, és alig bírták visszatartani a röhögést. Egy nagy polisztirol hűtődoboz fogantyúját markolták. – Láttad, milyen pofát vágott a zsaru, amikor az az idióta szőke csaj egy üveg cuccal kínálta? – nevetett Brinker. – Aszittem, mindjárt felrobban. – Szerinted meglátott minket? – kérdezte feszengve Quinn. – Ki a francot érdekel? Tudja, hogy ott voltunk, de úgysem tudja bizonyítani, hogy drog is volt. – Brinker lassított, és 19

előhalászta a zsebéből a kulcsait. – Nem fog próbálkozni semmivel. Tette a dolgát. Berekesztette a bulit. Kíváncsi vagyok, ki tehetett panaszt. – Biztos egy farmer, aki épp arra hajtott – mondta Quinn. – Amit igazán tudni szeretnék, az az, honnan a francból tudta meg Fletcher, hogy Lucy Sheridan ott lesz a bulin – vetette fel Brinker. – Számít ez? – kérdezte Quinn. – Aha – felelte Brinker. – Számít. Nem csípem a gondolatát sem, hogy az a fattyú belerondít a bizniszembe. – Hagyd a fenébe – tanácsolta Quinn. – Nem kéne összerúgni a port Mason Fletcherrel. – Már miért ne? Hisz csak egy csóka, aki a szerszámboltban melózik. – Figyu, a bulinak vége. Menjünk haza, és hagyjuk a francba Mason Fletchert. Mason feltette a napszemüvegét, és kilépett az árnyékból. Lazán nekitámaszkodott a csillogó sportkocsinak. – Előbb beszéljünk Lucyról – mondta. Quinn megtorpant. – Fletcher, te meg mit keresel itt? Brinker is megállt, és Masonre irányította a zseblámpáját. A napszemüveg betöltötte a feladatát. Tompította az erős fényt. – Húzz el a kocsimtól – horkantott Brinker. – Egyedi a fényezése. Még megkarcolod. Mason ezt elengedte a füle mellett. – Ha még egyszer rászálltok Lucy Sheridanre, nem mentek vissza a fősuliba az őszi szemeszterre. – Gőzöm sincs, miről hadoválsz itt – mondta Brinker. – Most pedig húzzál el a kocsimtól. Quinn láthatóan ideges volt. – Most fenyegetsz minket? 20

– Valami olyasmi – mondta Mason. – Kitől tudod? – kérdezte Brinker. A hangjából áradt a düh. – Az lényegtelen – felelte Mason. – Legyen elég annyi, hogy pontosan tudom, mit terveztél. Quinn egyre zavarodottabbnak tűnt. – Mi folyik itt? – Kitől tudod? – ordította Brinker. Láthatóan nagy erőfeszítésébe került, hogy uralkodjon magán. – De nem is számít. Úgyis megtudom, és akkor… – És akkor mit fogsz csinálni? – kérdezte Mason. – Tűnj el az utamból – szűrte dühösen a szót Brinker. – Nagyon megbánod még, hogy idedugtad a pofádat ma este. Fogtad? – Hallom, mit mondasz – mondta nyugodtan Mason. – Most pedig te hallgass ide. Ne merj még egyszer Lucy Sheridan közelébe menni. Ha bármi történik vele, tudni fogom, hogy te vagy a felelős. Megértettél, Brinker? Brinker agyát elöntötte a vörös köd. Elengedte a hűtőláda fogantyúját, felkapta a legközelebb lévő tárgyat – egy szikladarabot –, és leszegte a fejét, hogy támadásba lendüljön. – Hé! – kiáltott rá Quinn. – Megőrültél, Tristan? Ne csináld! Mason az utolsó pillanatig meg sem mozdult, aztán villámgyorsan arrébb lépett. Brinker telibe találta az autót. Éles, fémes csikorgás hallatszott, ahogy a szikladarab végigkaristolta az autó egyedi dukkózását. Meglepetésében Tristan hátratántorodott. Mason elment mellette, majd megfordult, és visszanézett rá. – Tartsd magad távol Lucy Sheridantől – mondta. 21

Azzal továbbment, otthagyva Brinkert és Quinnt. Sajnos egyikük sem kapta be a csalit. Odaért a kisteherjéhez, kinyitotta az ajtaját, beszállt, ráadta a gyújtást, és hazament a folyóhoz közeli öreg házba. Aaront a kereveten találta, ott nyomta el az álom. A méregdrága új számítógép, amit Masontől és Deke-től kapott a születésnapjára, még ott villódzott. A képernyőn számtalan titokzatos kód sorakozott. Mason bezárta az ajtót, és ellenőrizte az ablakokat. Minden esti rituálé volt ez, amelyet az óta az este óta csinált, amikor egy rendőrtiszt megmondta neki, hogy a szülei autóbalesetet szenvedtek. Egy pléddel betakarta Aaront, és felment az emeletre a szobájába. Bekapcsolta a számítógépét, amelyet egy online aukciós oldalon vásárolt használtan. Végigcsinálta a másik esti rituálét – ellenőrizte, hogy a család bankszámláján nem lépték túl a keretet, és hogy nincs befizetendő számla. Elégedetten, hogy a villany- és a telefonszámla rendben volt a következő hónapra, írt egy emailt a nagybátyjának, amelyben röviden összefoglalta az este történteket. Megírta Deke-nek, hogy úgy véli, jól kezelte a helyzetet. Alsónadrágra vetkőzött, a mobiltelefonját az éjjeliszekrényre tette, leoltotta a lámpát, és bebújt az ágyába. Karját összefonta a feje alatt, és az ablakon besütő holdat bámulta. Azt írta Deke-nek, hogy jól kezeli a helyzetet, de az volt az igazság, hogy még nem volt kész terve. Pedig ma este világossá vált, hogy bizony szüksége van rá. Tristan Brinker nem csupán egy elkényeztetett, gazdag kis köcsög volt. Hanem egy vérbeli pszichopata. Előbb vagy utóbb ez ki fog 22

törni belőle. Mason nemigen volt jártas a pszichológiában, ám könnyedén felismerte az emberi ragadozót, ha találkozott vele. Ösztönösen azt is megérezte, hogy fontos volt eltéríteni Brinkert az eredeti célpontjától. Eléggé biztos volt benne, hogy sikerrel járt, legalábbis időlegesen, de ez nem jelentette azt, hogy Lucy és a többi lány Folyófalván biztonságban lett volna. Reggel első dolga lesz, hogy beszéljen Lucy nagynénjével, és elmagyarázza neki, mennyire veszélyes a helyzet. A zsigereiben érezte, hogy mielőbb el kell távolítani Lucyt a városból – és Brinker közeléből. Aztán majd kiötli, hogyan intézze el Brinkert. Mert abban biztos volt, hogy az a szemétláda nem fog leállni. Másnap reggel látták Brinkert, amint az apjától kapott csillogó, új sportkocsiban elhagyja a várost. Soha többé nem látták. Napokig keringett a pletyka, hogy egy rosszul végződött kábítószeres ügylet áldozatává vált. A holtteste soha nem került elő.

23

3 Tizenhárom, évvel később Vantage Harbor, Kalifornia Lucy már készült belekortyolni az olyannyira áhított fehérborba, amikor észrevette, hogy a Gyászoló Özvegy közeledik. Alicia Gatley könnyedén átvágott a hivatali dolgozók zajos tömegén, amely a bár körül tömörült ezen az akciós órán. Olyan nő volt, aki után megfordulnak a fejek – nőké, férfiaké egyaránt –, amint belép egy helyiségbe. A tűsarkú cipőjétől az elegáns ruháján át a manikűrözött körméig és a divatos kontyáig maga volt a klasszikus Alfred Hitchcock-i szőke nő. A méregdrága mellnagyobbítás nem ártott neki, sőt, gondolta Lucy. De ma este a barrakuda a ragyogó külső mögött tele volt feszültséggel. – Ó, egek – suttogta Hannah Carter. – Ebből semmi jó nem sül ki. – Épp erre van szükségünk, hogy befejezzünk egy amúgy is tökéletesen pocsék napot – tette hozzá Ella Merrick. – Érted jött, Lucy – figyelmeztette Hannah. – Téged okol amiatt, ami a bíróságon történt. 24

– Ne már! – mondta Lucy. Ella együtt érző pillantást vetett rá. – Te csak a hírnök voltál. – Tudjuk jól, mi történik a hírnökökkel. – Lucy ivott gyorsan egy korty bort, hogy erőt merítsen belőle. – Megmondtam a főnöknek, hogy ebből baj lesz. – Úgy tűnik, igazad lett – mondta Hannah. – Bevallom, azt reméltem, hogy sikerül biztonságban kijutnom a városból, mielőtt rájön, hogy csakis én vagyok a felelős az őt ért pénzügyi katasztrófáért – mondta Lucy. Nem örült neki, hogy másnap reggel el kell mennie Folyófalvára, de ebben a pillanatban – tekintve a lehetőségeket – szívesebben lett volna ott, mint itt, csapdába zárva ebben a bokszban, ahonnan nincs menekvés. De legalább nem vagyok egyedül, gondolta. Hannah és Ella a legjobb barátnői voltak. Ők nem fogják cserbenhagyni. Hannah tűnődő arccal figyelte Aliciát. – Kíváncsi vagyok, honnan tudta meg, hogy te derítetted ki, hogy a drága elhunytnak volt egy másik családja is Kanadában. – Ki tudja? – mondta Lucy. – Gondolom, valaki az irodából szivárogtatta ki. Végül is ez még a Brookhouse-nál sem minősül hadititoknak. – A GYÖ valószínűleg megrezegtette a műszempilláit az egyik férfi nyomozónak a stábból, aki ettől nyomban elalélt, és mindent elmondott, amit GYÖ tudni akart – mondta Ella. – Nagyon is lehetséges – hagyta helyben Lucy. Lucy volt az, aki a második Mrs. Gatleynek a Gyászoló Özvegy becenevet adta. Ez Alicia nyilvánvaló hatékonyságának és tettrekészségének az elismerése volt. A név rajta ragadt. A Brookhouse törvényszéki genealógiai 25

részlegénél most már mindenki csak GYÖ-ként emlegette a nőt. Alicia sebesen közeledett. Gondosan sminkelt arcán vöröslő foltokban ütközött ki a harag. Tűsarkúja olyan élesen kopogott a fapadlón, hogy Lucy azon csodálkozott, hogyhogy nem ver szikrákat. – Acélozzátok meg magatokat – mondta. – Ne felejtsétek el, hogy profik vagyunk. – Ez azt jelenti, hogy nem ütjük le, ha mindennek lehord téged, és az arcodba löttyinti a bort? – kérdezte Hannah. – Csak érdeklődöm. – Igen, pontosan ezt jelenti – felelte Lucy. – Mi a Brookhouse Irodát képviseljük. A viselkedésünk a céget tükrözi. – Persze. Hozzuk ki az estéből, amit lehet – jegyezte meg Ella. – Nem lesz olyan vészes – mondta Lucy. – Most dühös, elmondhat mindennek, de nem fog pofán önteni a borral. Azzal tönkretenné a hűvös Grace Kelly-s külsőt, amelyben oly szívesen pózol. – Neked legyen mondva. – Ella le nem vette a szemét a GYÖ-ről. – Már nem hasonlít Grace Kellyre. Sokkal inkább a fekete lagúna szörnyére. Mielőtt ideér, kötnék egy kis fogadást. Öt dolcsim van rá, hogy annyira dühös, hogy megpróbálja majd leütni Lucyt. – Szerintem inkább leönti borral – mondta Hannah. –Az sokkal drámaibb. – Na, akkor figyelj – mondta Ella. – Hagyjátok abba – szólt rájuk Lucy. – Nem fog hülyét csinálni magából ennyi ember előtt. 26

Alicia odaért a bokszhoz, és démoni tekintetével szinte felnyársalta Lucyt. – A maga hibája, hogy rosszul végződött – fröcsögte. – Nem volt joga belemászni a magánéletembe, maga ribanc. Mit gondol, ki maga? – Csak a munkámat végeztem, Mrs. Gatley – mondta Lucy. – Biztos vagyok benne, hogy ön is tisztában van azzal, hogy a Brookhouse Irodát az ön férjének a hagyatékát kezelő ügyvédek bízták meg. A hagyatékot letétbe helyezték Mr. Gatley gyerekei számára. – Bernie sohasem említett gyerekeket. Meggyőződésem, hogy nem voltak gyerekei. Maga kerített pár lecsúszott embert Kanadában, és megkente őket, hogy azt hazudják, ők Bernie rég elveszett kölkei. Ismerje el, hogy így volt. – Sajnálom, Mrs. Gatley. Bemard Gatleynek három gyermeke van egy másik nőtől, két lány és egy fiú. Ők Mr. Gatley hagyatékának elsődleges örökösei. – Hogyha azok az úgynevezett örökösök léteznek, amit én nagyon kétlek, akkor is törvénytelenek. – A jog nem tesz különbséget – mondta türelmesen Lucy. – Egy férfi gyerekei attól függetlenül a leszármazottai, hogy feleségül vette-e az anyjukat vagy sem. De ebben az esetben még ez sem áll fönn, mert Mr. Gatley valóban feleségül vette a három örököse anyját, akik már felnőtt emberek, s nekik maguknak is vannak gyerekeik. – Nem tudja bizonyítani – mondta Alicia feszes hangon. – Épp erről van szó, Mrs. Gatley, hogy a Brookhouse Iroda meggyőző bizonyítékokkal alá tudja támasztani, hogy az ön férjének a leszármazottai kétséget kizáróan jogosultak az apjuk hagyatékából őket illető részre. 27

– Részre? – Alicia hangja egyre emelkedett, már-már rikácsolt. – Nekik jutnának a legjobb ingatlanok, meg az összes részvény és kötvény. – Asszonyom, hallotta, mit mondtak a hagyatéki tárgyaláson, s mit mondott a bíró. Mr. Gatley másik családja teljes mértékben jogosult a hagyatékból ráeső részre. Ella rosszmájúan mosolygott. – No, nem mintha ön nem jutott volna egy igazán szép nagy falathoz. Alicia odafordult hozzá. – Én csak egy kis részt kapok abból, amire számítottam. Bernie megígérte nekem, hogy mindent rám hagy. Mi a fenét gondolnak, mi másért mentem hozzá? Rövid, súlyos szünet állt be. Lucy ráébredt, hogy a bárra síri csend telepedett. – Nem hiszem, hogy ilyen személyes ügyeket épp itt kívánna megbeszélni – mondta diszkréten. – Ne merészelj elhallgattatni, te ribanc! – rikácsolta Alicia. – Ha Bernie-nek tényleg vannak gyerekei, miért nem jöttek el a temetésére? – Az a három ember, akit Kanadában megtaláltam, még kisgyerek volt, amikor a szüleik szétmentek – magyarázta Lucy. – Sok-sok éve elvesztették az apjuk nyomát. Az az igazság, hogy Mr. Gatley egyszer csak elhagyta a családját, és soha nem törődött velük. Azt hitték, meghalt. – Mint ahogy meg is halt – szúrta közbe vidáman Ella. – Két évet áldoztam az életemből erre a vén kecskére! És most mit kapok? Nyamvadt pár ezer dollárt. És ez a maga hibája! Látva, hogy Lucy, Ella és Hannah szorosan markolják a borospoharukat, Alicia megpördült. A szomszédos asztalról 28

felkapott egy színükig töltött söröskorsót, és a tartalmát Lucy arcába zúdította. Mielőtt bárki mozdulhatott volna, Alicia az elképedt vendégek között átviharzott a helyiségen, kivágta az üvegajtót, és eltűnt a késő délutáni napfényben. Lucy felsóhajtott, és fogott egy koktélszalvétát az asztalról, hogy megtörölje az arcát. Ella és Hannah is felajánlotta a szalvétáját e célra. A férfi, akinek a söre szerepet kapott a drámai végkifejletben, bocsánatkérő pillantást vetett Lucyra. – Nagyon sajnálom – mondta. – Fel sem foghattam, mire készül, és már meg is történt a baj. – Nem a maga hibája – nyugtatta meg Lucy. – Egy elégedetlen ügyfél? – kérdezte. – Egyébként Carl vagyok. – Nem, ő nem ügyfél – felelte Ella. – Csak egy dühös vesztes – magyarázta Hannah. – Nem haragszanak, ha megkérdezem, mivel keresik a kenyerüket? – kérdezte Carl. – Egy magánnyomozó cég munkatársai vagyunk – adta meg a választ Lucy. – A Brookhouse Irodáé. – Hűha! Magánkopó hölgyek? – Carlban élénk érdeklődés támadt. – Fegyverük is van? – Nincs – mondta határozottan Lucy. – Mr. és Mrs. Brookhouse a hivatásos nyomozó a cégnél. Mi a genealógiai részlegnél dolgozunk. Carl láthatóan csalódott, bár ezt igyekezett leplezni. – És miféle kutatást végez a genealógiai részleg? – Általában a hagyatékot kezelő ügyvédektől jön a legtöbb megbízás – mondta Hannah. – Felkutatjuk az eltűnt vagy ismeretlen örökösöket, és értesítjük őket az örökségükről. 29

– Vagy olykor fordítva – tette hozzá Ella. – Olyan emberek keresnek meg bennünket, akik örökösöknek hiszik magukat, és felkérnek minket, hogy ezt bizonyítsuk be. – Értem. – A férfi csettintett. – Szóval maguk örökösvadászok. – A munkaköri leírásunk számtalan területet érint – mondta Lucy. A hangja hűvös volt és szakszerű, óvatosan fogalmazott, mert nem tudta, hogyan fog reagálni Carl. Sokan azt sem tudták, hogy az örökösök felkutatása egyben üzlet is. Azok meg, akik tudták ezt, gyakran a magánnyomozószakma szégyenletes ágának tartották. Tagadhatatlan, hogy voltak árnyoldalai a tevékenységüknek. A szakma perifériáján működtek, nagy nyereséget remélve, amikor olykor kinyomozták egy-egy sok millió dolláros hagyaték örökösét, aki nem tudott róla, hogy mekkora vagyon várományosa. Az örökösvadász célja, hogy meggyőzze az örököst, írja alá a megállapodást, miszerint a nyomozót százalék illeti az örökségből annak fejében, hogy felkutatja a vagyon eredetét. De a Brookhouse Iroda büszke volt arra, hogy soha nem lépte át a tisztesség határát. – Úgy tűnik, én nyertem meg a fogadást – jelentette ki Hannah. – Miért gondolod? – kérdezte Ella. – A Gyászoló Özvegy pont úgy támadt Lucyra, ahogy én megjósoltam. – Igen, de nem ütötte le – vetette ellen Hannah. – De nem is bort löttyintett az arcába – érvelt Ella. – Hanem sört a szomszédos asztalról. – Ez csak technikai kérdés – mondta Hannah. Ella győzedelmesen mosolygott. – Mint azt mi, a genealógiai részlegről, mindnyájan jól tudjuk, a pusztán 30

technikai részletekben rejlik gyakran a lényeg. – Tenyérrel felfelé kinyújtotta a kezét. – Lógsz nekem egy ötössel. – Bocs, lányok – mondta Lucy –, míg ti itt elvitatkozgattok a fogadásról, én hazamegyek, és befejezem a csomagolást. A pincér jelent meg egy tiszta törülközővel. – Az igazgató üzeni, hogy a ház állja a számlát – mondta. – Köszönjük. – Lucy elvette a törülközőt, és igyekezett felszárogatni a sörfoltokat a kosztümkabátjáról. – Azt hiszem, a tisztítószámlát elszámoltatom költségként. – Nagyon helyes – mondta Ella. Hannah bólintott. – Még szép. A pincér közelebb hajolt, és lehalkította a hangját. – Megkérdezhetem, mivel sikerült ennyire magára haragítania a hölgyet? – Attól tartok, ez bizalmas adat – felelte Lucy. A pincér sokat sejtően bólintott. – Azt hitte, hogy lenyúlta a pasiját, mi? Lucy megütközve abbahagyta a kosztümkabátja ujjának a tisztogatását. – Ez nevetséges. Ugyan miért esne egymásnak két intelligens nő egy férfi miatt? – Ez annyira múlt századi – mondta Hannah. – Ami pár perccel ezelőtt történt, az ennél sokkal komolyabb ügy volt – magyarázta Ella. – Értem. – A pincér ábrázata felderült. – Tehát pénzről volt szó. – Rengeteg pénzről – mondta Lucy. Carl nevetett. – Megengedhetek egy kissé vad felvetést? Maguk hárman nem éppen azok a romantikus típusok, igaz? – A munkánk hajlamos kissé cinikussá tenni minket – mondta Lucy. – Egy idő után az ember rájön, hogy mindenkinek van fontossági sorrendje. A legtöbb ember 31

listájának az élén, mit ad isten, rendszerint két lehetséges prioritás van. – Éspedig? – Carl várakozón nézett rá. – Melyek azok? – A pénz és a bosszú – mondta Lucy. – Elképesztő, hogy ez a kettő milyen gyakran jár párban. – Hű. – Carl megilletődött ennyi éleslátástól. – Ez nem könnyű, tényleg nem könnyű. – Nem – mondta Lucy. – Ez az emberi természet. – Kicsusszant a bokszból. – Most pedig, ha megbocsátotok, hazamegyek. – Hogy egy újabb elveszett örököst találjon? – szólt utána Carl. – Ami azt illeti, igen – felelte Lucy. A vállára akasztotta a ridiküljét. – Magamat.

32

4 Mason Fletcher a pultra támaszkodott, egy csillogó csavarkulcsot tartva a kezében. Némi hűvös rosszallással vegyes érdeklődéssel szemlélte Lucyt. A lány bosszantónak és kissé ijesztőnek találta ezt a kombinációt. Ám az igazi probléma az volt, hogy Mason még jobban nézett ki, mint tizenhárom évvel ezelőtt, amikor a fiú olyan erőteljesen jelent meg az ő lázas tinédzserálmaiban. Mason első reakciója, amikor ő belépett a Fletcher Szerszámbolt ajtaján, nyers volt és egyszerűen lélegzetelállító. Téged kerestelek. A farkas méretű kutya, amely előbaktatott a pult mögül, hogy szemrevételezze, a Masonéhez figyelemre méltóan hasonló tekintettel méregette. Az állat nem csak méretében tűnt farkasnak – az is volt. Egy korosodó farkaskutya, állapította meg magában. A pofáján már őszült a szőre. A szeme nem a fajtájára oly jellemző, megszokott sötétbarna volt, hanem zavarba ejtően aranyos árnyalatú mogyorószín, és meghökkentően hasonlatos Mason szeme színéhez. – Ő Joe – mondta Mason az eb felé biccentve. Lucy lenézett Joe-ra, és kinyújtotta a kezét. – Helló, Joe.

33

Joe hosszan nézett rá, állhatatos tekintettel. Láthatóan arra a következtetésre jutott, hogy a lány nem jelent fenyegetést, de nem is préda, és megszaglászta az ujjait. Az eredménnyel elégedetten leült. Lucy óvatosan megvakargatta a füle tövét. Joe dörmögött kicsit, majd megnyalta a kezét. – Tetszel neki – mondta Mason. – Többnyire nem kedveli az idegeneket. – Én is félek persze, hogy nem akarja-e átharapni a torkomat – mondta Lucy. – Legalább egy hete nem ugrott neki senki torkának. – Mason feldobta a csillogó csavarkulcsot a levegőbe, majd egy szinte követhetetlen csuklómozdulattal elkapta. – Hallottam, hogy visszajöttél a városba, hogy kitakarítsd, aztán a piacra dobd a nagynénéd házát. – Ez a tervem. – Lucy abbahagyta Joe fülének a vakargatását, és felegyenesedett. Elhatározta, hogy ugyanolyan hűvösen viselkedik, mint Mason. Nem volt könnyű. Egyre igyekezett túljutni a megrázkódtatáson, hogy szemtől szemben áll a férfival. Amikor belépett a szerszámboltba, arra számított, hogy Mason nagybátyját találja a pult mögött. A lehetőség, hogy összefut Masonnel, míg Folyófalván időzik, ugyan megfordult a fejében, de elhessegette a gondolatot mint kevéssé valószínűt. A Sarától kapott utolsó, legalább féléves hírek szerint Mason Washingtonban élt, ahol az öccsével egy nagyon drága, nagyon nem reklámozott, nagyon speciális magán biztonsági tanácsadó céget működtetett. – Meddig maradsz? – kérdezte Mason. A lány elmosolyodott. Nem tehetett róla. Látványosan az órájára pillantott. 34

– Alig három perce beszélgetünk, és máris olyan, mint egy kihallgatás. Így visszatekintve talán hibáztam, amikor soksok évvel ezelőtt azt tanácsoltam neked, hogy jogi vagy rendőri pályára kellene menned. – Te csak ötletet adtál. A döntést én hoztam meg. Ez meg mi a csudát akar jelenteni?, morfondírozott a lány. Hirtelen az a halovány benyomása támadt, ugyanaz a finom megérzés kapta el, mint amikor közel járt egy eltűnt örököshöz. Valami rossz történt Mason Fletcherrel. Nagy összegben mert volna fogadni rá, hogy ez összefüggésben van a pályaválasztásával. És, lévén Mason Fletcher, teljes felelősséget vállal a döntéséért, amely erre az útra vezette. Mason semmit sem változott, állapította meg magában a lány. Az a fajta ember volt, aki mindig teljes mértékben vállalja a felelősséget – még olyasmiért is, amiért, technikai értelemben, nem is felelős. Semleges témára váltott. – Örülök, hogy a szerszámbolt megmaradt – mondta. – Mikor vette meg a nagybátyád? – Pár hónappal azután, hogy nyugdíjba ment. – Ez az utolsó bolt ebben a tömbben, ami akkor is megvolt, amikor Sara néninél töltöttem a vakációkat. Tényleg nagyon megváltozott a város. A legtöbb régi vágású bolt a Fő utcán csicsás üzletté meg divatos falatozóvá alakult át. A Fletcher Szerszámbolt – egyik oldalról egy borszaküzlettől, a másikról egy művészeti galériától közrefogva – maga volt a megátalkodott anakronizmus. A lány meglepetésére Mason fanyarul elmosolyodott.

35

– Isten hozott Folyófalva új, a borvidék köntösébe bújt, üzletekkel teli városában. De ha keresnéd, azért a régi Folyófalva megvan még a felszín alatt. – És ez mit jelent? – Azt, hogy azért ez még mindig egy kisváros. Gyorsan terjednek a hírek. Lucy bólintott. – Ez megmagyarázza, honnan tudod, hogy itt vagyok. – Nagyon sokan tudják, hogy itt vagy, Lucy – mondta a férfi. Lucy udvarias érdeklődéssel felvonta a szemöldökét. – Ez most figyelmeztetés? – Talán. Az a tény, hogy te vagy Sara egyedüli örököse, kissé felkavarta az állóvizet. – Igen, tudom. Már több mint egy hónapja folyamatosan elhárította az ügyvédek és ingatlanosok telefonhívásait, amíg át nem gondolja, mihez kezd az örökségével. – Ezért kérdeztem, mi a terved, meddig maradsz itt – mondta Mason. – A válasz a kérdésedre az, hogy még nem tudom, meddig maradok a városban. – Elhatározta, hogy nem hagyja magát Masontől megfélemlíteni. – Pár hétig, gondolom. Össze kell pakolnom, intézkednem kell a nagynéném ingóságainak az elszállításáról, aztán rendbe kell tennem a házat, hogy meghirdethessem. – Hamar el fog kelni – mondta Mason. – Igazán szép példája a Craftsman stílusnak, és az egyetlen dolog, ami miatt Folyófalva izgalmassá vált, az az egekbe szökő ingatlanárak. Az emberek, akik hétvégi házat keresnek a borvidéken, imádják ezt a fajta építészetet. Ám az igazi érték, az a telek. 36

– Az öreg almáskert? – Elsőrangú termőföld a szőlőnek. Egy rakat pénzt ér ezen a piacon. Minden szilícium-völgyi újgazdag milliárdos saját pincészetet akar, meg hogy a neve ott virítson a címkén. Ez a legújabb státusszimbólum. – Észrevettem, hogy a legtöbb gyümölcsös meg farm eltűnt. – Igen, az évek során eltünedeztek. Meglep, hogy nem tudtál erről. Bár miután tizenhárom évvel ezelőtt elmentél, soha többé nem látogattad meg Sarát, igaz? A megjegyzés, amely szigorú rosszallásként hangzott, úgy érte Lucyt, mint egy vödör jeges víz. Fellobbant benne a harag. – Oké, ez rögtön választ ad egy kérdésre – mondta. – Melyikre? – Tudtam, hogy a város megváltozott, de amikor beléptem ide, azon tűnődtem, hogy vajon te megváltoztál-e. A válasz egyértelmű: nem. Megmaradt az a jó szokásod, hogy egyből levonod a konklúziót, a legrosszabbat feltételezve, s rögtön ki is oktatod az embert. Mason eltöprengett ezen egy pillanatig, aztán kissé előrehajtotta a fejét. – Tudod, mit? Igazad van. Lehet, hogy elhamarkodtam a konklúziót. Szóval, miért nem jöttél el meglátogatni a nagynénédet az elmúlt tizenhárom évben? – Miért vagy annyira biztos benne, hogy nem jártam itt azóta? – Deke említette, hogy sosem tértél vissza. – A nagybátyád arra célzott ezzel, hogy ez alatt az idő alatt nem törődtem a nagynénémmel? 37

– Csak annyit jegyzett meg, hogy többé nem jöttél vissza, ez minden. – Mason ismét feldobta a csavarkulcsot, majd egy laza mozdulattal elkapta. – Azt mondta, hogy az után a nyár után, amikor elrángattalak téged a Harper parki buliról, nem jártál itt. Lucy meghökkent. – A régi Harper-ranchból mostanra park lett? – Néhány éve a város a kezelésébe vette. Pázsit, piknikasztalok, focipálya, játszótér, kutyasétáltató, ilyesmik. Rá sem ismernél. – Értem. Nos, ami azt illeti, a nagybátyádnak igaza van. Most először jöttem vissza Folyófalvára az óta az este óta. – Miért? Egy derűs menj-a-fenébe pillantás volt a válasz. – Ez már tényleg nem tartozik rád, vagy igen? – Nem, persze. Csak kíváncsi vagyok. Tizenhárom évvel ezelőtt mindenki azt mondta, hogy nem szabad Mason Fletcherrel kezdeni. Semmi nem változott, azt kivéve, hogy most az a férfi volt, akiről Lucy már annak idején tudta, ilyenné fog válni. S valóban. Mintha tűzben edzették volna, mint egy ősi kard pengéjét. Minden keményebb, erősebb, hajlíthatatlanabb lett benne. Arcvonásai, a szögletes álla, mind markánsabbá vált. Az idő teltével még izmosabb lett, s az olyan ember magabiztosságát árasztotta, aki tudja, mit akar, mi az, amit tolerálni képes, és hol húzza meg a határokat. De az évek során még valamivel gyarapodott – azzal a ritka, láthatatlan aurával, belső erővel, amely annak a férfinak a sajátja, aki teljességgel ura önmagának. Azonban többnyire mindenütt a rosszabb lehetőséggel számolt. Lucynak az volt az érzése, hogy Mason fájdalmas 38

tapasztalatok révén megtanulta, amit valószínűleg minden vérbeli őrangyalnak meg kell tanulnia – hogy nem menthet meg mindenkit. Egy ilyen eltökélt és hajlíthatatlan férfi számára, mint Mason, ez nagyon kemény lecke lehetett. Bosszúsága ellenére Lucy érezte, hogy ellágyul. Nehéz volt haragudni egy olyan férfira, aki arra született, hogy mindig helyesen cselekedjen a nehéz helyzetekben. Ő ilyen, és erről nem tehet, gondolta a lány. És valószínűleg nincs az az erő a föld kerekén, amely ezen változtathatna. – Ó, az istenért – mondta. – Csak hogy tisztázzuk: az után a nyár után Sara néni nem akarta, hogy idejöjjek. Sőt igazából azt akarta, hogy a családból senki ne látogassa meg itt, Folyófalván. Tiszteletben tartottuk a kívánságát. És jóllehet nem tartozom neked magyarázattal, biztosíthatlak, hogy sokszor találkoztam vele. Évente többször is együtt voltunk, Sara, Mary és én. Miután eladták a régiségboltot, gyakran velük tartottam az utazásaikon. Megnyugtathatlak, hogy soha nem hanyagoltam el Sarát. – Mély lélegzetet vett. – Szerettem. És Maryt is szerettem, mert szerette Sarát, és Sara szerette őt. Ennyi. Most már elégedett vagy? Masonben volt annyi jóérzés, hogy bocsánatot kérjen. – Eszemben sem volt arra célozni, hogy elhanyagoltad a nagynénédet. Lucy ádáz mosolyt villantott rá. – Persze hogy arra céloztál. A férfi álla megfeszült. – Értem én, hogy a családi viszonylatok bonyolultak tudnak lenni. – Na ne viccelj! Különösen, ha kívülről nézi az ember. Mason lassan fújta ki a levegőt. – Oké, legyen neked igazad. Én kedveltem Sarát. Maryt is. Nagyon elszomorított a haláluk. 39

– Köszönöm – mondta Lucy. Tétovázott, azon tűnődve, vajon nem túl korai-e a kérdezősködés. – Gondolom, hallottad, hogy autóbalesetben haltak meg – mondta. – Igen. Ez mindig nagy megrázkódtatás. Aaron és én autóbalesetben vesztettük el a szüleinket. – Tudom. Nagyon sajnálom. – Régen történt – mondta a férfi. – Ez nem jelenti azt, hogy nem történt meg, és nem hagyott mély sebeket. Ha szerencsés az ember, a sebek begyógyulnak, de a hegek örökre megmaradnak. Ügy tűnt, mintha ez az egyszerű észrevétel kizökkentette volna a férfit. Lucynak az volt az érzése, hogy nem tudja, mit válaszoljon. – Igen – mondta végül Mason. – Ez nem jelenti azt, hogy nem maradnak hegek. Lucy szorosabban markolta a vállára vetett fekete táska szíját. – Itt voltál a városban, amikor a nagynéném és Mary… – Nem, csak pár hete érkeztem. Szabadságoltam magam a munkából. – Hirtelen támadt kíváncsisággal, élesen nézett a lányra. – Miért? – Csak úgy kérdeztem. – Lucy kis csalódottságot érzett. Ha Mason a városban lett volna, amikor a baleset történt, valószínűleg feltett volna néhány kérdést, amit fel kell tenni. Végül is zsaru volt. De nem volt Folyófalván, amikor Sara és Mary meghalt. Így ő sem tud többet nála. – Sara mesélte, hogy az öcséddel biztonsági tanácsadó cégetek van Washingtonban. Mason először meglepődött, de aztán felderült. – Sara beszámolt neked róla, hol, merre járok? 40

– Időnként hallottam, mit mesélt Sarának a nagybátyád, hogy mi van veled meg az öcséddel. – Elmosolyodott. – Sara mondta, hogy a nagybátyád nagyon büszke rátok. – Deke meg én mindig is tudtuk, hogy Aaron olyasmit fog csinálni, ami megváltoztatja a világot – mondta Mason. – Matematikából és informatikából doktorált. – Lenyűgöző. Tulajdonképpen mit csináltok Aaronnal mint tanácsadók? Mason kétségkívül a legelbűvölőbb tanácsadói mosolyát vetette rá. – Tanácsot adunk. – Na, igen, én is így gondoltam. És, csak a jegyzőkönyv kedvéért, a tanácsadóként-azért-vagyok-itt-hogy-segítsek mosolyon azért még lenne mit javítani. Mason abbahagyta a mosolygást. – Majd dolgozom rajta. – Komolyan kérdezem – mondta a lány. – Kinek adtok tanácsot? – Régi, lezárt ügyekre specializálódtunk. Az ügyfeleink főként kisvárosi rendőrkapitányságok, amelyek híján vannak szakértelemnek, technológiának és munkaerőnek, hogy régi, kihűlt bűnügyekkel foglalkozzanak. – Kint a terepen nyomoztok? – Néha. De a legfőbb kincsünk egy saját számítógépes program, amit Alice-nek neveztünk el. Aaron írta a programot, hogy segítsen azonosítani a mintákat egy régi ügyben. Ha megvan a minta, próbálunk segíteni a zsaruknak, hogy kinyomozzák az elkövetőket. – Izgalmasan hangzik. – De már nem zsaru vagyok, hanem tanácsadó – mondta hűvösen. – Nem sok akciót látok. Valószínűleg nem hazudik, gondolta a lány. De az biztos, hogy nem mondta el a teljes igazságot. 41

– És most miben segíthetek neked? – kérdezte Mason. – Felteszem, azért jöttél, hogy beszerezz pár szükséges dolgot, hogy piackész állapotba hozd a nagynénéd házát. Nocsak. Kifáradt a beszélgetés?, gondolta Lucy. Mason nyilvánvalóan másra akarja terelni a szót. – Tulajdonképpen azért ugrottam be, hogy tanácsot kérjek a nagybátyádtól a helyi mesterembereket illetően. Nem tudom, ki mást kérdezhetnék. Tudom, hogy Sara megbízott Deke-ben az ilyen dolgokban. – Kérhetek tőle pár nevet, amikor visszajön. De miféle munkákról lenne szó? – A legnagyobb falat a konyha. Eléggé lepukkant. Apa azt mondja, rendbe kéne hozni, az pár ezerrel növelné a ház értékét. – Igaza van – mondta Mason. – Apád még mindig tanít? – Igen. A szociológia tanszéket vezeti. – És édesanyád? – Pszichológiát tanít változatlanul. Mason a pultra tette a csavarkulcsot. – Mindkét szülőd újraházasodott, ugye? – Igen – hangzott a kurta felelet. – Ami a mesterembereket illeti, korlátozott a költségkeretem. – Értem. – Mason egy írótömbért nyúlt. Maga elé húzta, és fogott egy tollat. – Oké, tehát olyan embert keresel, aki felújítja a konyhát, anélkül hogy egy vagyont kérne érte. És még? – Kívülről is le kellene festeni a házat. – Ez szintén nagy munka. – Mason lejegyzett valamit, majd felnézett. – Te itt most nagy pénzekről beszélsz. Az igazat megvallva nem vagyok meggyőződve róla, hogy megéri belefeccölni. 42

– De mindenki azt mondja, hogy ezek a felújítások növelik a ház értékét. – Ez így van, de valójában a telek az, ami igazán nagy értéket képvisel. Bár ezek a régi Craftsman stílusú házak egész szép pénzért kelnek el, és mindig vannak olyanok, akik hétvégi házak keresnek. Mégis azt mondom, hogy nem érdemes túl sokat költeni a felújításra. – Van valami, amit szeretnék megcsináltatni, és szerintem sokat javítana a nappali képén. – És mi lenne az? – Szeretném helyreállíttatni a kandallót az eredeti állapotába. Az tényleg nagyon szép darab. – Emlékszem rá – mondta Mason. – Annak idején nagyon szép kőművesmunkákat csináltak. Azóta sem találni ilyen gondos iparosmestereket. – Sara néni sajnos csempével befalazta a kandallónyílást. – Ejha! Vajon miért? – Gőzöm sincs. Sosem említette, és amikor tegnap beléptem a házba, meglepetten láttam, mit művelt. Emlékszem, hogy néha panaszkodott miatta. Hogy a kandalló majdnem annyi meleget elszív, mint amennyit ad. De esténként szeretett a tűz előtt üldögélni és olvasni. – Talán már fárasztó volt neki a tűzifa behordása – mondta Mason. – Nem csodálkoznék rajta. – Nem hiszem. Mindenesetre jobb lett volna, ha nem falazza be. Az eredeti kandalló kifejezetten vonzó lehet eladási szempontból. Most épp ellenkezőleg. Ez az első, amit a házba lépve megpillant az ember, és egyszerűen ronda. Valószínűleg saját kezűleg csinálta. – Tipikus csináld-magad barmolás, mi? 43

– Igen, és ráadásul bizonytalan vagyok. Egy véső és egy kalapács segítségével én is leverhetném, de félek, hogy tönkretenném alatta az eredeti faragást. – Bízzunk benne, hogy a nagynénéd nem bántotta az eredetit. Mit szólnál, ha munka után beugranék hozzád, és vetnék rá egy pillantást? Viszek magammal szerszámokat is. Talán le tudom szedni azokat a csempéket ma este, és megspórolok neked pár dolcsit. Az ajánlat váratlanul érte a lányt, a szája is tátva maradt a csodálkozástól, aztán valami megmagyarázhatatlan okból, felgyorsult a pulzusa. Beletelt néhány másodpercbe, míg összeszedte magát. – Ez nagyon kedves tőled – mondta hirtelen támadt óvatossággal. – Szóra sem érdemes. Amúgy sincs mit csinálnom ma este. – Értem. – Fagyos mosolyt vetett rá. Jó, ha tudja az ember lánya, hol áll egy férfi fontossági sorrendjének a listáján. Mason nem vette észre a lány mosolyában a jeges élt. – Mit szólnál, ha fél hat körül beugranák? Jó az neked? Koktélidő. Ez érdekes. Lucy sikertelenül igyekezett elnyomni magában az előérzetet, ami átcikázott rajta. – Az remek lesz – felelte kedvesen. – Nekem sincs különösebb dolgom ma estére. – Jaj! Azt hiszem, nem épp a legdiplomatikusabban adtam elő az ajánlatomat. – Amennyire emlékszem, mindig nagyon keresetlen volt a stílusod – jegyezte meg a lány. – Ühüm, a volt feleségem panaszkodott is miatta eleget. Lucy érezte, hogy vörös rózsák nyílnak az arcán. – Sara említette, hogy nem sikerült a házasságod. – Így van. 44

Egy újabb seb, állapította meg magában Lucy. Nem egy hatalmas csapás, de azért határozottan megsebezte Masont. Valószínűleg magát hibáztatta a házassága kudarcáért. Jellemző rá. De legalább volt benne annyi bátorság, hogy megpróbálja. Lucy habozott, nem akart a részletekbe belemenni. – Sajnálom – mondta ismét. – Hallottam, hogy nemrég felbomlott a jegyességed. – Igen. – Hát, ez sajnálatos. A lány elmosolyodott. – Mintha kissé sokat sajnálkoznánk itt kölcsönösen. – Nézd a jó oldalát. Az én felbomlott házasságom és a te felbomlott jegyességed – legalább van bennünk valami közös. – Két tönkrement kapcsolat jó dolognak nevezhető? – Ismersz, én mindig is amolyan félig-telt-pohár típusú srác voltam. – Jé! Én nem egészen így emlékszem rád. Mindig úgy tartottam, hogy te olyan srác vagy, aki a legrosszabbra számít. Kifürkészhetetlen kifejezés csillant Mason szemében. – Én meg mindig is álmodozónak tartottalak téged. Lucy elfintorodott. – Ne emlékeztess rá. Te meg voltál győződve róla, hogy nekem szükségem van valakire, aki vigyáz rám, és biztosítja, hogy ne keveredjek bajba. Mason habozott, láthatóan csapdát sejtett. – Nem egészen. – De igen. – Jól van, na, a fenébe, tudtam, hogy visszatérünk arra az estére, amikor elrángattalak arról a buliról, ott, a ranchon. Te aztán tudod, hogyan tartsd fenn a haragot, hölgyem. 45

– Ugyan már – horkant fel a lány. – Én nem tartok haragot. – De bizony, hogy. Sosem jutott eszedbe, hogy megköszönd, amit érted tettem azon az estén, vagy igen? – Valószínűleg nem. – Sarkon fordult, és elindult az ajtó felé. – Most már megyek. Mivel a házban maradok, be kell vásárolnom pár dolgot a közértben. – Akkor viszlát fél hatkor – szólt utána Mason. Lucy megtorpant az ajtóban. – Majd’ elfelejtettem. Szükségem van pár villanykörtére. Sokra. A mennyezeti meg a falilámpák fele kiégett. – Kitűnő választékunk van villanykörtéből. Energiatakarékosat akarsz? – Amit igazán akarok, azok jól világító körték. Komolyan mondom, az az öreg ház olyan sötét, mint egy barlang. – Ez úgy hangzik, hogy legalább a csillárokba halogénizzók kellenek. – Előjött a pult mögül, és a villanykörtés polchoz ment. – Majd viszek magammal valami harapnivalót este. Koktélidőben akar menni, most meg azt mondja, hogy vacsorát is hoz, gondolta Lucy. Ez a kis javítás-szerelés egyszer csak átcsapott valami randifélébe Mason Fletcherrel. Ettől a „vadveszély” érzéstől hirtelen nagyon nyugodt lett. Alig tizenöt percet töltöttek együtt, és Mason máris átvette az irányítást. Másrészt pedig el kellett ismernie, tetszik neki az ötlet, hogy néhány órára társasága lesz estére. A múlt este – az első estéjén Sara házában – rájött, hogy nem szeret egyedül lenni a házban. Volt valami a légkörben, ami zavarta, bár meg nem tudta volna mondani, miért. Talán a túl sok emlék Saráról, vagy csak az, hogy olyan sötét volt a házban, köszönhetően a kiégett villanykörtéknek. 46

De mindegy is, semmiképpen nem hagyhatja, hogy Mason uralja teljes mértékben a helyzetet. Jót akar persze, de vissza kell fogni. Az ő érdekében, természetesen. – Hagyd csak a harapnivalót – mondta. – Már elterveztem, mi lesz vacsorára. – Tényleg? – Kissé elsötétedett Mason tekintete. – Tényleg – mosolygott Lucy. – Otthon eszem, és mivel olyan kedves vagy, hogy leszeded a csempét a kandallóról a kedvemért, annyi lazacot veszek, hogy elég legyen kettőnknek. – Ez jól hangzik – vágta rá Mason. – Köszönöm. Láthatóan örül, állapította meg a lány. Kifejezetten örül. Mintha most nyert volna a lottón. Lucy furcsán feldobottnak érezte magát. Mi a fenét művelek?, gondolta. – Oké – mondta. – Viszlát fél hatkor. Hozd a szerszámaidat. – Sosem megyek el nélkülük. Lucy tétovázott, aztán azt tette, amit kell. Elvégre Mason szívességet tesz neki. Az a minimum, hogy kedvesen viselkedik vele. – Köszönöm – mondta. Meglepetésére Mason huncut mosolyt vetett rá. – Azért, mert felajánlottam, hogy leszedem a csempét a kandallóról, vagy mert tizenhárom évvel ezelőtt elmenekítettelek arról a buliról a Harper-ranchról? Lucy kissé zavartan, de udvariasan nézett vissza rá. – Természetesen a kandalló miatt. Én nem úgy emlékszem, hogy megmentettél volna a buliról. Én inkább megalázónak éreztem, nem szabadításnak. De hagyjuk, hisz rengeteg víz lefolyt már a Nyár folyón. Réges-rég megbocsátottam neked, 47

mert már akkor is tudtam, hogy nem tehetsz róla. A magad darabos módján engem igyekeztél védelmezni. – Darabos módon? Csak nem azt akarod ily módon a tudtomra adni, hogy nehezen kommunikálok? – Nem, csak azt akarom a tudtodra adni, hogy téged nyilvánvalóan nem ráz meg, hogy irányításkényszeres vagy. De semmi baj, mert én meg a magam módján képes vagyok átvenni az irányítást. Most pedig, ha nem bánod, kérem a villanykörtéimet, és megyek. Rengeteg a tennivaló a házban. – Milyenek kellenek? Lucy elővette a listáját, és végigment rajta. Mikor befejezte, Mason összeszedte a különböző erősségű és méretű körtéket, és visszament a pulthoz. A lány követte. Mason beütötte a gépbe a vásárlást, lehúzta a lány hitelkártyáját, majd átnyújtotta neki a zacskónyi villanykörtét. – Köszönöm – mondta Lucy. – Akkor később találkozunk. Ismét elindult az ajtó felé. – Ott ne cserélj körtét, ahol létrára kell mászni – szólt utána Mason. – Addig ne, míg oda nem érek. Veszélyes dolog. Az emberek hajlamosak leesni a létráról. Majd én este kicserélem azokat a körtéket. A lány mosolygott, megrázta a fejét, de nem állt meg. Ez az ember csak nem hagyja abba. A keze már a kilincsen volt, de visszanézett. – Gondolom, tudod, hogy nem csak a házat meg a földet örököltem Sara néni után. – Igen, hallottam. Sara és Mary végrendelete szerint megörökölted Mary részvényeit is az öccse cégéből. Az egész város tudja. 48

– Gondoltam, hogy így lehet – mondta a lány. – Nehéz nem észrevenni a kíváncsi tekinteteket. – Én nem vagyok egy pénzügyi guru, de annyit mondhatok, hogy jobban jársz, ha mielőbb eladod azokat a részvényeket a Colfax családnak. – A szüleim is ezt tanácsolták. De kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű. Két ügyvédtől is, akik a Colfax család különböző tagjait képviselik, kaptam e-maileket és telefonüzeneteket a múlt hónapban. – A Colfax Rt. az egyike annak a néhány dolognak, ami nem változott az elmúlt tizenhárom évben – mondta Mason. – Még mindig ugyanolyan szigorúan kézben tartott, családi tulajdonú cég, és Deke szerint jelenleg kőkemény perpatvar zajlik éppen. Valami fúziós ajánlattal kapcsolatos. – Igen, értesültem róla az ügyvédek leveleiből. – Nem hiszem, hogy bele akarsz ebbe keveredni, Lucy. Tudod, mit mondanak a családi viszálykodásokról. – Persze – mondta Lucy. – Hogy nincs annál rosszabb.

49

5 A lány hűvös hangjából és szép vállának feszes tartásából Mason nyomban megállapította, hogy Lucynak esze ágában sincs megfogadni a pénzügyi tanácsait. A kérdés csak az, vajon miért nem? Nyilvánvaló, hogy a szülei is ugyanezt tanácsolták. Egy vagyont keresne rajta, ha eladná a részvényeit a Colfax családnak. De nem szándékozik ezt tenni – legalábbis most nem. Mason megvárta, míg becsukódik az ajtó a lány mögött, majd odament az utcára néző nagy kirakathoz. Joe utána baktatott, és leült a hátsó lábára. Együtt figyelték, amint Lucy felteszi a napszemüvegét, és fürge léptekkel egy kicsi, ezüstszürke autóhoz megy, amely a járda mellett parkolt. Mason mély lélegzetet vett, és lassan kiengedte. Valami a bensejében, ami az elmúlt hónapokban mintha kómában lett volna, egyszerre magához tért abban a pillanatban, amikor Lucy kinyitotta a bolt ajtaját. – Na, mi a véleményed? – szólt Joe-hoz. – Felnőtt. Igazán jól néz ki, ugye? Joe néhányszor ide-oda csapott a farkával, és minden figyelmét két varjú kötötte le, amint elugráltak a járművek elől. 50

Lucy még annál is jobban néz ki, gondolta Mason. Pontosan úgy néz ki, mint akire – bár mostanáig nem is tudta – szüksége van. Az volt a furcsa, hogy még csak észre sem vette, hogy a Gilbert Porter-ügy óta olyan volt, mint egy alvajáró, mindaddig, míg Lucy fel nem tűnt a színen. Emlékeztette magát, hogy van egy kifejezés az ilyesfajta hirtelen megrázkódtatásra. Úgy hívják, szexuális vágy, és ez éppolyan természeti erő, mint a villámcsapás vagy a futótűz – és éppolyan veszélyes is. Akárhogy is, nem tudott visszaemlékezni, mikor támadt fel benne utoljára ilyen erős érzés. Csupán annyit tudott, hogy két lehetőség van, amikor az ember szembekerül a természet erőivel. Vagy elmenekül, és fedezékbe bújik, vagy egyenest szembemegy a viharral, akár a poklot is kockáztatva. Márpedig ő nem volt az a menekülős fajta. Odakinn az utcán a varjak megunták az autók között ugrálós játékot, és felröppentek, újfajta szórakozás után nézve. Joe ásított, felállt, és visszaporoszkált kedvenc kuckójába a pult mögött. Mason le nem vette a szemét Lucyról. Nem is akarta levenni a szemét róla. Tegnap, amikor meghallotta, hogy a lány visszajött a városba, azon kapta magát, hogy hirtelen kíváncsi lett, mivé vált. De nem volt felkészülve arra a sokkoló izgalomra, ami a lány megpillantásakor elfogta. Meglepte a lányból áradó hűvös magabiztosság és a kifinomult ízlés. Az ember azt feltételezte volna, hogy a nagynénje nyomdokaiba lép, és felnőttként is virággyermek marad, aki bioételeket eszik, rendszeresen meditál és jógázik. Ehelyett minden azt sugallta Lucyról, hogy amióta elhagyta Folyófalvát, kapott néhány kemény leckét. Már nem 51

volt az az édes, magányos, mindenkiben megbízó tinilány, akit könnyedén rászed egy olyan, még kiforratlan pszichopata, mint Brinker. Ez a felnőtt Lucy már karmokat növesztett. Karmai vannak, és láthatóan van elég pénze finom ruhákra és diszkrét, ám drágának tűnő kiegészítőkre. A szürke pulóver, a fekete nadrág és a lapos sarkú bőrcipő sem két fillérbe kerülhetett, akárcsak a nagy bőrtáska és az apró aranygomb a fülében. Divatosan félhosszúra vágott, sötétbarna frizura keretezte kifejező arcát és beszédes zöld szemét. Mason figyelte, ahogy kinyitja a kis kocsi ajtaját, és becsusszan a volán mögé. Elegáns mozdulataiból könnyedség és elegancia áradt. Lehet, hogy jógával tartja formában magát? Észrevette, hogy nem csak ő nézi Lucyt. A szemközti Napfelkelte Kávézó előtti asztaloknál ücsörgő vendégek közül is néhánynak felkeltette a figyelmét. Kettőt fel is ismert, még a régi időkből – Nolan Kellyt, a Kelly Ingatlanügynökség tulajdonosát, és Jillian Bensont, aki ma már Mrs. Jillian Colfax. Jillian nem sokat változott az óta a nyár óta, amikor Tristan Brinker a bűvkörébe vonta a helyi ifjúságot. Pontosan annak tűnt, aki valójában volt: egykori vezérszurkoló pomponlány, aki rájött, hogy ha pénzért megy férjhez az ember, annak nagy ára van. A Colfax-klánba bekerülve megtapasztalta, hogy az élet jóval nehezebb, mint gondolta. De ő legalább még mindig együtt van Quinn Colfaxszal, emlékeztette magát. Nem az ő házasságuk ment tönkre, hanem az enyém, gondolta. 52

Jillian integetett, hogy magára vonja Lucy figyelmét, szélesen mosolygott, és odakiáltott neki. A csukott ajtó miatt Mason nem hallotta, mit, de valami ilyesmi lehetett: „Lucy! Lucy Sheridan! Én vagyok az, Jillian! Hallottam, hogy visszajöttél a városba. Gyere, igyál meg velünk egy latté-t!” Lucy nem adta jelét, hogy látta vagy hallotta Jilliant, bár a kávézó közel volt, az utca túloldalán. Becsapta a kocsiajtót, és elhajtott. – Szép volt, Lucy – mondta ki hangosan Mason. – Tényleg sok mindent tanultál. Átcikázott rajta a közelgő este miatti jóleső várakozás. Figyelte a fürge kis autót, amint befordult a sarkon, majd eltűnt a szeme elől. Egy ideig még a kirakatnál ácsorgott, az este kilátásait latolgatva. Aztán eszébe jutott a befalazott kandalló, és gondolatban összeállította a listát, milyen szerszámokra lesz szüksége. Nolan Kelly megitta a latté-ját, és felállt. Átvágott az úttesten, és benyitott a Fletcher Szerszámboltba. – Hahó, Mason! – villantott rá egy könnyed, meleg mosolyt. – Hogy s mint? Nolanről már tizenhárom évvel ezelőtt lerítt, hogy az útja a kereskedelem felé fog vezetni. Vörös hajú, kék szemű, barátságos és energiával teli fiú volt már akkor is, komoly, becsületes légkört árasztott, és emiatt a szülők megbíztak benne, amikor a gyerekeik üdítőt vásároltak tőle. Azóta csak egyetlen dolog változott – Nolan most ingatlanokat adott el. Joe felállt, és kibaktatott a pult mögül, hogy szemügyre vegye Nolant. Nyilvánvalóan nem nyűgözte le a látvány, mert unottan visszament a kuckójába. – Megvagyok, kösz – mondta Mason. – Miben segíthetek? 53

– Csak nem Lucy Sheridan ment ki innen az előbb? Hallottam, hogy itt van a városban. – És? – Felismertem. Pedig igencsak megváltozott. Ki gondolta volna, hogy ilyen szépen kinövi magát? Itt volt azon a nyáron, amikor Brinker eltűnt, emlékszel? Mason nem szólt semmit. Már régen rájött arra, hogy a jól bevált zsarutrükk, vagyis ha az ember nem szól, nem válaszol, az remekül beválik a való életben. Érdekes volt megfigyelni, milyen buzgón próbálják kitölteni az emberek az így beállt szüneteket, különösen az olyanok, mint Kelly, akinek alkatilag lételeme volt a beszéd. – Megörökölte a nagynénje házát, ugye, tudod – folytatta Nolan. – Szeretnék beszélni vele az eladás mikéntjéről. Egy rakás e-mailt küldtem neki, többször hívtam telefonon, de nem válaszolt. Lucy nem válaszolt Kelly e-mailjeire, és pár perccel ezelőtt úgy tett, mintha nem vette volna észre, jóllehet Kelly ott ült az utca túloldalán. Nem kell Sherlock Holmesnak lenni, hogy az ember rájöjjön, Lucy nem akar Kellyvel beszélni. Legalábbis most még nem. Mason visszament a pulthoz. – Szerintem még mindig gyászol. – Persze, persze, ez érthető. A házra ráfér némi javítás, de amúgy igen helyre kis ingatlan, az öreg almáskert meg aranyat ér. Nagyon jó áron el tudnám adni. – Nolan az ajtó felé fordult. – Kimegyek hozzá, hátha el tudom csípni. – Ne fáradj vele. Említette, hogy elmegy bevásárolni. – Akkor majd később beugrom hozzá, úgy estefelé – mondta Nolan. – Azt mondta, ma estére programja van. 54

– Hogyhogy programja van? – Nolan elfintorodott. – Hisz csak tegnap érkezett a városba. – Valami személyes ügy lehet. Nem hiszem, hogy örülne, ha egy ingatlanügynök kopogtatna az ajtaján ma este. Én a helyedben várnék holnapig, hogy beszélhessek vele. Nolan tiszta kék szemében töprengő kifejezés jelent meg. – És mit keresett itt? – Ez egy szerszámbolt – mondta Mason. – Villanykörtéket vett. Miért, mit gondoltál? Nolan álla megfeszült, de aztán nyilván rájött, hogy ennél több információt nem kaphat. – Akkor viszlát – mondta. Nem csapta be maga után az ajtót, de a mód, ahogy becsukta, világossá tette, hogy a legszívesebben becsapta volna. Mason figyelte, amint átvág az úttesten, hogy csatlakozzon Jillian Colfaxhoz. Nolan leült az asztalhoz, és kurtán mondott valamit Jilliannek. A nő nem tűnt túl boldognak. Ez érdekes, gondolta Mason.

55

6 Mi van ebben a szép, régi házban, amitől kényelmetlenül érzi magát benne? Nem a mindent beborító homály, gondolta Lucy. Hamarosan eltűnik, amint a Fletcher Szerszámboltban vásárolt villanykörték a helyükre kerülnek. Letette az élelmiszerekkel megpakolt szatyrot, a hatos karton sört és a zacskónyi villanykörtét az ősöreg, összekaristolt faasztalra, amely a konyha közepén terpeszkedett. Aztán csak állt, és körülnézett, ugyan mi zavarhatja annyira. Úgy emlékezett a házra, mint egy meleg, hívogató otthonra, ám most ridegnek érezte. Az igaz, hogy már jócskán a délután vége felé járt, de a ház sötétebbnek tűnt, mint ahogy az emlékeiben élt. A faburkolatú falak, a megfakult függönyök, a hajópadló, a rusztikus bútorok mindig meghittséget árasztottak. Most azonban a kétszintes házat árnyak borították. Nem volt benne biztos, hogy az újonnan vásárolt villanykörték valóban javítanak majd a hangulaton. Valószínűleg az volt a probléma, hogy amíg Sara élt, a ház visszatükrözte az ő nyitott, derűs, sugárzó személyiségét. Most, hogy elment, az öreg ház nem volt több, mint egy öreg ház. Hiányolja a tulajdonosát, gondolta Lucy. 56

– Nekem is hiányzik – mondta a néma háznak. Ciripelni kezdett a telefonja. Kivette a készüléket a szatyorból, és megnézte a kijelzőt. A rendkívül drága online társkereső szolgálat, amelynél regisztrált, újabb találatot jelzett. Csak annyit kell tennie, hogy bejelentkezik, hogy többet is megtudjon. Mr. Majdnem Tökéletes ott vár valahol a cybertérben. Kitörölte az üzenetet, a telefont meg visszaejtette a szatyorba. Betette a régi típusú hűtőszekrénybe a zsenge kínai kelt, a friss lazacot, a fehérbort és pár egyéb dolgot, köztük egy jókora darab ínycsiklandó sajtot, amit egy helyi kézműves sajtkészítőtől vásárolt. Tizenhárom évvel ezelőtt a sajtválaszték Folyófalván arra korlátozódott, amit a Fő utcai szupermarketben lehetett kapni. Ezen a délutánon két szaküzletbe is benézett, ahol roskadoztak a polcok a káprázatosan elrendezett, egzotikus nevű sajtok alatt, amelyek legtöbbjét ezen a vidéken készítették. A pultra tette a ropogós francia kenyeret, aztán szemügyre vette a hatos karton sört. A barna üvegeken míves címke virított, de ez sem leplezhette el a tényt, hogy a bennük lévő ital sör. Mégis mi a fenét gondolt? Hiszen ő nem is iszik sört! Nem tudta, hogy Mason szereti-e a sört, de valami azt súgta neki, hogy inkább sörivó, nem pedig borivó. A macsó férfiak szeretik a sört, nemdebár? Vagy esetleg még a whiskyt. Nem volt benne biztos, mert nem sok macsó férfit ismert. Azok a harminc-egynéhány éves srácok, akiket ismert, még növőfélben levő fiúk voltak. Talán a sör helyett inkább egy üveg whiskyt kellett volna vennie. 57

– Hülye vagy, Lucy. Valószínűleg nem túl jó ötlet belegabalyodni bármibe is Mason Fletcherrel. De hát esze ágában sincs bármibe is belegabalyodni vele. Igen nagylelkű gesztus tőle, hogy felajánlotta, megnézi, mit lehet tenni a befalazott kandallóval. Az a legkevesebb, hogy megkínálja egy pohár itallal meg némi étellel. Ettől ez még nem egy randi. Az igazi randi az egy kávé vagy egy ital volt a lehetséges jelöltekkel, akiket a randivonal az utóbbi három hónapban kidobott neki. – Szép dolog a racionalizálás – mondta. – Ez úgy hangzik, mint egy valódi elkötelezettségfóbia. Dr. Preston igazán büszke lenne. Hat hét kognitív terápia rengeteg mindent megtanít egy nőnek önmagáról. Sietve nekiállt kicsomagolni a villanykörtéket.

58

7 – Mi a fene? Csak nem randizol? – kérdezte Deke. – Sokszor

próbáltalak rávenni, hogy szerezz magadnak egy nőt – bármilyen nőt –, mióta két héttel ezelőtt megjelentél a küszöbömön. Mindig azt mondtad erre, hogy nincs hozzá hangulatod. Arra gondoltam, hogy biztos depressziós vagy, vagy ilyesmi. – Vagy ilyesmi – dünnyögte Mason, és megállás nélkül tovább pakolta a vezetéktekercseket egy polcra. – Most meg hirtelen bejelented, hogy randid van? – Nyugi, Deke. Ne spilázd túl a dolgot. Valahogy csak megbirkózol vele. Deke horkantott. – Ne légy ebben annyira biztos. Úgy ért, mint derült égből villámcsapás, mondhatom. Nem kétséges, hogy az apokalipszis nem okozott volna ekkora megrázkódtatást Deke Fletchernek, gondolta Mason. De ha valaki képes volt megbirkózni a nehéz helyzetekkel, az a nagybátyja volt. És ilyen helyzetekből fene sok jutott neki élete során. Deke Fletcher három feleség után végleg felhagyott a házasodással. A váláskor mindhárom feleség áthidalhatatlan különbözőségekre hivatkozott. Mason gyanította, hogy ez a 59

kifejezés csak a valódi okok udvarias megfogalmazása volt – egyik asszony sem bírta sokáig elviselni a katonafeleségek lemondásokkal teli életét, amikor is a férjük mindig előnyben részesítette a szolgálatot a családdal szemben. Mason és Aaron nem túl gyakran találkoztak Deke-kel gyerekkorukban. Homályosan tisztában voltak vele, hogy a nagybátyjuk sokat van külföldön, és távoli helyeken háborúzik. Élénk képzeletükben szuperhősként élt, és rendkívül büszkék voltak rá. Bár amit tudtak róla, azt leginkább a szüleik között zajló beszélgetésekből szűrték le. Az édesanyjuk arra panaszkodott, hogy Deke túl sokat iszik és szoknyabolond, és nincs mit csodálkozni, ha tönkremegy a házassága. Az apjuk szerint Deke poszt-traumás stressztől szenvedett. Olykor-olykor Deke meglepetésszerűen felbukkant hálaadáskor vagy újévkor, és Mason úgy tízéves lehetett, amikor Aaronnal együtt felejthetetlen két hetet töltött vele, míg a szüleik egy körutazáson vettek részt. Kempingeztek, és Deke megtanította őket horgászni. Ez alatt az idő alatt nem ivott sokat, esténként egy üveg sört vagy egy pohár whiskyt éjféltájt – szóval Mason nem mondta volna, hogy Deke-nek alkoholproblémái lennének. Nőt sem vitt magával, úgyhogy nehéz lett volna megállapítani, tényleg szoknyabolond-e vagy sem. Az autóbalesetet egy ittas sofőr okozta, és ez mindent megváltoztatott. Mason tizenhárom éves volt, Aaron tizenegy. Rebecca Fletcher a helyszínen meghalt. Jack Fletcher még annyi ideig életben maradt, hogy kórházba szállíthassák, és elbúcsúzhasson a fiaitól, valamint megadja Masonnek az útravalót. Vigyázz Aaronra. Soha ne hagyjátok el egymást, bármi történik is. 60

A gyámügy gondozásba vette Masont és Aaront, amíg kinyomozták a legközelebbi hozzátartozókat. Mindenki talált valami kifogást. Rebecca szülei azzal hárították el, hogy nyugdíjasotthonban élnek, ahová nem vihetik a gyerekeket. Jack szülei évekkel azelőtt elváltak, s mindketten új házasságot kötöttek. Egyik fél sem akarta újrakezdeni két kamasz fiúval. Egy nagynéni Rebecca ágáról arra hivatkozott, hogy sosem jött ki a nővérével, meg különben is egyedülálló anya, aki a két saját gyerekét neveli. Egy nagybácsi kerek perec nemet mondott, mivel nemrég újranősült, és az új feleség hallani sem akar róla, hogy más gyerekére gondot viseljen. És ez így ment. Mindenki roppant együtt érző volt; mindenki kifejezésre juttatta, hogy kapcsolatban akar maradni Masonnel és Aaronnal – és mindenki számtalan logikus érvet felsorakoztatott arra, miért nem vállalhatja a két fiú felnevelésének a felelősségét. Úgyhogy maradt Deke. Senki, a legkevésbé Mason és Aaron számított rá, hogy előlép, és a vállára veszi a két fiú terhét. Annál is kevésbé, mivel neki aztán tényleg jó kifogása volt. Nőtlen volt, és gyakran teljesített szolgálatot háborús övezetben. Valójában senki nem gondolta róla, hogy megfelelő szülőalapanyag – épp ellenkezőleg. Az volt az általános vélemény, hogy rossz hatással lenne érzékeny és befolyásolható kamasz gyerekekre. Ezen a ponton Mason kristálytisztán megértette, hogy mik a kilátásaik – beszippantja őket az állami gondozás intézménye. Ha ez megtörténik, nagy valószínűséggel elszakítják őket egymástól. És akkor nem válthatja be az ígéretét és a küldetését, hogy vigyázzon Aaronra. 61

Terveket szövögetett, hogy hogyan szökhetnének meg Aaronnal, amikor egyenest egy háborús térségből megérkezett Deke Fletcher. Mason és Aaron a nagyon csinos, nagyon kedves szociális ügyintéző irodájában ült, aki éppen az állami gondozás mikéntjét magyarázta nekik, amikor egy csillogó szürke SUV gördült be a parkolóba. Mason tudta, hogy sem ő, sem Aaron soha nem fogja elfelejteni Deke látványát, amint bemasírozott az életükbe. Abban is biztos volt, hogy a nagyon csinos, nagyon kedves szociális ügyintéző sem fogja soha elfelejteni. Deke aznap nem egyenruhát viselt, de elég volt egyetlen pillantást vetni rá, és az ember tudta, hogy ez az alak ízigvérig katona. Látszott a szálfaegyenes tartásán, a simára borotvált arcán, a sörtére nyírt haján, a gondosan vasalt ingén, a fényesre suvickolt cipőjén, a tükröző napszemüvegén és az ugye-nem-akarsz-összeakaszkodni-velem kisugárzásán. Amikor belépett az irodába, Mason és Aaron áhítattal vegyes izgalommal rámeredt. Mason abban a pillanatban tudta, Deke bácsi azért jött, hogy megmentse őket. A maga részéről Deke vetett egy pillantást az unokaöccseire, bólintott, nyilvánvalóan elégedett volt a látvánnyal. – Gyerünk, fiúk, hazamegyünk – mondta. A nagyon csinos, nagyon kedves szociális ügyintéző fürkészőn nézett rá, feltett neki néhány kérdést, majd elmosolyodott. Ő is elégedett volt a látvánnyal. Az irodában nem mindenki volt ugyanezen a véleményen, beleértve a nagyon csinos szociális ügyintéző főnökét is. Sietős megbeszélést tartottak zárt ajtók mögött, de az ügyintéző került ki győztesen. Villámgyorsan elintézte a formaságokat – ő is egyfajta harcos, gondolta Mason. Aztán Deke hazavitte a fiúkat. 62

Az otthon néhány évig különböző katonai bázisokat jelentett. Deke már nem vett részt bevetéseken, de a hadseregben maradt. Persze számtalanszor áthelyezték, de ez nem okozott problémát egyiküknek sem. Ott voltak egymásnak. Végül Folyófalván kötöttek ki. Deke még utoljára azon a nyáron volt bevetésen, amikor Mason betöltötte tizenkilencedik életévét. Mindnyájan tudták, miért. A családnak szüksége volt az extrapénzre. A három válás elvitte azt a keveset, amit Deke-nek sikerült megtakarítania, Aaront pedig várta az egyetem. A Deke-kel való közös élet alkalmat adott Masonnek, hogy kiderüljön az igazság. Deke valóban felhajtott esténként pár sört vagy egy pohár whiskyt, és a nőket is szerette. De mind az alkohol, mind a nők iránt tisztelettel viseltetett. Ugyanerre tanította Masont és Aaront is. Mason arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Deke se nem alkoholista, se nem szoknyapecér. De abban is biztos volt, hogy van valami titka. Deke a kicsinél erősebben háborúfüggő volt. Ám feladta ezt a függőségét, hogy egy másik küldetésnek éljen – hogy felnevelje az unokaöccseit. Az utolsó alkalommal azért vállalta el a bevetést, hogy Aaron tanulmányait segíthesse, de amikor hazatért, végleg szögre akasztotta a pajzsot. Megvette a régi szerszámboltot, és berendezkedett egy új életre. Mason úgy látta, hogy Deke most elégedett. Vagy a harci tűz lobbant el benne, vagy csak egyszerűen megváltozott. – Kivel találkozol ma este? – kérdezte Deke. – Nyugodtan elmondhatod nekem, hisz holnap reggelre már amúgy is tudni fogja az egész város. 63

– Nem titok – mondta Mason. – Sara Sheridan házába ugrom be. Deke láthatóan most tényleg meglepődött. – Csak nem a kis Lucyval randizol? – Már nem kicsi. – Felszedett pár kilót, mi? – kuncogott Deke. – Ami azt illeti, az nem árt a nőknek. Mason megfordult, és rámeredt. – Úgy értettem, már nem az az édes kis tizenhat éves. De amúgy még mindig kicsi. Ilyen fajta. Egyébként pedig felnőtt nő. Deke vigyorgott. – Egen, hallom. Ezt gyorsan elintézted. Csak tegnap érkezett a városba. Hogy a fenébe sikerült ilyen ripsz-ropsz rávenned a randira? – Mielőtt meghirdeti a házat, szeretne néhány javítást végeztetni. Legelébb a nappaliban levő kandallót helyreállítani. Mesélte, hogy a nagynénje befalazta, mert rosszul működött. Felajánlottam Lucynak, hogy megnézem, hátha rendbe tudom hozni. Megspórolok neki pár dollárt. Apropó, szüksége lenne egy megbízható ingatlanügynök nevére. – Álljunk csak meg! Te randinak nevezed, amikor leszedsz pár csempét? – Körülbelül fél hatra megyek hozzá. Szívességet teszek neki, ő meg viszonzásul főz valami vacsorát. Te minek neveznéd ezt? Deke eltűnődött ezen pár percig, aztán arcán megjelent a rá jellemző kis mosoly. – Igen, ez már nevezhető randinak. – Számomra is meglepetés. Mivel itt vagy, rád hagyom, hogy bezárj. – Mason elővette a zsebéből a kulcsait. – Haza kell ugranom, hogy rendbe szedjem magam. 64

– Ne használd el az összes meleg vizet. Tudod, hogy nekem is randim lesz ma este. Beckyvel elmegyünk egy kicsit biliárdozni, aztán meg táncolni Hankhez. Mason a fejét csóválta. – Te biliárdozol, én meg csempét verek le. Igazi vad srácok vagyunk, nemdebár? – A vad szó jelentése a kor előrehaladtával változik. – Majd igyekszem észben tartani.

65

8 Lucy ivott egy korty fehérbort. – Mire gondolsz? – kérdezte. – Igazad volt – mondta Mason. – Akárki csinálta is ezt a munkát, nem volt éppen ezermester. – Ez a leírás pont illik Sara nénire. Sok mindenhez értett, de a javítás-szerelés nem tartozott közéjük. A méretes kandalló előtt álltak, és az elejét fedő csempelapokat méregették. Nem sokkal korábban Mason kicserélte az utolsó kiégett villanykörtét is a csillárokban, amelyeket a lány nem ért el. Miután Lucy megvizsgálta az előszobaszekrényben tárolt ingatag kis létrát, megállapította, hogy a férfinak igaza volt a létrák veszélyeit illetően. A fény most eláradt a földszinten, ám Lucynak úgy tűnt, hogy a ház még mindig pont olyan lehangolóan homályos, mint volt, és a nappalinál sötétebb szoba nincs is azzal a hideg, befalazott kandallóval. Ez bizonyára megváltozik, amikor majd végre begyújthat. Mason ivott a sörből, majd lehajolt, és egy vésővel feszegetni kezdte a csempéket. A lapokat rögzítő habarcsból finom por szállt fel.

66

Felegyenesedett, és a sörét a mellette levő asztalra tette. – A habarcsot nem szakszerűen keverték. Úgy fest a dolog, hogy puszta kézzel kell leszednem a lapokat. – Azon gondolkodom, miért nem hívott kőművest Sara néni – mondta Lucy. Mason a fejét csóválta, és olyan arckifejezéssel tanulmányozta az egyenetlen csempét, ahogy az orvos vizsgálja a halálra ítélt pácienst. – Az építkezéseken gyakran látni ilyen típusú gagyi munkát. Az emberek azt hiszik, hogy ezzel a csináld magad módszerrel megtakarítanak pár dolcsit. Az eredmény aztán az, hogy jóval többe kerül helyrehozni az összegányolt munkát, mint ha rögtön mesterembert hívtak volna. Lucy elmosolyodott. – Még szerencse, hogy van itthon vacsorának való. Mit gondolsz, meddig tart, míg levered a csempét? – Nem túl sokáig… Néhány óra alatt végzek vele. Nem akarom elsietni, mert nem szeretném tönkretenni a kandalló eredeti keretét. – Néhány óra. – Lucy az órájára nézett. – Miért nem eszünk előbb, aztán nyugodtan ügyködhetsz. – Jó ötlet. Milyen jókedvű ez a Mason, gondolta a lány. Nem, nemcsak jókedvű, hanem inkább mintha tele lenne várakozással. Látszik a szemén. De hisz csak egy vacsora. Akkor miért érzi magát kissé izgatottnak? – Mit szólsz egy kis serpenyőben sült lazachoz? – kérdezte. – Jól hangzik – felelte a férfi. – Sőt pompásan. – Gyere velem. 67

Átmentek a tágas térségen, ami a nappalit és az előszobát elválasztotta, és beléptek a régi stílusú konyhába. Mason szorosan a lány nyomában maradt. – Segíthetek valamiben? – kérdezte. – Megterítheted az asztalt. A tányérok az üvegajtós szekrényben vannak. Az ezüstnemű pedig a frizsider melletti fiókban. Mason munkához látott, szemmel láthatóan rendkívül elégedett volt magával. – Nolan Kelly bejött hozzám az üzletbe nem sokkal azután, hogy elmentél – mondta. – Tényleg? – Lucy kinyitotta a hűtőszekrényt, és kivette a lazacot, amit korábban már olívaolaj, citromlé és szójaszósz keverékébe tett pácolódni. – Láttam, hogy ott ül a kávézó teraszán a túloldalon. – Gondoltam, hogy észrevetted – mondta Mason. – Jillian Colfaxszal volt. – Igen, őt is láttam. Mason letört egy jókora darabot a kenyérből, és bekapta. – Nyilván. Mesélte a nagynénéd, hogy Jillian hozzáment Quinn Colfaxhoz? – Említette. Nem lepett meg. – Valóban nem meglepő – hagyta helyben Mason. – Jillian mindig rajta tartotta a szemét a zsákmányon. És a nagy zsákmány Folyófalván Warner Colfax fia volt. – Mióta házasok? – Deke-től tudom, hogy egy vagy két évvel azután esküdtek meg, hogy elvégezték a főiskolát. – Furcsa, hogy nincs gyerekük.

68

Mason precízen origamit hajtogatott a papírszalvétából. – Nem hiszem, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogyan azt Jillian remélte. Lucy a tűzhely melletti asztalra tette a megmosott zsenge kínai kelbimbóval teli szűrőt. – Ez mit jelent? – Deke szerint mindenki azt hitte, hogy amikor Warner Colfax a fejébe vette, hogy felfuttatja a pincészetét itt, a völgyben, a fiára ruházza a Colfax Rt. vezetését. – És nem ez történt? – Nem. A pletyka szerint az öregfiú kívülről hozott ügyvezető igazgatót. – Ez fájdalmas lehetett. – Nyilván. – Mason úgy igazította a kést és a kanalat, hogy tökéletesen párhuzamos legyen az összehajtogatott szalvéta alsó szélével. – Quinn-nek be kellett érnie a borászat marketingrészlegével. – Jilliant ez bizonyára megrémítette. Talán ez magyarázza, miért nem lett gyerekük. – Lehetséges. – Mason gondosan a megfelelő szögben tette le a villát. – Azt, ugye, tudod, hogy Colfax kivásárolta az üzlettársa részét a Colfax és Brinkerből? – Igen. Sara néni említette. Azt mondta, Brinkert annyira letaglózta a fia halála, hogy teljesen elveszítette az érdeklődését a Colfax és Brinker iránt. Eladta a részét Colfaxnak, és pár hónap múlva szívrohamot kapott és meghalt. – Az első dolog, amit Warner Colfax a partnere kivásárlása után csinált, hogy Colfax Rt.-re változtatta a cég nevét, ami sokatmondó. A lány elmosolyodott. – A világ tudomására akarta hozni, hogy a cég az övé, és csakis az övé. 69

– Ez természetes. Amikor Deke megvette a szerszámboltot, neki is első dolga volt, hogy megváltoztatta a nevét. Aaron meg én a Fletcher Tanácsadó Iroda nevet adtuk a cégünknek. – Ezt értem. Az viszont meglep, hogy Warner Colfax mellőzte a fiát, amikor ügyvezetőt választott. – Úgy sejtem, Quinn nem az a menedzseralkat. – Gondolod, hogy Jillian el akarja hagyni? – Fogalmam sincs. – Mason elhelyezte a poharat. – De az a gyanúm, hogy ha el akarja hagyni, megvárja, amíg a fúzió így vagy úgy lezajlik. Túl sok pénzről van szó. Deke azt mondja, a vállalat úgy van felépítve, hogy a feleségeknek, például Jilliannek, van egy nem ellenőrző részesedése, de ha válásra kerül sor, a feleség elveszíti ezeket a részvényeket. Deke szerint így járt Warner Colfax első felesége, Quinn anyja. Warner lecserélte egy feleannyi idős nőre. Az előző Mrs. Colfax valószínűleg szép tartásdíjat kapott, de elveszítette a részesedését a vállalatból. – Mason jelentőségteljesen elhallgatott. – Az alapelv az, hogy minden részvény a Colfax család kezében maradjon – tette hozzá. Lucy kinézett a konyhaablakon, figyelte, amint az alkonyi fény megfakul az almáskert fölött. – De ez a szabály most megtörik, mert én örököltem Mary Colfax részvényeit. – Igen. Mason hallgatott. Lucy megpördült, és látta, hogy a férfi átható pillantással méregeti. – Mi van? – kérdezte a lány. – Az jár a fejemben, amit ma délután már mondtam neked, Lucy. Nem akarhatsz belekeveredni a Colfax család belviszályába. – Köszönöm szépen a tanácsot – mondta szertartásosan a lány. 70

– De nem áll szándékodban megfogadni. Megmondanád, miért? – Még nem. Még gondolkodom rajta. – Akkor most beszéljünk másról. Mit fogsz mondani Nolan Kellynek? Le akar csapni a házra, és úgysem fog békén hagyni. – Tudom. – Ma délután ki akart jönni hozzád. Lucy visszafordult a serpenyőhöz. – Tényleg? – Mondtam neki, hogy vásárolni mentél. Erre azt mondta, hogy majd este beugrik. Mire én, hogy estére más programod van. Lucy épp egy üveg olívaolajat emelt fel, de megmerevedett a mozdulat közben. – Ezt mondtad? – Aha. Gondoltam, megelőzöm, hogy csak úgy rád törjön. A lány lassan Mason felé fordult, egyik keze a régi gránitpult szélét markolta. – Már megbocsáss… – Te is tudod, mire akar rávenni. Hogy nála hirdesd meg a házat. – Szóval vetted a bátorságot és tudattad vele, hogy egész délután és este is elfoglalt leszek? – Igen. Miért ne? Hisz te magad mondtad, hogy egyelőre még nem akarsz vele tárgyalni az ingatlanról. – Te fogtad magad és közölted vele, hogy elérhetetlen vagyok. Mason szemöldöke ráncba szaladt, arca várakozó kifejezést öltött. – Dühösnek látszol. – Bosszús vagyok és ingerült. Még szerencséd, hogy nem dühös. Te még nem láttál, amikor dühös vagyok, és talán jobb is így. De tisztázzunk valamit. Nem vagy a személyi titkárom. Nagylány vagyok már. Magam intézem a 71

dolgaimat. Nincs szükségem senkire, hogy beossza az időmet és a teendőimet, amíg itt vagyok a városban. Ezennel tisztáztunk mindent, ugye? Mason igyekezett egyszerre letörtnek és zavartnak látszani. – Csak szívességet akartam tenni neked. A lány rászögezte az ujját. – Amikor majd szívességet kérek tőled, azt időben közlöm veled. Elég világosan fejeztem ki magam? – Nix szívesség. – Védekezőn felemelte a karját. – Nix probléma. Óriási. Most sikerült belegázolnia a férfi érzelmeibe. Vagy mégsem. Ezt sosem lehet tudni Mason Fletcher esetében. Elmosolyodott. – Örülök, hogy értjük egymást – mondta. – Akkor most fejezd be a terítést, légy szíves. – Igenis, asszonyom. Mason ügyesen, a tőle megszokott hatékonysággal befejezte a terítést. Eközben a lány agyában emlékek suhantak át arról az estéről, amikor Mason hazafuvarozta Brinker utolsó házibulijáról. Eszébe jutott, milyen fegyelmezett volt azon az estén – és nem csak abban, ahogy az öreg kistehert vezette. Az is eszébe jutott, mit mondott a nagynénje Masonről: Egy nap ez a fiatalember vagy megtanul fejet hajtani, vagy összetörik. Ami azt illeti, idáig nem úgy tűnt, hogy Mason különösebben hajlékonnyá vált volna, és biztosan nem volt összetört. De látta a férfi tekintete mélyén az árnyakat – nem depresszió volt, vagy lemondás, legalábbis a lány nem annak vélte. Ez több volt, mint egyfajta rezignációval vegyes életuntság – mintha az elmúlt néhány évet azzal töltötte 72

volna, hogy olyasmit keresett, amit akart, amire szüksége volt, és most kezdi elfogadni, hogy talán sosem találja meg. – Mi hozott vissza téged Folyófalvára? – kérdezte. – Valami, ami a munkáddal kapcsolatos, vagy valamilyen személyes ok? Mason ránézett az asztal fölött. – Azt mondtad, nincs szükséged személyi titkárra, hogy megszervezze az életedet. Rendben. Nekem meg nincs szükségem tanácsadóra. Lucynak kigyúlt az arca. – Igazad van. Bocsánat. – Ráöntötte a kelbimbót a serpenyőben piruló lazacra. – Számos kérdés motoszkál bennem a Brinker utolsó bulijának estéjével kapcsolatban. Feltehetem őket? – Persze – felelte Mason. – Sosem vettem be azt a mesét, hogy te csak azért rángattál el a buliról, mert úgy gondoltad, nem tudok vigyázni magamra egy csapat keményen bulizó tizenéves között. – Ez nem mese volt – mondta Mason. – Te tényleg azt gondoltad, hogy majd betonrészegre iszom magam? Lehet, hogy csak tizenhat éves voltam, de nem ittam, és nem drogoztam. – A nagynénéd soha nem mondta el az igazságot, ugye? Lucy rámeredt. – Vélhetően nem, minthogy az ő verziója tökéletesen egybevágott a tiéddel, hogy még túl fiatal voltam, meg túl naiv, bla, bla, bla. Mason felkapta a sörösüvegét, és nekitámaszkodott a hűtőszekrénynek. – Oké, szóval, minthogy már nagylány vagy, íme, az igazság. A buli estéjén a fülembe jutott egy pletyka, miszerint Brinker téged jelölt ki célpontnak aznap éjszakára. – Micsoda? – Úgy érezte, mintha főbe kólintották volna. – Ezt nem értem. 73

– Mit nem értesz abból, hogy célpont? Brinkernek az volt a szándéka, hogy bedrogozik téged, megerőszakol, azt filmre veszi, a videót meg felteszi a netre. – Jóságos ég! – Lucy a pultnak dőlt, és két kézzel markolta a szélét. A villámcsapás enyhe kifejezés volt arra, amit érzett. – Te tudtál róla? – Én csak a pletyka nyomába eredtem, mert úgy gondoltam, nem lenne okos dolog esélyt adni rá, hogy beigazolódjon. Úgyhogy igen, amikor nem értem el a nagynénédet, magam indultam a keresésedre. – A városban minden gyerek tudta, hogy azon az éjszakán én vagyok Brinker kiszemelt célpontja? – kérdezte egyre emelkedő hangon. – Nem hiszem. Brinker megőrizte a titkait. Ám egyvalakinek elmondta. – Kinek? – Jilliannek. – Jilliannek – ismételte meg Lucy, a megrázkódtatástól dermedten. – Nem is hittem akkoriban, hogy tudja egyáltalán, ki vagyok. Ő volt a helyi végzősök között a szépségkirálynő meg a vezérszurkoló pomponlány. Én meg csak egy kívülálló kiscsaj voltam, aki a nagynénjénél tölti a nyári szünidőt. – Tudta, ki vagy, hidd el. Lucy elfintorodott, és átgondolta a dolgot. – Mert ő Brinkerre hajtott, és Brinker engem szemelt ki célpontnak. – Valami ilyesmi. Amit Brinker akart, azt megkapta. – De miért akart volna engem? Nem is voltam az esete. Neki Jillian jött be. – Ez Brinker számára csak egy iszonyatos játék volt. Az a srác szociopata volt. Ha élne, valószínűleg sorozaterőszakoló vagy talán sorozatgyilkos lenne. Ki tudja? Te mindazt 74

képviselted, ami ő nem lehetett – egy édes, helyes kölyök. Ezért akart eltaposni téged. Lucy mély lélegzetet vett. – Ez… ez valami ösztön nálad. – Aki hivatásszerűen hajkurássza a rosszfiúkat, megtanul pár dolgot az emberi természetről. – Igen, feltételezem, hogy így van. A lányt hirtelen megcsapta a kelbimbós lazac illata. Felkapott egy lábasfogót, megperdült, és lehúzta a tűzről a serpenyőt. Egy pillanatig csak állt ott, és az ételt bámulta. – Igazad volt – mondta aztán. – Tényleg rengeteg hálával tartozom neked, hogy megmentettél azon az estén. – Dehogy. – De igen. – Találkozott a tekintetük. – Ha Brinkernek sikerül az ördögi terve, komoly trauma ért volna. Az életem egészen biztosan más irányba fordul, és nagy valószínűséggel nem jó irány lett volna… Úgyhogy köszönöm.

75

9 Lucy az egyik lábát maga alá húzva a szófán ült, és figyelte, amint Mason lebontja a csempefalat, amely elzárta a méretes kandalló nyílását. Felderengett benne, hogy szereti nézni a férfit, függetlenül attól, mit csinál éppen – autót vezet, feldobja és elkapja a csavarkulcsot, megteríti az asztalt, leveri a csempét. Egyszerűen csak szerette nézni. Furcsa elgondolni, hogy semmi sem változott azóta, amikor tizenhárom évvel ezelőtt, a buli estéjén kitette az autóból a ház előtt. Nem mintha az eltelt időben gondolt volna rá, vagy hiányzott volna neki. Az élete kerek volt és kielégítő, leszámítva a szerelmi életét. Szerette a munkáját – érdekes volt és kihívásokkal teli. Jó barátok vették körül. A lényeg, hogy sosem volt magányos, amióta elhagyta Folyófalvát, és nem epekedett Mason Fletcher után. Ha egyáltalán eszébe jutott a férfi, inkább jó érzés és rokonszenv társult hozzá tizenhat éves csitri emlékei szerint, aki kissé belezúgott egy idősebb, elérhetetlen srácba, s akiről most már tudta, hogy megmentette egy elvetemült szociopatától. Végül is tizenéves korának becses emléke volt Mason Fletcher, de az biztos, hogy nem volt halálosan szerelmes belé. Mostanra felnőtt. Most már nem egy szégyenlős 76

tizenhat éves kiscsaj szemével látta a férfit. Hanem egyenlőként. A köztük lévő pár évnek már nem volt jelentősége. És most még vonzóbbnak találta, mint annak idején. – Meddig maradsz Folyófalván? – kérdezte. Mason egy kisméretű kalapáccsal ütögette a vésőt. Újabb csempe vált le. Elkapta, és az egyre növekvő stósz tetejére tette. – Attól függ – felelte. Lucy annyiban hagyta. Mason csak akkor beszélt, ha akart, ami akár soha is lehetett. – Hát, sosem tudtalak volna elképzelni egy szerszámbolt pultja mögött – mondta. – Miért nem? Szeretek szerszámokkal foglalkozni. Valóságosak. Kalapácsok, fűrészek, fúrók, csavarhúzók – hasznos dolgok. Ha belegondolsz, az általunk ismert civilizáció az ilyesmiktől függ. – Sosem gondoltam a kalapácsra vagy a csavarhúzóra ilyen nézőpontból, de értem, mit mondasz. Ami engem illet, a vízvezetéket mindig is a civilizáció alapjának tartottam. Ez az oka, miért nem találtam varázslatosnak a kempingezést. – Jó szerszámok nélkül nem lehet összerakni egy vécét vagy egy zuhanyozót. – Találó meglátás. – Mi történt a vőlegényeddel? A kérdés váratlanul érte, nem volt felkészülve rá. – Az eljegyzés felbomlott, amikor ágyban találtam a munkatársnőjével – felelte a lány. Későn kapott észbe, hogy bárcsak tartotta volna a száját.

77

– Majd’ egy évig jegyben jártatok? – Mason szigorú pillantást vetett rá. – Ez figyelmeztethetett volna, hogy valami nagyon nem működik. A fenébe, most meg védekezésre kényszerül. – Ezt miért mondod? – kérdezte némi éllel a hangjában. – A jegyesség bőven eltarthat egy évig, vagy még tovább is. Legalább megbizonyosodhat az ember, hogy valóban egymáshoz illenek-e. Masont ez mintha nem győzte volna meg. – Amondó vagyok, hogy ha egy év kell hozzá, hogy kiderüljön, működik-e a kapcsolat, akkor ott valami hiányzik. – Igen, szóval az én esetemben kiderült, hogy valami hiányzott a kapcsolatból. A férfi újabb csempét szedett le. – Mi? – Én, azt hiszem. Mason felvonta a szemöldökét. – Ez mit jelent? – A terapeutám szerint elköteleződési problémáim vannak. Ez azzal függhet össze, hogy elvált szülők gyereke vagyok – az ingázás a két hadban álló szülő között. Ehhez hozzájön még, hogy nem szerettem az anyám második férjét, sem az apám új feleségét, és ők sem szerettek engem, szóval komplikált helyzet volt. Mason elmosolyodott. – Szar ügy. A lány is mosolygott. – Szar ügy. – És volt valami módszered? – Igen. Végül arra jutottam, hogy tudományos alapon találom meg a megfelelő társat. Regisztráltam egy nagyon jó hírű, nagyon drága netes társkereső oldalra. Az elmúlt pár hónapban harminc randim volt. Mind szuper találat volt, legalábbis a számítógépes algoritmus alapján. – De? 78

Lucy lassan fújta ki a levegőt. – De még mindig megvannak azok a francos elköteleződési problémáim. És mi a helyzet veled? Történt valami előrelépés párkapcsolati fronton a válásod óta? – Hát, valószínűleg kommunikációs nehézségeim vannak. – Újabb csempe került a stósz tetejére. – De ma este egy rendkívül érdekes nővel vacsoráztam, akinek elköteleződési problémái vannak, szóval határozottan jók a kilátások. Lucy felnevetett. – Igazad van. Te tényleg egy félig-telipohár típusú srác vagy. – Hiányzik az exvőlegényed? Lucy elkomolyodott, és az igazságnak megfelelően válaszolt: – Nem. És az a feneség, hogy megkönnyebbültem, amikor vége lett. Hiányzik az exnejed? – Nem. Én is megkönnyebbültem, amikor egy nap hazamentem, és felfedeztem, hogy elköltözött. Ez azt jelentette, hogy nekem már nem kellett új szállás után néznem. És szerencse, hogy mindez azelőtt történt, hogy a Fletcher Tanácsadó Iroda kezdett némi pénzt is termelni. Lefejtette az utolsó csempét is, és szemügyre vette a fakeretet. Aztán egy másik szerszámért nyúlt. Néhány perc alatt eltávolította a keretet is, teljesen feltárva a sötét nyílást. – Mintha lenne benne valami – mondta. Lucy letette a lábát, és előredőlt, próbált belátni a sötétségbe. Mintha egy nagyméretű, ormótlan valaminek a körvonalait látta volna. – Sara néni ugyan mi a csudáért… – Elharapta a mondatot. – Van egy elemlámpád? – kérdezte Mason. – Ha nincs, hozok egyet a kocsimból. – Sara a konyhában tartott egyet. Mindjárt behozom. 79

– Azt hiszem, egy tiszta törülközőre is szükségem lesz. Lucy felpattant, és kiment a konyhába. Amikor visszatért, Mason fogta a törülközőt, és azzal nyúlt be a kandallóba, hogy kivegye a piszkavasat. – Mit találtál? – kérdezte a lány. – Még nem tudom biztosan, de van egy olyan érzésem, hogy nem jó dolgot. Félretette a piszkavasat, és elvette a lánytól a zseblámpát. A fénysugarat a nyílásra irányította. Lucy közelebb hajolt, és benézett a kandallóba. – Úgy néz ki, mint egy régi újság – mondta. – Nejlonzacskóba csomagolva. – Nézd csak meg közelebbről. Jeges borzongás futott át a lányon. – Az ott egy szemeteszsák? Nehogy azt mondd, hogy Sara befalazott ide egy rakás szemetet! Elég bizarr lenne. – A szemeteszsákon nincs cipzár – mondta Mason. – Ez egy hullazsák. – Jóságos ég! – Lucy ösztönösen hátrébb lépett. – Ez hihetetlen! Mason a törülközővel ismét benyúlt a kandallóba. Kivette a nejlonzacskóba rejtett újságot. Lucy a felzetre pillantott. – Egy San Franciscó-i lap – mondta. Megnézte a dátumot, és gyors számolást végzett. – Ó, a francba! Ez egy augusztusi szám tizenhárom évvel ezelőttről. Azon a nyáron Brinker itt volt a városban. Valaki bekarikázta a főcímet: A Strigulás Rém ismét lecsap. Mason megfordította a zacskót, hogy lássa az újság hátoldalát. – Itt egy jogosítvány.

80

Lucy egy fiatal, mellbevágóan jóképű férfi fényképét bámulta. Szőke volt és kék szemű, karizmatikus mosolya sötét izgalmakat sejtetett. – Tristan Brinker – mondta.

81

10 – Sara megölte azért, amit velem tervezett tenni, igaz? –

kérdezte Lucy. – Egy csomó megválaszolatlan kérdés van még, de igen, azt hiszem, nagy valószínűséggel ez történhetett – felelte Mason. A szeme sarkából figyelte Lucyt, miközben kivett két üveg ásványvizet a hűtőszekrényből. A lánynak persze valami erősebb italra lett volna szüksége, de visszautasította az újabb pohár bort. Mason nem tudta volna megmondani, hogyan viseli Lucy a felfedezés kiváltotta sokkot. Látszólag meglepően nyugodt volt – vagy talán inkább a józan kifejezés a helyénvaló. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak kimerült. Nagyon hosszú volt az éjszaka, és még nem ért véget. Az öreg ház konyhájában voltak. Lucy az asztal mellett kuporgott egy széken. Éjfél is elmúlt már. Whitaker seriff és az őt kísérő két rendőr már elment, miután rengeteg képet készítettek, és bezacskóztak néhány mintát a kandallóban levő törmelékből. Az ijesztően petyhüdt hullazsákot berakták egy mentőautóba, és elszáguldottak vele.

82

Sárga helyszínelő szalag zárta le a nappaliba vezető széles ajtónyílást. Whitaker Lucy lelkére kötötte, hogy ne gyújtson tüzet a kandallóban. A lány meglehetősen éles hangon közölte vele, hogy nem áll szándékában ilyesmit tenni. Ilyen esetben először ki kell tisztítani, majd ellenőrizni a kéményt. – Jóságos ég! – Lucy elképedten csóválta a fejét. – Az én drága kicsi nagynéném, aki mindennap jógázott, meditált, szigorúan tartotta az organikus vegetáriánus diétát, megölte Észak-Kalifornia egyik leggazdagabb emberének az örökösét, és a holttestet befalazta a kandallóba. Ez hihetetlen! – Azért még hátravan a holttest azonosítása – emlékeztette Mason. – Tizenhárom éves bomlási folyamatról van szó. – Ki más lehetne? A dátum az újságon, Brinker eltűnésének az időpontja, a jogosítvány… minden passzol. – Ezzel valóban nehéz vitatkozni – mondta Mason. Whitaker seriff búcsúzóul épp azokat a szavakat mondta, amelyeket Mason várt. Reggel mindketten jöjjenek be az őrsre. Szükség van a tanúvallomásukra. Mason leült az asztalhoz. Kinyitotta az ásványvizes palackot, és Lucy elé tolta. Lucy úgy tanulmányozta a palackot, mintha még sosem látott volna ilyet. Aztán felemelte, és ivott pár kortyot. – Úgy tűnik, véletlenül lezártuk az egyetlen ismert lezáratlan bűnügyet Folyófalván – mondta. – Az ember soha nem tudhatja, mit talál, amikor nekiáll helyreállítani egy csináld-magad fusimunkát. A lány pislogott, a szemöldöke ráncba szaladt. – Ez egy nagyon otromba megjegyzés volt. – Valóban. – Akkor miért is kellene nevetnem rajta? – Bocs, csak egy ideges reakció volt. 83

– Ó. – Hallgatott egy sort. – Sara néni nevetne rajta. – Ha bárki más lenne, nem Brinker, nem tettem volna otromba megjegyzést – mondta a férfi. – De Brinker az, és az igazat szólva, megkönnyebbülés a tudat, hogy az elmúlt időszak alatt itt volt befalazva a kandallóban. Ez a disznó egy valódi szörnyeteg volt. Feltételezem, hogy a nagynénéd azt akarta üzenni nekünk azzal, hogy az újságot a holttest mellé tette, hogy valószínűleg Brinker volt a Strigulás Rém. Azért jó tudni, hogy az elmúlt tizenhárom évben nem garázdálkodott a világban, s már nem bánthatott rendes embereket. – Így van. – Lucy mintegy köszöntésül felemelte kissé a vizesüveget. – Sara nénire. – Sara nénire – emelte fel Mason is a palackját. – Gondold csak el, ha abban az állapotában adom el a házat, ahogy megörököltem, micsoda sokkot kapott volna az új tulajdonos, amikor leveri a kandallónyílást fedő csempét – tűnődött Lucy. – Mert előbb-utóbb valaki kibontotta volna. – Igen. Lucy megborzongott. – Nem csoda, hogy nem tudtam aludni a múlt éjszaka. Mason hátradőlt a széken. – Azt akarod ezzel mondani, hogy szerinted Brinker szelleme kísértett? – Nem, dehogy, de tegnap este nagyon furcsán éreztem itt magam. Megcsapott valami jeges fuvallat, akkor érez ilyet az ember, amikor temetőben vagy csatatéren jár. – Az ember csak akkor érzi a jeges fuvallatot, amikor tudja, hogy temetőben vagy csatatéren át visz az útja. Lucy gyors pillantást vetett rá, majd elfintorodott. – Mindegy, mi miatt nem tudtam aludni. Az igazi kérdés az, vajon hogyan volt képes Sara néni ebben a házban aludni, 84

amikor tudta, hogy ott a holttest a kandallóban, amit ráadásul ő rejtett oda? Mason megvonta a vállát. – Talán a meditáció meg a jóga miatt. Ezek valamiféle zen-képességet adtak neki, ami kitörölte a tudatából, hogy egy hulla van a kandallójában. – Eltűnődött. – Vagy az is lehet, hogy rendben valónak találta, mert jogosnak érezte Brinker megölését, mint ahogy, ha már itt tartunk, az én olvasatomban az is volt. – Mit gondolsz, elmondta Marynek? – Kétlem, hogy ezt valaha is megtudjuk. De egy ilyen helyzetben, amivel a nagynénéd szembesült, az a legokosabb, ha az ember követi a Hármasszabályt. Feltételezem, hogy Sara maga is rájött erre. Lucy a homlokát ráncolta. – És mi az a Hármasszabály? – Lődd le, tüntesd el, és hallgass róla. Lucy a vizespalackot görgette a két tenyere között. – Igen. Értem, mire gondolsz. – Tétovázott. – De kétlem, hogy Sara néni lelőtte volna Brinkert. Ellenezte a fegyvertartást, nem is volt fegyvere. Valami más módszerhez folyamodhatott. – Szerintem az orvos szakértő arra a megállapításra fog jutni, hogy egy vagy több a koponyájára mért ütés végzett Brinkerrel. – A piszkavassal? – Uhüm. – Mason ivott egy kis vizet. – Némi anyagnak kellett a végére tapadnia. – Anyagnak? – Például hajnak. Lucy sóhajtott. – Hát, most, hogy ma este megtaláltuk a hullát a kandallóban, megvan a magyarázat, miért utazgatott Sara és Mary egyre többet az után a nyár után. Azt is megmagyarázza, miért nem akarta, hogy eljöjjek hozzá 85

látogatóba Folyófalvára. Az ő gondolkodása szerint rossz karma lett volna, ha meghív a házába, ahol egy halott srácot rejteget. – Ismét csak bocsánatot kérek, amiért feltételeztem, hogy az elmúlt tizenhárom évben elhanyagoltad a nagynénédet. Lucy bágyadt mosolyt vetett rá. – Bocsánatkérés elfogadva. Bár abban igazad van, hogy egy csomó kérdés merül fel. Az első az, vajon miért itt, a házban rejtette el a holttestet? – Van jobb ötleted, hogyan biztosíthatta volna másképp, hogy ne találják meg, és ne vessék alá vizsgálatnak? Hidd el nekem, nem könnyű elrejteni egy hullát. Idővel napvilágra kerül. Partra veti a víz. Kimossa egy nagy eső. Kiássa a markoló, amikor beépítenek egy addig üres telket. – Értem, hová akarsz kilyukadni – mondta Lucy, és megborzongott. – Nem csoda, ha nem akart nagyobb javításokat vagy felújítást végeztetni a házon. – Ha felfogad egy építési vállalkozót, vagy egy ezermestert, vagy egy festőt, az túl kockázatos lett volna – mondta Mason. – Egy magára valamit is adó mesterembernek elég lett volna egy pillantás a kandallóra, és máris sorjáztak volna a kérdések. Felajánlotta volna Sarának, hogy ajánl egy jó burkolót. Sara visszautasította volna. A kőműves vagy a festő csodálkozott volna, miért nem akarja helyreállíttatni a kandallót. Lucy ezen elgondolkodott egy ideig. – Meggyanúsítottak téged valaha, hogy részed volt Brinker eltűnésében? – Az első számú elmélet erről akkor az volt, hogy Brinker egy rosszul végződött drogügylet áldozatául esett, de Brinker apja hallani sem akart erről. Ha emlékszel, akkoriban Hobbs volt a rendőrfőnök, és az idősb Brinker keményen 86

megszorongatta. Egy rakás ember látta, amint otthagytad a bulit és eljöttél velem aznap este, és legalább egy ember, Quinn Colfax tudta, hogy Brinkerrel összetűzésbe keveredtem. Úgyhogy igen, Hobbs kikérdezett. – És mi történt? – Hála a nagynénédnek, elmondhattam Hobbsnak a színtiszta igazságot – ugyanis fogalmam sem volt, mi történt Brinkerrel. Hobbsnak nem volt bizonyítéka az ellenkezőjére. Elmondtam neki, mit tervezett veled Brinker aznap estére. De nem tudtam bizonyítani, és Hobbs tudta, hogy Brinker apja nem akarja majd hallani azokat a híreket, szóval kétlem, hogy Hobbs egyáltalán elmondta neki. – Hobbs beszélt Jilliannel? – Biztosan. Beszélt vele, Quinn Colfaxszal, Nolan Kellyvel és még egy csomó emberrel, akik köztudottan Brinkerrel szoktak lógni. De mindenki tagadta, hogy tudott volna bármit is a tervéről, hogy bedrogoz, aztán megerőszakol téged. – Jilliant is beleértve? Mason megitta a vizet, és letette a palackot az asztalra. – Jilliant is beleértve. Lucy ajka zord mosolyra húzódott. – Jillian hazudott. – Igen. A lány áthatóan tanulmányozta Masont. – Azt mondtad, hogy összetűztetek Brinkerrel. Mi történt? – Miután hazafuvaroztalak téged aznap este, visszamentem a ranchra, és vártam, hogy véget érjen a buli. Nem kellett sokáig várnom, mert valaki betelefonált a rendőrségre, és panaszt tett. Beszédem volt Brinkerrel – megmondtam neki, hogy ne merészeljen még egyszer a közeledbe menni. Nekem rontott, de helyettem az autója lökhárítóját találta el. Lucy szemöldöke felszaladt. – Értem. 87

– Quinn Colfax tanúja volt az esetnek. – Tudhattam volna. – Lucy a fejét csóválta. – Az őrangyalom nem hagyhatta annyiban. Azonkívül, hogy hagytad, hogy Brinker a saját autóját megrongálja, esetleg meg is fenyegetted? – Kilátásba helyeztem ezt-azt. A tudtára adtam, hogy ha történik veled valami, velem kell elszámolnia. – Nyilván hitt neked – mondta Lucy. Hallgatott egy sort, míg megemésztette az információt. Elsötétedett a tekintete. – Azt gondoltad, hogyha megfenyegeted, akkor először utánad megy. Elönti az agyát a düh, mert az útjába merészeltél állni. – El akartam téríteni. – Szándékosan célpontot csináltál magadból. Mi a csudát gondoltál, hogy mi fog történni? Mason nem válaszolt. Figyelte, amint a megértés újabb sokként éri a lányt. Érezte, hogy bensejében nő a feszültség. Fogalma sem volt, hogyan fog reagálni a lány. – Jesszusom – suttogta Lucy. – Meg akartad ölni, ha utánad megy. Mason hagyta, hogy a kijelentés ott izzon közöttük. Nem tudott volna mit mondani erre. Lucy mély lélegzetet vett, majd lassan kieresztette. – Ezt meg kell emésztenem. Mason csöndben ült, az ítéletre várva. Tizenhárom évvel ezelőtt szándékában állt átlépni egy határt. Lucynak tudnia kell, hogy nem sokat változott az eltelt időben. Sok mindent hajlandó megtenni Lucyért, de bizonyos dolgokat nem tehet meg. Nem áltathatja, hogy teljesen más ember lett, mint az a tizenkilenc éves srác, aki azon a nyáron volt. Ha ugyanolyanok lennének a körülmények, ő ismét kész lenne átlépni a határt. 88

– Nem tudom, mit mondhatnék azonkívül, hogy köszönöm – szólalt meg a lány. – És nagyon, nagyon örülök, hogy nem kellett megtenned. Mason rájött, hogy nem ezt a reakciót várta. Bár most sem tudta, mit is várt valójában. – Nem akarom, hogy megköszönd – kezdte. – Csak tizenkilenc éves voltál. Iszonyú terhet kellett volna cipelned. Sara néni megértette ezt. Ő is tudta, hogy Brinker egy szörnyeteg, és fenyegetést jelent mind rám, mind rád. Úgy vélte, hogy ő a felnőtt, neki kell megoldania a problémát. Tudta, hogy hiába menne el a rendőrségre, Hobbs a füle botját sem mozdítaná. Elintézte Brinkert, hogy ne neked kelljen megtenned. Mason kinézett a konyhából a nappali bejáratán keresztben feszülő helyszínelő szalagra. – Úgy hangzik, mintha biztos lennél benne, mi járhatott akkor Sara fejében. – Biztos vagyok benne most, hogy már tudom a titkát, és ismerem a tényeket. Mondják, hogy nagyon hasonlítok rá, tudod? – Tényleg? – Ó, nem az excentrikus, virággyermek, megvilágosodás dolgokban. De valahol mélyen jobban értettem Sarát, mint bárki más a családban. És ő is értett engem. Úgyhogy igen, utólag már el tudom képzelni a gondolkodását meg a logikáját. Mason bólintott. – Értem. Csönd ereszkedett közéjük. – És keresték? – kérdezte hirtelen Lucy. – Brinkert? Ó, persze, időről időre az évek során. Miután Aaron megcsinálta a programot, én betápláltam mindent, amit 89

Brinkerről tudtam. Alice azt dobta ki, hogy nagy valószínűséggel azon a nyáron ölték meg, amikor eltűnt. – Hát, úgy tűnik, a következtetés helytálló. – Alice azt is kiadta, hogy nyolcvan százalék a valószínűsége, hogy olyan valaki ölte meg, aki ismerte, és a motiváció személyes volt. Nem valami félresikerült drogügylet áldozata lett. – Ésszerű következtetés. Brinker túl okos volt ahhoz, hogy ilyesmibe keveredjen. – Igen. Lucy olyan tekintettel méregette, amit csak egyfajta professzionális érdeklődésként lehet leírni. – Alice felkínálta a lehetséges gyanúsítottak listáját? – kérdezte. – Betápláltam mindenkinek a nevét, akire emlékeztem, hogy azon a nyáron kapcsolatba hozható volt Brinkerrel. A program egyetlen komoly gyanúsítottat dobott ki. Lucy összerezzent. – Téged? – Engem. – Hű. Még szerencse, hogy a Fletcher Tanácsadó Irodát nem kérte fel a helyi rendőrség konzultációra a Brinkerügyben valamikor az elmúlt tizenhárom év során. Mason mosolygott. – Igen, az kínos lett volna. – És Sara néni? Felmerült a neve bárhogy is a programban? – Nem. De Alice felkínált két másik, kevéssé valószínű gyanúsítottat. – Kit? – Quinn Colfaxot, például. – Indíték? 90

– Féltékenység. Quinn és Brinker mindketten várományosai voltak az apáik által alapított pénzbirodalomnak, de mindenki számára világos volt – beleértve Quinnt magát is, ebben biztos vagyok –, hogy végül Brinker ül be a vezér székébe. Ha ez megtörtént volna, Quinnt előbb vagy utóbb teljesen kiszorították volna a cégből. – Úgy gondolod? – Abszolúte – mondta Mason. – Brinker nem akart volna cégtársat. Megtalálta volna a módját, hogy kipaterolja Quinnt. – Hát, ez nem történt meg, igaz? Ki volt a másik gyanúsított? – Nolan Kelly. Lucy elfintorodott. – Ezt nehéz elképzelni. – Nem annyira, ha tudod, hogy abban az időben Nolan volt a helyi beszerző, aki ellátta fűvel meg egyéb cuccal az egész bagázst. – Oké, ezt nem tudtam. De miért ölte volna meg Brinkert? – Mert ahol drog van, ott fegyver is van, és néha az emberek ebbe belehalnak. – Mason ivott egy kis vizet. – Mindig is keringtek pletykák arról, hogy Brinker kapcsolatba hozható a droggal. – Úgy véled, Nolan volt Brinker beszállítója? – A füvet illetően valószínűleg ő. Az egyéb cuccnál nem biztos. Nehéz elképzelni Nolant nagymenő dílernek olyan kapcsolatokkal, akiktől azokat a drága és egzotikus kábszereket beszerezte volna, amelyek Brinker bulijain igenis elérhetők voltak. Kelly mindig is kispályásnak tűnt nekem. Nem hiszem, hogy kockáztatott volna egy gyilkossági vádat. 91

Ha meg ő volt Brinker dílere, miért nyiffantotta volna ki a legjobb kliensét? – Jó kérdés. – Mellesleg Deke szerint Nolan tényleg kipucolta a tevékenységi körét. Biztos benne, hogy manapság Kelly kizárólag ingatlanokkal kereskedik. – Ezt jó tudni. – Lucy vágott egy grimaszt. – Azért lehet, hogy majd egy másik ingatlanügynököt keresek meg. – Átnézett a nappali felé, a rendőrségi szalagra. – Most már bizonyosan elmondhatjuk, hogy minden korábbi elmélet Brinker eltűnéséről téves volt. Reggelre az egész város tudni fogja, hogy Sara néni ölte meg. Képzelem, mit fognak szólni az emberek. – Azt nem tudom, de egyvalamit mondhatok: Sara nagyon körültekintően tervezte meg, és rövid idő alatt. – Ezt miből gondolod? – A hullazsákból. Lucy nagyot nyelt. – Értem, mire gondolsz. Hol szerez be az ember egy hullazsákot, ha nem az egészségügyben vagy a végrehajtásban dolgozik? – Hol máshol, mint a neten? Valószínűleg felárat fizetett a sürgős szállításért. Lucy összerezzent. Csak ült ott, előtte az üveg víz, és a kezébe temette az arcát. – Egy biztos. Nem bírok itt aludni ma éjjel. Vagy holnap éjjel, sőt soha többé. Már úgyis rossz volt tegnap, pedig nem is tudtam a holttestről a kandallóban. De most, hogy tudom, hogy ez a hely az elmúlt tizenhárom év kriptája volt, nincs az az erő, ami itt marasztalhatna. Megyek, és kiveszek valahol egy szobát. Mason az órájára nézett. – Éjfél múlt. 92

– És? A motelek éjjel-nappal nyitva vannak, vagy nem? Megvan még az a régi fogadó a téren? – Az Aranykalász Fogadó. Meglátszik rajta az idő múlása, de tiszta és kényelmes. Lucy felkászálódott. – Felmegyek, és bepakolok. Átvágott a konyhán, és kiment az előszobába. Ott megtorpant, és borús tekintettel Masonre nézett. – Ez azért igencsak mellbevágó, ha az ember belegondol, nem? – Hogy a nagynénéd tizenhárom évig megúszott egy gyilkosságot? Igen, ez mellbevágó. – De most halott, és napvilágra került az igazság. – És akkor? A jog már semmit nem tehet vele. – Valóban nem. Lucy nem mozdult. Csak állt ott, és nézett rá azzal a beszédes szemével. Masonnek hidegség kúszott a gyomrába. – Mi jár a fejedben? De eléggé biztos volt abban, mi jár a lány fejében. – Te benne vagy a bűnüldözésben – mondta Lucy csendesen. – A zsaruk nem szeretik a véletlen egybeeséseket. – Nem, bár előfordulnak ilyenek. Az autóbaleseteknél is. Nem tetszik nekem, ahová ki akarsz lyukadni. – Ez úgy hangzik a fülemben, mintha te már kilyukadtál volna oda. Itt ez az ügy, Mason. Bennünk, származáskutatókban van némi közös más nyomozókkal – nagyon gyanakvók vagyunk. Ennek nyilván ahhoz a számtalan álörököshöz van köze, aki hirtelen előbukkan a semmiből, amikor egy gazdag ember meghal. Kérdések merülnek fel. És tudod, mit? Mi is alig valamit tudunk csak a nyomozási technikákról. 93

– Nem – mondta Mason. Igyekezett, hogy a hangja ne tűnjön túlságosan ellentmondást nem tűrőnek. – Nem fogsz nyomozni Sara és Mary halála ügyében. Már megállapították, hogy autóbaleset volt. Lucy ragyogó mosolyt vetett rá. – Ebben az esetben mit árthat, ha felteszek néhány kérdést? – mondta. – A fenébe, Lucy… – Meglátásom szerint két lehetőség van. Az első, hogy van valaki, akinek elég fontos volt, hogy megtorolja Brinker halálát. Ez a személy elhatározta, hogy bosszút áll Sarán, mert tudomása szerint ő ölte meg Brinkert. – Nem. – Mitől vagy olyan biztos benne? – Gondolj bele, Lucy. Brinker holtteste tizenhárom évig be volt falazva a kandallóba. Ma estig senki nem tudta, hogy ott van. Minden okunk megvan rá, hogy azt higgyük, Sara magával vitte a titkát a sírba. Azonkívül nincs logikus ok azt feltételezni, hogy ennyi idő után valaki fogta magát, és hirtelen úgy határozott, hogy a nagynénéd ölte meg Brinkert, és ez arra késztette az illetőt, hogy Sara megölésével vegyen elégtételt. – Igazad van – ismerte el Lucy. Mason fellélegzett. – Oké. Helyes. – Ezt kizárva nem marad más indíték, mint a Colfaxrészvények. – A francba. – Nem volt mit hozzáfűzni, mert az tagadhatatlan, hogy a pénz mindig logikus indíték. – Mindenki arra számított, hogy Mary halála után a részvények visszaszállnak Quinnre – mondta Lucy. – Mary bizonyára mindenkit meghagyott ebben a hitében. Warner 94

nővére volt, és mindig megkülönböztetett szeretettel viseltetett az unokaöccse, Quinn iránt. Akárhogy is, de megváltoztatta a végrendeletét, anélkül hogy bárkinek is említette volna, és Sarára hagyta a részvényeket. Sara pedig rám hagyta. – Ez viszont felveti a lehetőséget, hogy a baleset megrendezett volt, és Mary volt a célpont. – Igen – mondta Lucy. Nagyot nyelt. – Sara volt a járulékos veszteség. – Lucy… – Pár perc, és itt vagyok. Felszaladt az emeletre. – A francba – fakadt ki Mason ismét. De ezúttal csak magának mondta. Mert előre látta, mi fog következni. Lucy kérdéseket tesz fel, és nincs az az erő, ami megállíthatná. Úgyhogy neki nem marad más, mint hogy fedezze a lány hátát.

95

11 Másnap reggel Lucy az Aranykalász Fogadó szomszédságában, a bájos kis kávézó, a Becky Kertje egyik asztalánál ült, és egy csésze frissen főzött organikus zöld teát kortyolgatott, mellé egy szelet pirítóst rágcsált. A pirítós is garantáltan organikus és helyben sütött volt. Egyszer csak hallotta, hogy a nevén szólítják. – Lucy! Lucy Sheridan. Gondoltam, hogy te vagy az, tegnap láttalak kijönni a szerszámboltból. Nem lehetett eltéveszteni az egykori vezérszurkoló pomponlány hangját – erős, életteli és tagadhatatlanul hetyke. Lucy az ajtó felé nézett, és figyelte, amint Jillian Colfax átvág a tömött kávéházon. Jillian nem sokat változott az elmúlt tizenhárom évben. Szőke haja most rövidebb volt – a lófarkat divatos, vállig érő frizura váltotta fel. Az ifjúság természetes kisugárzásának helyébe a méregdrága wellness légköre lépett, és mintha pár kilót felszedett volna. De még mindig figyelemre méltóan szép nő volt. Kilencvenévesen is jól fog kinézni. Ilyen a csontozata. Nagyon elegánsan öltözött. Aznap olyan ruhát viselt, amit Lucy magában helyi divatnak nevezett – drága, kényelmes

96

fazont, ami a borvidék szellemét tükrözte. Azt sugallta, hogy a viselője otthonosan mozog a szőlőskertben. A valóság persze az volt, hogy a szőlőskertben az igazi munkát ugyanazok a keményen dolgozó emberek végezték, akik mindenütt a nyugati parton a földet művelték – bevándorló idénymunkások. Lucy gyanította, hogy közülük csak igen kevesen viselnek menő divattervezők keze alól kikerült farmert, selyemblúzt és Prada szandált a földeken. Azt is le merte volna fogadni, hogy a gyémántjaikat és a smaragdgyűrűiket is otthon hagyták. Jillian odaért az asztalhoz, és helyet foglalt, mielőtt még meghívták volna. – Csodálatos újra látni téged – lelkendezett. – Hiszed, hogy már tizenhárom év eltelt? – Ne is törődj vele – mondta Lucy. Letette a tollát, amellyel addig egy sárga írótömbre jegyzetelt. Jillian kissé zavartan bámult erre a válaszra, majd rendületlenül folytatta. – Úgy szalad az idő – mondta. – De te remekül nézel ki. Nagyon megváltoztál. Először nem is voltam biztos benne, hogy tényleg te vagy az, amikor tegnap megláttalak. Jó a frizurád. Illik hozzád. – Örülök, hogy tetszik – mondta Lucy a lehető legudvariasabb hangon. Fogta a kannát, és töltött magának még teát. Jillian most más oldalról próbált közelíteni. – Végtelenül sajnálom, hogy ilyen körülmények miatt kellett visszatérned Folyófalvára – folytatta. – Mindnyájunkat sokkolt a baleset híre. A nagynénéd szilárd alapja volt a közösségünknek. Tudom, hogy nagyon közel álltatok egymáshoz, legalábbis a középiskolás éveidben. 97

– Nagyon szerettem a nagynénémet – mondta Lucy. Letette a kannát. – És Maryt is szerettem. – Tudom. Mindkettőjük nagyon hiányzik nekünk. – Neked is? – Természetesen. – Jillian telt ajka kissé megfeszült, és a szemében jó néhány fokkal csökkent a melegség és a csillogás. – Mint mondtam, mindenkit megrázott a baleset. De mindenki tudja, hogy a régi útnak a partra vezető szakasza nagyon veszélyes. Nem is tudom, miért pont azt az útvonalat választották. – Mindig a Manzanita Roadon mentek a tengerpartra. Az olyan meghitt, családias út. Szívesen megálltak piknikelni a régi kommuna helyén, ahol megismerkedtek. Ez amolyan heti rituálé volt a számukra. – Igen, nos, el kell ismernem, hogy a legmegdöbbentőbb csapás ma reggel ért bennünket Quinn-nel, amikor hallottuk, hogy te meg Mason Fletcher megtaláltátok Tristan Brinker holttestét Sara nénéd házának kandallójában. Ez egyszerűen hihetetlen! – Hát, ez tényleg meglepetés volt. – Végig az elmúlt évek alatt azon morfondírozott mindenki, mi történhetett vele. A csinos középkorú asszony, aki az imént szívélyesen üdvözölte Jilliant, céltudatosan átvágott a tömegen. Becky Springerként mutatkozott be, és rögtön látszott rajta, hogy ő itt a tulajdonos. Erős alkatú, telt, rendíthetetlen személyiséggel megáldott nő volt, csak úgy pezsgett benne az energia, amivel a kávézóját vezette. Megállt az asztaluknál. – Kávét, Jillian? – kérdezte udvarias mosollyal, amely azonban nem érte el a szemét. 98

Jillian türelmetlenül felpillantott. – Helló, Becky. Igen, kérek. – Máris hozom – mondta Becky. Ez valahogy inkább figyelmeztetésnek hangzott. Lucy elrejtette a mosolyát. Olvasott a sorok között, és le merte volna fogadni, hogy Becky nem rajong Jillian Colfaxért. Amint Becky hallótávolságon kívül került, Jillian közelebb hajolt Lucyhoz, és lehalkította a hangját. – Van valami elképzelésed róla, miért ölte meg a nagynénéd Brinkert? Némi idegesség rezgett a hangjában, és közelebbről jól látható volt, hogy a szeme körül rángatózik egy ideg. – Nem tudjuk biztosan, hogy ő tette – mondta higgadtan Lucy. – Ami azt illeti, még azt sem tudjuk, hogy Brinker holttestét találtuk-e meg. – De azt beszélik, hogy Brinker jogosítványa ott volt a holttest mellett, meg egy újság a címlapján a Strigulás Rémmel, aki rettegésben tartotta a diáklányokat azon a nyáron. – Láttam a jogosítványt és az újságot is, de biztos vagyok benne, hogy a hatóságok azért lefolytatják a nyomozást, mielőtt lezárnák az ügyet. – Biztosan ő az – jelentette ki Jillian. – Csakis ő lehet. Ez megmagyarázza a hirtelen eltűnését. De nem hiszem, hogy kiterjedt nyomozás lenne. Brinker egyetlen közeli hozzátartozója az apja volt. Jeffrey Brinker pár hónappal a fia után meghalt. Nem maradt senki, aki szorgalmazná, hogy nyissák meg újra az aktát. Különben is teljesen világos az ügy. – Valóban? 99

Jillian szája széle, sőt a szeme is megfeszült. – Ne mondd, hogy szeretnéd, ha a rendőrség elkezdene kérdéseket feltenni. Az csak mindent még bonyolultabbá tenne. Ez félig utasításnak, félig könyörgésnek hangzott. – Határozottan bonyolultabbá – mondta Lucy. – Tudod, miről beszélek. Nem akarhatod megbolygatni a múltat. – Miért, van valami megbolygatnivaló? – Brinker jó pár embert bántott – talán többet is, mint ahányról tudunk, ha valóban ő volt a Strigulás Rém. Az áldozatai nem fogják megköszönni, ha előrángattatod a múltbéli kísértetet, hidd el. – Én nem nagyon ismertem Tristan Brinkert. A legközelebb azon az estén voltam hozzá, azon az utolsó bulin a régi Harper-ranchon. Nyilván emlékszel az alkalomra. Te hívtál meg oda. Sőt el is vittél. Jillian kissé elpirult, és a tekintete megkeményedett, de más jelét nem adta annak, hogy a buli említése kellemetlen emlékeket vagy esetleg bűntudatot ébresztene benne. Talán mert nem is ébresztettek, vélte Lucy. Jillian fejében annak a sok évvel azelőtti bulinak az eseményei kétségtelenül a tinik szórakozásának a csúcsa volt. – Én arra emlékszem abból a buliból, hogy te elég korán leléptél Mason Fletcherrel – mondta Jillian. – Igen. – Lucy lefirkantott valamit a sárga jegyzettömbre. Jillian kényelmetlenül figyelte. – Mit írsz? – Csak pár emlékeztetőt magamnak. Rengeteg a tennivalóm, amíg itt vagyok a városban. – Meddig maradsz? – Fogalmam sincs – felelte Lucy. – Néhány hetet szándékoztam maradni, amíg rendbe hozom a házat, hogy 100

meghirdethessem, de igazad van. Egy gyilkossági nyomozás bonyolíthatja a dolgokat. Miért kérdezed? – Tudom, hogy ez nem a legalkalmasabb időpont az üzleti ügyek megbeszélésére, de tudnod kell, hogy a Colfax Rt. egy nagyon fontos üzleti tárgyalás kellős közepén van. Rengeteg pénzről van szó. – Hallottam valamit egy lehetséges fúzióról. – Igen. A vállalatot egy igen-igen kecsegtető ajánlattal keresték meg. Quinn és én rájöttünk, hogy Mary Colfax végrendeletében van egy kacifántos kitétel, melynek értelmében te öröklöd meg a vállalati részvényeit. – Nincs ebben semmi kacifántos – mondta Lucy. – Mary nagyon éles eszű üzletasszony volt. Annak az igen tekintélyes summának a fejében, amit annak idején, a kezdetekkor, a Colfax-vállalatba fektetett, ragaszkodott hozzá, hogy a részvényeivel szabadon rendelkezzen. Úgy döntött, hogy Sarára hagyja a részvényeket, aki viszont rám hagyta. – Minden részvénynek a családban kell maradnia, ehhez viszont Warner ragaszkodott. – Ő azonban tett egy kivételt, amikor Brinkerrel megalapította a céget. Szüksége volt Mary pénzére, úgyhogy elfogadta a feltételeit. Ez teljesen törvényes, erről biztosíthatlak. És sziklaszilárd. Mary és Sara egy megbízottal intéztette a jogi ügyeket. Tudod, mit mondanak a jogászok – a végrendeletet meg lehet támadni, de a letétet szinte lehetetlen lenyúlni. Én ezt csak megerősíthetem. A munkám során számtalan példát láttam, milyen erős egy jól körülbástyázott letét. Jillian tökéletesen manikűrözött kezével megragadta az asztal szélét, és lehalkította a hangját. 101

– Quinn szerint azért ez nem egészen így működik – mondta. Lucy nevetett. – Ha tudnád, hányszor hallottam már ezt a mondatot a pályafutásom alatt! Jillian hátradőlt, arcán düh és zavarodottság tükröződött. – Tulajdonképpen mi a munkád? – Törvényszéki genealógus vagyok. – Az meg mi a bánat? – Azzal töltöm a napjaimat, hogy elveszett örökösöket kutatok fel, és összehozom őket az örökségükkel. – Nem is tudtam, hogy létezik ilyen foglalkozás. – Nem te vagy az egyetlen. Jillian szeméből csak úgy sütött a gyanakvás. – Szóval te tudtad, hogy te vagy a következő a sorban, aki megörökli azokat a részvényeket? – Abszolúte meglepetésként ért. Azt természetesen tudtam, hogy Sarának én leszek az örököse, de az meg sem fordult a fejemben, hogy ő meg Mary egyik örököse. – Ahogy senkinek sem ebben az istenverte univerzumban – csattant fel Jillian. Becky Springer épp ezt a pillanatot választotta, hogy odalépjen az asztalukhoz egy sárga virágmintás kecses porcelán kávéskannával. Töltött Jillian csészéjébe. Sötét árnyékok vetültek a forró kávésugárra. Becky hátrapillantott a válla fölött. – Ó, nézzenek oda! – mondta némileg meglepődve. – Két későn reggeliző vendég. Jobb lesz, ha főzök még egy kannával. Jillian háttal ült az ajtónak. Nem fordult meg, hogy lássa, ki lépett be a helyiségbe. A legkevésbé sem érdekelte. 102

Figyelmét csakis Lucyra és a Colfax-részvényekre összpontosította. Ám Lucy felfigyelt rá, és kedvtelve nézte, ahogy Mason és Deke átmanőverezik az ízléses asztalok és székek labirintusán. Nem ő volt az egyetlen, akinek felkeltették a figyelmét. Jillian kivételével mindenki a helyiségben vagy lopva, vagy leplezetlen kíváncsisággal pillantott a két férfira. A kellemes, napfényes térben úgy festettek, mint két vadnyugati hős, aki épp átszeli a virágos rétet. Úgy tűnt, Mason kialudta magát. Az előző esti borostájának nyoma sem volt. Farmernadrágot, farmeringet és rövid szárú csizmát viselt. Sara és Mary gyakran megjegyezte, hogy Mason kiköpött nagybátyja. Tizenhárom évvel ezelőtt Lucy ezzel nem értett egyet. Ám ma reggel a hasonlóság kettejük között tagadhatatlanul szembetűnő volt. Deke egykor sötét haja mára acélszürkére változott. De a közös genetikai örökségüket ott hordozták az ámbraszínű szempárban, a markáns vonásokban, az erős testalkatban. – Valami azt súgja nekem, hogy Deke és Mason csatlakozni akar hozzátok, hölgyeim – mondta Becky. Lucyra kacsintott. – Hozok még két csészét. Jillian ekkor megfordult. Gyors, kelletlen pillantást vetett a két férfira, majd visszafordult Lucyhoz. – Itt nem tudunk beszélgetni. Nyugodtabb hely kellene. – Engem nem zavar, ha itt beszélgetünk – mondta Lucy. Szándékosan széles, ragyogó mosolyt vetett üdvözlésül a férfiakra. Deke bólintott viszonzásul. Mason mintha mulatott volna magában. Becky elébük ment, hogy üdvözölje őket. – Megvan a helyetek – mondta. – Máris hozom a kávét. 103

– Kösz, édes – felelte Deke. Odahajolt, és gyors, szeretetteli csókot nyomott Becky arcára, miközben a nő elhaladt mellette visszafelé a pulthoz. Az a fajta könnyed jóreggelt-csók volt ez, amelyet két olyan ember vált, akik már időtlen idők óta szeretők. Aha, gondolta Lucy, szóval így áll a helyzet. Mason nyilván észrevette a reakcióját, mert rávigyorgott, és kacsintott is hozzá. Aztán a két férfi odaért az asztalukhoz. Egyikük sem volt különösebben nagydarab, mégis sikerült elállniuk a mögöttük lévő ablakon beáradó napfény útját. – Nocsak, nocsak, a kis Lucy Sheridan – szólalt meg Deke. Pillantása végigfutott a lányon, és helyeslően mosolygott. – Micsoda csinos lány lett belőled! Gondoltam, hogy így lesz. – Örülök, hogy látom, Mr. Fletcher – üdvözölte Lucy. – Sajnálattal hallom, mi történt Sarával és Maryvel. – Köszönöm – mondta csendesen a lány. – Jó reggelt, Lucy – szólt Mason. – Jillian, nem baj, ha csatlakozunk? Jillian már nyitotta a száját, és Lucy biztos volt benne, hogy nemet készül mondani. – Persze, foglaljatok helyet – mondta. A férfiak nem tétováztak. Odahúztak egy-egy széket a közeli asztaltól, és leültek. Jillian jól láthatóan bosszús volt, de csapdába esett, és ezt ő is tudta. Elvégre ez Lucy asztala volt. Deke kurtán, katonásan Jillian felé bólintott, nyugtázva a jelenlétét, de az arcáról nem lehetett leolvasni, mit gondol. – Jillian – szólította meg. – Meglep, hogy itt látlak ma reggel. 104

– Hallottam, hogy Lucy a városban van – mondta Jillian. Szavai jéghidegen csengtek. – Van egy kis személyes ügyünk. – Valóban? – nézett Deke felvont szemöldökkel Lucyra. A lány mosolygott. – Nyugodjon meg, semmi olyan, ami ne várhatna. Jillian elgyötörtnek tűnt. Sietve felállt. – Bocsássanak meg. Találkozóm van. Lucy, később majd kereslek, hogy megbeszéljünk egy újabb találkozót. – Az elkövetkező néhány napban eléggé elfoglalt leszek – mondta Lucy. – De majd megnézem a naptáramat, hátha akad benne szabad időpont a számodra. – Neked is fontos – mondta Jillian kimérten. – Igen jelentős pénz forog kockán, és nagyon jól jössz ki az ügyletből, ha sikerül időt szakítanod, hogy megbeszéljük a részleteket. – Jól hangzik – mondta Lucy. – Szívesen beszélek a pénzcsinálásról, akárcsak bárki más. De most egy kissé tényleg elfoglalt vagyok. Jillian letörtnek tűnt. Aztán láthatóan döntésre jutott. Elmosolyodott. – Értem – mondta. – Figyelj, Quinn meg én ma este fogadást rendezünk a pincészetben Warner születésnapja tiszteletére. Ma nyitjuk ki az első üveg Colfax Reserve-et. A pincészetben mindenki úgy érzi, hogy ez nagyon megpezsdíti majd a borvilágot. Tudom, hogy kissé hirtelen jött a meghívás, de örülnék, ha eljönnél. – Hű, már megint déjà vu-m van – mondta Lucy. Mosolygott. – Most is lesz tartalékban valami meglepetés számomra? – Jó kérdés – szólt közbe Mason. 105

Jillian értetlenül nézett. – Attól tartok, ezt a viccet most nem értem. – Az utolsó buli, amire meghívtál, nem valami jól végződött volna rám nézve, igaz? – mondta Lucy. – Csak azon tűnődöm, hogy ez vajon hogyan fog végződni. Jillian jéghideg tekintettel nézett rá. – Az már nagyon régen történt. – Brinker meg halott – fejezte be nyugodtan Lucy. Jillian keze megfeszült a ridikülje szíján. – Így van. És kétlem, hogy akadna bárki is, aki meggyászolná. Hirtelen csend ereszkedett az asztalukra. Lucy tudta, hogy most mindenki az ő válaszára vár. – Köszönöm a meghívást – mondta. – De egy kicsit elveszettnek érezném magam egyedül. Gond lenne, ha vinnék egy kísérőt? Jillian mérhetetlenül megkönnyebbült. – Dehogy, hozz nyugodtan. Sőt kifejezetten örülnénk, ha megismernénk a partneredet. De úgy tudtam, hogy egyedül jöttél Folyófalvára. Valaki esetleg csatlakozik majd hozzád? – Ma este Mason lesz a kísérőm. – Lucy udvariasan Masonre nézett. – Remélem, beleegyezik. Mason kemény, kutató pillantást vetett rá. – Abszolúte beleegyezik. Még sosem hívtak meg egy ilyen menő borászat partijára. Érdekesnek ígérkezik. Jillianen nem látszott az ijedtség, igyekezett rendületlenül mosolyogni. – Remek. Akkor mindkettőtöket várunk ma este. Fél nyolcra. – Elhallgatott, hogy még egy utolsó ragyogó mosolyt vessen Lucyra. – Az elvárt öltözet az ilyenkor szokásos borvidéki viselet. – Az tuti, hogy kipucolom a bakancsomat – mondta Mason. 106

Jillian ezt meg se hallotta. A ridiküljét igazgatta, majd fürgén az ajtó felé indult. Lucy Masonre és Deke-re meredt. – Szokásos borvidéki viselet? Deke kuncogott. – Ne rám nézz, engem még az életben nem hívtak meg egyetlen puccos pincészetbe se. Becky jelent meg az asztalnál. – Engem se, de azért adhatok egy tanácsot, Mason: akármit felvehetsz, csak ne öltönyt és nyakkendőt. Abban úgy néznél ki, mint egy turista. – Azt nem szeretném – mondta Mason. Becky ment, hogy leültesse a két új vendéget, aki épp belépett a kávézóba. Mason Lucyra nézett, és lehalkította a hangját. – Csak puszta kíváncsiságból kérdezem, hogy a fenébe jutott eszedbe elfogadni Jillian meghívását? – Arra gondoltam, hogy egy összejövetel a Colfax famíliánál remek hely és alkalom, hogy feltegyek pár kérdést – felelte. – A francba – fakadt ki Mason. – Pont ettől féltem. Deke érdeklődve nézett. – Miféle kérdéseket akarsz feltenni? Mason lassan fújta ki a levegőt. – Lucy nem hiszi, hogy a szerencsétlenség, amiben Sara és Mary meghalt, egyszerű autóbaleset volt. – Hű, a fenébe – fakadt ki Deke. Halk volt a hangja. – Eleinte hajlamos voltam elhinni a közúti baleset verziót – mondta Lucy. – Elvégre történnek ilyesmik. Ám most hajlok arra a feltevésre, hogy Sara és Mary halála összefügghet a Colfax-részvényekkel, amiket megörököltem. – Huh. – Deke érdeklődve nézett rá. – Igen, én is hajlok rá – tette hozzá Mason. 107

Deke most ránézett. – A fenébe, te egész életedben gyanakvó voltál. – Akárcsak te – felelte Mason. – Valószínűleg a vérünkben van. – Valószínűleg – hagyta helyben Deke. Visszafordult Lucyhoz. – Van valami bizonyítékod az elméletedre? – Három halott, akik mindhárman valamiképpen kapcsolatba hozhatók a Colfax Rt.-vel. Mason felkapta a kávéscsészéjét. – Mint az egyetlen jelen lévő hivatásos nyomozó, kénytelen vagyok ismételten rámutatni, hogy az egyik haláleset tizenhárom évvel ezelőtt történt, és minden valószínűség szerint nincs kapcsolatban Sara és Mary halálával. – Ezzel tisztában vagyok – mondta Lucy. – Mint már mondtam, egyetértek veled. De akkor is három haláleset történt. – Szándékodban áll felvetni az elméletedet Whitaker seriffnek, amikor ma reggel beszélsz vele? – kérdezte Mason. A hangja semleges volt, ám éles pillantásában óvatos kíváncsiság csillant. – Nem, még nem – felelte Lucy. – Bizonyítékot kérne. Tapasztalataim szerint a zsaruk meg a bírák szeretik a takarosan összefüggő bizonyítékokat. – Tapasztalataid szerint? – csodálkozott Deke. – A munkám nagy része a Brookhouse Irodánál abból áll, hogy szilárd bizonyítékokat gyűjtök, hogy alátámasszam vagy cáfoljam egy eltűnt vagy elveszett örökös igényét. Higgye el, hogy ez tiszta nyomot kíván, mert általában igen nagy pénz forog kockán. Az emberek mindig hajlamosak keményen harcolni a bíróságon, hogy rátehessék a kezüket a hatalmas lóvéra. 108

– Ezt nem kétlem – mondta Deke. – Képesek az utcán megölni valakit pár dolcsiért vagy egy kis szerért. Hát akkor mire képesek azért, hogy megkaparintsanak egy több millió dolláros örökséget? – Az igaz, hogy én nem töltényhüvelyeket meg kifröccsent vérmintákat vizsgálok – mondta Lucy. – Hanem olyanokat követek nyomon, mint születési, házassági, halotti anyakönyvi kivonatok, amelyek alapján felépíthetek egy családfát, akár több generációra visszanyúlóan is. Használom a bevándorlási meg népszámlálási jelentéseket. A katonai sorozási adatokat. A fegyveres testületek nyilvántartásait. Az ingatlan-nyilvántartást, végrendeleteket, letéteket, egyebeket. Higgye el, tudom, mibe kerül egy ügy felépítése. Mason a sárga jegyzettömbre pillantott. Láthatóan nem tett rá mély benyomást. – És ezt akarod csinálni itt, Folyófalván is? – Igen. – Lucy óvó mozdulattal maga elé húzta a tömböt. – Meglátásom szerint mindig a családnál lyukadunk ki. Deke összehúzta a szemét. – Tegyük fel, hogy a család, amelyikkel dolgod van, hatalmas vagyont birtokol – nem beszélve arról, ami ezzel jár ebben a városban –, jó ötletnek tartom, ha ez a te kis elméleted hármunk között maradna, legalábbis egyelőre. – Ne aggódjon, magam is ezen az állásponton vagyok. – Lucy összeszedte a papírjait, tollát, szatyrát. – Most pedig, ha megbocsátanak, elintéznivalóim vannak. – Hová mész? – kérdezte Mason. – Nagy nap ez a mai. Először is fel kell készülnöm a Whitaker seriffel való beszélgetésre, aztán vásárolni megyek. – Vásárolni akarsz? 109

– Vennem kell valamit, amit este felveszek. Nem hoztam magammal alkalmi ruhát. Ki kell találnom, mit jelent a „szokásos borvidéki ruházat”. Jó kávézást, uraim! Szapora léptekkel indult az ajtó felé, de még nem volt hallótávolságon kívül, így hallotta, amint Mason fojtott hangon Deke-hez fordul: – A fenébe, ez egyre bonyolultabb. – A viccet félretéve – mondta Deke –, azt hiszem, nagy kulimászba léptünk bele.

110

12 – Lehetetlen pontosan meghatározni a borvidéki viseletet –

jelentette ki Teresa Vega. – De itt rögtön ráismersz, amint meglátod. A külső számos területre jellemző, különösen a női ruhákat illetően. Vélt ízlés, könnyed, laza elegancia – luxus ízlés, könnyed, laza sikk. Úgy akarsz kinézni, mintha a borvidéki életre születtél volna, mintha a családod generációk óta ebben élne. – Ismered a szabályt – mondta Lucy. – Egy helyes kis fekete ruhával sosem foghatsz mellé. Otthon nem egy ilyen van a ruhatáramban. Csak sajnos egyet sem hoztam magammal. – Minden szabály alól van kivétel. A borvidéki viselet történetesen a kivétel a kis fekete ruha szabály alól. – Rád bízom magam, Teresa. Lucy szemügyre vette a művészien elrendezett ruhákat, amelyek megtöltötték a Teresa Gardróbját, ezt a kicsi, színes butikot, egy háztömbnyire a fogadótól. Teresa abban a pillanatban felismerte Lucyt, amint a lány belépett az üzletbe. Öröme az újratalálkozás felett szívből jövő, a részvétnyilvánítása őszinte volt.

111

Lucyt meglepte a szeretetteli, meleg fogadtatás, amellyel Teresa megölelte. Elvégre tizenhárom év telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. Akkoriban Teresa Alvareznek hívták. A kettejük közti kötelék azon a bizonyos nyáron részben azért szövődött, mert mindketten ki voltak zárva az úgynevezett kúl srácok köréből. De más közös is volt bennük. Teresa szülei szintén elváltak. Bár Lucy felmenői már három évvel korábban szétmentek, a kislány még mindig nem volt képes feldolgozni a szakítást. És akkor a tini Teresától kapott gyakorlatias tanácsokat. Az első és leghasznosabb így hangzott: Ne pazarold az energiát a reményre, hogy a szüleid újból összejönnek, az ilyesmi csak a kisgyerekek fantáziájában létezik. A második hasonlóan értékes és találó volt: Ne nyaggasd őket a kérdéssel, hogy miért váltak el. Mondhatnak bármit, az igazságot úgysem mondják el. Lucy emlékezett rá, hogy megkérdezte: Miért, mi az igazság? Mire Teresa tisztán látó bölcsességével azt válaszolta: Az egyikük belefáradt a házasságba, és már mással bújik ágyba. Ez is igaznak bizonyult. Tizenhárom évvel ezelőtt a melegbarna szemű Teresa szemüveget viselt, és szégyenlős volt. Imádta a divatot és a ruhatervezést, órákat töltött a neten a legújabb trendeket és a divatblogokat tanulmányozva. Még a kevéske tartásdíjból küszködő egyedülálló anyja is segítette, merthogy van érzéke egységben látni a dolgokat. Ma Teresát olyasfajta sikk és könnyed elegancia lengte be, ami egy a borvidéken levő butik tulajdonosához illik. – A borvidék nem a helyes kis fekete ruhák terepe – mondta Teresa. – Ha a Colfaxék fogadásán feketében jelensz meg, kívülálló leszel, mint egy turista. – Az a benyomásom támad, hogy azt nem sokra tartják. 112

– Hát, azt sejteti, hogy nem helyi vagy. És bár igaz, hogy nem itt születtél és nevelkedtél, azért mély gyökereid vannak Folyófalván. – De azok a gyökerek nem a bőriparban vannak. Sara néninek almáskertje volt, te is tudod. – És akkor? Nem mintha a Colfaxoknak számtalan generáció óta a vérükben lenne a borkészítés. A vagyonuk befektetési alapból származik. Itt mindenki tudja, hogy a borászat csak hobbi Warner Colfaxnak. Lucy mosolygott. – Nem hiszed, hogy Quinn és Jillian tényleg érdekelt finom helyi bor előállításában, a címkéjén a Colfax névvel? – Ez igazán jó kérdés. Őket nem a bor érdekli, csupán élvezik a borvidék társadalmi életében játszott szerepüket. Egyébként így van ezzel a második Mrs. Warner Colfax is. Hallottad, hogy elváltak, ugye? – Mason említette. – A pletyka szerint Quinn iszonyú dühös volt, amikor az apja lecserélte az anyját egy nőre, aki még Quinn-nél is fiatalabb – mondta Teresa. – A második és a harmadik házasságok rendszerint nem tetszenek az első házasságból származó gyerekeknek. Magam is tanúsíthatom ennek a közhelynek az igazságát. Számtalan családi drámának ez az eredője. – Sara mesélt nekem a munkádról. Hogy egy olyan ügynökségnél dolgozol, amely elveszett örökösöket kutat fel. – Teresa arcán kíváncsiság gyúlt. – Ez nagyon izgalmasan hangzik. Lucyban felidéződött a bárbeli jelenet, amikor a Gyászoló Özvegy az arcába loccsantott egy pohár sört. – Vannak ilyen 113

momentumai is. Szóval, ha a kis fekete ruha kilőve, akkor mit javasolsz? Teresa megkerülte a pultot. – Van jó pár holmim, közülük bármelyik tökéletesen megfelel ma estére. – Pompás. Egyáltalán nem készültem ilyesfajta partira, sőt, ami azt illeti, semmilyen partira sem. Teresa leakasztott egy térdig érő, japán ujjú nyári ruhát, amely a nyári égbolt kékjének árnyalataiban játszott. – Valami ilyesmire gondoltam, egy könnyű kardigánnal vagy stólával. Naplemente után nagyon is elkel. – Cipőre is szükségem van. – Csak semmi magas sarkú. A borvidéki módi lapos sarkú vagy teletalpú cipő, vagy szandál. A borászatokban az összejöveteleket gyakran a szabadban vagy a teraszon tartják, különösen ebben az évszakban. Úgy kell kinézned, mint aki kész rá, hogy bejárja az ültetvényt, vagy bármely pillanatban ellenőrizné az erjesztőtartályokat. – Értem. – Lucy a Teresa bal kezén megcsillanó gyűrűre pillantott. – Sara említette, hogy férjhez mentél. Teresa felnevetett. – Két gyerek, pár kutya, jelzálog és egy férj – nem szükségképpen ebben a sorrendben. – Gratulálok. Nagyon örülök, hogy ilyen jól alakult az életed. Teresa sajnálkozó pillantást vetett rá. – A nagynénéd mesélte, hogy felbomlott az eljegyzésed. – Mint mindenki oly kedvesen emlékeztet rá, jobb a házasság előtt rájönni, hogy a dolog nem fog működni, mint utána. – Ez igaz. Egy szemétláda volt? – Rajtakaptam valakivel az ágyban. 114

– Értem – bólintott Teresa. – Igazi szemétláda. Tekintsd úgy, mint egy félresikerült tapasztalatot. – Ez tévedés volt, nem tapasztalat. – Ühüm. – Teresa megfenyegette a mutatóujjával. – Tudod, mit mondanak az ilyenre? Ez csak egy hiba, ha nem tanulsz belőle. – Nagyon sokat tanultam belőle – mondta Lucy. – Úgy hat hétig jártam utána egy méregdrága terapeutához. – És? – Kiderült, hogy elköteleződési problémáim vannak. – Marhaság. – Az volt a következtetés, hogy vélhetően az én hibámból bomlott fel az eljegyzés. Az én elköteleződésre való képtelenségem kergette a szemétládát egy másik nő ágyába. – Erre is csak azt tudom mondani, hogy marhaság. Egy szemétláda, az szemétláda. A szemétládák képtelenek a változásra. Egy bizonyos ponton nyilván érzékelni kezdted a vőlegényed szemétládaságát, és ezért nem tudtál bízni benne. Akár tudatosan, akár tudat alatt tesztelted, eléggé biztos, hogy a gyanúid igaznak bizonyultak. – Hűha! – Lucyt lenyűgözték a hallottak. – Ez aztán mély elemzés. – Igen, tudom. – Teresa megengedett magának egy elégedett kis mosolyt. – Velem kellett volna konzultálnod a méregdrága terapeuta helyett. Megfelelő ruhát adtam volna el neked, és elküldtelek volna, hogy keress valakit a szemétláda helyett. Lucy nevetett. – Igazad van. Nekem vásárlási terápiára lett volna szükségem az eljegyzésem felbomlása után, nem pszichológusra. Mi jutott eszembe? 115

– Annyit mondhatok, hogy az ízlésed a férfiak terén már jelentős előrehaladást mutat. – Azaz? – Mason Fletcher bálba visz téged, Hamupipőke. Hát nem szupi? – Ez nem igazi randi – mondta gyorsan Lucy. – De igen, ez randi, mégpedig a második, ha jól számolom. Mason volt veled, amikor megtaláltátok Brinker holttestét a nagynénéd kandallójában, vagy nem? – Igen, de nem hiszem, hogy egy holttest közösen történő megtalálása randinak számít. – Masonnel randizni egy kissé más, mint bármely más férfival. Ez jó dolog, ha engem kérdezel. – Teresa a pultra tette a második, a tompa alkonyfény színeiben játszó szellős kis ruhát. – Megállapították már, hogy a holttest Brinkeré? – Hivatalosan még nem mondták ki, de valójában nemigen kétséges. Amikor ma reggel Mason és én megtettük a tanúvallomásunkat Whitaker főnöknél, az volt az érzésem, a seriff hajlik rá, hogy a holttest Tristan Brinkeré. Abban biztosak, hogy egy körülbelül Brinkerrel egykorú férfi hullája. Whitaker azt mondta, nem talált rá semmilyen bizonyítékot, hogy abban az évben más férfi eltűnt volna Folyófalva környékéről. – Akkor ez Brinker. Csak ő lehet. – Teresa a fejét csóválta. – Nehéz elképzelni a te aranyos nagynénédet, amint megöl valakit, de feltéve, hogy ilyesmire ragadtatta magát, nem mondhatom, hogy sajnálom, amiért Brinker lett a célpontja. Utólag belegondolva világos, hogy a srác szociopata volt. Egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogy ő volt a Strigulás Rém. – Szerintem is ő volt. 116

– De váltig az jár a fejemben, vajon miért tette Sara. Szerinted Brinker megtámadta a nagynénédet? Talán védekezett, és félt hívni a zsarukat azzal, hogy megölte Jeffrey Brinker fiát. Az idősebb Brinker pokollá tette volna Sara életét, ha kiderül, hogy ő felelős a drágalátos örököse haláláért. Az öreg Brinker szemében Tristan egy angyal volt. – Talán sosem tudjuk meg, miért tette Sara – mondta Lucy. Nem akarta kifecsegni, hogy milyen következtetésre jutottak Masonnel a tekintetben, mi késztethette Sarát a gyilkosságra. Legalábbis egyelőre nem. – Az biztos, hogy most mindenki erről beszél – mondta Teresa. – Én meg most szépen felöltöztetlek a Colfax Borászat ma esti fogadására. Már meg ne haragudj, és köztünk marad, de megöl a kíváncsiság: hogyan került rá sor, hogy meghívjanak? – Jillian Colfax hívott meg személyesen – felelte Lucy. Teresa a melléhez szorította a vállfát a ruhával, és elkerekedett a szeme. – Szent szar! Jillian hívott meg? Hát, ezt nem hittem volna. Legutóbb azt hallottam, hogy te és Jillian nem ugyanazokban a körökben mozogtok. – E téren semmi nem változott. – Lucy végigsimított egy ruhán, élvezte az anyag puha, selymes, könnyed tapintását. – De ha még nem jutott volna el hozzád a hír: egy jókora köteg Colfax-részvényt is örököltem. – Ó, persze, hisz ez a szóbeszéd is kering a városban! Már csak ezért is nagyon okos dolog, hogy Mason elkísér a partira. Szükséged lehet rá, hogy valaki biztosítsa a hátadat, és nincs más, aki nála alkalmasabb lenne erre. Te is tudod, mit mondtak róla mindig. 117

– Ne akarj összeakaszkodni Mason Fletcherrel – idézte lágyan Lucy. – Pontosan. Csak hogy tudd, azt beszélik, hogy a Colfax klán szörnyen felháborodott és bedühödött, amikor kiderült, hogy Mary Sarára hagyta a részvényeit, amelyeket ráadásul most te örököltél meg. Tudod, ugye, hogy valami nagy fúzió vagy akvizíció van most folyamatban? – Hallottam róla – mondta Lucy. – Azt hiszem, az alkonykék ruhát választom. Kell hozzá egy stóla meg egy cipő is, természetesen. – Talán fel kellene szerelkezned egy pisztollyal meg fegyvertáskával is – mondta Teresa. – Még valami vadnyugati csetepatéba csöppentek Masonnel. – Ne aggódj. Hisz borvidéki viseletben leszek.

118

13 Ez nem randi. Mason a fogadó előcsarnokában állt, és figyelte, amint Lucy lefelé lépdel a lépcsőn. Magában, mint valami mantrát, némán ismételgette a szavakat, amelyekkel egész nap győzködte magát. Ez nem randi. Elkíséred a fogadásra, mert úgysem tudod lebeszélni, hogy elmenjen, és nem hagyhatod, hogy egyedül sétáljon be a gladiátorok küzdőterére. Ez nem egy randi. De ez bizony randi, akárhogy próbálta is magyarázni magának, mégpedig a második randija Lucyval. Egész nap ott bizsergett benne a várakozás izgalma. Lassan érkezett el az este. Aztán elérkezett, ő pedig most itt áll, és Lucyt várja. A lány mintha lebegett volna az alig térdig érő ruhájában a lépcsőn lefelé jövet. A dekoltázsa visszafogott volt, és a rövid ruhaujj látni engedte szépen formált karját. A keskeny öv kiemelte dereka karcsúságát. A lábán csinos teletalpú szandál, s a vállán átvetett kisméretű ridikül elég nagy volt ahhoz, hogy a mobiltelefonja és a hitelkártyája beleférjen. A fülében ízléses arany fülbevaló, a csuklóján vékony, láncszerű arany karkötő. A karján összehajtott fehér vállkendő. Nem volt semmi rikító vagy hivalkodó ebben az 119

öltözékben, összességében mégis hűvös, nőies önbizalmat árasztott. – Ezt nevezem – mondta Mason, és mosolygott. – Köszönöm – vágott ki Lucy egy kis piruettet. – Teresa Vega és a Teresa Gardróbja volt a segítségemre. Azaz Teresa Alvarez. Emlékszel rá? – Persze. Helyes lány. Szemüveg. Mindig elég fura göncökben járt, munkásbakancsban meg hosszú fekete ruhákban. – Az a gót korszaka volt. Már túl van rajta. – Nagyon helyes. Nehéz elképzelni egy gót-borvidék ruhakombinációt. Lucy nevetett, és szaporán az ajtó felé indult. – Mehetünk az én autómmal. – Benyúlt a kis ridikülbe a slusszkulcsért. A férfi utolérte, elkapta a karját, megállítva az előcsarnok közepén. – Kösz az ajánlatot – mondta. – De mivel én vezetek, az én kocsimmal megyünk. Lucy csak pislogott, de nem vitatkozott. Mason kinyitotta az ajtót, és kikormányozta a nyári estébe. A várakozás, ami úgy gyötörte egész nap, egyszeriben mély bizonyossággá vált benne. Ez az, amit estére akart – ezzel a nővel lenni. Megnyomta a bejárat előtt parkoló csillogó fekete autó távirányítóját. Lucy ránézett, nem is próbálva leplezni, hogy jól mulat. – Szóval nem kisteherrel megyünk? – kérdezte. – Ma este nem. Talán majd máskor. – Szép autó – jegyezte meg. Valódi elismerés érződött a szavaiból. – A biztonsági tanácsadás igen jövedelmező lehet. – Van egy lényeges dolog a bűnüldözésben – állandó munka. 120

– Ez nem éri meg, a Fletcher Tanácsadó Iroda Washingtonban van. Ne mondd, hogy keresztülautóztál az országon. – Jó vagy a nyomozósdiban. De igen, keresztülautóztam az országon. Időre volt szükségem, hogy gondolkodhassam. Az ilyen hosszú utak az államközin kiválóan megfelelnek az ilyesmire. A lány gyors, kíváncsi pillantást vetett rá, de nem kérdezősködött tovább. Mason kinyitotta a jobb oldali ajtót, és figyelte, amint a lány becsusszan az ülésre. Az egész benseje megremegett. Mi a csuda van egy ilyen kis női nyári ruhában? A fene tudja. És mi van a nyári ruhás Lucyban? Egyáltalán, mi ez itt Lucyval? Ó, a francba! Belezúgtam! De reménytelen, gondolta. Egy férfinak nem sok ilyen este jut ki életében. Tényleg szégyen, hogy kész elvesztegetni az este nagy részét egy partin Lucyra vigyázva, míg a lány detektívesdizik. Hiszen a tűzzel játszik. Akárcsak ő. Erőt vett magán, hogy lehiggadjon, és finoman csukja be az ajtót. Megkerülte az autót, és beült a volán mögé. – És min gondolkodtál a hosszú úton Washingtontól idáig? – kérdezte a lány. – Mindenfélén. – Ráadta a gyújtást, és kisorolt az útra. Hallotta, hogy Lucy mobilja ciripelni kezd. Megkönnyebbült kis sóhaj hagyta el az ajkát, hálás volt a közjátékért. Volt egy olyan érzése, hogy ha Lucy egyszer egy férfi ügyei iránt érdeklődik, és kérdéseket tesz fel, nem egykönnyen hagyja abba. 121

Lucy kihalászta a ridiküljéből a mobilt, és megnézte a kijelzőt. Aztán visszapottyantotta a készüléket a táskába. – Csak az ügynökség – mondta. – A Brookhouse Iroda? – Nem, a netes társkereső. Értesítenek, valahányszor a számítógépük kidob egy lehetséges találatot. Mason hirtelen már nem érzett olyan hálát a közjátékért. – Csakugyan? – Azon kapta magát, hogy a fogai között szűri a szót. – Sok jelölést kapsz? – Ez ma a második. Mason igyekezett nyugodt maradni. – És szerencsével jártál? – Idáig semmi érdemleges. – Ó, igen, a kapcsolatépítési problémák. – Igen. Bár a profilom jónak tűnik. Egyedülálló, meglehetősen iskolázott, nem volt még házas, nincs eltartandó gyerek, jó állás, kiváló egészségi állapot. A jó állás egyébként nagy előnyt jelent. – Tényleg? – Azt mondják, a nők azokat a férfiakat részesítik előnyben, akik jól keresnek. De mint kiderült, ez fordítva is igaz. Megdöbbennél, ha tudnád, hány férfi keres magas jövedelemmel rendelkező feleséget. Ideje témát váltani. – Van valami tervünk ma estére? – kérdezte a férfi. – Nincs különösebb. – Lucy rápillantott. – Feltételezem, ez a fogadás egy amolyan információgyűjtő összejövetel lesz. – Nem az információ az első szó, ami rögtön beugrik nekem. Azt mondják, a Colfaxok feltűnően hasonlítanak egy kígyófészekre. Ha van egy kis eszünk, nagy ívben elkerüljük őket. 122

– Nézd a másik oldaláról – mondta Lucy. – Ez egy lehetőség, hogy bővebb információkat szerezzünk a Colfaxklán működéséről. – Te tényleg azt hiszed, hogy az egyikük ölte meg Sarát és Maryt, ugye? – Még nem vagyok teljesen biztos ebben, de mindnyájuknak volt indítéka, és az a tény, hogy Sara és Mary épp akkor halt meg, amikor a Colfax családban kitört a fúzió miatti háborúskodás, ez számomra túl nagy egybeesés. – Azok a Colfax-részvények valóban indítékul szolgálhatnak – hagyta helyben a férfi. – De van valami, amit észben kell tartanod: hogyha tényleg van itt egy gyilkos, akkor a pasas most baromi dühös. Elszámította magát. Nem tudhatta, hogy azok a részvények végül rád maradnak. – Vagy nő – mondta Lucy. – Tessék? – Azt mondtad, pasas. A gyilkos nő is lehet. Mason keze megfeszült a volánon. – Hidd el, nagyon is tisztában vagyok ezzel. A lényeg az, a tapasztalataim alapján, az erőszakos szociopaták, akik dühbe gurulnak, rendkívül veszedelmesek. – Tudom – mondta Lucy. – De tartozom ennyivel Sara néninek. Annak idején azt tette, amiről azt hitte, meg kell tennie, hogy megvédjen engem. Nekem most ki kell derítenem az igazságot arról az autóbalesetről. Egy hosszú pillanatig Mason nem szólt. Aztán lassan kifújta a levegőt. – Megértelek – mondta. Lucy halványan elmosolyodott. – Tudom, hogy megértesz. Némán ült, és a szélvédőn át az utat bámulta. Mason érezte, amint hullámokban áramlik felé a lányból az 123

eltökéltség. Ezt a nőt semmi sem állíthatja meg. Nem volt értelme vitatkozni vele. Áthajtott a városközponton, elhagyta a butikokat meg a fák árnyékolta térre néző, zsúfolásig telt, barátságos kis éttermeket. – Ma egy kis kutatást végeztem a saját szakállamra – szólalt meg egy idő után. – Miféle kutatást? – Belenéztem a Strigulás Rém aktájába. Akkoriban az egyik elmélet szerint Brinker nem egyedül dolgozott. – Volt egy bűntársa? – Talán olyasvalaki, aki őrködött. Vagy valaki, aki filmre vette az erőszakolást. – Ó, te jó ég. Eszembe sem jutott, hogy másvalaki csinálta a filmet – mondta Lucy. – Feltételeztem, hogy Brinker előre odatett egy kamerát, és beállította az időzítőt. Mason sebességet váltott, hogy ráforduljon a Folyó útra. – Elolvastam a jelentéseket, és az egyik nyomozó, aki dolgozott az ügyön, és azóta már nyugdíjba ment, hátrahagyott egy feljegyzést, miszerint meggyőződése, hogy legalább egy videón láthatók jelek, hogy még egy személy jelen volt a szobában. Leginkább az árnyékok utalnak erre. A videókat időközben eltüntették a netről, úgyhogy már nem lehet ellenőrizni. – És mi a helyzet az áldozatokkal? – Valamilyen hallucinogén szerrel elkábították őket. Az emlékeik megbízhatatlanok. De néhányan közülük állították, hogy úgy érezték, még valaki jelen volt a történteknél. Lucy szorosan összefonta maga előtt a karját. – Brinker sokkal félelmetesebb volt, mint azt bárki gondolta volna. Nyomoztak egyáltalán a zsaruk a második személy után? 124

– Igen, de nem találtak senkit. Miután Brinker eltűnt, nem tűnt fel több videó a neten. Az ügy nagyon gyorsan kihűlt. – Gondolod, hogy Whitaker seriff újranyitja az aktát? – Nem. A Rém az öbölvidéken működött, nem itt, Folyófalván. – Lehet, hogy Brinker úgy tervezte, én leszek itt az első áldozata. – Ha ez igaz, akkor a sablon kissé megváltozott. A többi áldozat mind főiskolás korú volt. Te akkor még csak gimnazista voltál. – Fiatalabb, még sokkal sebezhetőbb lányokat akart. – Lehetséges. A sorozat-erőszakolók hajlamosak fokozni az erőszakot, éppúgy, mint a sorozatgyilkosok. Akármi is az ügy, azt hiszem, Whitaker megelégedett azzal a forgatókönyvvel, amelyet én tálaltam neki Brinker haláláról. – Brinker megtámadta Sara nénit. Sara néni ellenállt, megölte a támadóját, majd elrejtette a holttestet, mert attól félt, hogy lecsukják gyilkosságért. – Itt csak egyetlen dolog hibádzik ebben az elméletben. Sara határozottan nem illett bele a többi áldozat profiljába. Whitaker tudja ezt, de kétlem, hogy emiatt elővenné az ügyet. Nincs mit nyerni vele. Egyszerűbb elfogadni, hogy ezzel lezárult egy régi, kihűlt ügy. – De mi van akkor, ha egy másik személy is belekeveredett? – kérdezte Lucy. – Whitakernek sokkal sürgősebb ügyek miatt fáj a feje. – Akárcsak nekem – mondta Lucy. – Ki kell derítenem, mi történt valójában Sarával és Maryvel. – Ünk – mondta Mason. – Tessék? 125

– Nekünk kell kiderítenünk, mi történt valójában Sarával es Maryvel. Nem kutakodhatsz egyedül az ügyben. Lucy hosszan, elgondolkodva nézett rá. Aztán halványan elmosolyodott. – Köszönöm – mondta.

126

14 A Colfax Borászat egy régi világbeli mediterrán villa művészi reprodukciója volt. Fákkal teli domboldalon állt, a kilátás a szőlőültetvényekre és a folyóra nyílt. A születésnapi fogadást a kóstolószobában tartották, egy faborítású helyiségben, amely sötét aranysárga és mélyvörös színben pompázott. A franciaablak nyitva volt, kiterjesztve az összejövetel színhelyét a tágas teraszra. Lucyt nem lepte meg a vendégsereg nagy létszáma. Warner Colfax és a családja a borvidéki társadalmi elit köreiben mozgott. Meghívó egy ilyen eseményre a Colfax Borászatba státusszimbólumnak számított a völgyben. A mosolygó Jillian köszöntötte őket, aki rögvest egy középkorú, kézzel varrott, rövid ujjú sportinget és laza szabású pantallót viselő férfihoz terelte őket. Tipikus borvidéki viselet férfiak számára, vonta le a következtetést Lucy. – Ismeritek az apósomat? – kérdezte Jillian. Jókedvű mosolya nem fakult meg egy pillanatra sem, ám a feszültség, amit Lucy aznap reggel érzékelt Jillianben, láthatóan belevésődött a szeme és a szája sarkába. – Nem – mondta Lucy. 127

– Más körökben mozgunk – tette hozzá Mason. Jillian nem vett tudomást az éles megjegyzésről, rendületlenül tört előre a tömegben. Warner Colfax inkább alacsony volt, kopasz és a felsőteste valahogy tömör. De ami hiányzott a külleméből, azt bőven pótolta a mellette álló jóval fiatalabb, határozottan magasabb és igen szép nő. – Ő bizonyára a második Mrs. Colfax – jegyezte meg Mason. – Igen – mondta Jillian jeges hangon. – Ashley. Jillian megállt velük egy kisebb csoportnál, amely Warner körül tömörült. Ragyogó mosolyt vetett az apósára. – Warner, bocsáss meg, hogy félbeszakítalak – mondta, bár a hangjában nyoma sem volt sajnálkozásnak –, csak szeretném a tudomásodra hozni, hogy Lucy Sheridan és Mason Fletcher megérkezett. Mindnyájan nagyon örülünk, hogy el tudtak jönni hozzánk. Warner megfordult, és Lucy életében először jól szemügyre vehette. Nem annak a nyájas, elegáns, mesterkélt ügynöknek tűnt, mint Lucy várta. Meglepetésére könnyed, megnyerő kedvességgel üdvözölte. Szürke szeme mintha felragyogott volna a lány láttán, mintha rendkívüli módon örülne, hogy megismerheti. Csak közelebbről látszik az a hideg méricskélés a felszín mögött, gondolta a lány. Nem kétséges, hogy Warner Colfax azt próbálja felmérni, hogyan tudná manipulálni őt. Talán ilyennek kell lennie egy vérbeli ügynöknek. A legragyogóbb „gratulálok, ön a rég elveszettnek hitt örökös” mosolyát villantotta a férfira. – Lucy Sheridan – mondta Warner. – Örvendek. – A tekintete hirtelen komorrá vált. – Sajnálattal értesültem a nagynénje haláláról. Nem ismertem jól, csak néhányszor 128

találkoztunk, minthogy jó barátságban volt a nővéremmel. Nagyon közel álltak egymáshoz Maryvel, nemcsak személyesen, hanem szakmailag is. – Köszönöm – mondta Lucy. – Kérem, fogadja őszinte részvétemet Mary halála miatt. Mindketten nagyon fognak hiányozni nekem. – Köszönöm. – Warner szívélyes mosolya visszatért. Méricskélő tekintettel Masonhöz fordult. – Azt hiszem, mi még nem találkoztunk, bár a nagybátyját ismerem. Olykorolykor összefutok vele a városban. – Kicsi ez a város – mondta Mason. Warner kuncogott. – Így igaz. Nagyon örülök, hogy eljöttek ma este. A két férfi kezet rázott. Majd Warner hűvös, birtokosi mozdulattal megérintette a felesége vállát. – A feleségem, Ashley – mondta. – Lucy. – Ashley mosolygott a bemutatáskor. A férjével ellentétben Ashley hűvösen udvarias és tartózkodó volt. Miután az ember megnézte elegánsan ívelt állát és arisztokratikus orrát, észrevehette a mesterien kihúzott barna szemében tükröződő aggodalmat. Ashleyben és Jillianben van közös vonás, állapította meg magában Lucy. Mindketten feszültek, sőt rémültek. Ám amikor Ashley Masonhöz fordult – amire egy szempillantás múlva sor került –, a jeges álarc menten leolvadt, hogy elbűvölő mosoly vegye át a helyét. – Mason, igazán örvendek – mondta. Ismét mosolygott, s a mosoly ezúttal Lucyra is kiterjedt. – Jöjjenek velem, kóstolják meg Warner fantasztikus Reserve-jét, ma este azt szolgálunk fel. 129

Elindult a sokaságon át a hosszú, politúrozott bárpult felé. Lucy követte. Mason szorosan a lány nyomában. Volt valami bensőséges és egyben védelmező abban, ahogyan világossá tette mindenki számára, hogy a lány vele van. Lucy enyhén megborzongott a tudattól, hogy a férfi alig egy érintésre van tőle. Tetszett neki ez korábban is, amikor Mason erős keze megfogta a karját, és az autóhoz vezette. Nagyon jóleső érzés volt. A férfiból áradó illatot is kellemesnek találta. Az árnyalatnyi borotválkozás utáni arcszesszel fűszerezett tiszta, férfias illatot. Mason kimagaslott a tömegből – legalábbis a lány fölé magasodott. Fogadni lehetett volna rá, hogy a többi férfi vendég a helyiségben olyasfajta erővel bírt, ami a vagyonból, a társadalmi helyzetből és a politikai kapcsolatokból eredt. Ám Mason ereje egészen másból fakadt – és ez nem csak fizikai erő volt. Hanem az a fajta erő, amely válságos helyzetekben mutatkozik meg igazán. Mason acélos erejét az olyan régi vágású erények adták, mint a tisztesség, a bátorság és a határozottság. Olyan férfi volt, aki minden körülmények között vállalja a felelősséget a tetteiért. Lucy már tizenévesen is érzékelte a fiúban az állhatatosságot. S ami akkor érvényes volt, az most fokozottan igaz rá. A lány ezt látta abból, ahogy jó néhány vendég lopva tanulmányozta Masont, és többségük vette az üzenetet. Jobb nem tengelyt akasztani Mason Fletcherrel. Néhány férfi számító tekintettel méregette Masont. Lucy gyanította, hogy ezek a férfiak buzgón győzködték magukat, hogy annak ellenére, amit az ösztöneik súgtak, a pénzük és a kapcsolataik biztosították számukra a megkülönböztetett státust. A nők azonban egészen más szemmel vizslatták Masont. Lucy elkapta néhányuk pillantását; ezek a 130

pillantások széles skálán mozogtak – a puszta kíváncsiságtól a diszkréten leplezett szexuális érdeklődésig. Jóval könnyebb volt megfejteni a többiek viszonyulását Masonhöz, mint megérteni a saját felkavaró reakcióit. Az utóbbi időben az egymást követő randik során nem egy nagyon kedves, érdekes férfival találkozott. Néhány ilyen ismerkedésből akár ki is alakulhatott volna valami. Legalábbis kellett volna némi sajnálkozást éreznie, amikor ezek a kapcsolatkezdemények mégsem álltak össze valamivé, ami távlatot adhatott volna nekik. De minden alkalommal, amikor lezárt egy újabb randit, csalódás helyett megkönnyebbülést érzett. Jó, persze előfordult olykor, hogy sírt egy sort, de azt is főként azért, mert valahol mélyen tudta, hogy az ő hibája volt, hogy a kapcsolat nem alakult szerencsésen. Elköteleződési nehézségek. Ám a ma este revelációként érte. Rájött, hogy olyan pasit keres, mint Mason. Talán kapcsolatba kellene lépnie Preston doktornővel, és elmesélni neki az áttörést, ami pont egy lehetséges gyilkossági nyomozás kellős közepén következett be. Azonban a második gondolata az volt, hogy ez talán mégsem olyan jó ötlet. Dr. Preston világában az a páciens, aki összeesküvés-elméletek gyártására hajlamos, valószínűleg jóval aggasztóbb, mint az, akinek csak sima fóbiája van a tartós kapcsolattól. Lucy elmosolyodott magában. Mason éles pillantást vetett rá. – Mi történt? – Semmi – súgta oda a lány. – Csak egy futó gondolat. Ne is törődj vele. 131

Ashley megállt a hosszú bárpultnál, és szót váltott az egyikkel a két nő közül, aki nem viselt pincéregyenruhát. – Beth, töltenél két pohár Reserve-et a mi nagyon különleges vendégeinknek? – mondta. Beth megfordult. Éles vonású arca volt, göndör barna haját divatos rövid frizurában viselte. Fekete keretes szemüvegen át figyelte a világot. Lucynak ismerősnek tűnt. Amikor Beth meglátta Masont, udvarias mosolya ragyogóvá terebélyesedett. – Szia, Mason! – kiáltott fel. – Emlékszel rám? Beth Crosby vagyok. Jó rég találkoztunk. Hallottam, hogy visszajöttél a városba. Mason elmosolyodott. – Örülök, hogy újra látlak. Úgy tűnik, a borászati tanulmányaid jól sültek el. – Az biztos. Én vagyok itt, a Colfaxnál a főborász. – Büszkeség csendült a hangjából. Felkapott egy nyitott palackot, és áttolta a pulton Mason és Lucy elé. – Hallottam, hogy itt vagy a városban, Mason. Már gondoltam rá, hogy megállok a szerszámboltnál, és beköszönök, de az utóbbi időben nagyon elfoglalt vagyok. Klassz újra látni téged. Hogy s mint vagy? – Kösz, jól – felelte Mason. – Ismered Lucy Sheridant? – Szia, Lucy – mondta Beth. Mosolyogva kitöltött két pohár vörösbort. – Nem ismertelek volna meg. Bár néhányszor összefutottunk annak idején a városban. – Igen, emlékszem – mondta Lucy. – Örülök, hogy látlak. – Elég jól ismertem a nagynénédet. Gyűjtöm a régi borászati kellékeket. Sara beszerzett nekem néhány igazán szép darabot. Mr. Colfax megengedte, hogy kitegyek párat a pincében. A turisták imádják a régiségeket. Sajnálattal hallottam a balesetről. 132

– Köszönöm – mondta Lucy. Eltűnődött, vajon hányszor fogja még ezt mondani. – Gratulálok, hogy ilyen előkelő pozíciód van a pincészetben. – Kösz. – Beth büszkén mosolygott. – Nem lehetnék itt, ha Mr. Colfax nem adott volna esélyt. Rögtön a suli befejezése után felvett, és mindent megadott, amit kértem, már ami a kiváló minőségű felszerelést illeti. Azt mondja, mindig kiszagolja a tehetséget. – Warner soha nem hibázott a borászok kiválasztásánál – szólt közbe Ashley. Türelmetlenség érződött a hangjából, de a mosolya töretlen maradt. – A Reserve Beth legjobb kreációja idáig. Warner meg van győződve róla, hogy ez fogja híressé tenni a Colfaxot a borvilágban. – Kóstoljátok meg – mondta Beth. Letette a palackot, és várakozásteljesen nézett rájuk. Lucy felkapta a hosszú szárú poharat. – De nem vagyok borszakértő – mondta. – Én sem – csatlakozott Mason is. – Ha sörről lenne szó… Beth nevetett. – Rajta, kóstoljátok meg! Lucy kötelességtudóan végigment a borkóstoló ceremónián. Finoman meglötybölte a nedűt a pohárban, beszívta az aromáját, majd ivott egy apró kortyot. A bor sötét volt és buja. – Nagyon finom – mondta. – Egy kicsit fiatal még – mondta Beth. – De minden benne van. Mély benyomást kelt, de nézd meg pár év múlva! – A bor varázsa – mondta mosolyogva Lucy. – Nincs ebben semmi varázslat – tiltakozott Beth. – A modern borkészítés tudomány. Ha szeretnétek, szívesen körbevezetlek benneteket a pincészetben. – Köszönöm – mondta Lucy. – Érdekesnek ígérkezik. 133

Ashley megelégelte a csevegést. – Menjünk ki a teraszra. Ott könnyebb beszélgetni, nincs ez az erős háttérzaj. Lucy és Mason ismét követte a nőt a tömegen át. Az emberek kisebb csoportokba verődtek a tágas, lámpásokkal megvilágított teraszon, de Ashley nem állt meg, hogy bemutassa őket. Mint egy célra tartó távvezérelt rakéta, úgy tört előre rendületlenül, míg végül talált egy szabad sarkot. Megállt, és átható tekintettel nézte Lucyt. – Biztos vagyok benne, hogy már tudod, micsoda sokkot okozott a családban, amikor kiderült, hogy te örökölted meg azokat a Colfax-részvényeket – mondta. – Magam is enyhén szólva megütköztem – mondta Lucy. – Amúgy is rettenetesen lesújtott Sara és Mary halála. Ashley szép ívű álla megfeszült. – Micsoda tragédia! Én még új vagyok a családban, mint, gondolom, te is tudod. Nem egészem egy éve házasodtunk össze Warnerrel. Sajnálom, hogy nem volt alkalmam megismerni a nagynénédet. Én nem foglalkozom régiségekkel. Maryt ismertem, természetesen, de csak néhány alkalommal találkoztunk. Egy magas férfi bontakozott ki a homályból. – Ezért sem volt senkinek sem tudomása arról, hogy a részvényeit Sara Sheridanre hagyta – mondta. A megjegyzés gazdájának mély, zengő hangja volt. Az újonnan érkezett igen bánatosnak tűnt. – Cecil – mondta Ashley, megkönnyebbülten nézve a férfira –, engedd meg, hogy bemutassam Lucy Sheridant és a barátját, Mason Fletchert. Lucy, Mason, az úr Cecil Dillon. Ő a Colfax Rt. ügyvezető igazgatója. – Örvendek – mondta Cecil. 134

Egy filmben is simán eljátszhatná az ügyvezető igazgatót, gondolta Lucy. Magas volt, sötét hajú, az arca szép vonású, kisportolt, a tekintete intelligens, amolyan „az én szememet semmi sem kerülheti el” tekintet. Melegen Lucyra mosolygott, s a szükségesnél egy árnyalattal tovább tartotta a kezében a lány kezét. Amikor Masonhöz fordult, az arca rögvest hűvösen udvarias, üzletemberes kifejezést öltött. A két férfi kurtán, erősen kezet rázott. Egy alfahím mindig felismeri a másik alfát, és rögtön fel is méri, állapította meg magában Lucy. – Gyakori, hogy egy családi vállalkozás élére kívülről hoznak ügyvezetőt? – kérdezte a lány, próbálva oldani azt a leheletnyi feszültséget, amely jól érezhetően ott volt a levegőben. Cecil rámosolygott. – Sok családi vállalkozás alkalmaz külső ügyvezetőt a cég élére, csakúgy, mint más vállalat. Néha azért, mert a családban nincs megfelelően képzett személy, hogy viselje a felelősséget. Vagy olykor csupán azért, mert a családban senki nem akarja vállalni ezt a munkát. A személyes érintettség nem könnyíti meg eligazgatni egy céget. Gyakran jobb olyasvalakire bízni a napi döntések meghozatalát, aki nem családtag vagy rokon. – Oké, ebben lehet valami – mondta Lucy. – De itt most első alkalommal fordul elő, hogy külső ember van a cég élén – mondta Ashley. Kutató pillantást vetett Lucyra. – Ez bizonyára érdekesen átrendezi a családi erőviszonyokat. Tudsz róla, hogy egy fúziós ajánlat van terítéken? – Hallottam róla valamit – felelte Lucy. – Meg is ragadom az alkalmat, hogy figyelmeztesselek: a Colfax család nagyon megosztott a tekintetben, bölcs dolog-e 135

keresztülvinni a fúziót – folytatta Ashley. – Úgy tűnik, a te kezedben levő részvények fogják eldönteni a kérdést. – Ej – emelte fel a kezét Cecil. – Ez egy születésnapi parti. Ma este nem beszélünk üzletről. Egy más alkalommal szívesen végigmegyek Lucyval a pró és kontra érveken ez ügyben. – Igazad van – mondta Ashley. – Nem megfelelő a hely, sem az idő. Csak azért hoztam szóba, mert az utóbbi hetekben mindenkinek a fúzión jár az esze. Már úgy tűnt, hogy befejezett ügylet, most pedig teljes a káosz. Cecil ekkor átvette az irányítást. Apró, jelentőségteljes gesztussal megérintette Ashley karját. Figyelmezteti, hogy csillapodjon le, gondolta Lucy. Szinte tapintható volt Ashleyben a feszültség. – Azt hiszem, ennyi elég már ebből, Ashley – mondta Cecil. – Miért nem mész vissza a többi vendéghez? Tudod, hogy Warner szereti, ha mellette vagy az ilyen eseményeken. Majd valamikor máskor én elmagyarázom Lucynak a helyzetet. – Hogyne, persze – mondta Ashley. Láthatóan nehezére esett összeszedni magát. Ragyogó mosolyt villantott Masonre. – Később még találkozunk. Érezzék jól magukat. Gyorsan megfordult, és eltűnt a vendégek tömegében. – Elnézést Ashley miatt – fordult Cecil Lucyhoz. – Elég nagy a feszültség a családban. Mindig is az volt. Ez a fúziós ajánlat a felszínre hozza a dolgokat. Mary halála, meg hogy kiderült, hogy a részvényei egy kívülállóhoz kerültek, csak még jobban nehezíti a helyzetet. Mary minden mást Quinnre hagyott. Ez többségében ingatlan, amiket Mary annak idején vásárolt, amikor még olcsó volt a föld a borvidéken. 136

– Van valami elképzelése róla, hogyan vélekedett Mary a fúzióról? – kérdezte Mason. – Nem sok érdeklődést mutatott az üzlet iránt – felelte Cecil. – De amikor megosztott volt a vezetőség egy kérdésben, mindig Quinn-nel szavazott. Az esetek többségében Quinn támogatja az apját. – De ezúttal nem? – kérdezte Lucy. – Nem. Warner változatlanul ellenzi a fúziót – érzelmi okokból. A Colfax Rt. az ő teremtménye. A semmiből építette fel. De már nem vesz részt aktívan benne. Most a borászat a szenvedélye. Attól tartok, nélküle már csak idő kérdése, hogy a Colfax Rt. elveszítse az előkelő pozícióját. Warner befektetői zsenije tette olyan sikeressé a céget. Sajnos nincs a családban senki, aki a helyébe léphetne. Senkiben nincs meg az az ösztön, ami zsigerből érzi a piacot. Ezt minden érintett tudja. – És mi a helyzet magával? – kérdezte Mason. – Én jó vagyok a szakmában – mondta Cecil, magabiztos kis vállrándítás kíséretében. – Nagyon jó vagyok. Ezért is bízta rám az ügyvezetést. De amikor hosszú távú piaci döntésekről van szó, Colfax egyszerűen zseniális. Csak az a baj, hogy ez most már nem igazán érdekli. Ez a szomorú valóság. Ha nincs ott a kormányrúdnál a napi ügymenetben, a kerekek előbb-utóbb csikorogni fognak. Warner nyakas ember, de realista. Tudom, hogy végül mindent meg fog tenni a családjáért. – Azaz elfogadja az ajánlatot? – kérdezte Lucy. – Igen. A fúzió lehetővé teszi Warnernek, hogy a karrierje csúcsán szálljon ki. A legenda nem fog elhalványulni. És a családban mindenki – beleértve magát is, Lucy – igen szép profittal fog elsétálni. Itt most több millió dolláros 137

kifizetésekről van szó minden egyes részvénytulajdonos számára. De megszegtem a saját szabályomat, hogy egy partin nem beszélünk üzletről. Ha nem bánja, valamikor szívesen leülnék magával egy alkalmas időpontban, és végigmennénk az adatokon. Ily módon látni fog mindent, mielőtt dönt. – Rendben – mondta Lucy. Cecil elővette a telefonját, és bepötyögött valamit. – Holnap délelőtt tíz óra megfelelne? Lucy nem fáradt azzal, hogy ő is elővegye a mobilját. – Sajnos, nem. Pillanatnyilag rengeteg dolgom van. – Mosolygott. – A kandallóban talált holttest kissé megbonyolítja a dolgokat. Cecil összerezzent. – Megértem. Esetleg később valamikor a héten? Nincs irodám Folyófalván, a birtok egyik vendégházában tartózkodom ittlétemkor. De semmi baj. Semmi másra nincs szükségem, csak a laptopomra. Ashley említette, hogy maga az Arany Kalász fogadóban lakik. Találkozhatunk ott, ha magának is alkalmas. – Nem – szólalt meg Mason, mielőtt Lucy válaszolhatott volna. A lányra nézett. – Ott nincs hová elvonulni, hacsak nem a te szobádba. Hagyta, hogy a mondat ott lebegjen a levegőben. Nem szükséges hozzátenni bármit is, gondolta Lucy. Nem kellett emlékeztetni rá, hogy nem lenne jó ötlet kettesben maradni Cecillel a szobájában. Nyilván Cecilnek sem szükséges elmagyarázni, miért. Mason megköszörülte a torkát. – Úgy gondolom, leülhetnénk egy kávé mellett valahol a főtéren. Lucy elnyomta magában a bosszúságát, és ragyogó mosolyt vetett Cecilre. – Ez remekül hangzik. Majd felhívom, 138

amikor lesz egy kis szabadidőm, és akkor összeülhetünk átnézni a számokat. Mason korántsem volt lelkes. Cecil azonban láthatóan elégedett volt. – Ez ideális – mondta. Zsebre tette a telefonját. – Örülök, hogy újra láthatom, Lucy. – Egy kurta biccentés Masonnek is jutott. – És magát is, Fletcher. Megfordult, és a maga természetes könnyedségével elvegyült a tömegben, itt-ott megállt váltani pár szót a vendégekkel, majd eltűnt a kóstolószobában. – Ne csinálj ilyet még egyszer – mondta Lucy kemény hangon. – Mit? – kérdezte Mason. Az ajtót figyelte, amely mögött az imént Cecil Dillon eltűnt. – Ne avatkozz közbe, amikor üzleti megbeszélést folytatok. – Azt akarta, hogy ez az üzleti megbeszélés a hálószobádban folytatódjon – mondta Mason. – Ezt őszintén kétlem. Ostoba következtetésre jutottál, ismerd el. – Ostoba? – Jaj, az ég szerelmére, ő a Colfax Rt. ügyvezetője! Hallottad, dollármilliókról van szó. Rá akar beszélni, hogy támogassam a fúziót. Csakis erről van szó. – Honnan tudod? – Mert pénz forog kockán. Hidd el, amikor nagy összeg a tét, rendszerint mindenki csak a pénzre gondol. – Rendszerint? – Tessék?

139

– Azt mondtad, amikor nagy összegről van szó, az emberek rendszerint csak a pénzre gondolnak. Vannak kivételek is a szabály alól? A lány tétovázott, majd vállat vont. – Néha az emberek hagyják, hogy az érzelmeik felülkerekedjenek a kapzsiságukon. Nem túl gyakran fordul elő, de azért megesik. Bár nem ebben az esetben. – Mitől vagy ebben olyan biztos? – Dillon nem családtag. Az egyetlen dolog, amit szem előtt tart, az a pénz. Biztos vagyok benne, hogy ez a fúziós ajánlat egy jó kövér bónuszt tartalmaz a számára. – Tehát csak az érdekli, hogy a fúzió létrejöjjön? – kérdezte Mason. – Igen. Bár úgy érzem, túlságosan a szívén viseli. – Ezek szerint keményen arra fog hajtani, hogy meggyőzzön téged, vagy add el a részvényeidet Quinn-nek, vagy pedig szavazz a fúzió mellett. – Megoldom. Már voltam hasonlóan nehéz helyzetben nemegyszer. Tanúskodtam bíróságon szakértőként, és szembesültem dühös örökösökkel, akik nem hitték, hogy osztozniuk kell a jogos jussukon. Hidd el, nincs dühösebb ember egy örökösnél, aki úgy érzi, kisemmizték. Már nem vagyok tizenhat éves. Mason összerezzent. – Bocsánat. – Tudom, hogy nem tehetsz róla. – Megveregette a férfi karját. – És azt is tudom, hogy jót akarsz. Mason lenézett a lány ujjaira a karján. Amikor felemelte a fejét, a szeme elsötétült. – Cserébe azért, hogy ne avatkozzam be az üzleti tárgyalásodba, nagyra értékelném, ha nem veregetnél meg, mint egy háziállatot. 140

Lucy elkapta a kezét. – Igazad van. Bocsánat. Észrevetted, hogy mi itt most hadakozunk? – Igen – felelte Mason. – Kissé feszültek vagyunk mindketten ma este. A legkevésbé veszekedni szeretnék most. Egy férfi mély, gúnyos nevetése szakította félbe Masont, mielőtt válaszolhatott volna. Quinn Colfax bukkant fel a szőlővel befuttatott lugas homályából. – Ezt nevezed te veszekedésnek? – mondta. – Ez semmi ahhoz képest, ami a családomban szokott zajlani. Még nem láttál családi perpatvart, míg nem voltál tanúja egy igazi purparlénak Colfaxéknál. Kissé akadozva beszélt, s Lucy tudta, hogy a kezében tartott palack bor nem az első aznap este. Korán kezdhette. De azért sikerült többé-kevésbé egyenesen járnia. Nem változott túl sokat az elmúlt tizenhárom évben, gondolta a lány. Mindenki azt mondta róla, hogy az anyjára hasonlít, nem az apjára. Az első Mrs. Colfaxtól örökölte a sötétbarna haját, barna szemét és a finom csontozatú arcberendezését, ami Lucyban egy tizenkilencedik századi művészi portréval társult. De emlékezett másra is, amit Quinn Colfaxról mondtak az emberek – ő nem volt az az üzleti világba való harcias típus. Mason a másik férfi kezében tartott félig telt pohárra pillantott. – Mióta hallgatózol? Quinn vállat vont. – Elég régóta ahhoz, hogy halljam, amint Cecil és az a ribanc machinál. – Elvigyorodott, és Lucyra nézett. – Dillon minél előbb meg akar veled állapodni, tudod?

141

– Ez neked problémát okoz? – kérdezte Lucy. – Jillian azt a benyomást keltette bennem, hogy ti ketten szívesen elfogadnátok az ajánlatot. – Csak hogy tisztázzuk: amit Jillian mond, azt a saját nevében mondja, nem az enyémben. Ugyanez vonatkozik Cecilre és a ribancra. Mindnyájunknak megvan a magunk programja. – És mi a te programod? – kérdezte Mason. Quinn önelégülten vigyorgott. – Te tényleg azt hiszed, hogy elmondom neked, Fletcher? – Megfordult, és elindult, de megtorpant, és a válla fölött visszanézett. – Mondok neked valamit. A régi idők kedvéért, és mivel te láthatóan törődsz Lucy jóllétével, adok neki egy ingyenes tanácsot. – És mi lenne az a tanács? – kérdezte Lucy. – Add vissza azokat a Colfax-részvényeket a családnak, amilyen gyorsan csak tudod, aztán hagyd magad mögött Folyófalvát. Te nem akarsz belekeveredni abba, ami a Colfax Rt.–n belül zajlik. – Ez most fenyegetés? – kérdezte Mason. – Nem, nem fenyegetés – felelte Quinn. Rendkívül elcsigázottnak hangzott. – Csak egy ingyenes tanács. Tetszik, nem tetszik, ez van. – Köszönöm – mondta Lucy. Quinn Masonre nézett. – Tudod, én mindvégig azt hittem, hogy te rekkentetted el Brinkert. Meg is akartam neked köszönni. Most meg kiderül, hogy inkább Sara Sheridannek kellett volna megköszönnöm. Sajnálom, hogy nem tettem meg, amíg még élt. Azzal Quinn otthagyta őket. Ezúttal nem nézett vissza.

142

Rövid csend állt be. Lucy óvatosan letette egy közeli asztalra a szinte még érintetlen pohár borát. Valamilyen okból enyhén remegtek az ujjai. – Tudod – mondta –, úgy érzem, elég volt ma estére a szórakozásból. Szeretnék elmenni. – Akárcsak én.

143

15 Lucy még mindig remegett kicsit, amikor beült az autóba, és bekapcsolta a biztonsági övet. Az adrenalin, gondolta. Meg az idegek. Szorosan összekulcsolta a kezét az ölében, és várta, hogy Mason beüljön a volán mögé, és kihajtson a borászat parkolójából. – Quinn is félt Brinkertől – jegyezte meg. Mason ráfordult a Folyó útra. – Én inkább azon tűnődöm, ki nem félt tőle. Ciripelni kezdett a lány telefonja. Szórakozottan kivette a ridiküljéből, kitörölte a társkereső legutóbbi találatáról szóló üzenetet, majd visszaejtette a készüléket apró estélyi táskájába. A mellette levő ülésen Mason hosszan hallgatott. – Gondolod, hogy valaha is sikerülni fog? – kérdezte egy idő után a férfi. Volt valami furcsa zönge a hangjában, de Lucy nem törődött vele. – Nem tudom – felelte. – Ahogy öregszem, kevésbé vagyok hajlamos a kompromisszumokra. Azt mondták rám, egyre szőrözőbb leszek. – Ki mondta ezt? 144

– A legutóbbi srác, akivel randiztam – válaszolta a lány. – Meg a terapeutám, dr. Preston is. – Az utolsó nő, akivel randiztam, azt mondta, hogy túlságosan basáskodó vagyok, és nem nagyon mutatom ki az érzelmeimet. Meglepetésére a lány kurtán, feszesen felnevetett. – Úgy festünk, mint két igazi lúzer, nem? Mason szája sarka felkunkorodott. – Legalább van bennünk valami közös. – Igazad lehet. – De térjünk vissza a lényegre: mi a véleményed a ma estéről a Colfax-barlangban? Lucy elgondolkodott. – Quinn-nek valószínűleg alkoholproblémái vannak. – Erre én is mernék fogadni. – Szerintem azt várta, hogy ő követi az apját a cég élén, de nem ez történt. Ehelyett Warner Colfax kívülről hozott embert az ügyvezetői székbe, aki talán együtt hál a második Mrs. Warner Colfaxszal. – Á, neked is ez volt a benyomásod? – kérdezte Mason. – Volt valami a levegőben Dillon és Ashley között. – Hát, ez nem sok. – Nem. – De hajlamos vagyok egyetérteni veled. – Mason sebességet váltott, lassítva az iramot. – Még valami? – Úgy tűnik, bizonyos kétségbeesés mutatkozik azok között, akik támogatják a fúziót. De mint mondtam, ez nem szokatlan az ilyen helyzetekben. Az idősebb generáció felépíti a birodalmat, és milliókat halmoz fel. Az ifjabb generáció meg a pénzt akarja, és jó napot. – Meglepetésében 145

elakadt a szava, látva, hogy Mason letér egy mellékútra. – Hová megyünk? – Valahová, ahol tudunk beszélgetni. Lassan hajtott a csillogó autóval a keskeny, kavicsos úton. Fák között haladtak, mígnem egy kis tisztásra értek. Az autó fényszórói megcsillantak a sötét folyón. Mason kikapcsolta a lámpákat. Már csak a majdnem telihold világított. – Gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem Folyófalván – mondta Lucy. – De erre a helyre nem emlékszem. – Deke bukkant rá jó pár évvel ezelőtt. Kihozott minket ide Aaronnal, és megtanított pecázni. Lucy nem tudta, mit mondjon, így megnyúlt a csend. Minden egyes szívdobbanással egyre erősödött a meghittség érzése a sötétbe borult elülső ülésen. Azon tűnődött, vajon csak ő érezte-e ezt így. Igyekezett kitalálni, hogyan oldja a feszültséget, amikor Mason kinyitotta a kocsi ajtaját. – Szálljunk ki – mondta. – Nincs hideg. A lány is kinyitotta az ajtót, kikapcsolta a biztonsági övét, és kiszállt. Masonnek igaza volt, az esti levegő nem volt hideg, talán kissé hűvös. A vállára borította a stólát, és csatlakozott Masonhöz a kocsi előtt. Elindultak a folyópartra. – Miről akartál beszélgetni? – kérdezte Lucy. – Kutya legyek, ha tudom – felelte a férfi. – Nem vagyok valami jó beszélgetőtárs, emlékszel? – Ó, persze, el is felejtettem. Nos, adok neked valami támpontot. Valószínűleg azért hoztál ide, mert menetparancsot akarsz adni nekem. – Menetparancsot?

146

– Szerinted el kellene adnom a részvényeimet a Colfax családnak, és nem kellene kutakodnom Sara és Mary halálos balesete ügyében. Így van? Mason olyan sokáig nem válaszolt, hogy a lány végül feléje fordult, és ránézett. A sötétben nem olvashatott az arcáról, de érezte, hogy a férfi döntésre jutott. – A logika és a józan ész azt diktálja, hogy adj túl azokon a részvényeken, és utazz el a városból. Ez lenne a legokosabb, amit tehetnél – mondta végül. – Ha folytatod, amit elkezdték szerzel jó pár ellenséget a Colfax-klánban. – Azt hiszem, már szereztem néhányat. Ugyan mit tudnak csinálni velem? – Nem tudom. És épp ez aggaszt. Ha igazad van Sara és Mary halálát illetően, veszélybe kerülsz. – Komolyan azt hiszed, hogy bárki ölte is meg őket, majd utánam jön? De abból semmi haszna nem lenne, akár férfi, akár nő az illető. Bebiztosítottam magam. Az én szakmámban az ember hamar rájön, hogy egy rosszul megszövegezett végrendelet vagy letét csapás lehet az örökösökre nézve. Én mindenemet a szüleimre hagytam. A gyilkosnak egyenként meg kellene szabadulnia mindenkitől a családomban, hogy valamiképpen rátehesse a kezét a részvényekre. Valakinek – valószínűleg neked – csak feltűnne. – Ó, persze – mondta Mason vészjóslóan szelíd hangon. – Észrevenném, ha valami történne veled. Lucy ismét megborzongott, de nem a hűvöskés éjszakai levegőtől. Mason megjegyzése megrémítette, de furcsa bizakodást is ébresztett benne. Ha vele bármi történne, Mason felaprítaná a Colfax családot. – Úgyhogy azt hiszem, viszonylag biztonságban vagyok, legalábbis most még – mondta. 147

– Lehetséges – hagyta helyben Mason. Ez kissé kelletlenül hangzott. – Ha Maryt és Sarát tényleg megölték, a gyilkos elszámította magát. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem változtathat taktikát. – Például? – Fenyegetés? Egy visszautasíthatatlan ajánlat? A fenébe is, nem tudom. De ha te eladod a részvényeket a családnak, az ügy jelentőségét veszti. – A részvények az egyetlen ütőkártyám! Mason a holdfényben fürdő vizet nézte. Nem szólt. A feje fölött zizegtek a falevelek. – Meg kell tennem – mondta végül Lucy. – Tudom. – Mason hangjában ezúttal elkerülhetetlen beletörődés csengett. – A te helyedben én is ugyanezt tenném. – Hát, tulajdonképpen te ugyanezt csinálod – mutatott rá a lány. – Egy bizonyos módon. – Abból kiindulva, kik vagyunk. – Igen – mondta Lucy. – Sajnálom, hogy belerángattalak az ügybe. Mason megmozdult, egyik kezét a lány válla köré fonta. Lucy szembefordult vele. Mason megragadta a másik vállát is, és közelebb vonta magához. – Akármit csinálsz is, ne szabadkozz miatta – mondta. – Én ezt saját indítékból teszem. Lucy fátyolosán elmosolyodott. – Tudom. Azért csinálod, mert ilyen vagy, és nem tehetsz róla. Te természettől fogva őrangyal vagy. – Nem, én ezt, legalábbis részben, azért csinálom, mert van pár kérdésem azt illetően, mi történt valójában Sarával és Maryvel. De azt hiszem, valamit világossá kell tennem. 148

– Éspedig? – Leginkább miattad csinálom. Lucy nem volt benne biztos, mit mondjon erre, de ez nem is számított, mert Mason megcsókolta, és ettől a szava is elakadt. Ez a csók nem olyan volt, mint amikor egy tinilány álma megelevenedik. Ez annál több volt, mert ő most már felnőtt nő, és járatosabb a csókolózás terén – ahhoz eléggé, hogy megítélje Mason csókját. Ez nem a kislányos álmodozások csókja volt. Nem volt benne semmi édes vagy romantikus, vagy gyengéden magával ragadó. Ez a csók a nyers férfivágyat és az erőszakkal féken tartott szenvedélyt fejezte ki. Ez annak a férfinak a csókja volt, aki világossá teszi a nő számára, hogy kívánja. Lucy ösztönösen tudta, hogy egy ilyen csókra két lehetséges válasz van: vagy odaadással viszonozza, vagy kibontakozik a karjából, és visszamegy az autóhoz. Nem volt köztes megoldás. Mason Fletcher esetében aztán végképp nem. Életében először rádöbbent, hogy most számára sincs köztes megoldás. Átadta magát a csóknak, karját a férfi nyaka köré fonta, és visszacsókolta, olyan éhes vággyal, amilyet még sosem tapasztalt. Az élmény hihetetlenül felkorbácsolta vérében az adrenalint. Mire Mason elszakadt az ajkától, és szája a lány füle felé araszolt, Lucyt egyszerre öntötte el a hideg és a forróság, a lélegzete elakadt és kapkodóvá vált. Belemarkolt a férfiba, ízlelgette az illatát, izmos testének kemény tapintását. Amikor megcsókolta a férfi torkán a forró bőrt, Mason mélyen beszívta a levegőt. Ez az élvezet, a megadás vagy a 149

diadal jele is lehetett. Lucy nem tudta eldönteni. De a férfi lélegzése egyre reszelősebbé vált. Mason egy ujjával felemelte Lucy állát. Ajka a lányéra tapadt egy újabb átható csókban. Lucy érezte a felszín alatt tomboló tüzet. A férfi megremegett, mély lélegzetet vett, és egy kissé eltartotta magától Lucyt. A holdfényben sötéten csillogott a lány szeme. Megigézve simított végig Mason állának vonalán. Mason oldalt fordította a fejét, és belecsókolt a lány tenyerébe. – Ne mondd, hogy nem tudtad, mi következik – mondta. A hangja rekedt volt és fojtott. – Mert én tudtam. – Én is tudtam – ismerte el a lány. – De akkor is meglepetésként ért. – Akárcsak engem. Nem hittem volna, hogy még érhetnek ilyen meglepetések. Lucy elmosolyodott. – Tizenhárom évvel ezelőtt őrülten beléd voltam esve. De te szinte tudomást sem vettél a létezésemről. Mason ujjai a lány hajába szántottak, kisimítva a tincseket az arcából. – Még kislány voltál. – Akit meg kellett menteni. Igen, tudom. De már nem vagyok kislány. – Észrevettem. – Ajkával gyengéden végigsimította a lány ajkát. – Határozottan nem vagy már kislány. Mit meg nem adnék érte, hogy ágyba bújhassak veled ma este, de talán túl korai még, és ágy sincs. Ez nem kijelentés volt, állapította meg magában a lány. Hanem kérdés. – Biztos vagyok benne, hogy az ágyat megoldhatnánk – mondta. – De igazad van, még korai lenne. – Finoman 150

kibontakozott Mason karjából, és elindult vissza az autóhoz. – Ami azt jelenti, hogy ideje menni. – Hé, legalább ezt az időzítés dolgot megbeszélhetnénk! – mondta Mason a lány hátának. Lucy nevetett, és hirtelen nagyon könnyűnek érezte a szívét. Nagyon régóta nem érzett ilyesmit. Elárasztotta a várakozás édes izgalma. Mason is nevetett. Elkapta a lányt, puszit nyomott az orra hegyére, és kinyitotta a kocsi ajtaját. – Annyit mondhatok, hogy mindent összevéve ez a randi sokkal jobban alakult, mint várható volt akkor, amikor elindultunk az este – jegyezte meg. – Igen – mondta Lucy –, sokkal jobban. A férfi becsukta az ajtót, megkerülte a kocsit, és beült a volán mögé. De még nem indított. Csak ült csöndben egy ideig, és elszánt tekintettel a folyót nézte. Nagyon komoly volt most. – Honnan fogod tudni, mikor megfelelő az idő? – kérdezte. Lucy mosolygott, derűs magabiztossággal töltötte el újonnan felfedezett női hatalma. – Ne izgulj, majd szólok – felelte. Mason rávillantott egy kópés vigyort, és ráadta a gyújtást. – Ígérd meg, hogy nem feledkezel meg róla – kérte. – Nyugi, nem fogok.

151

16 Mason visszahajtott a városba. Annak ellenére, hogy majd’ szétfeszítette a szexuális ajzottság, jól érezte magát – jobban, mint évek óta bármikor. Bekísérte Lucyt a fogadó előcsarnokába, és figyelte, amint felment a lépcsőn. Amikor eltűnt a szeme elől, kiment, beült a kocsijába, és hazahajtott. A házban még égett a villany. Joe az elülső verandán heverészett. Felállt, hogy üdvözölje Masont. – Szia, Joe. Megvakargatta a kutya füle tövét, majd benyitott. Joe követte, és bekocogott a sötét konyhába. Deke még ébren volt, elnyúlt a szófán. Tévét nézett. Mason hallotta, amint Bogart az ismerős záró mondatot mondja: „Louis, azt hiszem, ez egy szép barátság kezdete.” Mason a konyhába indult. – Már megint a Casablanca? – Minden idők legjobb filmje. – Deke ülő helyzetbe tornászta magát. – Ideje volt, hogy hazagyere. – Egy kissé késő már előírni nekem, meddig van kimenőm – mondta Mason. Bement a konyhába, felgyújtotta a villanyt, kinyitotta a kredencet, és elővette az állandóan ott lévő üveg whiskyt. – Talán tizenöt évvel ezelőtt kellett volna.

152

Deke utánament a konyhába. – Sosem keveredtél olyan zűrbe, amit ne tudtál volna megoldani, akkor meg mi szükség lett volna a kimenőre? – Leült az asztalhoz. – Hogy ment a ma este? – A fene tudja. – Mason elővett két poharat a kredencből, és mindkettőbe löttyintett egy kis whiskyt. Az egyik poharat Deke elé tolta. – Lucyval úgy látjuk, hogy meglehetősen inog a Colfax-birodalom egysége. Az a gyanúnk, hogy Warner új felesége az ügyvezetővel, Cecil Dillonnal kavar, és nagyon úgy néz ki, hogy Quinn iszik, méghozzá elég sokat. Ami Jilliant illeti, te is láttad tegnap. Kétségbeesettnek tűnik. – Vagy talán rémültnek. Mason elgondolkodott. – Meglehet. Egy dolog azonban biztos: minden részvénytulajdonos szeretné keresztülverni a fúziót – Warnert kivéve. Nála van a legnagyobb részvénypakk, de ha a többiek szövetkeznek, leszavazhatják. – Hacsak Lucy nem áll mellé. – Így van. Mason ivott egy korty whiskyt. – Lucy igencsak felpaprikázhatja mindkét felet – állapította meg Deke. – Jobb lenne, ha eladná a részvényeit a családnak, és békében itt hagyná a várost. – Nem fogja. Addig nem, amíg nem kap válaszokat. Deke meghúzta a poharát, és fújtatott egyet. – Erre számítottam. Úgy tűnik, sokban hasonlítotok. Makacs, mint az öszvér. – Egén. – Mason elmosolyodott. – Ahogy mondod. Nem megy a szomszédba egy kis makacsságért. Deke felvonta a szemöldökét. – Te tényleg azt hiszed, hogy Sara és Mary balesete valójában gyilkosság volt? 153

– Nem tudom. – Mason hátradőlt a székén, és ivott még egy kortyot. – Ma reggel belenéztem a balesetről készült jegyzőkönyvbe. Semmi nem utalt rá, hogy nem baleset lett volna. – A Manzanita Roadot jó ideje nem újították fel. Főleg motorosok meg biciklisek használják terepmotorozásra és terepbringázásra. De Mary és Sara jól ismerte az utat. Számtalanszor végighajtottak rajta. Mindenki tudja, hogy szerettek megállni a régi kommunánál uzsonnázni. – A baleset kora délután történt. Nem volt köd. És semmi jele, hogy bármelyikük ivott volna. Deke kortyolt a whiskyjéből. – Előfordulnak balesetek. – Persze. De van még valami, ami nem tetszik nekem. – Micsoda? – Az időzítés. Rengeteg pénz forog kockán a Colfax-féle fúzióban. Óriási a feszültség a családban. – Az a család mindig tele volt feszültséggel. Warner egy fekete öves faszfej. Azt el kell ismerni, hogy egymaga igazi birodalmat épített fel. De megfizette az árát. – Most meg, úgy látszik, csak borászattal akar foglalkozni. – Én azért nem vagyok annyira biztos benne – mondta Deke. – Még mindig rohadtul sokat jelent neki a cég. Mason felvonta a szemöldökét. – Csak nem hiszed, hogy megölné a tulajdon nővérét azért, hogy megkaparintsa azokat a részvényeket? – Mary nem volt a nővére, legalábbis nem vér szerinti. Mostohatestvérek voltak. Az anyja özvegy volt egy kislánnyal, amikor férjhez ment Warner apjához. – Ezt nem tudtam. – Sokan nem tudják – mondta Deke. – Vagy már megfeledkeztek róla. 154

– És te honnan tudsz ilyeneket? Te sem itt nőttél fel. Csak akkor költöztünk ide, amikor Aaron meg én tizenévesek voltunk. – Az infó Beckytől származik. Ő itt született Folyófalván. Mason bólintott. – Mesélt mást is neked Becky? – Igen, és ez olyasmi, amit érdekesnek találhatsz. Elmesélte, hogyan jutott Mary azokhoz a részvényekhez, és azok miért lehetnek az adu ászok. Mary úgy huszonöt éves lehetett, amikor jelentős örökséghez jutott anyai ágról. Ez akkor volt, amikor beszállt pénzzel Warner cégébe. Mary hitt a cég fejlődésében, mert tudta Warnerről, hogy pénzügyi zseni. De ők ketten soha nem álltak közel egymáshoz. Mary számára ez üzleti befektetés volt. Warnernek égetően szüksége volt készpénzinjekcióra, úgyhogy ezért adta el Marynek a részvényeket. – Oké, ez némileg megváltoztatja a dolgokat. És van valami elképzelés, miért romlott meg a Colfax-Brinkertársulás? – Én is csak azt hallottam, amit mindenki más. Miután a fia eltűnt, Jeffrey Brinker elveszítette az érdeklődését a Colfax és Brinker iránt. Megszállottan próbálta kikutatni, mi történt Tristannal. – Deke a két keze között dédelgette a poharát, és egyenest Mason szemébe nézett. – De ez természetes. Én is ugyanezt tettem volna, ha te vagy Aaron eltűntök. Mason melegséget érzett a szíve körül – és ezt nem a whisky okozta. – Tudom – mondta. – Ha hirtelen, magyarázat nélkül eltűnnél, Aaron meg én soha nem adnánk fel a keresésedet. – Így megy ez a családban. Mindenesetre az terjedt el, hogy Colfax kihasználta Brinker depresszióját, és többékevésbé belehajszolta Brinkert a kivásárlásba. – Deke 155

elhallgatott. – Voltak páran, akik célozgattak rá, hogy Colfax pofátlanul alacsony áron vásárolta ki. Tudott volt, hogy Brinker akkoriban már nem gondolkozott világosan. Akárhogy történt is, a megállapodást nyélbe ütötték. Néhány hónapra rá Brinker szívrohamban meghalt. Mason hátradőlt a székén. – Még ha Colfax belehajszolta is Brinkert, a kivásárlás óriási üzlet lehetett. Rengeteg pénzről volt szó. Deke érdeklődve nézett rá. – Hát persze. Már mindketten multimilliomosok voltak, amikor ideköltöztek Folyófalvára. Mostanra Warner már jóval többet ér. Mire akarsz kilyukadni? – Nem tudom pontosan. Nem tudod véletlenül, kik voltak Brinker örökösei? – Nem. Nemigen figyeltem erre. Egy dolgot azonban mondhatok: akárkik voltak is, nem itt, Folyófalván éltek. Máskülönben hamar elterjedt volna a szóbeszéd. – Majd megkérem Lucyt, hogy nézzen utána, hová került a pénz a Brinker-ingatlanból – mondta Mason. – Elvégre ez a szakterülete. – És ha megtudod, mit vársz az infótól? – Fogalmam sincs. – Huh. – Deke a hallottakat emésztette. – Ez olyan, mint amikor az egyik döglött ügyeteken dolgoztok? Mason hörpintett az italából, majd letette a poharat. – Nagyjából. Kérdéseket teszek fel, benézek minden kő alá, míg válaszokat nem kapok. – Valahogy rá kell érezned az irányra. – Tapasztalatom szerint az ember nemigen tévedhet, ha a pénzt követi. Tizenhárom évvel ezelőtt óriási pénzek 156

cseréltek gazdát. Érdekes lenne kideríteni, ki kapta. És hogy ki nem kapott belőle. Deke szúrós tekintettel tanulmányozta. – Igazi darázsfészekbe nyúlhatsz. – Vagy nem. Az a helyzet, és ez már kiderült, hogy Lucy így vagy úgy, de belenyúl. Nem akarom, hogy egyedül csinálja. – Az nem is lenne jó ötlet – mondta Deke. Bajtársias csendben iszogattak. – Találtam valami érdekeset a Strigulás Rém régi dossziéjában – szólalt meg egy idő múlva Mason. – Legalább egy nyomozó azon a véleményen volt, hogy egy másik személy is részt vett a bűntényben, valószínűleg ő fotózott. – A rohadt életbe. Ha ez igaz, az a pasas még szabadlábon van. – Vagy nő – pontosított Mason. – Nehéz elképzelni egy nőt, amint segédkezik annak a szemétládának egy másik nő megerőszakolásában. – Te meg én nagyon jól tudjuk, hogy mindkét nem képviselői képesek jeleskedni a kegyetlenkedésben és az erőszakban. – Na, igen. – Deke végigsimított sörtére nyírt haján. Szeme elsötétült az emlékektől. – Tudom. De még azok után is, amiket odaát láttam, mindig megdöbbent, amikor egy nő valami szörnyű gonoszságot és megbocsáthatatlant művel. – Te egy más korban szocializálódtál – mondta Mason. – Lehet. Úgy véled, egy másik személy is benne volt az erőszakolásokban, és még mindig itt él a városban? – Ez is egy lehetőség. És ez az, ami igazán aggaszt. Ha a bűntárs még itt él, akkor most igencsak megrémülhetett, hogy Brinker holtteste előkerült néhány bizonyítékkal együtt, ami 157

alátámasztja, hogy ő volt az erőszaktevő. A francba, még ha nem is itt él, nagy esély van rá, hogy hamar értesül a holttest előkerüléséről, és akkor izzadhat. Deke felvonta a szemöldökét. – Mert könnyen lehet, hogy újranyitják az aktát? – Pontosan. Bár ezt nem tartom valószínűnek. Whitakernek nem érdeke, hogy megtegye. Az igazi problémát Lucy jelenti. Ha a bűntárs szabadon kószál, és ha Lucy túl sokat kérdezősködik a nem megfelelő helyeken… – Mason elhallgatott. – Értem – mondta Deke. – Mit akarsz, mit tegyek? – Te rengeteg emberrel találkozol a boltban. Előbb-utóbb mindenki, aki a városban jár, betér Becky kávézójába. Kettőtök között szinte az egész város megfordul. Az emberek beszélnek. Szeretném, ha nyitva tartanád a füledet, amikor valaki szóba hozza a holttest megtalálását. – A fenébe is, arról mindenki beszélni fog Folyófalván. De Brinker csak tizenkilenc éves volt, amikor Sara kandallójában végezte. Szerintem bármilyen hasznos infó leginkább olyanoktól jöhet, akik korban akkor közelebb voltak hozzá. Mint például te is. – Lucy meg én majd foglalkozunk ezzel a szegmenssel. De én azt szeretném tudni, hogy azok közül, akik annak idején felnőttek voltak, kik mutatnak a normálisnál nagyobb érdeklődést a holttest megtalálásának a hírére. – Meglátom, mit tehetek – mondta Deke. Eltolta maga elől a whiskyt. – Köszönöm. – Mason felállt, és összeszedte a poharakat. – Alszom egy kicsit. Holnap reggel összeállítunk egy tervet, mielőtt Lucy nekiáll kinyitogatni a szekrényeket. Ki tudja, mik eshetnek ki belőlük. 158

– Folyófalva pont olyan kisváros, mint a többi – mondta Deke. – Rengeteg titokkal és rengeteg csontvázzal a szekrényekben. Mason elindult fel az emeletre.

159

17 Joe talpra kászálódott, átbattyogott a szobán, és a fejét Deke térdére fektette. Farkasszerű tekintetét a férfira szegezte. Deke megsimogatta az állatot. Ott ültek kettesben, mint oly gyakran éjszakánként. Mint két öreg harcos, akik megjártak pár háborút, gondolta Deke. Ők ketten szavak nélkül is értették egymást, ahogy csak az öreg harcosok képesek rá. Eltűnődött a beszélgetésen, amit az imént folytatott Masonnel. Egyvalami világos volt: Mason sokkal jobban néz ki, mint pár héttel korábban, amikor megjelent az elülső verandán egy katonai zsákkal a vállán. A tekintete pont olyan volt, mint azé a tizenhárom éves gyereké, aki a gyermekjóléti szolgálat irodájában várt rá sok-sok évvel azelőtt – mintha tanúja lenne a világvégének, és a jövő nem tartogatna semmit, ami meglepné vagy megdöbbentené. Az a tizenhárom éves gyerek úgy festett, mint aki soha többé nem nevet, és nem bízik senkiben, kivéve az öccsét. Ám a kölyökben nyers eltökéltség izzott. Haldokló apja küldetéssel bízta meg, amit teljesítenie kell. A küldetésnek egyetlen tárgya volt – megvédeni Aaront. Egyetlen pillantás Masonre elég volt Deke-nek, hogy tudja: a gyerek teljesíti a küldetést, vagy meghal. 160

A gyermekjólétis emberek szerint Masonnek dühkezelési problémái voltak. Elpanaszolták, hogy rengeteg gond volt vele abban a három nevelőotthonban, ahová Aaronnal együtt elhelyezték egy több mint három hónapos időszakra. A jelentések verekedésekről számoltak be az intézeti gyerekekkel, sőt egyszer azzal vádolták Masont, hogy megtámadta az egyik nevelőszülő felnőtt férfi rokonát. A jó szándékú gyermekjólétisek határozottan ajánlották, hogy vigye szakemberhez. De Deke biztos volt benne, hogy a rendbontással, amit a nevelőotthonban művelt, Mason csak a dolgát tette – vigyázott az öccsére. A szociális előadó szeméből sugárzó megkönnyebbülés alapján Deke igazolva látta ezt, s hogy ezzel a nő is tisztában volt. Ezért nyomta át olyan gyorsan a papírmunkát, hogy mindenki csak bámult. Deke egy órán belül bepakolta Masont és Aaront meg a kevéske holmijukat a SUV-ba, és már úton is voltak. Aznap mindhármuk élete megváltozott. Amikor Mason felnőtt, nem utazott háborús zónába a világ másik végébe. Ő másfajta háborút vívott – soha véget nem érő csatákat a rosszfiúk ellen. Új küldetést talált. Amikor Deke két héttel ezelőtt ott találta az elülső verandáján, nyilvánvaló volt, hogy Mason nem azért jött vissza Folyófalvára, mert egy kis kikapcsolódásra vágyott, mint állította. Gyógyulnia kellett. Deke felismerte az árnyékokat Mason szemében, mert a tanácsadás és az orvosok ellenére ugyanazokat az árnyékokat látta, mint amikor a tükörbe nézett. Mason visszatért Folyófalvára egy olyan ember nehéz terhét cipelve, aki azt hiszi, nem teljesítette maradéktalanul a küldetését. 161

18 Lucy telefonja épp akkor csörgött, amikor kinyitotta a szekrényt Sara hálószobájában. Rápillantott az ismerős névre a kijelzőn, vett egy mély lélegzetet, és megnyomta a fogadás gombot. – Szia, anyu. Jól vagyok. Mindent kézben tartok. – Mi a csuda zajlik ott, Folyófalván? – kérdezte Ellen. Az akadémikus világnak külön akcentusa van, amolyan hűvös, „épp most publikáltam egy újabb cikket – és te hogy állsz ezzel?” zöngével, ami meglehetősen irritálta az egyetemi környezetnek nevezett buborékon kívül élőket. Ezen a reggelen Ellen máskor szépen modulált hangját hamisítatlan rémület itatta át. – Szóval hallottad az újságot – mondta Lucy. – Tristan Brinker holttestét találták meg Sara kandallójában? – Ellen hangja az utolsó két szónál egyre emelkedett. – Képtelen vagyok elhinni. A média szerint a hatóságok úgy vélik, ő volt a sorozat-erőszakoló, aki annak idején a hírekben szerepelt. Lucy szemügyre vette az egzotikus nyomott mintás ruhák sorát, a hosszú szoknyákat és a laza felsőket, amelyek a

162

szekrény egyik felében zsúfolódtak össze. Sara nem hordta a borvidéki viseletét. Ő ízig-vérig a New Age képviselője volt. – Határozott jel utal rá, hogy Brinker volt a Strigulás Rém – mondta. – Sara, úgy tűnik, biztos volt benne. Volt egy újság a holttest mellett, az erőszakolóról szóló cikk főcímével. Még semmit sem bizonyítottak, de a helyi zsaruk hajlanak erre a teóriára. – El sem merem képzelni, micsoda sokk lehetett, hogy egy hulla esik ki a kandallóból! A nagynénéd kandallójából! Az isten szerelmére, hiszen Sara vega volt! – Megölte, anyu, nem megette. Ellen ezt elengedte a füle mellett. – Sara ellenezte a háborút. Az erőszakot. A lőfegyvereket. – Nem használt lőfegyvert. A jelek szerint egy piszkavas boldogabbik végét választotta fegyvernek. Azt is megtaláltuk a kandallóban. – Rettentően nehéz elképzelni, hogy a nagynénéd megölt valakit, ráadásul úgy fest, hogy előre megfontolt szándékkal. – Azt mondják, megfelelő körülmények között a legtöbb ember képes ölni. – Igen, tudom – mondta Ellen. – Néhány évvel ezelőtt volt egy rémes eset, egy egyetemi tanár, nő az illető, meggyilkolta néhány kollégáját, mert nem véglegesítették a kinevezését. – Képzelem – mondta Lucy. Mivel értelmiségi közegben nevelkedett, nem esett nehezére elképzelni egy ilyen forgatókönyvet. – De még mindig nem megy a fejembe, hogy Sara megölt valakit. – Hát, ez tényleg letaglózó volt – mondta Lucy. – De szerencsére nem voltam egyedül, mikor megtaláltam a hullát. Mason velem volt. 163

– Ki az a Mason? – kérdezte Ellen. – Az építési vállalkozó, akivel a felújítást csináltatnád? Lucy mosolygott. – Nem egészen. Emlékszel Mason Fletcherre? – Nem. – Ő volt az, aki aznap este hazavitt Brinker utolsó bulijáról. – Á, most már emlékszem a névre. Ő volt az a fiatalember, aki meggyőzte Sarát, hogy azonnal el kell hagynod a várost. Sara biztos volt benne, hogy a fiú tudja, miről beszél. Le kellett mondanom egy konferenciát, hogy felvegyelek a reptéren San Diegóban. – Hűha. Mason mondta Sarának, hogy el kell mennem Folyófalváról? Ő volt az oka, hogy Sara másnap lóhalálában hazaküldött? A fenébe. Gondolhattam volna. – Csak annyit tudok, hogy másnap reggel Sara felhívott. Azt mondta, hogy egy Mason nevű fiatalember nem sokkal korábban beszélt vele, és azt bizonygatta, hogy veszélyben vagy. Sara azt mondta, hogy bevisz téged a San Franciscó-i repülőtérre, és feltesz az első San Diegó-i gépre. És hogy várjalak, és egy percre se veszítselek szem elől, amíg fel nem hív és azt nem mondja, hogy minden rendben. – Szóval így történt a dolog. Sosem mondta el nekem a teljes történetet. – Lucy elhallgatott, és az időzítésen gondolkodott. – Felhívott aztán, hogy most már minden rendben van? – Igen, körülbelül egy hét múlva. De furcsa volt a hangja, mintha nem lett volna önmaga. Akkor mondta, hogy már biztonságban vagy, de többé nem mehetsz hozzá nyaralni Folyófalvára. Soha nem indokolta meg, miért, de hajthatatlan volt. 164

Lucy becsukta a ruhákkal teli szekrényt. – Nem akarta, hogy abban a házban aludjak, ahol egy halott van a kandallóban. Rossz karma. – Jóságos ég! Még azon a héten megölte, ugye? – Döbbenet és hitetlenkedés érződött Ellen hangjában. – Az időzítés passzol. Emlékszel még valamire, hogyan reagált Sara annak a hétnek az eseményeire? – Nem vagyok biztos benne… hisz tizenhárom év telt el. Az igazat megvallva először arra gondoltam, hogy Sara túlreagálja a dolgot. Tudtam, hogy sosem tennél olyan ostobaságot, hogy berúgsz egy bulin, és veszélybe sodrod magad. Aztán Sara felvilágosított, hogy az a gazember be akart drogozni téged. – Úgy vélik, a Rém partidrogot használt. – Hát, igen, a lehetőség, hogy drog is van a dologban, megmagyarázza, miért esett pánikba Sara. Mellesleg én is pánikba estem. Akárcsak az apád. Ezért mondtam le a konferenciát, és ezért döntöttünk úgy Richarddal, hogy egy percre sem hagyunk egyedül azon a héten. Addig egy görcsben voltunk, aztán jött Sara telefonja, hogy Brinker vélhetően meghalt, és már biztonságban vagy. – Emlékszem rá – mondta Lucy. – Te meg apu folyton rajtam tartottátok a szemeteket. Még az óráidra is be kellett ülnöm, hogy ne legyek egyedül. – Apáddal nagyon aggódtunk. Gondoltuk, hogy elmegyünk a rendőrségre, de Sara gyanúján kívül semmi kézzelfogható bizonyítékunk nem volt. Mondhatom, hogy Richard meg én soha olyan megkönnyebbülést nem éreztünk, mint amikor Sara közölte, hogy Tristan Brinker valószínűleg halott. Lucy agyában annak a hétnek az emlékei kavarogtak. Nemigen értette, mi folyik körülötte. De érezte, hogy a szülei 165

azon a héten összetartottak, összekovácsolta őket az iránta érzett szeretetük. Tinédzser naivitásával még reménykedni is kezdett, hogy a szülei otthagyják az új kapcsolatukat, és újra összeházasodnak. Ez a kis álomkép persze nyomban szertefoszlott, amint Sara telefonon biztosította Ellent és Richardot, hogy elmúlt a veszély. – Még egyvalamire emlékszem. Sara nemcsak a te biztonságod miatt aggódott, hanem a miatt a fiatalember miatt is, aki hazavitt téged aznap este – mondta Ellen. – Masonért. Mason Fletchernek hívják. – Igen, Mason Fletcherért. – Félt, hogy Mason is veszélybe kerülhet? – Ez volt a benyomásom. Szerintem megrémítette a lehetőség, hogy a fiú esetleg megpróbál egyezkedni Brinkerrel. Azt mondta, semmiképpen nem akarja, hogy Mason ilyesmit tegyen. – Sara néni mindkettőnket féltett. – Igen, ezért a probléma gyökeréhez nyúlt. Véglegesen megoldotta. Ki gondolta volna, hogy a nagynénédben van ilyesfajta brutalitás? Hihetetlen megrázkódtatás lehetett a számára. És ez megmagyarázza a viselkedésében beállott változást. Az után a nyár után már soha többé nem volt ugyanaz. Lucy kihúzott egy fiókot, és a jógafelsők összevisszaságát bámulta. – Az árnyék. – Tessék? – Az után a nyár után mintha valamiféle árnyék vette volna körül. Még amikor jól érezte magát, akkor is lehetett érzékelni.

166

– Nem tudom, mit értesz árnyékon, de azok alapján, amit most tudunk, nagy valószínűséggel poszttraumás stressztől szenvedhetett. Bizonyára ezt vetted te észre. – Igen. – Egy gondolat kólintotta főbe a lányt. – De Mary körül sosem érzékeltem ezt az árnyékot. – Ezt hogy érted? – Úgy gondolom, Sara még Mary előtt is titokban tartotta. Nyilván nem akarta ezzel a tudással megterhelni. Vagy, ahogy Mason vélekedik, nem akarta kockáztatni, hogy Mary véletlenül kikottyantja a titkát. Akárhogy is volt, Sara élete végéig egymaga cipelte Brinker megölésének a terhét. – Nyilvánvalóan. – Rövid csend állt be Ellennél. – Ha már Mason szóba került, sajnálattal hallom, hogy ő is ott van Folyófalván. – Az ég szerelmére, miért? – Sara mindig úgy érezte, hogy rengeteg potenciál van a fiúban, s egy nap lesz belőle valaki. Úgy látom, nem hozta ki magából. – Masonnek soha nem kellett kihoznia magából. – Lucy átszelte a szobát a komódhoz, és kihúzott egy fiókot. – Pontosan az lett belőle, aki lenni akart. – Drágám, tudod, hogy idegesít, amikor úgy beszélsz, mint Sara. Képtelen vagyok lefordítani ezt a New Age-zsargont. Mi a csudát akarsz mondani? Nem fogja elmagyarázni Masont, döntötte el Lucy. – Nem érdekes. Nem itt él. Csak látogatóba jött a nagybátyjához. Mason a rendőrségnél szolgált. – Értem. – Jelentőségteljes csend támadt. – Szóval zsaru lett. Anyja hangjából nem érződött rosszallás, állapította meg Lucy, sokkal inkább árnyalatnyi csalódottság, mintha Ellen 167

azt szerette volna hallani, hogy Mason kvantum-fizikából vagy vegyészetből doktorált. Lucy nagyon jól ismerte ezt a mellékzöngét. Ugyanezt a sajnálkozást hallotta mindkét szülője hangjában, amikor közölte velük, hogy törvényszéki genealógusként fog dolgozni. „Biztos, hogy nem akarsz doktori iskolába menni?”, kérdezte Ellen. „Annyi lehetőség van benned, drágám.” Az apja még nyersebb volt: „Teljesen felesleges volt tanulnod. A genealógia nem foglalkozás, hanem hobbi. Nem lesz szükség rá, hogy a családfán ott díszelegjen egy doktori cím. Bármelyik érettségiző egy számítógéppel felszerelkezve képes kikeresni a neten, hogy az ük-ük-nagyszülők hol születtek.” – Mason néhány évig gyilkossági nyomozó volt – mondta Lucy. – Most az öccsével egy biztonsági tanácsadó céget vezet. – Olyasmire gondolsz, amik a bevásárlóközpontokban meg az irodaépületekben őrködnek? – Valamivel több annál. Régi gyilkossági ügyeket oldanak meg. – Ez elég hátborzongatóan hangzik. – Ellen hallgatott egy sort. – Hoz is valamit a konyhára? – Nyilván, ha jól végzik a dolgukat. Mason és az öccse nagyon jók a szakmában. De nem hiszem, hogy Mason a pénzért csinálja. Ez a munka… elégedettséggel tölti el, azt hiszem. – Pszichológiai szempontból ez nem tűnik túl egészségesnek. Lucy becsukta a fiókot, és kihúzott egy másikat. – Szükség van olyan emberekre, mint Mason. És eléggé biztos vagyok benne, hogy ő ilyesfajta munkára született. Figyelj, anyu, most mennem kell. Rengeteg dolgom van. 168

– Tulajdonképpen mit csinálsz? Mintha az előbb ajtócsukódást hallottam volna, most meg mintha kinyitnál egy ajtót. – Sara hálószobájában vagyok, szervezem a dolgokat. Szortírozom és összerakom a holmiját. Bizonyára rengeteg cuccot halmozott fel. Nem beszélve a régiségekről, amiket a boltjuk bezárása után itt raktároztak el Maryvel. – Egész életében abban a házban élt. Nem hiszem, hogy valaha is kidobott volna valamit. Óvatosan bánj azokkal a régiségekkel. Nagy részük biztosan értékes. – Apu azt mondta, hívjak egy ingatlanbecslőt. – Jó ötlet. Mi a terved, meddig maradsz Folyófalván? Lucy újabb fiókot húzott ki, és nézte a pamut meg flanel hálóingek összevisszaságát. A legtöbbnek virághímzés volt a nyakán. – Még nem tudom – felelte. – Két hét szabadságot vettem ki. Elhúzódhat, amíg mindent elintézek. Egy-két javítást is el kell végezni, mielőtt piacra dobom a házat. – A házban laksz? – Dehogy. A helyi fogadóban. A gondolat, hogy itt aludjak, ahol éveken keresztül egy holttest rejtőzött a kandallóban, igencsak hátborzongató. Mennem kell, anyu. Szeretlek. Szia. – Viszlát, drágám. Én is szeretlek. Ez igaz, gondolta Lucy a beszélgetés végeztével. Szerette az anyját, és az anyja is szerette őt. Ugyanez volt az apjával is. Az ő családformájuk soha nem lesz egy Norman Rockwell-kép témája, de attól ők még család. Ő valami mást akart magának, valami szorosabbat. De a szíve mélyén nem volt romantikus. Jól ismerte a 169

kockázatokat és az istenverte statisztikákat. Félt elköteleződni. Az ágyhoz ment, és belepottyantotta a telefonját a szatyrába. Nem osztotta meg az anyjával, sem az apjával a gyanúját Sara és Mary halálával kapcsolatban, és erre jó oka volt. Mindketten rettenetesen megrémülnének. Hosszú, telefonon keresztül történő kioktatásokban lenne része. Szinte hallotta az apját: Az ilyesmit hagyd a rendőrségre. Az ember egy dolgot jól megtanul felnőttkorára: nem szükséges beszámolni a szülőknek életünk minden apró részletéről. Még néhány fiókot kihúzott, szemügyre véve a tartalmukat. Amikor befejezte, kiment a folyosóra, és belépett a másik hálószobába – itt aludt mindig, amikor Saránál volt vakáción. Kinyitott egy újabb szekrényajtót. Az összehányt tárolódobozok és régi ruhák látványa mindent elmondott neki, amit tudni akart. Nem így képzelte. Felciripelt a telefonja. Visszament a másik szobába, és előhalászta a készüléket a szatyrából. Éppen kitörölte a társkeresőtől érkezett két üzenetet, amikor a mobil csörögni kezdett. A kijelzőre pillantott. Mason. – Remek időzítés – szólt bele. – Épp hívni akartalak. – Miért? – kérdezte a férfi. Átváltott zsaru üzemmódra, gondolta a lány. – Tényleg csiszolnunk kellene a telefonálási viselkedéseden – mondta. – Csak a jegyzőkönyv kedvéért: jobb lenne, ha egy hétköznapi beszélgetést nem kezelnél rögtön kihallgatásként. – Most meg mi a baj? 170

Lucy lemondott róla, hogy bevezesse a normális telefonálási szokások rejtelmeibe. – Sara házában vagyok. – Hallotta, hogy egy autó ráfordult a behajtóra. – Tartsd a vonalat, jön valaki. – Próbálj ide figyelni, a fenébe. – Most arra figyelek, ki jön. – Az ablakhoz ment, és nézte, amint az elegáns fekete szedán puhán lefékez a ház előtt. Ismerős alak szállt ki belőle. Kezében laptoptáskát tartott. – Nolan Kelly az. Mennem kell. Majd később hívlak. – Várj! – dörrent rá Mason. – Ne tedd le! Miért akarsz állandóan megnevelni? – Légy szíves, ne tedd le – mondta a lány. – Lucy, esküszöm… A lány kiment a folyosóra, és elindult lefelé a lépcsőn. – Idejöttem ma, hogy átlássam, mennyi cuccot kell majd bepakolnom, mielőtt meghirdetem a házat – mondta. Leért a lépcsőn, és a bejárat felé indult. – Először is tudnod kell, hogy bár Sara néni ritkán dobott ki bármit is, nagyon rendszerető volt. Nem dobálta be csak úgy a holmikat a szekrényekbe meg a fiókokba. – Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Mason. – Amikor a városba érkeztem, az első éjszakát itt töltöttem. Kinyitottam pár szekrényt meg fiókot. Mindegyikben a Sarára jellemző takaros rendben sorakoztak a holmik. De ma a ruhák meg a tárolódobozok úgy állnak, mintha valaki sietve átnézte volna őket. – Azt mondod, hogy valaki kutatott a házban? – Mason hangja veszedelmesen nyugodt volt. – Igen. Tegnap este kellett történnie, amíg mi a fogadáson voltunk. – Mi a francot kereshetett a betolakodó? 171

– Fogalmam sincs. Ránézésre annyit megállapítottam, hogy semmi nem tűnt el. Visszahívlak, amint befejeztem Nolannal a tárgyalást. Megszakította a vonalat, mielőtt Mason rászólhatott volna, hogy ne tegye le. Nolan épp felért a verandára, és készült megnyomni a csengőt. Lucy ajtót nyitott. – Szia, Lucy. – Nolan mosolya meleg volt és barátságos, de ez nem leplezhette az árnyalatnyi idegességet a tekintetében. – Úgy gondoltam, vethetnénk egy pillantást néhány hirdetésre. – Kerülj beljebb, Nolan – mondta a lány. – A konyhában beszélgethetünk.

172

19 Mason felcsíptette a telefonját az övére, és kijött a pult mögül. Végigment az egyik oldalon fényes szögekkel és csavarokkal, a másikon pedig vízvezetékhez szükséges tartozékokkal teli gondolák között a bejárathoz. – Mennem kell, Deke – szólt vissza a válla fölött. Deke előjött a hátsó helyiségből. – Hova a fenébe ez a nagy sietség? – Sara házába. Lucy azt mondja, valaki átkutatta a házat tegnap este. – A jó büdös… – Elharapta a káromkodást. Inkább tanácstalan volt semmint ijedt. – Miért tenne ilyet bárki is? – Ez érdekes kérdés, különösen annak az elméletnek a fényében, hogy a Strigulás Rémnek talán volt egy bűntársa, akinek van aggódnivalója amiatt, hogy újrakezdhetik a nyomozást. – A fenébe. – Pontosan. – Mason kinyitotta az ajtót. – Csak annyit tudok, hogy nem akarom, hogy Lucy egyedül legyen bárkivel is, aki akár csak távolról is kapcsolatban lehet az üggyel, és most éppen egyedül van Nolan Kellyvel.

173

– Kelly ingatlanos. Nem akar mást, csak meghirdetni a házat. – Akkor másképp fogalmazok. Nem akarom, hogy Lucy egyedül legyen bárkivel, aki tizenhárom évvel ezelőtt ott volt a buliban a Harper-ranchon. Kelly ott volt azon az estén. Brinker sleppjéhez tartozott. Mason kilépett a napfényes utcára. Észre sem vette, hogy Joe követi, csak amikor már félúton jártak. Lenézett a sarkában ügető kutyára. – Velem akarsz jönni? – kérdezte. – Rendben. De ne harapd át Kelly torkát, csak ha azt mondom, oké. Értetted? Joe kurta pillantást vetett rá, mintha azt mondaná: Csigavér. Tudom a dolgomat. Középkorú nő jött szembe velük a járdán, egy kicsi, bolyhos fehér kutyát vezetett rózsaszín pórázon. Elkerekedett a szeme rémületében, amint meglátta Joe-t. Hóna alá kapta a kiskutyát, el a veszély útjából. A biztonságos magasból a kutyus rávakkantott Joe-ra, aki figyelemre se méltatta. – Folyófalván kötelező a póráz – közölte a nő Masonnel. – Közterületen minden kutyát pórázon kell tartani. A közelben levő táblára mutatott, amelyen ott virított egy pórázon levő kutya ábrája. Mason a táblára pillantott, majd a hüvelykujjával Joe-ra bökött. – Neki mondja. Folytatta az útját, Joe a sarkában. Odaértek a kis parkolóba, Mason kinyitotta a kocsi ajtaját. Joe beugrott a hátsó ülésre, és elhelyezkedett. – Lehetőleg ne hozz kínos helyzetbe, mint az imént – mondta Mason. – Ha lecsuknak minket, mert megszegtük a pórázviselési szabályt, nem teszem le érted az óvadékot. 174

Joe nem zavartatta magát. Figyelt, a fülét hegyezte, a szélvédőn át a külvilágot fürkészte. Szolgálatban volt, egy négylábú fegyver a hátsó ülésen. Mason becsukta az ajtót, megkerülte a kocsit, és beült a volán mögé. Kikanyarodott a parkolóból, és ráfordult a Fő útra, s ekkor meglátott egy ismerős alakot, aki épp belépett a Fletcher Szerszámboltba. Nehéz volt elképzelni Warner Colfaxot, amint egy kis „csináld magad” ház körüli javítással foglalatoskodik. Nagy valószínűséggel azért ment, hogy nyomást gyakoroljon Dekere. – Jó szerencsét, pajtás, csak ennyit mondhatok – jegyezte meg Mason Joe-nak. Ha valaki tudott bánni Warner Colfaxszal, az Deke volt. Korán volt még. A turisták áradata csak néhány óra múlva indul meg. A gyér forgalomban Mason könnyen átjutott a városon. S még jobb időt fut majd, amint kiér a Sara házához vezető útra. Tíz perc múlva ráfordult a keskeny dűlőre, amely az öreg almáskerten át vezetett. A Gravenstein almákat azon a nyáron senki nem szedte le, mert Sara és Mary meghalt. A fák ágait lehúzta a sok gyümölcs. Egy hosszú, fekete autó parkolt a felhajtón Lucy kisautója mögött. Ha Nolan Kelly ártani akarna Lucynak, vélhetően nem a ház előtt parkolta volna le a járgányát. Ettől függetlenül Nolan, mint oly sokan ezekben a napokban, akart valamit Lucytól. Mason leállította a motort, kiszállt, és kinyitotta a hátsó ajtót Joe-nak. Felmentek a lépcsőn. Mason megnyomta a csengőt, de nem várta meg, hogy Lucy ajtót nyisson. Lenyomta a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva, így belépett. 175

– Lucy? – Visszafogta magát, hogy hozzátegye: Megjöttem! – A konyhában vagyunk – kiáltott ki a lány. A hangja normálisan csengett. Mason nyugalomra intette magát. Túlreagálta a dolgot. Felötlött benne, hogy igencsak hajlamos erre, amikor Lucyról van szó. Joe-val a sarkában bement a konyhába. Lucy és Nolan az asztalnál ült egy laptop előtt. A képernyőn egy ház fotója látszott. Nolan kierőszakolt magából egy mosolyt, de látszott rajta, hogy nem örül, hogy félbeszakították. – Szia, Mason – üdvözölte Lucy. Kimért „viselkedj normálisan” pillantást vetett rá. – Nolan éppen pár hasonló ingatlan hirdetését mutatja meg nekem, hogy legyen valami fogalmam róla, mennyit érhet ez a ház. – Már mondtam neked, hogy a ház szép, de közel sem annyira értékes, mint a telek – mondta Mason. Kihúzott egy széket, megfordította, és lovagló ülésben ráült. Karját összefonta a támlán. – De biztos vagyok benne, hogy ezt már Nolan is elmagyarázta neked. – Igen, ami azt illeti, már említettem Lucynak. – Nolan álla megfeszült, de igyekezett továbbra is mosolyogni. – Az ingatlan bizonyára olyasvalakinek lesz vonzó, aki saját borászatot akar alapítani. – Utálom már a gondolatát is, hogy ezt a gyönyörű, régi almáskertet elpusztítják – mondta Lucy –, de azért nem vagyok a gravensteini alma fanatikus megmentője, mint Sara volt. – Elmosolyodott. – Végtére a bort is szeretem. – Ezt örömmel hallom – mondta Nolan. – Csak mert már van is egy vevőm a számodra. 176

– Az a helyzet, hogy az apám ragaszkodik hozzá, hogy egy kicsit kipofozzuk a házat, ezzel növelhetnénk valamelyest az értékét. – Elismerem, hogy a ház szép példája a Craftsman stílusnak – mondta türelmesen Nolan. – Csak arra próbálok rámutatni, hogy nem érdemes egy rakás pénzt beleölni, mielőtt piacra dobod. – Ne izgulj, nem valami nagyszabású felújításra gondolok – mondta Lucy. – Nincs is rá túl sok pénzem. De nem akarom rabolni az idődet, Nolan. Gondolkodom ezeken a számokon, és majd felhívlak, amikor döntésre jutottam. Nolan tétovázott, de ügynök énje nyilván arra jutott, hogy nem lenne bölcs dolog erőltetni a hirdetést. – Remek – mondta. Becsukta a laptopot, felállt, és elővett egy kis ezüstdobozt. – Itt a névjegyem. Hívj nyugodtan bármikor, ha kérdésed van. – Köszönöm. – Lucy melegen rámosolygott. Ő is felállt. – Kikísérlek. – Köszönöm. Mason figyelte, ahogy átvágnak a konyhán, és kilépnek a hallba. Felállt, és komótos léptekkel utánuk ment. Lucy visszanézett a válla fölött, és figyelmeztető pillantást küldött felé. Mason széttárta a karját, és válaszul udvarias „eszem ágában sincs beleavatkozni” képet vágott. Viselkedett. Megállt a konyhaajtóban, és nekitámaszkodott a félfának. Látta, hogy Nolan kényelmetlen pillantást vet a nappalira. – Nehéz elhinni, hogy Brinker holtteste hosszú évekig a kandallóban volt – nyögte ki Nolan. – Nem hiszem, hogy ezt meg kellene említeni a hirdetésben – jegyezte meg nyájasan Lucy. 177

– Nem, persze hogy nem – biztosította sietve Nolan. – De azért hátborzongató. Gondolom, nincs elképzelésed róla, miért tette a nagynénéd. – Nyilván megvolt rá az oka – felelte Lucy. Nolan megrándult. – Sok embernek lett volna rá oka, hogy megszabaduljon Brinkertől. – Tényleg? – kérdezte Lucy. Mason gondolatban megemelte a kalapját. Lucy remekül adta az ártatlant. Nolan marka megfeszült a laptoptáska fülén. – Az egyik pillanatban rád mosolygott, mintha te volnál a legjobb cimborája a világon, a másikban meg kész volt kést döfni a hátadba. Nem nehéz elhinni, hogy ő volt a Strigulás Rém. Bele sem akarok gondolni, milyen lett volna ez a város, hogyha továbbra is itt garázdálkodik. Okos volt és gazdag, és totál szociopata. – Nagyon rossz kombináció – szólt közbe Mason. Nolan zordan bólintott. – Egy csomó ember rohadtul megkönnyebbült, amikor Brinker eltűnt. Ha engem kérdezel, Sara mindenkinek szívességet tett, hogy eltakarította az útból. Lucy finoman megköszörülte a torkát. – Úgy emlékszem, te is azok között voltál, akik körülötte lógtak azon a nyáron. – Egen. – Nolan elfintorodott. – Először is, baromira féltem tőle. De a lényeg, amit az ember előbb-utóbb megtanult Tristan Brinkerről, az volt, hogy mindig meg kellett fizetni az árát a kiváltságnak, hogy felkerülj az A listájára. Nolan nem várt választ. Kinyitotta az ajtót, és kilépett a verandára. Lucy megvárta, amíg az autó elindult, s csak azután fordult meg, és nézett Masonre. – Te is azt gondolod, amit én? – kérdezte. 178

– Én azt gondolom, hogy ha Kelly annyira örül, hogy Brinker már évek óta halott, akkor miért tűnt olyan idegesnek? – Lehet, hogy csak a hirdetés miatt. Végül is nagy megbízás van a láthatáron, és nem ő az egyetlen ingatlanügynök a világon. – Lehet – mondta Mason. – Mégis azt hiszem, többről van itt szó, mint a megbízás. – Valami azzal összefüggésben, ahogy körülnézett a házban, amikor kapcsolt, hogy zavar engem. De nem tudok rájönni, mi lehet az. – Gondolod, hogy talán ő volt az, aki tegnap este átkutatta a házat? – Fogalmam sincs. – Biztos vagy benne, hogy valaki járt itt? – Igen – felelte Lucy. – Akárki volt is az, igyekezett tisztán csinálni, de akkor is azt mondom, hogy valaki átfésülte a szekrényeket és a fiókokat. A kérdés csak az, mit keresett a betolakodó? És miért most kutakodik? A ház lakatlanul áll azóta, hogy Sara meghalt. Számtalan alkalom lett volna, hogy betörjön és ellopjon valamit. – Nyilván a holttest megtalálása indította a kutakodásra. – Szerintem is. – Egy csomó kérdés vetődik fel. – Mason ellökte magát az ajtófélfától. – Először is meg kell találnunk a válaszokat. Mit szólnál, ha egy kis genealógiai kutatást végeznénk? – Mi a családnév? – Brinker.

179

20 – Jeffrey Brinker és én a pénzvilág csúcsán voltunk akkoriban

– mondta Warner. – Ó, persze, még kicsik voltunk az óriási cégekhez képest, de mi voltunk a legagyasabb srácok az üzletben, és ezt tudtuk is magunkról. Brinker foglalkozott az üzletfelekkel. Az én dolgom a piacok felmérése és a befektetések kiválasztása volt. Mindig osztottam-szoroztam, mielőtt vásároltam, de amikor eljött a döntés ideje, zsigerből döntöttem. Az ösztöneim szinte mindig csalhatatlanul működtek. Jeffrey meg én őrületes tempóban csináltuk a pénzt. Deke csak hallgatott. Letette a hátsóját a pult mögötti székre, és figyelte, amint Colfax a csavarhúzó-kínálatot szemrevételezi. Meglepődött, amikor Colfax besétált az üzletbe szinte rögtön azután, hogy Mason elment. Bizonyos okokból, amik nem voltak egészen világosak, Warner a múltról kezdett beszélni, mintha régi cimborák volnának. Ez olyan messze volt a valóságtól, amennyire csak lehetett. Deke világában egy férfi abból jutott egy kis extrához, hogy jó néhányszor háborús zónába indult. Ha túlélte, hazament, és megvette a

180

helyi szerszámboltot. Colfax világában egy férfi a piacokon játszott, meggazdagodott, és pincészetet alapított. Deke biztos volt benne, hogy az egyetlen közös vonásuk Warnerrel a koruk. Colfax változatlanul híres volt az aranyat fialó csalhatatlan ösztöneiről, de Deke már rég megtanulta, hogy a saját ösztöneiben bízzon. A pénzcsinálásban ugyan nem sokat segítettek, viszont életben tartották nem egy rázós helyzetben. Az ösztönei most azt súgták, hogy csupán két magyarázata van Colfax reggeli látogatásának. Vagy Warner információt akar szerezni, vagy nyomást akar gyakorolni. Esetleg mindkettő. Az ilyen beszélgetésekről Deke-nek az volt a véleménye, hogy a legjobb, amit tehet, ha hallgatja. – De mi jó van abban, ha az ember felépít egy birodalmat, de nem adhatja tovább a jövő generációnak? – tette fel a kérdést Warner a csavarhúzókkal teli polcok mellett. – Brinker meg én megvesztünk, ha a fiainkról volt szó. Az övé korán meghalt. Az enyémből gyenge puhány lett. Deke vállat vont, igyekezett diplomatikusnak tűnni. Itt nem volt jó válasz, még ha helyeselni akart volna is. – Tudja, féltékeny voltam Brinkerre – mondta Warner. – Az én fiam már az elejétől elég puha volt. Elismerem, részben én vagyok a felelős, hogy ilyen lett. Akkoriban teljesen lefoglalt a cég építése. Quinn nevelését az anyjára hagytam, aki akaratgyenge mama kedvencét csinált belőle. Deke egy szót sem szólt. – Felcsillant némi remény, amikor pár éve feleségül vette Jilliant. Abban a lányban van spiritusz és ambíció. Tudtam, hogy a pénzéért megy hozzá, de úgy gondoltam, legalább egy unokával megajándékoz Quinn, akit arra nevelhetek, hogy 181

átvegye a Colfax-cég irányítását. De még erre sem volt képes a fiam. Jillian nem esett teherbe. Talán Jillian nem is akart teherbe esni, vélte Deke. De nem mondta ki. – Brinker fia, Tristan viszont pengeagyú volt, és örökölte az apja ösztöneit. – Colfax ökölbe szorította a kezét. – Egy kicsit meggondolatlan volt talán, de ez egy férfinál nem hátrány, nem gondolja? – Hát, nem tudom – felelte Deke, aki úgy ítélte meg, hogy ideje megszólalnia, hogy fenntartsa a társalgást. – A kölyök végül meghalt. – Úgy érti, megölték. – Ühüm, a halott, az halott. – Brinker fiából igazi férfi lett volna, ha megéri. Sokkal inkább sorozat-erőszakoló vagy talán sorozatgyilkos, gondolta Deke. – Tudja, fenemód örültem, amikor Quinn meg ő barátok lettek azon a nyáron – folytatta Warner. – Reméltem, hogy egy kis merészség meg ambíció átragad róla Quinnre. De mint mindig, Quinn a csicska szerepét játszotta. Deke keresztbe tette a karját. – Én nem mondanám, hogy az a Brinker fiú vezéregyéniség lett volna. Inkább első osztályú gazember volt. Véleményem szerint az apján kívül senki sem sajnálta, hogy eltűnt. – Az erős férfiakat félik, nem szeretik. Nekik nincsenek barátaik, csak riválisaik. Ők azok, akik parancsokat osztogatnak. Ők írják a szabályokat. – Ez csak addig működik, amíg van valaki, aki vigyáz az ember hátára. Warner horkantott. – Magának fogalma sincs, mi jelenti a sikert, igaz? Mást se csinált egész életében, mint leszolgálta 182

az idejét a seregben, megkapta a nyugdíját, aztán visszajött Folyófalvára, és szerszámboltot nyitott. Eh, nem érdekes. Nem is fontos. A fene se tudja, miért jöttem ide ma reggel. Deke az órájára pillantott. – Ha már szóba került a bolt, pár percen belül ki kell nyitnom. Esetleg elmondaná, miről van szó? Warner álla megfeszült. A szemében harag lobbant. Nem volt hozzászokva, hogy siettetik. De sikerült megőriznie az önuralmát. – Mostanra már nyilván tudja, hogy az a Sheridan nőszemély örökölte meg a nővérem Colfax-részvényeit – mondta. – Hallottam róla valamit. Warner felhorkant. – Persze hogy hallott. Az egész város erről beszél. A maga unokaöccse, Mason, úgy tűnik, ott sertepertél a lány körül. Deke nyugodt maradt, vett egy mély lélegzetet, majd félig kiengedte – így tett mindig, mielőtt megeresztette a gyilkos lövést. – Miről beszél, Colfax? – kérdezte. – Csak nem arra céloz, hogy Mason azért jár Lucy után, mert rá akarja tenni a kezét azokra a részvényekre? Warner pislogott párat. Ő is hallgatott, de ez afféle vihar előtti csend volt. Deke-re meredt egy percig, míg visszanyerte a nyugalmát. Még kuncogni is próbált, bár elég vérszegényre sikeredett. – Nyugalom, Deke – mondta. – Nem akartam megbántani. De mindketten tudjuk, hogy nagy pénzről van szó. Azok a részvények, amelyeket Lucy örökölt, döntési helyzetet jelentenek a cégben. Csak egy hülye nincs tisztában vele, 183

hogy iszonyú gazdag nő lehet belőle, ha úgy dönt, eladja a részvényeket. – Tehát? – Tehát felajánlom, hogy megveszem a részvényeket – mondta Warner. – Lucy meghatározhatja az árát. – Már ha tudja, mennyit ér. – Legyen nyugodt, Mason tudja. Ha tényleg fontos neki Lucy, akkor megteszi neki azt a szívességet, hogy az eladásra bátorítja. – Lehet, hogy Lucy nem akarja eladni. Warner szája vékony vonallá préselődött. A fejét csóválta. – Az bizony rossz döntés lenne. – Ez most fenyegetés? – Nem. – Warner nehezen vette a levegőt. – Csak egy jó tanács. Tudja, Deke, a dolgok nagyon hamar nagyon megbonyolódhatnak. A családom néhány tagja azt hiszi, hogy ahogy öregszem, puhulok. Azt hiszik, nem tudom megvédeni magam és mindazt, amit felépítettem. De tévednek. Lucy Sheridan cápák közé merészkedik. Ha nem adja el azokat a részvényeket a lehető leghamarabb, egykettőre a marakodás kellős közepén találja magát. Mindketten tudjuk, hogy a lány nem cápa. Hanem préda. – Igazán köszönöm a segítő tanácsot, Colfax. Cserébe én is adok egyet. – Éspedig? – Néhány perccel ezelőtt maga világossá tette, hogy úgy véli, a barátok nem sok hasznot hajtanak. Warner vállat vont. – Megvannak azok a barátaim, akiket én akarok, de nem bízhatok egyikben sem. – Egyvalamit tartson észben. Lucynak is vannak barátai itt, a városban. És magával ellentétben ő megbízhat bennük. 184

Nem kellett elismételnie. Warner vette az üzenetet. – Ahogy jónak látja – mondta. – De a tanácsom érvényes. Ha Lucy megtartja azokat a részvényeket, csak bajt vesz a nyakába. Ha van egy kis esze, fogja a pénzt, és fut. Tolmácsolja neki, amit mondtam. – Elmondom neki. Warner bólintott. A kijárat felé indult, a keze már a kilincsen, de megtorpant. – Tudja, ez azért ironikus, ha belegondol az ember. – Micsoda? – kérdezte Deke. – Brinker meg én mindent megadtunk a fiainknak – pénzt, jó iskolát, társadalmi kapcsolatokat és az alkalmat, hogy milliókat érő üzletet örököljenek. Mégis maga volt az, aki igazi férfit nevelt egy fiúból. Mindenki tudja, hogy nem tanácsos összeakaszkodni Mason Fletcherrel. Az istenit neki, Deke, nem hiszem, hogy az utóbbi időben valakit is irigyeltem volna, de magát irigylem.

185

21 – Semmi szokatlan nem volt a Brinker-hagyaték körül. –

Lucy az adatokat tanulmányozta a számítógép képernyőjén. – Mindent Tristanra hagyott. A záradékban van egy kikötés, hogy amennyiben Tristan előbb halálozik el, mint az apja, a vagyon egyenlő arányban kerül elosztásra néhány távoli rokon között. – Mennyire távoli? – kérdezte Mason. Lucy újabb adatsort hívott elő. – Pár unokatestvér a keleti parton. Egyébként nem valami óriási pénzről beszélünk, legalábbis ahhoz képest, amennyit egy fél vállalat érhetett. Pár millióra rúgott a végösszeg. Mason hátradőlt a széken, és ivott egy korty kávét. A szeme félig lehunyva. Egyfajta zen állapotban van, gondolta Lucy – forgatókönyvek peregnek előtte, és a lehetséges végkifejleteket latolgatja. Sara néni értékelné a mély koncentráció auráját. A konyhaasztal mellett ültek. Miután Kelly elment, Lucy csinált még egy kanna kávét. Tudta, hogy Mason nem örült, amikor meglátta Nolant a házban. Amint belépett az ajtón, a szeme kifürkészhetetlenné vált, a kutyájáéhoz hasonlatosan. De jól érzékelte, hogy nem tanácsos kioktatnia a lányt arról, 186

hogy veszélyes beengedni egy ingatlanügynököt a házba. Tanulékony a pasas. Mason felocsúdott a mély töprengésből, és átható tekintettel nézte a lányt. – Azt mondtad, hogy egyik rokon sem kapott nagy összeget Brinker után. Lucy a képernyőre pillantott. – Átnéztem jó pár nagy családi vagyont. Nem vagyok szakértő a befektetési alapok terén, de úgy tűnik, Brinker meglepően alacsony áron adta el az üzletrészét Colfaxnak. – Vajon miért adott túl rajta jóval az értéke alatt? Lucy felnézett a képernyőről. – Talán, ahogy az emberek mondják, azért, mert meghalt a fia és örököse, és Brinkert már semmi sem érdekelte. De van egy másik lehetőség is. Talán tudta, hogy haldoklik. – A vagyon már nem tűnik annyira fontosnak, amikor az ember tudja, hogy nem él annyi ideig, hogy elkölthesse, és már nem törődik annyira azokkal, akiket hátrahagy. Kíváncsi lennék, vajon tudta-e, hogy a fia szociopata. – Ha tudta is, az nem szükségképpen csökkentette apai fájdalmát. Mason összekulcsolta a kezét a tarkóján. – Lefogadom, hogy Jeffrey Brinker tisztában volt vele, hogy beteg. – Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte Lucy. – Mert máskülönben valószínűleg nem fogadta volna el azt a kedvezőtlen ajánlatot. Élete virágában volt. Újraházasodhatott volna, és születhetett volna még gyereke. – Huh. – Lucy felkapta a tollat, és finoman ütögetni kezdte a hegyével az asztalt. – Mi van? – Felötlött bennem, hogy amit most Brinkerről mondtál, az Warner Colfaxra is vonatkozik. Nem állítom, hogy Quinn 187

szociopata, de az nyilvánvaló, hogy nem vezető alkat. Bármilyen okból is, de az apja soha nem bízta meg komoly feladattal, legfeljebb a marketingrészleg vezetésével a borászatban itt, Folyófalván, ami azért szimbolikus pozíció. És nem San Franciscóban, a cég központjában helyezte el. Warner nyilván nem tartja Quinnt méltó örökösének a trónra. – Mi jár a fejedben? – Az, hogy Warner talán azért dobta az első Mrs. Colfaxot, mert újabb örökösre vágyott. Mason halkan füttyentett. – Hűha. Ez nem semmi. És még azt hittem, én vagyok cinikus. – Biztos vagyok benne, hogy ezt a zsaruk is látják, de biztosíthatlak, hogy amikor machiavellisztikus mesterkedésről és manipulációról van szó, semmi sem múlhatja felül a családi háborúskodást, ha nagy vagyon a tét. Pontosítok. Nem is kell nagy pénzeknek közrejátszaniuk. Hány történetet hallunk, hogy testvérek évek óta nem beszélnek egymással, mert az anyjuk az egyikre egy antik ládát hagyott, a másikra meg egy aranyozott tükröt a nappaliban. – Nos, mint mindketten látjuk, ahogy belemászunk ebbe az ügybe, semmi sem fogható egy családi viszályhoz. – A harc a felszínen a pénzért meg az ingatlanért folyik, de az okok mindig valahol mélyen, családi feszültségekben keresendők. – Lucy néhányszor megkocogtatta tollával az asztalt. – És semmi sem kavarja fel úgy a dolgokat, mint egy második feleség. Ha nemcsak egy vonzó látványelem, hanem az a feladata, hogy szüljön egy második trónörököst, akkor a dolgok nagyon, de nagyon megbonyolódnak. Megcsörrent a telefonja. A kijelzőre nézett, megrándult az arca, de felvette. 188

– Szia, apu – szólt bele. – Épp most kaptam egy e-mailt anyádtól – mondta Richard Sheridan. – Mi ez az egész, hogy egy holttest volt Sara kandallójában? Lucy tudta, hogy az apja az irodájában van. Hallatszott a nyers hangjából. Valószínűleg egy újabb tudományos értekezletre készül. De az apja kiválóan tudta csoportosítani a dolgokat. E pillanatban Lucyra figyelt, úgyhogy a lány gyorsan összefoglalta neki az eseményeket. – Sara meglehetősen excentrikus volt, de nehéz elképzelni róla, hogy megöl valakit, nemhogy elrejtse a hullát a kandallóban – mondta Richard. – Hát, ha belegondolsz, nem olyan könnyű megszabadulni egy holttesttől, ha abszolúte biztos akar lenni benne az ember, hogy sosem találják meg, legalábbis amíg él, addig nem – mondta Lucy. – Bevallom, ebből a szemszögből nemigen vizsgáltam a kérdést – mondta Richard szárazon. – Eszméletlenül hátborzongató. És nyilván csökkenteni fogja a házért kérhető árat. Van valami módja, hogy ne tudódjon ki? – Hidd el, én sem akarom nagydobra verni. És kétlem, hogy az ingatlanügynöknek szándékában állna említeni. – Tizenhárom évvel ezelőtt Ellennel nagyon megkönnyebbültünk, amikor kiderült, hogy Brinker rossz véget ért. Tudod, hogy ő volt az oka, hogy Sara hazaküldött téged azon a nyáron, ugye? – Igen, tudom. – Az a szemétláda magának kereste a bajt; amikor megtudtam, hogy kis híján mi történt veled, egyenesen a rendőrségre akartam menni. De Sara meggyőzött róla, hogy nem lenne szerencsés. Beszéltem egy ügyvéddel is a 189

lehetőségekről – távoltartási végzés, ilyenek. Aztán Sara felhívta anyádat meg engem, és elmondta, hogy Brinker vélhetően halott. Nagyon, ööö, megkönnyebbült volt a hangja. – Most már tudjuk, miért. – Lucy hallgatott egy sort. – Köszönöm, apu. – Mit köszönsz? – Hogy beszéltél ügyvéddel meg… meg mindent. Hálás vagyok, hogy próbáltál megvédeni. – Az apád vagyok. Mi a fenét kellett volna csinálnom? Lucy érezte, hogy könny gyűlik a szemében. – Köszönöm. – Megköszörülte a torkát. – Ami a házat illeti… – Találtál már ingatlanügynököt? – Már beszéltem, öö, eggyel. – Mint már mondtam, intézd el vele, hogy a holttestről ne essen szó, már ha lehetséges egyáltalán. – Odafigyelek rá. – Tétovázott, aztán úgy döntött, elmondja az apjának. – Van egy másik probléma is. A rendőrség ma közölte, hogy a ház már nem bűnügyi helyszín, de úgy tűnik, tegnap este valaki járt itt. Valamit keresett. – Ott voltál? – Richard hangjába riadalom vegyült. – Nem. Egy fogadóban szálltam meg a városban. – Jó. – Dick hangjából eltűnt a hirtelen támadt ijedtség. – Szóltál a rendőrségnek? – Nem, mert nem tudom bizonyítani. Semmit nem vittek el, amennyire meg tudom ítélni. Tudod, milyenek a rendőrök, amikor betöréses lopás gyanúsítottját keresik, főleg, ha semmit nem loptak el. – Az üres házak mágnesként vonzzák a vandálokat meg a betörőket, ezt mindenki tudja. A kandallóban talált holttestről 190

szóló hírek kétségkívül ráirányították a figyelmet a helyre. Lehet, hogy pár kölyök tört be, hogy körülnézzen. – Azt leszámítva, hogy nincs nyoma, hogy erőszakkal hatoltak volna be a házba. – A média szerint egy átlagos tolvaj egy átlagos otthon zárját körülbelül hatvan másodperc alatt töri fel. Lucy tekintete találkozott Masonével. – Figyelj, semmi szükség, hogy ott maradj Folyófalván. Pakold össze Sara holmiját, és add oda egy jótékonysági szervezetnek. Hívj egy becsüst, hogy mérje fel a bútorokat meg a régiségeket. Bízz meg egy helyi vállalkozót, hogy végezze el az apróbb javításokat, és hirdesd meg a házat. – Persze – mondta Lucy. – Köszönöm a tanácsokat, apu. Mason hökkenten nézett rá. Talán amiatt, ahogy megköszönte az apjának, gondolta a lány. – Kapcsolatba léptél Warner Colfaxszal, hogy visszavásárolja tőled a megöröklött részvényeket? – kérdezte Richard. Lucy mély lélegzetet vett. – Még nem beszéltük meg az árat. – Mondtam már, hogy bízd ügyvédre, tárgyaljon ő ez ügyben. – Értem – mondta kötelességtudóan Lucy. Mason felvonta a szemöldökét. – Mennem kell – mondta Richard. – Pár perc múlva értekezletem van. Szólj, ha bármiben segítségre van még szükséged. – Köszönöm a jó tanácsot, apu. Szia. – Szia. – Szeretlek – tette még hozzá Lucy. 191

Mindig ő mondta először. De Richard mindig válaszolt, bármennyire sietett is. – Én is szeretlek, kicsi Lucy. Lucy bontotta a vonalat, visszanyelte azt a régi sóvárgást, ami mindig megbizsergette, amikor az apjával beszélt. Visszatette a telefont a szatyrába. Amikor felnézett, látta, hogy Mason töprengő arckifejezéssel figyeli. – Köszönöm a jó tanácsot, apu? – ismételte meg Mason, és a szemöldöke feljebb szaladt. – Hosszú listát kaptam tőle, tele instrukciókkal. Becsültesd fel a bútorokat és a régiségeket, hívjál költöztetőt, fogadj fel egy építési vállalkozót. Jót akar. – Te meg udvariasan végighallgatod, majd azt csinálsz, amit jónak látsz. – Ez jól működik kettőnk közt. Nem mintha nem lenne igaza. Tulajdonképpen meg is fogom tenni azokat, amiket tanácsolt. De pillanatnyilag jobban érdekel annak felderítése, hogy mi történt Sara nénivel és Maryvel. – Feltűnt, hogy a gyanúdat nem említetted apádnak. Lucy belekortyolt a kávéjába, majd letette a poharat. – Anyunak sem mondtam. Csak aggódnának, ha tudnák. Megértés csillant Mason szemében. – Általában azt szoktad mondani mindkét szülődnek, amit hallani akarnak, aztán mész a saját fejed után. – Sosem hazudok a szüleimnek, de gyakran követem azt az elvet, hogy amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. – Hacsak a dolog nem üt vissza. – Na, igen. De ilyen esetre van egy titkos fegyverem. – Micsoda? – kérdezte a férfi. – Te. Szerintem apu helyeselné. Neki a mániája, hogy a legjobbat kell felfogadni. Hosszú távon megtérül. És 192

történetesen én most a világ egyik kiemelkedő döglött ügyek szakértőjével dolgozom együtt. – És majd ezt mondod a szüleidnek, ha a te kis projekted kisiklik – hogy egy szakértővel dolgoztál együtt. – Egy kiemelkedő bűnügyi nyomozó szakértővel. – A kiemelkedő nagy szó – mondta Mason. – Ez véletlenül nem azt jelenti, hogy nem túl okos? – Nem. Ez azt jelenti, kiváló. – Ismét megcsörrent a telefonja, ezúttal ismeretlen szám volt. – Itt Lucy – szólt bele. – Lucy, Teresa vagyok. Azért hívlak, hogy megkérdezzem, van-e kedved ma este velem és a férjemmel vacsorázni. Az unokahúgom elvállalta, hogy vigyáz a gyerekekre. Van egy új étterem a városban. Rafe meg én alig várjuk, hogy kipróbáljuk. – Köszönöm szépen – mondta Lucy. – Nagyon szívesen megyek. – És hozd magaddal Mason Fletchert is. Elterjedt a városban, hogy találkozgattok. Lucy megrándult. – Ez hamar ment. Tartsd egy kicsit, épp itt van mellettem. Megkérdezem, eljönne-e. – A telefont a vállához szorította, hogy eltakarja a hangszórót. – Teresa Vega az. Meghívott mindkettőnket vacsorára a férjével. Ráérsz? – Persze – vágta rá Mason. – Mondd meg neki, hogy köszönöm. Lucy visszatette a fülére a telefont. – Nagy örömmel megyünk. Találkozzunk az étteremnél. – Remek. Van tollad? – Igen. Lucy lefirkantotta az étterem nevét és címét, elbúcsúzott, és letette a telefont. Megköszörülte a torkát. 193

– Valami, amit tudnod kell, mielőtt ma este együtt vacsorázunk Teresa és Rafe Vegával – mondta. – Hallgatlak. – Nyilvánvaló, hogy már elterjedt a pletyka a városban, hogy találkozgatunk. – Ez hamar ment. – Én is ugyanezt mondtam. Egy dologban igazad volt Folyófalvával kapcsolatban: semmit sem változott az évek során. Bizonyos értelemben még mindig ugyanaz a kisváros. Mason szája sarka kissé felkunkorodott. – Rájöttem, miért hívtak meg mindkettőnket vacsorára. Teresa és Rafe a legújabb híreket szeretnék megtudni a gyilkosságról. – Ó, ebben biztos vagyok. De van itt egy dolog. Kétségtelen, hogy Teresa és a férje információkat akar kiszedni belőlünk, viszont cserébe mi is kérhetünk szívességet. Teresa itt nőtt fel Folyófalván. Mindenkit ismer. – És a férje? – Úgy emlékszem, Sara azt mondta, hogy viszonylag új a városban. Középiskolai tanár. – Tyűha! Ez izgalmas. A lány várakozón nézett rá. – Mi jár a fejedben? – Csak az, hogy ez lesz a hármas számú randink. – Felemelte a kezét, és kinyújtotta a mutatóujját. – Az egyes számú randin felfedeztük a holttestet. – Most a következő ujját nyújtotta ki. – A kettes számú randin válogatott burkolt fenyegetésekkel traktált minket egy csapat borvidéki öltözetben pompázó gazdag bohóc. – Mason kinyújtotta a gyűrűsujját is. – A hármas számú randi várhatóan a helyi tanúk kikérdezéséről fog szólni. – És a csattanó? 194

Mason megeresztett egy farkasvigyort. – A csattanó az, hogy ez a mi kapcsolatunk érdekesen indul. A kapcsolat szó némi bizonytalansággal töltötte el a lányt. Mason csak ugrat, gondolta. Hát nem marad adósa. – Nos, nem hiszem, hogy három randit már kapcsolatnak nevezhetnénk – mondta könnyedén. – De annyit mondhatok, hogy az eddigi két randink messze érdekesebb volt, mint az a harminc, amit a társkereső hozott össze nekem az elmúlt pár hónapban összesen. – Azt akarod mondani, hogy azok közül a randik közül egyik sem ismétlődött meg kettőnél többször? – Így van. Többségük még a második alkalomig sem jutott el. – Mi most a harmadik előtt állunk. Az eddigiek alapján akkor ebből kapcsolat lesz.

195

22 A vendéglő pontosan olyan volt, amilyet az ember a borvidéken vár – bisztró jellegű berendezés és innovatív nyugati parti menü. A helyi borok padlótól mennyezetig érő állványokon sorakoztak az egyik fal mellett. Az asztalokon talpas poharak csillogtak. Az étlap finoman biztosította a vendégeket, hogy az arugula-sült kecskesajt salátában az arugulától és a sajttól kezdve a kézzel készített ravioliig, szinte minden organikus, és az étterem ötvenmérföldes körzetében állították elő – néhány esetben azon a farmon, amelyet a vendéglő tulajdonosa s egyben séfje üzemeltet. Lucy azt az alkonyfény színeiben játszó ruhát vette fel, amit a pincészet fogadására vásárolt. Legalább mindkét esti öltözéket viselheti, mielőtt a szekrénye mélyére száműzi őket, amikor visszatér Vantage Harborba. De azért meglepte magát egy új, magas sarkú szandállal. Egy nőnek mindig jól jön egy pár új cipő. Lehet, hogy csak képzelte, de úgy tűnt, hogy számtalan diszkréten kíváncsi tekintet követte a négyesüket, amikor az asztalukhoz kísérték őket. Találj egy nyamvadt holttestet a nagynénéd kandallójában, és tutira mindenki arról fog beszélni. 196

Az este meglepően könnyen indult. Rafe és Mason egyből jól megértette egymást. Amikor Rafe rájött, hogy sem Lucy, sem Mason nem tartja magát borszakértőnek, rendelt egy üveg száraz rizlinget, miután kedvesen elmagyarázta, hogy könnyedén csúszik. A pincér olyan áhítatos hangon beszélte meg velük a menüt, hogy az már-már költészetnek is beillett. Végül választottak, és rendeltek. Aztán megkezdődött az udvarias hangvételű, kölcsönös szondázás. Adsz egy kicsit, cserébe kapsz egy kicsit, tanácsolta Lucynak Mason előtte. A lány tudta, hogy Masonnek igaza van. Végül is ez a pletykaterjesztés első szabálya. Leginkább ő meg Mason válaszolgatott a kérdésekre nyíltan és őszintén, amíg az előételre vártak. Egyedül Lucy gyanújáról nem tettek említést Sara és Mary autóbalesetével kapcsolatban, amint arról sem, hogy szerinte valaki átkutatta a házat. Mason hajthatatlan volt ebben a dologban. Nem akarhatod, hogy még nagyobb célpont legyél, mint amekkora már vagy, fogalmazta meg precízen. Ezt a megállapítást nehéz lenne vitatni. – Nem meglepő, hogy Colfaxék nyomást gyakorolnak rád – mondta Rafe. – Nem titok, hogy vissza akarják szerezni a részvényeket. Azt beszélik, Warner Colfax kis híján agyvérzést kapott, amikor megtudta, hogy egy kívülálló örökölt meg egy közvetlen irányítást lehetővé tevő részvénypakkot, amit ráadásul bárkinek eladhat vagy odaajándékozhat kedve szerint. – Biztosra veszem, hogy Colfax szép árat fizetne érte – mondta Teresa. – Nagyon gazdag nőként jönnél ki ebből az ügyletből, Lucy.

197

– A gond az, hogy a családból mindenki meg akarja venni azokat a részvényeket Lucytól – magyarázta Mason. – A pénz nyilvánvalóan nem akadály. – Nos, ami a lényeg, hogy egyértelműen Warner a leggazdagabb a klánban – jegyezte meg Rafe. – Így valószínűleg neki áll módjában, hogy a legjobb árat kínálja. – Igen, tudom – mondta Lucy. Evett egy falatot a vékonyra szelt, leheletnyit átsütött kelbimbó-mogyoróhagyma keverékkel tálalt tésztából. – Visszatérve a múltra, emlékszik valamelyikőtök, hogy mi történt akkoriban, amikor Tristan Brinker eltűnt? Teresa és Rafe összenézett, aztán Rafe vállat vont. – Erről Teresát kérdezd – mondta. – Tizenhárom éve még nem itt laktam. – Amire biztosan emlékszem, az a reakció volt, amikor meghallottuk a hírt, hogy Brinker eltűnt – felelte Teresa. – A városban minden tini erről beszélt. – Masonre pillantott. – Te akkor még itt éltél. Emlékszel, micsoda felbolydulás volt? – Persze hogy emlékszem – mondta Mason. – De eléggé elfoglalt voltam akkoriban. Teresa elmosolyodott. – Tudom. A szerszámboltban dolgoztál, rendbe hoztad azt az öreg házat, kézben tartottad a dolgokat, és gondoskodtál magadról és az öcsédről, amíg a nagybátyád távol volt. – Néhány szóbeszédet azért hallottam a boltban, de mivel már nem jártam suliba, nem jutott el hozzám, hogy mi volt a tinik verziója az ügyről – mondta Mason. – Tipikus fantáziadús tini összeesküvés-elmélet leginkább – mondta Teresa. – Ahogy emlékszem, két variáció volt. A legnépszerűbb változat szerint, mivel Tristan kapcsolatban volt a drogkereskedelemmel, valószínűleg egy rosszul elsült 198

kábítószerügylet áldozatául esett. Mint kiderült, a rendőrség is hajlott erre a verzióra. A másik forgatókönyv szerint természetesen neked volt valami közöd az eltűnéséhez, Mason. Mason a fejét rázta. – Semmi közöm nem volt hozzá. – Persze, ezt most már tudjuk – mondta Teresa. – De akkoriban azt pletykálták, hogy te meg Brinker összebalhéztatok azon az estén a buli miatt. – Volt némi szóváltás – ismerte el Mason. – De itt véget is ért a dolog. Rafe elgondolkodó pillantást vetett rá. – Véget ért, hála Sara Sheridannek. Mason nem válaszolt. – Az biztos, hogy őt senki nem gyanúsította – folytatta Teresa. – Emlékszem, amikor világossá vált, hogy Brinker tényleg eltűnt, és mindenki kezdte azt hinni, meghalt, pár kölyök megkönnyebbült. Például Jillian Benson – most Jillian Colfax – is köztük volt. Meg Nolan Kelly. Legalábbis nekem így tűnt. Lucy villája megállt a levegőben. – Nekem az volt a benyomásom, hogy Jillian is, Nolan is kedvelte Brinkert. Vagy pontosabban, szerettek vele meg a sleppjével lógni. – Csak annyit mondhatok, hogy amikor a hatóságok bejelentették, hogy Brinker eltűnt, és vélhetően halott, Jillian nem borult éppen gyászba – mondta Teresa. – De erről nem tudok biztosat. Lehet, hogy csak nekem tűnt így. De Nolan meg még néhány srác is fellélegzett. Persze én pár évvel fiatalabb voltam, tudod, és nem lógtam velük. – Brinker megérte a pénzét – mondta Lucy. – Ha kiderül, hogy ő volt a Strigulás Rém, akkor sokkal veszélyesebb volt, 199

mint bárki gondolta akkoriban. A bűvkörébe vonta Folyófalva ifjúságát azon a nyáron, igaz? – Igaz. – Teresa megborzongott. – Most, hogy már nekem is vannak gyerekeim, olykor-olykor eszembe jut. És aggódom. Rafe ádáz képet vágott. – Én nem itt éltem akkoriban, de a tanári pályámon eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, a rossz dolgok hogyan furakodnak be a tinédzserek világába, amikor egy valamivel idősebb, karizmatikus szociopata kerül közéjük. Teresa a poharáért nyúlt. – Ha belegondolunk, hogy Brinker milyen büszke volt a fiára…

200

23 Nolan Kelly még egyszer, utoljára átkutatta az íróasztalt, a ceruzalámpájával világítva meg minden egyes fiókot. Semmit nem talált takarosan összerakott papírokon, régi számlákon, kertészeti katalógusokon és az olyan, évek alatt felgyűlt limlomon kívül, mint több doboz gemkapocs, tollak, radírok, befőttesgumik. Otthagyta az íróasztalt, és nekiállt átvizsgálni a helyiséget, amelyet Sara Sheridan dolgozószobának használt. Most másodszor próbálta felkutatni a régi videokazettát. Az előző éjszakai próbálkozása eredménytelen volt, de eltökélte magát, hogy még egyszer próbálkozik. Tizenhárom évvel ezelőtt már megszállottan kereste a felvételt. A padlástól a pincéig átkutatta a házat, amelyet Brinker bérelt ki a nyárra, de semmit sem talált. Az interneten sem találta meg a felvételt. Végül arra jutott, hogy Brinker nem töltötte fel a terhelő bizonyítékot – valószínűleg azért, mert rájött, hogy a nyom esetleg elvezethet hozzá. Brinker mindig nagyon vigyázott, és mindig ügyelt rá, hogy eltüntesse a nyomait, gondolta Nolan. Feltételezte, hogy Sarának meg kellett találnia Brinker videóinak a rejtekhelyét. Csakis ily módon szerezhetett 201

tudomást róla, hogy Brinker volt a Strigulás Rém. És ha erről tudott, gondolta Nolan, akkor a drogkapcsolatról is tudnia kellett. Ha a videó, amit keres, ott van valahol a házban, akkor Lucy valószínűleg megtalálja majd, amikor összepakolja a nagynénje holmiját. Az órájára nézett. Még volt ideje. Nem kellett pánikolnia – legalábbis még nem. Megleste, ahogy Lucy és Mason bement az étterembe Teresa és Rafe Vegával. A vacsora bizonyára elhúzódik. Azt viszont nem láthatta előre, hogy vacsora után Lucy és Mason vajon visszatér-e a házba. Úgy számolta, hogy ennek nagy a valószínűsége. Folyófalván nincs sok alkalmas hely ággyal, ahová egy pár titokban elvonulhat. Biztos volt benne, hogy ha Lucy és Mason még nem feküdt le egymással, rövidesen sor kerül rá. Felismerte azt a veszedelmes villanást Mason szemében, amikor aznap reggel belépett a konyhába. Masonnek nagyon nem tetszett, hogy Lucyt egyedül találta egy másik férfi társaságában. Ha tudnád az igazságot, Fletcher. Nolan végigpásztázta a lámpával a szobát, egy utolsó pillantást vetve rá. Nem személyes indíttatásból kereste meg Lucyt. A fenébe, eredetileg csak az érdekelte, hogy megszerezzen egy exkluzív hirdetést, és eladhassa az ingatlant a szilícium-völgyi ügyfelének. De amikor Brinker holtteste előkerült a kandallóból, az a szíve mélyéig megrázta. Katasztrófa fenyegetett. Mintha egy fenevad tért volna vissza, hogy lecsapjon rá. Valójában az eltelt évek alatt valahol mélyen várta, hogy beüssön a ménkű, és most bekövetkezett.

202

Felhagyott a kereséssel. Reménytelen volt. Túlságosan sok hely volt a házban, ahová a videokazettát elrejthették – feltételezve, hogy Sara egyáltalán megtalálta. Mélyet lélegzett, és próbált gondolkodni. Lassan kifut az időből. Minthogy nem találta meg a videót, csak egy dolgot tehetett. Fel is készült rá ma este. A kanna a gyújtófolyadékkal lent várt a lépcső alján. Utálta, hogy fel kell gyújtania a házat. Ez egy igazi ékszerdoboz. Az igaz, hogy túl kicsi az ügyfelének, aki egy francia cháteau-t akar építeni fallal körülvett udvarral, benne úszómedencét és teniszpályát. Azonban a régi Craftsman ház festői kis vendégháznak megfelelt volna a birtokon. A lényeg úgyis az volt, hogy a telek mérete és elhelyezkedése ért egy vagyont az ügyfélnek, nem a kis házikó. Kiment a folyosóra, a ceruzalámpa vékony csóvája áttörte a sötétséget. Valahonnan a sötét földszintről ajtó nyikordulása hallatszott. Az éjszaka hűvöse áramlott be a házba. Nem gyújtott senki villanyt. Akárki hatolt is be a házba, ugyanúgy nem volt joga hozzá, mint neki. Kikapcsolta a ceruzalámpáját, de elkésett vele. Léptek hangzottak fel a lépcsőn. Elemlámpa fénye cikázott a sötétben. Nolan tudta, hogy nincs hová menekülnie, nincs hová bújnia. Önvédelemből felkapcsolta a lámpáját. A betolakodóra irányította, aki felért a lépcsőn. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Ösztönösen visszavedlett ügynökké – ehhez volt tehetsége. – Tudhattam volna – mondta. – Gondolom, te is azért vagy itt, amiért én. Beszéljük meg. Talán kitalálunk valamit, hogy megoldjuk a mi közös problémánkat. 203

24 Kávéztak, és megették a desszertet. Elszaladt az idő. Későre járt már, mire elhagyták az éttermet. A Fő út kihalt volt ezen az órán. Az üzletek sötétbe burkolóztak. Teresa és Rafe felvetette, hogy jöjjenek össze még egyszer, mielőtt Lucy elutazik a városból, aztán beültek az autójukba, és elhajtottak. Mason a lány derekára fonta a karját. Lucy nem tolta el. Mason kissé közelebb vonta, ízlelgette a jóleső borzongást, amely mindig elfogta, amikor a lányhoz ért. A csinos ruha, amit Lucy viselt, egyszerre volt tartózkodó és csábos. Szandáljának tűsarka vérforraló staccatót vert a járdán. Mason számba vette a lehetőségeket. Amit a legkevésbé sem akart: visszavinni Lucyt a fogadóba. De, ahogy kénytelen volt az emlékezetébe idézni az előző estét, nem sok hely akadt egy ilyen kisvárosban, ahová egy pár elmehetett volna úgy, hogy másnap ne erről beszélne a fél város. Kételkedett benne, hogy Lucy hajlandó lenne egy kis előjátékra, sőt talán valami többre is a kocsi hátsó ülésén. Őt ez nem zavarta volna. Ő élvezettel vetné bele magát a szexbe a lánnyal bárhol, bármilyen körülmények között. De egy férfi adjon a méltóságára. Ő le akarta nyűgözni Lucyt. Ezt pedig nehéz egy kocsi hátsó ülésén. A város szélén volt 204

ugyan egy motel, ám Mason biztos volt benne, hogy ez is silány ötlet lenne. Továbbá nagy a valószínűsége, hogy valaki arra hajtana, és felismerné az autóját. Ha viszont egy kissé távolabb mennének – mondjuk, Healdsburgbe, vagy Santa Rosába, sőt még feljebb a parton – , találhatnának megfelelő motelt. Lopva az órájára nézett. Tíz óra múlt. Éjfélig találnának valami névtelen helyet, ahol együtt tölthetik az éjszakát, feltéve persze, hogy Lucy helyesli a tervet. Aztán ott volt a következő probléma: hogyan vigye vissza Lucyt másnap reggel az Aranykalász Fogadóba. Nem akarta, hogy a lány úgy érezze, szégyenkeznie kell, amikor hazaszállítja. Mert az biztos, hogy a fél város azon csámcsogna, hogy Lucy vele töltötte az éjszakát. Vajon érdekelné ez Lucyt? Egyáltalán belemenne-e? Dönteni kellett. A fogadó már csak egy háztömbnyire volt. Elő kell terjesztenie a javaslatot, de ízibe. Azon tűnődött, vajon Lucy fejében is megfordul-e a szex lehetősége. – Szerintem érdekes, hogy Teresa Jilliant is azok között említette, akik láthatóan megkönnyebbültek, amikor Brinker eltűnt – szólalt meg Lucy. – Láttad őt azután, hogy én elutaztam a városból? Mason elnyomott egy sóhajtást. Ez választ ad egy kérdésre. Lucy nem fontolgatta a kilátást, hogy vele töltse az éjszakát valami nevenincs motelben. Agya hátsó zugába száműzte ezeket a gondolatokat, és az emlékeiben kutatott. – Jilliant? Igen, láttam párszor a városban, de azt hiszem határozottan kitért az utamból az után az éjszaka után. – Nem meglepő. Tudnia kellett, hogy őt tartod legalább részben felelősnek azért, ami kis híján velem történt. 205

– Brinker nyilván arra használta, hogy odacsaljon téged. Ő volt a bűntársa. – Ez azért durva. Valószínűleg nem tudta, mire készült Brinker. – De tudta. Szirénavijjogás hallatszott a távolból, megtörve a sötétbe borult város csöndjét. Érezte, hogy Lucy megrándul. Még szorosabban fogta a lány csípőjét. Lucy ellazult. – A városban az ember hozzászokik a szirénázáshoz, szinte nem is hallja már meg, de egy ilyen kis helyen rögtön felkapja rá a fejét. Újabb szirénázás hallatszott. – A megyei tűzoltók – mondta Mason. – Nagy tűz lehet. Megtorpant, Lucyt is megállásra késztetve. A szirénaszó irányába fordult. Az utat szegélyező üzletsor elzárta a kilátást, de belényilallt a megérzés. – A francba – suttogta. Lucy megmerevedett. – Jóságos ég! Csak nem hiszed... – Azok a szirénák határozottan abba az irányba tartanak, ahol a nagynénéd háza van. Odaugrunk, csak hogy megbizonyosodjunk. Elengedte a lány derekát, és megragadta a kezét. Az autóhoz futottak. Átsuhant az agyán, hogyan tudnak a nők tűsarkúban futni, de most nem volt idő azon elmélkedni, milyen különös képességet igényel az ilyen feladat. Életre keltette a motort, és már ki is lőttek, mielőtt Lucy bekapcsolhatta volna a biztonsági övét. A lány feszesen ült mellette. – Valószínűleg más ég – mondta reménykedve. – Talán egy pajta. – Lehetséges. 206

– De nem egy pajta, ugye? – Nem hiszem. A házat elborították a lángok. A tűz átterjedt már a felső szintre is. Fekete füst gomolygott az égre. Tűzoltó- és rendőrautók meg egy mentő állt a felhajtónál, amelyen patakokban folyt a víz. Mason talált egy helyet az almáskertet átszelő út szélén. Kiszálltak, és a ház felé indultak. Őrületes hőség volt még ilyen távolból is. Mason odalépett az egyik rendőrhöz. – A hölgy Lucy Sheridan – mondta. – Az övé a ház. A zsaru odabólintott Lucynak. – Hallottam, hogy Sara Sheridan egy unokahúgára hagyta a házát. – Éppen most akartam meghirdetni – mondta Lucy. – De úgy tűnik, mindig történik valami. – Igen. Előkerül egy erőszakoló holtteste a kandallóból – mondta a zsaru. – Most meg ez. A főnök nem lesz túl boldog. Valaki odakiáltott a rendőrnek, aki elsietett. Az egyik tűzoltó ment oda hozzájuk. A zubbonyán lévő név szerint Leggettnek hívták. – Maga a tulaj, hölgyem? – kérdezte. – Igen – felelte a lány. – Lehetséges, hogy otthon volt valaki ma este? – Dehogy, hála az égnek! – Lucy összehúzta magán a stólát. – Üres volt a ház. Én a városban voltam. – Ez legalább jó hír – mondta Leggett. – Remélem, van biztosítása? – Igen, befizettem a díjat az év végéig – felelte a lány. – Van valami elképzelése, mi okozhatta a tüzet? 207

– Még nincs – mondta Leggett. – Öreg ház volt. Bármi okozhatta, a vezeték, egy zárlat. Majd átvizsgáljuk, miután kihűlt. Eltarthat pár napig. Arrébb ment, vissza a kollégáihoz. Lucy Masonre nézett. – Lefogadom, hogy nem a vezeték okozta. – Eleve vesztes fogadás – mondta a férfi. – Én nem tennék rá. – És azt sem hiszem, hogy egy zárlat volt. – Az attól függ, mit értesz zárlaton – mondta Mason. – Mi a csudáért akarná bárki is porig égetni Sara házát, és miért pont most? – Mert az, aki elkövette, talán nem találta meg, amit tegnap este keresett, és úgy gondolta, az a legbiztosabb módja, hogy az inkriminált bizonyíték eltűnjön, ha felgyújtja. – Miféle bizonyíték lehetett Saránál? – kérdezte Lucy. – Sara tudta, hogy Brinker volt a Strigulás Rém. Talán más dolgokat is tudott. – Lehet. De ebben az esetben, azt gondolnám, hogy azt is a holttest mellé rejtette volna. – Nem, mert talán úgy vélte, hogy ártatlanok is sérülhetnek, ha a bizonyíték napvilágra kerül – mondta Mason. – Igazad van. – Lucy eltöprengett. – De ha így gondolta volna, hidd el, megsemmisítette volna a bizonyítékot tizenhárom évvel ezelőtt. – Akárki gyújtotta is fel a házat, ebben nem lehetett biztos. Lucy a lángoló épületet nézte. – Úgy látom, ez megoldotta a problémát. Nem kell összepakolnom Sara holmiját, és becsüst sem kell hívnom. – Hát, nem. 208

– Egy dolog biztos. A mai este nem úgy végződött, ahogy képzeltem. – Ühüm, én sem ilyen befejezésre gondoltam – mondta Mason. – Szerintem a következő randinkon el kellene mennünk a városból. Lucy ránézett. Az arca kifürkészhetetlen volt. A szeme mint két titokzatos tó. – Van valami javaslatod? – kérdezte. – Mit szólnál, ha holnap elautóznánk a partra? – Ez nem lesz igazi randi, ugye? – Amikor egy esetnél falba ütközöm, néha segít, ha kilátogatok a bűntény helyszínére. – Hűha, „kirándulás egy bűnügyi helyszínre” randi – mondta Lucy. – Látod, pont ez hiányzott az ügynökség által szervezett randikban. – Micsoda? – Az eredetiség.

209

25 Lucy a szélvédőn át nézte, amint a falusi táj elsuhan mellettük. A tengerpart Folyófalvától csak negyven mérföldre volt, de a kanyargós kétsávos út hullámzó tájon vezetett keresztül. Pár mérföld után a festői szépségű szőlőskerteket kis farmok váltották fel. Kecskék és tehenek bóklásztak a legelőkön. Az út szélén táblák hirdették, hogy házi készítésű sajt és régiségek kaphatók. Lucy nem tudott szabadulni a kirándulás érzésétől, jóllehet egy bűntény helyszínére tartottak. Ám az ő képzeletében a tengerpartra vezető út inkább minőségi fordulópontnak tűnt a Masonnel való kapcsolatában. Nem volt biztos benne, hogyan is érez valójában. Bizonyos okokból nem akarta közelebbről vizsgálgatni az érzéseit, de azért bedobott pár személyes dolgot a szatyrába. Tudta, hogy valószínűleg Mason is hasonlóképpen gondolkodhatott, mert Lucy látta, amint becsúsztat egy kis bőrneszesszert a kocsi csomagtartójába. Persze lehet, hogy olyan típusú férfi, aki akkor is magával viszi a férfikellékeit, amikor csak rövid kiruccanásra indul. – Megkönnyebbülés kiszabadulni Folyófalváról, ha csak kis időre is – mondta. – Már elegem van, hogy én vagyok a fő 210

attrakció a fogadóban. Ma reggel mindenki a tűzről kérdezgetett. – Nem lehet szemrehányást tenni, ha kíváncsiak. – Mason lassított, hogy jobbra kanyarodjon. – Ez az az út, amelyen Sara és Mary ellátogatott a régi kommunába, igaz? Lucy futó pillantást vetett egy viharvert jelzésre. A betűk annyira megfakultak, hogy alig lehetett kivenni a szavakat. Esőárnyék Farm. – Igen, ez az – mondta. – Sara és Mary néhányszor elhozott ide. Itt, a farmon ismerkedtek meg. Végül Folyófalvára költöztek, de Sara gyakran visszatért ide jógameg meditációs gyakorlatokat tartani annak a kis csoportnak a kommunában, amely néhány évig még kitartott. Az Esőárnyék Farm utolsó lakói két évvel azután hagyták el a helyet, hogy Sara hazaküldött engem Folyófalváról. De Maryvel együtt mindig fontosnak tartották, hogy megálljanak itt, útban a tengerpart felé. Különös jelentőségű hely volt ez számukra. – Nem tudod véletlenül, most ki a föld tulajdonosa? – Sara említette, hogy amikor az alternatív közösség utolsó tagja is elment, egy természetvédő szervezetnek adományozták a területet. A keskeny aszfaltsávot régóta nem foltozták ki vagy javították meg. Mason lassított, óvatosan hajtott át a kátyúkon és repedéseken. Az aszfaltút régi kavicsösvényben folytatódott, majd házak fa csontvázai és rozsdás trélerek tárultak a szemük elé, amelyek az Esőárnyék Farm hajdani lakóinak otthonául szolgáltak. Mason megállította az autót.

211

Lucy kiszállt. Mason megkerülte a kocsi elejét, és csatlakozott hozzá. Szemügyre vették a kommuna maradványait. – Nem úgy tűnik, hogy az új tulajdonosok törődnének a hellyel – jegyezte meg Mason. Lucy feltette a napszemüvegét, és a viharvert épületeket nézte. – Talán megfeledkeztek róla. Vagy nincs pénzük a terep megtisztításához. Gyönyörű a kilátás onnan fentről, a fák közül. Gyere, megmutatom. Még úgy-ahogy látható volt a régi ösvény. Felfelé vezetett a domboldalon, átvágva az alacsonyabban fekvő cserjésen, amelyet rövidesen dús aljnövényzet és fenyves váltott fel. A könnyű szellő megrezegtette a leveleket, és a fák illatát sodorta feléjük. Jó érzés itt lenni a természetben, és megosztani ezt a meleg nyári napot Masonnel, gondolta Lucy. Felszabadult a lelke. Mióta Folyófalvára érkezett, most először tudott ellazulni. – Hoznunk kellett volna egy piknikkosarat – mondta. – Állj! – szólt rá Mason. Ez parancs volt, igaz, nagyon szelíd hangon. Lucy első gondolata az volt, hogy a férfi bizonyára kígyót látott. Megállt, és hátranézett a válla fölött. – Mi az? – kérdezte a lány. De Mason nem figyelt rá. Egy sűrű, zöld bambuszbokrot vizsgált. – Ó, egek! – suttogta Lucy. – Ez tutira nem őshonos. – Ez fedi el a vezetéket – mondta Mason. Akkor Lucy is meglátta; vékony fekete cső kígyózott át a bokron. – Azt hiszem, elfelejthetjük a festői tájat – mondta. 212

– Bizony. – Mason körülnézett, a tájat pásztázta. A fény megcsillant a napszemüvegén. Úgy tűnt, nem lát semmi kirívóan nyugtalanítót. Megfogta Lucy karját, maga elé húzta a lányt, és háttal a domboldalnak állította. Sürgetően meglökte kissé. – Gyerünk. Lucy nem vitatkozott. – Tudsz vezetni hagyományos sebváltóval? – kérdezte Mason. – Hát, elméletben legalábbis. – Remek. Te vezetsz. Odaadta a lánynak a kulcsokat. Lucy beült a volán mögé, és mély lélegzetet vett. Meg tudom csinálni. Mason becsusszant az utasülésre. – Menjünk. Előrehajolt, és benyúlt a műszerfal alá. Lucy egy kattanást hallott, mintha kinyílt volna egy zár. A szeme sarkából látta, hogy Mason előhúz egy fegyvert a süllyesztett rekeszből. Basszus. Komolyan gondolja. – Ez megmagyarázza, miért nem kölcsönzöl autót – mondta. Mason nem felelt. Lucy gond nélkül ráadta a gyújtást, s csak egy kicsit zökkent meg a kocsi, amikor sebességbe tette a váltót. Kavics spriccelt a kerekek alól. A lány megrándult. – Bocsánat – mondta. – Csak vezess. Vezetett, és összeszorította a fogát minden alkalommal, amikor a csillogó autó megugrott egy-egy kátyúban. Mason hátrafordult ültében, a maguk mögött hagyott utat figyelte.

213

A lány belenézett a visszapillantó tükörbe, és megkönnyebbülten sóhajtott, látva, hogy nincs mögöttük senki. Mason nem is fordult addig vissza, amíg a kavicsút végére nem értek, és rá nem fordultak a főútra. Csak ekkor érezte a lány, hogy Mason ellazult. – Szerencsénk volt – jegyezte meg a férfi. – Nincsenek fenyegető küllemű, sötétített ablakú SUV-ok, sem felfegyverzett motorosok a nyomunkban. Ideális nap meglátogatni egy illegális marihuánaültetvényt. Lucy újabb mély lélegzetet vett, valószínűleg az elsőt azóta, hogy sebességbe tette a kocsit. – Oké, ez egy kicsit rázós volt – mondta. – Azon tűnődöm, vajon a természetfelügyelőség, amelyik megkapta az Esőárnyék Farmot, tudja-e, hogy valaki marihuánát termeszt a domboldalon. Mason visszatette a fegyvert a süllyesztett dobozba. Lucy újabb kattanást hallott, ahogy a férfi bezárta a rekeszt. – Valószínűleg nem – felelte Mason. – Úgy tűnik, a csővezetéken vezetik oda a vizet a telepen levő forrásból. – Ez a marihuánafarm megmagyarázhatja, mi történt Sarával és Maryvel – mondta Mason. – Ha ez a helyzet, akkor az elméleted a Colfax család összeesküvéséről kipukkad. – Gondolod, hogy Sara és Mary a bűnözők áldozatául estek, akik a termést védték? – Ez is egy lehetőség. De az a bambuszbokor úgy festett, mint amit nemrég telepítettek oda, hogy eltakarja a vízvezetéket. Sara és Mary talán épp akkor járhatott itt, amikor a termesztők a növényeket telepítették. A nagy 214

illegális farmok gyakran alkalmaznak fegyveres őröket a bevándorló munkásaik mellé, hogy vigyázzanak az ültetvényre. Nagyon sok pénz van ebben, és néha ártatlan bámészkodókat is megölnek. – Tehát valaki követhette Sarát és Maryt a farmtól, és leszorította az útról? – Ez kényelmes módja megszabadulni két nőtől, aki túl sokat látott. – Igaz – mondta Lucy. – De a termesztők a régi forrásból szerezték a vizet. Sara és Mary úgy ismerte Esőárnyékot, mint a tenyerét. Szerintem azonnal észrevették volna a vízvezetéket meg a bambuszbokrot. Rájöttek volna, mit jelent mindez, akárcsak mi most. Nem maradtak volna itt. – Azt hiszem, igazad van. Valami itt nem passzol. Leszorítani egy autót az útról macerás és nem elég hatékony módja megszabadulni két embertől. Nem lehet garantálni az eredményt. Az emberek gyakran túlélnek egy autóbalesetet. Aztán meg egy baleseti helyszínen mindig megjelenik a rendőrség. Ha a termesztők el akarták tüntetni Sarát és Maryt az élők sorából, nagyon valószínű, hogy inkább lelőtték volna őket, a holttestüket elássák az erdőben, az autójukat meg valahol messze innen otthagyják. Lucy keze megfeszült a volánon. – És ebből mi következik? Mason hallgatott egy percig, mielőtt megszólalt. – Ez azt jelenti, hogy bárki ölte is meg Saráékat – feltéve, hogy gyilkosság volt –, nem profi az illető. Az autóbalesetet mintha egy elszánt amatőr rendezte volna meg, olyasvalaki, aki túl sok autós üldözéses filmet látott. – Valaki, aki nehezen uralkodik az ösztönein. 215

– Azoknak a bűnözőknek, akikkel dolgom volt, legalább kilencvennyolc százaléka nem tudott uralkodni az ösztönein. – És mi van a maradék két százalékkal? – Ők a stratégák. Gondolkoznak. Kidolgozzák a menekülési útvonalat. De a rosszfiúk túlnyomó többsége nemigen számol az előre nem látható következményekkel. Valószínűleg azért, mert megszállottan csak a célt látják. A megszállottság szintén jellemző arra a kilencvennyolc százalékra. – Nem tudják, mikor kell felállni az asztaltól. – Inkább nem tudják rávenni magukat, hogy elmenjenek. – Sara nagyon tudott uralkodni az ösztönein – mondta Lucy. – Talán a jógának meg a meditációnak köszönhetően. Azonkívül nagyon okos volt. – Ezért maradt megoldatlan a Tristan Brinker-ügy mindaddig, amíg Sara meg nem halt. Mint már mondtam, a legjobb tervek rendszerint három dolgon alapulnak. – Lőj, ásd el, és hallgass. – Pontosan. Most már megállhatsz. Átveszem a volánt. Nagyon jól vezettél. A dicséret nevetséges módon megmelengette a lányt. – Egy kicsit darabosan, attól tartok – mondta. – Sok ideje már, hogy az apám vezetni tanított manuális sebváltóval. Azt mondogatta, ez olyan készséget ad, amitől a sofőr ösztönösebben bánik az autóval. – Azt hiszem, Deke is valami hasonlót mondott, amikor vezetni tanított. No meg akkoriban csak kisteherünk volt. Lucy az út szélére húzódott. – De most azért vezetsz hagyományos váltós kocsit, mert szeretsz olyat vezetni. Mason elmosolyodott. – Szeretek jó szerszámokkal dolgozni. 216

A lány kikapcsolta a motort, és Masonre nézett. – Mint a fegyver, amit a műszerfal alatt tartasz? – Hiszed vagy sem, a munkám során alig használtam fegyvert. De azon ritka alkalmakkor, amikor kellett, megnyugtató volt a tudat, hogy jó fegyverem van.

217

26 Két mérfölddel arrébb Mason ráfordult a Manzanita Roadra. Lucy jól emlékezett az útra. Kislány korában izgalmas volt ott autózni. A málladozó aszfaltút a hegyoldalban kanyargott. Az úttest olyan keskeny volt, hogy alig fért el két autó egymás mellett elhaladva. No, nem mintha olyan nagy forgalom lett volna rajta, gondolta Lucy. A Manzanita Road évekkel azelőtt elhagyatottá vált, amikor megépült a tengerpartra vezető sztráda. De a régi út azért a kalandos kedvű autósok és a megszállott biciklisek és motorosok kedvence maradt. Az utat az a drámai adottsága tette oly kalandossá, ahogy a szerpentin csipkés szegélyétől a hegyoldal meredeken nyúlt a mélybe. Lucy megborzongott. – Látom, még nem vették a fáradságot, hogy helyreállítsák a védőkorlátot. – Nem – mondta Mason. A GPS-adatokra nézett. – Közeledünk a kanyarhoz, ahol Sara autója lesodródott. Nincs hol lehúzódni az útról, de nincs forgalom sem. Majd egy egyenes szakaszon állok meg, és bekapcsolom a vészvillogót. Visszagyalogolunk a helyszínre.

218

Nem sokkal később Lucy Mason mellett állt az út szélén. Onnan nézték a meredélyt és az alanti durva terepet. – Nehéz elhinni, hogy itt emberek haltak meg – mondta csendesen Lucy. – Semmi nyoma a balesetnek. – Három hónap telt el azóta. A természet hamar gyógyul. – Mason a szűk kanyart tanulmányozta. – Ideális hely, hogy egy autót leszorítsanak az útról. – A gyilkosnak ismernie kellett – vetette fel Lucy. – Alkalom szülte gyilkosság lehetett, de egyetértek. Nagyon valószínű, hogy olyan ember tette, aki ismeri az utat. Akárki volt is, ennél veszélyesebb kanyart nem is választhatott volna. – Szerintem ez nem zárja ki a marihuánatermesztőket. – Nem, de tekintve, hogy mi történt Sara házával a múlt éjjel, én továbbgondolnám az elméletedet. Elhallgatott. Lucy ránézett, és látta, hogy a terepet vizslatja. – Mire gondolsz? – kérdezte. – Arra, hogy ha előidéznék egy autóbalesetet azzal a céllal, hogy megöljek két embert, akkor utánajárnék, hogy sikerülte. – Ezt nem értem. – Megbizonyosodnék róla, hogy a tervem bevált. – Ó. – A lányt sokkolta a felismerés. – Igen. Értem, mire gondolsz. Ó, istenem, arra célzol, hogy a gyilkos lemászott, hogy ellenőrizze, tényleg meghaltak-e? – Idén nyáron nem esett sok eső. A szárazság jobban megőrzi a nyomokat. Lemegyek, vetek rá egy pillantást. Elővett egy pár kesztyűt és egy könnyű kis hátizsákot a csomagtartóból. Az út szélére állt, majd néhány percnyi 219

latolgatás után meredek szögben kezdett leereszkedni, a manzanitabokrokat és a kis fákat használva kapaszkodónak. Amikor leért a mélybe, lassan körbejárta a területet, itt-ott megállt, hogy alaposabban szemügyre vegyen valamit, amit a lány az útról nem láthatott. Egy helyen Mason felemelt valamit, ami egy ököl nagyságú szikladarabnak tűnt, megvizsgálta. Lucy látta, amint beleteszi a hátizsákjába. Hátára vetette a zsákot, és megindult felfelé a hegyoldalban. – Mi az? – kérdezte a lány. De szörnyű érzés fogta el, mert úgy vélte, tudja, mit talált a férfi. Mason letette a zsákot, és elővette a szikladarabot. Sötét, rászáradt folt volt a kövön. A lány rámeredt, és érezte, ahogy elönti a rémület. – Az ott vér? – suttogta. – Talán. Szerintem igen. – Te jó ég! Igazad volt. A gyilkos lemászott, hogy megbizonyosodjon. Visszamentek az autóhoz. – Ez nem bizonyítja a gyilkosságot – figyelmeztette Mason. – Mindig sok a vér egy ilyen szörnyű baleset helyszínén. – Egyikük vagy mindkettő életben volt még. – Összeszorította a kezét az ölében. – Az a gazember fogott egy követ, és szétverte a koponyájukat, hogy befejezze a művét. Te is azt gondolod, hogy így történt, igaz? Mason tétovázott. – Úgy vélem, ez nagyon valószínű. – De miért nem vették észre a hatóságok a sérüléseket? – Egy autóbalesetnél rengeteg a sérülés – felelte szelíden Mason. – És nem volt okuk azt hinni, hogy gyilkosság történt. Az ember nem talál bizonyítékot, hacsak nem keresi. 220

Egy ideig egyikük sem szólt.

221

27 Néhány mérfölddel arrébb átvágtak az utolsó hegyen is, és leereszkedtek a partra vezető gyorsforgalmi útra. Feltárult előttük a szikrázó Csendes-óceán. A többnyire kihalt part több mérföld hosszan nyújtózott a maga nyerseségében. Megálltak egy apró, viharvert településen, amely beszorult egy kis öbölbe. A rakparton találtak egy éttermet. Gazdag, krémes kagylólevest ettek hatalmas adag kovászos kenyérrel. Nem sokat beszélgettek, de Lucy nem találta kényelmetlennek a csendet. Olyan volt, mintha a baleset helyszínének a látványa valami komor bűbájt bocsátott volna mindkettőjükre. Amikor kihozták a számlát, Lucy automatikusan érte nyúlt. Mason ügyesen elkapta a tányérkát, és visszaadta a pincérnek a bankkártyájával. Lucy megvárta, míg a pincér elment. – Köszönöm – mondta kissé mereven. – De nem kellett volna. Mi itt nyomozni jöttünk. Nekem kellene viselnem a költségeket. A férfi szemében jókedv csillogott. – Mindig ezt csinálod, amikor randizol?

222

Lucy tétovázott. – Ez nem igazi randi. De hogy a kérdésedre válaszoljak, igen, mindig kifizetem a saját számlámat. Mason kissé összehúzta a szemét. – Ezt azért csinálod, hogy tudatosítsd a pasiban, egyenlők az erőviszonyok a kapcsolatban. – A legtöbb férfi így értelmezi – mondta feszesen a lány. – Talán azért, mert nem értik, miről van szó valójában. Lucy felvonta a szemöldökét. – Te mindig analizálod a partnereidet? – Nem. – Mosolygott. – Csak az érdekesebbeket. A lány elpirult. – Ezt bóknak veszem. – Az is volt. Így kezelted a pénzügyeket a vőlegényeddel is? – Abszolút mértékben. Megosztottuk a kiadásokat. – Kölcsönt? Rezsit? Lucy elfintorodott. – Nem éltünk együtt, úgyhogy a kölcsön vagy a rezsi nem volt probléma. Az, hogy minden másban fizetem a részemet, nagyban megkönnyíti a helyzetet, amikor szétválunk. Nincs vita a pénz miatt. – Ez úgy hangzik, mintha azt terveznéd, hogy úgy mész bele a házasságba, hogy az egyik lábad máris az ajtón kívül van. Várj, visszavonom. Be sem tetted a lábadat, mert nem osztottad meg a lakásodat. – Mondjuk inkább, hogy kész voltam alkalmazkodni a változó körülményekhez. Mason bólintott. – Értem. Fél lábbal az ajtón kívül maradtál. A lány kezdett ingerültté válni. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy megítéld. Meddig tartott a házasságod? 223

– Körülbelül öt percig. Mondtam már, hogy pocsékul kommunikálok. – Ez az oka, hogy nincsenek gyerekeid? – Nem. – Kurtán elmosolyodott, de a mosolyban nem volt humor. – Egy bizonyos kommunikációra értettem. Nem voltam jó a verbális kedvességben. Lucynak azt súgta a megérzése, hogy ne szóljon. Pár ütemnyi csönd után Mason lassan kifújta a levegőt. – Irene azt mondta, várni akar a gyerekekkel, amíg mindketten megizmosodunk anyagilag. Ő talált valaki mást, aki már nagyon jó úton volt afelé. Ez még azelőtt volt, hogy a Fletcher Tanácsadó Iroda sikeres lett. Visszatért a pincér. Mason aláfirkantotta a számlát, a bankkártyáját visszatette a tárcájába, és felállt. Lucy is felállt, és felkapta a széldzsekijét. Tétovázott. – Köszönöm – mondta végül. Egyszerű és szívélyes akart lenni, de tudta, hogy ez nem jött át. Mason derűsen nézte. – Akkor most kinek vannak kommunikációs problémái? Lucy lángoló arccal masírozott az ajtó felé. – Tudod, összességében egész jól végződött, annak ellenére, hogy megálltunk az Esőárnyék Farmon. Folyófalván állandó készenlétben vagyok, azt várva, hogy egy Colfax ugrik elő a bokorból. – A dolgok határozottan élénkebbek lettek, amióta megérkeztél a városba – értett egyet Mason. – Van még időnk. Sétáljunk egyet a parton, mielőtt visszamegyünk. – Ez úgy hangzik, mint egy terv. Mason egy közeli kis településre hajtott, és talált egy pihenőhelyet a sziklás part fölé magasodó szírt tetején. Leparkolta az autót, és lesétáltak a vízpartra. Talpuk alatt 224

csikorgott a kavics. Az óceán felől fújó szellő felborzolta Lucy haját, és tiszta, hamisítatlan öröm töltötte el a lányt. Jó volt ott, a parton, kettesben Masonnel. A férfira pillantott, és magában megmosolyogta a kócos haját. Nagyon jól nézett ki a fekete széldzsekiben, farmerban és napszemüvegben. Lucy már nem volt tizenhat éves, de a hormonjai, gondolta, megérettek, és talán kissé berozsdásodtak az elmúlt tizenhárom évben, most nagy dúlást végeztek az érzékeiben és az érzelmeiben. Ne bámuld már, asszony! Tedd azt, amit Sara néni tanácsolna. Egy időre megkaptad, és csak a tiéd – hát élj a pillanatnak! Ez a felvilágosodott tanács nagyon jó meg szép volt, leszámítva azt, hogy Lucy azt szerette volna, ha ez a pillanat örökké tartana. Amire nincs reális esély. Ismét a sziklás partra terelte a figyelmét. A kezét a széldzsekije zsebébe dugta, nehogy valami meggondolatlanságot műveljen, például megragadja Masont, és az öntudatlanságig csókolja. Már ha képes lenne rá. Az elkötelezettségi problémái néhány kiábrándító mellékhatással járnak, amikor szexre kerül sor. De az a forró ölelés a múltkor a folyóparton némi reményt ad. – Mi jár a fejedben? – kérdezte Mason. Kizökkenve hirtelen keresgélnie kellett a szavakat, de végül feltette azt a kérdést, amely azóta motoszkált benne, hogy belépett a Fletcher Szerszámboltba, és meglátta Masont a pult mögött. – Miért tértél vissza Folyófalvára? – kérdezte. Nem várt egyenes választ, ezért igencsak megdöbbent, amikor azt kapott. – Összeszedni magam – felelte a férfi. – Meghalt valaki. 225

Eltartott pár pillanatig, míg Lucy megemésztette az információt. Megtorpant, a férfi felé fordult, és rámeredt. Mason is megállt, és ránézett. Mivel mindketten napszemüveget viseltek, Lucy nem tudott olvasni a férfi szemében, de azt látta, hogy az álla megfeszül. Árnyak, gondolta. Sara mondta, hogy mindenkit követ néhány. – Mi történt? – kérdezte. Nem várt választ most sem. De kapott. – Egy kisvárosi rendőrkapitányságon voltunk konzultálni. Húsz évvel ezelőtt három gyilkosság történt, mindhárom a település húszmérföldes sugarú körzetében. Az áldozatok – hajléktalan férfiak – autóstopposok voltak, akiket a gyilkos felvett. – Áldozatok, akiknek nincs családjuk, hogy követeljék az alapos nyomozást. – A bűntények egyértelműen egyetlen tettes művei voltak, de az áldozatokat, úgy tűnt, véletlenszerűen választotta ki. Néhány hónap alatt megszűntek a gyilkosságok, de az elkövetőt soha nem találták meg. Az eset a kihűlt ügyek közé került. A helyieknek nem volt sem pénzük, sem emberük, hogy folytassák a nyomozást. De pár hónapja felhívtak minket, hogy újabb gyilkosság történt. – Egy új bűnügy a régi mintát követve? – Pontosan. A jelenlegi rendőrfőnök húsz évvel ezelőtt még újoncként dolgozott az ügyön. Felismerte a mintát, és segítséget kért tőlünk. Lefuttattuk a programot, de az eredményektől bizonytalanok voltak. Használhatatlanok. Alice csak a standard sorozatgyilkos-profilt dobta ki, ami a település felnőtt férfi lakosságának a felére illett. Nem sokra mentünk vele. 226

– Alice általában pontosabb profilokat készít? – Sokkal pontosabbakat. Aaron programja jó. De mint minden számítógépes program, Alice is a belétáplált adatoktól függ. Az alap GIGO szabály nem változott. – Szemét be, szemét ki. Nagyon ismerős ez a különös szabály egy nyomozásban – mondta Lucy. – Állandóan beleütközöm a munkám során. – Átnéztem a fájlokat, amiket küldtek nekünk, és arra jutottam, hogy valami nem stimmel az adatokkal. Úgyhogy elmentem a bűnügyi helyszínekre, hátha ráérzek, mi ment félre. – Azt mondtad, néha segített, ha kimentél a terepre. – Eltartott egy ideig, de végül rájöttem. A gyilkosnak ismernie kellett a program működését. – Szent ég, az új gyilkos olyasvalaki volt, aki neked dolgozott? Masonnek megrándult a szája. – Egy alkalmazott volt, aki egy évvel korábban kilépett, hogy saját nyomozócéget alapítson. Gilbert Porter, az egyik első alkalmazottunk. Ismert pár csapóajtót, valamint pár algoritmust, amivel Alice az adatokat elemezte. – Tehát a fickó manipulálhatta az eredményeket úgy, hogy fals nyomokat hagyott a helyszíneken. Mason kissé félrebillentette a fejét. – Hallod-e, te nagyon jó vagy ezekben a cuccokban. – Azt hittem, világosan megmondtam, hogy én is a nyomozószakmában dolgozom. – Kezdem felfogni. – Legfőbb ideje – mondta a lány. – Folytasd. – Mint mondtad, Porter szándékosan úgy machinált, hogy tudta, mi lesz az eredmény. Amikor végül rájöttem, mi folyik, 227

majdhogynem biztos voltam benne, kit keresünk, de Aaron lefuttatta még egyszer a programot ellenőrzésképpen. Egy gyilkost keresett, akinek bennfentes ismeretei vannak, és ég a vágytól, hogy bosszút álljon a Fletcher Tanácsadó cégen. Gilbert Porter neve volt az első a rövidke listán. – Miért akart bosszút állni? – Mert kirúgtam a cégtől – felelte Mason. – Rajtakaptam, hogy egy hamisított kódot használva sikkasztott. Tudtam, hogy nagyon dühös, de azt gondoltam, ha valakin elégtételt akar venni, az én leszek. Egyébként nem hittem, hogy valami erőszakos dolgot csinálna. Úgy számítottam, hogy ha bosszút tervel is, megpróbálja meghekkelni Alice-t. De tévedtem. Két embert megölt, mielőtt elkaptam. Lucy hátrasimította a haját az arcából. – Tetted a dolgodat. Megoldottál egy bűntényt. – De későn. Két hajléktalan stoppos meghalt. A francba, a Fletcher Tanácsadó Iroda – a cég, amely az emberi ragadozók levadászására szakosodott – egy gyilkost teremtett. – Lószart! Mason döbbenten nézett a trágárság hallatán. – Nem te tetted gyilkossá. Egy szörnyeteg volt, aki egy ideig jól álcázta magát. De te leleplezted, és elkaptad. Ha nem teszed, folytatta volna a gyilkolást. Megmentetted a leendő áldozatokat. Ráadásul felfedezted a vakfoltot a programban, ami segít, hogy még több gyilkost elkaphassanak. Ez az, ami számít. A munkádat végezted. És mi történt? Porter börtönbe került? – Nem, elintéztem – mondta tompa hangon Mason. Lucynak elakadt a lélegzete. – Ezt nem értem. – Csapdába csaltam. Tudtam, hogyha úgy érzi, sarokba szorították, fegyverrel próbál kitörni. Megöltem. 228

A lányba belévillant a felismerés. – Tudtad, hogyha bíróság elé kerül, esetleg megússza. Mason hosszan bámulta a nyughatatlan óceánt, mielőtt válaszolt. – Nem volt elég bizonyítékom, hogy elítéljék – mondta. – Porter nagyon jó volt abban, hogy eltüntesse a kézjegyét. – Nehezen birkóztál meg vele, ugye? A ténnyel, hogy csapdát állítottál, ő meg belesétált. – Meglehet. Ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy embert öltem. A francba, a legtöbb zsaru úgy éli le az életét, hogy egyszer sem süti el a fegyvert, kivéve a lőgyakorlatokat. Én még csak nem is voltam zsaru akkor, hanem csak egy nyomozó konzulens, aki fegyvert viselt. Nem sajnálom, hogy Porter meghalt, de tudtam, hogy lett volna más lehetőségem is azon az estén. Elfoghattam volna, bízva az igazságszolgáltatásban, hogy bűnösnek találják. De nem tettem. – Te most azt hiszed, megtoroltad a bűnt mint bíró, mint esküdtszék, mint ítélet-végrehajtó. De nem így zajlott. – De pontosan így zajlott. Ismertem Portert. Tanulmányoztam. Tudtam, mire képes, ha sarokba szorítják. – Te csapdába csaltál egy gyilkost, aki megpróbált kitörni. Az, hogy biztos voltál benne, hogy megpróbál megölni téged, nem tesz felelőssé az ő végső döntéséért. Gilbert Porter halálos párbajra hívott téged, és vesztett. Mason nem szólt. – És mi lett a kihűlt ügyekkel? – kérdezte egy idő után a lány. Mason arca megfeszült, mintha erőfeszítésébe telt volna, hogy összeszedje a gondolatait. – Lezártuk mind a hármat. Hogy a gyilkosságok abbamaradtak, annak az volt az oka, 229

hogy az első gyilkos a büntetését töltötte egy másik államban elkövetett emberölésért. – Te rendes ember vagy, arra születtél, hogy másokat védelmezz – mondta a lány. – Köztudott rólad, hogy a törvény és a rend oldalán állsz. Azon az estén egy másik útra léptél, egy ősibb útra. Ez nagyon nehéz teher, amit egy jó embernek, egy tisztességes embernek cipelnie kell. De visszatalálsz a másik útra, mert vannak más emberek, akiket meg kell védened, és más rosszfiúk, akiket el kell kapnod. Ez a küldetésed, és te teljesíted, mert ha nem, emberek halnak meg, és a rosszfiúk győznek. Mason csak állt, és hosszan nézte a lányt. – Nem akarok visszamenni Folyófalvára ma – mondta végül. – Veled akarom tölteni az éjszakát, itt, ahol senki nem ismer bennünket, és egyedül lehetünk. Lucynak elakadt a lélegzete. Pedig egész nap tudta, hogy eljön ez a pillanat. Ezért dobálta be azt a pár személyes dolgot a táskájába. Mason is tudta ezt. Ezért tette be diszkréten a kocsi csomagtartójába azt a neszesszert. Most itt volt a döntő pillanat, és a férfi ráhagyta a döntést. Lucy mély lélegzetet vett. Ragadd meg a pillanatot. – Igen – mondta. – Nagyon szeretném veled tölteni az éjszakát. Mason megfogta a kezét, ujjai szorosan a lányéra kulcsolódtak. Így sétáltak tovább szótlanul a tengerparton.

230

28 Felvillanyozott volt és izgatott, egy láthatatlan kötélen járt a magasban, védőháló nélkül. Forró várakozás töltötte el, a vére pezsgett. Lucy igent mondott. Még csak három óra volt. De messze még az éjszaka! Úgy eltölteni a délutánt és az estét, hogy ne csináljon bolondot magából, nagy erőfeszítésébe kerül majd. De nem fogja tönkretenni a dolgot, nem fogja megbántani Lucyt azzal, hogy beráncigálja a legközelebbi motelbe. Emlékezetessé akarja tenni ezt a napot és ezt az éjszakát a lánynak, hogy fontos legyen a számára. Hogy több legyen, mint az istenverte társkereső ügynökség által szervezett randik. Egy percre sem engedte el a lány kezét, miközben végigsétáltak a hosszú tengerparton, majd beszálltak az autóba. Egy része még erre a röpke időre sem akarta elengedni. Nem egyszerűen akarta a lányt, szüksége volt rá. Ő volt az a ragyogó napsugár, amely áttört a hideg, szürke ködön, amely az utóbbi hónapokban beburkolta. Őrültség volt, és ezt ő is tudta. Oké, volt némi kihatása annak, ami két hónapja történt, de nem emiatt volt összezavarodva. A problémái csupán fodrok voltak egy kis

231

tavacskán azokhoz a sötét hullámokhoz képest, amelyeket Deke élt túl katonaként annak idején. De most már tudta, hogy az a villám, amely belécsapott aznap, amikor Lucy belépett a szerszámboltba, nem véletlen volt. Az univerzum valóban így próbált üzenni neki. Egyetlen pillantás a lányra, és a köd máris oszladozni kezdett. Ismét érezni kezdte a napfény melegét. Úgy érezte, újratöltődött energiával. Az az első ébredés semmi ahhoz képest, aminek most néz elébe. Lucy vele tölti az éjszakát. A mai nagyon fontos éjszaka lesz, talán a legfontosabb az életében. Nem fogja elcseszni. Amikor visszaértek a kocsihoz, lopva a telefonjára pillantott, kikeresve annak a hotelnek a címét, amelyet aznap reggel talált az interneten. Mielőtt elhagyta a várost, egy órát töltött azzal, hogy átnézze a rövid listát a kis tengerparti település környékén található motelekről. Egy szép, kellemes, nívós helyet keresett. Minden eshetőségre készen. Akkor nem volt megalapozott oka reménykedni benne, hogy Lucy beleegyezik, hogy együtt töltsék az éjszakát, ám ha igent mond, felkészülten akarta fogadni a választ. Nem akarta valami olcsó, lepukkant helyre vinni. Talált egy szálláshelyet, amely, úgy tűnt, megfelel az igényeinek. Az ára meglehetősen borsos volt – pár száz dolcsi egy éjszakára –, de ezt a kis tényt nem említette Lucynak. Még csak az hiányozna, hogy vitatkozzanak a költségek megfelezésén. Megtette a rövid távolságot a Tengeri Kilátó nevű motelhez, és megkönnyebbülten látta, hogy legalábbis kívülről, megfelelt a hirdetésben látottaknak. A csinos, 232

rusztikus épület a domboldalon állt, romantikus kilátással a tengerpartra. Leállította az autót a bejárat előtt. – Mindjárt visszajövök – mondta Lucynak. – Veled megyek bejelentkezni – mondta a lány. – Áthajolt a hátsó ülésre a táskájáért. – Ne – mondta Mason. – Majd én elintézem. Lucy pislogott, és egy pillanatig bizonytalanul nézett rá. Talán a hangja kissé határozottabb volt a kelleténél. Lehet, hogy máris elcseszte. Lucy istenverte mobilja épp ezt a pillanatot választotta, hogy felcsiripeljen. A lány elővette a készüléket, és vetett egy pillantást a kijelzőre. Mason becsapta az autó ajtaját, és bement az előcsarnokba. Kivette a legjobb szobát, amit a recepciós ajánlani tudott, és visszament az autóhoz. Beült, és bekormányozta a kis parkolóba. Volt egy kissé kínos pillanat, amikor elővette a kis útineszeszerjét a csomagtartóból, de Lucy úgy tett, mintha nem látta volna. Legalábbis nem hangzott el egyetlen szarkasztikus megjegyzés sem arra célozva, hogy felkészülten érkezett. Amikor a lány hátranyúlt a méretes szatyráért, Mason úgy becsülte, legalább egy tonnát nyom. Mindig is úgy tűnt neki, hogy a nők hihetetlen mennyiségű cuccot képesek a ridiküljükbe meg a szatyrukba pakolni, de ez most különösen teli volt. Feléledt benne a remény, hogy Lucy is felkészülten érkezett a lopott éjszakára, távol Folyófalvától. A lehetőségtől máris könnyedebben lépkedett. Nagy megkönnyebbülésére a szoba is jól nézett ki. A tágas fürdőszobában csillogtak a csempék és az üvegfelületek. A törülközők puhák voltak és vastagok. Az ágy művészien 233

bevetve. Amikor Lucy arcára nézett, úgy látta, hogy a lány elégedett. – Ez nagyon szép – mondta Lucy. Ez az! Lucynak tetszik a szoba. Mason máris fényévekkel megelőzte a hülye társkeresős randikat. Elégedetten letette a neszeszerjét a fiókos szekrényre. Lucy az asztalra tette a szatyrát. Elővett egy jóval kisebb táskát belőle, és a vállára vetette. Ez válasz egy kérdésre, gondolta Mason. Nem akarja magával cipelni azt a nagy szatyrot mindenhová. Kimentek, és elsétáltak a faluba. Lucyt felvillanyozták a rakparton sorakozó kis üzletek, bár, Mason véleménye szerint, a rengeteg kagyló- meg tutajfa szuvenír nem passzol a lány művészi ízléséhez. Nem tartotta magát szakértőnek, de úgy vélte, hogy a helyi galériában kiállított akvarellek sem épp az ihletett művészet csúcsai. Mindenesetre kötelességtudóan kísérgette Lucyt a rakparti üzletekben. Azt akarta, hogy a lány jól érezze magát. Amikor a lány megállt, hogy újabb kis bolt kirakatát megnézze, Mason az órájára pillantott, és azt latolgatta, mikor vesse fel, hogy igyanak valamit, meg vacsorázzanak. – Úgy érzed magad, mint aki belecsöppent egy tévéreklámba, amelyikben merevedési zavarokra ajánlott gyógyszert hirdetnek? – kérdezte Lucy, és nevetés csillogott a szemében. Mason rábámult, és érezte, hogy elvörösödik. Nem emlékezett rá, mikor pirult el utoljára. – Tessék? – Tudod, azok a reklámok, amelyekben boldog párok esőben szaladnak, a konyhában táncolnak, virágot vesznek az út menti standnál, és nyitott tetejű sportkocsiban száguldanak a tájon. A háttérben mindig van vízesés vagy hullámverés. 234

– Ja, azok a reklámok! – mondta a férfi. Elmosolyodott. – Nem hiszem, hogy szükségem lenne ilyesféle serkentőkre. Most Lucyn volt a sor, hogy elpiruljon. Megköszörülte a torkát. – Nos, mindenesetre nekünk bőven van részünk hullámverésben a közelben. – Az óceán felé intett. Mason nevetett. Néhány járókelő ránézett, és elmosolyodott. Könnyedén megcsókolta a lányt, ízlelgette, és hagyta, hogy érezze a vérét és a képzeletét felpezsdítő forróságot. Majd követte a boltba. Ez egy jó nap volt, régóta a legjobb, sőt talán egész eddigi életében a legjobb – még ha szuvenírboltokban kellett is bóklásznia és unalmas akvarelleket bámulnia. Lucy igent mondott.

235

29 – Most mit fogunk csinálni? – kérdezte Ashley. – Azt

mondtad, hogy a fúzió füstbe megy, ha nem lesznek a mieink azok a részvények. – Nyugalom – intette Cecil. – Én majd mindent elintézek. Ez a foglalkozásom. – Elmosolyodott. – Ezért fizet nekem Colfax egy rakat pénzt, és ezért kaptam meg a sarokirodát, nem emlékszel? Ám e pillanatban nem az íróasztala mögött ült az igazgatói irodájában a Colfax Rt.-nél. Hanem az erdő közepén egy rozoga, egyszintes ház ablaka előtt állt. Az elülső udvaron megfakult tábla hirdette, hogy Eladó. Kelly Ingatlanügynökség. A házat már több mint fél éve hirdették. Azután döntött e mellett, miután gyorsan végigpörgette az interneten a Folyófalva környéki ingatlanhirdetéseket. Nem csodálkozott, miért nem tudják eladni. Semmi olyan erénnyel nem kecsegtetett, ami az embereket a borvidékre csábítja. A ház bontásra érett, ami még nem lett volna baj, ha egyébként megfelelt volna az ingatlanértékesítés legfőbb szabályának: a telek fekvése a lényeg. Márpedig az fabatkát sem ért – egy eldugott terület, amit egy rossz minőségű, elhagyatott 236

mellékúton lehetett megközelíteni. A fák szorosan körülnőtték, állandó túlvilági homályba borítva mindent. Nem volt szép kilátás, a telek meg kicsi volt a szőlőtelepítéshez. Mindent egybevetve tökéletesen megfelelt Cecil igényeinek. Ideális hely volt a főnöke feleségének a kufircolásához. Egyetlen bútordarab maradt a házban, egy öreg rézágy. – Senki nem gondolta volna, hogy a részvények Lucy Sheridan kezébe kerülnek. – Ashley fel-alá járkált az üres nappaliban. – Warner azt mondta, a legutóbbi ismeretei szerint Mary Quinnre szándékozta hagyni a részvényeket. Akkor ő, mármint Warner, nagyon dühös lett, hogy a nővére nem rá hagyja, de aztán arra jutott, hogy ha bármikor olyan helyzet áll elő, képes lesz befolyásolni Quinnt, hogyan szavazzon. Warner ezúttal tévedett, gondolta Cecil. Most elfordult az örökös homályba borult erdő látványától. – Mary egyszer, valamikor, megváltoztatta a végrendeletét – mondta türelmesen. Ashley abbahagyta a járkálást. – És most mit szándékozol tenni? Warner nyilván sokkal többet fog ajánlani Lucynak a részvényekért, mint amennyit mi tudunk ajánlani. Lucy bolond lenne nem elfogadni. – Mindenkinek megvan az ára – jelentette ki Cecil –, de ez az ár nem mindig dollárokban és centekben mérhető. – Ezt hogy érted? – Ha Lucy Sheridan szimplán csak a legmagasabb árat szeretné kapni, akkor annak már jelét adta volna. Valami miatt azonban kivár. Ashley széttárta a karját. – Ugyan mi lehet az a valami? 237

– Nem vagyok száz százalékig biztos benne, de szerintem válaszokat keres. – Válaszokat mire? – Azt hiszem, a nagynénje halálával kapcsolatban vannak kérdései. – Ez nevetséges. Sara Sheridan és Mary Colfax autóbalesetben halt meg. Ennyi a történet. – Ezt Lucy könnyebben elhinné, ha nem találta volna meg Brinker hulláját a nagynénje kandallójában. Ashley hátat fordított neki, összefonta a karját maga előtt, és kibámult a fákra. – A sajtóhírek szerint Sara Sheridan tizenhárom évvel ezelőtt megölte Brinkert – mondta. – Mi köze lehetne Brinker halálának Lucy részvényeihez? – Nem tudom. – Cecil odalépett a nő mögé. Megfogta a vállát, és belecsókolt a nyakába. – Ne aggódj. Kiderítem, mi folyik itt, és elintézem. – Jól tennéd, ha sietnél. Ketyeg az óra. – Mit akarsz ezzel mondani? – Warner egyre türelmetlenebb. Addig húztam az időt, ameddig lehetett. Már több mint nyolc hónapja házasodtunk össze. Ha Warner rájön, hogy fogamzásgátlót szedek, rögvest beadja a válópert. – Csak még egy kis időt adj. – Mondd, hogy kész terved van, hogyan intézed el Lucy Sheridant. – Kész tervem van. – Ne hazudj nekem! – Ashley megperdült. – Épp eléggé rossz nekem, hogy Warner kínoz, mert azt hiszi, nem tudok teherbe esni. Ha rájönne, hogy eszem ágában sincs örököst 238

szülni neki, és hogy csak a fúzió miatt vagyok vele, nem is akarom elképzelni, mit művelne. Amilyen rabiátus. Cecil összevonta a szemöldökét. – Gondolod, hogy képes lenne erőszakra? – Ha rájön, hogy elárultam, igen – felelte Ashley. Megborzongott. – Igen, képes lenne erőszakra. Cecil felemelte a nő állát. – Ne aggódj. Én is a pénz miatt vagyok benne, akárcsak te, Quinn meg Jillian. Ha nem jön létre a fúzió, én sem kapom meg a fizetésemet. Bízz bennem, mindnyájunk érdekeit a szívemen viselem. – Tudom. – Ashley felsóhajtott. – Csak néha irtózatosan félek. – Majd én vigyázok rád. Ashley halvány mosolyt vetett rá. – Tudom. Cecil kézen fogta, és maga után húzta a folyosóra, majd be a hálószobába. Sürgető késztetést érzett, hogy megkufircolja a főnöke feleségét.

239

30 Lucy azt gondolta, hogy Mason siettetni fogja a vacsorát, ám nagy meglepetésére semmi ilyesmi nem történt. Olyanok voltak, mint egy szerelmespár, akik már elég régóta együtt vannak ahhoz, hogy kényelmesen kivárják, ami vár rájuk. Semmi sietség. Semmi nyomás rajtuk. De persze egész délután látta Mason szemében a férfias várakozást, és érezte a férfi bensejében égő tűz forróságát. Mason minden érintése tudatosította Lucyban, mennyire kívánja. Azon a délutánon, amíg benn voltak a motelben, Lucy kinyomta a telefonján az üzenetjelző ciripelését. Hát így létesítettem kapcsolatot, gondolta. Nem hosszú távú kapcsolatot, hanem erre az éjszakára. De ez minőségi kapcsolat volt. Tudta, hogy Mason türelmetlen, az órájára pillantgatott, miközben visszafelé tartottak a motelbe. De most, miután komótosan elfogyasztották a bundás rákot és a sült édesburgonyát, Mason mintha húzta volna az időt a kávé és a desszertként rendelt fagylalt mellett. Mintha most, hogy Mason már tudja, hogy az érzéki játszadozás bekövetkezte a láthatáron van, elégedetten időt hagyott neki, mielőtt ágyba viszi. 240

Lucy azon tűnődött, vajon a férfi tudja-e, hogy nem ő az egyetlen, aki ott egyensúlyozik azon a bizonytalan szirten a vágy sötét tengere felett. Izgatott volt, ugyanakkor idegesebb is, mint várta. Igazság szerint valahol mélyen Lucy kissé megrémült. Női intuíciója figyelmeztette, hogy bármi történik is kettejük között az éjszaka, az mindent megváltoztat. Masonnek igaza volt, amikor megjegyezte, a lány az eljegyzése idején mindig fél lábbal az ajtón kívül volt. Mindig fél lábbal kívül volt az ajtón az eddigi kisszámú komoly kapcsolatában is. De most úgy érezte, ez az éjszaka most nem egy kísérleti lépés lesz egy idegen szobába, ahol majd meglátja, marad-e vagy sem. Ez egy egészen más metaforát kíván. Ma éjjel fejest ugrik egy ismeretlen tengerbe, méghozzá mentőmellény nélkül. A gondolatra elmosolyodott. Talán ennek ahhoz a háborgó tenger képhez van köze, amit a merevedési zavarokról szóló reklámban látott. Tud úszni, de ez nem azt jelenti, hogy sértetlenül megmenekül, miután az egésznek vége lesz. És tapasztalatai szerint mindig vége lesz. Sőt inkább előbb, mint később. De most szilárdan eltökélte, hogy a pillanatnak fog élni. Masonnel szemben ülve a gyertyafényes asztalnál láthatta, hogy a férfi ugyanerre az elhatározásra jutott. Két felnőtt ember, aki nyitott szemmel megy neki az éjszakának. A holnapon ráérnek gondolkodni. Amikor kihozták a számlát, Lucy nem ajánlotta fel, hogy előveszi a hitelkártyáját. Mason ezt az éjszakát ajándékként akarta adni. Neki pedig el kellett fogadnia. Egy nap, ha elég 241

sokáig együtt maradnak, ő is ad majd neki valami különlegeset. Mason végül letette az üres csészéjét, és ránézett. – Mehetünk? – kérdezte. A bizonyosság ismeretlen érzése telepedett meg a lányban. Akarta ezt az éjszakát. Tiszta szívéből akarta. – Igen – válaszolta. Végigsétáltak a rakparton a motelig, és beléptek az előcsarnokba. Lucy bizonyossága nem ingott meg, de nem tagadhatta, hogy nő benne a feszültség. Fel kellett készülnie rá, hogy általában unalmas szerelmi életének a legjobbját nyújtsa. Bevallottan korlátozott mennyiségű tapasztalata szerint a legtöbb férfinak nem okoz nehézséget egy jó kis orgazmust kiváltani, de az volt az érzése, hogy Mason képes felfedezni a hamisságot, hacsak nem túl élethűen imitálják. Mason kinyitotta az ajtót, és várta, hogy a lány bemenjen a sötét szobába. Lucy tett egy lépést, és megtorpant. A francba! Lehet, hogy ez nagy hiba volt. – Máris kint az egyik láb? – kérdezte csendesen. – Mert ha így áll a helyzet, akkor inkább magadra hagylak. Kivehetek magamnak egy másik szobát. – Ne! – Lucy megperdült. – Nem akarom, hogy elmenj. Mason egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, Lucy meglátta benne a sötéten csillogó mohóságot. – Jó – mondta a férfi. A hangja nyers volt és karcos. – Jó tudni. Mert egy pillanatig megrémültél tőlem. Azt hittem, menten elszaladsz. – Nem – suttogta a lány –, nem szaladok el sehova! Mason belépett a szobába, egyik keze a lányért nyúlt, a másikkal bezárta az ajtót. Lucy hallotta a kattanást, ahogy a zárnyelv becsusszant a helyére. 242

A szobát homály borította. Egyedül a fürdőszobai éjszakai lámpa adott némi fényt, meg a függöny szélei között bekandikáló karcsú holdsugár. Lucy reflexszerűen a villanykapcsoló után tapogatózott volna, ám Mason a karja köré fonódott, és csapdába ejtette. A férfi szája az övére tapadt, sürgetőn, azzal a felgyülemlett várakozással, amit Lucy egész délután ott érzett benne. Élj a pillanatnak. Ezt fogja tenni. De nem is volt ideje ezen töprengeni, mert Mason máris vetkőztetni kezdte. Lucy a férfi inggombjaival küszködött, közben beszívta az illatát. Jó illata volt, leírhatatlanul szexi és borzongatóan férfias. Furcsa, szédítő eufória ömlött el az érzékein. Mason lehúzta a lány pulóverét, és kikapcsolta a melltartóját. Tenyere gyengéden rázárult Lucy mellére. Hüvelykujja begye végigsimított a mellbimbóján. A lányból meglepett kis nyögés szakadt fel a cirógatástól. Egész testében megreszketett. Mason megmerevedett, mint akit lövés ért. – Fájdalmat okoztam – mondta. – Nem, nem, dehogy. Lucy tovább gombolgatta a férfi ingét. Mason ismét megérintette a lány mellét, lassan, óvatosan. Lucy sóhajtott, és hozzádőlt. Mason belecsókolt a nyakába. – Finom illatod van – mondta. A férfi keze Lucy melléről továbbsiklott a derekára, hogy kigombolja a lány farmerját. Lucy bugyija átnedvesedett. El sem akarta hinni. Még el sem jutottak az ágyig, máris teljesen nedves volt. Zavarta 243

volna, ám annyira felajzott volt, hogy nem volt ideje emiatt aggódni. Majd talán később. Lucy sikeresen megküzdött az utolsó gombbal is a férfi ingén. Mason lerázta magáról az inget, és lerántotta a fekete pólóját is. Lucy elragadtatott kis sóhajjal a férfi csupasz mellkasára tette a tenyerét. Beszívta a levegőt. Érezte a kemény, szépen rajzolt izmokat a meleg bőr alatt, amelyek egyre jobban megfeszültek. Mason kigombolta a lány farmerját, és lecsúsztatta a nadrágot a csípőjéről. Lucy kilépett a cipőjéből, majd a nadrágból is. Kis híján elvesztette az egyensúlyát. Mason a derekára fonta a karját, hogy megtartsa, a szabad keze pedig a lány lába közé siklott. Érezte az izgalmát a bugyi selymes anyagán át is. – Készen vársz. Férfias elégedettség és nyers vágy csendült a hangjában. Keze a lány bugyijába csusszant. Lucy teljesen nedves volt már. Lucy még soha nem reagált így. Még szorosabban ölelte a férfit, bele akart olvadni. Talán ez a heves vágy annak az eredménye, hogy hónapok óta nem volt rendes kapcsolata. Ám ez akkor sem magyarázza meg ezt a heves vágyat. Sosem érezte még ezt más férfiakkal. – Mit művelsz velem? – suttogta kábán. – Tudni akarom, mi jó neked. – Keze megtalálta a kis duzzadt bimbót. – Mert ami jó neked, az nekem is jó. Lucy arra gondolt, elmondja neki, hogy az egyetlen jó dolog számára a vibrátor volt, de nem hozta magával. Az utolsó dolog, amit várt volna, amikor elindult Folyófalvára, az egy perzselő egyéjszakás kaland volt. 244

Elhatározva, hogy a legjobbat hozza ki magából – ami láthatóan valóban nagyon jónak ígérkezett –, kezét a férfi nadrágjának elejére csúsztatta. Mason nagy volt és kőkemény. Nagyon nagy, és nagyon kemény. Homlokát a férfi széles vállának támasztotta, és megérintette a farmer vásznán át – érezte merevedésének nagyságát, súlyát és erejét. Masonből mély, rekedt nyögés tört fel. – Ó, egek! – mormogta a férfi bőrébe, és finoman megszorította. – Ez nem a legjobb ötlet – mondta Mason. A hangja reszelős volt. – Oké, van jobb is – suttogta Lucy. Reszkető kézzel kigombolta a férfi nadrágját, és lehúzta a cipzárt. Benyúlt az alsónadrágjába, ujjai lassan Mason hímtagja köré fonódtak, nem kis ámulattal méregetve. – Ha így folytatod, elmegyek a kezedben – dünnyögte Mason a lány fülébe. – Szép is lenne. Én inkább benned szeretnék elmenni, de nagyon. Lucy elengedte, keze a férfi mellére kalandozott. – Ez nagyon izgalmasnak ígérkezik. Mason fojtottan felnevetett, ölbe kapta a lányt, és két lépéssel átszelte a távolságot az ágyig. Letette Lucyt, majd lerántotta a takarót, és a lányt gyengéden az ágy közepére fektette. Lucy észbe kapott, hogy nemcsak az immár átnedvesedett bugyit viseli, hanem a zoknit is. Arra a következtetésre jutott, hogy a zokni nemigen növeli az érzéki izgalmat, ezért sietve leráncigálta magáról, és a padlóra dobta. Mire sikerült véghezvinnie ezt a kis akciót, Mason már megszabadult a ruháitól. Átvágott a szobán a komódig. Lucy hallotta, hogy kicipzározza a neszesszerét. Amikor a férfi 245

visszatért az ágyhoz, Lucy egy kis fóliacsomag villanását látta. Mason felhúzta a gumit, lefeküdt Lucy mellé, szorosan az ölelésébe vonta, és addig csókolta, míg a lány el is felejtette a vibrátort. Mason hímtagja keményen a lánynak feszült. Lucy tudta, hogy készen áll. Lenyúlt, megragadta az ágaskodó férfiasságot, és próbálta bevezetni forró, nedves ölébe. – Még ne – mondta a férfi. Megragadta Lucy mindkét csuklóját, és a lány feje felett az ágyhoz szegezte. Majd fölé hajolt, és a szájába vette az egyik mellbimbóját. Épp annyira húzgálta meg, hogy a lánynak a lélegzete is elakadjon. Eközben a szabad kezét lecsúsztatta a forró barlangba, ahol lassan matatni kezdett. A lány csípője vonaglani kezdett válaszul. Mason becsúsztatta két ujját, a hüvelykjét a lány csiklójára nyomta. – Mutasd meg nekem, mekkora erő lakozik benned – suttogta. – Tessék? – Érezni akarom, milyen erős vagy ott lent. Szorítsd meg az ujjaimat, amennyire csak tudod. Lucy elképedt, de ösztönösen engedelmeskedett, és teljes erejéből, amennyit csak képes volt kisajtolni magából, megszorította. – Erősebben! A lány érezte, amint a sürgetés dagályként növekszik benne. Elámult önnön teste reakcióján. Igen, ez jó! Nyilvánvalóan Masonnek is nagyon jó volt. Rekedt hang szakadt ki belőle, félúton a nyögés és a kiáltás között. És lassan kihúzta az ujjait. 246

Lucy elszántan próbálta erősebben szorítani, hogy benn tartsa magában a férfit. A húzóerő egyre nőtt, Mason pedig hagyta, hogy az ujjai visszacsússzanak a lányba. Lucy zihálni kezdett. Eszeveszett felajzottság töltötte el. Megfeszítette magát, hogy foglyul ejtse a férfit. – Megőrjítesz – lihegte Mason. Elviselhetetlen volt a feszültség. Lucy nem bírta tovább. Még erősebben szorította. Tudta, hogy mindjárt a csúcsra ér, és nem kellett hozzá vibrátor. A megkönnyebbülés a semmiből csapott le rá, apró kis görcshullámok sorozatában. Nevetni, kiabálni, sikítani szeretett volna, de nem jutott lélegzethez. A gyönyör elszédítette, vakmerővé tette – elfogta az eufória. Ízlelgette a gyönyört, és elöntötte a büszkeség, hogy micsoda erő rejtezik a testében, s ekkor Mason pozíciót váltott. Elengedte a csuklóját, és a lába közé helyezkedett. Keményen, mélyen a lányba hatolt. Lucy még sosem érezte ezt a teljességet, ezt a hihetetlen érzékenységet. Elkápráztatta az élmény, csak markolta a férfit, nem eresztette. Ujjai alatt érezte a férfi verítéktől síkos hátát. Mason újra és újra beléhatolt. Újabb hullámok rángtak végig a lány testén. Egy pillanat múlva Mason megmerevedett, a háta ívbe feszült, és a csúcsra érve a gyönyör megreszkettette a testét, és örömtől ittas, elnyújtott kiáltás szakadt ki belőle. Mintha ott lebegtek volna együtt a mérhetetlen sötétség fölött. Aztán Mason ellazult, és ráborult a lányra. Lucy várt néhány percig, de a férfi nem adta jelét, hogy megmozdulna, legalábbis a közeljövőben nem. Megbökte kissé. 247

– Mason? – Mmm. – Mason, ébredj! Nagyon nehéz vagy. – Bocs. Mason legördült róla, és a hátára fordult. Csak feküdt ott csendesen. Lucy felkönyökölt, és lenézett rá. A félhomályban nem tudta kivenni az arcát, de biztos volt benne, hogy a szeme csukva van. Volt már annyi tapasztalata a szex terén, hogy tudja: a férfiak gyakran elernyednek, sőt elálmosodnak, de ez a Mason-féle szex utáni verzió igencsak különleges volt. – Jól vagy? – kérdezte. – A leghatározottabban – motyogta a férfi. Lucy felgyújtotta az éjjeliszekrényen álló lámpát. Mason a karjával elárnyékolta a szemét. – Mindig ilyen érdes vagy szex után? – kérdezte. Lucy elmosolyodott, ahogy végiggondolta. – Most, hogy mondod, inkább felvillanyozott vagyok. – Felvillanyozott? – Ilyenkor általában csak haza akarok menni egy jót zuhanyozni. Mason elvette a karját a szeme elől, és félig csukott pillája alól felnézett rá. – Igazán romantikus vagy, tudod-e? – Bocsánat. Általában nem… – Túl sok az információ, asszony. De már késő volt. Mason rögtön kitalálta. – Általában nem maradsz éjszakára? – kérdezte. – Nem. Csak ez túl… – Ismét félbehagyta a mondatot, érzékelve, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre ás. – Túl bensőséges? – fejezte be helyette Mason. 248

– Meglehet. Együtt aludni valakivel, osztozni a fürdőszobán, együtt reggelizni… Ez túl fura. – Fura – ismételte meg a férfi semleges hangon. Lucy felült, az álláig húzva a takarót, hogy elfedje magát. – Ezt elég ügyetlenül magyaráztam el. Jobb lesz, ha befogom a számat. Mason szája csúfondáros mosolyra görbült. – Á, te képes vagy befogni a szádat? Ez itt a kérdés. A lány felkapta a legközelebbi párnát, és hozzávágta. Mason fél kézzel elkapta, majd kipattant az ágyból, és eltűnt a fürdőszobában. – Ha érdekel – szólt ki –, azt hiszem, értem, mire gondolsz. – Na, mire? Vízzubogás hallatszott. Majd kézmosásé. Mason feltűnt az ajtóban. – A furaságfaktorra – mondta. – Amióta vége a házasságomnak, én is kidolgoztam egy szisztémát az éjszakai együttlétről. Igazad van. Fura érzés. Lucynak elszorult a szíve. Mindaz az energia, ami egy pillanattal korábban ott pezsgett benne, elpárolgott. Mason ezzel arra céloz, hogy most, miután megvolt a szex, el akar menni? – Még ma éjjel vissza akarsz menni Folyófalvára? – kérdezte. – Egy fenét. Ma éjjel semmi bajom a furaságfaktorral. – Állhatatosan nézett a lányra. – És mi a helyzet veled? Lucy elmosolyodott. Elöntötte a megkönnyebbülés. – Nekem sem okoz problémát a furaságfaktor – mondta. – Ezt próbáltam eddig is elmagyarázni. Mason lassan elmosolyodott. – Ez megkönnyíti a dolgot. Akkor reggelig maradunk. 249

A komódhoz ment, és kivett még két fóliacsomagocskát. Amikor visszatért az ágyhoz, Lucy látta, hogy ismét ébredezőben a férfiassága. Mason az éjjeliszekrényre tette az óvszereket, elérhető közelségbe. Aztán leoltotta a lámpát, bemászott az ágyba, és magához húzta a lányt. Lucy ellenállt. – Most mi van? – kérdezte a férfi. – Van még valami, amit el akarok mondani – hadarta Lucy. – Ez az éjszaka különleges volt számomra. Mason megérintette az arcát. – Számomra is. – Úgy értem, nagyon különleges. – Igen? És mennyire? A sötétségtől Lucy vakmerőbbnek és határozottan meggondolatlannak érezte magát. Kezét a férfi combjára tette, és megpaskolta. – Még nem volt alkalmad megtapsolni a színészi képességeimet. Mason megcsókolta a vállát. – Úgy érted, nem adtam esélyt rá, hogy elkápráztass Oscar-díjas alakításoddal a színlelt orgazmus terén? A lány olyan gyorsan ült fel, hogy kis híján állon vágta. – Te tudtad? – Azok után, amit az elköteleződési problémáidról mondtál, kitaláltam, hogy valami ilyesmi járhat a fejedben. Úgy gondoltam, jobb lesz eltakarítani a problémát az útból, mielőtt felturbózod a dolgokat azzal, hogy rossz pillanatban lépsz a színpadra. A lány néhány másodpercig szóhoz sem jutott. – Ó, te arrogáns… De csak idáig jutott, mert hirtelen olyan heves vihogás tört rá, hogy képtelen volt folytatni. Megragadta a párnát, és csépelni kezdte vele a férfit. Mason is csak nevetett. Aztán 250

elkapta a párnát, és a mellére vonta a lányt. Megfogta a tarkóját, és közelebb húzta a fejét, a szájuk majdnem összeért. – Ez különleges éjszaka – mondta. – Igen – helyeselt Lucy. Mason megcsókolta. És Lucy ismét vele tartott az éjszakába.

251

31 Köd borította a tengerpartot. Mason a második csésze kávéját kortyolgatta, megkente az utolsó palacsintát vajjal és sziruppal, és élvezettel nézte Lucyt az asztal túloldalán. Hozzá tudott volna szokni az ilyen reggelekhez. Ahányszor csak Lucyra nézett, ami gyakran előfordult, az éjszaka forró emlékei megpezsdítették a vérét. Jó érzés volt ott lenni vele a kis kávéházban, és elébe nézni egy új napnak – együtt. E pillanatban azonban mindennél jobban várt egy újabb együtt töltött éjszakát. De tudta, hogy ez nem lehetséges, legalábbis nem rögtön. Tisztázni kell a helyzetet Folyófalván, mielőtt kialakulna, hogyan tovább a kapcsolatuk Lucyval. A lány telefonja épp akkor csörrent meg, amikor Mason az utolsó falatoknál tartott a palacsintával. De legalább nem az francos csiripelés volt, ami a társkereső újabb üzenetét jelezte. Ám amikor Lucy a kijelzőre nézett, ráncba szaladt a homloka, és Mason tudta, hogy egy újabb pompás nap kilátása fuccsba ment. – Igen, itt Lucy Sheridan… Nem, nem vagyok a városban. .. Igen, tervezem, hogy ma visszatérek Folyófalvára… Értem… Jóságos ég, biztos benne?... Értem… Igen, 252

természetesen, de attól tartok, fogalmam sincs, mi folyik. – A karórájára pillantott. – Délre ott leszünk… Igen, Mr. Fletcher velem van… Hogy hol?… A tengerparton… Igen, egész éjszaka… Ma délben egykor. Remek. Mindketten bemegyünk a kapitányságra. Kinyomta a telefont, és Masonre nézett. – Whitaker főnök volt. A tűzvizsgálók ma reggel kimentek Sara házához. Egy holttestet találtak a hamvak között. – A francba! – Mason az ismerős borzongást érezte. A múlt visszatért, hogy Folyófalván kísértsen. Mindig így van ez a döglött ügyekkel. Valójában sosem tűnnek el. Árnyékot vetnek mindaddig, míg le nem zárják őket. Módszeresen bekapta az utolsó falatokat, és letette a villáját. – Azonosították? – Még nem. – Lucy tétovázott, a szeme elsötétült az aggodalomtól. – A test csúnyán összeégett, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy Nolan Kelly az. Whitaker főnök azt mondja, senki nem látta azóta, hogy tegnap késő délután elhagyta az irodáját. A kocsiját úgy negyed mérfölddel odébb, az erdőben találták meg. – Huh. – Szörnyű még belegondolni is. Ott beszélgettem vele a konyhámban tegnap, most meg halott. Micsoda szörnyű halál! – Feltehetően a tűz ölte meg. A lány hunyorgott. – Mi jár a fejedben? – Még nem tudom. Csak kérdéseket teszek fel. Mit feltételeznek a nyomozók? Hogy Kelly gyújtotta a tüzet, és nem tudott kimenekülni a lángokból? – Whitaker nem mondta. Természetesen lesz boncolás. – Abból nem sok derül ki, ha a test csúnyán megégett. 253

– De mi a fenét művelt a házamban az éjszaka közepén? – Azt már nem deríthetjük ki, de azért nekem van egy elméletem. – Mason felemelte a kezét, jelezve, hogy kéri a számlát. – Kelly lehetett a behatoló, aki előző éjjel átkutatta a házat. Mivel nem találta meg, amit keresett, másodszor is visszament, hogy megpróbálja eltüntetni a bizonyítékokat, amelyeket valahol a házban rejthettek el. – Annak a bizonyítékait, hogy ő volt a fotós, aki Brinkernek segített? – Elképzelhető. De vannak más lehetőségek is. – Mint például? A pincér közeledett a számlával. Mason a tárcájáért nyúlt. – Kelly egész életében üzletelt. Azzal kezdte, hogy a gimiben füvet árult. A pletykák szerint Brinker hallucinogén szereket szerzett be a belső köre számára. És ha ő volt a Strigulás Rém, tudjuk, hogy arra használta a drogot, hogy elkábítsa az áldozatait. – Úgy gondolod, hogy Nolan látta el Brinkert drogokkal? – Brinkernek valahonnan hozzá kellett jutnia azokhoz a drága dizájnerdrogokhoz. Ahhoz ő túl okos volt, hogy maga bonyolítsa az üzletet, és nem lepődnék meg azon sem, hogy meggyőzte Kellyt, szerezze be a cuccot, merthogy Kellynek voltak kapcsolatai. Lucy jól láthatóan megborzongott. – Kelly csak tizennyolc éves volt akkor, csupán két évvel idősebb nálam! – Brinker mestere volt az ifjúság elbűvölésének és manipulálásának. – Mason pénzt tett az asztalra. – Gondolj csak bele! Egyfajta kultuszt vezetett be, a szex, a drogok és a rock vallását prédikálta. Az ifjúság egyszerű örömeit.

254

32 Leonard Whitaker a hatvanas évei elején járt. Öt évvel ezelőtt egy közepes méretű dél-kaliforniai rendőrkapitányságot hagyott ott Folyófalva kedvéért, és nem csinált titkot belőle, hogy a következő évben nyugdíjba akar menni. De előtte még tisztába akarta tenni az általa Sheridan-afférnak nevezett ügyet. Ezekben a napokban mindenkit az örökség foglalkoztat, gondolta Lucy. Whitaker egy csomó kérdést tett fel, amire a lány kötelességtudóan válaszolt, miközben Mason karba tett kézzel mögötte állt a falnak támaszkodva. Nem avatkozott bele a kérdésekbe, de éreztette a jelenlétét. Mint egy testőr, gondolta Lucy. Legjobb tudása szerint válaszolt Whitaker kérdéseire, bár válaszainak többsége a nem tudom különböző variációira szorítkozott. A kérdések végeztével Whitaker hátradőlt a székén, és olvasószemüvege pereme fölött Lucyt tanulmányozta. – Még egyszer, Miss Sheridan. Teljes bizonyossággal állítja, hogy fogalma sincs, miért akarta Kelly felgyújtani a házat?

255

– Mint már mondtam, legfeljebb találgatásokba bocsátkozhatnék – felelte nyugodtan a lány. – Feltételezem, talán azt gondolta, van valami a házban, ami összekapcsolja őt Brinkerrel és a múlttal, de nincs rá bizonyítékom. – Megvizsgáljuk ezt a szálat is – mondta Whitaker. – És mi van a házzal? Azt mondja, Kelly erősködött, hogy rajta keresztül hirdesse meg. – Igen – mondta Lucy. – Nagyon győzködött. Azt mondta, van egy ügyfele a Szilícium-völgyben, aki borászatot akar nyitni, és a telek ideális a számára. – De maga hezitált. Azt tervezte, hogy maga dobja piacra, Kellyt megkerülve? Az ügynök közreműködése fontos lett volna az értékesítésben. Lucy a szék karfáján dobolt az ujjaival. – E pillanatban a hagyatékkal kapcsolatos más ügyekben is tárgyalok. Whitaker felvonta a szemöldökét. – Ezek a más ügyek netán azokat a Colfax-részvényeket érintik, amelyeket megörökölt? – Látom, már értesült erről – mondta Lucy. Whitaker horkantott. – A városban mindenki értesült már róla. Azt is tudják, hogy a Colfax család kettészakadt a fúziós ajánlat miatt. Nekem ugyan nincs egyetemi diplomám, és lövésem sincs a fúzióról, de ha a maga helyében volnék, eladnám Warner Colfaxnak azokat a részvényeket, és kiszállnék abból a marakodásból, mielőtt megharapnának. – Fontolóra veszem a tanácsát – mondta Lucy. Mason ellökte magát a faltól. – Van még egy szál, amit érdemes lenne megvizsgálni. Lucy és Whitaker rámeredt. – És mi lenne az? – kérdezte a kapitány. 256

– Az almáskert az értékes, de maga a ház, mint Kelly hangsúlyozta, nem volt fontos a vevőnek. Szép példája a Craftsman stílusnak, de kicsi. Tudja, hogy van azokkal a népekkel, akik idejönnek borászkodni. Nagy házakat meg egyéb épületeket akarnak felépíttetni. Sara háza legfeljebb szép kis vendégháznak vagy az intéző szállásának lett volna jó. – Tehát a felgyújtása nem jelentett volna nagy veszteséget a telek értékének az egészét illetően – mondta Whitaker. – Így van – helyeselt Mason. – Kelly még így is nagy jutalékot kapott volna, csak a telek eladásával. – De ez nem magyarázza meg, miért gyújtotta fel a házat – vonta le a következtetést Whitaker. – Talán azt gondolta, ezzel megsürgetheti Lucyt – mondta Mason. – Ha már nincs meg a ház, Lucynak sincs oka késleltetni, hogy meghirdesse a telket. – Huh. – Whitakert láthatóan ez nem győzte meg. – Na, igen, nekem se tetszik – mondta Mason. – De az egyetlen dolog, ami megmagyarázza a szándékos gyújtogatást, az az, amit Lucy felvetett. Kelly nyilván attól félt, van valami a házban, ami gyanúba keverheti. Lucy épp készült összepakolni a nagynénje ingóságait, beleértve a papírokat is. – És Kelly aggódott, hogy ráakadhat valamire, ami nem vet rá jó fényt – fejezte be Whitaker. – Akármi volt is az, nyilvánvalóan a múlthoz és Brinker holttestének a megtalálásához kapcsolódott – mondta Mason. – Ugyanis azt megelőzően semmi jele nem volt, hogy Kelly aggódott volna a ház miatt. Csupán egy ingatlan volt, amit piacra akart dobni. 257

Whitaker némán ült egy percig. Aztán lefirkantott valamit az előtte levő jegyzettömbre. – Egyelőre ennyi – mondta. – Köszönöm az együttműködést, Miss Sheridan. – Ez csak természetes. – Lucy felállt, és felkapta a szatyrát. Már fordult volna, hogy az ajtó felé induljon, de megtorpant, és Whitakerre nézett. – Én ugyan nem az igazságszolgáltatásban dolgozom, de van némi tapasztalatom a nyomozásban, ami a bonyolult családi kapcsolatokat illeti. – Értem. – Whitaker a jegyzeteibe pillantott. – Maga egy családfakutató cégnek dolgozik. Nem rossz üzlet. Volt egy nagybátyám, aki egy halom pénzt fizetett azért, hogy csináljanak neki egy olyan családfát, és tudja, mi derült ki? Hogy mi mindnyájan királyi családból származunk. Ki tudja? Csak egy hiteles címer kellett, és a bácsikám most egy pecsétgyűrűvel a kisujján villog. – Parancsnok, én csak azt akarom ezzel mondani… – Hozzá kell tennem, hogy én egy kicsit gyanakodtam, amikor megnéztem azt a családfát, amelyet a nagybátyám rendelt. Nem tehetek róla, de az az úgynevezett családfakutató, akit Bud bácsikám felfogadott, kifelejtette az egyik bátyámat, aki történetesen még él és virul amúgy. Továbbá ez az úgynevezett családfakutató szakértő tévesen tüntette fel az apám középső nevét, és még legalább két rokonommal kapcsolatban tévedett. Ennyi nekem pont elég a családfakutatásból. – Mint mondtam – folytatta Lucy –, én törvényszéki genealógus vagyok. A tapasztalataim alapján a válaszok azokra a kérdésekre, amelyek most felvetődtek, rendszerint valahol a családi kapcsolatokban keresendők. 258

– Ha ezzel Brinkerre utal – mondta Whitaker –, ez az ő esetében nem vezet sehová. Még csak nem is jelentkezett senki a holttestéért. Ami engem illet, ez egy lezárt ügy. Olyan okokból, amelyeket már sosem fogunk biztosan tudni; nagy valószínűséggel megtámadta a maga nagynénjét, aki egy piszkavassal betörte a koponyáját. Ha fogadnék rá, azt mondanám, hogy az eredeti nyomozati feltevés helyes volt. Valószínűleg egy félresikerült drogügylet történt. – Na, akkor még egy istenverte percig figyeljen! – Lucy visszaviharzott az íróasztalhoz. – Azt akarja mondani, hogy a nagynéném drogügyletbe keveredett? Ez orbitális hazugság. – Akár igaz, akár nem, ez már érdektelen számomra. Csak annyit mondtam, hogy az ügy már le van zárva. Most Kelly halála érdekel, és nem hiszem, hogy bármiféle válaszokat talál a családi kapcsolatokban. Az apja pár éve meghalt. Az anyja újra férjhez ment, és Floridába költözött. Amennyire tudom, nincs más családtag. Mason ránézett. – És mi a maga elmélete az ügyről? Whitaker lassan kifújta a levegőt. – Majd ha lesz, biztosíthatom, hogy közlöm magával.

259

33 – Mi folyik itt, Jillian?

Jillian mély lélegzetet vett. – Tudni akarom, mennyit ajánlott Warner azokért a részvényekért. Akármekkora összeg is, Quinn és én összedobjuk. Ha éppen nincs is annyi pénzünk, a fúzió létrejötte után lesz. – Nekem most egészen máson jár az eszem – mondta Lucy. – Ha nem hallottad volna, Nolan Kelly meghalt a tűzben, amely porig égette a nagynéném házát. A Harper parkban voltak, a folyóparton álltak. Lucy még mindig nem tudta, miért a parkot ajánlotta a találkozójuk színhelyéül. Valamilyen okból ez a hely ugrott be neki először, amikor Jillian felhívta, és újabb találkozót kért tőle. Olyan volt a hangja a telefonban, mintha sírt volna. A park, ahol azokon a tizenhárom évvel azelőtti nyári estéken Brinker az udvarát tartotta, mostanra nagyon megváltozott. A városi tanács és a helyi költségvetésbe injekciózott pénz együttesének köszönhetően a hatalmas közösségi tér csodás átalakuláson ment keresztül. Az elhanyagolt, túlburjánzott növényzettel benőtt területet most dús, zöld pázsit borította. Sétaösvények, futó- és biciklisávok tarkították. A fák alatt fából ácsolt asztalok várták a 260

piknikező családokat. Két kutyafuttató is volt – egy a nagy testű, egy másik a kisebb kutyáknak. Mindenki tudta, hogy a különböző méretű ebek tulajdonosai maguk is igencsak különbözőek, ezért tanácsos volt nem összeereszteni őket. – Tudom, mi történt Nolannel – mondta Jillian. Gyors, kutató pillantást vetett Lucyra. – Elszörnyedtem, amikor meghallottam a halálhírét. Egy osztályba jártunk a gimiben, tudod. Az a szóbeszéd járja, hogy azzal a szándékkal ment a nagynénéd házába, hogy felgyújtsa, de ő is a lángok martaléka lett. – Ez az aktuális elmélet. – Azt is hallottam, hogy a rendőrfőnök ma kikérdezett téged meg Mason Fletchert is – mondta Jillian. – Igen, így volt. És a pletykaterjesztőknek van valami elképzelésük arról, miért akarta Nolan felgyújtani a nagynéném házát? Jillian tétovázott. – Nincs. Olyasmiket is mondanak, hogy te halogattad, hogy rá bízd az eladást. Azzal a kifogással, hogy egy kissé fel akarod újíttatni a házat. Pedig mindenki tudja, hogy a telek az igazán értékes, nem a ház. – Nem hiszem, hogy azért égette porig, mert így akart rábírni, hogy vele adassam el. – Lucy a folyót nézte. – Szerintem az indítékainak köze volt ahhoz, hogy megtaláltuk Brinker hulláját. Nehéz végleg eltemetni a múltat. Jillian egy hosszú pillanatig hallgatott. Amikor végül megszólalt, kimerültnek és rezignáltnak hangzott. – Nem számít, milyen erősen akarja elnyomni az ember, a múlt visszatér, hogy kísértsen – mondta. – Elgondolkoztál valaha is azon, mi történt Brinkerrel, amikor eltűnt? 261

– Életem minden percében, minden órájában, heteken, hónapokon, éveken át azon gondolkoztam, mi történhetett vele – mondta Jillian. Lucy döbbenten meredt rá. – Tényleg? – Igen. Mert igazából sosem tudtam elhitetni magammal, hogy meghalt. – Hiányzott… neked? – kérdezett tovább óvatosan Lucy. Jillian keze ökölbe szorult válltáskájának a szíja körül. – Nem volt nálam boldogabb ember, amikor hivatalosan is halottá nyilvánították, de féltem elhinni. Valahol mélyen biztos voltam benne, hogy egy nap visszatér, hogy tovább kínozzon. Tudod, ez volt a kedvenc sportja – másokat kínozni. Lucy hallgatott. – Azt hittem, szeretted – mondta aztán. – Igen, az elején. Mindaddig, amíg nem lettem az egyik áldozata. Mire rájöttem, hogy egy igazi szociopata, már késő volt. – Elmondod, mi történt, Jillian? Jillian szája megfeszült. – Minek? – Mert talán segít megérteni, miért gyújtotta fel Nolan Kelly a nagynéném házát. Jillian hosszan elgondolkodott. Majd sétálni kezdett az árnyas folyóparti ösvényen. – Azt hiszem, már nem számít – mondta. – Az egész életem szétesik. Nem sok minden maradt, amit védenem kell. Lucy mellette lépkedett. – Tizenhárom évvel ezelőtt Kelly szerezte be a drogot, amikor Brinker felállította a patkányfogóját itt, Folyófalván? – kérdezte. 262

– Patkányfogó. – Jillian a fejét rázta. – Hát, igen, ez pontosan leírja a szemétládát, nem igaz? Mindnyájunkat megbabonázott. Igen, mindenkit, kivéve persze Mason Fletchert. – Mesélj nekem Kellyről. – Csak annyit mondhatok, hogy akkoriban mindenki tudta, hogy ő szerezte be Brinkernek azokat a dizájnerdrogokat, amelyek az ő környezetében szinte mindig elérhetők voltak. Neki mindig voltak kapcsolatai, nem emlékszel? – Nem. Én csak nyaranta voltam itt, meg néha hétvégeken. Nem itt jártam iskolába, úgyhogy nem nagyon jutottak el hozzám a helyi pletykák. Ráadásul Kelly két évvel idősebb volt nálam. – Vicces, hogy az idő hogy megváltoztatja a dolgokat, nem? – mondta Jillian, és minden szavából csak úgy sütött a keserűség. – Tizenhárom évvel ezelőtt Mason Fletcher szemében te csak egy gyerek voltál. Most meg, úgy tűnik, nagyon közel vagytok egymáshoz. – Terjed a szóbeszéd. – Mindenki tudja, hogy tegnap együtt mentetek el a városból, és csak ma reggel jöttetek vissza. – Jillian rápillantott. – Úgy hallottam, a tengerpartra mentetek. – Ez nem volt titok – mondta Lucy. – Tudsz még valamit mondani Nolan Kellyről? – Nem tudom, mit mondhatnék még. Tizenhárom évvel ezelőtt ő volt a díler, aki Brinker bulijaira a drogot beszerezte. Szerintem Brinker nagyon jól megfizette, mert mindig Nolannek voltak a legmenőbb cuccai meg a legkúlabb kütyüi. – Kelly szülei nem kérdezték, miből engedheti meg magának a legdivatosabb cuccokat? 263

– A szülei elváltak. Egyikük sem figyelt oda, mit csinál Nolan. Lucy megállt az ösvényen. – Mit tett veled Brinker, hogy így megfélemlített, Jillian? Jillian is megtorpant. Elővette a táskájából a napszemüvegét, és feltette. – Mit számít most már? – Azt mondtad, egyike voltál az áldozatainak. Bedrogozott, és megerőszakolt, és videóra vette az egészet? Jilliannek megereszkedett az álla. Düh és pánik suhant át az arcán. – Ezt honnan tudod? – Úgy préselte ki magából a szavakat, mintha fojtogatnák. – Ezt tervezte velem is azon a bulin, itt, a parkban, ugye? Hány helyi lányt bántott és alázott így meg? – Nem tudom. – Jillian úgy szorította a táskája szíját, hogy elfehéredett az ökle. – Nem tudom biztosan, mert Brinker nagyon megtartotta magának a titkait. De egyet mondhatok: soha nem volt szemernyi kétségem afelől, hogy ő volt a Strigulás Rém. – Feltette a netre a videót a te megerőszakolásodról? – Nem. – Jilliannek rángatózott a szája. – Hát nem érted? Azt a videót arra használta, hogy engem zsaroljon. – Gazdag volt. Mit akart tőled? – Nem pénzt – felelte Jillian. – Azt akarta, hogy lányokat szerezzek neki. Lucy megdermedt. – Hát persze. Ez megmagyarázza, miért hívtál meg engem arra a bulira, ide, a parkba. – Te voltál az első feladatom, hogy úgy mondjam. Tudom, hogy ez most szörnyen hangzik, de azt hiszem, azért tartotta rajtad a szemét, mert gyűlölte a nagynénédet. 264

– Sarát akarta büntetni? Miért? Mit követett el ellene a nagynéném? – Nem tudom. Ez nem olyasmi volt, amit Brinker az orromra kötött. De így visszatekintve, azt hiszem, Brinker… félt tőle. – Miért? Sara nem árthatott neki. Hisz Brinker volt, Jeffrey Brinker fia. Hogyan jelenthetett számára Sara fenyegetést? Jillian sóhajtott. – Talán mert meglátta benne, ki volt valójában. Egy szörnyeteg. Brinker egyszer azt mondta nekem, hogy Sara Sheridan egy boszorkány. Szarkasztikusan mondta – megpróbálta elviccelni –, de emlékszem, akkor azt gondoltam, hogy ezúttal hamisan csengett a hangja. Mintha tényleg félt volna a nagynénédtől, emlékszem, valami miatt nagyon nyugtalanította. Valamiért meg akarta félemlíteni. Ezért mondta, hogy vigyelek el a buliba aznap este. – Azt hitte, hogy a videóval, amit a megerőszakolásomról csinál, felülkerekedik Sarán? – Ily módon nagyot üthetett volna rajta – mondta Jillian. – Brinker nagy volt az ilyen kínzásokban. Őszintén szólva örökre hálás leszek a nagynénédnek, hogy megszabadított attól a szeméttől. Bárcsak biztosan tudtam volna ezek alatt az évek alatt, hogy tényleg meghalt! Jobban aludtam volna. – Ha Brinker volt a Strigulás Rém, gondolod, hogy Nolan Kelly lehetett az, aki lefilmezte az erőszakolásokat? – Micsoda? – Jilliannek a szava is elakadt. – Nolan? Várj egy percet, te most azt mondod, hogy más is benne volt? – Lehetséges. Az egyik nyomozóban akkoriban felmerült, hogy két ember követhette el a bűntényeket, Brinker és a fotográfus. – Erről nem hallottam. Abban biztos vagyok, hogy Nolan nem volt a szobában azon az estén, amikor Brinker 265

megerőszakolt engem. Félig magamnál voltam. Brinker azt akarta, hogy tudjam, mi történik. De még ha a további eseteknél volt is segítőtársa, nem hiszem, hogy Nolan lett volna az. Már csak azért sem, mert képtelen lett volna tartani a száját. – Ebben lehet valami. – De akárhonnan nézzük, Sara Sheridan nagy szívességet tett a világnak – mondta Jillian. – Ki tudja, hány nőt mentett meg. – Sajnálom, hogy téged nem tudott megmenteni, Jillian. – Bizonyos módon mégis megtette – mondta Jillian. – Megállította Brinkert, mielőtt rákényszeríthetett volna, hogy újabb áldozatot keressek neki. Te voltál az első és egyben az utolsó célpont, akit én vittem neki. Lucyba belécsapott a felismerés. – És megpróbáltál megmenteni azzal, hogy szóltál Masonnek, igaz? Tudtad, hogy ő nem fogja annyiban hagyni, és nem engedi, hogy egy olyan kislányt, mint én, megerőszakoljanak. Jillian a folyó túlpartját bámulta. – Azt nem tudtam, hogy ha elmondom Masonnek, mit tervez Brinker, az segít vagy sem, de semmi mást nem tudtam kitalálni. Teljesen eszelős voltam aznap, mert tudtam, mi fog történni. Engem terrorizált Brinker, de nem akartam felelős lenni abban, hogy téged bánt. – Ezért szóltál az egyetlen embernek, akiről tudtad, hogy a megmentésemre siet. Mason Fletchernek. – Brinker ugyanúgy a hatása alá akarta vonni Masont, ahogy a többieket, akik körülötte lógtak. De Mason volt az egyetlen srác, akit Brinker nem tudott manipulálni. Látnod kellett volna az arcát aznap este, amikor Mason átvágott a tömegen ott a ranchon, hogy hazavigyen téged. Brinker csak 266

ördögien nevetett. Azt hitte, újabb áldozatot sikerült a kis poklába csalogatni. – Brinker melléfogott, hogy pont egy őrangyallal akaszkodott össze. – Hidd el, Brinker már egyáltalán nem nevetett, miután Mason elvitt téged. Láttam a tekintetét. Az igazat megvallva, halálra rémültem tőle.

267

34 – Álljon meg a menet! – mondta Mason. – Te tényleg

elhiszed, amit Jillian mesélt neked a történtekről? – Igen – felelte Lucy. – Elhiszem. Alig tizennyolc éves volt, és egy igazi szociopata vezéregyéniség bűvkörébe került, aki bedrogozta, megerőszakolta, és zsarolta. Tehetetlennek érezte magát Brinkerrel szemben. Nem mert szólni a szüleinek vagy a zsaruknak. Halálra volt rémülve. Az a szemétláda a videóval tartotta sakkban, így kényszerítette, hogy azt tegye, amit parancsol neki, azaz engem kínáljon fel. Így hát az egyetlen olyan személyhez fordult, akiről úgy vélte, megmenthet engem – azaz hozzád. – Egy terv, hogy Brinker ne jöhessen rá, hogy Jillian kettős játszmát játszik – mondta Mason. Benyúlt a ládába, amelyből épp kipakolta az árut, és előhúzott egy karton csavarhúzókészletet. Mindegyik csomagban különböző méretű csavarhúzók voltak, a nyelük neonrózsaszínben pompázott. A műanyag dobozok hasonló színárnyalatúak voltak. Deke felfedezte, hogy a nők bomlottak a divatosan vonzó csomagolású csavarhúzókért. Ötven darab készletet rendelt, sokkoló rózsaszínben.

268

– Nos, mindenképpen jobb terv volt, mint a semmilyen terv – vágott vissza Lucy. A szerszámbolt hátsó helyiségében voltak. Mason ebbe a zsúfolt raktárba vonult vissza gondolkodni. Volt valami a rendezett vízvezeték-szerelvények, csuklópántok, csavarhúzók világában, ami segítette a gondolkodásban. Lucy nem sokkal korábban érkezett meg a boltba. Mason hallotta, amint Deke és Joe üdvözli, majd hátraküldi a raktárba. Mason egyetlen pillantást vetett a lány komoly arcára, és máris tudta, hogy új fejlemény van. Amint Lucy beszámolt a Jilliannel való találkozásáról, az első gondolata az volt: Hogy a fenébe jutott eszedbe, hogy egyedül találkozz vele? Ez nem sült el valami jól. Látta az ingerültséget és a makacsságot a szemében, és rögtön rájött, hogy sikerült felhúznia a lányt. Gyengécske bocsánatfélét mormogott, ami csak rontott a helyzeten, mert Lucy azzal folytatta, hogy a találkozó színhelye a Harper park volt, és egész idő alatt egy csomó ember járkált a környéken. Masonnek el kellett ismernie, hogy a lány körültekintő volt, de akkor sem tudta elűzni a rossz előérzetet, ami akkor kapta el, amikor értesült a találkozóról. – A fenébe is, szólhattál volna, mielőtt beleegyezel a találkába – mondta. – Csak egyetlen jó okot mondjál, miért is kellett volna az engedélyedet kérnem – vágott vissza Lucy. Mason átgondolta a dolgot. – Nincs rá jó okom. – Pontosan. Nincs rá jó okod. Hogy tizenhárom évvel ezelőtt hozzád fordult, és elmondta, mit tervez Brinker, nos, ez volt az egyetlen módja, hogy Jillian megvédjen engem és önmagát is. 269

Mason letette a rózsaszínű csavarhúzókészletet egy munkapadra. – Te tényleg bevetted ezt a mesét, ugye? Lucy megköszörülte a torkát. – Csak hogy tudd, nem próbált meggyőzni arról, hogy ez történt. Csupán kibukott belőle, miután elkezdtünk beszélgetni. – Várj csak, hadd gondolkodjam. Te mondtad neki, hogy valószínűleg az mentett meg téged azon az estén, hogy szólt nekem, ugye? Te kínáltad fel neki a mesét, amiben hősként tűnt fel, nem pedig tettestársként. Lucy elfintorodott. – Oké, lehet, hogy én adtam a szájába a szavakat. De ez nem jelenti azt, hogy nem úgy történt, ahogy mondtam, még ha akkor Jillian nem is volt teljesen tudatában az indítékainak. De nem cáfolt meg. – Naná, hogy nem! Mindegy, ami történt, megtörtént. De ne feledd, hogy Jillian csak azért akar most a legjobb barátnőd lenni, mert rohadtul akarja azokat a részvényeket. Lucy összefonta a karját a mellén, szépen ívelt csípőjével a munkapadnak támaszkodott, és hajthatatlannak tűnt. – Lehet. Lehet, hogy nem. Erről jut eszembe, már megint hazahoztál. Ez egy nagyon kis város. – És akkor? – Kiderült, hogy nem Whitaker főnök az egyetlen helyi lakos, aki tudja, hogy az éjszakát a tengerparton töltöttük. Már az egész város tudja. – Pont olyan jól tudod, mint én, hogy híre megy. – Na, igen, de figyu, az ember azt hinné, jobb beszédtémájuk is akadhatna. Mason elmosolyodott. – Hát, ami engem illet, annál jobb nemigen lehet, mint ami köztünk történt a tengerparti bungalóban. 270

Lucy olyan rózsaszínre pirult, mint a csavarhúzókészlet csomagolása. – Most nem ez a lényeg… – Hagyd ezt most. – Miért? – Mert mennem kell. Lucy leengedte a karját, és gyanakvón nézett rá. – Hová? – Azért jöttem a raktárba, hogy gondolkodjam. – Az ajtó felé indult. – Zseniális ötletem támadt. A Jilliannel való találkozásod adta az ötletet. – De hová mész? – szólt utána a lány. – Quinn Colfaxhoz. Beszélni vele. Van néhány kérdésem hozzá. Deke felnézett a papírmunkából, amit a pultnál ülve épp csinált. – Befejeztétek a vitatkozást? – Egyelőre – felelte Mason. – Kár – mondta Deke. – Épp kezdett érdekes lenni. – Tartsd rajta a szemed. Kiugrom a Colfax Pincészetbe. Lucy jelent meg a raktár küszöbén. A kezében egy rózsaszínű csavarhúzókészletet tartott. – Veled mehetnék, Mason. – Nem – mondta a férfi. Megállt. – A beszélgetés, amit Quinn-nel szándékozom folytatni, amolyan férfiak egymás közt beszélgetés lesz. Nem akarsz igazán jelen lenni. – Azt hittem, nem erősséged a kommunikáció – mondta Lucy. – Az ilyen típusú beszélgetésekben jó vagyok. A keze már a kilincsen volt, amikor Lucy ismét megszólalt. De nem hozzá beszélt. – Deke, mennyibe kerül ez a csavarhúzókészlet? – kérdezte. – Hármat szeretnék venni. Egyet magamnak, a másik kettőt meg a barátnőimnek a Brookhouse Irodánál. 271

35 Deke megvárta, amíg a külső ajtó is becsukódik Mason mögött, s csak akkor fordult Lucyhoz. – Nem tudom, mi van ezekkel a csavarhúzókészletekkel – mondta. – Imádják a nők. Beckynek is adtam egyet a születésnapjára. Az ember azt hihette volna, hogy gyémánt nyakéket kapott. – Most viccelsz? Ez tökéletes ajándék. Praktikus és dizájnos egyszerre. – Lucy elmosolyodott. – De remélem, azért valami ékszert is mellékeltél? – Ó, persze. Egy szép kis fülbevalót. Az ember nem tévedhet a csavarhúzóval vagy az ékszerrel, mindig mondom. Vendégem vagy a csavarhúzókészletekre. Tekintsd hálaajándéknak. Lucy értetlenül nézett rá. – Miért kéne hálásnak lenned nekem? – Mason azóta, hogy két héttel ezelőtt megjelent a küszöbömön, csak téblábolt itt, a boltban, meg otthon is. Gondoltam, csak kimászik majd belőle egy idő után. De amikor te megjelentél, minden egy csapásra megváltozott. A lány csak pislogott, emésztve az információt, aztán elmosolyodott. – Azt hiszem, csak elfoglaltságra volt 272

szüksége, olyasmire, ami az ő tehetségét meg az energiáját igényli. Megértette a lány, gondolta Deke. Nem minden nő értené meg. – Így van – mondta. – Küldetésre van szüksége. Lucy megvonta a vállát. – Munka, küldetés, akármi. És nekem történetesen pont egy ilyen szakértőre volt szükségem. Deke a lány arcát vizsgálta, az igazságot keresve rajta. – Mindkettőtök számára nyerő helyzet, mi? – kérdezte, de a hangja semleges maradt. – Nagyon remélem – felelte Lucy. – Mert ha ebből nem sül ki semmi, az a szörnyű előérzetem, hogy valaki megússza a gyilkosságot. – Saráról és Maryről beszélsz? – Mind mélyebbre ásunk ebben az ügyben, annál inkább meg vagyok győződve róla, hogy szándékosan szorították le őket abban a kanyarban a Manzanita Roadon. – Ezt nem vitatom. Mason beszélt nekem a vérfoltos szikláról. Egyetértek veletek – a haláluk időzítése több mint gyanús. De nincs más, aki jobban felderítene egy ilyen szituációt, mint Mason. – Elhiszem. – Meg fogja találni a válaszokat a kérdéseidre – mondta Deke. – Tudod, én távol voltam annak idején, amikor ez a dolog Brinkerrel zajlott, de Mason megírta e-mailben aznap este, elmesélte, hogy volt némi zűr a parkban, és összeütközésbe került Brinkerrel. Visszaírtam neki, hogy legyen óvatos. Brinker olyan srácnak tűnt, aki bosszút akar állni. Mason ismét írt nekem, elmondta, hogy Brinker eltűnt, és a rendőrség bement a szerszámboltba, hogy kikérdezze őt. Tudtam, hogy a helyi rendőrfőnök Brinker apjának a 273

zsebében van. Intézkedni kezdtem, hogy mielőbb visszatérjek ide. De mielőtt hazaindultam volna, a zsaruk arra jutottak, hogy Brinker egy balul sikerült drogügylet áldozata lett. Akármi történt is, nem indítottak eljárást Mason ellen. – Mostanáig nem is tudtam, hogy Mason gyanúsított volt. – Érdekelt személy, ahogy a zsaruk fogalmaztak. Lucy átható tekintettel tanulmányozta a férfit, zöld szeme csak úgy ragyogott. – Felmerült benned valaha is, hogy Masonnek esetleg köze lehet Brinker halálához? – Persze. Azért nem volt annyira elképzelhetetlen, hogy Mason kénytelen volt védekezni, melynek során megölte Brinkert, aztán úgy döntött, a legjobb lesz, ha eltünteti a holttestet. Lucynak tátva maradt a szája. – Te azt hitted, képes ilyesmit tenni tizenkilenc évesen? – Addigra már elég rendesen megtanítottam neki mindent, amit tudtam. Lucy nagyot nyelt. – Értem. – De Mason azt mondta, semmi köze Brinker eltűnéséhez. – És hittél neki? – Mason nem hazudott volna nekem. Az lehet, hogy nem mondott el valamit, amiről úgy gondolta, jobb, ha nem tudom, de direkt nem hazudott volna. Azonkívül nem volt rá semmi oka, hogy ne az igazat mondja nekem. – Tudta, hogy megőrizted volna a titkát – mondta Lucy. – Persze. Egy család vagyunk. Továbbá, véleményem szerint, előbb vagy utóbb valakinek tennie kellett volna valamit Brinker szörnyű természete ellen. De Mason nem volt gyanúsított a törvény szerint. És nekem csak ez számított. A kutatás meg a nyomozás végül nem hozott eredményt. Brinker apja egy vagyont költött 274

magánnyomozókra, de semmire sem jutottak. Aztán Jeffrey Brinker szívrohamban meghalt, és ezzel véget ért a nyomozás is. – És ez alatt az idő alatt Brinker holtteste végig Sara kandallójában lapult. Mi – a családja – semmiről sem tudtunk. Haláláig megőrizte a titkot. – Szerintem azért legalább egyvalaki volt, aki tudott róla, hogy a hulla a kandallóban van. – Mary? – Lucy bólintott. – Én is gondolkodtam ezen. Nagyon közel álltak egymáshoz Sarával. De ha ez igaz, Mary ugyanúgy megőrizte a titkot. – Többek voltak, mint közeli barátok. Ők is család voltak. – Igen. – Még egy dolog, amit tudnod kell arról, mi történt tizenhárom évvel ezelőtt – mondta Deke. – Mit? – Folyófalván végül megnyugodtak a kedélyek. Aaron ősszel egyetemre ment. Mason eladta a házat, amit felújított. Jó üzletet csinált. A piac épp akkor kezdett itt fellendülni. Bespájzolt némi pénzt Aaron tanulmányaira, és vett magának egy új autót. De aztán beiratkozott a népfőiskolára, és felvett pár tárgyat. Büntetőjogból szerzett fokozatot. Lucy mosolygott. – Tudtam, hogy végül az igazságszolgáltatásban köt ki. Ha van valaki, aki arra született, hogy elkapja a rosszfiúkat, hát Mason az. – Ez a helyzet – mondta Deke. – Mindig tudtam, hogy ott fogja hagyni az üzletet. Az az első felújított ház nem az utolsó volt. Az évek során egész szép pénzt szedett össze az ingatlanokból. De nem ez az igazi szerelme. Amikor megkérdeztem tőle, miért akar zsaru lenni, azt válaszolta, hogy a te ötleted volt. 275

– Te jó ég! – Lucy nevetett, aztán a fejét csóválta. – Ez csak egy futó megjegyzés volt, akkor mondtam neki, amikor elrángatott Brinker bulijáról. Akkor azt hittem, nem is figyelt oda. Épp azzal volt elfoglalva, hogy kioktasson, miért nem kellene Brinkerrel és a bandájával lógnom. Rémlik, hogy valami olyasmit mondtam neki, hogy nincs szükségem hivatásos őrangyalra, és hogyha az a mániája, hogy embereket mentsen meg, akkor menjen az igazságszolgáltatásba dolgozni. – Szerintem mindenkinek jól jön egy őrangyal az élete bizonyos pontján. Vagy valaki, aki történetesen a megfelelő időben van ott, hogy a helyes irányba tereljen. – Ezzel nem akarok vitatkozni – mondta Lucy. – Mason tényleg akkor jelent meg azon az estén tizenhárom évvel ezelőtt, amikor szükségem volt valakire, hogy megmentsen. Fogalmam sem volt róla, hogy veszélyben voltam, csak most tudtam meg, hogy visszajöttem Folyófalvára. És mi van veled, Deke? Számos harci övezetet túléltél. Nyilván volt néhány ember, aki vigyázott rád. – Odaát a cimboráim védték a hátamat, de itt is van két őrangyalom – Mason és Aaron. – És hogyan mentettek meg? – Mondjuk úgy, hogy a megfelelő irányba állítottak. Okot adtak rá, hogy hazajöjjek.

276

36 Egy hosszú, fekete limuzin, oldalán a Folyófalvi bortúrák felirattal, állt a máskülönben üres parkolóban a Colfax Borászatnál. Még korán volt a borkóstoláshoz. Mason a lépcső aljánál hagyta a kocsiját, és elindult a kóstolószoba bejárata felé. Beth Crosby bukkant elő a nagy épületből, amely az erjesztőtankoknak és a palackozónak adott otthont. Amikor meglátta a férfit, integetni kezdett. Farmert viselt és farmeringet. A napfény megcsillant fekete keretes szemüvegének lencséjén. Irányt változtatott, és a férfi felé indult. Mason megállt. – Ne mondd, hogy úgy döntöttél, beugrasz egy kóstolóra – mondta a lány. – Úgy emlékszem, azt mondtad, te sörivó vagy. Mason elmosolyodott. – Azért jöttem, hogy Quinn-nel beszéljek. Itt van valahol? – Ó, persze. Pár perce láttam. – Az épület felé intett, amelyben a kóstolóterem, az ajándékbolt és a Colfax Borászat irodái kaptak helyet. – Azt hiszem, az irodájába tartott. A kóstolóteremből egy rakás ajtó nyílik. A bejárat után fordulj jobbra. Eltéveszthetetlen. 277

– Kösz. – Igaz, hogy Nolan Kelly holttestét találták meg Sara öreg házában? – Beth hunyorgott a napfényben. – Azt beszélik, fölgyújtotta a házat, és odaveszett a tűzben. – Így fest a dolog – mondta Mason. – De azért van pár nyitott kérdés a motivációjával kapcsolatban. – Tudod, én mit gondolok? – Beth lehalkította a hangját, mint egy összeesküvő. – Lefogadom, hogy kényszeríteni akarta Lucyt. Mindenkinek elmondta, hogy kissé renováltatni akarja a házat, mielőtt meghirdeti. Kelly valószínűleg türelmetlen lett. Mindenki tudja, hogy a telek jóval értékesebb, mint a ház. Elsőrangú termőföld. – Ezt az elméletet ma már jó párszor hallottam. Te egy osztályba jártál a gimiben Kellyvel. Szerinted képes lett volna felgyújtani a házat csak azért, hogy megszerezze a hirdetést? – Meglehet. Ha kétségbeesett volt. Úgy értem, annak idején a suliban ő volt a fő fűterjesztő. Miért habozott volna felgyújtani, ha pénzt látott benne? – Van valami ötleted, miért kellhetett neki a pénz hirtelen? – Ki tudja? – Beth felsóhajtott. – Az igaz, hogy régóta ismertem Nolant. Egykorúak voltunk, de sosem álltunk közel egymáshoz. Ő másokkal bandázott a suliban. Én a stréberek közé tartoztam, nem emlékszel? De Nolan mindig is a menők közelébe akart férkőzni. Szerintem emiatt vágott bele a drogbizniszbe is. Ő volt „a” díler akkoriban Folyófalván. A suli krémje azért engedte be a bandába, mert szükségük volt beszerzőre. – Szóval megvoltak a kapcsolatai a nagy drogügyletekhez? – Igen, azt hiszem. Azt tudom, hogy láthatóan képes volt megszerezni mindent, amit a menők csak akartak. – És amit Tristan Brinker akart. 278

Beth elfintorodott. – Aha. Mindenki szerint Nolan volt az, aki azon a nyáron a drogot vitte Brinker bulijába. – Kelly honnan szerezte be? – Ki tudja? A városból, gondolom. Azt mondják, San Franciscóban bármit beszerezhetsz, amit csak akarsz. Figyelj, nem az én dolgom, de nem árt óvatosnak lenned, amikor Quinn-nel beszélsz. – Miért? Beth tétovázott, aztán nagyot sóhajtott. – Ha éppen nem hallottad volna, a Colfax családban most elég nagy a feszültség. Én csak egy borász vagyok, nem sokat tudok az üzletről. De a pozíciómban, a munkám során hallok ezt-azt a borászatban. Mondhatom, elég sok a súrlódás. – Szerinted mi a viszálykodás oka? Beth vállat vont. – Nagyon egyszerű. Warneren kívül a családban mindenki el akarja fogadni a fúziós ajánlatot. Csak Warner idáig még nem vett róla tudomást. Most sokkal nagyobb figyelmet szentel a borászatnak, mint amennyit a Colfax-vállalatnak kellene. Most, hogy már tudja, hogy a családja összefogott ellene, iszonyú dühös. Quinnt hibáztatja, azt hiszem. – Mert Quinn vezette a tárgyalásokat a fúzióról? – Én ezt hallottam. Mason a borászat díszes homlokzatát és a szépen megművelt tájat tanulmányozta. – Úgy tűnik, Colfax nem sajnálta a költségeket, amikor kiépítette ezt az egészet. – Ez a büszkesége és a szórakozása – mondta Beth. – Imád gyönyörködni a nevében a címkéken. Tényleg nagyon feldobott a Reserve-től. – Mi a helyzet a család többi tagjával? Nekik is kijutott valami azokból a csodás címkékből? 279

Beth elgondolkodott. – Nos, a borászat a belépőjegyük a borvidék társadalmába. Azt hiszem, mindnyájuknak tetszik, különösen Jilliannek és az új tenyészkancának… úgy értem, az új Mrs. Colfaxnak. De azt is tudják, hogy nem a borászat a Colfax-vagyon forrása. Még csak profitot sem hozott idáig. Egy csomó borászat egyébként soha nem is hoz. – Warner kivételével, úgy tűnik, az összes Colfax kész eladni az aranytojást tojó tyúkot. Van ötleted, miért? – Ez elég egyszerű. Az én olvasatomban a fúzió minden érintettet multimilliomossá tesz. Nem az én dolgom ugyan, de személy szerint azt gondolom, Warner Colfaxé kell legyen a szavazatok többsége, akár végbemegy a fúzió, akár nem. A Colfax Rt. az ő cége. Ő építette fel a semmiből. – Ő és Jeffrey Brinker. – Na, igen, de Brinker már évek óta halott. Warner az, aki a mai formájában felépítette. – De a napi ügyvezetést átadta Cecil Dillonnak. Beth gúnyos pillantást vetett rá. – Mindenki azt mondja, hogy egy külső ügyvezető alkalmazása általános gyakorlat az ilyen vállalatcsoportban. Warner nyugdíjba készül, hogy a borainak szentelhesse magát. – Értem. Beth az órájára nézett, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét. – Jobb, ha visszamegyek dolgozni. Örülök, hogy újra láttalak, Mason. Tudod, errefelé az emberek úgy gondolták, hogy egész életedben valami kilátástalan munkát fogsz végezni. Mindig azt mondogatták, hogy az öcséd volt az ész a családban. – Még most is Aaron az ész a családban. – Lehet, de te egészen jól boldogultál. – Beth elmosolyodott. – Örülök, hogy jól alakultak a dolgaid. 280

– Te sem panaszkodhatsz. – A nagy erjesztőterem felé nézett. – Nem Warner Colfax az egyetlen, aki hírnevet szerzett itt magának. A címkéje semmit sem jelentene, ha nem állna mögötte egy tehetséges borszakember. – Kösz. Én a kezdetektől szinte mindent megkaptam. Warner mindenben a legjobbat akarta, a sajtolástól és erjesztéstől kezdve az érlelésig és a palackozásig. – Beth kuncogott. – El sem hinnéd, hányféle dugót kipróbáltam, mielőtt lehorgonyoztam volna az egyetlennél, amelyik épp a megfelelő mennyiségű levegőt ereszti át a borba. – Nyilvánvalóan nagyon jó vagy a szakmádban. – Szeretném ezt hinni. Az a célom, hogy a legjobb legyek. – Elindult, a kezét felemelte búcsúzásul. – Még látjuk egymást. Mason felment a lépcsőn, és belökte a kóstolószoba üvegajtaját. A borturisták a limuzinból a bárpult körül tolongtak, és elmélyülten figyelték, amint a pult túloldalán álló csinos nő kis adag fehérbort töltöget a poharaikba. – Egy új száraz rizling árnyalatnyi sárgabarack- és körtebeütéssel – mondta éppen. Abbahagyta az előadást, amikor látta, hogy Mason az Irodák táblával jelölt folyosó felé indul. – Segíthetek? – kérdezte sietve. – Csak beugrom Quinn Colfaxhoz – mondta Mason, de nem állt meg. – Régi ismerősök vagyunk. – Szólnom kell neki, hogy itt van, uram – mondta a nő immár élesebb hangon. – Felesleges – mondta Mason. – Régóta ismerjük egymást. Befordult a sarkon, és végigment egy faburkolatú folyosón, amelynek falait napsütötte szőlőskertek bekeretezett fotói 281

díszítették. Megállt a Marketing Árusítás feliratú szoba előtt. Az ajtó nyitva volt. Quinn az íróasztala mögött ült, és a számítógépe képernyőjét tanulmányozta, amelyen szőlőskerteket ábrázoló színes fényképek sorakoztak. A füléhez telefont tartott. – Rendben, értem – mondta a telefonba. – Majd én elintézem. – Megérezve, hogy valaki áll a küszöbön, megperdült a székével. A homlokát ráncolta Mason láttán. – Most mennem kell. – Kinyomta a telefont, és várakozón nézett Masonre. – Mit akarsz, Fletcher? – Lenne néhány kérdésem hozzád – felelte Mason. Becsukta az iroda ajtaját. – Lucy részvényeiről van szó? – kérdezte Quinn. – Nem, a részvények az ő ügye. Azért jöttem, hogy Brinker és Kelly múltbéli dolgairól beszélgessünk. – A francba. Ettől féltem. Jól emlékszem rád azokból az időkből, tehát tudom, hogy úgysem adod fel, és nem tágítasz. Foglalj helyet. Csapnivaló marketingmenedzser lennék, ha nem kínálnálak meg egy pohár borral. – Kösz, nem kérek. Quinn sértődöttnek tűnt. – Remek. Ahogy gondolod. Kávét? Valamilyen okból az emberek beszédesebbé váltak, amikor együtt ettek-ittak egy másik emberrel. Ez valami ősi dolog lehet, gondolta Mason. Mindenféle pszichológiai hókuszpókusz nélkül is régen rájött már, hogy ez működik. – Köszönöm – mondta. Quinn megnyomott egy gombot a telefonján. – Letty, lenne olyan kedves, és hozna a vendégünknek egy kávét? Nekem meg a szokásos teát. – Természetesen, uram. 282

– Nagyon köszönöm – mondta Quinn. Visszaült a székébe, és Masonre nézett. – Foglalj helyet, és mondd el, miről van szó. Mason beljebb lépett a szobába. Nem terjengett árulkodó alkoholillat a levegőben. Quinn vagy munkaidő után szokott inni, vagy nagyon jó minőségű szájvizet használ. – Hallottad, mi történt Kellyvel? – kérdezte. – Mostanra már mindenki hallotta a városban. Az az idióta megpróbálta porig égetni Sara Sheridan házát, és odaveszett a saját kezűleg gyújtott tűzben. Ez nagyon szomorú, de mi köze ennek a látogatásodhoz az irodámban? Mason a falon függő fotókat nézegette. – Szépek ezek a képek. Te fotóztad őket? – Igen, ezeket én fényképeztem. – És a folyosón levőket? – Azokat is. Mi a fene közük van a képeimnek ehhez? Mason felé fordult. – Hadd mondjam el, mi ügyben járok. A legtöbb emberrel ellentétben én nem hiszem, hogy Kelly gyújtotta fel Sara házát azért, mert így akarta rákényszeríteni Lucyt, hogy őt bízza meg az ingatlan eladásával. – Miért nem fogadod el ezt a magyarázatot? – Quinn felvonta a szemöldökét. – Nekem hihetőnek tűnik. Kelly nagyon akarta ezt az üzletet, Lucy meg húzta az időt. – Ugye nem hiszed, hogy egy ház porig égetése lenne a célja még a legkétségbeesettebb ingatlanügynöknek is? – Figyelj, Kelly jó ügynök volt, de nem éppen a szigorú etikai normáiról volt híres. Nem tudom, hogy akkoriban tudtál-e róla, de tizenhárom évvel ezelőtt Kelly látta el fűvel a fél város kölkeit. Mindenki tudta, hogy Brinkernek is ő a dílere. 283

– Én is hallottam. Van valamilyen ok arra, hogy azt higgyük, mindig ebben utazott? – Nincs. – Quinn felállt, és az ablakhoz ment. – Sőt kifejezetten kétlem, hogy így lett volna. Biztos vagyok benne, hogy elterjed a híre, ha így lett volna. Amit próbálok megértetni veled, az az, hogy nincs ok feltételezni, hogy az üzleti elvei változtak volna. Nem tiltakozott illegális üzelmek ellen, ha úgy vélte, megúszhatja. Halk kopogás hallatszott az ajtó felől. Quinn átvágott a szobán, hogy kinyissa. Az a fiatal nő állt ott, aki a turistáknak a bort töltögette. Tálcát tartott a kezében, rajta két bögre. Az egyiknek a szélén egy teafilter zsinórja lógott. – Köszönöm, Letty. – Quinn elvette a nőtől a tálcát, és letette a dohányzóasztalra. – Egyelőre ennyi. Kérem, mondja meg Meredithnek, hogy ne kapcsoljon be senkit, amíg nem végzünk. – Igen, Mr. Colfax. Letty távozott, és becsukta maga után az ajtót. Mason az ablakhoz ment, és kinézett a hullámzó, szőlőültetvénnyel benőtt domboldalra. – Cukrot vagy tejszínt? – kérdezte Quinn. A szívélyes házigazda, gondolta Mason. Nem fordult meg. – Feketén kérem – mondta. Hallotta a háta mögül, hogy Quinn feltép egy tasak cukrot. – Szép a kilátás – jegyezte meg Mason. – Ha szereted a szőlőskertet. Mason elfordult az ablaktól. Quinn odanyújtotta neki a bögre kávét, majd felemelte a teásbögréjét. – Nyugodtan helyet foglalhatsz – mondta. Visszament az íróasztalához, és leült mögé. 284

Mason is leült az íróasztallal szemben levő két szék egyikére. Belekóstolt a kávéba. Finom volt. Feltehetően hitelesített biofarmról származó, természetes környezetben termesztett és betakarított, frissen őrölt kávébabból főzték. Quinn ivott egy kis teát. – Gondolkoztál valaha is azon, mi történt Brinker tettestársával? – kérdezte Mason. – Tettestársával? – Quinn megmerevedett. Egy kis tea kiloccsant a bögréjéből. – Mi a fenéről beszélsz? – Elővettem a régi rendőrségi dossziékat a Strigulás Rémről. Voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy egy másik személy is belekeveredett az ügybe. – Erről nem hallottam. – Quinn komoran nézett. – Mire akarsz kilyukadni? – Ha végiggondolod, rájössz, hogy legalább két embernek lehetett oka aggódni, miután Brinker holtteste előkerült a kandallóból. A tettestársnak, valamint annak a személynek, aki a drogot szállította Brinkernek. – Mondtam már, hogy Brinker Nolan Kellytől szerezte be a drogot. – Quinn ezt a témát félresöpörte. – De mi ez a dolog a társtettessel? Mason ivott még egy korty kávét. – Ez csak egy elmélet volt akkoriban. Bár elgondolkodtató. – Itt veszélyes terepre tévedsz, Fletcher. De mondjuk, hogy igazad van. Talán volt egy tettestársa. Nekem úgy tűnik, hogy a legvalószínűbb gyanúsított ebben Kelly lehetett. Ő mindent megtett, csak hogy a közelébe férkőzzön ennek a befolyásos srácnak. – Ez a befolyásos srác Brinker lenne? Quinn szája megfeszült. – Aha. 285

Mason ivott még egy kis kávét, és a falon függő fényképeket nézte. – Ha egy másik személy is belekeveredett, okunk van feltételezni, hogy jól bánt a kamerával. – Te rohadék – csattant fel Quinn. Óvatosan letette a bögréjét. A szeme hidegen csillogott. – Azzal vádolsz, hogy én voltam a másik erőszaktevő, csupán azért, mert a falamon fényképek lógnak? – Én senkit sem vádolok – egyelőre. Csak kérdezek. – Gyanúsítottat keresel, aki értett a fotózáshoz? – Quinn hangja feszes volt a haragtól. – Kellyre illik ez a profil. – Mi alapján mondod ezt? – Mit gondolsz, ki csinálta a fényképeket meg a videókat a hirdetéseihez? Kelly maga végezte a marketinges munkát is. És ebben is nagyon jó volt. Nézd csak meg a honlapját. – Quinn felsóhajtott, és még jobban belesüppedt a székébe. – Nézd, sajnálom, hogy kijöttem a sodromból, de el kell ismerned, hogy ha becsörtetsz egy férfi irodájába, és azzal vádolod, hogy nemi erőszakban segédkezett, akkor számíthatsz a visszavágásra. – Jogos. – Esküszöm, hogy semmi közöm nem volt azokhoz a videókhoz. – Azon a nyáron te álltál a legközelebb Brinkerhez. Azt akarod mondani, hogy nem tudtad, hogy ő volt a Strigulás Rém? – Igen, pontosan ezt mondom. – Quinn megdörzsölte a tarkóját. – De igazad van. Valószínűleg mindenki másnál jobban ismertem Brinkert. És tudod, mennyit ér ez? Valójában semmit. Annak ellenére, hogy mindig egy rakás srác lógott körülötte, Brinker magának való volt. Megtartotta a titkait. 286

– Mit mondott és csinált Brinker aznap este, miután ott hagytalak kettőtöket a ranchon? – Brinker természetesen dührohamot kapott. Sosem láttam még ilyen dühösnek. A mosolya mögött jéghideg volt. De miután elhajtottál, kitört belőle. Összevissza fenyegetőzött. Hogy majd megfizetsz ezért. Akkor nem tudtam, mennyit higgyek el belőle. De a szar is megfagyott bennem, annyit mondhatok. – Fenyegetőzött, hogy megöl engem? Quinn álla megfeszült. – Nem, legalábbis közvetlenül nem. Előbb meg akart kínozni. Azt akarta, hogy szenvedj. Meg akart alázni és aztán fájdalmat okozni. – És hogy szándékozta ezt megcsinálni? Quinn felállt, és az ablakhoz ment, háttal Masonnek. – Azt mondta, a legjobban azzal zúzhat össze téged, ha előbb elintézi Sara és Lucy Sheridant. Amikor velük végzett, azt tervezte, hogy nekimegy az öcsédnek. De nem részletezte, hogyan. – De név szerint említette Sara Sheridant? – Aha. Mondhatom, szívből gyűlölte, s valamilyen okból talán még félt is tőle. – Miért? Quinn megfordult. – Fogalmam sincs, miért. Akkoriban nem értettem. De azon az estén, amikor olyan dühös volt, hogy vérben forgott a szeme, valami miatt őt okolta. – Miért okolta? Quinn a fejét rázta. – Nem tudom. Esküszöm neked, gőzöm se volt, miről beszélt. Totál őrült volt. Miután elmentél, beültem az autómba, és hazahajtottam. Az igazat szólva kissé be voltam tépve. Másnap Brinker elhagyta a várost. Soha többé nem láttam. Arra gondoltam, hogy csak 287

handabandázott a fenyegetésekkel. De huszonnégy órán belül eltűntnek nyilvánították. Mindenki valami rosszul elsült drogügyletről beszélt. Én hinni akartam benne, de… – De mi? – Brinker nagyon óvatos volt, amikor drogról volt szó. Nem láttam, hogy valaha is közvetlenül intézte. Kellyt használta erre. És annyit mondhatok, hogy Kellynek fogalma sem volt, mi történt Brinkerrel. De az a benyomásom támadt, hogy Nolan Kelly megkönnyebbült a hír hallatán, ugyanúgy, ahogy mindenki más, amikor elterjedt, hogy Brinker valószínűleg meghalt. – Hogyan lett vége a haverságotoknak azon a nyáron? Nem sok közös volt bennetek, ahogy én láttam, azonkívül, hogy az apáitok üzlettársak voltak. Quinn szája keserű mosolyra húzódott. – Hát, ez meglehetősen ironikus. Az öregem kitalálta, hogy Brinker jó példakép lehetne számomra. Az ablakon beáradó napfény Quinn mögött kényelmetlenül élessé vált. Mason úgy döntött, ideje távoznia. Letette a bögrét az asztalra. – Köszönöm a kávét – mondta. Felállt, és az ajtó felé indult. A kilincset nagyon hidegnek érezte. Megtorpant, és visszanézett Quinnre. – Miután Brinkert eltűntnek nyilvánították, mit gondoltál, mi történhetett vele? – kérdezte. – Először arra tippeltem, hogy szórakozik – felelte Quinn. – De amikor a hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy meghalhatott, úgy véltem, valószínűleg te ölted meg. A napfény most bántóan éles volt. Mason feltette a napszemüvegét. – Ezt elmondtad a zsaruknak is? 288

– Nem – válaszolta Quinn. – Csak annyit mondtam, hogy vita volt köztetek, de ez minden. Ami engem illetett, ha megölted őt, azzal nagy szívességet tettél nekem és még egy rakás embernek. Mason kinyitotta az ajtót. A kilincs pár másodperce még hideg volt, de most úgy érezte, odafagy a keze. – Még egy dolog, ami esetleg érdekelhet – mondta Quinn halkan. Mason ránézett. – És mi az? – Egy embert figyelmeztettem Brinker fenyegetőzésére. A felismerés átcikázott Masonön. – Te mondtad el Sara Sheridannek, hogy azzal fenyegetőzött, hogy bántani fogja őt, Lucyt és az öcsémet, és aztán valószínűleg utánam ered. – Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Hajnali négykor kiszálltam az ágyból, felöltöztem, és elautóztam az almáskerthez. Leparkoltam a fák alatt, és gyalog tettem meg az utat a házig. Még csak alkalmam sem volt, hogy bekopogjak. Sara mintha várt volna rám, vagy talán az ablakból figyelt. Kijött a hátsó verandára. Köntöst viselt. Elmondtam neki, mivel fenyegetőzött Brinker. Suttogva beszélgettünk. Tudtam, hogy nem akarja, hogy Lucy felébredjen. – Sara mit csinált, miután elmesélted neki a történteket? – Rám mosolygott az ő sajátos módján, mintha átlátna az emberen, és ismerné minden titkát. Megköszönte nekem, és azt mondta, majd ő gondoskodik mindenről. Még azt is mondta, hogy menjek haza, és felejtsem el, hogy egyáltalán beszéltünk. Azt mondta, Brinker nem tudhatja meg, mert nincs rá szó, mi mindent művelne. Igaza volt. – Micsoda egybeesés! Ugyanezt a beszélgetést folytatta velem is valamivel később aznap reggel. 289

Rövid csend állt be. Az iroda egyre inkább úgy festett, mint egy jól megvilágított színpad. – Sosem fordult meg a fejedben, hogy ő ölte meg Brinkert? – kérdezte Mason. – Nem. – Quinn erőtlenül felnevetett. – Még hogy Sara Sheridan? Gyilkos? Mindig az első vonalban volt a háborúellenes tiltakozásokon. Meditációs és jógaórákat adott. Vegetáriánus volt, mielőtt a vegaság divatba jött volna. – Nem árt utánanézni ezeknek a vegáknak – mondta Mason.

290

37 Kilépett a folyosóra, és becsukta maga mögött az ajtót. Álldogált egy percig, és azon tűnődött, miért van olyan sötét. Aztán észbe kapott, hogy rajta van a napszemüvege. Levette, beletette az inge mellzsebébe, és a kóstolószoba felé indult. A borturisták már elmentek, akárcsak Letty. Kiment. A nap olyan vakítóan sütött, hogy belefájdult a szeme. Előhalászta a napszemüvegét, visszatette az orrára, és a széles lépcsőn lement a parkolóba. Bemászott a volán mögé, és pár pillanatig csak ült, elbűvölten nézte, amint a napsugár átszűrődik a falevelek között, és telepöttyözi a talajt. Folyékony arany. Szeretett volna Lucyval szeretkezni ebben a gyönyörű fényben. De Lucy nem volt vele. Meg kell találnia a lányt. Néhány próbálkozás után sikerült ráadnia a gyújtást, és kikanyarodott a parkolóból. Az út, amely a folyót követte, most sokkal kanyargósabbnak tűnt, mint ahogy emlékezett rá. Beleveszett a végtelenbe. Hirtelen belécsapott a felismerés. A válaszok, amelyeket keres, ott vannak a Folyó út végén. Nem kell mást tennie, csak odáig eljutnia. Lucy ott várja őt. A világ kristálytiszta volt, mintha a látása kiélesedett volna. Minden, az apró gallyaktól kezdve az út szélét jelző 291

fehér csíkokig olyan éles és tiszta volt, mintha üvegből lettek volna. A színek is döbbenetesek voltak. Soha még nem volt ennyire tudatában a természet megannyi árnyalatának. Ekkor a visszapillantó tükörben megelevenedett az út. Egy nagy fekete SUV közeledett mögötte gyorsan, olyan volt, mint a filmekben. Nevetett, azon morfondírozva, hogy véletlenül rossz irányba fordult, és most egy filmben vezet. A SUV egyre közeledett. Az ablakai sötétítettek voltak. Mason nem tudta kivenni a sofőr arcát. Biztosan egy kaszkadőr. Kezdett az egész filmre hasonlítani, amiben a rosszfiú megpróbálja leszorítani az útról a jófiút. Pont úgy, ahogy Sarát és Maryt szorították le az útról. De az a baleset a Manzanita Roadon történt. Ez pedig a Folyó út. Azon tűnődött, hogy szólnia kellene a kaszkadőr sofőrnek, hogy ez nem a megfelelő út. Mindjárt odaér a Kilátóhoz. A következő kanyar után. A SUV kivágott, hogy előzzön. Na de ez hülyeség! És a francba, itt tilos is. De hát ez csak film! A rosszfiúk hülye és tilos dolgokat művelnek a filmekben, és megússzák, legalábbis a végéig. Oké, remek. Ha a rosszfiú meg akarja kockáztatni, hogy kitörje a nyakát a következő kanyarban, az legyen az ő baja. De én nem akarok filmben szerepelni, gondolta Mason. Ő meg akarta találni Lucyt, hogy szeretkezzen vele a fák között átszűrődő, folyékony aranyat idéző napfényben. Ó, igen, és megtalálni a válaszokat az út végén. A hatalmas SUV most mellette haladt. Közel. Túlságosan közel. Hirtelen a kép kristálytiszta lett, ahogyan minden más is. Ott volt a nagy helyszín, ahol a rosszfiú megpróbálta lelökni a jófiút a szirtről. 292

Ám a jófiú most nem volt akciózó kedvében. Ő csak meg akarta találni Lucyt. Az a hülye kaszkadőr meg ott volt az útjában. Mason keményen a fékbe taposott. Fém csikorgott fémen, ahogy a SUV hátulsó lökhárítója meghúzta Mason kocsijának az elejét. A kaszkadőr nyilván nem várta, hogy változik a forgatókönyv, mert a SUV vadul próbált korrigálni, alig-alig sikerült az úton maradnia. A következő pillanatban már ott sem volt, eltűnt a kanyarban. Mason egy ideig csak ült, és a szélvédőn át bámulta a tájat. Száguldott az ereiben az adrenalin, időnként kitisztította a gondolatait. A leállósávba manőverezte az autót, és kikapcsolta a motort. A ragyogó napfény és a kristályvilág lángolt körülötte. Megint beleveszett a csodálkozásba. Hová is indult? Lucyhoz. Úton volt Lucyhoz. De valamilyen okból úgy vélte, jobban tenné, ha nem vezetne tovább. Elővette a telefonját, és egy ideig csak elragadtatottan nézte a villódzó kijelzőt. Kit is akart felhívni? Lucyt. Különleges óvatossággal megérintette a képernyőn a lány nevét. Lucy az első csengetésre felvette. – Szia – szólt bele Mason. – Szeretkezni akarok veled, csak azt nem tudom, hogy lesz-e rá idő, mert esetleg meghalok. Úgyhogy felhívtalak, hogy elbúcsúzzam. – Mason? Mi a baj? – Itt voltam ebben a filmben, és a kaszkadőr megpróbált leszorítani az útról. – Jóságos ég! Te részeg vagy! – Dehogy. Csak egy csésze kávét ittam. 293

– Hol vagy most? – A Folyó úton, azt hiszem. Hadd ellenőrizzem. – Körülnézett. – Minden olyan szikrázó, de eléggé biztos vagyok benne, hogy ez a Folyó út. – A Folyó úton hol? – A lány hangja feszültnek tűnt, de türelmes volt, mintha egy gyerekhez beszélne. – A Kilátónál – felelte Mason. – Tudod, ott, ahol a turisták mindig megállnak lefényképezni a folyót. – A Kilátó? Biztos vagy benne? – Aha, biztos. – Hallotta, hogy egy nagy teljesítményű motor felbőg a távolban. – Hoppá. Mennem kell. Azt hiszem, közeledik a kaszkadőr. – Miféle kaszkadőr? Figyelj, ne mozdulj! Érted? Maradj ott, ahol vagy! Deke és én már úton vagyunk. – Viszlát, Lucy. A hatalmas autó egyre közeledett. A motor elhalkult. – Asszem, ki kellene szállnom az autóból – mondta Mason. Kinyomta a telefont, és a biztonsági öv körül tapogatózott. Ekkor újabb adag adrenalin áramlott szét benne. Sikerült előhalásznia a fegyvert a kesztyűtartóból, aztán közelharcot vívott az ajtónyitó gombbal, míg végre sikerült az ajtót kinyitnia. A fák irányába botladozott, bár nem volt biztos benne, miért is kell neki eltűnni szem elől, de hallgatott az ösztöneire. Zúgott a feje, de tovább bukdácsolt a fák közé. Lekucorodott a sziklák mögé, és várt, két kézzel szorongatva a fegyverét. A közelben egy kis aranyszínű napfénytócsa volt, amit elragadtatottan bámult. Hallotta, amint a jármű lassan elhalad a leállósáv mellett, de nem áll meg. Mason emlékezett rá, hogy a vezetőülés 294

melletti ajtót nyitva hagyta. Azon morfondírozott, mit gondolhat erről a SUV sofőrje. Talán azt, hogy beugrottam a folyóba. Jól megtréfáltam. Hallotta, amint az erős motor ismét felpörög, a dühös ragadozót megfosztották a prédájától. És a SUV elhajtott. Mason nagyon óvatosan letette a fegyvert a sziklára, és csak ült ott, beleveszve a kristályos táj szépségeibe, és Lucyra gondolt. Aztán meghallotta, hogy újabb jármű érkezett. Kerékcsikorgás. Ajtócsapódás. – Mason? Lucy hangja talpra rángatta. Felvette a fegyvert, és elindult vissza a fák között. Látta, hogy a lány ott áll a védőkorlátnál, és gyötrődő arccal lefelé néz a folyóra. Nem volt egyedül. Deke állt mellette. – Szia – szólalt meg Mason. Lucy megperdült a hangja hallatán. Akárcsak Deke. – Mason – mondta Lucy. – Szentséges ég! Egy pillanatig azt hittük… Nem számít. A lány odaszaladt hozzá. – Mi az isten folyik itt? – fakadt ki Deke, és átvágott a kavicsos parkolósávon. – Add ide a fegyvert. Nem vagy olyan állapotban, hogy használhasd. – Tudom – mondta Mason. – Nem jutott más az eszembe. Akkor jó ötletnek tűnt. Újabb szédülésroham tört rá. Átadta Deke-nek a fegyvert. És akkor Lucy a karjában termett, és csak ez számított. Már nem harcolt a sötétséggel – megadta magát neki.

295

38 A film folytatódik… VÁGÁS: SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY Egy csapat kórházi személy beöltözve. Lucy az ágy lábánál áll. Feldúlt. Deke mögötte, egyik keze a lány vállán. ORVOS Nincs jele traumának. Az életfunkciók normálisak. Az orvos ellenőrzi a páciens karját, aztán az ágy lábához megy, így Lucynak hátrébb kell lépnie. Az orvos megnézi a páciens lábujjai közét. ORVOS Nincsenek tűnyomok. LUCY Felháborodottan. 296

Persze hogy nincsenek tűnyomok. Mason nem drogozik. ORVOS MTA esetén feltételezhető a drog jelenléte a szervezetben. De a laboreredmények után többet tudunk majd. PÁCIENS Jól vagyok. Senki sem figyel rá. Nem is hallották, mit mondott. LUCY Mi az az MTA? ORVOS Módosult tudatállapot. Biztos benne, hogy nincs droghasználati előtörténet? DEKE Egy-két üveg sör vagy egy kis bor esténként. Ennyi. ORVOS A személyzethez beszél. Vigyétek a röntgenbe. CT-t kérek a fejéről. 297

PÁCIENS Ezúttal hangosabban. Jól vagyok, a francba is. Mindenki a megkönnyebbült.

páciensre

néz.

Lucy

mosolyog;

LUCY Jól van már. PÁCIENS Így van. Jól vagyok. Haza akarok menni. ORVOS Szigorúan néz a páciensre. Emlékszik, mit evett vagy ivott, mielőtt a felesége és a nagybátyja behozta ide? PÁCIENS Lucyra néz, kacsint, és vigyorog. Szia, feleség. Lucy figyelmeztetően összevonja a szemöldökét. A páciens veszi az üzenetet. Deke meg ő hazudtak Lucy státusát illetően, hogy a lány bemehessen a vizsgálóba. ORVOS Határozottan szól a pácienshez. Mr. Fletcher, emlékszik, mit fogyasztott, mielőtt behozták ide? 298

PÁCIENS Erősen koncentrál. Kávét, azt hiszem. ORVOS Emlékszik a hallucinációira? PÁCIENS Azt hiszem, egy filmben voltam. ORVOS Még mindig a filmben van? PÁCIENS Mérlegeli, melyik a jó válasz és melyik a rossz. Választ. Nem. Már vége a filmnek. ORVOS Láthatóan nem hisz a páciensnek. Ezt örömmel hallom. De hogy biztosak legyünk benne, hogy a film boldog véget ért, az éjszakát még nálunk tölti, Mr. Fletcher. Ha az életfunkciói stabilak maradnak, és a neurológiai leletei jók, reggel hazamehet. PÁCIENS A francba.

299

39 – Ne nézz már így rám – mondta Mason.

– Hogy nézek rád? – kérdezte Lucy. – Mintha arra számítanál, hogy bármelyik percben elájulhatok. – Mason beleivott a limonádéjába. – Remekül vagyok. A kórházban töltött éjszaka volt a legrosszabb az egészből. Deke házának elülső tornácán ültek a hintaágyon. Lucy az egyik lábát maga alá húzta, a másikat lelógatta. Mason mellette terpeszkedett. Deke a korlátnak támaszkodott. Joe a lépcső tetején elnyúlva szundikált. Nagyon hosszú volt az éjszaka Deke-nek is, nekem is, gondolta Lucy. Végig Mason ágya mellett ültek, és aggódva figyelték, ahogy időnként felriad, majd visszacsúszik nyugtalan álmába. Reggelre a hallucinogén szer kitisztult belőle. Benézett egy szociális munkás, aki ecsetelte az öngyógyítást elősegítő tanácsadás hasznosságát az esetleges problémáira. Mason, Lucy és Deke nem túl barátságosan nézett rá. A nő végül furcsa kifejezéssel az arcán kiviharzott a szobából. Az orvos, nem aggódva amiatt, hogy talán beperelik foglalkozás körében elkövetett hanyagságért, mert túl hamar elbocsátotta a beteget, közölte Masonnel, hogy 300

hazamehet. Masont kétoldalnyi instrukcióval engedték el, amit nyomban összegyűrt, és belehajított az első útjába kerülő szemetesbe, amint kilépett a kórház kapuján. – Rossz éjszaka volt – mondta Lucy. – De nem a kórház volt a legrosszabb benne. Hanem az, hogy Quinn Colfax megpróbált megölni. – Aha, az tényleg nem volt jó – ismerte el Mason. A limonádéját lögybölte a pohárban, és elgondolkodva bámult. – Feltéve, hogy Quinn volt az. – Drogot tett a kávédba – mondta Deke. – Ez az egyetlen ésszerű magyarázat. Még jó, hogy nem ittad meg az egészet. Lucy megborzongott. – De azért nehéz elhinnem, hogy Quinn Colfax megpróbált hidegvérrel megmérgezni téged, és épp az irodájában. – Hát, az nem éppen a legmegfelelőbb hely ilyesmire – mondta Mason. – Megragadta a kínálkozó alkalmat. Nagyon profin csinálta. Semmit nem vettem észre. A fenébe, majdnem összeborultunk a Sara iránti közös hálánk örömére. Deke horkantott. – Nos, egy dolog biztos, nem előre megtervezett volt a mérgezés. A pillanat diktálta akciónak kellett lennie. Quinn nem tudta, hogy te oda fogsz menni hozzá a borászatba. Ami azt jelenti, hogy a drog ott volt a keze ügyében. – Micsoda szörnyűség még elgondolni is – mondta Lucy. – Soha többé nem iszom egy korty bort sem a Colfax Borászatban. – A kávét is kihagyhatod náluk – tette hozzá Mason. – Nyilván organikus – mondta Deke. – Meg kellene vizsgálni azt a cuccot. – Mi a fene folyik itt? – kérdezte Mason. 301

– Quinn Colfax megpróbált megölni téged, az istenit! – Deke megmarkolta a korlátot, a szeme elsötétült, és hidegen megvillant. – Elkábított, aztán megpróbált leszorítani az útról, bele a folyóba, a Folyó út legveszélyesebb szakaszán. Talán túlélted volna az ütközést, de a drogtól öntudatlan lettél volna, és simán belefulladsz a folyóba. Ez egy hidegvérű gyilkossági kísérlet. Az egyetlen oka, hogy nem szólok a rendőrségnek, az, hogy nincs egy szál bizonyítékom sem. Szóval, mit szándékozunk tenni ebben a helyzetben? Mason nagyot kortyolt a limonádéból, majd letette a poharat. – Ki fogjuk deríteni, mi a fene folyik itt, aztán találunk valami bizonyítékot. Talpra szökkent. Lucy aggódva nézte, de Mason biztosan mozgott, ahogy lement a lépcsőn az autójához, hogy megvizsgálja az elülső lökhárítót. Lucy is felkelt, és követte. Deke ellökte magát a korláttól, és utánuk ment. Joe is csatlakozott hozzájuk. Az elülső lökhárító sérülését szemlélték mindannyian. Lucy összefonta a karját. – Annyit mondhatok, hogy ezt nem én csináltam, amikor visszahoztam ide az autót. – Van némi emlékem az ütközésről – mondta Mason. – Nagyot fékeztem, hogy elengedjem magam mellett a SUV-ot. – Valószínűleg ez mentett meg – jegyezte meg Deke. Közelebbről is szemügyre vette a mély karcolásokat és horpadásokat. – Fekete festék. Emlékszel valamennyire az autóra, amelyik oldalba kapott? – Nem sokra – felelte Mason. – Akkor éppen vadul hallucináltam, az a filmszerűség pergett. Emlékszem, olyan érzésem volt, mintha egy autós üldözés jelenetében vennék részt. Egy nagy autó jött gyorsan mögöttem, egy SUV, azt 302

hiszem. Fekete. Sötétített ablakokkal. Nagyon erősen tükröződött a szélvédő. Nem láthattam a sofőr arcát. – Nagy fekete SUV sötétített ablakokkal – ez a leírás az úton közlekedő autók legalább a felére ráillik az államnak ebben a részében – mondta Deke. – Történetesen Quinn Colfaxnak is van egy ilyen autója. Érdekes lenne megnézni, van-e sérülés a sárhányóján. Felmehetnék a borászatba, és vethetnék rá egy pillantást. Mason fontolóra vette, majd bólintott. – Ha az ő autója volt abban az üldözéses jelenetben, nem hiszem, hogy látható helyen parkolta volna le, főleg ha meg is sérült. De sosem lehet tudni. – Azért én megnézném – mondta Deke. – Lucy kocsijával menj – tanácsolta Mason. – A te kisteheredet meg az én járgányomat mindenki ismeri a városban. – Jó ötlet. – Deke Lucyra pillantott. – Nem bánod? – Persze hogy nem – felelte a lány. Átvágott a kavicsos behajtón a kocsijához, és kivette a táskáját az elülső ülésről. Odadobta a kulcsot Deke-nek, aki elkapta a levegőben, ugyanazzal a könnyedséggel, ami Mason mozdulatait is jellemezte. Deke készült beülni a volán mögé. Joe feltápászkodott, és reménykedve ránézett. – Nem baj, ha Joe-t magammal viszem? – Dehogy baj – felelte Lucy. Deke kinyitotta a hátsó ajtót. – Joe. Autó. Joe leszáguldott a lépcsőn, és beugrott a hátsó ülésre. Lucy és Mason figyelte, amint elhajtanak. – Ha nem ismerném ennyire, azt mondanám, hogy a nagybátyád élvezi a helyzetet. 303

– Aha. Nekem is ez a benyomásom. – Mi van, ha rajtakapják őket, amint az autókat ellenőrzik? – Nem fogják rajtakapni őket. Deke bácsi tudja, mit csinál. Mit szólnál, ha sétálnánk egyet a folyó mellett? Ki kell szellőztetni a fejemet, hogy gondolkodhassam. A lány ijedten kémlelte Mason szemét. – Mi jutott eszedbe? Csak nem megint zizi vagy? Látomásaid vannak? – Dehogy, semmi bajom. Hagyd abba a pupillám vizslatását. Egyszerűen csak sétálni szeretnék, meg egy kicsit gondolkodni. Elkapta a lány kezét, ujjait az övébe fonta, és elindult a lankás domboldalon a folyót szegélyező fák felé. Lucy érezte a férfi kezében az erőt, és igyekezett ellazulni. Mason teljesen normális volt. – Ami veled történt, valószínűleg ugyanaz történt Sara nénivel és Maryvel, ugye? – kérdezte egy idő múlva. Mason eltöprengett. – Meglehet – felelte. – De ha be voltak drogozva, az azt jelenti, hogy valakinek nemcsak azt kellett tudnia, hogy aznap kiruccannak a tengerpartra, hanem hozzá kellett férnie a piknikkosarukhoz is. Van valami ötleted, kinek volt erre lehetősége? Lucy elgondolkodott. – Mindig a Becky Kertjében állíttatták össze a kosarat. De el nem tudom képzelni, hogy Beckynek bármi oka lett volna ártani akár Sarának, akár Marynek. – Én sem, és biztos vagyok benne, hogy nem volt pénzügyi érdekeltsége a Colfax Rt.-ben sem. De az lehetséges, hogy aznap valaki más hozzáférhetett ahhoz a kosárhoz. – A gyilkosnak követnie kellett őket végig az úton, várva a megfelelő alkalomra – mondta Lucy. 304

– Lehet, hogy nem is volt drog. Lehet, hogy a gyilkos egyszerűen csak leszorította őket az útról. Megesik az ilyen. Többnyire a filmekben, de a való életben is előfordulhat. – Mason hallgatott egy sort. – De a való életben az ilyenhez nagyon jó sofőrnek kell vezetnie a támadó autót. És mint mondtam, az eredmény nem garantált. Ez elég felületes megoldás a célszemély kiiktatására. Én továbbra is azt gondolom, egy kétségbeesett amatőrrel van dolgunk. – Ettől számomra nem tűnik kevésbé veszélyesnek. – Sőt! Bizonyos értelemben még veszélyesebb is. Kevésbé kiszámítható. Idáig két vonal mentén haladtunk, az egyik a drog, a másik a pénz. Eddig a drogra koncentráltunk. Azt hiszem, most ideje közelebbről megvizsgálnunk, mi a helyzet a pénzzel. Mason megtorpant, és elengedte a lány kezét. Lucy érezte a levegőben a férfiból áradó energiát. Mason előkapta a telefonját, és beütött egy kódolt számot. – Aaron… igen, jól vagyok. Deke hívott téged? Aha, egy kicsit eltúlozta. Igen, szerepelt drog az ügyben, de most nem foglalkozunk drogbandával vagy kartellel. Inkább a pénz az érdekes. Szeretném, ha Alice utánanézne. Mindent tudni akarok, amit csak találsz a Colfax Rt. nevű cég állapotáról. Lucy lesétált a vízpartra. Mögötte Mason még mindig az öccsével beszélt. Megadta a Colfax-vállalat telephelyét. – …Igen, tudom, hogy ez egy magánszemély kezében lévő részvénytársaság. De ez nem jelenti azt, hogy nincs mindenféle pletyka a fúzióról. Kérdezd meg Alice-t. Táplálj be minden adatot, amit csak találsz, és meglátjuk, mit dob ki. Én addig utánanézek, milyen financiális problémákkal 305

küzdenek, amiket esetleg elfed a Colfax. Rendben. Hívj, amint valami megbízható eredményre jutsz. Kösz szépen. Mason kinyomta a telefont, majd visszadugta a zsebébe. Odalépett, és közvetlenül Lucy mögött megállt. Mindkét kezét a lány vállára tette. Lucy elmosolyodott, odanyúlt, és a kezét Masonére tette. Érezte a férfiban a várakozást. Az a része, amely arra hivatott, hogy elkapja a rosszfiúkat, egyre erősödött, és készen állt a munkára. – Kérdezd meg Alice-t – mondta. – Aaron imádja ezt a vonalat – felelte a férfi. – Valamit súg a szimatod? – kérdezte Lucy. – Talán. El tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet, amelyben Cecil Dillon, a második számú Mrs. Colfax, Quinn és Jillian nem aggódik a fúzió miatt, mert csak a profitot akarják, aztán huss, már el is tűntek. Lehet, hogy kétségbeesetten várják a létrejöttét, mert tudnak valamit a Colfax Rt.-ről, amit Warner nem tud, valamit, ami elértékteleníti a céget. Ki akarnak szállni, amíg még nyereséges. Mert ha nem teszik, mindent elveszíthetnek. – Ez megmagyarázza, miért tömörültek egységfrontba. De miért nem mondják el Warnernek? – Mert ez az ő cége, az ő birodalma. – A hagyatéka – mondta Lucy. – Ha rájön, hogy valami rohad belül, meg akarja majd menteni és újjáépíteni a Colfax Rt.-t, nem pedig eladni egy gyanútlan vevőnek. – De a többiek ezt nem akarják, mert ez nagyon kockázatos lenne a cégre nézve. Jó esély lenne rá, hogy üres zsebbel maradnának. – Számos indíték van abban a családban. 306

– De Quinn volt az, aki megmérgezett téged – mondta Lucy. – Emiatt ő a legkézenfekvőbb gyanúsított Sara és Mary megölésében. Ugyanaz a módszer mindkét esetben – drog és baleset. – Valóban úgy tűnik, hogy Quinn tette, de valami, úgy érzem, nem stimmel – mondta Mason. Ujjai megfeszültek a lány vállán. Megperdítette Lucyt, aki most szemben állt vele. – Tegnap, amikor abban az istenverte filmben voltam… – Úgy érted, amikor hallucináltál. – Amikor hallucináltam. Lehúzódtam a pihenősávba, és elővettem a telefonomat. Ahhoz eléggé felfogtam a történteket, hogy tudjam, fel kellene hívnom a 911-et, de azt is tudtam, hogy aki megpróbált leszorítani az útról, visszajöhet, hogy befejezze, amit elkezdett. Minden eshetőségre készen legalább tőled el akartam búcsúzni. Lucy a férfi tenyerébe fúrta az arcát. – Halálra rémítettél. Mason szája sarka felgörbült. – Na, igen, elnézést kérek. Túlságosan zavarodott voltam, nem tudtam felmérni, hogyan reagálhatsz. – Kezét a lány tarkójára tette. – Lucy, az az éjszaka, amit együtt töltöttünk a tengerparton, a legfontosabb éjszaka volt az életemben. A legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Lucy tudta, hogy ez egy túlfűtött vallomás, legalábbis részben, a múlt éjszakai halálközeli élmény kiváltotta érzelmek diktálták. De ebben a pillanatban ennek nem volt jelentősége. Ő maga is erős érzelmekkel küzdött, főként a félelem és az idegesség okozta utólagos sokk miatt, amit óriási megkönnyebbülés követett, amikor megtudta, hogy Mason nem halt meg. – Az az éjszaka a parton az én életemben is a legfontosabb éjszaka volt – mondta. – Sosem fogom elfelejteni. 307

Mason láthatóan nem volt elégedett a válasszal, de nem erőltette tovább. – Lucy – mondta, és közelebb vonta a lányt. – Kicsi Lucy. Most, hogy visszatértél az életembe, nem akarlak elereszteni. Megcsókolta, mielőtt a lány tisztázhatta volna ennek a talányos mondatnak az értelmét. Lucy emlékeztette magát, hogy a férfi sok mindenen ment át az elmúlt huszonnégy órában. Most sok mindent mondhat – érezhet –, amit talán nem mondana vagy érezne, amikor helyreáll a realitásérzéke. Valószínűleg vele is pont ez a helyzet. De ugyanakkor nem tudott kitalálni egyetlen józan indokot sem, ami miatt ne adhatná át magát a sürgető vágynak és annak a mélységes intimitásnak, amit Mason karja között megtapasztalt. Úgyhogy szenvedélyesen belefeledkezett a csókba, ami lángra gyújtotta a testét. A férfi szája forró volt, szenvedélyes és izgató. Mason szorosan ölelte, és a lány nagyon is tudatában volt növekvő erekciójának. Mason végül felemelte a fejét, és gyorsan körülnézett. Lucy tudta, hogy egyedül vannak. Nem valószínű, hogy bárki is ott bóklászna a folyóparton, de Mason megrázta a fejét. – Ne itt – mondta. – Nem biztonságos. A felfedezéstől, hogy Mason nem azért mondott nemet, hogy a szabad ég alatt szeretkezzenek, mert fél, hogy valaki esetleg rajtakapná őket, hanem mert az ő biztonsága miatt aggódott, Lucynak a lélegzete is elállt. – Te tényleg azt hiszed, hogy valaki esetleg figyel minket? – kérdezte körbepillantva. – Azt nem képzelem, hogy Quinn töltött fegyverrel idekúszna és lecsapna ránk, de nem adnék esélyt senkinek 308

ilyesmire. Amikor szeretkezünk, akkor a szexre szeretnék koncentrálni, nem arra, hogy hallok-e lépteket. – Ha már így veted fel… – Azonkívül számolnunk kell a mérges szömörcével is – tette hozzá a férfi. Lucy nevetett. – Ez eszembe sem jutott. Igazad van. Határozottan nem akarunk ilyesmit csinálni az erdőben. Mason is nevetett, férfivágytól győzedelmes hangja belehasított a tiszta napmeleg levegőbe. Kézen fogta Lucyt, így szaladtak a fák között a ház felé.

309

40 A lelkes öröm, hogy néhány perc múlva Lucyval szeretkezik, felforralta Mason vérét. Felrohantak a lépcsőn Mason régi szobájába. Lucy kissé kifulladt. Szemében titokzatosság és vágy csillogott. Mason az ágyra döntötte a lányt, és fölébe tornyosult. Lenézett rá, ízlelgette az érzést, hogy legalább most az övé. Lucy vágyik rá, és ez volt a legrészegítőbb kábítószer a világon. Egyik kezével kigombolta a lány blúzát. A fekete csipke melltartó nagyon szexi kis darab volt. Mason kikapcsolta elöl a kapcsot, feltárva a lány formás mellét. – Olyan gyönyörű vagy – mondta átszellemülten. Lucy mosolygott. – Nem tudom, hogy gyönyörű vagyok-e, de amikor így nézel rám, határozottan forróságot érzek. – Ez is. – Megcsókolta az egyik rózsaszín mellbimbót. – Nagyon, nagyon forró. – A te hibád – mondta a lány. Gombolni kezdte a férfi farmeringét. – Eszedbe jutott, hogy véletlenül felgyújthatjuk a lepedőt? – Kit érdekel? – Mason kigombolta a nadrágját. – Az viszont annál inkább, honnan ered a forróság. 310

Megszabadította a lányt a ruháitól, és türelmetlenül ledobta a sajátját is. Aztán a lány fölé hajolt, lábát a lány lába közé ékelte, és széttárta a combját. Lucy hevének az illatától Mason minden izma megfeszült. Keze a lány csípőjére siklott, aztán lejjebb a forró, duzzadt rügyhöz. Rekedt morgás tört fel belőle, minden erejére szüksége volt, hogy ne hatoljon vadul belé. Száját a lány bársonyos vállára tapasztotta, és gyengéden megharapdálta. – Imádom, hogy ilyen hamar ilyen nedves leszel tőlem. Keze a lány testén kalandozott, megkereste az érzékeny pontokat, amelyeket az első szeretkezésük éjszakáján felfedezett. Lucy megszorította a belé hatoló két ujjat. Mason lassan, finoman körözött benne. A lány beszívta a levegőt, körmei Mason vállába mélyedtek. – Ott – nyögdécselte a lány. – Igen, ott… Mason rekedten felnevetett. – Gyorsan tanulsz. A férfi most a száját használta, Lucy mellétől indult, majd egyre lejjebb és lejjebb jutott, a lány hangosan zihált, megragadta Mason fejét, ujjai a hajába kapaszkodtak. – Mit művelsz velem? – kiáltotta kéjesen. – Ne, várj, még ne… De már késő volt, már elborította az orgazmus. Mason érezte a finom lökéseket, amelyek végighullámoztak a lány testén, megízlelte a gyönyörét. Lucy felsikoltott. – Mason! Amikor véget ért, a lány elernyedt, nevetett, zihált, és elpirult. – Ez csodálatos volt! – mondta kábán. – Abszolúte csodálatos! Még soha senkitől nem akartam, hogy ezt csinálja velem. Nem voltam biztos benne, hogy tőled akarom-e. 311

– Nagyon finom vagy – mondta Mason. Megcsókolta a lány vállát. – Mindenütt. Imádom, amikor a nevemet sikoltod, ahogy az imént tetted. Nagyon imádom. Lucy kissé eltolta magától. – Mutasd meg, te mit szeretsz – mondta. A férfi lustán elmosolyodott. – Hidd el, mindent szeretek, amit teszel velem. – Komolyan kérdem. Tudni akarom, mit szeretnél… mi az, ami igazán jó neked. Tenyere lefelé siklott a férfi mellkasán, majd ágaskodó pénisze köré fonta a kezét. Lassan pumpálni kezdte, ujjai szorosabban markolták, mígnem Mason már majd’ eszét vesztette. – Ez jó – tört ki belőle –, ez határozottan nagyon jóóó… Lucy kuncogott, a hátára gördítette a férfit, megcsókolta a torkát, a mellét, majd egyre lejjebb és lejjebb. Amikor Mason megérezte a lány nyelvét a hímtagján, tudta, hogy mindjárt elélvez. – Most – nyögte –, most beléd kell hatolnom, de rögtön. Megragadta a karját, és felemelte kissé a lányt, hogy az lovagló ülésben ráereszkedhessen. Egyik kezével bevezette a hímtagját Lucyba, visszatartva a lélegzetét, míg próbálta fékezni magát. És akkor mélyen belecsusszant a lány forró, nedves barlangjába. Lucy próbált fel-le mozogni rajta, de Mason megragadta a csípőjét, arra késztetve, hogy vegye fel az ő ritmusát. Lucy puncija megfeszült körülötte. Olyan szoros volt. Lehetetlenül szoros. Már nem volt képes visszafogni magát.

312

Elborította a gyönyör, úgy érezte, darabokra szakad. Átadta magát a hullámoknak, és hagyta, hogy kisodorják a tengerre.

313

41 Minden szétesőben volt. A gondosan felépített terv összeomlik, és füstté válik, gondolta Quinn. A francba, az egész élete rossz irányba ment azóta, amit magában csak Brinker nyarának nevezett. Olyan volt, mintha évek óta egy sötét úton vezetne, és most véglegesen eltévedt. Az út során számtalanszor rossz felé fordult, igyekezve megtalálni a helyes utat, de minden tévedés csak tetézte a bajt. Ott kellett volna hagynia a Colfax Rt.-t azon a nyáron, amikor Brinker berobbant az életébe, mint egy mágus – elragadó volt, veszélyes, és láthatóan legyőzhetetlen mindaddig az éjszakáig, amikor Mason Fletcherrel szembekerült. Brinker haragja azon az éjszakán iszonyatos volt. Felbőszülve azon, hogy nem képes Mason Fletchert behálózni, megesküdött, hogy hosszas és szörnyű bosszút áll. Quinn biztos volt benne, hogy valaki meg fog halni. És a végén valaki tényleg meghalt – Brinker. De Brinker eltűnése nem változtatta meg az élete folyását, gondolta Quinn. Továbbra is a rossz irányba haladt. Kivéve Jilliant. Jillian volt az egyetlen jó döntése, most meg úgy fest, hogy elveszíti a lányt. 314

Belekortyolt a vodka-narancsba, amit az imént kevert magának, és az ablakhoz ment. Kibámult, de nem látta a szépen megművelt szőlőültetvényt. Gyűlölte a szőlészetet, ahogyan ki nem állhatta a Colfax Rt.-t is. Volt egy időszak az életében, amikor azt hitte, ő lesz az egyedüli örököse az apja által épített birodalomnak, és majd még nagyobbá, még erősebbé teszi. Éveken át dédelgette ezt az álmot, kétségbeesetten igyekezve az apja kedvére tenni, aki soha nem volt vele elégedett, soha nem dicsérte. Végül a szülei válása nyitotta fel a szemét. Amikor Warner rögtön újranősült, és elvette azt a kurvát, minden világossá vált. Warnernek soha nem állt szándékában a Colfaxbirodalom örökösévé tenni elsőszülött fiát. Azt tervezte, hogy új örököst nemz. Quinn tudta, hogy akkor megvolt rá az esélye, hogy mindent hátrahagyjon. De nem tette. Hagyta, hogy Jillian maradásra bírja. És aztán jött a hír a fúziós ajánlatról, és vele az alkalom a tökéletes bosszúra. Ha a fúzió megtörténik, a Colfax Rt.-t egyben lenyelik, és ténylegesen megszűnik létezni. Ő meg Jillian végre elmehet egy nagy halom pénzzel. Ám ő ismét a maradást választotta. Szüksége volt a pénzre, ha azt akarja, hogy esélye legyen megtartani Jilliant. Hallotta a nehéz lépteket a folyosón, és gyorsan visszaült a székébe. Ivott még egy kortyot a vodka-narancsból, hogy megacélozza magát, és várt. Kivágódott az ajtó, és Warner Colfax beviharzott az irodába. – Mi az isten folyik itt? – dörögte Warner. – Hallottam, hogy Mason Fletcher tegnap délután itt járt nálad. Ma reggelre tele a város azzal, hogy autóbalesetet szenvedett, és kórházba került. 315

Quinn hátradőlt a székében, a lábát az íróasztalra tette. Újabb korttyal támogatta meg magát. – Úgy érted, a nagy, mindentudó Warner Colfax rájött, mi történik? Épp ideje volt, hogy megtudd, mi folyik a királyságodban. Vigyázz, apa. Elveszíted a fonalat. Warner arca vöröslött a dühtől. – Délután fél négy van. Mennyit ittál már? Quinn a poharát méregette. – Ez ma az első. Úgy döntöttem, ideje ünnepelni. – Ünnepelni? Mit? – A távozásomat a Colfax Borászattól. Mától már nem vagyok. Mi mást ünnepelhetnék? Warner az íróasztalra támaszkodott, előrehajolt, a szeme szikrát szórt. – Te meg miről beszélsz? Quinn a két tenyere között görgette a poharat. – Hol kezdjem? Kezdhetem azzal, hogy erős a gyanúm, hogy Lucy Sheridan nem fogja eladni neked, sem másnak a részvényeit, mert úgy gondolja, hogy Sarát és Maryt megölték. – Ez nevetséges. Balesetben haltak meg. Ezt mindenki tudja. – Nem biztos, hogy ezt Lucy is beveszi. Warnernek összeszaladt a szemöldöke. – Ezért olyan istentelenül makacs a részvényekkel kapcsolatban? – Szerintem igen. Az az érzésem, nem ő az egyetlen, aki úgy véli, nagyon gyanús az a baleset. Ezért látogatott meg tegnap Fletcher. – Az istenit! Mit akart tőled? – kérdezte Warner. – Válaszokat. Főként a múlt érdekelte. Úgyhogy elmondtam neki, amit már amúgy is sejtett – hogy tizenhárom évvel ezelőtt Brinker éktelenül dühös volt, mert Fletcher nem volt hajlandó csatlakozni az ő vidám kis 316

rajongótáborához, amelyik úgy bálványozta. Azt is elmondtam, hogy Brinker iszonyúan bedühödött azért is, mert Fletcher elmenekítette Lucy Sheridant arról az utolsó buliról ott, a Harper-ranchon. – Hogy honnan menekítette el? – Szerintem Sara Sheridannek igaza volt – mondta Quinn. – Azt hiszem, Brinker volt a Strigulás Rém. Szemernyi kétségem sincs, hogy Lucyt is az áldozatává akarta tenni. Fletcher aznap délután mindenféle pletykákat hallott a buliról. Azért jelent meg ott aznap este. – Te tudtad, hogy Brinker volt az erőszakoló? Vagy csak sejtetted? – Akkor nem tudtam. De most halálbiztos vagyok benne. Úgy használt engem is, mint mindenki mást, de nem voltunk barátok. Sosem bízott meg bennem. Annyira bedühödött azon az estén, miután Fletcher figyelmeztette, hogy ne merészeljen még egyszer Lucy Sheridan közelébe menni, hogy tombolt. Fenyegetőzött. Amikor ott hagytam a folyóparton, szó szerint habzott a szája. Elhatároztam, hogy egyszer az életben teszek valami jót is, és figyelmeztetem Sara Sheridant, hogy Lucy veszélyben van. De reggelre Brinker elment. Arra gondoltam, hogy a nagy pofája ellenére mégiscsak megijedt Fletchertől. Warner csak hüledezett. – Erről soha nem beszéltél nekem. – Miért beszéltem volna? – Quinn felnevetett. – Hisz te úgy gondoltad, hogy Brinker kiváló példakép lehetne nekem, emlékszel? Mindig azt mondogattad, milyen erős srác, s hogy egy nap majd igazi erővé válik, amit elismernek az üzleti világban. És lehet, hogy azzá is vált volna, ha megéri. – Hunyorított. – Köztünk szólva, én mindig azt feltételeztem, hogy Fletcher tette el láb alól. Ki gondolta volna, hogy Sara Sheridan tette meg? 317

– Egy szót sem hiszek ebből. Részeg vagy, és most találtad ki az egészet. – Arra az esetre, ha netán nem hallottál volna róla, az általad választott nagyra becsült ügyvezető igazgatód kúrogatja az új tenyészkanca feleségedet. Warner rámeredt. – Fogd be azt a mocskos, részeg szádat! – Egyébként mindenki tud róla. Ha örököst szül is neked, az Cecil Dillon génjeit hordozza majd. De ez pusztán elméleti kérdés, mert kétlem, hogy Ashley fel akarná csináltatni magát bármelyikőtökkel is. A pénzért ment hozzád, ez ilyen egyszerű. Bár ez nagy hiba volt a részéről. De azért elég okos ahhoz, hogy tudja, mikor kell kiszállni. Abban a pillanatban, hogy rájön, hogy a fúzió kútba esett, fogja az ékszereit és a Porschét, és köd előtte, köd utána. – Ez nem igaz. – Warner arcán foltokban lángolt a harag. – Ebből semmi nem igaz. Esküszöm, ha folytatod ezt az ocsmány beszédet, én… – Mit fogsz csinálni? – Quinn lecsapta a poharat az asztalra, és felállt. – Kizársz a végrendeletedből? Hát tedd meg, apa. A francot sem érdekel. – Nem fogod itt hagyni a Colfax Rt.-t – ismételte meg Warner. Ám a hangja már korántsem volt olyan magabiztos. – Te teljesen megőrültél, mert nem bíztam rád a cég vezetését. De nem szolgáltál rá, hogy a kezedbe vedd a kormányrudat. Te túl puha vagy, hogy vezess egy vállalatot. Quinn elmosolyodott. – Tudod, mit? Igazad van. Nekem nincs gyomrom a Colfax Rt.-hez. Még szerencse, hogy fél éve, amikor gyanakodni kezdtem a vállalat ragyogó pénzügyi helyzetére, egész rendes kis pénzt tettem félre. – Ragyogó pénzügyi helyzet? Te meg miről beszélsz? 318

– Ugyan már, apa. Tudod, mit mondanak a befektetői világban. Ha olyan jónak látszik, hogy nem is lehet igaz, akkor valószínűleg túl jó, hogy igaz legyen. – Ezzel azt akarod mondani, hogy te tudsz valamit a cégről, amit én nem tudok? – Csak annyit mondtam, hogy rohadtul gyanús Cecil Dillon meg azok a hihetetlenül jó számok, amiket produkált itt neked az elmúlt néhány hónapban. És azt is hozzáteszem, hogy rohadtul rosszul vagyok ettől a munkától a borászatban. Éppen ezért ma délután benyújtom neked a lemondásomat. Warner csak pislogott. Nyílt a szája, de pár másodpercig egy hang se jött ki rajta. Nyilvánvalóan fel sem merült benne, hogy a fia egy nap csak úgy leléphet. – És mi van Jilliannel? – kérdezte végül csikorgó hangon. – Neki is lesz hozzá pár szava, hogy itt akarod hagyni a borvidéket. – Jillian azt tesz, amit akar, de azt hiszem, bizton kijelenthetem, hogy nem fog velem tartani. A látszat ellenére nem vagyok hülye. Szerintem ő itt marad, ugyanazon okokból, amiért a tenyészkancád. Jillian szereti a pénzt és a völgybeli társadalmi státusát. A lehetőség, hogy Jillian elhagyja, rettenetesen megrázta. Hisz a felesége volt az, aki miatt ilyen sokáig kihúzta itt. Tudta, milyen fontos a nőnek a Colfax családdal való kapcsolata. Valahol mélyen biztos volt benne, hogy elsősorban ezért ment hozzá feleségül. Az már az ő baja volt, hogy szerette a feleségét. – Semmit nem hiszek el abból, amit mondtál. – Warner hangja elvékonyodott, szinte már suttogott. Olyan dühös volt, hogy alig bírt beszélni. – Ez egy nagy rakás hazugság. 319

Quinn a fejét rázta. – Higgy, amit akarsz. Ez már nem az én problémám többé. Soha nem is volt, ha belegondol az ember. Csak évekbe telt, mire rájöttem. Warner sarkon fordult, és kimasírozott az irodából. Quinn megvárta, amíg becsukódik az ajtó. Aztán elöntötte a düh és a fájdalom. Felkapta a félig telt poharat, és a falhoz vágta. Üvegcserepek záporoztak a padlóra. A vodkás narancs a Colfax család szőlőültetvényeinek képére fröccsent. Ez a kis indulatos tett furcsamód megvilágító erővel hatott rá. Brinker nyara óta most először tudta Quinn, mit kell tennie. Ideje felnőnie és férfivá válnia. Jillian jelent meg a küszöbön. Az üvegcserepekre és a falon csordogáló lére meredt. Amikor a férjére nézett, Quinn látta a szemében a rettegést. Belesajdult a szíve. – Itt meg mi történt? – kérdezte az asszony. – Warner az imént rohant el mellettem. Nagyon dühös. – Az történt, hogy felmondtam az állásomat. A jövőben már nem dolgozom a Colfax Borászatnak. Sőt az apámnak sem fogok dolgozni semmilyen minőségben a jövőben. Jillian mintha egy örökkévalóságig tanulmányozta volna az arcát. – És mihez fogsz kezdeni? – Fogalmam sincs. – Mély lélegzetet vett, és mindent egy lapra tett föl. – Mindenből kiszállok, Jillian – a vállalatból, a borászatból, a pénzből. Megértem, ha nem akarsz velem tartani. A nő belépett a szobába, és becsukta az ajtót. – Azt hiszed, a Colfax névért és a Colfax-pénzért mentem hozzád? Quinn vállat vont. – Nem tudom. – Akkor elmondom neked az igazságot – mondta Jillian. – De először a múltról kell beszélnem. 320

42 Mason épp a fekete bőrövet csatolta be a farmerján, amikor megcsördült a telefonja. – Tökéletes időzítés – mondta Lucynak. Átszelte a kis távolságot az asztalig. Lucy a blúzát gombolgatta a fekete csipke melltartó felett. Rámosolygott a férfira az öltözőtükörben. – Nagyon jól nézel ki – jegyezte meg a férfi. Érezte, ahogy ismét felforrósodik a vére. Lucy betűrte a blúzát a nadrágjába. A szeme pajzánul csillogott. – Jól nézek ki ruhában? – kérdezte. – Úgy is, persze, de nagyon, nagyon jól nézel ki egy falrengető szex után. Olyan rózsaszín, lágy és ennivaló vagy. – Feladta, hogy megtalálja a megfelelő szavakat. – Nem tudom. Jó vagy. A telefon ismét csörgött. A kijelzőre pillantott, és a kezdődő erekciója nyomban egy másfajta izgalomba csapott át. – Mid van számomra, Aaron? – Talán valami – mondta Aaron. – De lehet, hogy semmi.

321

Lucy leült az ágy szélére, hogy felhúzza a cipőjét. Az öreg rugók hangosan megnyikordultak. – Van ott veled valaki? – kérdezte Aaron. – Deke bácsi? – Lucy van itt – felelte Mason. Hirtelen tudatosult benne, hogy a hálószobájából beszél. – Nem érdekes. Mondd, mit találtál. – Nos, mint azt feltételeztük, az a néhány mérleg, amit találtam, tisztának tűnik. Egy kicsit túl tisztának is. Alice-szel átnézettem őket. Alice is azt mondja, tiszták. Tulajdonképpen azt mondta, hogy több mint tisztának látszanak. Meglepően jók, tekintetbe véve az elmúlt pár év piaci hullámzásait. De itt van a csavar – két hónappal ezelőtt az egyik könyvelő a Colfax Rt.-nél szó nélkül lelépett. Egyszerűen nem jelent meg a munkahelyén. Természetesen keringett némi pletyka a közösségi médiában akkoriban arról, hogy kirúgták, mert rajtakapták, hogy sikkasztott. Mason Lucyt figyelte, aki a szobában tett-vett, eligazgatta a feldúlt ágyneműt. Imádnivaló volt. A rozzant ágytámla nekiütődött a falnak, amikor a lány begyűrte a lepedőt a sarkánál. – Ez mi volt? – kérdezte Aaron. – Semmi. Van még valami érdekes? – Alice átvilágította a kirúgott könyvelőt, bár a vállalatoknál rutinszerűen elhallgatják a sikkasztást. De kíváncsi lettem, és mélyebbre ástam. Kiderült, hogy más pletykák is keringenek pár internetes chatszobában, ahol pénzügyi cégek elégedetlen alkalmazottai beszélgetnek. – Miféle pletykák? Lucy betűrte a sarkokon a plédet. Az ágytámla megint megnyikordult. – Mit csinál Lucy? Bútorokat tologat? – érdeklődött Aaron. 322

– A pletykákról mesélj, Aaron. – Hol vagytok, gyerekek? – A házban. A pletykákról, lécci. – Ó, persze, a pletykák. Volt néhány burkolt utalás a Colfax Rt.-re az egyik tagtól a chatszobában. Alice-szel úgy gondoljuk, hogy a kommentek nagy valószínűséggel a kirúgott könyvelőtől származnak. Sejteni engedte, hogy nem jószántából távozott, mert ellentmondásokat talált a vállalat pénzügyeiben. – Folytasd. – A pasas szerint, amikor a vezetőség elé tárta az aggályait, azt mondták neki, hogy valaki majd utánanéz. Másnap a könyvelőnek indoklás nélkül kiadták az útját, és sejtették vele, hogy sikkasztással gyanúsítják. De biztosították róla, hogy ha csendben marad, nem indítanak ellene eljárást. Egy biztonsági őr kísérte ki a kocsijához. – Van esély megtalálni az illetőt? – Megvan a címe. Lucy elment Mason mellett, és az ajtóban megállt. – Mintha egy autót hallanék megállni a felhajtón – súgta oda. – Valószínűleg Deke az. A lány eltűnt a folyosón. Léptei visszhangoztak a lépcsőn. – Mit mondott? – kérdezte Aaron. – Semmit. – Mason gyorsan kiment a hálószobából, és megindult a lépcső felé. – Deke kábé egy órája elment, hogy körülnézzen a Colfax Borászatban. Valaki tegnap bedrogozott, és megpróbált leszorítani az útról. Úgy gondoljuk, az autó a borászathoz tartozik. – Mi a franc? Deke bácsi egy szót sem szólt nekem erről. És jól vagy? 323

– Remekül. De a helyzet egyre bonyolultabbá válik. Ezért kellene, hogy beszélj azzal a könyvelővel. Arra vagyok kíváncsi, mit talált a Colfax pénzügyeiben, ami miatt a felső vezetéshez fordult. – Mi van, ha nem akar beszélni? – Ez a te problémád. – Mason már lefelé ment a lépcsőn. – Majdcsak megoldod valahogy. Ha másképp nem megy, próbáld lefizetni. – Hé, most a lépcsőn mész le, ugye? – kérdezte Aaron. Úgy hangzott, mint aki elégedett magával, mert megoldott egy rejtvényt. – Hallom a lépteidet. Te meg Lucy fent voltatok a régi hálószobádban, amikor hívtalak. Az ágy nyikorgását hallottam pár perccel ezelőtt. – Menj, és keresd meg a könyvelőt. Mason befejezte a telefonálást, és gyorsan lement. Mire az előszobába ért, Lucy épp kinyitotta az ajtót. Deke és Joe akkor ért a bejárathoz. Joe rögtön a konyhába kocogott, ellenőrizte az ételes- és a vizestálkáját. Deke kutató pillantást vetett Lucyra. Mason is gyorsan ránézett, és észrevette, hogy a lány haja másképp áll. A szeretkezésük előtt még össze volt fogva a tarkóján. Most szabadon omlott a vállára. Deke felvonta a szemöldökét. Sokat tudó mosoly jelent meg a szája sarkában. De jó érzékkel nem tett megjegyzést a lány megváltozott frizurájára. Csak becsukta az ajtót, és Masonre nézett. – A rossz hír az, hogy nem Quinn fekete SUV-ja húzta meg a kocsidat tegnap – közölte. – Az ő kocsija a borászat mögötti privát parkolóban áll. Nincs rajta sérülés. – Jó hír is van? – kérdezte Mason. 324

– Nézőpont kérdése. Van egy kis flottányi fekete SUV a borászatban – szolgálati autók. Quinn bármelyiket elvihette, hogy ne a sajátját használja. Nincs mód kideríteni, hogy hiányzik-e közülük egy is. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy beszéljek az ügyvezető igazgatóval – mondta Mason. Lucy felkapta a szatyrát az asztalról. – Veled megyek. Mason az első ösztönére hallgatott. – Nem – mondta. Lucy rámeredt. – Nem tűnt fel neked, hogy hajlamos vagy mindenre alapból nemet mondani? – Tapasztalatom szerint a nem rendszerint a legbiztonságosabb válasz minden helyzetben. – Ne légy nevetséges. Gondold végig. Cecil Dillon akar tőlem valamit – nevezetesen a Colfax-részvényeket. Ha tényleg elkeseredett, ahogy feltételezzük, hajlamosabb fecsegni, ha én is ott vagyok. Az emberek könnyebben beszélnek, ha akarnak valamit. – Úgy, ahogy te most éppen beszélsz? – kérdezte Mason. Lucy az égnek emelte a tekintetét, néma könyörgésként. Deke láthatóan jól mulatott. – Lucynak igaza van. Azonkívül biztonságosabb, ha együtt vagytok. – Pontosan – mondta győzedelmesen Lucy. – Noha nem hiszem, hogy Dillon próbált meg leszorítani az útról, azért nem árt, ha velem jössz. – Imádom, amikor kegyesen megadod magad – mondta a lány, azzal kiszáguldott az ajtón Mason előtt. Joe reménykedve megjelent az előszobában. – Egye fene, te is jöhetsz – mondta Mason. Joe máris indult az ajtó felé. 325

Mason Deke-re nézett. – Aaron hívott pár perccel ezelőtt. Nyomára jutott egy könyvelőnek, akit kirúgtak a Colfax Rt.től. Úgy néz ki, megpróbáltak elkenni némi pénzügyi problémát körülbelül abban az időszakban, amikor a fúziós ajánlat érkezett. – Ez megmagyarázhatja, hogy a család számos tagja miért akarja eladni, és elhúzni, amíg lehet. – Olyan érzésem van, hogy Warner Colfaxot senki nem tájékoztatta arról, hogy a cégét az összeomlás fenyegeti. – Miért tették volna? – mondta Deke. – Kétlem, hogy jelen körülmények között meg akarna lépni. Ahogy én ismerem, körömszakadtáig harcolni fog, hogy megmentse a vállalatot. Az a terve, hogy majd a második fiának fogja átadni a kormányrudat. – Milyen második fiának? Deke elhúzta a száját. – Azt hiszem, itt jön a képbe a második Mrs. Colfax. Warner sokszorosan csalódott a jelenlegi örökösében. Nem lennék meglepve, ha azt tervezné, keres valakit Quinn helyére. – Lucyban is felmerült ez a gondolat. Arra lennék kíváncsi, vajon Quinn tud-e róla. – Lehet, hogy mostanában sokat iszik, de azt soha senki nem mondta, hogy Quinn hülye volna.

326

43 Mason a Colfax-cég látogatói számára vendégházként fenntartott kis mediterrán stílusú villát tanulmányozta. A függönyök be voltak húzva az ablakokon. A ház előtt egy fekete SUV parkolt. A megérzése és a pulzusa is jelzett. Már az elején utána kellett volna nézni Cecil Dillonnak, gondolta. Még három apró villa volt elszórva a közelben, de a többi vendégház felhajtóján nem állt autó. – Nem találod kissé furcsának, hogy be vannak húzva a függönyök? – kérdezte Lucy. – Lehet, hogy alszik. – Délután négykor? – Mason kioldotta a biztonsági övét. – Az lehet, hogy Dillon elszunyókált, de szerintem valószínűbb, hogy el akart vonulni, bármit csinál is éppen. – Az azért elég kínos lenne, ha épp ágyban van a második Mrs. Colfaxszal. – Nem azért jöttünk, hogy az alvási szokásait beszéljük meg. Minket csak az érdekel, mi folyik a Colfax Rt.-nél – mondta Mason. Elgondolkodott. – De ez nem azt jelenti, hogy a második Mrs. Colfax nem lesz téma a társalgásunk során. Van egy sejtésem, hogy ő már az elejétől benne van ebben a pénzügyi maszatolásban.

327

Lucy is kikapcsolta a biztonsági övét, és kimászott az autóból. Joe nyüszített. Mason kinyitotta a hátsó ajtót. – Rendben, jöhetsz, de viselkedj! Nem pisilsz a lépcsőre, legalábbis addig nem, amíg be nem fejeztük a beszélgetést Dillonnal. Joe kiugrott az autóból. A fülét hegyezte. Türelmesen állt, amíg Mason a nyakörvére kapcsolta a pórázt. – Nem hiszem, hogy Dillon örülne Joe-nak a házában – jegyezte meg Lucy. – Joe idekint várhat. Felmentek az elülső lépcsőn. Mason megnyomta a csengőt. Semmi mozgás. Bekopogott. Joe halkan morgott, tekintetét az ajtóra szegezte. – Mi baja van? – suttogta Lucy. Mason lenézett a kutyára. – Gőzöm sincs. Sietős léptek hallatszottak a házból. Egy férfi, gondolta Mason. Megfordult, hogy a ház hátsó része felé induljon. – Úgy látszik, tényleg légyott közben zavartuk meg az ügyvezető igazgató urat – mondta. Leügetett a lépcsőn, a nyomában Joe-val. Lucy futva követte őket. Megkerülték a ház sarkát. Mason megállt, hogy kinyissa a kaput. A ház hátsó ajtaja kivágódott, épp, amikor beléptek a kicsi, gondozott kertbe. Cecil Dillon botladozott ki a hátsó tornácra. Amikor meglátta Lucyt, Masont és Joe-t, megtorpant. Kétségbeesetten meredt rájuk. – Úgysem értik – szólalt meg. – Nem én tettem. Ez csapda. – Joe. – Mason levette a pórázt, és Cecil felé intett. – Őrizd. 328

Joe odakocogott, és felvette a pozíciót Cecil előtt. A férfi elszörnyedve és dühösen nézett le az állatra. – Hívja vissza az istenverte kutyáját! – mondta. – Amíg nyugton marad, nem esik bántódása – mondta Mason. – Van magánál fegyver? – Nincs, esküszöm! Az ott bent nem az enyém! – Tegye hátra a kezét. Cecil engedelmeskedett. Mason elővett a hátsó zsebéből egy pár műanyag bilincset. Rákattintotta Cecil csuklójára. – Üljön a földre – utasította. Cecil leereszkedett a földre. Joe figyelme nem lankadt. Mason Lucyra nézett. – Hívd a rendőrséget, és gyere velem – mondta a lánynak. – Maradj mindig a látóteremben. Nem akarom, hogy kinn maradj vele. Ha Dillon megmozdul, Joe majd elintézi. – Értettem – mondta Lucy. Elővette a telefonját a szatyrából. Mason észrevette, mennyire lenyűgözte a lányt Joe átalakulása. – Nyugalmazott hadikutya – magyarázta Mason. – Értem. – Lucy beütötte a 911-et. – Hallgassanak meg! – szólt Cecil. – Nem én voltam. Az a szemét csapdába csalt. – Ki van a házban? – kérdezte Mason. – Ashley Colfax – felelte Cecil. – Biztosan követte idáig, aztán lelőtte. Csak pár perce érkeztem haza, és ott találtam a nappaliban. A fegyver is ott van. Nem nyúltam hozzá. Mondom, hogy csapdába csalt. – Kicsoda? – kérdezte Mason.

329

– Warner Colfax. Nyilván rájött, hogy Ashley meg én szeretők vagyunk. A hülye ribanc valószínűleg elszólta magát. Mason bement a villába. Lucy követte. Nem tartott sokáig megtalálni Ashleyt. Az elülső szobában hevert, arccal a padlónak. A vér állhatatosan szivárgott a hátán lévő sebből. Mason óvatosan megfordította. A kimeneti seb sokkal csúnyább volt. Letépte magáról az inget, és a sebre szorította. – Még él – mondta. – Mondd meg az ügyeletesnek, hogy mentőre is szükség van.

330

44 – A rendőrség most hallgatja ki Warner Colfaxot – mondta

Mason. – Elismerte, hogy az övé a fegyver, de megesküszik rá, hogy nem ő lőtte le Ashleyt. – Hogy van Ashley? – kérdezte Lucy. – Az operáció sikeres volt. Rengeteg vért vesztett, de az orvos szerint nagy valószínűséggel túléli. Whitaker azt mondja, a nő nem tudja, ki lőtt rá. Hátulról kapta a golyót. Nem látta az elkövetőt. Úgy gondolja, Warner Colfax volt az. De Whitaker azt mondja, alaposan utánajárnak Cecil Dillonnak is. – Mindenki tudja, hogy ha egy nőt megölnek, a rendőrség mindig a férjet vagy a másik fontos férfit gyanúsítja elsősorban – jegyezte meg Lucy. Mason és Deke ránézett. – Rengeteg rendőrös-nyomozós filmet nézek – magyarázta a lány. – Nos, ebben az esetben Whitaker mind a férjet, mind a szeretőt gyanúsíthatja – mondta Deke. Ismét Deke házának elülső tornácán voltak. Lucy és Mason a hintaágyban ült, Deke a korlátnak támaszkodott. Joe a lépcső tetején terpeszkedett, immár szolgálaton kívül. 331

– Ami engem illet – mondta Lucy –, hajlamos vagyok hinni Cecilnek. Mason és Deke rámeredt, mintha valami butaságot mondott volna. – Azért, mert azt mondta, nem ő tette? – kérdezte Mason. – A gyilkossággal gyanúsítottak mindig az ártatlanságukat hangoztatják. – Tudom, tudom – mondta a lány. – De gondold végig. Cecilnek jó oka volt rá, hogy Ashley éljen, legalábbis addig, amíg a fúzió le nem zajlik. Továbbá szerintem ő túl okos ahhoz, hogy a saját házában ölje meg a nőt. – Szerelmi csetepaté? – vetette fel Deke. – Nem hiszem, hogy Cecil Dillon az az ember, aki hagyja, hogy az érzelmei elszabaduljanak, amikor egy több millió dolláros fúziós megállapodást kell tető alá hozni – mondta Lucy. – Hajlok rá, hogy egyetértsek veled – mondta Mason. – Én sem tartom meggondolatlan típusnak. Lelőni a szeretőmet abban a házban, ahol lakom, több mint meggondolatlanság. Szimpla ostobaság. Hacsak… – Hacsak mi? – kérdezte Lucy. – Hacsak nem azt akarod, hogy a csapda végül Warner Colfaxra mutasson – mondta Mason. Megcsörrent a telefonja. Kinyitotta, a kijelzőre pillantott, és felvette. – Fletcher. Rövid csend állt be, amíg Mason hallgatta, amit a hívó fél mondott a vonal másik végén. – Köszönöm, főnök – mondta. – Nagyra értékelem, hogy tájékoztat. Igen, ez számos feltevést megváltoztat. 332

Mason befejezte a beszélgetést, és Lucyra és Deke-re nézett. – Whitaker főnök volt. Megkapta Nolan Kelly boncolási eredményét. – Jóságos ég! – kiáltott fel Lucy. – Annyi minden történt, hogy meg is feledkeztem Nolanről. Van valami, amit eddig nem tudtunk? – Ami azt illeti, igen – felelte Mason. – Kiderült, hogy Kellyt lelőtték, mielőtt a tűz fellobbant. – Szent isten! – képedt el Lucy. Próbálta megemészteni a hírt. – Ez mindent megváltoztat, igaz? – Az biztos, hogy új megvilágításba helyezi a történteket – mondta Mason. – Mi a fene folyik itt? – morfondírozott Lucy. – Azt nem tudom, de folyton visszatérek a drogos szálhoz. Ez azt súgja nekem, hogy a kirakós legalább egy darabja a múltban gyökerezik. – Talán segítene, ha visszamennénk az alapokhoz, és felépítenénk egy családfát – mondta Lucy. Deke felhorkant. – Miféle családfáról beszélünk? A Colfaxéról? A tiédről? A miénkről? – Egyikről sem – mondta Lucy. – A klán, ami engem érdekel, az az, amelyet Brinker gyűjtött maga köré azon a nyáron, tizenhárom évvel ezelőtt. – Hogy a fenébe csináljuk ezt meg? – kérdezte Mason. – Bízd csak rám – mondta Lucy. – Én családfákat építek, ebből élek, vagy már elfelejtetted?

333

45 – Köszönöm, hogy hajlandó vagy segíteni, Teresa. – Lucy

egy üres lapot tett az asztalra, és felkapta a tollát. – Van egy program, amivel felépíthetném a családfát, de ez a fa most kissé más lesz. – Örülök, hogy segíthetek – mondta Teresa. – Nagyon érdekesen hangzik. A város fáktól árnyékolt terén ültek egy asztalnál. Előttük két műanyag pohárban jeges tea, amit a közeli kávézóban vettek. – Miért akarsz diagramot csinálni arról, ki mindenki tartozott Brinker udvartartásába azon a nyáron? – kérdezte Teresa. – Mert úgy vélem, segíthet a rendőrségnek kideríteni, ki ölte meg Sara nagynénémet és Maryt. És megmutathatja azt is, ki lőtte agyon Nolan Kellyt és gyújtotta fel Sara házát. Teresa mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta a levegőt. – Ez az ügy egyre furcsább lesz. Azt még el tudom képzelni, hogy Nolan azért akarta felgyújtani a házat, hogy eltüntesse a bizonyítékokat, amelyek esetleg összeköthetik Brinkerrel és a múltbéli drogügyletekkel. De az meghaladja a képzeletemet, miért lőtték le. 334

– Mason szerint, amikor drog van a dologban, mindig akad valaki, aki örömmel agyonlő valaki mást. Ez része az üzletnek. – De ez azt feltételezi, hogy Kelly még mindig foglalkozott terjesztéssel. – Teresa elfintorodott. – Ez az, ami nem fér a fejembe. Úgy értem, Kelly annyira normálisnak tűnt. A Kereskedelmi Kamara tagja volt, az isten szerelmére! – Kezdjük Brinkerrel és Kellyvel – javasolta Lucy. – Láthatóan mindenki egyetért abban, hogy Kelly látta el kábítószerrel Brinkert, aki felspécizte az úgynevezett energiaitalt, amit aztán a körülötte lógó srácoknak osztogatott. Ez azt jelenti, hogy Kelly közel állt Brinkerhez. Rajzolt egy téglalapot a papír közepére, és beleírta Brinker nevét. Aztán húzott egy rövid vonalat egy másik téglalaphoz. Ebbe beírta a Kelly nevet. Teresa érdeklődve figyelte. – Azt hiszem, mire kész lesz, ez az ábra úgy fog kinézni, mint Dante Poklának kilencedik bugyra. Úgy tűnik, Brinker mindenkit bántott, akivel csak kapcsolatba került. – És minden egyes pillanatát élvezte a fájdalomnak, amit okozott. – Totál pszicho. – Az volt. Egy órán keresztül megállás nélkül dolgoztak. Így együtt könnyebb volt felidézni azoknak a nevét, akik tizenhárom évvel ezelőtt Brinker belső körébe tartoztak. Néhányszor Teresa elővette a telefonját, és belenézett a névlistájába, hogy felfrissítse a memóriáját. Sok ember, aki Brinker körül lebzselt, már elköltözött a városból. Egy pedig meghalt.

335

Amikor végeztek a belső kört alkotók megrajzolásával, tágították a kört. Egy ponton Lucy beírta a saját nevét, aztán összekapcsolta Jilliannel, Sarával és Maryvel. – Ez elég bonyolult, nem gondolod? – jegyezte meg Teresa egy idő után. – Kezd úgy kinézni, hogy a városban mindenki kapcsolódott valakihez, aki közel állt Brinkerhez. – Ismered a régi mondást: a földgolyón mindenkit csak hat fokozat választ el mindenki mástól? – mondta Lucy. –De azt hiszem, most már elég messzire jutottunk a fával. Most nyessünk le néhány ágat, és meglátjuk, mi marad. – Hogyan fogjuk eldönteni, hogy melyiket? – Fókuszáljunk a kábítószerre. Kelly valakitől beszerezte ezeket a dizájnerdrogokat. Nem valószínű, hogy az otthonában kotyvasztotta őket. – Nem, Kelly nem volt túl jó kémiából – mondta Teresa. – Ő bróker volt. Valaki mástól szerezte be a cuccot. Valószínűleg egy San Franciscó-i dílertől. – Ha így volt, akkor fenntarthatta az üzleti kapcsolatot a tizenhárom évvel ezelőtti kontaktjával. Teresa felnézett, összevonta a szemöldökét. – Miért mondod ezt? Lucy tétovázott. Mason hajthatatlan volt, amikor figyelmeztette, hogy ne árulja el senkinek, ha valamit sikerült kibányásznia. – Mert meggyőződésem, hogy valaki hallucinogén szert használt, hogy megölje Sara nénit és Maryt – felelte. Teresa először csak bámult, majd együtt érzőn azt mondta: – Lucy, balesetek előfordulnak. – Tudom, de nem gyakran kerülnek elő a baleset áldozatának kandallójából holttestek. Higgy nekem. A hallucinogén anyag itt a kapocs, ebben biztos vagyok. 336

– Oké, ebben nem vitatkozom veled. Folytassuk. Lássuk, hova vezet minket a drogszál. – Sehová – jelentette ki később Teresa. – A drogszál Kellynél kezdődik, és ott is végződik, ő pedig halott. Most mit fogsz csinálni? Lucy az ábrát tanulmányozta. Törvényszéki genealógus énje előtört belőle. A válasz ott volt valahol a családfában, amelyet Brinker köré rajzolt. Ott kellett lennie. – Fogalmam sincs, mi legyen a következő lépés – ismerte be. Felállt, és összeszedte az asztalon kiteregetett lapokat. – Talán mégsem volt ez olyan jó ötlet. Genealógus vagyok, nem nyomozó. Remélem, amikor Mason ránéz erre a családfára, meglátja azt, amit én nem vettem észre. – Ez jó ötlet. – Teresa is felállt, és felkapta az üres poharakat. – Ő három évvel volt idősebb nálunk. Egészen más ismeretségi körben mozgott. – Ez jó meglátás. Köszönöm a segítséget. – Semmiség. Érdekes tapasztalat volt. Ilyesfajta munkából élsz? – Igen. Rendszerint eltűnt örökösöket kutatok fel. Ez most egy másfajta keresés volt, valószínűleg ezért nem jutottam messzire. Teresa az órájára pillantott. – Ideje visszamennem a boltba. A nyári délutánok mindig forgalmasak. Az asszisztensem csodálkozni fog, hol maradok ilyen sokáig. Lucy elmosolyodott. – Minden turista borvidéki öltözéket keres. – Lehet, hogy egy eldugott kis bolt, de az enyém. Tudasd majd, ha másik szálat találsz Nolan Kelly drogkapcsolatához. – Persze. 337

Teresa átvágott a téren, majd eltűnt a Fő utcán. Lucy még ücsörgött egy ideig. Valami fontos fölött átsiklott. Ebben biztos volt. Feladta. Vállára vetette a szatyrát, és visszament a fogadóba. Felment a szobájába, és a fürdőszobában felfrissítette magát. Amikor meglátta a képét a tükörben, megelevenedett előtte a buli estéje. Tizenhárom éve volt, de Brinker családfájának a megrajzolása előhívta az emlékeket. Lehet, hogy rossz kérdéseket tett fel. Teresával azokat nézték, akik Brinker belső köréhez tartoztak. Talán azokat kellett volna nézni, akik be akartak kerülni ebbe a körbe. Nem ő volt az egyetlen kívülálló, aki részt vett Brinker utolsó buliján. Egy rakás más gyerek is volt ott a szélen, mint moszkitók a fény körül. Mason azt mondta, néha segít, ha az ember visszamegy a bűntény helyszínére. Felkapta a szatyrát, és lement a lépcsőn, majd ki a parkolóba. Beült az autójába, és megtette a rövid távolságot a Harper parkig. Mint mindig, sok ember volt a parkban, kutyát sétáltattak, kocogtak, napoztak. Lucy talált egy parkolóhelyet annak a félreeső területnek a közelében a folyó mellett, ahol Brinker a bulijait rendezte. Elővette a szatyrából az ábrát, és tanulmányozni kezdte minden részletét, próbálva visszaemlékezni, ki hol állt azon az éjszakán. Teresa szavai visszhangzottak a fülében: „Kelly nem volt jó kémiából.” A név, amelyik Brinker nevétől egy nagyon távol eső téglalapban szerepelt, hirtelen előugrott, mintha neonnal írták volna ki. Letette a papírt a közeli piknikasztalra, és kétszer bekarikázta a nevet. 338

Szóval te voltál. Mindvégig te voltál az. Visszasietett a parkolóba, megnyomta a távirányítót, és beült az autójába. Nyitva hagyta az ajtót, hogy a könnyű szellő átjárja, amíg előveszi a telefonját. Kikereste Mason számát. Ebben a pillanatban nyílt az utasülés felőli ajtó. Beth Crosby szállt be. A kezében pisztolyt tartott. – Add ide a telefont – utasította Beth. Lucy átadta a készüléket. Beth kidobta az ablakon. – Most pedig látványos túrát teszünk a Folyó úton – mondta. – Csukd be az ajtót. Lucy észrevette, hogy még mindig a kezében tartja a papírt, amelyre felrajzolta Brinker rajongóinak hálózatát. Amikor odafordult, hogy behúzza a kocsi ajtaját, hagyta, hogy a papír kicsússzon a kezéből, le a földre. Kicsit megcsillant a fényben. Nem kétséges, hogy elsodorja a szél. De ennél jobb ötlet nem jutott az eszébe. – Indíts! – adta ki az utasítást Beth.

339

46 – Rájöttél, mi? – mondta Beth.

– Te voltál az, aki annak idején a hallucinogén cuccokat kotyvasztottad Brinkernek, ugye? – kérdezte Lucy. – Igen. Te vagy az egyetlen Brinker ismeretségi köréből, akinek megvolt hozzá a képessége. Te voltál a sztár a gimiben a természettudományi órákon. Abban az évben már a helyi népfőiskolán tanultad a borkészítést. Nyilván rengeteg kémiaórád volt. – Én voltam az okoska a suliban. Imádtam a kémiát. A felsőbb évfolyamokban kezdtem szórakozni a hallucinogénekkel. – Beth elfintorodott. – Mit mond neked Brinker családfája? Hisz nem is volt családja, az apját leszámítva. – Csináltam egy térképet, amin mindenki neve szerepel, aki tizenhárom évvel ezelőtt Brinker körül lógott. Ez pont úgy néz ki, mint egy családfa. – Szóval ezen ügyködtetek Teresával ma délután. Idegesített, látva, hogy összedugtátok a fejeteket. De amikor Teresa visszament a boltjába, meglátott az utcán, és odaköszönt, hogy szia, mintha mi sem történt volna, így azt hittem, talán minden rendben van. Amikor láttam, hogy 340

kijössz a fogadóból, beülsz a kocsidba, és a parkba hajtasz, rossz érzésem támadt. – Nem raktam össze a képet, csak miután idejöttem, és a megfelelő kérdéseket tettem fel. Mondd csak, hogy a csudába lett belőled Brinker drogellátója? Te nem tartoztál a baráti társaságához. – Nolan Kelly jött oda hozzám – felelte Beth. – Egy osztályba jártunk. Tudta, hogy képes vagyok összerakni spéci cuccokat, ő meg be akart vágódni Brinkernél. – Mennyit fizetett neked Brinker? – Semmit. – Te csak úgy odaajándékoztad neki a drogot? Miért tetted? Várj, nem is kell elmondanod. Úgy érezted, hogy totál bele vagy zúgva, igaz? Azt akartad, hogy Brinker felfigyeljen rád. – Fogd be – sziszegte Beth. – Te nem tudod, miről beszélsz. Brinkernek szüksége volt rám. Az én szereim csináltak belőle sztárt abban az évben Folyófalván. És az én szereim tették lehetővé neki, hogy megcsinálhassa a videóit azokról a ribancokról. – Kérlek, nehogy azt mondd, hogy te filmezted le az erőszakolásokat. Az aztán már tényleg szörnyűség lenne. – Megérdemelték, mind egy szálig – mondta Beth. – Azok mind menő csajok voltak, akik kinevették az olyan lányokat, mint én. – Biztos voltál benne, hogy Brinker beléd szeret, amint megérti, mennyire szüksége van rád. – Igenis rájött volna, hogy szerelmes belém, ha a nagynénéd nem ölte volna meg – mondta Beth indulatosan. – Amikor eltűnt, tudtam, hogy valami szörnyűség történt. Eljött hozzám az után az utolsó buli után, tudod. 341

– És mit akart? – Drogot. De most azt akarta, hogy valami extrakülönlegeset csináljak. Valami erősebbet akart, olyat, ami halálos. Egyre azt hajtogatta, hogyan fog mindenkit megölni, aki Mason Fletcherrel kapcsolatban van. Megrémültem. – Mert tudtad, hogy ha egy ilyen kisvárosban, mint Folyófalva, jó pár ember hal meg egymás után kábítószertúladagolásban, akkor nyomozni fognak, és előbb vagy utóbb a nyomok elvezetnek hozzád. – Nem tudtam, mit tegyek – mondta Beth. A hangja indulatosból most idegesre váltott, és pislogott, mintha újra átélné azokat az érzelmeket, mint akkoriban. – Attól féltem, hogy ha nem csinálom meg neki azt a cuccot, már nem fog akarni engem. – Soha nem is akart téged. Csak kihasznált. – Ne mondd ezt! Te nem tudod, mi volt kettőnk között! – Igen, ez igaz. Szóval mit mondott neked akkor, amikor utoljára láttad? – Mondtam neki, hogy időbe telik, amíg megcsinálom azt az ütős szert, amit akart. Az az igazság, hogy azt hittem, ha egy kicsit megnyugszik, rájön, hogy nem a legokosabb lépés mindenkit megölni Mason környezetében. – És megnyugodott? – Nem – ismerte el Beth. – Még dühösebb lett. Mindennek elhordott engem… meg is ütött. Azt mondta, képtelen lenne megkúrni egy olyan ronda picsát, mint én, aztán elment. Többé nem láttam. Másnap az egész város azzal volt tele, hogy lelépett Folyófalváról. Három nappal később kezdett terjedni a szóbeszéd, hogy balul sikerült drogügylet miatt megölték. 342

– Gondolkodtál valaha is azon, kitől eredt ez a pletyka? – kérdezte halkan Lucy. – Kit érdekel? – Példának okáért bennem felmerül, hogy a nagynéném indíthatta el a pletykát. – Majdhogynem lehetetlen elhinni, hogy Sara Sheridan ölte meg Brinkert – suttogta Beth kissé megilletődötten. – Eleinte én is nehezen hittem el, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy tényleg Sara ölte meg. Szerintem Brinker titokban visszatért a városba, hogy végrehajtsa a bosszúját. Sara volt az első célpontja. De a nagynéném már várta. Csapdát állított neki. Brinker nem számolt a sok jógázással meg favágással. A fizikai aktivitás nagyon erős nővé tette Sarát. – Ezek alatt az évek alatt végig abban a hitben voltam, hogy egy drogügyletben halt meg, közben meg itt volt, a nagynénéd kandallójában. – Te ölted meg Nolan Kellyt? – kérdezte Lucy. – Eljött hozzám másnap, hogy Brinker holtteste előkerült. – Beth most megint higgadt volt. – Az, hogy Sara fontosnak tartotta a holttest mellé odatenni az újságot a Strigulás Rémmel a címlapon, nagyon megrémítette Kellyt. Attól félt, hogy előkerül néhány videó. Átkutatta a házat, de amikor nem talált semmit, azzal állt elő, hogy fölgyújtja. – Miért aggódott annyira a videók miatt? Beth horkantott. – Mert szerepelt az egyiken. Brinker titokban lefilmezte Nolant, amint azzal hencegett, hogy sikerült szereznie ütős dizájnerdrogokat meg füvet meg kokót a bulikra. Később Brinker megmutatta Nolannek a felvételt, és megfenyegette, hogy ha netán kedve támadna köpni a zsaruknak, átadja a videót a rendőröknek. 343

– A videóval akarta megzsarolni Brinker Kellyt. – Igen – mondta Beth. – Csak azt nem értem, miért ölted meg Kellyt. – Hát nem fogod fel? Nagyon megrémült, miután felfedezted Brinker holttestét. Én is megrémültem. Mindketten attól féltünk, hogy a rendőrség újrakezdi a nyomozást. Tudtam, hogyha ez bekövetkezik, Nolant ki fogják hallgatni, hisz a fél város ismerte a drogdíler múltját. Nolan gyáva volt. Tudtam, hogyha a rendőrség egy kicsit megszorongatja, egy másodperc alatt megtörik. – És felad téged mint cinkostársat – mondta Lucy. – És ha ezen a szálon mennek tovább, a zsaruk egykettőre rájönnek, hogy te filmezted le az erőszakolásokat. – De minimum tönkretette volna a borászi karrieremet. Nem hagyhattam, hogy Kelly mindent leromboljon, amit az évek alatt felépítettem. – Brinker rólad is csinált videót? – Igen. Az látszik rajta, hogy nevetek az erőszakolások láttán – mondta Beth, visszaesve a szorongó hangnembe. – De tudtam, hogy soha nem használná fel ellenem. Az csak szórakozás volt. – Értem. Mégis, a tény, hogy létezik, és napvilágra kerülhet, amikor Sara holmiját pakolom, kiváló okot szolgáltatott porig égetni a házat. Nolan beszélt neked a gyújtogatási tervéről. Odamentél aznap éjszaka, lelőtted, és magad gyújtottad fel a házat. – Eltaláltad. Lucy bevette a kanyart. A láthatáron feltűnt a Colfax Borászat. – Kerülj hátra a személyzeti parkolóba – utasította Beth. – Senki nem láthatja az autódat. 344

Lucy az üres vendégparkolóra nézett. – Hol vannak a turisták? – A borászat családi okokból ma zárva van. Te nem hallottad? A drága Mrs. Colfax az intenzív osztályon fekszik. A személyzetet hazaküldték. – Te lőtted le, igaz? Nem Warner volt, hanem te. – Meg akartam bizonyosodni róla, hogy meghalt, de hallottam Cecil autóját a felhajtón, és nem mertem még egyszer lőni. Tudtam, hogy Cecil meghallaná. El kellett húznom onnan. Lucy lassan körbekerült a mediterrán stílusú villa mögé. Gondolatban végigszáguldott korlátozott számú lehetőségein. Nekivezethetné az autót valamelyik épületnek, de az ütközéstől Beth esetleg akaratlanul is meghúzná a ravaszt. A pisztolycső alig hatvan centire volt tőle. Ebből a távolságból Beth nem tévesztené el.

345

47 – Valaki elkapta – mondta Mason.

A szinte kihalt parkolóban állt a Harper parkban. A telefonját a füléhez szorította. A másik kezében Lucy megrepedt telefonját tartotta, meg egy papírlapot egy furcsa családfa ábrájával. – A kurva életbe – káromkodott halkan Deke. – Lucy itt volt a parkban, de nem ment vissza a fogadóba. Az autója is eltűnt. Megtaláltam a telefonját. Deke, Lucy rájött! Bekarikázta Beth Crosby nevét ezen az istenverte ábrán! – Nem vitatkozom veled – mondta Deke. – De át kell gondolnunk, mielőtt nekiállunk átkutatni a sziklákat. Miért kapta volna el bárki is Lucyt? A fúziós ajánlat rövidesen fuccsba megy. Dillonnak tudnia kell ezt. Minden összeomlik. – Nem a részvények miatt rabolták el. – Mason lenézett a vastagon bekarikázott téglalapra, amelyben Beth neve virított. – Ez személyes ügy. Az volt az első perctől kezdve. – De ha igazunk van Cecil Dillonnal kapcsolatban… – Nem hiszem, hogy ő kapta volna el. – Mason beszállt az autójába, és ráadta a gyújtást. – Ő ritka madár a bűnözők világában, nagy kaliberű stratéga. Nem tudom elképzelni, 346

amint egy közparkban elkapja Lucyt. Nem. Beth volt az, aki elrabolta, ebben biztos vagyok. – De miért? – Bosszú, pánik és ösztönös cselekvés egyvelege. – Nem jó kombináció. Hová mehettek? – A Colfax Borászatba. Beth bosszút akar állni. Megszállott, és pánikba esett. Biztos, hogy odament. Az az ő világa – az ő teremtménye. Le akarja rombolni, mielőtt elmenekülne. Valószínűleg azt tervezi, hogy Lucy lesz a túsza. Hívd fel Whitakert, és mondd el neki, mi az ábra. Letette a telefont, és a vezetésre koncentrált. Ha időben odaér a borászatba – márpedig időben oda fog érni –, klasszikus túszdrámával kell megbirkóznia. Segítségre lesz szüksége olyasvalakitől, aki jól ismeri a helyet. Megejtett egy újabb telefonhívást. Quinn a második csengetésre felvette. – Fletcher? Mi a fenét akarsz? Mason megmondta neki.

347

48 – Folytattad Brinker után, igaz? – kérdezte Lucy. Nem tudott

jobbat kitalálni, mint hogy fenntartsa a beszélgetést. – Egy újabb goromba férfit találtál, akit imádhatsz és csodálhatsz. Warner Colfaxot. Mi történt? Ő is bántalmaz? – Nagyon tévedsz – mondta Beth. – Nem vagyok szerelmes Warner Colfaxba. De volt egy megállapodásunk. Legendát csinálok a Colfax névből a borászat világában, erre ő mivel hálálja meg? El akar árulni engem. – Ezt miért mondod? Mindent megadott, amit akartál, miután lediplomáztál – a legújabb technológiát, a legkorszerűbb berendezést –, mindent. – Rájöttem, hogy az a szemétláda ki akar tenni. Egy másik, nevesebb borászt akar alkalmazni. – Azt hiszem, ez nem most fog megtörténni. – Nem. – Beth elmosolyodott. – Nemcsak Warner vállalata fog tönkremenni, hanem a becses borászata is. Szüksége volt rám, de soha nem méltányolt igazán. Végül csak rájöttem. – Ki segített, hogy meglásd az igazságot? Várj, hadd találjam ki… Cecil Dillon, igaz? – Cecil jött rá, hogy Colfax mást akar a helyemre. – Cecil valószínűleg hazudott. 348

– Miért hazudott volna? – Mert szüksége volt a segítségedre, te buta. Okos nő létedre teljesen meghülyülsz, ha egy férfi kerül a képbe. Beth rámeredt. – Te meg miről beszélsz? – Gondolkodj, legalább néhány másodpercig! Cecil ötlete volt leszorítani az útról Sarát és Maryt, igaz? – Maryt – mondta gyorsan Beth. – Csak őt akarta eltenni az útból. Szükséges volt, hogy azok a részvények Quinnhez kerüljenek, tudod? Cecil attól félt, hogy Mary Warner mellé áll, amikor a fúzióról szavazni kell. De Sara és Mary mindenhová együtt ment. Nem volt választásunk, amikor megrendeztük a balesetet. – Ennek az udvarias elnevezése, azt hiszem, a járulékos veszteség. Te tényleg hülye vagy. Higgy nekem, Cecil Dillon az első perctől hazudott neked. Kihasznált téged, pont úgy, mint Brinker. – Mi ez a férfiakkal? – tette fel a költői kérdést Beth láthatóan elképedve. – Az ember mindent odaad nekik, ők meg átgázolnak rajtad. Állítsd meg az autót! Lucy lassított, majd megállította a kocsit. Óvatosan kioldotta a biztonsági övét. – És most? – kérdezte. – Add ide a kulcsokat. Lucy engedelmeskedett. Beth kinyitotta az utasoldali ajtót, és kihátrált az ülésből, egy pillanatra sem véve le a fegyver csövét Lucyról. – Most pedig szállj ki! – utasította. – Lassan. Lucy ismét engedelmeskedett. Hátborzongatóan csendes volt a borászat aznap. A hely tényleg kihalt volt. – Nincs itt senki? – kérdezte. – Egy biztonsági őr vagy egy munkás? 349

Beth vihogott. – Nincs, mert a főnök megparancsolta, hogy mindenki húzzon el. – Colfax rendelkezett így? – Mivel pisztolyt szegeztem a fejének. – Beth a nagy épület felé fordította az arcát, amely az erjesztőtartályoknak, a palackozónak és a borkészítés egyéb berendezéseinek adott otthont. – Befelé. Lucy a bejárat felé lépdelt. Megállt a számítógép vezérelte ajtó előtt. – Megadom a kódot – mondta Beth. – Üsd be. Elhadart egy számsort. Lucy kötelességtudóan megérintette a kijelzőt a megfelelő számoknál. Hallotta, hogy a zár felberreg. Ha gyorsan be tudna ugrani, és becsapná maga mögött az ajtót… – Lépj hátra! – vezényelt Beth. – Majd én tartom az ajtót. Akkor jöjjön a B terv. Beth megragadta a kilincset, és fél kézzel megrántotta az ajtót. – Lassan menj be, és maradj ott, ahol látlak. Értetted? – Persze – mondta Lucy. Amikor belépett, észrevette, hogy a barlangszerű helyiségnek csak egy részét világították meg a mennyezeti lámpatestek. A terem túlsó vége homályba borult. Ha minden kötél szakad, átrohanhat oda, közben azon imádkozva, hogy Beth nem olyan jó céllövő, hogy eltaláljon egy mozgó célpontot. A fény megcsillant a hatalmas, rozsdamentes acél erjesztőtartályokon és az összekötő csöveken. A hideg fény még valamit megvilágított. Warner Colfax hevert mozdulatlanul a padlón. – Őt is megölted? – kérdezte halkan Lucy. 350

– Még nem halt meg – egyelőre. – Beth elmosolyodott. – Ivott a saját készletemből származó vízből. Hamarosan magához tér. Azt akarom, hogy lássa, amint a drágalátos borászata megsemmisül. Együtt pusztul majd vele a lángok közt. – Most mi lesz? – Addig is, amíg itt vagy, akár hasznossá is teheted magad. – Beth intett a szabad kezével. – Vedd le azokat az üvegeket a rácsról, és tedd be őket azokba a ládákba ott, a targoncán. Amikor bepakoltad őket, kiviszed, és átrakodod a furgon hátuljába. – Azt akarod, hogy borral teli ládákat emelgessek, és bepakoljam a furgonba? – Miért ne? Én mindennap ezt csinálom. Erősnek tűnsz. Lucy odament, ahol a Reserve palackjai sorakoztak a bortárolóban. Levett egy üveget, és óvatosan betette a dobozba. – Gyorsabban! – utasította Beth. Warner Colfax ezt a pillanatot választotta, hogy felnyögjön. Beth ránézett, és elfintorodott. Nem lesz ennél jobb alkalom, gondolta Lucy. Felkapott két üveget a bortárolóból, és az egyiket egyenesen Beth felé hajította. Beth hirtelen megfordult, feljajdult ijedtében, és elugrott a lövedék elől. Az üveg a padlónak csapódott, és darabokra tört, sötétvörös borral fröcskölve össze Beth nadrágját és ingét. – A franc beléd! – visította Beth. – Mit műveltél? Két szívdobbanásnyi időre szörnyülködő figyelme az értékes nedűre irányult, ami mint a friss vér, úgy csordogált a padlón. 351

Lucy máris mozgásban volt. A megmaradt üveget szorongatva menekülőre fogta, és elfutott egy sor csillogó acél erjesztőtartály mögött, ami Bethtől elválasztotta. Felugatott a fegyver. Lucy hallotta, ahogy a golyók gyors egymásutánban becsapódnak, némelyik a tartályokba. Életében először azt kívánta, bárcsak ismerné valamelyest a lőfegyvereket. Mert most fogalma sem volt róla, hány golyót lőhet ki Beth a pisztolyából. Persze ki lenne képes számolni a lövéseket ilyen körülmények között? Lebukott egy hosszú sornyi hordó mögött, amelyek úgy vállmagasságig voltak feltornyozva, és próbált könnyedebben lélegezni. Hál’ istennek a fűtő- és szellőzőrendszer meg a légkondi kitartóan zümmögött. Ez a tompa gépmoraj némi alapzajt biztosított a helyiségben. – Hogy tehetted ezt? – sikoltotta Beth. – Tudod te egyáltalán, mit semmisítettél meg? Három évembe került, amíg sikerült összehoznom ezt a kombinációt úgy, ahogy akartam. Három év az életemből! Léptei visszhangoztak a teremben. Beth óvatosan haladt, minden lépésnél megállt pár pillanatra. Lucy nem láthatta, de könnyű volt elképzelnie, mi történik. Beth megpróbálja becserkészni. Az alkalmi szünet Beth lépteiben akkor állt be, amikor bekémlelt az erjesztő tartályok alá. Nem tart sokáig, hogy beforduljon és végigmenjen a hordósoron, amely mögött Lucy kuporgott. Csak idő kérdése. És Lucynak pontosan időre volt szüksége. Valamiképpen haladékot kell nyernie. Előbb vagy utóbb Mason rá fog jönni, hogy eltűnt. És meg fogja találni. A homályban ki tudta venni egy üvegbetétes ajtó körvonalait, amely egy irodába vagy raktárhelyiségbe 352

nyílhatott. Esetleg el tud jutni észrevétlenül odáig, és bezárja maga mögött az ajtót, de kétséges, hogy lesz-e akkora szerencséje. Csak másodpercek kérdése, hogy Beth odaér, míg ő a zárral bajlódik. De akkor is, ez is egy lehetőség, gondolta Lucy. Kibújt a cipőjéből, és próbaképpen tett néhány lépést, remélve, hogy a szellőzőrendszer háttérzaja elnyomja a neszt, amit esetleg kelt. Szerencsére Beth megint beszélni kezdett. – Minden rossz irányt vett – siránkozott. – Nem gondoltam, hogy ez történik. Sztár akartam lenni a borászatban. Miközben Beth mondta a magáét, Lucy tett még néhány lépést. Már majdnem az iroda ajtajához ért. Beth egyre közeledett a tartályok mellett – pár pillanat, és a saroknál befordul, és meglátja az üveges ajtót. Lucy négykézlábra ereszkedett, úgy mászott tovább az ajtóhoz. Felnyúlt, és megragadta az ajtógombot. Féligmeddig azt várta, hogy zárva lesz, de meglepetésére a gomb könnyedén elfordult. Kinyitotta az ajtót. A helyiségben homály uralkodott, de az erjesztőteremből beszüremlő gyér fényben felismerte a vegyészeti felszerelést. – A laborom! – visította Beth. – Ne merészelj bemenni! Rohanni kezdett. De Lucy már becsapta az ajtót, majd visszalopakodott a hordók mögé. Két kézre fogta az üveg nyakát. Beth elérte az ajtót, és feltépte. Vadul tüzelt a homályba. Üvegek törtek, pukkantak, robbantak szét. A lövések hirtelen abbamaradtak, amint Lucy meglendítette az üveget Beth feje felé. 353

Beth fordultában önkéntelenül felemelte a karját, s ezzel némileg tompította a becsapódás erejét. De az ütés, az üvegcsörömpöléssel és a támadás okozta sokkal kísérve belökte az irodába. Elveszítette az egyensúlyát, nekiesett egy különféle eszközökkel teli fém munkaasztalnak, majd a földre zuhant. Nem mozdult. A padlón a bor vérrel keveredett. Lucy igyekezett visszanyerni a lélegzetét. A szíve majd’ kiugrott a helyéből, úgy dörömbölt. Fél kézzel az ajtógombba kapaszkodott, és iszonyodva nézte a növekvő vörös tócsát. Valahol az agya hátuljában egy hang azt üvöltötte, hogy hívja fel Masont – nem is, inkább a 911-et. Fel kellett állítania a fontossági sorrendet, de olyan nehéz volt gondolkodni! Egyszerre csak egy lépés. Ki kell jutni ebből a lidérces borpincéből, és aztán hívni segítséget. Oké, ezt teszem. Léptek hangzottak fel mögötte a homályban. Már itt is a segítség. Elöntötte a megkönnyebbülés. Ellökte magát az ajtófélfától. – Meg kell mondanom, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle – szólalt meg Cecil Dillon. – De egy jó igazgató mindig feltalálja magát. Ezzel is elboldogulok.

354

49 – Szép munka – mondta Cecil. Bethre nézett. – Amúgy is el

akartam tenni az útból. – Azt hiszem, nem halt meg – mondta Lucy. – Még nem. Még mindig vérzik. – De hamarosan halott lesz, egy újabb áldozata a Colfax Borászatot elpusztító tűznek. – Most már tényleg legfőbb ideje, hogy leírja a veszteségeit, és eltűnjön a városból, Cecil. Még senki nem halt meg. – Valójában két ember már halott. Sara Sheridan és Mary Colfax. – Maga ölte meg őket. Amikor rájött, hogy a kocsi nem gyulladt ki, maga lemászott a domboldalon, és egy kővel agyonverte a nagynénémet és a barátnőjét. – Beth mesélt nekem a Manzanita Roadról. Együtt elautóztunk arra, hogy ellenőrizzük. Ő biztosította, hogy a megfelelő üveg víz kerüljön bele a piknikkosárba aznap, de én követtem Sarát és Maryt, és én löktem le az autójukat azon a bizonyos ponton az útról. Ezt nem bízhattam Bethre, nehogy elcsessze, megérti, ugye? – Maga egy szörnyeteg. 355

– Mary már halott volt, mire leértem a domb aljára. Biztos voltam benne, hogy Sara haldoklott már, de öntudatánál volt. Nem tudott mozogni, és csak nézett rám azzal a furcsa szemével. Figyelte, ahogy felkapok egy szikladarabot. Tudta, mit fogok tenni, és csak nézett rám, mintha mindent tudna rólam. Mosolygott. – Hogy volt képes így megölni? – suttogta Lucy. – Mondott valamit, tudja. A végén. Azt mondta, karma. Aztán meg azt, hogy Maga lesz a következő. Olyan volt, mintha az a szuka elátkozott volna. Onnantól minden kezdett elromlani. – Masont is megpróbálta megölni a Folyó úton. – Az nem én voltam, hanem Beth. – Cecil a fejét csóválta. – És az a hülye liba tényleg elcseszte. Már rájöttem, hogy kockázatot jelent, de szükségem volt a segítségére. – Beth kész volt segíteni magának, mert maga elhitette vele, hogy Colfax egy új borszakembert akar helyette alkalmazni. – Meg azért is, mert elmondtam neki, hogy én vagyok Brinker rég elveszett rokona, tényszerűen a féltestvére. Pechünkre Beth elszabadult hajóágyúnak bizonyult. – Maga kihasználta Betht, de a végén már nem tudta az ellenőrzése alatt tartani, ezért most meg akarja ölni. – És magát is, attól tartok. Ezt írja Beth számlájára. Magától soha nem akartam megszabadulni. Tisztában vagyok vele, hogy az felkeltené Mason Fletcher érdeklődését. – Maga aztán igazán eufemisztikusan tud fogalmazni – mondta Lucy. – Régen az a mondás járta Folyófalván, hogy Ne akaszkodj össze Mason Fletcherrel. – Semmi dolgom nem volt Fletcherrel, de most, hogy maga belekeveredett, nincs választásom. Az igazat megvallva, 356

engem nem érdekel Fletcher. Ebben a helyzetben semmi nem kapcsol hozzá. Bethszel kezdődik, és vele is végződik. Neki volt indítéka, hozzáférése a kábszerhez meg a fegyverhez. Ez pont elég is. – Maga azért van itt, hogy elkösse az utolsó szálakat, igaz? – kérdezte Lucy. – Öt perccel azután, hogy megismertem magát, rájöttem, hogy maga még gondot fog jelenteni. Kiolvastam abból az istenverte szeméből. Pont olyan, mint Sara Sheridan szeme volt. Maga az, aki belerángatta ebbe Fletchert. Most már értem, hogy az én drága elhalt féltestvérem miért gyűlölte annyira. Egy árnyék jelent meg az erjesztőtartályokat fedő homályban Cecil mögött. De az is lehet, hogy csak a lázas képzeletében létezik, gondolta Lucy. Beszéltesd. A szemétláda nagyon hasonló karakter, mint Brinker. Ő is azt hiszi, hogy ő a legokosabb a világon. – Tudtam, hogy ez az egész a családból ered – mondta a lány. – Hogyan derítette ki, hogy rokona Brinkernek? – Egyszerű véletlen. – Cecil elmosolyodott. – Nincstelenül nőttem fel. Az anyám gyakran elpanaszolta, hogy a szeretője adott neki pár ezer dollárt, és kidobta, amikor kiderült, hogy terhes. Azt mondta neki, vetesse el a gyereket, és feltételezte, hogy anyám megtette. De anyám kokóra költötte a pénzt. Mikor elég idős lettem, hogy kérdéseket tegyek fel, már annyira szétkábítózta az agyát, hogy semmit sem hittem el, amit mondott. Miután az öreglány beadta a kulcsot, találtam pár fényképet a gardróbjában. Kíváncsi lettem a családom történetére, hát felmentem a netre. – És felfedezte, hogy Jeffrey Brinker fia, és hogy nem is említi magát a végrendeletében. Úgyhogy mélyebbre ásott. 357

– Képzelje el, mennyire meglepődtem, amikor rájöttem, milyen csúnyán kicseszett az öregemmel Warner Colfax. – Magát meg kisemmizték. Ezért elhatározta, hogy elégtételt vesz. – Igen, dióhéjban ennyi. Az az árnyék megint kiemelkedett. Ezúttal Dillon is észrevette. Megfordult. Mason kiáltott a csillogó tartály mögül: – Bukj le, Lucy! Lucy ösztönösen szót fogadott, bevetődött a hordók mögé. Lövések dördültek a helyiségben. Lucy hallotta, hogy egy pisztoly koppan a padlón. – A jó kurva anyádat – káromkodott Cecil. Nehéz léptek hallatszottak a barlangszerű térben. Lucy kikukucskált a hordósor végén. Látta, amint Cecil a vállát markolászva az ajtó felé rohan. Mason tűnt fel a tartály mögött. – Fogd a fegyverét! – adta ki az utasítást. Azzal Cecil után ment. – Feléd megy, Quinn! – kiáltotta. Lucy talpra kászálódott. Elindult az elejtett pisztoly felé. Két lépést tett meg, amikor éles fájdalom hasított a talpába. Megállt, lenézett, és látta, hogy vérzik. – A fenébe, a fenébe, a fenébe. Felemelte a lábát, és kirántotta a talpából az üvegdarabot. A sebből patakzott a vér. Fájnia kellene, gondolta, de semmi mást nem érzett, csak valami fura zsibbadtságot. Sántikálva tett még néhány lépést, és felkapta Cecil pisztolyát. Idáig még életében nem tartott fegyvert a kezében. Meglepően súlyos volt.

358

Valami zűrzavar és kiáltozás hallatszott a terem túlsó végéből. Arrafelé botladozott, véres nyomokat hagyva maga után. – Mason! – sikoltotta. – Maradj ott! – kiáltott vissza a férfi. Lucy megállt, és most meglátta a férfit. Háttal állt neki, a kezében fegyver. Egy pillanat alatt átlátta a helyzetet. Warner Colfax már állt, szédült, de azért tisztában volt vele, mi folyik. Cecil a sérült karjával Warner nyakát szorította. Az ép kezében egy nagy, régi, vas dugóhúzót szorongatott. A dugóhúzó hegye Colfax torkát célozta meg. Colfax arca megdermedt a rémülettől. – Adja fel, Dillon! – mondta Mason. – Vége! – Colfax hibája – mondta Cecil, a hangja rekedt volt a dühtől. – Minden. Meglopta az apámat, az apám meg meglopott engem. – Ha megöli, azzal nem old meg semmit – mondta Mason. Colfax megszólalt: – Én nem loptam meg Brinkert, esküszöm. – Hazudsz – fröcsögte Cecil. – Tudtad, hogy nem gondolkodik világosan. Épp akkor derült ki, hogy rossz a szíve, és a fiát halottá nyilvánították. Kihasználtad az alkalmat, és szemérmetlenül alacsony ajánlatot tettél a vállalati részvényeire. Visszakerestem, és minden papírt átnéztem, te szemétláda. Addig nincs vége, amíg ki nem nyiffansz. Pár centire hátrahúzta a dugóhúzót, készen rá, hogy belevágja Colfax torkába. – Ne! – sikoltotta Colfax. – Ne, kérlek! Annyit fizetek, amennyit csak akarsz. 359

– Nem kell a pénzed – mondta Cecil. – Mindenedet el akartam pusztítani, amid van, hogy aztán elsétáljak a milliókkal. De minthogy ez már nem fog megtörténni, holtan akarlak látni. Ez a legkevesebb, amivel megbosszulhatom szegény jó anyámat és apámat. Quinn bontakozott ki a homályból. Egy üveg bort tartott a kezében. Egy ívelt mozdulattal Cecil koponyájára sújtott, amitől az megtántorodott, majd hörögve összeesett. Warner Colfax rémülten arréb mászott az összecsuklott embertől. Cecilre meredt, majd értetlenül nézett Quinnre. Quinn halványan rámosolygott. – Ennyit arról, hogy a szimatod után mész, amikor ügyvezetőt választasz. Erősödő szirénázás hallatszott. Lucy hallotta, hogy az első járművek bavágódnak a parkolóba, és csikorogva megállnak. Mason ismét Lucyra pillantott. Mondani kezdett valamit, de észrevette a lány vérző lábát. – Te vérzel! – Semmi baj – mondta gyorsan a lány. – Beleléptem egy üvegbe. Ne aggódj. A vér egy része a padlón Ceciltől származik. Mason kivette a lány kezéből a fegyvert, és átadta Quinnnek. – Tartsd rajtuk a szemedet. – Ők már nem mennek sehova – mondta Quinn. – Nézd meg Betht. Ájultan fekszik hátul, a labor mellett, de lehet, hogy már magához tért. – Értettem – felelte Quinn. Mason a nadrágja korcába dugta a pisztolyát, és a karjába kapta Lucyt. – Jól vagyok, tényleg – erősködött a lány. Mason kivitte a napsütésbe. 360

– Orvosra van szükségünk – mondta a rendőrös hangján. Zsaruk, tűzoltók és mentősök nyüzsögtek a parkolóban. Deke és Joe vált ki az ellenőrzött káoszból. Mason és Lucy felé siettek. – Jól vagy? – kérdezte Deke. – Remekül – felelte Lucy. – Csak egy kis vér. Egy egyenruhás figura ügetett oda, a kezében orvosi táska. – Itt mi a helyzet? – kérdezte. Masonre nézett, nem Lucyra. – Nem vészes, tényleg – mondta a lány. Mason mintha meg se hallotta volna. – Törött üveg – felelte. – Vigye a mentőautóhoz – mondta a mentős. – Majd megvizsgálom. Whitaker főnök vált ki a tömegből. – Mi a helyzet bent? – kérdezte. – Kézben tartjuk – mondta Mason. – Quinn felügyeli a dolgokat. Majd mindent elmond magának. Ja, és orvosokra is szükség lesz. Három sérült, köztük Beth Crosby és Cecil Dillon. Ők ketten a rosszfiúk. Megkerülte Whitakert, és a mentőkocsihoz cipelte Lucyt, ahol már várta őket az ápoló. – Nem komoly – mondta ismét Lucy. – De tényleg. Mason nem törődött a tiltakozással.

361

50 Két nappal később Deke házának elülső tornácán gyűltek össze „tapasztalatcserére”, ahogy Deke nevezte. Lucy és Mason ismét a hintaágyon ült, Mason oltalmazó karja a lány vállán. Jó érzés volt. Oké, hogy hajlamos túlzottan védelmezni az embert. Nem a legrosszabb tulajdonság egy férfinál, legalábbis túl nagy dózisban nem. Lucy az ülőkére tette a sérült lábát. Néhány öltéssel és egy pólyával megúszta. Deke a szokásos testtartásában a korlátnak dőlve állt. Masonnel kihoztak két széket a konyhából Quinn-nek és Jilliannek. Limonádét iszogattak, amit Lucy készített. – Elnézést, hogy annyi Reserve-et elpocsékoltam – mondta a lány. – Ha lett volna alkalmam keresgélni a polcokon, biztosan valami kevésbé drága fajtát választok. Quinn nevetve felhorkantott. – Megérte minden egyes kifröccsent csepp. Ennél jobb reklámot nem is kaphatott volna. A hír máris elterjedt az egész észak-kaliforniai borvidéken. Ha van valami, amit a borkedvelők jobban szeretnek a bornál, az a háttértörténete. Az öregem Reserve-je hirtelen híres lett, akárcsak a borász neve, bár nem egészen úgy, ahogy szerették volna. 362

Jillian mosolygott. – Megnégyszereződött az ára. Mi több, a dicsfényből kijut a többi márkának is. Amikor majd Warner túljut a megrázkódtatáson, hogy rosszul ítélte meg a feleségeit és az igazgatóit, nagyon fel lesz dobva. – Nehéz elhinni, hogy mindaz, ami az utóbbi pár napban történt Folyófalván, a múltban gyökerezik – jegyezte meg Quinn. Lucy kicsit meglökte a hintát. – Az én szakmámban ezt a leckét már régen megtanultuk. – Ami azt illeti, ez általában az én szakmámra is igaz – tette hozzá Mason. Deke komoran bólintott. – Ha már itt tartunk, az én hajdani munkámra is fenemód érvényes. Quinn felvonta a szemöldökét. – A háborúskodásra? Deke a szívószálon keresztül ivott egy kis limonádét. – Ha kíváncsi vagy, mik miatt indítottak az emberek háborút, nézz csak bele a történelemkönyvekbe. – Mi késztetett rá, hogy megbízz Quinnben tegnapelőtt délután? – fordult Jillian Masonhöz. – Miért őt hívtad oda a borászatba? Nem azt hitted, hogy ő kábított el, aztán megpróbált lelökni az útról a folyóba? Mason Quinnre nézett. – Egy ideig rajta voltál a gyanúsítottak listáján. De valami nagyon zavart. Nem tudhattad, hogy aznap beugrom az irodádba. Az persze lehetséges, hogy tartasz a fiókodban egy kis drogot, hogy kéznél legyen, amikor megjelennek olyanok, mint én, hogy kérdéseket tegyenek fel. De mielőtt bementem hozzád, találkoztam Bethszel. Tudta, hogy hozzád készülök. – Rájött, hogy kérdezősködni akarsz, és ettől nagyon ideges lett – mondta Quinn. – Elmondta a rendőröknek, hogy rögtön felhívta Dillont, és elmesélte neki, mi történt. 363

Elismerte, hogy volt alkalma bedrogozni téged, mert tudta, hogy mindig megkínálom a vendégeimet valamivel. Dillon persze megpróbálta lebeszélni erről, mert nem bízott benne, hogy Beth képes jól kivitelezni. De nem hallgatott rá. A laborban magához vett egy kis kábszert, és követett téged a kóstolószobába. – Nem tud uralkodni az érzelmein – mondta Mason. – Amikor Quinn szólt Lettynek, hogy vigyen be kávét meg teát, Beth meglátta az alkalmat – mondta Jillian. – Felajánlotta Lettynek, hogy ő majd kitölti, mert Letty épp a turistákkal foglalatoskodott. Arra persze ügyelt, hogy a tálcát Letty vigye be Quinn-nek. – Letty szerepelt a gyanúsítottak között? – kérdezte Quinn. Mason a fejét rázta. – Csak egészen rövid ideig. Nem volt közeli kapcsolata sem a Colfax családdal, sem Dillonnal, sőt Folyófalvával sem, ami azt illeti. Számára a munka a kóstolószobában csupán részmunkaidős elfoglaltság. De te elvetted tőle a tálcát, amikor belépett az irodába, és hallottam, hogy feltéped a cukrostasakot. Én eközben háttal álltam neked, az ablaknál. – Így kézenfekvő, hogy gyanúsított lettem – mondta Quinn. Lucyra nézett. – Hogyan tudta beadni Beth a kábszert Sarának és Marynek? – Mint a legtöbb őslakos Folyófalván, ő is ismerte Sara és Mary szokásait – felelte Lucy. – Tudta, mikor szoktak hétvégeken lemenni a tengerpartra, és hogy mindig Becky kávézójában rendelik meg a piknikkosarat. Ha jó volt az idő, megálltak uzsonnázni a régi kommuna területén. Azon a bizonyos napon Beth úgy intézte, hogy ott legyen Becky kávézójában, amikor Sara elmegy a piknikkosárért. 364

Deke vette át a szót. – Becky emlékszik rá, hogy Bethen aznap egy kis hátizsák volt, és hogy felajánlotta, hogy majd ő kiviszi a kosarat a kocsihoz. Kiment, hogy betegye a kocsi csomagtartójába, míg Saráék kifizették a számlát, és beszélgettek kicsit Beckyvel. – A kosárban két üveg víz volt – tette hozzá Mason. – Beth kicserélte a palackokat azokra, amelyeket a hátizsákjában magával vitt. – És amelyekbe beletette a kábítószert, és saját kezűleg címkézett fel – mondta Lucy. – Pont úgy, mint a régi szép időkben, amikor ellátta Brinkert azokkal a spéci energiaitalokkal. Persze volt némi kockázata, hogy Saráék aznap nem állnak meg a régi kommunánál, de az időjárás jónak ígérkezett, és Beth jó eséllyel arra számított, hogy Saráék nem térnek el a szokásos menetrendjüktől. – De Cecil Dillon volt az, aki követte és megölte őket – folytatta Mason. – A szemét – suttogta Lucy. Mason szorosabban ölelte. – Hogy ismerkedett meg Beth és Cecil? – kérdezte Jillian. – Dillon már a kezdetektől tudta, kicsoda Beth – mondta Mason. – Valójában már azelőtt tudta, kik a fontosabb játékosok, hogy megcsinálta volna a tervét, mert előzetes kutatásokat végzett. – De honnan tudta meg Brinker titkait? – kérdezte Jillian. – Amikor kiderült számára, hogy volt egy féltestvére, aki titokzatos körülmények között eltűnt, meg egy gazdag apja, aki elhagyta őt, Dillonnak rögeszméjévé vált, hogy megszerzi, amit a jogos örökségének vélt – mondta Lucy. – Rábukkant valami fontosra, amikor lenyomozta Brinker idősebb nagynénjét. 365

– Brinker elég okos volt, hogy az erőszakolós videóit és jegyzeteit ne abban a házban tartsa, amelyet itt bérelt Folyófalván azon a nyáron – mesélte tovább Mason. – Ehelyett időnként elutazott San Franciscóba a nagynénjéhez. A videóit és a jegyzeteit egy bőröndben őrizte a nagynéni pincéjében. És mindaddig ott is voltak, míg Cecil Dillon ki nem nyomozta a nagynénit. Amikor kérdezgetni kezdte a féltestvéréről, akit nem ismert, a nagynéni megsajnálta, és neki adta az egyetlen dolgot, ami Brinkertől nála maradt. – A bőröndöt a pincéből – fejezte be Quinn. – A videoszalagok valószínűleg tönkrementek az idők során, de a jegyzetei jó állapotban megmaradtak. – A videókkal Dillon nem foglalkozott – mondta Mason. – Nem érdekelték a kisvárosi zsarolási ügyek. De amikor elolvasta a feljegyzéseket, amikben mindent megtalált, amire szüksége volt, elkezdte tervezgetni a bosszút. Éles, fájdalmas kifejezés suhant át Jillian arcán. – Mi lett a sorsa a bőrönd tartalmának? – Dillon azt mondta a zsaruknak, hogy mindent megsemmisített, ami a bőröndben volt – válaszolta Mason. – A magam részéről hajlamos vagyok hinni neki. Whitaker is hasonlóképpen vélekedik. Semmi nem került elő, amikor átkutatták Dillon lakhelyét és az irodáját. Jillian az ajkát ütögette. A szemében könny csillogott. – De erről nem lehet százszázalékosan megbizonyosodni. Quinn kinyújtotta a kezét, és megfogta a feleségéét. – Mondtam már, édesem, hogy nem számít. Ha mégis előkerülnének azok a videók, megbirkózunk a helyzettel. Jillian fátyolos mosolyt vetett rá, és megszorította a kezét. Quinn Masonre nézett. – Ismerem Dillont. Ha valahová mégis eldugta azokat a zsarolásra alkalmas anyagokat, az 366

csak a laptopja lehet. Soha egy percre nem vesztette szem elől. – Na, itt lép be a képbe az öcsém, Aaron – mondta Mason. – Whitaker felkérte a Fletcher Tanácsadó Irodát, hogy vizsgálja át és elemezze Dillon számítógépét. Rengeteg inkriminált anyag volt rajta, de mindegyik az anyagi csőd leplezésével kapcsolatos, amit Dillon személyesen vezényelt le a Colfax Rt. falain belül. – Tudtam, hogy valamiben sántikál – mondta Quinn. – Éreztem. De amikor próbáltam apámmal beszélni az aggodalmamról, azt válaszolta, hogy ő zsigerből megérzi a tehetséget. Meg volt győződve róla, hogy Dillon egy zseni. – Dillon legalább olyan jó volt, mint a féltestvére, amikor elbűvölte az áldozatait a karizmájával és a sármjával – mondta Jillian. – Családi vonás lehet – jegyezte meg Lucy. Mason Jillianre nézett. – Aaron körülbóklászott a neten is. Sehol nem találta nyomát azoknak a videóknak. – De bizonyság nem szerezhető, ugye? – kérdezte Jillian. – Nem – mondta Quinn. – De nem is számít. Nem engedhetsz a zsarolásnak. Mert ha igen, soha nem lenne vége. Ahogy egy diktátornak sem engedhetsz. – Elfintorodott. – Csak kérdezz engem. Ha végiggondolom, hogy ennyi éven át igyekeztem bebizonyítani az apámnak, hogy olyan ember vagyok, amilyennek ő szeretne látni… – Azoknak az időknek már vége – mondta Jillian. Quinn rámosolygott. – Igen, vége. Lucy rájuk nézett. – És most? Mi lesz? – Az apám ma reggel bejött hozzám, amikor épp az irodámat pakoltam ki – felelte Quinn. – Még mindig sokkban van, azt hiszem. 367

Jillian az orrát ráncolta. – Főleg attól a felismeréstől, hogy Quinn mentette meg az életét két napja. – Nagyon igaz, hogy te mentetted meg az öreged seggét, Quinn – erősítette meg Mason. – Megpróbálkozhattam volna egy lövéssel, de az esélye, hogy előtte Dillon nem vágja bele az öreg torkába azt a régi dugóhúzót, csekély volt. A fenébe, eltalálhattam volna az apádat is. Vagy téged, mert pont mögöttük álltál. Dillon már a bosszúja beteljesítésénél járt, és egy ilyen megszállottságot nehéz leállítani, amikor a megtorló totál elveszíti az önuralmát. Quinn ezt egy vállrándítással elintézte. – Apa közölte, hogy beadja a válópert a kanca, úgy értem, Ashley ellen, és a továbbiakban a Colfax Rt. talpra állításával akar foglalkozni. Sok szerencsét kívántam neki hozzá. Felajánlotta, hogy igazgassam én a borászatot. Jillian viszolyogva nézett. – Warner azt hitte, ez egy olyan ajánlat, amit Quinn nem utasítana vissza. – Nemet mondtam – folytatta Quinn. – Ami feldühítette az öreget, mert ezzel kutyaszorítóba került. Jól tudja, hogy képtelenség sikeresen újjáépíteni a vállalatot, s ugyanakkor teljes gőzzel a borászatot is irányítani. Választania kell majd, és ezzel tisztában van. Lefogadom, hogy a borászatot adja el. – Quinn-nek meg nekem saját terveink vannak – mondta Jillian. – Eladunk néhány telket, amit, Nolan Kelly tanácsainak hála, az évek során itt, a völgyben vásároltunk. No és ott van a Mary néni után kapott örökség. Úgy tervezzük, hogy megvesszük és renováljuk a régi Aranykalász Fogadót a Fő téren. Igazi borvidéki szálloda lesz, spával kiegészítve. – Ha van valami, amit a borászatban megtanultam a munkám során, az az, hogyan adjuk el a borvidéki képet és 368

életstílust – mondta Quinn. – Fel fogom tenni a fogadót a turisztikai térképre. Lucy Quinnre nézett. – Durva becslés szerint, mit gondolsz, mennyit érhet a nagynéném almáskertje? Quinn mondott egy számot. – Te jó ég! – kiáltott fel a lány, és elmosolyodott. – Azt hiszem, Kelly mégsem akart átverni. – Nem – mondta Quinn. – Nolan pokolian jó ingatlanügynök volt. – És mi a helyzet a Colfax-részvényekkel? – kérdezte Deke. – E pillanatban nem sokat érnek – felelte Quinn –, de az apám nagyon, de nagyon ért a befektetéshez. Ha valaki képes megmenteni a céget, hát ő az. Azt ajánlanám, tartsd meg a részvényeidet. – Nem – mondta Lucy. – Neked adom őket. Innentől azok már a te problémáid.

369

51 Három nappal később Mason felvetette, hogy menjenek le a hétvégén a tengerpartra. Ez alkalommal egyikük sem csempészett be suttyomban pár személyes holmit a kocsiba. Ehelyett két kis neszesszer került be a csomagtartóba. Mason vezetett. Ezúttal a gyorsforgalmi úton mentek. Egyikük sem javasolta, hogy a kerülő úton menjenek a régi kommuna felé a csalókán kanyargós úton, ahol Sarát és Maryt megölték. Az úti cél nem a gyilkosság helyszínének a meglátogatása, gondolta Lucy. Ez most rólunk szól. Tudta, hogy ő is, Mason is keresi az előrevezető utat. Azonban az utazás alatt sikerült mindenről beszélgetniük, kivéve a kapcsolatukat. A reggeli köd már felszállt, mire az utolsó dombot is megmászták, és eléjük tárult a hosszan elnyúló tengerparti út. Mason leparkolt a part fölé nyúló szirt tetején. Kiszálltak, belebújtak a széldzsekijükbe, és feltették a napszemüveget. Elindultak lefelé a vízpartra. Lucy még egy kicsit bicegett a lábán lévő vágás miatt, ezért Masonre támaszkodott.

370

A napfény sziporkázva csillogott a vízen. Friss szellő borzolta Lucy haját. Amikor Mason a kezéért nyúlt, habozás nélkül hagyta, hogy megfogja. A férfi erős, meleg ujjai az övéire kulcsolódtak. Így sétáltak egy ideig szótlanul. A partot ostromló hullámok robaja szükségtelenné tette a beszédet. Előbb vagy utóbb beszélnünk kell, gondolta Lucy. De legbelül félt beszélgetést kezdeményezni, ami esetleg nem úgy végződik, ahogy reméli. Félek. Lucy képzeletében megjelent dr. Preston képe, amint az íróasztala mögött ül a rendelőjében. Látta dr. Preston takaros frizurába rendezett ősz haját és higgadt, kifürkészhetetlen arcát. Mitől fél, Lucy? – A fenébe! – mondta ki hangosan a lány. – Ez nem éppen ígéretes bevezető egy beszélgetéshez – mondta Mason. Óvatos volt a hangja. – Mi a baj? – Nincs baj. – Felnevetett. – Csak rájöttem, hogy nekem egyáltalán nincsenek elköteleződési problémáim. Mason ellazult, és továbbindult a lány kezét fogva. – Gratulálok – mondta. – Bár ezt én is megmondhattam volna neked. – Tényleg? – Még senkit nem láttam elköteleződési problémákkal, aki a nyakát és több millió dollárnyi részvényt kockáztatott volna azért, hogy igazságot szolgáltasson két nőnek, akikről mindenki azt hitte, hogy balesetben haltak meg. Ez a fajta viselkedés nagy elköteleződést igényel. – Az más – mondta Lucy. A férfi elmosolyodott. – Persze, lépjünk tovább, hagyjuk a fenébe. 371

– Ide figyelj, ez nagyon nagy dolog. Nekem sosem voltak elköteleződési problémáim. Az volt a bajom, hogy életem legnagyobb részében irtóztam a kockázatvállalástól. – Mondja ezt az a nő, aki egy fegyveres őrült gyilkos fején szétvert egy üveget. – Ez nem jó példa a kockázattól való irtózásra. Abban a helyzetben nem volt választásom. – Sok ember ledermedne ilyen helyzetekben. Lucy a homlokát ráncolta. – És abból mi jó sülne ki? – Semmi – felelte Mason. – De a kockázatvállalástól irtózó ember azt a lehetőséget is választhatja. A lábadra gondolva, a legtöbb ember számára nem természetes készség. – Eltérünk a tárgytól. – Mi a tárgy? – kérdezte Mason. – Én meg az elköteleződési problémáim története. – Szóval ez az egész rólad szól. – Abszolúte. – Megállt, arra kényszerítve Masont, hogy ő is álljon meg. – Ide hallgass, Fletcher, én megvilágosodtam. A férfi elmosolyodott. – És mint mindenki, aki valaha megvilágosodott, nem bírod ki, hogy ne kürtöld világgá. – Baromira nem érdekel a világ, de azt elismerem, hogy úgy érzem, neked el kell kürtölnöm. – Miért nekem? – kérdezte a férfi. – Mert te vagy az a személy, aki a megvilágosodásomat előidézte. A terapeutám meg volt győződve róla, hogy nekem elköteleződési problémáim vannak, de az az igazság, hogy csak rendkívül óvatos voltam, és nehezen bízom meg az emberekben. – Az óvatosság nem rendellenesség, hanem bölcs túlélési taktika – mondta Mason. 372

– Pontosan igaz rám. De a tisztesség úgy kívánja dr. Preston iránt, hogy az volt az érzésem, könnyű összetéveszteni a zsigeri óvatosságot az elköteleződési bizonytalansággal. És a javára írandó, hogy szerintem már kezdett a végére járni a valós problémának a terápia során, csak én otthagytam, mielőtt eljutottunk volna a lényegi felfedezéshez. – Biztos vagy benne, hogy most éppen nem túlpszichologizálod a dolgot? – Csak próbálom elmagyarázni a megvilágosodásomat. – Rendben. – A lényeg az, hogy különbség van a szuper óvatosság és az elköteleződési nehézség között. – Oké – mondta Mason. – És akkor? – Amit most itt próbálok elmondani, hogy mindazok után, ami történt, rá kellett jönnöm, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy óvatosan éljek. – Azt akarod ezzel mondani, hogy mostantól csukott ernyővel fogsz zuhanni vagy bungee jumpingolni kezdesz? – kérdezte Mason. – Nem. Azt próbálom elmondani, hogy tizenhárom évvel ezelőtt egy pillanatra bevillant az életembe egy olyan férfi, akihez egy nap férjhez akarok menni. Erős volt és megbízható, és valamiképpen, a tizenhat évem ellenére tudtam, hogy ő az a férfi, aki ha elköteleződik, ahhoz tartja magát tűzön-vízen át. Ez nem valami tudatos gondolat volt bennem az évek alatt, de utólag már látom, hogy minden férfit, akit ismertem, ehhez a mércéhez mértem. Ez nem volt fair, nemcsak a férfiakkal, de magammal szemben sem. Nem szabad ilyesfajta összehasonlításokat tenni. Mindenki más. 373

Mindenkiben van erő és gyengeség is. De én mindenkit hozzád mértem. – Állj csak meg – szólt Mason. – Azt mondod most nekem, hogy én voltam az úgynevezett mérce? – Te voltál a prototípus, aki a fejemben járt, miközben kitöltöttem az online társkereső kérdőívét. Na, jó, a „rosszul kommunikál” kivételével persze. Mindig beírtam elvárásként a „jól kommunikál”-t, mert szerintem ez nagyon fontos. – Ne akard elhitetni velem, hogy értem lángoltál az elmúlt tizenhárom évben. Ezt én nem veszem be. – Nem lángoltam érted, illetve ez nem pontos. Rengeteg mást is csináltam ez idő alatt. Nagyon elfoglalt voltam. Mason láthatóan jól szórakozott. – És mit csináltál? – Felnőttem, egyetemre mentem, utazgattam, új embereket ismertem meg, megtaláltam a munkát, amit imádok. Röviden, éltem az életemet, és jó volt így, és amikor nem minden volt jó, akkor is… érdekes volt. – Érdekes. – Mason elmosolyodott. – Ez az optimista megfogalmazása annak, amikor szarul érezted magad? – A nagy kérdés… – Neked olyan is volt? – A nagy kérdés végig az volt, hogy mit is akarok az életben. – És kitaláltad, mit? – kérdezte Mason. – Ó, persze. És ez az a dolog, amibe féltem belemenni. – Családot akarsz. Lucy megpróbált olvasni a férfi arcáról, de a napszemüveg miatt nehéz volt. – Hogy találtad ki? – kérdezte. – Na ne viccelj – mosolygott Mason. – Hisz nyomozó vagyok. 374

– Ó, persze. – Megköszörülte a torkát. – Miután úgy melléfogtam az eljegyzésemmel, igyekeztem a lehető legóvatosabban és tudományosan megközelíteni a házasság és a család problémáját. – Itt jött a képbe az online társkereső. – Találkoztam pár helyes férfival. Jól képzett, sikeres férfiakkal. Érdekes férfiakkal. Büntetlen előéletűekkel. Mason bólintott. – Ez már bónusz, én mondom. – Férfiakkal, akik azt mondták, családot szeretnének. – Lehetne kicsit rövidebben? Már alig bírom, tövig rágom a körmömet izgalmamban. Lucy meg se hallotta. – És bár a számítógépes algoritmusok szerint ezek közül a férfiak közül sok, sőt a legtöbbjük, megfelelt az elvárásaimnak, egyik sem volt igazán jó. – Hová akarsz kilyukadni ezzel? Mert én mindjárt éhen halok. Félő volt, hogy a lányt elönti a pulykaméreg. – Mit gondolsz, hova a fenébe akarok kilyukadni? Azt próbálom itt elmondani, hogy azért nem volt szerencsém a társkeresőben, mert te nem voltál ott regisztrálva. – Te engem kerestél? – kérdezte a férfi. – Nem téged. – Lucy a megfelelő szavakon gondolkodott. – Tudatosan nem. Valaki olyat kerestem, mint te. Olyasfélét. – Azt akarod mondani, hogy nem én vagyok álmaid férfija? Ha így van, hát ez aztán pokolian lerombolja egy férfi egóját. A lány kezdett bedühödni. Két kézzel megmarkolta Mason dzsekijét. – Amit mondani akarok, az az, hogy nem egy álomférfit kerestem. Hanem egy valóságosat. Csakhogy ez 375

nem tudatosult bennem addig, amíg be nem léptem a Fletcher Szerszámboltba, és meg nem láttalak téged. Mason a két tenyerébe fogta a lány arcát, és elmosolyodott azzal a lusta, szívdöglesztő mosolyával. – Hát miért nem ezt mondtad már a beszélgetés elején? Tudod, hogy nem erősségem a verbális kommunikáció. – Menj már, Fletcher! Nagyon is jó tudsz lenni a verbális kommunikációban. Kivéve, amikor éppen nem akarsz az lenni. – Én nem látok itt problémát. Megtaláltál. – Igen. És ez tökéletes, legalábbis most. – Úgy érted, rövid távon? – kérdezte a férfi, és a hangja megkeményedett. – Igen. – Lucy elmosolyodott. Egy vakmerő érzés rohanta meg. – Semmi nem tart örökké. Azt akarom, hogy tudd: nem élethosszig tartó kapcsolatot várok. Átültetem a gyakorlatba, amit Sara néni tanított nekem – átgondoltan, és a pillanatnak élek. Nem törekszem arra, hogy irányítsam a jövőt. Nem fogok félni kockázatot vállalni. – Tegyük tisztába a dolgokat. Azt javaslod, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, ez pedig, ha jól értem a lényeget, egy viszony. – Igen. Pontosan. Egy viszony. – Ó, a fenébe – mondta Mason. – Most tönkretetted a napomat. Mintha sokk érte volna a lányt. – Tönkretettem? – Nézd, azért javasoltam, hogy jöjjünk le a tengerpartra, mert meg akartam kérdezni, feleségül jössz-e hozzám, vagy legalábbis hajlandó vagy-e elgondolkodni rajta. Lucynak tátva maradt a szája, egy hang nem jött ki rajta. Kábán rámeredt a férfira. Még a lélegzete is elakadt. 376

– Tudom, hogy kissé hirtelen jött – mondta Mason. – Tudom, hogy próbálsz túl lenni azon az úgynevezett kockázatvállalási irtózaton. Tudom, hogy ki akarod próbálni azt a zen izét, és a pillanatnak élni. És oké, elfogadom. Egyelőre. Hagyok neked időt. De tudnod kell, hogy nekem is megvan a forgatókönyvem. Szeretlek, és ezen semmi nem változtathat. Ez azt jelenti, hogy mindent akarok veled, de igazából én feleségül akarlak venni. Közös életet akarok veled. Gyerekeket akarok tőled. Lucy a dzsekijénél fogva meg akarta rázni. De olyan volt, mintha egy hatalmas sziklát próbált volna megmozdítani. – A fene vigyen el, miért nem mondtad előbb? – visította. – Lássuk csak. Talán azért, mert te egyfolytában beszéltél? Lucy elmosolyodott, és karját a férfi nyaka köré fonta. – Többet nem beszélek. Egyelőre. Mason megérintette az ujja hegyével a lány száját. – Ezt nem teheted, még nem. – Miért nem? – Mert nekünk, akik rosszul kommunikálunk, ki kell mondani a dolgokat. – Oké – szólt Lucy. – Én kezdem. Szeretlek, és elkötelezem magam neked. Nekünk. Nemcsak mostanra, hanem egy életre. – Ez házasságnak hangzik. – Igen – mondta a lány. – Nekem is. – Azt mondtad, az elmúlt tizenhárom évet azzal töltötted, hogy összeszedd magad, hogy képes legyél vállalni a rizikót, hogy megtaláld a megfelelő férfit. Én is valami hasonlóval töltöttem az időt. Csak azt nem tudtam, mit keresek, amíg be nem sétáltál a Fletcher Szerszámboltba. – Te mit kerestél, Mason Fletcher? 377

Mason megsimogatta a lány arcát. – Az én saját őrangyalomat. Tizenhárom évvel ezelőtt találkoztam vele. Azóta is őt kerestem. Most, hogy újra megtaláltam, nem engedem el többé. Szeretlek, Lucy. Ez az élj-a-pillanatnak dolog persze jó meg szép meg működik, de rólunk lévén szó, én most és mindörökké akarom. – Most és mindörökké – mondta Lucy. Mason megcsókolta az óceán felszínén csillámló örök fényben. Lucy észbe kapott, hogy az imént mindketten fogadalmat tettek. Később majd hivatalosan és törvényesen és ünnepi keretek között is megteszik. De az ígéretek elhangzottak, és Lucy tudta, hogy be is fogják tartani. Most és mindörökké.

378

A szerzőtől az EURÓPA KÖNYVKIADÓNÁL megjelent:

Bízz bennem Csiszolatlan gyémánt Féktelen vágyak Fény vagy árnyék FényVarázs Ha leszáll az éj Hajnal Holdfényparton Holdfénypart Holtomiglan, holtodiglan Igaz vagy hamis Misztikus szerelem Most vagy soha Nyár Holdfényparton Ölelő karok Örökkön-örökké Reménysugár Titkos tehetségek Tökéletes társak Tűz és víz Viharos szenvedély Zabolátlan szívek

Európa Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó M. Nagy Miklós igazgató

Nyomta az Alföldi Nyomda Zrt. Felelős vezető György Géza vezérigazgató Készült Debrecenben, 2015-ben Felelős szerkesztő Petrikovits Julianna Művészeti vezető Gerhes Gábor Borítótervező Popovics Ferenc Készült 20,44 (A/5) ív terjedelemben ISBN 978 963 405 227 2 www.europakiado.hu www.facebook.com/europakiado