LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM
2.1 1.5
A mezőgazdaság szénvegyület-kibocsátása Tárgyszavak: mezőgazdaság; talajművelés; fenntarthatóság; üvegházhatás; energiafelhasználás.
A földművelés gyakorlata során felhasznált anyagok és energia termelése, előkészítése, raktározása és elosztása, valamint a traktorok alkalmazása fosszilis tüzelőanyagokból és alternatív forrásokból előállított energia felhasználásával jár, ami még az utóbbi energiaforrások egy részénél is szén-dioxid vagy más szénvegyület légkörbe jutását eredményezi. A talaj, a víz és más, nem megújuló erőforrások fenntartható felhasználása érdekében hatékonyan kell gazdálkodni minden, a földműveléshez közvetve kapcsolódó anyagi eszközzel; minimalizálni kell az elszivárgás, párolgás és erózió okozta veszteségeket; fenn kell tartani, illetve javítani kell a talaj minőségét; a minimálisra csökkentve eközben a vizek szennyezését és az üvegházhatású gázok levegőbe jutását. A légkörbe juttatott szénvegyületek tekintetében a mezőgazdasági művelésnél alkalmazott eljárások elsődleges, másodlagos és harmadlagos kibocsátó forrásnak tekinthetők. Az elsődleges szénvegyületkibocsátás (a továbbiakban a környezetvédelmi megközelítés érzékeltetése érdekében karbonkibocsátás) vagy mobil eszközökkel végrehajtott műveletekhez (pl. talajművelés, vetés, betakarítás és szállítás), vagy pedig stacionárius technológiákhoz (pl. vízszivattyúzás, termény szárítása) kapcsolódik. A másodlagos karbonkibocsátási források közé a termékek feldolgozása és csomagolása, valamint a műtrágyák és a növényvédő szerek tárolása sorolható, a harmadlagos forrásokhoz pedig a mezőgazdaságban felhasznált nyersanyagok, gépek és épületek stb. előállítása, valamint beszerzése. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése ezért mindezen erőforrások felhasználási veszteségeinek csökkenését, illetve más, karbonhatékony alternatív megoldások beiktatását jelenti. A szakirodalomban e technológiai műveletek energiaigényére vonatkozóan közölt adatok különböző mértékegységekben szerepelnek – literben, kilogrammban, kalóriában vagy joule-ban –, ami megnehezíti az
egyes eljárásokhoz kapcsolódó karbonkibocsátás mint költségelem figyelembevételét. Ezért: 1. a földművelés során közvetlenül vagy közvetve felhasznált anyagokra és energiára vonatkozóan a szakirodalomban közölt adatokat összegyűjtötték és szintetizálták; 2. az energiafelhasználást kg karbonegyenértékben (kg CE) kifejezték; 3. az egyes gazdálkodási rendszerek fenntarthatóságát becsülték a karbon input/output arány hosszú távon várható alakulása alapján.
Konverziós együtthatók a különböző fűtőanyagoknál és energetikai mértékegységeknél Az 1. táblázat a szakirodalomban a fűtőanyagok széles körére közölt adatok megfelelő konverziós együtthatókkal kg CE-re átszámítását tartalmazza. Bár az átszámítási együtthatók még egyazon energiaforrás esetében is eltérnek egymástól (pl. az egyes szénfajták energiaátalakítási együtthatói különbözőek), az egyszerűség kedvéért a tanulmányban átlagértékek szerepelnek. Hasonlóképpen számították át az irodalmi adatokban szereplő mértékegységeket is kg CE-re. Ez azért előnyös, mert közvetlenül kapcsolódik a légkörben a CO2 feldúsulásához. 1. táblázat Különböző fűtőanyagok karbonemissziós együtthatói és energiaátalakítási egységei Üzemanyag/energetikai egység a) Egy kg üzemanyag Dízel Szén Benzin Kőolaj Cseppfolyós kőolajgáz Földgáz b) Mértékegységek Millió kalória (mcal) Gigajoul (GJ) BTU Kilowattóra (kWh) Lóerő
Egyenértékű karbonkibocsátás (kg CE) 0,94 0,59 0,85 1,01 0,63 0,85 93,5×10–3 20,15 23,6×10–6 7,25×10–2 5,41×10–2
Talajművelés és öntözés A talajművelés, illetve minden olyan művelet, amely befolyásolja a magágy állapotát, közvetlenül vagy közvetve hatással van a kibocsátásra. A közvetlen kibocsátás a talajművelésnél használt gépek üzemanyagából származik, és számos tényezőtől függ – kezdve a talaj tulajdonságaitól, a traktor méretein és az alkalmazott szerszámokon át egészen a művelés mélységéig. A 2. táblázat adatai szerint ekés szántásnál az átlagos kibocsátás 15,2 kg CE/ha, altalajlazításnál 11,3 kg CE/ha, nehéz tárcsás boronálásnál 8,3 kg CE/ha, véső alakú ekével végzett szántásnál (chiseling) 7, 9 kg CE/ha, standard boronálásnál 5, 8 kg CE/ha, kultivátorozás esetén 4,0 kg CE/ha és rotációs kapálásnál 2,0 kg CE/ha. Ha tehát a hagyományos ekés mélyszántásról a talajt kisebb mértékben megforgató művelési módra (pl. tárcsázás) térnek át vagy egyáltalán nem alkalmaznak forgatást, a karbonkibocsátás erőteljesen csökkenhet. Komplett talajművelés (szántás, kétszeri tárcsázás, kultivátorozás és rotációs kapálás) esetén például a karbonkibocsátás 35,3 kg CE/ha, a szántás elhagyásával 20,1 kg CE/ha, míg ezen kívül a tárcsázást, kultivátorozást és kapálást is elhagyva csupán 5,8 kg CE/ha. Ezzel szemben talajforgatás nélküli szántást követő vetésnél a kibocsátás 35,3 kg CE/ha-ról 7,9 kg CE/ha-ra mérséklődne. 2. táblázat Egyenértékű karbonkibocsátás különböző talajművelési munkáknál Talajművelés
Egyenértékű karbonkibocsátás (kg CE/ha) értéktartomány
Szántás ekével Szántás véső alakú ekével Nehéz boronálás Szokásos boronálás Altalajlazítás Kultivátorozás Rotációs kapálás
13,4–20,1 4,5–11,1 4,6–11,2 4,0–7,1 8,5–14,1 3,0–8,6 1,2–2,9
középérték±szórás 15,2±4,1 7,9±2,3 8,3±2,5 5,8±1,7 11,3±2,8 4,0±1,9 2,0±0,9
Az öntözés főleg aszályos, illetve kevéssé csapadékos régiókban járul jelentős mértékben hozzá a nagy terméshozamokhoz, globális szinten a gabonatermő területek öntözött 17%-a a teljes termelés mintegy
40%-át biztosítja. Az öntözés azonban jelentős mennyiségű CO2-t szabadít fel – például az USA-ban a gabonatermelés energiafelhasználásának mintegy 23%-át a vízszivattyúzás emészti fel. Az öntözés energiaigénye azonban számos tényezőtől függ, köztük a vízkiemelés magasságától, a csövek belső súrlódásától és a rendszer nyomásától, nemkülönben a víz áramlási sebességétől és a szivattyúrendszer hatékonyságától is. Ha például a vízkiemelés magassága 0 m, az öntözés fajlagos energiaigénye 3184 MJ/ha, 50 m-es emelési magasságnál már 56 250 MJ/ha, 100 méternél pedig 109 317 MJ/ha. Emellett a típustól függően eltérő mennyiségű energiát igényel maga az öntözőberendezések felállítása is. Gabonatermesztéshez szezononként 250–500 mm kiegészítő öntözés szükséges. Az USA viszonyai között ezzel összefüggésben 25 cm öntözővíz felhasználásának 7,2–425,1 kg CE/ha karbonkibocsátás felel meg (128,9±97,6 CE/ha), ami 50 cm esetén már 53,0–850,2 kg CE/ha (257,8±195,1 CE/ha). Más felmérések az energiaforrástól függően eltérő fajlagos kibocsátásról számolnak be. Az öntözésnél kibocsátott karbonmennyiség csökkentése érdekében kerülni kell az egyébként szikesedéshez is vezető árasztásos és a barázdás öntözést, előnyben részesítve a szórófejes megoldásokat, talajtakarásos műveléssel mérsékelve a párolgást és csak a növények kritikus vegetációs időszakaiban folyamodva egyáltalán öntözéshez. Vetés, permetezés, betakarítás és szállítás A 3. táblázat adatai szerint a legtöbb karbonkibocsátással járó műveletek közé a silókukorica- és a takarmánynövény-betakarítás, az ammónia földbe juttatása, a kukorica és a szója kombájnos betakarítása, a permetezés, a burgonya ültetése, valamint a műtrágyák vagy a mész kiszórása/beágyazása sorolható, de sok CO2 kerül a levegőbe a rendrakó aratás és a bálázás során is – nagy szükség lenne ezért e műveletek hatékonyságának javítására. Műtrágyák és növényvédő szerek Bár a XIX. században felfedezett műtrágyázás hatékonysága időközben sokat javult, a nitrogénműtrágyák ma is a CO2- és az N2O-kibocsátás egyik alapvető forrásának tekinthetők, ezért hatékonyságuk további javítása és alternatív megoldások felkutatása jelentős mértékben járulhat hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
3. táblázat Az agrártermelés egyéb műveleteinek megfelelő karbonkibocsátás becslése Mezőgazdasági művelet
Egyenértékű karbonkibocsátás (kg CE/ha) értéktartomány
Ammónia földbe injektálása Növényvédő szerek porlasztása Kiültetés/vetés/sorvetés Talajművelés nélküli kiültetés A vegyi anyagok bedolgozása Műtrágya kipermetezése Műtrágya kiszórása Burgonyaültetés Rendrakó aratás Gereblyézés Bálázás (négyszögletű) Bálázás (nagy körbálák) Kukorica silózása Cséplés Szójabetakarítás kombájnnal Kukoricabetakarítás kombájnnal Takarmánynövények betakarítása
10,1 0,7–2,2 2,2–3,9 3,7–3,9 3,6–7,8 0,5–1,3 5,1–10,1 5,6–8,2 4,1–5,5 1,0–2,4 1,6–5,0 2,8–8,8 13,2–26,0 3,5–5,3 6,2–8,6 8,5–11,5 9,2–18,0
középérték±szórás 10,1 1,4±1,3 3,2±0,8 3,8±0,1 5,7±2,1 0,9±0,4 7,6±2,5 6,9±1,3 4,8±0,7 1,7±0,7 3,3±1,7 5,8±3,0 19,6±6,4 4,4±0,9 7,4±1,2 10,0±1,5 13,6±4,4
Ami a nitrogénműtrágyák gyártásának fajlagos energiaigényét illeti, szakirodalmi adatok szerint kötött vizet nem tartalmazó ammónia esetében 78 MJ/kg, kristályvíz beépülésével pedig 80 MJ/kg, ammóniumnitrátnál ez a szám 90, karbamidnál 101 és diammónium-foszfát esetében pedig 116 MJ/kg. Szuperfoszfát előállításánál 1 kg P2O5 15 MJ energiát emészt fel, míg a káliműtrágyában található K2O 8 MJ/kg-ot. Ami a meszet bevivő anyagok bányászatát és gyártását illeti, ehhez becslés szerint 315–2400 MJ/kg, míg az összetett műtrágyáknál többnyire az egyes komponensek részarányának megfelelő energia szükséges a gyártáshoz. A műtrágyák és a növényvédő szerek előállításával, szállításával, tárolásával és a földekre juttatásával kapcsolatos karbonkibocsátás becsült értékeit a 4. táblázat tartalmazza. A műtrágyáktól eltérően az állati eredetű trágyák karbonegyenértéke sokkal kisebb, friss trágya esetén 7–8 g/kg, tápanyag-összetételük természetesen eltérő. Mivel a nitrogénműtrágyák alkalmazása különösen
jelentős karbonkibocsátással jár, javítani kell e művelet hatékonyságát (a minimálisra csökkentve az erózió, a kimosódás és az elpárolgás okozta veszteségeket), de egyidejűleg alternatív tápanyagforrások felkutatása is szükséges – például a biológiai nitrogén jobb lekötésére irányuló stratégiák, az állati trágya és más biológiai eredetű szilárd anyagok hasznosítása, valamint a termésből származó növényi maradványok újrahasznosítása. 4. táblázat Becsült értékek a gyártással, szállítással, tárolással és a földekre juttatással összefüggő karbonkibocsátásra Egyenértékű karbonkibocsátás (kg CE/ha) értéktartomány
középérték±szórás
A) Műtrágyák Nitrogén Foszfor Kálium Mész
0,9–1,8 0,1–0,3 0,1–0,2 0,03–0,23
1,3±0,3 0,2±0,06 0,15±0,06 0,16±0,11
B) Növényvédő szerek Gyomirtó szerek Rovarirtó szerek Gombaölő szerek
1,7–12,6 1,2–8,1 1,2–8,0
6,3±2,7 5,1±3,0 3,9±2,2
A szintén rendkívül intenzív karbonkibocsátóknak számító (4. táblázat) növényvédő szerek használata világszerte gyorsan terjed – különösen Indiában, Kínában és Brazíliában és más, gazdaságuk átalakításán munkálkodó országokban. Növényvédő szereket (fenoxisav-származékokat) 1945-ben kezdtek használni, később, az 50-es években megjelentek a triazinok, tiokarbamátok, majd a 60-as években az acetamidok, hidroxi-benzonitrilek, a karbonátok, a piridinek, a dinitro-anilinok, a piridazinok és a klór-ecetsavanilidek. Rovarirtókat a 70-es években kezdtek bevezetni, míg a gombaölő szerek modern változatai a 40-es évektől kezdődően egészen a 90es évekig jelentek meg a piacon. Ami karbonkibocsátásukat illeti, növényvédő szerek esetében a becsült értékek 1,7–12,6 kg CE/kg között váltakoznak (az átlag 6,3±2,7 kg CE/kg), a rovarirtóknál 1,2–8,1 kg CE/kg (5,1±3,0 kg CE/kg), gombaölő szereknél pedig 1,2–8,0 kg CE/kg (3,9±2,2 kg CE/kg) adódott.
Hasonlóképpen a műtrágyákhoz, ez esetben is a növényvédőszerfelhasználás hatékonyságának javítása a kézenfekvő ajánlás a karbonkibocsátás mérséklése érdekében. A növényvédő szereknél a használatot nemhogy propagálni, de visszafogni kellene, főként a növények fejlődése kritikus szakaszaira korlátozva azt, de számolni lehet genetikailag módosított termények (pl. szója) termelésével, nemkülönben a konzerváló talajművelés előtérbe állításával is. A karbonkibocsátás és a talajerózió A szántás és más talajművelési munkák is elősegítik a talajeróziót, ennek kapcsán a víz vagy a szél elsősorban a kisebb sűrűségű és többnyire a földfelszín közelében elhelyezkedő szerves szénvegyületeket sodorja el. Egyes talajokban és ökoszisztémákban a felgyorsult erózió nagyobb szerves szénvegyület veszteséget okoz, mint a szikesedés. DélMississippiben például megállapították, hogy a töredezett talaj erózió nélkül 60 000 g/ha szerves szénvegyületet tartalmazott, enyhén erodálódott állapotban már csak 35 000 g/ha-t, erős eróziót követően pedig csupán 19 000 g/ha-t. Az erózió által eltávolított szénvegyületek további sorsát illetően szakmai körökben sincs egyetértés. Egyesek szerint e szerves vegyületek teljesen mineralizálódnak és a bennük található szén CO2 formájában a levegőbe jut, mások viszont azt állítják, hogy az erózió által kivont szerves szénvegyületek az alacsonyan fekvő körzetekben és/vagy élővizekben halmozódnak fel, és a továbbiakban nem vesznek részt a szerves vegyületek körforgásában. E folyamat talajféleség/ökorégió-specifikus tanulmányozásához az erózió által szabaddá tett szerves szénvegyületek mozgási útvonalai feltárását célzó további vizsgálatokra lenne szükség. Az egyes termelési rendszerek fenntarthatósága Valamely termelési rendszer fenntarthatósága többféleképpen is értékelhető. Közgazdászok például a termelékenységet vagy a teljes termelékenységet használják, a talajtani szakemberek a talajminőséget, az ökológusok az energetikai együtthatót, a mérnökök pedig az energiafelhasználás hatékonyságát vizsgálják. Az emberi tevékenységekkel öszszefüggő, üvegházhatású gáz kibocsátása okozta globális éghajlatváltozással kapcsolatban egy rendszer fenntarthatóságát átfogó megközelí-
tésben a karbon input/output arány időbeni változásán keresztül, az alábbi képletek segítségével lehet értékelni:
⎛C ⎞ Is = ⎜⎜ 0 ⎟⎟ ⎝ CI ⎠
(1)
⎡ C − CI ⎤ Is = ⎢ 0 ⎥ ⎣ CI ⎦
(2)
⎡ C − CI − COR ⎤ Is = ⎢ 0 ⎥ ⎣ CI − CIR ⎦
(3)
ahol: Is – a fenntarthatósági index; C0 – az összes output-tényező, CI – valamennyi input-tényező karbonegyenértékben (CE) kifejezett összege; COR – a referenciaeljárás outputja, CIR – pedig az inputja; t – az években kifejezett idő, amely az emberi generációk váltakozásának megfelelő 25 év többszöröse lehet. A C0 tartalmazza az összes output-tényezőt, beleértve a szemes terményt, a száraz takarmányt/szalmát, a gyökérzet biomasszáját és a kiválasztott anyagokat is. Hasonlóképpen, CI pedig valamennyi közvetlen input-tényezőt, valamint a földfelszín fölött és a talajban bekövetkezett összes karbonveszteséget is – például a szántásra épülő talajművelés okozta erózió miatti lekötött karbon csökkenését, valamint a harmadlagos karbonkibocsátásokat (pl. a mezőgazdasági gépek gyártásával öszszefüggésben) is. A kanadai Ontario államban alkalmazott alternatív gyomirtási rendszerek energetikai elemzésével foglalkozó tanulmány eredményeit az 5. táblázat mutatja be. Az adatok a teljes karboninput és -output-többletet mutatják a növényvédő szereket egyáltalán nem használó rendszerekhez viszonyítva. Eszerint a (3)-as egyenlet segítségével számítható fenntarthatósági tényező a gyomirtókat nagy mennyiségben alkalmazó kukoricatermesztési technológiára jellemző 1,8-es érték és a kis mennyiségű ilyen szert felhasználó búzatermesztési módszernél megfigyelt 26,6 között változott.
5. táblázat Gabonatermesztési rendszerek szénháztartásának alakulása az alkalmazott növényvédő szerek függvényében Karbonemisszió (kg CE/ha) kukorica
szójabab
H
L
O
H
L
O
Input Gyomirtás módja Magágy előkészítése Műveletek Műtrágyagyártás Teljes input UInput
18,9 26,6 21,9 204,3 271,8 193,6
11,0 23,8 21,9 151,3 208,0 129,8
5,9 23,8 23,3 25,2 78,2 –
17,5 17,9 13,9 27,8 77,1 40,5
14,5 17,9 13,9 20,2 66,5 29,9
5,9 17,9 12,8 0 36,6 –
Output UHozam Nettó C-többlet Is – a (3) egyenletből
543,6 350,1 1,8
561,2 431,4 3,3
– – –
128,6 88,1 2,2
209,8 179,9 6,0
– – –
Karbonemisszió (kg CE/ha) búzaa H
rotáció L
O
H
L
O
Input Gyomirtás módja Magágy előkészítése Műveletek Műtrágyagyártás Teljes input UInput
9,1 14,2 10,2 127,1 160,6 94,0
4,0 0 10,2 63,6 77,8 11,2
4,0 14,2 24,4 24,0 66,6 –
20,0 19,6 15,3 119,7 174,6 117,1
13,2 13,9 15,3 78,3 120,7 63,2
5,2 18,7 17,2 16,4 57,5 –
Output UHozam Nettó C-többlet Is – a (3) egyenletből
517,4 423,4 4,5
309,3 298,3 26,6
– – –
416,0 299,0 2,6
370,8 307,5 4,9
– – –
H = magas;
L = alacsony;
O = zéró
Egy másik, Kanada mezőgazdasága energiafelhasználásának hatékonyságát elemző tanulmány az energiahatékonyságot az egy tonna gabonára jutó energiamennyiségben (GJ) definiálta. Megállapították, hogy 1975 és 1991 között az energiahatékonyság a jobb fajtaösszetételnek (stressztűrőbbek, jobb genetikai tulajdonságokkal jellemezhetők) kö-
szönhetően javult: kukorica esetében az egy hektárra jutó energiafelhasználás 40%-kal, búzánál pedig 20%-kal mérséklődött. A 6. táblázat a kukorica- és szójatermesztés energiafelhasználását az alkalmazott gyomirtómennyiség függvényében mutatja be. Kukoricánál magas szintű gyomirtó-felhasználás esetén a fajlagos karbonkibocsátás 32,3 kg CE/ha, alacsonyabb szinten 27,8, gyomirtók nélkül pedig 23,0 kg CE/ha volt. A karbonkibocsátás egyes gyomirtók másokkal való helyettesítésével is számottevően csökkenthető (a 6. táblázat adatai szerint nagymennyiségű gyomirtó esetén e csökkenés 15,3 kg CE/ha, közepesnél pedig 5,2 kg CE/ha). A kukoricától eltérően a szójatermesztés karbonkibocsátása nagy gyomirtó-felhasználás esetén 14,6 CE/ha, alacsonyabb szinten 20,7, gyomirtók nélkül pedig 23,0 kg CE/ha volt. A sorközi kultivátorozás és a rotációs kapálás a kismennyiségű és minimális gyomirtóval működő rendszereknél okozott nagyobb karbonkibocsátást. 6. táblázat Becslés a kanadai Ontario államban változó gyomirtási technológia mellett termesztett kukorica és szója karbonkibocsátására Input-forrás
Egyenértékű karbonkibocsátás (kg CE/ha) magas
a) Kukorica Első kísérlet Glifozát 2,4 –D Metolachlor + linuron Sorközi kultivátorozás Rotációs kapálás Összesen Második kísérlet Feltételezve, hogy metolachlor + linuron helyett nikoszulfuron/rimszulfuron + brómoxinil Módosított összesen Lekötve maradt C b) Szójabab Glifozát 2,4 –D Imazethepyr Sorközi kultivátorozás Rotációs kapálás Összesen
alacsony
minimális
10,4 3,5 18,5 – – 32,3
10,4 3,5 7,4 6,5 – 27,8
10,4 3,5 – 6,5 2,6 23,0
3,1 17,0 15,3
2,2 22,6 5,2
– 23,0 0
10,4 3,5 0,7 – – 14,6
10,4 3,5 0,3 6,5 – 20,7
10,4 3,5 – 6,5 2,6 23,0
Kanada mezőgazdasági viszonyai között a gépi művelés megfelelő alkalmazásával is csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás: 1. a gyommentesítést szolgáló nyári ugarszántás kerülésével, illetve korlátozásával; 2. a hagyományos szántási technológia minimális talajforgatásúvá alakításával, illetve a talajforgatás kiiktatásával; 3. olyan talajművelő szerszámok, mint például a véső alakú eke, hagyományos ekékké alakításával, és 4. a gyengébb minőségű mezőgazdasági területek legelőkké alakításával.
Következtetések Bármely, a földhasználat fenntarthatóságának értékelésére használt kritériumnak számolnia kell az időtényezővel. A XXI. század hajnalán a legfontosabb globális kérdés a felgyorsult üvegházhatás, a mezőgazdasági tevékenységekkel összefüggő CO2 és más üvegházhatású gázok kibocsátása, valamint a talajminőséggel és a környezet állapotának romlásával összefüggő élelmiszer-biztonság. Az intenzív karbonkibocsátással járó mezőgazdasági technológiák közül jelentősnek a szántás, a műtrágyák és a növényvédő szerek alkalmazása, valamint az öntözés tekinthető. Ezek alkalmazásának csökkentéséhez és hatékonyságuk fokozásához gondos elemzésekre van szükség. A karbonkibocsátás csökkentése és a talajban lekötött szén mennyiségének növelése szempontjából a szántás helyettesítése talajforgatás nélküli módszerekkel, integrált tápanyag- és rovarirtó-gazdálkodás érvényesítése, valamint a hatékonyabb öntözési módszerek (csepp-, illetve kváziöntözés) alkalmazása emelhető ki. Fontos stratégia ennek során a talaj és a vízkészletek átfogó megközelítésben való kezelése – a szénalapú input-tényezők felhasználási veszteségeinek mérséklése, a hatékonyság javítása is. A rendszerek fenntarthatósága a nettó karboninput/output arány alapján becsülhető. Összeállította: dr. Balog Károly Lal, R.: Carbon emission from farm operations. = Environment International, 30. k. 7. sz. 2004. szept. p. 981–990. Singh, S.; Pannu, C. J. S. stb.: Energy input and yield relations for wheat in different agro-climatic zones of the Punjab. = Applied Energy, 63. k. 2. sz. 1999. p. 287–298. Dyer, J. A.; Desjardins, T. L.: The impact of farm machinery management on the greenhouse gas emissions from Canadian agriculture. = Journal of Sustainable Agriculture, 22. k. 1. sz. 2003. p. 59–74.
