Kõbe vésett evangélikusok Emlékmûavató Rákospalotán

evangélikus hetilap „A nagy kérdés, hogy van-e emberi tartaléka az egyháznak. Vannak-e olyan férfiak és asszonyok, fiatalok és idõsek, akik nem nézõi (nézelõdõi) az egyház életének, hanem aktív résztvevõi? Sõt nem is csupán aktívak, akik hajlandók ilyen-olyan szolgálatra, hanem kreatívak…” f Jelentõs tartalék – 4. oldal

73. évfolyam, 46. szám – 2008. november 16. – Szentháromság ünnepe után utolsó elõtti vasárnap „Nem kötelezõ üdvözülni! Nem kötelezõ Jézus szavai szerint élni! A döntés az enyém, de nem szabad elfelejtenem, hogy a következménye is az enyém.” f Választható… – 9. oldal

„De egyszerûbb az államot fejni – az meg mintha éppen erre játszana. Miért? Mert a segélyen élõ tömegek irányíthatók, függnek áldott jótevõjüktõl. Nekik elég lesz majd a választási kampány során egy jó pörkölt, s rögtön tudni fogják, kire szavazzanak. Nem számít az ember, mert robottá, akaratlan masszává akarják átgyúrni.” f Szégyen – 11. oldal

Ára: 199 Ft

Katedráról szószékre f 3. oldal Interjúk a Déli Egyházkerület nyugalomba vonult lelkészeivel f 6–7. oldal Honismertetõ evangélikusok f 8. oldal Bátorító szavak a lélekhez f 9. oldal Adj jelt magadról! f 10. oldal

Reménységre támaszkodni

FOTÓ: LUKÁCS GABI

g Csoma Áron

Kõbe vésett evangélikusok

Élõ kövek egyháza

Emlékmûavató Rákospalotán

b Kõ kövön marad vagy nem marad? Ha marad, mitõl, miért marad? És hogyan lehetnek a kövekbõl élõ kövek? Ilyen kérdések foglalkoztatták a felügyelõk – immár kilencedik alkalommal megrendezett – országos konferenciájának résztvevõit. A november 7. és 9. között a hagyományokhoz híven ezúttal is a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban megtartott találkozó fõ témája idén az evangélikus megújulás stratégiája volt.

b A szó szoros értelmében kiemelkedõ alkotást avattak fel november 9-én Rákospalotán. Dombormûvön, pontosabban frízen sorakoznak a magyar evangélikus egyháztörténet nagy alakjai, sok hányattatás után remélhetõleg most már végleges helyükön.

A magyarországi evangélikusság régóta melengetett tervét – hogy Luther Mártonnak szobrot állítson – évszázadokig a Habsburg-uralom, 1917-ben az elsõ világháború, 1927-ben pedig a gazdasági viszonyok hiúsították meg. Egyházunk zsinata végül 1937-ben meghozta a döntést: Luther halálának négyszázadik évfordulójára, 1946-ra a Deák téren állítsanak emlékmûvet a reformátornak. 1938-ban gyûjtést szerveztek, és pályázatot hirdettek. Hetvennégy pályamû érkezett be, a megbízást Lux Elek szobrászmûvész nyerte el. Terve szerint a szobrot U alakban fríz vette volna körül, rajta a magyar evangélikus egyháztörténet, illetve a külhoni evangélikusság kiemelkedõ alakjaival – összesen huszonnyolccal –, Kossuth Lajostól Berzsenyin át Papp-Váry Elemérnéig. A szobrász váratlan halála után 1941-ben Gregersen Hugóné Lux Alice folytatta a Luther-szobor és a dombormûvek elkészítését. Az emlékmû 1944 tavaszára tervezett felállítását a gyakori légitámadások miatt elhalasztották, 1945 után pedig a politikai viszonyok nem tették lehetõvé,

FOTÓ: VITÁLIS JUDIT

Több mint hetven szolgatársát köszönthette Prõhle Gergely országos felügyelõ, aki megnyitóbeszédében napjaink egyre kiszámíthatatlanabb módon változó világáról beszélt. Utalt a lelki biztonság és az anyagi bizonytalanság között húzódó feszültségre, az egyház megmaradá-

Bogdányi Gábor az egyházi stratégia vitaindító anyagában foglaltakról számolt be sának és gyarapodásának feltételeként pedig az élettelen kövek élõvé tételét jelölte meg. Ez utóbbihoz kíván támpontokat nyújtani az Élõ kövek egyháza címet viselõ stratégia. f Folytatás a 4. oldalon

hogy a Luther-szobor közterületre kerüljön. Több mint egy évtizeden át raktárban hevert a félig kész szobor és a reliefek, mígnem Keken András javaslatára 1957-ben a Deák téri gyülekezet udvarán állították fel õket. A Luther-szobrot az eredeti tervek alapján egész alakossá kiegészítve a reformátor születése ötszázadik évfordulójának, egyben a Lutheránus Világszövetség 1984. évi budapesti világgyûlésének alkalmából állították föl 1983-ban Zuglóban, a teológiai akadémia udvarán. A szobor ott is maradt, az addig hányatott sorsú reliefeket pedig 2005-ben – Bolla Árpád lelkész javaslatára – a rákospalotai szeretetotthon fogadta be. Id. dr. Fabiny Tibor egyháztörténész és az Evangélikus Országos Levéltár segítségével azonosították a dombormûvön ábrázolt alakokat, majd márványtáblára vésték a nevüket. Csupán huszonnégy név szerepel rajta, mivel a fríz két részletét beépítették a Deák téri épület falába, egy további részlet pedig, melyen Petrõczi Kata Szidónia keresztel egy gyermeket, eltûnt. f Folytatás a 3. oldalon

Hetek óta a pénzügyi válság vezeti a híreket a médiában, csak azt nem látjuk, mit hagy maga után, és mikor lesz vége. Komoly közgazdászok, brókerek nyilatkoznak úgy, hogy ilyet még nem láttak. Ugyanakkor bármennyit írnak róla, akármennyien elemzik, azt senki sem tudja pontosan, hogy a saját életében, családi, üzleti mindennapjaiban milyen változásokat hozhat, hogy pontosan minek is nézünk elébe. Mennyit ér majd a pénzem, hogyan fizetem vissza a hitelt, megmarad-e az állásom, és mi lesz, ha már elvesztettem, hogyan tartom fönn a családomat, vállalkozásomat, kire támaszkodhatom, ki áll mellém, ha összedõlt körülöttem, amit eddig egy életen keresztül építettem…? Amikor ennek a mostani krízisnek az ellenszerét keresik, azt mondják, hogy a hagyományos megoldásokkal nem is lehet gyógyítani. De akkor hogyan tovább? Miben reménykedjünk? Hol van az Isten? Hová lett az Isten? Miért nem látom, amikor látnom kellene? – ezek bizony keresztény ajkakról is gyakorta elhangzó kérdések. Hol volt 2001-ben, hol van a nagy szenvedések óráiban, hol e mostani pénzügyi válság heteiben, amikor nemcsak bankok és bankárok mondanak csõdöt, hanem az egyszerû munkavállalók, hiteltörlesztõk is? Vajon találnak e választ, kielégítõ választ a nagy szenvedõk? Jób is azt kérdezi: „Miért…”, és azt mondja: „Bár tudnám, hogy hol találom Istent!” (23,3) Ebben a keszekusza, kaotikus helyzetben emlékezzünk hát Jób történetére, aki ellene mond mindennek. Õ nem nyugszik addig, amíg az Isten nem válaszol neki. Õ azok közé tartozik, akik – ahogyan a 42. zsoltárban olvassuk – könnyhullatással hallgatják a kérdéseket, gúnyolódásokat: „Hol van a te Istened?” (4. v.) Jób mindenképpen el akart jutni az élõ Isten elé. Õ nem hátrált meg, nem temette el Istent. Hûséges maradt egészen addig, amíg meghallotta az Örökkévaló válaszát, miközben maga is rádöbbent: nem õ a teremtett világ középpontja. Mi pedig tudjuk, hogy a hit – még a pénzügyi válság közepette is – hûséget és bizalmat is jelent. Mi tudjuk, hogy hit nélkül a rejtett dolgok nem mutatják meg értelmüket, nem jutnak el hozzánk Isten ígéretei. Párizs címerében szerepel – szerintem kissé nagyképûen – a jelmondat: „Hány-

kolódik ugyan a habokon, de nem merül el” (Fluctuat, nec mergitur). Állítólag a neves közgazdász, André Kosztolany ugyanezt nevezte a tõzsde jellemzõjének. Az egyház hajóját is ábrázolták árbocán ezzel a felirattal. Jól tudjuk, hogy Isten népére – bûnei, kétségei, külsõ támadások és belsõ széthúzások, veszedelmek közepette is – kezdettõl érvényes ez a jelmondat. De nem az egyház ereje miatt! Hanem valahogy úgy, ahogyan ezt gályarab prédikátoraink megélték. A gályarabok szenvedéseirõl egy 1684-es holland kiadványban jelent meg a híres kép, amelyen egy katolikus pap és egy bitóval fenyegetõ katona között – tehát kétfelõl kísértve és fenyegetve – áll egy protestáns prédikátor. Lábán bilincs, ruhája rongyokban, arcán mérhetetlen szenvedés tükrözõdik. Kezei azonban letéphetetlenül fonódnak bele egy égbõl lenyúló horgonyba, melynek felirata: „…tartsd meg, amid van…” (Jel 3,11) Amikor már semmi nincs, amibe kapaszkodni lehetne – ott a horgony. A Zsidókhoz írt levélbõl is ismert a kép: „…a reménység lelkünknek biztos és erõs horgonya, amely behatol a kárpit mögé…” (Zsid 6,19) Hiszen a hívõ ember a kísértések között valóban olyan, mint a háborgó tengeren hánykolódó hajó. Elsodródhat, végveszélybe kerülhet, de minden ellen megõrizheti õt a lélek horgonya, amely nem más, mint az Isten ígéreteibe vetett reménység. A megvádolt és meghurcolt prédikátorok többsége ezért állt ellen a felajánlott kísértésnek, lehetõségnek, hogy hagyjon föl hitével, szolgálatával. Inkább a szenvedést, a gályarabságot, sok esetben a halált választották, de megmaradtak annak, akinek Krisztus elhívta õket. Miben reménykedjünk? Reménységünk maga az Isten. Az, hogy õ van. Mi, az Újszövetség népe Jézus Krisztuson tájékozódunk. Akkor is rajta tájékozódunk, amikor arról beszél az õt körülvevõ sokaságnak, hogy boldogok. Boldogok a sírók, az éhezõk, boldogok, akiket kiközösítettek, akiket üldöznek. Jézus ebben a világban nevezi az említetteket boldogoknak. Nem úgy beszél e világról, mint amelynek valóságos helyzetét figyelmen kívül lehetne hagyni. De úgy beszél az övéirõl, mint akik mindennek ellenére boldogok. Mintha azt mondaná: ha a boldogságot keresitek, támaszkodjatok bátran a reménységre, mert lelkünk – Isten igéjének elõttünk járó világossága mellett – a sötétség közepette is a világ fölé emelkedik.

A szlovákiai evangélikus püspöki kar levele

Nyilatkozat a szlovák–magyar viszonyról

Tisztelt szlovákiai állampolgárok, testvéreim! Nyugtalanítanak bennünket azok a szélsõséges megnyilvánulások, amelyek kedvezõtlenül befolyásolják a szlovák és a magyar nemzethez tartozók viszonyát. Ezért azzal a felhívással fordulunk önökhöz, hogy ítéljék el önök is a nemzetiségi gyûlölködés megnyilvánulásait, a radikalizmust, ne engedjenek a provokációknak, és ne csatlakozzanak a negatív érzések kinyilvánításához. Felszólítunk minden jó érzésû embert, hogy cselekedjen a keresztyén elvek, a szeretet és igazság szellemében, igyekezzen a jó viszonyok megõrzésén a nemzetek és nemzetiségek között a Szlovák Köztársaságban és a jószomszédi viszonyok megtartásán a Magyar Köztársasággal.

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége és püspöki tanácsa – egyetértve a Szlovákiai Evangélikus Egyház Püspöki Karának nyilatkozatával – aggodalommal figyeli a szlovák–magyar viszonyban tapasztalható ellentétek újabb kiélezõdését. Mivel a magyarországi evangélikusok jelentõs része szlovák nemzetiségû, a szlovákiai evangélikusok között pedig nagy számban találunk magyar anyanyelvûeket, a Magyarországi Evangélikus Egyház különösen is érdekelt abban, hogy ne terheljék ellentétek a két nemzet viszonyát. Éppen ezért elítéljük az elmúlt idõszak szélsõséges megnyilvánulásait, elvárjuk a hatóságoktól, hogy az elkövetõket felelõsségre vonják, és mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a felebaráti szeretet és az Európai Unió tagállamaiban követendõ normák érvényre jussanak. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége és püspöki tanácsa Ittzés János elnök-püspök, Gáncs Péter püspök, dr. Fabiny Tamás püspök Prõhle Gergely országos felügyelõ Budapest, 2008. november 10.

A Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Püspöki Karának nevében Miloš Klátik egyetemes püspök s. k. Pozsony, 2008. november 7.

2

e

2008. november 16.

A BIBLIA ÉVE

Jakab levele – a tettek Jakab levele talán az egyik legaktuálisabb valamennyi újszövetségi irat közül: olyan keresztényekhez szól, akik egy ingerült társadalomban kénytelenek élni, amelyet a pénzimádat és az irigység vezérel. Ez a világ pedig lassan, de biztosan a maga képére formálja a keresztényeket is. Mintha csak a 21. század keresztény emberéhez szólna a szerzõ. Ahogyan a Példabeszédek könyve, ez is inkább lazán összekapcsolt gyakorlati élettanácsok füzére, mint szigorú értelemben vett levél. S ahogyan a Példabeszédek könyve, népszerûségét tekintve Jakab levele is a reneszánszát éli napjainkban. Pedig voltak idõk, amikor szó szerint a létéért küzdött mint kanonikus irat. Nincs szó benne Jézus kereszthaláláról, feltámadásáról, sem a keresztény hit elméleti alapkérdéseirõl. Ráadásul meglehetõsen késõn, csak a 3. században említik az újszövetségi könyvek között. Mindezek miatt egyesek még a 4. században is megkérdõjelezték, hogy helye van a Bibliában.

A hit a fontosabb vagy a tettek? A katolikusok mindig is többre értékelték Jakab levelét, mint a protestánsok, hiszen itt találtak bátorítást a gyónásra („Valljátok meg azért egymásnak bûneiteket…”), és itt olvashattak a betegek kenetének elrendelésérõl is („Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.”). A protestánsok azonban nem voltak különösebben boldogok amiatt, hogy Jakab semmit sem mond levelében a hit általi megigazulásról. Sõt Jakab szerint az igazi hitet csak jó cselekedetek igazolhatják, nélkülük mindenki azt mond a hitérõl, amit csak akar: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e õt egyedül a hit?” A levelet olvasva sokaknak volt az az érzésük, mintha Jakab egyenesen a hit általi megigazulás bajnokával, Pál apostollal szállna vitába. Pál legnagyobb rajongója, Luther Márton meg is jegyezte, hogy bár sok hasznos mondást olvashatunk Jakabnál, az üdvösségre nézve annyi az értéke, mint a szalmának. A kérdést azonban talán nem is kell ilyen élesen feltennünk, hiszen a keresztény ember életében az õszinte hit és a jó cselekedetek természetes egységet alkotnak. Pálnak igaza volt abban, hogy Isten elõtt egyedül az ember hite számít. Minden más csak sokadlagos értékû lehet. Jakab viszont abban látott tisztán, hogy a hit emberi szempontból nézve nagyon is megfoghatatlan, szubjektív dologgá válhat, és ha nem látjuk a belõle fakadó jó cselekedeteket, vagy éppen ellenkezõleg, gonosz cselekedetek fakadnak belõle, azonnal gyûlöletes képmutatássá válik mások elõtt. „Ezer szó sem hagy az emberben olyan mély nyomot, mint egyetlen tett.” (Henrik Ibsen) „Jó tett jól szólni: a szavak mégsem tettek.” (William Shakespeare) d Magyar Bibliatársulat

SEMPER REFORMANDA

„…nem megy se fejünkbe, se szívünkbe, hogy akkora legyen a Krisztus dicsõsége, holott keresztyéneiben fordítva mutatkozik. Ott azonban más fény ragyog majd. Akkor Krisztus dicsõségét immár nem csupán hisszük, hirdetjük s az igében hordozzuk, hanem napnál világosabban látjuk, mint jelenlevõt szemléljük – kibeszélhetetlen, örök örömmel.” d Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása)

forrás

S Z E N T H Á R O M S Á G Ü N N E P E U T Á N U T O L S Ó E L Õ T T I ( R E M É N Y S É G ) V A S Á R N A P – Jer 8,3–7.13

„Hajt-e hasznot éltünk fája…?” Az egyházi év vége felé közeledve egészen aktuálissá válik a 462. ének címben idézett kérdése. Az önvizsgálat, a számvetés nagyon fontos. Mire jutottunk az elmúlt idõben? Betöltöttük-e Urunk szándékát? Érlel-e gyümölcsöt az életünk? Látszik-e rajtunk karácsony öröme: Valaki született nekünk; nagypéntek és húsvét életet formáló hatalma: Valaki meghalt és feltámadt értünk; pünkösd lelkesültsége: Valaki a Lelkét küldte közénk? A Szentháromság ünnepe utáni idõszakban az oltárterítõ színe zöld. A templomba lépve azonnal szembesülünk Isten igényével. Mindaz, amit tett értünk Jézus Krisztusban, mennyire indított bennünket gyümölcstermõ életre? Bár inkább így kellene feltenni a kérdést: mennyire engedtük, hogy Jézus Krisztus bennünk és általunk gyümölcsöt teremjen? Az egyházi év második fele ugyanis nem az emberi teljesítményrõl szól: most jövünk mi, majd megmutatjuk… Ilyenkor is Krisztus áll a középpontban, aki bennünk akar tovább munkálkodni. Isten szomorkodik népe miatt szolgájával, Jeremiással együtt. „Szüretelni akartam náluk (…), de nincs szõlõ a tõkén, nincs füge a fán…” (13. vers) A szüret mindig ünnepi, olykor akár családi-baráti esemény. A hosszú, fáradságos munka végre meghozza az eredményt. Jólesõ érzés, hogy a befektetett munka nem volt hiábavaló. Gyümölcs nélkül viszont elma-

rad a szüret. A Gazda magába száll. Mi az oka annak, hogy ami a természetben a legritkábban fordul elõ, Isten népe körében megtörténik? A növények elõbb vagy utóbb meghálálják a gondoskodást, de Isten népe hálátlan, azaz gyümölcstelen tud maradni. Miért van az, hogy ami magától értõdõ a dolgok természetes rendje szerint az élet bármely területén, nem igaz, és nem mûködik az Isten népe körében? Valaki elesik? Föláll. Valaki eltéved? Megkeresi a helyes utat. A költözõ madarak is tudják, mikor kell elindulniuk, és mikor kell visszatérniük. Isten népének a körében miért nem természetes az, hogy ha valaki elesik, föláll? Jobb lent maradni? Nincs, aki segítsen felállni? Ha valaki elõtt világos, hogy eltévesztette az utat, miért nem fordul meg? Jobb végigmenni a bizonytalan, veszedelmeket rejtõ úton a felfedezés, a kaland izgalmáért? Eltévedtem, most már úgyis mindegy? Miért van az, hogy nem tudjuk a madarak példáját követve a dolgok rendjét, idejét? Hogy éppen most van itt a kegyelem, az Úrhoz való megtérés ideje. Jeremiás szavait olvasva megdöbbentõ az a felismerés, hogy az ember mennyire nem változott, nem változik az évezredek alatt. Szinte mintha a mai magyar állapotokról tudósítana. Hiányolja az õszinte beszédet, azt, hogy nincs bûnbánat. A na-

A VASÁRNAP IGÉJE

pi hírek rendkívül sok perrõl és ítéletrõl tudósítanak. Õszinte megbánásról sosem lehet hallani, fellebbezésekrõl annál inkább. Valakinek hiába van akár papírja is arról, amit tett, nem érzi magát felelõsnek érte. Sõt büszkélkedik azzal, amit szégyellnie kellene. Már erre is képtelen a halott lelkiismeret. És mi hogyan állunk? Ahelyett, hogy magunkba szállva megbánnánk bûneinket, védõügyvédek seregei magyarázzák és igazolják bennünk az eltévelyedést. Nehogy már ítélkezõ és képmutató farizeus legyek! Mindenre találunk megoldást, csak ne kelljen változni és változtatni. A félreértett szeretet jegyében mindent megbocsátunk magunknak és másoknak is. Az igazi döbbenet az, hogy Jeremiás korában a közelgõ babiloni fogság réme sem hatotta meg az embereket. Évekig hallgathatták Jeremiást. De mint mindent, a kemény ítéletet hirdetõ próféciákat is meg lehet szokni. Mint ahogyan Ámósz próféta idejében is, amikor Isten keményen ostorozta népét. Kenyérhiánytól szenvedtek, elmaradtak az esõk, sáskajárás volt, pusztító háborúk jöttek.

Az eredmény pedig az lett, hogy Izrael még inkább megkeményedett. „…mégsem tértetek meg hozzám!” – szól többször is a fájdalmas jajkiáltás (lásd Ám 4). Talán sokszor magunk is azt gondoljuk, még mélyebbre kell jutnunk ahhoz, hogy végre megérjen bennünk az igény az Úrhoz való megtérésre. Hogy belássuk, egyszerûen nincs más megoldás számunkra. Jó lenne, ha nem kellene eljutnunk a legmélyebb pontra. Vagy tényleg csak ott tudunk észbe kapni? Miért kell kihívnunk Isten haragját, amikor már rég kész számunkra a kegyelem? Isten bármikor kész újat kezdeni velünk. Csak nekünk kell kérnünk és hinnünk, hogy ez lehetséges. A gólyától és a többi költözõ madártól megtanulhatjuk: létkérdés, hogy idõben elinduljunk a helyes irányba, és együtt maradjunk. Ha pedig már a helyünkön vagyunk, Jézussal lehetséges a gyümölcstermés. Ha rajta csüng szívünk-lelkünk, talál majd a Gazda szüretelni való szõlõt is. g Szabó András

Imádkozzunk! „Ne ítélj el, Atyánk, kérünk, / Terméketlen voltunkért! / Egyszülötted, Jézus értünk / A keresztfán ontott vért. / Terméketlen életfánkat / Õérette kíméld meg! / Hisz õ ma is értünk fárad, / Hogy gyümölcsözzünk neked.” (EÉ 462,2) Ámen.

Oratio œcumenica Mennyei Édesatyánk, megindult lélekkel visszük eléd most könyörgésünket! Barátaink elvesztették házukat, gyülekezeti testvérek elvesztették munkájukat. A szomszédban élõ idõsebb házaspár elvesztette minden eddigi megtakarítását. Úgy tûnik, most mindenki veszít valamit, és alapjaiban rázkódik meg az életünk. Ez félelemmel tölt el bennünket. Milliók sorsa vált bizonytalanná az egész világon. Mindenhol csak ezt hallani: válság, hiány, nehézség, leépítések, megszorítások. S mi jöhet még ezután? Mindenki nagy odaadással dolgozik, mégis minden megy tönkre, hullik szét, válik értelmetlenné. Most derül ki, hogy eddig tévúton jártunk? Hogy amiben eddig hittünk, az csak bálvány, szerencse vagy végül is önmagunk?! Hogy szavunk csak jól csengõ, tetszetõs bölcselkedés, de nem hallgattunk rád, Atyánk, mert nem az életrõl, a szabadulásról szólunk?

Pedig te mondtad, hogy ez fog történni, ha nem benned bízunk, ha nem vagyunk engedelmesek. A kapzsiság és a mohóság bemocskolja a szívet. A hazugság, az önzés, az ügyeskedés elszakít tõled, Urunk. Igazad volt. Nekünk pedig nem volt igazunk, amikor azt költöttük, ami nem a miénk. Nem volt igazunk, amikor nem vettük komolyan igédet. Nem volt igazunk, amikor elfordultunk az éhezõtõl, a szomjazótól, hátat fordítottunk a szükséget szenvedõnek, és csak magunkra gondoltunk. Amikor nem imádkoztunk. De mi lesz most? Mert most baj van! Már mi is érezzük. Ki tudnál hozni valami jót ebbõl a fejetlenségbõl? Persze, hogy tudsz! Te mindig tudsz! Kivezetted a szolgaságból a rabszolga népet is. Romokból építettél föl templomot. Te voltál az, aki viharos hullámokat csendesített el. Ez a rendetlenség a te rendedre vár! A te Lelkedre, szabadítására vár! Ahogyan a mi lelkünk is.

Adj nekünk megtérést! Adj nekünk alázatos és engedelmes szívet, mert ezt csak te tudod megadni. Mert a megoldás egyedül te vagy. Bocsáss meg nekünk! Benned reménykedve imádkozunk nemcsak önmagunkért, hanem egyházi vezetõinkért is. Adj nekik látást és bátorságot, hogy tetszésed szerint merjék vezetni népedet! Kérünk világi vezetõinkért: adj nekik megtérést, hogy belátva a te igazságodat tudják kormányozni nemzetünket. Fordítsd el figyelmünket önmagunkról, hogy jobban odafigyelhessünk a ránk bízottakra. Tekints betegeinkre és a szomorkodókra, hogy benned reménykedve erõsödhessenek meg. Így visszük eléd minden gondolatunkat, mert megígérted, hogy nem hagyod el népedet, hanem megõrzöd a világ végezetéig, amikor elhozod országodat, melyet a téged szeretõknek készítettél szent Fiad, Jézus Krisztus által. Ámen.

Bizony betelik az idõ b „…elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyûjtik az õ választottait a négy égtáj felõl, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.” (Mt 24,31) Reménység vasárnapja, ahogyan az elõzõ és a következõ vasárnap is, az utolsó idõket, Krisztus dicsõséges eljövetelét állítja elénk. Eljön az Emberfia, hogy megítéljen élõket és holtakat, elválassza az igazakat és a gonoszakat, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktõl.

Az örök élet reménysége – ez a címe annak a fejezetnek, amelyben mai fõénekünk található. Reménység vasárnapja után örök élet vasárnapja következik; milyen szép, ahogyan egymást követi az ünnepek tematikája! Hiszen földi életünkben mi lehet más reményünk, mint hogy megtérhetünk a mennyei Atyához, és az ítélet napján méltónak találtatunk az örök életre? Bizony betelik az idõ (EÉ 502) kezdetû énekünk – hasonlóan a múlt heti graduálénekhez – a Dies irae, dies illa szekvencia feldolgozása. Ez a középkor vége óta közkedvelt ének valószínûleg nem szekvenciaként keletkezett, és eredetileg a halotti zsolozsma része volt. A 15. században terjedt el, ekkor már szek-

venciaként is használták, de a halotti misének csak a tridenti zsinat (1545–63) után lett része. Bartholomäus Ringwaldt (1530–1599) éneke a szekvencia szövegének verses parafrázisa. Az elsõ három versszak híven követi az eredeti szöveg tartalmát: ama napon eljön az ítélõ számba venni holtakat és eleveneket, „mint szent könyvünk megírta”. A harmadik strófa az ítélet pillanatát eleveníti meg, amikor tetteink szerint az Atya jobb vagy bal keze felõl készített helyre kell állnunk. Ezután a szekvenciában kérések sora következik Krisztus igaz ítéletéért, a vétkek eltörléséért és az örök boldogságért. Ringwaldt énekének negyedik versszakában nem ezt látjuk, hanem egy be-

toldást, amely – bár nem szerepel az eredeti szövegben – a legszorosabban kapcsolódik a vasárnap evangéliumi igéihez (Mt 25,31–46): földi életünkben megláttuk-e és szolgáltuk-e Krisztus Urunkat az õ kicsinyeiben? Tettünk-e jót valakivel, vagy csak a saját javunkat kerestük? Az utolsó strófa visszatér a szekvencia gondolataihoz, az említett kéréssorozat rövid és tömör összefoglalása. Az 1586-ban keletkezett ének sorsáról kevés adatunk van. Magyarországi használatáról elõször Ács Mihály Zöngedözõ mennyei kar (ZMK, 1692–96) címû kiadványa tudósít, jelenléte evangélikus énekrepertoárunkban azóta töretlen. Dallamáról még kevesebbet tudhatunk, hiszen a ZMK-ban csak szövegek találhatók, és egészen a 19. század közepéig nem jelent meg Magyarországon kottás énekeskönyv evangélikusok számára. Általánosan elterjedt és ma is használatban lévõ dallamának szerzõje Luther Márton, ám ezt a dallamot a Luther-énekek legkorábbi kiadásaiban Nun freut euch, lieben Christen g’mein – Jer, örvendjünk, keresztyének szöveggel találjuk. (Ehhez a

LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A W W W. E V E L E T. H U C Í M E N O L V A S H A T Ó .

ÉNEKKINCSTÁR

szöveghez az 1545-ös Babst-énekeskönyv két dallamot közöl; az elsõ kapcsolódott késõbb a Bizony betelik az idõ kezdetû énekhez, a második dallam megtartotta eredeti szövegét.) A korálfeldolgozások között még a 18. században is számos példát látunk arra, hogy mai graduálénekünk dallama a korábbi szövegének kezdõsorával (Nun freut euch) jelenik meg, az orgonairodalomban pedig ez a kettõsség egészen a 20. századig nyomon követhetõ. Valószínûleg tudatos énekeskönyv-szerkesztõi munka állt Ringwaldt versének egy jóval korábbi Luther-dallammal való összekapcsolása mögött. Bizony betelik az idõ – mikor az egyházi esztendõ végén énekeljük ezt az éneket, emlékezzünk, hogy életünk mulandó, de Krisztustól ígéretet kaptunk az örök életre, ahogy a mai evangéliumban olvassuk: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” (Mt 25,34) g Barta-Gombos Arikán

2008. november 16.

evangélikus élet

Lelkésziktatás Nyíregyházán

A SZERZÕ FELVÉTELE

Az ünnepi istentiszteleten a Szentháromság ünnepe utáni utolsó elõttit megelõzõ vasárnap, ítélet vasárnapján dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét 1Pt 5,7 alapján. A gyülekezet és a lelkipásztor kapcsolatát úgy határozta meg, hogy közöttük „leomlanak a falak”. Ez esetben országok között is omlottak, hiszen a lelkész házaspár Erdélybõl érkezett az anyaországba. (A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház között 2008. április 17én született megállapodás értelmében erdélyi lelkészek is mehetnek szolgálni Magyarországra, illetve anyaországiak is kaphatnak gyülekezetet Erdélyben.) Az újonnan beiktatott lelkipásztor, Kovács László Attila Hétfaluban született 1958-ban. Középfokú tanulmányai

után 1977-ben a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe nyert felvételt. D. Szedressy Pál püspök avatta lelkésszé 1982-ben a hosszúfalu-fûrészmezei evangélikus gyülekezet templomában, majd segédlelkészként az aradi gyülekezetben kezdte meg szolgálatát. Késõbb püspöki titkár lett. 1986-tól mint oktató visszatért egykori iskolájába, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. 1998 és 2002 között rektorként irányította az intézményt.

Sztankó Gyöngyi esperes az istentiszteleten áldással indította útjára az újonnan beiktatott lelkipásztor feleségét, Kovács Erzsébetet, akit Fabiny Tamás püspök a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskolába küldött ki iskolalelkészi szolgálatra. Kovács Erzsébet 1991-ben fejezte be tanulmányait a kolozsvári protestáns

teológián; õt is D. Szedressy Pál püspök avatta lelkésszé. Dániai, németországi és angliai ösztöndíjas évek után Mózes Árpád püspök mellett püspöki titkárként, majd egyházkerületi tanácsosként dolgozott. Két gyermek – Kristóf és László – édesanyja. Az újonnan beiktatott lelkész folytatni kívánja a Kolozsváron megkezdett teológiai munkát, hiszen feleségével együtt az erdélyi értelmiség körében is aktív szerepet, missziót vállalt. Ennek jegyében Kovács László Attila óraadó tanárként kéthetente visszajár majd tanítani Kolozsvárra. Ez nemcsak a diákok, hanem a családi kötõdések miatt is fontos számára. Az elsõ hónapok legfõbb tennivalói között a helyi gyülekezet szervezetének megismerését és a saját körzet feltérképezését említette a frissen iktatott lelkipásztor. Jövõbeli tervei között szerepel a gyülekezeti kórus újraindítása és orgonahangversenyek szervezése – ennek Nyíregyházán nagy hagyományai voltak. Az ünnepi istentisztelet közgyûléssel zárult. A új szolgálatba induló lelkész házaspárt a református és a görög katolikus lelkipásztorok köszöntötték, majd Mózes Árpád nyugalmazott püspök, a kolozsvári teológia diákjaiból és oktatóiból álló népes küldöttség, Kocsisné Sárossy Emõke, a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola igazgatója, valamint Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere üdvözölte õket. g Czöndör István

3

Kõbe vésett evangélikusok

Katedráról szószékre b A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet oktatója volt dr. Kovács László Attila, mielõtt megválasztották a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség – Labossa Péter távozásával megüresedett – lelkészi állásába. Sztankó Gyöngyi, a HajdúSzabolcsi Egyházmegye esperese november 8-án iktatta õt hivatalába, illetve áldotta meg feleségét, Kovács Erzsébetet, aki ezután a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola iskolalelkészi tisztét tölti be.

f

e Folytatás az 1. oldalról A szoborcsoport felállítási munkáit a rákospalotai presbiterek és az egyházközség lelkésze végezték, a költségeket az áldozatkész gyülekezet vállalta. Sok hányattatás után végül a rákospalotai szeretetotthon gyönyörû kertjében, a Kistemplom mögött avatták fel múlt vasárnap az emlékmûvet. Az ünnepi istentiszteleten Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora hirdette Isten igéjét, a liturgiá-

ban Bátovszky Gábor rákospalotai lelkész, teológushallgatók és a gyülekezet kórusa vettek részt. Az átadóünnepségen Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója és Reuss András professzor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetõje, a Magyarországi Luther Szövetség tiszteletbeli elnöke mondott avatóbeszédet, majd a gyülekezet képviselõi megkoszorúzták az emléktáblát. g Szeverényi Ágnes

Bõvítés önerõbõl b A kondorosi evangélikus nyugdíjasház új épületszárnyát november 9-én Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szentelte fel. Az intézmény négy egyágyas szobával és kiszolgáló helyiségekkel gazdagodott – így e bõvítéssel immár negyven idõs embernek adhat otthont.

A szeretetotthon igazgatótanácsa 2007ben határozta el a férõhelyek és a szolgáltatások bõvítését. Az intézmény fiatal vezetése – Tuska Tibor igazgató lelkész, illetve Fridlné Pljesovszki Anita ott-

honvezetõ – 2007 õszén vágott bele a nagy munkába; a bõvítéssel ez év júliusára készültek el. A 19 millió forintos beruházás döntõ részét önerõbõl fedezte a nyugdíjasház – a kondorosi gyülekezet 3,3 millió forintos támogatásával. Az egyházkerület püspöke igehirdetésében felvetette a kérdést: vajon valóban nyugalom és szeretet lakozik-e a nyugdíjasházban? Ennek alapja, egyedüli forrása a lakók, valamint a dolgozók Istennel és egymással való szoros és harmonikus kapcsolata. A kibõvült kondorosi intézmény is csak így válhat a nyugalom és a békesség, az öröm és a szeretet otthonává. g Dr. Hajdú Erzsébet

Dr. Kónya Péter rektorhelyettes, dr. Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Eperjesi Egyetem professzora, id. dr. Fabiny Tiborné és dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke

Az Eperjesi Egyetem az intézmény aranyérmét adományozta néhai id. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanárnak a magyar–szlovák kulturális és egyházi kapcsolatok terén végzett több évtizedes munkásságáért. A tavaly elhunyt egyháztörténész-profeszszor tevékenységét dr. Kónya Péter rektorhelyettes méltatta. Az elismerést november 10-én dr. René Matloviè rektor adta át bensõséges ünnepség keretében. d EvÉlet-infó

A SZERZÕ FELVÉTELE

FOTÓ: KOVÁCS ISTVÁN

Posztumusz kitüntetés id. dr. Fabiny Tibornak

Ködös õszi utak Az elmúlt hónapokban sokszor jártam Szlovákiában. Többnyire gyülekezeti szolgálatra hívtak. Magyarul szólhattam a hívekhez a pozsonyi kistemplomban és Rimaszombatban. Somorján azok, akik nem tudtak magyarul, kézhez kapták igehirdetésem szlovák fordítását. Tolmács segítségével prédikáltam Eperjesen. Feleségemmel együtt áhítattal állhattunk meg a kis kükemezei templom oltárképe elõtt: az evangéliumi Mária és Márta alakjához nagymamám és a húga állt modellt a múlt század tízes éveiben. Hivatalos, ha úgy tetszik, egyházdiplomáciai feladataim is voltak. Részt vettem püspökök beiktatási istentiszteletein, majd egyházunk nevében köszöntöttem a szlovák evangélikusok Kassán ülésezõ zsinatát. Pozsonyban részt vettem hat nemzet keresztényeinek nagyszabású találkozóján. Itt egy püspöki fórumon a Szlovák Köztársaság külügyminiszterének és EU-biztosának jelenlétében fejthettem ki álláspontunkat az egyház és az állam viszonyáról, a kulturális sokszínûségrõl. A reformációi örökség jegyében hangsúlyoztam az anyanyelvi igehirdetés fontosságát, majd utaltam arra, hogy minden társadalomban szembe kell nézni a múlt bûneivel. Nem titkoltam, hogy bizony nekünk, magyaroknak is van megbánnivalónk. Igyekeztem példát adni arra, hogy az egyház más közösségekhez képest érzékenyebben és nyitottabb szívvel tekinthet a múltra, és püspökként megkövettem a szlovákokat mindazokért a sérelmekért, amelyeket – fõleg a dualizmus korában – el kellett szenvedniük hazánkban. Történelmi tény ugyanis, hogy

ezt a kort az európai népek nemzeti ébredése jellemezte, a hivatalos politika pedig erõteljes magyarosításba kezdett a nemzetiségi területeken is. Egyetlen példa: 1907-tõl kezdve az elemi iskolák állami támogatását a magyar nyelv oktatásához kötötték. Az akkori evangélikus egyházvezetés is követett el hibákat, és – a pánszláv törekvések ellensúlyozására – a magyar gyülekezeteket részesítette elõnyben. Az 1891-es zsinaton pedig úgy módosították az egyházkerületek határait, hogy ne maradjanak egy tömbben a nemzetiségi gyülekezetek. Úgy érzem, éppen e tények õszinte elismerésével tudunk szót emelni a mai szlovákiai anomáliákkal kapcsolatban. Mind több jelét látjuk ugyanis annak, hogy a nemzetállam kísértésének jegyében alig leplezett trükkökhöz folyamodik az oktatáspolitika, és pályázatok keretében csakis azokat az iskolákat támogatják, amelyekben kizárólag szlovákul folyik a tanítás, vagy kigyomlálják a tankönyvekbõl a magyar helységneveket. A nyár folyamán interjút adtam a szlovák egyház hetilapjának. Ott a következõ szavakkal utaltam arra, hogy a keresztények a múlt bûneinek bevallásával is példát adhatnak a társadalom többi csoportja számára: „Az egyháznak fáj az, ami 1945-öt követõen a magyarokkal történt Beneš dekrétumai alapján, amikor erõszakkal megfosztották õket csehszlovák állampolgárságuktól és állampolgári jogaiktól. Ezt lakosságcsere, reszlovakizáció és belsõ áttelepítés követte. Nagy igazságtalanság volt, hogy a politika kedvéért embereket ítéltek el, akik tulajdonképpen semmirõl sem tehettek. A

ÉGTÁJOLÓ

politika erre nem tudja azt mondani, hogy »bocsánat, elnézést kérünk«, de az egyház tudja, illetve tudnia kellene. Az egyház azt tanítja, hogy Krisztus teste vagyunk, de ha a test megosztott, akkor az fáj. Magyarország és Szlovákia között 1945 után újra átszabták a határokat, akkor gyülekezeteket is elválasztottak egymástól, amelyek között megszakadt minden kapcsolat. Igaz, amit Klátik püspök mondott, hogy a kommunizmus idején jelszóként hangzott: »Oszd meg és uralkodj!«, de az egyház ezt nem követheti, nem lehet megosztó és uralkodó. Az egyháznak tudnia kell megbocsátani, igazat mondani s ha kell, fellépni a bûnös kormánnyal szemben.” Ezúton is el kell ismernem a szlovák evangélikus egyház korrektségét: az Evanjelicky posol spod Tatier címû hetilap 2008. július 16-ai számában szó szerint megjelentek ezek a mondatok. Majd nyár után jött az õsz. Olykor bizony ködös utakon kellett autóznunk. De az egyházban akkor is megtaláltuk egymást. Reformáció ünnepének hetében az eperjesi gyülekezetben szolgáltam. A tékozló fiú példázatának parafrázisaként azt mondtam, hogy a két testvér jelentheti akár a szlovák és a magyar nemzetet is. Hajlamosak elfelejteni azt,

hogy õk testvérek, és bizony újra és újra szembekerülnek egymással. Egyik sem különb a másiknál, mindketten tékozló fiúk. Az Atya azonban mindkettõt szereti, mindkettõnek megbocsát. És ha õk hazatalálnak, akkor egymásnak is újra testvérei lesznek. Az eperjesi gyülekezet tiszta szlovák hallgatósága nagyon jól értette ezt az üzenetet. Elsõ hozzászólóként egy tanárnõ bocsánatot kért a szlovák politikusok helyett is. Az õszinte, tabunak vélt kérdéseket sem kerülõ beszélgetés valamennyiünket mélyen megérintett. Nem dugtuk fejünket a homokba: tudtuk, hogy a politikában itt is, és ott is vannak parlamenti vagy parlamenten kívüli szélsõségesek, de Jézus szavára kívántunk építeni: „De közöttetek ne így legyen…”, közöttetek nem ez a rend (Mt 20,26)! Vallottuk: mindannyian az atyai házba szeretnénk visszatérni, így testvérként is megtaláltuk egymást. Aztán tényleg leszállt az õszi köd. A dunaszerdahelyi rendõri brutalitásra egyszerûen nem lehet magyarázatot találni. Álságos lenne persze tagadni: sokan nem a futball kedvéért mentek a csallóközi városba azon a szombaton. Trianoni jelképek felvonultatása sem volt odavaló. Ám védtelen emberek ilyen kíméletlen összeverése és a megaláztatásnak megannyi módja a mai Európában egyszerûen megengedhetetlen. Természetesen ugyanígy gyalázat, hogy a következõ nap Budapesten valaki elégetett egy szlovák zászlót. Ám ennek elkövetõje ismertté vált, míg a fekete ruhás kommandós sereg mindvégig arctalan maradt. Az erõszak és a gyûlöletkeltés min-

den formáját kötelesek vagyunk elítélni. Közben pedig azt sem lehet elhallgatni, hogy mindez az egyik ország életében a hivatalos politika szintjén jelentkezik, a másikéban pedig – azért nem lebecsülendõ – periferikus jelenség. Õszi ködben szerfölött veszélyes az utazás, fõleg éles kanyarokban. Nagyfokú körültekintésre van szükség. Különösen nagy a felelõsségük a kormánynál ülõknek. Egyelõre még nem szállt fel a köd, de egy-egy ködlámpát talán sikerült bekapcsolni. Azokra a nyilatkozatokra gondolok, amelyeket a két ország egyházi vezetõi tettek az elmúlt napokban. A szlovák evangélikus püspökök arra szólítják fel országuk állampolgárait, hogy ítéljék el a nemzeti gyûlölködés megnyilvánulásait, a magyar egyházi vezetõk pedig azt szorgalmazzák, hogy jussanak érvényre a felebaráti szeretet és az Európai Unió tagállamaiban követendõ normák. Bízzunk abban, hogy végre kitisztul az idõ, ám addig is vezessünk óvatosan az õszi ködben! Vigyázzunk magunkra és egymásra.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

e

2008. november 16.

evangélikus élet

Felügyelõk országos konferenciája Élõ kövek egyháza e Folytatás az 1. oldalról A kezdeményezés elõzményeit és a stratégiának az idei nyárra elkészült elsõ, vitaindító – a http://strategia.lutheran.hu/ honlapon bárki számára hozzáférhetõ és olvasható – változatának legfonto-

Megkérdeztük a résztvevõket…

alitására – Horváth Csaba építészmérnök, ingatlanszakértõ rövid tájékoztatójában és az azt követõ „kérdezz-felelekben” egyházunk Üllõi úti székházának jövõje került a figyelem középpontjába. A felügyelõk elsõ kézbõl, az elsõk között ismerhették meg annak a szakértõi véle-

Az Istennel való személyes és elmélyült kapcsolat, vagyis a lelkiség, a spiritualitás a két legfontosabb kérdés egyike a készülõ evangélikus stratégiában. Hogy ez a kapcsolat milyen, abban természetesen – mások mellett – óriási szerepe és felelõssége van a lelkésznek. A spiritualitás témáját körbejárók közül dr. Münich Béla szolnoki felügyelõt, a találkozó egyik, ha nem a leghûségesebb résztvevõjét kérdeztük – õ az összes eddigi felügyelõi konferencián ott volt. – A lelkész elhinti a magot; hogy aztán kinél talál termékeny talajra a gyülekezet tagjai között, az már elsõsorban nem rajta múlik. A hatást azonban saját életpályájával, példamutatásával maga is befolyásolhatja. Ha felnéznek rá a gyülekezet tagjai, ha hitelesnek találják õt, akkor sokkal jobban be tudják fogadni az általa hirdetett igét is. De ha azt látja a gyülekezet, hogy a hirdetett ige és a lelkész élete nincs összhangban, akkor bizony nehezebben tud komoly lelki-spirituális kapcsolatot kialakítani a hívekkel. ***

Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkész és Breznovits István felügyelõ beszámolója sabb gondolatait az országos felügyelõ és Bogdányi Gábor, a stratégiát elõkészítõ munkacsoport egyik tagja foglalta össze a jelenlévõknek. A szépszámú hozzászólás és kérdés után párhuzamosan öt kis csoportban öt különbözõ stratégiai munkaágról – Bogdányi Gáborral a személyi erõforrásokról, Kovácsné Tóth Mártával a spiritualitásról, Marton Tamással az ifjúságról, Tencz Károllyal a gyülekezeti diakóniáról, Erdélyi Károllyal pedig a gyülekezeti stratégiakészítésrõl – beszélgettek a résztvevõk. (A kis csoportos beszélgetésekrõl a szomszédos hasábokon olvashatnak néhány gondolatot. – A szerk.) Az „élõ kövek egyházának” egy irigylésre méltó és követésre érdemes példájával, a Szombathelyen folyó gyülekezetépítési és diakóniai munkával Gregersen-Labossa György lelkész és Breznovits István felügyelõ diavetítéses beszámolójából ismerkedhettek meg a gyülekezetek világi vezetõi. A szó eredeti értelmében vett kövekrõl Fabiny Tamás püspök – még péntek este – Megszentelt terek, Benczúr László építészmérnök, az Északi Egyházkerület felügyelõje pedig – már szombat délután – Gondolatok az épített környezetrõl, felelõsségünkrõl és lelkiségünkrõl – És mit kezdjünk a kövekkel? címmel tartott elõadást. A stílusukban különbözõ, de tartalmukban nagyon hasonló és egymásra épülõ referátumokban többek között megfogalmazódott: nem ön-

A készülõ stratégia másik prioritása a spiritualitás mellett a személyi erõforrások fejlesztése. Ez az egyházi dolgozók és tisztségviselõk képzésén és továbbképzésén kívül az önkéntesek bevonásának kérdéskörét is magába foglalja. Nem véletlen, hogy – amint Kiss László székesfehérvári felügyelõ szavaiból is kiderül – a témát feldolgozó kis csoportban is sok szó esett a szolgálattevõk körének bõvítésérõl. – Nálunk nagyon jó a gyülekezeti lelkész (Bencze András – a szerk.) „felkérõ képessége”, ahogy személyes megszólítással szolgálatra hív munkatársakat, nemcsak a presbitériumból, hanem a többi aktív tag közül is. Ez az önkéntesek jól mûködõ kis csoportjaiban – például házas hétvégés mozgalom, missziós kör, nyugdíjaskör, énekkar, oltárdíszítõk csoportja – testesül meg, amelyek tevékenységét természetesen figyelemmel követi a lelkészünk is. Tanulságként viszem haza, hogy vannak olyan gyülekezetek, amelyeknek a lelkésze ebbõl a szempontból nem ilyen nyitott. Ösztönözni kellene õket arra – és talán már a lelkészképzésben is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni erre –, hogy merjenek segítséget kérni gyülekezetük tagjaitól,

ménynek a tartalmát – illetve az abban részletesen bemutatott öt lehetséges „forgatókönyvet” –, amely alapján az illetékes bizottságok és az országos pres-

bitérium javaslata után a zsinat november 27-én (várhatóan) döntést hoz az ügyben. Az elmúlt évekhez hasonlóan egyházunk püspökei idén is igei szolgálatukkal gazdagították az egyébként is tartalmas programot. Fabiny Tamás és Gáncs Péter

Záró úrvacsorai istentisztelet (a Duna Tv november 16-án 10 órakor felvételrõl sugározza) magukban a templomkövek a szentek és sérthetetlenek, hanem a templomfalak közötti történések teszik igazán azzá õket. Az elõzetes elképzelések szerint a folytatásban az egyházi ingatlanok állapotáról és a távlatos ingatlangazdálkodásról kaptak volna képet a résztvevõk. Végül azonban – tekintettel a téma aktu-

egy-egy áhítat, Ittzés János pedig a záró istentisztelet keretében szólt a Szentírás egy-egy, a kõ motívumot is valamiképpen magában foglaló szakaszáról. Utóbbi alkalmon az elnök-püspök 1Pt 2,4–6 alapján így fogalmazott: „Élõ kövekbõl épül a hajlék, amelynek fundamentuma az örök élõ kõ, Jézus Krisztus.” g – vitális –

merjék felkérni õket bizonyos feladatok ellátására, ne maguk próbáljanak mindent megoldani. Ez nemcsak a saját szolgálatukat könnyítené meg, de kölcsönös gazdagodást is jelentene, és a munkatársak is sok örömöt találnának benne. *** A fiatalokat nem a konfirmáció után, hanem még elõtte lehet hatékonyan integrálni a gyülekezetbe – hangzott az ifjúság kérdését megvitató kis csoport összegzése. Tehát már a születéstõl folyamatosan, minden szinten foglalkoznia kell a gyülekezetnek a következõ generációkkal. Seregély Sámuel másodfelügyelõ a sárvári helyzetrõl számolt be. – Nálunk a gyülekezet építése a baba-mama körrel kezdõdik. Keresztelõkor a gyerekek kis mûsorral köszöntik az új egyháztagot, majd a lelkész megkéri az apukát, hogy mutassa be a kisbabát a gyülekezetnek. A hittanosok közül vasárnaponként ketten-ketten igeolvasással vesznek részt az istentisztelet liturgiájában; a lekcióolvasás után a gyülekezeti teremben folytatódik a velük való foglalkozás. A konfirmációra készülõk azonban a templomban maradnak, és „jegyzetelik”, mirõl szól a prédikáció, a következõ hét konfirmandusórájának ugyanis mindig az az egyik témája. A gyülekezet hagyományos farsangi báljának nyitótáncát is õk adják elõ. *** A készülõ evangélikus stratégia diakóniáról szóló részében a szociális intézményekben folyó ellátás mellett a gyülekezeti diakónia is nagyon fontos elemként jelenik meg. Nem minden résztvevõ számára volt ismeretlen ez a terület. Így például Szabó Istvánné, Mária számára sem, aki az általa „másodfelügyelt” Kiskõrösön a gyülekezeti nõvérszolgálat aktív tagja. – A kis csoportos beszélgetés során egyetértettünk abban, hogy a gyülekezeti diakónia akkor mûködik jól – akkor végezzük jól ezt a szolgálatot –, ha szeretettel, empátiával, szívvel-lélekkel fordulunk a perifériára szorult emberek felé, akik a fiataloktól az idõsekig, a rossz anyagi körülmények között élõktõl a családi problémákkal küzdõkig, a szenvedélybetegektõl a rákos betegekig sokfélék lehetnek. Munkánk lényege, hogy

elvezessük õket Krisztushoz – de nem szabad rájuk zúdítanunk a hitünket! Odafigyeléssel, apró gesztusokkal, szeretetünk tettekben való megmutatásával azonban „célt érhetünk”. Nagyon fontos azonban az is, hogy amikor például ennivalót vagy más létfontosságú dolgot adunk valakinek, akkor azt krisztusi alázattal tegyük, mert ha nem így történik, akkor az érintett sértõnek vagy megalázónak érezheti a helyzetet. *** A legnagyobb érdeklõdés a „stratégiakészítés a gyülekezetben” témájú kis csoportos beszélgetést övezte, ahol egy létezõ (eredetileg megnevezni nem kívánt) gyülekezet problémáira próbáltak közösen megoldási stratégiát kidolgozni a résztvevõk. Tarcsai Mihályné, Anna, a budapesti szlovák ajkú gyülekezet másodfelügyelõje, pénztárosa elõször vett részt a konferencián. – A mi gyülekezetünknek sok szempontból hasonló gondjai vannak, mint a feladatban szereplõ közösségnek. Az embernek sok minden nem jut magától az eszébe, de itt nagyon jó ötleteket hallottam. Nekünk például nincs újságunk. Az erõnkbõl ugyan nem is nagyon telik rá, de ha elkészítenénk, fénymásolással meg tudnánk oldani a sokszorosítást, és szét tudnánk küldeni. A felújított gyülekezeti imatermünkben rejlõ lehetõségeket is jobban ki lehetne és kellene használnunk. Petrilla László és felesége, Tünde az orosházi egyházközség szentetornyai leánygyülekezetébõl érkezett Révfülöpre. – Nem igazán hallottunk a stratégiakészítésrõl korábban, és szerettünk volna információkat szerezni másoktól, akik ebben már jobban benne vannak. Ahogy elhangzott, semmit nem lehet úgy tervezni, hogy nem vesszük számba a rendelkezésünkre álló eszközöket és lehetõségeket – mondja László. – Azt is meg kell nézni – veszi át a szót Tünde –, hogy mire van szükség egyáltalán, és hogy kit és mit akarunk elérni. Azt gondolom azonban, hogy mindenekelõtt imádságban kell kérni a gyülekezet változását, megújulását, és a gyülekezeti tagoknak kell Krisztus-központú életet élniük. g Lejegyezte: Vitális Judit

Jelentõs tartalék

FOTÓK: VITÁLIS JUDIT

4

Furcsán „fejlõdõ” világunkban csak az marad talpon, akinek jelentõs tartaléka van. A gazdasági válság nem kímél semmit és senkit. Ahogy a humán válság sincs tekintettel semmire és senkire. Most az érezheti biztonságban magát, az vészelheti át a bajt, akinek a számláján van pénz, akinek még van „fölös” energiája, hogy újabb feladatot vállaljon, akinek van elég lelki muníciója, hogy a leamortizált lelkek között tartsa magát. Akinek nincs tartaléka, padlóra kerül. Anyagilag is, emberileg is. Van-e tartaléka a világ kereszténységének, Európa protestantizmusának, a magyar evangélikusságnak? S most nem is csupán arra gondolok, hogy a mûködés stabilitását jelentõ anyagi bázisa rendben van-e. A tudatos sáfárkodás, az értékeinkkel való jó gazdálkodás párosulhat azzal a bizodalmas hittel, amely tudja: Istennek gondja van ránk. „…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok” – hangzik a biztató jézusi szó a Hegyi beszédben (Mt 6,25). Keresztény meggyõzõdésünket ma már minden józanul gondolkodó világi ember is osztja, hogy tudniillik a humán tényezõ mindenben a legfontosabb. Megelõzi az anyagi tényezõk bármelyikét. A nagy kérdés, hogy van-e emberi tartaléka az egyháznak. Vannak-e olyan férfiak és asszonyok, fiatalok és idõsek, akik nem nézõi (nézelõdõi) az egyház életének, hanem aktív résztvevõi? Sõt nem is csupán aktívak, akik hajlandók ilyen-olyan szolgálatra, hanem kre-

atívak, azaz alkotó módon meglátják a saját helyüket Isten országának a munkájában, ráéreznek a tennivalókra, és igényesen, mások szolgálatával harmonizálva, magas színvonalon elvégzik. Nem kell rájuk tukmálni a munkát, nem szükséges hosszan magyarázni, hogy az aratnivaló sok, a munkás meg kevés, és nem kell szájbarágósan megindokolni, hogy az egyházi szolgálat csapatmunka. Hiánycikk az aktív, kreatív egyházi munkás. Hiányzik a felnõtt módon való gondolkodás, a nagykorú hitre épülõ döntés. Az elmúlt években nemegyszer voltam szomorú ezért. A hivatásos és az önkéntes egyházi munkások között kevés ilyet véltem látni. Elcsüggedtem. Azután az Úristen mindig megszégyenített. Most is ezt tette. Nem bánom. Máskor is, most is mutatott olyan jelet, adott olyan jelzéseket, amelyek felvillanyoztak, és megvidámították a szívemet. Néhány hete – errõl is tudósított az Evangélikus Élet – az egyházfi-, harangozó- és sekrestyés szolgálatban állókon keresztül mutatta meg az Úristen, hogy nem kellene oly sötéten látnom. Vannak lelkes, jó mentalitású, jó kisugárzású munkatársak… November 7. és 9. között – a felügyelõk ez évi országos konferenciáján – pedig azt éreztette meg velem, hogy jó csapat munkálkodik gyülekezeteink élén. Olyan testvérek, akik nemcsak tradicionális módon vállalnak felelõsséget, hanem az új meg új kihívásokat is komolyan véve tudnak rugalmasan gondolkodni, lelkesen tudnak

– még gondok közepette is – beszélni gyülekezetükrõl, reális ötletekkel állnak elõ, ha haladni kell a korral, és nyitottak arra, hogy eltanulják egymástól a jót. Több mint hetven gyülekezeti, egyházmegyei és kerületi felügyelõ töltötte meg a révfülöpi házat, amely a „vezetõ pozícióban” lévõ tanítványoknak is oktatási központ szeretne lenni. Nem a felülrõl való kioktatás helye, hanem az együtt okulás és az egymást oktatás lelki központja. Fáradt péntek délután érkeztek a résztvevõk, lelkes vasárnap délben távoztak. S a változás titka, hogy felismerték azt, ami mindannyiunk számára lelkesítõ tény: egyházunkban van tartalék. A legnehezebb idõkre is elegendõ tartalék. Egymás hitében, a közös gondolkodásban, a testvéri közösségben, a formálódó és együtt elfogadható stratégiában, az egymás tapasztalatára és tudására építõ kreatív lelkületben. Mert az az Úr, aki elhívta a felügyelõket is a szolgálatra, ad a híváshoz elegendõ erõt, fantáziát, leleményességet és kitartást. Lehet, hogy ez a kép most meg túl rózsaszínûnek tûnik, s nem számol azzal, hogy vannak megfáradt lelkészek, rutinból tanító egyházi oktatók, látszatpresbiterek és „nagyszavú”, de „kis tettû” tisztségviselõk. Ma azonban megerõsödtem a reménységemben, és újra látom, hogy az Úristen közelében van tartalék. Aranytartalék. g Hafenscher Károly

2008. november 16.

kultúrkörök

b Junior Prima Díjat vehetett át októberben ifj. dr. Katz Sándor fizikus, a Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium egykori diákja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének adjunktusát a hazai tudományos elit jelölte a díjra a magyar tudomány kategóriában. A 2003 óta évente átadott Prima Primissima Díj mellett tavaly osztották ki elsõ alkalommal az elismerést a junior korosztályban. Az elsõ díjazottak között ugyancsak volt egy hajdani bonyhádi gimnazista, Szépszó Gabriella meteorológus.

A lélekvezetés mestere Hamvas Béláról halálának 40. évfordulóján Egész életét meghatározta szülõföldjének szelleme. 1897-ben született a ma Szlovákiában található Eperjesen, evangélikus lelkész fiaként. Az I. világháborúban az orosz frontra került, többször megsebesült, majd családjával együtt kitelepítették. Rebellis apja nem volt hajlandó a trianoni békekötést követõen letenni a hûségesküt. Budapesten Hamvas Béla az egyetem magyar–német szakán végzett. Újságíró lett, majd a Fõvárosi Könyvtárban dolgozott. 1944 telén csapatával Németországban fagyoskodott, ahonnan hazaszökött. A háború után újabb munkákba kezdett: könyvsorozatot tervezett, elõadásokat tartott, és írta fáradhatatlanul saját köteteit. Társa, felesége, Kemény Katalin író és mûvészettörténész haláláig segítette roppant vállalkozásában. Mert az volt élete, a lehetetlen ostroma. S ha nem akkor él, a zsarnoki korban, ha nem akadályozza annyi gáncs, ha nem zúdul rá annyi rosszindulat, a 20. század legnagyobb gondolkodói között lenne a helye. Mircea Eliade, Carl Gustav Jung, Karl Kerényi, Julius Evola, Leopold Ziegler vagy René Guénon nevével együtt említenénk az övét. 1945 után a kirekesztettség fojtó csendje vette körül. Ebbe számos írótársa belerokkant; Hamvas egészséges hívõ lélekkel, mondhatni, derûs humorral viselte elkomoruló sorsát. Nézem a róla készült kopott, amatõr fényképet. Sûrû füstöt ontó gyártelep mögötte. Barakkok. Halott fekete tó. A láthatatlan termõföldet elöntötte a gépolaj és a rozsda. Egy kényszermunkás, a számûzött Hamvas Béla ül a fáradt alkonyatban. A múlt század páratlan gondolkodója Tiszapalkonyán segédraktáros! A pártkomisszár, Lukács György gyûlölettel intézkedett ellene; Keszi Imre gyorsan megtagadta. Mégis rendíthetetlen maradt. Nem alázkodott meg. Az asztalfiókba rejtett szótárral szanszkrit nyelvrõl fordított. Esszéket fogalmazott kora hajnalban, hatalmas regényének, a Karneválnak a vázát vetette papírra.

„A mûvész mindig ragaszkodni fog, nem a társadalom helyzeti elõnyeihez, hanem a társadalmon kívül és felül kínálkozó távlathoz: az Egészhez. Ragaszkodni fog nem a kivételhez, hanem a kivételesekhez; nem a privilégiumokhoz, hanem az igazsághoz” – írta Füstparipán címû esszéjében. Hamvasra is érvényes a megállapítás: szenvedélye az igazságkeresés, a lázas kutakodás, hogy a létezést életidejében megértse és birtokba vegye. Sárban, piszokban és elviselhetetlen zajban dolgozott. Esszék, tanulmányok, kommentárok, regények, filozófiai mûvek kerültek ki keze alól. Upanisádokat,

zent, szufit, tibeti misztériumokat ültetett át magyarra. A világot akarta megismerni, átlátni, az egyetemest és a részlegest ötvözni. Hamvas is, miként Heidegger és Jaspers vagy az orosz emigráció teoretikusai, arra keresett választ, hogy léteznek-e olyan szellemi gyökerek és források, amelyek az idõ betemette mélyben még élnek, és táplálva csörgedeznek. Azt sugallta, hogy az európai civilizáció talán a legtöbbet abból meríthet,

amit évezredek alatt megtagadott és feledett: az õsi hagyományokból. Az õsök nagy csarnoka, a Scientia Sacra címû könyvei ezek föltárására tesznek kísérletet. Izgalmas és lenyûgözõ olvasmányok. A II. rész a kereszténység bírálata, Hamvas istenkeresésének sok vitát kiváltó remeklése. „Jézus biztosan tapasztalta Isten dicsõségét és mindenhatóságát. Nagyságát azonban nem ebben látta, hanem a tapintatban, ahogy senkinek és semminek útjában nem áll. A gyengédségben, ahogy enged, a kedvességben, ahogy kitér. (…) Ami Jézust megrendítette, az nem Isten félelmetes ereje és össze nem hasonlítható

tudása és világalkotó akarata, amely elõtt leborult. Ami szívét megindította, az volt, hogy Isten apa, akit nem imádott, hanem akit szeretett.” – Tegyük hozzá, Hamvas gondolatainak kevés közük van a biblikus keresztény felfogáshoz. A negyven éve, 1968. november 7-én elhunyt Hamvas Béla lelket ölõ magányban élt és állt helyt Isten és ember elõtt nehéz idõben. g Fenyvesi Félix Lajos

A Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium – illetve elõdje, a hasonló nevû állami intézmény – harminc éve élen jár a tehetséggondozásban. A középiskolában jelenleg két olyan osztály is van, melynek tanulói sokkal több ismeretet szereznek matematikából, mint egy átlagos iskolában. A hatosztályos tagozat fele emelt szinten tanulja a tantárgyat heti öt-hat órában, a négyosztályos struktúrában pedig egy természettudományos osztály mûködik. Egyre több tantárgyból van lehetõség a gyerekek külön felkészítésére. Országosan egyedülálló a bonyhádi gimnáziumban mûködõ úgynevezett Csillag program. Ez azt jelenti, hogy ha a diák a tizedik évfolyamig valamelyik tantárgyból különleges érdeklõdést és tehetséget mutat, lehetõsége van arra, hogy elõrehozott vizsgát tegyen belõle. Ezután az általa kiválasztott tanárral és egy-két diáktárssal különórákon vesz részt a délelõtti tanórák idején, ami messze hatékonyabb, mint egy délutáni foglalkozás. A Junior Prima Díj kitüntetettje, a bonyhádi gimnázium egykori diákja, a harminchárom éves ifj. dr. Katz Sándor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett 1998-ban fizikus szakon, 2001ben pedig doktori fokozatot szerzett. Ezután két évig Hamburgban dolgozott egy kutatóintézetben, majd Wuppertalban, illetve hazánkban is tevékenykedett. A részecskefizikusok általában a világegyetem korai történéseit próbálják megfejteni. Katz Sándor ezen belül azzal

az idõszakkal foglalkozik, amikor – ahogy hûlt a világegyetem – létrejöttek a protonok és a neutronok az õket alkotó kvarkokból. A bonyhádi származású fiatalember az elméleti oldallal foglalko-

A SZERZÕ FELVÉTELE

vezényletével. Mivel ezt a koráldallamot Luther a Veni redemptor gentium adventikarácsonyi himnusz átdolgozásaként írta, azonkívül hamarosan az új egyházi év beköszöntének örülhetünk, a lehetõ legjobb döntés volt ennek a mûnek a kiválasztása. Dobszay László, a MET tiszteletbeli elnöke (aki nélkül a szervezet nem létezne) köszöntötte az egybegyûlteket; igei útmutatóval Balogh Péter Piusz O. Praem., a társaság alelnöke szolgált. A szervezéssel járó tengernyi – többnyire hálátlan – feladatot W. Kinczler Zsuzsanna, Bódiss Tamás és Finta Gergely vállalta magára. Reménység szerint nem egyszeri alkalom volt ez a délután, hanem máskor is sikerül lehetõséget találni a közös Isten-dicséretre. g Ecsedi Zsuzsa

FOTÓ: BÓDISS TAMÁS

Örvendetesen sok, több mint húsz – különbözõ felekezetû, jellegû és létszámú – kórus fogadta el a meghívást, és vállalta a felkészüléssel járó kemény munkát. A találkozó a himnusz köré rendezõdött: hogyan jelenik meg ez a kiemelt fontosságú gregorián mûfaj az egyházi kórusirodalomban? Hallhattunk könnyebb és nehe-

zebb, homofón és polifón feldolgozásokat a középkortól egészen napjainkig. Nagy létszámú gyülekezeti kórusokat leginkább a reformátusok vonultattak fel. Katolikus részrõl több kamarakórus és szkóla volt jelen. Külön öröm volt az énekes iskolák diákjainak fegyelmezett éneklése; minden mozdulatukon látszott, hogy rendszeres liturgikus szolgálatot végeznek. Az evangélikusok a zuglói és a fasori gyülekezeti kórussal, valamint a teológia együttesével képviseltették magukat. A délután csúcspontja az volt, amikor az egyesített kórus Johann Sebastian Bach Nun komm, der Heiden Heiland (Jöjj, népek Megváltója – BWV 61) kantátájának nyitókórusát és zárókorálját énekelte a kelenföldi evangélikus gyülekezet zenekarának közremûködésével, Bence Gábor

5

Junior Prima Díj az egykori bonyhádi gimnazistának

A Veni Creator Spiritustól a Veni redemptor gentiumig b Nagyszabású rendezvényre került sor november 8-án, szombaton délután az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és a zuglói evangélikus templomban. A Magyar Egyházzenei Társaság (MET) „Veni Creator Spiritus” címmel ökumenikus kórustalálkozóra hívta össze a gyülekezeti és iskolai kórusokat.

f

zik: megpróbálja kiszámolni az ismert egyenletekbõl, hogy mindez hogyan zajlott. Mint mondja, az a jó ebben a munkában, hogy folyamatosan gondolkozni kell, hiszen mindig újabb és újabb ötletekre van szükség.

2009-ben több kedvezõ változás várható a tehetséggondozás támogatása terén. Például a személyi jövedelemadó egy százalékát erre a célra is fel lehet majd ajánlani. Az összeggel a Nemzeti Tehetségsegítõ Tanács fog rendelkezni, és az úgynevezett tehetségpontok – az ország különbözõ területein mûködõ iskolák, mûvelõdési házak stb. – mûködtetésére fordítja a befolyt pénzt. Ezenkívül a tehetséggondozásra mintegy 500 millió forinttal több lesz a minisztérium kerete, mint tavaly, de az európai uniós Új tudás programból is lehet erre a területre fordítani. A tehetségpontok száma folyamatosan bõvül. A Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium közel fél éve mûködik tehetségpontként, a régióban pillanatnyilag egyedüliként.

Ifj. dr. Katz Sándor a közelmúltban egy európai uniós pályázaton nyert támogatást. Ennek köszönhetõen öt évig hazánkban fog dolgozni: kutatócsoportot hoz létre a világegyetem történéseinek megértésére. g Máté Réka

Magyar Örökség Díjat kapott az orvostörténész Dr. Schultheisz Emil professzor – gazdag életútja elismeréseként – Magyar Örökség Díjat vehetett át szeptember 20-án. Budapesten született 1923-ban. Diákkora kalandos, izgalmas volt; mivel katonatiszt édesapját nagyon gyakran áthelyezték, tanulmányait több helyütt végezte. Elemibe Budán, Cegléden és Pesten járt. 1934-tõl két évig a budapesti fasori evangélikus fõgimnázium tanulója volt. A harmadik osztályt Szegeden járta, negyediktõl pedig – kitûnõ eredménnyel – a soproni evangélikus líceumban tanult, két rövidebb kitérõvel. „Az ötödik elsõ felében egy kiruccanást tettem Munkácsra – nyilatkozta –, mert akkor foglaltuk vissza a Felvidéket…” Édesapja õrnagyként vonult be ezredével Munkácsra. Itt az ifjú Schultheisz a magyar tannyelvû állami gimnáziumba járt, majd visszament Sopronba. Mivel édesapját Párkányba vezényelték, fél évet Esztergomban, a bencés gimnáziumban töltött, majd visszakerült a líceumba. Nem egy kiváló tanára volt, a Fasorban például tanította õt Mikola Sándor, a neves fizikatanár, az iskola igazgatója, az Akadémia tagja. Egyetemi tanulmányait is több helyütt végezte. 1942-ben bölcsészetet tanult Kolozsváron, majd átkerült Debrecenbe, az orvosi egyetemre. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen

szerzett orvosi diplomát 1949-ben. Mint belgyógyász beosztott orvosként, majd osztályvezetõ fõorvosként dolgozott, 1970-tõl a Központi Állami Kórház (a „Kútvölgyi”) igazgató fõorvosa volt. 1972–74-ben egészségügyi miniszterhelyettesi, illetve államtitkári pozíciót töltött be. 1974-tõl 1984-ig – nyugdíjazásáig – egészségügyi miniszter volt. Nem akart elszakadni a betegeitõl, úgy fogadta el a miniszteri posztot, hogy mellette megtarthassa a kórházi kórtermet, illetve a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatói tisztét. Nyugdíjazását követõen egyetemi tanár, majd tanszékvezetõ lett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem orvostörténeti tanszékén. Mint az orvostörténeti múzeum igazgatója 1963-ban ismerte meg dr. Antall Józsefet, a késõbbi miniszterelnököt. Mikor Schultheisz volt az egészségügyi miniszter, õ nevezte ki Antallt a múzeum fõigazgatójává. Antall miniszterelnöksége idején is állandó kapcsolatban voltak egymással. A kormányfõ 1993. december 12-én, délután öt órakor a Kútvölgyi kórházban, a professzor kórtermében hunyt el. Schultheisz nevéhez számos orvostörténeti tárgyú könyv és nagyszámú publikáció fûzõdik. g Gõcze Tibor

e

2008. november 16.

panoráma

b Hetilapunk évek óta igyekszik hiánytalanul „dokumentálni” az egyházi szolgálatba állók ordinációját, és a teljesség igényével törekszik hírt adni a lelkésziktatásokról is. A nyugdíjba vonulók búcsúzásáról ugyanakkor mindeddig csak esetlegesen tájékoztattunk… Bár a Déli Egyházkerületben idén bevezették az „elbocsátó istentiszteletek” gyakorlatát, tudósítások helyett az interjú mûfaját véljük méltóbbnak arra, hogy a nyugdíjba vonuló lelkészek számára lapunk hasábjain is teret adjunk egyfajta számvetésnek. Jövõre ebben is törekszünk majd az aktualitásra, most viszont egyazon oldalpáron szólaltatjuk meg az ötletadó egyházkerület 2008-ban nyugalmazott lelkipásztorait. – A szerk.

DÉLI VISS

Akik negyvennégy éven át szolgáltak… Aradi András Péter

– Õseim békéscsabaiak, én is itt születtem. Gyermekkoromban a mindennapokhoz hozzátartozott az igehallgatás – kezdi felidézni eddigi életútját. – Mindig hálával gondolok a szüleimre, mert õk ültették el bennem a templom iránti szeretetet. Mivel családunkat kulákoknak tekintették, csak a Debreceni Református Kollégiumba vettek fel. – Miként emlékszik a kálvinista iskolában töltött évekre? – Az volt az egyetlen protestáns oktatási intézmény a pártállami idõkben. Az egész iskola egy nagy menekülttáborhoz hasonlított. Többségében papgyerekek, kulákok, csendõrök gyermekei ültek az iskolapadokban. Életem meghatározó élménye lett a Debrecenben töltött néhány esztendõ. Az iskola mellett dolgoztam is, havi húsz forintért fújtattam az evangélikus templom orgonáját. – Majd a hittudományi akadémia következett… – A teológiára 1957-ben kerültem, amikor még igen romos volt az ’56-os események miatt az Üllõi út környéke. 1964-ben avatott lelkésszé D. Káldy Zoltán püspök, és egykori hittantanárom, Szabó Gyula mellett lettem segédlelkész Debrecenben. Ezután Rudabányára helyeztek. – Bizonyára nem volt könnyû a lelkészek élete azokban az években… – Valóban nem. Rudabányán például a templomban laktam, mivel nem volt parókia. A karzat mellvédjét továbbépítve kialakítottak egy két helyiségbõl álló lakrészt. Vizet a templom elõtti közkifolyóból nyerhettem. Ezt követõen Kecskemétre kerültem, ahol Görög Tibor esperes mellett szolgáltam. Ott nem is volt saját szobám, csak egy ágyam a hivatalban. Éppen ezért kellett onnan elköltöznöm, amikor 1968-ban megnõsültem. – Jól tudom, hogy hosszú éveken keresztül szlovák nyelven is hirdette az igét? – Igen, a kecskeméti szolgálat után Budapestre, a Rákóczi úti szlovák nyelvû gyülekezetbe kerültem, majd 1971-ben már parókus lelkészként gondoztam a Szarvas-Újemplomi Egyházközséget. 1986 augusztusától vagyok a békéscsabai evangélikus gyülekezet egyik lelkésze. 1970 óta mindenhol lehetõségem volt arra is, hogy szlovákul prédikáljak. Az idõk folyamán azonban itt helyben és máshol is sokat változott a szlovák nyelvû alkalmak látogatottsága. Amikor még kisgyerek voltam, elõfordult, hogy a hétköznapi könyörgések alkalmával is kicsinek bizonyult a békéscsabai Kistemplom, amelynek ugyebár csak a

neve kicsi, mert hat-hétszáz ember is kényelmesen elfér benne. Minden alkalommal sietnünk kellett, hogy a megszokott helyünkön ülhessünk. Mára sajnos meghaltak azok, akik még értet-

de a lelkész mindig szem elõtt van. Legutóbb például egy hétköznapi istentiszteleten derültem, amikor Julcsi unokám nálunk volt. Olyan kedvesen énekelt az istentisztelet alatt, hogy a

ték az õsök nyelvét, alig néhányan gyûlnek össze a szlovák istentiszteletekre. – Felesége mindig Bandi bácsi mellett állt, a ’90-es évek elején pedig együtt dolgoztak a békéscsabai evangélikus gimnázium újraszervezésén. – Marika amellett, hogy négy évtizede hûséges társam, mindig is õszinte kritikusom volt. Örültem neki, amikor kemény bírálattal illette a munkámat, mert ezzel sokat segített. Amikor pedig ismét elindulhatott az egyházi gimnázium a városban, valóban õ volt az egyik, aki iskoláról iskolára járva gyûjtötte maga köré a kitûnõ tanárokat és gyerekeket. – Úgy látszik, az apai példa hatott a gyerekek pályaválasztására… – Viccesen úgy szoktam bemutatni a gyermekeimet, hogy „õk a fiaim az elsõ házasságomból”. Három fiunk közül ketten a lelkészi hivatást választották. Soha nem akartuk õket rábeszélni erre a pályára, választhattak volna mást is, de amikor saját maguk döntöttek Isten szolgálata mellett, mindig próbáltuk támogatni õket. – Városszerte ismerik jó humorát, amelyet idõnként a szószékrõl is megcsillogtat. Elõfordult már, hogy olyan helyzetben kapta el a nevethetnék, amikor komolyan kellett volna viselkednie? – Azt szoktam mondani, hogy genetikailag belém kódolták a humort. A szarvasi kántoromnak mondtam egykor, hogy jó neki, mert õ el tud bújni a harmónium mögé, ha nevetnie kell,

Miatyánk alatt elvesztettem a komolyságomat. – Tapasztalt lelkészként milyen jó tanáccsal látná el fiatal kollégáit? Mire figyeljenek? – Nagyon fontos a magával ragadó igehirdetés. De talán még ennél is fontosabb, hogy a lelkész közel kerüljön az emberekhez. Talán munkám során az volt a legnagyobb mulasztás, hogy akármennyire szerettem volna, mégsem tudtam eleget látogatni. Pedig ez a gyülekezetépítés alapja. Mindezek mellett fontosnak tartom, hogy a lelkész jó kapcsolatot ápoljon a település vezetésével és a többi felekezettel. Mindig ökumenikus szellemiséggel szolgáltam. Egyrészt sokat köszönhetek magam is a református egyháznak a debreceni diákévek miatt, másrészt éveken át a békéscsabai katolikus iskolában voltak hittanóráim. Boldog voltam, amikor néhány napja felhívtak az iskolából, és Isten áldását kívánták nyugdíjas éveimre. – Mik a tervei a jövõre? – Az otthoni munkából, a ház körüli teendõkbõl szeretnék az eddiginél nagyobb részt kapni, továbbá természetesen szeretnék minél több idõt eltölteni nyolc unokámmal, és a város kulturális életébe az eddiginél is intenzívebben szeretnék bekapcsolódni. És persze ha valahol helyettesíteni kell, szívesen vállalok egyházi szolgálatot is. g L. J. Cs.

– Másfél évtizeden keresztül aktívan részt vett a városi közéletben is. Miért tartotta fontosnak, hogy lelkészként önkormányzati képviselõ is legyen? – Azzal, hogy négy cikluson keresztül részt vettem a városi közgyûlés munkájában, sikeresen képviseltem az egyházak érdekeit a helyi döntéshozatalban. Amikor pedig a kisebbségekért, civil szervezetekért és külkapcsolatokért felelõs bizottságot vezettem, virágzó kapcsolatot építettünk ki Békéscsaba nyolc testvérvárosával, többek között Székelyudvarhellyel, Wittenberggel, Trencsénnel és a finnországi Mikkelivel. Ezekbõl a városokból gyülekezetünkhöz is érkeztek vendégek. Munkám során fontosnak tartottam azt is, hogy a helyi öntevékeny cso-

– Egy-egy ciklus elején, az alakuló ülésen egy imádságot és rövid igemagyarázatot olvastam fel, így kezdtük a munkát. Nem sok város önkormányzatára jellemzõ az ilyen munkakezdés! – Munkájához nyilván kiegyensúlyozott családi háttérre volt szüksége… – Igen, feleségem, Erzsébet mindenben támogatott. Amellett, hogy a kórházban saját munkáját végezte, segítette a gyülekezeti szervezõmunkát, részt vett az oltárgondozásban. Házasságunkból két gyermekünk született, és ma már van öt unokánk is, akik szinte mindennap meglátogatnak bennünket. – Hivatalosan augusztus végéig dolgozott, de azóta is mozgalmas az élete. – Jelenleg családi házunkat alakítgatjuk. Közben még viszem a szeretetotthon gazdaságának ügyeit. – Ha fiatal kollégáit egy jó tanáccsal kellene pályára bocsátania, mit kötne a lelkükre? – A lelkésznek nyitott, békés életet kell élnie. Szerény, hivalkodástól mentes életstílust java-

portok – például nyugdíjasklubok – életét segítsem, meglátogassam rendezvényeiket. Tudom, hogy sokat jelentett ezeknek a szervezeteknek, hogy idõnként ott voltam. – Ezeken kívül milyen pluszt jelentett az önkormányzati testület munkájában, hogy egy lelkész is ült a közgyûlési patkóban?

solnék a fiatal generációnak. Fontosnak tartom, hogy a lelkész jól készüljön fel az igehirdetõi szolgálatokra, továbbá elengedhetetlen, hogy szerepet vállaljon a helyi kultúrában és közéletben. Ezt próbáltam én is megvalósítani az elmúlt negyvennégy év alatt Isten segítségével. g László Jenõ Csaba

b Egy idõben õ lehetett a legtöbb igehirdetési szolgálatot végzõ evangélikus lelkész: heti négy magyar nyelvû istentisztelet mellett mindennap reggel szlovák könyörgésre várta a híveket Békéscsaba-Erzsébethelyen. Negyvennégy évet töltött a lelkészi pályán, ebbõl harmincötöt Csabán. A gyülekezet tagjai október 4-én ünnepi istentisztelet keretében köszönték meg az éppen aznap hetvenéves Kutyej Pál Albert szolgálatát.

– Tótkomlóson születtem és nevelkedtem. Családi hátterem miatt az ötvenes években állami gimnáziumba nem sok eséllyel jelentkeztem volna, így a Debreceni Református Kollégiumba kerültem – eleveníti fel ifjú éveit. – Az Evangélikus Teológiai Akadémiát 1964-ben végeztem el, utána Orosházán lettem segédlelkész. 1965-ben helyeztek Ambrózfalvára, azóta szolgálok folyamatosan szlovák nyelven is. Még Ambrózfalván dolgoztam, amikor megkaptam a mezõhegyesi, a battonyai és a hozzájuk kapcsolt szórványgyülekezeteket is. Békéscsabára 1973ban kerültem, azóta a helyi gyülekezet erzsébethelyi templomában szolgáltam. – Békéscsaba nemcsak arról volt ismert, hogy az itteni az ország legnagyobb evangélikus gyülekezete, hanem arról is, hogy mindennap szlovákul is szólt az ige. – Valóban, egy idõben sokkal több szlovák alkalmat tartottunk. Hosszú éveken keresztül heti négy magyar istentisztelet mellett minden reggel tartottam itt, Jaminában szlovák könyörgéseket, melyeken szintén elhangzott egy-egy rövid igehirdetés. Ezeknek a látogatottsága azonban folyamatosan csökkent. A mai napig minden reggel megkondul a jaminai harang a reggeli könyörgésre, azonban gyakran senki nem jön ezekre az alkalmakra. A vasárnapi szlovák istentiszteleten is kevesen vesznek részt. – A jaminai evangélikusok különleges szeretetvendégségeire a mai napig sokan ellátogatnak. – Igen. Örülök annak, hogy a bevezetett fagyi- és fánkdélutánokra, disznótoros szeretetvendégségekre olyanok is eljönnek, akik egyébként nem ülnek minden vasárnap a templompadban. – Egy intézmény, a szeretetotthon vezetését is elvállalta. Sikerét jelzi, hogy évrõl évre szépült, bõvült… – 1985-ben bízott meg a presbitérium az otthon vezetésével. Eleinte csak néhány szobával bõvítettük a Berényi úti intézményt, majd a kilencvenes években négy ütemben adtuk át az új épületrészt. Ma ötvenöt idõs ember gondozását látják el az otthonban. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az intézmény külsõ segítség nélkül, a lakók anyagi vállalásának eredményeképpen épült. Volt például olyan asszony, aki egy egész épületszárny felépítéséhez szükséges téglával járult hozzá a munkákhoz. Sokan a kárpótlásként kapott földjüket ajánlották fel. Az ott kialakított gazdaságban haszonállatokat tartunk; ez képezi az otthon gazdasági alapját.

FOTÓ: SZEVERÉNYI ÁGNES

b Negyvennégy évi lelkészi szolgálat után vonult nyugdíjba a nyár végén Aradi András Péter. Huszonkét évig szolgált szülõvárosában, Békéscsabán, de elõtte a fél országot bejárta Rudabányától Szarvasig.

Kutyej Pál Albert

FOTÓ: IMRE GYÖRGY

6

2008. november 16.

panoráma

f

7

SZAVONULÓK „Az érettségi elõtti nagypénteken döntöttem”

Az evangélium célba talál Kósa László életútjának margójára kertvárosi lakosok, és újabban lakóparkok is épülnek. Ezek zárt, õrzött egységek. – Az egyház épületei, a lelkészlakások hogyan maradtak meg e változások között? – Édesapámmal még a százéves parókián kezdtünk, majd 1957–58-ban újat épített az egyház. Ezt szanálták. Végül 1986–88 között épült fel a mai parókia a templomhoz csatlakoztatva. Benne két lelkészlakás van, teljes komforttal. – „Négytemplomos gyülekezet” – így mutattuk be mindig az egyházközséget. Hogyan kellett e négyet egybefoglalni? – A központ mindig Keresztúr volt. De mind a négy helyen eleven a gyülekezeti élet. A négy templom körül mindenütt kialakult a közösség magja. Nincs különbség, mind a négy helyen minden vasárnap és ünnepnap van istentisztelet. Ezért kell a másodlelkészi szolgálat is. Mindig érdekes feladat volt ebben a gyülekezetben szolgálni, de fontos volt számomra, hogy tartsam az egyensúlyt. – Milyen tanulságot viszel magaddal a nyugalom éveire? – Egy nagy tanulsága van szolgálatomnak. A háború után a gyülekezet egy részét „malenkij robotra” vitték. Azután jött a termelõszövetkezeti korszak, végül a szanálás. Ennyi megpróbáltatás, zaklatás közepette mindig újra az erõsödött bennem: „Vigasztaljátok népemet…” Az evangélium vigasztalására volt a legnagyobb szükségük a rám bízot-

harminc év alatt a gyülekezet kilencven százaléka költözött; ebbõl nyolcvanat számon tartunk. Ma a település szempontjából három réteget különböztetünk meg. Vannak lakótelepi, illetve

taknak. Azért adok hálát ma, hogy megismertem az evangéliumot, Krisztust, és hogy hirdethettem a négy falu négy templomában, s ez mindig célba talált. g Tóth-Szöllõs Mihály

Beszélgetés Kertész Gézával b A véletlen mûve, hogy negyvenegyedik házassági évfordulóján kerestem fel hivatalában Kertész Gézát. Több mint négy évtizedes szolgálatot maga mögött tudva október 19-én köszönt el a józsefvárosi gyülekezettõl, amelynek huszonhárom évig volt lelkésze. Az Üllõi út 24. szám alatt az evangélikus egyháztörténelem igencsak koncentráltan volt-van jelen. E falak között mûködött egykor az evangélikus teológia, és itt, a teológusotthonban laktak a hallgatók. Kertész Géza hallgatóként, majd lelkészként töltött hosszú éveket az Üllõi úton. Akik megfordultak az Országos Irodában, gyakran találkozhattak a józsefvárosi gyülekezet pásztorával. Beszélgetésünk alkalmával meglepetésemre életének egy kevéssé ismert szeletére – sportos múltjára – is fény derült…

– Kezdjük az elején, lelkész úr: hogyan jött a lelkészi pályára való elhívás, a belsõ bizonyosság? – Az érettségi elõtti nagypénteken döntöttem. Poós Lászlóval, Deák téri ifjúsági bibliaórai jó barátommal beszélgettem, õ azt kérdezte, merre tovább. Három dolog érdekelt: a sport, a teológia-filozófia és a természettudományok. A teológia tanulása iránti vágyam volt a legerõsebb. Hazamentem, és otthon a szüleimmel is közöltem a döntést. Mivel tizennégy éves korom óta rendszeresen jártam istentiszteletre, az elhatározásom nem érte meglepetésként a szüleimet, hiszen olyan lelkészek keze alatt nõttem fel, mint Keken András, idõsebb Hafenscher Károly, Kovácsházi Zelma. – Melyiküknél konfirmált? E Deák téri „legendás” lelkészek, gondolom, meghatározó emberi, lelkészi mintául szolgáltak… – Keken Andrásnál és Hafenscher Károlynál. Mindig is szerettem istentiszteletre járni; az ifjúsági órákon megbeszéltük, hogy elõzõ vasárnap mit hallottunk az igehirdetésben. Igazán megtisztelõ volt, hogy a lelkészeink partnernek tekintettek minket. Az érettségi utáni nyáron Hafenscher Károly „elkapott” – Bízik Lacival együtt, akivel gyerekkorom óta szoros barátságban vagyok –, s nemcsak görögül tanított meg olvasni, hanem alapvetõ teológiai kifejezéseket is elsajátíthattunk a segítségével. Mire az akadémián elkezdtük az elsõ évet, már sok teológiai kifejezést tudtunk. – Melyek voltak lelkészi szolgálatának az állomásai? – Lelkészként körbejártam az országot. Békéscsabán, Gyulán, Sajókazán szolgáltam, majd Pestre kerültem, Angyalföldre, Benczúr Laci bácsi mellé segédlelkésznek, akivel élete végéig megmaradt a barátságom. Fiával, Benczúr Lászlóval, az Északi Egy-

házkerület jelenlegi felügyelõjével diákkoromban nagyokat kosaraztam. – Milyen volt a diákélet a teológusotthonban? – Kötelezõ volt bent lakni, én is ott éltem egy évig – annak ellenére, hogy gyalog tíz perc alatt otthon voltam. Azért költöztem

san aszfaltbetyárnak nevezett minket. A pesti ember más: a szemlélete, a mentalitása, a léptéke. Egy év vidéki élet után megnõsültem – feleségem tervezõvállalatnál dolgozott mérnökként –, majd megszületett Lea lányom, aztán Botond fiam és Dóri lányom.

haza, mert az otthonigazgató kiadta másnak az ágyamat… Együtt gépeltük a szemináriumi dolgozatokat. Nekem ment a legjobban, ugyanis – megfogadva Hafenscher Károly tanácsát – megtanultam vakon gépelni. A prédikációimat a kezdetektõl gépbe fogalmaztam, ez fegyelmezettségre, összeszedettségre szoktatott. A szószékre már csak vázlatot vittem fel. A teológusotthonban egyébként például nagyokat pingpongoztunk is. Ittzés püspök úr – aki akkor természetesen még nem volt püspök – remekül játszott, Káposzta Lajosékkal jó kis társaság gyûlt össze az Üllõi úton. A levéltár kis udvarán játszottunk. Vetõ püspök úr néhanap leszólt, hogy kicsit halkabban legyünk… – A Szabadság téri, Dunában megmártózó, született pesti fiatalember hogyan állta meg a helyét vidéken? – Tíz év segédlelkészkedés után Gyónon volt az elsõ parókusi helyem, ahol kilenc évet töltöttem. Utána kerültem vissza Budapestre. Máig emlékszem: egy meleg délutánon vágtam át a Belvároson, és valami hihetetlen jó érzés fogott el: „aszfalt van a talpam alatt”. A Belvárost máig nagyon szeretem, itt vagyok itthon. Be kell vallanom: nem lettem vidéki ember annak ellenére, hogy nagyon megszerettem a vidékieket, és sokat tanultam tõlük. Parasztemberek, bányászok annyi bölcsességet és tisztességet hordoztak és adtak át nekem, hogy mindezt egész életemben hálával idézem fel. S hogy engem, a pestit, az idegent szeretettel befogadtak! Ez óriási dolog volt! Meleg szívvel emlékszem rájuk. Prõhle professzor úrnak igaza volt, amikor egyszer tréfá-

– Az egyház központi adminisztrációjának, az Országos Irodának az árnyékában hogyan él itt a gyülekezet? Jó-e vagy zavaró ez a közös épület kikényszerítette szimbiózis? – Az iroda közelségébõl sohasem volt gond. A gyülekezet életét és a lelkészi szolgálatom végzését soha nem zavarta a hivatallal járó forgalom. Jó, korrekt viszony volt. Kollégáim mondták: „De jó neked, hogy ilyen közel vagy a tûzhöz!” Erre azt feleltem: „Igen, csípi is a szememet a füst…” De a viccet félretéve mindig szívélyes, korrekt emberi kapcsolatban álltam az itt dolgozókkal. A közegyházi ügyeket soha nem tárgyaltam meg a gyülekezettel. Ez alapszabály volt. – Ezután bizonyára a nyugdíjas élet örömei következnek… – Szeretnék kicsit kevesebbet dolgozni. Jó lesz evezni a Dunán, van egy kétszemélyes kajakom. – Kajak?! – Ez ifjúkori álmom volt, amit sikerült megvalósítanom. A Dunát mindig nagyon szerettem, hiszen Pesten, a Duna közelében nõttem fel. A Szabadság tér 17.ben, a mai tévészékházban laktam. Fürödtem a folyóban még ott is, ahol nem illett, a Parlament és a „fehér ház” közötti részen. A salakon fociztunk a fiúkkal, és foci után természetesen megfürödtünk a Dunában. Most talán lesz egy kicsit több idõm sétálni, olvasni, evezni, úszni. Szeretnék újra beülni a templompadba, és szeretném meghallgatni budapesti kollégáim igehirdetéseit. És nagyon várom a jó idõt, hogy mehessek végre a Dunára. Evezni szeretnék. Megkerülni a Csepel-szigetet. – Akkor hát: aktív, sportos éveket kívánok, lelkész úr! g Kõháti Dóra

FOTÓ: VITÁLIS JUDIT

Négy templom papja volt. Nem búcsúzik, csak nyugdíjba ment, de marad az övéi között. Ennél a határkõnél beszélgetünk a megtett útról, összegezzük egy gazdag pályafutás tanulságait, hadd lássuk meg, mennyi mindenért adhat hálát, aki életét Isten szolgálatára adta oda. – Fussunk végig röviden a megtett úton. – Segédlelkész és helyettes voltam több helyen. Pécs, Újpest, Budapest-Józsefváros után Finnországba kerültem ösztöndíjjal, majd hazatérve helyettes egyházkerületi lelkész lettem. Ezután öt évig voltam édesapám mellett másodlelkész, 1974-ben választottak meg a gyülekezet lelkipásztorának. Jó egyetértésben dolgoztunk édesapámmal, haláláig segített nekem a lelkészi munkában. Közben 1991–92-ben egy évig hivatalosan végeztem rendes lelkészi szolgálatot a finnországi Raumában. – Finnországi kapcsolataidról, az egész egyházunkra kiható munkádról beszéljünk kissé bõvebben. – 1972-ben indult meg a finnek látogatási hulláma. Jöttek énekkarok, ifjúsági, gyülekezeti csoportok. 1981-ben Iisalmiban a két egyház aláírta a testvér-gyülekezeti kapcsolatok felvételét lehetõvé tevõ megállapodást. Mivel jól beszéltem a nyelvet, sokat dolgoztam a finn–magyar együttmûködésért, és sokat tolmácsoltam. Számos gyülekezetünk élt ezzel a lehetõséggel, és ezek még ma is mûködnek. – Rákoskeresztúrnak is van testvérgyülekezete. Hogyan mûködik ez nálatok, és milyen hatása van a gyülekezetben? – Elsõként Rauma városának gyülekezete lett a testvérgyülekezetünk, melyben késõbb egy évet legálisan mint lelkész én is szolgáltam. Késõbb csatlakozott hozzánk Noormarkku is. Évente volt találkozás, felváltva a két országban. Nagyon eleven lett a kapcsolatunk, tõlünk már mintegy háromszázan jártak kint látogatóban. A kint jártak közül sokan lettek a legaktívabb gyülekezeti tagjaink, ez lett e kapcsolatok egyik gyümölcse. A másik gyümölcs a finn lelkület hatása volt. A finn nép tisztasága, becsületessége, szorgalma és egyházszeretete hatott a mieinkre. A harmadik az volt, hogy átvet-

tünk néhány olyan gyakorlati dolgot a gyülekezeti életbõl, mely nálunk hiányzott. Magamnak is találtam gyümölcsöt: megismertem az ébredési mozgalmakat. A legmegrendítõbb volt számomra a laestadiánusoké, de a legnagyobb hatású az imádkozóké. Szerettem volna doktori disszertációt írni róluk, de inkább a gyülekezetek életének megismerését választottam. – Idehaza munkádat különösen érintette a régi község szanálása. Ez egyet jelentett azzal, hogy nagymértékben csökkent a gyülekezet lélekszáma. Hogyan birkóztál meg ezzel a feladattal? – Rákoskeresztúr régi házait lebontották, az elsõ ütemben tízemeletes épületek kerültek a helyükre. A régi lakókat más kerületbe költöztették, éppen úgy, ahogyan a fõvárosban másutt is történt akkoriban. Ez a gyülekezet szétverését jelentette… Akikre sor került, azokat elköltözésük elõtt végiglátogattam, így tudtam, hogy hová költöznek. Újpest, Óbuda, Csepel és Békásmegyer volt a költözés iránya. Fél évre rá újra meglátogattam õket, és pontos címüket átadtam az illetékes lelkészeknek. A templomozók visszajártak istentiszteletre. Mások a nagyünnepeken jöttek haza, de voltak, akik leszakadtak. A mai helyzet az, hogy a lakótelep két templom körül épült. Új gyülekezeti réteg alakult ki. A tehetõsebbek menekülnek a panelekbõl, Maglód és Ecser lakói szaporodnak velük. Egyébként

FOTÓ: SZEVERÉNYI ÁGNES

b Közel négy és fél évtizedes lelkészi pályáért zengett a hálaadás szeptember 14-én a rákoskeresztúri templomban. A nyugállományba vonuló lelkész hivatalosan nyilvántartott szolgálati ideje volt ennyi – s ebbõl harminckilencet töltött Keresztúron –, de egy „papfiú” a gyülekezetben a felszentelés elõtt is kap feladatot. Kósa László 1960-ban, már teológusként szuplikált, még elõbb, tizenhárom éves korától pedig kántorként mûködött gyülekezetében. Így van ez rendjén – bele lehet nõni a lelkészi szolgálatba.

8

e

2008. november 16.

fókusz

Honismertetõ evangélikusok

HIRDETÉS

2007-ben a Budavári Evangélikus Gyülekezet Alapítvány részére a 2006. évi 1%os felajánlásokból 3 061 000 Ft érkezett be. Ezt az összeget az orgona felújítására és a komolyzenei rendezvények támogatására létrehozott alapra fordítjuk. Köszönjük adományaikat, és egyben kérjük, hogy továbbra is támogassák az alapítvány munkáját! Adószám: 18007545-1-41. HIRDETÉS

Templomi hangversenyek Joachim Pliquett (trombita; Berlini Német Szimfonikus Zenekar) Fejér András (harsona; Berlini Német Szimfonikus Zenekar) Arvid Gast (orgona; a lübecki zenemûvészeti fõiskola professzora) A hangversenyek november 20-án, csütörtökön este 7 órakor a kelenföldi evangélikus templomban (Budapest XI., Bocskai út 10.) és november 21-én, pénteken este fél 8-kor a Mátyás-templomban lesznek. Mûsoron: Vincent Jelich (1596–1636): Ricercare trombitára és harsonára; Johann Sebastian Bach (1685–1750): g-moll fantázia és fúga BWV 542; Pietro Baldassari (1690–1768): F-dúr szonáta trombitára és orgonára – Allegro – Grave – Allegro; Giovanni Battista Pergolesi (1710–1736): F-dúr szimfónia harsonára és orgonára – Comodo – Allegro – Adagio – Presto; André Chailleux (1904–): Morceau de Concours trombitára és orgonára; Felix Alexandre Guilmant (1837–1911): Morceau symphonique op. 88. harsonára és orgonára; Charles-Marie Widor (1844–1937): g-moll allegro a 6. orgonaszimfóniából op. 42.; Boris Blacher (1903–1975): Divertimento trombitára, harsonára és orgonára – Allegro – Andantino – Presto – Moderato – Allegretto – Adagio – Presto. HIRDETÉS

A Magyarországi Luther Szövetség tisztelettel és szeretettel meghívja minden tagját és meghív minden érdeklõdõt éves konferenciájára és közgyûlésére. Idõpontja és helye: november 29., szombat, 10 és 13 óra között, a Deák téri evangélikus gyülekezet nagyterme (Budapest V., Deák tér 4. I. em.). Kerekasztal-beszélgetés Eric W. Gritsch Isten udvari bolondja – Luther Márton korunk perspektívájából címû, 2006-ban megjelent könyvérõl. A könyv egyes fejezeteit röviden értékelik, valamint a kerekasztal-beszélgetésben részt vesznek: dr. Böröcz Enikõ (a könyv fordítója), Isó Dorottya, dr. Reuss András, dr. Csepregi Zoltán, Weltler Sándor, Weltler Gábor, Grendorf Péter. A beszélgetés moderátora dr. Fabiny Tibor. Közgyûlési rész: éves jelentések meghallgatása, megbeszélésük; elõterjesztett javaslatokról döntéshozatal. Ha a 10 órára meghirdetett közgyûlés a kezdés idõpontjában nem határozatképes, a közgyûlést az eredeti napirenddel 11 óra 30 percre ezennel összehívjuk. Az elnökség HIRDETÉS

Meghívó A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében tisztelettel meghívjuk az elsõ Katalin-napi evangélikus bálra november 22-ére, szombatra a Budavári Önkormányzat aulájába (1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.). PROGRAM • 18.00: Beköszöntõ – Schulek Csaba A bált megnyitja az est fõvédnöke, dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke Stúdium Dixieland Band • 19.00: Büfévacsora • 19.45: Völgyessy Szomor Fanni énekel • 20.15: Vigh Zita Veronika és Major Péter profi táncosok standardtánc-produkciója A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai – bécsi keringõ Vigh Zita Veronika és Major Péter – latin tánc A tánczenérõl az est további részében a Violin zenekar gondoskodik. • 23.00: Tombola Mûsorvezetõk: Bényi Ildikó és Schulek Csaba. Az est során az oldalteremben borkóstolót tartunk Opperheim József kötcsei és Halász János szekszárdi evangélikus borász pincészetébõl. A tombolajegyek árából befolyt összeg az orosházi és a gödöllõi anyaóvó intézetek támogatását szolgálja. Jegyek korlátozott számban a Huszár Gál papír- és könyvesboltban kaphatók (1052 Budapest, Deák tér 4., tel.: 1/266-6329) 3000 forintos áron. HIRDETÉS

Pályázat külföldi tanulmányi ösztöndíjra A Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: MEE) Országos Irodájának Diakóniai Osztálya ösztöndíjpályázatot hirdet németországi diakóniai tanulmányokra a 2009/2010-es tanévtõl kezdõdõen két fõ részére. A képzés helyszínei: Diakonenschule, Rummelsberg; Evangelische Fachhochschule, Nürnberg; szakmai gyakorlati helyszínek Magyarországon. A képzés idõtartama: 5 év. A jelentkezés feltételei: 19–25 év közötti életkor; evangélikus egyházi kötõdés; érettségi; középfokú német nyelvvizsga. Elõnyt jelent: szociális vagy egészségügyi elõképzettség; diakóniai tapasztalat, érdeklõdés; korábbi önkéntes munkavégzés. A pályázat nyerteseivel az MEE tanulmányi szerzõdést köt, melyben az ösztöndíjas vállalja, hogy tanulmányai befejezése után legalább 5 évig az MEE diakóniai intézményeiben vállal munkát. A tanulmányi szerzõdéssel kapcsolatban a Munka törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvénynek a vonatkozó rendelkezései az iránymutatóak. A pályázathoz szükséges dokumentumok: önéletrajz, beleértve az eddigi gyülekezeti, egyházi tevékenység és az esetleges diakóniai tevékenység bemutatását, valamint a pályázó motivációinak, távlati céljainak megfogalmazását; érettségi bizonyítvány, nyelvvizsga, egyéb bizonyítványok egyházilag hitelesített másolata; lelkészi ajánlás; tanári vagy iskolaigazgatói ajánlás. A pályázók szóbeli meghallgatáson vesznek részt, melynek helyérõl és idõpontjáról személyes értesítést kapnak. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. február 1. A pályázat címzettje: Buda Annamária diakóniai osztályvezetõ, 1085 Budapest, Üllõi út 24. Bõvebb felvilágosítás kérhetõ az alábbi e-mail címen: [email protected]. További információk: http://www.diakon.de/.

g Barcza Béla „Ismerd meg hazádat!” – ez a jelszó mindig idõszerû, mert senki sem ismeri eléggé. Akik beutazzák a világot, vajon eléggé ismerik-e már Magyarországot?! Jól emlékezünk még arra a nem is olyan régen történt, elkapkodott, kellõen át nem gondolt pedagógiai intézkedésre, amellyel az illetékesek kivették a történelmet a kötelezõ érettségi tantárgyak közül. Egykori egyetemi társaim között terjedt el az a hír, hogy – állítólag – ez volt az oka egyik egyetemi tanárunk korai és váratlan halálának. Ezt az elhibázott rendelkezést néhány év után visszavonták. Helyesen tették, mert kellõ mértékû történelmi ismeretek nélkül az újabb generációk nem látják az összefüggéseket, és gyökértelenné válhatnak, teljes bizonytalanságba kerülhetnek. A globalizáció nem használ az igazi hazafiságnak sem: ennek állandó próbája! A hazai egyháztörténetnek és a történelemnek egyaránt feladata az is, hogy ébren tartsa és elmélyítse az igazi hazafiságot, az áldozatokra is kész hazaszeretetet a honismeret segítségével. Honismeret és hazaszeretet összefügg. Ez természetesen mentes mindenféle „bokrétás díszmagyarkodástól”, mert nem fér bele sem a túlhajszolt, félrecsúszott nacionalizmus (amely már kifejezhetetlen károkat okozott!), sem pedig a hazánkban és a szomszédságunkban élõ etnikai csoportokkal, nemzetiségekkel, más népekkel szembeni ellenségeskedés. Tudatosan küzdenünk kell az ilyen jellegû viszálykodások, torzsalkodások ellen, bibliai és humánus alapokon. Senkinek sem lehet érdeke az, hogy zûrzavaros „programokkal” itt vagy bárhol éket verjen rendre, békére, nyugalomra vágyódó emberek közé. Évszázadokig jelentõs energiákat, költségeket kötöttek le a komoly károkat okozó nemzetiségi viszálykodások. Egyházunk – mint amely nemzetiségek egyháza volt, és ennek nyomai még most is megvannak – e szomorú folyamatnak szintén egyik kárvallottja. Ugyanakkor a hazai nemzetiségeknek – kisebb létszámuk mellett is – „összekötõ híd” szerepük van anyaországuk felé. A „hon” mindazoknak hazája, akik idetartozónak vallják magukat.

általában legyõzte az esetenkénti félreértéseket és súrlódásokat. Persze más volt a helyzet akkor, amikor kívülrõl szították az elégedetlenséget, és erõsítették a súrlódásokat. A mindenki által érthetõen, az anyanyelven végzett lelkészi szolgálat a reformáció egyik alapvetõ célkitûzése volt: „Anyanyelvében él a nemzet!” Ebbõl a felismerésbõl viszont az a sajátosság következett, hogy nem ritkán éppen az egyházi emberek alkottak maradandót az anyanyelvi kultúra mûvelésében, fejlesztésében, irodalmi, történelmi, honismereti, néprajzi, helytörténeti vonalon. Maga a reformáció is „patvaros nyelven” terjedt hazai földön: az ónkarikás ablakú, városi házakban, céhekben, udvarházakban, jobbágykunyhókban, irtványokon, mészégetõ tanyákon, erdei és lápi emberek között. Vigasztalás volt ez és bátorítás! *** A „honismertetõk” között nemcsak a sorrendet, hanem tevékenységének tartalmát, minõségét tekintve is az elsõ helyen áll Bél Mátyás lelkész, tanár, szerkesztõ, a sokoldalú tudós. Alapvetõ, nagy munkája, a Notitia Hungariae novae historico geographica („Az újabb kori Magyarország történelmi-földrajzi leírása”) részben kiadatlan; öt kötet jelent meg belõle Bécsben 1735–1742 között. Ezek Pozsony, Nyitra, Turóc, Bars, Hont, Zólyom, Liptó, Nógrád, Pest-Pilis-Solt és – befejezetlenül – Moson vármegye anyagát tartalmazzák, egyúttal a szlovákság helyzetére is ráirányítva a figyelmet. Jellemzõ a korabeli politikai helyzetre, hogy kötetenként cenzúra alá vették a sorozatot. A kézirat anyagából azóta más részletek is megjelentek

*** Egyházunknak mindig egyik ismertetõjele volt a kiegyensúlyozott, szélsõségektõl mentes hazafiság – a legnehezebb idõszakokban is. Ezzel kapcsolatban említjük meg énekeskönyvünk 485. számú énekét Bodrog Miklóstól és a 486. számút Gyurátz Ferenctõl. Ezek tartalmukkal, mondanivalójukkal jól illeszkednek a Himnuszhoz és a Szózathoz, amelyek énekeskönyvünk újabb kiadásainak függelékében szintén megtalálhatók. Egyházunk tudatában volt és van a honismeret fontosságának, és ezzel együtt a hazafiság erõsítésének a feladatát a gyakorlatban is mindig magáénak vallotta; megnyilvánult ez például a lelkészeknek, egyházi tisztségviselõknek a hívekkel szembeni pozitív magatartásában csakúgy, mint igehirdetésekben, lelkipásztori beszélgetésekben, felismerve és tudva azt, hogy egyházunk sorsa mindig szorosan összefonódott a nemzet, az ország sorsával. Különösen is rendkívüli józanságra és tapintatra van szükség mindazok részérõl, akik nem magyar ajkú (vagy nem csak magyar), hanem nemzetiségek által alkotott gyülekezetekben szolgálnak: szlovákok, németek, esetleg szlovének között. Ez a „lelkipásztori prudencia” igazi próbája! Természetesen azért olyanok is voltak, akik „elbuktak ezen a vizsgán”… Ugyanakkor a hazai egyháztörténet ragyogó példáit adja a nemzetiségi és/vagy vegyes gyülekezetek jó rendjének és harmóniájának. A közös hit összetartó ereje és az egymásrautaltság

nyomtatásban, latinul vagy magyar fordításban. Tomka-Szászky János lelkész, történész, földrajztudós 1732-ben Pozsonyba került az evangélikus gimnáziumba, és Bél Mátyás mellett dolgozott. Az iskolában – többek között – Magyarország történelmét is tanította, Bél tanítványai közé tartozott. Elsõként írta meg Magyarország középkori történeti földrajzát Anonymus alapján. Karabinszky János Mátyás szerkesztõ, térképész, könyvkereskedõ Magyarország földrajzi viszonyait, történelmét és termelését feldolgozó lexikont, almanachot, atlaszt jelentetett meg. 1773–1784 között a pozsonyi Pressburger Zeitung szerkesztõje volt. Borovszky Samu történetíró, az MTA levelezõ tagja és irodaigazgatója volt. Számos, helytörténettel foglalkozó cikke jelent meg. Csanád és Borsod vármegye általa írt történetének is vannak egyházi jellegû részletei. Nagyszabású sorozata halála miatt (1912) befejezetlen maradt. A Magyar Történelmi Társulat megalakulása (1867) után fellendült a szervezett történeti kutatás. A 19. század közepétõl, fõleg a század utolsó harmadában jelentkeztek a városi monográfiák, majd pedig a millennium kapcsán további lendületet vett a városi és vármegyei monográfiák, okmánytárak kiadása.

Mályusz Elemér újra felhívta a figyelmet a honismereti kutatás fontosságára. *** Útikalauzok, idegenforgalmi kiadványok, évkönyvek, tájleírások, lapok – mind-mind az ismeretterjesztés eszközei. Az egyetemek és fõiskolák egyes tanszékei is figyelemre méltó honismereti kutatómunkát végeznek. A folyóiratokról, lapokról érdemes külön is megemlékeznünk. A Századok, a Magyar Történelmi Társulat közlönye, a magyar történettudomány központi folyóirata 1867-ben indult. 1912-tõl évente közölte a magyar történeti irodalom bibliográfiáját. 1949 óta választott szerkesztõbizottság gondozza. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap (PEIL) 1842-tõl jelent meg kihagyásokkal; elõször Székács József, Török Pál és Taubner Károly, majd mások szerkesztették. 1919-ben szûnt meg. A Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmezõ havonként jelent meg Debrecenben, Révész Imre szerkesztésében, 1870-tõl 1878-ig. A Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelõ Czelder Márton szerkesztésében jelent meg szintén havonta, Felsõbányán, majd Kecskeméten 1879-tõl 1887-ig. Mindkét folyóiratban magas színvonalú egyháztörténeti cikkek, közlemények jelentek meg. Esze Tamás szerkesztette 1943–45-ben és 1958–1959-ben az Egyháztörténet címû folyóiratot, tartalmas, nívós közleményekkel.

Ezekbõl az egyházi lapokból általában nem hiányoztak a honismeret témakörébe tartozó publikációk sem. Jelenlegi egyházi lapjainkban szintén megtalálhatók honismereti anyagok. A Honismeret címû folyóirat 1972 óta jelenik meg. Célja a honismereti mozgalom szervezése, társadalmi fontosságának felismertetése és népszerûsítése, helyi közösségek, települések, intézmények, üzemek történetének, múltjának felkutatása, feldolgozása, honismereti témájú írások, kutatások, események közlése. Gyakran szerepelnek benne protestáns lelkészek írásai is. *** Nyomatékkal említjük meg itt is id. Dedinszky Gyula és Koppány János lelkészek munkásságát hazai szlovák, Lackner Aladár lelkész munkásságát pedig hazai német vonatkozásban. Mindhármuké túlterjed gyülekezetük (Békéscsaba, Tótkomlós, illetve Gyönk) határán: helytörténeti és néprajzi munkájuk szinte „honismereti misszióvá” szélesedett, cikkeket, tanulmányokat, könyveket adtak közre, nemzetiségi tájházakat létesítettek, kiállításokat, bemutatókat rendeztek. A múlt század második felében tevékenykedtek, körültekintõ munkájukért többször is elismerésben részesültek. Mindhárman az egyházi néprajz területén is jelentõs eredményeket értek el. Magyar vonatkozásban hasonló eredményességgel mûködött Hernád Tibor gyenesdiási intézetvezetõ lelkész. Honismereti vonalon is hozzá kell adnunk a „közöshöz” sajátos felismeréseinket és értékeinket, tovább gazdagítva a meglévõt. A helytörténet kiszélesítve honismeretté bõvül.

2008. november 16.

élõ víz

A lator

Választható… g Bak Péter Életünk során hányszor és hányszor találkozunk olyan dolgokkal, amelyek kötelezõek a számunkra! Iskolába kell járni, méghozzá nem is akármeddig, legalább tizenhat, illetve tizennyolc éves korunkig. Nem is olyan régen a fiúknak kötelezõ katonai szolgálatra kellett bevonulniuk. Vannak persze egyszerûbb kötelezõ dolgok, mint például jegyet váltani a villamoson. Ezekben az esetekben sohasem fontos a döntés, hiszen nem dönthetünk másképpen; csak úgy tehetünk, ahogy kötelezõ. Mindezekkel szemben vannak olyan dolgok, amelyek nem kötelezõek a számunkra, magunk dönthetjük el, hogy mit teszünk vagy nem teszünk. A döntés a mi kezünkben van. Sorolhatnám a példákat oldalakon keresztül, de igazából most csak egyetlen dolgot említek: én dönthetem el, hogy hiszek vagy nem hiszek! Nem kötelezõ üdvözülni! Nem kötelezõ Jézus szavai szerint élni! A döntés az enyém, de nem szabad elfelejtenem, hogy a következménye is az enyém. Könnyen nyilatkozom ilyen bölcseket, így túl az ötvenen. De vajon akkor is így volt ez, amikor még csak ötvagy tizenöt éves voltam? Bizony nem! Akkor nem az én kezemben volt a döntés, hanem a szüleimében, és így természetesen a felelõsség is õket terhelte. Nekik kellett arról dönteniük, hogy elvisznek-e a templomba megkeresztelni, majd késõbb gyermek-bibliaórára, konfirmációs elõkészítõre és így tovább. És ezeknek a döntéseknek sokkal bölcsebbnek kellett lenniük, mint amit ma magam megtehetek, hiszen valaki más helyett kellett választaniuk. A gyermek ezeket a lépéseket gyermekkorában nem képes maga megtenni (keresztelõ?). Sok ilyen döntést kell meghoznunk

Kerested a szeretetet költõk szavában, szépelgõ versekben, rózsaszín szólamokban. Kerested elhamarkodott szerelmekben, jóféle borban s tüzes táncban. Kerested messze földön, nyüzsgõ városokban, a kihalt pusztán. Kerested csillagállásokban, madarak röptében, cimborák vállveregetésében, asszonyok karjai közt. Kerested aranycsörgésben, lovak vágtatásában, bazárok ócska portékáiban.

gyermekeink helyett, gondoljunk csak az iskolaválasztásra, a sportolásra vagy akár arra, hogy milyen ruhát vegyenek fel. Ez utóbbi esetekben milyen könnyedén, magától értetõdõen döntünk: választható a ruha színe, stílusa; választható, hogy mit sportoljon a gyerek, vagy hogy melyik iskolába járjon. És bizony nem kerülhetõ el a döntés: nekünk kell választanunk abban is, hogy keresztény (evangélikus) szellemiségben neveljük, neveltetjük-e a gyerekünket, vagy sem. Ahogy már fentebb is írtam: Jézus útja – választható! Nem kötelezõ keresztény emberként élni! De nekünk, szülõknek kell viselnünk a döntés súlyát itt és most, kinek-kinek a maga korosztálya szerint (keresztelõ, hittan, konfirmáció és a többi). Jó néhány generáció – elsõsorban az én korosztályom körülieké – nõtt fel úgy, hogy szinte semmilyen lehetõsége nem volt rendszeres hittantanulásra. A „vasárnapi iskolának”, ha volt egyáltalán, éppen csak az ébrentartást volt szabad szolgálnia. Inkább a családon vagy jobb esetben családokon belüli foglalkozásokra, együttlétekre hárult a hitoktatás feladata. Ezeket a hagyományokat továbbra is ápolni kell, de ma már ennél sokkal jobb a helyzet, hiszen az iskolákban a hitoktatás mint tantárgy – választható. A döntés a tiéd, kedves szülõ! A felelõsség is, akár most, akár a gyermekeinktõl évek múlva elhangzó, esetleg számon kérõ kérdések tekintetében. Jézus azt mondja a tanítványainak: „Menjetek el tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19) Nekünk ilyen feladatra nem kell vállalkoznunk, mindössze lehetõvé kell tennünk gyermekeink számára, hogy egyszer majd õk is választhassanak, dönthessenek mind a maguk, mind a gyermekeik sorsáról, éppen úgy, ahogy a mi szüleink is dönteni tudtak.

Kerested, de nem találtad meg. Így hát raboltál, gyilkoltál, magadnak akartál mindent. Most itt függsz egy kereszten. Gúnyolnak és köpködnek. Hol vannak most kincseid? Hol van most a vagyonod? Hol vannak szeretõid? Hol vannak cinkosaid? Hol van a szeretet, amire vágytál? Pedig meglelted! A szeretet ott vérzik melletted, veled és érted a szomszéd kereszten, egy töviskoronával a fején. Smelka Sándor

Bátorító szavak a lélekhez Gondolatok egy könyvsorozat kapcsán Pünkösd közeledett éppen, az osztályom közös konfirmációja. Szerettem volna, hogy meghitt, mély együttlét teremtõdjön köztünk még a nagy alkalom, az elsõ úrvacsoravétel elõtt, hogy nyitott és figyelõ lelkek találkozzanak a Lélekkel, hogy az áldó igék valóban megszólaljanak belül. De nem tudtam, hogyan csináljam. Szerettem volna ajándékot is adni, mindenkinek egyedit, nem pénzért vehetõt, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá… És akkor kezembe került egy könyv szépséges fotókkal, tûnõdésekkel, tiszta gondolatokkal, ima- és zsoltárparafrázisokkal. Az alcím azt ígérte, tizenegy bátorító szót kapok, és a tartalomjegyzék szavait olvasva már éreztem, igen, erre van szükségem, hogy hiteles, szelíd legyen az együttlét, hogy együtt kerüljünk közel…

Megérintett az üzenet, az írásokból sugárzó mélység és derû, a fiatalokat megszólítani tudó, mesterkéletlen hang. És ahogy az Újjászületésnap címû írást olvastam, már tudtam, igen, újjászületésnapot fogunk tartani az osztályban. A vizsga elõtti utolsó osztályfõnöki órára mindenki hozott párnát, a katedra, az iskolapadok és a székek körön kívül kerültek… a földön vadvirágos terítõ, rajta mécsesek, két kézi súlyzó, nyitott Biblia, tavaszi virág, kereszt…

…és elkezdtünk beszélgetni a megerõsödés-megerõsítés lehetõségeirõl. Volt persze torta, hisz a születésnap úgy az igazi, és ajándék is, mindenkinek személyre szólóan kézzel írt üzenet, merthogy ebben is segített a könyv: találtam Napraforgózsoltárt a szerelmes leányzónak, Pár-beszédet az örök ellentmondónak…

…volt lehetõség a bizonyságtételre, a kiengesztelõdésre, és olyan tapintható volt a csönd a harmincfõs, nyüzsgõ „több fiú, mint lány” osztályban, mint akkor, amikor egy életveszélybe került társukért imádkoztunk egyszer közösen. Mert bár a hetes nem jelentette, volt ott még Valaki ezen az újjászületésnapon… A könyv, amely inspirálta ezt az alkalmat, 2007-ben jelent meg Jelzõtûz címmel a Luther Kiadónál Szabó Lajos szerkesztésében, szerzõi evangélikus lelkészek és teológusok. Azóta tudom, vannak „testvérei” is: a karácsonyi gondolatokat megfogalmazó Fényforrás, a húsvéthoz kapcsolódó Lélegzetvétel, illetve a sorozat legújabb darabja, a kõszegi „Szélrózsa-breviárium”, a Határ menti meditációk. Magyartanár vagyok, a szó a kenyerem, nagy örömmel tölt el, ha azt tapasztalom, hogy a betû mögött ott a Lélek, a megelevenítõ.

Ezért adom húsvétra, karácsonyra ajándékba ezeket a könyveket azoknak, akik fontosak nekem. És olvasom õket magam is. Olvasom, ha elfog a csüggedés, mert olvashatok bennük arról, miért jó a síróknak. Olvasom, amikor nehezen várakozom, mert olvashatok bennük a kõszikla türelmérõl. De olvashatok a határtalan Istenrõl, az érettünk határsértõvé vált Krisztusról, az imáról mint Isten ölelésében való elrejtezésrõl; a gyermekeit féltõ apa bátorságáról, az önérvényesítésrõl, a nincstelenség gazdagságáról, az ég vizének oldószerérõl, de még a karzati oszlop mögött helyet foglaló Heródesrõl vagy a hirtelen lázba hozni akaró bárányhimlõ magányáról is. Válaszokat kapok és kérdéseket, imádságokat, szépséges áldásokat, sõt egyszerû és meghitt rítusokat is a hétköznapok elcsendesedéseihez.

Így hát végtelenül hálás vagyok ezekért a könyvekért az ihletõ Léleknek és azoknak, akik írták, fényképezték, szerkesztették, gondozták… …és ajánlom mindenkinek, akit a szépség, a jóság csodásan éltet, aki szomjúhozik, mert forrásvíz ez, tiszta, az erõs vár kõsziklájából fakadó, és tele van láthatatlan, foghatatlan ásványok jó ízével. g Kiss Zsuzsanna

f

H E T I Ú T RAVA LÓ Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélõszéke elé. (2Kor 5,10) Szentháromság ünnepe után a 26. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az Emberfia dicsõséges eljöttérõl és az utolsó ítéletrõl szólnak. Reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét! „Hozzád vágyódik lelkem: ments meg, Uram, mert nálad keresek oltalmat.” (Zsolt 143,8; LK) Ám „ha elenyészik is a testem, szívem kõsziklája te maradsz, ó, Isten” (GyLK 723)! Hiszem, hogy õ „az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden Krisztusban hívõvel együtt örök életet ád. Ez így igaz!” (Luther: Kis káté) „Mert üdvösségünk reménységre szól.” (Róm 8,24) A fiúság Lelke tesz errõl bizonyságot bennünk. Az utolsó ítéletet tartó Emberfia szerint „az igazak pedig az örök életre”, a számukra elõre elkészített örök országba kerülnek. Amikor az irgalmasság hatféle cselekedetét megtettétek „akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” – mondja Jézus (Mt 25,46.40). „Mert mikor Jézus elválasztja a kecskéket a juhoktól, mindenek nyilvánosan meglátják, hogy kik voltak az õ kegyes, igaz keresztyénjei, s kik voltak istentelen képmutatók, hamis keresztyének” – írja Luther. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” – figyelmeztet Jézus. A végítélet viharában csak az állhat meg, aki rá alapozta az életét. „Aki tehát hallja tõlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kõsziklára építette a házát.” (Mt 7,21.24) Õ „nem középiskolás fokon” tanította Isten akaratát Hegyi beszédében, hanem isteni teljhatalommal szólt, „hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). De „aki Isten Fiát lábbal tapodja (…), és a kegyelem Lelkét megcsúfolja”, az ítéletet el nem kerülheti! „Félelmetes dolog az élõ Isten kezébe esni.” (Zsid 10,29.31) Ezért a hamvazószerdához hasonló tartalmú bûnbánati és imanapon vegyük komolyan a terméketlen fügefára kimondott megsemmisítõ ítéletet: „Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?” (Lk 13,7) Az élõ hitbõl fakadó jócselekedet-gyümölcsök hiánya vádol; és élünke még jövõre? Pál jó példát tár elénk: „…hitetek nõttön-nõ, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban…” S emlékeztet Isten utolsó ítéletére: „…amikor az Úr Jézus megjelenik a mennybõl (…), bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.” (2Thessz 1,3.7.8) S mindenek meglátják „az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhõin” (Mt 26,64). És akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy õ a Messiás! Az idõk végén lesz a halottak feltámadása és megítéltetése a nagy fehér trónus elõtt. Azok a Krisztus-hívõk, akik már korábban elragadtattak, már átmentek a halálból az életbe. De „ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tûz tavába vetették”, és ez a második halál (Jel 20,15). „Ó, Jézus, ama nagy napon (…) / Ítéletem reád hagyom (…), / Írd élet könyvébe nevem, / Vígy teljességre, ámen.” (EÉ 502,5) g Garai András

Én vagy te? Azt mondják, addig vagyunk gyermekek, amíg a világképünk középpontjában saját személyünk áll. Tehát ha mindent magunkhoz viszonyítunk, mérünk, ha minden nekünk jár, ha mindenhol mi vagyunk az elsõk. Vagyis ha mindenki más elõtt állunk. Ennélfogva mi döntjük el, hogy mikor kinek mit teszünk meg. De legfõképpen: miért. Azt mondják, akkor vagyunk felnõttek, érett személyiségek, ha életünkben meglátjuk: van úgy, hogy a másik ember fontosabb. Ha a magunk dolgai másodlagossá válnak, és elõtérbe tudjuk helyezni a szüleinket, a testvérünket vagy a barátainkat. Vagy ha egy ránk osztott feladatot, amelybõl nem feltétlenül csak nekünk van hasznunk, jó szívvel véghezviszünk. Izgalmas kérdés számomra, hogy miként lesz az akaratos és hisztis gyermekbõl az évek során másokat megértõ és segítõ felnõtt. Azt mondják, hogy az a tizenéves kor sajátos feladata, hogy kiforrjuk magunkat. De mégis mikor változunk meg? Úgy gondolom, az otthoni, családi légkör lehet a kiindulási pont. Ha felismerem, hogy miben tudok segíteni anyának, apának, akkor ez jó út. De ha egyáltalán nem is akarom õket látni, mert csak a veszekedés van, akkor az biztosan nem jó. Ha kiveszem a részem a család életébõl, és bizonyos feladatokat rendszeresen ellátok, akkor ez is jó út, mert mûködik a gépezet. De ha rájuk vágom az ajtót, és nem segítek nekik, pedig kérik, én mégis elmegyek otthonról, akkor az biztosan nem jó. Ha képes vagyok lemondani a saját programomról a legjobb barátom kérésére, mert fontos mondanivalója van a számomra, akkor ez is jó út. De ha már nincs idõm a legjobb barátomra sem, akkor az egészen biztosan nem jó. Lehet, hogy vannak olyan felnõtt fiatalok, akik valahol mégis gyermekek maradnak. Mert nem tudnak megszabadulni attól, hogy önmagukat tekintsék életük urának. Életük csupán arról szól, mit akarnak elérni és megszerezni. Számukra nem lesz gond átlépni mások problémáin, csak hogy önmagukat érvényesítsék. Az én marad a legfontosabb. A háttérhangok egy életen át így zengenek: édesanyák szomorú és el-

SZÓSZÓRÓ

Ifjúságirovat-gazda: Balog Eszter

csukló hangja, ajtócsapódások, szaladó léptek zaja a lépcsõházban… És lehet, hogy vannak olyan felnõtt fiatalok is, akik felnõtté tudnak válni. Mert átélnek olyan eseményeket, amelyek által megtapasztalják az életüket segítõ, gondviselõ Isten szeretetét. Majd idõvel elérkeznek oda, hogy felismerjék: ez az Isten az életük Ura, vezetõje, irányítója. Imádságban mindig kérhetjük Isten segítségét hétköznapi dolgainkban és legfõképp életünk döntõ pillanataiban. Mindez kinyit bennünket mások felé. Figyelmesek és segítõkészek leszünk a családtagjaink iránt, barátaink és minden ember iránt. És akkor megmarad az egyensúly, a béke, a szeretet. Mert az „én” helyett bizonyos helyzetekben már a „te”, vagyis a másik lehet a fontosabb. A háttérhangok egy életen át így zengenek: „Köszönöm, gyermekem.” „De jó, hogy meghallgattál!” „Nagyon hálás vagyok neked!” „Köszönöm a segítséged…” Mi vajon melyik irányt választjuk? Melyik út adja meg igazán a lelki nyugalmat és a belsõ erõt? Ha találkozol egy öntörvényû emberrel, azt mondja majd neked közönyösen: „Csináld, ami jólesik. Élj úgy, ahogy akarsz.” De ha az Úristen szavára figyelsz, határtalan szeretetet tapasztalsz, mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Õ mindenét neked ajándékozta, és megadja neked nap mint nap azt, amire szükséged van. Közeledik az egyházi esztendõ vége, kezdõdik az új, nemsokára itt a karácsony, Jézus születésének az ünnepe. Le lehet zárni a múltat. Lehet bocsánatot kérni, és lehet megbocsátani. Lehet Istenhez imádkozni, hogy meglásd, kinek miben tudnál segíteni. Nos hát, milyen úton indulnál tovább? g Balog Eszter

9

e

2008. november 16.

krónika

HIRDETÉS

Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) november 22-én, szombaton csendesnapot tart a budapest-kispesti templomban 9.30-tól 14.30ig. Áhítattal szolgál Tamásy Tamás, elõadást tart Ittzés István, úrvacsorai istentiszteleten szolgál Gyõri János. A nap központi témája az Ige. Lesz lehetõség hozzászólásra, ebédidõben egyszerû vendéglátást biztosítunk. A helyszín megközelítése: a 3-as metró vonalán, a Határ úttól a 42-es villamossal a harmadik megálló. A kõbánya-kispesti végállomásról a 68-as busszal szintén a harmadik megálló, a Templom térig.

Istentisztelet-közvetítés a Duna Televízióban A felügyelõk országos konferenciájának a révfülöpi evangélikus templomban november 9-én, vasárnap 10 órakor tartott nyilvános záró istentiszteletét a Duna Televízió november 16-án, vasárnap 10 órakor felvételrõl sugározza.

Az MTV Mai hitvallások címû mûsorának november 23-án, vasárnap 10.20-kor kezdõdõ részében dr. Kéry Lajos ortopédfõorvost, a fasori gyülekezet presbiterét, a Pesti Egyházmegye volt felügyelõjét mutatják be az m1-es csatornán (ismétlés az m2-n 13.40-kor). Szerkesztõ: Nagy László; rendezõ: Nemes Takách Ágnes. HIRDETÉS

Felvételi felhívás Kedves Szülõk, leendõ Tanulóink! A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium felvételt hirdet nyolc-, öt- és négyosztályos tagozatára a 2009/2010-es tanévre tehetséges, jó tanulmányi eredménnyel rendelkezõ, ebben a tanévben negyedik, illetve nyolcadik osztályos keresztény – elsõsorban evangélikus – tanulók számára. Vidéki tanulókat is várunk, ugyanis felvett diákjaink számára – szükség szerint – kollégiumi elhelyezést is tudunk biztosítani. November 19-én, szerdán minden érdeklõdõt várunk nyílt napunkra! Ezen a napon délelõtt 9 órától a kiírt program szerint óralátogatásokra van lehetõség. 14 órától a természettudományos munkaközösség szervezésében a kémia, biológia és fizika tantárgy bemutatóira várjuk vendégeinket az adott tárgyak szaktantermeibe. 17 órától dísztermünkben tájékoztatót tartunk iskolánkról és a felvételi eljárásról, a követelményekrõl az érdeklõdõ tanulók és szüleik részére. Felhívjuk az érdeklõdõk figyelmét arra, hogy gimnáziumunk idén csatlakozik az országosan egységes, úgynevezett központi felvételi rendszerhez, ezért minden hozzánk jelentkezõ tanulónak a központi, általános tantervû írásbeli felvételi vizsgára kell jelentkeznie december 10-ig. A felvételi vizsgára elõkészítõ tanfolyamot is szerveztünk, melybe be lehet kapcsolódni. További információ az iskola titkárságán vagy igazgatóhelyetteseinktõl kérhetõ, illetve honlapunkon olvasható (www.fasori.hu). HIRDETÉS

Meghívó A Rákóczi Szövetség Thököly Imre Köre tisztelettel hív minden érdeklõdõt november 18-án, kedden 18 órára az evangélikus teológusotthonba (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Téma: Tanulmányúton a Szepességben. Védnökök: Prõhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelõje, dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke és Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke. Díszvendég: Zsedényi Lilla operaénekes és ikonfestõ. Megnyitó: dr. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze. Moderátor: Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója. Program: • Arató Lóránt: A szepességi tanulmányút szervezése • Pápai Attila: Késmárki helytörténeti emlékek a szlovák–magyar kulturális kapcsolatok keretében • Csizmadia Nóra, Hulej Klaudia: A „tudós” Genersich testvérek – János, Keresztély és Sámuel – munkássága a XVIII–XIX. században • Pablényi László: Neves személyiségek és családok sírja a késmárki és lõcsei történelmi evangélikus temetõben • Kasza Gábor: Tátra-kutatás és a késmárki líceum Az elõadók másodéves teológiai hallgatók.

I S T E N T I S Z T E L E T I R E N D / 2008. november 16. Szentháromság ünnepe után utolsó elõtti (reménység) vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 25,31–46; 2Thessz 1,3–10. Alapige: Jer 8,3–7.13. Énekek: 502., 526. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hûvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy–Békásmegyer, III., Mezõ u. 12. de. 10. (úrv.) dr. Frenkl Róbert; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36–38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (úrv., ifjúsági) Grendorfné Balogh Melinda; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllõi út 24. de. fél 11. (úrv.) Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31–33. de. 9. Szabó Bertalan; VIII., Bláthy Ottó u. 10. (Betánia Szeretetszolgálat) de. 9. Benkóczy Péter; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kõbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) dr. Joób Máté; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) dr. Blázy Árpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Gáncs Péter; Zugló, XIV., Lõcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Varga Gyöngyi; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Varga Gyöngyi; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hõsök tere 10–11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. dr. Szabó Lajos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlõrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Gyõri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Gyõri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széll Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széll Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Gyõri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. (úrv.) Lacknerné Puskás Sára.

g Összeállította: Boda Zsuzsa

Presbiteri hétvége a Biblia évében b Meghallod-e, megérted-e, teszed-e, szólod-e az igét? – e négy kérdéssel szólították meg a gyülekezetekben szolgálatukat fontosnak tartó laikus tisztségviselõket az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) idei találkozóján, amelyet a reformátorunk születés- és névnapja elõtti hétvégén tartottak a piliscsabai Béthel Missziói Otthonban. A Szentírás évében különösen idõszerûek e kérdések, hiszen az egyetemes papság elvét valló egyházakban nem csak az anyagi ügyek tartoznak a presbiterek feladatkörébe.

Az elsõ kérdésre Gyõri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese kereste a választ. A kezdet ez: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” (1Sám 3,9) Beszámolt a gyülekezetében kísérleti jelleggel bevezetett, úgynevezett „párbeszéd-prédikációkról”. Ezeknek az a lényegük, hogy az istentiszteleteken a résztvevõk azonnali kérdéseket is feltehetnek az igehirdetéssel kapcsolatosan. Ezt a gondolatot folytatta Széll Bulcsú kispesti lelkész, aki szerint a katona fegyver nélkül, a hívõ ember pedig Biblia nélkül mit sem ér. Ám az ige megértésé-

hez szorgalomra, kitartásra és odaszánásra van szükség. „A teljes Írás Istentõl ihletett, és hasznos a tanításra”, s bölccsé tehet az üdvösségre (2Tim 3,16)! Az elõadást követõ megbeszélés során élénk párbeszéd alakult ki a jelenlévõk bibliaolvasási gyakorlatáról. A fórumbeszélgetésen is gyakorlati kérdések kerültek terítékre. A presbiter feddhetetlen vagy „csak” rendezett életvitelû legyen? Labossa Péter érdi lelkész vitaindítójában hangsúlyozta, hogy Isten igéje változást munkál életünkben. Ezért „legyetek az igének cselekvõi, ne csupán

hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” (Jak 1,22)! Egyfajta válaszként felsorolt húsz pontot arról, hogy az ige fényében ma kit tekinthetünk rendezett életvitelû szolgálattevõnek. Az utolsó kérdésre Göllner Pál zuglói felügyelõ válaszolt: a meghallott és megértett üzenetet tovább kell adni, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idõ a szólásra. Sréter Ferenc szavait idézve a közösséghez való tartozás fontosságára helyezte a hangsúlyt. A keresztény élet állandó harc, de számunkra ma van a kegyelem ideje, és „most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2) – összegezte e hétvége üzenetét Pintér Tibor Gyõzõ, a program összeállítója. Zárásként a mintegy harminc presbiter a helyi gyülekezettel együtt vettek részt ítélet vasárnapján az istentiszteleten, amelyen Kézdy Péter piliscsabai lelkész bátorításként a kezünket megfogó Úr Jézust hirdette. g G. A.

Egyházmegyei presbiteri napra gyûltek össze közel kétszázan a Vasi Egyházmegye gyülekezeteibõl a presbiterek november 8-án Szombathelyen. A Gyülekezeti liturgikus könyvben megtalálható reggeli közös imádság (prima hora) rendje szerint megtartott áhítat keretében Rostáné Piri Magda esperes megemlékezett a kilencven esztendõvel ezelõtt befejezõdött I. világháborúról és máig ható következményeirõl. Az egyházmegye elnöksége és a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség képviselõi ezután koszorút helyeztek el a hõsök emléktáblájánál. A nap további részében délelõtt ifj. Zászkaliczky Pál az Evangélikus Szolidaritási Alapról szóló törvényrõl tartott elõadást, amelyet beszélgetés követett. Délután Baranyay Csaba kõszegi lelkész tájékoztatta a jelenlevõket a finnországi Mikkeliben székelõ egyházmegye és a Vasi Egyházmegye tervezett kapcsolatfelvételérõl, majd vetített képes elõadást tartott a finn egyházról, illetve a finn ébredési mozgalmakról. g – RPM –

Dunaújváros egyik forgalmas útkeresztezõdésében téglákból épített ambón helyezkedik el az a „gránitkönyv”, amelynek nyitott oldalpárján bibliai idézetek ölelnek körbe egy Magyarország-térképet. Nem a mai állapot látható azonban a térképen, hanem az, amely az elsõ magyar bibliafordítás megjelenésének évében volt aktuális. A helyi evangélikus egyházközség ezzel a templomkertben felállított emlékmûvel örökítette meg egyebek mellett azt is, hogy hazánkban 2008 a Biblia éve. (Terveik szerint a gyülekezet minden év június 4-én ennél az emlékmûnél is megemlékezik majd a trianoni tragédiáról.) A helyi lelkész tervei alapján készült alkotás felavatására október 31-én került sor. Ugyancsak a reformáció emléknapján tartott ünnepi istentiszteleten mutatták be a Luther Kiadó gondozásában megjelent, Teremtés ünnepe címû kötetet, és nyitották meg a gyülekezeti házban Szita István egyházmûvész lelkész Jelenések könyve címû festménykiállítását. Ugyanitt a gyülekezet tagjai által kölcsönzött családi Bibliákból is nyílt egy kiállítás. g Stermeczki András felvétele

Adj jelt magadról! Magyarország lakosságának körülbelül a tíz százaléka szenved valamilyen mértékû halláskárosodásban; ebbõl súlyosan nagyothalló, illetve siket mintegy három-négy százalék. Már Mózesrõl feljegyezték, hogy törvénybe foglalta a siketnémák védelmét (3Móz 19,14). A Salamon-legendák szintén tartalmaznak utalásokat a némák és elhagyatottak érdekében elhangzott intelmekre. A Talmud ugyancsak említést tesz siket családokról; a jótékonykodók számára elõírta a teljes diszkréciót annak érdekében, hogy ne bántsák, ne alázzák meg a rászorulót. Régóta ismeretes, hogy a siketek jelnyelv segítségével tudnak kommunikál-

ni. Ez azonban nem jelenti a teljes egyenjogúságukat: széles körben ma is a beszédet tartják egyedül elfogadhatónak mind az egyházi életben, mind a jogi ügyek intézése során. A hallássérülteknek az egyházba és ennek segítségével a társadalomba való integrálásáról rendeztek konferenciát szeptember 29. és október 3. között Tallinnban. Egyes külföldi egyházakban – Német-, Finnországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Olaszországban, Angliában, Írországban – már szembenéztek ezzel a kérdéssel. A tanácskozás elõadói e téren szerzett tapasztalataikról számoltak be. A résztvevõk száma – mintegy hatvan fõ – is mu-

tatta, hogy a siketnéma emberek életében éppolyan fontos Isten jelenléte, mint az ép hallásúakéban. Ezt tükrözte mindennapi áhítatuk, úrvacsorás istentiszteletük, imádságaik, „énekeik”. Az elõadások róluk szóltak nekünk, hallóknak. A tanácskozás résztvevõinek fele a siketek közül került ki – volt közöttük gyülekezeti tag és lelkész egyaránt –, és az elõadók között is volt siket. A konferenciának Észtország püspöke, Andres Poder biztosított helyet. A fõszervezõ, a norvég Terje J. Johnsen felvetette, hogy négy év múlva a következõ tanácskozásnak Budapest lehetne a helyszíne… g Ponicsán Erzsébet

FOTÓ: ODD EARLING

10

A szerzõ elõadását több jelnyelvre fordítják

2008. november 16.

mozaik

Királyválasztás 2.0 Barack Obama internetes jelenlétén profi csapat munkálkodott. A stáb egyik vezetõje Chris Hughes, a Facebook egyik alapítója volt, aki nemcsak a különbözõ közösségi oldalakon végzett reklámtevékenységet koordinálta, hanem myBarackObama.com címmel új közösségi oldalt is indíttatott. A mintegy másfél millió tag a honlapon rendkívül könnyen és gyorsan célba juttathatta az elnökjelölt támogatására szánt adományát. Ráadásul az internetes felület révén mindegy 35 ezer csoportba szervezõdve az önkéntesek munkája is pofonegyszerûvé

EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ

Saját lapja mellett Obama természetesen minden jelentõsebb közösségi oldalon képviseltette magát, a YouTube-on kampányvideók, a Flickr képmegosztón fotók ezrei voltak elérhetõk bárki számára. Nem is csoda, hogy a fiatal generáció úgy érezte: Obama velük van. A szá-

Ez a könyv a könyvek könyve – bibliakiállítás megnyitója Harkán Egyházunk négyszázkilencvenegyedik születésnapja alkalmából a harkai evangélikus gyülekezet kedves álma vált valóra: október 31-én megnyílt a nem kis fáradsággal megszervezett bibliakiállítás a helyi kultúrházban. A tíz napon át tartó rendezvény megnyitóját péntek este orgonazenés áhítat elõzte meg. Dr. Hausmann Jutta, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetõje négy kiválasztott zsoltár alapján tartott igen elgondolkodtató meditációkat a harkai evangélikus templomban. A bibliai szövegek és a hozzájuk fûzött gondolatok az adott zsoltár alapján íródott gyülekezeti énekdallamok zenei feldolgozásaival váltakoztak. A többnyire barokk zeneszerzõk orgonamûveit – templomunk 1994-ben mintaszerûen restaurált barokk mûemlék orgonáján – Wagner Szilárd harkai lelkész, egyházzenész elõadásában hallhatta a szépszámú gyülekezet. Ez a zene lehetõséget adott a hallottak által született gondolataink szárnyalására. Egy ilyen hangszer és a megindító igehirdetés segítségével az ige egyesült a zenével, s így még erõsebbé vált, még könnyebben tudott behatolni a csendes szívekbe. A templomi áhítat után a helyi kultúrházban folytatódott a megnyitó. Itt Gárdonyi Gézának az alkalomhoz igen méltó, Írás a Bibliába címû versét hallgattuk meg köszöntõként. A kiállításról, a szervezés menetérõl, izgalmairól, érdekességeirõl az ötletgazda, Haris Vincéné tartott rövid beszámolót. A kiállítást Hausmann Jutta nyitotta meg. A gyûjtemény minden egyes darabja kincs, a legrégebbitõl a legújabbig, a legkisebbtõl a legnagyobbig: igazi kincsestár. Akad közöttük 18. századi kiadás, különbözõ európai nyelvekre fordított Biblia, még Braille-írással nyomtatott kötet is. Ezek mindegyike leginkább eszmei érték, épp ezért nagy tiszteletben kell tartani valamennyit. Ha a kezembe veszek egyet, próbálok belegondolni, vajon hány könnyes szem futhatott végig e sorokon, hány kétségbeesett, vigaszt váró, hálaéneket zengõ lélek olvasta õket… Vajon számomra mit jelent ez a könyv, a könyvek könyve? Szívbõl bízom benne, hogy az idei, a Biblia évének keresztelt esztendõ s egy ilyen kiállítás is sokunkban választ adhat erre a kérdésre! Tóth Vivien (Harta)

Bundás alma

Látogatói profil Barack Obama saját közösségi oldalán vált. A honlapon körülbelül 150 ezer kampányeseményt regisztráltak, amelyek nagy része ugyan csak egy ismerõsnek való telefonálás volt, de a mozgósítás hatalmas sikert hozott a demokrata jelöltnek.

A Budapest New Technology Meetup Group meghívásának tett eleget november 7-én Nagy Bence, az Evangélikus Élet munkatársa, hogy a technológiai újdonságokkal foglalkozó konferencián az idei Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó beléptetõrendszerének nyomtatási megoldásáról tartson elõadást. A jellemzõen telt házas meetup informatikusokat és webfejlesztõket hoz össze havi rendszerességgel, hogy – az öltönyös-nyakkendõs konferenciáktól eltérõen – rövid elõadások után kötetlen beszélgetés során ismerkedhessenek meg a technikai vívmányokkal, illetve az újszerû megvalósításokkal.

mukra ismerõs közegbe pontosan beillett a politikus. Akkor is igen tanulságos az elnökválasztás internetes vonatkozása, ha nem rendelkezünk az induláshoz szükséges dollármilliókkal. A közösségi oldalak felfutásának köszönhetõen akár már nyílt forrású szoftverekkel is nekiállhatunk saját közösségi terünk kialakításának, sõt a Ning (www.ning.com) révén kulcsrakész megoldást is kaphatunk. Krisztus missziói parancsa óta állandó választási lázban ég a kereszténység, ráadásul a királynak ellenjelöltje sincsen – csak a távolmaradással kell szembeszállni… A jól mûködõ nyugati internetes megoldások pedig a misszió érdekében végzett mozgósításra is példát nyújtanak. g Nagy Bence

Szégyen Szégyen – nyilatkozta a vezetõ ellenzéki politikus –, hogy tizennyolc évvel a rendszerváltás után, négyéves EU-tagság után Magyarország arra kényszerül, hogy az államcsõd elkerülése érdekében hatalmas kölcsönt vegyen föl. Ugyancsak szégyen, hogy a miniszterelnök ellenben mindezt sikerként, érdemként, pozitívumként tünteti fel. Hurrá, emberek, most már nem nyolcvanmilliárd, hanem százmilliárd lesz az adósságunk, ja, dollárban. Tizennyolc év után sikerült magunkat ennyire leküzdenünk, nem ment könnyen, de nekünk ez is összejött. Sikerült tönkretenni az ország gazdaságát, egészségügyét, oktatásügyét. Sikerült a nullához közeli szintre vinni az ipari termelékenységet. Sikerült eladni gyermekeink jövõje után most már unokáink jövõjét is. Ezt nevezik nálunk sikernek azok, akiket pedig mindezért szigorú felelõsségre vonás illetne. De ebben az országban még mindig a kommunikáció – ki hogyan tudja eladni önmagát – hat jobban az emberekre, mint a száraz tények. Van itt még mit szégyellni bõséggel. Mert szégyen, hogy a kezdõ diplomás nettó nyolcvanezer forintot kap, ebbõl kell lakbért fizetnie, megélnie, jövõt és családot alapítania. Szégyen, mert ennyire méltatják éveken át tartó tanulását. De szégyen az is, hogy a húsz éve tanító, kiváló és elismert pedagógus száznyolcezer forintot kap csak kézhez. Éhbérrel fizeti ki az állam a nemzet napszámosait, pedig az õ szakmai munká-

EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL

SZERETETVENDÉGSÉGRE…

Új technológiák kézközelben

g Lupták György

11

jukon is múlik, hogy milyen lesz a jövõ nemzedék. És mindemellett szégyen, hogy a seftelõ, üzérkedõ, fiatal, érettségi nélküli senkik húszmilliós autóval száguldoznak a fõutcán. Szégyen, mert ilyen gépkocsit tisztességes munkával huszonévesen nem lehet megszerezni. Szégyen, hogy ma nekik áll a zászló, õk a követendõ példák, a sokak által irigyelt sikeremberek. Szégyen, mert õk azok, akik a benzinkútnál nem köszönnek volt hitoktató lelkészüknek, vagy keresztülnéznek az utcán tanáraikon. Szégyen, hogy ma nem számít a tudás, az iskolai végzettség. A semmibõl feltört „celebek” uralják a tévé- és rádiócsatornák képernyõit, hullámhosszait. Csak mert csinosak, csak mert talán jól helyezkedtek, a sztárcsinálók képernyõre emelik õket, fals hangjukkal, üres fejükkel õk a követendõ példa. Szégyen, mert a szerencsétlenek nagy része hirtelen eltûnik majd a süllyesztõben. Szégyen, hogy ma az ember számít a legkevésbé. A pénz, az igen. Mindenki a bankokért remeg, a vízcsapból is számok folynak, így a BUX, meg úgy a forintárfolyam. És hol van az ember? Akinek a pénzét fölélték a bankok meg a különféle betegbiztosítók? Ki gondol ma a nyugdíjasokra? Mert az is szégyen, amikor valakinek egy életnyi mezõgazdasági munka után napégette, kapa marta tenyerébe leszámolja a postás a havi húszezer forint nyugdíjat. A vezetõ bankár meg jutalmul a produkált csõdért milliókat vesz föl. Nem számít az ember… Mert az is szégyen, amikor fináncok a szüreti idõ kellõs közepén szállnak meg egy pincé-

szetet. Akkor mennek ellenõrizni, amikor õk is tudják, hogy egy normális pincében minden mozgásban van, még semmi sincs a helyén. S a „Miért?” kérdésre az indok: éves munkatervükben ez a dátum szerepelt. Ott, az íróasztal mögött tán nem tudják, mikor van a szüret? És szégyen, amikor munkafelügyelõk vegzálják a szüretelõket, hátráltatva a munkát, megalázó módon mindenkiben gazembert sejtve. Sikeresen irtják ki a társadalmi együttmûködés egyik nagy múltú maradványát, a kalákát. Szégyen, mert ezek a sokkoló élmények elveszik az emberek kedvét a munkától. Az lenne tán a cél, hogy mindannyian segélybõl éljünk? És szégyen, hogy ma valóban jobban megéri segélyekbõl élni, mint dolgozni. Egyszerûbb pénzért sorban állni a posta elõtt, mint kis fizetésért nyolc órában dolgozni. Olyanok is élelmiszersegélyt kérnek, akiknek pedig ott a kert, lehetne benne krumplit és zöldségeket termelni, az udvaron elkapirgálhatna sok aprójószág… De egyszerûbb az államot fejni – az meg mintha éppen erre játszana. Miért? Mert a segélyen élõ tömegek irányíthatók, függnek áldott jótevõjüktõl. Nekik elég lesz majd a választási kampány során egy jó pörkölt, s rögtön tudni fogják, kire szavazzanak. Nem számít az ember, mert robottá, akaratlan masszává akarják átgyúrni. De itt vagyunk mi, keresztények. Kihívás, de elhívás is nekünk ez a világ. Legalább mi ne szégyelljük az evangéliumot! Isten adjon szót a szánkba, bátorságot a karjainkba, erõs hitet a szívünkbe. Árral szemben kell mennünk, de nem vagyunk egyedül.

Hozzávalók: 3 tojás, 0,5 kg liszt, 0,5 liter tej, csipetnyi só, pici szódavíz, cukor, fahéj, 1 kg alma. Elkészítés: a tojásokat a sóval jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a lisztet – sûrû palacsintatésztát készítünk. Fél órát pihentetjük, ezalatt elõkészítjük az almát: meghámozzuk és kisebb darabokra vágjuk. Mielõtt elkezdjük a sütést, a tésztához adjunk egy kis szódavizet, de csak annyit, hogy továbbra is sûrû maradjon! Az almadarabokat belemártjuk a tésztába, és forró olajban

aranybarnára sütjük. Még melegen belehengergetjük a fahéjas cukorba.

FOTÓ: BODA ZSUZSA

Történelmi jelentõségûvé vált az amerikai elnökválasztás azáltal, hogy az Egyesült Államokban egy fekete fiatalember, Barack Obama került a végrehajtó hatalom csúcsára (bár a „fiatalember” szó aligha illik tökéletesen a negyvenhét éves államférfira, a hivatalt eddig betöltõ személyek átlagéletkora ennél jóval magasabb). A választáson 1908 óta nem vettek részt ennyien, és soha ennyit nem költöttek még a jelöltek reklámozására. A kampányt és az eredményt övezõ további érdekességek közül pedig még az is megemlítendõ, hogy a jellemzõen protestáns országban most lesz elõször római katolikus alelnök Joe Biden személyében. Barack Obama marketingszempontból korántsem volt ideális jelölt. Bõrszíne és életkorának tulajdonított tapasztalatlansága a nyolc év óta kisebbségben lévõ demokraták körében olyan tényezõ, amely láttán bárki esélytelennek nyilvánította volna. Mégis ezek a jellemzõi váltak gyõzelmének fõ okaivá. Nem álltak mögötte régi, zavaros pártügyek, nem vergõdött lobbiérdekek hálójában. A fekete kisebbséghez való tartozása pedig nemcsak ezt a társadalmi réteget nyerte meg magának (az afroamerikaiak mintegy 95%-a rá szavazott), hanem a toleránsabb, nyitottabb fiatal generáció szimpátiáját is elnyerte. Nem lehet kétség afelõl, hogy Obama a gyõzelmét a rengeteg pénznek köszönheti, az adományok jelentõs részét pedig az internetnek. Szeptember folyamán mintegy 632 ezer olyan személy támogatta a kampányt átlagosan 87 dollárral, aki korábban soha nem adott pénzt politikai célokra. Az ilyen kis befizetésekbõl végül több mint 300 millió dollárral nõtt az elnökjelölt kampánykerete.

f

HIRDETÉS

A Pilinszky irodalmi kávéház és étterem programajánlata November 15-én, szombaton 20 órakor táncos házibuli lesz a Pilinszky Caféban (1056 Budapest, Váci u. 33.). Az est vendége a Kistemplomos Lovagok zenekar. Program: élõ zene a rock- és popzene klasszikusaiból, tánc minden mennyiségben, étel-ital és minden, mi szem-szájnak ingere… Jegyek kaphatók háromféle árban: 1000 Ft – diákbelépõ; 1500 Ft, amely egy pohár ital árát is tartalmazza; 3000 Ft, amely egy kétfogásos vacsora árát is tartalmazza. HIRDETÉS

A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség örömmel értesíti, hogy befejezte szeretetháza építését. November 16-án, vasárnap, az összegyülekezés napján találkoznak az építõk és az építtetõk. 10 órakor ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással. Igét hirdet dr. Frenkl Róbert egykori országos felügyelõ, az otthon építését segítõ Penúél Alapítvány felügyelõbizottságának tagja. Ezt követõen köszönjük meg mindazok munkáját, akik e szép vállalkozásban részt vettek. „Háztûznézõben”: a szeretetház bejárása az építõk vezetésével. 13 órakor közös ebéd a szeretetházban. 15 órakor Házi muzsika lélektõl lélekig. Mûsoron: Joseph Haydn: d-moll vonósnégyes op. 76. és Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr klarinétötös K 581. Közremûködik a Semmelweis vonósnégyes.

Megrendelõlap Ezennel megrendelem az Evangélikus Életet egy hónapra: 865 forintért

fél évre: 5170 forintért

három hónapra: 2585 forintért

egy évre: 10 340 forintért

Név: Cím: A fenti elõfizetési díjak belföldre érvényesek! Kérjük, a szelvényt NYOMTATOTT NAGYBETÛKKEL töltse ki, és küldje vissza az alábbi címre: Evangélikus Élet szerkesztõsége, 1085 Budapest, Üllõi út 24. (A borítékra szíveskedjék ráírni: „Elõfizetés”.) A szelvényt az 1/486-1195-ös faxszámra is elküldheti. Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel, az elõfizetéssel kapcsolatos problémáival keresse Vitális Juditot az 1/317-1108-as vagy a 20/824-5519-es telefonszámon. Elõfizetéssel kapcsolatos e-mailjét a [email protected] címre küldheti el.

12

e

2008. november 16.

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK

Vasárnap

HIRDETÉS

A Békéscsabai Evangélikus Egyházközség tisztelettel meghívja november 15-én, szombaton 14 órára a békéscsaba-erzsébethelyi (jaminai) evangélikus templomba, ahol megválasztott lelkészét, Nagy Zoltánt ünnepi istentisztelet keretében iktatja hivatalába Kondor Péter esperes. Az egyházközség presbitériuma

Az Evangélikus Külmissziói Egyesület novemberi elõadását 17-én, hétfõn 18 órakor tartja az Üllõi út 24. utcai elõadótermében. Ezen az estén beszélgetés lesz az egyház jövõjérõl dr. Vetõ Istvánnal, az Ökumené címû folyóirat felelõs szerkesztõjével. Minden érdeklõdõt szeretettel vár az egyesület elnöksége. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium (1052 Budapest, Sütõ u. 1.) november 22-én, szombaton 10 órakor felvételi tájékoztatót tart az iskola II. emeleti dísztermében. A nyolcosztályos és négyosztályos tagozatról, az iskola mûködésérõl, hagyományairól és a 2009/10-es tanévre történõ jelentkezésrõl Kézdy Edit igazgató tájékoztatja az érdeklõdõ szülõket és jelenleg 4. vagy 8. osztályos gyermekeiket. A gyermekeknek a délelõtt folyamán külön programot is szervezünk.

Új nap – új kegyelem

A magyar tudomány ünnepe az EHE-n Az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora szeretettel meghívja november 26-án, szerdán 9.30-tól a magyar tudomány ünnepe alkalmából rendezett tudományos konferenciára. A konferencia témája: Középpontban a Biblia. A programból: I. Biblia és történettudomány – elõadók: dr. Cserháti Márta, dr. Dér Katalin, dr. Péter Katalin. II. Biblia és irodalomtudomány – elõadók: dr. Hausmann Jutta, dr. Vári György, dr. Hima Gabriella. A részvételi szándékot, illetve az ebédigényt kérjük jelezni az 1/469-1051-es telefonszámon vagy a [email protected] email címen.

HALÁLOZÁS Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, a feltámadás reménységével tudatjuk, hogy Poós László okleveles vegyészmérnök, ENSZ-fõtanácsos, a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezetének presbitere, korábbi másodfelügyelõje hittel és türelemmel viselt hosszú betegség után, hetvennyolc éves korában hazatért a jelenvaló világból Megváltójához. Drága halottunk temetése november 18-án, kedden 12.45-kor lesz a Farkasréti temetõben. Búcsúvételünk egyben hálaadás áldásokban gazdag életéért, családját, hazáját, egyházát, hittestvéreit, barátait, embertársait szolgáló cselekvõ szeretetéért. Gyászolják: felesége, fia, menye, unokái, rokonai, barátai és tisztelõi.

A hónap könyve akció – november

50 ÉVE HARANGÖNTÉS ÕRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntõmester Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. Referencia: www.harangontes.hu. Levélcím: 2162 Õrbottyán, Rákóczi u. 121. Tel.: 28/360-170; mobil: 30/948-9575. E-mail: [email protected]; [email protected].

APRÓHIRDETÉS Az égre mutató kereszt alatt a templomtorony legszebb dísze a toronyóra. Önnél mûködik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengetõ-, vezérlõóra-készítés, -javítás. 5 év garancia. Konkoly Mûvek Toronyóragyára, 1102 Budapest, Állomás u. 14., telefon: 1/260-7065, 30/949-2915.

Heinz Zahrnt: Mire jó a kereszténység? Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Az evangélikus könyvesboltban történõ vásárlás vagy közvetlenül a Luther Kiadótól való megrendelés esetén az adott hónapban 30%-os kedvezményben részesül. http://bolt.lutheran.hu/ • E-mail: [email protected] Fax: 1/486-1229 • 1085 Budapest, Üllõi út 24.

Budapesten, az Iparmûvészetinél gyönyörûen felújított, I. emeleti, csendes, 90 m2-es öröklakásom eladom vagy kisebbre cserélem, közvetítõk nélkül. 1/312-7105; 70/622-0445. www.atars.hu – Zsuzsanna társközvetítõ: 1/266-5401; 20/988-6839.

VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió mûsoraiból november 16-ától november 23-áig VASÁRNAP

HÉTFÕ

KEDD

SZERDA

10.45 / m1 Találkozások a taizéi Roger testvérrel (dokumentumfilm, 1993) (52') „Az ima derûs erõ, amely megdolgozza és átalakítja az embert, megváltoztatja szívünket, és nem hagyja, hogy becsukja a szemünket a gonosz, a háború és az ártatlanok szenvedése láttán. Ebbõl nyerünk erõt a küzdelemhez, hogy megváltoztassuk az emberi viszonyokat, és lakhatóbbá tegyük a földet” – fogalmazott Roger testvér (1915–2005), aki egész életét az imádságnak szentelte. 1949-tõl tragikus haláláig vezette a taizéi ökumenikus szerzetesközösséget. Az õ életét mutatja be a sorozat.

11.34 / M. Katolikus Rádió Gospelkrónika 11.35 / PAX Kerékpártúra egyháztörténeti utakon (útifilm) (28') Erõs vár a mi Istenünk 12.30 / Duna II. Autonómia A forradalomtól az Európai Unióig (magyar dokumentumfilmsorozat, 2008) (26') 1. rész 13.30 / Kossuth rádió Erõs vár a mi Istenünk! Az evangélikus egyház félórája 17.15 / m2 100 év – Játék a színház Shakespeare Magyarországon 17.40 / PAX Poézis együttes (magyar zenés film) (56')

14.35 / Kossuth rádió Tér-idõ. A halál – minden idõ vége, 1. rész 15.30 / Duna II. Autonómia „A magok oltalmára…” – erdélyi erõdtemplomok (magyar ismeretterjesztõ filmsorozat, 2003) (12') 17.55 / Zone Europa Don Gnocchi, az irgalom atyja (olasz életrajzi dráma, 2004) (100') 1. rész 18.00 / HBO Üres város (amerikai filmdráma, 2007) (124') 20.00 / Duna Tv Szétlopkodott ország (magyar dokumentumfilm, 2008) (73') 20.00 / PAX Mit ér az ember, ha… zenész? (magyar portréfilm) (25') Gryllus Dániel

13.30 / Kossuth rádió „Tebenned bíztunk eleitõl fogva…” A református egyház félórája 15.15 / m2 A vásott kalapos úr – Kittenberger Kálmán (magyar dokumentumfilm) (30') 16.00 / PAX Van egy név minden egyéb név felett – Isten neveden szólít Evangélizáció a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközségben 16.34 / M. Katolikus Rádió Testvéregyházaink életébõl Jelentések a protestáns világból 20.00 / Duna II. Autonómia A történelem útvesztõi (magyar ismeretterjesztõ filmsorozat, 2006) (27') Interregnum Sztálin halála után

Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Zsolt 106,1 (Róm 7,25; Mt 25,31–46; Róm 8,18–23/24–25/; Zsolt 51) Így kezdõdik a bûnbánati zsoltár: dicsérettel és hálaadással. Isten elõtt nem a panasszal és bûnvallással kell kezdeni, hanem ahogy a zsoltáros teszi. Ez rámutat arra, hogy milyen közösségben vagyok Istenemmel, miért merhetek bûneimmel elé állni és félelem nélkül számot adni. És mindezt miért tehetem? Mert örökkévaló szeretettel szeret, ezért jó hozzám, meghallgat, és Krisztusért, akit ártatlan bárányként feláldozott, megbocsát nekem.

Hétfõ Én vagyok az elsõ és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. Ézs 44,6 (Jel 4,8; Mt 7,21–27/28–29/; 2Pt 1,1–11) Nagy és hatalmas a mi Istenünk. Különös, hogy errõl gyakran megfeledkezünk, félünk és bizonytalankodunk, keressük a biztonságot adó erõket, támaszokat. Pedig énekeljük, hogy „erõs várunk”, hogy kõsziklára épít, aki Jézusra épít, benne bízik. Egyedül õ a történelem Ura, kezében van annak formálása, és õ életünk Ura is, életutunk vezetõje, irányítója. Nincs rajta kívül hatalom és erõ, mely felette volna, és kormányozhatná világunkat. Miért nem számolunk vele szüntelen? Miért nem bízzuk rá magunkat?

Kedd Eljön majd az idõ – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban. Jer 23,5 (Mk 14,61–62; Zsid 10,26–31; 2Pt 1,12–21) Eljött már ez az idõ. Hisszük, hogy Jézust Isten küldte, hogy világossá tegye a jogot és az igazságot. Ez a jog, amelyet Isten minden ember számára teremtett, és mindenkire egyformán érvényes, melynek nincsen kiskapuja. Egyenlõkké tesz Isten elõtt. És ez az igazság, mely világosan megmutatja bûneinket, kárhozatra méltó voltunkat, de ez áradt ki ránk, amikor Jézus a keresztfán feláldozta magát értünk. Istennek ezt a megkegyelmezõ igazságát hozta el számunkra.

Szerda A Krisztus Jézussal való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben. 1Kor 1,5 (Jer 24,7a; Lk 13,/1–5/6–9; 2Pt 2,1–11) Amerre nézünk, mindenütt elszegényedést látunk. Errõl hallunk, olvasunk a hírekben, de magunkon is érezzük. Pál apostol a korinthusiakra tekint, és hálát ad Istennek, hogy a Krisztussal való közösség meggazdagít. Rólunk el lehet ezt mondani? Ha nem, akkor a közösséggel vagyunk elmaradva. Pedig gazdagok vagyunk és lehetünk, mert miénk az ige és az abban kapott ismeret Isten vezetésérõl, megtartó erejérõl. Az ige szívünkbe fogadásával, az imádsággal naponként erõsíthetjük Krisztussal való közösségünket, erõsödõ hitünkben pedig egyre erõsebbek és gazdagabbak lehetünk.

Csütörtök Krisztus által hisztek Istenben, aki feltámasztotta õt a halottak közül, és dicsõséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. 1Pt 1,21 (JSir 3,24; 2Thessz 1,3–12; 2Pt 2,12–22) Péter apostol is abban erõsít meg, hogy Jézustól kaptuk hitünket, a feltámadott, élõ Úrtól, aki abban meg is tart. Ennek a hitnek a gyümölcse az is, hogy reménységünk lehet. Erre pedig mai életünkben különösen nagy szükségünk van. Aki Krisztus által hisz, nem csüggedhet!

Péntek Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Zsolt 46,11a (Jn 17,25–26; Mt 26,59–66; 2Pt 3,1–9) Csendben Isten elõtt – ez az ember helyes magatartása. Ebben rejlik a „szólj, Uram, hallja a te szolgád”. Erre a csendre kell felkészülnünk, amikor színe elé járulunk. Nehéz a mai hangos és hangoskodó világban ezt a csendet megteremtenünk, ezért fontos a zsoltáros figyelmeztetése. Áldozatot kell hoznunk, hogy a leghatalmasabbnak, életünk adományozójának és fenntartójának a szava elérje fülünket a világ lármájában. Megéri, ha e csendért „harcolunk”, és áldozatot hozunk, mert erõt, biztonságot, reménységet kapunk benne Istenünktõl.

Szombat Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírû, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Fil 4,8 (Ézs 5,22–23; Jel 20,11–15; 2Pt 3,10–18) Sokan kérdezik: mi az az értékrend, amelyet az egyházban hirdetünk? Hát itt az apostol hosszan sorolja. Tisztesség, igazság, tiszta élet, szeretetre méltó viselkedés, jó hír keltése, minden, ami nemes és dicséretes. Ezt az értékrendet naponként, hetenként, éveken át, egész életünkben követni – bizony, ez betöltheti minden igyekezetünket. Van mit követnünk! Jó lenne, ha ez az értékrend nem csak szóbeszéd, nem csak ajánlás, de világítás, sugárzás lenne Jézus követõinek életében! g Tóth-Szöllõs Mihály

A Szegedi Akadémiai Bizottság által alapított Egészségfejlesztésért emlékérmet az idén dr. Frenkl Róbertnek, egyházunk volt országos felügyelõjének, illetve Szalay István korábbi egyházügyi államtitkárnak ítélték oda.

A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

VASÁRNAP

10.00 / Bartók rádió Hang-fogó Régi és új felvételekbõl 14.25 / m2 Négyszázezer nap (magyar dokumentumfilmsorozat) (25') A visszanyert ország 15.06 / Hír Tv Egy halálraítélt vallomása (magyar dokumentumfilm, 1992) 15.25 / m2 Unokáink sem fogják látni Ráday Mihály városvédõ mûsora 16.25 / Duna II. Autonómia Rendhagyó történelemóra (magyar ismeretterjesztõ filmsorozat, 2002) Az erdélyi magyarság tudományos és kulturális élete

12.30 / Duna II. Autonómia Négyszemközt a történelemmel (magyar dokumentumfilmsorozat, 2008) (25') 13.30 / Kossuth rádió Az Úr közel! A baptista egyház félórája 13.46 / Bartók rádió A Biblia éve 2008. 100/68. rész Gárdonyi Zoltán: Három zsoltármotetta (96., 23., 46. zsoltár) 16.55 / PAX Ki is volt Luther Márton? (riportfilm) (12') 17.20 / Duna II. Autonómia Bûnös vagyok (magyar játékfilm, 1941) (98') 21.00 / m1 Beugró (szituációs szórakoztató játék) (50')

10.10 / Duna II. Autonómia A magyar koronázási jelvények (magyar ismeretterjesztõ film) (37') 11.17 / Bartók rádió A deszkavári királyfi Benedek Elek meséjének rádióváltozata 12.05 / Duna Tv Isten kezében „Krisztussal a Golgotán” 17.00 / Bartók rádió Klasszikus és dzsessz. Pleszkán Frigyes zongorahangversenye 17.35 / Duna II. Autonómia Vannak vidékek (magyar ismeretterjesztõ filmsorozat, 2008) (56') Siklós és a Villányi borvidék 19.10 / PAX Szárnyas oltárok (magyar ismeretterjesztõ film) (15')

8.30 / Civil rádió Evangélikus félóra Az Evangélikus Rádiómisszió félórája 9.45 / m1 Evangélikus magazin 10.10 / m1 Református ifjúsági mûsor 12.05 / Duna Tv Élõ egyház (vallási híradó) (26') 15.05 / Bartók rádió Jubilate Deo Évszázadok egyházi muzsikája 20.00 / Zone Europa A misszió (angol filmdráma, 1986) (120') 21.15 / Bartók rádió A Biblia éve 2008 100/69. rész Rachmaninov: Éjszakai virrasztás

E-mail: [email protected] EvÉlet on-line: www.evelet.hu Hirdetésfelvétel: [email protected]

Nyomdai elõállítás: Egri Nyomda Kft. 3300 Eger, Vincellériskola u. 3. Felelõs vezetõ: Kopka Viktor vezérigazgató

Szerkesztõség: 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztõségvezetõ: Boda Zsuzsa ([email protected]). Szerkesztõségi titkár (elõfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit ([email protected]).

Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302

Fõszerkesztõ: T. Pintér Károly ([email protected]). Olvasószerkesztõ: Dobsonyi Sándor ([email protected]). Korrektor: Huszár Mariann ([email protected]). Tervezõszerkesztõ / EvÉlet on-line: Nagy Bence ([email protected]). Rovatvezetõk: Ecsedi Zsuzsa – ÉnekKincsTár ([email protected]), Kendeh K. Péter – Oratio oecumenica ([email protected]), Kõháti Dorottya – Új nap – új kegyelem ([email protected]), Véghelyi Antal – A vasárnap igéje ([email protected]). Kiadja a Luther Kiadó ([email protected]) 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/3175478, 1/486-1228; 20/824-5518, fax: 1/486-1229. Felelõs kiadó: Kendeh K. Péter ([email protected]).

Elõfizethetõ közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az elõfizetési díj belföldön negyed évre 2585 Ft, fél évre 5170 Ft, egy évre 10 340 Ft, európai országba egy évre 35 100 Ft (137,5 euró), egyéb külföldi országba egy évre 41 000 Ft (161 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkezõ lemondásokat tudjuk az azt követõ hónap elsejével töröltetni, ellenkezõ esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelõzõ hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfõ délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggõ (és a szerkesztõséggel elõzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendõ kéziratokat az [email protected], a hirdetéseket a [email protected] címre várjuk.