NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Meghalt Kenan Evren Meghalt szombaton Kenan Evren volt török államfő, az 1980-as katonai államcsíny vezetője, aki a hatalomátvételt követően kilenc évig vezette Törökországot. A 97 éves politikust egy ankarai kórházban érte a halál az Anatolia török hírügynökség jelentése szerint. Evren tábornoki rangban irányította az 1980. szeptemberi puccsot, amellyel a hadsereg megbuktatta Süleyman Demirel konzervatív kormányát. A miniszterelnököt, a baloldali ellenzéket vezető Bülent Ecevitet és számos vezető politikust bebörtönöztek. Különösen brutális módon lépett föl a hadsereg a baloldaliak, az értelmiségiek és a kurdok ellen; 650 ezer embert tartóztattak le, több tízezret megkínoztak, több százat megöltek. Evrent az államcsínyben játszott szerepéért 2014-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
110/2015 • 2015. MÁJUS 11.
Kim Dzsongun tengeralattjáróról tesztelte a víz alatti rakétáját Váratlan csapást lehet mérni
Összetűzésbe torkolló tüntetés volt a brit kormányfő Downing Street-i hivatala közelében Londonban, 17 embert őrizetbe vettek, öt rendőr megsérült. A tüntetők a csütörtökön újraválasztott konzervatív miniszterelnök, David Cameron takarékossági intézkedései ellen tiltakoztak szombaton. A több száz fős tömeg egy része erőszakossá vált - közölte a rendőrség. David Cameron 2010-től 2015-ig hivatalban lévő kormánya a korábbi háromszorosára növelte a tandíjat és jelentősen csökkentette a szociális juttatásokat.
Gyász! Elhunyt az ABBA basszusgitárosa, Ruther Gunnarson
Obama megígérte, megtette A 2009 óta hivatalban lévő politikus oregoni programja után utazott a dél-dakotai Watertownba, ahol az ország egyik legjobb előkészítő főiskolájának tartott Lake Area Technical Institute diplomaosztóján mondott beszédet. A tudósítások szerint a dél-dakotaiakat nem bántotta, hogy elnökként Obama az ő államukba látogatott el utoljára. "Tudtuk, hogy a legjobbat hagyta a végére" - mondta Dennis Daugaard az elnök beszéde előtt. A watertowni boltokban még pólókat is árultak, rajta az elnök képével és a Saved the Best for Last felirattal. "Most már mind az ötven államban jártam elnökként, és a legjobbat hagytam utoljára. A többi negyvenkilencnek pedig üzenem: remélem, nem veszik sértésnek" viccelődött az elnök. Barack Obama 2008-ban, még elnökjelöltként ugyan ellátogatott Dél-Dakotába, azóta azonban nem járt arra. Sok oka nem is volt rá, az állam ugyanis túlnyomórészt republikánus, és évtizedek óta nem nyert ott demokrata jelölt az elnökválasztáson.
Összeverekedtek a rendőrök a Cameron ellen tüntetőkkel a hétvégén
Új fejlesztésű, tengeralattjáróról víz alatt indítható ballisztikus rakétát tesztelt szombaton Észak-Korea, a kommunista ország állami hírügynöksége szerint sikerrel, írta az MTI. A ballisztikus rakéta kilövésére személyesen Kim Dzsongun adta ki a parancsot, az ország első számú vezetője egy másik tengeralattjáróról kísérte figyelemmel a tesztet - jelentette a KCNA, amely világszínvonalú, a haditechnika élvonalához tartozó stratégiai fegyverként jellemezte a rakétát. Az új fejlesztésű fegyverrel az észak-koreai hadsereg "minden ellenséges erőt" meg tud semmisíteni, amely az ország szuverenitását és tekintélyét fenyegeti - folytatta beszámolóját a hírügynökség. Az év elején Cecil Haney amerikai tengernagynak, a hadászati erők parancsnokának jelentése, valamint az amerikai Johns Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének Korea-kutató intézete is azt közölte, hogy Phenjan tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat fejleszt. Ezen fegyverek előnye a földről indított rakétákkal szemben, hogy nehezebben érzékelhetők a kilövés előkészületei, így váratlanul
tudnak csapást mérni. A kutatóintézet szerint Phenjan tengeralattjáróinak rakétákkal való felszerelése növelné a kommunista diktatúra jelentette fenyegetést Dél-Koreára, Japánra és az Egyesült Államok keletázsiai katonai bázisaira nézve. Mindazonáltal szakértők szerint az észak-koreai tengeralattjáró-flotta jellemzően igen öreg, elmaradott technológiájú, és ebből fakadóan támadás esetén viszonylag védtelen hajókból áll. Észak-Korea újabb és újabb rakétákat lő ki különböző hatótávolságokra teszteken, hogy ezzel demonstrálja erejét, noha ezzel megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait. Phenjan emellett az elmúlt években három kísérleti atomrobbantást is végrehajtott, a legutóbbit 2013 februárjában. Dél-Korea szerint a kommunista állam már birtokában van az ahhoz szükséges technológiának, hogy kisméretű atomtöltetet rakétára szereljen.
Elhunyt Rutger Gunnarson, az ABBA basszusgitárosa, halálhírét a Universal Music erősítette meg pénteken - írja a The Local. Gunnarson közreműködött a világhírű svéd együttes összes lemezén. Lapinformációk szerint a zenészt stockholmi otthonában érte a halál, amelynek okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Gunnarson pályafutása során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Celine Dion és Elton John, akiknek munkáiban zenei rendezőként vett részt. Emellett olyan musicalekben is közreműködött, mint a például Mamma Mia!.
Mai időjárás BUDAPEST
10 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm
110/2015 • 2015. május 11.
Életfogytiglant kapott az ukrán házrobbantó Élete hátralévő részét börtönben töltheti az a rablógyilkos, aki a lakás felgyújtásával próbálta eltüntetni a tettének nyomait. A harmincnyolc éves mikolajivi férfi egy idős asszony lakótelepi lakásában kutatott értékek után, amikor a tulajdonos tetten érte. A betörő megölte a nőt, majd tüzet gyújtott, és átvágta a konyhai gázvezetéket. A bekövetkezett robbanás következtében öt lakás vált lakhatatlanná, és négy ember sérült meg, köztük az elkövető is. Házrobbantás Ukrajnában Forrás: Origo Az ukrán bíróság közel egy évvel az eset után életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki ellen betöréses rablás, emberölés, valamint különösen nagy összegű kárral járó, szándékos gázrobbanás előidézése volt a vád.
Mubarak 3 évvel megúszta az évszázad perét A pert idén januárban indították újra
Már a dánok is dolgoztatnák a bevándorlókat Orbán Viktor miniszterelnök és Angelino Alfano olasz belügyminiszter után Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök szociáldemokrata pártja is felvetette, hogy dolgoztatni kellene az országba érkező bevándorlókat az ellátásuk fejében. A dán terv szerint az országba érkező menekülteknek, illetve az integrációs program résztvevőinek ezentúl legalább heti tíz órát kellene dolgozniuk. A kormányfő újévi üzenetében beszélt először arról, hogy új integrációs programot dolgoznak ki, amelynek részeként a menekülteknek dolgozniuk kell az államtól kapott pénzügyi ellátásért, az erről szóló javaslatot terjesztették elő a koppenhágai parlamentben. A kormányzat azt szeretné, ha a szabályozás júliustól életbe lépne. A szociáldemokraták javaslatát több párt is bírálta. A kormánykoalíciót támogató Vörös-Zöld Szövetség például azt kifogásolja, hogy előzetesen nem állapodtak meg a menekülteknek adandó fizetségről. A legnagyobb ellenzéki párt, a Liberálisok is ellenzik a javaslatot, a populista Dán Néppárt viszont még azzal is megvádolta a legnagyobb kormánypártot, hogy az ő ötletüket vette át. Ahogy azt csütörtökönmegírtuk, az olasz belügyminiszter azt javasolta, hogy az olasz régiók vegyék ki részüket a menekültek befogadásában és segítésében. Az erre nemet mondó olasz tartományoknak azt üzente: használják fel az adott városok befogadó állomásaira küldött és az abban a térségben letelepedni kívánó illegális bevándorlókat ingyenes közmunkavégzésre, ahelyett, hogy „semmit sem tennének”. 2
Sikkasztás miatt három-három év szigorított börtönbüntetésre ítélte Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát egy kairói büntetőtörvényszék szombaton, írja az MTI. A politikus és fiai ennek ellenére rövidesen szabadlábra kerülhetnek, ha a bíróság figyelembe veszi az eddig fogságban töltött idejüket. A sajtóban "Elnöki paloták pereként" emlegetett eljárásban Mubarakot tavaly májusban első fokon 3 év szigorított szabadságvesztésre, fiait 4-4 év börtönbüntetésre ítélték, amiért a vád szerint több mint 125
Németországban tovább emelkedett a lakásbetörések száma Németországban tavaly tovább emelkedett a lakásbetörések száma, ami elsősorban nemzetközi bűnbandák tevékenységének tulajdonítható a belügyminisztérium szerdán Berlinben bemutatott jelentése szerint. Erről tudnia kell Forrás: Anaivanovic.com Ana Ivanovic inspiráló edzőt keres Fotó: Dudás Szabolcs - Origo A bélrák halálos, de elkerülhető Forrás: Facebook/Nébih Mindenki fagyizzon féláron! A regisztrált bűncselekmények száma 2010 óta évi 6 millió körül stagnál. Tavaly mintegy 6,1 millió bűncselekményt jegyeztek fel, ami 2 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A felderített bűncselekmények aránya 54,9 százalékos volt, kis mértékben emelkedett a 2014-es 54,5 százalékhoz képest. Fényes nappal is betörnek Tavaly 152 123 lakásbetörést jelentettek be, ez a legmagasabb szám 1999 óta. Az okozott kár meghaladta a 422 millió eurót. Ez a fajta bűncselek-
millió egyiptomi fontot (közel 4,5 milliárd forint) sikkasztottak el az elnökségi költségvetésből. A pénzt az elnöki paloták karbantartására különítették el, a törvényszék azonban bizonyítottnak találta, hogy az elítéltek a saját ingatlanjaikra fordították a milliókat. A szombati ítélethirdetést két tárgyalás után tartották meg. mény tipikusan nagyvárosi jelenség, másik jellemző előfordulási helye pedig az autópályák térsége. Németországban mindennaposak a betörések Forrás: AFP Az esetek jelentős része több mint 63 ezer betörés - nap közben történt, és az összes esetből csupán 24 125-öt tártak fel, ami igen alacsony, 15,9 százalékos felderítési arányt jelent. Már megint az a politika A politikai hátterű bűncselekmények száma 3,3 százalékkal 32 700-ra emelkedett.
Punkzenész is lehet Lengyelország új elnöke Bár a jelek szerint a jelenlegi államfő, Bronislaw Komorowski és a legerősebb ellenzéki jelölt, a Jog és Igazságosság Pártot képviselő Andrzej Duda közül kerül majd ki Lengyelország új elnöke, egy egykori punk rock zenész is beleszólhat a versenybe. A legfrissebb felmérések szerint ugyanis Pa-
Csempészés miatt nyomoznak a Tretyakov-képtárban Értékes festmények csempészése ügyében nyomoznak az orosz hatóságok a moszkvai Tretyakov-képtárban. A neves múzeum szakértői részlegében a nyomozók házkutatást tartottak, több munkatársat kikérdeztek, és lefoglalták az ott talált személyi számítógépeket. A bűnügyi szakértők azt feltételezik, hogy azokon értékes orosz festmények hamis kiviteli engedélyeit készítették - adta hírül szerdán a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap internetes oldala. Az orosz szövetségi nyomozóbizottság munkatársai elmondták, hogy egy hete a Moszkva környéki vnukovói nemzetközi repülőtéren egy 33 éves férfi azt állította a vámhatóságnak a nála lévő 5 festményről, hogy azok "mindössze" 180 ezer rubelt (mintegy 953 ezer forintot) érnek. A képek között voltak híres orosz festők, Valentyin Szerov (1865-1911), Pjotr Koncsalovszkij (1876-1956) művei is. A vámosoknak azonban gyanús lett a festmények kiviteli engedélye, így szakértőt hívtak, aki megállapította, hogy a festmények értéke valójában legkevesebb 1,9 millió rubelre tehető (több mint 10 millió forint). A Rosszijszkaja Gazeta tudomása szerint a csempészés gyanújába keveredett utas az egyik moszkvai kerületi választási bizottság elnöke, aki ellen a nyomozóhatóság vádat készül emelni.
wel Kukiz a harmadik legnépszerűbb jelölt – igaz, ez csupán annyit jelent, hogy a megkérdezettek 9-11 százaléka szavazna rá. Nem viccből indult el a hétvégi elnökválasztáson az 52 éves énekesből lett politikus. „Nagy eszmék vezérelnek” – mondta aBBC beszámolója szerint Kukiz, aki „baloldali szívvel megáldott jobboldalinak” jellemzi magát. Amikor januárban bejelentette indulási szándékát, a sajtó és a politika fanyalogva fogadta a bejelentést, mára azonban ő lett a legnépszerűbb „rendszerellenes” jelölt, aki mögé főleg a hagyományos pártokból kiábrándult szavazók sorakoztak fel.Kukiz az egyik legnépszerűbb lengyel zenész, a 2000-es évek elején rendre szerepeltek zenekarának, a Kukiz és a melleknek a dalai a slágerlisták élén. Politikai célja visszaadni Lengyelországot a lengyeleknek. „Az országunk jelenleg politikai klánok kezében van, amelyek 1989 óta hasznot húznak az arányos választási rendszerből. Az emberek nem szavazhatnak állampolgárokra; kizárólag politikai pártok között választhatnak” – fejtette ki.
110/2015 • 2015. május 11.
Barroso: Aki bevezeti a halálbüntetést, távozzon az EU-ból Exkluzív interjút adott az ATV-nek José Manuel Barroso, az Európai Bizottság előző elnöke, amiben kijelentette: az Európai Unióban nem lehetséges a halálbüntetés visszaállítása. Bombera Krisztina az Egyesült Államokban készített interjút José Manuel Barrosoval. A politikus egyébként a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppártból került a Bizottság élére, és Orbán Viktorhoz hasonlóan éveken át volt az EPP alelnöke is. "Egy dolog biztos: uniós tagállamban nem lehetséges a halálbüntetés. Ez alapfeltétel, az alapvető jogok része. Erről tehát már rég lezárult a vita, ezzel minden tagállam tisztában van, sőt, már tagjelöltként végiggondolhatta ezt" - nyilatkozta halálbüntetés témában. "Részben azért tartja sokra Európát a világ, mert előremutatóbban gondolkodunk a halálbüntetés kérdéséről.
Macedónia gyászol, hat rendőr halt meg a kumanovói akcióban A hadsereg és a rendőrség blokád alá vette a Divo nevű városrészt, ahol a Tanjug hírügynökség szerint megint lőttek. Lezárták az oda vezető utakat, így a tudósítók sem tudják pontosan, mi történik. Kumanovo többi részében viszonylagos nyugalom van, az élet folyik a megszokott kerékvágásban. A szombati harcokban öt rendőr meghalt, harmincan megsérültek. Vasárnapra virradóra még egy rendőr belehalt a sérüléseibe. Gordana Jankulovszka belügyminiszter „terroristáknak” nevezte a támadókat, Macedóniában kétnapos gyászt hirdettek a történtek miatt. A hatóságok szűkszavúan tájékoztatnak. A macedón belügyminisztérium csak annyit közölt a szombati akcióról, hogy korábban szerzett értesülések alapján műveletet indítottak egy 50-70 fős fegyveres csoport ellen, amelyik állami intézményeket akart megtámadni. A vegyes lakosságú városban már régebben is több összecsapás volt albán fegyveresek és a macedón katonaság között.
Egyértelmű mind a jogi, mind a politikai konszenzus arról, hogy az Unióban ez tilos, hogy a visszaállítása egész egyszerűen nem lehetséges. Persze ha egy tagállam mégis be akarja vezetni, megteheti. De ebben az esetben távozzon az Unióból" - véli. "Ahol most vagyunk, itt, az Egyesült Államokban legális a halálbüntetés és mindkét nagy párt politikusai közül sokan határozottan támogatják. És nemcsak a politikusok, hanem a polgárok is, sokan, ezzel tisztában vagyok. De nem értek velük egyet. Az európai értékek és elvek alapján állok, amikkel összeegyeztethetetlen a halálbüntetés" - tette hozzá.
Együtt koszorúzott Merkel és Putyin
Egy nappal a győzelem napi ünnepség után, vasárnap megérkezett Moszkvába Angela Merkel német kancellár, és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel együtt megkoszorúzta a Vörös tér közelében lévő Sándor kertben az ismeretlen katona sírját. Vlagyimir Putyin egy nappal korábban ugyanott virágokat helyezett el más országok vezetőivel együtt a náci Németország
felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádé után. Moszkva Ukrajna-politikája miatt az Európai Unió vezetői nem voltak jelen a katonai díszszemlén, de az ezt követő eseményen, az ismeretlen katona sírjánál már többen közülük részt vettek, így a cseh elnök és a szlovák miniszterelnök is.
Rakétákkal lőtték a jemeni elnöki rezidenciát A jemeni média híradásai szerint három erős robbanást lehetett hallani a helyszínről, és füst gomolygott az épület felett. A Habar jemeni hírügynökség úgy tudja, hogy a volt elnök és a családja "jól van". Más részletek egyelőre nem ismertek. A jemeni húszi lázadók eközben elfogadták Szaúd-Arábia javaslatát az ötnapos humanitárius célú tűzszünet kihirdetéséről Jemenben. A lázadók elleni hadjáratot vezető Szaúd-Arábia csütörtökön tett javaslatot ötnapos humanitárius célú tűzszünet elrendeléséről keddtől kezdődően. Az ideiglenes tűzszünetet a katonai fellépést logisztikailag támogató Washington szorgalmazta, hogy a segélyszállítmányokat el lehessen juttatni a rászorulókhoz
3
110/2015 • 2015. május 11.
2200 forintért vásárolunk Nyugat-Európában az üzletek 12 százaléka bonyolítja a forgalom 75 százalékát, ami óriási arány – mondta Kozák Tamás, a BGF kereskedelmi intézeti tanszék docense egy konferencián. Kelet felé (Bulgária, Románia) haladva a piacok és a kisboltok dominálnak. Az internetes kereskedelem a szakáruházak forgalmában már közel egyharmaddal jelenik meg. A kereskedelem 10-11 százalékkal részesedik a GDP-ből, az elmúlt években növekedés indult, a válság miatti visszaesés után most a 2000-es évek elejének szintjén áll. Jelenleg 140 ezer üzlet van Magyarországon. Nőtt a gazdagok és a szegények közötti szakadék Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy Magyarország a régió sereghajtója lett vásárlóerőben, Törökország és Szlovákia is előrébb áll. Az országon belül nőtt a leggazdagabb és a legszegényebb települések vásárlóereje közötti különbség is. Ugyanakkor a nem élelmiszerek forgalma visszatért a hat évvel ezelőtti szintre, a háztartások költése emelkedik. Az ötéves negatív trend megfordult, többet veszünk és drágábban, habár regionális összehasonlításban még elmaradásban van. Egy vásárlásnál 2200 forintot költenek a magyarok, míg az osztrákok háromszor ennyit, de a vásárlási gyakoriság, a fél évenkénti százhúsz alkalom megegyezik. Az online kiskereskedelem részesedése Magyarországon 3-4 százalék, szerepe dinamikusan nő, az okostelefonon internetezők 85 százaléka már vásárolt online. A vasárnapi zárva tartásról azt mondta: a rendelkezés befolyásolja a vásárlási szokásokat, közel 900 ezer háztartás vásárolt vasárnaponként, a háztartások harmada intenzív vasárnapi vásárló.
A szombat az új vasárnap a Sparban Jól megy nálunk az osztrák Sparnak, tavaly 4,5 százalékkal növelték az éves forgalmukat - derült ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón. A sajtótékoztatón ugyanakkor a vasárnapi zárva tartás hatásairól is volt szó: az derült ki, hogy az üzletek forgalma a vasárnapi zárva tartás miatt főként pénteken (106,5 százalék), szombaton és hétfőn (112,4 százalék) nőtt meg. A cég vezetői szerint ugyanakkor általános következtetést még nem lehet levonni (egyébként ugyanez derül ki aKSH szerdai kiskereskedelmi adaibólis), de úgy érzik, hogy nincs okuk az ijedtségre. Tavaly a Spar összforgalmának 9,1 százaléka bonyolodott vasárnapokon. A zárva tartás bevezetése miatt az üzleteikben meghosszabbították hétköznapokon a nyitvatartási időt. és sok helyen ki is használják a törvény biztosította heti 96 órát. 4
Orosz kézben Hévíz egyetlen ötcsillagos szállodája Orosz tulajdonba került Hévíz egyetlen ötcsillagos hotelje, a 232 szobás Lotus Therme Hotel & Spa, az üzemeltető továbbra is az Accent Hotel Management, mondta az MTI-nek Pusztai Erzsébet szállodaigazgató. Az új tulajdonos az orosz magánszemélyek birtokában lévő AEG Ingatlanhasznosító Zrt., amely a CIB Banktól vette meg a szállodát, a vételárat nem árulták el. Tavaly 61,1 százalékos kihasználtsággal működtek. A Németországból, Ausztriából és Svájcból érkezett turistáké volt a vendégéjszakák 47 százaléka. Az oroszok 28, a magyarok 15 százalékkal részesedtek ebből. Közleményük szerint az új tulajdonos tőkeerős, és hosszú távra tervez. Átveszi, és folytatja az elkezdett beruházásokat, megújul a wellneszrészleg,
Tízezreken segíthet a magáncsőd Az Igazságügyi Minisztérium két hét múlva adhatja be a parlamentnek a magáncsődről szóló javaslatot, többek között ez derült ki a Portfolio hitelezésről szóló konferenciáján. A Pénzcentrum cikke szerint ugyan még a legtöbb részlet egyáltalán nem világos, ami eléggé valószínű, hogy a magáncsőd a belépőknek öt évig tarthat. Mit jelent a csőd? A magáncsőd elég sok országban működik, itthon is évek óta néha-néha felmerül a bevezetése, most viszont úgy fest, hogy ténylegesen történhet is valami. A magáncsőd leginkább a vállalkozások csődeljárásához hasonlítható a dolog. Ugyan a cégek esetében is sokan azt gondolják, hogy a csődeljárás egy vállalkozás végét jelenti, de valójában pont hogy nem. A csődeljárás megvédi a fizetési nehézségekkel küzdőket attól, hogy a hitelezői igények terhe alatt összeomoljanak. Így, ha egy vállalkozás csak átmeneti, orvosolható bajokkal küzd, és a csődeljárásban meg tud állapodni a hitelezőivel mondjuk a fizetési határidők kitolásáról, ezzel akár el is kerülheti a felszámolást, ami egyébként ténylegesen a cég végét jelentené.
H-1056 Budapest, Só u. 6. Telefon: +36 1 577 0700 Fax: +36 1 577 0710
[email protected] www.boutiquehotelbudapest.com
Dánia megválna a készpénztől, ezzel pörgetné a gazdaságot A dán kormányengedélyeznéa benzinkutaknak, ruhaboltoknak és éttermeknek, hogy a jövőben ne kelljen elfogadniuk a készpénzt. Ez az intézkedés egy ötven tételes gazdaságélénkítő csomag része, és az elektronikus fizetési módokra való átállást gyorsítanák vele. Bjarne Corydon pénzügyminiszter szerint a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy a a készpénz kezelése jelentős adminisztratív és pénzügyi terhet ró a vállalkozásokra. Többet kell biztonsági őrökre és kamerákra költeni, a pénzváltás pedig értékes időt vesz el. A kormány várakozásai szerint nemcsak a tranzakciós költségek csökkennének az intézkedés hatására, de a bűnözés is visszaszorulna: a McKinsey nevű pénzügyi elemző cég tanulmánya szerint az elektronikus fizetési módok a bankrendszer hatékonyabbá tételével csökkentik a szürkegazdaság vonzerejét.
Kiadja: Absolut Media Zrt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu www.amedia.hu
az épület homlokzatát díszítő erkélyek és a szálloda teljes szőnyegezése. A nyilvános cégadatok szerint az AEG Ingatlanhasznosító Zrt.-t áprilisban jegyezte be a cégbíróság ötmillió forintos jegyzett tőkével. Tulajdonosa egy ciprusi bejegyzésű társaság, képviselője pedig három orosz magánszemély, köztük Alexandr Baranov, aki Magyarországon az egyik legjelentősebb oroszországi beutaztató cég, a Hévízen is hosszú évek óta ingatlanforgalmazó és utazási irodaként működő 1000 Út Kft. tulajdonosa is egyben.
27 milliárdot lehet nyerni az Eurojackpoton
2012-es indulása óta az Eurojackpot főnyereménye először érte el a maximális, bruttó 90 millió eurót számolt be aPénzcentrum. Akár egy magyar is elviheti a bruttó 27 milliárdos főnyereményt. Az Eurojackpot főnyereménye hosszas halmozódás után elérte a csúcspontot. A játékszabályok szerint a halmozódás a magyar lottórendszertől eltérő módon folytatódik. Az Eurojackpotban ha a főnyereménye eléri a 90 millió eurós határt, azután nem az I. nyerőosztály várható nyereménye halmozódik tovább, hanem az erre szánt pénz a következő héttől a II. nyerőosztály nyereményalapját növeli. Ekkora főnyeremény még sosem volt az Eurojackpoton, az eddigi legnagyobb nyereményt 2014. 38. hetében nyerték meg, egy finn bruttó 61 millió eurót (közel bruttó 18 milliárd forintot) nyert - írja a Pénzcentrum.
110/2015 • 2015. május 11.
Ostoba játék terjedhet a Facebookon Valós jelenség a Game of 72
Minden ötödik ember tüsszent a Naptól Tüsszent, ha a Napba néz? És ha a lámpába? Ha igen, nincs semmi baj, önnek fotikus tüsszentési reflexe van. Ez amúgy nem is annyira ritka dolog, bár pontos adatok nincsenek, de becslések alapján nagyjából az emberiség 10-35 százalékának tüsszentenie kell attól, ha belenéz a fénybe. Tehát nem is szükséges a napfény, az is elég, ha a fotikus tüsszentési reflexesek a sötétből hirtelen világos helyre mennek, vagy ha belenéznek a lámpába. A jelenséget a tudomány is ismeri, és meglepő módon nemcsak a Hülye Betegségek Kutatóintézetében foglalkoztak eddig vele. A szakirodalom ACHOO-szindrómának (Auto‐ somal Dominant Compelling Helio-Opht‐ halmic Outbursts of Sneezing), vagy foti-
Túl sok megerősített és igazolt információ nincs róla, de állítólag a Facebookon terjed egy egyébként online játék, mely a tizenéves korosztály körében népszerű –írjaaz ITCafé. A „Game of 72” kezdeményezésről főleg a rendőrségi jelentésekből és figyelmeztetésekből, illetve abulvárlapok tudósításaibóllehet tájékozódni. A leírások szerint maga a játék nagyon egyszerű: a tiniket kihívás elé állítják, a feladat pedig az, hogy három napra, 72 órára nyomtalanul tűnjenek el környezetükből, és ez idő alatt egyetlen ismerősükkel vagy családtagjukkal sem szabad felvenniük a kapcsolatot. A mozgalom állítólag Franciaországból indult, a kezdeményezés a közösségi oldalak privát üzenetküldő funkcióiban terjed, de az elmúlt hetekben, napokban a világ sajtójában egyre több olyan tudósítás
jelent meg, amelyik arról számolt be, hogy gyerekek eltűnése mögött ez a játék áll(hat). Egyes tudósítások szerint a kamaszok pontozzák az eltűnési szcénát, és annál értékesebb az akció, minél nagyobb pánikot kelt. Nagyon sokan gondolták és gondolják úgy, hogy az egész Game of 72 egyszerűen városi legenda, de a lassan szivárgó információk egyre inkább arra mutatnak, hogy valós jelenségről van szó – ám biztosat nem lehet a mai napig sem mondani. Ha mindez igaz is, a kamaszok összetartása és dacossága miatt még a rendőrök is nagyon nehezen jutnak információhoz.
kus tüsszentési reflexnek nevezi. A jelenséggel írásban először Arisztotelész foglalkozott, az ő elmélete szerint a hő okozza a tüsszentést, de nagyjából 2000 évvel később, a 17. század elején Francis Bacon már a szivárgó agyi folyadéknak tulajdonította a jelenséget.
Portéka kézműves finomságok és ajándékok
Királylány volt az első magyar sakkozó Az ókori Távol-Keletről származó játék Európába feltehetően valamikor a kora középkorban jutott el, szélesebb körben pedig a keresztes hadjáratok idején, a Szentföldön az arab szokásokat – köztük a sakkozást – megismerő és részben átvevő lovagok közvetítésével terjedt el. Ekkoriban még főként főurak és királyok időtöltésének számított, a közrendűek csak évszázadokkal később kezdtek el tömegesen hódolni a játék élvezetének. A Magyar Királyságba is a keresztesek korában, II. András idején jutott el a sakk. Egyes források szerint a
király Jolánta nevű lánya is ügyes sakkozónak számított, ő a férjétől, Aragóniai Jakabtól tanulta a játékot. Ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték van arra, hogy Károly Róbert király – vagy udvartartásának néhány tagja legalábbis – ismerte és szerette a sakkot, hiszen az Anjou uralkodó cseh kollégájának egy díszes készletet adott ajándékba. Később már egyre többen szentelték magukat a sakkozás szenvedélyének, a nemzeti nagyságok közül többek között Hunyadi János, Benyovszky Móric, Széchenyi István vagy éppen Deák Ferenc is sokat tologatta a bábukat.
Magyar kézműves élelmiszerek színe-java, különleges borok és pálinkák. Az üzletben kóstolásra is van lehetőség, így biztosítva, hogy az Ön asztalára csak a legfinomabb ételek kerülhessenek. Designer ékszerek, egyedi pólók és táskák, hímzett és szőttek textilek. Magyar kézműves ajándéktárgyak széles választéka a Budapest, Krúdy utca 9. szám alatt. www.portekabolt.hu
Időjárás
K
Sze
Cs
12 / 21
5 / 20
5 / 20
Magyarország Budapest: 10/22 Debrecen: 7/22 Eger: 8/23
Kecskemét: 8/21 Keszthely: 7/20 Miskolc: 6/21
Európa Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
9/27 13/25 6/20 0/8 4/18 5/21
Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
7/17 1/17 0/18 4/17 5/22 4/16
Kultúra
Ketten egyedül filmklasszikus alapján készül a Thália új bemutatója 2015. MÁJUS 9-ÉN MUTATJA BE A THÁLIA SZÍNHÁZ LEGÚJABB PRODUKCIÓJÁT, A KETTEN EGYEDÜL CÍMŰ DARABOT. BEMUTATÓ: 2015. MÁJUS 9. 19:00 New York. Frankie felszolgáló, Johnny szakács. Először kinézték egymást az étteremben. Azután szeretkeztek. Eddig csodálatos, de rá kéne jönni, hogyan tovább… A darabból készült a Krumpirózsa című híres film Al Pacinóval és Michelle Pfeifferrel a főszerepben. A darabbeli felszolgálót és szakácsot, Schell Judit és Csányi Sándor személyesítik meg. A két színészt a nagysikerű magyar mozi, a Csak szex és más semmi (2005) után, legközelebb a 2012-ben bemutatott Esküvőtől válóperig című bohózatban – mint perlekedő házaspárt – láthatta együtt játszani a közönség. A Ketten egyedülben most Csányi Sándor és Schell Judit új helyzetbe kerülnek, egy párkapcsolat kezdetén lesznek láthatók a színpadon. A darabot Goda Krisztina rendezi – aki a fent említett filmet is jegyzi –, és nem tagadja, újra nagyon élvezi a közös munkát. A darab dramaturgja Divinyi Réka, aki Goda Krisztina állandó alkotótársa – szóval teljes mértékben felállt a „régi sikercsapat”.
5
110/2015 • 2015. május 11.
Pelé megint kórházban, műteni kellett
A brazil futball-legenda Pelé ismét kórházba került, a hírek szerint prosztataműtéten esett át. Hat hónapon belül másodjára került kórházba a hetvennégy éves a háromszoros világbajnok, 2014 novemberében húgyúti fertőzés miatt kezelték, akkor egy hetet az intenzív osztályon töltött. A Sao Paoló-i kórház, ahol kezelik, nem közölt részleteket az állapotáról.
Neymar szerelmes Messibe
„Triplázni szeretnénk, a szezon kezdete óta ez a célunk, és egyre közelebb vagyunk hozzá, de kemény meccs jön hétvégén a bajnoksában, úgyhogy küzdenünk kell” – mondta Neymar egy csütörtöki sajtóeseményen, ahol Messivel való kapcsolatáról is beszélt, ami a jelek szerint nem is lehetne jobb. A brazil feledhetetlen pillanatnak nevezte azt, amikor az argentinátengedte neki a tizenegyestmúlt szombaton, a Córdoba ellen 8-0-ra megnyert bajnokin, pedig ha elvállalja, újabb mesterhármast szerzett volna. „Elakadt a szavam. Minden nap rengeteget tanulok tőle, a pályán és azon kívül is” – áradozott a brazil csatár. 6
Júniusban ismét Mozgás Éjszakája Június 27-én ismét megrendezi a Mozgás Éjszakáját a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja, a helyszín ezúttal a Hősök tere és a Városliget lesz. Idén a korábbiaknál több sportággal, összesen 16 mozgásformával lehet megismerkedni a rendezvényen. A már megszokott kínálat futás, kerékpár, salsa, zumbafitnesz, sárkányhajózás, nordic walking, asztalitenisz, tollaslabda, fitnesz, jóga és korfball - mellett különböző önvédelmi sportok alapjait lehet majd elsajátítani, de lesz ugrókötelezés, lábtollas mérkőzések, valamint nyári curling. A kerékpárosok 16 kilométeres távon indulhatnak, a rajt 21.30 órakor lesz, a futók pedig - akiknek a versenyét éjfélkor indítják - három táv, a 3,5, a 6,5 és a 11 kilométer közül választhatnak. A rendezvény célja, hogy Magyarországon javuljon az aktív mozgást végzők aránya, mert ahogy a szervezők közleménye kiemeli - a mozgásszegény életmód következtében 35 percenként meghal valaki az országban. Az egészségkommunikációs központ hangsúlyozza, hogy az elmúlt években ugyan történt emelkedés, s jelenleg a társadalom 23 százaléka mozog hetente 2-3 alkalommal, ám ez még mindig kifejezetten alacsonynak számít, ráadásul a lakosság 44 százaléka egyáltalán nem sportol.
Újra együtt készül Kovács és Janics Az elkövetkező időszakban a páros heti kétszer tréningezik
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleménye szerint Douchev-Janics Natasa hazatért Mexikóból, és csütörtök délutánán a szolnoki edzőtáborban ismét összeült olimpiai bajnok társával, Kovács Katalinnal. A két kajakos legutóbb a 2013-as duisburgi világbajnokságon versenyzett együtt, a 2014-es idényt mindketten kihagyták. Kovács Katalin gyermeket várt, és júniusban meg is született lánya, Luca, míg Douchev-Janics Natasa tavaly kora tavasszal gerincműtéten esett át, amely után hosszú időt vett igénybe a felépülése. Összel kezdte el az edzésmunkát, míg Douchev-Janics Natasa edző férje révén több mint fél évig Mexikóban edzőtáborozott. „Nem akarok túlzottan áradozni az
első edzésről, de megnyugtató, hogy érzésre olyan volt minden, mint régen. Iramokat mentünk, jól éreztük magunkat a hajóban, és bár nyilván van még mit csiszolnunk az egységen a válogatóig, bizakodó vagyok” - mondta Kovács Katalin. „Jó érzés volt majdnem két év után ismét egy hajóba ülni Katival. Ráadásul egy új kajakot is kipróbáltunk, ami mindkettőnknek nagyon tetszett. Én is pozitív érzésekkel vágok neki a közös munkának" - nyilatkozta Janics.
24 éve a legrosszabb formában a Bayern Szombaton1-0-ra kikapotta Bundesligában az Augsburg ellen a Bayern München, ezzel sorban negyedik vereségét szenvedte el Pep Guardiola csapata az összes sorozatot figyelembe véve. A mostani rossz sor április 28-án indult a Dortmund elleni kupameccsel, amin tizenegyesekkel esett ki a Bayern. Utána jött a Leverkusen elleni 0-2-es bajnoki, majd szerdán a Barcelona elleni idegenbeli 0-3, most pedig a hazai vereség az Augsburgtól. Az utóbbi három meccsen gólt sem tudott rúgni a
müncheni csapat, ilyenre utoljára 17 éve volt példa, de a négymeccses vereségsorozat még ennél is ritkább náluk. Ilyenre ugyanis utoljára 1991 októberében volt példa. Akkor a Stuttgarter Kickers (1-4), a Dortmund (0-3), a Stuttgart (2-3) és nagy meglepetésre a dán Boldklubben 1903 (2-6) verte őket. A legfontosabb különbség viszont talán az, hogy a mostani Bayern már rég zsebében érezheti a bajnoki címet, az 1991-92-es viszont csak a 10. lett, ami 1978 óta a legrosszabb bajnoki eredményük.