LVIII. évfolyam 21. szám 2006. június 9. Megjelenik 35 000 példányban, legközelebb június 16-án.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Tisztelt Lakosság! Budapest-Csepel Önkormányzata Képviselõ-testülete 2006. június 12-én (hétfõn) 17.00 órai kezdettel
KÖZMEGHALLGATÁST tart a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban (Bp. XXI., Vénusz u. 2.) Az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselõi közérdekû ügyekben közvetlenül terjeszthetik elõ kérdéseiket, illetve tehetik meg javaslataikat a Képviselõ-testületnek. Budapest-Csepel Önkormányzata Képviselõ-testülete
Az újság díjtalan.
Bemutatkozott a Csepeli Ruszin Kisebbségi Önkormányzat
Kiállítás, mûsor és Pünkösdi Búcsú Immáron négy éve mûködik Csepelen a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat, de csak most nyílt lehetõség kiállításuk megnyitására, illetve bemutatkozásukra. Június 3-án a Munkásotthonban vajdasági és kárpátaljai kórusok és néptáncosok mellett Kedik Anna és Kedik Magdolna operaénekesek gálamûsorát és hagyományõrzõ kiállítását tekinthették meg az érdeklõdõk. A Kedik testvérpár nemcsak a saját maga által hordott jellegzetes ruhán mutatta be a ruszin népviselet legfõbb színeit (piros, fekete, kék és zöld), valamint a gazdagon díszített fejdíszt, hanem a kiállított babákon is. Sõt, Kedik Anna kislánya szintén ugyanilyen népviseletben állt színpadra. A mûsor kezdete elõtt dr. Borsány György alpolgármester Csepel Önkormányzata nevében méltatta a Csepeli Ruszin Napokat. A kiállítást, amelyen a népviseletbe öltöztetett babák mellett fonott kis kosarak, papucsok, ugyanebbõl az anyagból készült dísztárgyak és jellegzetes Ruszin
Pünkösdi szomszédolás A pünkösdi hosszú hétvégén Tóth Mihály polgármester Nagyszalontára, Orosz Ferenc alpolgármester Vámosgálfalvára látogatott kisebb önkormányzati delegáció élén.
Évfordulókra készülünk
A Kedik-ikrek, Anna és Magdolna a kiállítás megnyitóján újságok is láthatóak voltak, dr. Lyavinecz Marianna, az Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese nyitotta meg. A folklór esten többségében
vidám hangulatú, pattogó ritmusú dalokat és táncokat adott elõ a Kedik testvérpár, valamint a Tarasz Sevcsenko Néptánc együttes, hangszeres elõadásban.
Zászlószentelés a Templomkertben
CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u. 170. (volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: 420-7141, 278-0898, 06 (30) 954-1603 Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! FÉG lemez-öntvénykonvektorok 43 000 Ft-tól Vaillant MAG 17C + vízmelegítõ 32 600 Ft Junkers Mini-Max W11P vízmelegítõ 34 500 Ft Kombicirkók – Fûtõkészülékek: 112 000 Ft-tól Ferroli, Vaillant, BUDERUS, Novum-FÉG Pelgrim konvektorok és tûzhelyek 43 000 Ft-tól A készülékek cseréjének munkadíja: 10 000 Ft-tól + ÁFA Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! H, K, Sze, Cs, P.: 8–17 óráig, Szo.: 8–12 óráig (fûtési szezon: szeptember 15.–április 15.)
MIZIK ZSUZSA FELVÉTELEI
Másnap, 4-én délelõtt a Rákóczi Kertben folytatódtak a Csepeli Ruszin Napok. A Pünkösd napi liturgia kezdetére lassan benépesültek a görög katolikus templom padsorai, s a zenés nyitány után ünnepi szentbeszéd hangzott el. „Pünkösd a nyelvek ünnepe, az egységé is, hogy mindenki értsen mindenkit – szólt a hívekhez Prodán Gábor lelkész. – A nyelv más, de a lélek és az ima ugyanaz” – tette hozzá, miután lengyelül, románul és ruszin nyelven is elhangzottak a „Miatyánk” sorai. Az istentisztelet után körmenettel adóztak a hívek az ünnepnek, majd a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat képviselõi szintén ünnepélyes keretek között átadták a megszentelt zászlót a vajdasági vendégeknek. Késõbb a felállított sátrakban ízletes meleg ételt, többféle aprósüteményt, valamint finom innivalókat kóstolhattak a vendégek. F. E.
A volt Csepel Vas- és Fémmûvek (korábban Weiss Manfréd Mûvek) gyártelep évfordulóhoz közeledik. A felkészülést segítõ bizottság május 18-án tartott ülésén a tervezett kiadványokról és rendezvényekrõl tárgyalt.
Az 1956-os forradalom méltó megünneplését elõkészítõ bizottság május 31-én ült össze. A megbeszélésen áttekintették a kiadványok, rendezvények és alkotások készítésének folyamatát, s megállapodtak az aktuális tennivalókról.
FELHÍVÁS Budapest-Csepel Önkormányzat Képviselõ-testülete Vagyonkezelõ és Vagyonhasznosító Kft. – CSEVAK Kft. (1215 Budapest, Katona József u. 62–64.) ezúton is felszólítja az engedély nélkül, illegálisan elhelyezett hirdetõtáblák tulajdonosait, hogy a reklámhordozókat, hirdetményeket 2006. június 30-ig a felállítási környezet egyidejû – eredeti állapotban történõ – helyreállítása mellett távolítsák el! A határidõ letelte után a fennmaradó hirdetõtáblákat a CSEVAK KFT. elbontatja, és az elbontott táblákat a telephelyére szállítja. A CSEVAK KFT. a táblákat 2006. július 31-ig õrzi meg. A bontás és tárolás költségét a CSEVAK Kft. a tábla tulajdonosának leszámlázza.
Autóklíma szerelés, javítás, karbantartás
Automata öntözõrendszerek tervezése, telepítése, karbantartása garanciával Kerttervezés, kertépítés Ingyenes helyszíni felmérés, tervezés ERDÕSI PÉTER kertészmérnök 06 (20) 480-6833
[email protected]
Töltés: 7900 Ft Épületklíma forgalmazás (LG, Panasonic, Samsung stb.) telepítés, javítás, karbantartás. 06 (20) 335-9143. Reál Klíma Kft. 1214 Bp., Zsilvölgyi u. 11. www.realklima.hu
2
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Kisebbségi önkormányzati választás 2006
Július 15-ig várják a kérelmeket az önkormányzat portáján A polgármesteri hivatal (XXI. ker., Szent Imre tér 10.) fõbejárati portáján június 1-jén került kihelyezésre az a gyûjtõláda, amelybe a kisebbségi önkormányzatok választásához szükséges jegyzékbe vételrõl szóló kérelmeket lehet bedobni. A kérelmek gyûjtése 2006. július 15-én 16.00 óráig hivatali munkaidõben folyamatos. Lehetõség van a postai úton, levélben történõ feladásra is. A pontosan kitöltött kérelmet úgy kell postára adni, hogy az legkésõbb 2006. július 15-én megérkezzen a Jegyzõhöz. (Postai cím: Budapest-Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyzõ 1211 Szent Imre tér 10.) A kérelmek elfogadásáról vagy elutasításáról a választópolgárok postai úton, határozattal értesülnek. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy kizárólag egy kisebbség választói jegyzékére kérhetõ a felvétel.
Tisztelt Szerkesztõség! A Szent Imre téri Szökõkútnál történt szomorú, elkeserítõ tapasztalatok miatt fordulunk Önökhöz. Gyakran sétálunk és pihenünk a parkban férjemmel, illetve csak pihennénk. Sajnos, minden alkalommal felháborít bennünket több gyerek (kicsik, nagyok) és felnõtt viselkedése. Gyerekek szaladgálnak a kút szélén, a vízbe dobálják a követ, az üres flakonokat. Mivel többször rá kellett szólni egyes szülõkre is, hisz õk biztatják, sõt a pici – szinte alig járni tudó csöppségnek – a kezébe adják az apró köveket, bíztatva, nézze meg, hogyan csobban. Ezek után már több szóváltás, vita kerekedett, és inkább
hazajöttünk, mert ez a közöny csak felháborító, dühítõ. Így nincs pihenés, kikapcsolódás számunkra. Pedig a víz, a park kellemes pihenést és kikapcsolódást kellene hogy jelentsen mindnyájunk számára. Aggódunk e szép és látványos mûért! Összefogással védjük és óvjuk a szépet! Javaslatunk: fel kellene hívni az intézmények vezetõinek a figyelmét az értékeinkre! (Bölcsõdék, Óvodák, Iskolák). Vigyék a gyerekeket sétálni, mutassák meg, hogyan kell viselkedni, élvezni a szépet és közben vigyázni környezetünkre!!! Tisztelettel: K. L. (Név és cím a szerkesztõségben)
CSEPEL, 2006. június 9.
Vállalkozók nélkül nem megy
A Csepelen mûködõ 7600 vállalkozásnak mindössze négy százaléka rendelkezik csak 50 millió forint feletti forgalommal, a többi kényszer- illetve tõkeszegény mikrovállalkozás. Ezt a továbbgondolásra késztetõ tényt Albert Józseftõl, a Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesületének elnökétõl hallhattam május 25-én, az egyesület közgyûlésén. Ezen a napon a Munkásotthonban nemcsak a helyi vállalkozók helyzetérõl, az egyesület egy évi munkájáról és terveirõl hallhattunk elgondolkodtató tényeket, hanem arról is szó esett hangsúlyosan, hogy a vállalkozóknak és csepelieknek, a csepeli intézményeknek, az önkormányzatnak is az a jó és fõleg hasznos, ha együttmûködnek. A téma fontosságát bizonyítja, hogy a tanácskozásra eljött és felszólalt Tóth Mihály polgármester, Podolák György, kerületünk egyik országgyûlési
képviselõje, Takács József, az CSM Ipari Park Szolgáltató Kht. cégvezetõje és a kerületi rendõrkapitány, Császár Mihály. Sajnos az egyesület 130 tagja közül mindössze 48-an jöttek el, pedig, mint jeleztem, fontos ügyekrõl esett szó. A közgyûlést Orosz Ferenc alpolgármester nyitotta meg, majd Albert József beszámolójában elmondotta, hogy az egyesület célja, hogy az önkormányzattal együttmûködve, egymást erõsítve, fejlesszék Csepelt. Szólt arról is, hogy amíg megfelelõen fejlett nem lesz Csepel infrastruktúrája, nehezen lehet jelentõsebb vállalkozókat a kerületbe vonzani. Tóth Mihály azokról az erõfeszítésekrõl beszélt, amelyeket az önkormányzat az infrastruktúra fejlesztésének érdekében tett. Többek között megemlítette, milyen óriási fejlõdés várható Észak-Csepelen. Kifejtette, hogy a 2006-os költség-
vetés 3,2 milliárdos hiánya észszerû gazdálkodásra kényszeríti az önkormányzatot. Csepel fejlesztésében eddig is sokat tettek a csepeli cégek, ezt ezúttal is köszöni, és a jövõben is számít az együttmûködésre. Podolák György kifejtette, hogy 93-ban, amikor az egyesület jogelõdje létrejött, nem gondolta volna, hogy az akkor megoldatlan gondok közül, sok ma is megoldásra vár. A volt CSM területérõl szólva kijelentette, hogy „ebbe a gyárba bele volt kódolva a simlisség”. Rendet kell teremteni. Takács József elmondta, hogy a rendteremtés elkezdõdött az utcanévadásokkal, a jogi rendezetlenség felszámolásával és a gyári közlekedés megszervezésével, amelyhez a helyi rendõrség nagy segítséget adott. Császár Mihály reagálva egy panaszra, miszerint fémgyûjtõk járják a gyárat, pofátlanul lopnak mindent, ami mozdítható (például egyik szombaton 140 csatornafedelet vittek el), figyelmeztetett, hogy a lopást azonnal be kell jelenteni a rendõrségen, hogy esély legyen a tettesek elfogására. Végül Orosz Ferenc kiemelte, hogy fontos az önkormányzat és a vállalkozások véleménycseréje, hiszen szóból ért a magyar. Ferentzi Tünde Udvarhelyi András
A Weiss Manfréd Mûvektõl a Csepel Vas- és Fémmûvekig – V.
Újjáépítés, államosítás Csepel község lakossága – a háború alatti 47.623 fõrõl – a németek kivonulásának idejére 30.529 fõre csökkent. Az üzemek jó része romos, sérült állapotban volt. A gyár 520 ezer négyzetméternyi beépített munkaterületébõl csak 210 ezer négyzetméter volt használható. Súlyosan sérült 190 ezer négyzetméter, és teljesen romos volt 120 ezer négyzetméter. A németek – zömében a törzsgyárból és a Fémmûbõl – elhurcoltak 2800 szerszámgépet, továbbá több mint 10 tonnányi nyersanyagot (réz, horgony, ólom) is, amelyeket Magyarországon nem lehetett pótolni. A német szerzõdésre hivatkozva – 1945 januárjában – a gyártelep néhány hónapra a szovjet hadsereg kezelésébe került. A számukra végzett szállításokon túl, a szovjetek elvitték a vadonatúj Sulzer kazánegységet, egy 40 tonnás elektro-kemencét és az új acélmû felállítására elõkészített épületszerkezetet. A romeltakarítás, az újjáépítés igen mostoha körülmények között kezdõdött, és a csepeli munkásság élni akarását bizonyította. A nehézségeket súlyosbította a nyersanyag- és fûtõanyag-hiány. Ideiglenesen traktorokkal hajtották meg a transzmissziókat, majd a Shelltelepen talált fûtõolaj felhasználásával február közepétõl rendszeresebb termelés indulhatott be. Elsõsorban a szovjet
1945. január 2. : a németek a szovjet csapatok közeledése miatt kivonultak Csepelrõl. A lebombázott és kifosztott gyárban megkezdõdött az újjáépítés, a romos mûhelyekben megindult a termelés. 1946. december 1.: a WM Mûvek állami kezelésbe vétele. A termékek nagy részét jóvátételre szállították. 1947. augusztus 1.: elindult az elsõ hároméves terv. Újjáépült az erõmû, elkészült a csõgyári nagyhengersor, tovább fejlõdött a Fémmû és a Szerszámgépgyár, szociális létesítményeket adtak át. 1949.: Csepel lakosainak száma 42 255. hadsereg megrendelésére dolgozott a gyár (1945 nyarán már 5 ezer emberrel): legyártottak 75 ezer gyalogsági és 75 ezer utászásót, 30 ezer csákányt és 25 ezer baltát. Különösen fontosak voltak az itt gyártott autóalkatrészek, dugattyúk, fogaskerekek, harckocsi-alkatrészek, vasúti csapágyak. A gyár vezetõi (a kommunista és szociáldemokrata irányítású Üzemi Bizottsággal karöltve) ismét a jól bevált, Weiss Manfréd-féle üzletpolitikát alkalmazták: a megmaradt gépeken mindent termeltek, amit csak el lehetett adni. A hadianyagok gyártása mellett megkezdõdött a polgári szükségletekre való termelés is: elindult a mezõgazdasági gépek, szerszámok, eszközök elõállítása. A Nagytömeg üzemben huzal és lópatkószeg készült, a Zománcedénygyárban naponta 200-500 kilogramm edényt, a Kistömegcikkben petróleumfõzõket, kályhákat, tûzhelyeket gyártottak. 1945. január 22-én megkezdte mûködését a gyár igazgatósága (a gyár megtartotta a
A gyártörténeti sorozat megjelenését az
támogatja.
WM nevet). Április 7-én megjelent a „Fogaskerék” üzemi lap elsõ száma. 1945. augusztus 7-én a szovjet hadsereg visszaadta a gyárat az iparnak, augusztus 21-én Üzemi Bizottságot választottak a gyárban. 1945. szeptember 17-én megnyílt a gyárban a Munkásfõiskola. 1946. augusztus elsején megjelent az új forint, véget ért az infláció, az ország pénzügyileg stabilizálódott. 1946. szeptember 1-jén megkezdte mûködését a gyárban a dolgozók esti iskolája és a dolgozók felsõipar-iskolája. Az 1946. szeptember 28. és október 1. között megtartott MKP III. kongresszus három éves terv kidolgozását, költségeinek a tõkésekre hárítását követelte, a nagybankok államosítását szorgalmazta. 1946. december elsején – a jóvátételi kötelezettségek teljesítésének idejére – a WM Rt. és érdekeltségei állami kezelésbe vételével megszakadt a korábbi, WM-féle üzletpolitika folyamatossága. A tulajdonjogot nem vette el az állam, de a rendelkezési jogot magához vonta. Az irányító és felügyeleti szerv a miniszterelnöki rendelettel létrehozott Nehézipari Központ lett. Zathureczky Jenõ 1947-48-ban töltötte be a vezérigazgatói posztot. 1947. január elsején elindult a hároméves terv, amely a CSM termelését az 1938-as szint 85 százalékában jelölte meg. A gyár már 1948 áprilisá-
ban túlhaladta az 1938-as termelést. 1948-ban a gyár termelése 560,7 millió forint volt. Ebbõl az Acélmû 220,9, a Fémmû 96,5, a Törzsgyár pedig 243,3 millió forintos érték elõállításával részesedett. 1948 áprilisában államosították a gyárat (ez csak jogi változást hozott), most már a tulajdonjogot is az állam gyakorolta a gyár felett. 1948 és 1950 között Bíró Ferenc volt a gyár vezérigazgatója. 1948 májusában egyesült a két munkáspárt gyári szervezete és a CSM-ben is megkezdte tevékenységét a Magyar Dolgozók Pártja. Ismét országos munkaverseny indult, melyet a Csepeli Vasmû nyert meg. 1949-ben a munkások már új kollektív szerzõdés alapján dolgoztak, és a munkabéren felül jelentõs juttatásokat kaptak, megszervezték egészségvédelmüket és az üzemi étkeztetést is. Kibõvítették az 1945ben alakult könyvtárat, szabadtéri színpad létesült, megszervezték a munkásiskolákat. A településen új OTI épült (1948. október 19-én adták át rendeltetésének), a meglévõ szociális és gyermekotthonokat tovább fejlesztették. 1948 decemberében 50 ágyas szülõotthont avattak az egészségházban. A csepeli gyárból több mint 5 ezer fõ került át az államapparátusba és a fegyveres erõk soraiba. 1948 õszén a Nehézipari Központot decentralizálták, s ekkortól a gyár szervezetileg önálló lett, és hozzákezdett ter-
melési és beruházási tervének kidolgozásához. 1947 és 1949 között a gyár termelése megduplázódott. Jelentõs összegeket fordítottak a korszerû technológia bevezetésére. A nagynyomású erõmûvet újjáépítették, létrehozták a csõgyári nagyhengersort, új gépek érkeztek a Fémmûbe, a Vasöntõdébe és a Kerékpár- és Motorkerékpárgyárba. A Kvassay híd és a Gubacsi híd ideiglenes változatát 1945. március elsején, a végleges Kvassay hidat 1946. november 3-án, a Gubacsi híd közúti részét 1947. március 16-án, vasúti részét 1947. október 5-én avatták fel. Az új csepeli posta épületét 1949. december 20-án adták át. Csepel fõbírója 1945. és 1948. között Kalamár József, fõjegyzõje Raskovenszky János volt. 1948-49-ben a fõbíró Bélay József, a fõjegyzõ Szabó Károly volt. 1949-ben a fõbíró Sticzai Rezsõ lett, aki még ez évben Csepel polgármesteri székébe került. Csepel 1949. szeptember 12-én nagyközségbõl megyei város lett. Lakosainak száma ekkor 42 255 fõ volt. Ebben az évben egy csepeli lakatos, Drahos Lajos lett az Országgyûlés elnöke. (Drahos Lajos 1945 januárjától a gyár Üzemi Bizottságának elnöke, 1945 augusztusa és 1948 márciusa között alelnöke, majd 1948 márciusától 1949 márciusáig ismét az ÜB elnöke volt.) 1949 õszén már Csepelen is folytak az elsõ ötéves terv elõkészületei. Eddigre kialakult fõ vonásaiban a központilag elõírt nehézipar felé tolódó gyártmányprofilja: megszûnt a mezõgazdasági gépek, a tûzhelyek, kályhák, a fürdõkádak, a háztartási edények, a kézi szerszámok, a szeg, a csavar és az öntöttvas kazánok gyártása. (Folytatjuk) Bárány Tibor
Tanulj, hogy sokra vidd az életben! Az érettségi mindig nagy esemény egy diák életében. Ilyen csak egyszer van az életben! Valóban, a felnõtté válás korszakának küszöbén – hisz az érettségi nem mindig jelent a szó szoros értelmében érettséget – az elsõ jelentõs történés az éppen nagykorúvá vált fiatal életében, ám (általában) korántsem az utolsó. Merthogy korunk mást diktál: tovább kell tanulni, lehetõség szerint több diplomát, szakmát szerezni, hogy érvényesülni lehessen. Bár sokszor így sem könnyû, de lényegesen könnyebb, ha több lábon állunk a valóság ingoványos talaján. Persze, ahány érettségizõ, annyiféleképpen éli meg e megmérettetést; van, aki még a folyosón járkálva, az utolsó pillanatig magol, van, aki (látszólag) könnyelmûen veszi, és van, aki annyira könnyen veszi, hogy bejegyezheti naptárába a pótérettségi nyarat keserítõ dátumát. Ami tuti: egy-két álmatlan éjszaka, no meg némi, izgalmakkal teli perc (óra, nap, hét). Majd megkezdõdik a tételek kidolgozása körüli hercehurca: „te dolgozd ki az elsõ húszat, én a többit, és majd cserélünk!”, s a visszaszámlálás: még két hét, még öt nap… A végeredmény? Néhány kidolgozatlan tétel végül csak marad! S a remény, hogy éppen azzal nem lesz dolgunk a vizsgán. Hej, de jó volna tudni, melyik lesz a kiválasztott! Egyszóval: „Tanulni, tanulni, tanulni!” A mostani tiniknek talán már nem ismerõs ez az idézet, még kevésbé a név, akitõl származik (V. I. Lenin), ettõl azonban egy cseppet sem veszített az aktualitásából. A mai (pénzközpontú) világban egyáltalán nem biztos, hogy az lesz hosszútávon a sikeresebb, aki sok-sok évet tölt az iskolapadban. Nagyot fordult a világ az utóbbi években, de ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség a tanulásra, az általa megszerzett tudásra. Sõt! Az Európai Unió az „Élethosszig tartó tanulást” helyezi a figyelem középpontjába. Ám arról sem szabad elfeledkezni, hogy a magas szintû oktatás és a jó tanulmányi eredmények önmagukban ma már nem feltétlenül garantálják a sikert. Az érettségi (akár sima, akár emelt szintû – ez utóbbi a továbbtanuláshoz ajánlott) ma már a szó szoros értelmében alapfeltétel, érdemes és kellõ az idáig vezetõ út nehézségeit, megpróbáltatásait végigjárni, míg kirajzolódik a tudás fája, amelynek koronája maga a tudás! Fenyvesi Edit
CSEPEL, 2006. június 9.
Képviselõi fogadóórák Balogh Ilona (MSZP), a Lakásügyi Bizottság alelnöke minden hónap harmadik hétfõjén, 17 és 18 óra között tartja képviselõi fogadó óráját az MSZP-frakció irodában, vagy a Kék iskolában. Gergely István (MSZP), a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke minden hónap harmadik hétfõjén, 18 órától tartja képviselõi fogadóóráját a Karácsony Sándor Általános Iskolában. Glavanov Miklós (MSZP), a Városfejlesztési és Környezetvédelmi bizottság alelnöke minden hónap utolsó péntekén, 17 és 18 óra között, a Királyerdei Mûvelõdési Házban tartja képviselõi fogadó óráját. Nagy József (MSZP), az Oktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Bizottság alelnöke folyamatosan elérhetõ a Munkásotthonban.
Önkéntes véradás 2006. június 14-én (szerdán) délelõtt a Csepeli Vöröskereszt Székházában (Ady E. u. 61.) 9–14-ig lesz önkéntes véradás. Kérjük hozza magával személyi igazolványát, lakcím kártyáját, és TAJ-kártyáját.
Új elnök az SZDSZ élén Az SZDSZ csepeli szervezete június elsején taggyûlést tartott, melyen új elnököt választott Kál Károly személyében. Az SZDSZ polgármester jelöltje Kulinyi Márton lett.
Racionalizál a Munkáspárt A Magyar Kommunista Munkáspárt csepeli szervezete május 29-én tartotta taggyûlését, melyen döntöttek két alapszervezetük összevonásáról, s megválasztották az öszszevont szervezet vezetõségét.
Gyógytorna otthon, térítésmentesen Jelentkezni a 269-1159-es telefonszámon lehet A Magyar Vöröskereszt Otthoni Szakápolási Szolgálata gyógytorna szolgáltatására ad lehetõséget a beteg otthonában. Jelentkezni a 269-1159-es telefonszámon lehet. A szakképzett gyógytornász szolgáltatása térítésmentes. Az otthoni gyógytorna igénybe vételéhez szakorvosi javaslatra van szükség.
FIGYELEM! A Magyar Vöröskereszt XXI. kerületi Szervezete 2 napos SZOCIÁLIS AKCIÓT szervez a Csepeli Vöröskereszt Székházában (XXI., Ady E. u. 61. Megközelíthetõ: a 48-as, 51-es 151-es busz Papírgyári megállójánál.) Az akció idõpontja: június 13án: 9.00–17.00, június 14-én: 9.00–16.00. Használt és új, jó minõségû gyermek, nõi, férfi ruhanemût, cipõt, száraz tésztát kínálunk igen kedvezõ áron. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy aki érvényes 2006. évi vöröskeresztes tagsággal vagy véradó igazolvánnyal rendelkezik, a ruhanemûnél 10% engedményt kap. Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt! XXI. ker. Vöröskereszt Szervezete
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Õsszel ismét napirendre tûzi a testület
Nyitvatartási rendelet készül a kerületben A május 16-ai képviselõtestületi ülésen esett szó az üzletek nyitva tartásának szabályozásáról. A kereskedelemrõl szóló, 2006. június 1jén hatályba lépõ 2005.évi CLXIV. törvény 6. § (1) bekezdése szerint az üzlet nyitvatartási idejét a kereskedõ állapítja meg a vásárlási szokásoknak, valamint a foglalkoztatottak és a környéken lakók érdekeinek a figyelembevételével. Ugyanezen paragrafus (4) bekezdése alapján azonban a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselõ-testülete szintén szabályozhatja az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjét. Komoly változás ez, hiszen ilyen témában helyi rendelet magalkotására mindeddig nem volt lehetõség. Mivel pedig kerületünkben is sok helyütt tûnik úgy, hogy egyes kereskedõk (például vendéglátóipari vállalkozók) meglehetõsen tág keretek között értelmezik a lakókörnyezet érdekeit, a fent említett jogszabályi felhatalmazás
alapján dr. Szeles Gábor jegyzõ a képviselõtestület legutóbbi, május 16-ai ülésén az üzletek éjszakai nyitva tartásának korlátozása tárgyában rendelettervezetet terjesztett a grémium elé. A rendelet hatálya Csepel közigazgatási területére terjedt volna ki, kivéve ez alól a „volt Csepel Mûvek és környéke kerületi szabályozási terve” hatálya alá tartozó területegységet. (Az indoklás szerint ugyanis nem volt lakossági panasz az ott mûködõ üzletekre.) A szabályozás (hivatalos megfogalmazás szerint) részben az élelmiszer
jellegû vegyes üzleteket, az alkoholtartalmú és egyéb ital üzleteket, a termelõi borkimérést végzõ üzleteket érintette volna – kivéve ez alól az üzemanyagtöltõ állomáshoz tartozó, illetve a 300 négyzetméter alapterületet meghaladó üzleteket. Szintén érintette volna a rendelet a melegkonyhás vendéglátó üzleteket, a cukrászdákat, a bárokat, borozókat, italboltokat és kocsmákat, az egyéb melegkonyhás vendéglátóhelyeket, a zenés szórakozóhelyeket, végül pedig a diszkókat – kivéve az I–II. kategóriába sorolt vendéglátó üzleteket, a kereske-
delmi szálláshelyhez kapcsolódó vendéglátó üzleteket, továbbá bármely vendéglátó üzletet pénteken, szombaton és munkaszüneti napokon, valamint a munkaszüneti napokat közvetlenül megelõzõ napokon. A rendelet 2006. június 1. napján lépett volna hatályba, rendelkezéseit ezt követõen kellett volna alkalmazni... Mint a feltételes módból látható azonban, a rendelettervezet végül nem nyerte el a képviselõtestület támogatását, pontosan szólva, az anyag véglegesítéséhez figyelembe veszik a kerületi lakosok véleményét is, s a témát õsszel veszi majd ismét napirendjére a testület. Többen rámutattak ugyanis, hogy a lakók nyugalomhoz és pihenéshez való jogának biztosítása mellett a munka utáni kultúrált szórakozásra vágyók igényeire, illetve a tisztes vállalkozások rentabilitására is fokozottan kell ügyelni e fontos helyi rendelet megalkotásakor. Donnert Károly
Üzletek nyitvatartási rendjének szabályozása
Önnek mi a véleménye? Június 30-ig írja meg a polgármesteri hivatalnak A 2006. június 1-tõl hatályos kereskedelemrõl szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (4) bekezdés értelmében a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselõ-testülete a helyi sajátosságok figyelembevételével az üzletek éjszakai – 22 óra és 6 óra közötti - nyitvatartási rendjét rendeletben szabályozhatja. A fenti jogszabályi felhatalmazás alapján Budapest-Csepel Önkormányzatának Képviselõ-testülete helyi rendelet megalkotását tervezi. A képviselõ-testület úgy döntött, hogy a rendelet megalkotása elõtt kéri és figyelembe veszi a lakosság véleményét. A lakosság véleményének megismeréséhez kérdõívet dolgoztunk ki, melyet elhelyeztünk a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán és a hivatal honlapján. Kérem a Tisztelt Csepeli Lakosokat, hogy a kitöltött kérdõívet 2006. június 30-ig juttassák el postai úton a Budapest-Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Kereskedelmi Csoportjának címére (1211 Bp., Szent Imre tér 10.) vagy tegyék bele a hivatal Ügyfélszolgálatán (Bp. XXI., Petz F. u. 1–3.) elhelyezett gyûjtõládába. Dr. Szeles Gábor jegyzõ
3
Vigyázat, veszélyes! Ismeretlenek szennyezik a szigetszentmiklósi bányatavat Tisztelt Csepeli Lakosok! Bejelentés érkezett arról, hogy a Szigetszentmiklóshoz tartozó, Szigetszentmiklós és Csepel határán fekvõ kavicsbánya-tavat illegális szemétlerakással, illetve szerves és szervetlen hulladékkal történõ feltöltéssel ismeretlen személyek folyamatosan szenynyezik. Az illetékes hatóságok a figyelemfelhívást követõen megteszik a szükséges intézkedéseket, azonban ezúton is felhívom a csepeli lakosság figyelmét, hogy a bányatavakban a fürdés tilos és veszélyes, illetve a szemétbõl kioldódó káros anyagok miatt fertõzõ is lehet. Kérem, hogy gyermekeiket is tartsák vissza a veszélyes fürdõzéstõl! Dr. Szeles Gábor jegyzõ
Élni kell a lehetõséggel A Baloldali esték vendége dr. Vastagh Pál volt Dr. Vastagh Pál, volt igazságügyminiszter volt a Baloldali esték vendége a Blue Yellow Internet Kávézóban. A résztvevõket és Varga Csaba a helyi szocialista párt informatikai tagozatának vezetõje köszöntötte. A beszélgetõ asztalnál foglalt helyet Tóth Mihály polgármester és dr. Avarkeszi Dezsõ, Csepel újraválasztott országgyûlési képviselõje, aki riportere is volt ezen estének.
A polgármesteri hivatal munkatársakat keres Magasépítési ügyintézõi munkakör betöltésére Szakirányú felsõfokú végzettséggel rendelkezõ, Építészmérnöki, magasépítési üzemmérnöki, vagy településmérnöki diplomával rendelkezõ jelentkezõt várunk. Elõnyt jelent Hasonló közigazgatási területen, fõleg nagyvállalkozások, telephelyek építési engedélyeztetési eljárásaiban szerzett jártasság. Bérezés a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény szerint. Az álláshely azonnal betölthetõ.
Pénzügyi számviteli irodavezetõi álláshely betöltésére Szakirányú felsõfokú végzettséggel rendelkezõ, Pénzügyi Számviteli Fõiskolai, vagy Gazdasági Egyetemi végzettséggel, Önkormányzat pénzügyi számviteli területén szerzett legalább 3 éves gyakorlattal, Legalább 3 éves vezetõi gyakorlattal rendelkezõ jelentkezõt várunk. Bérezés
a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény szerint. Az álláshely azonnal betölthetõ.
Általános jogi ügyintézõi munkakör betöltésére Határozott idõre (elõreláthatólag 2006. 07. 17.–2007. 03. 31.) Állam és Jogtudományi Egyetemi végzettséggel rendelkezõ munkatársat várunk. Elõnyt jelent: Közigazgatási területen szerzett gyakorlat. Bérezés a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény szerint. A jelentkezéseket szakmai önéletrajz benyújtásával kérjük Papp Gyuláné személyzeti vezetõ részére 427-6109 e-mail:
[email protected] Cím: Budapest Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal, 1211 Budapest, Szent Imre tér 10.
Életvédõ szabályok, kellemetlenséget megelõzõ türelem
Felújítás kezdõdik hamarosan több csepeli útszakaszon Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Fõvárosi Önkormányzat beruházásában a Kossuth L. utca Ady E. u.–Szent István u. közötti szakaszának felújítása az ütemterv szerint július 1 és szeptember 1. között fog megtörténni. Ezen idõpont alatt a Szent István út II. Rákóczi F. u.–Kossuth L. u. közötti rövid szakasza is megújul. Várhatóan a forgalom szempontjából a legnagyobb gondot a II. Rákóczi F. út Vas Gereben utca és városhatár közötti szakaszának július 1 és szeptember 30-a közötti felújítása fogja okozni.
Kérem, aki teheti, a jelzett idõszakban válaszsza a tömegközlekedést. Amennyiben feltétlenül gépkocsival kell közlekedniük, úgy fokozottan figyeljenek a kihelyezett KRESZ táblákra, sebesség korlátozásokra. Az utak karbantartását folyamatosan végeztetjük. Kérjük, hogy a saját érdekükben, de az utakon vagy amellett dolgozó emberek érdekében is, szíveskedjenek körültekintõen vezetni gépkocsijukat. Megértésüket és türelmüket elõre is köszönjük: Beruházási Iroda
A hagyományoknak megfelelõen egy anekdotával kezdte a beszélgetést, elmesélte, hogyan került munkatársi, majd baráti kapcsolatba dr. Vastagh Pállal, akit egyszer megbírált és legnagyobb csodálkozására, a miniszter felkérte, legyen politikai államtitkára. Majd dr. Vastagh Pál életérõl beszélt, aki 1946ban született Nagyszénáson. Élelmiszeripari technikusi oklevelet szerzett, majd a Szegedi József Attila tudományegyetem jogi karát végezte el, az egyetemen maradva a KISZ-titkárként dolgozott, majd Moszkvában folytatta tanulmányait, a fejlõdõ országok államiságának kialakulása volt kandidátusi témája. 1988-ban visszament az egyetemre, kinevezték dékánnak. Tagja volt a Csongrád megyei KISZ bizottságnak késõbb megválasztották az MSZMP megyei elsõ titkárává. Részt vett azon a központi bizottsági ülésen, amelyen Kádár János utolsó beszédét mondta. Beválasztották az MSZMP Politikai Bizottságába. Részt vett az MSZP alakuló kongresszusán, közeli kapcsolatba
került Nyers Rezsõvel. Dr. Vastagh Pál elmagyarázta, hogy 1989 után a rendszerváltás szükségszerû volt. Az ország kényszerpályára került, mint történelme során oly sokszor. A globalizációt megállítani nem lehet, de az elõnyeit ki kell használnunk. Amikor 1994-ben az MSZP fölényes gyõzelmet aratott, egy ideig a honvédelmi tárcát szánták neki, de végül is igazságügyi miniszter lett. Nagy része volt abban, hogy a végrehajtó hatalmat leválasztották a bírói hatalomról. Az MSZP választási veresége után részt vett az Európai Alkotmány kidolgozásában, s hogy ebbe belekerült a kisebbségvédelem, az a magyar lobbizásnak köszönhetõ. Idén a többség ismét az MSZP-re szavazott, ez egyedülálló Kelet-Európában, és példa a környezõ országok baloldali pártjainak. 2007-tõl óriási pénzek jöhetnek be az országba, és ez olyan fejlõdést tehet lehetõvé, mint ami az 1867-es kiegyezés után következett be. Meg kell tanulni pályázni, élni kell a lehetõségekkel. U. A.
4
KÖZÉLET
CSEPEL, 2006. június 9.
Kicsoda Gombik Imre?
Az alkalmazkodó lokálpatrióta A barátság mindig drága, mondták a régi latinok, de bizony nem olcsó a kertmûvelés sem, fõleg, ha valaki olyan hõfokon barátkozott vele, mint Gombik Imre vegyésztechnikus, a helyi Kertbarát Kör elnöke, aki közösségfejlesztõ munkájáért, a civil életben betöltött meghatározó szerepéért idén Csepelért-díjat vehetett át.
Mint a csepeli születésû lokálpatrióta elmondta, meglepetésként érte a kitüntetés, aminek fõként azért örült, mert a civilek terjesztették fel, s úgy, hogy nem is tudott róla. Az ötvenegy éves, kissé már õszülõ, jó kedélyû, belsõ feszültségektõl sem mentes, a nehézségeket önállóan megoldani kívánó Gombik Imre õsei kovácsmesterek voltak, õ azonban szakítva ezzel a hagyománnyal – erõs alkata azért utal elõdei izmot próbáló munkájára – a vegyszerek világát, és a természet szeretetébõl fakadóan, annak szebbé tételét választotta élethivatásául. A Mérleg jegyében született, ami arra utal, hogy kiegyensúlyozott, alkalmazkodóképes ember, aki ugyan kerüli a konfliktusokat, de ha mégis felbukkannak, igyekszik gyorsan megoldani azokat. Milyen személyiség is ez a korántsem könnyed alkatú, de mégis sokat mozgó úr, aki a 90-es évek óta lendült bele a civil életbe, egyik alapító tagjaként a Kertvárosi Társaságnak? – Sokat beszélek, és ez fõleg társaságban nem jó, pedig nincs bennem szereplési vágy. Az emberek azonban érdekelnek. Van véleményem, de mások álláspontját is figyelembe veszem – mondja. Gombik Imre ragaszkodik Csepelhez, a közvetlen lakókörnyezetéhez, még feleséget is az utcájukból, a harmadik
portáról választott. Nagyon jó lakóközösségben él a kertvárosban, ahol már lassan száz éve laknak a Gombikok, akik mindig ragaszkodtak nemcsak az országhoz, hanem Csepelhez is. – Itt dolgos emberek laktak mindig. Úgy érzem, hogy öntudatos, jó kedvû Csepelre lenne szükség, mert most mintha egy alvó kerületben élnénk. Sok érdekes civilprogramot szervezünk, amire kevesen jönnek el, pedig más kerületben, városban hasonló rendezvényeken sokan vesznek részt – jegyzi meg kissé keserûen. Szülei a gyárban dolgoztak. Apját sokan ismerték Csepelen. Gépészmérnök volt, és 43 évet dolgozott a gyárban. Nagyon szerette a szakmáját, és világéletében szorgalmas ember volt, amiben fia nem nagyon ütött el tõle. Szülei tisztességgel felnevelték, becsületet tanult tõlük. A Kolozsvári úti iskolába járt, ahol a kémia tanárnõ megszerettette vele a tantárgyat, így aztán vegyész lett. A híres Petrik technikumot végezte el, és 1974-ben érettségizett. Noha nem Csepelen vállalt munkát, minden egyéb ide köti. Úgy gondolja, hogy a helyi civil életben nem a pártoknak kellene dönteniük, hanem a lakosság széles rétegének. Pártpolitika mentesen képzeli el a polgári önszervezõdést, persze – teszi hozzá rögtön – ez egyelõre csak álom. Miután
a civilek részérõl érzett összefogásra utaló hajlamot, létrehozták a Csepeli Civil Fórumot, amelynek jogutóda a Civil Szövetség lett. Az önkormányzatnak is elõnyös, ha nem több tucat szervezettel egyeztet, hanem az azokat képviselõ szövetséggel. A Civil Tanács is ilyen, amely a civil közélet egy másik szeletét képviseli, és jól együttmûködik a Szövetséggel. A két szervezõdés hasonló célokért létesült, de más úton indultak el. Amikor Gombik Imre visszapörgeti a most mûködõ tucat helyi civil szervezõdés történetét, megállapítja, hogy az elõzmény egészen a Hazafias Népfront idõszakáig nyúlik. Mit is tesz az egyik legismertebb, és talán legtöbb munkát magára vállaló helyi civil szervezõdés, a Kertbarát Kör? Gombik Imre elmondja, hogy
hét évvel ezelõtt alakultak. Munkájukkal megpróbálják a régi hagyományokat ötvözni a mai kor igényeivel. A csepeli kertbarátok minden hónapban tartanak foglalkozást, ahová komoly felkészültségû elõadókat hívnak meg. Konzultációkat, kirándulásokat szerveznek, tanácsokkal látják el az érdeklõdõket. A Kertbarát Kör sokrétû tevékenysége közé tartozik a növénykultúra fejlesztése, a fásítás, a gyümölcsfaültetés. Ingyenesen adnak fákat a csepelieknek, de az iskoláknak, óvodáknak, közintézményeknek is, hogy elsõsorban a közterületeken legyen minél több zöldnövény. Sokat pályáznak, a helyi önkormányzat is támogatja közhasznú munkájukat. – Aki növényt nevel, gondoz, annak egészen más a szemlélete, mint annak, aki távol tartja magát a természettõl. Sokkal jobban vigyáz a környezetére, és ez nagyon fontos – szögezi le Csepel elsõ számú kertbarátja, majd a civil munkálkodás fontosságáról szólva kijelenti: – Ha az emberek érzik, hogy õk is fontosak, hogy számít a véleményük, és mindennek van kézzelfogható eredménye is, akkor részt vesznek a közéletben. Az önkormányzat ma már meghallgatja a civil szervezeteket, és nem ritkán figyelembe is veszi véleményüket. Erre a jövõben is számítanak, hiszen legfõbb céljuk, hogy elõsegítsék Csepel fejlõdését. Udvarhelyi András
Kampány a kárt okozók ellen A Budapesti Elektromos Mûvek Rt. már egy éve harcol a városképet csúfító, villanyoszlopokra ragasztott hirdetések ellen. Az élhetõbb környezetért júliusban plakátkampánnyal támogatott, a károkozók, illegális ragasztók elleni határozott jogi fellépést szorgalmazó akciót indítanak a Fõváros rendezettebbé tételéért, melyben számítanak az önkormányzatok támogatására is. Csepel vezetése egyetért a céllal, és együttmûködik a szervezõkkel.
Adu Oktatási Központ FAT akkr. sz.: AL-0034; FMK nyilvt. sz.: 01-0344-04
1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. Tel: 276-3662 Fax: 276-6240 E-mail:
[email protected] www.adu-csepel.hu Közgazdasági tanfolyamok indulnak az Adu-ban!
[email protected]
M ÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕ ( V ÁLL . SZAK) P ÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZÕ T ÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZÕ T ÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKELÕADÓ Jelentkezési határidõ: 2006. június 15. Részletfizetési lehetõség! A hallgató az általa befizetett képzési költség 30%-át, max. évi 60 000 Ft-ot az SZJA-ból levonhat.
Kicsoda Szélig Károly?
„Szélmalomharc ez” A Kossuth Lajos utca egyik lelakott, elhanyagolt panelépületében körülnézni nem szívderítõ. A gazda nélküli ház lépcsõházából egy szépen berendezett lakásba lépek. Olyan emberrõl írok – a nemrégiben Csepelért-díjjal kitüntetett, Szélig Károlyról –, akinek életének jó része a mások utáni sziszifuszi rendcsinálásban telt el.
– Mit érzett, amikor megkapta a Csepelért-díjat? – Nagyon meglepett. Mert csak valamikor régen volt divat, hogy a munkásembereknek is adtak kitüntetéseket, manapság ez ritkább. Az indoklásban az állt, hogy a Csepelért végzett több évtizedes áldozatos munkáért kaptam. Nos, annyi bizonyos, sokat dolgoztam Csepelért. De kitüntetésre soha sem gondoltam. – Meséljen életérõl! – 1948. február 14-én születtem Nagykanizsán. Árvaként nõttem fel. A faddi árvaházban kezdtem. Az ’54-es nagy árvíz miatt Németkérre kerültem, aztán Elõszállásra nevelõotthonba, onnan ötödik osztályos koromban Martonvásárhelyre, majd a nyolcadik osztály befejezése után a Fóti Gyermekvárosba. A vándorlás alkalmazkodóvá tett. Tisztességes, emberi körülmények között nõttem föl. A szülõi szeretet hiányzott, de a pedagógusok igyekeztek pótolni, rendesek voltak. Nem tudom, hogy a szüleimnél jobb lett volna, vagy nem, mert õk elváltak. Egyik erre, a másik arra. Ma sem tudom, hogy miért hagytak el. 35 év után ismertem meg anyámat, sírt, amikor találkoztunk. Elmondta, nagyon sajnálja, hogy így történt. Apámat nem láttam soha, azt tudom csak róla, hogy Hajmáskéren volt körzeti megbízott. Amikor megnõsültem, eleve úgy kalkuláltam a házasságot, hogy ha gyermekem lesz, bármi történjen is, a gyerek az elsõ. Ennek a legmeszszebbmenõkig érvényt is szereztem. Egy lányt és egy fiút neveltem fel. Mindig arra törekedtem, hogy a gyermekeim tanulhassanak. A lányom adminisztrátor Budaörsön, a fiam szobafestõ és mázoló. – Amikor kikerült a fóti intézetbõl, milyen segítséget kapott az államtól? – Mi Fóton minden hónapban kaptunk ösztöndíjat. Mivel én kertész szakmát tanultam, a fóti ipari és mezõgazdasági termelõszövetkezettel volt szerzõdésem. Ez arra vonatkozott, ha felszabadulok, akkor ott három évet le kell dolgoznom. Én ennek eleget is tettem. A tanulmányi eredményeim révén az ösztöndíjam nagyon jó volt, s annak egy bizonyos százalékát takarékbetétbe kellett tennem. Amikor betöltöttem a 18. évemet, már egy nagyobb összeg állt rendelkezésemre.
– Hogyan került Csepelre? – Amikor kitelt a hároméves szerzõdésem, albérletben laktam, megnõsültem Fóton, majd jelentkeztem a Fõvárosi Kertészeti Vállalathoz, és beadtunk egy lakáskérelmet. Feleségemnek megvolt az ötéves budapesti munkaviszonya, tehát kiutaltak részünkre egy lakást itt, Csepelen. – Miért szép a kertészet? – Abban csak szép van. Olyan szakmát választottam, ami hobbim is, mert kisgyerek koromtól igyekeztem úgy hozzáállni a dologhoz, hogy a természetes és az épített környezetet ápoljam, szépítsem. Sajnos manapság, hogy az ember ugyanígy gondolkodjék és tegyen is, ahhoz nagyon elkötelezettnek kell lenni. A rendszerváltásig tûrhetõ volt a rend. Régen nekünk még azt tanították, hogy a tisztaság érték. De ma? Semminek nincs gazdája. Ahol lehet, ott tönkretesznek mindent. Ma százezreket, milliókat költünk faültetésre, a tisztaság fenntartására, játszóterek építésére, parképítésre és tönkre teszik. Eszméletlen a barbarizmus. Szomorú dolog ez. Olvastam a Bibliában, hogy a természet ezért a vandalizmusért bosszút fog állni az emberiségen. Mert az emberiség szánt szándékkal tönkretette a környezetét. Sokszor azt gondolom, nincs értelme, aztán mégis folytatom. Nekem van egy kis kertem a ház elõtt. Azt ápolgatom. Ahány évszak, anynyi szépség a munkában. Õszszel összeszedem a faleveleket, a nagy fagyok beálltáig a fák koronáját ritkítani kell, a cserjeágyásokat felásom, elvégzem a fejtrágyázást. Tavasszal kezdõdik minden elölrõl. A kertész a természet körforgása szerint él. Szélmalomharc ez. Az a baj, hogy nagyon kevesen vagyunk, akik tényleg arra teszik az életüket, hogy szép, virágos, tiszta legyen Csepel. U. A.
2006-ban tanfolyamainkon
Ingyenes a KRESZ oktatása A sikeres vizsga 2 évig érvényes. Jelentkezés: a Csepeli Kresz Centrumban Rákóczi F. út 184. www.stopautosiskola.atw.hu Telefon: 276-1346, 06 (70) 364-2840. Nyitva: 7–20 óráig
STOP
CSEPEL, 2006. június 9.
GAZDASÁG, SPORT
Felnyílik a zsilip a befektetõk elõtt
A kihívás napja: sport, sport, sport… Ez olyan nap, amikor minden a sportról szól. Talán ilyenkor elvész a versenyszellem, és mindenki csak úgy örömbõl fut, focizik, vagy éppen kosarazik. A rendezvénynek a Csepel SC Alapítvány sporttelepe adott otthont. Ez immáron a hetedik alkalom, és az érdeklõdés évrõl évre növekszik.
Ezt üzente Tóth Mihály polgármester meghívójában, amikor vállalkozókat, pénzintézeti vezetõket, szakembereket, befektetõket, KisDuna kedvelõket és lokálpatriótákat invitált egy hajókirándulás keretében tartott befektetõi konferenciára május 31-én. A Monarchia nevû hajó a Vigadó-térrõl indult. A fejlesztésre szánt térség mellett hajóztunk el, többek között nagy élmény volt a Kvassay zsilipen való „átemelés” is. A programot Tóth Mihály nyitotta meg. Elmondta, hogy a kormányzat elfogadta a KisDuna víztisztítási programját, amelynek megvalósítása mintegy 36 milliárd forintba kerül. Ezzel összhangban készült egy fõvárosi szabályozási terv, amelyhez kapcsolódva a Csepeli Önkormányzat képviselõ-testülete – a kerület érdekeit figyelembe véve – kidolgozta turisztikai programját. Hangsúlyozta: a tervezés idõszaka és remélhetõleg a közeljövõben a megvalósítás következik. Példának említette, hogy a spanyol cég, a Fadesa hamarosan elkezdi az általa Csepeltõl vásárolt területen egy lakónegyed építését. Az Európai Unió legnagyobb környezetvédelmi beruházása, a Központi Szennyvíztisztító is belátható idõn belül megépül. Remélhetõleg hamarosan elkészül az Elkerülõ út és a Gerincút is. Csepel óriási fejlõdés elõtt áll. E fejlõdés része a Kis-Duna part fejlesztése is. Ehhez várnak partnereket, befektetõket. Ezután Berényi Mária, a Urbanitas Kft. ügyintézõje tartott vetített-képes elõadást a Ráckevei-Soroksári Dunaág (RSD) mentének szabályozási tervérõl, amelyet a csepeli önkormányzat megbízásából az Urbanitas Kft. készített. A tervezési terület mintegy négy kilométer hoszszan húzódik a Kis-Duna mentén, szélessége 50 és 150 méter között van. A terület közel fele közpark, másik fele intézményi zöldterület (IZ) keretövezetbe sorolt rész. A terület beépíthetõ részét a Csepeli Városrendezési és Építési Övezeti Terve a Duna menti jelentõs zöldterületû intézmények számára alkotott építési övezetbe
sorolta. A Hollandi úton kiépítették a szennyvízvezetéket, s ezzel elhárult a terület fejlesztése elõtti akadály. Itt jelentõs az önkormányzati tulajdonú területek aránya. A Csepeli Strand már élményfürdõvé alakítva mûködik, s hamarosan téliesítik, fedett uszoda készül. Termálfürdõ és hotel felépítését is tervezik, ezzel egy komplex fürdõ, rekreációs és pihenõ övezetet létrehozva. Várható a Kis-Dunaág menti kerékpárút megépítése is, valamint a vizitúrára alkalmas infrastruktúra kialakítása. Ezután Varga-Ötvös Béla, az Értéktérkép Kft. ügyvezetõje az Aqua régió – azaz a KisDunaág – fejlesztési koncepcióját, majd Ligeti Ádám, a HBH Euroconsulting Kft. tanácsadója Budapest-Csepel Önkormányzat turisztikai stratégiáját ismertette. Ligeti Ádám hangsúlyozta, sajnos rossz a közlekedés, nincs vonzereje a kerületnek, kedvezõtlen Csepel megítélése. A turisztikai stratégia fõ célja, hogy Csepel bekapcsolódjon a fõváros idegenforgalmába. Növelni kell a kerületi szálláshelyek számát (jelenleg mindössze 147 van), ki kell használni azt az elõnyt, hogy a fõvárosi turistaforgalom központja közel van Csepelhez, hogy a Kis-Duna part természethez közeli állapota, a termálvíz vonzó lehet a turistáknak. Hangsúlyozta: a fõvárosnak szüksége van Csepelre, Budapest erõsödik Csepellel, Csepelnek szüksége van Budapestre, Csepel erõsödik Budapesttel. Ezután Papanek László, a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság osztályvezetõje tartott izgalmas elõadást a Kis-Dunáról. Szabó Mátyás, a Kis-Dunáért Önkormányzati Társulás Programirodájának igazgatója az RSD rekultivációjáról beszélt. Az elõadásokat vita követte, majd végül a résztvevõk Pesterzsébeten kiszálltak a hajóból, busszal folytatták útjukat és most már a másik oldalról, a Hollandi út felõl ismerkedtek a fejlesztendõ területtel, Polinszky Tibor, Csepel Önkormányzatának fõépítészének segítségével. Udvarhelyi
Rádióamatõrök találkozója BURABU 2006 címmel nyílt találkozóra hív minden rádióamatõr társat és érdeklõdõt a Csurgay Árpád Csepeli Rádióamatõr Klub és a Magyar Rádióamatõr Szövetség Budapesti Szövetsége június 9–11. között. A szervezett kirándulások mellett szombaton a volt Ifjúsági Táborban zajlik az egész napos program, amely 9 órakor RHés HRH budapesti bajnokságokkal kezdõdik. A nem mindennapi családi programon többek közt rókavadászattal, fónia-bulival (nem csak vájtfülûeknek!), távírász-versennyel, látványos fizikai kísérletekkel, konstruktõri kiállítással és versennyel, military kiállítással és börzével, valamint szakmai-mûszaki elõadásokkal és fórumokkal várják az érdeklõdõket. Szállásfoglalás és információ: Matuska András klubelnök (HA5BSC) 145,450 MHz, tel/fax: 276-4770, 06/30-424-0582, e-mail:
[email protected]
Csepel Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 035497 Web: www.adu-csepel.hu
1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. Tel./Fax: 276-0512 / 276-4902 E-mail:
[email protected]
FELVÉTELT HIRDETÜNK a 2006/2007. TANÉVRE
Szakiskola – Nappali tagozatára – 10. osztályt végzettek és érettségizettek (16–20 évesek) részére: S z a k á c s ,
c u k r á s z ,
p i n c é r
szakképzõ évfolyamokra Jelentkezési határidõ: 2006. június 16. További információ kérhetõ a fenti címen és telefonszámon!
5
A rendezést idén is a Kerületi Diáksport Bizottság, az Ifjúsági és Sportiroda, illetve Budapest-Csepel Önkormányzata vállalta, ahogyan ez már évek óta szokás. A résztvevõk a kerületi általános és középiskolások, így körülbelül 25 iskola vett részt a VII. Kerületi Sportnapon. Gondoljunk bele, ha csak minden iskolából 20 gyerek jött el, akkor az már 500 sportoló fiatalt jelent, és a valóságban sokkal többen voltak. A megnyitóbeszédet Tóth Mihály polgármester tartotta. A versenyek reggel 9 órától kezdõdtek és egészen kora délutánig tartottak. A legnépszerûbb ver-
Képességfejlesztés Csepelen Minden egészséges csecsemõ zseniként jön világra, amitõl aztán 3 éves koráig fokozatosan fosztjuk meg õket. Bármennyien is sürgölõdnek a baba körül, bármilyen gondos is a szülõi ház, rohanó, stresszes világunkban nem feltétlenül képes azt a tudatos fejlesztést nyújtani a gyermek számára, ami a képességek harmonikus fejlesztését teszi lehetõvé. A csepeli Gekko Képességfejlesztõ Játszóházban ezt a kiegyensúlyozottságot biztosítják a kicsik számára. Tudatos pedagógiai munkával harmonizálják a fejlõdést, idõben felismerve az esetleges hiányosságokat, lemaradásokat. Napjainkban minden negyedik gyermek küzd részképesség-zavarokkal. A Játszóház fõ pedagógiai célkitûzése ezeknek a problémáknak a megelõzése az élet legkorábbi szakaszában, de késõbb, az óvodás és iskolás korban felmerülõ részképesség-zavarok, magatartási és tanulási problémák, a szorongás és önbizalomhiány is jó eredménnyel kezelhetõk ebben a barátságos intézményben. A gyermekek a foglalkozások keretében, kis csoportokban olyan fejlesztõmunka részeseivé válnak, ahol játék közben fejlõdnek azok az alapképességeik, melyek segítik õket abban, hogy késõbb az élet minden területén megállják a helyüket. A kurzusok iránt érdeklõdõ szülõk bejelentkezését a 425 7464, vagy a 06 30 250 4284-es telefonszámon várják a Játszóház pedagógusai.
senyszámok az úgymond csapatjátékok voltak, de szinte minden sportágban rengeteg gyerek mérte össze tudását. A legtöbb induló talán mégis a kispályás labdarúgó tornán vett részt. Szinte az összes kerületi iskola képviseltette magát a futballpályán. A sportági felelõs, jelen esetben a Jedlik Ányos Gimnázium testnevelõ tanára, Szeberényi Miklós mindent megtett a rendezett lebonyolításért. A Streetball verseny is igen nagy sikert aratott. A verseny kezdete elõtt a BC Csepel kosárlabda csapatának fiataljai tartottak egy bemutató mérkõ-
zést, ami után kezdõdhetett az igazi küzdelem. A fiúk és lányok is egyaránt sok-sok csapattal vettek részt a rögtönzött kosárlabdatornán. A sportágfelelõs Németi László, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola testnevelõ tanára a tõle megszokott hozzáállással vette ki a részét a rendezésbõl. Az õ segítségére volt a Kiss Lenke Kosárlabda Suli Szakosztályvezetõje, Szabó Ferenc. A sportcsarnokban az asztalitenisz versenyeket rendezték meg. Az induló csapatversenyben mérhették össze tudásukat. Minden csapatban két fiú és egy lány vett részt. Jambrik Ferenc, a CSISE Asztalitenisz Szakosztályának vezetõje gondos körültekintéssel figyelte az eseményeket a tökéletesség kedvéért. Ezen kívül volt még parkröplabda, melyet Kunné Bezzeg Judit a Csepel Röplabda Club utánpótlással foglalkozó edzõje felügyelt. A stadionban atlétika versenyeket rendeztek, a diákok 10x200m-es váltófutásban mérhették össze tudásukat. Továbbá volt még sakk-verseny, óvodás verseny, kötélhúzó verseny és váltóverseny. Az eredményeket nem kell fitogtatni, hiszen itt most nem ez volt a fontos. Ilyenkor nem az számít, csak a sport szeretete és a mozgás öröme. Csak ez számít, és ez látható is volt a VII. Kerületi Sportnapon. Reméljük ez a szám még sokáig növekedni fog! Pintarics Balázs
Elkészült a zajvédõ fal MIZIK ZSUZSA FELVÉTELE
Akár a közelmúltban közölt olvasói levélre is válaszul szolgálhat a június 6-i esemény: a Plútó utcában elkészült a zajárnyékoló fal, s megtörtént a mûszaki átadás is
Csepel Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 035497 Web: www.adu-csepel.hu
1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. Tel./Fax: 276-0512 / 276-4902 E-mail:
[email protected]
FELVÉTELT HIRDETÜNK a 2006/2007. TANÉVRE
Szakiskola – Nappali tagozatára – 10. osztályt végzettek és érettségizettek (16–20 évesek) részére: F o d r á s z
szakképzõ évfolyamra Jelentkezési határidõ: 2006. június 16. További információ kérhetõ a fenti címen és telefonszámon!
6
KULTÚRA, MÛVÉSZET
„A természet világa Finnországban – az ezer tó országában”
Galéria 21:
Kazimierz Kolomyja-Run MIZIK ZSUZSA FELVÉTELEI
címû csepeli rajzverseny zsûrizett munkáiból válogatott kiállítás megtekinthetõ 2006. június 12–23. között, a Csepel Plaza emeletén.
Daloló-táncoló napközi Madarász Katalin, ország-, sõt világszerte ismert népdalés magyarnóta-énekes látogatott el június 1-jén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába, Szécsi Ilona tanárnõ és IV. c osztályos napköziseinek vendégeként. A mûvésznõt ez alkalomból Kövesdi Zsuzsanna, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztõje is elkísérte, a házigazdák lelkes és hálás csapatát pedig a tanintézmény jónéhány zeneszeretõ-értõ kisdiákja és nevelõje egészítette ki. Hamarosan kiderült, hogy „Kati néni” korántsem érkezett üres kézzel a szíves vendégségbe, hiszen nem csupán gyermekkorának élményeit és énekesi pályája kezdetének érdekes momentumait osztotta meg a gyermekekkel. No és persze énekelt is (saját tangóharmonika kísérete mellett) csodálatos magyar nótákat, népdalokat és cigánydalokat, dalra-mosolyra fakasztva mindenkit, a legvállalkozóbbakat pedig még táncra is perdítve. D. K.
CSEPEL, 2006. május 5.
Gerhardt Ferenc megnyitója
A mûvész Csepeli Szabó Béla portréjával
„Nincs két azonosan erezett arc, vagy falevél / Hol egymást fedik a papilláris vonalak / Dorian Gray’ tükre ez / Melyben, ha megpillantod Önmagad / S leesik Rólad az álarc / látod meg ki is vagy igazán / s belehalsz, ahogy beleborzongsz önmagadba” – Zdzislaw Antolski: Arc címû költeményébõl való a részlet, akit megihletett mûvésztársa, Kazimierz Kolomyja-Run festõ, grafikus, zeneszerzõ, gitármûvész munkássága. A Munkásotthonban található Galéria 21ben a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében május 22-én kiállítás nyílt Kazimierz Kolomyja-Run lengyel festõmûvész alkotásaiból (a kiállítás lapunk megjelenésének napján zárul). A tárlatot Gerhardt Ferenc, a Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház igazgatója, a lengyel kultúra nagy barátja nyitotta meg. Sárkány István festõmûvész méltatta a kiállított képeket. A mûvész gitár elõadása tette a megnyitót még meghittebbé. A lengyelországi mûvész 1960-ban kezdte fõiskolai tanulmányait a krakkói Képzõmûvészeti Akadémia, Anna Rudzicka-Cybis mûhelyében. l968 óta tagja a Lengyel Képzõmûvészek Egyesületének. Képei megtalálhatóak a Nemzeti Múzeumban, magángyûjtemények-
ben, Lengyelországban és külföldön egyaránt. Különös vonzalmat érez a portré festészet iránt. Hosszú éveken keresztül tevékenykedett pedagógusként, a Képzõmûvészeti Liceum, a képzõmûvészeti Akadémia, valamint a Szentkerszt Akadémián Kielcében. Az IKARUSZ címû mûvészeti-kulturális folyóiratban állandó rovata van. Autodidakta zenemûvész is. „A jó alkotóerõ meggyõzõdéssel képezi magát az általa felfedezett értékekrõl, mélységekrõl érzelmi magasságokról. A mûvész mértékletesen igényességre törekszik. Ezek az alkotó elemek látszanak a mûvész képein. Híven visszatükrözi a mûvész a hitét az életben, az igazságban, az érzelmekben. A mûvész nem rutinból fest, hanem érzésbõl. Mély érzésbõl. A festõmûvész titkait fedi fel, hogy megmutassa önmagát, s hogy kiadja magából másoknak érzéseit. Akik megnézik a képeit azonosulni tudjanak a mûvész látásmódjával” – olvasható a kiállítási meghívó fülszövegében. „A CÉLT, a CÉLT, mindig a CÉLT! Akarom látni, jaj” – Az idézet Csepeli Szabó Béla versébõl való, akinek portréját a mûvész szintén megfestette. Nagy Katalin
Bolla Dezsõ:
CSEPEL 1956 (VII. rész)
Egy óriás árnyékában Ezzel a címmel születésének századik évfordulója alkalmából Lándori Angéla festõmûvész emlékkiállítása volt látható a közelmúltban a KIRÁLY-ERDEI-MÛHELY kis galériájában a Kondor utca 29-ben. Lándori Angéla, a hajdani Csepel Képzõmûvész Kör kedves Angyalka nénije férjével, Tóth Menyhért festõmûvésszel együtt egy rövid ideig meghatározó és emlékezetes vezetõje volt az önképzõ körnek Csepelen. Tóth Menyhért és Lándori Angéla a tokaji mûvésztelepen ismerkedett meg, ahol korábban férjével sokszor megfordultak. 1968-ban házasodtak össze. 1970-ben költöztek Pesterzsébetre. Lándori Angéla mûvészi önzetlenséggel segített. Elõbb az építkezést tette lehetõvé, otthont teremtettek, megfelelõ körülményt ahhoz, hogy a nagy Tóth Menyhért mûvek, a hatalmas fehér vásznak megszülethessenek. Majd Tóth Menyhért halála után gondja volt arra, hogy a zseniális mûvész hagyatéka ne örökbefogadott Mende István fiúkhoz, hanem a legmegfelelõbb helyre, a magyar állam tulajdonába kerüljön. A hagyaték gondozását pedig Zsellér Jenõ magántitkárára bízta. Lándori Angéla alkotásaiban az expresszív realizmusból jut el az egyéni hangvételû jelképes, szimbólikus ábrázolásig. Késõbb jelentõs Tóth Menyhért hatás figyelhetõ meg munkáiban. 198o. október 31-én, kórházi ágyból írja miskei barátainak saját kiállítása alkal-
mából a mûvészetrõl: ”Nemrég Budapesten, a XX. kerületben felszólítottak bennünket, mûvészeket, hogy írjuk le, miért festünk. Én a következõket írtam: Próféták legyenek a mûvészek, nemzeteket összekötõ láncszemek, a békét, az erõszak elleni küzdelmet szolgálják! Ez mûvészetem célja, és kell hogy legyen minden más embernek is munkája során Földünkön. Századunk égetõ gondjait igyekeztem képpé formálni” – írja, majd maga elemzi „A háború”, „Vietnam”, Csak õrült akarhat háborút”, „Emberi sors I., II.”, „Békét!”, „Helytelen vágyak”, „Szenynyezõdés” címû képeit. „Vallom, – írja késõbb – hogy a 20. század mûvészetének célja: megmenteni és gondolkodóvá tenni az embert, hogy megmaradhasson a Földön.” Tóth Menyhérttel együtt vallotta, hogy:”Az embereket láthatatlan szálak kötik össze. Ha távolodnak egymástól, nyakukra szorul a szál, ha közelednek meglazul, és kitágul a tüdõ.” Erdei Éva
Fénnyel írt képek Kovács Dóra Enikõ fotókiállításának megnyitója igazi történelmi pillanatnak számított a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. Elõször döntött ugyanis úgy az intézmény, hogy terepet ad egy amatõr fotósnak arra, hogy mûveit a nagyközönség számára megmutassa.
Az 1956-os forradalom csepeli krónikája (1956. október 23.–1957. január 11.) Október 27., szombat A CSM vezetõi azt szerették volna elérni, hogy a gyári fegyveresek a rendõrökkel és a nemzetõrökkel együtt ügyeljenek a közrendre. Ennek megbeszélésére Buri István nemzetõrparancsnok háromtagú küldöttséget menesztett a gyárba. A küldöttséget délelõtt 10 órakor türelmetlen felkelõk és a többezres tömeg az 1. sz. kapuig követte. A megbeszélések alatt a kint rekedtek a gyári õrséget szidalmazták. A hangulat egyre forrósodott. A nemzetõrségi küldöttség egyik tagja kiment az emberek lecsillapítására, azonban õt is lehurrogták. A porta épületébe betört néhány felkelõt az õrség nagy nehezen eltávolította. A tömeg távozott, majd két órakor nagyobb számú fegyveres megtámadta a gyári õrséget. Az õrség megerõsítésére odaérkezett Kupper Béla százados. Amikor a kapu elõtt fegyvertelenül a tüntetõkhöz kívánt szólni, lelõtték. Heves tûzharc keletkezett. A felkelõk még a sebesült százados elszállítására kiérkezõ mentõt is lõtték. A mentõsök csak hosszú idõ múlva tudták a sebesültet kórházba szállítani, ahol az odaérkezést követõen rövidesen meghalt. A gyár védõi fegyverekkel és kézigránátokkal védekeztek. Segítségkérésükre késõ délután Pallós Ferenc õrnagy négy harckocsival, a hozzájuk útközben csatlakozó negyven rendõrruhába öltözött ÁVH-s tiszttel, és a közben Csepelre érkezett kiskunhalasi gépkocsizó gyalogsággal egyesülve elûzte a támadókat. Pallós õrnagy átvette a gyár katonai parancsnokságát és a kidolgozott tervnek megfelelõen alakították ki az ipartelep õrzését. Éjjel rövid tûzharc után elfoglalták a rendõrséget és ellenõrizték a többi középületet. Mintegy hetven felkelõt elfogtak, akiket a gyári légópincébe zártak, korábban rabul ejtett társaik mellé. Megkezdték kihallgatásu-
kat, egy részüket szabadon bocsátották. A rendõrök egy része visszatért a kapitányság épületébe, de fegyverek hiányában nem képeztek számottevõ erõt. Nagy Imre új nemzeti kormányt alakított. A csepeli Czottner Sándor továbbra is a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium élén maradt. Október 28., vasárnap Az elmúlt napok eseményeit a párt és a kormány immár demokratikus mozgalom kibontakozásaként értékelte. Nagy Imre bejelentette az ÁVH felszámolását, tûzszünet és amnesztia elrendelését, a Kossuth-címer bevezetését, március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, a statárium visszavonását. A szovjet csapatok kivonására és béremelésre tett ígéretet. A megbukott rendszer bûnös országos vezetõi: Gerõ Ernõ, Hegedûs András, Piros László és mások Csepelen keresztül értek a tököli repülõtérre, ahonnan Moszkvába repültek. A korábbi Horthyligeti Dunai Repülõgyár tököli berepülõrepülõterét 1944-tõl a szovjet légierõ megszállta és fejlesztette. A lökhajtásos gépek számára kialakított és meghoszszabbított leszállópálya fél évszázada több kilométeres kerülõre kényszeríti az arra utazókat. A katonai felhasználás mellett a repülõteret rendszeresen használták nem hivatalos küldöttségek is. A csepeli utcán még a békésebb idõben is többször haladtak át magas rangú katonákat vagy politikusokat a reptérre vagy onnan a fõváros központjába szállító ZISZ vagy ZIM márkájú lefüggönyözött személyautók. A tököli repülõtér, mint a magyarországi szovjet haderõ Budapesthez legközelebbi leszállóhelye különleges szerepet töltött be a forradalom ideje alatt. Ide érkeztek Hruscsov megbízottjai: Szuszlov és Mikoján szovjet pártvezetõk, Szerov, a
KGB vezetõje, és Kulikov marsall. Mivel Moszkva és Tököl között légi híd létesült, percenként lõszert, könnyû- és nehézfegyvereket, katonákat szállító repülõgépek értek földet a repülõtér széles betonján. A nagyméretû légitámaszpont ezekben a napokban a feloszlatott ÁVH üldözött tisztjeit szintén befogadta, a forradalom leverésére szervezõdõ szovjet erõknek és azok hazai támogatóinak legfontosabb magyarországi központjává vált. A CSM kommunista vezetõi sikertelen kísérletet tettek a napokkal azelõtt megbénult gyári termelés beindítására. Öszszehívták a gyárak gazdasági vezetõit, azt akarták elérni, hogy saját embereik kerüljenek be a sorban alakuló munkástanácsokba. Csepel Ideiglenes Munkástanácsa elnevezéssel – nem tudva Kádár János és Nagy Imre közben megváltozott álláspontjáról – röplapot adtak ki. „A Magyar Néphadsereg munkás és paraszt katonái – írták a felhívásban – valamint a népi rendõrség alakulatai megszállták Csepelt és megkezdték a kerületben még mûködõ fegyveres csoportok és fegyverrel rendelkezõ egyének felszámolását. Kérjük a becsületes csepeli lakosokat, hogy támogassák a kormánycsapatok e nehéz és jelentõségteljes munkáját. Ahol még van, legkésõbb 1956. X. 28-ig vagyis vasárnap reggel 9 óráig szolgáltassák be fegyvereiket. Azon vagyunk, hogy a tisztogatás során a becsületes lakosokat és az esetleg megtévedt embereket ne érje bántódás.” A felhívás természetesen nem járt eredménnyel. Ezekben a napokban a kerületben már elviselhetetlen állapotok uralkodtak. Megszûnt a közigazgatás. Elfogytak az élelmiszerkészletek, az emberek várták a végkifejletet. (Folytatjuk)
Május 23-án, kedden, a kiállítás megnyitóján Fodor Tamás, a ház vezetõje köszöntötte a vendégeket, aki elmondta, hogy Kovács Dóra Enikõ egy „isten adta tehetség”, aki olyan látásmóddal rendelkezik, amellyel az emberek többsége nem. – Nemcsak észreveszi, de meg is örökíti azokat a pillanatokat, amelyek felett az emberek nagy része egyszerûen átsiklik. Az így elkészült képek azonban nem csak ezt a pillanatot adják vissza, hanem mélyebb mondanivalóval, jelentéstartalommal bírnak. A június végéig megtekinthetõ kiállítást az ifjú mûvésznõ édesapja, Kovács József László nyitotta meg, aki egy másik mûvészeti ágban, a zenében jeleskedik. A meghatott és büszke apa – akit többek közt a 100 Folk Celsius együttesbõl ismerhetett meg a nagyközönség – valószínûleg sokkal jobban izgult lányáért, mint bármelyik fellépésén önmagáért. Elmondta, hogy Dóra Enikõ diszlexiásként olyan különleges képi látásmóddal rendelkezik, amely sokáig elõttük is rejtve maradt.
– Olyan csodákat vesz észre, amelyek mellett mi elmegyünk, de amikor lefotózza, mindenki számára láthatóvá és kézzelfoghatóvá teszi. Ezt bizonyítja az is, hogy a két héttel ezelõtt megrendezésre kerülõ Madarak és Fák Napja alkalmából kiírt természetfotó pályázaton, a közönség második helyezettnek ítélte meg az egyik fotóját. A „Fénnyel írt képek” címû tárlat valóban egy különleges világba varázsolja el a kiállítás látogatóit. Egy olyan világba, ahol megláthatjuk a részletekben rejlõ szépséget, egy csillogva csöpögõ jégcsap különös hangulatát, vagy két éticsiga megkapóan egyszerû, de mégis furcsa módon elgondolkodtató találkozását. – Ösztönösen fotózok; ha meglátok egy régi épületet, akkor visszamegyek a fényképezõgéppel és megörökítem – mondta el Kovács Dóra Enikõ, akitõl azt is megtudtuk, hogy a kedvenc helye a volt Csepel Mûvek hatalmas területe. – A fotózás eszköz arra, hogy, megragadjam a pillanatot, bemutassam a természet önmagából fakadó szépségét. Antal Viktória
CSEPEL, 2006. május 5.
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Kerti parti DÖK-módra Paprikás krumpli illatát hozza a szél a Rákóczi Kertben. Orosz Ferenc alpolgármester sürög-forog az óriási lábas körül: az étel már majdnem kész, s a diákönkormányzat tagjai is lassan megérkeznek. Május 30-án – a hagyományokhoz híven – ötven fõs kerti parti keretében zárta a tanévet a kerület diákönkormányzata. Polyákné Hajas Ilona, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka elmondta, hogy az egész éves munkát köszönik meg e rendezvénynyel. Gulyás Eszter diákpolgármester, a Vásárhelyi Pál Középiskola 10. osztályos tanulója most sem pihent: a nyári tábort szervezte fáradhatatlanul, s már készül az õszi diákpolgármester-választásra. Szereti e tevékenységet, de hiányolja az érdekvédelmi ügyeket: kevés diák keresi meg ilyen esetekkel. Érdekes volt látni, hogy Csepelen milyen fontosak a diákok: az önkormányzat igyekszik bevonni õket a gyerekeket érintõ dolgokba, számít öntevékenységükre, kikéri véleményüket. A DÖK legújabb kiállítása, a Mosoly-Bánat térkép díj átadása óta az Ifjúsági Táborban látható, a Hollandi úton. Ferentzi Tünde
Alapítványi Gyermeknap Három évvel ezelõtt hozta létre Csillag Enikõ és Kerekes Béla az „Életem a kezedben” nevû alapítványt, elsõsorban a hátrányos helyzetû, elesett, beteg gyerekek megsegítésére. E kétségkívül humánus indíttatású alapítvány támogatói segítségével gyermeknapot szervezett május 28-án, a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. Közel száz kisgyermek és felnõtt örülhetett a sok játéknak és ruhanemûknek, valamint a finom szendvicseknek és süteményeknek, amelyekkel ezen a napon kedveskedtek az ide látogatóknak. Csillag Enikõ elmondta: „örömmel tapasztaltuk, hogy jó hangulatban zajlott a rendezvény, a kicsik a játékok, a szülõk pedig a ruhanemûk közül válogattak nagy lelkesedéssel. Támogató-
ink voltak a Don Pepe Pizzéria, a Gulliver Játékkereskedés, a Sony Erickson és a Littkey Gyermekdivat Stúdió, nekik is köszönhetõ, hogy mindenki elégedetten, mosollyal az arcán távozott az idei gyermeknapi rendezvényünkrõl”. Késõbb, míg az idõjárás engedte, szabadtéri játékra is sor került a Rákóczi Kertben, boldogan hintáztak, szaladgáltak a kicsik. Az „Életem a kezedben” Alapítvány természetesen nemcsak Gyereknapon gondol a nehéz helyzetben élõkre, elsõsorban a nagycsaládosokat, beteg gyermeket nevelõ szülõket kívánják segíteni ruhanemûvel, iskolai tanszerekkel. Az alapítvány telefonos elérhetõsége: 06 (30) 500-7976. Fenyvesi Edit
Az Egressy Béni Zenemûvészeti Szakközépiskola Az ELTE gyakorló iskolája és a Nemzeti Tankönyvkiadó referencia iskolája FELVÉTELT HIRDET a 2006/2007-es tanévre 5–6-os általános iskolások részére Képzési forma: Egymásra épülõ zenei speciális tagozatú 4+4+1. évfolyamon Képzés elõnye: Egy idõben egy helyen folyik a zenei és közismereti képzés magas színvonalon. Képzés sajátossága: 5. általánostól az érettségiig folyó oktatás. Meghallgatás: Szolfézs és hangszer Idõpont: 2006. június 27. 17.00 óra Helyszín: Egressy Béni Zenemûvészeti Szakközépiskola 1211 II., Rákóczi Ferenc u. 121. (sétáló utca) További információ: 2765-774 Boros Ildikó Kiváló tanári kar, magas színvonalú képzés klasszikus és jazz tagozaton.
„Festival der Kinderlieder und Kinderspiele” A nemzetiségi intézmények alapfeladata, hogy megõrizzék, átadják, ápolják a nemzetiségi szokásokat, hagyományokat, nyelvi kulturális értékeket. Ennek jegyében zajlott második alkalommal a „Gyermekdalok, Gyermekjátékok Fesztivál” május 12-én a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban. A programot ezúttal a csepeli Népmûvészeti és Kézmûves Óvoda szervezte. Tavaly Dunabogdányból hozták el a fesztivál stafétabotját, melyet most a visegrádi Fellegvár Óvodának adtak át a jövõ évi rendezésre. A fellépõ, csaknem 260 gyermek Komárom, Veszprém és Pest megye településérõl, valamint Budapest néhány kerületébõl érkeztek. Részt vett a rendezvényen: Lustige Zwerge Német Nemzetiségi Óvoda – Solymár, Naturkinder Óvoda – II. kerület, „OVI” Német Nemzetiségi Alapítványi Óvoda – XVIII. ker., Baross Ovi – Kindergarten Baross – XX. ker., Fellegvár Óvoda – Visegrád, Gradus Óvoda – Pilisvörösvár, Normafa Óvoda – XII. kerület, Süni Napköziotthonos Óvoda – Berhida, Alsógallai Óvoda – Tatabánya, Német Nemzetiségi Óvoda – Szigetújfalu, Német Nemzetiségi Napköziotthonos Óvoda – Taksony, 7. sz. Német Nemzetiségi Napköziotthonos Óvoda – Budaörs, és Népmûvészeti és Kézmûves Óvoda – Csepel. Tóth Mihály polgármester köszöntõ szavai után a Fõvárosi Német Önkormányzat képviseletében Láng Ferencné, a Német Óvoda és Iskolaegyesület elnökhelyettese nyitotta meg a fesztivált. A fellépõ gyermekcsoportok gyermekdalokat, mondókákat, gyermekjátékokat adtak elõ, voltak, akik településük tájnyelvén szólaltatták meg azokat. Jó hangulatú, tartalmas délelõttöt töltöttünk el. Köszönjük a Fõvárosi Német Önkormányzat, a Csepeli Német Kisebbségi Önkormányzat, a Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház támogatását. a Népmûvészeti és Kézmûves Óvoda nevelõtestülete nevében Pomothy Györgyné óvodavezetõ
Tisztelt Szerkesztõség! Idõs, 70 éves hölgy vagyok, aki sajnos eltörte a jobb karját. Ebben az állapotomban betértem a csepeli kisposta melletti elektromos szaküzletbe, és egy állólámpát vásároltam. Felmerült a nagy gond, hogy ki szerelje össze a dobozban, szétszerelt állapotban árult állólámpát, és hogy szállítsam haza? Amíg így magamban tanakodtam, a boltba lépett egy szimpatikus, alig középkorú férfi, és valamilyen alkatrészt vásárolt. Hozzáléptem e szavakkal: „Ha megfizetném, nem szerelné-e össze az állólámpámat?” Hozzátettem, hogy mivel szinte az ajtó elõtt van a buszmegálló, a buszra majd csak felsegíti valaki, és így haza is tudom vinni. A megszólított férfi kedvesen mosolyogva, rögtön szolgálatkészen igent mondott, levette a kabátját, és összeszerelte a lámpámat. Majd ügyesen szállítható állapotba is csomagolta és közölte,
hogy természetesen nem pénzért segített, errõl szó sem lehet. Ezután megkérdezte, hol lakom, és szó nélkül felkapta a lámpámat, elegáns autójához vitte, beletette a lámpát és engem, aki futottam mellette, szintén udvariasan az autójába tessékelt. Majd kedves, udvarias beszélgetés mellett hazaszállított engem a lámpámmal együtt, még a kapunál is segítve a beszállítást. Ez után megkérdeztem, kinek köszönhetem ezt a végtelen segítõkészséget, udvariasságot és kedvességet. Így kérésemre bemutatkozott az én segítõm: Orosz Ferenc alpolgármester úr volt az. Képzelhetik meglepetésemet, és mivel elfoglaltságára hivatkozva gyorsan elhajtott, ezúton szeretném megköszönni emberi magatartását. Pásztor Deborah (Tejút u.)
7
Ember az Emberért
Elismerésben részesült a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének két tagja, Kun Gáborné és Szabóné Szõke Hajnalka a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Kun Gáborné, aki 22 éven keresztül vezette a csepeli egyesületet, a MEOSZ Elnökségének ülésén, május 5-én vette át az „Ember az Emberért” díj bronz fokozatát a Millenáris Park Fõépületében. Szabóné Szõke Hajnalka május 31-én kapta meg 25 éves munkájának elismerését a MEOSZ fõtitkárától, Szakály Józseftõl, a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének ünnepélyes programján, a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. Szakály József köszönetet mondott nemcsak a két csepeli aktivista munkájáért, de az egész, Rácz István vezetése
alatt álló csepeli egyesületnek, amely a maga 200 tagjával, az összesen 163 ezer taglétszámú MEOSZ igen aktív része. Segítséget nyújtanak a mozgássérült emberek számára a hiányzó munka, oktatás, kultúra, sport, szabadidõs és egyéb lehetõségek megteremtéséhez, megvalósítják és elterjesztik a hiányzó szolgáltatásokat, valamint közremûködnek az állam által nyújtott különbözõ támogatásokhoz való hozzájutáshoz. A csepeli egyesület tagjai a díjátadást követõ párbeszéd során jelezték, hogy bár a helyi önkormányzattal kifejezetten jó a viszonyuk, a közlekedéssel még mindig komoly
problémájuk van. A menetrendszerinti BKV-járatok többsége változatlanul nem alacsony padlózatú, de a mozgáskorlátozottak számára fenntartott buszokat is nehéz igénybe venni. – Jelenleg összesen négy busz áll a rendelkezésünkre, ebbõl kettõ mûködik, egy beugró és egy tartalék. A közelmúltban elvégzett felméréseink szerint azonban legalább 15-20, BKV által finanszírozott jármûre lenne szükségünk ahhoz, hogy ezek a kapacitási gondok megoldódjanak – Szakály József elmondta, hogy ezt az igényt jelezték is az illetékeseknek, majd hozzátette, hogy a jövõben igyekeznek még erõteljesebben képviselni az érdekeket. Antal Viktória
8
SZABADIDÕ
CSEPEL, 2006. június 9.
„Szombat esti láz” vasárnap
Sikeres volt a III. Csepel Kupa Országos Táncfesztivál
MIZIK ZSUZSA FELVÉTELEI
A Feeling TSE az eddigi évek nagy sikerére való tekintettel rendezte meg a III. Csepel Kupa Táncfesztivált, a csepeli Sportcsarnokban. A versenyen – öt korosztályban – olyan párok vettek részt, akik nem rendelkeztek versenykönyvvel. A latin táncok közül a chacha-cha, a rumba és a jive, a standard táncok közül az angol keringõ, a quick step és a tangó szerepeltek a kezdõk programjában, a haladók angol keringõt, tangót, bécsi keringõt és quick steppet mutattak be. – Az ország minden részérõl érkeztek a versenyzõk: csaknem 400 pár táncolt a nap folyamán – összegezte az eseményeket Atanaszov Ferenc, a program fõszervezõje.
– A táncokat kötetlen stílusban lehetett elõadni. A koreográfiák felülmúltak minden elképzelést, s a szakértõ közönség tapssal ismerte el a briliáns elõadást. A röpke néhány perces, de annál temperamentumosabb táncok magukkal ragadták a közönséget. A verseny záró szakaszában 6-6 pár versenyzett a trófeákért. – A zsûri természetesen itt is nehéz helyzetben volt – hangsúlyozta Keleti Andrea,
aki a táncversenyt vezette. A zsûri tagjai között volt a Szombat esti láz-ból jól ismert és döntõbe jutott táncos, Dudás Tibor is.
Atanaszov Ferenc, a program fõszervezõje
Végül megszületett az eredmény. Standard kategóriában elsõ helyen végzett a Zsom Olivér –Vozár Boglárka páros (Pro-Art), második lett a Kreiter Dávid – Telek Szilvia (Feeling TSE) kettõs, a dobogó harmadik fokára pedig a Jebelóczky Richard – Marján Klára (Fanat-x) páros állhatott fel. A latin táncokban az Andrea Silvestri – Váradi Martina (Valcer TSE) páros hódította el a gyõzelmet, ezüstérmes a Hasznosi Kolos – Gál Szilvia (New York) páros lett, s a harmadik helyet a Kovács László (ProArt) – Kelemen Erika (Rumba TSE) páros szerezte meg. Atanaszov Ferenc, a rendezvény „atyja” a táncver-
seny után elmondta, hogy gondolatban már most készül a következõ évi táncversenyre. De addig is van még jó néhány fellépése a tánccsoportnak. Legközelebb június l0-én, Kõbányán, a Kada utcai ABC elõtt táncolnak, melyre természetesen mindenkit szeretettel várnak. Szeretném megköszönni szponzorainknak az odaadó segítséget, mert nélkülük ez a színvonalas táncverseny nem jöhetett volna létre – zárta a beszélgetést Atanaszov Ferenc. A rendezvényt támogatta az Acélpajzs, az ATEL Csepeli Vállalatcsoportja, az AVON, a Bautek Árt, a Budapest Bank, a CBA, a Csörögi Bt., a Centrál Komputer Kft.,
a Csepeli Önkormányzat, a Csepel SC Alapítvány, a Csepel Techno, a Csepp TV, a Dunapack, az EÜ Fenyõ Bt., a Feeling TSE, a Label Nyomda, az MG4 Trade, a Nagy Imre ÁMK, az AMI, a Profit Conto Kft., a Retz Bútoráruház, a Simonis üveges, a Textil Plusz és a Fekete Cukrászda. A lendületes suhanó táncosok, a csodálatos ruhaköltemények és a remek zene elbûvölte a közönséget. Vastapssal köszönték meg a táncosok bemutatóját. A közönség sok élménnyel, a gyõztesek pedig éremmel, kupával és számtalan ajándékkal térhettek haza a táncversenyrõl. Nagy Katalin
CSEPEL, 2006. június 9.
SZABADIDÕ
9
Csepeli Gyermeknap: szórakoztatás reggeltõl estig Május utolsó vasárnapja a gyermekek napja, ilyenkor õket ünnepli mindenki. Ennek megfelelõen Csepel Önkormányzata is megrendezte a szokásos Csepeli Gyermeknapot. A helyszín a Csepel SC Sporttelepe volt. Csepelen már korábban ünnepelhették magukat a gyerekek, mint máshol az országban. Nálunk egy nappal elõbb szombaton rendezték meg az önkormányzati gyereknapot. Így a csepeli gyerekek vasárnap még máshova is el tudtak látogatni. Praktikus ötlet volt. A szabadtéri színpadon reggel tíz órától kezdõdtek az események. Elõször egy távol-keleti harcmûvészeti bemutatót láthatott a nagyérdemû a Bujutsukai KenshinRyú Egyesülettõl. Majd következett a Népmûvészeti és Kézmûves Óvoda mûsora, tõlük a német gyermekjátékokból és dalokból kaphattunk ízelítõt. Fél tizenegykor a Csepeli Munkásotthon Musical Cseppségek csoportja
Irina, a bohóc
kápráztatta el énektudásával a közönséget. Tizenkét órai kezdettel a Csepp-Csepel és a Kis-Csepel Táncegyüttes mutatta be tánctudását. A délutáni mûsort a Trambulin Színház mesejátéka nyitotta meg, az Egyszer egy királyfi címû darabot adták elõ. A komolyabb dolgokat félretéve jött Irina a bohóc és kutyája, hogy gondoskodjon mindenki felhõtlen hangulatáról. Ha valaki közben megéhezett volna, akkor a büfében csillapíthatta éhségét, amit sokan meg is tettek. Akit esetleg nem kötött le a mûsor, az számos más elfoglaltságot is találhatott magának. Volt például mini-vidámpark a picik nagy örömére, vagy lehetett pónin lovagolni, esetleg
akkumulátoros autóval száguldozni, persze csak a kijelölt pályán. Azonban térjünk vissza a programokhoz, délután háromkor kezdõdött a Csepeli Munkásotthon Színházi Stúdiójának elõadása, Musical varázslat címmel. A tinik musical dalokat adtak elõ különbözõ rajzfilmekbõl. Négy órától újabb színpadi komédia emelte a hangulatot. A Portéka Színpad adta elõ a Vásári komédia címû darabot, igen nagy sikerrel. Az úgymond fõelõadás öt órakor kezdõdött. A magyar popzenében még ma is ismert és sikeres együttes a Kozmix játszotta a talpalávalót. Lala és Hozsó számára nem idegen Csepel, hiszen mindketten rendelkeznek csepeli kötödésekkel. A szervezõk szerint idén többen voltak, mint tavaly. Remélhetõleg jövõre még többen látogatnak majd ki a rendezvényre. A támogatásból egyébként több csepeli civil szervezet is kivette a részét: a Csepeli Gyermekbarátok, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Bujutsukai Kenshin-Ryú – Távol-keleti Harcmûvészeti Egyesület, a Csepp Csepel és a Kis Csepel Táncegyüttesek, a Mikkamakka Játszóház, a Járó Dóra Alapítvány, a Gyermekjóléti Szolgálat és a Csepeli Családsegítõ Központ. Az esemény fõtámogatója a „Rákóczi Liget – Takarékos Otthonok Csepel szívében” vállalkozás volt. Köszönjük nekik, hogy egy ilyen szép nap jutott a gyermekeknek. Pintarics Balázs
Az ARTEFERRO HUNGARIA Kft. a kovácsoltvas területén sokéves hagyománnyal rendelkezõ vállalkozás. A 2003. évben megnyitott kovácsoltvas-áruházunk köré országos értékesítõ hálózatot szerveztünk, mely szinte az egész ország területét lefedi. Termékválasztékunk az olasz Arteferro cég kínálata, mintegy 14 000 féle elem, melybõl raktárról 700-800 féle terméket azonnal ki tudunk szolgálni. Katalógusunk alapján rövid határidõvel szállítani tudjuk a raktáron nem tartott gyártmányokat is. 2006. április 28-án újabb jelentõs esemény történt vállalkozásunk életében. Nem csupán eddigi bemutatótermünk bõvült ugyanis jelentõs mértékben, de a megnövekedett tér lehetõségeit kihasználva immár egy új és korszerû áruféleséggel, a XXI. század építészetének kedvelt anyagából, a rozsdamentes INOX-acélból készült termékcsaláddal is bõvíteni tudtuk kínálatunkat. Olyan rendszer ez, melynek segítségével hegesztés nélkül lehet kialakítani a legszebb formájú korlátokat, térelválasztókat, ablakrácsokat, ugyanis a szereléshez szükséges valamennyi elem megvásárolható nálunk. További elõny, hogy az összeállított térelemek utólagos felületkezelést nem igényelnek, tisztításuk pedig könnyen megoldható. Különösen ajánlott tehát ezek alkalmazása nagyforgalmú helyeken, például uszodákban, közintézményekben, orvosi rendelõkben stb. A hagyományos kovácsoltvas termékekhez viszonyított kissé magasabb anyagár tehát bõven megtérül a gyártás és a felületkezelés költségeinek jelentõs csökkentésével – nem szólva a kivételes esztétikai hatásról. Ezzel párhuzamosan hagyományos kovácsoltvas kínálatunk sorában is megjelent egy gyökeresen új dizájnt megjelenítõ, a különbözõ geometriai formák sajátos harmóniájából építkezõ termékcsoport. Ezekbõl a termékekbõl szintén bõséges, minden igényt kielégítõ választék található áruházunkban. De általában is igaz, hogy Magyarországon mi rendelkezünk a legszélesebb körû áruválasztékkal, s a minõséget figyelembe véve árszínvonalunk szintén a legkedvezõbb. Fontos tudni továbbá, hogy szakembereink segítõ közremûködésével nemcsak szakmai tanácsot, de az elképzelt konstrukcióról látványtervet is kaphatnak az érdeklõdõk.
A Rákóczi Liget nyereményjátéka
Ízlett a kakaó és a kalács
A Kis-Csepel Táncegyüttes
10
SPORT
CSEPEL, 2006. június 9.
Kosárlabda
Ritmikus gimnasztika
Felemás idény – biztató jövõ Két évvel ezelõtt a BC Csepel csapata megnyerte az NB II budapesti A csoportját, akkor a cél a feljutás volt. Sajnos abban az évben ez nem sikerült, pedig elérhetõ távolságban volt a célkitûzés. Tavaly szeptemberben is hasonló célokkal vágott neki az idénynek a Szabó Róbert által dirigált csapat. Ám a megszerzett ötödik hellyel ez nem elérhetõ, azonban a jövõre nézve biztató lehet.
Az általunk közölt utolsó mérkõzés óta ötször lépett pályára a BC Csepel csapata. A mérleg felemásra sikerült, ahogyan az egész szezon is. Az elsõ állomás Salgótarján volt, ahol László Zsolt és Ciffra Csaba vezérletével könnyedén 95-78-ra nyert a csapat. Azután a VSTR Hungária otthonába látogatott az együttes. Tudni kell, hogy a VSTR lett a bronzérmes az idei szezonban. A vendéglátóknál egyébként több egykori csepeli kosaras is játszik, így azt hiszem, mindenki számára ismerõsen csengenek ezek a nevek: Kovács Attila, Kovács Zoltán és Somogyi László. A mérkõzést végül a hazaiak nyerték 10299-re. Két nap elteltével újra parkettre lépett a Szabó-legénység. Hazai pályán fogadták az ÁFDSE csapatát. A csepeliek közül csak László Zsolt villogott, így a vége 92-78 lett a vendégeknek. A sajnálatos hazai vereség után újra idegenbe utazott az együttes. Néhány héttel ezelõtt hazai pályán már legyõzték a Közgáz II gárdáját, akkor és most is hasonlóan szoros végeredmény született. Somogyi Gábor 29 pont-
jával a meccs legjobbja lett. Végül egy igen kiélezett mérkõzésen 88-82-re nyert a BC Csepel csapata. Az idény utolsó mérkõzését hazai pályán vívta a BC Csepel a MAFC Martos csapata ellen. A vendégek a második hely miatt aggódhattak, míg a csepeliek az ötödik helyért harcolhattak. Ennek megfelelõen a nagy küzdelem volt jellemzõ a mérkõzésre. Sajnos a hazaiak sorozatos védekezésbeli hibái nehéz helyzetbe sodorták a csapatot. A vendégek végig kézben tartva a mérkõzést végül 7774-re nyertek, így megszerezték az ezüstérmet a bajnokságban, míg nekünk maradt az ötödik hely. A vendégeknél egyébként 44 pontjával Katona Ádám volt a legjobb. Így az utolsó öt mérkõzésen a mérleg két gyõzelem és három vereség. A bajnokságot egyébként a BEAC együttese nyerte, a második a MAFC Martos lett, míg a harmadik a VSTR Hungária lett. Nekünk maradt az ötödik hely, ami arra enged következtetni, hogy jövõre újra feljutási esélyei vannak a BC Csepel kosárlabda csapatának. Pintarics Balázs
„A Férfiak Egészségének Hete” rendezvénysorozat keretében ingyenes szûrõvizsgálatokkal, egészségügyi állapotfelméréssel várja a férfiakat a
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház június 10-én szombaton, 10–16 óráig. A vizsgálatokon felül az intézmény szakorvosai és szakdolgozói tanácsadást tartanak a férfiakat leginkább érintõ problémákban (vérnyomás, vércukor-szint, koleszterin, prosztataproblémák, anyagcserezavarok, impotencia stb.) lehetõség nyílik konzultációra betegségekkel-, táplálkozással és életvezetéssel kapcsolatban. A programban való részvételhez TAJ-kártya szükséges. Ne feledje, Magyarországon a férfiak átlagéletkora és egészségi állapota messze elmarad az Európai Uniós átlagtól! Tegyen Ön is azért, hogy ez megváltozzon, jöjjön el a saját és családja egészségéért!
Cím: Budapest, XX. kerület Köves utca 1. „H”-épület. Szeretettel várjuk: A Szervezõbizottság
Két évtizede töretlen a siker Jelenleg országos szinten is igen eredményes csapatnak számítanak, mind az utánpótlás, mind pedig a versenyek terén. A gyermekek általában 3-4 éves kortól kezdik a tanulást és gyakorlást, elõször inkább balettel, ami nagyon fontos és elkerülhetetlen. Ma körülbelül 70 amatõr versenyzõ alkotja a kerületi csapatot, háromtól egészen a huszonnégy évesekig, kizárólag lányok. A legnehezebb ebben a sportban is a serdülõkor, amikor a test formálódik. Komoly versenyjelleggel általában 16-17 éves korig lehet ritmikus gimnasztikázni, ám ehhez napi több óra edzés szükséges. A Csepeli Ritmikus Gimnasztika Klubnál két edzõ, Tettamanti Adrienne (aki egyúttal a hazai válogatott kéziszer csapatának edzõje is) és Nagyné Szabó Mária foglalkoznak a kicsikkel, az õ munkájukat segíti még a hosszú évek óta igen eredményes versenyzõ, Kiss Katalin, aki három másik csepeli versenyzõvel, Királyvári Nikolettel, Polákovits Ritával és Zsidi Orsolyával együtt a válogatott keret tagja. A gyermekek is büszkélkedhetnek már kiemelkedõ eredményekkel: az országos bajnok gyermekkeret tagja Balázs Nikolett (budapesti aranyérmes), Deák Diána (budapesti bronzérmes), Rigó Viktória, Nagy Kira, Varga Alíz, Jabronka Nikolett, Birtalan Viktória, valamint Bérdi Jázmin. A Béke téren tartják az edzéseket, onnan kerülnek ki a versenycsapat tagjai. Az alapít-
Evezés
1987-ben alakult a csepeli ritmikus gimnasztika szakosztálya, a Csepel SC égisze alatt, és az elsõ pillanattól nagy érdeklõdés övezte mûködését, noha elõször csak tanfolyam jelleggel oktatták ezt a sportot. Akkoriban még a kerületi Munkásotthonban is zajlott ritmikus sportgimnasztika oktatás, de ott nem törekedtek versenyzõ csapat kialakítására. Így a közel lakó, nagy babérokra törõ kislányok mind az rg-szakosztályba jelentkeztek. 2000-ben aztán, ahogy sok más csepeli sportszakosztály, õk is kénytelenek voltak önállósodni.
vány és az önkormányzat adja a két termet, minden mást viszont saját költségen kell biztosítani. Noha maga a sportág igen szubjektív, a klub kezdetektõl fogva eredményes volt, a versenyek alapján összesített országos pontozási rendszer szerint is immáron évek óta az elsõk között vannak. Egyéni (labda, kötél, karika szabad, buzogány, szalag – ezekbõl 4 gyakorlat) és együttes kéziszer csapatban (5 vagy 6 gyerek, bizonyos szerekkel) versenyeznek. Kor szerint is külön kategóriák vannak: gyerek A és B, serdülõ, junior, illetve felnõtt, mind egyéniben és csapatban. Van Budapest Bajnokság, valamint országos versenyek és Magyar Kupa versenysorozat is. Kerületünkben már a szakosztály alapításának évében,
1987-ben elindították a Csepel Kupa utánpótlás-versenysorozatát, mely nemzetközi szintû, évente megrendezik. Idén 18. alkalommal, május 13-14-én zajlott le a rangos megmérettetés, 16 ország (Anglia, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Kanada, Lengyelország, Lettország, Oroszország, Szerbia-Montenegró, Szlovénia, Törökország és természetesen Magyarország) legjobbjainak részvételével, ami nem kevesebb, mint 80 indulót jelentett, 4 korosztályra bontva. A magyar válogatott együttes kéziszer-csapata és az óvodások is mindkét nap bemutatót tartottak, a vendég a NOX együttes volt. A sikeres hétvégét pedig egy bankettel zárták le, melyet 120 vendégnek tartottak meg egy hangulatos, csepeli vendéglõben, a Kis-Duna-ág partjánál. A szervezõk, ahogy mindig, ezúttal is rengeteg segítséget kaptak a szülõktõl. A legsikeresebb csepeli versenyzõk, akiknek ezúton is gratulálunk. Az óvodás kategória elsõ helyezettje: Bérdi Jázmin; 1. kategória, 4. helyezett: Deák Diana, aki a szabadgyakorlatával a 3. helyet szerezte meg. 2. kategória, 4. helyezett: Balázs Nikolett, aki karikával holtversenyben Nagy Kirával 3. helyet ért el. 7. helyezett: Nagy Kira. 3. kategória, 6. helyezett: Fejes Nikolett, aki karikával is és labdával is 3. helyezett lett. Mészáros Sára
Regatta a Kis-Dunán
Május 13-án, szombaton rendezte meg a Csepel Evezõs Klub a Jásdi Sándor emlékének ajánlott versenyt, a Csepel Kupát. Budapest legnyugodtabb vizû evezõs pályája a csepeli, ennek köszönhetõen évente több versenynek is színhelyéül szolgál. A szombat reggel csodaszép napsütéses idõt hozott, boldogan jöhettek le a telepre az egész napos versenyre mind a versenyzõk, mind szurkolóik. Délelõtt 2000 méteren zajlottak a futamok, itt a kis egységekben mérhették össze erejüket és evezõs tudásukat a versenyzõk, délután következtek a nagy egységek 1000 méteren. Bár a nap tényleg verõfényesen sütött, a versenyzõk dolgát igencsak megnehezítette a csepeli evezõsök legnagyobb „ellenfele”, a nagy hullámokat korbácsoló déli szél.
A hangulat mindenesetre remek volt, az ország több pontjáról is érkeztek az evezõsök a megszokott versenyre, hogy felkészültségi állapotukról visszajelzést szerezzenek. A futamok sokszor igen izgalmasra sikeredtek (többször volt, hogy egy másodpercen belül ért be két egység), de voltak fölényesen nyert versenyek is. A megmérettetések után ki-ki maradhatott még beszélgetni a barátokkal, vagy élvezhette tovább a napsütést. A legközelebbi verseny itt, a csepeli pályán a Budapest Bajnokság lesz június 24–25-én. Addig is várunk minden úszni tudó érdeklõdõt a Gubacsi-híd csepeli lábánál levõ telepen. Sokan nem tudják a csepeliek közül, de az ország legeredményesebb evezõs egyesülete éppen a Csepel Evezõs Klub. További információ a http://csepel.play.hu weboldalon található, ahol a kérdésekre is szívesen válaszolunk.
Nemzetközi vizeken Amíg itthon zajlott a verseny, a duisburgi Wedau regattán szereplõ társainkért is izgulhattunk, hiszen ugyanezen a hétvégén nemzetközi versenyt rendeztek Németországban, ahol a Csepel Evezõs Klubot két versenyzõ is képviselte: Hajdú Zsuzsanna és Varga Tamás Csaba. A kétnapos viadal elsõ napján Varga Tamás Csaba váci társával, Galambos Péterrel, az U23 korosztályú könnyûsúlyú kétpárevezõsök versenyében megszerezte a gyõzelmet jelentõ elsõ helyet, míg ugyanezen kategória
nõi képviselõi, Novák Zsófia (Külker Evezõs Klub) és Hajdú Zsuzsanna által alkotott egység a negyedik helyen ért célba. A második napon a lányok kétpárja a második helyen zárta a versenyt, míg a fiúknak a bronzéremmel kellett megelégedniük.
Az evezõs idény elsõ igazán rangos eseményét, a világkupa-sorozat elsõ állomását rendezték meg május 25-27-e között Münchenben. A versenyre öt egység utazhatott, ebbõl két hajóban is ült csepeli érdekeltségû versenyzõ. A könnyûsúlyú kétpár vezérevezõse Hajdú Zsuzsa, az egyes helyen a Ganz Villamossági Evezõs Klubban leigazolt Novák Zsófival együtt az elõfutamot és a középdöntõt követõen a C döntõ hatodik helyén végzett, míg a nemzetközi élvonalban most elõször versenyzõ, könnyûsúlyú négyes – melynek tagja a csepeli Varga Tamás Csaba – a D döntõ második helyén zárta a hétvégét.
Május 20–21-én megtartották az idei elsõ Nemzetközi Ifjúsági versenyt is Brno-ban, ahol egy csepeli versenyzõ, Jakus Éva is rajthoz állt, és a junior korosztály huszonhárom egypárevezõse között negyedikként ért célba.
Miközben legjobbjaink a világkupán versenyeztek, egy kisebb csapat Zagreb felé vette az útját, hogy megmutassa tudását a 11. Nemzetközi Egyetemi Nyolcasok versenyén. A rendezvényen a budapesti egyetemeket (BGF és BME) képviselõ két csapat tagjai között többségében csepeli evezõsök ültek. A lányok mezõnyében a magyarok egy izgalmas versenyben a harmadik helyet szerezték meg. A fiúk ötödikként hallhatták meg a célba érést jelzõ dudaszót, ám pályaelhagyás miatt egy egységet utólag kizártak, s így negyedikként fejezték be a versenyt. Kabódi Erzsébet
Csepeli tûzoltók sportsikerei Most, hogy a Csepeli Tûzõrség két munkatársa csak nemrégiben vehette át az „Év csepeli tûzoltója” kitüntetést, ideje megemlíteni azt is, hogy maga a XXI. kerületi Tûzõrség viszont évek óta kiérdemelte már a „Magyarország legsportosabb (és sportvonalon legeredményesebb) tûzoltó-testülete” jelképes címet. Mindez nem csupán a helyi edzõterem kihasználtságából, vagy a csepeli „lánglovagok” némelyikének tekintélyt parancsoló izmaiból látszik, de megmutatkozik a különbözõ nemzetközi megmérettetéseken szerzett érmek számában is. E versenyek páros esztendõkben „Tûzoltó Világjátékok”, páratlan években pedig „Tûzoltó és Rendõr Világjátékok” formájában kerülnek megrendezésre Földünk valamely válogatottan szép táján – de hívják bárhogyan is, legyen a helyszín akármelyik nagyváros, tény, hogy a magyar, s különösképpen a csepeli résztvevõk minden alkalommal megmutatják ott kollégáiknak, hogy ki a legény, sõt a tûzoltó a gáton… Igazán csak a legutóbbi idõkre visszatekintve, 2003-ban Barcelonában Pauliscsák József tû. fõtörzsõrmester aranyérmet, Botos László tû. fõhadnagy, a Csepeli Tûzõrség parancsnoka pedig bronzérmet szerzett fekvenyomásban. 2005-ben aztán az angliai Sheffield-ben még többen képviselhették a Csepeli Tûzõrséget, és Ócsai Sándor tû. törzsõrmester, Koczó Tibor tû. fõtörzsõrmester, Pauliscsák József tû. fõtörzsõrmester és Botos László tû. fõhadnagy itt is nagy sikerrel képviselték nemzeti színeinket, mindannyian ezüstérmet szereztek erõemelésben. Az idén februárban Hong Kongban rendezték meg a Tûzoltó Világjátékokat, ahol a Csepeli Tûzõrségrõl Botos László fhdgy. fekvenyomásban ezüstérmet, súlylökésben bronzérmet ért el. Az viszont csak remélhetõ, hogy az anyagi források szûkössége miatt minél kevesebb megmérettetéstõl kell majd a jövõben kényszerûségbõl távol maradniuk a kerületi Tûzõrség lelkes és felkészült versenyzõinek. Donnert
Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! A korai felismerés eszköze a mammográfiás szûrõvizsgálat. A XXI. kerületben lakó 45–65 éves nõk, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, névre szóló meghívót kapnak, amelyen szerepel, hogy mikor várják õket a MaMMa Eü. Rt. mobil állomásán (XXI. ker., Baross utcai Víztorony melletti parkoló. Tel.: 489-0695 v. 489-0696) vizsgálatra. Vegyen részt Ön is a mammográfiás szûrõvizsgálaton! A szûrõvizsgálat ingyenes. Információ: ÁNTSZ Budapest Fõvárosi Intézete. Tel.: 465-3823. A lehetõség adott! Éljenek vele!
CSEPEL, 2006. június 9.
RIPORT, REJTVÉNY
CSEPELI NEMZETISÉGI NAP 2006 Elsõ alkalommal gyûltek össze ünnepelni, együtt lenni, barátkozni a Csepeli Nemzetiségi Nap résztvevõi május 19-én este a Csepeli Munkásotthonban. A megjelenteket Gerhardt Ferenc, a Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház igazgatója köszöntötte. Mint az est moderátora és mint történelemtanár többször szólt azokról az idõkrõl, amikor a nemzetiségieknek küzdeniük kellett az anyanyelv, az identitástudat, a hagyományok megõrzéséért. Ma már viszont minden lehetõségük adott a Csepelen élõ nemzetiségieknek is, hogy nyugodt körülmények között gyakorolják õseik kultúráját, ápolhassák népi hagyomá-
vehették át. E célra a központi költségvetés 2003 és 2006 között több mint 1,7 milliárd forintot biztosított. A kisebbségi önkormányzatok közvetlen irányítása mellett mûködõ Az örmény Táncegyüttes
megjelentek a különbözõ nemzetiségiek. Az itt élõk befogadták, segítették õket, õk pedig igyekeztek beilleszkedni és dolgos, törvénytisztelõ állampolgárként tevékenykedni. Horváth Gyula azt kívánta, hogy a hagyományõrzés, hagyományteremtés ünnepe legyen a jövõben a Nemzetiségi Nap. Befejezésül az alpolgármester okleve-
let adott át azoknak a kisebbségi önkormányzati képviselõknek, akik több mint tíz esztendeje eredményesen végzik munkájukat. A továbbiakban különféle együttesek a nemzetiségek kultúrájának széles palettáját mutatták be egy jól szerkesztett, pergõ, színvonalas mûsor keretében. Deák Attila
Cigány néptánc
nyaikat – hangsúlyozta Gerhardt Ferenc. Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke az egybegyûlteket üdvözölve emlékeztetett arra, hogy a kisebbségi kulturális autonómia szervezeti kereteit biztosító intézményhálózat igen eredményesen mûködik szerte az országban. Az elmúlt három évben a kisebbségek országos önkormányzatai 34 oktatási és kulturális intézmény közvetlen irányítását
kulturális intézmények, valamint a 9 nemzetiségi nyelvû óvoda, általános iskola, gimnázium és szakközépiskola kiemelkedõ eredményeket ért el a hagyományõrzés és a kulturális értékek megmentése terén. Horváth Gyula alpolgármester Budapest-Csepel Önkormányzata nevében köszöntötte az ünnepségre egybegyûlteket. Csepel történetének azt az idõszakát idézte fel, amikor a század elején
A lengyel Polonéz Együttes
EGY TENGEREN TÚLI ALKOTÓ A 32 éve elhunyt Miguel Angel Asturias guatemalai regényíró és költõ 1954-ben megjelent mûvének címét kapják, ha a jobb alsó sarkukban megszámozott négyzetekbe beírt betûket sorban összeolvassák. Mezey László
Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében; 1211 Bp., Kossuth L. u. 47. A május 19-ei keresztrejtvény megfejtése: NEMZETKÖZI FÉRFINAP. A LIBRI 6 darab 1000 forintos könyvutalványát nyerte: Drahosné Budai Ágnes 1214 Kossuth L. u., Hohl Bernadett 2310 Szigetszentmiklós Tiborc u., Lakatos Márk 1215 Katona J. u., Misik Gábor 1212 Rákóczi F. u., Mózes Istvánné 1214 Rakéta u., Vágási Zsuzsanna 1213 Ladik u. E számunk megfejtését június 16-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy e-mailben.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Megjelenik hetente. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor
[email protected] Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: 427-0405. Fax: 427-0404. Kiadja: A Csepp TV Kft. 1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4–8. Tel/fax: 420-6950. Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató
[email protected] Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: 237-0242. Fax: 237-5069. Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes 06.1796
11
Halló, Karda Bea! Vizsgaelõadásra készülnek a Karda Bea énekstúdió növendékei. S hol máshol, mint a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban, ahol annak idején az énekesnõ is megtette elsõ lépéseit a hírnév felé. A nõies nõ – aki elmondta – kicsit férfias metódussal áll a világhoz, nem csupán élete értelmérõl, az éneklésrõl és a tanításról, hanem kicsit saját magáról is mesélt lapunknak egy telefonos interjúban.
– Mondjon néhány szót a közelgõ vizsgaelõadásról, az énekstúdióról! – 2005. szeptember óta mûködik Csepelen a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban a Karda Bea Énekstúdió, ahol kolléganõmmel, Garai Judittal együtt lehetõséget adunk a könnyûzene szerelmeseinek arra, hogy kipróbálják magukat ebben a mûfajban. Hangképzést, színpadi mozgást is tanítunk, s talán egy kicsit „tehetségkutatunk” is. A június 9-ei vizsgaelõadás amolyan show-mûsor lesz, tánccal és sztárvendégekkel. – Mi a célja az énektanítással? – Imádok emberekkel foglalkozni, a bennük rejlõ csodákat elõhozni. Én magam gátlásos kislány voltam, és a kibontakozásra a színpad adta meg a lehetõséget. Ez olyan örömforrás volt számomra, hogy úgy érzem, muszáj tovább adnom. Szinte a kezeim között nevelkednek az énekstúdió tehetséges növendékei, és ez kimondhatatlanul jó érzés. Szeretném úgy tovább vinni a könnyûzenét, hogy állandóan életben legyen. Ez most teljesen kitölti az életem. – Mikor láthatjuk, hallhatjuk a televízióban? – A tévémûsorokat illetõen mostanában szinte dömping volt. A fõcsatornán túl több más adón is szerepeltem, és elsõsorban az énekstúdióval kapcsolatban nyilatkoztam. – Hogy érzi magát? Elégedett az életével? – Nem titok, hogy a közelmúltban estem túl egy csalódáson, és ettõl átértékelõdött néhány dolog az életemben. Azt gondolom, hogy amibe nem halunk bele, attól csak erõsebbek leszünk, így vagyok ezzel most én is, tehát köszönöm, remekül vagyok. Talán kicsit keményebben, férfias metódussal vagyok kénytelen hozzá állni a világhoz, rájöttem ugyanis, hogy az átlagnál komolyabban veszem az életet, a kapcsolatokat. Ami a fontos, hogy az édesanyám, a lányom, és a barátnõk itt vannak velem, van munkám, feladatom, s természetesen azon is folyamatosan dolgozom, hogy megteremtsem az egyensúlyomat. Ennek idõnként még mindig a mindenkinek megfelelni akarás vet gátat. A szüleimtõl példaértékû kapcsolatot láttam, valószínû, hogy ezt keresem én is, de nem értem, miért olyan nehéz erre manapság rátalálni. Hûséges, tartós kapcsolatra vágyom, a bizalmamra bizalmat várok és azt, hogy ne csak az énekesnõt lássák bennem, hiszen ugyanolyan privát ember vagyok én is. Hiszek benne, hogy megtalálom a társam, hiszek a szeretetben. Nem vagyok feladós típus. Fenyvesi Edit
Piaci körkép Az elmúlt idõszakban általában a zöldségekrõl és a gyümölcsökrõl volt szó. Eljött az idõ a váltásra. A következõ néhány alkalommal, a Csepeli Piac éppen aktuális hentesáruk árairól adunk tájékoztatást. Elõször a pulykahús árait nézzük. Köztudott, hogy a pulyka a legdrágább húsfajta a háziállatok közül, természetesen ehhez roppant finom íz is párosul. A pulykán belül a legdrágább a melle húsa, átlagban olyan 900–1000 Ft/kg-os áron vásárolható meg. Kicsit talán olcsóbb a comb része, ami 600 Ft/kg. Egyértelmûen a szárnya a legolcsóbb, bár abból kell a legtöbbet enni, hogy jól lakjon az ember. Az ára 300–350 Ft/kg. Maradjunk a szárnyasoknál, az elmúlt pár hónapban talán csökkent a szárnyas húsok népszerûsége. Ennek a legfõbb oka a madárinfluenza terjedése volt. Szerencsére hozzánk nem ért el, így talán hazánkban újra az egyik legnépszerûbb húsfajta lehet a csirkehús. A legdrágább a csirkemell, amit körülbelül 700 Ft/kg-os átlagáron lehet megvásárolni. A comb (alsó, felsõ) és a szárny egymáshoz hasonló áron kapható, 400–450 Ft/kg. A sokak által kedvelt sertéshús képviseli a középkategóriát, mármint az árakat nézve. A legdrágább a dagadó és lapocka része, ami 950–1000 Ft/kg-os áron kapható. A sertéstarja is jó áron vehetõ meg 950 Ft/kg-ért. A hétköznapi életben csak rántott húsként ismert rövidkaraj 900–1000 Ft/kg. Szintén a sertéshúshoz köthetõ a véres és májas hurka, illetve a sütni való kolbász. A kolbász a legdrágább, általában 800–900 Ft/kg. A hurkák egy árban vannak, egyaránt 600–700 Ft/kg. Legközelebb a felvágottak körében tartunk ármustrát. Addig is kellemes vásárolgatást! Pintarics Balázs
A csepeli önkormányzat ingyenesen hívható zöld száma: 06 (80) 201-253 A fizetett hirdetések és közlemények tartalmáért feladójuk felel.
ABLAK – AJTÓ 300 000 Ft-ig önerõ nélkül Budapest Bank
ÁRUHITEL!
Furó Tibor gumiszerviz
1211 Budapest. Kossuth L. u. 30-46 Nyitva tartás H-P: 9-17.00 Telefon: 425-7602 E-mail:
[email protected]
Akció! Aluplast profilos mûanyag ablakainkat fokozott Hõvédelmû üveggel (k=1.1) szállítjuk, felár nélkül! Biztonsági ajtó (acéltok és ajtólap) 95.000 + áfától Ablakok és ajtók, mûanyag és fa kivitelben, Tetõtéri ablakok, redõnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók. Felméréstõl a beépítésig állunk rendelkezésükre! Csepeli és erzsébeti lakosoknak a felmérés és ajánlatkészítés díjtalan!
ALICANTE KFT.
Alufelnik, lemezfelnik, csavarok, új és használt gumik nagy választéka! Gumiszerelés, centrírozás!
1213 Budapest, Erdõsor u. 114. Mobil: 06 (20) 960-8550
Kick-box
CSEPEL, KIRÁLYERDÕ CSALITOS III. LAKÓPARK
Kedvezõ feltételekkel vásárolható meg a befejezés elõtt álló lakópark utolsó 6 kétszintes sorházi lakása a csepeli Királyerdõ zöldövezeti, családi házas környezetében. A külön használatú kertekkel, garázzsal rendelkezõ kétszintes, kulcsrakész lakások ára bruttó 35,8 MFt. Használatbavételi engedélyhez szükséges készültséggel bruttó 31,5 MFt. Kedvezményes lakásvásárlási hitel és szoc.pol. kedvezmény igénybe vehetõ. Érdeklõdni lehet: BUDA-HOLD Kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 18. Telefon: 06 (1) 203-6092, 203-6091, 06 (20) 973-2279
Mórádi Zsolt sikere A csepeli Királyteam kiválóságát, Mórádi Zsoltot ismét beválogatták az INTERNATIONAL BESTFIGHTER TEAM csapatába. A 17 éves ifjú tehetség idén már második alkalommal került be a kick-boxos elitbe.
Az éppen aktuális versenyt az angliai Birminghamben rendezték. A viadalt egyébként egy hatalmas harcmûvészeti Expo és küzdõsport gála keretein belül bonyolították le. A 3000 eurós fõdíjazású gálára meghívást kapott a világ kickboxos elitje, mint például a TOP TEN TEAM, a SAP TEAM vagy a méltán híres angol SWAT TEAM. Mórádi Zsolt olyan nevekkel küzdhetett együtt, mint az olaszok világbajnoka, Gregorio Di Leo, a szintén olasz világbajnok Dominico De Marco és az ötszörös világbajnoknõ, Luisa Licco. A magyar fiú a tõle megszokott magabiztossággal vette az akadályokat, és az õ jó teljesítményének is köszönhetõen jutott csapata a döntõbe, ahol a helyiek legjobb négyesével kerültek szembe. A hazai pálya természetesen lejtett, de Zsolt és Di Leo gyõzelmét nem lehetett vitatni, így 2-2-es döntetlennel zárult a döntõ. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindkét csapatból egy-egy ember küzdött meg a végsõ gyõzelemért. Di Leo végül úgy döntött, hogy õ vívja meg az összecsapást, ami – mint késõbb kiderült – rossz döntés volt, hiszen a hazaiak versenyzõje jobbnak bizonyult ezen az estén. Így maradt a második helyezés, de ez is figyelemre méltó. Pintarics Balázs
j
BO-MAN Bútorgyártó Kft. MINTATEREM
j
Ülõgarnitúrák, fotelok, heverõk, franciaágyak KB. 300 FÉLE SZÖVETMINTÁBÓL MÉRETRE IS, Konyha és szobabútorok, gardróbok, étkezõk nagy választékban.
A KIÁLLÍTOTT KÁRPITOS MINTADARABOKRA 20% ÁRENGEDMÉNY! HEVERÕ AKCIÓSAN 12 400 FT! Cím: Bp. XXI., Szent I. tér, Csepel Mûvek fõkapuján belül, rögtön jobbra. T.: 427-0764, 06 (70) 389-3720, 06 (20) 917-7100 Nyitva: H–P-ig 7–18-ig, Szo. 9–12-óráig.
e-mail:
[email protected] www.bomanbutor.hu
Hirdessen Ön is a Csepel újságban!
„Májusi megrendelés esetén 5% kedvezmény”
22. SZÁM
A CSEPEL újság hirdetési, szolgáltató melléklete 2006. JÚNIUS 9
Közéleti hírek Május 12-én rendezték meg Csepelen a Német Nemzetiségi Óvodák „Gyermekdalok és gyermekjátékok Fesztiválját”. A Radnóti Miklós Művelődési Házban budapesti, komáromi, veszprémi csoportok adtak színvonalas műsort német nyelven. Május 27-én a Csepel Plaza parkolójában street-ball fesztivált tartottak. Május 27-én a korábbi évek hagyományainak megfelelően ez évben is megrendezésre került a Gyermeknap a Csepel SC. Sporttelepén. Az időjárás nem kedvezett az ünnepségnek, de a megjelent gyerekek és kísérőik szórakozhattak a körhintákon és motoros játékokon. Május 27-én a Vakvezető Kutyakiképző Iskola és a „Vigyázó szemek” Vakvezető Kutyával Közlekedők Közhasznú Egyesülete
tartotta vakvezető kutyás találkozóját. Május 31-én az Önkormányzat konferenciát tartott a Turisztikai Stratégiai Tervvel összhangban a ráckevei- soroksári Dunaág fejlesztésével kapcsolatban, elsősorban a befektetők nézeteinek megismerésére. Május 31-én volt a Nemdohányzó Világnap. A ma már felismerten káros szenvedély ellen szerte a világon fellépnek. Csepelen is felvilágosító munkával küzdenek a dohányzás ellen. Május 31-én megtartotta soron következő ülését a Krúdy Páholy. Május 31-én ülést tartott az ’56os Bizottság. Emléktáblát avattak a Herman Ottó Általános Iskolában Réti Mátyás festőművész emlékére, aki 24 éven át volt rajztanára az iskolának. Csizmadia Károly
PROFI VASKER KFT.
VASTELEP
CSEPEL SZABADKIKÖTÕ
1211 Bp., Szikratávíró út 9. Nyitva: H-CS.: 7.30 - 16.00, P.: 7.30 - 13.30 Tel./ fax: 425-0509, 425-1324, 427-0034, 427-0035 mobil: 06 (30) 955-3366, 06 (30) 940-4746 e-mail:
[email protected]
Acélcső, betonacél, síkháló, lemez, zártszelvény, „I” - „U”, szögacél, laposacél, huzal, klf. kerítésanyag. Kívánság szerint méretrevágás. Egyedi igények kiszolgálása rövid határidővel. 25.000 Ft vásárlás felett 20 km-es körzetben INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS Telefonos rendelésfelvétel!
FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET közérdekű telefonszámai: Telefon: 1 - 301 - 7500, 1 - 301 - 7510, 1 - 301 - 7520, 1 - 301 - 7530, Fax: 1 - 302 - 5493 (központi számok, amelyek a nap 24 órájában elérhetők)
Fekete István
AUTÓJAVÍTÓ 1213 Bp., Királyerdő u. 114. Tel.: 06-24/442-223, 06-20/9468-605
Autókarosszéria javítás, fényezés, vizsgáztatás, autószerelés, autókozmetika
KÖRZETI MEGBÍZOTTAK FOGADÓÓRÁI BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG XXI. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Közrendvédelmi Osztály 1211 Budapest, Szent Imre tér 23. 1751 Pf.: 19 Tel: 427-46-13 BM: 61-156 FAX: 61-402
XXI/1-es körzet: / Bp. XXI. kerület Szigetcsúcs Ady E. – Budafoki úttól északra / Kovács Zoltán r. tzls. 2006. 06. 09. 16.00 - 18.00 Helyettesít Németh Ágnes r. ftőrm. 2006. 06. 28. 16.00 - 18.00 Fogadóóra helye: Kossuth Lajos Műszaki Szk.isk. és Gimn. Kossuth L. u. 12 XXI. /2 körzet: /Ady E. utca – Budafoki u. – Gyepsor u.- Tanácsház u. – Táncsics M. u. – Katona J. u. – Dunadűlő u. Duna u.- által határolt terület/ Batiz Sándor r. tzls. 2006. 06. 19. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Csepeli Munkásotthon, Árpád út 1. XXI. /3. körzet: /Mag. U. – Rákóczi F. u. – Zrínyi M. u. – Kossuth L. u. – Szent I. u. – Táncsics M. u. – Tanácsház u. – utcák által határolt terület Takács László r. tőrm. 2006. 06. 25. 18.00 – 20.00 Fogadóóra helye: Csepel Pláza, II. Rákóczi Ferenc utca 154-170. XXI/4 körzet: /Táncsics M. u. - Katona J. u. - Dunadűlő u. – Határ u. – Kolozsvári u. – Szent I. u. – Táncsics M. u. által határolt terület./ Szedlák Péter r. tzls. 2006. 06. 10. 11.00 – 13.00 2006. 06. 24. 10.00 – 12.00 Fogadóóra helye: Rákóczi-kert, XXI. / 5. körzet: /Hollandi u. - Kecsege u.–Kórus u. Vércse u.–Mária királyné - Szentmiklósi u. - Martinász u. – Szent I. u – Kolozsvári. u. - Határ u. által határolt terület / Nagy Sándor r. zls. 2006. 06. 21. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Királyerdei Művelődési Központ, Szent István utca 230. XXI./6 körzet: /Királyerdő u.- Hollandi u. – Kecsege u.- Kórus u. – Vércse u. – Tihanyi u. – Királyerdő u. által határolt terület./ Demmel Ferenc r. zls. 2006. 06. 28. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Királyerdei Művelődési Központ, Szent István utca 230. XXI./7 körzet: /Kossuth L. u. – Zrínyi M. u. – Erdősor u. – Fémmű u. – Szentmiklósi u. – Martinász u. – Szent I. u. – által határolt terület/ Kanyó Attila r. zls. 2006. 06. 21. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Nagy Imre ÁMK, Simon Bolivár sétány 4-8. XXI./8 körzet: /II. Rákóczi F. u.–Szabadság u.–Akácfa u. Tihanyi u.Szentmiklósi – Fémmű u. – Erdősor u. - II. Rákóczi F. u – által határolt terület/ Jánosi Béla r. őrm. 2006. 06. 12. 18.00 – 20.00 Csikó sétány 2/B. 2006. 06. 16. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: “KÉK” Általános Iskola, Szent László utca 84. XXI./9 körzet: /Mag u. – II. Rákóczi F. u. – Szabadság u. – Plútó u. - Kis nyírfa dűlő – Klapka u. – Nagy-Duna part – Rózsa u. – Rév u. – Vas Gereben u. II. Rákóczi F. u. – Mag utca által határolt terület./ Kovács Zoltán r. tzls. 2006. 06. 10. 16.00 – 18.00 2006. 06. 24. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: TESCO Bevásárlóközpont XXI. / 10 körzet: / Akácfa u. – Tihanyi u. – 4079 sz. Dűlő u. – 4419 sz. Kavicsos tó – Csepeli u. – 8649 sz. Dűlő út – 8644/ 1 sz Dűlő u. – II. Rákóczi F. u. – Nagy- Duna part – Fácános Dűlő – Klapka u. – Kis nyírfa dűlő – Plútó u. – Akácfa utca által határolt terület. / Kovács Zoltán r. tzls. 2006. 06. 10. 16.00 – 18.00 2006. 06. 24. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: TESCO Bevásárlóközpont
II.
2006. június 9.
HIRDETÉSEK DÉLPESTI INGATLANCENTRUM. Iroda: Bp. XXI. Ker. Kossuth L. u. 87. ( a Sétáló utca melletti üzletházban) Nyitva: hétfő – csütörtök: 9 – 18 –ig. péntek: 9 – 14 –ig. Ingatlanközvetítés, értékbecslés, ingatlannal kapcsolatos teljes körű ügyintézés ügyvédi háttérrel. Ingyenes hitelügyintézés, címkiadás, tanácsadás, számítógépes nyilvántartás, internetes háttér. Lakása, háza, telke eladásáig minden költség minket terhel. Telefon / fax: 427-0380, Állandóan hívható: 06 30 911-0126, 06 30 970-4599. E-mail:
[email protected]
Ügyfeleink részére keresünk csepeli és Csepel környéki eladó ingatlanokat tanácsadással, igény szerint hitelügyintézéssel is. T.: 06 (30) 970-4599, www.pestiotthon.hu Királyerdőben 80 nm-es családi ház 100 nöl-ön, ipari műhellyel 16,8 mFtért eladó. T.: 06 (20) 332-7949. HÉV végállomásánál 76 nm-es, háromszoba, étkezős, mfszt.-i lakás 12,5 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 3327949. Négyemeletesben felújított garzon 7,5 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 3327949. Városközpontban 58 nm-es, jó állapotú I. em.-i, 1+2 félszobás, összkomfortos, étkezős öröklakás 9,3 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Bajáki u.-ban 40 nm-es, komfortos, egyszobás öröklakás 5,5 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Csepeli négyemeletesben 70 nm-es, háromszobás, összkomfortos, ebédlős öröklakás 11 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Csepel kertvárosában 200 nm-es 5,5 szobás 1993-ban épített családi ház 714 nm-es telken 36 mFt irányáron eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Királyerdőben 1994-es építésű családi ház, háromszobás összkomfortos öröklakás 180 ezres havi tiszta jövedelemmel, gazdasági épületekkel 40 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Keresünk csepeli gázfűtéses lakásokat. T.: 06 (70) 272-7610. Garzonházban felújított egyszobás öröklakás eladó 6.999.999 Ft-ért. T.: 06 (70) 272-7610. 1,5 szobás, 46 nm-es, X. em.-i panellakás eladó. I.ár:7.200.000 T.: 06 (70) 272-7610. Ady Endre útnál 54 nm-es félház 120 nöl telekkel eladó 10.500.000. Ft-ért T.: 06 (70) 272-7610. Reggel u.-ban, kétszobás 55 nm-es, lakás új ablakokkal biztonsági ajtóval 8.900.000 Ft-ért eladó. T.: 06 (70) 2727610.
Kétgenerációs, 110 + 40 nm-es családi ház, 160 nöl-es telken 28 mFt-ért eladó a Rákóczi úton. T.: 06 (30) 9704599. Béke téren II. em.-i, kétszobás, erkélyes lakás kiadó, csak hosszú távra. Ár: 60 eFt T.: 06 (30) 970-4599. Sétányokon gázfűtéses 1,5 szobás, loggiás öröklakás 10 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 970-4599.
ELADÓ INGATLAN
Csepelen, a Kis-Duna-parton, csendes u.-ban, 200 nöl-es telken 85 nmes családi ház eladó. I.ár. 27.400.000 Ft T.: 06 (30) 954-042, 276-4120. Keret +fénykép Kis-Dunától 50 m-re Szaigethalmon összközműves, csendes, aszfaltozott u.-ban, 2 szintes, felújított lakóház eladó, rendezett kerttel. Ár: 14.900.000 Ft T.: 06 (70) 383-8024. Szigetszentmiklóson 3 éve épült 120 nm-es családi ház 150 nöl telken eladó. I.ár: 24,6 mFt T.: 06 820) 9587254. Szigetszentmiklóson most épülő ikerházi lakások eladók. Nettó alapterület: 70nm + 12 nm terasz, vagy 105 nm + 19 nm terasz. T.: 06 (20) 9587254. 2 generációs ház gondozott kerttel, garázzsal, eladó. I.ár: 65 mFt T.: 06 (70) 581-7141.
Damjanich u.-ban új építésű 95 - 115 nm-es ikerházak eladók.
T.: 06 (20) 922-0487. Szigetszentmiklóson csendes helyen, a mintalakótelepen eladó 72 nmes amerikai konyhás + 2 szoba, beépített bútorokkal, klíma, padlófűtés + tetőtér 24 nm, szoba benne szaunával most 16,9 mFt-os irányáron eladó. + garázs 2 kocsi-beállású 3,5 mFt. T.: 06 (20) 971-4225.
Csepelen a Kis-Duna parton csendes u.-ban 200 nöl telken 85 nm-es családi ház eladó. I.ár: 27.400.000 Ft T.: 276-4120, 06 (30) 954-8042.
Tisztelt
Csepelen 60 nm-es, felújításra szoruló ház eladó. I.ár: 9 mFt T.: 06 (70) 944-6341. Kapisztrán János u.-ban teljesen felújított 48 nm-es másfélszobás, elkülönített szép kertes ikerház fél eladó. Ár: 16,5 mFt. Extrák: klíma, gázkandalló, elektromos kapu, telefon, internet. T.: 06 (20) 923-3866. Eladó Csepelen, Királyerdőben 234 nöl-es telken lévő kétszintes kétgenerációs (100 nm, 98 nm) családi ház (külön bejárat, két garázs) I.ár: 38,9 mFt T.: 06 (20) 397-7888. Szigetszentmiklóson családi ház sürgősen eladó, csepeli lakást első emeletig beszámítok. Érdeklődni 18.00. után. T.: 420-8745. Szigetszentmiklóson 220 nöl saroktelken összközműves, új 41 nm-es lakható szuterén eladó. I.ár: 8,8 mFt T.: 06 (30) 518-7008.
Csepelen frekventált helyen eladó egy 110 nm-es kétgenerációs családi ház 160 nöl telken. I.ár: 32 mFt Felújítási, átalakítási munkák szakmai adatbázisa. T.: 06 (70) 210-1046, www.lht.hu Eladó Hároson, Meggyfa u. 60-ban 130 nöl-es telken 24 nm-es téglaépület + 9 nm terasszal. Villany, fúrt kút, gázcsonk a kapu előtt. I.ár: 6,6 mFt T.: 06 (30) 458-4723, 276-8823. Szigetszentmiklósi bányató partján álló kétszintes hétvégi ház, sürgősen eladó. 57 nöl zárt kert, jó horgászati lehetőség. I.ár: 5,8 mFt T.: 06 (30) 932-2426. Csepel központjában, 4 lakásos társasházban saját kertrésszel, nagy terasszal, pincével, tetőtér beépítési lehetőséggel 70 nm-es lakás igényesen teljesen felújítva, tulajdonostól eladó Ár: 16,7 mFt. T.: 06 (30) 4111558. Királyerdőben, a Mária királyné útja elején eladó 200 nöl-es saroktelek 50 nm-es házzal és egyúj 27 nm-es mediterrán melléképülettel. I.ár:25.5 mFt T.: 06 (70) 384-2343. Csepelen eladó 2 szobás családi ház melléképülettel, garázzsal. I.ár:16,5 mFt T.: 06 (20) 663-8105. Királyerdei, összközműves, aszfaltozott utcás, kétgenerációs családi ház + különálló egyszobás ház eladó. T.: 06 (20) 989-5221. Eladó Csepelen (Rózsadombon) 112 nm alapterületű kétszintes kétlakásos (1+3 félszoba) (2 szoba+ebédlő) családi ház. T.: 06 (30) 310-5451, 06 (30) 342-7886. Királyerdőben eladó 3 szobás (fürdőszoba, WC) gázfűtéses családi ház, régi építésű, 330 nöl-es telken, a 159es és a 152-es busz közelében. I.ár: 25 mFt T.: 06 (30) 525-1946. Eladó vagy elcserélném lakásra Tárnok-Szőlő hegyen 420 nöl-es telken lévő 44 nm-es házamat. Víz, villany van. I.ár: 6,2 mFt T.: 277-1327.
1.000.000 Ft önerőtől megelőlegezheti új kertkapcsolatos, téglaépítésű otthonát! Csepel-Lakihegy kertvárosában, BKV buszmegállónál található, háromszobás, cirkófűtéses lakás, burkolatválasztással. Szocpol. hitellehetőség helyszínen, illetékmentesség.
EDINA: 06 (70) 943-8353. Eladó Nyíregyházától 20 km-re lévő szerkezet kész családi ház Magy községben. A ház 100 nm-es és félkész állapotú. I.ár: 2.9 mFt T.: 06 (30) 4716690. Rákóczi úton 480 nm-es, 2 szobás, kétgalériás házrész, négylakásos udvarban, jó lakóközösségen 8,3 mFtos irányáron eladó. T.: 06 (20) 3293973. Csepelen, főútvonalon 130 nöl-es telken 80 nm-es felújítandó ház engedéllyel 18 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 933-0447. Királyerdőben 100 nöl-ön 36 nm-es, egyszobás, cirkófűtéses, ikerház, fél garázzsal 14 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Csepelen a Dunánál 170 nöl-es telken 240 nm-es, 2 generációs jó ház, rendezett telken, garázzsal 26 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 933-0447. Kis-Dunához közel 120 nöl-ön 67 nmes 2 szobás, bővíthető ikerház fél szuterénnel 19,6 mFt-os irányáron eladó. Kisebb gázfűtéses lakás beszámítható! T.: 06 (20) 329-3973. Siófoktól 40 km-re, Tolna megyében Ozorán, 1 holdon, szép környezetben, 2 szobás összkomfortos gázfűtéses ház, betegség miatt eladó. Biztos megélhetést biztosít. T.: 06 (20) 4666459. Királyerdőben 220 nöl-ön 75 nm-es, 2 szobás gázfűtéses ház, kétállásos garázzsal, 20 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (70) 551-7471. Csillagtelep előtt 130 nöl-ön 70 nm-es, 2,5 szobás ház nagy konyha-étkezővel, beépíthető tetőtérrel 22,9 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Eladó Királyerdőben 150 nöl telek kisházzal. T.: 06 (20) 490-3405, 06 (20) 490-3405. Csepel Kertvárosban, Szent István úton, teljesen közművesített, felújított családi ház, (körbe vaskerítés, személy és gépkocsi bejárat, garázs, csatorna, telefon, antenna, riasztó) reális áron eladó. Iroda is ráépíthető. T.: 286-0085, 06 (30) 921-4950.
Olvasók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2006. júniustól szombaton is van hirdetésfelvétel a Csepel újság szerkesztőségében 8.00 órától 12.00 óráig.
Cím: 1211 Kossuth Lajos u. 47., tel: 427-0404, 427-0405.
2006. június 9.
Királyerdőben új építésű, 85 nm-es 2 szoba + nappalis, teraszos házak, telekrésszel, nyár végi, kulcsrakész átadással 24 mFt-os irányáron eladók. T.: 06 (70) 551-7471. Szentmiklósi úton 200 nöl-ön 160 nm-es, kétszintes, 4 szobás nappalis ház, nagy terasszal, 27 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Halásztelken 250 nöl-es telken 120 nm-es kertes ház eladó. T.: 06 (30) 948-2733. Királyerdőben 300 nöl-ön, 180 nm-es, kétgenerációs, kétszintes, külön külsőfeljáratú majdnem kész ház 30 mFt-os irányáron eladó. Garzonlakás, kisebb ház beszámítható! T.: 06 (20) 329-3973.
ELADÓ LAKÁS Szabadfelhasználású hitel 5 nap alatt BAR-osoknak is. Jövedelemigazolás, életbiztosítás, kaució nélkül terhelt ingatlanra. 06 (30) 905-0605. Csillagtelepi 84 nm-es 3,5 szobás magas fsz.-i, parkettás, redőnyös, padlólapos lakás eladó. T.: 06 (30) 938-2798. Kapos u.-ban 31 nm-es, 1 szobás, erkélyes lakás eladó, saját kertes, 1 szintes házban. I.ár: 7,2 mFt T.: 06 (20) 953-7981, 06 (30) 627-8996. Csepel, Királyerdőn négylakásos társasházban 100 nm-es kétszintes lakások tárolóval, önálló kertrésszel, terasszal 2006. decemberi átadással leköthetők. Szocpol., hitel igénybe vehető. Ár: 19,8 mFt-tól. T.: 331-2726, 06 (20) 331-4097.
III.
Eladó Csepel Csillagtelepen 35 nm-es parkettás, gázkonvektoros lakás. I.ár: 7,6 mFt T.: 06 (20) 520-7399. Szigetszentmiklóson, mintalakótelepen 72 nm + 24 nm tetőtér extrákkal, garázzsal vagy nélkül eladó. T.: 06 (20) 958-7254. Szigetszentmiklóson és Halásztelken társasházi lakások eladók. T.: 06 (20) 958-7254. Csepel szívében (Templom utca) csendes, zöld környezetben kétszobás, 51 nm-es lakás négyemeletes társasházban, jó állapotban első tulajdonostól eladó. (vízóra, fűtés-mérőóra, hevederzár, telefon) Ár: 8.900.000 Ft T.: 06 (30) 942-4510, 06 (30) 313-5211. Csepelen, a Sétáló utcánál, első emeleti 45 nm-es lakás eladó. I.ár: 8,4 mFt T.: 06 (70) 774-0251. Csillagtelep, Vénusz u.-ban, 4 emeletes téglaépületben 52 nmes, 1+2 félszobás, parkra néző lakás, új műanyag ablakokkal, radiátorokkal, részben felújított állapotban, pincehasználattal, biztonsági ráccsal eladó. Ár: 10,6 mFt. Hívjon, megegyezünk!! T.: 06 (20) 383-5155. Eladó Cirmos sétányon 64 nm-es, 2,5 szobás I. em.-i, cirkófűtéses, igényes lakás, tulajdonostól. I.ár: 14 mFt T.: 06 (30) 963-8119. Völgy u.-ban 62 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes, világos, klímás, szép lakás eladó. I.ár: 10 mFt T.: 06 (30) 4925411.
Eladó 50 nm-es kétszobás, gázfűtéses öröklakás a Kapos u.-ban. T.: 06 (20) 361-2657. Árpád u.-ban I. em-i, világos konyhás, felújított lakás eladó Ár: 7.800.000 Ft. T.: 06 (30) 911-2306. Csepel Csillagtelepen eladó egy barátságos, 40 nm-es, 1,5 szobás, gázfűtéses, erkélyes fszt.-i lakás pincével, kábel TV-vel, téglaépületben. I.ár: 9,5 mFt T.: 420-3749. Eladó a Szent István út Béke téri oldalán III. em.-i, másfélszobás, felújítanó tehermentes panellakás 7,2 mFt-ért. T.: 06 (30) 492-6134. Csillagtelep, Szabadság u.-ban, 35 nm-es gázkonvektoros felújított lakás eladó. I.ár: 8,9 mFt T.: 06 (20) 4731782Puli sétányon II. em.-i, 2+2 félszobás, 72 nm-es, részben felújított öröklakás tulajdonostól eladó. Ár: 14 mFt T.: 06 (20) 424-9671. Csepelen, Táncsics utcai négyemeletes házban 2+ félszobás, 63 nm-es felújított lakás, kertvárosra néző hálószobákkal eladó. I.ár: 9.990.000 Ft T.: 06 (70) 466-8157. Csepelen, Csikó sétányon IV. em-i, 64 nm-es 2+ félszobás tehermentes felújított (új konyhabútor, gépekkel) öröklakás eladó. I.ár: 11.850.000 Ft T.: 06 (30) 670-1873. Csepel központjában, 3 percre a HÉV-től, 72 nm-es, 2+2 félszobás, beépített erkélyes, összkomfortos öröklakás eladó. I.ár: 12 mFt T.: 06 (20) 428-1039.
CSEPELI HÁZIKÓ ÉS HITEL ÜGYNÖKSÉG T.: 420-8224, 06 (20) 316-6511. E-mail.
[email protected] CSEPELEN (panel, és téglaépítésű) lakások 7,5 mFt- 15 mFt-ig. CSEPELEN vonzáskörzetében családi házak 11,5 mFt -60 mFt-ig. Királyerdőben 710 nm-es telken 70 nm-es összközműves ház. I.ár: 23.000.000 Ft CSEPELEN a Kikötő u.-ban 55 + 20 nm-es ház 360 nm telekkel. I.ár: 16.900.000 Ft Szigetszentmiklóson 690 nm-es telken 50 nm-es összközműves ház 2 éve épült. I.ár: 19.5 mFt Délpesti lakások, családi házak 5.500.000 Ft-tól. www.csepelihaziko.hu 06 (20) 316-6511. Eladó Akácfa utcában, 4 emeletes ház IV. em.-én, 2,5 szobás, panel öröklakás. T.: 06 (30) 367-5599. Puli sétányon III. em.-i öröklakás eladó. T.: 06 (70) 549-6063. 52 nm-es, átalakított, erkélyes ,azonnal beköltözhető, VII. em.-i lakásom pincével és tárolóval, a csepeli piacnál eladom, vagy nagyobbra cserélem. Ár: 9 mFt T.: 06 (70) 452-4675. Csillagtelepi, 33 nm-es, gázfűtéses, felújított, II. em.-i lakás eladó. T.: 2774237.
Folytatás az 5. oldalon
IV.
2006. június 9.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Csepeli Munkásotthon
Királyerdei Mûvelõdési Ház
1215 Bp., Árpád u. 1. tel.: 276-7733
1213 Bp., Szent István út 230. tel.: 278-2747
Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub
Minden kedves látogatónknak kellemes pihenést, jó nyaralást kívánnak a művelődési ház dolgozói. Tanfolyamaink szeptember elején indulnak újra.
június 13-án, kedden 17 órakor
Salamon Erzsébet
és B.
Szalai Károly
verses kazetta bemutatója Június 14-én, szerdán 16 órakor
NÉPTÁNC GÁLA a Csepel Táncegyüttes csoportjainak közreműködésével!
❍❍❍❍❍ Június 23-án, pénteken 19 órakor a Csepeli Munkásotthon Színházi Stúdiójának évzáró vizsgaelőadása. Presser Gábor, Sztevanovity Zorán: PADLÁS félig mese, félig musical, ami viszont egészen biztos, hogy a dráma stúdió előadásában, valamint részletek a
MACSKÁK
című musicalból. Művésztanár: Simonyi Krisztina színművész. A belépés díjtalan!
DOhár-VERasztó NYELVISKOLA a Munkásotthonban ANGOL – NÉMET NYÁRI INTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK kezdés: 2006. június 19 – én beiratkozás: június 14, 15, – én15.00- 18.00 óráig kezdés: 2006. július 10 – én beiratkozás: július 5, 6, – án 15.00- 18.00 óráig AKKREDITÁLT INTÉZMÉNY ÉS PROGRAM ISO 9001 MINŐSÍTÉS A tanfolyamok 60 órásak (3 hét, naponta 9.00-12.30 óráig) Beiratkozás és szintfelmérés helye a CSEPELI MUNKÁSOTTHON Előzetes információ: a 318 2185 - telefonon
„VISSZA A TERMÉSZETHEZ “
VAKÁCIÓ 2006 TÁBOR Bedegkéren
2006. június 19-től 25-ig 7- 16 éves gyerekek részére A programokból: Korongozás, agyagozás, batikolás, origami, kenyérsütés, lovaglás, népi játékok, gyöngyfűzés, bőrözés, üvegfestés, gyertyaöntés, sportolás, kirándulások, ismerkedés a falusi ételekkel. Jelentkezni lehet az információs irodában munkanapokon 9-16 óráig.
MÛVÉSZI TORNA TÁBOR
2006. június 19-től 23-ig 7- 12 éves gyerekek részére A programokból: Gimnasztika, a ritmikus sportgimnasztika eszközeivel való ismerkedés és azok alkalmazása, játékok, egésznapos kirándulás. Étkezést biztosítunk! Jelentkezni lehet Katonáné Németh Anikónál, hétfőtől - csütörtökig 16 - 19 óráig.
VAKÁCIÓ 2006 NAPKÖZIS TÁBOR
2006. június 26-tól 30-ig 5- 15 éves gyerekek részére A programokból: Számítógép és INTERNET használat, egynapos kirándulás, közös játék, strandolás, versenyek, múzeumlátogatás, rajzolás, festés, kézművesfoglalkozás. Étkezést biztosítunk! Jelentkezni lehet az információs irodában munkanapokon 9-16 óráig.
Szeretettel várunk mindenkit!
Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház 1214 Bp., Vénusz u. 2. T.: 278-2757, fax: 277-5232
A
KARDA BEA ÉNEKSTÚDIÓ
zenés, műsoros évadzáró ünnepséget tart a tanítványokkal és a művészoktatókkal.
KARDA BEA ÉS GARAI JUDIT, az „örökifjú” MARY ZSUZSIVAL és BAKTAI ANIKÓVAL a Megasztár 3 énekesnőjével június 9-én, pénteken 15.30-kor. A rendezvény belépődíjas!
AGYTORNA GYEREKEKNEK önbizalom, önállóság fejlesztése, tanulási zavarok megszüntetése június 22.,29., július 6., 13., de. 9 órától 11 óráig jelentkezni lehet a művelődési házban és Buzásiné Sípos Rózsa oktatónál: 06 20 562 3216
TANFOLYAMOK: AGYKONTROLL KLUB péntek: 18-20 vezeti: Buzásiné Sipos Rózsa
ETKA JÓGA péntek: 18-19.30 vezeti: ANDORFER ÉVA
A DIADÉM S.E. VERSENYTÁNC SZAKOSZTÁLY TÁNCKLUBJA hétfő, szerda: 19-22 csütörtök: 18.30-21.30 vezeti: MAJOR PÉTER és EKE SAROLTA
HASTÁNC középhaladó: péntek: 17.30-18.30 kezdő: péntek: 18.30-19.30 vezeti: CZVETKÓ ANETT
ALAKFORMÁLÓ TORNA hétfő: 19-20, szerda: 18-19 vezeti: MÁTYÓK ANDREA sportoktató RADNÓTI KYOKUSHIN KARATE KLUB ovis: kedd, csütörtök: 16-17 kisiskolás: kedd, csütörtök: 16-17 versenycsoport: kedd, csütörtök: 17-18.30 vezeti: MÁTYÓK ANDREA (I.dan) CSEP’ JAZZ DANCE TÁNCEGYÜTTES a hét minden napján, csoportbeosztás szerint vezeti: RUSZNÉ HODONSZKY JÚLIA (kétszeres nívódíjas táncpedagógus)
CAPOEIRA kedd: 18.30-20.00 péntek: 19.30-21.00 fél hónap; 1000 Ft/alkalom vezeti: CONTRA-MESTRE JOÁO FITNESS-AEROBIK/TAE-BOE kedd: 18.30-19.30 vezeti: MÁTYÓK ANDREA (sportoktató) HIP-HOP /Unlimited Dance School/ hétfő: 16-17 csütörtök: 16.30-17.30 vezeti: VARGA ANDREA és VEGERA ANDRÁS (sportoktatók) A tanfolyamok nem ingyenesek!
Véradás! A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete véradó napot szervez június 14-én (szerdán) a Csepeli Vöröskereszt Székházában (Ady E. u. 61.) 9.00-14.00-ig. Hozza magával személyi igazolványát, lakcím kártyáját és TAJ kártyáját. Segítségét előre is köszönjük beteg embertársaink nevében. Köszönettel:
Gallai Katalin véradásszervező
2006. június 9.
V.
* SZABADIDÕ * NAGY IMRE ÁLTALÁNOS MÛVELÕDÉSI KÖZPONT Bp., 1214 Simon Bolivár stny. 4-8. T.: 420-7874, 276-2755.
KIÁLLÍTÁS Június 23-ig Az Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti szakos tanulóinak vizsgakiállítása. ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁSOK: Jóga a mindennapi életben (hétfő 18.30-20.00) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök 16.30-19.00) Jamland hip-hop tánciskola (pénteken 18.00-19.00, szombaton 10.00-11.00) Wargamers klub (szombaton 9.00-15.00) Női torna (szerda, 18.30-19.30) Kenshin-ryu - Bujutsu-kai (pénteken 16.00)
Nagy Imre ÁMK Könyvtár: Szolgáltatásaink: - 35 000 kötet közül válogathat - Internet hozzáférési lehetőség - Folyóirat olvasó - Internet hozzáférés - Videó kazetták kölcsönzése - Térképek, útikönyvek, közlönyök, - Információs kiadványok Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy június 15-én, csütörtökön könyvtárunk zárva tart. Nyitva tartás: kedd-péntek: 13-19 óráig, szombat: 9-13 óráig
Június 9-én 14.00-16.00
Történelmi Játszóház Kereskedõk és felfedezõk a világ minden tájáról A részvétel ingyenes, de csoportokat, osztályokat csak előzetes bejelentkezés alapján tudunk fogadni.
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csepeli Csoportja (hétfő 15.30) Hastánc tanfolyam (hétfő 18.00) Callanetics: alakformáló torna (hétfő, szerda 20.00) Zöldalma Mondókás Klub (kedd 9.00) Traccs Party (szerda 10.00) Zöldalma Zeneovi és Apró kezek kézműves műhely (szerda 16.30) Anonim Alkoholisták (szerda 18.15) Zöldalma Zenebölcsi (csütörtök 9.00) Szépkorúak Klubja: nyugdíjas délutánok (csütörtök 16.00) Melita: keresztény ifjúsági csoport (péntek 19.00) Gyermekek bibliaórája: keresztény beszélgető (vasárnap 14.00) Ében Háézer Keresztény Gyülekezet: istentisztelet (vas.16.00)
Június 9., 10.00: 6 alkalomból álló Baba maszszázs tanfolyam indul a Magyar Gyermekmaszszázs Egyesület szervezésében Szülésre felkészülés dúlával a GFG német szülésfelkészítő társaság módszere alapján, péntekenként 17.00 – 19.00 óráig Mindkét tanfolyamra előzetes jelentkezés szükséges!
Információ: Miskolcziné Tolvaj Ildikó 20/325-3494
HIRDETÉSEK Csillagtelepen, Szabadság u.-ban eladó 34 nm-es, gázfűtéses, vízórás, földszinti lakás téglaházban. I.ár: 7,6 mFt. T.: 276-1166 18.00 után. Csepelen, Puli sétányon 2,5 szobás, 64 nm-es, III. em.-i, cirkófűtéses, vízórás, alacsony közös költséggel, tehermentes, nagy erkélyes, csendes és világos, jó áll.-ú öröklakás tulajdonostól eladó. I.ár: 12,9 mFt. T.: 06 (30) 857-7693. Királymajorban 58 nm-es, részben felújított, I. em.-i öröklakás eladó! Irányár: 9,7 millió forint. Tel.: 06 30 552 8942 Csepelen, Bordás u.-ban IV em-i, 54 nm-es gyönyörűen felújított, parkettás, gázórás, vízórás lakás, alacsony rezsivel eladó. I.ár: 11.500.000 Ft.T.: 06 (30) 412-8412. Víztoronynál 33 nm-es, nemrég felújított panellakás fix 6,9 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Csepelen Nyírfa u.-ban 55 nm-es, teraszos, redőnyös, jó állapotú panel, I. em.-en 9,3 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 933-0447. Szabadság u.-ban 37 nm-es, egyszobás, konyha-étkezős, gázfűtéses lakás 7,5 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Sétányokon 2 és félszobás, világos, parkra néző, cirkófűtéses lakás eladó. Felújított lépcsőház, thermoforg kémény, tető. I.ár: 12 mFt T.: 06 (30) 360-7933. Szigligeti u.-ban 34 nm-es, egyszobás, teljesen felújított lakás új nyílászárokkal, konyhával 7,6 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Csepel kertvárosi részén eladó 47 nm + erkély, 1+ félszobás, konvektoros öröklakás. T.: 06 (30) 596-8782. 7.999.000!!! Gázfűtéses, 38 nm-es II.em.-i, parkra néző, Csepel központi, felújított lakás eladó. (Nagyon kevés rezsi) T.: 06 (20) 918-1826. Vénusz u.-ban 1 szobás, 38 nm-es lakás 7,6 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Csepelen a Reggel u.-ban eladó 1 szobás panellakás. Ár: 7,5 mFt T.: 06 (20) 977-5091. Szent Imre térnél 51 nm-es, kétszobás, világos konyha-étkezős lakás mérhető fűtéssel, vízzel 9,3 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Csillagtelepen 51 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, világos konyhás lakás 10,3 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 820) 329-3973. Reggel u.-ban 56 nm-es, kétszobás, kiváló állapotú lakás új nyílászárokkal, konyhával 10,5 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Cirmos sétányon 59 nm-es, 1+2 félszobás, gázfűtéses lakás 11,8 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973.
KIADÓ LAKÁS
Völgy u.-ban (HÉV végállomáshoz közel) 4 emeletes panelházban 2 szoba összkomfortos, 55 nm-es lakás június közepétől kiadó. Bérleti díj 55 eFt + rezsi. Érdeklődni lehet: 06 (70) 33-77-114. Munkásszállás Csepelen, összkomfortos családi házban. T.: 06 (20) 2183925, 06 (30) 813-2531.
Szoba kiadó Csepelen. T.: 06 (20) 417-3706. Bútorozott mini-garzon kiadó a Csikó sétányon, bérleti díj: 50 eFt + közös költségek, három hónap kaució szükséges. T.: 06 (70) 626-7669. Kiadó 42 nm-es lakás a Szent Imre térnél, maximum két megbízható személy részére. T.: 06 (30) 281-9916. Kiadó Csepelen 1,5 szobás lakás július 1-től 50 eFt. / hó + rezsi + 2 havi kaucióért. T.: 276-3795 Kiadó Csepelen a Késmárki u.-ban kertes házban 1,5 szobás, 40 nm-es összkomfortos, bútorozatlan, lakás 52 eFt/ hónap + rezsiért. T.: 06 (70) 7769875. Csepelen a Kossuth Lajos u.-ban kiadó egy teljesen felújított és újonnan berendezett 52 nm-es lakás 70 eFt + rezsi + 2 havi kaucióért. T.: 06 (30) 632-1345. Kiadó július 01-től, HÉV közelben, hosszú távra (évekre), 3 emeletes ház III. em.-én, 3 hálószobás, amerikai konyhás, bútorozott lakás 60 eFt + rezsi + 2 hónap kaucióért. T.: 06 (30) 922-6385. Hosszú távra kiadó egy 55 nm-es, 2 szobás, bútorozatlan, IV. em.-i, lakás a Templom u.-ban. T.: 06 (20) 956-9150.
TELEK
Alkalmi vétel! Halásztelken 820 nmes építési telek 7 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Szigetszentmiklóson 126 nöl, családi ház építésére alkalmas telek, Jitka faházzal 6,5 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Telek eladó 250 nöl a Tihanyi úti lakóparktól 800 m-re, tó 150 m. Kút van, villany befizetve. T.: 06 (30) 394-5695. Halászetelken építési telek tulajdonostól eladók. Bevezető ár: 9 mFt T.: 06 (20) 958-7254. Csepelen a Klapka u.-ban, 410 nm.es közművesített, beltéri, építési telek, 30 nm-es vikend házzal eladó. I.ár: 9,5 mFt T.: 06 (70) 504-8154. Soroksár Rózsadombján gyönyörű telek eladó! T.: 06 (20) 525-0884. www.telek-budapesten.hu Halásztelken 200 nöl-es építési telkek eladók. T.: 06 (20) 421-5814. Horgásztó közelében, erdő mellett üdülő eladó. Sok gyümölcsfa, villany, kút, pince, szennyvíztárolóval, 1000 nm-es telekkel. T.: 06 (20) 346-3510. Sóderbányánál 250 nöl-ön bekerített telek, kúttal, gyümölcsfákkal eladó. T.: 420-0423. Dömsödön telek faházzal, tehermentes, tulajdonostól eladó. T.: 420-2472. Felsőtag végén 1600 nm.-es telek, 150 nm-es romos de stabil épülettel 220/380V, ásott kúttal, szivattyúval eladó. I.ár: 12 mFt. T.: 06 (20) 523-0516. Eladó telek a bányatavaknál. Fúrt kút van! T.: 06 (20) 527-2994. Eladó 174 nöl. (689 nm) SÓSHEGY 8435 HRSZ. (az MO-ás úttal szemben Szigetszentmiklós-i csomópont és a tavak közelében) VEGYES GYÜMÖLCSÖS, SZŐLŐS, a rajta lévő házzal és átépítési engedéllyel. T.: 403-4444, 06 (20) 968-9242.
Folytatás a 6. oldalon
VI.
2006. június 9.
HIRDETÉSEK Halásztelek legszebb részén 200 nöl összközműves építési telek tulajdonostól ELADÓ. Már csak 2 db van AKCIÓSAN 7.990.000 Ft/db Tel.: 06 (30) 954-4491. Halásztelek ÉNY-i részén belterületbe vont, összközműves (telken belül biztosított) 837nm - 1134nm közötti telkek eladók. Teljes ügyvédi ügyintézéssel (földhivatal) és igény szerinti hitelügyintézéssel. Ár: 15.500 Ft/nm T.: 06 (70) 5257555. Halásztelken kétszintes, 50 nm-es téliesített faház 30 nm-es pincével eladó. Fúrt kút, gáz, villany van. I.ár: 10.700.000 Ft T.: 06 (20) 370-8381, 06 (20) 978-3615. Üdülősoron 120 nöl-es telek meglévő, 45 nm-es pincével 5,4 mFt-os irányáron eladó. T.: 06 (20) 329-3973. Apostagon 816 nm-es zártkert téglaépítésű nyaralóval a Dunához közel eladó. I.ár: 2,5 mFt T.: 277-1124. Vízparti telek 360 nm-es a Csepeli út mellett bekerítve nagy stéggel eladó 2,2 mFt-ért. Érdeklődni 376-5321, 06 (30) 682-6606. Csepelen bányatavaknál szépen gondozott, füvezett, gyümölcsfákkal telepített, zártkert eladó. 876 nm., villany, fúrtkút, kis faház van. Ár: 5,3 mFt. Csepeli lakás értékegyeztetéssel beszámítható. T.: 06 (30) 921-1417.
ÜZLET-TELEPHELY Sürgősen eladó 100 nm-es teraszos vendéglő bérleti joga berendezéssel együtt. Ár: 8 mFt T.: 06 (70) 608-6643.
Kiadó nívós üzlet-iroda Csepelen a Csikó sétányi parkosított új üzletsoron. T.: 06 (30) 634-7320.
Csepel központjában 40 nmes üzlet kiadó! T.: 06 (30) 288-3429.
KIADÓ GARÁZS Rózsa u.-ban garázs kiadó. T.: 06 (20) 562-9232.
HORGÁSZTÓ
Horgászok, pihenni vágyók! Csepelen a Katalin horgásztó és büfé áll az oda látogatók rendelkezésére. Minden héten friss telepítés. Horgászengedély nem kell. Megközelíthető a Tihanyi utca és a Csepeli út felől! T.: 06 (20) 922-6374.
SZOLGÁLTATÁS
Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: 276 - 5118 ; 06 (20) 230 - 1443. Duguláselhárítás korszerű gépekkel mérsékelt árakon. T.: 420-6812. Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: 277 - 8568. Dávid szerviz. Mosógépek, hűtőgépek, takarítógépek, kávéfőző és egyéb elektromos háztartási gépek javítása. Bp.1215 Tanácsház u. 43. Nyitva 0709 ig 16-18 ig. T.: 277-3509, 06 (20) 328-8074. Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) 272-7987.
ÉPÜLETBONTÁS, FÖLDMUNKA, KONTÉNER-RENDELÉS T.: 06 (20) 332-5025.
SZÍNES TELEVÍZIÓK gyors helyszíni javítása. Több évtizedes gyakorlattal, nagy nyugdíjas kedvezmény, csepeli javításnál kiszállási díj nélkül. T.: 277-7215, 06 (30) 907-9572. Csepeli gyorsszerviz: FÉG gázkészülékek. Víz, fűtésszerelés, fürdőszoba-felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) 321-8707, 420-4484 Villanyszerelés A-Z-ig. Családi házak, lakások, nyaralók, üzletek stb. teljes körű szerelése, felújítása, közületeknek is. EPH kiépítés és jegyzőkönyv. Tel./fax: 425-1636, 06 (30) 9211417. Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 276-8471.
SÓDER, HOMOK KONTÉNER TERMŐFÖLD, MURVA ÉS TÖLTŐFÖLD T.: 06 (30) 313-9341. Lakatos munka A-Z-ig. Kerítések, kapuk, biztonsági rácsok, Könnyűszerkezetes építmények gyártása, helyszíni kivitelezéssel. Tel/fax: 425-1636, 06 (30) 921-1417. Festőmester vállal szobafestést mázolást, tapétázást, hosszú távú garanciával. T.: 285-2882, 06 (30) 251-5872. Zármester gyorsszolgálat. Ajtónyitás, zárszerelés, betörésbiztos hevederzár-szerelés, rácsok, lakatosmunkák stb. T.: 06 (30) 961-3794. Csatorna bekötések kiásása. T.: 06 (20) 332-5025.
Kútfúrás garanciával. T.: 06 (20) 964-2753.
Kipufogóklinika. Katalizátorok és flexicsövek cseréje Bp., XXI., Maros u. 23. T.: 276-2138, 06 (70) 504-4263. Klíma, víz, csatorna, gáz, fűtésszerelés beszerzéstől kivitelezésig. Generálba is. Vállaljuk: családi házak, lakások építését és teljes felújítását. T.: 06 (20) 961-3476. Vízszerelő gyorsszolgálat! Csőrepedések, átázások, WC tartályok, kádak, mosogatók, munkalapok, csaptelepek cseréje, duguláselhárítás, vízóraszerelés, csere, plombálás. Díjtalan kiszállás! T.: 276-8271, 06 (20) 3968575, 06 (70) 219-0518. Egyéni vállalkozók könyvelése olcsón, megbízhatóan. Buzásné. T.: 276-1849, 06 (30) 630-1013.
Lapostetők szigetelését, bádogos munkákat vállalunk. Társasházaknak, nyugdíjasoknak kedvezménnyel, garanciával. T.: 06 (70) 381-0330. CSEPELI DUGULÁSELHÁRÍTÓ GYORSSZERVIZ 0-24-ig hétvégén is. T.: 06 (20) 350-3600, 3221036.
Megoldás Délpesti Gyorsszer-víz! Automata mosógép, centrifuga, villanybojler, tűzhely, hűtőgép, mikrosütő javítás garanciával. T.: 06 (30) 950-1717, 285-3488. Akció! Gyors, ingyenes hitelügyintézés, alacsony THM-mel! Lakásvásárlásra, hitelkiváltásra, szabadfelhasználásra, építésre. Bóka Ágnes T.: 06 (70) 510- 9199. TOPCARALARM CSEPELI AUTÓRÁDIÓ SZERVIZ! Csepel, Krizantém u. 1 T.: 425-8000, 06 (30) 9967150. Autórádió szerelés, javítás, biztonságtechnika, autóextrák. rádiótelefonok, sebességváltózárak, síboxok árusítása, kölcsönzése. Lakatos munkák, teraszok, külső belső lépcsők, kerítések, kapuk rácsok. Kovácsoltvas formában is. T.: 06 (20) 451-4366. Szobafestést-mázolást, tapétázást, azonnalra. T.: 06 (20) 935-0951.
Kerületi gyorsszolgálat: Teljeskörű gázkészülék javítás, víz, villany, fűtésszerelés, gépi duguláselhárítás a hét minden napján 0-24 óráig. T.: 06 (20) 334-3437, 321-8082
ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS Nagy választékban, helyszínen is. Kossuth L. u. 76. T.: 276-6976.
2006. június 9.
A
VII.
MÛSORA
JÚNIUS 10. /SZOMBAT/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.35 Galéria /ism./ 08.55 Pulzus /ism./ 09.10 Önkormányzati percek /ism./ 09.50 Őrjárat /ism./ 10.20 III. Csepel Kupa Táncverseny /ism./ 11.20 Képújság JÚNIUS 11. /VASÁRNAP/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.00 Celeste 172/37. (argentín filmsorozat) 08.45 „Diáksztárok a színpadon” – válogatás a Csepeli Napok rendezvényeiből 09.30 Beszterce ostroma /89’/ (magyar játékfilm) Fsz.: Ajtay Andor, Tolnay Klári 11.00 III. Csepel Kupa Táncverseny /ism./ 12.00 Képújság JÚNIUS 12. /HÉTFŐ/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 18.45 Diáksztárok a színpadon 19.30 Celeste 172/37. /ism./ 20.20 Képújság JÚNIUS 13. /KEDD/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.35 III. Csepel Kupa Táncverseny /ism./ 11.30 Szivárvány 12.00 Képújság JÚNIUS 14. /SZERDA/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Önkormányzati közmeghallgatás – közvetítés felvételről a Radnóti Miklós Művelődési Házból 20.15 Galéria (művészeti magazin) 20.35 Pulzus (egészségügyi magazin) 20.45 Oroszlánok között /106’/ (kanadai játékfilm) Fsz.: Richard Harris, Geraldine Chaplin 22.35 Képújság JÚNIUS 15. /CSÜTÖRTÖK/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.35 Galéria /ism./ 10.55 Pulzus /ism./ 11.05 A Föld arca /ism./ 11.35 Képújság JÚNIUS 16. /PÉNTEK/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Csepeli Ruszin Napok 2006. 18.45 Házunk tája (lokálpatrióták magazinja) 19.35 Rölli, a kobold /80’/ (finn játékfilm) 21.00 Celeste 172/38. (argentín filmsorozat) 21.45 Szigetelő /ism./ 22.20 Képújság JÚNIUS 17. /SZOMBAT/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.35 Galéria /ism./ 08.55 Pulzus /ism./ 09.05 Önkormányzati közmeghallgatás /ism./ 11.05 Házunk tája /ism./ 11.40 Celeste 172/38. /ism./ 12.30 Képújság JÚNIUS 18. /VASÁRNAP/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.00 Celeste 172/39. (argentín filmsorozat) 08.45 Csepeli Ruszin Napok 2006. /ism./ 09.15 Az egzotikus sziget /104’/ (ausztrál játékfilm) 11.00 Házunk tája /ism./ 11.35 Baptista istentisztelet közvetítése a csepeli baptista imaházból. Igét hirdet: Huszta Csaba 12.40 Képújság
SKORPIÓ Divatáru Üzletben nagy nyári vásár 50%-os leárazás.
Farmerek, pólók, ruhák. Cím: Szent Imre tér 19.
Nyári tábor a Csillaggyerek játszóházban, heti turnusokban, reggel 7-17-ig.
Kézműves foglalkozás, iskolafelkészítés, olvasótábor. Napi 5x étkezés. Jelentkezni lehet: 06 (30) 390-9917, 06 (30) 976-1883.
KÖNYV, BÉLYEG, RÉGISÉG
Hivatásos szakbecsüs vásárol kiemelt áron, minden nemű régiséget, festményeket, bútorokat, (romosat is), porcelánokat, órákat, szőnyeget, csillárt, zongorát, játékokat, könyveket, réz, bronz, márvány szobrokat, bizsukat, üvegeket, és teljes hagyatékot is. Kiszállás, szakbecslés díjtalan. T.: 06 (20) 566-2025.
Haszongépjárművek, pótkocsik, buszok, munkagépek és eszközök FINANSZÍROZÁSA típus és életkormegkötés nélkül! Egyedi finanszírozási konstrukciók, gyors ügyintézés, szerződéskötés akár 48 órán belül. Ajánlataink magánszemélyekre és induló vállalkozásokra is vonatkoznak! Ha megtalálta, mi segítünk, hogy az Öné legyen!
ACURA Holding hiteliroda „ Az élet bármely területén” Deák tér 1. Csepeli Piac Galéria, 1/276-9325 és 06-20/260-5214
Ingatlan, jármû, eszköz, vállalkozói stb. hitelek
Hypoxy
– 50% m.h.f.
FOGYÁS! Júniusban-júliusban AROMA BÉRLETEK 31.000 Ft helyett 25.000 Ft S.P.M. ULTRATON, INFRASZAUNA, SZOLI-ZSETON 280 Ft-tól. 1213 Bp., Szent I. u. 248-250. T.: 420-7309, 06 30 558 3078
ÜVEGFESTÉS, DÍSZÜVEGEZÉS Tóth Erzsébet 277-3301 E-mail:
[email protected] http:// www.tarnics.hu
Meglepetések helyett!
Tanfolyamok: Motornak minden kategóriája és B.
Könyvelés, adótanácsadás korrekt áron. T.: 06 (30) 518-7008.
Festés, mázolás, kőműves munkák, hideg-meleg burkolással, közületeknek is. T.: 285-0570, 06 (70) 563-0293.
REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ, ROLETTA, SZÚNYOGHÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉTVÉGÉN IS! T.: 261-7298, 06/30/318-5217.
KÚTFÚRÁS! Garanciával, profi szűrővel! T.: 06 (30) 940-1465. BOBCAT fölmunka géppel, munkát vállalok kedvező feltételekkel. T.: 06 (20) 332-5025.
Hűtő-, klímaszerelés. T.: 06 (30) 964-8011. Pedikűr, manikűr, műköröm-építés, fodrászat, szórópisztolyos körömdíszítés. Ady E. u. 47. T.: 276-3428. Bútorkárpit, szőnyegtisztítás, atkátlanítás, mindenféle takarítás. T.: 06 (20) 981-5412, 420-5830. Nyári akció! Egy konyhát is kifestünk, pár csempét is visszarakunk. Vízszerelés, tisztasági festések, kőműves javítások, laminált parkettázás. Tisztán, pontosan, garanciával! Lőrik Bt. T.: 06 (20) 936-5959, 277-1728. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok mestervizsgával, tiszta munkával. T.: 06 (30) 399-4023, 209-5894. Építészeti tervezés rövid határidővel, kedvező áron. T.: 06 (30) 485-4565.
Érdeklődni és jelentkezni lehet: Csepeli Munkásotthon információjánál Irodánkban: Csepel, Kiss J. alt. u. 55. Nyitva tartás: hétfő és péntek: 13-17. Telefon: 276-4460, 06 (30) 434-2936 Eredményeink: tanulóink több, mint 80%-a elméletből és gyakorlatból egyaránt megfelelt az első vizsgán
MOLNÁR IMRE – LAKATOSMESTER! Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése, javítása. T.: 420-3391, 06 (30) 234-3923. Konténeres sitt, lom, sóder, homok, termőföldszállítás rövid határidővel. T.: 06 (30) 342-5628.
KÖNYVELÉS! T: 2774906 Rácskészítés, ajtórács, előtető, erkélybeépítés, egyéb lakatosmunkák pl. üvegveranda, korlát, kapu. T.: 2842540, 06 (70) 209-4230.
HOBBY
Csepeltől 10 km-re (Dunavarsány szélén) családias lovas tanyánkon várjuk hobby és ugrató sportot kedvelő lótulajdonosokat, tágas boxokkal és karámokkal. Neisz Dániel 06 (30) 636-3885.
Folytatás a 8. oldalon
VIII.
2006. június 9.
HIRDETÉSEK MÁRBÓ - XXI. Bt.
KÖNYVELÉS
Fürdőszoba felszerelés CSEMPE- ÉS PADLÓLAP AKCIÓ! ÓRIÁSI VÁLASZTÉK!
VÁLLALKOZÁSOK, MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE. SZJA! 0620-322-33-93
Csemperagasztók: beltéri 960 Ft/25kg flexibilis 2.490 Ft/25kg Önterülő padlókiegyenlítő 2.360 Ft/25kg WC 5.950 Ft-tól 90-es íves üvegkabin+acril tálca 39.000 Ft 80-as szögletes üvegkabin+acril tálca 34.000 Ft Hidromasszázs zuhanypanel 18.999 Ft 30 x 30 mázas GRES lapok 1.690 Ft-tól Beépíthető mosdó 6.900 Ft Hidromasszázs kádak akcióban! KCIÓ Terranova vakolatok gyári ár -10%
Hűtőgép, fagyasztójavító kerületi gyorsszolgálat. Javítás háznál! Megbízhatóan garanciával. Egész héten hívható 06-22-ig: 420-7574 ügyelet: 06 (20) 386-6936.
A
!
Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák! Bp., XXI., Zrínyi u. 23. (Shell kút mellett)
Nyitva: H-P: 8-17h-ig, Szo: 8-13h-ig Tel.: 06 (1) 420-1346, 425-7380 www.marboXXI.hu 3% KEDVEZMÉNY A HIRDETÉS FELMUTATÓJÁNAK
Szobafestés- mázolás- tapétázás, takarítás. Hetzmann István T.: 284-4314, 06 (20) 9111417.
BIZTOSÍTÁSOK Mindenfajta élet és vagyonbiztosítás, befektetési és hitelügyintézés, nyugdíj és egészségpénztári szolgáltatások gyors, pontos bonyolítása az Önnek legkényelmesebb módon: Bánné Takács Ildikó biztosítási főtanácsadó. Telefon: 06 (30) 210-7016. e-mail: diszpi@hu. inter.net Rácsok és lakatosmunkák. Maros u. 23. T.: 276-2138, 06 (70) 504-4263.
Sóder, homok, termőföld! T.: 277-9740, 06 (30) 544-3622. Csepeli gyorsszerviz teljeskörű víz, gáz, villanyszerelést, gépi duguláselhárítást vállal 0-24-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (70) 609-2550, 321-3174. REDŐNYŐS MUNKÁK készítés javítás, szúnyogháló, reluxa, harmonika ajtó, napellenző T.: 06 (30) 212-9919 üzenet 276-5827. GÁZKÉSZÜLÉK GYORSSZERVÍZ MUNKAIDŐ UTÁN IS! INGYENES KISZÁLLÁS! T.: 06 (20) 325-7170. Éjjel-nappali zárszerelés. Hevederzárak, rácsok, korlátok, kerítések, kapuk készítése. Lakatos munkák, szekcionált garázsajtók beszerelése és ezek automatizálása. T.: 420-3596, 06 (20) 962-7150. Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768. Hűtőgépszerviz hétvégén is, nyugdíjasoknak kedvezmény. Akciós lakásklíma szerelés. T.: 06 (20) 467-7693. Vízvezeték szerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések javítása. T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768.
Villanyszerelést vállalok. T.: 4251723, 06 (20) 994-7957. TELEVÍZIÓ, VIDEÓ JAVÍTÁS HELYSZÍNEN Ingyenes kiszállás javítás esetén. Megbízható precíz munka garanciával, mérsékelt ár. Nyugdíjasoknak 15 % engedmény. Kármán Sándor T.: 276-9235, 06 (20) 4151712. Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes pótkocsi, dobozok! BAUERTEHER. T.: 06 (30) 944-3717, 2921612. Ács-, tetőfedő-, bádogos-munkák készítése, felújítása, javítása. T.: 06 (20) 381-5360. Bizalmát köszönöm! TV, kamera, LCD, plazma, TFT monitor, laptop, HI-FI, mikrosütő gyorsszerviz T.: 06 (70) 246-5049. HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ. Kert-telekgondozás, bozótirtás, favágás, gyepesítés, permetezés, kerítés, járda térkő lerakása. Egyéb kertészeti munkák vállalása, reális áron garanciával. T.: 273-0369, 06 (20) 947-5830. Pedikűr, műköröm házhoz is. T.: 06 (20) 583-8463. Villanyszerelést vállalok! Hibaelhárítás, kisebb munkák! Hívjon bizalommal. T.: 420-0438, 06 (30) 338-8539. Gyógypedikűrös házhoz megy. T.: 06 (30) 584-9600.
ÁLLÁST KÍNÁL Szeretne egy sikeres csapatban dolgozni? Most 3 fő munkatársat keresek, szigetszentmiklósi székhelyen, pénzügyi területre. Elvárás: minimum érettségi. Hívjon most, sikeressé teszem Önt is! Ferencz Judit 06 (20) 524-2389. Regisztráció sms-ben! AVON törzsvásárlói kártyával 15-30% kedvezménnyel vásárolhat katalógusunkból. Küldje el nevét, címét, életkorát, visszahívom! Vári Gabriella 06 (30) 339-1684. Tisztességes mellékjövedelem. T.: 06 (20) 538-8463. Pénztárosokat és árufeltöltőket keresünk Szigetszentmiklósi munkahelyre. Tapasztalat nem szükséges. 06 (30) 676- 4151. Csepeli munkahelyre teherautó és autóvillamossági szerelőt, hegeszteni tudó lakatost felveszünk. Érdeklődni: 278-2735, 06 (20) 921-0923. Csepeli élelmiszerüzletbe szakképzett leinformálható eladót keresünk. T.: 06 (70) 259-6078. Környezetvédelmi Kft. felvesz csepeli munkahelyre, józan életű férfi segédmunkást. T.: 420-4527/122, 131 m.
Csepeli sörözőbe pultos lányt keresek. T.: 06 (70) 255-8478.
Megbízható, alapos és gyors munkaerőt keresünk családi házunk takarítására, heti 10 órában T.: 06 (30) 8501321. Csepeli szépségszalonba fodrászt, kozmetikust, műkörmöst keresünk! T.: 06 (30) 214-9989. Szoftver értékesre üzletkötőket keresünk. T.: 06 (30) 445-8646. Virágkötőt keresünk 4 órában. Érdeklődni a helyszínen Szent Imre tér Virágsziget, vagy 06 (30) 463-8211. Halásztelki bevezetett szépségszalonba, dolgozni szerető, pénzt keresni akaró fodrászt, műkörmöst, pedikűröst keresek. T.: 06 (20) 486-8680. Megbízható embert keresek háztáji munkára. T.: 06 (30) 445-8646.
ÁLLÁST KERES
Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.: 06 (70) 210-3992.
OKTATÁS
ECDL felkészítés. Érd: 06 (30) 5727852. Gépírás T.: 06 (30) 572-7852. Angol-, németoktatás T.: 06 (20) 5221072. 276-7586. Angoltanítás, vizsgafelkészítés olcsón. T.: 286-3026. Angoloktatást vállal nyelvvizsgáztató tanár Csepelen. T.: 277-9316, 06 (30) 350-0554. Angol- és németoktatás: 787-2354, 06 (30) 462-6834. Történelem- és földrajzoktatás: 7872354, 06 (30) 318-0043. Angoltanítás gyerekeknek, felnőtteknek kedvező áron. T.: 06 (20) 9419004. Angol, holland tanítás, korrepetálás tapasztalt, diplomás nyelvtanártól. Módszerem lényege a kommunikációközpontúság, játékosság és interaktivitás. T.: 06 (30) 472-9602.
ADÁS-VÉTEL
Meghosszabbítható gyerekheverő eladó. Ár: 7500 Ft/db. T.: 06 (70) 5817141.
Újszerű 6 méteres hűtőpult, vitrines fagyasztó, hűtőkamra + bolti berendezések eladók. T.: 06 (30) 952-2482. Vásározásból visszamaradt áru, betegség miatt, negyed áron eladó. T.: 06 (20) 935-4474. Négyszálas Textima varrógép eladó. T.: 06 (30) 659-1972. 56-62 méretű kislányruhák és 62-től 3 éves korig kisfiú ruhák, nagyon szép állapotban eladók. T.: 06 (20) 9349010.
Tetőcserép, tégla, gerenda bontott eladó! T.: 06 (20) 332-5025.
Olcsó tűzifa eladó. T.: 06 (20) 332-5025.
Rattan típusú étkező, 4 székkel, üveges asztallal, nagyon szép állapotban eladó. T.: 06 820) 934-9010. Biofabrikett akció nyári hónapokban 3000 Ft/ mázsa. T.: 06 (30) 991-3333. Eladó 2 db háromszárnyas üveges bontott ablak. Méret 2 m széles 150 cm magas. I.ár: 15 eFt/db. T.: 4204236.
VEGYES JÓSLÁS!
Szeretné tudni a jövőjét? Margitka megmondja. T.: 276-5788. Hát-, derék-, váll- és lábfájás kezelése és csökkentése gyógyító maszszázzsal iszapkezeléssel csak hölgyeknek! Illés Annamária okl. maszszőr T.: 06 (30) 286-5819. Tanácsház utca. 34.
TÁRSKERESÕ
CSEPELI TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEKKEL! T.: 420-5958. Szeretnék rád találni, kéz a kézben sétálni, téged szeretni, magányomat feledni. 56 éves 167/70 férfi szép családi házzal, mellékjövedelemmel 40 év feletti hölgy személyében várlak. Küldj SMS-t T.: 06 (70) 554-2654. Fogd kezem, maradj velem. Tartós kapcsolatra várom párom. 64 éves, rendezetten élő, özvegyasszony vagyok. T.: 420-3399. 65 éves, egyedülálló, intelligens, lakással, kocsival rendelkező, 170 cm magas, molett hölgy, intelligens, jogosítvánnyal rendelkező barátot, társat keres 65-évig. Május jeligére.
SZEDD MAGAD!!
Olcsó egrifekete cseresznye! „SZEDD MAGAD” akcióban 120 Ft/ kg. Csepelen Határ u. 133 alatt, 48-as autóbusz végállomásánál. Szedéshez műanyag vödör hozandó! T.: 277-6198.
Tőkére van szüksége céljai elérésében? Segítünk! Szabadon felhasználható jelzáloghitel magyar és osztrák bankoktól. Hitelt bárki felvehet, akinek megfelelő ingatlan fedezete van. Folyósítás akár 10 napon belül is. Nincs BAR-vizsgálat. Nincs jövedelemvizsgálat. Nem kérünk közüzemi számlát. Nem kérünk APEH igazolást. Nem kérünk adóstársat. Hitel kiváltáshoz és adás-vételhez is.
VAN MÉG EGY ESÉLY! Felmondott hitelek ügyintézése. Tel: 06 (70) 570-4822.
Segítség rák esetén…., de megelőzésre is!
COD teakeverék - Táplálék, kiegészítő……… Ismertető kérhető: 06 (35) 301-877 telefonon 10 órától 17 óráig