Szám: 5764-2/2015. KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 116/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete leveszi napirendjéről: „Javaslat „Gyáli Hulladékgazdálkodási Program” eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás lezárására”
tárgyú
pályázathoz
és felveszi naprendjére: „Javaslat a helyi közösségi közlekedés támogatására kiírt pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére” című előterjesztést. A módosítás után az alábbiak szerint fogadja el a 2015. május 28-ai ülésének napirendjét: Nyílt ülés: 1. Beszámoló a 2015. április 30-ai rendes képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb eseményekről Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester 2.
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester
3. Javaslat a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet módosítására Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság 4.
Beszámoló a DPMV Zrt. 2014. évi mérlegéről Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
5. Beszámoló a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. 2014. évi mérlegéről és közhasznú jelentéséről Előterjesztő: Zsigovits Gábor ügyvezető igazgató Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
6. Beszámoló a Gy.T.H. Gyál és Térsége Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2014. évi mérlegéről Előterjesztő: Zsigovits Gábor ügyvezető igazgató Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság -27.
Beszámoló a Gyáli-Városgazda Kft. 2014. évi mérlegéről Előterjesztő: Zsigovits Gábor ügyvezető igazgató Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
8. Javaslat a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. 2015. évtől hatályos Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására Előterjesztő: Zsigovits Gábor ügyvezető igazgató Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 9. Javaslat Gy.T. H. Gyál és Térsége Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megválasztására. Előterjesztő: Zsigovits Gábor ügyvezető igazgató Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 10. Beszámoló Gyál Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2014. évi ellátásáról Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Szociális és Egészségügyi Bizottság 11.
Javaslat a Gyáli Liliom Óvoda magasabb vezetői állás pályázatának kiírására Előterjesztő: Erős József alpolgármester Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság
12.
Javaslat iskolai alapítványok támogatására Előterjesztő: Erős József alpolgármester Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság
13. Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Előterjesztő: Erős József alpolgármester Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság 14.
Javaslat a mobiltelefonos közbiztonsági rendszer bevezetésére Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság
15.
Tájékoztató Gyál Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzéseiről Előterjesztő: Donhauzer Ádám ügyvezető igazgató Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
-316.
Javaslat Gyál 099/215 és 099/216 hrsz.-ú ingatlanok belterületbe vonására Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
17. Javaslat Gyál Város Önkormányzata és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti Együttműködési Megállapodás jóváhagyására Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 18. Javaslat Gyál Város Önkormányzata és a Román Nemzetiségi Önkormányzat közötti Együttműködési Megállapodás jóváhagyásár Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 19. Javaslat a tanuszoda építéséhez szükséges talajmechanikai vizsgálat és geodéziai felmérés elkészítésével kapcsolatosan Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 20. Javaslat a helyi közösségi közlekedés benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére
támogatására
kiírt
pályázat
Előterjesztő: Pápai Mihály polgármester Tárgyalja: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 21.
Egyebek
Határidő: azonnal Felelős: Polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 117/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármester Úr legutóbbi rendes képviselő-testületi ülés óta eltelt időszakban történt fontosabb eseményekről szóló beszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 118/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.”
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen szavazattal – 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással a következő név szerinti szavazással - az alábbi rendeletet alkotja: Pápai Mihály Erős József Czotter Ferenc Fa Zsuzsanna Hegymegi István Lakos Péter Nagy József Elek Végh Tibor Vinnai Tibor Zabánné Nagy Gyöngyi
igen igen igen igen igen igen igen igen igen igen
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja a 11/2015.(V.29.) számú rendeletét a települési szilárd hulladék kezelésére irányuló hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 7/2014. (III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról. K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen - 0 nem szavazattal – 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 119/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a DPMV Zrt 2014. évi mérlegbeszámolóját elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 120/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (2360 Gyál, Rákóczi F. u. 44.) egyszemélyes alapítója a Kft. 2014. évi mérlegbeszámolóját és közhasznúsági jelentését 772 eFt mérleg szerinti eredménnyel és 159.390 eFt mérleg főösszeggel elfogadja. Határidő: 2015. május 31. Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 121/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Gy.T.H. Gyál és Térsége Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (2360 Gyál, Kőrösi út 112-114.) egyszemélyes alapítója a Kft. 2014. évi mérlegbeszámolóját 46eFt mérleg szerinti eredménnyel és 63.230eFt mérleg főösszeggel elfogadja. Határidő: 2014. május 31. Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 122/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Gyáli-Városgazda Kft. (2360 Gyál, Rákóczi F. u. 44.) egyszemélyes alapítója a Kft. 2014. évi mérlegbeszámolóját 92eFt mérleg szerinti eredménnyel és 10.752eFt mérleg főösszeggel elfogadja. Határidő: 2015. május 31. Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 123/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (2360 Gyál, Rákóczi F. u. 44.) egyszemélyes alapítója a Kft. 2015. június 1-től hatályos Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen - 1 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 124/2015.(V.28.) sz. határozat I. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint egyszemélyi alapító, a Gy.T.H. Gyál és Térsége Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak 2015. július 01-től 2016. június 30–ig az alábbi személyeket választja: 1. Szabó Lajosné (anyja neve: Varga Irén, született: Szekszárd, 1961. február 11. lakcíme: 2360 Gyál, Berzsenyi Dániel u. 6. sz.) 2. Badics Ferenc (anyja neve.: Bátor Gizella, született: Budapest,1959.július 25. lakcíme: 2360 Gyál, Kiskomáromi u. 11.sz.) 3. Sárközi András (anyja neve: Szabó Margit, született: Pomáz, 1953.szeptember 09., lakcíme: 2360 Gyál, Somogyi B. u. 8. sz.) II. A Képviselő-testület felhatalmazza a Kft. ügyvezetőjét, hogy intézkedjen a változásoknak a cég Alapító Okiratának egységes szerkezetén való átvezetése, és a cégnyilvántartásban való – határidőben történő - átvezetése iránt. Határidő: 2015. június 28. Felelős: Zsigovits Gábor ügyvezető
K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
“Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 125/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Gyál Város Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2014. évi ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: 2015. május 31. Felelős: Polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015. KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 126/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. pályázatot hirdet a Gyáli Liliom Óvoda magasabb vezetői állás betöltésére az alábbi tartalommal és szövegezéssel: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot (intézményvezető) magasabb vezetői álláshely betöltésére.
hirdet
a
Gyáli
Liliom
Óvoda
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
A vezetői megbízás időtartama: A foglalkoztatás jellege: A munkavégzés helye: Az állás betöltésének kezdő napja: A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
2015. december 31-től – 2020. augusztus 15-ig. teljes munkaidő Gyál, Liliom u. 13-15. 2015. december 31.
Illetmény és juttatások:
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Gyakorolja a munkáltatói jogokat és dönt az intézmény működésével kapcsolatos minden olyan ügyben, melyet jogszabály nem utal más hatáskörébe. Felelős az intézmény szakmai- és törvényes (mindenkor hatályos jogszabályok szerinti) működésének biztosításáért, a takarékos gazdálkodásért. a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) Kormány rendelet szerint főiskola, óvodapedagógus végzettség, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, a nevelési-oktatási intézményben pedagógusmunkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre teljes munkaidőre szóló alkalmazás, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása vezetői tapasztalat, legalább 5 év feletti szakmai gyakorlat
-2A pályázat részeként benyújtandó iratok,igazolások: szakmai önéletrajz, szakmai végzettséget, képzettséget igazoló dokumentumok fénymásolatai (eredeti dokumentumok bemutatása mellett), szakmai és vezetői gyakorlat igazolása, vezetői program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat arról, hogy a véleményezésben és az elbírálásban résztvevők a pályázati anyagban foglalt személyes adatokat megismerhetik, nyilatkozat arról, hogy a pályázó nyílt vagy zárt ülés megtartását kéri, nyilatkozat, amennyiben élni kíván a Nemzeti Pedagógus Kar véleményezési jogkörével, nyilatkozat a Kjt. 41. § szerinti összeférhetetlenségről A pályázat benyújtásának a módja: A pályázatot „Gyáli Liliom Óvoda magasabb vezetői pályázat” jeligével zárt borítékban (1 eredeti és 2 másolati példányban) kell leadni a Gyáli Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodájára (2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. fsz. 13-as szoba). A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Sághi Tamásné csoportvezető nyújt, a 29/544-140-es telefonszámon. További információ szerezhető a www.gyal.hu honlapon . A pályázat benyújtásának határideje: az NKI (Közigállás) honlapon való megjelenést követő 30. nap A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázatok a hatályos jogszabályokban meghatározott szervezetek részére átadásra kerülnek véleményezésre, majd a kiírásnak megfelelő pályázókat a kinevezési jogkör gyakorlója által létrehozott bizottság (Oktatási és Kulturális Bizottság) személyesen meghallgatja, ezt követően a Képviselő-testület dönt. A pályázat elbírálásának határideje: a jogszabály által előírt véleményezési határidő leteltét követően a következő testületi ülésen 2. felhatalmazza a jegyzőt, hogy gondoskodjon a pályázati felhívás megjelentetéséről a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán, az Oktatási és Kulturális Közlönyben, továbbá az Új Gyáli Újságban, a Williams Tv-ben, Gyál Város hivatalos honlapján és a hivatali hirdetőtáblán. Határidő: 2015. augusztus 31. Felelős: jegyző K.m.f. Pápai Mihály s.k. polgármester A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015. KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 127/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: a) a Gyáli Ady Endre Általános Iskola „Ifjú Szívek” Alapítványát 496.425,-Ft, (Szla. szám: 11742300-20006936) a Gyáli Bartók Béla Általános Iskola „Bartók” Alapítványát (Szla szám: 64400044-10416626-00000000) a Gyáli Eötvös József Közgazdasági Szakközépiskola „Eötvös József Alapítvány A Gyermekekért” Alapítványát (Szla. szám: 64400044-30070011-61100008) a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola „Rodostó” Alapítványát (Szla szám: 64400044-10406500-00000000) a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola „Gyáli Muzsikáért” Alapítványát (Szla szám: 64400044-10418295-00000000)
306.435,-Ft,
171.605,-Ft, 355.465,-Ft,
170.070,-Ft
összeggel támogatja. b) felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2015. június 30. Felelős: Polgármester K.m.f. Pápai Mihály s.k. polgármester A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 128/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2015/2016. nevelési évre az alábbiak szerint határozza meg az óvodákban indítható csoportok számát: Gyáli Liliom Óvoda Gyáli Tátika Óvoda Gyáli Tulipán Óvoda
8 óvodai csoport 9 óvodai csoport 10 óvodai csoport
Határidő: 2015. szeptember 1. Felelős: Polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 129/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gyáli Liliom Óvoda óvodapedagógus létszámát 2 fővel megemeli 2015. szeptember 1-jétől, amely fedezetének 2.286.069.- Ft-os összegét a 2015. évi költségvetési rendelet 5. sz. mellékletének „Pályázattól függő beruházások önrésze” sorának terhére biztosítja a céltartalékon belül külön soron, amelyet intézmény utólagos elszámolás keretében kap meg. Határidő: 2015. december 31. Felelős: polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
130/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert további tárgyalások folytatására a mobiltelefonos közbiztonsági rendszer (segélykérő rendszer) bevezetésével kapcsolatban. Határidő: folyamatos Felelős: Polgármester K.m.f. Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 131/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. tudomásul veszi Gyál Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzéseinek statisztikai összegezését; 2. felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2015. május 31. Felelős: Polgármester K.m.f. Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 132/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő–testülete 1.) Gyál Város Településszerkezeti Tervének megfelelően a gyáli 099/215 hrsz.-ú „kivett lakóház és udvar” megnevezésű 3873 m2 nagyságú, és 099/216 hrsz.-ú „kivett közforgalom elől el nem zárt magánút” megnevezésű 13 m2 nagyságú földrészleteket – Gyál Város Településszerkezeti Terve alapján – változatlan ingatlan-nyilvántartási megnevezéssel belterületbe vonja; 2. a belterületbe-vonással kapcsolatos költségeket a tulajdonos PLASTRONIX Kft. (Gyál, Brassói u. 62.) viseli; 3.) felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2015. december 31. Felelős: Polgármester K.m.f. Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 133/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. július 1-i hatállyal az előterjesztés mellékletének megfelelő tartalommal jóváhagyja a Gyál Város Önkormányzata és a Gyáli Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti Együttműködési Megállapodást. Határidő: 2015. június 30. Felelős: polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen - 0 nem szavazattal – 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 134/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2015. július 1-i hatállyal az előterjesztés mellékletének megfelelő tartalommal jóváhagyja a Gyál Város Önkormányzata és a Gyáli Román Nemzetiségi Önkormányzat közötti Együttműködési Megállapodást. Határidő: 2015. június 30. Felelős: polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 135/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy: 1. a tanuszoda tervezési munkálataihoz szükséges geodéziai felmérés elvégzésével a Méter Bt.-t bízza meg 200.000.-Ft+ÁFA vállalási díjért, 2. a tanuszoda tervezési munkálataihoz szükséges talajmechanikai vizsgálat elvégzésére az ALAP-GEO Kft.-t bízza meg 140.000.-Ft +ÁFA vállalási díjért, 3. a munkák elvégzéséhez szükséges költségeket a 2015. évi költségvetés 5. számú mellékletének – pályázattól függő beruházások önrésze – soron biztosítja, 4. felhatalmazza a Polgármestert a szükséges további intézkedések megtételére. Határidő: 2015. június 30. Felelős: Polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző
Szám: 5764-2/2015.
KIVONAT Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből “Kihagyva a kihagyandók.” Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen - 0 nem szavazattal – 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 136/2015.(V.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik, hogy I. a helyi személyszállítási közszolgáltatást 2015. január 1-től december 31-ig folyamatosan fenntartja; II. a helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz) 2014. évre vonatkozóan december 31-i fordulónappal a BKK Zrt., mint szolgáltató vonatkozásában 54.374.249 Ft nettó összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatást számolt el, III. a helyi közlekedés fejlesztéséhez a 2014. évre saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatást nem számolt el, IV. a BKK Zrt-vel a közszolgáltatás ellátása érdekében szükséges szerződést pályázati eljárás nélkül kötötte meg, V. felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2015. június 12. Felelős: Pápai Mihály polgármester K.m.f.
Pápai Mihály s.k. polgármester
A kivonat hiteléül: 2015. május 29. (: Tóth Istvánné:) jegyzőkönyvvezető
Rozgonyi Erik s.k. címzetes főjegyző