Jules Verne A NÉVTELEN CSALÁD
A mû eredeti címe Jules Verne Famille-sans-nom, 1889 © Bartócz Ilona jogutóda, 2010 © Gyôrfi András, 2010 © Holnap Kiadó, 2010
Fordította Bartócz Ilona A grafikákat Gyôrfi András készítette
A borítót Gyôrfi András A ház címû festményének felhasználásával Horváth Andrea tervezte
ISBN 978-963-346-927-9
Jules Verne
A NÉVTELEN CSALÁD
HOLNAP KIADÓ
ELSÔ RÉSZ
ELSÔ FEJEZET Néhány esemény, néhány dátum
„Szánni való ez a szerencsétlen emberiség, mely egymást öldökli pár holdnyi jégmezôért” – mondogatták a filozófusok a XVIII. század végén. Ez azonban korántsem tartozott legbölcsebb megállapításaik közé, minthogy Kanadáról beszéltek így; Kanadáról, amelynek birtoklásáért a franciák akkoriban Anglia katonáival harcoltak. Kétszáz évvel elôbb, amikor Spanyolország és Portugália királyai támasztottak igényt ezekre az amerikai területekre, I. Ferenc francia király így fakadt ki: „Kíváncsi lennék Ádám apánk testamentumának arra a pontjára, amely nekik hagyja ezt a hatalmas örökséget!” I. Ferenc is ragaszkodott birtokjogához, és igaza volt, mert e területek egy része hamarosan fel is vette az Új-Franciaország nevet. Igaz, a franciák nem tudták sokáig megtartani ezt a pompás amerikai települést; de lakosságának túlnyomó többsége mégiscsak francia maradt, s ez a többség a hajdani Galliához húz az ember vele született ösztöneinél és ama köteléknél fogva, melyeket a távolság soha el nem téphet. Az oly lekicsinylôen „néhány holdnyi1 jégmezôként” emlegetett terület valójában hatalmas földdarab, akkora, mint egész Európa. E hatalmas terület egy részét már 1534-ben birtokba vette egy francia. A saint-malói származású Jacques Cartier merész felfedezôútja során a Szent Lôrincnek elnevezett folyam mentén eljutott a földterület szívéig. A rettenthetetlen francia a következô évben nyugati irányban folytatta kutatóútját, s eközben egy csoport kunyhóra – indián nyelven kanadára – bukkant, ebbôl a településbôl nôtt ki a késôbbi Québec; majd eljutott a Hochelaga nevû településhez, ebbôl épült ki Montreal. Két évszázad múltán e két város egymás után viselte a fôváros címet, amelyet ugyanakkor Kingston és Toronto 1
1 kis hold = 3586,25 m2
7
is magának követelt. Végül is, hogy véget vessenek e négy város politikai versengésének, Ottawát jelölték ki az amerikai gyarmat kormányzósági székhelyévé, amelyet Anglia ez idô szerint Dominion of Canadának nevez. Néhány esemény, néhány dátum ismerete elegendô ahhoz, hogy közelebbrôl lássuk e jelentôs állam fejlôdését alapításától fogva az 1830–1840-es évekig, amikor is történetünk játszódik. IV. Henrik uralkodása idején, 1595-ben, Champlain, a század egyik legkiválóbb hajósa visszatért Európába elsô kanadai útjáról, melynek során kiválasztotta a helyet, ahol aztán Québecet alapították. Champlain elôször de Mons expedíciójának tagjaként járt Kanadában. De Mons kiváltságlevele értelmében kizárólagos joggal kereskedhetett a kanadai prémekkel, és ott földeket oszthatott. Champlain, akinek kalandos természetében csírája sem volt az üzleti szellemnek, hamarosan külön utakon kezdett járni, újból végigcserkészte a Szent Lôrinc-folyam partvidékét, és 1606-ban megalapította Québecet. Az angolok már két évvel azelôtt megvetették elsô amerikai településeik alapjait Virginia partvidékén. Innen eredt a két nemzet közötti féltékenység, sôt e kortól kezdve már megmutatkoztak annak a harcnak elôjelei, amelyet késôbb Franciaország és Anglia az Újvilág színpadán vívott egymás ellen. A bennszülöttek eleinte szükségszerûen belekeveredtek az ellenségeskedésbe. Az algonkinok és a huronok Champlain oldalára álltak az irokézek ellen, akik viszont az Egyesült Királyság katonáinak a segítségére siettek. Az angol csapatok 1609-ben vereséget szenvedtek annak a tónak partján, amely nevében ma is a francia tengerész emlékét ôrzi. Champlain két másik utazása során – 1613-ban és 1615-ben – eljutott a csaknem teljesen ismeretlen nyugati vidékekre, és a Hurontó partjára is. Ezek után elhagyta ugyan Amerikát, de harmadszor is visszatért Kanadába. Miután végleg legyôzött mindennemû cselszövést, odahaza 1620-ban Új-Franciaország kormányzójának nevezték ki. Ez idôben ugyanis Új-Franciaország név alatt egy társaság létesült, amelynek megalakulását XIII. Lajos 1628-ban hagyta jóvá. Ez 8
a társaság vállalkozott arra, hogy tizenöt év leforgása alatt négyezer katolikus franciát telepít át Kanadába. Az elsô hajók, amelyek nekivágtak az óceánnak, az angolok kezére kerültek, ugyanis csapataik közben elôrenyomultak a Szent Lôrinc-folyam völgyében, és megadásra szólították fel Champlaint. A rettenthetetlen hajós nem adta meg magát, azonban segélyforrások és mindennemû támogatás híján 1629-ben mégis fegyverletételre kényszerült; s bár a kapituláció feltételei nem voltak megalázók, Québec angol kézre került. Champlain azonban 1632-ben Dieppe-bôl három hajóval ismét tengerre szállt, visszafoglalta a kanadai területeket, amelyeket az ugyancsak 1632. év július 13-án kötött békeszerzôdés már francia birtoknak ismer el; új városokat alapított, felállította a jezsuita rend vezetése alatt álló elsô kanadai iskolát, s meghalt 1635 karácsonyán abban az országban, amelyet akaraterejével és bátorságával hódított meg. A francia telepesek és Új-Anglia telepesei egy ideig kereskedelmi kapcsolatban álltak. A franciáknak azonban nehéz harcot kellett folytatniuk az irokézek ellen, akik számbeli fölényüknél fogva félelmetes ellenfélnek bizonyultak, hiszen a francia lakosság Kanadában akkor még csak kétezer-ötszáz lelket számlált. Így a társaság, amelynek csillaga hanyatlóban volt, elôször Colbert-hez fordult segítségért, aki de Tracy márki parancsnoksága alatt egy hajórajt küldött Kanadába. A visszavert irokézek azonban az angolok támogatásában bizakodva csakhamar ismét támadtak, és Montreal közelében szörnyû mészárlást rendeztek a telepesek között. Bár 1665-ben a lakosság száma és a települések területe megkétszerezôdött, még mindig csak tizenháromezer francia élt Kanadában, ugyanakkor Új-Angliának már kétszázezer angolszász származású lakosa volt. A háború újra fellángolt. Színhelye elôször Akadia – a mai Új-Skócia – volt, majd átterjedt nagyobb területekre, egészen Québecig, ahonnan 1690-ben kiûzték az angolokat. Végül az 1697-ben Ryswickben megkötött békeszerzôdés biztosította Franciaország számára mindazon területek birtoklását, amelyeket felfedezôinek merészsége és fiainak bátorsága szerzett Észak-Amerikában. Ugyanakkor a még be nem hódolt irokéz, huron és más in9
dián törzsek a montreali egyezmény értelmében elfogadták a francia védnökséget. 1703-ban de Vaudreuil márkit – az elsô ilyen nevû kormányzó fiát – Kanada fôkormányzójává nevezték ki. Kanadát az irokézek semlegessége révén most már könnyebben védhették az angliai telepesek támadásai ellen. A harcok újrakezdôdtek az újfundlandi angol telepeken, majd Akadiában, amelyet de Vaudreuil márki 1711-ben el is veszített. E francia veszteség következtében az angol–amerikai haderô összevonhatta csapatait a kanadai terület meghódítására, ahol a felbujtott irokézek semlegessége nagyon is kétséges volt. Az 1713-ban kötött utrechti békeszerzôdés megpecsételte ugyan Akadia elvesztését, de harminc évre biztosította a békét Anglia és Franciaország között. A nyugalom ezen idôszakában a gyarmat valóban sokat fejlôdött. A franciák új erôdítményeket építettek, hogy ivadékaiknak biztosítsák az uralmat. 1721-ben Kanadának huszonötezer francia lakosa volt, 1744-ben már ötvenezer. Azt képzelhetnôk, hogy mindörökre véget értek a nehéz napok. Korántsem volt így. Anglia és Franciaország az osztrák örökösödési háborúban ismét csak szembekerült egymással elôször Európában, majd természetszerûen Amerikában is. A hadiszerencse hol egyik, hol másik félnek kedvezett. Végül az 1747-ben Aix-la-Chapelle-ben kötött békeszerzôdés ismét érvényesítette az utrechti szerzôdés cikkelyeit. Akadia ettôl fogva angol birtok volt ugyan, a lakosság érzelmeit tekintve voltaképpen mégis francia maradt. Ezért az Egyesült Királyság mindenképpen az angolszászok bevándorlásának elômozdításán buzgólkodott, hogy a meghódított területeken ily módon biztosítsa túlsúlyát. Franciaország ugyanerre törekedett Kanadában, de sikertelenül, és az ohiói területek megszállása újból szembeállította a versenytársakat. Ekkor történt, hogy a Duquesne-erôd elôtt – amelyet nemrégiben építettek de Vaudreuil márki honfitársai – egy erôs angol–amerikai hadoszlop élén megjelent Washington tábornok. Sôt mi több: Franklin egyenesen kijelentette, hogy Kanada nem lehet a franciáké! Két hajóraj máris elindult Európából – az egyik 10
