Bővül a református általános iskola
XXVI. évf. 1. szám 2013. január 11.
INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HETILAP
Jelentős összegű rendkívüli támogatást kap a város A városi önkormányzat az elmúlt év folyamán 246,6 millió forintra nyújtott be igényt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került (ún. „önhikis”) településeket segítő pályázatra. Amint dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek a Karcag TV-ben elhangzott kijelentéséből értesülhettünk, a kormány az év utolsó napjaiban a pályázott összegnél lényegesen nagyobb, 400 millió forintos rendkívüli támogatásban részesítette a várost. – Ez egy nagyon fontos kormánydöntés – mondta az interjúban dr. Fazekas Sándor –, amit Varga Mihály minisz-
ter úr és jómagam is a legnagyobb mértékig támogattunk. Óriási eredmény ez, ami lehetővé teszi, hogy Karcag városa
jó anyagi kondíciókkal kezdje az új esztendőt. „Okosan fogjuk felhasználni!” – mondta kérdésünkre Dobos László polgármester, aki szerint „az önhiki-nél magasabb fokozatú támogatás” ez, ami a vártnál jelentősebb összeggel segítette az önkormányzatot. – Nagy köszönet a kormánynak, amiért – nehéz helyzetünkre tekintettel – megemelte az összeget, és ilyen komoly támogatással segítette a várost. Az összeg már meg is érkezett, felhasználásáról a 2013. évi költségvetés összeállítása során fogunk dönteni. Elek György
Természetvédelem, tájrehabilitáció, turizmus
A Hortobágyi Nemzeti Park négy évtizede A természetvédők munkája a természet rendje és az emberi közösségek mindennapjai közé ékelődve zajlik, s ennél fogva inkább az évszakok fordulása és a mezőgazdaság ehhez igazodó munkái hoznak benne változásokat, jelentenek időbeli kapaszkodókat. Ezért is szoktuk az év elején összefoglalni az óesztendő tanulságait és bemutatni a tervezett munkákat. (Év közben pedig mindig akad olyan esemény, amivel egy-egy pillanatképet meg lehet rajzolni.) Kapocsi Istvánnal, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettesével készített idei első interjúnk viszont egy évfordulóval kezdődik. Ehhez tudnunk kell, hogy hosszúhosszú előkészítés után 1972ben az akkori hatalom vezetői döntést hoztak az első magyarországi nemzeti park, a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozásáról. A döntést, illetve az elhatározást 1973. január 1-jén hirdették ki. A HNP – ’73-ban – még az első fecske volt. Amikor azonban az évtized közepétől erősödésnek indult a magyar természetvédelem és
A Karcagi Református Egyházközség két évvel ezelőtt jelezte az önkormányzatnak, hogy szeretné megvásárolni a Kálvin u. 5. szám alatti iskolaépületet. Az elképzelést a református általános iskola tanulói létszámának folyamatos emelkedése indokolta. Az egyházközség vezetése már évek óta számos lépést tett az intézmény bővítése érdekében, s ezzel az újabb telephellyel meg-
rintért eladja. Az erről készült szerződést tegnap, azaz január 8-án délután írták alá a városi önkormányzat és az egyházközség vezetői. A megállapodás értelmében – tudtuk meg Dobos László polgármestertől – az önkormányzat 2013. június 30-ig fogja kiüríteni és átadni az ingatlant. Az eddig itt tanuló osztályok számára a város új tantermeket biztosít majd.
nyugtatóan rendeződhet a korosztályok (az alsó és a felső tagozatos osztályok) elhelyezése. Mint Koncz Tibor vezető lelkész elmondta, az épület eredetileg is református iskolának épült, csak az 1950-es években került ki az egyház tulajdonából, ezért csakis a megvásárlásában gondolkodtak. A városi önkormányzat a megfelelő bizottságok támogató véleménye mellett 2012ben hozott döntést arról, hogy a Kálvin utca 5. sz. alatti, a Kováts Mihály Általános Iskola alsó tagozataként működő iskolaépületet 59 millió fo-
Koncz Tibor lelkipásztor szerint a nyár feladata lesz a Kálvin utcai oldalon lévő termek, valamint a teljes vizesblokk rendbehozatala, de a munka aztán sem áll le, s azt szeretnék, hogy a 2014-es tanév már egy teljesen megújult épületben kezdődhetne. A jelenlegi elképzelések szerint a református általános iskola alsó tagozatosai a Varró utcai, illetve a Kálvin u. 5. szám alatti telephelyeken, míg a felsősök a központi (Kálvin u. 2. sz. alatti) iskolaépületben tanulnak majd. Elek György
A DONI KATASZTRÓFA ÁLDOZATAIRA EMLÉKEZÜNK 2013. január 13-án (vasárnap) 10 órától istentisztelet a református templomban, majd mécsesgyújtás a II. világháború áldozatainak emlékművénél.
kedvezően változott a természetvédelem céljainak megítélése, hamarosan kialakították a Kiskunsági, aztán pedig a Bükki Nemzeti Parkot és a sor hál’ Istennek megnyugtatóan folytatódott. Az idén negyven éves HNP – pedig ahogy az az életkor előrehaladásával lenni szokott – terjedelmében is jelentősen megnövekedett, mert törzsterületéhez újabb és újabb védelem alá vett értékek kerültek, az ezeken folyó munka pedig mára az egyik emblematikus hazai védett természeti területté tette. - Az évtizedek során meg-
alakult a Szatmár-Beregi, a Hajdúsági, a Bihari-Sík és a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet. Ezeknek a vázán alakítottuk ki a kisebb igazgatási egységeket, a természetvédelmi tájegységeket. A Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet központjával alakult meg a Közép-TiszaJászság Természetvédelmi Tájegység. Munka megosztásszervezés és vezetés szempontjából ketté osztottuk a nemzeti parkot. Karcag központtal mű- Ismét nagy sikert aratott az Erkel Ferenc Művészeti Iskola és ködik a Nagykunság Termé- növendékeinek a Déryné Kulturális Központ dísztermében szetvédelmi Tájegység és a adott karácsonyi hangversenye. Az iskola tanárai és növendékei kétórás műsorral idézték fel, előlegezték meg az ünnep hangulatát, tették fényesebbé a várakozást. Nagyszerű hangFolytatás a 2. oldalon verseny volt! Köszönjük!
2
2013. január 11.
Közéleti szilánkok
Téglák Az elmúlt héten beszélgettem régi szerkesztőmmel, a kiváló helytörténésszel, E.Gy-vel, a századfordulón működött, ún. „közbirtokossági” téglagyárról. Már nem is tudom, hogy jött föl a szó erről, de megerősített benne, hogy azok a téglák, amik ebben a közbirtokossági téglagyárban készültek, KB betűjellel voltak ellátva. Miután pedig a közbirtokosság 1905. december 3-án a vagyonát városi hatáskörbe adta, többek közt azzal a 3. pontban foglalt kikötéssel: „a körkemencét (ti. a közbirtokossági téglagyárat) a város üzemben hagyja, s lehetőleg fejleszti” – az ezután itt készült téglák betűjele KV lett. (Nem egészen ebben a formában, hanem a K alsó szárából srégen kiindult egyenes vonallal.) Ez jutott eszembe minap, mikor kinéztem a vonatablakból, és megláttam az egykori téglagyár lecsupaszított területét, ahol most már csak a magas kémény áll. Várja, hogy majd valamilyen módszerrel – valószínűleg robbantással – eltüntessék. Elgondolkozik és csodálkozik az ember, hogy annakidején, hány kis apró téglagyár működött itt Karcagon. És ezek mindegyike más és más betűjelet nyomott, majd égetett bele mindegyik téglába. Tíz-tizenkét éve mit sem tudtam mindezekről. Egyszer egy tiszai horgászatról jöttünk haza S. Tóth Laci barátommal, aki egyszer csak megállt egy útmenti téglarakásnál, és kiszállva az autóból, kezébe vette az egyes téglákat, megfordította, aztán dobta félre. Nem tudtam elképzelni mit csinál, (először azt hittem, ez egy új, relaxációs gyógytorna autósoknak) aztán elmondta, egy bizonyos évszámú és betűjelű téglát keres már régóta. Mert újabban gyűjti a téglákat. Van már pl. 1827-ben Karcagon készült téglája is. Azon is KV betűjel látható… Aztán egy másik ismerősömmel beszélgetve azt az ötletét adta elő, hogy a munkanélküliséget úgy lehetne csökkenteni itt pl. Karcagon, hogy újra megindítanák a vályogtéglák gyártását. Mert az jó hőszigetelő. No de ki építene ma vályogházat? Azt ő sem tudná - válaszolta. De lehetne egy nagyon nagy üzemcsarnokot építeni vályogtéglákból, amiben dobozokba csomagolnának különböző árucikkeket a volt III/III-asok. A betűjelük pedig: RT (régi tégla) lenne… Ha árulnának, ő venne is egy ilyen téglajegyet… - ács -
A Hortobágyi Nemzeti Park négy évtizede Folytatás az 1. oldalról
HNP északi része lett a Hortobágy Természetvédelmi Tájegység. A Nagysárréten találhatók a Bihari-Sík Természetvédelmi Tájegység, keletebbre pedig egyrészt a Dél-NyírségHajdúság, és attól keletebbre – egészen Záhonyig – a NyírségSzatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegységek. - Ezeken belül mi a szerepe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak? - Jó, hogy szóba került. Az igazgatóság ugyanis az ÉszakAlföldi Régióban lévő természeti területekkel és a természetvédelmi értékek felügyeletével megbízott szerv, amely a nevét a Hortobágyi Nemzeti Parkról kapta. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tehát egy országrésznyi terület természetvédelmi kezelését és nemcsak a hortobágyi védett értékek felügyeletét látja el. - Eltelt negyven év. Van-e még aktív kollégájuk az 1973-as induló – és valóban természetvédelmi úttörőnek tekinthető – gárdából? - Mivel dr. Kovács Gábor kollégánk 2012. december 31én nyugdíjas lett, ezért a ’73-as kezdő csapatból ma már senki nem végez aktív terepmunkát. Az irodában dolgozó régebbi kollégáink között azonban még vannak, akik az „ősi” csapattal kezdtek. A Hortobágyi Nemzeti Park évtizedeire az év folyamán még visszatérünk, most lássuk a jelen helyzetet, aminek egyik része az irodai részleg „terjeszkedéséről” szól. A Sumen utcai (Debrecen) központi épület ugyanis már szűknek bizonyult. - Az MNV Zrt.-től igényeltünk egy kisebb épületet a régi irodaház közelében, a Hajnal utcában. Ebben kapnak majd helyet a Hajdúság-Dél-Nyírség Tájegység munkatársai. A raktárakat is ott fogjuk kialakítani, a műszaki osztály egy része is ott fog dolgozni, és – mivel egy nagyobb helység is található benne, állománygyűléseket és nagy létszámra tervezett értekezleteket is tudunk majd rendezni. A dolgozói létszámunk jelenleg több mint száz fő. A közmunkásokkal együtt időszakonként jóval többen vagyunk, de az állandó kollégák száma mindig száz felett van. Az igazgatóság nemcsak a meglévő értékek védelmét és kezelését végzi a rábízott országrészben, hanem az elmúlt évtizedekben keletke-
HÍREK Véradás Szeretettel hívunk és várunk mindenkit váradásra 2013. január 18-án (pénteken) 8:00 – 13:00 óráig a karcagi Művelődési Házba. 2013. január 18-án (pénteken) 14:00 – 16:30 óráig Berekfürdőn, a Művelődési Házba. Segítségüket előre is köszönjük!
zett tájsebeket is igyekszik eltüntetni, helyreállítani a természet működését, a tájképet, azaz szabad röptöt biztosíta-
ni a madaraknak és az álmélkodó pillantásnak is. Ezt hívják tájrehabilitációnak, ami évtizedekkel korábban kezdődött és még sokáig tart. Eredményei itt Karcag környékén is számos helyen megmutatkoznak már. - Tavaly is folytatódhatott a régi hortobágyi rizsrendszerek maradványainak, csatornáinak a felszámolása – mutatja a fotókat Kapocsi István. - Karcag környékén is dolgoztunk és a megállapított ütem sikeresen le is zárult, ám még így is bőven lesz tájseb, ami begyógyításra vár. Most már elmondható, hogy hosszas előkészületek után 2013-ban megkezdjük a nagyiváni légi lőtér – ismertebb nevén, a Bombatér – tájrehabilitációját. Nagyon nagy lélegzetvételű munka lesz ez, amelyben önálló programként fut a lőszermentesítés és a szárazon lévő bombatölcsérek eltüntetése. Hangsúlyozom: csak a szárazon lévő krátereket tudjuk munkába venni, mert a mocsárban lévőket csak nagy szenvedés és kínlódás mellett is csak esetleg természetvédelmi károkozással lehetne felszámolni. Ezeket majd az idő meg a természet fogja begyógyítani. - Szűkebb pátriánkat menynyiben érintette/érinti a rehabilitáció? - Ugyancsak hosszú előkészítés után indulhatott el tavaly ősszel a Német-szigetben a légvezetékek földkábelre cserélése. Az érintett vezetékek egy része átnyúlik Karcag határába is, ami azt jelenti, hogy a Zádor-hídtól az Ágotai-hídig útba eső légvezetékeket föld-
kábelre fogjuk cserélni. Feltehető a kérdés, hogy ugyan miért? hiszen az ott nem is nemzeti parki terület. Való igaz, de az a rész ott kiemelt jelentőségű madárvonulási útvonal, ahol az ezrével vonuló ludak mellett például nagy csapatokban érkező darvak és rendszeresen jelen lévő túzokok is jelen vannak. Szeretnénk tovább csökkenteni a légvezetékekkel kapcsolatos madárpusztulásokat, másrészt pedig a vezetékek és a vastraverzek eltűnése a tájképet is javítja majd. - Két éve új lendületet kívántak adni a nemzeti parki legelőterületek hasznosításának. Mennyiben jártak sikerrel? - A cél valóban az volt, hogy a legeltetés szerkezetét és a szervezését átalakítsuk. Sikerült azt elérnünk, hogy a Hortobágy szikes pusztáit ma már nem kaszálónak, olcsó haszonvételi forrásnak tekintik. A gazdálkodók rá vannak kényszerítve arra, hogy a legeltetésre bérbe vett területeket rendeltetésszerűen használják. Ezt a fajta területhasználatot a természetvédelmi őrszolgálat rendszeresen, akár évente kétszer is ellenőrzi. Ha azt tapasztalja, hogy a területhasználat nem megfelelő, akkor a haszonbérleti szerződés felbontását kezdeményezi. Ez, a tapasztalat szerint komoly viszszatartó erő, pedig nincs szó nagy szigorúságról, csak elvárjuk a szerződésben foglaltak betartását. A területeinket illetően ezer fölötti számú bérlővel vagyunk kapcsolatban. - Sok változásról hallani. A földbérlési lehetőségek is változnak? - A föld-bérbeadások rendszere gyökeresen megváltozott és alapvetően más feltételekkel, pályáztatás formájában történik. Az ezekkel kapcsolatos felhívásokat és információkat a nemzeti park honlapján, és az érintett települések önkormányzatainak hirdetőtábláján olvashatják az érdeklődők. - Eredményes új esztendőt kívánok és köszönöm a beszélgetést! Elek György
Meghívó éves beszámoló közgyűlésre A Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület éves beszámoló közgyűlését 2013. február 1-jén 15 órakor a Városháza (Karcag, Kossuth tér 1.) 1. számú nagytermében tartja, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Vezetőség
Közlemény A Gyermekeink Mosolyáért Alapítvány (5300 Karcag, Dózsa Gy. u. 5-7. Adószám: 18833881-1-16) kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik 2011-ben személyi jövedelemadójuk és az iparűzési adójuk 1 %-ának felajánlásával támogatták munkáját. Személyi jövedelemadó 1 %-a 56.385 Ft, iparűzési adó 1 %-a 208.778 Ft. Az alapítvány a befolyt öszszeget a Déryné Kulturális Központ keretén belül a városban élő gyermekek kulturális programjaira – gyermeknap, adventi játszóház, művészeti csoport utaztatása – fordította. Türke Jánosné a kuratórium elnöke
ÚJÉVI TÁNCGÁLA 2013. A Déryné Kulturális Központ mazsorett csoportjai és a Dalma Dance Club karcagi tagozata közreműködésével 2013. január 18-án (pénteken) 18 órakor. Helyszín: Déryné Kulturális Központ – színházterem (5300 Karcag, Dózsa György u. 5-7.) Belépő: 300.- Ft
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2013. január 11.
3
Változott víziközmű szolgáltató
Nem okozott gondot az átállás Mint arról 2012. november 09-i számunkban már hírt adtunk, az önkormányzat 2012. június 28-i döntése értelmében a víziközmű–szolgáltatás biztosítása érdekében bérleti üzemeltetési szerződést kötött a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt-vel. A szerződés értelmében 2013. január 01-től a víziközmű szolgáltatást Karcagon a TRV Zrt. végzi. Andrási Istvánt, a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatóját az átállással kapcsolatos feladatokról kérdeztük. Elmondta, hogy a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. által kiállításra kerülő utolsó víz- és csatornadíj számla a 2012. december 31ig kalkulált fogyasztásról készült el. A kalkuláció alapjául a 2012. évi fogyasztás szolgált, valamint a megszokott rendben történt leolvasás alkalmával rögzített fogyasztás. Ezen leolvasás alkalmával a díjbeszedő–leolvasó kollégák fényképfelvételt készítettek az órákról, mivel ez a fotódokumentáció a szolgáltató váltáshoz kapcsolódó átadás–átvétel egyik bizonylata. Ügyvezető igazgató úr elmondta még, hogy a Nagykun Víz- és Csa-
tornamű Kft. által kibocsátott utolsó számlák nem 1 havi, hanem 1,5 illetve 2 havi fogyasztásról készültek el az átadás–átvétel miatt. Nyilván 2013 januárjában pedig kevesebb mint 1 havi fogyasztásról készülnek a számlák, már a TRV Zrt. által. Kálmánné Nagy Mária, a TRV Zrt. Nagykun Üzemmérnökségének vezetőjétől szintén a szolgáltató váltással kapcsolatos feladatokról érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy az ügyfélszolgálat változatlan helyen és időpontokban várja a fogyasztókat. A díjbeszedő és leolvasó feladatokat ellátó kollégák személye változatlan. A hibabejelentés és az ügyfélszolgálat telefonszámában következett be változás, erről a Karcagi Üzemegység Tájékoztatást ad közre ugyanezen lapszámunkban. Az üzemmérnökség vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy az új szervezetben karcagi központtal létrejött a Nagykun Üzemmérnökség, melyhez jelenleg két üzemegység tartozik, a karcagi és a fegyverneki. A karcagi üzemegység vezetője Vincze Katalin.
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 5. Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Üzemigazgatóság Nagykun Üzemmérnökség 5300 Karcag, Kisújszállási út 24.
TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 2013. január 01.-től Karcagon a víziközmű szolgáltatási feladatokat a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. látja el. Ügyfélszolgálat: 5300 Karcag, Kisújszállási út 24.; Tel.: 06 59/400–488 hétfő, kedd, csütörtök: 700 – 1600, szerda: 700 – 2000, péntek: 700 – 1200 Hibabejelentés: 06 70/932–91–20
Magán állatorvosi ügyelet Az ügyelet Karcag, Berekfürdő területére vonatkozik, hétvégékre és esetleges ünnepnapokra (péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig.) Január 12.-13.
Dr. Dániel Mihály
Kg., Sport u. 13.
Tel.: 06/30-205-3260.
Január 19.-20.
Dr. Domán György
Kg., Ady E. u. 58.
Tel.: 06/30-434-5950.
Györffy István a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumában” 2012. december elején meghívást kaptam a Magyar Örökség-díj díjátadó ünnepségére, amelyet december 22-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében tartottak. A meghívás oka, hogy ekkor kapta meg a jeles néprajzkutató, Györffy István – Karcag város szülötte – a kitüntetést. Az ünnepségen a Karcag városát képviselő Kovács Szilvia alpolgármester asszonnyal, a karcagi múzeum (amely intézmény immár 60 éve viseli a jeles néprajzkutató nevét) képviseletében vehettem részt. Ahogy az az 1995 óta rendszeresen átadott Magyar Örökség-díjat bemutató honlapon is olvasható: „állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága kizárólag az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében. A Bírálóbizottság első elnöke, köztársasági elnökké történt megválasztásáig Mádl Ferenc professzor úr volt.” A decemberi rendezvényen Györffy István
Komplex Tisza-tó Projekt indult Öt megyére kiterjedő, 6,6 milliárd forint összköltségű komplex vízügyi beruházás kezdődik jövőre a Tisza-tónál és a tározóhoz kapcsolódó létesítményeknél. Az EU támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló beruházás az Alföld egyharmadának vízgazdálkodási problémáit kezeli, és a terület ökológiai egyensúlyának megőrzésében is komoly szerepet játszik. A beruházás során a Tisza-tó, és a Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer, azaz a Nagykunsági és Keleti főcsatornák fejlesztése, a Körös-völgyben a Szarvas-Kákai szivattyútelep és a K1 főcsatorna, valamint a Hortobágy-Berettyó árvízkapu rekonstrukciója valósul meg. A projekt keretében kiépíteni szándékozott vezérlő-szabályozó rendszer új alapokra helyezi a térségi vízkormányzást. A 2012 év végén indult projekt a Tisza-tó 35 éves történetének legnagyobb beruházása. Elek György
mellett Böszörményi Géza református lelkész, Zelnik József etnográfus, író, Kassai Lajos lovas-íjász, a dr. Kubassek János vezette érdi Magyar Földrajzi Múzeum, illetve – szintén posztumusz kitüntetettként – vitéz Somogyvári Gyula író, és Czine Mihály irodalomtörténész kapta meg e jeles kitüntetést.
Györffy István posztumusz elismerésének laudációját dr. Kósa László professzor, akadémikus tartotta. Méltatásában elmondta, „a 20. századi magyar néprajz legnagyobb hatású kutatója volt. Mindemellett sosem zárkózott be egyetlen tudományszakba.” Kitért arra is, hogy nagy figyelmet fordított diákjaival, hallgatóival való kapcsolataira, „szívesen látta maga körül a reálisabb nemzeti önismeretet igénylő, a szociális téren radi-
kalizálódó diákokat. Együtt tervezték a szegény sorsú, paraszti származású egyetemi hallgatók kollégiumának alapítását, amit utóbb róla neveztek el. Több éven át dolgozott művelődéseszményén, mely a népi kultúrára alapozta volna az értékőrzésben megújuló magyar kultúrát.” Szinte sajnálatosan korán bekövetkezett halálával egy időben jelent meg „A néphagyomány és a nemzeti művelődés” című tanulmánya, amelyet tisztelői szellemi végrendeletének is tekintettek. A laudáció elhangzása után a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke, dr. Hámori József akadémikus, bejelentette, a bizottság döntése alapján Györffy István néphagyomány- és tehetségmentő munkássága bekerül a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába”, amelyet az Anyakönyv őriz. Az akadémikus úr az ezt tanúsító okleveleket átadta Györffy István unokáinak és dédunokájának, Granasztói Péternek, aki maga is annak a Néprajzi Múzeumnak a kutató munkatársa, amelyet egykoron dédapja, mint „múzeumőr” irányított. Dr. Nagy Molnár Miklós múzeumigazgató
2013. január 23-án (szerdán) 10:00 és 14:30 órakor
ROBIN, A HÓD Meg a kutya fája élő szereplős természetvédelmi mesejáték a Déryné Kulturális Központban (5300 Karcag, Dózsa György u. 5-7. Telefon: 59/503-224) Robin, a hód közkedvelt állatkarakterek és Kemény Henrik utolsó, saját készítésű bábjainak segítségével tanít, nevettet, és mesél. Jegyár: 500.- Ft (helyre szóló!) Csoportok előzetes jelentkezését 2013. január 17-ig várjuk. Jegyek csak az előadás napján válthatók.
SZÍNHÁZI ELŐADÁS KARCAGON 2013. január 25-én, pénteken 19 órától a Déryné Kulturális Központban a Budapesti Bulvárszínház előadásában Halász Imre – Eisemann Mihály – Békeffi István :
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI zenés vígjáték Szereplők: Oszter Alekszandra, Fogarassy Bernadett, Harmath Imre, Straub Dezső, Csala Zsuzsa, Straub Péter, Fogarassy András, Benedek Gyula, Sáfár Anikó, Ulmann Kriszta Belépőjegy: 2500.- és 2000.- Ft. Információ: 59/ 503-224
4
2013. január 11.
Cipősdoboz akció a Partiumban Az idei adventi időszakban a Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégiumban ismét meghirdettük a cipősdoboznyi ajándékgyűjtést. Az egyházközséghez hasonlóan mi is cipősdobozokba készítettünk ajándékokat karácsonyra, rászoruló gyerekeknek, de ezeket nem a Magyar Református Szeretetszolgálat irodáiban adtuk le, hanem a korábbi gyakorlatnak megfelelően a Partiumban található Belényesi–medence gyermekeinek vittük el. Szenteste előtt két nappal egy lelkes kis csapat indult kora reggel útnak Várasfenesre 75 doboznyi ajándékkal, 3 zsáknyi ruhaadománnyal, valamint a vasárnapi iskolás foglalkozásokat segítő felajánlásokkal. Szép, tiszta időben, szerencsésen megérkeztünk Várasfenesre a Györffy István Táj- és Népismereti Otthonba, ahol már óriási izgalommal fogadtak bennünket a vasárnapi iskolás gyerekek. Mint később megtudtuk, voltak, akik a megbeszélt időpontnál egy órával korábban már kíváncsian vártak bennünket és az ajándékokat. Arra kértük a belényesi, belényessonkolyosi és körösjánosfalvi gyerekeket, hogy jöjjenek át Fenesre, ahol a tájház nyáron átadott közösségi épülete méltó helyszínt biztosít karácsonyi ünnepségünkhöz. Szinte leírhatatlan, amilyen örömmel és szeretettel üdvözölnek bennünket havonta a gyerekek, most például az egyik kislány papírból hajtogatott virággal szaladt oda hozzánk, és köszönte meg a munkánkat. Természetesen, mint minden gyerek, ők is alig bírták kivárni, amíg bevittük az ajándékokat, de mi még tovább fokoztuk az izgalmukat. Először karácsonyi énekeket énekeltünk, majd felolvastuk nekik Wass Albert Karácsonyi mese (A csodálatos balzsam meg a likas zsák) c. novelláját. A je-
lenlévő ötven óvodás és kisiskolás gyerek hatalmas csöndben, figyelemmel hallgatta végig az érdekes karácsonyi történetet. Ezután következett a cipősdobozok átadása. Gimnáziumunk diákjai és tanárai december utolsó heteiben számos játékot, iskolai felszerelést, plüssállatot, kártyát, szappant, tusfürdőt, édességet, szaloncukrot, könyvet, ruhát stb. hoztak be az iskolánk könyvtárába. Az utolsó tanítási napokban a Belényesi-medence vasárnapi iskolába járó gyere-
Így nekünk már karácsony előtt megadatott annak az öröme, hogy másoknak szebbé tehettük a karácsonyát. A tájházat felépítő és működtető családdal közös ebéd mellett beszéltük meg az elmúlt évben végzett munkánkat, és vázoltuk fel az előttünk álló feladatokat is. Egy szeretettel teljes nap után érkeztünk haza fáradtan, de átélve a szeretet igazi parancsát. Hálás szívvel köszönöm meg iskolánk diákjainak, dol-
December 18-án, kedden rendezte meg karácsonyi összejövetelét a Szociális Szolgáltató Központ keretein belül működő Gyermekjóléti Szolgálat, amelynek gondozói az adventre gondolva a Püspökladányi úti székházban látták vendégül a gondozott családokat. Az ünnepi délután a Mikulás és a karácsony közötti várakozás hangulatában telt. A Trió együttes örömmel vállalta a zene biztosítását, a szolgálat dolgozói pedig kiosztották az ünnepekre – többek között a december eleji Mikulás-futás alkalmával – összegyűjtött ajándékokat.
Advent Bécsben
keinek név szerinti csomagokat készítettünk az általatok szeretettel behozott ajándékokból. Ezeket a csomagokat adtuk át egyesével szépen sorban, áldott ünnepeket kívánva a gyerekeknek. Megható volt együtt ünnepelni a sok-sok csillogó szemű, őszintén örülni tudó, hálás gyerekkel. Kértük a gyerekeket, hogy a dobozokat csak szenteste a karácsonyfa alatt bontsák ki, és gondoljanak rátok, akik számukra az ajándékokat készítettétek. Szeretném azt gondolni, hogy karácsonykor a karcagi csomagokat készítőknek a szívében is ott voltak a számukra ismeretlen, partiumi, megajándékozott gyerekek. Mielőtt haza indultak volna a gyerekek, egy pohár meleg teával és az egyik karcagi diákunk által sütött mézeskalácscsal kínáltuk meg őket.
gozóinak, a Karcagi Református Egyházközségnek, a Nőszövetségnek, és minden kedves támogatónknak a segítséget az ajándékok összegyűjtésében és kiszállításában. Ez az ajándékosztás ugyanis nemcsak arról szólt, hogy szegény sorsú gyerekeknek karácsonykor ajándékot juttatunk el, hanem hogy éreztetjük velük, hogy ők is a testvéreink, az anyaországban élők is gondolnak rájuk, s „egy vérből valók vagyunk”. Büszkék vagyunk arra, hogy a szórványban, román többség között még őrzik magyarságukat, nyelvünket, hitünket, történelmi hagyományainkat. Reméljük, a jövőben is tudjuk őket ebben támogatni munkával, adománnyal és imádsággal. Nagy Éva
Telelőben Ismét a városközpont áttelelő vendégei lettek a fülesbaglyok, amelyekből több tucat tölti a nappali pihenőórákat a fákon. A szunyókáló ragadozók a tapasztalat szerint novembertől, a hideg idő beköszöntétől a kora tavaszi felmelegedésig láthatók a központban. Akkor visszatérnek határbeli vadászterületükre, ahol az elhagyott fészkekben költenek majd.
A Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 26 tanulója 5 tanár kíséretében Bécsben járt december 7–én és 8-án. Tanulóink rendkívüli örömére a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt Railjettel utazhattunk, ami nagyon kényelmes volt. Déli 12-kor megérkeztünk Bécsbe, a Westbahnhofra. Miután a szállást elfoglaltuk, városnézésre indultunk. Először a már régóta tervezett Hundertwasserhaust tekintettünk meg, amely Bécs belvárosában található, és különleges stílusáról híres. Friedensreich Hundertwasser tervei alapján épült 1983 és 1986 között. Ma is lakóházként funkcionál, miközben Bécs egyik leghíresebb turistalátványossága is egyben. Összesen 52 lakás található az épületben, 16 erkéllyel (ebből 3 látogatható), valamint 250 fa és bokor. Ezután következett a kihagyhatatlan Stephansdom, amely 2012 adventi időszakában különleges kivilágítást kapott. 16:20-kor vártak bennünket a Parlamentben. Idén egy magyar nyelvű idegenvezető segítségével körülbelül hatvan perces sétát tettünk ebben a csodálatos épületben, melyet a vezetőnk egy görög templomhoz hasonlított, mivel tervezője, a dán származású Hansen élete nagy részét Görögországban töltötte. Rátermett idegenvezetőnk Claire Strasbaughnak, angol anyanyelvű tanárunknak is összefoglalta röviden, anyanyelvén az elmondottakat.
A parlamenti séta után besötétedett, és pillanatok alatt átérezhettük azt a hangulatot, amelyet az adventi vásár forgataga nyújtott a Rathausnál, ahol az illatok, a fények, valamint az ízek harmóniája magával ragadott bennünket, ezért természetesen nem hagyhattuk ki, hogy megkóstoljuk a helyi specialitásokat. Másnap reggel nyitásra már a Hofburgnál voltunk. Szerencsénkre itt is előre egyeztetett időpontunk volt. A látvány lenyűgöző volt. Bejárhattuk azokat a szobákat, amelyekben Ferenc József és Sissi, valamint családtagjaik élték mindennapjaikat. Bepillantást nyerhettünk egy, a Sissi számára kialakított múzeumban a csá-
szárné különleges hóbortjaiba és olykor egy hétköznapi ember számára igen furcsa szokásaiba. A hazafele vezető út sem telt el tétlenül. Bécstől Budapestig tanárok, diákok egyaránt edzettek a Budapest-Karcag útvonalon lebonyolított tanárdiák „Tabu” derbire. Tiszta szívből elmondhatjuk, hogy ismét nagyon jól éreztük magunkat. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani iskolánk fenntartójának, hogy támogatta utunkat. Dr. Kovácsné Zágoni Szabó Csilla és Zelenák Erika tanárnők
2013. január 11.
5
A puszta utolsó krónikása Az ősszel már második alkalommal kiadott Szűcs Sándor életmű válogatás tovább erősíti azon megállapításunkat, hogy az „utolsó krónikás”, ahogy Dankó Imre nevezte, egyszerre volt igen jó tollú író (Szabó Pál, Sinka István, Vers Péter kollégája) és néprajztudós, aki a békési, sárréti, kunsági, hajdúsági ember életének nagy ismerőjévé lett. S nemcsak a terepmunkának, a gyűjtésnek, hanem az írott szónak, az elbeszélésnek is mestere volt. Személyi bibliográfiájából látszik, hogy fiatal korától kezdve sokat írt, s a tanulmányok, nagyobb lélegzetű összefoglalások, áttekintések mellett a hírlapi műfajoknak, a tárcának és a rövid elbeszélésnek is mestere volt. Dr. Örsi Juliannától hallottam még a válogatás sajtó alá rendezése idején, hogy a néprajztudomány elsősorban folkloristának tartotta. Való igaz, óriási menynyiségű szóbeli hagyomány köszön vissza a könyveiben, de pl. már az 1930-as évek közepén (kb. harmincévesen) írott Néprajzi vonatkozások Biharvármegyében című nagy áttekintő tanulmánya komplex néprajzi ismeretanyagról árulkodik, tanulmányai pedig azt igazolják, hogy számtalan témában végzett tudományos igényű mélyfúrásokat. Vezérfonala, origója, kedvelt tája-témája neki is van persze, ez a sokat emlegetett Háromföld (Hajdúság, Nagykunság és Sárrét) közül a Sárrét. Nem csoda ez, hisz biharnagybajomi születésű lévén, a gyerekkor, az eszmélés, az alapvető tudás megszerzésének terepe (később a kutatások tárgya) ez a vidék. Igazából a hatalmas mocsarat körüljárva, annak peremén akadt bele hajdúsági, békési, kunsági településekbe. Esetében így csapódott eggyé a titulusában (a „Háromföld” tudósa) használni szokott három különböző néprajzi táj. A Sárrét néprajzi felfedezéséből ered, hogy a régi vízi-réti világnak szinte teljes képét vetette papírra. A földrajzinéprajzi meghatározáson túl bőségesen írt a réti foglalkozásokról: a pákászatról, a ré-
ti pásztorkodásról, a szigetekre szorult sárréti földművelésről, a gyékényfeldolgozásról, a náddal kapcsolatos munkákról, az utakról és az utazásról, az óriási náderdő mélyén élő sárkányról, csárdákról és betyárokról, táltosokról, boszorkányokról – még felsorolni is nehéz. „Már korán feltettem magamban, hogy nem csupán a néprajztudomány számára hordok össze anyagot, hanem ennek egy részét cikkekben, könyvekben feldolgozva vissza is adom azok utódainak, akik-
Mások ünnepei Karácsony körül az egyik kedvenc műsoromban a hagyománytiszteletről, ünneplési szokásainkról, ünnepeink megéléséről volt szó. Többek között Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla díjas grafikus, rajzfilmrendező, kultúrtörténész is a műsor vendége volt. Több olyan észrevétele és megállapítása volt a téma kapcsán, amelyekre érdemes lenne odafigyelni – különösen a mindenkori kultúrpolitika irányítóinak. Például megjegyezte, hogy évtizedek óta minden január elsején a bécsi újévi koncertet közvetíti a televízió, holott nekünk is vannak nagyszerű zeneszerzőink és világhírű zenekaraink, akik a földgolyó legnagyobb színpadain bizonyítottak már – nyugodtan lehetne Budapesten is újévi koncertet rendezni és azt közvetíteni. Nos igen, egyből eszembe jutott ez a gondolat, mikor talán még aznap a nemzeti adón le adták a Sissi című 1956ban forgatott osztrák filmet. Ugyebár ez a kétrészes, nem is olyan eget rengető filmalkotás Ferenc József hitveséről szól, aki állítólag rendkívüli módon szerette a magyaro-
kat és a magyarok is imádták őt. Engem annyira nem érdekel a császári család története, hogy részletesen belemenjek abba, hogy mennyire lehetett valóságos a királyné és a magyarok egymás iránti rajongása, vagy mennyire volt csak a kor viszonyainak megfelelő kampányfogás a Sissikultusz kialakítása – tudván azt, hogy a kiegyezés idején a császár is számított Erzsébet kiváló politikai érzékére. Az már inkább érdekes, hogy miért ismétlik ezt a filmet szinte minden második karácsonykor, vagy húsvétkor? Nem azt mondom, hogy csak magyar filmeket játszanak ilyenkor, de valahogy ez a Sissi dolog úgy sántít. Nem is igazán történelmi, nem is igazán izgalmas, nem is igazán romantikus, na meg nem is jó. Arról nem is beszélve, hogy a Habsburgok miatt nem egy országrengető tragédiával kellett szembenéznünk történelmünk során. A teljesen megújult közszolgálati média egyébként egyre jobb és értékesebb műsorokkal szórakoztatja a nézőket, a nézettségi mutatói is kifejezetten jók, azonban mégis bebe csúszik egy-egy ilyen gyen-
gébb filmecske. Mert ugye a kereskedelmi televíziózásnál már megszokhattuk, hogy állandóan valaki másért, valami másért rajonganak, Valentin napoznak, halloween-eznek, mások ünnepeit csodálják és próbálják csodáltatni a nézővel. Emlékezzünk csak a brit hercegi pár esküvőjére! Egy bő összefoglaló helyett egész nap közvetítették az eseményt, elolvadva elemezték a díszletet, a ruhákat és mindent. Valahogy hamis az egész... Ezért van igaza Jankovicsnak, hogy némiképp – még ha nagyon nehéz éveket is él ez az ország – az önbecsülésünket rendbe kellene tenni. Mert ha az nincs a helyén és nem ismerjük a saját hagyományainkat, nem teremtünk új hagyományokat – akár egy újévi koncertet itthon – akkor szépen, lassan, de biztosan el fogunk tűnni innen. Így aztán nem Ferenc Jóska feleségének sorsán kéne könnyezni a tévé előtt, nincs már nekünk semmi közünk a Habsburgokhoz. Magunkat kéne megtalálni és a saját ünnepeinket kellene jól megélni. -dh-
A szeretet útján Sok-sok éve már, hogy a szociális otthonoktól meghívást kapok az ott élő idős emberek részére Mikulás, karácsonyi vagy éppen anyák napi műsorra. Vittem már óvodást, általános iskolást, gimnazistát. Most éppen első osztályosokkal készültünk a meglepetésre. Szép versekkel, mondókákkal, énekekkel vártuk a nagy napot, hogy örömet szerezzünk az idős embereknek. ADNI - Vinni valamit, ami nem
ciális otthonba mentünk, volt olyan gyermek, aki másnapra lebetegedett, de eljött szerepelni, mert örömet akart szerezni. Az idősek meghatódva fogadták e kicsiny gyermekeket. Oly boldogan mentünk vissza az iskolába, és már készítettük az újabb meglepetést. Egy első osztályos kislánynak és egy kisfiúnak ajándékot karácsonyra. Olyan gyermekeknek, akiknek nincs lehetőségük, hogy meglepetés legyen a
pénz, nem ajándék, ami bennünk van. Örömet, békességet, vidámságot becsempészni a mindennapokba. A lelkünk egy darabját odaadni, hogy megszépüljön ez a világ. A gyerekek átérezték a szeretet erejét és csodálatosan szépen szeElek György repeltek. Mivel mindkét szo-
karácsonyfájuk alatt. A mi dobozainkba mind a 27 gyermek tett valamit: került bele édesség, tisztálkodási eszköz, játék, sapka, sál stb. De a legtöbb, ami belekerült, az ő szeretetük és összetartozásuk. Miközben készült a meglepi, azon gondolkodtam, vajon
től szereztem: a népnek. Oly elgondolással, céllal, hogy kallódó időből, korból kieső hagyományai igazi értelmének, értékének megismeréséhez ezáltal is közelebb jusson.” Ez a két mondat a Szűcs Sándor-i ars poetica! - amit végre is hajtott, hisz ennek mentén dolgozott egészen 1982 nyarán bekövetkezett haláláig. Életében hat könyve, valamint nyolc füzete jelent meg. Utoljára – már halála után – Madárkereső királyfiak című mesegyűjteményét adták ki. Cikkeinek, hírlapi írásainak bibliográfiája több száz tételnyi lehet(ne). Nem mondjuk, hogy ezt a teljesítményt tömegében, mennyiségében nem érte utol vagy nem múlta felül senki (bár tudjuk, nem ez a mérce!), viszont Szűcs Sándor könyvei máig népszerű, közkedvelt olvasmányok. Ezt igazolja válogatott munkáinak újabb kiadása is, ami 2012 karácsonyára jelent meg. (Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása. Szerk.: Dankó Imre, a kötetet gondozta Örsi Julianna és V. Szathmári Ibolya. 2. kiadás. Túrkeve, 2012. 324. old.)
hány gyermek él nehéz körülmények között ebben az osztályban is, de ők mégis szívből felajánlották ajándékaikat. Lemondtak a saját játékaikról, és az édességekről, reméljük, hogy nagy örömet szereztek. Az osztály harmadik jócselekedete, hogy gipszből és papírból készült angyalkákkal vitték el a szeretet üzenetét az emberekhez, s ezáltal ők maguk is gazdagabbá váltak jóságban, adni tudásban, megtapasztalhatták, hogy számíthatnak egymásra, és együtt örülhetnek mások örömének. Itt szeretném megköszönni, hogy a szeretet útján segítette munkámat Chrappánné Papp Ágnes igazgató asszony, hálásan köszönöm munkatársaim és a szülők segítségét, akikre mindenben számíthatok. Minden ember élete egyszeri és megismételhetetlen. Fontos, hogy maradandó értéket adjunk a ránk bízott gyermekeknek. Lábnyomaink bele vannak szövődve egy hálóba, amely az örökkévalóságig tart. Egyikünk sem egyedül jár. Egészségben, örömökben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok mindenkinek! Sántháné Karászi Julianna Karcagi Általános Iskolai Központ Kováts Mihály Tagiskola
6
2013. január 11.
A megyei I. osztályú labdarúgók is elkezdték a felkészülést
In memoriam
Dr. Selmeczi Pál 1923-2012 Advent utolsó vasárnapja közeledett, és a családok nagy többsége már a karácsonyi ünnepek lázában égett, amikor szinte észrevétlenül érte nagy és pótolhatatlan veszteség Karcag városát és a Kátai Gábor Kórházat. Életének 90. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt betegségben csendesen elhunyt dr. Selmeczi Pál főorvos úr, a kórház Belgyógyászati osztályának nyugalmazott vezető főorvosa. 1923. július 1-jén született Nagyváradon. Gyermekkorát a szülővárosában töltötte, majd iskoláinak elvégzése után beiratkozott a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre. Tanulmányait a háború kitörése szakította félbe. Az ismert, sötét történelmi körülmények között, szinte a csodával határos módon szökött át Magyarországra, ahol aztán később az itt élő családtagjai segítségével tudta folytatni egyetemi tanulmányait, és szerzett diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Először Nagykőrösre került, majd a szolnoki Megyei Kórházban dolgozott. 1963ban került Karcagra és vette át az akkor még a Püspökladányi úton lévő, Belgyógyászat osztályvezetői feladatait. Ettől kezdve a város egészségügyének és közéletének is felejthetetlen alakjává válik. Részese a „Nagy Kórház Belgyógyászat” létrehozásának, elévülhetetlen érdemei vannak a később megalapított Intenzív Osztály megszületésében.
Maga körül iskolát teremt, nemzedékeket nevel, oktat, szeretett hivatásának elsajátításához. A keze alatt felnövő nemzedékek ma is nagy tisztelettel gondolnak rá szerte az országban, de a karcagi kórházban is. A ma élő idősebb emberek még élénken emlékeznek a szigorú és következetes orvosra, akiknek egyesek az életüket, mások „csak” az egészségüket köszönhették. Nyugdíjba vonulása óta napjai többségét a család töltötte ki. Nagyszülői szeretettel nevelte két lánya gyermekeit, a kilenc unokát, de továbbra is nagy szerepet tölt be a város közéletében. Hithű katolikus, aki a vallását a legszigorúbb egyház ellenes időszakban is bátran gyakorolja. Ez az év azonban tragikus változásokat hozott az életében. Szeptemberben elvesztette feleségét, betegsége pedig az utolsó, döntő csapást indítja el egyre gyengülő szervezetével szemben. Kórházba kerül, ahol a gondos ápolás ellenére sincs visszaút: 2012. december 22-én örökre elaludt. A Kátai Gábor Kórház orvosainak nevében ígérhetem, hogy hitvallását, példamutató orvosi tevékenységét, felejthetetlen alakját, a beteg emberek iránt érzett szeretetét és tenni akarását kegyelettel megőrizzük. Kedves Pali bácsi, Tisztelt Főorvos Úr, nyugodjon békében! Dr. Kapusi Lajos
Galambkiállítás volt a Sportcsarnokban December 22-23-án rendezte meg szokott évvégi kiállítását a karcagi R-139.sz. Galambtenyésztő Egyesület. A kiállítás, amely már hat évtizedes múltra tekinthet viszsza, eleinte az egyesület tagjainak kívánt állománybemutatási lehetőséget biztosítani, ám jó néhány éve már leginkább a tiszántúli régió tenyésztőinek seregszemléje, kiállítási és bírálati alkalma. A területi jelleg ezúttal is jól megmutatkozott, hiszen a kiállítók, az egyetlen fővárosi tenyésztőt kivéve, valamennyien a Tiszántúlról, a helybelieken kívül többek között Balmazújvárosból, Nyársapátról, Szerencsről, Tarnaméráról, Hevesről, Fegyvernekről, Berettyóújfaluból, Biharnagybajomból, Tiszaföldvárról, Túrkevéből, Kisújszállásról, Kunhegyesről, Kunmadarasról, Nádudvarról Bucsáról etc. érkeztek. A Városi Sportcsarnok küzdőterét tehát ezúttal is megtöltötték a ketrecek: a tulajdonosok 17 fajta 505 példányát állították ki. A szakmai munka, a bírálatok már az első nap lezajlottak, az eredményhirdetésre vasárnap délben került sor. Az egyéni tenyésztői elisme-
Tóth Sándor (571 p.), 2. Kapusi László (3 kiváló) (570 p.), 3. Kun Lajos (2 kiváló) (570 p.) Díszgalamb kategória
rések mellett számos, csapatversenyben elért eredmény is született. Csapatverseny eredmények Nagytestű alakgalambok kategóriában Tenyésztői 6-os csapatverseny: 1. Szabó József (571 p.), 2. Szedlacsek István (569 p.), 3. Kiss Ernő (568 p.) 6-os csapatversenyben: 1.
Tenyésztő 6-os csapatverseny: 1. Tóth István (569 p.), 2. Tóth István (566 p.), 3. Szűcs Zoltán (565 p.) 6-os csapatverseny: 1. H.Tóth János (570 p.), 2. H.Tóth János (570 p.), 3. Bosnyák Imre (568 p.) A Zádor Kupa tulajdonosa (a Tiszántúli Mondain galambkiállítás legeredményesebb kiállítója) - 95.00 átlagponttal - Kapusi László lett. Elek György
Hétfőn megkezdték a karcagi labdarúgók a felkészülést az új bajnoki szezonra. Amint azt Orosz Istvánt vezető edzőtől megtudtuk, heti hat alkalommal tartanak edzést. A felkészülés elején erőnléti foglalkozásokat tartanak sok futással és erősítő gyakorlatokkal kombinálva. Február elejére majd változtatnak az edzések egyhangúságán, mert edző-
mérkőzéseket is beiktatnak. Tervezik, hogy felkészülési mérkőzéseket játszanak majd a környező települések (Kisújszállás, Törökszentmiklós, Bucsa és Ebes) csapataival. A felnőtt kerethez négy új ifjúsági játékos csatlakozott: Daróczi Dániel, Németh Mihály, Burai Gergely és Hamar János. B. I.
U7-es labdarúgók értékelése A Karcagi SE labdarúgó szakoszta U7-es korosztályának szakvezetője, Varga László értékelése az ifjú labdarúgó „palánták” elmúlt évi teljesítményéről. - A 2012-es évet július közepén kezdtük el az óvodás korúakkal. Összesen négy régi „gyerekem” maradt, majd később csatlakozott hozzájuk nyolc új játékos, így öszszesen tizenketten kezdtük el ezt a félévét, heti két edzéssel a műfüves pályán. Később, szeptember elejére a keretünk 14-16 főre növekedett. A Bozsik programon két csapattal szereplünk. Az egyik csapatot a régebbi játékosok –
és az ügyesebb újak – adják (6 fő), míg a másik csapatot teljesen kezdők alkotják. A teljesítmény tükrében ez meg is mutatkozott. Az „ügyesebbek” a 12 mérkőzésből 2 verség, 1 döntetlen és 9 győzelmet értek el. A másik csapatunk „csak” 1 győzelem, 3 döntetlen és 8 vereséget produkált. Az edzéseket a sportcsarnokban folytattuk egészen december 17-ig. A csapatból szeretném kiemelni a következő gyerekeket: Horváth Levente, Mészáros Ádám, Balázs Roland, Erdei László, Erdei Gergő és Murányi Márkot. Ők jelenleg a legtehetségesebbek és szép jövő állhat előttük. B. I.
Mérlegen az U19-es korosztály 2012-es második félévi szereplése A bajnoki szezon előtt vette át az U19-es korosztály szakmai vezetését Varga László, aki az U15-ös korosztálytól érkezett. Az új feladatról és a célkitűzésekről az alábbiakat mondta el: - Az alapozást július közepén kezdtük el heti négy alkalommal. Az első 2-3 hét az erősítésekkel telt, majd később jöttek a taktikai és technikai, labdás edzések. Az őszi szezon alatt 26 játékos fordult meg a csapatban. Ebből 6 fő a felnőtt csapat edzéseit is látogatta. Kor szerint eléggé vegyesnek mondható a csapat összetétele. Van 1992-ben, de van 1997-ben született gyermek is. Az elején úgy láttam, hogy inkább védekezni tudunk jobban, ennek tükrében lett kialakítva a csapat felállítása és taktikája. Hadrendünk általában a következőképpen nézett ki: 4-2-3-1 vagy 4-1-4-1. A 26 játékosból 23 játékos pályára is lépett, ami nagyon jó arány. A fennmaradó 3 játékos folyamatosan az U16-os bajnokságban szerepelt. A tabella 4. helyén végeztünk. A 15 forduló alatt 10 győzelmet, 4 döntetlent és sajnos 1 vereséget szereztünk. Rúgtunk 61 gólt és kaptunk 9-et (a legkevesebbet a megyében!). Összesen 34 pontunk van. Az első hely 4 pontra, de a második kettő, míg a
harmadik egy pontra van tőlünk. A csapat házi gólkirálya a nyáron igazolt Balogh Ferenc lett 8 góllal (csak a nyolcadik fordulótól volt kezdő játékos). A 61 gólt összesen 12 játékos szerezte. A 15 forduló alatt 1 piros lapot (Bakó L.) és 14 db sárga lapot kaptunk, ami elég soknak mondható. A legtöbb játékidőt a pályán Herczegh Gábor töltötte (ez óriási szám, mert csak a nyáron tért viszsza, egy év kihagyás után). Talán őt csak a csapat kapitánya, Németh Mihály tudta volna megelőzni, de ő egy súlyos sérülést szenvedett el a 11. fordulóban Jászberényben – addig minden játékidőt a pályán töltött. A csapat edzéslátogatottsága 80 %-osnak mondható október végéig, de a november már nem volt ilyen jó. Talán ez is volt az oka annak, hogy a végére az eredmények sem jöttek, bár az utolsó 5. fordulóból 4 igazi rangadónak számított. Ha ki kell emelni a csapatból játékosokat, akkor a következőket ajánlom: Fábián K., Németh M., Herczegh G., Daróczi D. és Balogh F. Ők, ha így folytatják, komoly jövő várhat rájuk. Úgy gondolom, hogy egy jó, erős és nehéz alapozással – ha a csapat is így akarja – a dobogó mindenképpen elérhető lesz. B. I.
2013. január 11.
7
Apróhirdetés Családi ház nagy portával el- Tégla családi ház eladó. adó. Kg., Vágóhíd u. 2. I.ár: Karcag, Zádor utca 28. Tel.: Karcagon, a városközpont- 8,5 M Ft. Tel.: 59/300-462. 06/70-391-4295. ban 130 m²-es kertes csalá- Új építésű, 2 szobás, belA 4. sz. főút mellett, az di ház tulajdonostól alkuké- ső udvari családi ház eladó Apavári parkolónál vendégpesen eladó. Tel.: 06/70-300- Karcagon a Vásárcsarnoknál. látó egység eladó kb. 2.000 9730. Igényes egyedi belsővel, 20 m² telekkel. Tel.: 06/20-3702 szoba + nappalis csalá- m²-es terasszal, és 20 m²-es 6088. di ház eladó. Karcag, Deák faházzal. A telek 400 m²-es. krt. 5/a. I.ár: 9,5 M Ft. Tel.: 06 További építési lehetőségAlbérlet 70/310-1751 v. 06/30-245- gel akár vállalkozásra is al7147. kalmas. Megtekinthető fo- K i a d ó e g y s z o b á s i g é Eladó Bucsán 3 szobás ház tók: orzo.5mp.eu oldalon. n y e s c s a l á d i h á z a melléképületekkel, kerttel. Most 10 millióért az öné le- Vás árc s ar no k nál. A há z het. Tel.: 06/20-367-8885 bútorzott, mindennel fel van Tel.: 06/30-283-9322. szerelve, azonnal költözhető. A Kórház úti lakótelepen 109 m²-es tetőteres, kerTel.: 06/20-367-8885. földszinti 3 szobás lakás eltes családi ház eladó vagy adó vagy kertes házra cse1,5 szobás panelre cse r é l n é m K a r c a g o n v a g y rélhető. Tel.: 06/30-567-3947. Állat
Ingatlan
Debrecenben, értékegyezte- 3 szobás sorházi lakás a für- Egy éves kos bárány eladó. dőhöz közel, reális áron, sürtéssel. Tel.: 06/30-857-3805. I.ár: 19.000 Ft. Tel.: 06/30Eladó Karcag főterén 250 gősen eladó. Karcag, Kórház 701-0263. m²-es üzlet. Az üzlet rendel- u. 1. Tel.: 06/30-544-3673. kezik: saját parkoló, telek, kirakat, klíma, riasztó, gazdasági bejárat, egy, de akár három üzletként is működtethető. U.itt eladó Kft., amely alkalmas Széchenyi Hitel pályázatra, így megveheti akár pályázat útján is az üzletet. Komoly érdeklődőket várok! Tel.: 06/20-367-8885. 87 m²-es, 2,5 szobás parkettás, hőszigetelt családi ház Szolnokon korszerű központi fűtéssel, hagyományos fűtésre is kialakítva, melléképülettel, garázzsal eladó. Fúrott kút az udvarban. Csere is érdekel. I.ár: 17 M Ft. Tel.: 06/30-432-5110. Olcsó lakások eladók Karcag főterén. Igényesen átépített udvari lakások eladók a Vásárcsarnoknál. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, beépített konyhával 4 millióért. Két szobás 6 millióért. Mindkét lakáshoz saját telek tartozik, csak a bejárat közös. Tel.: 06/20-367-8885.
Eladó 5 polcos TV állvány, 2 db függöny karnis, 1 db ufo lámpa, 1 db vasalódeszka, 1 db konyhai asztal 2 székkel. Tel.: 59/314-094 (délután).
Méz házhoz szállítás Karcag területén! Termelői méz kapható Karcag, Füredi utca 3. Vegyes (kristályos) 1.300 Ft/ kg, akác (folyékony) 1.800 Ft, selyemfű. Sebők Erika, 220-as hegesztő trafó, 380- Szőllősi Csaba. Tel.: 06/30as kovácsfúvó, alumíni- 963-5073. um üstház, birkafőző lábas, húsdaráló, mákdaráló, dióSzolgáltatás daráló, ajtózárak, kézi ter- Mindenféle javítást, cipzár ménydaráló, fejszék, kalapá- cserét, felhajtást, méretre csok, fogók, csőfogó eladók. munkaruhát, férfi szövet és Érd.: Kg., Hunyadi u. 40. Tel.: bársony nadrág; bőrkabát varrását rövid határidőre vál06/70-532-6644. lalom! Tel.: 06/59-311-910. Eladó 2 ajtós, 2 fiókos komód; hagyományos ágy- Idős ember gondozását válneműtartó, sötét dohányzó lalom kertes házamban. Tel.: 06/30-384-0490. asztal, Karancs gáztűzhely (a két hátsó főzőlapot javíta- Bajba jutott? Nem tudja hitelét fizetni? Végrehajtás van ni kell) 8.000 Ft-ért. Érd.: Kg., folyamatban? (Személyi hiSzent I. sgt. 36. (10-17 óráig). tel, hitelkártya, jelzálog hitel, Felújított 2 ütemű Wartburg stb.) Ne késlekedjen, kérjen hengerfej, kerekek, generá- segítséget! Mi segítünk! Tel.: tor, ablaktörlő motor, stb.; 06/70-314-4403 vagy 06/30vágó gyöngyik, dióbél el- 647-7324. adó, cserélhető 28-as ma- Minőségi termelői borok az gyar női kerékpárra, kisbá- ország legjobb borászaitól. lás lucernára, búzaszalmára. KARCAGI BORHÁZ. Kg., Deák krt. 77. Tel.: 06/30-928-3073. Tel.: 59/300-875 vagy 06/30www.karcagiborhaz.hu 385-8232. VÍZVEZETÉK szerelést, E l a d ó 1 d b 55 c m - e s B Á D O G O S m u n k á t é s Hyundai TV 8.000 Ft-ért. Tel.: JAVÍTÁSOK AT is vállalok. 06/70-280-0160. Török László. Tel.: 59/313-887 Lakáscsere miatt eladó fa vagy 06/30-289-5103.
A Táncsics körúton IV. emeTárskereső leti egyszobás lakás eladó. Keresem férfi társamat 50 Tel.: 06/70-411-2602. Eladó Budapest VII. kerüle- éves korig, józan életűt, csatében, közel a Nyugatihoz ládcentrikust. Tel.: 06/302 szobás, igényesen felújí- 651-6751. tott földszinti csendes lakás. Beépített konyha és galéria Vegyes van, akár bútorozva is eladó. Transzcendentális I.ár: 12 M Ft. Tel.: 06/20-367Meditáció! Tartós világbéke 8885 megvalósítása. Tel.: 06/59Karcagon, a Bajza utcában 313-284, www.tmhirek.hu szépen rendben tartott, napos, azonnal költözhető, 2 Hévízen gyógyfürdőtől 5 szobás családi ház eladó. percre, a 4 csillagos Hotel Cserépkályha és gázkon- K almáb an 27. e x tra pi vektoros fűtés, lakható mel- ros hétre szóló 4 személyes léképület. I.ár: 7,9 M Ft. Tel.: apartman üdülőjoga eladó. sarok ülő székkel, asztallal 95 évre szóló, örökölhető, 06/20-805-2338. (35.000 Ft), egy szép faragott Eladó ház! Szent I. sgt. 34. cserélhető. Tel.: 06/59-312- motívumú fa szekrénysor és sz. alatt 2 szoba parkettás, 005 v. 06/30-583-4708. gázfűtéses. Fürdőszoba, WC Eladó 2 db kétszemélyes he- több más. Tel.: 59/312-562. bent van. I.ár: 4,5 M Ft. Érd.: verő, 1 db gyerekheverő, új- Napraforgó eladó. 130 Ft/kg. Kg., Szent I. sgt. 36. (10-17 szerű állapotban konyha- Fekete, kis szemű, olaj, bio. óráig). bútor, új tölgyfa konyhai Tel.: 06/30-963-5073. Karcagon 120 m²-es csalá- falitéka, zsúrkocsi, Bonanza di ház eladó. Kisebb ingat- íróasztal, franciaágy, 2 db új 55 cm-es színes televízió ellan beszámítok. Tel.: 06/30- fekete ezüst díszítésű szek- adó. I.ár: 10.000 Ft. Tel.: 06/30-461-3626. rény. Tel.: 06/70-300-9730. 643-8315.
N é m e t ny e l v b ő l f o r d í tást, korrepetálást, tanítást, egészségügyi szaknyelv oktatást vállalok. Tel.: 06/59311-477. Idős néni gondozását vállalom. Tel.: 06/30-334-2009. Ruhaalak ításhoz (ot tho ni munkára) gépi varráshoz értő hölgyet keresek. Tel.: 59/312-562.
Az apróhirdetés csak 200 Ft* a Karcagi Hírmondóban! * Az alapár 20 szóig értendő.
8
2013. január 11.
RENDŐRSÉGI HÍREK Súlyos baleset a 4. sz. főúton
A vétlen autó öt utasa vesztette életét
Vasárnap, a reggeli órákban súlyos közlekedési baleset történt a 4. sz. főútvonal karcagi 164 km-es szelvényében. Egy moldáv állampolgár által vezetett (francia rendszámú) terepjáró az említett útszakaszon, eddig tisztázatlan okból, áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol fékezés nélkül rohant bele, a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsiba. A vétlen személygépkocsi négy felnőtt utasa azonnal életét vesztette, a gépkocsiban utazó csecsemőt helikopterrel szállították a Kenézy Gyula kórházba, ám életét már a gondos orvosi ellátás sem tudta megmenteni. A vétkes sofőrt kedden délután a szolnoki járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Alarm-Matic Terem Labdarúgó Bajnokság Január 6-án rendezték meg a bajnokság hetedik fordulóját. Eredmények: Szuperinfó – Flottok 3:2, Blades-Zsoan – DKV 1:5, VGT-Brigád – Ökodízel 5:3, Devils – Refigimi 9:4, SS Bisztró – Profix-Bituman 3:2, Família – MultiTec 5:2. B. I.
KARCAG TELEVÍZIÓ AZ ÖN HELYI TELEVÍZIÓJA Pengő Ferenc cégvezető: 06/30/223-8844 E-mail:
[email protected] Nézze Ön is a műsorunkat az interneten a www.karcagtv.hu oldalon, itt válogathat kedvére korábbi híradásainkból is 2013.január 10-14. csütörtökhétfő 18.00 Műsorajánlat 18.05 Vadászbál 19.05 Nagykunsági Krónika Aktuális kérdések Vendég: Varga Nándor Téma: Ipari park Karcagi hírek - Szörnyű baleset - 400 millió forint támogatást kapott Karcag - Adósságrendezésről egyeztettek - Tisza-tó Háttér Adomány átadása 20.20 Varrósok szalagavatója 2013.január 15-16. kedd-szerda 18.00 Műsorajánlat 18.05 Jöjjetek hozzám
19.05 Karcagi hírek 19.30 A Hit Szava 20.30 Karcag Sport – kispályás foci 2013.január 17-21. csütörtöktől-hétfő 18.00 Műsorajánlat 18.05 Egészség klub 19.05 Nagykunsági Krónika Aktuális kérdések Vendég: Hodos Julianna Téma: Karcagi Járási Hivatal vezetője Karcagi hírek - Iskolaépület átadása - Mezőgazdasági kép - Új vezetője van a bereki strandnak Háttér Vendég: Plósz Csilla Téma: új év, új tervek 20.20 Nagykunság Szépe 2012
Női szilveszteri labdarúgó torna December 28-án – a KSE szervezésében – a Városi Sportcsarnokban rendezték meg a női csapatok számára kiírt szilveszteri labdarúgó tornát. A karcagi együttes mellett még négy vidéki – Kisújszállás, Szolnok, Csanádapáca és Mezőberény – csapat nevezett. Az a tény is bizonyítja, hogy a női foci egyre népszerűbb városunkban, hogy több mint száz néző izgulta végig a mérkőzéseket. A néhány hónapja alakult hazai csapat lelkesedéssel próbálta ellensúlyozni a vidéki csapatok nagyobb rutinját, akiknek játékosai már régóta játszanak különböző bajnokságokban. A csapatok öt mezőnyjátékossal és egy kapussal játszottak. Eredmények: Kisújszállás – Szolnok 1:1, Karcag – Csanádapáca 1:1, Mezőberény – Kisújszállás 33, SzolnokCsanádapáca 3:0, Mezőberény
Anyakönyv Születés
– Szolnok 1:0, Karcag – Kisújszállás 2:2, Csanádapáca – Kisújszállás 1:1, Mezőberény – Karcag 2:0, Szolnok – Karcag 5:0, Csanádapáca – Mezőberény 1:3. Végeredmény: 1. Mezőberény (10 pont), 2. Szolnok (7 pont), 3. Kisújszállás (4 pont), 4. Csanádapáca (2 pont), 5. Karcag (2 pont). Karcagi csapat tagjai: Nagy Brigitta, Gődér Szilvia, Nagyné Ruskó Erika, Bakó Julianna, Sebők Dóra, Balogh Ilona, Szűcsné Iványi Nagy Éva, Pintér Petra, Tolnai Éva, Való Marietta, Bánhegyesiné Hajdú Gabriella, Pergéné Varga Zsuzsanna, Perge Patrícia, Mészáros Anna, Fábián Anita, Nagy Daniella. Gólkirálynő: Donkó Szilvia (Kisújszállás), legjobb mezőnyjátékos: Bíró Nóra (Mezőberény), legjobb kapus: Pakai Katalin (Szolnok). B. I.
Szilveszter Kupa December 29-30-án rendezték meg a Városi Sportcsarnokban a kispályás labdarúgó csapatok számára kiírt szilveszter kupát. A kupára nevezett csapatokat négy csoportba osztották be. „A” csoport: Szuperinfó – Família 1:4, Bánhalma – Kunmadaras 0:2, Kunmadaras – Família 1:2, Szuperinfó – Bánhalma 2:0, Família – Bánhalma 2:0, Kunmadaras – Szuperinfó 2:3. Eredmény: 1. Família (9 pont), 2. Szuperinfó (6 pont), 3. Kunmadaras (3 pont), 4. Bánhalma (0 pont). „B” csoport: MultiTec – Aqua 4:0, Ho-Ri-Ko – AgroSprint 0:3, MultiTec – Ho-Ri-Ko 4:0, AgroSprint – Aqua 5:1, Aqua – Ho-Ri-Ko 6:1, AgroSprint – MultiTec 2:2. Eredmény: 1. MultiTec (7 pont), 2. AgroSprint (7 pont), 3. Aqua (3 pont), 4. Ho-Ri-Ko (0 pont). „C” csoport: All Stars – Vakok 0:0, Roli Sped – DKV 0:1, DKV – All Stars 1:0, Roli Sped – Vakok 7:0, DKV – Vakok 10:0, All Stars – Roli Sped 1:3.
Eredmény: 1. DKV ( 9 pont), 2. Roli Sped (6 pont), 3. All Stars (1 pont), 4. Vakok (1 pont). „D” csoport: Blads – Klán 0:2, SS Bisztró – Mongol 2:0, Klán – Mongol 0:3, SS Bisztró – Blades 0:2, Mongol – Blades 1:2, Klán – SS Bisztró 0.4. Eredmény: 1. Blades (6 pont), 2. SS Bisztró (6 pont), 3. Mongol (3 pont), 4. Klán (3 pont.). Középdöntő: Família – Roli Sped 2:1, DKV – Agro Sprint 0:1, MultiTec – SS Bisztró 2:4, Blades – Szuperinfó 0:0 (büntetőkkel: 3:2). Elődöntő: Família – SS Bisztró 1:2, AgroSprint – Blades 6:1. Harmadik helyért: Família – SS Bisztró 1:2. Döntő: SS Bisztró – AgroSprint 2:2 – büntetőkkel: 2:3. Különdíjak: gólkirály: Bajnók Imre (SS Bisztró), legjobb kapus: Kun Sándor (Família), legjobb mezőnyjátékos: Békési Lajos (AgroSprint).
Lapzárta: 2013. január 7., (hétfő) 12 óra
KARCAGI HÍRMONDÓ • Felelős szerkesztő: Dede Géza • Megjelenik hetente • Felelős kiadó: Karcag Város Önkormányzata • A szerkesztőség címe: 5300 Karcag, Kertész József u. 2.
Telefon: (59) 312-415 • E-mail:
[email protected] • ISSN: 1216-1322 • Karcagi Nyomda Kft., felelős vezető: Nagyné Tankó Tímea és Márkusné Tankó Orsolya
B. I.
Berényi Mária – Tóth Tamás Kg., Táncsics krt. 1-3. I. lh. II/6. Boldizsár Balázs Balajti Lilla – Kundra Zoltán Kg., Kossuth L. u. 77. Hanna Csík Szilvia – Varga Lajos Kg., Gyep u. 3. Karolina Kira Rimaszombati Andrea – Babos Adorján Kg., Damjanich u. 40. Donatella Andrea Rácz Dóra – Lengyel János Kg., Zádor u. 31. János Veres Anita – Horváth Csaba Kg., Cserepes u. 35. Kevin Márk
Halálozás Balogh Imréné (Kádár Piroska) Karcag (1933.) Béres Erzsébet Rozália Karcag (1929.) Özv. Czakó Istvánné (Lengyel Erzsébet) Karcag (1927.) Özv. Kolláth Józsefné Karcag (1930.) Kónya András Karcag (1943.) Özv. Kovács Imréné (Varga Julianna) Kg., Dózsa Gy. u. 2. (1926.) Kovács Jánosné (Mészáros Erzsébet) Karcag (1916.) Dr. Selmeczi Pál Karcag (1923.) Id. Szabó László Kg., Bercsényi út 36. (1949.) Szűcs Sándorné (Kapitány Erzsébet) Kg., Fürst S. u. 6. (1925.) Varga József Jánosné (Györfi Róza) Karcag (1933.) Vizi János Karcag (1922.)
Gyógyszertári ügyelet Január 12. szombat 8 – 13 óráig Főtér Gyógyszertár – Horváth F. út 9-20 óráig Alma Gyógyszertár - Tesco Január 13. vasárnap 9 – 12 óráig Berek Patika – Kiss A. utca Január 19. szombat 8 – 13 óráig Berek Patika – Kiss Antal utca 9 – 20 óráig Alma Gyógyszertár – Tesco Január 20. vasárnap 9 – 12 óráig Betánia – Széchenyi sgt. A fenti időpontokon túl sürgős esetben egészségügyi ellátás a Háziorvosi ügyeleten (Karcag, Széchenyi sgt. 27.)