1 Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 24.-én 14.00 órai kezdettel a bükfürdői Szabadidő Központban megtartott
Üdülőhelyi főrumon. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint. (Jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Németh Sándor polgármester: Turizmusról, pénzügyi adatairól, az önkormányzatnak a turizmussal kapcsolatos teendőiről ad tájékoztatást. A fürdővendégek számának csökkenése valós, de az országos trendhez képest mégis kevesebb. Van egy fajta átmozgás a kereskedelmi szálláshely irányába a magán szállásadók hátrányára. Az idegenforgalmi adóbevétel 253 millióra teljesült, ami túllépést jelent a tervezetthez képest. Az önkormányzat bevételei közül a 2. helyre szorult az idegenforgalmi adó, de az állam által hozzáadott 1,50 forint lehetővé teszi továbbra is a település fejlesztését. A bevételékből kb. 1 milliárd forint fogy el a fenntartásra. Fejlesztésre csak az idegenforgalmi adóból van lehetőségünk. 250 milliót irányoztunk előre az idegenforgalmi adó tekintetében az idei évre, mivel azzal számolunk, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken tovább növekszik a vendégforgalom. A magánszálláshelyeket a nagyrendezvények támogatásával próbáltuk helyzetbe hozni, pl. a rally és a vívó országos bajnokság megszervezésével, ezek keretében kiajánlásra kerültek a magánszálláshelyek. A vendégforgalom kitolódik a fürdő irányába, éppen ezért a fejlesztésekkel próbáljuk a várost vonzóbbá tenni. A belváros rekonstrukciós program remélhetőleg még ebben az évben elindulhat. Programokat is szervezünk, s talán ennek segítségével tudunk vendégeket generálni. Várható még az országos birkózóverseny is, amikor szintén várunk vendégeket a településre. A továbbiakban hasonlóan nagy volumenű események idevonzásával a magánszálláshelyek profitálását próbáljuk tovább erősíteni. A TDM szervezet fejlesztésében is oroszlánrészt vállal az önkormányzat. Az ő fejlesztéseiket is az önkormányzat finanszírozza. Úgynevezett Bük kártya kerül bevezetésre, melyet ha valós tartalommal, igazi kedvezményekkel tudunk megtölteni, akkor azt keresni fogja a vendég. A vendéglátósnak is érdeke van ebben, hiszen ezen keresztül jut ő is kedvezményekhez. A bevétel egy zárt rendszeren belül marad. A kisebb fejlesztésekről: járda-, kerékpárút hálózat fejlesztése és felújítása a bükfürdői Vízmű teleptől a Forrás üzletházig megvalósításra kerül ebben az évben. A további szakaszok sajnos súlyos összegeket jelentenek, így azok felújítása a következő évek feladata lesz. Ami ebben az évben még megvalósításra kerül, az a Fürdő kemping mögötti gyalogút és kerékpárút, mely térkővel kerül kialakításra, közvilágítással ellátva. A TDM szervezetek fejlesztése kitörési pont lehet, amennyiben térségivé fejlődhetnek, akkor még jelentősebb bevételhez juthatnak. Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: Az idegenforgalmi adó állami támogatásával kapcsolatban van-e már valami információ? Németh Sándor polgármester: 1,5 forinttal számolnak, de van szó 2 forintról is, de leírva még nincs. Az is lehet, hogy a TDM szervezetekhez jön a pénz, és kizárólag turisztikai célra kell fordítani, de még semmi nem biztos. Herbert Antal Fűzfa u. 11.: Ha bevezetésre kerül a Bük kártya, akkor hogy fog adni a fürdő valami kedvezményt, mert nagyon rugalmatlanok a Fürdőben. Pl. a 3 órás jegyet nem lehet reggel megvenni. Miért nem lehetne pl. egy hátsó bejárattal is megközelíteni a fürdőt, hogy a működő pénztáraknál a torlódás megszűnjön. A csapadékvíz elvezetése is problémás.
2 Németh Sándor polgármester: A fürdőnek kedvezményrendszert kell kialakítani, de az árat nem árazhatja le, hanem pl. hármat fizet négyet kap akció lesz. Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing igazgatója: A három órás jegy az délutáni jegy, és 3 óra után lehet megvásárolni, ennek technikai oka van. Az új rendszerben 3-9 –ig, illetve 10-ig lehet benn a vendég a fürdőben. Németh Sándor polgármester: Felvetődött többször, hogy hátsó bejáratot lehetne nyitni, az Európa út felől. Véleménye szerint is kevés költségből ki lehetne alakítani a beruházás befejezésével, pl. bérleteseknek, kerékpárosoknak és gyalogosoknak. Németh Csaba Büki Gyógyfürdő Zrt. Műszaki igazgatója: A Fürdő nagyberuházása hamarosan lezárul. A Répce Gold szállodával összekötő folyosón kb. 5 méteres szakaszon lehetne ezt megoldani. Építési engedélyezési eljárással jár, de kezelhető. Németh Sándor polgármester: A kerékpárút felújítása mellett, a TDM fejlesztések keretében aktív park kerül létrehozása a Danubius Hotel mellett, a TDM parkban a felnőtt játszótér mellett pedig gyermekjátszótér is kialakításra kerül. A touch – info-k kihelyezésre kerültek. Kb. 300 milliós értékű az pályázat, melyet a fürdő csapadékvíz elvezetésére vonatkozóan novemberben lehet beadni. Zárt rendszerű csapadékvíz elvezetés lenne. A buszmegállót ki lehetne hozni a mostani helyéről, az információs iroda meghagyásával egy nagy rendezvénytér kialakítására nyílna lehetőség a mostani autóbusz megálló területén. Terve van véve egy zenepavilon is, melynek tervei készen vannak a TDM fejlesztés keretében. Szentesi Ferenc Anna Hotel: Az a kérése, hogy az autóbusz parkolótól zebra vezesse át a vendégeket a sajtoskáli úton, mert ha megérkezik a 4-5 cseh busz 300 ember szaladgál ott. Vagy legalább 40 km/h-ra kellene lecsökkenteni az autósforgalmat. Óriási zaj és balesetveszély van így. A Match bolt felől stoptábla kellene, mert sok a baleset. A buszparkolónál van egy járdaszakasz, de nem visz sehova. Ezt közlekedés biztonságilag nem lehetne lerendezni? Nincs sebességmérő készülék sem kihelyezve. Németh Sándor polgármester: Zebrára pályázat van beadva. A sebességmérőre nézünk pályázati forrást. A 40-es sebességkorlátozó tábla kihelyezése ügyében felvesszük a kapcsolatot a Közúttal. Kocsis Mihály Bük, Kossuth u. 54.: Együtt dolgozik a rendőrség a polgárőrökkel, ez dicséretes. A sebességkorlátozó táblának szerinte is van hatása. Az óvoda előtti bukkanó akinek magas, az menjen a másik úton. Az adóellenőrök járjanak inkább gyalog, mert az autóból csak azokat a vendégautókat látják, amelyeket nem tud a tulajdonosa eldugni, mert ma már ez a divat, hogy eldugják az autókat. A rendőrség nem tudja kezelni a kolduló embereket, akik folyamatosan zavarják a vendégeket és a lakosságot is. A rendőrség látványa is hatásos, járkáljanak, mert az is tiszteletet parancsol. Azért jönnek a 20 tonnás kamionok keresztül a településen, mert a pár lakossággal bíró Tormásligetről kitiltották őket, Bük nem tudja kitiltani őket? Elég sok cseh busz jön a faluba is. Hajnalban indulnak, és zavarják az alvókat. Neki van területe, ahova ki lehetne küldeni a buszokat és a kamionokat is, amik a településen parkíroznak. A turistabuszokat is ki kellene parkoltatni, miután kirakták a vendégeiket. A mezőgazdasági gépek is keresztül kasul járnak a településen, a hernyótalpas is 80 km/h sebességgel közlekedik. Van gyönyörű mezőgazdasági utunk, menjenek azon. A városközpontot félútra kellett volna kialakítani, kb. a Forrás üzletház környékére. Annyira visszaesett a vendégforgalom a városban, hogy a tavalyinak jó, ha a 30 %-a az idei. Egy szálloda olcsóbban adja, mint ahogy a magánszállásadók tudják. Vége lesz a magán szobakiadóknak.
3 A fürdő nem ad ki órát, reggel tumultus van a pénztárban. Nem is érdekli őket, hogy több vendég legyen, azt mondták neki elég ennyi is. Mit gondolnak miért van Bükön mindenki eladósodva? Mert mindenki belevágott, hogy vállalkozzon, a vendégfogadásra állt rá, most meg minden tönkre megy. A Fürdőnek nincs reklámpolitikája, ami van az egy nagy nulla, Sárvár mellett elbújhat. A Fürdő marketingesét mínuszra értékeli. A TDM munkája jó és lehet is nekik ötletet adni. Sok minden nem pénzbe kerülne. Ébredni kellene már, mert ha most nem ébredünk, akkor halál vár ránk. Klópusz Ferenc Üdülőszövetkezet igazgatója: Vigyázzon a Szentesi úr a Gyalogos átkelő felvetésével, mert ők is javasolták az önkormányzatnak, hogy előttük is épüljön egy, és azt a választ kapták, hogy fizessék meg a maradék 2 milliót. Németh Sándor polgármester: A zebra 3,2 millió forintba kerülne és az Üdülőszövetkezethez nem is tartjuk indokoltnak, hogy megépítésre kerüljön, inkább a sajtoskáli úton lenne rá nagyobb szükség. Mindenhova zebrát kérnek a lakosok, de mivel nem tudtuk lényegesen csökkenteni a bekerülési költségét, így több millióba kerül egy-egy, és sok milliókat nem költhetünk csak zebrára. A fiókkönyvtár az Üdülőszövetkezet vendégkörét szolgálja ki jórészt, mégis biztosított neki helyet az önkormányzat. Ezzel bizonyítjuk, hogy kérelmük nem mindig kerül elvetésre, csak ha nem indokolt. A 7,5 tonnás járművek esetén a forgalomlassítást tudjuk esetleg kezelni, mert kitiltani nem tudjuk. Sajnos Tompaládonynál évekkel ezelőtt kidőlt egy Bükre mutató tábla, s így eltévednek néha a kamionok, de évek óta hiába kérjük a tábla helyreállítását. A kamion és buszparkolókat kellene kialakítani, de ha külső területen lesznek, lehet, hogy nem használnák a sofőrök, mert 40-50 milliós értékűek ezek a buszok. Szentesi Ferenc Anna Hotel: Két éve nincs meg az a tábla, amire a Szombathely, Sopron jelzés volt felírva. Németh Sándor polgármester: Ezt is tolmácsoljuk a Közút felé. Németh Csaba Büki Gyógyfürdő Zrt. Műszaki igazgatója: Az elmúlt években a fürdő nagyon nagy összegeket fordított fejlesztésekre, felújításokra, hogy vendégbarát megoldások legyenek. A bérleti díjakat is csökkentették, van délutáni jegy, nincs parkolójegy, gyermekek részére az életkor kedvezményhatárt kiterjesztették. A most folyamatban lévő beruházással próbálják kezelni azt is, hogy választhasson a vendég, így csak a kiválasztott helyre kell jegyet vennie. Pl. este 8-kor csak szaunázni akar, vagy esti fürdőzést akar stb. Most lehetőség nyílik arra is, hogy a szauna világot és az élményfürdőt tovább tudják nyitva tartani esete 10-ig. A korábban kipróbált hosszabb nyitva tartás nem generált akkora többletet, csak egy-két vendéget vonzott. Most rendszeres éjszakai fürdőzéseket vezet be a fürdő. A pályázati eljárás során is fő szempont, hogy vendéglétszámot generáljanak, így kétli, hogy valaki közülük azt mondta volna, hogy elég az a vendég, amennyi van. Vannak olyan feltételek, melyen akármilyen beruházás sem tud változtatni. Pl. az eső, rossz idő, nekik is ugyanolyan fájó kiesés, mint a szobakiadóknak, őket is hátrányosan érinti. De a rosszidő negatív hatásait is próbálják kiküszöbölni, hiszen erre szolgált az egyik fejlesztés, a fedett 600 fős pihenőtér kialakítása. A nyári bejáratnál 3 pénztár üzemel, a fedettnél 2, az új bejáratnál szintén lesz 2 pénztár, ahol szelektálva lehet jegyet venni. Tehát nyáron összesen 7 pénztár lesz. A reggeli fél kilences nyitásnál valóban torlódás van, de ez hamar lezajlik. Az új bejárattól is azt remélik, hogy a forgalom átcsoportosításával gyorsíthatnak. Amikor a létesítmény üzembe áll, akkor a jegystruktúrájuk is megváltozik. Lesznek kombi jegyek is, szuperkombik is. Cél volt az, hogy a minőségi színvonalat próbálják emelni, a létesítményeket 4 csillagos szintre hozni. Nagymértékben javul a létesítmények műszaki színvonala. Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: A külső ingyenes padok elfoglalása miatt van a reggeli torlódás, nem a pénztárak működése miatt.
4 Új árakkal kapcsolatban: Nézzék meg a honlapon, tapasztalni fogják, hogy az árak nem lettek magasak, sőt az élményfürdő csökkent, és mindössze 1.500 forintért lehet igénybe venni a legmodernebb szauna világot. Reklámpolitika: Minden egyszerre nincs, kedvezményt is adjunk és fejlesszünk is. Ez egy zártkörű részvénytársaság, a maga által megtermelt bevételből él. Mindig amikor valaki kedvezményt akar kérni, gondoljon arra, hogy azáltal a fejlesztésektől veszi el a pénzt. Sárvárnak egy tulajdonosa van, aki a fejlesztéseket fizeti, ha éves működése mínuszos, akkor kipótolja. Kedvezményes csomagot adnak majd a büki kártyához. A Fürdő minden pénzt visszaforgat fejlesztésekre. A település szíve a fürdő, és ha nem tud fejlődni, akkor a privát szolgáltatások meg fognak halni. A marketinget a TDM is segíti, és mindenkinek társnak kellene lenni, mert minden pénzbe kerül, s a pénz korlátozott. Mindent nem várhatunk el csak a Fürdőtől. Kocsis Mihály Bük, Kossuth u. 54.: A Fürdő, amikor valami beruházást csinál, előtte 4-5 évig azt mondogatja, amit majd csinálni fog, s amikor elkészül, még 4-5 évig ebből él. A faluban lévő vendéglátók hosszú kilométerekkel lehagyták a fürdőt. A gyerekbarát politikáról annyit, hogy nem lehetet bevinni a medencébe évekig a gyerekeket, télen nem is szabadna pénzt kérni tőlük. A fürdőnek nem is szabadna nyereségesnek lenni, vegyen fel inkább hitelt, s majd visszafizetjük. A faluban a Polgármesteri Hivatal intézte el, hogy legyen büki jegy. A fürdő dolgozói azt sem tudják ki az igazgató, mert nem törődik a dolgozókkal a vezetőség. Arra törekedjenek, hogy olyan színvonalon szolgálják ki a vendégeket, mint ahogy mi a faluban csináljuk. Mindent be kell vezetni, meg kell tudnia a népnek, hogy mi a fürdő nyitvatartása. A Büki Önkormányzat messzemenően partner abban, hogy közösen tegyünk a fürdőért. Ha előbbre lépünk másoknál, akkor előbbre is leszünk. Választ várna arra a hírre, hogy a kínaiak meg akarják venni a megye részét a fürdőben, mert akkor talán várhatunk valami fellendülést. Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: A település szállásadói közé saját magát is beleérti, és egyet is ért Kocsis Mihállyal, de a színvonal sokkal magasabb a fürdőn. Ha nincs pénzünk, akkor nem tudunk fejlődni, de erre már korábban utalt. A fürdőszolgáltatás önmagában nem nyereséges. A nyereség a bérleményeknek és camping szolgáltatásnak köszönhető. Ha pedig valamilyen cég nem nyereséges, akkor hitelt sem kap, de ezt Kocsis úr is nagyon jól tudja. Jó kezdeményezés volt valóban az önkormányzat által kezdeményezett és átvállalt 50 %-os belépőkártya. Másrészt, ha a gyógyfürdő adta volna az 50 %-ot, akkor Vas megye lakosságának is kellett volna adni. Sikeres éjszakai fürdőzésre több alkalommal tettek kísérletet, de most minden hónapban lesz és híres művészeket is hívnak. Bük csak egy 3000 ezres település, Sárvár pedig 15-20 ezres város. Egy városban éjjel is hazasétál a vendég, de ide, ha vidéki jön, csak saját kocsival tud jönni és menni. Taródi Lajos képviselő: A rendszer merevségén akadt meg a füle. Nevezetesen egy délutáni jegyet miért nem lehet reggel megvenni. A sebességkorlátozásról is úgy gondolja, hogy ez egy pihenő övezet. Ha 40-es övezet lesz, akkor azt mindenkinek be kell tartani. Azt mondták az előtte szólók, hogy a fürdőből élünk, de az az igazság, hogy a vendégből élünk, s azt kell kiszolgálni. A zebra fontos dolog, de iszonyatos pénzbe kerül, s a vendég még sem fogja azt használni, ha leszáll pl. 5 buszról. A forgalom lassításával lehet áthidalni a problémát. Szentesi Ferenc Anna Hotel: Megszakad a szíve, mert a cseh vendégek is már átjárnak fürdeni Sárvárra. Két héten keresztül nem volt pl. közvilágítás sem a fürdő területén. Nem vitatkozni jöttünk, hanem azért, hogy vendéget hozzunk ide, mert mindannyiunknak ez az érdeke. Nem irigyli a Petőfi utcai zebrát, ahol még fények is szaladgálnak, mert biztos oda is kellett, de a fürdőn is fontos volna.
5 Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: A vendéglétszám csökkent inkább a magánszálláshelyeken, de Bükfürdőn növekedett. A német vendégek elmaradásánál figyelembe kell venni más tényezőt is, pl. válság, 400 forintos benzinár, ez az hangzik el különböző médiákban Magyarországról. De kellene pl. vidámpark vagy más attrakció, központi rendezvénytér, tehát még sok minden más is kellene, ami ide vonzaná a vendégeket. Este nem tud hova menni a vendég. Sokkal fontosabb gondolat az, hogy mit tudunk még adni a vendégnek. Tudomásul kell vennünk, hogy megváltozott a vendégkör, van igényük éjszakai szórakozásra, vásárlásra, stb. más náció érkezik. A bérleményeknek is el kellene gondolkodni, hogy miért tartanak nyitva 11-15 óra között, miért nem este10-ig pld., miután a vendég kijön a fürdőről. Németh Sándor polgármester: A közvilágítással kapcsolatban higgyék el, azonnal jelzünk, de nem olyan egyszerű, mert 3 kézben van egy villanyoszlop sorsa. A fürdő beléptetési rendszerénél nem tudjuk még, hogy fog működni, lehet, hogy szeretne egyszerre több dolgot is kipróbálni a vendég, az meg drága lesz. De majd mindent az idő eldönt. A vállalkozások nem igazodnak igazán a vendég térpályáihoz. Ez üzemszervezési kérdés, de el kell rajta gondolkodni. A fejlesztéseknél létrehozhatunk tereket, de ettől még tartalma nincs. Valamiféle arculatot kellene kialakítani. Szerveztünk ötletbörzét ősszel, hogy milyen rendezvényeket tudnánk szervezni a vendégek számára. De várnánk a civil szervezetek javaslatait ehhez. Tartalommal kell megtölteni az ötleteket, és nem kellene kihátrálni belőle. Olyan irányt kellene szabni, hogy időszakos attrakciókat hozzunk ide, ezzel megpezsdíteni az életet, mert egy nagyvárossal nem tudjuk felvenni a versenyt. A környező települések rendezvényei is a mi érdekeinket szolgálják. Pálffy Tamás Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület menedzsere: Ahhoz, hogy jó marketinget tudjunk csinálni, ahhoz kellene a tagok aktivitása is, de hiába kérnek adatot, nem kapnak semmit. Ad hoc módon kell hirdetniük. Adatbekérőt küldenek megint, hogy az alapján tudjanak marketinget csinálni. Az egyes egységek nyitásáról érdeklődik. Németh Csaba Büki Gyógyfürdő Zrt. Műszaki Igazgatója: Több lépcsőben történik a nyitás. - július 1-én az éjszakai fürdőzés után a 150 férőhelyes pihenőterületet birtokba vehetik a vendégek - július 15-től pedig a többi létesítményi elemet. Július 15. után várhatóan a hó végéig, figyelembe véve a használatbavételezési engedélyt és a protokolláris dolgokat. A nagyberuházás mellett több apró is van, melyek nem nagy léptékű fejlesztések, ezeket éjszakánként, vagy szeparált helyen kezelik, így talán nem zavarják a vendégeket. Herbert Antal Fűzfa u. 11. A beléptető rendszert nem érti, hiába áll sorba a nyári bejáratnál, mikor célba érne, akkor derül ki, hogy újra sorba kell állnia egy másik pénztárnál? Németh Csaba Büki Gyógyfürdő Zrt. Műszaki Igazgatója: A jegyet megveheti ott is, de a másik kapuhoz el kell sétálnia a belépéshez. Herbert Antalné Fűzfa u. 11.: Szemtanúja volt egy olyan esetnek, amikor a medenceőrök beszélgettek, a vendég pedig melléült az ágynak és elesett, de a két medenceőr észre sem vette, a vendégek segítettek neki. Fedett fürdőben a büfé felől hiányoznak a tégladarabok. A karbantartó miért nem tudja kijavítani. A WC-ben rohadt a küszöb, nyomon követte a sorsát, 1 hónap alatt cserélték ki. Az új beruházás bejárata rémes, olyan mintha már valaki nekiment volna. Valami elfogja még fedni, mert úgy néz ki, mintha selejtes anyagból lenne készítve? Németh Csaba Büki Gyógyfürdő Zrt. Műszaki Igazgatója:
6 Köszöni a jelzéseket. A fejlesztésekhez kapcsolódó járulékos munkák eléggé lekötik a kapacitásukat. Ők is jeleznek folyamatosan a kollégáknak, de kérik a vendégek figyelemfelhívását is. Próbálják kezelni az elhangzottakat. Az új épülettel kapcsolatban: Nincs olyan új jellemzője, melyet kívülről lehetne látni. Az utcafronti rész hibáinak javítása folyamatban van. A belsőépítészete lesz különlegesebb. Tóth Béla Szobakiadók Szövetségének elnöke: A fürdő fontosságáról: Az a legfontosabb elem, de a fürdő sincs meg a partnerei nélkül. Oda-vissza vagyunk, a kommunikáció nagyon fontos, minden problémát beszéljünk meg! Egyik kérdése: A szobára tereléssel mi lesz? Másik: Mi az elképzelés a szabadidő központ épületével kapcsolatban? Németh Sándor polgármester: A szobára tereléssel kapcsolatban előrelépés nem történt, valami más megoldást kellene találni a felszámolására. Az online foglalással lehetne ezt valamennyire visszaszorítani, ezt kellene a kedvezménykártyával kiegészíteni. A vendéglátó oldaláról létezik a jelenség. Az idegenforgalmi adó visszaforgatásával a vendéglátónak is érdeke lenne a kedvezmény nyújtása. Ezzel kapcsolatban a TDM-mel megbeszéléseket folytattak. A kártya olyan kedvezményeket biztosítson, hogy a vendég keresse a kártyát. A szállásadó nem pénzben kapná vissza, hanem ráfordíthatná az ingatlanára. A települést 4 szektorra kellene bontani. Ezeken belül lehetne a kártya által generált forgalmat lebonyolítani. Nem biztos, hogy a szobára tereléssel kellene felvenni a versenyt, hanem a kedvezmény adásával megfordítani a keresletet. Tóth Béla Szobakiadók Szövetségének elnöke: Véleménye szerint is fontos láncszem a TDM. Németh Sándor polgármester: A kedvezményes kártya ügyében tartott megbeszélésekbe másoknak is be kellene szállni. Írjuk le az elképzeléseket, és válogassuk ki, ami reális. A kártya mindent tud kezelni. Célkitűzés lehetne, hogy az itt tartózkodást kellene meghosszabbítani, pl. az 5. belépés után kap kedvezményes belépést a vendég. A kártyával a vendég adatai is kezelhető lehessen, s így híreket is el lehet hozzá juttatni. A vendéglátóknak és a szereplőknek kell vonzóvá tenni. Ezáltal a marketing tevékenység is hatékonyabb lehet. Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: A kommunikáció területén tettünk az elmúlt évben a legtöbbet, s ezt a TDM meglétének köszönhetjük. Csak mindenkinek részt kellene venni a TDM munkájában. Németh Csaba Büki Gyógyfürdő Zrt. Műszaki Igazgatója: A konferenciaközpont sorsa: Néhány hónapon belül fogják tárgyalni. A létesítmény átalakítása, felújítása forrást vonna el, melyre nem lehet pénzt fordítani, így valószínű értékesítésre, vagy bontásra kerül. Mivel nem tartozik hozzá szálláskapacitás, így féllábas megoldás csak a konferenciák szervezésénél, hiszen a szállodákban is van konferenciaterem és még szállást is tudnak hozzá nyújtani. Kocsis Mihály Bük, Kossuth u. 54.: A vendégeknek esti programokat kell biztosítani. Ezt a vendéglősök megpróbálták, de a víznek köszönhetően a vacsora után ágynak esnek. Az esti nyitvatartásra nincs igény, de azért megpróbálhatnánk egy hónapig. Mindannyian szorított helyzetben vagyunk, mindannyian tele vagyunk hitellel. A fürdőn a hátsó bejárat legyen a polgármester dolga. De ne variáljuk agyon, legyen manuális forgóajtó, mint régen. Csak egy kapus kellene. Ez nagyon jó lenne a faluban lévő vendégeknek. A dzsumbuj is rendbe lenne így téve. Kispénzből meg lehet oldani. A falu ne hagyja, hogy lecsípjenek a fürdő területéből a szálloda részére. Építsenek máshol szállodát. Hallani, hogy kínai delegáció járt itt. Állítólag nagyon tetszett nekik a fürdő. Nem lehetne erről többet tudni?
7 Van a falunak parkolási rendelete, az ebben foglaltakról kér a jegyzőnőtől írásos tájékoztatást. A helyi vállalkozót is meg kellene hallgatni, és nem kellene mindenféle kenyerest, tejest, süteményest beengednek, mozgóárusításra. Van itt ellátási hiány valamiből? Nincs! A helyi vállalkozókat hozzák még rosszabb helyzetbe. Ki kell menni a dolgozókhoz, vállalkozókhoz és meg kell kérdezni, mi a helyzet, mit javasolnak. Az új televízióról: Mióta az új tévé van, azóta van program, megkérdezik az embereket. Ez a televízió egy pozitív dolog, lejönnek a dolgok. Bárcsak minden ilyen pozitív lenne! Dr. Tóth Ágnes jegyző: Bármikor fogad bármilyen vállalkozót, szobakiadót, hogy elmondhassa véleményét, problémáját. Korábbi Képviselő-testületi ülésen és bizottságok ülésein is felvetődött, hogy mit tudunk tenni az alkalmi vásározókkal, mozgóboltosokkal. Sajnos nincs olyan hatáskörünk, hogy kitiltsuk őket. Sok helyen próbálkoztak vele, pl. irreálisan magas közterület-használati díjakat szabtak ki, de az Alkotmánybíróság ezeket a rendeleteket megsemmisítette. A hatályos jogszabályok alapján nincs rá mód, hogy kitiltsuk a mozgóárusokat a településről. Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: 2,3 ha nagyságú terület van szánva hotel építésére. A két önkormányzat fogja eldönteni mi lesz annak a sorsa. A kemping jól működik, sok idegenforgalmi adót tudnak fizetni. A település felől könnyedén meg lehet közelíteni a fürdőt. Július 15. után át tudnák adni a területet, mert addigra befejezik a beruházásukat. Valóban voltak kínai befektetők, de hogy mit fognak megvalósítani, azt nem tudjuk. A vendégekkel naponta többször tartják a kapcsolatot és kérdőíveznek is. Tóth Béla Büki Szobakiadók Szövetségének elnöke: Pénztárakkal kapcsolatos tumultussal kapcsolatban kérdezi, hogy nem lehetne-e használni a Széchenyi Pihenő kártyát belépésre? Szanyi Krisztián Büki Gyógyfürdő Zrt. Marketing Igazgatója: A Széchenyi Pihenő kártya még mindig nincs véglegesen kidolgozva. Nagy Vince Termál krt. 13.: A fürdőn egyetlen egy olyan tábla sincs kihelyezve, ami konkrétan a fürdőt jelezné. A Romantik kemping felőli részen szörnyű állapotban van a kerékpárút. Németh Sándor polgármester: Valóban nincs kiírva az, hogy Büki Gyógyfürdő, csak az, hogy centrum. A kerékpárút felfestése folyamatban van, a kivitelezővel a szerződést már megkötöttük. Kiss Arnold Búzavirág sor 5.: Tócsákban áll a víz az üdülőjénél, a járdáról befolyik hozzájuk a víz. A csatorna el van tömődve, mivel az utat felemelték, az ott lévő 4 ház szintje meg maradt alacsonyan. A nepperekkel sok a gond, heten állták útját a vendégnek, mire hozzá elér. Ha a Termál krt. útépítésénél építettek volna körforgalmat, akkor a sebességgel sem lenne probléma. Nem kerülhet olyan sokba az a körfogalom. 4 vendégét kirabolták, azóta nem jönnek vissza hozzá nyaralni. Németh Sándor polgármester: A Búzavirág sor csapadékvíz elvezetését megnézzük. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Az egész bükfürdői területre megrendeltük a terveket a csapadékvíz elvezetéséhez, de mivel kb. 370 millió forintba kerülne a kivitelezése, így állami támogatásra várunk.
8 Szentesi Ferenc Anna Hotel: Csendrendelet létezik-e? Dr. Tóth Ágnes jegyző: Környezetvédelmi rendelet létezik. Este 8 és reggel ½ 7-ig hétköznapokon, ½ 8 –ig hétvégén zajos tevékenységet nem végezhetnek. Szentesi Ferenc Anna Hotel: Nincs kábeltévé a fürdőn, van-e erre terve az önkormányzatnak. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Nincs. Értékesítették a PR-Telecom Zrt.-nek a rendszert, ők az illetékesek ebben. Németh Sándor polgármester: Hasonló kaliberű, mint ami Bükön van, 120-130 millió forintba kerülne. Herbert Antal Fűzfa u. 11.: A Golf út felé stop tábla van a Danubius mellett, utána a Fűzfa utcának kell elsőbbséget adni, nem érti miért. Miért nem a Termál krt-nak van elsőbbsége? Dr. Tóth Ágnes jegyző: A táblák elhelyezése előtt van egy forgalomtechnikai bejárás. Amennyiben valóban rossz helyen vannak az elsőbbségadást jelző táblák, az áthelyezésüket kezdeményezzük. Herbert Antalné Fűzfa u. 11.: Az utcanév táblák egyszer így, egyszer úgy vannak elhelyezve. Az üdvözlőtáblák mikor készül már el? Dr. Tóth Ágnes jegyző: Most van folyamatban a felmérés, a TDM szervezet bevonásával valósul meg. Az üdvözlő táblákról döntött a képviselő-testület is, a jövő héten gyártatja le a prototípust a TDM. Ha az megfelel az igényeknek, a többi táblát is legyártatják. Németh Sándor polgármester: További hozzászólás hiányában az üdülőhelyi fórumot 16.45 órakor bezárta.
k.m.f.
Németh Sándor polgármester
dr. Tóth Ágnes jegyző