J J
J
A
J
FÉNYSUGÁR NYOMÁBAN
J
J
J
J
Δs= 2k·λ\2
-1-
Δs= 2k+1·λ\2
A VILÁG LEGSZEBB (FIZIKAI) KÍSÉRLETE Többet foglalkozom fizikával, mint azt valamikor gondolni mertem volna. Ha már úgyis a természeti törvényeket tettem meg 'az Istenemmé', nem is kell ezen csodálkozni. Lehetséges, hogy valamikor nem fogok már a természetre hivatkozni, megteszi, ha mentális jelenségeket nevezek meg. Ha már előző könyvem 1. részében is egy fontos, a fizikai világot jellemző kérdést tisztáztam, most is nekivágok, hogy ledöntsek egy mítoszt, amelyet a szkeptikus tudomány emelt, hogy fenntartsa és izgalmasabbá tegye az írástudó emberek érdeklődését. Természetesen fizikus, kémikus emberek azt hiszik vagy azt állítják; fantasztikus világban élnek és elfogulatlanul képesek a valóságról gondolkozni. Szerintem pedig eljutottak odáig, hogy a kísérleti eredményeiket is meghamisítsák. Mielőtt a világ legszebb fizikai kísérletéről írnék, hadd jegyezzem meg, hogy 2013. február 15-én nagyon vártuk a 2012 DA14 nevű kisbolygót elszáguldani a Föld bolygó mellett. Én például a számítások pontosságáért izgultam, mert némi tévedés elég is lett volna ahhoz, hogy az 57 méteres objektum a földbe csapódjon. Akkor sem történt volna gigászi pusztítás, ha a meteor lakatlan területen ér földet, de sikerült ezt is elkerülnünk. Ilyen közel még soha nem voltunk ahhoz, hogy egy viszonylag nagyobb égi objektum pontosan keresztezze Földünk pályáját. Tudjuk, hogy ez az aszteroida 27 ezer kilométerrel süvített el a Föld mellett. A számítások mindenki szerint tökéletesen helytállóak voltak, már 1 évvel a kozmikus randevú előtt pontosan tudtuk, mi fog lejátszódni február 15-én. A tudósok mégsem vettek észre egy 15-17 méteres meteoroidot. Így nevezik az űrben keringő testet, amely még nem lépett be a Föld légkörébe. Belépés után már meteornak nevezik. Ez az űr-objektum az oroszországi Cseljabinsz-Szverdlovszk területen robbant fel és milliárdos anyagi károkat okozott a lakott területen. Elsősorban a betört ablaküvegek növelték a számla összegét. Már az esetet bemutató videókon is felfedezhető volt több nagyobb robbanás, de ez most nem fontos dolog. Megtalálták a földfelszínen a meteor becsapódási helyét. Csak kép alapján én 2-5 méteresre becsültem az átmérőt. A katonaság hivatalos jelentése szerint 6 méter széles kráter keletkezett. Mivel jégfelszínre, egy tó felszínére érkezett, ezért a kutatók nem találtak nagyobb meteoritot. Kis szilánkokat viszont eltettek a tégelyükbe. Hogy lehetséges az, hogy egy ekkora objektumot nem vettek észre legalább 1-2 nappal a Földet érése előtt? Hát szerintem azért, mert itt tart a tudomány, még nem olyan csiszolt, hogy erre képes legyen! Ez nem is baj, vagy probléma forrása. Ennek az oka azonban nemcsak ez! Hanem az is, hogy minden szem az előrejelzett aszteroidára összpontosult. Vagy pedig az aszteroida szakadt több darabra még az űrben, de ezt a tudósok nem szerették volna közölni, nehogy pánikot keltsenek vele. Azt pedig semmiképpen sem hiszem el, hogy ugyanazon a napon egy másik jelentős égi objektum is közeledett volna, csak azt nem vették észre. Ez két feltétel, amelynek egyidejű hatása nagyon valószínűtlen. Ezért én arra gondolok, hogy nem minden a számítások szerint alakult. Akár takarásban is lehetett a kisebb meteoroid, vagy más, a közelben lévő testet fogott be a tömegével, amikor már közel volt a bolygónkhoz és ezt nem figyelték meg. De a legvalószínűbb az a forgatókönyv, hogy nem akartak pánikot kelteni és nem akartak magyarázkodni azért, mert nem látták előre, hogy ilyen közel a Földhöz a súrlódás nagyobb mint amire gondolni lehetett, s a 2012 DA14-ről szakadtak le valamikor 1-2 nappal- vagy csak pár órával, pár perccel – a perigeum /földhöz legközelebbi pont/ előtt kisebb-nagyobb darabok, s ezek elnyúlt pályán haladva messzire kerültek Ázsiától, ahol az objektum legközelebb volt a Föld felszínéhez. Ez egy egyszerű mezei hazugság, amelyet rögtön összefüggésbe is hoztak azzal, hogy nem az 57 méteres test egyik darabja csapódott be. Számomra pedig egyértelmű, hogy a valóságban ez történt. A bizalmam ezek után nem vethetem a tudományba. Ha tudományos kérdésről van szó, akkor a tényeket és a józan eszemet tudom figyelembe venni. A következő oldalakon egy fizikai kísérletet vizsgálok meg, amelyiket a fizikában a kétréses-kísérletként ismernek és magyaráznak. A kísérletről Richard Feynman mondta, hogy ebben megtalálható a kvantummechanika valamennyi furcsasága. Aki fizikusnak készül, vagy csak -2-
tanárnak, az pillantson be ebbe a tanulmányba és ábránduljon ki a természettudományokból, hiszen a valóság nem olyan és nem is lehet olyan, hogy a józan észnek ellentmondjon. Egy realista ember nem szeretheti a hazugságot, sőt még azt sem, ha tudománytalan, nem pontos kísérletezéssel akad össze. Az analógia az még nem valóság és nem maga a tudomány, ezt is szükséges érteni. Én azt mondom, hogy ez nem egy olyan fizikai kísérlet, amelyet a laikus ember nem érthetene meg, mert az szakmai kérdés, és csak az emberek egy szűk rétege érti azt, amiről szó van. Egyébként már középiskolában tanítják ezt a fizika órákon! A legfontosabb, amiért ezzel foglalkozom, mert egy ilyen kísérletnek a filozófiai vonatkozásai váltak a legveszélyesebbé. A kísérlet konzekvenciájaképpen megkérdőjeleződik a logikus gondolkozás szabálya. Helyette a természet tudománya a misztikumot és a nihilizmust ajánlja, hiszen ezek vezetnek célra, amiként a kísérlet is ezt mutatja. Így az ember, mint megismerő lény sem az adatokra, sem a jelenre nem támaszkodhat vagy hivatkozhat, ha a jövőre vonatkozó megállapításokat tesz. Gondolok itt a mindennapi életben megfogant fontos és elkerülhetetlen következtetésekre és az ok-okozat törvényére. A fizikának miért is létezne olyan ága, amelyik érvénytelenné tenné a newtoni mechanikát és fizikát? Einstein relativitáselmélete pedig nem a nagy tömegekkel rendelkező objektumokra érvényes, hanem minden körülmények között, csak hatásai néha elhanyagolhatóak. Mert egyesek a fizika részterületeit úgy értelmezik, hogy az a valóság 3 részlete, a körülmények háromféle helyzet szerint jutnak érvényre. Ez is tévedés. Azon filozofálnak, hol vannak a határok, ha egyáltalán vannak, ahol a kvantumelmélet már érvényes, vagy pedig mekkora tömegű testnek van hatása a téridőre. Mindig mindenféle törvényszerűség kifejti hatását, ez az igazság és a valóság. A kvantumvilágban az összes törvényszerűség mérhetően, megfigyelhetően kifejti a hatását, méghozzá mindegyik jelentős szerepet kap. A kísérlet: Kétrés vagy dupla-rés kísérlet A kísérlet ideje: 1802 A kísérlet első tervszerű végrehajtója: Thomas Young természettudós, polihisztor Már ezen a ponton lelőnek engem egyesek, hogy tévedtem, mert Young 1801-ben végezte el a kétrés-kísérletet. Ebben igazuk is van, csak akkor az egész kísérleti elrendezés tudattalan volt az ő számára is, inkább próbára tette ismereteit a hangról és a fényről. /Tapasztalta ő is, hogy ha valami, valaki hangot ad ki, azt akkor is lehet hallani, ha a jelenséget nem látjuk, mert pl. egy tárgy egyik oldalán tartózkodunk és a hangforrás a másik oldalon található. A hang nyomáshullámként terjed a levegőben és „elhajolva” a tárgyakon behatol minden térrészbe. Még ez sem igazán így van/ Hogy is történt ez az egész? Már Young korában is eltérő vélekedések tartották magukat a fény természetéről. Christiaan Huygens, 17. századi tudós nyomán a fénysugárzást a részecskéknek hullámszerű terjedésével magyarázták, szemben a newtoni korpuszkuláris elmélettel. Később Augustin Fresnel egy folytonos közeg létezésére is rámutatott. Ez volt az éter, amelynek természetét is figyelembe véve képes volt megmagyarázni a fénytörést, elhajlást, interferenciákat! T. Young először mint longitudinális hullámzást fogta fel a fényterjedést. Ez a közlekedési lámpára váró autók mozgására jellemző. Amikor zöldre vált a lámpa, az autók egyre később indulnak el, köztük a távolság az időben megnyúlik, majd visszaáll esetleg még rövidülhet is. Az 1810-es években pedig már a fényt transzverzális hullámzásnak tartotta. Amelyre jellemző, hogy az anyag a haladási irányra merőlegesen is elmozdul. Az egyenes síkjához képest alámegy, majd felülemelkedik azon. De hogyan is végezte el T. Young az első kísérleteket? Erről két helyen is találtam leírást, a részleteket tekintve különbözőeket, azonban csak az egyiket írom le. „Young első kísérleti berendezése hihetetlenül egyszerű volt. Az ablakot lefedte egy papírlappal, amelyre egy kis lyukat fúrt. A lyukon áthaladó kis keresztmetszetű fény-nyalábot egy keskeny kártyalappal ketté osztotta és a fény-nyalábok a szemben levő falon sötét és világos csíkokat hoztak létre.”
-3-
Ő volt az, aki a színtelen fény összetevőit, vagyis a színképet alkotó fénysugarak hullámhosszát meghatározta. Ahogy olvasom, már 1802-ben. Maga az interferencia szó is az ő elnevezése! A színlátás pszichológiai elméletében is felfedezhetjük személyiségét. A Young-Helmholtz elmélet kidolgozásában részben és aktívan vett részt. A kétréses-kísérleteknél a lényeg végül is az lett, hogy a fényt áteresztik két nagyon kicsi résen, s a fénynyaláb nem 1, nem 2, hanem egy megfelelő távolságú ernyőre érkezve páratlan számúvá válik. Tehát például 3, 5, 7, 9, 11 darab fényes sáv keletkezik, köztük olyan sötét sávok, amelyekbe állítólag egyetlen fényrészecske sem tud behatolni. Ehhez meg is nézhetik a tanulmány első két ábráját, amely több mint 200 éves gondolat és kísérleti eredmény nyomán készült el. Az ábrán: Legfelül látható, hogy a fény- mintha csak egy vízbe dobott kő keltette hullámzás indulna el- rendesen hullám módjára behatol egy térrészbe, és ennek nyoma látható a réssel szemközt lévő fényre érzékeny felfogó ernyőn. Egy ilyen kísérleti helyzetben a fény egy keskeny sávot hagy a felfogóernyőn, pontosan a réssel szemközti térrészben. Mivel a dupla-rés kísérletet fotonokkal, elektronnal, nagyobb molekulákkal is elvégezték, bár jóval később / 1925, 1961, 1989/, ezért a fényre ezek után úgy is utalok, hogy konkrétan a fény anyagi részecskéjéről, a fotonról írok. Itt felfigyelhetünk egy roppant érdekes tényre, hogy több mint száz évig nem ellenőrizte /vagy senki sem cáfolta a kísérletet és annak tanulságait/ senki sem T. Young kísérletét. Később is csak azért vált fontossá, mert az anyag legkisebb részeivel is kipróbálták, hogy hogyan viselkedik két szorosan egymás mellé helyezett résen való átjutáskor! Az első ábrán az elrendezésben azt látni, hogy egy átlátszatlan anyagon vágott két résbe is behatolnak a fényhullámok, amelyek fontos tulajdonsága, hogy a két rés közül egyikkel sincsenek szemközt. A fényhullám, amely a haladási irányára szemközt falba ütközik, képes behatolni a szemközti fal mögé, méghozzá a felfogó ernyőn a legfényesebb sávot alkotva. Merthogy az ábrán jól látható, hogy a 2 darab rés mögötti térben a fény sávos elrendezést vesz fel. A piros nyilak és a piros sávok jelölik azt a helyet, ahová a fény eljut. Míg a sötét, vagy fekete nyilak és sávok helyére egyetlen foton sem jut el! A két rés mögötti térben megjelenítették a hullámok alkotta interferenciákat. Jellegzetes erősítési és gyengítési /kioltási/ pontokat figyelhetnek meg az ábrán. A felfogó ernyőn mindennek az a következménye, hogy a hullámok kioltási pontján valójában nem haladhatott, nem utazhatott egyetlen fényrészecske sem! Ezen kísérlet végeredményben a mindennapi tapasztalattal ellentétes dologra következtet. Hogy a fény vagy a hang és bármilyen hullámként terjedő anyag nem tölti ki a rendelkezésére álló teret, hanem mint eredően hullámjelenség, eredményében is hullámszerűen viselkedik a térben. A kísérleti elrendezés azonban nagyon fontos! A sulinet tudásbázis egy konkrét kísérleti helyzetet is leír. A két picike rés 0,1 mm-es és a köztük lévő távolság 1mm. A felfogó ernyő kb. 1 méterre van tőle. Ilyen elrendezésben láthatóvá válnak a csíkok a felfogóernyőn.
-4-
Az előző tanulmányban idéztem egy igét a Szentírásból, ami most is fején találja a szöget, ha a kísérletező tudósokra és eredményeikre gondolok. Azért ugrott be a versike, mert az ELTE hallgatóinak azt is tudtukra adják, hogy ezt a kísérletet más is kipróbálta, méghozzá Young előtt. Grimaldi 1665-ben két tűhegynyi lyukon engedte át a fényt, mégsem talált interferenciákat. Young ezt a kísérletet is módosítani tudta, hogy végül a fény mikroszkópos interferenciáját bizonyítsa. Ez tulajdonképpen a másik elrendezés, amellyel a fény hullámtermészetét igazolták a 19. század elején. http://complex.elte.hu/~cserti/okt/O_SpR-4.pdf ELTE jegyzet 6.oldala „Igaza van az elsőnek a perben; de jön a másik fél, és kivizsgálja őt.” Péld 18,17 Kecskeméthy Grimaldi után Young következett, aztán Jézus egyik tanítványa is szót kaphatott. Mert nekem is vannak eredményeim. Erről néhány gondolattal odébb írok. A kísérleti elrendezés alaposabban is érdekelt, ezért néhány tanulmányt át kellett futni, néha elmélyedni is benne, mert választ kellett kapnom arra, nekem alapvetően miért nem sikerült a kísérlet. De más szempontból is szükség volt adatokra, amelyet 40-50 tanulmányból akartam elérni, jelentem sikertelenül, mert az interneten kulcsirodalom még ritkán található meg. Egy fizikai feladatokat tartalmazó oldalon az alábbi számokkal találkozni a Young-féle elrendezésre vonatkozóan: A réstávolság 0,5 mm a felfogóernyő távolsága 1,5 méter, ahol a sávok egymástól 1,5 mm-re vannak. Monokromatikus fénnyel dolgozik a kísérletező! Egy másik ELTE jegyzetben a 2.1.1. fejezet 1. oldalán az alábbi számok szerepelnek: Fényforrástól 1 méterre kell elhelyezni a két rést, amelyek távolsága 0,8 mm. A felfogóernyő a monokróm fényt kibocsátó kondenzortól 3-4 méterre helyezhető. http://metal.elte.hu/~phexp/doc/huo/i2s1s1.htm Még annyit, hogy a kísérletezésnél használt nátriumgőz lámpa nem igen hasonlít a Nap fényére. Ez fontos, mert nem tudni, hogy T. Young hogyan jött rá a méretekre, amikor az őt megelőző embereknek nem volt szerencséjük, hiába készítettek parányi lyukat és gondolom az ernyőt előrehátra mozgatták! Talán abból indult ki minden, hogy Young nem a természetes fénnyel kísérletezett, hanem kezdettől fogva egy síkhullámmal végezte kísérleteit. Ez esetben minden eredmény csakis párhuzamosan /vagy attól csak kis mértékben eltérő/ a résekhez érkező hullámokra igaz, ha azok hullámhossza, azaz egymástól mért távolságuk nagyobb, mint a réstávolság, vagy nem sokkal kisebb, illetve pontosan megegyező /összemérhető nagyságúak/. Az ábrán a kisebb távolság nincs külön feltüntetve, amely tulajdonképpen kisebb koncentrikus körök alakjában terjed tovább a felfogóernyőig. Ebből következően kisebb szélességű sávokat hagyna az ernyőn.
Vízbe ejtett különféle nagyságú tárgyak keltette hullámok áthaladása ismert nagyságú réseken
Tárgy nagysága
Párhuzamossá tett /lézer-szerű/ fénynyalábok réseken áteresztve a térben úgy terjednek, mintha vízben hullámokkal kísérleteznénk
-5-
A párhuzamostól való eltérés azért fontos, mert csak olyan fény jut át a réseken, amely még kisebb mértékben tért el az egyenestől, mint amennyi a rés hullámhosszúsága. De összetartó hullámok is átjutnak a résen, ha már majdnem egymásra futottak. Azonban a párhuzamostól való eltérésük kisebb a rés hullámhosszától! /Az ábra minden esetben az idealizált, párhuzamos fényt veszi alapul. Lényeges szabálynak mondható, hogy a réstávolságnál nagyobb hullámhosszúságnál „torz hullámok” keletkeznek, amelyek bár gömbhullámzással gördülnek tova, azonban láthatólag ferdén haladnak. Az ilyen hullámok a felfogóernyőn szélesebb csíkot hagynak, mint normál esetben. A sávok szélessége aránylik a vízbe ejtett tárgy nagyságával, hosszával. Megfelelő távolságra helyezett ernyővel kiszámítható lenne, hogy a tárgyak nagysága milyen szögeltéréssel indítja el a gömbhullámot. Így aztán valamilyen tapasztalati összefüggést, esetleg képletet ismerhetnénk meg a vízbe dobott tárgyak nagyságával kapcsolatban./ A monokromatikus fény felhasználása eredetileg is a legfontosabb kísérleti feltétel volt. A legjobban használható a lézer, mert minden részecske frekvenciáját az ember készíti elő. A természetben ez sosem tud megvalósulni, mert fénytörő közeghez érkezve a fénynyaláb azonnal vagy szét vagy pedig összetartó irányokba kezd elmozdulni. Young kísérletének tehát a természetességhez már nem sok köze van! A természet ugyanis polikromatikus fényt energetizál a környezetbe vagy környezetből.
Ezt a 2 jelenséget mutatja a fenti ábra, amihez azt hiszem nem is szükséges kommentárt fűzni. A következőekben mégis megvizsgálom azt a lehetőséget is, amikor viszonylag jelentősen módosított fénnyel világítjuk meg a két egymástól hajszálnyi távolságra lévő dupla-rést. Ez a fény még mindig közelebb van a napfény hullámhosszaihoz, mint a lézer monokróm fényéhez. Az elemlámpákból, mesterséges fényforrásból a fény széttartóan sugároz, csak nem annyira jellemzően, mint a természetes fény. Amikor ellenőriztem kinek van igaza a kísérleteknél, rá kellett hogy jöjjek, valójában természetes és mesterséges környezet között is választanom kell, ha csak az egyik tábor igazságát vizsgálom meg. Itt kétféle fizikai elmélet alkotja a két tábort, de senki sem vállalja azt, hogy megmondja, mi az a dolog, ami miatt valamelyik oldalra odaáll. Nem a részecske, ill. a hullámelmélet összecsapásáról és győzteséről kéne dönteni! Az ostobaságokkal viszont le kell tudni számolni. A fizikusnak jellegzetes utat kell bejárnia tudományterületén belül, mire eljut odáig, hogy független legyen az elméletek halmazában s az érdeklődő egyénre bízza a választást. Szerencsére itt van ez a tanulmány, amely után meggyőződésem, hogy az igaz és a hazug elméletek közül kell majd választani 'valamely embernek'! Kérdezheti az olvasó, hogy az előző oldalon hogyan és miért kevertem bele a dolgokba a vízben kialakuló hullámzást! Azért említettem meg, mert a fizikusok a lézerfénnyel való kísérletezésben tökéletes analógiát találtak. A vízben megfigyelt jelenségek ugyanúgy jellemzik a lézert és más monokromatikus fényforrásból induló fénynyalábot. A 3. oldalon bemutatott ábrán is otthagytam a feliratot, amely szerint a fény hullám természetű. Azért a fény nem mindig viselkedik hullám módjára, ezt a 20. század elején néhányan kísérletekkel is demonstrálták. Albert Einstein pont ezért kapott Nobel-díjat /a fotoeffektus magyarázatáért/. A fény duális, kettős természetű, a környezettől függően veszi fel részecske vagy pedig hullám állapotát. A kvantumfizikában úgy mondják ezt, hogy a részecske hullámmá omlik össze. Ezzel fel is veszi azt az állapotát, amely szélsőértéke azon állapotoknak, amilyen lehetséges állapotokban találhatjuk. -6-
Bár a többi állapotról nem szoktak jellemzést adni, hiszen azt meg sem tudn(j)ák figyelni. Azt mondják, hogy a fény részecskéje a foton nem meghatározható valami, csak azt lehet mondani róla, hogy amikor részecskeállapotban van, akkor csak a perdületét ismerhetjük, de azt nem, hogy az atommag körül éppen hol tartózkodik /Heisenberg határozatlansági reláció/. Amikor a foton hullámmá omlik össze, mert a környezet ezt megengedi a számára, akkor csak a hullámhosszát ismerjük, amelyet frekvenciával is kifejezhetünk. Szinte sehol meg sem említik, nem hangoztatják, hogy mekkora a lehetséges legkisebb energiaállapota egy fotonnak. Mert szerintem nincs olyan, hogy legkisebb energia, mindig lehet kisebbet létrehozni! Erről a legkisebb mértékről a Plankhosszúság, a Planck-tömeg és a Planck-állandó mond valamit. A foton ideális részecske ahhoz, hogy megértse az ember, a Teremtőnek egy legkisebb részecskét nem volt fontos létrehozni, mert meghagyta magának az utólagos módosítás, változtatás lehetőségét. De ne kerüljünk túl távolra a kétréses-kísérlettől, abban minden kvantumfizikai jelenség is felfedezhető. Ezzel a kanyarral azt szeretném megtudni, hogy mekkora a foton, amivel a kétréses kísérletet végezték. Nem tudni, de nem is fontos, mert úgyis a frekvencia és hullámhossz határoz. Akkor viszont ez a kísérlet nem alkalmas arra, hogy a fény természetét általa megismerjük, mert nem a legkisebb energiájú fotonnal végzik el a duplarés-kísérletet. A kísérletben többféle és nem ellenőrzött energiájú foton vehet részt! T. Young bár a világnézetre vonatkozóan is hivatkozhatott kísérletére, a fizikusok csak később láttak benne részecske és kvantumfizikai mondanivalót és lehetőséget, sőt bizonyítást. Ezek után nézzenek meg egy rövid kis videót a kétrés-kísérletről, amelynek linkjére kattintva vagy a böngészőbe másolva indul is a video: http://www.youtube.com/watch?v=M0ldR0oXL84 Mi történik tehát a kísérletezés során, mire keresik és találják meg a választ az érdeklődő emberek? Erről egy blogon /Fazekas Lászkó blogja/ találtam rövid és jól érthető összefoglalót. A továbblépés előtt javaslom ezt is megismerni. „Képzeljünk el egy elektron forrást, amiből elektronok indulnak ki egy képernyő irányába. Itt rögtön megjegyezném, hogy a kísérletet általában fénnyel szokták elmagyarázni, én mégis azért választottam inkább az elektront, mert azt sokkal inkább anyagi részecskének képzeljük, hiszen a mindent felépítő atomok építő kövei, és így talán már elsőre is jobban érezzük majd, hogy milyen bizarr dologról van szó. De elvégezték már ezt a kísérletet hidrogén atomokkal, és bizonyos molekulákkal is. Mi egyenlőre maradjunk az elektronoknál. Szóval elektronokat lövöldözünk egy fluoreszkáló képernyő irányába, ahol az elektronok becsapódási helyén kis pöttyök jelennek meg. Hasonló módon működnek például a régi típusú elektronágyús (CRT) monitorok vagy TV-k is. Most helyezzünk egy árnyékoló lemezt az elektronsugár útjába, amin vágunk egy rést. A képernyőn így a következő képet fogjuk látni:
Zárjuk le ezt a rést, és nyissunk meg egy másik rést ettől jobbra. Így a becsapódó elektronok a következő képet fogják kirajzolni:
-7-
Ebben nincs is semmi különös. De vajon mi történik akkor, ha mindkét rést kinyitjuk? Logikusan a következő képet várnánk:
De nem ezt látjuk. E helyett egy interferencia kép alakul ki, ami valahogy így fog kinézni:
Érdekes módon tehát megjelenik egy harmadik csík is, ráadásul középen, ahová amúgy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán kellene elektronoknak kerülnie, sőt, az elektronok nagy része ide csapódik be. Miért olyan különös ez? Képzeljük el, hogy egyesével repkednek ki az elektronok, amik egyszer az egyik, egyszer a másik résen mennek keresztül. Amíg csak az egyik rés van nyitva, addig szépen vagy a jobb, vagy a bal oldalra csoportosulnak. De ha nyitva van mindkét rés, úgy a legtöbb elektron középen köt ki. Mintha a résen áthaladva tudná, hogy a másik rés is nyitva van, és emiatt nagyobb eséllyel menne középre. A dolog nem lenne olyan fura, ha az elektront hullámoknak képzelnénk el, hiszen hullámok esetén megszokott, hogy ilyen interferencia képet kapunk. Csakhogy ebben az esetben ha csak egyetlen elektront lövünk ki a képernyő felé, annak a réseknél ketté kéne válnia, át kellene mennie mindkét résen, hogy aztán a kijelzőhöz érkezve egymaga interferencia mintázatot rajzoljon ki. De nem ez történik. Mikor egy elektront kilövünk a kijelző felé, az pontosan egy pontba fog érkezni. Az interferencia mintázatot csak a sok célba érkező elektron rajzolja ki. Az egészet tehát csak valahogy úgy tudjuk elképzelni, hogy mikor kilőjük az elektront, az hullámmá válik, átmegy mindkét résen, interferál saját magával, majd mielőtt elérné a képernyőt, újra részecske lesz. Mikor a hullám részecskévé omlik össze, véletlenszerű helyen jelenik meg, és egy adott helyen a megjelenés valószínűsége megegyezik a hullám adott helyen vett erősségével (amplitúdójával). Ha viszont az elektron saját magával interferál, úgy szükségképpen át kell, hogy menjen mindkét résen. Ha tehát mindkét résnél egy detektort helyezünk el, fülön csíphetjük a pici elektront, amint egyszerre két lukon halad át. Várható módon azonban itt sem az történik, amire számítunk. A detektor szépen jelez, hogy hol az egyik, hol a másik lukon haladt át az elektron, de soha nem a kettőn egyszerre. Ráadásul ilyen esetben az interferencia kép is eltűnik, és két vonalat látunk a kijelzőn (amilyet elsőre vártunk volna a kísérlettől). Van minderről egy nagyon jó kis 5 perces videó, ami bemutatja a fentieket. Foglaljuk össze az eddigieket: Az elektron hullámként viselkedik mindaddig, míg nem figyeljük meg. Ha megfigyeljük, úgy a hullám újra részecskévé omlik össze. A részecske megjelenési helye teljesen véletlenszerű, de nagyobb valószínűséggel jelenik meg ott, ahol erősebb a hullám (nagyobb a hullám amplitúdója). Ráadásul ahogyan azt már a bejegyzés elején írtam, ez működik atomokra, és kisebb -8-
molekulákra is. A fényről még el tudjuk képzelni, hogy hullám (sokáig így is kezeltük), az elektron is elég megfoghatatlan ahhoz, hogy bevegye az ilyesmit az ember agya, de hogy az atomok és molekulák is így viselkedjenek (eltűnnek amíg nem figyelünk oda, két lukon is átmennek egyszerre, majd valahol véletlenszerűen feltűnnek), az már azért elég fura. Valójában minden anyagi test hullámként viselkedik, de mivel a hullámhossz (mennyire van szétkenve) fordított arányban áll a test tömegével (valójában impulzusával), ezért makroszkopikus tárgyak esetén (pl. egy pingponglabda) nem vesszük észre. Szóval ahhoz, hogy egy pingponglabdát két résen dobjunk át egyszerre, ahhoz közelebb kellene lennie a két résnek egymáshoz, mint a labda mérete. Ez az effektus tehát csak mikroszkopikus méretekben jelentkezik, ettől azonban nem kevésbé bizarr. Fura ez az egész úgy ahogy van, de a legfurább talán az a pillanat, amikor a hullám részecskévé omlik össze. Az összeomlás egyik fura motívuma, hogy amíg az elektront hullámként képzeljük el, addig ugye mindkét résen keresztül kell mennie egyszerre. Ha nem így lenne, nem tudna saját magával interferálni, hogy létrehozza az interferencia képet. Abban a pillanatban viszont, amikor megfigyeljük, az elektron vagy az egyik, vagy a másik résnél ugrik össze, soha nem érzékeljük két helyen. Olyan mint ha az egyik résnél valóságossá vált elektron átszólna a másik résnél lévőnek, hogy tűnjön el, nehogy egyszerre lássa őket a két detektor. Ez az üzenet pedig egy pillanat alatt ér el a valóságossá váló elektrontól a virtuálisig. Az ilyen pillanatszerű hatások pedig nagyon zavarják a fizikusokat, köztük is talán Albert Einsteint zavarta mindez leginkább. A gond az, hogy az összeomlás pillanatában a ketté vált részecske két fele nagyon távol kerülhet egymástól. Képzeljünk el például egy olyan elrendezést, ahol fotonok (fény részecskék) érkeznek egy félig áteresztő üvegre. Ez kettéosztja a nyalábot, ami két külön úton halad egy ideig, majd újra egyesítjük, így létrehozva az interferencia képet. Ez tulajdonképpen ugyanúgy a kétréses kísérlet, csak most trükkös módon a két rés jó nagy távolságra került egymástól. Ez adott esetben akár lehet több fényév távolság is. Ha most mindkét ágra behelyezünk egy detektort, akkor a két fotonnak egy pillanat alatt el kell döntenie, hogy melyik ágon omlik össze, és ugyanígy egy pillanat alatt át kell szólnia a másik fotonnak, hogy tűnjön el. De ha a kommunikáció kevesebb mint egy másodperc alatt (gyakorlatilag pontosan a mérés pillanatában) lezajlik, a távolság pedig több fényév, akkor itt bizony fénysebességnél gyorsabb információ közlés történt, holott a speciális relativitáselmélet (írtam én is róla) szerint a fénynél gyorsabban nem közölhetünk információt. Ez az ami miatt Einsteint kirázta a hideg, és a jelenséget kísérteties távolhatásnak nevezte el. Valójában nem is információ közlésről van szó, egyszerűen csak valamiképp kapcsolatban van egymással a két részecske. És ez még nem minden, ugyanis ez igaz bármilyen részecske rendszerre, amik valaha is egyek voltak, és az egyik ilyen részecske megfigyelése (részecskévé való összeomlása) kihatással van a másik állapotára is. Van például a részecskéknek egy spinnek nevezett tulajdonsága. Ezt tulajdonképpen pörgésként értelmezhetjük (valójában nem az, de ebbe ne menjünk bele). Ha ketté szakítunk egy részecskét, ami nem pörgött, és a keletkező egyik részecske jobbra pörög, akkor a másiknak a perdület megmaradása miatt balra kell pörögnie. Csakhogy a perdület olyan mint a részecske helye, csak az összeomlás pillanatában dől el, hogy a részecske balos-e, vagy jobbos. Akárcsak a hely esetén, a dolog teljesen véletlenszerű, és itt éppen 5050% van arra, hogy ez vagy az. Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy ha az egyik jobbos, akkor a másik balos lesz. Képzeljük el tehát ezt a két részecskét, amik egyetlen részecske szétszakításával jöttek létre. Elrepülnek két ellentétes irányba, és mikor már fényévekre vannak egymástól, megmérjük az egyik perdületét. Ilyenkor ugye a mérést a másik részecskének is meg kell “éreznie”, hogy saját perdületét ezzel ellentétes irányba állítsa. De ahogy két részecske állapota így össze tud fonódni, úgy akárhány részecskére is igaz ez. Ily módon, ha feltételezzük, hogy a világ az ősrobbanás pillanatában egyetlen összefonódott valami volt, akkor következésképp a világ összes részecskéje “érzi” egymást. Mindannyian, és úgy alapvetően az egész világ egyetlen nagy összefonódott valami. -9-
Az összeomlás pillanatának másik nagy furcsasága, hogy a jelek szerint teljesen véletlenszerű. Erről a véletlenszerűségről már írtam a Kvantummechanika, determinizmus és szabad akarat című bejegyzésemben. Jelen írásból, és az előbb említett írásból (melynek fő témája a határozatlansági reláció, és annak néhány filozófiai következménye) már nagyjából összerakható a kvantummechanika világképe. E szerint minden anyagi részecskének vannak részecske és hullám tulajdonágai. Ezen tulajdonságok egyszerre csak bizonyos pontatlansággal mérhetőek (lehet, hogy helyesebb lenne azt mondani, hogy léteznek). Minél pontosabban akarjuk meghatározni egy részecske hullám tulajdonságait, annál pontatlanabbul tudjuk meghatározni a részecske tulajdonságokat. Tulajdonképpen a határozatlansági reláció komplementer mennyiségei közül az egyik mindig valami hullám tulajdonság, míg a másik részecske tulajdonság. Ily módon a határozatlansági reláció beolvasztható ebbe az egész hullám-részecske kettősség képbe. A részecskét a kvantummechanika alapvetően valószínűségi hullámként kezeli, ami mindig csak a konkrét méréskor vesz fel valódi (részecskéhez köthető) értéket. Ezzel a képpel kicsit újra is értelmezhetjük az előző (szabad akaratos) bejegyzésben említett alagút effektust. Azt mondhatjuk, hogy mikor nem figyelünk oda, a dobozban lévő részecske hullámmá válik, és mikor újra megfigyeljük, akkor bizonyos valószínűséggel a dobozon kívül omlik össze újra részecskévé. Így tud kiszökni a dobozból. A hullámfüggvénnyel teljesen pontosan tud számolni a fizika, hajszál pontos valószínűségi értékeket kaphatunk minden pontra, de az összeomlással nem igazán tudnak elszámolni. Azt, hogy a részecske hova omlik össze, csak a jó Isten (talán szó szerint ) tudja. Emiatt ez a kérdés úgy tűnik kivezet a fizikából, ezzel helyet adva olyan dolgoknak, mint a szabad akarat.”
-10-
A TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK ÉRDEKES ÖSSZJÁTÉKÁNAK MEGFIGYELÉSÉTŐL (RITKASÁG) A MEGÉRTÉSEN ÁT A TERVSZERŰEN KIALAKÍTOTT ESEMÉNYEK ÖSSZERENDEZÉSÉIG
A duplarés-kísérletnél a víz a közeget jelentheti, amelyben a tárgyak mozgásai, energiaváltozásai közvetítődnek. Ehhez hasonlítana a fény és a lézerfény is, amelyre felírhatók a geometriai optika törvényei: ● A fény egyenes vonalban terjed. ● Különböző közegek határán a fény részben visszaverődik, részben megtörve folytatja útját. ● A fénysugarak függetlenségének elve kimondja, hogy a tér egy pontján keresztül akárhány fénysugár áthaladhat egymás zavarása nélkül. ● A fénysugár megfordíthatóságának elve szerint ha a fénysugár a tér egyik pontjából egy bizonyos útvonalon halad a tér másik pontjába, akkor az onnan visszafelé indított fénysugár ugyanazon az úton fog haladni. Azért fussunk át ezeken a szabályokon laikus ember tapasztalatai szerint is. A fény nem síkhullám, Young szerint pedig longitudinális hullám. A valóságban gömbhéjszerűen mindenfelé terjedő egyenesek mentén halad, amely egyenesek valójában nem léteznek, csak elméleti konstrukciók. Az egyenes fénysugár csak elméleti feltételezés, hiszen a fény széttartó vagy összefutó hullámhosszúságokat /ezek a színek/ cipel magában. Szerintem olyan is van, hogy a fény valamely közegben teljesen el is akad. A 3. pont a józan észnek mond ellent. De ha a napkitörések keltette hosszúhullámokra gondolok, azok képesek a rádióhullámokat összezavarni. Igaz, hogy azokban nagy energiájú részecskék repülnek. A 4. -kel nem foglalkozok, a mindennapi tapasztalat számára nem lényeges dolgot mond ki. A fény terjedésénél még egy kérdést feltehetünk magunknak. A fény az anyag vagy energia, vagy átmeneti jelenség? Én úgy döntök ebben a kérdésben, hogy az anyagnak mérhető paraméterei vannak. Ilyenek a tömeg, hosszúság, sebesség, hőmérséklet. Ráadásul ezek az időben változnak is. Minden energia, amely keletkezik tömeg nélküli, de az időben a létező fizikai paraméterei állandóak, mert ha megszűnik az energia forrása, az energia többé nem létezik. A legtöbb dolognak van energiája és tömege is, amelyek eléggé változékonyak. Ezek szerint a fény tiszta energia. Ezért is figyelemre méltó a kétréses kísérlet, hiszen energiával történik kísérletezés! A lézerfény vajon tiszta energia? Szerintem a lézer az anyaghullám, mert a lézerben anyagi részecskéket indítanak útnak, néhány ismert, vagy meghatározott paraméterrel. A lézerfény a nem visszaverő felületen is képes áthaladni, ez is anyagi jellemző. Itt jön a következő lényeges jellemző, az anyagnak van legkisebb egysége, elemi része. A fénynél ki tudja! A Nap fénye állandó frekvencián sugároz. A más frekvencia pedig nem is igazi fény. Ne csak a Napból érkező fényre gondoljunk. A csillagokból különböző színű hullámhosszokon érkezik sugárzás. Meg kell vizsgálni a szem által nem látható tartományokon kibocsátott energiát is. Mi az energia? Biztosan nem hullámzás. Egyelőre nem fogalmaznám meg ezt a lényeges kérdést. A fény elektromágneses hullám. Azért, mert mérhető tömegű részecskéket is találhatunk a Napból érkező hullámokban, csak azok nem a fény látható tartományában érkeznek az Űrön át. A kísérletezést nem zavarják elektronok, vagy gerjesztett állapotban lévő ionok, molekulák, mert ezek nem a 400-800 nanométeres hullámhosszokon utaznak a fénnyel. A fény a szem által érzékelhető tartományban nem fogható fel elektromágneses közvetítő közegnek! Utoljára le kell szögezni, hogy a folyadékok mozgása a hullámzás. Szilárd testek, részecskék maximum rezeghetnek, oszcillálhatnak, amelyet folyadék közvetíthetnek, így „állítva elő” a hullámmozgást. De egy elemi részecske is haladhat úgy, ahogy T. Young képzelte, méghozzá leginkább vákuumban, azaz közvetítő közeg nélkül is. Erre gondolok →
-11-
Ez egy EKG-felvétel. Akár egy földrengésnek a hullámát is kereshettem volna, de amelyik biztosan nem létezik a természetben azt az alábbi képen szemlélhetik meg. Azt még mesterségesen sem tudják előállítani, hogy minden hullám tökéletesen azonos legyen, gyakorlatilag csak az első oszcillációt tudják megmérni. 500 Hz
Ez mind szinuszhullám, csak más frekvenciájúak. Még közegellenállás sem szükséges ahhoz, hogy a rezgő test vagy részecske az időben megváltoztassa saját rezgőmozgását. Hiszen minden anyagi test folyton veszít az energiájából, ezért a hullámzás csillapodása következik be. Jelen tanulmányban a 4. oldalon a kétréses-kísérletnél a felfogóernyőn megjelenő sávok hullámhosszai ezt a csillapodást tükrözik vissza. Tehát a fény a résektől távolabbra kerülve, már kisebb hullámhosszúságúvá válik. Ha csupán erre gondolok, akkor is egyértelmű; a kísérletben nem tisztán fényenergia vesz részt, amely ha hullám lenne, akkor leginkább hasonlítana a szabályos szinuszokra. Ezt természetes fénynél várhatnánk el. De ez még nem 100%-os bizonyíték, mert nem tudjuk, hogy a kétréses-kísérletben vákuumot használnak-e vagy sem. A lézernyalábban szépen megvalósulhat a távolra ható hullámmozgás, így terjedése már nem sokban különbözik egy közvetítő közegnek használt folyadéktól, a vízétől. A fő és lényeges differencia abban van, hogy valamely közegben ténylegesen gömbi hullámok szóródnak szét, amely lézernél nem lehetséges. Még annyit a monokromatikus fényről; el lehet érni, hogy a természetes fény bizonyos folyadékok vagy elektromos mező hatására modulált fénnyé változzon. A lézer pontosan ilyen fény, amelyről azt is olvasni, hogy az interferenciajelenségek tanulmányozásához kiválóan alkalmas. A cél egy ismert tulajdonságokkal bíró hullámcsomag kialakítása! A lenti ábrán egy alacsony rezgésszámú hullámot szeretnének nagyfrekvenciával kisugározni.
Az amplitúdó moduláció elve
Frekvencia moduláció rádiójelekkel
-12-
Az alsó ábrán már egy nagyfrekvenciássá változtatott hullámcsomag terjed tovább. Thomas Young kísérlete frekvencia-modulált természetes fényt enged rá a nagyon keskenynek megválasztott résekre /az FM rádiójel hasonlít a legjobban Young fénysugaraira, mert a kísérletben megakadályozta azt, hogy a fénysugár a természet törvényeinek megfelelően széttartóan, vagy összetartóan terjedhessen/, amely után pedig az amplitúdó moduláció lép fel, mert a fény útját a rés nagysága szabja meg. Ha ezek után a vízhullámokhoz hasonlatos jelenséget figyelünk meg, arra kell gondolni, hogy Young közeget használt ahhoz, hogy egy másik jelet továbbítson. Ez a megfelelően kiválasztott résnek megfeleltethető nagyságban továbbhaladó fénysugár, amely a rés után már a közvetítő közeget jelenti! A fénynek ez a kevert modalitása jelenik meg a felfogóernyőn. A rés előtti frekvencia megválasztása azzal történik meg, hogy Young nem engedte meg a fénynek, hogy bármilyen hullámhosszon érkezzen meg a réshez. Ez a kísérlet két szakaszra bontható, amely során megtehetjük, hogy okos fénynyalábot eresztünk a réshez. Okos, mert általunk megválasztott hullámhosszúságú. Majd a fény terjedését a továbbiakban rábízzuk egy közegre- a rés nagyságával megegyező hullámhosszra- amely hullámhosszal engedjük keveredni a természetes fény hullámhosszait, mert a rés után már nem nyúlunk bele a fényvetésbe, amikor is a fény mint egy reflektorból indulva széttartóan haladva, igyekszik mindenfelé terjedni. A magyarázat teljes körű volt, ezért nem érzem szükségét a 4. oldali ábra jelenségei kritikus elemzésének. A Dr. Quantum-videó is bemutatja a 4. oldali ábrán látható jelenségeket, sőt az idézett blogger magyarázatait is érinti. A fény természetét Thomas Young kétréses kísérletével magyarázni meghaladott teóriává és elképzeléssé vált. Hogy az emberi életet a természetre vagy egy mesterségesen megkonstruált valóságra építik, azt az emberek döntik el, amelyhez a kutatók ajánlják magukat. Szép számmal vannak, akik a fényt hullámnak vagy részecskesugárzásnak, illetve a kettő valamiféle ötvözetének vagy egyiknek sem tarthatják. Tudósoktól származnak a világról alkotott nézeteink, valójában nagyon is fantasztikus mesék. Hogy melyeknek mi lesz a sorsa, azt a kutató kapcsolatai, társadalmi pozíciói határozzák meg elsősorban. Nem kívánom azt, hogy egyike legyek az ilyen természettudósoknak. Az emberekből a természetesség és a természet törvényei annyira hiányoznak, hogy az emberi tudást eredendően kétfélének tartják. Reálisnak és humánnak. Az emberi humánumot már régóta püfölik a pszichológiai témájú könyvek- lévén az ember gonosz lény- most pedig már a reális tudományt is leírhatjuk. Azért, mert a környezettudományok minimum szubjektívek, de az is lehet, hogy egyes szakemberek tudatosan az ember becsapására törekednek. Amit szükségesnek, fontosnak vélek, hogy a természetes fénysugárról azt is tudjuk, hogy az nem a matematikai egyenes mentén terjed a térben. Létezik a fényelhajlás, de nem a diffrakcióra gondolok, hogy a fény a tárgyakon szóródik. Hanem például arra, hogy a ház sarkához érve, a fény útja megtörik és a sarkon befordul. Elképesztő, mekkora mesét szeretnének beadni nekünk, hiszen az ember már kevesebbet érő, mint például a környezet tárgyai. Ezért nagyon is helye van, hogy Isten és Jézus tanítványai a „hitetlenség fiainak” gondolkodását elfogulatlanul megvizsgálja. Megértheti az egyén, hogy miben hisznek mások és hogy nem véletlenül tartja magát valamely teória az emberek világában. Mostantól mindenki dönthet, mert létezik a tudományban valóságos alternatíva is, amely más alapokon nyugvó magyarázatot ad Isten teremtéséről, a teremtett világról. Miért is a valót tanítanák azok, akik a mesterséges környezetben szívesen lakoznak, félretolják a természeti törvényeket, a környezetet csak rendkívüli felbuzdulással, vagy büntetéstől tartva és lehetőleg nem ingyen védelmezik? Fényelhajlás élen: a fény jobb oldal felé terjeszkedik
Fényelhajlás szálon: a fény a hajszál után behajlik középre is
-13-
A 13. oldali ábrán látható, hogy a fényelhajlás létezik, de közel sem olyan mértékű, mint amelyet a hang esetében tapasztalhat az ember. A levegő viszont csak a hanghullámnak biztosít terjedési felületet. A fénynek nincs hordozóközege, hacsak nem létezik éter vagy valamilyen egyéb kevéssé ismert hullámzó közeg a világegyetemben, amely képes magával ragadni a fényt. Elektromágneses hullámok viszont biztosan „összekeverhetők” a fénnyel, amelyet az útja végén demodulálhatunk és megkapjuk az eredeti fény ingert... A fényelhajlás vagy diffrakció a miniatűr méretekben éppenséggel kevéssé jellemző, mint makroszkópikus méretekben, amelyet ezek szerint bárki meg is tapasztalhat. Persze az optikában az interferenciacsíkokat figyelik, mintha az lenne a legfontosabb. Pedig a diffrakciónál nem ez a helyzet. Bár az interferenciacsíkok száma annál nagyobb /vastagabb hajszál szélén több a csíkos terület/, mennél nagyobb a tárgy, amelyen a fény elhajolhat. Egy elemlámpával megvilágított tárgy szélének árnyéka nem pontosan mögötte húzódik, ezt a kísérletet érdemes elvégezni! Persze én a legsötétebb árnyékra gondolok elsősorban. Ami még érdekesebb, hogy ha nem sokkal a tárgy mellé világítunk, illetve az elemlámpa által vetett kör kisebb része világít a tárgy szélére, az árnyék annál jobban behúzódik a tárgy mögé! Ezzel együtt a fény is jobban behajlik a megvilágított tárgy mögé. Mielőtt olyan kísérletezésbe kezdenék, amelyet házilag bárki könnyen meg tud ismételni, ha kételyei támadnak, előtte egy újabb ábrán szeretném bemutatni, hogy Young és követői kísérletében mégis hogyan keletkeztek az interferenciacsíkok. Mert az tarthatatlan, hogy a vízhullámok analógiájára gondolják el a kétréses-kísérletet. Ez még monokromatikus fény használata mellett sem egyéb, mint fikció. síkhullámok
síkhullámok
1 résen áthaladó sokféle- tengely körüli forgómozgást végzőfényrészecske kisugározhat
1. Felfogóernyő
2 résen kevesebb foton képes áthaladni. A rések sokféle sajátmozgásból eredő elhajló pályát megszűrnek. Ezért vannak a sötét hullámhosszok
2. Felfogóernyő Sötétebb sáv
Sötétebb sáv
„Természetes fény” elhajlása a fotonok tengely körül végzett forgómozgása alapján (pörgettyű-hatás)
-14-
A kétréses-kísérlettel kapcsolatban még egy feladatot kell elvégezni. Az előző oldali ábrát kell megmagyarázni. Az ábra ugyanis összefoglal mindent, amely a kísérletben észlelhető jelenség. Mindenre megvan az alternatív magyarázat! Nem azért elsősorban, mert a leszámolás izzítja a véremet. Akkor nem is kapnék bölcsességet Jehova Istentől. Alternatív szemléletnek fogalmazom, de mivel az a leginkább mesterkélt, steril világot jelenti, ezért kevéssé érdekel engem. Nem is vihetem el az elméletalkotást az eshetőségek, lehetőségek megvalósítása felé. Azt szeretem legjobban, amikor én veszem észre, vagy én tárom fel a valóságban létező jelenséget, eseményt, jellemzőt... Mégsem lehet meglenni Isten segítsége nélkül, ha Ő gyakorlatilag ajánlja magát és segítségét az embernek. Még a tévedéseim is valósággá válhatnak, ha a Teremtő nevében járok. „Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit akarsz, hogy adjak néked.” 1 Kir. 3,5 ...”Sőt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben. És ha az én útaimon járándasz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.” 1 Kir. 3,13 Salamon azt is megkapta, amit nem kért. Pedig mit is kért? Bölcsességet és hogy Jót és Rosszat meg tudja különböztetni és igazságosan ítélni. Azt kérte tehát, amit Ádám és Éva óhajtott az Édenben. Mivel ezt Isten nem tartotta vissza Salamontól, a dolog úgy áll, hogy nem maga a Jó és Rossz tudása bírt semmihez sem fogható hatalommal, vagy bármivel, amivel a Teremtő szívesen megajándékozza az őt szerető embereket. Édenben tehát az engedelmesség és lázadás került vizsgálat alá. Ha az ember azt teszi, amire Isten is rendelte, olyan képességeket is megkap, amelyet nem kért. Ha hibázik valamiben, Jehova Isten azt is a javára fordítja. Az (14. oldal) Ábra magyarázata: Az ábra elemzése felülről lefelé haladva történik! A kísérletben síkhullámok vesznek részt. Ezt kétféleképpen is ábrázoltam, ahogy ezt mások is vagy így, vagy úgy teszik. A síkhullámok hullámhossza nagyobb, mint a rés távolsága. A réstávolság és a hullámhosszok egyaránt mérhetők például milliméterben. A fény részecskéi, a fotonok egy ablakon másképpen haladnak keresztül, mint egy nagyon keskenynek megválasztott résen. Erről már korábban szót ejtettem. A keskeny résen a természetes fény mindenféle elhajló pályán érkező fotonjai nem tudnak átjutni, csak az egyenesen repülő, illetve valamennyi olyan foton, amelyik Bezier-görbén folytatja útját az első felfogóernyőig. /Ezzel a szerkesztő eszközzel rajzoltam meg a különféle hajlású pályákat./ Itt történik meg először a fotonok teljesen szabad pályáinak szelektálása, amelynek már a valóságostól eltérő kísérleti eredmény lesz a következménye. Egy ablakon besugárzó fény az ablak szélességénél nagyobb sávban világítja meg a belső teret. A fénysugárban a pályákat vizsgálva azt találjuk, mindennek megvan a valószínűsége. A fénysugarak egy pontból a szélrózsa minden irányába szóródhatnak /szürke vonalak/, de a különféle irányokból érkező fénysugarak a felfogóernyő egy adott pontján összefuthatnak. Sőt, a fénysugárban síkhullámok is megtalálhatók /bíborszínű ||-ok/
ABLAK
A SZOBA FALA
-15-
Ez a kesze-kusza ábra 2 és fél fontos törvényszerűség miatt bonyolódik. A fény részecskéi, a fotonok mindenfélék lehetnek; nyugalomban vannak vagy nem, ezért pörögnek a saját tengelyük körül. Ezt úgy képzelhetjük el, mint egy bolygónak a tengely körüli mozgását, forgását. A fotonok tengelye lehet É-D-i, de ettől a legtöbb esetben eltérhet és el is tér. A tengelyhajlás tehát -360°-0360°-ig bármekkora lehet. Biztosan nem is 1° fokonként, hanem bármilyen mértékben lehetséges az eltérés. Ha mindez lehetséges, akkor az valóságos is! Ezek a fotonok is lehetnek nyugalomban, de sajátmozgást is végezhetnek. Így összesen 4 vagy 6 -féle típusú fotont különböztethetünk meg, amelyek a kétréses kísérletben jellegzetesen viselkednek. A következőre gondolhatnak:
Az 1. foton egyenes pályán fog haladni, ha mozgásra kényszerítik. A 2. foton a mozgása során balra fog eltérülni, az 5. pedig jobb felé térül. A 3.-4.-6. fotonok pedig nem egyenes vonal mentén, hanem elhajló pályán fognak kisugárzódni. Ezeket a lehetőségeket, amelyek a természetes fénysugárban mind megtalálhatóak, kísérletezéskor szét lehet válogatni, ahogy azt a duplarés-kísérletnél részben meg is valósítják. Ha a duplarés-kísérletben a résszélesség a foton méretével összemérhető, vagyis eléggé pontosan akkora nagyságú hullámokkal dolgozunk mint a foton nagysága, akkor abszolute ki tudnánk zárni az összetartó és a széttartó pályákat, amelyet elgondolásom szerint nem tudtak tökéletesen összeállítani a kísérlet megtervezésekor. Az adatokat újra átfutva ez igen egyértelmű lehet. A 0.1-1 mm-es réstávolság óriási a foton nagyságához mérten, amely még az elektronnál is sokkal-sokkal kisebb. Azonban szinte semmilyen tanulmányban nem adják meg a fotonnak, mint elemi résznek a nagyságát. Ezt azért, mert a foton nagysága a hordozott energiától függ, végeredményben a hullámhosszból tudható meg. Amit találtam, hogy a legkisebb foton az, amelynek h energiája van. Ez kb. 1,6·10‾³⁵ méter. A kvark és elektron a 10‾¹⁸ méter, vagyis mérhetetlenül nagyobb, mint a foton mérete. De a kvantumelmélet szerint ez egyáltalán nem biztos, hiszen a fotonnak állapotai vannak, így a tömeg is változhat még trilliárdszoros nagyságrendeket is! Szóval a Planck hosszúságú résen áthaladó fénysugárral van értelme kísérletezni. Ez még akkor is igaz állítás, ha a kvantumvilágban minden fogalom ennyire relatív lenne. A Planck-hosszúságú résen csak az olyan foton juthat át, amely síkhullámban terjed, vagyis egyenes vonalon. Ezt pedig csak az ÉD-i tengelyű fotontól várhatjuk el. A Planck-hossznál kisebb távolságú résen a fény nem tudna áthatolni! Amelyet nem tudok elfogadni, ilyen lehetőség szerintem nem állhat be! Mondhatnák, hogy tévedek, mert a fénynyaláb egy része akkor is áthatol a résen, ámde a fotont már kettéhasítottuk. Sajnos ennek a fizikájáról semmi biztosat nem tudunk, ilyesmiről nem írnak semmit sem. A Planck-hossznál nagyobb réstávolságnál mind a 6 foton áthaladásával számolni kell! Persze csak elméletben, mert a réshez érkező fény távolságának ebben az esetben fontos szerepe van. Távolról jövő fénysugárban vannak a legkülönfélébben elhajló pályák és az alapeseteknek megfelelő fotonok. A tanulság, hogy vagy 1, vagy pedig 3-féle pályán haladhat át a résen a fény. Persze én azt szeretném leszögezni, hogy nem hiszek a h hatáskvantum létezésében, amely alulról korlátozza a világ természeti törvényeinek newtoni mechanikáját /kihatna a törvények működőképességére/. Szerintem nincs legkisebb anyagi részecske, csak a rendszer legkisebb elemi részét érdemes megtudni. A 14. oldali ábra elemzésének folytatásában az 1. felfogóernyőn tapasztalt jelenségeket kell megvizsgálni. Az 1. felfogóernyőn a fény a réssel szemközti területet világítja meg legerősebben. Szinte egyenes arányban tapasztalható, hogy ettől a területtől jobbra és balra fokozatosan csökken a fényerősség. Ezt a jelenséget sárga csíkokkal próbáltam érzékeltetni az ábrán. Amely nem túl jól sikerülhetett, mert siettem megrajzolni azt és mert a fényes területek között nincsenek sötét sávok, -16-
ahová egyetlen foton sem csapódhatott volna be! A fény tehát középről a szélek felé folyamatosan és fokozatosan kisebb fényerővel világítja meg a felfogóernyőt. Erre egyébként találtam is kísérleti eredményt, amelyet a „hullámtermészet-hívők”elnagyoltan szeretnének bemutatni. A mindenki által láthatót is meg lehet kérdőjelezni és bemagyarázni. Ha elég sokan teszik ezt, az ember képes is hinni a lehetetlenben!
Erről az ábráról van szó, amelyet a legtöbb tanulmányban megtalálhatja az olvasó. A kísérletet elektronokkal végezeték. A-tól D-ig egyre több és több elektront lőttek ki egyesével elektronágyúval. Az E ábrán már mindenkinek feltűnhet a sávos elrendezés. Igen nekem is feltűnik, hogy a felület egésze alapján vannak világos és sötét csíkok, de az egyes elektronok becsapódtak a sötét sávokban is, amely a hullámelmélet szerint nem lehetséges. Valamint a világos sávokban is vannak pici sötét területek. Ez is ellentmond az elméletnek. A fényinterferencia magyarázat szerint ilyen dolgok nem történhetnének meg. Sokszor hangoztatott kritikám itt is megfogalmazom, az elektronágyúval végzett kísérleti eredményt elnagyolták, hogy egy misztikus elméletet támogassanak meg vele. Szerintem az elemi részecskékkel végzett kísérletnek csak az lehet a tanulsága, hogy a pörgettyűhatás szerint típusok különböztethetők meg a kísérletben résztvevő részecskékre vonatkozólag. A típusok azonban a részecskékre állnak fenn, az eredmény nem a típusokból vezethető le! Hiszen egy balra forgó foton és jobbra forgó foton ugyanoda is becsapódhat... Az első felfogóernyőn 2 darab rés is található, amelyen az első résen átjutott fénynek csak kis része haladhat át, mert legnagyobb részben szétszóródott az 1. felfogóernyőn. Csak bizonyos jellemzőkkel bíró fotonok tudnak a 2 darab résen áthatolni. Vegyük úgy, hogy a réstávolság megegyezik a síkhullámokat áteresztő első réssel. Milyen fotonok képesek ezeken a réseken is áthatolni? Olyanok, amelyek tengelye nem 0°-os. Egyéb szelekció, szűrőhatás nem lép fel. Ez összesen 3 -féle foton. A lehetőségek szűkülése kihat a kísérlet eredményére. A 2. felfogóernyőn már nem a természetes fény hagy nyomot! Egyrészt azt tapasztalni, hogy „sötét sávok” ill. hullámhosszokat találni. Valójában, csak kevesebb átjutó fotonnal kell számolni, hiszen a fény már előzőleg szétszóródott az 1. ernyőn. De igazi sötét sáv nem létezik, mert elhajló pályán érkezik fény a réssel szemközt lévő területre, az egyenesen haladó fotonok már nem tudnak nyomot hagyni, csak a réstől kissé oldalabbra. A 2. felfogóernyőn a 2 darab rés közé eső területen erősebb fényt érzékelni, mert jobbos és balos forgású fotonok érkezhetnek oda. Nincs több megválaszolandó kérdés. Ha további résekkel és felfogóernyővel kísérleteznénk, akkor a fénysugárban haladó fotonok típusai tovább csökkennének. Már csakis görbült pályákon haladva érnének célt. Erre összesen 2-féle foton képes, attól függően, hogy hova helyezzük a rést...
-17-
Az egész kísérletet úgy foghatjuk fel, hogy a fényt megszűrjük, kivonatoljuk szétdaraboljuk. A kapott eredményt értékelve hangsúlyozni kell, hogy az már lényegesen eltér a természetes fénysugártól vagy fénynyalábtól, amelyben fotonok mindenféle típusa és megszámolhatatlan változata vesz részt. Az elemi részecskével, a fotonnal semmi olyan dolog nem történhet, amely hatására nem részecskeként viselkedne. A fénysugárral végzett kísérletezésnél mindig meg kell jelölni, hogy a fotonról, vagy a fénysugár egészéről jelent ki az ember törvényszerűséget. Elsőrendű a fontossága ennek, mert most a 15. oldali ábráról fogok egy törvényszerűséget megállapítani: a fénysugárban paradox események játszódhatnak le a fotonok mozgása során. Miközben a fény széttartóan és egyenes vonalban terjed, az emberi szem nem érzékeli a fénysugárban a görbült pályákat, sőt a fény terjedését gátoló, 360°-os körpályát leíró fotonok mozgását sem. A fény visszafelé nem képes haladni, mert a fénynek fényforrása van, de ha nem lenne, akkor „visszafelé” is terjedhetne, hiszen 360°-ban szóródik /egy villanykörtével el lehet érni a 360°-os terjedést/. Az emberi szem számára az sem adott, hogy észrevegye; a fénysugárban a tapasztalt egyenes vonalú, széttartó mozgás mellett az összetartó és párhuzamos nyalábok is haladnak! Ezek szétválasztása, vagyis a fotonok szétválasztása nem hiszem, hogy ma még tökéletesen megoldott lenne, ha egyáltalán foglalkoznak ezzel. A fénynyaláb mint rendszer, részrendszerei egymást kizáróak is lehetnek. Számomra ez az igazi paradoxon. Ez az egész elmélkedés még nem is érintette az elektromágneses spektrumra vonatkozó igazságokat. Annyit mégis megkockáztatok, hogy a fény prizmával való bontásakor keletkező színek nem 3, 4, 6, 8félék, hanem tengernyi színben pompáznak a 6-féle foton sokezernyi változatából adódóan. Erről van szó:
A színbontás szerintem szintén egy tervszerű eljárás, amelyben csak a széttartó sugarat, vagyis egy részrendszert vizsgálnak! A természetes fény ettől összetettebb. A fénysugár-álparadoxon világnézeti, filozófiai következményeiből csak azzal hozakodok elő, miszerint a természet törvényei megengedik egy rendszerben lévő „elemeknek” azok ellentmondásos létezését. A 6-féle foton között ellentétesek is vannak, melyek ellentétes jelenséget indukálnak. Ám lehetséges, hogy a foton igazi ellentéte az antifoton! Olyan rendszer pedig nem sokáig életképes, amelyben a lét és a nem-lét-re vonatkozó ellentétek is benne vannak. Hogyan lehetséges egy rendszer, amelyben gonoszságra teremtett szellemi lények és Isten, illetve az engedelmes, hozzá hűséges angyalok békességben lakoznak? Bizony ez sem lehetséges örökké! A Mennyországban nem lesz szükség tisztán negatív jellemzőkkel bíró angyalokra. Így nemcsak az emberek és a Föld, hanem az egek is megtisztulnak. Sátán az ég csillagainak 1/3-át magával rántja és a Földre veti Jel. 12,4.9. Ez már megtörtént Jézus születésekor. Az angyalok fölött is ítéletet mond a Mindenható Isten -1Kor. 6,3. Új ég és új Föld teremtetik Ésa. 65,17; Jel 21,1. A lázadó angyalok keserű sorsán nincs mit csodálkozni, hisz úgy lehetne őket értékelni, mintha csak tárgyak lennének. Nem emberi értelemben fognak örökké szenvedni. A fénysugár-álparadoxon élő és élettelen rendszereket egyaránt jellemez. Igazi paradoxonról a Jelenések könyvében olvasni, amely a fenevadra vonatkozólag lett megfogalmazva: Aki vala és nincs, noha van Jel. 17,8. Egy ilyen állítás igaz lehet valamennyi ördögi teremtményre, beleértve Sátánt is. Az ördögfajzatok rövid életűek, hiszen a gonoszság egyenlősíthető azzal, amikor egy létező személy életfunkciói nem működnek. Ez csak ideig óráig lehetséges, mert a személy meghal akkor, amikor beszünteti az élettevékenységet. Sátán és a lázadó angyalok örök életűek, Jehova Isten így teremtette őket, de a természetüket nem voltak képesek megtagadni. „Sátán mellé szegődtek”. Sátán és a gonosz angyalok életét Isten egyszer s mindenkorra fenntartja, de az ítéletet is el kell végeznie. Ez a paradoxon tulajdonképpen az élet és élettelenség közöttiségről szól, amely maga a kín. -18-
KÍSÉRLET TÖBB FÉNYSUGÁRRAL Ahogy szóba került, nem átlagos kísérleti elrendezés szükséges ahhoz, hogy a Thomas Young általi jelenségeket megfigyelhesse az ember. Nekem sem sikerült, pedig többféle lámpával is megpróbáltam modellezni az eredeti kísérletet. A réstávolságot csak úgy találomra én is változtattam, de a kb. 0,5 mm volt a legkisebb amellyel már amúgy sem jól látható, észlelhető eredményeket kaptam. Egy cipős doboz tetején fúrt lyukakon vezettem át a fénysugarat. Az hogy a fénydiffrakció és a duplarés-kísérlet nem a várakozásnak megfelelően alakult, csak a kísérleti eszközök és az elrendezés milyenségéből adódott. Lefényképeztem a saját eszközeim, amellyel az ellenőrző kísérleteket végeztem. Ezek azok: A 4-féle lámpa egyike egy bicikli hátsó lámpája a burkolata nélkül, amely 5 piros színű leddel világít. Másodikként említem a kék színű, hosszú 4 ledes zseblámpát. Mellette a bordó színű kis kulcstartó lámpa, amelyen kör alakban 5 kisméretű ledlámpa van elhelyezve. Az alsó kék lámpa bár műanyag, mégis az Energizer cég terméke. Normál sárga fénnyel világít. Legelőször arra törekedtem, hogy Young kísérletének eredménye sikerüljön. Ezért a kísérletben szereplő többféle lámpa, majd a réstávolság jó megválasztása tűnt jó megoldásnak. Így sikerülhetett is a fénysugarat szétválasztani, azonban megfigyelnem már nem, mert hihetetlenül elmosódott fényes foltok jelentek meg a szobabútor oldalán. Hiszek azoknak, akiknek speciális eszközeik vannak és jól megfigyelhető eredményt tudnak felmutatni. De a kétréseskísérletet már elfelejthetjük, hiszen nyugodt lélekkel mondhatom, az új magyarázat abszolute sikeresen megtörtént. Az én lámpáimmal végzett kísérletek közben is érdekes jelenségeket láthattam. A továbbiakban röviden ezekről írok és arról, hogy mi az amit a jelenség okozójának gondolok. 1. Tárgyak éleinek megvilágítása és a fény pszeudo-diffrakciója. Ha a cipős doboz, vagy bármilyen nagyobb tárgy oldalát világítom meg, a mögötte lévő árnyékot a lámpa fénye képes „befelé nyomni”. Vagyis a fény mintha behajolna a megvilágított tárgy mögé. A Naplemente idején is szinte ugyanezt lehet megfigyelni, csak ott nem a horizont, hanem a napkorong torzulásait észrevételezhetjük. A refrakciónak nevezett jelenség esetén a napkorong darabokra esik szét és a korong alulról felfelé a vöröstől a zöldig bontott színekben látható. Refrakció során a napkorong fél fokkal magasabban látszik a horizonton, mint ahol valójában tartózkodik. Hiszen ha ezt látjuk, a napkorong már a horizont alatt van. Oka a légkörön megtörő fénysugár emelő hatása. http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100704-zold-sugar-latvanyos-legkoroptikai-jelenseg-anapkorong-tetejen-napnyugta.html A két jelenség látszólag rokontermészetű, mert a látványt a fénysugár irányának megváltozása okozza. De csak akkor kellene szóródásra, refrakcióra gondolni, ha az árnyékképen színek is feltűnnének, ez pedig nem figyelhető meg. A diffrakció, vagy elhajlás sem elfogadható magyarázat, pedig a 13. oldalon ábrát is mutattam erről és a tapasztalat szintjén meg is magyaráztam az éleken történő fényelhajlás jelenségét. Most pedig az egész jelenséget más okkal szeretném megmagyarázni. Ha a fénysugár valóban elhajolna, akkor a tárgy mögött lévő árnyékból csak -19-
egyetlen egy lehetne és a függőleges él az árnyékon is függőleges sík maradna. De nem ezt figyelhetjük meg, hanem a 19. oldali ábrán látható módon azt lehet tapasztalni, hogy a sík felület befelé görbül! Azt nem hihetjük, hogy az árnyékot a fény nyomja be. A magyarázat a következő: A zseblámpával végzett kísérletben a fényforrás viszonylag nagy méretűnek számít, ezért a megvilágítás széles ívben, akár 10-30°-ban lehetséges. Így a fény nemcsak párhuzamosan haladhat el a sík felület mellett, hanem 10-30°-ban oldalról világítja meg a tárgyat. Ezért ha a fényterjedést csakis egyenes vonalúnak tételeznénk fel, akkor is többféle megvilágításból készült árnyékot kellene látnunk. Amely a tapasztalatnak meg is felel. Ennek a kísérletnek az a sajátossága, hogy a görbült pályán haladó fotonokról nem kapunk egyértelmű bizonyítékot. Ez még akkor is így van, ha milliméteres tartományba eső tárgyról és fényről lenne szó. Csakis a kétréses-kísérletben bizonyítható egyértelműen a görbült pályán haladó fotonok létezése. 2. Egy és két résen áteresztett 4 és 5 fényforrás útja. A fényképen látható biciklilámpa azért jó kis használati eszköz, mert előfordulása igen gyakori. Az 5 kis ledlámpa fényét megvizsgáltam 1 lyukon és 2 lyukon átvezetve. Mindkét esetben azt tapasztaltam, hogy a kísérletben résztvevő fényforrás számánál elérhető az, hogy 1-gyel több legyen a felfogóernyőn /bútor oldalán/ látható fényfoltok száma. Az 1 résen áteresztett 5 induló fénysugárból 6 fényfolt is keletkezhet. A 4 ledes zseblámpa 4 fénysugara 5 pontban fókuszál a felfogóernyőn! Ha 2 résen eresztettem át, akkor pedig a 4-ből 10 lett, míg az 5 forrásból 12 folt. Egy szabályt is megfogalmazhattam a tapasztaltakból. A felfogóernyőn megjelenő foltok száma a kezdeti fényforrások számától függ. Ha az n számú, akkor a képlet: n·2+2. A kísérleti elrendezésben a réshez vezető távolság a kulcsa mindennek! A jelenség oka és az f = n·2+2 képlet magyarázata: Az egyetlen réshez /réstávolság 4mm-től 4 cm-ig/ viszonylag távolról /kb. 10-50 centiméter/ érkező fénysugárnak úgy kell a réshez érnie, hogy a rés előtt a fénynyalábok találkozzanak. Nem árt, ha a rés nagysága kb. 0,5 cm, mert a fényforrásaink is kb. ekkorák. 12 fényfolt 6 fényfolt
kerékpár lámpa
Mennél jobban szerettem volna megérteni a szabályt, annál jobban figyeltem a változó paraméterekre, elsősorban a fényforrás és a lyuk közötti szakasz hosszára. Majd rájöttem, hogy a zseblámpa ledjeiből induló fénysugarak a rés előtt is találkozhatnak. Ekkor két fénnyalábból előáll egy új, önálló harmadik forrás, amely épphogy csak a lyuk előtt van! Az ábrán az 5 fényforráshoz még 1-et simán hozzá lehet adni. Akár többet is, csak nagyon elmosódott a kép a rés mögött, ezért a felfogóernyő és a réseket tartalmazó doboztető távolságát kicsinek válasszuk meg. A szaggatott vonalak találkozása a rés előtt ábrázolja ezt az önálló kis fényforrást. Az egész keletkezés olyan képzetet kelt az emberben, hogy a fényforrások találkozásakor csoportosítás megy végbe. Ezért az új forrás nem is teljesen olyan, mint a primer /elsődleges/ fényforrások. -20-
Hogy milyen szabályok szerint csoportosítják magukat a fénysugarak, azt nem tudom megállapítani, mert a fényerő az egész kísérletezésben nem túl nagy, a résen való áthaladáskor pedig további jelentős csökkenés következik be. Minél többször végeztem el a kísérletet, annál elfogultabb lettem volna, ha nem gondolkozok a szabályokon. A fényforrásokból rengeteg fénysugár indulhat el és ezek találkoznak a rés előtt, meg utána is, de a doboztetővel ezt nem engedjük meg a fénynek. Hogy a fénysugaraknak pontosan milyen kereszteződései, vagyis csoportosulásai állnak elő akkor, amikor éppen a lyukon kell átmenniük az még nem teljesen érthető számomra. Amit biztosnak érzek, hogy a lámpa középső részén látom a legnagyobb fényerőt, mert oda középről és 2 oldalról is fénysugarak terjeszkednek. A fénysugarak többszörös kereszteződése gyakoribb, mint két fénysugár találkozása. Ezért nehéz megmondani, vagy inkább kitalálni, mely fénysugarak kereszteződése eredményezi a további 1 vagy 2 vagy 3 összetett forrást. A fénysugarak által lefedett tartományban, mint rendszerben a természet törvényeinek leg-izgalmasabbjai fedezhetők fel. Például a KÉTRÉSES-KÍSÉRLETBEN az 5 ledes lámpafénynél a 2 rés közül melyiken halad át az a keresztezett fénysugár, amelyik a 2.-3-4. lámpából indul el az útjára?! A 2.3.-4. vagy az 1.-2.-3. fényforrás keresztezése élvez prioritást, ha csak 1 plusz fényforrás keletkezésére van mód és lehetőség? Vagy nincs prioritása egyetlen hármas kereszteződésnek sem, mert akkor már mindhárom kialakul vagy egyik sem...Nehéz kérdések, de most nem az a dolgom, hogy olyan tudományos kérdésen törjem a fejem, amely csak igen korlátozott tudás birtokosává emelhet. Az talán kijelenthető, hogy bármely fénnyel végzett kísérlet csak viszonylagos, szubjektív igazságokat rejthet az el elménk elől. Túl nagyok a méretek, a változó paraméterek pedig rendkívüli befolyással vannak az eredményre. Nem kizárt azonban, hogy ha megfejtem ezeket a kérdéseket és másokat, még visszatérek a természet alapvető törvényeihez, vagy inkább az azt szervező gondolathoz. Jelentős tanulmányra nem lesz szükségem, mert tulajdonképpen a kétréses kísérlet a kvantummechanika előzménye. Az erőmből, időmből adódóan a kvantumvilágról nem sokat mondtam el ebben a tanulmányban, a jövőben sem tudok csodákkal előállani a Kisvilág(ok)ról. Örülhetünk, ha valamely kísérlettel sikerül az elemi részecskék világában mozogni! Többet a jövőben megírt természettudományos esszékről nem mondanék, hátha a most elgondoltnál is izgalmasabb lesz. Egy rendszerben a bármi lehetséges elv ezeknél a kísérleteknél is kitapintható. Ez esetben nem zárom ki azt sem, hogy a fénysugarak kereszteződése egyeseknél ilyen, másoknál olyan. Azért, mert ha egyenlő esélye van két dolog megvalósulásának, akkor véletlenszerűen az egyik vagy a másik realizálódik! 3. A fénysugár közvetlenül és közvetve megfigyelhető útja. A kísérleti eszközök között kulcstartó nagyságú kis ledlámpa is található. A lámpa 5 ledje körformában helyezkedik el. Ezzel a lámpával a falat megcélozva kb. 20 cm távolságról már csak egyetlen körforma vetül elénk. Ezzel párhuzamosan a fényerő is nagyon lecsökken. Ezen lámpa hétköznapi használata során megbizonyosodhatunk a fény általam leginkább emlegetett tulajdonságáról, hogy a fényterjedés annyira széttartó amennyire csak lehetőség van rá. Az elemlápák használata esetén ez szög 180°-nál általában nem nagyobb. Ezt a jellemzőt, amellyel Isten biztosítja, hogy ahol csak szeretné, ott világosságot adjon általa. Egyetlen fényforrás betöltheti ezt a feladatot. Nem szükséges több fényforrás, nekünk embereknek a mi Napunk elegendő fényt sugároz. Mindez nem elégítette ki a kíváncsi, a részleteket kutató embereket, akik némely ritkán megfigyelhető jelenségre kerestek magyarázatot. Az ő természetüket átható gyanakvás viszont nem hozott felüdülést a számukra, az emberiségnek pedig nem nyújthattak megnyugtató válaszokat olyan kérdésekre, amelyeket nem is fogalmaztak meg. Mások kíváncsiságát nekik is kíváncsian kellett figyelniük. A tudomány persze nem adagokban kimért nyugtató, nem tud az lenni. Szubjektíve képes megnyugtató válaszokat adni azon hamis természettudományos igazságokra reagálva, amelyek az embereket hihetetlenségbe és hitetlenségbe taszítottak. Ebből kifolyólag a tudományos igazságok engem a szellemi paradicsomba repítenek. Már ha sikerül új, igaz, -21-
elfogadható gondolatokkal felcserélni a jelenleg létezőt. Istennek a fénnyel a szándéka az volt, hogy világosságot adjon. „Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.” 1 Móz. 1,16 „Melyik út visz oda, a hol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?” Jób. 38,24 (Melyik út visz oda, ahol a világosság szétszóródik, s a hőség a föld fölött eloszlik? K-NEOV ford. ) „A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.” Zsolt. 139,12 „Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, a ki mindezt cselekszem!” Ésa. 45,7 „És lesz azon a napon; nem lesz a világosságnak ragyogása és homálya;” Zak. 14,6 „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?” 2 Kor. 6,14 „Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.” 1 Tim. 6,16 „És ez az az üzenet, a melyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.” 1 Ján. 1,5 Néhány igehelyet idéztem, nehogy másnak ötletet adjak a témával kapcsolatban és homályosan megfogalmazott, vagy hamisan fordított igehelyet idézzen, hogy bebizonyítsa saját igazát. A világosság, mint fény hogyan jelenik meg a Szentírásban? Szerencsére a Bibliában átlátható igazságok lelehetők fel a fényről, a fény természetéről. ● Alapvető igazság, amit mindenkinek tudnia illik, hogy a világosságnak és sötétségnek nincs egymáshoz köze. A kékkel írott szöveg ezért is nagyon alapvető tudást jelez, amit kötelező tudnia Krisztus minden tanítványának. /A piros szöveg is alapvető tudást jelent, de a tudatlanság megengedhető azzal kapcsolatban. A zölddel kiemelt szövegek érdekesek, izgalmasak./ ● A Yin-Yang filozófiát nem fogadhatja el Jézus egyik tanítványa sem, mert Isten világosság, nincs benne sötétség. A teremtő valódi világosságban, fényben lakik. Ezért ember nem is láthatja őt élve. Isten képes haragudni, gyűlölni az embereket, megtorolni az emberi tetteket, de egyedül ő az, akinek ehhez joga van! Mark Twain egyik ifjúsági regényében Sátán érdekes tetteket hajt végre. Agyagfigurákat gyúr és életre kelti őket. A néhány centis lények iránt alapvetően közönyt érez. Amikor elpusztítja őket azért teszi, mert a füle nem bírja már elviselni a cincogó hangjukat és sipítozásaikat! Bár a Nr. 44. /a 44-es számú angyal/ képes a sorsot befolyásolni is. Közbelépése után egyesek jószerencsével, mások balszerencsével járnak, de általában nem kerülik el végső sorsukat. Kérdés, hogy a Mindenható Istent megilletné egy ilyen mentalitás? Sátán természete szerint olyan lény, akit senki és semmi nem érdekel. Él és cselekszik, ahogy képes erre, mert élnie kell! Az emberek sorsa nem kell, hogy érdekelje őt, hiszen akit csak ismert, mindenki a pokolra került még. -22-
Egy kis segítség úgysem változtat sokat, hát ezért, ha arra megkérik Mark Twain titokzatos idegenjét; a főszereplő fiú valamelyik ismerősétől sem vonja meg a jót, sőt... Ha az Atya ilyen lenne, tisztelnünk kellene? Nem, maximum a hatalmas tudásért, amivel véghezviszi a tetteket, hiszen A regényben Sátán a falon keresztül jár-kel, belebújik az emberekbe, csak azok láthatják őt, akiknek megengedi. Elfogadható lenne egy ilyen Isten létezése? Amennyiben az emberek csak kisstílű, haszontalan teremtések- mert a regényben erre a következtetésre jut Nr. 44 és a vele barátságot ápoló fiúk is -akkor miért ne lehetne Sátánt tisztelni. A valóságban az Atyaisten jóságos, mindenkinek jót ad, aki csak kéri őt arra. Sőt, inkább a bele nem avatkozás jellemzi őt. Az emberek életét nem befolyásolja, még a gonosz embernek is jót ad. „És a ti kicsinyeitek /ÉN: akik még meg sem születtek és birtokba vehetik a megígért Kánaánt/, a kikről szólátok hogy prédául lesznek, és a ti fiaitok, a kik nem tudnak most sem jót, sem gonoszt, azok mennek be oda, mert nékik adom azt, és ők bírják azt.” 5 Móz. 1,39 Az eredeti kérdés az volt, hogy megilletné-e Istent a közbeavatkozás és sorsfordítás, a gonoszok jószerencséjének előmozdítása. Nem lehetne erre nemet mondani, akkor, ha az emberiség az ő teremtménye lenne. Szerencsénkre a Teremtő nem adott részt neki a teremtésben, vagy csak parancsot teljesített, ha volt is feladta a mű elkészítésében. Akié az ország azé a hatalom. Így szól a mondás. Sátán lényei csakis olyanok lehetnek, mint ő, úgyhogy a fikciót lehet még szövögetni, de többet ér ha az igazi ÜZENETRE koncentrálunk. De hogyan haragudhat valakire Isten, ha egyszer gonoszság nem található benne. A gyűlölet pedig a szeretettel ellentétes! Ezt a jellemzőt nem tudom megmagyarázni. Viszont gondoljanak bele, mi lenne, ha Isten sohasem érezne negatívan, csak pozitív érzései lennének? Akkor hiányozna belőle a megkülönböztetés képessége. Ezen felül igazságos ítéletet akkor hozhat, ha nyomós érve van egy adott emberről, dologról. Ha az érzelmek nem lennének, akkor két ellentétes gondolat lenne, amelyből választani kéne. Érzelmei, élményei az embert és Istent vezetni tudják az útjukon. Lehetővé teszik, hogy az ellentétes dolog ne legyen olyan kívánatos, és az érzelmeket mindig jól el ehet különíteni a gondolatoktól. Nem könnyű elfelejteni azokat. ● Zakariás könyvében a fordító az értelmezés során megpróbálta összemosni a jót a rosszal. Ezért a fény és világosság, valamint a sötétség törvényei is keveredhetnek. De szerencsére ez csupán helyi értelmezési probléma, nem hatja át a Biblia egészét. A Zsoltárokban is találtam példát hamis fordítói szándékra. ● A világosságot, vagyis a fény Isten alkotta, ezért a fény természete olyan, hogy a sötétséggel nem keverhető szabadon. Isten elválasztotta őket egymástól! ● Jób könyve végleg elűzi a gonosz fellegeket, mert Isten kérdése Jóbhoz arra mutat rá, hogy nem létezik olyan hely, olyan rész, olyan körülmény, amelyben a fény szétoszlik, szétszóródik. A szövegkörnyezet utal arra, Isten lehetetlenség kérdezésével győzi meg Jóbot, hogy nincs a fényre vonatkozó paradox törvényszerűség sehol a világon. Ahogy a keleti szél azért keleti, mert keletről fúj. Ha útja során valahol szétterjed, akkor már nem az, ami! Ezért oda út nem is vezethet! A fény útját közvetlenül láthatjuk, de csak a szemünkkel nem vagyunk képesek a teljes vagy tökéletes megismerésre. Nem mintha a dolgok bonyolítása olyan jól eső érzés lenne, azért mert a valóság az igazi életelixír. Több az olyan tudás bennem a világról, ami tévedés, hazugság, álom, számomra nehezen megfejthető, mert bonyolult. Legfőképpen azért van így, mert nem látunk be a tárgyak belsejébe. De mindig emlékeznünk kell arra, hogy a világ nem kis mértékben láthatatlanul van jelen az életünkben. A Ptk. /Polgári törvénykönyv/ is ismeretlenül, tudatlanul hat ránk, gyakran megváltozik benne valami. Szerintem 100 évvel ezelőtt a benne lévő dolgok több mint fele a mainak az ellenkezője lehetett, de ezt csak úgy sejtem. Nem fontos, hogy így volt-e. A 20. század közepén a férfiak ereje, izomzata, harci szelleme minden mozzanatukban meg kellett mutatkozzon, ma pedig a fizikumuk akár a lányokéra is hasonlíthat. Ugyanazzal a lélekkel rendelkező ember ma és 100 évvel ezelőtt egészen más életre kényszerülne, mármint ha a környezet nyomása és a saját maga diktálta tendencia összeér. Ezeket azért ránézésre el lehet dönteni. -23-
Mindez néhány évtized alatt történt meg. A láthatatlan dolog a rendszerben a lélek működése. A fény esetében a fotonok típusai és mozgása nem érzékelhető. Még a tudatalatti érzékelésünk elől is rejtve vannak a görbült fénypályák és a fényterjedéssel ellenkező irányba forduló pályákat sem látjuk. Nem arra gondolok, hogy az izzóból mindenfelé sugározhat a fény, hanem a foton majdnem körpályát ír le a mozgás irányára és végül valamennyit hátrafelé mozog.
Miért nem láthatóak ezek a görbült, köríves pályák? Azért mert túl sűrűen egymásban vannak. Végső soron a fénysugárban több milliárd különböző foton kezd el mozogni, amint a fényforrásból elindulhatnak. Maguk a pályák pedig szűk keresztmetszetet képviselnek, akkorák, mint a pályán mozgó apró fotonok, amelyek igazi méretét máig nem ismerjük pontosan. Más a helyzet ha a fotont az ember alakítja ki. Hullámhosszát, perdületét, frekvenciáját és még sok egyéb paraméterrel változtathat a természet kínálta elemi részecske jellemzőin. Ami a fénysugárban láthatatlan, nemcsak a látványnak, hanem a józan észnek is ellentmond! A fénysugár azt példázza, hogy egy rendszerben minden dolognak megvan az ellentéte is, amely valamilyen szempontból ellentétesnek mutatkozik. Más rendszerekben is felfedezhetőek az ellentmondások, de a létezés ellentmondása csakis az embernél és a gonosz szellemteremtményeknél valósul meg. Például a gondolkozás létezik is meg nem is, mert 2 ellentétes dolog is kialakul az ember agyában. Az egyiket a lélek ösztönzi, a másikat egy ördögi lény. Ebből áll elő a két egymásnak ellentmondó gondolat, amelyből végül nem lesz semmi. A paradoxon sem zavarta annyira Istent, hogy ne engedte volna meg az embereknek, vagy démonoknak. A paradoxon bénítóan hat valamely kialakuló tendenciára, amely csírájában egyébként létező! A fényerő a távolsággal pontosan azért csökken, mert nagy távolságba már csak az egyenes és az attól csak éppen eltérő pályán mozgó részecskék képesek eljutni. A fénysugár közvetett útjáról beszélni akkor lehet, ha akadályt állítanak a fényrészecskék útjába. A kísérletező ember úgy állított akadályt a fény útjába, hogy keskeny résen engedte keresztül. Ezt úgy kell látni, mint a félig üres poharat, ahogy a szemléltetésből lett példabeszéd mondja! Persze azt is sokan vizsgálták, mi történik akkor, ha ténylegesen „akadályt gördítünk” a fény útjába. Az első esetről a kétréses-kísérlet, a másodikról a diffrakciós-kísérletek adnak felvilágosítást. Persze csak az után, ha a hamis értelmezési kerettől megszabadítva szólunk róla. Akkor gondolkozzunk csak, amikor már az összes tapasztalati tényt begyűjtöttük. Az iskolában tanultakon és a megmutatott kísérleteken kívül én magam is leírtam néhányat, amit nem muszáj megismételni, de lebeszélni sem akarok senkit sem róla. A kísérlet eredményei megdöbbentőek. Ettől még az én gondolataim nem a mese műfaja felé közelednek! Úgy látszik a XX. század legkiválóbb elméi egytől egyig álmodni kezdtek akkor is, amikor egészen jelentéktelen dolgon kellett volna csak gondolkozniuk.
E-mail:
[email protected]
-24-
