KATOLIKUS
HÍRMONDÓ III. Évfolyam 8. szám 2010. Augusztus
„Az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bûn pedig gyalázatára van a népeknek.” Példabeszédek 14, 34 Isten, hazánkért térdelünk elôdbe. Rút bûneinket jóságoddal född be. Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézed. István királynak szíve gazdagságát, Szent Imre herceg kemény tisztaságát, László királynak vitéz lovagságát, Ó, ha csak ezt látnád! Szent Erzsébetbôl hôs szeretet árad, Margit imái vezekelve szállnak. Minket hiába, Uram, ne sirasson Áldott Boldogasszony. Ránk bûnösökre minden verés ráfér, De könyörögnek ôk tépett hazánkért. Hadd legyünk mink is tiszták, hôsök, szentek: Hazánkat így mentsd meg! Urunk, Szent István, fejezd be, amit kezdtél, te igazítottad rá a lábunkat Európa országútjára, s ami történt, pozitív és jó, emiatt magasztal téged ez a gondjai közül minden viszontagság viharában hozzád fohászkodó nemzet. Urunk, ha megkezded velünk az európai utat, te légy a vezetônk, és fejezd be a mûvedet az örök szilárdulás pillanatában. Te mindent tudsz, azt is, hogy valahányszor elfordultunk Európától, nem a mi szándékunk volt, léptek velünk. Urunk, Szent István király, a múlt, a jelen, a jövô ismerôje. Ugye, nem felejted el, hogy nemcsak hogy nem mi zártuk be a határokat Európa felé, de elsôk voltunk, mikor fel kellett nyitni a sövényt és nem csak magunknak nyitottunk vissza rést az életbe. Minden felekezet királya, magyar Szent István, segítsd hazádat, Magyarországot! (Szabó Magda – Segíts, hogy méltósággal viseljük)
#
VIANNEY SZENT JÁNOS plébános Vianney János 1859-ben, 73 évesen halt meg, egy teljesen eldugott kis délfranciaországi faluban, amely a lelki megújulásnak az egyik fókusza lett. Vianney János gyerekkorát a francia forradalom idején és az utána következô években élte. A család szegénysége miatt és a forradalmat követô események miatt taníttatása lehetetlenné vált. A plébános tanítgatta olvasni, számolni, s néha megcsóválta a fejét: ,,Édes fiam! De butácska vagy! Hát nem kaptál értelmet?!” Ahogyan a gyermek növekedett, észrevette benne ugyanakkor, hogy nagy esze nincs, de szíve van! És a szíve tiszta. Ebbôl a gyerekbôl alighanem pap lesz. Nagy változás akkor állt be életében, amikor 20 éves lett és besorozták Napóleon seregébe. Nem volt kibúvó, nem volt magyarázkodás, katonának kellett lennie. De János szívének tisztasága nem tûrte a katona-létet. Tudta, hogy ha egy katonaszökevényt elfognak, fôbe lövik. Mégis megszökött, mondván: inkább lôjenek fôbe, de ezt a bûnhalmazt, amit ez a katonaság jelent, én nem vállalom! Huszonöt éves, amikor egyszer csak jött a hír, hogy amnesztiát kapnak a katonaszökevények. És akkor jelentkezett a szemináriumba, hogy pap legyen. Egyik vizsgán a másik után bukott meg. És ha nincs a háttérben az egykori plébánosa, pappá sem szentelték volna. Az öreg plébánosa már látta, hogy ez a János nem fog nagy teológiai mûveket írni, de jó pásztor lesz! Fölszentelése után 3 évig káplán volt, s a plébánosa nagyon megszerette ezt az ôszinte, jó akaratú, nem lángész, de az Isten dolgait halálosan komolyan vevô fiatal papot. Aki anélkül, hogy akarta és tudta volna, a lelkipásztorok felfigyeltek jámbor paptestvérükre, és igyekeztek követni életstílusát. Jánosról viszont három évi káplánság után a püspöke elküldte Ars-ba, egy pici kis faluba, amelyiknek már évtizedek óta nem volt saját papja. János pedig a megérkezése után nem sokat gondolkodott, fölismerte, hogy ezekért az emberekért felelôs! Lehet, hogy csak százan vannak, de ô mint lelkipásztor felelôs értük! És elkezdett imádkozni, böjtölni, vezekelni értük. Verítékezve készült a prédikációkra, amit ezeknek az embereknek tartott és gyóntatott. Mert a szava hatni kezdett. Ott, Ars-ban a plébánosukat hallgatva nem tudományos vitákat kezdtek egymás között az emberek, hanem elkezdtek gyónni. János pedig a halálos ágyak mellett egyre nagyobb örömmel észlelte, hogy ezek az emberek jól halnak meg. 40 évig volt Ars plébánosa. Nem akart sehova tovább menni, nem akart följebb menni, nem akart rangot, nem akart ô semmit. Nem tartott nagy prédikációkat. Csak arról beszélt: ,,Emberek! Ha egyszer megszülettünk erre a földre, az örök üdvösség lehetôségére születtünk. A bûnökkel eltékozolja az ember az örök üdvösségét. A kárhozat pedig halálosan komoly dolog. Aki nem üdvözül, elkárhozik. Aki nem hisz, elkárhozik.” Ilyen alapigazságokat mondott. Semmi többet, semmi nagyobbat. És mégis, egyszer csak arisztokraták, püspökök jöttek a gyóntatószékéhez. Tudjuk róla, hogy évtizedeken át naponta 14-16-18 órát ült a gyóntatószékben. Semmi légkondicionálás, se fûtés, se semmi kényelem a gyóntatószékben! Iszonyatos fizikai megterhelés ez is! És a pásztor szíve gyôzte! Az Úr pedig csodákkal bizonyította, hogy ez a János neki kedves papja. Az Úr Krisztus úgy tudott rá nézni, hogy ebben a Jánosban az én pásztor-szívem dobog! Jönnek a megtérô bárányok egymás után százával. Ez az a nagy példa, amit János ráhagyott az Egyházra, a lelkipásztorokra, a papok átgondolhatnák eddigi életüket, mint pap, hogy mit is tettek a hívekért, a bárányokért, akiket a mi Urunk bízott rájuk. Segítse ôket annak a fölismerésében, hogy tôlük az ítéletükön, amikor meghalnak, az Úr Krisztus nem azt fogja megkérdezni, hogy milyen gyorsan haladtál a ranglétrán és hányadik fokot érted el? Hanem tôlük azt fogja megkérdezni: ,,És a bárányaid? Kapták-e tôled idejében az élet kenyerét? Itattad-e ôket az élet vizével? Fürdetted-e ôket Krisztus vérében? Tanítottad-e ôket járni az élet útján? Tanítottad-e ôket szeretni? Mindegyiket, a maga állapotában?’” E kérdésekre a jó lelkipásztornak nem is kell válaszolnia – szóban. Mert az ítéletén ott vannak körülötte mindazok, akiket ô vezetett el a jó halálon keresztül az üdvösségre. De nem könnyû jó lelkipásztornak lenni! Ezért kell imádkozni a lelkipásztorokért. És hálát adunk az Úrnak azért, hogy adja az ilyen példákat. A legképtelenebb történelmi pillanatokban és évtizedekben is adja. Legyen áldott érte Ô, a mi emberszeretô-szívû, isteni Pásztorunk! Ámen. (HI) 2
„Engedjétek hozzám a gyermekeket!” Kedves Gyerekek! EBBEN A HÓNAPBAN BIBLIAI TALÁLÓS KÉRDÉSEKKEL KEDVESKEDÜNK NEKTEK! JÓ SZÓRAKOZÁST! (BPR)
Istent rajongva szerette, Jézust addig nem követte, míg a damaszkuszi úton látását el nem vesztette.
Isten tízet vésett kôbe, s mikor Jézust megkérdezték, Melyik a legnagyobb, Kettô lett belôle.
- Míg nem látom, nem hiszem - mondta kételkedve. Én Uram, én Istenem! hajolt rá a sebhelyes kezekre.
____________________
____________________
____________________
Lánya meghalt, és ô mégis Istent rajongva szerette, Jézus lábához borult. Jézust addig nem követte, Jézus szólt: - Leányka ébredj! míg a damaszkuszi úton És a halál elvonult. látását el nem vesztette. ____________________ ____________________
Kezét jól megmosta, Isten tízet vésett kôbe, pedig nem volt piszkos. s mikor Jézust megkérdezték, Lássák, nem miatta Melyik a legnagyobb, hal meg Jézus Krisztus. Kettô lett belôle. ____________________ ____________________
Ácsmester volt. Isten fiát - Míg nem látom, nem hiszem is annak nevelte. - mondta kételkedve. Csak sejtette, hogy Istennek Én Uram, én Istenem! más vele a terve. hajolt rá a sebhelyes kezekre. ____________________ ____________________
Türelmes, jóságos, nem gerjed haragra, nem fuvalkodik fel, nem vágyik haszonra, mégis soha el nem múlik. ____________________
Halász volt, ám egyszer olyan Sok halat fogott, Hogy a vétkeit megbánva Mindjárt térdére rogyott.
Orvos volt, és Pál apostol úti- s munkatársa, meg az elsô keresztények egyik krónikása.
____________________
____________________
Szent Péter apostol és a XX. század nagy pápái Korunkban sokat hallunk a média által Szentatyánk nyilatkozatairól, utazásairól, olvashatjuk írásait könyv, vagy egyéb írott sajtó formájában. II. János Pál pápa ez esetben is központi szerepet töltött be, ráadásul az ô pápaságának ideje igen hosszú és termékeny volt, ami arra szolgált, hogy az egész világ jól ismerte egyházfôi tevékenységét. De mégis egy kicsit térjünk vissza Szent Péterhez, hiszen mégis csak ô volt az elsô pápánk, aki közvetlen és személyesen Jézus Krisztustól kapta a hatalmat. Ez persze nem azt jelenti, hogy az utána következô pápák csak valami „emlékek”, a folytonosság, a töretlenség és a szintén Jézustól kapott hatalomnál fogva ôk is péteri utódok, péteri jogokkal. Az egyházban fennálló hierarchia szentírási eredetét és fontosságát, a pápai primátus teológiai értelmezését mindenképp érdemes és fontos tisztázni, de eme írás mást tûzött ki célul. Egy fontos mondat azonban mindig legyen a szemünk elôtt, melyet maga Jézus mondott: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erôt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” (Mt 16, 18.) Most egy kicsit egyháztörténeti szemmel tekintsünk Krisztus földi helytartóira, Szent Péterre és az ô XX. századi nagy útódaira, akik közül mi is többüket ismertünk, szerettünk, életünk folyamán pápáink voltak. A nemrég lezárult Papság Éve különösen is figyelmünk középpontjába helyezte papjaink személyes, jézusi kiválasztását, meghívását és a szentségi hivatás erejét, lényegét. Szent Péter elsôségét már az 3
ôskeresztény egyházban is megünnepelték, hiszen Péternek különleges tekintélye volt már az apostolok között is. Jeruzsálem pusztulása, valamint az a tény, hogy Péter és Pál Rómában keresztény közösséget alapítottak, majd mindketten Rómában haltak vértanúhalált, a római közösségnek különös jelentôséget adott. Jézus Krisztus halála után Antiochiába ment, és ott hamarosan püspökséget alapított, amelynek ô lett a vezetôje. Míg Pál elsôsorban a pogány nemzetek között, Péter fôleg a zsidók felé szolgált és térített. Több forrás szerint Korinthoszban is járt, de azt szinte egybehangzóan állítják a fennmaradt írásos emlékek, hogy térítô munkája Rómában teljesedett be. Itt alapította meg a pápaság intézményét, jelezve ezzel a legfôbb pásztori címet. Pétert az elsô keresztényüldözésekkor feszítették keresztre Kr. u. 67-ben, bár fejjel lefelé, mert nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban. Halála után kettôszázötven évvel a róla elnevezett bazilikát emelték sírja fölé. A templom és az elsô pápa nevét viselô tér természetesen az ô emlékével van tele. Azt mindenki tudja, hogy a pápai oltár épp sírja fölött emelkedik. Azt azonban talán már kevesebben, hogy a bazilika apszisában, a falon található a világ legnehezebb, s talán legnagyobb ereklyetartója, melyben a hagyomány szerint Péter trónusa, széke, katedrája van elhelyezve. Ez az a szék, amelyet az ôsi hagyomány szerint Péter használt, amikor Pudens római szenátor házában misézett. XIII. Leó - A szociális igazságosság pápája XIII. Leó (Gioacchino Pecci gróf) 1878-ban lépett trónra, és éppen száz évvel késôbb, 1978-ban foglalta el Szent Péter székét II. János Pál, akinek megadatott, hogy a harmadik évezred elsô pápája is legyen. Kettejük között pedig hét püspöke volt Rómának. XIII. Leó élete kilenc évtizedét az elôzô században élte le. Pápasága azonban a XX. század egyház és politikatörténetére rendkívül nagy hatással volt. A XX. század keresztény szellemiségû szakszervezetei és politikai pártjai, XIII. Leó 1891-ben napvilágot látott Rerum novarum kezdetû enciklikáját tekintették tevékenységük kiindulópontjának. Negyedszázados pápasága során tizennyolc szentet avatott. Háromszáz egyházmegyét alapított, Skóciában a reformáció óta elôször nevezett ki püspököket, Kínában erôsítette a katolikus missziót. Ô nyitotta meg a kutatók számára a vatikáni levéltárat és alapította a vatikáni csillagvizsgálót. 1903-ban hunyt el. Szent X. Piusz - Az Oltáriszentség pápája Szent X. Piusz (Giuseppe Sarto) (1903-1914) négy szentet avatott, tizenhat enciklikát jelentetett meg. Ô kezdeményezte az egyházjog kodifikálását; engedélyezte, hogy az olasz katolikusok részt vegyenek a parlamenti választásokon. Megnyilatkozásaiban állandóan arra biztatta a híveket, hogy gyakrabban, akár naponta járuljanak szentáldozáshoz. Életre hívta a világiakat mozgósító Katolikus Akciót. XV. Benedek - A béke pápája XV. Benedek (Gioacomo della Chiesa márki) pápasága (1914-1922) az elsô világháború idôszakára és az azt követô néhány évre esik. Pápaságát két fô törekvés jellemezte: a béke ügyének elômozdítása és a háború okozta szenvedé4
sek enyhítése. Béketervét ugyan egyik háborús fél sem fogadta el, tevékenységével mégis nagy elismerést vívott ki a nélkülözô hívek milliói körében. Három szentet avatott, köztük Jeanne d’Arcot. Ô alapította meg a Keleti Egyházak Kongregációját és a Pápai Keleti Intézetet. Elôkészítôje volt a pápaság és az olasz állam késôbbi megegyezésének. XI. Piusz - Vatikán városállam megalapítója XI. Piusz (Achille Ratti) (1922-1939) egyaránt küzdött az olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus, az antiszemitizmus és a szovjet kommunista elôretörés ellen. Fejlesztette, s a kor kihívásaihoz igazította az egyház szociális tanítását. Harmincnégy szentet avatott, nagy hangsúlyt helyezett az egyház ázsiai missziós tevékenységére, a bennszülött papság kinevelésére és helybeli püspökök kinevezésére. XII. Piusz - Diktatúrák ellenében XII. Piusz (Eugenio Pacelli) (1939-1958) a második világháború kitörésének évében foglalta el Szent Péter trónját. Sok éven át diplomataként mûködött Németországban, majd XI. Piusz államtitkára volt. Nevéhez fûzôdik a két világháború közti évtizedekben kötött számos konkordátum. Pápasága kezdetén eredménytelen erôfeszítéseket tett a nemzetközi béke megôrzésére, a háború kitörése után pedig a nunciatúrákat, a püspököket, papokat és szerzeteseket arra bátorította, hogy minden lehetséges módon védelmezzék az üldözötteket. A leghatározottabb formában elítélte a szovjet típusú kommunista rendszer térhódítását. Huszonnégy szentet kanonizált, katolikus püspöki kart állított fel Kínában és több afrikai országban. XXIII. János - A zsinat atyja A velencei pátriárkából lett XXIII. János pápa (Angelo Giuseppe Roncalli) korszakalkotó tevékenysége közismert. Rövid szolgálata (1958-1963) alatt a II. vatikáni zsinat összehívásával elkezdôdött a katolikus egyház felkészülése az új évezredre. Tíz szentet és boldogot avatott. A keresztény egyházak közötti párbeszéd és közeledés érdekében új vatikáni hivatalt hívott életre. Enciklikái közül a legnagyobb hatásúak a kereszténység és a társadalmi haladás, valamint a béke kérdésével foglalkoznak. Több ázsiai országban helyi püspöki kart állított fel. II. János Pál 2000-ben boldoggá avatta. VI. Pál - A zsinat építômestere Az egyház megújulását szolgáló, (eredetileg pasztorális jellegû zsinat!) folytatása és befejezése VI. Pál (Giovanni Battista Montini) pápaságának idejére esik (1963-1978). Megválasztása elôtt három évtizeden át a vatikáni államtitkárság magas rangú tisztségviselôje, majd Milánó érseke volt. A püspökök közötti kollegialitás erôsítése érdekében támogatta az egyes püspöki konferenciák felállítását, és létrehozta a püspöki szinódus intézményét. Enciklikáiban felszólította 5
a gazdag nemzeteket a szegényebbek támogatására, megerôsítette az egyház hagyományos elôírásait a papi nôtlenség és a fogamzásgátlás kérdésében. Nyolcvannégy szentet kanonizált. Intézményes formát adott az ökumenikus párbeszédnek, valamint a nem keresztény vallásokkal folytatott dialógusnak. Több külföldi utazást tett. Többek között elzarándokolt a Szentföldre, és felszólalt az ENSZ központjában. Megreformálta a Római Kúria intézményeit, és nemzetközibbé tette azokat. I. János Pál - A mosolygó pápa Századunk harmadik pápává választott (1978) velencei pátriárkája, Albino Luciani két elôdje mûvének folytatását sejtetve János Pál néven foglalta el Szent Péter székét. De mindössze harminchárom napig állt az egyház élén – szívinfarktusban hunyt el (bár vitatott, egyesek szerint merénylet áldozata lett). I. János Pál mosolygott, mintha tudta volna, hogy az örök élet nagyon közel van számára. II. János Pál – A remény pápája 1978. október 16-án a pápaválasztó konklávé nyolcadik szavazási fordulója után Karol Wojtyla, Krakkó bíboros érseke lett II. János Pál néven egyházunk pápája. Jó pásztorként látogatta végig a nyájat, a világegyházat (104 utazása során 129 országot keresett fel), és vitte el a legtávolabb élô hívekhez, a legelesettebbeknek is a krisztusi üzenetet. Találóan illették a világ plébánosa névvel. Mind az egyházon belül, mind azon kívül sokan és sokszor látták a pápában az egyház megújítóját, a modern kor emberének problémáit megértô egyházfôt, a globalizálódó világ kihívásaira reagáló és annak eszközeivel élni tudó apostolutódot. De legalább annyian és annyiszor minôsítették – fôként az utóbbi 10-15 évben – konzervatívnak, aki szigorúan ragaszkodik az örök dogmákhoz, hittételekhez, az egyházi törvényekhez, ez jól visszatükrözôdött az általa írt enciklikákban és megnyilatkozásaiban. Pápasága alatt lendületesen nôtt az afrikai és a latin- amerikai katolikusok száma, erôsödtek a missziók. Társadalmi kérdésekben egyaránt kritizálta a „létezô” szocializmust és a kapitalizmust. Szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. A béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen. 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté. Boldoggá avatta többek között Kalkuttai Teréz anyát 2003-ban, ugyanabban az évben Batthyány-Strattmann Lászlót, 2004-ben IV. Károly magyar királyt, a magyar szentek közül 1999-ben ô avatta szentté Kingát, IV. Béla király egyik lányát, valamint Hedviget, Nagy Lajos leányát. Türelemmel viselte a szenvedést, betegségét és a számos merényletet, melyet ellene elkövettek. 2005. április 2-án, 84 évesen fejezte be földi életútját, s ezzel ô volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévô pápa Szent Péter és IX. Piusz után. Halála után röviddel megkezdôdött boldoggá avatási eljárása. Utódjául a konklávé Joseph Ratzinger bíborost választotta, aki a XVI. Benedek nevet vette fel, utalva ezzel XV. Benedek pápaságára, valamint követve nagy elôdje irányvonalát. (KP)
Ima a pápáért Ó, Jézus, az Egyház Ura és Királya! Szent jelenlétedben megújítom földi helytartód, a pápa iránti feltétlen hûségemet. Általa mutatod nekünk a biztos és világos utat, melyet a zûrzavar, nyugtalanság és békétlenség közepette követnünk kell. Erôsen hiszem, hogy általa kormányzol, tanítasz és megszentelsz minket, és hogy az ô nyájaként alkotjuk az igaz Egyházat, mely egy, szent, katolikus és apostoli. Add kegyelmedet, hogy hûséges gyermekeként szeressem, megéljem és továbbadjam tanítását. Óvd életét, világosítsd meg értelmét, növeld lelki erejét, védd meg a rágalmakkal és a gonoszsággal szemben. Csendesítsd a hûtlenség és engedetlenség romboló szeleit, és add, hogy az ô vezetésével Egyházad egységes és állhatatos maradjon a hitben és a cselekedetekben, és megváltó mûved eszköze legyen. Ámen. 6
„Csodálatos az Isten az ô szentjeiben.”
(ZSOLT 67, 36)
Legyetek szentek, bármilyen körülmények között! – áll Péter apostol elsô levelében. De tényleg megvalósítható lenne ez a mi életünkben is, vagy szentnek lenni már idejemúlt fogalom? Az életszentség a mai idôkben kiveszô, titokzatos és érthetetlen, szinte ellenséges szó. Kiveszô, mert látszólag az elmúlt történelmi idôkhöz kapcsolódik az értelme, a legendák világához, a legendás emberek életéhez. Mi pedig, mai „felvilágosult” emberek tudni véljük, hogy a legendák sosem létezett dolgokat mondanak el meseszerûen. A szent a Krisztus által földre hozott eszmék hírnöke. Olyan ember, akin valamilyen módon látható Krisztus arca, aki egy erényt hôsiesen gyakorolt. (...) Ezek az emberek célba értek. A szentek kirajzolták azt az utat, melyen haladva mi is boldogok lehetünk. Példaképként elôttünk állnak. A szentek valóban boldogok. Nem azért, mert kényelemben, jólétben éltek, hanem mert rátaláltak az örök boldogság forrására, Istenre. Az Ô tanításából merítve a szeretetet hôsies fokon gyakorolták, fény járta át az életüket. (Böjte Csaba)
Titokzatos és érthetetlen ez a szó. Titokzatos, mert mégis megmozgat bennünk valamit. Valamit, ami fölöttünk van, ami rajtunk kívül van, ami több, mint mi, ami több, mint ez a világ; és éppen ezért érthetetlennek véljük. Elérhetetlennek tûnô, és éppen ezért olyan ellenséges. Úgy gondoljuk, hogy nem szolgálja szürke hétköznapjainkat. Sôt nyugtalanságot okoz. Mert olyanra bíztat, ami úgymond nincs, vagy, ami elérhetetlen, vagy amiért ki kellene lépnünk önmagunkból, szürke hétköznapjainkból; amiért meg kellene erôltetnünk önmagunkat. És éppen ezért ez a titokzatos és érthetetlen, szinte ellenséges szó kiveszôben van hétköznapi életünkbôl. Pedig az életszentség mindannyiunk szótárában egy nagyon fontos szó. Egyesíti az életet a szentséggel. Kapcsolatot létesít az élet és a szentség között. Úgy is mondhatnánk, hogy egyesíti az ember világát és az Isten világát. Kapcsolatot létesít az ember világa és az Isten világa között. Fölemeli az embert. Segíteni akar neki, és nem elnyomni hétköznapi életét. Egy kivezetô utat mutat neki a sok szürkeségbôl. Ugyanakkor pedig „letranszformálja” számunkra az Isten világát, azt a világot, ami elérhetetlennek tûnik. Ami nem létezônek, legendásnak tûnik, de ami mégis oly titokzatosan mindnyájunkban ott van: a végtelen és a tisztaság utáni vágy. És talán az életszentség szó, azért is olyan kiveszô a mai ember szóhasználatából, és azért is olyan ellenséges, mert ránk bizonyítja bûnünket és lustaságunkat. Az életszentség sokkal inkább lehetôség, remény, talán az egyetlen lehetôség és remény arra, hogy emberek maradhassunk, hogy ne süllyedjünk le az ember alatti szintre Isten nem ad lehetetlen parancsokat, nem ad lehetetlen vágyakat. Ha azt parancsolta nekünk, hogy szentek legyünk, úgy, miként Ô az, vágyat, reményt is ébreszt a szívünkben ennek eléréséhez. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Róm 5, 5). Ne fojtsuk el ezt a vágyat, amit Isten ültetett belénk kishitûségünkkel, önzésünkkel, kényelmességünkkel! Hig�gyük el, ha Isten tôlünk ezt kívánja, akkor megéri szentnek lenni! Megéri egyre jobban Istenre figyelni, Vele közösségbe lépni, Benne maradni, és megengedni, hogy Ô is bennünk maradjon. Higgyük el, hogy többre vagyunk hivatva, mint egy szürke, hétköznapi, tünékeny emberi életre, és hogy szívünk addig meg nem nyugszik, amíg Ôbenne nem találja meg teljes boldogságát. Ha pedig szeretnénk elôbbre haladni, de nem érzünk magunkba bátorságot és erôt, forduljunk testvéreinkhez, a szentekhez, akik elôttünk jártak ezen az úton, és kérjünk tôlük segítséget. (Karmel 2006/2 nyomán) KATOLIKUS HÍRMONDÓ A KISKUNFÉLEGYHÁZI SARLÓS BOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZSÉG HAVILAPJA
[email protected] http://katolikushirmondo.mindenkilapja.hu Kiadja: Római Katolikus Plébánia I.
Kiskunfélegyháza, Béke tér 1.,
http://otemplom.gportal.hu
Felelôs kiadó: Talapka István c. apát, plébános Fôszerkesztô: Dr. Hevér Tibor
[email protected]
A szerkesztôség tagjai: Barna-Pap Rozália, Hevér Nóra, Keresztesi Gréta, Papp Alexandra, Sárkány Bence, Tarjányi Attila E havi számunk további munkatársa: Harbula István, Könyves Péter
Nyomda: Pressman Nyomdaipari Bt. (Dabas)
29/365-564, 30/210-5644 7
Imádság Szent István királyhoz Nemzetünk apostola és hatalmas pártfogója, szeretett királyunk, Szent István, ki ôseinket a pogány tévelygés sötétségébôl az egyedül üdvözítô katolikus hit világosságára hoztad, istentelen bálványaikat leromboltad, megtért népednek templomokat és iskolákat emeltél, szegényeit, árváit és özvegyeit szeretô atyaként tápláltad és így nemzetedet mûveltté, boldoggá tenni iparkodtál; a te tömérdek fáradozásod, kiállott küzdelmeid és mindezekkel szerzett kimondhatatlan nagy érdemeid miatt fiúi és még most is alattvalói bizodalommal fordulunk hozzád, ó apostoli szent királyunk, és kérünk, ne vond meg hathatós pártfogásodat a te magyar népedtôl, melyet annyi munkával megtérítettél. Kérj számára buzgó apostolokat; kérd az Istent, szüntesse meg köztünk a hitszakadás átkát és az erkölcstelen életet, hogy üdvösséges törvényeid és igaz atyai szívedbôl fakadt intelmeid szerint, a szeretetben egyesülve, az egy igaz hitben állhatatosan megmaradjunk, szent életed nyomdokait kövessük és így egykor veled együtt az örök boldogságban Urunkat, Istenünket vég nélkül áldjuk és dicsérjük. Ámen. (Sík-Schütz: Imádságoskönyv).
Liturgikus naptár – Augusztus Dátum
#
Liturgikus esemény, ünnep / Miseruha színe
Evangélium
Évközi 18. vasárnap
Lk 12,13-21
1.
V
2.
H
3.
K
köznap
Mt 15,1-2.10-14
4.
Sze
Vianney Szent János Mária áldozópap
Mt 15,21-28
5.
Cs
6.
P
7.
Szo
8.
V
9.
H
10.
K
Szent Lôrinc Diakónus és vértanú
11.
Sze
Szent Klára szûz
12.
Cs
13.
P
14.
Szo
15.
V
16.
H
17.
K
18.
Sze
19.
Cs
Szent Bernát apát és egyháztanító
Mt 22,1-14
20.
P
Szent István király, Magyarország védôszentje
Mt 7,24-29
21.
Szo
Szent X. Piusz pápa
Mt 23,1-12
22.
V
Évközi 21. vasárnap
Lk 13,22-30
23.
H
24.
K
25.
Sze
26.
Cs
köznap
Mt 24,42-51
27.
P
Szent Mónika
Mt 25,1-13
28.
Szo
Szent Ágoston püspök és egyháztanító
Mt 25,14-30
29.
V
Évközi 22. vasárnap
Lk 14,1.7-14
30.
H
köznap
Lk 4,16-30
31.
K
köznap
Lk 4,31-37
Vercelli Szent Özséb püspök
köznap
Szent Eymard Julián Péter áldozópap
Szûz Mária római fôtemplomának felszentelése
köznap
(Havas Boldogasszony) Urunk színeváltozása Szent Kajetán áldozópap
Évközi 19. vasárnap szûz és vértanú, Európa társvédôszentje
Mt 18,15-20
Chantal Szent Johanna Franciska szerzetesnô Szûz Mária mennybevétele, (Nagyboldogasszony) Szent Ponciánusz papa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk köznap
köznap
Limai Szent Róza szûz Szent Bertalan apostol
köznap
Lk 11,27-28 Lk 1,39-56 Mt 19,16-22 Mt 19,23-30
Eudes Szent János áldozópap
köznap
Mt 18,21-19.1 Mt 19,3-13
Szûz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) köznap
Mt 25,1-13 Jn 12,24-26
Boldog XI. Ince pápa Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú
Mt 17,14-19 Lk 12,32-48
A keresztrôl nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein)
köznap
Mt 16,13-23 Mt 17,1-9
Szent II. Szixtusz pápa és társai vértanúk
köznap
Mt 14,22-36
Szent Lajos
Mt 20,1-16a
Mt 23,13-22 Jn 1,45-51
Kalazanci Szent József áldozópap
Mt 23,27-32
