HÍRmondó. A Reformáció ünnepe. Református. Miért? Kálvin téri

Kálvin téri

HÍRmondó

A Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség időszaki lapja • VI. évfolyam • 2. szám

A Reformáció ünnepe Azt hiszem a Reformáció ünnepe az egyik legelhanyagoltabb ünnepünk. Nem előzi meg nagy várakozás, készülődés, mint ahogyan a többi egyházi ünnepünket még nálunk, reformátusoknál sem. Nem beszédtéma közöttünk ez az ünnep. Pedig 1517. október 31. olyan események láncolatát indította el, amelynek köszönhetjük tanainkat és egyházunk lelkületének megszületését. Az egész egy egyszerű szerzetessel kezdődött, Luther Mártonnal, aki Isten Igéjét tanulmányozva rádöbbent, hogy az az egyház, amelynek elkötelezte magát, melynek fejét tévedhetetlennek gondolta, nem Krisztus tanait képviseli számos fontos pontban. Földi vezetői

politikai karriert láttak a tisztségükben, és még a bűnbocsánatban is csak az anyagi hasznot keresték. S azzal, hogy áruba bocsátották a bűnbocsánatot, ily módon bizonyságot téve arról, mennyire nem veszik komolyan Isten kegyelmét, a népet felbátorították arra, hogy szabadon vétkezzenek, mert ha van elegendő pénzük, akkor a szentek érdemei számukra is kimunkálják a bűnbocsánatot. Sőt, még az elhunytak lelki üdvéért is lehetett fizetni, ha valaki biztos helyen szerette volna tudni a szeretteit. Mindezek ellen szólalt fel Luther Márton, amikor 95 tételének 27. és 28. pontjában kimondja: „Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jó tetszésétől függ.” Luther 95 tételének kitűzése 1517. október 31-én

a wittenbergi vártemplom kapujára csak a kezdete volt mindennek. Hamarosan az Úr újabb lángokat gyújtott egyre több, Krisztusra figyelő szívben. Így Kálvin János szívében is. Aki nem csak, hogy továbbvitte ezeket a reformgondolatokat írásos műveiben, de egyben azt is megmutatta Genfben, hogyan lehet a gyakorlatban is megélni: Krisztushoz tartozom és Ő irányítja az életem. Nekik köszönhetjük sok egyéb között azt is, hogy ma anyanyelvünkön hallhatjuk és olvashatjuk Isten

Igéjét, hiszen elsőként ők fordították a maguk anyanyelvére – ezzel buzdítva másokat ugyanerre, így a magyar reformátorokat is. Tönkő Mónika óvodapedagógus, hitoktató

Református. Miért? Luther Márton a bűnbocsátó levelek árulásánál elkövetett visszaélések ellen a wittenbergi vártemplom kapuján (1517. október 31.) kiragasztott 95 tételben kikelt, és késznek nyilatkozott az ellentételekben foglalt hittani igazságoknak – bárkivel szemben történő – megvédelmezésére. Ezt a napot számítják a reformáció kezdetének. Református. Miért? A válasz nagyon egyszerű. Isten akaratából, és mert reformátusnak szült az anyám. A református egyházban oltattam a keresztség által a

Szentháromság egy, örök, igaz Istenbe és Jézus földi testébe, a keresztyén gyülekezetbe. Benne tettem vallást Istenben és az Úr

folytatás a 2. oldalon

2

Kálvin téri HÍRmondó • VI. évfolyam, 2. szám

Református. Miért?

folytatás az 1. oldalról

Jézus Krisztusban való hitemről, általa jutottam el hitbeli nagykorúságra és nyertem felhatalmazást az úrvacsora vételére. Gyülekezetem lelki édesanyám, otthonom, amint az otthonom is templomom. E közösségben jól érzem magam és boldog vagyok. Tudom, hogy nem mindenkinek jelenti ugyanazt: reformátusnak lenni – mint hogy hívő embernek sem. Nem egyformán gondolkodunk, nem egyformán éljük meg hitünket, de mindannyian reformátusoknak, keresztyéneknek valljuk magunkat. A Reformáció 493. évfordulóján néhány pontban tisztázni kívánom a református hit alapelveit.

1) Első helyre kívánkozik a Szentírásról szóló tanítás. „A teljes Szentírás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, felkészítve minden jó cselekedetre.” (2Tim 3, 16–17) Semmit sem tehetünk hozzá, semmi nem emelhető egyenlő rangra vele, és semmit sem vehetünk el belőle, hogy Isten büntetését magunkra ne vonnánk. A Biblia Isten Igéje, hozzánk szóló beszéde, élet, megtartatás, üdvösség. 2) A második az Istenről, Jézus Krisztusról szóló tanítás, mely szerint Isten mindenható, Úr és Király, aki uralkodik mennyen és

földön, életen és halálon. Szavával teremtette a világot, melyet akarata szerint fenntart és kormányoz. Senki és semmi nem tartóztathatja fel választott népének összegyűjtését, egyházának felépítését, királyságának eljövetelét sem térben, sem időben. 3) A harmadik tanítás, amin hitünk megnyugszik, az Isten kegyelmének legyőzhetetlensége, az ellenállhatatlan kegyelem. Ezt a kegyelmet Jézus hozta el a földre és Általa lesz azoké, akik kérik és elfogadják, akik vele együtt meghalnak, feltámadnak, felmagasztaltatnak és ülnek a mennyei dicsőségben. Hogy miért ragaszkodunk oly nagyon e tanításhoz? Azért, mert itt az Isten kegyelmének legyőzhetetlen volta forog kockán, a mi Urunk Jézus Krisztus, mert ő váltja – és tartja – meg népét minden bűnéből. 4) Hitünk negyedik alapelve: valljuk, hogy a hit Isten ajándéka, a Szentlélek az Ige hallgatása által gerjeszti fel szívünkben és a szent sákramentumokkal való élés által bennünk megerősíti. „Az igaz ember hitből él.” (Róm 1, 17). Hit által igazulunk meg ingyen kegyelemből. „Aki szívében hiszi, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból és szájával vallást tesz róla, az üdvözül. Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk vallást az üdvösségre.” (Róm 10, 10–11). A hit hősei (Zsid 11) – akikre nem méltó a világ – hit által cselekedtek hatalmas dolgokat, hit által győzték le a világot. Boldogok, akik hisznek, mert soha nem fognak meg-

szégyenülni és végezetül elnyerik az élet koronáját. 5) Ötödször hisszük és valljuk, hogy mindenért egyedül Istent illeti meg a dicsőség. Soli Deo gloria, Dániel prófétával együtt mondjuk; tied Uram a dicsőség és az igazság, miénk csak orcánk pirulása. Ez a dicsőség nem megszerzett java, hanem saját tulajdona, ami teremtményt nem illet meg. Dicsőségemet másnak nem adom, mondja az Isten. Az Úr Jézus születése éjszakáján az angyalok kara is ezt adta tudtul a világnak: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jó akarat.” (Luk 2, 14). Hitünk eme alapelvei mellett még megemlítem az igehirdetés sajátosságát, a prédikációban Isten Igéjének magyarázatát és magunkra való alkalmazását, továbbá Isten országa és a világ közötti kapcsolat pozitív megközelítését. Szomorú, hogy sokan sehogy sem élik meg hitüket. Sok a névleges és közömbös, Istentől, egyházától távol élő ember. Most, a Reformáció emlékünnepe alkalmával mindenkit szeretettel kérek, hogy bizonyítsuk be Istenben való hitünket, szívünk teljességével térjünk meg hozzá, a távol élők kapcsolódjanak vissza a testbe, a gyülekezet közösségébe. Reformálódjunk, azaz újuljunk meg s éljünk hitben, szeretetben, békességben, Istenünk dicsőségére és egymásnak örömére. Tönkő Levente lelkipásztor

3


Gondolatok halottak napjára

hunyt szerette ravatalánál tud felfelé tekinteni, Jézus Krisztus felé! Ha nem kapaszkodunk belé, akkor az ember összeroskadhat lelki terhei alatt. Ha reménységünk van afelől, hogy a mi kedves szerettünk már jó helyen van, Krisztus kebelén a mennyei hazában, ahova Ő elment, hogy nekünk helyet készítsen. Adja a Mindenható, hogy e halottak napi megemlé-

kezés erre nézve is hadd legyen áldott lehetőség, hogy reménység töltse meg a szívünket, és mindennapi életünket pedig éljük úgy, hogy minden szavunkkal és tettünkkel Krisztus nevére hozzunk dicsőséget. (Olvasásra ajánlott: Jelenések 21, 3-4 és 6-7) Tönkő Levente lelkipásztor

Ady Endre: Halottak napján

Ezekben a napokban sokan elzarándokoltak a temetőkbe, hogy rendbe tegyék elhunyt szeretteik sírját, és megemlékezzenek azokról, akik egykor itt voltak közöttünk. Eszünkbe jutnak a drága emlékek, amelyeket őrzünk róluk. Eszünkbe jutnak a kedves mosolyok, a könnyes szemek, szeretteinknek hozzánk szóló intelmei, a drága gyermekkor. Milyen áldott képesség az, hogy vissza tudunk emlékezni szeretteinkre. Jó és hasznos ez az emlékezés. Sőt jó és helyes, ha elvisszük gyermekeinket és unokáinkat is a temetőbe, és elmesélünk egy kedves történetet, élményt arról, akinek a sírjához mentünk. Ott a sírnál készít az Isten alkalmat az imádkozásra is. Adjunk hálát néhány mondatban elhunyt kedvesünk életéért, és egyben könyörögjünk magunkért. Mondjuk el együtt az Úr

Jézustól tanult imádságot, a Miatyánkot, hiszen így, az imádkozással lesz teljes az emlékezésünk. Vannak közöttünk azonban sokan, akik még mindig kedves szeretteiket siratják, mert nem nyugodott meg a szívük és lelkük. Nem tudták őket teljesen elengedni. Még mindig beszélnek hozzájuk és várják a válaszokat, vagy várják vissza szeretteiket. A vigasztalódás első lépése éppen ez, hogy tudjuk elengedni szeretteinket. Természetesen nem felejtést jelent ez, hanem csupán elválást, sőt azt a boldog tudatot, hogy lesz viszontlátás. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi az Örökkévalónak is élünk és nem csak a mának, a minket körülvevő dolgoknak. (Olvasásra ajánlott: Lukács evangéliuma 16, 19-31 – Gazdag és Lázár története) Csak annak lehet igazi vigasztalása, aki el-

Halottja van mindannyiunknak, Hisz percről-percre temetünk, Vesztett remény mindenik percünk És gyászmenet az életünk. Sírhantolunk, gyászolunk mindig, Temetkező szolgák vagyunk! – Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk! Annyi nyomor, annyi szenny, vétek Undorít meg e sárgolyón... Hulló levélt hányszor feledtet A megváltó, a gyilkos ón!... Óh, hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk – – Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk!... 1899. november 1.

4


Gondolatok a közösségről Nekem a címről, a közösségről – mint óvodavezető óvodapedagógusnak – az óvoda közvetlen partnere, a család jut eszembe, amely a nevelés elsődleges színtere. Az tény, hogy amikor nevelésről szól a Biblia, mindig a családot helyezi előtérbe. Azt is tudjuk, hogy amikor a Szentírás született, még nem volt intézményes nevelés, nem volt óvoda és iskola, vagy nem olyan szervezett formában és nem olyan mértékben, mint napjainkban. Isten a szívét nézi annak, akire gyermekeket bíz – olvashatjuk a Bibliában. A kis Jézus nevelését Isten mégsem tudós rabbikra bízta, hanem egy istenfélő házaspárra: Józsefre és Máriára. Isten ismerte József és Mária szívét, ezért bízta rájuk a Gyermeket. De ma is a szívét nézi annak, akire gyermeket bíz. Akár szülőként, akár pedagó-

gusként vállalkozik valaki a gyermeknevelésre, alkalmassága erre a feladatra azon múlik, hogy mi van a szívében. A keresztyén pedagógust azonban fokozott alázatra is tanítja az ige. A gyermek életében nem ő a legfontosabb személy, hanem a szülő. A pedagógust a gyermeknevelésben legfeljebb a második hely illeti meg. Ma, a mi korunkban, a magyar társadalomban mintha egyre kisebb lenne a család szerepe a gyermek nevelésében. Körülnézünk, keressük a családokat, de helyettük csak romokat látunk: szétesett házasságok, agyonhajszolt szülők, elhagyott feleségek és csa-

lódott férjek, a családtól független egyéni ambíciók, eltemetett álmok, depres�szió, alkoholizmus, és így tovább. Pedig mindenkinek világos, hogy e helyett biztonságot és közösséget nyújtó családnak kellene lennie. És ez így nincs jól. Isten nem így tervezte az ember életét, és nem így tervezte a gyermek fejlődését sem. Isten eredetileg családban gondolta elhelyezni a fejlődő gyermeket. A hitre nevelés területén is találkozunk ezzel a szemlélettel. A szülők jelentős része az óvodát olyan intézménynek tekinti: „Beadom a gyereket, ott értenek hozzá, ott csak jót tanulhat, megtanítják az erkölcsös életre.” Ezek a szülők nem érzik, hogy nekik is lenne valami dolguk gyermekük hitre nevelésében. Úgy vélik: a „beszéld el fiaidnak” parancs (Zsolt 78, 6) nem nekik szól, hanem csak az óvodának. Akiknek van kertje és nevelt már gyümölcsfa-csemetét, bizonyára tudja, hogy milyen munkákkal jár egy facsemete felnevelése. A munkák egy része közvetlenül a fára irányul: metszeni és permetezni kell. Máris eszünkbe jut, hogy miben hasonlít a facsemete nevelése a gyermekneveléshez: „metszőolló” kell a gyermekneveléshez is, a gyermekről ugyancsak le kell vagdosni az úgynevezett „vadhajtásokat”, azaz nevelni kell. De aki valóban nevelt már gyümölcsfát, az tapasztalatból tudja, hogy sokkal több időt és energiát kíván a fa környezetének gondozása, mint azok a munkák, amelyek közvetlenül a fára irányulnak. Különösen a talajjal

kell sokat foglalkozni: föl kell lazítani a földet, meg kell trágyázni és öntözni is kell a talajt, hogy a fiatal növény föl tudja szívni a tápanyagokat; irtani kell a gyomokat a talajból,… A gyermeknevelésben hasonló a helyzet. A gyermek természetes környezete a család. A nevelési intézmény, az óvoda és iskola – mesterséges környezet. Annak, hogy ma tömegesen élnek Magyarországon olyan fiatalok, akik nem találják a helyüket, akik nem tudják, hogyan kell megtartani és ápolni egy emberi kapcsolatot, akik nem látják életük értelmét, annak nagy valószínűséggel az az oka, hogy gyermekkorukban nem kapták meg azokat a természetes „lelki tápanyagokat”, amelyekre megfelelő fejlődésükhöz szükség lett volna: azt a közösséget, amely biztonságot jelent számukra és ahol fontosak az emberi kapcsolatok. Ezeket a „tápanyagokat” a gyermek természetes életközege tartalmazza: a család. Szülő és pedagógus együttműködése szükséges és lehetséges, hiszen van, amit a szülő tud jobban, ő ismeri jobban a saját gyerekét. Ezért a szülő a pedagógus legtermészetesebb szövetségese kell, hogy legyen. Másrészt a gyermek lelki fejlődéséért vívott küzdelemben a pedagógus valóban nélkülözhetetlen, mert sok mindent ő tud jobban: jobban ismeri azt az ismeretanyagot, de azt is jobban tudja, hogy hogyan lehet hatékonyan átadni azt a gyermeknek. Bárcsak mindannyian szülők és pedagógusok

5


megértenénk, hogy a gyermek lelki fejlődésének elsődleges és legfontosabb közege a család. Ezért a szülői ház és az óvoda együttműködése a legtermészetesebb és legszükségesebb közé tartozik. „A kapcsolat az, ami gyógyít” – olvastam egy pszichológustól. Valóban: a kapcsolat gyógyítja azt, aki kapcsolathiányban szenved, ahogyan az éhes embert az ennivaló „gyógyítja meg”. A kapcsolat – amelyben valaki meghallgat, mert érdekli, hogy mi van velem, mi foglalkoztat, minek örülök, és miért vagyok szomorú, mitől félek, és miben reménykedem. A kapcsolat: alapvető szükséglete minden embernek. A gyermek életében pedig a kiegyensúlyozott lelki fejlődés egyik fontos előfeltétele.(A kapcsolat az a keret, amelyben a mostanában azokat emlegetett társas alapszükségleteink –

a biztonság és a fontosság igénye – kielégülhetnek.) A keresztyén nevelési modellben a szülő és a pedagógus is megbízatását Istentől kapja. Szülő és a pedagógus egyaránt azt adja tovább a gyermeknek, amit Istentől kapott. Istennel együtt tehát hárman vagyunk egy közösségben, akik foglalkozunk a gyermekkel, és akik szeretjük őt. A döntő tényező azonban: Isten. Ő az, akinek a gyermek számára is életre szóló mondanivalója van, s amit nekünk – szülőknek és pedagógusoknak – közvetítenünk kell. Hiszen ezt mondja nekünk az Úr: „Beszéld el fiaidnak!” (Zsolt 78, 6). Az üzenet célját pedig három tételben határozza meg a következő vers: „…hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.” (Zsolt 78, 7)

Valóban nincs is más igazán fontos tudnivaló, ami szükséges az élet ösvényein való eligazodáshoz, mint ez a három: • Ne bízzunk se a szerencsékben, se az emberekben, se önmagunkban, hanem egyedül Istenben. • Isten nagy tettei legyenek mindig a szemünk előtt, hogy soha el ne csüggedjünk: Ő teremtette a világot és benne minket; egyszülött Fiát elküldte; feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, és ezzel számunkra is megnyitotta az örök élet kapuját. • „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” – mondja Jézus (Jn 14, 15). Ez a „szabadság tökéletes törvénye” (Jak 1, 25), mert nem kényszerből engedelmeskedünk Istennek, hanem azért, mert szeretjük Őt és kedvében akarunk

A reformáció napján A reformáció a 16. században, Nyugat-Európában a katolikus egyház hibáinak bírálatával és hibáira való válaszként indult mozgalom. A 15–16. században végbemenő gazdasági, társadalmi és politikai változások, a reneszánsz és a humanizmus eszméinek elterjedése következtében megváltozott a vallással kapcsolatos magatartás. Egyre fokozódott a katolikus egyház bírálata. Luther Márton először az

általa megfogalmazott 95 tétellel hívta fel a figyelmet a hibákra, melyet 1517. október 31-én kiszegezett a wittenbergi vártemplom kapujára, majd fokozatosan távolodott el a római vezetéstől. A reformáció közvetlen kiváltó oka a búcsúcédulák árusítása volt. A belőlük származó jövedelemből fedezték a Vatikán óriási építési költségeit. A bűnbocsátó cédula megvásárlása, a fals tanítások szerint

bűntelenné tette megvásárlóját. A reformáció jelentőségéről Kéki Imre Nagytiszteletű Úrral beszélgettem. – Mi a reformáció? – A szó jelentése visszaformálás, visszaalakítás. Vagyis nem új vallás kialakítása, hanem az eltávolodotthoz való vis�szatérés. Tehát Luther és a többi reformátor nem hitújítók voltak, hanem visszatértek a régihez, a Szentíráshoz.

járni. Kifejezi azt is, hogy azt adjuk a gyermeknek, amit Istentől kaptunk. „Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak” – írja Pál apostol a gyülekezetnek (1Kor 11, 11). A gyülekezet, a keresztyén család és a pedagógus felelőssége, hogy lássa a gyermek a láthatatlant, azt, akit a gyerekek még nem látnak, mert még nincs lelki látásuk. De a gyerekek látnak minket. Ha mi Jézust követjük, minket látva és követve ők is Jézust követik. Ettől, a még nem tudatos Jézus-követéstől még nem lesznek újjászületett keresztyének, de a szívük „talaja” fellazul, előkészül az IGE magjának befogadására. A magvetés kell, hogy legyen a mi küldetésünk a közösségért, a gyülekezetért, a családért és benne a gyermekekért. Szabadi Edit óvodavezető – Mi váltotta ki a reformációt? – Az egyház eltérése az ősegyház életmódjától, a pápai és klérus hatalmának megerősödése. A reformáció lényege, – fogalmaz a lelkész – a pápa és a klérus hatalmának korlátozása, erkölcsi, társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai vonatkozásban. Ebben az időben a római Szent Péter-bazilika építésére gyűjtötték a pénzt a bűnbocsátó cédulák árusításával. Ez egy nagy tévedés, egy eltévelyedés volt, hisz a bűnt nem lehet megváltani. Üdvösséget, bűnbocsánatot nem lehet pénzért


6


A reformáció napján


venni. Ezt csak kegyelemből és hit által kaphatjuk meg. Ez Luther alapvető tétele, mely a Bibliában is olvasható. „Ez pedig nem tőletek van, Isten ajándéka ez.” Ajándék – emeli ki Kéki Imre –, amely ingyen van, s hálát válthat ki az ajándékozottból. Aki kapja hit által, azt hálára kötelezi. Az ember feladata a hála, mely jó cselekedetekre indít. Az üdvösséget nem lehet megvásárolni. Ez a cédulahistória indította Luthert a 95 tétel kiszegelésére a wittenbergi vártemplom ajtajára. Ez a 95 tétel a Szentírás felé fordítja az olvasóit. Jelmondata: Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás. A reformáció eredménye a nép nyelvén megszólaló Biblia, melyet Luther is lefordított németre. Az 1500-as évek közepén Magyarországon is olvasható volt már az Újszövetség Sylvester János fordításában, s 1596-ban, Vizsolyban, Károli fordításában megjelent a teljes Szentírás. – Az Ön számára mit jelent a reformáció? – A bűnbocsátást, üdvösséget megvásárolni nem lehet, de elveszíteni igen. Számomra a reformáció egyedül a Krisztus. Nem személyek, nem a reformátorok számomra a fontosak, hanem mindenekelőtt a Krisztus. Az emberi személyek eszközök csupán – hangsúlyozza Kéki Imre.

– Némelyeknek kárt okoz a reformáció – teszi hozzá –, s ellenreformációt vált ki, melyet mi, magyarok is átéltünk, nem is akármilyen formában. De az ellenreformáció a Luther által megfogalmazott igazságot élteti bennünk. A 390-es ének harmadik versében ezt olvashatjuk: „Mirajtunk nincs hatalma.” A reformáció, nem más, mint megújítás, mely a templomot, a Szentírást nyitja meg, nyitja ki mindenki előtt. Ha igazi a reformáció, annak eredménye az Isten dicsőítése. A reformációnak ez a célja. Ez nem egy egyszeri esemény, ez egy folyamat, s folytonosság kell, hogy legyen. Időnként szembetűnő mozzanatai vannak, például a második világháború után, 1946–51 között. Ekkor Magyarországon egy csodálatos ébredés történt. Én magam is ennek a gyümölcse vagyok – emeli ki a lelkipásztor, majd hozzáteszi: – Ebben az időszakban Hajdúnánásról kilencen kerültek a teológiára, köztük én. Számomra ezért is fontos a reformáció. – Mit üzen a mai társadalomnak a reformáció? – A társadalom számára is ez lehet a megújulás eszköze: vissza a Szentíráshoz. Úgy látom, vannak erre mutató jelek, de egy hos�szú út legelején járunk még ahhoz, hogy valóban vis�szatérjünk a Szentíráshoz.

– Egy gyülekezetnek, a Kálvin téri Református gyülekezetnek, mit kell, hogy jelentsen a reformáció, s az arra való emlékezés? – A bűnbánatot. Az igéhez való szoros kapcsolódást. „Vedd az élő igét, hogy élővé légy te magad is.” Ébredj és légy hasznos-

sá. A ma élő ember, s egy gyülekezet kötelessége imádkozni és munkálkodni az ébredésért, a reformációért. Orando et laborando, vagyis imádkozva és dolgozva. Szerkesztette és lejegyezte: Dobó Tímea

Számomra a presbitérium... Áldást, békességet kívánok! Egy igeverssel kezdem bemutatkozásomat. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1 Pt 5, 7) Milyen jó mindennap ezzel a tudattal, ezzel a bizonyossággal útnak indulnunk. Igen, mindennap megtapasztalhatjuk Isten kegyelmét, szeretetét, gondoskodását. Hálával tartozom Istennek, amiért idevezérelt engem a Kálvin téri gyülekezetbe. Hitem, elhívásom, szolgálatom az Úr kegyelméből ide köt engem, felelősséget érzek gyülekezetem iránt. Isten elhívása számomra azt jelenti, hogy Ő hisz bennem. Én pedig igyekszem szolgálataimmal, munkámmal, életemmel ennek megfelelni, Isten dicsőségére lenni. A presbiterség számomra szolgálatot, felelősséget, munkát jelent, amit a gyülekezetünkért végezhetek Urunk kegyelméből. Azért a gyülekezetért, amely engem is befogadott, ahol sok testvéremmel együtt otthonra leltünk, ahol szolgálhatok. Úgy gondolom, Isten különös ajándéka a gyülekezet; áldott közösség, az Úr mellett felsorakozók sokasága, ahol hétről-hétre hirdetik az evangéliumot, ahol az Úr áldásait megtapasztalhatjuk. Látszólag sokfélék vagyunk, de egy az Urunk, a hitünk, egy Lélek érinti meg a szívünket. Isten áldását kérem és kívánom további együttmunkálkodásunkra, épülésünkre! Balogh Lászlóné presbiter

7


Célba találás „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét.” (127. zsoltár 4-5a)

Az íj őseink csodafegyvere, mely évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt az életben maradást, a jövőt jelentette. A harcban és a vadászatban is ezt az eszközt alkalmazták. Így tudták egyszerre védeni és táplálni saját családjukat, közösségüket. Minden íjat gondosan készítettek el, hosszú folyamat volt egy ilyen fegyver megmunkálása. De a harcosok kiképzése sem volt kevés idő. Azonban, mikor egy kiképzett katona jól bánt egy megmunkált íjjal a kezében, akkor igazi hőssé vált, és beteljesedett a küldetése. Az én „íjam” is hosszú ideig készült, valamint a „kiképzésem” is igazán sok időt vett igénybe. Még 1986-ban vette kezdetét az, amiről akkor én semmit sem tudtam: megszülettem. Az első igazi próba, megmérettetés az iskola megkezdésekor várt rám: Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája. Senki sem tudott semmit erről az új, 1992-ben induló iskoláról. Szüleim sem, de remélve, hogy itt jó helyem lesz, beírattak a „kisrefibe.” Igazán hamar közösséggé formálódtunk, hiszen akkor még közös épületben tanultunk a helyi önkormányzati iskolával, és mindennaposak voltak az ellentétek az intézmények és a diákok között. Ez volt az a külső hatás, ami összetartásra ösztönözte a kisrefiseket, vagyis minket.

Azonban ennél jóval többet jelentett az a belső hatás, melyet tanárainktól kaptunk. Igazi lelki családdá alakultunk az évek folyamán, sok-sok éneklés, áhítat, szeretetteljes légkör vett bennünket körül. Erősítették bennünk a szerető Istenbe vetett hitet, a sosem nélkülözhető hazaszeretetet és az embertársainkkal szembeni segítőkészséget, figyelmet. Itt tanultunk meg egységben gondolkodni, zenélni (hiszen szinte mindenki zeneiskolába járt közülünk), énekelni – amellett, hogy a tudásunk, ismereteink is gazdagon gyarapodtak. Ilyen útravalóval a tarisznyánkban folytattuk tanulmányainkat (osztályként együtt maradva) a hatosztályos Dóczy Gimnáziumban, ahol új, magasabb szintű tudomány birtokosaivá válhattunk.

Az iskola mellett a gyülekezet is meghatározó volt számomra. Családommal a Debrecen Kossuth utcai Egyházközségbe jártunk, ahol tovább folytatódott formálódásom. Derencsényi István (akkor még esperes úr) prédikációi adtak nekünk hétről hétre erőt, bíztatást, útmutatást. Konfirmációm után sajnos nem volt olyan közösség a gyülekezetben, ahol igazán jól érezhettem volna magam a kortársaimmal. A vasárnapi istentiszteleten kívül nem volt kapcsolatom a gyülekezettel, és mindig irigyeltem azokat az osztálytársaimat, akik úgynevezett „ifibe” jártak. Láttam rajtuk, hogy szeretnek oda járni: jó hangulatú, életvidám érzések áradtak belőlük. Egyszer elhívtak a nagytemplomi fiatalok magukkal focizni, ahol részesévé válhattam ennek a közösségnek. Ezután a bibliaórai alkalmakra is rendszeresen eljártam három éven át. Életemnek igazán meghatározó élményei fűződnek ehhez az eltelt időszakhoz. Számtalan program, szolgálat, kirándulás, zenélés, tábor. De sosem tudtam igazán otthon érezni magam a nagytemplomi ifiben. Hogy miért? Mert mindig Kossuth utcai voltam. Vasárnaponként a saját gyülekezetembe jártam, így nem váltam sohasem igazán nagytemplomivá. Mert az ifis közösség és a gyülekezeti közösség nem szakadhat el egymástól. Úgy van eredménye a „kiképzésnek”, ha a fiatal mindkét közösség tagjának érzi magát. Éppen ezért tekintem csupán átmeneti időszaknak ezt a

három évet, mely ennek ellenére nagyon sokat adott akkor nekem. Végre a Kossuth utcában is elkezdődtek az ifjúsági bibliaórák, és örömmel csatlakoztam az enyéimhez. Ismét három év telt el együtt közösségben, páratlan élményekkel. Ebben az időszakban érettségiztem, és ekkor álltam pályaválasztás előtt. Számomra nem volt kérdés, hogy állattenyésztő leszek, hiszen régóta szerettem a lovakat és velük szerettem volna foglalkozni. Ennek megfelelően a biológiát és a kémiát tanultam rendületlenül, mert a szemem előtt lebegett e célom. Egészen a gimnázium utolsó félévéig. Ekkor döbbentem rá, hogy micsoda „kiképzésben” volt részem eddigi életem során, s hogy a jó út nem arra vezet, amerre én elgondolom, hanem amerre eddig is Ő irányította. Így egy villámgyors hités erkölcstan különbözeti vizsga után, és az érettségi végeztével a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre felvételiztem. Sikerült. Ekkor elkészültem, mint harcos, de az íjat még el kellett készíteni. Nem várt rám könnyű feladat. Ez volt az egyetem időszaka: 2004-től 2010-ig. A gyülekezetemmel való kapcsolatom ebben az időszakban erősödött meg leginkább. Nagy feladatot, lehetőséget vállaltam magamra, amikor elvállaltam az ifjúsági bibliaórák rendszeres megtartásának a szolgálatát. Jó volt együtt épülni, látni azt, hogy milyen erősek vagyunk, ha összefogunk. Ebben a szol-


8


Célba találás


gálatban igazán megélhettem sok mélységet és magasságot. Volt, hogy azon izgultunk, vajon tudjuk-e folytatni; leszünk-e annyian; miért csökkent a létszámunk; hogyan újulhatnánk meg? De Isten kegyelméből számtalan áldásban is részesülhettünk, amikor együtt vehettünk részt kiszállásokon, biciklitúrákon, kenutúrákon, kórházi énekes szolgálatban, menekülttábori látogatásokon, nemzeti ünnepeinken szolgálhattunk megemlékező műsorokkal, kiadhattunk egy saját készítésű zenei CD-t, segíthettünk a gyülekezeti rendezvények szervezésében, bekapcsolódhattunk

az egyházmegyei labdarúgótorna rendezésébe… Soli Deo Gloria! Hálás vagyok az Istennek azért, hogy az utamat, a segédlelkészi évemet Hajdúhadházra irányította. Sokat tanultam az ott eltöltött időszak alatt. Beleláthattam egy induló református iskola életébe – immár nemcsak gyermek-, hanem felnőttfejjel is. Szembesülhettem egy kisvárosi gyülekezet lehetőségeivel és helyzetével, az ott élő emberek lelkivilágával, mindennapi életével. Megtapasztalhattam, hogy mit jelent életre hívni egy ifjúsági közösséget. Mindezek hatására megerősödtem abban, hogy az Úr valóban erre a szolgálatra rendelt. Hálával tartozom mind Pál Csaba, mind Tönkő Levente nagytiszteletű uraknak azért, hogy ezen szolgálatomat, Istentől kapott küldetésemet immár a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztoraként folytathatom. Szolgálatomban kiemelt szerepet kap az ifjúsági élet felélesztése, ezáltal pedig a gyülekezet lelki megújulása, hiszen csak így van eredménye a „kiképzésnek”. Az íj kész! A harcos kész! A nyílvesszők gyűjtése elkezdődött! Váljunk együtt hőssé az Úr szemében és találjunk célba! Komor Csaba lelkipásztor

Ifjúsági csendesnap a Debrecen-Kerekestelepi strandon Örülök a feladatnak, hogy megírhatom, ami 2010. szeptember 11-én, szombaton, a Debrecen-Kerekestelepi strandon történt. Én és a Kálvin-téri ifjúság néhány tagja tudhatta maga mögött azt a nagyszerű napot és tudtommal mindenki nagyszerűen érezte magát. Jöjjön hát a beszámoló! Magát a programlehetőséget ifivezetőnktől, Csabától kaptuk – és mi éltünk vele. A kétautónyi „emberhad” szombat reggel fél kilenckor indult el a Kálvin-térről Debrecenbe. Maga a Kerekestelep a megyeszékhely – Hajdúböszörményből nézve – túlsó felén található. A megnyitó tízórai kezdése előtt a regisztráció zajlott le, aminek következtében egy igés kártyát a rajta szereplő nevünkkel, becenevünkkel kaptunk meg. Az ingyen strandolás reményében sokan hoztak fürdőfelszerelést, de a némileg hideg idő ellenére annál kevesebben merészkedtek bele a vízbe. A lényeg azonban nem is ez, hanem amiről leginkább szót kéne ejtenem: az Igéről. A rendezvény bevezető énekléssel, ráhangolódással kezdődött. Magát a napot, találkozót Vad Zsigmond esperes nyitotta meg beszédével. Búzás Dénes és Széles Csongor is a jelenlévő szervezők között volt. Horsai Ede osztotta meg velünk a nap fő kérdését: Hol van a helye a mai hívő embernek ebben a zajos világban? Talán már mi is a részévé váltunk, betagozódtunk a világ kívánságaiba, vágyaiba, zajaiba,

vagy még mi sem ismerjük igazán hovatartozásunkat? Mert mindenképpen tisztában kell lennünk vele. Tisztában kell lennünk azzal, hogy elnyertük-e már a megváltó kegyelmét, vagy még az evilági „zajtömegre” figyelünk, és az, mint az áradat sodor bennünket. Elgondolkodtató kérdés ez, amit magunknak kell eldönteni. El kell dönteni, hogy igazából hova tartozunk, hova tartozhatnánk ezután. Ezt a kérdést Ő tette föl, de nekünk kell válaszolni rá. Isten kegyelméből áldással teli igehirdetéseket hallhattunk és a köztes időben énekszóval, imádsággal dicsérhettük Őt. A további programok már csak ráadások voltak: ebédet a helyszínen kaptunk, majd fél kettőkor jöhetett volna a fürdőzés. Jött is, de nagyon kevesen voltak, akik ebben a koraőszi időben belemerészkedtek a vízbe. Helyette kisebb csoportokban különböző közösségépítő játékokat játszottunk. Talán ez volt az, amihez a legtöbben csatlakoztak a jelenlévők közül, köztük én is. Mások beszélgettek, ismerkedtek vagy a legritkább esetben: fürödtek. A programok többsége délután négy körül fejeződött be, amikor az emberek elkezdtek szépen hazaszállingózni. Utólag visszagondolva egy nagyszerű, élményekben és igei tapasztalatokban gazdag napot hagyott az ifjúság a háta mögött, és már várja az egy év múlva (talán) ugyanitt esedékes ifjúsági csendesnapot. Kiss Zakariás IFI-tag

9


Családi nap a Kálvin téri gyülekezetben Gyülekezetünkben 2010. szeptember 5-én volt a második, nevelési évkezdő családi Istentisztelet, ahová nagy várakozással érkeztünk meg családunkkal. Az újszerűen ható, szokásostól kötetlenebb liturgián már az előző alkalmon megtapasztalhattuk, hogy sokkal mélyebb nyomot hagy kicsiben és nagyokban egyaránt, mivel nem csak passzív hallgatói vagyunk az igehirdetésnek. Bár az Isten országáról szóló beszéd önmagában felüdíti a lelket, ez az interaktív jelleg olyanokat is jobban megérinthet, akik esetleg még a Krisztuskövetés elején tartanak. A délelőtti Istentisztelet a „Kincs van a felszín alatt” címet kapta. A Máté 13, 44 volt a prédikáció Igei alapja. Az óvodások közül a Szivárvány-csoportos gyerekek szolgáltak ezen az Istentiszteleten. Az alapige egy egymondatos Jézusi példázat volt, amely a kincsről beszél. Nem akármilyen kincsről, hanem elrejtett kincsről, amely a szántóföldbe van elrejtve. Tiszteletes Úr kicsiknek és nagyoknak egyaránt hangsúlyozta annak fontosságát, hogy szántóföldbe van vetve

a kincs. Hallhattuk, hogy a szántóföld ugyan először kemény, azt fel kell szántani, vetni kell bele, kapálni, gyomtalanítani, azaz gondozni kell a veteményt, és ezután jöhet a szintén fáradtságos aratás, betakarítás. A különböző szántó-vető gazdák munkához való hozzáállásából ráismerhettünk hitéletünk betegségeire. Megérthettük, hogy az a szántó-vető gazda cselekszik helyesen, aki minden körülmény közt (legyen az tikkasztó hőség) dolgozik, küzd, elfárad, pihen és újra munkához lát. Sokunkban felmerülhetett a gondolat, hogy sokszor inkább a panaszkodó, irigykedő, elégedetlen gazdákhoz hasonlítunk, akik az akadályok esetén meghátrálunk, má-

soktól várunk segítséget. Hajlamosak vagyunk rá, hogy megfeledkezünk arról, hogy van nekünk kitől erőt meríteni. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4, 13) A példázatban szereplő szántóföld nem más, mint a szívünk, a lelki veteményeskertünk, ahogy Tönkő Levente lelkipásztortól hallhattuk. Isten Igéje által bíztat arra, hogy a kincs mindannyiunkban ott van, de sokan mégis „szegényként” tengetjük életünket, pedig csak mélyebbre kellene ásnunk. Ha már megtaláltuk, adjuk tovább örömmel, mert ennek a kincsnek olyan különleges tulajdonsága van, hogy minél többet adunk belőle, annál több lesz nekünk is. Ezen a napon a délelőtti Istentisztelettel nem ért véget a gyülekezeti együttlét, délután kötetlen

családi kirándulásra készültünk. Ebéd után a Debrecen melletti Víg-Kend Majorba szintén együtt indultunk el. Szinte hihetetlen volt a napokig tartó esőzés után a zavartalan napsütés. A megérkezés után kicsit tanácstalanul álldogáltunk a testvérekkel, hiszen néhányunk számára ez volt az első alkalom az új lelkészeinkkel és gyülekezeti tagjainkkal való kötetlen együttlétre. Rövid egyeztetés után ki-ki érdeklődésének megfelelően találhatott programot. Az egyik helyen az újonnan elkészült gyülekezeti énekgyűjteményből énekeltünk Komor Csaba beosztott lelkipásztor gitárkíséretével. Az ifisek különböző társasjátékokkal és jóízű beszélgetéssel töltötték az időt. A legkisebbeknek pónilovaglásra is volt lehetőségük, de ugyanígy örömüket lelték a szaladgálásban, a labdázásban, a vidám kacagásban. A szalonnasütéshez kedvet érzők sem maradtak tétlenek . A gyülekezet focirajongói pedig egy „maratoni”, „több félidős” meccset játszottak, nem foglalkozva a sült szalonna és a hagymás kenyér csábító illatával. Mindenki megtalálta a kedvére való tevékenységet, jó volt együtt beszélgetni, élvezni a csendet, a napsütést. A nap végén a hirtelen lehűlt levegő siettette a kirándulás befejezését. Istent dicsőítő közös énekléssel búcsúztunk el egymástól. Hálás szívvel gondolunk vissza erre a napra, és várjuk a következő hasonló alkalmat. Osváth család

10


Két templomban, egy házban „Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, Ó Felséges.” (Zsoltárok 92:2)

Hálás szívvel emlékezünk vissza a 2010. szeptember 19-én megrendezett vetélkedőre, mely a két hajdúböszörményi református gyülekezet között zajlott. Hálásak lehetünk Istennek és a Bocskai téri gyülekezet vezetőinek, hogy ezen a vasárnapi délutánon megérezhettük, milyen felemelő érzés Isten dicsőségére együtt örülni, a testvérekkel kapcsolatot építeni. Sokan mozdultak meg mindkét gyülekezet részéről a hívó szóra, hogy azokon a területeken, melyekben leginkább alkalmasnak érzik magukat, megmérettessék tudásuk

és ügyességük. Hét versenyszámban indultak a vetélkedni vágyók: sakk, asztali tenisz, családi váltóverseny, bibliaismereti vetélkedő, rajzverseny és foci két korosztály számára. A vetélkedők sorát közös elcsendesedés, áhítat előzte meg, melyet lelkipásztorunk, Tönkő Levente nagytiszteletű úr tartott, és a Bárka énekkar lelki énekeivel színesített. Számomra fontos üzenete volt ennek az igehirdetésnek. Életünk során sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor döntenünk kell. Ilyenkor úgy érezzük, jó volna, ha valaki segítségünkre lenne, s a helyes válaszadásban segítene. Néha jó volna egy-egy döntésünket egy gomb megnyomásával semmissé tenni, akárcsak a számítógép billentyűze-

tén. De sajnos az életben ez lehetetlen. Isten igéjét olvasva és a Szentlélek tanácsára figyelve azonban választhatunk jól is. Az áhítat után a templomból átvonultunk a Baltazár Dezső Református Általános Iskolába, ahol több helyszínen folytatódott a délutáni program. A különböző versenyszámok egy időben kezdődtek, s a felelősök, akik irányították, vezették azokat, felkészülten segítették hozzáértésükkel a jó hangulatot, hogy élvezetes is legyen a vetélkedés. Közülük Czirmai Árpádné Rozika néni és Eszenyi Balázsné Katika lelkiismeretes munkáját említeném meg, akiknek változatos, átgondolt feladatait kicsiknek és nagyoknak egyaránt élmény volt végezni. Legnagyobb létszámban a bibliaismereti vetélkedőn vettünk részt, melynek témái vizes történetek a Bibliában. Feladatai nem csak lexikális ismereteinket kérték számon – a feladatok megoldásához kreativitásunkra is szükség volt, hiszen bábot készítettünk, történetet dramatizáltunk. A csapatok ezekben a feladatokban igazán átélhették a közös munka szépségét, eredményességét. Minden csapatnak makettet is kellett készíteni egy kiválasztott történethez. Ezek a munkák igényesek, esztétikusak voltak, hűen tükrözték a történet főbb jegyeit. Az eredményhirdetés a Kálvin téri gyülekezet számára hozta a jó hírt, hiszen a vándorserleget ebben az évben mi őrizhetjük, nem kis büszkeséggel. A jól előkészített, gondosan

megszervezett alkalom igazi kikapcsolódás volt gyermekek és felnőttek számára. Köszönet illeti a Bocskai téri lelkész házaspárt, a gyülekezet vezetőit, a Baltazár Dezső Református Általános Iskola vezetőségét és tanárait, akik biztosították számunkra az élmény teli délutánt, a feltöltekezést, gondoskodtak az ajándékokról és a testi táplálékról. Takács Péterné

11


A város napján 2010. szeptember 13-án, ünnepélyes képviselő-testületi ülésen, a város napján vehette át a Polgármesteri Elismerő Oklevelet Balogh Lászlóné, gyülekezetünk tagja és a Jó pásztor Református Óvoda pedagógusa az óvodai nevelés terén kiemelkedő szakmai tudással és elhivatottsággal végzett munkájáért. – Milyen indíttatásból választotta az óvodapedagógusi hivatást? – Nagyon korán, már az általános iskolában megszületett bennem az elhatározás, hogy pedagógus leszek. Indíttatást a saját tanítóimtól, tanáraimtól kaptam, akikre ma is nagy szeretettel és tisztelettel gondolok. – 28 éve van a pályán. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre? – Huszonnyolc év alatt a Jó Pásztor Református Óvoda a második munkahelyem. Előtte 23 évig egy önkormányzati óvodában dolgoztam. Még a nehézségek ellenére is szívesen emlékszem vis�sza pályám kezdetére, az azóta eltelt időszakra. A főiskola elvégzése után kitűnő kartársnőktől tanulhattam a gyakorlatot a mindennapok során. Mai napig hálás szívvel gondolok rájuk. Ez idő alatt nagyon sok változás történt az óvodai nevelésben is. Mindig nyitott voltam az új dolgokra, az újításokra, ha láttam, hogy azok valóban a gyermekek érdekeit, fejlődését szolgálják.

Szívesen gondolok vissza a gyerekekre, akik a csoportomba jártak, és a szüleikre. Mai napig sokukkal van kapcsolatom. Több volt óvodásom gyereke járt már azóta csoportomba, de volt államvizsgázó főiskolás hallgatóm, aki valamikor szintén az óvodásom volt. Nagyon jó érzés velük találkozni és beszélgetni. – A Jó Pásztor Református Óvodában az intézmény elindulásától dolgozik. Miben változtatta ez meg életét, hivatástudatát? – Hála legyen Istennek, valóban itt dolgozhatok kezdetektől fogva. Ebben az intézményben nem csupán óvodapedagógusként dolgozom, ez már nem csupán hivatás számomra, hanem szolgálat. Egész óvodai napunkat a keresztyén szellemiség, a keresztyénnevelés hatja át. Nagyon hálás vagyok, mert megadatott nekem, hogy munkámmal is Istent szolgálhatom a mindennapok során. Isten „veteményeskertjében” ültetgethetem a hit apró magvait, remélve, hogy a ránk bízott gyermekek

Az elismerő oklevél átvételekor (Horváth Tamás felvétele) életében Isten megadja a növekedést. – Milyen érzésekkel fogadta az leismerő oklevélre vonatkozó jelölést, s vette át az elismerést? – Nagyon meglepett a jelölésem. Akkor megfogalmaztam, hogy számomra ez már önmagában elismerés. Mindenki számára jó érzés, ha érzi munkájának megbecsülését, így voltam ezzel én is az oklevél átvételekor. Külön örömöt jelentett számomra, hogy munkatársaim, gyülekezetem tagjai osztoztak velem ebben az örömben. – Mivel foglalkozna, ha nem óvónő lenne? – Egész biztosan olyan pályán dolgoznék, ahol embereknek vagy gyerekeknek segíthetnék, törődhetnék velük. Azt hiszem, talán pszichológus lennék, vagy a szociális szférában dolgoznék. – Ön amellett, hogy pedagógus, édesanya is. Mit üzen, milyen jó tanácsot tud adni a XXI. század szülőinek, s óvónőinek? – Mint édesanya, s mint pedagógus nagyon fontosnak tar tom a gyer-

mekek alapos ismeretét. Ennek tükrében tudom, mire van szükségük, mire képesek, mely területeken szükséges őket fejlesztenem, és mi az, amiben sikerélményhez juttathatom őket. A gyermekek ismerete alapján tudok elvárásokat támasztani velük szemben. Nagyon fontos a szeretet, az empátia, az elfogadás, a következetesség. Valahol nekünk is gyereknek kell maradnunk, hogy, megértsük őket, jó kapcsolatot tudjunk velük teremteni. Végül, de nem utolsó sorban pedagógiai optimizmusunknak mindig jelen kell lennie, hinni abban, hogy minden gyermek fejleszthető, csak meg kell találnunk a hozzá vezető utat és azt a területet, amin keresztül ezt elérhetjük. Mindehhez kérve a mi Atyánk segítségét, hogy – amint már említettem – a reánk bízott gyermekek minden téren elinduljanak a növekedés útján. A riportot készítette: Dobó Tímea

12


A víz szorításában (Sajnos előző számunkban nem tudtuk már megjelentetni a következő írást, de üzenete fontossága miatt semmi esetre sem maradhatott ki októberi kiadványunkból – a szerk.) Az elmúlt hetekben a sajtóban megrázó képsorokat, tudósításokat láthattunk. Ezek nagyobbik része a Borsod megyei árvízhelyzetről szólt. A bekövetkezett katasztrófa az én lelkemet is mélyen megérintette. Ezért 2010. június 6-án elutaztam Edelénybe, hogy segítsek. A város belső részén csak a homokzsákok emlékeztettek a két nappal korábbi gátszakadásra, amikor a városba érkezett Orbán Viktor miniszterelnök, és megpróbált lelket önteni a lakosságba, egyben megígérte: minden forrás a város rendelkezésére áll. A belvárosnak a hídhoz közeli pontján nagy volt a sürgés-forgás. Az operatív védekezéshez markológép kanalában szállították az embere-

ket. A híd közelében még hömpölygött a víz. Edelény legalacsonyabban fekvő részén ott jártamkor állt a víz (a legmélyebb pontján mintegy 140 cm mély volt). A legszükségesebb dolgokat csónakkal szállították a lakosságnak. A lakosok fegyelmezetten viselték a víz szorítását és nem hagyták el vízben álló ingatlanjaikat – féltették javaikat. Ehhez a ponthoz irányítottak, hogy ellenőrizzem a majd 500 m hosszú gátat, és szivárgás esetén homokzsákokkal zárjam el a víz útját. A feladatom nehéz és veszélyes volt. A keskeny homokzsákok tetején, nagy távolságokon kellett közlekednem a nehéz terhekkel. Amerre néztem, mindenütt csak vizet láttam. Ám a nagy vizet csak az ebihalak, a vízisiklók élvezték. A homokzsákok tetején életüket féltő pókok szaladgáltak. A gátnál öt-hat nagy teljesítményű szivattyú (percenkét 5–6 m3 vizet emeltek át) dolgozott folyamatosan. A kezelőszemélyzet

(pl. tűzoltók) leginkább a szivattyúk felügyeletével foglalkozott. A homokzsákok megemelését és a szivárgásokhoz való eljuttatását nem is tartotta feladatának. Hála a Jó Istennek, volt azért néhány ember, akik a segítségemre voltak, ha több zsákot kellett a szivárgáshoz eljuttatnom. Jó volt Edelényben lennem, mert – Emerson szavaival élve – azt éreztem, a munkám hozzájárult ahhoz, hogy az emberek az elkövetkező éjszakákon könnyebben lélegezzenek, nyugodtabban aludhassanak, mert én is ott dolgoztam – és ez maga a boldogság! Ez az alkalom azt is megvilágította számomra, hogy egy ember önmaga nagyon kevés, de ha az Isten vele, akkor

Árnyékban a reformáció Nemrég Debrecenből vis�szafelé jövet az út mellett megpillantottam egy zöldségárust, aki olcsón kínálta áruját. Az autóból kiszállván mustrálgattam a gyanúsan olcsó terméket, amikor is – megneszelve bennem a potenciális ve-

vőt – az állványra aggatott, Halottak napi koszorúhalmazból kínálgatva próbálta rám sózni termékét az eladó. Október közepétől áruvá vált a kegyelet – állapítottam meg szomorúan. Tudom, hogy így van, s még inkább így lesz

novemberhez közeledve, de valahonnan mélyről mindig ágaskodik bennem a protestálás – nem a kegyelet ellen, hanem hogy egyetlen, az egyházi évben helyet kapó, „történelmiesített” ünnepünk az egyre terebélyesedő

kicsoda ellene? Pontosan tudom, Istené a dicsőség, hogy ezt a napot minden baj nélkül az emberek javára fordíthattam. Ha levonul az ár és befejeződik a takarítás, a károk helyreállítása, akkor sem szabad megpihenni. Tovább ugyanis nem halogatható a gátak építése, megerősítése és a víztározók megépítése. Már a huszonnegyedik órában vagyunk. Az emberi összefogás legkiválóbb példáit figyelhettük meg az utóbbi hetekben, sőt figyelhetjük meg ma is. Az emberi ös�szefogásnak azonban – véleményem szerint – nem csak az ilyen veszélyhelyzetekben kellene jelen lenni az életünkben. Dr. Fülöp Antal halottkultusz árnyékában zajlik. Mit tehetünk, ha Luther Márton is arra hajazott 95 tételével, hogy ez idő tájt sokan keresik fel a wittenbergi templomot, és olvasni fogják a kiszegezett iratot. Mert időzítése nem volt véletlen. Csakhogy ő a szavát éppen a létező gyakorlat ellen emelte fel, amelyben az intézményesített kultusz a félelmet és a kegyeletet megvásárolható

13


áruvá tette. Cédula-vásárrá. Sem gazdaságilag, sem pszichológiailag nem volt rossz fogás ez a vásár: az eladó biztos nyereséggel számolhatott – mert mindenki tudta, legalábbis remélte, hogy egyszer – az élet rendje szerint ő is az események pas�szív szemlélője lesz lentről vagy fentről és akkor sötétben botorkáló lelkének jól jön a gyertyavilág, meg a megvásárolt, utólagos kegyelem. A vevő sem járt rosszul, törleszthetett valamit abból a lelkiismereti teherből, amit elmulasztott azokkal szemben, akikért életében tenni kellett volna. Az ő lelkének is megnyugvás volt a kegyeleti lehetőség. Jól kitalált ez a rendszer és újra él ma is, mert ami mindkét félnek előnyös, az nemcsak jó, hanem jól is működik. Miért kontárkodott hát

bele a jó öreg Luther akkor még fiatalon? Nem azért, mert rossz lélekismerő volt, hanem mert őt egy másfajta igazság hajtotta: Isten akaratának keresése és kimondása. Döbbenettel vette észre, hogy ebből az egész üzletből éppen az maradt ki, Akinek valami köze lenne a megbocsátáshoz. Aki a bűnökért és a bűnös emberért nem kevesebbet tett, mint Önmagát adta oda a golgotai kereszten, hogy Istennek haragját a sok elmulasztott szeretetért, sőt a gyűlöletért elfordítsa az emberről. Jézus Krisztus a bűnök bocsánatáért a legnagyobbal áldozott: életével. Mindenét odaadta. Ki vehet itt pénzzel bűnbocsánatot, lelkiismereti nyugalmat? Ha az ember mégis keresi az elmulasztott jóvátételét, igaza van. Lelki te-

herrel élni a legnehezebb. Isten is tudja ezt: ezért kínál kiutat. De nem vis�szafelé. Halott lelket – írja a Biblia, és így hisszük mi reformátusok is – senki ember ki nem vásárolhat a gyehenna tüzéből. Csak az isteni kegyelem menthet ki. De a kegyelem kiment. Ezt kell keresni, és aki megtalálja, annak van élete. Örök élete van annak. A szeretet hajt, hogy ezt a kegyelmet ne csak a magunk számára keressük, hanem szeretteinknek is. Mert őket bízta ránk Isten. De ez a szeretet nem a múlt felé fordul, amin amúgy sem lehet semmit változtatni, hanem a jövőbe néz, és keresi a hit és cselekvés lehetőségeit: nemcsak a megmaradás esélyeit. A reformáció egyik nagy ajándéka éppen az, hogy szabaddá tette az embert a személyes

Egyházunk önkormányzati és igazgatási feladatai Egyháztag-képző sorozatunk első írásában a Magyarországi Református Egyház felépítéséről, szerkezetéről olvashattak. Ennek folytatásaképpen kizárólag az egyházközséget illetően tájékozódhatnak a felől, hogy miképpen is oszlanak meg az önkormányzati és igazgatási feladatok a gyülekezeten belül. Az írás alapjául a hatályban lévő egyházi törvények szolgáltak. Az egyházközségi közgyűlés Az egyházközségi közgyűlést az egyházközség választói névjegyzékébe felvett minden teljes jogú egyháztag alkotja. Hatáskörébe tartozik az egyház-

község tisztségviselőinek megválasztása, amit a törvény a hatáskörébe utal és mindazon ügyekben vadló öntés, amiket a presbitérium a közgyűlés elé terjeszt.

Az egyházközség tisztségviselői, alkalmazottai Az egyházközség tisztségviselői: a lelkipásztor, a vallásoktatói és intézeti lelkész, a beosztott lelkész, a segédlelkész, a díjazott diakónus és a diakonissza, a főgondnok, a gondnok, a presbiterek. Az egyházközség alkalmazottai az egyházközség iskolájában alkalmazott tanár és tanító, az óvónő, az irodai alkalmazottak, a kántor, az egyházfi, a harangozó, a temetőőr és az egyéb alkalmazottak. Egyházközségi tisztségekre csak olyan, az egyházközség

felelősségvállalásra és a hit általi cselekvésre. Az idén is, mint minden évben, október 31-ét elhomályosítja a – már zöldségárusoknál is haszonnal kecsegtető – nagy népi zarándoklat. Hát itt lenne az ideje örökségünket újra felfedezni: a szabadságot hitben megélni! A reformáció ünnepét pedig – reformátusként, protestánsként legalább a magunk számára – az újkori intézményesülő kultusz árnyékából kiszabadítani! Ha másként nem megy, egy új reformációval, aminek kitörését valamelyik másik nagy ünnephez kellene igazítani. Mondjuk, amikor a családok nem szétrebbennek, hanem összegyűlnek: szeretetben. Tönkő Levente lelkipásztor választói névjegyzékében szereplő egyháztag választható, aki az Igéről, hitvallásainkról és az egyházi szolgálatokról kellő ismerettel rendelkezik és tiszta erkölcsben, józan életben és az egyház iránti hűségben és buzgóságban másoknak példaképül szolgál. Az egyházközségi tisztségviselők eskütétellel foglalják el tisztségüket. Az egyházközség tisztségviselői és alkalmazottai végrehajtják a felsőbb egyházi hatóságok rendelkezéseit, a presbitérium határozatait, valamint az egyházi törvények előírásait. Rendszeres javadalomban részesülnek a lelkipásztorok és az egyéb lelkészek, a diakónusok és a diakonisszák, akiknek a

14

javadalmát egyházmegyei jóváhagyással ellátott díjlevélbe kell foglalni. A díjlevél az egyházi tisztségviselők szolgálati szerződésének felel meg. A lelkészi képesítéssel nem rendelkező alkalmazottakkal írásban munkaszerződést kell kötni. Munkaviszonyukra a mindenkor hatályos állami jogszabályok rendelkezései az irányadók. Lelkészek Aki teljes lelkészi képesítést szerzett, az megválasztható gyülekezeti lelkésszé, vallásoktató lelkésszé, missziói, intézeti lelkésszé, oktatási intézménybe kinevezhető, és alkalmazható mint kórházi, börtön- vagy tábori lelkész. Helyettes lelkészként és beosztott lelkészként kirendelhető. Nem önálló lelkész: a helyettes, a beosztott és a segédlelkész, valamint az egyetemi, a főiskolai vagy a teológiai adjunktus és tanársegéd. Beosztott lelkész az, akit egy egyházközségbe – a gyülekezeti munka segítése vagy egyéb meghatározott cél érdekében – az illetékes püspök kirendel, az illető egyházközség alkalmazásában áll, munkáját a gyülekezeti lelkész irányításával


„A lelkész kötelessége, hogy szolgálatát a Szentírás és hitvallásaink szellemében, egyházi törvényeink előírása szerint, teljes odaadással végezze...” végzi. Segédlelkész az, akit egy egyházközségbe a gyülekezeti munka begyakorlása és segítése, illetve kivételesen egyéb meghatározott cél érdekében az illetékes püspök kirendel. A segédlelkész az egyházközség alkalmazásában áll, munkáját a gyülekezeti lelkész felügyelete és irányítása alatt végzi, és eközben felkészül második lelkészképesítő vizsgájára. A lelkész kötelessége, hogy szolgálatát a Szentírás és hitvallásaink szellemében, egyházi törvényeink előírása szerint, teljes odaadással végezze és életvitelével is megerősítse; magát a teológiai tudományokban állandóan tovább képezze; magatartásával és nyilatkozatával ápolja és erősítse az evangélium szerinti tiszta erkölcsöt, az emberszeretetet és a hazaszeretetet. Kerülje a viszálykodást és a személyes ellentéteket; tartsa meg a Magyar Köz-

társaság Alkotmányát és törvényeit; tartózkodjék minden olyan tevékenységtől, amely akadályozza a lelkészi szolgálat végzésében; lelkésztársaival éljen testvéri egyetértésben, és mindenképpen a békességre törekedjék. Más gyülekezet területén lelkészi szolgálatot csak az illetékes helyi lelkész hozzájárulásával végezhet; családi életével is jó példát adjon, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen: ő és az ő háza népe az Úrnak szolgálnak. Házastársa csak református vagy evangélikus egyháztag lehet. A gyülekezeti lelkész felelőssége A gyülekezeti lelkész felelős az egyházközségben végzett minden egyházi szolgálatért, így különösen az igehirdetésért és a sákramentumok kiszolgáltatásáért; a misszióért, az evangelizációért, a gyülekezet és az egyház egységéért. Ugyanígy felelős a pásztori szolgálatért a gyülekezet tagjai körében és az egyházközség diakóniai szolgálatának irányításáért; a tanítói feladatok végzéséért: ilyen a vallásoktatás, a konfirmáció, valamint a beosztott és a segédlelkész részére történő segítségnyújtás; az egyházi és állami jogszabályok által meghatározott igazgatási feladatok pontos végzéséért. A lelkész lelkészi állása mellett világi állást vagy kereső foglalkozást, vállalkozói tevékenységet a presbitérium hozzájárulásával, az egyházmegye és az egyházkerület közgyűlésének az engedélyével

meghatározott idejű szerződéssel vállalhat, ha ez nem veszélyezteti lelkészi szolgálatának az ellátását. Lelkész politikai párt tagja nem lehet. Ha a lelkész meghatározott idejű, egyéb főállású belföldi közszolgálatot, polgármesterséget vállal, köteles lelkészi szolgálatának szüneteltetését kérni. Gyülekezeti lelkész esetében az illetékes presbitérium, intézményi lelkész esetén a fenntartó dönt a szüneteltetésről vagy a lelkészi szolgálat folytatásáról. Az e kérést tárgyaló presbiteri gyűlésen az egyházmegye elnöksége által megbízott lelkészi és világi küldött elnököl. A lelkészi állás szüneteltetése nem érinti a lelkészi jelleget. A lelkész egyházi szertartás végzésekor fekete ruhát, fekete palástot és esetenként süveget köteles viselni. A lelkész külső megjelenésével, viselkedésével és magatartásával köteles a lelkészi hivatás méltóságának megfelelni. A lelkész köteles állandóan szolgálati helyén lakni. A gyülekezeti lelkész, a beosztott, illetve a segédlelkész részére az egyházközség köteles területén lakást biztosítani. A főgondnok vagy gondnok(ok) Minden egyházközségben a törvényben megállapított kötelességek teljesítésére a legalább háromévi presbiteri szolgálattal rendelkező presbiterek közül gondnokot vagy gondnokokat kell választani. Több gondnok választása esetén főgondnokot kell választani. A gondnok – több gondnok – válasz-

15


tása esetén a főgondnok a presbitérium lelkészi elnökével együtt alkotja az egyházközség elnökségét. Az egyházközségi főgondnok vagy gondnok hatáskörébe tartozik, hogy a presbitériumot a lelkipásztorral együtt ös�szehívja és ő maga legyen a gyűlés társelnöke. A lelkésszel együtt képviseli az egyházközséget; a lelkés�szel együtt aláírja a presbiteri gyűlés jegyzőkönyvét és határozatait; a lelkésszel együtt kezeli az egyházközség vagyonát. Ha az egyházközségnek pénztárosa van, annak működésére a lelkésszel együtt felügyel; gondoskodik az egyházközség épületeinek jó karbantartásáról, a lelkésszel együttesen gondoskodik az egyházközség költségvetésének és záró számadásának elkészítéséről – ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a törvény hatáskörébe utal. A presbiterek A presbiterek az egyházközség lelki és anyagi javainak sáfárai, akiket az

egyházközség életének felelős irányítására az egyházközségi választók névjegyzékébe felvett egyháztagok közül kell választani a törvény előírásai szerint. Presbiterré az választható, aki legalább három éve teljes jogú egyháztag és a választó gyülekezetnek legalább egy éve tagja. A presbitérium választott tagjainak létszámát minden egyházközségre nézve – a presbitérium határozata alapján – az egyházmegyei közgyűlés hagyja jóvá. A presbiterek száma a lelkészeket és a (fő)gondnokot nem számítva négynél kevesebb nem lehet. A presbitériumnak hivatalból tagjai az egyházközség megválasztott lelkészei. A presbiterek mellett pótpresbitereket is kell választani, akiknek a száma a választott presbiterek számának legalább negyedrésze. Ha a presbiteri tisztség a választási cikluson belül megüresedik, a presbitérium által behívott, a választás sorrendjében következő pótpresbiter

A Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség Presbitériuma Elnökség:

Tönkő Levente lelkipásztor Eszenyi Balázs gondnok

Eszenyi Balázs Baja Zoltán Balogh Lászlóné Bertalan János Gellén Imre Gyürky Péter Hegedűs János ifj. Hegedűs Pál Juhász Csaba Gábor Kathi Éva

Magi István Mezőné Szabad Erzsébet Nagy Antal Osváth Tamás Szabó Sándorné Széll Imre Szolnoki András Takács Péter Török Antalné Varga Pálné

Pótpresbiter: Sóvágó Apollónia

foglalja el a megüresedett helyet. A presbiter tisztsége megszűnik a választási ciklus lejártával, a választók névjegyzékéből való törléssel, továbbá elhalálozás, lemondás vagy jogerős határozattal történt elmozdítás folytán. Ha a presbiter a presbitérium három egymást követő gyűlésén nem jelenik meg, és elmaradását nem igazolja, presbiteri tisztségéről lemondottnak kell tekinteni. A presbitert lemondottnak nyilvánító presbitériumi határozat ellen, annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül az egyházközség elnökségéhez benyújtott, de az egyházmegyei bírósághoz intézett panasznak van helye. A presbitérium A presbitérium az egyházközség vezető testülete, lelki és anyagi életének irányítója. E körben feladatai: végzi az istentiszteleti, a missziói és a lelki gondozói feladatokat, és felügyel ezek teljesítésére. Szervezi a gyülekezeti és intézményes diakónia gyakorlását; az egyházi törvény szerint ráruházott jogkörben gyakorolja az egyházfegyelmezést; határoz új tisztségek és állások szervezéséről és betöltésének feltételeiről. Kezeli az egyházközség ingó és ingatlan javait, határoz vagyontárgyainak elidegenítése vagy megterhelése, új vagyontárgyak szerzése, kölcsön felvétele tárgyában; évenként elfogadja az egyházközség költségvetését és záró számadását és felterjeszti jóváhagyásra. Képviselőt választ az egyházmegyei

közgyűlésre, és szavaz a törvény értelmében felsőbb egyházi hatóságok tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról; elkészíti és felterjeszti a választók betűrendes névjegyzékét az egyházmegyének; és általában eljár a törvényben hatáskörébe utalt minden ügyben. A presbiteri gyűlés elnöke a lelkipásztor, társelnöke a főgondnok vagy a gondnok. A gyűléseket a presbitérium elnöksége hívja össze és vezeti. Az elnökség tagjai az elnöki feladatok végzése tekintetében egymás között megegyezhetnek. A presbiteri gyűlést szükség szerint, de legalább negyedévenként kell megtartani. A presbiteri gyűlést össze kell hívni akkor is, ha a presbitérium tagjainak negyedrésze írásban kéri – a tárgyalandó ügyek megjelölésével –, vagy ha a felsőbb egyházi hatóság elrendeli. A presbiteri gyűlés az egyháztagok számára nyilvános, de az elnök vagy a jelenlevő presbiterek negyedrészének kívánságára zárt ülést kell tartani. A presbiteri gyűlésen a pótpresbiterek és az egyházközség alkalmazottai tanácskozási joggal vehetnek részt. Az egyházközség intézmé-

16


Ne magasztaljuk azokat, akiknek mindenki tapsol, akik csak hízelgést és kedvezést keresnek. Ne értékeljük nagyra az ilyen embereket, hacsak nem akarjuk magunkra vonni Isten átkát, amiért helyeseljük a gonoszt. Viszont tanuljuk meg dicsérni azokat, akik nem igyekeznek feltűnést kelteni és hízelgésekkel tekintélyt szerezni, hanem elvetik mindazt, ami megakadályozhatná őket feladatuk hűséges teljesítésében. Kálvin János nyeinek vezetőit tanácskozási joggal meg kell hívni. A presbitérium gyűlésére a presbitérium valamennyi tagját a gyűlés helyének, idejének és a tárgyalandó ügyek megnevezésével, legalább negyvennyolc órával előbb meg kell hívni rövid úton vagy levél útján. A meghívón nem közölt ügyekben döntés nem hozható. A gyűlés előtt legalább huszonnégy órával beadott minden önálló indítványt a napirendre fel kell venni. Érvényes határozathozatalhoz a presbitérium tagjai több mint felének jelenléte szükséges. Ha a presbiteri gyűlés első ízben határozatképtelenség miatt nem volt megtartható, másodszori meghívásra a jelenlevők számára való tekintet nélkül határozatképes. A presbitérium a jelenlevők szavazatainak egyszerű többségével (50% + 1) hozza határozatait. Szavazategyenlőség

esetén az ülést vezető elnök szavazata dönt. Személyi kérdés esetén titkos szavazással kell dönteni. A presbiteri gyűlést a lelkész imádkozással és bibliaolvasással nyitja meg. Bizottságok A presbitérium által különböző bizottságok működnek gyülekezetünkben, melyek a következők: • Gazdasági Bizottság, elnöke Varga Pálné. • Számvizsgáló Bizottság, elnöke nincs megválasztva. • Missziói Bizottság, elnöke Szabó Sándorné. • Óvoda Bizottság, elnöke Balogh Lászlóné. • Vagyonkezelő-, selejtező- és leltározási Bizottság, elnöke Bertalan János. A bizottságok feladata, hogy a maguk részterületén lelkiismeretes szolgálatukkal felügyeljék , vigyázzák, és erősítsék a gyülekezet életét. A bizottságok elnökei szívesen fogadják a gyülekezet tagjainak észrevételeit, javaslatait, melyeket szóbeli elbeszélés útján, vagy írásos formában lehet jelezni a Lelkészi Hivatalban és a [email protected] e-mail-címen.

„Honnan ismersz engem?” (Jn 1, 49) 1971-ben a 18. születésnapomra készültem. Október volt. Szüleimmel, húgommal templomban voltunk. Istent akartam a szívemben fő helyre tenni, és a hogyanról gondolkodtam. Október 20-án születésnapot nem tartottam, inkább úgy kívántam megünnepelni, hogy a korombelieket elhívnám házunkhoz. Így bátorkodtam fiúkhoz is, és leányokhoz is odaközeledni, eljönnének-e hozzánk? Olyan jó volt látni, vágytak fiatal testvéreim és el is jöttek. Sükös Pali bácsit is elhívtam, hogy szolgáljon köztünk. Ő is örömmel vállalta a feleségével, Juliska nénivel. Így történt, hogy október 30-án együtt voltunk elég sokan, és hirdettetett az ige Jn 3, 7-ből: „Szükség néktek újonnan születnetek.” Úgy éreztem, minden szó felém irányul. Imádkozásnál pedig kértem Istent, bocsásson meg nekem, és vágytam átadni életemet az Úrnak. Nagyon, de nagyon dobogott a szívem és olyan közel éreztem Istent, mintha csak ketten lettünk volna. Azután végtelen örömöm lett. Boldogság, felszabadulás, öröm költözött a szívembe. Istent befogadtam az életembe. Ekkor volt a reformáció ünnepe is. Nekem ez háromszoros ünnepként adatott. Pali bácsi a lelkigondozást fontosnak tartotta, és kért, hogy most már szánjak rá időt, hogy a Bibliában leírtakról beszélgessünk. Hívogatott másokat is, és a házunknál szolgált. Rövid időn belül kérdéseket tett fel: „Kit szeretek a legjobban?” Mondtam neki, hogy Hegedűs Jánost. Akkor imádkozzunk érte, hogy ő is megtérjen. Kitartóan imádkoztunk és novemberben János is az Úré lett. Istené a dicsőség érte. Azután újra kérdezte a lelkész: „Kati, kit szeretsz még a legjobban?” Hát a húgom! Akkor őérte is imádkozzunk! Istennek hála, ő is megtért. Azután jöttek tovább a nevek és Isten egy nagy ébredést adott. Közel fél év alatt negyven körül lettünk fiatalok, akik az Urat választottuk. Sokat szenvedett Pali bácsi, és egyre gyengült az egészsége. Sokat térdeltem vele testvéreim újjászületéséért, mert engem is bevont e nemes imatusába. Ezt hozta áldásomra a reformáció. Sok felébredt lelki testvért kaptunk. Nagyon boldog idők következtek ezek után. Sok szereplés, hitünk megvallása. Ennek lassanként negyven éve lesz. Nem feledem el ezt az itt átélt és megtapasztalt csodát, amit Isten készített és adott nagy boldogságunkra. Örökké áldom az Úr nevét: Hegedűsné Kati. A csoportból lelkészek lettek: Balogh Mária, Balogh Mária, Bodnár Erzsébet, Fekete Péter, Nyíri János, Tatár Mária, Cs. Tóth Erzsébet, Veress Imre, Nyíri Ibolya, Péter Mária, Péter András, Hegedűs István. Hegedüs Jánosné

17


„A reformáció emlékünnepe” Emlékezzünk: hitünk hőseire kegyelettel, főhajtással – hálaadással: „Erős vár a mi Istenünk Jó fegyverünk és pajzsunk Ha Ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk!” Igen! Minden protestáns hitvallása, bátorítója lett Luther Márton (46. Zsoltár bibliai szövege alapján írt éneke). Luther, mint énekszerző reformátor is nagy volt, felújította a régieket és írt újakat is, bibliafordításával megteremtette az egységes német nyelvet. Zwingli Ulrik életét áldozta fel a reformációért, de Isten már nevelte Franciaországban a harmadik nagy reformátort, Kálvin Jánost, aki folytatta a svájci reformációt, melynek nagyhírű reformátora és a svájci szellemű reformáció irányítója Angliától Lengyelországig. Levelei Európa szerte eljutottak. Kálvin eszméi jótékonyan hatottak az újkori gazdasági életre is: néhány év alatt virágzó keresztyén városállammá (kantonná) alakította át Genfet is. Előtárta az egyetem alapításának tervét, amely a genfi polgárok adományaiból épült Kálvin felhívására, egy fél év alatt. Megépítették az egyetem otthonát (1559). A fő cél a lelkészképzés volt, de a természettudo-

mányos tárgyak, a fizika és a matematika is helyet kapott. Kálvin első magyar tanítványa Belényesi Gergely egy ifjú tudós volt. Szeretett volna tudományos pályán elhelyezkedni Svájcban, de a csapások alatt görnyedező egyház szolgálatába állt, Isten dicsőségére visszatért Nagyváradra lelkésznek. Belényesi Gergelyt a kálvini tanítványok hosszú sora követte. Így írtak az egyetemről: „Itt található Krisztus legtökéletesebb iskolája, az apostolok óta nem volt ilyen – földön.” Magyar reformátorok: Sztárai Mihály, Dévai Bíró Mátyás, Szegedi Kis István; továbbfejlesztői: Méliusz Juhász Péter, Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert. Ezek a nagy nevek csengve hirdetik ma is: hitünket, vallásunkat. „Jövel Szentlélek Úristen! Töltsd be szíveinket épen Mennyei szent ajándékkal Szívbéli szent buzgósággal, Melynek szentséges ereje Nyelveket egyező hitre Egybegyűjte sok népeket Kik mondván, így énekeljenek: Alleluja! Alleluja! Te szentségnek új világa! Igédnek vezérlj útjára, Taníts téged megismernünk, Istent Atyánknak neveznünk. Őrizz hamis tudománytól

Hogy mi ne tanuljunk mástól, És ne légyen több más senki Hanem Krisztus, kiben kell bízni. Alleluja! Alleluja!

Hatalmas vagy Ember - s, hogy még milyen lehetsz? Izzás ereidben, tetté válva kincs lesz. Tedd, amit kell, szolgálj életeddel!

Óh, mi édes vigasztalónk, Légy kegyes megoltalmazónk; Hogy maradjunk útaidban Ne csüggedjünk háborúnkban; Erőddel elménket készítsd, Gyenge hitünket erősítsd, Hogy halál és élet által Hozzád siessünk hamarsággal! Alleluja! Alleluja! (Luther Márton)

Érted is ezt tették, kölcsön volt, adni kell! S most Te jössz, várnak, érezd következel,

- De: Mi a haszna, atyánkfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit? … cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. (Jakab) „Megőriztük a Hitvallást, s az Igét századokon át tisztán és híven. De csak könyvekbe zárva! - mert szívünktől nyelve, szelleme már-már idegen. Nem éljük, amit vallunk, (mint az ősök) útunkban a Lélek már nem vezet. Bár mindnyájunk közös célja a Béke, de utána a Pénz s az Élvezet. … - de vedd észre: … Itt az idő, hogy a Lélek vezessen, s azt tegyük, mit az Úr ma ránk kiró: nékünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak majd református reformáció!” (Bódás János) - a 3. évezredben Űrhajók száguldnak, bolygóink vizsgálják, Átéltek őseink, s mi is sok nagy csatát Komputer szolgáltat pontos adatokat Atom erejével öltek - s gyógyítanak Cobaltágyúk segítségül roncsolnak sejteket.

Adj magadból annyit, hittel, értelemmel, Hogy adós ne maradj, kölcsönöd rendezd el! Üzeneted pedig: „Alkoss emberséggel!” S ne várd, hogy kérjenek, ne várd! - van még Érezd: erőd -, s akaratod. Gazdagodj erényben, - nevedet óvhatod! Korod és világod zengheti himnuszod! Ígéret voltál mikor megszülettél, Sorsod méri élted, -Te eddig mit tettél? Évezredek során hatalmassá lettél, Repülhetsz az űrbe, küzdhetsz új célokért Jussod - talentumod nálad - igazi örökség! Ember! Nagyobb, hatalmasabb szeretnél még lenni? Új vívmányok, kutatások birtokosa lenni? Tedd, amit kell, szolgálj életeddel! Adós nem maradhatsz, kölcsönöd rendezd el! Derüljön homlokod, lásd, szép az élet! Országod, világod formáljad, de érezd: Nem elég csak „Ő” – „Te is kellesz” értsd meg!

Magasztallak Téged örök Szeretet, örök Igazság, mindenható Isten, amit a reformációban újra megmutattál, a Teveled való lelki közösséget, s hogy ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jócselekedetekre.

18


Zenesarok 192. dicséret: „Adj békességet Úr Isten” Kolozsvár, 1744

Luther Márton (latin énekből) A reformáció hatása kiterjedt az istentiszteletek zenei részére is – beleértve ebbe gyülekezeteinket, a karéneklést, az orgona és az egyéb hangszerek használatát az istentiszteleteken. Három nagy reformátor gondolkodása különböző módon viszonyult az istentiszteleti ének-zene kérdéséhez. Luther Márton nemcsak a gyülekezeti éneklést, hanem a többszólamú karéneklést tartotta fontosnak . Az orgonajátékot és egyéb hangszerek használatát ugyancsak kívánatosnak és helyénvalónak tartotta az istentiszteleteken. Ezzel szemben Zwingli Ulrich – aki maga tanult

zenész volt – a képekkel és a szobrokkal együtt a zenét is száműzte az istentiszteletekről. Kálvin János volt közöttük a középutas. Ő a zenét Isten különös ajándékának tekinti, amellyel azonban fegyelmezetten, tisztán kell élni, nehogy mint öncél elvonja a figyelmet Istenről, és az Ő igéjéről. „Az ének bizonyságtétel, melyet maga az Isten ad az Övéinek, ajkára buzdítás az Ő dicséretére, intő jel a bűnnel szemben, gyógyító a bajban és a kísértésben… a megszentelődés segítő eszköze.” Épp ezért fontos, hogy az ének „lélekkel és értelemmel szóljon”. Az éneklésben vegyen részt az egész gyülekezet,

mindenki által énekelhető – tehát egyszólamú – formában. Ebből következik, hogy többszólamú éneket (énekkart) és a hangszerek használatát nem tartja kívánatosnak az istentiszteletben. A többszólamú éneklés, a hangszerek használata szerinte az emberi hiúságot, a művészi kifejezést helyezi előtérbe, elvonva ezzel a figyelmet a legfontosabbról: Istenről. Azt hiszem, az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a gyülekezeti ének-zene tekintetében Luther Márton felfogása vált időtállóvá. Véleményem szerint (s ezzel nem vagyok egyedül) a gyülekezet közös éneklése olyan, mint egy közös ima – tulajdonképpen a gyülekezet tagjai az éneklés alkalmával válnak az istentiszteletek szinte legaktívabb tagjaivá. Az énekléshez társuló orgona- vagy harmóniumkíséret segíti az egységes, rendezett éneklést, segít megteremteni a kellően áhítatos légkört, ráhangolva a szíveket az ige meghallására és befogadására. Ugyanezt a célt szolgálja az igényesen előadott többszólamú kórusmű is, mely egyformán örömöt ad előadóinak és hallgatóinak. Nem véletlen, hogy a reformáció óta eltelt idő alatt nagynevű egyházzenészek egész sora törekedett arra, hogy legszebb református énekeinket feldolgozzák többszólamú kórusművekké (pl.: Csomasz Tóth Kálmán, Osváth Viktor, Sepsy Károly, Gárdonyi Zoltán, Ádám Jenő és még sokan mások). Áldásos lenne, ha

gyülekezeti kórusaink egyre több református ének feldolgozását vennék fel repertoárjukba! Mindezek után szeretném megjegyezni, hogy Kálvinnak is igaza van az istentiszteleti éneklés módját illetően, amikor óva int minden hívő embert attól, hogy éneklése, zenei tevékenysége a templom falai közt öncélú, magamutogató cselekvéssé váljon. Énekeljünk, muzsikáljunk hát szívből, áhítattal, Isten és az Ő szent igéje iránti nagy alázattal – mindenkor az Ő dicsőségére! Zárásként engedjék meg, hogy bemutassak Luther Márton énekei közül egy nagyon ritkán énekelt, egy versszakos záróéneket, a 192. számú, „Adj békességet Úr Isten” kezdetű gyöngyszemet. Keletkezéséről annyit kell tudni, hogy II. Szolimán török szultán 1529-ben Bécs falai alatt állt. Luther Márton a világi hatalmasságok tehetetlensége és taktikázása helyett ezzel az énekkel fordult ahhoz, aki egyedül segíthet: Istenhez. Azért könyörgött, ami a legfőbb szükség minden időben. A békesség szolgálata ma is egyik legfontosabb feladata a keresztyén egyháznak, ezért ennek az éneknek sokszor kellene felcsendülni a gyülekezetekben. Remélem és ígérem, hogy hamarosan mi is megismerkedünk ezzel a szép énekkel. Az Úr legyen gyülekezetünk őriző pásztora!

Harsányi Lászlóné kántor

19


Gyülekezeti élet Istentiszteletek: Középkert (Budai Nagy Antal u. 93.): vasárnaponként, 0900 órakor. Kálvin tér (templom/gyülekezeti terem): vasárnaponként, 1010 órakor. Kálvin tér (gyülekezeti terem): vasárnaponként, 1800 órakor. Bodaszőlő (Művelődési Ház): minden hónap második és utolsó vasárnapján, 1400 órakor. Bocskai szőlő (Nagyné Elek Piroska): minden hónap utolsó vasárnapján, 11.30 órakor.

Imádkozzunk… • emlékezve és hálát adva Istennek a reformációért, • szüntelen megújulásért, • a Szentlélek megtisztításáért, • hogy tudjunk egymásnak megbocsátani, • hogy tudjunk imádkozni, • a most elinduló szolgálatokért, • az adventi alkalmakért, • a kormányért,

Családi istentisztelet: Kálvin tér (templom/gyülekezeti terem): minden hónap első vasárnapján, 1010 órakor (a tanév idején).

• a hitoktatásért,

Gyermek-istentiszteletek: Kálvin tér (templom/ifi terem): vasárnaponként, 1010 órakor (felnőttekkel közös kezdés után két csoportban). Középkert: vasárnaponként, 1000 órakor.

• a beindításhoz szükséges anyagi fedezetért,

Bibliaórák/bibliakörök: Asszonykör: Kálvin tér (ifi terem), keddenként, 1500 órakor. Presbitereknek: Kálvin tér (ifi terem), minden hónap első keddjén, 1800 órakor. Rákóczi utcai Idősek Klubja: csütörtökönként, 1000 órakor. Gyülekezeti: Kálvin tér (gyülekezeti terem), csütörtökönként, 1800 órakor. Harmincasok-negyvenesek: Óvoda (nevelői szoba), minden hónap második és negyedik pénteken, 1800 órakor. Gyülekezeti: Középkert, szerdánként, 1600 órakor.

• szociális intézményeinkért, • gyülekezetünk egységéért, megújulásáért.

Megújult honlapunk Önt is várja! Az interneten mindössze egy kattintással elérheti egyházközségünk legfontosabb információit, megtekintheti képtárunkat, és tallózhat archívumunk kincsei közt. Keresse a http://www.hbrefkalvinter.hu honlapot!

Imaóra: Kálvin tér (ifi terem): vasárnaponként, 0930 órakor. Kálvin ifi: Kálvin tér (ifi terem): pénteken, 1800 órakor (havonként filmklub). Konfirmációi előkészítő: Kálvin tér (ifi terem): szerdánként, 1800 órakor. Felnőtt konfirmációi előkészítő: Kálvin tér (ifi terem): minden hónap második és negyedik keddjén, 1800 órakor (2011. januártól). Énekkari próba: Kálvin tér (gyülekezeti terem): vasárnaponként, 1630 órakor. Református fórum: Kálvin tér (gyülekezeti terem): minden hónap első hétfőjén, 1800 órakor. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Kálvin téri

HÍRmondó

A Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség időszaki lapja • Felelős kiadó: Tönkő Levente • Szerkesztő: Bencs János • Olvasószerkesztő: Dobó Tímea, Komor Csaba Norbert, Pálfi Judit, Szabadi Edit • Tördelőszerkesztő: Király Zsolt • Fotók: Juhász Csaba Gábor, Horváth Tamás • Postacímünk: 4220 Hajdúböszörmény, Kálvin tér 19. • Tel./Fax: 52/561-325 • http://www.hbrefkalvinter.hu • E-mail: [email protected] • Bankszámlaszám: 10400346-00026767-00000000 Szeretettel várjuk észrevételeit, ötleteit, írásait!

20


REJTVÉNY GYEREKEKNEK Aki írni akar, annak meg kell tanulnia az ábécét, és persze használnia is kell. Isten igéje is olyan, mint egy ábécé. Az élet ábécéje. Az igéből hiányzó betűket most az ábécé segítségével fogod megtalálni. A fenti számok mutatják a hiányzó betűk ábécében elfoglalt helyét. Csak az egyjegyű betűket számoztuk, a q, w és x nélkül (a=1, á=2, b=3… z=32). 15

15

16

11

18

15

14

E

28

14

24

09

12

01

32

25

07

N

Z

28

17

01

25 07

02 24

R E

P

26

N

S

23

01

01

13

21 24

V

26

01 14

J

G

K

S

T

32

,

. .

33

,

20

117. zsoltár Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, Dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!

HA A BIBLIA LENNE A MOBILOM… Néhány gondolat… Mi lenne, ha a Bibliánkat úgy kezelnénk, mint ahogy a mobilunkat?

Mi lenne, ha mindig magunkkal hordanánk? Mi lenne, ha mindig visszafordulnánk érte, ha otthon felejtettük? Mi lenne, ha az igékre úgy néznénk, mint az sms-ekre? Mi lenne, ha ajándékként adnánk? Mi lenne, ha vészhelyzet esetén elsőként ezt vennénk elő? Mi lenne, ha úgy tekintenénk rá, hogy nem tudunk nélküle élni a mai modern világban? Mert a Biblia olyan, mint a mobilunk. Összeköt Istennel, ezáltal is tudunk Vele kommunikálni, aki ezen keresztül válaszol. És miért jobb a Biblia, mint a mobil? Mert soha nem kell a térerő miatt aggódnunk, ugyanis Jézus Krisztus a kereszthalálával megteremtette a 100%-os lefedettséget az egész Földön és kiontott vérével aláírta azt a szerződést, mely örökre szól, és állja minden számlánkat, így ingyenesen hívható... (számunkra) ismeretlen szerző

HÍRmondó. A Reformáció ünnepe. Református. Miért? Kálvin téri

Recommend Documents