KEN
W I L B E R
HATÁROK NÉLKÜL
A személyiség kiteljesítésének keleti és nyugati szemlélete ÉDESVÍZ KIADÓ
Tartalom
Előszó 9 1 / Ki vagyok én? - B e v e z e t é s 13 2 /A fele s e m igaz 31 3 / J á t é k - határok nélkül 51 4 / A határtalanság tudata 67 5 / A határtalan pillanat 85 6 / A határok kialakulása 99 7/A
persona
szintje: felfedezőutunk kezdete 8 / A kentaur szintje 135
9 / A transzcendens személyiség 155 1 0 / A legmagasabb rendű tudatállapot 175
113
Előszó
Ez a könyv azt veszi górcső alá, miként idegenedünk el egyszer és mindenkorra önmagunktól, embertársainktól és a világtól, ha a jelen benyomásait feldaraboljuk, határokkal zárjuk körül. A tudat jelenségeit beskatulyázva mesterséges ellentétpárokat gyártunk, úgy mint a cselekvő lény és a tárgyi világ, az élet és a halál, a test és a széliem, a kint és a bent, az ész és az ösztönök szembenállása - olyan válási egyezséghez hasonlít ez, amelyik szentesíti a tapasz talás töredékességét és életünk meghasonlását. Ennek az erőszakos beavatkozásnak az eredménye - bár számtalan más néven is emle getik - nem kevesebb, mint a boldogtalanság. Az élet siralomvölgygyé, csatározások sorozatává válik mindazok számára, akik bele mennek egy ilyen egyezségbe. Világunk megannyi küzdelme - öszszetűzéseink, szorongásaink, gyötrődésünk és kétségbeesésünk ama határok rovására írható, amelyekkel botorul felparcellázzuk a megismerés tájait. Manapság nagy_zűrzavar uralkodik abban a kérdésben, hová fordulhatunk támaszért és útmutatásért, ha győztesen akarunk kikerül ni a mindennapok vívódásaiból és nyűgéből._ElsőpiUantásra tömérdek keleti és nyugati gondolatrendszer áll a tétovázó rendelkezésére, a kínálat a pszichoanalízistől a zenig, az alaklélektantól a transzcen dentális meditációig, az egzisztencializmustól a hinduizmusig terjed. Csak az a bökkenő, hogy e különböző eszmerendszerek tetemes ré sze szemlátomást ellentmond egymásnak. Nem csupán a szenvedés
9
okát keresik máshol, de a gyógyírt sem ugyanott vélik fölfedezni.
Az e célra tervezett gyakorlatok ízelítőt adnak a jellemzett módsze
Az ember gyakran kerül abba a visszás helyzetbe, hogy maradékta
rek mibenlétéről.
lanul egyetért két olyan lélekgyógyásszal vagy spirituális mesterrel, akik tanítása szöges ellentétben áll egymással.
Művem nem tudományos igénnyel megírt szakmunka. Bevezető csupán, s mint ilyen, szükségképpen általánosításokon alapul. Ezért
Az volt szándékom, hogy a gondolatok eme zavarbaejtő sokszí
ahol szükségét éreztem, vettem magamnak a bátorságot, és egysze
nűségéből egységes egészet, szintézist teremtsek. A pszichoterápia,
rűsítenem vagy tömörítettem a mondandómat. Nem időztem el pél
a gyógyítás és a személyi kiteljesedés különböző szemléletmódjait
dául a vizualizációs gyakorlatok, a relaxációs ingerválasz, a példa
a „tudat színképe" összefoglaló nevével illettem. Ez az átfogó meg
képek, a gondolatfolyam megállítása, az álomfejtés stb. kérdésköré
közelítés lehetővé teszi számunkra, hogy egységbe kovácsoljuk a nyugati lélektan és a pszichoterápia három fő irányzatát: a dog mákhoz ragaszkodó énközpontú rendszereket (ide sorolható a kog nitív viselkedés-lélektan és a freudizmus), az emberközpontú lélek tanokat (amilyen a bioenergetika és az alaklélektan), végül pedig a transzperszonális pszichológiai iskolákat (pszichoszintézis, jungiánus lélektan és általában a misztikus hagyomány). Tudomásom sze rint egyetlen könyv sem kínál ilyen széles rálátást a lélektan tudo mányára.
nél. Nem foglalkoztam a viselkedés módosítását megcélzó stratégi ákkal sem, lévén ezek túl bonyolultak egy bevezető munka számára. A „végső tudatállapotról" szólva, mellőztem az olyan, szakmailag helytállóbb megjelöléseket, mint a nem kettős tudat, a nyitott tudat mező vagy a gáttalan tudat, mi több, a nyelvtanilag helyes egységes tudat kifejezésről is lemondtam, s helyette a könnyebbség kedvéért a tudat egységéről beszéltem. Azon olvasóim számára, akik beha tóbban is érdeklődnek a téma iránt, saját műveimet és mások szak munkáit ajánlom. The Spectnim of Consciousness - [A tudat színké
Munkám azt boncolgatja, miként eredményezik a tapasztalásun
pe], Wheaton, Quest, 1977; The Atman Project - [Az Atman Project],
kat behatároló korlátok a tudat beszűkülését, a megismerés töredé
Wheaton, Quest, 1980; Up from Kelen - (Híradás az Édenből]. An-
kességét, s hogyan lesz ez folyvást újratermelődő összeütközések,
chor/Doubleday, 1981.
küzdelmek forrása. A tapasztalás megannyi korlátja, határa együtte
Említést kell tennem azokról a szerzőkről, akiknek a gondola
sen kiadja a tudat színképét. Látni fogjuk, miként szentelték magu
tait szabadon felhasználtam, hogy világosabbá tegyem a saját mon
kat a különböző terápiás módszerek e színkép egyes szintjeinek.
dandómat. Elsősorban ismert és könnyen beszerezhető munkákat
Mindegyik lélekgyógyászati iskola adott csomót bogoz szét, adott
választottam, abból az egyszerű megfontolásból, hátha jelentősen
határt töröl el a tudatban. Az egyes iskolák összevetése fényt vet e határok sajátságaira is. Közben rájövünk, hogyan oldjuk fel a belső gátjainkat, hogyan nőjünk túl rajtuk. Könyvem tehát a maga személyes látásmódjával megismerteti az
megkönnyíti a dolgomat (aki nem hiszi, járjon utána). Mindenek előtt a következő művekből merítettem. A 2. fejezet megírásához dr. Besant a Study in Consciousness - (Tanulmány a tudatról) című művét használtam fel, a 3. fejezet Whitehead Science and the Mo
olvasót az önmegvalósítás főbb módszereivel - az én- és emberköz
dern World - [Korunk tudománya] című írásának gondolatait vissz
pontú, valamint a transzperszonális lélektani rendszerekkel -, mi
hangozza; a 4. és 5. fejezetben Szent Ágoston és Eckhart mester
közben e rendszerek egymáshoz fűződő viszonyára is rávilágít.
problémafelvetéseire bukkanhat az olvasó, amiként ugyanitt fellel-
Ki
heti Krisnamurti The First and Last Freedom - [A szabadság alfája és
1 / Ki vagyok én? - Bevezetés
ómegája], valamint Commentaries on Living - (Életbölcsességek] és Alan Watt The Wisdom ojInsecurity - [A tétovázás bölcsessége] gon dolatmenetét is (a 4. fejezet első része például a First and Last Free dom, míg az 5. fejezet a Wisdom of Insecurity eszméit fogalmazza újra;. A 7. fejezethez felhasználtam Putney The Adjusted Ameri can - [Az átlagamerikai] c. művét; a 8. fejezethez Alexander Lowen munkáit, a 9. megírásához Roberto Assagioli életművét, a 10.-hez Suzuki Rosi Zen Mind, Beginner Mind - [Bevezető a zen gondolko dásba], valamint Búbba Free John The Knee of Listening - [A figye lem titkai] című könyvét. Aki valamennyire ismeri az imént felsorolt
A dolog minden átmenet és figyelmeztetés nélkül, látszólag min den ok nélkül, bárhol, bármikor bekövetkezhet.
szerzőket, tüstént rájön majd, mit köszönhetek nekik. Szeretném re mélni, hogy a lélek különböző rétegeit feltérképező, ugyanakkor
Hirtelen lángszín felhőbe burkolózva találtam magam. Egy
könnyen hozzáférhető munkák felsorakoztatásával eredményeseb
pillanatig azt hittem, tán tűz ütött ki valahol a közeli hatalmas
ben sikerült rávilágítanom a tudat színképének általános vonásaira.
városban. A következő pillanatban azonban már tudtam,
K. W
jongó elragadtatást éreztem, valamiféle mámoros öröm járta
hogy a tűz bennem magamban lobog. Közvetlenül ezután uj Lincoln, Nebraska, 1979
át egész valómat, amit a szellemem leírhatatlan megvilágoso dása kísért vagy követett azon nyomban. Többek között nem csak elhittem már, de át is láttam, hogy a mindenséget nem holt anyag alkotja, hanem élő, lélegző jelenlét hatja át; ekkor értettem meg a lelkemben az örökélet lényegét. Nem elvont meggyőződés volt ez a halhatatlanságról, de annak tudása, hogy magam is az öröklét részese vagyok. Megértettem, hogy minden ember halhatatlan, hogy a kozmosz rendje tévedhe tetlenül a részek és az egész javán munkálkodik, hogy vilá gunk - és valamennyi világ - végső ösztökéje a szeretet. Azt is beláttam, hogy a részek és az egész harmóniája, zökkenő mentes működése hosszú távon százszázalékosan szavatolt R- M. BUCKF.
a világmindenségben.
13
Milyen nagyszerű, csodálatos látomás! Tagadhatatlanul súlyos hi
lanatban megvilágosodtam. Megélesedett belső látásommal
bát követnénk el, ha meggondolatlanul hallucinációnak, elmebeteg
magam előtt láttam az atomok vagy a molekulák - a kozmosz
képzelgésnek bélyegeznénk a hasonló élményeket, hiszen, ha tüze
állítólagos építőköveinek, akár anyagiak, akár szellemiek - sza
tesen szemügyre vesszük őket, a pszichotikus víziók űzöttségének
kadatlan átrendeződését, miközben az örökéletű kozmosz az
szemernyi jelét sem mutatják.
egyik rendből a másikba lépett. Micsoda öröm töltött el. látva, e lánc egyetlen szeme sem hibádzik, minden a maga helyén
Az út pora és az utcakövek oly drágák voltak a szemem ben, mint az arany. A kapuk kezdetben a világ végét jelentet
és idejében történik. A világok, a világrendszerek egyetlen harmonikus egésszé olvadtak.
R. M. BUCKE
ték. A zöldbe borult fák a hetedik mennyországba ragadtak, amikor először megpillantottam őket az egyik kapun keresz
A hasonló megrendítő „látomások" legérdekesebb mozzanata az,
tül... Az utcákon nyüzsgő és játszadozó fiúk és lányok moz
hogy átélőjük a kétely legkisebb árnyéka nélkül is úgy érzi, hogy
gó ékkövekként tündököltek. Ezek a fiatalok nem ismertek
alapvetően összetartozik a mindenség egészével, az élet megannyi
születést vagy halált. Minden öröktől fogva létezett itt, a neki
magasztos vagy alpári, szent vagy profán arculatával. Identitástuda
elrendelt helyen. Az örökkévalóság úgy sugárzott rám vala
ta messze túllép teste és szelleme határain, és felöleli a kozmosz
mennyi szegletből, akár a napvilág
teljességét. R. M. Bucke ugyanezen okból nevezte ezt a tudatállapo
TRAHERNK
tot „kozmikus tudatnak". A muzulmánok „felsőrendű identitásként" William James, Amerika vezető pszichológusa több ízben kijeíeiitette, hogy „a hétköznapi éber tudat csupán egyik a számtalan le
h e t s é g e s tudatállapot közül, ámde az előbbitől leheletvékony hár-
emlegetik, s azért illetik így, mert átélője a nagy egésszel azonosul. Mi általában az „egység tudataként" emlékezünk meg róla a továb biakban - szerető összeölelkezésként a világegyetem egészével.
ty-val elválasztva, ettől teljesen különböző tudatformák is szunnya doznak". Más szóképpel olyan ez, mintha a hétköznapi tudat jelen
Enyém volt minden utca, enyém a templom, és enyémek
téktelen szigetecskéjét a tudat ismeretlen, feltérképezetlen óceánja
a járókelők. Enyém volt az ég, a Nap, a Hold és a csillagok,
v e ^ n é körül, s ennek hullámai szünet nélkül ostromolnák a hétköz
enyém az egész világ, s én voltam e nagyszerű színjáték egye
napi tudat hullámtörő gátjait, mígnem maguktól áttörnék e gátakat.
düli nézője. A begyöpösödött illemszabályok, határok és meg
E
osztottságok értelmüket veszítették; az utóbbiak is mind az
pillanatban hatalmas, új, jobbára felderítetlen, ám őserejű világ
tudlása árasztaná el a hétköznapi tudat parányi szigetét.
én tulajdonomba kerültek; a világ minden kincse az enyém lett. Ez a nagy hűhó beszennyezett, és felnyitotta szemem a vi
Ekkor olyan hallatlan erejű elragadtatás részese voltam,
lág aljasságára. Ma az a dolgom, hogy mindezt feledni pró
hogy a világegyetem szinte hökkenten, ámulva állt meg az él-
báljam. Úgyszólván gyermekké kell válnom újra, hogy belép
"inény kimondhatatlan fensége előtt. Az egész végtelen min
hessek Isten országába.
TRAHERNE
denség egyetlen egységbe forrott össze, szerető, hibátlan egy séggé... Ugyanebben a felejthetetlen, földöntúlian boldog pil14
15
felsőrendű identitás élménye annyira elterjedt, hogy a magya rázatát megkísérlő elméletekkel egyetemben elnyerte az „örökélet filozófiája" elnevezést. Ismereteink szerint ez a fajta tudás vagy ta pasztalás alkotja minden nagy világvallás - a hinduizmus, a budd hizmus, a taoizmus, a kereszténység, az iszlám és a zsidó hitvilág sarkpontját. Eszerint joggal beszélhetünk a „vallások transzcendens egységéről" és a világot kormányzó ősi igazság oszthatatlanságáról. Könyvem azt fejtegeti, hogy ez a tudatállapot, az egység tudata vagy másképpen felsőrendű identitás vele születik minden élőlény nyel, csakhogy a haladás átkaként az ember idővel a valódi termé szetét megtagadva, a határok rabjává vált. A valaha mocsoktalan és megbontatlan tudat mára különböző szinteken és határok közé szo rítva működik. így aztán a jelenkor embere megfogalmazhatja az ősi kérdést: „ki vagyok én?"
rető vagyok, de tudok durva és ellenséges is lenni; azonkívül apa vagyok és ügyvéd, szeretek horgászni és kosarazni..." Hosszan so rolhatnám még az érzések és a gondolatok lajstromát. Identitásunk megfogalmazásának azonban az előbbinél is alap vetőbb folyamat áll a hátterében. Valami roppant egyszerű játszódik le akkor, amikor megválaszoljuk a „ki vagyok én?" nagy kérdését. Miközben igyekszünk szavakba önteni, vagy csupán homályosan érezzük „önmaguk" lényegét, jellemezzük a mindennapos tevékeny ségeinket, tudatosan vagy tudtunkon kívül választóvonalat húzunk a világunkban. Minden, ami belül kerül ezen a vízválasztón, a „sze mélyiség" körébe tartozik, és mindazt, ami kívül esik ezen a körön, a „nem-személyiség" tartományába utaljuk. Önazonosságunkat esze rint teljes mértékben az határozza meg, hol húzzuk meg a választó vonalat.
„Ki vagyok én?" Ez a fogas kérdés feltehetően a civilizáció haj nala óta nyugtalanította az emberiséget, s mindmáig a leginkább el gondolkoztató emberi kérdések egyike. A válaszok között egyaránt találunk szentet és profánt, egyszerűt és cirkalmasat, tudományosat és érzelmeset, a politika vagy az egyén szemszögéből fogalmazottat. Ahelyett azonban, hogy ezek sokaságával bajlódnánk, vizsgál juk meg inkább, mi történik akkor, amikor valaki felteszi és megvá laszolja a következő alapvető kérdéseket: „ki vagyok én? Hol lako zik a valódi személyiségem? Alapvetően hogyan határozhatom meg az önazonosságomat?" Az ember a „ki vagy?" kérdésre rendszerint tőle telhetően becsü letes és kimerítő választ szokott adni arra vonatkozóan, milyen he lyet tölt be a társadalomban. Mi jár ilyenkor a fejében? Egyrészt em berünk felsorolja mindazt a jót és rosszat, értelmes és értelmetlen, tudományos, költői, filozófiai és vallási fogantatású tényt, amit meg tudott önmagáról, azaz mindazt, amit elválaszthatatlannak ítél meg az önazonosságától. Önök például azt gondolhatják: „egyedüli pél dány vagyok, ilyen és ilyen képességekkel rendelkezem. Embersze-
16
Emberek vagyunk, nem székek, és mivel tudatosan vagy öntu datlanul határvonalat húzhatunk az emberek és a székek között, az előbbiek csoportjába soroljuk magunkat. Aztán, teszem azt. maga sak vagyunk, nem pedig alacsonyak, ezért gondolatban határvona lat húzunk a magasság és az alacsonyság között is, önmagunkat a „magasak" közé utalva. Mindennek eredményeként ennek és nem amannak érzékeljük magunkat, miközben határvonalat húzunk a kü lönféle minőségek között, azonosulva az egyik minőséggel, és meg tagadva az azonosságot a másiktól. Ezért, önmagunkról beszélve, elkülönítjük a személyiséget a nem személyiségtől. A „ki vagy te?" kérdésre válaszolva, egyszerűen szám ba vesszük mindazt, ami a határvonalon belül került. Az úgyneve zett identitásválság akkor következik be, amikor valaki nem tudja eldönteni, hol húzza meg a kérdéses határvonalat. A „ki vagy?" kér dés tehát röviden azzal egyenlő: „hol húzod meg a határaidat?" Minden, a fenti kérdésre adott válasz attól függ. hol húzódik a személyiség és a nem-személyiség határa. Ha egyszer ezeknek a határoknak a főbb vonalait felrajzoltuk, a válasz rendkívül össze17
tetté válhat - tudományos, teológiai vagy gazdasági felhangokkal
Azt gondolhatnánk, ez a határvonal oly magától értetődő, való
telítődhet - vagy éppenséggel nagyon is egyszerű és tagolatlan ma
ságos és általánosan elfogadott, hogy másra nincs is szükség, kivé
radhat. A lényeg azonban mindkét esetben ugyanaz: a választ min
ve talán az egység tudatának a ritka és a súlyos pszichózisok szo
denekelőtt a határvonal határozza meg.
morú eseteit. Valójában azonban földlakók sokasága fogadja el a vá
Ez a határvonal aztán fölöttébb különös módon és meglehetősen
lasztóvonal másik igen elterjedt és megalapozott formáját. Embertár
gyakran ide-oda tolódik, újra meg újra átrajzolható. Bizonyos érte
saink zöme ugyanis, miközben magától értetődő természetességgel
lemben úgy is fogalmazhatunk, hogy voltaképpen újrarajzolhatjuk
nevezi meg bőrét a személyiség és a nem-személyiség határának,
lelkünk térképét, miközben olyan területekre bukkanunk, amelye
egy másik, jelentősebbnek érzett határvonalat jelöl ki magán a szer
ket soha nem tartottunk elérhetőnek vagy akárcsak figyelmünkre ér demesnek. Mint láttuk, a határvonalak legszélsőségesebb átrajzolá sa és arrébbtolása a felsőrendű identitás megtapasztalásakor követ kezik be, ekkor ugyanis a személyiség az egész mindenséggel azo nosul. Azt is mondhatnánk, a nagy egésszel egybeolvadva, teljes séggel szem elől téveszti a külvilágot a belsőtől elválasztó határvo nalat, lévén, hogy e kettő többé nem különül el egymástól.
vezeten belül. Ha furcsának érzik ezt a kijelentést, hadd kérdezzem meg, egy nek érzik-e magukat a testükkel vagy talán úgy vélik, a testük csu pán tartozéka a személyiségnek? A legtöbben úgy gondolnak a tes tükre, mint a tulajdonukra, akár egy kocsira, lakásra vagy egyéb birtoktárgyra. Ez esetben a test nem annyira „énként", mint „enyémként" jön számításba, márpedig az „enyém" - a dolog természetéből
Könyvem lapjain többször szemügyre vesszük majd a felsőrendű
adódóan - kívül kerül az én/nem-én határán. A legtöbb ember
identitásként ismert határtalan tudatállapotot, egyelőre azonban cél
tehát a szervezet egésze helyett annak csupán részletével azonosul.
szerűbb a lélek feltérképezésének ismerősebb módozataival foglal
Ezt az önmagunknak vallott részünket különféle elnevezésekkel
koznunk. Ennek annyi változata lehetséges, ahány ember él a föld golyón, ám mindegyikük könnyen elkülöníthető és a kezünkön öszszeszámolható alosztályokba sorolható.
illetjük, nevezzük elmének, léleknek, énnek vagy személyiségnek. Biológiailag semmi nem támasztja alá a test és az elme, a lélek és a földi porhüvely, az én és a hús eme gyökeres megkülönbözte
A leggyakoribb határvonal, amelyet az emberek érvényesnek fo
tését, kettészakítását, mégis valóságos járványként harapózott el
gadnak el, bőrünk felülete. Úgy tűnik, az egész emberiség ezzel a
napjainkban. Hadd tegyem hozzá, a test és a lélek kettéválasztása
megkülönböztetéssel él. Minden, ami bőrünkön belül van, bizonyos
és az ezzel járó kettősség a nyugati civilizáció lényegéből követke
mértékig a „személyiségünkkel" azonos, amíg, ami kívül rekedt ezen a határon, arról azt mondjuk, „ez nem én vagyok". A bőrünk felületén kívül eső létezők némelyike lehet a „mienk", holott nem azonos önmagunkkal. Például az én kocsimról, állásomról, házam ról, családomról beszélek, noha mindez nem tartozik hozzám olyan közvetlenül, mint a bőrömön belül elhelyezkedő képletek. Mind azonáltal a bőr az a határ, amelyet világszerte a személyiség/nem személyiség választóvonalának nevez meg az emberiség. 18
zik. Vegyék észre ugyanakkor, hogy magam is kénytelen vagyok a „lélektan" kifejezést használni az emberi viselkedés teljességének leírására. Ez a szó is azt az előítéletet tükrözi, hogy az emberi lé nyeg a lélek és nem a test történéseivel ragadható meg. Még Szent Ferenc is „szegény szamár testvérem"-ként emlegette a testét, s a legtöbben valóban úgy bánunk a testünkkel, mintha csak egy lo vat vagy csacsit ülnénk meg. A test és az elme sajátságos megkülönböztetése még nincs jelen 19
a születésnél. Az egyéniség érésével és a személyiség/nem-személyi-
fel, ennek valamiféle leképezésével lesz kénytelen megelégedni.
ség határvonal határozottabbá, markánsabbá válásával azonban az
Ezért az „énjével" érez azonosságot, miközben a testét élettelen
ember egyre vegyesebb érzelmekkel szemléli a tulajdon testét. Vajon
bábként kezeli. Itt tehát ismét egy újfajta határvonallal találkozunk,
önmagához tartozónak tekintse-e, vagy száműzze a határvonalon kí vülre? Hol húzza meg tehát ezt a választóvonalat személyiség és nem-szemeiyiseg között? Hiszen egyfelől a test a biztos örömök for rása; a testi szerelem eksztázisától az ínyenc étkekig vagy egy bárso nyos naplemente szépségéig - minden érzéki, földi élvezet ide so rolható. Másfelől azonban a test olyan iszonyatokat is rejt magában, mint a megnyomorító fájdalom, az elmét elködösítő betegségek vagy a rák kínjai. A gyermek számára a test az örömök egyedüli foglalata, egyúttal azonban innen eredeztethetőek a testi fájdalmai és a szülők kel való első összetűzések is. A tetejében a szervezet salakanyagai a gyerek számára felfoghatatlan okokból folyvást rettegésben és ké szenlétben tartják a szülőket. Az ágybavizelés, a bélmozgások, az orrfúvás - micsoda hihetetlen felhajtást tudnak rendezni a felnőttek ezekben a dolgokban! S mindebben testünk a ludas. Egyre nehezebb tehát eldöntenünk, hol vonnánk meg azt a bizonyos kényes határt.
éspedig azzal, amelyik az önazonosságot az énben, az önképben ta lálja meg. Mint látjuk, a személyiség/nem-személyiség határa meglehe tősen rugalmas. Nem csoda hát, hogy az énen vagy az elmén belül - jelenleg roppant elnagyoltan használom csak ezeket a fogalma kat - megint újabb határ emelkedik. Az ember különböző, később tárgyalandó okokból elutasíthatja magától a lelke különböző réte geit. A lélektan nyelvén szólva elidegeníti magától, elfojtja, leszakít ja személyiségéről vagy kivetíti ezeket az elemeket. Ekkor a szemé lyiség/nem-személyiség határ néhány egoista késztetést zár csak magába. Ezt a beszűkült önképet personának nevezzük, s a fogalom jelentése egyre világosabbá válik majd könyvem lapjain. Mivel azonban az egyén pszichéje bizonyos rétegeivel (a personával) vál lal csupán közösséget, a lélek többi része szükségképpen nem-sze mélyiségként határozódik meg, idegen, félelmetes vidékké, külhon
A felnőtt jobbára már búcsút mondott a szegény szamár testvér
ná válik. Az ilyen ember a lelke újratérképezésével iparkodik kizár
nek, azaz a testének. A személyiség/nem-személyiség határ bezáru-
ni tudatából önmaga nemkívánatos vonásait (ezeket összefoglaló
lásával szamár testvért bizony kiebrudaljuk e határon. A test úgy
néven „árnyéknak" nevezzük). Ez azzal jár, hogy többé-kevésbé
mond külhonná válik, csaknem olyan idegenné, mint a külvilág.
„kivetkőzik magából". Tehát ismét elérkeztünk egy jelentősebb, álta
A vízválasztó ekkor a lélek és a test között húzódik, és mi határo
lános választóvonalhoz.
zottan az előbbivel azonosulunk. Mi több, egyre inkább úgy érez
E ponton nem bocsátkozom annak boncolgatásába, hogy önma
zük, hogy a fejünkben létezünk, mintha bizony egy törpe élne a ko
gunk feltérképezésének mely eljárásai „helyesek" vagy „igazak".
ponyánkon belül, innen osztogatva parancsait az engedelmes vagy
Mindössze tényként rögzítem a személyiség/nem-személyiség határ
a szófogadatlan testnek.
különféle válfajait. És mivel minden ítélkezéstől mentesen közelítem
Összegezve az elmondottakat, az egyén nem a szervezete egé
meg a tárgyat, mindenképpen említést érdemel az a manapság so
szével vállal azonosságot, hanem annak csupáncsak egy részletével,
kat emlegetett határvonal, amelyik az ún. transzperszonális jelenség
az énjével. Úgy is mondhatnám, többé-kevésbé pontos önképével
mentén húzódik.
azonosul, no meg az ehhez társuló értelmi-érzelmi folyamatokkal.
A transzperszonális a személyen túlra mutató lelki folyamatokat
Ez voltaképpen logikus, hiszen ha a szervezet egészét nem vállalja
jelöli. Ennek legegyszerűbb példája az extraszenzoros érzékelés, az
20
21
EPS. A parapszichológusok e jelenség számos formáját különbözte
eddig tárgyaltunk. A különböző szinteket a határvonal eltolódása
tik meg, úgymint telepátia, tisztánlátás, előérzet és múltba látás. Ide
alakítja ki. Figyeljék meg az ábrán, hogy a színkép alja tájékán
sorolhatjuk továbbá a testen kívüli élményeket, a transzperszonális
a határvonal megtöredezik, éspedig a transzperszonálisnak neve
személyiség vagy a szemtanú tapasztalatait, a csúcsélményeket, és
zett tartományban, végül az egység tudatának szintjén mindenestől
így tovább. A fenti jelenségek közös nevezője, hogy a bőrünkön kí
eltűnik, hisz a személyiség és a nem-személyiség eme legvégső ha
vülre tolják ki a szeméíyiség/nem-személyiség határát. Bár a transz
táránál már „minden egy".
perszonális jelenségek közeli rokonságban állnak az egység tudatá
Kézenfekvő, hogy a színkép minden soron következő szintje
val, a kettőt nem szabad összetévesztenünk. Az utóbbi esetben az
beszűkíti az identitástudatot, mind szűkösebbé válik a „személyiség"
egyén a mindenséggel azonosul, azaz valamennyi létezővel közös
világa, midőn választ adunk a kérdésre: ki vagy te?" A színkép alján
séget vállal. A transzperszonális élmények átélője nem terjeszti ki
az egyén még egynek érzi magát a mindenséggel, s nem csupán
identitását a nagy egészre, ám mindenképpen tágasabbnak képzeli
a szervezetét, hanem a teremtés egészét tudja sajátjának. A követ
el a bőrével körülzárt entitásnál. A világegyetemben még nem érzi
kező szinten (a színképen „felfelé" haladva) már nem a mindenség
magát otthon, de már túllépett a szeivezete korlátain. Bármit gon
gel, hanem csupán szervezete egészével vállal azonosságot. Identi
doljanak a transzperszonális jelenségekről (később tárgyalni szán
tástudata tehát a világegyetemről annak parányi töredékére, a saját
dékozom némelyiket), mindenképpen lenyűgöző, hogy legalábbis
testére szűkült. Az ezt követő szinten önazonossága tovább korláto
bizonyos formájuk létezését mára a tudomány is igazolta. Joggal ál
zódik, ekkor ugyanis már csak elméjével vagy énjével azonosítja
líthatjuk tehát, hogy a transzperszonális jelenségek ismét újabb ha
magát, ami elhanyagolható töredéke a szervezet teljességének. Vé
tártípust képviselnek.
gül, a színkép legutolsó szintjén az identitás már csupán a psziché
Okfejtésem lényege tehát az, hogy az egyén az identitások több
töredékével egyenértékű, elhárítva és elfojtva az árnyékot, azaz
féle szintjéről választhat magának önazonosságot. E szintek nem el
a psziché nemkívánatos elemeit. A psziché ama vonásait, amelyek
méleti kitalációk, hanem tapasztalati valóságok - saját maguk is
kel az egyén azonosulni hajlandó, nevezzük personának.
megbizonyosodhatnak a létezésükről. Ami pedig a különböző szin
A tudat színképének fő sávjai tehát a mindenségtől annak egy
teket illeti, nagyon úgy tűnik, mintha a tudatnak nevezett titokzatos
töredékéig, a szervezetig, onnan a szervezet énnek nevezett rész
jelenség valamiféle színképet adna ki, a szivárvány íveként feszül
letéig, az éntől pedig annak persona néven illetett további töredé
ne, számos sávból állna, amelyek az identitás különböző szintjeit
kéig terjednek. Minél feljebb jutunk a színképen, a mindenség annál
képviselnék. Az öt fő szintnek tömérdek változata van, s maguk e
nagyobb része kerül kívül „személyiségünk" határain. A szervezet
szintek szintén tovább oszthatóak, mégis ezek jelenítik meg az em
teljességének szintjén a bőrünkön kívüli külvilág idegennek tetszik,
beri tudat öt legfontosabb tartományát.
másnak mint a személyiségünk. A persona szintjén viszont a külső
Vegyük alaposabban szemügyre az identitás szintjeit, és keres sünk számukra valamiféle rendezőelvet. Színképre emlékeztető fel
környezet mellett már a test és a lélek egy része is külsődleges, idegen, nem-én.
építésüket az 1. AURA szemlélteti, feltüntetve mindazokat a szemé lyiség/nem-személyiség határokat és identitásszinteket, amelyeket 22
23
A tudat színképe 1. ABRA
AZ EN SZINTJE
a
szervezet egésze
(„kentaur")
külső
környezet
A SZERVEZET EGESZE
TRANSZPERSZONÁLIS SAVÓK AZ EGYSÉG TUDATA
világmindenség
(látható
és
rejtett)
Terápiafajták a színkép
A PERSONA SZINTJE
egyes szintjein
Egyszerű tanácsadás Támogató terápia
2. ÁBRA
Pszichoanalízis Pszichodráma Tranzakcióanalízis Szembesítés a valósággal Énpszichológia
Bioenergetikai elemzés Roger-módszer Alaklélektan Egzisztenciaanalízis Beszédterápia Emberközpontú lélektan
TRANSZ PERSZONÁLIS SÁVOK
Jung analitikus lélektana Pszichoszintézis Maslow, Progroff Védánta hinduizmus
AZ EGYSÉG
Mahájána és vadzsrajána buddhizmus
Taoizmus
Iszlám ezotéria Keresztény ezotéria Zsidó ezotéria
a
mindenség
(mint
isteni
megnyilvánulás)
TUDATA
A színkép különböző szintjei nemcsak az identitás sokfélesé
mondtam az előbb: minden határvonal egyúttal arcvonal is - külön
géről árulkodnak - noha önmagában roppant fontos kérdés -, ha
böző ellenségekkel az egyes szinteken. Lélektani szakkifejezéssel
nem az ezzel közvetlenül vagy közvetetten összefüggő számos
élve, az eltérő szintekhez eltérő „tünetek" tartoznak.
egyéb jelenségről is. Gondoljanak például a „meghasonlás" sokat
A tény - vagyis, hogy a színkép egyes szintjei meghatározott sa
emlegetett problémájára. Mivel a személyiségnek többféle szintje lé
játságokkal és lehetőségekkel rendelkeznek - érdekes kérdést vet
tezik, kézenfekvő, hogy a meghasonlás formái ugyancsak e szintek
fel a számunkra. Manapság hihetetlenül megnőtt az érdeklődés a tu
hez igazodnak. Mindennek, mint láttuk, az az oka, hogy a színkép
datot tanulmányozó lélektani iskolák és módszerek iránt. A pácien
egyes szintjein
másként vonhatjuk meg a személyiség határát.
sek özönlenek a pszichoterápiára, a jungiánus analízisbe, és ugyan
Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy egy határvonal, amint
ennyi rajongója akad a miszticizmusnak, a pszichoszintézisnek, a zen
azt bármely katonai szakértő elmondaná, egyúttal lehetséges arcvo
nek, a tranzakcióanalízisnek, a rolfingnak,* a hinduizmusnak, a bio-
nal is az egymással farkasszemet néző ellenséges alakulatokkal. Pél
energetikának, a pszichoanalízisnek, a jógának és az alaklélektannak.
dául valaki olyan, aki a szervezet egészének szintjén mozog, a kül
E tanítások közös vonása, hogy, valamennyien a tudat megváltozta
ső környezetét érzi ellenségesnek - hiszen idegen és külsődleges
tására törekszenek. Ezzel azonban véget is ér a hasonlóság.
mivoltával az ő életét és a boldogulását fenyegeti. Az én szintjén élő
Az önmaga megismerésén buzgólkodó polgár a lélektani és a val
ember már nemcsak a környezetet, hanem a testét is idegennek,
lási rendszerek olyan elképesztő változatosságával szembesül, hogy
külhonnak érzékeli, ami drámaian átformálja konfliktusai és izgal
azt sem tudja, kinek higgyen, hogyan induljon el a kiteljesedés út
mai természetét. A személyiség határának odábbtolása egyszemé
ján. Még a nagy világvallások és a jelentősebb lélektani irányzatok
lyes háborújának arcvonalait átrajzolta. Azaz esetünkben a test átállt
gondos tanulmányozása sem tesz sokkal okosabbá, mivel ezek az
az ellenséghez.
iskolák zömmel ellentmondanak egymásnak. A zen buddhizmus pél
Az arcvonal kérdése a persona szintjén válik különösen hangsú
dául arra tanít, hogy feledkezzünk el az énről, és lépjünk túl rajta,
lyossá, mivel ekkor a határvonal és vele együtt az arcvonal a pszi
ezzel szemben a pszichoanalízis az én erősítésével dolgozik. Melyik
chén belül, a persona és a környezet, valamint a test és a lélek el
módszer a helyes? Ez bizony fogas kérdés, ami ugyanakkora fejtö
utasított elemei között húzódik.
rést okoz az érdeklődő polgárnak mint a gyógyítónak. Az a renge
A lényeg tehát az, hogy a lélek határainak kijelölésével egyúttal
teg iskola mind másról beszél, s a tanításaik többnyire ellentmonda
a leendő csatái természetéről is döntünk. Az identitás határai meg
nak egymásnak; mégis valamennyien az ember megértésére töre
mutatják, hogy a mindenség mely elemeit valljuk magunkénak és
kednek. Valóban ez a helyzet?
melyeket nem. A színkép különböző szintjein a világ némely rész
Más szóval, vajon valamennyi tanítás a személyes tudat ugyan
lete személységünktől idegennek, nem ismert tartománynak tetszik.
azon szintjét célozza meg? Vagy éppenséggel arról van szó, hogy
A különböző szintek a mindenség más és más folyamatait láttatják idegennek. Mivel pedig - mint Freud egyszer megjegyezte - minden idegen ellenség, tehát az egyes szinteken más és más csatározá sokkal és ellenségekkel számolhatunk. Emlékezzenek vissza, mit 26
* Ida Rolf n e v e z t e így az általa kidolgozott, e l s ő s o r b a n az i z o m g ö r c s ö k feloldásán (A
alapuló,
a
szövetek
struktúráját
átrendezni
könyvben olvasható jegyzetek a fordító megjegyzései.)
27
kívánó
módszerét.
a különböző megközelítésmódok a személyiség eltérő szintjeit felté
kép transzperszonális sávjárói az egység tudatának és a szervezet
telezik? Lehetséges-e, hogy az egyes iskolák igazából nem mondanak
egészének szintjei között. Az e szintet megcélzó gyógymódok sze
ellent egymásnak, csupán a tudat színképének különböző, nagyon is
mélyfeletti,
valóságos szintjeit képviselik? Elképzelhető volna, hogy az eltérő meg
poznak.
kollektív vagy
közelítésmódok többé-kevésbé mind helytállóak a maguk szintjén?
beszél, bár ez nem azonos a mindenség egészével (mert akkor már
Ha ez igaz, rendet teremthetünk az őrjítő káoszban. Ezzel egy
az egység tudata volna), mindazonáltal túllép az egyedi szervezet
szersmind nyilvánvalóvá válik, hogy a különböző lélektani iskolák
határain. Az ezt a szintet megcélzó terápiák közé tartoznak a pszi-
és vallások nem cáfolnak rá egymásra az egyén és gondjai értelme
choszintézis, a jungiánus analízis, a különféle kezdő jógagyakorla
zésében, mindössze a létezés különböző szintjein működő, egymást
tok, a transzcendentális meditáció módszerei stb.
Némelyikük
transzperszonális lelki egyenesen
folyamatokra ala
transzperszonális
személyiségről
kiegészítő szemléletmódok. Ha ezt belátjuk, a lélektan és a vallás
Mindez természetesen fölöttébb leegyszerűsítő szemlélete a dolgok
szerteágazó irányzatait öt-hat fő csoportba tömöríthetjük, elsősor
állásának, mégis, remélem sikerült felvázolnom, miképp célozzák meg
ban a színkép imént elemzett főbb sávjait véve alapul.
a főbb lélektani, pszichoterápiás és vallási irányzatok a színkép egyes
Csak néhány elnagyolt példával: a pszichoanalízis és a hagyomá
szintjeit. E megfeleléseket a 2. ÁBRA foglalja össze, az összetartozó te
nyos pszichoterápia legtöbb változatának fő célja, hogy kibékítse
rápiás iskolák és szintek feltüntetésével. Hozzá kell tennem természe
egymással a lélek két tartományát: a tudatot és a tudattalant; miál
tesen, hogy bármely színképhez hasonlón a tudat színképének sávjai
tal az ember kapcsolatba kerülhet „egész lelkével". A gyógymódok
is egymásba mosódnak valamelyest, ezért tökéletes, merev különb
egyesítik a personát az árnyékkal, s céljuk az, hogy erőssé, egész
ségtételről semmiképpen nem lehet szó sem az egyes szintek, sem az
ségessé tegyék az ént, azaz pontos és elfogadható önképet adjanak.
ezeket megcélzó terápiák között. Azonkívül osztályozásom a szóban
A fenti irányzatok tehát mind az én szintjét célozzák meg. A perso-
forgó terápia által - nyíltan vagy burkoltan - elismert legmélyebb meg
náx segítik abban, hogy a lelke egészét énként élhesse meg.
célzott szinten alapul. Általánosságban elmondhatjuk ugyanis, hogy
E szint alatt az ún. emberközpontú gyógymódok az én és a test
a kérdéses szinthez tartozó gyógyítás tudomásul veszi minden, a szín
kettéhasadását iparkodnak orvosolni; s a szervezet teljességének je
képen fölötte elhelyezkedő gyógymód létezését, miközben elutasítja az
gyében egyesítik a lelket a földi porhüvellyel. Ezért nevezik a har
alatta található szinteket.
madik hatalomként emlegetett emberközpontú lélektant (a másik
Ahogyan a kedves olvasó (akár beteg, akár gyógyász) mindjob
két nagyhatalom a lélektan berkeiben: a pszichoanalízis és a visel
ban kiismeri magát a színképen - megismerkedik különböző szint
kedéstudomány) az emberi kiteljesedés mozgalmának is. Az identi
jeivel, ezek lehetőségeivel és gondjaival -, egyre megbízhatóbb ka
tás határainak kitágítása az elméről vagy az énről a szervezet egé
lauza lesz önmagának (vagy a betegeinek) az önmegismerés és az
szére hatalmas erőket szabadít fel és állít az ember szolgálatába.
önkiteljesítés rögös útján. Könnyebben felismeri majd, melyik szint
Az ennél is mélyebbre hatoló zen buddhizmus és a védánta hin
ből fakadnak az éppen felmerülő bajok, hogy azután az ennek
duizmus a szervezet és a környezet közötti szakadást igyekszik gyó
megfelelő terápiával oldja fel a szóban forgó gondját. Azt is eldönt
gyítani, olyan felsőrendű identitást teremtve, amely a mindenség
heti, mely szintekkel és lehetőségekkel kíván kapcsolatot teremte
egészével vállal közösséget. Ne feledkezzünk meg azonban a szín-
ni, és milyen eljárások gyorsítják meg a lelki fejlődés folyamatát.
28
2 / A fele sem igaz
Az utóbbi alapvetően az egyéni szemhatár kitágulását jelenti, az az a határok tágítását kifelé, és mélységében befelé. Pontosan ezzel jár, ha alászállunk a színképen. (Vagy éppen felemelkedünk rajta, hisz mindez természetesen nézőpont kérdése. Azért beszélek lefelé irányulásról e könyv lapjain, mert ez felel meg jobban az 1. ÁBRÁnak.) Amikor valaki egy szinttel lejjebb lép a színképen, voltakép pen újratérképezi a lelkét, kitágítja annak határait. A lelki fejlődés ' és az önkiteljesedés a világ újrafelosztásával és újbóli feltérképe zésével jár, miközben személyiségünkben gazdagodva, egyre mé lyebbre hatolunk a lelkünk titokzatos régióiban.
Elgondolkoztak valaha is azon, miért van annyi ellentétpár az életben? Miért jelent minden döntés választást ezek között az ellen
Az elkövetkező három fejezet az egység tudatának nevezett ta lányt boncolgatja, fedezi fel, cserkészi be, hogy végül az fogjon kör be bennünket. Vizsgálódásunk nemcsak e különös jelenséggel is merteti meg az olvasót, de egyúttal kulcsot ad kezébe a transzper szonális pszichológia, a noetika* vagy a tudatkutatás megértéséhez is. E vizsgálódások során úgy tekintjük a világot, ahogyan látjuk, az az határok és korlátok nélkül valónak. A jelen pillanatot a múlt és a jövő tehertétele nélkül szemléljük, ahogyan az életben is tapasz taljuk. A tudatot ugyancsak természetes állapotában, a kint és a bent korlátai nélkül tanulmányozzuk.
tétpárok között? Miért fakad a legtöbb emberi törekvés ellentétpá rokból? Figyeljék meg, hogy a térbeli tájékozódást szolgáló és irányjelző szavaink ellentétpárokból állnak: fent vagy lent, bent vagy kint, ma gasan vagy alacsonyan, messze vagy közel, Északon vagy Délen, ki csi vagy nagy, itt vagy ott, a teteje vagy az alja, balra vagy jobbra. Vegyék észre továbbá, hogy valamennyi fontosnak tartott fogalom alkotja egy ellentétpár részét: jó vagy rossz, élet vagy halál, öröm vagy bánat, Isten vagy ördög, szabadság vagy rabság. Társadalmi és esztétikai értékrendszerünket hasonlóképpen el
Ezután egy fejezetet szándékozom szentelni a színkép ama szint
lentétpárokban fogalmazzuk meg: siker vagy kudarc, szép vagy csú
jeinek, amelyek a továbblépés alapját képezik. Szólni fogok tehát a
nya, erős vagy gyenge, okos vagy buta. Az elvont gondolkodás
szervezet egészének, az énnek és a personának a szintjéről. Ezt meg
ugyancsak ellentétpárokra épít. A logika például az igaz és a hamis
értve, megindulhatunk lefelé a színképen, hogy felderítsük a külön
kérdését boncolgatja, az ismeretelmélet látszat és valóság ellentété
böző szinteken működő főbb gyógymódokat. Vizsgálódásaink ugyan
vel foglalkozik, az ontológia a lét és a nemlét dolgain elmélkedik.
ott érnek majd véget, ahol elkezdtük felfedező utunkat, az egység tu
Minden arra utal, hogy világunk az ellentétpárok jókora gyűjtemé
datának szintjén. Ez így van rendjén, hiszen - mint látni fogjuk - ez
nyéből áll.
az egyetlen szint, ami nélkül elképzelni sem tudjuk az életünket.
Ez a tény olyannyira közismert, hogy aligha érdemel különösebb figyelmet, mégis, minél többet töpreng rajta valaki, annál különö sebbnek találja. Úgy tűnik ugyanis, hogy a természet semmit sem
* Ismeretelmélet.
tud az ellentéteknek arról a világáról, amelyek között az emberek 31
lakoznak. A természetben nincsenek igaz és hamis békák, erkölcsös
A fájdalom és az öröm szintén jelen van a természetben, csak
és erkölcstelen fák, helyes vagy helytelen óceánok. Egyetlen etikus
hogy az emberen kívül egyetlen élőlény sem csap hűhót emiatt.
vagy etikátlan
hegyet nem tudnak nekem mutatni. Még szép vagy
Nem félnek az eljövendő fájdalomtól, és nem siratják a hajdani szen
csúnya fajokról sem beszélhetünk - legalábbis nem a természetben,
vedéseiket. A szenvedés számukra roppant egyszerű és természetes
mivel az anyatermészet minden létezőnek szemlátomást örül. Tho-
valami.
reau írta, hogy a természet soha nem kér bocsánatot. Ez jószerével
Azt mondhatjuk erre, mindennek a természet „szenvtelensége",
azért van, miv<el nem ismeri a helyes-helytelen megkülönböztetést
ostobasága az oka. Ám ez az érvelés sántít. Mostanában kezdünk rá
és eképpen a -tévedést" sem.
döbbenni, hogy a természet sokkal, de sokkal okosabb annál, mint
Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy bizonyos ellentétpárok elő fordulnak a természetben. Akadnak például nagy és kis békák, te rebélyes és csenevész fák, érett és éretlen narancsok. Ez azonban mit sem jelent számukra, és nem kergeti őket a kétségbeesés út vesztőibe. Bizonyára vannak okos és buta mackók, csakhogy ők ezt egy cseppet s e m bánják. A mackókat nem szokás kisebbségi érzé sekkel kezelni. Élet és halál is előfordul a természet világában, de ismét csak azt mondhatom, e két jelenség nem ölt olyan aggasztó méreteket, mint az emberi gondolkodásban. Az agg macska nem retteg a közelgő haláltól, hanem csöndben kisétál az erdőbe, összegömbölyödik egy fa alatt, és kiadja a páráját. A halálosan beteg vörösbegy is kényel mesen elfészkel» magát egy fűz ágán, aztán belebámul a napnyug tába. Mikor a Nap aláhanyatlik a szemhatáron, a madárka behunyja a szemét, és szelíden a földre huppan. Mennyire különbözik az álla tok szelíd halála attól, ahogyan az ember néz szembe az elmúlással: Csöndben
ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj,
ha
megszakad a
képzeljük. Szent-Györgyi Albert, a nagy biokémikus bizarr példáját adja a természet okosságának: Fél évet töltöttem Princetonban az Institute for Advanced Studies munkatársaként... Azért látogattam ide, hogy váll vetve együtt dolgozzam azokkal, akik az elektronokról a leg többet tudják, és segítséget reméltem a biológiai jelenségek jobb megértése érdekében. A biológia iránt elmélyült és ro konszenves érdeklődést tapasztaltam. Azonban amint elér keztünk oda, hogy az élő rendszerekben kettőnél több elekt ron van, a fizikusok szörnyülködve hátat fordítottak, mivel a matematikai nehézségek ebben az esetben már megoldha tatlannak bizonyultak. A legfurmányosabb számítógép sem tudta megmondani, mi történik a harmadik elektronnal. Ezek az elemi részecskék tehát tudnak valamit, amit a Princeton összes bölcse nem ért fel ésszel, és ami valami roppant egy szerű dolog lehet.*
napvilág
DYLAN THOMAS* * Szent-Görgyi Albert: Részletek a Bioenergetics c. kötetből. In:
Válogatott
tanulmányok, 2. kiadás, 1988, Gondolat, 8 5 - 8 6 . oldal. T ó t h Miklós fordítása. * Dylan Thomas versei. 1979, Európa Könyvkiadó, 1 1 1 . oldal. fordítása.
32
Nagy László
Az utolsó három, a gondolatmenet szempontjából fontos mondat fordítása nem szerepelt a magyar kiadásban, e z e k k e l most toldottam meg a szöveget.
33
Attól tartok, a természet nemcsak okosabb annál, mint gondol
lasztóvonalra gondolok - holott ez ugyancsak fontos -, hanem va
nánk, de jóval okosabban is „gondolkodik" nálunk. Hisz végső so
lamennyi határra a szó legtágabb értelmében. A döntéshozatalnál
ron a természet hozta létre az emberi agyat, amelyről büszkén han
például határt kell vonnunk a választott és az elutasított dolgok kö
goztatjuk, hogy ez a kozmosz legintelligensebb szerkezete. Márpe
zött. A vágyakozó az öröm és a bánat mentén von határt, majd az
dig egy félkelekótyátől csak nem telne ki ilyen zseniális találmány?
előbbi elérésére törekszik. A fogalomalkotásnál szintén határt vo
A Teremtés könyvéből tudjuk, hogy Ádámnak a teremtése után
nunk az igaznak és a nem igaznak ítélt sajátságok között. A tanu
első dolga volt nevet adni a természetben létező állatoknak és nö
lás folyamatában szintén a határok megrajzolásának és kezelésének
vényeknek. Ezek ugyanis nem felcímkézve jönnek a világra. Segíti
módszereit sajátítjuk el. A jogrendszer elhatárolja egymástól a tör
az. ember eligazodását, ha nevet ad a világ dolgainak. Ádám tehát
vénytisztelő és a törvénysértő polgárokat. A katona külön táborba
nagy fába vágta a fejszéjét, hogy - a természet összetettségét leegy
sorolja bajtársait és ellenségeit. Az erkölcstan művelője a jó és
szerűsítve - megnevezze és rendszerezze annak lakóit, jelenségeit.
a rossz között húz határvonalat. A nyugati orvostudomány világos
„Ezek az állatok egymáshoz hasonlítanak, amazokhoz viszont egy
megkülönböztetést tesz betegség és egészség között. Mint az előb
fikarcnyit sem, nevezzük hát ezeket oroszlánoknak, amazokat pedig
bi példákból kitűnik, az egész életünket határvonalak hálózzák be.
medvéknek - gondolhatta magában. - Lássuk csak, a létezőknek ez
Ugyanúgy vonatkozik ez a jelentéktelen, mint a legnagyobb hord
a csoportja ehető, a másik azonban nem. Hívjuk talán az előbbieket
erejű ügyeinkre, kis és nagy döntéseinkre, langyos rokonszenveink
szőlőnek, míg az utóbbiakat sziklának."
re és lángoló szenvedélyeinkre.
Ádám valódi feladata azonban nem is annyira az volt, hogy ne
A legkülönösebb a határban az, hogy a legösszetettebb, legrit
veket találjon ki az állatok és növények számára, noha ez is jókora
kább jelenségeket is kintre és bentre különíti el. A legegyszerűbb
fejtörést okozhatott neki. Ténykedése alapját valójában maga az
határvonal a kör, és amint látjuk, ez is körbezárja a belső, és ki
osztályozás alkotta. Mert hacsak nem egyetlen állat akadt valamely
zárja magából a kinti világot.
fajból, ami fölöttébb valószínűtlen, a csoportosításhoz hasonlóságo kat és különbözőségeket kellett megállapítania az állatvilágon belül. kint
Ehhez gondolatban el kellett különítenie egymástól az egyes fajo kat, s csak ezután foghatott hozzá megnevezésükhöz. Más szóval, Ádám nagy feladata gondolati avagy jelképes határvonalak felvázo lása volt. Ő lett a természet első leírója, miközben gondolatban fel
Gondoljanak azonban arra, hogy a kint-bent ellentétpár nem lé
osztotta, elhatárolta és megjelölte a létezőket. Ő volt az első nagy
tezik mindaddig, amíg meg nem rajzolják a fenti kör alakú határvo
térképkészítő, s ebben a minőségében kijelölte a határokat.
nalat. Más szóval maga ez a vonal különbözteti meg az ellentéteket.
Oly sikeresen töltötte be ezt a feladatát, hogy életünk java részét
Aki határokat gyárt, ellentéteket támaszt. Látjuk tehát, hogy ponto
a mai napig a határok rajzolgatásával töltjük. Minden döntésünk,
san azért élünk az ellentétek világában, mert határok kijelölésével
cselekedetünk, szavunk tudatosan vagy tudattalanul határok meg vonásával jár. Itt most nem csupán az azonossággal kapcsolatos vá-
töltjük az életünket. Az ellentétek világa pedig a szüntelen csatározások világa, ami-
34
35
ként arra Ádám is hamarosan rájött. Korábban bizonyára büszkén
Tulajdonképpen azért élünk a küzdelem és az ellentétek világá
rajzolgatta a határvonalakat és osztogatta a neveket. Képzeljék csak
ban, mert határok szövik át az életünket. Mivel pedig minden határ
el, egyetlen rövid szó, az „ég" alkalmas az egész hatalmas alkotás le
vonal egyúttal arcvonal is, emberi sorsunkhoz tartozik, hogy minél
írására, meg a földtől, víztől, tűztől való megkülönböztetésére!. A va
szilárdabban kiépített valamely határvonal, annál elkeseredettebb
lóság helyett Ádám figyelmét tehát a fejében élő varázsszavak kötöt
csatára számíthatunk. Minél jobban hajszolom az örömöket, annál
ték le, melyekkel ezt a valóságot behelyettesítette. A határok és a ne
jobban félek a szenvedéstől. Minél jobban foglalkoztat a jóság, an
vek feltalálása előtt, például, ha azt akarta mondani Évának, hogy
nál rögeszmésebben irtom a rosszat. Minél jobban lenyűgöz a siker,
buta liba, meg kellett ragadnia ősanyánkat a grabancánál fogva, egy
annál jobban rettegek a kudarctól. Minél makacsabbul ragaszkodom
liba mellé vezetnie, majd az állatra és Évára mutatva, idétlenül gá gognia kellett, hogy megértesse magát az oldalbordájával. A szavak varázserejének birtokában azonban csak felnézett és annyit mondott: - Az ég áldjon meg, te buta liba!
az élethez, annál jobban gyötör a halálfélelem. Minél nagyobb becs ben tartok valamit, annál jobban rettegek az elvesztésétől. A legtöbb gondunk tehát a határok megalkotásából és a belőlük fakadó ellen tétpárokból adódik.
Éva, aki mellesleg jóval bölcsebb volt Ádámnál, rendszerint tar totta a száját. Úgy is mondhatnám, nem dőlt be a szavak mágiájá nak, mert a szíve mélyén tudta, hogy a szó kétélű kard, és aki kar dot fog, az kard által is vész el.
No már most, mi általában az ember válasza erre a kérdésre? Az, hogy szabadulni akar a kényelmetlen ellentétpárok egyikétől. A jó és a rossz kérdése révén száműzni igyekszünk életünkből a rosszat. Élet és halál ellentétével birkózva, jelképes halhatatlansággal iparko
Időközben Ádám látványos sikereket ért el, és hatalmának mági
dunk elkendőzni a halál jelenlétét. A filozófus száműzi rendszeréből
kus megnövekedése szemlátomást elbizakodottá tette. Az élet olyan
a fogalmi ellentétpárok egyikét, és a másikra hivatkozik. A materia
területeit is felderítette és felparcellázta, amelyet jobb lett volna nem
lista anyagivá silányítja a szellemet, az idealista ennek a fordítottját
bolygatni. Ez a fennhéjázás a Tudás Fájának botrányában érte el
műveli. A monista egységes szabványba kényszeríti a világ sokarcú-
a tetőfokát, ami valójában a jó és a rossz fája volt. Mikor Ádám fel
ságát, a pluralista sokszínűségnek tünteti fel az egységet.
ismerte a különbséget a fenti ellentétpár két tagja között, mikor te
Eljárásunk lényege tehát az, hogy valóságosnak fogadjuk el a ha
hát megvonta ezt a végzetes határvonalat, a világa összeomlott. E bű
tárokat, majd pedig zsonglőrködünk a határok nyomán keletkezett
nével az ellentétek egész világa, amelyeknek létesítésében maga is
ellentétpárokkal. Azonban a határok létjogosultságát eszünk ágában
segédkezett, ellene fordult. A bánat és az öröm, a jó és a rossz, az élet
sincs megkérdőjelezni. Mivel hiszünk ezek valóságában, makacsul
és a halál ellentéte ettől fogva taszítja nyomorúságba az emberiséget.
úgy képzeljük, hogy a mesterségesen alkotott ellentétpárok mere
A szomorú tanulság ebből az, hogy minden határvonal egyúttal
ven elkülönülnek egymástól, s kibékíthetetlen szembenállást képvi
arcvonal is, ezért aki határokat von, az alapos haddelhaddnak néz
selnek. „A Kelet kelet, a Nyugat nyugat, e kettő soha nem találkoz
het elébe. Az ellentétek harcába bocsátkozva, át kell élnie élet és
hat" - írja Rudyard Kipling Kelet és Nyugat balladája című művében.
halál, öröm és bánat, jó és rossz torokszorító ellentéteit. Ádám túl
Isten és ördög, élet és halál, jó és rossz, szeretet és gyűlölet, a sze
későn tanulta meg, hogy a kérdés - hol húzzuk meg a határvo
mélyiség és a külvilág között ég és föld a különbség, mondogatjuk.
nalat? - egyszersmind azt is jelenti: 36
hol lesz a csatamező?
Úgy véljük továbbá, az volna a jó világ, ha meg tudnánk szaba37
dúlni az ellentétpárok valamennyi kellemetlen, nemkívánatos tag jától. De szép lenne, sóhajtunk, ha száműzni tudnánk a Földről
Az egész kérdés gyökere abból származik, hogy mereven szem beállítva szemléljük az ellentéteket. Még a legegyszerűbb ellentét
a szenvedést, a gonoszságot, a halált, a bánatot, a betegséget, hogy
párokat is, amilyen az adásvétel, elszigetelt tranzakcióként értékel
színtiszta jóság, boldogság és egészség vegyen minket körül - né
jük. Ugyan e két gazdasági lépés némiképpen eltér egymástól, hoz
melyek így képzelik el a földi Paradicsomot. A mennyország nem
zá kell tennünk - és ez a lényeg -, hogy tökéletesen elválaszthatat
az ellentétek meghaladását jelenti az emberek tudatában, hanem
lanok. Nincs eladás vevő nélkül. Az adásvétel tehát ugyanannak
olyan helyet, amelyet az ellentétpárok pozitív pólusa jellemez, míg
a kereskedelmi folyamatnak két oldala. Maguk ugyan különbözőek,
persze a Pokolban az összes negatívum összegyűlik: fájdalom, bá
az általuk képviselt esemény azonban egy és ugyanaz.
nat, gyötrelem, szorongás, betegség.
Az ellentétpárok mindegyike hasonló burkolt azonosságot tartal
Az ellentétpárok negatív pólusának kiirtása a fejlett Nyugat meg
maz. Bármennyire meghökkentenek bennünket az ellentétek, ettől
különböztető sajátsága - ez jellemzi vallásunkat, tudományunkat,
még teljességgel elválaszthatatlanok és kibogozhatatlanok, azon egy
orvostudományunkat és iparunkat. Hiszen mi más a haladás, ha
szerű oknál fogva, hogy kölcsönös függőségükben nem létezhetnek
nem közeledés a pozitív felé és eltávolodás a negatívtól! Az orvos
egymás nélkül. Ezt belátva, megértjük, hogy nincs bent a kint, fent
tudomány és a mezőgazdaság nyilvánvaló áldásai ellenére sem állít
a lent, győzelem a vereség, öröm a bánat, élet a halál nélkül. így be
hatjuk, hogy évszázados iparkodásunk szemernyivel boldogabbá,
szél erről Lao-ce, a régi kínai bölcselő:
elégedettebbé vagy megbékéltebbé tette az emberiséget. A bizonyí tékok éppenséggel mindennek az ellenkezőjéről vallanak: korunkat
Mikor a
a szorongás, a „jövősokk", a járványszerűen elharapózó zaklatottság
felbukkan a
szépet
megismerik,
rút is;
és elidegenedés, a jólét ellenére terjengő sivárság és a bőséget meg
mikor a jót
hazudtoló értékvesztés jellemzi.
felbukkan a
megismerik, rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
Úgy tetszik, hogy a „haladás" és a boldogtalanság ugyanazon
nehéz
nyughatatlanul billegő mérlegnek a két oldala. Logikus, mivel a ha
és
hosszú
ladás eleve elégedetlenséget feltételez a dolgok jelen állapotával; minél inkább a haladást pártoljuk tehát, annál elégedetlenebbek vagyunk. A haladás vak hajhászásával civilizációnk voltaképpen
és
könnyű
megalkotja
egymást,
rövid alakítja
egymást,
magas és mély kulcsolja
egymást,
sok
egymást,
hang
összeolvasztja
korábbi s későbbi követi egymást. *
intézményesíti a csalódást. A negatívumok ellen intézett irtóhadjáratunkban teljesen elfeledkezünk arról, hogy a pozitívat csak a ne gatív fogalmaival tudjuk meghatározni. Habár valóban ég és föld a különbség az ellentétpárok két eleme között, egyik sem létezhet a másik nélkül. A negatívumok száműzésével egyúttal a pozitívu mok élvezetéről is lemondunk. Minél rohamosabb tehát a haladás, annál biztosabb a balsiker, és annál kínzóbb a csalódás. 38
• Lao-ce: Az út és erény könyve. 1 9 8 0 , Magyar Helikon, 10. oldal W e ö r e s Sándor fordítása.
39
Csuang-ce bölcsességei között pedig a következőket olvashatjuk:
um szövetébe illeszkednek, egységes és megszakítatlan mintázatot alkotnak. Az objektum és a szubjektum a jelenkori szemlélet szerint
Ezért az, aki csak a helyeset akarja követni és tisztelni,
ugyanúgy az érem két oldala, mint az adásvétel. Mivel mindez a tér
a rosszról pedig hallani sem akar, a rendet hirdeti s nem is
re és az időre is vonatkozik, azt sem mondhatjuk manapság, hogy
meri el a zűrzavart, azt árulja el, hogy fogalma sincs Ég és
valamely tárgy adott helyen, adott időpontban tartózkodik, mind
Föld törvényéről, s nem ismeri a dolgok különböző természe
össze a téridő történéseit jellemezhetjük. A modern fizika szerint te
tét. Ez pontosan ugyanannyi lenne, mint tisztelni az Eget és
hát a valóság kizárólag az ellentétek egységében ragadható meg.
figyelembe sem venni a Földet vagy például tisztelni a jint és
A biofizikus Ludwig von Bertalanffy véleményét idézve:
nem törődni a janggal. Világos, hogy az ilyen magatartás té ves. Aki továbbra is szüntelenül ilyen értelemben beszél, az
Ha az elmondottak megfelelnek a tények állásának, a va
vagy ostoba, vagy hazudik.*
lóságot, Nikolaus Cusanus szavaival élve, coincidentia oppo-
Az ellentétek benső egységét nem csupán a keleti vagy a nyuga
valóságnak, azaz Cusanus Istenének mindössze egyik aspek
ti misztika vallja. A Nyugat egyik nagy intellektuális vívmányában,
tusát képes leírni, végtelen változatosságának kimerítésére
a modern fizikában szintén megtaláljuk ezt a szemléletet. A relati
azonban semmiképpen nem vállalkozhat. A végső valóság
vitáselméletben például elválaszthatatlan egymástól a mozgás és
tehát az ellentétek egységében található fel.
sitorumként jellemezhetjük.
A diszkurzív logika a végső
a nyugalom ősrégi ellentétpárja, olyannyira, hogy mindkettő volta képpen az ellentétével azonos. Az egyik megfigyelő számára nyu
A coincidentia oppositorum - az ellentétek egybeesésének - ta
galomban lévő tárgy egy másik megfigyelési rendszerhez képest
na szerint tehát a korábban merev szembenállásra kárhoztatott
mozgásban van. Hasonlóképpen eltűnik a részecskék és a hullámok
ellentétekről kiderül, hogy - Bertalanffy megjelölésével - „ugyanan
közötti különbség - ma már rélámról beszélünk -, vagy értelmét
nak a valóságnak egymást kiegészítő vonatkozásai".
veszti a szerkezet és a működés szembeállítása. Einstein híres kép 2
Alfréd North Whitehead, századunk egyik legmeghatározóbb gon
lete, az E = mc egyenlőségjelet tesz tömeg és energia közé, holott
dolkodója az előbbi meggondolások alapján vezette be a szervezet
e két mennyiséget a hagyományos fizika világosan megkülönbözte
és a hullámrezgésszerű létezés fogalmát. Az utóbbi kimondja, hogy
ti egymástól. Ezekre az ősi ellentétekre immár nem az anyag saját
„a valóság alapelemei lényegüket tekintve hullámtermészetűek".
ságaként tekintenek. Az anyagi világ viszonylagosságáról beszédes
Eszerint tehát a korábban kibékíthetetlennek vélt ellentétpárok,
példát szolgáltatott századunkban Hirosima lesújtó példája.
amilyen az ok és az okozat, a múlt és a jövő, a szubjektum és az
Szubjektum és objektum, idő és tér sem áll már mereven szem
objektum ellentéte, voltaképpen ugyanannak a hullámrezgésnek
ben egymással a mai fizika világképében, inkább egyfajta kontinu-
hullámhegyét és -völgyét képviselik. Hiszen a hullám - habár egy séges jelenség - kizárólag mélypontok és csúcspontok, hullámhe
*
Csuang-ce bölcsessége.
1994,
Farkas
Brelich Angelo fordítása.
40
Lőrinc Imre
kiadó,
30-31.
oldal.
gyek és -völgyek váltakozásával terjed tova. Ugyanezen oknál fog va, sem az egyiket, sem a másikat nem tekinthetjük egymagában va41
lóságosnak (képzeljenek el egy hullámot hullámvölgyek nélkül!).
Talán kezdik már kapiskálni, miért olyan lehangoló az ellentétek
Senki sem vonja kétségbe tehát, hogy a hullámon nincsen tetőpont
merev szembefordítása, s miért fajult el a haladás egészséges növe
mélypont nélkül. A hullámhegyek és a hullámvölgyek egy egységes
kedés helyett rákos burjánzássá. Ha megpróbáljuk elszakítani egy
fizikai eseménysor egymástól elválaszthatatlan összetevői. White-
mástól az ellentétpárokat, és csupáncsak a pozitív pólusukhoz ra
head megfogalmazásával élve, a mindenség összes létezője „az uni
gaszkodunk - örömökhöz szenvedés nélkül, az élethez halál nélkül,
verzumot átható energia huilámrezgéseinek mély- vagy tetőpontján
a jóhoz rossz nélkül akarunk jutni -, azon kapjuk magunkat, hogy
helyezkedik el".
légvárakat kergetünk. Ezzel az erővel akár olyan világ után is sóhaj
Az ellentétek benső egységét semmi sem fogalmazza meg világo
tozhatnánk, ahol hullámvölgyek nélkül léteznek a hullámok, vevők
sabban, mint az alaklélektan. Eszerint valamely tárgyat, eseményt
vannak csak, de eladók nincsenek, bal oldal van csak, de a jobb hi
vagy alakot csupán a háttér kontrasztjában érzékelünk. Egy világos
ányzik, bent van, de kint, az nincs. Amint arra Wittgenstein rámuta
forma például azért tetszik világosnak, mert sötét háttér előtt áll. Ha
tott, mivel a céljaink nem magasztosak, hanem csak illuzórikusak,
csillagfényes éjszakán sziporkázó csillagot pillantok meg az ég sötét
a bajaink sem megoldhatatlanok, hanem csupán értelmetlenek.
bársonyán, tulajdonképpen nem magát a ragyogó égitestet észlelem,
Ennek ellenére nehéz elhinnünk, hogy az összes ellentétpár - a tö
hanem agyam egyszerre fogadja be a „sziporkázó csillag meg a sö
meg és az energia, a szubjektum és az objektum, az élet és a ha
tét háttér" együttesének látványát. Bármilyen éles ellentétben áll egy
lál - annyira áthatja egymást, hogy tökéletesen elválaszthatatlanok.
mással a kettő, az egyiket soha nem volnék képes érzékelni a másik
Ennek azonban az az oka, hogy valóságosnak fogadjuk el az ellen
nélkül. A világos és a sötét minőség tehát az alakérzékelés folyama
téteket egymástól elkülönítő határvonalakat. Márpedig, emlékezze
tának két, egymástól elszakíthatatlan összetevője. Hasonlóképpen
nek vissza arra, hogy az ellentétpárok virtuális valósága a határok
a mozgást is csak a nyugalomhoz, a nehezet a könnyűhöz, a bonyo
kijelölése nyomán jön létre. Magyarán, ha azt állítjuk, hogy „a végső
lultat az egyszerűhöz, a vonzást a taszításhoz képest fogom észlelni.
valóság az ellentétek egysége", ezzel azt mondjuk, hogy határok
Az örömnek csak akkor ébredek tudatára, ha szembeállítom
pedig nincsenek. Sehol és semmikor.
a szenvedéssel. Bármilyen kellemesen érezzem is magam a bőröm
Sajnos annyira megbabonázzák az emberiséget a maga vonta ha
ben a jelen pillanatban, észre sem venném, milyen jó dolgom van,
tárai, annyira ránk nehezedik Ádám bűnének átka, hogy közben tel
ha nem állna lesben a háttérben a bánat és a szenvedés. Ezért vál
jesen elfeledkezünk a határok voltaképpeni természetéről. Ezek
togatja egymást szüntelenül ez a kettő, mivel csak egymással szem
ugyanis egyszerűen nem léteznek a valóságban, csupáncsak a tér
beállítva vagyunk képesek felfigyelni rájuk. Bármennyire szeretem
képészek képzeletében. Meg kell hagyni, a természetben számtalan
tehát az egyiket, és vonakodom a másiktól, hasztalan próbálkoznék
határvonal létezik, ilyenek például a kontinensek partvonalai a vi
e két érzés elszigetelésével. Whitehead azt mondaná, az öröm és a
lágóceánok mentén. De számtalan elhatároló felülettel is találko
szenvedés ugyanazon tudathullám csúcspontját és mélypontját kép
zunk - a levelek határrétegével, az élőlények bőrével, a városok, a fák
viselik, és aki a tetőpontot kívánja hangsúlyozni, miközben a legszí
és a tavak körvonalaival, a fény és az árnyék felületeivel, no, meg
vesebben megfeledkezne a mélypontról, a tudathullám egészét ipar
minden olyan felszínnel, amelyik elválasztja a létezőket a környe
kodik figyelmen kívül hagyni.
zetüktől. E felületek és határvonalak természetesen léteznek, azon42
43
ban nem az elkülönítést szolgálják - mint mondjuk a partvonal a víz
dolatban vagy a papiroson, nemcsak megoszt és elkülönít, hanem
és a szárazföld határán -, amint azt tévesen feltételezzük. Alan Watts
egyszerre összehoz és egyesít. A határvonalak ezzel szemben merő
gyakran mondogatta, hogy a partokon a föld és a víz éppenséggel
kitalációk - az elválaszthatatlant kísérlik meg elválasztani. Ebben az
nem elkülönül egymástól, hanem találkozik. Nem elkülönülésről és
értelemben a valóságban csak vonalakat találunk, határvonalakat
elhatárolódásról, hanem érintkezésről és egyesülésről van tehát szó.
azonban nem.
E vonalak nem határvonalak! A vonal és a határvonal között ég és föld a különbség, ahogyan azt mindjárt látni fogjuk.
Egy valóságos vonal nyomban illuzórikussá válik, amint képze letben elkülönítjük egymástól a két oldalát; amikor az ellentétpár
A lényeg ugyanis az, hogy a vonalak nemcsak megkülönbözte
külsődleges különbségeit elismerve megfeledkezünk a belső azo
tik, hanem ugyanakkor egységbe is foglalják az ellentéteket. Ponto
nosságukról. A vonalból akkor lesz határvonal, amikor nem va
san ezt a célt szolgálják a természetben fellelhető vonalak és felü
gyunk hajlandók tudomásul venni a bent és a kint együttes létezé
letek, melyek az ellentétek elhatárolása mellett egyesítik is ezeket.
sét. Akkor lesz határvonal, amikor a különbözőséget hangsúlyozzuk
Rajzoljunk például egy homorú vonalat:
az egység kiemelése nélkül. A vonalakkal semmi baj, mindaddig, amíg nem fokozzuk le őket határvonalakká. Az örömöt is nyugod
homorú
^
domború
tan megkülönböztethetjük a szenvedéstől,
elválasztani azonban
nem választhatjuk el ezt a kettőt.
Vegyék észre, ugyanezzel a mozdulattal domború vonalat is húz
Manapság jobbára ugyanúgy keltjük a határvonalak elméleti csa
tam a papíroson! Lao-ce, a taoista bölcs szintén erre gondolt, ami
lódását, mint ősatyánk tette hajdanán, hiszen az apák bűne tovább-
kor arról beszélt, hogy az ellentétek egy időben, egymást feltételez
száll a gyerekekre. Kezdetben a természet vonalait követjük - part
ve keletkeznek. Ugyanúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint egy
vonalakat, erdők szegélyét, városok körvonalát, a sziklák vagy a bőr
szerű ábrámon a homorú és a domború vonal.
felületeit, és így tovább -, vagy megalkotjuk a saját képzeletbeli vo
Azt sem állíthatjuk továbbá, hogy ez a vonal elhatárolja egymás tól a domború és a homorú idomot, mivel csak egyetlen közös vo nal létezik, amelyen mindkét idom osztozik. A homorú és a dom
nalainkat (más szóval, fogalmakat alkotunk). Ezenközben osztályoz zuk és csoportosítjuk a létezőket. Megtanulunk különbséget tenni az egyes osztályok belső és külső sajátságai között, tudjuk, mi teszi a szik
ború forma tehát elképzelhetetlen egymás nélkül. Aki egyszer ho
lát sziklává, mi az örömöt örömmé, a magasat magassá, a jót jóvá...
morú idomot rajzol, egyúttal domborút vet papírra, hiszen az egyik
Ekkor vonalainkat az a veszély fenyegeti, hogy határvonallá me
vonala a másiké is. A homorú és a domború idomok együtt fordul
revednek, külsődleges különbségeik mellett ugyanis elfeledkezünk
nak elő, s az ellentétpárokhoz hasonlóan az a sorsuk, hogy az idők
a belső azonosságokról. Ez a hiba tovább tetőződik, amint neveket aggatunk a létezőkre, szavakat vagy jeleket rendelünk az egyes osz
végezetéig összeölelkezzenek. Tehát a természetben található vagy az általunk húzott vala mennyi vonal nem csupán elhatárolja egymástól az ellentéteket, de egyetlen elválaszthatatlan egységben össze is kovácsolja ezeket. Ezért a vonal nem határa semminek. Létezzen a természetben, gon44
tályok külsejéhez és belsejéhez. Ha egy-egy osztályt például a fé nyes, fenti vagy boldog jelzővel illetünk, rögtön határozottan elválaszthatóak lesznek a szóban forgó osztályon kívül került világ sötétségétől,
lentiségétől
és
szomorúságától. 45
Eszerint kötelező ellentétpárjuktól függetlenül is dolgozhatok a je
pán, széthasítására törekedve, úgy huzakodunk, mint amikor egy be
lekkel. Alkothatok olyan mondatot például, amelyik azt fejezi ki, hogy
font gumiszalag két végét szeretnénk szétválasztani. Ez pedig csak
„örülni akarok", és e mondat híján lesz minden utalásnak az öröm
úgy sikerülhet, ha addig feszülünk a szalagnak, amíg el nem szakad.
szükségszerű ellentétpárjára, a szenvedésre. Szavaimban, gondolata
A világ nagy misztikus áramlataiban azt az embert, aki felülemel
imban elválaszthatom egymástól e kettőt, a valóságban azonban szét-
kedik az ellentétek látszatvilágán, felszabadultnak nevezik. Az el
bogozhatatlanok. Az örömöt és a szenvedést egymástól elkülönítő vo
lentétpároktól megszabaduló beavatott száműzi életéből azokat az
nal tehát máris határvonallá változott át, s én abban a téveszmében
alapjában véve értelmetlen gondokat és konfliktusokat, amelyeket
ringathatom magamat, hogy e két jelenség elkülöníthető egymástól.
az ellentétek háborúja szül. Nem fordítja többé szembe egymással
Ha nem látom, hogy a kétféle megjelölés voltaképpen ugyanazt
az ellentétpárok két végletét, hogy végre békére találjon, hanem túl
a folyamatot jellemzi, két, egymás ellen ható folyamatot feltétele
lép mindkettőjükön. Nem a jó áll szemben a rosszal, hanem túl kell
zek. L. L. Whyte így beszél erről: „Az éretlen elme ekképpen önnön
lépnünk jón és rosszon. Nem az élet áll szemben a halállal, de olyan
előítéletei csapdájába esik... és a dualizmus - olyan kettősségek, mint
tudati szintre kell törekednünk, ahol ez a szembenállás érvényét
a szubjektum/objektum, idő/tér, szellem/anyag, szabadság/szükség
veszti. Az ellentétek elválasztása és a pozitívumra törekvés helyett,
szerűség, szabad akarat/törvények dichotómiái (tagolódásai) - kény
egyesítenünk és összebékítenünk kell a pozitív és a negatív pólust,
szerzubbonyába bújtatják... Pedig az igazság vélhetőleg egyetlen és
éspedig olyan alapállásból, amely mindkettőt meghaladja. Ez az
ellentmondásokkal terhes. Az ember képtelen meghatározni helyzetét
alapállás, mint látni fogjuk, nem egyéb, mint az egység tudata. Ad
a világban, mivel a régi helyében két világot alkotott."
dig is jegyezzük meg, akárcsak a hindu Bhagavad-gítá, hogy e fel
Úgy tűnik tehát, a térképkészítés közben a természetet hibásan szabdaltuk fel határokkal, holott ezek a határok voltaképpen nem
szabadulás nem csupán a negatívumoktói szabadít meg, hanem az ellentétpároktól maguktól is:
léteznek, majd alaposan összekevertük a leképezést a valósággal. Amint arra az általános szemantikus Korzybski rámutatott, szavaink,
Vágy-
és gyűlölet-fakasztotta
jelképeink, jeleink, gondolataink és elméleteink mindössze leképe
ellentétpárok
zik a valóságot, de nem valóságosak, hiszen a „térkép nem egyen
minden
lő a megjelenített vidékkel". A víz szó nem olthatja a szomjunkat.
óh
gőze
agyra
száll
e Föld hátán,
Ellenség-remegtető!
Ennek ellenére, úgy élünk a leképezések és a szavak világában, mintha ez volna a valóság. Ádám nyomdokaiba lépve, eltévedtünk
De aki jót
cselekszik
csak,
kiagyalt térképeink és határaink útvesztőjében. Ezek az illuzórikus
akiben véget ér a bűn,
határvonalak azután az általuk gerjesztett ellentétekkel vérben ázó
ellentét-párokon
csataterekké válnak.
és szilárd hittel engem
túltör áld*
Legtöbb gondunk abból a téveszméből származik tehát, hogy az ellentétpárok elválaszthatók, elszigetelhetők egymástól. Mivel azon ban minden ellentétpár az egységes valóság egyik összetevője csu46
*
A Magasztos szózata-Bhagavacl-gítá.
dal. Fordította Lakatos István. 47
1987,
Európa
Könyvkiadó,
73.
ol
Az ellentétpároktól való megszabadulás nyugati szemmel nem
Hasonló idézetekből szekérderékra valót ideírhatnék, de ezek
más, mint a mennyek országának felfedezése a Földön, még ha a ka
ugyanazt mondanák, jelesül, hogy a végső valóság az ellentétek
nonikus evangéliumok el is feledkeztek erről a körülményről.
egységéből épül föl. És mivel szemlátomást a valóságra kénysze-
A menny ugyanis nem a felhőtlen boldogság minden rossz kizárá
rített határok szabdalják ki az ellentétpárok végtelen sorát, az idé
sával - amint azt a népszerű igehirdetők állítják -, hanem annak fel
zett vallási hagyományok ama tanítása, hogy a valóság mentes az el
ismerése, hogy nincs itt szó semmiféle ellentétről, kettősségről.
lentétpároktól, egyúttal a határoktól való felszabadulást is hirdeti.
Szent Tamás evangéliuma így beszél
Az a kijelentés, miszerint a valóság nem kettős, azt is jelenti, hogy
erről:
határok nélkül való. Azok ezt mondták neki: Ha mi kicsinyek leszünk, bejutunk
Az ellentétek háborúságának tehát úgy vethetünk véget, ha kí
majd a királyságba? Jézus ezt mondta nekik: Amikor a kettőt
mélet nélkül eltöröljük az összes határt, nem pedig a kettősségeket
eggyé teszitek, és a bensőt olyanná mint a külsőt, a külsőt
játsszuk ki egymás ellen a haladás jegyében. Az ellentétek háború
mint a bensőt, a fentit mint a lentit... s így a férfit mint a nőit
ja arról árulkodik, hogy valóságosnak ismerjük el a határokat. A bé
egyetlen eggyé... akkor mentek majd be a királyságba.*
kekötés egyetlen lehetséges módja, ha a baj gyökerét orvosolva, lemondunk a határaink ábrándjáról.
A kettőségek és az ellentétek kiküszöbölésének gondolata hatja
Ám akkor mi ösztönzi haladásra az emberiséget, ha minden el
át az advaita hinduizmust (az advaita nem-kettőset, nem-kettőt je
lentétet egynek lát? Nos, némi szerencsével a haladás is nyugvó
lent) és a mahajána buddhizmust éppúgy. Ékesszólóan fogalmazza
pontra jut - s vele együtt az az emésztő elégedetlenség, amelyik
meg ezt az összefüggést az egyik legfontosabb buddhista szent irat,
a szomszéd füvét zöldebbnek mutatja a kerítés túloldalán. Öntsünk
a
Lankávalára-szutra:
tiszta vizet a pohárba! Nem azt mondom ezzel, hogy hagyjunk fel az orvostudomány, a mezőgazdaság vagy a technika fejlesztésével.
A hamis képzetek arra tanítanak, hogy különbséget tehe
Mindössze arról az illúziónkról kell lemondanunk, hogy boldogsá
tünk fény és árnyék, hosszú és rövid, fekete és fehér között,
gunk múlik mindezeken a vívmányokon. A határok téveszme mivol
holott e minőségek nem függetlenek egymástól, hanem ugyan
tát felismerve, úgy fogjuk látni a mindenséget, ahogyan Ádám látta
annak a dolognak különböző oldalai; viszonylatrendszerek,
a bukása előtt: szerves egésznek, az ellentétek nyugodt révének,
nem pedig valóságok. A létminőségek nem zárják ki egymást,
a pozitív és a negatív szépséges dallamának, ami gyönyörűséges
valójában nem kettőt alkotnak, hanem egyetlenegyet.
akkordokat csal ki a hullámként rezgő létezésünkből. Az ellentétek egységére ráébredve, a hamis hangzatok harmóniába olvadnak, a küzdő felek heves mozdulatai kecses tánccá simulnak, s az ellen felek szerelemben olvadnak össze. Ekkortól a mindenség egészét vallhatjuk barátunknak, nem csupán az egyik felét.
* Szent Tamás evangéliuma.
In: Apokrifek,
2.
kiadás.
1 9 8 8 , Szent István
Társulat, 3 0 1 . oldal. Vanyó László fordítása.
48
49
3 / Játék - határok nélkül
A végső metafizikai igazság - már, ha ki merjük mondani, hisz oly végtelenül egyszerű -, hogy a mindenségben nem léteznek ha tárok. Ezek csupán illúziók, nem egyenlők a valósággal, hanem csak a valóság leképezésének termékei. És bár birtokaink feltérké pezésében nincs semmi kivetnivaló, a térkép és a birtok összekeve rése végzetes lehet. Nem csupán arról van szó, hogy az ellentétpárokat nem különí tik el határok. Tágabb értelemben a kozmosz egyetlen létezőjét vagy jelenségét sem szoríthatjuk határok közé. Sehol sem tűnik ki olyan világosan, hogy a világunk határok híján való, mint a modern fizikában, ami annál figyelemreméltóbb, mert a Kepler, Galilei és Newton nevével fémjelzett klasszikus fizika mindenestől megkapta a Paradicsomot felparcellázó Ádám örökségét. Amikor ősatyánk elhalálozott, utódaira hagyta a térképkészítés és a fölosztás tudományát. Mivel pedig minden határ politikai-tech nikai hatalommal jár, Ádám osztályozó, beskatulyázó, megnevező tevékenysége a természet műszaki leigázásának első állomását kép viselte. Mi tagadás, a zsidó vallási hagyomány azt tanítja, hogy a Tu dás Fájának gyümölcse nem a jó és a rossz, hanem a hasznos és a haszontalan közötti eligazodás képességét rejtette magában - s mi más ez, ha nem a műszaki tudás. Ám, ha minden határ politikai és műszaki hatalmat hoz is magával, nemcsak ez, de elidegenedés, széttöredezettség és meghasonlás jár a nyomában - aki ugyanis a ha51
tárok megvonásával szándékozik uralma alá hajtani a természet egy
tes számjegy tehát bármely, két darabból álló csoportozatot leír, és
darabját, egyúttal el is választja és el is idegeníti magát tőle. Ádámot
eközben valamiként túl is lép rajtuk.
az eredendő bűn tehát a széttöredezettség poklába taszította.
A számok elvontsága felszabadította az emberi gondolkodást
Ádám határai ugyanakkor még roppant egyszerűek voltak, mind
a konkrétumok rabságából. Ez bizonyos mértékig a határok első
össze osztályozásra, leírásra, meghatározásra, megnevezésre szol
típusának, a megnevezésnek, az osztályozásnak, a megkülönbözte
gáltak. Mi több, ősatyánk nem is igen jutott a dolog végére. Alig fo
tésnek volt köszönhető. A számok ugyanakkor drámaian megnövel
gott hozzá a gyümölcs- és zöldségfélék elnevezésének, máris elköl
ték a valóság fölötti hatalmat. A számolás voltaképpen új határt je
tözött ebből az árnyékvilágból.
lentett. A határ elhatárolása volt, sajátságos meta-határ, és a követ
Több emberöltővel később Ádám utódai összeszedték minden
kezőképpen működött.
bátorságukat, és folytatták a határok kijelölését. Ők már finomabb,
Az ember először határt von a különböző létezők között, halma
elvontabb határokkal dolgoztak. Görögországban kiváló elmék szü
zokat és osztályokat különít el közöttük, amelyeket békának, sajt
lettek, azaz nagyszerű térképészek és skatulyázok. Arisztotelész
nak, hegynek vagy ördög tudja minek nevez el. Ez tehát a határok
például olyan
alaptípusa. Eme első típus megrajzolása után azonban újabb határo
meggyőző erővel és
aprólékossággal osztályozta
a természet dolgait és jelenségeit, hogy az európai embernek
kat vonhatunk az első fölé, miközben megszámoljuk az egyes osz
több évszázadba került, amíg egyáltalán megkérdőjelezhette a nagy
tályokat alkotó egységeket. Ha az első típus meghatározott osztá
bölcselő által lefektetett határok létjogosultságát.
lyokat hoz létre, a második az osztályok osztályát alakítja ki. A he
Bármilyen pontos és kifinomult legyen azonban egy osztályozási
tes szám például minden olyan halmazra és osztályra vonatkozik,
rendszer, tudományosan nem hoz többet a konyhára, mint a leírás
amelyik hét összetevővel rendelkezik. A hét jelölhet hét szőlőfürtöt,
és meghatározás. Ez mindössze mennyiségi, besoroló tudomány.
hét napot, hét törpét, és így tovább. Más szóval a hetes szám hétta
Ugyanakkor a kezdeti határok lefektetése után - amely különálló
gú halmazokat jelöl, s ilyen minőségében az osztályok osztálya, ha
létezőkre és jelenségekre hasogatja fel a világot - kifinomultabb osz
tár a határok felett. A számokkal tehát az ember újfajta, elvontabb
tályozásra is nyílik lehetőség. És a görögök - köztük Püthagorasz -
és általánosabb határt, meta-határt alkotott. Mivel pedig a határok
éltek ezzel a lehetőséggel.
politikai-technikai hatalommal járnak, az emberiség ezáltal fokozott
Püthagorasz felfedezte, milyen érdekes bűvészmutatványt hajt
uralomra tett szert a természet felett.
hat végre a létezők, a jelenségek és a történések osztályain - a lo
A megnövekedett hatalom és a technikai fejlődés azonban sajnos
vaktól a narancsokon keresztül a csillagokig -, jelesül, megszámol
elszigetelte és el is idegenítette az embert környezetétől. A görögök
hatja ezeket.
a számok meta-határának lefektetésével sajátos, finom kettősséget,
Ha a megnevezés mágiának tűnt, az összeszámlálás egyenesen
meghasonlottságot loptak az európai gondolkodásba, ami azóta
isteni tevékenységnek minősült a kortársak szemében, mivel a ne
vámpírként szívja a kultúránkat. Az elvont számok ugyanis annyira
vek csupán mágikusan helyettesítik a valóságot, a számok azonban
fölébe kerekedtek a konkrétumok világának, hogy az ember felfe
meg is haladják. Egy narancs meg egy narancs például egyenlő két
dezte, nem is egy, hanem két világban él, ahol a konkrét szemben
naranccsal, ahogyan egy alma meg egy alma összege is kettő. A ket-
áll az absztrakttal, az ideális a reálissal, az egyetemes a részlegessel.
52
53
Az elkövetkező két évezred során ez a dualizmus számtalanszor vál
osztályt hoz létre. A meta-határ kialakítja az osztályok osztályát, ezt
toztatta arculatát, eltűnni azonban nem tűnt el, s csak ritkán simult
számnak nevezzük. A harmadik határ, a meta-meta-határ az osztá
bele a dolgok rendjébe. A ráció hadat üzent az érzelmeknek, az esz
lyok osztályának ama osztályát különíti el, amelyet változónak ne
mény a tapasztalatnak, az értelem az ösztönnek, a törvény a káosz
vezünk. A számtani változókat különböző betűkkel jelöljük (x, y, z
nak, a szellem az anyagnak. E megkülönböztetések mind megala
stb.). A változó a következőképpen működik: míg a szám bármely
pozott választóvonalak mentén születtek, csakhogy ezek a vonalak
létező helyett állhat, addig a változó bármely számot jelölhet. Aho
rendszerint határokká és arcvonalakká merevedtek.
gyan az ötös szám öt darab valamire utal, az x bármely számot je
Az újdonsült meta-határ - a számok, a számlálás és a mérés vi
lenthet valamely kijelölt számtartományon belül.
lága - évszázadokig meglehetősen mellőzött helyzetben volt, egé
Az algebrai műveletek segítségével az első természettudósok
szen a természettudomány nagy megújulásának időszakáig az 1600-
nemcsak megszámolhatták és megmérhették a fizikai világot, ha
as években, Galilei és Kepler koráig. A görög fénykor és a klasszi
nem elvont viszonyokat is tanulmányozhattak a mérési eredménye
kus fizika felvirágzása közötti időszak szellemi életét az egyház
ken belül, amelyeket aztán elméletek, törvények és alapelvek alak
uralta Európában. Az egyháztól pedig tökéletesen távol állt ez az
jában rögzítettek. Úgy tűnt, a természeti törvények bizonyos mérté
összeszámláló, méricskélő hajlam. Aquinói Tamás közvetítésével
kig uralnak és behatárolnak minden olyan fizikai történést, amelyet
Arisztotelész logikájának fennhatósága alatt állt, amely minden ki
a határok első típusa korábban elkülönített. A korai tudósok tucat
válósága ellenére is alapvetően osztályozó jellegű. Arisztotelész
jával alkották a törvényeket: minden hatás ugyanolyan erejű ellen
biológusként ott folytatta az osztályozás munkáját, ahol Ádám abba
hatást vált ki. Az erőt megkapjuk, ha a tömeget megszorozzuk
hagyta. A püthagoraszi szám és mérés lendülete idegen volt a nagy
a mozgásba hozott test gyorsulásával. Egy testre ható munkavégzés
filozófus rendszerétől. Amiként az egyházi gondolkodástól.
az erő és a távolság szorzatával egyenlő.
A 17. .századra az egyház befolyása hanyatlani kezdett, s az em
Ez az új típusú meta-meta-határ újfajta tudást eredményezett, és
ber friss szemmel nézett szét a természeti alakzatok és jelenségek
természetesen robbanásszerűen megnövelte az ember technikai-po
világában. Ekkor lépett színre a lángeszű Galilei és Kepler. E fiziku
litikai befolyását. Európán addig sosem látott szellemi forradalom
sok forradalmi újítása a mérés meghonosítása volt, márpedig a mé
vihara söpört végig. Képzeljék csak el, Ádám elnevezte a bolygókat,
rés a számlálás roppant fondorlatos módja. Ahol tehát Ádám és
Püthagorasz megszámolta őket, Newton azonban már a súlyukat is
Arisztotelész határokat rajzolt, ott Kepler és Galilei meta-határokat
megmérte.
szerkesztett.
Vegyék észre, hogy a természeti törvények megfogalmazása
A 17. század tudósainak azonban több szárad a lelkén, mint
a határok három alapvető típusán alapul! Ezek mindegyike az előd
a számlálás és mérés határainak feltámasztása, majd ennek a határnak
jére épít, és elvontabb, általánosabb amannál. Az első határ osztá
a további finomítása. Egy lépéssel még tovább mentek, és bevezet
lyozó jellegű a világ dolgainak és jelenségének elkülönítésére.
tek (pontosabban tökéletesítettek) egy új határt, a meta-határ hatá
A második lépésben az osztályozott dolgok között most már mérhető
rát. Az általuk feltalált meta-meta-határ az algebra.
mennyiségek után kutatunk. Ez a meta-határ mennyiséggé változ
Röviden összefoglalva, arról van szó, hogy az első határ adott 54
tatja a minőséget, létrehozva az osztályok osztályát. Harmadsorban 55
a számok és a mérési eredmények összefüggéseit vizsgáljuk, míg
Whitehead a következőket írta: „A tudomány fejlődése mostanra
nem egységes algebrai képletet találunk a leírásukra. Ez a meta-
fordulópontjához érkezett. A fizika szilárd alapjai inogni látszanak...
meta-határ következtetéseket
törvénysz
a tudományos gondolkodás régi keretei mára idejétmúlttá váltak. Az
erűségeket állapít meg a számok között. Minden egyes lépés és új
idő, a tér, az anyag, az éter, az elektromosság, a mechanika, az élő
határ általánosabb tudást és nagyobb hatalmat eredményez.
szervezetek, a struktúrák és az alakzatok, az életfunkciók és a tör
szül
a
mérésekből,
s
Ennek a tudásnak és hatalomnak azonban ára van, mivel a határ
vényszerűségek mind magyarázat után kiáltanak. Ugyan mi haszna
mindig is kétélű kard, és a természet ama gyümölcsei, amelyeket ez
a mechanikai magyarázatoknak akkor, ha azt sem tudjuk, mit értünk
a kard szel ketté, bizony keserédesek. Az ember igájába hajtotta
mechanika alatt?" Louis deBroglie pedig így fogalmazott: „Egy szép
a természetet, ám ezt csak úgy tehette meg, ha végérvényesen el
napon, mikor a fizikusok lopva bevezették tudományukba a kvan
szigetelte magát tőle. Tíz emberöltő leforgása alatt az emberiség
tum fogalmát, a klasszikus fizika nagyszerű épülete porba omlott.
a történelemben először nyerte el azt a kétes dicsőséget, hogy ké
Kevés ehhez fogható léptékű szellemi átalakulásról beszélhetünk
pes ripityára zúzni a Földanyát, minden lakójával és persze önma
a gondolkodás történetében."
gával egyetemben. A légkört mostanra annyira elárasztották a mér
Hogy megértsük, miért okozott olyan világméretű földindulást
ges gázok, hogy a madarak lassan kihalnak, a tavakon olyan vasta
a „kvantumforradalom", gondoljunk arra, hogy a huszadik század
gon áll az olaj, hogy néhanap maguktól lángba borulnak, az óceá
hajnalára a fizika idestova ezernégyszáz, bámulatos sikerekben gaz
nokban oly sűrűn rakódtak le az oldhatatlan vegyi anyagok, hogy
dag évet tudott a háta mögött. A klasszikus fizika tudósai a térben
a halak tetemei úgy borítják a vízfelszínt, ahogy a „habszivacs úsz
és időben elkülönülő létezők nagyszerű, de tagolatlan halmazának
kál a higanyon". A savas esők szétmarják a fémfelületeket.
vélték a világmindenséget. Ezeket az elkülönült létezőket - bolygó
Ugyanezen tíz emberöltő során azonban egy második forrada
kat, sziklákat, meteorokat, almákat, embereket - ráadásul pontosan
lom is lejátszódott a természettudomány történetében. Senki sem
megszámlálhatónak és mérhetőnek gondolták, ez a tevékenység
sejtette, hogy ez a forradalom, amely 1925 táján jutott tetőpontjára,
eredményezte végül is a természeti törvények lefektetését.
a klasszikus fizika végét hozza magával - amely nyomtalanul el
Oly sikeres volt ez a tevékenység, hogy a tudósok a természet
tűnik a maga határaival, meta-határaival és meta-meta-határaival
egészét leíró törvényekről kezdtek álmodozni. A világra úgy tekintet
egyetemben. A klasszikus fizika határai porrá omlottak Einstein,
tek, mint egy hatalmas, newtoni biliárdasztalra, amelyen biliárdgolyó
Schrödinger, Eddington, deBroglie, Bohr és Heisenberg munkássá
módjára vakon gurulnak és ütköznek egymásnak a fizikai világ tár
ga nyomán.
gyai. Mikor azután a tudósok alámerültek a szubatomi részecskék vi
A 20. századi fizikusok visszaemlékezéseit olvasva, az ember el
lágába, érthető módon feltételezték, hogy a régi jó newtoni törvé
ámul, micsoda hatalmas szellemi megújulás játszódott le egyetlen
nyek vagy a hozzájuk hasonló összefüggések a protonok, a neutro
emberöltő leforgása alatt, 1905 és 1927 között; ha Einstein relativi
nok és az elektronok viselkedését is leírják. Csakhogy nem ez történt.
táselméletének és Heisenberg határozatlansági elvének kimondását
Szó sem volt erről. Ez akkora megdöbbenést keltett, mintha valaki
vesszük alapul. A klasszikus fizika régi határai a szó szoros értel
a kesztyűjét lehúzva, egy rák ollóját mutatta volna föl a világnak.
mében szertefoszlottak e szellemi forrongás nyomán. 1925-ben 56
Ami ennél még lesújtóbb, nem csupán arról volt szó, hogy az 57
elemi részecskék, például az elektronok nem engedelmeskednek
Mivel a szubatomi részecskék határtalanok, meta-határokról és
a fizika régi törvényeinek. Ezeket az elemi részecskéket egész egy
mérésekről sem lehet többé szó. Ezek hiányában persze meta-meta-
szerűen meg sem találták! Heisenberg szavait idézve: „Valahányszor
határokat sem .szabhatunk, azaz „törvényeket" sem állíthatunk fel.
törvényeket akarunk leszűrni az atomi jelenségek tartományából,
A mai napig nem létezik olyan természettörvény, meta-meta-térkép,
mindannyiszor felfedezzük, hogy térben és időben nem hozhatjuk
amelyik le tudná írni egyetlen elektron mozgását, lévén, hogy
kölcsönhatásba az egyes objektív folyamatokat."*A szeszélyes szub-
egyetlen elektronnak nincsenek határai. Határok nélkül meta-határt
atomi biliárdgolyók tehát még létezni sem voltak hajlandók, leg
és meta-meta-határt sem tudunk kijelölni. A magfizikusoknak való
alábbis nem diszkrét egységekként. Az atomok egyszerűen nem így
színűségekkel és statisztikai adatokkal kell beérniük. Eszerint, ele
viselkedtek. A régi fizika képletesen szólva parányi naprendszernek
gendő számú részecskét együtt vizsgálva, már azt a látszatot kelthe
tekintette az atomot, amelyben a mag neutronjai és protonjai alkot
tik, mintha diszkrét létezőt vizsgálnának jól körülírható határokkal,
ják a Napot, s az elektronok elkülönülten, bolygók módjára kerin
így szerkeszthetnek meta-határokat, és találgatásokba bocsátkozhat
genek a központi „égitest" körül. Mostanra azonban az atom egyre
nak az adott rendszer várható viselkedéséről. A dolog lényege azon
inkább úgy fest, mint egy csillagköd, amely végtelenül belemosódik
ban az, hogy ennek dacára is jól tudják, a határok, amelyekkel dol
a környezetébe. Henry Stapp így beszél erről: „Az elemi részecske
goznak, mesterségesek és önkényesek, s vizsgálódásuk tárgya to
nem függetlenül létező, megismerhetetlen entitás. Valójában össze
vábbra is nélkülöz minden határt.
függések sorozatából áll, melyek túlnyúlnak a környezetébe." Az
Az előbbiek fényében jobban felmérhetjük, mi hibádzott a régi
elemi részecskék, az anyag végső építőkövei tehát azért nem talál
fizikában. A klasszikus fizikát annyira elbűvölte a meta-határok és
hatók meg, mert egész egyszerűen határtalanok.
a meta-meta-határok kijelölésének sikere, hogy közben teljesen el
Ebből az is következik, hogy az anyag végső építőkövei egy
feledkezett
az
eredeti
határok
közmegegyezéses
természetéről.
szerűen nem mérhetők meg. Ez rendkívül bosszantó lehetett a fizi
A meta-határok és a meta-meta-határok oly hasznosnak bizonyul
kusok céhének, hisz addig mesterségükhöz tartozott a méricskélés
tak, s akkora politikai-technikai hatalommal jártak, hogy a klasszi
és a számolgatás, egyszóval a meta-határok kijelölése. A tényt, hogy
kus fizika művelőinek eszébe sem jutott, az eredeti határok talán
a valóság elemi építőköveit soha, semmilyen körülmények között
hamisak is lehetnek. Csak a diszkrét valóság viselkedését leíró tör
nem tudjuk tökéletesen megmérni, Heisenberg-féle határozatlansá
vények lefektetése után jöttek rá arra, hogy diszkrét valóság - mint
gi elvnek nevezzük; ez adta meg a kegyelemdöfést a klasszikus fi
olyan - nem létezik.
zika számára. Heisenberg arról ír, hogy „maga az emberi gondolko
A kvantumfizikusok döbbentek rá az eredeti határok közmeg
dás struktúrája is változik a történelem folyamán".** a régi határok
egyezéses voltára, azaz arra, hogy ezek csupán az emberi megálla
tehát összeomlottak.
podás eredményei. A valaha tapinthatónak, kézzelfoghatónak vélt határokról bebizonyosodott, hogy mindössze a valóság megmérésé
*
Werner
Heisenberg:
A
rész és az egész.
Beszélgetések
2. kiadás, 1 9 7 8 , Gondolat, 170. oldal. Falvay Mihály fordítása. " Uo. 173. oldal.
58
az atomfizikáról.
nek és leképezésének eszközei. A fizikus Eddington szavaival élve: „Azt találtuk, hogy a tudomány legfejlettebb vívmányai is csak azt adták vissza az embernek, amit odaadott a természetnek. ím, külö59
nös nyomra bukkantunk az ismeretlen határvidékein. Mélyenszántó
Konkrét fizikai valóságában véve, a Világegyetem szövete
elméleteket gyártottunk, egyiket a másik után, hogy megmagyaráz
szétszakíthatatlan. Ugyanakkor, mint valami gigászi méretű
zuk e lábnyom eredetét. Végül sikerült rekonstruálnunk a lábnyom
„atom", teljességében véve... ez az egyetlen valóban osztha
tulajdonosát. Önmagunkra ismertünk benne."
tatlan... Minél messzebbre és minél mélyebbre hatolunk egy
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a valóság képzeletünk ter
re fejlődő képességeinkkel az Anyagba, annál jobban zavar
méke (ezt a szubjektív idealizmus állítja), mindössze, hogy a hatá
ba ejt részeinek egymással való kapcsolata... nem lehet bele
raink azok. Ezért mondhatta Wittgenstein: „Az egész modern világ
vágni ebbe a hálózatba, nem lehet egy darabkát elkülöníteni
szemlélet alapja az az illúzió, hogy az ún. természettörvények a ter
belőle anélkül, hogy elejétől végig szálaira ne bomlanék és
mészeti jelenségek magyarázatai."* Ezek a törvények azonban nem
szét ne foszlanék.*
a valóságot írják le, hanem csak a valóság határait. Wittgensteinhez visszatérve: „A természettörvények, például az okság törvénye, a dol
Érdekes módon, a modern fizikának azt az elgondolását, misze
gok viszonyrendszerével [a határokkal] foglalkoznak, nem pedig
rint a világ egyetlen hatalmas atomhoz hasonlítható, a dharmadhatu
azzal, amit ez a viszonyrendszer magába rejt."
buddhista tana visszhangozza (noha a párhuzam csak a felszínt érin
Röviden szólva, a kvantumfizika felfedezte, hogy a valóságra
ti). A szó annyit jelent: „a valóság egyetemes birodalma/mezeje".
többé nem tekinthetünk a diszkrét létezők és a határaik összetett
A dharmadhatu alapgondolata a sih sib tvu ai. A sih olyasmiket je
rendszereként. A korábban körülhatároltnak vélt létezőkről bebizo
lent, mint dolog, esemény, létező, jelenség, tárgy, folyamat. A wu ta
nyosodott, hogy nem egyebek viszonyrendszerek ágas-bogas háló
gadószó, az ai jelentése pedig gát, akadály, korlát, határ, elkülönü
zatánál. Különös módon ugyanis a mindenségben szemlátomást
lés. A sih sih wu ai fordítása tehát így hangzik: „A világegyetem dol
minden összefügg mindennel. A valóság mára nem biliárdasztalhoz
gai és eseményei között nincs korlát". Korlátok híján viszont a világ
hasonlít, hanem jóval inkább egyetlen óriási összefüggő mezőhöz,
minden létezője behatol a többibe. Garma Csang így beszél erről:
amelyet Whitehead a „mindenség varrás nélküli köpönyegének" ne vezett. Úgy tűnik, a fizikusoknak egyúttal sikerült megpillantaniuk
A dharmadhatu végtelenségében minden létező tartalmaz
a valóságot, azt a határtalan birodalmat, amelyet Ádám meglátott,
za az egészet (a többi létezőt). E tökéletes egymásban foglal-
mielőtt nekifogott volna végzetes felparcellázásához. Olyannak lát
tatásban a legkisebb hiba vagy hiányosság sem fedezhető fel.
ták a mindenséget, amilyen, nem osztályozva, becsomagolva, be
Ha valaki egyetlen tárgyat lát, ezért az összesét látja, és for
skatulyázva, majd meta-skatulyázva. Teilhard de Chardin így beszél
dítva. Ez azt is jelenti, hogy egy parányi elemi részecske az
erről a varrás nélküli köpönyegről:
atomi kozmosz belsejében a végtelen világegyetem minden eljövendő és elmúlt létezőjét és törvényét magában foglalja a maga makulátlan teljességében.
*
Ludwig Wittgenstein:
Logikai-filozófiai értekezés.
1963,
Akadémiai Kiadó,
* Pierre Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség. 2. kiadás, 1 9 8 0 , Gondolat, 5 8 - 5 9 . oldal. Rónay György fordítása.
174. oldal. Márkus György fordítása.
60
61
A mahájána buddhizmus ekképpen a világegyetemet hatalmas
A keleti gondolkodás belátva, hogy a valóság nem kettős, a határok
nyakékhez hasonlítja, ahol az egyes ékkövek sziporkázása egymás
illuzórikus voltát is felismerte. Ezért soha nem esett abba a hibába,
fényét veri vissza, s minden ékkő ragyogása tükröződik az összes
hogy összekeverje a térképet a feltérképezett területtel, a határokat
többiben. A buddhizmus szavaival élve: minden egy. Mindez fölöt
a valósággal, a jelképeket a hús-vér létezőkkel, a nevet a megneve
tébb talányosnak és földöntúlinak tűnhet, ám hallgassuk csak meg,
zettel. Nyissanak ki bármilyen szép buddhista szutrát, melyek több
miként magyarázza egy jelenkori fizikus az elemi részecskék egy
sége századokkal ezelőtt íródott, és efféléket olvashatnak: „A látszat
máshoz való viszonyát: „Hétköznapi szóhasználattal élve ez azt je
azt jelenti, hogy ami felfedi magát az érzékeknek és a megkülön
lenti, hogy minden részecske az összes többit is tartalmazza, azaz
böztető értelemnek, azt alakként, hangként, szagként, ízként és
mindegyikük egyszerre és ugyanabban a pillanatban a részecskék
érintésként érzékeljük. E látszatjelenségekből gondolatokat formá lunk, ahogyan agyagból és vízből a fazekas is edényeket gyúr. Azt
egészével egyezik meg." A fenti jelenségek sok tudóst arra késztettek, hogy egyetértsen
mondjuk, ezt és ezt a tárgyat látom, és nem mást, ez tehát a neve.
a fizikus Fritjof Capra nézeteivel, aki a következőket írta: „...az atom
A látszatjelenségek neveit összehasonlítva kijelentjük, ez elefánt, ez
elmélet nagy lépéssel került közelebb a keleti misztikusok világné
ló, kocsi, járókelő, férfi, nő, vagy ez az elme és ezek a tartozékai -
zetéhez. A kvantumelmélet lerombolta a teljesen elkülönült objek
az így megnevezett dolgok között aztán különbséget teszünk. Aki
tumokról szőtt elképzelést, a megfigyelő helyett bevezette a részt
felismeri e megkülönböztetések (határok) lényeget nélkülöző üres
vevő fogalmát... most már úgy tekinti a világegyetemet, mint a fizi
ségét, az igazi tudás birtokába jut. A bölcsek tehát többé nem tekin
kai és tudati viszonyok kölcsönösen összefüggő szövedékét, ame
tik valóságnak a jelenségek és a nevek világát. E világot odahagy
lyek részeit pedig csak az egészhez fűződő viszonylatukban hatá
va, minden megkülönböztetés megszűnik, s nem marad más, mint
rozhatjuk meg."* A modern tudomány és a keleti bölcselet lényegi
a dolgok igaz, lényegi mivolta, amit - mivel a lényegről semmi
hasonlósága abban rejlik, hogy nem határok között, elkülönülve
egyebet nem mondhatunk - a valóság 'ilyenségének- nevezünk. Ez
szemlélik a világ jelenségeit, hanem eltéphetetlen, a kettősséget nem
az egyetemes, tagolatlan, megismerhetetlen »ilyenség« az egyetlen
ismerő szövedékként, egyetlen óriási atomként, a határtalanság var
lehetséges valóság." (Lankavatára-szutra) Egy másik nézőpontból nem más ez, mint az üresség mélyen
rás nélküli köpönyegeként. Kelet azért tudta ezt már jóval a nyugati tudomány jelenkori fel
szántó buddhista gondolata, amely azt tanítja, a valóság üres, nin
ismerései előtt, mert soha nem vette komolyan a határokat. A hatá
csenek benne gondolatok és létezők. Ennek az ürességnek pedig az
rok nem szálltak úgy a keletiek fejébe, mint a nyugati embernek,
az oka, hogy - mint fizikusaink is felfedezték - a dolgok csupán
hogy elszakítsák gondolkodását a valóságtól. A Kelet számára egyet
a tapasztalás absztrakt behatárolása miatt különülnek el egymástól.
len járható út létezik, a tao, a dharma útja, amely a térképek körül
Egy tárgy felismeréséhez gondolkodnunk kell, magunk elé kell kép
kerített parcellái helyett egységes egészként képzeli el a világot.
zelnünk a látott tárgyat - a képek és a képzetek így csupán nevek, amelyeket a határok sűrű hálószemeiként feszítünk a valóság fölé.
* Fritjof Capra: A fizika és a tao. 1 9 9 9 , Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 166. oldal. S z e b e d y Tas fordítása.
62
Ezért amikor a buddhizmus azt állítja, hogy a valóság egyenlő az ürességgel, úgy érti, mentes a határoktól. Nem azt akarja tehát mon63
dani, hogy a világ dolgai füstként elenyésznek a semmibe, egyetlen
A közvetlen észlelést azonban mesterségesen is szétszabdalhat
tagolatlan masszát hagyva maguk után. D. T. Szuzuki így beszél az
juk határokkal. Elhatárolhatjuk látómezőnk valamely darabját, s össz
Ürességről: „Mindez nem tagadja meg a világ sokszínűségét; a lankák
pontosíthatunk egyetlen fára, hullámra, madárra, meg a tudat többi
ott hullámzanak a szemünk előtt, a cseresznyefák teljes virágjukban
észleletének erőszakos kizárásával úgy tehetünk, mintha kizárólag e
állnak, a Hold beezüstözi az őszi éjszakákat; ugyanakkor ezek az
meghatározott tárgyakra figyelnénk. Más szóval, összpontosíthatjuk
észleletek mélyebb jelentést hordoznak önnön behatárolt tartalma
a figyelmünket, amivel határokat vezetünk be észlelésünkbe. Meg
iknál, s csak annak függvényében érthetők meg, ami idegen tőlük."
tehetjük például, hogy e mondat szavaira koncentrálva, eltekintünk
A lényeg tehát az, hogy amikor a világból hiányoznak a határok,
a látóterünk egyéb benyomásaitól.
akkor minden dolog és jelenség - és velük együtt minden ellentét
Ez rendkívül hasznos és bizonyára célszerű elmegyakorlat, csak
pár - egymást áthatva, kölcsönös függésben létezik. Amiként az
hogy könnyen visszaüt. Ha külön figyelünk oda a tárgyakra, előbb-
öröm összefügg a szenvedéssel, a jó a rosszal, az élet a halállal, úgy
utóbb abba a tévedésbe esünk, hogy a világ nem más, mint ilyen
minden létező összekapcsolódik azzal, ami „idegen tőle".
különálló tárgyak halmaza, holott a valóságban a dolgok elkülönült
Ezt talán nehezen értjük meg, hisz még nagyon lebéklyóz min
észlelése mindössze annak mellékterméke, hogy határok közé szo
ket az eredendő bűn, s úgy ragaszkodunk a határokhoz, mintha az
rítjuk a tudatunkat. Ha egyetlen szerszámunk egy kalapács lenne,
életünk függne tőlük. Ugyanakkor mégis roppant könnyű belátnunk,
előbb-utóbb minden tárgyban egy szöget vélnénk felfedezni. Pedig
hogy a valóságban nincsenek határok. Pontosan e felismerés egysze
valójában soha nem látunk határokat, csupáncsak előállítjuk ezeket.
rűsége nehezíti meg, hogy részünk legyen benne. Vegyük példának
Nem érzékeljük külön a tárgyakat, mindössze kiagyaljuk magunk
okáért a saját látóterünket. Gondoljuk meg, kerül-e valaha is külön
nak ezt a fajta érzékelést. Gondjaink akkor kezdődnek, ha agyszü
álló tárgy a látómezőnkbe? Láttunk-e fát, folyót, madarat a környe
leményeinket összetévesztjük a valósággal. Ekkor a való világ dirib-
zete nélkül? Nem inkább arról van-e szó, hogy a világ, kaleidosz-
darabjaira töredezik, eltorzul és kificamodik, a tudatunkat pedig át
kopikus sokszínűségébe ágyazva, megjelent látóterünkben a fa - a fű
hatja az elidegenedés sivár érzése.
és a talaj mellett, a víz a homok, a sziklák az ég és a felhők mellett?
Ezért midőn a fizikus vagy a keleti bölcs a világ alapvető üres
Mikor ezeket a sorokat olvassák, látóterük gondos ellenőrzésé
ségéről beszél, vagy arról, hogy a valóság nem megosztott, nem
vel észreveszik majd, hogy egyszerre korántsem egyetlen szót fogad
kettős, és a létezők áthatják egymást, ezzel nem zárja ki a különb
be az elméjük. Szemük akkor is észleli a szavak sokaságát, mikor
ségeket, az egyediséget, s nem egynemű anyagmasszaként tekint
nem olvasnak, minden egyes szót az oldalon, emellett még valamit
a valóságra. A világ rendkívül sokarcú, és telis-tele van vonalakkal
a háttérből hozzá, mondjuk a kezüket és az alkarjukat, az ölüket, az
meg felületekkel, ezek azonban egyetlen varrás nélküli szövedék
asztalt, a szoba egyes részleteit stb.
be rendeződnek. Gondolják meg, a kezük nyilvánvalóan különbözik
A közvetlen érzékelés ezért nem számol a határokkal. Soha nem
a fejüktől, az utóbbi a lábuktól, a lábuk meg a fülüktől! Minden ne
elkülönült tárgyakat látunk, hanem mindig gazdagon tagolt látóme
hézség nélkül felismerik azonban, hogy tagjaik ugyanahhoz a test
zőnk egészét észleljük. Ez tehát közvetlen környezetünk természe
hez tartoznak, vagy azt, hogy a testük különböző testrészekre külö
te, ami teljes mértékben híján van a határoknak.
nül el. Hiszen minden egy. Hasonlóképpen a határtalanság világá-
64
65
ban minden létező és jelenség ugyanannak a világtestnek, a dharmakájának része, vagy éppen Jézus misztikus testének, Brahma
4 / A határtalanság tudata
egyetemes mezejének, a tao szerves szövetének. Bármely fizikustól azt hallják majd, hogy a kozmosz létezői egyetlen Energia különböző megnyilvánulási formái -, az pedig édesmindegy, Brahmának, Taónak, Istennek vagy egyszerűen csak energiának nevezzük ezt. Az utolsó két fejezetben láttuk, hogy - legalábbis a modern fizi ka legújabb vívmányai és Kelet bölcseletének tükrében - a valóság határtalan. Bármely elképzelhető határ puszta kitaláció. Az ellentét párok, a dolgok és a jelenségek határai tehát mélységes téveszme termékei. A Kelet számára a valóság határtalansága ugyanakkor nem csu pán akadémikus kérdés.
Nem szobatudósok elmélkedtek ezen
a mégoly jelentős problémán. A világ határtalanságának gondolata szervesen hozzátartozott a mindennapok apró-cseprő ügyeinek in tézéséhez. Hiszen az élet, a valóság, a tapasztalás határok közé szo rítása emberi dolog. Csakhogy, amint már megtanultuk, minden ha tárvonal egyúttal arcvonal is. A keleti bölcselet (és a nyugati ezotéria) legfőbb célja ezért az, hogy a határoktól megszabadítva, kime nekítse az embert viszályai és meghasonlásai rabságából. E gondo latrendszerek nem viszállyal igyekeznek megoldani a viszályt, hi szen lehetetlen a vért vérrel lemosni. Egyszerűen csak kimutatják a viszályt szító határok illuzórikus természetét. Ezáltal a viszály ugyan nem oldódik meg, mindamellett végérvényesen elenyészik. A valóság határtalanságának felfedezése egyúttal annak a felis merését jelenti, hogy minden viszály koholmány. E végső tudást számtalan névvel illetik, nevezik nirvánának, tnóksának, megszaba dulásnak, felébredésnek, beérkezésnek, szatorinak - ez tehát azt a közös élményt jelöli, amelyik megszabadít az ellentétpárok és a kiagyalt határok bilincséből. E felismerés birtokában immár ké szen állunk arra, hogy megvizsgáljuk a határtalanság élményét, köz keletű kifejezéssel élve: az „egység tudatát". 66
Az egység tudata a valóság határtalanságának tudomásulvételét jelenti. Ez nem igényel további magyarázatot, hókuszpókuszt, misz tikus porhintést, miazmás okkultizmust. Amennyiben a valóság tény leg határtalan - s ha tagadni akarjuk ezt, hátat kell fordítanunk a relativitáselméletnek, az ökológiának, a biológiának és a Kelet bölcseletének -, akkor az egység tudata szervesen hozzátartozik e valóság érzékeléséhez. A határtalanság élménye tehát természetes módon hozza magával az egység tudatát. Bármilyen egyszerűnek tűnik mindez, mégis rendkívül nehéz megfelelő szavakat találni a határtalanság élményének vagy az egy ség tudatának jellemzésére. Ennek az az oka, hogy a nyelv - szóbe li közléseink rendszere - szükségképpen határokból szerveződik. Mint korábban láttuk, a szavak, a jelek és a gondolatok voltaképpen nem egyebek határoknál, minden gondolatunk, szavunk vagy elne vezésünk tehát határokat hoz létre. Még ha azt mondjuk, hogy „a ha tártalanság élménye valóságos", ezzel is különbséget teszünk a behatároltság és a határtalanság között! Számolnunk kell tehát a dualista nyelv támasztotta főbenjáró nehézségekkel. Igaz ugyan, hogy „a va lóság határtalan", feltéve, ha a határtalanság tudatát közvetlen, azon nali, nem-verbális mivoltában szemléljük, és nem merő filozófiai fo galomként. A misztika bölcsei ezért hangsúlyozzák, hogy a valóság túlmutat a neveken és az alakzatokon, a szavakon és a gondolato kon, megosztottságokon és határokon. A határokon túl az Ilyenség 67
valódi világa terül el, az Üresség, a Dharmakája, a Tao, a Brahma,
Sokféle szempontból taglalhatjuk, és számos névvel illethetjük
a Jóisten. Az ilyenségnek ebben a világában nem létezik jó és rossz,
ezt az elsődleges határvonalat. Nem más ez, mint a személyiségnek
szent és vétkes, születés és halál, hiszen határok sincsenek.
és a nem-személyiségnek nevezett valóság tovább nem egyszerű
Kivált a szubjektum és az objektum, a személyiség és a nem-sze mélyiség, a látó és a látvány között nem húzhatunk éles határvona lat. Azért hangsúlyozom ezt a gondolatot végig az egész fejezet so rán, mivel az ember szerkesztette határok közül a személyiség és nem-személyiség határa a legalapvetőbb. Ez az a határ, amelyről a legnehezebb lemondanunk, hisz végső soron ezt rajzoltuk meg legelőször. Ez hát a legbecsesebb határvonalunk. Éveket áldoztunk a megerősítésére és a védelmére, a körülbástyázására. Ez a határ avat bennünket elkülönült személyiséggé. Amikor pedig megöreg
síthető elkülönítése, én idebent és a külvilág odakint. A megismerő szubjektum és a megismerés tárgyának szembenállása ez, szerveze tem és a külső környezet térbeli elhatárolódása, az olvasó „én" és az olvasott szöveg ellentéte, összességében tehát a megismerő és a világ különbsége. Úgy tűnik, hogy eme elsődleges határon belül lakozik a „személyiség", a szubjektum, a gondolkodó, érző és ész lelő lény, míg a határ másik oldalán nem áll személyiség, a tárgyak kinti világa és a külső környezet idegen tőlem. Az egység tudata, a határtalanság élménye azonban kitágítja a sze
szünk, és elménk telezsúfolódik emlékekkel, miközben lassan lefe
mélyiség tudatát, és az minden korábban idegennek vélt elemet ma
lé indulunk a lejtőn a végső megsemmisülés felé, ez az utolsó határ,
gába foglal. A személyiség ekkor a mindenséggel vállal közösséget,
amelyhez foggal-körömmel ragaszkodunk. A személyiség és a nem
valamennyi magas- vagy alacsonyrendű, rejtett vagy burkolt, szent
személyiség határa tehát az első határvonal, amit megvonunk, és az
vagy profán világsíkkal. Minderre természetesen nem kerülhet sor
utolsó, amit eltörlünk. Minden határ közül ez a leglényegesebb.
mindaddig,
Annyira lényeges, hogy az összes többi határt ez határozza meg. A létezők korlátai között csak úgy tudunk különbséget tenni, amenynyiben elkülönítjük magunkat tőlük. Minden magunk szerkesztette határ az egyediségünket feltételezi, azaz az elsődleges, személyi ség/nem-személyiség határ meglétét.
amíg
a
személyiséget
a
mindenségtől
elválasztó
elsődleges határt valóságosnak véljük. Amint azonban felismertük ennek illuzórikus természetét, éntudatunk magába öleli a nagy egé szet - ekkortól semmit sem számítunk önmagunkon kívülinek, és sehol sem vonunk meg határokat. Ezért, ha megtanulunk átlátni az elsődleges határon, az egység tudata is ott lesz valahol a közelben.
Hadd tegyem hozzá, minden határ gátat von az egység tudata
Óvakodjunk azonban attól az elsietett következtetéstől, hogy az
elé, de mivel minden más határ ennek az elsődleges határvonalnak
egység tudatát máris elérhetjük, amint ripityára zúztuk az elsődleges
a függvénye, ha egyszer ezen átlátunk, egyúttal mindegyiken átlá
határt. Durva megközelítésben ez igaz is, csakhogy a helyzet jóval
tunk. Ez bizony nagy szerencse, mert ha egyenként kellene meg
egyszerűbb ennél. Nem muszáj az elsődleges határ megsemmisíté
semmisítenünk minden határunkat, hogy megszabaduljunk az ellen
sével fáradoznunk, éspedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyen
tétpárok rabságából, rámenne az életünk, vagy akár több élet is. így
határ nem létezik.
viszont, az elsődleges határok megcélzása elmondhatatlanul meg
A többi határhoz hasonlóan, az elsődleges határ is merő illúzió
könnyíti a dolgunkat. Olyan ez, mintha a különböző határok lefelé
és csinálmány. Úgy teszünk, mintha valóságos volna, minden tet
fordított, a csúcsán nyugvó piramist alkotnának. Húzzuk ki a pira
tünkkel e látszat igazolására törekszünk. Ha kutatni kezdünk az ál
mis legalsó építőkövét, és az egész építmény összeomlik.
lítólagos elsődleges határ után, a nyomát sem találjuk, hiszen a fan-
68
69
tomok nem hagynak árnyékot. E pillanatban is, mikor e sorokat ol
Az efféle gondolatkísérlet elején pontosan tisztáznunk kell, mit
vassák, nem létezik a személyiséget a nem-személyiségtől elválasz
értünk a személyiség vagy az elsődleges határ hiányán. Ez nem je
tó elsődleges határvonal, nincs tehát igazi akadálya annak, hogy el
lenti érzékeink eltompulását, nem valamiféle elragadtatott, ködös
érjék az egység tudatát.
vagy kusza lelkiállapotról van tehát szó. Testünk és lelkünk nem il
Ne keressük hát az elsődleges határt, hisz fölösleges hajszolni azt,
lan el a semmibe, és mi nem olvadunk egybe holmi óriásröggel
ami nincs! Ez feltétlen időpazarlás és súlyos hiba volna. Ha az elsőd
vagy más efféle badarsággal. Mindennek semmi köze a tudatha
leges határ lerombolásával múlatnánk az időnket, ez olyan volna,
sadásos regresszióhoz, amely nemhogy nem lép túl a személyi
mintha délibábokat kergetnénk - ami minden érdekessége ellenére,
ség/nem-személyiség határon, hanem egyenesen összekuszálja ezt
hiábavaló erőfeszítés. Egy ködképet nem lehet szétzúzni. Csak azt
a határvonalat.
tehetjük, hogy átlátunk rajta. E meggondolások alapján aki olyan ne
Ezért, a személyiségvesztésről szólva, a következőket mondhat
mes tevékenységekkel iparkodik lerombolni a személyisége hatá
juk: az elkülönült személyiség érzékelését súlyosan félreértik és fél
rait, mint a jóga, a koncentráció, az ima, az istentisztelet, a recitálás
remagyarázzák, márpedig minket leginkább ennek a tévedésnek az
vagy a böjt - mindezzel nem tesz mást, mint elismeri az elsődleges
eloszlatása érdekel. Valamennyien ismerjük azt a zsigeri érzést, ami
határ valóságát, azaz, véglegesíti azt a ködképet, amelyet el szeret
elválasztja tudatfolyamunkat a körülöttünk lévő világtól. Minden
ne oszlatni. Fénelon, Cambrai püspöke mondta erről: „Nincs vesze
ember elkülöníti az énérzetet és a külvilág érzékelését. Ha azonban
delmesebb téveszme, mint a téveszmék elkerülésének vágya."
tüzetesebben szemügyre vesszük az itt-én-bent és az ott-kint-a-kül-
Az elsődleges határ hiábavaló keresése helyett tehát először is
világ szembeállítását, látni fogjuk, hogy egy és ugyanazon érzésről
vizsgáljuk meg alaposabban ennek természetét, ha pedig ködképnek
van szó. Más szóval az objektív külvilág és a szubjektív személyiség
bizonyul, hagyjunk fel a további kutatással. Ekkor magunktól ráéb
ugyanaz. Nem hasíthatjuk ketté a világot megismerőre és megis
redünk, hogy amit korábban az egység tudata legfőbb akadályának
mertre, ez a megkülönböztetés egyszerűen légből kapott...
véltünk, az nem is létezik. E felismerés, mint látni fogjuk, már önma gában megnyitja előttünk a határtalanság élményének kapuit.
Első hallásra mindez különösnek tetszhet, hisz hozzászoktunk a határok elfogadásához. Kézenfekvőnek tűnik, hogy én vagyok az,
Hogyan vizsgálhatjuk meg ezek után az elsődleges határ miben
aki különböző hangokat hall, különböző látványokban van része,
létét? Ehhez nagyon tüzetesen szemügyre kell vennünk, milyen ér
miközben ilyen vagy olyan érzéseket él át. Másfelől nem találják
zés elkülönült személyiségnek, a tapasztalatok és az érzések világá
furcsának, hogy látóként elkülönítem magam a látás, hallóként
val szemben álló megismerőnek lenni. Jómagam úgy vélem, ha ku
a hallás folyamatától? Valóban ilyen bonyolult volna az érzékelés?
tatni kezdünk e „személyiség" után, sehol sem találjuk. Mivel pedig
Tényleg három egymástól elkülönült tényezőt feltételezne - az
az elszigetelt személyiség érzete tűnik az egység tudata legfőbb aka
érzékelőt, az érzékelés folyamatát és az érzékelt valóságot?
dályának, kutakodásunk kudarca fél sikerrel ér fel. Akár úgy is ve
Szó sincs erről. Láttak már valaha látót látvány és látás híján? Ez
hetjük, mintha máris megpillantottuk volna az egység tudatát. Pádma
a hármas ugyanannak a folyamatnak egymástól elválaszthatatlan
Szambháva buddhista bölcs szavai szerint: „Ha a keresőt nem talál
elemei, egyik sem lehet meg a másik nélkül.
juk, a keresést befejezettnek nyilváníthatjuk." 70
Minden bajunk abból származik, hogy három szavunk van ugyan71
annak az életjelenségnek, a látás folyamatának leírására. Ezzel az
gokat. Ez azt jelenti, nem a hangokat halljuk, hanem magunk va
erővel azt is mondhatnánk egy patakról, hogy „a patak patakzik
gyunk ezek a hangok. A halló egylényegűvé válik minden felfogott
a patakjában". Mindez fölösleges szószaporítás, és három tényezőt
hanggal, nem elkülönült entitásként vesz részt a hallásban.
vezet be ott, ahol egy is bőségesen elegendő lenne. Annyira le
Ugyanez áll a látás folyamatára. Látóteremet vizsgálva, az a benyo
nyűgöz azonban minket Ádám szómágiája, hogy azt hisszük, létezik
másom támad, hogy ez mintha a térben, a semmiben függene. Pedig
külön látó, aztán a látás valamiféle folyamata, legvégül pedig maga
fények és árnyak meg ezernyi szín végtelenül gazdag szövedéke ölti
a látó által megismert látvány. E megkülönböztetések birtokában ter
magára hegyek, felhők és patakok alakját. A látható világ bőségszaru
mészetesnek tartjuk, hogy mi vagyunk az a látó, aki teljesen elkülö
jából mindössze egyvalamit nem láthatok, bármennyire meregetem
nül a látvány valóságától. Egységes világunkat kettévágva, megkü
a szememet. Nem láthatom magát a látótérhez tartozó látót.
lönböztetjük a hasíték egyik oldalán a látót, s a másikon a látványt.
Minél kétségbeesettebben keresem, annál nyilvánvalóbbá válik
Vizsgáljuk át ehelyett a megismerés alapjait, valóban különbö
a hiánya. Évekig teljesen természetesnek vettem, hogy én vagyok
zik-e a megismerő a megismerttől? Kezdjük talán a hallással. Huny
a látó, aki befogadja a külvilág látványát. Abban a pillanatban azon
juk be a szemünket, és figyeljünk oda a hallás folyamatára. Füleljünk
ban, amint kutatni kezdek ez után a személy után, sehol sem talá
környezetünk hangélményeire - a madárdalra, a motorzúgásra, a tü
lom. Ha nagyon makacskodom, mindössze a látott dolgok tartomá
csökzenére, a gyermeknevetésre, az emberi beszéd duruzsolására
nyán változtathatok. Tehát én, a látó nem annyira befogadom a lát
a tévében. Mind e lárma közepette egyetlenegy hangot nem hallunk
ványt, mint azonos vagyok az adott időpillanatban látható dolgok
csak, bármennyire hegyezzük is a fülünket. Nem halljuk azt, aki ezt
összességével. Egy fát szemlélve nem különül el egymástól a fa lé
az egészet hallja. A halló valamiként kimarad ebből a hangzavarból.
te és a látás folyamata. Egyetlen közös élményben egyesülnek, a fa
Azért nem halljuk, mert nincs is ilyen. Akiben a halló személyét
látásának egységes áramában. Egyedül ez az egy tapasztalás az
tanultuk meg felismerni, voltaképpen csak a hallás folyamata, már
enyém. Magát a látást nem láthatom, mint ahogyan a szaglást sem
pedig ezt sem halljuk. A valóság hangélményeit nem nyiszálhatjuk
szagolhatom és az ízlelést sem ízlelhetem.
szét objektumra és szubjektumra. Nincs közöttük határvonal.
Úgy tűnik hát, valahányszor a tapasztalástól független személyi
Ha átadják magukat annak a benyomásnak, hogy a koponyájuk
séget keressük, ez beleolvad a tapasztalásba. Amikor pedig a megis
ban székelő „halló" szubjektum feloldódjon a hallás folyamatában,
merő szubjektum után kutatunk, csak újabb tapasztalásba botlunk -
azt találják, a „személyiségük" egybeolvad a külvilág hangjaival. Az
a szubjektum és az objektum eközben végig azonosnak tűnik. Mi
egyik zen mester így kiáltott fel megvilágosodása alkalmával: „Mikor
vel ez meglehetősen lehangoló felismerés, Önök talán kissé össze
meghallottam a harangszót, hirtelen nem volt többé harang és nem
zavarodnak, miközben az előbbieken töprengenek. De töprengjünk
voltam én, csak a harangzúgás létezett." Úgy tartják, Avalokitesvárát
csak tovább. A fenti gondolatokat forgatva az elméjükben, vajon ta
így érte a megvilágosodás, mert midőn átadta magát a hallás folya
lálnak-e olyan személyt, aki elgondolja e gondolatokat?
matának, ráébredt, hogy személyisége, a halló szubjektum nem kü
Van-e tehát olyasvalaki, aki azt gondolja: össze vagyok zavarod
lönül el a hallás jelenvalóságától. Ha a halló szubjektumot próbál
va, vagy ez a gondolat valamiképp a semmiben lebeg? Bizony, az
juk meg kihallgatni, nem hallunk mást belőle, csupán objektív han-
utóbbiról van szó, mivel ha e gondolatnak volna tulajdonosa, róla
72
73
is tudnának gondolkozni. Nyilvánvaló tehát, hogy a gondolkodó
talás létezik, nincs azonban senki, aki ezt a tapasztalást magáénak
személyt egyszerűen összetévesztjük a gondolataink áramával.
mondhatná! Az ember nem érzi, hogy érez, nem gondolja, hogy
Ezért, az össze vagyok zavarodva gondolat elgondolásakor nem
gondolkozik, nem érzékeli, hogy érzékel, amiként nem hallja a hal
voltunk tudatában a gondolkodó személyének. Egyedül ez a gon
lást, nem látja a látást és nem szagolja a szaglást sem. A -jól érzem
dolat létezett - össze vagyok zavarodva. A gondolat gazdáját keres
magam« annyit tesz, pillanatnyi jó hangulatot mondhatok a maga
ve, mindössze egy másik jelenbeli gondolatra bukkantunk, úgymint
ménak. Az én és a jókedv nem különül el egymástól, hogy össze
azt gondolom,
gondolat
hozva őket, azt mondhatnám: én vagyok az, akinek jó a hangula
tól független személyt sehol sem találtuk, azaz úgy is fogalmazhat
tom. Minden érzés jelenvaló, és mindet az én nyakába varrhatjuk.
nék, hogy ez a kettő egy és ugyanaz.
Senki sem talált még olyan ént, amelyik elkülönült volna ettől a je
hogy össze vagyok zavarodva.
A jelenbeli
A bölcsek ezért azt tanácsolják, ne akarjuk lerombolni a „szemé
lenbeli élménytől, sem olyan élményt, amelyik elválasztható lett vol
lyiséget", hanem egyszerűen próbáljuk megkeresni. Ekkor ugyanis
na az azt megtapasztaló éntől - más szóval e kettő egy és ugyanaz."
a személyiség kiáltó hiányára derül fény. Ám még ha kezdjük is be
Mikor tehát megértjük, hogy nincs szakadék a személyiség és
látni, hogy nem különül el a halló, az ízlelő, a látó vagy a gondol
a tapasztalás között, azt is kezdjük felfogni, hogy a személyiséget
kodó személye, akkor sem tudunk megválni attól a zsigeri érzéstől,
és a megtapasztalt, megismert világot sem választja el semmi egy
hogy személyiségünk érzékelhetően elválik a külvilágtól. Zsigereink
mástól. Ha egyet jelentünk a tapasztalatainkkal, akkor a megtapasz
továbbra is azt közlik velünk, hogy személyiségként ismerjük meg
talt világgal is mintegy együtt lélegzünk. Nem észlelünk egy mada
a valóságot. Bár önmagunkat nem láthatjuk, ízlelhetjük vagy hall
rat, de mi magunk vagyunk ez a madár. Nem észlelünk egy asztalt,
hatjuk, érezni mindenképpen érezzük a személyiségünket.
de mi magunk vagyunk ez az asztal. Nem halljuk a mennydörgés
De gondolják meg, képesek megjelölni e bizonytalan énérzeten
robaját, mi vagyunk ez a mennydörgés. A belső hang, amelyik azt
túl olyan személyt, akihez ezek az érzetek tartoznak? Ha látszólag
mondja: „én", és a külvilág észleletei egyetlen egységbe kovácso-
igen, érzékelni tudják ennek az érzésnek a tulajdonosát? Megint
lódnak. A megismerő szubjektum és a megismerés tárgya ugyanan
csak azt találjuk tehát, az a zsigeri érzés, hogy Önök érzésekkel ren
nak az éremnek a két oldala, és ez nem olyasvalami, amit éreznünk
delkező személyek, mindössze újabb érzésekre fordítható le. Az ér
kellene, ez az egyetlen dolog, amit érezhetünk.
zések tulajdonosa csupán néhány jelenbeli érzést mondhat magáé
Ilyenkor már a tudatállapotunk az egység tudatával rendelkezik,
nak, amiként a gondolkodó is csak a jelen gondolatát vagy az ízlelő
akár ráébredünk erre, akár nem. Már most egyek vagyunk a koz
jelenlegi ízérzését. Esetünkben az érző személye nem választható el
mosszal és a jelenbeli benyomásaink totalitásával. Ez a jelen mindig
a jelen pillanat érzéseitől - és minden időpillanatban ez a helyzet.
az egység tudatát feltételezi, lévén, hogy az elszigetelt személyiség,
Lassan kezd felderengeni előttünk a kikerülhetetlen következte
eme tudatállapot legfőbb akadálya, mindig csak illúzió volt. Nem
tés: nem létezik a világtól elkülönülő személyiség. Az ember mindig
szükséges lerombolnunk az elszigetelt személyiséget, hisz egysze
is úgy képzelte, hogy megismerőként külön személyt képvisel, mi
rűen nem is létezik. Mindössze keresnünk kell, és nyugtáznunk
kor azonban keresni kezdi ezt a személyt, tüstént beleolvad a meg
a hiányát. Ez a hiány egymagában máris az egység tudatának elis
ismerés folyamatába. Alan Watts szavaival élve: „Egyedül a tapasz-
merése. Más szavakkal, valahányszor nem leljük a személyiséget, az
74
75
egység tudatállapotába kerülünk, amely legősibb és leghívebb lelki állapotunk.
szenvedhetne." Pozitív állításként ugyanez a következőképpen
Bármilyen különösnek tűnik első pillantásra ez a kijelentés,
zást ismerő Egésszel. Ha ráébredsz egész mivoltodra, elkerülöd
a felismerés, hogy elszigetelt személyiség nem létezik, minden idők bölcsei és misztikusai előtt ismeretes volt, és az örökélet bölcsele tének egyik talpkövét jelenti. Bár idézetek hadával támaszthatnám alá ezt a gondolatot, Buddha sokat emlegetett tanításai mindent el mondanak: Egyedül a szenvedés létezik, Tett van,
cselekvő híján;
Nirvána van, Út van,
nem a szenvedő;
de nincs,
aki keresse;
ám nem. jár rajta senki.
E felismerésről mondják világszerte, hogy megszabadít minden szenvedés bilincsétől. Pozitív állításként megfogalmazva, ha egyszer ráébredünk, hogy egyek vagyunk a mindenséggel, többé semmi nem lesz már rajtunk kívül, ami szenvedést okozhatna. Nincs sem mi a világegyetemen kívül, amivel összeütközhetne. Negatív megfo galmazásban azt mondhatjuk, e felismerés mindenekelőtt azért sza badít meg a szenvedéseinktől, mert feloldoz a szenvedő személyi ség téveszméjéből. Vei Vu-vei szavait idézve: Miért Azért,
vagy
99,99
boldogtalan? és
százaléka
máipedig
te
nem
duizmus és a kereszténység az utóbbit, míg a mahájána buddhiz mus egyensúlyt teremt a kettő között. Ha rájövünk arra, hogy különálló részek nem léteznek, egyesü lünk a nagy Egésszel. Ha rádöbbenünk arra, hogy a személyiség mint olyan, egyszerűen nem létezik (ez pedig már ebben a szent pil lanatban megtörténhet), egyúttal belátjuk, hogy voltaképpen a fel sőrendű identitás adja meg az önazonosságunkat. A határtalan tudat jelenben felsugárzó fényében valaha elszigeteltnek vélt személy iségünkről kiderül, hogy a kozmosszal egylényegű. És, ha van egy általán saját valónk, akkor ez az. Bármerre nézünk, a saját arcunk mosolyog vissza ránk a maga őseredeti tisztaságában. A csarnokba visszatérve [magyarázza az egyik zen mester a határtalanság megpillantását], épp elfoglalni készültem az ülésemet, amikor hirtelen megváltozott az egész terem. Amint körülnéztem, az egész mindenség másnak tűnt a maga ezer
tetszett, és ez maga volt a sugárzó, áttetsző tisztaság. szolgál-
létezel.
Csak a rész szenved, az Egész soha. Ezt a felismerést - negatívu maiban - a következőképpen fogalmazzák meg a misztikusok: „ak kor szabadulsz meg a szenvedéstől, ha ráébredsz arra, hogy a rész merő ködkép, hogy nem létezik elszigetelt személyiség, amelyik 76
a hinajána buddhizmus az előbbi gondolatot hangsúlyozza, a hin
vakságában, most a saját legbenső lényegem kiáradásának
teszel, téged
a részek végzetét, ami csupa-csupa szenvedés, fájdalom és halál."
nyi benyomásával. Amit korábban gyűlöltem a szenvedélyeim
mert mindannak,
amit gondolsz
hangzik: „egy vagy a csak szabadságot, megvilágosodást és sugár
Tat tvámi aszi, mondják a hinduk. „Ez az". Valódi lényegünk, az önvalónk együtt rezeg a legvégső energiával. Ebből áradt ki és jött létre a mindenség megannyi létezője. Valódi lényegünket ezerféle névvel illették a különböző miszti kus és metafizikai hagyományok. Nevezték már Fiúnak, al-inszanal-Kamilmk, Pneumámk,
Ádám-kadmónmk, Purusámk,
ruarch
Tathagatagarbháxvak, 77
adonájnak, Egyetemes
Nouszmk, Embernek,
Gazdának,
Brahmá-Atmannak,
Vanásának.
Kissé
megváltoztatott
A soha nem tárgyiasítható és fogalmilag leírhatatlan abszo
Ilyen-
lút szubjektivitás mentes a tér és az idő korlátaitól, nem fog
ségnek vagy Jóistennek. E megjelölések mindössze a határtalanság
rajta a halál, túllép alanyon és tárgyon, és bár a személyben
valóságának közvetítésére szolgálnak.
lakozik, nem korlátozódik arra.
nézőpontból
hívhatjuk
még
Dharmadhatunak,
Ürességnek,
Valódi lényegünket nevezik lelkünk legbelső magjának, azaz olyan elsősorban szubjektív, belső, személyes, nem-tárgyszerű lé
Ha azonban ezt mondjuk, hogy az önvaló az Igazi Látó vagy
nyegnek, amely pszichénk legmélyén lakozik. A misztikusok egybe
a mindannyiunkban ott élő Belső Szemtanú, ezzel ellentmondani
hangzóan állítják, „az Isten országa ti bennetek van",* s hogy addig
látszunk mindannak, amit eddig az egység tudatáról állítottunk.
kell a lelkünk mélységeit kutatni, amíg fel nem fedezzük a rejtett
Egyrészt ugyanis azt láttuk, hogy az önvaló a mindig jelenvaló ha
benső lényegünket, a mindent átható Önvalót. Ahogyan Szvámi
tártalan tudat, s ebben alany és tárgy, látó és látott, megismerő és
Prabhavananda mondotta valamikor: „Mit gondolsz, ki és mi vagy?
megismert egyetlen összefüggő kontinuumot alkot. Másfelől az
Ki vagy abszolút, alapvető értelemben, mélyen önmagádban?"
imént jellemeztük az önvalót Belső Szemtanúként, végső tudóként.
Az önvalót nevezik azután belső szemtanúnak, abszolút látónak és tudónak, legbelső természetünknek, abszolút szubjektivitásnak,
Ezzel azt állítottuk, ő a Látó és nem a látott, odabent van és nem idekint. Hogyan oldjuk föl ezt a látszólagos ellentmondást?
és így tovább. így beszél erről Sankara, a védánta hinduizmus nagy
Először is meg kell értenünk, milyen hallatlan nehézségekkel ke
bölcselője: „Létezik valamiféle önmagát tápláló valóság, s ez az alap
rül szembe a misztikus akkor, amikor szavakba akarja foglalni az
ja öntudatunknak. Ez a valóság szemtanúja a három tudatállapotnak
egység tudatának leírhatatlan élményét. Ott van mindjárt a bök
éber állapot, álom és alvás], de különbözik a test öt takarójától. Ez
kenő, hogy az önvaló határtalan tudatot képvisel, holott minden
a Valóság a Tudó valamennyi tudatállapotban. Ebben tudatosul fi
szavunk és gondolatunk határok közé szorít, behatárol. Ez nem
gyelmünk vagy figyelmetlenségünk. Ez az Atman, a Legfelső Lény,
egyetlen nyelv hibája, hanem valamennyié, ezért a misztikus, midőn
az Ős." Vagy olvassuk el Sibjáma zen mester magvas szavait:
logikus fogalmakban igyekszik visszaadni az egység tudatának él ményét, előbb-utóbb önellentmondásokba keveredik. A gond tehát
A (valóság) abszolút szubjektivitás, amely alanynak és tárgynak egyaránt fölötte áll,
szabadon formálja-használja
ezeket. Az alapvető szubjektivitás soha nem tárgyiasítható és nem szorítható fogalmi keretek közé, mert önmagában teljes
az, hogy egyetlen nyelv szerkezete sem alkalmas az egység tudatá nak megragadására, ugyanúgy, ahogyan villával is bajosan tudnánk kimerni az óceánt. A misztikusnak ezért meg kell elégednie azzal, hogy utat mutat
lévén, maga a létezés teljessége. Ha a fenti nevekkel illetjük,
azok számára, akik maguk szeretnék megtapasztalni az egység tu
már azzal is hibát követünk el, s egy lépést teszünk a fogal
datát. A misztikus ösvénye ebben az értelemben merőben kísérleti
mi meghatározás felé. Eiszai mester ezért azt mondta: „Ez ma
jellegű. Arra kéri követőit, hogy semmit se fogadjanak el vakon, ne
ga a megnevezhetetlen."
higgyenek a tekintélynek, hanem csupán a saját tapasztalataiknak. Mindössze annyit vár Önöktől, hogy kísérletezzenek egy keveset a tudatukkal, vegyék tüzetesen szemügyre a jelen létviszonyaikat,
* Lukács 1 7 , 2 1 .
78
79
s lássák a lehető legvilágosabban önmagukat és világukat. Ne gon
Hogy kapcsolatba kerüljenek az önvalóval vagyis az Abszolút
dolkozzanak, csak lássanak! - kiáltott fel valamikor Wittgenstein.
Szubjektivitással, a misztikusok zöme valami hasonlót állít, mint
A misztikus azt szeretné, hogy kövessék a példáját.
amit Sri Rámana Maharisi: „Nem vagyok a hét testnedvből álló dur
De hát mit kellene látnunk? Erre a kérdésre valamennyi miszti kus egyhangúlag azt feleli: „nézz mélyen önmagádba! Az önvaló
vatest, nem vagyok az ingereket érzékelő öt érzékszerv, még a gon dolkodó elme sem vagyok."
mélyen magunkban lakozik." a misztikus meg sem próbálja leírni
Mi akkor az önvaló? Amint arra Rámana rámutatott, nem lehet
ezt a bennünk lakozó lényeget, mindössze annyit tesz, hogy befelé
a testem, hiszen annak minden porcikáját ismerem, és ami megis
mutat. Arra kér, nézzünk önmagunkba, nem azért, mert a végső vá
merhető, nem lehet az Abszolút Tudó. De nem lehet azonos vágya
lasz bent és nem kint található, hanem mert amennyiben gondosan
immal, reményeimmel, félelmeimmel, érzéseimmel sem, hiszen bi
és alaposan befelé tekintünk, előbb-utóbb a külsőt is megtaláljuk.
zonyos mértékig ezeket is átlátom és átérzem, márpedig ami látha
Más szóval rájövünk arra, hogy a kint és a bent, az alany és a tárgy,
tó, nem lehet az Abszolút Látó. Nem lehet ezenkívül az elme, a sze
a látó és a látvány egy tőről fakad, és ez a felismerés visszaviszi az
mélyiség vagy a gondolat, hiszen ezek mind észlelhetőek, márpedig
embert a természetes állapotába. A misztikus tehát olyan szavakkal
ami észlelhető, nem azonos az Abszolút Szemtanúval.
szól az önvalóról, ami látszólag minden korábbi állításunknak el
Ha makacsul befelé nézünk az előbb leírt módon, hogy meglel
lentmond. Ha azonban végigkísérjük az útján, látni fogjuk, hogy
jük az önvalót, idővel rájövünk, hogy sehol sem találjuk. Jómagam
ugyanarra a következtetésre jut, mint mi magunk. Kezdetnek gondolkodjunk el azon, vajon mit jelenthet az Abszo
„kis szubjektumként" szoktam gondolni önmagámra, amelyik a kül világ tárgyait és jelenségeit szemléli odabentről. A misztikusok
lút Szubjektivitás vagy a Belső Szemtanú, legalábbis a misztikusok
azonban félreérthetetlenül tudomásomra hozzák, hogy ez a „kis szub
szóhasználatában. Az Abszolút Szubjektivitás az a valami, ami soha,
jektum" nem szemlélhető tárgyként! Ez még nem az önvaló, nem az
semmilyen körülmények között nem válik látható, hallható, megis
én valódi lényegem.
merhető, felfogható tárggyá. Abszolút Látóként soha nem látható.
Pontosan azonban ebben rejlik az élet legfőbb kérdése, jelentik
Abszolút Tudóként soha meg nem ismerhető. Lao-ce így beszél
ki a misztikusok. A legtöbben ugyanis úgy képzeljük, hogy érezhet
erről:
jük, Ránézek, Hallgatom,
de
hallom,
neve:
de a
meg
vagy
legalábbis
a tény, hogy látni, megismerni, érezni tudom „személyiségemet" a jelen pillanatban, éppenséggel arra vall, hogy ez a „személyiség"
nem hallható.
Megragadnám, ezért
nem
önmagunkat,
len pillanatban is ez az érzésünk. Csakhogy, feleli a misztikus,
nem látható.
ezért neve-,
felfoghatjuk
a tudatára ébredhetünk önmagunknak valamilyen mértékben. A je
de nem látom,
ezért neve-,
megismerhetjük,
nem foghatom,
legparányibb*
nem azonos az önvalóval. Hamis személyiség ez, merő illúzió, álság és csinálmány. Botorul olyan objektumok halmazával azonosulunk, amelyek mindegyikét megismerhetjük. A megismerhető tárgyaknak ez a gyűjteménye azonban nem lehet az igazi Tudó vagy az önva
* Az út és erény könyve, 2 2 . oldal.
80
ló. Ez utóbbit keresve, a testünket, az elménket, a személyiségün81
ket neveztük ki az én székhelyének, miközben egész életünket
határ, amely elválasztaná e kettőt. Testem a világ, és amit rajta kí
e téveszme védelmével és fenntartásával töltjük el.
vüle keresek, az lesz, amit keresek.
A hamis identitás csapdájába esünk, s ez a betegség szinte járványszerűen arat sorainkban,
Mivel tehát az önvalót nem rögzíthetem sem a benthez, sem
miközben felsőrendű identitásunk
a kinthez, s mivel az alany és a tárgy nem alkot kettősséget, a misz
csöndben vár arra, hogy felfedezzék. A misztikus semmi egyebet
tikusok sokféle nyilatkozata csak látszólag mond ellent egymásnak.
nem kíván tőlünk, mint hogy ébredjünk rá arra, kik és mik vagyunk
Mondhatják például azt, hogy a valóságban sehol sem találni objek
és voltunk mindig is ál-énünk rejtekében. Arra kér minket, hogy
tumot. De állíthatják azt is, hogy éppenséggel a szubjektumnak
többé ne azonosuljunk ezzel a hamis személyiséggel, hogy döbben
nincs nyoma a világunkban. Tagadhatják azután egyszerre mindket
jünk rá végre, bármit ismerek meg, gondolok vagy érzek önmagam
tő létezését. Beszélhetnek Abszolút Szubjektivitásról, amely magába
mal kapcsolatban, nem tartozik az önvalóhoz, a lényem leglénye-
foglalja, de meg is haladja a viszonylagos alanyt és tárgyat. Mindez
géhez.
zel a misztikusok szerint a külső és a belső világ csupán a mindig
Az elmém, a testem, a gondolataim, a vágyaim - mindezek nem
jelen levő határtalan tudat kétféle megjelölése.
tartoznak jobban hozzá az önvalóhoz, mint a fák, a csillagok, a fel
Annyit talán sikerült az eddigiekkel érzékeltetnem, hogy az
hők, a hegyek, mivel ezeket mind tárgyként szemlélhetem, s úgy
örökélet bölcseletét övező elméleti csűrcsavar ellenére a misztiku
szólván egyenrangú félnek tekinthetem. A fenti lelkigyakorlatot to
sok üzenete fölöttébb egyszerű, áttetsző és egyenes. Összefoglalva
vábbfolytatva, átlátszóvá válok az Önvalóm előtt, és rájövök, hogy
az eddigieket, a második fejezetben láttuk, hogy a valóság ellenté
amit a személyiségemnek nevezhetek, jóval túllép a bőrrel borított,
tek egysége, nem kettős. Mivel jelképes térképeink és határaink el
satnya porhüvelyemen. Minél mélyebben merülök ebbe a személyi
lenségként állítják szembe az ellentétpárok elemeit, ha kimondjuk,
ségbe, annál jobban kizuhanok belőle.
hogy a valóság nem megosztott, ezzel azt is állítjuk, hogy nincse
E kutakodások közepette azután furcsa felvillanásnak leszek ta
nek határai.
núja, a Lankavatára-szutra ezt úgy hívja, „megfordulok a tudat leg
A harmadik fejezetben azt értettük meg, hogy a valóság nem
alacsonyabb ülőkéjén". Minél tovább keresem az Abszolút Látót, an
egymástól térben és időben elkülönülő létezők gyűjteménye. A koz
nál inkább rájövök, hogy tárgyként nem lelhetek rá. Egyszerűen
mosz minden létezője és jelensége kölcsönös függésben áll egymás
azért nem lehet egyetlen elszigetelt tárgy, mert minden tárgyat fel
sal. És ismét csak azt mondhatjuk, mivel jelképes térképeink és ha
ölel! Érezni azért nem érezhetem, mert az egész átérzett valósággal
táraink független entitások illúzióját keltik, ha kijelentjük, hogy
rokon. Megismerni sem ismerhetem meg, hiszen azonos mindennel,
a valóságban nem különülnek el a dolgok, ezzel azt is kimondtuk,
ami megismerhető. Amit látok, azért nem lehet a Látó, mert minden,
hogy a valóságban nincsenek határok.
amit látok, azonos vele. Önmagamba merülve és az önvalót kutat va, eképpen ismét felfedezem a világot. Az a különös dolog történt tehát velem, hogy ráébredtem, a ben
A jelen fejezetben azt boncolgattuk, hogy a határtalanság valósá ga maga az egység tudata. Nem arról van szó, hogy e tudatállapo tot vizsgálva a határtalan valóságot keressük, hanem inkább úgy fo
nem lakozó önvaló végső soron a külvilágot jelenti, és fordítva. Az
galmazhatnánk, hogy az egység tudata maga ez a határtalanság.
alany és a tárgy, a kint és a bent mindig is egyet jelentettek. Nincs
Akárhogy nézzük, a valóság a határtalanság tudatával azonos, ami
82
83
nem más, mint az önvaló. Hadd idézzem Edward Schrödingert,
5 / A határtalan pillanat
a kvantumfizika atyját: „Levetheted magad az anyaföldre ama meg győződéstől vezérelve, hogy egy vagy vele és ő egy veled. Ugyan olyan sziklaszilárd és sebezhetetlen vagy, mint az anyaföld, sőt ép penséggel százszor szilárdabb és sebezhetetlenebb. Amilyen biztos, hogy holnap ő ölel majd körül, ugyanolyan biztosan új szenvedés re, új küszködésre is szül majd. És nem csupán valamiféle ködös jövő időben, hanem még ma újraszül, és újraszül minden új napon, nem egyszer, de százszor és ezerszer, ahogyan magába is fogad ugyanannyiszor. Hiszen mindig az örök jelenben élünk, egy és ugyanazon jelenben, ennek a jelennek pedig soha nem lesz vége."
„Úgy vélem, meg kell értenünk, milyen értelemben beszél az írás térről és időről." Szent Dionüsziosz fenti szavai a misztikus megvi lágosodás leglényegét érintik, hisz minden idők megvilágosodott bölcsei egyetértenek abban, hogy az egység tudata nem időhöz kö tött, hanem örök, időn kívüli, időtlen. Nincs kezdete, születése, és nincs vége, halála. Ezért mindaddig, amíg alaposan meg nem értjük az örökkévalóság természetét, a valóság lényege is minduntalan ki siklik majd a kezeink közül. „Tartóztathatja-e valaki az emberi szívet - kérdezi Szent Ágos ton -, hogy megpihenjen és lássa: a múlt és a jövő időt a nem iramló és nem jövendő, hanem mindig álló örökkévalóság miképpen ve zeti?"* Valóban tartóztathatja-e valaki szívünket? Hisz az örökkéva lóság megragadása - már amennyiben létezik - oly emberfeletti próbatételnek tetszik, amely elől méltán fut meg minden halandó. A modern ember különben is annyira nélkülözi a legszikrányibb misztikus megvilágosodást, hogy mindenestől lerázza magáról az örökkévalóság gondolatát, vagy pozitivista dühvel ízekre szedi, szá mon kérve rajta, hogy ugyan mi köze a hétköznapok valóságához. A misztikusok ennek dacára fennen hangoztatják, hogy az örök kévalóság nem bölcseleti fogalom, nem is vallási dogma, még ke-
* Aurelius Augustinus: Vallomások.. 1 9 8 2 , Gondolat, 3 5 5 . oldal. Városi Ist ván fordítása.
85
vésbé elérhetetlen eszménykép. Az örökkévalóság oly egyszerű,
tikusok is egyetértenek ebben - mintha a csúcsélmények során meg
kézenfekvő, oly jelenvaló és szembeszökő, hogy mindössze a sze
szűnne az idő, és mi elmerülnénk a jelen pillanatban. Márpedig a je
münket kell jó alaposan kinyitnunk a szó legszorosabb értelmében,
len pillanat, amennyiben tüzetesen megvizsgáljuk, kézenfekvően kí
hogy valóban lássunk is vele. Huang Po zen mester kedvenc szava
vül áll az időn. A jelen pillanat időtlen és örökkévaló - olyan valami,
járása volt: „Az örökkévalóság ott van a szemed előtt!"
ami nem ismer sem múltat, sem jövőt, sem azelőttöt, sem azutánt,
Részben azért értjük félre az örökkévalóság fogalmát, mert fé
sem tegnapot, sem holnapot. Aki be akar lépni a pillanat jelenvalo-
lünk belemerülni ebbe az ijesztő kérdésbe. így többnyire nagyon,
ságába, megmerül az örökkévalóság vizeiben, és a tükrön átlépve,
nagyon hosszú időtartamnak gondoljuk el az örökkévalóságot, évek
a meg nem született és el nem enyésző dolgok birodalmába érkezik.
és évmilliók végtelenül hosszú sorának. A misztikusok azonban
A jelen pillanatnak nincs kezdete, hiszen a meg nem született so
nem így gondolnak az örökkévalóságra. Ez ugyanis nem örök
ha nem kezdődik el. Bárhol keressék-kutassák is, sehol sem lelik
időket jelent, hanem örök időtlenséget. Az örök pillanat időtlen pil
majd a jelen pillanat kezdeteit. Csakugyan mikor kezdődött a jelen?
lanat, nem ismer sem múltat, sem jövőt, sem azelőttet, sem azutánt,
Elkezdődött-e egyáltalán? Nem arról van-e szó, hogy a jelen mint
sem tegnapot, sem holnapot, sem születést, sem halált. Akit áthat az
egy felette lebeg az időnek, ezért nincs olyan kezdet, ahol beléphe
egység tudata, az az időtlen pillanat részese, mert semmi sem ho
tett volna az idő áramába? Hasonlóképpen vége sem lehet a jelen
mályosítja jobban el az isteni fényesség tündöklését, mint az idő
pillanatnak, hiszen az el nem enyésző soha nem ér véget. Hiába ke
piszka. Eckhart mester így szól erről: „A fényt az idő tartja távol
resik, sehol sem lelnek a jelen pillanat végére, ez nem látható és
tőlünk. Nincs nagyobb akadálya az isteni kegyelemnek [az egység
nem érzékelhető. A jelennek soha nincs vége (még halálunkkal
tudatának], mint az idő. És nemcsak az idő, hanem az ideiglenesség
sem, hiszen ekkor már nem vagyunk ott, hogy a véget megtapasz
is, nem csupán a dolgok múlandósága, de az érzelmeké, nem csu
taljuk). Ezért mondhatta Schrödinger a következőket: „Egyedül a je
pán az érzelmek múlandósága, hanem az idő mocska és bűze."
len végtelen." Bárha a jelen pillanat külső benyomásai ijesztő gyor
Mi hát az időtlen pillanat? - kérdezzük akkor. Létezhet pillanat az időn kívül, tartam nélkül? Miféle pillanat az, amely ahelyett, hogy kérészéletűén a semmibe hullna, tökéletesen kívül marad az időn? Bármilyen furcsának tűnnek e kérdések az első pillantásra, a leg több embernek voltak olyan pillanatok, csúcsélmények az életében, amelyek annyira kívül rekedtek az időn, hogy a múlt és a jelen köd be veszett. Gyönyörködtünk már a naplementék égi tűzvészében, el merültünk a holdfény csillámaiban egy feneketlenül sötét tó kristá
sasággal záporoznak ránk, a jelen ettől még sértetlen marad, szűzen az időnek nevezett valami érintésétől. A jelenben nincs sem múlt, sem jövendő - az idő érvényét veszti. Ezért örökkévaló az időtlen. Szeppo zen mester így beszél erről: „Ha kíváncsiak vagytok arra, mit jelent az örökkévalóság, hát tudjátok meg, hogy nem tart tovább ennél az egyetlen pillanatnál. Amennyiben nem sikerül megragad notok a jelen pillanatban, örökre elsiklik előletek, akárhányszor születtek is újra az évmilliók során."
lyos tükrén, megszűnni éreztük az időt kedvesünk elragadtatott öle
Az idő örökkévalósága valamiféle szörnyűség tehát a szemünk
lésében, vagy megkövülten álltunk, midőn villám fénye szántott a sza
ben, amelyet képtelenek vagyunk felérni ésszel vagy akárcsak meg
kadó esőbe? Ugyan kit nem érintett már meg az időtlenség fuvallata?
tapasztalni. Az örök jelen ez az időtlen pillanat, azonban olyan
Mi a közös mindezekben az élményekben? Úgy tűnik - és a misz-
egyszerűen felfogható, mint a jelen valósága - hiszen a kettő egy és
86
87
ugyanaz. Ezért írhatta Wittgenstein: „Ha az örökkévalóságon nem végtelen időtartamot, hanem időtlenséget értünk, úgy örökké él az, aki a jelenben él".*
ígéretre, azt remélve, hogy a jövő elhozza azt, amit csenevész jele nünk soha nem adhat meg nekünk. Ez az időben való senyvedés teszi a misztikusok szerint siralom
Mivel az örökkévalóság nem más, mint a jelen időtlensége,
völggyé a földi életet. Ők ugyanis azt állítják, hogy minden bajunk
a misztikusoktól megtudhatjuk, hogy a nagy felszabadulás, isten or
és szenvedésünk forrása az időben gyökerezik. Talán soha nem
szágának bejárata, a „múlt és a jövő ellentétpárjain túlmutató" kapu
gondoltak még erre, ám egy pillanatnyi megfontolás is megérteti
sehol másutt nem lelhető föl, mint épp a jelenben. De Caussade ke
önökkel, milyen kézenfekvő mindez. Minden bajunk az időből
resztény bölcselő mondja: „Ó, ti szomjúhozok! Tudjátok meg, hogy
fakad - aggodalmaink vagy a múltat, vagy a jövőt illetik. Múltbeli
nem kell messze keresnetek az élő vizek forrását, mert ott fakad az
cselekedeteinken siránkozunk és eljövendő következményeiktől
a jelen pillanat tőszomszédságában.... A jelen pillanat Isten nevének
rettegünk. Bűntudatunk eltéphetetlen szálakkal kötődik a múlthoz,
kinyilatkoztatása és királyságának eljövetele." Ezért, jelenti ki Rumi
alaposan megkínozva, lehangoltságba, keserűségbe, megbánásba
muzulmán misztikus, hogy „a szufi a Pillanat fia". A végtelenségig
taszítva lelkünket. Ha mindez nem volna világos, képzeljék el, ho
sorolhatnám a hasonló szellemű idézeteket, szemelgetve a nagy
gyan élhetnének a múlt sebei nélkül. Hasonlóképpen valamennyi
bölcseleti rendszerek és világvallások tanítóinak aranymondásaiból,
szorongásunk a jövőre vonatkozik, miközben elménkre rátelepszik
ám megtakaríthatom magunknak ezt a fáradságot, hisz úgyis mind
a rettegés felhője és az eljövendő világégések réme. A múlt és
ugyanazt jelentik. Az örökkévalóságra nem holnap akadunk rá -
a jövő! Erős láncszemek ezek nyomorúságunk bilincsein. így int er
nem öt perc és nem is két másodperc múlva. Az örökkévalóság
re
a
Bhagavad-gítá:
mindig jelen van. Az egyetlen lehetséges valóság a jelen valósága. Mégis úgy tetszik - és később tárgyalandó okokból külön hang
Én
súlyozom a „tetszik" kitételt -, hogy csak nagyon kevesen tudunk él
a
vagyok a jövő méhe, mindent
elnyelő Halál*
ni ebben a kizárólagos és teljes jelenvalóságban. A múltba révedünk és az örök holnapról ábrándozunk, az idő bilincseivel igázva le ma
A szigorú értelemben vett jelenben ugyanakkor híján vagyunk
gunkat, miközben fantomokkal hadakozunk. Emlékeink és vágyaink
ezeknek a gondoknak - hisz idő sincsen. Nem létezik olyan állatfaj,
ködképeire vesztegetjük az érzéseinket, megfosztva az élő pillanatot
mint a jelen gondjai-bajai, és ha látszólag akadnak is ilyenek, a tü
alapvető valóságától. „Látszatjelenné" fokozzuk le, ám ez a csene
zetes vizsgálódás megmutatja, hogy e gondok valamiféle múltbeli
vész jelen mindössze egy-két tűnő másodpercig tart, ami csupáncsak
bűntudattal vagy a jövőre vonatkozó félelemmel állnak kapcsolat
árnyképe az örök jelennek. Mivel képtelenek vagyunk az időtlen je
ban. Hiszen minden bűntudatunk abból fakad, hogy megfeneklet
lenben élni, és megmártózni az örökkévalóság gyönyöreiben, vér
tünk a múltban, és minden szorongásunk abból, hogy a jövőbe ré
szegény utánzatára vágyakozunk csak, afféle soha be nem váltható
vedünk. A misztikusok erre gondolva mondják, minden nyavalyánk
*
Logikai-filozófiai
értekezés,
176.
oldal.
88
• I. m. 98. oldal. 89
annak számlájára írható, hogy túl élénken foglalkoztat minket az
ról-bajáról. A misztikusok semmi ilyesmit nem tanítanak. Ehelyett
idő, úgyszólván rabjaivá válunk. Ahogyan Stephen panaszolta az
azt mondják - és első pillantásra ez lehangolónak tűnhet -, hogy
Ulysses oldalain:
múlt és jelen nem is létezik. E kettő nem más, mint az örök jelenre rákényszerített jelképes határok mellékterméke. Az idő jelképes fel
- A történelem lidércnyomás - mondta Stephen. - Várom, hogy felébredjek.*
darabolása tegnapokra és holnapokra, azelőttre és azutánra, elmúlt és eljövendő pillanatokra szabdalja az örökkévalóságot. Az idő te hát, ez az örökkévalóságra vetett pányva nem kiküszöbölendő prob
Amint arra Emerson oly ékesszóló szavakkal rámutatott, ez a fel ébredés csak akkor következhet be, amikor a jelenbe érkezünk:
léma, hiszen nem is létezik. E ponton tehát nagyon elővigyázatosan szabad csak eljárnunk, hogy pontosan megértsük az örök tudat mibenlétét. Sokan, miután
Ezek a rózsák az ablakom alatt nem utalnak korábbi vagy
megértették, hogy az örökkévalóság nem az idők végtelenjével, ha
szebb rózsákra, nem többek önmaguknál, Istenben és a je
nem az örök jelennel egyenlő, minden erővel azon vannak, hogy
lenben virulnak. Számukra nem létezik idő. Nincs más, csak
kapcsolatba kerüljenek vele, és a jelen felé fordulnak minden érdek
a rózsa valósága, amely léte minden pillanatában teljes és
lődésükkel, figyelmüket „kiüresítve", a közvetlen jelenre koncentrál
osztatlan egész... Az ember azonban halogat és emlékezik;
nak, hogy ekképpen kerüljenek kapcsolatba az időtlen mosttal.
nem a jelenben él, hanem égnek forduló szemmel a múltat
Bármilyen ésszerűnek tűnhet ez a magatartás, még sincs sok te
siratja, vagy az őt körülvevő buja bőségre fittyet hányva, szo
teje. Ahhoz ugyanis, hogy a jelen pillanattal kapcsolatba kerüljek,
rongva kémleli a jövőt. Mindaddig nem lehet boldog és erős, amíg meg nem tanul a természet módjára a jelenben, az idő felett élni.
szükségem lesz egy másik pillanatra, amelyben ez a kapcsolatterem tés lezajlik. Más szóval az időtlen jelenben való létezés időigényes. Aki a jelenre óhajt figyelni, az olyan jövőt tart szem előttt, amelyben ez a figyelem kifizetődik. Mindennek dacára, nem a jövőről beszé
A „jelenben, az idő felett élni" és a „pillanat gyermekének lenni"
lünk, amelyből kiindulva a jelen valósága megragadható, hanem az
- mintha ez jelentené az örökkévalóság és az egység tudatának lé
itt és most pillanatáról. Lényegében arról van szó, hogy nem lehet
nyegét, mivel az időtlen jelen szűk és egyenes ösvénye vezet el „az
az idő révén kívül kerülni az időn. Ezzel csak tápot adunk annak,
időtől az örökkévalósághoz, a haláltól a halhatatlansághoz".
amitől meg szeretnénk szabadulni.
Ugyanakkor roppant óvatosan kell bánnunk ezekkel a fogalmak
Ez csak azért elkeserítő, mert nem hisszük el, hogy máris az örök
kal. Ennek az „időtlen jelenben létezésnek", ennek a jelenre való fi
jelenben élünk, ezért úgy érezzük, megfelelő lépésekkel kell gon
gyelésnek ugyanis semmi köze ahhoz a konyhapszichológusi ta
doskodnunk erről. Más szóval valóságosnak képzeljük az időt, majd
nácshoz, hogy feledkezzünk meg a múlt és a jövő megannyi bújá-
pedig igyekszünk megsemmisíteni. Ami ennél is rosszabb, az idő megsemmisítéséhez az idő fegyveréhez nyúlunk, ez a megoldás pe
* J a m e s J o y c e : Ulysses. 1974, Európa Könyvkiadó, 4 3 . oldal. Szentkuthy Miklós fordítása.
90
dig sehogyan sem működik. A misztikusok - mint máskor - most sem arra kérnek bennünket, hogy romboljuk le az illúzióinkat, 91
mindössze annyit várnak tőlünk, hogy vegyük ezeket alaposan
A válasz kézenfekvőnek tűnik: a titokzatos hang az emlékezet
szemügyre. Hiszen, amennyiben az idő mint olyan nem létezik, nem
hangja. Mert ha nem is láthatom, tapinthatom, érinthetem közvetle
kell bajlódnunk a megsemmisítésével sem. Ezért mielőtt megpróbál
nül a múltat, emlékezni emlékszem rá. Egyedül az emlékezet őrzi
juk kiküszöbölni az időt, először győződjünk meg arról, van-e egy
meg a múltamat, emlékezet híján az időről is könnyűszerrel elfe
általán. Ha az időt keresve, nem leljük a nyomát, akkor elmondhat
ledkeznék. Csakhogy épp ez a végzetes tévedés forrása, intenek
juk magunkról, hogy megpillantottuk az időtlenséget.
a misztikusok. Ők ugyan egyetértenek abban, hogy a múltamra
Kezdjük a kutakodást észleleteinkkel. Észleltük-e valaha is az
gondolva, az emlékeimen merengek, ám azt is hozzáteszik, hogy
időt? Más szóval, észleljük-e közvetlenül a múltat és a jövendőt? In
maga az emlékezet is a jelenben játszódik. Alan Watts így fejtegeti
duljunk ismét a hallásból. Egy pillanatig fiileljünk környezetünk
ezt a gondolatot: „Mi a helyzet azonban az emlékekkel? Az emléke
hangjaira, adjuk át magunkat a hangok áramának, amelyek betöltik
zet eligazít tán a múlt útvesztőjében? Persze, emlékszem egyre-más
a tudatunkat. Talán beszélgetés moraját halljuk, kutyaugatást, gye
ra. Emlékszem például, hogy láttam, amint a barátom végigmegy az
rekzsivajt, esetleg a szél süvöltését, az eső dobolását, az ereszcsator
utcán. Mi az, amire ebből a jeles eseményből emlékezem? Már nem
na csordogálását vagy a ház eresztékei nyikorognak, autók tülköl
a jelenben figyelem a barátom távolodó hátát, nem mehetek oda,
nek, távolból pedig nevetés hangzik. Gondolják azonban meg, mind
hogy kezet rázzak vele, vagy választ kapjak egy kérdésre, amit el
ezek a hangok a jelen szülöttei. Sem a múlt, sem a jövendő hangjait
felejtettem feltenni neki. Más szóval, nem a múltat szemlélem volta
nem hallgathatjuk ki. Egyedül a jelent vagyunk képesek meghallani.
képpen, hanem a múlt nyomait a jelenben... Emlékeimből azt a ta
Amiként minden hang a jelenből származik, úgy minden ízérzet
nulságot szűröm le, hogy léteztek bizonyos múltbeli események.
is jelenbeli ízérzet, minden szag jelenlegi szag és minden látvány je
Ezeknek azonban nem vagyok tudatában. A múltat mindössze a je
lenlegi látvány. A múlt vagy a jövendő tárgyait nem érinthetjük meg,
len részeként tartom számon."
nem láthatjuk. Más szóval közvetlen tudatunkból hiányzik az idő di
A múltat a maga teljességében tehát soha nem ismerhetem meg,
menziója - nincs múlt és jövő, csupáncsak valamiféle örökké válto
mindössze emlékfoszlányokból értesülök róla, és ezek szintén a je
zó jelen, amely ugyan rövidebb egy másodperc törtrészénél, de so
len benyomásaihoz tartoznak. Továbbá, a múlt is jelen volt, amikor
ha nem ér véget. A közvetlen tudat tehát tökéletesen időtlen.
lejátszódott. A tényleges múltról tehát közvetlenül semmi szín alatt
Mi akkor az, ami az idő olyannyira valóságos benyomását kelti,
sem szerezhetek tudomást. Ugyanígy a jövőről sem tudhatok, mind
s kivált a múlt pillanatait érezteti súlyosaknak? Mert ha meg is ér
össze bizonyos elvárásaim és sejtéseim vannak vele kapcsolatban,
tem, hogy közvetlen tapasztalatomból hiányzik a múlt, a megtörtént
ám ezek is voltaképpen a jelen részei. A várakozás és az elvárás - az
dolgok összessége, s ehelyett csak a jelen végtelensége létezik, még
emlékezethez hasonlóan - jelenbeli lelki történés.
is szilárdan meg vagyok győződve a múlt és a saját múltam valósá
Ha belátjuk, hogy a múlt emlékei és a jövő sejtései egyaránt a je
az
lenünket gazdagítják, akkor megértjük, hogy az idő egésze a jelen
ellenkezőjéről, mikor bennem magamban egy hang a percekkel, na
ben létezik. Ez a felismerés a misztikusok időről és örökkévalóság
pokkal vagy akár az évekkel ezelőtt lezajlott eseményekről beszél.
ról szóló tanítását is jobban megvilágítja majd. Olvassák el például
Mi hát ez a hang, és hogyan cáfolhatjuk meg az érveit?
Eckhart mester kijelentését a Teremtés napjairól:
gáról.
Nincs
az az ügyes
szófacsarás,
92
ami
meggyőzhetne
93
Ha azt mondjuk, napjaiban, nemcsak egy napról van szó:
Arról van tehát szó, hogy az időnek való alávetettségünk és a ve
a lélek napjáról is és az Isten napjáról is. Azok a napok, ame
le járó összes nyavalyánk merő látszat. Nincs idő, csak a most léte
lyek hat vagy hét napja múltak el, és azok, amelyek hatezer
zik, és egyedül az örök jelent tapasztalhatom meg - annak ezer ar
évvel ezelőtt voltak, éppolyan közel vannak a mai naphoz,
cával és megjelenési formájával egyetemben. Az emberek többsége
mint a tegnapi nap. Miért? Mert itt az idő egyetlen jelen pilla
mégis azt érzi, hogy a jelen pillanat aligha nevezhető öröknek. Ehe
natba foglalódik bele. Azáltal, hogy az égi pályán halad, első
lyett nagyon is csenevésznek, satnyának, tünékenynek érzékeljük
körbeérése adja az ég napját. Ebben zajlik le egyetlen pilla
ezt a jelent, amely alig tart tovább egy-két másodpercnél. A keresz
nat alatt a lélek napja, s ennek természetes fényében, amely
tény misztikusok nunc fluensről, „mulandó jelenről" beszélnek. Úgy
ben minden dolog benne van, benne van egy egész nap: itt
is fogalmazhatunk, hogy a jelen pillanat korlátozott és megkötött.
nappal és éjjel egyek. Isten napja ezzel szemben ott van, ahol
Egyfajta szendvics ez a múlt és a jelen karéj kenyere között. Ennek
a lélek az öröklét napjában létezik, egyetlen lényegi pillanat
az az oka, hogy az emlékjelképeket, a tényekkel összekeverve, ha
ban... Mégis akármennyi legyen azokból a fiúkból, akiket a
tárok közé szorítjuk az időtlen jelent, múlt és jövő ellentétpárjait ha
lélek az örökkévalóságban szült, még sincs belőlük több,
sítjuk ki belőle, majd kijelentjük, hogy az idő a múltból a futó pil
mint egy, éppen mert ez az idő fölött, az örökkévalóság nap
lanaton át a jövendő felé tart. Az örökkévalóságot feldarabolva, kö
jában megy végbe.*
rülárkoljuk önmagunkat.
Vagy hallgassuk meg, mit mond ugyanerről Nicolaus Cusanus
jövő fogja közre. A múlt valóságosnak tetszik; az a benyomásunk,
Mulandó jelenünket tehát, úgy tűnik, egyfelől a múlt, másfelől a hogy magunk mögött hagytuk, és mintegy vissza kell nyúlnunk hoz Az idő egymásutánisága ugyanabban az örök jelenben egyesül. Múlt és jövő tehát nem létezik.
zá. Sokan úgy érzik, hogy a múltjuk nem annyira mögöttük, mint tőlük balra terül el, talán azért, mert mi balról jobbra olvasunk. Bár hogy légyen is, mivel valóságosnak véljük az emlékeket, múltunkat
A fentiek fényében azt is megértjük talán, miért beszélt Dante ar ról a hihetetlen pillanatról, amelyben egybeér az idők telje:
a jelen mögé utaljuk. Ilyen minőségében behatárolja a jelent, mint egy mögötte, tőle balra áll, idegenül, külső tényezőként. A mulandó jelen másik oldalán terül el a jövő. Ez ugyancsak felet
Amit Az
esőz néki
közvetlen
teljes,
szabad
áradásban, villanása
tébb valóságosnak tűnik, s ha valamivel bizonytalanabb is a múltnál, ez csak azért van, mert nehéz megmondanunk, milyen lesz valójában. Annyit azonban mindenképpen bizonyosra vehetünk, hogy a jövő lé tezik. A jövő elölről határolja a jelent, s tőlünk jobbra áll. Mivel úgy
* Eckhart mester: Beszédek. 1986, Helikon Kiadó, 26. oldal. Adamik Lajos fordítása. ** D a n t e : Isteni színjáték. 1 9 6 5 , Magyar Helikon, 8 4 7 . oldal. Babits Mihály fordítása.
94
képzeljük, hogy vágyaink valódi jövőre irányulnak, ezt a jövőt a jelen előtt képzeljük el, úgy, mint ami szintén behatárolja a jelenünket. A jelen ezzel két tűz közé szorul, a múlt és a jövő szendvicsévé válik. Ilyen minőségében behatárolt, körülkerített, korlátozott. Nem 95
nyitott, hanem alaposan megszorongatott, kiklopfolt és éppen ezért
Nem igaz tehát, hogy a misztikusok a közvetlen jelenre függeszt
mulandóságra ítélt pillanat, amely menten megsemmisül. Mivel a je
ve a tekintetüket, mintegy megszöknek az idő és a történelem
lennel szemben a múltat és a jövőt képzeljük valóságosnak, élettel
felelőssége elől. Ha ez a vád igaz volna, akkor a misztikusokat csu
telinek, a jelen, a szendvics hússzelete, leheletvékonyra sikeredett,
pán a tűnő pillanat foglalkoztatná, a nunc fluens egy-két másodper
és mi egyhamar éhkoppon maradunk.
ce. Ám nem ez a helyzet. Ehelyett tudatuk az örök jelenben, a nunc
Mikor azonban felismerjük, hogy az emlékekben kísértő múlt is
stansban lebeg. Nem elszöknek hát az idő elől, hanem mintegy ma
a jelen része, a mögöttünk húzódó határ egy csapásra összeomlik.
gukhoz ölelik azt, szabadon csaponganak múltban és jelenben; mi
Kiderül, hogy a jelent semmi nem előzte meg. Hasonlóképpen, ami
után azonban rájöttek, hogy e csapongás is a jelenhez tartozik, töb
kor belátjuk, hogy jövendő elvárásaink szintén a jelenhez tartoznak,
bé nem köti meg őket sem a múlt, sem a jövő. A múlt emlékei nem
az előttünk álló pillanat elpattan, mint a szappanbuborék. Semmivé
ösztökélik őket, a jövő reményei nem csalogatják őket. Ösztökélés-
foszlik az a súlyos teher, hogy előttünk vagy mögöttünk szorongat
re-csalogatásra nincs is szükségük, hisz jelenük önmagába zárt és
minket valamiféle erő. Jelenünk többé nem zsúfolódik a múlt és
teljes. Nem az időben léteznek, hanem az idők telje lett az övék.
a jelen közé, hanem kitágul az időben, s ekképpen a mulandó je
Végül megkérdezhetjük, mi köze az örök jelennek, a nunc
len örök jelenné terebélyesedik. Ezt nevezik a keresztény misztiku
stansnak az egység tudatához? Van e közöttük bármi összefüggés?
sok nunc stonsnak. A nunc fluens, a tűnő pillanat visszatér a nunc
A válasz az, hogy azért nincs ilyen összefüggés, mert e kettő egy és
stansba, az örök jelenbe. Ez a jelen nem csupán soványka szelete
ugyanaz. Aldous Huxley szavaival: „Az örök jelen tudatállapot".
a valóságnak. Ellenkezőleg, betölti a kozmoszt, s eggyé válik a vi
A mi szóhasználatunkban nem más ez, mint az egység tudata.
lág minden terével és idejével.
Az egység tudata feltételezi, hogy valódi lényegünk határtalan,
Ez a jelen, a nunc stans határtalan pillanat. Határtalannak pedig
s úgy öleli magába a kozmoszt, mint a tükör a tárgyakat. Amint azt
azért nevezhetjük, mert felöleli, magában foglalja a múlt emlékeit és
az előző fejezetben láttuk, az egység tudatának legfőbb akadálya
a jövő elvárásait, melyek nem csupán ott vannak a szomszédságá
szemlátomást az elsődleges határ, amely ahhoz a téveszméhez ve
ban. Mivel nem létezik múlt és jövő az itt és most pillanatán kívül,
zet, hogy a bennünk lakozó „kis személyiséggel" azonosuljunk, és
e pillanatnak határai sincsenek - semmi sem előzte meg, és semmi
erről képzeljük, hogy ez ismeri meg a külvilágot. Csakhogy, amint
sem követi, nincs kezdete és nincs vége. A Platform-szutra így be
arra Krisnamurti ismételten rámutatott, elszigetelt személyiségünket,
szél erről:
a „bennünk lakozó emberkét" teljes egészében emlékek alkotják. A belső megfigyelő, aki jelen van e sorok olvasása közben, nem
E pillanatban semmi sem születik. E pillanatban semmi
egyéb tehát emlékek bonyolult szövedékénél. Rokon- és ellenszen
sem szűnik meg. Születés és halál így nem ér véget. Ez a je
veink, reményeink és félelmeink, gondolataink és szabályaink mind
len pillanat tökéletes nyugalma. Bárha most jött el, nincs ha
mind emlékeken alapulnak. Ha meghalljuk a kérdést: „ki maga? Ké
tára és korlátja, s örök gyönyörök forrása.
rem, meséljen egy kicsit önmagáról!", máris emlékeink között kez dünk kutatni, hogy a kérdező elébe tárjuk, mit láttunk, éreztünk vagy értünk el a múltban. Voltaképpen az az érzés is, hogy külön-
96
97
álló személyiségként létezünk, jelenti ki Krisnamurti, mindenestől az emlékeinken alapul. Kiadósan megszorongatva önmagunkat, nem
6 / A határok kialakulása
találunk egyebet az emlékeinken kívül. Természetesen semmi rossz nincs abban, hogy a múltra emléke zünk, teszi hozzá Krisnamurti, ez ugyanis nélkülözhetetlen lelki működés. Az csak a bökkenő, hogy úgy merengünk az emlékein ken, mintha a jelen pillanaton kívül, attól elkülönülve léteznének, azaz, mintha egy külső múlt tudását hordoznák. Fontoljuk azonban meg, mit jelent ez. Mivel azt képzeljük, hogy az emlékek kívül állnak a jelen megtapasztalásán, emlékező énünk is kívül reked a jelen valóságán. Úgy tűnik, mintha birtokosa volna a jelen benyomásainak, ahelyett, hogy eggyé olvadna velük. Annak tudata, hogy az emlék a jelen pillanatot megelőző múltbeli tapasz talat foglalata, rokon azzal, hogy a személyiséget elszakítjuk a jelen univerzumától. A megismerő azért reked kívül az itt és moston, mert szemlátomást a múlt tapasztalataival vállal közösséget. Nem egyéb emlékek halmazánál, és amennyiben emlékei összekülönböznek a je lennel, a megismerő ugyancsak idegenként tekint a jelen pillanatra. Ugyanezen meggondolásból elmondhatjuk, hogy amikor vala mennyi emlékünket a jelenre vonatkoztatjuk, összeomlik a jelentől különváló személyiség gondolata. Emlékeinkből álló „személyisé günk" beépül a jelen benyomásai közé; de mégsem olyan erő ez, amelyik birtokolja a jelen benyomásait. Midőn a múlt beolvad a je lenbe, a megismerő is eggyé válik a jelen valóságával. Nem áll külön ettől, hiszen nincs is számára hely a pillanat jelenvalóságán kívül. Ezért midőn megértjük, hogy minden emlék jelenbeli tapasztalat, romba dőlnek a jelen pillanat határai, megszabadulunk csinált korlátainktól, s a jelent feloldozzuk a múlt és a jövő ellentétpárjának kötelékéből. Ekkor világossá válik, hogy semmi sem előz meg és nem is követ bennünket az időben. Nincs hol megvetnünk a lábun kat az időtlen jelenen kívül, azaz az örökkévalóságban.
Jó ideje boncolgatjuk a tudat egységének időtlenségét, mert ha egyszer ezt a határtalan tudatot megértjük, még ha csak a legelnagyoltabban is, ezáltal a színkép többi elemét szintén könnyebben a helyére tesszük. Az ortodox lélektan, miközben az emberi lényeget az énben találja meg, az egység tudatát szükségképpen lelki defek tusként, tudatzavarként vagy megváltozott tudatállapotként értelme zi. Ha viszont az egység tudatát az ember természetes állapotaként szemléljük, akkor az én azon nyomban természetellenes korláttá vá lik, amely skatulyákba gyömöszöli az egység tudatát. Valójában a színkép minden egymást követő szintje egyre inkább béklyók közé szorítja az önvalót, az egység tudatát és a határtalan tudatot. E fejezetben a határok kialakulásának szomorú történetét mesé lem el. A természet, mint láttuk, semmit sem tud a határok bolond vi lágáról - nem nőnek benne falak és kerítések. Ennek ellenére szinte teljesen körülkerítenek minket a határok, a falak, a kerítések; gúzsba kötözzük a tagjainkat, és viszály borzolja az idegeinket. Ám, ha leglényegünket az egység tudata jellemzi, hogyan létezhet akkor a töb bi tudati szint? Mi hozza létre az identitás különböző fokozatait? Mivel a színkép minden soron következő szintje egyre szűkebb határok közé szorítja az egység tudatát, a legelején kell kezdenünk ezt a feje tetejére állított fejlődést, az első oknál, azaz a legelső ha tárvonal keletkezésénél. Korábban már beszéltünk erről a leges legelső határról, és elsődleges határnak neveztük el. Ez választja el
98
99
egymástól a látót és a látványt, a megismerőt és a megismertet, a szubjektumot és az objektumot. Amint egyszer ez az elsődleges határvonal létrejött, elindítja a következmények szükségszerű lánco latát. Egy sereg új határ támad, s mindegyik az előzőre épül. Kibon takozik a színkép megannyi szintje, szárba szökken a világunk, amely ben elveszetten, bénultan és megbűvölten hányódunk, szeretve és gyűlölve e világ ellentéteit. A vallás, a filozófia, a mitológia, sőt még a tudomány is beszá mol erről a kezdetről, erről az első okról, a teremtés eme ősokáról. A csillagászok szerint hozzávetőleg 15 milliárd évvel ezelőtt semmi sem volt, aztán egyetlen hatalmas robbanással létrejött a világegye tem! a keresztény teremtéstörténet elregéli, hogy több ezer évvel ezelőtt csak Isten létezett, aztán a teremtés hét napjának minirob banásai során megszületett az általunk ismert világ. A tudomány Ősrobbanásnak nevezi ezt a születést, a vallás szakállas apókról mesél, miközben úgy az egyik, mint a másik a teremtés és az ősenergia kiáradásának első pillanatát hivatott rögzíteni. Bárhogy ku takodjunk azonban a múltban, nem találjuk meg az elsődleges ok kielégítő indoklását azon egyszerű oknál fogva, hogy a múlt - mint olyan - nem létezik. Az elődleges ok nem tegnap fejtette ki a hatá sát, hanem a jelenben hat eleven erőként. Ezenkívül ezt az okot nem varrhatjuk egy tőlünk elszigetelt istenség nyakába, mivel Isten az önvalóval, a mindenség egészével azonos. Az elsődleges határ, ez a folyvást munkálkodó elsődleges ok, nem egyéb, mint jelenbeli cselekedeteink hajtóereje. Az egész kérdéskör legégetőbb problémája az, egyáltalán miért jött létre az elsődleges határ? Más szóval, miért keletkezett az ere dendő bűn? Miért kell a szamszára, a mája, a határok nyomorúságos világában sínylődnünk? Ez igazán kézenfekvő kérdés, mégis csap dákat rejt magában. Mert amikor megkérdezzük, „Mi hozta létre az elsődleges határt?", voltaképpen azt kérdezzük, mi előzte meg. Csak
ta, nem hívta életre, nem alkotta meg. Ha egyáltalán volna oka, ak kor ez önmagában új határt teremtene. A teológia nyelvén úgy is fo galmazhatnék, hogy amennyiben az elsődleges oknak is lenne oka, ez megszüntetné az elsődleges ok voltát. Bármilyen elégtelennek tűnik a válasz az első pillanatban arra a kérdésre, „miért jött létre az elsőleges határ?", be kell érnünk azzal, hogy ennek egyszerűen nincs oka. Az elsődleges határ magamagától keletkezett, s mint olyan, jelenbeli hatóerő, amely nem vezethető vissza további okok ra. Az egység tudatát átformálva, számos következménye van, ma ga azonban nem következmény. Az utolsó fejezetben még visszatérek erre a legelső változásra, hogy megfejtsük a titkát, e ponton azonban mindössze annyit árul hatok el, hogy az elsődleges határ váratlanul, létrejött és újra meg új ra létrejön a pillanat jelenvalóságában. A domború-homorú vonalak példáján láttuk, hogy valahányszor rákényszerítünk egy új határt a valóságra, ez a határ egy ellentétpár két szembenálló pólusát vá lasztja el egymástól. Ugyanez történik az elsődleges határ meghúzá sakor is. Ez ugyanis kettéhasítja az egység tudatát, szubjektumra és objektumra, megismerőre és megismertre, látóra és látványra, vagy a biológia nyelvén szólva, élő szervezetekre és környezetükre met szi szét a valóságot. Az élő szervezeteket a külső környezettől elvá lasztó természetes határvonal - amelynek létét hiába is tagadnánk ezáltal illuzórikus határrá, kerítéssé, korláttá válik, amelyik elválaszt ja egymástól a világmindenség voltaképpen elválaszthatatlan tartal mait. Krisnamurti szavaival: „És e távolságtartásban megszületik a lá tó és a látvány ellentéte, az emberiség legnagyobb konfliktusa." Vegyék észre, hogy eme elsődleges határ létrejöttekor (miköz ben pillanatról pillanatra újraszüli önmagát) az ember kevesebbnek véli magát szervezete és a környezet együttesénél, immár nem ro kon a megismert valósággal, mert ő és a világ halálos ellenségekké válnak. Ehelyett a szervezetével azonosul, amely mostantól harcban
hogy éppenséggel semmi sem előzte meg. Azaz, semmi sem okoz-
áll a környezetével. Az élő szervezetet személyiségként éli meg,
100
101
amíg a külső környezet egészét személyiségétől idegennek nyilvá
Egy régi taoista bölcs egyszer azt mondta: „a régi idők igaz em
nítja. Bőre határán belül üti fel a táborát, onnan kémleli az ellensé
berei semmit sem tudtak az élet szeretetéről vagy a halálfélelemről.
gessé vált külvilágot. „Egy szál magam állok szemben az idegen és
Az életbe való belépés nem ébresztett bennük örömöt, s a távozás
ellenséges világgal, amelynek létrejöttében a legcsekélyebb szere
sem szült ellenállást. Méltósággal jöttek, és méltósággal is mentek
pem sem volt" - ez lesz az emberiség mottója. Az elsődleges határ
el. Nem álltak ellent a taónak, sem az egek rendelésének, a halan
létrejöttével az ember elfeledi, hogy kezdetben egy volt a minden
dók rossz szokása szerint." De hát mi fán terem az Igaz Ember?
séggel, ehelyett kizárólag a testelméjére fordítja figyelmét.
Ugyanez a bölcs másutt így elmélkedik: „Nem ragaszkodom a tes
Az ember ekkor megtagadja valódi lényegét, meg az egység tu
temhez, és feladtam a megismerés gondolatát. Testemből és elmém
datát, és elszigetelt szervezetként pergeti a napjait. Ezzel létre is jön
ből [azaz az elszigetelt szervezetből, a testelméből] kiszabadulva,
a színkép következő szintje, amely a szervezet teljességét jelenti. Az
eggyé válok a végtelennel." Más szóval, a szervezet halála mindösz-
elsődleges határ tehát megbontja a szervezet és környezete ősere-
sze azok számára jelent gondot, akik kizárólag ezzel a szervezettel
deti egységét, szembefordítva egymással e kettőt, az ént és a külvi
azonosítják magukat.
lágot. Minden későbbi határ ezeken az alapokon nyugszik, ahogy
Abban a pillanatban tehát, midőn az ember elválasztja önmagát
azt Csuang-ce magyarázta hajdanában: „kíséreld meg és kövess en
a környezetétől, felébred szívében a halálfélelem. A régi idők Igaz
gem a nemlét birodalmába, ahol minden egy... Ott beszélhetünk
Emberei nem félték a halált, nem ostobaságból, hanem mert „a tes
a végtelenről. Ott minden különbség eltűnik."*
ten és az elmén túllépve", örökre egyesültek a végtelennel. Az Igaz
Az elsődleges határ meghúzása tehát egyszer és mindenkorra
Ember, amint arra Rinzai rámutatott, különben is nem más, mint a
szembefordította a személyiséget környezetével, áthidalhatatlan sza
valódi lényegünk, azaz az önvaló, az egység bennünk lakozó tuda
kadékot vonva e kettő közé. Többé nem vagyunk egyek a világgal,
ta. Ha egyszer valaki ráébred, hogy személyisége alapjaiban a min
amelyik idegenként néz velünk farkasszemet. Az egység tudata
denséggel rokon, akkor nemcsak elfogadja, de egyenesen áhítozza
egyéni tudattá fokozódik le, a felsőrendű identitás személyes ön
az egyéni alakzatok látszólagos elmúlását.
azonossággá, az önvaló személyiséggé. Ekkor a két fő ellentétpár
Csupán a részek sorsa a halál, nem az Egészé. Amint azonban
elemei, a szubjektum-látó és az objektum-látvány kiszakadnak egy
valaki a testével azonosítja a lelkében lakozó önvalót, az egész lel
más örökös öleléséből, és halálos ellenségként tekintenek egymás
két betölti majd e földi porhüvely halandóságának tudata. A magát
ra. Ezzel kezdetét veszi a személyiség és a világ küzdelme. A külső
résznek tudó személyiség rettegni kezd a semmitől, az enyészettől.
környezet fenyegetést hordoz, hisz hatalmában áll eltörölni valós
Az elszigetelt, halálfélelem béklyózta személyiség képtelen elfo
nak vélt személyiségemet, azaz a szervezetemet, a testelmémet. E
gadni és megérteni élet és halál alapvető azonosságát. A korábbi
pillanatban merőben új tényező jelentik meg az élet színpadán, egy
nagy ellentétpárokhoz hasonlóan, a lét és a nemlét is megbontha
később lehengerlő erejűvé váló tényező, a halálfélelem.
tatlan egységet alkot. Látszólagos különbözőségük ellenére áthatják egymást. Az élet és a mulandóság, a születés és a halál az időtlen pillanat megragadásának eltérő szempontjait képviselik.
*
Csuang-ce bölcsessége,
34.
oldal.
102
Szemléljük mindezt a következőképpen: minden, ami létrejött, 103
ami megszületett, múlt nélkül való. A születés más szóval a múltta-
Ebben az értelemben maga az idő is illuzórikus fegyver a fenti
lanság pillanata. Hasonlóképpen, minden, ami elmúlásra ítélt, ami
illúziók ellenében. Az anekdota szerint: egy buszon rongyos öreg
az enyészeté lesz, híján van a jövőnek. A halál tehát a jövőtlenség
csavargó mellé ült az egyik utas. Az öreg csavargó barna papírzacs
állapota. Azt is láttuk azonban, hogy a jelen pillanatban nincs sem
kót tartott az ölében, amelybe ételdarabkákat rakosgatott. Végül
múlt, sem jövendő. Úgy is mondhatnánk, születés és halál egyesül
utastársa megelégelte a gusztustalan műveletet, és megkérdezte az
a pillanat jelenvalóságában. Ez a pillanat épp csak megszületett - nem
öreget, miféle lényt etet a tasakban.
tapad hozzá a múlt, sem semmiféle előzmény. Ugyanakkor már a ha lálára készülődik - a pillanatnak nincs jövője, semmi sem követi az időben. Amint létre szökken, máris elenyészik. A jelen tehát coincidentia oppositorum, az ellentétek egysége, élet és halál, lét és nem lét, keletkezés és elmúlás megbonthatatlan szövedéke. Ippen szava it idézve: „Minden pillanat az utolsó pillanat, de minden pillanat új jászületés is." Ám a szervezetével (az elsődleges határral) azonosuló ember a születés és a halál egységének csak egyik oldalát fogadja el. A halálról nem hajlandó tudomást venni. Nem is tehet másként, amikor éppen a haláltól retteg a legjobban. Mivel pedig a halál a jövőtlenség állapota, amikor az ember megtagadja az elmúlást, ez azt is maga után vonja, hogy nem hajlandó jövő nélkül élni. Az ember valósággal kiköveteli magának a jövő ígéreteit, hogy ne érezze a jelenben az enyészet bűzét. Halálfélelme - legyen rejtett vagy nyílt - örökös tépelődésre, tervezgetésre, sóvárgásra vagy legalábbis a holnap számbavételére sarkallja. Rettegve kémleli és pásztázza a jövendőt. Röviden arról van szó, hogy a halál tudata in tenzív időélménnyel ajándékozza meg az emberiséget. A helyzet iróniája az, hogy mivel az elszigetelt személyiség merő illúzió, el múlása is illuzórikus. Hazrat Kahn szufi misztikus szavaival élve: „Mulandóság nem létezik, az elmúlás illúzióját és ennek hatásait ki véve, amelyet az ember egész életében retteg." E szinten tehát az emberiség megalkotta az idő illúzióját, hogy enyhítsen a koholt ha lálfélelmein.
104
- Monguzt - felelte a csavargó. - Tudja, azt az állatot, amelyik megöli a kígyókat. - És miért hurcolja magával? - firtatta az utas. - Nos, azért, mert alkoholista vagyok - felelte a vén csavargó -, monguz riasztja el a delirium tremensben előbújó kígyókat. - De hiszen ezek a kígyók nem valóságosak! - kiáltott fel az utas. - Na persze - vont vállat az öreg -, hát a monguz sem valóságos. Mi is hasonlóképpen riogatjuk a halál illúzióját az idő illúziójával. Az időtlen, örök jelen tudata nem ismer múltat és jövendőt. Az örök jelennek nincs jövője, nincs határa, nincs holnapja - semmi sem áll előtte, semmi sem áll utána. Ez azonban egyben a halál ál lapota is, hiszen a halál ugyancsak jövőtlen, holnaptalan, eljövendő idő híján való. Aki tehát elfogadja a halált, az teljesen megbékél ez zel a jövőtlenséggel, s Emerson szavaival mintegy az időt meghalad va él a jelenben. Azonban az elsődleges határt emelő ember megtagadja a halált, s ezzel azt is elutasítja, hogy jövő nélkül éljen. Röviden: nem vállal ja az időtlenséget. Mintegy kiköveteli magának, megteremti az időt, hogy ezután benne éljen. A túlélésbe helyezi minden reményét, s az idő válik legféltettebb kincsévé, a jövő egyetlen céljává. így minden gondjai forrásáról, az időről képzeli azt, hogy elhozza számára a megváltást. Elébe siet az időnek, és amikor az eljön, szembe kell néznie elszigetelt személyisége lényegével, a tulajdon halálával.
105
Holnap és holnap és holnap: Vánszorog létünk a Végső szótagfáig, Csak a
por
bolondok
tipegve
kimért idő
s tegnapjaink útilámpása
voltak
halálba*
natát meddő várakozásban töltjük. Minden pillanatunk elmúlásra Ezáltal az időtlen jelen,
hogy tulajdonképpen a jelenhez tartoznak. Ők szavatolják, hogy mi vel még megvoltunk tegnap, létezni fogunk holnap is. így emléke ink és várakozásaink teszik ki az életünket, s a múlt keserédes em lékével és a jövő szívszorongató rémképével terhelnek meg, hatá
Mivel nem tudunk meglenni jövő nélkül, életünk minden pilla ítéltetett.
lékek eligazítanának a múltban, és nem veszünk tudomást arról,
a
nunc stans nunc fluensszé,
a tűnő pillanat pár másodpercévé zsugorodik. Minden pillanattól azt várjuk, hogy tovairamodva, a jövő újabb pillanatának adja át a helyét, mert így elképzelt jövőnk elé sietve, azt reméljük, megme nekedhetünk a haláltól. A jövőben adunk találkozót önmagunknak. A jelenre nem vagyunk kíváncsiak - máris újabb itt és mostot sür getünk, aztán megint újabbat és újabbat, mind új és új holnapot. Vérszegény jelenünk paradox módon éppen azért repül el, mert a végét kívánjuk! Azért kívánjuk a végét, mert azt szeretnénk, ha tüstént tovairamlana a következő pillanatba, a jövőbe, amely azon ban alig születik meg, máris elenyészik. Ezzel azonban nincs vége az idő meséjének. Mivel az ember egyedül a szervezetével azonosul, az elméjében természetes módon benne rejlő emlékek szerepe aránytalanul felduzzad, és szinte rög eszmévé növi ki magát. Úgy kapaszkodunk az emlékeinkbe, mint ha valóságosak volnának - azaz mintha egy valóságos személyiség valóságos múltjához tartoznának. Hamarosan megszállottjává vá lunk a múltunknak, és feltétel nélkül azonosulunk a letűnt pillana tokkal. Mivel valóságos jövőt igénylünk, szeretnénk hinni, hogy múlt is áll a hátunk mögött. Mindezért úgy teszünk, mintha az em-
rolják be a jelenünket. Menedéket keresünk a jelenben a halál el len, és a jövőben meg a múltban véljük megtalálni. Figyeljék meg az 1. ÁBRÁN (24. oldal), hogy e ponton az ember szervezete térben és időben létező teljességével azonosítja magát. (Megjegyzem, a lapot kettészelő átlós vonal a személyiség/nem személyiség határát képviseli, s mi most ennek a változásait követ jük nyomon. E határ épp az imént szűkült le a világmindenségről az egyed szervezetére.) Mind ez idáig egyetlen szót sem ejtettünk a transzperszonális sávok köztes szintjeiről. Ezek a sávok túl fino mak és bonyolultak ahhoz, hogy e ponton taglalhassuk őket. A 9fejezetben még visszatérünk a tárgyra, mert ekkorra már rendelke zünk a megértéshez szükséges háttérismeretekkel. Egyelőre eléged jünk meg annyival, hogy ezek a sávok a színkép ama tartományá hoz tartoznak (amint azt az ábra világosan mutatja), ahol az egyéni identitás nem olvad tökéletesen egybe a nagy egésszel (ez csak az egység tudatában valósul meg), bár nem is korlátozódik az elszige telt testelmére (ez a szervezet teljességének szintjén következik be). E sávoknál a személyiség/nem-személyiség határa jelentősen kitágul, s a tudat egyértelműen meghaladja az elszigetelt szervezet szintjét. Térjünk most már vissza a szervezet teljességének szintjére, és kövessük nyomon a színkép további alakulását. E szinten az ember kizárólag a szervezetével azonosul, az időben létezik, és menekül a halál elől. Ugyanakkor azt legalább elmondhatjuk, hogy kapcso latban áll pszichofizikai léte teljességével. Ezért emlegetjük a szer
* William S h a k e s p e a r e : Macbeth, V. felvonás, 5. szín, 2 3 - 2 7 . In: Wiltiam Shakespeare összes drámái III., 1972, Magyar Helikon, 6 2 4 . oldal. S z a b ó Lőrinc fordítása.
106
vezet teljességének szintjét a kentaur fokozataként is. Ez a legendás állat félig ember, félig ló, ezért kitűnően szemlélteti a test és a lélek összhangját. A kentaur nem a lovát megülő, maga alá kényszerítő 107
lovas, hanem a ló és a lovas együtt. A psziché itt még nem válik el a testtől, hogy igájába hajtsa, hanem önszabályozó, önálló pszicho szomatikus egység születik. Ezzel azonban fordulóponthoz érkeztünk. A színkép következő szintjén a kentaur a szó szoros értelmében kettéválik. Midőn az em ber megtagadja a közösséget szervezete egészével és annak élet funkcióival, többé nem érzékeli egész valóját. Ehelyett a szervezet nek csupán egyetlen részelemére korlátozza az önazonosságát. Ki zárólag az énnel, az önképével, a szellemével azonosul, a kentaur elvont régióival. Ezzel megtagadja, és alapvetően tulajdonává fo kozza le a testét. Ő lesz a lovas, aki megüli a kiszolgáltatott, ural ma alá hajtott testet, ezt az ostoba, oktalan állatot. Miért következik ez be? Miért van szükség ismét egy újabb határ bevezetésére? Mi távolítja el az embert a kentaurtól, a szervezete tel jességétől? Mint várható, számos oka van a test és az elme fenti el különülésének, ám ezek között is első helyen áll az embert válto zatlanul űző-hajszoló halálfélelem. Vigyázva kerülünk mindent, ami a halálunkra emlékeztet és az enyészet légkörét sugározza, vagy akárcsak sugallja az elmúlás gondolatát. Halálunk elől menekülve, szembetaláljuk magunkat a gondot okozó testünkkel. Ez a test tűnik a halál végső lakhelyének. Tudjuk róla, hogy mulandó, tudjuk, előbb-utóbb elrohad alólunk. A test visszavonhatatlanul az enyésze té, márpedig a halála elől menekülő ember csupán arra kíváncsi, ami megajándékozza a holnap ígéretével - valójában a holnapok végtelen sorával. Ebben a játékban nem jut hely a test számára.
ezt a gondolati absztrakciót elnevezi „énnek". Nem a testében él már, hiszen az mulandó, hanem énjében, ebben a maga gyúrta kép ben, amely a halálra való legcsekélyebb emlékeztetőt sem tűri meg. így születik meg az én szintje (lásd 1. ÁBRA). Test és elme termé szetes határvonala ekkortól illuzórikus határrá válik, megerősített bástyává, szöges kerítéssé, amelyik elválasztja egymástól azt, ami el választhatatlan. És mivel minden új határ újfajta viszályt támaszt, az ellentétek újfajta háborúsága veszi kezdetét. A hús vágyai szembe kerülnek a lélek törekvéseivel, és túl gyakran hallani, hogy „a lélek kész, de a test erőtelen"*. a szervezet meghasonlik, lemondva ezzel mély benső egységéről. Az ember elveszti a kapcsolatot a szerveze te teljességével, és nem marad más számára, mint ennek a valami kori teljességnek a szellemi vetülete, az önmagáról kialakított kép. Azt sem mondanám, hogy az ember elveszti a kapcsolatot a testé vel. Egész pontosan test és lélek egységéről kell lemondania, az ér zés és a figyelem ama összhangjáról, ami a kentaurt jellemzi. Az érző figyelem világossága eltorzul és ködössé válik, s nem marad más a nyomában mint kényszeres gondolatok egyfelől, és a test megbomlott egysége másfelől. Az én szintjén tehát az ember önképével, szervezete szellemi tü körképével azonosul. Márpedig egy többé-kevésbé pontos önkép meglehetősen lazán illik a valóságra. A szervezet előtörténetének el fogadható elemeit tartalmazza, a gyermeki, érzelmi, racionális és ir racionális elemeket. Ismeri a szervezet minden gyengéjét és erős ségét. Lelkiismerete is van (ez a fölöttes én), a szülők keserédes
Az ember így titkon azt a vágyat melengeti magában, hogy sze
öröksége, azontúl világképe, személyre szabott határok sűrű háló
mélyiségét változatlanná, állandóvá, megingathatatlanná, halhatat
zatával. Az egészséges én a fenti elemek mindegyikét magában fog
lanná avassa. Pontosan erre valók a szimbólumok, a fogalmak és
lalja és összhangba hozza.
a gondolatok a maguk változatlanságával és rögzítettségével. A „fa" szó akkor sem változik, ha a világ minden fáját kivágják, vagy a va lóságos fa a növekedése után elszárad és elpusztul. E mozdulatlan halhatatlanságra vágyva, az ember megalkotja önmaga ideáját, majd 108
Azonban megeshet, hogy az én nem makkegészséges. A szemé lyiség bizonytalan okokból megtagadhatja, hogy kapcsolatba kerül* Máté
20.41.
109
jön az énjével. Hiszen az én egyik-másik kívánsága és vágya oly fur
elvesztette a kapcsolatot az énje összes késztetésével. Nem csupán
csának, fenyegetőnek vagy tiltottnak tűnhet, hogy a személyiség
szervezete teljessége lett idegen a számára (ami minden én tör
nem vállal velük közösséget. Gonosz kívánságait máris tetteknek
vényszerű sorsa), de még a száműzött gondolatai is. Vagyis képte
könyveli el, olyan szörnytetteknek, amelyekre gondolni is bűn.
len pontos, elfogadható önképet alkotni magának. Alaposan eltor
Talán futó pillanatig azt kívánja valaki, bárcsak felpofozhatna
zítja ezt az önképet azért, hogy szalonképessé tegye, aminek az lesz
egy tolakodó frátert. Csak kevesen mentesek a hasonló futó óhajok
a vége, hogy megtagadja egyik-másik tulajdonságát. Hamis képet
tól. Mivel azonban emberünk attól tart, meg találja valósítani titkos
alakít ki tehát önmagáról. Ezt a pontatlan önképet nevezzük perso-
kívánságait, azt is megtagadja, hogy az ő elméjében keletkeztek -
námk, amely idegenként, külsődlegesként, nem-énként tekint az
végül pedig az egészről elfeledkezik. „Még hogy én? - háborodik
én elfogadhatatlan összetevőire. Ezek kivetülése hozza létre az ár
fel. - Soha életemben nem gondoltam ilyen ocsmányságokat! Mivel
nyékot. Ezáltal újabb határ emelkedik az énen belül, ami az én je
pedig nem gondoltam, nincs is semmi rejtegetnivalóm." Sajnos
lentős beszűkülésével jár - miközben a fenyegető, baljós nem-én
azonban ettől még bűnös kívánsága az övé marad, ezért nem tehet
egyre tovább hízik a persona rovására. Ez tehát a persona szintje
mást, mint letagadja. Ami a személyiség/nem-személyiség határát il
(lásd 1. ÁBRA).
leti, a tiltott kívánság látszólag az ellentábor tulajdonába kerül. Az
így épül fel az egymást követő határokból a tudat színképe. Va
én minden nemkívánatos, meg nem értett és elutasított eleme titok
lahányszor újabb határ keletkezik, a személyiség is tovább zsugoro
ban a kerítés túloldalára vándorol, úgyszólván átáll az ellenséghez.
dik, veszít a korábbi tágasságából, mindjobban beszűkül. Előbb a kör
Az én eme meghasonlásának szemléltetésére gondoljunk arra
nyezet, aztán a test, végül pedig az árnyék tárgyiasul a személyiségtől
a fickóra, aki szívesen felpofozná mondjuk a főnökét, ehelyett
idegen, külsődleges elemmé, ellenséggé, hiszen, mint tudjuk, min
azonban letagadja ezt az óhaját. Ettől azonban titkos kívánsága to
den határvonal egyúttal arcvonal is.
vább rágja a lelkét. Ez továbbra még létezik, de látszólag már kívül
Ám e külsődleges elemek nem egyebek kivetülésnél, és felfedez
került az énen. Lélektani szakszóval az emberünk kivetítette az óha
hetjük bennük önmagunk legsajátabb vonásait. Könyvem hátralévő
ját. A fickó tudja, hogy valami vadul hadakozik a lelkében, mivel
részében erre a felfedezőútra hívom Önöket. Márpedig a felfedező-
azonban nem hajlandó elismerni belső vívódását, más jelöltet keres
utak minden kényelmetlenségük ellenére lélegzetelállítóan izgalma
a számára. A harag tehát továbbra is ott munkál emberünkben, mi
sak, miközben baráttá kezesítjük az ellenséget, lágy melódiává sze
vel azonban letagadja, ott leli majd föl, ahol egyedül megtűri, a má
lídítjük a csatazajt, színjátékká a véres küzdelmet. Az árnyék, a test
sok feltételezett indulatai között. Hirtelen úgy érzi, az egész környe
és a külső környezet idővel tudattalanunk részévé vált. A térképek
zete őt üldözi, és még csak az okát sem tudja! Harci kedve látszó
nek és korlátoknak ezt az álomvilágát hagyta Ádám a szunnyadó
lag a többiektől származik, és a külvilágból irányul rá, holott való
utódaira. Szüntessük meg ezeket a határokat, és nézzünk friss szem
jában ennek a fordítottjáról van szó. A „haragszom a világra" érzés
mel a világunkra! Romboljuk le a határokat, hogy ismét megérint
kivetülése által: „a világ haragszik rám". Az ilyen ember - érthető
hessük az árnyékunkat, a testünket és a valóságot, miközben
módon - depressziós tünetekkel fordul az orvoshoz.
a szívünk mélyén tudjuk, hogy valódi lényegünk valamely darabját
Ugyanakkor azonban valami más is történt. Emberünk ugyanis 110
sikerült megérintenünk. 111
7 / A persona szintje: felfedezőutunk kezdete
A színképen való alászállás, a felfedezőutunk akkor veszi kezde tét, amikor szembetűnően meghasonlunk az élettel. Kollégáim köz keletű véleményével ellentétben, magam amondó vagyok, hogy ez a sajgó meghasonlottság nem az ..elmebetegség", a beilleszkedési vagy a személyiségzavar jele. Az élettel és a létezéssel szembeni alapvető elégedetlenség mögött a szellemi fejlődés csírája lappang, egy sajátos szellemi alapállásé, amelyet mintegy maga alá temetett a társadalmi elvárások mérhetetlen súlya. Az a valaki, aki kezdi meg érteni az élet szenvedéseit, egyúttal mélyebb, igazabb valóságokra is rádöbben. A szenvedés ugyanis ízzé-porrá zúzza az önelégült köz helyeinket, és felvillanyozza az életerőnket; arra sarkall, hogy tartsuk nyitva a szemünket, éljük át mélyen az érzéseinket, s oly módon közeledjünk önmagunkhoz és világunkhoz, ahogyan korábban nem volt bátorságunk. Gyakran hallani, és magam is egyetértek ezzel, hogy a szenvedés a kegyelem első szikrája. Bizonyos sajátos érte lemben szinte örömünnepnek tekinthetjük, amennyiben termékeny felismerésekre ösztönöz. Tegyük azonban hozzá, hogy mindez csak bizonyos sajátos érte lemben igaz. Némelyek úgy ragaszkodnak a szenvedéseikhez, mint anya a gyermekéhez, s egyetlen pillanatra nem merik letenni ezt a súlyos terhet. Nem tudatosan néznek szembe a szenvedéssel, ha nem belekapaszkodnak, miközben titkon a vértanúság bűvöletébe esnek. A szenvedésre oda kell figyelni, nem szabad elkerülni, meg113
vetni, ugyanakkor tömjénezni, dramatizálni, egekbe emelni sem ta
avantgárd lélekgyógyászok javaslata, hogy érintsük meg a testünket.
nácsos. A szenvedés üdvös, amennyiben annak a jele, hogy a szen
A léleklátók viszont éppen azt javallják, hogy lépjünk túl a testen.
vedő ember ráébred, az egység tudata nélkül élt élet tele van fájda
A mai lélekgyógyászok között erősebb a nézeteltérés, mint valaha,
lommal, bánattal és viszontagságokkal. A határok csatatérré változ
aminek következményeként megbénít bennünket a meg nem értett
tatják a mindennapokat - félelmet, szorongást, fájdalmat szülnek,
szenvedés, s ráadásul azt sem tudjuk, kihez forduljunk tanácsért.
végül pedig a halálba torkollnak. Csak zsibbasztó kárpótlásaink, lel
A szenvedésbe belesüppedve, hiába várjuk, hogy mélyebb megér
ki kerülőútjaink, megszállottságaink révén érhetjük el, hogy ne kér
tést csiholjanak ki belőlünk a gyötrelmek. Nem fogadhatjuk azzal az
dőjelezzük meg az illuzórikus határainkat, a szenvedések vég nél
előre elhatározott szándékkal kínjainkat, hogy ez majd milyen világ
küli láncolatának alapvető okát. Előbb-utóbb azonban, hacsak nem
raszóló felismerésekkel ajándékoz meg.
váltunk közben teljesen érzéketlenné, elhárító mechanizmusaink
Mindaddig nem lesz miénk a szenvedés gyümölcse, amíg meg
a céljukat tévesztik. Ez azután ilyen vagy olyan szenvedésekhez ve
nem értjük, mit jelent és miért köszöntött ránk. Ezt pedig azért nem
zet, mert figyelmünk végül mégiscsak a hamis határaink konfliktu
sikerül megtudnunk, mert alig találni olyan lélekgyógyászt, akire
sai és az életünk ebből adódó töredezettsége felé fordul.
mindenestől rábízhatnánk magunkat. A régi időkben a szenvedő
A szenvedés ilyen értelemben az első lépés a határok hamissá
ember jóhiszeműen a papjához, egy bölcshöz vagy sámánhoz for
gának felismerésében. Helyesen értelmezve, ezért felszabadító hatá
dult tanácsért, aki aztán Istenhez kalauzolta. A múlt században a pap
sú, mivel túlmutat a határok összességén. Nem azért szenvedünk,
helyére a pszichológus lépett, és a lélek eme újdonsült papja a lel
mert beteg a lelkünk, hanem mert az értelmes felismeréseink szen
künkre irányította a figyelmet. Manapság viszont egyre csökken
vedéssel járnak. Ugyanakkor fontos, hogy jól megértsük a szenve
a pszichiáterek ázsiója. Modernebb, hatásosabb és felszabadítóbb
dést ahhoz, hogy ne vetéljenek el értékes felismeréseink. A helye
erejű gyógymódok vannak születőben. A lélek új orvosai természet
sen értelmezett szenvedésbe beléphetünk, megélhetjük, végül pe
gyógyászként ütik fel a székhelyüket, vagy más egyéb személyiség
dig túlléphetünk rajta. Ha viszont félreértjük, egyszerűen megfenek-
fejlesztő központokban.
lünk a gyötrelmekben - s jobb híján a sárban dagonyázunk.
Ők mintegy forradalmasítják a gyógyítást
azzal, hogy nem csupán a sérült lélekre, de a szervezet egészére fi
Végig az emberiség történelme során sámánok, papok, bölcsek,
gyelnek. A transzperszonális lélekgyógyászok egyenesen az egyéni
misztikusok, szentek, pszichológusok és pszichiáterek hívták fel
tudat meghaladására ösztönöznek. Ám, mivel ezek a doktorok mind
a figyelmet arra, hogyan kell helyesen megélni a szenvedést, majd
mást hirdetnek, felmerül a kérdés, vajon kinek higgyünk?
pedig kilábalni belőle. Arra tanították embertársaikat, hogy a szen
A fenti nézetkülönbségek fő forrása az, hogy a laikusok és a szak
vedésüket megértve, megszabadulhatnak tőle. Ám a lélek orvosai
emberek abban a tévhitben leledzenek, hogy a lélekgyógyászok
korántsem ugyanazt a gyógyírt kínálják a szenvedésre. Mi több,
eltérő nézőpontból közelítik meg a lelki betegségeket. Pedig nem
a felismeréseik homlokegyenest ellentmondanak egymásnak. A ré
erről van szó, hanem arról, hogy az emberi tudat különböző szint
gi időkben a lélek orvosai azt a tanácsot adták, hogy járjuk Isten út
jeit kezelik más és más módszerekkel. Manapság azért nem bízunk
jait. Modern kollégáik a tudattalanhoz tanácsolják a pácienst. Az
meg a lélek orvosaiban, mert tévesen úgy véljük, a tudat ugyanazon
114
115
szintjén szólnak hozzánk. Ha így volna, valóban ellentmondanának
mindvégig a határok megszüntetéséről van szó. Láttuk, hogy vala
egymásnak, legalábbis a lényeget tekintve, és mi nem tudnánk, ki
hányszor új határ keletkezik, énérzékelésünk is tovább szűkül, ezért
ben bízzunk.
a kezdeti identitásunk - a mindenség egésze - rövidesen a szerve
Amint azonban rájövünk, hogy az emberi tudat több szintre ta
zetre, majd az énre, végül pedig a personara korlátozódik. Képletes
gozódik, ha megértjük, hogy létezésünknek több rétege van, akkor
értelemben mondhatjuk, a személyiségünk ezenközben egyre ki
felismerjük, azért van szükség a különböző terápiás módszerekre,
sebbre zsugorodik, miközben a nem-személyiség mind nagyobbra
mert a lélek más és más rétegeit célozzák meg. Belátva tehát, hogy
hízik. Minden új határral a személyiség új összetevője kerül kivetí
a különböző lélektani iskolák jogosan foglalkoznak a különböző tu
tésre, s tűnik fel külsődlegesnek, idegennek, az ellentáborhoz tarto
datszintekkel, nyitottabban tudjuk majd meghallgatni, mit mond
zónak. A határok megvonása tehát meghatározott kivetítésekkel jár,
egyik vagy másik lélektani rendszer a maga sajátos szintjéről. Ha
minek során ez vagy az az elem kilökődik a személyiségből. Ennek
pedig éppen ezen a szinten szenvedünk, a lélek orvosa véget is vet
a fordítottja is igaz, a vetületet akkor vehetjük ismét birtokunkba, ha
het a kínjainknak. Hozzásegíthet ahhoz, hogy megértsük szenvedé
megszüntetünk egy határt. Midőn rájövünk, hogy valamely kül
sünk valódi természetét, s támaszt adhat tudatos megértéssel elvi
sőnek vélt kivetítés valójában az önnön tükörképünk, a lényünk el
selnünk és túlélnünk a szenvedést.
idegeníthetetlen része, ezzel leromboljuk a személyiség/nem-szemé-
Miután kiismerjük magunkat a létezésünk különféle rétegeit föl
lyiség érintett határát. Ezáltal tudatunk tere mind jobban kitágul,
táró tudat színképén, könnyebb lesz behatárolnunk, melyik szinten
megnyílik, szabaddá válik, többé nem árkolják körül védősáncok.
élünk, és melyik a szenvedéseink forrása, már ha van ilyen egyálta
Hajdani ellenségeinkkel megbarátkozunk, sőt eggyé válunk, kiürít
lán, így kiválaszthatjuk a megfelelő lélekgyógyászt és lélektani isko
jük a csatateret, s helyette szabad mozgásteret nyerünk. A kivetített
lát a szenvedéseink orvoslására, ahelyett hogy megadóan átadnánk
személyiségrészeket immár nem érezzük fenyegetőnek, hiszen tud
magunkat a szenvedésnek.
juk, hogy hozzánk tartoznak. A színképen alászállva, ezért először
Az elkövetkező fejezetekben e céltól vezérelve, sorra vesszük majd a színkép egyes szintjeit. Megvizsgáljuk, milyen lehetőségek,
eltüntetjük a határokat, másodszor eközben ismét birtokba vesszük a vetületünket. Ez utunk minden egyes lépésénél bekövetkezik.
örömök és értékek fakadnak az egyes szintekből, azonkívül milyen
A valós példák bemutatása megvilágítja majd, mit értek határo
betegségek, panaszok és tünetek jelentkezhetnek mindegyiken.
kon, kivetítésen és az ellentétek küzdelmén. A jelen fejezetet a per
Számba vesszük a jelentősebb lélektani iskolákat és gyógymódokat,
sona és az árnyék megértésének szentelem, valamint ama lélektani
amelyek az egyes szintek lelki kínjait hivatottak enyhíteni. Remé
rendszereknek, amelyek segítenek a betegeknek a persona szint
lem, vizsgálódásunk olyan egyszerű térképet ad az olvasó kezébe,
jéről leszállniuk az én szintjére. A következő fejezetben az én szint
amely végigkalauzolja majd a tudat határok szegélyezte útvesztőin.
jéről a kentaur-szintre történő alászállást követjük nyomon, az ezt
Utunk során lefelé haladunk a tudat színképén. Ezt az alászállást
követőben pedig a kentaur-szintről a transzperszonális szintre való
számtalan módon jellemezhetjük, mondhatjuk azt, hogy összhangba
leereszkedést, végül pedig az egység tudatának elérését taglaljuk.
akarjuk hozni az ellentéteket, tágítani óhajtjuk a tudatot, ki akarjuk
Az egyes fejezetek alapvetően a gyakorlat szempontjait veszik figye
szabadít; ini a beteget a komplexusok hálójából, alapjában azonban
lembe, tehát: 1. vázolják az olvasó számára a szóban forgó szint ál-
116
117
talános sajátságait, 2. ízelítőt adnak e szint mibenlétéről, végül pe
a garázs felé. E ponton azonosul a késztetésével, mivel világosan lát
dig 3. bevezetik az olvasót a kérdéses szintet megcélzó terápiák lé
ja, hogy minden nehézsége ellenére, el akarja végezni ezt a munkát.
nyegébe. Nem elemzem tehát behatóan az egyes szinteket, mind
Igaz ugyan, hogy lénye egyik fele rá sem bír nézni az egetverő ku
össze bepillantást nyújtok az itt hozzáférhető gyógymódok főbb
pira, a lényeg az, hogy jobban akarja a garázs kitakarítását, mint az
sajátságairól. Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy aki huza
ellenkezőjét; ha nem így volna, hozzá sem látott volna a dologhoz.
mosabban akar élni valamely mélyebb tudatszinten, ez a törekvése
Ám mikor megérkezik a helyszínre, különös dolog történik, Jack szemügyre veszi a hatalmas rendetlenséget. Kezd elmenni a kedve
jelentős erőráfordítást és előtanulmányokat igényel. Kezdjük tehát ott, ahol embertársaink zöme elakad - a persona
az egésztől. Mégsem távozik. Ehelyett elszöszmötöl egy darabig,
szintjén. A persona többé-kevésbé pontatlan, elszegényített önké
a régi magazinokat lapozgatja, felhúzza kidobott baseball-kesztyű-
pünk. Akkor jön létre, amikor megpróbáljuk letagadni bizonyos lel
jét, álmodozik, piszmog. Ekkor kezdi elveszteni a kapcsolatot ere
ki késztetéseinket, amilyen a harag, az önkényeskedés, az erotikus
deti késztetésével. Ám jelenleg is munkál benne a rendrakás vágya,
vágyak, az öröm, az ellenségesség, a vakmerőség, a durvaság, az
különben egyszerűen hátat fordítana az egésznek. Mégsem teszi, és
ösztönzés, az érdeklődés stb. Azonban, ha nem veszünk róluk tu
pedig azért nem, mert késztetése nagyobb az ellenkezőjénél. Mind
domást, még nem tűnnek el. Mivel ezek a késztetések hozzánk tar
eközben lassan megfeledkezik arról, mi hozta ide, kezdi elidegení
toznak, mindössze annyit tehetünk, hogy valaki más nyakába varr
teni magától és kivetíteni az eredeti szándékát.
juk őket. Lehet ez az illető akárki, csak ne mi magunk legyünk. Ké
A kivetítés pedig a következőképpen működik: mint láttuk, Jack-
nyelmetlen késztetéseinket tehát nem sikerül igazából megtagadni,
ben továbbra is ott él a vágy, hogy rendbe hozza a garázst. Ez
csupán az illetőségüket hárítjuk el magunktól. Végül már magunk is
a vágy változatlanul tevékeny, és ugyanolyan követelőzőén ad hírt
elhisszük, hogy idegenek tőlünk, kívül állnak a leikünkön. Odáig
magáról, mint az éhség mardosása. Jack a lelke mélyén érzi, hogy
szűkítjük a
a
valaki ki akarja vele takaríttatni a garázst. Pontosan ezért lébecol ott
nemkívánatos késztetéseinket. Ezek az eligedenített lelki törekvések
órák óta. A gond csak az, hogy időközben elfelejtette, kinek a szán
aztán árnyékként vetülnek ki, és mi azzal azonosulunk, ami meg
déka volt ez a terv. Lassan bosszantani kezdi az egész vállalkozás,
maradt nekünk, egy beszűkült, elszegényedett, pontatlan önképpel,
és ahogy telik-múlik az idő, Jackben is egyre jobban forr a méreg.
a personáv-A. Ezzel új határ keletkezik, és újfajta viszály támad,
Nem akar mást, mint befejezni a kivetítés műveletét - azaz, hogy
mégpedig a persona és az árnyék között.
mindenestől elfeledkezzen a saját szándékáról -, ehhez viszont ta
határainkat,
hogy kizárhassuk
személyiségünkből
Az árnyék kivetítésének mechanizmusát nem nehéz megérteni,
lálnia kell egy bűnbakot, akire rálőcsölhetné kellemetlen törekvé
gátat vetni viszont annál nehezebb e folyamatnak, mivel veszélyez
sét. Mivel tudja, hogy valaki takarítani akar itten, ez pedig halálo
tetné legdédelgetettebb illúzióinkat. Az alább közölt példa segít
san feldühíti, már csak meg kell találnia azt a személyt, aki ilyen un
megérteni ezt a fölöttébb egyszerű lelki működést.
dokul „rákényszeríti" az akaratát.
Jack ég a vágytól, hogy kitakarítsa a garázst, ahol óriási a felfor
Meg is jelenik a színen a gyanútlan áldozat: Jack felesége ku
dulás. Már jó ideje tervezi ezt. Végül nekiveselkedik a nagy feladat
kucskál be a garázsajtón. Ártatlanul megkérdi férje urát, végzett-e
nak, s régi munkaruhájába belebújva, mérsékelt lelkesedéssel indul
már a takarítással. Jack magából kikelve rivall rá, hogy hordja el az
118
119
irháját. Úgy érzi ugyanis, hogy igazából nem ő, hanem a felesége
Mi történt volna azonban, ha a nej bevonul a garázsba, és köve
szeretné tisztának tudni a garázst. Ezzel teljessé vált a kivetítés
teli, hogy Jack takarítsa ki? így már más, mondhatnánk? Jack joggal
művelete, mivel Jack mostantól külsőként éli meg a saját készteté
állíthatta volna, hogy kényszerítik, hisz ott áll a háta mögött a kar
sét. Sikeresen kivetítette, a kerítés túloldalára száműzte, és így az
dos feleség. Csakhogy a lényegen ez sem változtatott volna, mind
a benyomása, hogy a túloldalról veszélyezteti ez a szándék.
össze megkönnyítette volna Jack dolgát, hogy a neje nyakába varr
Kezdi hát úgy érezni, hogy a neje hajszolta bele a takarításba,
ja a kivetítést. Erre jó alany lett volna, amennyiben ugyanazt a tö
pedig voltaképpen saját kivetített késztetetése, saját félreértett fel
rekvést képviseli, amit Jack rá szeretett volna vetíteni. Mintegy ki is
buzdulása ellen berzenkedik. Talán ordítozni kezd élete párjával,
hívta volna erre férjét, akinek azonban mégiscsak a saját terve volt
hogy esze ágában sincs kitakarítani azt a hülye garázst, különben is
a takarítás. Ha nem rendelkezik eredetileg ezzel a késztetéssel, és
jobban tenné, ha nem nyúzná tovább. Persze ha valóban nem állna
nem vetíti ki később, azt sem érzi, hogy rá akarják kényszeríteni.
szándékában a takarítás, ha valóban ártatlan volna ebben a törek
Meglehet, a neje is nyüstöli, ám ezt csak akkor érzi kényszernek, ha
vésben, egyszerűen csak azt felelné neje érdeklődésére, hogy meg
önnön késztetését vetíti rá. Saját szándékai ettől még a sajátjai ma
gondolta magát, és elnapolta a rendrakást. De nem ezt teszi, hisz
radnak.
a lelke mélyén tudja, hogy valaki szeretné tisztának látni azt az át
A lélekgyógyászok e szinten tehát úgy vélik, hogy aki folyvást
kozott garázst, mivel azonban ez csak nem lehet ő, nyilván valaki
külső kényszerek rabjának hiszi magát, voltaképpen több belső
másnak kell lennie. Szegény felesége kiváló bűnbaknak ígérkezik,
késztetéssel és energiával rendelkezik, mint amiről tudomása van.
és amikor megjelenik, Jack menten rá is vetíti a saját késztetését.
Ha nem lennének ilyen késztetései, fütyülne a világra. A bölcs em
Röviden tehát az történt, hogy Jack önnön törekvését kivetítve,
ber ezért a külső kényszerben - származzon az főnökétől, hitvesé
külsőként éli meg azt, s úgy tekint rá, mintha a külvilágból származ
től, iskolától, barátaitól, munkatársaitól vagy gyermekeitől - annak
na. Egy kivetítést mindig kényszernek érzünk, s az a benyomásunk,
jelét látja, hogy olyan késztetések lappanganak a lelkében, amelyek
hogy a saját késztetésünk kívülről zúdul a nyakunkba. Végső soron
rejtve maradnak előtte. Megtanulja, hogy a kényszer helyett úgy fo
elmondhatjuk - akkor is, ha kedves olvasóim hitetlenkedve pislog
galmazzon: „több törekvésem van, mint amennyiről tudok". Ha rá
nak e sorok olvastán -, hogy minden kényszer kivetített készteté
jön, hogy a külsőnek érzett kényszerek tulajdonképpen a saját fel
sekből származik. Gondoljuk meg, ha példánkban Jack nem maga
nem fedezett törekvéseiből fakadnak, eldöntheti, megvalósítsa-e eze
akarta volna eredetileg kitakarítani a garázst, a felesége ártatlan kí
ket a késztetéseket, vagy ne hallgasson rájuk. Bármelyik megoldást
váncsiságát sem érezte volna kényszernek. Higgadtan azt felelhette
választja is, tudja, hogy saját lelki tartalmairól van szó.
volna, hogy ma nincs kedve takarítani, vagy változtatott az elhatá
A kivetítés alapmechanizmusa tehát meglehetősen egyszerű. Egy
rozásán. Ehelyett űzött vadként támadt élete párjára! Voltaképpen
felmerülő érzés (vágy, harag vagy kívánság), mely természetes mó
azonban nem a neje érdeklődését érezte kényszernek, hanem a sa
don a környezetre irányul, kivetítve mintha már a külső környe
ját késztetését. Ha nincs ez a belső indíttatás, Jack sem hitte volna,
zetből származna, és innen zúdulna a személyiségre. Ez a bume
hogy kényszerítik. Minden kényszer alapja tehát a saját félreismert
ránghatás oda vezethet, hogy az embert valósággal földre döngölik
késztetésünk.
a saját hatalmas energiái. Ekkor azonban már nem törekszik vala120
121
mely célra, hanem úgy érzi, más noszogatja erre. Az történt tehát,
ri el sajátjának egy-egy démonikusnak, sátáninak, gonosznak vagy
hogy a személyiség/nem-személyiség határ túloldalára helyezte
legalábbis rossznak ítélt tulajdonságát. Ez a jellemvonás bármiféle
át a szóban forgó késztetést, amely így természetszerűleg kívülről
képtelenség lehet - akár perverzió, zsémbesség vagy megbízhatat
támad rá, ahelyett, hogy segítené a környezet megszelídítésében.
lanság. Valamennyiünknek van sötét oldala. A sötét oldal azonban
Tehát az árnyék kivetítésének két fontos következménye van.
nem jelent elvetemültséget, mindössze annyit, hogy nem aranyból
Először is úgy erezzük, bennünk szemernyi sincs meg a kivetített
van a szívünk. („Mindenkinek van valami a füle mögött".) Ha tuda
törekvésből, tulajdonságból vagy hajlamból. Másodszor ez szemlá
tosítjuk magunkban és elfogadjuk a negatív tulajdonságainkat, még
tomást a környezetünkben, rendszerint az embertársainkban kísért
érdekessé is tehetik az életünket. A héber hagyomány szerint az Úr
minket. A kivetítés beszűkíti a személyiséget, és szorosabbra vonja
a maga konok, szeszélyes és perverz természetének mintájára alkot
a határait. A kivetítő személy minden kellemetlenség ellenére, he
ta meg a Föld népeit, talán azért, hogy az emberiség bele ne haljon
vesen védelmezni fogja a tévedését. Ha Jack közelébe merészked
az unalomba.
nénk, miközben ártatlan nejével kiabál, és a fejére olvasnánk, hogy
A boszorkányüldöző azonban azt képzeli, hogy az ő jelleme ma
saját érzéseit vetíti rá a hitestársára, valószínűleg ellátná a bajunkat.
kulátlan, és az erény őrének teszi meg magát. Pedig korántsem
A személyiség számára főbenjáró fontosságú, hogy bebizonyítsa ön
olyan mocsoktalan a lelke, mint hinni szeretné, és ahogyan el sze
maga előtt, a projekciói kívülről fenyegetik.
retné hitetni embertársaival, ám semmiképpen sem tudja elviselni
A legtöbb emberben rendkívül erős ellenállás él az árnyékkal
önmagában ezt a kis szennyfoltot. Megtagadja tehát, ellenáll neki,
szemben. Ez az ellenállás megakadályozza, hogy a sajátjuknak is
megpróbálja kigyomlálni magából a hibáját. Ez azonban makacsul
merjék el kivetített késztetéseiket és tulajdonságaikat. Úgy is fogal
tartja magát, és továbbra is emberünk a gazdája, miközben a jellem
mazhatnék: az ellenállás a kivetítés egyik legfőbb oka. Az árnyéká
hiba kitartóan figyelmet
nak ellenálló személyiség kívülre vetíti a lénye kellemetlen voná
követelőzik, annál jobban nő a személyiség belső ellenállása. És mi
sait. Ezért minden kivetítésben ott lappang valamiféle ellenállás is.
nél nagyobb ez az ellenállás, annál nagyobb erőkifejtésébe kerül
Néha ez az ellenállás enyhe, máskor jóval hevesebb, sehol sem ér
nem meglátni a hibát. Végül, mikor már majd kiszúrja a saját sze
vényesül azonban olyan kristálytisztán, mint egyik legelterjedtebb
mét, valóban észreveszi, csakhogy az egyetlen lehetséges módon -
formájában, a boszorkányüldözésben.
másokban. Tudja, valakinek ez és ez a hibája, mivel azonban ez
Szinte mindenki részt vett már a boszorkányüldözés ilyen vagy
követel magának.
Minél lármásabban
a valaki nem lehet ő, hát másnak kell lennie. Már csak meg kell ke
olyan formájában. Bármilyen groteszken hatnak is ezek a dolgok,
resnie a megfelelő személyt, ami rendkívül fontos, mert amennyi
mindamellett beszédesen példázzák a kivetítés kártékonyságát és az
ben nem tudja másra vetíteni az árnyékát, az ott marad a nyakában.
ember makacs vakságát önnön hibáival szemben. A boszorkányül
Az ellenállás kulcsszerepet játszik e folyamatban. Mert amilyen olt
dözés ugyanakkor a kivetítés egyik legszemléletesebb példája, és
hatatlan gyűlölettel és ádáz ellenállással viseltetik valaki a saját ár
mint ilyen, megmutatja, mennyire gyűlöljük másokban mindama tu
nyékával szemben, minden áron igyekszik kigyomlálni azt a lelké
lajdonságokat, amelyeket titokban magunkban is megvetünk.
ből, ugyanolyan szenvedéllyel veti meg mindazokat, akikre rálőcsöli
A boszorkányüldözés akkor veszi kezdetét, ha valaki nem isme122
az árnyékát. 123
Ez a boszorkányüldözés néha véres erőszakba torkollik - gon
lenségek, vagy másik végletként azok, amelyek vonzanak, lenyű
doljunk a nácik zsidóüldözésére, a salemi boszorkányperekre vagy
göznek, rabul ejtenek minket, nem mások, mint az árnyékunk tü
a Ku-Klux-Klan bűnbakkeresésére a fekete bőrű lakosság körében.
körképei. „Más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát" nem
Vegyük észre ugyanakkor, hogy a bűnbakkereső pontosan ugyan
veszi észre az ember, mondja a régi közmondás.
azokat a hibákat rója fel az áldozatainak, amelyeket féktelen dühé
Az árnyék lényegének megértése után nyomába eredhetünk né
ben maga is a világ eíé tár. Máskor a boszorkányüldözés nem ölt
hány közkeletű kivetítésnek. Amiként a kényszer kivetített készte
ilyen ijesztő méreteket - ilyen például a „komcsik" hidegháborús el
tés, úgy a kötelezettség is kivetített kívánság. Más szóval, ha köte
ítélése. Megint máskor egyenesen komikus felhangokkal jelentkezik
lezettségeink rabságában sínylődünk, ez annak a jele, hogy bár nem
- a szűnni nem akaró pletykák többet árulnak el a pletyka gyártó
ismerjük el, szívesen teszünk eleget feladatainknak. A kötelezettség
járól, mint arról, akit a közösség a nyelvére vett. E sokszínű jelen
vállalás, a „csak érted teszem" helyzetei legtöbbször a családban
ség mindazonáltal az árnyék kivetítésének kérdéskörébe tartozik.
fordulnak elő. A szülők kötelességüknek érzik, hogy gondját visel
Sok férfi és nő kel ki felháborodottan a homoszexuálisok ellen.
jék gyermekeiknek, a férj kötelességének érzi, hogy eltartsa felesé
Néha roppant kulturált, kifinomult egyéniségek gyűlölködnek a me
gét, a feleség kötelességének érzi, hogy ellássa a háztartást stb. Az
legekre, fel kívánják függeszteni a polgári jogaikat vagy ennél is
emberek ugyanakkor előbb-utóbb fellázadnak a kötelezettségeik el
rosszabbat kívánnak nekik. Mi az oka ennek az ádáz fenekedésnek?
len, bármilyen nemesnek tűnnek is azok a kívülálló szemében. Az
Különös módon nem maga a homoszexualitás ténye, hanem az,
elégedetlenség elharapózása idővel boszorkányüldözésbe torkollik,
hogy az ilyen gyűlölködők saját titkos homoszexuális késztetéseiket
s férj és feleség rendszerint a házassági tanácsadónak nevezett bo
képtelenek elviselni. Nem tudják megemészteni a természetes és
szorkánymesternél köt ki.
enyhe homoszexuális hajlamokat önmagukban, ezért kivetítik őket
Aki úgy érzi, fuldoklik kötelezettségei súlya alatt, egyszerűen ki
másokra. Embertársaik homoszexualitása ellen vagdalkoznak tehát,
vetíti a szóban forgó tevékenységek kedvelését. Persze pontosan ez
ahelyett, hogy elismernék önnön hajlamaikat.
az, amit nem lesz hajlandó elismerni (hisz ellenáll az árnyékának).
így folyik tehát ilyen vagy olyan formában a boszorkányüldözés.
Mi több, éppenséggel az ellenkezőjét hangoztatja: a háta közepére
Állítólag azért utálunk embereket, mert piszkosak, buták, ferde haj
se kívánja a terhes kötelezettségeit, jelenti ki. Pedig szó sincs arról,
lamúak, erkölcstelenek... Meglehet, tényleg azok, de talán még sincs
hogy nem szeretne együttműködni, csupáncsak letagadja ezt. Igen
igazunk. A lényeg azonban nem ez. Ellenszenvünk valódi oka, hogy
is segíteni akar másokon, ám e vágyát kivetítve, az az érzése támad,
a tudtunkon kívül, bennünk magunkban is megvannak a kiátkozott
hogy mások várják ezt el tőle. A kötelezettséget tehát nem a világ
tulajdonságok. Azért acsarkodunk ellenük, mert a saját hibáinkra is
sózza ránk, hanem saját be nem vallott segíteni akarásunk. Vegyünk szemügyre egy másik közkeletű kivetítést. Talán semmi
merünk bennük. Észrevehetjük mindebben a kivetítés egyik sajátos vonását. Kör
nem olyan béklyózó, mint a gátlásosság, az az érzés, hogy minden
nyezetünk ama elemei (emberek vagy tárgyak), amelyek a kelleté
ki minket bámul. Talán beszédet kell mondanunk vagy fellépünk
nél erősebb érzelmi hatással vannak ránk, rendszerint a saját kive
egy színdarabban, díjat kapunk, s ilyenkor megdermedünk a ránk
títéseink. A bosszantó, zavaró, visszataszító emberek, tárgyak és je-
szegeződő tekintetek kereszttüzében. Sokaknak viszont egyáltalán
124
125
nincs lámpalázuk. A lámpalázat nem a helyzet termeli ki, hanem
csak csírájukban jelentkeznek a személyiségében, ám mivel nem tud
a sajátos lelkialkatunk. A lélekgyógyászok szerint ekkor az önnön
róluk, kivetíti őket mindazokra, akikkel kapcsolatba kerül. Ez meg
érdeklődésünket vetítjük rá embertársainkra, ezért képzeljük, hogy
sokszorozza az eredeti késztetést, s a világ oly fenyegetően elutasí
mindenki kizárólag ránk figyel. Ahelyett, hogy aktívan szemlélnénk
tó hellyé válik emberünk számára, ami nem felel meg a valóságnak.
a világot, zavart érzünk a többiek tolakodó kíváncsisága láttán.
Annyi bizonyára igaz az egészből, hogy akadtak, akik bírálgatták
A közönség
felnagyítódik
szegény fejét. Mindez azonban meg sem kottyan addig, amíg a sa
a tudatunkban, és azt képzeljük, hogy minden mozdulatunkat árgus
természetes
érdeklődése
aránytalanul
ját kivetített bírálatunkat nem adjuk hozzá a gáncsoskodáshoz. Ezért
tekintetek követik. Ez természetesen bénítóan hat ránk. Mindaddig
valahányszor kisebbségi érzések gyötörnek minket, vagy szenve
nem is oldódik föl a bénultságunk, amíg nem merjük visszavonni
dünk a környezet rideg bánásmódjától, okosan tesszük, ha kivetü-
a kivetítést - azaz, nem merünk szembenézni a világgal, ahelyett,
lést keresünk mindebben, és beismerjük, hogy kissé talán kritiku-
hogy bennünket bámulnának; nem merünk nyitott szemmel figyel
sabbak vagyunk másokkal szemben, mint gondolnánk.
ni, ahelyett, hogy letaglózna minket a világ érdeklődése.
Mostanra nyilván kiderült, hogy az árnyék kivetítése nem csupán
A fenti gondolatmenetet követve, képzeljük el, mi történne akkor,
a külvilág képét torzítja el a tudatunkban, hanem az önmagunkról
ha ellenséges érzéseinket, támadókedvünket vetítenénk rá az ember
kialakult véleményünket is. Érzelmeim vagy jellemvonásaim kivetí
társainkra. Az ilyen ember úgy érezné, hogy a környezete érdemtele
tésekor továbbra is érzékelem ezeket, ám eltorzult, elferdült formá
nül ellenséges és nyers vele szemben, őt pedig megfélemlíti, meg
ban, külső jelenségként. Az árnyékot is torzán, mintegy álruhába
ijeszti, sőt akár meg is rettenti ez a feléje áradó töménytelen ellensé
bújtatva érzékelem, s kivetítve, tünetként sanyargatja az életemet.
ges energia. Az esetek többségében a megalapozatlan félelmek arról tanúskodnak, hogy az illető tudtán kívül haragszik a környezetére.
Ha tehát rávetítem önnön ellenséges érzéseimet a környezetem re, azt képzelem majd, hogy a külvilág viseltetik így velem szem
A pszichológust felkereső betegek másik gyakori panasza a sze
ben, s végül félni kezdek az emberektől. Eredeti ellenséges magatar
retethiány. Úgy érzik, senki sem szereti őket igazán, a kutya sem
tásom árnyékként vetül ki a világra, ezért másokban vélem felfedez
törődik velük, vagy éppen mindenki őket bántja. Ezt rendszerint két
ni, miközben önmagamban csak a félelem tünete marad meg. Ezzel
szeresen is igazságtalannak érzik, mivel ők voltaképpen mindenkit
az árnyék tünetté alakul át.
szeretnek. Úgy érzik, hogy belőlük hiányzik a külvilágban észlelt el
Ha tehát száműzöm az árnyékomat, még nem szabadulok meg
utasító magatartás. Hisz a lelküket is kiteszik, hogy elnyerjék ember
tőle. Nem marad űr a nyomában személyiségemben. Helyette tüne
társaik bizalmát, és eszükbe sem jut bírálgatni másokat. Hanem pon
tek keletkeznek, fájdalmas emlékeztetőül arra, hogy lényem bizo
tosan ez a kivetítés két megkülönböztető jele: az illető úgy érzi,
nyos vonásai nem tudatosodnak bennem. Azonkívül, ha egyszer az
belőle hiányzik a kérdéses kellemetlen tulajdonság, ám mindenki
árnyék tünetté változott, ugyanúgy fogok harcolni ellene, ahogyan
másban megvan. Csakhogy már a gyerekek is azt kiabálják egymás
valamikor az árnyékkal hadakoztam. Amikor tehát megtagadom va
nak az óvodában, hogy „aki mondja másnak, az mondja magának".
lamely hajlamomat (az árnyékomat), ez tünetként bukkan föl, én
Aki úgy érzi, hogy az egész világ ellene fordult, nincs tudatában
pedig ugyanazzal a dühvel fenekedek majd rá, amilyen ellenszen
a saját elutasító, gáncsoskodó hajlamainak. Ezek a hajlamok talán
vesnek találtam az árnyékomat. Talán még azt is megkísérlem, hogy
126
127
Az árnyék okozta tünetek közkeletű jelentései 1.TÁBLÁZAT
elrejtsem a világ szeme elől a szégyenletes valót (reszketést, kisebb ségi érzést, depressziót, szorongást stb.), pontosan úgy, ahogyan az árnyékomat iparkodtam elleplezni önmagam előtt. így tehát minden tünet - depresszió, szorongás, unalom vagy fé lelem - az árnyék valamely elemét tartalmazza; nem más ez, mint valamiféle kivetített érzelem, tulajdonság vagy hajlam. Fontos, hogy
A
tüneteket
eredeti
árnyékalakjukra
fordítása
TÜNET
lefordító
szótár
E R E D E T I ÁRNYÉKALAKJA
megértsük, bármilyen kellemetlenek a velejárók, nem szabad ellen állnunk nekik, nem szabad megvetnünk vagy elkerülnünk őket, mi vel pontosan ők rejtik a megoldás kulcsát. A tünet ellen hadakozni annyit tesz, mint a benne rejtező árnyékkal szembeszállni, márpe dig éppen ez panaszaink forrása. E szinten a terápia első lépéseként teret kell adnunk életünkben a tüneteinknek, s megbarátkoznunk e kellemetlen, korábban meg vetett érzésekkel. Tudatosan, és a tőlünk telhető legnagyobb nyi tottsággal, elfogadással kell közelednünk a tüneteinkhez. Vagyis,
Külső kényszer
B e l s ő késztetés
Elutasítás
„Menjetek a p o k o l b a ! "
( S e n k i s e m szeret e n g e m ! " ) Bűntudat
„Elegem van
(„Bűntudatot keltesz bennem")
a
Szorongás
Izgalom
Gátlásosság („Mindenki engem néz")
Jaz o b ebm a nb eér e r dke, kmint e l n e kg o n d o l o m "
Impotencia/Frigiditás
„Nem e n g e d e m , hogy kielégülj"
követelőzésedből"
engedélyeznünk kell önmagunknak a depressziót, a szorongást, a szeretetlenség érzését, az unalmat, a sértődöttséget vagy a gátlásos ságot. Míg korábban minden erőnkkel ellene szegültünk ezeknek az érzéseknek, most hagyjuk, hogy szabadon hassanak ránk, mi több, még támogatjuk is őket. Vendégségbe hívjuk magunkhoz a tünete ket, engedjük, hogy szabadon ténykedjenek és lélegezzenek, mi közben nem teszünk mást, mint egyszerűen tudatosítjuk őket ma gunkban. Voltaképpen ez tehát a terápia első lépése, és sok esetben
Félelem
Ellenségesség
(„Bántani akarnak")
(„Anélkül, támadó
hogy és
észrevenném,
indulatos
vagyok")
Szomorúság
Harag!
Tartózkodás
„Hátrább az agarakkal!"
többre nincs is szükség, mivel abban a pillanatban, amikor teljes va lóságában elfogadunk egy tünetet, ezzel a benne megbúvó árnyék jelentős részét a magunkénak ismerjük el, ami minden panaszunkat végérvényesen eloszlatja.
Nem tudom megcsinálni Kötelezettség
(„Meg
„A fene vigye el, n e m a k a r o m megcsinálni!"
kell tennem")
Kívánság
(„Szívesen
csinálom")
Ha a tünet makacsul tartja magát, sor kerül a terápia második lé pésére a persona szintjén. A megvalósítás mikéntje egyszerű, csupán csak időt és türelmet igényel. Ekkor nem teszünk mást, mint tudato san visszavezetjük a tünetet eredeti alakjára. Ehhez a „fordításhoz" szolgáljon eligazításul az itt közreadott egyszerű szótár (1. TÁBLÁZAT). 128
Gyűlölet
Pletykálkodás
(„Megvetlek azX
(„Utálom
tulajdonságod miatt")
X
Irigység („Fantasztikus vagy!")
magamban
tulajdonságomat")
J o b b vagyok,
mint g o n d o l o m "
A dolog lényege az, hogy felismerjük, minden tünet az árnyék vala
a persona szintjéről az én szintjére. A képlet pofonegyszerű:
mely tudattalan megnyilvánulását képezi le (tükrözi). Például Önök
persona + árnyék = én.
úgy érzik, hogy agyonhajszolják a munkahelyükön. Amint láttuk azonban, a külső kényszer mindig annak a jele, tünete, hogy önök készségesebben dolgoznak, mint gondolják vagy bevallják maguk nak. Talán nem szívesen ismerik eí ezt a munka iránti odaadást, és így másokat okolnak a hálátlan feladatért, hogy „a cégért" robotolja nak. Talán az „önzetlen" áldozatkészségükért anyagi viszonzást vár nak, vagy éppen megfeledkeztek az eredeti késztetésükről. Bármi le gyen az oka, a külső kényszer biztos jele annak, hogy Önökben erősebb a munkaszenvedély, mint képzelik. Eképpen tehát visszave zethetik a tünetet az eredeti, a valóságnak megfelelő formájára. A kell helyett ekkor azt mondják majd: akarom.
Gondatlanság volna tőlem, ha anélkül zárnám le ezt a fejezetet, hogy felvázolnám az e szinten végzett gyógyító munka lényegét. Ha az árnyékterápiával foglalkozó pszichológusok szakmai zsargonját figyelmen kívül hagyva, a mondandójuk velejére figyelünk, a követ kező érdekes törvényszerűségre bukkanunk. Mikor azt mondjuk, szeretjük az anyánkat, azt vágják a fejünkhöz, hogy tudattalanul gyűlöljük őt. Ha viszont azt állítjuk, gyűlöljük, azzal fogadnak, hogy ez a gyűlölet voltaképpen burkolt szeretet. Ha arról panaszkodunk, milyen nehezen viseljük a depressziót, azt kapjuk, hogy tulajdon képpen örülünk ennek az állapotnak. Ha az a bánatunk, hogy meg aláznak bennünket, a lélekgyógyász okvetlenül azzal áll elő, hogy titokban kedvünkre van a megaláztatás. Amennyiben szenvedélye
A fenti lefordított magyarázat a gyógyulás kulcsa. A külső kény
sen részt veszünk valamely politikai, vallási vagy ideológiai kam
szer eloszlatására nem kell például látszólag hiányzó belső készte
pányban, a lélekgyógyász úgy véli majd, nem hiszünk semmiben, és
tést csiholni magukban. Nem azt mondom tehát, hogy ha erőnek
a térítő törekvéseink lényegében önmagunk hitetlenkedésének szól
erejével érdekességet találnak a munkájukban, nem érzik majd
nak. Ha mi igent mondunk, a terapeuta menten nemet mond. Ha mi
kényszernek. Csupán azt állítom, a külső kényszer annak a jele,
azt mondjuk, fent, ő azt feleli, lent. Ha mi nyávogunk, ő visszaugat.
hogy ez a látszatra hiányzó késztetés jelen van, habár burkolt for
Ha pedig végül kifakadunk, hogy mindig is gyűlöltük a pszicholó
mában, tünet alakjában. Nem szükséges akár csiholt lelkesedéssel is
gusokat, és most már látjuk, hogy erre minden okunk megvolt, az
tetézni a lelki terheiket. A külső kényszerben ott rejlik az az ener
zal vág vissza, hogy elvetélt pszichológusok vagyunk, ezért iri
gia, amire a munkavégzéshez szükségük van. Egyszerűen csak né
gyeljük e szakma művelőit.
ven kell nevezniük a külső kényszert: nem más ez, mint a belső
Mindez talán ostobaságnak hangzik, ám e nyakatekert logika lé
késztetés. Puszta fordításról van tehát szó, amelynek során semmi
nyege az, hogy a lélekgyógyász - tudatosan vagy tudtán kívül - a sa
újat nem hoznak létre.
ját ellentétével szembesíti a betegeit. Ha a fejezet korábbi példáit
A tünetek, mint láttuk, korántsem kellemetlenek, éppenséggel
számba vesszük ebből a szempontból, látni fogjuk, hogy a vázolt
ezek a lelki fejlődésünk letéteményesei. Pontosan behatárolják
helyzetek mindegyikében a delikvens csupán az ellentétpárok egyik
a tudattalan árnyékot, csalhatatlan jeléül annak, hogy itt valamifé
pólusát vette tudomásul. Nem volt hajlandó mindkét végletet elfo
le kivetítésről van szó. A tünetek révén pedig nyakon csíphetjük az
gadni, nem ismerte fel az ellentétpárok lényegi egységét. Mivel ezek
árnyékot. Az árnyék belső fejlődésre, határaink kitágítására, elfo
nem létezhetnek egymás nélkül, amennyiben nem tudatosulnak
gadható önkép kialakítására késztet. Röviden tehát, alászállottunk
bennünk, az elutasított végletet a lélek mélyére taszítjuk, tudattalan
130
ul
ná tesszük, s mint ilyent, kivetítjük. Vagyis határvonalat húzunk az
szántanak fel minket, ezek pusztán ürügyek a bosszúságra. Hatalmas
ellentétpárok két eleme közé, amivel egymás ellen fordítjuk őket.
megkönnyebbülés, amikor először rájövünk, hogy magunk idéztük
Ezt a csatát azonban senki sem nyerheti meg, itt csupán fájdalmas
elő a tüneteinket, ez ugyanis azt is jelenti, hogy felhagyhatunk e tü
vereségek sorozatára számíthatunk, mivel a két pólus voltaképpen
netek termelésével, miközben visszavezetjük őket eredeti alakmásuk
egymás tükörképe.
ra. Ezáltal okává válunk az érzéseinknek, nem puszta eredőjévé.
Az árnyék tehát nem más, mint valamely jellemvonás tudattalan
E fejezetben tehát azt taglaltuk, miként tagadja meg az ember
ellentéte. Az árnyék megismerésének egyszerű módja az, ha mind
a lénye bizonyos vonásait, ami hamis, eltorzult önképet eredmé
annak az ellenkezőjét feltételezzük, amit tudatosan elgondolunk,
nyez; ezt nevezzük personámk. Általánosságban fogalmazva, ilyen
vagy amire tudatosan törekszünk, ami után tudatosan áhítozunk. Ez
kor határvonalat húzunk a kedvelt (persona) és a nem szívesen lá
megmutatja majd, milyen képet fest az árnyék a világ előtt, és ne
tott (árnyék) tulajdonságaink közé. Azt is láttuk, hogy az én megta
künk meg kell barátkoznunk az így viszontlátott tükörképünkkel.
gadott elemei a környezetre vetülnek rá. Ez pedig egy életen át ár-
Ha például heves ellenszenvvel viseltetünk valaki iránt, titokban
nyékbokszolásra ítélheti az embert. A persomx az árnyéktól elvá
biztosan rokonszenvesnek találjuk. A szerelmi lángolás tüzében
lasztó határvonal ellenfélként állítja szembe ezt a két lelki entitást,
mindig lesz a személyiségünknek olyan tartománya, amelyet hide
s a köztük dúló háborúság tüneteket eredményez. Ugyanazzal
gen hagy ez az érzés. Ha utálunk valamilyen tulajdonságot, nem árt,
a szenvedéllyel gyűlöljük majd a tüneteinket, mint amellyel erede
ha tudjuk, hogy titokban irigyeljük másokban. Amint tudatára ébre
tileg az árnyékot gyűlöltük, és midőn az árnyékot másokra vetítjük,
dünk a lelkünkben szunnyadó ellentéteknek, ambivalens érzések
rájuk is átárad ez a gyűlölet. így embertársainkat mintegy tünetként
nek, a helyzet feszültsége egy csapásra alábbhagy, hiszen ezt a fe
kezeljük, olyan valakikként, akik ellen hadakozni kell. E szint ha
szültséget elsősorban az ellentétek viszálya okozta. Másfelől, abban
tárvidéke mentén tehát többfrontos támadás, ádáz küzdelem bon
a pillanatban, hogy megbomlik lelkünkben az ellentétek egysége,
takozik ki.
két oldal egyidejű tudomásulvétele, ezáltal el is választjuk egymás
A többé-kevésbé pontos önkép kialakításához - ha lejjebb hatol
tól az ellentétpár két pólusát, határt vonunk közéjük, hogy az eluta
nánk a persona szintjéről az én szintjére - nem kell mást tennünk,
sított, tudattalanná tett pólus tünetként térjen vissza. Mivel az ellen
mint tudatosítanunk magunkban a lényünk el nem ismert sajátsága
tétek mindig egységet alkotnak, egyedül a tudattalan, kiküszöbölő
it. Ezek pedig jobbára szem előtt vannak, éspedig tünetként, ellen
figyelmetlenség választhatja el őket egymástól.
tétként, kivetülésként. A kivetítésnek a határok lerombolásával vet
kivetítéseink megismerésével
hetünk véget. Ekkor személyiségünkbe építjük a korábban idegen
felelősséget vállalunk a tulajdon érzéseinkért és lelkiállapotainkért.
nek vélt elemeket, helyet csinálunk a legkülönbözőbb lelki lehe
Lassan megértjük, hogy a világgal hadakozva, voltaképpen a kivetí
tőségeinknek, a negatívaknak és a pozitívaknak, a jóknak és a roszs-
Lelki
ellentéteink,
árnyékunk,
tett ellentétünkkel viaskodunk. Belátjuk, a tüneteket nem a környe
zaknak, a szeretetreméltóknak és a megvetendőknek. Lelkünk új-
zet okozza, hanem e sok kellemetlenséget magunk zúdítjuk önma
ratérképezésével a régi titkos ellenségek nyíltan barátokká lesznek.
gunk fejére, eltúlzott kárpótlásként mindazért, amit nem merünk
Végül elérhetjük, hogy - ha nem is találjuk minden jellemvonásun
megtenni. Fölismerjük, hogy nem az események és az emberek bosz-
kat kívánatosnak - legalább szeretni tudjuk a saját hibáinkat.
132
133
8 / A kentaur szintje
Az előző fejezetben láttuk, hogy árnyékunk megismerése és viszszaperlése kitágíthatja az identitásunkat; a szegényes persona helyé be ekkor egészséges én lép. Az árnyék és a persona kettéhasadását begyógyítva, a köztük terjengő határokat megszüntetve, tágasabb, kiegyensúlyozottabb önazonosságot nyerünk. Olyan ez, mintha egy zsúfolt bérlakásból kényelmes villába költöznénk. Ebben a fejezetben a kényelmes villát elegáns kastélyra cseréljük fel. Folytatjuk a hatá rok lerombolásának alapvető műveletét, miközben, mélyebb szinten vesszük sorra az identitás kitágításának ama módszereit, amelyek révén az éntől (és világképétől) a kentaurhoz jutunk. Kapcsolatba kerülve a testünkkel, újra birtokba vehetjük azt. A test birtokba vétele meglehetősen furcsa gondolatnak tűnhet. Az én és a test határa oly mélyen gyökerezik az átlagember tudatta lanjában, hogy e hasadás begyógyításának szándékát a meglepetés és az unalom furcsa keverékével fogadja majd. Úgy véli, test és lélek határa egyszer és mindenkorra rögzített, és nem érti, miért kontárko dik bele bárki e kérdésbe, sőt miért akarja lerombolni ezt a határt. Mint tudjuk, csak kevesen veszítjük el a fejünket, a testünket azonban jóval többen és réges-régen elveszítettük. Attól tartok, ez nemcsak szókép, hanem véres valóság. Úgy tűnik, mintha valójában meglovagolnánk a testünket, mint lovas a lovát. Ostorozom és di csérem a testem, etetem, tisztogatom és ápolom, amikor szüksége van rá. Megsarkantyúzom és visszafogom, mindezt akarata ellenére. 135
Mindaddig, amíg ez a test-ló jól viseli magát, észre sem veszem a lé
én együttesen igenis mélyebb valóságot hordoz, mint bármelyikük
tezését, mikor azonban rakoncátlankodni kezd - ami fölöttébb gya
külön-külön, s én ebben a fejezetben az „együttesen" határozószót
kori -, előrántom az ostort, hogy móresre tanítsam.
emelném ki, akkor is, ha gyakorlati megfontolásokból a fizikai test
Úgy tetszik tehát, mintegy megülöm ezt a testet. Nem a testem
re és az ezzel összefüggő gyakorlatokra szorítkozom.
mel közeledem a világhoz, hanem a testemen, ezen az idegen álla
Mint várható, ezer és ezer okból tagadhatjuk meg és féljük visz-
ton. Én fent vagyok, ő lent, és többnyire nyugtalanul lesem, mit for
szakövetelni a testünket, ezek némelyikét említettem már a színkép
ral ellenem. A tudatom szinte kizárólag a fejemre korlátozódik a fe
fejlődésének tárgyalásakor. Felületi síkon azért nem tartunk igényt
jemmel azonos vagyok, a testem azonban a tulajdonom. A test tárgy-
a testünkre, mert nem látjuk értelmét - úgy érezzük, kár ekkora
gyá fokozódik le, ami nem „én" vagyok, csak az „enyém". A tárgy-
hűhót csapni a test körül. A dolog mélyebb oka azonban az, hogy
gyá silányított test más szóval kivetül, pontosan úgy, ahogyan az ár
a test különösen erőteljesen és elevenen „testesít meg" tabunak ki
nyék. Határ emelkedik a szervezet teljességén belül, amely a szemé
kiáltott érzelmeket. Végül pedig azért ódzkodunk a testtől, mert
lyiségtől idegen elemként zárja ki a testet. Ez a határ szakadék, kor
a halál szálláscsinálója.
lát, akadály (hogy Lowen szóhasználatával éljek): „Ez az akadály el különíti a pszichét a testtől. Tudatos gondolkodásunk ugyan azt mondja, hogy e kettő működése egymásra épül, a köztük emelkedő akadály miatt azonban nem érzékeljük elég mélyen az alapvető azo nosságukat. Eme akadály voltaképpen kettéhasítja a személyiséget. Nemcsak a pszichét különíti el a test egészétől, de a felületi jelen ségeket is elszakítja a szervezet mélyébe nyúló gyökereiktől."
Ezen és egyéb okokból a társadalomba „beilleszkedett" felnőtt jó ideje kívülre - vagy úgy is mondhatnám „lentre" - vetítette a testét. A kentaur ebek harmincadjára jutott, miközben a személyiség az én nel azonosul a test ellenében. Ám a többi kivetítéshez hasonlóan a test elidegenítése szintén azzal végződik, hogy a kivetített test kí sérteni kezdi a kivetítőt, alaposan megszorongatva és eldöngetve őt a saját energiáival. Mivel a test ezer és egy okból a személyiség/nem
Itt minket alapvetően a szervezet teljességének megbontása ér
személyiség határvonal túloldalára került, s mivel nem barátként
dekel, a kentaur feldarabolása, aminek legszembetűnőbb és legsú
vagy szövetségesként tekintünk rá, ebből mint napra éj következik,
lyosabb következménye a testünk elvesztése. Az utóbbi nem telje
hogy az ellenségünkké tesszük. Az én és a test egymásra támad, ami
sen egyenértékű a kentaur széttrancsírozásával, „a belső egység"
vel heves, bár néha csupán a felszín alatt dúló háború veszi kezdetét.
megbontásával, mindazonáltal épp eléggé árulkodó jel. Azért foglal
Mint láttuk, minden határ ellenfeleket támaszt, s ugyanezt mond
kozunk most ezzel, mert ezt a momentumot a legkönnyebb megér
hatjuk el az én és a test határvonaláról is. Számos fontos ellentét ke
teni és leírni. Ne feledjék ugyanakkor, mindezzel nem azt akarom
letkezik e határvonal mentén, közülük legfontosabb azonban az
mondani, hogy a test mint olyan - azaz a „fizikai test" - mélyebb
akaratlagos/nem-akaratlagos szembenállás. Az én az önszabályozás
valóság, mint a szellemünk. Valójában az egyszerű test a legalanta-
központja, s egyben az akaratlagos és a tudatos tevékenységeké is.
sabb tudatformát képviseli, oly egyszerűt, hogy el is tekintek a tár
Ezzel szemben a testünk akarattalan folyamatok jól szervezett rend
gyalásától ebben a könyvben. A test nem „mélyebb valóság" az én
szere, ide tartozik a vérkeringés, az emésztés, a növekedés, a fejlődés,
nél, amint azt sok szomatológus tudni véli, ugyanakkor a test és az
az anyagcsere stb. Ha mindezt furcsának találják, hallgassák csak
136
137
meg, mit beszél az átlagember, mely életfolyamatait ismeri el saját
hetősége és romlandósága fölött érzett döbbenet okozott. Ez a döb
jának. Azt mondja például: „mozgatom a karomat", azt azonban már
benet elzsibbasztja az idegeket és eltorzítja a tudatot.
nem, hogy „verem a szívem". Azt mondja, „megeszem az ebéde
E különös tetszhalálnak azonban nagy az ára. Mert ha igaz, hogy
met", azt azonban nem, hogy „megemésztem az ebédemet". „Azt
a test a fájdalmak forrása, az is igaz, hogy számtalan örömünket kö
mondja, hogy „tekergetem a lábujjaimat", azt azonban nem, hogy
szönhetjük neki. A testi fájdalmakat kiölő én az örömöket is kiirtja
„keringetem a véremet".
az életünkből. Nincs többé szenvedés... és nincs többé öröm.
Más szóval az én csupán az akaratlagosan irányítható életfolya
Ezért az átlagember anélkül „fagyasztja le" a testét, hogy megér
matokkal vállal közösséget, az összes többi, akarattól független élet
tené e különös hibernáció természetét. Még csak nem is tud arról,
funkciót viszont valamiként az énjétől idegennek és megbízhatat
hogy hibernálta magát. Olyan ez, mintha egy testrészünk elfagyna.
lannak érzi. Nem tartják furcsának, hogy minden józan meggondo
A szenvedő alany nem tudja, mi történt vele, hiszen az érintett test
lásnak fittyet hányva, mindössze a lényünk csekély töredékével azo
táj érzékelése kiesik, márpedig az érzékelés hiánya nem észlelhető.
nosítjuk magunkat? Nem különös, hogy a legjobb esetben is csak az
A beteg semmit sem érez, nem fogja föl, milyen nagy a baj.
egyik felünket nevezzük önmagunknak? És ugyan ki lesz a gazdája a másik félnek?
Az érzékelésnek ez a kiterjedt hiánya a vitális sokk általános kö vetkezménye, annak folyománya, hogy visszarettenünk a testünktől,
Az én bizonyos értelemben kelepcében érzi magát, kiszolgáltat
s ezért részeire bomlik a kentaur. Ez a hasadtság bizonyos mérték
va a saját rakoncátlan teste kényének-kedvének. Nem ritka ezért,
ben az egészséges ént is jellemzi. Mindaddig ugyanis, amíg valaki
hogy azok, akik a test rabjának érzik magukat, olyan állapotra vágy
kizárólag az énjével azonosul, a dolog természetéből adódóan,
nak a jelenben vagy a halál után, ahol már csak a lélek kormányoz,
a személyisége nem fogadja magába a szervezet öntudatlan folya
és nem köti béklyóba a romlékony hús. Ők nyilván arról álmodoz
matait. Ezért ha a személyiség ki is tágul a personáról az én szintjé
nak, hogy a lelkük földi porhüvelyéből kiszabadulva az űrben le
re, mégis érezzük, hogy valamiként nélkülözzük a mélységet, nin
begnek holmi puha pendelyben. Könnyű belátni, miért társul oly
csenek megalapozott, jelentős érzelmeink, nem fakad föl bennünk
sokak képzeletében a húshoz az erkölcsi fertő.
a belső tudatosság és az érző figyelem éltető forrása. Folytatnunk
Az ént különösen a testi fájdalom riasztja. Fájdalom, szenvedés,
kell tehát az alászállásunkat, megválnunk az énnel közösséget vál
az élő szövet és a nyers idegvégződések hihetetlen sebezhetősége
laló beszűkült identitásunktól, és felfedeznünk, átéreznünk a testi
- mindez érthető módon rettegéssel tölti el az ént, amely így ipar
lelki szervezet teljességével való azonosságunkat. Az e szinten dol
kodik minél távolabb kerülni e kellemetlenségek forrásától, igyek
gozó gyógyász számára mindez azt jelenti, hogy felfedezi az auten
szik úgy elzsibbasztani és lefagyasztani a testet, hogy csökkentse
tikus, egzisztenciális személyiséget.
annak a fájdalommal szembeni kiszolgáltatottságát. Bár az én nem
A továbbiakban utat-módot keresünk a test és az elme határának
képes szabályozni a test akarattól független érzeteit, azt igenis ké
eltörlésére, hogy ismét ráébredjünk arra, az ellentétek eme egysége
pes megtanulni és meg is tanulja, miként vonuljon vissza a testéből,
ott szunnyad minden létezés mélyén. „Ez a hasadás nem haladható
hogyan tegye érzéketlen tetszhalottá a test egészét. Aurobindo ezt
meg - jelenti ki Lowen - a test energetikai folyamatainak ismereté
„vitális sokknak" nevezte el - olyan sokknak, amelyet a hús sebez-
ben. A tudás maga felületi jelenség, és az én birodalmába tartozik.
138
139
Az embernek éreznie kell a testében keringő éltető áram delejes ha
vegővel töltsék fel a teljes deréktájat! Képzeljék el, ha úgy tetszik,
tását. Ehhez fel kell adnia az én merev szabályozási rendszerét,
hogy egész mellkasukat és hasukat egy nagy léggömb tölti ki, ami
hogy a mély testérzetek felszínre kerülhessenek."
minden belégzéssel színültig megtelik levegővel. A ballon kitágul
Bármilyen egyszerűnek hangzik ez a program, a nehézségeit
va, erősen benyúlik a mellkasból a hasüregbe, és kitölti azt. Ameny-
menten megtapasztalja az, aki megpróbál kapcsolatba kerülni a tes
nyiben nem érzik a léggömb gyenge nyomását ezeken a testtájakon,
tével. Nem fogja érezni a lábszárát, a gyomrát, a vállát, hanem meg
fújják fel kicsit jobban, hogy betöltse a kívánt területet. Ezután las
szokásból gondolja, hogy érzi mindeme testtájait. Elképzeli őket
san és egyenletesen engedjék ki a levegőt, hogy a ballon alaposan
magának, így kerüli el, hogy közvetlen, érző figyelemmel forduljon
kiürüljön. Ismételjék ezt meg hétszer-nyolcszor, fenntartva közben
feléjük. Természetesen ez az egyik főbenjáró oka a testi egység
a ballon gyengéd, ám mégis erőteljes nyomását, hogy a hasüreget
megbomlásának. Óvakodniuk kell tehát az érzetek fogalmak közé
kitöltve, elérje a medence alját. Figyeljék meg, mely területeket ér
szorításától, fel kell függeszteniük, legalábbis ideiglenesen, az érző
zik feszesnek, fájdalmasnak vagy zsibbadtnak.
figyelem átfordítását gondolatokra és képekre!
Egységesnek érzik a léggömb egész területét, vagy külön érzé
A testükkel a következőképpen teremthetnek kapcsolatot. Feküd
kelik a mellkast, a hasüreget és a gátat, miközben az egyes terüle
jenek hanyatt egy szőnyegre vagy matracra, kinyújtott végtagokkal!
teket feszes, görcsbe szorult vagy fájdalmas sávok választják el egy
Hunyják be a szemüket, lélegezzenek mélyen, de könnyedén, aztán
mástól? E kisebb sajgások és kellemetlen testi érzetek ellenére kez
kezdjék el a testérzeteik felfedezését! Ne akarjanak semmit érezni,
dik észrevenni, hogy a léggömb mentén finom jóérzés terjed végig.
ne erőltessék az érzékelést, hanem hagyják, hogy a figyelmük végig
A szó szoros értelmében belélegzik a jókedvet, majd átáramoltatják
áramoljon a testükön, és jegyezzék meg maguknak, amint valamely
a testelméjükön. Kilégzéskor ne veszítsék el a lélegzetüket, hanem
testtájon kellemes vagy kellemetlen testi érzetek keletkeznek. Érzé
bocsássák ki az egész testet bejáró örömként. Ekképpen szelíd
kelik például a lábszárukat? A gyomrukat? A szívüket? A szemüket?
öröm járja át a testeimét, amely minden egyes légvétellel tovább nő.
A nemi szervüket, az ülepüket, a fejbőrüket, a rekeszizmukat, a láb
Ha nem biztosak a dolgukban, végezzenek további három-négy tel
fejüket? Figyeljék meg, mely testrészeikben jelentkeznek erőteljes,
jes belégzést, átadva magukat a légzés örömének.
elevenen ható érzetek, és melyek tűnnek tompának, súlyosnak, élet
Talán kezdik érteni, miért nevezik a jógik a légzést az életerő
telennek, érzéketlennek vagy fájdalmasnak. Próbálkozzanak ezzel
forrásának - nem filozófiai értelemben, hanem a zsigeri érzések
legalább három percig, és figyeljék meg, milyen gyakran kalandozik
szintjén. Belégzéskor életerőt szívnak le a torokból a hasba, éltető
el a figyelmük, milyen gyakran kezdenek el ábrándozni. Furcsának
energiával töltik fel a testüket. Kilégzéskor ezt az erőt gyengéd
találják, milyen nehéz megmaradni a testben akár három percig is?
örömként és jó érzésként bocsátják ki, majd sugározzák szét a test
De ha nem a testükben tartózkodnak, akkor hol vannak?
elmében.
E kis bevezető után továbbléphetnek a következő fokozatra: fe
Folytassák a léggömb feltöltését, szívják be az életerőt a torok
küdjenek továbbra is hanyatt a test mellett kinyújtott karral, enyhén
ból a köldöktájra (ham), kilégzéskor pedig áramoltassák a hastól
szétterpesztett lábbal, behunyt szemmel. Lélegezzenek nagyon mé
végig az egész testen. Minden egyes légvétellel töltsék fel friss erő
lyen és lassan, a torokból a hasba helyezve a légzés központját, le-
vel a testet a torkon át beáramló levegőből. Kilégzéskor aztán fi-
140
141
gyeljék meg, milyen messze jut az életerő tagjaikban. A combokig?
vagy érzésének, ha letagadja a létezését. Az én kivetítő mechaniz
A térdekig? A lábfejekig? A szó szoros értelmében leáradhat a lábuj
musai úgy működnek, hogy a szóban forgó személyben ne tudato
jakba. Folytassák ezt több légvételen keresztül, majd végezzék el
suljon valamely, az árnyékhoz tartozó lelki tartalom. Ha például le
a gyakorlatot a felső végtagokra! Érzik, amint az életerő átjárja
tagadja az ellenséges érzéseit, kivetíti ezeket, és arról panaszkodik,
a karjukat? Ujjaikat? Fejüket, agyukat, fejbőrüket? Kilégzéskor en
hogy az egész világ őt üldözi. Más szóval, a kivetített ellenségessé
gedjék, hogy ez a gyengéd öröm átáramoljon testükön és az egész
ge folytán szorongást és félelmet érez majd.
világon. Bocsássák ki a testükön keresztül a levegőt a végtelenbe! A fenti elemek együttese kiadja a teljes légzés ritmusát. Belég
Mi történik a testben az ellenséges indulatok kivetítésekor? E lé lektani folyamat mellett testi történéseknek is le kell játszódniuk,
zéskor szívják be a levegőt a torokból a harába, életerővel töltve fel
hisz a test és a lélek nem választható el egymástól. Mi játszódik le
azt. Kilégzéskor engedjék szabadjára ezt a gyöngéd örömöt, hogy a
testünkben az ellenséges érzések elnyomásakor? Hogyan valósul
teljes testelmén át a világba, a kozmoszba, a végtelenbe áramoljon.
meg testi szinten egy megnyilvánulni akaró erős érzelem elfojtása?
A gyakorlat végén hagyják, hogy egész gondolkodásunk a végtelen
A nagyon haragos ember rikoltozik, kiabál, hadonászik. Az izom
be enyésszen. Tegyék ugyanezt minden kellemetlen, zavaró testér
működés eme sajátságai szorosan hozzátartoznak a harag kinyilvá
zéssel, betegséggel, szenvedéssel, fájdalommal. Engedjék, hogy az
nításához. Ezért a haragot elfojtva, a megfelelő izomműködést is be
érző figyelem áthassa a jelen állapotukat, majd a pillanatok során
kell szüntetnünk, mintegy izmainkkal kell gátat vetnünk az ellensé
keresztül kiáradjon a végtelenbe.
ges indulat szabad áradásának. Ekkor az egyik izomcsoport mű
Térjünk rá most e gyakorlat részleteire! Több, mint valószínű,
ködése a másikét fékezi, azaz az izmok valóságos háborúja kereke
hogy könnyűszerrel át tudják áramoltatni testelméjükön az életerőt
dik az elfojtásból. Az izmok egyik része az indulatok kifejezésén
és az érző figyelmet. Ám csaknem ugyanolyan bizonyos, hogy a
munkálkodik, miközben a másik részük pontosan ezt akadályozza.
gyakorlat során egyik-másik testtájukat zsibbadtnak, érzéketlennek,
Olyan ez, mintha egyik lábunkkal a fékre, a másikkal a gázpedálra
merevnek, feszesnek, görcsösnek vagy fájdalmasnak találják majd.
lépnénk. Ez a konfliktus sajátos, pattanásig feszült patthelyzetet
A zsibbadtság gyakran tapasztalható a hasüregben, a nemi szervek
eredményez, jóllehet, az egymásra irányuló nagy energiák eredője
ben, a szívben, a kismedencében vagy a végtagokban. Fontos, hogy
nulla.
rátaláljanak ezekre a blokkokra. Egyelőre ne akarjanak megszaba
A harag elfojtásakor például valószínűleg összeszorítjuk állkap
dulni tőlük. Legjobb esetben a dolog nem működik, rosszabb eset
csunkat, torkunkat, nyakunkat, vállunkat, felkarunkat, mivel csak
ben pedig tovább rosszabbodik a helyzet. Egyszerűen csak találják
így tudjuk megfékezni az indulataink kitörését. Márpedig a letaga
meg ezeket a blokkokat, és jegyezzék meg az elhelyezkedésüket.
dott ellenségesség, mint láttuk, rendszerint félelmet ébreszt. Vala
A blokkok feltérképezése után hozzáfoghatnak az eloszlatásuk
hányszor érthetetlen félelmek szorongatják tehát Önöket, figyeljék
hoz. Először azonban fontos megérteniük, mit jelentenek ezek a blok
meg, hogy az egész válltájék begörbed. Mindez annak a jele, hogy
kok és ellenállások — azaz olyan merev, feszült, görcsbe rándult sá
visszatartják a haragjukat, és félelemmel néznek a félelem elébe.
vok, amelyek a test bármely pontján előfordulhatnak. Láttuk, hogy
A válltájék ekkor már nem a támadókedvet érzékeli, hanem csupán
az én szintjén a személyiség ellen tud állni valamely késztetésének
feszültséget, görcsöt, nyomást. Elzáródás keletkezett a testükben.
142
143
Pontosan ugyanilyen elzáródásokat fedezhetnek fel testszerte az ismertetett légzőgyakorlat során. Minden blokk, a testrészek minden
ennek megfelelő érzelmeket elfojtottuk. Ajánlom önöknek e tárgy ban Lowen és Keleman munkáit.
görcsössége vagy feszülése voltaképpen valamely tabunak érzett in
Amikor többé-kevésbé sikerült behatárolniuk az érzelmi blokk
dulat vagy érzés lefékeződése az izmokban. A körülmény, hogy
jaik helyét, továbbléphetnek, hogy elvégezzék a következő izgal
e blokkok az izmokból származnak, igen lényeges szempont, ami
mas kísérletet, maguknak az elzáródásoknak az eloszlatását. Bár en
re rövidesen visszatérek. Egyelőre elégedjenek meg annyival, hogy
nek alapmechanizmusa könnyen érthető és kivitelezhető, a tudatos
a blokkok és a feszültségsávok két izomcsoport küzdelméből kelet
eredmények gyümölcse már nehezebben érik be, és rengeteg mun
keznek (egy mini-határ mentén); az egyik az indulat kinyilvánításán munkálkodik, a másik pedig ennek ellenében fejti ki a hatását. Ez azonban tevékeny, hatékony gátlás. Az ember a szó szoros értelmé ben magába fojtja a haragját, ahelyett, hogy szabadjára engedné in dulatai tombolását.
kát, odaadást, türelmet igényel. Hiszen legalább tizenöt évet töltöt tek egy-egy blokk kiépítésével, hogyan várhatnák el akkor, hogy ti zenöt perc után elenyésszen. A többi határhoz hasonlóan, az elzá ródás megszüntetése is kitartó, tudatos erőfeszítés eredménye. Ha találkoztak már effélékkel, tudják, az a legkellemetlenebb az
Ezért, ha a szemtájék feszült, Önök talán a feltörő könnyeiket
egészben, hogy minden próbálkozásuk ellenére sem sikerül ellazí
nyelik vissza. Amennyiben a halántékuk fáj, esetleg öntudatlanul
tani ezeket, legalábbis nem tartósan. A tudatos kísérlet csupán né
összeszorították az állkapcsukat, mondjuk, hogy visszafojtsák a si
hány másodpercre teheti ernyedtté a tagjaikat, amint azonban elfe
kolyukat, a kiáltásukat vagy a nevetésüket. A váll és a nyak feszü
ledkeznek erről a kikényszerített ellazulásról, menten visszatér
lése elfojtott, megfékezett harag, dühkitörés vagy ellenségesség je
a nyak, a hát, a mellkas stb. feszülése. Némely blokkot és görcsöt
le, míg a rekeszizom görcse arról árulkodik, hogy szeszélyes érzé
egyáltalán nem lehet feloldani. Ennek dacára makacsul igyekszünk
seiknek vagy érző figyelmük csapongásának gátat vetve, rendszere
az egyetlen lehetséges gyógymóddal, e feszültségek tudatos feloldá
sen fékezik a légzésüket (a legtöbb önmagát fegyelmező ember
sával (e próbálkozás - paradox módon - meglehetősen kimerítő).
visszafojtja a lélegzetét). A kismedence és a gát görcsössége több
Úgy tűnik, e blokkok egyszerűen megtörténnek velünk, mintegy
nyire arra utal, hogy az illető mindenestől kizárja tudatából a nemi
akaratunk ellenére; mindenestől függetlenek az akaratunktól és az
séget, s e terület megmerevítésével elejét veszi, hogy a levegővel
akaratlagos szabályozástól. Mintha tehetetlen áldozatai volnánk
éltető energia áramoljon a megfelelő testtájakra. A lábszár feszülé
e kellemetlen támadásoknak. Vizsgáljuk meg, mi teszi olyan kitar
se, merevsége vagy gyengesége ugyanakkor jobbára annak a jele,
tóvá ezeket a hívatlan vendégeket.
hogy a kérdéses személy kiegyensúlyozatlan, „nem áll két lábbal a valóság talaján", nem elég megingathatatlan, nem „földön járó".
Legelőször is szögezzük le: a blokkok mind izom eredetűek, amint azt már korábban említettem. Minden elzáródás izom-össze
Láttuk tehát, hogy valamely elzáródás eredetének megértéséhez
húzódás eredménye. Némely simaizom és a vázizomzat egésze aka
tudnunk kell, hol fordul elő. Az egyes testtájak adott érzéseket köz
ratlagos szabályozás alá esik. Ugyanazok az izomcsoportok hatnak
vetítenek. Feltehetően nem a lábunkkal sikoltunk, nem a térdünk
a blokkokban, amelyek a kart mozgatják, amelyek ökölbe szorítják
kel kiabálunk, és nem a könyökünkkel éljük át az orgazmust. Ezért,
a kezünket vagy a rágásért, a járásért, az ugrásért felelősek.
ha bizonyos testtájon blokk jelentkezik, feltételezhetjük, hogy az 144
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezek az elzáródások - testi érte145
lemben - nem függetlenek az akaratunktól, nem egyszerűen csak
maim feszülését, ezért ugyancsak értelmetlen az ellazításukra irá
megtörténnek velünk. Olyan mozgásokkal függnek össze, amelyek
nyuló erőfeszítés. Ehelyett, mint mindig, most is az ellenkezőjével
akaratlagos szabályozás alá esnek. Röviden tehát, szándékosan, tisz
kell próbálkoznom. Úgy kell eljárnom, amint soha még: tudatosan
ta fejjel, tudatosan hozzuk létre e blokkokat, éspedig kizárólag az
meg kell kísérelnem az izomfeszülés fokozását. E szándékos elhatá
akaratlagos izomműködés irányításával.
rozásom egyfajta tudatos csípéssel ér fel, azaz emlékezni kezdek ar
Furcsa módon, mégsem tudunk arról, mit művelünk. Megfeszít
ra, hogyan csíptem meg önmagamat. Látom már, miképpen támad
jük az izmainkat, és noha érzékeljük, hogy feszesek és görcsbe rán
tam önmagámra a szó szoros értelmében. Ez a mélyen átérzett be
dulnak, arról már sejtelmünk sincs, hogy tevékenyen közreműkö
látás energiát szabadít fel az izmok háborújából, s ezen energiát
dünk e folyamatban. Ha aztán létrejön az elzáródás, többé nem va
a környezet felé irányozhatom, nem pedig önmagam ellen fordí
gyunk képesek ellazítani az érintett izmokat, elsősorban azért, mert
tom. Önmagam sanyargatása és bántalmazása helyett támadást intéz
azt sem tudjuk, hogyan kell őket megfeszíteni. Úgy fest a dolog,
hetek egy munkafolyamat, egy könyv, egy finom fogás ellen, újrata
mintha e blokkok maguktól keletkeznének (a tudattalan lelki folya
nulva ezzel az agresszió szó jelentését, ami annyit tesz: közeledés.
matokhoz hasonlóan), s minket valósággal elsodornak azok az erők, amelyek felett nincs hatalmunk.
Van azonban egy másik, ugyanolyan fontos összetevője is a blokkok eloszlatásának. Láttuk, hogy ennek során először szán
Az egész helyzet olyan, mintha tudtunkon kívül megcsípnénk
dékosan növeljük az izmok feszülését. Ekkor tudatosan cselekedjük
magunkat, vagy elfeledkeznénk arról, ki volt a csípés gazdája. Érez
azt, amit addig öntudatlanul műveltünk. Ne feledjük azonban, hogy
zük a csípéssel járó fájdalmat, arra azonban nem jövünk rá, hogyan
ezek a feszültségblokkok rendkívül fontos célt szolgálnak, neveze
vethetnénk ennek véget. A testben gyökerező izomfeszülések szin
tesen a veszedelmesnek, tiltottnak vagy elfogadhatatlannak ítélt ér
tén ilyen csipkedések. Nem az a kérdés tehát, hogyan oldhatjuk fel
zések és indulatok elfojtását. A blokkok tehát a bizonyos érzelmek
ezeket a blokkokat, hanem az, hogyan észlelhetjük a létrejöttüket,
kel szembeni ellenállás gócpontjai. Tartós feloldásukkal megnyílunk
amiben oly tevékeny részt vállalunk. Ha magunk csípjük meg ma
az izomgörcsbe temetett érzelmek számára.
gunkat, de nem tudunk róla, hiába is kérünk meg mást, hogy szün tesse meg a fájdalmat. Ha viszont afelől érdeklődünk, hogyan hagy hatjuk abba önmagunk csipkedését, ezzel már elismerjük, hogy nem mi voltunk a csípés elkövetői. Másfelől amint felfogjuk, hogy mi magunk csipdessük magunkat, ekkor és csak ekkor véget is vet hetünk az egésznek. Senki sem intéz körkérdést az ismerőseihez, hogyan hagyjon föl önmaga csipkedésével, ahogyan azt sem kér dezzük meg, hogyan emeljük fel a kezünket. Ezek egyaránt akarat lagos mozgások.
Hozzá kell tennem, hogy ezek az „eltemetett érzések" nem egy kielégíthetetlen fenevad orgiasztikus kívánságai, nem is démoni megszállottság megnyilvánulásai vagy bestiális hajlamok, teszem azt az egész család kiirtására. Leggyakrabban meglehetősen ártalmatlan kívánságok, akkor is, ha drámai erővel jelentkeznek a régóta fenn álló izomgát miatt. Rendszerint nincs szó egyébről, mint egy kiadós sírásról, egy kis sikoltozásról, a gáttalan orgazmus képességéről, egy jó kis hisztiről, mondjuk az erre a célra odakészített párnák püfölésével. Még amikor igazán erős negatív érzelem fortyog is az em
A dolog veleje tehát az, hogyan érzékelhetem közvetlenül az iz-
146
berben, és elönti a düh, akkor sem kell megijedni, hisz nem ez ha-
147
tározza meg a személyiséget. Egy színházi előadás során, midőn egy kétsoros mondóka statisztái első ízben vonulnak a színpadra, min den szem rájuk szegeződik, akkor is, ha a darab egésze szempont jából jelentéktelen a szerepük. Hasonlóképpen, amikor a kellemet len érzelmek először jelennek meg a színen, ideiglenesen egészen megbéníthatják az embert, dacára annak, hogy az érzelmek skálájá nak csak töredékét képviselik. J o b b kiadni az érzéseket, mint a szín falak mögött füstölögni.
valóban „csipkedi magát", tényleg elfojtunk valamit. Aztán lassan el lazíthatjuk az izmainkat, miközben megnyílunk bármilyen felszínre kerülő érzelemmel szemben. Talán sírni akarunk egy jót, vagy ha rapni, hányni, nevetni, sikoltani. Talán testi jó érzés önt el bennün ket a hajdani blokk helyén. A legátolt érzések szabadjára engedésé hez időre, némi erőfeszítésre, nyitottságra és szorgos munkára van szükség. A tipikusan tartós blokk esetében napi negyedórás gyakor lás vagy ennél több - egy hónapon keresztül - szinte bizonyosan
Bárhogy van, ez az érzelmi felszabadulás, a megfékezett érzé
meghozza a kívánt eredményt. A blokk eltűnik, amennyiben az érző
seknek ez a kiáradása rendszerint magától játszódik le, amikor meg
figyelem szabadon és gáttalanul átáramlik a leblokkolt területen,
tanulják tudatosan megfeszíteni a gátak izomcsoportjait. Ezenköz
hogy továbbáradjon a végtelenbe.
ben emlékezzenek vissza arra, mi ellenében feszítették meg erede tileg az izmaikat. Például ha egy barátjukat látva, akinél eltörni ké szül a mécses, rászólnak szegényre, hogy „rajta! Ne add fel!", való színűleg könnyekben tör majd ki. E pillanatban minden erővel viszszatartja a szervezet egyik természetes késztetését, és persze tuda tában is van annak, hogy fegyelmezi az érzéseit, melyek így nem rejtőznek el egykönnyen. Hasonlóképpen, amikor tudatosan növel ni iparkodnak a blokkok feszültségét, a legátolt érzelem is felszín re kerül és hírt ad magáról.
Ha sikerül orvosolnunk test és lélek, akaratlagos és akarattalan testi működések, tudatosság és ösztönösség meghasonlását, ezzel jelentős változás áll be az önértékelésünkben és a valóságszemléle tünkben. Minél sajátabbnak érezzük az akarattól független testi fo lyamatainkat, annál természetesebbnek veszünk minden olyan je lenséget, amely felett nincs hatalmunk. Ekkor készségesebben elfo gadjuk a kiszámíthatatlant, és nyílt szívvel átadjuk magunkat az ösz tönösségnek, mert hiszünk az önvaló bölcsességében, ami mélyebb re hatol az akarat és az én felületes ágálásánál. Azt is megtanuljuk
A test tudatosságának ilyen növelése tehát a következőképpen
talán, hogy nem kell szabályoznunk magunkat ahhoz, hogy megbé
valósítható meg: az adott blokk behatárolása után - legyen az áll
kélhessünk önmagunkkal. Hiszen mélyebb lényegünk, a kentaur
kapocs, a torok vagy a halánték feszülése - minden figyelmünket
amúgy sem engedelmeskedik az akaratunknak. A személyiség meg
ide fordítjuk, mintegy letapogatjuk gondolatban a feszült izomcso
nyilvánulásai egyszerre akaratlagosak és akarattól függetlenek, de
portokat. Aztán lassan, céltudatosan tovább növeljük a nyomást; fe
mivel hozzánk tartoznak, egyaránt tökéletesen helyénvalóak.
szítsük meg például a nyak izmait és szorítsuk össze a fogunkat. Az izmok megfeszítésével kísérletezve, tartsuk észben, hogy most vol taképpen féket vetünk valamilyen érzésünk megnyilvánulásának. Akár még ismételhetjük is magunkban (hangosan, amennyiben nem szorítjuk épp össze az állkapcsunkat): „nem! Nem teszem meg! Azért is ellenállok!" így átérezzük majd, hogy a lényünk egy része
148
Az akaratlagos és az akarattól független testi működések elfoga dása azzal jár, hogy többé nem érezzük magunkat kiszolgáltatva az akarattól
független
életfolyamatok
kényének-kedvének.
Mély
felelősségtudat születik bennünk, nem azért, mert minden életfunk ciónkat tudatosan kívánjuk irányítani és elszámoltatni, hanem mert többé senkit sem kell hibáztatnunk az érzéseinkért. Végső soron
149
belőlünk fakad minden akaratlagos és akarattól független élettevé
gia az egyedüli élet, s a testből ered" - írta Blake,* és ez az élette-
kenységünk, nem lehetünk hát ezek tehetetlen áldozatai.
liség nem külső körülményektől és ígéretektől függ. Belülről fakad,
Ha magunkénak valljuk az akarattól független életfunkciókat,
és bőségesen részesülünk belőle a pillanat jelenvalóságában. Amíg
még nem jelenti azt, hogy irányítani is tudjuk őket. Nem kénysze-
az én az időben él, a jövendő nyereség felé ácsingózik, a múlt vesz
ríthetjük a hajunkat gyorsabb növekedésre, sem a gyomrunkat,
teségeit siratja, a kentaur mindig a nunc fluenshen lakozik, a tüné
hogy ne korogjon tovább, vagy a vérünket, hogy keringjen az ellen
keny és valós jelen időben, abban az élettől duzzadó jelenben, ame
kező irányba. Mikor ráébredünk arra, hogy e folyamatok ugyanúgy
lyik nem kapaszkodik a tegnapba, és nem hajszolja a holnapot, ha
hozzánk tartoznak, mint akaratlagos életműködéseink, feladjuk hiá
nem a pillanat szépségeiben leli föl a boldogságát (ez nem az örök
bavaló törekvésünket a teremtés beszabályozására, önmagunk és a
jelen, a nunc stans, de lépés ebben az irányban). A kentaur-tudat
világ kényszeres manipulálására. Paradox módon ez a felismerés
kitűnő ellenszer a jövősokk betegsége ellen.
nagyobb szabadságtudattal ajándékoz meg minket. Tudatos énünk
Ezen a szinten nemcsak az akaratlagosát és a nem-akaratlagosat
egyszerre talán két-három dologgal képes foglalkozni. A szervezet
tanuljuk meg önmagunk részeként szemlélni, hanem azt is kezdjük
egésze ezzel szemben ilyen pillanatban is a szó szoros értelmében
megérteni, hogy ezen a mélyebb szinten a kettő egy és ugyanaz.
több millió élettevékenységet hangol össze, kezdve az emésztés bo
Mindkettő a kentaur ösztönös életműködésének része. Azt eddig is
nyolult folyamataitól, egészen az ingerület átvitel és a fogalmi gon
tudtuk, hogy ami az akarattól független, az ösztönös. Ámde az aka
dolkozás szabályozásáig. Ehhez elmondhatatlanul mélyebb bölcses
rat erőmutatványai és a tudatos döntések ösztönösen születnek. Hi
ségre van szükség, mint amennyivel a felületes én büszkélkedhet.
szen mi áll az akarat mögött? Egy másik akarat? Akarhatok-e akarni,
Minél otthonosabban berendezkedünk a kentaurban, annál jobban
vagy az akarat egyszerűen csak megtörténik velem? Ha az előbbi
át tudjuk adni magunkat a természet szabadságának és kimeríthetet
esetről van szó, akarhatja-e akaratom az akarást? Maguktól játszód
len bölcsességének.
nak-e le a döntések, vagy elhatározom, hogy elhatározom, hogy el
A legtöbb mindennapi gondunk-bajunk abból adódik, hogy be
határozok valamit? Végső soron tehát, minden céltudatos tevékeny
folyásolni és szabályozni akarjuk azokat az életfolyamatokat, ame
ség beletorkollik a kentaur ösztönösségébe, olyanba, amelyik alá
lyeket a szervezet tökéletesen összefog, feltéve persze, ha az én
festi és egyesíti az akaratlagos és a nem-akaratlagos életműködé
nem kezd el okvetetlenkedni. Az én például mesterséges örömöket
seket. E mély szinten a személyiség „örök és ki nem számított éle
kerget. Úgy érezzük, hogy a jelenben nem jutunk elég boldogság
tet él a jelenben" - idézzük Koomaraszvámi szavait.
hoz, ezért bonyolult ketyerékkel vesszük körül magunkat, s ezek
E szinten mindenfajta gyógymód legfőbb gyümölcse az a finom,
ből örömöt igyekszünk csiholni. Csak megerősíti azt a tévhitet, hogy
ám átható tudati változás, amely fokonként feléleszti halottaiból a
az öröm kívülről importálható, pedig e tévhit magában is felelős a
kentaurt, miközben a személyiség felfedezi, hogy ezzel a lénnyel
vidámság kiirtásáért, aztán végül azt hajszoljuk, ami meggátolja a boldogságunkat. A kentaurhoz visszatérve, ráébredünk arra, hogy testi-lelki jólé tünk letéteményese a szervezet pszichofizikai teljessége. „Az Ener150
*
Menny és pokol házassága,
Az ördög szózata,
William
Európa Könyvkiadó, 137. oldal. Nagy László fordítása.
151
Blake
versei.
1977,
azonos. Ez a lehetőség nem csupán az én és a test lehetőségeinek
Amint arra Maslow rámutatott, az önmegvalósítás és az élet ér
summázata, hanem olyan teljesség, ami jóval meghaladja részei ösz-
telme szoros szálakkal kötődik egymáshoz. A kentaur-szintű egzisz
szegét. Rollo May úgy véli: „sem az én, sem a test, sem pedig a tu
tencialista gyógyászokat ezért mélyen foglalkoztatja az élet értelme,
dattalan nem lehet »önálló«, hanem csupán egy totalitás részeként
ami tőlük nem holmi önző haszonlesés, hanem valami ezen túlmu
képzelhető el. A szabadság és az akarat ebben a totalitásban leli
tató cél. Ugyan mi történik azután, ha már az ember egészséges, ép
meg az alapjait." E „totalitás" kitágult lehetőségeit önkiteljesítésként
ént fejlesztett ki? Az önző célok elérése után, amikor meglett a ko
(Goldstein,,Maslow), autonómiaként (Fromm, Riesman) vagy az élet
csi, a ház és mellé némi önbecsülés, minekutána megalapoztuk
értelmeként (May) szokás emlegetni. A kentaur szintjén bontakoz
a létbiztonságunkat és a karrierünket - mi legyen, miután mindezt
nak ki a lélektan emberi lehetőségekkel foglalkozó mozgalmai, az
magunkénak mondhatjuk? Mi legyen akkor, ha a történelem csupa-
egzisztencializmus és az emberközpontú terápiák. Mindezek a rend
csupa keserű tanulságot kínál az élet értelmetlenségéről, ha az
szerek test, lélek és érzelmi világ alapvető egységéből indulnak ki,
anyagi javakat hajszoló külvilág lapossága elsivárítja a lelket, ha las
amelyeket végül magasabb rendű egységbe, „mélyebb teljességbe"
san kezd felderengeni előttünk, hogy egyedül a halál vár ránk, mi
ötvöznek.
legyen akkor?
E helyt nem kezdhetek el az önmegvalósításról értekezni, ám
Aki önző célokat kerget, az tevékenységre vágyik, és bizonyos
Maslow alább közölt sorai mindent elmondanak helyettem, megér
pontig ez helyénvaló is. Az énen túllépve azonban olyan célokra le
tetik az önmegvalósítás lényegét, és az esetleges kudarc következ
lünk, amelyek kevesebb nyüzsgést és intenzívebb létezést feltéte
ményeit:
leznek. Amint azt e. e. cummings írja:
Valamennyiünkben benne rejlik a törekvés, hogy minél több képességünket bontakoztassuk ki, kiteljesítsük és meg
Ha lehetsz, legyél. Ha nem, fel a fejjel, és végezd, mi rád méretett, segítve és hátráltatva másokat a kifulladásig.
valósítsuk önmagunkat. Ez a törekvés közelebb visz a tökéle tesen pallérozott, hiteles személyiséghez, előtérbe helyezi an
Az élet kentauri - alapvető - értelme az a felismerés, hogy ma
nak egységét, teljességét. A megosztottságot magasabb rendű,
guk az életfolyamatok is örömet okoznak. Az értelmet nem csupán
tartalmasabb egységbe ötvözi, így a személyiség kigyógyult
a külső tevékenységekben és az anyagi javakban leljük ekkor föl,
meghasonlottságából, és összefogottabbá válik. Ez
[a kész
hanem önnön létünk mélyáramaiban is. E mélyáramok sugárzása ki
tetés] arra ösztönöz, hogy az elképzelhető legjobbat hozzuk
árad a világra, barátainkra, az emberiségre, sőt magára a végtelenre.
ki önmagunkból. Aki szándékosan alacsonyra állítja a mér
Ha meg akarjuk találni az élet értelmét, el kell fogadnunk a ha
cét, figyelmeztetem, hogy egész életére elkötelezi magát a bol
lál tényét, meg kell barátkoznunk a dolgok egyetemes múlandósá
dogtalanság mellett.
gával, miközben minden kilégzésünkkel az ürességbe bocsátjuk ki a testelme egészét. Aki feltétel nélkül megadja magát a halálnak minden egyes kilégzése során, az minden belégzéskor újjászületik és megújul. Másfelől, aki visszaretten a haláltól és a pillanatok tüné152
153
kenységétől, az a bennük lélegző élettől is meghátrál, hiszen e kettő egy és ugyanaz.
9 / A transzcendens személyiség
Összegezve az elmondottakat, a kentaur szintje magában rejti az 1. önmegvalósítás lehetőségeit, 2. az élet értelmének kutatását, 3. valamint az egzisztenciális, végső kérdéseket. E kérdések meg oldása külön-külön is ép elmét és testet igényel, az érző figyelem olyan áramát, amely a testelmét elárasztva, egész pszichofizikai létezésünket mozgósítja. Az én és a test egybeolvadásával mind kettőt megváltoztatjuk és új összefüggések közé helyezzük. Az én így leér a - tápláló, megtámasztó - anyaföldre, miközben a test fel ér az ég csillagmagasába. A kettejük között tátongó határ leomlik, s ezzel megszűnik a viszályuk is, újfajta ellentétpárok sora keletke zik, ám ezek a korábbinál mélyebb egységben egyesülnek. Először történik meg, hogy lélekkel itatódik át a test, és testet kap a lélek.
A kentaur szintjét elhagyva, tovább haladunk a színkép transz perszonális sávjai felé. Ezzel magunk mögött hagyjuk a hétköznapi tudatot, és egy magasztosabb, nem-evilági létbe lépünk be, ahol olyan tudat részesei leszünk, amely meghaladja az egyént, és olyan erőkre nyílik rá a szemünk, amelyek túlterjednek az emberi képes ségeken. E szinten minden valamirevaló tan előbb-utóbb oly mély tudatosságot alakít ki a tanítványban, ami kiemeli önmagából, és a transzperszonális létsík kifinomult régióiba röpíti. Sajnos azonban az efféle beszéd a legtöbb mai, művelt nyugati ban csak ijedelmet kelt, hiszen a modern világban a vallásos érzés vérszegénysége mostanára elzárta a társadalmilag megközelíthető utat a transzcendencia felé. Az átlagember ezért valószínűleg hitet lenkedve hallgatná, ha valaki rámutatna, hogy a lénye ismeretlen mélységeiben transzperszonális lényeg lakozik, s ez meghaladja az egyéni létezés síkját, túlmutat a tér és az idő hétköznapi keretein. Az elmúlt néhány évszázadban a nyugati ember - sajnálatos mó don - egyre inkább elnyomta a lénye transzcendens oldalát. Ez a ki terjedt, ám alig tetten érhető elfojtás kétségtelenül vétkesebb a jelen civilizációnk elégedetlenségében és boldogtalanságában, mint egy szekérderéknyi szexuális elfojtás, az ellenségesség, a harag vagy a színkép felső szintjein jelentkező egyéb érzelmek elnyomása. A persona, az én vagy a kentaur szintjén munkáló elfojtások, min den drámaiságuk és hevességük ellenére, nem hatolnak elég mély155
re ahhoz, hogy megszabják a társadalom alaphangját, amelynek
nézetkülönbségüknek az volt az alapja, hogy más lélekgyógyászok
gyökerei tudatosan vagy öntudatlanul mindig is a transzcendencia
hoz hasonlóan, ők is a színkép meghatározott szintjén tevékenyked
talajába nyúlnak. Ezt a tényt sikerült valamiképpen közösen elhall
tek, s mint kollégáik, ők is csupán a saját szintjük és a fölöttük elhe
gatnunk. Mivel azonban az elfojtott tartalmakat soha nem lehet iga
lyezkedő síkok problémafelvetését ismerték el jogosnak, a mélyebb
zából száműzni, s így azok a mélyben szunnyadnak, erőt gyűjtve
szintek létezését azonban makacsul tagadták. Amint arról az első fe
a támadáshoz, vagy álorcában bukkannak a felszínre. Ma az elfoj
jezetben már beszéltem, a lélek orvosai ezeket a mélyebb szinteket
tott transzcendencia mind hevesebb kitöréseinek lehetünk szemta-
betegesnek, kiagyaltnak, nem-létezőnek nyilvánítják.
sjelenségek, a jóga, a keleti vallások, a módosult tudatállapotok,
Freud az én, a persona és az árnyék szintjén végezte úttörő és
a biofeedback (vissza a természetbe a táplálkozásban - A szerk),
korszakalkotó kutatásait. Jung viszont - miközben teljes mértékben
a testen kívüli és a halálközeli élmények iránti fokozott érdeklődés
elismerte e felső szintek létezését - már a transzperszonális sávok
formájában jelentkezik. Mivel pedig oly régóta fojtotta el az embe
ban vizsgálódott. Első európai lélekgyógyászként felfedezte és fel
riség, némelykor bizarr, túlzó alakot ölthet, amilyen a fekete mágia,
térképezte az emberi tudat transzperszonális rétegeit. Freud mind
az okkultizmus, a pszichedelikus szerekkel (kábítószer, ill. sámáni
ebből keveset értett, hiszen ő a felső szintekhez kötődött, a két
italok - A szerk.) való kísérletezés vagy éppen a fanatikus szekták
pszichológus ezért külön utakon indult tovább.
terjedése és a guruk iránti vallásos rajongás. A transzcendencia eme vadhajtásai ellenére, mégis elmondhat juk, a legtöbb nyugati embernek nem megy a fejébe, miképpen le hetséges, hogy valami bennük mélyen lakozó erő túlléphet tér és idő korlátain, vagy hogyan létezhet bennük olyan tudat, amely az egyént meghaladva, mentes a személyes lét gondjaitól, feszültsé geitől és szorongásaitól. Ezért nem vágok a dolgok közepébe a fej tegetéseimmel a transzcendens személyiségről, bevezető gyanánt inkább röviden ismertetni szeretném Carl Gustav Jung - Freud leg tehetségesebb tanítványa - munkásságát. Ez ellátja önöket a szük séges háttér-információval - , és hadd tegyem hozzá, sok kultúra időről időre, a születésétől kezdve, hasonló információkkal látta el az egyént. Jung a századelőn szegődött Freud tanítványává, s jóllehet a nagy öreg egyedüli „utódának és trónörökösének" nevezte, nem telt bele egy évtized, s a két tudós útjai szétváltak. E híres szakítás után a két kiváló koponya soha többé nem állt szóba egymással. Kölcsönös
156
Tehát mit fedezett fel Jung? Mire bukkant rá az emberi lélek mélységeiben, ami tévedhetetlenül a transzperszonális létsíkok meg létére engedett következtetni? Milyen lehet egy személyiségben az a lelki réteg, amelyik túlmutat rajta? Jung először végigtanulmányozta a világ nagy mitológiáit - a kínai, egyiptomi, indián, görög, római, afrikai és indiai panteont - a maguk isteneivel és istennőivel, démo naival és szellemeivel, totemeivel és animizmusával, ősi szimbólum rendszerével, képzeteivel és motívumaival. Elsősorban az ejtette gondolkodóba, hogy az ősi mitológiai képzetek rendszeresen és összetéveszthetetlenül felbukkantak a civilizált, modern európaiak álmaiban, holott ezek döntő többsége a hírét sem hallotta a szóban forgó mítoszoknak (legalábbis nem volt tudomásuk az álmaik mito lógiai forrásairól, jóllehet a megfelelések meghökkentően pontosak voltak). Jung ebből arra következtetett, hogy az alapvető mitológiai motívumok (a mitologémák) minden ember lelkében veleszületetten ott rejteznek, vagyis az emberi faj átörökíti az utódaiba. Ezek az ősképek, vagy az ő szóhasználatával archetípusok, tehát az emberi-
157
ség közös tulajdonát képezik. Nem egyénekhez tartoznak, hanem egyén felettiek, közösségiek, érzékfelettiek, azaz transzcendensek.
A transzperszonális terápiák - amiként a Jungé is - arra törek szenek, hogy a tudatba emeljék, megbarátkoztassák velünk, és szol
Ez meggyőző hipotézisnek tűnik, kivált, ha valaki gondosan át
gálatunkba állítsák ezeket az irdatlan erejű hatalmakat, ahelyett,
tanulmányozza Jung egész élete munkájával összegyűjtött adatait.
hogy a tudattalan bábjaivá válnánk. Bizonyos értelemben tehát meg
Amiként tehát minden embernek van szíve, két veséje, tíz ujja, négy
kell tanulnunk mitológiai síkon élni az életünket. Ez a gondolat ta
végtagja, és így tovább, minden egészséges emberi agy az egész
lán sokakat meglep, hiszen a mai kor embere gyanakvással tekint
emberiségre jellemző szimbolikus formációkat is tartalmaz. Maga az
mindenre, aminek „mitológiaszaga" van. A mi kultúránkban a mí
emberi agy több millió éves, nem meglepő hát, hogy ennyi idő alatt
tosz szó hamis, primitív fantáziálást vagy éberálmodozást jelöl. Ez
kifejlesztette a valóság érzékelésének bizonyos alapvető (mitoló
zel nem volna semmi bajom, mi azonban egészen más értelemben
giai) eszközeit, ahogyan a kezünk is úgy fejlődött, hogy alkalmas
beszélünk mítoszról. A mitológiai életsíkon kezdjük megragadni
legyen a tárgyak megfogására. Ezek a valóság megragadását szolgá
a transzcendenciát, s észrevesszük, mint munkálnak a transzcen
ló alapvető mitológiai képzetek az archetípusok, s mivel az összes
dens erők a saját életünkben és a pályánkon, vagy barátaink és
ember agyának szerkezete nagyjából azonos, minden ember ren
ismerőseink sorsának alakulásában. A mitológia kitárja a kaput
delkezik ezeknek az archetípusoknak az alapkészletével. Azért kö
a transzcendencia előtt. Koomaraszvámi szavaival: „a »hol volt, hol
zösek valamennyi emberben, mert az emberi fajhoz tartoznak, Jung
nem volt« mesekezdet voltaképpen azt jelenti: »az időn kívül-. A me
a pszichének ezt a mélyebb rétegét kollektív tudattalannak nevezte
se világában ideiglenesen felfüggesztésre kerülnek a tér és az idő
el. Ez a réteg tehát se nem egyéni, se nem személyes, hanem
keretei. A játékosság az úr, és minden megtörténhet. Ha meggon
egyénfölötti, transzperszonális, transzcendens. Látjuk hát, hogy va
doljuk, hogy a valóság tulajdonképpen határok nélkül való, a mito
lamennyi embertársunk lelke mélyén ott lappang a transzcenden
lógia nyelve és képalkotása sokkal közelebb áll egy ilyen valóság
cia mitológiai eszköztára, és aki nem vesz tudomást e fontos lelki
hoz, mint a formállogika és az elvont gondolkodás. A mitológia túl
tartomány létezéséről, az a személyes életében látja kárát.
lép a határokon - a tér, az idő és az ellentétek határain -, s ennek
A tudattalan egyik része a személyes emlékek, kívánságok, gon dolatok, élmények és képességek tárháza (a persona, az én és
köszönhetően a mitológiai tudat egy lépéssel közelebb visz az ilyenség valóságához."
a kentaur szintjeinek megfelelően). A mélyebb lelki régiókban,
A mitológiai létsíkon való létezés ezért azzal jár, hogy megnyí
a kollektív tudattalan birodalmában azonban már semmiféle szemé
lunk a határtalanság tágassága előtt. Ez nem jelenti azt, hogy min
lyes elem nem fedezhető fel. Itt találjuk - sűrített formában - az em
denestől feladjuk a határok hétköznapi világát, és elzárkózunk a mi
beri faj egészének kollektív mitológiai motívumkincsét - az összes
tikus fantáziák birodalmába (ami roppant veszélyes volna). Inkább
istent és istennőt, szellemet és démont, hőst és gonosztevőt, akik
csak megnyílunk a mitológiai transzcendencia előtt, beemelve e tu
nek alakját a világ ősi mitológiái örökítették meg, s ott lakoznak
datsíkot a hétköznapok világába, megújítva a létezésünket azáltal,
minden emberi lélek mélyén. Jung szerint - tudtunkkal vagy a tud
hogy egy önmagunknál mélyebb valósággal létesítünk kapcsolatot.
tunkon kívül - eme ősi hatalmak óriási alkotóerőt hordoznak, de ugyanolyan léptékű rombolásra is képesek. 158
A mitológiai szemlélet kialakítása nem pihent agyak javaslata. Jung úgy véli, a mitológiai képzetek, az archetípusok valamennyi159
ünk életében roppant elevenséggel vannak jelen, s az adott ősképet
a magasba. Ekkor a személyiség eleinte meg-megtorpanva, később
mozgósító helyzetben ez az erő beavatkozik az élet folyásába. Az
azonban egyre növekvő bizonyossággal talál rá a belső erő szelíden
archetipikus képzet viselkedésre gyakorolt hatása lehet enyhe, de
csörgedező, tiszta forrására, ami zavartalan, akár az óceán mélye,
fokozódhat a teljes megszállottságig. Ez a hatás jelentkezhet még ál
bárha a tudat felületi hullámait felkorbácsolja is a szenvedés, a szo
mokban, fantáziákban, éberálmokban, a képzelet játékaiban vagy
rongás vagy a kétségbeesés.
az érzékcsalódásokban.
E transzcendens személyiség felfedezése ilyen vagy olyan formá
Az embernek lehet például „kulcsálma", amikor szfinxet, gorgó-
ban valamennyi transzperszonális lélektani iskola legfőbb célja.
főt, óriáskígyót, szárnyas lovat vagy más mitológiai anyagot lát. Aki
Ugyanakkor az imént jellemzett mitológiai megközelítés korántsem
csak valamennyire elmélyül az ősi mitológiák tanulmányozásában,
az egyetlen vezérlő út a transzcendens személyiséghez. A színkép
megtanulhatja, mit jelentenek ezek a mitológiai képzetek az embe
minden szintjén számos megközelítési mód létezik, és az embernek
ri faj egésze szempontjából, s ezáltal azt is megérti, mi az üzenetük
kísérleteznie kell kicsit, hogy rájöjjön, mi felel meg legjobban az íz
a személyes tudattalanja számára. Amikor az üzenet beépül a tudat
lésének. Úgy mutattam ugyan be a mitológiát, mint a transzper
ba, a személyiség megszűnik a mélyen lappangó erők játékszere
szonális létsík megismerésének egyik lehetséges eszközét, be kell
lenni. A lélek mélye így fellazul, s megművelhetővé válik az én meg
azonban vallanom, hogy a szigorú értelemben vett mitológiai meg
a kentaur tudatának kérges talaja. Az itt kisarjadó transzcendencia
közelítés rögös út, s rendszerint képzett szakember segítségét
túlmutat az egyéni élet korlátain, miközben egy mélyebb lelki tar
igényli, aki végig tudja kalauzolni a tanítványt a világ mitológiai kin
tományról is hírt ad.
csestárának irdatlan útvesztőjében, majdan eligazítja a személyiség
Vizsgáljuk meg a mitológiai tudat fényében, hogyan szállhatunk
archetipikus rétegeiben.
alá a transzperszonális személyiség mélyebb létsíkjára. Mikor az
A transzcendens személyiség megismerésének egyszerűbb mó
egyén az emberiség közös archetípusai és mitológiai képzetei tük
dozatai is léteznek, ezek könnyebb, rövidebb, noha kevésbé kifi
rében értelmezi az életét, a tudata is szélesebb látóhatárrá tágul. Már
nomult és összetett fejlődést kínálnak. Az utóbbi nagy előnye
nem csupán a személyes előítéletei vezérlik, hanem az emberi szel
ugyanakkor, hogy akár egyéni kezdeményezéssel megvalósítható.
lem egyetemessége - ez pedig igencsak különböző nézőpont! Em
A következőkben e megközelítési lehetőségeket vesszük sorra.
berünk többé nem kötődik a saját személyes horizontjához. Ameny-
Vegyék észre mindenekelőtt a transzcendens személyiség fő
nyiben e folyamat kellő ütemben zajlik, előbb-utóbb a személyiség
megkülönböztető jegyét: vagyis olyan tudatsíkon létezik, amely el
befogadja a mindenség egészét, és a lélek mélységgel itatódik át. Az
különül az egyéni tudattól, érzelmektől és gondolatoktól. Ha tehát
egyén többé nem azonosul az énjével vagy a kentaurral, s immár
rászánják magukat, hogy felderítsék ezt az Önökben lakozó, mégis
nem fojtogatják személyes gondjai vagy tragédiája. Bizonyos érte
az egyénen túlmutató transzcendens személyiséget, aki egyszerre
lemben megszabadul a hétköznapok nyűgétől, alkotó távolságtar
én is vagyok, meg nem én, a következőképpen kell eljárniuk.
tással tekint ezekre, mert megérti, bármilyen gondok béklyózzák
Időzzenek két-három percig a kentaur tudatsíkon, az előző feje
a személyes életét. Lelkének mélyebb valósága túllép e kicsinyes
zetben foglaltak értelmében (ekkor többé-kevésbé még a kentaur
tépelődéseken, s szabadon, érintetlenül, a világra nyitottan szárnyal
szinthez tartoznak, de már közelebb kerülnek az alatta elhelyezkedő
160
161
transzperszonális szinthez). Aztán lassan, magukban mondják el az alábbi szöveget. Éljék át minél nagyobb erővel minden egyes kije lentés igazságát!
az önértékelésükben. Például eltölti Önöket a szabadság, a könynyűség, a megszabadulás és a szilárdság mélyre hatoló érzése. A ciklonnak ez a mozdulatlan szeme akkor is megőrzi a sugárzó nyu galmát, amikor a szorongás és a szenvedés ádáz viharai tépázzák a
Van testem, de a testem nem én vagyok. Látom és tapin
lelküket. E szemtanú-középpont felfedezése olyan, mintha az óce
tani tudom a testem, de amit látok és tapintok, az nem az iga
án háborgó habjaiból alámerülnének a tengerfenék nyugodt és biz
zi Látó. Lehet a testem fáradt vagy felajzott, beteg vagy egész
tonságos mélységeibe. Eleinte talán nem jutnak néhány méternél
séges, nehéz vagy könnyű,
ennek azonban semmi köze
a belső énhez. Van ugyan testem, de nem vagyok azonos ez zel a testtel.
mélyebbre az érzelmek háborgó tajtékánál, ha azonban elég kitar tóak, előbb-utóbb alászállhatnak a lélek háborítatlan mélyére, hogy a vízfenéken elnyújtózva, éber, mégis szenvtelen tekintettel nézze
Vannak vágyaim, de nem a vágyaim vagyok. Megismerhe tem a vágyaimat, ám amit megismerek, az nem az igazi Tu
nek föl abba a fenti örvénylésbe, ami valamikor annyira lenyűgözte Önöket.
dó. A vágyak jönnek és mennek, átsuhannak a tudatomon,
Itt most a transzperszonális személyiségről vagy a szemtanúról
a belső ént azonban nem érintik. Vannak tehát vágyaim, de
beszélek - az egység tudatát a maga vegytiszta formájában nem tár
nem vagyok azonos ezekkel a vágyakkal.
gyalom. Az egység tudatában a transzperszonális szemtanú egybe
Vannak érzelmeim, de nem az érzelmeim vagyok. Átélem
olvad a megismert valósággal.
és érzékelem az érzelmeimet, de amit átélek és érzékelek, az
Eme beteljesedés előtt azonban először fel kell fedeznünk ma
nem az igazi Érző. Az érzelmek átsuhannak rajtam, a belső
gunkban azt a transzperszonális szemtanút, aki mintegy ugródesz
ént azonban nem érintik. Vannak érzelmeim, de nem vagyok
kául szolgálhat az egység tudatának eléréséhez. A jelen fejezetet e
azonos ezekkel az érzelmekkel.
szemtanúnak szentelem, a következőben pedig az egybeolvadás
Vannak gondolataim, de nem a gondolataim vagyok. Meg
nagy pillanatáról szándékozom beszélni. A transzperszonális szem
ismerhetem és elgondolhatom a gondolataimat, ám amit meg
tanúra úgy találunk rá, ha elszakadunk minden földi valóságtól, lel
ismerek, az nem az igazi Tudó. A gondolatok jönnek és ma
ki, érzelmi vagy fizikai kötöttségünktől, s túllépünk rajtuk.
gamra hagynak, a belső ént azonban nem érintik. Vannak gon
Amikor rádöbbenünk, hogy nem vagyunk azonosak a szorongá
dolataim, de nem vagyok azonos ezekkel a gondolatokkal.
sainkkal, ezek a szorongások mind kevésbé fenyegetnek bennün
Miután ezt a szöveget esetleg többször is elismételték, mondják
ba az életünket. Immár nem keressük őket, nem hadakozunk elle
az Önöktől telhető legnagyobb határozottsággal: az vagyok, ami
nük, nem állunk ellen nekik, nem menekülünk előlük. Egyszerűen
mindezek után marad, a tudat tiszta központja, mind e gondolatok,
elfogadjuk a szorongást annak, ami, aztán mintegy a sorsára hagy
érzelmek és vágyak közömbös szemtanúja.
juk. Mivel semmit sem nyerhetünk vagy veszíthetünk a szorongás
ket. Még ha jelen vannak is, többé nem hengerlik le, döngölik por
Ha kitartóan végzik ezt a gyakorlatot, igazságtartalma felgyorsít ja a lelki fejlődésüket, és hamarosan alapvető változásokat észlelnek 162
hiányával vagy meglétével, szenvtelenül figyeljük az elmúlását. Hasonlóképpen az összes többi érzés, érzet, gondolat, emlék 163
vagy benyomás, ami zavarja a nyugalmunkat, csupán azért teheti ezt, mert azonosultunk vele, és a zavar végleges megszüntetésének egyszerű módja az, ha megtagadjuk ezt az azonosulást. Lerázzuk magunkról e zavaró tényezőket mint kutya a vizet. Mivel látjuk őket, nem lehetnek azonosak a tényleges Látóval és Alannyal. Lé vén, hogy nem ok alkotják a valódi személyiséget, nincs is miért azonosulnunk velük,
ragaszkodnunk
hozzájuk,
vagy
hagynunk,
hogy gúzsba kössenek bennünket. Eme
diszidentifikációs terápia folyamán fokonként ráébrednek
majd, hogy az egyéni személyiség (a persona, az én, a kentaur) mindaz, amit eddig foggal-körömmel védelmeztek - semmivé fosz lik és elenyészik. Nem szó szerint értem, hogy Önök végül valami féle légüres térben testetlenül lebegjenek. Ehelyett azt tapasztalják majd, hogy ami személyiségüket érinti - kívánságaik, reményeik, vágyaik, sérelmeik -, korántsem olyan halálosan fontos, mint koráb ban gondolták, hiszen lakozik Önökben mélyebb és alapvetőbb lé nyeg, amelyhez ezek a csip-csup ügyek fel sem érnek, s lágy anya gát nem borzolja meg a felület háborgása. Érheti ezután bármi a személyes testelméjüket: fájdalom, meg aláztatás, ijedelem mindaddig, amíg e hatások néma szemtanúi ma radnak, s mintegy felülről nézik végig e színjátékot, ez többé nem fenyegeti Önöket, és így nem kényszerülnek arra, hogy zsong lőrködjenek vagy birokra keljenek a lelkiállapotaikkal, netalán alá vessék magukat kényüknek-kedvüknek. Mivel készségesen vállal koznak a néma szemtanú szerepére, e szenvtelenséggel túl is lép nek rajta. Szent Tamás szavait idézve: „Aki mindent megismert, csak magát nem, az tökéletlen."* Ezért akinek piros a szeme, nem látja pirosnak a tárgyakat. Azért látja pirosnak a pirosat, mert önmaga mentes ettől a színtől, „pirosság nélkül való". Hasonlóképpen, ha közömbös nyugalommal nézzük végig a szenvedéseinket, valóban
„szenvtelennek" bizonyulunk, azaz mentesek leszünk a szemtanúk szorongatottságától. Ekkortól a fájdalomból elillan a fájdalom, a félelemből a félelem, a feszültségből a feszültség. E lelkiállapotok szemtanúja egyszersmind túl is lép rajtuk. Többé nem loppal, hátul ról ragadják meg, hanem farkasszemet néz velük. Az előbbiek fényében megértjük már, miért mondta a hindu Patandzsáli, a jóga szabályainak lefektetője, hogy a tudatlanság a lá tás eszközeivel azonosítja a Látót. Valahányszor a kelleténél köze lebb kerülünk a personához, az énhez, a testhez vagy a kentaurhoz, minden, ami a létüket és a nyugalmukat fenyegeti, egyúttal bennün ket is fenyeget. Ezért a gondolatokhoz, érzetekhez, érzésekhez vagy benyomásokhoz tapadva, újabb láncszemet akasztunk a saját bilin cseinkre. Könyvemben eddig úgy beszéltem a terápiáról, mint az identitás „kitágításának" eszközéről, most viszont, ha észreveszik, éppenség gel holmi diszidentifikációt emlegetek. Nem keveredtem ezzel önel lentmondásba? Nem, mert végig ugyannak a jelenségnek a két arcá ról beszéltem. Lapozzanak vissza az 1. ÁBRÁhoz, és vegyék szemügy re például a persona szintjéről az én szintjére való alászállást. Ekkor az egyén az árnyékával azonosítja magát. Ugyanakkor megszakítja a korábbi szoros közösséget a personáv'A. Új „identitása", az én, te hát a persona és az árnyék ötvözete. Hasonlóképpen, a kentaur szintjére aláereszkedve, az identitás kiterjed a testre, miközben a személyiség megszakítja az énnel szövődött kizárólagos szövetsé get. A fenti esetekben nemcsak új, szélesebb identitás lesz a szemé lyiség jutalma, hanem egyúttal szakít a régi, beszűkült önazonosságá val. A transzcendens személyiség a tágasabb identitása elnyerésekor ugyanígy maga mögött hagyja a kentaur-identitását. A kentaur-léttel szakítva, újabb lépést tesz a mélység és a kiteljesedés irányában. Látjuk tehát, a bennünk lakozó transzperszonális szemtanú fel ébredésével magunk mögött hagyjuk a pusztán személyes gondjain
*
Tamás
evangéliuma,
307.
oldal.
164
kat, aggodalmainkat, bánatainkat. Mi több (épp ez a transzper165
szonális gyógymódok lényege), meg sem próbálunk enyhíteni raj
latul. Megmarad a kerületén belül, s kívülről semmi zavar nem éri. A
tuk, amint minden bizonnyal megtennénk a persona, az én vagy
harmónia tökéletes elérése: ez az, ami igazán hatni tud. Ez nem nyil
a kentaur szintjén. E szinten ugyanis egyedüli dolgunk az, hogy ta
vánul meg testi alakban, mégis senki sem tud elszakadni tőle."*
núja legyünk a szenvedésnek, ártatlanul és ítélkezés nélkül beléje
Amennyiben sikerül tökélyre fejleszteniük a szenvtelen szemta
hatoljunk, anélkül, hogy ódzkodnánk tőle, dramatizálnánk, kihasz
nú hozzáállását (ehhez időre van szükség), ugyanazzal a távolság
nálnánk vagy igazolnánk. Amiként a lelkünkben felébredő érzést
tartással szemlélik majd önnön testelméjüket, ahogyan az égen úszó
vagy hajlamot, rögzítjük magunkban a tényt. Amennyiben ennek az
felhőkre, a csörgedező csermelyre, a tetőn lezúduló esőre, vagy
érzésnek az ellenreakciója támad fel, azt is szenvtelenül megfigyel
a világ bármely más jelenségére tekintenek. Más szóval, a testelmé
jük. Sőt, ugyanilyen közömbös szemtanúi lehetünk az ellenreakció
jükhöz való viszonyuk ugyanolyan lesz, mint bármely tárgyhoz. Ed
ellenreakciójának is. Ezenközben nincs más feladatunk, mint a né
dig a világ megismerésére használták fel az elméjüket és a testüket.
ma tudomásulvétel. „Akarattalan tudatként" állunk a vártán a sok
Ezzel azonban bensőségesen hozzá is kötődnek környezetükhöz és
sok viszontagság közepette. Ez csak akkor lehetséges, ha megért
annak beszűkült nézőpontjához. A világ sorsával, a megannyi szen
jük, hogy egyetlen sorscsapás sem tartozik hozzá a belső lénye
vedéssel és hányattatással azonosulva, megkötötték a kezüket. A je
günkhöz. Mindaddig, amíg hozzátapadunk a világ történéseihez,
lenségek gondos tanulmányozása azonban elvezet ahhoz a felisme
erős a kísértés, hogy befolyásolni akarjuk ezeket, még ha csak le
réshez, hogy mindez csupán a tudat, a transzperszonális szemtanú
heletnyit is. Megértjük, hogy nem tartoznak hozzá a belső közép
megfigyelésének tárgya. Emlékezzenek vissza, van elmém, testem
pontunkhoz, az önvalóhoz, nem panaszkodunk a gyötrelmeinkre,
és érzelmeim, de nem vagyok azonos mindezekkel!
nem átkozzuk a sorsot, nem igyekszünk ellenállni a kínjainknak
Fontos hozzátennem, hogy csak azért, mert valaki kezd kapcso
vagy nem adjuk át magunkat nekik. A szenvedés eloszlatására tett
latba kerülni vagy akár teljesen át is állni a transzperszonális sávok
minden lépés azt a látszatot erősíti, hogy egyek vagyunk a bána
ra, ettől még nem veszíti el a kapcsolatát a színkép felső szintjeivel,
tunkkal. Ezért a szenvedés elől menekülve, csak tartósítjuk a gyöt
amelyeket továbbra is az uralma alatt tarthat. Ne feledjék, a perso-
relmeinket. Voltaképpen nem a szenvedés borítja fel a lelki egyen
nával való kizárólagos azonosulásból alászállva, az én egészével va
súlyunkat, hanem a szenvedéshez való egészségtelen hozzátapadás.
ló teljesebb és helyénvalóbb közösségvállalásig emberünk hozzáfér
Azonosulunk a szenvedéssel, és itt kezdődik a baj.
het még a personáyához - csak nem kötődik hozzá egészségtelenül.
Ezért ahelyett, hogy szembeszállnának a nehézségekkel, azt taná
Továbbra is felöltheti - úgymond - ünnepi alkalmakra, amikor jó
csolom, szemlélődjenek a szenvtelen kívülálló fölényével. A miszti
benyomást akar kelteni, mégsem fenekük meg ebben a szerepben.
kusok és a bölcsek tükörképhez hasonlítják a szemtanú szerepét.
Korábban nem volt képes eldobni álorcáját, sem mások - és ami a
Önök egyszerűen csak visszatükrözik bármely felmerülő benyomá
nagyobb gond -, sem önmaga előtt. Most azonban már tetszése
sukat és gondolatukat, ahelyett, hogy beléjük kapaszkodnának,
vagy tapintata szerint használja vagy nem használja a personát.
vagy eltaszítanák őket maguktól; pontosan úgy, amiképpen a tükör
Megnyerő álarcát felöltve, tudatosan és átmenetileg kordában tartja
is válogatás nélkül visszaver mindent, ami eléje kerül. Csuang-ce írja: „Semmi sem olyan sima, mint a csendes tó vize. Ez szolgáljon hason166
*
Csuang-ce bölcsessége,
85.
oldal.
167
az árnyékot, s nem árulja el a rossz tulajdonságait. Ugyanakkor tu
sel kezelnénk a szervezetünket, mint amit időnként a környezetünk
datában van az árnyék létezésének, ami biztosítéka annak, hogy ne
kel szemben is tanúsítunk. Voltaképpen azonban más történik. Úgy
vetítse ki. A persona egymagában tehát nem jelent hibás alkalmaz
kezdünk bánni a környezet tárgyaival, mint önmagunkkal. E maga
kodást, és nem is sodor bajba, csak akkor, ha egyedül ezt az iden
tartás mögött az az ösztönös felismerés áll, hogy a világ tulajdon
titást tudjuk felmutatni. Ezért a persona szintjéről az énére átlép-
képpen a testünk meghosszabbítása, és így is kell kezelni. E transz
tünkben, nem a persona és nem is az árnyék szűnik meg, hanem a
perszonális megérzésből fakad a misztikusok által olyannyira hang
köztük húzódó határ és a köztük dúló harc.
súlyozott egyetemes szeretet. Másfajta szeretet ez, mint amit a per
Hasonlóképpen, mikor alászállnak az én szintjéről a kentaur sík
sona, az én vagy a kentaur szintjén találunk. A transzperszonális
jára, ezzel még nem semmisítik meg sem az ént, sem a testet, mind
szinten nem azért szeretjük az embertársainkat, mert ők is szeretnek
össze a köztük húzódó határvonalat. A kentaur szintjén továbbra is
és tükröznek bennünket, erőt adnak vagy visszaigazolják a tévhite
kapcsolatban maradnak az énnel, a testtel, a personávH és az ár
inket, hanem mert egyek vagyunk velük. A Megváltó a „szeresd fe
nyékkal; mivel azonban nem azonosulnak az egyikkel a többi rová
lebarátodat, mint tenmagadat" tanításával arra intett, szeressük a fe
sára, a fenti elemek tökéletes összhangban működnek együtt. Önök
lebarátainkat úgy, mint a bennünk lakozó önvalót. És nem csupán
megbarátkoztak velük és elfogadták őket. Többé nem húzódnak
az embereket, hanem az egész körülöttünk lévő világot. Ekkortól
köztük áthághatatlan akadályok, ezért viszályok sem dúlnak.
úgy kezdjük óvni a világ szépségeit, ahogyan a karunkat vagy a lá
Úgyszintén, amikor kapcsolatba kerülnek a transzperszonális személyiséggel, ettől még hozzáférnek a felső szintekhez. Ugyanak
bunkat féltjük. E szinten ugyanis az embert a környezethez fűző kapcsolata megfelel a saját szervezetéhez való viszonyának.
kor többé nem kötődnek ezekhez a szintekhez, s ezek nem korlá
A transzperszonális szemtanú és archetipikus lényegünk szintjén
tozzák és béklyózzák a szabad mozgásukat. Eszközökké válnak,
kezdi visszanyerni azt az alapvető életérzést, amelyet gyerekko
nem végcéllá. Amikor valaki önerejéből felszámolja az elszigetelt
runkban még a magunkénak mondhattunk. Ez pedig azt mondja ne
szervezettel való kizárólagos azonosulást, akkor semmiképp sem
künk, hogy mivel a tudat lényegileg túllép a szervezet korlátain,
szűnik meg törődni a testével. Nem kezd el koplalni, szomjazni stb.
ezért 1. egyedüli példány, 2. halhatatlan.
Sőt, éppenséggel ennek ellenkezője történik; emberünk jobban fog
Szinte minden gyermekben felmerül valamikor a kérdés: „mi len
ja szeretni és elfogadni a testét és az elméjét. Mivel többé nem kor
ne, ha mások volnának a szüleim?" Vagyis a gyerek a maga ártatlan
látozzák a szabadságában, nem tekinti őket foglároknak. Energiáit
és együgyű módján rájön arra, hogy a tudat (a belső szemtanú vagy
így nem bénítja meg a szervezetével szemben táplált elfojtott harag
én) nem korlátozódik a test és a lélek külső megnyilvánulásaira.
és gyűlölet. A szervezet teljessége a transzperszonális személyiség
A gyerek tudja, akkor is megőrizné a személyiségét, ha más szülők
kifejezésének eszközévé válik.
höz kerülne vagy másik testet kapna. Habár ekkor más volna a kül
Mint korábban említettük, a transzcendens szemtanú ugyanolyan
seje és másként viselkedne, mindez azonban még nem fosztaná
szemmel tekint a testelmére, mint bármely megfigyelési tárgyra, te
meg az énjétől („Van elmém, testem és érzelmeim, de nem vagyok
szem azt, egy asztalra, fára, kutyára vagy kocsira. Talán úgy hang
azonos ezekkel.") a gyerek tehát megkérdezi magától: „akkor is én
zik, mintha csöbörből vödörbe kerülnénk, s ugyanolyan megvetés-
maradnék-e én, ha mások volnának a szüleim?" A szülőktől vár fe-
168
169
leletet a transzcendens tényre, megőrzi-e az esetben is a belső én
halsz, akkor halálod óráján már nem kell megtapasztalnod a halált."
jét, ha ők nem léteznek. A felmenői talán réges-régen megfeledkez
A misztikusok úgy tartják: „senki sem kerül olyan közel Istenhez,
tek a saját transzperszonális személyiségükről, aligha tudnának hát
mint aki távozott az élők sorából." Ezért a transzperszonális terápiák
választ adni a gyerek faggatózására. Egy pillanatra azonban való
valamelyik formájában részesülő páciensek többé nem félik a halált.
színűleg minden szülő elgondolkozik az efféle kérdés hallatán, és
Talán másképpen is megközelíthetjük a misztikusok és a bölcsek
megérzi, hogy valami roppant fontosat hallott, csak sajnos már elfe
eme alapvető felismerését, jelesül, hogy egyetlen halhatatlan lé
ledte, miért.
nyeg lakozik valamennyiünkben. Valószínűleg sokakhoz hasonlóan,
Bárki, aki kezd ráérezni transzperszonális személyiségére, előbb-
Önök is úgy érzik, alapjában nem változtak meg tegnap vagy egy év
utóbb felismeri, hogy egyetlen lényeg létezik, az önvaló, ami külön
óta. Mi több, amióta csak az eszüket tudják, ugyanannak a személy
böző megnyilvánulási formákban jelenik meg. Mindenkiben meg
nek ismerik önmagukat. Más szóval: nem emlékeznek olyan időre,
van ez a bizonyosság a testet meghaladó belső én létezéséről. Ez az
amikor nem léteztek. Valamit tehát érintetlenül hagy az idő múlása.
egyedülálló, egyetlen önvaló túllép testen és elmén, és lényegileg
A testük azonban szemlátomást változott, akárcsak egy év leforgása
hasonló minden tudatos teremtményben. Amiként át tudunk sétálni
alatt is. A benyomásaik is mások már, mint valaha, mi több, az em
egyik helyiségből a másikba, anélkül hogy a belső öntudatunkon
lékeik egészen kicserélődtek az elmúlt évtizedben. Valami azonban
változtatnánk, akkor sem változnánk meg különösebben, ha más
nem változott, és Önök pontosan tudják ezt. Valami ugyanannak
testet, más emlékeket, más benyomásokat kapnánk. Hisz csak
tűnik. Mi ez?
szemtanúk vagyunk, nem kötődünk a külvilág jelenségeihez.
Egy éve még egészen más gondok foglalkoztatták Önöket. A köz
A felismerés, hogy a transzcendens személyiség túllép a szerve
vetlen benyomásaik szintén különböztek, és ugyanezt mondhatják el
zet egyéni korlátain, a halhatatlanság tudatával ajándékoz meg ben
a gondolataikról. Mostanra mindez elenyészett, valami mégis meg
nünket. Senki sem tudja elképzelni a saját nemlétét. Hiszen egysze
maradt Önökben. Haladjunk egy lépéssel tovább! Mi történne akkor,
rűen képtelenség! Az átlagember azonban - a kentaur, az én vagy
ha új országba költöznének, ahol vadonatúj barátságokat kötnének,
a persona szintjén - tévesen azt képzeli és hőn reméli, hogy egyé
új környezet és új benyomások vennék Önöket körül, új gondolata
ni léte örök időkig megmarad. Sajnos az elme, az én vagy a test
ik támadnának. A belső én mindeközben mit sem változna. Mi tör
nem halhatatlan. Mindez porból vétetett, és oda is tér vissza. A szer
ténne továbbá akkor, ha elfejtenék az életük első tíz, tizenöt vagy
ves anyag mulandóságra ítéltetett. A lélekvándorlás nem azt jelenti,
húsz évét? a belső ént ez sem érintené, ugyebár? Ha ebben a pilla
hogy az én is végighalad a testetöltések során. Az erről szóló taní
natban átmenetileg homály borulna az egész múltjukra, s csupán
tás azt mondja, hogy a transzcendens személyiség „az egyedüli ván
a belső én tiszta tudatát őriznék meg, változtatna-e ez bármin?
dor", amint Sankara mondja.
Tehát van Önökben valami - a belső én mélyen lakozó érzése -,
Bizonyos értelemben tehát meg kell halnunk a hamis, elszigetelt
ami különbözik az emlékektől, a gondolatoktól, a testtől és a lélek
énünk számára, hogy ráébredjünk a halhatatlan, transzcendens sze
től, a benyomásoktól, a külső környezettől, az érzelmektől, az ösz-
mélyiségünkre. Innen a híres paradoxon: „ha a halálod előtt meg-
szetűzésektől, az érzetektől vagy a hangulatoktól. Mindez megvál-
170
171
tozhat, anélkül azonban, hogy lényegileg befolyásolná a belső ént.
azonban abba a hibába, hogy a belső ént azonosítják az emlékek
Ez utóbbi sziklaszilárdan áll az idő sodrában - nem más ez, mint
kel, fogalmazzunk inkább úgy, a belső én nem emlékekből áll, csu
a transzperszonális személyiség vagy szemtanú.
pán a tanúja ezeknek. Azonkívül Önök talán az elmúlt hónap ese
Miért olyan nehéz akkor belátni, hogy minden tudatos teremt
ményeire sem emlékeznek, ennek ellenére megőrizték az énjüket.
ményben ugyanaz a belső én lakozik, s ennek okából egyetlen
Mi történik akkor, ha nem emlékeznek az elmúlt század történései
transzcendens én van? Leszögeztük már, hogy egy másik testben
re? Önök ekkor is ugyanazt a transzcendens ént mondhatják magu
sem változna meg a belső énünk, és pontosan ezt érzi a jelen pilla
kénak, és ez az én, amelyből mindössze egyetlenegy van az egész
natban is minden földlakó. Nem volna egyszerűbb azt mondani,
teremtésben, ugyanaz, amelyik minden újszülöttben magára ébred,
hogy egyetlen Én létezik, amely különböző nézőpontokból, külön
ugyanaz, amelyik ott lakozott az őseinkben és magára fog eszmélni
böző emlékekkel, érzésekkel és benyomásokkal szemléli a világot? Sőt, nem csak most, hanem mindenkoron, az idők kezdete óta. Mivel Önök minden kétséget kizáróan azt érzik, hogy húsz éve is ugyanazon személyek voltak (bárha más érzésekkel, testtel és elmé vel), nem lehetséges-e, hogy kétszáz esztendővel ezelőtt is változat lan volt az énjük? Ha az én nem függ az emlékektől, a testtől és az elmétől, mi teszi akkor különbözővé? A fizikus Schrödinger szavait idézve: „Képtelenség, hogy a tudásnak, az érzéseknek és a dönté seknek ez az egysége, amelyet a sajátjuknak vallanak, a semmiből szökkent elő nem is olyan régen, inkább arról van szó, hogy ez a tudás, ezek az érzések és a döntések lényegileg halhatatlanok és változatlanok, számszerűleg egynek tekinthetők minden emberben, sőt minden érző lényben. Létünk alapjai sziklaszilárdak. Az ember évezredek óta véres verejtékkel keresi a kenyerét, és az asszonyok
az utódainkban. Azért érezzük csak másnak, mert abba a hibába esünk, hogy a belső, transzperszonális ént azonosítjuk a külsődle ges, egyéni emlékekkel, a testtel és az elmével, jóllehet ezek - a lé nyegüket tekintve - különbözőek. Hanem mi ez a belső én? Nem a testtel jött a világra, és nem is fog elmúlni a test halálával. Nem ismeri az időt, és fölötte áll a szen vedésnek. Nincs színe, alakja, nincsenek méretei, mégis neki kö szönhetik, hogy megtapasztalhatják a világ csodálatos fenségét. Lát ja a Napot, a fellegeket, a csillagokat és a Holdat, csak önmagát nem láthatja. Hallja a madarak énekét, a tücsökciripelést, a vízesés robaját, őt magát azonban nem hallani. Elkapja az aláhulló faleve let, a legördülő kavicsot, a letört ágat, önmagát azonban nem tudja megtapogatni. Nem szükséges meglátniuk a transzcendens személyiségüket, ez
szenvedéssel hozzák világra a gyermeküket. Egy évszázada, mond
különben is lehetetlen. Látja magát a szem? Mindössze annyit kell
juk, másvalaki ült ugyanezen a helyen, és ugyanolyan félelemmel
tenniük, hogy kitartóan megtagadják az emlékeikkel, az elméjükkel,
vegyes sóvárgással szemlélte a leáldozó Nap gleccserre vetülő utol
a testükkel, az érzéseikkel és a gondolataikkal való hamis közössé
só sugarait. Önökhöz hasonlóan, őt is apa nemzette és anya szülte.
get. Ehhez az elszakadáshoz nincs szükség emberfeletti erőfeszítésre
Önökhöz hasonlóan, kijutott neki az élet gyötrelmeiből és múló
vagy elméleti meggondolásokra. Mindössze egyvalamit kell megér
örömeiből. Más lett volna ez az ember? Nem Önök maguk voltak?"
teniük: bármit látnak is, az nem lehet a Látó. Bármit ismernek meg
Ugyan már, hárítják el maguktól a kérdést, hogyan lehettem vol na én itt, hiszen semmi ilyesmire nem emlékszem. Ne essenek
172
önmagukkal kapcsolatban, ez még nem a belső lényeg. Én nem a megismerő vagyok, mert ezt nem tudnák felfogni, meghatározni,
173
tárgyiasítani. A földi kötelékek úgy keletkeznek, hogy tévesen egyen lőségjelet teszünk a látó és a látvány közé. Minden felszabadulás al fája és ómegája ennek a hibának a kiköszörülése.
10 / A legmagasabb rendű tudatállapot
Aki azonosul valamely gondjával, szorongásával, lelkiállapotá val, emlékével, vágyával, testi érzetével vagy érzésével, az a rabság,
Nincs teremtés és nincs pusztítás,
a korlátok, a félelem, a megszorítások és végső soron a halál vilá
Nincs sors és
gába taszítja magát. Mindezek a látványhoz tartoznak, ezért nem ők
Nincs út és nincs megérkezés;
a Látó. Másfelől, aki Látóként, Szemtanúként, Önvalóként tekint
Ez a végső igazság.
a világra, az feloldozza a korlátait, odább lép és végleg megszaba
nincs szabad akarat;
SRI RÁMANA MAHARISI
dul a gondjaitól. Ez az egyszerű, ám annál fáradságosabb művelet elvezet a sza
Mivel az egység tudata maga az időtlen pillanat, mindenestől
badsághoz, hiszen a transzcendens személyiségre mindenki úgy te
a jelenben valósul meg. A jelent pedig nyilvánvalóan nincs miért el
kint, mint az isteni lényeg kiáradó sugarára. Elvben a transzcendens
érnünk, hiszen már benne vagyunk. Ezért, amint azt Rámana Ma
személyiség egylényegű Istennel (bármilyen alakban képzeljük is
harisi írja, az egység tudatához nem vezet út, márpedig - teszi hoz
el). Mert végső soron egyedül Isten az, aki lát a szemünkkel, fülel
zá Maharisi- ez a végső igazság.
a fülünkkel, beszél a nyelvünkkel. Hogyan mondhatta volna külön ben Szent Kelemen, hogy aki önmagát ismeri, Istent ismeri?
Ez különös és az első pillantásra lehangoló következtetésnek tet szik, hisz annyi időt töltöttünk a színkép egyes szintjeinek megkö
Ez tehát Jung üzenete, meg az összes szenteké, bölcseké, misz
zelítési lehetőségeivel. Az előző néhány fejezetben láttuk, hogy lé
tikusoké, legyen szó amerikai indiánokról, taoistákról, hindukról,
teznek bizonyos módszerek, technikák és gyakorlatok, melyek
muzulmánokról, buddhistákról vagy keresztényekről. A lélek mé
elősegítik valamely megcélzott szint elérését. Sajnos azonban azért
lyén rátalálunk az egész emberiség lelkére, csakhogy ez isteni,
tudtunk kapcsolatba kerülni ezekkel a szintekkel, mert részleges - ke
transzcendens lélek, amelynek megismerése rabság helyett szabad
vésbé átfogó - tudatállapotot feltételeznek. Különbözvén a többi
ságot ad, kábaság helyett a lélek világosságát, idő helyett az örök
szintektől, előtérbe állíthatók azok rovására. Mivel - alig észrevehető
kévalóságot, halál helyett halhatatlanságot.
vagy durvább - határokkal rendelkeznek, válogatni lehet közülük. Az egység tudata esetében azonban kissé más a helyzet, lévén ez nem részleges tudatállapot. Éppenséggel az egész mindenséget felöleli, amiként a tükörkép is magában foglal minden tükrözött tár gyat. Az egység tudata nem a megannyi tudatállapot egyike, hanem valamennyi tudatállapot summázata. Ha különbözne bármely tudat állapottól (mondjuk a jelent rögzítő tudatunktól), ez azt jelentené, hogy határokkal is rendelkezik, ami elválasztaná a jelen tudatálla pottól. Mivel azonban határtalan, elkülönülni sem tud semmitől. 175
A megvilágosodás fénycsóvája a jelen pillanatot világítja be, aztán
vására. Inkább a jelen tapasztalat összes hullámának nevezném -
megint a jelen pillanatot, és újra csak azt.
azok tökéletes jelenvalóságában. De hogyan kerülhetünk kapcsolat
Talán egy egyszerű hasonlat segít megérteni ezt a kérdést. A szín
ba a jelen tapasztalataival? Hiszen más sincs, csak ez, és az örök je
kép különböző szintjei olyanok, mint az óceán hullámai, ahol min
lenhez nem vezet semmiféle ösvény. Nincs értelme a nedvességet
den hullám magától értetődően különbözik a többitől. A partközeli
kergetnünk, mikor máris nyakig merülünk a vízbe.
hullámok magasra csapnak, amíg a nyílt vízen már lágyabb az ívük.
Ezért mondják a bölcsek, hogy az Abszolúthoz nem vezet út,
Ennek dacára, minden hullám különbözik társaitól és a szörföző az
nem létezik földi eszköz az egység tudatának eléréshez. A hindu
egyik hullámot jól-rosszul meglovagolja. Nem tudná megtenni, ha
Sankara így beszél erről: „Mivel a bennünk lakozó önvaló benne
a hullámok nem különböznének egymástól. A színkép minden szint
foglaltatik Brahmában, közel sem kerülhetünk hozzá." A buddhista
jét egy-egy hullámhoz hasonlíthatjuk, melyeket a megfelelő techni
Huang Po szerint: „Hogy nincs mit elérni, nem üres locsogás, ha
ka elsajátításával és elegendő gyakorlattal „meglovagolhatunk".
nem maga az igazság." A keresztény Eckhart mester pedig ezt
Az egység tudata - e hasonlatnál maradva- azonban nem any-
mondja: „Képek, eszközök és a hozzá vezető ösvény nélkül is meg
nyira különálló hullám, mint az egész víztükör. Márpedig az óceán
fogjátok ismerni Istent." Krisnamurti, a modern bölcs mondása az
tükrén semmi nem határolja és választja el egymástól az egyes hul
előbbieket visszhangozza: „a valódi itt van a közelben, nem kell ke
lámokat. Minden hullám vízből van, így egyik hullám sem „nedve
resnetek; aki az igazság nyomába ered, soha nem találja meg." Amint Eckhart mondotta volt, a végső valóság megismerésének
sebb" a másiknál. Ezért amennyiben a „nedvességet" keressük - azaz maguknak
nincsenek eszközei, módszerei, nem vezet hozzá ösvény, ennek pe
a hullámoknak az alapanyagát -, fölösleges hullámról hullámra ug
dig az az oka, hogy e valóság, a természetéből adódóan, egyetemes,
rálnunk. Mi több, még vesztünk is vele, hiszen hullámról hullámra
mindenütt és mindenhol jelenvaló. Ha a nyomába erednénk, ugyan
nyargalva, soha nem jövünk rá, hogy a nedvesség minden egyes hul
olyan botorul járnánk el, mint az a hullámlovas, aki hullámról hul
lám elidegeníthetetlen tulajdonsága. Ezért mondhatta Rámana Ma-
lámra ugrálva, igyekszik megismerni a nedvesség lényegét. Akiben
harisi, hogy „nincs út és nincs megérkezés". Hakuin, a nagy zen
nincs elég kitartás, hogy a jelent vizsgálja, és folyvást elkalandozik,
mester pedig a mi hasonlatunkkal élt:
a választól is egyre messzebb kerül. Aki folyvást a láthatárt kémleli, nem látja meg, ami majd kiböki a szemét. A felfedezésnek így ép
Nem tudva,
milyen közel az igazság,
Az emberek a távolban keresik Olyanok ők, Aki
a
be nagy kár!
mint az az ostoba,
víz közepén
a
szomját panaszolja.
pen nyughatatlan kutakodásunk vet gátat. Röviden arról van szó te hát, hogy mindjobban eltávolodunk a jelen valóságától, márpedig ez rejti a titok nyitját. Nem is a választ kutatjuk hát, hanem volta képpen menekülünk előle. Tehát csak várjunk, ölbe tett kézzel? Egy tapodtat se mozduljunk
Talán kezdik már érteni, miért nem vezet egyetlen igaz ösvény
el a jelen tapasztalástól? Hogyan teremtsünk kapcsolatot a jelennel?
az egység tudatához. Ez nem egy a többi tudatállapot között, nem
Ez ésszerűnek tűnik mindaddig, amíg alaposan meg nem vizsgáljuk
is a nagy élmény a kicsik között, nem az egyik hullám a másik ro-
a kérdést. Még a semmittevés is tökéletesen értelmetlen, hiszen
176
177
ugyan mire való? Nem ugyanazt tesszük-e ezzel, hogy eltávolodunk
korlással nem juttatunk közelebb az egység tudatához, lelkigyakor
a jelen hullámtól egy nedvesebb reményében? Akár akarjuk, akár
latunk végzése közben a kezdet kezdetétől az egység tudatába he
nem, tovább kell lépnünk - márpedig nagy az esélye, hogy már
lyezkedünk. Sziiauki Rosi szavaival;
a legelső lépésünk megbicsaklik. Ez tehát az egység tudatának nagy paradoxona. Semmit, de sem
Ha a zen gyakorlása mindössze eszköz a megvilágosodás
mit nem kell tennünk az eléréséhez - gondolom, ez legalább elmé
eléréséhez, sáia nem fogjuk ezt elérni. A megvilágosodás
letileg világos. Az sem szorul különösebb magyarázatra, hogy ameny-
nem valamiféle jó közérzet vagy különleges lelkiállapot. Az
nyiben semmit sem teszünk, nem is számíthatunk változásra. Talá
ülés [a zazen gyakorlása] már önmagában a megvilágosodás
lóan világítja meg a kérdést Ma-cu zen mester: „a taóban nincs mit
lelkiállapota. Ez a testhelyzet fölöslegessé teszi a megfelelő
elsajátítani. A tanulás tönkretenné a taót. Ha viszont nincs mit tanul
tudatállapot taglalását, mivel már elértük ezt a tudatállapotot.
nunk, tudatlanok maradunk." Ezzel elérkeztünk a miszticizmus egyik lényegi pontjához, mi
Mindez alig különbözik a keresztény ezotéria ama kitételétől,
szerint bizonyos (nem nélkülözhető) körülmények elősegítik az
hogy a szívből fakadó imádsággal nem Istent próbáljuk elérni, ha
egység tudatának elérését. Fontos leszögeznünk, hogy ezek az ál
nem az ima szavaiban a Teremtő szól önmagához. „Ha nem engem
lapotok nem vezetnek el a végső tudatállapothoz, hanem önma
lelsz azokban, aikikhez magad hasonlítod, utálatos lényhez méred
gukban is kifejezik azt; az eredeti megvilágosodás rituális megnyil
magad. Ha azoéan énrám lelsz bennük, akkor hozzám mérd ma gad... Nem keresnél engem, ha nem bírnál. Ne nyugtalankodjál hát"
vánulásai. A zen buddhizmusnak van egy gyönyörű kifejezése: honsomjosu, ami annyit tesz: „az eredeti megvilágosodás csodálatos gyakorlat". Az egység tudata nem valamiféle eljövendő állapot, amelyet kitartó
- írja Blaise Pascal.* Ezért tehát lelkigyakorlatunk önmagában is cél. A cél és az eszközök, az út és a megérkezés, az alfa és az ómega egy tőről fakadlak.
gyakorlással érhetünk el, hiszen ez azt feltételezné, hogy van kez
Ez azonban további kérdést vet fel. Vajon mi szükség van a lel
dete az időben, s bár a jelenben nem létezik, a jövőben még elér
künk sanyargatására akkor, ha máris rendelkezünk a buddha-ter-
hetjük. Ez mulandóságot kölcsönözne ennek a különleges tudat
mészettel, az eredeti megvilágosodással, a belső Krisztussal? Ugyan
állapotnak, ami ellenkezik a legbelsőbb lényegével, örök jelenvaló
miért ne, mondtatnánk erre. Valójában a lelkigyakorlatok jó alkal
ságával.
mat szolgáltatnak az egység tudatának kifejeződésére. A legékesebb
Eme örök jelenvalóság a mi honsónk, „eredeti megvilágosodá sunk", amely nem azért eredeti, mert az ősidőkben gyökerezik, ha nem mert ez az eredete és alapja a jelen pillanatnak. A mjosu, a lel kigyakorlat ennek az eredetnek a kiteljesedése, az eredeti megvilá
drágakő értékét is csak az méri le, ha valamiként közszemlére te hetjük, a világ elé állhatunk vele. Ugyanígy, az eredeti megvilágo sodás megnyilvánulási terepe is a lelkigyakorlat. Még ha látszatra a lelkigyakorlatainkkal igyekszünk elérni a megvilágosodást, való-
gosodás megvalósulása. A honsomjosu ezért azt jelenti, hogy az érdemi lelkigyakorlat a megvilágosodásból fakad, de nem ez visz közelebb hozzá. Gya178
* Blaise Pascal; Gondolatok. 1978, Gondolat Kiadó, 215-216. oldal. Pödör László fordítása.
179
jában csak kifejezzük azt. A zazen gyakorlása során például, a lel
hanem a leghétköznapibb teendők elvégzése is, a mosogatástól az
künk mélyén nem azt óhajtjuk, hogy buddhává váljunk, hanem,
adóbevallás elkészítésééig.
hogy akként a buddhaként viselkedjünk, akik máris vagyunk. Hadd forduljak ismét Szuzuki Rosi szavaihoz:
Az egység tudatát megcélzó terápiák tehát valamiféle lelkigya korlattal operálnak. Lehet ez a zazen, a mantra meditáció, Krisztus imádása, egy guru követése vagy sajátos vizualizációs technikák. E
Buddha idejéből maradt ránk a felismerés, hogy a zazen
rövidke tejezet keretei között lehetetlen arra vállalkoznom, hogy
elkezdésekor váratlanul köszönt ránk a megvilágosodás. Akár
akárcsak egyet ismertessek a fenti lelkigyakorlatok közül. Mindösz-
gyakoroljuk a zazent, akár nem, buddha-természetünk van.
sze arra szorítkozom, hogy röviden áttekintsem, milyen felismeré
Mivel pedig ez így van, a gyakorlás maga elhozza a megvilá
sek és változások járnak együtt a lelkigyakorlatokkal. így legalább
gosodást. Ha a kezdet kezdetén rendelkezünk a buddha-ter-
ízelítőt kapnak belőlük, és eldönthetik, megpróbálkozzanak-e velük
mészettel, akkor azért gyakoroljuk a zazent, hogy buddha
vagy sem.
ként viselkedjünk. Nem azért telepszünk le a meditációhoz,
A lelkigyakorlat végzője egyre nagyobb bizonyossággal és egyre
hogy elérjünk valamit, hanem kifejezzük az önnön lényegün
világosabban látja azt a szomorú, de megkerülhetetlen tényt, hogy
ket. Ez a zen gyakorlásának lényege, ez a valódi természe
senki sem vágyik az egység tudatára. Valójában mást sem teszünk,
tünk. Szigorú értelemben véve, az ember nem is gyakorolhat
mint ellenállunk ennek, félünk Istentől, harcolunk a tao ellen. Ha
mást, mint a zent, s nincs számára más életforma, mint ez.
tetszik, ha nem, hullámról hullámra nyergelünk át, miközben foly vást ellene szegülünk a jelen tapasztalat hullámának. Csakhogy az
Szuzuki Rosi persze nem azt akarta mondani, hogy a buddhiz
egység tudata és a jelen édestestvérek. Aki az egyiknek ellenáll,
mus az egyedül üdvözítő vallás, hanem mindössze azt állítja, csak az
szembefordul a másikkal is. A teológia nyelvén, szüntelenül ellene
egység tudata, a „nagy lélek" hozhatja el az élet teljességét. Mindez
dolgozunk Isten jelenlétének, ami nem más, mint a jelen teljessége
ért a honsomjosu, a zen gyakorlása az eredeti megvilágosodás pillanat
annak megannyi megnyilvánulási formájában. Ha nem fogadjuk el
ról
kifejeződése.
az élet egyik vagy másik arculatát, akkor az egység tudatának is el
E nézőpontból valóban elmondhatjuk, ez az egyetlen igazi életfor
lenállunk, s titokban mintegy megtagadjuk a vonakodásunkkal. E
ma, az egyetlen, amely megmenekít a szenvedéstől.
burkolt ellenállás megértése a megvilágosodás végső kulcsa.
pillanatra
megvalósuló,
örömteli,
boldog
A honsomjosui megértve, minden cselekedetünk lelkigyakorlat
Vegyük azonban észre, hogy nem először találkozunk az ellen
tá, az eredeti megvilágosodás kifejeződésévé válik. Valamennyi tet
állás jelenségével. Voltaképpen a színkép minden egyes szintje tar
tünk az örökkévalóságból, a határtalanból sarjad, és ilyen minő
talmazta az ellenállás ilyen vagy olyan formáját. A persona szintjéről
ségében a mindenség tökéletes, gáttalan megnyilvánulása. Ekkép
az én szintjére való alászállást tárgyalva, az első dolog, amivel ta
pen minden egyes lépésünk már maga is lelkigyakorlat, ima szám
lálkoztunk, az árnyékkal szembeni ellenállás volt. így beszél erről
ba megy - nem csupán a zazen, a szent énekek éneklése, a felaján
Freud, az árnyék felfedezője a lélektan számára. „Nem szabad egy
lások, a mantra meditáció, a szutrák recitálása vagy a bibliaolvasás,
oldalúan elítélni az effajta ellenállásokat. Oly sokat tartalmaznak ab-
180
181
ból a legfontosabb anyagból, ami a beteg múltjára vonatkozik, s ezt
semmibe venni a páciense ellenállásait, nem huny szemet felettük.
oly meggyőző erővel újítják fel, hogy az analízis legjobb pilléreivé
Ehelyett megvilágítja a számára, hogyan és miért áll ellen az árnyé
lesznek."* Az árnyék természetét kutatva, magunk is lépten-nyomon
kának. Miután a beteg belátja, hogy voltaképpen önmaga bizonyos
találkoztunk a vele szembeni ellenállással. Láttuk, hogy az ember
arculatának áll ellen - és ez minden baja forrása -, immár képessé
minden olyan külső hatásnak ellenáll, ami elfogadhatatlan az önké
válik arra, hogy fokonként csökkentse az ellenállását, s kapcsolatba
pe számára. Ez az elutasított lelki tartalom az árnyék részévé válik,
kerülve az árnyékával, ne ódzkodjon a lénye sötét vonásaitól, he
s nem marad más utána, mint valamiféle kellemetlen tünet. A beteg
álljon ellen nekik, ne fojtsa el ezeket. Ha viszont a páciens anélkül
ekkor ellenáll a tünetének (alapvetően ugyanarról az ellenállásról
lép kapcsolatba az árnyékkal, hogy számolna az ellenállásával, ép
van szó). Ugyanolyan dühvel küzd a szorongás, a fóbia vagy bár
penséggel megkétszerezi az árnyékkal szembeni ellenállását és az
mely más panasza ellen, mint ahogyan korábban az árnyékával vi
árnyék kiebrudalásának vágyát, mivel emberünk nem vett tudomást
askodott. Elmondhatjuk továbbá, hogy ellenáll (megint csak a ko
a baj gyökeréről.
rábbi ellenállás tehetetlenségi nyomatékával) bárkinek, akire rávetí ti az árnyékát. Ettől fogva az embertársait is tünetként kezeli.
Az árnyék ellen következetesen harcoló pszichoanalízisben pél dául, a pácienst szabad asszociációra kérik fel. Utasításként kapja,
A leginkább zavarba ejtő ebben a dologban - kivált az ellenál
hogy mondjon ki mindent, ami csak az eszébe jut, bármilyen felhá
lást tanúsító beteg számára -, hogy emberünknek (és personájának)
borítónak, következetlennek vagy butának tűnne a szóban forgó
sejtelme sincs az ellenállásáról. A felszínen úgy gondolja, ha a ma
gondolat. A szabad asszociációk sajátos láncolatba rendeződnek
ga feje után megy, elkerüli a szenvedést, a depressziót, az ideges
majd, emlékek és fantáziaképek merülnek fel. Csakhogy hamarosan
séget vagy egyéb tüneteket. Ez azonban csak a lénye egyik felére
gubanc támad. A páciens leblokkol, talán zavarba is jön, vagy egy
igaz, mivel az elidegenedett fele (az árnyék) imád szenvedést osz
szerűen csak megbénul. A szabad asszociáció folyamatában lecsök
togatni - éspedig kire másra, ha nem önmagára! A beteg tehát tud
kentette az ellenállását, felfüggesztette a gondolatai állandóan mű
tán kívül önmagának árt. Ő maga termeli ki a saját tüneteit, ha nem
ködő cenzúráját. Az újfajta, felszabadult légkörben néhány perc
is hajlandó elismerni, ekképpen tehát védelmezni fogja a tulajdon
elég ahhoz, hogy valamelyik, az árnyékból származó gondolat vagy
gyötrődését. Mindaddig, amíg rá nem ébred az árnyékkal szembeni
késztetés a felszínre bukkanjon, jóllehet ezt a gondolatot vagy kész
ellenállására, nem várható javulás az állapotában, hiszen a lelki fej
tetést a páciens idáig makacsul elfojtotta. Az árnyékból származó
lődés minden kis eredményét ő maga fogja szabotálni.
gondolat felbukkanása megbénítja a beteget. Ellenállása gátolja a sza
Ezért a persona szintjén dolgozó terapeuta elsődleges és legne
bad asszociáció zavartalan áradását.
hezebb feladata, megértetni a betegével az árnyékkal szembeni el
A terapeuta felhívja figyelmét erre a körülményre. Nem szembe
lenállását, és feloldani azt. A terapeuta nem próbálja kiküszöbölni,
síti betegét az árnyékból származó gondolattal, hanem csupán az el lenállás mibenlétét deríti fel. Az ellenállás kitartó tanulmányozása különböző
*
Sigmund
Freud:
Bevezetés
a pszichoanalízisbe.
2 3 8 - 3 9 . oldal. H e r m a n n Imre fordítása.
182
1986,
Gondolat
Kiadó,
megjelenési
formáiban
ugyanakkor
segítségére
lesz
a betegnek, hogy immár ellenállás nélkül vegye sorra a múltra, a je lenre vagy a jövőre vonatkozó gondolatait. Végül már nem áll ellen 183
a saját késztetéseinek és ötleteinek, a tulajdon árnyékának, s így hi
gást", s összpontosítsa a tudatát a közvetlen itt és mostra. A terapeu
telesebb, elfogadhatóbb önképet alakíthat ki magáról.
ta nem a gondolati blokkokra kíváncsi, hanem résen áll, hogy visz-
Ez volt az ellenállás általunk tárgyalt első formája. A persona el
szaterelje a páciens figyelmét, amennyiben az elkalandozik a köz
lenáll az árnyéknak, ami megakadályozza az egészséges én megszü
vetlen jelenről a gondolkozás irányában. Ekkor rámutat, hogy a be
letését és felfedezését. A színkép következő szintjére alászállva, azt
teg ellenáll az itt és most vonzásának, s teszi ezt mindaddig, míg az
találjuk, hogy itt maga az én tanúsít ellenállást. Az én ellenállása ez
megérti, hogy az énhez menekülve próbálja hárítani a kentauri be
a kentaur érző figyelmével szemben. Ezt a fajta ellenállást részben
folyást. Az én-szintű terápiafajták a múlt pásztázására buzdítják
a jelenközpontú tudat (vagyis az érző figyelem) fenntartására való
a pácienst, ezzel szemben a kentauri terápiákban megtiltják ezt.
képtelenség alkotja meghatározott időhatárok között. Mivel a ken
Mindkét esetben az ellenállás más és más formája érvényesül, ezért
taur-tudat a tovatűnő jelenben gyökerezik, az én ellenállása a ken
különböző technikákat fejlesztettek ki ennek kezelésére. E techni
taurral szemben a közvetlen itt és most elutasításának formáját ölti.
kák mindegyike helyénvaló a maga szintjén.
Mivel a kentaur alapvetően az időben létezik, a múltba merülés
Látjuk tehát, mint jellemzik a színkép egyes szintjeit - többek
és a jövő fürkészése, azaz maga a gondolkodás folyamata ellenál
között - az ellenállás és a hárítás különböző módozatai. A persona
lást jelent a kentaurral szemben. Az én-alapú gyógymódok a gon
szintjén az árnyékkal való egységünket tagadtuk meg, annak min
dolati folyamatokra koncentrálnak. A kentaur-szintű terápiafajták
den lehetséges változatában. Az én szintjén a kentaurral és annak
ban maga a gondolat is az ellenállás jelentkezési módja. A kentaur
minden jellemzőjével való közösséget hárítottuk el magunktól. Vé
szint mélyebb nézőpontjáról az én szintjén alkalmazott terápiás
gül, mint látni fogjuk, magán a kentaur szinten (belenyúlva a tran
módszer is az ellenállás egyik formájának tűnik. Ezért jelenthette ki
szperszonális sávokba) találjuk a végső és elsődleges ellenállási gó
Fritz Perl, ez az ízig-vérig kentaur-terapeuta: „Mivel a hárításban [el
cot - az egység tudatával szemben jelentkező ellenállást.
lenállásban] általában az idegbetegségek központi tünetét szokás
Azt is láttuk, miként vezettek oda az ellenállás különböző for
felismerni, a magam gyakorlatában a szabad asszociációk vagy a tu
mái, hogy a személyiség bizonyos lelki tartalmait önmagán kívülre
datfolyam módszerét a hárítás ellenszerével - a koncentrációval -
utalta. Az árnyék idegen, külső erőként nézett farkasszemet a per-
helyettesítettem." Miféle koncentrációval? A beteg semmi másra nem
sonával. A test is idegen tárggyá változott az én számára. A színkép
koncentrál, mint a közvetlen jelenre annak bármely megjelenési for
alján ható alapvető ellenállás hasonlóképpen tárgyiasítja bizonyos
májában, valamint az azt hordozó testelmére. Perl hamarosan el
lelki erőinket. E szinten a külsődlegessé tett lelki tartomány magát
hagyta a kissé félrevezető „koncentráció" megjelölést, s az „itt és
a környezetet öleli fel (annak durva, finom, személyes vagy személy
most" tudatával helyettesítette. Véleménye szerint a kentauri itt és
fölötti változatában). A fák, a csillagok, a Nap és a Hold - a környe
most hárítása, valamint az ezzel szembeni ellenállás a legtöbb kór
zet elemei - ugyanúgy a belső lényegünkhöz tartoznak, mint az ár
folyamat elindítója.
nyék az énhez, vagy a test a kentauri személyiségünkhöz.
A kentauri terápiákban - amilyen például az alaklélektan - így nem arra kérik a pácienst, hogy engedje szabadjára a gondolatai
Ez az elsődleges ellenállási forma az észlelésnek nevezett élet funkciót hozza létre. Az történik tehát, hogy a külvilág jelenségeit
csapongását, hanem éppenséggel függessze fel ezt a „lelki locso-
tőlünk idegen valóságként észleljük. Ellenállunk annak a tudatnak
184
185
- mi több, küzdünk ellene -, amely az észlelés tárgyaival való
gányra futna. Az egyes szintek körülményei érthető módon mások
alapvető egységünket sugallja, ugyanúgy, ahogyan az árnyékkal,
és mások. Mégis mi bennük az a közös vonás, ami hatásossá teszi
majd pedig a kentaurral való közösséget tagadtuk meg. Végső soron
őket? Másként fogalmazva a kérdést, miért hatnak egyáltalán ezek a
az egység tudatával harcolunk.
különleges körülmények?
Ezzel visszatértünk a kiindulóponthoz: a megfelelő lelkigyakor
Válaszom az, hogy minden egyes sajátos körülmény az ellenál
latok révén rájövünk, miként állunk ellen az egység tudatának.
lás meghatározott formáját függeszti fel. Hadd világítsam meg ezt a
A lelkigyakorlat felszínre kényszeríti ezt az alapvető ellenállási for
tételt egy rövid példával. Az imént tárgyaltuk, hogy a pszichoanalí
mát. Kezdjük megérteni, hogy nem is igazán akarjuk az egység tu
zis, amely elsősorban a persona szintjéről az én szintjére való alá-
datát sőt éppenséggel folyvást hárítani akarjuk. Pontosan erre a per
szállást szorgalmazza, a szabad asszociáció sajátos körülményeit te
döntő felismerésre van szükségünk, hiszen láttuk, hogy minden
remti meg. Idővel az én szabad asszociációja nem ütközik akadály
szinten az ellenállás valódi természetének a megértése hozott lénye
ba, hisz csupán kevés gondolat vagy kívánság elfogadhatatlan az
gi változást. Ha felismerjük, hogy ellenállunk az egység tudatának,
érett, egészséges én számára. A persona ezzel szemben annál nehe
ezzel életünkben először képesek leszünk befolyásolni, végül pedig
zebben adja át magát a gondolattársításoknak, mivel abban a pilla
teljesen feladni az ellenállásunkat, eképpen megszüntetjük a felsza
natban, amikor feladja a szigorú cenzúráját, kéretlen és hívatlan
badulásunk rejtett akadályát.
gondolatok tolakodnak a tudatba. A szabad asszociáció ilyenkor a
Miként leplezik le előttünk a lelkigyakorlat sajátos körülményei
legjobb esetben is csak kiadós zökkenőkkel képzelhető el. A gya
az egység tudatával szembeni ellenállásunkat? Életünk számtalan te
korlott terapeuta ezekben a blokkokban az ellenállás megnyilvánu
vékenységi formája közül miért nevezzük spirituális munkának azt,
lásait látja, és felhívja erre a páciens figyelmét. Miután a beteg elfo
ami ilyen közvetlen gyakorlati haszonnal jár? Mi olyan különleges a
gadja a kezelés sajátos körülményeit, az ellenállása igen hamar hírt
zazenben, a mély elmélkedésben, az istenfélelemben vagy egy gu
ad magáról. Mivel azonban mégis folytatnia kell a szabad asszociá
ru követésében? Miért olyan hatásosak ezek a módszerek? Ha vá
ciót, ez idővel felőrli az ellenállását. Ellenállás és szabad asszociá
laszt találunk e kérdésekre, nagyot léptünk előre a végső megvilá
ció ugyanis nem fér meg egymással. Abban a pillanatban, amikor a
gosodás paradoxonának megoldása felé.
beteg gáttalanul asszociálva eleget tesz a pszichoanalízis sajátos el
Mindenekelőtt felhívom a figyelmet arra, hogy nem először ke
várásainak, a terápia is elérte célját.
rülünk szembe sajátos körülményekkel. Az ellenálláshoz hasonlóan,
Ugyanez a hatásmechanizmus érvényesül a kentaur-szintű terá
ezek is különböző álorcában kerültek elénk. Az előző három feje
piák sajátos körülményeinek esetében. A páciensnek például meg
zetben azt boncolgattuk, hogy minden egyes szint terápiafajtái sajá
hagyják, hogy száműzzön az elméjéből minden, a tegnapra és a
tos körülményeket teremtenek az egyén számára. Mindegyik terápi
holnapra vonatkozó gondolatot, s érző figyelmével kizárólag a köz
ás módszer meghatározott gyakorlattal és technikákkal rendelkezik,
vetlen itt és most, a nunc fluens, az egzisztenciális tudat tünékeny
amelyeket a lelki fejlődést kereső páciensekkel szemben alkalmaz.
jelen ideje felé forduljon. Ennek az előfeltételnek a szervezet egé
E sajátos körülmények nélkül az összes lélektani módszer holtvá-
sze viszonylagos könnyűséggel eleget tud tenni, ám még a legéret-
186
187
tebb énről sem mondhatjuk el ugyanezt, lévén, hogy az én az időbe, a múlttól a jövő felé tartó pillanatok sorába ágyazódik, és el sorvad a jelen valóság tudatának bántó fényében. Az én tehát el len fog állni a múló pillanatnak, küzdeni fog e sajátos körülmény ellen, és folyvást a tegnap meg a holnap körül forognak a gondo latai. A terapeuta most megint szelíden kikényszeríti a kezelés sa játos körülményeit, ellene dolgozik e szint ellenállásának, amely a közvetlen, tünékeny pillanattól való eltávolodásra ösztökél. A te rápia sajátos körülményei nélkül a páciens soha nem értené meg tulajdon ellenállását. Az egyes szintek sajátos körülményei tehát rámutatnak az ellen állásra és egyúttal gátolják a működését. Ennek hiányában még csak nem is gyanítanánk a létezését, s az ellenállás tovább folytatná tit kos, a fejlődést szabotáló aknamunkáját. Ezen túlmentően, az ellen állás legyőzésével a terápia sajátos körülményei az ellenállás-men tesség mélyebb állapotába vezetik be a pácienst. Elmondhatjuk te hát, hogy minden egyes szint gyógymódjainak sajátos körülményei rámutatnak, mire leszünk képesek a következő szinten. Ezért min den szint sajátos terápiás körülményei az alatta elhelyezkedő szint jellegzetességeit tartalmazzák. Midőn a terapeuta e mélyebb szint jellemzőit a jelen terápiás gyakorlat sajátos körülményeivé avatja, a mélyebb szinttel szembeni ellenállás is felszínre bukkan, gátlás alá kerül és legyengül, erre a mélyebb szintre juttatva vissza a pácienst. Térjünk most vissza az elsődleges ellenálláshoz, amelyet minden valamirevaló lelkigyakorlat sajátos körülményei a felszínre hoznak, majd gátolnak, aláaknáznak és megsemmisítenek. Nekünk most az egység tudatával szembeni elsődleges ellenállással kell foglalkoz nunk, nem pedig magával az egység tudatával. Mindaddig ugyanis, amíg meg nem értjük az egység tudatával szemben munkáló ellen állás mibenlétét, minden erőfeszítésünk hiábavaló lesz e tudatálla pot „elérésére", hiszen amit elérni próbálunk, ugyanaz, mint aminek tudattalanul ellenállunk és ellene dolgozunk. Titkon ellenállunk az 188
egység tudatának, s eközben sorra gyártjuk azokat a tüneteket, amelyek a megvilágosodás ellenében hatnak, ugyanolyan buzgón, ahogyan a színkép többi szintjén előadtuk a tüneteinket. Amire oly sóváran áhítozunk a felszínen, a mélyben sikeresen megakadályoz zuk. Ez az ellenállás minden bajunk forrása. Ezért soha nem jutunk közelebb az egység tudatához, mindössze azt értjük meg, hogy ép pen most szélsebesen távolodunk tőle. E belátás azonban egymagá ban is bepillantást ad az egység tudatába, mivel az ellenállás felis merése egyben megszabadít ettől a lelki akadálytól. Az elsődleges ellenállás - a színkép többi szintjén munkáló el lenállási formákhoz hasonlóan - nem olyasvalami, ami a beleegye zésünk nélkül egyszerűen lejátszódik vagy lejátszódott a lélekben. Éppenséggel olyan jelenbeli tevékenység, amelynek nem vagyunk a tudatában. Ez az elsődleges tevékenység aztán gátat vet az egység tudatának. Nem más ez, mint egyetemes vonakodás a most „jelen ségeivel" szemben. Mindig akad valami, amiről nem leszünk hajlan dók tudomást venni a jelenben. Végső soron tehát a jelen tapasztalatok összességét elutasítjuk magunktól; nem csupán a jelen egyik sajátos benyomását, hanem a jelen teljességét annak minden dimenziójában. Mint látni fogjuk, ez nem a múló jelennel, a kentaur szint nunc fluensével szembeni ellenállás, hanem mi most az örök jelennek, a nunc stansnak, azaz az egység tudatának szegülünk ellen. Eme ellenállás egyetemes természetéből és mérhetetlen finomsá gából adódik, hogy roppant nehéz a nyomára bukkanni és fogalmi lag rögzíteni. A vad, drámai ellenállási formák inkább a felső szin teken jelentkeznek, a színkép alján munkáló elsődleges ellenállás viszont annál finomabb és elmosódottabb körvonalú. Az emberek többsége mégis megérzi ennek az ellenállásnak a létezését. Valami ért képtelenek vagyunk elfogadni a jelen teljességét - mindig van bennünk valami aprócska feszültség, ami mintegy eltaszít a jelen egyetemességétől. Nem engedjük meg magunknak, hogy természe189
tes módon megpihenjünk a jelen mindenhatóságában, egyre a tá
volodás a személyiség és a tapasztalás különbözőségét vonja maga
volt kémleljük.
után.
Ez az egyetemes vonakodás meggátolja, hogy épp ígylétében
A jelen előli örök menekülés folyvást újratermeli azt a tévképze-
szemléljük a jelen teljességét. A távoli láthatárt kémleljük, vissza
tet, hogy kívül kerülünk a jelenen. A jelentől való eltávolodással el
vonjuk a tudatunkat attól, ami az orrunk előtt van, elhárítjuk a jelen
szigeteljük magunkat a világtól. Pontosan ekkor jön létre az az
valamennyi megjelenési formáját. Mivel pedig a távolba tekintünk,
elsődleges határvonal, amelyik a személyiség és a valóság között
nem is maradunk meg egy helyben. Ez a finom ellenállás, ez a belső
húzódik. Ezért mondhattuk korábban, hogy az objektív valóság ész
nyughatatlanság gátat vet az egység tudatának, valódi természetünk
lelése a jelen tapasztalással szembeni ellenállás és az ettől való
megmutatkozásának.
elszigetelődés megnyilvánulási formája.
Az egység tudatának „elvesztése" aztán a határok, a tér és az idő,
A jelentől való eltávolodással elszigetelődünk az egység tudatá
a szenvedés és a mulandóság világába taszít bennünket. A határok
tól, és megkezdjük vándorlásunkat a tudat színképén. Ez az „el
és a meghasonlás eme világában azonban főként egyetlen vágy ve
sődleges ok", amelyről oly rejtjelesen beszéltünk a 6. fejezetben,
zérel: vissza akarjuk nyerni az egység tudatát, újra fel akarjuk fedez
semmi egyéb, mint az imént jellemzett, az elsődleges határban
ni a határtalanságot. Minden vágyunk, szükségletünk, szándékunk
megtestesülő eltávolodás. Ezért mondottuk korábban, hogy „az
és kívánságunk végső soron az egység tudatát helyettesítő „pótki
elsődleges határ, ez a folyamatosan ható elsődleges ok, a jelen cse
elégülés" - ez azonban csak fele akkora örömmel jár, mint amit el
lekedeteinek összessége." A jelenben ugyanis a távolba nézünk és
vesztettünk.
a távolba indulunk. Abban a pillanatban, amikor ellene szegülünk
Ezért bár mindenekelőtt az egység tudatára sóvárgunk, minden
a jelen benyomásainak, szükségképpen megosztjuk a világot. Elkü
erőnkkel ellenállunk ennek a tudatállapotnak. Olyan módon keres
lönítjük a belső tapasztalatot - a látó, a megismerő és a tevékeny
sük az egység tudatát, ami egyúttal megakadályozza a felfedezését:
személyiség tapasztalati szféráját - a külsőtől, a látott, a megismert,
ugyanis keresésünk közben szüntelenül eltávolodunk a jelentől. Azt
a befolyásolt valóságtól. A világunk kettéhasad, s határ, illuzórikus
képzeljük, hogy ez a jelen nem az igazi, valami hiányzik belőle,
határ emelkedik a megismerő személyiség és a megismerés tárgya
ezért nem pihenünk meg a teljességében, ehelyett valami újnak és
közé. Ezzel kezdetét veszi a színkép fejlődése, majd kirobban az el
jobbnak kikiáltott jelen felé indulunk el. Úgy is mondhatnám, hul
lentétek háborúja.
lámlovaglásra adjuk a fejünket. Téren és időn átnyargalva, egyetlen
A valóság ennek megfelelően kettéhasad. A jelen teljességétől
hullámot kergetünk, azt a hullámot, amely végleg eloltja a szomjun
való folyamatos eltávolodás olyan jövőt feltételez, amely értelmet ad
kat, s végérvényesen megajándékoz bennünket a „nedvesség" élmé
ennek a vándorlásnak. Azért indulunk útnak, mert úgy képzeljük,
nyével. A következő benyomáshullám nedvességét hajkurászva, az
létezik az időpillanat, amikor célba érünk. A térben való mozgás
tán szem elől tévesztjük az éppen soron lévő hullámot. Aki örökre
egyúttal az időben való mozgást is feltételezi - voltaképpen ezáltal
keres, az örökre el is veszíti a vágy titokzatos tárgyát.
hozzuk létre az időt. Eltávolodva a jelen időtlen valóságától (ponto
A gond abban rejlik, hogy a jelen benyomáshullámnak ellenál
sabban megkíséreljük az eltávolodást), azt a téveszmét melengetjük,
lunk, elkülönítjük magunkat tőle. A jelen tapasztalataitól való eltá-
hogy a tapasztalatok világa is távolodik tőlünk. Az örök jelen teljes-
190
191
ségének ellenállva, a mulandó jelenbe kényszerülünk. A benyomá
lását. A többi terápiaformához hasonlóan, ez a „mézeshetek" idősza
sok ekkor látszólag valóban sorra suhannak el mellettünk - ám csak
ka. A páciens viszonylag boldog, biztonságban tudja magát, s úgy ér
azért, mert a jelen elől menekültünkben, mi rohanunk el mellettük.
zi, van remény a végső megszabadulásra. Akár a transzperszonális
(Mint korábban láttuk, nem más hajszol minket mint a halálfélelem,
szemtanú szintjére is eljuthat (erről az előző fejezetben beszéltünk).
a jövőtlenségtől való rettegés, meg az attól való szorongás, hogy
Elsődleges ellenállását felfedezve, megérti, ki az ellensége. Tudja már,
képtelenek vagyunk elszakadni a kötöttségeinktől.)
mit szükséges felszámolnia. Fel kell adnia a folytonos menekülését.
A jelentől eltávolodva, az az érzésünk támad, mintha a világ su
Ez azonban még mindig torkollhat katasztrófába, ami nyomban
hanna el mellettünk. Az örök jelen ily módon korlátoltnak, beszű
véget vethet a mézeshetek rózsaszín álmainak. Hiszen hogyan tud
kültnek tetszik. Egyik oldalról a múlt azon benyomásai fogják köz
na véget vetni emberünk ennek az átkozott menekülésnek? E pilla
re, amelyek mellett elrohanunk, amíg a másik oldalról a jövő ama
natban is látja, hogy szökni szeretne az itt és a mosttól. Tehát véget
pillanatai sorakoznak, amelyek felé hajszoljuk magunkat. Az eltávo
akar vetni ennek. Ám már maga a lezárás mozzanata is újabb lépést
lodás így létrehozza az időbeliséget, megteremti a múlt olyan pilla
jelent. Aki megpróbál nem mozdulni, máris egy mozdulatot tett a
natát, ahonnan kiindulva, a jövő réve felé megyünk. A jelenünk
jövő felé, amelyben a törekvését megvalósíthatja. Ezért nem véget
ezenközben magára a mozgásra, a néma, űzött futásunkra korláto
vet a megfutamodásának, hanem csak menekül a megfutamodás elől.
zódik. „A pillanataink zörögve elvonulnak", s így múlik el az életünk.
A durva ellenállás helyett az ellenállás finomabb formáját választja.
Bárhogy forgassuk a kérdést, az eltávolodással elkülönítjük ma
Nézzük a helyzetet enyhén megváltozott nézőpontból: embe
gunkat a tapasztalás jelenvalóságától, s rávetítjük a személyiségün
rünk esetleg úgy óhajt véget vetni a jelennel szembeni ellenállásá
ket az időre, a történelemre, a sorsra, a halálra. Ebben áll elsődleges
nak, hogy tudatosítja magában ezt a jelent a maga valóságában.
ellenállásunk lényege - a vonakodásunk, hogy egységes egészként,
Azonban e tudatosságra törekvésével olyan eljövendő időpillanatot
ígylétében tekintsünk a tapasztalásra. Ehelyett egész valónkkal eltá
feltételez, amikor a tudatosság megvalósul. Hiszen nem ragadhatjuk
volodunk, menekülünk. A lelkigyakorlat sajátos körülményei ezt
meg, csupáncsak a mulandó jelent - pontosan ezt teszik a kentaur
a valóság egészére kiterjedő ellenállást leplezik és gátolják le.
szinten működő gyógymódok. Ám a legmélyebb szinten, az egység
Amint a páciens belehelyezkedik e körülményekbe, ráébred, hogy
tudatának szintjén, bennünket immár az örök jelen foglalkoztat. Az
szüntelenül eltávolodik a jelen teljességétől. Belátja, hogy folytonos
csak a bökkenő, " kergetése közben mindössze a mulandó jelen pil
megfutamodásával voltaképpen az egység tudatának áll ellen, an
lanatainak sorát vagyunk képesek megragadni. Márpedig, aki erre
nak megvalósulását akadályozza - de nevezhetjük ezt Isten akara
figyel, az egyszerűen ellenáll az örökkévalóságnak, hiszen belefe
tának, a tao áramának, a guru iránti elkötelezettségnek vagy erede
ledkezik a pillanatok sorába - mindez elengedhetetlen a kentaur
ti megvilágosodásnak. Bárhogy nevezzük, emberünk általa szembe
szintjén, de célját téveszti az egység tudatára törekvőnél. Az örök je
helyezkedik a jelennel. A távolba tekint és a távolba indul, aminek
len ugyanis a pillanatban rejlik, amelyik pontosan akkor siklik tova,
szenvedés az ára.
amikor meg akarjuk ragadni. Ezt már azelőtt ismerjük, mielőtt bár
Bizonyos értelemben azonban haladásként is elkönyvelhetjük. A páciens a kezelés folyamatában felismeri és ezáltal feloldja ellenál192
mit megismertünk volna, azelőtt látjuk, hogy bármit láttunk volna, ezzé válunk, mielőtt bármi mássá váltunk volna. A megragadás pil193
lanata eltávolodást feltételez, a nem-megragadásé pedig hasonló
állásba, mert az ő tudata és az ellenállás érzékelése egy tőről fakad.
képpen. Bármelyiket választjuk, vesztésre ítéltettünk.
Az elszigetelt személyiség belső tudomásulvétele nem áll másból
A kereső ekkor úgy érzi, csapdába esett. Bármit tenne, rosszul
mint: eltávolodás, ellenállás, görcsösség, félreállás, távolba révedés,
választ. Az ellenállás feladásához is szüksége lesz ellenállásra. Az
megragadni akarás gesztusaiból. Önmagunkat érzékelve, csak ezt
időtlen jelent kergetve is szüksége van egy törtmásodpercre. Az el
láthatjuk.
távolodás feladásához szintén további lépést kell tennie. Lassan
Ezért tévedés, ezért újabb és újabb ellenállás, eltávolodás embe
megérti hát, hogy bármit tesz, az az ellenállás egyik formája. Nem
rünk összes igyekezete és ennek a feladása. Azért téved, mert cse
arról van tehát szó, hogy némelykor ellenállást tanúsít, máskor meg
lekszik. A személyisége maga az ellenállás, ezért képtelen feladni azt.
nem, hanem arról, hogy (mindaddig, amíg időben létezik és tudatá
Mindez kevés reménnyel kecsegtet. A helyzet úgy fest, hogy
ban van az elszigetelt személyiségének) minden mozdulata és élet
maga az egyéniség a legfőbb csapda. E felismerés nyomán bekö
megnyilvánulása ellenállás és eltávolodás. Nem tesz mást, mint fo
szönt a lélek sötét éjszakája, a tudat fénye önmagába fordul és nyom
lyamatosan menekül. Ebben a menekülésben a nem-menekülésre irányuló összes bölcs kísérlete benne foglaltatik. Az igazat megvall va, emberünk meg sem moccanhat, hiszen minden mozdulata - a do log természetéből adódóan - ellenállásszámba megy.
talanul elillan. Úgy tűnik, minden elveszett, és bizonyos értelem ben igaz is. A sötétség újabb sötétségbe, az üresség újabb üresség be torkollik, azután örökös éjfél köszönt a lélekre. Amint azonban Zenrin mondotta volt:
A színkép felső szintjein akadt olyan cselekedet, amely, az adott szint mércéjével mérve, nem számított ellenállásnak. Például a sza
Virradatkor
kakas
bad asszociáció az én szintjén vagy a múló pillanatra irányuló figye
Éjfélkor a
ragyogó
köszönti
a
hajnalt;
nap.
lem (a kentaur szintjén) nem jelentett ellenállást, legalábbis nem a nevezett szintek keretein belül. Ilyen esetekben a páciens választ
Alább tárgyalandó okokból, pontosan ekkor, amikor minden fél
hatott az ellenállás és a nem-ellenállás között. Volt választási lehe
resiklottnak tetszik, a helyzet magától rendeződik. Amint felismer
tősége. A mérleg egyik serpenyőjében ott a személyisége (a persona,
jük, hogy minden mozdulatunk ellenállás, ezzel le is jár az ellenál
az én, a kentaur vagy a transzperszonális személyiség), a másikban
lás gépezete. Mikor ellenállást fedezünk fel minden mozdulatunk
pedig az ellenállás.
ban, akkor mintegy önkéntesen feladjuk az ellenállásunkat. Márpe
Itt azonban, a színkép alján, ezek a választási lehetőségek érvé
dig az ellenállás feladása kaput nyit az egység tudata, e határtalan
nyüket vesztik. A felső szinteken a terápiában az ellenállás valamely
tudatállapot előtt. Úgy érezzük, mintha hosszú, ködös álomból éb
durvább formáját a lélekgyógyász finomabbal helyettesíti. Itt azon
rednénk, és az a benyomásunk, hogy öröktől fogva tudtuk: elszige
ban már más a helyzet. A páciensnek nincs választási lehetősége az
telt személyiség nem létezik. Lényünk leglényege, a nagy egész so
ellenállást illetően, mivel minden, amit tesz, ellenállásnak minősül.
ha nem született meg és soha nem múlik el. Csak az ilyenség min
A színkép határáig kergette az ellenállást, ami végül csapdába csalta.
dent átfogó, egyetemes, minden állapotra rásugárzó tudata létezik,
Mindennek azonban oka van, és emberünk lassan kezd ráérezni
s az ilyenségnek efféle szétsugárzása pillanatról pillanatra megújho
erre. Az elszigetelt személyiség cselekedetei azért torkollnak ellen-
dik, feltétlenül megelőzve a világot, mégsem különülve el tőle. Min-
194
195
den létező csak apró fodor ezen a hatalmas víztükrön, minden moc canás a nagy taglejtés része. Láttuk tehát, hogy a lelkigyakorlat sajátos körülményei felmutat ják ellenállásunk természetét, miközben a legmélyebb szinten le is gátolják azt. E körülmények megértetik velünk, hogy hullámokon lovagolunk, majd végül ezt is mindenestől meghiúsítják. A forduló pont akkor érkezik el, amikor belátjuk, hogy valamennyi cselekede tünk voltaképpen hullámlovaglás, ellenállás, a jelentől való távolo dás a nedvesebb hullámok reményében. A lelkigyakorlat - akár rá ébredünk erre, akár nem - sarkpontja az előbbi felismerés. Mert mindaddig, amíg meg nem értjük, hogy minden mozdula tunk ellenállás, tovább folytatjuk űzött menekülésünket, rögeszmés keresésünket, ami így a lényegéből adódóan, gátat vet a felfedezés nek. Menekülünk, anélkül hogy tudnánk erről. Míg nem látjuk be, hogy minden tettünk ellenállás, abban a tévhitben leledzünk, hogy létezik olyan lépés, amelyik elvezet az egység tudatához. Míg fel nem fedezzük, hogy minden mozdulatunk távolodás, folytatjuk a tá volodást. Azt képzeljük, van választási lehetőségünk, kiütünk, cse lekednünk kell, megoldást kell találnunk a helyzetre. Ezért aztán to vább rohanunk - éspedig mind távolabb és távolabb -, miközben minden lépésünk határt emel közénk és az egység tudata közé. Azért nem érjük el a tökéletes tudatállapotot, mert annyira törekszünk rá. Abban a pillanatban azonban, amikor felismerjük, hogy minden mozdulatunk az ellenállásunk megnyilvánulása, távolba nézés és el távolodás, már nem marad többé más választásunk, mint megadni magunkat. Ugyanakkor nem tehetjük szándékosan, amiként az el lenkezőjével sem próbálkozhatunk! Láttuk már, hogy ez nem így működik, mivel minden próbálkozás csak az eltávolodás újabb alakja. A helyzet végül magától oldódik meg, pontosan akkor, ami
Az elsődleges ellenállás feloldódásával az elszigetelt személyisé günk elenyészik. Ugyanis nem arról van szó, hogy a személyiség végignézi az önnön eltávolodását. Kezdetben talán valóban ez a helyzet. Az elszigetelt személyiség végigköveti a saját ellenállása ténykedését. Önmagunkat érzékelve, azonban mindig valamiféle belső feszültséget, alig észrevehető görcsösséget, finom elmozdulást tapasztalunk. A személyiség és a távolodás érzékelése egy és ugyanaz. Amint ez kiderül, megszűnik a kétféle érzékelés, a megismerőé és a megismerés tárgyáé, amit felvált az ellenállás érzékelé sének mindent betöltő élménye. Nem mi érezzük ezt az ellenállást, mi magunk vagyunk az. A személyiség érzékelése az ellenállás ész lelésébe sűrűsödik, majd pedig mindkettő elenyészik. Az elsődleges ellenállás feloldódása tehát megszünteti a világtól való elszigetelődésünket. Mélyen és teljesen megszületik bennünk az ellenállás tökéletes feladásának vágya, többé nem köt le az ezer arcú jelen, s ezzel a bent és a kint közé emelt elsődleges határ vég érvényesen eltűnik. Ha nem állunk ellen a jelen benyomásainak, nincs miért elkülönülnünk tőlük. A világ és a személyiség egyetlen közös tapasztalat részévé lesz, s nem válik külön egymástól. Felha gyunk a hullámlovaglással, hiszen csak egyetlen, mindent betöltő hullám létezik. Amikor azután nem menekülünk többé a tapasztalástól, az sem suhan el mellettünk haszontalanul. Ha többé nem állunk ellen a je lennek, megértjük, hogy nem létezik semmi más e jelen valóságán kívül - nincs kezdet és vég, nincs előtte és mögötte. Midőn a múlt emlékeit és a jövő sejtéseit a jelen tényeiként látjuk, a jelen felda rabolása is megszűnik. A pillanat korlátai belezuhannak ebbe a pil lanatba, hogy semmi más ne létezzen e pillanaton kívül, és mi se meneküljünk tovább. Egy régi zen mester szavai így szólnak:
kor megértjük, hogy semmit sem tehetünk, és nem is kell tennünk, hiszen az egység örökké jelen volt. Az ellenállás felismerése el is oszlatja azt, s bennünket elborít az egység tudata. 196
197
A Az
régi énem meghalt elmúlt
Holtan
már nincs
Egyáltalán
A tárgyhoz tartozó
természetben; sehová
hová
Édesvíz-kiadványok
mennem,
sem.
Itt vázolt gondolatmenettel talán sikerült megértetnem, miért olyan kimerítő az egység tudatának keresése. Azért volt elhibázott az összes igyekezetünk, mert minden kezdettől fogva és örök idők től úgy jó, ahogy van. Még az is, ami a Brahmával szembeni elsőd leges ellenállásnak tűnt, nem volt más, mint maga Brahma. Soha nem volt és soha nem is lesz másféle időpillanat, mint az itt és
CAMPBELL, J o s e p h :
Velünk élő mítoszok,
a most. Ami az ettől való eltávolodásnak tetszett, nem volt más,
J U N G , Cari Gustav: Mandala,
mint ennek az itt és mostnak az önmozgása. Honsomjosu. Az ere
PECK, M.
deti megvilágosodás csodálatos gyakorlat. Az örök jelen önnön moz
STEINER, Rudolf: A szabadság
gásával egylényegű. Az óceán hullámai a partnak csapódnak, meg nedvesítik a fövenyen heverő kavicsokat és kagylóhéjakat.
WATTS,
1999
Scott: A lélek tagadása,
Alan:
A
2000
1999
filozófiája,
bizonytalanság
bölcsessége,
1994 1999