GYÓGYSZERES ÜVEGTARTÁLYOK

3.2.1 Gyógyszeres üvegtartályok

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.5. - 1

01/2005:30201

3.2.1. GYÓGYSZERES ÜVEGTARTÁLYOK A gyógyszerészeti célra szánt üvegtartályok olyan üvegeszközök, amelyek használatuk során a gyógyszerrel közvetlenül érintkeznek. Színtelen üveg. A látható fényt nagymértékben áteresztő üveg. Színes üveg. Kis mennyiségű, a kívánt fényabszorpció elérésére alkalmas fémoxid(ok) hozzáadásával gyártott üveg. Semleges üveg. Boroszilikát üveg, amely jelentős mennyiségű bór- és alumíniumoxidot, továbbá alkálifém- és/vagy alkáliföldfém-oxido(ka)t tartalmaz. Összetételéből eredően nagy a hidrolitikai ellenállóképessége és nagy a hőingadozással szembeni ellenállóképessége is. Nátronmész-szilikát-üveg. Az alkálifém-oxidok közül főleg nátrium-oxidot, az alkáliföldfém-oxidok közül pedig elsősorban kalcium-oxidot tartalmazó üveg. Összetételének megfelelően csak mérsékelt hidrolitikai ellenállóképességgel rendelkezik. A gyógyszerészeti felhasználásra szánt üvegtartályok hidrolitikai stabilitását a hidrolitikai ellenállóképesség fejezi ki. Hidrolitikai ellenállóképességen azt az ellenállást értjük, amelyet az üveg saját ásványi anyagainak kioldódásával szemben mutat, amikor az üvegtartály belső felülete, illetve az üvegpor és a víz az előírt körülmények között érintkezik. A hidrolitikai ellenállóképességet a felszabaduló alkáliák titrálásával határozzuk meg. Hidrolitikai ellenállóképességük alapján az üvegtartályokat az alábbiak szerint osztályozzuk: −

I. típusú üvegtartályok (I. hidrolitikai osztály): semleges üvegtartályok; az üveg kémiai összetételéből eredően nagy a hidrolitikai ellenállóképességük,

−

II. típusú üvegtartályok (II. hidrolitikai osztály): általában nátronmészszilikátüvegből készülnek; nagy hidrolitikai ellenállóképességük a felületnemesítésnek tulajdonítható,

−

III. típusú üvegtartályok (III. hidrolitikai osztály): rendszerint nátronmészszilikátüvegből készülnek; hidrolitikai ellenállóképességük mérsékelt.

A következő, dőlt betűkkel szedett szövegrészek általános ajánlásokat tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy az egyes típusú üvegtartályok milyen



gyógyszerkészítmények tárolására használhatók. A felhasznált alkalmasságának biztosításáért a gyógyszer előállítója felelős.

tartály

Az I. típusú üvegtartályok általában a legtöbb gyógyszer tárolására alkalmasak, beleértve a parenterális célra szánt gyógyszerkészítményeket is. A II. típusú üvegtartályok általában a legtöbb savas vagy semleges kémhatású vizes oldat tárolására alkalmasak, beleértve a parenterális célra szánt gyógyszerkészítményeket is. A III. típusú üvegtartályok általában vizet nem tartalmazó parenterális készítmények, parenterális felhasználásra szánt porok (kivéve a fagyasztva szárított készítményeket) és nem parenterális célra szánt gyógyszerkészítmények tárolására alkalmasak. A gyógyszerkészítmény tárolására általában használhatók az adott készítménytípus tárolására ajánlott üvegtartályoknál nagyobb hidrolitikai ellenállóképességgel rendelkező üvegtartályok is. A tartályt úgy kell megválasztani egy adott készítményhez, hogy az üvegből kioldódó anyagok mennyisége ne befolyásolja a készítmény stabilitását, és toxicitási kockázatot se idézzen elő. A kockázat lehetőségének megítéléséhez indokolt esetekben szükség lehet az üveg részletes összetételének megadására. A parenterális felhasználásra szánt készítményeket rendszerint színtelen üvegekbe töltjük, azonban fényérzékeny anyagok tárolására színes üvegtartályok is használhatók. Egyéb készítmények színtelen vagy színes üvegtartályokban egyaránt tárolhatók. Folyékony készítmények és parenterális célra szánt porok eltartására ajánlatos olyan üvegtartályok használata, amelyek lehetővé teszik a tartalom vizuális ellenőrzését. Az üvegtartályok belső felületét a hidrolitikai ellenállóképesség növelése, hidrofób tulajdonság kialakítása stb. érdekében különleges kezelésnek vethetik alá. A külső felületet is kezelhetik pl. karcolódás, kopás csökkentése céljából. A külső kezelés nem okozhat szennyeződést a tartály belső felületén. Gyógyszeres üvegtartályokat nem szabad ismételten felhasználni; ez alól kivételt képeznek az I. típusú üvegtartályok. Az emberi vér és vérkészítmények tárolására használt üvegtartályok ismételten nem használhatók fel. A gyógyszerészeti felhasználásra szánt üvegtartályoknak meg kell felelniük a hidrolitikai ellenállóképességre előírt vonatkozó vizsgálatnak, illetve



vizsgálatoknak. Ha a tartály az üvegen kívül más anyagból álló alkotóelemeket is tartalmaz, az említett vizsgálatok kizárólag a tartály üvegrészére vonatkoznak. Annak megállapítására, hogy az üvegtartályok minősége megfelel-e a tervezett felhasználásnak, a következő vizsgálatok közül egy vagy több elvégzése szükséges. A hidrolitikai ellenállóképességre vonatkozó vizsgálatok az üvegtípus ( I., II. vagy III.) megállapítására, továbbá a hidrolitikai ellenállóképesség ellenőrzésére szolgálnak. A fentieken túlmenően a parenterális, vizet tartalmazó gyógyszerkészítmények tárolására szánt üvegtartályokat az arzénkioldódás vizsgálatának, a színes üvegtartályokat pedig a fényáteresztő képesség vizsgálatának is alá kell vetni. HIDROLITIKAI ELLENÁLLÓKÉPESSÉG 3.2.1.-1. táblázat. − Az üveg típusa Az üvegtartály típusa

I. és II. típusú üvegtartályok (megkülönböztetés a III. típusú üvegtartályoktól) I. típusú üvegtartályok (megkülönböztetés a II. és a III. típusú üvegtartályoktól) I. és II. típusú üvegtartályok (ha szükséges annak eldöntése, hogy a nagy hidrolitikai ellenállóképesség a kémiai összetételből vagy a felületkezelésből ered-e)

Vizsgálat

A) vizsgálat (felületvizsgálat) B) vizsgálat (üvegpor-vizsgálat) vagy C) vizsgálat (maratás-vizsgálat) A) és B), vagy A) és C) vizsgálatok

A meghatározás során az A), a B), illetve a C) vizsgálatban leírt körülmények között nyert kivonatot titráljuk. ESZKÖZÖK

− 121 ± 1 °C hőmérsékletet biztosító, hőmérővel vagy kalibrált termoelemes regisztrálóval, nyomásmérővel, légtelenítő szeleppel és tálcával ellátott autokláv, amelynek kapacitása alkalmas a vizsgálathoz szükséges számú tartály vízszint feletti elhelyezésére; használat előtt az autokláv tartályát és minden tartozékát R


− − − − − −


vízzel gondosan átmossuk; megfelelő térfogatú büretták; 1000 ml-es mérőlombikok; pipetták és főzőpoharak; 100 ml-es és 250 ml-es Erlenmeyer-lombikok; vízfürdő; fémfólia (pl. alumínium vagy rozsdamentes acél).

A vizsgálatot előzetesen már használt lombikokkal és főzőpoharakkal végezzük, vagy használat előtt az eszközöket R vízzel megtöltve legalább 1 órán át 121 °C-os autoklávban tartjuk. A TÖLTETTÉRFOGAT MEGHATÁROZÁSA Töltettérfogaton a víznek azt a térfogatát értjük, amelyet e vizsgálat elvégzésekor a tartályba töltünk. Injekciós üvegek és palackok esetében a töltettérfogat a színültig töltéshez szükséges térfogat 90%-a, míg ampulláknál a vállmagasságig érő víz térfogata. Injekciós üvegek és palackok. A minta összeségéből véletlenszerűen kiválasztunk hat tartályt, vagy a 100 ml-nél nagyobb térfogatú tartályokból hármat; a szennyezett vagy sérült tartályokat elvetjük. Az üres tartályokat 0,1 g pontossággal lemérjük. A vízszintes felületre helyezett tartályokat R desztillált vízzel hozzávetőleg a karimáig töltjük, elkerülve közben a túlfolyást és a légbuborékok bevitelét. A tartályokat ezután színültig töltjük, majd lemérjük. A 30 ml névleges térfogatú vagy ennél kisebb tartályok esetében a víz tömegét két tizedesjegy pontossággal adjuk meg; ha a tartályok névleges térfogata nagyobb 30 ml-nél, a víz tömegét egy tizedesjegy pontossággal fejezzük ki.. A színültig töltött tartályok mlben kifejezett átlagtérfogatát ezután 0,9-del megszorozzuk. Az így kapott és egy tizedesjegy pontossággal megadott térfogat az egyes tartályok töltettérfogata. Ampullák. Legalább hat, száraz ampullát sima, vízszintes felületre helyezünk, és bürettából adagolt R desztillált vízzel az A pontig töltünk, vagyis addig, ahol az ampulla teste a vállba hajlik (lásd 3.2.1.-1. ábrát). A térfogatokat két tizedesjegy pontossággal olvassuk le, és kiszámoljuk az átlagértéket. Az így kapott és egy tizedesjegy pontossággal kifejezett térfogatot tekintjük az adott ampullatételre vonatkozó töltettérfogatnak. A tölttetérfogat tömegméréssel is meghatározható.



3.2.1.-1. ábra − Az ampullák A-pontig mért töltettérfogata A) VIZSGÁLAT − ÜVEGTARTÁLYOK BELSŐ FELÜLETÉNEK HIDROLITIKAI ELLENÁLLÓKÉPESSÉGE (FELÜLETVIZSGÁLAT) A meghatározást új, még nem használt tartályokkal végezzük. A vizsgálati folyadéknak a befejező titráláshoz szükséges térfogatát a 3.2.1.-2. táblázat szemlélteti. 3.2.1.-2. táblázat − A vizsgálati folyadék térfogata és a titrálások száma Töltettérfogat (ml)

Egy titráláshoz szükséges vizsgálati folyadék térfogata (ml)

Titrálások száma

3 ml-ig

25,0

1

3 ml felett 30 ml-ig

50,0

2

30 ml felett 100 ml-ig

100,0

2

100 ml felett

100,0

3



Tisztítás. A tartályokból eltávolítjuk az esetleges törmeléket és a port. A vizsgálat előtt rövid idővel valamennyi vizsgálandó tartályt R vízzel gondosan, legalább kétszer átöblítjük, majd állni hagyjuk. Közvetlenül a vizsgálat előtt a tartályokat kiürítjük, majd először R vízzel, azután R1 vízzel még egyszer átöblítjük, és a vizet lecsepegtetjük. A teljes tisztítási eljárás az első öblítéstől számítva 20−25 percig tarthat. A zárt ampullákat felnyitás előtt mintegy 2 percig kb. 50 °C-os vízfürdőn vagy légáramlású szárítószekrényben tartjuk, és vizsgálat előtt nem öblítjük ki. Megtöltés és melegítés. A tartályokat megtöltjük a töltettérfogatuknak megfelelő térfogatú R1 vízzel. A tartályként szolgáló patronokat és az előretöltött fecskendőket megfelelő módon olyan anyagokkal kell lezárni, amelyek a vizsgálatot nem befolyásolják. Az egyes tartályokat, beleértve az ampullákat is semleges anyaggal, pl. előzetesen R vízzel leöblített semleges üvegből készült kis tállal vagy alumíniumfóliával lazán le kell fedni. A tartályokat az autokláv tálcájára helyezzük. A tálcát betesszük az autoklávba, amely annyi R vizet tartalmazzon, hogy az a tálcát ne érje el. Az autoklávot lezárjuk, és a következő műveleteket végezzük el: − az autoklávot 100 °C-ra melegítjük, és hagyjuk, hogy a gőz 10 percen át kiáramoljon a légtelenítő szelepen; − lezárjuk a légtelenítő szelepet, és a hőmérsékletet 1 °C/perc sebességgel 100 °Cról 121 °C-ra emeljük; − a hőmérsékletet 60 ± 1 percen át 121 ± 1 °C-on tartjuk; − a hőmérsékletet 0,5 °C/perc sebességgel 121 °C-ról 100 °C-ra csökkentjük, miközben a légtelenítő szelep kinyitásával megakadályozzuk vákuum keletkezését; − az autokláv nem nyitható ki addig, amíg hőmérséklete 95 °C-ra nem csökkent; − a szokásos óvórendszabályok betartásával a tartályokat kiemeljük az autoklávból, először 80 °C-os vízfürdőbe helyezzük, majd folyó csapvízzel lehűtjük, ügyelve arra, hogy a víz ne érintkezzék a lazán záró fóliakupakokkal, és így elkerüljük a kivonófolyadék szennyeződését; − a hűtés időtartama ne haladja meg a 30 percet. A kivonófolyadékokat az alább leírt módon titráljuk. Vizsgálat. A tartályok autoklávból való kivétele után egy órán belül elvégezzük a titrálást. A tartályokból kivett folyadékokat egyesítjük és összekeverjük, majd a 3.2.1.-2. táblázatban feltüntetett mennyiséget Erlenmeyer-lombikba mérjük. Azonos térfogatú R1 vízzel üres kísérletet végzünk. A lombikokba 25 ml



folyadékra számítva 0,05 ml R metilvörös−oldatot adunk; 0,01 M sósav−mérőoldattal először az üres oldatot titráljuk, majd azonos módon a vizsgálati folyadékot ugyanolyan színig, mint amit az üres kísérlet során kaptunk. A vizsgálati folyadékra fogyott mérőoldat térfogatából levonjuk az üres kísérletben fogyott mérőoldat térfogatát, és az eredményt 100 ml vizsgálati folyadékra vonatkoztatva a 0,01 M sósav−mérőoldat millilitereiben fejezzük ki. Az így kapott értéket 1,0 ml-nél kisebb fogyás esetén két tizedesjegy pontossággal, 1,0 ml-es vagy ennél nagyobb fogyás esetén egy tizedesjegy pontossággal adjuk meg. Határértékek. A mért érték, vagy, ha egynél több titrálást végeztünk, az értékek átlaga nem haladhatja meg a 3.2.1.-3. táblázatban megadott, megfelelő határértéket. 3.2.1.3. táblázat − Határértékek a felület hidrolitikai ellenállóképességének vizsgálatában

Töltettérfogat (ml) 1-ig 1 felett 2-ig 2 felett 5-ig 5 felett 10-ig 10 felett 20-ig 20 felett 50-ig 50 felett 100-ig 100 felett 200-ig 200 felett 500-ig 500 felett

100 ml vizsgálati folyadékra fogyó 0,01 M sósav−mérőoldat legnagyobb térfogata (ml) I. és II. típusú III. típusú üvegtartályok üvegtartályok 2,0 20,0 1,8 17,6 1,3 13,2 1,0 10,2 0,80 8,1 0,60 6,1 0,50 4,8 0,40 3,8 0,30 2,9 0,20 2,2

B) VIZSGÁLAT − PORÍTOTT ÜVEG HIDROLITIKAI ELLENÁLLÓKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA (ÜVEGPOR-VIZSGÁLAT) Ellenőrizzük, hogy az átvett üvegáru a kereskedelemben elfogadott minőségnek megfelelően hőkezelt-e. Ez a vizsgálat elvégezhető a tartályokon kívül a csöves üvegáru előállításához használt üvegcsövekkel is. Eszközök − mozsár, törővel (lásd 3.2.1.-2. ábra) és edzett mágnesacélból készült kalapács,



− három darabból álló szitakészlet; a sziták kerete és négyzethálós szövete rozsdamentes acélból készült; méretük: (a) 710 számú szita, (b) 425 számú szita, (c) 300 számú szita, − állandó mágnes; − fémfólia (pl. alumínium, rozsdamentes acél), − 140 ± 5 °C hőmérsékletet biztosító szárítószekrény; − mérleg, amelynek méréshatára 500 g, pontossága 0,005 g; − exszikkátor; − ultrahangos fürdő.

3.2.1.-2. ábra – Az üvegporvizsgálathoz használt készülék (a méretek milliméterben értendők) Vizsgálat. A vizsgálandó tartályokat R vízzel átöblítjük, majd szárítószekrényben megszárítjuk. Legalább három üveget tiszta papírba burkolunk és összetörünk, hogy két, egyenként kb. 100 g tömegű mintához elegendő, legfeljebb 30 mm legnagyobb kiterjedésű üvegdarabokat tartalmazó mintát nyerjünk. A 10−30 mm



méretű üvegdarabokból álló egyik mintából 30−40 g-ot mozsárba teszünk és szétzúzunk oly módon, hogy a belehelyezett törőre a kalapáccsal egy erőteljest ütünk. A mozsár tartalmát a szitakészlet legdurvább, a) jelű szitájára visszük. A műveletet addig ismételjük, míg az üvegdarabokat teljes mennyiségében a szitára nem helyeztük. Ezután a szitakészletet rövid ideig kézzel rázzuk. Az a) és a b) szitán fennmaradó darabokat egyesítjük, és ismét összezúzzuk. A műveletet addig ismételjük, amíg az a) szitán csak kb. 10 g üvegdarab marad, amelyet a c) szitán áteső résszel együtt elvetünk. A szitakészletet újból összerakjuk, és 5 percen át rázzuk. A b) szitán áteső és a c) szitán fennmaradó üvegport átvisszük egy mérőedénybe. A törési és szitálási műveletet másik üvegmintával is elvégezve két üvegpor-mintát nyerünk, amelyeknek mindegyike meg kell hogy haladja a 10 g-ot. Mindkét pormintát egy-egy tiszta, fényes papíron szétterítjük, és az esetleges fémrészecskéket mágnessel eltávolítjuk. A mintákat külön-külön főzőpohárba visszük, és 30−30 ml R acetonnal megfelelő eszközzel, pl. gumi- vagy műanyagbevonatú üvegbottal átkeverjük. Ezután az üvegport ülepedni hagyjuk, majd az aceton nagy részét, amennyire lehetséges dekantáljuk. A tisztítási műveletet 30 ml R acetonnal megismételjük, majd újabb 30 ml R acetont öntünk a mintákra. Az ultrahangos vízfürdő tartályát szobahőmérsékletű R vízzel megtöltjük, a főzőpoharat a tartóállványba helyezzük és bemerítjük, úgy, hogy az aceton szintje megegyezzen a víz szintjével; az ultrahangos kezelést 1 percen át alkalmazzuk. A főzőpohár tartalmát körkörös mozgatással összekeverjük, majd ülepedni hagyjuk, végül az acetont amennyire lehetséges dekantáljuk. Az ultrahangos tisztítási műveletet megismételjük. Ha az így kapott folyadékban enyhe zavarosság észlelhető, az ultrahangos kezelést és az acetonos tisztítást addig ismételjük, amíg tiszta oldatot nem kapunk. Az aceton felkeverése és dekantálása után az üvegport megszárítjuk. Az aceton maradékának eltávolítására a főzőpoharat először meleg főzőlapra helyezzük, azután szárítószekrényben 140 °C-on 20 percig melegítjük. A megszárított pormintákat a főzőpoharakból külön-külön mérőedényekbe visszük, és lefedve exszikkátorban lehűtjük. A tisztított és szárított pormintákból 10,00− 10,00 g-ot Erlenmeyer-lombikokba mérünk. 50 ml R1 vizet pipettázunk mindkét lombikba (vizsgálati oldatok), és az üres kísérlet céljára egy harmadik Erlenmeyerlombikba is. Az üvegport enyhe rázogatással egyenletesen szétoszlatjuk a lombikok alján. A lombikokat R vízzel leöblített, semleges üvegből készült kis bepárlótálakkal vagy alumíniumfóliával lefedjük, illetve lefedhetjük megfordított főzőpoharakkal is, úgy, hogy a pohár alja a lombikok pereméhez szorosan illeszkedjék. Mindhárom lombikot szobahőmérsékletű vizet tartalmazó autokláv tálcájára helyezzük, biztosítva, hogy a lombikok a víz felszíne felett legyenek. Ezután az A) vizsgálatban leírtak szerint járunk el, azzal az eltéréssel, hogy a hőmérsékletet csak 30 percig tartjuk 121 ± 1 °C-on. Az autokláv csak akkor nyitható fel, ha a hőmérséklet 95 °C-ra csökken. A még forró lombikokat kiemeljük az autoklávból és folyó csapvízzel gyorsan lehűtjük, miközben lehetőség



szerint ügyelünk arra, hogy a hirtelen hőváltozásból eredő károsodást elkerüljük. A lombikokba 0,05−0,05 ml R metilvörös−oldatot adunk. Először az üres oldatot titráljuk késedelem nélkül 0,02 M sósav−mérőoldattal, majd a vizsgálati oldatokat ugyanolyan színig, mint amit az üres kísérlet során kaptunk. A vizsgálati oldatokra fogyott mérőoldat térfogatából levonjuk az üres kísérletben fogyott mérőoldat térfogatát. MEGJEGYZÉS. Éles végpont eléréséhez, szükség esetén, a tiszta vizsgálati oldatot egy másik, 250 ml-es lombikba dekantáljuk. Az üvegport 3×15 ml R1 vízzel enyhe rázogatás közben átmossuk, és a mosófolyadékot a vizsgálati oldattal egyesítjük. Az oldatot 0,05 ml R metilvörös−oldattal elegyítjük, és a fent leírt módon titráljuk. Ez esetben az üres kísérleti oldathoz is adunk 45 ml R1 vizet és 0,05 ml metilvörös−oldatot. Az eredmények átlagát a minta grammjaira vonatkoztatva a 0,02 M sósav− mérőoldat millilitereiben adjuk meg, és előírt esetekben az ezzel egyenértékű kivont alkáliák nátrium-oxid μg-jaiban kifejezett mennyiségét is megadjuk az üvegpor grammjaira számolva. 1 ml 0,02 M sósav−mérőoldattal 620 μg nátrium-oxid egyenértékű. Ha a legnagyobb és a legkisebb eredmény közötti eltérés 20%-nál nagyobb, a vizsgálatot meg kell ismételni. Határértékek. Az I. típusú üvegtartályokra legfeljebb 1,0 ml 0,02 M sósav− mérőoldat (grammonként 62 μg Na2O-val egyenértékű), a II. és a III. típusú üvegtartályokra legfeljebb 8,5 ml 0,02 M sósav−mérőoldat (grammonként 527 μg Na2O-val egyenértékű) fogyhat. C) VIZSGÁLAT − AZ ÜVEGTARTÁLYOK FELÜLETNEMESÍTÉSÉNEK VIZSGÁLATA (MARATÁS-VIZSGÁLAT) Szükség esetén a C) vizsgálattal − miután az A) vizsgálatot már elvégeztük − eldönthetjük, hogy az üvegtartály átesett-e felületkezelésen. A vizsgálatot az I. és a II. típusú üvegtartályok megkülönböztetésére is használhatjuk; erre a célra az A) és a B) vizsgálat is alkalmazható. A C) vizsgálatot vagy még használatlan, vagy az A) vizsgálaton már átesett mintákkal végezzük. Injekciós üvegek és palackok. A vizsgálathoz szükséges folyadék mennyiségét a 3.2.1.-2. táblázat tartalmazza.



A tartályokat R vízzel kétszer átöblítjük, majd 1 térfogatrész R hidrogén-fluorid− oldat és 9 térfogatrész R tömény sósav elegyével töltettérfogatuknak megfelelően megtöltve, 10 percen át állni hagyjuk. Ezután a tartályokat kiürítjük, majd R vízzel ötször gondosan átöblítjük. Közvetlenül a vizsgálat előtt a tartályokat R vízzel ismét átöblítjük, és a továbbiakban az "A) vizsgálat − Üvegtartályok belső felületének hidrolitikai ellenállóképessége" pontban leírtak szerint végezzük az autoklávozási műveletet és a meghatározást. Amennyiben az eredmény lényegesen (hozzávetőleg 5-ször vagy 10-szer) nagyobb, mint amit az eredeti felülettel kaptunk, az üvegtartály felületnemesítésen esett át. Ampullák MEGJEGYZÉS. Az üvegcsövekből előállított ampullák belső felületét rendszerint nem kezelik, mivel nagy kémiai ellenállóképességük az üveg alapanyagának kémiai összetételéből ered. Az injekciós üvegekre és palackokra a fentebb előírt vizsgálati módszert alkalmazzuk. Amennyiben az ampulla felületét nem kezelték, az új értékek valamivel alacsonyabbak azoknál, mint amit az előző vizsgálatok során nyertünk. Az I. és a II. típusú üvegtartályok megkülönböztetése A C) vizsgálatban és az A) vizsgálatban kapott eredmények összehasonlítását és értékelését a 3.2.1.-4.táblázat mutatja be. 3.2.1.-4.táblázat − Az I. és a II. típusú üvegtartályok megkülönböztetése I. típus

A C) vizsgálat értékei szorosan megközelítik az I. típusú üvegtartályok felületi hidrolitikai ellenállóképességre kapott értékeit.

II. típus

A C) vizsgálat értékei jelentősen meghaladják a hidrolitikai ellenállóképességre kapott értékeket, és megközelítik, de nem haladják meg a III. típusú üvegtartályok értékeit.



VIZSGÁLAT ARZÉNRE A vizsgálatot a parenterális célra szánt vizes oldatok tárolására használt üvegtartályokkal végezzük el. Hidrid-képzésen alapuló atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. A vizsgálathoz az I. és a II. típusú üvegtartályok hidrolitikai ellenállóképességére az A) vizsgálatban előírtak szerint, a 121 °C-on 1 órán át végzett autoklávozás során nyert kivonófolyadékot használjuk. 10,0 ml folyadékot egy 100 ml-es mérőlombikba mérünk. 10 ml R tömény sósavat és R kálium-jodid 200 g/l töménységű oldatának 5 ml-ét hozzáadva, az oldatot 80 °C-os vízfürdőn 20 percig melegítjük, majd lehűlés után R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldatok. Az oldatokat R arzén−mértékoldat (1 ppm As) felhasználásával készítjük. 10 ml R tömény sósavat és R kálium-jodid 200 g/l töménységű oldatának 5 ml-ét hozzáadva, az oldatot 80 °C-os vízfürdőn 20 percig melegítjük, majd lehűlés után R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Az összehasonlító oldatok koncentrációtartománya általában 0,005−0,015 ppm As. Savas tartály. R tömény sósav. Redukáló tartály. R nátrium-tetrahidroborát redukáló oldat. A vizsgálati oldatot a hidridgenerátorral visszük az atomabszorpciós spektrométer küvettájába. A készülék működtetéséhez szükséges kísérleti körülményeket a gyártó használati utasítása szerint állítjuk be és standardizáljuk; beállítjuk a perisztaltikus pumparendszer optimális sebességét, majd a csöveket csatlakoztatjuk a savas tartályhoz, a redukáló tartályhoz és a vizsgálati oldathoz. Fényforrás: vájtkatód-lámpa. Hullámhossz: 193,7 nm. Atomforrás: levegő−acetilén láng. Határérték: legfeljebb 0,1 ppm As. SZÍNES ÜVEGTARTÁLYOK FÉNYÁTERESZTŐ KÉPESSÉGE



Készülék. UV-VIS spektrofotométer, amely fotodiódás detektorral vagy integráló gömbbel összekapcsolt fotoelektron-sokszorozóval van ellátva. A minta előkészítése. Az üvegtartályt összetörjük, illetve nedves szilícium-karbid vagy gyémánt marótárcsás körfűrésszel feldaraboljuk. Kiválasztjuk a tartály átlagos falvastagságát képviselő darabokat, és azokat a spektrofotométer mintatartójába beilleszthetővé alakítjuk. Ha a minta mérete túl kicsi ahhoz, hogy a mintatartó nyílását elfedje, átlátszatlan papírral vagy egyéb anyaggal kiegészítjük a megfelelő méretre. Az üvegdarabnak a résszélességnél mindig nagyobbnak kell lennie. A tartóba helyezés előtt a mintát mossuk, szárítjuk, és szálmentes törlővel áttöröljük, majd viasszal vagy más alkalmas módon rögzítjük. Ügyeljünk arra, hogy az üvegen ujjlenyomat vagy más szennyezés ne maradjon vissza. Vizsgálat. Az üvegmintát úgy helyezzük a spektrofotométerbe, hogy hengeres részének tengelye a réssel párhuzamos legyen, a fénysugarak merőlegesek legyenek a felületre, és a reflexió által okozott veszteség minimális legyen. A minta fényáteresztését levegővel szemben 290−450 nm hullámhossztartományban folyamatosan vagy 20 nm-enként határozzuk meg. Határértékek. A nem parenterális készítmények tárolására szánt színes üvegtartályok transzmittanciája − függetlenül a tartály típusától és méretétől − a 290−450 nm közötti tartomány bármely hullámhosszán legfeljebb 10% lehet. A parenterális készítmények tárolására szánt színes üvegtartályok transzmittanciája nem haladhatja meg a 3.2.1.-5. táblázatban feltüntetett határértékeket. 3.2.1.-5. táblázat − A parenterális készítmények tárolására szánt üvegtartályok fényáteresztő képességének határértékei

A legnagyobb százalékos transzmittancia-érték 290 és 450 nm között Töltettérfogat (ml)

Leforrasztott tartályok

Záróelemmel ellátott tartályok

1-ig

50

25

1 felett 2-ig

45

20

2 felett 5-ig

40

15

5 felett 10-ig

35

13

10 felett 20-ig

30

12


20 felett


25

10

FÜGGELÉK − A FELÜLET HIDROLITIKAI ELLENÁLLÓKÉPESSÉGÉNEK LÁNG-ATOMABSZORPCIÓS SPEKTROMETRIÁS (FAAS) VIZSGÁLATA Az I. és a II. típusú üvegtartályok felületi hidrolitikai ellenállóképessét meghatározhatjuk a kivonófolyadék láng-atomabszorpciós spektrometriás vizsgálatával is. A módszert az üvegben oxidformában jelenlevő és az oldat lúgosságát előidéző elemek meghatározására és az alkáliegyenérték kifejezésére alkalmazzuk. A spektrometriás módszerrel nagyon kis térfogatú kivonat is vizsgálható, és így kis egyedi tartályok értékelése is elvégezhető. A módszer hozzájárulhat egy adott tétel tartályai egységességének értékeléséhez, amennyiben az kérdéses. Ezzel a módszerrel kapott eredmények nem egyenértékűek a titrimetriás mérések eredményeivel, ezért a két módszer küzül egyik sem helyettesíthető a másikkal. A módszerek közötti összefüggést az üveg típusa, a tartály mérete és alakja befolyásolja. A tirimetriás módszer a Gyógyszerkönyv döntő vizsgálati eljárása; a spektrometriás módszer csak indokolt és engedélyezett esetekben használható. A következőkben ismertetjük a fenti spektrometriás analitikai módszert. A vizsgálatot új, még nem használt tartályokkal külön-külön végezzük. A vizsgálandó tartályok számát a 3.2.1.-6. táblázat tünteti fel. 3.2.1.-6. táblázat − A spektrometriás vizsgálathoz szükséges tartályok száma Töltettérfogat (ml)

A külön-külön vizsgálandó tartályok száma

Az elővizsgálathoz szükséges tartályok száma

2-ig

20

2

2 felett 5-ig

15

2

5 felett 30-ig

10

2

30 felett 100-ig

5

1

100 felett

3

1



A töltettérfogat meghatározására, a tartályok tisztítására, töltésére, melegítésére e fejezet „Hidrolitikai ellenállóképesség” és az „A vizsgálat − Üvegtartályok belső felületének hidrolitikai ellenállóképessége ” cím alatti részeiben találunk leírásokat. OLDATOK Spektrokémiai tompítóoldat. 80 g R cézium-kloridot kb. 300 ml R1 vízben oldunk. 10 ml 6 M sósav hozzáadása után az oldatot 1000 ml-es mérőlombikba visszük, majd R1 vízzel jelig töltjük és homogenizáljuk. Alapoldatok: − nátrium-oxid, c(Na2O) = 1 mg/ml, − kálium-oxid, c(K2O) = 1 mg/ml, − kalcium-oxid, c(CaO) = 1 mg/ml. Az alapoldatok a kereskedelemből is beszerezhetők. Standard oldatok. Az alapoldatokat R1 vízzel hígítva olyan töménységű standard oldatokat készítünk, amelyek alkalmasak az összehasonlító oldatok készítésére; ilyenek pl. a 20 μg/ml töménységű nátrium-oxid, kálium-oxid és kalcium-oxid oldatok. A standard oldatok a kereskedelemből is beszerezhetők. Összehasonlító oldatok. A kalibrációs görbék szerkesztéséhez összehasonlító oldatokat (kalibrációs oldatsorozat) készítünk; ehhez a megfelelő töménységű standard oldatokat R1 vízzel úgy hígítjuk, hogy az egyes elemek koncentrációi − figyelembe véve az alkalmazott műszer paramétereit − a szokásos mérési tartományba essenek. Az összehasonlító oldatok jellemző koncentrációtartománya: − − −

nátrium-oxid és kálium-oxid atomemissziós spektrometriás meghatározáshoz: 10 μg/ml-ig, nátrium-oxid és kálium-oxid atomabszorpciós spektrometriás meghatározáshoz: 3 μg/ml-ig, kalcium-oxid atomabszorpciós spektrometriás meghatározáshoz: 7 μg/ml-ig.

Az összehasonlító oldatok 5 %V/V spektrokémiai tompítóoldatot tartalmaznak. VIZSGÁLAT Elővizsgálatokat végzünk az egyik kivonófolyadékkal a kálium-oxid- és a kalciumoxid-tartalom meghatározására. Ha a vizsgált típusú üvegtartály kálium-oxid-



koncentrációja kisebb 0,2 μg/ml-nél, kalcium-oxid-koncentrációja pedig nem éri el a 0,1 μg/ml töménységet, ezekre az ionokra a többi kivonófolyadékot a továbbiakban nem vizsgáljuk. Az egyes minták kivonófolyadékait közvetlenül porlasztjuk az atomabszorpciós vagy az atomemissziós készülék lángjába, és a megfelelő koncentrációjú összehasonlító oldatokkal készített kalibrációs görbe segítségével meghatározzuk a nátrium-oxid (az esetleg jelenlévő kálium-oxid és kalcium-oxid) közelítő koncentrációját. MEGHATÁROZÁS Minden egyes tartályba a töltettérfogat 5%-ának megfelelő térfogatú spektrokémiai tompítóoldatot töltünk, amennyiben nincs szükség hígításra. Az oldatot jól összerázzuk, és a kalibrációs görbe segítségével meghatározzuk a nátrium-oxid és az esetlegesen jelenlevő kalcium- és kálium-oxid mennyiségét. A kalcium-oxid koncentrációjának láng-atomabszorpciós spektrometriás meghatározásához dinitrogén-oxid−acetilén lángot kell alkalmazni. Ha szükséges, előzetes hígítást végzünk, és a fent leírtak szerint mérjük a nátrium-, kalcium- és kálium-oxidot. A vizsgálati oldatnak 5 %V/V spekrtrokémiai tompítóoldatot kell tartalmaznia. A koncentrációt 1,0 μg/ml alatti tartományban két tizedesjegy pontossággal fejezzük ki, ha pedig az érték 1,0 μg/ml vagy ennél nagyobb, a koncentrációt egy tizedesjegy pontossággal adjuk meg. Az eredményt a tompítóoldat hozzáadásából és az esetleges hígításból eredő térfogatváltozás miatt helyesbítjük. SZÁMÍTÁS Kiszámítjuk a vizsgálati mintában mért egyes fémoxidok μg-ban kifejezett és a kivonófolyadék ml-ére vonatkoztatott koncentrációját, valamint az egyes oxidok nátrium-oxid μg-jában kifejezett és a kivonófolyadék ml-ére vonatkoztatott mennyiségének összegét, a következő korrekciós faktorok alkalmazásával: − −

1 μg kálium-oxid 0,658 μg nátrium-oxiddal egyenértékű, 1 μg kalcium-oxid 1,105 μg nátrium-oxiddal egyenértékű.

Határértékek. A vizsgált tartályokban mért értékek nem haladhatják meg a 3.2.1.7. táblázatban feltüntetett határértékeket. 3.2.1.7. táblázat − A felületi hidrolitikai ellenállóképesség határértékei lángatomabszorpciós spektrometriás vizsgálattal mérve



A nátrium-oxidban kifejezett oxidkoncentráció legnagyobb értékei (μg/ml) Töltettérfogat (ml) 1-ig 1 felett 2-ig 2 felett 5-ig 5 felett 10-ig 10 felett 20-ig 20 felett 50-ig 50 felett 100-ig 100 felett 200-ig 200 felett 500-ig 500 felett

I. és II. típusú üvegtartályok 5,00 4,50 3,20 2,50 2,00 1,50 1,20 1,00 0,75 0,50

GYÓGYSZERES ÜVEGTARTÁLYOK

Recommend Documents