Felvidék Geönczeöl Gyula
Fekete és Fehér Magyarország titkai dr. hist. Bakay Kornél
Kárpát-medence népessége a VIII-IX. században
Sajó Sándor
MAGYARNAK LENNI . . . Magyarnak lenni: tudod mit jelent? Küzdelmet, fájót, végesvégtelent; Születni nagynak, bajban büszke hősnek, De döntő harcra nem elég erősnek; Úgy teremtődni erre a világra, Hogy mindig vessünk, de mindig hiába: Hogy amikor már érik a vetés, Akkor zúgjon rá irtó jégverés... Fölajzott vággyal, szomjan keseregve A szabadító Mózest várni egyre: Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat, Mely végzetünknek kövült átkául, Reánk néz merőn, irgalmatlanul S utunkat állja zordul, hallgatag... Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk, Mely sírni késztő tréfát űz velünk S mert sok bajunkat nincs kinn megtorolni: Egymást vádolni, egymást marcangolni! - Majd fojtott kedvünk hogyha megdagad, Szilajnak lenni, mint a bércpatak. Nagy bánatoknak hangos lakziján, Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! Háborgó vérrel kesergőn vigadni, Hogy minekünk, hajh, nem tud megvirradni, Hogy annyi szent hév, annyi őserő, Megsebzett sasként sírva nyögdelő, Mért nem repülhet fönn a tiszta légben, Munkás szabadság édes gyönyörében, Hogy miért teremtett bennünket a végzet Bús csonkaságnak, fájó töredéknek! ... Tombolva inni hegyeink borát, Keserveinknek izzó mámorát, S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal, Fölbúgni tompa, lázadó haraggal S mikor már szívünk majdnem megszakad: Nagy keservünkben, Bús szégyenünkben Falhoz vágni az üres poharat... - Én népem! Múltba, vagy jövőbe nézz: magyarnak lenni oly bús, oly nehéz! ... De túl minden bún, minden szenvedésen, Önérzetünket nem feledve mégsem, Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, mely ott reszket a Kárpátok alatt: Ha küzködőn, ha szenvedőn, ha sírva: Viselni sorsunk, ahogy meg van írva. Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét, Féltőn borulni minden magyar rögre S hozzátapadni örökkön-örökre! .... A Fáklya, 1954. július
TARTALOM 2016. Ígéret hava
67. szám ÉVFORDULÓK FELVIDÉK Rudnay Egyed Szláv Nemezetközi Régészeti Szeminárium Budapesten 1963-ban.............................................5 Geönczeöl Gyula Fekete és fehér Magyarország titkai.....................................................7 Dr. hist. Bakay Kornél A titkokzatos fehér Magyarország .................................19 Dr. hist. Bakay Kornél Kárpát-medence népessége a VIII-IX. században.......................22 Dr. hist. Bakay Kornél Pribina karinthiai hercegsége......25 Dr. hist. Bakay Kornél Szvatopluk Moraviája....................31
BEKÖSZÖNTŐ A magyar értelem nem válhat romvárossá A Londonban megjelenő The Times április 7-én közölte Jenni Russell gondolatait Az agyunk képtelen megbirkózni a túlterheltséggel címmel. Környezetében arra figyelt fel, hogy képzett emberek a harmincas, negyvenes éveikben elégedetlenekké váltak agyuk teljesítményével, feledékenységre, betegségekre gyanakodtak. De orvosaik elvégezvén rajtuk a teszteket megnyugtatták őket, nincs semmi baj. Mindez rendszer probléma – írja Jenni Russel. Azt hisszük az agyunk számítógép, mert ilyen az információtárolásról alkotott elképzelésünk. Csakhogy ez nem így van. A fejlődés sok régi rendszert örökölt és tartott meg a fejünkben, amelyek egymással nem kommunikálnak. Agyunk arra irányul, hogy egyszerre csak egy dologra figyeljen. A cro-magnoni ember 40 ezer évvel ezelőtt egyszerre csak kevesebb dologgal törődött. Pl. azzal, hogy elejtsen egy szarvast, vagy hogy egy oroszlán megöli-e őt, vagy sem. Ma azonban bombázza fejünket sok értelmetlenséggel a facebook, a reklámok, zenecsatornák értéktelen zaja, telefonhívások, a napi politika számára írt „múltmagyarázatok”, megfelelési kényszerek ravasz marketing technikái a médiában. De az agynak csak korlátozott mennyiségű információ tárolására van kapacitása, amit a pszichológusok már az 1950-és években megállapítottak. A terhelés miatt az agyunk delejeződik, elhajlik, szétfut. Szinte 3 percenként éri valami új, holott egy időben legföljebb 8 TV képernyőt tarthat nyitva. Amíg az agy lebenyek a kiegyensúlyozottság, boldogság üzeneteit küldik, nincs is baj. De amint a lebenyeket túlterheljük, harag, félelem vesz rajtunk erőt és agyunk krízis módba vált. Különösen az idegen környezetbe kényszerített gyerekeink érzékenyek erre. A terhelés következtében kevésbé leszünk értelmesek, és elhamarkodottan hibákat követünk el. Mindez veszélyes. Körösi Csoma Sándor nagy munkáját a Tibeti és angol nyelv szótárat először 1834-ben adta ki az indiai angol kormányzat. A bevezetőben a kiadó megjegyzi, hogy „a szerző büszkén jelenti nemzetének, hogy a szanszkrit nyelv számukra sokkal jelentősebb lesz eredetüket, viselkedésüket, szokásaikat, nyelvüket tekintve, mivel a szanszkrit leginkább a magyarral rokonítható. ...A magyar elöljáróval járó ige helyett mindig követő elhelyezkedést alkalmaz, kivéve a személyi névmásokat. A szógyökérből bármilyen segédige nélkül és szótag hozzáadásával, amelyek különböző féle igék – amelyek élénken, tétlenként, kényelmesen, óhajtó igeként, gyakorítóként, kölcsönösen, stb., különböztethetők meg – a magyarban ugyanúgy képezhetők, mint a szanszkritban. És egyiküknek sincs szüksége a “to have” birtoklást kifejező kiegészítő szóra, ami múltat, vagy más igeidőt fejez ki, mint a többi európai nyelvben”. Napjainkban nagy a vita az ókori „lingua franca”, a szanszkrit nyelv őshazájáról. Észak-Mezopotámia? Annyiban biztosak a szakemberek, hogy 8 ezer évvel ezelőtt alakult ki. A nyelvi hasonlóság azt jelenti, hogy a magyar nyelv kialakulása is hasonló korokba nyúlik vissza, ami pedig külön érdekes, hogy Körösi Csoma Sándor mintegy 500 igen hasonló értelmű szanszkrit és magyar szót is felsorol. Genetikailag a magyarságnak tehát komoly öröksége van, amire alapul egész alkatunk, és amit dilettáns, XIX. századi idegen európai okoskodással, nyelvészkedéssel megzavarni igen káros. Az USA legnagyobb tőzsdei lapjában a The Wall Street Journalban (Európai kiadás) „Itt van a Kurd függetlenség pillanata” címmel Jeruzsálemből, 2014. június 26-án a 16. lapon William A. Galston a lap szakírójának tollából olyan elemzés jelent meg, ami tükrözi a szerkesztőség véleményét és ami felveti, hogy az amerikai politika bizonyos képtelenségeinek véget kell vetni... A vonalak, amelyeket a brit és francia diplomaták húztak a térképre, sohasem álltak semmiféle viszonyban az etnikai és szektariánus valósággal a területen, és ezért most a vonalak, amiket a Sykes-Picot Egyezmény húzott, tarthatatlanok... Itt az ideje megváltoztatni ezt a politikát és elfogadni azt, hogy a jelenlegi határok tarthatatlanok és hogy a Sykes-Picot szerződés betűi halottak. A Közel-Keleten megmaradó amerikai befolyást legjobban úgy lehet felhasználni, hogy olyan biztonsági rendszer irányába dolgozzon, amely olyan nemzeti határokat ismer el, amit a térség tényezői támogathatnak. A magyarság 1918. november 4-5-én, azért fogadta el a Magyar Királysággal megkötött Páduai Egyezményt az entente hatalmakkal, mert abban semmiféle határmódosításokról szó nem esett. Wilson elnök meghirdette a nemzeti önrendelkezés elvét, népszavazásokat. Semmi nem lett belőle. Gróf Teleki Pál miniszterelnök beszédében meg is jegyezte: „mi azt hittük az európai kultúra szellemében kötöttük az egyezményt”. Kevés vigaszul szolgáljon, hogy Saint Germainben kötött megegyezés meghirdette a nemzetek jogát az önrendelkezésre, amely a kitalált államok megalakulásának alapjául szolgált. Mindenki aláírta, senki nem tartotta be. Dilettáns és kretén francia tisztek húztak vonalakat a Magyar Királyság területén, amelyek minden értelmet nélkülöztek, átszelték a színmagyar etnikumot, hatalmas rombolást végeztek közösségekben, kultúrában, műkincsekben, erkölcsben, jogban, stb. Joggal figyelhetjük meg a hasonlóságot a mai közel-keleti állapotokkal. Láttuk a csodálatos Palmira szétrobbantását. A zavarodott ideológiák, nagyhatalmak harcát az emberi értelem, az emberi agy ellen. Megvan azonban 8 ezer éves múltunk, amelynek teljes üzenetét hordozza a Körösi Csoma Sándor által megüzent Igazság. A nagy régész, gondolkodó, László Gyula arra figyelmeztetett, hogy a mi őseink minden korban teljes életet éltek. Következetesen kell mindent megfigyelni, megkövetelni a mellébeszélések és időnk rablásának megszüntetését. Felelősen kell ragaszkodnunk a minket meghatározó és megtartó örökségünkhöz. És ezért is ragaszkodnunk kell szabadságunkhoz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, annak az agyunkban kódolt szerkezetéhez, illetve elvitathatatlan, még az ENSZ által is biztosított jogunkhoz az önrendelkezésre. Geönczeöl Gyula, A Felvidéki Magyar Nemzeti Tanács
4
ÉVFORDULÓK
JÚnius • Napisten haVa 1. 2. 3. 4. 5.
1828. Brunswick Teréz felállítja az első magyar kisdedóvót. 1882. Garibaldi halála. 1676. báró Apor Péter erdélyi politik. szül. 1920. Trianoni békediktátum ! 1473. Hess András budai nyomdájában elkészült a Budai Krónika 6. 1735. II. Rákóczi Ferenc halála 7. 1905. bomlott fel a svéd-norvég egység 8. 1794. Bürger német költő halála 9. 1870. Dickens angol regényíró halála 10. 1190. Barbarossa Frigyes halála 11. 1864. Strauss Richárd születése 12. 1917. Konstantin görög király lemondása 13. 1762. Bradey Jakab, angol csillagász hal. 14. 1837. halt meg Leonardi olasz költő 15. 1893. Erkel Ferenc halála 16. 1313. szül. Boccacio olasz novellaíró 17. 1818. született Gounod, a Faust zeneszerz. 18. 1815. a waterlooi csatavesztés. 19. 1867. Miksa császár kivégzése Mexikóban 20. 1828. Than Mór történelmi festő születése 21. 2013. Kiss Dénes halála 22. 1838. Puccini olasz zeneszerző születése 23. 1606. Bocskay megköti a bécsi békét 24. 1894. Carnot francia köztárs. elnök meggyilk. 25. 1741. Mária Terézia koronázása 26. 1814. szül. Kemény Zsigmond báró, író 27. 1924. szül. Brusznyai Árpád, az 56’-os forradalom kivégzett mártírja 28. 1712. Rousseu születése 29. 1577. született Rubens. flamand festő 30. 1925. Márki Sándor történetíró halála
MEGJELENT!
TALÁLKOZZUNK
2016. JÚNIUS 20-án, hétfőn 15.00 órakor a nyári napforduló idején az óbudai Aranyhegyen, a Pogány toronynál! (Jutas út - Pogánytorony utca sarok)
Szerkesztőség: Szigeti Gábor, Nagy Tibor Kiadja: Ősi Örökségünk Alapítvány Telefon: 06 1 205 9948, 06 70 388 4988. Hirdetésfelvétel: 06 70 417 8627. Belföldi terjesztés: Lapker Zrt. nagyobb újságosstandjai, nemzeti könyvesboltok és egyéni terjesztők. Honlap: www.zsaratnok.org. Előfizethető sárga postai csekk igénylésével a 06 70 388 4988-as telefonszámon, vagy banki átutalással. Bankszámlaszám: BB 10102093-30642503-00000005. Előfizetési díj: 1 évre 4 200 forint + 1 200 forint postaköltség, 1/2 évre 2 100 fo-rint + 600 forint postaköltség. ISSN 2062-2252 A szerkesztőségbe beérkezett kéziratokat, fényképeket, stb. csak előzetes kérésre őrizzük meg. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét nem érintő rövidítések és helyesbítések jogát. A lapban megjelenő írások, grafikák és egyéb anyagok másodközlése a Kiadó által engedélyezett, mert a magyarság ügyének terjesztése elsődleges számunkra, azonban minden esetben kérjük feltüntetni a forrást, azaz a Zsarátnok, az őshitű magyarok lapját, mint első közreadót. Címlapon Árva vára (Thomas Ender festménye - 1860-as évek)
FELVIDÉK
5
Rudnay Egyed
SzláV Nemzetközi Régészeti Szeminárium Budapesten, 1963-ban Budapesten, 1963 okt. 23-28-ig, „Szlávok a Duna - medencében és a Balkánon” tárgykörrel, a Szláv Nemzetközi Régészeti Szeminárium értekezletet tartott. 1914 óta első eset, hogy magyar tudósok szlávokkal szemben egyenrangú félként szerepelhettek. Első, hogy szóhoz jutottak egyáltalán.
A
budapesti Tudományos Akadémia Archeológiai Értesítő 1964 decemberi beszámolójából ismertetünk: váczy Péter ismertette a szlávok megjelenési idejét a dunai országokban. Bizonyította, hogy 568 előtt jelentékenyebb szláv beköltözés a Duna-medencében nem bizonyítható. Az avarok legyőzöttekből állították össze előcsapataikat és legjobban a VI. sz. végi Kárpátmedencei viszonyait a Temes vidékén elfogott harcosaik száma tünteti fel: 3000 avar, 3000 gepida, 2000 barbár, (bolgár) és csak 800 szláv. Prokopiusnál (VI. sz. közepe), a szlávoknak még nincsen külön nevük. Együtt az antokkal Spori (Spali) néven szerepelnek. Azután kapták a Veneti nevet, Cassiohoros pedig azonosítja őket az antokkal és a szklavinokkal. Sós Ágnes beszámolt az állítólagos Pribina uradalom központján végzett ásatásokról, melyeket Ő vezet. Felsorolta egyenként a kitárt sírok, mint a récekuti (Zalavár környék) bazilika régészeti emlékeit. Nem talált azok között egyetlen nyugati szlávságra mutató emlékre sem. lászló Gyula vitába szállt azzal a fölfogással, mintha a griff-indás motívum nem lenne kifejezetten magyar eredetű, mert; a.) későbbi az avarnál, b.) csak magyar etnikummal azonosítható, c.) területileg is kiegészíti magát magyar leletekkel. Ami szláv voltukra vonatkozna, elhelyezve azokat Magyarország XI. századi néprajzi térképén, kiderül, hogy ¾ részük tiszta magyar területen fordul elő és csak ¼ részük vegyesen, szláv helynevekkel pedig alig 4-5-ön. Helyük alapján mégis elkülönülnek a honfoglalók leletanyagától, melynek magyarázatát krónikáink s az orosz évkönyvek által is ismertetett kettős honfoglalásunkban látja. Balassa istván beszél arról, hogy földművességünk szláv eredetű szavaira kizárólag szlovák területen találunk. A szlovák etnikum kialakulása előtti időkbeli szláv kölcsönzésről beszélni pedig nem lehet. Győrffy György 882 - 896 ismert adataiból csak annyit állapít meg, hogy a morvák Pannoniát kétszer földúlták, azonban tartós berendezést igazoló adatot egyet sem ismerünk. Majd hangsúlyozza a szláv váraknak csak menedéket nyújtó jellegét, így kétségbe vonja, hogy a
magyarok a vármegye jelleget szlávoktól vehették volna át. A szláv előadók olyan nagyszabású műveltségi adatokkal kérkedtek, amelyek Fügedi Eriket három kérdés felvételére bírták: 1.) Ha a nagymorva állam olyan erős volt, mi az oka, hogy államszervezete nyomtalanul tűnt el?! 2.) A sok kiásott, nagymorvának mondott templom komoly egyházi szervezetet tételez fel, mi az oka, hogy nyomtalanul eltűnt?! 3.) A IX. században volt e olyan népsűrűségnek lehetősége, amilyent a szlávok által bemutatott térkép tüntet föl?! A morva Paulik szerint a morva telepek 20 évenként elmozdultak s az tünteti föl térképeiken a lakosságot annyira sűrűnek. Azt a furcsa kettősséget, melyben egyik helyen csak veremházak (Grimm), kizárólag elbújást szolgáló mocsárvárak (Jahnkuhn), meg vándor birkapásztorokra valló állandó elköltözés (Paulik) jellemez, másik helyen, azok akiknek nevük sincs (Váczy), pompás templomokról és sírgödreikben ugyancsak nagyszerű mellékletekről beszélnek (Paulik és Tocik): - megoldja lászló Gyula, rámutatva krónikáinkba s a szláv évkönyvekbe foglalt kettős honfoglalásunkra. Elmaradt azonban az említése annak, hogy a nyugati krónikákban a két külön foglaló csoportot külön néven is emlegetik. Egyik a Dunától északra birtokolt, a másik attól délre. Az északit, melyben ráismerünk a mai Szlovenszkóra, „Fekete”, a délit „Fehér” Magyarországnak nevezték. Ugyanezt írja Bíborban született Konstantin is, amit szintén nem említettek. . . A császári történésznél, velünk együtt „TURC”nak, nyugati krónikákban: „Fekete Magyarország”-nak nevezett Felvidéken a 8. század végén Tudun fejedelme fölvette a kereszténységet, ami megmagyarázza; honnan a templomai, honnan a műveltsége. Megmondja kikből állott honfoglalóink második rétege, melyről krónikáinkkal közösen -, egyformán emlékeznek keleti és nyugati írások. Megmondja, honnan miért kerültek a Felvidékre griff-indás díszek, szép mellékletű sírok, amikor kétségtelenül; szláv földön ilyenek sehol nem találhatók. Megmagyarázza azt is, hogy amikor a Kárpát-medencébe
6
FELVIDÉK
a szlávok beszivárogtak, magyarok azt már régen lakták. Régente, történelemkönyveink és encyklopédiáink fennakadtak azon, hogy néhai Felvidékünk telve van magyar helynevekkel, melyeket régi határleírások csak fokozatosan cseréltek szlávokra. Vagyis Felvidékünkön nem magyarosodás, hanem szlávosítás folyt. Erről csak nemzeti önállóságunk rövid és szomorú korában szűntek meg beszélni. Mindez pedig azt is kétségessé teszi, hogy Pribina és Szvatopluk szlávok voltak. Az első aki a magyaroktól kiürített morva területből kapni akart: Nagy Ottó (973) volt, aki nem tudva annak nevet adni, csak „birodalmam keleti része”-nek nevezi. Egy ilyen térképről Kniezsa tett említést a kongresszuson. A budapesti szláv kongresszus arra is rámutatott, hogy történelmi jogaink elvesztéséért történészeink is felelősek, de indolens magyarságunk is, mely borzalmas részvétlenséggel nézte ezeket a kérdéseket. A mindig jól felkészült ellenséggel szemben jogainkat, múltunkat megvédeni képtelen volt. - R. E. A csehszlovákiai magyarok javaslatairól, érveiről, vitáiról a zsidó Kállai-Kampescu és a szláv KádárCseszmanek által megfélemlített magyarországi sajtó hallgat. Így Közép-Európában egyedül a magyar kisebbségeknek nincsen pártfogója! Szlovákia autonómiát nyert 1969 január 1-től. A csehszlovákiai - mint az erdélyi és délvidéki - sokat szenvedett magyar testvéreink teljesen magukra hagyottak, golgotájuk változatlan. . . „Benes és Masaryk által inaugurált szellemiségtől vezettetve a II. világháború végén cseh népük szörnyű mértékben vétkezett a törvény ellen. Rettegés és félelem most az osztályrészük. Magatartásuk és véres cselekedeteik magukban hordozzák a bűnhődés csíráját, mert a törvény és a természetjog ellen nem lehet büntetlenül vétkezni. Ezt a tanulságot Benes életében kétszer is megtanulta. Remélhetőleg most felismeri ezt a tanulságot csődbe vezetett nemzete is.” - CPT. I. Nemo: Íme a csehszlovákizmus Sao Paulo. Richard Crossman, oxfordi egyetemi tanár a NewStateman-ban közre adott cikkében, R. Betts, a londoni egyetem történet professzora pedig az angol rádióban tartott előadásában kifejtették, hogy a csehek annyi és olyan rettenetes bűnöket követtek el a nemzetiségi kisebbségekkel, különösen a németekkel és magyarokkal szemben, hogy bűneik megtorlásától örökké reszketnek. A csehszlovák emigráció védekező jellegű politikájának az volt a célja, hogy a következő középeurópai válság idején önmagukat mártírrá hamisítva, nyugati segítséggel átmentsék fajtájukat a jövőbe. Ezt kísérelték meg az 1968-as kiszakadási politikájukkal, azonban a szlovák Dubcek moszkvajárása létrehozta a csehek fájdalmas veszteséget; a szlovák autonómiát! „A történelem abban különbözik a mesétől és szájaskodástól, hogy igaz. A Masaryk és Benes által összehazudott ún. csehszlovák köztársaság jelszavai ma már nem hatnak. Aki ma azt írja, hogy a magyarok ezer éven át elnyomták a szlovák népet, az biztos lehet abban, hogy ha a magyarok valóban elnyomták volna őket,
akkor ma senki sem volna abban a helyzetben, hogy a szlovák népről írjon. Ezer esztendő óta a szlovák fiúk is velünk harcoltak a közös haza szabadságáért; a ’szegény elnyomott’ szlovák talpas önként harcolt Rákóczy kurucaival, sőt Damjanich piros-sapkásai között; hány Jano, meg Laco nyugszik a sztrecsnói szorosban?! Az, hogy a Felvidéken a szlovák géniusz Nagyszombatból, a Pázmáneumból indult el diadalmas útjára, csak megerősíti azt, hogy gazdaságilag, politikailag és társadalmilag a legteljesebb egyenjogúságot élvezték. A nagy szlovák költőt Hviezdoslávot, Országh Pálnak hívták a valóságban. Amit azután a csehek cselekedtek, amikor a Felvidéken élő és viruló gazdasági életet a cseh gyárak és telepek érdekében elpusztították, ismét arról tanúskodik, hogy a Felvidéken, Szlovákiában a magyar uralom alatt virágzó kultúrélet, gazdasági jólét és boldog, testvéri együttélés uralkodott. A sok magyar nóta, amit a szlovák nép is énekelt, bizonyítja ezt, sőt a szlovák Himnusz is az ősi magyar népdal dallamára csendül fel. A nagy szlovák politikusok a magyar nemzettestben való megmaradás politikáját akarták megvalósítani, azért szenvedett börtönbüntetést Hlinka atya, dr. Tuka Béla és a többiek. Sohasem volt kétséges, hogy a szlovákok éppúgy részesei a magyar nemzeti jogoknak és életnek, mint mi magunk. Ezért vannak még ma is szlovákok! A kis országok létjogosultsága reálpolitikailag, geopolitikailag lehetetlen problémák megoldását kívánja. Ehelyett inkább a cseh propaganda méregpoharát kiöntve, egymásnak kezet nyújtva, közös célok érdekében a Duna és a Vág völgyében olyan meseországot tudnánk teremteni, ami egyetlen lenne a világon! Ezt álmodta meg a felvidéki Kossuth Lajos, erre utal Teleki Pál mártír miniszterelnök, erre tanít minket a valódi történelem, a Krisztusi erkölcs!! Nincsen neheztelés bennünk a meg nem érdemelt támadás miatt, mert az isteni számadás szerint mindenki visszakapja azt, amit ad. Aki igazságot vet, az igaz ügyet arat. . .” - Hamvas József. (Magyar Élet 1969 február 8. sz.) Szlovákia 1969. évi önállósulásával kapcsolatban a Szittyakürt c. újság cikkezője többek között írja: „Úgy is lehetne tekinteni, hogy a törvény a szlovákok nagy lépése a jövőbe, mely a múlt felé is visszakanyarodhat. A szép múltból hozhatná vissza azt, ami legjobb és legigazabb volt. Azt, hogy gazdasági, majd politikai egységbe is azzal az országgal kerülhessen a hazájuk, amelybe földrajzilag tartozik. Ha Magyarország félévszázados vörös rendszere igényt tart történelmi rangra, akkor történelmi szerepet kellene vállalnia és végeznie. Most mutathatná meg, hogy van-e benne elismerésre méltó is. Kelet-Európa soknemzetiségű tájain eddig minden Nyugat felől jött rendezés csak rosszul sikerült kísérlet volt és rendetlenítéssé lett, mert távoli hatalmak a maguk érdekében végezték és nem a táj javára. A keleti nagyhatalom is ugyanezt teszi, pedig módja volna az ellenkezőjére, és tágabb dimenziókban meg is érné néki. Moszkva vizsga elé került a világtörténelem jelenlegi futamában.” (Nemes Váradi Imre: Nemzetiségeink magyar ellenes aknamunkája, USA, 1969.)
FELVIDÉK
7
Fekete és Fehér Magyarország titkai Harcok a Közép-Duna medence birtoklásáért a Frankokkal, hunok, aVarok és a magyarok, 788-tÓl, 907-ig Igazságot a Felvidéknek: Alkotmány, történelem gyártásra alapozott kollektív jogfosztás helyett kAPJON TeReT AZ iGAZSÁG. „Nem kell kísérleteznünk történelem csinálással legendák nyomán, ellenben feltételeznünk kell, hogy többségében mindannak szintje alatt, ami mesterséges és hihetetlen, ott lappang, ott rejtőzik valami, ami tényszerű”. C. Leonard Woolley, 1934
A
zoknak, akik a legkülönbözőbb módon támadnak azért, mert “nem hiszek” abban, hogy “volt pozsonyi csata”, éppen ezért Üzenem: Nem volt 907-ben Pozsony mellett csata. És egyáltalán nem mindegy, hogy mi hogyan volt, hol volt, miért volt. A kritizálóknak üzenem: Olvassák el Szlovákia alkotmányából a következő részeket, ami alapján “kétszintű” társadalmat hoztak létre, vagyis kollektíve diszkriminálnak. 1. Nekik joguk van a nemzetközi törvényekben biztosított kollektív önrendelkezési jogokra. 2. Akik más nemzetiség, vagy etnikai csoporthoz tartoznak, azoknak nincs joguk a nemzetközi törvényekben megfogalmazott önrendelkezési jogokra, mert azzal “veszélyeztetik” az állam egységét. 3. Gyakorlatilag kiiktatják, hogy a nemzetközi szerződések vonatkozzanak a nemzetiségekre. 4. Kötelezően “államnyelv” van előírva és a hivatalok a nagyszámú nemzetiségiek nyelvén semmit nem közölnek, ezáltal is korlátozva őket a megfelelő ismeretek megszerzésében. 5. A mesterséges, kodifikált “államnyelv”, ami ideológiai alapokon, mesterségesen kifejlesztett médium, sokszor a többségiek számára is érthetetlen, és hasznavehetetlen, hivatalnokoskodó nyelvezet. 6. Az alkotmány szerint csak egyének vannak, ha azok más nemzetiséghez tartozók, és nem többségiek, így ilyen megfontolásból jogaikban korlátozzák őket, míg a többségieknek kollektíve “többre” van joguk. 7. Más nemzetektől elszakított csoportokat, mint nemzeti kisebbséget, nem ismernek el. Közösségeiket sem. Minden rájuk vonatkozó jog így korlátozva van az alkotmány “szellem” szerint. A felsorolt diszkriminatív jelenségek ilyen halmazának megokolását, az 1. Csehszlovák földtörvény elkobzásait, a Benes törvények, és a korabeli Szlovák Nemzeti Tanács diszkrimináló rendeleteit, a tendenciózus eljárások “ideológiai”, és hazug történelmi kútfőidomítások, pszichológiai indíttatásainak okait, megideologizált gyökereit azonban ideje kiértékelni, és azokkal leszámolni! Lássuk tehát mindjárt a “többségiek” leglényegesebb hivatkozásait, az alkotmány preambulumát: Szlovákia alkotmánya 1992. november 1.-kezdődően van érvényben. Idézzünk hát belőle.:
“PREAMBULUM. Mi a szlovák nemzet, emlékezve elődeink politikai és kulturális örökségére, és sok évszázados harcunkra a nemzeti létért, és a saját államért, a Cirill-Metód-i lelki örökségére, és Nagy Morávia történelmi utasítására, parancsára, kiindulva a nemzetek jogából az önrendelkezésre, együtt a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjaival…. állunk képviselőink által ezen alkotmány szintjére” (My, národ slovenský, pamätajúc na politické a kultúrne dedičstvo svojich predkov a na stáročné skúsenosti zo zápasov o národné bytie a vlastnú štátnosť, v zmysle cyrilometodského duchovného dedičstva a historického odkazu Veľkej Moravy, vychádzajúc z prirodzeného práva národov na sebaurčenie, spoločne s príslušníkmi národnostných menšín a etnických skupín…uznášame sa prostredníctvom svojich zástupcov na tejto ústave:) Vagyis Szlovákia megalakulása egyfajta “harc” eredménye, a “cirill-metódi hagyomány” és “Nagy Morávia jogán” határozták meg jogrendjét, és “oszthatatlan területi elrendezését”, ami felhatalmazza a vélt szerzett jog és “sérelmek” alapján az alkotmány szerkesztőit a nemzeti kisebbségek, nemzetiségek kollektív diszkriminálására, a Benes és hasonló törvények sérthetetlenségének örök életűvé nyilvánítására, stb. Tetszik, nem tetszik a Crill-Metód és a “Nagymorva” történet körmére kell nézni. A kreált mítoszokat el kell oszlatni, és a generált hisztériát a közéletből ki kell vonni. Ebben senki “érzékenységére” ne legyünk tekintettel. BRASLAVESPURCH, Braslav vára Safarik 1837-ben a Slovanské Starozitnosti kiadványában elfogadta az Annales Boiorum 1517-1521 közötti latin eredeti szöveg NÉMET fordítását Braspavespurch-ról, 1590-ből a Monumenta Historica, Scriptores Vol. XXX/2, 743 f -ben, hogy az “Presburg” lenne. (Safarik Vol. II, 782). Nyomában Ortvay a Geschichte Presburgs 1892-ben ezt átvette, de kételkedett is egyben, mert mint írja, vannak más vélemények is, mert szerinte pl. Ménfő (csatatér) a Dunától délre van Győr mellett. Bretholz a Geschichte Mahrens 1893 számában inkább ismeretlen eredetű hely
8
FELVIDÉK
1. térkép. Frank felvonulási útvonalak a Dráva-Száva vízgyűjtő területe felé. Bowlus i.m. 22.o.
mellett törne lándzsát. Pauler Gyula Komárom és Győr közé tenné a csatateret, de nincs erre semmi bizonyítéka. Václav Novotny a Ceské dejiny, 1912-ben viszont kijelenti, hogy a csatára valahol Bajorország keleti őrgrófságában (march) került sor, Pannónia határai mentén. Talán már akkor hallgatni kellet volna rá, még időben, a történészek fegyelmezetlen találgatásai helyett. Pozsony külvárosában német kereskedők, csak 1050 körül jelentek meg. Cosmas Pragensis a Chronica Bohemorum, I. cap. 40, leírja a lengyelek kiverését Morvaországból, 1029-ben Udalrichus, cseh nevén Oldrich, 1012-1033 által, aki Bracislaus, vagyis Bretislav apja volt. A lengyel Slavnik-Piast protektorátus felszámolása a csehek által a mai Morva folyó és a cseh határvidék között történt, többet a területről nem tudnak. A Premyslida Bretislav 1034-1055, herceg, a területen több várost alapított meg. Csehország ebben az időben a Német-Római Birodalom része volt, és a Birodalom cseh választófejedelemségi területéről Pozsonyba költöző német kereskedők ezért nevezték el a várost Bretislav-ról Presburgnak – lásd: Fiala, Premyslovské Cechy, 1975. Safarik mindenesetre nem értette meg, hogy az Aventinus Annales-ben használt Vratislavia, ami Brazlavo karintiai helytartó latinos formájú neve, nem keverhető össze Brecisbuggal, Presburggal. A Presburg elnevezést Aventius NEM használta Vratislavia helyett a 907-es eseményekkel kapcsolatban. Aki viszont használja, az nem más, mint az Annales-t
németre fordító titkár. Viszont a fordító a mester, Aventinus logikáját követi. Aventinus Braslav herceg latinosított nevét a Vratislaus-t használta. A fordító azonban Braslav Karintiai frank kormányzó nevének fordításához a szlávbajor Presla formát használja, és így Presla-város, vagyis Presla-vára lesz belőle, Presburg. Bugár Béla pl., megfelelési kényszerében Pered község nevének vitájához éppenséggel hasonló logika alapján a “Predeslav” nevet hozta fel, de tovább ment és azt állította, hogy a színmagyar falu neve Svatopluk harmadik fiáról kapta volna nevét, merthogy Pered “szláv” név. Csakhogy ez a Predeslav név nem másé, mint Brazlavo, Karintia kormányzója nevének formája, aki a Dráva és a Száva fejedelme, hercege volt, és aki Pereden sohasem járt. Az Annales Fuldenses pl. így említi Braslav nevét: …de regno Brazlavonis per fluvium Odagra…, illetve: …Inde rex irato animo in Hengistfeldon cum Brazlavone duce colloquium habuit…). Braslav karintiai kormányzó Arnulf kelet-frank király utasítására valóban figyelte a megbízhatatlan és esküszegő Zwentibaldot a Száva mentén. De se személye, sem a neve, semmi esetre sem keverhető össze a megfigyelt harmadik fiával, aki sohasem született meg, magyarán nem létezett. Az egész ügy “logikája” arra alapult, hogy Cividale, friauli monostorban a mai szlovén, olasz határ mentén az egyik kódex lapjai szélére feljegyezték az érdekesebb arra utazók nevét, így a következőt: Suentiepule Szuentezizna Predeslaus. Vagyis Zwentibold és felesége
FELVIDÉK
9
2.. A 820-s frank expedíció felvonulása. Bowlus i.m. 64. o.
Braslav-al találkozhatott az ITÁLIAI monostorban, de NEM a felvidéki Pereden! Safarik tévedéseit Stúr Lajos, félig német származású lutheránus, cseh kötődésű nemzetébresztő Halle-i tartózkodása idején tovább fejlesztette és cseh nemzetébresztőkkel megbeszélve kitalálták, hogy a Presburg elnevezésre alapozva a Felvidékre helyezik Karinthia és a Száva, Dráva folyók felső folyásának bajor, frank ellenőrizte területeinek egyes szereplőit. Mint Braslavot, Zwentibaldot, Rastizt, Priwina-t, fiát Chozil / Chezil-t, Pozsonyba és Nyitrára, majd kijelentették, hogy a virágzó Nagymoráviát a magyarok “megsemmisítették”, és hogy ezért a szlovákok elmaradottságának a magyarok az okai. Moosburg, Braslavespurch-nál Karinthiában valóban volt csata, a Moosburgi Karoling Múzeum úgy tartja, hogy 30 ezres magyar sereg pusztította el a vidéket 907ben. Az ok az volt, hogy Arnulf halála után a frank egyház ellenségeskedést kezdett a magyarokkal szemben és Arnulf magyarokkal fenntartott békés együttműködésével szemben. A történelmi tények ismeretében azonban mindenképpen jogos a felvidéki magyarság azon igénye, hogy az idézett, kirekesztő alkotmányból az oda nem tartozó hivatkozások kikerüljenek. Mivel azonban a “pozsonyi” csata hamis mítosza egyre terjed, az egész történetet VÉGRE vissza kell helyezni a TÖRTÉNELMI alapokra és HELYSZÍNEKRE. IGENIS NAGY, DÖNTŐ hadjárat volt 907-ben, de ennek
előzményei vannak, amelyek NEM a felvidéki Pozsonyhoz kötődnek. Nekünk magyaroknak valódi történelmi eseményekre visszatekintő mítoszaink vannak és nincs szükségünk téves, vagy hamis történetekre. Nyugati forrásokban az “Ungri” elnevezéssel az Annales Bertiniani évkönyvben találkozunk Carloman lázadása idejéből, 861-863 között, amikor Rastiz (“Rastislav”) meghívta őket a Német Lajos elleni lázadásához. Reims érseke, Hincmar szerint Németh Lajos támadása sikertelen volt a “wendek” ellen, és azt követően területeit a magyarok pusztították. Salzburg érseke, Theotmar levele 900-ban beszámol IX. János pápának, hogy a moráviaiak gyakran szövetkeznek a “hitetlen” magyarokkal. Az Annales Iuvavenses Maximi beszámol arról, hogy egy napfogyatkozást követőn Bécs mellett háború volt 881. augusztus 28.-án, a magyarokkal (ad Vieniam) és ezt egy másik konfliktus követte “cum Cowaris ad Culmite”-nél. Egy Salzburgi annales feljegyzés említi a “bellum cum Ungaris”-t, ami a Wilhelminer bajorok harca volt a magyarok ellen, tehát a magyarok a svábokat és Zwentibaldot segítették. A másik csatában részt vettek a “Cowari”, vagyis Bíborban született VII. Konstantin császár által emlegetett “Kabaroi”, (Chorezmiek, lásd Tolsztov professzor az Ősi Chorezm c. munkáját. A kabarokra emlékeztet Komárom város régi neve, amely Magyarország első fővárosa volt, lásd a kis Tarihi Üngürüszben.), akik csatlakoztak a “Tourkoi” magyar szövetséghez. 881-ben
10
FELVIDÉK
a morva fősereg megtámadta és legyőzte a bajorokat a Hister-nél, vagyis a Duna alsó részén és ehhez segítségül hívta a “speculatores” erőt az évkönyv szerint. Ezek a gyors mozgású csapatok a Duna felső részén keltek át (ultra Danubium). A Fuldai évkönyv adatai a hadsereg taktikája alapján rá lehet ismerni a magyarokra. A cél Arbo területeinek elpusztítása volt, Bécs körzetében. Mivel a magyarok Zwentibald segítői voltak, így a Pannónia elleni támadásokat a magyarok végezték el. A magyarokkal ellenségeskedő bolgárok ezért a Wilhelminer bajorokat segítették. Prüm apát Reginóból a 10. század
3. A dél-keleti frank őrgrófságok szervezete. Bowlus i.m. 112-113.o. (846 Prefektusok Karinthis)
elején készült krónikájában “Chronicum”, elmondja, hogy 889-ben a magyarok átkeltek a Kárpátokon és beléptek “Pannonia és az avarok pusztáira - solitudines Pannoniorum et Avarum”, ahol megtámadják sorrendben így: a carantaniaiak, moráviaiak és a bulgáriaiak határvidékét, ami arra utal, hogy a morvák a kettő között helyezkedtek el. A magyarok “Ungari” az Annales Fuldenses utolsó fejezete szerint 892-ben részt vettek Arnulf hadjáratában Zwentibald ellen. Így Arnulf 894-ben átkelhetett az Alpokon és beléphetett Lombardiába. Ebbe a hadjáratba Arnulf csak az Alamanni csapatokat vihette, a morvák elleni hadjárat még tarthatott, alighanem bajor csapatokkal. Ebben az évben halt meg Zwentibald egy szerencsétlenség, “infeliciter” következtében. A magyarok, írja az Annales (Avari, qui dicuntur Ungari - az Avarok, akiket Magyaroknak mondanak), a Dunán átkelve támadtak, illetve ősszel kötöttek a bajorok és a morvák békét. A magyarok a bajorokkal szövetségesek voltak egészen Arnulf haláláig. Ezért nem voltak magyar “kalandozások” abban az időben. Regino is a magyarok beavatkozásához köti Zwentibald halálát. Widukind a 10. sz. közepén azt írja, hogy Nagy Károly legyőzte az avarokat “quos modo Ungarios vocamus – akiket csak Magyaroknak nevezünk” és ellenük nagy falat épített “ingentum wall”, hogy kívül tartsa őket. (Érdekes feljegyzés, mert ezek szerint mégsem győzte le az avarokat, ha falat kellett ellenük
FELVIDÉK építeni)!!! Arnulf azonban ezt a falat letörte, mert nagyon haragudott Zwentibaldra. Az Annales Fuldensis – Fuldai évkönyv részletesen beszámol a balkáni eseményekről, aminek forrása egy bizonyos Lazarus püspök és akit Leó bizánci császár küldött Arnulfhoz, akit közben 896ban római császárnak “Caesar augustus” koronáztak. A keleten zajló események miatt Arnulf Brazlavo fejedelmet az “urbs Paludarum” parancsnokává nevezte ki, ami Moosburgra, a frankok karinthiai erődjére utal. Arnulfnak azonban meggyűlt a baja Friaul őrgrófjával, Berengárral, és ezért 898-ban magyarok segítségét kérte, akik a Strada Ungarorum-on (magyar úton) át támadtak, vagyis a régi római via Pannonica-n át. 899-ben egy még erősebb magyar sereg kelt át Arnuf támogatásával az Alpokon és szeptemberben Berengár egy erős seregét verték meg a magyarok a Brentánál. Az Annales Gradicenses azt, hogy a magyarok elhagyták Itáliát, Arnulf halálának híréhez köti. A Chronicon Venetum, vagyis a velencei krónika, János dékán írja, hogy az “Ungari” június végén fölhagytak Velence ostromával és szerződést kötöttek Berengárral. A magyarok az ENNS folyó felé fordultak, és az ellenségeskedést megkezdő bajorokat pusztították, (t.i. nem engedték Arnulf idősebbik fiait a trónra, mert azok magyarbarátok voltak) a folyótól nyugatra, de Liutpoldnak sikerül egy kisebb magyar csapatot valahol Passaunál meglepni. A magyarok ellen ezt követően építik ki Ennsburg várát, és 901. január 19-én adta át Gyermek Lajos frank király a Szent Flórián monostornak, ami Richard passaui püspökhöz tartozott és ő is szerelte fel az erődöt. A fuldai évkönyv itt jegyzi meg, hogy: “Interdum vero Ungari australem partem regni illorum Carantnum devastando invaserunt”, azaz “Időközben a magyarok megtámadták a Carantániaiak vidékének déli részét, és pusztították”, tehát a morvákat. Mindezt Safarik is így értelmezte 1844-i közlésében a Slawische Alterhümer-ben. A Caroling Carantania vezetője Ratold volt, és ő például kérte Gyermek Lajost, hogy adja át Bressanone-t Sabeni Zacharynak, hogy magyar támadás esetén védhesse a Brennert. Az Annales Mellicenses és az Augiensis Herrimanus-féle krónika mindenesetre megjegyzi, hogy a bajorokat, és délen a morvákat összehozta a magyarok elleni összefogás ügye. Így például a lázadó Moimir fejedelem és Arbo fia Isanrich Gyermek Lajoshoz ment békét kötni. Bajor seregek még tartózkodtak a megszállt déli, egykori Moráviában és együtt hárítottak el egy magyar támadást, 901-ben. 901 és 906 között a fuldai évkönyv megszűnik, kevés a hír, de az Annales Sangallenses Maiores és az Annales Alamannici beszámol arról, hogy a bajorok meghívták a magyar vezért, (rex-dux) Chussal-t egy bankettre és alattomosan “in dolo” meggyilkolták, abban a reményben, hogy a magyarok egymásnak esnek az utódlás kérdése miatt. Az Annales Alamannici megírja, hogy 903-ban háború volt a magyarok és bajorok között, de nem részletezi. A bajorok mindenesetre igen nekiláttak a védelem kiépítésének. A magyarok azonban 904-ben Berengárt segítették Itáliában, tehát nyugaton bekerítették a bajorokat. Árpád vezér, aki most a magyar szövetség vezére volt, morva hercegnő házasságát intézte el Zolta fiának, ami azt jelentette, hogy a régi Morávia “regnum”, “megale Moravia” a magyarok
11
tulajdonába ment át. A morvák egy része a magyarokkal akart szövetkezni. Ezt Theotmár érsek egy Rómába küldött leveléből tudjuk. Ebben a levélben panaszkodik az érsek, hogy a morvák visszatérnek a régi pogány szokásaikhoz, a magyarok módjára borotválják a fejüket, és hogy a pogány magyarokkal konspirálnak. Metód érseket nem említi a levél, mert őt nem ismerik el a bajorok. Szerintük Morávia Passauhoz tartozott, ami Salzburg segéd-, suffraganus püspöksége volt. A levél nem említi Wichinget, akit VIII. János pápa szentelt fel Zwentibald kérésére. Wiching területe az “ecclesia Nitrensis” nem tartozott Passauhoz, és Salzburghoz, de Zwentibaldhoz, vagyis a “régi” Moráviához..” A levél említi, hogy a magyarok támadásaiban a fő felelősség a morváké volt. A bajorok számára veszélyt jelentett a morvák és a magyarok szövetsége, főleg az Itália felé való terjeszkedésük miatt. Berengár azonban megerősödött és 915-ben császárrá koronázta X. János pápa. A magyarok tehát 905-ben, dolgukat végezve távoztak Itáliából. A magyarok észak felé fordultak, hogy onnan is bekerítsék a bajorokat, és ez vezetett a Szászország felé vezetett hadjárathoz a cseheken át, miután a Nyitra felé beküldött frank, cseh és a velük szövetséges déli, morva csapatokat megsemmisítették. 907-ben a magyarok az avarok hibájából tanulva, akik mindhárom frank ék ellen védekeztek, és így megosztották erőiket, a déli, Száva alatti területeket Sirmium központtal elveszítették. A magyarok ezért 907-ben túlerővel, és azt meglepetéssel párosítva támadtak. Mindhárom frank hadseregcsoportot egyenként bekerítették és megsemmisítették, és ezzel visszaállították Pannonia, tehát a Kárpát-medence ősi pannon, szkíta, szarmata, hun, avar, magyar hegemóniáját. Erről szól a 907-es hadjárat, tehát sokkal többről, mint egyetlen győztes csatáról. Ezer évre dőlt el a Kárpát-medence sorsa, és ebbe a korabeli Alpok feletti barbár Európának bele kellett törődnie. A Magyarok 907-ben külön – külön végeztek a déli frank hadsereggel, amely a mai Klagenfurt felé, KARINTIÁBA nyomult Ennsburg, Bajorország, tehát a Duna felől. Ez volt a déli bajor ék. Az északi éket később pusztították el a Duna fölött. A Déli ék 907. július 4.-én pusztult el, az északi egy napra rá, július 5-én. Ezt abból tudjuk, hogy a parancsnok, Liutpold palatinus halálát, július 5.-ben jelölik meg a frank iratok. Az északi ék valahol Ennsburgtól északra a Duna északi oldalán táborozott. Frank szokás szerint a hadjáratok előtt az északi germán tartományok fegyveres alakulatai (az alamanni-k, svábok, szászok, csehek, északi viking germánok) a császár, a király, vagy a palatínus parancsára Regensburg mellett gyülekeztek, különösképpen a dél - nyugati hadjáratokhoz, aminek célja a Dráva és Száva vidéke volt. NEM tudni pontosan, hogy a Liutpold palatinus, - aki Csehország fejedelme volt 903-tól, illetve egyben Bajorország, Karintia őrgrófja is volt, - által szervezett északi ék pontosan hol táborozott, de az biztos, hogy a had gyülekezőben volt, nagyon magabiztosak voltak, nem tudták, hogy délen a déli ék már elpusztult. A magyarok július 5-én tehát meglepték, és elpusztították az északi éket is. A csata helyszínét tehát helyesebb Ennsburgtól északra eső helyhez kötni, mert az is a tény, hogy a magyarok a 3. hadseregcsoportot és a hajóhadat is
12
FELVIDÉK
azt követően lepték meg és pusztították el ENNSBURGnál, amikor már a 2., északi sereget, éket, északabbra már elpusztították. A frankok Nagy Károly hadvezetési hagyományát követve mindig ékekkel támadtak. Ez azt is jelentheti, hogy a csata az északi Liutpold-féle frank ék ellen elég távol volt ahhoz, hogy pusztulásukról az ennsburgiak ne vehessenek tudomást. A frank északi ék felvonulásával a hajóhadnak együttesen kellett volna haladnia, tehát az Ennsburg melletti gyülekezőtáborban be kellett várni az északi éket. Csak együtt vonulhattak volna tovább a hajóhaddal, ami élelmet, ivóvizet, felszerelést szállított, hogy a Dunán valahol Tullnál átkeljenek és a déli, Karintia felé nyomuló éket segítsék. Így aztán Ennsburgnál a gyanútlan 3. sereget is meglepték és elpusztították a magyarok. A harcias Liutpold őrgróf, majd palatinus, Arnulf császár mellett érte el magas rangjait. Arnulf halálával a kor szokása szerint megszűntek a szerződések Árpád fejedelem és az új uralkodó között. Liutpold pedig azonnal ellenségeskedésbe kezdett a magyarokkal. Nem tisztelte az Arnulf császár és a magyarok közötti békeszerződéseket (amelyek idején nem voltak magyar hadjáratok “kalandozások”, nyugatra, mint ahogy erről nyugati divatokban szenvedő történészeink félrebeszélnek). Mi több, Liutpold megakadályozta, hogy Arnulf két idősebbik fiának egyike legyen a Kelet-frank király, ami a kor szokásainak megfelelt volna. Mindkét idősebb Arnulf fiúnak a hosszabban tartó béke érdekében Árpád egy-egy leánya volt a felesége, de a béke a magyarokkal a harcias frank “egyháznak” nem tetszett és Liutpold vezetésével Gyermek Lajost emelték trónra, miközben Liutpold megkezdte a fegyveres szervezkedést. A magyaroknak tehát nemcsak az ellenséges kihívással kellett szembe nézni, de azzal a ténnyel is, hogy a germán-latin egyház Gyermek Lajost puccsal trónra helyezte, és megkezdte a magyarok elleni támadás előkészítését. Arnulf császár 899 december végén halt meg Regensburgban és ott is temették el. Liutpold már 900-ban megtámadott egy Ennsburg mellett a Dunán átkelő magyar alakulatot és mintegy 900 magyart öltek meg. 904-ben tehát Gyermek Lajos a Fischa folyó mellé meghívta Árpád fejedelem helyettesét, a KURSZÁNT (horkát, karcsát, vagy kendét), arra hivatkozva, hogy a szerződéseket rendezzék, de a frankok orvul legyilkolták a magyar küldöttséget és a Kurszánt. Abban a reményben, hogy a magyarok között az utódlás kérdése miatt viták kezdődnek és a frank támadás idejére nem maradna egységes magyar vezetés. Óriási tévedésben voltak, ugyanis a horka (hun használat szerint), vagy karcsa (a magyar használatban) minden esetben a szakrális fejedelmet képviselte, és mindig tudták azt is, hogy ki az a harmadik személy, aki szükség esetén a helyére lép. Csallóköz Karcsa nevű településeit Kurszán vezér, a karcsa alapította vitézei számára. Ezek: Solymos-, Etre-, Erdőhát-, Királyfia-, Damazér-, Egyház-, Móroc-, Göncöl-, Kulcsár- , Pinke-, Sipos-, Amadékarcsa. Abban az időben még a kettős fejedelemség létezett: Északon (Sziklamező - Felvidék) a hun Fekete Magyarország (Ungria Nigra a latin iratokban), Csaba királyfi népe, élén Csaba fiai (Ed és Edemén) utódai a
Tudun vezetésével, délen Fehér Magyarország, Árpádék magyarjai. Kund, Korczán, Kundu, Kond, Kurszán volt az, aki az Erdélyből, Dés felől fölvonuló magyarokat a Tisza felé vezette 892 körül a déli Zwentibald szövetség (görögök, görög párti bolgárok, észak-itáliai frankok, Berengár király csapatai Zwentibald mellett) ellen. A magyarok Szegednél keltek át a Dunán és onnan délre ütköztek meg Csopolug (Zwentibald) kiskirállyal, fejedelemmel (lásd: Tárih-i Üngürüsz). Anonymus Zwentibaldot Salán bolgár vezérként emlegeti, akinek vereségét követően a bolgárok elmondták a magyaroknak, hogy ellenezték Zwentibald magyarellenességét, jóllehet ő is bolgár volt. De ezek szerint hun származék lehetett. Tehát akár egy hunt lehet most tisztelni a pozsonyi, meciarista ötleteken alapuló Zwentibald szoborban a Zsigmond kori, középkori vár falain. A Zwentibald elleni fellépést azonban a magyarok Arnulf kelet-frank király szövetségeseként tették, illetve egyben a görög császárság ármánykodásai ellen, akik a frankokat ki akarták szorítani Rómából. “Csopolug”, Salán, Zwentibald a Száva parti táborból indult és átkelt a Dunán, tehát annak bal partjára, ahol letáborozott. Így Titelnél az Alpár mezőn, szembe került a Szeged felől, északi irányból felvonuló magyarokkal. (Ha “Szvatopluk” a felvidéki Nyitráról indult volna és átkel a Dunán, akkor annak jobb partjára került volna valahol Komárom körül, képtelenség, hogy megütközzön délen a magyarokkal, illetve ilyesmiről adat értelemszerűen, nem is lehet és Palacky és cseh társai hiába átkozzák Anonymust, a névtelen krónikás nem tudhat Nyitra körül morvákról, nem hogy Zwentitbald – Salán bolgár vezérről, vagy frank pártütő helytartóról. Nyitra körül nem volt, nem lehetett frank tartomány. Illetve egyszerre két helyen sem tartózkodhatott ugyanaz a személy, vagy tartomány népessége sem). Zwentibald 889 körül a bécsi erdőnél találkozott Arnulf kelet-frank királlyal, akinek a pápa üzenetét vitte. A pápa arra kérte Arnulfot, hogy hadaival vonuljon Itáliába, ahol ellenségei, az észak-itáliai federáció, és különösképpen Berengár és Lambert miatt az életéért rettegett. Egyúttal, ha Arnulf Rómába ér, császárrá koronázza, üzente Arnulfnak Formosus pápa. Arnulf elmondta Zwentibaldnak, hogy katonailag nem elég erős. Ezért Zwentibald, aki frank helytartó volt Sirmiumban, vagyis a Száva parti Szávaszentdemeterben, a mai Sremska Mitravicában, gondolt egyet, összefogott az észak olaszországi frank fejedelmekkel, elsősorban Berengár itáliai királlyal, és a görögökkel. Nem számított arra, hogy Arnulf segítséget kér a magyaroktól, akik már régen ott tanyáztak Erdélyben és a Felvidéken. Hiszen Zwentibald 882-ben a bajor sváb háború idején a kelet-frank király biztatására pont a Magyar lovassággal verte meg a bajorokat, Arnulf szövetségeseit a mai Bécstől délre és Culminae-Kulmitzernél, valahol Karinthiában. A Zwentibald árulásán megdühödött Arnulf ezért a dánok feletti győzelmét követően Dyle mellett, 891 őszén, Ulm-ba ment karácsony táján (írja az Annales Fuldenses) és megpróbált Zwentibalddal találkozni. De Zwentibald fölmondta hűségesküjét és minden ígéretét megtagadta. Arnuld ezért Ottingent érintve február 15.-én sürgősen
FELVIDÉK
13
4. térkép. Arnulf utazásai 888-892 között. Bowlus i.m. 219.o.
tovább sietett és Hengisfeldonban találkozott BRAZLAVO Karinthiai fejedelemmel (duke), aki akkoriban a közeli MOOSBURG erődben tanyázott a karinthiai frank erőkkel, vagyis lássunk csodát: AVENTINUS Braslavespurchjában, Vratislaviájában, hogy megbeszéljék a morva (terra Maravorum) terület megtámadását a Száva folyó melletti Sirmium környékét. Hengisfeldon Stájerországban van, ahol a Mura folyó kitör a Graz-i medencéből. Brazlavo a Száva felső folyásának a fejedelme volt. Onnan Arnulf Regensburg felé sietett, és 892 április 25-én ért oda. Összeszedte hadait, frankokat, bajorokat és alamannikat, mondja az Annales Fuldenses - Fuldai évkönyv, és 892 júliusában Marava városához érkezett (Maravam venit), ahol csatlakoztak hozzá a magyarok is. Négy hétig maradt ott. Akkora serege volt, hogy mindent fölégetett, írja az Annales, majd szeptemberben követeket küldött hajón az Odra, Kulpa, és a Száva folyón haladva, gazdag ajándékokkal Laodomir bolgár királynak, hogy a korábbi békét felújítsák. Követeit nagy tisztelettel fogadták a bolgárok. Tehát Arnulf a Száva déli szakaszán lévő és Zwentibalddal határos bolgárokkal köti meg a békét. És nem az északi Nyitrán. Wiching püspök, aki a frank egyházat képviselte, és akit Arnulf nevezett ki Nitrawába, ami Sirmium része volt - Metód szlávul térítő görög papjai ellen (Metódot Sirmiumba nevezte ki a pápa a Szávától Délre elterülő Pannoniába, ami Pannonia ULTERIOR!!!, és nem a felvidéki NYITRÁRA, ami hazugság) - a harci cselekmények miatt hagyta el a déli Nyitrát-Nitrawat / Sirmiumot, Rastiz (“Rastislav”) régi városát (Urbs antique Rastizi). Zwentibald pedig kiűzte a szlávul éneklő
görög papokat “Moráviából”. Rastiz-t Regensburgban keresztelték meg, aminek régi kelta neve Radasbona, latin Castra Regina 179-ben, a Regen folyó melletti vár, Ratizbon. Innen eredhet “Rastislav” neve, hogy “Rastiz” a latin iratokban. Regensburgból indult frank helytartónak a mai Belgrád alá a Margens folyó (ma Morava) melletti szlávok közé, akik a folyó neve után lesznek “morvák” száz év alatt: lásd még: esclavi margenses, maharenses, maravienses, stb., és később így alakult ki Rastiz neve alapján a Rascia, Ráczország, Szerbia, majd a szerbek régi neve a ráczok. Rastiz (Rastislav!) sem járt sohasem az északi Nyitrán, nemhogy Pozsonyban. Zwentibald /Csopolug/ a csehek, Stúr Lajosék romantikus “Svatoplukja”, Sphendoplokos, a görögöknél 894ben, szerencsétlenül pusztult el a fuldai évkönyv szerint. A Tárih-i Üngürüsz szerint a veszett csata után az üldöző magyarok elől észak felé menekült - Sirmiumban már Arnulf frank csapatai tanyáztak, arra nem menekülhetett - és Vácnál át akart kelni a Dunán Buda felé, de megfulladt. A harcok 895-ben még tartanak, de Arnulf király Lambert és Berengár ellenében, magyar segítséggel, képes behatolni Itáliába. Arnulf 896 február 21-én ostrommal beveszi Rómát, kiszabadítja az Angyalvárba szorult Formosus pápát, aki február 22-én császárrá koronázta. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Arnulf a rendet Európában a magyarok segítségével tartja fenn, nem véletlen, hogy Berengár ellen, 899-ben is ő engedi át a magyarokat az Alpok nyugati szorosain (a brentai csata). Formosus azonban annyiban volt jelentős pápa, hogy Itália egyesítését szorgalmazta, és Arnulf segítségét ehhez kérte. A magyarok mindvégig
14
FELVIDÉK
a Karolingokat segítették Európában, illetve a pápákat, akiket a Karolingok ellenségei a saját hatalmuk alá akartak hajtani. Az erősödő német birodalommal szemben a pápák keresték a magyarok szövetségét. Nem volt véletlen Géza fejedelem elbizakodottsága, hiszen a pápák udvaroltak neki. Azonban annyiból tévedett, hogy később a pápákat a germánok mégis maguk alá hajtották, és így már a magyarok ellen együtt léptek fel. Vajk megkeresztelése nyugati keresztény rítusban lehetett gesztus, de a magyarságnak hosszú távon nagy károkat okozott az állandó belháborúkban szenvedő nyugat. Arnulf Caroling volt, apja Carloman, Bajorország királyának fia volt. Carloman Karinthia kormányzója volt. Így Arnulf már Moosburgban született, Karnburg mellett. Ezért Karnburgi Arnulfnak is nevezik. Anyját Carloman feleségül vette, hogy Arnulfot legitimálja. Moosbug erődje ma Klagenfurt észak-nyugati oldalán van, az osztrákok kiásták. Klagenfurt észak-keleti oldalán van Maria Saal. Moosburg neve szlávul Blatograd. Prüm apátja, Regino mondja: Arnulf Moosburgban, ebben a Carantaniai erődben (castrum munitissimum) rendezkedett be, (876-ban, amikor apja Carloman ide nevezte ki Kocel karinthiai és Alsó - Pannoniai területeinek élére), mert annak erős falait áthatolhatatlan mocsarak vették körül, írja az apát. Tehát nem lehet Moosburgot összekeverni Zalavárral. Karnburg közvetlenül Moosburg mellett van és a kelta királyság központja volt, majd Noricumhoz tartozott a római időkben. A rómaiak innen irányították Bajorországot. A Moosburg erőd a Római Birodalomban a Róma, Vindobona, tehát Bécs közötti hadiútnak pontosan a felezővonalán helyezkedett el. A Moosburg-i Karoling Múzeumban büszkén mutogatják a római térképen Moosburgot, amit 788-ban Nagy Károly császári központtá tett, és csak 976-ban választották le Bajorországról. 907-ről a legmegbízhatóbb forrás az Annales Iuvavenses maximi, amelyet Klebel fedezett fel, 1921-ben. A forrás arról tudósít, hogy katasztrófális csatára került sor (bellum pessimum) 907. július 4-én, Brezalauspurc mellett, ahol elpusztult Theotmar Salzburgi érsek és két suffragenus (püspöke) Uto Freisingen-ből és Zachary Saben-ból. Jóllehet más forrásokból tudjuk, hogy elpusztult Liutpold őrgróf és sok bajor, azonban arról az egyéb források nem tudósítanak, hogy ők hol pusztultak el. Klebel azonban tévesen Pozsonnyal azonosította Brezalausburgot, majd rájött arra, hogy a “Brazlavo” név Szlovénia hercege nevéből keletkezett, aki Arnulf egykori szövetségese volt a Száva mentén, és akit Arnulf bízott meg azzal, hogy védje meg Moosburgot. A 11. századbeli Chronicum Herimanus Augiensis-ben fordul elő a Brezesburg és Brezisburg név. Mint fentebb már említettem, ezt azonban nem lehet összehozni Brezalauspurc- nevével, és a cseh Bretislavra utal, aki a lengyeleket 1030-ban kiverte a Morva völgy északi részéből. De nem szerencsés idekeverni Szilézia fővárosát Wroczlav-ot sem, amelynek Thietmar 11. sz.-i krónikája Wrotizlava nevet ad, és amelynek cseh neve Wratislavia, Vratislavia. Pozsonyt összekeverni ezekkel a nevekkel a német krónikafordítások alapján tehát még Ortvay Tivadart és másokat is megtévesztettek, ideje rendet csinálni ebben a zűrzavarban. A salzburgi névhasználatban
Brezalauspurc és az urbs Paludarum egymásra utal és nem a Dunától északra eső Pozsonyra. A Salzburgban készült Conversio 11. fejezetében ezt az erődítményt civitas Privinae (Pribina városa) -nak jelöli meg majd a 13. fejezetben castrum Chezilonis noviter Mosapurc vocatumnak. Ezért egyértelmű, hogy miért nevezte az Annales Iuvavenses maximi szerzője ezt az erődítményt (Brazlavo burgnak), tehát Brezalauspurc-nak, hiszen abban Brazlavo volt a helyőrség parancsnoka, 896 óta. Johannes Thurmair udvari történész, aki humanista szokás szerint új nevet választott és AVENTINUS néven írt, bajor forrásokból dolgozott. Jóllehet tudósítását sokan kritizálják, mert szerintük Aventinus Nagy Károly 791es avarok elleni hadjáratának leírását az Annales Regni Francorum nyomán sok tekintetben figyelembe vette volna, a valóság az, hogy Liutpold Nagy Károlyéhoz nagyon hasonló stratégiát használt. Aventinus szerint azonban 907-ben a két frank ék elvesztette egymással a kapcsolatot, de a déli ék elérte célját: Aventinus szerint ugyanis: Liutpold serege a Duna északi oldalán vonult, ugyanakkor a három püspök hadserege a Dunától délre haladt, ahol elérték Vratislavia-t és letáboroztak. Aventinus csak ezt követően ír a harmadik seregről, amelyik a Dunán lefelé hajózik. Vratislavia azonban nem lehet Pozsony neve Aventinusnál, mert ugyanabban a könyvében a magyar Pozsony név latinos nevét használja: Posonium, vagy Pisonium formában. Vagyis számára “Vratislavia” egyértelműen egy másik, a Dunától DÉLRE eső helységnév volt, míg Pozsony a Dunától ÉSZAKRA fekszik. Aventinus ismerte Brazlavo fejedelem (dux) kilétét, és ezért neki a latinosított Vratislaus nevet adta. Vratislavia tehát egyenértékű a civitas Vratislaus-al, vagyis Vratislaus városával, Bresalauspurc-al az Annales Iuvavenses maximi-ben. Megmaradtak Aventinus feljegyzései is: Excerpta Aventini ex Annalibus Iuvavensibus antiqui derivati néven, amiben azt írja: 907: Bajorokat öltek meg Braslavespurc-nal. Tehát Aventinus Vratislaviát a Dunától DÉLRE helyezte. A három püspök által vezetett sereg érkezett Vratislavia alá, ahol tábort vertek. A csata délen folyt le, és annak Liutpold nem volt részese, mert ő északon maradt a másik egységgel (exercitus). Ezek a seregtestek Aventinus szerint nem álltak egymással kapcsolatban. A magyarok az éjszaka leple alatt átkeltek a Dunán és rátámadtak a gyanútlan bajorokra, és kivégezték őket álmukban a táborhelyükön, ami a hajnali meglepetésszerű támadás klasszikus esete, és amit nehéz végrehajtani, mert ki kell játszani az őrszemeket és előőrsöket, hogy azok ne értesítsék a tábort. Majd megtámadták az utánpótlást, és megpróbálták elfogni a hajókat. Ez Aventinus tudósításának lényege. Tehát szó sincs benne Pozsonyról, ellenben HÁROM NAGY ÜTKÖZETRŐL, amit a magyarok mind sorban megnyertek, az ellenséget pedig megsemmisítették. Nem lehetetlen az sem, hogy két magyar sereg támadott, északon a TUDUN Fekete Magyarországa, délen a fehérek, a frissen érkezett Árpád magyarok, okosan koordinálva. A vereséggel végződő hadjáratot Gyermek Lajos frank király rendelte: Annales Boiorum IV, XXI 19: Ludovicus...Annasiburgium ...se
FELVIDÉK confert.... Ibi decretum omnium sentencia Ugros Boiariae regno eliminados esse... Megmarad a kérdés, hogy akkor mi volt a helyzet a DUNA fölött Északon, Pozsonytól KELETRE a Kárpátok alatt és különösképpen Nyitrán? Az egyetlen eset, amikor magyarokról adat van, hogy a Dunától északra tevékenykednének, az említett átkelésükről szól Ennsburgnál, 900-ban, amikor Liutpold az átkeléskor megtámadta őket. A régi Moráviát (megale Moravia: a “megale” régit, egykorit jelent görögül és nem “nagyot” !), 896 körül a magyarok már teljesen elfoglalták. Bíborbanszületett VII. Konstantin bizánci császár Hatalmas munkájában a Birodalom kormányzásáról (De administrando imperio) Sphendoplokos “Svatopluk”egykori Moráviáját Belagradától Sirmium felé teszi a Száva folyó mentén. Magyar tevékenységről északon csak 906-ban hallunk, amikor magyar csapatok Szász országot támadták meg, tehát oda fel kellett vonulniuk. Ez azonban azt is jelenti, hogy megfélemlítették a cseh fejedelmeket és katonai egységeiket is, majd szabadon átjárhattak Csehországon, amikor a zsákmányt és a szász foglyokat magukkal vitték Pannóniába, a csehek nem merték megtámadni a magyarokat. A Gesta Hungarorum Anonymi Belae Regis tartalmaz adatokat a magyarok északi tevékenységéről. Anonymus szerint (Athila rex) Atilla halála után a csehek fejedelme, (t.i. Liutpold, valamikor 903 után) megtámadta a Garam és a Vág közötti területet - korábban NEM támadhatott, hiszen a magyarok Arnulf szövetségesei voltak - és egy bizonyos Zuburt tett meg fejedelemmé, (dux Nitrensis). Azt követően Zubur a frank, déli szlávok és cseh csapatok segítségével megpróbálta a magyarokat megelőzni, és abban, hogy a Nyitra folyón átkeljenek, de csapatai súlyos vereséget szenvedtek és elmenekültek. Ezek a déli szlávok II. Zwentibald emberei voltak Liutpold szolgálatában, akiket a palatinus átmenetileg Tirolban telepített le, miután II. Zwentibald-ot kihozta a morva polgárháborúból I. Zwentibald halála után, és mivel ennek a II. Zwentibaldnek az anyja Karoling hercegnő volt! Ezeket a Száva menti Morávián kivülieket Marahabitae-nak nevezték, A szerencsétlen Zuburt elfogták és egy hegyen felakasztották. (Ez lenne a Zobor hegy). Mindez 906-ban játszódott le, amikor tehát Csehország fejedelme Liutpold volt a “dux Boemorum”, aki azonban a Babenberg belháború miatt nem kísérte el a cseheket, akik aztán vezérük, Liutpold távollétében szétfutottak. Tehát a hódoltatott cseheket kivezényelte a magyarok ellen, akik a cseheket szétverték, majd rátámadtak Szászországra. Mindez a háborús állapotok miatt történt, miután 903-ban a Fischa folyónál Kurszánt a horkát, karcsát a frankok vendégségbe hívták, és alattomosan meggyilkolták. Egyértelmű, hogy ennek következtében TELJES háború robbant ki a magyarok és a frankok között. Ennek volt egyik fejezete a csehek támadása a Dunától északra, de FRANK szolgálatban és Liutpold fejedelmük vezérlete alatt. Cosmas prágai krónikás is erről ír. Az Anonymus Gestában azonban, mint arra Boba Imre figyelmeztet, Atilla király, ennek a területnek az ura, nem volt azonos a hun Atillával, az Isten ostorával. A Gesta egyetlen eredeti példányában az “athala” “a” betűje,
15
kisbetűvel van írva, ami egyáltalán nem személynevet jelent, hanem a vezér, a vezető elnevezés másik formáját. Az Atilla név a valóságban “atyát” jelent, pl. a gótoknál az “atta unsar” a “mi atyánk” fogalomnak felel meg. Sok hasonló példa van, írja Boba. Nem kellene az Anonymus kiadásokban kijavítani a kis “a” betűt nagy A betűre. Anonymus számít és nem más. Mivel a mai Morva folyó, és a Vág, Garam, vidékét avarok lakták, a királyuk ez az Atilla volt. Ők a Felvidék eredeti lakói és nem a morvák, akik délen a mai Belgrád és a mai Sremska Mitrovica között a Száva folyótól DÉLRE laktak Zwentibald, Salán helytartó vezetése alatt. Anonymus nem tud Svatoplukról, “Nagymoráviáról”, és főleg nem a felvidéki Nyitrán nem, amit a romantikus történetíró csehek, mint Dobrovsky és Palacky, nagyon felróttak neki. De Anonymus nem foglalkozott romantikus történelemírással, és kútfőidomítással. Ő csak az eseményeket írta le. Zuburra azért haragudtak a magyarok, mert vazallusként frank szolgálatba állt, és árulónak tartották. A hun Atilla király, az Isten ostora örökségét a Felvidéken Csaba fiai őrizték, akinek idősebbik fia vezetésével a hunok visszatértek a Kárpát - medencébe, krónikáinkban kunokként szerepelnek, és akik fogadták a magyarokat. Ők a “fekete magyarok”. Egy ilyen örökségbe NEM ülhetett be frank vazallus! A Felvidéken egészen Észak-Erdélyig vezetőjük a TUDUN, Anonymus “attilája” és utódai voltak, akit az avar kagánnal együtt Nagy Károly is meghívott Quedlisburgba, 811 táján a frank krónikák szerint (Enginhard, Frank Annales 11: Jöttek Pannóniából az avarok hercegei és Tudun) miután belátta, hogy nem győzheti le őket. Egy hétig vadásztak, aztán megindult ellenük, kikapott, aztán a frank fővezér is alaposan kikapott, és aztán a frankok örökké békén hagyták az avarokat és hunokat (fekete magyarokat). Ettől kezdve a frankok csak délen háborúztak Rastiz és Sphentoplokos helytartóval, akikből a frankok avar ellenes bolgár-szláv éket képeztek, de akiket a ravasz görögök képesek voltak a saját terjeszkedésükhöz felhasználni. A frankok Nagy Károly hadjáratát követően az avarok ellen a szlávokból vazallus államokat hoztak létre délen, hogy az avarokat, hunokat zaklassák. (Samo kereskedőt az avaroktól elszökdösött karintiai hegyek között szervezkedő vendek, vagyis szlovének választották meg királyukká, majd vezetésével Wogatisburgnal 631-ben ellenálltak I. Dagobertnek. Nevezzük ezt az első felvonásnak. Ezt a Wogatisburgot Csehországban nem találják, de a franciák Kaaden-sur L’Oder-nek nevezik. Az Odera a Kulpa mellékfolyója Horvátországban, ott kellene keresni. Tehát Samo sem járt sohasem a hunok által ellenőrzött Sziklavidék - Felvidéken). Amikor azonban Zwentibald megjelenésével a hunokkal és avarokkal keveredett déli szlávok kinőtték kereteiket, és veszélyeztették a frankok érdekeit, a frankok pontosan azokat hívták segítségül, akik ellen ezeket az államokat szervezték: az avarokat, hunokat (fekete magyarokat, Nesztornál fordítva) és a magyarokat Szkítiából való visszatérésükkor Pannóniába, hogy segítsenek. Arnulfnál történt meg a fordulat, de Liutpold nem tagadta meg önmagát és visszatért a régi, a szkíták elleni kerékvágásba. Vesztére. A frank egyház térítések helyett
16
FELVIDÉK
inkább arról beszéljen, hogy hányszor bujtogatott, ájtatosan lóbálva a keresztet. A 907-es súlyos vereséget a magyarok büntető hadjáratai követték a megmaradt Arnulf, Caroling leszármazottak védelmében és az agresszorok ellen. Ez azonban NEM “kalandozás” volt Hunnia őstelepes pannonszkíta, turáni őstelepes népei részéről, hanem a történelmi események kikerülhetetlen folyamata. Pontosan átgondolt, kőkemény katonai diplomácia, honvédelem, a szarmataszkíta-őspannon, hun-magyar-avar, Kárpát-medencei geo-politikai egyensúly védelmében. Az írástudók és fogadatlan prókátorok hazudozására pedig mindig rá kell mutatni, hogy megszégyenüljenek és ne határozzák meg mindennapjainkat és jövőnket. Anonymus idézi Árpád harcra buzdító beszédét Zwentibald, vagyis Salán csapatai ellen Titel fölött, Alpár mezején. Nem „finnugorokhoz” szól, hanem így: “Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotokról, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól.” Irodalom: A szövegben megjelenő hivatkozások részletesen fellelhetők kiértékeléssel, forrásokkal Charles R. Bowlus, The Struggle for the Middle Danube, 788-907 c. munkájában amelynek kéziratát 1994. áprilisában zárta le Münchenben, 7 év kutatómunkáját követően. Kiadta a University of Pennsylvania Press, Middle Ages Series. Bowlus professzor munkájára azért volt szükség, mert 1977 óta, amikor megjelent Boba Imre könyve, a Moravia’s History Reconsidered, Hague 1970, és mivel különösen 1980 után számos kutató, egyetemek, óvatosan Boba mellett foglaltak állást abban, hogy Morávia délen, Sirmium mellett volt, és NEM északon, a korábbi téves, északi Morávia elképzelés megbukott. A kérdést napirendre kellett tűzni, írja Bowlus professzor, amennyiben a szakma komolyan kívánta átgondolni a Karolingok katonai tevékenységét, különösen a szkíta nemzetek ellen, Közép-Európában. Bowlus professzor elmondja, hogy különösen azért fogott a kérdés átértékeléséhez, mert a Karoling korszak hadjáratait nem lehetett tudományosan rekonstruálni valamiféle északi Morávia tézis mentén, minthogy a hadjártok mind, a Száva-Dráva északi vízgyűjtő területei felé vezettek, nem északra, hanem dél, dél-keletnek a Száva folyó mentén. Bowlus professzor a rendelkezésére álló ösztöndíjjal 7 évet töltött főleg Németországban egyetemeken, ahol a korabeli frankokra vonatkozó latin iratokat a kollégákkal kiértékelték. Meglátogatta a helyszíneket is, amelyek alapján térkép vázlatokat készítették. Ezekből párat bemutatok. Bowlus professzor munkája idején javában folytak Moosburg feltárási munkálatai. Tény, hogy nem lehet a karinthiai frank, bajor, szláv helyneveket Zalavár köré telepíteni, bár szovjet nyomásra a hazai “tudomány” megkísérelte. És ezen az semmit nem változtat, hogy Fico Zalaváron zászlót húz fel, és történelmet gyárt. Az osztrák régészeti feltárás eredményeit László Gyula professzor kiváló diákja, Bakay Kornél professzor úr, kitűnően kiértékelte. Zalavárról
visszahelyezte a történteket, szereplőket, helyneveket oda, ahová tartoztak, tehát Moosburgba, vagyis Karintiába. Nagy Károly által az avarok ellen indított hadjárata 788 és a 907 közötti időszakról van szó, amely korszakot a hivatalos történelem könyvekben nem eléggé elítélhető módon átlépik. Nagy Károly alighanem azonos a Tárih-i Üngürüsz “Aladorinuszával”, a germánosan elder, királosz, Carolussal, Attila király idősebbik fiával, aki Csaba ellenségévé vált és a hun vezetésű germánokkal támadt rá Csaba hunjaira, akik ezért vissza húzódtak Erdélybe, és a Felvidék védhető Sziklavidékeire. Az ő történetüknek, a fekete magyaroknak állít kitűnő emléket a Túróc megye térségében összpontosuló Divéki nemzetség leszármazottja Rudnay Egyed Attila trilógiája, amit főleg a családi iratok alapján állított össze. Az olaszországi frank csapatok vették be Sirmiumot az avaroktól, az avarok elleni hadjáratban ráismerni Aladorinusz, Aladár, Nagy Károly hadjáratára. Csaba Chorezmbe vonult, felesége Khorezmi hercegnő lesz, akik Hunor leszármazottak, a Szijávus-varsan-turan dinasztiából, és akikkel a perzsa Sáhnáme szerint az “időszámítás” kezdődik. A honfoglaló 7 vezér, mindannyian Csaba leszármazottak. Lásd a Tárih-i Üngürüszben. A hun birodalmat a türkök szervezik át, akik az avarokat követik. Róluk a hun birodalmat Türk Birodalomnak nevezik, amely két részre válik. A nyugati rész neve lesz Kazária. Lásd: Paddy Docherty, The Kyber pass. A History of Empire and Invasion. Ezért a magyarokat VII. Konstantin bizánci császár említett munkája “turkoknak” nevezi. Anonymus azt írja, hogy a magyarok Erdélyben blakokat találnak. Nagy lelkesen ezeket összekeverte a “modern” tudomány a vlachokkal, majd elnevezte vlachokat oláhoknak, tehát románoknak. Rásonyi László turkológus azonban kimutatta, hogy a blakok turkok, tehát hunok. Vagyis a magyarok Erdélyben, a fekete magyarokat találták. A Felvidéken Turóc, Turiec, Turc, Túr, Tura, stb. nevek neve őrzik a hun turkok, korát. A vlachok nyelvét Dr. Blaskovics József, a Tárih-i Üngürüsz megfejtője és fordítója, a prágai Károly Egyetem turkológia tanára dolgozta fel, és kimutatta, hogy annak nem szláv az alapnyelve, mert a vlachok török pásztornép volt, amelyik a Balkánon vett fel szláv nyelvi elemeket. Dr. Blaskovics József élete érdekesen folyt le, akinek küzdelmeiről joggal vehetnek a felvidékiek példát.1945ben Pozsonyban kirakták a lakásából az utcára, így került Prágába. Ott mások adták ki a maguk neve alatt a munkáit, de sokáig nem szólhatott. Végül azonban a legmagasabb turkológiai kitüntetéseket kapta meg. Amikor Prágában a Tárih-i Üngürüsz-t fordította, az 1546 után készült török fóliákról, meglátogatta a csehszlovák titkosszolgálat az stb., mert feljelentették, hogy “nacionalista” magyar iratokkal dolgozik. Egészen kirívó, hivatalosan előírt, kultúrpolitikai kútfőidomítás volt a következő eset, amikor az aczéli “deheroizálási”, máig tartó kultúrpolitika alapján a Tárih-i Üngürüsz kéziratában megkövetelték, hogy a következő sort: “A regösök és krónikások így írták meg”, arra kötelezték a Magvetőnél, a kiadásért cserében, hogy így változtassa meg a szöveget: “az évszázadok hírnökei, és a hírek elmondói ilyenképpen adták elő”. A “megokolás” az volt, hogy a magyarok csak nomádok voltak, akik csak
FELVIDÉK kalandoztak, raboltak és nem volt írásuk. Szerencsére Grandpierre Endre írónak is adtam másolatot az eredeti kéziratról, aki ezt észre vette. Egyelőre a kiadványokban ezt még nem javíthattuk ki. Tehát nagyon oda kell figyelni a hivatalos történelem írás hazugságaira és politikai ügyeire. Mindennek magunk nézzünk utána. A Felvidék vitathatatlan büszkeségei Csallóközben a Karcsák. A 20. század harmincas éveiben Karcsay Miklós több újságban is közzétette a csallóközi Karcsa falvak keletkezésével kapcsolatos néphagyományt. A pozsonyi Híradó c. lap 1930. évi decemberi számaiban Csallóközi népmondák és hagyományok című írásában elmondja, hogy a népemlékezet szerint a hét vezér egyikének, Kundnak a fia, Korczan, miután a Bodrogközben létesített egy Karcsa falut, a Csallóközben telepedett le, s itt alapította a maga, valamint vitézei részére a róla nevezett Karcsa helységeket. De idézzük szó szerint a szerzőt: “ ...A néphagyomány szerint Korczan dédunokája Barch, “karchas”, azaz bírói méltóság viselője volt, kinek emlékét a hajdani Barcs folyó neve őrzi, mely ma már úgyszólván csak holt medre az egykori folyónak. Barch fia Göncöl táltos volt, ki a monda szerint már István fejedelem korában élt, mint a csallóközi pogányság utolsó képviselője és főpapja. A nép még ma is prófétaként tiszteli és azt tartja róla, hogy az etrekarcsai Máglyadomb nevű hajdani berekben mutatta be a Hadúrnak a fehér ló áldozatát és tüzes szekéren ment az égbe, hol csillaggá változott - Göncöl szekér csillagzat - mikor megtudta, hogy testvére Mogor, a szent király - István - mellett harcolt és győzött a pogány magyarok ellen. Mogor ezért sok földet kapott a mai Nagymagyar vidékén. Ez a néphagyomány a legutóbbi időkig fennmaradt a karcsaszéli lakosság közt, s hogy őseredetű, mutatja az is, hogy a Somogyi és a Bartal család közt 1543-ban folyt határperben kihallgatott tanúk vallomásai szintén ezen hagyományra hivatkoznak. Karcsaszélen és vidékén a keresztény vallás csak nehezen bírt gyökeret verni, s úgy látszik, titokban nagyon sokáig gondoltak vissza az ősi hitre és utolsó képviselőjére, Göncöl táltos legendás alakjára, mint ezt valószínűvé teszi az a körülmény, hogy a Karcsaszélen sok pogány sírt találtak, s a hagyomány szerint Göncöl utódai továbbra is pogány hangzású neveket viseltek, mint Dubur, Bella, Buzád, Belud, kiknek létezését igazolják a hagyományokon kívül a földrajzi nevek is: Barcs folyó, Göncölkarcsa, Dobori major, Doborgaz, Beleháza, Buzad földje, Beludkarcsa. A legrégibb okiratok a 13. század első feléből maradtak fenn, s az azokban említett nemes karcsai törzsek a hagyomány szerint Korczan nemzetségének ivadékai, míg a mellettük várjobbágy sorban élő törzsek a nemzetség hadinépének utódai, s mint vitézi renden lévők, a pozsonyi vár szolgálatába szegődtek, s földjeik is avár birtokaiból nyertek kiegészítést. A régi iratokból értesülünk arról is, hogy a tatárjárás idején a karcsai nemesek törzsfőnökei voltak Karcsai Buzad és Remig comesek, az előbbitől a Bartal,utóbbitól a Karcsai család ágazott le, a várjobbágy törzsek közül pedig Lukács, Görcs, Gencs, Olgyay Magyary, Csenkey és egyéb családok származtak. Idők folyamán a szállásokból helységek keletkeztek, s birtokosuk neve szerint való megkülönböztetéssel voltak jelölve.”
17
Moosburgot illetően Boba Imre professzor küzd a téves kettősséggel és Bowlus professzor is, de adataikból a kérdés egyértelműen rendezhető, mert Moosburg Karinthiában van, nem Zalaváron. A kérdést a Moosburg-i vár feltárása megoldja. Hiszen 907-ben a magyarok elpusztították, és csak most látjuk feltárva a “Vratislavia” erődöt, amelyet alig 15 éve ástak ki a Dráva mocsaraiból, illetve azonosítottak. Igen sok adatot tartalmaznak a Moosburg Geschichte Zeitschrift. Külön érdemes foglalkozni Imre Boba Seattle Washington tanulmányával: Braslavespurch: Bratislava, “Braslav’s Burg’ Zalavár?”, és a Nomads, Northmen and Slavs, 1967. c. munkájával, ahol a forrásokat is közli. Ez tehát 907 IGAZI ÖRÖKSÉGE. Iustitia est Regnorum Fundamentum. Az Igazságosság az országok alapja. Ez volt Serédi Jusztinián hercegprímás egyik legutolsó üzenete. Geönczeöl Gyula, Léva Fekete Magyarország, vagyis Sziklavidék, Felvidék, 2015. december 21.
Sajó Sándor
Magyar fiú éneke Amikor én születtem E csonka ország gyermekének, Már szomorú volt itt az élet. Csak nőttem, növekedtem A nyomorúság kenyerén S ez nem tejben, csak könnyben ázott, – Apám ki tudja, hol csatázott, Anyám meg egyre sírt, szegény... Tavasz jött s Húsvét, tél s Karácsony, Számunkra gond a gond után: Karácsonykor nem volt kalácsom, Húsvétkor nem volt új ruhám... Amikor én születtem, Gyermeknek lenni, hajh! nem volt öröm: Úgy nőttem, növekedtem, Mint árva fűszálporladó kövön... Most már eszmélek, ó, most már megértem Én nemzetemnek árva sorsát, Tudom, mért volt oly bús a gyermekségem: Azért, mert nincsen Magyarország! A múltat már nem kérem számon, Hogy búban nőttem, azt se bánom, – De a jövendőt nem adom! A süket lelkek még nem hallják, Én hallom már az Isten hangját: Én népem, segíts magadon! Ős földünkön most úr a gazság, De él az Isten s van igazság, És az igazság: hatalom, – Már jövendőkbe forr a vérem: Most nincs hazám, de – úgy segéljen! – Lesz még, mert visszafoglalom!
FELVIDÉK
18 Reviczky Gyula
Szeresd hazádat
Lampérth Géza NEM LEHET!
Szeretni ezt a szép hazát Korán kezdd, sose végezd. Szeretni, mint szülő anyád, Első rendeltetésed.
Orvok cselén tőrbe estünk, S vérzik bár a lelkünk-testünk, Föl a szívvel, magyarok! Föl a szívvel, föl a fejjel. Csecsemő az anyatejjel, Aggastyán lecsukló fejjel Reményt egyék és dacot!
Óh, áldd meg minden porszemét A drága honi földnek, Melyen bölcsődet rengeték, S mellyel majd befödnek. Karod, föd, tetterőd, szíved Honod szolgálja váltig. Büszkén hirdesd mindenkinek Magyar voltod’ halálig. E hon, mely annyit szenvedett És mégis áll erősen: Nagy és virágzó lehet Egy boldogabb jövőben. Sok százados küzdelmei Erejéről beszélnek. Munkára hát, s megérheti A másik ezredévet. Ha majd kelettől nyugatig, Kárpátoktól Tiszáig, Magyar nyelv zeng, magyar lakik S e haza felvirágzik: E boldogabb, dicsőbb korért Megáldja majd a múltat, S mindazokat, kik honukért Hevülni, tenni tudtak Szeresd hazádat, óh szeresd, Ne csak szóval, de tettel, Büszkén és bátran emlegesd, Hogy épül, nem veszett el. Egy szív, egy lélek hassa át Aki e föld szülötte, Hogy nagynak lássák e hazát A népek mindörökre!
Férfi minden korty borában, Nászünnepén, gyásztorában Azt igyék! Pap, ne hirdess más igét! Ne zendíts mást, dal s ima Az ég magasaiba . . . Verejtékünk, vérünk, könnyünk, Kaszánk, ekénk, kardunk, könyvünk, Hegedű és zongora, Tárogató, orgona Egy szent magyar harsona Harsogja be a világot: - Igazságot! Igazságot: Szabadságot, boldogságot. Fényt, napot és életet! . . . Ezer harcba, ezer vészbe Kit egy csillag tiszta fénye: Honszerelme vezetett, Keleten volt Nyugat vértje, Éltét, vérét nem kímélte, Orvul tőrt sohsem vetett, . . . Szent jogáért, igazáért, A hitért, s a szabadságért, Csak vérzett, csak szenvedett . . . Mert elárult, mert védtelen, Mert elárvult, testvértelen, Elesett Széjjeltépni, megöletni, Bitor kézre koncul vetni Nem lehet egy ezeréves Nemes népet, dicsőséges Nemzetet ... Nem lehet! Nem lehet! (A Fáklya, 1954. nov.)
FELVIDÉK
19
dr. hist. Bakay Kornél
A titokzatos Fehér Magyarország
A
z orosz évkönyvek (PVL) adatai közt régtől ismert a fehér és fekete magyarokról (ugri belije és ugri csornije) szóló híradás,1 s a kutatók teljesen egyetértenek abban, hogy az ugorok a magyarokat jelentik.2 Az sem újdonság a történeti irodalomban, hogy a XI. század elején két Magyarország volt: Alba Ungria és Nigra Ungria, azaz Fehér Magyarország és Fekete Magyarország.3 Ademarus Cabbaniensis (988-1035) elmondja, hogy Magyarország (provincia Ungria) két részből áll: Alba és Nigra Ungria-ból. Bruno augsburgi püspök „alázatosan elment Magyarország tartományába, amelyet Fehér Magyar országnak mondanak, egy másik, Fekete Magyarországtól megkülönböz tetésül…” Querfurti Bruno (+1009) közlése szerint4 a fehér magyarok keresztények voltak, a fekete magyarok (nigris Ungris) azonban még nem, de ő sem térítette meg őket. „És odahagyván a poroszokat….a fekete magyarok számára kezdtem hordozni az evangéliumot, balul sikerült munkával és gyenge vállal, ahová akkor a keleti részek felé hajóra szálltam.” Mind Querfurti Bruno, mind Ademarus elmeséli még, hogy a fekete magyarok közül sokakat megvakítottak (cecarent), mielőtt felvették volna a római kereszténységet, mert István, Magyarország királya, háborúval támadva a Fekete Magyarországra, mind erőszakkal, mind félelemmel és szeretettel méltó volt azt az egész földet az igaz hitre téríteni.” Pauler Gyula és Karácsonyi János szerint a fekete magyarok az erdélyi gyula népe lehetett,5 Györffy György szerint a hét magyar törzs alkotta Fehér Magyarországot, a kabarok, a kálizok és a székelyek pedig a Fekete Magyarországot. Nyilvánvaló, hogy ezt a feltevést, nem alaptalanul, többen támadták.6
1 Orosz évkönyvek. In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról kortársak és krónikások híradásai. Sajtó alá rendezte: Györffy György. Budapest, Gondolat, 1958. 87. Kniezsa István álláspontja a 213. oldalon a 247. jegyzetben. - Király Péter, A honalapítás vitás eseményei. A kalandozások és a honfoglalás éve. Nyíregyháza, 2006, 125-131. 2 Font Márta,Az orosz évkönyvek első szerkesztése és forrásai. In: A honfoglaláskor írott forrásai. A honfoglalásról sok szemmel. Főszerkesztő: Györffy György. Szerkesztők: Kovács László és Veszprémy László. Budapest, Balassi, 1996, 119129. – Király Péter, A Konstantin és a Metód-legenda magyar részletei. In: uott 113-118. 3 Györffy György, Tanulmányok a magyar állam eredetéről. A Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1959, 75-76. 4 Vita quinque fratrum Poloniae. Gombos A. F., Catalogus fontium historiae Hungaricae. III. Bp. 1938, 2569. –Szent István és az államalapítás. Szerk. Veszprémy László. Budapest, 2002, 48. - Györffy György, István király és műve. Budapest, 1977, 163.,172-173. - Kristó Gyula, A fekete magyarok és a pécsi püspökség alapítása. In: Acta Historica AHUSZ 82 (1985) 11. 5 Pauler Gyula, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I. Budapest, 1893, 509., 88. jegyzet - Karácsonyi János, Szent István király élete. Budapest, 1904, 20. 6 Györffy 1977, 172-173. - Tóth Sándor id. mű 28.
A hivatalos magyar történettudomány,7 bár nem lát világosan e kérdésben, és többféle értelmezést tud elképzelni, elkönyvelte, hogy a fehér-fekete megkülönböztetés általános volt a sztyeppei népeknél, hiszen volt Fehér Bolgária és Fekete Bolgária is, fehér horvátok és fehér szerbek, fekete kazárok, fehér kunok és fekete kunok is. Sőt, ismert a fehér hun (heftalita) s a fehér alán (roxolan) elnevezés is.8 A fehér hunokról Prokopiosz azt jegyezte fel, hogy nyugatiak, monarchikus államuk van, városlakók és keresztények!9 Mindeddig fel sem merült, hogy ezen adatok sokkal többről szólhatnak, mint a magyarok két különböző bőr és arc-színű lakosainak megkülönböztetéséről,10 avagy a pogány magyarok megtérítésének különböző szakaszairól. Pedig több, mint száz évvel ezelőtt már felvillant a nyomra vezető adat: a szár ugorok (szaragurok), azaz palócok laktak a Tisza jobb partján, akiknek a neve fehér vagy fehéres sárgát jelent!11 A szár szó jelentése kétségtelenül kulcs-kérdés. Hiába volt közismert, hogy a kazáriai Szár-kel fehér várat (fehér várost, Bjelaja vezsa) jelent,12 Szar-igsin (al Baida, Fehér várat), a magyar nyelvtudomány kitartott azon nézete mellett, hogy Székesfehérvár (Fehervaru hodu utu, 1055, Alba civitas), Gyulafehérvár (Alba Transylvania, Alba Iulia, Weyssenpurg), Nándorfe7 Bartha Antal, A magyar nép őstörténete. Budapest, 1988, 366. – Török József, A tizenegyedik század magyar egyháztörténete. Budapest, Mikes Kiadó. 2002, 70. 8 Váczy Péter, A magyar történelem korai századaiból. Budapest, História Könyvtár. Monográfiák 5. MTA TI. 1994, 163. Aradi Éva, A hunok Indiában. A heftaliták története. Budapest, 2005, 19 - 42. 9 Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai. II. Miskolc, 1998, 135 - 136. 10 Váczy Péter, A korai magyar történet néhány kérdéséről. Századok 60 (1958) 333 - 334. – Tóth Sándor, Kabarok és fekete magyarok. Acta Historica AUSZ 84 (1987) 23 - 28. – Jól értelmezi a megkülönböztető színeket Baranyi Tibor Imre, Hagyomány és magyarság. Debrecen, Kvinteszencia Kiadó. 2011, 75, 86. - Évszázadokkal később a mongoloknál feketéknek (quaracu) a közrendűeket nevezték. Boda László, Az ugorok. Budapest, Szófia Kiadó. 2010, 261-269. 11 Karácsonyi János id. mű 20. – Vö. Artamonov id. mű 88 - 105., 347. A szaragurok, G. Vernadsky szerint, azonosak a fehér magyarokkal! – vö. Németh Gyula, A honfoglaló magyarság kialakulása. Budapest, 1991, 106. – Györffy György, A magyar törzsnevek és törzsi helynevek. In: Honfoglalás és nyelvészet. In: A honfoglalásról sok szemmel. III. Budapest, Balassi. 1997, 229, 231: a fehér ugurok a magyarok ősei! – Pais Dezső, A veszprémvölgyi apácák görög oklevele, mint nyelvi emlék. In: Szent István Emlékkönyv. Budapest (reprint), 1988, 621625. Pais Dezső azt igyekszik igazolni, hogy a szár szavunk azonos a sár, sárig = sárga szóval, sőt a Szárberényből lett Vörösberény alapján azt sem zárja ki, hogy a szár sárga és vörös színnév is lehet. Ugyanakkor elismeri, hogy tar, kopasz jelentésű szóként is értelmezhető. Csak „esetleg” említi meg a fehér színnevet, holott I. András király albus jelzője, valamint Béla király neve és jelzője (benin) vitán felül bizonyítja, hogy a szár jelentése: fehér! Béla nevére lásd: Melich János, A honfoglaláskori Magyarország. A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve. Budapest, 1929, 252-253. Van, aki a bölény értelmet tulajdonítja a benin-nek. 12 M. I. Artamonov, Isztórija Hazar. Szentpétervár, 2002, 295-355. – S. A. Pletnjowa, Die Chasaren. Mittel alterliches Reich an Don und Wolga. Leipzig, 1978, 100-115. – Petrik István, Rejtélyek országa. Budapest, 2008, 58. – Polgár Szabolcs, Sarkel. In: A Kárpát-medence és a steppe. Magyar Őstörténeti Könyvtár 14. Budapest, Balassi. 2001, 106 - 126.
20
FELVIDÉK
hérvár, Dnyeszterfehérvár, Tengerfehérvár,13 valamint a húsz Fehéregyháza elnevezés,14 a fehérre meszelt falú építményeiről kapta a nevét.15 S nem tágított azon kitételétől sem, hogy a szár szavunk száraz, tar, kopasz jelentésű. Ezt mutatja a Zaarberin (1002 illetve 1109), Saarsomlu (1218), Zaar (1326), Kisseu Zaar (Szárföld, 1214), Zaarhegy (1211),16 valamint /Balaton/ Zarazozou neve.17 Ez utóbbi „száraz völgy névváltozatból keletkezett egyszerejtéssel”. Sőt, mi több Zug-zaar-d (Sacsard, 1218) neve is – Kézai Simon szerint – azért lett Szekszárd, mert az alapító Béla király kopasz volt és barna (enim calvus et colore brunus erat).18 Azaz a szög barnát, a szár pedig kopaszt jelentene! Ez még Kiss Lajosnak is sok volt, s megjegyzi, hogy Kézai magyarázata csak fenntartással fogadható el. A legvalószínűbb az a feltevés, hogy a szög-szár-d név a szögsárga vagy a fehér színnévből keletkezett. Ez egészen nyilvánvaló, ha tudjuk, hogy Szent László lovát Szögnek hívták s a hatvan templomi falképen László herceg lova csaknem mindig fehér!19 Néhány esetben fehér pettyes almásderes s csak egy esetben barna. A szög szó nyelvünkben egyértelműen fehéret vagy szőkét jelent!20 A szár szavunk körüli bonyodalmakat tovább fokozza az, hogy I. István király egyik unokatestvérének21 a nevében is benne van: Szár László (Zaar Ladislaus, 1282).22 A forrásokban mind Szár László, mind az édesapja Szörénd/Szerénd jelzőjét a calvus (tar, kopasz) szóval fordították: Cupan filius Calvi Zyrind, amely a történészek és a nyelvészek egy részét megtévesztette, s a szár szót csupán a tar, kopasz, kiszáradt szinonimájának tekintették s tekintik manapság is. Azt szinte figyelembe sem vették, hogy a Szerénd név a Szerém szóból származik, amely a déli Szerémség neve. Így 13 Sinkovics Balázs, Fehérvár helyneveink. In: Nomád népvándorlások, magyar honfoglalás. Magyar Őstörténeti Könyvtár 15. Budapest, Balassi. 2001, 130 - 137. 14 Györffy György, István király és műve. Budapest, 1977, 243. 15 Benkő Loránd, Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest, 1998, 121-126. 16 Kiss Lajos, Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1980, 359, 596-597, 602. 17 Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. Budapest, 1987, 404. – Kiss Lajos id. mű 84. 18 Kézai Simon, A magyarok cselekedetei. Millenniumi Magyar Történelem. Források. Budapest, Osiris. 1999, 114. – SRH I. Budapest, Nap Kiadó (reprint). 1999, 180. 19 László Gyula, A Szent László legenda középkori falképei. Budapest, 1993, 23., 19. jegyzet és 65, 69, 96, 147, 152. Bántornyán festett csak barna lovat Aquila János (177). – Klima László, Fehér és fekete. Duális társadalmi struktúrák a népvándorlás kori népeknél. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31 (1993) 115 – 126. 20 Jankovich Marcell, Csillagok közt fényességes csillag. A Szent László legenda és a csillagos ég. Budapest, 2006, 12., 150. 3. jegyzet. 21 Az Altaichi Évkönyvek Géza testvérének a fiáról (Vászoly) beszélnek, de Szent István testvérének a fia helyett az unokaöccséről, vagyis az unokatestvérének a fiáról van szó, (filium fratris sui), akinek a trónra több joga volt (digniorum in regno), mint Péternek, /mivel/ szembeszállt vele (quia hoc non consensit), megvakíttatta (cecavit), annak kiskorú gyermekeit (András, Béla és Levente) pedig száműzte (et parvulos eiusdem exilio relegavit). Vö. Gombos F. Albin, Szent István a középkori külföld történetírásában. In: Szent István Emlékkönyv. Szerk. Serédi Jusztinián. Budapest, 1938 (reprint), 1988, 319. – Hóman Bálint 1925, 89. 22 Györffy György, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. Budapest, 1987, 404.
sokkal könnyebben magyarázható a bizánci tipusú keresztény névadás is! Szár-aszót (Balatonszárszó nevét) például kiszáradt völgyként magyarázzák, holott az aszó (Ozofeu, 1055)23 nemcsak kiszáradó völgyet, hanem patakot is jelent, mégpedig olyan völgyben folyó patakot, amely esős időben és olvadáskor keletkezik. Vagyis: a száraz völgy értelmezést a nyelvi adatok egyáltalán nem támogatják.24 De nem helyes a szár jelző (Száros aszó, 1082) értelmezése sem.25 S nemcsak azért, mert a somogyi Balaton-parton szép fenyő, nyár, platán, juhar, fűz erdők sorakoznak, nádasok és lápos térségek között,26 hanem azért sem, mert a calvus jelző csak a szereplők „pogányságára” utal, s nem a szó valódi, eredeti jelentésére. A történeti rejtély megoldását az Álmos-Árpád dinasztia családtörténete adja meg, amelynek kutatói megítélésünk szerint - eddig tévúton jártak. Krónikáink azt mondják, hogy a Szent István királyt követő András és Béla király Szár László fiai voltak (Andreas, Bela et Levente filiorum Zaar Ladislai).27 Csak a Zágrábi, a Váradi és a Budai Krónika szerint: falso nostrae memoriae tradita sunt, vagyis a hercegek nem Szár László, hanem Vászoly fiai voltak: Iste dux Vazul habuit tres filios…Andreas….Bela….Levente. Dux autem Ladislaus Calvus…habuit filium, Bonuzulo qui vocabatur.28 De ez nem lehetséges. Kézai Simon is erőteljesen tiltakozott ellene: „Egyesek ugyan azt állítják, hogy ezek a fivérek Vazul hercegnek egy bizonyos Tátony (Tatun=katun!) nemzetségbeli nőtől származó gyermekei, s nem törvényes házasságból származnak…Ez azonban bizonyos, hogy ízetlen és roppant ügyetlen szóbeszéd.” Vászoly (s nem Vazul!) fia Bonuszló (Domoszló) nem lehetett, hanem csak Vászoly, tehát két Vászoly volt!29 Géza nagyfejedelem testvérének, Mihálynak a fia volt Vászoly is, akinek a fia szintén a Vászoly nevet kapta, s ő az, akit 1031-ben megvakítottak. Taksony fejedelemnek két fia volt: Géza és Mihály (Toxun genuit Geycham et Michaelem).30 Mihály ere23 Szabó Dénes, A dömösi adománylevél hely- és vízrajza. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 5 (1954) 31. 24 Bárczi Géza, Tihanyi alapítólevél. Budapest, 1951, 32-33. – A legújabb régészeti feltárások során napvilágra került Szárszó településre lásd: Belényesy Károly - Fábián Szilvia - Marton Tibor - Oros Krisztián, Balaton szárszó-Kiserdei dűlő. In: Gördülő idő. Régészeti feltárások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán Zamárdi és Ordacsehi között. Budapest-Kaposvár, 2007, 75-89. 25 Magyarország Városai és Vármegyéi (MVV). Somogy vármegye. Szerkesztette: Csánki Dezső. Budapest, é.n. 23-24. 26 Cholnoky Jenő, Balaton. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára. Budapest, Franklin. é.n. 35 skk. és 166 skk. - Szeghalmy Gyula, Dunántúli vármegyék. Budapest, 1937, 260. 27 SRH I. 290. 28 Hóman Bálint, A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi leszármazói. Budapest, 1925, 82. - Benkő Loránd, Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tuajdonnevekről. Budapest, 2003, 51. 29 Pauler Gyula, A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt. I. Budapest, 1893, 530-531., 154. jegyzet. – Wertner Mór, Az Árpádok családi történet. Nagybecskerek, 1892, 111-113. 30 Hóman Bálint, Szent István. Budapest, 1938 (reprint), 1988, 48-49 közötti táblázat. - Zsoldos Attila, Nemzetségek halála és születése Szent István korában. In: Szent István és az államalapítás. Szerk. Veszprémy László. Budapest, 2002, 381.
FELVIDÉK deti neve Szerénd lehetett,31 aki Koppány herceg édesapja volt. Anyja talán Adelhaid lehetett. Koppány (Cupan dux) herceg is megkeresztelkedett s a keresztségben a László nevet kapta.32 Testvéröccse volt Vászoly. Mihálynak tehát két fia volt (Michael habuit duos filios): Vászoly és Zaar László, azaz Fehér László.33 Krónikáink azt mondják, hogy a jogar hordozó András király (sceptifer Andreas rex) albus et catholicus volt, azaz Fehér és katholikus. Testvéröccse, Szár Béla is megkapta a benin, azaz a Fehér jelzőt.34 Egészen nyilvánvaló, hogy a szár szavunk eredeti jelentése is fehér! Mit jelent ez? Azt, hogy I. Szent Lászlóig az uralmat a fehér magyarok uralkodói gyakorolták, vállalva „fehérségüket”. Vagyis Koppány utódai, akik tulajdonképpen az összes királyunk egyenes ősei voltak! Géza nagyfejedelem feleségét Saroltot (fehér menyét) sem véletlenül nevezték gyönyörű asszonynak (pulchra domina), és fehér királynénak (Beleknegini).35 András király catholicus jelzője azonban arra utalhat, hogy az ősi „fehér kereszténységét” feladva, ő a római kereszténység híve és szolgálója lett. Ezért támadt rá lázadó népére s hozott kegyetlen törvényeket, hasonlóan István királyhoz, aki még az igriceket (joculatorokat, azaz hangszeren játszó mulattatókat) és a táltosokat is a Szent Lázár lovagok szigora alá parancsolta. Amint mondottuk, volt egy Fehér Magyarország, amelynek lakói (ugri, ungri, hungari) már a fekete magyarok (Konsztantin császár türkjei) előtt itt éltek a Kárpát-medencében, minden bizonnyal évszázadok óta. A színek nemcsak égtájakat jelentettek (Észak = fekete, Nyugat = fehér, Dél = vörös, Kelet = zöld, a közép = sárga), hanem előkelőséget (nobilitas), fényes, ragyogó, nemesi származást. A fekete magyarok elnevezés „fekete sereget” is jelenthetett.36 S ezek a fehér magyarok kimutathatók a Kárpátmedencében a Kr. sz. utáni VI. századtól (ungri, hungari megnevezések az avar korban).37 S ezek a fehér magyarok már Szent István koránál előbb keresztények voltak, noha nem római (judeo) keresztények.38 Kerek templomaink (rotundák) jelentős része rosszul kel-
31 Vajay Szabolcs szerint Szörénd Jutas unokája, Fajsz fia lehetett: Vajay Szabolcs, Der Eintritt des ungarischen Stämmesbundes in die europäische Geschichte. Mainz, 1968, 20. Nem lehet véletlen, hogy a Mihály nevet kapta a keresztségben, mivel (valószínűleg) a déli területek (Szerémség) ura volt. 32 Uhrman Iván, Iulus rex. A gyula dinasztia, a kabarok és Szent István Intelmei. Hadtörténeti Közlemények 340. 33 Mátyás Flórián azt is felvetetette, hogy Szár László talán azonos Vászolylyal. A hivatalos álláspont szerint a szár jelentése: kopasz. Vö. Veszprémy László jegyzete Kézai Simon, A magyarok cselekedetei. Budapest, Osiris. 1999, 141., 204. jegyzet. 34 Horváth János, Székesfehérvár korai történetének néhány kérdése az írásos források alapján. In: Székesfehérvár évszázadai. 1. Székesfehérvár, 1967, 101-111. – Székely István nevezi Bélát fejérnek. Hóman Bálint pedig Szár Bélának: id. mű (1925) 89. 35 Hóman id. mű (1938) 96. 36 Harmatta János (1997) 129. 37 Király Péter, A honalapítás vitás eseményei. A kalandozások és a honfoglalás éve. Nyíregyháza, 2006, 126-127. 38 Bakk István, Miért apostoli királyság Magyarország? Ősi Gyökér 41 (2013) 32-33.
21
tezett. Java részük sokkal korábbi, mint a XIII. század.39 Így tehát a fekete magyarok, a Kr. utáni IX. században bejött eleink, akik nem voltak keresztények (tarsolyosok népe), de valóban a nyelvi és genetikai testvéreikhez érkeztek ide a Kárpát-hazába. Így sokkal jobban érthető Bíborbanszületett Konstantin megjegyzése a szavartoi aszfalü elnevezésről, amely fekete fiúkat (is) jelent.40 Szent István kisebb legendája is azt mondja: Székesfehérvár város kivételes előkelőségéről kapta a nevét (ob spetialitatem nobilitatis sue nomen accepit), ahol ugyancsak épült kerek templom még a X. században vagy korábban.41 Feltevésünk szerint a fehér magyarok lakta Fehér Magyarország a Kárpát-haza nyugati (= fehér!), azaz a halhatatlanságot képviselő felén volt,42 döntően a zalai, somogyi, veszprémi, vasi és a délvidéki területeken. A fekete magyarok, akik a hitüket illetően halálra voltak ítélve, az északi, északkeleti térséget lakták. 43 A szár szavunk azonban talán még mélyebb gyökerek jelzője, hiszen első, legkorábbi népnevünket sejthetjük a szár-mata névben.44 Az írott források a szarmatákat szőke, világos bőrű embereknek írják le. A mata szó pedig a metanastae, materoi, madaroi, matari, matzari, meterea turba népet jelölheti, akikről Klaudiusz Ptolemaiosz, Plinius és Ovidius is beszél, s akikben többen (például T. Pekkanen45) a magyarokat vélik felfedezni.46 Ha ez a feltevésünk helyes, akkor a fehér magyarok (szár-mata) már legalább kétezer éve itt élnek a Kárpátmedencében, jazig, roxolán, aorsz és szirák nevek mögé rejtőzve. Ide értve Sztrabon szarmata urgoi (urgoszok) népét is, akik az Isztrosz mellett laknak!47 A IX. század magyarjainak (a fekete magyaroknak) erőszakos megtérítése és lebírása terheli vagy érdemesíti Vajk-István királyt, s emeli fel vagy menti fel Koppány herceget, azaz Szár (vagyis Fehér) Lászlót, aki Fehér Magyarország uralkodója kívánt lenni, mivel Géza és István azáltal, hogy római módra megkeresztelkedtek, eljátszották az uralomhoz való jogukat!48 39 Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai. II. Miskolc, 1998, 33-52. – Szarka János, A rotunda öröksége. Miskolc, 2007. - Németh Zsolt, A Kárpát-medence legkülönösebb Árpád-kori templomai I. Szombathely, 2013. 40 Klima László (1993) 121. 41 SRH II. 396. – Györffy György (1977) 102. 42 Miklós Pál, A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest, 1973, 135. 43 Vö. László Gyula, A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944, 202. 44 Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai I. Miskolc, 1997, 181-194., uő III. Budapest,2005, 286-298. 45 T. Pekkanen, On the Oldest Relationship between Hungarians and Sarmatians: from Spali to Asphali. Ural-Altaische Jahrbücher 45 (1973) 1 - 64. – Elutasítja: Harmatta János, A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. In: Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalás sok szemmel. III. Szerk. Kovács László - Veszprémy László. Budapest, Balassi Kiadó. 1997, 134. 46 Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. I/2. Szerk.: Hajdú Péter - Kristó Gy. - Róna-Tas A. Budapest, 1976, 130-131. – Claudius Ptolemy, The Geography. Translated and edited by Edward Luther Stevenson. New York, Dover Publications, INC. 1991, 81. 47 Sztrabon, Geographika. Fordította: Földy József. Budapest, Gondolat, 1977, 323. - Harmatta János, A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. In: Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel. III. Szer. Kovács László – Veszprémy László. Budapest, Balassi Kiadó. 1997, 133. 48 Hóman id. mű 115.
22
FELVIDÉK dr. hist. Bakay Kornél
A Kárpát-medence népessége VIII-IX. században 1943/44-ben a Nyitra közelében fekvő Csekej1falu határában leletek kerültek elő, majd 1974-ben, illetve 1976 és 1986 között Mária Rejholcová 894 síros temetőt tárt fel.2 Ennek a közel ezer síros temetőnek az a különlegessége, hogy 89 szláv hamvasztásos sír van a 805 csontvázas temetkezés mellett, illetve között. Ebből 71 urnasíros, 18 szórhamvasztásos. A temető sírjaiban érmék is voltak, mégpedig 31 sírban. A 357. sírban Guillaume, auvergne-i gróf (918-926) verete, az 547. sírban Raoul burgundiai király (923-936) ezüst pénze.3 A többi sírban az Árpád-házi magyar királyok érmei voltak (I. Istvántól II. Béláig).
K
ülönlegessége még ennek a fontos temetőnek az, hogy számos sírban volt tövises-kúpos ún. frank típusú sarkantyú (152. sír, 189. sír, 190. sír, 759. sír, 788. sír), valamint szőlőfürtdíszes függő (335. sír, 426. sír, 469. sír, 572. sír, 594. sír). illetve filigrános-nagygömbös fülbevalók (770. sír). A szláv hamvasztásos sírokat Mária Rejholcová külön tanulmányban dolgozta fel,4 és ezeket a sírokat a VII-VIII. századra keltezte.5 Ennek a korai keltezésnek semmiféle alapja nincs! Erre csak azért volt szükség, hogy igazolható legyen a folyamatosság az ún. nyitrai szláv fejedelemség, illetve az ún. Nagymorva birodalom népessége és az Árpád-kori lakosság között. Holott valójában éppen arról van szó, hogy a csekeji temetőben nyugvókat a IX. század elejétől temették el a XII. század derekáig, végéig. Vagyis: a lakosság itt folyamatosan tovább élt a 810-es évektől 1150 tájáig. Ezt a filigrándíszes fülbevalók is bizonyítják, amelyek nem korábbiak a IX. századnál. Ha azonban a többi sírmellékletet nézzük, azt látjuk, hogy a leletek java hajkarika, kés, edény, gyűrű, karperec, nyakperec, fa vödör vasalásai, balták, de megtalálható a magyarokra jellemző félholdalakú csüngő, a szablya, (egy esetben!), lándzsa (egy esetben!), lemezes korong, a vas borotva, a sarló, a nyílcsúcsok, a csiholóvas, a füles bronz gomb, a gyöngysorok, a kéttagú csüngők (579. sír). A Felvidéken hasonló temető került elő Komáromszentpéter falu közelében, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy a Komáromszentpéter IV. temető 68 csontvázas sírja között hamvasztásos szláv temetkezés nem volt, itt tehát a későavar lakosság nem keveredett és alig jutott el ide (legalábbis a feltárt sírok alapján) a IX. század frank-bajor típusú eszközanyaga, mindössze egy lándzsa (43. sír), egy harci balta (22. sír), és két sírban (13., 50. sír) nyílhegyek kerültek elő. A 68 sír közül 40-ben volt cserépedény. Béres Gyula a temetőt 850-930 közé keltezte és „természetesen” a nagymorva birodalom népességének nevezi. E temető közelében (Kisrét) ugyanekkor (1959/60-ban) feltártak egy másik temetőrészt is (Komáromszentpéter II.), amelynek 107 sírját különállóan közölték. Mivel a III. számú temető Árpád-kori sírmező volt, erősen valószínű, hogy egy nagy, közös temetőről van szó, mint a szenzációs csekeji esetében.5/a De legalább ekkora szenzáció volt a Somogy megyei Vörs-Papkerti dűlőben 1983 óta feltárt 716 síros temető, ahol valóban VII-XII. század közötti temetkezések voltak (10-15 korabronzkori sírt leszámítva) egy 12 ezer négyzetméteres sírkertben! Az ásatók az első csoportot késő-avarkorinak mondják és VIII-IX. századra keltezik,6 a második csoport IX. századi, jellegzetes ún. frank típusú
fegyverekkel, a harmadik csoport, amelybe 35 sír tartozik, s „ezek a sírok laza elrendezésben az egész temető területén megtalálhatók”,7 a X. századi magyar honfoglalókhoz kapcsolhatók, hiszen jellegzetes kengyelek, íjcsontok, tegezek, nyílvasak voltak a négy íjász sírban (310. sír, 500., 510. és 561. sír), a nőknél pedig a jellegzetes rombusz-alakú ingnyakdíszek, szaltovói típusú függők, rozetták, lemez karperecek. Egy gyermek-sírban (450. sír) I. Berengár (888915) érme volt, a 167. sírban pedig kétélű kardos harcos pihent.8 Az egyik övcsaton griff-ábrázolással! Az ásatók negyedik csoportként mutatják be azokat a temetkezéseket, amelyekben az ún. köznépi ékszerek fordultak csak elő, a X-XI. századra keltezvén őket, ezek azonban - úgy vélem - részei a 3. csoportnak. A lényeg azonban az, hogy itt, Vörsön 400 esztendőn át folyamatos maradt a népesség s ez halomra dönti a honfoglalás legújabbkori revíziós kísérleteit. Ezek a sírmellékletek, amelyekről szóltunk, ugyanis - 1959 óta9 - az ún. magyar köznép lelettípusai, amelyek élesen különböznek az ún. jellegzetes gazdag és díszes honfoglaló magyar leletektől.10 Az első ún. klasszikus honfoglaló magyar sírlelet 1834-ben került elő Benepusztán (I. Berengár /888-924/, X. János pápa /914-928/ érméivel, amelyekből eredetileg 30-40 darab volt, mára azonban mindössze 12 maradt!), a második 1853-ban Vereben (12 db pénzérmével: I. Miklós pápa /858_867/, II. Lajos /855-875/, Kopasz Károly /875-877/, Vastag Károly /884-888/, I. Berengar /888-924/, III. Sergius pápa /905-911/ és X. János pápa /914-928/), a harmadik 1868ban Galgóczon, ahol nemcsak napvilágra került az első tarsolylemez, de a sírban keleti: arab pénzérmék, dirhemek is voltak (Nasr ben Ahmed /914-943/), tehát a keltezés mindhárom esetben biztos alapokon nyugodott.11 Az „igazi” honfoglaló magyar sírban részleges lótemetkezés és gazdag sírmellékletek vannak, a jellegzetes „palmettás” díszítőművészet termékei: tarsolylemezek, övveretek, szíjvégek, kéttagú csüngők, kerek boglárok, négyzetes veretek, öntött és préselt korongok (hajfonatdíszek), gyöngysorcsüngős fülbevalók, karkötők, rombikus ingnyakdíszek, lábbeli veretek, rozettás lószerszámdíszek, körte alakú kengyelek, zablák, csontlemezes és fém díszes nyergek, szablyák, kardok, tegezek, íjak, nyílvasak, fémedények.12 Nyilvánvaló, hogy mind a csekeji, mind a vörsi, mind a többi, hozzá hasonló egyszerű ún. köznépi temető13 emlékanyaga egyrészt más, mint az előkelőknek vélt csoportok és személyek sírjai, másrészt kortársai, mert teljesen biztos időrendi és tárgyi kapcsolódások vannak.14 Miért súlyos kérdés ez a különbözőség? Azért, mert amíg a
FELVIDÉK máig ismert – jelenlegi országhatárokon belüli15 – 1600 IXXI. századi lelőhelyről megközelítően 25 ezer köznépi sírt ismerünk (ez egyharmada az avar sírok számának!), addig az előkelő lovas-szablyás sírok száma mindössze 940!16 S ez a szám valóban rendkívül alacsony. Így alap teremtődött a legkülönbözőbb elméletek és feltevések megalkotására a magyarság kialakulását illetően. S ezáltal ez a kérdés vált a magyar őstörténet egyik legfontosabb, egyik legdöntőbb és talán a legnagyobb horderejű kérdésévé. Ha meg tudjuk magyarázni ezt az ellentmondást, ha világossá tudjuk tenni az okát ennek a kétségtelenül meglévő furcsa kettősségnek, akkor sikerült őstörténetünk fő kérdéseit megoldanunk. Valójában másfél évszázada eldöntetlen a legfőbb kérdés: a régészeti leletek és jelenségek alapján ki a magyar? Eldönthető-e egyáltalán? Mert az nyilvánvaló, hogy 940 lovas vitéz nem győzhette volna le a IX-X. századi Európát, nem foglalhatta volna el a 220 ezer négyzetkilométeres Kárpát-medencét, nem őrizhette volna meg ősi nyelvünket, nem alapíthatott volna államot.17 A magyarság ellenségei régtől kihasználják ezt az ellentmondást s azt hirdetik, hogy a magyarok egyrészt a kunok vagy a besenyők utódai,18 másrészt oly kevesen voltak, hogy számottevő hatást nem is fejthettek ki, arról nem is szólva, hogy zömük a kalandozás során elpusztult.19 Ma már ott tartunk, hogy a honfoglalók létszámát magyar kutatók is, 15 ezer főre becsülik! Vékony Gábor ezt írja: „A honfoglaló magyarok jelentéktelen számbeli arányára a Kárpát-medence népességében egyébként világosan utal az, hogy embertanilag nincs nyomuk az Árpád-kor magyarországi lakosságában.”20 Mások megengedik, hogy hatvanezer és százezer (másutt hetvenezer vagy kétszázezer) fő körül lehetett a számuk,21 az azonban - úgymond a „egészen bizonyos, hogy a honfoglalók eredetileg is jóval kevesebben voltak, mint az itt talált Kárpát-medencei népesség. Ennek az őslakosságnak a létszámát...felső határon kétszázötvenezer főre teszem” - írja Kristó Gyula.22 Györffy György és követői a magyarság lélekszámát félmillióra, az itt talált lakosságot 200 ezerre becsülik.23 Kristó azonban megtámadja Szőke Béla köznépi-elméletét is, mondván „rossz úton indult el”, mert „eltüntette a helyi népességet”, valamint a vad nomád magyarokat letelepült, falvakban lakó néppé változtatta át. Ugyanakkor, hangoztatja, az ún. klasszikus magyar emlékanyag és a köznépi leletanyag nem egyidejű. „Amint Bálint Csanád szellemesen megfogalmazta, az előbbinek 970 után nincs folytatása, az utóbbinak 950975 előtt nincs előzménye.” (Amint láttuk a csekeji és a vörsi temetőnél és látjuk majd a továbbiakban, nem is olyan szellemes ez a megfogalmazás, sőt mi több, egyenesen hamis.) Kristó szerint „azok a laza kapcsolatok, amelyek valóban jelentkeznek a két csoport hagyatékában (bizonyos tárgyak, ékszerek) nem jogosítanak fel a két régészeti leletanyag azonos gyökereinek feltételezésére. Sőt, határozottan két eltérő kultúrkörbe tartozó leletanyagról van szó” S végül a csattanó: „minden jel arra mutat, hogy a honfoglaló magyaroknak nem volt köznépük!”24 Vagyis: nem volt magyar nép! A lovasnomád magyarok viszont „a nomadizmus zsákutcájába kerültek.” A „mérvadó régészek” azonnal igyekeztek
23
felzárkózni és megajándékozták a magyarságot az 1100 esztendős évfordulón egy váratlan újdonsággal, egy igazi meglepetéssel. E szerint az elenyésző számú lovas magyarok nem is hozták magukkal semmi kulturális hagyatékot, mert „Árpád és a magyarság egy egészen új anyagi kultúrát alakított ki magának itt a Kárpátmedencében...mert hiszen keleti eredetű anyagi kultúrával és pogány ideológiájával nem lehetett volna oly hamar nyugati típusú államot alapítani...”25 Mindezt pedig az bizonyítja hogy „a biztosan ősmagyarnak meghatározható kelet-európai leletek hiányoznak”26 Fodor István is csatlakozik e nézethez, de árnyaltabban fogalmaz27 utalva Fettich Nándor 1937. évi álláspontjára,28 mely szerint az iráni és az arab fémművességnek igenis nagy hatása volt a magyarságra és nemcsak Kazária területén, hanem Közép-Ázsiában is.29 Fodor István újabban már a honfoglaló magyarság igenis jelentős katonai erejét is hangoztatja.30 Mostanában azonban egyre nagyobb hangerővel jelentkezik ismét az a vélekedés, hogy a IX. század végi magyar honfoglalás végrehajtói, Árpád nagyfejedelem (nagyúr)30/a és kis létszámú (!) katonasága nem is tudott magyarul, ők ugyanis törökül beszéltek és csak később „magyarosodtak el”. Az ötlet egyáltalán nem új, legelőször Vámbéry Ármin vetette fel,31 egy időben László Gyula is kacérkodott a gondolattal,32 ám az utóbbi években különös hévvel elevenítette fel ezt Makkay János,33 aki szerint a török nyelvű onogurok szervezték meg a békés „finnugor magyarokat”, akiket a szervező török nép egyszerűen „elsodort”34 s Árpád népe is török volt: „Árpád és honfoglalói török nyelvet beszéltek és őket a honfoglaláskor legfeljebb vékony ősmagyar szolgaréteg követte.” Az az alaptétel, hogy ti. a Kárpát-medencében talán már a hun kortól élhettek magyar nyelvű népcsoportok, véleményünk szerint is helyes, ugyanakkor nagyon káros, hogy magyar történészek idegen nyelvű munkában is durván elutasítják ezt a véleményt, mondván „tévedés a szkítákról, a hunokról és az avarokról azt állítani, hogy magyarok, mégis ezeket a népeket egy rokon faj és kultúra előfutárainak tekinthetjük.”35 Elterjedőben van egy másik hipotézis is, amelyet Vékony Gábor dolgozott ki. Ő is azt gondolja, hogy az avarkori lakosság zömmel magyarul beszélhetett s ezek a „finnugor magyarok” a Volga-Káma vidékéről kerültek a Kárpát-medencébe aképpen, amint ezt a finnugoristák tanítják, ám a 895/96-os honfoglalást egy másik magyar népcsoport hajtotta végre, akiket egy VIII. századi tibeti követjelentés Ala Juntlug-oknak nevez s ez a népnév ugyanúgy tarkalovú lovast jelent, mint a szavartoi aszfaloi. Ez a nép az Irtis folyó (Karaganda környékén) lakott a besenyők szomszédságában s innen 750 táján költözhetett Kazáriába, illetve az Urál folyótól északra eső vidékre. Bár Vékony Gábor magyaroknak nevezi ezt az Irtis-menti népcsoportot is, nyelvi váltásról, kétnyelvűségről beszél s úgy vélekedik, hogy ez a társaság köztörök nyelvet beszélt, ugyanúgy, mint a hozzájuk csatlakozott kavarok, akikkel együtt szállták meg végül a Kárpát-medencét. Ez a magyarázata a magyarok türk nevének és az araboktól ismert madzsgirt elnevezésnek.36 A Makkay Jánosnál lényegesen felkészültebb Vékony Gábor hipotézise szellemes és valóban több nyitott kérdésre kínál
24
FELVIDÉK
választ, ugyanakkor megegyezik vele abban, hogy Árpád és népe nem volt magyar, tehát emlékanyaguk (az ún. gazdag sírok) sem a magyarság hagyatéka. Nem véletlen, hogy a régészek többsége elutasítja ezeket az elméleteket s kitart az egyszeri és magyar honfoglalás mellett, hiszen az ún. köznépi hagyatékot újra elvitatják tőlünk, ha pedig a gazdag lovas sírok gazdái sem voltak magyarok, akkor valóban nincs magyar nép! Ez a nyilvánvalóan abszurd következtetés mindenki számára világossá teheti, hogy mind az írott forrásokat, mind a régészeti emlékeket más fajta szemlélettel és értelmezéssel kell kezelni. A kétnyelvűséget vagy a nyelvcserét Benkő Loránd a leghatározottabban elutasítja,37 mások azonban nemcsak a kabarokról feltételezik ezt, hanem a székelyekről is!38 Ugyanakkor igen nyomós érv, hogy a Kárpát-medencében a IX-XI. századi helynevek között nincsen török eredetű helynév!39 Mielőtt állást foglalnánk, vizsgáljuk meg a legsúlyosabb érveket: az embertani anyagok tanúságát. A magyar fejedelemség egykori területén legalább félmillió magyar ember élt a IX. és a XI. század között. 4 ezrelékes szaporodást és 35 ezrelékes halálozást figyelembe véve a mai kis Magyarország területén legalább 470 000 sírnak kellene lennie ebből a korból, amelyből - mint láttuk - eddig 26 ezret találtunk meg, ám ebből mindösszesen 400 koponya-leletünk van!40 Ez tehát édeskevés. Hiába írtak monográfiákat,41 lényegében alig vannak sorozatok. Lipták Pál vizsgálatai szerint voltak „ugor-magyarok” és „török-magyarok” s mindkettőre az europid és a mongoloid vonások egyaránt jellemzők. Mind az avarkorban, mind a magyar anyagban az europid nagyrassz dominál, de az avarok vezetőire, szerinte 17%ban a mongoloid rassz a jellemző. A honfoglaló magyarok vezető rétegére elsősorban a turanid, az uráli és a pamiri rassz jellemző, a középrétegre az europid mediterrán és nordoid, míg a köznépre az europid cromagnoid (22%) a nordoid (31%) és a mediterrán (28%) típusok jellemzőek, azaz jelentősen eltér a köznép a vezető rétegtől.” 1980-ban már azt állította, hogy „a tulajdonképpeni mongoloidok a honfoglaló magyarok között nem lelhetők fel, ezzel szemben két europo-mongoloid fajta igen: az urali és a turanid.”43 Tóth Tibor ettől eltérő véleményre jutott, mivel kétségbe vonta a mongoloid bármiféle jelenlétét,44 ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyarság népi gyökerei a Kászpi-tó északi oldalára nyúlnak vissza, nem pedig a Volga-Káma vidékére. Lényegében ezt vallja Éry Kinga is.45 1996-ban megjelent egy összefoglaló igényű munka,46 amelyből azonban lényegében csak az derül ki, hogy az Árpád kori népesség alacsonyabb testmagasságú volt, mint a honfoglalók, tehát nem az ő utódaik, valamint az a vélekedés, hogy a Dél-Tiszántúlon az avarkori népesség anatómiailag különbözött a magyaroktól, valamint, hogy a késő-avarok valamivel tovább éltek (50-59 év).47 Illetve még valami kiderült ebből a kötetből is, és sok más cikkből is: senki sehol nem hivatkozik az egyik legjelentősebb embertani kutató munkát végző Henkey Gyulára! Az ő eredményei pedig döntő fontosságúak, mivel egyrészt egybevágnak Tóth Tibor-Éry Kinga következtetéseivel: „vizsgálataim eredményei arra utalnak, hogy a szarmatákkal kevert
török és a törökökkel kevert szarmata elemeknek igen jelentős szerepük volt a magyar nép kialakulásában”, másrészt pedig egészen világossá teszik a mai magyar (recens) népességen végzett mérései, hogy még ma is (!), de még a szlovákiai Felvidéken is, a közép-ázsiai eredetű törökös típusok a finnugor típusuknak 18 szorosát alkotják (72,2%), a régi szláv embertani jellegek pedig csak 2,7%-ot tesznek ki. Ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében talált népesség zöme nem lehetett szláv, az avarok egyáltalán nem szlávosodhattak el (nyelvükben sem), hiszen a szláv nyelvű népekkel való keveredés nem módosította jelentősebben a mai magyarság embertani képét.48 A magyar nyelvű népesség továbbélése tehát embertanilag igazolható. (Részlet Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai c. könyvéből, II. kötet. 283-295. old. A bőséges képanyagot és hivatkozott irodalmat terjedelmi okokból nem közöljük.)
Sajó Sándor
Van nekem egy könyvem… Van nekem egy könyvem, régi kopott jószág. Csupa zengő álom, csupa szép valóság. Tízesztendős voltam, föléje hajoltam. Belegyönyörödtem, belőle daloltam. Büszke gyerekségem, érző ifjúságom, benne van e könyvben egész magyarságom! Álmodozva hajlok mostan is reája. Áradj a szívembe ezer év csodája! Áradj a szívembe örök szép magyarság. Petőfi, Petőfi, szerelem, szabadság! Igézet fog el egy szent emlékezetben. S áldom az Istent, hogy magyarnak születtem…
FELVIDÉK
25
dr. hist. Bakay Kornél
Pribina karinthiai hercegsége A Balaton eurázsiai léptékkel mérve kicsi tó, területe mindössze 600 négyzetkilométer, elenyésző például a Káspitóhoz képest, amely 438 ezer négyzet km területű s míg ennek a legnagyobb mélysége 1160 méter, addig a Balaton a tihanyi kútnál sem mélyebb 11 méternél.1 A 70 km hosszú Balaton délnyugati sarkában, ott, ahol a Zala folyó újabban a Balatonba ömlik (1886 óta, amikor is szabályozták a Zala folyót, nem Balatonhídvégnél, hanem Fenékpusztánál ömlik ez a kicsiny folyó a tóba2), található - Keszthelytől délnyugatra - Zalavár község. Kollár János pesti evangélikus pap 1841-ben Olaszországba utazván útba ejtette Zalavárt s elszörnyülködött azon, hogy a göttweigi bencések és Zala vármegye elhordatja a zalavári egykor híres bencés apátság és vár köveit, amely a zalavári ún. Várszigeten állt. „A hely, hol ezen vár állott, mesterségesen készített sziget módjára kissé emelkedettebb. Az egész vár hosszúkás négyszög volt, árkokkal körülvéve.”3
K
oller János már ekkor kijelentette, hogy a zalavári vár és építmény egykori gazdája Pribina szláv főember volt, aki a IX. században élt. Megmaradt ugyanis egy írott forrás 871 tájáról, mely a bajorok és a szláv karantánok keresztény hitre térítéséről szól: Conversio Bagoariorum et Carantanorum,4 s ebben az szerepel, hogy egy Pribina nevezetű herceg (más forrásokban: Brivinus dux5) egy bizonyos sala folyónál (cirea fluvium qui dicitur sala) birtokot (beneficium) kapott és itt várat (munimen) építtetett, illetve egy másik oklevél szerint Brivinus 100 mansust kap a Valchau folyó6 mellett. Koller ezt a Pribina-féle adatot Koch Stenbergnél olvasta,7 s bizony ma is csodálhatjuk gyors tájékozódását és nagy olvasottságát. Magáról a helyről csak annyit tudunk, hogy Alsó Pannóniában (Pannónia Inferior) volt és hogy a Sala folyó tavának erdős ligetében (in quodam nemore et palude salae fluminis8) kezdett építkezni. Eléggé különös, hogy ezt a latin mondatot újabban úgy fordítják, hogy a Zala folyó mocsaras berkében.9 Egyelőre ne foglalkozzunk azzal, hogy józan ésszel a Zala folyó tavának lehet-e a Balatont nevezni, hanem inkább arra figyeljünk, miért nem mondja meg a salzburgi Névtelen, a Conversio szerzője, hogy a Balaton mellett feküdt Pribina vára? Talán nem ismerte a Balaton nevét? Éppenhogy kiválóan ismerte, hiszen a 6. fejezetben elmondja, hogy Pipin 796-ban seregével betört Hunia-ba (in Hunia), az előkelők meghódoltak neki és amikor az avarok ringjéből (Rinch) visszatért, bejárta Alsó-Pannónia Balaton körüli részét (circa laeum Pelissa) a Rába folyón túl (ultra fluvium, qui dicitur Hrapa) s így jutott el a Dráváig (ad Dravum).10 Sőt, egész Pannóniát ismerte, mert megemlíti, hogy a szentéletű püspök lehajózott a Dunán Alsó-Pannónia vidékéig (per alveum Danubii usque ad fines Pannoniae inferioris). Ha pedig ismerte Pannóniát, elképzelhető-e, hogy a Zala folyócskát emlegesse a Balaton helyett?11 Aligha képzelhető el. Ennek ellenére 1854-ben Wattenbach kijelentette, hogy a Conversio-ban szereplő Pribina-vár (civitas Privinae), amelyet a 861 után a fia Kocel örökölt s amelyet „újabban” (in castro Chezilonis noviter Mosapurc vocato12) Mosapurc-nak neveznek, azonos Zalavárral!13 S 145 éve a „mérvadó”
magyar és külföldi történészek hallani sem akarnak más lehetőségről. Zalavár = Mosaburg: sérthetetlen szent dogma lett!14 Pedig nem akármilyen horderejű kérdésről van szó, hiszen a Balaton melletti Zalavár egyrészt már a XI. század végén Zala vármegye székhelye lett (kezdetben Kolon volt a megyeszékhely, Zalavár első említése nagyon késői, 1222, Zala vármegyéé is: 1134.15), másrészt ha Zalavár volt Pribina szláv dux székhelye, az egész Dunántúl szláv története megalapozottá válik. Arról nem is szólva, hogy Boba Imre például a magyar honfoglalás egyik legdöntőbb csatáját (907-ben), a brezalauspurc-i csatát (amelyet általában Pozsonnyal szoktak azonosítani) Mosaburggal veszi egynek.16 Magától értetődő, hogy a feltevést kezdettől szerették volna régészetileg alátámasztani, ezért a magyar régészet egyik megalapítója, Rómer Flóris Ferenc 1881-ben ásatásokat is kezdett Zalavárott. Egy közel 9 m hosszú és 130 cm széles kőfalat találtak, amelyet templomfalnak véltek, mivel a kőpadozat alatt sírok kerültek elő. Később (1887, 1891) Récsey Viktor is ásatott itt,17 ám semmi különöset nem talált. Azután több, mint félévszázadon keresztül nem történik itt kutatás. Elkönyvelték, hogy az 1569 után Giulio Turco által felmért és lerajzolt Zalavár római alapokon épült18 bencés kolostor erődítése révén alakult várrá,19 hasonlóképpen, mint Somogyváron történt,20 a védelmet pedig elsősorban nem az erős falak, hanem a mocsaras környezet nyújtotta.21 Nos, itt az első komoly kérdés: mióta mocsaras vidék Zalavár környéke és a Kr. sz. utáni VIII-IX. században az volt-e? A Conversio-ban szereplő palus szó elsősorban tavat jelent, de mocsarat is jelölhettek vele (11. fejezet), ám a fuldai évkönyvben a 896. évnél22 egyenesen az áll, hogy a császár (imperator) Pannónia védelmét a mocsárvárral együtt (cum urbe Paludarum) erre az időre Braszlávra (tuendam Brazlawoni), a hercegére (duci suo) bízta.23 A Balatonnak, a keletkezése korában, a mainál (106-107 m A. f.) legalább 6-8 méterrel magasabb vízállása volt, egyébként nem alakulhattak volna ki a partvidéken a nagy tőzegtelepek,24 ám az újkőkortól (!) kezdve a népvándorlás korán át a XVII. századig sem a Kis-Balaton vidéke, sem Zalavár környéke nem volt mocsaras terület!25
26
FELVIDÉK
Moosburg régészeti felmérése. Közli: dr. hist. Bakay Kornél
Karintia a korai középkorban (Das Reich d. Salier, 1992, 8.)
FELVIDÉK A Kis-Balaton lápos, vizenyős világa 1836 után keletkezett, amikor is a feliszaposodó tómedencét majdnem teljesen ellepte a nádas. Addig nyílt víz volt. De csónakázni lehetett még ekkor is a Zalán és a Cölömpös árkon, sőt a szigetek között is. A Sió-csatornát 1863-ban nyitották meg, a Zala folyót pedig 1886-ban szabályozták. Ettől az évtől kezdve ömlik a Zala folyó Fenékpusztánál a Balatonba. A mainál alacsonyabb vízállás volt a római korban is, az avar korban is, és a IX. században is. Fonyód-Bélatelepen a vízszint a X. században nem érte el a 104 m-t, tehát a mainál másfél-két méterrel alacsonyabb vízállás volt.26 Ezt igazolják a legújabb hiteles ásatások is, például Zalaszabar-Borjúállás szigeten, ahol „a mainál mintegy 2 méterrel alacsonyabb vízszinttel számolhatunk a 9. században. Ez azt jelenti, hogy nem csak a zalavári Vársziget, de a környező alacsonyabb dombok is teljesen szárazak, lakhatók voltak.”27 A Borjúállás-szigeten IX-X. századi településnyomok felett volt észlelhető törökkori28 iszapos hordalék-lerakódás.29 Az 50-es években a Zalavár környéki szigetek között Csalog József dorongutakat fedezett fel,30 s bár korhatározó leleteket nem talált, keletkezésüket - beilleszkedve a „mérvadó vonulatokba” - a IX. századra tette, holott nyilvánvaló, hogy XVI. század utániak, amint például hasonló szerkezetű dorongutak városainkban is készültek a XVI-XVII. században, például Kőszegen, a Sziget nevű városrészben. A közhelyek azonban kiirthatatlanok, így azon sem nagyon elmélkedünk: vajon miért nevezzük a legnagyobb tavunkat ószlávul mocsárnak (Blatno-Balatin), amely szó már 1055-ben magyar átiratban is előfordul?31 És miért képzeljük azt, hogy a „blatni jezer” (mocsaras tó) alapján nevezték el Zalavár ősét Blatnogradnak, Mocsárvárnak (vö. urbs paludarum), azaz Sárvárnak,32 amely szláv nevet a németek Mosapurc-ra fordítottak?33 A Szent István király által 1019-ben alapított zalai Szent Benedek-rendi apátság abbatia de Zala templomának védőszentje Szent Adorján, amely templomnak vázlatos alaprajzát Turco megörökítette. A Várszigeten tehát volt templom, nem is egy. Ezen egyháznak díszes és szép kőfaragványai34 maradtak fenn, annak ellenére, hogy a göttweigi német bencések a zalaapáti új rendházukat nagyobbrészt a zalavári apátság köveiből építették meg. Ezek a faragványok azonban XI. századiak. Miért lényeges ezen templom Szent Adorján (Hadrian) patrociniuma? Azért, mert a Pribina-féle erődítményben is volt egy Szent Adorján tiszteletére szentelt templom: „Utóbb pedig Pribina (Priwina) kérésére Liupram Salzburgból mesterembereket küldött neki, kőműveseket meg festőket, kovácsokat és ácsokat, akik Pribina városában (infra civitatem Priwinae) egy tiszteletre méltó templomot építettek, amelyet maga Liupram érsek építtetett... Ebben a templomban Adrianus vértanú pihen eltemetve (in qua ecclesia Adrianus martyr humatus pausat).35 Ugyanerről megemlékezik I. Ottó 977-ben Passauban kiállított oklevele is: ad Mosapurch abbatiam ubi sanctus Adrianus requieseit.36 „Mindezek alapján fel kell tenni, hogy a Szent István alapította zalavári apátságot Privina korával (Szent Adorján) kultusz folytonossága kötötte össze.”37 A magyar történettudomány álláspontját e kérdésben
27
a legegyértelműbben Győrffy György fogalmazta meg: „Mosaburg és Zalavár azonosítását a közös mocsárvárjelleg és a Szent Adorján patrocinium alapján fogadjuk el.”38 A mocsár-kérdést, amint láttuk, törölhetjük az érvek közül, a Szent Adorján-kultusz egybeesése pedig nyilván véletlen, hiszen a középkorban 33 Szent Adorján vértanút tiszteltek.39 Ennek ellenére feltételezik, hogy „az Árpád-kori Szent Adorján templom a karoling-kori templom helyén, annak felhasználásával épült.”40 Ezt a hipotézist kellett a régészeti ásatásoknak bebizonyítania. A nagyszabású ásatásokat 1946-ban (!) ZalavárRécéskúton és Zalavár-Várszigeten Radnóti Aladár kezdte el, majd Radnóti (1913-1972)41 1957-ben elhagyta az országot, - 1948-ban Soproni Sándor, 1951-ben pedig Fehér Géza vette át. Fehér Géza fő munkatársa volt: B. Mikes Katalin és Sós Ágnes. Aligha tagadható, hogy a zalavári ásatásoknak 1946-ban igen súlyos politikai tartalma volt, hiszen a szovjet megszállás alatt egyre keményebb diktatúra megkövetelte a szláv népek magas kultúrájának és döntő befolyásának kimutatását és hangoztatását. Erre legjobb példa Molnár Erik, aki 1949ben kinyilvánította, hogy „Pribina szláv állama a magyar állam alapja volt,”42 holott Pribinának semmiféle szláv állama nem volt és a frank dukátusa a legcsekélyebb hatással sem volt a magyar államra. Zalavár és Mosaburg azonosítása körüli vita több, mint egy évszázad óta tart, mert mindannyian nagyon jól tudjuk, mennyire igaza volt Salamon Ferencnek abban, hogy „a tudományban a legkisebb tévedés sok igazságnak állhatja útját.”43 Salamon Ferenc bebizonyítja, hogy a Quinque Basilicaenek semmi köze sincs Pécshez,44 másrészt a sala szó ónémet jogi műszó (Saal), amely épületet és templomot is jelentett, de jelentett mocsarat képző folyót is (vö. a magyar sellye, selyeg szóval). Bebizonyítja, hogy a Conversióban és az oklevelekben szereplő cca. 30 helynév egyike sem azonosítható magyarországi helynevekkel, így sem a Sala folyó, sem Mosapurc nem kereshető a hajdani magyar királyság területén.45 Salamon Ferenc éles szemmel meglátja, hogy Mosaburgot Karantániában46 (a mai osztrák Carinthia) kell keresni! Hasonló eredményre jutott Stessel József is,47 megerősítve Salamon Ferenc vélekedését, hogy Mosaburgot a mai Klagenfurt közelében kell keresnünk.48 A súlyos ellenvetésekre azonban ügyet sem vetettek, amelyben jelentősen közrejátszott Melich János nyelvész, aki „vitán felülállónak” minősítette a Zalavár = Mosaburg-kérdést49 sőt azt is kinyilvánította, hogy Pribina népe északi szláv (szlovák-tót) volt. Ennek az ellenérveket semmibe vevő, durván lekezelő eljárásnak jó példája, hogy a Zalavármonográfiákban csak egy fél mondattal utalnak a másfajta értelmezésekre, azokat hamis értelmezéseknek és félrevezetőknek nevezve.50 S ettől kezdve már mindent úgy találnak meg az ásatásokon, hogy az pontról-pontra megegyezzen az írott források részleteivel. Erre erősen oda kell figyelnünk, mert hatalmas tanulságokat tartogat számunkra. S az is tanulságos persze, hogy mit jelent, ha egy területet évtizedeken keresztül kiemelt kutatási övezetnek nyilvánítanak. Zalavár és környéke lényegében 1946-tól kiemelt terület, ahol 1954 után, némi szünettel,
28
FELVIDÉK
1961-ben folytatták az ásatásokat, majd 1973-tól ismét sikerült pénzt szerezni. A legutolsó ásatásai idény 19871992 között volt.51 A Zalavár-Vársziget déli részén egy temetőt tártak fel 354 sírral, amelyből Fehér Géza szerint 290 szláv volt és 20 frank? (Sós Ágnes 391 sírról beszél, amelyből 51 IX. századi és ezen belül 19 nagykoporsós.53) A sírok egy építmény körül helyezkedtek el s ez az épület nyilván azonos a háromhajós bazilikával, amelynek alaprajzát Giulio Turco rajza őrizte meg. Ezt a templomot, miután sérthetetlen alaptétel, hogy Zalavár = Mosaburg, azonosították a Liupram által 850-ben felszentelt Szűz Mária, Isten anyja (in honore sanctae dei genitricis Marie) templommal.54 Ez a több, mint kétséges, meghatározás55 nem bizonyult tartósnak. A temetőt a IX-XI. században használták, de - állítólag - egyetlen magyarokra jellemző tárgy sem volt benne.56 A zalavári három hajós templom nyilvánvalóan Árpád-kori, amint ugyancsak XI. századi eredetű a kis kápolna is. A legutóbbi ásatások során a Vársziget középső részén előkerült egy nagyjából kör alakú erődítmény nyoma, amelynek átmérője 216 m, területe 36 000 négyzetméter. Bárdolt facölöpökből készített palánkvár volt ez, amelynek a középső részén egy másik nagyméretű (első periódusban 25 m hosszú, a másodikban 50 m hosszú), háromhajós, előcsarnokos és ún. szentélykörüljárós templom maradványára leltek s ezt, megint csak minden objektív történeti alap nélkül, csakis abból kiindulva, hogy ez a föld Mosaburg földje, tehát itt kell lennie mindannak, amit a Conversio szerzője leírt, azonosították Szent Adorján templomával. (Az ásató Sós Ágnes először ezt tartotta a Mária templomnak.) A szentélykörüljáró területén, egy padló alatti gödörben színes, kerek aranyfestésű ablak-üveg-darabok és ólomfoglalat-töredékek voltak,57 amelyeket az ásató IX. századinak vélt, én azonban a somogyvári analóg leletek alapján ebben kételkedem s legkorábban a XI. század végére keltezném őket, arról nem is szólva, hogy a jelzett templomtípus Európában ismeretlen a XI. század előtt. Az talán külön magyarázatot sem kíván, mennyit ér az a tudományos érvelés, amely szerint a zalavár-várszigeti nagy templom csakis 850 körüli lehet, 950-970 köröli pedig nem, mivel „a magyar honfoglalást közvetlen követő évtizedek történeti adottságai (?) kizárják(?!) a nagyszabású templomépítkezés lehetőségét.”58 Az erődítmény területén, a templom-maradványtól északra, 40 m-re egy lakótorony falmaradványait találták meg, amelyeknek a keltezése ugyancsak „igazított”, tehát IX. századra helyezett. A nagy templom körül Árpád-kori sírok is vannak, tehát a lakosság háborítatlanul élt itt és használta a templomait és egyéb épületeit. A várszigettől északkeletre terül el a Récéskút-sziget, ahol 1946-1947-ben egy 20,2 m x 21,1 m-es háromhajós kőbazilikát s körülötte egy temetőt tártak fel, a szentélyek kívül egyenesen, belül félkörívesen záródnak, amelyet az ásatók nyomban Pribina-templomának kiáltottak ki. Radnóti Aladár feltárása azonban pontatlan volt, ezért 1961-1963 között Sós Ágnes ismét kiásatta az egész templomot.59 Ekkor az már világos volt, hogy ez a kőtemplom nem IX. századi, hanem XI. századi. Tehát nincs Pribina-templom. Azaz, mivel lennie kell, csakis az
lehetséges, hogy e kőtemplom alatt volt, mégpedig egy hatalmas fatemplom (teljes hossz 30 m, szélesség 19,5 m) formájában. Ennek megvan a bizonyítéka: a cölöplyukak rendszere. A fatemplom cölöpjei közötti falazat nem volt teherviselő, mivel nyeregtetős volt az épület.60 A fatemplom is háromhajós volt, a főhajó szélessége 8 m, az oldalhajóké 4 m. A fatemplom legkorábban a IX. század első harmadában épült, körülötte temető volt, ezt a fatemplomot azonban később megnagyobbították, majd e két fatemplom-előzmény után épült fel a kőbazilika.61 Azt már Bóna István is észrevételezte, miért volt oly hatalmas a zalavári fatemplom,62 arra azonban, hogy a cölöplyukak ugyanabban a szintben jelentkeztek, mint a kőtemplom szintje, Tóth Sándor jött rá.63 Ez ugyanis azt jelenti, hogy a cölöpök nem korábbiak a kőtemplomnál. És mi volt a rendeltetésük? A falazáshoz készített állványzat tartó szerkezetei voltak, amint ezt magunk is megfigyelhettük Somogyváron.64 Koruk, véleményem szerint, a XI. század, amint a templomkörüli temető sírjainak is. Ez azonban nem illeszthető a Mosaburgdogmához, ezért „áthidaló javaslat” született.65 Az első kőtemplom megépülhetett a IX. század közepén, majd a XI. század elején újjáépítették s ekkor keletkezett az állványzat cölöprendszere is. Így már nincs akadálya annak, hogy ezt a templomot is nevesítsük és mondjuk azt, hogy ez volt Pribina városában (in eadem civitatem) Keresztelő Szent János egyháza (eccleisa sancti Iohannis baptistae).66 Nos, mindezek után vegyük sorba a IX-XI. század közötti időszak írott forrásaiban szereplő helyneveket s lássuk hány helynevet azonosíthattunk biztonsággal és megalapozottan az egykori magyar királyság területén fellelhető magyar helynévvel? 808: Eoluespah = Wolsbach, Uuisaha = Wiesach, Uvintarpah = Winterbach. A mai Ausztriában található helynevek, egykor az avar helységekkel (loca Avarum) voltak határosak. 811: Bielaha = Pielach (St. Pölten és Melk között). 823 és 833: Litaha a Lajta menti Schönbrunn (Sconibruno) mellett (Alsó-Ausztria). 827-28: Nitrauensis = Nyitra? eccleisa Lauriacensis = Lorch.67 829: fluvius Spraza = Spratz folyó, Rapa = Rába. 830: Uuahouua = Wachau. 831: Medilica = Melk, Grunauita = Grünz 832: Erlafa = Erlauf. 838: Kirichbach = Kirchbach, Cumenberg = Wienerwald (Bécsierdő).68 844: rivulus Sevira = Zöbernbach (Gyöngyös?)69 Brunnaron = Lebensbrunn. 847: Priwina birtokot kap. 859: Raba = Rába, Chuomberch = Wienerwald, Nuzpach = ?, Odinburch = Sopron?70 860: Salabiugiti = Zalabér?,71 ultra Salam fluviolum usque in Slougenzin = Szőc?, Stresmen = ?, Uualtungesbah = Walungesbach = Egyházasbük??, Hrabagiskeit = Kecskéd?, Chirihstetin = Boldogasszonyfa ??, Savaria vadum = Zöbernfurt ?, Uuaehreini = ?, mareha Uuangariorum = ?, Uutinesberc = Szálkő, azaz Vütöm
FELVIDÉK (Kőszegnél72 vagy Velemnél?) vagy Ofenegg ?, civitas Sabaria = Szombathely, Peinihhaa = ?, Penninuanc = Ellodis = Edlitz, ecclesia Minigonis = Gronetersdorf ?, Kunpoldesdorf = Kobersdorf?73 Sicca Sabaria = Zöbern? Kirschlag? Gencsapáti:74 Peinicahu = Pinkafő? Pinggau?,75 Salapiugin = Zalabér ?, Chuartinahu = Koroknya ? Karinta ?, Kensi = Kőszeg? Kenese ? Ternperch = Ternberg, Sabniza = Saifenbach ?, Nezilinpach = Nestelbach ?, Tudleipin = 864: Labenza = Lafnitz, Lapincs?76 868: Treismafeld = ? 870: Cuminos montes = Bécsi erdő. 871: Conversio BC: laeus Pelissa = Balaton, Hrapa = Rába, Dravus = Dráva, Danubius = Duna, Treisma = Traismauer, fluvius Sawa = Száva, Sala = Zala?, Nitrava = Nyitra?, Salapiugin = ?, Dudleipin = ?, Ussitin = ?, Businiza = ?, Bettobia = Pettau, Ptuj, Stepiliperc = ?, Lindolves-chirichun = ?, Quinque basilicas : Pécs??, Keisi = Kőszeg ?, Wiedhereschirichun = ?, Isangrimes-chirichun : ?, Beatuses-chirichun = ?, Otachares-chirichun = ? Paldmuntes-chirichun =?, Mosapurc = Zalavár ?, Ortahu = ?,77 Weride = ?, Spizzun = ?, Termperch : ?, Fizkere = ?, Cella = Celli, Ztradach = ?, Quartinaha = ?, Muzziliheschirichun : ?, Ablanza = Ablánc patak Vas megyében.78 876: Quartinaha iuxta Bilisasseo = ?,79 fluvius Sala = Zala ?, Raba = Rába, 885: Penninvuanc = ?, Vuitinesperch = lásd fentebb, Guntpoldesdorf = ?, Sabaria civitas = lásd fentebb, sicca Sabaria = lásd fentebb, Mosapurc = Zalavár ??, Salapiugin = lásd fentebb, Quartinaha = lásd fentebb, Gensi = Kőszeg ?, V. Aecclesias = Pécs ??,80 Ruginesfeld = Sabniza = Saifenbach, Tudleipin = Dudleipin = ? 887: Quartinaha = ?, Sala = Zala ?, Uueliga = ?, 891: Ruginesfeld im comitatus Dudleipa = ?, Peiniccaha = Pinkafő ?, 903: Liliunprvnno = ?, mons Commigenum = Bécsierdő, Sliwinihha = Schleinz?, Mediliha = Mödling. 977: Nochstein: ?, flumines Iuaris: ?, rivolus Quartinespach = ?, rivolus Tinnilinpach =?, mons Uuassinperch = ?, Atarhof = ?, Scafarefeld = ?, Ipsia = Ybbs, Megilicha = ?, Treisma = ?, Tripoliza : ?, Holunpurch = ?, Penninuuanc = ?, Uutinisperch = lásd fentebb, Guntpoldesdorf : lásd fentebb, Rapa = Rába, Civitas Sabaria = Szombathely, sicca Sabaria = lásd fentebb, Penninchaha = lásd fentebb, Mosapurch = Zalavár?, Salapiugin : lásd fentebb, Quartinaha = lásd fentebb, Gensi = lásd fentebb, Ruginesfeld = lásd fentebb, Durnawa = Somlóvásárhely ?, Pettovia : Pettau, Ptuj, Zistanesfeld = ?, Treuuina = ?, Trauum = ?, Sulpa = Zuip : ?, Luonzniza = ?, Luminicha iuxta Rapam = ?, Nezilinpach = lásd fentebb, Sabniza = lásd fentebb, Tudleipin = l. fennebb, Labanta = ?, Curzisa =? 982: Nezilinpach = Nestelbach, Sabniza = Safenbach, Tudleipin : ?, 984: Tewrberch = Szentlőrinc ??, eccleisa Gundoldi = ? Feltehetjük a kérdést: miért bíbelődünk annyit ezekkel a helynevekkel? Elsősorban azért, mert bizonyítani kívánjuk, hogy - minden eddigi erőlködés
29
ellenére - Pannónia nagy folyónevein kívül (Duna, Dráva, Száva, Rába) csak a Balaton (Pelissa) és a Kőszeg melletti Ablánc patak neve biztos, valamint három városé: Pettau, Sabaria és Odenburg (Sopron). Minden egyéb helynév teljesen azonosíthatatlan Pannóniában! Vagyis: nagy valószínűséggel ezek a helynevek nem a Dunántúlon keresendők s legfőképpen nem a Balaton körül vagy attól délre! Ha viszont sem Mosapurc, sem a Conversio-ban felsorolt 30 helynév nem dunántúli, akkor Zalavár sem lehetett soha Privina és fia, Kocel „székvárosa”. Ezért nincs semmi nyoma nálunk Mosaburgnak. Másodjára azért nagyon fontos a Mosaburgkérdés, mert a Kárpát-medence VI-IX. század közötti lakosságának feltételezett magyar nyelvűsége ellen éppen, mint fő érvet, azt hozzák fel hogy a IX. századi helynevek nem magyarok: „Márpedig ha e régióban 670 óta magyarok éltek, akkor megmagyarázhatatlanok a Salapiugin, Keisi, Mosapurc, Ortahu, Termperhc, Fizkere, Ablanza féle nevek, amelyek első hallásra is mutatják, hogy nem magyar (hanem német és szláv) eredetűek...A magyar honfoglalás előtti Dunántúlról ismert tucatnyi (vagy még több) helynév közül egyetlen sem fejthető meg finnugor alapon, azaz a magyar nyelvből. „81 Ha felütünk egy régi helynévtárat,82 abban Nyugat-magyarország megyéiben és a dunántúli Zala és Veszprém megyében megtaláljuk Oedenburgot (Sopron), Kobersdorfot (Lakenbach), Márton-hegyét (Martinsberg, Mons Pannoniae), Felső Lendvát (Lindava, OberLindau), Pinkafeldet (Pinkafő), Stein am Anger-t (Sabaria, Szombathely), Günz-öt (Ginsium, Kőszeg), Sárvárt (Sárvárinum, de soha sem Mosaburg!83), Alsó-Lindát (Lindva), Ráczkanizsát (Desnia), Strigovát (Stridova), Novi Zrint (Neu-Serinvár, Novum Serinium), Keszthelyt, Szala-várt, (Szalavarinum, de nem Mosaburg!) FenékVárt (Fenékvárinum), Veszprémet (Beszprimium), ám egyetlen olyan névalakot sem lelhetünk, amely hasonlítana a IX. századi helynevekre. Ausztriában, Karinthiában viszont annál inkább megvan a Mosaburg helynév mind a mai napig, Klagenfurt közelében, Feldkirchentől és Gradeneggtől délre, pontosan ott, ahol néhány magyar történész száz évvel ezelőtt jelezte. S ami a legkülönösebb itt, az ausztriai Moosburgban 1959 óta ásatásokat is folytatnak Hermann Braumüller, dr. Gotbert Moro, prof. dr. Viktor Paschinger és Franz X. Kohla vezetésével, amelyekről nálunk egyáltalán nem vettek tudomást.84 A vendek ezt a Moosburgot Blatogradnak nevezik? Itt egy tó (Schwarzes moos, palus) partján, a víztükörnél 10 m-rel magasabban három domb emelkedik. Az egyiken egy lakótorony állt, a másikon egy karoling-kori palota (pfalz, curtis regiae és curticula). A lakótornyos dombot mindmáig Arnulfdombnak, vagy népiesen Etzel (Etele?) toronynak hívják, mivel a torony egyik oldala 17 méter magasságig áll. A négyzetes lakótorony külső mérete 12 m, a falvastagsága 2 m. A másik dombnak Thurnerhügel a neve. Megtalálták a védműveket, a sáncokat, egy fahidat, ciszternát, és a Conversió-ban emlegetett templomok közül létezett itt a Szűz Mária kolostor és Szent Rupert-templom. Az előkerült leletek egyértelművé teszik, hogy ez az épület
30
FELVIDÉK
együttes Karlmann és fia, Arnulf idején épült. A régi Moosburg környékén is megtalálható a sala név (Sallach patakot jelentett és Köflach mellett folyik a Salla patak), de a tó partján ott sorakozik: Bösnitz = Businiza, Stefelberg = Stepiliperc, Spitzburg = Spizzun, Thernberg = Termpereh, Schwarza = Ouartinaha, Mutzenfeld = Muzzilicheschirichun, Wört = Weride, Aflenz = Ablanza, Utschbach = Uussitin, Geissen = Keisi, Fischa = Fizkere, Maria-Straden = Stradach. Ha a fentiek értelmében Pribina székhelyét Karinthiába helyezzük, ahol Pettau (Ptuj) is szomszédos, egészen jó értelmezését nyerjük a Conversio szövegének és a későbbi okleveles adatoknak is. Nyomban érthetővé válik, hogy a salzburgi Névtelen Pribina városánál miért nem említi meg a Balatont, érthetővé válik a karoling birodalom keleti részének tartományi beosztása, amelynek valóban volt Carantania nevű régiója és ez nem Pannóniát jelenti, mint „meglepő, új elnevezés”,86 hanem a dél-ausztriai Karinthiát. De érthetővé válik az is, hogyan adományozhatta I. Ottó 977-ben, a salzburgi érsekségnek azokat a birtokokat, amelyek - állítólag a magyar nagyfejedelemség kellős közepén, Zalában feküdtek. Úgy, hogy nem dunántúli birtokokról van szó, hiába szerepel a helynevek között Sabaria.87 Ennek alapján természetesen újra kell írnunk a Dunántúl és a Dráva-Száva-Mura vidék IX. századi történetét, hogy valósabban láthassuk a magyar honfoglalást. (Részlet Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai c. könyvéből, II. kötet. 253-267. old. A bőséges képanyagot és hivatkozott irodalmat terjedelmi okokból nem közöljük.)
Reményik Sándor ELVÉGEZTETETT? Elvégeztetett? - Nem. Mostan kezdődik újra. Az újrakezdés arany jelszavát Minden magyar kapura Véssük fel, véreim! Ledőlt a kas. A méhraj szertenéz, Az új kas körül új munkába fog, De régi lesz a méz, Amit készít, s mit örökbehagy. Mert a virágot, melyre szállni kész, A virágot nem vette meg a fagy. Mert ezer évig nőtt az a virág, Amelynek kelyhe Kifogyhatatlan virágporral telve A méhet szent találkozóra várja. A léleknek a lélek a hazája. A magyar lélek dús virágpora Sírok felett illatoz, lengedez. A méz a régi lesz, Amely a lélek szent porából készül. Mi továbbadjuk drága örökségül. A Fáklya, 1956. március
MEGJELENT
VATTAY FERENC: A MAGYAR TÖRTÉNELEM VEZÉRFONALA CÍMŰ KÖNYVE Részlet a könyv utószavából: „A magyar történelmet áttekintve láthattuk, hogy voltak dicsőséges és szomorú lapjai. Kevés nép van, amely annyi nemzeti katasztrófát élt túl, mint a magyar. Ha az okokat keressük, azt látjuk, hogy népünk az átlagon felül tehetséges. Akár a népművészetet nézzük, akár az elszakított országrészeken vagy távoli külföldi országokban élő véreink eredményeit vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a tehetség és szorgalom népünk egyik jellemző tulajdonsága. A magyar tanulók mindenütt az elsők között vannak iskolatársaik között. Tudósaink, művészeink, sportembereink ma minden országban az élen járnak. Szám-arányuk magasabb, mint az egyes országokban élő ma-gyarok, vagy magyar származásúak számaránya. Büszkék lehetünk, hogy ebből a népből származunk. A két szerencsétlen kimenetelű világháború következtében a magyar nép egyharmada a trianoni országhatárokon kívül él. Vagy az utódállamokban, kettős elnyomás és üldöztetés alatt, vagy mint emigránsok és azok leszármazottai a világ különböző országaiban. Rajtuk múlik, hogy ez a körülmény a jobb sorsra érdemes magyar nép számára értékes és eredményes szolgálatok forrása lehessen – a jobb és igazságosabb jövő érdekében…”
FELVIDÉK
31
dr. hist. Bakay Kornél
SzVatopluk MoraViáJa A Balaton környéki frank hercegség1 egykori léte tehát erősen megkérdőjelezhető. Nem kérdőjelezhető meg azonban a keszthely,2 Fenékpuszta,3 Zalavár,4 Zalaszabar,5 Zalakomár,6 Nagypáli,7 Garabonc,8 Vörs,9 Gyenesdiás, Nagykanizsa,10 letenye,11 Pókaszepetk,12 Sopronkőhida,13 Sopron-Présháztelep14 és Balatonszentgyörgy hazai lelőhelyeken előkerült régészeti leletanyag, valamint az ausztriai15 és a cseh-morva területeken16 napvilágra került emlékanyag. Ugyancsak nem kérdőjelezhető meg a IX. században a szlávság egyre nagyobb szerepe, noha Bartha Antal lelkesült értékelése megalapozatlan, hogy ti. „a pannóniai szlávok nagy történelmi érdeme, hogy a népvándorlás hullámainak elülésével ismét munkába vették a magyarországi korai feudális civilizáció alapjait.”17 Igen közel áll ehhez a felfogáshoz az a kijelentés, hogy a „mosaburgi grófság egyúttal azt a fejlődési modellt is felvillantja, ami Pannónia más részein is a jövőt jelentette volna, ha a honfoglaló magyarok megjelenése drasztikusan (?) meg nem szakította volna.”18 Teljesen félrevezető Csorba Csaba új könyvének19 fogalmazása is, amely szerint Arnulf bajor herceg székhelye Zalavár = Mosaburg lett volna, ugyanakkor a morvák országa magában foglalta volna az egész Dunántúlt.
A
morvák jelentős szerepe a IX. században természetesen nem képezheti vita tárgyát, valamint az sem, hogy Cirill és Metód püspök fontos helyet töltött be ebben a korszakban. Lássuk hát a morvák históriáját, annál is inkább, mivel velük már a honfoglaló magyarok is szoros kapcsolatban voltak: hol ellenségként, hol szövetségesként! Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy a Kárpát-medencében szláv népek az avar honfoglalást megelőzően nem mutathatók ki sem az írott forrásokban, sem a régészeti anyagban. A szlávok dalmáciai és szerbiai megtelepedése sem következett be a VI. század előtt. A morvákról először 822-ben hallunk, amikor is a frankfurti birodalmi gyűlésen követeik - az avar követekkel együtt - Marvani néven megjelentek és hűségesküt tettek. Fontos itt megjegyezni, hogy a megelőző harcok Ljudevit herceg Sziszek (Siscia) körüli területén, tehát délen folytak.20 Első fejedelmükről 833-ban hallunk, akinek neve Mojmir, s aki - amint már volt róla szó - elűzte Pribinát Nitraváról, amelyet általában és mindmáig érvényesen, Nyitrával azonosítanak.21 Ebből az adatból, valamint a sokkal későbbi morva őrgrófságból kiindulva, a kutatók általában azt vallják, hogy Morávia a Dunától északra, a Garam és a Morava folyók közti területen volt. E nézet már a XVIII. században uralkodóvá vált, hivatalos állásponttá azonban csak 1933-ban nyilvánították, amikor is az akkori Szlovákiában nagy hűhóval megünnepelték Nagy Morávia = Szlovákia 1100 esztendős évfordulóját. Felmerül a kérdés: Morávia földrajzi fekvése nem egyértelmű? Bizony, egyáltalán nem! A legtöbb zavart az okozza, hogy a IX. században a nyugati (frank) források Avaria-nak nem az egész Kárpát-medencét, hanem csak a Linztől Bécsig terjedő területet (terra Avarorum vagy Hunia, azaz Hunalant),22 Pannóniának sem a korábbi római provinciát, a Dunántúlt, hanem a Dráva-Száva közét, amely az ókori Sirmiumtól Karantániáig terjedt. Amennyiben megalapozottnak fogadjuk el Mosaburg új topográfiai fekvését, tehát azt, hogy nem azonosítható
Zalavárral, hanem a mai Karinthiában kell keresni, akkor egy meglehetősen tiszta földrajzi kép tárul elénk. E szerint Sclavonia a Drávától délre, Dalmáciát és Horvátországot jelenti, ugyanakkor Moravia sem északon feküdt, hanem délen, sőt határos volt Karintiával. E merésznek tűnő vélemény nem mai keletű, sőt nagyon is régi ötlet, hiszen Szklenár György már kétszáz évvel ezelőtt felvetette,23 a feltevésnek igen komoly írott forrás-béli alapja van. Az általában rendkívül nagy forrásértékűnek tartott X. századi forrásmunka, „A birodalom kormányzása” c. mű ugyanis semmit sem tud a Dunántúl frank és a Tiszántúl bolgár megszállásáról,24 viszont nagyon is egyértelmű leírást ad Nagy Moráviáról: ,,A türkökkel (magyarokkal) a következő népek határosak: a tőlük nyugatabbra lévő vidéken Frankország, északabbra a besenyők (Patzinakia), a délre eső vidéken Nagy Morávia (megalé Morábia), azaz Szvjatopluk (Szfendoplokosz,25 26 27 Szvatopluk, Szvjatopluk ) országa... a hegyek felé pedig a horvátok határosak a türkökkel.”28 Ezt a 13. fejezetben olvasható leírást pontosan kiegészíti a 40. fejezet, ahol a következő olvasható: „...ahol Turkia (Magyarország) kezdődik, Trajánusz császár hídja, azután három napi útra ettől a hídtól Belgrád (Belagrada), amelyben a szent Nagy Konstantin császár tornya is van, és ismét a folyó visszakanyarodásánál van az úgynevezett Sirmium, Belgrádtól két napi útra és ezektől kezdve (tehát nem: azokon túl vagy azután29) a kereszteletlen Nagy Morávia, amelyet a turkok megsemmisítettek, s amelyen előbb Szvjatopluk uralkodott.”30 A 41. fejezetben harmadszor is foglalkozik a morva Szvjatoplukkal, akinek fiai között viszály tört ki, „s jöttek a türkök, teljesen tönkretették őket és elfoglalták országukat, amelyben most is laknak. A nép maradékai szétszéledve a szomszédos népekhez, a bolgárokhoz, türkökhöz, horvátokhoz és a többi népekhez menekültek?”31 Ezek a leírások eléggé egyértelműek, s elégséges alapot adnak arra, hogy először Boba Imre, majd Püspöki Nagy Péter, később Senga Toru,32 majd
32
FELVIDÉK
Martin Eggers33 és Charles R. Bowlus34 kétségbe vonja Morávia északi fekvését, illetőleg azt, hogy csakis a Dunától északra volt egykor Morávia. Ezen nyomós ellenérvek természetesen egy cseppet sem befolyásolják a „mérvadó” történészeket abban, hogy Moráviát – általában minden fenntartás35 nélkül! - a mai Szlovákia területére helyezzék. „A Morva mentén keletkezett új törzsszövetség nevét a folyótól nyerte, központja már akkoriban Velehrad (ma Stare Mesto) lehetett. A nyitrai törzsfő (a Garamig terjedő mai Délnyugat-Szlovákiát egyesítette hatalma alatt). I. Mojmir (818-846) a 830-as évek közepe táján megtámadta és országához csatolta a nyitrai fejedelemségeket.”36 Morávia „törzsterülete a Morava folyó37 medencéje, legnagyobb kiterjedésekor (Szvatopluk fejedelemsége idején) pedig hozzá tartozott a Cseh-medence egy része is. Ugyancsak a fejedelemség részét alkotta a 830-as évektől kezdve (Pribina elűzése után) a Kisalföld északi fele, az ún. nyitrai fejedelemség. A morvai fejedelemség vezetői a dinasztiaalapító Mojmír, Rasztiszláv (846-870), Szvatopluk (870-894) és II. Mojmír (894-906) voltak.”38 Boba Imre és Püspöki Nagy Péter mind Rasztiszláv, mind Szvatopluk, mind Braszláv ténykedését a Száva vidékére helyezi, Püspöki Nagy azonban lehetségesnek gondolja, hogy 873 után Szvatopluk elfoglalta a Dunától északra eső vidéket (Kis-Moráviát) is. Erről világosan szól Regino, prümi apát, aki elmondja, hogy Arnulf 890-ben átengedte Szvatopluknak (Zuendibolch-nak) Csehországot, (Bohemia-t),39 a prágai Kozma pedig arról tudósít bennünket, hogy Szvatopluk, Moravia királya nemcsak Csehországot foglalta el, hanem kiterjesztette az uralmát az Oderáig és a Garamig.40 Megalapozott tehát feltételezni, hogy a morvák eredetileg a déli Morava folyó körül alakítottak ki egy fejedelemséget, nyilván ezért is mondja Helmold a krónikájában,41 hogy a morvák karantánok! Ugyanakkor van egy fontos földrajzi munka, az ún. Bajor Geográfus műve, amely 817-843 közötti időben ugyancsak két Moráviáról tud: az egyik Csehország szomszédja 11 várral, a másik a bolgárok mellett van 30 várral.42 Német Lajos király 860-ban regna Marahensium tört be, tehát a regnum szó többes számban áll!43 846-ban a frank király Rasztiszlávot tette meg fejedelemnek, de később ellene is hadaz viselt. 869-ben Rasztiszláv kérésére44 II. Hadrián (Adorján) pápa Metódot Sirmium püspökévé szentelte, tehát Metód sohasem működött Nyitrán, amint erre már 55 évvel ezelőtt Kniezsa István rámutatott.45 Nyitrán 880-ban a sváb Wichinget nevezték ki püspöknek. Metód tehát „valamennyi szlovén ország” érseke lett, ez a Slavonia azonban az Adriai-tenger és a Dráva között terült el.46 Metód és testvére Konstantin (Cirill) „negyven hónapot töltött Morvaországban... útja közben fogadta őket Kocel pannóniai fejedelem.” „Miután eltelt három év... visszatértek a morvák földjéről.” „Kocel követeket küldött a pápához, arra kérte őt, hogy engedje át neki
Metódot...” „És Kocel nagy tisztelettel fogadta őt, majd húsz tiszteletre méltó férfiúval ismét elküldte a pápához, hogy felszentelje Pannónia püspökévé és helyezze Szent Andronikusz apostolnak, a hetvenek egyikének a székébe.”47 E kitételeket úgy értelmezik, hogy Cirill és Metód, majd később egyedül Metód Zalavár = Mosaburg-ban tevékenykedett, s innen indult Rómába, sőt itt fordította le szláv nyelvre a Biblia egyes részeit. Erre semmiféle bizonyíték nincs, sőt a legenda egy meglehetősen nehéz helye ez, „amelynek kielégítő magyarázatával a próbálkozások ellenére is adós a tudomány.” „Miért meglepő ez a közlés? Azért, mert sem Konstantinápolyba, sem a Rómába vezető út nem ment keresztül Kocel székhelyén.”48 Ha azonban azt feltételezzük, hogy Mosaburg Klagenfurt mellett volt, értelmes magyarázatot kapunk. Miután Szvatopluk hatalomra került, elfogatván rokonát Rasztiszlávot, akit átadott a frankoknak, akik nyomban megvakították, székhelyét áthelyezte a Nyitra vidékére.49 Az ún. nagymorva régészeti emlékanyag részben ezzel, részben a csehek hagyatékaként magyarázhatók. Az ún. Mikulčice központú hatalmi centrum kétségtelenül létezik, hiszen 1954-től itt negyven éven keresztül akárcsak Zalavárnál - hatalmas ásatásokat folytattak. Felszínre került egy 7 ha-os erődített telep, templomokkal, sírokkal és avar típusú, valamint frank jellegű mellékletekkel. A legnagyobb probléma az időrend, mivel a sokezer lelet között egyetlen pénzérme sincsen, így számos kérdés ma is nyitott.50 Mikulčicén kívül Uherské Hradiste, Olomouc, Lisen-Staré Zámky a legfontosabb lelőhelyek.51 Senga Toru, Eggers és Bowlus elmélete, hogy ti. Morávia a Duna-Tisza közén, s attól keletre terülhetett el, sem régészetileg, sem az írott források révén nem támasztható alá. Annak viszont kiváló bizonyítékai ezek a feltevések, hogy a hagyományos és elfogadott tételek igenis felülvizsgálhatók és módosíthatók.52 Mielőtt kísérletet tennénk a IX. századi dunántúli és tiszántúli régészeti emlékanyag értelmezésére, ki kell térnünk a morva-magyar hagyományok kérdésére, elvégre az arab forrásokban53 és a magyar krónikákban fennmaradt a morvák emléke, mégpedig a nevezetes Fehér ló mondában. Anonymus nem említi a történeti irodalomból ismert 21 morva-szláv személy közül egyetlenegynek sem a nevét, a Fehér ló mondáját pedig Salán vezérhez kapcsolja. Ő csak Marót vezérről és leszármazottjáról, Ménmarótról (Menumorout54) tud. Kézai Simon viszont ismeri Szvatopluk (Zvataplug) nevét, aki Marót fia (filius Morot), népét viszont messianusnak (moesiai) mondja.55 Kézai csak utal a fehér ló mondára, a Képes Krónika azonban részletesen leírja a történetet: Kund fia Kusid-ot (Kusid filius Kund) elküldték, hogy szemlélje meg a földet és ismerkedjék a föld lakosaival. Kusid... a tartomány fejedelméhez ment, a Zuatapolug nevűhöz, aki Atilla után uralkodott, üdvözölte őt népe nevében, és elmondta amiért jött...
FELVIDÉK
33
A római birodalom közép-európai tartományai. Közli: dr. hist. Bakay Kornél
egy nagy fehér lovat (equum album et magnum) küldtek neki, arábiai arannyal bevont nyereggel, aranyozott kantárral. A követ tehát földet, füvet és vizet kért ott a fejedelemtől.” Ezután egy másik követet küldtek a fejedelemhez: „Árpád és népe azt üzeni neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek tőled, ne maradj tovább semmiképp sem, mert földedet megvették a lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért.”56 A nyelvészek véleménye szerint a magyar nyelv tőszókincsének 9,36 %-a szláv eredetű. A legtöbb szó a déli kaj-horvátból és a szlovénből57 származik, kevesebb a bolgárból, a szlovákból és a csehből. A jövevényszavak zöme a XI-XII. században került át a magyarba. A honfoglalás idején még csak ősszláv dialektusok léteztek, mert a IX. században még nem alakultak ki az egyes szláv nyelvek.58 Nyilván ez is oka annak, hogy az elbeszélő forrásokban a XIII. századig sehol sem szerepelnek Magyarország nem-magyar nyelven beszélő népei. Nem említik azokat sem a külföldi származású, sem pedig a magyar eredetű szerzők. Mintha az országban lakó szlávok egyszerűen nem léteznének.”59 Felmerül tehát a nagy kérdés: kikhez köthető az a gazdag régészeti emlékanyag, amelynek lelőhelyeit fentebb felsoroltuk? Frankokhoz és bajorokhoz csaknem biztosan nem kapcsolhatjuk őket, mivel a kereszténnyé lett frankok és bajorok a IX. században melléklet nélkül temetkeztek.60 Szlávok nagyobb tömegben nem laktak Pannóniában, hiszen a szlávokra jellemző hamvasztásos temetkezések száma igen alacsony! Jozef Zábojnik által megvizsgált 70
felvidéki avar temető közül mindössze 11 temetőben fordult elő a hamvasztásos temetkezés, s ezek is csak a VIII. század első felétől keltezhetők, kivétel talán a dévényújfalui temető.61 Bár a Dunától északra fekvő nagy avar temetőkben rendkívül markáns az avar jellegzetességek minden válfaja (728 övgarnitúra, 452 lovas temetkezés, számtalan fegyver), a szerző mégis arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az igazi avarokat az „avarizált szlávoktól” nem lehet megkülönböztetni.62 A Dunántúl területéről valójában csak Pókaszepetkről, Kehidáról, Zalakomárból, Söjtörről, Nagypáliból és Alsódiásról (Gyenesdiásról) ismerünk szláv hamvasztásos sírokat.”63 Pókaszepetken 248 avar 169 szláv hamvasztásos sírt tárt fel Sós Ágnes. Szórványosan ismerünk hamvasztásos szláv sírokat a Tiszántúlról (Zemplénagárd64) és Erdélyből (Szilágynagyfalu, Maroskarna, Csombord, Kézdivásárhely,65). Nos, akkor kik lehettek ezek a nagygömbös, szőlőfürtcsüngős fülbevalókkal ékes, kétélű kardokkal, rövid, tüskés sarkantyúkkal, sarlókkal, fa vödrökkel, lándzsákkal, baltákkal felszerelt emberek, akiknek szegényes sírjaiban a fő melléklet a cserépedény? Úgy vélem, elsősorban a frank megszállás alá került avar népesség temetői ezek, azoké a közösségeké, amelyeknek tagjai elszakadtak a birodalom keleti részétől, elszegényedtek és elszigetelődtek. Teljesen tudománytalan az elavarosodott szlávok tömegéről beszélni, amint teszik ezt a szlovák és cseh kutatók, de részben még az osztrákok is. Püspöki Nagy Péter szépen kimutatta, hogy a ma Szlovákiához tartozó 4113 avarkori sír
34
FELVIDÉK
közül mindössze 44 a hamvasztásos temetkezés, amely mindösszesen 1,07 %-ot jelent!66 Az avarok a IX. században is mind Steyerországban (Hohenberg,67 Krungl68), mind a Dunántúlon, mind a Felvidéken, mind a Tiszántúlon69 tovább éltek. Ezt igazolják az írott adatok és a régészeti anyagok is. Az avarok tartományáról (provincia Avarorum) hallunk 830-ban, 832-ben, 2333ban, 836-ban, 843-ban, 860-ban, 867-ban és 871-ben.70 Ma már bizonyított, hogy a Dunától keletre eső területet a dunai bolgárok sohasem szállták meg, nem is került elő egyetlen bolgár jellegű lelet sem, Erdély kivételével.71 Ugyanakkor biztosan IX. századi (is) a dunacsébi, a moravicai, a horgosi,72 a kiskunhalasi, az adai, a Szarvaskákapusztai, a székkutasi,73 a Hortobágy-árkusi és a tiszafüredi avar-temető. Az avarok X. századi létéről is biztos tudomásunk van, mégpedig elsősorban VII. Konsztantinosz császár nevezetes műve révén, aki egyébként Atillát is az avarok királyának nevezi,74 mert a 29., 30. és 31. fejezetben úgy beszél az avarokról, mint a kortársairól. A Duna folyón túl laktak az avarok, akiket a szlávok megtámadtak. Az avarok ellentámadást indítottak és elfoglalták egész Dalmáciát, „egész területét birtokukba vették és megtelepedtek benne”.
Később a horvátok sokat legyilkoltak közülük, de „még vannak Horvátországban az avarok közül valók, és felismerhető, hogy ezek avarok.” A IX. századi, ún. frank jellegű emlékanyag75 is részben hozzájuk köthető. S ne feledjük, hogy egyrészt a honfoglaló magyarok 838-tól, de vitathatatlanul 862-től már itt vannak a Kárpát-medencében, másrészt a nyugati források zöme a magyarokat avaroknak mondja, harmadrészt, hogy az írástudó avaroknak legalább is egy része magyarul beszélt és a legkorábbi helyneveink egy része tőlük származhatott. Ezért fordul elő a pannonhalmi apátság oklevelében (1001) Füzeg, Bálványos, Temérdi, Csermudi, a nyitrai káptalan adománylevelében (1006) Tormás, Darázs, Könyök, a pécsváradi apátság alapítólevelében (1015) Csomor, Nagyút, Nagyszeg, Hosszúfa, Kertelfa, Hétszilva, Ormánd, Almás, a zalavári Szent Adorján apátság adománylevében (1019) Csán, Szőlős, Hídvég, Borul, Fejérvár, Bakonybél.76 (Részlet Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai c. könyvéből, II. kötet. 269-282. old. A bőséges képanyagot és hivatkozott irodalmat terjedelmi okokból nem közöljük.)
MeGJeleNT! MAGYAR ÉLET ERDÉLYBEN „...S ha szorgalmasan tovább folytatjuk európaizálódásunkat, idővel talán - ha közben bele nem pusztulunk - még talán azt is megérhetjük, hogy Nyugat szeretettel fogad keblére, elismer “tiszteletbeli árjának”, s besorol bennünket mindjárt a szlávok utáni rangsorba. . . . . Még szomorúbb, hogy amíg a mi tudósaink . . . a hiábavalóságokkal foglalkoztak, addig a területeinket hazugságaikkal birtokukba vevő “tudományos” tételekkel árasztották el a “művelt” Nyugatot - amelynek műveltségére jellemző, hogy ezeket minden további nélkül el is fogadták - hiszen ezek is az árja dicsőséget tanúsították! . . . Az ún. “dákó-román elmélet” nemcsak hogy minden idők egyik legnagyobb tudományos szálhámossága, de gyakorlati jelentősége az, hogy még napjainkban is egyike az oláh-román imperializmus leghatékonyabb ütőkártyáinak. Nyugat általános tájékozatlanságának, jobban mondva műveletlenségéből fakadó közönyének ez a valótlanságok, sőt, szándékos hazugságok gyűjteménye még ma is szentírás. . . . . . . N. Iorga (1871-1940) professzor úr legnagyobb műve …… a román történelem megalkotása - mert horribile dictu, addig az sem volt! Történeti munkásságát kiegészíti a bizánci és török történelem megírása - még szerencse, hogy a magyar történelmet átengedte Hómannak. Még egy jellegzetességet kell megemlítenünk Iorga professzor úr munkásságát illetőleg: műveit zömmel németül és franciául írta - tehát eleve külföld használatára! . . . Az ostobaság viszont a történelem-tanításban, - különösen, ha ez egy totalitárius államhatalomnak ad fegyvert a kezébe saját együtt élő népeinek a kisemmizésére - bűnnek, sőt gonosztettnek számít.”
Megvásárolható a Zsarátnok eddig megjelent 5 évfolyama évenkénti kötésben.
Ára: 6300 Ft / kötet + postaköltség
Megrendelhető a 06 70 388 4988-as telefonszámon Régebbi számok is kaphatóak 200 Ft/db. + postaköltség áron.
Dél-Alföldön Hagyományőrző, Ősműveltségi Tábor létesül. Támogatókat keresek. Elekes Antal Tel: 20 623 92 10