Gaál István. Garai Erzsi. Hegedűs Zoltán. Illés György. Kovács András. Papp Sándor. Sallay Gergely olvasó-szerkesztő

FILM KULTÜRA

7011

Szerkesztőbizottság

Bíró Yvette szerkesztő Gaál István Garai Erzsi Hegedűs Zoltán Illés György Kovács András Papp Sándor Ujhelyi Szilárd

Sallay Gergely olvasó-szerkesztő

Sebestyén Lajos képszerkesztő

1970. január-február

TARTALOM Fórum 5

A "cselekvő" filmről, a fiatalok nemzedékéről, Beszélgetés Újhelyi Szilárddal

a bírálat igényéről

Műhely 12

Hol vannak ma a "nehéz emberek"? Egy dokumentumfilm keletkezéstörténetéből

(Nádasy László)

Mérleg 20

Gengszterek és mizantrópok Egy őrült éjszaka (Eörsi István)

24

Egy választás Magyarországon Szeressétek Odor Emíliát (Galsai Pongrác)

28

Lázadás diák módra Ha ... (Fekete Sándor)

34

A semmittevés játékai Százszorszépek (Hegedűs Zoltán)

Premier plan 41 51

Francois Truffaut (Bán Róbert) Egy művészi pálya dokumentumaiból

Kerekasztal 64

"A film a szociálpszichológia kitüntetett szemléltetési Beszélgetés Mérei Ferenccel és Vass Judittal

módja"

Ellenvélemény 72 74 75

Dillinger él ! (Bikácsy Gergely) Elég "érdesek"-e újabb filmjeink? Izgalomkeltés vagy eszméltetés? Olvasólevelek a "Z" -ről

(Fábián László)

Külföldi folyóiratokból 78 80 82

83 85 86

A Rubljov sikere Párizsban Pasolini: Az élőbeszéd a film csodála tos lehetősége Az indiai film Önkéntes önkontroll "Párhuzamos" filmművészet Franciaországban? A lengyel filmgyártás témái

118

A. Koncsalovszkij-A. Tarkovszkij: II.) Rab Zsuzsa fordítása

111

Content s

Andrej

Rubljov

(Forgatókönyv

E számunk

munkatársai

Bán Róbert filmrendező Bikácsy Gergely, a Filmtudományi

Intézet munkatársa

Eörsi István író Fábián László középiskolai tanár Fekete Sándor irodalomtörténész Galsai Pongrác kritikus Hegedűs Zoltán, a Filmvilág szerkesztője Koncsalovszkij, Andrej filmrendező (Moszkva) Mérei Ferenc pszichológus Nádasy László filmrendező Rab Zsuzsa műfordító Tarkovszkij, Andrej filmrendező (Moszkva) Újhelyi Szilárd, a Filmfőosztály

vezetője

Vass Judit filmrendező Zsugán István kritikus

Következő

számaink

Filmgyártásunk

tartalmából

technikai felkészültsége

Premier plan: A magyar film 25 éve (1945-1970) Bemutatók: Így jöttem, Utazás a koponyám körül, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban, Hullaégető Latabár Kálmán Lenin-portrék

a filmtörténetben

Hogy állunk a mozik látogatottságával ?

A kiadásért felel a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum igazgatója. Szerkesztőség : Budapest, XIV., Népstadion út 97. Terjeszt ia Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József Nádor tér 1.) és bármely kézbesítő postahivatalnál. Előfizetési díj: egy évre 42,- Ft, félévre 21,- Ft. Csekkszárnlaszám: egyéni 61.280, közületi 61.066.

FÓRUM

A "CSElEKVŐ"

FILMRŐl,

A FIATALOK NEMlEDÉkÉRŐl,

A BíRÁLAT IGÉNYÉRŐl Beszélgetés Ujhelyi Szilárddal Dr. Ujhelyi Szilárd, a Művelődésügyi Minisztérium Filmfőosztályának vezetője vállalkozott arra, hogy egy magnetofon-beszélgetés során a Filmkultúra munkatársai Bíró Yvette és Zsugán István - kérdéseire válaszolva elmondja véleményét filmművészetünk néhány aktuális problémájáról. A többórás beszélgetést kivonato san közöljük, megőrizve az élőbeszéd fordulatait. - Az utóbbi időben néhány kritikában, átfogó jellegű cikkben a magyar film válságáról, új hullámvölgyéről esett szó. Első kérdésünk: vajon indokolt-e ez a pesszimista helyzetkép? Vannak-e olyan jelenségek, amelyek megerősítik a borúlátást? - A hullámhegyek és hullámvölgyek állandó méricskélése Karinthy buta kisgyerekét juttatja eszembe, aki fel-le szaladgálva, minduntalan azt kérdezgeti: "anyuka, most fönn vagyok a dombon?" "anyuka, most lenn vagyok?" Szerintem legfeljebb annyi indokoltsága van ezeknek a borús helyzetképeknek, hogy jobb félni, mint megijedni. Azt kellene tehát megvizsgálnunk, hogy indokolt-e a félelern? Semmiképpen nem mondanám, hogy a tények igazolnák az új hullámvölgyet; egyelőre csak a hullámvölgy től való félelem a tény. Az aggodalmaskodók kü-

lönböző nézőpontokból különféleképpen ítélik meg a hullámvölgy bekövetkezésének lehetőségét. Ha a kérdés úgy szól, hogy bennem is van-e félelem, akkor azt kell válaszolnom, hogy - van. - A magyar filmművészet legnagyobb sikereit az utóbbi években olyan filmek, olyan merész és kezdeményező jellegű alkotások képviselik, amelyeket a közmegegyezés "cselekvő filmeknek" nevezett el. Bizonyos filmes körökben mintha némi félelem érződnék az ilyen kezdeményezések további lehetőségeit illetően. - Ennek a problémának két vonatkozása van. Az egyik: ha feltételezzük, hogy ma is, továbbra is adva van minden olyan lehetőség, ami az "új hullám" vagy a "cselekvő film"-hullám megindulásakor, akkor is kérdés, fenn lehet-e tartani, konzerválni az elért színvonalat, ha ezután is csak ugyanazt csináljuk, mint eddig, s nem törekszünk megújulásra. Tehát kérdés, nem kell-e újítaniok a művészeknek - az adott feltételek között - a fogalmazásmódban, a művé formálásban. A kérdés másik oldala: mennyire reális az a félelem, hogy az alkotói feltételek is változhatnak. - Egyelőre még a probléma kozásánál mamdva: külföldi már régebben megfogalmazták,

első vonatkritikusok hogya si5

került művek összegező, számadó jellegű filmek voltak: s erre szükség is volt egy adott időszakban, de hangot adtak hiányérzetüknek is. - Ha e kritikák szerint ezek a filmek egy lezárt - politikailag és társadalmilag meghaladott - korszakra való visszatekintést és összegezést képviselnek, azaz egyszerűen csak művészi formában mondták ki azt, ami a politikai fejlődésben implicite már megvolt - ezt az értékelést én így nem tudom elfogadni, mert az aktív film fogalma többet tartalmaz ennél. A "cselekvő film" elébement a társadalmi feladatoknak, és új gondolatokat fogalmazott meg. Akár ha kérdés formájában is, hiszen gyakran a kérdésekkel is elébe lehet menni a problémák feltárásának, majdani megoldásának. Nem értek tehát egyet azzal, hogy ez könnyű feladat lett volna. - Többnyire nem is ez volt a kritika lényege, hanem inkább az, hogya filmművészet nálunk többre vállalkozott, mint ami a feladata; a FIPRESCI-konferencián például nyugati és keleti kritikusok felvetették, hogy nálunk a film olyan aktuális gyakorlati-politikai feladatok megoldására is vállalkozik, amelyek ... - ... például az "öntözési hivatal" feladatai lennének - ha jól emlékszem az egyik bíráló megfogalmazására ... -

Igen: tehát, hogy a film nálunk átválbizonyos plusz-feladatokat is. Vajon helyes-e, egészséges-e ez: pontosabban, miért következik a művészetnek ez a szerepvállalása az egész kelet-európai történelmi és művészeti hagyományból? lal:

- Nálunk valóban nagy hagyománya van annak, hogy a művészet, az irodalom "helyettesíti" a politikát. Ez ténykérdés, igaz. De a magyar filmművészet új hullámának elemzésénél nem szabad túlértékelnünk ennek a hagyománynak a szerepét, és megfeledkeznünk a mai realitásból eredő körülményekről. A kapitalista körülmények között a művészi szabadság néha azt jelenti, hogy kicsit udvari bolondnak lehet tekinteni a művészt, az írót. Megvan az a szabadsága, hogy mondhat, írhat, amit akar, úgy sincs sok következménye. Ná&

lunk viszont nemcsak a hagyományokból, hanem a szocializmus lényegéből is következik, hogy komolyan vesszük a művészetet. Ez a felfogás nyilatkozott meg nagyon jól tapintható negatív oldaláról a művészeti dogmatizmus időszakában is, amikor a művészi kifejezésnek túlzottan nagy súlyt tulajdonítottak; olyan rigorózus gondossággal vizsgáltak mondatokat, szavakat, mintha egy politikai programnyilatkozattal állnának szemben. De lényegében ennek a szigornak a mélyén is az a meggyőződés munkált, hogya művészetnek igen jelentős szerepe van a társadalmi tudat formálásában. Más kérdés, hogy ez a tagadhatatlan igazság akkoriban mennyire torz formákban érvényesült. Az új hullám kialakulásakor tehát nemcsak az említett hagyomány hatott, hanem az az igény is, hogy a művészet a politikát segítő - jelen esetben kritikával is segítő - társadalomformáló erő lehet. - Vajon milyen tették lehetővé a tését? Talán ha problémáinkra is

tényezők jellemezték és cselekvő film megszüleezt megvizsgáljuk, mai választ kaphatunk.

- Ez helyes módszer: ha azt akarjuk megérteni, miért van némelyik alkotóban és a közönség egy részében bizonyos "veszélyérzet", azt kell kutatni, mi tette lehetővé annak a kibontakozását, aminek a veszélyeztetettségéről - vagy vélt veszélyeztetettségéről-ma beszélünk. Abban a politikai légkörben, amely-óriási megrázkódtatások után - a hatvanas évek elején kialakult, a politikai vezetés nem egyszerűen eltűrte, tolerálta, hanem aktívan igényelte is mindannak a kimondását, ami az alkotókban forrongott. A politikai vezetés világosan kimondta, hogy a kritikát segítségnek tekinti, s hogya szocializmus talaján szabad kritikailag analizálni a viszonyokat, mert az igen feltétele lényegében egy ilyen analízis, amelynek során bizonyos konkrét jelenségekre nemet kell mondani, mintegy kiküszöböléses módszerrel, hogy kialakuljon a lehetséges és kívánatos igen. Ez a légkör teremtette meg a feltételét annak, hogya művészek belső igénye és a kultúrpolitikai elvárás találkozhatott. Találkozhatott, azzal együtt,

hogy mindig voltak és mindig lesznek kisebb-nagyobb viták arról, meddig kell és lehet elmenni a bírálatban. De a vitákkal együtt is egészében bizonyos dialektikus összhang alakult ki a művészek igénye és a kultúrpolitika elvárásai közott. - A Húsz óra elkészülése és bemutatása volt az egyik döntő pillanat ennek a jó viszonynak a kialakulásában. Erre nagyon pontosan visszaemlékszem. A Húsz óra készülésének idején is volt néhány olyan nap, amikor a Szovjetunió párt és állami vezetésében bekövetkezett személyi változások jelentőségét találgatva, kellő tájékozottság híján, többekben föltámadt a félelem: nem kerül-e le a történelem napirendjéről a XX. kongresszussal elindult folyamat, nem revideáljuk-e álláspontunka t, nincs-e visszaford ulás? A konkrét veszélyérzet kialakulásában - érzésem szerint - ma is hasonló jellegű félelem munkál sok alkotóban és nézőben. A nemzetközi munkásmozgalom elég bonyolult periódust él át ebben a korszakban, és különböző jelenségekből néhányan most ismét arra következtetnek, hogy talán "leíródik" a XX. kongresszus és a belőle következő légkör; megszűnnek a jó alkotói lehetőségek.

- Maga a Húsz óra fogadtatása kő volt annak idején.

is próba.-

- Olyan értelemben volt próbakő, hogy ez a szövetség, a művészetnek és a politikai vezetésnek ez az összhangja és szövetsége egy konkrét ügy körül kulminált. A Húsz óra volt az első olyan film, amelynek kapcsán konkrétan feltették a kérdést: vajon szabad-e a saját közvetlen múltunkról ilyen kíméletlen nyíltsággal beszélnünk - akkor is, ha vitathatatlanul a szocializmus platformjáról tesszük ezt, tényekre építve. S ennél a filmnél került sor arra, hogy a kultúrpolitikai vezetés egy konkrét ügy kapcsán határozott igennel válaszolt erre a kérdésre. S nagyon fontos tényező, hogy ellenvéleményekkel szemben nyilatkozott meg az igenlés; olyan ellenvéleményekkel szemben, amelyek írásban is megjelentek, sőt intézkedésekben is testet öltöttek: bizonyos megyékben például annyira nem

-

szívesen fogadták ról is levették.

a filmet,

hogya

műsor-

- Valóban akadtak megyék, ahol három nap után önhatalmúlag levették a filmet a műsorról. Később természetesen visszatűzték.

- A Húsz óm csak egy példa a többi között, s ezt sok más film példája követte - a Hideg napok, a Szegénylegények stb. -, amikor újból és újból demonstrálódott a támogatás, ismét újrateremtődött a művészet és kultúrpolitika szövetsége. Viták árán, dialektikus módon alakult ki újra ez az összhang, de mindig létrejött. Ha viszont azt a kérdést vetjük fel, hogy ma hogyan állunk mindezzel, csak azt felelhetem : nincs semmi kézzelfogható ok annak feltételezésére, hogy a helyzet megváltozott volna. A viták talán nehezebbé váltak, de lényegében éppúgy szükségesek és lehetségesek, mint korábban. És annak, hogy a viták miért váltak nehezebbé művészet és kultúrpolitika között, szintén megvannak a maga szubjektív és objektív okai. De - ismétlem - minőségileg ugyanaz a helyzet; tehát viták vannak, bár ezek a viták most talán komplikáltabbak és nehezebbek. Rám nagyon nagy hatással volt, valahányszor elolvastam, Marxnak egy hasonlata A tőké-ben, amelyet egy gazdasági jelenség megvilágítására használ. Azt írja: a bolygók pályája lényegileg annak az ellentmondás. nak a kifejeződése, hogy egy test állandóan belezuhan egy másik testbe, ugyanakkor állandóan elröpül tőle; az ellipszis az, ami ezt az ellentmondást a gyakorlatban egyszerre megvalósítja és megszünteti. Marx szerint a gyakorlatban általában így oldódnak meg az ellentmondások. Talán alkalmazható ez a hasonlat a politika és a művészet két különálló, de egymástól el nem választható szférájára is éppen a XX. kongresszus utáni korszak egyik vívmánya annak felismerése, hogy ekét szféra különálló, de egymástól el nem választható -, a kultúrpolitika pedig a politika és a művészet szférái között ténykedve, ellentmondásukat oldja fel oly módon, hogy egyszerre megszünteti és meg is valósítja ezt az ellentmon7

dást. Ezért következhetett be az, hogy a művészek a "saját pályájukat" követve lényegileg a politika "napja" körül keringtek. S ezt nem kell szégyellni ök, mert ebben igazán semmi szégyellnivaló nincsen. - Hozzátennénk, hogy a művészek áltaban vállalták és vállalják ezt a pályát. - Vállalj ák, ez igaz; bizonyos j elenségek azonban, amelyek a nemzetközi munkásmozgalom bonyolult összefüggéseihez tartoznak, mégis arra késztetnek néhány művészt, hogy megfeledkezzenek a dialektikus magatartás értelméről; arról, amely egyszerre "kOlmánypárti és ellenzéki", hiszen nekik olyan hatalommal van dolguk, amelynek a természet éhez tartozik, hogy nemcsak elviseli, hanem igényli is a maga bírálatát. E hatalomnak éppen ebben áll a védettsége minden elidegenedéssel szemben; a hatalom a szocializmus talaján "humanizálható". Az említett jelenségek viszont érzésem szerint néhány művészből bizonyos türelmetlenséget váltottak ki, mintha arra az álláspontra helyezkednének, hogy nincs értelme bajlódni a hatalom "humanizálásával", ha úgy tetszik segítés ével - a saját kritikája révén -, lévén, hogy lényegét tekintve minden hatalom egynemű, és mint ilyen, "az ördögtől való" . Úgy vélik, egyetlen méltó intellektuális magatartás lehetséges ezzel szemben: a kétségbeesett tiltakozás a sikoltás". S miután úgy érzik, hog; e;t a magatartást - magának a hatalomnak a jellegéből következően - egyetlen hatalom sem viselné el direkt formában: felmerül a parabolák lehetősége és problémája. Én nem hiszem, hogy csak a direkt beszéd lehet értékes, de a kétértelmű paraboláról azt tartom, hogy nem pótolhatja a direkt beszédet. Mert az ilyen parabola tulajdonképpen annak a közérzetnek a kifejezője, amikor egy kicsit lemondtunk a segítségnyújtás közvetlen formáiról a konkrét analízisről és a kritíkáról. ' - Vajon az egyértelműség igénye indokolt-e korunkban, amikor a mai világ problémái annyira bonyolultak: vajon nem magukban a dolgokban van-e jelen szükségszerűen a többértelműség? Hátha a paraoouik esetében sem óvatosságról, szán8

kétértelműségről van szó, hanem a sokértelműség a dolgok lényegéhez tartozik? dékott

- Szándékolt kétértelműséget nem mondtam, mert az mindig rosszhiszemű, s ezt egyáltalán nem tételeztem fel. De félek, absztrakt elméleti vitákba tévednénk, azt a kérdést vizsgálva, mi tartozik általában a dolgok lényegéhez. Amikor azt mondják nekem - ahogyan a Húsz órá-val kapcsolatban valóban mondták is -, hogy nem szabad beszélni a személyi kultusz torzulásairól, mert bizonyos hasonlónak látszó formák miatt ez egyformán vonatkoztatható ránk és a fasizmusra - egyenlőségjel kerül a jelenségek közé -, ezt semmiképpen sem tudom elfogadni. A szocializmusnak ugyanis egyáltalán nem tartozik a lényegéhez a személyi kultusz. Ezért is jogosult vagy érthető az indulat a személyi kultusz korszakában elkövetett bűnökkel szemben, hiszen e jelenségek nem tartoznak a szocializmus lényegéhez. S azért vagyok ilyen területen a direkt beszéd híve, mert abban ez a direkt felháborodás érvényesül. Ha az elkövetett hibákról vagy a törvény telenségekről szólunk, az efölötti fájdalom csak direkt módszerekkel fejezhető ki. Mihelyt parabolában mondom el mindezt, akkor tényleg felmerül az egyenlőségjel lehetősége. És éppen azok számára kínál ez támadási lehetőséget, illetve ürügye t az egész probléma elhárítására, akik mindig azt hajtogatják: ne kritizáljuk a saját rnúltunkat. Egyebek között ezért tartom vitathatónak ezt a kényelmes kifejezésmódot, amit a helyzet bonyolultsága bizonyos művészekből kiváltott. - Visszatérve az "új hullámvölggyel" kapcsolatos félelemre, mi a jelenség kialakulásának másik komponense? - E félelem kialakulásának egyik tényezője tehát szerintem a művészek helytelen reakciója. A másik: kultúrpolitikánk felelőssége. Bizonyos, hogya párbeszéd, a vita lehetőségének fázisában vagyunk, de egyesekben aggodalom támadt: vajon mindazt, amit mi a szocializmus talaján állva demokra tizálásnak, humanizálásnak tartunk - mivel egyedül a szocializmus

teremti meg a lehetőségeit a valódi humanizmus elérésének -, nem cseréljük-e Iel valamiféle felelőtlen "liberalizmussal" ? A kapitalista körülmények között ugyanis, mint közismert. a manipuláció a társadalmi rend lényegéhez tartozik, és a liberalizmus ennek a manipulációnak az eszköze. Ezt nevezi Marcuse represszív toleranciának; ilyesmi viszont nálunk természetesen szóba sem jöhet. Annak ugyanis valóban az a lényege, hogy hozzá kell szoktatni a tömeget a legmeglepőbb, legvadabb igazságok kimondásához is, hiszen a leleplezés társadalmi következménye - nulla. Mindettől a Wall Streeten és másutt semmi nem rezdül meg. Még akkor sem, ha Párizsban barikádokat emelnek, s felgyújtják a kocsikat az utcán; egy ügyes vitorlafordulattal még ezt is a "konzervatívok" győzelmére lehet átváltani a soron következő választásokon - a modern manipulálás iskolapéldájaként. Nálunk viszont nem toleranciáról van szó, hanem szövetségről, és ezért represszivitásról sem beszélhetünk. Nálunk komolyan veszik a "szép szót" vagy a "szép képet". És ez jó dolog, olyan jellemvonása a szocialízmusnak, amit nem is szabad feladni.

- Egy újabb kérdéscsoportra áttérve: hogyan értékeli Ön a legújabb filmes nemzedék jelentkezését? Milyen problémákat vetnek fel az utóbbi évek első-filmjei? - Úgy tűnik, hogya legújabb nemzedék a múlt és jövő kapcsolódási pontját, vagyis saját jelenét, valahogy más közégként érzékeli, mint az a nemzedék, amelyikhez például Jancsó, Fábri, Kovács, Bacsó, Herskó, sőt ilyen szempontból bizonyos mértékben még Szabó is tartozik. A legfiatalabbak számára a múlt már lezárt történelemként jelentkezik; nem a saját jelenükként, élményükként, hanem átvett és feldolgozott élményként, ami nem annyira meghatározó jelentőségű. -

S véleménye

szerint,

ez jó vagy rossz?

- Bizonyos szempontból jó, de némi aggályt is kelt az emberben; mintha egy hídépítésnél az egyik pillérre nem támaszkodnának. Valami furcsa lebegést érezni ezekben a művekben.

- Pedig ezek a filmek teljesen direkt ábrázolásmódot alkalmaznak, s szinte kivétel nélkül a jelen problémáiról szólnak ... - Ez igaz, de a mélységet keveslem bennük; sok felületi hitelességet érzek ezekben a filmekben. Furcsán hangzik így együtt a hitelesség és a felületesség, de így érzem.

- Már a pécsi vitában is felmerült, hogy a fiatalok erénye: a körülmények pontos felismerése, amelyek között indulnak; de megfogalmazódott ez a mélység-hiány is; vagyis az, hogy nem húzzák meg a szálakat visszafelé ... ... tehát előre sem. Hiányzik a folytonosság ezekből a művek ből. Ha hiányoznak az eredők, nincs mit meghosszabbítaniok.

- Véleménye szerint jelenleg nincs-e olyan veszély, hogya kritikai közhangulat ezeket a különben rokonszenves helyzetképe ket, empirikus látlelet eket fogalmazó - "legfiatalabb filmeket" megpróbálja szembeállítani az "idősebb fiatalok", az úgynevezett középnemzedék filmjeivel, amelyek ennél absztraktabban fogalmaznak, de történelmi összefüggésben igyekeznek ábrázolni a jelenségeket? Biztos, hogy ez helytelen és igazságtalan szembeállítás volna. Egy Fábrinál, Kovácsnál, Herskónál - bárkinél az ő korosztályukból - tagadhatatlan az a felelős magatartás, hogy "hiszen én ezt végigéltem, végigcsináltam, ebben én is aktív voltam". A fiatalok mintha kényelmesebben fogalmaznák meg a maguk helyzetét, és nem vállalnák a kontinuitást: "ezt az apáink csinálták, ehhez semmi közünk"; úgy érzik, ők valamiféle tiszta lappal indulnak, és nincs kőzük a múlthoz. Bacsó Nyár a hegyen című filmjének egyik figurája világosan kimondta ezt: "ezek itt össze-vissza lecsukták egymást, mit érdekel ez téged?" Körülbelül ez a motívum jelentkezik a fiatalok filmjeiben. S ez objektív értelemben tévedés. Hiszen az ő gondjaik - például az, hogy "lehet-e itt ma érvényesülni" - magyarázatát ott találják meg, ahol mi utat kerestünk, utat vesztettünk, utat találtunk, ahol sokmin9

dent leromboltunk és sokmindent felépítettünk. Ha valaki lemond a múltban rejlő magyarázatról, az annyit jelent, hogy egy kicsit a saját jövőjének a formálásáról mond le; mindarról, ami egy embert emberré tesz: hogy választok és alakí tom a jövőmet, és építem magarn. Mihelyt lemondok arról, hogy megnézzem, honnan jövök és milyen körülmények determinálnak engem, akkor lemondok arról is, hogy ezeket a körülményeke t megváltoztassam. Ez a másik aktuális" veszélyérzetem" filmművészetünk jövőjét illetően. - Kritikánkban ugyanakkor olyan közhangulat alakult ki, amely ezeket a filmeket és módszereket glorifikálja ... - Kritikailag az történik, ami nagyon sok családban: a gyerekek elkényeztetése. Eredetében nemes indulat ez: "nekem sose volt módom erre, nektek legyen könynyebb, igazatok van, ne törődjetek ezekkel a terhekkel, majd mi elviselj ük őket valahogy". Pedig a stafétát a nemzedékek mindig átveszik egymástól, a terheket is, az eredményeket is. A szituációval együtt, amiben indulnak. - Pontosan erről van szó: a felület hitelessége sokszor csupán általánosságokhoz vezet. - De a múlt vállalása vajon nem teszi-e megoldhatatlanul bonyolulttá a feladatokat; vajon az összes eredő felvázolása nem okoz-e olyan veszélyt, hogy a konfliktusok túlbonyolításával megnehezíti a ma lényeges motívumok felderítését? - Ez Nagy Sándor problémája, akinek nincs ideje Gordiusban a csomóval bajlódni. Én azonban nem vagyok bizonyos benne, hogy valamennyi fiatal rendezőnk Nagy Sándor, és Nagy Sándor-i igénnyel veheti elő a szablyáját. Érzésem szerint volna idejük az eredők felkutatására. Ha most visszatekintek egy öt évvel ezelőtti vitára, amit Szabóval folytattunk: bev allom, bizonyos nosztalgiával gondolok rá, mennyire tiszteletre méltó volt az a szándék, ahogy ő az Almodozások korá-ban és az Apá-ban kereste saját nemzedékének a kontinuitását - pedig akkoriban a sze10

mére hánytuk, hogy túl könnyen teszi túl magát a múlt kérdésein. - Vajon nem arról van-e szó, hogya parabola éppen azért jó kifejezési lehetőség, mert napjainkban a jelenségek lényege bonyolultságuk miatt - direkt módon nehezen megközelíthető; célszerű tehát a jelenségeket modellbe egyszerűsíteni? - A modell és a parabola módszere bizonyos körülmények között tényleg alkalmas a valóság mély ebb ábrázolására és megmutatására, lehetőséget nyújt az összefüggések átfogó bb feltárására. Egyetlen pillanatig sem akarom vitatni ennek létjogosultságát. Feltéve, hogy vállalkozunk arra a fáradságos munkára, amit a lényegi őszszefüggések megkeresése jelent a parabola segítségével. A kényelmesebb megoldás felé visz azonban, ha aparabolában rejlő lehetőségekkel valaki úgy él vissza, hogy éppen a konkrét helyzet lényegi öszszefüggé seiről, a gordiusi csomó bogozásáról mond le. - Az On véleménye szerint mi a teendő, ha a borúlátó hangulat ellenében tovább akarjuk fejleszteni a magyar film eredményeit? - A magyar filmnek nagy a vonzereje mindenütt, ahol a szocializmus ügyének "drukkerei" vannak. E vonzerő okát én abban látom, hogy tekintet nélkül arra, mi opportunus, mi nem, ne mondjunk le a saját valóságunk analizálásáról. Ebben van valami vonzó. A XIX. századról szólva, Engels abban látta a francia regény fölényét a német regénnyel szemben, hogya francia regény ott kezdődik, ahol a német regény befejeződik. A német ugyanis ott fejeződik be, hogy a hős ostoromolja szíve választottját, aki végre is igent mond, oltár elé lépn vc, és ezzel minden probléma véget ér. A francia regény viszont itt kezdődik: arról szól, hogya házasság kezdete után milyen problémák adódnak ... Szerintem tulajdonképpen a nagy klasszikus szocialista hagyományainkból elindulva - beleszámítva a személyi kultusz korszakában bekövetkezett hullámvölgyet lényegileg a magyar film rátalált a megújulásnak arra az útjára, hogya hatalomért való harc - az "imádottunk meghó-

dításáért" vívott harc - őszinte pátoszát folytatni tudta egy hasonlóan őszinte ,pátosszal: a házasságban", a hatalom es a munkásosztályegyüttélésében megnyilvánuló problémák pátoszával. Olyan helyeken ahol még a házasság előtt állnak, és ahol azt hiszik, hogy a házassággal minden megoldódik majd, mindez esetleg riasztólag hathat. Lásd francia és olasz "ultrabal" megnyilvánulások: "miért beszélnek le bennünket a házasságról, miért mondják meg nekünk, hogy a házasságban bizony akadnak jobb és rosszabb napok is, és a házasság nemcsak a nászútból áll, hanem a tartós együttélésből ?" Pedig a vizsgálatra éppen azért van szűksézb' mert filmjeink nem akarják felbomlasztani a "házasság" intézményét, hanem keresik a legjobb formáit; vizsgálják, hogy milyen ez az együttélés a hatalommal. Ez a magyar film nagy találata, méghozzá abban az őszinte és direkt formában, ahogy mi konkrétan és szándékosan ezt a problémát vizsgáljuk. S erről nem akarunk lemondani. Hogy ennek a módszerét egy valóban komplex és a lényeget felmutató parabolában találják-e meg az alkotok, vagy egy direktebb, realistább ábrázolásban - ez mindegy. De a veszély akkor is fennáll, ha csak a veszély tudata valóságos. A kultúrpolitikának valamilyen formában tettekkel kell demonstrálnia, hogy ez a veszély-tudat indokolatlan; a müvészeknek pedig újabb felfedező jellegű alkotásokkal kell ismét újrateremteniök azt a dialektikusan harmónikus viszonyt, amiről az elején beszéltem, s ami annak idején a fellendülést lehetővé tette. - A megromlott filmes közhangulatnak van egy konkrét komponense is.' a hírek szerint jóidöre előre kimerültek már filmgyártásunk anyagi keretei; két évre előre "minden hely foglalt" a műtermekben ... - Ez a kérdés nagyon összetett szervezeti problémákhoz vezet, melynek részletes megvitatása most nem lehet feladatunk. Talán célszerű lenne egy más alkalommal, az összes illetékes bavonásával erre a vitára sort keríteni. Ami engem illet, közismert, hogy ebben a kérdésben a decent~ ralizálás híve vagyok. Az új gazdasági

mechanizmus további érvényesítése, következetes végigvitele az alkotó csoportok nagyobb önnállósága és felelőssége irányába mutat. - Befejezésül arra kérnénk, foglalja öszsze, hogyan látja Ön Jilmművészetünk lehetőségeit és feladatait? - A magyar filmművészet nagy érdeme, hogy valóságos számadást végzett egy egész történelmi korszakról. Most azonban - ez éppen saját vállalásából adódik tovább kell lépnie. Ezt fejtegette egyébként már Kovács András is Pécsett: a magyar filmművészetnek meg kell őrizn~e.az~ a tulajdonságát, hogy úgy segít a politikai vezetésnek, hogy olykor hamarabb hívja fel a figyelmet a soron következő feladatok egyikére-másikára; akár a szeizmográf, jelzi a rezgést akkor, amikor az politikai síkon esetleg még nem érezhető. Ez persze minden művészetre vonatkozik, de nálunk az a furcsa dolog történt, hogy az irodalomban hamarabb jelent meg ugyan például a Húsz óra vagy a Hideg napok, mézis filmként váltak fontos közéleti, politikai tényezővé. A filmnek van nálunk bizonyos csomópont jellege, avantgarde szerepe - ahogyan Lukács György is megállapította. Ezt a szerepet filmművészetünknek meg kell őriznie. De ehhez az szükséges, hogy a filmművészet továbbra is új, valóban mai konfliktusok feltárására, megfogalmazására törekedjék. S ilyen szempontból egészséges és szükséges az a cezúra, amit a fiatalok filmjei jeleznek. Akkor is ha a fiataloknak ezek a filmjei egyelőre' inkább a tagadást, a "diszkontinuitást" jelentik. Várjuk a "kontinuitás t" , vagyis "a tagadásnak a tagadását". Ez persze nemcsak az alkotókon múlik, hanem többek között azon is, hogya kultúrpolitikai vezetés mekkora türelemmel, mekkora és miképpen megfogalmazott elvárással közelít ehhez a nemzedékhez. Saját feladatunkat, a kultúrpoJitikai vezetés feladatát tehát abban látom, hogya művekben jelentkező aktív, cselekvő művészi magatartást kell továbbra is támogatni, éspedig nem egyszerűen a "tolerancia", a bírálat "eltűrése" révén, hanem a bírálvatámogatás őszinte igénylésével. 11

MŰHELY

HOL VANNAK

MA A "NEHÉZ

Egy dokumentumfilm

EMBEREK"?

keletkezéstörténetéből

A dokumentarista - úgy tűnik - másfajta gondokkal küzd, mint a játékfilm rendezője. Az előbbi mintegy megörökíteni akar valamit, az utóbbi ábrázolni. De - a személyes szándékoktól szinte függetlenül - filmen az ábrázolás is - bizonyos értelemben - megörökítés, s a megörökítés is ábrázolás. Ugyanis mind a dokumentum-, mind a játékfilm esetében gépállások, illetve gépmozgások karakterisztikája és dinamikája határozza meg a jellemzés mélységét és pontosságát, akár színészekről, akár életbeli szerepüket "játszó" emberekről van szó. Ez azt jelenti: ahogy a dokumentumfilm sem kerülheti el a filmi ábrázolás módszereit, úgy az ábrázolás céljával készülő játékfilm is szükségképpen bizonyos létezéseket dokumentál (jól-e vagy rosszul, az más kérdés). A film mindkét válfaj ában szerzett tapasztalataim birtokában állíthatom : a különbségek inkább felületiek, mintsem mélységiek. A kínai fal, amely birodalmaikat elválasztja egymástól, inkább csak tudatunkban létezik. Egyre nyilvánvalóbb, hogy - ami a műhelygondokat illeti - a kor valódi kérdéseit fölvető dokumentarista s a hiteles önkifejezés igényével föllépő játékfilmes úgyszólván azonos buktatókba ütközik, eszmei-művészi és technikai szempontból egyaránt. Ahogy fölösleges ma már azt 12

bizonygatni, hogya dokumentumfilm is lehet "művészi" (gondoljunk Joris Yvens életművére), hasonlóképpen az sem kétséges, hogy egy Fellini, egy Antonioni, egy Bergman művészi kvalitás át sem technikájuk divata fémjelzi, inkább az, hogy legjobb filmjeik vitathatatlan kordokumentumok. Hazai példákat idézve: ha - teszem - Kovács András egyebet sem csinált volna, mint a Nehéz emberek-et és Sára-Gaál sem, mint a Cigányok-at, e munkáik ismeretében sem lehetne kétségbe vonni, hogy művészek. S a magyar "új hullám" ún. szerzői filmjei közül a legjobbak - mint pl. Szabó István Álmodozások kora c. filmje - is egyegy személyes vallomás hiteles dokumentumai. Jancsó dokumentarista indíttatása - akár az új csehszlovák filmművészeté - közismert. A kétféle - s egymást kölcsönösen bizonyító - példákat még hoszszan sorolhatnám. De nem ez a célom. Mindez csupán önigazolás, hogy talán van értelme - esztétikai szempontból is -, ha röviden tájékoztatom az olvasót egy készülő dokumentumfilm geneziséről, technikai és művészi problémáiról.

Versenyt az esztendőkkel címmel készülő dokumentumfilm em alapeszméje akkor

annak fogant meg bennem, amikor évekkel ez- műen válaszolni. Az Új Irásban idején publikált nyilatkozatából idézek : előtt - az Új Irásban publikált riport"A gyár és a feltalálók között - nem teljaim nyomán - váratlanul levelet kapjesen alaptalanul - úgy megromlott a vitam Csataszögről, melyben Bódy József szony, hogyagyártáshoz új vállalkozót tsz-elnök és Emesz Ferenc üzemvezető kellett keresni. Egy vasipari mallékarról tudósítottak, hogy - mint írják tevékenységre berendezkedett termelőszö"semmi áldozattól nem riadunk vissza anvetkezet lelkes - és alkalmas - kolleknak érdekében, hogy a görgős eke ügyét tívája vállalkozott rá, hogy folytatja azt kimozdítsuk holtponti helyzetéből." "Bára munkát, amely a Mosonmagyaróvári hogy gúnyolódnak is mostanában a lapok Mezőgazdasági Gépgyárnál abbamaradt. - írták 1968. június 15-én kelt levelükElvileg ez lehetséges." ben -, igenis van olyan tsz számtalan az Elvileg tehát Bódyék vállalkozása már országban, mint a mienk is, ahol a mezőakkor lehetséges volt. De gyakorlatilag? gazdasági termelés az országos szint csúÚgyszólván a lehetetlennel kellett megcsán áll... foglalkoztatott dolgozóinak küzdeniök. "Sajnos vannak itt a közelünkországos átlag feletti életszínvonalat tud ben írják idézett levelükben - olyan biztosítani, de a munkára jelentkezők jóvezetők, akikhez képest Csák Máté félénk részét kénytelen elküldeni... A feleslenyuszi volt, és akik annak ellenére, ges munkaerő elmenne dolgozni az iparhogy a járási pártbizottság teljes tekinba, de a városokban óriási a lakásínség, s naponta bejárni Szolnokra ... felér egy télyével mellettünk áll - 8-10 évi börtönnel fenyegetnek... fasiszta színben fél műszakkal, mert vonat nincs, a buszfeltüntetve mindazokat (gondolom, Önt járat is gyér." Miután a görgős eke felis), akik a görgős ekével foglalkoznak." találóival kapcsolatba kerültek, s azok Vállalkozásuk kezdetén szikrázott fel előrendelkezésükre bocsátották a találmány ször az ötlet a csataszögi Szebb Élet dokumentációját, mint írják: "elkészítettsz irodájában, melynek ablakaiból a görtük az anyagnormákat, felmértük a gépgős ekét gyártó műhelyek zárt négyszöés munkaerőszükségletet. ... Megrendelgére látni -, hogy az effajta kezdemétük a legszükségesebb gépeket is, pedig nyezések valami társadalmunk szempontmég Szabó Pista bácsiékkal sem kötötjából lényeges valóságra utalnak, hogy az tünk megvalósítási szerződést, pedig még effajta viták kereszttüzében egy új egyetlen gépet sem rendelt meg akkor a szocializmus eszméjét jelenvaló matőlünk senki." A feltalálók - természegyar reali tássá alkotó tevékenység igatesen - ragaszkodtak a működési engeza kovácsolódik, s ezért erről érdemes lendélyhez, a járási tanács viszont a felténe filmet csinálni. teleket meg szabó rendelet szövegéhez. "Furcsa véleményem van arról - mondja a levél -, aki ezt a rendeletet megfogalmazta, én még Önnek sem mondom el, Az ötlet felszikrázása óta több mint egy év telt el, s ezalatt - bár sokminden hogy milyen. A feltételek biztosításához egyéb dolgom volt - a témára vonatkozó több millió forintot kell beruházni, mert ugye csak akkor adnak engedélyt, de tények, adatok egyre gyűltek tarsolyomban. Kiderült: az új mechanizmus reformmindezt engedély nélkül kénytelen a válpolitikája nem valamiféle átmeneti karnlalkozó szellemű vezető beruházni, mert pány, hanem - legalább számomra úgy engedély csak akkor lesz, ha már a miltűnik - többek között a forradalmi perióliós költségkihatású feltételek biztosítva dus speciális vezetési módszereinek felválvannak. Ön szerint egyszerűbb-e ezt megtása egy korszerűbb vezetés igényével. oldani, mint válaszolni arra, hogy tyúk Természetesen nem arról van szó, mintha volt-e előbb vagy tojás?" A kérdésre nema reform elvileg kétségbe vonná a szocsak én, hanem dr. Páles Gyula - akcialista átalakulás tényét hazánkban. Elkoriban a KNEB, jelenleg a Nemzeti Bank lenkezőleg: egy történelmileg létrejött új elnökhelyettese - sem tudott egyértel13

gazdasági-társadalmi struktúra eleven valóságával szembesít, tehát ellentmondásaival is, épp feloldásuk - egy magasabb színvonal elérése érdekében. Az ellentmondások ugyanis - mint ismeretes - csak akkor veszélyesek, ha nem veszünk róluk tudomást, ha mintegy rejtetten hatnak, s ezáltal kiéleződnek, s így előbb-utóbb válságba torkollnak. A felismert és néven nevezett ellentmondások a társadalmi fejlődés erőforrásai lehetnek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kísérték a téma születését. Aztán áttanulmányoztam az időközben Mezőgazdasági és Elelrnezésügyí Minisztériummá alakult Földművelésügyi Minisztérium Statisztikai és Gazdaságelemző Központjának brosúráját. Az alábbi adatokat ebből idézem. 1968-ban a mezőgazdasági nagyüzemek összes árbevételének mintegy 16%-a származott ún. kiegészítő tevékenységből; a mezőgazdasági dolgozók e tevékenységi körben 20,3 millió munkanapot teljesítettek, vagyis minden 10 munkanapból egy a kiegészítő tevékenység jegyében telt el. Továbbá: a kiegészítő tevékenység 1968-i összes árbevételének mintegy 30%át a fővárosi és Pest megyei tsz-ek realizálták, ezzel szemben Borsod, Heves és Nógrád összesen csupán 8,8, SzabolcsSzatmár 2,8, Zala pedig mindössze 1,6%át realizálta. Holott pl. Szabolcs-Szatmárban 1949 és 1966 között a 100 aktív keresőre jutó eltartottak száma 20 fővel emelkedett, míg Pest megyében ugyanezen idő alatt 46 fővel csökken t! Vagyis a kiegészítő tevékenység éppen ott fejlődött legkevésbé, ahol a lakosságnak leginkább létérdeke volna. A fejlődés viharos gyorsaságát érzékelteti viszont, hogy 1968-ban a tsz-szektor kiegészítő tevékenységből származó összes árbevétele az előző évinek több mint másfélszerese volt. Ám feltűnő a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ágazatok alacsony aránya: az egész mezőgazdaság összes árbevételének csupán 6,5%-a származott termékfeldolgozó tevékenységből, s a tsz-szektor, amely Et mezőgazdasági kiegészítő tevékenység közel 90%-át végzi, ebből is csak mintegy 50%-ban részesedett. Mindez persze a társadalmi, gazdasági, 14

politikai és emberi problémák egész sorát veti fel. Így nőtt körém a téma erdeje. Végül arra kényszerültem, hogy utat vágjak magamnak, emelkedőt keressek, ahonnét körülnézhetek és tájékozódhatom. Rá kellett szánnom magam egy országj árásra, hogy gondolataimat legalább egy-egy szúrópróba erejéig ellenőrizhessem. Ám mielőtt a tanulmányút konkrét tapasztalataira rátérnék, hadd próbálj am meg mintegy összefoglalva megfogalmazni azokat a kérdéseket, melyek útamon elkísértek, s malyekre választ vártam élményeimtől. Mi az oka, hogy iparunk - minden erre vonatkozó bírálat ellenéreminden áron extenzív módszerekkel (a munkaerő-létszám növelésével és a fogyasztói árak emelésével) óhajtja fokozni termelését ? Valóban olcsóbb ez, mint az intenzív módszer: a technika fejlesztése ? Nem központosítottuk-e túlzottan az ötvenes években iparunkat, nem hiányzik-e mai struktúránkból a kis- és közép üzemek hálózata? Feltétlenül korszerűtlen-e a kisvagy középüzem ? Nem hiányzik-e állami iparunknak a piaci konkurrencia? Nem volna-e helyes a mezőgazdasági nyersanyagtermelés folytatásaként elvégezhető ipari tevékenység egy részét visszajuttatni a mezőgazdasági nagyüzemeknek? Maximálisan kiaknázzuk-e mezőgazdasági termelésünk export-lehetőségeit? Helyesen tájékoztat ja-e a sajtó a közvéleményt, ha örökösen csupán a mezőgazdasági kiegészítő tevékenység visszaéléseiről, egyes konj unktúra -lovagok garázdálkodásairól ad hírt, s csupán kevesek által olvasott belső vezércikkek tájékoztatnak a vidéken utóbb megindult fejlődés lényeges tendenciáiról, arról pl., mit jelent a melléküzemág falun az állandó, ill. időszakos munkaerőfelesleg folyamatos foglalkoztatása szempontjából? Kellőképp tájékoztatnak-e arról, mit jelenthetnek egy korszerűbb, külföldi piacokon versenyképesebb népgazdasági, struktúra kialakításában - a sajtó és a közhangulat reflektorfényéből meglehetősen kieső, ám annál viharosabb fejlődésről tanúskodó - ún. mezőgazdasági vertikumok? Vagyis a termelés-feldolgozás-értékesítés vertikális egységesítésével az ipart is eredményesebb, színvonalasabb

teljesítményekre sarkalló, ugyanakkor az iparral egyre jobban s hasznosabban kooperáló szövetkezeti vállalkozások? És így tovább. Vidéki benyomásaim arról győztek meg: mezőgazdaságunk iparosodása és ezzel öszszefüggésben vállalatszerű, tehát rentábilis gazdálkodásra való törekvése immár kétségbevonhatatlan tény, s talán az a legérdekesebb a folyamatban, hogy nem minden a felülről jövő intézkedésektől függ, hogy relatíve szabad gazdasági-társadalmi mozgás érvényesül, amely sok tekintetben mintegy öntörvényszerűen alakítja ki sajátos formáit. Megfigyelhettem, hogy egyre inkább alkalmas szakemberek kerülnek mezőgazdasági üzemeink vezető posztjaira, azaz: egy sajátos szellemi tőkekoncentrációt. Azt is, hogy - épp e szellemi tőkekoncentráció során - mezőgazdaságunkban tetten érhető az egyenlőtlen fejlődés marxi törvényszerűsége: kedvezőtlen természeti adottságú tsz-ek szinte szemmel láthatóan húznak el a jobb természeti adottságú, de minden újítástól húzódozó gazdaságok mellett. Mondandóm az út során mind megfogalmazhatóbbá szilárdult: minden dinamikus társadalmi változás megszüli a maga tehetségeit, mondhatnám forradalmárait. Másrészt a szocialista átalakulás világunkban korántsem befejezett tény, a tőkés termelési viszonyok puszta megszüntetés e még nem minden, a forradalom győzelm e csupán alapot teremt egy újabb gyürkőzéshez.

Persze mindaz, amit eddig felsoroltam, inkább egy közgazdasági tanulmány, mintsem egy dokumentumfilm témája lehetne'. Látszólag egyszerűbb - és filmszerűbb is - egyetlen ember alkatából, problémáiból kiindulni, mint többnyire csupán statisztikai adatokban, kormányrendeletekben, vezércikkekben megfogalmazottegész társadalmi-gazdasági életünket érintő - tényekből. Sokat beszélgettünk erről - tanulmányútam előtt, alatt és után - legközelebbi munkatársammal, egy íróval. Ő mintegy

teszt je volt törekvéseim érvényességének : a statisztikák és szárnadatok, melyeken át kellett rágnunk magunkat ahhoz, hogy egyáltalán hozzászólhassunk a témához, az ő kedvét sem vették el, sőt: egyre inkább közös meggyőződésünkké vált, hogy társadalmunk fejlődése szempontjából lényeges témával foglalkozunk. A pontosabb orientációt - bármilyen furcsának t.űnik - a cím szabta meg, az ő leleménye egyébként egy Babits-vers címe (Versenyt az esztendőkkel). Először Bamnyába utaztunk, ahol az ún. Mecsektej - egy tsz-közi vállalkozás problematikáját - fejlődését - létjogosultságát tanulmányoztuk. Itt megismerkedhettünk a kezdeményezőknek az adott társadalmi formációban sem könnyű sorsával, ám lehetséges sikerével is. A Mecsektej vállalkozás a gazdasági reform lehetőségeit elsőként kihasználó szövetkezeti tejüzem; meg kellett küzdenie a Tejipari Tröszt ellenszenvével és saját kezdeti nehé zségeivel egyaránt. Életképessége, piaci versenyképessége, népgazdasági jelentősége viszonylag rövid idő alatt bebizonyosodott. Kiderült - nem utolsósorban általuk -, hogy mezőgazdasági tej üzemek létrejötte kedvező hatással lehet a szarvasmarha-ágazat hazai fejlődésére, hozzájárulhat falusi lakosságunk korszerű igényeknek megfelelőbb tejellátásához, s hogyamegszokottnál jobb minőségű tej ipari termékek megjelenése a piacon bármilyen jelentéktelennek tűnő nagyságrendben - a tej ipart is jobb munkára kényszeríti. (A Mecsektej vállalkozás a tejipar által évekkel ezelőtt magárahagyott Kacsótai Sajtüzemben akart megindulni. Ez a közép üzem-szintű régi létesítmény azóta is üresen áll, a Mecsektej a Tarcsapusztai Tangazdaság miniatür tanműhelyében működik. De még így is befolyásolni tudta a helyi felvásárlási árak és szolgáltatási igények alakulását.) A kezdeményezők sorsáról-lehetőségeiről további adalékokkal szolgált a kecskeméti Magyar-Szovjet Barátság tsz elnöke és főkönyvelője. 1967 áprilisában indultak el egy régi pékműhely felújításával, azóta városszerte híres sütőipari tevékenységükkel. Kezdeményezésük abból indult ki, 15

hogy korpára volt szükségük a sertésbizlaláshoz. Ma már a teljes vertikumról 1,400 holdon termelt kenyérgabonajuk őrléséről, feldolgozásáról s késztermékként való értékesítéséről - álmodoznak. Mióta a tsz kenyere megjelent a helyi piacon, a sütőipari vállalat nyeresége évi 12%-ról 5%-ra csökkent, mert: a verseny rákényszerítette őket a mmoseg javítására. Csongrád ban a Forráskúti Haladás és a Szentesi Termál tsz körülményeivel ismerkedtünk. Mindkét szövetkezet egyrészt a már említett szellemi tőkekoncentráció révén, másrészt a termálvíz mint energiaforrás felhasználásával ér el sikereket. Borsodi tapasztalatainkból néhány mozzanat: a Sályi Bükkalja tsz természeti adottságai meglehetősen gyengék, mégis újrateremtettek egy régi (a filoxéra-járvány pusztította ki annak idején) szőlőés gyümölcskultúrát. Telepítéseik mintegy 70 millió Ft-os beruházását nagyrészt az állam fedezte. Csupán az elnök - Szabó J ózsef, egyszerű parasztember - helyzetfelismerésén múlott, hogy a megfelelő hitelek igénybevételével máris gyümölcs- és szőlőfeldolgozó kombinát épül a gazdaságban, melynek halmozatlan termelési értéke csaknem háromszorosa lesz a tsz egész jelenlegi termelési értékének. A hitel engedélyezésekor figyelembe vették, hogya létesítmény az egész körzet számára gyorsabb és magasabb árszínvonaIon történő értékesítési lehetőséget nyújthat. Mindez persze nem volt "kötelező"; a helyzetfelismerés szubjektív adottság. A Gönci Kossuth tsz-ben szerzett tapasztalatok is ezt igazolják, negatíve. Ez a gazdaság kedvezőbb természeti adottságokkal rendelkezik, min t a sályi: a táj egység a gönci magyar kajszi hazája - a Hernád vize táplálja és Hegyalja védi - százéves kajszi fáin (a MÉK felvásárlója szerint) az idén is mintegy 42 vagon gyümölcs termett, ebből 23 vagon került nyugati relációban értékesítésre. A tagok szempontjából ez azt jelenti, hogy csupán kert jük néhány öreg fája is - megfelelő ápolás esetéri - minden évben többezer forintot hoz a konyhára, a mintegy 25,000 Ft-nyi átlagjövedelmen felül, amely nemcsak megyei, de országos viszonylatban is igen

magas szint. Viszont a 10 millió Ft-ot meghaladó évi bruttó jövedelmükből felhalmozásra fordított 1,7 millió Ft arányát tekintve (16%) nemcsak a megyei, de a járási átlagnál is alacsonyabb. Melléküzemági tevékenységük sem jelentős: a termelési érték alig 7-8%-a. Gazdag természeti adottságok, stabil pénzügyi helyzet, jól kereső, tehát megelégedett tagság: mi kell még? Minek kockáztasson egy tsz, ha nagyobb beruházások nélkül is képes az országos átlagot meghaladó életszínvonalat biztosí tan i tagjai számára? Itt értettük meg a jó adottságú tsz-ek vezetőinek speciális nehézségeit: ami máshol létkérdés, itt valami kényelmetlen kötelesség színében tűnik fel. Vagyis elesettségből néha könnyebb kivezetni egy közösséget, mint eleve adott magas színvonalról még magasabbra törni vele: ahol jobban élnek, nehezebben mozdulnak az emberek, s rendszerint akkor eszmélnek, amikor már lemaradtak. Szabolcs-Szatmár megye a végletek világa: lelkesítő és elkeserítő tények szinte egyszerre rohanják meg a beletekintőt. Ezúttal csupán egy lelkesítő tényre, a vásárosnaményi Beregi Konzervgyárra utalnék, amely 10 tsz és a megyei MÉK-vállalat anyagi összefogásának köszönheti létét, és személy szerint Grósz Sándornak, a Pest megyei Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat igazgatójának, aki az ötletet adta s az első szakmai tanácsokat. Virág Miklós igazgató - vékony, fekete, csupa-ideg ember vezet végig az üzemben. A futószalagok, szárítókemencék, egyszerű kézigépek mögött nagyobbára lányok és asszonyok dolgoznak. Kezük fürgén jár, hallgatagon mosolygósak, illedelmesen fegyelmezettek - lehet, hogy csak a mi jelenlétünk miatt? "Nagy részük még soha nem dolgozott üzemben - mondja az igazgató. - Mégis pontosak, fegyelmezettek. Igaz, néha szeretik megkóstolni, amit csinálnak, de ezt belekalkuláltuk a bérükbe ... Nálunk nincs munkaerő-probléma: már a megindulás pillanatában közel hatszázan jelentkeztek, hogy itt szeretnének dolgozni; sajnos csak kétszázhatvanat tudtunk közülük alkalmazni. Az üzem puszta léte így is mintegy

10%-os jövedelemgyarapodást alapító tsz-ek tagságának."

jelentett az

Elnézést az olvasótól, ha túlrészleteztem volna - inkább közgazdasági, mintsem esztétikai vonatkozású - élménybeszámolómat. Ennyit szükségesnek véltem ahhoz, hogy érzékeltessem az élmények jellegétminőségét, azt a közeget, amely a tervezett - azóta részben már elkészült - dokumentumfilm sajátos valósága. Az igazság persze az, hogy élményeim érzelmiindulati hatásáról nehezebb számot adnom,mint a közgazdaságilag kétségbevonhatatlan tényekről. Legfeljebb maga a film adhat majd arról is számot, ha sikerül a közvetlen érzékelés frisseségét valamiképpen újjáteremtenie. Hogyan teheti meg ezt a film, hogyan emelheti a puszta információt érzelmi-indulati hatássá ? "Ez itt a kérdés" ebben a pillanatban, a felvételek után és a vágás előtt. Számomra úgy tűnt (lehet, hogy az "új tárgyilagosság" hívei túlságosan romantikusnak ítélik ezt a megfogalmazást), mintha utunkon a szocializmus sajátosan magyar modelljének bontakozó körvonalait, a nemzet ropogva nyújtózó - lefojtott népi erőket felszabadító - mozdulatait lestük volna meg. Hogyan lehet erről a benyomásról számot adni egy dokum entumfilmben, melynek nyersanyaga voltaképpen nem egyéb, mint kép- és hangszalagra rögzített információ-tömeg? Azt talán fölösleges említenem, hogya tapasztalati anyag a maga extenzív gazdagságában - csupán a mondandó szempontjából lényegesnek vélt mozzanatait érintettem fenti beszámolómban - "egy az egyhez" mégcsak nem is rögzíthető filmre. (Különösen nem a magyar dokumentarizmus mai helyzetében. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ezért csupán utalok a Filmkultúra egyik közeli számában publikált interjúra, melyben dokumentaristáink nyilatkoznak, s egyöntetűen leszögezik: külföldi verseny társaikkal szemben eleve hendikeppel indulnak, mert nem csupán a korszerűtlen technika és a nyersanyag elégtelen mennyisége akadályozza őket a valóság hiteles tettenéré-

sében, hanem még egy teljesen fölösleges bürokratikus intézkedés is, mely szerint egy magyar dokumentumfilm időtartama maximálisan 17 perc lehet. Ha több: a rendező is, a Stúdió is büntetést fizet. S éppen hazánkban, ahol többek között a Nehéz emberek sikere oly beszédesen bizonyította, hogya dokumentumfilm nem szükségképpen rövidfilm.) Ahhoz, hogy egyáltalán felvételekre kerülhessen sor, mindenekelőtt az élmények és információk immár valamiképpen esztétikai értelmű gondolati feldolgozására, ahogy mondani szokás: koncepcióra volt szükség, amely egyben szelekciós elvként is szolgálhat a felvételek, a gyártás megtervezésében. Ez a koncepció az élmények s az információs anyag rendezése során szinte önkéntelenül alakult ki, mintegy intuitíve. A Dokumentumfilm Stúdió vezetőjének beadott forgatókönyvből idézek : "A tervezett film három - egyenként mintegy ötperces - etüdből állna. Az első et üd címe: Kezdeményezők. Ez egyszerű - többé-kevésbé szokványos eszközökkel készített - riport volna a Mecsektej Vállalkozásról. .. A második etüd címe: Párhuzam. Ez a tsz-ek egymás közti versenyét érzékeltetné, azt az egyenlőtlen fejlődést, amit Borsod megyében sikerült tettenérnünk. Ez a részlet valamivel elvontabb ábrázolást igényel. .. A harmadik etüd ideiglenes címe: Három portré. Ez a rész a szellemi tőkekoncentráció jelentőségét hangsúlyozná az adott fejlődés során ... A tervezett három portré modellje: a kecskeméti péküzem vezetője, a vásárosnaményi vállalkozás igazgatója, a szentesi Termál tsz elnöke. Módszerét tekintve ez a rész mintegyegyesítené a riportázst a legelvontabb - egyéni karaktert kutató - ábrázolással. " Ez volt tehát a tervezett koncepció. Gondolatilag - azt hiszem legalább - értelmesen foglalja össze a szerteágazó benyomásokat és a hozzájuk fűződő reflexiókat. Ám maguk a felvételek ismét egy új valóságot teremtettek: az egyes felvételek sikerének, illetve sikertelenségének, egyes riportalanyok kedvező vagy kedvezőtlen diszponáltságának, egyes tájak-em17

berek, tevékenységek-mozzanatok többé vagy kevésbé látványos jellegének immár rögzí tett "valóságá t". Mindez már a felvett anyag valósága, melyet a vetítóvászon, illetve a hangszóró közvetít, s amely a felvételeket irányító rendező számára sokkal több keserűséget tartogat, mintsem örömet. Öröm a puszta tény, hogy valamit rögzítettünk a valóságból. A keserűség: mindig sokkal kevesebbet - kevésbé intenzívet -, mint ahogy magunk érzékeltük, s az adott technikával felfogni szerettük volna. Az "adott technika" többek között azt jelenti, hogy nem rendelkezünk egyidejű kép- és hangfelvételre alkalmas kézikamerával. Ez nem csekély hátránnyal jár. Például: szemben televíziós kollégáinkkal és külföldi szerencsésebb pályatársainkkal szinte képtelenek vagyunk spontán emberi megnyilvánulások tervszerű rögzítésére. A spontaneitás t csak mintegy külön-külön - egyrészt filmen, másrészt magnón - rögzíthetjük; a nehézkes szinkron-kamera - amellett hogy "eszi" a nyersanyagot - a riportalanyokat megmereviti, afféle nyilatkozópózba kényszeríti; arról nem is beszélve, hogy - elhasználtsága, technikai lerornlottsága következtében - gyakorta még az áhított szinkronitást sem képes biztosítani. S mindezen túl: saját gyengeségeink, nem a kellő pillanatban föltett - esetleg elmaradt - kérdéseink utólag fölérzett gyötrelme, általában az így-úgy rögzített, illetve az eredetileg érzékelt valóság interferenciáinak kényszerű felismerése is sok keserű pillanatot tartogat számunkra. Persze a külön-külön fölvett képet és hangot is lehet művészi egységbe kovácsolni, a szükségből erényt avatva, ahogy Sára Sándor és Gaál István tették említett Cigányok c. filmjükben. De becsületes dolog-e ilyen kivételes művészi teljesítményre hivatkozva (ugyanakkor figyelmen kívül hagyva a Nehéz emberek épp szinkron-felvételeivel elért művészi meggyőző erejét) egy folyamatos gyártás ipari normáit megállapítani? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket hallucinálva kezd hozzá a rendező egy dokumentumfilm vágásához hazánkban. A vágás varázslata aztán lassan megnyugtatja, mert - az ide-oda 18

pergetett film- és hangszalagok megszekása révén - egyre meggyőzőbb valósággá változik számára mindaz, amit az emulzió és a mágneses szalag rögzített. S a vágás nem csupán szelekció; ismét egy új valóság megteremtése. Ez pedig annál meggyőzőbb lesz, minél jobban hasonlít (a bármilyen silány utánzatnak tűnő nyersanyagban rejlő asszociációs lehetőségek felfedezése és kibontakoztatása révén) az eredeti élmény ízéhez; fűggetlenül attól, hogya filmen végül is minden másképp látszik-hangzik-történik, mint eredetileg.

Mindez azt is j elen ti: a vágóasztalon mindig megütközik a tervezett és a lehetséges koncepció. Néha hihetetlennek tűnő távolságokba kerülhetnek egymástól, különösen dokumentumfilmek esetében. Az adott anyag - legalábbis e pillanatban még úgy tűnik számomra - nem távolít el lényegesen az eleve tervezett koncepciótól. Talán tanulságos lehet, hogy mégis miben és mennyiben térít el. Mindenekelőtt szükségszerűnek látszik egy sorrendi csere. Már az anyag első szelektálása-rendezése során kitűnt, hogy az értelemszerűen első etüdként tervezett tejipari kezdeményezés filmileg - azaz mint látvány - talán a leghálátlanabb, legkevésbé hatásos. Lehet, hogy ebből származik a felismerés: tulaj donképpen tartalmilag is indokoltabb a borsodi párhuzammal kezdeni, mert éppen az egyenlőtlen fejlődés tettenérése alapozhat ja meg a kezdsményezök sajátos hősiességének megértését. Másrészt: a harmadik etüdként tervezett portré-sorozat egyik modellje - a kecskeméti sütőipari kezdeményezés pékmestere -, mire a felvételre sor került, immár "nem volt jelen". További változás a tervekhez képest: a szabolcsi almaszárító üzem igazgatójával nyersanyagszűke, a szentesi Termál tsz elnökével időhiány miatt nem sikerült szinkron-hangos képfelvételt készítenünk; viszont mindkettőjüktől vallomás-értékű magnószalagokkal rendelkezünk. Végül: a fojtogató nyersanyag-hiányt mi is úgy hidalt uk át, mint sokan mások: egy-egy riportalanyról, egy-

egy miliőről fotó-sorozatokat is készítettünk. Mindebből következik a koncepció formája, mely szerint az első etüd lenne a Párhuzam (a borsodi tapasztalatokból kiemelt két tsz látszólag ellentmondó, valójában azonos tendenciát kifejező, az egyenlőtlen fejlődés marxi törvényét a vágásokkal hatásosan igazoló szembeállításával), a második a Kezdeményezők (a tej ipari és a sütőipari kezdeményezés öszszesített anyagának feldolgozásával), míg a harmadik Két vallomás címmel a vásárosnaményi alma szárító igazgatójának s a Szentesi Termál tsz elnökének - állóképsorozatokkal is kísért - vallomásértékű szavait közvetítené.

Lehet, az olvasó mindezek után úgy ítél: inkább a téma születését, mintsem a filmi realizálás ezernyi gondját-baját tettem követhetővé, azaz: inkább az író műhelyébe engedtem betekintést, mintsem a filmrendezőébe. Mentségemül szolgáljon,

hogy amíg a filmkockák az ember fejében peregnek: alig van különbség író és rendező között. A film realitása végül vagy objektivál egy szubjektive érzettlátott igazságot, vagy nem (akár játékfilmről, akár dokumentumfilmről legyen szó). Másodszor: a vágás feladata - amit nem véletlenül második rendezésnek mondanak - még előttern áll; s tulajdonképpen minden emberi-művészi teljesítmény sikere a "hogyan" kérdésén múlik. Az írónak is csak látszólag oly könnyű összeheggesztenie régibb élményeit újabb tapasztalataival. A dokumentarista egyegy hitelesnek tűnő mozzanat filmi rögzítője elsősorban a vágóasztalon "alkothat": ha a rögzített mozzanatok egyegy részletének összeállításával az "egész" távlati-szimbolikus jelentőségét is érzékeltetni-tudatni képes. (Mennyire sikerül ez majd nekem? E pillanatban még nem tudhatom. S ha utólag azt érezném is, hogy sikerült: a kérdés eldöntésére akkor sem volnék illetékes.) Hádasy lászló

MÉRLEG

GENGSZTEREK

ÉS MIZANTRÓPOK

Egy őrült éjszaka Nyugtató, nem-Közérteseknek: A film Közért-történetet dolgoz fel. Nyugtató, Közérteseknek: Nem Önökről szól a mese. Kikről szól tehát? Csacsi kérdés. Olyanok szokták feltenni, akik egy-egy műalkotás sal folyvást közvetlenűl bizonyítan ának valamit, pro vagy contra. Erre a célra azonban alkalmasabb a matematikai levezetés, a fizikai, kémiai kísérlet, a statisztika, az egzakt elemzés. Persze a műalkotás is - ha igazi - megteremt egy vonatkozási rendszert, amelyre vitákban hivatkozni lehet, és amely befolyásolja társadalmi tudatunkat, közérze20

tünket, önismeretünket. De a "Kikről szól" kérdésfeltevés csak a legáltalánosabb allegóriákra alkalmazható; az állatmesékben például az oroszlán királyi szerepben tündököl, a nyúl pedig gyáva és gyönge. Az állatok többnyire behelyettesíthetők, lefordíthatók a próza nyelvére. Bonyolultabb esetekben azonban a "Krkről szól" óvodista problémáját kiszorítja az a másik, bonyolultabb kérdés, hogy mi közünk hozzá? Konkrét művészi céllal mesterségesen öszszeválogatott közösséget látunk magunk előtt: egy Közért-vezetőt (lop, nagyban), Közért-alkalmazottakat (lopnak, kicsiben,

de a vezetővel egy-ütemre), két ellenőr t, aki persze nem is ellenőr, hanem nyomozó, vagyis nem annyira nyomozó, mint betörő, de olyan, aki azért nyomozó is, ellenőr is (lopnak), továbbá a Közért-vezető feleségét (nagyon lop). Ilyen összehangolt közösség a valóságban nem létezik, pontosabban nem létezik olyan közösség, amelynek összes felfelé és oldalra nyúló szálai is egyértelműen ugyanazt az arculatot mutatják. Noha a film rendezője és írója, Kardos Ferenc nagy gondot fordít a rész-folyamatok realitására, a történet a szó köznapi értelmében nem-igaz; ha például a lopás ellen óhajtott volna mozgósítani, hétköznapibb történettel inkább ért volna célt. Ez a film azonban egy zárt közösség mozgását akarja bemutatni, azt a kölcsönös függőségi rendszert, amely - demokratikus alapok híján - egy ritmusra deformálja a vezetőket és vezetetteket. Kafka Per-ének hőse, Joseph K. szétbonthatatlan, sohasem-látott egységbe forr azzal a két belé-karoló úrral, aki őt kivégezni viszi. Így forr össze a Közértvezető beosztottaival és ellenőre ivel. Közünk van e zárt, mesterséges világ mozgástörvényeihez, mert végletes túlzásaikkal mulatságo s módon kiránduló-terepet kínálnak általános tapasztalatainknak. Szokatlan a modell, ez igaz, de vajon merőben új-e filmművészetünkben ? Jancsó példája A Szegénylegények világa is zárt világ. Csaknem az egész film falak közt játszódik le. Szereplői elnyomó közigazgatási bürokraták, csendőrök, rabok. A rabok segítsége nélkül az elnyomók nem boldogulhatnának. Mindent az alárendeltség-fölérendeltség viszonya határoz meg. Láthatunk a rabok közt spiclit, hőst, áldozatot. Vajon egy Közért helyiségei nem alkothatnak éppoly zárt világot, mint egy fegyintézet? Kardos még Jancsónál is gyökeresebben mond le a külviláaról, hogy egy közösség mozgását tanulmányozhassa. Az ő közössségének tagjai közt is az alárendeltség-fölérendeltség viszonya a döntő, nála is úgy állítgatják-rendezgetik az embereket, mintha tárgyak, bábuk volnának,

nála is találhatunk spielit és áldozatot, sőt még szökevényt is. Csakhogy Jancsó hazai és világtörténelmi kulisszákkal dolgozik, Kardos egy Közért kellékeivel. Kardos anti-janesői módon folytatja Jancsót; más nézőpont válik nála uralkodóvá. Humorisztikus nézőpont J ancsó világtörténelmi kérdésekbe bonyolódva is szakadatlanul önmaga, önnön világa felett próbál ítéletet mondani. Kimondatlanul is tevékeny része mindannak, amit felmutat. Filmjeinek alaphangulata ezért romantikus-patetikus-érzelmi. A fiatalabb Kardos, aki számára már nem adatott meg, hogy fényes szelekben fürdőzve a világtörténelem teremtőjének érezhesse magát, nagy távolságo t teremt önmaga és a tárgya közt. Ha fegyveresek állítgat ják sorba a foglyokat, kivégzés előtt, a néző borzalommal telik meg; ha Közért-ellenőrök az eladókat a pult mögött, akkor nevetnünk kell; mindazonáltal a folyamat nem kevésbé borzalmas. Igaz, Kardosnál is előkerül a pisztoly; sőt az egyik ellenőrt a székhez kötözik. De nemsokára ékes szavainak hatására önként kioldják, és további félóra múlva a pisztolyról kiderül, hogy nincs megtöltve. Később megtöltve is körbejár, de használatára nem kerül sor. Nem élünk olyan időket, hogy egy pisztolyt el lehessen sütni; mindenki belepusztulna. "Ez békebeli történet" - a pisztoly csak humorforrás. A humor létjogosultsága A sztálini korszakban a hatalommal való visszaélés tragikus volt (részben azért, mert éle különös előszeretettel irányult a forradalmárok ellen), de mégsem nélkülözte a szükségszerűség mozzanatát. Ma már, e módszerek világtörténelmi méretű lelepleződése után, a hatalmaskodás, az emberekkel való nyílt manipulálás történelmileg minden szempontból szükségszerűtlen, indokolatlan, és ezért - noha személyileg éppúgy elevenbe vághat, mint hajdanában - humorisztikus mellékíze van. Minden komikus sá válik, ami felett eljárt az idő. Néhány homályos célzás esik a film21

Kardos Ferenc is logikusan építi fel a ben az ellenőrök és a Közért-vezető közös fegyveres múlt járól, a hőskorról - de filmjét. Már zárt világa megkonstruálásaban is gazdaságos ésszerűség vezeti. A csemindennek reménytelenül vége. A prózai lekmény minden fordulata ugyanazt az köznapokba kell átmenteniük magatartási erőtért rendezi újjá, mintha valaki vasnormáikat. Ez mindenképpen komikus. port szórria mágnes közelében, és figyelKépzeljük el Napóleont mint áruház-igazné, miként rendeződik el az anyag új és gatót, vagy Kossuth Lajost mint a Turf című lap főszerkesztőjét. Nyilvánvaló, új alakzatokban. Amikor például a remek Törőcsík Mari személyében megjelenik a hogy összes pozitív és negatív tulajdonságaikat átmentenék új munkaterületükKözért-vezető felesége, és behozza a Közért immár dúlt helyiségeibe anagyvilágot, re; de ezek a félelmetes vagy magasztos tulajdonságok eltorzulva tudnának csak a felsőbb kapcsolatokat, összeköttetéseket, a kis világ hirtelen kitágul, de csak anymegnyilatkozni. Az egyik Ellenőr (Mensányira, hogy felfalja, megeméssze a naros László) finom, halkszavú bürokrata, gyobbat - a vezetőn é pillanatokon belül csendes gyilkos, akit a koncentrációs táidomul a már ismert játékszabályokhoz, boyokról készült művekben mint zeneraa forgandó szerencséjű küzdelem egyenjongó SS-tisztet szoktak jellemezni. A májogú tényezőjévé válik -, mert egyfajta sik Ellenőr (Kállai Ferenc) keretlegénymeghatározott morál és logika lehetőségeit típus, brutális, kíméletlen, de azért már elsajátította az új történelmi tapasztalato- , kísérjük végig ezen az őrült éjszakán. kat: agresszív kacaj ait nem ütésekkel kíA cselekménynek azonban vannak logiséri, hanem gúnyos megjegyzésekkel. A kai bakugrásai, törései is - ezek okozzák, Közért-vezető (Szirtes Ádám) háremtulajhogy e nagyon-jó film nem lett remekdonos szultánként és nagyvezírként pamű. Nem mindig a legalkalmasabb ponrancsnokol kétnemű beosztotti gárdája fö- ton következnek be a fordulatok. A malött - de azért szakadatlanul meghugyar filmekben szokatlanul szellemes, nyászkodik előttük, gyáva manőverekre éles dialógusok nem mindig tarolják le kényszerül, hogy uralm át megtarthassa. E teljesen a terepet. És főként: a film köjól kiválasztott három színész pompás alanyörtelen világához képest túl irgalmas a kítása remekül tárja fel a humoros tárgybefejezés. Kardos finom, irónikus szerefelfogás mögöttes területét : a történelmi tettel mutatja be, hogy végül is minden korszakvál tást. gazságból ki lehet maradni: az egyik kiszolgáló lánynak randevúja van, ezért nem akar részt venni a vizsgálaton, ám amiKomikum és logika kor kényszerítik, hogy maradjon, és a fiú Egyetlen műfaj sem nélkülözheti a logi- nem várja meg,· a lány bosszúságában meglép. J ó érzékkel ismeri fel, hogy az kát. A legkiáltóbban azonban a komikumEllenőrök "éppolyan dinnyék, mint a töbnak van rá szüksége, mert nagyszámú, bi" és a többit is unja. Másnap azonváratlan fordulattal kell dolgoznia, és mert ban természetesen jelentkezik a munkae fordulatok segítségével rejtett ellenthelyén, és folytatja normális életét. Ilyen mondásokról kell váratlanul lerántania a leplet. A modern művészet hadat üzent a véletlenszerű, átmeneti kiszökést megtűr az őrült éjszaka világa - de a másik, sokköznapi filiszter-logikának, de háborúját szorosan lefektetett kiszolgálólánynak már csak egy másfajta, rendszerint intellektuákár volt fellázad nia és véglegesen távoznia lis-elvont logika magasrendű alkalmazásámásnap, a józan nappali fényben - mert val tudja sikeresen megvívni. Kafka viígy indokolatlanul rést ütött a szigorúan lága logikus megszerkesztettségben semmeghúzott körön. Az is sajnálatos, hogy mi vel sem marad el Thomas Manné möa két Ellenőr (aki mindvégig rabló és nyogött, Beckett pedig éppolyan elszántan ramozó is volt, egyszemélyben) végül rablócionális logikával szerkeszti meg ész-taként távozik: a szatíra éle csorbul el így. gadó világát, mint Brecht a maga racionáA befejezésnek is a film legdöntőbb monlis valóságát. 22

danivalóját kellett volna felerősítenie : azt, hogy az őrült éjszaka után, a lopások, csalások, erőszaktételek kavalkádjának elmúltával minden változatlanul folytatódik. Ám mindezek a logikai hibák az ízlés és az eredeti mondanivaló határai közt maradnak - Kardos Ferenc filmjével a komédia terén is elértük a világszínvonalat. Szatírát kaptunk, amely világos, lényeges közlendőit fordulatos an, fölöttébb szóra-

koztató formában fejezi ki. Nevetésünk persze meg-megkeseredik - de mégis jó nevetés, mert fölény t biztosít nekünk az őrült éjszaka világával szemben. Eörsi István

EGY ÖRŰLT ÉJSZAKA 1969. R: Kardos Ferenc; F: Kardos F.; O. Kende János; Z: Eötvös Péter; Sz: Mensáros László, Kállay Ferenc, Szirtes Adám, Törőcsik Mari, Beata Tyszkiewicz. 23

EGY VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON Szeressétek Odor Emíliát Bevallom, a film előzetes hírei, villámnyilatkozatai és reklámszövegei olvastán nemigen értettem, mit keres Sándor Pál, a tehetséges, friss-diplomás rendező az Osztrák-Magyar Monarchiában; Franz Josef Ő apostoli és császári felségének derűs pamacs-szakálla alatt; dédanyáink herbatea-illatú, rezesbandahangú és krinolin-suhogású milleneumi idejében: egy előkelő Alma Mater falai között? Miféle közléskényszer hajtotta vissza a rég köddé vált múltba? Vagy milyen be nem vallott nosztalgia? Kívánesi voltam. Tán valami "örökéletű igazságot" halászott ki a milleneumi hínárból? Vagy csak a történelem öreg kredencéből előszedett vitrinfigurákkal akart eljátszadozni? A film utóbb mindkét kérdésre ráhelyeselt. A ma is érvényes mondanivaló meg a lírai-nosztalgikus hajlam jelenlétét egyképp igazolta. Csakhogy a kettő nem egészíti ki-erősíti egymást. Sándor Pál a maga gondolati indulatából egy szép, látványos, finom menüettet rendezett. Odor Emília leányintézeti növendék sorsa arról vall, hogya szabadság nem jóléti kérdés. Az ember egy fűtött üvegkastélyban is rabnak érezheti magát. A szankba tömött csokoládétorta is megök24

lendeztet. A ránk erőltetett idill is elviselhetetlen. Ez az igazság azonban csak sejthető Sándor Pál filmjéből. Nem tud fölkavaró élményünkké válni. Fullasztó rabság helyett csak némi oxigén-hiányt érzünk. Hányinger helyett csak tartós émelyt. S kibírhatatlan állapot helyett csak rossz közérzete t. Odor Emília, aki két borzas copfjával, selypegő beszédével és bájos exhibicionizmusával nem tud elvegyülni a Zrínyi Ilona leánynevelő intézet közösségében; mindent megkap környezetétől, amit egy "jó házból való úrilány" azokban a "boldog békeidőkben" megkaphatott, s ami eleink biedermeyer sóhajaiban visszatért: szigorú valláserkölcsös nevelést, szelíd apáca-intelmeket, szép formaruhákat, csipkés pihe-párnát a feje alá, reggeli re kuglófot és hatalmas parkot is a futkározásra. De Odor Emília idegen marad az Alma Materben. Nem igazi lázadó ő. Nem Nyilas Misi nővére. Csak irritáló egyed ebben a kegyes jólétben. Olyan, akár a kavics egy első áldozásra induló kislány iakkcipőjében. A film hősnője nem tudja megszokni, hogy mindenűnnen falak veszik körül. Falként mered rá az igazgatónő kőhideg arca; Mater Judit okos mosolya; a kollégiumi, hazafias "élőkép" giccs-kulisszái. S utóvégre, amikor őt szemelik ki a Milleneumra utazó diák-kül-

döttségbe, saját osztály társnői is ellenséges gyűrűbe zárják. Mindez elkedvetlenítő, sértő, megalázó. De nem igazán tragikus. A tragédiát még az okok lírai felhalmozódása sem magyarázza meg. Annál is kevésbé, mivel Odor Emília - ahogy egyik enyhén megtorolt szökési kísérlete példázza - ki is törhetne a sok szimmetrikus fal közül; nem a szabadságba ugyan; de mindenesetre az atyai ház elviselhetőbb jólétébe. E milleneumi teenager azonban a halált választja. Mintegy társadalmi árvaságának szimbólumaként. Igaz, Sándor Pál irreálisan, szépen, költötten oldja meg az öngyilkossági jelenetet: a lány úgy zuhan le a toronyból, mintha csak alászállna. De valamiképp a történet valósághitele is ott marad kinyúlva a földön. S legföljebb a hősnő rendkívüli, orvosilag is kódolható idegérzékenységére gyanakodhatunk. Ennek azonban nincs előzménye a karakterben. S még ha lenne is ! Lehet, hogy Odor Emíliában belsőleg, jellemébe zártan megérett a kilátástalanság tudata, egyfajta egzisztenciális sokkállapot, amelybe a körülmények hajszolták; de a környezet ilyetén hatását a nézőnek is át kellene. élnie. S most kanyarodjunk vissza kritikánk start-gondolatához. Sándor Pál közölnivalójának megértését, a tragikum átélését jórészt a film biedermeyer levegőjű, édesen lírai, napfényesszellős stílusa nehezíti meg. Ez a hang u-

latteremtés egyben a rendező legnagyobb erénye is. A film attól kezdve, hogy Odor Emília homokfutója megáll az intézet kapuja előtt, az utolsó jelenetig, amikor a milleneumi ünnepségre induló hintók kigördülnek az erdőnyi parkból : szinte minden kockájában esztétikai élvezetet nyújt. De inkább a képi látványosság, semmint a drámai láttatás értelmében. A drámai magból zöld lombok hajtanak ki ebben a filmben, és stilizált madarak ülnek meg köztük. Túl szép ez a film. Túl költői, finom, hangulatos. Mintha egy menüettet látnánk-hallanánk. Sándor Pál és alkotótársa, Zsombolyai János operatőr rendkívüli atmoszférateremtő készségről, kamera-érzékenységről, ízlésről tesz tanúságot. Az iskolai "színielőadás" képeiben még humorról is. Itt-ott ráismerünk ugyan Antonioni, Bergman, Jancsó koreográfiájára, szereplő-mozgatás ára, színkeverésére. De nem ez a lényeg. Hanem a megidézendő tartalom és a megidézett, milleneumi hangulatvilág hatásellentéte. Hiába, egy mégoly artisztikus menüettbe se lehet a szimfóniák viharzás át belekomponálni. A fiatal rendező már első filmjében, a Bohóc a falon-ban is novellisztikusan szerkesztett. Itt tisztábban műveli ugyanezt. Önértékű, sarkított epizódokat sorakoztat egymás mellé: gyakran egy-egy lírai vagy groteszk csattanóval megfej elve. Nagyon rövid vágásokat használ. Mindig megfogalmaz. Mindig lezár. Az első közös ebéd, 25

a hálótermi hancurozás, az illemtan óra, a történelmi nagyságokká maszkírozott babaarcok lemosdatása, a galambposta, az első szökési kísérlet: megannyi, diáknaplóba véshető élményegység. (Csak a galambepizódot tudnám feledni: ez avitt jelkép megsütését és késsel-villával történő elfogyasztását !) Sándor Pál igen következetesen vállalja ezt a módszert. De nem 26

tudom - s most kérdezek inkább, mint állítok -, hogy az oldottabb szerkesztés, a lazább kötés, az epizódok könnye debb kezelése nem szolgálta volna-e inkább a rendező szándékait? Odor Emíliát a nagylétszámú amatőrszereplők sorában Szabó Gabriella játszsza. Vajon kedves beszédhibája miatt esett rá a választás? Avagy az ő kedvéért lett

Odor Emília is beszédhibás? Ha így, ha úgy: ez az apró fogyatékosság, kétezer rnéteren át, inkább zavaró, mint célszerű. Szabó Gabriella, amatőr színésznői mivoltában, különben igen megnyerő, ígéretes jelenség. Bár a derűs közvetlenségre több hangja van, mint a belső forrongásra. A felnőtt szereplők közül Bulla Elma, Sulyok Mária és Ronyecz Mária ad egy-egy

markáns arcélt. Róluk az is látszik, hogy olvasták Kaffka Margitot. Galsai Pongrác

SZERESSÉTEK ODOR EMÍLIÁT 1969. R: Sándor Pál; F: Sándor P. és Tóth Zsuzsa; O: Zsombolyai János; Z: Tamássy Zdenkó, Sz: Szabó Gabriella, Bulla Elma, Sulyok Mária, Ronyecz Mária.

27

LÁZADÁS

DIÁK

MÓDRA

Ha ... A Ha sikere osztatlan. Olyannyira, hogy már-már gyanús. Hát mégiscsak lehetséges volna, hogy ebben a száz felé megosztott világban "az emberek" egyformán rezdüljenek meg a művész szavától? Nem hiszek a csodákban. Meggyőződésem és némi maszek-közvéleménykutatás alapján ugyanis azt kell mondanom, hogy az egész film hatásának titka kétértelműségében rejlik. Hat azokra, akik a lázadóknak szurkolnak, s velük szeretnének lövöldözni a háztetőkről, s hat az áldozatokul kijelölt felelősökre, akik a lázadást szülő társadalmat létrehozták, és naponta újjászülik. Megragadja azokat, akik mintákat keresnek a nagy leszámolásra, és szorongással tölti el azokat, akik irtóznak a hosszúhajú fiataloktól, mert homályosan úgy érzik, hogy felőlük valami ismeretlen veszedelem fenyeget. Ha nem vigyáztok - intheti a film a rend haszonélvezőit __ a saját gyerekeitek söpörnek el benneteket. De azt is mondhatja, a másik oldalnak: nézzétek csak, milyen egyszerű, ha kézbe fogjátok a fegyvert, ez az egész rothadt világ a feje tetejére áll. De mit akarhatott maga a szerző? Én elhiszem Andersonnak, hogy filmjét mindenekelőtt ténymegállapításnak (és persze: sikernek) szánta. Ő is, mint a többi egykori "dühöngő fiatal", lecsillapodott any28

nyira, hogy az értelmetlen, céltalan és bukásra ítélt kitöréssel nem rokonszenvezhet, de nem is illeszkedett be annyira, hogy azonosuljon a rend haszonélvezőinek ön- és közáltató illúzióival. Felismerte a téma időszerűségét, egyetemes sikert ígérő művészi lehetőségeit, s úgy érezte, kívülálló megfigyelőkén t tárgyilagos lá tleletet adhat egy beteg társadalomról. A film magyarországi fogadtatása is arra utal, hogy legtöbb kritikus szinte kizárólag az angol társadalom, sőt általánosságban a nyugati kapitalista társadalmak szervi betegsége leleplezőjének tekinti és ezért méltatja - igen melegen - a filmet. Még olyan véleményt is olvashattunk, hogy a filmbeli kollégium valójában magát Angliát testesíti meg. E túl szűkösen értelmezett politikai megközelítés erősen vitatható. Anderson filmje sokoldalú, árnyalt, utalásokban gazdag ott, ahol a közérzete t jellemzi, a hitetlen csömört, az erőszak iránti vágyat, de nagyon is egyszerűsít ott, ahol e közérzet kialakulásának fő, sőt szinte egyedül döntő okát magában az erőszakban, a hatalmasok által vezényelt erőszakban véli megtalálni. A Filmkultúra cannes-i beszámolója így foglalta össze a film mondanivalóját: "Emlékezzünk tehát, mondja, hogy egy

társadalom, mely nem tud mást, mint erőszakkal rákényszeríteni fiataljaira a maga elveit, egy szép napon szembe kell hogy találja magát a véres erőszak tiltakozásával." Az összefoglalás, azt hiszem, tömör és pontos, a film csakugyan ezt mondja. De épp ez az egyik hibája. Az a bizonyos társadalom ugyanis mást is tud, mint erőszakkal érvényesíteni a maga elveit. Sőt, a társadalom vezető osztályának hatalmi apparátusa épp a nyílt és brutális erőszakhoz nyúl a legritkábban. Görögországban, Portugáliában, vagy a még megbénított gyarmatokon, félgyarmatokon lehet ilyen központi szerepe az erőszaknak. Sőt, még egy olyan magasan fejlett tőkés államban is, mint az Egyesült Államok, szükség esetén, ha a manipulációs tömegbefolyás nem elég, titkos csatornákból előmásznak a kellő helyről irányított és fedezett brávók. De ami Angliát - és általában Nyugat-Európát - illeti, a nagy tömegek, s ezen belül az ifjúság befolyásolásában, hajlításában, irányításában és felhasználásában "a véres erőszak" fölöttébb gyéren vettetik be, jobbára csak akkor, ha maga a rend elleni támadás erőszakos jellegű. Természetesen nem akarom azt állítani, hogy innen a Duna mentéről jobban látom, mi történik a Themze partján. S egy pillanatig sem vitatom, hogy Anderson ha kissé színezve és sűrítve is - hitelesen ábrázolja az angol kollégiumi élet válságát. Ezek a kollégiumok már Shelley idején is ilyenek voltak, s az atomkorban nem maradhatnak többé ilyenek. Ebben Andersennak igaza van. Csak azt vitatom, hogy az erőszak motívumának központba erőltetésével a lényeget ragadta meg. A második világháború irtózatos élménye az egész mai középnemzedék tudatába a tömegmészárlás iszonyatát véste bele. A háború algériai, vietnami és egyéb prolongációi, no meg a szocialista országok kezdeti korszakának konstrukciós perel és egyéb erőszak-kitörései ezt az élményt továbbmélyítették. Érthető tehát az erőszak kivételes térhódítása a világ film- és egyéb művészetében. Godardtól Wajdáig, Rochától Jancsóig nagy művek születtek ilyen alapokról. De a világ változik, s az erő30

szak hagyományos eszközeinek és formáinak továbbélése, sőt új, még brutálisabb formáinak jelentkezése mellett itt is, ott is, kivált a legfejlettebb nyugati országokban egyre nagyobb funkciója van a közvetett nyomásnak, a "tömegkommunikációs" befolyásolásnak, az indulatok levezetésére szolgáló mesterséges mámorok intézményesítésének (sex, sport stb.). Anakronisztikussá válhat a művészet, ha idejében nem ismeri fel ezt a változást, s ha akár személyes élmények hatása alatt, akár azért, mert a brutális erőszak könynyebben és látványosabban ábrázolható, még a máról is a tegnapi megrögzöttségek alapján ítélkezik. De ne szaporítsuk a szót: él í.ilm éppen abban a leggyengébb, amit némelyek legfőbb erejének tartanak - a valóságos társadalmi mozgás okainak feltúrásában és megmagyarázásában. És ebből következnek a forrr.ai megoldás bizonytalanságai is. Mivel a társadalmi alapképlet túl egyszerűsített, az ábrázolt helyzetből törvényszerűen nem következik a lázadás, Mint ahogy eddi.g nem is következett. A film végén a lázadó fiatalok annyi puskaport sütnek el, mint amennyit a chartisták óta összesen nem használtak el az angol kollégiumok fiataljai odahaza, a szigetországban. Ezt a fantasztikus lázadást csak fantasztikus eszközökkel lehet ábrázolni, a rendezőnek ki kell lépnie a valóságból. S ki is lép. A lélektani-szociológiai realizmus módszerével felépített film a végéhez érve szükségszerűen billen át valamiféle politikai science fiction régióiba. Ennyivel azonban nem érte be a rendező. Talán azért, hogy jelezze, most átlépünk a valóból az utópiába, a módjával már korábban is alkalmazott groteszk elemeket önállósítja, s egészen egy szürrealista bukfencig fokozza - gondoljunk az igazgatói iroda fiókjából előhúzott tisztelendőre. Bármi volt is azonban a. szándék, az eredmény z11'" varja a hatást, s nem könnyíti meg az átmenet érzékelését a néző számára, hanem magát az átmenetet teszi könnyebbé, mert politikai súlyától jórészt megfosztja. S így aztán a film végül is tökéletesen beilleszkedik a lázadásnak ama keretei közé,

amelyeket - hogy Argentierinek a Rinascitában közölt kritikáját idézzük - "a Paramount még megengedhetőnek tart".

Szerencsére vannak a filmnek igazi értékei, amelyek mindvégig érvényesülnek. Mindenekelőtt az ifjú színészek lehengerlő 31

játéka, a rendező hangulatteremtő készsége, az opera tőr nagy távlatokat s arcrészeket, nyugalmat és mozgást egyforma biztonsággal megragadó művészete teszi, hogy ha egy nem is igazán "nagydíjra való", de a szó nemes értelmében érdekes, izgalmas filmet kaptunk Andersentól. Fő érdeme, hogy megőrzésre méltó képet hagy emlékezetünkben a lázadás egyik lehetséges arcáról. Emlékszünk még a fiatal József Attila soraira : Nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, ölni szeretnék, mint mindannyian.

De az ifjú költő Medáliái-nak többi részéből az is kiviláglik, hogy nyomorában barátjával "lakik" "egy ágyban", s hogy "lyukas nadrágját" a kezével kell eltakarnia. Volt tehát oka a világ elleni bosszúhangulatokra. Ám mitől oly éhes a gyilkolásra, mitől oly szomjas a bosszúra Travis, a film "fantasztikus" leszámolásról álmodozó hőse? Iskoláztatása annyi fontba kerül - az összeg, nyilván nem véletlenül, el is hangzik a cselekmény során -, hogy forintra nem is illik átszámítanunk. És ezt a pénzt valaki kifizeti érte. És olyan ruhát hord, amelyet az első világháború utáni korszak nyomorgó ifjúi költői csak filmen láthattak. Nem, ezek a fiatalok nem is ismerik a szegénységet, ha barátjukkal "egy ágyba" feksze ne k, nem a nyomor készteti őket erre ... Mint ahogy a lázadás ra sem annyira társadalmi helyzetük kilátástalansága, hanem értqlmetlensóge, ennek az értelmetlenségnek megérzése ragadja őket. És alkatuk. Kár volna itt elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni az egyénlélektanról, tapasztalati tény, amelyet cáfoln i nem lehet, hogy vannak illeszkedésre képtelen alkatok. Travis ilyen. Igaz, a film logikája szerint a brutális botozás ingerli boszszúra. De még - tudtunkkal - semmilyen sérelem nem érte, amikor a film kezdetén megismerjük, amint álla köré álarcként tekert sállal megjelenik, s barátai így üdvözlik: "A nagy összeesküvő". S a jelző szemmelláthatóan tetszik neki. "Fantastic" - mondja mámorosan egy gép32

pisztollyal tüzelő néger képén lelkesedve. S hideg-kék szemével úgy néz le ránk a vászonr ól, mint aki már kiterítve lát bennünket. A film egyik nem eléggé eredeti, de mesterien kidolgozott jelenetében Travis "tréningezik" a gyilkolásra. Célzópisztolyával egymás után lövi ki a falra akasztott képek figuráit. A hatalom képviselőit, de a gyarmati robotost is. A pöffeszkedő hadfit is, de a fenekét szelíden felpárnázó hölgyet is, aki politikai vétekben aligha marasztalható el. Petőfi olykor szeretett elmerengeni azon, hogyan fogja "szilaj" gyönyörrel" elsütögetni puskáját az űzött vadként kergetett királyokra. A Sirokkó ellenforradalmár lázadója egy meghatározott uralkodó képét rakja maga elé, s arra lövöldöz. Travis szilaj öldöklési gyönyöre nem válogat - mindenki ellen irányul. Mindenki ellen, aki engedelmesen, illeszkedve, kibékülve él ebben a hazug világban. Kivált azok ellen, akik szeretik megmagyarázni a világot. Akik még arra is hajlandók, hogy "megértsék" a lázadó fiatalokat. Épp ezt a típust testesíti meg a kollégium igazgatója, Felvilágosult", bölcs férfiú, még az öldöklés közepén is magyarázni, békíteni, közvetíteni akar. Kap is golyót, pontosan a homloka közepébe. A Ha főcím ében egy mondatot is olvashatunk, afféle mottóként, Salamon példabeszédeiből: "A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet." Sajnos, ez már annak idején is puszta tautológia volt, s ma még kevesebbet érünk vele, mint valaha. Travisról ugyanis lepereg ez a prédikáció, de lepereg azokról is, akik aTraviseket egyszer még csakugyan aháztetőkre kényszerí tik. A bölcsesség kezdete ez esetben az lett volna, hogy megkülönböztessék a lázadót a forradalmártól. Mert a kettő távolról sem azonos. A lázadóból gyakran lesz forradalmár, de nem mindig, s a forradalmár olykor éppen nem lázadó alkat. Klaszszikus ellenpélda Robespierre: alázatos, stréber kis kamaszként üdvözlő beszédet tartott az országos körúton hintózgató őfelségének - akinek majd a fejét fogja

követelni. Robespierre később sem érezte az öldöklés "szilaj gyönyörét", szorongva, habozva, gyötrődve gyilkoltatott, és feltűnően távol maradt mindenünnen, ahol a fellázadt tömegé volt a főszerep. De azért senki nem merné azt állítani, hogy nem volt forradalmár. Ezek a Travisek azon-

ban merész, ölni kész indulataikkal együtt is csak lázadók. Anderson, azt hiszem, igazán tudatosan nem döntötte el, hogyan is ítél róluk. De megmutatott valamit izgalmas és romantikus, mai és mégis nem elég korszerű arcukból, s ez is érdem. Fekete Séndor

HA. " (If ... ) angol, 1969. R: Lindsay Anderson; F: David Sherwin, John Howlett; O: Miroslaw Ondricek; Z: Marc Wilkinson; Sz: Malcolm McDowel, David Wood, Richard War wic k, Robert Swann.

33

A SEMMITTEVÉS

JÁTÉKAI

Százszorszépek 1. Igazán nem volna nehéz kimutatni Chytilova rokonságában az egykori szürrealistákat, a mai groteszk-színpad hőseit, s oldalágon a sombrerós Fellini mestert. 2. De nem volna semmi értelme. Chytilova erős karakter, szigorú gondolkodó; egyéni vonásai élesen átütnek e másodlagos hatásokon. A Százszorszépek (1967) éppen nem mutatják nőiesen gyöngédnek e vonásokat. A film olyan kíméletlen keményre kalapált filozófia, amilyenre csak nő képes, ha férfi karakterrel születik. Művészi eszköze, a groteszk használata is erre vall: kezében éles szikévé válik, amivel boszorkányos pontossággal boncol. Élőket. Formailag komédiát hoz létre, amelyben nincs humor. Vagy ha mégis, inkább André Bretonék "fekete humora", amiben a kedély helyett is filozófia zsúfoló-

3. Ha a művészetben kötelező a gondolatokat érzelmi szövevényeikkel együtt kifejezni, Chytilova filmjét át kell utalni a filozófiai értekezések közé. Kemény, kedélytelen megfogalmazások, elutasíthatatlan, éles megfigyelések, szigorú dokumentumok - mindez egy tor34

zító lencsén keresztül- De ez a lencse éppen nem kedélyes karikatúrákat hoz létre, ellenkezőleg. Megfesti a láthatatlan vonalakat is, mint a festék-preparátum a vírusokat. De mintha éppen erről volna szó. Chytilova úgy kezel egy társadalmi és pszichológiai jelenséget, mint egy vírust: különálló objektumként, ami módszeresen vizsgálható. A veszélyes közhely-életformát, a banalitást.

4. Nem Chytilova fölfedezése, egy egész filmes nemzedéké. De ő találta meg az egYik legjobb művészi módszert vizsgálatához. Mert ábrázolni a jelenséget, szatirizálni fölötte, már az előző nemzedék is kezdte. De elemezni, pszichológiai mechanizmusát vizsgálni, társadalmi veszélyességét kimutatni, harcolni ellene, erre Chytilova nemzedéke vállalkozott. Elsősorban azért, mert a jelenség idegen volt számukra, a szellemi és társadalmi fejlődés útjában állt, és főként, mert a szocializmus iskoláiban megtanulták, hogy mindig teljes személyiségükkel éljenek a társadalomban. A közhely, a banalitás pedig ennek a személyes életnek, elkötelezettségnek a legveszélyesebb, mert élethű imitációja. Ezért kapcsolják össze filmjeikben szer-

vesen gorúan

a filozófiát, a művészetet dokumentálható köznapi

es a szirealitást.

5. Chytilova első nagyjátékfilmje, a Valami másról (Éva és Vera, 1963) még ennek a dokumentarizmusnak ad kizárólagos elsőbbséget. Kamerája "földközelből" követ két elütő életformát: egy rikítóan kispolgári hölgyét, aki üres lelkecskéje s tömött testecskéje szeszélyes izgalmait ápolgatja szorgalommal, s banális vágyaival, gondjaival mérgezi környezetét; és az "erő, egészség" életformáját, egy tornászbajnoknőjét, amely szigorú diszciplinák, megszervezett cselekvés és világos cél jegyében zajlik. A két életforma párhuzamba állításának eredménye - talán magát Chytilovát is meglepte akkor. A két hölgy ellenkező irányba uszik, s a különböző cél helyett mindkettő ugyanabba az ürességbe hullik. Valahol kimaradtak saját életükből. Személyiségük helyére egy lelki struktúra épült be, mely tökéletesen imitálta én-jüket. A banalitás: személytelenül élő gondolatok, vágyak, célok, szokások, automatikus cselekvések, melyek követésre irritálnak, "divatszerű" elemek, amelyeket az egyén mechanikusan átvesz, mert mindig maradt bennük annyi "közösségi" vonás, hogy az én-nek csábítóbb legyen reprodukálni, mint újragondolni. Nem az a baj, hogy egy gondolatot ketten, kétezren, két millióan, vagy többen gondolnak, ellenkezőleg; éppen az, hogy nem gondolja senki, a gondolat mintegy személytelen ül van, automatikusan lép be a tudatba, az egyén a magáénak képzeli, anélkül hogy valóban gondolná, elkötelezné magát vele. Személyiségét egyautomatizmussal cseréli föl: hazug kompromisszumot köt az elidegenedés és személyisége kőzött a társadalom rovására. 'Ez a kompromisszum filozófiailag nézve tragédia, melyet a művészetben adekvát módon a komédia, a groteszk fejez ki.

6. A Százszorszép e k mindennek muveszi végiggondolása; a groteszk erős festőanyagá3li

val láthatóvá tett jelenség pontos laboratóriumi - vizsgálata. Ha túlzó kontrasztokat használ, nem azért, hogy nevettesen, hanem .hogy rádöbbentsen a dolgokra. Amire a "borzongató" komikusok közül is talán csak Buster Keaton merészkedett.

7. Tárgyilagos és kimerítő leírást ad ábrázolást nyújt - két álmatag, félszűz hősnőj éről, mintha csak bágyadt reflexeik védelme alatt viruló salátafejekről szólna. A két bájos, ártatlan jószág úgy kotyogja az óvodai homokozó szellemi szintjén - a modern filozófiák műszavait, mintha a kor, amelynek gyermekei, körmükre ütne, ha nem fújják szorgalmasan. Ezek a gondolatok a "levegőben vannak", készen arra, hogy fejükben felbukkanjanak, nem azért, mert valóban gondolják őket, hanem mert imitálni lehet általuk a létezést, mely megmenti őket a csikorgó unalomtól, a tétlenségtől, s attól a kínos érzéstől, hogy önmagukon kívül senki számára sem léteznek. Mérlegelik az esélyeket, a dön tés is a létezéshez tartozik, s az egyik bájos libafejben megül egy újabb közhely: "A világ romlott", s máris tapsikol bennük a viruló ösztön, az imitációs kedv, a szereplési vágy, hogy ők is "valakik" a világban; felkiáltanak: "Legyünk hát mi is romlottak!" És elindulnak "romlottnak" lenni.

8. Chytilova nem kíméli meg őket azoktól a nem nagy fantáziát eláruló libakalandoktól, melyek fejecskéikben megszületnek. Öreg pasasok átejtése, potyavacsorák, a vecesnem meglopása, ásító unatkozás, újabb loholás szerelmi kalandra, és evés és evés és újra evés, és újabb rohanás egy kis öngyilkossági vicebe (hátha sikerül!), egy kis törésbe-zúzásba, falánkságba, hátha most már történt velük valami "igazi", valami "lényeges". Nem történt velük semmi. Összes libakalandjaik után is olyan "ártatlanok" maradtak, mint a bilire ültetett gyerek, aki dühében eltöri a porcelán edényt; mert a bűnhöz tudat is kellene, s felelősséggel tartozó személyiség.

És mégis kiélvezték felelőtlen ül a bűn minden "édességét". Kalandjaik - ha nem is a cselekvés síkján - előcsalogatott mohó ösztöneikkel megízleltettek mindent, amire vágytak; élvezhették ringyóságukat, szadizrnusqkat, ölhettek és pusztíthattak, s kellemesen kifáradhattak mazochista örömeikben. Két kedves, falánk liba. Az utolsó jelenetben papírcafatokba csomagolva, mintha szemétből kerültek volna elő. Vagy oda indulnának. 9. Ki tudja? Chytilova sem éppen biztos ebben. Itt nem múló jelenségről van szó. Nem pusztán a "játék és hazugság" ártalmasságáról. Játszani lehet okosan és bután. Sablon szerint és az Én teljes átélés ével. Élni is így lehet. Buta libuskáink "ártalmas" játéka - ne legyünk zordabb moralisták még Chytilovánál is! - nem vágyaik szeszélyeitől, kalandjaik tartalmatlanságától, fejecskéjük ürességétől válik ártalmassá. Hanem a sablon, egy gondolat-automatizmus, az Én-t imitáló struktúra működésétől, amely lehetővé teszi számukra azt, hogy úgy éljék az életet, mintha valóban élnének. De már egy személytelen közhely-struktúra él helyettük. És ha a vad ollózási-vagdalkozó jelenetükre gondolunk, mind magától értetődőbb szokásukra, hogy mindent felszúrjanak, kivágjanak, felmetszenek, látjuk, hogy a felhízlalt, gazdátlan ösztönök milyen jól érzik magukat egy kis civilizált mázzal bekenve e struktúra mögött. Jelen lenni a világban, elviselni az állandó feszültséget az Én és a világ közt, amit a felelősség érzése szül, nehéz és mind nehezebb. És mind bonyolultabban épül fel az a közhely-struktúra, ami felold ettől a feszültségtől, készen adva a gondolatokat, sőt vágyakat, életterveket, célokat, amiket nem kell magunknak is gondolnunk, választanunk, személyünkben átélünk. És nem nagy büntetés ezért a növekvő unalom, belső üresség érzése, mely az életimitáció t kíséri. Mert másrészt meg is ju38

talmaz a felelőtlenség könnyű, ha úgy tetszik, felszabadító érzésével. És még a szenvedélyességről sem kell lemondanunk. A mohó ösztönök megkapják tápláló falat jaikat. És a "kor gyermekei", vagy inkább a "kór" gyermekei - ahogy Chytilova tekinti őket - boldognak vélhetik magukat e félautomata állapotban. 10.

Chytilova nem gyűlöli őket, de részvétet sem érez irántuk. Nem keresi, hogy menynyiben áldozatai ennek a jelenségnek, eleve úgy véli, hogy módjukban állt másképp dönteni magukról, személyessé tenni életüket. A Százszorszépek-ben csupán a jelenség mechanizmusa érdekli. Fölteszi, hogy "természetes" körülmények közt, a realitás szintjén, mindez bonyolultabb, s maga a jelenség is egyénenként más-más színt ölt. De ő "laboratóriumi" vizsgálatában absztrakcióra kényszerült. Két bájos "bűnözője" ezért nem ütközik sehol egyéni esetekbe. Akizsebelt bakkecske vénségek, a meglopott vécés nem spleen-es dalaival, a lepkegyűjtő magnetofon-egyhangú szerelmi vallomásával, a mulató üzletvezetője és vendégei mind gyaníthatóan ennek a társadalmi közhely-struktúrának félautomatái, s csak ennyiben - megérdemelten - Chytilova groteszk szemléletének "áldozatai". Két helyen azonban előkészítetlenül és magyarázat nélkül beugrik ez absztrakt világba a realitás: a dolgozó kertész és a hajnalban bicikliző munkások figuráival. Távolian, idegenül hatnak itt. Szerepük mindössze az, hogy ezt a távolságot érzékeltessék, jelezzenek egy világot, melyre az absztrakció vonatkoztatható lehessen. Egy olyan világot, amelyben e groteszk-bolondos "játék" iszonyúan komolyra fordulhat, s ahol a személyes felelősség "hiánya" senkit nem ment föl a felelősség alól. Legyen bármi is a mentsége. 11.

A film utolsó kockáin Chytilova és alkotótársai szövege olvasható: "Ezt a f'ilmet azoknak ajánljuk, akik felháborodnak egy eltaposott salátafej láttán" ... A képek, híradó-dokumentum felvételek! ame-

lyekre a szöveg rákopírozódik, nem eltaposott salátafejeket mutatnak, hanem eltaposott, kiégett városokat, gépszörnyetegeket, bombázás t, a modern technika "remeklését", a nagy "játékot", amely mögött most már nekünk kell megkeresni akármilyen kicsi legyen - felelősségünket. 12. Chytilova csak a lelkiismeretünket ébresztette föl, s egy groteszk automatizmus sémáját rajzolta meg, hogy megkönnyítse utunkat önmagunk fölfedezéséhez. S talán bátorítást is ad, hogy merjünk személyesen "jelen lenni" a világban.

Hogy az igazság vezérlő gondolataiból ne közhely-maszkokat gyártsunk valódi én-ünk elbújtatására. Mert Chytilova kíméletlen kameráján kívül van még kíméletlenebb is. A valóság. Hegedűs

Zoltán

SZÁZSZORSZÉPEK (Sedmikrásky) cseh, 1967. R: Vera Chytilova, F: V. Ohytilova, Pavel Juracek, Ester Krumbachova; O: Jaroslav Kucera; z; Jiri Sust; Sz: Ivana Karbanova, Jitka Ceshova. 39

P,REMIER PLAN

FRANCOIS ~

TRUFFAUT

"Truffaut arra született, hogy filmeket csináljon. Azoriban válaszra vár még a kérdés, hogy elegendő-e ez egy életpályához a filmművészetben ... ?" Az idézet - Stanley Kauffmann találó paradoxonja - jónéhány évvel ezelőttről származik. Még a Jules és Jim kritikájának utószavaként íródott. Ez pedig - mint ismeretes - Truffaut harmadik filmje volt. Azóta jónéhány újabb filmje készült el, ami a számokat illeti, túl jár már a maga "nyolc és félj én" (sőt kétszer fél filmje is van), de a kérdés alighanem mégis megválaszolatlanul maradt. Vajon miért? Hiszen az kétségtelen, hogy átlagon felüli képességű filmrendező. Ha pedig egy ilyen okos és tehetséges ember pályaképe olyan szembeötlő ellentmondásokkal van tele, mint Truffaut-é, akkor az igencsak óvatosságra int az ítéletben. No meg az is, hogyakiről beszélünk éppen harmincnyolc éves. Vagyis fiatalabb, mint Antonioni első játékfilmjének elkészítésekor, mint Jancsó az Oldás és kötés idején.

Kezdjük néhány életrajzi vonatkozással. Hogy gyermekkora hányatott volt, erről maga vall a leghitelesebben a Les quatre

cents coups című filmjében, (amely egy fordítói félreértés következ tében N égyszáz csapás néven került nálunk forgalmazásra, így hát kénytelenek leszünk ezen a címen emlegetni a következőkben). Tizennégy éves korától volt raktárnok, kifutó fiú, irodai alkalmazott és hegesztőmunkás egy üzemben, de valójában mindig csak a film érdekelte. Szinte kölyök még, amikor szervezője lesz egy ciné-clubnak, majd - és ez volt életében a döntő fordulat - André Bazin munkatársa a "Munka és kultúra" nevű szervezet filmművészeti szekciójában. Ez a kapcsolat, Bazin támogatása, tette lehetővé újságírói pályájának megindulását, amit azonban, a kezdet-kezdetén megszakít a katonai szolgálat. 1953-ban, huszonegy éves korában szerel le, s ismét Bazin támogatásával kezdi újra film-pályafutását. Rövid idő múltán a Cahiers du Cinéma, majd az Arts munkatársa, egyike a legfigyelemreméltóbb kritikusoknak. Mint ilyen, könyörtelen következetességgel támadja az akkori francia filmgyártás szinte minden elismert tekintélyét, mindazokat, akiket álművészeknek, hamisítóknak tart. Egy ebből az időből származő cikkében tételesen összefoglalja - kikre is gondol. A névsor a mi számunkra talán 41

meglepő. Ime: Claude Autant-Lara, René Clément, Yves Allegret, Jean Delannoy, Marcel Pagliero. És néhány, a megátkozott Négyszáz

csapás

filmek közül: A test ö1'döge, Vörös kocsma, Tiltott játékok ... Támadásainak hideg szenvedélye, a személyekre összpontosuló indulat teszi annak a körnek talán legkombattánsabb tagjává, amely ebben az időben már kialakul Bazin és a Cahiers körül. Azóta mind jólismert név: Jacques Doniol-Valcroze, Eric Rohmer, Louis Malle, Jacques Rivette, Claude Chabrol, no meg Jean-Luc Godard. Vagyis az a gárda, amelynek nevéhez fűződik majd néhány év múlva az "új hullám" gátat törő beözönlése a francia filmgyártásba. Ám ez az idő még csak a szellemi előkészítés kora, meg a tanulásé, amelynek színhelye - ha úgy tetszik: egyeteme a Cinématheque roppant filmtára, napi három vetítése. S közben persze némi gyakorlati próbálkozás is. Így Truffaut esetében - asszisztensi szerepkör Roberto Rossellini mellett, három film előkészítésében, amelyek közül aztán egy sem valósul meg. S később egy igazi film, az első saját munka, a Les mistons (Csirkefogók). Igaz, ez még csak rövidfilm, olyan bemelegítés, de annak sikeres ...

Így érkezik el az 1958-as év, az "új hullám" áttörés ének esztendeje. A huszonhetedik évében járó Francois Truffaut is nekikezd első játékfilmjének. Igaz, van ennek egy - mondjuk így - pikáns előzménye. A lángostoros kritikus, aki olyan indulattal szidta a "commercant"-ok, a filmmel üzletelők minden tevékenységét (beleértve e fogalomba a rendezőket is, akik kiszolgálják őket), egyszercsak feleségül vette az egyik legismertebb "filmnagykereskedő", a Delannoy filmjeit gyártó és forgalmazó vállalkozó, Ignace Morgenstern leányát. Szerelmi házasság volt? Lehet ... de az bizonyos, hogy nagyon hasznos. Mert a Cocinor forgalmazói garanciája - akarva-akaratlanul nagy segítséget jelentett egy fiatal rendező indulásában. Ebben a fordulatban kétségtelenül van valami iróniára ingerlő. De tartozunk az igazságnak azzal, hogy Francois Truffaut

sem ekkor s ettől kezdve teljes eddigi pályáján egyetlen egyszer sem fogható azon, hogy kedve és meggyőződése ellen, az üzleti sikerért készí tett volna filmet. Ami t pedig aligha mondhatunk el mindegyik barátjáról ... Az első film, a Négyszáz csapás teljességgel azon az úton járt, amelyet néhány évvel előbb, egy, szinte programadó kiáltványként hangzó cikkében, lírai lelkesedéssel így j elöl meg: "Úgy érzem, a holnap filmje még személyesebb lesz, mint egy regény, individuális és önéletrajzi jellegű, mint egy gyónás vagy egy bizalmas napló ... Ebben a filmjében valóban "első személyben fejezi ki magát" s "azt meséli el, ami vele történt!'." Ami talán e program teljesítése ellenére is oly meglepő volt ebben a filmben - hiszen az "új hullám" egyik első produktuma, a "papa mozija" ellen lázadó fiatalok egyik zászlóvivőjének munkája -, hogy nincs benne semmi meghökkentően "újJules

és Jim

szerű". Ez a jellegzetessége megmarad későbbi filmjeiben is, Truffaut sosem kísérletezik látványos újításokkal, a filmnyelv átformálásával. Hadd jegyezzük meg azért közbevetőleg, hogya látványos és meghökkentő újításokat ugyan elkerűli de közben számos finom aprósággal, azóta közhasznúvá vált, eredetien alkalmazott "nyelvi fogással", eszközbeli leleménnyel él. Csak példaként utalunk a Négyszáz csapás befejező képkimerevítésére, vagy ugyanebből a filmből a merészen montírozott, a cinérna-vérité legjobb pillanatait előrevető "interjújelenetre" a láthatatlan pszichológusnő és Antoine Doinel (J.-P. Léaud) között. És ez majd tovább gazdagszik a Jules és Jimben például a grimasz-bemutató pillanatokra megállított képkockáival, vagy a Húszévesek szerelme káderen belül kicsinyített, multiplikált képeivel. Mégis igaz, hogy Truffaut filmrendezői karakterének nem a filmnyelvi újítás, a

Négyszáz

csapás

hagyományok széttörése a legfontosabb vonása. Hát akkor mi? Alighanem ez a legnehezebb kérdés, amit feltehetünk magunknak. Utaltunk már rá, hogypályaképében szembetűnő ellentmondásokkal találkozunk. Mindjárt itt a legmarkánsabb: miután megvallotta programját a "holnap filmjéről", s első munkájában ezt sikerrel valósította meg (a film immanens értékeit és a fogadtatást tekintve egyaránt), következő művében meredek fordulattal kezébe vesz egy jelentéktelen amerikai "policier" -t, és azt formálja a vászonra: Lőj a zongoristára címmel. Egy villanás, egy képkocka nem emlékeztet az előző műre. Minden más. Annak tankönyvbe illő pszichológiai tökélyét itt önkényesen formált karakterek váltják 44

fel, a belső és külső hitelességét mívesen megteremtett, szándékolt hiteltelenség, valószerűtlenség, az önfeltáró személyességet "eltartott" tárgyiasság, a lazán egymásra torlódó epizódokat pontosan kimódolt fordulatok. És az előbbiből spontánul áradó, általános érvényű emberiesség helyére - E. Rhode kifejezésével élve - "az összefüggéstelenség filozófiájának kitelj esedése" kerül. Mintha Godardhoz közelítene itt Truffaut, a Kifulladásig Godardjához ezzel a filmmel, amelyre a maga megvallott célkitűzésének ismeretében nyugodtan applikálhatnánk Reichenbach ismert művének címét így: "amerikai film egy francia szemével". Ám a közeledés csak látszólagos és egyszeri. Míg Godard teljes pályája - minden aberrációjával is - visszavezethető e

Bársonyos

bőr

kiindulópontra, Truffautnál nem találjuk a folytatást. (Általam ismert filmjeiben legalábbis, mert be kell valljam, utolsó filmjei közül kettőről, avallottan hitchcocki Menyasszony feketében-ről és A Mississippi szirénjé-ről csak olvasni s hallani volt módom.)

A Lőj a zongoristára után ismét teljes fordulat következik. A szüzsét ugyan megint egy regény szolgáltatja, de teljesen másmilyen, mint David Goodis műve volt. A harmadik film: a Jules és Jim. Ez az egyszeri remekmű ismét elüt minden előző és következő filmjétől, legfeljebb ha a Bársonyos bőr-rel mutat bizonyos gondolati kapcsolatot. Hénri-Pierre Roché regényében egy "új és állandóan újragondolt erkölcs" megformálásának kí-

sérlete ragadta meg Truffaut-t. A képlet roppant egyszerű: ha a legális erkölcstan értelmében vett páros kapcsolatok kizárólagcssága alkalmatlannak bizonyul amint ezt a gyakorlat bizonyítja -, mi lenne, ha vállalnánk az egyidejűleg többágú kapcsolódást? A történet: egy nő élete nagyobb részében - párhuzamosan és egyformán szeret két férfit, s ezt nem is titkolja. A kísérlet kudarccal végződik. Hiszen ha a "kétszer egy" csak kettőt, tehát egy Lsmét szétbontható egységet eredményez, akkor a "háromszor egyben" még több a bomlási lehetőség, s következetes véghezvitele csak egy végtelenített láncban lenne lehetséges, amelyből egyetlen kilógó tag is az egész bomlását hozhatja maga után. Nem marad tehát más, mint az "egyszer egy" rezignált következtetése, a felesége és barátja temetés én magában 45

Jules és Jim

álló Jules jelképivé növő egyedülmaradása. A film stiláris mestermunka. Évtizedeket átfogó történetében az előadásmód hajlékonyan követi és idézi a kort, nem keresett külső fogásokkal, hanem a tartalmak pontos megérzésével és felidézésével. Eszköztára szinte végtelen, humor, irónia és tragikum, natúra és stilizáció utánozhatatlan pontossággal keveredik. Talán épp ez az egyetlen gyengéje: ez a patikusi pontosság egy kicsit hideggé te-

amelynek meleg fénye nem kápráztat, hanem közelhív. A Négyszáz csapás Antoine Deinel-je (ez lenne az igazi Truffaut?) itt tér vissza először, hogy néhány évvel később a Lopott csókok-ban folytassa filmbeli életét. A sorozat három darabja persze sokban különbözik egymástól. Az első: keserűen indulatos, szenvedélyesen szemrehányó. Egy fiatalember tetemrehívó dühvel idézi fel gyerekkorának sérelmeit, őszinte fésületlenséggel, nem kímélve önmagát sem. Az

Lőj a zongoristára

szi, megfoghatatlanul tökéletessé, s a csodálat távolságát teremti meg, a benne élés közelségének lehetősége helyett.

Már a Fahrenheit után, de még a Lopott csókok előtt, egy tiszteletére rendezett vetítéssorozat vitájában Truffaut azt mondta: "Én nem szeretem a filmjeimet, kivéve a Húszévesek szerelme-beli epizódot." Állításának első felét meg is magyarázza, a második felénél nincs szükség erre. Bocsánat a hasonlat banalitásáért, de azt hiszem, itt találó: ha a Jules és Jim a csiszolt gyémánt tökéletességé t vallhatja magáénak, ez a kis epizód olyan, mint egy furcsa, szabálytalan gyöngyszem, 48

utolsó: a közben eltelt évtized távolságával már helyet enged az iróniának, s nem utolsósorban a megszerzett mesterségbeli tudásnak, amely oly határozott biztonsággal teszi egymás mellé a hatástkeltő elemeket, s már nem haragszik, ha "énnekem, pénzt hoz szerelmes énekem ... " A kettő között pedig ott van Antoine első szerelmének története, ez a greteszken bájos kis kaland. Beidegzett sablonjaink alapján hajlamosak lennénk rá, hogy költőinek nevezzük, de Truffaut figyelmeztet, hogy "utálja a költészetet". Igaza is van. Ha már az irodalomból akarunk magyarázó párhuzamot találni: Antoine Doinel első szerelmének története remekmívű novella. Olyan néhány oldal,

Mcny2sszony

feketiben

amely a legnagyobb mestereknek is csak ritka jókedvükben sikerülhet. Nem idilli és nem lírai; fanyar, mint az erdei gyürr.ölcs. Fanyar, de nem keserű, csalódásról szól, de nem csalódott.

Milyen egyszerű lenne a dolgunk, ha ezekből a filmek ből kéne összeraknunk egy filmművész portréját. Kevés, de meleg színek, érzelmi gazdagság, mesterségbeli fejlődés stb. stb. Még az is beleférne ebbe, ha a megélhetés kényszere, a producerek nyomása következtében más filmek is viselnék a nevét, amelyek persze elütnek ettől a kép~ől, dehát istenem ...

De elmondottuk már, hogy Truffaut egyetlen filmet sem csinált üzleti meg rendslésre, visszautasított olyan nagy ajánlatokat, mint a "Párizs ég?" rendezése. Sem a kommerszializálódás, sem a kapzsi mohóság nem jellemző rá. Akkor mit kezdjünk a többi filmjével, a nemcsak a "Doinel-sorozattól", de egymástól is annyira elütő művekkel, amelyek sorát a következőkben majd a Birsonyos bőr s a 451 Fahrenheit gazdagítja? Keressünk bennük mégis valami egységet, ahogy pl. Gilles Jacob teszi, bizonyítva ezt olyanokkal, hogy a Les mistons biciklijét újra feltaláljuk a Jules és Jimben, s hogy a Négyszáz csapás Balzac-oltára Antoine ágya fölött a 4510 Fahrenheit könyveit je0

I,)

lenti be? Vagy fedezzük fel a filozófust, titkos és önkényesen kiválasztott tartalmakat belemagyarázva ezekbe a filmekbe, mint pl. a Filmkultúra egyik előző számának glosszaírója teszi a Fahrenheit-ről vitatkozva? Dehát mi jogosítana fel arra a film alapján -, hogy feltegyük: Truffaut a könyvembereket is elveszett egyéniségűeknek tartja, s ezzel megkérdőjelezi a polgári kultúra-felfogást? Csak a minden áron magyarázó szándék teheti ezt, az, amely mélyrétegek feltárására vállalkozik a Bársonyos bőr esetében is. Ahol kétségtelen: Truffaut tudatosan választotta a legbanálisabb háromszög-történetet, hogy mögé nyúlva bizonyítsa bizonyos emberi magatartásformák képtelenségét. Dehát ez csak szándék maradt, nem sikerült. Idevág végső soron a stílus problémája is, amely nemcsak az első két film között tette meg a maga teljes fordulatát. Ha igaz Buffon axiómája, miszerint "a stílus maga az ember", Truffaut-t, az embert a teljes divergencia jellemzi, a még önmaga folytatását is elutasító magatartás. Nem valami utilitárius alkalmazkodási készség indítja erre, hanem tudatos megfontolás, amely kategorikusan hibának tartja (tehát a bűnnél is rosszabbnak) a személyes stílus kialakítását és vállalását.

Két Truffaut lenne talán? Vagy még több? Az egyik, akire azok a vonások érvényesek, amelyeket fentebb raktunk össze, s a

másik, aki az elkötelezetlenség jegyében sorra járja a különböző utakat - műfajokban s gondolatokban egyaránt? Egy időtlen és absztrakt, az aktuális világ iránt teljesen érzéketlen formaművész - ahogy Francois Chevassu jellemzi a Menyasszony feketében-ről szóló írásában, megengedve magának azt a malíciát is, hogy a Truffaut által annyira ostorozott Delannoy filmjeivel vesse egybe ezt a tulajdonságot: az idő (vagyis az adott társadalom) iránti közönyösséget. Vagy egy sebzett, gyengeségét, érzékenységét palástolni akaró ember menekülése lenne ez a totálisan rideg objektivitás, amely "mind a két oldalon gyilkolnak" indoklással utasította vissza a vietnámi háború-ellenes akcióban való részvételt? Dehát, hogy fér össze ezzel a mindentől és mindenkitől, még önmaga folytatásától is visszariasztó függetlenség a Cahiers-kör egymást támogató betyárbecsületének az elvtelenségig elvszerű vállalásával? Vagy azzal a szenvedélyességgel, amely a közelmúltban a Langlois-ért vívott küzdelemben való részvételét jellemezte? Jobb, ha bevallj uk - nem tudunk erre felelni. Csak konstatálhat juk ezt a kettősséget, és ezért érezzük ma is érvényesnek Stanley Kauffmann előljáróban idézett kérdését: elég-e ez a kétségtelen filmalkotói tehetség, ahhoz hogy ne csak filmeket csináljon(jókat s rosszabbakat, ami természetes), de megteremtse egy filmművész életpályáját is? Bán Róbert

So

EGY MŰVÉSZI

PÁLYA DOKUMENTUMAIBÓl

Vallomások

dolgozik, s nem kitalált hiszek az improvizációban.

Úgy érzem, a holnap filmje még személyesebb lesz, mint egy regény; egyéni és önéletrajzi jellegű lesz, mint a gyónás, vagy a napló. A fiatal filmesek első személyben fogják kifejezni magukat, elmesélik, ami velük történt: első vagy legutóbbi szerelmük történeté t, politikai öntudatra ébredésüket, útiélményüket, betegségüket, katonai szolgálatukat, házasságukat, legutóbbi nyaralásukat, és ez valószínűleg tetszeni is fog, mert igaz és új lesz. A holnap filmjét nem a kamera hivatalnokai, hanem olyan művészek fogják készíteni, akik számára a filmforgatás nagyszerű és lelkesítő kalandot jelent. A holnap filmje arra fog hasonlítani, aki forgatta, és a nézők száma arányos lesz a rendező barátainak számával. A holnap filmje szerelmi aktus lesz. (Arts,

1957.

május

(Les

Lettres

anyaggal.

Ezért

FranC;aises, 1959. május

28.)

Filmjeim valóban cirkuszi bemutatók, és a szándékom is az, hogy ilyenek legyenek. Sosem mutatnék be például egy műsoron belül két elefánt-számot. Az elefánt után a bűvésznek kell jönnie, a bűvész után a medvének. Még szünetet is beiktatok valahol a hatodik tekercs után, mivel addigra már a közönség esetleg elfáradt. A hetedik tekercsnél aztán újból kézbe veszem őket, majd megpróbálom mindezt a műsor legjobb számával befejezni ... Esküszöm, hogy nem tréfálok : valóban gondolok a cirkuszra munka közben. Legjobban szeretném, ha az emberek kifütyülnék azokat a jeleneteket, amelyek félresikerültek, és megtapsolnák azoka t, amelyek tetszenek nekik. (Roy

Armes,

The

Freneh

Cinema)

15.)

Egy beszélgetésből Soha nem lennék képes egy részletesen, jelenetről jelenetre, előre kidolgozott forgatókönyv alapján filmet készíteni. Nem vagyok sem plasztikai művész, sem matematikus, azt kell csinálnom, amihez tehetségem van - különben semmire se megyek, Képzeletem magával a valósággal

Kiket tekint mestereinek?

Azt hiszem, kö-

zöttük Renoir az első ... Igen, Renoir, mert ő mindenekelőtt arra törekszik, hogy az élet valóságát adja viszsza, de ebben a vonatkozásban mégis a kissé rendkívüli dolgok iránt érdeklődik. 51

kell megmutatni, akkor is eltávolít mellőle minden zavarót. Hitchcock munkája gyakran egészen más, mint Renoiré; én egy olyan formáról álmodom, amely a kettő szintézise lenne. Howard Hawk, Ingmar Bergman, Luis Eunuel, Orson Welles, Robert Bresson műveit is csodálom, egyéni kéjJ~:;:3é::;ük, erős oldaluk lenyűgöz. (Ciniima

64. 89. sz.)

A 4510 Fahrenheit naplójábé I Január 27, csütörtök

NégY3Zéi::

cS:1/)ás

Renoir megoldotta mindazokat a problémákat, amelyekkel a realista hajlamú, de ugyanakkor a különleges dolgokhoz vonzódó alkotók találkoznak ... A másik mesterem Rossellini volt, akivel egy kis ideig együtt dolgoz tam ... Bámulom logikai képességeit, egyszerűség ét és anti-eszteticizmusát. Az igazat megvallva, jómagam szintén eléggé esztéta voltam a filmjeimben, sőt ma is észreveszem, hogy szeretek egy kissé finomkodni, ami ellentmondana Rossellini hatásának. A Négyszáz csapás mégis sokat köszönhet neki. Ha nem ismertem voina Rossellinit, aligha lettem volna képes ennyire egyszerű, világos, közvetlen történetet elmondani ... Azután Hitchcock hatása következett, és ez csak erősödött azóta, hogy filmeket forgatok. Hitchcocknak azokat a felismerése it csodál om, amelyek arról világosítanak fel, hogy mi módon értethet jük meg magunkat közönségünkkel. Szeretem azt, ahogy csökkenti az események gyorsaságát, ahogy darabokra szabdalja a nehézségeket, hojy azután egyenként győzedelmeskedjék felettük, szeretem a képek megszállott stilizáltsagát. Ha csak egy dolgot 52

Sohasem fogom tudni a bátorságot filmre vinni, talán azért, mert nem érdekel túlzottan. A bátorság számomra egy túlbecsült erény, például a tapintathoz képest. Amikor olyan filmet forgatok, melynek alapja realista, a színészektől elvárom, hogy felérjenek a forgatókönyv szintjéhez, alakításaik éppolyan igaziak legyenek, mint a helyzet és a dialógus: sokat követelek tőlük. Amikor kevéssé reális, inkább elképzelt szituációkról van szó, mint pl. a Zongorista vagy a Fahrenheit, tudatában vagyok a forgatókönyv önkényességeinek é, az életbeli támpontok hiányainak: kevesebbet követelek meg a színészektől, és hálás vagyok nekik, ha egy kis hitelességet visznek ezekbe a történetekbe (melyeket szeretek anélkül, hogy teljesen áté"ezr:ém ők,').

fetruár

2, ezertui

... Átmegyünk Montag lakásába, malynek díszlete nem sikerült. Azok helyett az erőszakos moderri-antik ellentétek helyett, melyekre számítottam, egy gazdag burzsoá-enteriőrt kaptam, ez minden, egy falba épített tévével. és csak azokat a részleteket, melyeket kifejezetten kértem: a tárom régi telefont, az automatikus aitókat, és a breton kávé szerviz t. Sietve kicseréltetek néhány bútort, de a többit illetően már késő. A forgatásoknál néha vigyázni kell, hogy ne bízzunk túlságosan rr ásokban.

február 4, péntek J ulie Christie nagyszerű lesz, éppolyan könnyű vele dolgozni, mint Jeanne Mo-

4510 Fahrenhcit

Jules

és Jim

reau-val vagy Francoise Dorléac-kal; éppúgy megbízik bennem, mint ők, sohasem finnyáskodik, és nem tesz fel ilyen absztrakt kérdéseket: "Mit érez ez, amikor amaz azt mondja hogy ... ?" Linda szerepében általában profilból fogom fényképezni, megőrizve arcát Clarisse szerep ének. Profilja nagyon szép, olyan mint egy Cocteau-rajz: fantasztikus, egyenes orr, hatalmas, széles, vámpíri száj. február 19, szombat Két hónappal ezelőtt a Fahrenheit, a forgatókönyv alapján, kemény és erőszakos film volt, telve szép érzésekkel, és meglehetősen komoly. Forgatás közben megpróbáltam egy kis könnyedséget belevinni, és ez oda vezetett, hogy egy kicsit eltávolodtam tőle, és úgy néztem a jövőt, mint a Jules és Jim-ben a múltat, anélkül, 54

hogy a közönséget magammal ragadnám, anélkül, hogy arra kényszeríteném, hogy túlzottan higgyen benne. Ha újból kezdhetném a filmet, azt mondanám a díszlettervezőnek, a jelmeztervezőnek és az operatőrnek, utasítás gyanánt: Csinálunk egy filmet arról, hogyan látják a gyerekek az életet, a tűzoltók ólomka tonák lesznek, a kaszárnya egy nagyszerű játék stb. Azt szeretném, hogya Fahrenheit ne hasonlítson se egy jugoszláv filmre, se egy amerikai baloldali filmre. Azt szeretném, hogy szerény maradjon, "nagy témája" ellenére, legyen egyszerű film. február 20, vasárnap A forgatás hatodik hetét kezdjük, már majdnem a film közepén vagyunk és mint mindig, amikor forgatásaim során ehhez a pillanathoz értem, lelkiismeretvizsgálatot kezdek, mely körülbelül így hangzile

Jules

és Jim

"Összecsaptad, hanyag voltál, jobban csinálhattad volna, most itt van előtted a második fele, hogy jóvátehesd, hogy visszajuss a lejtőn, és hogy megmenthesd a filmet."

február

23, szerda Tulajdonképpen a 4510 Fahrenheit, mely csalódást fog okozni a fantasztikum kedvelőinek, a Cherbourg-i esernyők mintájára készűlt science-fiction. Ahelyett, hogy lenne egy normális történet, melyben beszéd helyett énekelnek, olyan normális történetet kapunk, amelyben tilos olvasni. Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy, de vajon az egyszeregy tényleg ilyen egyszerű?

március 1, kedd Amióta megvan jobban szerettem

a forgatókönyv, mindig Linda konvencionális, de

megható szerepét, mint Clarisse-ét, aki azért konvencionálisabb, mert ál-költői. Azt mondhatnák: "Miért forgat tudatosan két konvencionális szerepet?" Erre azt felelem, hogy minden film-forgatókönyvnek megvannak az előnyei és hátrányai, vagy hogy minden forgatókönyv-elv magában hordja valaminek a tudatos feláldozását. Amikor az ember a sci-fi vizein evez, fel kell áldoznia a valószínűséget és a pszichológiát, ami nem nagy veszteség, ha a lehetségesben és a lírában visszanyeri azt, amit elvesztett.

március 9, szerda A film tárgya befolyásolja a stábot. A Jules és Jim forgatása alatt mindenki dominózott, a Bársonyos bőr-nél mindenki 0 csalta feleségét (vagy férjét), és a 451 F'ahrenheit megkezdése óta mindenki olvas. Gyakran százával találhatók köny55

vek az öltözőkben, egyet, és néha nem lapok zizzenését.

mindenki kiválaszt hallani mást, csak a

április 20, szerda Különösen aggódnom kellene a Fahrenheit miatt, mert René Clement ezt nyilatkozta egy interjúban: "Truffaut úr filmjei egyre rosszabbak lesznek." Talán azért van ez, mert rosszul választok, és el kellett volna vállalnom a Párizs ég? forgatását, melyre Paul Graetz felkért, mielőtt René Clément-re bízta? Őszintén szólva, semmi kedvem sem volt Alain Delon kapitány kalandjait filmre venni, aki Belmondo tábornoknak telefonál, hogy engedélyt kérjen arra, hogy Orson Welles őrmester-rel beszéljen abból a célból, hogy Mastroianni admirálistól megkapja a hamis élelmiszerjegyeket Lesli s Carori ellenállónak, aki az FFI ezredesénsk, Gert Froebe-nak unokahuga, Yves Montand, a Gestapo főnökének parancsára stb. Ugyancsak ezekben a hónapokban nem vállaltam Az eltűnt idők nyomában forgatását. Megírtam a producer-nőnek, hogy véleményem szerint csak egy film-hentes volna olyan arcátlan, hogy Proust-ot átdolgozza. Néhány héttel később, a nő megkapta a salon Verdurin hozzáiáruJását, vagyis René Clément-ot. Ég-e Proust a 0 451 Fahrenheit-ben? Nem, de ezt a mulasztast hamarosan helyrehozom. (Cahiers

du Cinéma,

1966. 176. sz.)

Filmről filmre NégysIáz csapás

A Négyszáz csapás tulajdonképpen kisfilmnek készült, olyannak, mint egy első, félig önéletrajzi regény, és sikere messze túlszárnyalta Truffaut várakozásait. A filmnek talán legmeglepőbb tulajdonsága a hagyományos formai megoldás. Kritikusként Truffaut éles támadásokat intézett az idősebb filmkészítő nemzedék konvencicnalizmusa ellen, azonban a Négyszáz csapás-ban vajmi kevés a forradalmian új. Négyszáz

65

csapás

Minden erénye, intelligenciája és érzékenysége mellett sem mondhatjuk róla, hogy stiláris forradalmat jelent, mint Resnais és Godard első filmjei, és nem is holmi szókimondó, társadalombíráló mű. (Roy

•

•  ~., t ~

'"'

f

•

Armes,

The

Freneh

Cinema)

A kifejezésmód érettsége két forrásból ered: saját nehéz fiatalságának élményeiből, melyeket itt elmesél, és a filmnek, mint művészi kifejezőeszköznek alapos tanulmányozásából. Saját fiatalságának élrnényei adják az anyagot, az epizódokat, az ötleteket, az erkölcsi hőfokot. Annak tanulmányozásából, amit a film eddig értékként létrehozott, Jean Vigo emelkedik ki példaképként, akinek életműve korán lezárult, és aki a filmbeli szürrealizmus egyetlen és igazi poétája volt. Jean Vigoban találkozik az a két forrás, melyekből jelenleg Truffaut művészileg él. Hiszen Vigo is megteremtette egy kisfiú passióját, így szabadulva meg saját ifjúságától: a Magatartásból elégtelen-ben. Stílusaik is fedik egymást egy darabon, lényeges, bár nem döntő mértékben. Vigo filmjei: egy kiáltás és egy dal, a kettő egyben, és kiáltást és dalt találunk Truffautnál is. (Neue

Zürcher

Zeitung,

1959. nov. 25.)

Jules és Jim

Jules és Jim

Truffaut már 1953-ban, az Arts című folyóiratban szentelt néhány sort a Jules és Jim-nek, a regénynek, Edgar DImer Na Ked Dawn c. filmje kapcsán: "Ez a film - Na Ked Dawn - azt bizonyítja, hogy a film mindig képes a kifej ezésre, és hogy még az egyik legszebb modern francia regényből, Henri-Pierre Roché Jules és Jimjéből is lehetne filmet csinálni, melyben egy nő majdnem egy egész életen át egyformán szeret két férfit, egy esztétikai és új, állandóan újragondolt erkölcs alapján." Henri-Pierre Roché, akinek valaki megmutatta a cikket, így írt Truffaut-nak: "Kedves F. T., megkapott az a néhány szó, melyet az Arts-ban írt a Jules és Jim-ről, különösen "az esztétikai és új, állandóan újragondolt erkölcs".

Tehát az író és a jövendő filmrendező között egyetértés volt. A regényíró szerint Truffaut a könyv szívéig hatolt és megragadta a lényegét: "az esztétikai és új, állandóan újragondolt erkölcs" -öt. (Erancois

Cazadaban,

L'Écran,

1.)

Többszöri megnézés után világosabbá válik, hogy Catherine tulajdonképpen pszichopata, nem pedig az az istennő, akinek tartják. Maga az a tény, hogy férjhez megy egy elmulasztott randevú miatt - és ő volt, aki egy órát késett! - eléggé jellemző; azonban nyilvánvaló lesz, hogy ami első látásra bájos szeszély vagy önfejűség, az valójában idegzeti rendellenesség. A történet folyamán korábban, amikor nem tetszik neki a beszélgetés, beugrik a Szajnába. Amikor barátaival a tengerpartra utazik, az az ötlete támad, hogy egy üveg vitriolt vigyen magával. A gyermeteg ragaszkodás az azonnali ki elégüléshez addig fejlődik, hogy amikor Jim el akarja venni a szeretőjét, Catherine megöli őt és sajátmagát - jámbor ~érjének szemeláttára. A film olyan boldogS3gg:Ü és elevenséggel kezdődik, annyira hat a nézőre a férfiak véleménye Catherine-ról, hogy mindez elrejti a történet alapvető lényegét: a pszichopatologikus visszafejlődést. ... Mindennek ellenére ez a vakság, a fantázia felgerjesztése hozzátartozik a művészet jogos feladataihoz; és bármilyenek is legyenek hibái, a Jules és Jim egyike azoknak a pillanatoknak, amikor a filmtörténet hirtelen fellángol. (Stanley

Kauffmann,

The New

mintha egy férfi futna egy hosszú, napsütötte úton, kamerával a kezében. (Penelope

Houston,

and

Sound,

lDG3)

Az egyén: ki töltetlen blanketta. Múltja és jövője események sorozata, amely kitőltésre vár... A Lőj a zongoristára hőse rosszul érzi magát ezekben az ön-romboló szerepekben. Válhat Charlie-vá, bátortalan szerelmessé, Edouard Saroyan-ná,

Republic)

Lőj a zongoristára

A Lőj a zongoristára c. filmet Truffaut a maga kedvére csinálta. A film a komédia és pátosz keveréke, az amerikai B-filmek visszhangja, csupa báj és szemtelenség, film egy ember magányosságáról, akinek az élet túl nehézzé vált, de egyben annak a régóta tartó szerelemnek ünnepe is, mely szerzőjét a mozihoz fűzi. A Jules és Jim-ben ez a szerelem folytatódott. Truffaut képes arra, hogya filmkészítést csodálatosan egyszerűnek tüntesse fel -

Sight

Lőj a zongoristára

tartással, amelyet a főhős társadalmi szerepenek megfelelő=n szimulál... Pierre Lachenay tévesen értelmezi a jeleket, melyeket felfog. Ő ténylegesen azt a szalondrámát játssza, amellyel egyes kritikusok magát a filmet tévesztik össze pontosabban: a dráma első felvonását. A második felvonás már meghiúsul, mer t Nicole nem játssza el a számára kigondolt szerepet; nem ismeri el a játékszabályokat, melyeket egy másik generáció felállított. A harmadik felvonásban, amikor Pierre is félbe szeretné hagyni az előadást, Franea végigjátssza a darabot. Franca, aki kora, helyzete és neveltetése szerint férjével azonos, elfogadta a játékszabályokat, azonban - ellentétben férjével - komolyan is veszi őket ... Ez a film valóban szinte csábítja a nézőt, hogy már az első beállítástól kezdve a legalaposabban azonosuljon a főhőssel. Csak az a néző, aki Pierre Lachenay magatartását előzőleg legalábbis potenciálisan sajátjának ismerte el, csak az érzi át Pierre radikális kudarc ának sokkhatását. Olyan film ez, rnely a vége felől kezd hatni, mely a nézőt csapdába 'csalja, és utána elgondolkoztatja, hogy miért is esett bele." (Enno

Bársonyos

bőr

világhírű zongoristává, vagy dühödt szörnyeteggé, mint a testvérei. Bár tudja, hogy ezek a választások mind hamisak, képtelen rájönni az igazira ... (Gabriel

Pearson

és Eric

Rhode)

Patalas,

Filmkritik

65(2)

Francois Truffaut-t a Négyszáz csapás hevessege és gyengédsége, a Lőj a zongoristira fantáziája és költőiség e, a Jules és Jim könnyedsége és mélysége miatt szerettük meg. És most egy kis csodálat keveredik szeretetünkbe okos és egyszerü müvéért, amelyből eltünt a vidámság, és amelyben a szertelenség és a gyengédség lakozik, és a szomorúság. Kibogozzuk rejtélyeit, mivel minden filmjét láttuk, és filmjei megtanítottak szeretni őt, őt, aki soha el nem múló sebet kapott gyermekkorában. És a legszebb eredmény az, hogy az emlékezés nem mossa el ezeket a sebeket. A harag elült, de a melankólia nem. (Claude Muuriac)

Bársonyos bőr

451

"A film stílusa egy - Riesman kifejezésével élve ,kívülről irányított' magatarlásmódot mutat be, mely teljesen ellentétes azzal a ,belülről irányított' maga-

A science-fiction egyik mesterének (Ray Bradbury) témájából Truffaut nyugodt, aprólékos és szép filmet csinált ... Ebben a sommásan két részre osztott emberiség-

lO

0

Fahrenheit

ben: "szociálisak" és "aszociálisak" egyik csoport sem tűnik igazán, valóságosan emberinek. A néző könnyen kísértésbe eshetne, hogy Deus ex machinává átalkulva, felrobbantsa - ha tudná - ezt a különöse n benépesített univerzumot. Ez valószínűleg a regény manicheus szemléletének következménye (Truffaut legutóbbi tervei akaratlanul is elárulják ezt): a viág minden bölcsességét és humanizmusát az irodalom foglalja magában; a vizuáisból és audio-vizuálisból csak rabszogaság és elernbar talenedés származhat. Lo icusiesse,

(Jacquzline graphique

La

saison

cinemato-

67.)

... Az emberek és viszonyaik eldologiasodása Truffaut-nál nem korlátozódik pusztán a "gépemberekre", hanem azokat is noegrag:1dja, kiket ellenlábasaiknak vélnénk ... A film a könyvek elégetése mellé helyezi a könyvek megőrzését. A teljes elsajá.itás és a teljes elidegenedés egybecs nek - okuk a társadalmi kényszer. Truffaut bemutatja, hogy milyen az, amikor az emberek olyan kultúrjavak őrizőhelyévé válnak, melyeknek már semmi közük sincsen gyakorlati életükhöz. (Enno

Pata las, Filmkriti'c

A 451 Fahrenheit kétségtelenül Truffaut első teljes kudarca. 0

(Roger

Menyc:s,zony

Tai!lcur,

67/2)

Francois Positif)

feketében

Ami ebben a jól megcsinált és intelligenci ában sem szűkölködő filmben a kínos: nem tud lelkesíteni. Csak teljes közönyt éreztem ez iránt a pszicho-detektív kaland és absztrakt, bár ügyes variációi iránt. A jelenlegi kommerszfilmnél lényegesen magasabb színvonalon találjuk meg benne a francia film nagy hibáját, azt, amely talán leginkább kiváltja az ellenérzé st: az időtlenséget, az ab3ztr".k:::iót, egyszóval az aktuális világ iránti teljes érzéketlenséget. Attól félek, hogy Truffaut filrmei, melyek - mint Delannoy virágkorának alkotásai - közönyösek akarnak lenni az idővel szemben, alig fogják túlélni egy generáció, egy divat idejét. (Fran<;ois

Chevessu,

graphique

68)

La

saison

cinémato-

Bársonyos

bőr

A szarnos utalás Hitchcockra azt a hamis benyomást kelthetné, hogy Truffaut filmje epigon. A Menyasszony feketében azonban távol áll ettől. Inkább nevezhetjük a példaképpel folytatott gyakorlati vitának, a beszélgetések elméleti vitája után. Truffaut eredeti tehetséget éppen a példaképtől való távolság mutatja, az irónia, amelylyel keveri a tiszteletadást, az utalást, az idézetet é3 saját ügyességét a suspense (feszültség) technikájában ... Truffaut min61

dent a láthatóra redukál, lemond minden arabeszkről a képben és a cselekményben. Ez adja történetének azt a szükségszerűséget és szigort, mely a nézőt hatalmába keríti, bár az eleinte észre sem veszi. (Peter

M. Ladiges,

Filmb'itik

1968/5)

Lopott csókok

Mint látható, semmi forradalmi, semmi modern. Egy kis film, "oeuvre mineure", mondják majd egyesek. A Lopott csókok még talán egy kicsit idejétmúltnak is tűnhet, mint Trenet gyengéd és nosztalgikus dala. De ugyanakkor ez a film: őszinte film, és tiszteletadás a filmnek: Truffaut igazolja bizalmát a képben egy megkapóan egyszerű történet révén ... Ez a film kis remekmű, szürke és rózsaszín, mint a dal, melyből született; melyet jól szolgált Denys Clerval Párizsba szerelmes felvevőgépe és az a Jean-Pierre Léaud, aki sohasem olyan meglepően sajátmaga, mint amikor Truffaut-t személyesíti meg. (André

Cornand,

Image

et Son)

Truffaut filmjei, melyekben ugyancsak nem lehet a valóságot és az álmot vagy a fantáziát különválasztani, mindig álmodozókról szólnak, olyan emberekről, akikből kifejezetten hiányzik e differenciálás képessége. Doinelnek nemcsak a többi Truffaut-f'ilmek hősei közt vannak rokonai, hanem e film többi szereplői közt is. A bolt tulaj donos, aki nem érti, miért nem szeretik, a homoszexuális, aki nem tudja felfogni, hogy barátja megházasodott Doinel alakját ellenpontozzák, variálják és értelmezik. (Enno A Mississippi

Mississippi

kisasszony

Pata las,

Filmkritik

69/5)

szirénje

Franccis Truffaut híven a minden vakmerőségre és hősieskedesre képes kamasz legendájához, bátran beleveti magát a kommersz szuperprodukcióba, miközben megőrzi azt a suttogóan bizalmas hangvételt, ami t annyira szeretünk. ... A Mississippi szirénje nekem olyan, mint egy nosztalgikus költemény, amit 20 éves karunk nagy hollywoodi korszakának dicsőségére komponáltak.

A történet, amiről ugyancsak kell néhány szót szólni, egy végzet története ... Egy gazdag fiatalember feleségül vesz egy szegény lányt, akit egy házassági hirdetés véletlene sodort hozzá. Megérkezik a lány. Szép hófehér kastélyban szeretik egymást, ahogy illik. De a lány nem olyan, mint hiszik. A fiú mégis szereti. A lány amolyan megátalkodott perszóna, a gyilkosságig süllyed. Végül is a fiú nyer. Furcsa szerelmi történet, tulajdonképpen jól végződik. Vagy rosszul? A Nő és a pojaca, vagy a Kék angyal jut az ember eszébe. De én inkább Simenon bizonyos

regényeire gondolok, amelyekben a szerző nem egy bűnügy et mond el, hanem a pusztító, ellenállhatatlan szerelemről van szó. (Gilbert

Salachas,

Téléciné,

1969 július)

A film a Bolond Pierrot régimódi változata, azoknak az amerikai melodrámáknak stílusában rendezve, melyeket Truffaut rövidnadrágos korában imádott. Az ódonságnak megvan a maga bája. Ez a "szirén" csábító, ha nem gondolunk túl sokat mesterkeltségére. (Michel

Mardore,

Le Nouvel

Observateur)

FILMOGRÁFIA CSIRKEFOGOK (Les mistons) kisfilm 1959. F: Maurice Pons novellaja nyomán F. Truffaut; O: Jean Malige ; Z: Maurice Le Roux. HISTOIRE D'EAU (Árvízi történet) kisfilm 1959. R: F. Truffaut és J.-L. Godard; F: F. Truffaut; O: Michel Latouche; Sz: Jean-Claude Br ialy, Caroline Dim. NÉGYSzAZ CSAPAs (Les quatre cents coups) 1959. F: F. Truffaut, Marcel Moussy ; O: Henri Decae; Z: Jean Constantin; Sz: Jean-Pierre Léaud, Claire Maurier, Albert Rémy. LÖJ A ZONGORISTARA (Tirez sur le pianiste) 1960. F: David Goodis "Down There" c. regénye nyomán F. Truffaut és Marcel Moussy ; O: Raoul Coutard; Z: Georges Delerue; Sz: Charles Aznavour, Marie Dubois, Nicole Berger, Michéle Mercier. JULES ÉS JIM (Jules et Jim) 1961. F: HenriPierre Roché regénye nyomán F. Truffaut és Jean Gruault; O: Raoul Coutard; Z: Georges Delerue; Sz: Jeanne Moreau, Oscar Werner, Henri Serre. HÚSZÉVESEK SZERELME (L'amour a vingt ans) kisfilm 1962. F: F. Truffaut; O. Raoul Coutard ; Z: Georges Delerue; Sz: Jean-Pierre Léaud, Marie-France Pisíer,

BARSONYOS BÖR (La peau douce) 1963. F: F. Truffaut és Jean-Louis Richard; O: Raoul Coutard; Z: Georges Delerue, Sz: Jean Desailly, Nelly Benedetti, Francoise Dorleac. 4510 FAHRENHEIT (Fahrenheit 451°) 1966. F: Ray Bradbury regénye nyomán F. Truffaut; O: Nicolas Roeg ; Z: Bernard Herrmann; Sz: Oscar Werner, Julie Christie, Cyril Cusack, Anton Díff'ring. La MARIÉE ÉT AIT EN NOIR (Menyasszony feketében) 1968. F: William Irish "The bride wore black" c. regénye nyomán F. Truffaut és JeanLouis Richard; O: Raoul Coutar d ; Z: Bernard Herrmann; Sz: Jeanne Moreau, Claude Rí ch, Jean-Claude Bríaly, Michel Bouquet. BAISERS VOLÉS (Lopott csókok) 1968. F. F. Truffaut, Claude de Givray, Bernard Revon; O: Denys Clerval; Z: Antoine Duhamel; Sz: JeanPierre Léaud, Delphine Seyrig, Michael Lonsdale, Claude Jade. LA SIRÉNE DU MISSISSIPPI (A Mississippi szirénje) 1969. F: William Irish regénye nyomán F: Truffaut; O: Denys Clerval; Z: Antoine Duhamel; Sz; Jean-Paul Belmondo, Catherine Deneuve, Michel Bouquet, Nelly Borgeaud, 63

KEREKASZTAL

"A FI LM A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA

I
SZEM LÉLTETÉ S I M Ó OlA" Beszélgetés

Mérei

Ferenccel

és Vass Judittal

Három érdekes és figyelemre méltó több fesztiválon is díjazott - pszichológiai tárgyú filmet készített az utóbbi időben Vass Judit a Népszerű-tudományos Stúdióban. A Ki a barátod?, a Kapcsolatok és a Módszerek című filmek szakértője Mérei Ferenc Kossuth-díjas pszichológus volt. A Filmkultúra szerkesztősége magnetofonbeszélgetésre kérte fel Mérei Ferencet és Vass Juditot a pszichológiai filmek problémáiról, s általában a filmművészet és a szociálpszichológia kapcsolatáról. A Filmkultúra szerkesztőségének képviseletében Bíró Yvette, Hegedús Zoltán és Zsugán István vett részt a magnctofon-beszélgetésben.

Első kérdésünk arra vonatkoznék, hogyan szánták el maoukat ilyen jellegű filmek készítésére: mi vonzotta a pszicho:ógia-professzort a filmhez, illetve a filml'endezőt a szociálpszichológiai kísérletekhez? Mérei Ferenc: - Sokat gondolkoztunk, hogyan lehetne közölni a szélesebb nyilvánossággal pszichológiai kísérletek tanulságait oly módon, hogy mindenki megértse azokat. Végül Vass Juditnak sikerült megtalálnia azokat a formákat, hogyan lehet a nagyon 64

bonyolult tudományos kísérleteket él. kép ek nyelvén újrafogalmazni a nagyközönség számára. Már első, nem is túl jól sikerűlt pszichológiai filmje, a Ki a barátod? megmutatta, hogy olyan szövevényes probléma is ábrázolható filmen, mint az interperszonális kapcsolatok motiváció s rendszere. A film azért nem elég jó, mert a rengeteg motiváció közül csak egyet mutat fel: ennek sem nyúl mögéje, megelégszik a verbális szinttel. Vass Judit jó tanítványnak bizonyult, és az én régi gyermektanulmányom anyagához folyamodott, ezt rekonstruálta és tételeit új anyagon valószínűsítette. De ez a tanulmány egy húsz évvel ezelőtti vizsgálat összefoglaláS:1, azóta sokkal többet lehet tudni erről a témáról; amint ez épp Vass Judit későbbi filmjeiből is kiderült. De már ezzel az első filmmel bebizonyította, hogya pszichológia igazi átfordíthatóságának lehetősége a film; nem egyszerűen a pszichológia szemléletesebb oktatási módja, több ennél: a filmen visszakapott jelenségből többet látok, mint amennyit eddig tudtam róla. Példa erre a Módszerek. Vass Judit harmadik filmje. A film-kísérlet lényege, hogy három különböző vezetői stílusban, három kűlönböző nevelői légkörben foglalkoztatják a gyerekeke t. A kísérletet Judit úgy konstruálta meg, hogy egy-

azon pedagógus vezette mind a három csoportot. Nekem ez a megoldás nem tetszett, attól tartottam, hogy mesterkélt lesz, noha tudtam, hogy annak idején az eredeti kísérletben ezt a variáció t is megcsinál ták. Judit mégis keresztül erőszakolta elgondolását, és a film éppen attól lett kitűnő, hogy ugyanaz a személy vezette mindhárom csoportot. Ezzel mutatta meg: nem egyszerűen arról van szó, hogy az egyes ember tud demokratikusan, belátással közeledni a többiekhez, a másik viszont minden alkalommal az erőszakhoz folyamodik - hanem viselkedésről van szó, stílusról, ami megtanulható és megtanítható. A film olyasmit is tartalmaz, amit - noha sokszor tanítottam ezt az anyago t - nem tanítottam soha, s valójában csak a filmből tudtam meg azt, hogy a vezetési stílus továbbadható, megtanulható. A film tehát kiemelésével gazdagabban adta vissza pszichológiai jelenségét. Nos, a pszichológusok éppen ezt várják a filmtől: a pszichológiai jelenségeknek olyan árnyalatai t, olyan összetevőit, amelyek jelen vannak ugyan. oe a mi verbális eszközeinkkel nem fejezhetők ki. Ez érthető, hiszen a pszichológus verbális eszközökre szorítkozik: szavakkal fogalmazza meg az élményt. Márpedig amint egy élmény mozgókép re kerül, több lehet benne, mint a szavakban. Vass Judit szerenesés kézzel nyúlt éppen a szociálpszichológiához, és megmutatta, hogy a szociálpszichológiának a film a kitüntetett szemléltetési módja, a csoportdinamika jelenségvilágát legjobban filmen lehet bemutatni. Vass Judit: - Az ötvenes évek elejének Színház és Filmművészeti Főiskolája tudatosította bennem azt a féloldalas álhumán tájékozottságot, amit a gimnázium "megalapozott". Zavart és műveletlen pályakezdő voltam. Nem akartam az maradni. - A pszichológia azért vonzott, mert ugyanolyan határterület a tudományok világában (természet- és társadalomtudományok érintkezése és átfedése), mint a film a művészetek világában. Amikor az egyetem lélektan-szakán megismerkedtem

a Mérei-tanulmányokkal, úgy éreztem, hazataláltam. Az emberi kapcsolatok világa, a kiscsoportok problémái, az emberi együttélés nOl'mái... mindig ezt kerestem. - Mérei tanár úr ilyen "komolytalan dologgal", mint a film (ilyen link alakokkal, mint a filmesek), eleinte egyáltalán nem akart foglalkozni. Nagyon erőszakos voltam. Így kezdődött. Azóta egyfolytában faggatom. Ki a barátod? című .filmje szép szakmai és közönségsikert aratott annak idején. Most mi a véleménye erről a jilmről? Vass Judit: - Nem tudok erről a filmről a Kapcsolatok nélkül beszélni. Egyidőben készültek, azonos céllal és azonos hibákkal. Mindkét film egy rosszul értelmezett tudománynépszerűsítés áldozata lett, ha úgy tetszik, az én áldozatom, mert saját stúdióm feladatát értelmeztem rosszu1. Feltárás és elemzés helyett következtejni és okta tni akartam. - A téma a szociogram módszer; az emberi kapcsolatok szövevényes hálózatának feltérképezése volt. Megtaníthat ilyesmire bárkit egy film? Még kettő sem. Száz sem. Ez egyértelműen kiderült. T - Viszont a gyermekcsoportok megfigyelése kapcsán szinte kényszerként jelentkezett egy igény bizonyos változások megfogására. A kapcsolatok tudniillik folyton változnak az életkori sajátosságokkal együtt és azoktól függetlenül is. Ebből próbáltunk visszaadni valamit, de csak részben sikerült. Vajon miért? Vass Judit: _. Azt hiszem, eluralkodtak rajtunk a lehetőségek és az eszközök. A tudományos és a filmes megközelítés valamennyi lehetőségét fel akartuk használni: kikérdezés, bábteszt, szcenoteszt, szociodráma, grafika, animáció, cinéma-vérité, cinéma direct, stb. Túl sok ez egy .rövidfilmbe. Azt sem döntöttük el világosan, hogy a gyerekek érdekesebbek-e számunkra 65

amint az átlátszó paraván mögött önmagukat "játsszák" -, vagy az-e, amit a bábokkal ki akarnak fejezni. Elragadott a hatalmas anyagmennyiség is. Szigorú forgalmazási kötöttségeink miatt a filmet addig kellett rövidítenünk, amíg bizonyos összefüggések elvesztek a végső változatban. - Valószínűleg ezek lehettek a fél-siker okai. Azt hiszem, munkatársaim: Herskó Anna és Kántás László nevében is elmondhatom, hogya Kapcsolatok-at legalább úgy szeretjük, mint a Módszerek-et - ha nem jobban -, bár az utóbbi sokkal sikeresebb volt. A Kapcsolatok-ban tanultuk meg a Módszerek módszereit, mindenekelőtt azt: nem kell ti tkolni, hogy az ember filmet csinál; nem kell leskelődni a kamerával. Ez éppen egyik fő kérdésünket érinti: mennyiben játszik szerepet a kísérletben az alanyok beavatottsága? Hogyan befolyásolja a hitelességét, mennyiben teszi lehetővé a valóságos relációk felfedését a résztvevőknek az a tudata, hogy kísérletben: egy speciális játékban vesznek részt? Mérei Ferenc: - A filmre vett kísérletek nem arra hivatottak, hogy bizonyítsák a jelenséget. Ezeket a kísérleteket sokszor lefolytattuk. Eredményük sokszorosan bizonyított. A filmbeli kísér-let szemléltető demonstráció, így nem is igényli a kísérleti bizonyítás szigorát. Még lényegesebb, hogy a filmbe csak a kísérlet utolsó szakasza került bele. Egészen odáig akár bizonyítási kísérlet is lehetne, a regisztrációk pontosak. Az utolsó szakasz, ami aztán filmre került, már nem olyan hiteles, mint a bizonyítási kísérletek. Külön kérdés az óvodások szerepeltetése. Számos előkísérletet végeztünk már más alkalmakkor. Azt vizsgáltuk, hogy ha egy öt főből álló gyermekcsoport játszik, és négy megfigyelő van körülöttük, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a megfigyelők jelenlétét megszokják. Felnőtteknél ez soha el nem érhető. Iskolás gyerekeknél esetleg hetekre van szükség, nagyóvodásoknál elég néhány együttlét. Gyerekeknél nagyjából kiszűr66

hetők a zavaró tényezők. Még így is maradt idegen elem: a szereplés, a látvány, a spektakulum, amitől nem tökéletesen olyan, mint a tudományos bizonyítási kísérlet, de mégis hiteles. Ennek a másfajta hitelességnek a megteremtése Vass Juditnak a trouvaille-ja. Vass Judit: - Nem tudom jól megfogalmazni, mi ez a másfajta hitelesség. Amikor elhatároztam, hogy megpróbálok pszichológiai jelenségeket filmre vinni, abból indultam ki, hogy a rejtett kamera és a detektívtükör előbb volt a lélektani laboratóriumok megfigyelő instrumentuma, mint a filmművészet eszköze. Ezt talán azok közül is kevesen tudják, akik a cinéma-véritét először alkalmazták. - Később a filmművészet gyakorlata bebizonyította, hogy ami egy laboratóriumban fontos és szükséges lehet, az a filmvásznon nem mindig etikus, sokszor ízléstelen. A magam számára kötelezőként könyveltem el, hogy nincs jogom senkit meglesni a kamerával, még gyerekeket sem; különben is azonnal észreveszik, hiszen a gyerekek őszinték, nem tesznek úgy, mintha nem vették volna észre azt, ami legtöbbször nyilvánvaló. Megpróbáltuk tehát közölni a gyerekekkel, hogy filmezni fogunk. Nem mondtuk, hogy "viselkedjetek természetesen", mert az borzasztó; attól mindenki természetellenesen kezd viselkedni. Azt mondtuk: csináljátok azt, amit eddig csináltatok, csak sokkal jobban. Akkor indultunk el a kamerával, amikor úgy éreztük, hogy már nem a felvevőgépre figyelnek, hanem a dolgukra, játékukra.

- Nagyon szegényes és szerencsétlenül nehézkes a technikai apparátusunk, nincs hangos keskeny kézi kameránk, a gyenge minőségű nyersanyag miatt sok lámpával, nagy felhajtással dolgozunk. Mindezt igazán nevetséges elrejteni, nem tehetünk úgy, mintha a technika nem volna jelen. S érdekes módon néha az, amit a gyerekek ilyen körűlmények között mondanak, vagy reprodukálnak, valamiképpen mégis több, vagy más, mint amit az életben megfigyelünk. Mindez igaz, csak másként igaz.

Mi ért ezen ként igaz"?

pontosabban,

hogy

"más-

Vass Judit: - Attól, hogy ilyen exponált, szinte színpadi szituációba kerülnek, hogy egy nagylétszámú stáb van körülöttük, árnyalatnyi t megváltozik a jelenség. Egy példa: ahol a Módszerek-nél az óvónéni autokrata volt, abban a csoportban a világosítók is, a mikrofonosok is önkéntelenül autokratikus hangnemben beszéltek agyerekekkel ; ahol pedig demokratikus volt a nevelési stílus, ott ők is demokraták voltak. Talán ez is csoport-légkör? Nem tudom. De mindettől valahogy be sűrűsödött a jelenség. Azok a hatéves gyerekek ugyanúgy játszották a maguk játékait a műteremben, ahogy az óvodában. De mert ott volt a "robot ember" is - ahogy a felvevőgépet hívták - meg a mikrofon, a lámpák, továbbá egy csomó együttérző felnőtt, mindent és mindenkit bevettek a játékukba, s ettől az egész valahogy több lett, fontosabb, valami más, mint eredetileg az óvodában volt. Nincs-e itt olyan veszély, hogy a gyerekek - tudván, hogy mit várnak tőlük - időnként rájátszanak erre az elvárásra? Mérei Ferenc: - Említettem: a filmen a kísérlet utolsó szakaszát látjuk. Én viszont láttam a három csoportot, mielőtt még tudták volna, hogy filmfelvételen vesznek részt. Hitelesek voltak - ahogyan a filmen is azok. Több mint három hónapig tartott ez a kísérlet, heti három alkalommal. A rendes óvodai foglalkoztatás mellett hetenként háromszor különfoglalkozáson vettek részt, amely csak anyagában és főként stílusában tért el a szokásostól. Vass Judit: - Eredetileg egyébként kilenc csoporttal és kilenc óvónővel kezdtük a munkát, közülük választottuk ki ,,~ati nénit" és a három csoportot. Mindez a film 900 méteres változatából kiderül. Ez a felsőoktatási változat bemutatja a kísérlet szervezését, körülményeit, lefolyását.

Mérei Ferenc: - Számomra ez az igazi film. A Módszerek-et rövidítésnek érzem, amiből rengeteg fontos dolog szükségképpen kimaradt. A Vakfegyelem, szabadosság, önfegyelem című filmbe - a Módszerek hoszszú változatába - a jelenségek pszichológiai értelmezése is bekerült. Valóban oktatófilm, amelyből plasztikusan leolvashatók a történések, s a magyarázatok révén alaposabban feltárulnak a viszonylatok, a reakciók és azok motivációi. Még egyszer visszatérnénk arra a kérdésre, hol jelentkezik az a sajátos többlet, amit a film nyújt a pszichológiának? Mérei Ferenc: - Előre kell bocsáj tanom valami t. Amikor mi a szociálpszichológiában kiscsoportról beszélünk, nem arról van szó, hogy ez az alakzat a nagy társadalomnak a kivetítése. Nem egy csepp vízben a tenger. Ebben a csepp vízben nincs benne a tenger, csak a csepp víz. Az emberi létnek vannak olyan jelenségei, amelyek nem tartoznak a szervezett társadalomhoz, de nem tartoznak az egyénhez sem. Ezek csoportdinamikai jelenségek. Külön tartomány ez. Külön világ, amelynek egyik legfontosabb történése az azonosítás, egyik ember a másik emberrel érzelmi kiindulásból úgy azonosul, hogy átvesz tőle tulajdonságokat, saját magába beépíti azokat. Átveszek egy gesztust, de ezzel a gesztussal ítéleteket, magatartási formákat, viselkedési módokat is átvehetek, a személyiség-építésnek a boszorkánykonyhája ez, a mikro-mechanizmusa annak, ahogyan a személyiség a legkülönfélébb külső hatásokból formálódik. E folyamat egyik fontos mozzanata a metakommunikáció. Valaki beszél valamiről, s közben kacsint egyet - ezzel a másodjelentést kifejező mímikával vagy gesztussal ellene mondhat a szavainak. Ez az a metakommunikációs mozzanat, amit csak a film tud hitelesen visszaadni. A Módszerek-nek egy jelenetére utalok. A szabadosan vezetett csoportban egy kisfiú fél a forgatagtól, a nagy kavargás t ól, .amit a gyerekek elszabadult indulatai keltenek. A többiek do-

bálóznak, verekednek. Ő ezt a kavargást követni nem tudja, tehát fél tőle; időnként a kezét tördeli. De a félelem néha megszakad, s a kisfiú arcán egy pillanatra a boldog beleélő vágyódás jelenik meg, hogy aztán megint a félelem uralja. A permanens félelmi magatartásnak a hátterén egy-egy villanásra felderül az arc: megmutatkozik a viszonyulás ambivalenciája. Fél társainak elszabadult indulataitól, de kicsit irígyli is őket, kicsit szeretne olyan lenni, mint amazok. Olyanfajta többlet ez a jelenségben, amit elméletileg ki lehet számítani, de amit a pszichológus is a filmből tud meg, illetve olvashat le. - Vagy például a Sirokkó. Ez a film nagyon fontos volt számomra, mert nagy szerepet játsszanak benne az együttes mozgások, az azonosításnak ez a kitüntetett útja. A gyerek is legtöbbször úgy azonosít, hogyegyüttmozog valamivel, illetve valakivel. A billiárdozni tanuló ember szinte egész testével követi a golyót, együttmozog vele. A megértésnek van egy utánmozgásos jellege, amelyet a posturális érzékenységnek, az egész testre kiterjedő érzékenységnek köszönhetünk. Átvenni egy másik ember tulajdonságát, annak legjobb útja: rokonszenvileg viszonyulni hozzá, utánmozgással megérteni és az utánmozgás révén magamévá tenni ... Erre a jelenségre épül a Sirokkó-nak az egyik jelenete. A ház előtt hárman a pisztolyt dobálják egymásnak. Előzőleg. Markót állandóan csábítják arra, hogy énekeljen velük, vegyen részt az együttes ritusban, de ő ezt visszautasítja. Egyetlen jelenet van, ahol az együttes befogja: egy pillanatra ő is beugrik a körbe, a pisztolydobálók közé. Ha pszichológiailag közelítem meg a filmet, innen tudom, hogy vannak olyan pillanatok és lehetnek olyan helyzetek, amikor Marko is azokhoz tartozik. A nagy együttes mozgások sok e~tben hordozzák e film mondanivalóját. Vagy például a Fényes szelek. Önálló szociálpszichológiai vizsgálataimnak a kezdete egybeesik a NÉKOSZ-korszakkal. A kollégiumok világában észleltem először, hogy a nagy együttes élménynek milyen feszítő ereje van az emberekre. Az öszszetartozás ritusokat teremt, együttmozgá68

sokat, mert a többletörömnek ez az igazi útja: együttmozogni a többiekkel. Az együttmozgás, az együttcselekvés képviseli a többletörömet, ami az együttességből fakad. Ez az együttes élmény könnyen felidézhető akár egy-egy apró mozdulattal. Ma is, ha húsz egykori kollégista együtt van, elegendő akár egy gesztus (valamelyik ráteszi a kezét a másik vállára, s egy pillanat múlva mind a tizenkilenc követi a példát) ahhoz, hogy az együttesség hitelesen újrateremtődjék. Ez is azt mutatja, hogy az együttmozgás a közös élmények többletét fejezi ki. S ez a jelenség csak a filmen adható vissza igazán: méghozzá csodálatosan. A filmhez én persze mindig a szociálpszichológus szemüveg ével közeledem. S főként azok a filmek vannak közel hozzám, amelyekben maga az együttesség közvetlenül jelenik meg, mint modell. S vajon az együttmozgáshoz nem szükséges minden esetben bizonyos közös érzelmi alap, valami sajátos érzelmi és érde kközösség? Mérei Ferenc: - Ahol emberek együtt vannak, s csoportjuknak a határai kirajzolódnak, mindig kialakul az együttesség dinamikai feszültsége akkor is, ha a csoporton belül ellentétek bontakoznak ki. Abban a pillanatban, amikor felmerül a csoport fennmarad-ásának kérdése, létrejön a dinamikai feszültség. Ez megnyilvánul rivalizálásban, titkolózásban, ellentmondásban, de mégis létezik csoport-tudat. Ahol igazi, mélyenjáró rivalizálás van jelen, ott is vannak összetartozások, ott is megmutatkozik a csoport-többlet. Láttuk ezt például a Fényes szelek-ben, a Rendőrtiszt és a VÖrösinges viszonyában. Az ellentmondás közöttük a film első pillanatától fogva jelen van - de az összetartozás is. Többek között ettől volt kitűnő a film - szociálpszichológiai szempontból is. Sikerült egyszerre, egységben kifejeznie az összetartozást és annak hátterén az ellentmondást, az eljövendő szembefordulás lehetőségével.

Szó esett arról, hogyafilmesek, a kamera jelenléte bizonyos sűrítettséget teremt a kísérletek légkörében; a filmesek jelenléte által okozott feszültség ezek szerint általában úgy torzít, hogy a valóságos viszonylatok lényeges mozzanatait emeli ki. Mi lehet a magyarázata ennek a furcsa "kamera-effektnek"? Mérei Ferenc: - Részben a magamutogatás. Amit a pszichológia úgy fogalmaz meg, hogy "szereppé érlelem magam". A szerepfogalom : az az arculat, amit nekem a többiek tulajdonítanak, s ahogy én azt eljátszom. A "kamera-effekt" talán abban áll, hogy a személy akcentuálja a szerepet, amit neki tulajdonítanak. Vass Judit: - Hadd tegyem hozzá: néha előfordul, hogy látszólag valami egészen más szerepet játszanak el. A Módszerek számomra legemlékezetesebb jelenete, amikor a renitens kislány, aki utálja Kati nénit, mert mindig egyféle dolgot kell csinálnia, s nem azt, amit szeretne - arra a kérdésre, hogy "te milyen leszel, ha nagy leszel? Szeretnél-e olyan lenni, mint Kati néni?" - azt feleli: "Szeretnék". Természetesen azt vártuk, hogy nemmel fog felelni, hiszen utálja Kati nénit. Mégis, a szemünk előtt öltött testet egy tudományos igazság: az autokrácia egyik legnagyobb veszélye, hogy még a renitens is viselkedési mintának tekinti az autokrata vezetőt. Mérei Ferenc: - Úgy látszik, létezik valami egészen speciális "kamera-effekt", ami okozhat irracionális viselkedést is. Érdemes lenne egyszer alaposabban megvizsgálni ezt a jelenséget... Én azonban visszatérnék még az ambivalencia kérdéséhez. Az ambivalencia-probléma - vulgáris an - azt jelenti, hogy árnyaltabban kell megmutatni az emberi motivációkat. A modern művészet rádöbbent arra, hogy az ember nem ilyen vagy olyan. Nem fekete vagy fehér, de nem is szürke vagy vörös. Nem lehet egyetlen színnel meghatározni. Életének,

hátterének motivációs színkép e van, amiben mindenféle szín minden árnyalata megtalálható. Az ambivalencia, ez a hetven évvel ezelőtt született fogalom még csak azt mondta ki, hogy az ember nemcsak fekete vagy fehér, hanem fekete is, fehér is. Ma már részben ez is túlhaladott álláspont. S É:ppen filmen lehetséges kifejezni a valóságos, komplex pszichológiai árnyaltságot. Azért nehéz - szinte lehetetlen - leírni egy embert, mert a szavak elnagyoltak. Minden jelzőhöz az árnyékolásnak olyan színképe tartozik, hogy annyit kellene írni minden emberről, mint Proust írt Albertine-ről : legalább hat kötetre valót ahhoz, hogy valamennyire is megközelíthessük a valóságos embert. Minden szó, amivel a személyiség-Iélektanban jellemzek egy embert, általánosítás. Amint leírom, érzem, hogy ötven évvel ezelőtti szemlélettel fogalmazok. A filmen - bizonyos remek filmekben - néha már úgy jelenik meg az ember, amilyen a valóságban, mert egyszerre benne van az, amit mond, ahogyan néz, ahogy jár (egy magatartás). és vele van a háttere, feltételeinek tömege is. Hogy hóban megy-e, avagy tavaszi tájban, stb. Minden egyes háttér-elem képviselheti a komplex árnyékoltságnak egy-egyelemét. Például a Szégyen (gondolatmenete egyébként idegen tőlem), amelyben Bergman olyan komplex motivációját adja például a nő figurájának, hogy szavakkal soha nem tudnám leírni, vajon a történet végén miért megy el mégis a férfivel. Ha nekem mint pszichológusnak azt a feladatot adnák, hogy írjam le és indokoljam meg a nő döntését, száz oldalon sem tudnám megfogalmazni, pedig ez a szakmám. Ha hozzáveszem azt a rengeteg elemet, amit a film közöl, ismét kiderül az, amit már régóta tudunk: az emberi cselekedetnek nincs egyetlen meghatározó oka, hanem rengeteg feltétel játszik bele minden egyes cselekvésbe. Olyan feltételek, amelyek nélkül nem jönne létre a cselekvés, de amelyek közül önmagában egyik sem elegendő a cselekvés kiváltásához. Egy filmjelenet ezt vissza tudja adni, és talán csak 8. film tudja visszaad ni. Az a szerep, amit a film most eljátszik az emberi érzések 69

kifejezésében, kicsit olyan számomra, ami- het feloldani a hatásokat és megakadályen ifjúkoromban csak a lírai költészetélyozni, hogy bármilyen pszichológiai kávolt. rosodás maradjon vissza a gyerekekben. Úgy tudjuk, hogy - különösen a Módszerek címü [úrnet - olyan vádak is érték pedagógusok, szülők részéről, hogy ildomos-e, szabad-e gyerekekkel ilyen "kegyetlen" kísérleteket végezni. Mérei Ferenc: - Olyan kísérletet lefolytatni, ami túlmegy az átlagos pedagógiai gyakorlaton, nem szabad. De ez mélyen alatta maradt a mai hétköznapi gyakorlatnak hiszen a "kegyetlenkedés" az autokratikus an vezetett csoportban is csak addig terjedt, hogy agyerekeknek hátratett kézzel kellett ülniük, nem volt szabad beszélgetniük. Márpedig ez igazán elég mindennapos jelenség a pedagógiai gyakorlatban. Sőt: tapasztalataim szerint óvodáinkban és iskoláinkban sokkal keményebb módszereket alkalmaznak a gyerekek vezetésében, mint a Módszerek autokratikusan nevelt csoportjában. Talán komolyabban jelentkezne ez a probléma, ha megcsinálnánk a frustráció-regresszió kísérlet filmj ét. Van Lewinnek egy olyan kísérlete, hogy a gyerekek csodálatos játékokat kapnak játszani. Majd kijönnek a játékokkal zsúfolt teremből, s a kísérletvezető leereszt egy rácsot, amire hatalmas lakatot tesz, s a gyerekek ettől kezdve csak a rácson át nézhetik a játékokat. Megfigyelték, hogyan változott a gyerek-csoportok viselkedése. Mivel vágyaikban frustrálva voltak, növekedett az agresszív cselekvések száma. J ól ismert, klasszikus csoportpszichológiai kísérlet ez, amit Vass Judit szintén szeretne filmen rekonstruálni. Vass Judit: - Hozzá kell tennem, hogya rácso t később elveszik, a tilalmat feloldják, és a gyerekek azzal játszhatnak, amivel akarnak; kiderül ugyanis, hogy a rács IS csak játék volt ... De ezzel a tervvel kapcsolatban is felmerült az aggály, hogy meddig, milyen határig lehet és szabad gyerekekkel kísérletezni; noha a pszihológusok pontosan tudják a módját, hogyan le70

Mérei Ferenc: - Mint annyi más területen, a filmekkel szemben is nagyon erős nálunk a konzervatív beállítottság. Mindezek nagyon is ártatlan kísérletek, semmivel sem mennek túl a mai átlagos pedagógiai viszonyokon. Teljesen értelmetlen és indokolatlan minden efféle aggályoskodás. Ha már a vágyakról, tervekről esett szó, megkérnénk, mondják el konkrét terveiket. Vass Judit: - Nemrég fejeztem be egy harmincperces, pszichológiai sci-fi filmet Aréna címmel, s tervezünk egy filmet az együttesség élményéről, Mérei tanár úr egyik régebbi kísérlete nyomán. Hónapok óta járom az óvodákat, és töröm a fejem, hogyan lehetne filmen újrafogalmazni az eredeti kísérletet. De lépten-nyomon megakadok, mert itt az együttmozgás igen fontos alkotóelem, mint arról előbb már szó esett; viszont hatéves gyerekek csoportos együttmozgását ritmusban "elkapni", pontosan lekövetni a kamerával - egyelőre reménytelen vállalkozásnak tűnik számomra. Nagyon szeretném, de még nem tudom megoldani. Mérei Ferenc: - A kísérlet lényege, hogy a társas penetrancia, a szociális hatékonyság szempontjából átlagos gyerekeket választunk ki. Olyan gyerekeket, akik a játékban nem vezetők, de nem is kiszolgálók; átlagosak a tevékenységben betölthető vezető szerepet illetően. Ilyen gyerekekből alkotunk egy öt-hat tagú átlagos csoportot. A csoport tagjai együtt játsszanak mindaddig, amíg kialakul közöttük egy sajátos együttes hagyománykincs, ami csak az övék. Mikor ez kialakult ~ tehát mindenkinek megvan a maga helye, ahol ül, megvan a tárgya, amivel játszik, megvan a sorrendje a cselekvéseknek, és van bi-

zonyes zsargonjuk; egyszóval van csoporthagyomány -, akkor beteszünk közéjük egy új gyereket, egy erős vezető egyéniséget. Ez a vezető egyéniség idősebb náluk egy-két évvel. Ugyanabból az óvodából vagy iskolából való, tehát a csoport tagjait már ismeri. Régebben uralkodott, esetleg zsarnokoskodott felettük. Mikor bekerül a csoportba, az esetek kilencvenkilencvenöt százalékában alulmarad, dependenssé válik, s a szociabilitás és vezetőképesség szempontjából átlagos gyerekek írják elő számára a tevékenység rendjét. Kénytelen átvenni a csoport-hagyományt, mert az átlagos gyerekeknek az együttesség nagyobb hatékonyságot és vezető erőt ad. Ez az ún. együttes élmény effektusa. Pontosabban az történik, hogy a vezetőtípusú gyerek továbbra is vezető marad, de átveszi a csoport szokásait és előírja nekik, hogy azt csinálják és úgy, amit eddig is csináltak. Vezető-képessége tehát részben alkalmazkodóképességéből táplálkozik. Huszonhárom kísérletünk közül egyetlen esetben fordult elő, hogy a vezető egyéniség abszolút fölénybe került a csoporttal szemben. A vezető a többi esetben is megőrzi vezetői stílusát, és érvényesíti szervező képességét, de társas hatékonyságában alatta marad a csoportnak: nem adja, hanem átveszi a hagyományt, a szokást, a cselekvés rendjét. Ezek a vi-

szonyok főként mozgásban fejezhetők ki, mert ebben az életkorban, csoport-helyzetben minden viszonylat, minden kontaktus mozgásban mutatkozik meg. A vezető odamegy az egyik csoporttaghoz, az elmenekül előle, ő követi, rá akarja tukmálni magát; olyan sajátos "ingajáratos" struktúrája van ennek a kapcsolat-rendszernek, mint a Jancsó-filmek egyik-másik epizódjának. Szerencse, hogy már huszonhárom évvel ezelőtt publikáltam ezt a kísérletet, különben senki sem hinné el nekünk, hogy nem onnan vettük ezt az elemet ... Vass Judit: - És itt a cmema direct csődje e pillanatban számomra. Körülbelül tudjuk, hogy a kísérlet folyamán mi és hogyan következik majd be, de ezek olyan mikro-jelenségek, melyek csak akkor érvényesülnek, ha a mozgásokat sikerül a kamerával rendkívül pontosan követni. Ilyesmit azonban csak játékfilmben, rendezett anyaggal lehet. Az "Együttes élmény" pedig tudományos kísérlet, nem szabad, nem is akarjuk megrendezni. Mozgásrendezés és a kísérlet hitele nem fér össze egymással. Mi a megoldás? Még nem tudj uk. Mérei Ferenc: - Köszönjük a meghívást mégis szép kérdéseket.

és e nehéz,

71

ELLENVÉLEMÉNY

Dillinger élI Éles viták nélkül nincs szellemi élet -, de meg akkor sincs, ha a viták mondvacsinált álproblémák körül zajlanak, vagy ha joggal gyanítható az előre rnegrendezettség, mai szóval a "bunda", hű a vitapartnerek leckeIelmondást végeznek, és véleményük nem is tér el egymástól. A Dillinger halott tanulságairól folytatott összecsapás két résztvevője közül egyik sem vádolható ilyesmivel. Vitájuk alapvető kérdésben lehet ködoszlató. Benedek István professzor őszintén, szellemesen és egyértelműen moridja (szinte kiáltja) ki, hogy a filmet nem esztétikai, hanem etikai oldalról lehet és kell vizsgálni. "Nem arról van SL:Ó, hogy szép vagy nem szép, jó vagy nem jó, hanem arról, hogy helytelen. (. .. ) Nyomot hagy az emberben, hatása van, és ez a hatás káros." Ez a hatás nem a nagy tömegeket fenyegeti, hiszen a film közönsége meglehetősen kicsi, s értőí, kedvelői, úgy tetszik, még kevesebben vannak. Benedek professzor a feleséggyilkos Glauco által mutatott rossz példától a magyar értelmiséget félti. B. Nagy László válaszcikkében meggyőzően száll szembe ezzel az esztétikán és a műalkotások világán kívülí érveléssel, s az ő cikkét olvasva döbbenhetünk rá igazán, hogy az egész problémakör jóval túlnő a vitát kiváltó filmen. A művészet céljáról és feladatáról van ugyanis szó. Benedek professzor szerint a Rossz. eltanulható, s korunk egyes műalkotásai, köztük a filmek is felelősek a Rossz terjedéséért. A Rocca és a taxisofőr-ügyet felelevenítő B. Nagy már feltárta e szemlélet tarthatatlanságát. Úgy ér-

72

zem azonban, hogy mind Benedek István személye, mind a téma megérdemli, hogy a Magyar Nemzet régi újságcikke mellé nem kisebb gondolkodot, mint Plátónt is megidézzük. A művészet társadalmi, politikai, "állami" hasznosságát máig ő fogalmazta meg, és ő követelte meg a legvilágosabban, a legparancsolóbban. Plátón szerint a művészet meglehetős en káros, a komédiák kigúnyolják a feljebbvalókat, még az isteneket is, könnyelműségre, felelőtlenségre biztatnak, a tragédiák meg egyenesen királyellenes indulatokat, elkeseredést fakasztanak. Épp ezért csak az a fajta művészet támogatható, mely az állampolgárok nevelését, tanítását célozza, lojalitás ukat és szorgalmukat erősíti - vagyegyszerűen felüdíti, pihenteti őket. Van ilyen "művészet" századunkban is. Propagandaterméknek és szórakoztató iparnak hívják. Az igazi alkotok a Platón által eltelt hoszszú idő óta sem "javultak". S fogékony szívekre meg agyakra találnak, akik azt vallják, hogy a művészeti alkotásokban mások a követelmények, mint az életben. A szelíd szavú Marcel Proust például az életben a "nemes erkölcsöket", a művészetben meg csupán a színvonalat becsülte. Még frappáns abb az ismert anekdota a szobrászról, aki lovasszobrának dühödt bírálóit így nyugtatta meg: "Nem ló ez, kérem. Szobor." Nem, nem Marco Ferreri, a rendező öli meg alvó feleségét, csak Glauco, a hőse. Persze tagadhatatlan, hogy :;01, inozi látogató tényleg úgy néz a vászonra, mint a világra nyíló ablakra. Amit lát, a', {:Icl' egy darabja-

nak véli, s aszerint ítéli meg a Iátvánvt, hogy helyesli vagy helyteleníti. Van, akinek a Moravia-regényből készült de Sica-film, Az asszony meg a lánya azért nem tetszett, mert feldühítette az a könnyelműség, mellyel az anya csinos lányával a katonáktól hemzsegő utakon mászkál. A másik nézőt a Patyomkin gyerekkocsi-jelenete dühíti: itt olyan anya látható, aki csecsemőjével a tűntetők közé keveredik, ennek aztán meg is van a következménye. Ezek a nézök tehát léteznek. Ők a naiv nézők. De egyetérthetünk B. Nagy Lászlóval: naiv kr itikusra, vagy naiv néző maszkját felöltő kritikusra nemigen van szükség. A kritikusnak a rendező által megteremtett világból kell kiindulnia, akkor is, ha ezt a világot el akarjuk vetni. Meg az ott látható embereket kell szemügyre venni. S akkor már Marco Ferreri előző filmje, a nálunk is játszott Méhkirálynő is segítségünkre lesz. Ott egy újdonsült férjet láthattunk, aki belepusztul férfiúi kötelességének teljesítésébe. Elég abszurd ez megint, és nemigen tipikus, úgy tudjuk legalábbis. Mit akarhatott hát azzal, és mit akarhatott most a feleséggyilkos Glaucóval a rendező? Csupán azt, amit a különös, tehát a tipikus és az egyedi között álló jelenséggel egy művész kezdhet. Szűkebb sugarú, de hasonlíthatatlanul erősebb fény esik így a világra, mintha megint "tipikus emberek tipikus helyzetben" ábrázoltatnának. Mert a való világra esik a fény itt is, mint minden igazi alkotásban. Mert a Méhkirálynő különös házaspárja abszurd módon ugyan, de a válást nem engedélyező, bigott, kereszténydemokrata törvényeket és életmódot mutatta föl. Mert a Dillinger halott mégiscsak a jóléti társadalom tovább nem bontható, legkisebb részecskéjét, a jólétben élő embert mutatja föl. De engedjünk egy pillanatra Benedek profeszszornak, és lépjünk ki a film világából. Amit fénye megvilágit, az rossz, rút, kiábrándító. Dehát védekezés képpen nem is kéne megismernünk? Éppen nekünk, akiknek hazájában legalacsonyabb a népszaporulat, legtöbb az öngyilkosság és a válás? Épp nekünk kell félni, hogy "ötletet" ad valami visszavonhatatlanra? "A Rossz tanítható, a Rossz megismerése veszélyes!" - halljuk az intést. De a statisztikák meg épp azt mutatják (lásd Gergely Mihály öngyilkosságról szóló tanulmányát a Kortársban), hogy bizonyos hiedelmek ellenére, az értelmiségiek között alacsonyabb az öngyilkossági arány az átlag nál. Értelmiségiek: "mandarinok", akiknek hivatásszerűen van tudomásuk minden rosszról, akik, ha úgy tetszik, meg vannak fosztva a csodálkozástól, akik Illyés szavával valljálc "nem igaz, hogy lehetetlen reménytelenül élni", Nem,

nem igaz. Szent együgyűségben. ban rosszabb és veszélyesebb

naiv biztonságélni.

S hogy mostmár hazánk határainál távolabbra nézzünk, az is köztudott - hiába hallgatta el Benedek professzor, mint újabb rossz hírt -, hogy az egyik legfejlettebb "jóléti államban", az Egyesült Államokban rendkívül magas és egyre növekszik az ideggyógyászati kezelés alatt állók száma. Elég itt elolvasni a Kiáltás c. "beatantológiában" Seymur Krim Ki az elmebeteg? kezdetű írását. Bizony csak a szellemes aforizmában igaz, hogy az Élet utánozza a Művészetet. Nem kell félteni az életet, kedvezőtlen fordulatok ban filmek tanácsai nélkül is elég gazdag. Mindez azonban valóban nehezen ellenőrizhető terepre vezet, a Dillinger halott befogadásához dehogyis kell ennyi minden. A film maga elég fogódzót nyújt az ellgazodáshoz, s ezt B. Nagy László pontosan végigelemezte. S ha a mozinéző feleleveníti film-emlékeit, már akkor sem tanácstalan. Gondoljunk bármelyik Antonioni-filmre. "Ki törődik az alvó feleség lelkiállapotával T" kérdi Benedek professzor. Itt valóban senki, mert ez a film az ébren levő férj ről szól. De emlékezzünk az Éjszaká-ra, meg a Vörös sivatag-ra: a feleségről, az asszonyról sem feledkeznek meg, mégsem. S neki is rossz a szellemi közérzete, mint az egész nyugati értelmiségnek. Ne Marco Ferrerinek higgyük ezt el, hanem Camus-nek, Moraviá-nak, Godard-nak meg Antonioni-nak. A Diüinaer halott nem egyedülálló jelenség. Az "indokolatlan tett", az action gratuite több mint félévszázada jelen van a művészetekben. B. Nagy László már említi André Gide-et, s hozzáteszi, mennyivel fejlettebb, többrétü Ferreri ábrázolásmódja. Ezen az egyetlen ponton nehéz vele egyetérteni. Mert ha látomás és indulat a művészet lényege, akkor az indulatot azért keveselljük ebben a filmben. S hogy ne Gide-ről, hanem mai művészetről szóljunk, Godard-nál nemcsak a látomást becsüljük, s Antonioní "szenvtelen" látásmódja mögött is nagyobb izzást érzünk, Indulatot kérünk ellen, ki ellen?

számon,

s vajon

miért?

Mi

Természetesen Dül inger, a gengszter ellen. Mert végül is a Dillinger halott még jobban meggyőz bennünket, hogy Dil.linger él, hiába is mutatja meg a rendező az "első számú közellenség" golyólyuggatta testét Chicago utcáján. Dill inger él, hisz másképp mi magyarázná félelmünket? Ki mástól retteg az egész világ? Miért lapulnak rozsdás forgópisztolyok polgári otthonokban a szekrény mélyén, miért készül-

73

nek a gázmaszkok, miért és mi elől kell lidércálomban vagy a valóságban is Tahiti felé menekülni egy gondolkodó embernek XX. századi

Elég "érdesek"-e

csodála-

Bikácsy Gergely

újabb filmjeink ?

Élve a dialógus lehetőségével, megkísérlem a polérniát kimozdítani jelenlegi stagnálásából. mert - úgy vélem - Prolongált vita a film metamorfózisáról círnű cikkében erre szólít föl A lmási Miklós. (Kritika, 1969/12.) Nagyképű kijelentésemet azzal mentegetném, hogy én a dialógusnak a polémikus formáját kedvelem, nem pedig a kórusszerű változatát, mivel azt inkább monológnak gyanítom. Elsősorban a cikknek azzal a megállapításával kell vitába szálln om, mely szerint: "A benneélés természetességéből adódik, hogyakitapintott társadalmi vagy köznapi ellentmondások képbe fogalmazása művészileg - és néha felhangjaiban is - érdesebbre sikerül, mert a segíteni akarás vagy a fiatalos háborgás túlzásai vezérlik." Az idézett mondat kissé túlbonyolított és nem is egyértelmű. Nagyjából azonban mégiscsak arról van szó, hogy fiatalnak titulált, de, természetesen, inkább debütálónak nevezhető filmművészeink az általuk föltárt valóságot naturalisztikus túlzásokkal sötétebbre festik, mint amilyen. Teszik pedig ezt csaknem negyvenéves fővel, fiatalosan háborogva. A továbbiakban a cikk szerint "ez a magtartás az igazán új" az Ismeri a szandi-mandit?, a Tiltott terület és a Szemüvegesek círnű alkotásokban. Vagyis - és a későbbiekben erre is utal a szerző - ezeket a műveket bizonyos pesszimizmus jellemzi, amely nyers szókimondással párosul. A "képbe fogalmazás ból" azonban nem ez derül ki. Kétségtelen, hogy pályakezdőink szociológiai érdeklődése nagyobb és az egész generációra általánosabban jellemző, mint az előttük járókra, még akkor is, ha Kovács András művészete cáfoln i látszana ezt a véleményt. A fölsorolt filmek mintegy közérzet-vizsgálatként foghatók föl. Ehhez a vizsgálathoz pontos és tárgyilagos leírás szükségeltetik, jóllehet ez olykor szenvtelenül hat. Az új magyar film - legalábbis a cím szerint említett alkotásokból ez derül ki - vállalja és magáénak tudja a precíz leírás módszerét. Persze, bizonyos variációs lehetőségek ezen a leíráson belül is léteznek, gondoljuk csak meg, milyen nagy a különbség az Ismeri a szandi-mandit? ironikus hangvétele és a Tiltott terület száraz monotóniája között. Sőt, az előbbi esetében egyfajta szemérmes _ lirizálásról is lehetne beszélni, amely, sajnálatos módon, olykor érzelgősségbe, együgyű fi-

74

ízléssel berendezett európai lakásából, tosan gépesített háztartásából ?

lantrópiába - bocsánat vedtek az

is átcsap, jelezve, idegen területre aszóviccért -, tiltott területre téalkotók. Jóval ökonomikusabb a Szemüvegesek című film, amelyre azonban az Ismeri a szandi-mandit? iróniáj ából még ráférne egy kicsi, jóllehet olykor-olykor azzal sem áll hadilábon. Az iróniát a cikk is észreveszi, csakhogy felszínnek ítéli meg, holott - főként az Ismeri a szandi-mandit? esetében az ábrázolásmód, a leírás lényegéről van szó. Ezt azért tartom igen fontosnak, mert az ironikus szemlélet kínál továbblépést a felszíntől való elrugaszkodás felé, amely el rugaszkodás azonban nem jelent végleges elszakadást; ellenkezőleg, a mélyebbre hatolás útjait kínálja. Oriási lehetőségeiről a csehszlovák új hullám eredményei (Menzel, Mása, Nemec filmjei) győzhettek meg bennünket. Természetesen nem akarom azt álIítani, mintha ez lenne az egyedül üdvözítő lehetőség. Történt azonban ebbe az irányba is kecsegtető kísérlet; legutóbb Kardos Ferenc próbálkozott a műfajjal. Talán ebből már az is kiderülhetett, miért nem ítélem eléggé érdesnek "az ellentmondások képbe fogalmazását". Ugyanis, az Ismeri a szandi-mandit? iróniáját is állandóan az idill veszélye fenyegeti, illetve az olcsó szeritimentalizmusé. A Szemüvegesek hőse, bár enyhe túlzás főnix-madárként aposztrofálni, sőt, ebből még elméletet is gyártani, ahogy azt Vitányi Iván tette, kétségtelenül rendelkezik "korszerűtlenül" romantikus vonásokkal, s ilyenkor a leírás éppen lényeges eleméből, a tárgyilagosságból veszít. Mi több, a viszonylag szűkebb érzelmi skálán mozgó Tiltott terület-ben is jelentkezik helyenként érzelmesség. Mindezek elhanyagolható hibák lennének, ha nem azokban a megoldhatatlan helyzetekben (azért megoldhatatlan, mert egyelőre a társadalom sem tud rá megoldást) jelentkeznének, ahol rögtön bátortalanságként, a probléma megkerüléseként hatnak, és az addigra megszekott őszinteség, objektivitás ellen munkálkodnak. Talán éppen az "érdességben" fedezhetnénk föl erényeket?! Almási, cikke írásáig, nemigen láthatta Kardos Ferenc szatíráját, hiszen akkor jóval bizonytalanabbnak kellene lennie elméletében. Az Egy őrült éjszaka, bár szinte járatlan ösvényen kísérletezik, többet vonultat föl az elrnarasztalásra ítélt "érdességből", csakhogy

ez a film lényegbe- és húsbavágóbb. bátrabb is az említetteknél. Szkepszise, erőteljes iróniája még akkor is ígéretes, ha helyenként nincs is olyan simára fésülve, mint teszem a Szandi-mandi-é, sőt talán éppen ezért szókimondóbbnak, kritikusabban őszintébbnek is érzem. Most döbbenek azonban rá, lehetséges, hogy félreértettem Almási gondolatát és "az ellentmondások képbe fogalmazása művészileg" azt jelenti, hogy a jelenetek beállításával, a színészvezetéssel és a fényképezéssel van baj. Bevallom, ilyen vonatkozásban nem tudom kifogásolni sem a cikkíró által említett filmeket, sem az általam példaként fölhozott Egy őrült éjszaká-t. De valószínűleg nincs is erről szó. A "nyers konfliktusanyag", az "értékeket rejtő szokatlanság" emlegetése megnyugtat a félreértés veszélyét illetően. Különben az "értékeket rejtő szokatlanságra" érdemes odafigyelni még akkor is, ha a művészetben többnyire a szokatlanságban rejlenek az értékek. Ugyanis, ezek a filmek valóban szokatlanok, idegenkedik is tőlük a közönség meglehetősen. Szokatlanok azért, mert másféle dramaturgiával készültek, mint általában eddigi filmjeink. Pontosabban: olyanok, mintha nem rendelkeznének dramaturgiával, s csak a leírás törvényszerűségeit fogadnák el. Ezt azonban nyugodtan nevezhetjük dramaturgiának. mivel a

való leírásról van szó. Az említett filmek nem rendelkeznek hagyományos értelemben vett sztorival. Az Ismeri a szandi-mandit? laza szerkezete a legföltűnőbb. A Tiltott terület száraz anamnézisében elbújik a másodrendűvé vált bűnügyi történet, s - mint mondottam az Egy őrült éjszaka is csak a végén válik egyértelművé. Ez aztán átalakítja a figurák szerepét, amelyek így nem tömörülnek dramaturgiai csomópontok köré. Ebben az esetlegességben, természetesen, nem nehéz a naturalizmushoz való vonzódást fölfedezni, de még pontosabb vagyok, ha dokumentarizmusról beszélek. Egyébként, ha ifjú filmeseink (Csányi, Szom[as, Gazdag) rövidfilmjei megbízható előjelek, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy filmművészetünk ilyen irányban fog robbanni. A naturalizmus t itt nem pejoratív értelemben használtam. sokféle változatának jelenléte korun k művészetében redivivuszát bizonyítja. Talán egyik kielégítője lehet a megnövekedett egzaktság-igénynek. Összefoglalva: bár igaza lenne Almásinak a felsorolt filmeket és az egész új magyar filmművészetet illetően; lennének csak érdesek, kevésbé jólfésültek filmjeink, mert - hitem szerint - úgy tudnák igazán szemmel tartani a társadalom mozdulásait, úgy tudnának eleven hatóerővé is válni. filmben

Fábián László

Izgalomkeltés vagy eszméltetés? Bán Róbertnek a "Z"-ről írt kritikája (az 1969/5. számunkban) élénk vitát váltott ki olvasóink körében. Sajnos nem vállalkozhatunk valamennyi hozzánk érkezett levél közlés ére, ehelyett álljon itt néhány jőbb gondolat három hozzászólásból:

Hagyományos

krimi?

Bán szerint a film alkotói a hagyományos bűnügyi filmek (tehát: Maigret felügyelő csapdája, Vigyázat, hekus! stb.) médszerét alkalmazzák, amelynek aztán áldozatul esik a társadalom dialektikája, az emberi ellentmondások teljességének vállalása, stb. Mindenekelőtt: a hagyományos bűnügyi filmek módszere - hagyományos tartalmukból fakad. AlapképleWk évtizedek óta kidolgozott, az író és a rendező ügyességén múlik, milyen "piusszal" tudják eredetivé tenni. Az atmoszférát az korszerűsíti, hogy ma már helikopteren, tengeralattjárón üldözik a gyilkost. A ,,2"ben viszont egy ember elindul, hogy áttörje magát az ellenséges tömegen. A tömeg körülfogja. Lines, félholtra verik ...

Megkockáztatnám azt is, hogya ,,2"-ben nincsenek váratlan fordulatok, mert ha a néző újságolvasó is egyben, akkor már tudja (mielőtt a mozijegyét megvenné), hogy Larnbrakiszt lD63-ban megölték, hogy az ezredesek 1965-ben átvették a hatalmat, sőt arról is tudnia kell, hogy Lambrakisz gyilkosai már el is hagyták a börtönt ... A ,,2' feszültségteremtő erejét tehát nem logikai rejtvényei, váratlan fordulatai adják, amint azt egy hagyományos krimitól elvárnánk. A "Z" katartíkus hatása onnan ered, hogy egy olyan kisebbség heroikus harcát és tragikus vereségét mutatja be, amely a demokráciáért, a békéért küzd, s állandóan ki van téve a hitleri SA-Iegényekhez hasonló söpredék brutális terrorjának. És onnan, hogy Costa-Gavras és Semprun nem óvnak meg bennünket attól, hogy

75

az elnyomás képviselői vel szemben személyes gyűlöletet tápláljunk ... Bán szerint a film nem tükrözi eléggé az emberi ellentmondások teljességét. Én ezt úgy értelmezem, hogy a filmnek főleg az ellenzék ellenmondásosságát kellene tükröznie. Csakhogy ez jelen esetben vagy eltéríten é az alkotókat az események lényegétől. vagy extenzív totalitás ra vezetne. Costa-Gavras és Sernprun nagyon helyesen kiválasztották a fő ellentmondásokat (demokrácia - fasizmus, a nép - a nép söpredéke között) és ezt ábrázolták. Bán Róbert a kitűnő Blow-up-pal hasonlítja össze egy mondat erejéig a "Z"-t. Ám a Nagyítás egy olyan állapotban levő társadalmat mutat be, amelyben valahol a mélyben megromlottak az emberi kapcsolatok, egyáltalán kérdésessé vált minden, ami összefűzi az embereket. (Nem létező teniszlabda szimbólum.) A "Z" társadalmában viszont nagyon is hús-vér emberek, nagyon is valóságos kapcsolatok vannak. A "Z" vertikális keresztmetszetét adja a görög társadalom ellentmondásainak. A "Z" a fasiszta terror és demagógia anatómiája. A "Z"ben nem tűnnek el nyomtalanul a holttestek. Nem is nagyon kell nyomoznunk a gyilkosok után ... Hogya film alkotói nem "feküdtek le" a politikai filmekkel üzletelő filmtrösztöknek, arra elegendő bizonyíték, hogy nem ők csinálták a Zöldsapkások-at vagy a Halálfejesek-et. Egyenesen tapintatlanságnak tartom Semprunékről ilyen összefüggésben írni! A "rendes üzleti, disztribuciós hálózat" természetéből fakadóan mindenre kapható, ezt azonban a "Z" alkotóiról nem lehet elmondani. Ami pedig a progresszivitást illeti, az soha sem volt egynemű folyamat, most különösen nem az, de azért ne higgyük, hogy "borzalmasan bonyolult" lenne napjainkban, ahogy ezt Bán a Rényi-idézet szavaival mondja. Nem baj, hogy bonyolult a haladás, fő az, hogy van. Szigeti Péter

Politikai "tényfilm"! Hogyan történt meg, hogyan történhetett meg egy ilyen gyilkosság? - ezt mutatja be a film. Nem a társadalom keresztmetszetének megvilágítása, az ok-okozat összefüggés boncolása a cél, hanem egy megtörtént esemény megjelenítése, feltárása - a filmvászon segítségével - milliók számára - közérthetően. Anatómiát kapunk tehát egy politikai gyilkosság anatómiáját - amint azt az alcím is pontosan jelzi. Az alap műben, Vaszí likosz regényében sincs másról szó. Ami

76

Semprun és Costa-Gavras forgatókönyvéből kimaradt, az legfeljebb egyes szereplők alaposabb, részletesebb bemutatása ... "A politika bevonult a filmművészet annyiszor kifogásolt kétes erkölcsű világába, és egycsapásra főszereplő lett" - idéz Bán Róbert a Filmkultúra cannes-i beszámolójából. Ezt a filmet azonban nem a "divat" szülte. A téma itt személyesen érinti az alkotókat. Vaszilisz Vaszílíkoszt, a párizsi emigrációban élő görög írót, Costa-Gavrast a menekült görög rendezőt, Mikisz Teodorakiszt, a görög rezsim fogságában levő zeneszerzőt, s Jorge Semprun-t a Franciaországban élő spanyol forgatókönyvírót. A névsor önmagáért beszél ... Kétségtelen, a "Z" nem korszakalkotó művészfilm, de jelentős és őszinte műalkotás. Politikai "tényfilm" a terminus technicust az irodalomból kölcsönöztem -, mely igenis gondolkodásra készteti nézőit napjaink Görögorszigáról. Barla-Szabó

László

Amiben több egy bűnügyi filmnél A "Z" sikere tünete egy olyan jelenségnek, amelyet századunk 1969-re termelt ki. "A film felbomlása "közönség-" és "művészfilmre" a rétegződött társadalom megosztott ku ltúrtogyasztásának szinte elkerülhetetlen terméke" (Sükösd M.). Costa-Gavras filmje egyik sem az ellentétes filmtípusok közül, de meghaladni sem képes a köztük levő ellentmondást, nem vezet tényleges megoldás felé. Vázolj uk fel azokat a sarkalatos pontokat, amelyeken a film kritikusai vitatkoznak, amelyek szerint elismerik-elvetik igazát és értékeit. 1.) Haladó tartalmú, antifasiszta. Tartalma nem elég mély. 2.) A közönséghez igazodva kénytelen kommersz eszközöket igénybe venni. - Krimi szerkezetre épít, annak feszü!tségteremtő lehetőségeivel, de meg is marad az olcsó megoldásnál. 3.) Kiélezett helyzetekben a kulcsfígurák lélektani motívációinak elemzése felületes, a plebejus alakok viszont differenciáltak. A szereplők sematikus jellemzésének következménye, hogy a film jókra és gonoszakra látszik osztani a világot, ahol a társadalmi haladás egyenlő a becsülettel és a reakció az el vetemül tséggel, 4.) A pozitív hős kibontakoztatása a film belső követelménye. - A vizsgálóbíró az abszolút igazság sematikus megtestesítője,

Keressünk új válaszokat a feltett kérdésekre. 1.) A film tartalma igaz: a polgári társadalom diktatórikus lényege magában hordozza demokratikus jelenségei megsemmisítésének lehetőségét. A közönség tapsa a baloldali gondolatok "eladhatóságát" jelzi. De éppen az eladhatóság kedvéért tettek az alkotók olyan engedményeket, amelyek a leleplezést elsekélyesítik. Az "anatómia" csak abban az esetben válhatna megalapozottá, ha legalább jelezné a szembenállók társadalmi, mozgalmi bázisát. A haladó mozgalom küzdelmeiről annyit tudunk csupán, hogya békeharc áll középpontjában, de ez még egyáltalán nem teszi világossá, hogy miért éppen a Doktor eszméi váltanak ki a legdühödtebb ellenszenvet a hatalom bírtokosaiból. A mozgalom belső ellentmondásait csírájában vázolja csak, és a haladó erők növekvő mobilizálódásával járó differenciálódás ra utal, de keveset tesz a frontok átláthatóságáért. Ez viszont csökkenti a film meggyőző erejét. 2.) De még a politikai bűntény krrmi-eszközökkel történő feldolgozása sem teszi indokolttá a teljesen felesleges, disszonáns, hatásvadász képsorokat. A hagyományos krímihez a film egyéb műfaji elemeket kever (szatirikus mozzanatok, realista analitika), de mindez nem tud egy új műfajjá kovácsolódni. Nem egymásnak alárendelt eszközökkel találkozunk itt, hanem különálló, sajátos törvényekkel rendelkező műfaji elemekkel. Így válik a kemikaze utáni rohanás olcsóvá, a véres verekedések merő naturalizm us sá (a forradalmi tizenhat mm-es technika ellenére), a tisztek távozása ki hallgatás uk után - könyörtelen szatírából - kabarévá, a pompás látványosságot hordozó színek funkciótlanná. Csak a krírní lehetőségeit használja ki maximálisan Costa-Gavras; a film feszültségét éppen nem a haladó tartalommal képes fenntartani, hanem a vágás kitűnően követhető és magával ragadó ritmusával, amely szándékán kívül, a "Rohanunk a forradalomba" hangulatot idézi, teljes összhangban Theodorakisz lüktető, lágy zenéjével. 3.) A film heterogén dramaturgiája a hősök rendszerén belül is inkongruenclát hoz létre. A "tételes alakok", a szemben álló küzdő felek,

nem alkotnak teljes tételrendszert, és éppen tételes mivoltuk hiányosságából (társadalmi motiválatlanságukból) következik, hogy ezek a "kiválasztott valóságelemek nem növekszenek szemléletileg teljes valóságnyivá" (József A.). Ennek ellenére a film egyik erőssége a kri tikai realizmus hagyományos eszközeivel kitűnően megformált plebejus alakok sokasága. Ezek a "szegények" majdnem modern népmese-szintű hősökké növekszenek; kiváló képünk van arról, hogyan állít ják őket különböző közvetlen anyagi érdekeik és magatartássruktúrájuk a társadalmi harc különböző oldalaira. Costa-Gavras ezáltal egyénekre is felbontja a történelemben meghatározó szerepet játszó tömeg arculatát. (Idetartozik például a Iügeárus, Yago, Vago, Coste, a koporsókészítő, de még az újságíró is.) 4.) A vizsgálóbíró sokat vitatott alakja tényleges, nem idézőjeles pozitív hőse a filmnek: a becsületes értelmiséginek a forradalmi igazsághoz vezető útját ábrázolja, magas szintű realista tételességében. Szürke szemüvege kiváló kelléke elfogulatlanságának, és a mozdulatlan zárkózott arc érezhetően a legmélyebb emberi konfliktust takarja (hiszen tisztában van a kockázatvállalás veszélyeivel). A szemüveg akkor kerül le először, és az ember akkor válik láthatóvá, amikor állást tud foglalni, amikor vállalja a szembenállást. És ugyanakkor ez a figura a hordozója a film alapvető eszmei-dramaturgiai dialektikájanak. Egyfelől "kívülálló" személy, aki a küzdő felek közott igazságot oszt, másfelől győzelme (hogy a gyilkosok ügyét bíróság elé viszik) csak átmeneti lesz, s így szerepe nem korlátozza a film alaptételének igazságát. Mert a kibontakozó diktatúrában elképzelhetetlen olyan végletes liberalizmus, hogy az uralmukat fenntartó erők lehetőséget adnak az ellenük szóló igazság feltárására. Érdemes a filmen vitatkozni, hiszen a maga ellentmondásosságával fontos igazságokra emlékeztet. S mivel többre tör, mint a kizárólag szórakoztatni kívánó kommersz filmek, a közönségben is új szükségleteket ébreszthet. Szilágyi Ilona Anna

17

KŰLFÓLDI , , FOLYOIRATOKB'OL

A Rubljov sikere Párizsban Vajon meddig kell visszanyúlnunk, hogya szovjet filmművészet tekintetében ehhez fogható nagyságrendű filmre találjunk? Eizenstein, suttogja magában a néző, és az Andrej Rubljov-ot ezzel egy ranglistára emeli a múlt legnagyobb alkotásaival. Majd azt is meg kell állapítania, hogy Tarkovszkij módszere gyökeresen különbözik Eizensteinétől. A fiatal harangöntő merészsége ez, aki az Andrej Rubljov végén az öreg ikonfestőnek visszaadja a lelki erőt és a festési kedvet. Ha Eizenstein élne, talán Tarkovszkij adta volna vissza neki a Patyomkin páncélos korszakának magabiztosságát. "A film olyan mint a folyam; montázsnak éppolyan végtelenü! spontánnak kell lennie, mint magában az életben." (Tarkovszkij).

a

A folyam képei állandóan felbukkannak a Volga partján született Tarkovszkij filmjeiben. A folyam képe idéződik fel benne, amikor a filmről beszél. És a néző akaratlanul úgy érzi: olyan hatalmas, sodró képáradat ragadja magával, hogy nem kívánja, és nem is tudja többé

78

a partot látni. Ez a folyam nem csendes: szűntelen örvények vetik rá magukat a nyugodtabb vízfelületekre. A legnagyobb fokú szánalom képei váltakoznak a legnagyobb fokú kegyetlenség képeivel. Üvöltések; hosszú csendek, amit olykor távoli zúgás tesz még hangsúlyosabbá. Az egész film kontrasztos képekből építkezik. Ha a kegyetlenség képei dominálnak, ez a kortól van; a kortól, "amelynek minden oldalából a szó szoros értelmében patakzik a vér. A szó szoros értelmében ... " (Tarkovszkij) Másként hogyan is lenne érthető Rubljov hallgatása, az a döntése, hogy nem akar tükre lenni egy olyan világnak, amely nem ismer szánalmat, amely nem érdemel tükrőt. Rubljov életéről gyakorlatilag semmit sem tudunk (ezért is olyan nevetségesek bizonyos szőrszálhasogatások a film "történelmi pontatlanságait" illetően), de elegendő egy pillantást vetnünk műveire, és kirajzolódik az alkotó: a szenvedélyek embere (ilyen Tarkovszkij Rubljovja, és talán ő maga is). Akiharcolt nyugalom, amely az Angyalok

Szentháromságából is sugárzik, nem képes kioltani az ikon felső részében kigyulladó, perzselő lángokat. Hogyan tudná a filmalkotó erőteljesebben szuggerál ni a béke követelő szükségességét, mínt hogy a háború tűrhetetlen kegyetlenségének képét veti a néző tekintete elé? A békének, az életnek ilyenfajta követelését amely egylényegű Tarkovszkijjal - az alkotó hasonló módon exponált a az Iván gyermekkorá-ban. A rosszat úgy érzékeli, mint a megnyúzott, azt akarja, hogy nézői is így érzékeljék, ezért megnyúzza őket. Hirtelenül bevágó képeinek nemegyszer akkora a sokkhatása, mint az "ogyesszai lépcsőknek", De Tarkovszkij csak a képek ilyenfajta pátoszának értelmében áll közel Eizensteinhez a Patyomkin, és nem az Alekszandr Nyevszkij vagy a Rettegett Iván Eizensteinéhez. "Ahhoz, hogy a nézőt trauma érje, elegendő egy rövid naturalista szekvencia"rrja Tarkovszkij. És ezek a "rövid szekvenciák" villámcsapásként sujtanak le. Ez a heves kifejezésmód már az Iván gyer-

is jelen volt. Az a gyengédség és a kegyetlenség közti hatalmas regiszter az orgonamuzsika erejével zeng. mekkorá-ban Andrej

Rubljov-ban

A film rendkívüli vizuális kvalitásait mindennél jobban erzékelteti az a tény, hogy a Kép nemcsak emóciókat hordoz, hanem úgyszólván kizárólag - eszméket, metaforák által. Ez akkor válik teljesen vi lágossá, amikor a film megnézése után az ember elolvassa a dialógusokat, hogy felidézze magában a vezérgondolatokat - és igen sovány az aratása. Nem mintha a dialógus szegényes lenne, csupán más a funkciója: belőle áll össze a távoli XV. század mindennapi életének realitása. A film intellektuális lényege, a gondolati lépések, amelyek a művészt arra indítják, hogy alkosson vagy nogy ne alkosson, "a művészi zsenialitás lényegének" vallatóra fogása, mindez úgyszólván kizárólag vizuális nyelven fejeződik ki. A szöveg csak viszonylag tontos, ezt kitűnően illusztrálja a film egyik központi jelenete, az, amikor Rubljov eldönti, nogy nem fogja megfesteni az "Utolsó ítélet"-et az UszpenszKij-székesegyház számára. Az elutasítást néhány igen egyszerű mondat indokolja meg ("Nem akarom megfesteni ezt az egészet. Utálkozom tőle, érted? Nem akarom elborzasztani a népet".) És a jelentések micsooa gazdagságát nyújtják a képek! A film nem a vásznon fejeződik be, hanem bennünk, kérdéseinkben. A paraszt, aki repülni akart, talán saját helyzetünknek és korunknak a meghaladni vágyása ? Andrej találkozása a pogány ünnepséggel, talán a szent és profán szerelem dialógusa, amely a szerzetest - a művészt és embert kiemeli szerzetesi állapotából? És mi a lovak szentháromsága, amely az angyalok szerithárom-

ságának visszaverődése? Talán ez a békés állat, akiből harci fenevadat csináltak, aki patáinak dobogásával az egész filmen át vérfürdök hírét hozza, most egy olyan világ eljövetelét remélteti, amely visszatér eredeti természetéhez, az élethez ... A film végén apoteózisként felragyogó Szentháromsági g sohasem látjuk Rubljovot festeni. A film lényege nem Rubljov festészete, hanem Rubljov hallgatása. Ez a hallgatás szorosan összefügg azzal, ahogyan Rubljov megéli a maga művészsorsát : összefonódva emberi sorsával, nepen belül. Rubljov együtt szenved az övéivel, csak általuk menekedhet meg, tudja ezt, és ezért őriz reménységet. Egy olyan országban, ahol az optimizmus, az életbe és a jövőbe vetett hit a művész iránytűje, ki szelgáltat rá ragyogőbb példát, mint Tarkovszkij Hubljov képében. Ki védelmezi nálánál jobban az ember alapvető jóságát, túl minden kegyetIenségen, túl az alantasságokon, amit adott esetben egy történelmi pillanat előhív? (Jeune

Cinéma,

1969. 42. sz.)

Az Andrej Rubljov remekmű, Tarkovszkij az új orosz filmművészet zsenije. Orosz és nem szovjet. Orosz, mint ahogyan kirgiz Koncsalovszkijtól Az első tanító, mint ahogyan grúz Otar Ioszeliani Lombhullás-a. Ezeknek a különböző nemzetiségű filmeknek az együttese alkotja a szovjet filmművészetet. Az Andrej Rubljov mélységesen orosz, képeinek sötét hátterével, szőke szépségű arcaival, amelyeket belső tűz emészt, és amelyek pillantásuk ablakán át megvilágítják a nézőt, miközben megvilágítják a vásznat. Orosz, egész történetével. "Szent" Oroszországról szól. De ezt a szentséget nem szűk értelmében kell venni; ez a

szentség túl van a vallások partikularizmusán, humánum a szó legtágabb értelmében. A film látszólag a híres életeket vászonra vivő filmek akadémikus biztonságát nyújtja. Engedelmeskedik a történelmi filmek szabályainak: kronológiára épül, az orosz XV. századot maximális tárgyi hűséggel rekonstruálja. Tarkovszkij tud aprólékosan realista is lenni, s ettől akkor sem riad vissza, amikor olyan kegyetlen jelenetet ábrázol, mint pl. Vlagyimirnak a tatárok általi elfoglalása. De a történelem, adátumok, a realista életrekeltés - csak támpontok, nem béklyók. Az epizódok nem valamilyen egyéni életrajz vagy kollektív törkronológiáját szelgáltatténés kitüntetett pillanatokat Ják: szemléltetnek Rubljov érzékenységének fejlődésében. Egy belső útvonal szakaszai. Rubljov találkozik a hatalom önkényével, a háború borzalmaival, a kínzással, az erőszakkal, a pusztítással, az éhséggel. Rubljov találkozik a művészek köztí versengéssel, a féltékenységgel, a tehetségtelennek a tehetséges iránti gyűlöletével, egyes művészek pesszimizmusával és a "barbár, terrort érdemlő nép" iránti megvetésevel. Rubljov találkozik a szerelem legpogányabb, Iegérzékibb formájával (a Szent Iván éjt idéző csodálatos képsor). Rubljov találkozik az egyszerű emberek szenvedésével: itt a népet feszítik keresztre minden pillanatban, Rubljovban ennek a képei rajzolódnak ki; Tarkovszkij ezt a "passiót" ábrázolja. Rubljov hite a gyászban és nyomorúságban, de az emberi melegségben is edződik. Ráébred, hogy az ember (a művész) nem leülönálló darabka, hanem szem egy láncban, és ez a lánc átnyúlik a korszakokon, mesterről tanítványra, de nem azért, hogy hagyományokat és jel-

7'1

szavakat közvetítsen, hanem azért, hogy a tüzet továbbítsa. Az utolsó epizód, amelyben Tarkovszkij filmjét összegezi, a harang jelenete. Egy harangot Kellene önteni, amelynek hangja felserkentené az ázsiai hordák által megszállt Oroszországot, felrázná dermedtségéből és szolgaságból, De a harangöntőket elvitte a pestis, a tatárok, a menekülés. Csak egy halott harangöntő kamaszfia maradt meg. Aharangöntés recept jét nem kapta meg, de a tüzet igen

és a munka sikerül. A harang megszólal, és nemcsak Oroszországot ébreszti fel, hanem Rubljovot is. A festő, mert borzadt korától, és viszolygott a vad és piszkos emberektől, tétlenségre és hallgatásra ítélte magát, de most kilép ebből az állapotból. A filmben nincs semmi akadémikusság. Semmi, amit előzetes megfontolással sűrítenek bele a képbe, semmi, amit túlságosan szigorúan komponálnak meg. T'arkovszkij, aki közelebb

áll Dovzsenkóhoz, mint Eizensteinhez, kedveli a nagy, széles mozgást ; ezzel lehetővé válik számára, hogy epikát és lírát keverve - ami az egyem meditáció sajátja - át járót vágjon a jelenhez. Ezt a filmet beállításról beállításra kellene elmondani. Amikor egy film ilyesmit nyújt, akkor ugyanúgy szép, mint a IX. szimfónia. (Le Nouvel 263.

Obseroateur,

1969.

sz.)

Pasolini: Az élőbeszéd a film csodálatos lehetősége Érdekes megnyilatkozását közli a Cinema Nuovo c. olasz folyóirat Pier Paolo Pasolininak, a neves filmrendezőnek és egyszemélyben költőnek "Az élőbeszéd - a film csodálatos lehetősége" címmel. E gondolatokat Aristarcóhoz, a lap szerkesztőjéhez intézett levél formájában fogalmazza meg. A levél bevezetőjében Pasolini arról panaszkodik, hogy a legutóbbi években írt verses drámái és egyéb költői művei mennyire elsülylyedtek az általános közönyben. Ezt ugyan természetesnek kell tartania a költészet jelenkori helyzetének, elhanyagol tságának ismeretében, arról azonban semmiképpen sem akar lemondani, hogy legalább filmjeiben szegüljön szembe a költészet kiszorításának tendenciájával. Majd így folytatja: Jómagam, és Ön is, azt hiszem, több éven keresztül hitet tettünk ama csodálatos elképzelés mellett, hogy végül is a filmművészet lesz az a kifejezőeszköz, amely megvalósítja a "népi-nemzeti" műalkotás gramscil gondolatát. Am a "tömegkultúra" Gramscit "népével" és ifjúságunk "népével" együtt rövid idő alatt a múltba száműzte: oda, ahova az uralkodó osztály tól politikai, történelmi és faji jellegzetes-

80

ségele által elválasztott forradalmí osztályokat is. Miképpen szegülhetnénk ellen annak a filmművészetnek, amely a tömegkultúra közvetítője? Úgy, hogy arisztokratikusazaz eladhatatlan - filmeket készítünk. Pontosan annyira eladhatatlant, mint a költészet; mert a verseskötetek csupán néhány ezres korlátozott példányszámban látnak napvilágot ... A fogyaszték beleharapnak, de aztán kiköpik, vagy hasfájással virraszt ják át az éjszakát. (Számos kritikus is tartozik ehhez az emésztésre képtelen közönséghez, akik azzal, hogy kizárólag könnyen emészthető filmeken tengették életüket, műveletlenekké váltak, hogy azt ne mondjam írástudatlanokká ; nem értik meg többé az írott szavak értelmét, nem képesek többé fölfogni a költői közvetítő nyelvek (metalinguaggi) jelentését.) Hogyan emeljük föl a filmművészetet a költészet "kényszerű arisztokratikus elzárkózásának" szintjére (s hogyan harcoljunk a tömegkultúra hamisan értelmezett demokráciája ellen)? Erre természetesen - nincsenek szabályok. De van néhány járható út: a tartalom (és a belső forma mint önmaga tartalma - lásd: Godard)

síkján megvalósulhat a fennköltebb mindennapiság és az égető aktualitás. Mozgalornmá kell tehát változtatn i a filmművészetet! És ez az, amit a legszívesebben néznének meg a fiatalok. Am időközben, már ami engem illet, történt valami: régimódi lettem. Nem nagyon hiszek a mozgalornban, ha ugyan az nem hús és vér, tehát az intézmények fizikai vereségére és megdöntésére irányul. A formális invenciók klasszikus útját követem inkább (na nem, nem formalisztikus utat, mégha olykor isteni kísértés is lehet a manierizmus forrása). Két út lehetséges, és mindkettő makacsul korlátozó jellegű: vagy némafilmet csinálunk, vagy pedig hangosat, azaz olyat, amely kizárólag a beszéden alapszik. Alapjában véve az első út a könnyebb: ezt a montázsban láthatjuk. A második a legnehezebb és a legvitatottabb. Ezt a P01"cile c. film német epizódja alkalmából láttam. A jelenet párbeszédeiből a néző - mégha hivatalosan kritikus volt is! egy szót sem értett: mert költői nyelven íródott ! A kép és a beszéd a filmművészetben egy és ugyanaz a dolog: egy toposz. A néző tér- és időbeli helyzetétől függ, hogy

azt, mint egyazon dolgot, vagy mint (többé-kevésbé) elválasztott, disszociált dolgot fogja föl. Megesik, hogy hihetetlen nagy az a távolság, amely a villám fényét és becsapódását elválasztja a mennydörgéstől: azaz hihetetlennek tűnik a hang és a kép közötti diakrónia. (A filmek főleg Olaszországban pocsékul vannak szinkronizálva: így a mennydörgés - holmi lusta folyó vagy ásítás, amely a villámlás utári biceg.) A film retorikus koncepciójának varázsát mint tiszta képet képzelem el. Sőt, én magam is csinálok némafilmet, méghozzá leírhatatlan örömmel. De némafilmet csinálni nem más, mint olyan mértékbeli megszorítás, amilyen pl. a harmadik rím a költészetben, amely végtelenűl lecsökkenti a kifejezhető elmondásának a lehetőségét, miközben a kifejezhetetlen elmondásának lehetőséget végtelen ül növeli. Azok, akik a némafilmet - konzervatív módon - mint az "optimális" kifejezőeszközt védelmükbe veszik, sőt, végül retorikai "norma"-ként tartják számon - a film természetszerűen orális beszédének csak mellékes, szolgaí szerepet tulajdonítanak. Csakúgy, mint pl. az operában. Egyesek azt állít ják, hogy ostoba és nevetséges a Traviata szövege, esztétikai szempontból pedig nemcsak értéktelen, hanem szinte sérti a jóízlést: tehát nem ér egy fabatkát sem! A zene, az igen! mondják, Ez a vélemény józan megállapításnak tűnik, pedig épp ellenkezőleg: teljesen értelmetlen. Annak, aki ezt állítja, fogalma sincs a költői nyelv arnbiguitásáról: a "hang" és a "jelentés" kiküszöbölhetetlen kontrasztjáról. A költészet (Jacobson Valéry idézete!) "une excitation prolongéa entre le sens et le son" (prolongált izgalom a jelentés és a hang között). Ezért minden költészet metaIínguísztikus természetű, rnivel

minden költői kifejezés egy be nem fejezett választás annak fonetikai és szemantikai értéke között. A közeliség és a hasonlóság közötti kapcsolat fölborulása mérhetetlenül megszaporítja a költői szó poliszémiáját. Összefoglalva: minden költészetben elkerülhetetlenül föllelhető az a jelenség, amelyet "sze_ mantikai dilatációnak" neveznek, s amely a szimbolista költőknél érte el tetőpontját: de nyomon követhető a világ míndegyík költői nyelvében ez a jelenség! A magas hangon ejtett, vagy csak a fejben - a partitúrát olvasó muzsikushoz hasonlóan - érzett hangtest ez, amely kisiklásra kényszeríti, deformálja, más utakra tereli a jelentést. A beszédhez alkalmazott zene pedig nem más, mint annak a határesete, amit mondtam. A zene megsemmisíti a beszédhangot, és egy másik hanggal helyettesíti, és ez a megsemmisítés csak az első lépés! Akkor, amikor a zene már kiszorította helyéről a beszédhangot, saját maga gondoskodik arról, hogy annak "szemantikai dilatációját" elvégezze: s míly kevés szemantikai dilatáció van a Traviata szövegében! Ha a nudo (meztelen) szó hangteste a szó jelentését a nuvole (felhő) jelentése felé képes kitágítani, és ezzel olyasvalamit kifejezni, amely a corpo denudato (meztelen test) és acielo nuvoloso (felhős ég) jelentése között helyezkedik el, képzeljük el, mire me het ugyanezzel a szóval egy zenei dó hang! Az operában tehát a szőveg egyáltalán nincs szolgaí szerepre kárhoztatva: jelentősége alapvető, sőt a legfontosabb. Feltéve, ha a hang és a jelentés közötti ingadozásnak az- a látszata, hogya hang kerekedik felülre: az ilyen hang helyébe lép azután egy olyan hang, amely más a fonetikai hanghoz képest, amely "hangabb" nála, és végtelenül nagyobb lehetősé-

gekkel rendelkezik a szem antikai dilatáció terén. A filmművészetben a beszéd (a "föliratok" vagy 'a "fejezetcímek" kevésbé jellemző példáját leszámítva) orális aspektusában kerül előtérbe. Ez zavarja meg azoknak a fejét, akiknek még nem volt alkalmuk arra, hogy Morrist olvassanak, és akik így meg vannak győződve arról, hogy a nyelv az egyetlen kiváltságos rendszer, s nempedig megannyi más lehetséges jelrendszerek egyike. Hosszú századok szoktattak bennünket arra, hogy kizárólag az írott szónak ítéljük oda esztétikai nagyrabecsülésünket. Csupán ez látszik nemcsak arra méltónak, hogy költői, de még arra is, hogy irodalmi legyen! Mivel pedig a filmbeszéd jellege szerint orális, nem sokat tartanak felőle, sőt, egyenesen lenézik. Szerettem volna látni, hogyan hallgatta Homérosz közönsége a mester szavait egy olyan korban, amikor még sem az írást, sem a könyvnyomtatást nem találták föl! Az biztos, hogy ítélkezni nehezebb volt, mint ahogy ma is nehezebb megítélni, hogy egy vers szép-e vagy rút, ha színészi előadásban halljuk azt: azért nehezebb, mert a színész hangjának és értelmezésének közvetítésével halljuk. Jacobson, ha jól tudom, egy szfnésszel vagy negyvenszer ejtette ki a "jóestét" kifejezést, s ugyananynyi - egymástól különböző értelemben. Ez nem változtat az orális költészet létjogosultságán. Az esztéták, mint a bolondok kutatták éveken át, hogy miben különbözik egy színdarab írott (írottés ezért irodalmi!) szövege az előadás élőbeszédétől, . mint ahogy manapság is, mínt a bolondok kutatják, hogy mi a különbség a forgatókönyv írott szövege és annak a filmvásznon való megvalósulása között. Ezeket a problémákat csak a szemíológía oldhat ja meg a külön-

át

böző jelrendszerek leírásával, amelyek nemegy esetben a "dupla artikuláció" (Umberto Eco) elemi bb fokát alkotják. A film jelrendszerének objektív vizsgálata mindenekelőtt felfedi annak audio-vizuális jellegét: kép és hang - ahogy egy vallástörténész mondaná - "kettős egységet" alkot. Ámde ez szerniológiaí észrevétel! Vajon

Az

tosan élénk és kifejező - a költészet közvetítő nyelvén beszéltetem, ismét életre keltve az orális költészetet (amely még a színházból is kihalt a századok folyamán), mint valami új technikát, amely egész sor elmélkedésre indít magáról a költészetről és a rendeltetéséről. (Cinema

Nuovo,

1969. szep.-okt.)

indiai film

Az ötszáz milliós India a világ legnagyobb filmgyártó országainak egyike. Ezen a ma már közhely számba menő megállapításon túl azonban még mindig vajmi keveset tudunk az indiai film helyzetéről. Filmgyártásuk volumene állandóan emelkedő tendenciát mutat. A legutóbbi hivatalos adatok 1968-ra vonatkoznak. Hitelt érdemlő források szerint 1968-ban 347játékfilmet készítettek Indiában. 17-tel többet, mint a megelőző évben. Bár India az egyik legnagyobb filmgyártó a világon, filmtermésének java nem jut el a nemzetközi piacra. A kizárólag belső forgalmazásra készülő filmek alkotják a filmgyártás jelentős részét. Ezek a filmek igen kevés költséggel, rövid idő alatt készülnek, és aránylag hamar be is fejezik kereskedelmi pályafutásukat. India soknyelvű ország. A filmgyártásban is legalább 14 fontos nyelvet használnak. A filmek' döntő többsége (108) természetesen a legelterjedtebb, hindi nyelven készül. Említésre méltó még a tamil (60) és telugu (41), míg van olyan nyelv (pl. a nepáli és a sindhi), melyen mindössze 1966 óta készítenek filmet (egy-egy). A rövidfilmgyártás tekintélyes. 1966-ban 856 film forgatására adott engedélyt a Központi Cenzori Hivatal. A játékfilmgyártás műfaji

82

mit kezdhet vele a művész? Semmit! Ez leíró, a valóságon alapuló puszta megfigyelés. A művész -- aki nagyon is jól meglehet akár a legcsekélyebb szemiológiai ismeret nélkül is - ellenben ezt mondja: "Milyen nagyszerű alkalom! Szereplőimet egy olyan naturális vagy tisztán informatív jellegű nyelv helyett - amely csak óva-

22 legendát feldolgozó filmmel, megoszlása érdekes betekintést nyújt az indiai közönség ér- 1956-ban az előbbiből még 37, deklődési körébe. Az 1966-os az utóbbiból pedig 25 készült .. esztendőt tekintve, amikor 316 - A fejlődést fémjelzi, hogy 1966indiai filmet vetítettek a mozikban mindössze 15 fantasztikus ban, tartalmunk szerint a kö- filmet játszottak a mozík, rníg 1956-ban 49-et láthattak a névetkező kategóriákba sorolhatzők, A fantasztikus filmek arájuk az alkotásokat: nyos csökkenése a társadalmi 189 film problémák iránt megnövekedett társadalmi témájú bűnügyi témájú 35 film érdeklődéssel, a közönség "polifantasztikus témájú 15 film tizálódásával" járt együtt. Az életrajzi támájú 4 film egyetlen kategória, ahol 10 év mitológiaí témájú 20 film óta a legfigyelemreméltóbb a legendák feldolgozása 22 film fejlődés, a társadalmi témájú vallási témájú 1 film filmeké. 5 film gyermekekhez szóló India jó felvevő piac a küllátványos cselekményű 3 film földi filmek számára. A külföldi kaland 15 film filmek száma melyeknek történelmi tárgyú 6 film nagy része amerikai (60%), an---------------összesen 316 film. gol és olasz stúdiókból kerül ki - 1968-ban, az előző évekhez Önmagában szemlélve, a táb- viszonyítva, csökkent. A szocialista országokból, nevezetesen a lázat elárulja, hogy az indiai Szovjetunióból, a behozatal viközönséget elsősorban a társaszont növekedett. A nyugati fildalmi témájú filmek vonzzák (az összprodukció kb. 40%-a). mek hatására felfelé szökött az Igen jelentős helyet foglalnak el Indiában gyártott kalandfilmek mennyisége. 1956-ban még India hagyományaival,_ civilizációjával szoros kapcsolatban ál- egyetlen ilyen jellegű film sem ló filmjeik '(kb, 20%). Ha azon- készült. Az elsőt 1961-ben muban összehasonlít juk az 1966-os tatták be, és két év alatt számuk 18-ra emelkedett. A filmesztendőt a 10 év előtti állapottekintve tal, felfigyelhetünk arra az ér- gyártás összvolumenét a dekes tényre, hogy a múlt sze- ez csekély, de a tendencia filmgyártás átalakulására utal, repét hangsúlyozó, a civilizációés az átalakulási folyamat a jöhoz kötődő témák jelentősége egyre csökkenő tendenciát mu- vőben, rninden bizonnyal, még jobban érzékelhető lesz. tat, mely az indiai társadalom fejlődését, modernizálódását biFilmközpont zonyítja. Szemben az 1966-ban (Francia -Nemzeti készült 20 mitológiaí tárgyú és 1969. jún.-aug.)

Önkéntes önkontroll "Elég volt húsz évig!" - ilyen cím alatt teszi közzé rendkívül nyílt, szinte leleplezésnek ható elemzését a nyugatnémet filmellenőrzési gyakorlatról az illetékes szerv két legfiatalabb munkatársa (Hans-Peter Meier és Eberhard Büssem) a Film c. folyóiratban. A szerzők írásának a cikk mottója szerint - külön érdekességet kölcsönöz, hogy ugyanők nemrégiben még, mindössze egyéves tanulóidejük alatt, többször nyilatkoztak a filmellenőrzési szerv reformszeretetéről, s e nyilatkozatokra a másik oldalról szívesen hivatkoztak. Ez az elemzésük viszont távolról sem bizakodó a jelenlegi helyzet és a lehetséges reformok tekintetében, "vitairatuk" inkább segélykiáltásként hangzik. Hogyan is jött létre a húsz éves jubileumát ünneplő szerv, az Önkéntes Önkontroll? Jelszavakban nem volt hiány a "hősi időkben", 1947-ben például, amikor a filmgyártók szövetségének megalakulásakor azt hangoztatták: "A saját portánkon mi fogunk gondoskodni a tisztaságról!" "Az állami cenzúra és a kulturális diktatúra korszaka nem térhet vissza többé!" De már ekkor is volt valami, amitől az előbbieknél is jobban féltek: a "szabadsággal való visszaéléstől", mely "kárt okozna a közösségnek", Igaz, a megszálló hatalmak garantálták ezt a szabadságot, s egyben éltek felügyeleti jogukkal a film területén is, ám még nem született meg a kulturális életet szabályozó, "demokratikus", a cenzúrát kizáró alaptörvény. Ebben a helyzetben merült fel javaslatként az amerikai minta: a filmszakma (illetve ennek szervei) vállalja magára, hogy önkéntesen kivágja a filmekből mindazt; ami politikailag, .vallási vagy erkölcsi szempontból összeegyeztethetetlen a

fennálló törvényekkel és a társadalmi "alapmeggyőződésekkel". 1949 áprilisában a szövetségí államok művelődésügyi mínisztereinek "közreműködésével" fektették le az Önkéntes Önkontroll alapokmányát, s a katonai cenzúra megszűnésével e szerv csakhamar át is vette a filmügyek ellenőrzésének hatáskörét. Jogi szempontból az Önkéntes Önkontroll a Filmszakma Csúcsszervezetének egyik alszerve. Magát a Csúcsszervezetet a filmgyártók szövetségeí, valamint a forgalmazók és a mozitulajdonosok szövetsége alkotják, "magánjogi egyesülésként", "önkéntes belépés" alapján. Ténylegesen azonban nem volt választásuk a később induló filmgyártóknak és forgalmazóknak, szoros gazdasági érdekük lehetetlenné tette a kívülmaradást, számításba véve a külföldi filmszakma erős befolyását is. Ilyenformán már kezdettől világosan látszott, itt "Belzebubbal akarják kiűzni az ördögöt". Magyarán: utat nyitottak olyan külső filmpolitikai beavatkozások előtt, amelyeknek érvényesülését éppen meg kellett volna akadályozni. Az Önkéntes Önkontroll munkájába ugyanis a Csúcsszervezet szakmai képviselőin kívül - belekapcsolódtak a szakmán kívüli partnerek, tehát a szövetségí államok, az egyházak, az ifjúsági szövetségek stb. küldöttei is, sőt a Csúcsszerv sürgetésére még a szövetségí gyűlés is képviseltette magát. A filmszakmán belül is kirajzolódott tehát az általános belpolitikai fejlődés tendenciája: társadalmi és gazdasági törekvések keveredése a politikai hatalommal, az ellentétes érdekek egybemosása a "közös érdek" ürügyével. A kezdetnek Filmszakma

megfelelően a Csúcsszervében

döntő szava ma is a nagy szővetségeknek van, különösen a f'orgalmazók szövetségének gazdasági meghatározó szerepük folytán. Egy mozitulajdonos számára például az Önkéntes Ön kontroll megkerülése egyet jelentene a nagy forgalmazó cégekkel való szakítással, holott gazdasági egzisztenciája ezektől, illetve az általuk kiszabott előnyös vagy hátrányos - kölcsönzési feltételektől függ. A filmgyártók többsége is arra kényszerül, hogy szorosan együttműködjön valamelyik forgalrnazóval, mert a gyártandó filmek bemutatását csak ez biztosíthatja, sőt olykor még a gyártáshoz szükséges tőkét is ezektől kapja. Ráadásul az Önkéntes Ön kontroll pecsétje nélkül az ifjúság számára egyetlen filmet sem lehet bemutatni - a szervezeten kívüliek pedig e pecsétért kétszeres illetéket kell hogy fizessenek. Nyilvánvaló tehát, hogy az Önkéntes Önkontroll révén a hangadó cégek a saját monopolisztikus helyzetüket igyekeznek fenntartani. Nem jogi, morális vagy filmművészeti szerv tehát az Önkéntes Ön kontroll, hanem filmpolitikai jellegű. Azoknak az intézményeknek a körébe tartozik, amelyek a filmek politikai és világnézeti ellenőrzésével foglalkoznak, mint amilyen a Filmértékelési Hivatal, a Filmbehozatali Ellenőrzés (keleti filmek számára l) és a Filmkereskedelmi Felügyelet. Az ÖÖK-nak három fellebbviteli fóruma van, egyebeken kívül évente kb. 450 játékfilmet vizsgál felül, ebből kb. 60 kerül el a második, és 8 a harmadik fórum elé. A fellebbezés díjtalan, az esetek egyharmadában minden további nélkül sikerre lehet számítani, egyharmadában pedig némi kompromisszum árán. A betiltások számáról nincs hivatalos

83

közlés. A döntési gyakorlat a weimari köztársaság cenzúrarendelkezéseihez igazodik, azaz az absztrakt, a világnézeti "átértékelések viharos tempójában" könnyen behelyettesíthető, üres fogalmakhoz.

tatja be, akik Mao vezetésével a világot ópiummal bomlasztják és előkészítik a hatalomátvételre. Hosszú vita után az ÖÖK végül is úgy döntött, hogy a filmet vágásokkal "humanizálni" kell.

Huszonegy gépírt sor elegendő az ÖÖK "alaptételei" számára. Ezek szerint a film nem lehet "sértő az erkölcsi vagy a vallásos érzés számára, erkölcsromboló vagy durva"; "antidemokratikus (bolsevista és hasonló) törekvéseket közvetítő"; a külpolitikai érdekeket, valamint az alkotmányos és az államjogi alapokat "veszélyeztető vagy becsmérlő". Ime e megfogalmazások, amelyek maximálisan alkalmazhatók a mindenkori politikai és világnézeti körülményekhez, - s mínimális kötelezettséggel járnak.

Mostanában már az ÖÖK ritkán kerül politikai döntések elé, mivel a cégek növekvő koncentrációja és a produkciók nivellálódása folytán megritkultak a politikai témák. Az állam előzékenységet az üzleti kockázat minirnumra szorításában a filmszakma a filmek depolitizáltságával hálálja meg.

Hogyan jelentkezik a döntési gyakorlatban a filmek politikai állásfoglalásának cenzúrázás a ? Ime néhány példa: Az Altona foglyai-ból - amely polemikusan bírálja a jómódú polgárság és a gazdasági imperializmus kapcsolatát - törölni kellett a Flick, Krupp és Mercedes neveket (a náci bűntények vonackozásában), mert az említettek "impozáns teljesítményeikkel a fejletlen országokban is nagy tiszteletnek örvendenek" hangzik az indokolás. Egy dokumentumfilmben (Eugen Kogon), mely Franco lányának káprázatos esküvőjét örökítette meg, az iróniát csak igen tartózkodó modorban lehetett meghagyni, mert ez "ártott volna a spanyol kapcsolatoknak". A Veszély a sötétből c. angol játékfilmben eredetileg egy nyugat-berlini neonáci titkos szervezet szerepelt, ám az ÖÖK törölt minden utalást az ideológiai háttérre, s így "a nézők arra gyanakodhatnak, hogy egy baloldali radikális mozgalomról van szó". S végül egy ellenpélda: egy olasz film a kínaiakat perfid gengszterekként mu-

84

Amiről mostanság dönteni kell _. az a brutalitás és a szex ábrázolása a filmeken. Az ÖöK a cikkírók szerint lebecsüli a problémát: csupán vitatható morális szempontból közelíti meg, ahelyett hogy a tömegközlési eszközök hatásával foglalkozó tudományos eredményekre támaszkodna (igaz, hogy mint a szerzők megjegyzik, ezeket a kutatásokat éppen a film és televízió terjeszkedésének érdekében - leállították.) A szexfilmek tömegét egyszerűen ,,18 éven felülieknek" jelzéssel hagyja jóvá. Ami a brutalitást illeti, a vélemények megoszlanak: míg ezt az egyik néző csupán lereagálja, másokban tényleges agressziót vált ki. Mindenesetre "a filmvásznon és a képernyőn látható világ növekvő mértékben pótolja a reális tapasztalatot és a sok ábrázolt brutalitás megrontja a valósághoz való érzéket". Amorális meggondolások közé tartozik, hogy "az eljátszott szex veszélyesebb, mint az eljátszott gyilkosság". Ez utóbbi esetben ugyanis állítólag védelmet nyújt a "társadalmi konszenzus" (mi jók vagyunk, ők a gyilkosok). A szex a filmeken nemcsak rosszabb, hanem gyakoribb is, mivel nyereségesebb. Az ÖÖK ellenőreinek ezek a filmek okoznak a legtöbb gondot, mivel megfelelő felülvizs-

gálati elvek híján saját morális véleményük alapján kell döntéseket hozni, naponta három film ről, állandó időzavarban, önmagukkal alkudozva. Vajon a szex-jelenetek milyen határig engedélyezhetők, a meztelenség. a szexuális aberrációkat ábrázoló képek meddig nem sértik a feltételezett közízlést (amely egyébként - éppen az egyre szabadosabban ábrázoló filmek hatására is - egyre "felvilágosultabbnak" értelmezhető). A tapasztalat szerint az ÖÖK állandó nyomás alatt van: a cégek egzisztenciális érdekeikre hivatkoznak, az "aufkleristák" a maguk becsületes szándékaikra, a filmsajtó pedig a produkció muveszi jellegére. Mindez együtt újabb engedmények kicsíkarását eredményezi a szex merészebb ábrázolására. Ezt a folyamatot úgy lehet felfogni, hogy az ÖÖK mintegy szabályozza a kereslet et és a kínálatot: ha nem működne, az olcsó - a költséges csomagolast nélkülöző - szex elszaporodna a piacon, ami egyszersmind az "áru" értékcsökkenés ét is magával hozná. Ez a lassú "gyeplőszáreresztés" viszont - azzal, hogy megakadályozza a "szexbóvli k" beáramlását biztosítja a folyamatos kínálat érdekeit. Vannak-e alternatívák? - teszik fel végül a kérdést a szerzök. Azzal tisztában kell lenni, hogy a pornográfia esetében egy "pszichikai állandóval" állunk szemben. A különböző hatóságok nem egyformán foglalnak állást ezzel az igénnyel szemben. (A berni cenzúrahatóság eltiltott egy filmet, amelynek megnézéséré most tömegek utaznak Bázelbe. Norvégia és Svédország között omnibuszvonalak létesültek a cenzúrahatóságok véleménykülönbsége következtében.) Ha az ÖÖK tagjai szubjektíve becsületesen igyekeznek is ellátni feladataikat, objektíve - az intézmény

szerepét tekintve - elősegítik "egy szexuális szükségállapot kommerszializálódását", stabilizálják a jelenlegi hiányosságokat. És bár valóban meggátolják a szexuális szélsőségességek bemutatását, de a brutalitás terén ugyanezt elmulaszt-ják. Ezzel a ÖöK azt a látszatot kelti, mintha társadalmipolitikai alapdöntéseink kizárólag a "morális" szférát érintenék, tehát eltussolja a reális összefüggéseket. Ilyenformán a filmszakma a politikai mozduIatlanságot erősíti, mivel a filmet pusztán szórakoztató esz, közzé degradálja,

A huszadik évfordulón itt az ideje, hogy az ÖÖK konkrét javaslatok alapján reformálja meg magát. Melyek ezek a javaslatok? l. Az ÖÖK ülései legyenek nyilvánosak, ténykedése ellenőrzött. 2. Szorgalmazzon olyan modern büntetőjogi reformot, amely alapjául szelgálhat a filmellenőrzés tevékenységének. 3. Legyenek egyenlő jogai és esélyei a kívülállóknak és a Csúcsszervezet tagjainak.

4. Az ellenőrök kiválasztása a sokszor hivatkozott pluralisz-

tikus társadalomnak megfelelően demokratikus legyen. 5. A filmgyártás termékeit felismerhetően osztályozni kell, hogy tudni lehessen előre, mit látunk a moziban. 6. Az ÖÖK döntési gyakorlatát - az alaptörvényekhez igazodva - úgy kell szabályozni, hogy az ne jelentsen cenzúrát, és ne is holmi metafizikai értékrendet akarjon megvalósítani : mindenekelőtt a társadalmi károkozást igyekezzen meggátolni. (Film,

1969.

december)

"Párhuzamos" filmművészet FranciaorSIágban ? Új tényező a közönség és a filmművészet viszonyában - írja a francia filmélet egyik Iegújabb jelenségével foglalkozó cikkében a Nouvelle Critique c. folyóirat -, hogya közönség a moziban látottakon kedvet kapva, maga is a filmkészítők sorába lép. Nem azokról van szó, akik a filmezést szórakozásnak tekintik, akik megelégszenek kedvtelésük kíelégítésével, akiket hagyományos szóval élve, amatőröknek tekintünk. Egyre nagyobb azoknak a száma, akik a filmet kifejezési eszköznek tekintik, akik nem elégszenek meg a családi körben megrendezett vetítésekkel, hanemmert filmjeiket nagyobb közönségnek száriták. - a hivatásos filmszakmával azonos körülmények között - gyártás, forgalmazás -, de attól elhatárolva magukat, lehetőséget keresnek új közönségréteg megközelítésére. A jelenség csak méreteinek szokatlanságában új, hiszen a múltban is léteztek olyanok, akik a szakmával szakítva, a maguk útját igyekeztek járni. Különbséget kell tennünk azonban az elszigetelt, szórványos jelenség és az első, példaként

szolgáló mozgalom, a New York-i független filmesek kezdernényezése között. Franciaországban példaként említhetnénk azokat, akik kezdetleges körülmények között készült új-hullámos filmjeikkel (Rohmer, Pollet, Hanoun) a fílmforgalmazásban, filmjeik kereskedelmi sikerét tekintve, megbuktak. A másik pólust Jean Rouch néprajzi, tudományos igénnyel készült alkotásai jelentik, melyek - éppúgy, mint az előző kategóriába tartozó filmek végül is eljutottak a moziba. Hiba lenne elfeledkezni a politikai tartalmuk miatt hallgatásra kényszerített művekről, melyek szintén részét képezik ennek az új, napjainkban egyre erőteljesebb formában jelentkező, úgynevezett párhuzamos filmművészetnek. A francia kísérletek ma minden bizonnyal szóba sem kerülnének, ha az Egyesült Allamokban az 1950-es években nem indult volna meg az underground mozgalom, melynek eltökélt szándéka a filmkészítés eddigi, hagyományos formái val és kötöttségeivel való teljes szakítás volt. A mozgalom kifejlődését, továbbélését a technikai eszközök

forradalmasítása segítette elő, mely lehetővé tette, hogy a szakma hivatásos művelői n kívül mások is megpróbálkozzanak a filmezéssel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az underground film sikerét elsősorban egy igen kiterjedt piacnak köszönheti. Azok az értékesítési és forgalmazási lehetőségek, melyek az Egyesült Allamokban adódtak, másutt hiányoznak. Az Európában létrehozott filmszövetkezetek kísérletezései, amikor megpróbál ták utánozni az amerikai példát, sikertelenek maradtak. Ma Európa-szerte a probléma más formában jelentkezik. Ahelyett, hogy az európaitól eltérő történelmi-társadalmi adottságok között létrejött jelenségeket utánozzuk, meg kell vizsgálnunk, hogy mire épül Franciaországban a kifejlődőben levő párhuzamos filmművészet. A hivatásos filmszakma keretein kívül dolgozni óhajtó alkotók közös jellemzője, hogy egyaránt szembeállnak a jelenlegi filmgyártási rendszerrel. Egyesek azért, mert beleuntak abba, hogy örökké asszisztensek maradjanak, hogy eredménytelenül szaladgáljanak anyagi fe-

85

de zet után, hogy anyagi boldogulásuk érdekében feladják művészi elképzeléseiket. A hivatásos filmgyártástól függetlenül akarnak dolgozni, mert úgy vélik, hogy az eszközök szegényessége ellenére művészi alkotó szabadságukat csak így őrizhetik meg. Fő törekvés ük elkerülni azt, hogya kevesebb lehetőség, mostohább körülmények között azt a fajta filmművészetet legyenek kénytelenek utánozni, melyet munkaerkölcsei, eszméi, szervezeti felépítése miatt maguktól idegennek éreznek. Más gondolatokat kifejezni, más keretek között, más eszközökkel dolgozni: míndannyian erre törekszenek. A független filmkészítők másik nagy csoportja fiatal emberekből áll. A fiatalok meg sem próbálkoznak karriert csinálni a hivatalos filmgyártásban. Energiájukat, ahelyett, hogy hiábavaló erőfeszítésre pazarolnák, ésszerűbben akarják felhasználni. Mit veszítenek, és mit nyernek azzal, hogy a kitaposott utakon kívül járnak? Le kell mondaniuk a hivatásos filmgyártás minden kedvezményéről : technikailag tökéletlenebb eszközökkel kell dolgozniok, anyagi bizonytalanságban élniök. A "nagyközönség" előtt nevük mindig ismeretlen marad. A mostoha feltételek érthetővé teszik, hogy csak a legelszántabbak képesek végigjárni e nehéz utat, míg a nagy többség

átmeneti állapotnak sikertelenséget.

tekinti

a

A 16 mrn-es forma óriási arányú fejlődése következményeképpen ma sokminden meg valósítható a filmkészítésben, ami néhány évvel ezelőtt még lehetetlennek látszott. A hivatalos filmgyártás rendszerén kívül álló alkotok művészi szabadsága, szabad formakeresése, sokszor igen érdekes kísérletezése ellensúlyozhat ja a technikai tökély varázsát. Azok, akik látták az így készült filmeket, egy percig sem haboznak azt állítani, hogy napjaink filmművészetének egyik el nem hanyagolható áramlatával van dolgunk, melyett ma már helytelen lenne figyelmen kívül hagyni. Sem minőségi lag, sem menynyiségileg nem hasonlítható az újonnan kialakult párhuzamos filmművészet sok reprezentáns alkotása a hajdani amatőr filmekhez. Ezeknek a filmeknek közönségük van. Nézői mindazok, akiket nem elégítik ki a hi vatásos filmgyártás szériatermékei. Olyan rnozgalom van születőben, mely méreteiben messze túlnő Franciaország határain. Olaszországban forgalmazási szövetkezetek alakulnak, új piacokat, elhelyezési lehetőségeket nyitva ezzel ezeknek a filmeknek, melyeket nem is olyan régen még örökre dobozba zártak volna. Franciaországban 5-600 kö-

zött ingadozik e filmkészítők száma napjainkban. Társadalmi hovatartozásuk igen változatos. Vannak köztük a hivatásos filmgyártásban dolgozó szakemberek (operatőrök, vágó k, színészek). Vannak, akik más művészi kifejezésforma területéről érkeztek: festők, szobrászok, zenészek, építészek. Nem ritka a tisztviselő, ügyvéd, jó anyagi körűlmények között élő diák. Nehéz lenne ma általánosítani, meghatározásokat gyártani, egységesíteni egy olyan mozgalmat, melyet leginkább a változatosság jellemez. A jelenleg létező filmgyártási és forgalmazasi rendszer anakronizrnusa azonban indokolja létezését. A filmklubok, művész-rnozík megjelenése szikrányit sem változtatott a filmgyártás és forgalmazás rendszerén a film születése óta. A párhuzamos filmművészet egy csapásra természetesen nem nyújthat megoldást az évtizedek óta létező problémákra. Megjelenése azonban kérdésessé tesz számos évtizedes, a filmgyártásban és a forgalmazás ban örökéletűnek tekintett intézményt és szervezeti formát. Segít megérteni, hogy a film még nem élt összes adott lehetőségeivel. Rávilágít arra, hogy a művészek nagy része ma is a hollywoodi elvek szerint alkot. (Nouvelle márc.)

Critique

1969. febr.-

A lengyel filmgyártás témái A filmtémák és a forgatókönyvek a mai lengyel filmben is problémát okoznak, s ezek a nehézségek több okra vezethetők vissza - írja Janusz Skwara a Kino c. folyóiratban. - Mindenekelőtt megállapítható, hogy a háború és megszállás időszakával való művészi számvetés feladatát a "lengyel iskola" nagy86

JaJ, egyéniségüknek megfelelően (Wajda, Munk, Has) nagyjából elvégezték. Ennek az idősebb és középkorú rendezőnemzedéknek életsorsa gazdag és hiteles élményanyagot szolgáltatott; ez ugyanakkor közös volt a nézőkével is, és így automatikusan közös platformot teremtett velük. A háború tehát hosszú időn át

"mai" téma maradt, hiteles élményeket és drámai feszültségeket tartalmazó alkotások sorozata született témájából. Az ötvenes évek vége felé, a termelési és megszállásí tem atikájú filmek után, az irodalomban és a filmben egymás után jelentek meg olyan alkotások, amelyekben kisiklott életű, vagy

a társadalmi lét peremén sodródó hősök tűntek fel; cinikusak, isznak, ál- vagy igazi öngyilkosságot követnek el. Az életet egyfajta "játéknak" tekintik, valóságérzetük elveszett, másokkal maguk gyártotta játékszabályok szerint érintkeznek. Magatartásuk szentimentális cinizmus, mesterkélt póz az élettel szemben, aminek igazolását az adja (?), hogy ha az igazi élet lehetetlen, ha az ember nem tud az őt környező világon változtatni, ha léte csak háttér, díszlet az eseményekhez, vagy még annyi sem, akkor legalább valami rendkívüli vel, küIöncségével hagyja meg létezésének nyomát a világban. Az elfogadott magatartásséma szabályai szerint élő, cinikusan vitázó fiatalok ábrázolása érdekes eredményeket is adott (pl. a nálunk is ismert Artatlan varázslók-at vagy a Kés a vízben-t), a téma azonban kimerítettnek tűnik, bár ma az orszagjaro "csavargók" lokális környezetet feltáró, helyenként hiteles élményanyaga új vért is önthet bele (pl. E. Stachura forgatókönyvei). A már említett termelési filmek szocialista-realista sematizmusának reakciójaként egy ideig ellenállás mutatkozott a filmben a munka tematikájának feldolgozásával szemben. E témakörön belül a zsákutcából a kiutat végül is a "kis realizmus" jelentette: a társadalmi "megrendelés", igény nyomán a hatvanas évek közepén filmek készültek a falusi tanítóról, a járási orvosról, végzett ipari tanulókról stb. E filmek olyan hősöket kerestek, akik tanult szakmájukban stabilizálódtak, s megpróbálnak jobb jövőt építeni maguknak, akiket az élet rávezet arra, hogy a rendkívüliség, a kiemelkedés, a póz és a játék helyett a konkrét cse-

lekvés vezet el a "mindennapi boldogsághoz", A maradandó teljesítmény nem egyszeri akcióból születik, hanem a hétköznapok "sűrűjén" megtett hoszszú, fáradságos vándorút vezet el hozzá. Ennek a hullámnak magvát talán legjobban Augusty n, a Sas és sasfiók hőse foglalta össze: "Az emberek a hétköznapok apró gondjai-bajai közt élnek, a nagy események az ember életében igen ritkák, rendkívüliek. A mindennapok apró dolgokból tevődnek össze, s ehhez kell gyerekeinket hozzászoktatni." Tehát: el kell fogadni az életet olyannak, amilyen: vegetáció kisszerű események, konyhaszámlák, munka és kialvatlanság szabálytalan lüktetésének légkörében. E "kis realizmus" lapossága ellen orvosságul egyes rendezők ma (különősen a "Nike" stúdió) olyan forgatókönyvírókkal dolgoznak, akik élményanyagukat saját munkáséletükből merítik (pl. J. Grzymkowski kohász, J. Gieraltowski varsói taxisofőr, J. Himilsbach kőfaragó volt azelőtt). A munkástémákból készülő filmek a közeljövőben már megmutatják, mennyire hiteles és mának szóló alkotások születnek ebből az irányzatból. A máról a mának valami fontosat mondó, a jövő perspektíváit felvillantó filmek létrejötte azonban nagyban összefügg a megfelelő forgatókönyvekkel. Szó lehet itt irodalmi adaptációkról és eredeti torgatókönyvekről. A lengyel filmművészetre igen jellemző a kész irodalmi alkotások inspiráló hatása; ez az út a filmtémák felkutatásában azonban mind nehezebben járható. A középkorú vagy idősebb írónemzedék jól ismerte a háború előtt kialakult típusokat, embereket. Azóta a társadalomban hatalmas változások men-

tek végbe, a társadalmi átrétegződés és mobilitás a társadalom struktúráját egészen átalakította, s a fiatal írók ismerete az új társadalmi csoportosulásokról, rétegekről nem elegendő, legfeljebb saját környezetüket ismerik, s az írói intuíció önmagában nem elegendő a szintézis hez. A tények ismeretének hiányát, a féligazságokat a film sokkal élesebb megvilágításba helyezi, mint az eredeti mű, Ehhez járul az, hogy a modern próza nehezen vihető át filmre, legalábbis közvetlenül. Feltétlenül érvényes ez a fiatal lengyel írónemzedék alkotásaira is. A mai irodalom hősei nem filmhősök; a film, a néző igényli az olyan hőst, akit .mintának tekinthet, vagy akinek követésétől óvakodnia kell. A mai regényben azonban igen erős a hős és a szerző azonosulásának tendenciája, aminek következtében a hős rendszerint kétségekkel van teli, magatartása inkább kérdő és várakozó, semmint útmutatást adó. Ilyen hőst nehéz sokmilliós közönség elé mintaként állítani, bár az irodalmi műben igen élményszerűen jelenhet meg (igaz, kivételek is akadnak, mint pl. Fellini Nyolc és fél-je).

A mai lengyel Iilmművészetben tehát nem látható valamiféle tematikai vagy nemzedéki fordulat, nem tapasztalható az érdeklődési irányok kifejezett megoszlása sem a stúdiókban, sem maguknál a rendezőknél. A témakéresés rugalmas, az elképzelések rendkívül szétszórtak, hogy ne mondjuk, kaotikusak. Mégis, a kutatás és a fiatal írók alkotásainak felhasználása gyümölcsözőnek mutatkozhat, mert - mint Skwara megállapítja - "többet érnek saját kiforratlan gondolataink, mint idegen minták másolása". (Kino,

1969. 9. sz.)

87

A. Koncsalovszkij - A. Tarkovszkij

ANDREJ RUBLJOV Irodalmi forgatókönyv (Részletek II.) Rajtaütés. 1408 őszén Két lovasőrszem rejtőzik a ritkás cserjésben: az ifjabbik herceg katonái. A távolban egyszerre feltűnik a tatárok csapata, s akkor az őrszemek elvágtatnak, jelenteni a hercegnek, aki katonáival az erdőszélen lapul. Amikor a tatár sereg közel ér, s az előörsök megpillantják az oroszokat, megállítják lovaikat, s a két sereg hosszú percekig méregeti egymást. A tatár kán messziről, lovát féken tartva lesi az ifjabb herceg minden mozdulatát, s ez ugyancsak feszülten figyeli az érkezőket. Végre vidám lónyerítés töri meg a csendet,aztán egyre-másra felnyerítenek a szembenálló csapatok lovai, mintha üdvözölni akarnák egymást. A feszültség feloldódik. A kán és az ifjabb herceg leugrik a lováról, egymás felé tartanak. "Tegnapra vártuk" - mondja a herceg. A kán mosolyogva védekezik: egy kis város került útjába, és nem tudta magát megtartóztatnt. Különös sereg vágtat a folyócska mentén Vlagyimir felé: pravoszláv templomi lobogók alatt tatár lovasok, csengetyűs, lófarkas buncsukok alatt orosz harcosok. Közös vezérleWk: a tatár kán és az ifjabb herceg. Most átkelnek a folyón, az ifjú herceg mutatja a gázló helyét. A két vezér beszélget. A kán ismeri a hercegnek és bátyjának engesztelhetetlen testvérharcát, ismételt, hiábavaló kibéküléseit. Az ifjú herceg elmondja, hogyan rendelte legutóbb Moszkvába a metropolita, és hogyan eskette meg őket, hogy ezután békében lesznek egymással. Elmereng az emléken, amikor tavaly télen lóháton, hófúvásban

88

nyargalt Moszkva felé, s már előre elöntötte a düh, maga elé képzelve bátyját, amint kíséretével kényelmesen léptet a moszkvai utcákon a székesegyház felé.

Vlagyimir falai már ott magasodnak előttük, és a sereg a sima úton a sarkig tárt, őrizetlen városkapu felé száguld. A szapora patadobogás hatalmas dübörgessé folyik össze, a lovak eszeveszett iram a gyorsul, a kapuban még mindig nincs egy lélek sem. A legelszántabb vitézek, akik elsőkként akarnak a városba törni, jobbról-balról körülveszik a herceget. Végre észreveszik őket. Apró emberalak szalad végig a városfalon. Valaki a kapuhoz rohan, megpróbálja elreteszelni, még néhányan szaladnak a segítségére. Lassan, szinte kelletlenül csukódnak össze az óriási kapu szárnyai. Kétségbeesetten, lélekszakadva zendülnek meg a félrevert harangok, A Horda-béli tatárok átható hangon sivalkodnak, és fölemelik görbe szablyáikat. Sietve megnyitják a kaput, és szűk résén csak az élcsapatnak sikerül átrugtatnía: néhány harcosnak és az ifjú hercegnek, századosával. A többi lovas azokra zúdul, akik megpróbálják elrekeszteni a városkaput. A herceg, lázas hevületében, egyelőre nem tudja, mihez fogjon. Tétlen vesztegel, és a kapu előtti csetepatét figyeli. Egy kendérszőke kis szerzetes rémülten rohan végig az utcán és torkaszakadtából kiabálja: - Tatárok! Tatárok! Tatárok!

A herceg megfordítja lovát, utánaered, néhány pillanat múlva utóléri, meglátja kiáltástól eltorzult, szürke arcát. A herceg egy másodpercig tétovázó kardja recsegve mélyed a barát nyakába. Az hörögve rogy a földre, keze görcsösen markolja az útszéli, lankadt őszi füvet, majd megdermed. Pjotr az, az ikonfestő, Rubljov segítőtárs? A másik oldalon egyre erősebb a nyomás, a kapu sarkig tárul, kívülről behömpölyög az ordító, üvöltő lavina, és feltartóztathatatlanul özönlik a városba. A herceg újra ott üget a kán oldalán. A kán mosolyog, kiált valamit a maga nyelvén, de a kavargásban. a lármában nem érteni. Száraz ropogással már fellobognak az első pusztító tüzek, és a füst nyugodt oszlopokban száll fel a mozdulatlan levegőbe. Néhány tatár és orosz lefeszíti a kapuk reteszét, befogja a haráccsal megrakott szekerekbe a háziak lovait, és kivezeti az utcára. Fehérnép jajveszékel, gyerekek sírnak. Egy tatár csepüt gyújt, és a szalma közé hajít ja, az udvar sarkába. Egy lángokban álló ház előtt két ember egy tatárt akar lecibálni a lóról. Egyikük: egy öszszekarmolt arcú, bozontos paraszt, a másik: Foma. A paraszt nehéz husángot suhogtat, Foma kezében vasvilla. Rávetik magukat az ellenségre, a sarokba szorítják, a tatár körül már-már szorul a hurok, amikor két druzsina-katona ront ki a kapun. Az egyik gondolkodás nélkül belemártja kopjáját a parasztba, és az szaggatott kiáltással lerogy a kapu előtt. Foma halálraszántan hadonászik a vasvillával, majd lassan az udvar mélye felé hátrál, és rémülten hajtogatja: - Mit akartok, testvérek! Irgalmazzatolet Testvérek vagyunk, egy vér vagyunk, oroszok ... Testvérek! Hiszen oroszok vagytok! Én is az vagyok ... - Majd adok én neked egy vért, te vlagyimiri istenátka, te! - mormolja az öreg darabont, és kopjaja egy heves suhintásával kiüti a villát Foma kezéből. Jaj, segítsetek! Jaj, ne bántsatok! Uram Istenem! - Foma a sövényhez lapul, majd hirtelen átlendül rajta, aztán átrohan az üres veteményes kerten. - Hej, kutyafattya! - nyögi dühödten a darabont. A lovas tatár nyílvesszőt húz elő a tegzéből, ráteszi a felajzott húrra, és ráérősen céloz. Foma, mint a nyúl, rohan a fekete ágyás 0kon keresztül, aztán egyszercsak összerándul, el. vergődik az ágyás végéig, s hogy el ne essen,

átölel egy vékony kis fűzfát a kerítés mellett. Két lapockája között nyílvessző mered. A harcos elmosolyodik, megtörli piszkos, izzadt homlokát, és rákacsint az orosz darabontokra. A székesegyház körül halottak hevernek. Se-. besült ló vergődik. Rendetlen ütemben panaszos hangon kong egy harang. A herceg, századosai gyűrűjében, a tatárokat figyeli, akik a templom kapuja előtt egy faltörő kos felállításán buzgolkodnak. A munka egyetlen részletét sem akarja elmulasztani, megbiztatja lovát és a székesegyház f~lé indul, ahonnan kétségbeesett, össze-vissza - énekszó árad ki ... ... A herceget, felbolydult elméjében, még míndig annak a téli éjszakának viszolygtató emléke üldözi, amikor a havat törve, bátyját megelőzve nyargalt ide, a székesegyházhoz, és zihálva, sokáig ült a nyeregben, míg a sarok mögül végre elő nem bukkant a menet: a nagyherceg, teljes pompájában, bojárjaival, gazdagon öltözött testőreível. és amíg meg nem kondult a nagyharang, amelyet a többiek, a kisebbek követtek. Akkor szállt le csak lováról, az ünnepi harangzengés közepette, mélyen meghajolt bátyja előtt, majd kézenfogva lépdelt fel vele a templom behavazott lépcsőin. Odafönn a metropolita fogadta őket, megáldotta mindkettőjüket, és a templom ajtajára mutatott, ahonnan gyönyörűséges, ünnepi ének áradt ki, olvadozó gyertyák meleg illata, a templom mélyén aranyosan derengett a szentek szentélyének kapuja, az örökmécsek és gyertyák lobogása ... Az Uszpenszkij-székesegyházban szinte elviselhetetlen a fülledt hőség és a zsúfoltság. Itt van mindenki, akinek sikerült még jókor, a kapu bezárása előtt idemenekülnie: véres íngű, harcban megsebesült muzsikok, öregek, asszonyok rémült kicsinyei kkel. Az oltár előtt lassan tövig égnek a füstölgő mécsesek, hideg napfény' világítja meg az Utolsó ítélet képeivel telefestett falakat. Mindenki énekel: - Urunk Istenünk, hozzád könyörgünk ... Ovj meg éjszaka gonosz lélektől, nappal ellenség nyílvesszejétől ... Az utolsó reménység, az utolsó imádság. Az éneklők között ott van Andrej is -..,. csuhája tépett, szerzetesi süvegét elvesztette, állától halántékáig mély, karcolt seb húzódik, jobb keze árvérzett rongyokba csavarva. O is énekel. És látja maga körül a mindenre elszánt, nekikeseredett öregeket, a gyerekek kisírt szemét, az asszonyi arcokat, amelyeken évszázadok tűrése-

89

szenvedése fénylik. A templom vaspántos ajtaján már zuhognak a végzetes csapások, dörejük vísszhangozva száll a boltívek alatt. Az ének erősödik: - ... rontás bennünket hogy ne érhessen, pestis házunkba ne férkőzhessen ... Az ajtó csikorogva enged, és a székesegyház a következő pillanatban vad lármával, sírással, gyereksikoltással telik meg - gyalogok és lovasok özönlenek a templomba. Kavargás támad, mindenki menekülne, de nincs hová futni, és hullanak az emberek, kardé l alatt, lópaták alatt, vagy az eszeveszett tömeg lábai alatt. Zokogás, nyerítés, jajveszékelés, néhány hang öszsze-vissza énekli a zsolozsmát. Andrej kívergődík a vérző emberi testek halma alól, végigoson a fal mellett, átbújik egy alacsony kis ajtón, és rohanni kezd valahova a sötétbe. Megbotlik valami lépcsőn, fejét egy kiszögellesbe üti, és elveszti eszméletét.

Az Uszpenszkij székesegyház iszonyatos látvány. A falak füstösek, a freskók alatt megrepedezett, itt-ott lemállott a vakolat. A szemétbe n, az alvadt vértócsákban, a lótrágyában halottak hevernek. Lassan ég Rubljov ikonosztáza, a deszkák közötti résekből nehéz füst szivárog. A feldúlt templom egyik sarkában tüzet raktak a tatárok, és most vasvesszőket izzítanak benne. A templom közepén, a rom-kupola hamvadó váza alatt, az övig meztelen Patrikej fekszik egy gerendán. Kínvallatják. Nehezen lélegzik, szeme nyílik-csukódik, száraz ajka cserepes, és nyakán, verejtéktől összetapadt haja alatt, görcsösen, hevesen lüktet egy ér. A tatár harcosok a tűz körül guggolnak. Plhennek. Egyikük odamegy Patrikejhez. - No, akarsz-e még kicsit beszélni? - Nem feleli halkan, csukott szemmel Patrikej. - Én akarok - vigyorog a tatár. - Én nem - a kulcsár felnyitja a szemét. - Nem baj, mindjárt szilánkot verele a körmöd alá, majd akarsz akkor! ..- Ha... ha szilánkot versz... akkor... akkor igen... ha szilánkot ... A tűz mellőlodagyűlnek köréje a többiek is. - Tán anélkül is megmondod ? - folytatja a tatár. -t-- Mit rnondjak meg ... mit? hová fejét -

90

Ajjajjaj, de rossz gazda vagy! Elfelejtetted, dugtad a templomi kincseket? - ingatja a tatár. Bizony, nem vagyok jó gazda - nyögi Pat-

rikej. - Kegyelemből tartott csak a püspök ... Nem bízott rám ... Nem bízott rám semmit, maga rejtett el minden aranyat, én ... nem tudom, hol van. - Nem baj, majd mindjárt megtudod! - röhög a tatár, és int a többieknek. Azok körülveszik Patrikejt, és karját a gerenda végéig húzzák. - Várjatok, mindent megmondok, mindent! Elástam az aranyat, mind elástam... a kerítés tövébe ... a jobb oldali oszlop alá ... elástam ... - No-o, nem szégyellsz ilyet mondani? Milyen mélyre ássunk még a te jobb oldali oszlopodnál ? Csúfot űzöl belőlünk? - a tatár alig tudja vak dühét türtőztetni. - Jaj nekem! - mormolja Patrikej alig érthetően. -. Úgy látszik, ellopták... Biztosan a tieid lop ták el, hiszen mesterei vagytok a lopásnak. .. hiszen ti... kérdenéd inkább a magad embereit! A tatár ádázul káromkodik a maga nyelvén és mond valamit a harcosoknak. Azok a keresztgerendához kötözik Patrikej karját és fölébe hajolnak. Átható üvöltés visszhangzik a boltívek alatt: Ja-a-a-aj! Fáj! Jaj, édesanyá-ám! ... Jaj, édes szülőanyá-ám! Patrikej ide-oda hányja a fejét, tarkóját a gerendához verdesi, majd váratlanul vad ordítás tör ki belőle. Elcsöndesedik, és azt leheli: - Végem ... A tatár elégedetlenül kémleli az arcát. Az ifjabbik herceg lép be most a templomba, vele néhány pityókás katonája. A herceg a gerendára feszített Patrikejhez lép. - No, mondott-e valamit? - kérdi, és összerezzen, arnikor a kulcsár megnyomorított kezét észreveszi. - Nem akarja az igazat vallani. - Hát minek vagytok itt? - kérdezi a herceg szemrehányón, és kifelé indul, de Patrikej gyönge hangja megállítja: - Várj, várj, ne menj el! Te judás, te sátánfajzat, te! - mormolja Patrikej, és homályos könnyek görögnek csukott szemhéj ai alól. Nézd meg, hogyan gyötrik az ártatlan orosz pravoszláv embert ezek a kárhozottak, nézd csak meg! Csontjait töretik a latrok ... körmeit, leszaggatják. .. nézd csak, nézd... és hadd nézzelek én is ... Várj ... hadd ocsúdok fel, hadd nyitom ki a szemem... hogy a pofádat lássam, a judás-pofádat! A ferde szemű pogány ábrázatodat ! - Bolondokat beszélsz! - nevet gúnyosan a herceg. - Orosz vagyok én ! - Vajon össze lehet-e téged téveszteni? Hiszen már a hangodról. a Judás-hangodról megismer-

telek. Ellenség kezére adtad orosz atyádfiait ... - Patrikej nagynehezen kinyitja a szemét. Rögtön megismertelek . .. Emlékezz egy ártatlanul meggyilkolt szavára: híretek-porotok se marad Oroszföldön ... Isten színe előtt esküszöm: nem marad! Megcsókolom a keresztet, úgy esküszöm rá! - Patrikej egész testében reszket, és hirtelen teli tüdőből felkiált: - Adjátok a keresztet, keresztet az ígazhitűnek l - Mingyár! - rikkant ja vidáman a tűz mellől a vallató tatár, és kihúzza a tűzből a fehérre izzított keresztet. A herceg fejét lehorgasztva megy végig a fal mentén, a meggyalázott freskók alatt, kitaszít egy kis vasajtót, a tetőre vezető szűk lépcsőn találja magát, és megint az a nap tolakszik emIékezetébe. Zúgott a kórus, az énekesek hangja ismeretlen magasságokban tévelygett, a kórus kiáltásainak ütemére lobogtak a gyertyalángok: ... Járuljanak ajándékkal az ítélet Istenéhez. .. Az ki fejedelmek lelkét joháztatja ... Az kit rettegnek földi királyok ... ... És az ifjabbik herceg odahajolt a metropolita kezében aranyló, drágakövektől tündöklő, súlyos kereszthez, hosszan megcsókolta, úgy esküdött a rníndenható színe előtt örök barátságot és engedelmességet bátyjának, s az ellágyulás könnyei megkettőztek kökörülötte mindent, amikor ajkával a langyos aranyat illette, és három csókot váltott a nagyherceggel, a metropolita pedig a kereszt jelével áldotta meg fogadalmukat ... Keresztért kiabáltál ? kérdi hunyorogva Patrikejtől a ragyás tatár, és szája elé nyújtja az átizzott, szikrázó keresztet. - Csókold meg! Kell? Patrikej nézi az arca felett lebegő, hőséget lövellő keresztet, látja a székesegyház meggyalázott boltíveit: füstösek. felismerhetetlenek, gomolyogni látszanak az izzó vas hevétől remegő levegőben. - No! Mire is esküdtél meg az előbb? sürgette a kulcsárt a kínzója. - Mire esküdtem meg? - Patrikej erőlködve próbál a kérdés értelmébe hatolni. - Arra ... arra, hogy hamarosan... híretek-porotok sem lesz itt! Hamarosan, ti sátánfiak ... - Esküdj hát a keresztre! - A tatár Patrikej arca felé közelíti az izzó keresztet. ~ No! Talán félsz? Megijedtél? - Mitől? - A haláltól. Miért félnék a haláltól? Miért ... Nem öltem, a hetedik napon munkát nem végeztem,

hitemet. .. el nem hagytam... ha meg akad egyéb vétkem, hát ... - Patrikej a keresztről a falra fordítja tekintetét. A rekkenő levegőben ott imbolyog, remeg fölötte az Utolsó Ítéletet hirdető, trombitás angyal. Irgalomrnai és gyengéden pillant le rá. - Ha van vétkem, Isten megbocsátja, ő .írgalrnas, megbocsát ... Uram Istenem, igaz-e, hogy megbocsátasz? kérdi a freskók néma alakjaitól. Hosszúlábú fekete kancát vezetnek be a templomba. Patkói csattognak a kőlapokon. - No, elég, mert kihül! ~'A tatár elunta tartani a nehéz keresztet, most már dühös. Patrikej vadul elmosolyodik, 'és szernét kimeresztve kiáltja: - Ti meg mind forró szurokban főtök! Mind! -, És kárörvendő, fuldokló 'hahotára fakad. --,. Ti elmentek, de mi újra fölépítünk mindent! Újra mindent, és még különbül! Mindent! ... Nektek meg a gyehenna tüzén cibálják majd a beleiteket! - harsányan zeng Patrikej vékonyhangú, könnyes hahotája. A tatár nagy erővel -r ányomja a - keresztet a kulcsár arcára, és iszonyatos, nem-emberi kiáltás hasítja ketté a halott templomürességét. A tatárok a templomajtóhoz ráncigálják a vonagló Patrikejt, és szironybőrrel összekötik a lábát. - Hála ... néked ... Istenem - tördel i a kulcsár el-elfulóhahotája közben -, hogy megengedted. .. ezt a dúlást és mészárlást... Kemény haragot támasztottál bennünk... Erőt! Köszönöm! . " mind agyonverjük ... A szironybőr végét odakötik a tatárok egy kanca farkához, s az izzó kereszttel rácsapnak a ló tomporára. A ló föl ágaskodik, majd lezuhintja a kőlapokra vasalt patáit, és kiviharzik a templomajtón, maga után vonszolva a' hahotázó, félholt Patrikejt, ki a holttestekkel teli, lerombolt templomból.

Vlagyimir tűzvészektől ropog és jajgat. Fekete füst szállong az ég felé, pernyet hord a szél. Perzselnek. gyilkolnak, harácsolnak a hódítók, mintha.már mértéke sem volna a dúlásnak, mintha az emberi kegyetlenség határai egyre tá gulnának. . A fiatalabb herceg felfelé indul.
barlanghoz hasonlít. A berontott kupolák ásító rés ei közül aprószernű, hideg eső szitál. A félig leégett ikonosztáz előtt, holttestek között, Andrej térdepel. Nehéz ráismerni. Mintha imádkozni készült volna, de egyszerre elfelejtette, nemcsak az imát, de valamennyi emberi szót. Egyszercsak egy ismerős, könnyű kéz érintését érzi meg a vállán, s ez az érintés felidézi benne a végtelenül távoli és boldog időket. - ... 0, de jó, hogy eljöttél! Ahítottam látásodat. - Ha nem áhítottad volna, el sem jövök feleli háta mögött az ismerős recsegő hang. Éppen jókor jöttél, három éjjel virrasztottam, ma aztán mély álomba zuhantam és téged láttalak álmomban. - Andrej sietve, akadozva beszél. - Mintha benéztél volna az ablakon, de nem alulról, hanem csodaképpen a magasból, az ablakkeretről függeszkedve lefelé, és ujjaddal megfenyegettél. Én egy üres házban voltam, velem két hordabeli _tatár, éppen a nyakamat csavarták, te meg nézted, és ujjaddal verted az ablakot: kopp-kopp! És azt kiáltottam neked... Andrej hirtelen megakad és elhallgat. - Mit kiáltottál ? - Mi történik itt, felelj hát! - tör ki belőle a kérdés. Gyilkolnak, erőszakolnak, lerontják a templomokat, elégetik a szent könyveket! Emlékezz csak, mi volt itt! - Tudom én mindezt. Nagyon jól tudom. - Mielőtt megölték, nagyon megkínoztak, lassú tűzön égették ... Andrej felindultan beszél, hevesen, mintha láza volna. -

Kit?

- Hiszen tudod, hát őt, mi is a neve, az én atyámfiát ... - Annyit megöltek, nem emlékezhetem én valamennyire! - Feofán fázósan beburkolózik csuhájába, kezét a csuha ujjába rejti, hátát nekidönti a kormos falnak. - Még az izzó keresztet is megcsókolta _ folytatja sietve Andrej. - Úgy halt meg, végül sem értett semmit, egyre kiabált: "Ti elvesztek, mi pedig újra felépítünk mindent!" A tatár meg csak röhögte .•. Ö tudta, miért! "Minélkülünk is átharapjátok ti egymás torkát!" Micsoda szégyen, mi? - Hiszen mondtam én neked! De te mindig vitátkoztál. Mennyit rágta d akkor a májamat! Emlékszel? - De nekem most rosszabb, mint neked. Te meghaltál, én pedig ... - Ne haragítsd Feofán. Nem arról 92

Istent!

beszélek

-

vágja

én! Hanem

el szigorúan arról,

hogy

vakságban éltem le fél életemet! Fele életemet. " Pedig értük törtem magam éjjel-nappal, az emberekért... Néha három napig sem bírtam a világosságot: fájt a szemem. Azzal vígasztalódtam, hogy örömükre cselekszem, a hit segedelmérel Ök pedig, pravoszláv létükre, fogták és elégették az ikonosztázomat. Felperzselték! Hiszen ezek nem is emberek, nem! - Mit mondtam neked! - Hát nem egy-é a hitünk, nem egy-é a földünk? Ök meg elégették, szemük se rebbent, hogy tűrhette ezt az Úristen? Ott álltak, nézték, az egyik még mosolygott is. így volt ... - Andrej élettelenül elmosolyodik, aztán sírva fakad. - Nem egy-é a vérünk? Hogyan kőzősködhetnek hát a tatárral? Megöltek mindenkit: Fomát, Pjotrot, Grigorijt, az én Szerjogámat is ... Szerjozskát, Szergej t . .. akit ugyanilyen napon találtam meg ... - No, elég. Mennem kell - ráncolja a homlokát Feofán. - Várj még! Könyörgök, ne menj el! - mormolja hadarva Andrej, és szippant egyet kivörösödött orrán. - Talán unalmas velem? Kedved ellenére beszélek? Jó, elhallgatok. Nem akarom, hogy elmenj. Gyere, üljünk le, beszélgessünk. Elmondom neked ... - Én úgy is tudok mindent ... - Bemegyünk egy kis cellába, van itt egy titkos cella - egy hétig abban rejtőzködtem ... üljünk le, beszélgessünk... Egész éjjel beszélgetünk majd! Elmondom neked, hogyan dolgoztunk itt ... Ideje mennem - Feofán megfordul, de Andrej visszatartja: - Hiszen a legfontosabbat még el sem mondtam! - Bátorságot gyűjt és kimondja. - Vége. Soha többé nem festek. - Aztán miért? - Nem kell az senkinek! Ha nem tudtam vele az embereket arról meggyőzni, hogy emberek, azt jelenti, hogy nincs tálentumom. Ezért se ecsethez, se festékhez nem nyúlok többé! Vége ... Nincs igazságod! Elégették az ikonosztázodat! Tudod, nekem hány munkámat emésztette tűz? Pszkovban, Novgorodban, Halicsban! - Te se festenél többet, ha élnél! Igaz-e? - Parazsat gyűjtesz a fejedre a.z ilyen beszéddel! Nem, nem igaz! - Tudom, Isten irgalmas, megbocsátja. Vezeklést szabok ki magamra. Hallgatási fogadalmat teszek Istennek. Hallgatok. Emberekkel többé nincs mit beszéln em ... Jól teszem-é? - Rosszul teszed - feleli szomorúan Feofán. - Magad mondtad valamikor: "Ha nincs mit mondanod, hallgass!" Emlékszel? - Mondtam én sok mindent! - kiáltja fel-

háborodva Feofán, aztán eltűnődik és felsóhajt: - Nem vagyok én neked tanácsadód! Nincs hatalmam téged megokosítani l Nem szabad. - Hát nem a mennybe jutottál? -Az sem számít! Csak annyit mondhatok, hogy ott semmi sem úgy van, ahogy hittétek. Lejárt az időm. - Oroszföld . .. - Andrej hangja megremeg. - Mindent eltűr szegény anyácskánk, mindent kibír ... Meddig lesz ez így? Meddig, Feofán?! - Nem tudom - feleli Feofán, és távolodik. Vissza sem fordul. Megered a hó. A gyér pelyhek tétován libbennek le a székesegyház kőpadlőjára. Feofán hirtelen meg torpan egy kormos falnál, amelyen épen maradt a freskó egy darabkája: siratóaszszony, vállának, kezének egy része... Feofán, öregesen oldalra billentve fejét, merőn nézi a freskót. - Mennyi szépség ... - Feofán cuppant, majd Andrejhez fordul, aki a székesegyház közepén áll, és fejét fölemelve, kezét előrenyújtva, elkap röptében egy-egy lassan szálló hópihét, Feofán mosolyog. - Hallgass rám - ne hagyd abba! Nem magadat fosztod meg az örömtől, hanem az embereket. Ne hagyd abba! - kéri Andrejt Feofán. - Hull a hó - mondja Andrej, válasz helyett. Nincs iszonyatosabb, mint amikor templomba esik be a hó. Igaz? Nem felel senki. Andrej figyelmesen körülkémlel a székesegyházban, nem lel senkit, aki válaszolhatna neki, kimegy hát a lassan fehéredő, de a havazásnak elszenesedett házai val ellenálló utcára. Leereszkedik a székesegyház lépcsőin, de alig lép néhányat, a vlagyimiri megszállott leány rohan vele szembe. Nevetgél, dünnyög valamit, tekintete üres, könnyei egykedvűek. együttérzése a kutyahűséget juttatja eszünkbe. Sűrűbben hullong a hó. Az út kanyarulatában váratlanul Szerge] be botlanak. Az út közepén álldogál, lábával egy befagyott tócsa jegét turkálja, Amikor Andrejt meglátja, feléje rohan, örömtől elfúló hangon kiáltja: - Mennyit kerestelek, mindenütt kerestelek! Hát Danyiil? - Andrej rnegtorpan, szemét lehunyja, felnyög, mintha megütötték volna. Danyiil hol van, Andrej? Andrej nem válaszol. Tekintetét előre szögezí, elszánva magát arra, hogy semmi áron, soha többé nem fogja fel értelmét az emberi szónak, mától íogya puszta zörej, üres lárma csak a számára. Kilépnek a városkapun. Alkonyodik. Esik a

hó. Farkasok ólálkodnak a hangzik bánatos vonításuk.

bozótban,

fel-fel-

MÁSODIK RÉSZ Megtépázott muzsi k rohan a kolostorfal mellett az udvar mélyében emelkedő székesegyház felé. Fából eszkábált szárnyakat szorít a hóna alá. Felbőszült sokaság üldözi: parasztok, gyerekek, asszonyok, szerzetesek. Kiáltoznak, köveket hajigálnak feléje. Már-már utóléri a tömeg, de hirtelen beugrik a templom tárt kapuján, a csigalépcsőhöz iramodik és felfelé köröz a meredek, kopott lépcsőn. Odalenn az üldözők rivalgása zúg. Furakódlökdösődve özönlenek utána. ~ muzsik már a templom födelért van. Lázas sietséggel illeszti magára a szárnyakat, hevederekkel a hátára kötözi és az ólomtető legszélére lép. Lenn tombol az ellenséges tömeg. A muzsi k kitárja szárnyait, ellöki magát, és Ieugrík. A sokaság szörnyülködve felkiált, és ijedten kettéválik, mínt egy folyosó t nyit, amely fölött egy ember repül.

va

Úgy lebeg a föld felett, akár egy angyal. Folyókat lát, mezőket, kis fehér kőtemplomot egy dombtetőn, a napsütötte víz felragyogó csillámait, a virágos fűben övig gázoló, kaszáló parasztokat, gabonaföldeket, marokszedő asszonyokat. Az emberek innen, ebből a csodálatos magasságból egészen apróknak látszanak. Galambkék és gyöngyszürke messzeséget lát, amely ringó hullámokban távolodik az ég és a föld határa felé, lankás oldalakra felkapaszkodó kis parasztházakat, napfényben kiégett, sárga gabonát, ahogy hullámokban megdől a szélben és újra felegyenesedik; a mezőt átszelő és a folyóparton kanyargó, lágy, poros utakat lát bakhátak füves kis szigeteível: nyájat, csordá; a semlyékes rétek ködébe merülten. A maga földjét látja, amelyen született, ahová eltemetik, olyannak látja, amilyennek előtte még soha senki nem látta, és aligha látja egyhamar. A szárnyas muzsik el tűnik az erdőn túl. A megrendült emberek térdre ereszkednek, hiszen nyilvánvaló, hogy szent szállott el felettük. A muzsik szárnyát tündöklő nyírfaliget meghal. Vénasszonyok

és karját sűrűjébe,

törve zuhan egy és földet érve,

nyara 1409 őszén

Az Andronyikov-kolostor kapujában hajnal óta egy rOngyos koldus tanyázik: Kirill, a kolostor egykori lakója. Éhes és beteg. Most egy szekér 93

érkezik,

rajta

néhány

beliek

dézsmája.

máért

a szekéren

azonban

ges almából

oltsa

paraszttól

közé ülve

éhségét.

más falukból

menekült

-

megszólal:

még

hogy

s

csak

hogy

egész

éjjel

egy

Most

tudja

meg,

hogy

nyomába,

is van itt:

úgy

Andrej

ez már,

fogadalmat

rég

lányt

hozott

nem

tőle.

barát

végre

A

kolostor

nem

fest

ráismer

megszállott

patak amelyekkel

tölgyfa hordó kban

vizet

szedeget,

kovácsfogóval.

A

megmozduló

A

a kolostorban le

leülhet.

kell a rég

partján

AndTej

aztán

A

rő-

emelgeti

elmerült

ez

en

fi-

s

jelenti

a

azonban

el

megalázkodás

mégis

kegyelmet

büntetésből

a Szentírást.

elhagyott

lány

köveket

életet.

Súlyos

maradhat,

és a izzít a-

penészlepte

lelkendezve

a végén

másolni

Köveket

visszatértét,

kergetni.

árán

aligha-

a horihorgas

időnként

barát

Kirill

Kirint

könyörgés ször

lány

hórihorgas

akarja

viselős;

egyike,

az izzó

gyeli

gval'diánnak

Hallgatási megszállott

melegítenek.

Andrej

a benne

a

ikon-

egy

munkálkodik.

7w.k rőzsetűzben, zsét

fordul "nem

Kirillre.

alatti lány

vízben.

vlagyimiri

semmit". most

beszélgetők

a

tőlük,

állig

Andrejre

Vlagyimirból

magával,aki A

eredtek

másik között:

is

sem mameg

állt,

el-

Kirill

almafa

"egy

a

fitymál-

mindenki

farkasok

Rubljov".

tett,

előbb

kaptak.

tóban

fér-

átveszik

menekülhetett

és a koldusok

szó a barátok festő

sem még

S elmondja,

mdt ... "

bár

"Vlagyimirban

al-

megengedi,

barátok

ahonnan

ilyet

egy

az elhajított,

A

-

környék-

a kapus barát

beJ?,ívja, s

a dézsma-almát,

ják. 'De

a

könyörög

parasztnak,

és

koldus

alma,

hiába

ülő

megszánja

hogy a többi

kosár

Kirill

kolostor

és kap,

tizenöt-

Kirill

végre

ebédlő

aszta-

lához ....

z Andronyikov-kolostor közelében elterülő faluba ócska szekér zötyög be, fülsértőn nyíszeregnak kiszáradt kerekei. Két kislány üla szekéren, egy asszony, meg egy húsz éves forma, tagbaszakadt legény. Por lepett be mindent: ruháj ukat, szegényes cókmókjukat, beesett arcukat. A szekér előtt fekete paraszt lépdel, feszülten kémlel körbe. A csont-bőr gebe nehezen botorkál, csüggedten lógatja fejét, és ügyet se vet a nógató rikkantásokra, A

A fekete ember megáll a szélső parasztház előtt -Van-e valaki idehaza?! - kiált be. - Hé, gazda! Nem válaszolnak. A paraszt belép az udvarra. Senki. Gyönge szél lengeti a vedlett háztető csupját. Az istálló tárt ajtaja üresen, feketén tátong. A paraszt. átvág az úton és a szemközti ház

94

kiskapuján nyit be. De ott sem talál egy lelket sem. - Megmondtam én - mérgelődik a zömök legény, és Ieugrík a szekérről. A fekete paraszt a szélső ház zárt nagykapujánál terem. Nekifeszül a vállával. A kapu enged, és ő belép az udvarra. Egy sereg patkány iramodik szét, megzizzentve a rothadó szalmát. A kerítés tövében döglött kutyát lepnek a legyek sűrű rajban. A kutya nyakán lánc, vége cövekhez kötve. A paraszt kilép az udvarból, behúzza maga mögött a kaput. - No? - kérdi a legény a szekérről. - Tudtam előre dühöng a fekete. - Elmentek. Megmondtam én: elment rnindenki. - Mégiscsak lóvá tett ... - dörmögi a fekete, és tanácstalanul baktat keresztül az úton. - Jól van, gyerünk tovább. Mit akarsz ott? - Várj, talán még ... Az elhagyott parasztház közepén, a földön, a megszállott lány fekszik, kezét óriási hasára szorítja és panaszosan nyög. Mellette, nem tudva, hogyan segítsen, Andrej áll, és tehetetlenül lógatja a karját. A hibbant lány testét hirtelen görcsös fájdalom rázza meg, a lány tágranyitja szenvedéssel teli, száraz szemét, és mély, rekedt hangon felordít, mint a sebzett állat. Andrej iszonyodva rohan kifelé, és a küszöbön a fekete parasztba botlik. Az ijedten tér ki az útjából. A házból kihallik a vajudó üvöltése. - Mi az? - kérdi rémülten az ember. Andrej egy darabig könyörgőn néz a szemébe és visszafordul a házba. A paraszt utána. A házban nincs senki. Andrej hideglelősen futkos föl-alá a szobában, beles a lóca alá, az asztal alá, a sötét sarkokba. A fekete ember úgy néz rá, mint a háborodottra. Egyszer csak szívettépő sikoltás hallatszik az istállóból. A szerzetes tekintetével hívja a parasztot, és a hang irányába szalad. - Hej, Darja, Ljoha! Ide gyorsan! - hangzik a házból. - Darja! Az asszony leszáll a szekérről, leveri szoknyájáról a port és besiet az udvarba. Fejét lehajtva lép be az istálló alacsony ajtaján és megáll a vajudó előtt. - NO-0-O... Hát mi a baj, galambom? csitítgat ja mindent értve, és melléje térdel. Jól van no, mindjárt segítünk ... - rátapasztja tenyerét a lány hasára. - Nicsak, hogy ugrál! A félkegyelmű halkan nyögdécsel. - Tyimofej! - kiált az asszony ura után, aki visszament a házba. - Hozzál gyolcsot! Hallod? Vizet is melegíts l - Milyen gyolcsot? - kérdi Tyimofej.

· - Van a lányok feje alatt! Az ötesztendős Maska és a tizenhárom éves Katyka jelenik meg az ajtóban Darja és 'I'yimotej két kislánya. - Mit kerestek ti itt? - rivall rájuk az anyjuk. - Lóduljatok innét! Inkább segítsetek apátoknak.

Andrej a tetőbe vágott füstnyílás zárófödelét támasztja föl egy rúddal. Maska nem veszi le a szemét a barátról. A nagyobbik lány a küszöbön áll és az istállóból hallatszó jajgatást figyeli. - Éreztem én, hogy hiába jövünk sereg Tyimofej. - Há-át ... Lóvátett Szemjon! A kutyafajzat ! - Mondtam én neked, hogy csak a Nem mondtam? - epéskedik Ljoha, kedve az asztalnál.

ide - .kebennünket szája jár! elterpesz-

- Hogy Moszkva környékén, aszongya, nem olyan nagy az inség. Nem ám ! - Mihez fogjunk most? - dörmögi Ljoha. Hol szerzünk falnivalót az útra? - Tán a kolostorban. Ahol van ni, a hegyen, az Andronyikov... Ha csak ott nem kérünk ... - Tyimofej Rubljovhoz fordul. - Mit gondolsz? Andrej nem válaszol. - Adnak egy kis kenyeret a kolostorban, ha kérünk? Mi? - kérdezi újra Tyimofej, és szemügyre veszi a barátot. - Mí az, nem hallasz? Adnak, csak lesd! ironizál Ljoha, Aztán utánunk szaladnak, s még meg is tetézik! - Siketnéma ez, vagy mi a csuda? Hallod, Ljoha! - fordul Tyimofej az öccséhez. - Sózz egyet a nyaka közé, talán azt meghallja. Andrej háborítatlan nyugalommal tesz-vesz a tűznél, fújja a parazsat. Fellobban a láng, és áttetsző füstszalag kanyaredik a mennyezet felé. - Itt veszteget jük az időt! - bosszankodik Ljoha, Holnap már késő, két falu kocog utánunk ... csupa ínséges, Mi meg itt gubbasztunk! Meddig píszmogsz még vele? - fordul a belépő Darjához. - Bita-angok ! - nyújtja a szót Darja. - Bitang minden férfi! Otthagyják magára, egy szót se tud kinyögni, úgy elgyötrődött. Szoknya alá nyulkálni, abban nagy mesterek vagytok. Ö meg szenvedheti! - vágja hátba a vigyorgó Ljohát, - Dehát hiszen nincs egyedül! - somolyog a legény és Andrej felé bök az állával. - Úgy látom, ez a siket van vele. Alighanem ez csinálta föl! - E-eh! veti oda lenézőn Darja, fölveszi az asztalról a gyolcsdarabot, és újra Ljohára támad: - Vizet hoztál-e? Locsogní, azt tudsz!

Lódulj vízért, tán terád várjon il gyerek? A parasztasszony visszasiet az istállóba. - Nem hallottad? - kiált Ljoha Katykára. -

Eredj, ugorj vízért! Katyka nem felel, a falon túlról, az istállóból szűrődő hangokat füleli. - Hallod-e! Kinek beszélek?! - emeli a hangját Ljoha. A kislány kelletlenül ellép az ajtótól, és kimegy az udvarra. Leoldja a szekéroldalról a sajtárt, kifordul a kapun, és tanácstalanul tekint körbe. - Hol a víz? kiáltja vissza. - Mellette jöttünk el! Nincs szemed?! - hallik ki Ljoha ingerült válasza. A kislány átmegy a szomszéd ház mellé, a gémeskúthoz. Az istállóból, ahol Darja vesződik a vajúdóval, nyögések hallatszanak. Katyka leteszi a saj tárt a földre, és az istállóhoz szalad. Észreveszi a padlásszékhez támasztott létrá t, nagynehezen átcipeli az istálló hátsó falához és felmászik a tetőre. No mé-ég ... no mé-é-ég ... jól van, no, tűrj még egy kicsit ... - hallja anyja babusgató hangját. Katyka szétkotorja az eszter há n a zsupot, és beles az istállóba. Odalenn, a gyolcson a félkegyelmű fekszik.vMellette Darja sürgölődik. A vajudó felnyitja szemét, tekintete összeakad Kat ykáéval. Néhány pillanatig merőn nézik egymást. Ka-atykat Hová lettél? harsan az udvaron Ljoha kiáltása. Katyka lesurran a létráról, és a kút felé iramodik. A házban füst kóvályog a tető alatt. A tűzön víz melegszík egy üstben. Andrej egyenes tartásban ül az asztalnál és a földet nézi. Ljoha lép be, ruhába csavart kenyeret hoz, kibontja és az asztalra teszi. Darja kést vesz elő. Maska lábujjhegyre állva nyújtózkodik a kenyér után, de anyja a kezére csap. A kislány sírvafakad, piszkos kis öklével szétmaszatolja az arcán könynyeit. - Törüld meg a taknyodat! - rivall rá mérgesen Tyimofej. Az istállóból hirtelen újra áthallik a már-már elnyugodott félkegyelmű lány sikoltozása. Darja leteszi a kenyeret, sebbel-lobbal kimegy. - Jaj, hallgatni se bírom! Hű, de ordít! A lelkem szakad belé! - ráncolja a homlokát Ljoha, és kimegy az udvarra. A jajveszékelés erősödik. - Tyimofej! - hívja Darja az urát.· - Gyere, segíts! At kell vinni a házba! - Uramisten! Még enni se hágy nyugodtandörmög Tyimofej, de azért fel cihelődik.

Andrej, feszülten hallgatózva, és rá se gondolva, mit csinál, letör egy darabkát a cipóból, 95

és gep lesen rágja, felindultságtól kitágult szeme egy pontra mered. Néhány perc telik el, nyomasztó csöndben. Andrej felnéz, és Tyimofej családjának rámeredő, éhes tekintetével találkozik. A kislányok meg az anyjuk értetlenül nézik, Tyimofej és Ljoha pedig komoran és ellen-

ségesen.

Darja kenyeret oszt, Andrej is kap belőle, de ő nem nyúl hozzá, szégyenkezik. Újabb szekér érkezik, Mihaillal és családjával, s a férfi ádázul fenyegetőzik; megöli Szemjont, aki azt híresztelte, hogy Moszkva környékén kisebb az éhínség. Tyimofej csitítgat ja. Maska, a kislány kenyeret majszol, s valahonnan egy kisfiú kerül elő, aki kunyorálni kezd tőle. Amikor ez nem jár kellő eredménnyel, egy uborkával állít be, s cserére szólítja fel a kislányt, aki lassan rááll az alkura. Maska beszélgetni próbál Andrejjel, aki azonban néma mamarad. Végül a kislány a cserébe kapott uborkát Andrej elé teszi, s helyébe az asztalon heverő kenyeret veszi magához. Andrej szótlanul nézi. A vajudó lány iszonyút kiált. Andrej megremeg, és eltakarja a szemét. Katyka a zsuptető résén át lesi anyját, amint az a félkegyelmű körül tesz-vesz, haját simogatja, verejtékét törölgeti.

Esteledik. Szekerekkel, kerítések tövében heverő, fár-adt parasztokkal, porban kúszó-rnászó, szurtos gyerekekkel népesül be a falu utcája. Lónyerítés, lárma szálldos a falu fölött. Az egyik szekér köré aggodalmas parasztok sereglettek. - Mitévők legyünk hát? - sóhajtja az alacsony muzsik, senkihez sem intézve a kérdést. - Abrak sincsen - tódít ja Tyimofej. - Az én heréltem nem bírja két napnál tovább. - "Két napnál"! ... fortyan föl az aprócska paraszt. Az enyémet nézd meg! mutat elcsigázott, csont-bőr kancájára, amely a ke rítésnek dőlve, csukott szemmel, mozdulatlanul állt. - Nem baj, akkor majd gyalogszerrel megyünk - mondja valaki. - Az Andronyikov-kolostorban biztosan dögivel van zab is, széna is... - jegyzi meg halkan Ljoha. - Mi lenne, ha kérnénk? - Hogyisne! - szólal meg egy rekedt hang. -- Majd adnak is, csak várd! - Hát ha igen-nagyon kérnénk? - erősködik Ljoha, különös értelmet adva a szónak. Még lovakat is adnának, ha igen nagyon kérnénk!

"

A parasztok hallgatnak. Ljoha szavait fontolgatják. - No, hanem ez a Szemjon! - fakad ki megint Tyimofej. - Idecsalt bennünket, beállhatunk barátnak! Valaki bágyadtan nevet. Mindannyian a hegyet nézik, amelyen a kolostor magas falai feketélInek. Mihail ott áll az egyik szekér mellett, amelyen elterülve fekszik egy elcsigázott asszony, apró gyermek az oldalán. Az ember aggodalmasan nézi feleségét, csöndesen faggatja: - Mi bajod? Mit kívánsz? Tán innál? Az asszony tagadóari rázza a fejét. - Hát semmit sem kívánsz? - vallatja az ura kétségbeesetten. - Semmit suttogja az asszony alig hallhatóan. - Nyisd ki a szemed! Mért nem nyitod ki ? Az asszony nem felel. Nyisd ki a szemed! Hallod?! ;- ordítja bőszen Mihail. Az asszony nagynehezen felemeli szemhéját, de egy pillanat múlva újra lecsukódik a szeme. Mihail megfordul, és a férfiak felé tart. - Mitévők legyünk hát? - kérdi felindultan Tyimofejtől. - Elmehetünk jeget aszalni ... - mondja rá Ljoha és leül a földre, hátát aszekérkeréknek dönti. De nyomban talpraszökken: - Szemjon! Néhány újabb szekér közeledik, tele az ínség elől menekültekkel. Az első szekéren, amelyet ápolt, fehér kanca húz, napfakította vörhenyő hajú, középtermetű paraszt áll. A gyeplő bal karjára csavarva. Mihail a társaira néz, előrelép, és megáll az út közepén. Szemjon . ügyet se vet se Mihailra, se a többi, útját álló muzsikra, lassan hajt feléjük. Mihail vár, ostora nyelével poros nadrág- . ját csapdossa. Amikor a fehér kanca szügye már a vállának feszül, megragadja a kantárját. A szekér megáll. - Mit tettél velünk? - vonja kérdőre Szemjont Mihail, veszett dühét nehezen fékezve. Szemjon végighordozza tekintetét a gyűlölettel rámered ő parasztokon, a szekerekkel eltorlaszolt utcán, a gyereküket karjukon tartó aszszonyokon, az eseményeket szótlanul szemlélő öregeken, és nem válaszol. - No, most jó? - folytatja Mihail. - Nézd meg, mennyi ember vész el! - "Moszkva vidékén jó a termés!" Csak az úton hány ember halt meg! - ordítja vadul. - És még hány pusztul el ezután! Szemjon hallgat. Eközben a mögéje lopakodó Ljoha teljes erőből megránt ja a Szemjon bal-

karjára csavart gyeplő végét, és az lebukfencezik a szekérről az út porába. Ljoha eltűnik a sokadalomb an. Szemjon föltápászkodik, és senkire sem nézve, a port verégeti nadrágjáról és ingéről. - Mínek jöttél ide? Röhögni rajtunk? - Tovább kell menni, Pszkovig mondja keményen Szemjon, farkasszemet nézve Míhaillal. - Ide meg azért jöttem, mert engem is lóvá tettek.

- Továbbmenni?! - a muzsik arcán vad mosoly villan. - Aztán hogyan? Egyedül neked könnyű! Ilyen lóval! De mi? .. - Ahogy akarjátok ... A lovam pedig azért ilyen, mert magam dögledezem éhen. Nekem könnyebb viselni ... hörgi Mihail. Szóval neked könnyebb! Elkapja a kanca kantárját, és ostorával üti-veri a pofáját. Szemjon rá akarja vetni magát, de hátulról

egyszerre többen is lefogják. A kanca félreszökken, nyerít és hányja a fejét. A lármára és kiabálásra Andrej lép ki a kapun. Meglátja az öles parasztot, aki visszakézből üti-veri a fehér kanca pofáját. Fülét, orrát, szemét, Mellette, fájdalmasan hunyorogva és fogát csikorgatva, Szemjon áll, néhány muzsik tartja. Szemjon arcán könnyek csorognak. Mindenki rosszallóan nézi Mihailt, aki a kegyetlenség esztelen rohamában kínozza a hámban vergődő lovat. A kanca a fejét kapkodja, hátrál. Mihail megérti, hogy elvetette a sulykot. Elereszti a kantárt, körülnéz, zihálva szedi a levegőt A kanca hátrasunyja a fülét, tajtékos oldala reszket. Nyomasztó csend támad. A muzsikok elereszti k Szemjont. Csak Ljoha csavargat ja még a karját. -

Eressz -

kéri Szemjon.

Ljoha elvigyorodik, de nem ereszti. Akkor váratlan dolog történik. Szemjon kissé előrehajol, hirtelen oldalra lép, s a következő pillanatban mindenki látja Ljoha levegőben kalimpáló, csupasz lábát, hallja szakadó ruhája reccsenését. Ljoha egy másodperc múlva hasmánt fekszik az út porában, hátán időnként remegés fut át, s az emberekkel eltorlaszolt utcán porfelhő gomolydul. Szemjon odamegy a kancájához, átöleli a nyakát, csillapítón sugdos valamit a fülébe. A ló szaggatottan felsóhajt, és gazdája vállára hajtja a fejét. Eközben néhány fegyveres lovas bukkan elő a falu főutcáját keresztező közből. A tömeg megbolydul. ~ Hé, ti! - rikkant ja az egyik lovas, vörös dagadtképű legény. A lovasok: a bojár őrs zolgálata. - Az úr üzeni! Ha szépszerével viszsza nem tértek, erővel térítünk vissza! Majd a főherceg tesz róla! Vissza pedig nem megyünk mondja Szemjon. - Veled, zendülő, majd külön beszéde lesz az úrnak! Szedelőzköd], velünk jössz! parancsolja a katona. Szemjon nem mozdul. - Vaszka, hozd! Az egyik lovas Szemjon felé indul. Mihail elkapja a lova kantárját. - Mit akarsz? - kérdi riadtan a lovas. - Szállj csak le - parancsolja komoran Mihail. Szállj le, de aztán nem szállsz föl többet. - Petyka, Fegyka Kötözzétek meg mind a kettőt! ordítja, türeimét vesztve, az őrjárat kapitánya. A lovasok megcsapják lovukat és í

98

belegázolnak a tömeg sűrűjébe. A muzsikok elszántan útjukat állják, körülveszik Szemjont és Mihailt. - Hát így állunk! - mormolja foga között a kapitány. A szürkület homályába merülő falu fölött egyszercsak átnyilall a vajudó nő szenvedéssel teli, eszeveszett jajkiáltása. Mindenki a felé a ház felé fordul, ahol Tyímofej telepedett le a családjával. A félkegyelmű lány ott fekszik az istálló közepén. Szeme félig lecsukva, szaporán lélegzik. Darja és néhány öregasszony sürgölődik körülötte. Az udvaron, a megszállott kiáltásait figyelve, az ünnepélyes pillanattól megindult emberek tolonganak. Nagynéha szót váltanak egymással, Andrej felé pillantgatnak, aki mozdulatlanul áll a falnál, és csukott szemmel imádkozik magában. Menekültek újabb szekérkaravánja ér a faluba. Kerekek nyikorognak, por csap fel a sűrűsödő sötétben, lovak nyerítenek, gyerekek sírnak. A szekerek megállnak, és elgyötört emberek lepik el a falu utcáját. Odavonja őket a vajudó nő jajgatása, összeszállírigóznak az udvarra, fülelnek, nézelődnek, kérdezősködnek, és valami szerenesés sorsfordulatot várva, megállnak az elhagyott ház eresze alatt. A mind sűrűbb jajkiáltások egyszerre elcsöndesednek, s a következő percben kihallátszik az istállóból az éles őszi levegőből elsőket kortyoló újszülött el-elfúló sírása. Az ajtó kitárul, Darja jelenik meg a küszöbön, karján a csecsemő. Fáradt tekintete végigszáll az udvaron összesereglett parasztok arcán. - No, itt vagyunk! - mondja és szétbont ja a gyolcsdarabot. A fehér gyolcs közül ferdeszemű, barna kis ábrázat sötétlik elő. Mindenki meghökken. - Né csak! - mondja valaki elképedve. Tatárfattyú ! - Nem lehet az! - hitetlenkednek hátul. - Ez bizony az, tatár fiók ! erősítik meg a közelebb állók. - Hú, te... rablófajzat ! az aprótermetű paraszt a legcsalódottabb. - Hát aztán! Akkor is a mi tatárfiókánk! mosolyodik el Tyimofej. - Orosz tatárfiók ! - Még mit nem! Hogy volna ez orosz? - Hogy ne volna! - érvel Tyimofej az alacsony muzsiknak. - Az anyja micsoda? Orosz, nem? Hát akkor ez is az! Andrej közelebb furakodik a pajtahoz. Félszeg bűntudattal, szótlanul utat nyitnak előtte. - Megkereszteljük, orosz nevet adunk neki folytatja békítőn Tyimofej. Fölneveljük ...

Ebben a pillanatban ismeretlen női hang szólal meg Darja háta rnögött: Adjátok ide... Hadd nézzem meg legalább ... Ez olyan váratlanul éri Andrejt, hogy földbe gyökerezik a lába. A félkegyelmű lány szólalt meg, tiszta emberi nyelven, a gyolcsdarabon kuporogva, hátát a gerendafalnak döntve. Az apró ablakon a falu sötétbe merült utcáját látni, az esti eget viszszatükröző folyókanyart, meg a lombját vesztett, világos erdővel benőtt, távoli dombokat. Darja visszamegy a tető alá és odanyújtja az újszülöttet anyjának. Az kényelmesebb re fészkelve magát, ügyetlenül karjára veszi, és nyugalmas hangon, a vele történt csodálatos változást még nem fogva fel, azt mondja az ajtóban tolongó embereknek: - Csöndesen... Míért lármáztok? Végighordozza rajtuk nyílt tekintetét. és a tömegben szótlanul álló Andrej szemével találkozik. Hosszan nézi ezt az embert, akit nem ismert, sohasem látott azelőtt, de akinek arca vonzza, valami távoli időre, másik életre emlékezteti. Talán nem is létezett az az élet soha, csak álom volt, lidérces, nehéz álom. Andrej mosolyog. Először mosolyog, lerombolt Uszpenszkij-székesegyházban nal beszélgetett ...

amióta a Feofán-

A lány Andrejt nézi, és arcán hirtelen feldereng valami messzi, boldog emlék fénye. Bánat 1419 nyarán Egy

parasztudvar

közepén

hárman

ülnek,

iddo-

gálnak:

az idős gazda, és két vendége,

terember

és egy fiatal legényke. A fal tövében és Kirill ül fáradtan, törődötten, tarisz-

Andrej nyájukból

eszegetnek.

szót, dicsekszik gánnyal, zát

ami

miatt

felégették.

falu

támadt

magának Boriszkáról aki

meglehetősen emiatt

apja

az általa

azonban

még

fiának

bált

azonban

szági Lázár

mester

beszélgetőkre

fiatal

apja

a harangot.

aki

...

megkente

története

minden

órá-

Hiába

pró-

Bezzeg

elé kea külor-

a százados markát,

... közben

már

panaszkodik

a nagyherceg

elkergette

le-

harang-

el mester-

újabb

szól, amely

Moszkvában

s az bejuthatott A

lázong va mester

volna

a százados

A

hogy

egész

szárnyakat

nem árulja

A

óráról

ban megszólaltatta rülni,

is, aki

a jár-

s há-

egy

sem. Boriszka.

elázott, ellen ...

kieszelt

mondták,

régebben

kiderül,

viszi

kétkerekű

és elrepült...

készített

titkát

ahogy

a mesterre

gényről,

séoe

a mester

feltalált

varázslónak

Mint arra

öntő mester,

Amott

az általa

egy mes-

kisüt

Andrej hirtelen gyermekként látja magát. A szekér alatt hűsel, az aranyló búzaszalmával teli udvaron; anyját látja, aki úgy bebugyolálta kendőjébe a fejét, hogy csak vidám, kék szemét látni, meg apját, kurta, kenderszőke szakállával, amint állnak egymással szemben és ütemesen csapkodják a hadarót, veri k ki a száraz kalászokból az agyondöngölt szérüre jégesőként ugráló szemet; csodálatosan egyforma ütemben jár a hadarólánc, ugrál a szem, száll a szélben a pelyva; az egész udvart összetört, gyűrött szalma teregetí be, néha belekotor a szél és megforgatja, ütemesen csengőn csap le a cséphadaró, a föld is reng belé; apja rá-ránéz bozontos szemöldöke alól a felcsippentett szoknyáj ú, kékszemű, fiatal anyjára, és a láncok zuhogása lassan beszédbe fordul, jóleső is, riadalmas is figyelni, hogyan pillant egymásra anyja meg apja - anyja vidám kék, anyai tekintettel, apja súlyosan, egykedvűnek látszón, de mohón, türelmetlenül; anyja fakó szegélyű, fehér kendője, hóna alatt átizzadt szarafánja, meg a szél amint be-beröppen a kapun az udvarra és megemelgeti a szalmacsomókat; anyja, amint kacagva veti bele magát a szúrós kazalba, és apja, ahogy melléje fekszik és átöleli naptól fekete kezével, aztán újra a lánc zuhogása, egyenletes, ütemes, ringató, és a nap, az éles fényben fehérlő szalmát szinte lángra lobbantó nap, meg a hirtelen lezúduló, fényes-nagyszemű eső, az eresz alá szaladó emberek, a mennydörgés, a szalmát söpró szél, a napfényben cikkanó villám - mindez úgy rohant át Andrej emlékezetén, mint a szinte valószínűtlen boldogság lehelete, mint a sebes, bő zápor, amely gyermekkora faluja fölött tündöklött, robajlott el. Emlékszik, hogyan nézte szinte igézetten a napfény-kontúrral lágyan, mégis élesen körülrajzolt kezek ütemes mozgását, és ráébred: akkor támadt benne fel először a vágy, hogy kifejezze ezt a mozgást, megörökítse, utánozza, a maga érthető és tagolt voltában.

a nap ...

Andrej nézi az asztalnál ülő három embert. Szemközt ülnek a fénnyel, az asztalra támaszkodva, ki-ki a magáét forgatja szótlanul a fejében. És Andrej rejtett gondolataiban a legegyszerűbb és hétköznapi bb dolgok .tárulnak fel. A legény csupasz lába az asztal alatt nyugszik, a bal kissé előrenyújtva, a jobb lazán hátrábbhúzva, a nyűtt nadrág szára felfedi napbarnított, vékony bokáját. Kitárt inge látni engedi élesen kirajzolt kulcs99

csontját és hosszú nyakát. A mester feje kissé félrebillen, tekintete mély és mozdulatlan. - A német, az még busulni se tud. Ha bánatba esik, azt hiszi, beteg... mondja eltünődve. A térden alul érő, hosszú ing nyugodt, egyenes redőkben omlik alá. A gazda megfordul, mire váratlanul élesen megtörnek a vonalak, összeütköznek, mintha rögtön széthullnának az ing most gyűrött bádoghoz hasonlít. Az öreg megtörli egy gyolcsdarabban a kezét, és szétzilálja a pillanatra megdermedt redőket. - No rajta, igyunk, adjon nekünk az Úristen minden jót e földön ... Andrej nézi, váratlanul támadt eszméjétől felbolydultan. A redők a könyékig futnak, eltűnnek, de egy pillanat múlva már áttetsző árnyékokként hullanak le a kerek, erős vállról, amely lágy vonalban folytatódik a kancsó felé nyúló kézben ... Hirtelen szél kerekedik, s az udvaron heverő szalma sebesen sodródik a földön. - Jó kis idő... a kenyérkének! mormogja elégedetlenül a gazda. Andrej, oda se gondolva, fölvesz a földről egy szén né égett fadarabot és türelmetlenül dobálgat ja egyik tenyeréről a másikra, tekintete ott kószál a váll lágyan és meredeken emelkedő kontúrján, amelyet felizzítanak a kelme napban fénylő bolyhai, majd újra lefelé omlanak a redők, és a könyökén élesen, hirtelen megtörve. belevesznek az asztal és a hosszú tányér közötti homályba. Andrej nem bírja tovább, felkel. Ott ül, békésen beszélgetve, a három elválaszthatatlan, egymást kiegészítő, nyugodt szemlélődésbe merült ember; a tiszta napfény aranyglóriaként övezi a fiatal legényke kócos üstökét ... Andrej kilép az eresz alól, megáll az udvar meszelt falánál, és tágranyitott szemrnel nézi messzibe nyúló felületét. A széndarabka pora feketén hull görcsösen összeszorított ujjai közül. Felhő mögé temetkezik a nap, kilobban és elszürkül a fal vakító fehérsége, fakó és lapos lesz köröskörül minden. A falon túl hahota csendül fel kórusban. Andrej visszamegy az eresz alá, és egy apró emberkét pillant meg, aki nadrágját ráncigálva éppen felkel a földről. Az asztalnál, a hahotázó emberek mellett, pilises fejű, megtermett fickó ül, fekete szakálla egészen a szeméig bokrosodik. Az emberke a nadrágjába törli a kezét, és vidáman magyarázza: Ezzel a tréfával jártam meg! Valaki be100

árult. Jöttek a darabontok, félkézzel megmarkolták a bugyogórnat, aztán - fiuitty! - fütytyent, és nevet. A kis ember furcsán mondja ki a "t" és a "d" hangokat, valami "sz" és ,,1" közötti hangot ejt helyettük. - Aztán? - érdeklődik a gazda. - Aztán! Gödröt ástak, beledugtak. A gödörben meg hideg volt - kacsint rájuk hamiskásari az elbeszélő. - Különösen télen. Ugrálhatott az ember egész éjszaka féllábon, hol az egyiken, hol a másikon, mint a veréb vagy a béka. Féllábon körülszökdelí az asztalt, és egyszercsak megpillantja Andrejt. Tekintete egy pillanatra elkomolyodik. - Így ugráltam egész éjszaka. úgy ám! Megfagy tam volna különben. - Aszondod hát, nem komédiázol többet? - Ugyan már, hogyan! - legyint rnosolyogva az emberke. - először is: akkor kivágták a fél nyelvemet. Félbehagytam, elfelejtettem mindent. Most inkább asztaloskodom. Andrej izgatottan kémleli az arcát, hangját figyeli, és hirtelen belehasít az emlékezés. A vándorkomédiás! Az a komédiás, akivel azon az emlékezetes napon találkozott, amikor a Szentháromság-kolostort elhagyták. Erősen megöregedett azóta, lesoványodott és megkopaszodott. Andrej Kirillre fordítja tekintetét - Kirill arca fehér, mint a gyolcs, remegő kézzel kötözi vissza a bátyúba az ebéd maradványait. - Hát hogyan tudsz beszélni, ha a nyelved ... - kérdi a mester, erőt véve zavarán. - Mondom, nem az egészet vágták ki, csak a felét. Ni! - a komédiás kitátj a a száját, és mindenki láthatja a rózsaszínű, kurta nyelvcsonket. Ennek, Kuzmának bök állá val a feketeszakállú paraszt felé -, ennek mindenestül kikanyarították. - Hogyan hogy mindenestül? - hökken meg Boriszka. - Hát úgy - tövig. Félszeg csend támad. Az eső után szikkadozó faluban közeli és távoli kakasok. szólogat ják egymást. Az éhes szuka rejtekhelyre kaparja el újabb zsákmányát a kölykeinek. - Te is komédiás vagy? - kérdi a gazda a szakállas tól. - Ez nem - komolyodik el a komédiás. Sérelem esett rajta, nem tűrhette, eljárt a szája. .. az emberke igyekszik elterelni erről a szót. - Szóval, megsértették. Vesszővel verték le rajta az adósságát, elpörölték a földjét, hát így ... Afeketeszakállú fölhörpinti a sört, és lecsüggeszti a fejét. - Megesik - bólint rá komoran az öreg -,

hogy megkeveri az embert az ördög, aztán isten tudja, miket hord össze ... - Úgy ám - helyesel 'a komédiás. - Novgorodban, gondold csak el, az egész várost megkeverte az ördög. Van ott egy bojár, veszett, mint a farkas, hát az egyik jobbágya nem állhatta tovább,jól szájon vágta, még nyakon is verte, és kivonszolta az udvaráról az utcára. Arra mentek a városbéliek, segítettek neki. A bojár, persze, bosszút állt a jobbágyon, elhurcoltatta. No, akkor aztán kezdődött! folytatja az emberke örvendezve. Megzendült mindenki: ácsok, gölöncsérek, rézöntők, mindenféle mesteremberek! Beléjük bújt az ördög, valamennyiükbe: kifosztották, fölgyújtották a bojárpalotákat! Kardokkal nekik, husángokkal ! Valóságos mészárlás volt ott! Hát ilyenek is megestek! - A komédiás merőn néz Andrej szemébe. - Igaz, hogy annak a jobbágynak tüzes vassal égették ki a szemét, s agyonvesszőztek vagy száz városbélit, mert hát úgy látszik, a bojárokat is megkeverte az ördög. A sátán az nem válogat ... Andrej lesüti a szemét. - Csak nem voltál ott te is? Ott, Novgorodban? - kíváncsiskodik a mester. - Én-e? Isten mentsen! - rázza a fejét ártatlan képpel a komédiás. - Én most jobbára csak asztaloskodom ! Hívott pedig egy bojár udvari mulattatónak. Csakhogy én nem mentem. Minek az nekem? - Aztán sokáig tartottak ott? - faggatja a mester. - A gödörben? - Ott. - Vagy húsz esztendőcskét - mosolyog a komédiás. - J ó hely az a vidék. A gödörben, persze, hideg van. Ha egyedül árváskodik az ember. De amint kettő, három összegyűlik, már semmi baj ... - Fölhajtja a sört, és folytatja: - Volt ott egy kapitány - rníg élek, nem felejtem el! Azzal szórakozott, hogy fölülről vizet öntögetett ránk. - Eh, ne is emlegesd I - fortyan föl a rnester. - Aztán mi lett vele? Nyoma veszett hamarosan. A komédiás oda-odales a feketeszakállas parasztra. Vízbe fulladt, vagy medve tépte széjjel. Keresték, keresték, de mintha a föld nyelte volna el. - Hát hová lett? - kíváncsiskodik a gazda. - Tudom is én! Talán Kuzma jobban tudja, dehát ő nem tud beszélni. Kuzma, aki eddig egy hangot se ejtett, hirtelen áradó hahotába tör ki, fejét tekergeti nevettében, inge ujjával a szakállát törölgeti, és odatolja a gazda elé üres kupáját. 102

- Aztán ki árult be? - faggatózik tovább a mester. - Nem mindegy, kicsoda? - selypegi vidáman a komédiás. - Mindig akad afféle szukafajzat, nem ez a fontos. Ez már aztán nem igaz! - mérgeskedik meg Boriszka. Szentatyám, hallod-e szentatyám! fordult a komédiás váratlanul Andrejhoz. - Nem ismersz meg? Andrej nem válaszol, merészen farkasszemet néz az emberkével. Kirill a fal zugában buzgón bajmolódik a ba tyú val. - Szóval, nem ismersz meg - folytatja kisvártátva a komédiás. - Nem is könnyű rám ismerni, az biztos. Hanem te magad is elnyűvődtél. Húsz esztendő! ... De én azért rögtön megismertelek! - vigyorodik el az emberke, és dühösen csap öklével amellére. Te voltál ott akkor a pajtában, amikor rajtaütöttek a drúzsina-katonák. Igaz? Andrej nem válaszol. Mindenki döbbenten néz hol őrá, hol a komédiásra. Csak a feketeszakállú muzsi k hahotázik tovább, italos jókedvrohamában. - Menjűnk, Andrej, sietnünk kell... Kirill hangja elesuklik a félelemtől. No! Miért hallgatsz? folytatja a komédiás. - Tudok én úgyis mindent, csak azt nem, hogy mennyiért adtatok el, csak azt nem ... Andrej hallgat. Hallgat mindenki, - Se szó, se beszéd, csak rátámadsz erre az emberre! hallik Kirill reszkető hangja. Összetéveszted valakivel, de azért nekíugrassz ... Nem! rázza a fejét a kis ember, és Andrej felé int. - Később is sokszor eszembe jutott. Igen szép volt akkoriban, csöndes. Akkor is folyton hallgatott. - Jó emberek! - kiált fel Kirill. - Eresszetek bennünket Isten nevében. Hazáig még két napi járóföld, tán három is ... Kuzma nézi a szerzeteseket, közben lehajol. és az asztal alatt ma tat. - No, jól van - hadarint kezével a komédiás. - Ha nem akar beszélni, hát ne beszéljen. En megbocsátok! En mindenkinek megbocsátok! Kirill lopva föláll, és az udvaron keresztül Andrej felé szaporáz. - Gyerünk, Andrej, hallod? - dőrmögi, és megrántja Andrej csuhája ujját. Eközben tagolatlan kiáltás hangzik fel az asztalnál. Kirill megfordul. A feketeszakállas muzsik lassan feláll a lózáról. Nehéz kerékcsapszeg van a kezében. Érthetetlen bömbölessel fordítja Andrejra őrjöngő,

iszonyú szemét. A komédiás elkapja a karját, de az, dühében magán kívül, olyan erővel löki el magától, hogy a kis ember a falba vágja tarkóját. - Ne bántsd, Kuzma, hallod? - Iihegi rekedten. A szakállas kikászolódik az asztal mögül, és megindul Andrej felé. Kirill a kapu felé rohan, és kétségbeesett. vékony hangon kiáltozza: - Ártatlan ez, testvérek! Nem árult ez be senkit! A szent keresztre esküszöm, hogy nem'! Miért kell bűnhődnie? Fogjátok le! Mit tűritek? Az asztalnál ülők a rémülettől elnémulva nézik a szerzetes felé közelgő megtermett muzsikot, kezében acsapszeget. - Andrej! Mondd meg nekik, Andrej! - ordítja messziről Kirill. - Ártatlant öltök meg! Hiszen ő nem tudja megmondani! Andrej, mondd meg nekik, . mondd meg! Andrej feláll a kútkáváról, lép néhányat Kuzma felé és lehuny ja a szemét ... Abban a pillanatban egy horda-béli lovas bukkan föl a kapuban, megfordul, és visszakiált valamit a maga nyelvén. Közeledő lódobogás hallatszik, és idegen lovasok fordulnak be egymás után a kapun, megtöltve az udvart lóprüszköléssel és torokhangú beszéddel. Leszállnak 10vukról, ügyet se vetnek az oroszokra, akik egészen elvesznek a sok ferdeszemű, vidám arc között. Vizet húznak a kútból, teleöntik a favályút és megitatják a lovakat. Lárma, nyerítés, nevetés. Az emberek az eresz alól nézik eket, már elfelejtve az imént majdnem vérontással végződött jelenetet, és a maguk bánatát, amelyből támadt az egész, annyira elcsüggeszti őket a horda-béllek pimaszsága és vidám hányavetisége. Az idegenek megitatják a lovaikat, és úgy eltűnnek, míntha a föld nyelte volna el őket. Kuzma a fogát csíkorgatva porba hajít ja a csapszeget, és visszaül az asztalhoz. Andrej szemében kétségbeesés. Kuzma leül a Iócára, tekintetét körülhordozza társain, és leejti a fejét. Andrej akkor felragadja a csapszeget. és a lovasok után iramodik. A falusövénynél éri utol őket. Fegyverét feje fölé emeli, és nekiront a szélső tatárnak. Az félreszökteti lovát, és értetlenül nézi az útszélen álló szerzetest, aki újabb támadásra készül. A lovas megtorpan. Egy másik megfordítja lovát, elvágtat Andrej mellett, és vágta közben kiragadja kezéből a csapszeget. A tatárok nevetnek. Az egyik kiált valamit, a csapat megbolydul, a lovasok körülveszik a barátot, "és

röhögve, rikoltozva, kiabálva taszigálják lótó l lóig, lovastól lovasig, nem engedik ki az eszeveszett körtáncból, a faluba vezető út agyagos sarában táncoló lópaták kőzül. Egyik lótól 'l másikhoz lökik, rá-rácsap nak korbácsukkal, széles lószügyekkel szorítják, arccal a sárba taszítják, elkapják csuhája bő ujját, és újra lökik lótól lóíg, egyik lovastól a másikig. Viharzón örvényienek körülötte borzaslábú, alacsony mongol Tovaikon, szétfröccsentve a zavaros pocsolyákat, torokhangú üvöltés ükkel felverve a környéket. Végre az egyik odahajítja a csapszeget a barát lába elé, áradó, szilaj füttyszó hangzik, a lovasok elviharzanak, és Andrej ottmarad az útközépen. Csuhája tépett, arca csupa sárfröccs, zihálva lélegzik, és szenvedő tekintettel néz a távolodó hordabéliek után. Amikor az út kanyarulat ában elhal a hahota és a lódobogás, Andrej a palánkhoz vánszorog, nekidönti arcát, és sovány vállát reszkettető, keserves zokogásra fakad. A harang. 1423 - 1424 tavaszán -

nyarán

őszén - tavaszán Egy

parasztház

dik:

a kapuszárnyat

sarokvasra. Négy

lovas

a ház

öntő

sem:

meghalt

kát

elhurcolták,

"De

megöntöm

ceghez!" nem

"Én

tudom

lovasok

után,

-

rekkel

közelében tereket.

zéből:

az ásót

"Tudjátok

lála

előtt?

nak

kell

terek

is.

kalmas, lőhelyre agyag

A

hiába

keresni

állít ják

sem "olyan".

le-

helyét,

kubikus

nekem

megásni!"

mélyén

bukkannak,

en-

Az

bajlódni,

s ke-

apám

ha-

magáöntőmesBoriszka

ássa a gödröt.

kell

gödör

sem

harangöntőnek

ásóval

megszállottan

De még meg got

a gödör

mondott

hajlandók

a mestea templom

az idős mes-

az egyik

minden

az öntögödröt

nem

azonban

mit

Hogy

utá-

bizonytalanságát

Kijelölik

kikapja

míg

Senkit

letorkollja

saját

intézkedik.

Boriszka

helyét.

beleszólni,

izgatottan,

győzve

bevárják,

megkeresi

az öntőgödör

ged döntéseibe

a távolodó

a hó, Boriszka

és a kubikusokkal

van.

a her-

de meg

titkát,

Boriszka

aztán

Ivas-

óráján

vigyetek

a harang

akik

harang-

és Kaszjan,

kiáltja

nuk rohan. Amikor eltakarodott

ő ma-

más

is az utolsó

én a harangot,

mondom!"

ha-

elmondja,

a járvány,

Gavrila

a fia.

és Nyikolaj

a faluban

Fjodor

erőlkö-

mester

Boriszka

elvitte

De nincs

egyedül.

elé,

érdeklődik.

egész családját

radt

legény

visszaakasztani

az, a harangöntő

érkezik

után

fiatal

próbálja

Boriszka

rangöntő hogy

kapujánál

a megfelelő

talált

agyag

a mesterek. ám

Aztán

Boriszkának

De ha meg tudná

agya-

nem

al-

új

le-

ez

az

mondani,

103

milyenre gudnak Végre

van

szükség!

egy

hideg

folyócska

partján

s amikor

utána

gos parton után,

agyagot.

hajnalon

jár,

meghara-

megcsúszik,

keres! Diadalmasan

Csak az arra

dagaszt ja járó

lassú

beleesik

megkapaszkodni.

és sokáig

dog harangöntő

egy

bocskora

nyúlna,

próbál

agyag az, amit sai

Egyre-másra

rá a munkatársai.

és az agyaEz a parti kiáltozik

lábával

Andrej

folyású a vízbe,

hallja

tár-

a sáros a bol-

kiáltozását.

A cella alacsony ablakából akolostorudvarra látni, a falak mellett füstölgő avar- és szemétkupacokra, a tárt kapura és a hegy tövében kanyargó Jauza ólomszürke vizére. Szaggatott hang dudol a csendben: ... Reggel vessed el ... vessed el a te magodat és estve is ne restelkedjél ... mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lészen! Jóllehet édes e világ, és jó e mi szemeinkkel néznünk a napot ... A kézírásos lapokkal telehalmozott asztalnál Kirill görnyed, a Szentírást másolja. Sokévi vezeklést szabtak ki rá. Mélyen ráhajol a pergamenre, és vaksi n hunyorogva veszi szemügyre munkáját. ... De ha sok esztendeig él is az ember - diktálja magának Kirill -, és mind azokban örvendez is: mindazonáltal megemlékezzék a setétségnek napjairól, és hogyha ugyan sok is a mi esztendőnk, mindazonáltal valami lészen, mind hijábavalóság ... Kirill abbahagyja az írást, félreteszi a tollat, arcát tenyerébe temeti. Percekig mozdulatlanul ül, aztán feláll és görnyedten az ablakhoz lép. Az udvaron Andrej Rubljov bajlódik a tűzzel. Kezében villa. Kirill hosszan elálldogál az ablaknál. Aztán beharapja a száját, fázósan összefogja magán a csuhát, és kilép acellájából. Atvág a tüzek között a udvaron. A nyirkos levegő földre nyomja a szürke füstöt. Andrej a fal tövében áll, a legtávolibb tűz mellett. Kirill odamegy hozzá, és dadogva megszólal : - Hát ... így esett, Andrej ... - Sokat hánytam-vetettem magamban ... és most az a szándékom, hogy elmondjam... most rögtön elmondjam ... Andrej a villára tűz egy nedves rongyot és a tűzre veti. A szürke rongy ráterül a lángokra, lyukain sűrű, fehér füst szívárog. - Irigyeltelek, magad is tudod, mennyire folytatja Kirill -, fertelmesen rágott az irigység ... Mintha méreg ömlött volna el egész bensőmben ... Nem bírtam tovább, elmentem. Miattad mentem el, akkor! Amikor aztán visszatér104

tem, és megtud tam, hogy nem festesz többé, lelkemből örvendtem! Egyvégtében tíz esztendeig örvendeztem a te szerencsétlenségeden ! Aztán már el is felejtettem ... Mindegy lett már énnekem minden, csak a Szentírást másolhassam le, mielőtt meghalok. c' Az ócska rongy felizzott a tűzön, és hirtelen magas lángokat vet. - De mit tartok én itt bűnbánatot teelőtted! - fakad ki haragosan Kirill. - Nincs előtted mit szánnom-bánnom, magad is nagyot vétettél, még nagyobbat, mint én! Igen, igen, nagyobbat! - ismétli állhatatosan, felfogva Andrej pillantását és megborzongva, mintha a hideg rázná. Mert mi vagyok én? Senki-semmi. Féreg. Éntőlem nem kérnek számon semmit. De te ... - Kirill kigyúlva, gyűlölettel nézi Andrejt a füst fátylán és a homályos lángnyelveken keresztül. - Te tán szentséges tetteidért kaptad Istentől ezt a tálentumot? Mi a te érdemed? Semmi! Ingyen kaptad! Ha pedig nem érdemedért adatott, nem rendelkezhetsz kényed-kedved szerint vele! Nem! - Kirill hirtelen magába roskad, homlokát két tenyere közé szorítja. - Másról beszélek, mint amiről kéne ... magam sem értem. Hiszen tudom, Nyikori harmadnapra 10vaslegényt küldött utánad, visszahívott, hogy fesd ki a Szentháromság-kolostor templomát, de te visszaküldted, szóba se álltál vele. Igazat mondok én, nem hazudok, tegnap még csupa fertezet volt a lelkem, öröm lakozott benne, hitvány kis öröm, amiért nem festesz többé ... Andrej egy csomó száraz levelet vet a tűzre. - Ma pedig... - Kirill elakad. - Megvénültem ... Hogy mikor, észre se vettem ... Napjaim hanyatlanak, lelkem az örök nyugalomba kéredzkedik. .. - Kétségbeesetten tárja szét a karját. De hiszen te sem vagy már ifjú! Múlandó minden, minden enyésző, minden hívság! Kirill Andrejhez lép, és lázasan suttogja: - Tudom, mit forgatsz most elmédben, tudom jól! Nyikennak a te tálentumod, a te életed - semmi. Azért hitt csak vissza, hogy erejét és hatalmát a te tálentumod által erősíttesse, és dicsőíttesse! Mert sokan vannak, akik nem hiszik, hogy Oroszföldre eljövend az igazság és a jó hatalma! Jól van, tudom: Nyíken hitehagyott és kufár! De mindegy, hallgass reám, bűnösre, eredj a Szentháromság-kolostorba, és fess, ne csinálj egyebet, csak fess! Eredj, ne terheld súlyos bűnnel a lelkedet! Nagy vétek hiszen - véka alá rejteni a gyertyát! Ha Feofán élne, ezt mondaná ő is! Talán nem? No, felelj hát! Andrej néhány pillanatig Kirillre mered, aztán elfordítja tekintetét. Kirill nem tágít:

- Nézz meg engem, nézz meg! Mit gondolsz, miért tértem meg a kolostorba? Miért? A napi bevető falatért, hogy nyugodtan tengethessern életemet! A világban nem tudtam, mivel nem értek semmihez! Sem-mi-hez! Lásd, meghalok, és nem marad utánam semmi. Pedig érzem, meghalok hamarosan ... Meg is haltam már. Talán csak a Szentírást fejezhetem még be, Isten segítségével ... Neked sincs már sok időd hátra ... meghalsz, aztán sajnálhatod majd! Hát mit akarsz? A sírba akarod magaddal vinni? Szólj hát, csak egy szót! Miért hallgatsz?! Kirill őrjöngve rángat ja Andrej csuhája ujját. - Atkozz meg hát, ha akarod! Atkozz meg! Csak ne hallgass! Én áru ltam be azt a komédiást ! Én ! Hallod?! Mért hallgatsz, Andrej?! ... Andrej mozdulatlan szeme keresztülnéz Kirillen. Aztán elfordul, és Kirill meglátja arcán az idegen, különös mosolyt ...

Késő ősz. A mély gödörben, amelynek falait és fenekét kövekkel rakták ki. vagy húsz mester végzi az utolsó simításokat az agyag-öntőformán. A messziről harangnak látszó, óriási agyaghalmot hajlított vasvesszőkkel fonják be a mesterek. Az ingatag pallókori kubikosok sürgőlódnek föl-le, hordják az agyagot, a meszet, a vasvesszőket. Fönt a gödör körül, másféle munka folyik: gerendákat hordanak össze, köveket, téglákat, meszet halmoznak fel. Ez a hatalmas lendületű, népes és lármás munka: harangöntés. Ebben az embersokadalomban ide-oda rohangál egy alacsony, cingár legényke, ő irányítja a munkákat. Sürög, buzog, mindenbe egyszerre kap, parancsokat oszt, és egyre másra az alacsony, borús eget kémleli. Most a gödör körül rendelkezik - a gödör sarkaiba méteres átmé-, rőjű, hatalmas tölgyfarönköket ásnak le. Az egyik már a helyén áll, felső végébe nyílást vágnak az ácsok, a nyíláson köteleket húznak át. Boriszka ott [őn-rnegy az ácsok körül, aztán nem bírja tovább a munka tempós ütemét, ellöki az egyik ácsot, kiragadja kezéből a vésőt, és maga kezdi fúrni-vésni lázas igyekezettel a rönköt. Eközben sáros csuhájú, ösztövér templomszolga szalad Boriszkahoz és félrehívja: - A kalrnárok nem egyeznek bele! - jelenti lihegve. - Mibe? - kérdi értetlenül Boriszka. - Az árba. Háromszorosát kérik. Azt mondják, ilyen kötélért még az is kevés. - Hát vedd meg, mit tehetünk! - Olyan drágán? - retten meg a templomszolga.

- Vedd meg! - Ad neked a herceg! Hiszen egészen tönkretesszük! - Borisz! - kiáltanak a gödörből. - Megyek! Boriszka, elszaladóban, elkeseredetten hadarint a kezével. - Énnekem már úgy is mindegy! Vedd meg! Vagy félszáz ember áll készen, hogy a tölgyfarönköt fölemelje. Mindenki Boriszka parancsszavát várja. Rubljov vergődik át a lármás embersokadalomban, el-elbámészkodik, és hol egy megrakott szekér elől, hol egy gerendát cipelő munkás elől, hol egy hercegi lovasdarabont elől tér ki. - No, rajta! - kiáltja Boriszka. Az emberek nekifeszülnek a rönknek. A legény hátrál, és Andrej lábára lép. - Eredj innen, atyám, jobb lesz! Még rád zuhan valami, és agyonüt! - mormolja sietve. Eközben újra a nevét kiáltják a gödörből. - Nélkülem ne emeljétek! Megyek! - feleli Bor-iszka, és a hajlós pallókon leszalad a gödörbe. - Itt ezen a helyen nem bírja ki az öntőforma - mondja egy kopasz mester. - Rá kell még tapasztani egy réteget. - Mílyen réteget?! Azt hittem, már rég körültapasztottátok agyaggal, s ti még a vázzal sem vagytok készen! - mérgelődik a legény. - Nagyon is hajtasz te bennünket! - mosolyog a kopasz. - Még egy réteggel meg kell erősíteni. A vasvesszők már elfogytak. Boriszka az öntőformához lép, egy pillantást vet rá és kiadja a rendelkezést: - Elég, fejezzétek be, semmit sem erősítünk többet! Estére el kell kezdenünk akiégetést. - Mi az, gúnyt űzöl belőlünk? - képed el a deres szakállú, a mesterek feje. - Ha a formát meg nem erősít jük, nem bírja el az öntvényt! Megreped, és oda minden! - De ha holnap leesik a hó, nem végzünk az égetéssel! - kiáltja mérgesen a legény. - Akkor nincs oda minden? Engem vesszőznek meg akkor, nem titeket! Rubljov a gödör peremén áll, és lenéz a mélyére. A gödör kővel kirakott fenekén mesterek toporognak tanácstalanul, köztük, mint egy fürge kis ördög" lót-fut a vadul villogó szemű legény. - Én pedig ezt nem csinálom! - jelenti ki a mester. - Ha nem csinálod - nem is kell, elmehetsz bőszül fel Bor-iszka, és vöröshajú inasához fordul: - Andrejka, rajta, fejezd be ! Ö sem fejezi be mondja nyakasan a kopasz. Boriszka valósággal megdermed dühében, az-

105

tán erőt vesz magán, és halkan kától:

kérdezi

Andrej-

-

Befejezed? De ha nem bírja ki az öntvényt! - mondja az öreg mester kétségbeesetten. - Még egy réteggel körül kell tapasztani nyögi Andrejka, úgy elvörösödve, hogy szinte könny szökik a szemébe. - Engedelmeskedsz, vagy nem? Ki itt a fő? - kérdi még mindíg halkan Boriszka. -- Még egy réteggel ... Boriszkának torkán akad a szó, mintha félrenyelt volna, aztán elszántan kiáltja: - Fjodor! Egy nyakigláb darabont szalad a gödörhöz. - Megvesszőzni ! - mutat Boriszka Andrejkára. - A herceg nevében megvesszőzni ! Nem akar harangot önteni! Nem engedelmeskedik a parancsomnak ! Majd megmutatom én nektek, ki parancsol itt! A mesterek földbe gyökerezve állnak, nem néznek Boriszkára. A darabont ráveti magát Andrejkára, hátracsavarja a karját. - Apád nem így bánt velünk! - szólal meg halvány mosollyal az egyik mester. Fehér, mint a fal. - Apámat emlegeted?! mosolyog fullánkosan a legény. - No, hát tudd: éppen apám nevében vesszőzik meg! A druzsina-katona könnyűszerrel elvezeti a félelemtől elnémult Andrejkát. -- Gyerünk, fejezzük be a formát! - mondja hirtelen fáradtan Boriszka. A mesterek sietve munkához látnak. A váratlanul elcsüggedt, sápadt Boriszka dermedten áll, mindenkitől elhagyottan, és bánatosan néz fel a gödörből egy nyárfára, amely csupaszon és élettelenül várja a telet. Fent a gödör szélén munkások bukkannak fel: - Boriszka ! Mi lesz hát? Várunk! A legény keserveset sóhajt. - Assátok be nélkülem! - és az öntőformához megy, A mogorva mesterekkel együtt Boriszka utolsó erejét összeszede tapasztja be agyaggal a vázat. Az éjjel-nappal folyó munka, a többnapi virrasztás nem múlt el nyomtalanul: Boriszka, arcát a forma nedves oldalához hajtva, álltában elalszik. Az öreg mester oldalba löki. - Eredj, eredj, szundíts egyet - mondja komoran. Boriszka nagynehezen fölemeli súlyos szemhéját, és tántorogva, mint a részeg, a lyukas eresz alá megy, eldől a szalmán, és abban a pillanatban feneketlen sötétségbe zuhan, amelyből aztán rögtön felránt ja egy hang: Boriszka Boriszka ! Ébredj! Boriszka ! 106

Minden erejét összeszedve felnyitja álmos szemét, és látja: fehér körülötte minden. Eltűnt a sár, eltűnt a szürke, halott fű. Óriási pelyhekben hull a hó. Az öreg mester rázza a vállát: - Kelj föl! Leesett a hó! Én már elkezdtem akiégetést! Boriszka talpra ugrik, és nadrágját fogva, a gödörhöz rohan, futtában korholva a mestereket: - Miért kezdtétek nélkülem? Ki engedte meg? Én tudom, mikor kell ! Odaszalad a gödörhöz és megtorpan, még nem ocsudott fel egészen álmából, mindkét kezével lelecsúszó nadrágját tartja. A hatalmas lángok mormolva törnek az ég felé, hegyes nyelvük szinte érinti a sötét, komor eget. Szakad a hó.

Tél. A fekete, kormos gödör sarkaiban .már rég állnak a vastag, magas tölgyoszlopok. A gödörben készen áll az öntőforma. Hárskéregből tetői tákolt ak össze fölötte, hogy védje a hótól. A gödör körül egy sereg ember munkálkodik. Az oszlopok közé emelt négy olvasztókemence építését fejezik be. Mindenünnen szánutak vezetnek az építés színhelyére, ezeken hordják egyetlen óriási halomba az olvas ztás h oz való ércet, fémet. Réztömbökkel megrakott szánok haladnak, egy régi, megrepedt harang darabjait vonszolják kötélen. A nagy mérlegek körül Boriszka sürgölődik - az ezüstöt méri. Körülötte mesterek és darabontok ácsorognak. - Ez az ezüst kevés! -- fordul Boriszka határozottan az egyik druzsína-katonához. - Mondd meg a hercegnek, ne fukarkódjék ! Keveset kűldött! - A mi nagyhercegünk sohasem fukarkodik - húzza el a száját Sztyepan, a herceg századosa. - Az nem az én dolgom! Még egy fél pud ezüst kell! - követeli Boriszka. - Számít is itt félpuddal több, vagy félpuddal kevesebb, amikor ötezer pudos lesz a harang! - mosolyog gúnyosan a kopasz mester. - Vajon melyikünk tudja a harangérc titkát? Én, vagy te? - lobban rá Boriszka. Mindenkí elhallgat. - Mondd meg hát a hercegednek. hogy ne fösvénykedjék ! Még egy félpud ezüstre van szükségünk l -- Boriszka sarkonfordul, leereszkedik a gödörbe, a lent dolgozókhoz, és nagy szája széles mosolyra húzódik. Mit nevetsz?

-

kérdi

tőle az öreg mes-

ter. Annyi ezüstöt sajtolök ki anagyhercegből, amennyit csak akarok. - Boriszka tettetett

ijedtséggel tapasztja tenyerét a szájára, és szemét mereszt ve körülkémlel, nem hallotta-e valaki. - Meg se szólal a harang, ha nem akarom - és bugyborékoló, hangos, hisztérikus nevetésre fakad. A mesterek feszengve fordítják el róla tekintetüket. Boriszka fölnéz, és a gödör szélén a nagyherceget pillantja meg. Fehér csődöre nyergeben ülve, hosszan és komolyan nézi a legényt. - Te, vigyázz ... - mondja halkan, fenyegetőn, és megfordítja lovát, elporzik. Boriszka fejveszetten ereszkedik le a földre. A hólepte nyár fáról nesztelenül szárnyra kel egy varjú. Hó hull alá a megrezdülő, fekete ágakról ...

Újra tavasz. Éjszaka. A villódzó lángok bevilágítják a gödröt, benne a harangot. A kemencék körül, mint az ördögök, kormos, feketearcú mesterek. A gödör felett az olvadó érc mindent elnyomó, fenyegető mormolása hallatszik. A kemencék nyitott ajtaján látni a fortyogó fémet, kápráztató, mint a nap. Az öntőmunkások izzó vesszői cikornyás ábrákat hasítanak a sötétbe. Az egyik kemencénél Boriszka kavarja a rezet. Andrejka szalad oda hozzá. - A második és a harmadik kemence kész! A sötétből kibukkan egy mester szörmók, verejtékes képe. - Kész az enyém is! - Eredj innen, eredj! Minden készen van!hajtja el Boriszkát a negyedik kemencétől az öreg mester. A legény körülnéz, és akkor látja csak, hogy a területet, ahol dolgoznak, többezer főnyi tömeg veszi körül, mintha egész Moszkva idesereglett volna az ő munkája látására, és a nyárfán, egészen a csúcsáig, fürtökben lógnak a gyerekek, tátott szájjal bámulják az odalenn lázasan folyó, titokzatos és értelmes munkát. Boriszka torkát izgalom szorongatja, - Hé! Minden készen van? Hé! Akkor rajta, kezdjük! - kiáltja szinte kétségbeesetten az öreg mester. Boriszka megnyalja száraz ajkát és bólint. Az öntőmesterek a kemecékhez szaladnak, nyílást törnek a tövüknél, és a vakító fém semmi más hanghoz nem hasonlító bömbölés, sístergős és sokhangú. mély mormolás közepette özönlik a vályúkon az öntőformába. És már vísszhangozva zúg a telítődő forma, mint valami óriási, csengő edény, amelybe áttetsző, olvasztott ezüstöt öntenek. Boriszka oldalra billentett fejjel hallgatja a ragyogó ezüst- és rézöntvény mennydőrgő muzsikáját, és megremeg szívét feszítő izgalmában, gyönyörűségtől elfúló hangon kiáltoz. De a fe-

nyegetően erősödő mormolás elnyomja a kiáltást: Öntsétek! Rajta-a-a! A-a-a-a! Uram segélj! Segélj! Öntsé-é-étek! A sötét úton lihegve, botladozva lohol egy sereg hosszúruhás ember. Felkaptatnak a dombra, amelynek tetején az olvadt fém vibráló fényétől vörös nyárfa áll, utat törnek a sokadalomban. Az Adronyikov-kolostor szerzgteseí. Legelől - Rubljov. Zihálva furakodik a gödör széléig, nyugtalan tekintetét végighordozza a _munkálatok helyén. Meglátja Boriszkát, aki ott S2Oronkodik a kemence előtt, és felsugárzik a szeme.

Este. A hűlő gödör alján óriási, elszenesedett tömböt állnak körül a mesterek. A repedező öntőforma hőséget áraszt a fagyos levegőbe, amely úgy árad, folydogál fölötte, mint a víz. Az örömében szinte eszét vesztett Boriszka lép elsőnek a formához, és leüti csákányával az első darabot. Utána a többiek is hozzáfognak a forma széttöréséhez. Boriszka megszállottan dolgozik. Félrehordja az összesült földet, szaggatja a vasvessző-vázat, töri a kőkernény, kiégett agyagot. Cserigve hullanak az átizzott cserépdarabok. A csákány t lendítő kéz megáll a levegőben. Sárkányölő Szent György koromtól fekete, félelmes réz-arca néz szembe Boriszkával. Sötétedik. Az óriási, kormos harang ott áll a gödörben a mesterek, a levert forma még langyos cserepein üldögélnek. - Hű, micsoda nap lesz holnap! - sóhajtja az öreg mester. - Aludni kéne, nem? A mesterek felállnak. Csak Boriszka marad ülve,nekidől a még meleg, érdes oldalú harangnak. - Boriszka! Gyere! A legény ki se nyitja a szemét, gyerekesen cuppog, és összefüggéstelenül dünnyögi: - Megyek, megyek, hamar ... itt vagyok ... és arcát néma, óriási, édes gyermekéhez szorítja, elalszik. A mesterek felfelé indulnak a pallókon. A kopasz mester ásít és az öreghez fordul: - Azért mégsem ezt a nagy munkát jembe!

értem, hogy bízhatta rá a herceg! Nem fér a fe-

És végre felvirrad a régvárt nap. A gödör körül a lankát már kora hajnalban ellepte a nép, és még egyre jönnek, jönnek az emberek. Moszkvaiak és a környező faluk lakói - senki sem akarja elmulasztani a látványosságot, amihez fogható nem sok akad az ember életében. 107

A harangtól az oszlopokba szerkesztett csigákon keresztül vastag kötelek vezetnek a gödör feljárataihoz. Mindegyiknél harminc munkás várakozik. A gödör fenekén, a harang mellett, Boriszka álla mesterek között, Olyan zavarodott, mintha halálos ítéletét várná. - No? Lehet? - kérdezi tőie izgatottan az öreg mester. - Lehet ... lehet - feleli Boriszka vaktában. - Kész? Mehet? - kérdi újra az öreg. - Akkor ints! Ints, ha mehet! A mcsterek utoljára még átvizsgálják, erősen áll-e minden, felszállnak a gödörből, amely már otthon uknál is ismerősebb lett nekik. Boriszka összeharapja elfehéredett száját, és meglendíti sapkáját. Száz meg száz kar feszül meg egyszerre, vér tolul az arcokba, kidagadnak az erek. Boriganak, mint a húr, az erős kötelek. És nincs egyetlen ember sem a gödörben, sem körülötte, aki kőzőnyös maradna, miközben a harang felh úzását várja. A harangot, amelyhez annyi reménység fűződött! Végre felbukkan a gödörből. Lassan, szinte kelletlenül, ünnepélyesen imbolyogva, csodamód kinő a gödör ből, a nép örömére. Roppant erőfeszítés, leírhatatlanul nehéz munka után a harang már ott lebeg a föld felett, néhány munkás vastag gerendákat vet át sietve a gödrön, hogy ha valami baj történik, vissza ne zuhanhasson. Boriszka úgy jon-rnegy, mintha álmodna. Mindenki végzi a maga dolgát, ő pedig tanácstalanul, ténfereg a mcsterek körül, és mindenkinek útjában van. Végre készen van minden. A köteleket megerősítették, a Harangot szilárdan felfüggesztették, beleakasztották sokpudos nyelvét is. Helyén már a pompás öltözetű püspök és az egész papság. Csak a nagyherceget várják.

A herceg díszbeöltözött századosa léptet a mesterekhez és jelenti: - A nagyherceg hamarosan megérkezik. Egy külországi követ miatt késik. És a várfal tövében már fel is bukkan a ragyogó, tarka menet. Az élen a nagyherceg és rangos külországí vendége, más-más színű csődörökön. Utánuk népes, gazdag kíséret. A nép utat nyit, és földig hajol a herceg előtt. A nagyherceg és külországi vendége a gödör széléhez lovagol és megáll. A mesterek egycsoportba verődve, némán várakoznak. Végül az öreg mester csontos öklével észrevétlenül előre lökdösi Boriszkát. A legény nem ért semmit, nehezen rakosgat ja ólommá vált lábát, anagyhercegtől 108

néhány lépésre esetlenül valahogy oldalazva megáll, meghajol és lecsüggeszti a fejét. A herceg ráhunyorít vendégére. - Látod, énnálam ilyenek igazgatják a többieket! A borotvált, ápolt arcú, hórihorgas idegen, felfelé kunkorodó csudabajuszával, fekete zekéjére boruló, keményített batiszt-nyakfodrával, óriási, tollas kalapjában. ritka látványosság. De most ügyet se vet rá senki. A követ udvariasan mosolyog, oldalra hajolva hallgatja a tolmácsot, majd a herceg felé fordul, és buzgón bólogat, bár végül sem értette meg, miről van szó. - No ... - mondja a herceg kényszeredett mosollyal. - Rajta! Boriszka se nem lát, se nem hall. A százados majd el tipr'atja a lovával. Fogai közt mormolja: - Gyerünk, már, te tuskó! Boriszka engedelmesen visszakullog a helyére. Egy varkocs ba fonthajú, vasgyúró öntőmunkás, a fejét oda se fordítva, izgatott mosollyal súgja: - No, mi lesz, meglódítod magad, vagy segítsek? Boriszka keresztet vet, megindul a harang felé, és megmarkolja a harangnyelv kötelét. Izgatott sóhajtás száll el a tömeg fölött, és természetlellenes, félelmetes csönd támad. Lassan meglódul, és himbálózni kezd a nehéz harangnyelv. Lendületei egyre szélesebbek, egyre súlyosabbak. A nagyherceg szobormereven ül a nyeregben. A mesterek csupa füllé válva, a földet bámulják, nem néznek a harang felé - a kondulást várják. Azt, amiért kerek esztendeig dolgoztak, mint a bolondok, tűrve a meg..láztatasokat ettől a megszállott kölyöktől. Boriszka tágranyitott szemmel követi a harangnyelv lengését, de hirtelen megroggyan a térde, és ő leroskad a földre, a tavaszi sárba. A tízpudos harangnyelv lóbálódzik, már majdnem érinti a harang oldalát. Mégegyszer ... még .. , még... Egyre közelebb a titokzatos, néma, nehéz fémhez ... Hatalmas erejű, mély, tömör hang válik el lassan a megremegő harangtesttől, és Igezon úszik el az elámult sokaság feje fölött. A második kondulás felébreszti a torony harangjaít, amelyek sokféle hangon, egymás szavába vágva, örvendezve köszöntik. Az emberek boldogan hadonásznak, lekapják sapkáj ukat, és keresztet vetnek a vártemplom kupolái felé. A harang pedig egyre döng-bong, zsongító hangja egyre erősebb, a harangozó pedig egyre lóbálja a súlyos harangnyelvet, és teli tüdőből, diadalmasan ordítoz valamit.

A herceg szív egyet az orrán, és elfordul az éles tavaszi nap elől. A külországi vendég kalapját levéve, mosolyogva szemlélődik körül, és tréfásan fintorog a nem szűnő, süketítő harangszó zuhatagában. Boriszka föltápászkodik a földről, és görcsösen kapkodva a hideg levegőt, elindul, amerre a lába viszi. A sokaság utat nyit előtte, örvendezve és hitetlenül pillantgat feléje. A zokogástól rángó, kisfiús arcon a felszabadult öröm könnyei csurognak. Boriszka megbotlik - erős karok tartják meg. Sírástól fuldokolva hanyatlik valakinek a füst- és férfiverejték-szagú mellére. Különös, rekedt hangot hall, csitítgató, félig értett szavakat: ~ Ne sírj, ne sírj ... Látod, hát sikerült ... Jól van, jól ... Látod, milyen jól sikerült minden. .. nyugodj meg hát... - Andrej reszkető kézzel simogatja a legény haját, vékony nyakát, hátát, amely sovány, mint egy kamaszé.Most már minden jó lesz... Majd elmegyünk együtt ... Miért sírsz hát? .. Én ikonokat festek, te meg harangokat öntesz. .. Jó? ... Jössz-e. .. Elmegyünk a Szentháromság-kolostorba, dolgozni megyünk . .. Micsoda ünnepnap ez az embereknek!... Mekkora örömet szerzet tél nekik, és még sírsz ... Andrej felnéz, és Danyiil Csornij tekintetével találkozik.

Lágy galambkék és hamvasszürke foltok támadnak és olvadnak el, konok ismétlődéssel lüktetve és egymást váltogatva. Smaragdzöld pettyek és ötszáz év folyamán megrepedezett, forró okker. Az időtőlolajzölddé vált okkerrel keretezett, kristályos kék. Okker és arany síkok lágy átmenetei napfénnyel elöntött őszi erdőre emlékeztetnek -, aláomló és kemény kontúrokba fagyott redőket színező égszínkék; átettsző festékrétegek gyengéd gyöngyszürkéje, könnyű, ködöskék, mínt az erdei messzeségek: szeptemberi nyárfalevél-színű, gránát-rózsaszínű foltok, bágyadt lilák, mint mély vizek tükre, amikor vihar előtt fodrozódik. A festékfoltok tiszta és áttetszőségükkel kedves síkjaiba díszítőminták pontos és kimért rajza fonódik. A vonalak és kontúrok kettőződnek, sokasodnak, egybefolynak és összefonódnak, átszelik és megsemmisítik egymást, tervszerű következetességgel. Lágy kézhajlatok, összegyűrt bádoghoz hasonló, váratlan redökbe aláomló, szélfújta leplek ... "Utolsó ítélet". Marfa vizes, súlyos haja omlik alá az egyszerű parasztruhára. Kinyújtott kezében hajót tart, könnyedén és sokat jelentő kifejezéssel, mert az a hajó - vízbefúlt lelkek 110

hajója. És hallani a vízcsobogást és a ködbefuló, reménytelen, bánatos, keserű kiáltást: "Mar-faa-a! U-U-uS'szá-á-ál! Ma-a-a-rfa-a-a-a !" ünnepélyesen, fájdalmasan vonulnak a gyönyörű arcú asszonyok, akiket Andrej neki szabadult fantáziájának szeszélye vezet az Üdvözült Asszonyok seregébe. Gyászos sorban lépdelnek egymás után, reménykedve, hogy megaláztatásuk árán megválthatják lelküket, és mint a szívverés, visszhangozva döndül a csodálatos csendben a kicsorbult tatár-szablya. Egymás után bukkannak fel előttünk az ikonok és freskók - áttetszők és szigorúak, gyengédek és kemények egyszerre ... És velük összefonódva, érthetővé és végtelenűl egyszerűvé téve az utat Andrej elgondolásától megtestesülésükig, a láthatóval együtt lüktet a természet ezerféle hangja és muzsikája. Azok a hangok, amelyeket Andrej a benne támadt nemes és sugárzó. képek születésének perceiben hallott. A . szenvedésekben kihordott, diadalmas vonalakat, színeket csatazaj nyomja el, tűzvészek ropogása, méhek zöngése a hajdinamezők havas fehérsége fölött - a föld éneke, a földé, amely az azur, a türkizkék önfeledt szeretetére tanította Andrejt, az okker sziklák és a súlyos-kék angyal-lepel szép harmóniájára. És végül - a "Szentháromság", Andrej életének értelme és csúcsa. Az emberi testvériség nyugodt, fenséges, repeső öröme. Egyetlen lény három felé osztása és hármas szövetsége, bámulatos egybeforrottsága a századokba vesző jövendő fogadására. A vállakról szabadon aláhulló redők ritmusa, kontúrjuk hol a háttérbeli fenyőkéreg-vörös felületű tömbökre hasadt, sárga hegy töréseit követi, hol simán, lassan lebeg a már bágyadtlilába és füstös-bíborba váltó búzavirágkéken átszőve a repedések évszázados pókhálójával, amely még fokozza az amúgy is csodálatos ikon szépségét. Hozzánk pedig újra meg újra elszáll a visszhangja annak az elmúlt időnek, amely Rubljov ihletettségének perceit idézi, a pillanatokat, amelyekben különös gondolatai megfogantak. De most a "Szentháromság" itt-ott még aranyló, világos egén gyér esőcseppek csiUannak, majd sűrűsödnek, és ragyogó záporpatakokká folynak össze, távoli zivatar villódzásai világítják őket keresztül. Eső monoton, kitartó suhogása hallatszik, az esőfátylon keresztül csatakos, szürke rétek tárulnak ki, folyókanyar, vizét ólom szürkére korbáosolja a szél, partján, a csapzott fűben, megbéklyózott lovak állnak mozdulatlanul az esőben. Rab Zsuzsa fordítása

CONTENTS 5

12

20

Forum Action films, the younger generation, the need for criticism A conversation with Szilárd Uj helyi Szilárd Ujhelyi who is in charge of the Film Section of the Ministry of Education gave an interview to Filmkultura. He surveyed the last fifteen years of development as regards the Hungarian film, he discussed the role of Hungarian films in public life and he expressed his conviction that a similar task would have to be undertaken in the future by the best of those who made films. Workshop Where are the "difficult people" today? The way a documentary was made (László Nádasy) The director himself gives an account of the way the subject of Race against time was first thought of and developed. One of the themes of András Kovács's Difficult peopte led Nádasy to an examination of life in rural workshops. How are the reforms of the new economic mechanism put into effect in the provinces? What are the difficulties involved in the endeavour by agricultural producers' cooperatives to employ their surplus labour in workshops? Nádasy aimed to expound his subject wi th the methods of the cinema directe. Balance Gangsters and misanthropists A mad night (István Eörsi) Ferenc Kardos is the director of Grimace and Redlettered days. The action of his A mad night takes place in a single night and in one location, in a grocery. It the course of the action, which is full of surprises and in a grotesque key, light is thrown on the mechanism of corruption and on the laws of motion of this mechanism. Everyone is guilty, the manager, the sales staff, the fake inspectors, and, this is what the film suggests, everyone at the same time suffers damage.

24

An election in Hungary Love Emilia (Pongrác Galsai) Following Clowns on the Wall Pál Sándor has made a costume film in colour. A fineshing school in the thousand year old Hungarian state is disturbed by an unexpected opportunity: who is going to travel and see the Millenary Festivities? The young heroine, not tolerating limitations on human freedom, revolts again st the regulations of the cotton-wool lined prison. The director's idea has produced a nos talgi c, spectacular and lyrical film.

28

Revolt in the student mann er If ... (Sándor Fekete) The article deals with the Hungarian success of the film which received the Cannes Grand Prix. The concessions which were made in the interests of this sucess are emphasised, i. e.· that the film simplifies the aspect of rebellion. 111

34

The games of idleness Daisies (Zoltán Hegedűs) Hegedűs calls Vera Chytilova's film a grotesque of games and lies. Dealing with an irresponsible way of life that seeks to be original at all costs but which results in common places, it at the same time anal-yses a social ana. -ps-ycbological-pbenomenon.

Close-up 41 51

Francois Truffaut (Róbert Bán) Documents from an artist's care er Was Truffaut able to reali se the programme he proclaimed as a critic? The article examines his first films on the basis of an early programmatic study by the French director. He considers Les quatre cents coups, Jules et Jim, and L'amour á vingt ans, to be of permanent value. A file which completes the article prints selections from contradictory criticism and statements.

Round Table 64

The film "is the favoured method of observation of social psychology" An interview with Ferenc Mérei and Judit Vass Ferenc Mérei is a weH-know Hungarian research ot the psychology of groups, Judit Vass the director of a number of shorts which have had an international success, such as Who's your friend, Connections and Methods. Filmkultúra interviewed them on the connections between the film and social psychology, OI!the possibility of arresting phenomena of group dynamics on film, the simultaneous expression of multidirected motivations on film and on the extraordinary "camera effect". The film can reproduce nuances of psychological phenomena which cannot be expressed by verbal means.

Counter-opinion 72 74 75

Dillinger lives! (Gergely Bikácsy) Are our late st films sufficiently "rugged"? (László Fábián) Producing excitement or making one aware of things? Readers' opinions on Z

From periodicals abroad 78 80 82 83 85 86 88

The Paris success of Rubliov Pasolini: Live speech, the wonderful opportunity The Indian film Voluntary self-control "Paralel" filmart in France? The subject of Polish films

given to film

A. Konchalovsky - A. Tarkovsky : Andrey Rubliov (Shooting script II) Translated by Zsuzsa Rab. Index: 25.306 Készült a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat 11. számú telepén 706821 számon. Felelős vezető Kerschen Mihály

(V., Honvéd u. 16.)

FILM KULTúRA Az 1970. évi 1-6.

szám bibliográfiája

Műhely "A fi:m a szociálps.zichológia kitüntetett Mérei Ferenccel és Vas Judibbal A kiközösítés A readizmus és Mészöly

ürügyeí.

Meditáció

parabolái Miklóssal

A társadalmi

Beszélgetés

(Mészöly

Beszélgetés

Gaál

Miklós)

3

Istvánnal 4

"iH és most".

részleteken

filmjéről

és filmen.

Hol vannak ma a "nehéz emberek"? netéből (Nádasy László) Költészet a hiteles (Maár Gyula)

módja."

1

Fleischmann

írodalomban (Zs. 1.)

mobilitás

szemléltetési

Beszélgetés

'a Kitörés

Egy dokumentumfilm

alkotóival

. 6

keletkezéstörté1

túl.

Jegyzetek

a

Szerelem

forgatásáról 6

Kritikák, cikkek, tanulmányok A dolmmentarizmus

és a szürrealizrnus

A !halál iparrnűvészete A harmincharmadik A ,hit iróniája A hittől

-

fEmtéma

A semmittevés

játékai

asszociációk

A ,valóséÍJggá lett Az önfeledtség

öröme -

vagy őrület?

Dózsa mítosz Dráma

Százszorszépek

-

-

-

Zeffirelli Szerelern

(Földes Anna)

5 Zoltán)

Szerelern

Rómeó (Örkény

1

OSükösd Mihály)

és Júliája

(Koltai

Tamás)

István)

vagy virtuóz

6 6 6

(Makk Károly)

3

A hullaégetö

(Rubin Szilárd)

2

teljessége

(Dobai Péter)

Légyfogó (Horgas Béla)

történelme

2 4

József)

(Hegedűs -

körül

(Rubin Szi.lárd)

Szerelmesfilm

lírai

Egy választás Magyarországon Emlékezés

(Tornai

rendje

vagy a forradalom

vér nélkül

5

(Bíró Yvette)

5

Viridiana

-

-

-

a koponyám

-

Viridiana

legenda bravúrja

Egy korszak

Utazás

-

átgondo.t

Az egyszerűség Bűntény

-

kihívása

(Dobai Péter)

és a kétely hitelessége

a szsbadságtg

A szabad

Onibaba

áttételben -

-

Szeressétek

technik,a?

3 3

Szerelem

(Simon István)

Odor Emfliát (Galsai Pongrác)

(Csepeli György)

6 1 5

Filmek,

díj aik, tanulságok

Gengsztereik

Karlevy

és mizantrópok

Ha a hit az egyetlen Keresztezhetők-e Kertész

-

Egy őrült

fegyver,

.. -

a különböző

jegyzet,ek (Sas György)

4

éjszaku (Eörsi István)

ítélet

műfajok?

(Almási -

Miklós)

Kitörés

3

(Lázár

István)

6

Pál (1909-1970) (Sz, B.)

Kornputerfi.m, "kino-Pravda", Kovács Zolt) Látabár

Kálmán

Lázadás

diák módra

Lázadva

és magára

Líra, dráma,

(Demeter -

-

hagyatva

-

1

Arc (Fogarassy

-

Miklós)

3

módban

Találkozás

egy fíatalemberrel

5

Rítus (Mérei Ferenc)

Az így jöttem

feltételes

Vadászjelenetek

2 Sándor)

(Illés Jenő)

Provokáció

-

Magyarországon

Zenés film vagy film

jegyzetek (Kézdi 2

Ha .. , (Fekete

malodráma

Kantáta

4

képmagrió - Franciaországi

Imre)

Nyomozás vagy azonosulás? Profán

Vary-i

felújítása

4

(Sa,lamon Pál)

A homok asszonya Szere.rnesfi.rn -

a beatzenéről

Mársékelt -

2

(Győrffy Miklós)

(Lakatos

égöv (Mágori

Szép lányok,

6

András)

5

Erzsébet)

ne sírjatok

3

(Fekete

~v~

6

Premier plan A .korszerű

híradófilm

feladatai

4

(K. J,)

A magyar film 25 éve, 1945-1959. filmtörténeti dokumentumaiból

Szemelvények

egy

negyedszázad

A magyar film 25 éve, 1960-·1970, filmtörténeti dolkumentumairból II.

Szemelvények

egy

negyedszázad

Kulesov,

Lev (Veress József) -

Lenin alakja T'ruffaut,

2

3

Egy művészi

Pálya

dokumentumai

5

2

a fj1lmtörbénebben (Veress József)

Fran.jois

(Bán Róbert)

Var da, Agnes (Bíró Yvette)

-

-

Egy művészi

Egy művészi

pálya

pálya

dokumentumaiból

dokumentumaiból

1 6

Fórum A "cselekvő" filmről, .a fiatalok szélgetés Újhelyi Szi1árddal Embereik és elektronok

nernzed ákér ől, a bírálat

igényéről

-

Be1

(Marx György)

6

Filmgyártásunk

technikai

felkészültsége

I. (-ní-)

3

Filmgyártásunk

technikai

fe:készül,tsége

II. (-ni-)

4

Pécs 1970, Tovább! László) Tévéhíradó

-

Az új magyar

film -

történelmi

távlatban

(B. Nagy 4

filmhíradó

(Pécsi Ferenc)

6

Ellenvélemény A morális A szatíra

állásfoglalás rnikrovilága

Boldogtalan

játékok

szükségessége

(Komáromi

János)

(Miklay Edit) -

A Di.Hnger-vitához

2 5

(Horgas Béla)

2

Dillinger

él! (Bikácsy

Egy "elveszett"

Gergely)

kezdeményezés

Egy "magánfelmérés" Elég "érdesek"-e Fortélyos

Izgalomkeltés

tanulságai

újabb

dicséret

(Bhkácsy

(Ferencz

filmjeink?

Magyarázható-e

2

(Fábián

László)

1

3 -

Olvasóleve.ek

Gl auco pszichológiája?

és félreértve

Miben vétkes

4

Zoltán)

(-i-n)

vagy eszméltetés?

Megdicsérve

Gergely)

(Fö.di

a "Z"-ről

Katalin)

2

(Zalán Vince)

5

a kr.i.tika sznobizmusa ? {F. A.)

Utazás -

Kar inthy

nélkül

(Fogarassy

Viridiana

vagy az "elidegenedett"

3

Mbklós)

2

jóság (·Eknber Mari anne)

4

A film és közönsége A "Cigányok" Acinéma

és a cigányok megítélése.

direct, mint

A filmhatás

a pszichoterápia

szociológiai

vizsgálata

-

(Ha.ász László -

eszköze (Dr. Polcz

(Helmich

Dezső)

Sípos

Alaine)

Kor né")

5 6 5

Könyvek A dokumentarizmus A nő mítosza

esztétikája

(Vincze Lajos)

a filmtörténetben

(Szilágyi

Gábor)

4 4

Külföldi folyóiratokból A Oahiers

kü.önszárna

A film:kritika A filmrnűvész

megrendelés

és az underground évek olasz filmművészete

A latin-amerikai A lengyel

filmgyártás

filmgyártás

A rnozí visszahódítja A Rubljov

sikere

A valószínűség

nézőít

2

2 5

2 6

'Párizsban

és a konvenció

átalakulása

Az afrikai

filmművészet

-

az eposz halála

5 5

születése

4

téma és ihlető

3

"ll1uevo cine" ideológiája

4

Az ariarchízrnus Az argentin

előretörése

3 5

témái

A western

Az indiai

avantgarde-ról

kérdései

és a társadalmi

Agnes Varda A hatvanas

a szovjet

módszertanl

mint

fiim

Az olasz film válsága Beszélgetések

4

Andrzej

Wajdával

4

Brech t és a film

6

Egy siker természetrajza

6

Elia Kazan Függetlenségi

"kiegyezése" harcok

Josef von Sternberg

"ofI-lHoUywood" (1894-1970)

3 6

3

Koncsalovszkij

'a művészmozik

önkontroll

Pasolini

a Disznóólról

Pasolirii: Az élőbeszéd ,.PárhuZJamos" Jules

4

a film csodálatos

fí lmművészet

1

lehetősége

1

Franciaországban?

5

Dassinről alkonya?

2

a Forgalom

5

Szuperprodukciók Tati .ú] filmje: Utolsó

3

Franciaországban?

1

Onkéntes

Portré

6

új filmjeiről

Megmaradnak-e

beszélgetés

3

Lev Kulesovval

Forgatókönyvek Koncsalovszkij A.-Tarkovszkij Zsuzsa fordítása) Önkény István-e-Makk Károly:

A.: Andrej

Rubljov

MacsIkajáték

71569 FNYV

(részlet

ll.

(Forgatókönyv, a

Rab

forgatókönyvből)

1 5