Claire Kenneth
Forgó táncparkett Regény
2011
I. Még nem volt éjfél, tíz perc hiányzott a tizenkettőhöz. Veronika az órájára nézett, meglepődött, hogy még ilyen korán van és máris ilyen fáradt. Pedig még milyen hosszú az éjszaka záróráig… Bement az egyik üres páholyba, az asztalon ott volt a „KESERVED” jelzés, de a vendégek még nem érkeztek meg. A nightclub már zsúfolt volt ilyenkor, csak néhány előre lefoglalt páholyban volt hely. Veronika a páholy hátterébe húzódott és a félhomályban letette a nagy, nehéz tálcáját. Nem a cigaretták, szivarok és levelezőlapok voltak a nehezek, hanem ez az átkozott nagy tálca. A nyakát vágta és horzsolta a bőrszíj, de csak nyakba akasztva lehetett cipelni. Csak a főpincér ne vegye észre, mert majd megint gorombán rámordul – mozogj, ne ácsorogj, a vendégek akkor vesznek cigarettát, ha szem előtt vagy! – Nem ácsorgok Mr. Russel, meg nem állok egy pillanatra… – Ne feleselj velem, mert kirúgatlak! Tegnap is, amikor leszámoltál, csodálkoztam, hogy milyen keveset árultál! Ilyen telt háznál kétszer ennyi fogyhatna! A főpincérnek persze százaléka volt a cigarettán, azért hajszolta őt ennyire. De most, a sötétben nem kísérhette szemmel. Csak a forgó üvegparkett volt megvilágítva, kék zöld, lila fénykévék villództak a táncolók arcán és az összesimult alakjukon. 5
Ez a forgó üvegparkett, ez volt a fő attrakciója a night-clubnak. Hatalmas üvegkorong, amely forgott egyre gyorsabban. A párok mintha már nem is táncoltak volna, elég volt ha egyhelyben álltak, csak egyszerűen összeölelkeztek a vad ritmusra és a korong vitte őket, körbe, körbe… A néger énekes egy magas dobogón állt, fehér frakkja pillanatonként más színt váltott, ahogy a reflektor pergőtüzében egyszer zöld, egyszer világoskék volt a koromfekete arca is. A levelezőlapok, amelyek itt voltak Veronika tálcáján, a forgó üvegparkettet ábrázolták, a nightclub címével. „ÜDVÖZLET NEW YORKBÓL” volt a felirat. Ilyet küldött Marikának is Párizsba. Hadd lássa Marika, hogy ő milyen ragyogó helyen lép fel… Nem is hazudott, amikor ezt írta. Három évvel ezelőtt, mikor idekerült, tényleg fellépett. Nyolctagú tánccsoport volt, ő volt az egyik a nyolc girl közül. Most is van műsor, sőt most tíz lány táncol, de ezek mind újak, nem is ismeri őket. Nem is akarja ismerni. Minek? Csak fájdítaná a szívét, ezek ezüst flitter jelmezekben ragyognak, nagy tapsot kapnak minden szám után, ő meg itt szaladgál a cigarettás tálcával, a combig érő fekete hálóharisnyában, fekete máslival a fején és örül, ha valami borravalót kap. Így végződtek a nagy álmok… Balerina akart lenni, erre készült már hatéves korától. 6
Szegény nagymama milyen büszke volt rá, amikor Pesten az operában a balett-mester megdicsérte és tandíjmentesen felvette. Nagymama megfordulna a sírjában, ha tudná, hogy mi lett belőle… Tavalyelőtt még táncolt. Ha nem is balett volt, de tánc. Ha nem is a Metropolitan operaházban, amely az álmok és a vágyak teteje lett volna, csak itt ebben a másodrangú Broadway lokálban. Innen még nyitva volt az út, még voltak lehetőségek, még remélhetett. Amerikában sem lehet egyik percről a másikra karriert csinálni… Ezzel vigasztalta magát és egymásután többször is elolvasta Anna Pavlova élettörténetét, ő sem lett egyik napról a másikra a cári balett sztárja. Türelem kell és főleg sok gyakorlat. A kis albérleti szobájában félretolta az asztalt és gyakorolt. Halkra állította a gramofont, mert a háziasszony már kezdte unni a „Hattyú halála” melódiáját. Időnként bekopogott, hogy most már csend legyen. Akkor Veronika zene nélkül táncolt, a nagy falitükör előtt igyekezett tökéletesíteni a mozdulatait. Aztán jött ez a furcsa, szúró fájdalom a hátába. Né ha a mellkasában. Rengeteg aszpirint szedett; egy megfázással még nem kell orvoshoz menni, kár a pénzért – gondolta. Mind meg voltak hűlve ebben az öltözőben, nem is csoda. Füllesztően meleg volt és ha kinyitották az ablakot, jeges téli szél fújt be, egyenesen az átizzadt hátukra. 7
Az aszpirin nem használt, a szúró fájdalom nem múlt el, sőt. Tánc közben volt a legkellemetlenebb. De Veronika csak táncolt, táncolt… A háziasszony meleg borogatást ajánlott, a televízión egy csodaszert hirdettek, de nem használt semmi. Végül Veronika mégiscsak elment az orvoshoz. Kedves, idősebb ember volt és persze magyar. Nagyon gondosan vizsgálta, meg is röntgenezte. – Lélegzeni mélyet! Most nagyot sóhajtani! Most tartsa vissza a lélegzetét! Veronika nem kérdezett semmit, csak engedelmesen sóhajtozott. Az orvos arca mintha egyre komolyabbá vált volna, bár az is lehet, hogy Veronika képzelődött. Ennek ilyen arca van. A vizsgálat végén, amikor már újra felvette a blúzát és ott ült az íróasztalával szemközt, már érezte, hogy valami baj van. Az orvos a töltőtollával játszadozott. Forgatta a ni kotintól megsárgult ujjai között. – Vén hülye ez, gondolta Veronika, csak már mondana valamit. – Maga táncosnő fiacskám? – Igen. És balettre készülök… – Sajnos fiacskám, erről le kell tennie. Maga nem táncolhat, ezzel a szívvel semmi esetre… – A szívem, doktor úr? – Igen fiacskám, a szíve nincs rendben… – Dehát doktor úr, nekem soha semmi bajom a szívemmel és a meghűlés miatt jöttem… – A meghűlése lényegtelen. Majd írok rá egy kanalas orvosságot, sajnos azonban a szíve… 8
– Szívbajos vagyok doktor úr? Félpercig nem kapott választ. Vagy lehet, hogy csak egy negyed perc volt, de kétségbeejtően hosszú időnek tűnt. A doktor megint a töltőtollával foglalatoskodott és nem is nézett rá. Nem meri megmondani, nem is akarja megmondani az igazat, ilyenkor az orvosok hazudnak, csakhogy megkíméljék a pácienst. Végre megszólalt, végre letette a töltőtollat. – Erről szó sincs fiacskám… De vannak zörejek és az aortánál egy kis elváltozás. Persze ezzel elélhet nyolcvan évig is, de kímélnie kell magát, táncról szó sem lehet. Vagy emeletekre felmenésről. – A negyedik emeleten lakom doktor úr és nincs lift… Milyen hülyén hangzott ez, utólag nem is értette, hogy miért mondta, végre is mi köze a doktornak ehhez. De valamit kellett mondani és csak ez jutott az eszébe. Semmi más. Az hogy húsz éve készül balerinának, hatéves kora óta, hogy ennek élt, hogy most vége, vége, vége… – Sok pihenés fiacskám és jó levegő. Felírok tablettá kat is, étkezés előtt kell majd bevenni. Jó levegő… A nightclubban vágni lehetett a füstöt, gyakran úgy érezte, hogy megfullad. Az orvos még tovább beszélt, de már alig figyelt rá. Valami gyermekkori reuma mehetett rá a szívre – gondolkozzon hátha visszaemlékszik, milyen körülmények között éltek?… Veronikának eszébe jutott az ablaktalan, kibombázott pesti lakás, ahová az ostrom után visszamentek. 9
Az óvóhely, a nyirkos pincében, ahol hónapokig éltek és csak sárgaborsót ettek. Pici gyerek volt, de emlékezett… Úristen, mi mindenre emlékezett… Elkezdett sírni. Nagy forró könnyek gördültek végig az arcán, a doktor megsajnálta. – Nyugodjon meg fiacskám, nem kell rögtön sötéten látni a dolgokat. Maga nagyon csinos lány, keressen egy rendes fiatalembert és felejtse el ezt a balett dolgot. Annyi más foglalkozás van, miért kell pont színpadon ugrándozni!… Csak ezt ne mondta volna, ez a vén hülye. – Mivel tartozom doktor úr? – Semmivel fiacskám, nem fogadok el magától semmit. Jövő héten jöjjön el megint, csinálok még egy elektrocardiogrammot. Ingyen – tette hozzá. Veronika már nem is emlékezett, hogy megköszönte-e, vagy csak akarta. A könnyek még akkor is fojtogatták, amikor kilépett a Fifth Avenue forgatagába. Azt tudta, hogy a jövő héten nem fog eljönni. Vén hülye, vén hülye, ez volt az egyetlen vigasztaló gondolata. Téved, biztos, hogy téved… Két nappal később elment egy ismert amerikai szív specialistához. Ez ugyanezt mondta, szinte szóról-szóra ugyanezt, hetvenöt dollárért. Veronika először is felmondta a lakást. Eddig nem is érezte, hogy fullad, ha felszalad a negyedik emeletre, de mióta az orvos mondta, észrevette hogy tényleg, ilyenkor jelentkezik a fájdalom. 10
A háziasszony kétségbe volt esve. – Maradjon drágám, könyörgött. Nem bánom, ha folyton gramofonozik, ha állandóan gyakorolja a balettot! – Nem gyakorlok többé, soha többé… Nincs balett, vége… Az új lakásban, a liftes házban jóval magasabb volt a lakbér. Miből fogja fizetni? Miből fog élni? Mihez fog kezdeni?… Bement a nightclubba, már három napot mulasztott. Beszélni fog Mr. Blakeval, a menedzserrel, a szerződést fel kell bontani. Undorodott Mr. Blaketól. Ha csak ránézett meg borzongott az utálattól. Soha nem felejtette el azt a pár percet, amit egyszer az irodájában töltött. Valami tévedés volt a fizetési csekkjén, ezért ment be. Már hallott arról, hogy a menedzser mikre képes, hogy a lányokat egyszerűen a háreme tagjaiként kezeli. De meg volt győződve, hogy ez csakis azokra vonatkozik, akik hajlandóak… Mikor bement az irodába, Mr. Blake az íróasztalnál ült A falon köröskörül nagy sztárok képei voltak, a sarokban egy széles heverő, keleti szőnyeggel letakarva. – Mi újság Hungarian Beauty? – kérdezte a férfi. Veronika kivette a táskájából a csekket és elkezdett magyarázni. Blaket mintha nem is érdekelte volna a dolog, csak álmos szemekkel nézte Veronikát. Dagadt, húsos szemhéjai voltak, mint egy békának. Az arca is békaszerű volt, a lefittyedt széles szájával, melyből 11
