FELTÖLTHETŐ KÉPEK PARAMÉTEREI • • • • •
tif vagy jpg formátum jpg esetében a legkisebb tömörítés (pl. Photoshop 12-es) maximális felbontás, de minimum 8 Megapixel 300 dpi színprofil: Adobe RGB (sRGB is megengedett)
Archívumunk számára köz- és szakmai érdeklődésre számottartó képeket keresünk, kiemelten kulturális és ismeretterjesztő területről, illetve történelmi, illusztrációs jellegű fényképeket. A fotók szelektálásnál azok informatív tartalma, esztétikai értéke és piacképessége a meghatározó szempont. A kép technikai tulajdonságainak lehetővé kell tenni a változatos felhasználási formákat az internettől a minőségi nyomtatású magazinig. Fényképek esetében az indokolatlan életlenség, indokolatlanul magas érzékenység (ISO), indokolatlan horizont döntés kizáró tényező. Portrék Ikonikus személyek, szakterületükön elismert tudósok, művészek, sportolók, egyéb szakemberek, közéleti személyiségek, kiemelt közjogi titulust viselő emberek képeit várjuk. Ezentúl etnográfiai jellegű (adott népcsoportra jellemző) emberekről gyűjtünk szűk értelembe vett portrékat. Természetfotókat -tájképek és kuriózumok kivételével- elsősorban természetfotósoktól várunk. Ezeknél a képeknél előnyt jelent a pontos fajmegjelölés. Ismeretterjesztő jellegű fotókon túl kifejezetten esztétikai célzattal készült, akár absztrakt természeti jelenségek fényképét is várjuk. A fent említett szempontok figyelembevétele felgyorsítja a képek feldolgozását és értékesíthetővé válását.
További kérdésekre válasz, időpont egyeztetés:
Kasza Gábor
Sztankó Bálint
művészeti vezető
képszerkesztő, kurátor
[email protected]
[email protected]
+361 888-9130 / 131
+361 888-9130 / 131
amelyet …. /2010. szám alatt az alulírott napon egyrészről a Kossuth Kiadó Zrt. (1043 Budapest, Bocskai u. 26., adószám: 11524128-2-41 képviseli Kocsis András Sándor elnök-vezérigazgató), vagy együttes aláírással, belső rendelkezés alapján: Földes László és Kocsis Erik) továbbiakban: Kiadó, másrészről _______________________________________________________________________ (Jogtulajdonos) Született: _________________________ Anyja neve: ________________________________________ Lakcím / székhely: _____________________________________________________________________ Adóazonosító: ____________________________ Adószám: __________________________________ Egyéni vállalkozó esetén - vállakozói ig. szám: __________________________________________ Cég esetén Cégnév: _______________________________________________________________________ Székhely: _______________________________________________________________________ Adószám: __________________________ Cégjegyzékszám: __________________________ Bankszámlaszám: _____________________________________________________________________ E-mail: __________________________________ Telefon: _____________________________________ Amennyiben mint magánszemély / szellemi szabadfoglalkozású kíván szerződést kötni, kérjük töltse ki az adatlapok egyikét!
továbbiakban: Szerző/Jogtulajdonos kötöttek az alábbi feltételek szerint. 1.
A szerződés tárgya
1.1.
A Kiadó szervezeti keretén belül létrehozta a CULTIRIS Kulturális Képügynökséget. A jelen szerződésben és az annak alapján történő tevékenységben Kiadón minden esetben a képügynökséget kell érteni. Harmadik személyekkel szemben a Kiadó nevében minden esetben a CULTIRIS Kulturális Képügynökség jelenik meg.
1.2.
A Kiadó és a Szerző/Jogtulajdonos felhasználási keretszerződést kötnek annak érdekében, hogy a Kiadó az 1. számú mellékletben meghatározott elektronikus formájú fotóalkotások és fotóreprodukciók (továbbiakban: művek) felhasználói jogát megszerezze, és Képügynökségén keresztül a művek felhasználói jogát értékesítse megbízási díj (jutalék) ellenében.
1.2. A Kiadó a művek nyilvános megjelentetését és értékesítését a CULTIRIS Kulturális Képügynökség internetes felületén biztosítja.
1
2.
A teljesítés határideje és módja
2.1. A Felek a jelen megállapodást határozatlan időre kötik. Megállapodnak abban, hogy az 1. számú mellékletet bámikor módosíthatják, azaz közös megegyezéssel törölhetnek belőle, vagy újabb műveket vonhatnak a szerződés hatálya alá. A Képügynökség a művek felhasználói jogának értékesítését a művek megfelelő formában történő átadását követően kezdi meg. A Jogtulajdonos részére fizetendő szerzői jogdíj mértékét a Felek külön pontban határozzák meg. 3.
A felhasználási jog A Szerző/Jogtulajdonos a jelen szerződés aláírásával a mű - területi és időbeli korlátozás nélküli - korlátlan alkalommal gyakorolható - harmadik személynek átengedhető felhasználási jogait engedi át a Kiadónak a 4. pontban körülírt módon és mértékben.
4.
A felhasználási jog módja és mértéke
4.1.
A Szerző/Jogtulajdonos a jelen szerződéssel engedélyezi a Kiadónak a mű nyilvánossághoz való közvetítését a Képügynökség internetes felületén. A felhasználói jog átengedésének kifejezett célja és tartalma az, hogy a Képügynökség a felhasználói jogot – külön meghatározott keretek között – harmadik személynek értékesítse.
4.2. A szerződő Felek kijelentik, hogy felhasználás alatt kifejezetten a művek felhasználási jogának értékesítését értik. A Kiadó a jelen szerződés alapján nem jogosult a művek bármilyen formában történő felhasználására saját Kiadói tevékenysége körében, ide nem értve a művek CULTIRIS Kulturális Képügynökség internetes felületének népszerűsítése érdekében történő felhasználását. 4.3. A Szerző/Jogtulajdonos a jelen szerződéssel engedélyezi a Kiadónak a mű számítógépes hálózat útján történő nyilvánossághoz való közvetítés jogát, amely a mű olyan módon történő hozzáférését teszi lehetővé, hogy a távollévő közönség tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. 4.4. Ha a jelen szerződésben engedélyezett felhasználási módok a szerződés hatálya alatt úgy változnak meg, hogy a szerződés megkötésekor ismert és a szerződésben engedélyezett felhasználási módok megvalósulását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszik lehetővé, a jelen szerződéssel megszerzett felhasználási jog e megváltozott, illetve kibővült felhasználási módokra is kiterjed. 4.5. A felhasználási jog hatálya alatt a felhasználó jogosult a művet a nyomdai feldolgozásra való alkalmassá tétel mértékéig módosítani (mely szokásosan magában foglalhatja a méret, kivágat módosítását, színoptimalizálást, CMYK-konverziót). A Jogtulajdonos kifejezett, írásos engedélye nélkül a felhasználó nem jogosult a mű képi megjelenését befolyásoló módosításra (pl. törlés, hozzáadás, képi effektus, torzítás). A felhasználó nem jogosult a műnek dehonesztáló, törvényt, a közizlést vagy közszemérmet sértő szöveges vagy képi környezetben történő közlésére. 5. 5.1.
A Felek jogai és kötelezettségei A Szerző/Jogtulajdonos:
2
- A művek képinformációit a Kiadó rendelkezésére bocsátja (cím, méret, felbontás, egyéb információk). - Hozzájárul ahhoz, hogy a Kiadó a művek felhasználói jogának értékesítése érdekében a műveket vízjellel ellátva, legfeljebb 800x800 pixeles méretben térítésmentesen megtekinthetővé és letölthetővé teszi a képügynökség internetes felületén. 5.2.
6.
A Kiadó (Képügynökség): - Garantálja hogy a Szerzőtől/Jogtulajdonostól átvett műveket a CULTIRIS Kulturális Képügynökség internetes felületén elérhetővé és megrendelhetővé teszi, illetve bevonja az ott folyó értékesítési szolgáltatásba. -
Vállalja, hogy a Szerzővel/Jogtulajdonossal megállapodott módon a művekhez csatolja a Szerző/Jogtulajdonos egyértelmű copyright-azonosítóját.
-
Vállalja, hogy szerződést köt azon felhasználókkal, akik az internetes felületen keresztül meg kívánják vásárolni a művek felhasználási jogát, és a felhasználási jogvásárlással kapcsolatos jogi és pénzügyi tranzakciókat (adminisztráció, szerződéskötés, pénzügyi tranzakció, művek elektronikus másolatának átadása) önállóan, saját költségén lefolytatja.
-
Vállalja, hogy minden Felhasználóval folytatott tranzakciót a Felhasználóval saját nevében, de a Szerző/Jogtulajdonos javára kötött felhasználási szerződés alapján folytat le. A felhasználási szerződés tartalmazza a művek felhasználásával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a jelen megállapodás 2. számú mellékletét képező minta alapján.
Jogszavatosság
6.1.
A Szerző kijelenti, hogy kizárólagos szerzője a műnek, amely az ő egyéni, eredeti jellegű alkotása.
6.2.
A Szerző/Jogtulajdonos szavatol azért, hogy a művön nem áll fenn harmadik személynek olyan kizárólagos vagy nem-kizárólagos szerzői vagy felhasználási joga, amely a Kiadót a jelen szerződéssel megszerzett felhasználási jogainak gyakorlásában megakadályozná, vagy bármilyen módon és mértékben korlátozná.
6.3.
A Szerző/Jogtulajdonos szavatolja, hogy azon képek esetében, melyeknél e szempont értelmezhető, a képeken szereplő személyek nem emeltek kifogást a kép elkészítése és nyilvánosságra hozatala ellen.
6.4.
A Szerző/Jogtulajdonos kötelezi magát arra, hogy megtéríti a Kiadó valamennyi erkölcsi és anyagi kárát, amely a Szerző jogszavatosságának megszegéséből ered.
7.
Szerzői jogdíj
7.1.
A Kiadó a mű felhasználói jogának átengedéséért közvetlenül szerzői jogdíjat nem fizet, tekintettel arra, hogy a felhasználói jog átengedésének célja azok továbbértékesítése. A szerzői jogdíjat a Képügynökség közreműködésével a tényleges Felhasználók fizetik.
7.2.
A Felek a CULTIRIS Kulturális Képügynökség felületén értékesítendő művekkel kapcsolatban a 3. számú mellékletben rögzített általános díjszabásból indulnak ki. Az ál-
3
talános díjszabástól a művek értékesítése során a mindennapi üzleti gyakorlatnak megfelelően, a Kiadó és a Szerző/Jogtulajdonos, illetve a Kiadó és a Felhasználó közötti egyeztető tárgyalások alapján, kölcsönös megállapodással el lehet térni. A Felek megállapodása alapján a Kiadó díjszabását egy naptári éven belül egyszer jogosult módosítani, az infláció mértékében, száz forintra felkerekített díjtételekkel. A Kiadó az e szerződésben meghatározott képügynökségi szolgáltató tevékenységét a pénzügyileg realizált szerzői jogdíjak 40%-ának megfelelő jutalék ellenében végzi. 7.3.
Elszámolás a Szerző/Jogtulajdonos és a Kiadó között - A Kiadó az átadott művek felhasználói joga értékesítésének realizált bevételeivel minden naptári negyedévet követő 20 munkanappal számol el a Szerző/Jogtulajdonos felé, írásos formában. - A Kiadó az elszámolást követően a díjszabás, vagy a 7.2. pont alapján történt kölcsönös megállapodás alapján meghatározott, pénzügyileg teljesített bevételek (felhasználói jogdíjak) 60%-át kitevő összeget számla ellenében (és szükség esetén a Szerző/Jogtulajdonos által kötelezően kitöltendő adatlap alapján) banki átutalással fizeti ki a Szerző/Jogtulajdonos részére a megadott bankszámlára. - A Kiadó a művek forgalmazásáról teljeskörű elektronikus nyilvántartást vezet. Szerző/Jogtulajdonos bármikor jogosult betekinteni az általa átadott művek elszámolási és felhasználási dokumentációjába.
7.4. A szerződő Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a 7. pontban és a 3. számú mellékletben meghatározott szerzői jogdíjat a felhasználási jog módjára és mértékére való tekintettel, a mű valamennyi engedélyezett felhasználásával elérhető bevétellel arányosnak tekintik, ezért a Szerzőnek/Jogtulajdonosnak jelen szerződés alapján további díjigénye semmilyen jogcímen nincsen, arról kifejezetten lemond. Ugyanez vonatkozik a felhasználási díj Kiadó és Szerző/Jogtulajdonos közötti megosztására is. 8.
Személyhez fűződő jogok
8.1. A Szerző/Jogtulajdonos hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Kiadó a mű szerzőjeként/jogtulajdonosaként feltüntesse. A Kiadó jogosult megválasztani a névfeltüntetés helyét és módját. A Szerző nevének feltüntetése a Kiadó kötelezettsége. 8.2. A Szerző/Jogtulajdonos felhatalmazza a Kiadót, hogy nevében és képviseletében lépjen fel a mű védelméhez fűződő jogokat és/vagy a Szerző névjogát megsértő harmadik féllel szemben. 9.
Vegyes rendelkezések
9.1. Az e szerződéshez csatolt sorszámozott mellékletek a szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A szerződés és mellékletei kizárólag együttesen érvényesek és értelmezhetők. 9.2. A szerződő Felek kötelesek az e szerződés szerint szükséges valamennyi, a szerződés lényeges tartalmát érintő jognyilatkozatot írásban megtenni. A szerződő Felek kötele-
4
sek az esetleges lakcím, illetve székhelyváltozást a másik féllel haladéktalanul közölni. Az ennek elmulasztásából eredő károkat és hátrányokat a mulasztó félnek kell viselnie. 9.3. Az itt nem szabályozott kérdésekben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és mögöttes jogként a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. 9.4.
Az e szerződésből eredő jogvita esetén a Felek kötelezően megkísérlik a peren kívüli megállapodást, 30 napot adva a szerződésszegő félnek arra, hogy szerződésszegését orvosolja. Az ilyen felszólítást a jogosult jogérvényesen tértivevényes ajánlott levélben teheti meg a szerződésszegő fél címére címezve. Amennyiben a felszólítás nem vezet eredményre, a jogvita eldöntése érdekében a Felek kikötik a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét.
9.5. Ez a szerződés a Felek kölcsönös aláírásával az alulírott napon lép hatályba.
Budapest, 2010.
…………………………………….. Kossuth Kiadó Zrt.
……………………………………… Szerző/Jogtulajdonos
Mellékletek: 1. számú melléklet: A Jogtulajdonos által átadott művek tételes felsorolása 2. számú melléklet: Felhasználói szerződés-minta 3. számú melléklet: A CULTIRIS Kulturális Képügynökség általános díjszabása Adatlapok: 1. Adatlap a Felhasználói szerződéses díjakhoz (A magánszemély kéri a kifizetői adóelőleg és járulék számítást) 2. NYILATKOZAT (a számlát adó, nem egyéni vállalkozó magánszemély részéről)
5
Melléklet 01. Szerződő fél: ………………………………….……………………………….. Értékesítésre kizárólag a Jogtulajdonos által átadott, az ügynökség internetes felületén megjelenő képek kerülnek. A Jogtulajdonos a www.cultiris.com oldalon ellenőrizheti, hogy mely képek vannak forgalomban és kezdeményezheti azok eltávolítását/módosítását. Az ügynökség vállalja, hogy 2 munkanapon belül eltávolítja azon képeket, melyeket a Jogtulajdonos megjelöl ID alapján az elérhetőségeink egyikén:
[email protected] / (1) 888 9 111
Budapest, …………………………..
………………………………….. CULTiRIS
…………………………………… Jogtulajdonos
Kossuth Kiadó ZRt. - CULTIRIS Kulturális Képügynökség (1043 Budapest, Bocskai u. 26., adószám: 11524128-2-41; képviseli: Kocsis András Sándor elnök-vezérigazgató, felhatalmazás alapján együttesen: Kocsis Erik ügynökségvezető és Földes László informatikai menedzser) továbbiakban: Képügynökség másrészről a CULTIRIS Kulturális Képügynökség weboldalán regisztrált Felhasználó kötöttek az alábbi feltételek szerint. 1.
A szerződés tárgya
1.1.
A Kiadó szervezeti keretén belül létrehozta a CULTIRIS Kulturális Képügynökséget. Harmadik személyekkel szemben a Kiadó nevében minden esetben a CULTIRIS Kulturális Képügynökség jelenik meg. A Képügynökség az általa rendelkezésre bocsátható művek felhasználási jogával rendelkezik oly módon, hogy azt harmadik személynek átengedheti. Az átadható felhasználási jog esetleges korlátait a Képügynökség minden esetben feltünteti.
1.2.
A Képügynökség a felhasználási jogokat saját nevében, de a művek szerzői, illetve jogtulajdonosai javára értékesíti.
1.3.
A jelen szerződés alapján a Felhasználó felhasználási jogot szerez a Képügynökség internetes felületéről letölthető, elektronikus formájú fotóalkotások és fotóreprodukciók (e szerződés terminológiája szerint a továbbiakban: mű) felhasználására a jelen szerződésben és az ahhoz tartozó licenc-levélben meghatározott keretek között.
2.
A szerződés létrehozása
2.1. A Felhasználó által kezdeményezett megrendelés - a regisztrációt, és a jelen szerződés elfogadását követően - e-mail formában beérkezik a Képügynökséghez. 2.2. A Képügynökség a megrendelést a Felhasználó által megjelölt művekre specializált licenclevél e-mail formában történő megküldésével visszaigazolja, továbbá megküldi a licenclevél két aláírt, papíralapú példányát, valamint a felhasználói díjat tartalmazó számlát. A Képügynökség a díj kifizetését követően a kiválasztott műveket a Felhasználó számára hozzáférhetővé teszi. 2.3. A Felhasználó az általa aláírt licenclevél egy példányát a Képügynökségnek visszaküldi. A fokozott védelmű elektronikus aláírással rendelkező felek esetén a (licenclevél) szerződés megkötése és a számla megküldése elektronikus úton is történhet. 3.
A felhasználási jog módja és mértéke
3.1.
A Felhasználó a licenclevél aláírásával és a Képügynökség részére való visszaküldésével, továbbá a felhasználási díj megfizetésével szerez jogot a művek felhasználására.
3.2.
A mű megváltoztatására, a mű részeinek felhasználására kizárólag külön megállapodás alapján kerülhet sor.
1
3.3.
A képmás felhasználása - nyilvános közszereplő, közszereplésének körében történő ábrázolását kivéve - kifejezett hozzájárulást igényel az ábrázolt személytől feltéve, hogy a felhasználás nem illusztrációs célú. A hozzájárulást a Felhasználó köteles megszerezni. A hozzájárulás megszerzésének szükségességét a Képügynökség az érintett műveknél jól látható módon jelzi. A képmás felhasználásánál figyelemmel kell lenni a meghalt személy jó hírneve megsértésének tilalmára. A Felhasználó kijelenti, hogy a jelen pontban meghatározott - a Ptk. személyhez fűződő jogok védelmével kapcsolatos szabályaival összhangban lévő - előírások megszegéséből fakadó minden jogkövetkezményt visel.
3.4.
A műalkotást ábrázoló fotók esetén a felhasználási jog a jelen szerződés keretei közötti szabadon gyakorolható. Az ettől esetlegesen eltérő eseteket a Képügynökség a műveknél jól látható módon jelzi. Az ilyen esetekben a Képügynökség által átadott egyszeri felhasználási jog a fotóra vonatkozik, az eredeti műalkotás megjelenítésének jogát a Felhasználó köteles megszerezni a műalkotás tulajdonosától. Felhasználó kijelenti, hogy az ennek elmulasztásából eredő minden jogkövetkezményt visel.
3.5.
Az egyes művek megvásárolt felhasználási jogának részletes tartalmát, terjedelmét, módját a megrendelt (átadott) művekhez csatolt licenclevél tartalmazza, a Képügynökség Üzletszabályzata, a Felhasználó megrendelése, illetve a Felhasználó és a Képügynökség megállapodása szerint.
3.6.
A Képügynökség az általa forgalmazott művekkel kapcsolatos általános jogosultságait a www.cultiris.com internetes felületén közli (Üzletszabályzat, művek adatlapjai), az egyedi eltéréseket is beleértve.
3.7.
A felhasználási jog nem terjed ki harmadik személynek történő továbbadásra.
3.8.
A felhasználás nem terjed ki a mű megváltoztatásának jogára. A felhasználási jog hatálya alatt a felhasználó a művet a nyomdai feldolgozásra való alkalmassá tétel mértékéig jogosult módosítani. (mely szokásosan magában foglalhatja a méret, kivágat módosítását, színoptimalizálást, CMYK-konverziót). A szerző/jogtulajdonos kifejezett, írásos engedélye nélkül a felhasználó nem jogosult a mű képi megjelenését befolyásoló módosításra (pl. törlés, hozzáadás, képi effektus, torzítás). A felhasználó nem jogosult a műnek dehonesztáló, törvényt, a közízlést vagy közszemérmet sértő szöveges vagy képi környezetben történő közlésére.
4.
A Felek jogai és kötelezettségei
4.1.
A Képügynökség:
-
A művek képinformációit a Felhasználó rendelkezésére bocsátja (cím, méret, felbontás, egyéb információk). Vállalja, hogy az internetes felületen megjelenő műveket a Felhasználó számára hozzáférhetővé teszi. Garantálja, hogy a letöltéshez szükséges műszaki feltételek és paraméterek biztosítottak.
-
4.2. A Felhasználó: -
E szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződésben és a csatolt licenclevélben meghatározott feltételeket betartja.
2
-
E szerződés elfogadásával és a licenclevél aláírásával vállalja, hogy a Képügynökség által közzétett árlista és a megrendelés alapján számlázott felhasználási díjat a számlázás szerinti határidőre megfizeti.
-
A felhasználó bármely felhasználás során köteles feltüntetni a fotó forrását, a fotós és a tulajdonos/jogtulajdonos nevét a képügynökség által megadott módon:
CULTiRiS / fotós neve / gyűjtemény neve A származás és névfeltüntetés helyét a felhasználó jogosult meghatározni. 5. 5.1.
Jogszavatosság A Képügynökség kijelenti, hogy rendelkezik a művek felhasználási engedélyével a jelen szerződés 3. pontjában foglalt esetleges korlátozással.
5.2. A Képügynökség szavatol azért, hogy a megvásárolható felhasználási jogok esetleges korlátozottságát minden esetben a műnél látható módon feltünteti. 6.
Felhasználási díj
6.1.
A Felhasználó a felhasználás engedélyezésének jogáért járó díjat a Képügynökség közreműködésével a szerzőnek/jogtulajdonosnak fizeti.
6.2.
A Felek a CULTIRIS Kulturális Képügynökség felületén értékesítendő művekkel kapcsolatban a közzétett díjszabást alkalmazzák..
6.3.
A Felhasználó a megrendelés és annak visszaigazolása alapján teljesíti fizetési kötelezettségét az általa választott módon (átutalás, bankkártya). A díj kifizetése előfeltétele a megrendelésében szereplő művekhez történő hozzáférésnek.
7.
Vegyes rendelkezések
7.1. Amennyiben a Felhasználó a licenclevélben elfogadott felhasználási jog keretein túllép, jogsértést követ el, és a mű szerzőjének/jogtulajdonosának az Szjt.-ben és a Ptk.-ban meghatározott jogkövetkezmények szerint felel. 7.2. Az itt nem szabályozott kérdésekben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és mögöttes jogként a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. 7.3.
Az e szerződésből eredő jogvita esetén a Felek kötelezően megkísérlik a peren kívüli megállapodást, 30 napot adva a szerződésszegő félnek arra, hogy szerződésszegését orvosolja. Az ilyen felszólítást a jogosult jogérvényesen tértivevényes, ajánlott levélben teheti meg a szerződésszegő fél címére címezve. Amennyiben a felszólítás nem vezet eredményre, a jogvita eldöntése érdekében a Felek kikötik a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét.
7.4. Ez a szerződés a Felek kölcsönös aláírásával az alulírott napon lép hatályba. Budapest, 2009.
3
3. számú melléklet
ÁRJEGYZÉK // 2009.04.21. Az árjegyzékben szereplő árak az áfát nem tartalmazzák. Az alapár egyszeri, 1 nyelvű kiadványban, Magyarország területén történő 1 hónapos (könyv: 3 év, tankönyv: 5 év) felhasználását tartalmazza, az időszak lejárta után csak a felhasználási jog meghosszabbításával lehetséges a kép használata. A vevő igényének megfelelő felhasználási módhoz tartozó árat szorzók segítségével számolhatjuk ki, melyek csökkentik, illetve növelik az alapárat a felhasználás függvényében. A weboldalon regisztrált ügyfeleink az árakat könnyedén kiszámolhatják az online árkalkulátor segítségével. A narancssárga/szürke mező jelzi az alapárakhoz tartozó 1x-es szorzókat. A kampány, illetve kizárólagos felhasználás egyedi megállapodás tárgyát képezi. Az árak változtatásának jogát fenntartjuk!
Alapsz o r z ó k felhasználás időtartama
X
1 hónap 2 hónap 4 hónap 6 hónap 1 év 2 év 5 év
1.0 1.1 1.2 1.3 1.5 1.7 2.0
felhasználás időtartama (könyv)
X
3 év 4 év 5 év 8 év 10 év
1.0 1.1 1.2 1.3 1.4
felhasználás időtartama (tankönyv)
X
nyelvek száma
X
felhasználás helye
X
5 év 8 év 10 év
1.0 1.1 1.2
1 2 3 4+
1.0 1.1 1.2 1.3
Magyarország Külföld 2 ország 3 ország Európai Unió Világjog
1.0 1.2 1.4 1.6 2.0 3.0
EL EKT RON I KU S TA RTA LOM, ONLIN E MÉD I A
Multimédia // 8000 Ft CD, DVD, floppy, kioszk, touchscreen, ATM, képernyővédő, szoftver, prezentáció
példányszám
X
felhasználás célja
X
méret (72 dpi)
X
1 - 300 301 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 50 000 50 000 <
1.0 1.2 1.4 1.6 1.8 2.0 2.2
oktatási illusztráció kereskedelmi
0.6 1.0 2.0
240 x 240 480 x 480 640 x 640 1280 x 1280 2560 x 2560
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4
Internet // 5000 Ft felhasználás célja
X
méret (72 dpi)
X
oktatási illusztráció honlap design reklám / banner
0.6 1.0 2.0 4.0
240 x 240 480 x 480 640 x 640 1280 x 1280 2560 x 2560
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4
KÖN YV, TA N KÖN YV
Tankönyv, oktatási segédanyag // 4000 Ft példányszám
X
terjedelem
X
megjelenés
X
1 - 2000 2001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 20 000 20 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8
1/8 oldal 1/4 oldal 1/2 oldal 1/1 oldal 2/1 oldal
1.0 1.2 1.6 1.8 2.0
belső belső borító (B2-B3) hátlap (B4) borító (B1)
1.0 1,5 2.0 2.5
példányszám
X
terjedelem
X
megjelenés
X
1 - 1000 1001 - 2000 2001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 20 000 20 001 - 50 000 50 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8
1/8 oldal 1/4 oldal 1/2 oldal 1/1 oldal 2/1 oldal
1.0 1.2 1.6 1.8 2.0
belső belső borító (B2-B3) hátlap (B4) borító (B1)
1.0 1,5 2.0 2.5
Könyv // 6000 Ft
N YOMTA TOTT HI RDE TÉS
Szóróanyagok, katalógusok // 35 000 Ft
Reklámplakát // 80 000 Ft
szórólap, brosúra, prospektus, katalógus, POS
Plakát, járműreklám, citylight, kültéri hirdető
példányszám
X
terjedelem
X
megjelenés
X
példányszám
X
terjedelem
X
1 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 20 000 20 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8 2.0
A6 A5 A4 A3 A2 A1
0.6 0.8 1.0 1.5 2.0 3.0
belső belső borító (B2-B3) hátlap (B4) borító (B1)
1.0 1,5 2.0 2.5
1 2 - 10 11 - 50 51 - 100
0.7 0.8 0.9 1.0
≤ A3 ≤ A0 (1 m²) ≤ 2 m2 ≤ 5 m2
0.8 0.9 1.0 1.2
101 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 50 000 50 000 <
1.2 1.4 1.6 1.8 2.0 2.2
≤ 10 m2 ≤ 20 m2 ≤ 50 m2 50 m2 <
1.4 1.6 1.8 2.0
Sajtóhirdetés // 30 000 Ft Újság, magazin, sajtóközlemény
példányszám
X
terjedelem
X
megjelenés
X
1 - 5000 5001 - 20 000 20 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 001 - 200 000 200 001 - 500 000 500 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8
1/8 oldal 1/4 oldal 1/2 oldal 1/1 oldal 2/1 oldal
1.0 1.2 1.6 1.8 2.0
belső belső borító (B2-B3) hátlap (B4) borító (B1)
1.0 1,5 2.0 2.5
N YOMT A TOTT I LLU SZTRÁCI Ó
Újság // 7000 Ft
Magazin // 9000 Ft
napilap, sajtóközlemény
példányszám
X
terjedelem
X
megjelenés
X
példányszám
X
terjedelem
X
1 - 5000 5001 - 20 000 20 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 001 - 200 000 200 001 - 500 000 500 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8
1/8 oldal 1/4 oldal 1/2 oldal 1/1 oldal 2/1 oldal
1.0 1.2 1.6 1.8 2.0
belső belső borító (B2-B3) hátlap (B4) borító (B1)
1.0 1,5 2.0 2.5
1 - 5000 5001 - 20 000 20 001 - 50 000 50 001 - 100 000
0.8 0.9 1.0 1.2
1/8 oldal 1/4 oldal 1/2 oldal 1/1 oldal
1.0 1.2 1.6 1.8
100 001 - 200 000 200 001 - 500 000 500 000 <
1.4 1.6 1.8
2/1 oldal
2.0
Vállalati kiadvány, programfüzet // 10 000 Ft példányszám
X
terjedelem
X
megjelenés
X
1 - 100 101 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6
1/8 oldal 1/4 oldal 1/2 oldal 1/1 oldal 2/1 oldal
1.0 1.2 1.6 1.8 2.0
belső belső borító (B2-B3) hátlap (B4) borító (B1)
1.0 1,5 2.0 2.5
T ERMÉKI LLU SZTRÁ CI Ó Nyomtatványok // 20 000 Ft Kisnyomtatvány, meghívó, étlap, kártya (tel/bank), levélpapír, boríték, dosszié, mappa, térkép, névjegy
Naptár // 30 000 Ft
Képeslap // 22 500 Ft
példányszám
X
terjedelem
X
példányszám
X
terjedelem
X
példányszám
X
1 - 60 61 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 000 <
0.6 0.8 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8 2.0
A6 A5 A4 A3 A2 A1
0.6 0.8 1.0 1.5 2.0 3.0
1 - 50 51 - 100 101 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8
A6 A5 A4 A3 A2 A1
0.6 0.8 1.0 1.5 2.0 3.0
1 - 500 501 - 1000 1001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8
Termékcsomagolás // 45 000 Ft
Kazetta, CD, DVD // 6000 Ft
példányszám
X
design %
X
példányszám
1 - 2000 2001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 50 000 50 001 - 100 000 100 001 - 500 000 500 001 - 1000 000 1000 000 <
0.8 0.9 1.0 1.2 1.4 1.6 1.8 2.0
1 - 25 % 26 - 75 % 76 - 100 %
0.8 1.0 1.2
1 - 500 501 - 2000 2001 - 5000 5001 - 10 000 10 001 - 50 000 50 000 <
X
megjelenés
0.8 belső 0.9 belső borító (B2-B3) 1.0 hátlap (B4) 1.2 borító (B1) 1.4 1.6
X
terjedelem
X
1.0 1,5 2.0 2.5
1/8 1/4 1/2 1/1 2/1
1.0 1.2 1.6 1.8 2.0
T V, VI DEO, FI LM
Dokumentumfilm, oktatási célú film // 15 000 Ft adás sugárzásának helye
X
felhasználás módja
X
megjelenítés ideje
X
helyi országos
0.7 1.0
díszlet, dekoráció jelenetkép főcím
0.7 1.0 2.0
< 3 mp 4-5 mp 6-15 mp 15 mp <
0.8 1.0 1.5 2.0
Szórakoztató film, Mozifilm, TV-adás // 30 000 Ft adás sugárzásának helye
X
felhasználás módja
X
megjelenítés ideje
X
helyi országos
0.7 1.0
díszlet, dekoráció jelenetkép főcím
0.7 1.0 2.0
< 3 mp 4-5 mp 6-15 mp 15 mp <
0.8 1.0 1.5 2.0
Reklámfilm, spot // 50 000 Ft adás sugárzásának helye
X
felhasználás módja
X
megjelenítés ideje
X
helyi országos
0.7 1.0
díszlet, dekoráció jelenetkép főcím
0.7 1.0 2.0
< 3 mp 4-5 mp 6-15 mp 15 mp <
0.8 1.0 1.5 2.0
Kossuth Kiadó // CULTiRiS
ADATLAP A Felhasználói szerződéses díjakhoz (A magánszemély kéri a kifizetői adóelőleg és járulék számítást) I. Személyi adatok Név: ............................................................. Leánykori név:…………………………………. Anyja neve: ................................................................ Születési hely: ......................................................19........év ...............................hó............nap Telefon: …………………………………..
Lakcím: ......................................................................................................... Adóazonosító jele: .............................................. TAJ-szám:................................................... Kérjük a megfelelő választ beikszelni. Aktív dolgozó
Nyugdíjas
Munkaviszonnyal rendelkezem Munkaviszonnyal nem rendelkezem Nyugdíjas törzsszám: ………………………………….. A nyugdíj összege: .................................,- Ft
Magánnyugdíjpénztári tag: Igen Nem Pénztár neve:………………………………………………………. Tudomásul veszem, hogy számlaadási kötelezettségem van az összevont adóalapot képező jövedelem kifizetéséhez. Nyilatkozat a kifizető részére a személyi jövedelemadó törvény adóelőleg számításhoz Kérem, hogy a kifizető a törvény előírásai és alábbi myilatkozatom szerinti adóelőleg levonását, bevallását és befizetését intézze, igazolás kiadása mellett. 1. A jövedelem megállapítása
a díj 10 %-át kitevő költséghányad alkalmazását kérem , vagy (jogörökösnél a 10 % költséghányad nem választható)
2010-ben tételes költségelszámolást választok, ezért a szerződés szerinti díjból ............................ Ft összegű (igazolt és elismert) költségek levonását kérem. (lásd SZJA. Tv. 3. sz. Melléklete)
2. Az adóelőleg számításában érvényesíthető adókulcs:
a jövedelemadó tábla maximális kulcsa, 32 %, vagy 2009 évi összevont adóalapom nem haladja meg az 5.000.000 forintot, ezért a Kossuth Kiadó által részemre kifizetett összegek adóalapjai szerinti göngyölítéses módszer alkalmazását kérem.(Az adóelőleg alapja a jövedelem 1,27tel felszorzott összege.)
A részemre járó összeget: készpénzben postai feladással (lakcímre) banki átutalással kérem kifizetni. Átutalás esetén a bankszámlaszámom: ..................................................................... Fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Kelt, 2010 .......................................
.................................................... Szerző, Megbízott
Kossuth // CULTiRiS
Szerződéses melléklet
NYILATKOZAT (a számlát adó, nem egyéni vállalkozó magánszemély részéről)
Alulírott ……………………………………….. nyilatkozom, hogy a szerződésből származó, számlázott jövedelmem személyi jövedelemadó-előlegét, járulékait és/vagy 27%-os egészségügyi hozzájárulását a kifizető vonja le, ehhez a szükséges adatokat külön adatlapon megadom; magam rendezem, levonást a számla összegéből nem kérek. Tudomásul veszem, hogy fenti döntésem 2010. év egészére szól, évközben nem változtatható meg.
Budapest, 2010. ………………………….
……………………………… aláírás
amelyet …. /2010. szám alatt az alulírott napon egyrészről a Kossuth Kiadó Zrt. (1043 Budapest, Bocskai u. 26., adószám: 11524128-2-41 képviseli Kocsis András Sándor elnök-vezérigazgató), vagy együttes aláírással, belső rendelkezés alapján: Földes László és Kocsis Erik) továbbiakban: Kiadó, másrészről _______________________________________________________________________ (Jogtulajdonos) Született: _________________________ Anyja neve: ________________________________________ Lakcím / székhely: _____________________________________________________________________ Adóazonosító: ____________________________ Adószám: __________________________________ Egyéni vállalkozó esetén - vállakozói ig. szám: __________________________________________ Cég esetén Cégnév: _______________________________________________________________________ Székhely: _______________________________________________________________________ Adószám: __________________________ Cégjegyzékszám: __________________________ Bankszámlaszám: _____________________________________________________________________ E-mail: __________________________________ Telefon: _____________________________________ Amennyiben mint magánszemély / szellemi szabadfoglalkozású kíván szerződést kötni, kérjük töltse ki az adatlapok egyikét!
továbbiakban: Szerző/Jogtulajdonos kötöttek az alábbi feltételek szerint. 1.
A szerződés tárgya
1.1.
A Kiadó szervezeti keretén belül létrehozta a CULTIRIS Kulturális Képügynökséget. A jelen szerződésben és az annak alapján történő tevékenységben Kiadón minden esetben a képügynökséget kell érteni. Harmadik személyekkel szemben a Kiadó nevében minden esetben a CULTIRIS Kulturális Képügynökség jelenik meg.
1.2.
A Kiadó és a Szerző/Jogtulajdonos felhasználási szerződést kötnek annak érdekében, hogy a Kiadó számára átadott és a CULTIRIS Kulturális Képügynökség által üzemeltetett érintőképernyős számítógépen, a későbbiekben az erre elkülönített internetes felületén elektronikus formában meglévő fotóalkotásokra és fotóreprodukciókra (továbbiakban: művekre) olyan felhasználói jogot szerezzen amely alapján jogosulttá válik a művek nyomtatott formában történő értékesítésére.
1.3.
A Kiadó a művek nyomtatott formában való értékesítését a CULTIRIS Kulturális Képügynökség erre elkülönített internetes felületének, valamint az általa üzemelttett érintőképernyős számítógép felhasználásával biztosítja.
1
2.
A teljesítés határideje és módja
2.1. A Képügynökség a művek felhasználói jogának (nyomtatott képek) értékesítését a művek megfelelő formában történő átadását követően kezdi meg. A Jogtulajdonos részére fizetendő szerzői jogdíj mértékét a Felek külön pontban határozzák meg. 3.
A felhasználási jog A Szerző/Jogtulajdonos a jelen szerződés aláírásával a mű - területi és időbeli korlátozás nélküli - korlátlan alkalommal gyakorolható - harmadik személynek átengedhető felhasználási jogait engedi át a Kiadónak a 4. pontban körülírt módon és mértékben.
4.
A felhasználási jog módja és mértéke
4.1.
A Szerző/Jogtulajdonos a jelen szerződéssel engedélyezi a Kiadónak a Képügynökség által üzemeltetett érintőképernyős számítógépre feltöltött, az internetes felületén erre a célra elkülönítetten található műveinek nyomtatott formában történő értékesítését. A felhasználói jog átengedésének kifejezett célja az, hogy a végső felhasználó a lehető legjobb nyomtatási minőségben jusson hozzá a műhöz. A CULTIRIS Kulturális Képügynökség kötelezettséget vállal arra, hogy a kinyomtatott művek értékesítése során a felhasználók figyelmét felhívja arra, hogy a műveket csak magáncélra használhatják fel. Jelen szerződésben adott felhasználói jog a Képügynökséget kizárólag arra jogosítja fel, hogy saját, vagy általa működtetett üzletben a művekről nyomtatott formájú terméket készítsen és azt egyszeri magáncélú felhasználásra értékesítse.
4.2. A Kiadó a jelen szerződés alapján nem jogosult a művek bármilyen formában történő felhasználására saját Kiadói tevékenysége körében, ide nem értve a művek CULTIRIS Kulturális Képügynökség internetes felületének népszerűsítése érdekében történő felhasználását. 4.3. Ha a jelen szerződésben engedélyezett felhasználási módok a szerződés hatálya alatt úgy változnak meg, hogy a szerződés megkötésekor ismert és a szerződésben engedélyezett felhasználási módok megvalósulását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszik lehetővé, a jelen szerződéssel megszerzett felhasználási jog e megváltozott, illetve kibővült felhasználási módokra is kiterjed. 4.4. A felhasználási jog hatálya alatt a felhasználó jogosult a művet a nyomdai feldolgozásra való alkalmassá tétel mértékéig módosítani (mely szokásosan magában foglalhatja a méret, kivágat módosítását, színoptimalizálást, CMYK-konverziót). A Jogtulajdonos kifejezett, írásos engedélye nélkül a felhasználó nem jogosult a mű képi megjelenését befolyásoló módosításra (pl. törlés, hozzáadás, képi effektus, torzítás).
2
5.
A Felek jogai és kötelezettségei
5.1.
A Szerző/Jogtulajdonos: - A művek képinformációit a Kiadó rendelkezésére bocsátja (cím, méret, felbontás, egyéb információk).
5.2.
A Kiadó (Képügynökség): - Garantálja hogy a Szerzőtől/Jogtulajdonostól átvett műveket a CULTIRIS Kulturális Képügynökség által üzemeltetett érintőképernyős számítógépen, vagy az erre a célra rendszeresített internetes felületén megtekinthetővé teszi.
6.
-
Vállalja, hogy a Szerzővel/Jogtulajdonossal megállapodott módon a művekhez csatolja a Szerző/Jogtulajdonos egyértelmű copyright-azonosítóját.
-
Biztosítja a Művek lehető legjobb minőségben történő kinyomtatáshoz szükséges műszaki feltételeket.
-
Vállalja, hogy minden Felhasználóval folytatott tranzakciót a Felhasználóval saját nevében, de a Szerző/Jogtulajdonos javára kötött szerződés alapján folytat le. A Művek nyomtatott formában történő értékesítése során a felhasználók figyelmét írásban felhívja arra, hogy a megvásárolt, nyomtatott mű kizárólag magán célra használható föl.
Jogszavatosság
6.1.
A Szerző kijelenti, hogy kizárólagos szerzője a műnek, amely az ő egyéni, eredeti jellegű alkotása.
6.2.
A Szerző/Jogtulajdonos szavatol azért, hogy a művön nem áll fenn harmadik személynek olyan kizárólagos vagy nem-kizárólagos szerzői vagy felhasználási joga, amely a Kiadót a jelen szerződéssel megszerzett felhasználási jogainak gyakorlásában megakadályozná, vagy bármilyen módon és mértékben korlátozná.
6.3.
A Szerző/Jogtulajdonos szavatolja, hogy azon képek esetében, melyeknél e szempont értelmezhető, a képeken szereplő személyek nem emeltek kifogást a kép elkészítése és nyilvánosságra hozatala ellen.
6.4.
A Szerző/Jogtulajdonos kötelezi magát arra, hogy megtéríti a Kiadó valamennyi erkölcsi és anyagi kárát, amely a Szerző jogszavatosságának megszegéséből ered.
7.
Szerzői jogdíj
7.1.
A Kiadó a mű felhasználói jogának átengedéséért közvetlenül szerzői jogdíjat nem fizet, tekintettel arra, hogy a felhasználói jog átengedésének célja azok (nyomtatott formában való) továbbértékesítése. A szerzői jogdíjat a Képügynökség közreműködésével a tényleges Felhasználók fizetik.
7.2.
A Felek a CULTIRIS Kulturális Képügynökség által értékesített Művek után, nyomtatásonként 1.500 Ft +Áfa szerzői jogdíjat fizet.
7.3.
Elszámolás a Szerző/Jogtulajdonos és a Kiadó között
3
- A Kiadó az átadott művek felhasználói joga értékesítésének realizált bevételeivel minden naptári negyedévet követő 20 munkanappal számol el a Szerző/Jogtulajdonos felé, írásos formában. - A Kiadó a művek forgalmazásáról teljeskörű elektronikus nyilvántartást vezet. Szerző/Jogtulajdonos bármikor jogosult betekinteni az általa átadott művek elszámolási és felhasználási dokumentációjába. 7.4.
8.
A szerződő Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a 7. pontban meghatározott szerzői jogdíjat a felhasználási jog módjára és mértékére való tekintettel, a mű engedélyezett felhasználásával elérhető bevétellel arányosnak tekintik, ezért a Szerzőnek/Jogtulajdonosnak jelen szerződés alapján további díjigénye semmilyen jogcímen nincsen, arról kifejezetten lemond. Személyhez fűződő jogok
8.1. A Szerző/Jogtulajdonos hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Kiadó a mű szerzőjeként/jogtulajdonosaként feltüntesse. A Kiadó jogosult megválasztani a névfeltüntetés helyét és módját. A Szerző nevének feltüntetése a Kiadó kötelezettsége. 8.2. A Szerző/Jogtulajdonos felhatalmazza a Kiadót, hogy nevében és képviseletében lépjen fel a mű védelméhez fűződő jogokat és/vagy a Szerző névjogát megsértő harmadik féllel szemben. 9.
Vegyes rendelkezések
9.1. A szerződő Felek kötelesek az e szerződés szerint szükséges valamennyi, a szerződés lényeges tartalmát érintő jognyilatkozatot írásban megtenni. A szerződő Felek kötelesek az esetleges lakcím, illetve székhelyváltozást a másik féllel haladéktalanul közölni. Az ennek elmulasztásából eredő károkat és hátrányokat a mulasztó félnek kell viselnie. 9.2. Az itt nem szabályozott kérdésekben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és mögöttes jogként a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. 9.3.
Az e szerződésből eredő jogvita esetén a Felek kötelezően megkísérlik a peren kívüli megállapodást, 30 napot adva a szerződésszegő félnek arra, hogy szerződésszegését orvosolja. Az ilyen felszólítást a jogosult jogérvényesen tértivevényes ajánlott levélben teheti meg a szerződésszegő fél címére címezve. Amennyiben a felszólítás nem vezet eredményre, a jogvita eldöntése érdekében a Felek kikötik a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét.
9.4. Ez a szerződés a Felek kölcsönös aláírásával az alulírott napon lép hatályba. Budapest, 2010.
…………………………………….. Kossuth Kiadó Zrt.
……………………………………… Szerző/Jogtulajdonos
4