II. é v f o l y a m 27.
szám.
K o m á r o m , 1930.
Á r a 20 fillér.
SZERKESZTŐSÉG .gesz évre
Félévre
10 P.
Negyedévre E g y e s szám ára
5 P.
20 f i i ! .
Komárom, Igmándi-ut
Felelős szerkesztő:
2*50 P.
BECSKÖ
Van egy magyar mon dás : ha pöröllyel ve red is, József napkor a fii kinő. — A természetbe o l :: ösztön a Mindenható bölcs rendelése szerint utat tör magának akkor, amikor annak az ideje, arra az a l kalom elérkezett. Így van ez az ember életében is. A férfit a T e remtő arra rendelte, hogy célos jellemmel, alapos fel készültséggel, kemény küz deni akarással harcolja meg az élet küzdelmében a maga harcát, de beléoltott egy isteni szikrát is, a magasabb, nemesebb ideálokért való lelkesedést, azok m e g b e c s ü lését. É s bármennyire kösse is az embert a földi röghöz napi élei küzdelme, adandó alkalomkor elemi erővel tör ki belőle a kívánság, hogy a szivéből, lelkéből fa kadt érzéseinek kifejezést a d jonazon érdemekkelszemben, lyek megnyilatkozásra bir rták. És ilyenkor nem használ szerénység, nem a v i s s z a vonulás, mert a sziv, a lé lek nemes érzéseinek gátat etni nem lehet! így érte a vármegyei elei egyik régi, jellegzetes alakját: szenkviczi Palkovics Lászlót, Komárom és E s z gom közigazgatásilag
ígyel őre
egyesített
vá r m e-
ék alispánját, az a meg lepetésszerű, de mégis ün nepélyes, b e n s ő s é g e s , meleg ünneplés, amelyben az egye sített vármegyék tisztikara baráti Huszár Aladár dr. főispánnal az élén é s az egész város közönsége ztergomban f. évi június hó 2 ó . - á n a vármegyei szól í t a n a k 30 é v e s é s alis-
KIADÓHIVATAL:
12.
T e l e f o n 61
Kéziratokat nem adunk
pánságának 12 éves évfor dulója alkalmából részesí tette. Csendben, igazán szűk családi körben, de annál nagyobb tisztelettel adóztak annak a hozzáférhetetlen, puritán jellemű, a vármegye régi tradícióihoz hü tiszt viselőnek, aki — tekintettel a mai nehéz időkre min den módon es eszközzel el akarta magától hárítani nem csak az ünneplést, de még a megemlékezést is ! Palkovics László 1900. évi június hó 2 6 . - á n eskü dött fel Esztergom vármegye szolgálatára, ahol rövidesen vármegyei első aljegyző, majd a párkányi járás főszolgabirája és az 1917-ik évben a vármegye helyettes alispánja lett, s a v á r m e gye közönségének bizalma 1918 júniusában a v á r m e gye alispáni székébe ül tette. Nehéz időkben, gond terhes küzdelmekben vezette varmegyéjét, amikor az or szágra szakadt a magyar g y á s z : a bolsevizmus, majd Trianon. Az első őt és egész tisztikarát hontalanná tette s látnia kellett azon érté keknek pusztulását, amiket az évezredes vármegyei lé lek teremtett meg s amelynek méltó, eredményekben gaz dag munkása volt ő maga is. Majd amikor elvihar zott hazánk egéről a bolse vizmus sötét fellege és tel jes erővel és lélekkel, az élni, a küzdeni és alkotni akarás egész vágyával tért vissza az ősi vármegye házára, a vármegye meg mentett ősi zászlója alatt, hogy amennyire lehet, a ro mokat eltakarítsa és a pusz tulásból új életre keltse az ősi vármegyét, akkor s z a kadt M a g y a r o r s z á g r a az át
9
•
Hirdetések árai d i j s z a b á s s z e r i n t .
JÓZSEF
Megjelenik m i n d e n s z o m b a t o n .
Évfordulóra.
ES
július 5.
vissza.
kos T r i a n o n , amely Eszter- j mében vett igazi vármegyei gom vármegyének jórészét lélek, amely mindenkor és idegen járom alá juttatta. De minden körülmények között osztozott a vármegyéje sor a vármegye létéért, életéért sában a szomszéd vármegye küzdött és akart küzdeni. i s : nemes Komárom v á r E z a lélek volt az, amely megye, amelynek több mint vitte magával a vár fele, vele együtt ősi szék megye egész közönségét, ez városa is a könyörtelen rab a lélek volt az, amely c s ü g lók zsákmánya lett. gedéséből felrázta a tespeÉs amikor a sors által dőket, ez a lélek volt az, adott eme helyzetben a tör amelyből kisugárzó energia vényhozás a két csonka v á r megalkotta a vármegyében megyét közigazgatásilag azokat a közbiztonsági, test egyelőre egyesítette, őt érte nevelési, jóléti, egészség ama kitüntetés, hogy az ügyi intézményeket és életre e^yesiteít vármegyék alis keltette azt a hatalmas út pánja lett. Mikor pedig a ügyi rendezést, amelyek a mai élet követelményei életre romokat eltakarították és keltették a vármegyei re megvetették alapját az új, formot, s ennek folytán a a szebb, a jobb jövőnek! régi vármegye belső szer E z t a lelket köszön vezetében átalakult, az új tötte a vármegye közönsége vármegye közönsége egy az esztergomi turista d a hangú lelkesedéssel ismét lárda útján — az évfordu őt ültette az egyesített v á r lón Palkovics Lászlóban, megyék alispáni székébe s csöndben, méltón az ő p u az ő vezetése mellett a régi ritán jelleméhez és talán leg tisztikart. szebben azzal, hogy E s z Mozgalmas életpálya, tergom város közönsége telve kevés örömmel, de an városa szülöttjének a magyar nál több megpróbáltatással! nóta szárnyán adózott elis Férfi, aki annak ellenére, meréssel s ragaszkodó sze hogy otthonát romba dőlni retettel. látta, nem csüggedt, mert élt Boncz Nándor dr. benne a szó nemes értel
A népszövetségi Ligák teljes ülése Genfben* Beszélgetés dr. gróf Zichy
Ernővel,
a magyar kisebbségi mozgaiorn egyik M á r egy izben v o l t a l k a l munk közölni d r . gróf Zichy Ernőnek, a magyar kisebbségi mozgalom legagilisabb vezéré nek cikkét, m e l y b e n rávilágított a z o k r a a k ö r ü l m é n y e k r e , melyek a magyar kisebbségi mozgalom eredményeit hátráltatják. Most azután egy o l y a n ülésről k a p tunk tőle információt, m e l y e n nagy eredményeket értünk el. Az á c s i
kastély
dolgozó
vezéréve!.
s z o b á j á b a n f o g a d d r . gróf Zichy E r n ő é s s z í v e s e n áll r e n d e l k e z é s ü n k r e . Leülteti szerkesztőnket egy íróasztalhoz, mely Mária Terézia tulajdonát képezte é s gödöllői kastélyában ez volt dolgozóasztala. így azután az intervjú is j o b b a n megy, m e r t egy o l y a n Íróasztalnál d o l g o z hatok, mely a régi m a g y a r d i c s ő s é g s z e m t a n ú j a v o l t és m e l y nek Í r ó m a p p á j á n o l y sok r e n -
Komárommegyei
2. oldal.
Porcellánfestő
és égető
kMteiü
étszerviszek
o
és vitrintárgyak legjobb é s legolcsóbb beszerzési forrása. deletet i r t alá Mária T e r é z i a , a kiváló diplomatái érzékkel megáldott királynő. Érdeklődésünkre a kitűnő k i s e b b s é g i harcos a k ö v e t k e z ő ket m o n d j a : J ú n i u s 4 . — 11.-ig tartott a Ligák ülése é s a z o n magyar r é s z r ő l : Pekár G y u l a a Ligák a l e l n ö k e , Póka-Pivny Béla dr. miniszteri tanácsos és j ó magam vettek részt. Pekár G y u l a még a m u l t évben Budapestre Invta m e g a ligákat, de a k k o r M a d r i d o t jelölte k i az üles, m i n t központot, mert a k k o r a latin érdekek fontosabbaknak látszot tak, m i n t a magyar érdekek. A meghivást f e n t a r t o t t u k ez évre is, de miután a Népszövetség fennállásának t i z éves é v f o r d u lója erre az évre esett, n e m f o gadták el B u d a p e s t e t , mert n e m tartottak célszerűnek, hogy a gyászos T r i a n o n évfordulóján i t t , Magyarországon ülésezzünk. így azután n e m m a r a d t m á s hátra, m i n t a meghivást fentartani 1931.-re. Hosszú vita i n d u l t meg ennél a kérdésnél, m e r t a cse hek, r o m á n o k é s j u g o s z l á v o k aggályoskodtak. Végül a z o n b a n sikerült ezeket az a g g á l y o k a t e l o s z l a t n i és a Ligák ülése e l határozta, hogy a jövő évben Budapesten tartja m e g ülését. A vita s o r á n a jugoszlávok az o l a s z - m a g y a r b a r á t s á g o t hozták fel ellenérvül, m i g a románok é s a csehek azt a szellemet, m e l y Bethlen István grófnak, a N é v telen K a t o n a e m l é k k ö v é n e k l e leplezésekor mondott beszédéből tükröződik vissza.
t
f
. f . A i
X
7
U C i y
jelentettem, h o g y a n n a k az e m b e r n e k a jogán, a k i n e k ők n e m árthatnak, mert, ha egy r o m á niai m a g y a r m e r felszólalni, az keserűen fizet ezért. T e h á t nem az az o k , h o g y n e m a k a r n a k a romániai m a g y a r o k , hanem az, h o g y nem mernek szólni. K ü l ö n ben is utána jártam a d o l o g n a k és m e g t u d t a m , hogy a romániai egyesület annak r e n d j e é s módja szerint m e g a l a k u l t é s a m i k o r m ű k ö d é s i engedélyért folyamo dott, azt kereken elutasították a hatóságok.
—
A
Le
romániai
(Hiányos szerviszek pótlása.)
j egy
V é Ú
D
19:
július 5.
Komárom, Ország-út 20|a. Tel. 49.
műhely
(Eladás kicsinyben és nagyban.)
speciális, művészi
1930.
Hírlap.
magyar
egyesületet felvették a Ligák U n i ó j á b a é s így az egyesület r é széről megjelent Balogh E l e m é r dr. v o l t kolozsvári e g y e t e m i t a nár, Sulyok István d r . volt e g y e temi tanár é s Déznai Viktor g i m n á z i u m i tanár megjelenhetett az ülésen. A harmadik magyar e r e d m é n y az v o l t , h o g y a D é z nai tanár által ismertetett s z e l lemi olimpiasz tervezetét a n e velésügyi bizottság elfogadta. Ezt a s z e l l e m i versenyt a N é p szövetség égisze alatt fogják m e g r e n d e z n i kiválóan t e h e t s é g e s ifjak részére é s az e r e d m é n y h e z képest, a g y ő z t e s ifjak t o v á b b tanulásáról a N é p s z ö v e t s é g fog g o n d o s k o d n i é s esetleg állásban is elhelyezi őket. ,
— M i k o r Déznai tanár a Rousseau-intézetben előadását m e g t a r t o t t a , én felszólaltam é s a munkát, m i n t a R o m á n i á b a n dúló kultúrharc e g y i k szülöttjét é s m i n t magyar munkát a h a l l g a tóság jóindulatába ajánlottam. — A j u g o s z l á v o k m é g a h E r r e Muresan d r . b u k a r e s t i egye hoz a feltételhez is kötötték az t e m i tanár, a romániai ktiitűrelfogadást, h o g y 1932.-ben Bel viszály létezését éles szavakkal g r á d legyen a k o n f e r e n c i a s z é k tagadta és hevesen k i k e l t a m a helye. Erre az a n g o l o k k i j e l e n gyar u r a l o m alatti nemzetiségi tették, h o g y , ha a j u g o s z l á v o k i s k o l a p o l i t i k a ellen. Ez a beszed nem fogadják el Budapestet, zonbau n e m befolyásolta a a k k o r ők nem mennek el B e l közhangulatot és Déznai tanár grádba. Végül Hennessy v o l t tervezetéi egyhangúlag e l f o g a d francia nagykövet h a t a l m á s m a ták. g y a r b a r á t beszéde e r e d m é n y e k é p — A N é p s z ö v e t s é g i Ligák a m a g y a r meghívás e g y h a n g ú l a g t á r g y a l á s a i alatt igen nagy sze ment keresztül. Ez volt ennek az ülésnek élsŐ m a g y a r e r e d repet j á t s z o t t m é g a N é p s z ö v e t s é g e g y e z s é g i o k m á n y á n a k 18. ménye. és 19. szakasza is, mely a n e m — A második magyar e r e d zetközi szerződések kötelező mény n e m késett soka, mert a becikkelyezéséről, illetve a t a r t romániai N é p s z ö v e t s é g i L i g a m a hatatlanná vált s z e r z ő d é s e k é s g y a r osztályának, a Ligák U n i ó nemzetközi á l l a p o t o k ú j a b b i e j á b a való felvételét határozta el lülvizsgálsának módozatairól az ülés. Három esztendei harc intézkedik. Ebben a két igen előzte m e g a felvételt, mert a f o n t o s kérdésben a N é p s z ö v e t r o m á n o k m i n d i g a r r a hivatkoz ség a m u l t e s z t e n d ő b e n hozott tak, h o g y az ő m a g y a r j a i k n a k határozatait elégtelennek nyilvá o l y a n j o u ;!guk v a n , hogy nem nítottuk é s e k é r d é s e k n e k n a p i tartják s z ü k s é g e s n e k a hivatalos renden való tartását határoztuk m e g a l a k u l á s t . Szerintük a m a el. gyarországi m a g y a r o k biztatják — A román delegációnak rel a romániai magyarokat és ez év februárjában B r ü s s z e l b e n , szirjáx állandóan az egyenetlen az Apponyi-féle népoktatási tör séget. vény k i s e b b s é g i határozatai ellen válaszolva, — Erről j u t eszembe, hogy intézet t á m a d á s á r a 1927.-ben Pancrati s z e n á t o r , r o egy hasábos ö s s z e h a s o n l í t á s t t e t tem közzé a régi A p p o n y i es a mán d e l e g á t u s , P r á g á b a n fele jelenlegi Angelescu-féle népok lősségre vont, hogy milyen j o tatási törvények megfelelő sza gon beszélek m á s állam a l a t t kaszairól. Ez a k é r d é s is a k i valóinak érdekében, mire én k i
fz«-crkék^7
Hatszemélyes étszervisz rekl á m á r a ^ f i t)eil£Ő!
U l * » . f c l < * V
s e b b s é g i bizottság e l é u t a l t a t o t t . E n n e k t á r g y a l á s a ez évben D a n z i g b a n f o g megtartatni. Munkám igen nagy p o r t vert f e l a d e legátusok között é s m á r m o s t igen sokan hathatós t á m o g a t á sukról b i z t o s í t o t t a k . — Altalánosságban az v o l t a benyomásom, h o g y a Ligák m u n k á j á t a N é p s z ö v e t s é g kezdi nagyon komolyan venni, a m i abból is kitűnt, h o g y a N é p szövetség főtitkára, Sir E r i c Drumond és a N e m z e t k ö z i M u n kahivatal igazgatója, A l b e r t Thomas eljöttek üléseinkre é s igen n agy j el e ntőségü nyilatkozatokat tettek. A m a g y a r o k helyzete napról-napra javul, mert a m i g még 1927.-ben, B e r l i n b e n m i n k v o l t u n k a rossz fiák, akiket é p -
A városi képviselőtes tület rendkívüli
lásokat.
S z e r d á n délután t a r t o t t a a v á r o s i képviselőtestület rendkí vüli közgyűlését Alapy G á s p á r m. kir. kormányfötanacsos, pol g á r m e s t e r e l n ö k l e t e mellett. A M a g v a r Hiszekegy e l m o n d á s a után az e l n ö k l ő pol gármester megnyitja a képviselő testületi közgyűlést é s bejelenti, hogy s z e n k v i c z i Palkovics L á s z l ó alispán 3 0 éves szolgalati j u b i l e u m a a l k a l m á b ó l üdvözlő távi ratot küldött a város, m e l y r e a j u b i l á n s alispán m e l e g h a n g ú v á laszt küldött. A z alispán v á l a szát Sulacsik László d r . aljegyző olvasta fel é s azt a közgyűlés lelkesedéssel vette t u d o m á s u l . Ezután az egyes tárgy s o rozati p o n t o k l e t á r g y a l á s á r a k e rült a s o r . A l e g f o n t o s a b b h a tározata a közgyűlésnek az, h o g y a v á r o s egy t ü d ő b e t e g gondozót állit fel é s erre a célra a v á r o s h á z a északi oldalán levő 2 üzlethelyiséget ajánlja f e l . E z zel szemben a t ü d ő b e t e g g o n d o z ó évi 3000 p e n g ő állami támoga tásban részesül. Kiküldött m é g a közgyűlés egy bizottságot, m e l y a gróf K l e b e l s b e r g K u n ó i s k o l a i alapítvány a d o m á n y o z á sara j a v a s l a t o t tesz évenként a polgármesternek. A bizottság tagjai : Suráinyi Ferenc apát p l é b á n o s , Fadgyas Aladár ev. lelkész, Pungor Lajos nyűg. máv. felügyelő é s Lebisch V i n c e p o l gári i s k o l a i igazgató l e t t e k . A tárgysorozat letárgya lása után az elnöklő p o l g á r m e s ter a közgyűlést bezárta.
komáromi
e m e i et Ország-út
alatt a v e n d é g l ő b e n
5.
szám
nyújtanak.
elő középisko p e r
C í m a kiadóhivatalban.
Körin
U r i - és női d i v a t c i k kek, posztó, szövet, vászon és rövidáruk, valamint minden e szakmába vágó cikkek
restük nét, a tékony kérdési lágosití
legolcsóbban kaphatók a 25 éve fennálló
legrégil hetven* tészakil
Hajnal Oszkár
alapján f e l . Su
akkori
cégnél
kettész tagoka elnök 100 taj
Komárom, Igmándi-ut 18.
Világhírű
„Eternola"
Gramofonok é s a legújabb sláger A. E .
lemezek.
G . ÍRÓGÉP,
bályszi a szeg
POR
mekekj házasa
SZÍVÓ és HÁZI S Z I V A T T Y Ú GÉP
é s szü könyve mint U l é s e , Hl mei n özvegy lyedt c
képviselete.
PHILIPS, STANDARD, T E L E F U N gyári és V A T E A rádió készülékek.
Villanyvilágítás!, csengő, házi telefon és erőátviteli berende zésekre, díjtalan költségvetés. K r a me r
Síi Bővebbet:
Pótvizsgákra s i k e r r e l készítek
közgyűlése.
Újonnan épült
pen csak, h o g y m e g h a l l g a t t a k , ma m á r m i n d i n k á b b keresik j ó a k a r a t u n k a t és Pekár G y u l á t a holland világelnök mellé a l e l n ö k n e k is m e g v á l a s z t o t t á k . — A Ligák munkája h a zánk nemzetközi helyzetének m e g t e r e m t é s e é s megszilárdítása e r d e k é b e n igen nagy f o n t o s s á g i á i b í r , mert a Ligák U n i ó j a a N é p s z ö v e t s é g félhivatalos szerve lévén, o l y a n f ó r u m o t a l k o t , a m e lyen teljes s z a b a d s á g g a l e l h a n gozhatnak oly vélemények, amelyek a valóságos közhangu l a t o t a d j á k vissza, m á s r é s z t p e d i g e g y i k helyről sem b e f o l y á solható úgy a v i l á g s a j t ó , m i n t éppen erről ¿1 helyről, mely a k ö z h a n g u l a t o t irányítja.
csenek legesek választ
Ferenc
e l e c t r o t e c h n i k a i és rádió üzlete
szak
K O M A R O M , Igmandi-út 17.
deztünk
•
1930.
július 5.
Komárommegyei ÓRÁK,
Ó R
ÉKSZEREK,
ÉS VERSENYDIJAK, KÖZÖK
SPORT
EVŐESZ
ÁLLANDÓAN
NAGY
VÁLASZTÉKBAN.
Az 1939-as Morris Oxford Six
ÉS
a hathengeres kétliteresek
É K S
Szolid árak.
Finger
Pontos kiszolgálás.
z
Látszerek állandóan r a k t á r o n !
E R
Vezetésem alatt álló elsőrendű
ora-
É S Z
typ
controll,
„Jólétben Szükségben
emléktárgy
ékesít kisegít".
K o m á r o m ,
legjobbja.
h y d r a u l i k u s fékek,
Áraink, hitelfeltételeink a Kérjen felvilágosítást,
triplex
üvegezés
— J ö v ő b e n is a l a p s z a b á l y szerű céljainkat f o g j u k követni, mégis azzal a különbséggel, h o g y ősztől kezdve m i n d h á r o m református egyesület m e g á l l a p í t o t t p r o g r a m s z e r i n t fogja az egyház céljait szolgálni. Ezt a
stb.
legjutányosabbak. ajánlatot:
Morris Autók Képviselete Budapest, V I . Andrássy-út — Mi az egyesület jövő programmja?
A legalkalmasabb
oldal.
o.
ALKALMI
É S NÁSZAJÁNDÉKOK,
A s
Hirlap.
28.
p r o g r a m o t az Ifjúsági E g y e s ü l e t e l n ö k e fogja elkészíteni s a n n a k v é g r e h a j t á s a é r d e k é b e n egy k ö zös intézőbizottság fog munkál k o d n i . H i s z e m , h o g y ez az e g y s é g e s v e z e t é s mindhárom egye sülettel az e d d i g i e k e n felülit f o g produkáltatni. (Folytatjuk)
I g m á n d i - ű t 12. F i ó k : H a j m á s k é r .
A komáromi jótékony egyesületek működése. Körintervjú, a m e l y b ő l m e g t u d j u k , panaszt
a komáromi
hogy
miért
nem
hallunk
nyomortanyákról.
tékony
Nőegylet
elnökét,
kérdéseinkre a következő lágosításokat adia.
aki felvi
Mikor alakult egyesület ?
az
— A r e g i K o m á r o m egyik legrégibb jótékony egyesülete a leivenes é v e k b e n a l a k u l t . A k e t tészakitáskor a fogfolytonosság alapián ö n á l l ó m ű k ö d é s t vettünk fel. S u l a c s i k L a j o s , az e g y e s ü l e t akkori jegyzője intenciójára, a kettészakitáskor összehívtuk a t a g o k a t é s a z ó t a vezetem, m i n t e l n ö k az e g y e s ü l e t e t . Jelenleg 100 t a g o t s z á m l á l az e g y e s ü l e t . — Mi célja?
az
— Az egyesület
egyesület
alapsza
bályszerű céljai a következők: szegénysorsú protestáns gyerknek iskoláztatása, felru házása, azoknak valláserkölcsi s s z ü k s é g h e z k é p e s t inas tan e v e k k e l való e l l á t á s a , valait t a n s z e r e k k e l való í e l s z e r e e. Ha az e g y e s ü l e t jövedel mei m e g e n g e d i k , az árvák.:, e g y e k e t es a n y o m o r b a s ü l y ivedt c s a l á d o k a t is s e g é l y e z z ü k . — V a n n a k - e az e g y e sületnek szakosztályai? Egyesületünknek nin csenek s z a k o s z t á l y a i , a z o k feles legesek, m e r t m i n d e n t a 24 tagú választmány i n t é z . Az utolsó években m i l y e n f o n t o s a b b ese m é n y e i v o l t a k az egyesületnek ?
Évente
többször
deztünk s z e r e t e t v e n d é g s é g e t ,
ren to
vábbá a tulajdonképeni tőjövedelmLinket k é p e z ő u . n. k ó s t o lót. Minden é v b e n a szeretet legnagyobb ünnepén, karácsony kor a s z e g é n y e k részére kará c s o n y l á t állítunk és e k k o r több s/.egenyt, felnőttet, gyermeket egyaránt felruházunk, a nyo m o r g ó c s a l a d o k a t p e d i g élelmi szerrel látjuk el. U g y a n e k k o r a g y e r m e k e k r é s z é r e külön k e d ves m e g l e p e t é s k é n t n y a l á n k s á g gal teli szeretet-csomagokat adunk. —
R é s z e s ü l - e az e g y e
sület agy gok
minisztériumi, a
helyi
hatósá
részéről
anyagi
i-iinogatásoan ? Egyjsüíetünk semmiféle s e g é l y b e n vagy a n y a g i támoga tásban nem részesül, hanem tisztán saját j ö v e d e l m é b ő l t a r t j a f e n n m a g á i és s z o l g á l j a alapszabályszerú céijait. Ez a tény maga is s z é p e r e d m é n y , mert a n n a k ellenére, h o g y evenként hozzávetőleg 900 pengőt o s z t u n k k i s e g é l y b e n , ma m é g i s 31-100 pengő vagyonnal rendelkezünk, a m e l y b ő l 2200 pengőt az új h a rangok beszerzésere fogunk for
dítani é s a
fennmaradó
1000
p e n g ő állandó tőkénket fogja k é p e z n i . E g y e s ü l e t ü n k évenkénti j ö v e d e l e m s z a p o r u l a t a 5 0 0 peng.'; körül mozog. Kik a legagilisabb segitö társai ? — Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 24 tagú v á l a s z t m á n y m i n d e n e g y e s tagja e g y m á s s a l versenyez, hogy egyesületünk minél nagyobb e r e d m é n y e k e t é r h e s s e n el.
*
gesztesi
járás
lovasleventéinek
távlovaglása a
Bakonyba
és
a
A járás lovasieventéi j u nkis hó 17.-tői, június 2 4 . - i g
(Folytatás.) Körintervjúnk során íelketük «/v. ür. Toóth Z s i g m o n d nét, a K o m á r o m i P r o t e s t á n s J ó
A
Reviczky István f ő s z o l g a b í r ó
és
Zaicz G u s z t á v járási testnev. ve
zető r e n d e z é s é b e n tanulságos l o v a s k i r á n d u l á s b a n vettek részt, indulás Kocsról június 17.-én r e g g e l v o l t , i n n e n K i s b é r r e mentek a h o l Pálmai J ó z s e f főjegyző ü d vözölte é s vendégelte m e g ő k e t . Majd Réde—Zirc érintésével B a k o n y b é l e n át D e v e c s e r i g l o vagolt a csoport. Útközben m i n denütt m e l e g f o g a d t a t á s b a n r é s z e s ü l t e k . KülOnösen Városlőd németajkú l a k o s s á g a , igaz m a gyar vendégszeretetben részesí t et t e f i a i n k a t , Gácser f ő j e g y z ő p e d i g az u r l o v a s o k a t látta v e n dégül lekötelező szivélyesség.[el. D e v e c s e r b e n a k ö z s é g egész l a k o s s á g a a templomtéren v á r t a a b e é r k e z ő l o v a s o k a t , szűnni nem akaró lelkesedés m e g n y i l vánulása mellett, i n n e n T a p o l c á n at R é v f ü l ö p r e l o v a g o l t a k , a h o l e l ő s z ö r érintette a csapat a B a latont, m e g k a p ó látványt nyújtott a m a g y a r tenger leventéinknek. Itt Zaicz t e s t n . vezető rövid p i henés után a Balaton hűs hab jaiba vezényelte úgy a lovasokat, mint a lovakat. A fiúk ö r ö m e leírhatatlan volt, alig akartak megválni a B a l a t o n t ó l , hogy út inkat folytassák. Balatonudvarin keresztül B a l a t o n f ü r e d r e l o v a g o l tak ezután a leventék. B a l a t o n u d v a r i b a n .az e l ö l j á r ó s á g üdvö zölte Zaicz testn. vezetőt, a l e ányok pedig szeretetük jeléül c s o k r o k a t nyújtottak át. M e g h a t ó jelenet j á t s z ó d o t t itt le a falu e l ő t t : e g y , a földjén dolgozgató öreg magyar ember meglátva a l o v a s c s o p o r t köze ledését, eléjük m e n t kalapját l e vette és k ö n n y e s s z e m m e l o d a kiálitotta :
"Éljen
Nagy-Magyarországi"
Balaton
mellé.
Az öreg, hazáját szerető magyart nagyon meghatotta f i a ink l á t á s a . Balatonfüredről V e s z p r é m b e lovagoltak, h o l nagyszerű f o gadtatásban részesültek a v á ros v e z e t ő s é g e , a g a z d a k ö r el nöksége és az o t t a n i leventék által, este p e d i g a g a z d á k k ö z ö s v a c s o r á r a láttak vendégül f i a i n kat, m e l y t á n c c a l n y e r t b e f e j e zést. I n n e n Várpalotán áí F e h é r várcsurgóra vonultak. Várpalo tán ö r ö m m e l é s szívélyesen v e n dégelték m e g leventéinket, a l i g a k a r v a őket továbbengedni.F e h é r v á r c s u r g ó r ó l M ó r felé vették az irányt. Mór előtt az ottani elöljáróság üdvözölte a lovascsoportot é s az o t t a n i l o vasleventék vezetése mellett v o n u l t azután be a k ö z s é g b e a távlovas csoport, ahol azután olyan megvendégelésben része sítette a k ö z s é g leventéinket, meiy s o k á i g felejthetetlen lesz. E l v o n u l á s u k közben a hősök s z o b r a előtt tisztelegtek, majd az ottani levente zenekar hangjai mellett B o k o d r a v o n u l t a k . Bo-
la. te a v a j , kincsem, romadour és gróyi
sajt
6 - és ujbor, | faíiíég'a, hornyolt és gerinc* cserép, nagyban és kicsiny ben jutányos áron kapható a
Kisbéri M. kir.
Ménes
birtok I g a z g a t ó s á g á n á l Posta, v a s ú t :
Kisbér
Telefon : Kisbér 1.
4.
Komárommegyei
oldal.
kod előtt Benes I m r e d r . a l e vente egyesület e l n ö k e üdvözölte az o t t h o n u k b a visszatérő csapa tot. A közös vacsora elfogyasz tása után Kocsra, a kiindulási helyre v o n u l t a k . A gesztesi j á r á s lovasle ventéinek ezen távlovaglása v o l t tulajdonképen a dunántúli lovas leventék első i l y irányú m e g m o z d u l á s a . A távlovaglás esz méjét, melyet Zaicz G u s z t á v t. vezető vetett fel. Reviczky István, a j á r á s főszolgabirája teljes e g é szében magáévá tette és f á r a d hatatlan lelkesedéssel támogatta a keresztül vitelt. Sajnos, b e t e g s é g e meg akadályozta abban, hogy fá r a d s á g o s munkájának eredmé nyét közvetlenül is láthassa és járása lovasleventéinek szép teljesítményében résztvehessen. A l o v a s o k é s lovak n a g y szerű állapotban értek haza, a m i a t e s t n . vezető s z a k s z e r ű s é g é n e k é s k ö r ü l t e k i n t é s é n e k köszönhető. A távlovagláson Kocsról 10, M o c s á r ó l 4, Nagyigmándról 2, Ácsról 2, C s é p r ő l 2, S z e n d r ő l 1 levente vett részt. U r l o v a s o k : Ghyczey S á n d o r k o c s i f ő j e g y z ő , a k i magas k o r a d a c á r a nagyszerűen b i r t a a nem éppen kis ut fáradalmait, Tóth j e g y z ő M o c s a , a k i a vezetőnek, agilitásával kiváló s z o l g a l a t o k a t tett az egész út alatt, Balogh J ó z s e f csépi f ö l d b i r t o k o s és Hollósy J e n ő o s z t á l y m e r n ö k Tatáról, kik állandó j ó k e d v ü k k e l a t á r s a s á g n a k lelkei voltak. Ezen t á v l o v a g l á s n a k t u l a j donképeni célja az volt, h o g y ismét b i z o n y s á g o t tegyünk e g y részt a m a g y a r ló- és lovas k i v á l ó s á g a mellett, m á s r é s z t , h o g y ezen nemes s p o r t o t p r o p a g á l v a a szomszéd j á r á s o k leventéit h a sonló távlovaglások megtevésére ösztönözzük. —z — v .
Levente
évzáró
ün
nepély Dunaalmáson. Díszes keretek között t a r totta j ú n i u s 2 9 - é n a D u n a a l m á s i Levente E g y e s ü l e t évzáró ü n n e pélyét. A n a g y s z á m ú közönség s o r a i Között lehetett látni Jaksich Aladár v m . testn. h . f e l ügyelőt, Tóth Árpád járási testn. vezetőt, Nagy Kornél ref. és Gombos G é z a r k . lelkészeket, Barcza G y u l a m e g y e b i z . tagot, vitéz Szelle Ferenc neszmély i é s Nemes J e n ő d u n a a l m á s i f ő j e g y zőket, Kocsis A n t a l naszályi l e ventetöoktatói, t o v á b b á Neszmély es D u n a a l m á s intelligenciájának, i p a r o s s á g á n a k és gazdaközön ségének s z á m o s i l l u s z t r i s tagját. Az ünnepélyt m e g n y i t ó H i m n u s z t az egyesüiet ú j o n n a n alakított f ú v ó s z e n e k a r * j á t s z o t t a és pedig dicséretre méltóan jól, különö sen ha f i g y e l e m b e v e s s z ü k , hogy m i n d ö s s z e 9 héttel ezelőtt kez dődött m e g a zenekar betanítása. A g y o r s f e j l ő d é s Nyári József leventefőok'ató, r. k. kántortanító érdeme.
mán
Az
ünnepély további
Barcza
Miklós
folya
Lev. E g y .
elnök megnyitó beszéde után Neszmély község leventeszaka sza, m a j d D u n a a l m á s k ö z s é g , a Kerkápoly-Bodor Szeretetház és Balogh D é n e s Árvaház L e v e n
t e e g y e s ü l e t e i b ő l alakított l e v e n t e s z á z a d m u t a t o t t be k a t o n a i g y a korlatokat. Ezután következett az atlétikai verseny, m e l y e n a fent felsorolt egyesületeken kí vül még Naszály község levente atlétái is résztvettek. A z e r e d mények a következők. 60 méteres síkfutás: l. N a g y László Naszály, 2. Németh István N e s z m é l y , 3. Horváth J á nos D u n a a l m á s . 100 méteres síkfutás: 1. Staudinger I m r e D u n a a l m á s , 2. Szijj Mihály Naszály, 3. K u n Zsiga Dunaalmás. Diszkoszdobás: 1 . Barsi József Dunaalmás, 2. Szálai Z s i g a D u n a a l m á s , 3. N a g y Bá l i n t Naszály. S u l y d o b á s : 1, B a r s i J ó z s e f ,
1930.
Hirlap.
2. Csicsely J á n o s , 3. Szálai Z s i g a , mindhárom Dunaalmás. Gerely v e t é s : 1 . K u n Z s i g a Dunaalmás, 2. Barsi József D u n a a l m á s , 3. Szijj Mihály N a szály M a g a s u g r á s : ! . Szijj M i hály Naszály, 2. Csicsely J á n o s D u n a a l m á s , 3. R a j k i Lajos Ba logh D.-árvaház. T á v o l u g r á s : Csicsely J á n o s D u n a a l m á s , 2. S t a n d i n g e r Imre D u n a a l m á s , 3. K. T ó t h J ó z s e f Dunaalmás. Zsákfutás: 1. Zsirovitz István D u n a a l m á s , 2. P e t r o v i c s J á n o s Neszméiy. A Hiszekegy dailamának elhangzása után az ünnepélyt díszmenet zárta be. —s.
Tarka-barka Vidéki futballmeccs 1930-ban. A nagy rössel megindult tavaszi forduló m u l t v a s á r n a p állította e g y m á s s a l szembe a N y u g a t - d é l n y u g a t i kerület V a lacki főcsoport Hoppé osztályá nak B. kategóriájú p r o f i - a l a k u lata két nagy r i v á l i s á t : F o g k e f e felsőrészkészitő-gyár Munkástestedző Egyesületét a L ó v a k a r ó g y a r F. C.-vel, v a g y , a m i n t m e g y e h o s s z a n t i s m e r i k a nagy já t é k e r ő t képviselő c s a p a t o k a t : a Fogkefe-t a L ó v a k a r ó - v a l . Az ö s s z e c s a p á s a vendég Lovakaró csúfos vereségét hozta, bárha magát a m é r k ő z é s t 1 : 0 arányban m e g is nyerte. H o g y e látszólagos p r a ő o x o n r a fényt derítsünk, m i n d e n kommentár nélkül leközöljük a két csapat — a tárgyilagosság magaslatán jóval túl alló lapjának b e s z á m o lóját. L á s s u k tehát, m i t i r t a v i déki, — a L ó v a k a r ó - p á r i t lap : „A s z o k o t t n á l is d r á g á b b a n kellett kedvenc csapatunknak m e g f i z e t n i e a n a g y o n is m e g érdemelt minimális győzelmet. Ez a győzelem, ez a vérrel szer zett két p o n t t a r t j a vissza egye dül a c l u b lelke legfenekéig tölháborodott vezetőségét a mér k ő z é s m e g ó v á s á t ó l ! A Fogkefe oly erős j á t é k o t diktált fanatikus publikumának t e r r o r i s z t i k u s b á t o r í t á s a folytán, hogy e j á t é k m o d o r n a k nem m a r a d h a t o t t el a szomorú következménye : K ö csög, mindnyájunk kedvence, b o r d a t ö r é s s e l borházba k e r ü l t ; Duda a kapu előd s a lejen szenvedett súlyos s é r ü l é s t ; C s o mag teljesen a g y o n v e r v e egy j ó szívű p o s t á s karjaiban tette meg az utat h a z á i g ! Hólyag I I . gyomorrúgástól szenved, de ahogy K u v a s z t megverte féke vesztett indulatában a pályára b e r o n t ó t ö m e g , az már m i n d e n bevett helyi s z o k á s s a l ellenKezik ! A k a p u mögé h u r c o l t á k k i sze gény fiút s leszaggatva ruháját, talán a g y o n is verték v o l n a , ha a Köcsög góljától írappirozott s k a l p o l ó k elől nem sikerül neki a palánkon átmászva megmene külni. K ö c s ö g kivételével a többi j á t é k o s is igy hagyta el a pályát I Száz szerencse, hogy a csapat e b i r e l á t ó trénere e g é s z téien g y a k o r o l t a t t a a fiúkkal a dalánkmaszást, — ennek kö
július 5.
vizsgálás szükségszerűségének az esete látszott f ö n f o r o g n i . A nézők is c$ak azért sétáltak be a pályára, h o g y m a j d a s ö t é t s é g b e á l l t a k o r is l á t h a s s á k a pályán történteket. A mérkőzés egyébként tel jes s ö t é t s é g b e n ért véget, a m i kor is a nézők m a g u k mentek a szétszéledt L ó v a k a r ó j á t é k o s o k után, h o g y az i l y e n k o r s z o k á s o s bankettre meghivhassák őket. M i n d e b o ö l látni való tehát, hogy m i r e k é p e s a r o s s z i n d u l a t ú rá galom ! R é s z ü n k r ő l is sérült lisztára kerültek : Keszeg, B a t y u , H a l a n d zsa 11. é s a m ó k á s D a g a d t sza lonna. K ö c s ö g , — a kis szele b u r d i , — j e l e n l e g jól érzi m a gát a kórházunkban. Időközben k i o p e r á l t á k az e g y i k veséjét is v a l a m i régi szervi b a j á b ó l k i f o lyólag. Láza — és p u i z u s a egy előre — n i n c s . "
1.-én kat Si kár éí titkár tósagt szabal dr. n ván a tői.
Cselló.
s z ö n h e t ő , h o g y fiaink a n é z ő k által üldöztetve m i n d e n k ü l ö n ö sebb baj nélkül értei-: haza. M a g á r ó l a meccsről nem s o k szépet és jót írhatunk. K ö c s ö g idálisan á t g o n d o l t egyéni a k c i ó j a révén g u r u l ó s bombá jával ( I I . félidő 40 p . ) m e g n y e r tük u g y a n a mérkőzést, de ha v a l ó b a n m e g akarja n y e r n i c s a p a t u n k a b a j n o k s á g o t is, n a g y o b b a m b í c i ó v a l kell a r á m e n ő s é s a hátulról b e l e m e n ő s Játékstílusra felkészülnie ! •* A h e l y i l a p p e d i g igy ir : „ 1 2 3 néző előtt lefolyt, nivótlan, szezoneleji m é r k ő z é s , mely m i n den é r d e k e s s é g e t nélkülöz. Be fejezését amúgy is a zöld asz talnál n y e r e n d i , miután K ö c s ö g szabálytalan g ó l j a miatt egye sületünk a meccset m e g ó v t a . Néhány p e r c c e l b e f e j e z é s előtt u g y a n i s az ellenfél k a p u j a előtti kavarodás alkalmával a Fogkefe e l ő r e l á t ó e l n ö k e ó v a t o s ságból f ö l k a p t a a labdát, hóna alá véve csapatunk térfelére igyekezett vele, midőn Köcsög, — a Lóvakaró centere — utána l o p a k o d v a , hátulról k i ö k l ö z t e a hóna alól a l a b d á t s páros lábbal az üres k a p u b a gurította. A Lóvakaró szerint a b i r ó g ó l t ' i t é l t , h o l o t t a benyújtott ó v á s mellé csatolt o r v o s i látlelet b i z o n y s á g a szerint a biró a gól pillanatában már nem is é l t ! A g y o n n y o m t a m a g á t saját testsúlyával az előző t u multusban !
Előfizetési felhivas. Felkérjük i . t . olvasó inkat, hogy az előfize tési dijat (az elmúlt negyed évre is, akik eddig n e m küldték volna be) akár pos tán, akár pedig személyesen kiadóhivatalunkhoz ( H a c k e r Dezső könyvnyomdája K o m á r o m , Igmándi-űí 1 2 . ) juttassák e l . Előfizetési Egész évre
„
fél
negyed „
árak : 10
P.
5
P.
2.50
P.
Hazafias tisztelettel a Komárommegyei
Hirlap
kiadóhivatala. Pénzt takarít meg, ha fűszer- és csemege-árú szükség letét S p i e l m a n n I m r e f ű s z e r - és csemege-kereskedőnél szerzi be. Komárom, Igmándi-út
játszott
v o l n a . Hogyan is aspirálhatna így j o g g a l a f a i r - d i j r a ? K ö c s ö g maga o k o z t a s ú l y o s sérülését, amiért az elnök h ó n a alól s z a b á l y t a l a n u l kiütötte a labdát s azt a g ó l b a gurította. Emiatt t ö b b e k által k i lett állítva. D u d a , C s o m a g é s Hólyag I I . is ily m ó d o n sérültek meg. K u v a s z t p e d i g azért vitte néhány jóerzé sü néző a k a p u m ö g é , mert j á ték k ö z b e n egyszerre v a k b é l g y u l l a d á s r ó l kezdett p a n a s z k o d n i , m i n e k folytán az a z o n n a l i m e g
Istvái tes s: átvett) pann< koadji lyezt< A kivi gadta| testál szokál kör
tánca
szerpi seny nagy vendéi 9-én nak. tyén kor a ni
Sadhu] indiail ján el| jába sát s: óraki>| dett is m; Pál, egyet, ezelőt mindi gattál rendid tot ell den egj I értesu év. s 27 e l Kom, tületnl mint nagyi mult nyes kiv< >u|
Magát a mérkőzést így nem is méltatjuk t o v á b b , c s u p á n a csapat j á t é k m o d o r á t ért m é l tatlan t á m a d á s o k a t f o g j u k n é hány s o r b a n visszautasítani. Kültelken — és s z e m e n szedett rágalom az, h o g y a F o g -
kefe legénysége durván
emlél ház az 171 g é s ej gésne| „Elátl ben i teletel „Vihai el Sui lett.
Kiráh
Július
31-ig
kedvezményes
áron kapható a
Cyaiókoy vaskereskefiásbeíi Komárom. Rézgálic, r a f f i a szőlőkötöző fonal legolcsóbb
beszerzési
forrása !
szeti egyh; sak mom majd tüzoli előtt, az Kom; alpan tésen.
1930.
július 5.
HÍREK. A komáromi földrengés e m l é k e z e t e . A református egy ház gyász: istentiszteletet tartott az 1763. évi k o m á r o m i f ö l d r e n - emlékére. Ennek a földreniek történetét J ó k a i M ó r az „ E l á t k o z o t t c s a l á d " c. r e g é n y é ben i r t a m e g . A g y á s z i s t e n t i s z teleten az Ifjúsági É n e k k a r M o z a r t „Vihar" c. r e m e k m ü v é t é n e k e l t e el SulacsikL a j o s v e z é n y l e t e m e l lett. S z a b a d s á g r a . Július hó l . - e n kezdték m e g s z a b a d s á g u kat Sidó Zoltán d r . p. ü. s. t i t
kár és Molnár
titkár a m . k i r . tóságtól.
V i k t o r d r . pü. s. pénzügyigazga
Ugyancsak elsején ment s z a b a d s á g r a öhlschläger István dr. r e n d ő r k a p i t á n y é s Nagy I s t ván detektív az á l l a m r e n d ö r s é g től.
Szabadságról.
Griczmann
István r e n d ö r f o g a l m a z ó négy h e tes s z a b a d s á g á r ó l megérkezett és átvette hivatalát. T á r k á n y új plébánosa. A p a n n o n h a l m i b e n c é s r e n d főapáti k adj utóra Mátrai G u i d ó t h e lyezte T a r k á n y r a plébánosnak. A kiváló p a p o t szeretettel fo gadta T á r k á n y k ö z s é g l a k o s s á g a . K ó s t o l ó . A Komáromi Pro testáns Nőegylet v a s á r n a p t a r t j a szokásos kóstolóját a T á r s a s kör h e l y i s é g é b e n . A kóstolót tánccal kötik egybe é s a z o n szerpentincsata és szépségverv is lesz. A k ó s t o l ó iránt nagy é r d e k l ő d é s nyilvánul m e g . E l ő a d á s . Ritka, exotikus v e n d é g e lesz a jövő héten, f. hó 9-én a helybeli evang. egyház n a k . A messze kelet s o k k e r e s z t y e n hitébresztő m u n k á s a közül korunk egyik legkiválóbbika:
Sadhu John Nelson
Christananda
i n d i a i prédikátor e u r ó p a i körút ján ellátogat h a z á n k b a s i g y út j á b a ejti v á r o s u n k a t is. E l ő a d á sát s z e r d á n , f. hó 9 . - é n este 8 órakor tartja az e c é l r a átenge dett református t e m p l o m b a n , m i t is magyarra báró Podmaniczky Pál, a soproni evang. theol. egyetem tanára fordít. E v e k k e l ezelőtt járt ő már h a z á n k b a n é s mindenfelé nagy t ö m e g e k hall gatták mély i n t e t , s o k tudást s rendkívül g a z d a g é l e t t a p a s z t a l a tot eláruló s z é p b e s z é d e i t . M i n den é r d e k l ő d ő t szívesen lát az egyház e l n ö k s é g e . H a l á l o z á s . Mint részvéttel értesülünk : Lehóczky A n d r á s 53 ev s k o r á b a n e l h u n y t . A z e l h u n y t 27 évig teljesítet s z o l g á l a t o t a Komáromi önkéntes Tüzoltótestületnél é s úgy p a r a n c s n o k a i , m i n t tüzoltótársai szeretetét és nagyrabecsülését birta. Temetése m u l l szombaton ment végbe le nyes k e r e t e k között. A t e m e t ő b e kivonultak az ö s s z e s tűzoltók, Királyi M i k l ó s j á r á s i t ű z r e n d é szet! f e l ü g y e l ő v e z e t é s é v e l . A z házi szertartás után a b a j t á r . n e v é b e n Szombathelyi László ridott m e g h a t ó búcsúztatót, m a j d d í s z l é p é s b e n v o n u l t a k el a tók a f r i s s e n h a n t o l t sír előtt, h o g y a z u t á n következzen az utolsó lefújás. A tulsóféli K o m a r o m tűzoltóit Fehér Lajos a r a n c s n o k képviselte a t e m e tésen.
Könyörgés. Uram, Teremtőm, kérlek,
A Társaskör közgyűlése. A Komáromi T á r s a s k ö r v a s á r n a p tartotta rendes évi közgyűlését. A k ö z g y ű l é s t Pungor L a j o s n y i totta meg, üdvözölte a megje lenteket é s b e s z á m o l t az elmúlt e s z t e n d ő e s e m é n y e i r ő l . Az elnöki jelentést a közgyűlés egyhangú l a g tudomásul vette. A p é n z t á r o s j e l e n t é s é t szintén t u d o m á s u l vette a közgyüiés, m e l y lelkes h a n g u l a t b a n ért véget.
könyörgöm,
Ha már közeleg az elmúlás, a v é g : Döntsd ki egy csapással éltem korhadt fáját, Ne szálanként szaggasd ki gyökerét. Ne legyen lassú hervadás a végem, Ne tudjam, ne lássam
pusztulásomat;
O h , mint fájna látni: kik szeretnek Még életemben megsirassanak. Miként hajdan Éliás próféta, Villám szekéren fel az égbe szállt, Uram, Teremtőm, kérlek könyörgöm : Adj nekem is ily nagyszerű
halált.
Lantos, Országos vásár. Hétfőn tartották m e g K o m á r o m b a n a s z o k á s o s nyári állat- és k i r a k o d ó vásárt. Felhajtottak 96 drb. s z a r v a s m a r h á t é s 142 d r b . l o v a t . E z e k b ő l elkelt 47 d r b . s z a r v a s m a r h a és 2 i d r b . ió. A z árak közepesek voltak. Uj utcamegnyitás. A városi m é r n ö k i h i v a t a l j a v a s l a t o t tett egy új utca megnyitására. Az új utca az I g m á n d i - u t a t kötné ö s s z e a T e m e t ő - u t c á v a l és f o l y tatását k é p e z n é a M é n t e l e p előtt az I g m á n d i - u t a t keresztező u t c á n a k . A z érdekeltségek m e g h a l l g a t á s a után a mérnöki hivatal r é s z l e t e s tervet d o l g o z k i az u t c a kiépítése d o l g á b a n . Szépségverseny almási strandon.
a
duna-
Évzáró ünnepély a pol gári iskolában. Vasárnap dél előtt t a r t o t t a a polgári fiú- és leányiskola évzáró ünnepélyét. Az egyes felekezetek i s t e n t i s z t e letei után a t a n u l ó i f j ú s á g az i s k o l a t o r n a t e r m é b e n gyülekezett, ahol a leánykar, Kertai E r n ő v é zetése mellett, a Himnusz e l éneklésével n y i t o t t a m e g az évzáró ünnepélyt. Ezután Lebisch V i n c e i g a z g a t ó szép beszed k e r e t e b e n b ú c s ú z t a t t a el a n ö v e n d é k e k e t . Különösen a végzett tanulók f i gyelmét hívta fel arra a k ö r ü l m é n y r e , h o g y az i s k o l a m i n d i g f i g y e l e m m e l fogja kisérni t o v á b b i pályafutásukat. Majd kiosztotta Lebisch' Vince i g a z g a t ó a j u t a 1 o m k ö n y v e ket, p én z j u t a l m a k at é s a t o r n a v e r s e n y d i j a i t A szép évzáró ünnepélv befejezésekép a leánykar a S z ó z a t o t énekelte e! kitűnő ö s s z e t a n u l á s b a n . Az ünnepély után a tanulóifjúság tantermeibe vonult, ahol meg történtek a bizonyítványkiosz tások. A k o r m á n y felemelte a kávé, a tea és a fahéj v á m j á t . A jú niusban kiadott kormányrende let f e l e m e l i a kávé, tea é s a f a héj árat. Ezentúl a vám m é t e r in a zs a n ként n y e r s k á v e n á l 200, pörkölt k á v é n é l 260, kisforgalom számára csomagolva egy kilogrammnál és ennél k i s e b b tételnél 500, m á s c s o m a g o l á s b a n 320, öröletlen fahéjnál 400, őrölt f a h é j n á l 800 a r a n y k o r o n a . Ez az e m e l é s értesülésünk szerint ö s s z e függésben van a b o l e t t a - j a v a s lattal.
A polgári iskola értesí tője. A k o m á r o m i állami p o l gári fiú- é s l e á n y i s k o l a X I . évi értesítője p o n t o s a n az é v z á r á s r a jelent m e g Lebisch Vince i g a z gató gondos szerkesztésében, b e i r a t k o z o t t az i s k o l á b a 136 fiúés 101 leánynövendék, tehát ö s s z e s e n 237 tanuló. A z év v é gén vizsgát tett 133 fiú- é s 100 leánynövendék, tehát ö s s z e s e n 233 tanuló. F e l t ű n ő e n sok a magántanulók létszáma, mely 74 v o l t . A z á l t a l á n o s e l ő m e n e tel a l e á n y o k javára billenti a mérleget, m e r t m i g a fiúk közül csak egy végzett á t l a g o s jeles eredménnyel, a d d i g a leányok közül k i l e n c e n . így áll a helyzet az osztály ismétlése s z e m p o n t j á ból is, m e r t a fiúk közül 13 t a nuló utasíttatott i s m é t l é s r e , m i g a leányok közül c s u p á n kettő. A tanulók figyelmét illetően igen kedv ezöen a l a k u l k i az e r e d m é n y , mert a tanulók 92 száza léka példás magaviseletet t a n ú sított. K o m a r o m szab. k i r . m e gyei város Klebelsberg Kunó ö s z t ö n d i j á r a a tantestület Ke mény A n n a I I I . o. é s Kelemen Hugó I V . o. tanulókat a j á n l o t t a . Pénzjutalmat kaptak j ó m a g a v i seletük, s z o r g a l m u k é s j ó elő menetelükért : Gábris Ferenc 111.
o. t. 25 pengőt,
Pongrácz
Ka-
IV. o. t. 15 p e n g ő t , Paics J ó z s e f I V . o. t. 10 p e n g ő t é s talin
B.
Balogh
Aladár
I. o. t.
10
pengőt. Ezenkívül jó előme netelükért többen kaptak jutalomkönyveket. F o n t o s n a k t a r t j u k még megemlíteni, hogy az önképzőkörben kifejtett m u n k á s ságukért a következőket j u t a l
mazták meg : Pogrányi M i k l ó s , Kelemen Hugó, Borsitzky Árpád, Molnár B. S á n d o r , iszlai L á s z l ó I V . o. t.. Karlovics ferenc 111.
o. t.,
Kulics Mária, Kőhalmy I l o n a , Pongrácz Katalin és Tarczy Katalin I V . o. tanulók. Közli végül az értesítő a j ö v ő i s k o l a i évre s z ó l ó t á j é k o z t a t á s t .
Június 29.-től augusztus 3.-ig strand-szépségverseny. Szépségversenyt rendez nek a dunaalmási strandon. A n a p o k b a n falragaszok jelentek m e g K o m á r o m hirdetöoszlopain, melyek a d u n a a l m á s i strand s z é p s é g v e r s e n y é t h i r d e t i k . Érte s ü l é s ü n k szerint a s z é p s é g v e r seny iránt nagy érdeklődés n y i l vánult m e g a fürdőzők között.
Tanári értekezlet a pol g á r i i s k o l á b a n . Az évzáró ün nepély után a tanári testület é r tekezletet tartott, m e l y e n Lebisch V i n c e igazgató m e g k ö s z ö n t e a tanári testületnek az elmúlt i s k o l a é v alatt tanúsított önzetlen é s lelkes f á r a d o z á s á t , mejy s o k szor a m e g k ö v e t e l h e t ő tanári kötelességen felülemelkedett és i g y é v r ő l - é v r e s z e b b é s szebb eredményt produkált. A tanári kar o s z t a t l a n szeretetéről b i z t o sította megértő igazgatóját. Ránduljunk Dunaalmásra.
ki vasárnap
Vasúti szerencsétlensé gek Komárom környékén. S z o m b a t o n fekete napja v o l t a v a s ú t n a k . Három s z e r e n c s é t l e n s é g is történt K o m á r o m köze lében. G y ő r s z e n t i v á n á l l o m á s o n egy i s m e r e t l e n f i a t a l leány a v o n a t elé vetette magát, a m e l y halálra gázolta. — D é l b e n A l másfüzitő á l l o m á s o n Szabó S á n dor harmadik gimnazista, a telsőg a l l a i váltóőr f i a , a vasúti s í n e k e n akart átmenni, a m i k o r is egy szembejövő vonat agyongázolta. Este a b é c s i g y o r s , a k o m á r o m i 70-es ő r h á z n á l a s i n e k között j á t s z ó 2 é v e s Nagy Esztikét, Nagy A n d r á s váltóőr leányát halálragázolta. A közelben tar tózkodó Nagy A n d r á s n é , a g y e r mek s e g í t s é g é r e sietett, a z o n b a n a v o n a t kerekei őt is elkapták é s életveszélyes sérüléseket s z e n v e d e t t . A g y o r s v o n a t vezetője lefékezett u g y a n , de már a sze r e n c s é t l e n s é g elkerülhetetlen v o l t . A kisgyermeket és az anyát Győrbe akarták szállítani, de K o m á r o m á l l o m á s o n a kis E s z tike kiszenvedett é s igy csak anyja került a győri korházba. A dunaalmási kénes gyógy fürdő h a t á s a páratlan. I r o d a á t h e l y e z é s , ügyvédi i r o d á m a t az í g m á n d i - ú t 7. szám alóí, a K u n M i k l ó s utcában épült h á z a m b a helyeztem át folyó évi július hó 5.-től k e z d ő d ö i e g . D r . S z a b ó Kálmán ügyvéd. A vagyonváSíságért fize t e n d ő b u z a júliusi á r a . A p é n z ügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok vagyonválísága fejé ben fizetendő buza árát júliusra métermázsánként 2\ p e n g ő b e n állapította m e g . A m a l m o k által júliusban természetben megke resett g a b o n á n a k az általános forgainr.adó alapjául szolgáló á t l a g o s arát m é t e r m á z s á n k é n t a következőképen állapította m e g : buza 2 1 , rozs 10, árpa 13 t e n g e r i , 11, zab 12, köles 9, tatárka 14, o c s u 8 p e n g ő . P á l y á z a t . A m. kir. postavezérigazgaíóság pályázatot h i r det m ü s z e r é s z t a n o n c o k felvéte lére. A pályázati határidő július hó 20. É r d e k l ő d ő k n e k f e l v i l á g o sítást nyújt a h e l y b e l i posta főnökség.
Évzáró ünnepély a zár dai óvodában. V a s á r n a p d é l u tán t a r t o t t a a zárdai óvoda é v záró ünnepélyét, m e l y e n nagy számú közönség vett részt. Öröm v o l t látni a k i s ó v o d á s o kat, a h o g y a n é n e k s z ó r a torna gyakorlatokat és játékokat m u tattak b e . Nehéz lenne e l s o r o l n i azoknak a kisgyermekeknek nevét, a k i k s z e b b n é l - s z e b b sza v a l a t o k k a l lepték m e g a k ö z ö n séget. M i n d a n n y i a n igen kedve sek é s b á j o s a k v o l t a k , úgyhogy s e n k i t közülük k i e m e l n i n e m l e het. Külön d i c s é r e t illeti meg azt a két k e d v e s n ő v é r t , akik nagy szeretettel f o g l a l k o z t a k a kis csöppségekkel. A kis óvó d á s o k a t Carissima kedvesnővér o k t a t t a , m i g a nagy ó v ó d á s o k a t Lídia kedvesnövér szeretettel jes munkával nevelte. Azt hisszük, hogy d i c s é r e t n e k min den diszitő jelző kevés é s éppen ezért csak a n n y i t mondunk, h o g y soha j o b b nevelöket n e m kívánunk a kisgyermekeknek, mint a mostaniak, akik nevelé süket a j á t é k k a l , a g y e r m e k e k nek olyan kedves s z ó r a k o z á s s a l kapcsolják össze é s viszik a t ö k é l e t e s s é g i g . Ez a c s o n k a o r s z á g csak k é s ő b b fogja látni ennek az o d a a d ó é s szerető n e velésnek á l d á s á t , a k k o r , a m i k o r újra h i v a haza m i n d e n k i t é s s z ü k s é g ü n k lesz jellemes i f j a k r a é s áldozatkész h o n l e á n y o k r a . jutalmazás. A magyar n y e l v sikeres tanítása é s az i s kolánkivüli népművelési e r e d m é nyek j u t a l m a z á s a fejében Csen gey G y u l a o r o s z l á n y i é s Váray Mária pilisszentlélek] tanítók 5 0 0 — 5 0 0 P e n g ő jutáimat k a p t a k a vármegyei alapítványból. Tanulmányi kirándulás. A tóvárosi Kath. Női É n e k k a r n a g y s z a b á s ú é s élvezetes kirándutáson vett részt június 2 8 . é s 29.-én. A z utazás első célja Esztergom volt, h o n n a n a k i rándulók a u t ó b u s s z a l mentek k i Visegrádra, hol a visegrádi t e m p l o m b a n P. Piller R e z s ő k a p u c i n u s atya szolgáltatott szent misét, mely alatt az énekkar énekelt A délelőtt folyamán megtekintették V i s e g r á d környé két, S a l a m o n t o r n y á t , a v i s e g rádi várat s t b . E g y ó r a k o r F ö l d i István (Salamon v e n d é g l ő j é b e n ) , mely a magasan f e k v ő v a r alatt é s a n n a k egyik terraszán fek s z i k , ízletes é s p o m p á s ebédet k a p o t t a kiránduló társaság, mely á r b a n is igazán o l c s ó v o l t . Földi István m a g ; ..i - v e n d é g szeretetét és kitűnő konyháját az ö s s z e s kirándulók szíves f i gyelmébe ajánljuk. Délután 3 ó r a k o r a révhajóvai N a g y m a r o s r a utaztak a kirándulók, h o l az elegáns és minden komforttal berendezett nagymarosi stran d o n pihenték k i az előző fára dalmakat. Nagymaros megtekin tése után a b é c s i hajóval P i s z kéig t a r t o t t az utazás, Piszkétől T a t a t ó v á r o s i g p e d i g ismét a u t ó busszal. S o k élvezetben és lát nivalódban volt része a k i r á n d u lóknak, kik vidám dalaikkal mindenütt szeretetre találtak é s d i c s ő s é g e t szereztek 'Főváros nak. A kiránduláson részt vett a Keresztény Polgári Körnek néhány tagja is, k i k felejthetet len emlékekkel g a z d a g o d v a e m lékeznek m e g ezen kirándulásról.
1930-július 5
Komárommej
6.j)ldaL Halálozás.
M o s t értesü lünk, h o g y K o m á r o m e g y i k é r demes f i a : Soóthy G y u l a szé kesegyházi éneklőkanonok, k á p t a l a n i prelátus, életének 64-ik évében, távol szülőföldjétől e l h u n y t . A z e l h u n y t a kilencvenes években Majláth G u s z t á v gróf, a k k o r i k o m á r o m i helyettes p l é b á n o s mellett káplánoskodott és a m i k o r Majláth gróf erdélyi p ü s p ö k lett, magával vitte Soóthy G y u l a káplánt E r d é l y b e . N a g y nevű földink k é s ő n érkezett h a lálhíre ő s z i n t e részvétet keltett K o m á r o m b a n úgy a r o k o n s á g , m i n t régi tisztelői s o r á b a n . Megjelent az új buda pesti távbeszélő betürendesé s s z a k n é v s o r a . A z új b u d a pesti t á v b e s z é l ő névsora m e g jelent é s az a postahivatalnál 6 p e n g ő lefizetése m e l l e t t m e g rendelhető. Stölzle-féle szab. befőt tes ü v e g e k a Gyalókay vas kereskedésben kaphatók. Kézimunka- és rajzkiál lítás a polgári iskolában. Va s á r n a p a polgári i s k o l a két te remben kézimunka- és rajzkiállítást rendezett. A kiállítás iránt csekély érdeklődés nyilvánult meg, m e r t a k ö z ö n s é g nem v o l t kellőkép tájékoztatva a k i á l l í t á s ról, így c s u p á n azok a szülök t e k i n t e t t e k m e g a kiállítást, a k i k véletlenül jelen v c l t a k az évzáró ünnepélyen. A kiállításon k ü l ö n ö s feltűnést keltettek a I I I . l e a n y osztály kézimunkái, m e l y e k e g é szen m o d e r n irányzatot m u t a t tak b e . R e m é l j ü k , h o g y ez a z irány állandósul, m e r t hiszen egy fiatal é s t e h e t s é g e s rajztanár tanít az i s k o l á b a n , a k i n e k veze tése mellett a modern irány és a m a g y a r stílus is é r v é n y r e juthat. A Morris a u t ó k magyar országi képviselete, a J o h n F o w k r Co. budapesti cég érdekes újítással lepte m e g az autópia cot. H o g y a ma már világhírű M o r r i s M i n o r kisautót h o z z á f é r hetővé tegye a nagyközönség s z á m á r a , c s e k é l y ö s s z e g lefizetétese után, napi körülbelül 14 p e n g ő s törlesztésre, m e l y ö s s z e g nem több, m i n t egy o r v o s , ügy véd n a p i taxi költsége — mellett szállítja azt vevőinek. A z t h i s z szük a képviselet megtalálta a helyes utat a r r a . h o g y o r v o s u k , ügyvédek, ügynökeik, a ma máirészükre p r a k s z i s u k , f o g l a l k o z á suk üzéséhez feltétlenül s z ü k s é ges j á r m ü v e t b e s z e r e z h e s s é k m a guknak. Hol sárnap? ~
találkozunk
va
Dunaalmáson.
Almásfüzitő-Eszter gomi D u n a s z a k a s z Lev. E g y . Labdarugó Szövetségében S z ó in ódon folyt le június 2 9 . - é n a Szomódi L e v . E g y . — V . 0 . C. Füziiöí S p o r t C l u b b a j n o k i m é r kőzés, a m e l y a S z o m ó d i L e v . Egy. 2 : 1 arányú győzelmével végződött. A z e d d i g veretlen füzitői csapat kénytelen volt a saját pályáján, nagy l e l k e s e d é s sel j á t s z ó s z o m ó d i a k előtt m e g hajolni. Az eredmény annyival is i n k á b b é r d e k e s , mert ezzel S z o m ó d második helyezett lehet, ha D u n a a l m á s eivesziti a L á b a t lanon július 6 . - á n l e j á t s z a n d ó utolsó mérkőzését.
Gyengélkedés idején, kü l ö n ö s e n ha a rosszullétet s z o r u lás f o k o z z a , a t e r m é s z e t e s „ F e r e n c J ó z s e f " keserűvíz fájda l o m m e n t e s székürülést é s k i e l é gítő emésztést h o z létre. Hires nőorvosok a legnagyobb elisme r é s hangján i r n a k a valódi F e r e n c J ó z s e f vízről, m e r t ez a k r i t i k u s k o r b a n is h o s s z a b b időn át a l k a l m a z h a t ó , anélkül, h o g y kitűnő eredménye változnék. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban é s füszerüzletekben kapható. A kisbéri Levente é s P o l gári Lövész Egyesület lövöl déjének felavató ünnepsége. F. h ó 2 9 . - é n a kisbéri L e v . és P o l g . L ö v . Egyes, az újonnan felépített lövöldéjét é s lőteret avatta f e l , illetőleg a d t a át a községi e l ö l j á r ó s á g rendelteté sének. A kiválóan m e g r e n d e z e t t ünnepség d . u . 3 ó r a k o r vette kezdetét a k e r é k p á r o s leventék, p o l g . lövészek é s a d a l á r d a f e l v o n u l á s á v a l a Bethlendy S á n d o r k a r n a g y vezénylete alatt k i v o n u l t levente zenekar indulója m e l l e t t . A programszerűen lefolyó ü n n e p s é g folyamán Pálmai J ó z s e f főjegyző mély, g o n d o l a t o k b a n g a z d a g b e s z é d d e l adta át a l ő teret r e n d e l t e t é s é n e k . A z ü n n e p s é g b e f e j e z é s e előtt staféták c s o k r o k a t nyújtottak át Zaicz G u s z tavné és Jákóy E n d r é n é u r a s z s z o n y o k n a k . A z ü n n e p s é g fénye! emelte Thaly Kálmán j ó s z á g i g a z g a t ó , m . k i r . kormányfő t a n á c s o s és a m é n e s b i r t o k tisztikarának, v a l a m i n t Keczán ezredes, m é n e s paracsnoknak é s tisztikarának megjelenése. Az ünnepség be fejezte után Jákóy Endre erdőf ő m é r n ö k felkérte az ott m e g j e lenteket az első l ö v é s e k leadá sára. Az első lövéseket az e m l é k c é l t á b l á k r a leadták : Zaicz G u s z t á v n é járási testnev. veze t ő j é n e k é s Jákóy Endréné a P o l g . L ö v . E g y . e l n ö k é n e k nejei, ö r ö m m e l láttuk a nagy é r d e k lődést és reméljük, h o g y K i s b é r , amely f e k v é s é n é l é s kulturáltsá gánál fogva a j á r á s b a n vezetőszerepre hivatott, ezen első m e g m o z d u l á s a után még s o k h a s o n lóval f o g példát a d n i . A z ü n n e p s é g megrendezése Pálmai J ó z s e f f ő j e g y z ő é s Kring G y u l a Lev. E g y . elnök é r d e m e . A készpénzzel való bér mentesítés korlátozása, vala mint a postaküldemények fel adásánál a dijelőlegezési el j á r á s m e g s z ü n t e t é s e . A Postaüzleti S z a b á l y z a t 17. § . 1 . p o n t jában f o g l a l t azt a r e n d e l k e z é s é t , mely szerint a belföldi f o r g a l o m ban legalább 100 d r b . ' k ü l d e ménynek egyszerre t ö r t é n ő f e l adása esetén úgy az ajánlott, mint a közönséges levélpostai küldemények diját készpénzben is le lehet róni, 1930. július h ó 31.-vel hatályon kívül helyezik és a u g u s z t u s hő 1-töi kezdve a k é s z p é n z b e n való b é r m e n t e s í t é s t az egyszerre l e g a l á b b 100 p é l dányban feladásra kerülő azonos díj a l á e s ő k ö z ö n s é g e s n y o m t a t vány, á r u m i n t a , üzleti p a p i r és egybecsomagolt küldeményekre korlátozzák. Ezentúl tehát k é s z pénzzel b é r m e n t e s i t v e a követ kező küldemények adhatók fel : a) a p o s t a u t a l v á n o k é s a i n r l a p d i j s z a b á s k e d v e z m é n y e ; b ) az egy szállitójegyzékhez tartozó
;
csomagok, ha a b é r m e n t e s i t é s d i j a az 5 0 p e n g ő t m e g h a l a d j a ; c) a belföldi f o r g a l o m b a n az o g y s z e r r e l e g a l á b b 100 p é l d á n y b a n f e l a d á s r a kerülő k ö z ö n s é g e s üzleti p a p i r , nyomtatvány, á r u m i n t a é s e g y b e c s o m a g o l t kül d e m é n y e k ; d ) külföldre szóló nyomtatványküldemények, ha egyszerre l e g a l á b b 100 d r b . k e rül f e l a d á s r a . E g y i d e j ű l e g 1930. évi j ú l i u s hó 3 1 . - v e l a Posta üzleti S z a b á l y z a t 1 1 . a) § - b a n előirt azt az e l j á r á s t , h o g y f e l adók postaküldeményeiket a d i jak e s e t e n k é n t i l e r o v á s a helyett díjelőleg terhére adhatják fel, — megszüntetik. A n a g y s z á r a z s á g miatt sok a silány zöldfőzelék. A zöldfözelékek p i a c á n a j e l e n l e g i s z á r a z s á g m i a t t az 1928. évi j e lentségek ismétlődése mutatko zik, a m i k o r is u g y a n c s a k a n a g y s/arazság k ö v e t k e z t é b e n a p i a c r a háromféle m i n ő s é g ű áru érkezett és pedig : öntöző berendezéssel ellátott szántóföldi, k o n y h a k e r t é s z e t e k által felszállított j ó m i nöségü, a nedvességet tartalé koló f ö l d e k b ő l k i t e r m e l t k ö z e p e s m i n ő s é g ű áru ( ö n t ö z ő berende zések nélkül) é s a s i l á n y a b b f ö l dekből kikerülő, a szárazság folytán csak a l i g kifejlődött a r u , amely m i n ő s é g i l e g h a r m a d r e n d ű v o l t . A z a k k o r beérkezett áruk természetesen minőség szerint kerültek értékesítés a l á é s az á r a k ennek m e g f e l e l ő e n a l a k u l tak is k i . M o s t szintén a fenti jelenségek mutatkoznak a piaco kon, m e r t például v a n 2 0 — 2 2 filléres kelkáposzta is, de a g y e n g é n kifejlődött k e l t s z i v e s e n a d j á k 10—12 fillérért i s . Ezen feltűnő árdifferenciák most m á r úgyszólván az ö s s z e s áruknál mutatkoznak.
93J. szám. 1930. végreh.
Árverési
hirdetmény.
Irta kén! egy n< nem
ÍJ
kiváncl alszol időnk g e n el| fejét kodni tetiesel s á g a; Semmi dologi szegüli rott f e l e l s ő ei lak, a oldalai fajta f; garage] kotmái v o l t b< kény emelet* föld n molyj lekzett léptem fordulv repkém s lassal dobban alatt a fel
Alulírott kiküldött kir. bírósági végrehajtó ezennel közhírre teszi, hogy a győri kir. járásbíróságnak 4786 1929. sz. végzése folytán dr. Kellner Miksa ügyvéd által képviselt Olaj és Vegyipar végrehajtató részére egy végrehajtást szenvedett ellen 296 P. tokekekövetelés és költségek erejéig elrendeli kielégí tési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt es 3000 pengőre becsüli ingó ságokra a komáromi kir. járásbír. ság Pk. 2194)1929. sz. végzésével az ár verés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is amennyiben azok törvényes zálog jogot nyertek volna, alperes lakásán, Üzletében Komáromban leendő meg tartásúira határidőül
1930. évi július hó 25.-én d . u . •> 5 1
•'•raja kitüzetik, amikor a bíróilag le foglalt autó s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mel len, szükség esetén becsuron alul is el lógnak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az el árverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követeiésál megelőző k i elégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás koráb ban eszközöltetett volna és ez a vég rehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írás ban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdet ménynek e bíróság tábláján történt k i függesztését követő naptól számíttatik. Kelt Komárom, 1930. évi június hó 25. napján.
Borsitzky
FU
László
kir. bírósági végrehajtó.
Billl I fiú v o l i sebb.
háziga: I
Hl léshez, miért vésbbé kednün
|
zsolt kf nincs szen ej d á j a p< angol A| B i l i , eg nek rei Wiliian az eg\< Talán I I hanem, minél s u k , ai feltaláld elért ml tárgytól rék am kölcsi hog\ t l
r
'Mik';eU
1930.
július 5.
Komárommegyei
Csarnok. FÜSTKARIKÁK. A Komárommegyei Hirlap eredeti tárcája.
Irta:
Konkoly Thege
Balázs.
Légy szíves h a g y j
bé
kén! — Térj magadhoz, mar negyedórája v a r l a k ! — M i t csinálsz ? Hiszen nem is a l u d t a m . — H a n e k e d ez n e m a l v á s , kíváncsi v a g y o k , h o g y h o g y a n alszol k o m o l y a n . D e m o s t n i n c s IK b e s z é l g e t n i . Éjfél m á r r é gen elmúlt. G y e r ü n k ! B i l i nagyot ásitott, h o g y a ; majdnem lenyelte. Nyújtóz k o d n i kezdett s a c s o n t j a i k í s é r tetiesen ropogtak. Tulajdonképen szamár ság az e g é s z . N e m e n j ü n k e l . Semmi kedvem sincs most ilyen dologhoz. S z ó sincs róla f i a m . — eg)
szegültem e l l e n .
Nahát, Isten n e k i ! — u g rott f e l h a r c i a s e l s z á n t s á g g a l .
Kinyitottam az a b l a k o t . Az
> e m e l e t e n v o l t u n k s az a b lak, a kertbe nyílott a ház j o b b tldalán. A l a t t a egy n a g y o b b fajta i í - k a m r a állt, a m e l y e t m i ^e-nak hasznaltunk. Az a l ít tmány teteje kátránypapirral bevonva. A falon pedig r e p ly kúszott f e l , e g é s z e n a k é t letes v i l l a p a d l á s á i g . Az e l ő b b m é g esett s a 1 nehéz illata párásán g o m o l y g o t t be az a b l a k o n . J ó t l é ,'ekzettem a tiszta l e v e g ő n . A kővetkező percben át léptem az a b l a k o n , s a f a l felé fordulva megkapaszkodtam a repkény karvastagságú törzsében s l a s s a n leereszkedtem. Tompa d o b b a n á s s a l éreztem a lábam alatt a kamra tetejét. — Jöhetsz — suttogtam fel B i l i n e k . B i l i alacsony, t a g b a s z a k a d t fiú v o l t s nálam p á r évvel i d ő sebb. A m o z g á s is nehezebben ment neki. m i n t nekem. Az ördög vitte v o l n a el a
h izigazdánkat, I félhangosan.
Hozzátartozik
raorfondiro-
az
elbeszé
léshez, hogy megmagyarázzam, niért k e l l e t t n e k ü n k ilyen ké nbe k é n y e l m e s úton közlet e d n t n k . Nem k e l l azt h i n n i , hogy a. ház talán v a l a m i elvará zsolt kastély lett v o l n a , a m i n e k nincs ajtaja. Korántsem. Égé i n egyszerű ház v o l t , a g a z d i j a p e d i g eg\ puritán e r k ö l c s ű gol pap. A dolog úgy állt. hogy l i l i , egy n é m e t fiatalember, a k i rendes neve tulajdonképen öl Ricbtberg v o i t , m e g én egyetemre j á r t u n k h a l l g a t n i , lián felesleges is mondanom, hogy h o g y a n j á r t u n k . D e a cél n e m is ez v o l t , hanem, h o g y az a n g o l n y e l v e t •panel t ö k é l e t e s e b b e n elsajátít j u k , a m i n e k p e d i g egy általam feltalált é s kiváló eredményt elért m ó d s z e r e v a n . D e h o g y a
tárgytól ne térjek e l , a
mi de
rek angoJ papunk magas er kölcsi elvei n e m tűrték m e g , hogy a d i á k j a i , h a b á r mindkettőnknek b e n ő t t a fejünk lágya,
este 11 ó r a után házon kivül legyenek. De hát i l y e n e k h e z nehéz alkalmazkodni. B i l i fele úton s z e r e n c s é s e n elengedte a repkény törzsét, am e l y a m ú g y is n a g y o n csúszós v o l t m é g az e s ő t ő l é s l e h u p p a n t a l á b a i m elé a k a m r a tetejére. D e az e s é s é t ez csak egy p i l l a n a t r a s z a k í t o t t a félbe, mert i n n e n szép csendesen lecsúszott a földre. (Folyt, köv.) Komárom és Esztergom köz i g a z g a t á s i l a g e g y e l ő r e egyesitett vármegyék alispánjától. 7.639. a i . — 1 9 3 0 . s z á m .
Versenytárgyalási hirdetmény. Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egye sített v á r m e g y é k k ö z ö n s é g e n e vében nyilvános írásbeli ver senytárgyalást tartok. 1. ) a tokod-sárisáp-dági vicinális közút 4 . 9 8 0 . 11.250. k m . közötti 6.270. k m . h o s s z ú , továbbá 2, ) a nagyigmánd-szendd a d i vicinális közút C. 17.761 km. s z a k a s z á n a k 3.0 méter s z é les vizesmakadám köpalyaval való kiépítési é s egyéb k a p c s o latos m u n k á i n a k b i z t o s í t á s á r a . Csak s z a b á l y s z e r ű e n kiállí t o t t , aiáirt. pecséttel lezárt, s é r tetlen b o r í t é k b a n elhelyezett és közvetlenül, vagy posta útján b e a d o t t a j á n l a t o k vétetnek tár gyalás alá. A munka végrehajtásával való megbízást e l n y e r n i s z á n d é -
Hirlap.
kozó hogy
7. oldal.
vállalkozókat
felhívom,
„Ajánlat a T o k o d - s á r i s á p dági vicinális közút 4.980— 11.250 k m . s z a k a s z á n a k k i é p í tésére" illetve ..Ajánlat a Nagyigmánds z e n d - d a d i vicinális közút 0 — 17.761. k m . s z a k a s z á n a k kiépí tésére" f e l i r a t t a l ellátott a j á n l a t a i kat 1930. évi július hó 2 1 . ( H u szonegy) napjának délelőtt 10 ó r á j á i g az alispáni iktató hiva t a l b a nyújtsák b e . Ajánlatok a hivatalos a j á n lati űrlapok f e l h a s z n á l á s á v a l t e li etök. Az e g y s é g á r a k é s v é g ö s z szegek úgy s z á m o k k a l , m i n t b e tűkkel k i i r a n d ó k . Az a j á n l a t h o z a v é g ö s s z e g 2 százalékát kitevő bánatpénz nek az e s z t e r g o m i m . k i r . a d ó hivatalnál k ö z i g a z g a t á s i létéibe való helyezését igazoló letéti n y u g t a illetve k é s z p é n z esetén az 55.338. s z á m ú „ K o m á r o m é s E s z t e r g o m vármegyék közigatási letétszámlái, E s z t e r g o m " posta takarékpénztár! csekkszámlára történt befizetést igazoló p o s t a i befizetési l a p e l i s m e r v é n y e csa tolandó. Előttem i s m e r e t l e n a j á n l a t tevők m e g b í z h a t ó s á g u k a t a K ö z szál litási s z a b á l y z a t n a k megfele lően i g a z o l n i t a r t o z n a k . Az ajánlati űrlapok az esz t e r g o m i m . k i r . államépitészeti h i v a t a l b a n i v e n k i n t 8 0 filléréri beszerezhetők, ugyanott a v o n a t k o z ó műszaki müveletek is megtekinthetők. Az a j a n l a t o k 1930. évi j u -
Komárommegyei Hitelbank R. T .
6.
Amennyiben az építésnél érdekelt k ö z s é g e k a s z ü k s é g e s fuvarozást, vagy annak egy r é szét természetben ó h a j t a n á k e l végezni, úgy a vállalati ö s s z e g ből az e g y s é g á r a k a l a p j á n k i a d ó d ó érték l e v o n á s b a j ö n . Ez o k b ó l vállalkozó az a j á n l a t k ö l t s é g v e t é s é b e n t a r t o z i k megjelölni, hogy a közúti f u v a r o z á s t t e r m é szetbeni szolgáltatása esetén ( t e hát a közúti f u v a r o z á s l e s z á m í t á s á v a l ) m i l y e n e g y s é g á r lép é r vénybe. Egyebekben a 121.000— 1929, K. M . s z á m alatt kiadott Közszállitási S z a b á l y z a t b a n f o g lalt i n t é z k e d é s e k i r á n y a d ó k . E s z t e r g o m , 1930. j ú n i u s 26. alispán.
538. szám 1930. végreh.
Árverési
szám.
A bank működése kiterjed a bankszakma minden á g a z a t á r a : betétek; betétkönyvecskékre és folyó számlákra. Értékpapírok vétele és eiadása. Tőzsdei megbízások lebonyolítása a budapesti és külföldi tőzsdéken. Ktil- és belföldi csekkek és kereske delmi utalványok behajtása. Átutalások és meg hitelezések b e l - és külföldre. Külföldi pénzek beváltása mindenkor a hivatalos napi árfolyamon.
1
Magyar-Francia
Biztosító
Komárommegyei
Részvénytársaság
Vezcrügynöksége.
Menetjegyiroda fiókja.
PORTER S a legkitűnőbb Kapható: a Komárom,
sörkülönlegesség főraktárban,
Országút
93.
T e l e f o n 50.
hirdetmény.
Mnlirott kiküldött kir. bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a győri királyi törvényszék 3209 1927. számú végzése folytán dr. Schreiner Karoly ügyvéd által képviselt Pazsitzky istvánné végrehajtató részére egy végrehajtást szenvedett ellen 1180 pengő tőkekö\ ctelés és költségek erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 7380 pengőre becsült ingóságokra a komáromi kir. jbíróság Pk. 1724; 1930. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a ko rábbi vagy telülioglaltatoK követelése erejéig is amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes laká sán, üzletében. Komár >mbaji leendő megtartására határid óü I
Alaptőke és tartalékalap: 200 ezer P. Igmándi-út
Fentartom továbbá m a g a m nak azon j o g o t is, h o g y a v é g rehajtás s o r á n az előirányzati munkamennyiségeket egészük ben vagy részleteiben 20 s z á z a lékon tiílmenőleg is c s ö k k e n t s e m vagy növeljem, esetleg egész út szakaszok építését elhagyhassam anélkül, h o g y vállalkozók e b b ő l a körülményből kifolyólag bár miféle p ó t k ö v e t e l é s t is t á m a s z t hassanak.
PALKOVICS s. k .
Komárom-U]váro-8i Komárom,
l i u s hó 2 1 - i k ( h u s z o n e g y e d i k ) n a p j á n a k délelőtt 11 ó r á j a k o r fognak felbontatni a vármegye ház k i s t e r m é b e n , m e l y a l k a l o m m a l az ajánlattevők j e l e n lehet nek. A m u n k á t elnyerő vállal kozó b á n a t p é n z é t b i z t o s í t é k u l a vállalati ö s s z e g 5 százalékára kiegészíteni t a r t o z i k . Fentartom magamnak a j o g o t , hogy a versenytárgyalás az előirányzatnál magasabb a j á n l a t o k v a g y egyéb o k o k m i a t t e r e d m é n y t e l e n lenne, a K ö z s z á l litási s z a b á l y z a t n a k megfelelően új v e r s e n y t á r g y a l á s t hirdessek, vagy p e d i g a m u n k á k biztosí tása iránt e g y é b úton intéz kedjem.
|
9 8 0 . évi július hó 25-én d. u .
!
4
i5
órája kiűizetik, amikor a bíróilag le foglalt bútorok, autó, irógétJ és egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készp mzfizetés mellett, szükség esetén becs áron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követeleset megelőző k i elégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás koráb ban eszközöltetett volna és ez a végre hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írás ban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdet ménynek a bíróság tábláján történt k i függesztését követő naptól számíttatik. Kelt Komárom, 1930. évi június hó 25. napján.
Borsitzky
László
kir. bírósági végrehajtó.
1930.
Komárommeervei
8. oldal.
Apróhirdetés.
ESZTERGOMBAN K o s s u t h L a j o s utca 4. sz. alatt a
„Három Szerecsen
Kiírom, űőzfirez és fakitermelés. Szállít nagyban
az egyesitett vármegye l e g a l k a l m a s a b b találkozóhelye.
mindennemű keményfát, talpfát, tűzifát és bognárfát.
iedíer
lenipari
Magyar konyha.
®
telefon 81.
i
Barbacs,
festve
és fehérített
és fehérítve.
lenfonalak,
gróf E s z t e r h á z y , B u d a p e s t - S z e n t l ő r i n c i , tatái, ' Interurbán : neszmélyi-,
nyergesujfalusi-,
István
36.
tégla- I
irodája.
Gipswerke
képviselete.
anyagainkat:
MÁK nagyszilárdságú
legkitűnőbb „ C I T A D U R "
Mindennemű
cementet,
portland
V.,
T e l e f o n : Lipót
gyorsan
kötő
v é d j e g y ű b a u x i t cementet, p r i m a
felsőgallai fehér m e s z e t , b e t o n - é s v a s b e t o n
építkezéshez
dunakavicsot, falitéglát, tetőcserepet, Stukkatur gipszet. Prima gipsz t r á g y a .
V
t.
kicsiben.
|
iroda: Budapest,
r.
n e v e z e t e s e n : kitűnő m i n ő s é g ű t a t a i s z e n e t , t a t a i b r i kettet, p o r o s z s á l o n p r i m a szenet, c o a k s o t , tűzifát e g é s z é s aprított á l l a p o t b a n , u g y w a g g o n t é t e l b e n , mint
lenáruk, zsákok és ponyvák. Központi
kőszénbánya
vezérképviselete.
Építkezési
Gyártmányok : lencérnák
általános
Tüzelőanyagainkat
lenkikészitő és fonógyár.
nyers
Magyar
Ostrerreichische
lenkikészitő telep.
mindennemű
ÁLLOMÁNNYAL rendelkező biz tosító intézet keres komár«.mmegyei föügynököt. Győr, Postafiók 5.
Ajánljuk :
Somogycsurgó,
I
BÚTOR. Egy teljesen uj háló szoba bútor eladó. Cim a kiadóban.
gyárak központi eladási
és cérnagyár.
:
U r a d a l m a k , kereskedelmi-, ipari vállalatoknak és mindenki másnak revizori és könyvszakértői ügykörbe tartozó mindennemű igényét lelkiisme retes pontossággal gyorsan kielégíti B O R O C Z Y DEZSŐ adóügyekben is képzett revizor, hites törvsz. könyv szakértő Győr, Hunyadi-utca 7. b. 1^4. Telefon 4—42.
Fried Kálmán és Fia %t i
Telefon : 29.
Lenkikészitő-, fonó-, szövő-, impregnáló-
| Fióktelepek
Fajborok.
S z o l i d polgári á r a k .
János " Ä r . t.
— —
Komárom,
4 4
vendéglő és étterem,
és kicsinyben
július 5.
Nádor-ucca
14.
981-25.
Prima gipsz
trágya.
Hajózást vállalunk
j
u g y kis
tételekben
motor-, mint
uszályrakomá
nyokban.
Hirdessen a „Komárommegyei Hirlap"-ban. Forgalomba került a legújabb gyártási t e c h n i k a
terméke
Az uj * V újlaki asbestcementpala o
Aki
olcsóságban
utolérhetetlen
s
egyszer is használta, mindenkinek ajánlja
Tiszta agyag és iszapmentes
•%.os újlaki a s b e s t c e m e n t p a l a minőségileg felülmúlhatatlan.
A
* * * - o s újlaki a s b e s t c e m e n t p a l a tartóssága korlátlan.
A
***-os újlaki a s b e s t c e m e n t p a l a tűznek, fagynak, viharnak tökélete sen ellentáll. ***-os újlaki a s b e s t c e m e n t p a l a szinhatása minden szinben gyönyö rüen érvényesül.
is
és
u
elismert
szilárdságú
„ÚJLAKI"
alkalmas
Dunakavicsot
hornyolt és hódfarkú
Tetőcserép Könnyű és ellenálló !
Dunahomokot
Árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgál: „Nagybátony-Ujlaki" E g y e s ü l t I p a r m ű v e k R. T . B u d a p e s t , vezérképviselete. „Nagybátony-Ujlaki
az országszerte
vasbetonmunkához
A
A
Minőségben és
Szép élénkszinü!
i
Nagy Istvánné műszaki
kereskedésében
K O M Á R O M ,
Iskola-utca.
(iWajorovich-házban)
Ugyanott villanyszerelést, villamos
gépek
javitását
mindennemű szerelését
és
vállalja
Imre
villanyszerelő.
Szállítja :
Komárommegyei vezérképviselete: F R 1 E D K Á L M Á N É S F I A cég
Nyomatott Hacker Dezső könyvnyomdájában
villamos háztartási gépeket, szerelési anyagot és égőket k e d v e z ő fizetési feltételekkel is
hat. e n g .
Egyesült Iparmüvek Részvénytársaság, Budapest, v. Vilmos császár-ut 32.
Telefon 29.
csillárt,
Günsberger
i
szállit :
rádiót,
•
Komárom,
Komárom.
Interurbán Komárom 36.
Igmándiut-12.
Orakönyvelést vállal m é r l e g k é p e s könyvelő. C i m a
kiadóhivatalban.
F e l e l ő s kiadó : H a c k e r D e z s ő .