Ézs 35,1-10 I. Amikor eljön a Szabadító „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét. Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el; Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jő fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta! Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.” Bevezetés Ebben a felolvasott Igében, nagyon örvendetes kép tárul elénk. Úgy kezdte, hogy: „Örvend a puszta és a kietlen hely […] Virulva virul…” (1-2. vers). Az a hely, ahol korábban semmi nem volt, csak kő és homok, ott őszike, nárcisz fog ott teremni. Virágba borul az a hely, olyan lesz, mint a Libánon és a Sáron, ami bő termő vidék volt. Azt mondja az Ige, hogy ahol kiaszott föld volt, szomjas föld, nem volt víz, ott nemcsak, hogy lesz víz, hanem vízforrás fog fakadni. Ahol sakálok tanyáztak, mert csak romok voltak, ott olyan bő víz lesz, hogy nád, sás, káka fog teremni. Nemcsak a természet újul meg és virágzik, hanem az emberek is, külsőleg és belsőleg is. A vakok látni fognak, a süketek hallanak, a sánták ugrándoznak, mint a szarvas, és a némák ujjonganak. Bíztatást kap az embernek a lelke is. Úgy olvastuk: „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! […] Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket” (4. és 3. vers). Így fejeződik be: „…örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj” (10. vers). Miért történik ez a nagy változás? Láttuk Ézsaiás próféta könyvben is eddig, hogy mennyi nyomorúságon, ítéleten, háborúságon, harcon, pusztaságon ment keresztül a föld és Izrael népe is. Mi történt? Mi váltja ki ezt a nagy változást? Ezt azért fontos tudnunk, mert ma is tulajdonképpen nagy nyomorúság van a világon az emberek lelkében, belsejében, de kívülről is, a természetben is. Ez után a változás után sóvárog az ember, és az egész teremtettség is. Érzi, hogy valami nem jó, valami célt tévesztett, és ennek szörnyű következményei lettek. A változás kiváltó okát így olvastuk: „…Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!” (4. vers). Vagyis, Isten közbelép, közvetlenül belenyúl az eseményekbe. Istennek lesznek megváltottai: „… az Úr megváltottai megtérnek…” (10. vers), lesznek, akik a szentség és a tisztaság útján járnak, mert Isten belenyúl közvetlenül a dolgokba. Mikor következik be mindez? Nézzük meg, milyen időre vonatkozik ez a prófécia, amit Ézsaiás által az Úr megíratott! Mi személyesen Istennek az üzenete ez által ma nekünk? Azt olvassuk, az egyik helyen az Igében, hogy amit csak Isten ígért bármikor, bármely próféta vagy apostol által: „Istennek
valamennyi igérete ő benne [Krisztusban] lett igenné és ő benne lett Ámenné” (2Kor 1,20), Benne teljesedett be. Ez az Ézsaiás 35. rész is, amit felolvastunk, Krisztusban teljesedik be. Az első beteljesedése akkor történt, amikor Krisztus először eljött. Nem a maga teljességében, ennek megvan az oka, mindjárt látni fogjuk, de részben beteljesedett az első eljövetelekor. Azt olvastuk, hogy a fordulópont az, hogy: „…Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!” (4. vers). Amikor az Úr Jézus Krisztus először eljött, pontosan ezért jött. Az Ő neve, Jézus, azt jelenti, hogy szabadító. Azt mondta az angyal: „… nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből” (Mt 1,21). Tehát először Isten nem külső szabadítást akar, hanem abból akar megszabadítani, ami okozta az összes nyomorúságot, a külső nyomorúságot is. Tehát azt, hogy az ember tántorog, remeg, félelmet érez, céltalanul bolyong. A természet is vajúdik, nyög, sóhajtozik. Mindennek az oka a bűn, és jött az Úr Jézus Krisztus, hogy megszabadítson a bűneinkből. Csakhogy különös módon végezte el ezt az Úr Jézus. Nem a bűnös embereken állt bosszút, ahogy meg is van írva: „… nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint” (Zsolt 103,10). Azért jött az Jézus Krisztus, hogy elvállalja, magára vegye a bűneinket, és annak minden következményét. A bűn következménye, a bűn zsoldja halál (Róm 6,23). Szabadulásunk csak az által lehetett, ha valaki felvállalja, olyasvalaki, aki Isten előtt elfogadható, hogy helyettes áldozat legyen. Ilyen csak egy volt: az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus. Ha Ő nem halt volna meg, egy se szabadulhatott volna meg; mindenkinek ki kellett volna fizetnie a bűn következményét, a halált. Mindannyian elvesztünk volna. Ezért jött az Úr Jézus. Valakinek megnyitotta a szemét és fülét... A nép azonban nem ismerte fel Messiását. Emiatt nem teljesedhetett be teljes valójában az Ézsaiás 35. rész sem. Nem ismerte fel, bár olyan csodákat is tett, amik itt, ebben a részben is meg voltak jövendölve. Azt olvastuk: „… a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve…” (5-6. vers). Hány vakot meggyógyított! Még olyan vakot is, akiről az akkori írástudók azt tanították, hogy vakon született embert meggyógyítani, megnyitni a szemeit, csak a Messiás tudja. Se a prófétáknak, se senkinek Isten nem ad olyan hatalmat. Meggyógyította a vakon születettet (Jn 9,1-41). „Ujjong a néma nyelve” - süketnémákat gyógyított meg (Lk 11,14). Olyanokat, akikről szintén az ő rabbijaik azt hirdették, hogy süketnéma emberből ördögöt kiűzni csak majd a Messiás tud. Megtörtént, és nem hittek. Sok más csodát is tett. Jöttek Keresztelő János tanítványai követségbe: „Te vagy-é az, a ki eljövendő vala, vagy mást várjunk? […] monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik. És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik” (Lk 7,20.22-23). Kevesen felismerték, de a nép nagy rész nem ismerte fel. Beteljesedett az, amit olvasunk: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek!” (3-4. vers). Ezt tette az Úr Jézus, amikor az evangéliumot hirdette: jöjjetek Hozzám remegő szívűek, a tántorgók, a megfáradtak és megterheltek. Mondta: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11,28). Mert szerette őket, megindult az embereken: „…megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok” (Mk 6,34). Mondja másik helyen az Ige: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem [ez is az Úr Jézusra vonatkozik], hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel…” (Ézs 50,4). Nem akármilyen beszéddel! Nem olyan emberi, semmitmondó beszéddel, hanem Isten Igéjével. Az Ő szájában Isten Igéje volt; tudta erősíteni a megfáradtakat. Olvastuk, hogy „lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik” (8. vers). Készített utat is. Azt mondta: „Én vagyok az út […] senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Jn
14,6). Mégpedig a szentség útját készítette: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Szellemileg csak keveseknek nyílik meg a szeme. Külsőleg sok ember szeme megnyílt, de belsőleg csak keveseknek. Keveseknek nyílt meg a füle, hogy meghallják mit is mond, és ki az, aki szól hozzájuk, hogy Ő az Isten Fia, a Messiás. Éppen ezért a nyelve is keveseknek nyílt meg szellemileg, hogy dicsérje az Istent. Csak az tudja dicsőíteni, akinek először megnyílt a szeme meg a füle. ... és volt, akinek bezárta Így kellene lenni, mert egy másik prófécia szintén Ézsaiásnál, ezt mondja: „…Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ézs 6,9-10). Miért mondta ezt az Úr? Miért kellett ennek így lenni? Nem azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett? (Lk 19,10) Miért üzen ilyet Isten, hogy kend be a szemeit, dugd be a füleit, ne értsen, ne halljon? Miért? Azt mondja: mert megkövéredett a nép szíve. Azt jeleni a megkövéredett, hogy a kövér embernek jól van dolga. Nyugodtan élhet, sokat eszik, megkövéredik. Ilyen volt az Ő népe szellemileg. Azt mondták: nincs nekünk semmi ilyenre szükségünk, hogy bűneinkből kiszabadítani, szemünket megnyitni. Nem vagyunk vakok, mi látunk. Jól vagyunk. Isten népe vagyunk. Hűségesek vagyunk, megtartjuk a törvényt. Velünk nincsen semmi baj. Az Úr Jézus meg a bűnösökért jött. Ő látta, hogy mindenki bűnös, csak a megkövéredett szívű ember ezt nem fogadta el. Nem fogadta el, hogy tántorgó térdű. Nem fogadták el, hogy tulajdonképpen nem jól van az életük semmilyen tekintetben. Ha nem, akkor nem! Akkor ne lásson, akkor ne halljon! Az evangéliumokban kétszer van megírva ez az idézet Ézsaiás próféta könyvéből. Mind a kettőt elolvasom. Az egyik: „Azért szólok velök példázatokban, [mondja az Úr Jézus] mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket” (Mt 13,13-15). Ennek a népnek valami más kellett volna, mint amit az Úr Jézus hozott, mint amire igazán szükségük lett volna. Most is vannak ilyen emberek. Valami mást várnak Istentől. Külső körülményeik megjavítását, a mindennapi élet dolgainak rendbe tételét, megvigasztalja őket külső bánatukban, rendezze a sorsukat, az életüket, a családjukat. Nem ezért jött az Úr Jézus! Aki csak ennyit akar, nem az életének alapvető megváltozását, megtérést, igazi gyógyulást akar. Ha valaki nem örök életet, Krisztust, Istent akarja, hanem valami kevesebbet, valami alacsonyabb rendű, földi dolgokat csupán, az nem fogja megérteni Isten Igéjét. Süket marad. Szavakat hall, példázatokat hall, történeteket, de nem hallja meg, hogy mi annak az értelme. Ezért nagyon fontos, hogy miért jövünk Igét hallgatni. Kit keresünk, amikor az Igét hallgatjuk? Az örök életet, Krisztust, a mennyeieket? A másik, ahol meg van írva ez az idézet: „Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük. [ez nagy szó: elrejtőzködék előlük.] És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne: Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle” (Jn 12,36-41). Ézsaiás 6-ból, amit olvastunk, akkor látta Isten dicsőségét. Ki látta meg Jézus Krisztus arcán
Isten dicsőségének ragyogását? Olyan kevesen látták, de nem is akarták meglátni. Készakarva behunyták a szemüket. Egy idő múlva az Úr Jézus elrejtőzködött előlük. Mert nem alázkodtak meg... Azonban ennek ellenére, hogy így bántak az Úr Jézus Krisztussal, ez még nem lett volna tragikus. Eleve így gondolta Isten, hogy Jézus Krisztus odaadja az életét váltságul, mert így lehetett megszabadítani az embereket: „…ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát” (1Kor 2,8). A tragédia akkor következett be, amikor az Úr Jézus Krisztus nemcsak meghalt, hanem feltámadt, a mennybe ment, megdicsőült és kitöltötte a Szent Szellemet. A Szent Szellem által az apostolok, az Övéi ugyanazokat a csodákat tették, amiket az Úr Jézus. Bizonyítva ezzel, mert mindig az Ő nevében cselekedtek, hogy az történt a Messiással, ami eleve meg volt írva: meghal, de az Isten nem hagyja a sírban: „…Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson” (ApCsel 13,35). Felemelte a dicsőségbe, és ennek a bizonyítéka, hogy a Szent Szellem eljött. A Szent Szellem, amikor az apostolokban munkálkodott, ugyanazokat a csodákat tették, meg is mondták, hogy annak a nevében, az teszi ezt a csodát, akit ti megfeszítettetek, de az Isten megdicsőítette. Többek között egy ilyen csoda volt az, amikor Péter és János meggyógyította a sántát. Amikor a sántát meggyógyította szó szerint beteljesedett: „Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve…” (6. vers). Azt olvassuk a sánta gyógyításával kapcsolatban: „Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent” (ApCsel 3,6-8). Nagyon figyelemre méltó esemény. Nem kerülte el a papok és a szanhedrin figyelmét sem. Nagy bonyodalom lett belőle. Kétségtelen bizonyítéka volt, hogy a Messiás cselekedte. Végül abból a meggondolásból, hogy nem ismerték el a bűneiket, csak nem vallhatták be, hogy tévedtek, és a Messiást feszítették meg. Az írástudók, az Ószövetség ismerői, a próféták olvasói és tanítói ekkorát tévedtek. Épp a Messiást nem ismerték fel, és megfeszítették. Nem volt meghajlás, nem volt alázat bennük. nem volt bűnbánat bennük. Gőgösek maradtak. Végezetül egészen lesöpörték, de nem csak ezt. Sok más csodát tettek, tanúbizonyságot a tanítványok, és egyre inkább nem kellett. Még így sem kellett a Messiás. Elhívta Isten Pál apostolt. Bármerre járt a pogányok között mindig először a zsidók zsinagógájába ment be. Mindig először nekik hirdette az evangéliumot. Mindenütt elvetették; nem kellett. Sok helyen azt mondta, akkor a pogányokhoz megyek. Amikor a pogányoknak hirdette, akkor meg irigységgel teltek meg. Nem engedték. A pogányoknak ne mondja. Írja is Pál később szomorúan: „A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek…” (1Thessz 2,16). Végül az Újszövetségben a harmadik hely, ahol az ézsaiási átkot véglegesen kimondja az Úr Pál apostol által: „…Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek [Szellem] Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják” (ApCsel 28,25-28). Itt vagyunk mi pogány népek közül valók, a keresztyén világ, amelyben már kétezer év óta hirdettetik a Krisztus. Ugyanoda jutott a keresztyén világ, mint a zsidó nép: már süketek a fülek, vakok a szemek. Nem kell Isten, nem kell Krisztus. Aki még elismeri, hogy bűnös, Szabadítóra van szüksége, annak még van most lehetősége elfogadni Krisztust, a Szabadítót!
Amikor újra eljön a Szabadító A második beteljesedése Ézsaiás 35. résznek az lesz majd, amikor az Úr Jézus Krisztus másodszor is eljön. Másodszor nagy dicsőséggel és hatalommal fog eljönni. Nem úgy, önmagát megüresítve, mint először. Nem úgy, hogy a bűnt hordozza, mint először. Nem úgy, hogy meghal a bűnökért, és az Isten a haragját, a megfizetést Ő rajta hajtsa be. Nem úgy. Hanem úgy, ahogy olvassuk: „… meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét” (2. vers). Amikor először itt járt az Úr Jézus, azt mondta Róla Ézsaiás: „oly rút, nem emberi volt ábrázatja” (Ézs 52,14), amikor felvette a bűneinket. Akkor pedig „… minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is…” (Jel 1,7), mégpedig dicsőségben és ékességben látják meg. Nagy hatalommal jön, és dicsőséggel. Akkor beteljesedik, csak másképpen, mint az első eljövetelekor: „…Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!” (4. vers). Bosszúra jön, és szabadítóul jön. Az ellenségein bosszút áll, az övéit megszabadítja. Az Őt félőket, a Benne bízókat szabadítja meg. A bosszúnak, a megfizetésnek az ideje lesz az a korszak is, ami közvetlenül az Úr Jézus második visszajövetele előtt lesz, az antikrisztusi kor. Amikor az Úr Jézus megjelenik, akkor is előbb megfizet az ellenségeinek. Lehet, hogy furcsán hangzik ez, hogy a szerető Isten, az értünk önmagát feláldozó Krisztus, bosszúra jön és megfizet. Ő jelenti ki: „Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel?” (Zsid 2,3). Bosszúra jön. Amikor megjelenik, azt olvassuk: „megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével” (2Thessz 2,8). Magának a megjelenésének a dicsőségével, azzal a ténnyel, hogy feltűnik, az Úr megöli az ellenségeit. Megsemmisíti őket, nem bírják ki. „[M]egfogaték a fenevad [az Antikisztus], és ő vele együtt a hamis próféta […] elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének” (Jel 19,20). Olvassuk, hogy amikor eljön nagy hatalommal és dicsőséggel az Úr az ördög seregei még mindig egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a lovon ül vala és az ő serege ellen. És láték egy angyalt, ami kiáltott nagy szóval, mondván minden madaraknak, Jőjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára; Hogy egyék az Isten ellenségeinek a húsát (Jel 19,19.17-18). Nagy öldöklés lesz. Bosszúra jön. „… megfogá a sárkányt (a Sátánt) […], és megkötözé azt ezer esztendőre” (Jel 20,2). Majd utána egy rövid időre eloldja (Jel 20,7), de a Sátán is ott fejezi be, ahol a hamis próféta és az Antikrisztus: „… az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta” (Jel 20,10). Azután az Úr Jézus ítéletet tart a népek fölött: „beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől […] ezt mondja a király [a juhoknak] a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett…” (Mt 25,31-32.34). Tudjuk, a bal keze felől állókat az örök tűzre küldi (Mt 25,41). Az ezeréves királyságban, amiről ez az Ézsaiás 35. rész szól, oda csak az Atya áldottai (így nevezi őket: „Jertek, én Atyámnak áldottai”) és az igazak mennek be. Így mondja ott az Ige, hogy elmennek az igazak az örök életre (Mt 25,46). Téves minden olyan elgondolás és tanítás - mert van ilyen, de téves -, hogy a világ, az emberek fokozatosan egyre jobbak lesznek. Ily módon valósul meg ezen a földön az Isten országa. Az evangéliumot szépen hirdetjük, mindenkihez elér, mindenki megtér. Megjavul az ember, megjavul a világ; eljön az Isten országa. Nem! A világ nem javul, hanem romlik, gonoszabb lesz mindig. A világ az ítéletre érik. Először ítéletnek kell lennie, hogy eljöhessen az Isten országa, hogy visszajöhessen a Messiás. Amikor majd eljön az Ő királyságával, az ezeréves királysággal, nem juthat be oda akárki. Nem, Isten népének szellemi feltámadása kell, hogy először bekövetkezzen. Ne legyen senki, aki oda bejut, se süket, se vak először szellemileg. Először felismerjék azt, hogy az a megvetett Jézus a Messiás. Bűnbánatot tartsanak, a szentség és tisztaság útján járjanak. Csak akkor, és csak azok mehetnek be!
Az ezeréves királyság Csak ezután következik be az a külső változás, ami itt, az Ézsaiás 35. részben is le van írva. Az a külső változás, hogy testileg is meggyógyulnak a vakok, a süketek, a sánták, a némák és minden betegség. Ez után következhet be, hogy eltűnik a félelem az emberek szívéből. Csak ez után következhet be, hogy a természet is megváltozik. „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, […] tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá…” (1-2. és 7. vers). A természet most még nyög és vajúdik, az antikrisztusi korban pedig még inkább nyög. Akkor szabadul fel ebből, miután az Isten megítélte az ellenségeit, és a népe szentségben jár. Megkezdődik ebben a szentségben, és az Isten ismeretében az ezeréves királyság. Csak akkor nem lesz kegyetlen a vad, tudjuk más helyről is a próféciákból. Minden, ami itt le van írva, az ezeréves királyságban szó szerint beteljesedik. Az is téves, ami sok helyen le van írva, hogy az Isten országa, Isten királysága így szó szerint nem jön el erre a földre, mert az Ószövetségben Izraelnek adott ígéretek a jelen korban, az egyházban, a gyülekezetben teljesedtek be szellemileg. Nem. Ezek szó szerint be fognak teljesedni. Az ellenkezője is téves. Sokan azt gondolják, hogy miután 1948-ban megalakult Izráel állama, úgy tekintenek rá, mintha már megkezdődött volna a megígért királyság. Ennek bizonyítására szokták idézni pont az Ézsaiás 35. részt: „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki…” (1-2. vers). Azt mondják: Nézzétek csak meg a pusztaságon a kibucokat, ahogy létrehozták. Öntözéssel micsoda termőföldet alakítottak ki. Ahol semmi nem volt, hogy virul az őszike, a nád, mint a Libánon olyan! Ott a termőföld. Az lehet, de az csak emberi erőlködés. Öntözéssel megcsinálták, de nem ezzel kezdődik. Itt most épp az a baj, hogy a külsővel kezdik. Isten a belsővel kezdi. A belsővel pedig semmi változás nincs. Semmi, de semmi változás nincsen! Nincs megtérés, nincs szentség, nincs szellemi tisztaság. Nincs Isten ismerete abban a népben. Pedig teljesen világosan mondja az Ige, a következőt olvasom: „… kitisztítom közületek a pártosokat, és az ellenem támadókat, és a földről, melyen jövevények voltak, kihozom őket, [kihozom őket – sokakat kihozott Isten] de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!” (Ez 20,38). Most bementek egy földre, de ez még nem az a föld, nem az a királyság. Azon a helyen lesz a királyság, de oda nem mennek be, akik Isten-ellenesek, akik a bűneikben vannak, akik nem a szentség útján járnak. Ha Ő megszabadít, újjá lesz minden A nekünk szóló, személyes, szellemi üzenetről már volt szó itt-ott elrejtve. Egyet szeretnék csak kiemelni. Személyesen, a mi életünkben is akkor lesz változás, a nyomorúságból, a céltalan bolyongásból, a gyümölcstelen életből, a pusztaságból, hogy virágzó életünk, Isten szerinti életünk legyen, úgy van változás, ahogy olvastuk: „…Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!” (4. vers). Ha valakinek az életében nyilvánvalóvá lesz, hogy méltó vagyok a bűneim miatt Isten bosszújára, de elhiszem, hogy Krisztus elvállalta helyettem, és megismerem Őt mint szabadítómat. Mondom, nem csak, mint Megváltómat, hanem mint Szabadítómat, Aki megszabadít a bűneimből, megszabadít az addigi szokásaimból. Megszabadít az addigi gondolkodásmódomból. Szabadítót kapok, és változás lesz az életemben. Az a változás lesz, hogy újjá születtem. Bennem újjá lett minden. Új teremtés lettem a Krisztusban. Akkor bár körülöttem semmi nem változik, de mégis mindent másképpen látok. Az egyik ének úgy kezdődik, hogy: „Krisztus engem megtalált, mindörökre hűn szeret. Tenni szent akaratát, szelleme tanít, vezet. Ó mily boldog lettem így, béke tölt el hű szívén. Mindörökre szól e frigy, Ő enyém, és én Övé. Amióta ezt tudom fényesebb a napsugár. Zöldellő faágakon szebben zeng a kis madár. Fű, virág mind úgy ragyog, minden szebb a föld
színén, és én oly boldog vagyok, Ő enyém, és én Övé.” Bár külsőleg nyög a természet, de nekem mégis „virul mint őszike”, mert virul a szívemben Krisztus. Másképpen látom a dolgokat. Egy olyan változás is lesz, hogy az életem, amiben addig csak sakálok teremtek, morgás volt, pusztaság, romok, egyszer csak elkezd gyümölcstermő életre fordulni. Nem lesz hiábavaló, hanem gyümölcstermő lesz. Olyan úton járok, ami a szentségnek és a tisztaságnak az útja, a 8. vers szerint. Befejezés Tudom, hogy hová megyek: „…az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek…” (10. vers). Az ezeréves királyságban Jeruzsálembe mennek a Sionba; mi az örökkévalóságba megyünk. Örülnek a királyságban is: „örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.” A mi életünkben pedig úgy teljesedik be, hogy vannak ugyan nehézségek, vannak ugyan fájdalmas dolgok, néha még sóhajtozunk is, de belül tényleg örök öröm van. Tudjuk hová megyünk, és célba is jutunk, mert nem bizonytalanra futunk. Az Úr áldja meg a szívünkben az Ő Igéjét, hogy ne csapjuk be magunkat, mert csak aki Krisztusban van, az új teremtés. Krisztusban „ímé, újjá lett minden” (2Kor 5,17). Más úton kell járni, másként gondolkodni. Másképp látjuk a világot, mert velünk van az Úr! Ámen. Debrecen, 2005. június 19.
