Ézs 18,1-7; 20,1-6 Etiópia és Egyiptom elleni prófécia

Ézs 18,1-7; 20,1-6 Etiópia és Egyiptom elleni prófécia „Jaj a szárnysuhogás országának, a mely Szerecsenország folyóin túl van; A mely követeket küld a tengeren gyékényből csinált tutajokon, vizek színén. Menjetek el gyors hírnökök, a magas és derék néphez, a néphez, a mely rettenetes mióta van és ezután is; a hatalmas és hódító néphez, a melynek földét folyók hasítják át. Föld kerekségének minden lakói és földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken zászló emelkedik, és hallgassatok, ha kürt szól! Mert ezt mondá az Úr nékem: Nyugodtan nézem sátoromból verőfényes melegnél, harmatozó felhőnél aratás hévségében. Mert aratás előtt, ha a virágzás véget ér, és a virág érő fürtté lészen, levágja a vesszőket metszőkésekkel, és a kacsokat eltávolítja és lemetszi. Mind ott hagyatnak a hegyek madarainak és a föld állatainak, és a madarak rajtok nyaralnak, és a föld minden állatai rajtok telelnek. Abban az időben ajándékot viszen a seregek Urának a magas és derék nép; a nép, a mely rettenetes, mióta van és ezután is, a hatalmas és hódító nép, a melynek földét folyók hasítják át; a seregek Ura nevének helyére, Sion hegyére. [...] Amely esztendőben Asdódba ment a Tartán, Szargon Assiria királya küldvén őt, és vívá Asdódot és azt elfoglalá: Ez időben szólott az Úr Ésaiás, Ámos fia által, mondván: Menj és oldd le a gyászruhát derekadról, és sarudat vond le lábadról! És úgy cselekedett, járván ruha és saru nélkül. És mondá az Úr: A mint szolgám Ésaiás ruha és saru nélkül jár három esztendeig jegyül és jelenségül Égyiptomra és Szerecsenországra nézve: Úgy viszi el Assiria királya Égyiptom foglyait és Szerecsenország rabjait, ifjakat és véneket, ruha és saru nélkül és mezítelen alfellel, Égyiptomnak gyalázatára; S megrettennek és megszégyenülnek Szerecsenország miatt, a melyben reménykedtek, és Égyiptom miatt, a melyben dicsekedtek. És szól e partvidék lakosa ama napon: Ímé így járt reménységünk, hova segítségért futottunk, hogy Assiria királyától megszabaduljunk; hát mi miként menekülhetnénk meg?” Bevezetés Ezt a két rövid részt azért olvastam együtt, mert ugyanarról a népről szól, csaknem egy időben, és az üzenete is hasonló. Először a történelmi háttérről szólok, és az után ehhez kapcsolódva a személyes üzenetről. Melyik országról van szó? Azt olvastuk a 18. rész 1. versében, hogy jaj, a szárnysuhogás országának. Közelebbről még a 2. versben is, meg a 7.-ben is meghatározza, hogy melyik ország ez, amelynek földjét folyók hasítják át, ugyanakkor egy nevet is ad, azt mondja, amely Szerecsenország folyóin túl van. Melyik lehet ez az ország? Abban az időben Szerecsenország (ez Etiópiának a másik neve), elfoglalta Egyiptomot, Egyiptomban is etióp származású dinasztia uralkodott. Ez a két ország együtt, ez a szárnysuhogás országa, tehát Egyiptom és Szerecsenország, azaz Etiópia. Azért nevezi az Ige szárnysuhogás országának, mert a Nílus és mellékfolyói mellett rengetek rovar volt, főleg sok légy, azok szárnyainak a zümmögése, suhogása. Hogy ez így volt, olvastunk már erről: „És lesz ama napon: süvölt [vagy füttyent] az Úr az Égyiptom folyóvize mellett való legyeknek...” (Ézs 7,18). Tehát annyira jellemző volt Egyiptomra és Etiópiára, hogy Isten a katonaságára is azt mondja, hogy majd füttyent az Egyiptomból való legyeknek, és Asszíria méheinek, a versnek a másik fele így van. Folyók szelik át a földjét. Tudjuk, hogy a Nílus és mellékfolyói nagyon fontos szerepet játszottak Egyiptomban is, de Etiópiában is,

abban, hogy egyáltalán termékeny legyen a föld, hogy kenyere legyen annak a népnek. Ez tette gazdaggá, termékennyé Egyiptomot is, meg Etiópiát is. Milyennek jellemzi Isten Igéje ezt a népet? Azt olvastuk a 2. versben: „…a nép, amely rettenetes mióta van…” Vagy így is mondja: magas és derék nép. Így is, hogy hatalmas és hódító nép, magas és derék nép. Más fordításban azt mondja, hogy magas és sima arcú nép. Ismét más fordítás azt mondja, hogy fényes bőrű nép. A fekete bőrű nép az erős napfény ellen olajjal kente, vagy most is keni magát, és fényes volt ettől az arcuk, fényes volt a bőrük is. Rettegett nép volt, hatalmas hódító, elsöprő erejű nép, feltűnően magasak és karcsú termetűek voltak ezek a szerecsenek. Szövetség Azt olvastuk az Igében, a 2. versben, hogy ebben az időben, amikor Egyiptom és Etiópia egyesült, követeket küldtek valahová. Nagy valószínűséggel Jeruzsálembe (ezt az összefüggésekből látjuk majd, hogy miért), gyékény tutajokon, más fordítás szerint papirusz tutajokon, vagy gyorsjárású papirusz hajókon. Onnan lehet látni, hogy valószínűleg Jeruzsálembe küldték a követeket, mert a 2. versnek a második mondata már válasz erre: „…Menjetek el gyors hírnökök, a magas és derék néphez...” Tehát, ha a magas és derék nép küldi a küldötteket, akkor ez csak válasz lehet rá, ahová mentek, hogy menjetek vissza, küldöttek, menjetek el, csak menjetek vissza a népetekhez, a magas és derék néphez. A történelemből és a Bibliából is annyit tudunk, hogy mivel így megerősödött Egyiptom Etiópiával együtt, és az Asszír hódítás pedig abban az időben egyre erőteljesebb volt, egy Asszíria-ellenes szövetséget akartak létrehozni. Ebben az Asszíria-ellenes szövetségbe Jeruzsálemet is be akarták vonni, meg a tengerparti vidéket, a filiszteusoknak az országát is. És ezért mentek a követek Jeruzsálembe is. Isten látta a követeknek a szándékát, és azt is látta, hogy Jeruzsálemben is vannak olyanok, akik szívesen lépnének szövetségre Egyiptommal és Etiópiával. Csak egy Igét említek a sok közül: „Jaj a pártos fiaknak, így szól az Úr, a kik tervet visznek véghez nélkülem, és szövetséget kötnek, de nem lelkem által, hogy bűnre bűnt halmozzanak! A kik Égyiptomba szállanak alá, és számat nem kérdezik meg, hogy meneküljenek a Faraónak oltalmába, és Égyiptom árnyékába rejtőzködjenek. És lesz néktek a Faraó oltalma szégyentekre, és az elrejtőzködés Égyiptom árnyékában gyalázatotokra” (Ézs 30,1-3). Tehát amikor a követek odaértek, Isten Ézsaiás próféta által azonnal üzent ezeknek a követeknek, és azt mondta, hogy menjetek csak vissza a magas és derék néphez, menjetek vissza, ahonnan jöttetek! És Isten egy üzenetet is bízott rájuk, hogy hogyan gondolta az Úr, miért menjenek vissza, és hogy gondolkozik Isten e felől az egész szövetség felől, az Ő népe felől és Egyiptom felől is. A 18. rész 3. versében ezt olvassuk: „Föld kerekségének minden lakói és földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken zászló emelkedik, és hallgassatok, ha kürt szól!” Vagyis Isten azt mondja, nemcsak Egyiptom és Etiópia, hanem a föld minden lakosa, különösen, akik kívánták Asszíriának a bukását, mind majd lássák meg, hogy mit tesz Isten akkor, a maga idejében, amikor eljön Asszíria serege, és a hegyeken zászlót emel, és felharsan Asszíria seregének a harci kürtje. Majd lássa meg mindenki, Isten fog cselekedni, és nem emberek fognak itt terveket szőni, meg szövetségeket kötni. Majd így folytatja: „Mert ezt mondá az Úr nékem: Nyugodtan nézem sátoromból verőfényes melegnél, harmatozó felhőnél aratás hévségében” (Ézs 18,4). Az Úr nyugodtan néz, nyugodtan vár, hogy Asszíria csak végezze el azt, amit végeredményben Isten bízott rá. Nyugodtan néz és vár úgy, mint nyári hőségben, mikor az ember behúzódik a sátorába, hogy ott hűvösön legyen, és várja, hogy majd mikor jön a nyári hőségben a harmatozó felhő, mikor enyhül majd ez a nyári hőség. Hát Asszíria rettentése és fenyegetése ilyen volt, alig kibírható, mint a nyári hőség, de Isten nyugodtan várt. Majd eljön a felüdülésnek az ideje, majd Ő cselekedni fog a maga idejében.

Várjunk az Úrra! Azt tanulhatjuk mi ebből, hogy ilyen nyugodtan kellene nekünk is nézni azt, amit majd Isten tesz értünk, hogyha mi nehézségbe, veszedelembe vagy bajba kerülünk. Nem kell kapkodnunk, nem kell szövetséget kötnünk, nem kell emberek segítsége után néznünk, nem kell terveket szőni, hogy mit csináljunk, csak az Úrban kell bízni, és nyugodtan az Úrra kell várni. Belevihet minket is, testvérek, az Úr lehetetlenül nehéz helyzetekbe. Mint ahogy Jeruzsálem is igen nehéz, szorult helyzetben volt. Mert abban az időben Asszíria már minden környező országot elfoglalt. Még a filiszteusoknak egy-két városa volt, amit nem foglaltak el, mint például, ahogy a 20. részben olvastuk, hogy abban az esztendőben, amikor Asdódba ment az asszíriai király fővezére, és azt elfoglalta, mondjuk Asdód még állt, de már az északi rész a tíz törzset is elfoglalta. Szíriát is elfoglalta. A környező népeket mind lerohanta. Ott állt, és körülvette Jeruzsálemet. Tehát nagyon szorult helyzetben voltak. Egyiptom és Etiópia még erősen állt. És akkor jött egy jó ajánlat a követek által, a gyorsjárású papirusz hajókon: s felajánlotta Egyiptom és Etiópia közösen, hogy kössenek szövetséget, és akadályozzák meg Asszíria királyának a terjedését. Tehát még csak nem is Jeruzsálem kereste. A 30. részben azt olvastuk, hogy voltak, akik mentek a Fáraóhoz segítséget kérni. Itt nem is mentek, maga a Fáraó küldött követeket, hogy felajánlotta a segítségét. Mert sokszor úgy gondolkozunk mi hívő emberek, hogy hát mi nem is kerestünk, jött, magától jött a segítség. De az Úr azt üzente, és már korábban is sokszor üzente, hogy várjatok rám, legyetek nyugodtan! Én magam fogom elpusztítani Asszíriát, majd akkor, amikor eljön az ideje. Bízzatok bennem, senki mással ne kössetek szövetséget! Van egy énekünk: higgy és bízzál, higgy és bízzál, bár úgy tűnik, nem lehet. Szóval itt már nagyon úgy tűnt, hogy nincs mire várni. De Isten mégis azt mondta: én nyugodtan ülök a sátoromban, és én várom, amikor a nyári hőségben majd eljön az üdítő zápor. Mi is ugyanígy üljünk nyugodtan. Bízzunk az Úrban ingadozás nélkül. Az Úr kellő időben lép A következő versben az Úr azt is elmondta, hogy mit fog tenni. Így olvassuk: „Mert aratás előtt, ha a virágzás véget ér, és a virág érő fürtté lészen, levágja a vesszőket metszőkésekkel, és a kacsokat eltávolítja és lemetszi” (18,5). Elmondta az Úr, hogy majd eljön a kellő idő. Ez a kellő idő akkor lesz, amikor már majdnem megértek a fürtök, akkor jön az Úr, és Ő fogja levágni metszőkésekkel a kacsokat és a vesszőket is. Tehát, meg kell várni a kellő időt. Az Úr várja a kellő időt, és ez a kellő idő akkor érkezik el, most az Asszíriaiakra vonatkoztatva, amikor Asszíria mindazt elvégzi, amire Isten őt rendelte. Mire rendelte? Az Ézsaiás könyvének a 10. részében már olvastunk erről, most csak a 12. verset olvasom el még egyszer. „Ezért ha majd elvégezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatom az Assiriabeli király nagyakaró szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme kevélységét.” Asszíriára Isten munkát bízott: a környező népeket megfenyíteni, ezt is rábízta Isten. Olyan sokszor üzent már az északi tíz törzsnek, hogy térjenek meg, annyi prófétát küldött, s nem tértek meg, és Asszíriára bízta, hogy vigye el ezt a népet fogságba, és nem is térhetett vissza azóta a tíz törzs. Ezt még el kellett végezni Asszíriának. Utána el kellett jönni a Sion hegyére. Körbe kellett fogni a Sion hegyét, hogy Isten próbára tegye népének a bizalmát. És a nép királyának is a bizalmát az Úrban. Mindezt el kellett, hogy végezze. Nyilvánvalóvá kellett tenni, hogy milyen kevély Asszíria. Majd olvasok mindjárt egy kis részt, hogy milyen kevélyen fogta körbe Jeruzsálemet, hogyan beszélt. Mindennek nyilvánvalónak kellett lenni, hogy milyen nagyralátó, és mennyire gőgös. És mikor mindez nyilvánvalóvá lett, akkor az Úr lépett. Ahogy itt mondja az Igében, hogy lemetszi a kacsokat és a vesszőt. Ezek a kacsok és a vessző, a szőlő, amikor terjed, tudjuk, hogy nagyon gyorsan tud nőni a vessző, így májusban, júniusban szinte szemlátomást nőnek a szőlőnek a vesszői, és a kacsokkal kapaszkodik és

terjeszkedik. Na, így terjeszkedett az asszíriai birodalom szemmel láthatóan, és nagyon gyorsan. Azt mondja az Úr: nem baj, beérik majd ez, beérik majd a kevélysége. Elvégzi a munkát, és akkor én levágom a kacsokat és a vesszőket. A terjeszkedését, a hódításait mind megszüntetem. Véget vetek neki. Ezékiás és az asszír támadás A 6. vers folytatja, hogy hogyan lesz ez. „Mind ott hagyatnak a hegyek madarainak és a föld állatainak, és a madarak rajtok nyaralnak, és a föld minden állatai rajtok telelnek.” Ez azt jelenti, hogy olyan sok asszíriai katona esik el, hogy nyáron a ragadozó madarak azok holttesteiből élnek, rajtuk nyaralnak, télen pedig nem a madarak jönnek, hanem az éhes, dögevő ragadozók, és egész télen azt eszik. Egész télen rajtuk telelnek. Ezt fogja tenni maga az Úr. Azt mondja az Úr, hogy Ő fogja levágni, nem fog más népeket hozni. Nem használ eszközöket. Ő maga fogja ezt véghezvinni. És már többször elolvastuk az Igéből, hogy ez pontosan így is történt. Ezt az egy igeverset még egyszer elolvasom Ézsaiás próféta könyvéből: „Akkor kijött az Úrnak angyala, [mikor körbefogták Jeruzsálemet] és levágott az assír táborban száznyolczvanötezeret, és midőn reggel az emberek, felköltek, ímé azok mindnyájan holt hullák valának!” (Ézs 37,36). Száznyolcvanötezer ember egy rakáson Jeruzsálem körül. A madarak rajtuk nyaraltak, a vadak rajtuk teleltek. Abban az időben Ezékiás volt Júdának a királya. Vajon, amikor ezt az üzenetet elmondta a próféta, hogy csak üljetek nyugodtan, várjatok nyugodtan, megoltalmazza az Úr ezt a várost, felszabadulást ad, és eljön a felüdülés napja. Vajon Ezékiás király bízott-e az Úrban? A Királyok 2. könyvéből elolvasok egy néhány igeverset: „Ezékiás királynak pedig tizennegyedik esztendejében feljött Sénakhérib, Assiria királya Júdának minden kerített városa ellen, és elfoglalta azokat. Akkor elküldött Ezékiás, Júda királya Assiria királyához Lákisba, ezt izenvén: Vétkeztem, térj el én rólam; a mit rám vetsz, elviselem! És Assiria királya Ezékiásra, Júda királyára háromszáz tálentom ezüstöt és harmincz tálentom aranyat vetett ki” (2Kir 18,13-14). Itt egy kicsit megállok. Miért mondta ezt, hogy vétkeztem? Egy korábbi verset is elolvasok ugyanebből a részből: „Mert az Úrhoz ragaszkodott [Ezékiás király], és el nem hajlott ő tőle, és megőrizte az ő parancsolatait, a melyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala. És vele volt az Úr mindenütt és a hova csak ment, előmenetele volt. És elszakadt Assiria királyától, és nem szolgált néki. Megverte a Filiszteusokat is egész Gázáig és határukat, az őrtornyoktól a kerített városokig” (2Kir 18,6-8). Amit én ki akarok emelni, az, hogy Ezékiás elszakadt Asszíria királyától, és nem szolgált neki. Hát mi kapcsolta Ezékiás királyt Asszíria királyához? Ugye, emlékszünk még korábban, amikor szintén Ézsaiás próféta által üzent az Úr Ezékiás király apjának, Akháznak, hogy ne féljenek, mert az Úr megmenti őket, akkor először még a Szíriaiak és az Efraimiták támadtak. Ne féljen Szíria miatt és Efraim miatt. De mit csinált Akház király? Gyorsan az asszíriai királyhoz ment, vitt neki egy csomó kincset, és azt mondta, hogy szabadíts meg engem a Szíriabelieknek a kezéből, és az Efraimitáktól. Le is győzte az Efraimitákat, és a Szíriabelieket is Asszíria királya, de hát így szövetségese lett Asszíriának Júda és Jeruzsálem. Mikor Ezékiás lett a király, aki istenfélő volt, szívébe zárta azt, amit Isten üzent Ézsaiás próféta által, azt mondta, én nem szolgálok többé Asszíria királyának. Emlékszünk rá, hogy ez az Asszíria királyának való szolgálat abból is állt, hogy nem csak adót fizettek, hanem, hogy bevezettek egy új istentiszteleti rendet a régi oltárt eltávolították, helyette csináltak egy új oltárt arra a mintára, amit Asszíria királya Damaszkuszban felállított, mikor elfoglalta Szíriát, és azon áldoztak. Azt mondta Ezékiás király, ez így nem mehet tovább. És Isten meg is áldotta. Azért olvastam el az előtte, meg az utána levő versét ennek, hogy elszakadt Asszíria királyától, mert mindebből látszik, hogy jól tette, hogy elszakadt tőle. Nem kellett, hogy szövetségese legyen. Igen ám, de jött Asszíria királya, és már elfoglalta a körülötte levő

városokat, Júdának minden kerített városát, és vonult fel Jeruzsálem ellen. És akkor megijedt Ezékiás király. Ijedtségében elküldött Júda királya Asszíria királyához Lákisba, és ezt üzente, vétkeztem. Vétkeztem, amikor elszakadtam tőled, vétkeztem, amikor nem fizettem tovább az adót, vétkeztem, amikor nem tartottam be azon az oltáron, amit arra az asszíriai mintára csináltak, nem tartottam tovább az áldozatokat. Vagyis, itt vétkezett egy nagyot, mert nem bízott az Úrban Ezékiás király! Holott, előzőleg és utána is mindig bízott az Úrban. És akkor a következőt mondta: vétkeztem, térj el rólam, és amit rám vetsz, elviselem. És Asszíria királya Ezékiásra, Júda királyára háromszáz tálentom ezüstöt, harminc tálentom aranyat vetett ki, és Ezékiás odaadott minden ezüstöt, ami találtatott az Úr házában, és a király házának kincsei között. Ugyanebben az időben fosztotta meg Ezékiás az Úr templomának ajtajait, és az ajtók félfáit, amelyeket Ezékiás, Júda királya maga boríttatott be, és odaadta azokat Asszíria királyának. Igen mélypontra került ebben a próbában, ebben a nagyon nehéz helyzetben Ezékiás király. Nincs jogunk, persze, ítélkezni felette. Nincs jogunk! Az Úr sem ítélkezett fölötte. Amit tett, annak persze meglett a rossz gyümölcse. Odalett az összes arany, odalett az összes ezüst, azt a csúfságot is meg kellett élnie, hogy ő boríttatta be az Úr házának ajtajait, és ajtófélfáit ezekkel a nemes fémekkel, és le kellett azt is veretni. Az az erkölcsi bukás, amit korábban helyesnek tartott az Úr, hogy elszakadt Asszíriától, azt mondja rá, hogy vétkeztem, hogy szinte könyörgött az asszír királynak az Isten embere, az Úr által felkent király! Igen mély pontra jutott. Nincs jogunk ítélkezni, testvérek! Meg van írva: megfáradnak, meglankadnak a legkülönbek is. A legkülönb királyok közé tartozott Ezékiás. Bizony, megfáradt és meglankadt. Nem kell, csak egy pillanatig levenni a tekintetünket az Úrról, és az Ő ígéreteiben nem bízni, és a körülményekre nézni, hogy milyen nehéz a helyzet, és megrendül a hívő ember. Mert önmagunkban senkik vagyunk. Ezért ez az egyik nagy tanulság a számunkra, hogy az Úrra nézzünk teljes szívünkkel, ne a körülményekre, ne a nehézségekre, amiben benne vagyunk, mert akkor megrendülünk! De ha megrendülnénk is, fel lehet állni. Ezékiás király is felállott. Hazugságok, vádak és kísértés Nézzük tovább. „És Asszíria királya mégis oda küldte Thartánt, Rabsárist és Rabasakét Lákisból Ezékiás királyhoz igen nagy haddal Jeruzsálembe, és felmenének és jutának Jeruzsálembe, és feljövén és oda érvén, megállának a felső halastó zsilipjénél, a mely a ruhafestő útja mellett van” (2Kir 18,17). Használt valamit, hogy megalázkodott? Használt valamit, hogy azt mondta, hogy vétkeztem? Használt valamit a sok ezüst meg az arany? Használt, hogy mindenét odaadta? Nem használt. Még jobban vérszemet kapott Asszíria királya. Jött, és felvonult. Na, most már nincsen még aranyotok sem, nincs még más nemzetet felfogadni sem ellenem, most aztán már teljesen magatok maradtatok. Ezt nagyon jól tudta Ezékiás király is. Most aztán magunk maradtunk. A következőképpen folytatja Asszíria királyának a követe: „És monda nékik Rabsaké: Mondjátok meg Ezékiásnak: Ezt mondja a király, Assiria nagy királya: Micsoda bizodalom ez, a melyben te bizakodtál? [...] Ímé, ebben a törött nádszálban bizakodol, Égyiptomban, melyhez ha ki támaszkodik, bemegy az ő kezébe és általlikasztja? Ilyen a Faraó, Égyiptom királya mindenekhez, a kik ő hozzá bíznak!” (2Kir 18,19.21). Ezt jól látta. Istennek is ez volt a véleménye. Egyiptomban meg Etiópiában nem lehet bízni, mert ha rátámaszkodnak, átlyukasztja a kezüket. Ahogy Asszíria királyában sem lehetett bízni. Elvitt mindent, de mégis megtámadta őket. Nem lehet emberben bízni, testvérek, Isten ezt megtaníttatja velünk, hogy nem lehet emberben bízni. Meg is van írva Jeremiás könyvében: átkozott az, aki emberben bízik, vagy a testbe helyezi az ő erejét. Olyan lesz, mint a hangafa a pusztában. Nem lát jó napokat.

Akkor így folytatta az asszíriai király követe. „Vagy azt akarjátok nékem mondani: Mi az Úrban, a mi Istenünkben bízunk: hát nem ez-é az, a kinek magaslatait és oltárait lerontotta Ezékiás [...] Vajjon az Úr tudta nélkűl jöttem-é fel e hely ellen, hogy azt elveszessem? Az Úr mondotta nékem: Menj fel e föld ellen, és veszesd el azt! [...] Azt mondja a király: Meg ne csaljon titeket Ezékiás; mert nem szabadíthat meg titeket az ő kezéből [mármint Isten]. És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, ezt mondván: Kétség nélkűl megszabadít minket az Úr, és nem adatik e város az assiriai király kezébe” (2Kir 18,22.25.29-30). Amit itt Asszíria királyának a követe mondott, ez egy szörnyű szellemi, sátáni támadás és hazugság. Végeredményben azt mondotta, hogy nézzétek csak, Isten engedte meg, hogy felvonuljunk ellenetek. Nézzétek csak, hiába bíztok ti Istenben, Isten nem fog benneteket megsegíteni, és ez a sátáni hazugság sokszor a mi fülünkben is csenghet, hogy Isten nem akar, vagy nem tud rajtad segíteni, mert nem érdemled meg. Talán Ezékiásnak a szívében is megfordult ez, hogy tényleg, nem Isten küldte büntetésképpen ide Asszíriát? Hiszen nagyot vétettem. Megtagadtam azt, amit Isten bízott rám, hogy szakadjak el Asszíria királyától meg a bálványimádástól. És odaadtam az Úr házának is minden kincsét. Vajon, nem megérdemlem, hogy most megbüntessen az Úr? Nem érdemlem meg, hogy segítsen rajtam Isten. Talán nem is fog rajtam segíteni. És biztos megfordulhatott ez, és a Sátán bennünket is a nyomorúságainkban biztos, hogy megkísért ilyennel, hogy neked már Isten nem ad kegyelmet. Te rajtad Isten már nem segít. Te már eljátszottál mindent. Te nem érdemled meg. Neked már véged van. De ezekre a sátáni hazugságokra ne hallgassunk, mert az Úr a prófétán keresztül, korábban több alkalommal megmondta, hogy én magam fogom megoltalmazni Jeruzsálemet Asszíria ellen. És a 18. rész 3. versében olvastuk, hogy a föld kerekségének minden lakói, és földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken emelkedik a zászló, és szól a kürt. Tehát azért teremtett Isten ilyen lehetetlen helyzetet, hogy lássa meg az Ő népe is, lássa meg az ellenség is, lássák meg a környező népek is, lássa meg Etiópia és Egyiptom is, hogy Isten megtartja a szavát, és Isten hatalmas. Ő az Asszír sereget, akit senki ember megállítani nem tudott, egy éjszaka meg fogja állítani. Az Úr szabadítása A Királyok 2. könyvének a 19. részéből tovább folytatom az Igét, hogy, hogy történt Ezékiás királlyal. „És elvevé Ezékiás a levelet a követek kezéből, és elolvasá azt, és felment az Úr házába, és kiterjeszté azt Ezékiás az Úr előtt; És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! A ki a Kérubok között lakol, te vagy egyedül e föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet; Hajtsd hozzám, Uram, a te füledet és halld meg; nyisd fel, Uram, a te szemeidet és lásd meg; és halld meg a Sénakhérib beszédét, a ki ide küldött, hogy szidalommal illesse az élő Istent. [...] Most azonban, mi Urunk, Istenünk, szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje e föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy az egyetlen Isten! Akkor elküldött Ésaiás, az Ámós fia, Ezékiáshoz, ezt mondván: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: A te könyörgésedet, Assiria királya, Sénakhérib felől, meghallgattam. Ez az, a mit az Úr ő felőle mondott: Megutál téged és megcsúfol téged Sionnak szűz leánya, utánad fejét hajtogatja Jeruzsálem leánya. [...] A te ellenem való tombolásodért és a te elbizakodásodért, a mely felhatott füleimbe, az én karikámat orrodba vetem, és zabolámat szádba, és visszaviszlek azon az úton, a melyen eljöttél. [...] És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az Assiriabeli táborban száznyolczvanötezeret, és mikor jó reggel felkeltek, ímé mindenütt holttestek hevertek” (2Kir 19,14-16.19-21.28.35). Ezékiás király nagyon megalázkodott az Úr előtt, és nem hallgatott ezekre az ördögi szavakra, hogy nem fog megsegíteni az Úr. Megalázta magát. A levelet is kiterítette Isten előtt a templomban, és könyörgött az Úrhoz. Beteljesült az, az Ige, amit így olvasunk Ézsaiás könyvében, hogy magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és az alázatos szívűvel is. És Isten segített. Pedig tudta Ezékiás, hogy sem ő, sem a népe nem érdemli meg

ezt a segítséget. De nem volt más, nincs más segítség. És gyakran van ez így a mi életünkben is, amikor Isten elvisz odáig, hogy rádöbbenjünk, hogy nincs más, aki segíthetne, csak Ő. Van egy ilyen régi ének, hogy „csak Jézus az, Aki segíthet”. Bizony, csak Ő. Nincs Más. És ezt megtapasztalta, hogy Isten bizony segített. Csak az Úrtól várjunk segítséget! Itt szeretném a 20. részt hozzákapcsolni ehhez az Igéhez. Azt olvastuk a 20. részben, hogy amelyik esztendőben Asdódba ment Tartán, ez volt a sereg fővezére, Szargon Assiria királya küldvén őt, hogy foglalja el Asdódot. Abban az időben szólott az Úr Ézsaiás prófétához, hogy oldja le a gyászruhát a derekáról. Úgy látszik, a próféták, Ézsaiás is, ilyen gyászruhában, szőr ruhában voltak öltözve. Illésnél ez részletesebben le van írva. Ebben jártak, és Isten azt mondta neki, hogy vegye le magáról ezt a ruhát, meg a sarut is a lábáról. Valami ruha maradhatott rajta, nem volt teljesen mezítelen, de így kellett neki járni három esztendeig. És Isten azt jelentette ki ezzel, hogy amint Ézsaiás ruha nélkül jár, majd Asszíria királya Egyiptomnak és Szerecsenországnak az ifjait, véneit, foglyait, teljesen ruha nélkül meztelenül fogja rabságba elhajtani. És erre egy példát is adott. A szomszéd népnél Asdódot elfoglalták, és ha jöttek segítségére az Egyiptombeliek, akkor így jártak. De később be is vonult Asszíria Egyiptomba is, és ezt tette, ami itt le van írva: elhajtotta a népnek nagy részét fogságba, teljesen mezítelenül, meggyalázva, megalázva őket. A 6. versben ezt olvassuk: „És szól e partvidék lakosa ama napon: Ímé így járt reménységünk, hova segítségért futottunk, hogy Assziria királyától megszabaduljunk; hát mi miként menekülhetnénk meg?” És nagyon megdöbbentő, hogy már a pogány népek a partvidék lakói, a filiszteusok látták azt, hogy ha Egyiptomnak és Szerecsenországnak a foglyait így hajtja el Asszíria királya, hogy reménykedhetnének benne, hogy majd ők megszabadítják az asszíriai királytól. És megdöbbentő, hogy Jeruzsálemben mégis voltak olyanok, akik még ez után is mentek Egyiptomba segítségért, mint ahogy a 30. részben is olvastuk. Pedig itt az 5. részben ez egyértelműen Izráelre vonatkozik: megrettennek, megszégyenülnek Szerecsenország miatt, melyben reménykedtek, Egyiptom miatt, amelyben dicsekedtek. Ők is megszégyenültek. És mégis látták Isten szabadítását, látták, hogy nincs segítség Egyiptomban, és mégis bíztak benne. Bizony, testvérek, mi is beleeshetünk ilyenbe, hogy látjuk az Úr szabadítását, és látjuk, hogy hiábavaló az emberi segítség. Mégis jöhet egy következő alkalom, amikor mégsem vártunk az Úrra. Megint emberi segítség után kutakodik a szívünk vagy a gondolataink. De ez megszégyenítő, és meg is szégyenülünk mindig. Amikor az Úrhoz fordulnak a népek A 18. résznek a 7. versével szeretnék még röviden foglalkozni. „Abban az időben ajándékot viszen a seregek Urának a magas és derék nép [tehát az egyiptomiak és a szerecsenek. Most a vers végét olvasom]; a seregek Ura nevének helyére, Sion hegyére.” Itt az a kérdés, hogy mikor lesz az az idő? Abban az időben. Mikor jön el az az idő? Se a Szentírásból, se a történelemből nem tudunk eddig még olyan időről, amikor Egyiptom és Szerecsenország, Etiópia az Úrnak, a Sion hegyére ajándékot vitt volna. De kétségtelen, hogy el fog jönni ez az idő. Ez az idő az ezeréves királyságban lesz, csak most az a kérdés, hogy miért ide van beiktatva ez az egy igevers ehhez az eseményhez? Azért, mert a felolvasott Igében mondja el azt az Úr, hogy jaj, Egyiptomnak, és jaj, Szerecsenországnak. Ők azt gondolják, hogy az Úr nélkül is le tudják győzni Asszíriát. Ők úgy gondolják, hogy az Úr nélkül is szövetségeket fognak kötni majd ezzel-azzal a néppel, és elég lesz az erejük. Ők úgy gondolják, hogy elég erős és hatalmas nép, de jaj, mert így fognak járni. De láthatják, hogy aki bízik az Úrban, mint Ezékiás király is, milyen szabadulást ad az Úr. És az ezeréves királyságban ez lesz. Egész Izrael, a maradék, a megszabadult Izrael, feltétlenül bízni fog az Úrban. És mivel bíznak az

Úrban, kiárad rá Isten áldása. Miránk is akkor árad áldás, amikor bízunk Benne feltétel nélkül, hiszünk neki. És amikor kiárad Izráelre Isten áldása, akkor, ahogy meg van írva, hogy általa megáldatnak a föld minden nemzetségei, akkor a többi népre is kiárad, és kiárad Egyiptomra is, és Szerecsenországra is. Erről a Sofoniás próféta könyvének a 3. részéből elolvasok két igeverset: „Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét [ahogy Ezékiás segítségül hívta], hogy egy akarattal szolgálják őt. Kús folyóvizein túlról...” Kús, Kúsita népek laktak Egyiptomban és Szerecsenországban. Kús, tudjuk, Sém, Khám és Jáfet fiai közül Khámnak a leszármazottai voltak. Emlékezzünk rá, hogy Mózes egy Kúsita asszonyt vett feleségül, Kúsita, Etiópiából való volt Délnek királyné asszonya, aki eljött Salamonhoz, és ugyanebből az országból való volt a szerecsen komornyik, aki szintén feljött, de ezek egyes emberek voltak, akik az Úrhoz jöttek. De itt azt mondja az Úr, hogy: „...változtatom majd akkor [a királyságban], a népek ajkait tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják őt. És Kús folyóvizein túlról hozzák imádóim, szétszórt népemnek leányai ételáldozatomat nékem” (Sof 3,9-10). A 19. részben Ézsaiásnál még egy megdöbbentőbb próféciát fogunk majd olvasni, hogy, hogy lesz majd az utolsó időkben. Isten azt fogja mondani Egyiptomról, hogy én népem. Befejezés Befejezésül nekünk az a tanulság, és ezt vegyük a szívünkre, hogy a mi életünk is akkor lehet áldás mások számára, ha feltétlenül bízunk az Úrban. Az Úr csak ezt a feltétlen hitet és bizalmat tudja megáldani a mi életünkben is. Ámen. Debrecen, 2004. május 5.