Elsötétítés Dráma 2001

Spiró György

Elsötétítés Dráma 2001 Szereplők FÉRFI NŐ BARÁT APA FIÚ Díszlet: három jó állapotban lévő, ízléses, szövetbevonatú fotel és egy mívesen megmunkált dohányzóasztal, amelyen semmi sincs. A kovácsoltvas, megtermett állólámpa szűk körben, de élesen világít. Megjegyzés: az előadás során semmiféle hangfelvételt nem szabad használni, az 1941. július 24-i rádióműsorból sem szabad bejátszani, semmiféle álló- vagy mozgóképet nem szabad vetíteni. A szereplők nem dohányozhatnak, nem ihatnak, nem ehetnek, nem vetkőzhetnek, nem öltözhetnek: semmiféle álcselekvést nem végezhetnek. Csak a leülés, felállás, másik fotelbe való átülés van megengedve. Testi érintkezés a szerzői utasításba foglaltakon kívül tilos. 109 110 1. jelenet Az állólámpa ég. Szép, fiatal, jól öltözött nő jön be nyári ruhában, leül az egyik fotelbe, vár. Kulcscsörgés hallatszik, Nő feláll. Bejön Férfi, fiatalos, jól öltözött úr nyári öltönyben. FÉRFI Jó estét, kedvesem! A Nőhöz lép, megcsókolja, Nő szenvedélyesen visszacsókolja, Férfi kibontakozik. A gyerek? NŐ Már alszik. Jó napja volt, a dajka elvitte az Angolparkba. Mindenre felült, mindent kipróbált, ettől pilledt el oly hamar. FÉRFI Én jöttem későn, elhúzódott egy tárgyalás. Férfi leül az egyik fotelbe. Nő visszaül egy másik fotelbe. Csönd. Férfi felnéz, a Nőre mosolyog. FÉRFI Fárasztó napom volt. NŐ

Nem szeretem, ha elsötétítés után ér haza. FÉRFI Nem történhet semmi baj. Különben is, a város jó részén csak tizenegykor lép életbe. NŐ Fáradtnak látom. Éppen ideje, hogy elmenjünk nyaralni. A gyerek is nagyon várja már. Folyton kérdezgeti, mikor indulunk Tihanyba. Csönd. NŐ Megvártam a vacsorával. FÉRFI Nem kellett volna. Későn ebédeltem. Csönd. NŐ Én sem vagyok éhes. FÉRFI Maga csak egyék. Én majd nézem. Szeretek üldögélni, magát nézve. Mindegy, mit csinál, szeretem nézni magát. NŐ Feláll. Jöjjön. Ma éjjel szeretnék magától újra megfoganni. Csönd. Férfi nem mozdul. Nő visszaül. Csönd. NŐ Hallottam. Laciékkal és Tibiékkel futottam össze a városban, ők mondták. Újságot lobogtattak, felolvastak részleteket: módosított kilencedik paragrafus, vadonatúj tizenötödik paragrafus, amelyről a korábbi viták során nem volt még szó… Látja, tájékozott vagyok. Ebben az ügyben mindenki tájékozott. FÉRFI Csakugyan. NŐ Megnyugtattak, hogy miránk mindez nem vonatkozik. 111 FÉRFI Attól tartok, tévednek. Csönd. NŐ

Kedvesem, semmi újat nem mondok azzal, ha elismétlem: engem eddig sem érdekelt, hogy maga zsidónak számít. Harmadik éve élünk ebben az állandó változásban, szerintem gyönyörűen, magunk mit sem változva, és az új törvény sem fog változtatni semmin. Én őskeresztény vagyok. A lányunkat megkereszteltettük. Igaz, hogy templomba nem járunk, de ezzel a törvény nem foglalkozik. FÉRFI A gyerekünk mégis zsidó. NŐ Egy két oldalról is keresztény szülőktől származó keresztény gyerek?! FÉRFI Két nagyszülője mégsem volt eléggé előrelátó, ők zsidónak születtek, tehát az unokájuk is zsidó. NŐ Pontatlanul fogalmaz, kedvesem. Magam is elolvastam. Gyermekünk kivételnek minősül, mert noha két nagyszülője zsidó, de mindkét szülője keresztény hitfelekezet tagja, és ő is abban született. A mi gyermekünk keresztény. FÉRFI A mi gyermekünk félzsidó. Ha olyan keresztényhez megy férjül, akinek csak egyetlen zsidó nagyszülője volt, máris zsidó lesz belőle. NŐ De csak akkor! Mert ha tiszta keresztényhez megy férjül, már nem lesz zsidó! Egyébként is, négyéves! Nemigen várható, hogy a közeljövőben férjet válasszon magának. FÉRFI De meg van bélyegezve, mint félzsidó! Akinek valamit nem szabad! Egy kicsi gyerek, aki helyett valakik előre eldöntötték, kinek lehet a házastársa majdan, és kinek nem! Ilyen még a náci németeknél, a fasiszta olaszoknál sincs: náluk a félzsidó kereszténynek van elismerve, és asszimilálva van! De nálunk nem. A mi honunkban hetedíziglen is megbélyegzik az embert! És miért? Semmiért! Valamilyen homályos és tisztázhatatlan fajfogalom miatt. Amiről még a náci német főbiológusok is kimondták, hogy nincs! Egy Günther kimondta! Azt mondta, hogy nem is lehet sémi fajról beszélni, különösen nem a zsidók esetében! S még a németség is hét faj keveréke, szerinte! Rosenberg is csak északi fajról beszél, amelyben a lélek a lényeg, nem a vérség! A szintén náci Clauss szerint nem a szem vagy a hajszín a döntő, hanem az életforma! Az olasz fajbiológusok is kimondták, hogy a faj nem létezik! A fasiszta enciklopédia 112szó szerint ezt mondja, megjegyeztem: „Zsidó faj nincs, csak zsidó vallás; olasz faj nincs, csak olasz nép és nemzet…” Ezt mondják az olasz fasiszták. De a fajra nálunk mégis lehet hivatkozni! Gáspár János doktor azt mondja, a mi fajbiológus főszaktekintélyünk, történetesen Günthernél tanult Jénában, hogy zsidó faj voltaképpen sose volt. Lehet, hogy van neki egy zsidó nagymamája? vagy előre mosakodik valamiért? megijedt? vajon mitől? Azt nyilatkozta Gáspár doktor, hogy vegyes házasságból született egyedek esetében annyiféle kombináció lehet, mint kettőnek az ötödik hatványa. Nem érti, kedvesem? Azt mondja ezzel a doktor úr, hogy lehet a gyerek tisztán keresztény, vagy tisztán zsidó is akár, nincs, aki ezt nyomon tudná követni. De mindegy, mit mondanak az amúgy romlott tudósok, mert a magyar képviselők folyamatosan használják ezt a nem létező fogalmat, miközben alig egy hónapja

egy borzalmas háborúba vittek minket bele, amit el fogunk veszteni! Napóleont is megverték az oroszok, hát hogyne vernének meg minket, Hitlerrel együtt! Akkora vereségnek nézünk elébe, amilyen még a történelmünkben sose volt, és akkor ezzel képesek foglalkozni! Hogy ki zsidó, és ki nem az! Hogy a „félvérek” mikor megtűrt keresztények, és mikor kitaszított zsidók! Csönd. NŐ Nem értem magát. Már azt sem értettem, ugyan minek keresztelkedik meg az esküvőnk előtt; kérni aztán végképp nem kértem. Nagyon jól tudhatta, hogy én magához anélkül is hozzámentem volna. Két évig úgy éltünk, mint keresztény házaspár. Három éve, a lányunk első születésnapja és az első zsidótörvény óta maga zsidónak minősül, hiába voltak vallástalanok és magyar ajkúak már a nagyszülei is. Ez lehetett pofon a maga becsvágya számára, de nem tőlem, és nem nekem. Maga korábban is zsidónak minősült, amikor a hatszázalékos kvótába mindig bele kellett férnie az egyetemen, a munkahelyein… Na és? A mi viszonyunkon nem változtatott soha semmi. Nem is fog. Az sem, ha a gyermekünkről valakik valahol azt mondják, hogy félzsidó. Miért, mit mondanak ezzel? Nem mondanak semmit. Azt is mondhatnák, hogy a gyermekünk eszkimó. Hát aztán? 113 Csönd. NŐ Emlékezzék vissza, éppen maga mondta: a gyerek semmiképpen sem zsidó, mert az édesanyja keresztény. Akkor mondta, amikor felmerült, hogy vándoroljunk ki Palesztinába. FÉRFI Én úgy fogalmaztam: a gyermekünk a zsidók számára nem zsidó, mert a zsidóknál az anyajog máig él. De itt nálunk nem a zsidó törvények szerint ítélnek, még csak nem is a hitleri törvények nevében, amelyek enyhébbek a mieinknél. A zsidók számára én sem vagyok zsidó; akkor lennék csak az, ha megtérnék. Nem térek meg, nincs rá okom. – És ha megengedi: soha nem merült fel, hogy kivándoroljunk Palesztinába, én ezt csak e faramuci helyzet jellemzéseképpen mondtam. Palesztinában a britek uralkodnak, akik zsidókat messzemenően vonakodnak befogadni, mert nem akarnak zsidó államot kreálni a gyarmatukon; minket meg aztán végképp nem fogadnának be, mert mi még csak zsidók sem vagyunk nekik: mi egy ellenséges állam polgárai vagyunk, akik a szövetségeseiket megtámadták, vagyis született kémek. Csönd. FÉRFI Palesztinába semmiképpen sem megyünk. Nekem a zsidókhoz semmi közöm. Nem mintha bármi bajom volna velük. Az egyikük ilyen, a másikuk olyan, és nem azért, mert valamely valláshoz vagy fajhoz tartoznak. Felmenőim múltját nem tagadom meg, miért is tenném, de ettől én még nem vagyok olyan, mint ők voltak. Se jobb, se rosszabb, csak más – Palesztinába nem megyünk. Magától nem kérhetem, hogy a kedvemért idegenek között éljen idegenül, primitív viszonyok között. A gyereket nem akarom idegenek közé cipelni magunkkal. És én sem akarok idegenek között élni, azt mímelve, mintha közéjük tartoznék, holott nem tartozom közéjük. Úgyhogy Palesztina fel sem merülhet. Csak a legvégső esetben…

Csönd. NŐ Kedvesem, ne higgye, hogy nem értem az aggodalmát. De gondolja meg: mi be vagyunk ágyazódva ennek az országnak az elitjébe. Mi ketten, együtt, és általunk a gyerek is. A társaság befogadta magát. Számos rendes ember van közöttük, akiket maga, a saját érdemei révén is, bizton a barátjának tekinthet. Nekem ők kiskorom óta 114igen jó barátaim. Emlékezzék, hányan voltak jelen az esküvőnkön. Hányan voltak ott a gyerek keresztelőjén. Hányan látogatnak közülük még ma is, a törvényeknek fittyet hányva. Kifogástalan úriemberek. Bármi történik is, ők nem fognak magunkra hagyni bennünket. FÉRFI Dehogynem. Csönd. FÉRFI Bocsásson meg, nem akarom bántani a barátait… NŐ Ugyanúgy a maga barátai is! FÉRFI Nem akarom a barátainkat bántani, valóban számos tisztességes, kiváló ember akad közöttük, de hamarosan jöhetnek olyan idők, hogy a legjobb szándékuk ellenére sem lesznek képesek… Csönd. NŐ Kedvesem, magának remek szakmája van, és elismerten kitűnő szakember. Bármilyen rendszer következik is ebben az országban, magára feltétlenül szükségük lesz. Maga abba a hat százalékba mindig bele fog férni. Most is mentességet élvez. FÉRFI Mert hadiüzemben dolgozom, ahol szorgos munkámmal azokat a nácikat támogatom, akik Európát lerohanták, akik minden általam becsült értéket lerombolnak, és akik engem, valamint leányom egyik vagy másik felét alsóbbrendűnek minősítenek, és a többi alsóbbrendű fajjal egyetemben a létezésre méltatlannak tartanak. Csönd. NŐ Háború idején minden fontosabb üzem hadiüzem. Maga mondta. FÉRFI Igen. De ez még nem az a háború. Minket itt még nem ért el. Még fölösleges az elsötétítés. Ám hamarosan minket is bombázni fognak, és akkor minden mentességet visszavonnak. Csönd.

NŐ Kedvesem, nem vagyok vak. Rettenetes világban élünk; olyan borzalmak törnek elő az emberből, amilyenekről korábban nem volt sejtelmünk, s talán mások sem tudtak ilyenekről; a mi kötelékünk azonban annyira erős – mert elsősorban nem szellemi, nem is lelki tulajdonképpen, hanem testi! – igen, testi a mi vonzalmunk! alapvetően az! –, hogy ezt nincs erő, amely lerombolni képes lehetne. 115 FÉRFI Hát persze, kedvesem. Hát persze. NŐ Ha magát visszaminősítették is zsidónak – bocsásson meg, rossz kifejezést használtam –, ha magát zsidónak minősítették is, ami ma, átmenetileg, kedvezőtlen következményekkel jár, azért itt vagyok magának én, és maga, ha másért nem is, miattam, a házastársa miatt mentesítve lesz a hátrányos megkülönböztetés alól! Maga még az ő eldurvult fogalmaik szerint sem minősülhet fajgyalázónak az új tizenötödik törvénycikkely szerint, hiszen a mi házasságunk érvényes, azt semmissé tenni nem lehet, mert a ma közzétett törvény előtt köttetett! FÉRFI Igen, ez ma még így van. NŐ Örülök, hogy így látja maga is. Kedvesem, én nem hunyom be a szememet. Ha nem szívesen cserélek is eszmét erről az egészről, az nem azért van, mintha nem tudnék, vagy ne akarnék tudni róla. De én oly szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy én magának vagyok teremtve, maga pedig nekem, s hogy a gyermekeink – a már meglévő és a majdan megszületendők egyaránt – ebből a páratlan szerencséből fogannak, hogy ez nekem végtelen biztonságot ad. Rémes időket élünk, igen, de nem csak mi, hanem még sok millióan, sok százmillióan ebben az őrületben szerte a világon, és nem csak a zsidók. Ennek a rengeteg embernek szintén van féltenivalója. Ám az, hogy nekünk még azt a páratlan szerencsét is van okunk félteni, amely osztályrészünkül jutott, amelyre voltaképpen rá sem szolgáltunk, amely mintegy ránk zuhant, bennünket mégiscsak kivételezettként tüntet fel: nemigen ismerek párt, családot, amelynek olyannyira biztos lenne az érzelmi, szellemi és anyagi háttere, mint minekünk. FÉRFI Igen. A vakszerencse kellett, hogy egymásra találjunk. Nem győzöm a sorsot eléggé áldani ezért. NŐ Tudom, kedves, hogy maga nem a mi szerelmünket félti, abban maga is tökéletesen biztos, hanem a gyereket. De csak nem fognak a mindenféle mentességet élvező szüleitől elragadni egy négyéves kislányt – a kislányunk valamelyik felét… deréktól felfele vagy lefele, vagy hosszában kettébevágva?! Sem idejük nem lesz rá, sem erejük, sem fantáziájuk nem lesz hozzá elegendő. 116

Csönd. FÉRFI Kedvesem, amikor én magába habarodtam, s hamarosan feleségül is kértem, és maga hozzám jött az első szóra, és én sietve kikeresztelkedtem, utólag beláthatóan számos szempontból fölöslegesen, nos, akkor én nem sejtettem, hogy mi „vegyes házasságot” kötünk. Két évvel később kiderült, hogy mégis azt kötöttünk, függetlenül attól, milyen vallásba tértem át én, s hogy egyáltalán minek is tartom magam, erről ugyanis engem elfeledkeztek megkérdezni. Mindegy; a lényeg az, hogy a kétes, utólag kínossá minősült felmenőket én hoztam ebbe a mi gyönyörű házasságunkba, tehát az én révemen került veszélybe a lányunk. Ettől az én felelősségérzetem, hogy úgy mondjam, kifinomodott, akárcsak a megvakultak szaglása és tapintása. Lehet, sőt igen valószínű, hogy én megúszhatnám, magára támaszkodva, kedvesem, de a lányunk nagyobb veszélyben forog, mint maga vagy én. Maga keresztény. Én zsidónak minősülök. Mi felnőttek vagyunk, tudjuk, hol a helyünk, rajtunk áll, meg tudjuk-e védeni magunkat. De a lányunk nem tud még semmiről semmit, ő védtelen… NŐ Már hogy volna védtelen! Szerető szülők, szerető nagyszülők, hűséges barátok veszik körül! De miféle veszélytől is kellene megóvnunk vajon? Nézzen körül: itt béke van. Csapataink a határainktól egyre messzebb harcolnak. A szomszéd országok ugyanazt a Németországot támogatják, mint mi, ők minket immár nem fenyegetnek. Miféle veszélyről képzeleg maga? FÉRFI A házassági törvény vitája során egyetlen ember fogalmazott világosan, Ravasz püspök, aki, midőn a törvényt elutasította, azt mondta, és nyilván azért mondta, hogy az olyanok figyelmét, mint én vagyok, ne kerülje el – Újságot vesz elő a belső zsebéből, amelyben aláhúzott mondatok közt bogarászik. –, itt van: „Nem lehet élet-halál alapon intézkedni, amikor a legkiválóbb tudósok a legellentétesebb véleményen vannak a faj mibenléte kérdésében.” Kis csönd. A református püspök is megszavazta az első két gazdasági zsidótörvényt, akárcsak a többi vallás vezetői, s velük együtt most úgy állítja be hamisan, mintha azok még nem faji törvények lettek volna. Mindenesetre ő sem emelte fel a szavát a vallásos vagy vallástalan 117magyar zsidókért, akik mégiscsak szintén emberek és hűséges honpolgárok, akik immár sok nemzedék óta csak és kizárólag magyarok, és ezt békében és háborúban egyaránt vitézül bizonyították, annyira, hogy e beállott helyzetet az akkori törvények is pontosan rögzítették. A reformátusok meg az evangélikusok is kizárólag a keresztény zsidókért érveltek mindvégig ebben az eszelős vitában, akárcsak a hercegprímás; szaporítani óhajtják a kádereik számát, gyűjtik az üdvözülendőket, akár őszinte a megtérésük, akár csak félelemből származólag formális; gyűjtik az olyanokat, mint én vagyok; ez végül is érthető, bár emberileg engem mélységesen felháborít. Mégis, ezt akarom mondani, Ravasz püspök volt az egyetlen, aki „élet-halál-kérdést” emlegetett a félvérek kapcsán. Élet-halálkérdést szimpla gazdasági kiszorítósdi, avagy politikai disszimilációs tendenciák kapcsán nem szoktak emlegetni; ahhoz több kell. Csönd. Én hiszek neki, őneki hiszek. A lányunk élete veszélyben forog, ezt minden porcikámmal érzem. NŐ Egy ártalmatlan kisgyerek élete? Egy félzsidóé, aki azonban kivételezettként még e zord törvény szerint is kereszténynek számít, amíg egy negyedzsidóhoz férjhez nem megy? Ugyan kit veszélyeztet ő?! FÉRFI

Ő senkit. De veszélyeztetik őt mások. NŐ Kicsodák? FÉRFI Embertársaink: a csőcselék. Csönd. NŐ Mikor és hol látott maga csőcseléket? Kicsodák ők, hogyan festenek? Gyerekvért isznak kupából és közben lábukkal dobogva hejehujáznak? Maga éppen úgy nem ismeri a népet, mint én. Honnét tudja, miféle érzelmek, indulatok fortyognak az alsóbb néposztályok tagjaiban? Mert én nem tudom. De neveltetésemnél fogva hajlamos vagyok azt hinni, hogy azok is érző emberek, ha nyomorultak is. Elvakultan gyilkos indulatot nem vagyok képes feltételezni róluk. Az lehet, hogy vagyonunkat irigylik és elveszik, ha módjuk nyílik rá, mert nekik nincsen semmijük, de hogy gyermekeket mészárolnának le, azt nem hiszem. Ez még a kommün alatt sem fordult elő, pedig akkor mindent szabad volt néhány hétig. Vigyék a vagyo118nunkat, istenkém, mi az, hogy vagyon? El tudom magamat képzelni cselédként, s magát is kubikosként. Igen derék kubikos válna magából, kedves. Elélek én magával kenyéren és vízen akárhol. És abból a kenyérből és vízből a gyerek is fog részesülni. Csönd. FÉRFI Kedvesem. Én most képtelen vagyok felvázolni magának, hogyan történt, miféle szakaszokban és pontosan mikor, hogy egy népből csőcselék vált, vagy, pontosabban, a nép egy boldogtalan részéből csürhét gyártottak valakik tudatosan, a mi életünk előtt is már, és a mi életünk alatt is folyamatosan. Talán e folyamatnak mi is a tevőleges részeseivé váltunk, anélkül, hogy tudtunk volna róla, anélkül, hogy akartuk volna, sőt ellenkezőleg. De hát nem lehet nem látni, hogy ez az egész téboly arra megy ki, hogy a boldogtalanokat bonyolult jogi stílusban fogalmazott, mégis egyértelmű törvények által értesítsék: ezentúl szabad a rablás, szabad a gyilkolás. Ezek a mostani törvények bárkit felhatalmaznak arra, hogy tőlünk a javainkat állami támogatással elvegyék, s hogy erre bátorságot is gyűjthessenek maguknak, minket, egy ma még csak eszmei jellel megjelölt gyereklány szüleit szintúgy megjelölvén, vagyonunkat immár csaknem a szabad prédájuknak nyilvánították, amitől csak egyetlen apró kicsi lépés, hogy büntetlenül lemészárlandóknak is kijelöljenek. Csönd. A napokban véletlenül elöl hagytam egy újságot, amelyben fénykép díszelgett egy horvát zsidóról: a hátán hatágú csillag, alatta a Z betű. A mi gyermekünk félzsidóként háromágú csillagra számíthat, hát az se jó. Tudom, mit akar mondani: hogy itt ilyen nem lesz. De miért ne lenne? Az első zsidótörvény után azt mondták: ez az utolsó, erre szükség volt, hogy elébe menjenek bizonyos követeléseknek, de több biztosan nem lesz. Egy év múlva lett második, és most jött a harmadik. Olvashatta: Szlovákiában is megjelölik már a zsidókat, tíz centi átmérőjű sárga karszalagot kell viselniük a Dávid-csillaggal, és gettókba és munkatáborokba szorítják őket; ez terjed, mint a pestis, nem fogunk kimaradni belőle mi sem, és hamarosan nem hétszázezren szavaznak majd a nyilasokra, hanem sokkal többen. Azt nem hiszem, persze, hogy a megjelöltek vagyonát valóban a nép kapná meg egyszer, a népnek csak ígérget119nek, hogy a törvény körül szorgoskodók számára a nép kaparja ki a gesztenyét, de azt nagyon is el tudom képzelni, hogyan hat egy ilyen ígérvény a lélekben – talán mert én szerencsétlen, tanulatlan

emberekkel is dolgoztam és dolgozom, és a mentalitásukat valamelyest ismerem. Nő, nő, növekszik a homályos, felszabadító ígéret, lassan az egész lelket betölti, az amúgy is csökevényes lelkiismeretet kiszorítván, és ma már tömegek hiszik és vallják, hogy minden bajuknak ők az okozói, a zsidók. Ma még a csőcselék egyedeinek nincsenek meg az eszközei arra, hogy ezt az ígérvényt beválthassák, a szükséges jogosítványokkal és a technikai eszközökkel még nem látták el őket. De az ígéretet már megkapták, s amint úgy fordul a helyzet, és ezen eszközök birtokába jutnak, élni fognak vele. Mi mást is tehetnének? Ők nincstelenek, mi vagyonosak vagyunk; ők nyomorognak, mi dúskálunk javakban és szerelemben; a mi gyönyörű viszonyunk, ha nem tudnak is róla, éktelen dühöt ébreszt bennük, mert meglétét sejtik és erre vágynak maguk is; egy, vagy száz, vagy ezer kicsi leány lemészárlásának gondolata nem fogja őket elrettenteni attól, hogy az ígérvénynek érvényt szerezzenek. Őket, a népet, a kisemmizettek sokaságát ezért bűnösnek nem is igen tekintem: a bűnösök azok, akik ezt az ígéretet megfogalmazták, s a nép érzelmein és indulatain értő, finom ujjakkal önösen játszanak. Közöttük, fáj kimondanom, a mi társaságunk egyes tagjai cselekvőleg ott találhatóak, olyanok is, akik nálunk barátilag vendégeskedtek, s lányunkat őszinte vonzalommal becézték, simogatták. Nem azt mondom, hogy mind ilyenek, hogy „ők” ilyenek, nem; a képviselőházban is akadt egy Rassay Károly, egy Varga Béla, meg az erdélyi pártból Pál Árpád, sőt, a kormánypártból Közi-Horváth József, akik becsületesen érveltek a téboly ellen; de valakik a mi köreinkből – nem a „maga” köreiből, hanem a „mi” köreinkből – mégiscsak megfogalmazták és megszavazták azon törvényeket, amelyek immár minket is, a mi kicsi lányunk megbélyegzése okán, súlyosan érintenek. Ők a mi lemészárlásunkban tevőlegesen nem fognak részt venni, sőt talán menteni is igyekeznek majd minket; de a gyilkos indulatnak a szabadságot ők biztosították. Nem mintha nem volna mindegy, kik is voltak azok. De itt 120most már a legsötétebb indulatokat el- és felszabadították. És a célpont, a mi kicsi, ártatlan leányunk révén, akit megbélyegeztek, számtalan más embertársunkkal egyetemben, akik legalább annyira ártatlanok, mint ő, mégiscsak mi vagyunk. Csönd. NŐ Aggodalmát továbbra is túlzottnak tartom, de hadd kérdezzem meg, mi következik mindebből? Csönd. NŐ Nos? FÉRFI Kedvesem. Én magát oly mélyen, oly kizárólagosan, oly szenvedélyesen imádom, ahogyan csak kevesek voltak képesek másik embert imádni, amióta világ a világ. Pontosan tudom, a maga szerelme irántam éppen ennyire mély, kizárólagos és szenvedélyes. Nem valami tárgyalásom volt ma elhúzódó, mindent lemondtam, nem fogadtam senkit, gondolkoztam odabent, mint már napok, hetek óta teszem, és aztán… cselekedtem. Azon kellett gondolkoznom, mi is fontosabb nekem: maga, az én gyönyörűséges, csodálatos, egyszeri, kivételes, pótolhatatlan szerelmem, vagy az én kicsi lányom – akit szinte nem is ismerek; nem mintha nem törekednék rá folyamatosan, de még nem is önmaga, még nem az, aki lesz majd egyszer, és nem is tudhatjuk, milyenné válik majd egyszer. Bocsásson meg, hogy lányunkról e kivételes alkalommal mint az én lányomról gondolkoztam, aki nem fél, hanem egész, nem tehettem másként. Figyel rám?

NŐ Hogyne. Folytassa, kérem. FÉRFI Magát én tudatosan választottam, és maga is tudatosan, ép érzékei teljes birtokában választott engem. Kivételesen szerencsés választás volt, ma már tudjuk; ha hívő lennék, a gondviselés kezét látnám ebben. Leányunk azonban nem tudatosan választott bennünket, hogy a szülei mi legyünk. Ő megszületni kénytelen volt általunk. Nem ő választotta sem ezt a kort, sem minket, a szüleit, sem mindama veszélyeket, amelyekkel, négyéves lévén, még nem is képes szembesülni. Lányunk ártatlan abban, hogy éppen most kezdett élni. Mi azonban nem vagyunk ártatlanok abban, hogy leányunk életét súlyos veszély fenyegeti, elvégre akartuk őt, éppen most, vagy121is nem egészen öt éve, amikor pedig már az őt fenyegető vész gyülemleni kezdett, csak mi nem hederítettünk rá nagy boldogságunkban, végzetesen könnyelműen. S minthogy ő döntést hozni még éretlen, a döntést nekünk kell meghoznunk érte és helyette. Csönd. NŐ Maga el akar válni tőlem? Csönd. FÉRFI Igen. Csönd. FÉRFI Ám ez még, kedvesem, önmagában kevés. Magának férjhez kell mennie egy származásilag valóban makulátlan úrhoz, őneki hivatalosan adoptálnia kell a leányunkat, és úgy kell elmenekülniük hármasban bárhová, ahová számításaim szerint a háború nem fog elérni. Csönd. FÉRFI Úgy számolom, hogy ehhez az anyagi eszközöket éppen biztosítani tudjuk. Csönd. FÉRFI Nem zsidókat még befogadnak imitt-amott. Érdeklődtem. Zsidók, félzsidók, gyanús származásúak nem kellenek sehol a világon. Ott sem, ahol e megkülönböztetés ellen hangzatosan, hadseregek mozgósításával harcolni látszanak. De vagyonos keresztények számára még szabad az út. Csönd. NŐ

Maga nem szeret engem. FÉRFI Jaj istenem! NŐ Maga a gyermekünket szereti csak. Maga engem nem szeret. FÉRFI Hogy mondhat ilyet?! NŐ Én szeretem magát, amióta megláttam. Én magának szültem a leányunkat. Én magának akarom – akartam – megszülni a következő gyermekeinket. Nem vagyok rossz anya, ezt nem állíthatja, gyermekemet illendően szeretem és gondozom is, ahogy kell, amennyire kötelező, talán némi távolságtartással, igen, ahogyan az én köreimben szokás – de csak mert a szenvedélyem a magáé, egyes-egyedül. Én a társa magának vagyok csak. Ha ebből a viszony122ból gyermekek születnek, jó. De ha nem születnek, az is jó. Én abortálok, ha magának az a jobb, ha olyan a kedve. Nem is kérdem, miért. Ha viszont úgy óhajtja, szülök magának még egy tucat ivadékot, és formátlanná válok boldogan! Az én szerelmem maga iránt alapvetően pogány. Nekem elég, ha a maga illatát szagolhatom az ágyban. Nekem ennél több aligha kell. Annak a csecsemőnek a finom illatát is beszívom és élvezem, persze, amíg a mellemet szopja, kéjes érzés az is, mit tud erről maga, nem tudhat erről semmit, nem hibáztatom érte – de mit tudja, milyen a maga illata! Hogy az bennem miféle vágyakat ébreszt, miféle indulatokat gerjeszt! Mit tudja maga, miről álmodozom én, amikor maga nincs jelen! Miféle pogány, állati, kéjes képzetek nyűgöznek engem, magára vágyván, magára várván, hogy megtérjen az otthonunkba végre, hol e képzelmeknek, a házasság törvényesen feljogosító kötelmei által, szabad folyást engedhetek! Mit érdekel engem, milyen korban élünk, miféle veszélyeknek vagyunk kitéve?! És ha valamely gyermekünket lemészárolják, mit érdekel engem?! amíg maga van nekem?! Mit tud maga a szenvedélyről?! Csönd. FÉRFI Én nem erről beszélek, kedvesem… NŐ Ez a baj. Jön itt nekem egy zsidó gyerekkel. Mi közöm nekem egy zsidó gyerekhez? Mi közöm nekem egy keresztény gyerekhez? Mi közöm nekem egy gyerekhez?! Én a maga felesége, társa, játékszere, játékmestere vagyok, hát nem vette észre? Mit érdekel engem, milyen korban élünk?! Én ma élek, én ma vagyok nő! Mit tudja maga, mi az, hogy „nő”?! Maga egy kamasz, egy elemista, aki hivatkozik korszakokra, körülményekre, csak hogy ne kelljen férfiként helytállnia, amikor baj van. Maga engem házicicusnak képzel el, butuska, libácska, tündérke, incifinci drága kis csillagocska nőcskének, akit magához édesgethet, aztán el is dobhat, csak úgy, ilyen-olyan történelmi körülményekre hivatkozva, mert megijedt tőlem, mert magának így kényelmes. Maga a mi viszonyunkat nem veszi komolyan, és ha ez most kiderült, akkor soha nem is vette olybá! Én magán kívül soha mást nem szerettem! Engem más nem érdekelt! De amikor magát megláttam, amikor magáról megtudtam 123eztazt, én felmértem mindent, mérlegeltem mindent, én érett fővel döntöttem maga mellett. Mit tudja maga, mit jelentett az, hogy egy zsidóhoz mentem feleségül, első szóra!? Miért, azt

hiszi, nem tartotta magát zsidónak mindenki az én köreimben, noha sietve megkeresztelkedett? Azt hiszi, ez a kitérősdi számít? Mit tudja maga, mit kellett kiállnom ezért, az én köreimben! Hallgattam, tűrtem, bambán vigyorogtam, de az akaratomat keresztülhajtottam, minden buta, balga, korlátolt, rosszindulatú ellenállást leküzdvén. Én magát az enyimekkel elfogadtattam. Nem mondhatja, hogy nem. Elértem, hogy magára mint tiszteletre méltó emberi egyedre tekintsenek, amire az én köreimben alig valaki képes. Úgy érzékelem, hogy erre a nem faji és nem vallási gondolkodásra, egyedek individuális megítélésére a zsidók sem igen képesek, nemdebár? – Magának nem kellett ellenállást leküzdenie a saját körében, hogy engem megkapjon, mert magának nem volt közege, abból magát a szülei, sőt már a nagyszülei kitépték. Maga olyan egyedül volt, mint az ujjam. Voltaképpen, ha már erről kell beszélnünk, nem is állíthatom tiszta lelkiismerettel, hogy az én maga iránti szerelmemben a szánalomnak ne lett volna némi része. Talán csak megszántam valakit, egy felkapaszkodót, egy tehetséges, törekvő, elszánt embert, aki ki akar szakadni az ősei csökött, szűk köréből, akinek nehezebb valakivé válnia… De hát mindegy, melyek is egy érzelem összetevői, ha az lebírhatatlan. És most maga azt mondja, a gyerekre hivatkozva álságosan, hogy el akar válni tőlem?! Nincs törvény, amely ezt követelhetné tőlünk, még ez a mostani sem teszi! Alaposan elolvastam, házasságot visszamenőleg nem érvénytelenítenek! Erre nem lehet hivatkozni! Csönd. FÉRFI Kedvesem. Én nem azt mondtam, hogy magát nem imádom minden határon túl, hanem azt mondtam, hogy a lányunk érdekében úgy látom: célszerű elválnunk. Én nem azt mondtam, hogy nem szeretem magát szenvedélyesen, szeretni fogom az életem végéig, csak annyit mondtam: a legújabb törvények miatt a mi közös életünk, a már megszületett és a majdan megszületendő utódaink szempontjából, vészterhesen alakult. Maga a saját jogán túlélheti 124azt, ami jön. Én is túlélhetem, mert vannak kapcsolataim, jórészt a maga révén, továbbá mert van némi tapasztalatom immár, és mert valamennyire ismerem ezt az országot, amelyet maga, hitem szerint, igen kevéssé ismer. De a mi kicsi lányunk aligha fogja túlélni a mi hathatós segítségünk nélkül. Mint családfőnek kötelességem volt a jövőnkkel kapcsolatos kérdésekkel tisztába jönnöm. Nem azt mondom, hogy mi soha nem házasodhatunk össze ismét, ha ez a vészes korszak elmúlik. Nem is mondhatom, hiszen ez a remény éltet egyedül. Én névleges válásra gondoltam, és a maga névlegesen kötött új házasságára és a lányunk névleges örökbefogadására egy megbízható és törvényileg érinthetetlen személy által, akinek a révén maga és a lányunk megmenekülhet. Én racionális megoldásra gondoltam, az irracionális szellem eluralkodásának közepette. Ha maga ebből bármilyen következtetést von le az én maga iránti érzelmeim minőségére, sőt netalán ingatagságára nézve, akkor maga az én szerelmemben mind ez idáig nem is volt bizonyos. Ez engem meglep, lesújt és megzavar. Erre nem számítottam. Csönd. FÉRFI Kedvesem. Ma még döntéshelyzetben vagyunk. Holnap már nem leszünk abban. Holnap már sárga csillagot kell a leányunk ruhájára varrnunk, pontosan a szíve fölé, hogy oda célozzon a leitatott csőcselék. Jobb lenne tán már a holnapban időznünk, hányódni-vetődni együtt szépségesen, ellenséges elemeknek és gonosz embereknek kiszolgáltatva, és elviselni együtt a megaláztatást, roncsolódni együtt, és elpusztulni együtt mind a hárman. Jobb lenne tán, mert könnyebb lenne: a döntés már nem volna a mi kezünkben, másokra volna áthárítva immár.

Látom magát ebben a helyzetben: tüneményesen türelmes és önfeláldozó. Látom: összeszorított ajakkal én is tűrök, és még arra is képesnek tartom magamat, hogy gyermekünk halott kicsi testét fegyelmezetten, könnytelenül kaparjam a földbe, hogy majd ótestamentumi átkokat szórjak a világra és káromoljam a teremtőt. Szokták ezt tenni az emberek, miután vakhitükben csalatkozni voltak kénytelenek. Tűrni és szenvedni egyszerűbb, sőt kívánatosabb, mint felelős döntést hozni, amikor még lehet. De ez ma még, bizony, ma még bonyolult, kedvesem. 125Még a döntés lehetőségének luxusában élünk. Elsötétítés van már, bombázás még nincs. Sajnálatosnak tartom, hogy a lélek ebben a helyzetben még lángolni és különböző irányokba ellobogni tud ahelyett, hogy az elérendő célra összpontosítana. NŐ Én az élet élvezésére vagyok beállítva. A maga érvelése a számomra idegenszerű. Ettől, megbocsásson, Ön is idegenné válik. FÉRFI Ön?! NŐ Nem értem, mi történt Önnel. Reggel csókok közt váltunk el. Ön azonban nem nézett be a gyerekszobába, nem simogatta meg az alvó gyerek fejét, sietett. FÉRFI Tudtam, hogy a törvény ma jelenik meg, a lapok előre jelezték. Siettem elolvasni. NŐ Már tegnap sem simogatta meg a gyereket. Tegnapelőtt sem. FÉRFI Tegnapelőtt igen! NŐ Tegnapelőtt igen. Futólag. Ott voltam, láttam. Mintha egy megunt játékszer volna. FÉRFI Maga engem kémlelt?! NŐ És későn jött haza, elsötétítés után, amikor a gyerek már aludt. FÉRFI Erre a törvényre lehetett számítani! A képviselőházi és felsőházi változatait hetek óta ismertették részletesen! NŐ De hogyhogy a gyereket nem akarta megsimogatni? És nem akart ma sem hazaérni, amíg ő ébren van? Az a gyerek, akire Ön most folyton-folyvást hivatkozik, ellenem! Csönd. FÉRFI

Talán megpróbálok érzelmileg eltávolodni tőle. Igen. Nem vettem észre, de igaza lehet. Talán nem is akarom látni mostanában. Megpróbálom hozzászoktatni magam a hiányához. Igen. Hogy nélkülem fog élni évekig netán. Edzem a lelkemet, hogy kibírjam. NŐ De miért csókolt meg engem ma reggel is? Miért szeretett engem ezeken az éjszakákon is? Tőlem nem akar eltávolodni? Az én majdani hiányom elviseléséhez nem edzi a lelkét? Vagy az nem annyira nehéz? Az nem számít? FÉRFI Kedvesem, kérem, ne legyen féltékeny egy gyerekre. NŐ Honnét tudjam, kire is kellene féltékenynek lennem? Korán megy, későn jön. Mit tudom én, lehet, hogy nője van! 126 FÉRFI Nekem?! NŐ Miféle törvényekről, körülményekről beszél maga? Hát nem úgy van az, hogy együtt élvezzük az életet, és együtt megyünk a halálba, ha kell? Ha meg akarnak ölni, úgyis megölnek. A gyerekkel együtt, persze, így szokták. Hát akkor öljenek meg. Méltatlan világban úgysem érdemes élni. De maga titkolódzik, jó képet vág, alakoskodik, kedveskedik, szerelmeskedik velem, aki mit sem sejtek, és későn jár haza. Érdeklődik, puhatolja, fontolgatja, hol is fogadnának be engem a világban – egy másik férfi oldalán! És a gyerek érdekére hivatkozik. Nem is látta napok óta! Mi ez, ha nem gyanús? Nem vagyok vak. Velem is csak szórakozottan szeretkezett mostanában. Másra gondol maga, mialatt belém hatol. Egy másik nőre. Ki az?! Na, kicsoda?! FÉRFI Uramisten! Csönd. FÉRFI Én kedvesem. Türtőztessük magunkat, ha javasolhatom, s amennyire lehetséges, mérlegeljünk hűvösen. Hármasban menekülni esélyünk alig lesz, amint a legrosszabbra fordul a helyzet, s ettől már nem vagyunk messze. Lehet, hogy rémeket látok, igen; tévedhetek a nagy folyamatok, a hadi helyzet és a kicsiny emberi indulatok megítélésében, hogyne; mindazonáltal a rám bízott gyermek számomra van annyira szent és sérthetetlen, hogy most csakis az ő megmentésére szorítkozzam. Százezreket kellene menteni… akikkel senki sem törődik… ők sem önmagukkal… de legalább egyetlen kicsi embert, a saját gyerekemet!… Ezt a keresztények istene sem követelhetné másképp! Nézzen rám, kérem. Ha magát mostanában szórakozottan szerettem, amit maga nálam nyilvánvalóan pontosabban érzékelt, hiszen nő és szeret és ért engem, az ettől lehetett. Azt azonban nem hiszem, hogy magának a mi közös gyermekünk bármiben a vetélytársa lehetne. Más viszony az, másfajta felelősség. Mi szabad emberek vagyunk, ma még, ő nem az. Ő nekünk, a mi megfontolásainknak, a mi érzelmeinknek ki van szolgáltatva. Én az életet mindennél mélyebben tisztelem, s úgy látszik,

mennél öntudatlanabb, annál inkább. Ezt korábban nem tudtam magamról én sem. Ha vallásos lennék, és szeretnék az lenni, bár haszta127lan, azt mondanám: a Teremtő az ölemre – és a maga ölére – bízta a diadalmas teremtés fenntartását egy apró embergyerek megszületése révén, és arról is intézkedett, hogy a lelkem ehhez a nem várt feladathoz hozzátörjön, s magamat és magát ennek a küldetésnek alárendelje. Eszelős parancsa ez a Teremtőnek, minden értelmes és értelmetlen önzésünkkel, melyeket szintén Ő ültetett belénk, szemben áll – mondanám, ha vallásos lennék; nem vagyok az; de más nyelven, mint a vallásén, ezt megfogalmazni nem tudom. – Figyel rám? – Hátránya annak, hogy vallásos nem vagyok, a gondviselésben való kételkedés. Nem tudok róla, hogy derék embereket a rettenetből a Teremtő valaha is kimentett volna. Arról sem tudok, hogy ártatlan csecsemőket valaha is megmentett volna. Hagyta őket lemészárolni. Mindig. Az Ő tulajdon képmásait. És erre a mészárlásra az emberek mindig képesnek bizonyultak. Nem mind, de mindig sokan. Most sem számíthatunk semmi jobbra. – Mielőtt közbeszól, hadd szögezzem le: nem hiszem, hogy ez a mi korunk borzalmasabb lenne, mint az eddigiek. Nem szenvedhetem, hogy zsidók és nem zsidók jajonganak és panaszolkodnak, és minden eddiginél világvégébb világvégéről gajdolnak. Ez a régebbi ártatlan áldozatok iránti mérhetetlen, megbocsáthatatlan közöny, becstelenség és ostobaság. Ha nincsen gondviselés, akkor sohasem volt, és akkor minden a mi kezünkbe van letéve, mindig. Ha nincs gondviselés, amiben maga sem hisz, akkor a mi felelősségünk abszolút. S nekünk gyermekünk iránt a felelősségünk más természetű, mint amivel egymásnak tartozunk. Úgy is mondhatnám: magasabb az a törvény. Nem lehet féltékeny a gyermekére, mert minket alacsonyabb törvény köt egymáshoz, mint őhozzá. Csönd. FÉRFI Nézzen a szemembe, kérem. Én szerelmem. Én gyönyörűséges társam. – De ne így nézzen rám! Én ilyen gyűlöletet a maga szép szemében még nem láttam! Hát én vagyok az oka, hogy nekünk erről kell beszélnünk, ilyen méltatlan, alantas dolgokról? Kérve kérem: ne azonosítson engem azzal, amiről beszélek! Amiről tudomással bírok, az nem én vagyok! Azzal én nem vagyok azonos! Felfogom, de nem vagyok azonos vele! Érti, amit mondok? És ma128ga sem azonos azzal a gyűlölködővel, akit most itt látok magam előtt! Én csak egy becsületes lencse vagyok, mely a gonosz sugárzást a maga számára összpontosítja, hogy lássa! Hogy égesse, ahogyan engem éget, és cselekedjék! Csönd. NŐ Na és kit szemelt ki nekem? Ki lesz a férjem? Csönd. NŐ Mondja meg! Maga tevékeny ember, gyorsan szokott megfontolt döntéseket hozni, a szakmájában ezért becsülik, ezért is jutott ilyen magasra. Kihez ad feleségül? Csönd. NŐ Nem hiszem el, hogy ne lenne jelöltje. Maga nem olyan. Mikor mi kell, azonnal megvan. Ha feleség kell, rögtön megvan. Ha gyerek kell, rögtön megvan. A következő férjem is megvan

már valahol. Már ide is tart netalán. Jön vacsorázni, igaz? Én meg ugorjak, teremtsem elő a lakomát a semmiből, ez a dolgom. Ez az én asszonyi funkcióm. És viselkedjem illedelmesen, mint leendő engedelmes feleséghez illik. Csönd. FÉRFI Az órájára néz. Már úton van. Nemsokára ideér. Magának nem lesz semmi dolga, az illetőt vacsora utánra hívtam. Csönd. NŐ Elképedve. Maga komolyan beszél? FÉRFI Igen. Csönd. NŐ Remélem, ismer engem Ön annyira, hogy az ízlésemnek megfelelőt választott. FÉRFI Nem tudtam az ízlésének megfelelőt választani: nincs belőlem még egy. De nem is ez volt a feladatom. Névleges apát kellett a gyermekünknek szereznem, nem pedig magának férjet, szeretőt, barátot, gyereket, apát, társat. Annak itt leszek én, ha túléljük. NŐ Óóó! Csönd. FÉRFI Az a gyanúm, maga sok mindent nem ért igazán. Nem hibáztatom érte, dehogy. Maga olyannyira tökéletes nő, hogy a női zse129nialitását csak rongálná, ha a szerelmen kívül bármi más érdekelné. Ám a világ a nőiséggel szemben következetesen ellenséges, különösen manapság. Ellenséges a szeretettel szemben, mert ez a gyűlölet és az irigység kora. – Maga nemigen értheti, mit érez valaki, akivel már a születése előtt, sőt a szülei születése előtt elhitették, hogy egyenjogú állampolgár, egyenrangú ember, olyan, mint a többi, ám érett korában váratlanul közlik vele: nem egyéb, mint bármikor leölhető rabszolga, csak mert az ereiben valamilyen állítólagos vér folyik, az olyanoké, akik valakit egykor, kétezer éve, állítólag megöltek – noha mindenki tudja, mindenki biflázza kétezer éve, hogy nem ők ölték meg, hanem azok, akik őket kegyetlenül elnyomták. Felnevet. Ezt én sem tudom feldolgozni, ez maga a téboly; újabban nem állok távol attól a gondolattól, hogy ez a téboly az emberiség legsajátabb sajátja. Maga nem értheti, miért próbálja az ilyen ember az ivadékát, akit őmiatta szintén megbélyegeznek, minden egyéb szempontot mellőzve, a rációját megfeszítve működtetve, a totálisan eluralkodott őrületből menteni. Maga azt sem érezheti, milyen az, amikor már nincs idő. Én azonban minden sejtemben érzem. Meg kell vallanom: amikor magát elvettem, a lelkem mélyén sejtettem, hogy ebből baj lesz, baj lehet. Úgy éreztem azon

pár nap alatt, amíg magának hevesen udvaroltam, hogy a lábam alatt reng a föld, a fülemből a fenyegető morgást nem tudtam kirázni, és a lelkem mélyén pontosan tudtam, hogy ezt nem a szenvedélyem intenzitása okozza. Mintha valami törvénytelenséget, valami bűnt akartam volna elkövetni, és az elemek, az istenek figyelmeztettek volna, hogy ne tegyem. Elnyomtam ezt a rossz érzést. Vak voltam. Vakká tettem magam. Nem akartam tudomásul venni, hogy egy bármely pillanatban beomlásra kész vulkán tetején élünk, mint éltek mindig az emberek. Nem akartam rám mért sorsomat elfogadni, fellázadtam ellene. Rosszul tettem. Nekem az előérzetemre kellett volna hallgatnom, és nem arra a lebírhatatlan szenvedélyre, amely magához vonzott. Akkor nekünk most nem lenne szépséges gyermekünk, és nekem nem kellene magát megalázó helyzetbe hajszolnom. NŐ Felnevet. Engem nem lehet megalázni. Arra még maga sem képes. Mindazonáltal nehezményezem, hogy az én drágalátos jövendő130belim kiválasztásába engem nem vont be. A hercegprímás úr e harmadik zsidótörvény előterjesztésekor erősen kifogásolta, hogy a szövegezésébe az egyházat nem vonták be – és maga is kihagyott engem a sorsomat érintő döntéséből! Abban a hiszemben voltam eddig, hogy együtt élünk, együtt lélegzünk, együtt gondolkodunk. Csalódnom kellett. Eljárása, ismerje el, méltánytalan, és a kormányzó úr joggal kárhoztatható, önkényes eljárására emlékeztet. Úgy gondolom, jövendőbelimet hosszas mérlegelés után, együttes erőfeszítéssel kellett volna kiválasztanunk. Elvégre én fogok élni vele, nem maga. FÉRFI Ne használja ezt a gúnyos hangot, kedvesem. Nem azért, mert nem szolgáltam rá, hanem mert ez a hangszín magától idegen. Nem áll jól magának. NŐ Erősen reménylem, hogy humoromat második férjem nagyra fogja becsülni, számtalan egyéb testi és lelki értékemmel egyetemben. Csönd. FÉRFI Az illető nem sejti, miért hívtam meg. S ha mi egymással a következő percekben nem értjük meg egymást, úgy soha nem is fogja megtudni. NŐ Közölné végre velem, kicsoda? Vagy csak akkor derül ki, amikor belép? Meglepetés? mely az ajándék fényét emeli? Vagy ez maga szerint mindegy? Vásárol nekem egy makulátlan, őskeresztény hímtagot, a gyermekemnek egy szerető mostohaatyát, s nekem a maga jóságos, atyai kezét kell ezért hálásan megcsókdosnom, melyet áldólag terjeszt fölém és leányom fölé, akár egy zavarodottan mosolygó, impotens, ószövetségi pátriárka? Csönd. NŐ Mily derekas önfegyelmet tanúsít, miközben én a hanyatló férfiasságát gúnyolom. Sajnálatos. Ez is azt jelzi, hogy már nem szeret. Kár, mert én pár perccel ezelőttig imádtam magát. Énnekem nem jutott eszembe, hogy magát, túlélésem esetleges akadályát, rövid úton lerázzam. Tudja meg, mert most már mindegy, én óvintézkedéseket tettem, s már megvan az a

vidéki kúria, ahol veszély esetén meghúzhattuk volna magunkat, amíg megint béke és rend lesz. Képzelje: az én rokonaim nem vonakodtak ígéretet tenni, hogy 131minket, mindhármunkat, befogadnak, s ha kell, akár el is rejtenek. Becsületes, szavukat tartó emberek az én rokonaim, és ajánlkozásuk mögött nem rejlik alantas szándék. Csönd. FÉRFI Kedvesem: nem lehet majd elbújni. Nekünk nem a megszállók elől kell elrejtőznünk, akár nyugati, akár keleti hordák lesznek is azok, hanem a saját nemzetünk söpredéke elől, és az ezentúl már mindenütt ott lesz, mindörökké. Itt forradalmat készítenek elő módszeresen hosszú évek óta, félresiklatott forradalmat, persze, az úgynevezett zsidók ellen, hogy az ő hatalmuk és vagyonuk gyarapodjék, és hogy ők át tudják menteni magukat. A most kihirdetett törvények után már csak egyetlen lépés következhet, és azt meg fogják tenni. A martalékért mindenre képesek lesznek azok a nyomorultak, akiket majd erre felhatalmaznak. A jogbiztonságot itt évszázadokra tönkretették: elhintették a lelkekben, hogy rablással könnyebben szerezhetnek, mint munkálkodással. Ezt itt nem fogják elfelejteni egyhamar. Nagyon fognak csodálkozni a keresztények, akik ma cinkosan hallgatnak, ha egyszer a forradalom ellenük fordul, és fordulhat ez a mentalitás ezentúl bármely etnikum, bármely osztály, réteg ellen könnyedén. – A maga rokonai, kedvesem, éppoly gyanútlanok, mint maga, és nem tudják, értünk mire is vállalkoznak. Én tudom. A maga rokonai nem lesznek abban a helyzetben, hogy ígéretüket beváltsák. Még abban a helyzetben sem lesznek, hogy akár az életüket is kockára tegyék, amire, bízvást elhiszem, nemes felindulásukban akár hajlandóak is lennének. NŐ Nem ismeri maga az én rokonaimat, évszázadok kultúrája van beléjük ivódva, és nincs olyan körülmény, hogy attól eltántorodjanak. Engem sem ismer, hát hogyan ismerhetné őket? Együtt élek magával évek óta, és sejtelme sincs, kivel élt együtt. Persze immár magamról is elmondhatom ugyanezt. Tudja, mi van magában legbelül? Egy riadt, korlátolt, gyáva kispolgár. Él az előítéletei rabságában, mint egy Jeruzsálem felé hajbókoló zsidó. Magában semmi, de semmi bizalom sincs az emberek iránt. Semmi. Ha maga még bennem, még énbennem sem tudott megbízni, akkor maga klinikai eset. – Megnyugtathatom: ha a jövendőbelim nem nyeri is meg 132a tetszésemet, én akkor sem élek tovább magával egy fedél alatt. Holnap reggel felpakolom a gyereket és elmegyek. FÉRFI Szükségtelen: holnap reggel én költözöm el. Megyek a nőmhöz, akitől amúgy is van már hathét zabigyerekem. Csönd. NŐ Nem menne el már most? Ha kérem. Nagyon kérem! Igen nagy jót tenne velem! FÉRFI Nem lehet. A jövendőbelijét várjuk. A lányom nevelőapját. Csönd. NŐ

Ismerem? FÉRFI Ismeri. Magába volt esve. NŐ Ettől még nem tudom, kicsoda. Az én társaságomban minden férfi belém volt és ma is belém van esve. – Nem tudott olyat választani legalább, aki nincs belém esve? FÉRFI Nem. NŐ Miért nem?! Miért kell még egy férfit is megaláznia?! Kis csönd. FÉRFI Mert így olcsóbb. Mert így még én is meg tudom fizetni a szolgálatait. NŐ Na és mennyit kóstál a jelölt irántam táplált szerelme? Mennyivel olcsóbb így, mint ha utálna?! FÉRFI Talán úgy ötven százalékkal. Csönd. NŐ Lázálom! Felnevet. Ha én ezt egyszer magának elmesélem! Csönd. FÉRFI Az elmúlt hetekben végigjártam az összes posszibilis követséget. „Betelt a kvóta”, ez volt a kifogás többnyire. – Az üzemnek, mint tudja, vannak fiókjai semleges országokban, képviselőikkel jó viszonyban vagyok; amint céloztam arra, hogy családommal esetleg hozzájuk menekülnék, jéghideg kékség jelent meg a szemükben. Igazi árja kékség. A sötétek haja a szemem láttára szőkült ki a rémülettől, hogy valakin segíteniük kellene. – Ez a tapogatózás hiba volt a részemről, eddig nem tudták, hogy „zsidóval” állnak szemben. – Egy iskolatársam, aki most a hadügyminisztériumban dolgozik, felvilágosított: apám világháborús kitüntetései immár nem 133érnek semmit, csak egy ezüst keresztje van, nem kettő, adandó alkalommal tehát őt is el fogják vinni, a beteg öregembert. Engem is behívhatnak munkaszolgálatra bármikor, közölte velem vidoran, és kiküldhetnek a frontra ágyútölteléknek, az én mentességem is ingatag lábon áll. – Lázálom, hát persze. Nem az első a történelemben, és nem is az utolsó. Csak most minket érint. – Kispolgár! Zsidó! Miket locsog maga?! Egy okos nő?! Ég a világ körülöttünk, csoda, hogy még nem ért el minket is, csoda, hogy még van döntési lehetőségünk! – Mit gondol, nem furdal a lelkiismeret, amiért már rég nem bírtam rá,

hogy meneküljünk? Még mielőtt a gyerek megszületett! Akkor még könnyű lett volna! De bíztam – hazám népében bíztam, hazám elitjében bíztam, igen, hogy nem fognak eszelős törvényeket hozni ellenünk. De hát meghozták ezeket a törvényeket! A legújabbakat éppen ma tették közzé! – Utazom a villamoson, minthogy automobil nekem, a zsidónak, ugye már nem jár, és egy jól öltözött, nyilasképű ember diadalmasan ordítva olvassa a tizenötödik paragrafust, a fajgyalázó zsidókról intézkedőt, és köréje gyűlik a nép, az én népem, a maga népe, többé vagy kevésbé jól öltözött urak és hölgyek, meg barázdált arcú, tüdőbajos, vagy arra kijelölt szerencsétlen proletárok, és kárörvendőn kommentálja! Hogy na végre, ezt érdemlik, és még ez is kevés, tessék sterilizálni mindet! Gettóba velük! Eleget élősködtek rajtunk, dögöljön meg mind! Gyűlölet csap ki a szájukból, irtóztató gyűlölet! Eddig is bennük volt, csak amorful – de most végre véglegesen irányt szabtak neki. Szegény ország ez, megnyomorított nép – mire számítottam én, amikor itt maradtam és gyereket nemzettem magának?! Ne higgye, hogy én most kapkodok – csak az ősbűnömet akarom jóvátenni, azt, hogy gyereket nemzettem, ide! Csönd. FÉRFI Ott, a villamoson értettem meg valamit, ma reggel… Hetek és hónapok, sőt talán évek óta tűnődtem, mit is kellene csinálnom, valamely bizonytalan előkészületeket tettem is, de nem gondolkoztam igazán, hárítottam, amíg lehetett… Az első két zsidótörvényt fel se vettem, nem igaz? Nem volt téma közöttünk. Lehetett volna, kellett volna, mondom most, de nem volt az. Mert nekem mindig ötször annyit kellett teljesítenem, mint másnak, istenkém, anyám 134már elemista koromban felkészített erre, nekem ez volt a természetes. És nem háborogtam, összecsikorított fogakkal dolgoztam. Rosszul tettem ezt is. Fel-felsejlett bennem az évek során, mi lesz azokkal, akik nem fértek bele a hat százalékba, mint én, akiket a tanulás esélyétől elvágtak, akikkel egyéni karriervágyból én soha nem voltam szolidáris, azok buta zsidók, én meg tehetséges magyar vagyok, gondoltam, és mindig elhessentettem a dolgot azzal: én is alulról kezdtem, tetszett volna nekik is olyan keményen dolgozniuk, mint ahogyan én hajtottam magam. Hát ma megértettem, milyen is a közönyös, önző ember… milyen vagyok én. Antropológiai tapasztalatot szereztem magamról ma reggel, kedvesem. Ugyanolyan közönyösek lesznek irántunk azok, akik még otthon érzik magukat a világban, mint én voltam eddig a megbélyegzettekkel szemben. És én vagyok az utolsó, aki ezért szemrehányást tehet bárkinek. Csönd. NŐ Feláll. Átöltözöm. FÉRFI Minek tenné? Gyönyörű ebben a ruhában. NŐ Ezt még magának vettem föl, amikor szerettem. Nem akarok ebben megjelenni, őelőtte. És maga előtt sem immár. FÉRFI Nem igazi házasság lesz, hanem névházasság, hát nem érti? Hogy mind a hárman megmeneküljünk, és újra együtt éljünk valahol!

NŐ Maga engem végzetesen nem ismer. Én névházasságot nem kötök. Nem tették az őseim sem, akik büszke, rátarti nemesek voltak. A vagyon gyarapításáért igen – arra én is hajlandó volnék –, de hogy az ivadékom irháját mentsem? Azért soha. Én nem alakoskodom, mint maguk, én őszintén élek. Én abba a kandidátusba bele fogok szeretni, ha belepusztulok is. FÉRFI Kedvesem! Én kedvesem! NŐ Ne nevezzen köbbé a kedvesének! Visszaül. Jó, én bármely ruhában én vagyok, mindegy. És fegyelmezett is vagyok, hogy életem legnagyobb tévedését, azt, hogy magába szerettem, belássam és orvosoljam. – Érdekes: szinte alig ráz meg. Rosszabbra számítottam rémálmaiban, valahányszor arról képzelegtem, mi lesz, ha maga engem elhagy. Biztos voltam benne, hogy öngyilkos lennék. Nem 135tudtam, hogy éltetni fog valami, ami a szerelemnél is erősebb: a bosszúvágy. – Én magán bosszút fogok állni, kedvesem. Ó, nem, nem fogom leányunkat lemészárolni, ettől ne tartson. Hadd éljen az a gyerek, ha már megszületett, egye fene. – Én a maga által kijelölt jövendőbelimet forróbban fogom szeretni, mint magát. Ez lesz a bosszúm. Azt képzeli, a női lélek erre képtelen? Ugyan! Maguk mind behelyettesíthetőek, maguk férfiak. Mit képzelt magáról, kis senkiházi? kis erőlködő felkapaszkodott? Engem akar maga megalázni? Rólam akar rendelkezni, nélkülem? – Hogy néz ki maga? Csapzott a haja, félrecsúszott a nyakkendője, hízékony az alfele, zilált az egész lénye – csak nem így akar társaságot képezni nekem, amikor a jövendőbelimet fogadom? Hogy néz ki maga? Hova tettem én a szememet? Csönd. FÉRFI Jól palástolja ezzel a gyűlölködéssel, hogy terhes lettem a maga számára, jóval azelőtt, hogy én ezt a megoldási lehetőséget felvetettem volna. Régóta érik ez magában, kedvesem, immár három éve, az első zsidótörvény óta. NŐ Ugyan mikor adtam én jelét, hogy másképpen nézek magára, valamilyen nevetséges törvények miatt? Mondjon akár egyetlen alkalmat. FÉRFI Nem adta jelét. Én sem adtam jelét, hogy egyre mélyebben vagyok megalázva, de dolgozott bennem, bár hallgattam róla. NŐ Nem kellett volna hallgatnia róla. Maga bizalmatlan volt hozzám, a társához, eszerint. Siralmas állapot az ilyen. Szánom magát, ami azt is jelenti, hogy megvetem. FÉRFI Hát, így nehéz lesz. NŐ

Dehogy lesz nehéz. Vegyük úgy, hogy eladósorba léptem. S noha gyermekem van, én még szűz vagyok. Engem még férfi nem érintett, mert maga nem volt az. Majd most. Maga csak legyen jelen, és nézze, bámulja csak, hogy szeret meg egy nő egy idegen férfit, ha a lelke üresen tátong! Csönd. FÉRFI Engedje meg, kérem, hogy visszatérjek a kiindulási ponthoz, és visszavezessem önmagához. 136 NŐ Már megtette, hálásan köszönöm. Minő szerencse, hogy nem egy végzetes tévedésben kell leélnem az egész életemet. Ön engem visszatérített önmagamhoz. Ezt soha nem fogom elfelejteni Önnek. S ha valaha megszorul, bizton számíthat pénzadományaimra odakintről. FÉRFI Az istenit neki! Mit játszik itt nekem, amikor élet-halál a tét?! NŐ Még nem látott Ön engem játszani. De majd mindjárt láthat. Én képes vagyok bármire. Csönd. Férfi felugrik, fel alá járkál. NŐ Halkabban dobogjon, ha kérhetem, gyermekem alszik. Édes álmát nem engedem zavarni. Gyermekem nyugalma számomra fontos. Férfi megáll. Csönd. FÉRFI Fél órája, mindössze fél órája, minden zavaró tényező ellenére, én voltam a legboldogabb férj, a legboldogabb családapa a világon, akinek a lelkét a szerettei megmentésének szándéka töltötte ki. – Én ezt a jelenetet, amely most közöttünk zajlik, sokféleképpen elképzeltem, amíg maga mellett hevertem álmatlanul az ágyban, és a maga édes, nyugodt, jó szagú lélegzését hallgattam. Bármit képzelegtem is, maga mindenkor megértett engem, és csak annyi volt az eltérés, hogy hol sírdogált, hol azonnal megkeményítette a lelkét, de a következő lépések megtételét illetően nézeteimet osztotta. Valóban nem ismertem magát, ezt kell sajnálattal megállapítanom. Maga most a világ minden bűnét rám hárítja át. Egyszerű megoldás, primitív. Egyetlen embert felelőssé tenni az egészért, ami körülvesz minket! Micsoda gyermeteg, buta gondolkodásmód! Ezt soha nem feltételeztem volna magáról. – Eszerint mi mégsem voltunk egymásnak teremtve. NŐ Örülök, hogy maga is belátja. FÉRFI De ha mi nem: akkor kik vannak egymásnak teremtve?! NŐ

Én, meg a maga választotta jövendőbelim. Ugyan hol késik? Első randevúnkon illő lenne pontosan megjelennie. Csengetés. NŐ Felugrik. Nyisson ajtót gyorsan, még felébred a gyerek! Férfi kimegy. Nő visszaül, ruhájának redőit rendezgeti. 137 2. jelenet Kisvártatva bejön Barát, jól öltözött középkorú férfi nyári öltönyben, fején a fület is takaró vékony barna bőrsapka, mögötte Férfi. BARÁT Kezét csókolom, nagyságos asszonyom! NŐ Ó, hát maga az?! Érdekes… Nem sokat változott, csak mintha a feje lenne egészen más… BARÁT Leveszi a sapkát, a haját borzolja, nevet. Vettem egy Adler Junior sportkocsit, és meglepő erősen tud fújni benne a szél… Eleinte állandóan középfülgyulladást kaptam, és nem tudtam, mitől… Szép darab, nem? NŐ Rég nem láttam, miért került minket?! Kedves, hogy végre eljött… FÉRFI Foglalj helyet, kérlek… BARÁT Leül az egyik fotelbe, a fejét csóválja. Ez a buta elsötétítés! Miféle dolog, hogy a város fele nyolc harminckor, a másik fele tizenegykor tartozik lámpát oltani?! Sehol egy kósza bombázó, de ha jönne, nem volna nehéz dolga. Az egész csak arra jó, hogy fontoskodó légóparancsnokok leállítsák az embert és az irataiban turkáljanak. Férfihoz. Már ahhoz is külön engedély kell, hogy öt új autógumit vásároljak. Csatolni kell a kérelemhez a születési anyakönyvi kivonatot, a keresztlevelet, a felmenőim születési anyakönyvi kivonatait harmadíziglen… mintha azt az öt gumit feleségül akarnám venni. Nevet. Hihetetlenül szórakoztató világban élünk. A héten vidéken jártam, ott már bevezették a jobb oldali közlekedést. Jó, nagyon vigyáztam, időnként fejre állt bennem a világ, összekevertem a jobb lábamat a bal kezemmel, percekig szembe mentem a forgalommal, integettek a szembejövők, mint az őrültek, énnekem lefulladt a motorom, de pár óra múlva hozzászoktam. Jövök vissza Pestre, és erre itt vissza kell állnom, megint felfordul bennem a világ, szédülök, kapkodom a fejemet, azt se tudom, ki fog nekem jönni és honnan, mert itt csak novemberben vezetik be valamiért. Jó, néhány helyen felhajtókat kell kialakítani, villamosvágányokat áthelyezni… de akkor minek siettek annyira vidéken?! Novemberig mindenki meg fog őrülni! Ki érti ezeket?! Nőhöz. Bocsásson meg, hogy ennyit késtem, de a Csajkovszkij-koncertre men138tem a

Károlyi-kertbe, ezt mondtam is a férjének délután, IV. szimfónia, kissé bombasztikus, Csilléry dirigált, hát istenkém, viszont apró zseblámpa volt a pálcája végére erősítve, azt lehetett bámulni, na de aztán Anda Géza remek volt a zongoraversenyben, viszont a Diótörőszvitet már nem hallgattuk meg, mert a margitszigeti szabadtéri színpadra kellett sietnem, ezt kérte a kis hölgy, akivel voltam, mert neki feltétlenül meg kellett néznie a Három a kislány második részét – ugyanis két részben adták, rövid szünettel, az elsötétítés miatt… odaszáguldottunk tíz perc alatt, nem is volt tíz perc, stopperen mértem, nyolc és fél, éppen vége volt a szünetnek, és aztán a kis hölgyet is haza kellett vinnem, mielőtt… NŐ Velünk vacsorázik? BARÁT Nem, köszönöm, ilyenkor én még alig vagyok túl a reggelin… Férfi leül a harmadik fotelbe. Csönd. NŐ Hány éve is nem láttam? Hat? Hét? Miért maradt el? Már nagyon hiányoltam! BARÁT A körülmények, nagyságos asszonyom… Nekem bizonyos nehézségeim támadtak… Maga férjhez ment, nemde… Hallom, a kislány gyönyörű, gratulálok… Szívem szerint már magam is hajlanék rá, hogy utódról gondoskodjam, elvégre benne vagyok a korban… NŐ Csak nem alapított időközben családot?! BARÁT Családot, én? Hát éppen ez az. Én már csak megrögzött agglegény maradok… Én magába, nagyságos asszonyom, annyira bele voltam pistulva, hogy engem ez a magasztos érzemény megóvott attól, hogy méltatlan hölgyet találjak nőül venni. Engedje meg, hogy ezen alkalomból ezt hálásan meg is köszönjem. Sőt, azt kell mondanom, ezekben az időkben egyedül jobb, mint családosan: nincs kit féltenem, ezért pedig még inkább köszönettel tartozom. Ami a nehézségeimet illeti: az utóbbi időben a hadi alkalmatlanságom írásba foglaltatásán dolgoztam huzamosan, amennyire én dolgozni képes vagyok egyáltalán… Végül felmentettek, tompalátást állapítottak meg. Látta volna, ahogy én a csiptetőmet feltéve vaksin bandzsítottam feléjük!… NŐ Csak nincs baja a szemének?! 139 BARÁT Nincs, isten őrizz!… A lapokat még látom. Nevet. A kezem se remeg még, amikor kivágom a tromfot. NŐ Hála istennek! Magának olyan szép szeme van… Ahogy rám tudott nézni, álmatagon, olvatagon, az még ma is borzongással tölt el…

Csönd. BARÁT Nevet. Ó, hát mikor volt az! NŐ Egy nő számára minden sóvár pillantás jelenvaló, amíg csak él. A maga szeme nemcsak szép, de kedves is. Meleg, ölelő, simogató szeme van magának. Még senki se mondta? BARÁT Nem rémlik, hogy mondták volna. NŐ Akkor gondolták. Szerintem egy férfinak a nők gondolatait is illene meghallania. BARÁT Hát én nyilván mindig süket voltam. Számos szörnyű házasságot megúsztam ezáltal. Csönd. NŐ Mivel foglalkozik mostanában? BARÁT Ó, hát ugyanazzal!… Nevet. Délben ébredek, lassan összeszedem magam, úgyhogy este kilenc-tízre csak beérek a kaszinóba… Mit csináljon az ember, ilyen randa időkben? Ugyanazt, amit eddig, nem? Az mégiscsak méltóbb, mint életmódot váltani. – És hát állásba menni, pont most?! Igaz, a lapjárás nem valami fényes mostanában, úgyhogy valami hivatal nem jönne rosszul, de kinek kell egy jogász, aki sose praktizált? Alig van már hatályban törvény azok közül, amelyeket én egykor bebifláztam úgy-ahogy. Megfordult a fejemben, hogy a visszatért területekre kéne mennem, az államigazgatásba, ott jól fizetnek… De addig tépelődtem, amíg erről is lekéstem: lelkes honfitársaink az első hetekben már elrabolták, amit érdemes volt… Tragikusan. Én mindig, mindenről lekésem… Nevet. Meg hát, tetszik tudni, ott a mieinket nem fogadták valami szívesen, még a saját nemzettársaink sem, mert pökhendiek voltak, enyhén szólva… Minek tartoznék az olyanok közé? Pont most? Ferblizni se ülnék le velük. Szóval… Csak a lapjárás lenne jobb… Nevet. Ha itt egyszer földreform lesz, az nekem már meg se kottyan! Vigyék csak a földjeimet, úgysem az enyémek! 140 NŐ Csak nem azt akarja mondani, hogy az összes birtokára jelzálogot jegyeztek be? BARÁT De bizony. Sőt, én másodszor is elzálogosítanám mindenemet, ha lehetne… De hát úgysincs kire hagynom a vagyont… Én már megnősülni aligha fogok… Meg, ahogy a helyzet kinéz, itt a háború után úgyis lesz valamilyen forradalom, és mindent el fognak venni. Addig élek dzsentri módon, amíg lehet. NŐ

Maga ehhez a borúlátó hangulathoz még túl fiatal. BARÁT Azt hiszem, én már a bölcsőben ilyen lehettem. Valamit mesélhetett nekem a dajkám egy jóságos amerikai nagybácsiról, aki majd időben meghal és az összes vagyonát rám hagyja, és ezt én tudat alatt megjegyeztem. Ebben bíztam eleitől fogva. Nevet. Ez is hit, és nem rosszabb, mint akármelyik. Én mélyen hívő ember vagyok voltaképpen. Például, nagyságos asszonyom, időnként abban hiszek, arról képzelgek eszelősen, hogy minden birtokomat visszanyerem. És még csak nem is kártyán! Elvégre minden gyökeres változáskor az adósságleveleket szokták elégetni legelébb. Nekem aztán számtalan adósságlevelem van, és ha azokat is elégetik, márpedig forradalomban nem szoktak különösebben disztingválni, akkor meg vagyok mentve! NŐ Ha ennyire rosszul áll anyagilag, hogyhogy automobilt vásárolt? BARÁT Kéz alatt vettem, még ki se fizettem az egészet… De mondja, nagyságos asszonyom: bűn az, ha szeretem a száguldást? Erre vágytam kicsi korom óta! NŐ Nem bűn, dehogy. Elvihetne egyszer furikázni. BARÁT Örömmel, ha a férje is engedi. Apropó, voltak már nyaralni? NŐ Még nem… Úgy volt, hogy Tihanyba megyünk… BARÁT Szívesen leviszem magukat, három órába se telik, hogy odaérjünk! Csönd. Barát nem szólal meg, biztatóan mosolyog rájuk. Csönd. FÉRFI Kérlek szépen, valamit szerettem volna kérni tőled, ezzel a hátsó szándékkal hívtalak meg, de most már tárgytalan. NŐ Ellenkezőleg. Én fogom kérni ugyanazt! FÉRFI Kedvesem, kérlek szépen… NŐ Én fogom megkérni rá! 141 BARÁT

Vitam et sanguinem! Rendelkezzék velem, nagyságos asszonyom! – Rendelkezz velem, kérlek! NŐ Arra szeretném megkérni, hogy vegyen engem feleségül. Csönd. FÉRFI Erre gondoltam, valóban, de úgy vélem, ilyet mégsem lehet kérni tőled. Kérlek, tekintsd e kérést tárgytalannak. NŐ Nem a férjem kéri erre, uram, hanem én. Ha valóban szeretett egykor, legyen a férjem. Csönd. NŐ Én hűséges, odaadó neje leszek Önnek, és kitartok Ön mellett jóban-rosszban mindvégig. Tekintse úgy, hogy eddig nem is voltam férjnél. Eddigi házasságom fatális tévedésnek bizonyult. Mintha nem is lett volna. Gyermekemet vállalom, én fogom gondozni. Nemes érzéseire apellálva kérem Önt, gyermekemet fogadja örökbe, és makulátlan vezetéknevét adományozza mindkettőnknek. Csönd. BARÁT Igen. – Értem. – Szép, hogy rám gondoltatok. – Hogy rám gondoltak. – Nem tudom, most kell-e válaszolnom azonnal, vagy… BARÁT Én vagyok az első, akit felkértetek? FÉRFI Igen. De már mondtam, hogy meggondoltam magam. NŐ Én azonban nagyon kérem. BARÁT Nagyságos asszonyom, igazán megtisztelő, hogy rám gondoltak először… Nagyon jó érzés ez nekem… Hogy éppen maguk! Énrám! Csönd. NŐ Most. Csönd. FÉRFI

Több jelöltem is volt, és úgy gondoltam: ha nem vállalod, amit megértek, s ebből jellemedre nézvést semmiféle következtetést nem vonok le, akkor majd sorra veszem a többieket, annyi idő van még. Így gondoltam. – Azt is meg kell mondanom: valószínűleg nem volt helyes, hogy téged akartalak felkérni először. Ezt csak most látom be. Te a feleségemért rajongtál, mielőtt én felbukkantam volna; e rajongásodról tudtam, s e tudásom befolyásolt, amikor úgy döntöttem, hogy téged foglak adandó alkalommal először megkeresni. – Döntésem helytelen volt. Amire kértelek volna, tisztán üz142leti ügy, abba érzelmet keverni helytelen, és akár végzetes is lehet. Nem tisztességes a feleségem iránt táplált egykori érzelmeiddel visszaélnünk, ezért ismételten, nyomatékosan felszólítalak, ezt a részemről el sem hangzott kérést tekintsd tárgytalannak. NŐ Hogy világosan lásson, uram: én ma estig nem tudtam arról, hogy férjem engem egy makulátlan vérségű úrhoz akar férjhez adni, s kiházasításommal egyetemben lányomat is adoptáltam akarja általa. Nem volt sok időnk erről eszmét cserélni, mielőtt maga megérkezett. Ám annyi időm volt, hogy szentül megfogadjam: új férjemet imádni fogom a sírig. Akkor még nem tudtam, ki is lesz az illető, mert férjem nem árulta el. Amikor Ön megjelent, fellélegeztem. Elvégre mások is rajongtak értem, és számosan akadtak közöttük, akiktől testileg vagy lelkileg irtóztam. Öntől semmiféle tekintetben sem irtóztam, Ön engem egyszerűen nem érdekelt. Most sem irtózom Öntől. Ön tehát kiváló jelölt. Férjem jól választott. Kérem, hogy javaslatunkat ne tekintse tárgytalannak, kezelje immár az én saját, felelős, határozott kérésem gyanánt, és férjem szempontjait és érveit a továbbiakban negligálni szíveskedjék. Csönd. BARÁT Köszönöm az őszinteségét, nagyságos asszonyom – köszönöm az őszinteségedet. Rendkívüli zavarban vagyok. Megtisztelő, hogy rám gondoltál elsőként, és ismerve a te kérlelhetetlen erkölcsi igényességedet, a saját szememben ezekben a percekben igen sokat nőttem. – Örvendetesnek tartom, hogy maga, nagyságos asszonyom, bennem semminő undort keltő vonást nem talált. Ez satnya önbecsülésemet tovább növeli. E kettős bizalom igen kapóra jön nekem most, mert az utóbbi hónapokban, sőt években, már-már az járt a fejemben, hogy én nem vagyok más, mint egy pondró, aki az ősei véren és munkán szerzett örökségét felelőtlenül, tiszteletlenül elpocsékolja, és egy nincstelen proletár színvonalára süllyed – ami egyébként tényszerűen valóban igaz volt. Kegyed iránti mély vonzalmam, nagyságos asszonyom, az elmúlt öt-hat évben nem szenvedett változást, mindazonáltal valamennyire óhatatlanul kihűlt. Belevesztem a kilátástalan kártyacsatákba és a kóristalányok hajkurászásába. E tekintetben léhűtő osztályomban nem lógtam ki a sor143ból. Ezt azonban nem írom a maga számlájára, nagyságos asszonyom: ez bennem, az én meddő, élősdi természetemben gyökeredzik, s nem attól alakult ki, amiért maga, az én elérhetetlen ideálom, férjhez ment máshoz. – Nos, igen. Hát nem tudom. Nekem, ha jól értem, nemcsak az volna a szerepem, hogy a maga hűséges, szerető férjévé avanzsáljak, amire képesnek érzem magam, minden léhaságom és könnyelmű tékozlásom ellenére, hanem szerető és féltő atyja is kellene hogy legyek egy kicsi gyermeknek, aki a puszta léte okán is megérdemli, hogy az életét végigélje. – Igen. – Nos, nem tudom, a szükséges atyai érzelmek miként fognak bennem megfoganni. – Ez ugyanis, ha jól értem, nem egyszerűen üzlet, hanem bensőséges, érzelmi kapcsolata egy jövendő család tagjainak egymással. – Nekem gyermekkel nem volt érzelmi tapasztalatom még. Szeretőim voltak, hosszan tartó kapcsolataim voltak, azokban kiismerem

magamat, s noha oly csodás lény nekem soha nem adatott eddig, mint kegyed, nagyságos asszonyom, ám saját magamat mint szeretőt, mint kváziférjet, mint párt e kapcsolatokban meg tudtam tapasztalni már, és önmagamról tévképzeteim ezen a téren nincsenek. De hogy egy gyerekkel hogyan fogok bánni, amikor huzamosan együtt élünk; hogy iránta miként fogok érezni vajon; hogy lelki és szellemi gyarapodásához egyáltalán hozzá tudok-e járulni majd, nos, erről én felelősen ebben a pillanatban semmit sem mondhatok. Csönd. FÉRFI Szóval a feleségem kell, a gyerekem nem kell? Aki miatt az egész történik? Ezt mondod voltaképpen? NŐ Nem ezt mondja! Azt mondja csak, ami igaz, hogy gyereke még nem volt, tehát nem tudhatja, mit fog érezni iránta. Minek ebben hátsó szándékra gyanakodni? Ilyenek vagytok ti, ilyen a ti talmudista agyatok. Mindenben a hátsó, aljas szándékot keresni és megtalálni! – Az én számomra imponáló, ahogyan előttünk őszintén, kitárulkozóan, fennhangon vizsgálja az ennen tudatát. – Nagyon becsülöm Önt ezért, uram. Megbecsülésem hajszálnyira van attól, hogy magába szeressek. FÉRFI Mennyit kérsz? 144 Csönd. FÉRFI A gyerekért mennyit kérsz? Mert hiszen a feleségemet, láthatod, megkapod ingyen! NŐ Nem hiszem, hogy ezen az alpári hangon kellene beszélnünk. BARÁT Ha megengedi, nagyságos asszonyom, én ezt normális tárgyalási hangnak érzékelem, s úgy vélem, a kérdés racionális kezelése senkinek sem árthat. – Nézd, kérlek. Amit vártok tőlem, nem csupán megtisztelő, hanem egyúttal meg is szégyenít kissé, hiszen magamnak kellett volna e lovagias segítséget felajánlanom, nekem kellett volna e megoldásnak eszembe jutnia, ha a legutóbbi politikai fejleményeket éppoly súlyosnak értékelném, mint te. Én azonban e fejleményeket nem tekintem annyira súlyosnak. A házassági törvényről van szó érzésem szerint, ugye… Az rátok nem vonatkozik, mert a már létező vegyes házasságokat nem nyilvánítják semmisnek… NŐ A férjemet az bőszíti, hogy négyéves lányunk zsidónak minősül majd, ha félvérhez vagy negyedvérhez megy feleségül… Csönd. BARÁT

Felnevet. Ez a legnagyobb gondod mostanában?? Irigyellek! Édes istenem, hát hol van az még?! Addig a törvények ötször is gyökeresen változni fognak, és lezajlik minimum kéthárom forradalom! Nem, ez egyáltalán nem súlyos törvény, és ennél súlyosabbat már nem is fognak hozni, mert már ez is értelmetlen. Nem gondolják ezt ők komolyan. Tettek némi engedményt egy tökéletesen végrehajthatatlan törvénnyel, formálisan elébe mentek a söpredék követeléseinek, és ezzel a margóra szorították őket, ott aztán meg is fulladhatnak, a szemetek. Ebben az országban ilyesmit nem lehet végrehajtani, ez nem az az ország. Itt még soha törvényt tisztességesen nem hajtattak végre, hál’ istennek, és ebben bízvást reménykedhetünk ezúttal is. Miért, az első két zsidótörvényt be tudják tartatni? Ugyan kérem! Minden úgy maradt, ahogy volt, legföljebb átfestették a cégtáblákat! Ezt mindenki tudja, és senki sem szankcionálja. Nem is lehet, különben leállna az egész gazdaság… Pozitíve tudom, hogy a kormányzó úrnak is ez a véleménye. Ez az ország a béke szigete és az is marad; ha eddig sikerült megőrizni, most már sikerülni fog egészen a kibontakozásig… 145 FÉRFI Tévedsz. Ezek meg vannak őrülve. Február végén ratifikálják a megnemtámadási szerződést Jugoszláviával, és másfél hónappal később bevonulnak. Aztán sietve nekitámadnak a szovjetnek… BARÁT Mert a szlovákok és a románok is hadat üzentek! Ebből nem maradhattunk ki, különben Hitler visszaadja nekik, amit nekünk adott! FÉRFI Bár ne adta volna nekünk! Világhatalmak jönnek-mennek, felnőnek és szétporlanak, de mi itt maradunk, a szomszédainkkal együtt! Nekünk nem a nagyhatalmakkal kellene jóban lennünk, hanem a szomszéd népekkel, akik semmit el nem felejtenek! Erre bevonultunk Bácskába, ahol előbb-utóbb ugyanolyan vérengzést fogunk rendezni, mint 1849-ben, amit még nem felejtettek el! Ezt se fogják elfelejteni, ezt se fogják megbocsátani soha! Miféle felelős magyar kormányzat az ilyen?! BARÁT Háború van, olyankor öldökölnek. Az a szerencsénk, hogy tőlünk távol öldökölnek. Itt, kérlek, béke van. Én még ekkora építkezési bumot életemben nem láttam. Minden sarkon építenek bérpalotát, villát, utakat… A szükségóvóhelyek építésére meg alig lehet vállalkozót találni… Ez egy optimista nemzet! Azt megértem persze, hogy az érintettséged okán bizonyos dolgokat nem tudsz bagatellizálni, sőt inkább felfújod őket… FÉRFI Nem azért hívtalak, hogy politizáljunk. Kis csönd. BARÁT Kérlek szépen, a tárgyra térek. – Hajadon korában feleségedhez engem őszinte és mély érzelem fűzött, amely sajnos nem volt kölcsönös. Nem a te felbukkanásod tette, hogy ő, még lány korában, nem hajlott felém; mégis, elég erős érzelem volt ez a részemről, hogy a közelétől meneküljek.

Csönd. FÉRFI Így tehát a feleségemért is pénzt kérsz? NŐ Ezt a hangot visszautasítom. BARÁT Kérem, ne tegye, nagyságos asszonyom, a kegyed férjéből a kétségbeesés beszél, és ezt nekünk meg kell értenünk. FÉRFI Én úgy számítottam, hogy hajdani érzelmed, melynek őszinteségében továbbra sem kételkedem, lovagias segítséged árát leszo146rítja. Tévedtem volna? Éppen erre hivatkozva emeled az árat, kérlek? Stejgerolni méltóztatsz? NŐ Undorító! BARÁT Kérem, asszonyom! Férje, miután túlérzékenységében veszélyt érzékel, a maguk megmentésén fáradozik – valójában a saját személyétől akarja magukat, kegyedet és a kislányát tehermentesíteni, magukat, akiket őszintén és mélyen szeret – kérem, a pillanatnyi indulat ne ragadja el! NŐ Maga is olyan, mint ő? Hogy fogom én akkor magát megszeretni?! BARÁT Ó, én sokkal rosszabb vagyok nála. Bennem ambíció nincs, élettervem nincs, nem vagyok kisebb vagy nagyobb közösségem számára hasznot hajtó, örökkön munkálkodó alkat, én egy pesti link vagyok, nagyságos asszonyom, egy vagyontalan, gyökértelen senkiházi. Én egy önző fráter vagyok voltaképpen, családfőnek meg aztán tökéletesen alkalmatlan. – Azért is habozom, kérlek, mert ismerem magam. Szép és nemes gesztus lenne, ha nődet feleségül, leányodat lányomul venném, és önbecsülésem nőne ezáltal; félek azonban, hogy együttélésünk az én végtelen önzésemen zátonyra futna. FÉRFI Vegyem úgy, hogy nemet mondasz? Csönd. NŐ Ne mondjon nemet, kérem! Én ezzel az emberrel egyetlen éjszakát sem töltök többé egy fedél alatt! Példátlan és gusztustalan, hogy egy férfi a nejét árulja! és az éppen én legyek! FÉRFI Egyértelmű választ várok tőled. Ha nem, vannak más jelöltjeim is. Az idő sürget. BARÁT

Most, azonnal kellene válaszolnom? NŐ Most, igen! Ne mondjon nemet, kérem! Hűséges, szerető társa leszek mindvégig! FÉRFI Ugye nem kell magyaráznom, hogy nem erről van szó. NŐ Igenis erről van szó. – Ragadja meg az alkalmat! Feláll. Nézzen rám! Szép vagyok még, nem? Tetszem? Megfordul. Egyetlen porcikám sem indult még romlásnak. Üdeségemet megóvtam. Nézzen csak rám bátran! Ne a férjemet bámulja, engem bámuljon! Ne a férjem áruljon engem, én akarom árulni saját magamat! FÉRFI Tisztában vagyok vele, kérlek, hogy egy hisztérikus nő többe ke147rül, mint egy fegyelmezett. – Nos? – Üljön le, kérem! Ne zavarjon minket! NŐ Erre a hangra is képes? Nahát! FÉRFI Úgy látszik, most már sok mindenre képes vagyok. Engedje meg, kedvesem… NŐ Ne nevezzen a kedvesének! FÉRFI Hadd közöljem magával: tudom, hogy maga és énközöttem merőben csak a külső helyzet megítélésében van különbség, és ha majd lehiggad, maga is belátja. Maga nem fél, én félek. Maga nem félt másokat, én féltek. Maga az emberről csak jót képes feltételezni. NŐ Már nem! FÉRFI Én pedig bármi rosszat. Szép a maga korlátlan bizalma, amellyel az emberek iránt viseltetik – a maga végtelen naivitása gyönyörű – de már-már bűn. Már-már a szándékos vakság körébe tartozik. Már-már gyilkos. A saját lányát meggyilkolhatja felőlem – de az én lányomat nem fogja meggyilkolni, azt én nem engedem. – Nos? NŐ Leül. Én ebből az országból el akarok menni. Nem maradok olyan helyen, ahol az emberben úgy kell csalódni, ahogyan én csalódtam. – Vigyen el innét, nagyon kérem! BARÁT Mindenekelőtt egymás között kellene tisztáznotok, kérlek, mit is akartok voltaképpen. A váláshoz egybehangzó akarat nyilvánítása szükségeltetik, már amennyiben gyorsan akarjátok lebonyolítani, ami ebben a helyzetben elkerülhetetlen. Családi perpatvarból nem szoktak

gyors döntések születni. Derűlátón abban reménykedem, hogy mire dűlőre juttok, már fel is szabadítottak minket valakik, a válás okafogyottá válik, én pedig az összeomlást követő forradalomban vagy elveszítem az adósságaimat, vagy elveszítem a maradék birtokaimat is, és tisztán, anyaszült pucéran állok a történelem ítélőszéke előtt, ahogyan megszülettem, és ahogyan majd távozom. Csönd. FÉRFI Egymáshoz valóbbak vagytok ti ketten, mint gondoltam valaha. Hihetetlen, mennyire nem akarjátok látni a veszélyt. Nevet. Mind a ketten azt hiszitek, hogy csak úgy túl lehet élni a következő hónapokat és éveket. Vagy én őrültem meg, vagy ti nem akartok normálisak lenni, szándékosan. – Ezt a törvényt nem fogják betartani, iga148zad van. De nem úgy nem fogják betartani, ahogyan te véled, nem az évszázados magyar slendriánság fog működni, kérlek, hanem az önkényes értelmezés: ha bárkire egy utcagyerek rámutat, hogy az zsidó, azonnal viszik egy pincébe, és főbe lövik. BARÁT Ugyan már! A magyar, az kedélyesen antiszemita, kérlek, ha meg nem sértelek, a magyar nem olyan szisztematikus, mint a német, inkább csak a divatot követi… – Én vidéken jártam egyetemre, nagyságos asszonyom, kevesen voltunk jogászok, és kevesen voltak az orvostanhallgatók… és akkor megállapodtak, hogy a jogászok a dögészek zsidait verik, a dögészek meg a jogászokéit, mert amúgy jó kollégák voltak a keresztények meg a zsidók… Ott ültek egymás mellett az előadóteremben, hát úgy nem lehet verekedni… Szóval ilyen a magyar antiszemitizmus… elviekben létezik, a gyakorlatban soha. Csönd. FÉRFI Eltérő létérzékelésekről nem lehet vitatkozni. – Kérlek szépen. Nekem külön vagyonom nincs, beleöltem ebbe a villába, amelynek fele a feleségem nevére van írva, a valóságnak megfelelően, mert a hozománya teljes egészében ebbe a villába került. BARÁT Gyönyörű villa… FÉRFI Gyönyörű villa, hamarosan lebombázzák. Még előtte kell értékesíteni. Találtam vevőt. Megveszi szőröstül-bőröstül… NŐ A képekkel együtt?! FÉRFI A képekkel együtt. Azt ajánlom, ékkövekben vigyétek ki az ellenértékét. Egyetlen kicsi szivardobozkában elfér. Az ékszerész megbízható. A vevő származásilag makulátlan úriember, és tisztában van vele, hogy ha most nem veszi meg, később már nem lesz módja, mert elfoglalja a söpredék. Valószínűleg azonnal továbbadja haszonnal, mindegy, ez nem a mi dolgunk. NŐ

Maga a hátam mögött eladta a villámat?! Még ezt is?! FÉRFI Nem adtam el a háta mögött semmit. Maguk fogják eladni. Én a magam részéről lemondok. Ez a lányom életének ára. Én nemzettem, fizetem. Nekem nem kell semmi. Amim lenne, úgyis elveszik. Belső zsebéből tárcát vesz ki, abból két névjegyet, a névjegyeket leteszi az asztalra. A vevő. Meg az ékszerész. 149 Csönd. NŐ Én soha nem adtam hitelt azoknak a mendemondáknak, hogy a zsidók ilyenek meg olyanok. Azt hittem, emberek, mint bárki más. Hát nem. Nem olyanok. Előítélet?! Maga a véres valóság. Irtóztató, hogy a lányomban zsidó vér is folyik. Ezt soha nem fogom megbocsátani magának. FÉRFI Közölnöm kell veled, kérlek, hogy antiszemita nőt veszel feleségül. Még idejében szóltam. Nem árulok zsákbamacskát. Te nem vagy antiszemita, mégis viseld el valahogy a kedvemért. BARÁT Körülnéz. Irdatlan összeget érhet ez a ház… FÉRFI Százhúszezer pengőt. Bárhol a világon egzisztenciát lehet alapítani rá. BARÁT Ennyiért ötemeletes bérházat is lehet kapni Pesten! FÉRFI Lehet, csak annak semmi értelme. Csönd. FÉRFI Anyagi helyzeteddel nagyjából tisztában voltam, amikor rád gondoltam elsőként. Aztán ellenőriztem is. Még mielőtt – véletlenül – összefutottam veled. Csönd. BARÁT Anyagi helyzetem nem igazán lesújtó. FÉRFI Tudom. BARÁT Újabban nemcsak kártyán keresek.

FÉRFI Tudom. BARÁT Vannak bizonyos körök, amelyek fizetnek, pusztán a nevemért. FÉRFI Tudom. NŐ Undorral. Maga – egy stróman??? BARÁT Az vagyok, kezicsókolom, nagyságos asszonyom… Egy Aladár, egy Edömér, igen… Átvettem bizonyos zsidó cégek tulajdonlását, névlegesen, némi közreműködési költségtérítésért…Úgy kéthetente végigjárom a várost, és egyetlen nap négy-öt helyen aláírok valamilyen papírokat, amiket az orrom alá tolnak… Ők kértek rá, és én úgy értékeltem, ha ezzel segíthetek rajtuk, hát miért ne… Ilyen őrült korban végül is mit tehet az ember?… NŐ Miért mentegetőzik? Nagyon helyes, hogy vállalta! Mindenki csak jól jár vele! Ne szégyellje! 150 BARÁT Szégyellem, nagyságos asszonyom, hiszen mások szorult helyzetét használom ki, de az adott körülmények között aránylag tényleg mindenki jól jár vele, valóban… NŐ Nagyszerű, hogy ádáz törvényeket magyarok és zsidók szép egyetértésben játszanak ki. Szóval ebből van a gépkocsija. Nagyon helyes. Nagyot nőtt a szememben, uram. Csönd. FÉRFI Azt ajánlom, Dél-Amerikába menjetek. Az Egyesült Államok hamarosan hadviselő fél lesz, oda vízumot szerezni lehetetlen. Később átmehettek oda is. De mindenképpen távol Európától. BARÁT És te hova mégy? FÉRFI Nem tudom… Nem megyek sehová… Én magyar vagyok. És ezt be is fogom bizonyítani nekik… – Talán megpróbálok elbújni valahol… Mindegy. BARÁT Ennek a vagyonnak a feléről lemondani?! FÉRFI

A pénz arra való, hogy nehéz helyzetben életet mentsen. NŐ Férjem kiárusítja a testemet, és még a vagyonommal is ő rendelkezik! BARÁT A dolog nem így áll, nagyságos asszonyom… Meg kell értenie a férje aggodalmát… És hát valóban, ki tudja, nem lesz-e negyedik zsidótörvény is, meg ötödik… Az első után nem lesz több, ezt mondták, még a miniszterelnök is ezt mondta, és már a harmadiknál tartunk… Lehet valami igaza a férjének, ha belegondolok… FÉRFI Hadd mondjak el magának valamit. Kérem, figyeljen rám, még most az egyszer. Nemrég a tudomásomra jutott: a mi közös villánk rajta van a zsidó vagyonok listáján. Alig akartam elhinni. Még nem volt hatályban az első zsidótörvény, de a zsidó vagyont már lajstromozták, hogy majd el tudják rabolni. Sok-sok évvel ezelőtt. Szisztematikusan összeírtak mindent. A mi közös vagyonunk rögtön azután került ebbe a titkos kataszterbe, hogy mi összeházasodtunk. Érti, amit mondok? A maga hozománya mint zsidó vagyon szerepel! Csak azért, mert maga egy olyan keresztényhez ment férjhez, akinek a szülei a vallásukat soha nem gyakorló zsidók voltak! Valakik – a mi köreinkből – rohanvást loholtak, hogy a maga makulátlanul keresztény vagyonát könnyen elhappolható zsidó vagyonként 151tüntessék fel! A mi édes kicsi megkeresztelt lányunk örökségét! – Ha maga meg én együtt maradnánk, ettől a villától akkor is meg kellene szabadulnunk, amíg lehet! Csönd. NŐ A képektől is?!… FÉRFI Mindentől. BARÁT Láttad ezt a listát? FÉRFI Láttam. BARÁT A saját szemeddel? Hiteles irat volt? De hát hogyan? FÉRFI Vannak rendes keresztények. BARÁT Na de azért csak fizettél érte valamit! NŐ Férfihoz. Igen: ez a maguk filozófiája, négyezer éve.

Csönd. FÉRFI Feláll. Nem látom értelmét, hogy húzzuk az időt. Újabb névjegyet vesz elő, azt is leteszi a dohányzóasztalra. A válóperes ügyvéd névjegye. Várja, hogy jelentkezzék, nagyságos asszonyom. – Nála van, kérlek, a közös vagyonról szóló lemondónyilatkozatom is. Az asztalra dobja a kulcsát. Éljetek boldogul. El. 3. jelenet Barát feláll, majd leül a másik fotelbe. Csönd. BARÁT Jól itt hagyott minket. Csönd. NŐ Nem ment be a gyerekhez. Meg se simogatta. Semmit sem érez iránta. Hazudik. Minden hazugság volt. Gyűlölöm ezt a házat. Ezt az országot. A zsidókat. Mindenkit. A lányomat is gyűlölöm. Menjünk innét. BARÁT Vissza fog jönni… NŐ Mi már nem leszünk itt. – Mit néz? Szép vagyon ez! Bolond lenne, ha nem ragadná meg a lehetőséget! BARÁT Asszonyom, a maga iránt érzett egykori rajongásom… NŐ Ezt hagyja abba. Örüljön, hogy magára esett a választás. Bárki jó lett volna, akinek nem túlságosan új keletű a keresztlevele. 152 BARÁT Maga… maga tényleg elválik és hozzám jön?… NŐ Nekem mindegy. Maga is megfelel. – A vagyon az én nevemen lesz, amikor eladjuk, és a vételár is az enyém. Maga a lányom pesztonkája lesz. Bárhová kerülünk, én parancsolok, érti? BARÁT Maga így engem ki fog herélni. NŐ Döntse el: eunuchként jólétben élni, vagy felmosóronggyá válni büszkén, dacosan. Csönd.

BARÁT Nagyságos asszonyom… Ha maguk elválnak, és én elveszem magát, a lányukat pedig adoptálom… Miért kell akkor elmenni innét? A mi kettőnk tisztán keresztény vagyonát nem fogják elrabolni… NŐ Én többé nem lehetek ott, ahol ő van… Ekkora szégyent!… BARÁT Nem fogja megbánni, hogy itt hagyta ezt a gyönyörű villát? NŐ Ebben éljek – mással? És ő, látogathassa a lányomat?! Nem lesz az övé a lánya soha többé! Az enyém lesz a lánya! Csönd. BARÁT Feláll, járkál. Még ha fiam lenne, azzal tudnék mihez kezdeni, de lányom?!… Mit lehet kezdeni egy kislánnyal, egy bakfissal?… Én erre érzelmileg nem vagyok felkészülve… NŐ Nem tud többé a kurvákhoz járni, ez a maga baja. De ehhez nekem semmi közöm. Fáradt vagyok. Döntsön: igen vagy nem, és hagyjon magamra. Ha úgy dönt, hogy nem, holnap kerítek mást. BARÁT Meglep engem és nyomaszt ez a hangnem… NŐ Sok volt nekem mára. Igen vagy nem. – Maga már nem fiatal. Nem vár magára gazdag özvegy. Ez az utolsó esélye. Én vagyok az az amerikai nagybácsi, akiben egész életében hitt. BARÁT Ővele is így beszélt? NŐ Vele nem. Ő férfi. Ő valaki. Volt. Ha még férfi lenne, megakadályozta volna, hogy ilyen törvényeket hozzanak ebben az országban! Meg kellett volna akadályoznia! Csönd. BARÁT Rémség lesz az életünk. NŐ Majd megtanulok álságosan hízelegni. Maga is hazudik majd nekem valamit. Csücsülünk a pálmafák alatt, és homárt eddegélünk 153tejszínhabos eperfagylalttal. A lányom homokozik a parton. Aztán vagy belökjük a vízbe, hogy felfalja egy cápa, vagy sem.

Csönd. BARÁT Ha mindegy magának, kivel él, miért éppen velem?! NŐ Mert rendkívüli módon unnám, hogy erről az egész förtelemről bárkit is felvilágosítsak. Csönd. Nő gyűlölettel nézi Barátot. BARÁT Megáll, gondolkozva nézi Nőt, majd vállat von, az asztalhoz lép, töltőtollat és jegyzetfüzetet vesz elő, felírja a névjegyről az ügyvéd címét, elteszi a jegyzetfüzetet és a tollat, megigazítja a nyakkendőjét és a mellényét, meghajtja magát. Nagyságos asszonyom, holnap délelőtt tízkor várom az ügyvédnél. NŐ Ott leszek. Kétfelé el. 4. jelenet Az asztali lámpa kialszik, sötét. Kintről azonnal hangos recsegő léptek és hangok. APA Hangja. Vigyázzon, az a gerenda le fog szakadni! FIÚ Hangja. Ez három belövés volt legalább. APA Hangja. Csak kettő. Akkor te nem voltál itthon. Kijöttünk a légiriadó után, néztük, hogy ég… Tenni ugye nem lehetett semmit… Akkor már nem lakott benne senki, úgyhogy néztük… Nagyon tud égni, egy ekkora hatalmas villa… Vigyázzon, ne a lépcsőn, inkább a korláton! FIÚ Hangja. Buldózerrel kéne az egészet… APA Hangja. Ha meg nem sértem a mérnök urat: jobb lett volna, ha láncos bomba éri, akkor nem kéne vesződni vele… Kinyílik balról a láthatatlan ajtó, éles fény csap be. Megjelenik Apa, középkorú, borostás ember, bőrkabátban van, rongyos nadrágban, csizmában, beljebb lép, csodálkozva megáll. APA Nahát, ide tessék jönni! Ez itt épen maradt!

154 Apa mögött megjelenik Férfi, vászon viharkabátban van, viseltes bricseszben és ócska, kapca nélküli bakancsban. Szeme alatt mély árkok, arca ráncos. Álmélkodva áll, majd beljebb lép. Mögötte megjelenik Fiú: tizennyolc év körüli, szintén borostás, hosszú kabátban van, alatta nincsen ing, a kabát alól csíkos flanel pizsamanadrág bukkan ki, lábán ócska bakancs kapcával, hátán nagy, lapos, zöld hátizsák. APA Mit szól, mérnök úr?! Hát nem elképesztő? FÉRFI Közelebb lép az asztalhoz és a fotelekhez, megáll, körülnéz, az állólámpa kapcsolóját felkapcsolja, de nem jön belőle fény. Csönd. Na jó, mehetünk. APA Itt nem lehet? FÉRFI Nem. APA Igazából, ha érdeklődhetek, mit tetszik keresni? FÉRFI Fényképeket. Fiú az asztal felé lép. FÉRFI Az nem fiókos. Fiú azért felemeli az asztalt, felfordítja, vizsgálja. APA Tedd le, megmondta a mérnök úr… Fiú leteszi az asztalt. APA Mást nem is tetszik keresni? FÉRFI Nem. Csönd. APA Hátha a romok alatt valahol… a pincében esetleg… Ha a mérnök úr kívánja, én megpróbálhatom…

FÉRFI A fejét rázza, kis csönd. Volt a tárcámban fénykép róluk, a lányomról meg a feleségemről… Az volt az első, amit az őrmester összetépett. Aztán bajonettel szaggatta szét a tárcát… pedig el is tehette volna magának. Csönd. APA Hogy tetszett megúszni a mérnök úrnak? FÉRFI Megszöktem, elfogtak, megszöktem, bujkáltam, hamis papírokat kaptam, egy őrnagy bújtatott, aztán egy földbirtokos… etettek-itattak… Felnevet. Csak rémesen sokat kellett tarokkozni… Csönd. 155 APA Én emlékszem ám, mikor még a mérnök úrék laktak itt… Én jártam is a mérnök úréknál… A mérnök úr biztos nem emlékszik, de én emlékszem… És hogy van a mérnök úr családja? FÉRFI A feleségem férjhez ment, és kimentek a lányommal. Most Argentínában vannak, lett egy üzemük. Csönd. Beteges a kislányom, szívasztma vagy ilyesmi… A feleségem férje írta meg, a Vöröskereszttel küldte el a lapot, csak a nevemet írta rá, meg azt, hogy Budapest… Felnevet. Mégis megkaptam! APA Na, majd hazajönnek és kikúrálják. Biztos kikúrálják. Csönd. FÉRFI Nem jönnek haza, üzemük van. Itt viszont nem lesz magántulajdon, itt meg fog szűnni a pénz hatalma, itt mindenki egyenlő lesz. Nem lesz többé kizsákmányolás, soha többé… Kis csönd. Nem fognak azok hazajönni. Amíg fel nem fogják ott is… meg nem értik ott is… de hát ott végig béke volt, ott még nem is lehetnek képesek felfogni… Nem hisznek el az emberek semmit, se a rosszat, se a jót… Vakok az emberek, amíg tehetik, mert nem akarnak látni… De itt már annyi mindenen keresztülment a nép, hogy itt már látnak az emberek… APA Hazajön a mérnök úr kislánya, érzem én!… A mérnök úr vére, hát nem? Azért az mégis számít!… Felnő szépen és hazajön, az apjához… A mérnök úr is hazajött, pedig nem úgy nézett ki, hát nem? Állok az utcán, és mit látok? Hogy a mérnök úr jön errefelé! Nézem, hát a mérnök úr! Mondtam is a fiamnak rögtön, hogy ez a mérnök úr. Nem megmondtam rögtön? FIÚ Megmondta.

APA A fiam még kicsi volt, mikor a mérnök úr elköltözött… A leventébe se akartam elengedni, ő aztán nem volt keretlegény!… Csönd. APA Nagyon szépen tetszettek élni a mérnök úréknak, és milyen fess asszony volt a nagyságos asszony! Hát az nagyon fess asszony volt… Az a kislány meg, egy kis fürtös szőke angyal, kék szemű, egy igazi kis… angyal. Senki meg nem mondta volna, hogy… nem árja. A mérnök úrról se, így ránézésre, hát nem igaz? Ahhoz a vért kell megvizsgálni, tudományosan. 156 FÉRFI Mosolyog. Nem fognak itt vért vizsgálni többé… Nem kutatják a származását senkinek… APA Nem tetszik a mérnök úrnak emlékezni rám? Munkásember vagyok én… Kézbesítő voltam a gyárban, és volt, hogy este is küldtek ide ezzel-azzal, tervrajzokkal… Papírhengerben kellett vinni, hosszú papírhengerben, le volt dugaszolva a két vége… És a mérnök úr átvette, házikabátban tetszett lenni, ami kék volt, és fekete sújtások rajta, mint a képviselő urak kabátján, mint a Kossuth Lajosnak a kabátján, és fekete szövettel bevont gombok, hosszú, finom posztó házikabát, és volt, hogy le tetszett ültetni a konyhában, meg tetszett kínálni borral, amíg ki tetszett venni a tervrajzokat, és bele tetszett írni valamit, bele tetszett méretezni, ott a konyhaasztalon, aztán vittem vissza… Volt, hogy éjfél után! FÉRFI Hát, köszönöm, emberek. Kifelé indul. APA Jó, hogy a mérnök úr megúszta… meg hogy a családja még annak előtte ki tudott menni… Borzasztó volt látni, ahogy gyűjtik össze az embereket, és hajtják őket, rossz volt nézni, annyi gyerek volt köztük, kis ártatlanok, és öregek meg gyerekek… Kicsi gyerekek bukdácsolva, rongyosan, vásott cipőben… szegények is voltak közöttük, tényleg, ki hitte volna… És hát hogy elégették őket, annyi sok embert, hát az tényleg… De hát mit tehettünk volna mi? Fegyvertelenül?! Csönd. APA Engem igazoltak, mérnök úr! Itt a telepen, rólam mindenki azt mondta, hogy én tényleg soha semmit, és a bizottság is igazolt engem… Ő meg rendőr lesz, a fiam. Mert most már tiszta lesz itt minden, a demokráciában… Most, hogy fel lettünk szabadítva, most már jó lesz, hát nem? És az olyan gyönyörű, hogy mindenki adogatja most a téglákat, ingyen, önként, mi is szoktuk, a fiammal… Csönd. APA

Ezeket a bútorokat hova vigyük? FÉRFI Sehová. APA A mérnök úr bútorai, nem? FÉRFI Nem. A feleségem eladta az egész házat… Azé, aki megvette. De nem hiszem, hogy érte jönne. Elvitte a képeket, elég az neki. 157 APA Ezeket itt elvisszük a mérnök úrhoz szívesen. Elvisszük, nem? FIÚ Morog valamit. APA Elvisszük mi, akár ingyen is. FÉRFI Felnevet. Az én szobámba másfél fotel se férne be, nem hogy három. – De nem számít, mert nemsokára mindenkinek lesz lakása, tiszta és egészséges lakása. Felépítjük ezt az országot. Szép ország lesz, meglátják. Köszönöm, hogy segítettek. Isten áldja magukat. El. 5. jelenet Fiú leveti magát az egyik fotelbe, rugózik benne, beleveti magát egy másik fotelbe, abban is ugrál. FIÚ Mérnök úr, mérnök úr! Nincsenek többé urak! Nincsen többé mérnök úr! – Fényképek! Ugyan! Volt ezeknek mindenük, ékszerük, aranypénzük. Azért jött vissza. Az aranyért. De nem találta, a mérnök úr… Az aranyat… Nem találta… Amit a mi verítékünkön szereztek, most meg jönnek vissza, hogy megint ellopják! De mostan már nem hagyjuk. APA Tisztességgel köszönt a mérnök úr, még ő köszönt előre! FIÚ Akkor is egy burzsuj. Itt vannak megint, a burzsujok, jönnek vissza. Elégették őket? Ugyan, élnek azok odakint, és gazdagok. De majd mi igazságot teszünk. Eddig ők mondták meg, mi legyen, és az lett. Mostan mi fogjuk megmondani, mi legyen. És az lesz. Mert mostantól mi hozzuk a törvényeket. Mindenki egyenlő lesz, és ők fognak szolgálni minket, de úgy, hogy még a túlvilágon is! Hiába törleszkedik most hozzánk, proletárokhoz a „mérnök úr”! APA Na, vigyük, amit lehet.

Fiú feláll, a zsákot a hátára veti. FIÚ Maga egy melós, de majd ügyeljen, hogy nehogy már a reakcióhoz csatlakozzon, mert azok ki lesznek nyírva. APA Fogalmad sincs, mit beszélsz. A nyakunkra fognak ülni megint, te meg jobban teszed, ha szolgálsz nekik. Azt kell szolgálni, akinél az erő van. Majd megtanulod, hülye kölke. 158 Apa felemeli az egyik fotelt, a fejére teszi. Fiú felemel egy másik fotelt, az apja által tartott fotelre teszi, majd maga felveszi a harmadikat, a saját fejére teszi, Kifelé indulnak, Apa visszanéz, megáll, Fiú is megáll. APA Ide is bejöhettem egyszer, itt kaptam a teát a mérnök úrtól, zöld volt a színe, komolyan, tiszta zöld, raktam bele három kockacukrot… Az olyan csésze volt, de olyan!… Rózsás! És minden tele volt vázákkal, szőnyegekkel, könyvekkel, meg tele volt képekkel, a keretük aranyozva volt, vagy sötétbarna… olyan… milyen is… Cirkalmas! Olyan! Fiú visszamegy, fején a fotellel leguggol, felveszi a dohányzóasztalt, a hóna alá csapja. Kimennek, sötét.