Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou‐Charante régióban van, Közép‐Nyugat‐Franciaországban, ezért egy éjszakát Párizsban „kellett” töltenünk, mindannyiunk nagy bánatára. Természetesen megnéztük a kötelező látnivalókat (amiket akármikor megnéznénk még egyszer), de azért nem mentünk át japán turistába, pl. söröztünk a fűben az Eiffel‐ torony alatt, ahogy a francia fiatalok szokták. Szállásként egy Mária utcai koli „hangulatú” helyet találtunk. Megemlítem még a vonat utunkat Juillé‐ig: egy kanadai hölgytől kaptunk 20 eurót kávéra, mert 3 órát beszélgettünk vele; 15 perces átszállási idő alatt majdnem rendőrséget hívtak ránk egy boltban; és elfelejtettek értünk jönni az állomásra.
De mindezek ellenére végül szerencsésen megérkeztünk a táborba, és gyorsan tudatosodott bennünk, hogy két hét sátorban alvás és konténerben fürdés vár ránk. Még aznap este megismerkedtünk a francia, belga, spanyol, cseh, ukrán srácokkal, miközben egy igazi „chantier extrement multicultural” –ba csöppentünk. Nagyrészt 17‐18 évesek voltak a társaink, teljesen más mentalitással, mint mi magyarok. Ez meglátszott mind az étkezési, ill. mosogatási szokásaikon, napközi időtöltésükön, mind a munkamoráljukon.
Á propó munka: hivatalosan önkéntesmunkát végezni mentünk, de inkább egy nagy kalandként lehetett felfogni ezt a két hetet. Tehát munka: 3 helyszínen építettünk kőfalat hatalmas, néha hihetetlenül nehéz kövekből; volt ahol habarccsal, volt ahol anélkül, úgynevezett „piérre séche” technikával. Nem minden nemzet fiai vették ki aktívan a részüket a munkából, de le a kalappal a 2 színes bőrű előtt, ahogy ők mondták: úgy dolgoztak, mint a feketék. Mi magyarok is aktívan részt vettünk a feladatokban, hajtottak minket rendesen a munka alatt, ellenben a franciákkal, spanyolokkal, akik egy kővel szórakoztak órákig. A tábor végén abszolút elégedettek voltak velünk a szervezők, és persze mi is magunkkal.
Nemcsak az egyes délutáni, illetve pihenőnapokon szervezett programok, de összességében a munka is meglehetősen élvezetes volt. Folyamatosan repkedtek a poénok, egymás ugratása. Napirend szerint kora délutánig dolgoztunk, közös ebéd után pedig kirándulásokat szerveztek a környéken. Voltunk egy folyóban fürdeni, lovagolni, kenuzni, egyik délután egy kb. 4 méter magas fáról ugráltunk bele egy folyóba, megnéztünk néhány várost: Tussont, Angouleme‐et, Cognacot, La Rochelle‐t.
Amire csak vágytunk, igyekeztek teljesíteni. Soha nem nélkülöztünk sem étkezésben, sem szórakozásban, sem vidámságban. Eljutottunk egy régiségvásárba, a bric‐á‐bracba, megnéztünk egy múzeumot a korábbi építőtáborokról, és pár helyszínt, amit hasonló önkéntesek építettek előttünk, pl. templomot, mészégetőt, fogadót, és elvittek minket talán az egyik legszebb helyre: az óceánhoz, La Rochelle‐be.
Esténként a spanyolok elővették a gitárjukat, szájharmónikájukat, és ment a szórakoztatás akár hajnalig. Sőt egyik este elmentünk egy helyi lakosokkal teli bálba Charméba, a szomszéd városba. Hatalmas élmény volt külföldiekkel táncolni, bulizni, és megtanulni egymás nyelvén koccintani.
Ez alatt a mesebeli két hét alatt nagyon ígéretes barátságok születtek, főleg a spanyolokkal, akikkel azóta is igyekszünk tartani a kialakult kapcsolatokat. A táborvezetők, az animátorok is mind huszonévesek voltak, velünk dolgoztak, segítettek mindenben, és csinálták a hangulatot. Elmondhatom, hogy igazán nagy figurák …☺ Összefoglalva mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha lehetősége van, próbáljon meg kijutni egy ilyen építőtáborba, életre szóló élményekkel lesz gazdagabb, és a legkisebb faluban is olyan épületekre fog bukkanni, amiket mi úgy tanulunk tervezés órán, mint a legmodernebb házak. Kern Anita ÉSZ IV Beke Katalin ÉP III Ádám Gergő ÉSZ I Ráth Róbert ÉSZ III
