Földtani Közlöny
1 2 8 / 4 , 629-646 (1998) Budapest
ZAY Sámuel élete és munkássága Sámuel ZAY, life and activity HÁLA
1
József -
NÉMETH
2
Tibor -
TERBÓCS
Attila
3
(3 ábra)
Summary The third mineralogical work in Hungarian w a s written b y S. ZAY (1753-1812), an unjustly forgotten character of the Hungarian world of science about whose life little was known until now. T h e authors o f this study show the scientist's life using their special bibliographical and archival research to explore facts so far unknown. They also assess his mineralogical companion („Magyar mineralógia..." 'Hungarian mineralogy...' Komárom 1791). After finishing his studies in the Reformed College of Debrecen and at the Medical Faculty of Pest, ZAY practised for a while in Komárom and Kecskemét; h e then occupied the post of Chief Medical Officer of the comitat of Komárom until his death. Shortly before he died he published his medical guidebook („Falusi orvos pap..." 'Healing country priest...' Pozsony 1810) which is well k n o w n and revered b y medical historians. Under the influence of M. PILLER h e wrote „Magyar mineralógia" which is of great importance to the earth sciences and was published shortly after he received his Doctorate o f Medicine. His intention was to publish a complete series of natural history v o l u m e s but he left his task to J. FÖLDI who was working on the same subject. In 1798 h e was chosen to b e a correspondent member of the Mineralogical Society o f Jena. With reference to the taxonomical principles o f PILLER and WERNER, his work indicates great expertise and is most significant because it introduced many new words and expressions to the Hungarian mineralogical language (i.e. ásvány - 'mineral'). Manuscript received: 09 02 1998
Összefoglalás ZAY S. (1753-1812), a harmadik magyar nyelvű ásványtan kidolgozója, a magyar tudomány egyik méltatlanul elfeledett alakja, akinek életéről a közelmúltig nagyon keveset tudtunk. A szerzők szakirodalmi és levéltári kutatásaik alapján, eddig ismeretlen tényeket feltárva mutatják b e a tudós életét, illetve értékelik ásványtani kézikönyvét („Magyar mineralógia..." Komárom, 1791). A debreceni Református Kollégiumot és a Pesti Egyetem Orvostudományi Karát elvégző ZAY rövid komáromi, majd kecskeméti orvosi praxis után, egészen haláláig Komárom vármegye tisz tiorvosi hivatalát töltötte be. Kevéssel halála előtt adta ki az orvostörténészek által jól ismert és nagyra becsült egészségügyi útmutatókönyvét („Falusi orvos p a p . . . " Pozsony, 1810). A földtudo mányok számára nagyobb jelentőséggel bíró munkája a „Magyar mineralógia", amelyet kevéssel orvosdoktori diplomája megszerzése után, PILLER M. hatására dolgozott ki. Teljes természetrajzi sorozatot kívánt kiadni, de az ugyancsak ezen munkálkodó FÖLDI J. nyomására tervéről letett. 1798-ban a jénai Ásványtani Társulat levelező tagjává választotta. A PILLER és W E R N E R rendszertani
1
2
3
Magyar Állami Földtani Intézet, 1143 Budapest, Stefánia út. 14. MTA Geokémiai Kutatólaboratórium, 1112 Budapest, Budaörsi út 45. 1039 Budapest, Füst Milán u 1.
630
Földtani Közlöny 128/4
szempontjait egyaránt érvényesítő, avatott tudósi felkészültségről valló mű nagy jelentősége, hogy több szót és kifejezést meghonosított a magyar ásványtani szaknyelvben (pl. ásvány).
Bevezetés Többen többféleképpen hallatták már hangjukat - ha csak pár gondolat erejéig is - ZAY Sámuel orvosi és természettudósi tevékenységéről, amennyire az az általa megjelentetett két könyvből nyomon követhető volt, de több fontos alap vető kézikönyv, életrajzgyújtemény, valamint lexikon meg sem említi a nevét. Ennek tükrében sajnálatos tény, hogy a 18-19. század fordulóján tevékenykedő jeles férfiúról méltatlanul elfeledkezett az utókor. A nagy tudású, több nyelven (görögül, latinul, héberül, németül és szlovákul) beszélő orvossal és termé szettudóssal, a harmadik magyar nyelvű ásványtan és egy fontos orvosi kézi könyv szerzőjével kapcsolatos kutatást életrajzi adatainak és levéltári források közlésével, illetve főműveinek elemzésével HANUSZ István (1899), MERÉTEY Sán dor (1937), K O C H Sándor (1952), BENKŐ Loránd (1960), LÓRÁND Nándor (1973), MAY István (1970,1982), SZÁLLÁSI Árpád (1988) és Kiss László (1991,1992,1993) vitték előbbre. Kutatásainkat a Koch Sándor Alapítvány által kiírt pályázattól ösztönözve 1996-ban végeztük, pályamunkáinkat az alapítvány 1997-ben kiemelt első, il letve első díjban részesítette. Eredményeinket ez idáig egy rövid életrajz for májában tettük közzé (HÁLA & T E R B Ó C S 1997), valamint a Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti Szakosztálya, Ásványtan-Geokémiai Szakosztálya és a Koch Sándor Alapítvány 1997. november 10-én megtartott közös előadó ülésén mutattuk be. Á következőkben a dolgozatainkban összesített szakiro dalmi és levéltári adatok alapján vázoljuk fel a jeles orvos és tudós, ilyen rész letességgel eddig nem ismert életrajzát és tevékenységét, valamint „Magyar mineralógia" című műve elemzésére is kísérletet teszünk.
Zay Sámuel életrajza ZAY Sámuel Komáromban (ma Komárno, Szlovákia) született 1753. május 10-én, a korán elhalt ZAY Ferenc asztalosmester és NAGYARI Éva harmadik gyer mekeként. A helybeli református népiskola elvégzését követően, 1768-ban a fiatal ZAY útnak indult a "kálvinista Rómá"-ba, Debrecenbe, hogy tanulmányait a híres Református Kollégiumban folytassa. Előmenetelével professzorai mara déktalanul meg voltak elégedve, s már egy év után a cívisváros kiérdemesült, szeme világát vesztett szenátora, SZEREMLEY Sámuel mellé rendelték Biblia- és imádság-felolvasásra. 1771-ben preceptori, azaz tanítói állást vállalt a karcagi református iskolában. Onnan visszatérvén, 1773-ban felvették a tógátus diákok sorába. Tanulmányait folytatva professzora, SINAI Miklós fiai mellett házitaní tóskodott, mígnem 1778 nyarán a kor protestáns gyakorlatának megfelelően tanárai adománygyűjtő körútra, szuplikálásra indították útnak a Mátyusföldre. A szuplikációt tiltó törvények értelmében Bars vármegyében letartóztatták, s
HÁLA J. et al: ZAY Samuel
élete
631
öt hónapig a vármegye fogságában sínylődött (ZAY é.n.; F Ö L D V Á R Y 1895; F l N Á C Z Y 1902). Kiszabadulása után megrendült egészséggel tért vissza Debre cenbe, ahol 1780 decemberében befejezte tanulmányait. Egy hónap múltán el vállalta a tiszafüredi iskola rektori állását, amelyet két éven keresztül töltött be (ZAY é.n.: TtREL II. lf.). 1783-ban beiratkozott a Budai, az intézmény áthelyezését követően Pesti Egyetem Orvostudományi Karára, melyet 1788 novemberében jó eredménnyel elvégzett, s egy hónappal később átvehette orvosdoktori oklevelét (ZAY é.n.; SOTEL I/A., I / F ; RUPP 1871; H Ő G Y E S 1896). Ennek birtokában visszatért szü lővárosába, ahol két éven keresztül magánpraxist folytatott, s emellett részt vett a kor egyik tudományos-művészi alkotóközössége, a P É C Z E L I József köré csoportosuló Komáromi Tudós Társaság munkájában is (TAKÁTS 1887a, 1887b; H O R V Á T H 1937; T. S Á R A Y SZABÓ 1979, 1992; Kiss 1993). Az alapszabályok és kötöttségek nélkül működő társaság minden erejét és idejét a magyar nyelvű kultúra felemelésének és népszerűsítésének szentelte, ami a Mindenes Gyűjte mény kiadásában (1789-1792) teljesedett ki. ZAY szerepe nem egészen világos a társaság tevékenységében, bár néhány Mindenes-beli orvosi, természettudo mányi és ásványtani értekezés akár az ő tollából is íródhatott, az pedig bátran feltételezhető, hogy az 1791-ben kiadásra került ásványtanát e közösség kebelén belül, a tagok buzdítása és tanácsai mellett írta meg. A Komáromi Tudós Társaság 1792-ben, P É C Z E L I halálával megszűnt, de ZAY addigra szülővárosától távolra került. Kecskemét magisztrátusa ugyanis 1790ben levélben megkereste a komáromi orvost, és ajánlatot tett a város tisztiorvosi állásának betöltésére. ZAY kapva kapott a lehetőségen, s 1790 júliusában elvál lalta a feladatot. Négy évet töltött Kecskeméten, majd 1794 novemberében bú csút intett a városnak, és sietve elfoglalta új hivatalát: Komárom vármegye fizikusi, azaz tisztiorvosi székét (HANUSZ 1899; MERÉTEY 1937; L Ó R Á N D 1973). Minthogy a megyének két tisztiorvosa volt - ZAY mellett 1810-ig SETH János -, hatásköre nem terjedt ki az egész megyére. Szülőföldjére visszatérvén Tatán telepedett le, s egészen haláláig innen végezte két körzete, a Tatai és a Gesztesi járás egészségügyi, orvosi ellátásának feladatát (KML W/A. 501.). DECSY Sá muel 1812 januárjában a Magyar Kurir lapjain a következőket írta a széles körű elismertségnek örvendő ZAYról: "Az illy hasznos hazafi nem tsak közönséges betsűltetést, hanem megjutalmazást is érdemelne. Szívemből kívánom, hogy ezt a' hasznos hazánk fiát a' kegyelmes egek számos esztendőkig éltessék szerentséssen." (DECSY 1812). Az égiek azonban nem hallgatták meg a fohászt, mert ZAY kevéssel később, 1812. április 9-én Tatán vérgyulladásban, azaz visszérgyulladásban elhunyt. Ötvennyolc esztendősen, család és utódok nélkül halt meg. Két nappal később helyezték örök nyugalomra a Kocsi úti református temetőben, de sírját az 1980-as évek temetőrendezései következményeként ma már hiába is keresnénk (PÁPAY 1901; TRef I / C ) .
632
Földtani Közlöny 128/4
Zay Sámuel, az orvos ZAY negyedszázados orvosi tevékenysége az életkörülmények javításának, a babonás nép felvilágosításának és az orvosi tudomány népszerűsítésének je gyében telt. Komáromi orvoslásáról szinte semmit nem tudunk, de a kecskeméti munkálkodásáról szóló források szépen példázzák e hármas törekvést. Külö nösen igaz ez az 1792-ben benyújtott közegészségügyi tervezetére, amelyben határozottan síkraszállt egy ispotály létesítéséért, a paraszti életmód higiénéjé nek javításáért, az életet veszélyeztető rossz közbiztonság felszámolásáért, a bomlott elméjűek elzárásáért, valamint kortársai előtt járva a gyermekkori pszi chikai ártalmak megelőzéséért. Ostorozta a nép babonaságát, s haraggal szólt a "betstelen gyilkos" kuruzslók tevékenysége ellen is (ZAY 1792). Kiterjedt te vékenységével, körültekintő gondoskodásával nagy megbecsülést vívott ki ma gának Kecskeméten. Ezért a státusok 1794-ben fájó szívvel vették tudomásul, hogy ZAY elhagyja a várost (MERÉTEY 1937). Elete utolsó két évtizedét Komárom vármegyei tisztiorvosi tevékenysége ha tározta meg, ekkor már természettudósi munkálkodásának nem találjuk nyo mát. A Tatán letelepedő ZAY lázasan vetette bele magát az orvosi munkába. Fő feladatai közé tartozott a folyamatos gyógyító tevékenységen és körzetei egész ségügyi ellenőrzésén túlmenően a járási seborvosok, bábaasszonyok munkájá nak irányítása, a szegények, rászorulók, cigányok, katonák és rabok gyógysze rekkel való ingyenes ellátása, a gyógyszertárak ellenőrzése, a vármegye járvány ügyi védelme, az állatorvosi teendők ellátása és az évenkénti orvosi jelentés (periodica physica relatio) megfogalmazása és elküldése a Helytartótanácsnak (KMLIV/A. 501.; KÖRMENDI 1984; SZÁLLÁSI 1991). Egyik jelentését részletesen is ismerjük, amelyben - bár ez éppen nem felvilágosultságáról vall - a korban széles körben alkalmazott és elismert himlőoltási eljárással, a variolációval szemben támasztott óvatos ellenvetéseket (ZAY 1799a). Lelkes segíteni akarása és orvosi képességei mindazonáltal szinte legendabéli hőssé avatták alakját. A korabeli sajtó két ízben is beszámolt arról, hogy ZAY némáknak adta vissza a hangját, s tébolyultaknak nyitotta meg az értelmét (Magyar Kurir 1805; DECSY 1812). Feltétlenül meg kell emlékeznünk orvosdoktorunk egyik nevezetes pácien séről, KAZINCZY Ferencről, aki 1803-ban futó látogatást tett Tatán, s lófogatával távozóban balesetet szenvedett. Ekkor más orvosok mellett ZAY is vizitált a kor szellemi nagyságánál, s ahogy KAZINCZY beszámolt róla, megállapította, hogy "a gyógyulást hagyjam a természetre; oly karban vagyok, hogy utazhatom" (KAZINCZY 1987).
Gyakorlati orvoslása mellett ZAY szellemi tevékenységét sem szüneteltette, az orvosi tudomány és a közgondolkodás közt tátongó szakadékot az ismeret terjesztés útján kívánta áthidalni. 1800-ban közzétett hirdetményéből kiderül, hogy nagy vállalkozásba fogott: lefordított két német kézikönyvet - feltehetően Christian August STRUVE 1797-ben megjelent műveit (1797a, 1797b) -, s azt „Holtnak láttzók' meg elevenitése módja" címen kívánta megjelentetni (ZAY 1800a, 1800b). A tervezett könyv a 18-19. század nagy orvosi problémájára, a
HÁLA ] . et al.: ZAY Samuel
élete
633
tetszhalál jelenségére próbált magyarázatot adni, s egyben útmutatással látta volna el a publikumot arra nézve, miként lehet a tetszhalottakat az életbe visszahozni. A könyv azonban sem ekkor, sem egy évvel később, újabb pró bálkozását követően nem jelent meg (ZAY 1801a, 1801b). ZAY azonban tovább dolgozott, s ennek gyümölcseként jóval bővebb formában, immáron egy másik német orvosnagyság, J. KRAUSE több kiadást megért munkájával (1792) és saját megfigyeléseivel kibővítve a könyv 1810-ben napvilágot látott (ZAY 1810) (2. áb ra). Mindeközben születendőben volt egy harmadik fordítása is, mégpedig H I P POKRATÉSZ munkáinak magyarra való átültetése (ZAY 1800a). Ezen vállalkozá sáról is csupán annyit tudunk, hogy valamely oknál fogva nem jutott el a meg jelentetésig, ami annál is inkább sajnálatos, minthogy az első magyar nyelvű HlPPOKRATÉSZ-szemelvénygyűjteményt csaknem fél évszázaddal később, 1843ban adták közre ( H I P P O K R A T É S Z 1843). Az utókor orvostörténészei nagy tudású és széles látókörű orvosnak ismerték el ZAY Sámuelt ( L Ó R Á N T 1973). Egyesek külön kiemelték a könyvében tárgyalt életmentő vérátömlesztés felvetésének jelentőségét ( K i s s 1992), valamint a skorbutról írt gondolatainak szakszerűségét és felvilágosultságát (SZÁLLÁSI 1988, 1991).
Zay Sámuel, a természettudós ZAY természettudósi munkássága kétségkívül a „Magyar mineralógia" (ZAY 1791b) kiadásában csúcsosodott ki. Mielőtt azonban ennek jelentőségét taglal nánk, ejteni kell pár szót a szerző természettudományos, és ezen belül ásvány tani szaktudásának eredetéről, valamint könyve kiadásának körülményeiről. ZAY már debreceni éveiben felvértezhette magát ilyen irányú műveltséggel, a természettudományokat is tanító ( K O S Á R Y 1983), és jeles természetfilozófiai művében ásványokkal is foglalkozó (HATVANI 1757), ezekről feltehetően előa dásain is beszélő HATVANI István professzornak köszönhetően. Tudományos felkészültsége azonban minden bizonnyal a Pesti Egyetem orvoskarán teljese dett ki. 1784-ben - éppen amikor ZAY az univerzitáson tanult - az egyetem nagy átalakuláson ment keresztül. Amellett, hogy az épületeket Budáról Pestre költöztették, az orvostudományi kar új tanszéket is kapott: a bölcsészettudo mányi kartól átvette az állat- és ásványtant magában foglaló leíró vagy különös természetrajz (história naturae specialis) katedráját. Ez a már meglévő növényés vegytani tanszékekkel együtt valóságos természettudományi tankört képe zett az orvosi karon. A pesti orvosképzésben újonnan bevezetett tárgyakat az osztrák származású P I L L E R Mátyás tanította 1788-ban bekövetkezett haláláig ( R U P P 1871; H Ő G Y E S 1896; S z E N T P É T E R Y 1935; G Y Ő R Y 1936). ZAY könyve elősza vában így emlékezett meg professzoráról: "ama boldog emlékezetű T. Pater PILLER Mátyás, a' Pesti Királyi Mindenességbe Természet Históriáját nagy ha szonnal tanító tudós Professor Úr [...] kinek nem tsak tanításait hallgattam, hanem Természet' Tárházát tsak nem szinte haláláig, melly énnékem negyed fél esztendő, tulajdon út mutatása szerént látogattam" (ZAY 1791b). Ebben a kis
Földtani Közlöny
128/4
1. ábra. ZAY Sámuel orvosi könyvének címlapja Fig. 1 Front-page
of Sámuel
ZAY'S book on
medicine
HÁLA J. et ai: ZAY Samuel
élete
635
passzusban is utalt a tudós professzor Európa-szerte híressé vált növény-, allât es ásványgyűjteményére, melyet a kor Collectio Pilleriana néven ismert (PAULER 1880; SZABÓ 1888; BUNKE 1985; PAPP & WEISZBURG 1994).
A ma embere előtt különös színben tűnhet fel az, hogy az orvosi karon ter mészetrajzot tanítottak, sőt, hogy egy medikus ásványokkal foglalkozzék, s azok világát oly mértékben megszeresse és megismerje, hogy alig pár év eltel tével már könyvet adjon ki róla. Ennek megértéséhez ismernünk kell azt a korabeli tudományos felfogást, amely az ásványokat övezte, ipari fontosságuk mellett ugyanis nagy gyógyászati jelentőséget is tulajdonítottak ezeknek a "ter mészeti tárgyaknak" (bár e vélekedések egy része ma a babonaságok körébe sorolható). Több helytartótanácsi rendeletet ismerünk, amely a tisztiorvosokat ezek kutatására, lelőhelyeik és fizikai tulajdonságaik leírására utasította (DEMKÓ 1894). Teljesen természetes tehát, hogy ZAY orvostanhallgatóként közelről nyer hetett betekintést a természetrajzba, azon belül a mineralógiába, s ebben sokat köszönhetett PILLER Mátyásnak is. Az egyetem elvégzését követően orvosdoktorunk lázas munkába fogott azzal az elhatározással, hogy megír egy ásványtani kézikönyvet. Ezzel meglehetősen gyorsan, már 1790 nyarán elkészült, ahogy erről a Hadi Történetekben közzétett figyelemfelkeltő tudósítás tanúskodik (Hadi Történetek 1790). Fél esztendővel később ismét a lapok értesítették a művelt közönséget arról, hogy ha némi késéssel is, de a könyv végre megjelent (Hadi Történetek 1791, ZAY 1791a) (2. ábra). A „Magyar mineralógia" (ZAY 1791b) széles elismertséget vívott ki szer zőjének, s ZAY bevallása szerint többen arra ösztönözték, hogy ne álljon meg az ásványtan megírásánál, hanem adja ki a teljes természetrajzot, vagyis írjon egy növénytani és állattani kézikönyvet is (ZAY 1800a). Tudorunk megfogadta a tanácsot, bár a gondolat már korábban is megfordulhatott a fejében, mással ugyanis aligha magyarázható az a gyorsaság, amelynek eredményeként jófor mán még az ásványtan kinyomtatása előtt elkészült növényrendszertani mun kájával is. Ahogy ő írta: "a' nállam már munkába lévő második darabjával-is a' Természet Világának, mely tanit a' növötényekről (Regno vegetabili) rövid időn ugyan Magyar nyelven fogok szolgálni" (ZAY 1791a). ZAY tehát 1791 tavaszán kis híján készen állt tervezett természetrajzi soroza tának második kötetével is. Mi lehet az oka annak, hogy sem ezt, sem állattani kézikönyvét nem ismerjük? Az ásványtan előfizetésének beszedésére a sajtó útján többek között felkérte volt évfolyamtársát, az akkor Szatmáron praktizáló FÖLDI Jánost is (Hadi Történetek 1790). A komáromi orvosdoktor tervét azonban FÖLDI önnön személyére sérelmesnek találhatta, hiszen benne szintúgy az a gondolat érlelődött, hogy magyar nyelven teszi közzé a teljes természeti his tóriát. Vélhetően ő írta azt a levelet, amelyről ZAY majd tíz év elteltével, diszkrét sértettséggel így írt: "A' Magyar Mineralógia ki hirdetésekór némely nagy ér demű uraktól meg szollittattam az iránt, hogy a természet Históriájának egyéb részeit is adnám ki magyarul: Szinte készen voltam már egyik részével [ti. a növénytannal], midőn egy helyről levelet veszek, a' mellyben azt irták, hogy a' természet egész históriáját ott kinvánták volna ki dolgozni, az okonn a' mun-
Földtani Közlöny 128/4
MAGYAR
j
M I N E R A L Ó G I A
;
A V A G Y
\
j
AZ
Á S V Á N Y O K R Ó L V A L Ó
T
U
D
O
M
Á
N
Y
,
m e11 y A' Tcrméfzet elfő Világának eddig esmérctes minden-féle Szüleményeit M a g y a r
N y e l v e n
terjeízti
élőnkbe.
Szeress, de hafznoían.
k o
m
Ar
Wéber Плац
о м
b a n ,
Péter' Betüyrcl. 1 7 9 I ,
2. ábra. ZAY Sámuel ásványtani könyvének címlapja Fig. 2 Front-page
of Sámuel ZAY'S book on
mineralogy
'
HÁLA ]. et al: ZAY Sámuel élete
637
kát oda ajánlottam által." (ZAY 1800a; Kiss 1992-ben írt tanulmányában mutatott rá, hogy a levél szerzője minden bizonnyal FÖLDI volt). A „Magyar mineralógia" kapcsán kipattant, kettejük közötti viszálynak utó élete is volt. FÖLDI ugyanis 1799-ben - teljesen alaptalanul - azzal vádolta meg Z A Y t , hogy ásványtana plágium, nevezetesen PILLER latin nyelvű munkájának (1775) ügyes fordítása (MAY 1970). Nem tudjuk, hogy ZAY értesült-e a vádas kodásról, de ha igen, akkor keserűségére gyógyírként szolgálhatott a hír, hogy a jénai Ásványtani Társulat egyhangúlag levelező tagjává választotta. A tatai orvos-természettudós erről Johann Georg LENZ igazgató 1798. július 4-én kelt leveléből, jócskán megkésve értesült. A magyar sajtóban is közzétett, 1798. július 2-án kiállított diplomát LENZ, valamint TELEKI Domokos elnök és NAGY Sámuel titkár írták alá (PÁNCZÉL 1799). ZAY a megtisztelő elismerést 1799. április 28-ai levelében (1799b) köszönte meg (3. ábra). FÖLDI János a kor nagy polihisztoraként kimagasló tudományos és szépiro dalmi tevékenységet fejtett ki. Egyebek mellett megalkotta a magyar növény rendszertan alapvetését (1793) és az első tudományos, magyar nyelvű rend szeres állattant (1801). Általunk ismeretlen okok, valamint korai halála meg akadályozta a tervezett összegző növénytan és ásványtan megírásában, s mint hogy Z A Y t is lebeszélte a természet históriájának kidolgozásáról, tudo mányosságunk, sajnálatos módon, két természetrajzi sorozattal lett szegényebb.
A "Magyar mineralógia" ásványtani jelentősége Az első magyar nyelvű ásványtani könyvet B E N K Ó Ferenc tette közzé 1784ben Kolozsvárott, amely tulajdonképpen Abraham Gottlob WERNER rend szertani művének (1774) magyarországi és külföldi példákkal gazdagított for dítása volt ( B E N K Ő F. 1784). A második magyar nyelvű ásványtan kiadása szin tén B E N K Ő nevéhez fűződik (1786). Ez már az első önálló magyar ásványtanként értékelhető. Megírásához a szerző számos külföldi könyvet és tanulmányt hasz nált fel, de kamatoztatta benne saját, széles körű terepi ismereteit is. ZAY Sámuel jóvoltából 1791-ben napvilágot látott a harmadik magyar nyelvű ásványtan mai értelemben tulajdonképpen ásvány- és kőzettan - is (ZAY 1791b). Ez a je lenség - ahogy K O C H Sándor (1952) fogalmazott -, hogy tudniillik hét esztendő alatt három magyar nyelvű mineralógiai kézikönyv jelenjen meg, máig is egye dülálló jelenség a magyar ásványtan történetében. A hazánk területére vonatkozó 18. századi latin és német nyelvű, jobbára topografikus ásványtanok és gyűjteménykatalógusok szerzői - FRIDVALDSZKY (1767), B O R N (1774), S C O P O L I (1776), F l C H T E L (1791) és mások - még jobbára beérték adatgyűjtéssel, illetve a nagyobb gyűjtemények alapján végzett rend szerezésükben nem törekedhettek kvantifikatív ásványtani szintézisre. E tekin tetben nagy előrelépést jelentettek B E N K Ő és ZAY kézikönyvei. Az alábbiakban ZAY művének (1791b) részletes, ásványtani szempontú elemzésére teszünk kí sérletet (az általa használt kifejezéseket korszerűsített helyesírással, közöljük).
638
Földtani Közlöny 128/4
3. ábra. ZAY S á m u e l köszönő sorai a jénai Ásványtani Társulathoz (levélrészlet) Fíg. 3 Sámuel
Zay's
acknowledgment
to the Jena Mineralogical
Society
(detail of a letter)
HÁLA } . et al.: ZAY Sámuel élete
639
ZAY a tanulmányai során szerzett ismeretek mellett széles szakirodalmi tájé kozottsággal is rendelkezett, amiről hivatkozásai alapján könnyen meggyőződ hetünk. Munkáján erősen látszik, hogy az ásványvilágra vonatkozó tudása javát - BENKŐ terepi ismereteivel szemben - ZAY aligha terepbejárásból vagy önnön kémiai vizsgálataiból merítette. Az egyes ásványok tulajdonságainak, lelőhe lyeinek bemutatásakor és a különböző forrásművekben leírt megfigyelések mér legelő, véleményütköztető közzétételekor mintegy hatvan, Európa-szerte híres tudós munkájára tett utalást. Közülük is kiemelkedik PILLER latin nyelvű ás ványtan-összefoglalása ( 1 7 8 0 - 1 7 8 1 ) , melynek osztályozási rendszerét ZAY ala pul vette, ahogy erre előszavában is utalt. A „Magyar mineralógiá"-nak egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy szerzője PILLER többéves szakmai és mentori irányításával ismerhette meg a Collectio Pillerianát, így a kor egyik legtekin télyesebb gyűjteményéről szerzett ismereteit képezte le szintézisében. ZAY ugyancsak előszavában említette, hogy az általa használt, a kristályformákat jelölő geometriai műszók forrása D U G O N I C S András műve ( 1 7 8 4 ) volt. Ezen túl olyan, különböző korok tudományosságát reprezentáló és eltérő felkészültségű mineralógusok munkáit idézte és értékelte, mint BENKŐ, BRÜCKMANN, CRONSTEDT, HENKEL, MICHELAZZI, ROMÉ D E L'ISLE, SCOPOLI, WERNER; a hivatkozott vegyészek között találjuk BEAUMÉ, BERGMAN, BOULDUC, BOURDELIN, CARTHEU-
SER, MARGGRAF, SCHEELE nevét; de olyan természettudós-nagyságok munkás ságára is tett utalást, mint B ü s c H i N G , GESNER, LINNÉ vagy NEWTON. A 3 4 9 oldalas könyv ásványtani része négy szakaszon belül mintegy kétszáz ötven ásványfajt tárgyal. A ZAY által alkalmazott rendszerezés közvetlen forrása PILLER említett műve, mindamellett egy akkor már meglehetősen hagyományos, sokak által követett rendszertanról van szó, amelynek kidolgozása ókori előz mények után A v i C E N N A (vagy eredeti, arab nevén IBN SZÍNA) nevéhez fűződik. A „Magyar mineralógia" szerzője ennek megfelelően szakaszokra, részekre, ren dekre, majd nemekre osztotta fel az ásványvilágot. E kategóriák meghatározá sakor, illetve az ásványleírásoknál alapvető fontosságúnak tartotta a kémiai összetételt és a kémiai tulajdonságokat. Az egyes ásványfajok rendszertani he lyét is aszerint állapította meg, hogy azt mely elemek alkotják (e tekintetben már az ásványrendszertan werneri vezérfonalát követte). Kevésbé vette figye lembe rendezőelvként a kristályformákat, jóllehet, igyekezett a kor rohamosan változó kristálytani ismereteit is szintézisébe foglalni. Jelölésükre a D U G O N I C S geometriájából átvett terminológiát használta, s a következő formákat külön böztette meg: pajzs (rhombus), nyúlt pajzs (rhomboides), henger (cylindrus), csúcs (conus), cövek (pyramis), általag (prisma), köb (cubus), téglány (parallelepipedum), gömb (sphaera), sokláb vagy soktalp (polyasdrum). E két szem ponton - a kémiai összetételen és a kristályformán - felül a legtöbb esetben lejegyezte a latin és magyar nyelven egyaránt megnevezett ásványfajok alakját, színét, oldódását és olvadását (külső tulajdonságok), hasadási és törési formáit (belső tulajdonságok), valamint azok lelőhelyeit, földtani környezetét (fészek), ásványtársulását, megjelenési formáját (por avagy kristályos), illetve ipari, me zőgazdasági, háztartási és gyógyászati hasznát. Osztályozási rendszerének bi zonytalanságára vall, hogy néhány ásványt több szakaszban is bemutatott. így
640
Földtani Közlöny 128/4
például a kovandokat (pirit, kalkopirit) a tűzkapós testek és az ércek közé egya ránt felvette. Mielőtt ZAY ásványrendszertanának részletesebb bemutatására térnénk, nem tartjuk feleslegesnek irányelvein keresztül néhány alapvető erényére és hibájára rámutatni. A könyvben ásványként előhozottaknak a kor tudományosságának megfele lően csupán negyede állja meg helyét ásványfajként. Ezt a megállapítást minden szemrehányás nélkül tesszük, hiszen vizsgálati módszerei nem tették lehetővé a differenciáltabb elemzést és rendszerezést. ZAY bevezetőjében határozta meg szempontjait: kutatásának tárgya a földek világa (regnum minérale), amelybe nem mások tartoznak, mint a "némelly apró testetskéknek egybe lett tsoportozásokból alkottak, és a' mellyekbe semmi elevenséget mutató jelek nintsenek (organizatio nulla)". Ily módon nemcsak ásványokat, de keverékeket, kőzeteket is nagy számban tárgyalt. Az ásványfajok legtöbbje esetében ZAY nagy részletességgel írta le kémiai tulajdonságaikat - és ez mindenképpen nagy előrelépés BENKŐ kézikönyvéhez képest! - , valamint lelőhelyeiket és települési viszonyaikat, még ha ezt alapve tően forrásművek alapján is tette. Több ásványtani, ásványkémiai alapvetést elszórtan írt le, ezeket hiába is keresnénk a bevezetőben. A kristályosodás lé nyegéről például a kvarc tárgyalásakor szólt: "kristályosodás olly testeken szo kott lenni, mellyek elébb híg állapotba vagy megolvadva voltak". A turmalin bemutatásakor említette a piroelektromosság és a pleokroizmus jelenségét, ez utóbbit a következőképpen: "a' néző szem és világosság között a' tengelye egye nesen fenn álljon világos; ha ellenbe egyenesen fekve szemléljük, egészen homájosnak tetszik". Az üledékképződésről a homokkő kapcsán írt, amelynek folyamata véleménye szerint akképpen zajlik le, hogy elsőként a sziklák öszszetörnek, ezt aztán a víz elszállítja, a koptatott törmeléket lerakja, s miután az kiszárad, megkeményedik. A fluoritról írta le, hogy az, egyéb ásványokhoz hasonlóan, gyakorta mátrixa (kupaca) lehet az érceknek stb. Nagy erénye a kézikönyvnek, hogy szerzője nem csupán ismertette az ásvá nyokról szóló kútfőket, de saját tapasztalatai alapján - jól vagy rosszul - érté kelte is a bennük foglaltakat. Erről a tudományos igényről, a forráskritika al kalmazásáról tanúskodik az a különös kategória, amelyet az érceken belül tár gyalt „Történetből való ezüstásványok" címen. Ide azokat az ásványokat vette fel, amelyek ezüsttartalmáról csak az általa ismert források szóltak, de maga ZAY ezt ellenőrizni nem tudta. Másutt megjegyezte, hogy sokak szerint az érc képződésben egyaránt fontos szerepet vállal a kén és a higany. Ehhez fűzte hozzá jó meglátással, hogy ő maga csak a kén fontosságában bizonyos, a hi gannyal kapcsolatban már óvatosabban fogalmazna. Egyebütt azt a korabeli tudományos vélekedést vitatta, hogy a kobalt csupán vas és arzén elegye lenne, de kétkedve hagyta helyben azt a tételt is, hogy a nikkel mágnesességének oka a benne található vas. Megint másutt elődeivel vitázva rámutatott, hogy a fémek nyújthatóságának oka a szerkezetben keresendő. Jó meglátásai mellett is elő fordul azonban, hogy bizonyos következtetésekhez, kisebb felfedezésekhez bár csak egy karnyújtásnyira állt tőlük - nem jutott el. Egy ízben például kö-
HÁLA }. et al: ZAY Sámuel
élete
641
zölte, hogy forrasztócsőben vizsgálva a turmalin, mint "a' Póris tajtékzik", ám kémiai összetételének leírásakor a bórt (póris) mégsem nevezte meg, pedig ő írhatta volna le elsőként a turmalin bórtartalmát. Ezek mellett több helyütt nem fogadta el a - mai szemmel tudjuk: helytálló - korabeli tudományos nézeteket és eredményeket. Az éghető üledékekről, s főleg a kőolajról szólván kifejtette véleményét, mely szerint erősen kétséges az az elmélet, hogy ezek állati vagy növényi eredetűek lennének, hisz oly sok van belőlük oly sok helyen, hogy semmiképpen nem lehetnek azok. Később N E W T O N leírását tévesnek minősítve megállapította, hogy az semmi módon nem igazolható vélekedés, mely szerint a gyémánt valamiféle szén volna. Az ásványtani kézikönyv általános erényeinek és hibáinak kiemelése után mindenképpen hasznos lehet részletesebben is áttekintenünk ZAY rend szertanát. Az ásványok első szakaszában a sókat vette sorra, s fő tulajdonsá gukul jelölte meg, hogy vízben oldódnak, illetve van ízük. A szakaszt két részre tagolta - egészen praktikus szempont alapján - aszerint, hogy lehet-e belőlük szappant főzni (csípős vagy lúgsók), vagy éppen nem lehet (savanyú sók). A második szakaszba kerültek az éghető testek (tűzkapós vagy felgyulladó testek), melyek fő tulajdonsága éghetőségük mellett, hogy szerves anyagban oldódnak. E szakaszon belül három részt különböztetett meg. Elsőként a ként és a kén tartalmú ásványokat (kénköves vagy büdösköves testek) vette sorra, melyek között fő helyen szerepel a terméskén (büdöskő), a pirit, a kalkopirit és más kemény szulfidok (összefoglalóan kovakövek). A második részben tárgyalta az éghető üledékeket (enyvek), amelyek meglátása szerint két rendre tagolhatok tovább: a kőolajfélékére (híg enyvek), illetve a gyantafélékére (kemény enyvek). A harmadik rész, a fejér enyv vagy földfaggyú tárgyalásakor csak említés szint jére szorítkozott, maga is bizonytalan volt afelől, hogy ez a rész tulajdonképpen mit is takar. A legbővebben tárgyalt, nyolc részre tagolt harmadik szakaszban a földek kerülnek sorra. ZAY alapvetése szerint ezek sem vízben, sem olajban nem oldódó, éghetetlen és rideg testek. Idetartoznak a szilikátok, a karbonátok, az oxidok és a kőzetek. Az első részben találhatóak a különféle mészföldek, amelyeken belül leírta a mészkövet, a kalcit (mészkövecs vagy spát) több kris tálymódosulatát, a gipszet (vagy gyantakő), a fluoritot (folyókövecs), a baritot (nehézkő) és a márgát (csapóföld). A második részbe sorolta a magnéziumtar talmú ásványokat (festőföldek), de ezeket meglehetősen ritkának minősítette (jóllehet, a dolomitot éppen a könyv kidolgozásakor írták le Franciaországban). Harmadikként vette sorra a karbonátokat (levegőég-savanyúságok), amelyek közé vélhetően a pátos karbonátokat, vízmentes szulfátokat sorolta, de hiányos leírásuknál fogva ezt nem lehet biztosan megállapítani. A negyedik részt a réteg szilikátoknak (agyagföldek) szentelte, s ezen belül a kaolinit, bentonit (össze foglalóan timsós agyagok), csillámok (csillogó kő), palakőzetek (palakő vagy táblás agyag), talk (vagy szalonnakő) és szerpentin (szerpentinkő) tárgyalására tért ki. A következő, ötödik részben a különböző Si02-módosulatok (kovaföl dek) bemutatására tért át. Itt főhelyen szerepel a kvarc összes megjelenési for májával és a földpát (szikrázó kövecs vagy békasó), mely utóbbi kapcsán meg is jegyezte, hogy főként mint kőzetalkotó van jelen a természetben. Külön ma-
642
Földtani Közlöny 128/4
gyarázat nélkül e részben tárgyalta a drágaköveket is. A hatodik részben a szilikátok (olvadó kövek) bemutatása következik - turmalin, zeolit, piroxen, amfibol és sörl (ez utóbbi három gyűjtőneve: fattyúgránát) - , míg a hetedik részben a kőzeteket (kősziklák) írta le bővebben. Ezeket az elegyes kősziklák és a gyülevész kősziklák rendjére osztotta fel. Végül a nyolcadik részben tett említést a vulkáni tufákról, az üvegekről és az agglomerátumokról (összefog lalóan salakföldek). ZAY könyvének negyedik szakasza az ércekről szól. Ide sorolta azokat a természeti állapotukban nagy fajsúlyú (különös nehézségű), fémes fényű (ércfényességű) testeket, amelyek kohászati úton megolvaszthatóak. Két fő részt különített el egymástól az ércek tárgyalásakor: a nyújtható egész tökéletes érceket, valamint a rideg félérceket. Könyve végén ZAY helyet szorított egy hatoldalas paleontológiái függeléknek is - „Toldalék a' kővé-válttakról" címmel - , amely a könyv erősen támadható Achilles-sarka. Bár segítő szándékkal javaslatot tett az ősmaradványok rend szerezésére, sőt, a téma iránt érdeklődők számára irodalmat is csatolt a fejezet hez, leírása mégis merőben zavaros. Az ősmaradványok köréből eleve kizárta a fosszíliák jó részét (kagyló- és csigahéjak, csontok, lenyomatok stb.), s csak a valóságos kővé váltakról szólt. Hogy mik tartoznak ide, arról így írt: "plántái vagy állati részek tsalhatatlan jelekkel magokat ki mutatják, de természeti tu lajdonságaikkal nem bírnak"; ide sorolta például a fogtürkizt.
A „Magyar mineralogia" szaknyelvi jelentősége A „Magyar mineralógiá"-ban a kor irodalmi normáihoz igazodva (BENKŐ L. 1960) ZAY a magyar ásványtani szaknyelv megteremtésére is törekedett. Bár kifejezéseinek többsége feledésbe merült, a tudományszak néhány ma is hasz nált szavának bevezetését, illetve népszerűsítését neki köszönhetjük. Ugyanak kor fontos tisztázni azokat a feltevéseket, melyekben néhány kutató több kife jezést (pl. kőolaj, kőszén) szerzőnk szóalkotásának tulajdonított (MAY 1970; 1982; KISS 1993, 1994). A kiragadott példáknál maradva arra az eredményre jutunk, hogy a kőolaj szó évtizedekkel (PARIZ PÁPAI 1708), míg a kőszén, kövi szén szavak pár esztendővel (Magyar Hírmondó 1780, 1781; MOLNÁR 1783b; BENKŐ F. 1786) ZAY művének megjelenése előtt már felbukkantak a nyomtatott irodalomban. Vitathatatlan szaknyelvteremtő érdemeit másutt kell keresnünk: a nemzetközi szakirodalomból vette át például a gipsz, gránit és kvarc elneve zéseket, de jelentőségében mind közül kiemelkedik az ásvány szó bevezetése, melyről bővebben az alábbiakban szólunk. Az ás igéből -vány képzővel kialakult, feltehetően már a honfoglalás előtt hasz nált, 'árok' jelentésű szavunkat a nyelvújítás korában mentették meg a feledéstől (BENKŐ L. 1967), s a 18. század utolsó harmadában kezdték használni a mai érte lemben. BENYÁK Bernát, a nyelvújítás egyik előharcosa már az 1770-es években leírta, de a szöveg, amelyben a szó szerepel, kéziratban maradt (TAKÁTS 1891; BENKŐ L. 1967). Nyomtatásban először MOLNÁR János Magyar Könyv-Házában, a PALLAS oroszországi úti beszámolóját ismertető cikkben jelent meg 1783-ban (MOL-
HÁLA ] . et al.: ZAY Sámuel
élete
643
NÁR 1783a). MOLNÁR írása nyomán 1784-ben BARÓTI SZABÓ Dávid is felvette a "rit kább magyar szókat" bemutató "kisded" szótárába 'a' mi a' főidből ásatik ki' jelen téssel (BARÓTI SZABÓ 1784). BENKŐ Ferenc még egyik könyvében sem használta, valódi tudományos műszóvá ZAY Sámuel avatta a „Magyar mineralógiá"-val (SziLY 1902; BENKŐ L. 1967). Nemcsak a könyv címlapjára írta ki az ásvány kifeje zést, hanem műve előszavában határozottan ki is jelentette, hogy "Ezen Deák szót pedig minérale, mellyet mások fossilénak is mondanak, semmi illendőbb szóval ki nem tehettem, mint az ásvány nevezettel." A szó többek között GÁTI István termé szettudományi munkája (1795), FÁBIÁN József hasonló témájú műve (1803), SÁN DOR István ismeretterjesztő folyóirata (1798) és szókönyve (1808), GELEY József ásványtana (1811), a Tudományos Gyűjtemény szerzőinek cikkei (pl. Y. 1817,1818; TÖLTÉNYI1820; KACSKOVICS1831; HOBLIK 1832; Tudományos Gyűjtemény 1837; Z . 1841), KOVÁTS Mihály ásványnévtára (1822), K ü N O S S Endre "szófüzére" (1834),
BUGÁT Pál "természettudományi szóhalmaza" (1843), SZABÓ József bányaműszótá ra (1848) és más művek révén terjedt. Nyelvünkben egyre elfogadottabbá vált és végérvényesen kiszorította a nyelvújítók által ugyanilyen értelemben javasolt ásadék (BARÓTI SZABÓ 1784), ásany (CZUCZOR & FOGARASI 1862), ásány (CZUCZOR & FOGARASI 1862), ásla (SZABÓ 1848), ásmány (KUNOSS 1834; CZUCZOR & FOGARASI
1862), ásovány (BARÓTI SZABÓ 1784), bányászna (KOVÁTS 1822), minera (SZABÓ 1848) és más szavakat. Az ásvány kifejezés a 19. század közepére polgárjogot nyert a szépirodalomban is, ezért szólhatott MADÁCH Imre „Az ember tragédiája" című, 1859-60-ban írt műve tizenkettedik színében a falanszter tudósa Ádámhoz és Lu ciferhez ekképpen: "ím ásványaink. | Nézzétek, milyen roppant széndarab" (MA DÁCH 1942).
A ZAY könyvének címlapján olvasható „ásványokról való tudomány" kifeje zés már közel áll a mineralógia magyarul leginkább használt ásványtan elne vezéséhez, korábban BENKŐ Ferenc a mineralógia (nála minerologia) magyar megfelelőjeként „a kövek s ércek tudománya" kifejezést használta. A nyomtatott irodalomban néhány évtizeddel később megjelent a ma is, de az ásványtannál jóval ritkábban használt ásványtudomány (KOVÁTS 1822; KACSKOVICS 1831; KUNOSS 1834; CZUCZOR & FOGARASI 1862), majd az ásványtan is, ismereteink
szerint először 1834-ben (KUNOSS 1834). Ez utóbbi elterjedése nem engedte nyel vünkben meghonosodni a tudományág megnevezésére a 19. században hasz nált és ajánlott áslatan (SZABÓ 1848), ásványászság (KOVÁTS 1822), ásványisme (CZUCZOR & FOGARASI 1862), mineratan (SZABÓ 1848) és más szavakat.
A harmadik magyar nyelvű ásványtan megalkotása, új ismeretek olvasmányos, a kor legmagasabb nyelvi színvonalán való közlése, máig élő szavaknak a szak nyelvben való meghonosítása, illetve elterjesztése: ezek azok az értékek, amelyek ZAY Sámuelt a magyar ásványtan jeles alakjává, művét pedig tudománytörténeti jelentőségűvé teszik. Jeles elődünk az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet és meg becsülést érdemel az utókortól. Hisszük, hogy remekbe szabott könyve nemcsak tudománytörténeti szempontból lehet érdekes napjaink tudósa számára, de meg tanít bennünket arra is, miként lehet kellő tisztelettel és áhítattal tanulmányozni ZAY szavaival - eme "elmét gyönyörködtető ritkaságait a' természetnek".
644
Földtani Közlöny
128/4
Irodalom BARÓTI SZABÓ D. 1784: Kisded szó-tár, melly A' ritkább magyar szókat az А. В. C. rendi szerént emlékeztető versekbenn elő-adja. Kassán, 104 p. BENKŐ F. 1784: Werner Ábrahám Urnák a' köveknek és értzeknek külső megesmértetö jegyeikről... Kolo'sváratt, 213 p. BENKÖ F. 1786: Magyar minerologia az az a' kövek' 's értzek' tudománya. Kolo'sváratt, 181 p. BENKŐ L. 1960: A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. Budapest, 548 p. BENKŐ L. főszerk. 1967: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. Budapest, 1142 p. BORN, I. 1774: Briefe über mineralogische Gegenstände auf seiner Reise durch das Temeswarer Bannat, Siebenbürgen, Ober- und Nieder-Hungarn. Hrsg. Ferber, J. J. Frankfurt-Leipzig, 228 p. BUGÄT P. 1843: Természettudományi szóhalmaz. Budán, XIV, 488 p. BUNKE Zs. 1985: Piller Mátyás (1733-1788) és herbáriuma. - Botanikai Közlemények, 7 2 / 1 - 2 , 185-195. CZUCZOR G., FOGARASI J. 1862: A magyar nyelv szótára. I. Budapest DECSY S. 1812: Nagy megelégedéssel olvastam [...]. - Magyar Kurir, 2 7 / 1 - 3 , 3 8 - 3 9 . DEMKÓ K. 1894: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig. II. Budapest, VIII, 555 p. DUGONICS A. 1784: A tudákosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria). Pest, 272 + 188 p. FÁBIÁN J. 1803: Természeti tudomány a' köznépnek. Weszprémben, 269 p. FICHTEL, J. E. 1791: Mineralogische Bemerkungen von den Karpathen. I—II. Wien, 730 p. FINÁCZY E. 1902: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. II. Budapest, VIII, 525 p. FÖLDI J . 1793: Rövid kritika és rajzolat a' magyar fűvésztudományról. Bécs, 60 p. FÖLDI J. 1801: Természeti História A' Linne Systémája szerént. Első tsomó. Az állatok országa. Pozsony, X, 428 p. FÖLDVÁRY L. 1895: Egyháztörténelmi adalékok. - Debreczení Protestáns Lap, 1 5 / 4 1 , 503-504. FRIDVALDSZKY, J . 1767: Minera-logia magni principatus Transylvania;. Claudiopolis, 206 p. GÁTI I. 1795: A' természet históriája... Pozsonyban, X, 300 p. GELEY J. 1811: Természet História. Harmadik rész. Az ásványok országa. S.-Patak, X V I , 199 p. GYÓRY T. 1936: A Királyi Magyar Pázmány Péter-Tudományegyetem története. III. Az orvostudo mányi kar története 1770-1935. Budapest, XVI, 842 p. Hadi Történetek 1790: Ketskeméth városa' érdemes orvos doktora [...]. - Hadi Történetek, 3 / 2 , 10. 167-168. Hadi Történetek 1791: Jelenti Ketskeméth városa' érdemes orvos doktora [...]. - Hadi Történetek, 4 / 1 , 1 8 . 279-280. H Á L A ]., TERBÓCS A. 1997: Zay Sámuel. - N A G Y F. (főszerk.): Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Budapest, 8 8 4 - 8 8 5 . HANUSZ I. 1899: Zay Sámuel, Kecskeméten. - Természettudományi Közlöny, 2 1 / 2 4 0 , 4 0 2 - 4 0 3 . HATVANI, I. 1757: Introductio ad principia philosophise. Cui accedit observatio elevationis poli Debrecinensis, in usus auditorum. Debrecini, XV, 304 p. HIPPOKRATÉSZ 1843: Hippokrates aphorizmái. Temesvár, 50 p. HOBLIK M. 1832: Verőcze Vármegye Ismerete. - Tudományos Gyűjtemény, 1 8 3 2 . 2 . 3 - 4 4 . HORVÁTH E. 1937: PÉCZELI József görög fordításban. - Egyetemes Philologiai Közlöny, 6 1 / 1 0 - 1 2 , 3 6 1 - 3 6 7 . HŐGYES E. 1896: Emlékkönyv a budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Budapest, XXXVI, 1003 p. KACSKOVICS L. 1831: Az Alsó Magyarországi Érczmivelésről. - Tudományos Gyűjtemény, 1831/9, 69-95. KAZINCZY F . 1987: Az én életem. Budapest, 708 p. K B S L. 1991: A tetszhalottakról való gondoskodás szerepe a szervezett életmentés kialakulásában. - Lege Artis Medicinse, Ilii, 9 7 6 - 9 8 1 . Kiss L. 1992: Vérátömlesztésről - magyarul, 1810-ben. - Lege Artis Medians, 2 / 2 , 188-191. K B S L. 1993: A Komáromi Tudós Társaság orvos tagjai. - Irodalmi Szemle, 3 6 / 1 , 5 5 - 6 1 .
HÁLA ] . et al.: ZAY Sámuel
élete
645
Kiss L. 1994: A Komáromi Tudós Társaság orvos tagjai. - In: Kiss L., OZOGÁNY E., LACZA T.: A magyar tudomány évszázadai. Magyar orvosok, mérnökök, tudósok. Tudománytörténeti arc képek és tanulmányok. Pozsony, 32-37. KOCH S . 1952: A magyar ásványtan története. Budapest, 118 p. KOSÁRY D. 1983: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 757 p. KOVÁTS M . 1822: Első szófejtő magyar latin ásványnévtár. Lexicon mineralogicum enneaglottum. II. Pesten, o.n. KÖRMENDI G. 1984: Tata története 1727-től a polgári forradalomig. - In: KÖRMENDI G. (szerk.): Tata története. II. 1727-1970. Tata, 7-44. KRAUSE, J . 1792: Der medizinische Landpfarrer, oder kurzgefasste medizinische Abhandlung und Heilart derjenigen Krankheiten, welche am meisten auf dem Lande vorkommen. Landau, 206 p. KUNOSS E. 1834: Szófüzér vagyis a' tudomány, müvészség, társalkodás és költészet újonnan alkotott vagy fölélesztett szavainak jegyzéke. Pesten, IV, 78 p. LÓRÁND N. 1973: Ismerjük meg megyénkben a gyógyítás kialakulásának történetét. - Bács-Kiskun Megyei Kórház Évkönyve, 9 - 1 0 , 1970-1971. 3 8 3 ^ 0 0 . MADÁCH I. 1942: Az ember tragédiája. Drámai költemény. - Madách Imre összes művei. I. Budapest, 509-699. Magyar Hírmondó 1780: 8dik Levele. - Magyar Hírmondó, 1780/8, 5 7 - 6 1 . Magyar Hírmondó 1781: lOdik Levele. Minden felől holmi. - Magyar Hírmondó, 1781/10, 7 3 - 7 8 . Magyar Kurir 1805: Oroszlány Ian. 18-kán [...]. - Magyar Kurír, 20/1, 8. 114. M A Y I. 1970: Földi János plágiumvádja. - Irodalomtörténeti Közlemények, 74/2, 2 0 2 - 2 0 5 . M A Y I. 1982: Adatok ZAY Sámuel komáromi főorvos életművéhez. - Orvostörténeti Közlemények, 28. к. C. 4. 83-87. MERÉTEY S. 1937: Kecskemét közegészségügye. Kecskemét első orvosai. Dr. Zay Sámuel 1790 s z e p t - 1 7 9 4 nov. - Kecskeméti Lapok, 70/19, 5, 2 0 / 4 - 5 , 2 2 / 5 - 6 , 23/5. MOLNÁR J. 1783a: Páliásnak az orosz Tartományokban tett utazásiról irt II. Szakaszsza. 1770-dik esztendöbéliek utazások. Nyomtatott Péterváratt 1773-dikban. - Magyar Könyv-Ház, 2, 96-115. MOLNÁR J . 1783b: Olvastatott illy nevü Könyv. Niebuhrs Reisebeschreibung nach Arabien. Niebuhrnak Arabiában, és ahoz szomszédságban leírása. Nyomtatott Kópenhágban 1774-dikben. - Magyar Könyv-Ház, II. 3 5 - 3 9 2 . PÁNCZÉL D. 1799: Nemes Komárom Vármegyének [...]. Magyar Kurir, 14/1, 14. 2 2 3 - 2 2 4 . PÁPAY S. 1901: Pápay Sámuel - Kazinczynak. - In: VÁCZY ] . (szerk).: Kazinczy Ferenc levelezése. XI. Budapest, 397-402. PAPP G., WEISZBURG T. 1994: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ásvány- és kőzetgyűj teményének története. - In: KECSKEMÉTI T., PAPP G. (szerk.): Földünk hazai kincsesházai. Tanulmányok a magyarországi földtudományi gyűjtemények történetéből. (Studia naturalia, 4.) Budapest, 157-172. PARIZ PÁPAI, Fr. 1708: Dictionarium Latino-Ungaricum, Ungarico-Latinum... Leutschoviae, 741 p. PAULER T. 1880: A budapesti Magyar Kir. Tudomány-Egyetem története. I. Budapest, IV, 557 p. PILLER, M . 1775: Tentamen publicum ex praslectionibus históriáé naturalis. Tyrnavia, 22 p. PILLER, M . 1780-1781: Elementa historiée naturalis. I-III. Budae et Tyrnaviae, o.n. RUPP N. J. 1871: Beszéd melyet a Magy. Kir. Tudomány-Egyetemi orvosi kar fennállásának százados ünnepén 1871. május 13-kán azon egyetem dísztermében mondott Dr. — . Budán, XXXII, 226 p. SÁNDOR I. 1798: [Az ásványokról.] - Sokféle, 5, 9 7 - 1 3 4 . SÁNDOR I. 1808: Toldalék a' magyar-deák szókönyvhez. Bétsben, XVI, 509 p. T. SÁRAY SZABÓ É. 1979: A "Mindenes Gyűjtemény" és megjelenésének körülményei. - In: T. SÁRAY SZABÓ É. (szerk.): A Mindenes Gyűjtemény repertóriuma 1789-1792. Budapest-Tatabánya, 5 - 3 4 . T. SÁRAY SZABÓ É. 1992: A Komáromi Tudós Társaság és a Wéber-nyomda (1789-1794). - In: SOLYMOSI L., SOMFAI L., SOMFAI B. (szerk.): Város-mezőváros-városiasodás. A Dunántúl településtörténete. IX. Veszprém, 237-248. SCOPOLI, J. 1776: Crystallographia Hungarica. Prága, 139 p. STRUVE, Chr. A. 1797a: Noth- und Hülfs-Tafel. Vom tollen Hunds-Biss, von Giften, vom Verschlucken, vom Ersticken. Hannover STRUVE, Chr. A. 1797b: Versuch über Kunst, Scheintodte zu beleben... Hannover
646
Földtani Közlöny 128/4
SZABÓ J. 1848: Bányaműszótár. Német-magyar rész. Budán, 64 p. SZABÓ J. 1888: A budapesti Ásványtani Intézet százados története és jelen állapota. - Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz, 20/2, 49-62. SZALLASI Á. 1988: Orvostörténeti képeslapok Komáromból. - Orvosi Hetilap, 129/12, 620-622. SZALLASI Á. 1991: Komárom és Esztergom egészségügye a XIX. században. - Limes, 4/2, 48-64. SZENTPÉTERY I. 1935: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története. IV. A Bölcsé szettudományi Kar története 1635-1935. Budapest, XIX, 716 p. SZILY K. 1902: A magyar nyelvújítás szótára. I. A kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével. Budapest, 403 p. TAKATS S. 1887a: PÉCZELI József élete. -In: PÉCZELI J.: - - meséi. Budapest, 1—333. TAKATS S. 1887b: Péczeli vegyes munkái. - Figyelő, 23, 1 6 - 3 1 . TAKATS S. 1891: Benyák Bernát és a magyar oktatásügy. Budapest, 242 p. TÖLTÉNYI S Z . 1820: A' Budai Hegyekben található Ásványok leírása. - Tudományos Gyűjtemény, 1820*7, 5 0 - 6 0 . Tudományos Gyűjtemény 1837: Füred' ásványos vizei, és a' Balaton. Tudományos Gyűjtemény, 1837/7, 3-50. W E R N E R , A. G. 1774: Von den äusserlichen Kennzeichen der Fossilien. Wien, 302 p. Y. 1817: Intézetek. - Tudományos Gyűjtemény, 1817/5, 145. Y. 1818: Külföldi Literatura. - Tudományos Gyűjtemény, 1818/3, 109-112. Z. 1841: Az ásványtudományról. - Tudományos Gyűjtemény, 1841/4, 7 2 - 7 8 . ZAY S. (é.n.): [Önéletrajza], Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Budapest), An. Lit. 6816. ZAY S. 1791a: Ketskemét 6. Febr. [...]. - Magyar Kurir, 6/14, 216-217. ZAY S. 1791b: Magyar mineralógia avagy az ásványokról való tudomány, melly a' természet első világának eddig esméretes minden-féle szüleményeit magyar nyelven terjeszti élőnkbe. Szeress, de hasznosan. Komárom, 16, 349 p. ZAY S. 1792: A' közönség egéssege fenn tartására való közönségesebb regulák; a mennyiben az a meg tartattatás végett a' Nemes Magistrátusra is kiterjed. Bács-Kiskun Megyei Levéltár (Kecskemét), IV.1504/C. 1792. II. 11. ZAY S. 1799a: Relatio physica Samuelis Zay de variolis. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Budapest), Miscellanea. Fol. Hung. 946. ZAY S. 1799b: [Levele a jénai Ásványtani Társulathoz.] Universitätsarchiv (Jena), Bestand U Abt. IX. Nr. 3 / 3 3 5 . ZAY S. 1800a: Tudósítás. - Magyar Kurir, 15/1, 10. 150-152. ZAY S. 1800b: Jelentés. - Magyar Hírmondó, 9/17, 14. 239-240. ZAY S. 1801a: Tudósítás. - Magyar Hírmondó, 10/19, 40. 655-656. ZAY S . 1801b: Tudván azt [...]. - Magyar Kurir, 16/2, 40. 620-621. ZAY S. 1810: Falusi orvos pap, vagy olly orvosi útmutatás, mellynél fogva leginkább a' falukon uralkodni szokott nyavalyák orvosoltatnak. Mellyet minden valláson lévő pap uraknak, seborvosoknak, és értelmes házigazdáknak készített a' kiadó Z. S. T. N. К. V. Ph. és O. Dr. Szeress, de hasznosan. Pozsony, VIII, 284 p.
Levéltári források KML
I V / A . 501.Prothocollum Particularium Congregationum Komitatus Komaromiensis. Komá rom-Esztergom Megyei Levéltár, Esztergom S O T E L I/A.Matricula Facultatis repetentium... Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára, Budapest S O T E L I/F.Album Medicorum. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára, Budapest TRef I/C.Halottak anyakönyve. Tatai Református Egyház Irattára, Tata TtREL II. lf.Extractus ex Declaratione Curatorum... Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen A kézírat beérkezett:
1998. 02. 09.