Vérvörös rubin
[RK1] megjegyzést írt: A cím tautológia: a rubin egy olyan kő, ami vérvörös. Semmit sem fejezel ki azzal, ha megerősíted a címben, hogy egy alapvetően vörös kőről van szó, ami vörös.
Róma, Krisztus előtt 198.
– Akkor kéredkéri, vagy snem? – kérdezte újra az árus, most már hangosabban. Nerinának le kellett nyelnie a szájában összegyűlt nyálat, hogy válaszolni tudjon. – Igen, a fehéret akarom – mondta, rá sem nézve a férfira. Nem messze ült az árus felesége, Nerina még mindig nem tudta levenni róla a szemét. Nagydarab nő volt, már erősen látszott, hogy terhes. Izzadt, kerek arca kipirult a hőségtől, feldagadt kezén megcsillantak az ujjaira szorult gyűrűk, miközben a legyeket hessegette magáról. A nyakában egy ócska értéktelen lánc lógott, de azon a legkülönlegesebb drágaköves medál, amit Nerina valaha látott. Oválisra csiszolt rubin volt, és ahogy átvilágított rajta a napfény, vérvörösre vérszínűre festette a nő mellkasát. Nerina rögtön látta rajta, hogy egy vagyont érhet. Szégyen, hogy annak a kövér disznónak ilyen drágakő lóghat a nyakában, amíg ő én nem viselhetek semmi ékszert, gondolta. A nap égetni kezdte a bőrét, csak ekkor eszmélt fel újra. Miközben Közelebb hajolt az árushoz, hogy elvegye tőleátvette a korsót, amit választott, önkéntelenül k özelebb hajolt az árushoz, és meglátta a férfi koszos körmeit. E. Megfogta az edényt és egy pillanatra össze is értek az ujjaik, ahogy megfogta az edényt. aAz árus foghíjas mosolya kiszélesedett,. Nerina megborzongott, undorodva húzta el a kezét. A, a korsót magához fogta, a pénzt már csak elé az asztalra vetette, és elsietett. Néhány lépés után mégis visszafordult, hogy egy utolsó pillantást vessen a rubinra. A haza úton sem tudott megnyugodni; k. Képtelen volt kiverni a fejéből a medált. Szégyen, ismételgette magában. Csak azért tette a nyakába a láncot, hogy ingereljen, engem és a többi nőta nőket a városban! Biztosan tTudja, hogy nálunk tilos díszíteniük magukat az asszonyoknaknekünk tilos díszíteni magunkat.! Micsoda népség! Ide jönnek eladni a termésüketportékájukat, magukra aggatnak mindent, ami csillog, ami színes, illegetik magukat, nevetnek rajtunk, pedig nincs is semmi egyebükjük.! Zsírosak, mosdatlanok, a bőrük cserzett, és büdösek. Erre olyan büszkék? Nálunk a nők olajjal ápolják a bőrüket és a hajukat, virágillatot permeteznek magukra, a testünk pedig karcsú és erős az úszástól, futástól. A leghitványabb rongyomban is szebb vagyok bármelyiküknél! Amikor a hazaért a piacról, a leánya szaladt elé, halkan köszöntötte, hogy elvegyeés átvette tőle az új korsót, s halkan köszöntötte. Nerina elnézte a törékeny alakját, szőke haját. Az
[RK2] megjegyzést írt: Ezzel azt sugallod, hogy hosszú ideig (órák?) állt ott, eleinte az árnyékban, és most már a nap elért hozzá.
[RK3] megjegyzést írt: A termény lenne a megfelelő szó, de a konkrét árus a szöveg szerint nem is terményt árult, hanem edényeket, szóval inkább portéka kellene ide.
apjára hasonított, nem rá. Nerina magas volt és erős, akár egy istennő, a karja, lába hosszú és izmos, a húsa kemény, a bőre sima és barna, mint az olaj, szeme pedig fekete. A férfiak még utána fordultak az utcán, hangosabban köszöntek neki, mint más asszonyoknak, a férje pedig tizenhat év házasság után is hosszan el tudta nézni, ahogyan Nerina olajozza a testét. Most mégis irigyen nézte a lányát, aki a dísztelen, fehér ruhájában is szép volt, egyszerűen mert fiatal. Nem is érdekli, hogyan néz ki. Ő nem érdemli ezt a finom arcot, sem a puha kezet, a keskeny csípőt, a lányos derekat, – gondolta keserűen. Felrohant az emeletre, és magára csukta a szobája ajtaját. Az ablakkal szemben egy aranyozott keretű, teljes alakot mutató tükör állt, aranyozott keretű, mellette asztalka, amin festett agyagtégelyek sorakoztak, benne bennük olajokkal, bőrhalványító krémekkel, hajápolókkal. Az Egy elefántcsonttal kirakott láda volt a legszebb bútor a helyiségben. Nerina kKipakolta belőle a fehér lenvászon anyagokat, majd kiszedte kiemelte a ládaaz alját. Dupla fenekű volt, de sSenki más nem tudott rólaarról, hogy a láda duplafenekű. A titkos rekesz rejtette Nerina kincseit;. iIde dugta el a neki ami kedves volt nekiruhákat, ékszereket, amiketde nem viselhetettte. KSorra előivett belőle mindent, sorban és elrendezte őket a földön az ékszereket, a szöveteket. Büszkén nézte őketa gyűjteményt, végigsimított rajtuk. Néhányat tolvajoktól vettvásárolt, de akadt, amit magának kellett elvennieelcsennie. Először a férjétől lopott. Mindig irigyelte a férfiakat, mert azok vörös tollat viselhettek a sisakjukon, amikor csatába indultak. Nőként Nerinának soha nem lehetett egyetlen színes holmijaöltözéke sem, még egy szalag se, ráadásul a vöröset különösen szerette, jól illett a hajába. Ellopta hát a férjétől a tollat, és amikor rajta kereste, azt mondtafelelte sehol nem találja, az ilyesmi könnyen eltűnik. Hiszen neki az ez semmi, egy szó, és kapott másikat, viszont Nerinának viszont hónapokig ez a toll jelentette a boldogságot. A legszebb ruhája pedig egy arany szegélyű, lila tunica volt, arany szegéllyel., Még az anyjáé volta viselte , fiatal korában, akkoriban még nem tiltották a színek viselésétszínes kelméket. Az anyjaasszony később is féltve őrizte a ládájában, ritkán vette elő, akkor és olyankor Nerina ugyan megfoghattavégigsimíthatta, megcsodálhatta, de nem viselhettepróbálhatta fel. Gyermekkora óta vágyott rá, hogy lássa magán. Ellopta ezt is, meg még néhány értékesebb dolgot a házból, hogy ne keveredjen gyanúba. Hogy Milyen keservesen sírt az anyja! Milyen keservesen! Csak a tunicát sajnálta, évekig bánkódott utána.! Ha tudta volna, milyen közel van! De ő nem sajnálta az anyját. Ha engedte volnai, hogy felpróbálja, sosem veszi el. Akadt még a kincsek közt hamis gyöngysor, aranyozott öv, amiből már kiestek a kövek, egy rubin köves gyűrű, arcfestékek, foszladozó szegélyű selyemkendő. Nehéz szag áradt belőlük;, Nerina ritkán merte elővenni őket, csak amikor tudta, senki snincs otthon, mert a férje megverte volna, ha meglátja, miket rejteget. Most azonban nem tudta képtelen volt türtőztetni magát, folyton állandóan a kövér asszony nyakában lógó, a rubin köves medálos láncot látta maga előtt a kövér asszony nyakában. Magára aggatott mindent. A lila anyagot az övvel összefogta a derekán, a kendő foszló végét behajtotta, és a vállára terítette, aztán kifestette az arcát, olyan erősen, mint egy prostituált, a haját kiengedte, beletűzte a vörös tollat. Felhúzta a rubin köves gyűrűt is, de habár az nagy volt rá, folyton le akart esni csúszni az ujjáról, ökölbe kellett szorítania a kezét, hogy rajta
[RK4] megjegyzést írt: Ez nem a legelőnyösebb elhelyezkedés egy tükörnek, mert a hátulról jövő fény miatt az ember főleg kontúrokat lát magából, márpedig többnyire nem az a cél
[RK5] megjegyzést írt: Bútornak nevezed, segít, ha adsz még némi információt, hogy mekkora (nem mértékegységben, hanem hogy meddig ér, Nerinának, vagy az asztalkához képest milyen magas, ilyesmi.)
[RK6] megjegyzést írt: Biztos nem valamilyen kereveten, asztalon? Nem koszos a föld?
maradjon. A gyöngyöket a nyakába akasztotta, azt képzelte, hogy az ékköves lánc az, így állt az aranykeretes tükör elé. Jól állnak nekem a színek, – gondolta, - nem volna szabad eltiltaniuk tőlük. Mennyivel szebb így az arcbőröm, fiatalabbnak is látszom. Miért nem járhatok mindig így? Nekem is jogom volna olyan medált viselni. Hiszen egy nőnek természetes igénye, hogy díszítse magát, hogy tessen. Sőt, nem csak igénye, de joga is! Hogy vehetik ezt el? Miért mások döntik el, mi a fontos, mit lehet és mit nem? Hogyan élhet létezhet még mindig egy ilyen ostoba törvény? Gyűlölöm! Gyűlölöm Lex Oppiát! Állt a tükör előtt a jelmezében, mégsem érezte azt az elégedettséget, amit máskor szokott. Hiányzott a nyakából a lánc. Neki soha nem lesz lehet ilyen hatalmas rubinja, nem lesz annyi pénze, hogy ilyet vásároljon.! Nem is tudná hol megvenni, ha néha hozzá is jutott egy-két szebb darabhoz, ilyen komoly, drága holmit náluk a városban nem vehetnek nők. Elfutotta a szemét a könny. Letépte a nyakából a gyöngyöket, a válláról a tunicát, – az öreg anyag könnyen szakadt, –, és földhöz vágta. Dühében összetiport mindent. Sírt, a festék lefolyt az arcáról, a lila szöveten kimoshatatlan, a fekete, fehér és vörös festék kimoshatatlan nyomot foltot hagyott, de már nem érdekelte. Eszébe jutott az árus felesége, ahogy ült a székén, bűzlött a verejtéktől, s a legyeket hessegette, azok meg majdnem csaknem rászálltak a medálra,. Aarra a gyönyörű medálra! Hirtelen hasított belé a felismerés. Ő nem egy olyan medált akar, mint amilyen az árus feleségének van, n! Neki az kell, ami annak a nőnek a nyakában lóg.! A láncnak jobb helyen kell lennie, nagyobb érték annál, hogy egy ilyen nőé legyen. Rajta jobban áll majd, jobban is fog rá vigyázni. Meg kell szereznie a láncot. Vajon meddig lesznek itt az árusok? Holnap hajnalban kimegy hozzájuk.! Vagy még ma este? Csak el ne szalassza! Hogy nem jutott eddig eszébe? Ellopja.! Nem is lopja, csak elveszi.! Hiszen neki is joga vanában áll szépnek lenni. De hogyan csinálja? Mi lesz ha rajtakapják? Ó, neki akkor vége! A kezével végig simított a nyakán, ott, ahová a láncot képzelte, és ahogy mozdult, a rubin köves gyűrű lecsúszott az ujjáról, a fény átvöröslött rajta, foltot rajzolt a földönkőpadlón. Éppen olyan, mint a medál. Milyen szépen mutatnának együtt, – gondolta. A tenyerébe vájta a körmeit. Ha ezt képes voltam megszerezni, akkor a nyaklánc is az enyém lesz. Néhány éve egy félkezű tolvajnak adta magát, a gyűrűért cserébe, így jutott hozzá. Nyári éjszaka volt, fülledt és poros, aznap győzelmi ünnepséget tartottak a városban., aA férfiak kincsektől roskadozva tértek haza egy hadjáratból. Náluk aAz volt a szokás, hogy mindenki maga hozhatta, amit zsákmányolt, felvonultak vele a főutcánVia Sacrán, hogy dicsőséget szerezhessenek a katonák, csak ezután kellett elvinniük a palotába, és leadni a kincstárnoknak. A felvonulás diadalmenet közben folyt a bor, s estére, mire elvitték a sok aranyat, ezüstöt, egy kis részük része mindig eltűnt. Nerina biztos volt benne, hogy aznap rengeteg ékszert elhagytak, vagy elloptak a részeg katonák rengeteg ékszert hagytak el, vagy loptak el tőlük a tolvajoktól. Alig tudta kivárni, hogy a férje elaludjon, és ő kiszökhessen hajnalban.
[RK7] megjegyzést írt: Nagyon direkt gondolatok, úgy tűnik, mintha kiszólna a szereplőd az olvasónak, vele tudatná, hogy mi az ő problémája. Ezt nem így leírni, hanem bemutatni kell. Közben pedig a szöveg többi részében meg is mutatod.
[RK8] megjegyzést írt: Az előbb tépte le magáról és vágta földhöz a lila szövetet. Ha most mondjuk a földön térdel, vagy mégis a kezében tartja valahogy sírás közben, azt jelezned kell.
[RK9] megjegyzést írt: Mi a különbség? Mit különböztet meg a karakter a két szóval? [RK10] megjegyzést írt: Mivel korábban azt írtad, hogy több dolgot is ellopott már, ezek hiteltelennek tűnnek. Vagy ott csökkentsd a lopások számát, hogy ez egy nagy lépés legyen, vagy ne izguljon ilyeneken, csak kezdje el kidolgozni a mostani stratégiát. [RK11] megjegyzést írt: Miért? Tehetetlen harag? Próbálja lecsillapítani magát?
[RK12] megjegyzést írt: Lelövöd a flashback poénját. Ettől fogva nem elég érdekes a dolog. Ha itt csak azt jelzed, hogy egy tolvajtól szerezte/kapta, majd a végén elárulod, hogy miért cserébe, ütősebben meséled el a dolgot.
Végigment az üres utcákon, belesett minden sikátorba, erőltette a szemét, hátha meglát valami csillogót a mocskos földön. Persze nem talált semmit;, mire ki tudott menni, már mindent összeszedtek az arra járókelőtte. Ahogy egy újabb sikátorba lépett, észrevette, hogy amegmozdult a közelében megmozdul valaki. Egy bor szagú férfi csoszogott mellé, gyenge fizikumú, az arca beesett volt, jobb keze pedig hiányzotthelyén csonk. Szaporán szedte a levegőt, ahogy Nerinát nézte. Az övén bőrerszény dagadt, Nerina azonnal észrevette, mennyire tele van, tudtabiztos volt benne, hogy lopta a tartalmát. A férfi látta, mit néz, és elvigyorodott. – Ma szerencsés napom van. Llegyen az a tiéd is. -– Nnehezen formálta a szavakat. Alig boldogult a csomóval, időbe telt, mire kioldotta. Az erszény tömve voltben aranypénzekkel és gyűrűkkel, fülbevalók lapultakkal, csupa apró ékszerekkel. Nerina észrevette a rubin köves gyűrűt, és a szája elé kapta a kezét. A tolvaj aranypénzt dobott a nő lába elé, majd elindult a zsákutca végébe. Ez az ostoba szajhának néz engem, gondolta Nerina. Egyetlen pillanatig habozott, majd utána kiáltott:. – AA rubin köves gyűrűt akarom!. A férfi megtorpant, majd megfordultvisszafordult, végigmérte Nerinát, a szeme elidőzött a mellén és a csípőjén. A nő Ttudta, hogy magas árat kért, de úgy gondolta, a tolvaj olyan részeg, hogy bármelyik aranyát oda adná egy nőért. A férfi megnyalta a száját, mielőtt válaszolt. – Nem kapod meg előre. Nerina lassan utána indult. A tolvajnak olyan szaga volt, mint egy az ázott állatnakkutyának, egyetlen kezére pedig kosz és vér száradt. Miután a férfi otthagyta, Nerina a sikátor falának dőlve hányt, de aznap már a rubin köves gyűrűvel az ujján aludt.
A történet erős karakterrajzzal kezdődik. Nerina elsőként csupán hiúnak látszik, azonban ahogy bemutatod a „kincseket”, a hiúsága átfordul gyűjtőszenvedélybe, őrületbe. A folytatás ismerete nélkül nem eldönthető, hogy mennyire szándékos, de az az ember, aki egy hamis gyöngysort, egy köveit vesztett övet és egy szakadt kendőt tart a legértékesebb kincsének, az nem a szépségért rajong (ahogy ő maga állítja, ahogy az elején te is állítod), hanem vagy a múltért, vagy egyszerűen csak őrült. Ezt szépen bontakoztatod ki. Éppen azért, mert ügyesen alapozod meg ezt a kissé szétesett karaktert, érdemes odafigyelned arra, hogy ne mondj ki túl direkten dolgokat. Nerina a Lex Oppiával szembeni ellenérzését többször is világosan megmutatod. Esetleg behozhatsz valamennyi információt magáról a törvényről még, hogy tisztább legyen a helyzet. Viszont szükségtelen kimondatnod Nerinával, hogy gyűlöli, és azt is, hogy nem érti, miért mások döntenek helyette. A szűklátókörűségét és a haragját megmutatnod kell, nem kijelenteni. Amennyiben az írás egy regény részlete lenne: A történet alakulásából még nem láttunk sokat. Mivel maga a karakter erős, ez nem feltétlenül gond, ugyanakkor nem világos most, hogy mire fog kifutni a regény. A nők kivonulására, ami elérte, hogy visszavonják a Lex Oppiát? Egyetlen ember életére? Esetleg
[RK13] megjegyzést írt: De akkor először miért dob neki csakúgy oda egy aranyat, ha mindenképpen nőre vágyik? Ráadásul nem biztos, hogy a részegség az, ami miatt az ember bármit odaadna egy menetért.
Nerina csak egy nyitószereplő? Gond lehet, hogy jelenleg nem kaptam világos írói ígéretet, nem tudom, hogy akarom-e követni ezt az őrült (és nem pozitív) szereplőt, hogy mit várhatok ettől a történettől. Ennek néhány oldalon belül világosabbnak kell lennie. A karakterábrázolás erős volt, a háttérvilágból azonban keveset mutattál. Mivel mind tanultunk az ókori Rómáról, az olvasóid persze kitölthetik a keretet az iskolai emlékeikkel, de rossz irány, ha erre építesz. Meg kell teremtened a történet fizikai kereteit és a világod hátterét is. Nem tudtam meg, hogy a Nerina családja milyen rangú, hol helyezkednek el a társadalomban, a korabeli szülő-gyerek viszonyokhoz igazodik-e Nerina kapcsolata a lányával és az anyjával, vagy a karakter őrültségét erősíti ez is, valójában kik is hozzák a törvényeket és mit lehet tenni ellenük. (Persze ezekre részben tudhatom a választ a tanulmányaimból, de ez még kevés, neked kell felrajzolnod a világodat.) És ezzel együtt nem láttam magam előtt a történetet, mert egyáltalán nem használtál leírást. Nem mutattad meg a város utcáit, a piac képét, az izzadtság bűzén túl nem mutattál szagokat, hangokat, az anyagok tapintását. Ahhoz, hogy hangulatot adj a történetnek, nem elég a főhős extrém gondolkodásmódját visszaadnod, hanem be kell mutatnod a világot is. Mozaikos-e a padló vagy márvány, esetleg kő? (Amivel egyébként segíthetsz információt átadni a család helyzetéről is.) Milyen színek dominálnak az utcán, a házban? Mekkora a különbség a zsibongó piac, a diadalmenettől hangos utca, a hajnali kihalt sikátorok között? Most üres tér volt minden: töltsd meg élettel. Kerekek a mondataid, alig volt feltűnően koridegen szó a szövegben, ez nagyon jó. Jellemző rád a kicsit túl sok „volt”-ozás (igék helyett többször is a jelző + volt szópárt használod), erre érdemes odafigyelni. Ahogy a szókincs további bővítésére is. Kimondottan sok a rövid mondatod és az egy-két mondatnyi bekezdésed. Ezek jó eszközök arra, hogy átadd az olvasónak a szereplő zaklatottságát, azonban túl sok belőle már túlságosan pattogóssá teszi a szöveget. Érdemes megtalálni a megfelelő arányt a hosszabb, kicsit elringatóbb mondatok, és a zaklatott, rövidebb mondatok között. Rengeteg a felkiáltójel. Túlzó és elveszi az erejét, ha a szöveg „kiabál”. Abban, hogy átadd a szereplő idegességét, dühét jó segítség lehet a testérzetek leírása, a viselkedés bemutatása. Milyen érzetekkel jár Nerinában a harag, a vágyakozás, az elégedetlenség? A narrációba tegyél sokkal kevesebb felkiáltó mondatot (még annál is kevesebbet, amennyi a szerkesztés után maradt, azonban ez olyan átírás, ami írói feladat lenne a regény szerkesztése során), és pótold leírással. A párbeszédek írásánál mindig ügyelj arra, hogy a karakterek közötti viszony visszaköszönjön stílusban, a kifejezésekben, a tegezés-magázásban. Például a piacon Nerina és az árus között vásárló-eladó viszony van, ráadásul feltételezhetően a nőn látszik, hogy nem a legszegényebb proletárok közül való. Éppen ezért kérdéses, hogy csak úgy ráförmed-e az árus, hogy tegezi-e. A sikátorban egy hajnalon egy tolvaj még inkább letegezhet egy nőt, akit prostituáltnak néz. így az hitelesebb helyet. Különösen, ha Nerina alkudni kezd vele. De a piac egy sokkal védettebb helyzet a nő számára. Még egy fontos dologra szeretnélek figyelmeztetni: a bekezdésekre. Ha nekiülsz írni, kapcsold ki az automatikus felsorolást és számozást a gépen, mert hibás, ha a párbeszédek felsorolássá alakulnak. Állítsd be, hogy beljebb kezdődjenek a bekezdések, használj gondolatjelet (– és nem -) a párbeszédek elején és a narráció előtt. Ha eljutsz egy kiadóban egy szerkesztőig, az első lesz, amit megcsináltat veled, hogy ne felsorolás legyen a párbeszéd. Egy teljes kéziratban ez nagy munka, írás közben könnyű figyelni rá.
Összességében tehát erősen tudod megragadni egy karakter érzelmi helyzetét, labilitását. Ügyelned kell azonban arra, hogy minden írói eszközt használj, amivel át tudsz adni hangulatokat, érzelmeket, helyzeteket, és ne írd túl a szöveget. Nem kell agyonismételni, a szánkba rágni. Az olvasó figyel. Foglalkozz azzal, hogy megteremtsd a történeted világát, környezetét – mind fizikai, mind háttér szempontjából. Használj bátrabban korabeli kifejezéseket, hogy hiteles legyen a szöveg (nem főút, hanem Via Sacra, beszélhetsz a consulokról, akik meghozták a törvényt, stb). Természetesen nem történelemkönyvet akarunk olvasni, de jó, ha az olvasó nem csak az első, a történetet térben és időben elhelyező sorból tudja, hogy az ókori Rómában jár éppen. Köszönöm a részletet! Róbert Katalin
