TARTALOM. E számunk szerzői

TARTALOM Tisza-menti forradalom 1956 • Dr. Lénárt Béla........................................................3 Egy bihari falu forradalma • Ruszoly Barnabás....................................................46 Az 1956-os forradalom és szabadságharc Kisvárdai eseményei • Néző István..........................................................................................................66 „Amit velünk tettek, azt jóvátenni nem lehet” • Bordán Pálma........................86 56-os naplóm (részletek) • Kormány Margit........................................................106 Az 56-os emlékmű leleplezésére • Kaszásné Tóth Judit.....................................109 Bibliográfia • László Gézáné...................................................................................111

E számunk szerzői Bordán Pálma – Fehérgyarmat, középiskolai tanuló Kaszásné Tóth Judit – Nyíregyháza, középiskolai tanár Kormány Margit – Penyige, ny. pedagógus László Gézáné – Nyíregyháza, könyvtáros Dr. Lénárt Béla – Szirmabesenyő, ny. középiskoli tanár Néző István – Kisvárda, könyvtáros Ruszoly Barnabás – Bagamér, ny. polgármester



TARIMÉNES A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET TÁRSADALOMTUDOMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS HONISMERETI FOLYÓIRATA 2006. II. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM ’56-os EMLÉKSZÁM

* Főszerkesztő: Babosi László Szerkesztőbizottság: Ilyés Gábor, Kiss Lajos András, Szabó Emese, Tóth Sándor A szerkesztőség címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület Nyíregyháza 4400 Benczúr tér 21. www.szabhon.hu E számunk megjelenését támogatta: Miniszterelnöki Hivatal Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Évfordulók Titkársága www.19562006.hu

Tipográfia, címlap és nyomdai előkészítés: Varga Gábor • Webmuvek.hu Nyomtatás: FUZYON nyomda, Nyíregyháza



Dr. Lénárt Béla

Tisza-menti forradalom 1956 300 óra egy más világért*

Bevezetés 1956 októberének eseményei hazánkban – oly hosszú vajúdás után – végül mégis FORRADALOM elnevezéssel vonultak be történelmünk lapjai közé. De vajon mire és mennyire futotta az a néhány nap, amely egy külső hatalom rövid megszállási inter‑ valluma lehetőségei között rendelkezésre állt, hogy egy ország másfajta utat választ‑ hasson saját történelme alakítására? Mire volt elegendő az a bizonyos 12 nap, amely vidéken aligha volt több 8–10 napnál? Mert a november 4‑e utáni időszak már nem a forradalomról szólt, legfeljebb annak kezdetben némileg lassú, később drámaian gyors agóniájáról, majd teljes kimúlásáról. Aligha beszélhetünk tehát másról, mint egy tragikusan torzóra sikeredett kísérletről, amelyben az események vad vágtatása után kapkodva igyekeztek mindazok, akik egy összeomlott hatalmi vákuumban rendre, az elszabadult ösztönök kordába szorítására, a későbbi építkezés reményében pedig egy‑ fajta átmenet levezénylésére vállalkoztak. Tudatosan kevesen, jóval többen egyszerűen az események sodrása folytán, akár véletlenszerűen is. Forradalmár a költővel szem‑ ben („Poeta non fit, sed nascitur”) aligha születik, inkább később lesz azzá, amikor eljött annak ideje, ez esetben az a bizonyos néhány nap 1956. október végén, november elején. Ez a dolgozat részben ezekről az emberekről szól majd. Ahogyan az 1789‑es francia forradalom Párizzsal, úgy az 1956‑os Budapesttel for‑ rott össze, de mögöttük mindenütt ott állt a vidék forradalma is. A vidék – városai és falvai egyaránt – bár sokkal egyszerűbben, viharát, annak intenzitását tekintve jóval szelídebben, de magától értetődő természetességgel követte fővárosát. Mert az egész ország vágyott a változásokra, a forradalmi megújulásra. Amíg azonban „odafent” or‑ szágban gondolkodtak, cselekedeteik felelőssége 93 ezer négyzetkilométerre és több, mint 10 millió magyarra terjedt ki, amíg a fővárosban már ama 12 nap alatt is fegyverek dördültek, majd a szovjet invázió ellen kemény harc folyt, addig „idelent” – néhány nagyobb város országos eseményeket is befolyásoló forradalmát kivéve – jóval kisebb közösségek forradalma zajlott, jóval békésebben, így a helyzet jobb áttekinthetősége és kezelhetősége talán világosabban szabta meg a feladatokat, tennivalókat. De könnyebb idelent sem volt, csak más. Ez a másság szintén kiderül a dolgozatból. *

A Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetség „És lészen csillagfordulás...” című pályázat fel‑ nőtt kategóriájában I. díjat kapott. A tanulmányból részleteket közölt a Honismeret, 2006. 5. sz., 15-29. p.



Az a hajdani néhány nap annyi színben játszott, ahány helyen kigyulladt a forra‑ dalom lángja, mégis kitapintható hasonlóságok, azonosságok mutatkoztak, hiszen a hirtelen kirobbanó válságban számos azonos probléma keletkezett, amelyekre több‑ nyire hasonló megoldást kellett keresni. Így történhetett, hogy a széteső helyi tanácsi hatalmat többnyire kapkodó, (akár szervezetlen) választás útján létrejövő forradalmi/ munkástanácsok váltották, a helyi rendet a tehetetlenné váló rendőrség helyett nemzet‑ őrségek biztosították, az összeomló egypártrendszert további kezdeményezések bőví‑ tették (volna) többpárti demokráciává, a vidék helyi gazdaságát jelentősen befolyásoló termelőszövetkezetek széthullottak, visszaállt a magángazdálkodás rendje stb. Ezek a hasonló folyamatok mégis úgy történtek, hogy a települések alig tudtak néhány kilo‑ méterre eső szomszédjaikról, valódi koordináció alig érvényesült, a józan megfontolás mégis hasonló utakat eredményezett. Ez a dolgozat 5 település „sokarcú forradalmi azonosságát” is be kívánja mutatni, amelynek utólagos áttekintése után szinte megle‑ pődve állapíthatjuk meg: 1956 vidéki forradalmát nyilvánvalóan senki sem irányította fentről, mégis szervesen illeszkedett az ország egészének nagy forradalmi folyamatá‑ ba, azaz 1956, fővárosával és vidékével együtt valódi forradalmat írt a magyar történe‑ lembe. Az 5 település a hajdani Tiszalöki járás 5 községe: Tiszalök, Tiszadob, Tiszadada, Tiszaeszlár és Tiszavasvári Szabolcs-Szatmár megyében. Az egykori járás települései‑ nek statisztikai adataiból az alábbi kép rajzolódik ki: Tiszalök: járási székhely, 10.221 kh. terület, 6.125 fő lakos, 1.489 ház. Infrastruktúra: vasútállomás, villanyvilágítás, posta, körzeti orvos, gyógyszertár, szülőotthon, mentőállomás, általános‑ és középiskola, műv.otth., mozi, könyvtár. (Járási tanács, rendőrkapitányság, ügyészség, honvéd kiegészítő parancsnokság, helyi tanács.) Gazdaság: vízierőmű váll., termelőszövetkezetek. Tiszadob: önálló tanácsú község, 14.362 kh. terület, 4.631 fő lakos, 1.133 ház. Infrastruk‑ túra: vasútállomás, villanyvilágítás, posta, körzeti orvos, gyógyszertár, általános iskola, gyermekotthon (Andrássy kastély), mozi, könyvtár, műv.ház. Gazdaság: termelőszövetkezetek. Tiszadada: önálló tanácsú község. 8.463 kh. terület, 3.577 fő lakos, 984 ház. Infrastruk‑ túra: vasútállomás, villanyvilágítás, posta, körzeti orvos, gyógyszertár, általános iskola, mozi, könyvtár, műv. terem. Gazdaság: termelőszövetkezetek. Tiszaeszlár: önálló tanácsú község, 9.497 kh. terület, 3.785 fő lakos, 970 ház. Infrastruk‑ túra: vasútállomás, villanyvilágítás, posta, körzeti orvos, gyógyszertár, általános iskola, mozi, könyvtár, műv.otth. Gazdaság: termelőszövetkezetek. Tiszavasvári: önálló tanácsú nagyközség, 23.815 kh. terület, 12.374 fő lakos, 3.193 ház. Infrastruktúra: vasútállomás, villanyvilágítás, posta, körzeti orvos, gyógyszertár, általános iskola, mozi, könyvtár, műv. otth. Gazdaság: Alkaloida vegyészeti gyár, gépállomás, téglagyár, állami gazdaság, termelőszövetkezetek. (Magyarország helységnévtára 1962. Bp. KSH. 1963.)



Mint látható, infrastrukturálisan átlagos fejlettségű, iparilag fejletlen, mezőgazda‑ sági jellegű vidék, mintegy 30.000 főnyi lakossal. A települések közül Tiszalök a járási székhely funkciójából, Tiszavasvári pedig nagyságrendjéből, és fejlettebb gazdaságá‑ ból eredően a többinél jelentősebb szerepet játszott a járás politikai, társadalmi, gazda‑ sági életében. (Ez a tény a két településen, különösen az utóbbiban a legmélyrehatóbb forradalmi átalakulást eredményezte.) A lakosság döntően az agráriumból élt, a mező‑ gazdasági termeléssel kapcsolatos problémák (a szövetkezeti mozgalom erőltetése, az 1956‑ban kezdett és részben lefolytatott tagosítás, beszolgáltatás, adóztatás) tehát szé‑ les rétegeket érintettek, mindezek természetesen jelentős tömegeket inspiráltak a for‑ radalomban való részvételre, a helyi tanácsok beszolgáltatási, adóztatási rendszerének megszüntetésére, a szövetkezetek felszámolására. Egyetlen helyi tanács sem folytat‑ hatta eredeti összetételű működését, a járás 20 termelőszövetkezete közül mindössze egy nem mondta ki feloszlását. A tendencia a vidék forradalmának egyik jellegzetes‑ ségévé vált. A helyi hatalom első számú politikai letéteményesei az MDP helyi szervezetei voltak. A forradalom előtt 1814 tagja volt a járási pártbizottság irányította 2 községi pártbizottságnak, a 9 ipari üzemi, 23 mezőgazdasági üzemi, 3 fegyveres erőkbeli, 3 hivatali és 6 területi alapszervezetnek. A járási tanács irányítása mellett Tiszalökön 57, Tiszadobon 49, Tiszadadán 45, Tiszaeszláron 46, Tiszavasváriban 60 fős tanácsi testü‑ letek gyakorolták a közhatalmat. Mivel a központi (járási, megyei) politikai, igazgatási és fegyveres testületek már a forradalom első napjaiban tehetetlenné váltak, a helyi hatalom fenti képviselői, szervezetei magukra maradva, a helyben kirobbant népmoz‑ galmak hatására, rendre megszüntették tevékenységüket. A régi hatalom mindenütt, így természetesen az 5 településen is összeomlott. Ezzel kezdődött a forradalom. Egy ideiglenes, másik hatalom szervezése, működésének megindítása volt a legégetőbb fel‑ adat, ami már maga volt a működő, életre kelő forradalom. Célunk tehát kísérlet az 1956‑os valóság egyfajta megközelítésére egy, a Tisza ka‑ nyarulatával övezett kis magyar tájon, fél évszázaddal a történések után. Nem könnyű feladat, mindenütt buktatók; a szereplők döntő része már nem él, a még élők emléke‑ zete jócskán megkopott, az emlékezés amúgy is veszélyes fegyver, olyan tükör, amely jótékonyan vagy rosszhiszeműen torzít. Az írott források pedig (ügyészi nyomozati akták, bírósági ítéletek, párt‑tanácsi iratok, sajtó stb.) már a régi/új hatalom szellemét képviselik, a bizonyítási kényszer erőlködő igyekezetét, amellyel a történések ellenfor‑ radalmi jellegét, résztvevőinek ab ovo ellenséges beállítottságát, külső hatalmi inspirá‑ ciót kellett mindenképp igazolni. Mindezek ellenére – úgy hiszem – sikerülhet a vállalkozás. Csak héroszokat, fegy‑ vert ragadókat, a túlerővel szemben életüket feláldozó tizenéveseket ne várjon itt sen‑ ki! Sokkal inkább lesznek az elszabaduló indulatokon erőt venni, a felborult rendet más renddel pótolni, a helyi közösségek felzaklatott életét viszonylagos nyugalomba terelni igyekvőket, akik a régi renddel, azok képviselőivel leszámolni ott és akkor nem akartak, azt, ha lett volna aktualitása, egy új jogrendre bízva képzelték. Persze emberek voltak a rendteremtők is, teli érzelmekkel, sokukban a megélt sérelmek miatt felgyü‑ lemlett, sokszor talán alig palástolt indulatokkal, amelyek akár el is homályosíthatták racionális tisztánlátásukat, döntéseiket netán nem mindig kívánatos irányba terelve. De ki mondhatta volna meg akkor, ott a hihetetlen gyorsaságú változások sűrűjében, hogy mi volt, mi lett volna a megoldások leghelyesebbike?



Persze aztán később mégis megmondták a hatalom sáncaiba idegen szuronyok segítségével visszakerült restaurátorok, az okos marxista ideológusokká vált pártem‑ berek, hogy azok a tétova lépések, amelyek megtevőiknek is számos problémát, kéte‑ lyeket, álmatlan éjszakákat okoztak 1956 őszén, azok mind helytelenek voltak. „Tette‑ seik” pedig tudatos ellenségeivé váltak annak az új világnak, amit szocializmusnak ne‑ veztek, de amelynek megvalósítása mindmáig senkinek sem sikerült. Így lettek aztán ők mindnyájan ellenforradalmárokká, ama néhány nap kapcsán, amit csak 1989 után nevezhetünk valódi nevén, és őket is hasonlóképp. Addig azonban mindnyájukkal be‑ csületesen megfizettették „történelmi tévelygésüket”. Netán mégis hősök voltak ők is, a ki nem végzettek, csupán börtönbüntetést, majd évtizedeken át finom diszkriminá‑ ciót elszenvedők ágrólszakadt csapata, akik a tiszalöki járás 5 községében próbálták irányítani 1956 forradalmát. A kérdés eldöntése természetesen nem az ő tisztük, ezt másoknak és a történelemnek kell megtenniük.

I. Összeomlás, az új hatalom szervezetei 1. A tanácsok helyi szervezeteinek összeomlása, települési forradalmi bizottságok 1956. október 24‑én a járás területén semmi külső jele sem volt a pesti október 23‑i események hatásának. A hatalom kapkodó intézkedéseit (összetartás a járási rendőr‑ kapitányságon, készültség a honvéd kiegészítő parancsnokságon, a Möhosz fegyverei begyűjtésének megkezdése a járás területéről, a pártbizottság tagjainak felfegyverzése stb.) a lakosság nem érzékelhette. Az emberek legfeljebb a kocsmákban, utcai kisebb csoportokban tárgyalták meg az eseményeket (Eszlár, Vasvári), az iskolákban folyt a tanítás, hivatalok, boltok nyitva, az élet a megszokott mederben, a feszültség még alig kitapintható. Október 25‑én azonban felgyorsultak az események. „…Tiszalökön október 25‑én reg‑ gel már nagyobb mozgolódást csoportosulást lehetett tapasztalni. Ekkor már az üzemekből és egyéb vállalati munkahelyekről igen nagy létszámmal jöttek haza dolgozók és a központi ven‑ déglő előtt csoportosulások voltak…” – olvasható egy későbbi jelentésben. (Itt bizonyta‑ lan a dátum, egyes iratokban 26‑a szerepel, a bírósági anyagban 25‑e van. Szerző) A község vezetői, a járási párt‑és tanácsi vezetés egyetértésével ura igyekezett maradni az eseményeknek, tárgyalások indultak egy új összetételű (munkás)tanács alakítása ér‑ dekében. A kezdeményezést Csikós Bálint tanácselnök, Balogh Sándor VB. titkár, Kiss András elnökhelyettes irányították a tanácsháza épületében. Harkai Sándor a párt já‑ rási első titkára nem, Borivó László járási VB. titkár viszont személyesen is jelen volt a tárgyalásokon. A késő délutáni órákban – a külső hírek, valamint a tanácsházán történő események kiszivárgása hatására – egyre nagyobb tömeg jelent meg az utcákon, a han‑ gulat felforrósodott, és hamarosan mintegy 1500–2000 főnyi tömeg gyűlt össze az épü‑ 

Az MSZMP tiszalöki járási Intézőbizottsága jelentése az 1956. okt. 23-nov. 4. közötti eseményekről, 1957. március 27. In: Dikán I/10. 6. o.



let előtt, beleszólást követelve a tanácsalakításba. Majd Csikós Bálint elnök – belátva, hogy a kintiek, azaz Tiszalök polgárai feje fölött már nem lehet intézkedni, azt kérte, válasszanak 4–5 fős küldöttséget, amely beleszólhat a bent folyó egyezkedésbe. Oda‑ kint közfelkiáltással Cs. Nagy Istvánt, Láng Istvánt, Balogh Józsefet és Medve Istvánt bízták meg a feladattal. Cs. Nagy István később az alábbi vallomást tette az első mun‑ kástanács alakulásáról: „…Huri Lajos országgyűlési képviselő közölte, hogy a munkástanács névsorát a pártbizottság állította össze, ebbe a névsorba az én nevem is szerepelt. Kovács Miklós állt ki az erkélyre, és ismertette a munkástanács névsorát. A tömeg ’jó lesz’ vagy ’nem lesz jó’ bekiabálásokkal fejezte ki véleményét... A munkástanácsnak 40–50 tagja lett, …ebből kb. 10–12 lehetett a párttagok száma...” Jelentős számban szerepeltek a volt tanács tagjai is. Készült még egy kiáltvány, az akkor már szokásos követelésekkel (szovjet csapatok kivonulása, többpártrendszer, sztrájkjog stb.), majd az új testület vezetőséget választott, melynek elnöki tisztét Cs. Nagy Istvánra bízták. A tüntetés ezzel be is zárult. A jelképek eltávolí‑ tásának időpontjáról ellentmondásosak a későbbi források, annyi biztos, hogy október 26‑án délutánra már nem voltak vörös csillagok, címerek a középületeken, boltokon. A munkástanács összetétele később változott, október 28‑án 2 új elnököt választot‑ tak Bodzás Sándor és Huri Miklós személyében, Cs. Nagy István a titkári megbízást nyerte el. A volt párttagok, a volt tanácselnök már nem vettek részt az átalakult testület munkájában. Október 26‑a az összes többi községben is jelentős forradalmi változásokat hozott, ezek kirobbantói döntően a borsodi iparvidékről teherautókon érkező, feltételezhető‑ en spontán módon alakult, részben fegyveres munkásokból, fiatalokból álló csopor‑ tok voltak, amelyek egyrészt a rendszer jelképeit igyekeztek eltávolítani, másrészt a helyi lakosságot új tanácsok létrehozására ösztökélték. Itt‑ott erőszakosan léptek fel a még funkcionáló régi hatalom képviselőivel szemben. Nehéz eldönteni, hogy ezek a csoportok milyen módon befolyásolták a helyi átalakulás időpontjait, mértékét, annyi bizonyos, hogy meggyorsították a folyamatokat. „…Tiszadobon október 26‑án este 9 órakor kb. 14–15 főből álló ellenforradalmi csoport jelent meg a községben, felfegyverezve, akik megszállták a rendőrség és a községi tanács épületét...” – olvasható a már idézett MSZMP-s jelentésben. A csoport vezetője Szabó Gyula, mint később kiderült előzetesen a gyermekotthon lakója is volt, feltehetően személyes indí‑ tékból jelent meg a faluban. Mészáros Sándor tanácstag, aki ekkor a tanácsházán tar‑ tózkodott, később elmondta, hogy Szabó Mihály tanácselnökkel, Porkoláb Efraim VB. titkárral közölték, „…a hatalom az övéké és holnap sor kerül a munkástanács megválasztására …a csoport úgy szólván teljesen fiatalokból állott…” A csoport határozottan hozzálátott a másnapi választás megszervezéséhez, a késő esti órákban felkeresték azokat, akiktől segítséget remélhettek tervük megvalósításához, 27‑én, kora reggel dobolás útján hív‑ ták (volna) gyűlésre a falu lakóit. A fellépést azonban komoly incidens zavarta meg, amely egyedülálló volt a járás területén, és a régi hatalom robbantotta ki. A fiatalok – miután tehergépkocsijuk el‑ romlott – még az este folyamán a helyi termelőszövetkezet autóját akarták másnapra igénybe venni, hogy Nyíregyházára távozzanak, ahonnan a járművet visszaküldeni 

Cs. Nagy István vallomása. In: Dikán I/10. 204. o.



Tiszavasvári község tanácsülése jkv. (Mészáros Sándor hozzászólása.) 1957. március 27.



szándékoztak. Az esetet a tsz elnöke telefonon jelentette Harkai Sándor járási MDP első titkárnak, segítséget kérve tőle, aki október 27‑én reggel meg is érkezett. Íme egy verzió: Tiszadob községbe teherautóval érkezett fegyveres csoport elfogta a járási pártbizottság első titkárát, tsz‑elnökét és még néhány kommunistát. A csoport lefegyverzésére a ,,Honvédelmi Tanács” (október 25‑én a megye székhelyén alakult testület, tagjai a megyei pártbizottság első titkára, a megyei tanács elnöke, a megyei ki‑ egészítő parancsnokság, a rendőrkapitányság a helyőrség parancsnokai. Szerző ) elnö‑ ke két rohamlöveget küldött ki, azonban a „… fegyveresek megfutamodtak, két‑három főt sikerült elfogni, és sikerült elérni, hogy az elfogottakat (ti. Harkaiékat) elengedték, nem tudták végrehajtani céljukat…” Vajon tudta‑e a hitelesítő és aláíró Unatenszki Pál alezredes, hogy a fentiek aligha feleltek meg a valóságnak. Az MSZMP járási intézőbizottságnak 1957. március 27‑én kelt jelentése, a megyei ügyészség vádirata, a bíróság ítélete, a járási intézőbizottság üléseinek jegyzőkönyvei alapján az alábbiak hámozhatók ki eme abszurd történetből: Harkai járási párttitkár október 26‑án este a megyei Honvédelmi Tanácstól segítsé‑ get kért a tiszadobi fegyveresek elfogására. 27‑én reggel 6 óra körül érkezhetett meg a faluba 2 páncélos löveggel, a honvédség mintegy 40 fős reguláris alakulatával, amelyet egy hadnagy vezetett. Jelentős erő a legfeljebb 15 főnyi suhanc‑csoport ellen! Harkai magával vitte Kamarás Hugó járási rendőrkapitányt és Fülöp József nevű munkatársát is. Az is megállapítható, hogy a társaság illuminált állapotban érkezett meg a tanácshá‑ za elé, ahol a falu lakói már gyülekeztek a munkástanács választásra. Harkai felhevült állapotban kiáltozott: „…Emberek, értsetek egyet a tömegekkel…” (csak ő tudhatta, mit akart ezzel mondani!), miközben a katonák a szétszéledt fegyveres fiatalok felkutatá‑ sára indultak, egyúttal az ott tartózkodók közül is letartóztatásokat eszközöltek. Az ottaniakat nem ismerő katonák a falu tanácselnökét is elvezették, „…Harkai elvtárs jött ki egy páncélos alakulattal, s ott puskacső közé állított több elvtársat is, magam is köztük vol‑ tam...” – mondta Szabó Mihály 1957. március 6‑án a járási titkári értekezleten. Harkai ezt követőn a termelőszövetkezetbe ment, hogy az elnökkel megbeszélje a lefoglalt gépkocsi ügyét. A tanácsháza előtt maradókat megdöbbentette az eset, a részeg kato‑ nák fejetlenül lövöldözni is kezdtek, a hangulat a járási titkár ellen fordult. Miközben Kamarás Hugó kiszabadította a letartóztatottakat, az emberek egy csoportja megke‑ reste a szövetkezetben elbújó Harkait, kirángatták az utcára, majd a tanácsháza felé lökdösve, alaposan helyben hagyták. Végül egy arra vetődő katonacsoport szabadí‑ totta ki a segítségért kiáltozó titkárt. Harkai ezután az ,,alakulatával” elhagyta a falut, Tiszalökre sem ment vissza, hanem Nyíregyházára menekült. Később így igyekezett tisztázni magát: „…Tiszadobról jelezték, hogy fegyveres ellenforradalmárok érkeztek, ...Ekkor kértem segítséget... és mentem ki Tiszadobra... Ott a segítséget meg is adtuk (aláhúzás a szer‑ zőtől) …Nyíregyházára való bemenetelemet a Megyei Bizottság javaslatára tettem…” Nos ez a szomorú/nevetséges intermezzo alaposan feltüzelte a kedélyeket, a helyi munkástanács választása ugyancsak paprikás hangulatban történt. Ekkor már a hely‑ színen tartózkodott a tiszalöki munkástanács kiküldötte Farcsádi Lajos tanító is, aki közreműködött a Harkai csapat elvonulásánál, és a választásnál egyaránt. A tömeg ál‑ tal jóváhagyott 31 fős testületben az elnöki tisztet Tóth Sándorra bízták, a volt tanácsel‑ nök kimaradt a testületből, míg a tanácstitkár továbbra is bizalmat kapott.

Tiszadadára szintén október 26‑án érkezett egy később beazonosíthatatlan fiata‑ lokból álló csoport, amely a tanácsházán a vezetők lemondását követelte. Érkezésük hírére hamarosan tömegdemonstráció vette kezdetét, az esti órákban pedig a mintegy 300 főnyi résztvevő a helyi iskola udvarán új tanácsot választott, mert mint később egy tanácsülésen fogalmaztak: (a tanács) „…Megállapítja, hogy az ellenforradalmi események során a Községi Tanács munkája a kialakult helyzet miatt lehetetlen volt...” A munkástanács tagjaira vonatkozó előterjesztést Pál Gábor tanácselnök tette, az új elnök Gál Gyula lett. (Bár egy 1958. szeptember 11‑én kelt kimutatásban Szőke László szerepel elnökként, a munkástanács elnöke valóban Gál lett. Szerző) Pál Gábor tanácselnök október 28‑án hivatalosan is lemondott, Kántor Péter VB. titkár viszont végig a hivatalában tartóz‑ kodhatott, bár a tanácsban nem kapott helyet. Az átmenet ebben a községben tűnt a legbékésebbnek, aminek legfőbb bizonyí‑ téka, hogy Gál Gyula egészen 1957. július 30-ig tanácselnökként működött, e napon váltották le a munkástanácsban betöltött funkciója okán, de továbbra is tagja maradt a helyi tanácsnak. A megtorlás idején pedig e faluból senkit sem vontak bíróilag felelős‑ ségre „ellenforradalmi tevékenység” címén. „…Tiszaeszlár községben az ellenforradalmi események két részre tagolhatók. Az első meg‑ mozdulás 1956. október 26-án volt, mely tömegfelvonulással, különböző jelszavak kiabálásával, Kossuth nóták éneklésével, 15 pontból álló követelés bemondásával, a községi csúcstitkár eltávo‑ lításával, a községbe érkezett idegen személyek által a fiatalok körében végzett propaganda mun‑ kájával kezdődött...” – olvasható Üveges József peranyagában. Valóban e nap estéjén a fiatalok a tanácsi‑és pártvezetés leváltását, a párttitkár, Rozgonyi János eltávozását követelték. Rozgonyi ismeretlen helyre távozott ugyan, de Dobin János tanácselnök és titkára Papp Mihály még meggyőzték a tüntetőket, hogy a tanács el tudja látni fel‑ adatát. Ezen az estén egy tehergépkocsi is befutott a faluba, a fiatalokat arra kérve, hogy menjenek be a nyíregyházi Damjanich laktanyába fegyverekért, majd Budapestre harcolni. A vállalkozó néhány fiatalt aznap éjjel a laktanyában tartották, ezt követően másnap, természetesen fegyverek nélkül hazaengedték őket. „…Majd (ti. a forradalom. Szerző) október 29‑én az ún. forradalmi munkástanács meg‑ választásával folytatódott. Ez volt az ellenforradalom második fázisa...” – olvasható tovább az ítéletben. A következő 1–2 napban a tanácselnök többször is összehívta a megbízható‑ nak vélt embereket, de először ismételten úgy döntöttek, nincs szükség forradalmi ta‑ nácsra. A következő gyűlésre meghívták Üveges Józsefet is (közismert, a falu tiszteletét kivívó, volt csendőr), aki azt véleményezte, hogy szükség van forradalmi tanácsra, ös‑ szetételi javaslatot is hozott magával, de másodszor is elutasították a gondolatot. Pedig a faluban ekkor már sokan vélték, hogy szükség van arra. Papp Gábor tanácstag 1957. március 30‑án, a forradalmat követő első tanácsülésen pl. az alábbiakat mondta: „…a dolgozókat megtévesztették, legjobban bizonyítja... abban az időben a cukorrépa átvételnél volt itt a Lénárt, a Tiszavasvári volt főjegyző, aki a dolgozók között állandóan szította a hangulatot... A forradalom napjaiban meg is mutatkozott az eredménye, mert Lénárt urat azonnal hazaszál‑ lították Tiszavasvári község élére... a régi urak azonnal a pozíciójukba álltak vissza...” Üveges 28‑án bement a járási forradalmi tanácsba, amely október 27‑én alakult, és az ottaniak segítségét kérte az eszlári forradalmi tanács megalakításához. Ott azt javasolták, hogy 29‑én du. 14 órára hívjon össze gyűlést, Farcsádi Lajos segítségükre lesz a választásnál.



A megyei kiegészítő parancsnokság jelentése. Nyíregyháza, 1956. december 30. In: Dikán I/5. 36. o.



A tiszadobi közs. Tanács ülési jkve. 1957. április 26.



Tóth Sándor és tsai- ügyében hozott ítéletek. In: Dikán I/10. 158. o.



Üveges József és tsai pere In: Dikán I/10. 171. o.





Így is történt, október 29‑én délután megalakult a járás utolsó munkástanácsa, amely‑ nek elnöke Üveges József lett. Sem a volt tanácselnök, sem a titkár nem került az új tanácsba, de nem akadályozták meg, hogy továbbra is bejárjanak hivatalukba, intézke‑ déseikről pedig értesíteni kellett az új elnököt. „…Tiszavasváriban: október 26‑án ... Délelőtt 11 óra után ... Polgár felől egy tehergépkocsi érkezett, amelyen mintegy 25–30 főből álló idegen munkás ült. Ezek... a szovjet emlékmű tetejé‑ ről és oldaláról leverték a csillagokat... A községi tanács épületébe is bejöttek, és ott is követelték, hogy tűzzék ki a nemzetiszínű zászlót, (a címert) kivágták belőle ... Ez a csoport innen a Föld‑ mívesszövetkezet ... elé vonult ... ott is kivágták a (nép)köztársasági címert. Onnan... elmentek az MTH intézetbe, majd az Állami Gazdaság irodahelyiségébe, onnan pedig az Alkaloidába és a Téglagyárba. Ezeken a helyeken is ... leverték a csillagokat, valamint összetörték a Párt Központi Vezetőség tagjainak képeit…”  Innen már nem volt megállás, a vegyészeti gyárban munkástanács alakult, amely elhatározta, hogy másnap a községben forradalmi tanácsot kell alakítani, megkez‑ dődött a tanácsválasztó népgyűlés összehívásának elékészítése, amelyben a községi csúcstitkár is közreműködött. A nap folyamán több megmozdulás, demonstráció tör‑ tént, az iparosok birtokba vették az egykori ipartestület épületét, este pedig a tanács‑ háza udvarán nagyobb tömeg kereste Markóczi János tanácselnököt, aki ekkor már ismeretlen helyre távozott. Pete Sándor VB. titkár személye körül lincshangulat alakult ki, az irodákból a begyűjtés dokumentumait kiszórták, néhányan a falu pedagógusai közül a hangulat lecsillapítására tömegfelvonulást kezdeményeztek a Bűdön (a falu alsó része) található Vasvári szoborhoz. Itt beszédek, szavalatok hangzottak el, majd a tömeg viszonylag békésen szétoszlott. Késő este a tanácselnök lakásának ablakait bezúzták, inzultus érte Gál József igazgatót, aki a helyi pártpolitikai közélet jelentős személyisége volt. Október 27‑én délelőtt a piactéren mintegy 1500–2000 főnyi tömeg jelenlétében megkezdődött a forradalmi tanács választása, amelyet az ekkor már vezető szerepet játszó dr. Alföldi Zoltán irányított. A javasolt nevek egyenként történő felolvasását követően nyilvánítottak véleményt az új tanács tagjairól, amelyet a község fontosabb szervei által (iskolák, szövetkezetek, üzemek stb.) később megválasztott delegáltakkal kívántak kiegészíteni. A gyűlés közben érkezett meg Tiszaeszlárról a falu volt főjegy‑ zője, Lénárt István, aki rövid beszédben csendre, nyugalomra intett, ezt több felszólaló is hangsúlyozta. A választást követően az egyelőre még csonka testület összeült, ahol Alföldi Zoltánt elnökké választották, a vezetés nélkül maradt tanácsi apparátus irányí‑ tását Lénárt Istvánra bízták. A településen – a járásban egyedüliként – a volt tanácsel‑ nök, és titkár már a munkástanács megválasztása előtt elhagyta hivatalát. A Tiszalöki Járási Tanács forradalmi tanáccsá alakulása október 27‑én történt meg, meglehetősen zavaros körülmények között. Elvileg a járás községeinek (forradalmi ta‑ nácsainak) küldöttgyűlésén kellett volna a választást lebonyolítani, a meghívást Borivó László VB. titkár meg is tette, de a 27‑én késő délutánra hívott küldöttek jóformán csak Tiszavasváriból és Tiszadadáról érkeztek meg. A helyi munkástanácsok kezdetleges ál‑ lapota (Tiszaeszláron – mint láttuk – még ekkor meg sem alakult a forradalmi tanács), a tiszalöki községi munkástanács egyet nem értése miatt a küldöttgyűlés hiányos volt. A választás azonban megtörtént, Ad Kovács Lászlót (Tiszavasvári) elnökké, dr. Király Lajost (Tiszalök) helyettessé, Lénárt Bélát (Tiszavasvári) titkárrá választották. Lánczi 

János volt elnök, Kató Károly volt elnökhelyettes nem kaptak helyet az új testületben, Borivó László volt VB. titkár viszont, meghatározatlan szerepben, változatlanul ma‑ radt az apparátusban, amely tudomásul vette a változásokat. Összegzés: • A fővárosi események hatására október 25–29. között a járás minden településén helyi, és Tiszalökön járási szinten is megalakultak a forradalmi/munkástanácsok. • A megalakulás spontaneitása egyértelmű, az átmenet kezdetben egyrészt a régi‑és új hatalom szimbiózisának elvén alapult (nem egyszer az előző hatalom képviselői kezdeményezték az átalakulást – Tiszalök, Tiszaeszlár, Tiszadada), ezeken a helye‑ ken azonban később a régiek – elsősorban a tanácselnökök és helyetteseik – mégis kiszorultak a hatalomból. Másutt viszont (Tiszavasvári, a járási tanács) a régi veze‑ tés már kezdettől fogva nem vett (vehetett) részt az új szervek tevékenységében. • A választások rendszerint tömeggyűléseken történő azonosulás vagy ellenzés út‑ ján történtek, legitimitásuk tehát csak forradalmi viszonyok között volt indokolt és elfogadható. A járási tanács választása még ezt a szűken értelmezhető legitimitást is nélkülözte, de ennek a testületnek a forradalom 12 napja alatt tulajdonképp alig volt értelmezhető funkciója. • Az átmenet általában tömegnyomás hatására zajlott le, kirívóan erőszakos cselek‑ mények még sem történtek. Ez annak is tulajdonítható, hogy a régi hatalom – a tiszadobi esetet kivéve – nem tanúsított számottevő ellenállást.

2. Üzemi munkástanácsok Üzem neve

Alakulás időpontja

Elnök

Alkaloida vegyészeti gyár, Tiszavasvári

1956. okt. 26.

Gazda Lajos

Vízi erőmű Vállalat, Tiszalök

1956. okt. 26. (29.?)

Plessa Elek

MÁV. Állomásfőnökség, Tiszalök

1956. okt. 26.

dr. Király Lajos

Tiszavasvári Gépállomás

1956. okt. 27.

Gáll Miklós

Tiszavasvári Téglagyár

1956. okt. 27.

?

Állami Gazdaság (központi), Tiszavasvári

1956. okt. 27.

Halász András

A tiszavasvári földműves-szövetkezetben (Rajcsányi Pál), továbbá a termelőszövet‑ kezetek egy részében is alakultak munkástanácsok pl.: Táncsics Tiszadob, október 28. Tóth Gyula – Vörös Csillag Tiszaeszlár, október 29. Hell János – Munka Tiszavasvári;

Lásd 1. sz. jegyzet

10

11

november 3. Gazdag István stb.) ezek jelentősége azonban a forradalom kezdeti szaka‑ szában nem volt számottevő). A nem üzemi jellegű testületeknél a Járási Honvéd Kiegészítő Parancsnokságon október 28‑án alakítottak munkástanácsot, amelynek elnöke Zs. Nagy Márton alhad‑ nagy lett. Az Alkaloida vegyészeti gyárban Tiszavasváriban a délelőtti események hatására kora délután került sor a munkástanács választásra, amelyen az üzem dolgozóinak mintegy 90 %‑a vett részt. A gyár igazgatója és párttitkára közreműködtek a választás lebonyolításában, a Gazda Lajos vezette új, 7 tagú testületben mindössze ketten nem voltak párttagok. Az igazgató a helyén maradt. Az első ülésen határozat született a település községi tanács vezetőinek, elsősorban Markóczi János elnök eltávolításáról. A másnapi, települési forradalmi bizottság megalakulása tehát az Alkaloida gyár mun‑ kástanácsának határozata alapján történt. A gyárban nem történt atrocitás, a termelés sztrájkokkal tarkítva folyt. A tiszalöki Vízierőmű Vállalatnál történtekről Plessa Elek főmérnök, munkástaná‑ csi elnök későbbi „igazolójelentése” alapján szerezhetünk képet. Az erőmű működése energetikai szempontból országos jelentőséggel bírt, különösen fontos volt tehát a rend megőrzése. Az üzemet többször keresték fel fegyveres csoportok, hiszen az ÁVH két tagja állandóan a lakótelepen tartózkodott. Lefegyverzésük, valamint az erőmű előtt álló szovjet katonát ábrázoló szobor ledöntése e csoportok nyomására, Plessa Elek fő‑ mérnök utasítására történt meg. (Az üzem igazgatója a forradalom napjaiban Buda‑ pesten tartózkodott!) Ilyen előzmények után került sor október 26‑án a munkástanács választására 10 fővel, majd másnap a 3 tagú vezetőség megalakítására is. E napon 9 pontos határozatban foglalták össze demokratikus követeléseiket, egyúttal biztosítot‑ ták a folyamatos termelést. A MÁV Tiszalöki Főnökségén a jelzett napon 2 munkástanács választásra került sor, a vasútállomási mellett megalakult a pályafenntartási is, mindkettő elnöke dr. Ki‑ rály Lajos állomásfőnök lett, akit e napon a községi forradalmi tanács tagjává is megvá‑ lasztottak. Az első napokon a vasúti forgalom fenntartása volt a cél, bár az eredeti me‑ netrend szerinti szerelvényeket nem tudták indítani, a közlekedés teljesen nem állt le. A tiszavasvári gépállomás üzemi tanácsáról Kórik Sándor az MSZMP járási Ideig‑ lenes Intézőbizottsága ülésén 1957. február 14‑én így nyilatkozott: „…Az ellenforradalom idején olyan emberek ragadták kezükbe a vezetést, akiket mindenféle csavargóknak ismerünk... ők akartak fizetésemelést eszközölni... a gépállomás párttitkárát ezek a megbízható emberek ver‑ ték meg. Ezek voltak Bollega, Kamcsók, Gáll Miklós…” A Járási Tanács VB. 1957. április 25‑i jegyzőkönyve szerint viszont az alábbiak olvashatók: „…megalakult az üzemi munkásta‑ nács, működése alatt komolyabb... anyagi kár nem keletkezett, törvényellenes juttatásokat nem fizettek ki… a gépállomás teljes személyzete megmaradt, nem történt említésre méltó károsodás a vagyontárgyakban…” Alighanem ez utóbbi lehet az igazság! Az állami gazdaság munkástanácsáról itt csupán annyit, hogy amikor Kerekes Béla, a tiszavasvári forradalmi tanács tagja – kétségtelenül saját ambícióitól fűtve – Honvári János igazgatót lemondásra szólította fel, a munkástanács állt ki mellette, s utasította el a lemondásra utaló fellépést.

Összegzés • A járás ipari‑mezőgazdasági üzemeiben a külső forradalmi hatások következtében csaknem mindenütt megalakultak az üzemi/munkástanácsok. Ezek kezdetben (a termelőszövetkezeteket kivéve) általában a termelés folyamatosságának biztosítá‑ sát tartották legfőbb feladatuknak, csak később váltak olyan politikai erőkké, ame‑ lyek a szovjet bevonulás után is a munkás önigazgatás eszméjét hirdették, és tettek egyre kétségbeesettebb lépéseket azok megvalósítására. • A járás üzemi munkástanácsai részben november 4‑ét követően még hónapokon át tevékenykedtek, általában megváltozott vezetés mellett. (A november 4‑ét követő munkásságukat nem tárgyaljuk. Szerző)

3. Egyéb hatalmi szervezetek a forradalom napjaiban, a dezorganizálódás folyamata 3. a. Az MDP A járási bizottság október 27‑ig működött, ekkor Harkai első titkár tiszadobi köz‑ beavatkozási kísérlete, illetve szégyenteljes eltávozása ellehetetlenítette a bizottság amúgy is egyre bizonytalanabbá váló munkáját. A munkatársak úgy határoztak, hogy mindenki otthonában tartózkodik, Fülöp József volt osztályvezető rövid időre a rend‑ őrségre ment. A bizottság épületének kulcsait egyelőre magánál tartotta, október 29‑én a gazdaságvezetővel iratégetésbe fogott. A járási forradalmi tanács október 31‑én lel‑ tározás után lefoglalta az épületet. November 5‑én Fülöp József indította újra a párt tevékenységét. A munkatársak hosszú ideig Harkai Sándor megfutamodásában látták a gyors szétesés okát, Sípos Istvánné egykori munkatárs pl. így jellemezte a helyzetet: „…Nagyon fájt nekem az október 23-án, mikor a csillagot verték le (Tiszalökön ez október 25–26‑án történt. Szerző), hogy nincs, aki útmutatást és bíztatást adjon. Én is megtudtam (!) volna tenni azt, hogy elmenjek, de nem tettem azt… Mi történt volna, ha a tiszalöki járás területén minden járási vezető azonnal összeszedte volna magát, mint Harkai elvtárs és elment volna?...” (Harkai 1957. május 17-én még visszanyerte első titkári beosztását, de 1957. október 14‑én felmentették. Szerző) A helyi pártszervezetek szinte automatikusan bomlottak fel, a legtöbb vegzálást kétségtelenül a párttitkároknak kellett elszenvedni. Részben rövid időre el kellett hagy‑ ni falujukat (Rozgonyi János csúcstitkár Tiszaeszlár, Kiss László Tiszavasvári), a nem‑ zetőrségek megalakulásával pedig mindenütt fegyvereik leadására szólították fel őket, egy‑két helyen házkutatást is tartottak lakásukon. Tiszavasváriban „…Gombás András vádlott, mint nemzetőrparancsnok... a nemzetőrséget ... a kommunisták lefegyverzésére hasz‑ nálta fel… (a fegyverek beszolgáltatása folyamán) ... a kommunistákat kivételes gonddal kezelte,... írásban is külön felszólította őket lőfegyvereik beszolgáltatására...”... P. (Palkó. Szer‑ ző) János párttitkár tanúvallomásában azt adta elő, hogy Lakatos rendőr, Kakócz András és 

12

Az MSZMP járási Intézőbizottsága ülései jkve. 1957. február 14.-május 17.

13

egy harmadik nemzetőr... megjelentek a tiszavasvári gépállomáson és felszólították arra, hogy fegyverét adja le. Előbb azt mondta ... nincs fegyvere, később mégis átadta...”10 Kiss Lász‑ ló lakásán házkutatást tartottak. Tiszaeszláron „…november 3‑án reggel Bagoly László tanító‑párttitkárt... behívták a tanácsházára, ahol felszólították, hogy pisztolyát adja le, mert mint volt párttitkárnak fegyverének kell lenni. Mondották, hogy amennyiben nem adja le… úgy házkutatást fognak nála tartani…”11 Özv. Balogh Józsefné tiszaeszlári járási tanácstag 1957. március 29‑én, az első tanácsülésen elmondta: „…őt is kommunistának nevezték, felszólították pisztolya átadására...”12 (Meg kell jegyeznünk, hogy a fegyverek leadására nem csak a kommunistákat szólították fel, hanem mindenkit, akinek valamilyen jogcí‑ men tartási engedélye volt.) Személyes bántalmazásról azonban kevés információ van, annyi bizonyos, hogy a tiszavasvári általános iskola igazgatóját, (járási pártbizottsági, járási tanácstag, helyi pártvezetőségi tag) Gál Józsefet inzultálták, de lehetséges, hogy egykori iskolai sérelmekért kívántak elégtételt venni. 1957. február 14-én az első járá‑ si aktívaülésen felszólaló Kórik Sándor szerint megverték a gépállomás párttitkárát is ugyancsak Vasváriban13, de ezek a későbbi visszaemlékezések már az új ideológia jegyében született információk, valóságértékük kevés. A párthelyiségeket általában lezárták, volt, ahol az új forradalmi bizottságok leltárt is készítettek az elhagyott helyiségek megmaradt eszközeiről. Más célra történő igény‑ bevétel nem történt. Az oly nagyhatalmúnak vélt MDP tehát összeomlott, a tiszalöki járás bizottsága, 46 (alap)szervezete, ugyanennyi párttitkára és csaknem 2000 tagja közül sokan később hiába bizonygatták, mint pl. Harkai elvtárs is: „…Megmondom őszintén,... hogy én ... Ti‑ szalökön … mindig, mindenkor kommunista voltam...”14 a hatalmas Gólem gyors össze‑ omlása aligha bizonyította a helytállást, jóval inkább a félelmet és a jövő iránt táplált aggodalmat. Ahogyan Maczko Gábor, a Tiszavasvári Alkaloida párttitkára 1957. május 30‑án a megyei pártaktíván mondta: „…Mi annak idején az első pillanatokban tehetetlenek voltunk, nem is tudtuk mitévők legyünk.... Akkor lettünk magabiztosak, amikor láttuk, hogy a szovjet elvtársak beavatkoznak…” Magatartásukra tehát sokkal jellemzőbb, és őszintébb‑ nek is tűnik Köblös Sándor tiszavasvári tsz. párttitkár későbbi vallomása: „…Magamat is bírálom egyben, mikor azt mondom, hogy nem álltuk meg eléggé helyünket az ellenforradalom alatt…”15 3. b. A Rendőrség A fegyveres hatalom zavarai már október 24‑én megmutatkoztak, amikor Komá‑ romi Hugó járási kapitány összetartást rendelt el, a helyi rendőrőrsök tagjait Tiszalö‑ kön vonták össze, azaz a falvakban nem maradt erő a rend biztosítására. Az állomány csupán egyszer lépett fel a régi rend fenntartása érdekében, amikor részt vett a már ismertetett tiszadobi, Harkai járási titkár vezette, balul sikerült „rendteremtésben” 10 Dr. Alföldi Zoltán és tsai. pere. In: Dikán I/10. 30. o. 11 Lásd 9. jegyzet február 14.! 12 Járási tanács VB. Ülés jkve. 1957. március 29. 13 Lásd 11. jegyzet.

rendőrkapitánya közreműködésével. A helyi forradalmi tanácsok megalakulása után a rendőrség általában együttműködött az új hatalommal. Tiszalökön a járási kapitányság irányítását nem a járási forradalmi tanács, hanem a helyi forradalmi bizottság vette át, mutatva, hogy a járás tulajdonképp hatáskör nélkü‑ li, kvázi szervezet volt a forradalom napjaiban. A kapitányság vezetését Mengyán Pál törzsőrmesterre, a helyi rendőrőrs parancsnokára bízták, a tiszti állományt (Komáromi Hugó, Ságvári Sándor, Marczali István, Lénárt István, ?? András), Korponai Sándor ? utóbbi keresztnév kérdéses. Szerző) fegyvereik leadása mellett ideiglenesen szabad‑ ságra küldték. A Mengyán vezette rendőrség a községben a nemzetőrség létrejöttéig maga látta el a közbiztonsági feladatokat, a kapitányságon pedig mindössze két, ad‑ minisztrációs munkát ellátó beosztott maradt. November 2‑án a tiszti állomány ismét átvette hivatalát, a közben megalakuló helyi nemzetőrség civil tagjaival együtt látták el a rendvédelem feladatait Tiszalökön. Az október 24‑én elrendelt összetartást már 26-án feloldották, a falvaikba vissza‑ térő őrsök rendőrei a helyi nemzetőrséggel együtt, vagy azok tagjaiként segítették a napi rendfenntartási munkálatokat. Tiszavasváriban pl. mind a 3 rendőr betagolódott a nemzetőrségbe.16 Ez a forradalom melletti lojális magatartás később természetesen nem zavarta a járási kapitányságot az „ellenforradalom bűnöseinek” üldözésében, mint, ahogy Ka‑ marás Hugó rendőrkapitány már 1957. február 14‑én ígéretet tett az ellenforradalmá‑ rok szabadlábon lévőségét panaszló járási tanácsi elvtársaknak: „…néhány konkrétumot tudunk... arra kérem, hogy jelentsék, s akkor az igazságszolgáltatás meg lesz…” 3. c. A Kiegészítő Parancsnokság Egy 1959. (?) február 24-i jelentés szerint az alábbiak rekonstruálhatók.17 A Susz‑ terics Gyula százados vezetése alatt álló parancsnokságon október 24‑én kora reggel a megyei parancsnokság utasítására I. fokú készültséget rendeltek el, ami azt jelentet‑ te, hogy az állomány folyamatosan az épületben tartózkodott. Másnap a MÖHOSZ szervezeteknél található puskák begyűjtése történt meg, lépéseket tettek a vadászfegy‑ verek összegyűjtésére is. A fegyverekből a járási párt‑és tanácsi hivatalokba kiadtak néhányat, ezeket azonban 26‑án visszaszállították a parancsnokságra. Október 26‑án este kisebb tömeg jelent meg az épület előtt, a címerben található csillag eltávolítására. A megyei parancsnokságtól kért vélemény alapján tartózkodtak az összetűzéstől, a cí‑ merekben, sapkarózsákon található csillagokat eltávolították, incidens nem történt. A tiszalöki munkástanács választásnál Suszterics Gyula és Zs. Nagy Márton alhadnagy, az egység MDP‑s párttitkára is jelen voltak, fel is kerültek a választandók listájára, majd Suszterics századost beválasztották a tagok közé. A parancsnokság ettől kezdve együttműködött a forradalmi tanáccsal, és részt vett a rend fenntartásában, közben a különböző egységektől hazaérkezett, és a kiegészítőn jelentkező katonákat is beosz‑ tották nemzetőrségi szolgálatra. Október 28‑án a megye utasítására munkástanácsot választottak, elnöke Zs. Nagy volt párttitkár lett. A Tiszalökről több alkalommal is Mis‑ kolcra menőkkel egy alkalommal Suszterics százados is elutazott, kapcsolatot teremtve

14 MSZMP járási nagyaktíva ülése 1957. július 23.

16 Cs. Nagy vallomása, dr. Alföldi és tsai. pere

15 Uo.

17 A járási kiegészítő parancsnokság jelentése. In: Dikán I/10. 130. o.

14

15

a borsodi parancsnoksággal, amelynek azonban semmi következménye nem volt. Lé‑ nyegében tehát ez a fegyveres testület is lojális volt a forradalomhoz.

után kialakított rend társadalmi elfogadottságának gyengeségét bizonyította, továbbá azt, hogy a vidéki lakosság is tűrőképességének határára ért 1956 őszén, így tömeg‑ mozgalmakkal kényszerítette ki a remélt változásokat.

3. d. Járási ügyészség „…Az események következtében az ügyészségi apparátus munkája megtört, dezorganizáló‑ dott…” olvasható Milánkovics Imre megyei bírósági elnök 1957. április 29‑i, az Igazság‑ ügyi Minisztériumhoz felterjesztett jelentésében.18 A járási ügyészség elvileg október 31-ig működött, ekkor a községi munkástanács ülésén megjelent ügyészt felszólították, hogy igazolványát, fegyverét adja le. Javasol‑ ták, hogy – mivel személyi biztonságát nem tudják garantálni – hagyja el a települést. Dr. Balogh Gyula ügyész eltávozott, és csak november 7‑én tért vissza munkáját foly‑ tatni. Összegzés A tiszalöki járás területén lejátszódó gyors forradalmi változásokat jelentős mér‑ tékben segítette elő az anciem régime első számú politikai hatalmának, az MDP szer‑ vezeteinek, majd a tanácsok összeomlása. A párt tagjai hathatós ellenállásra nem vál‑ lalkoztak, az első napokban kísérletet tettek ugyan arra, hogy részt vállaljanak az új forradalmi szervek munkájában, így a forradalmi (üzemi) tanácsokba sok párttag is be‑ került, később azonban számuk, e testületekben játszott szerepük jelentősége csökkent. Különösen erős defenzívába szorultak az egykori vezetők (titkárok), de jelentősebb leszámolásra nem került sor, személyi‑és vagyonbiztonságuk nem forgott veszélyben. Nem véletlen, hogy hatalmuk újbóli megerősödése idején erélytelen magatartásukra az október 23‑át követő napok rájuk nézve rendkívüli veszélyességét hangsúlyozva kerestek igazolást. Szabó Mihály tiszadobi tanácselnök szerint: „…Így történhetett meg községünkben is, hogy Muhi József vezetésével egy külön társaság alakult ki, akik azt tárgyalták, hogy a község vezetői(t) mikor és hol kell felakasztani, vagyis elkészítették a feketelistát…”19 Csikós János a járási tanács elnöke március 29‑i beszámolójában szintén ezt erősítette: „…Október 23‑a után... munkásruhába (!) öltözött kulák csemeték jöttek haza... hogy aljas ter‑ veiket elérjék, próbálták uszítani dolgozó parasztságunkat, szervezni a kommunisták, tanácsta‑ gok legyilkolását. Van tudomásunk róla, hogy nem egy községben állítottak össze listákat, hogy a legjobb hazafiakat gyilkolják le…”20 A fegyveres testületek szintén nem kerestek konfrontációt, együttműködési kész‑ ségüket elsősorban a nemzetőrségekkel való kapcsolatukban bizonyították, támoga‑ tásukat, szakmai ismereteiket az új hatalom szervei készséggel elfogadták. A járási ügyészségről ez nem mondható el, a legjobb megoldásnak tűnt tehát a működés fel‑ függesztése. A hatalom gyakorlása a járás területén október végére mindenütt a forradalmi szer‑ vek kezébe ment át. Az átmenet viszonylag békésen zajlott le, amely egyrészt az 1948 18 A Nyíregyházi Megyei Bíróság elnökének jelentése, 1957. április 29. In: Dikán I/5. 121. o. 19 A tiszadobi közs. tanács jkve. 1957. március 27. 20 A járási tanács ülése jkve. 1957. március 29.

16

II. A forradalom mindennapjai Egy fennálló hatalmi struktúra megdöntése nem könnyű feladat, még akkor sem, ha az nem tanúsít különösebb ellenállást. De mindennél nehezebb a régi és új közötti hatalmi vákuum kitöltése, a rend felbomlásából eredő elszabaduló indulatok, a rendet‑ lenségben nagy szabadságot sejtők felszabaduló, akár rossz irányba is tévedő energi‑ áinak megzabolázása. És még nehezebb feladat hárul az átmenet levezénylőire, ha az anciem régime megdöntése/összeomlása nem előre tervezett, hanem spontán módon játszódik le, ahogyan az 1956‑ban – a későbbi ideológia minden bizonyítási kísérlete ellenére is – történt. A vidéken jóformán minden előzmény nélküli, ad hoc helyzet, amelynek rövidre szabott néhány napja jóformán semmire sem biztosíthatott elegendő időt, hihetetlenül sok feladatot rótt az ugyancsak ad hoc módon összeverbuválódott, rendkívül hetero‑ gén összetételű, sok esetben döntően amatőrökből álló forradalmi testületekre. Amikor tehát kísérletet teszünk arra, hogy áttekintsük ama néhány nap romboló és építkező munkájának folyamatát, akkor azonnal rá kell mutatnunk, hogy itt nem egyszer rögtön‑ zések, bizonytalanságok, netán balfogások sora is jellemezte azokat az intézkedéseket, amelyeket a gyorsan változó körülmények között, az ilyen helyzetekhez nem szokott döntéshozók foganatosítottak. Nem hallgathatjuk el – és ez a későbbi megtorlás idején bizony jól jött a hatalomnak –, hogy az új testületekbe sok olyan ember is került, akiket az elmúlt években sérelem, igazságtalanság ért, és nem mentesíthette magát teljesen a reváns indulatától. A döntések egy része mögött tehát, ha látensen is, de tetten érhető volt ez a motiváció is. A helyzet váratlansága, a kibontakozás teljes bizonytalansága, a személyes indítékok eme vegyes kavalkádja perspektivájából kell tehát megítélnünk a fél évszázaddal ezelőtt történteket. A beleélés nélküli, rideg, tudományos megközelítés itt aligha járható út. Az egyes kérdések részletes megközelítése többnyire nem célunk, a tipikus voná‑ sok megközelítésére törekszünk, általános kép felvázolására, amely a vidék forradal‑ mának jellegzetességeit ragadja meg. Ugyanakkor lényeges sajátosságok bemutatása sem maradhat el, mert az egyedi ebben az esetben épp oly tipikus, mint az általános.

1. A forradalmi (munkás)tanácsok tevékenysége Az átmenet különbségeiből eredően a forradalmi tanácsok első intézkedéseiben aligha voltak általánosítható elemek, a helyi sajátosságok szabták meg az épp szüksé‑ ges intézkedéseket, amelyek nem képeztek koherens egységet. Kivételt jelentett a tisza‑ vasvári átalakulás, ahol az ismertetett események következtében a tanácselnök és a VB. titkára október 26‑án elhagyták hivatalukat, azaz az október 27‑én elnökké választott

17

dr. Alföldi Zoltán és a hivatal vezetésével megbízott Lénárt István volt főjegyző teljesen új alapokra helyezte a működést. Épp ezért halaszthatatlan volt a továbblépést meg‑ alapozó, részletes döntések meghozatala. A forradalmi tanács október 28‑án 8 pontban foglalta össze a legsürgősebb teendőket. Íme a határozatok! 1. (A forradalmi tanács) „A rend megőrzése céljából nemzetőrséget szervez... Elrendeli, hogy a községben lévő kis öbű vadász és marokfegyvereket átvételi elismervény és a tulajdonjog fenntartása ellenében mindenki szolgáltassa be... 2. ... elhatározta, hogy megbízza a tanács elnökét a község egész közellátási kérdéseinek a meg‑ vizsgálásával. Felhatalmazza, hogy a Sütőipari (!) kisiparosok liszt ellátását... központi készletek igénybevételével is biztosítsa... 3. ... elhatározta, hogy Gál Józsefet tanítói állásának meghagyása mellett... iskolaigazgatói tiszt‑ sége alól... felmenti... az iskola vezetésének ... teendőivel ideiglenesen Varga Gábornét bízza meg. 4. ... elhatározta, hogy a község valamennyi általános iskolájában az orosz nyelv oktatását meg‑ szünteti... az orosz nyelvoktatás megszüntetésével felszabadult órákat nemzeti tárgyaink, a magyar nyelv és irodalom, történelem és földrajz oktatására használják fel. Felhívja a pedagógusokat, hogy az idegen szellemű tankönyvek anyagá(t) magyar lelkiismeretüknek... megfelelően oktassák. 5. ...elhatározta, hogy négytagú bizottságot alakít a dolgozók múltbeli magatartásának kivizsgá‑ lására. Ezt a bizottságot felhatalmazza, hogy a létszám csökkentésével kapcsolatos felmondá‑ sok, valamint a múltbeli népellenes magatartás miatti elbocsátások kérdésében határozzon... (Megtörtént a bizottság kijelölése is.) 6. ... elhatározta, hogy 1956. évben lezajlott tagosítást törvényellenesnek nyilvánítja. A földkér‑ dés végleges rendezéséig mindenki az 1956. január 1-én birtokában levő területet művelje meg.... A forradalmi tanács az előző tagosításokat nem tartja törvényesnek, azonban a vég‑ leges rendezést országos feladatnak tekinti. A forradalmi tanács a fenti rendelkezésekből előadódó vitás kérdések rendezését egy négytagú bizottságra bízza.... A forradalmi tanács a mezőgazdasági termelőszövetkezetek elnökeit felelőssé teszi, hogy úgy az egy tagban (!) lévő, mint a szétszórt parcellában az őszi munkát végezze el. 7. ...utasítja a község valamennyi iskolájának felelős vezetőit, hogy a fakultatív vallásoktatást az eddigi beíratási rendszertől függetlenül biztosítsa. A vallásórákat a hivatalos órarendben az orosz nyelv megszüntetése után felszabadult órák terhére állapítsa meg. 8. … elhatározta a község piacterén levő szovjet emlékmű azonnali eltávolítását. Felhívja a kö‑ zség lakosságát, hogy az eltávolítás ideje alatt rendben és fegyelmezetten viselkedjék. Az eltávolítást szakemberek fogják végezni, munkavédelmi szempontok legteljesebb biztosítása mellett… az emlékmű megmaradó talapzatára a későbbiek során a jelenlegi forradalmi har‑ cok hősi halottai számára kíván emlékművet állítani.”21

Vajon olyan felháborítóak voltak ezek a határozatok, ahogyan Markóczi János az október 26-án hirtelen eltűnt, majd további tartós betegség címén lemondott, aztán is‑ mét visszatérő tanácselnök panaszolta az 1957. március 24-i tanácsülésen? (A forradalmi tanácsban) „…Helyet foglalt pl. Kerekes Béla, ismert nagyhangú osztály‑ idegen… magával ragadva a forradalmi tanács valamennyi tagját, … – kinek akkori elnöke dr. Alföldi Zoltán volt, (amelyben) a szovjet hősök emlékét megörökítő emlékmű eltávolítását… indították meg,… lemondatták … Gál Józsefet, felfegyverezték a nemzetőrségeket, amelyekben helyet találtak kulákok, csendőrök … és volt Horthysta katonatisztek… Ezen forradalmi tanács eltávolította helyéről a tanács vezetőit (egyébként már nem volt kiket. Szerző), az apparátus majdnem valamennyi dolgozóját…”22 És hogyan ítélte meg azokat a későbbi megtorlás bírói gyakorlata? A vasvári perben szereplők mindegyikénél dr. Tóth Béla tanácsvezető bíró különös figyelemmel kísérte, vajon kik voltak részesei a határozat-csomag meghozatalának? Mert a határozatok je‑ lentős részét, azaz a nemzetőrség felállítását (1.p), Gál József általános iskolai igazgató leváltását (3.p), az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését (4.p), a tanácsi dol‑ gozók felülvizsgálatát, az arra felállított négytagú bizottságot és leépítési tervét (5. p), a szovjet emlékmű eltávolítását, talapzatának más célú felhasználását (8. p.), dr. Alföldi Zoltán, Kerekes Béla, Ad Kovács László, Lénárt Béla, Gombás András, Lénárt István és Vincze József esetében a bíróság bűncselekményt megvalósító tényként értelmezte, és ennek megfelelően döntött nevezettek ítéletében.23 Milyen meggondolás vezette akkor a forradalmi bizottságot eme határozatok meg‑ hozatalára? Az október 26-ától előállott helyzet, amelyben egyrészt biztosítani kellett a rendet, az élet folyamatosságát a döntően agrár-lakosságnak a beszolgáltatást, adózást, a kulák-kérdést, az erőszakos szövetkezesítést, tagosítást végrehajtókkal szemben el‑ szabaduló indulatainak légkörében. Ezzel kapcsolatban nem lehetett elkerülni a szov‑ jetellenesség valamilyen kezelését sem. Másrészt apró lépések történtek az összeomlott rendszer antidemokratikus, az emberek vallásosságát, gondolkodását gátló folyama‑ tok demokratizálása irányában. Ma már szinte nevetséges lenne megkérdőjelezni egy közösség jogát, hogy saját biztonságát jobban garantáló polgárőrséget szervezzen olyan összetétellel, amilyennel óhajtja. Milyen akadálya lehet egy vezető leváltásának, ha személyét alkalmatlannak találják? Van-e joga egy ország közoktatási vezetésének, hogy egyetlen nyelv tanulásá‑ ra kényszerítse az ifjúságot, megvonja a szülők jogát a vallásoktatás, a szabad tanesz‑ köz megválasztása lehetőségétől? Az állam apparátusának karcsúsítása ma is örökzöld téma, ha akkor egyes munkakörök (beszolgáltatási, begyűjtési tisztviselők) megszűn‑ tek, mi indokolhatta volna az apparátus egészben tartását? (Egyébként a visszaálló rend 1957-ben racionalizálást hajtott végre a tanácsi szerveknél.) Végül pedig mára hány településen nem vitték még ki a szovjet emlékműveket oda, ahol a leginkább tiszteletre méltó helyük van, a hősi temetőkbe? Tiszavasvári forradalmi bizottsága határozataival jelentős lépéseket tett a kialakult helyzet normalizálásának, a lehetőségek határán belüli demokratizálásának irányában. Magatartását tudatosság és józan mértékletesség jellemezte. Ugyanezt bizonyítja a többi település hasonló lépése is. 22 Tiszavasvári közs. tanács ülése jkve. 1957. március 24.

21 Lásd 10. pont.

23 Dr. Alföldi Zoltán és tsai. pere 33.o, 44. o., 49. o., 62. o., 65. o., 68., 70. o.

18

19

Tiszalökön pl. az újonnan megalakult forradalmi tanács október 28-i felhívásában értesítette a lakosságot, hogy megalakult a munkástanács (ismertették összetételét), a honvédség a községben maradt, együttműködik a felállított nemzetőrséggel, a szülő‑ ket arról, hogy a tanítás folyik, az óvodák és bölcsőde is nyitva vannak. Megnyugtatták a lakosságot, hogy gondoskodnak az ellátásról, korlátozták a kiadható élelmiszer men‑ nyiségét, felhívtak mindenkit, hogy őrizzék meg a nyugalmat, közrendet, és mindenki jelenjen meg munkahelyén, folytassa munkáját. A többi településen is hasonló intézkedések mutatták, hogy működnek az új taná‑ csok. A munkástanácsok mindenütt az egyik legnagyobb jelentőségű kérdésként kezel‑ ték a nemzetőrségek felállítását. Település neve

Időpont

Parancsnok/ok/ neve

Tiszalök

okt. 28.

Bereczki testvérek, dolgozó par.

okt. 30.

Mengyán Pál rendőrőrm.

nov. 2‑5?

Görbedi Miklós pedagógus

Tiszalök Erőmű Vállalat

okt. 27.

Tucsányi István tart. főhadnagy

Tiszadob

okt. 28.

Papp Sándor tart. altiszt

Tiszaeszlár

okt. 29.

Oláh László volt katonatiszt

Tiszavasvári

okt. 28.

Gombás András pedagógus

(Tiszadadáról nincs adat.) A közrend biztosításának érdekében felálló testületek – mint láttuk – a helyi rend‑ őrségek, a kiegészítő parancsnokság együttműködésével látták el feladataikat. Az összetételt tekintve mindenütt arra törekedtek, hogy fegyverhez értő, legalább kato‑ naviselt férfiak lássanak el szolgálatot. Mivel pedig a forradalom az addig háttérbe szorult/szorított volt Horthy hadseregbeli, itt‑ott csendőrségi szolgálatot teljesítőknek is lehetőséget biztosított közszereplésre, nem volt kizárható nemzetőrségben teljesített szolgálatuk sem. Ez a tény később jelentős fogódzót adott a Kádár‑rendszer hatalmi szervei kezébe 1956 forradalmának a Horthy rezsim visszaállítására irányuló restaurá‑ ciós mozgalommá, ellenforradalommá történő beállításában. (Lásd pl. Markóczi János tiszavasvári tanácselnök 1957. március 24‑i értékelését!) A nemzetőrség összetételére vonatkozó adatok ma már nehezen rekonstruálhatók, épp ezért torzítóak, hiszen a visszaállított rend iratanyaga csak az említett ideológi‑ ának megfelelő adatokat rögzítette. Annyi bizonyos, hogy Tiszalökön november 2‑ig a rendőrség tagjai látták el a feladatokat, csak ekkor, Görbedi Miklós tanító (tagja a járási és a helyi forradalmi tanácsnak) parancsnoki megbízása után kezdődött el pol‑ gári személyek felvétele is a kiegészítő parancsnokság közreműködésével. Tiszavasvá‑ riban Gombás András parancsnok későbbi bírósági tárgyalásán azt vallotta, hogy egyik helyettese előzőleg főjegyző volt, „…általában katonaviselt, fegyverforgató embereket al‑ kalmaztak nemzetőröknek…” ezek között 5 volt csendőr, 7 aktív rendőr, 4 államvédelmi szerveknél működő, de akkor Tiszavasváriban tartózkodó katona, továbbá leszerelt, vagy egységeiktől eltávozó civilek‑katonák több mint 30‑an, közülük többen MDP

20

párttagok.24 Tiszaeszláron Oláh László parancsnok a vádirat szerint zászlós volt a Hor‑ thy‑hadseregben, a bíróság azonban azt is megállapította később, hogy: „…a demokra‑ tikus hadseregbe alhadnagyi rendfokozattal vették át...” Hell János pedig a „hitleri 4l-es SS alakulat volt önkéntese”‑ként tevékenykedett a nemzetőrségben25, ugyanakkor a szerve‑ zet 90 %‑a hazatért katonákból állt. Tiszadobon Papp Sándor parancsnok párttag volt, az MSZMP‑be is belépett, és csak 1957. október 28‑án zárták ki onnan épp nemzetőrségi múltja miatt.26 Viszont Tóth Sándornak és Nácsa Sándornak kitűnő „pedigréje” volt (az egyik vagyontalan földműves, napszámos, a másik földhöz juttatott paraszt, majd tsztag, kisiparos), később mégis lakoltak.27 Tiszadadán a nemzetőrség összetételére később sem sikerült ellenforradalmi jelleget bizonyítani. A nemzetőrségek feladata nyilvánvaló volt, a magasabb irányítás nélkül maradt, szervezetileg és tevékenységében is széthulló rendőrség szerepét kellett átvállalniuk. A közrend biztosítása megkövetelte a kocsmák, italboltok működésének korlátozását, ellenőrzését, a posta, középületek, terményraktárak, szövetkezeti boltok, termelőszö‑ vetkezeti vagyon (később ez az általános bomlás miatt már nem volt lehetséges) védel‑ mét, a zavargások megakadályozását. A tiszavasváriak bírósági tárgyalásán rendkívül sokat foglalkoztak a nemzetőrség tevékenységével, számos tanút kihallgatva. Bakács Sándor volt ÁVH-s tizedes szerint „…Gombás András a nagyterületű Tiszavasvári község több pontján is, főleg közületi helyeken, termelőszövetkezetekben, nemzetőröket állított fel… Dr. Pethe Sándor tanú… szerint a nemzetőrség a termelőszövetkezet előtt lovasőrséget szervezett, megbízható szövetkezeti tagokat jelöltek ki, akiket Gombás András elfogadott és a nemzetőrségbe alkalmazott… Bukovics István rendőrtörzsőrmester vallotta, hogy nemzetőrök teljesítettek szol‑ gálatot a vasútállomásnál, postánál, a malom előtt a tanácsházánál, a terményforgalmi vállalat előtt… Losonczi Lajos tanú vallotta, hogy… a. Petőfi termelőszövetkezet autóját ellopták, de Gombás Andrással együtt a tetteseket elfogták… Cselényi Ferenc arra nézve tett vallomást, hogy… az állami gazdaság kukoricáját ellopták, a nemzetőrség segítségével azonban sikerült a további lopásokat megakadályozni…Varga Péter pártfunkcionárius... szerint... a nemzetőrség kizárólag rendfenntartás(t) szolgált, sokan kommunisták félelemben voltak... de, amikor a nem‑ zetőrség megalakult, megnyugodtak... szerencsésnek tartották, hogy Gombás András a nem‑ zetőrség parancsnoka… Gál József tanú vallotta, hagy a nemzetőrség Tiszavasvári községben rendfenntartó szervezetnek indult… úgy látta, hogy Gombás András védelmet akar nyújtani a felelőtlen emberekkel szemben..”28 A kutató, ha maga is, épp e per egyik vádlottjaként nem ismerné az idézett bírósá‑ gi ítéletet, meglepődne, szinte hihetetlen, hogy a dr. Tóth Béla bíró vezetésével folyó eljárásban ennyi reális tényt egyáltalán rögzíteni lehet egy tanító védelmében, akinek sokkal inkább épp ellenforradalmiságát kell(ene) bizonyítani. Nos, azért a nemzetőr‑ ség tiszavasvári tevékenységéről szóló kép távolról sem ennyire idillikus. Mert az ítélet és a többi község ítéletei ennél sokkal részletesebben igyekeztek bebizonyítani, hogy a nemzetőrségek már az új rend erőszakszervezetei voltak, amelyeknek legfontosabb feladata épp a kommunista funkcionáriusok lefegyverzése, üldözése lett (volna!). 24 Uo. 25 Lásd 7. jegyzet. 26 Az MSZMP tiszalöki járási bizottsága döntése, 1957. október 28. 27 Tóth Sándor és tsai. pere. In: Dikán I/10. 158. o. 28 Dr. Alföldi Zoltán és tsai. pere.

21

A fegyverek ügye, azok birtoklása minden forradalmi helyzetben alapvető kér‑ dés, csak az a fél lehet viszonylagos biztonságban, amelyik kizárólagosan rendelkezik azokkal. Ezen a téren a járás területén nagy volt a káosz, pontosan nem volt megálla‑ pítható, kiknél és hol vannak gyakorló- (Möhosz) vadász- és önvédelmi lőfegyverek. A nemzetőrségek nem kaptak pontos kimutatást (részben nem is kértek) a fegyvervise‑ lési engedélyekről, általános volt továbbá a meggyőződés, hogy a fegyveres testületek, ügyészi-bírói szervek mellett a pártbizottság tagjai, a párttitkárok, a községi tanácsok, a nagyobb üzemek vezetői is rendelkeznek fegyverekkel. Jelentős problémát okozott az időközben alakulataikat elhagyó, főleg volt ÁVH-s tisztek, katonák megjelenése ere‑ deti lakóhelyükön. A zűrzavar nyilvánvalóan kapkodó, néhány esetben minden alapot nélkülöző intézkedésekhez vezetett, amelyeket legtöbbször a nemzetőrségek fogana‑ tosítottak. A fegyverek átadása miatti felszólítások, többszöri zaklatások, netán házku‑ tatások szolgáltattak később kitűnő ürügyet a kommunisták üldözéséről, likvidálási szándékukról szóló ideológiához. A különböző iratanyagok ezt a témát a legrészlete‑ sebben igyekeztek rögzíteni, feltehető tehát, hogy annyi eljárás történt ahányat ezek tartalmaznak. Tiszalökön már láttuk, hogy a Möhosz puskáit begyűjtötték, az ideiglenesen helyü‑ ket elhagyó járási kapitánysági rendőrtisztek fegyvereiket a kapitányságon hagyták, a járási ügyész távozásakor leadta fegyverét. A kiegészítő parancsnokság 26-án a va‑ dásztársaságoktól bevonta a fegyvereket, ugyanakkor nincs arra vonatkozó adat, hogy a potenciálisan fegyvert birtokló vezetőktől bekérték volna azokat. A Vízmű vállalatnál szintén megtörtént a két volt ÁVH-s őr lefegyverzése, pisztolyaikat az üzemi munkás‑ tanács foglalta le. A vállalati őrség számára Szádvári Lajos munkástanácsi tag 3 puskát szerzett Miskolcról, amelyeket az őrség rendelkezésére bocsátottak. A járási kapitány‑ ságról a munkástanácsok vezetői igényelhettek fegyvert, így többek között Cs. Nagy István tiszalöki, Lénárt Béla tiszavasvári tagok éltek e lehetőséggel. Ezek a fegyverek november 4-e után visszakerültek eredeti helyükre. Mint látható, a járási székhelyen tehát elsősorban a kiegészítő parancsnokság foglalkozott a fegyve‑ rek ügyével. A nemzetőrség parancsnokait nem vonták felelősségre. Tiszalökön az október 26-án este érkező idegen csoport kutatta át a tanács dolgozóit fegyverek után, sikertelenül. A másnapi Harkai-féle incidens nyomán a járási párttit‑ kártól is elvették pisztolyát, ami eltűnt. A zűrzavarban a Táncsics tsz-ben található 7 db. vadászfegyvernek is hirtelen nyoma veszett. A nemzetőrségnek tehát bőven akadt dolga a begyűjtéssel, eredménye ismeretlen. Egyetlen személyes ügyre került sor: Lé‑ nárt András rendőrnyomozót hívták fel a tanácsházára, hogy adja le fegyverét, amit nem tudott teljesíteni, mert azt a kapitányságon hagyta. Ezután megmotozták, majd szabadon engedték. A parancsnokot itt sem vonták felelősségre, de Nácsa és Tóth nem‑ zetőröket igen. Tiszadadán csupán Karafa Sándor, volt ÁVH-s őrmester fegyverét kobozták el. Itt egyáltalán nem került sor bírói eljárásra. Tiszaeszláron a nemzetőrök Rozgonyi János csúcstitkárt, Bogoly László párttitkárt, Juhász József gátőrt és Friedmann Ernőt keresték fel fegyver ügyben. Juhásszal több probléma akadt, így őt többször meglátogatták lakásán, be is idézték, majd bizonyos huza­vona után elengedték. Így „letartóztatását” minden igyekezet ellenére sem tudták bebizonyítani. Oláh László parancsnokot, aki az ellenségképbe beleillett, természete‑ sen vád alá helyezték, és elítélték.

Tiszavasváriban bonyolult helyzet alakult ki. Mint láttuk a forradalmi tanács azon‑ nal határozatot hozott a fegyverek beszolgáltatásáról. Gombás parancsnok a járási kapitányságtól kikérte a fegyvertartásra jogosultak jegyzékét, és mindenkit felszólí‑ tottak fegyvere 3 napon belül történő beszolgáltatására, ezekről átvételi elismervényt adtak. A beszolgáltatás rendben folyt a vadászfegyverek esetében: „…Bukovics István rendőrtörzsőrmester szerint a vadászfegyvereket mindenkitől beszedték a községben, nemcsak a kommunistáktól…” Ugyanakkor Varga János gyárigazgató, Kató Károly járási tanácsel‑ nök-helyettes, Kiss László volt csúcstitkár lakásán is megjelentek, amikor pedig mind‑ hárman letagadták, hogy önvédelmi fegyverük lenne, ami egyébként nehezen hihető, házkutatás nélkül eltávoztak. Palkó János gépállomási párttitkárt munkahelyén, Grosz‑ man Endrét műhelyében keresték fel. Gombás István volt pártfunkcionárius vallotta még Gombás András perében, hogy ismételten emlékeztették őt fegyvere leadására. Szülei lakásán keresték fel Kiss Lajos volt ÁVH-s főhadnagyot, hogy jelentkezzen a nemzetőrségbe, vagy adja át fegyverét, őt azonban nem találták meg. A vádiratból még egy Kiss Lászlónál tartott házkutatásról értesülünk, ahol téves postai információ alap‑ ján telefon-lehallgató készüléket kerestek, eredmény nélkül. Nem hallgatható el tehát, hogy voltak erélyesebb beavatkozások, melyek több okra vezethetők vissza. Lássunk néhány példát: a tiszaeszlári Juhász József gátőrrel azért volt sok probléma, mert „… Oláh László Winter András és Kövesdi József nemzetőröket kiküldte Juhász József kommunista gátőr lakására, hogy attól a vadászfegyvereket hozzák he – olvasható az Üveges József és társai peranyagában. Juhász azt mondotta, hogy Tisza‑ nagyfaluban már leadta a fegyvert, így a nemzetőrök eltávoztak. Oláh László azonban utána érdeklődött, hogy Juhász tényleg leadta-e a fegyvert, s amikor megtudta, hogy nincs leadva… ismét leküldött a fegyverért. (a nemzetőrök) fegyvert fogva Juhász Józsefre, kényszerítették azt fegyvere leadására…” Juhászt – mint láttuk – még többször hívatták a tanácsházára, pisztolyáért zaklatták. Már ismertettük, hogy Palkó tiszavasvári gépállomási párttitkár először szintén letagadta fegyverét, csak később adta át. Ezek a példák azt bizonyítják, hogy nem egy esetben félre akarták vezetni a nemzetőrséget. Torz fintora a történelem‑ nek, hogy. Kiss Lajos volt ÁVH-s főhadnagy keresésében részt vett Szukács Sándor volt ÁVH-s tizedes is, mint nemzetőr, Kiss csúcstitkár lakásán Kiss Imre volt államvédelmis határőr is megjelent, így a panasznak aligha volt alapja, hiszen ezek a „nemzetőrök” feltehetően úgy viselkedtek, ahogyan tanították őket a párt hadseregében az ÁVH-n. Gombás Andrást természetesen felelősségre vonták, de nem térhetünk napirendre a dolog felett, ha nem ismerjük meg a bíróság véleményét magatartásáról: (Gombás Andrásnak) „…Az ellenforradalmi időkben a kommunisták lefegyverzésére irányuló tényke‑ dése amikor köztudomásúan nem csak a fővárosban, hanem vidéken is nagyszámmal (!) estek áldozatul a féktelen ellenforradalmi terrornak, különösen nagy társadalmi veszélyességű. Gom‑ bás András a kommunistákat a személyi biztonságukat szolgáló fegyverektől oly időben fosztotta meg, amikor a legnagyobb szükséglet lett volna arra (Ítélet a tiszavasváriak perében). Dr. Tóth vezetőbíró indoklása szánalmasan nevetséges, hiszen nem csak a kommunisták‑ tól, hanem mindenkitől bekérték fegyverét, talán az elvtársaknál külön ott kellett volna hagyni? Dr. Tóth jól tudta, hogy a járásban nemhogy gyilkosság, de még komoly sze‑ mélyes affér sem volt, Harkai esetét kivéve- így a „legnagyobb szükséglet” ténye aligha állt fenn. Végül a tanúvallomások tisztességes ismerete nyomán a bíró úr meggyőződ‑ hetett volna arról is, hogy a kommunisták valójában inkább megnyugodtak, amikor a tanító urat bízták meg a parancsnoksággal.

22

23

Oláh László tiszaeszlári parancsnok bírósági ítélete indoklásában az alábbiak ol‑ vashatók: „…A nemzetőrök elirányítását Oláh László végezte. Eredetileg azzal a feladattal szerveződött a nemzetőrség, hogy a terményraktárat, postát, termelőszövetkezet vagyonát s egyéb közvagyont kell megőrizni, s mert sok volt abban az időben a községben a részeg ember, a közbiztonságot kell ellátni. A későbbi események azonban azt bizonyítják, hogy a nemzetőrség parancsnoka nem ezt tekintette elsőrendű feladatának, hanem ártatlan, párthű kommunista sze‑ mélyek zaklatását... A büntetés kiszabásánál (mértékét lásd később!) nem csak a cselekmény nagyfokú társadalmi veszélyességéből indul ki a bíróság... Oláh László kulák származású...” Dr. Miglécz Jenő bíró dr. Tóth kollégájához hasonlóan járt el. Elismerte ugyan a nemzet‑ őrség akkori szükségességét a közrend megóvására, de a kommunisták zaklatása és Oláh származása megbocsáthatatlan bűntett volt. Hell János nemzetőr szintén bűnös lett, hiszen „…részt vett Rozgonyi János és Juhász Lajos bekísérésében…” amivel mindket‑ ten kimerítették a személyes szabadság megsértése bűntettének törvényi tényállását.29 Szegény Hell még fiatalon belépett az SS egyik alakulatába, így – bár 5 elemit végzett, szegényparasztként ekkor már tsz-tag volt, de előéletét sem a rendszer, sem Miglécz bíró nem bocsátották meg. Nácsa Sándort, Tóth Sándort, akik a tiszadobi munkástanács tagjaiként vállaltak szerepet a Papp Sándor vezette nemzetőrségben, elsősorban a Harkai-féle „beavatko‑ zás”-ban játszott szerepükért, és csak másodsorban a nemzetőrségi tevékenykedésükért vonták felelősségre. Részt vettek ui. Harkai meghurcolásában, állítólagos bántalmazá‑ sában, így személyes bosszúnak tekinthető az elítélésük. „…Súlyosbító körülményként mérlegelte a bíróság Tóth Sándor és Nácsa Sándor vádlottakkal szemben a szívós kitartást, azt az embertelenséget, kegyetlenséget, mellyel Harkai Sándorral szemben cselekményüket végrehaj‑ tották…” – olvasható a tiszadobiak ítéletében. Sajnos az itt is eljáró Dr. Miglécz bírónak még saját ítélete indokolásában sem sikerült bebizonyítani azt a bizonyos kegyetlensé‑ get, ha az iratot részletesen tanulmányozzuk. Azért a Legfelsőbb Bíróság a nemzetőrsé‑ gi tevékenységtől sem tekintett el, hiszen szerinte: „…Tévedett ... az elsőbíróság, amikor IV. r. vádlott (Nácsa. Szerző) bűnösségét nem állapította meg személyes szabadság megsértésének bűntettében... (hiszen) vádlott Lénárt András rendőrnyomozót igazoltatta… a tanácsházára bekísérte…Bár az ügyész személyes szabadság megsértése bűntette miatt nem emelt vádat… ebben a bűncselekményben is meg kellett volna állapítani a vádlott bűnösségét ... „30 Tehát még erőteljesebbé kellett tenni a kommunisták üldözésének tényét, azt az ítéletből kihagyni nem szabad! Összegezésül annyit: a nemzetőrségek rendfenntartó, közvagyont biztosító szere‑ pét még a megtorló bíróságok is kénytelenek voltak elismerni, ugyanakkor a legna‑ gyobb igyekezettel bizonyították a testületek kommunistákat üldöző tevékenységét. Itt csupán arra emlékeztetünk, hogy a járásban október 23.-ig az MDP-nek 1814 tagja közül a hangyaszorgalommal összegyűjtött bírósági adatok szerint mintegy 10-15 főt ért „sérelem”, ami az összes tagság 1 %-át sem tette ki. Nem kellene már leszámolnunk végre egy jellemzően hamis kommunista sztereotípiával, amellyel itthon és a világban november 4-e igazát kívánták bizonyítani? (A „mi lett volna, ha” kérdésekkel – azaz an‑ nak a kérdésnek feltevése, hogy történt volna-e nagyobb arányú leszámolás, ha nincs szovjet beavatkozás – a történelem nem foglalkozik.) Még egy adalék: véleményünk

szerint a nemzetőrség tagsága az 5 községben legalább a 100 főt elérte, az olyannyira precíz bíróság azonban mindössze ötüket vonta felelősségre részben nemzetőri tevé‑ kenységük miatt is. Komoly „rendszerellenes” bűntettnek nyilvánították később a munkástanácsok adminisztrációt leépíteni szándékozó intézkedéseit, az elbocsátásokat, továbbá a kü‑ lönböző üzemek, cégek stb. vezetőinek leváltását, vagy arra irányuló lépéseket. A fo‑ lyamat vizsgálatát megnehezíti, hogy többen jobbnak látták, ha munkahelyeiken meg sem jelennek (a járási tanács elnöke, az erőmű vállalat igazgatója), mások a forradalmi események hatására önként hagyták el munkaterületüket (tanácselnök, tanácstitkár Ti‑ szavasvári), vagy lemondtak, így a valóban a forradalmi szervek, vagy vezetőik által munkájukból felmentettek számának megállapítása, az esetek pontos rekonstruálása nehézségekbe ütközik. 1. A járási tanács apparátusának leépítésére tett kísérletre október 31-én került sor. Az elbocsátás nem volt előkészítve, és kétségtelenül külső nyomásnak engedve ment bele az akcióba Kovács László forradalmi tanácselnök, aki a bíróságon azt vallotta, hogy „szorították erre”. (Idézet a vasvári per anyagából.) Ezt a tényt később az egyik leváltott elnökhelyettes, maga Kató Károly így kommentálta: „…Az október 23-án kitört forrada‑ lom során a tanácsi funkcionáriusokat sok támadás érte. Ezek a támadások részben indokoltak, igen nagy részben azonban indokolatlanak voltak. A forradalom során Lánczi János vb. elnökkel szemben különösen megmutatkozott a járás dolgozóinak bizalmatlansága...”31 A különböző küldöttek és a tanácsi apparátus képviselői (!) a felolvasott nevekre igent vagy nemet mondtak, és mintegy 20 (bírósági adatok szerint végül 24) tisztviselő (az első számú vezetőkön kívül osztályvezetők, járási agronómus, előadók) nem kapott megerősítést a 60 tagú hivatalban. A szavazást követően arról indult vita, hogy valóban elbocsátásról legyen-e szó vagy átmeneti szabadságolásról, végül felemás döntés született. A szabad‑ ságolások és felmondások végrehajtását azonban a tiszalöki munkástanács ellenzése, továbbá néhány helyi értelmiségi tiltakozása miatt elhalasztották, végül csak Lánczi elnök, Kató Károly és Körei Gyuláné helyettesek, továbbá a begyűjtési osztály dolgozói nem jártak be a hivatalba, Borivó László titkár pl. mindvégig a helyén maradt. (Meg‑ jegyzés: Lánczit a forradalmat követő első járási VB ülésen, már 1956. december 6-án vissza is hívták.) 2. Tiszalökön az október 28-án átalakított munkástanács fölhívásában olvasható: „…Félreértések elkerülése végett közöljük a község lakosságával, hagy minden hivatalban, min‑ den munkahelyen, így a karhatalomnál is és a tanácsoknál is a régi dolgozók továbbra is kötelesek munkájukat régezni...”32 Ennek ellenére Csikós Bálint tanácselnök, Kis András helyettes lemondtak – mint láttuk november 2-ig szabadságolták a rendőrség vezetőjét, tisztjeit, eltávozott a járási ügyész. Tiszaeszláron november 3-án Üveges József munkástanács elnök „…ellenforradalmi szereplését azután betetőzte azzal, hogy a 8 dolgozó közül (a tanácsnak összesen 8 dolgozója volt elnökkel, helyettesével, titkárával együtt) négyet, mégpedig a tanácselnököt és annak helyettesét, a vb-titkárt és a mezőgazdasági előadót eltávolította... Az írásbeli elbocsátást… velük alá is íratták...”33. Nos lemondtak-e, vagy valóban elbocsátották őket, ez a kérdés, ui. a ti‑ 31 A Tiszalöki Járási Tanács VB. jkve, 1956. december 6.

29 Üveges József és tsai. pere.

32 A tiszalöki munkástanács felhívása. In: Dikán I/10. 212. o.

30 Tóth Sándor és tsai. pere.

33 Üveges József és tsai. pere.

24

25

szalöki járási tanács már említett 1956. december 6-i VB ülésén a titkárt megerősítették ugyan, de D. Tóth László elnökhelyettes lemondását elfogadták, Dobin János tanácselnök lemondását pedig egyelőre függőben tartották Tiszadobon a munkástanács két ülést tartott, de elbocsátás nem került szóba. Tiszada‑ dán Pál Gábor tanácselnök maga mondott le, tanácsi létszámcsökkentésről nem esett szó. Tiszavasváriban, a tanácselnök, helyettese és a titkár ismeretlen helyre távoztak, Markóczi Jánost, Vinginder Jánost és V. Pethe Sándort tehát nem kellett leváltani. A forradalmi tanács – mint láttuk – határozatot hozott a tanácsi dolgozók felülvizsgála‑ tára, ennek végrehajtására 4 tagú bizottságot kért fel. Lénárt István megbízott hivatal‑ vezető 5 fő, november 15-i határidővel történő felmondását készítette elő (Varga János begyűjtési, Horváth Sándor mezőgazdasági előadó, 3 fő adminisztrátor), mindez azt jelezte, hogy a két leggyűlöltebb beosztás a beszolgáltatást és a mezőgazdaság ügyeit (valójában a tsz-ek, a tagosítás ügyeit) végzőké volt. (Lásd: járási tanácson Róka László főagronómus, Tiszaeszláron a mezőgazdasági előadó esetét!) Azonban mi sem termé‑ szetesebb, hogy az elbocsátások politikai jellegét hangsúlyozva a végrehajtásban sze‑ replőket emiatt is felelősségre vonták: „…Lénárt István VIII. r. vádlott október 29. napján este, összehívta a ’négyes bizottságot’, hogy a tiszavasvári községi tanácsi dolgozók magatartá‑ sát az ellenforradalom szempontjából megvizsgálják, és határozzanak abban a kérdésben, hogy a jövőben kiket fognak alkalmazni...Beismerte...hogy megszerezte a tanácsi dolgozók névsorát, és ezt követően Gombás András, Torma János és Szabó István jelenlétében... döntöttek abban a kérdésben, hogy kit tartanak meg kit bocsátanak el… (Majd) elkészítette nevezettek részére a felmondó leveleket... ezért (a bíróság) a vádlott bűnösségét megállapította....(a felmondó leve‑ leket pedig)... Dr. Alföldi Zoltán I. r. vádlott, mint a forradalmi bizottság elnöke írta alá…”’ – olvasható a vasváriak peranyagában. És az idézetben szereplőket Torma János kivé‑ telével ebben a vádpontban is bűnösnek találták. A tanácsoknál, egyéb állami szerveknél történő elbocsátások/szabadságolások mel‑ lett a járás területén egyéb gazdasági szerveknél is történtek lépések a régi vezetők eltá‑ volítására. Itt a vállalati munkástanácsok is közreműködtek, és nem egy esetben sajnos egyéni ambíciók is munkáltak. Tiszavasváriban, az Alkaloidában az igazgató, fődiszpé‑ cser, személyügyi- munkaügyi- és tervelőadó, földműves szövetkezeti boltvezetők, a helyi malom vezetője ellen kezdeményeztek leváltási eljárást, a téglagyár igazgatója vi‑ szont október 31-én maga mondott le. Tiszadadán szintén 3 boltvezetőt küldtek el. Ezek a lépések azonban november 4-ig nem realizálódtak tisztán és világosan, azaz nem be‑ szélhetünk szabályos felmondással történő leváltásokról, ahogyan pl. Tiszavasváriban azonnal kudarcba fulladt az állami gazdaság igazgatójának eltávolítási kísérlete. Mint kitűnt, a forradalom rövid ideje alatt elsősorban a tanácsi apparátusban tör‑ téntek a leglényegesebb változások, a tanácselnökök, helyetteseik, titkáraik elmozdítá‑ sa, lemondása, önkéntes távozása volt a leggyakoribb. Miért épp ők? És itt egy rövid kitérőt mindenképp tennünk kell. Ma már aligha van olyan ember – még az időszak kutatói között sem -, aki ponto‑ san tudná mit is jelentett a mezőgazdaságból élőknek a Rákosi korszak. A politika első‑ sorban súlyosan diszkriminált, szegény- kis-közép-és gazdag parasztra tagolta a falvak paraszt társadalmát. Az első három a szövetségi politika részese lett, az utolsó viszont a kitaszított páriák sorsában osztozott. A kulák szó egyet jelentett az ellenséggel, akit meg kell semmisíteni. A megsemmisítés eszköze pedig a beszolgáltatási és adózási

rendszer lett, ami a piacra termelő parasztot is gúzsba kötötte. A föld aranykoronaértéke alapján mindenkire kivetett termény, állati termék beszolgáltatás mértékét, az adókat a kulákok számára tudatosan oly magasra emelték, hogy egyszerűen nem lehe‑ tett teljesíteni. Az 50-es évek elejétől a börtönök megteltek a beadási kötelezettségüket nem teljesítő kulákokkal, egykor virágzó birtokaik a folytonos zálogolások, foglalások révén tönkre mentek. A beszolgáltatás súlyosan érintette a közép-kis-és szegénypa‑ raszti birtokokat is, hiszen egy-egy rosszabb termés esetén számukra is teljesíthetet‑ lenné vált a kötelezettség teljesítése. (Az 1950-es évek elején több aszályos év sújtotta a mezőgazdaságot.) Nem volt ritka eset akkoriban a piacra menő paraszt, aki nem eladni akart, hanem megvenni azt, amivel tartozott, és, amit nem tudott megtermelni! Emellé társult az adózás három fajtája: a megváltási árelőleg, föld-házadó és jövedelemadó. (A megváltási árelőleg a földhöz juttatottak adója volt, amelyet a nagybirtokok felosztása révén kapott földjük után gyakorlatilag törleszteniük kellett.) A beadási és adófizetési kötelezettség elmulasztása gyakorta a végrehajtók megjelenését, a termékek, állatok lefoglalását, elszállítását jelentette a „szövetségesek” esetében is! De az MDP természe‑ tesen alternatívát is kínált, 1949-től egyre határozottabban ösztönözte a parasztságot a termelőszövetkezetek alakítására, ebben az esetben ui. elengedték a hátralékukat, és sokkal kedvezőbb beadási-adózási kulcsokat ígértek. A virágzó paraszti magángaz‑ daság illúziója hamar tovaszállt, a jövő a szövetkezetek, a „közös”, akkoriban távol‑ ról som kecsegtető útja felé mutatott. Sorra alakultak tehát a kényszer-szövetkezetek, amelyek hihetetlenül primitív vezetési, szervezeti, anyagi körülmények között (mo‑ dern mezőgazdasági eszközök,- tőke-és szakemberhiány) vágtak bele a szovjet kolho‑ zok mintájának lemásolásába. Az addig kézzelfoghatóan érzékelhető magántulajdon és a megfoghatatlan köztulajdon között keletkező hihetetlen érzelmi, értelmi, anya‑ gi vákuum szinte sokkolta a parasztságot. Iszonyatos gyűlölet halmozódott fel, falun természetesen elsősorban az ördögi mechanizmust levezénylő tanácsok, azok vezetői, a beszolgáltatást, adózást, szövetkezetesítést, tagosítóst irányító beosztottakkal szem‑ ben, akik egyébként maguk is tehetetlen bábjai voltak a rendszernek. 1956 októberé‑ nek ama napjaiban nem az volt a csoda, hagy maguktól félreálltak, vagy félreállították ezeket az embereket, hanem az, hogy a rendetlenség első napjaiban, a tömegmozgal‑ mak, tüntetések idején vidéken nem történt tömeges leszámolás velük! Talán így az is érthető, miért vallotta Kovács László járási forradalmi tanácselnök, hogy pl. a járási elbocsátások során „szorították” arra. Talán így az is megérthető, milyen társadalmi nyomás nehezedett a megválasztott forradalmi tanácsokra, amikor az ismertetett lépé‑ seket megtették! Egyébként elegendő áttekinteni az 1957. év törvénykezését, miniszter‑ tanácsi rendeleteit, és akkor képet kaphatunk arról, hogy a magyar lakosság jelentős részét, a fentieken túlmenően milyen további retorziók, hátrányok érték, amelyeket a kormány – a lakosság elégedetlenségét leszerelni akarván – jóvátenni igyekezett.

26

27

1956 forradalmát a termelőszövetkezetek szétverésének súlyos vádjával is illették. Lássuk elő‑ ször a hivatalos adatokat! A járás területén október 23-a előtt 20 szövetkezet működött 2166 családdal, illetve 2382 taggal. A birtokok nagysága összesen 15.700 kat. holdra terjedt ki, amely az összes földterület mintegy 24 %-át, az agrárgazdaságnak megkö‑ zelítően negyedrészét jelentette. 1956 őszén – tehát nem november 4-ig – „…Járásunk 20 tsz-éből csak a tiszalöki Szabadság termelőszövetkezet nem mondta ki feloszlását, valamint … a tiszadobi Táncsics termelőszövetkezet nem adta ki azokat az állatokat és gazdasági felsze‑

reléseket, melyre a visszamaradó tagoknak szüksége van. A többi tsz-ben mindent kiosztottak… Ma járásunk területen 12 tsz működik... (ezek) …területe és létszáma összesen nem éri el a tiszadobi Táncsics tsz október előtti földterületét és tagjainak számát…” állapította meg az MSZMP Tiszalöki Járási Ideiglenes Intézőbizottsága 1957. február 14-i ülésén. (Fülöp József beszámolója.) A beszámolóban használt megfogalmazás, mely szerint „mindent kiosztottak”, nem egészen hű megfogalmazása a valóságnak, sokkal inkább közelít az igazsághoz a járási tanács végrehajtó bizottsága június 15-i ülésén elhangzott mondat: a felosztott termelőszövetkezet vagyonát és állatállományát legtöbb esetben széthurcolták…”34 A júniusi állapot szerint 14 szövetkezet szerveződött újjá 444 családdal, 579 taggal 5095 holdon – tudhatjuk meg ugyanezen jelentésből. És most lássunk néhány jellemző érvet, megfogalmazást arról, hogyan szólt a viszszaállított rend ideológiája a történtekről! „…Napnál is világosabb, hogy megyénkben is a hatalmat az osztályellenség kaparintotta kézhez, és ennek birtokában… a kommunisták... a tsz-ek... gépállomások ellen indítottak táma‑ dást…” (MSZMP Megyei pártaktíva ülés, Benkei első titkár beszámolója 1957. május 30.) „… A hangoskodó ellenforradalmárok uszítására indult meg a termelőszövetkezetek bom‑ lasztása is. A kilépettek nagy része felülve a suttogó propagandának, az ősi föld visszaadását követelte. Majd megindult a tsz-ek javainak széthurcolása is. Ez a folyamat különösen november 4-ig erősödött…” (MSZMP járási intézőbizottsági összefoglaló jelentés 1957. március 27.) „… A járás területére jellemző volt, hogy a gazdaságilag legerősebb tsz-ek felé fordult az ellen‑ forradalom, és jelentős részüket szétverte…” (Jár. Tan. VB. 1957. június 15-i ülés.) Markó‑ czi tanácselnök Tiszavasvári 1957. március 24.: (az ellenforradalmároknak) „…gondjuk volt, hogy támadást intézzenek a tsz-ek, gépállomások, állami gazdaságok ellen… dr. Alföldi Zoltán intézkedése segítette elő… hogy a tsz-ekből egyesek lovakat, állatokat kapjanak vissza…” Egy szövetkezeti elnöki beszámoló Tiszavasváriban, az 1957. április 28.-i tanácsülésen: „…az ellenforradalmároknak sikerült a meglévő termelőszövetkezeteinket karjaikba ragadni… szétbomlasztani. Ezen ellenforradalmi tevékenységbe /!/ nagy részük volt G. Alföldi, Kerekes és több társainak akik a termelőszövetkezeti keretekben lévő tagokat arra kényszerítették (kieme‑ lés a szerzőtől), hogy a szövetkezetet (!) oszlassák fel…” A nyilvánvalóan tendenciózus és hazug értékelés valóságtartalmát most nem vi‑ tatva, a fentiekhez két megjegyzés feltétlenül kívánkozik: a szövetkezetek felbomlása november 4-e után is folyt, annak jogszerűségét az új kormány(ok) később nem vitat‑ ták, sőt jogszabályokkal tették lehetővé a kilépők zavaros vagyoni viszonyainak rende‑ zését. Másrészt a kényszert nem 1956. október 23-a után alkalmazták, hanem előtte, és az nem a szövetkezetek feloszlatására, hanem annak idején azok alakítására irányult. Így a kényszert alkalmazók körét sem az ötvenhatosok között, sokkal inkább az MDP és erőszakszervezete köreiben kellene keresni! Az események részletezése előtt le kell szögeznünk, a szövetkezetek felbomlása valóban jelentős indulatokkal övezve folyt, a folyamat kanalizálására való törekvés, valamint szélsőséges megnyilvánulások egyaránt jellemezték a kialakult helyzetet. Tiszadadán a Haladás és Béke nevű szövetkezetek működtek Az előbbiben maga az elnök, Béres András, valamint a vezetőség sem gördített akadályt a tagság kívánságá‑ nak teljesítése elé a feloszlás ügyében. A Béke tsz-ben viszont október 28-án taggyűlést tartottak, amelyben csak azt mondták ki, hogy az akkori állapot szerinti munkaegy‑ 34 A Járási Tanács VB. jelentése a járás tsz-eiről, 1957. június 15.

28

ségek alapján ki kell osztani a termény- és egyéb járandóságokat, és azonnal hozzá is kezdtek a határozat végrehajtásához. Csak ezután, a Haladásban történtek hatására, és egyes tagok véleménye következtében merült fel a feloszlás kérdése, amelynek tisztá‑ zása érdekében üzemi munkástanácsot választottak. Ennek elnöke, Krasznai István a feloszlás mellett állt ki, a többség is ezt óhajtotta. „…Ezután megkezdtek mindent kiosz‑ tani. Meglazult a fegyelem, szétosztották a szalmát, tyúkokat, mindent, ami fogható volt...”35 Tiszadadán senkit sem vontak büntető eljárás alá, így a szövetkezetek felbomlása okán sem került sor felelősségre vonásra. Tiszadobon 2 szövetkezet gazdálkodott mintegy 3600 holdnyi területen. A Táncsics volt az erősebb, itt zajlottak azok a csetepaték (a miskolci fiatalok teherautó-igénylése, Harkai ide menekülése és elhurcolása, fegyverek zsákmányolása), amelyek felbolygat‑ ták a tagok kedélyét, és a zavaros körülményeknek köszönhetően az első napokban felbomlott a munkafegyelem. „…A munkafegyelem lazasága folytán – olvasható egy jegy‑ zőkönyvben- a fogatosok sorra elhagyták a fogataikat, így az állatok gondozatlansága folytán az állatok kondíciója gyorsan leromolhat…” Szünetelt az őszi munka, a szövetkezet élete lassan ellehetetlenült. Az „ellenforradalmi aknamunka” fő szószólója Róka Balázs, a szövetkezet juhásza volt, aki a vádirat szerint már 28-ától sürgette a szövetkezet fel‑ oszlatását. E napon választották meg ui. az üzemi munkástanácsot, amelynek elnöke Tóth Gyula, addigi elnökhelyettes, egyik tagja pedig Róka lett, de a testület ekkor nem hozott feloszlási határozatot, azt csak a november 15-én összehívott közgyűlés tette meg. Mint látható, ebben az esetben sem volt igaz, hogy november 4-ig volt a legerő‑ teljesebb a szövetkezetek elleni támadás. Bár – mint jeleztük – a november 4-e utáni eseményekkel e dolgozat nem kíván foglalkozni, mégis figyelmet érdemel a november 15-i jegyzőkönyv egyik részlete, amelyben Róka érveit olvashatjuk: „…Róka Balázs: A jelenlegi közgyűlés célja: 1. hogy döntsön a tagság (a) szövetkezet szét‑ osztásáról, mert ennek a szövetkezetnek gazdálkodási alapja nincs. 2. A november 1. utáni mun‑ kaegységnek fedezete nincs, eddig is a 7 éven keresztül az állam támogatásából élt a szövetkezet. Mivel a szövetkezet nem életképes, ezért javasolja a szövetkezet tejes szétosztását…”36, ami csak részben történt meg, mert 285-en kiléptek ugyan, de 132 tag megmaradt. 1957-re a másik tsz is újjáalakult Zrínyi néven. Rókát végül folytatólagosan elkövetett terme‑ lőszövetkezet elleni izgatás bűntettében ítélték el. A tsz-ek körül kialakult helyzetért a faluban még Tóth Sándort vonták – más események mellett – felelősségre, mert „…mint nemzetőr törekedett a tiszadobi Táncsics Tsz feloszlatására, a tsz tagokat igyekezett rábírni és kényszeríteni (?) a tsz-ből való kilépésre…”37 Tiszaeszláron a Vörös Csillag és a Munka termelőszövetkezetekben a forradalom napjai valamivel békésebbek voltak, mint a faluban zajló események a forradalmi ta‑ nács választásának elhúzódása miatt. A Vörös Csillag-ban október 29-ét követően kü‑ lön nemzetőrséget, és üzemi munkástanácsot is választottak, amelyekben Hell János játszott jelentős szerepet. Az Üveges-féle periratok azonban nem utalnak sem a fel‑ oszlások idejére, sem módjára, a felelősségre vonás szövetkezeti ügyben senkit sem érintett. Így csupán annyit állapíthatunk meg, mint ami 1957. április 27-én a tanácsülé‑ sen elhangzott: „…Községünk területén az októberi események során a termelőszövetkezeteink (?) valamennyi feloszlott…” E témakörben a vádirat egy mondata érdekes aspektusból 35 Lásd 1. jegyzet. 36 Jkv. a tiszadobi Táncsics tsz üléséről, 1956. november 15. In: Dikán I/10. 153. o. 37 Tóth Sándor és tsai. pere.

29

világítja meg, miért távozott el a faluból Rozgonyi párttitkár. Az október 26-i, esti tö‑ megtüntetés tagjai a titkár lakása előtt azt követelték, hagyja el a falut, mert ő „…a termelőszövetkezet fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége miatt a község paraszt lakossága előtt népszerűtlenné vált…”.38 Így ütött vissza a párttitkár szövetkezetesítés során kifej‑ tett túlzó buzgalma! Tiszalökön egyedüliként egyben maradt a termelőszövetkezet. Cs. Nagy István, munkástanács-elnök, majd titkár a bíróságon tett későbbi vallomása szerint az a furcsa helyzet állt elő, hogy október 26-án, amikor a tanácsháza előtti tüntetésen megalakítot‑ ták az első munkástanácsot: „…Tóth István tsz-elnök felszólalt és mondta, hogy ő mindig ellensége volt az erőszakos tagosításnak és hajlandó visszaadni a földeket tulajdonosaiknak. A munkástanács azonban olyan határozatot hozott… a tsz-eket nem szabad engedni felbomlani…” Perében senkit nem is vádoltak szövetkezetek felbomlását elősegítő tevékenységgel.39 Tiszavasváriban, ahol mind a 7 szövetkezet felbomlott, – mint láthattuk – dr. Alföldi és társai alaposan megkapták a magukét a termelőszövetkezetek tudatos bomlasztá‑ sa miatt. A később visszatérő tanácselnök, tsz-elnökök amnéziája érthető és indokolt, ugyanúgy, mint a járási tanácsi és pártszervek, sőt a megyei pártbizottság véleménye is, hiszen a szövetkezetek szétbomlását mindenképp az ellenforradalmárok számlájára kellett írni. A bíróság állásfoglalása azonban már nem igazolta Alföldi és társai szö‑ vetkezet-ellenességét, hiszen a vádirat alábbi tényeinek és ítélet indoklásának pontos ismeretében aligha lehetett bizonyítani a szövetkezetek szándékos bomlasztásának va‑ lódiságát: • Október 27-én a piac-téri munkástanács választáson Alföldi Zoltán Pete Sándor tsz-elnököt is javasolta a testületbe. (Nem ő tehetett róla, hogy a tömeg lehurrog‑ ta.) Ugyanitt Kónya János, megválasztott tag felhívást tett közzé a mezőgazdasági munkák zavartalan végzésére. • Az október 28-án hozott tanácsi határozatok 6. pontjában – az 1956-ban lezajlott tagosítások törvénytelenségének hangsúlyozása mellett – a tsz-elnököket felelőssé tették a soros őszi munkák elvégzéséért úgy a tagosított, mint a szétszórt parcellá‑ kon. • Lénárt István a hivatal vezetője Kende Miklóst megbízta a mezőgazdasági kérdé‑ sek ügyintézésével. • Október 28-án este Kerekes Béla a gazdakör épületében megjeleni gazdák, tsz-ta‑ gok előtt ismertette a forradalmi tanács határozatait. • „…Dr. Alföldi Zoltán 1956. október 30. napján… összehívta a termelőszövetkezetek elnöke‑ it… a gyűlésen a/z/... elnökök beszámoltak a termelőszövetkezetek munkájáról az ott történt eseményekről. A gyűlésen Kerekes Béla ... figyelmeztette a termelőszövetkezetek elnökeit, hogy legfőbb törekvésük arra irányuljon, hogy az őszi mezőgazdasági munkálatok elvég‑ zését biztosítsák. Kerekes Bélának az volt az álláspontja, hogy a termelőszövetkezeteknek a forradalmi események során történő felbomlását meg kell akadályozni. Általában ennek

a gyűlésnek az volt a célja… hogy a legsürgősebb mezőgazdasági munkát a szövetkezeti parasztság elvégezze…” 40 • Mivel azonban a forradalmi tanács határozatával ellentétben (különösen a Munka tsz-ből) megindult az állatok, egyéb eszközök széthurcolása, ezért dr. Alföldi no‑ vember 3-án írásban értesítette a Munka tsz vezetőségét „…mely szerint tudomására jutott, hogy a ... tsz-ből felelőtlen egyének jószágokat visznek el minden jogalap nélkül. Fel‑ hívta ezért a vezetőség figyelmét, hogyha a jövőben hasonló eset előfordul, ezt a forradalmi tanácsnak jelentsék...” • Emlékeztetünk továbbá a nemzetőrség azon ténykedésére, amikor a szövetkezetek vagyonának védelmét megszervezték. Viszont Alföldiék számlájára írható a Munka Tsz irodájának felszámolása, mert az a hajdani gazdakör épületében működött, és a gazdák ismét birtokba óhajtottak venni. Továbbá a gyűléseken is elhangzott egy-két pontatlan megfogalmazás, melyet a szö‑ vetkezetek felbomlására való ösztönzésként is lehetett értelmezni. (...Aki akar, az benn maradhat a szövetkezetekben, a kérdés eldöntésére közgyűlést kell összehívni... stb.) Ugyanakkor adódott egy konkrét eset: dr. Alföldi Zoltán Toma Ferenc magángazdálko‑ dónak meghatalmazást adott, hogy 1956 tavaszán adóhátraléka miatt elárverezett, a tsz által (fillérekért) megvett lovát elviheti a tsz istállójából. Ezért – bár a bíróság ítélet-in‑ doklása szerint: „…Balogh András (az újjáalakult Munka tsz elnöke) egyedülálló, ingado‑ zó tanúvallomása nem alkalmas annak bizonyítására, mely szerint Dr. Alföldi Zoltán a terme‑ lőszövetkezetek felosztása érdekében tevékenykedet…. Megállapíthatóan a termelőszövetkezetek feloszlatására nem törekedett...” – Szabolcsban később egyetlen helyen sem feledkeztek meg annak bizonygatásáról, hogy Tiszavasváriban a szövetkezetek felbomlását dr. Al‑ földi Zoltán indította el, amikor engedélyt adott a szövetkezeti vagyon széthordására. Dr. Alföldi Zoltán és Kerekes Béla tehát etalonná változtak, a hatalom igazolásának érdekében gyártott hazugságok etalonjává, sorsukban ugyan hány ezernek kellett még osztoznia? 1956 ősze, 1953-hoz hasonlóan, ismét választóvíz lett a magyar termelőszövetke‑ zetek történetében. Immár biztosnak látszik, hogy a diktatúra kisebb-nagyobb megingásai azonnali reakciót váltottak ki a parasztság körében, amely azt bizonyította, hogy a szovjet típusú kolhozrendszer kritikátlan átültetési kísérletei Magyarországon kudarcra voltak ítélve. A forradalom leverése után is folyó, megállíthatatlan fo‑ lyamat okait azonban – mi sem természetesebb – nem az MDP hibás (bűnös) agrár‑ politikájában keresték, bűnbakot találni, ezzel is 1956 eseményeit ideológiailag ellen‑ forradalomnak minősíteni könnyebbnek, mindenek előtt pedig sokkal hasznosabbnak, célszerűbbnek tűnt. A helyi/üzemi forradalmi/munkástanácsok külső kapcsolataik építésében érdekes mó‑ don nem a megyeszékhely, Nyíregyháza irányában tettek elsősorban lépéseket, hanem Miskolc felé orientálódtak. Ennek okai között szerepet játszhatott az a néhány Bor‑ sodból érkező fiatal, munkás forradalmi csoport megjelenése, amelyek fellépése nyo‑ mán tulajdonképp több településen megindultak a tömegmozgalmak. Az akkoriban

38 Üveges József és tsai. pere. 39 Cs. Nagy István vallomása. In: Dikán I/10. 204. o.

30

40 Dr. Alföldi Zoltán és tsai. pere.

31

hallgatható média is azt sugallta, hogy Miskolc hathatósabb válaszokat nyújthat egyes felmerült kérdésekben, mint Nyíregyháza. Október 29-én, majd azt követően többen keresték fel a várost annak forradalmi bi‑ zottságát, nemzetőr parancsnokságát, katonai objektumait. Tiszadobon és Tiszadadán élelmiszert gyűjtöttek, amelyet október 29-én kívántak eljuttatni a városba. Tiszalökre mentek először, hogy igazolást, és ha lehet, fegyveres kíséretet szerezzenek. A gépko‑ csik utasaihoz csatlakoztak Cs. Nagy István a tiszalöki munkástanács titkára, Suszte‑ rics Gyula a hadkiegészítő parancsnoka. Cs. Nagy Miskolcon elsősorban az élelmiszer leadásánál intézkedett, beszélt Földvári Rudolffal is, kicserélve tapasztalataikat. Susz‑ terics viszont a megyei kiegészítő parancsnokságon nemzetőr-igazolványokat szerzett. A teherautón utazók közül a tiszadobiak, dadaiak küldöttei a megyei nemzetőr pa‑ rancsnokságot felkeresve fegyvereket szereztek és vittek haza. Az utazásról Cs. Nagy másnap beszámolt a tiszalöki forradalmi tanácsnak. A Vízmű Vállalat és telephelyeinek munkástanácsai október 30-án Szádvári Lajost, a tiszalöki vállalat munkástanácsa elnökhelyettesét bízták meg, hogy több kérdésben tájékozódjon. Elsősorban fegyvert kívántak szerezni a vállalat és telephelyei védelmé‑ re, továbbá, hogyan kaphatják meg bérüket azok a dolgozók, akiknek vállalati köz‑ pontja Pesten van, és milyen kapcsolatokat építsenek ki az üzemi munkástanácsok a közigazgatásban létrejött forradalmi szervekkel? Plessa Elek a munkástanács elnöke később arra hivatkozott, hogy Szádvári miskolci útjára azért volt szükség, mert a helyi, a járási, a megyei fegyveres testületek és megyei munkástanács nem tudtak válaszokat adni kérdéseikre. Tiszavasváriból a helyi forradalmi tanács tagja, Lénárt Béla járt Miskolcon októ‑ ber 30-án. A személyes megbízatások teljesítése után a város megyeházáján találkozott Nagy Attilával, akivel eszmét cseréltek a kialakult helyzetről. Az Alkaloida munkástanácsa megbízásából november első napjainak egyikén Kas‑ kötő Zoltán és Sári József dolgozók is felkeresték a borsodi munkástanácsot, ahol an‑ nak álláspontjáról tájékozódtak elsősorban a sztrájk kérdésében. A későbbi eljárások során az első fokú bíróság minden perben pontos adatokat igyekezett szerezni a miskolci kapcsolatokról, ennek okait pl. Lénárt Béla esetében ki is fejtették. Az első fokú ítélet indokolásában olvasható: „…Különösen nagy társadalmi ve‑ szélyességű Lénárt Béla vádlottnak miskolci útja. Köztudomású, hogy Miskolc azokhoz a vidéki városokhoz tartozik, ahol véres ellenforradalmi terror bűncselekményeket követtek el. Vádlott ezekkel az ellenforradalmárokkal kívánta a kapcsolatot felvenni és tőlük tájékozódni…” Igaz, a legfelsőbb Bíróság másként értékelte ezt a „bűncselekményt”: „…Lénárt Béla III. vádlott‑ nál az idevágó tényállás 3. pontjában foglalt az a megállapítás, hogy a községi forradalmi tanács megbízásából Miskolcra ment tájékozódás végett, az adott helyzetből kiindulva, amikor az egész országban 1956. november 4. előtt még általános a zűrzavar, a puszta tájékozódás még nem képez bűncselekményt…”41 Az ítélet részletesebb ismeretében egyébként az a bizarr fel‑ tételezés is megfogalmazható, hogy nevezettnek miskolci utazását első fokon 8 hónapi büntetéssel honorálták, a Legfelsőbb Bíróság ui. 8 hónappal csökkentette büntetését, és mindössze a fenti indoklás található a másodfokú ítéletben. A nyíregyházi kapcsolatok lazaságára utal, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei For‑ radalmi Bizottság meghívására mindössze egyszer, október 29-én képviselték négyen a járást Tiszavasváriból. A küldöttség ide is megkésve érkezett.

A járás belső kapcsolatai még lazábbak voltak, hiszen azt elsősorban a járási forra‑ dalmi bizottságnak kellett volna szerveznie. Mivel azonban az ismertetett forradalmi események folytán helyi, koordinálatlan mozgalmak rendezték át a hatalmi viszonyo‑ kat, s abba a járási szervek nem szóltak bele, így a települési autonómiának olyan foka bontakozott ki, amely egyelőre nem ismerte, nem ismerhette el a központi irányítás bármily megnyilvánulását is. Egyébként pedig a helyi forradalmi tanácsok létrejötte nem egy esetben megelőzte a járási bizottság megalakulását. Így mindössze néhány momentumról adhatunk számot: Farcsádi Lajos tanító a járás nevében több helyen megjelent konfliktust elsimítani (Tiszadob), forradalmi tanács alakulását segíteni (Ti‑ szaeszlár). Kovács László elnök egy jelentés szerint a szövetkezeti felbomlást akadályo‑ zandó, meglátogatta az eszlári gazdaságokat. Az egyetlen „hivatalos” kapcsolatterem‑ tési akció pedig a járási forradalmi tanács 3 vezetőjének (elnök, helyettese és titkára) bemutatkozó látogatása volt október 29-én, amely csupán a megismerkedés és rövid tájékozódás lehetőségét biztosította az érintett 3 településen.

41 Legfelsőbb Bíróság VIII. 2279/1958./27. sz. ítélete.

44 Kovács László jelentése a megyei munkástanács elnökének. In: Dikán I/10. 86. o.

32

A forradalom mindennapjaihoz tartozott a közművek szolgáltatásainak biztosítása, a falvak lakóinak élelmiszerellátása is. Ezzel kapcsolatban változatos kép alakult ki. Az elektromos energiaellátás nem szünetelt, az ebben egyedül érintett Vízmű vállalat főmérnöke (később felelősségre vont munkástanácsi elnök), 1957. május 30-án többek között így nyilatkozott: „…Ebben az időben a Tiszalöki Erőmű Vállalat termelése országos jelentőségű volt és a termelés zavartalan biztosítása teljes mértékben engem terhelt… Október 23-tól november 16-ig vállalatunk termelése zavartalanul folyt…”42 Az október 27-én kelt munkástanács-ülési jegyzőkönyv 9 pontos követelése szerint : „… 2. Az Erőmű dolgo‑ zói a Duzzasztómű dolgozóival karöltve biztosítsák a folyamatos termelést…” Egyébként az országos hálózat működésére a helyi forradalmi tanácsok befolyással nem bírtak. A postai szolgáltatás, elsősorban a telefon-szolgáltatás zavartalan volt, annak ide‑ jén a vezetékes rádiók adásának kapcsolását is ott végezték, így későbbi vádak szerint — egyes hivatalokban gyakorta biztosították a Szabad-Európa adásainak közvetítését is. Az alkalmazottak általában lojalitást vállaltak az új hatalmi szervekkel, ezért Fülöp József később 4 postai alkalmazott elbocsátását javasolta Tiszaeszlárról, Tiszalökről és Tiszavasváriból. A vasúti közlekedésre vonatkozóan dr. Király Lajos tiszalöki állomásfőnök perének vallomásából következtethetünk: „…Előadta... azt is, hogy 1956. október 26. és november 4. napja között rendszeres vonatközlekedés nem volt ugyan Debrecen és Tiszalök között, a vasúti forgalom azonban nem szünetelt…”43 A két vasúti munkástanács november 4-ig sztrájkot nem tartott. A lakosság élelmiszer-ellátására a helyi forradalmi tanácsok nagy súlyt helyeztek, annál is inkább, mert a bizonytalan helyzet miatt felvásárlási láz kezdődött. Kovács László a járási forradalmi tanács elnöke 1956. október 30-án jelentést tett a megyei munkástanácsnak, amelyben közölte többek között, hogy „…malmok állandóan üzemel‑ nek Büdszentmihály (Tiszavasvári előző neve. Szerző), Tiszalök és Tiszadob községekben. A tiszalöki járási kenyérgyár szintén működik…”44 A tiszalöki munkástanács október 28-i felhívásában olvasható: „…Megnyugtatásképpen közöljük, hogy a mai napon több tehergép‑ 42 Plessa Elek igazoló jelentése. In: Dikán I/10. 189. o. 43 Dr. Alföldi Zoltán és tsai. pere.

33

kocsit indítanak be Nyíregyházára fontos közszükségleti cikkek beszerzése céljából. Kérjük a község lakosságát, hogy ezekből a cikkekből ne igyekezzenek árukészletet felhalmozni és kerüljék el a boltvezetőkkel az esetleges vitát, akik utasítást kaptak ezeknek a közszükségleti cikkeknek kismértékben való kiszolgálására…”45 Ismertettük a tiszavasvári forradalmi bizottság ha‑ tározatait, amelynek második pontja szerint a tanács elnökét tették felelőssé a helyi ellátás zavartalanságáért. Általános szesztilalmat ugyan nem vezettek be sehol, de a kocsmák, italboltok tevékenyégét mindenütt szigorúan ellenőrizték, ahogyan minde‑ nütt gondoskodtak a boltok, raktárak ellenőrzéséről, védelméről is. A kialakult helyzetről későbbi párt-tanácsüléseken többször esett szó, a beszámo‑ lókból kitűnik, hogy a nehézségekkel sikerült megbirkózni. Rajcsányi Pál a tiszavasvári földműves-szövetkezet ügyvezetője az 1957. április 28-i, helyi tanácsülésen az alábbi‑ akat mondta: „…Meg kell mondani... különösen magas áruforgalmat bonyolítottunk le…(a szövetkezet) igyekezett a község áru ellátását… biztosítani... (a) földművesszövetkezetben az ellenforradalmi események következtében… épületanyagok, bor, sör, s egyes mezőgazdasági kisgépekben mutatkozik hiány…” A járási tanács 1956. december 6-i ülésén a következő konklúziót vonták le: „…A járás területén a forradalmi időszak (alatt) a közellátást lényeg‑ ében sikerült biztosítani…Az október végén megindult nagyarányú vásárlási láz azonban... ki‑ merítette a raktárukat…”46 A beszámolókból természetesen kimaradt, hogy az áruellátás biztosításában a helyi forradalmi tanácsok is jelentős szerepet játszottak. Összességében tehát az állapítható meg, hogy az 5 település lakóinak élete a politi‑ kai küzdelmek hevessége ellenére viszonylag normális keretek között zajlott. A vidék forradalmának egyik jellegzetessége ez a viszonylagos nyugalom, amelynek forrása és záloga az új helyi hatalom erre irányuló törekvése és elfogadottsága volt.

2. Egyéb szervek működése, társadalmi részvétel A forradalom napjaiban a közintézmények működése, forradalomhoz való viszonyulásuk is érdemel némi figyelmet. Az 5 település legjelentősebb ilyen intézményei az iskolák, azok pedagógusai voltak. Juhász Gyula, a járási tanács tanulmányi felügyelője az 1957. március 14-i járási tanács VB ülésén értékelte a 155 főnyi pedagógus-gárda forradalom‑ ban játszott szerepét, magatartását. Megállapította, hogy az iskolákban – ha megszakí‑ tásokkal is – folyt a tanítás. Azonban annak színvonala a keletkezett ideológiai zavar miatt visszaesett, bár többségük passzív magatartást tanúsított, „…A pedagógusok közül néhány tevékenyen részt vett az ellenforradalmi cselekményekben, és emiatt 5 fő ellen fegyelmi eljárás folyik…” Ugyanakkor hiányolta a határozott kiállást, amelyre csak néhányan vál‑ lalkoztak. Miközben ez utóbbiak megnevezése a járásban csupán Gál József tiszavasvári igazgatóra vonatkozott, addig a különböző fórumok nem fukarkodtak az ellenforradal‑ mi ötök: a tiszavasvári Gombás András, Lénárt Béla, Szabó Balázs, a tiszalöki Görbedi Miklós és Gerhes Miklós megnevezésével, megbélyegzésével (felelősségre vonásukat lásd később!). Gál Józsefet pedig később megyeszerte a kiállás mintaképeként emle‑ gették: „…Az értelmiségnek különösen a pedagógusoknak egy kis része igen harcosan kiállt az ellenforradalommal szemben (Gál József Tiszavasvári) ... – olvasható az MSZMP SzabolcsSzatmár Megyei Agitációs és Propaganda Osztálya 1957. június 23-i jelentésében. A je‑ 45 Lásd 32. jegyzet. 46 A szövegben megjelölt dátumú jegyzőkönyvek.

lentést készítők ismételten különleges módon értelmezték a valóságot, hiszen – anélkül, hogy megkérdőjeleznénk az ember természetes jogát, hogy féljen – nevezett igazgató sem tett mást azokban a napokban. Kiállás helyett bezárkózott, és november 4-e után sem vállalta régi iskolája vezetését. A már idézett Juhász Gyula tanulmányi felügyelő beszámolójában ui. elhangzott, hogy Gál lemondott, mert az őt ért „…személyi inzultusok idegileg erősen megviselték, maga kérte felmentését…”(Vegyük figyelembe, hogy már 1957 márciusát írták ekkor.) Ugyanitt természetesen Juhász bejelentette: „…Lénárt Béla neve‑ lőt... az ellenforradalom alatti tevékenységéért elbocsátottuk…” Nevezett és társai természete‑ sen még számos helyen megkapták a magukét: „…A pedagógusok közül került ki néhány nevelő, aki kifejezetten az ellenforradalmat szolgálta... Ilyen volt pl. Lénárt Béla…” – mondta Markóczi tiszavasvári tanácselnök. Tiszavasváriban a 26-i esti felvonuláson „…vezető szerepet… Lénárt Béla, Sárossi Marianna, Szabó Balázs, Major Kálmán és Kovács György ál‑ talános iskolai tanárok vitték… (Tiszavasváriban) a nemzetőrség vezetésével Gombás András nyugalmazott tanítót, volt levente főoktatót bízták meg…” – olvasható az MSZMP Tiszalöki Járási Intézőbizottsága jelentésében. Két ceruzás feljegyzés az MSZMP járási aktívaülés 1957. február 14-i jegyzőkönyvében: „…Papp M. az oktatás... Lénárt Béla... nem lesz tanító sem... Rozgonyi János … langyosság, fehér-terror, vörösterror, Szabó Balázs, Lénárt Béla…” Vajon mire gondolhattak ezek a hozzászólók a két pedagógus kapcsán, s mit válaszolt Fülöp József az akkori vezető elvtárs, aki azokban a viharos napokban szintén csendben meghúzódva töltötte napjait otthonában. A már említett megyei agit-propos jelentésből: „…Az októberi eseményekben való aktív részvétel az értelmiségnek csak egy kis %-át érintette. A résztvevők egy része osztályidegen, származásánál és egyéb vélt sérelmeinél fogva érezte azt, hogy eljött a cselekvésének ideje. Ilyen volt pl. Lénárt Béla tiszavasvári…” (ti. pedagógus.) A többi községben is utaltak később az oktatásban előállt helyzetre. Tiszadadán csupán azt állapították meg, hogy „…az ellenforradalmi események kismértékben az oktató nevelő munkában is… éreztették hatásukat…”47 Tiszadobon az április 25-i tanácsülés 5/ 1957. sz. határozata szerint: „…az ellenforradalmi események az általános iskola zavartalan menetét is megbontották és az oktatás terén is bizonyos zűrzavar keletkezett. Az iskolai fegye‑ lem meglazult és a nevelők sem tudták az oktatást a tanterv szerint végezni…” A nagyon is általános megállapítások mögött többek között az állt, hogy október 26-a után csaknem minden községben akadozott a tanítás, az orosz nyelv oktatása általában megszűnt (néhány helyen össze is tépték a nyelvi tankönyveket), volt, ahol más idegen nyelvvel kísérleteztek, az addig fakultatív hittan-tanítás általánossá vált. A falusi értelmiség egyéb rétegeinek magatartásáról kevés információ áll rendelke‑ zésre. Ha a járásban bíróságilag felelősségre vont 31 fő iskolai végzettségéből indulunk ki, akkor 1 jogtudományi, 1 közgazdasági, 1 mezőgazdasági akadémiai, 1 műegyetemi, 1 főiskolai felsőfokú diplomával rendelkező személy képezte az elitet. Ha a 2 fő jegy‑ zői tanfolyamot és 2 fő tanítóképzőt végzett (a Horthy rendszerben ez a képzés nem főiskolai szinten folyt), továbbá 1 egyetemi tanulmányokat folytató, de diplomát nem szerző elítéltet is ide sorolunk, úgy mindössze 9–10 személyről mondhatjuk el, hogy értelmiségiként bíróság előtt kellett felelniük a forradalomban való aktív közreműkö‑ désükért. Ez nem jelentős arány, hiszen a járás 155 pedagógusa mellett az üzemekben mérnökök, az egészségügyben orvosok tucatjai, továbbá számos ügyvéd, a szövetke‑ zetekben, állami gazdaságban és a gépállomáson már megjelenő agrár-szakemberek, valamint az egyházak plébánosai, lelkészei több száz tőnyi értelmiségi csoportot alkot‑ 47 Az 1957. április 26-i ülés jkve.

34

35

tak. Itt alighanem igazat kell adnunk a már idézett megyei agit-propos jelentésben fog‑ laltaknak, mely szerint a forradalom a megyében az értelmiségnek alacsony hányadát érintette. A rendelkezésre álló források szerint, a már említett pedagógusokon kívül, a tiszalöki, október 28-án alakult munkástanácsban a községi orvos, 1 jogász, a két fele‑ kezet papjai tagságot vállaltak, a tiszaeszlári református lelkész aktív résztvevője volt az október 26-i és azt követő tüntetéseknek, a helyi munkástanácsnak, Tiszadadán 3 pedagógus, Tiszadobon az orvos, állatorvos és 1 pedagógus szintén munkástanács-tag volt. Az Alkaloida néhány műszaki beosztású alkalmazottja is exponált szerepet ját‑ szott a gyárban történő események során. Mindezek ellenére a járás forradalma a részvételt tekintve nem az értelmiség forradalma volt, az irányítást tekintve elsősorban Tiszavasváriban érvényesült jelentősebb hatásuk az eseményekre. A forradalom ama néhány szabad napján a polgári demokrácia felé vezető úton csak nagyon tétova kezdeményezések láttak napvilágot, többek között a többpártrend‑ szer visszaállítására is történtek lépések. Bár a megyei tanács VB nagyon korai (1956. no‑ vember 23.) ülésén egy – szinte értelmezhetetlen- mondat továbbra is egypártrend‑ szerről szólt („…Tiszavasváriban olyan kijelentések hangzottak el, hogy egypártrendszert akarnak, fasizmust…”)48, szó sem esett fasiszta típusú párt létrehozásáról, a kisgazdák kezdeményezték egykori pártjuk feltámasztását. F. Szabó István a tiszavasvári per IX. r. vádlottja, egykori kisgazda párti községi titkár november 4-e előtt, ma már nem ponto‑ sítható napon összehívott egy gyűlést a gazdakörbe, ahol teljesen kiforratlan és átgon‑ dolatlan célként vetődött fel egy gazdapárt létrehozása. Konkretizálásra azonban sem akkor, sem később nem került sor. Egyéb történelmi pártok létrehozására sem tettek lépéseket. Egy ismeretlen tiszadadai lakos vizsgálatot kezdeményező feljelentéséből következtethetünk arra, hogy ebben a községben is volt törekvés Kisgazdapárt alakí‑ tására, amiben a forradalmi tanács elnöke, Gál Gyula is közreműködött. A feljelentő alakuló ülésről írt, ennek valódisága azonban nem igazolható, mert a párt tényleges megalakulásáról nincs adat.49 Tiszadobon Porkoláb Dániel vezetésével történtek kis‑ gazdapárti kezdeményezések. A többi településen csak a tömegtüntetések követelései között szerepelt a többpártrendszer kialakításának igénye. Egyesületekről, egyéb civil kezdeményezésről nincs információ, a Tiszavasváriban ismét eredeti funkciójába vissza‑ állított gazdaköri épület rendezvényei (gazdagyűlések) azonban azt bizonyítják, hogy csak az idő rövidsége akadályozta meg ezen törekvések kibontakozását. Ezzel gyakorlatilag befejeztük 1956 októbere történéseinek a tiszalöki járás 5 kö‑ zségéről szóló „elbeszélését”. A leglényegesebb események feltárása, bemutatása nyilvánvalóan még így is számos egyéb momentumot hagy rejtve, ahogyan ma már megközelíthetetlenek, homályba veszők a forradalmat átélők személyes érzelmei, cse‑ lekedeteik rugója, motivációi is. Az átélők alatt természetesen mindkét oldal értendő, azoké is, akik az előző korszak politikájának végrehajtói, vidéki megvalósítói voltak, akik ezekben a napokban a később is alig megvallott félelem, kétségek között vergőd‑ tek. Itt alighanem Kocsis László megyei VB. tag egyik hozzászólásával kell egyetérte‑ nünk: (az embernek) „… A saját életéből kiindulva kell vizsgálni a kérdést, mielőtt vizsgálna valakit...” – bevallva, hogy két gyermekével és feleségével a forradalom időszakában rettegésben élt.50 Ott voltak továbbá a legnagyobb hányadot képező emberek ezrei,

akik a tömegmozgalmak időszaka elmúltával aktivitásukat vesztve, többnyire csupán szemlélői voltak a történéseknek, reménykedve, aggodalmaskodva saját és családjuk jövőjéért. Végül a mindvégig aktívak csoportja, akik cselekedtek, de november 4-e után megtanultak félni, és tudták, hogy jövőjüket áldozták fel ama néhány napért. Így aztán mégis igazabb volna, ha beismernénk, hogy egyetlen nagy történelmi for‑ dulat rejtvénye sem oldható meg igazán, így 1956-é sem. A kísérlet torzó marad, üres kockák fehérlenek a soha be nem írható betűk helyén.

III. A végjáték és megtorlás 1. A végjáték Mottó: Akkor lettünk magabiztosak, amikor láttuk, hogy a szovjet elvtársak beavatkoznak. A dolgozat – amint kifejtettük – nem foglalkozik a forradalom november 4-e utáni szakaszával, hiszen abban egyre inkább alig, később egyáltalán nem érvényesülhettek a forradalom sajátosságai, öntörvényű kibontakozási lehetőségei. Egy másfajta elv és gyakorlata győzedelmeskedett, az eltipró idegen hatalom és a segítségével reinkarná‑ lódó itthoni ancien régime sajátos felfogású „forradalmi törvényessége”. A haldoklás történéseinek rövid összefoglalása csupán azért szükséges, mert a megtorlás során a későbbi eseményekben való részvétel is büntetés tárgyát képezte a forradalomjelentős személyei esetében. A tanácsok helyén alakult forradalmi tanácsok túlélése váltakozó időtartamú volt. Míg pl. Tiszavasváriban Lénárt István azonnal távozni óhajtott, és csak kérésre maradt hivatalban november 7-ig, (ezzel a bizottság működése is megszűnt), addig Tiszalökön még november 17-én is határozatokat hoztak, és november 20-án Pestre küldtek élelmi‑ szert.51 Bár az MSZMP Tiszalöki Intézőbizottsága 1957. március 27-i jelentésében azt ál‑ lították, hogy november 10-én a régi apparátus tagjai — visszamenve – folytatták mun‑ kájukat, a régi tanácsi rendszer stabilizálódása a járási tanács tekintetében decemberre, a községi tanácsok esetében 1957. február-márciusára tehető. Első ülések: Járási tanács VB. december 16.; Tiszadada 1957. március 29.; Tiszadob 1957. március 27.; Tiszaeszlár 1957. március 30.; Tiszalök 1957. március 27.; Tiszavasvári 1957. március 24.52 A munkástanácsok működése még hosszantartó folyamat volt. Itt november 4-e nem bizonyult választóvíznek. A későbbi napokat jelentős sztrájkok (Alkaloida decem‑ ber 11-12; tiszalöki vasútállomás december 11-12.), az Alkaloidában december 5-én az igazgató leváltása, az MSZMP szervezésével való szembenállás jellemezték egyrészt, másrészt a már balra forduló munkástanácsok megkezdték a tisztogatást (pl. Állami Gazdaság Tiszavasvári). A forradalom napjaiban választott elnökök közül Plessa már 1956. november 17-én lemondott, dr. Alföldi csak 1957. január 28-án tette ugyanezt. Dr.

48 Kocsi László VB tag hozzászólása a megyei tanács VB ülésén, 1956. november 23. In: Dikán I/5. 22. o. 49 Ismeretlen feljelentő egyes tiszadadai személyek ellen. In: Dikán I/10. 137. o.

51 A tiszalöki munkástanács 1956. november 17-i határozatai. In: Dikán I/10. 214. o.

50 Kocsi László VB tag hozzászólása a megyei tanács VB ülésén, 1956. november 23. In: Dikán I/5. 48. o.

52 A szövegben megjelölt tanácsi jegyzőkönyvek.

36

37

Király végig elnök maradt. A munkástanácsok 1957 májusában szűntek meg végleg (Vízmű május 3., Állami gazdaság május 8. stb.). A termelőszövetkezetek felbomlása tovább folytatódott, amint azt Czine Ferenc a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője december 6-án a VB. ülésén megállapítot‑ ta: „… A járás területén nagy arányú tsz bomlás folyik. Alig van egy-két tsz, amely ne oszlana fel teljes egészében…” A végeredményt már tudjuk, és hihetetlen, de a korai értékelések között elhangzott olyan is, amivel teljesen egyet kell értenünk. Mert Benkei András az MSZMP megyei elnöksége 1956. december 17-i, első ülésén ugyan azt jelentette ki, hogy „… Alföldi Tiszavasváriban a volt községi forradalmi tanács elnöke hivatalosan osztotta el a Munka Tsz vagyonát) (kiemelés a szerzőtől) ami ugyebár merő hazugság, ugyanezen az ülésen Vigh elvtárs viszont azt mondta: – és ezzel értünk egyet – „…A termelőszövet‑ kezetek többségét nem az ellenforradalom időszakában, hanem az után verték szét…”53 Csak az a kérdés, kik? Benkei András és elvbarátai örökké mindenütt, mindenben az osztály‑ ellenséget kereső, azt vádoló gondolkodásában fel sem merülhetett, hogy a felbomlás belső indíttatású folyamat volt, amelyet az elégedetlenség, kiszolgáltatottság és az ere‑ deti beléptetési kényszer táplált! A szövetkezetek bomlásából eredően a falvakban a kilépő tagok eredeti földtulaj‑ donának visszaállítása körül rendkívül bonyolult, rendezetlen viszonyok alakultak ki. Ez ügyben Tiszavasváriban 1956 decemberében az illetékes minisztériumba kérelmet nyújtottak be, továbbá a járási tanácsnak is tettek javaslatokat. A mozgalom szervezését a gazdakör végezte Ad Kovács László vezetésével. Tiszavasváriban az ipartestület is megalakult, amely lépéseket tett a KIOSZ-tól történő függetlenedésre. Mivel az új kor‑ mány 17/1956. /XII. 8./ sz. rendelete intézkedett a forradalom alatt és később megala‑ kult új társadalmi szervezetek megszüntetéséről, az említett civil kezdeményezéseket hivatalosan betiltották, illetve maguktól elhaltak.54

2. A megtorlás

1. Fegyelmi eljárások Fegyelmi eljárásokat elsősorban a közhivatalokban, közintézményekben dolgozók körében folytattak. A pedagógusok közül a járásban Gerhes Miklós és Görbedi Mik‑ lós tiszalöki, Bötykös Gyula tiszadobi, Gombás András, Lénárt Béla és Szabó Balázs tiszavasvári tanítókat-tanárokat vonták ilyen módon felelősségre. Gombás András és Lénárt Béla később bíróság előtt is feleltek tetteikért, ezért itt a fegyelmi eljárás kime‑ netele érdektelen. A további 3 pedagógust írásbeli megrovással, áthelyezéssel sújtot‑ ták.55 Tanácsi alkalmazottak ellen indított eljárásról nincs adat, tanácstagokat azonban – mivel tagságot vállaltak a munkástanácsokban – összeférhetetlenség címén később visszahívtak megbízásukból. Így vonták meg a bizalmat pl. Gál Gyula tiszadadai mun‑ kástanácsi, majd tisztében megerősített tanácselnöktől, Somogyi József, Béres Ferenc tanácstagoktól stb.56 Már itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a megtorlás folyamán rendkívüli szelek‑ tivitás érvényesült, a cselekmények súlyánál nem egy esetben fontosabb volt a szárma‑ zás, a Horthy-rendszerben betöltött szerep. Így pl. érthetetlen, hogy Farcsádi Lajos hogyan kerülte el a felelősségre vonást, hi‑ szen neve több község forradalmi tevékenységének szervezésében, segítésében felme‑ rült, ugyanakkor Bötykös neve a tiszadobi események bírósági tárgyalásán szóba sem került. Ugyancsak érdekes momentum, hogy a községek VB titkárait, akik pedig Tisza‑ vasvárit kivéve tulajdonképp a helyükön maradtak, mi több Porkoláb Efraim tagja is lett a tiszadobi forradalmi munkástanácsnak, a járási tanács végrehajtó bizottsága 1956. december 11-i ülésén kivétel nélkül megerősítette hivatalukban. Nem esett bántódása a járási VB. titkárnak sem. A tanács VB. 133/1956. december 6. sz. határozata szerint „…Borivó László vb. titkárt beosztásában megerősíti…” holott együttműködött a Kovács ve‑ zette járási forradalmi tanáccsal. A jelenséget a továbbiakban is megfigyelhetjük majd. 2. Elbocsátások

1956. november 4-én a szolnoki nyilatkozat büntetlenséget ígért ugyan, de minden‑ ki tudta, hogy a visszaállított rend nem fog szemet hunyni az események és az azokban résztvevők felett. Így is történt. Tekintettel arra, hogy vizsgálódásunk köre behatárolt, a továbbiakban csak a tiszalöki járásban történt retorzió folyamatát mutatjuk be, nem a teljesség igényével, sokkal inkább azzal a céllal, hogy annak néhány sajátosságát is megragadjuk. A megtorlás formái legalább 3 fajta eljárásra utalnak: 1. Fegyelmi eljárások 2. Elbocsátások 3. Személyes szabadság korlátozása. Külön kategóriát képeztek az MSZMP-n belül végrehajtott lépések, ezek közül többnyire a pártból történő kizárás játszott fő szerepet.

Jelentősen erőteljesebb retorzió, amelyet a közigazgatás, a gazdaság minden terü‑ letén alkalmaztak. Az első lépéseket természetesen a forradalomban vezető szerepet játszó személyek ellen indították, a tiszavasvári Alföldi Zoltán, Kerekes Béla, Lénárt Béla, Gombás András, a tiszalöki Király Lajos február-márciusban megkapták felmon‑ dásaikat, de többségükben még más munkahelyet találtak. A tiszavasvári állami gaz‑ daság munkástanácsa már márciusban megvált főkönyvelőjétől, főkertészétől, vezető bérelszámolójától, további 7 alkalmazottjától, akik ellenforradalmi cselekményeik okán méltatlanná váltak, hogy ott dolgozzanak.57 Erdei Lászlót a téglagyárból február végén távolították el. Az Alkaloidában is hozzáláttak a dolgozók 56-os magatartása felülvizs‑ gálatához, több fizikai állományú dolgozónak mondtak fel. Az MSZMP járási intézőbizottsága ülésein, a helyi alapszervezetek taggyűlésein azonban a jelenlévők egyre inkább elégedetlenségüket fejezték ki az, ilyen ügyek in‑ tézésének „lassúsága” miatt. Gazdag Lajosné Tiszavasváriban a párt határozottságát 55 Kimutatás az ellenforradalom után fegyelmi elé állított pedagógusokról. In: Németh 34–36. o.

53 MSZMP járási elnöksége, 1956. december 17-i ülés jkve.

56 Tiszadada tanácsi ülések jkve. 1957. július 31., 1957. december 20. In: Dikán I/10. 141–144. o.

54 A tiszavasvári gazdakör kérelme, a KIOSZ megyei elnöksége döntése. In: Dikán I/10. 227–229. o.

57 A tiszavasvári állami gazdaság munkástanácsi ülés jkve., 1957. március 8. In: Dikán I/10. 241. o.

38

39

hiányolta, mert, mint elmondta: „…Pl. azt a dr. Alföldi Zoltánt /!/ aki az ellenforradalom alatt minden üzemnél, hivatalnál…megszabta, hogy kik maradhatnak ott, minden esetre a kom‑ munistákat kitétette, ez még ma is könyvelő a Kossuth Tsz-nél…” Simon Sándor „…nem ért egyet azzal, hogy Szabó Balázs pedagógust mint ellenforradalmárt eltávolították (áthelyezve Nagyszekeresre. Szerző) …Ugyanakkor másik járásba … újra beállították tanítani…” A ti‑ szalöki vízmű taggyűlésén „…Bereczki elvtárs bírálta ... a Járási PB munkáját, hogy még mindig megtűrik ... Balogh József főkönyvelő ellenforradalmárt… vagy Plessa. Elek főmérnököt, akinek vezetésével ledöntötték az Erőműnél lévő hősi emlékművet…” ugyanakkor „…Sipos István elvtárs a tiszalöki MÁV alapszervezetnél örömét fejezte ki, hagy Tiszalökre Király ellen‑ forradalmár főnök helyett egy kommunista főnök lett helyezve…”Avagy Kiss Sándor elvtárs a tiszavasvári Alkaloida gyárban „…elmondotta, hogy azokat a fizikai munkásokat, akik az ellenforradalom ideje alatt tevékenykedtek, a gyárból még a tavaszon menesztették, és a műsza‑ kiak, akik tevékenykedtek, még jelenleg is ott vannak…” stb.58 Egyértelműnek tűnik tehát, hogy a megtorlás folyamatát a párt irányításával, tagjai bevonásával – erőteljes tömeg‑ nyomás látszatát keltve – befolyásolták. 3. A személyes szabadság korlátozása A megtorlás legsúlyosabb formája, amely egyrészt közbiztonsági őrizetet (interná‑ lás), másrészt bírósági eljárást jelentett. (Halálos ítélet a járásban nem született.) A közbiztonsági őrizet eljárását már korán alkalmazták, amikor még nem dőlt el, hogy kiket állítanak majd bíróság elé, vagy otthon tartózkodásukat nagy társadalmi veszélyességűnek ítélték. Így a későbbi perekben több esetben olvashatunk az előze‑ tes letartóztatás mellett a közbiztonsági őrizet tényéről is. Tiszavasváriból dr. Alföldi Zoltánt 1957. január 15-én 10 napig tartották fogva, majd április 15-től már előzetes letartóztatásba helyezték. Kerekes Bélát 1957. április 30.-május 4. között csak „begyűj‑ tötték”, július 15-től viszont Tököl lakója lett augusztus 7-ig, amikortól hivatalosan elő‑ zetes letartóztatásba került. Lénárt Bélát 1957. február 28-án éjjel keresték, ő azonban ekkor már a szomszédos Borsodban dolgozott, a szabolcsi megyei hatáskör oda nem volt kiterjeszthető. Erdei László március 28.-április 5. valamint április 29. június 4. /7.?/ között volt közbiztonsági őrizetben. Steiber Mihályt március 22-én vitték el, mintegy másfél hónapig tartott internálása, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Nánássi István kistarcsai internálása 1957. március 4-től szeptember 4-ig tartott, március 4-én helyezték közbiztonsági őrizetbe Róka Lajost, Olasz Lászlót és Dezső Gábort is. Ná‑ nássit nem, a többieket viszont bíróság elé is állították később. Tiszadobon Tóth Sándor közbiztonsági őrizete 1957. március 31.- július 18., Szabó Andrásé 1957. február 25.augusztus 25. között zajlott. Később mindketten bíróság elé kerültek. A közbiztonsági őrizetet, amennyiben valakit később bíróság elé állítottak, beszámították a börtönbün‑ tetés időtartamába. A bírósági eljárás, azaz a forradalomban résztvevők büntetőjogi felelősségre vonása a járásban 1957 őszén vált általánossá. A kérdés azonban már az év elejétől eldőlt. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Intézőbizottsága 1957. január 11-i ülésén Némethi 58 Alexa Sándor jelentése az MSZMP megyei Intézőbizottságának helyi taggyűlésekről. Tiszavasvári közsé‑ gi 1957. április 1.; Alkaloida 1957. szeptember 4.; Tiszalök Vízmű, MÁV 1957. június 4. stb.

40

(?) elvtárs, a központból küldött előadó többek között elmondta: „…A Párt Központi Vezetősége a jövőben komoly csapást szándékozik mérni a fehérterrorra... a párt ... az osztály‑ ellenségre kíván lecsapni, aki (!) ... a népi demokratikus rendszer halálos ellensége, akikkel ke‑ mény kézzel kell elbánni…Ne azt verjük, akik az első sorokban hőbörögtek… azokra sújtsunk, akik tényleges ellenségei a rendszernek, akikkel le kell számolni...A Szabolcs-Szatmármegyei (!) Bizottságnak meg kell állapítani, hogy e téren a kezdet kezdeténél tart…” Antal Pál rendőr őr‑ nagy, a megyei karhatalom vezetője meg is ígérte: „… Meg kell mondani elvtársak…mi a szocialista törvényesség alapján állunk... Akit őrizetbe vettünk, nem bocsátjuk addig szabadon, amíg ügyét ki nem vizsgáltuk…”59 A direktíva tehát Szabolcsban is világossá vált. Ez tükröződik Fülöp József beszámolójában is, amelyet 1957. február 14-én tartott Tiszalökön az ideiglenes intézőbizottság ülésén, ahol már a „ki volt az igazi ellenség?” kérdésére kereste a választ.: „…Kik voltak az ellenforradalom járási főkolomposai?... Csak egy-két példát említsek: Kerekes Béla, dr. G. Alföldi Zoltán, Üveges József, Lénárt István, Porko‑ láb Dávid, Seres Sándor volt főjegyzők, intézők, csendőrök… Ez időben a letűnt reakciós elemek mind felszínre kerültek… Ezek úgy képzelték el, hogy majd ők... gyilkolják a munkásosztály, a dolgozó parasztság, értelmiség színe-javát… (de) az ellenforradalmi elemek tudják meg azt, hogy nekik kell félni, nem a becsületes dolgozóknak…” Tulajdonképp ettől kezdve vált di‑ vattá az ellenforradalmárok nevesítése, az igazi ellenség leleplezése minden fórumon, másrészt világossá vált a leszámolási szándék is Már ebben a szellemben készült a március 27-én készült jelentés, amelyet a tiszalö‑ ki járás intézőbizottsága készített a megyei intézőbizottság számára „Az 1956. október 23. és november 4. között a járásban történtekről” címmel. 1957 szeptemberére pedig elkészült a „lista” is „Az 1956-os forradalom járási vezetőinek tevékenységéről” cím‑ mel – származással, foglalkozással együtt, hiszen ez volt az egyik legfontosabb érv a múlt reakciós elemeinek fellépéséről. (Figyelemre méltó, hogy márciusban még a párt is forradalmat említett!) A nevek: Tiszalök: Cs. Nagy István (kocsmáros, ügyvédbojtár, a Független Kisgazdapárt titkára). Dr. Király Lajos (kispolgári, MÁV állomásfőnök). Vitéz Kardos József (szikvízgyáros, horthysta őrmester, a kisgazdapárt szervezője, munkásta­nács elnökhelyettese). Huri Miklós (malomrészvényes kupec, községi bíró). Plessa Elek (tiszalöki Erőmű nyilas főmérnöke, 1935–45-ig volt a párt tagja. Tiszaeszlár: Újvárosi Endre (gátfelügyelő, horthysta főhadnagy, földbérlő, Magyar Élet Párt elnö‑ ke). Kovács István (református pap). Tiszadada: Gál Gyula (horthysta rendőr alhadnagy). Tiszadob: Nácsa Sándor (huligán). Tiszavasvári: Dr. Alföldi Zoltán (volt járási ügyész). 59 MSZMP megyei intézőbizottsága ülés jkve. 1957. január 11.

41

Gombás András (volt leventeoktató, horthysta főhadnagy, VKF/2 besúgó). Kerekes Béla (horthysta zászlós, 80 kh-as kulák). Vincze József (horthysta főhadnagy, járási levente főoktató, kutyás parancsnok). Lénárt István (volt horthysta főjegyző). Erdei László (malom és mozi tulajdonos). Ad. Kovács László (a volt Hangya Szövetkezet részvényese, kulákok sugalmazására ?). Alapos munka jellemezte Harkai Sándor akkor már/még járási párttitkárt a lista összeállítását tekintve, valóban sikerült ideológiailag a képbe illő társaságot prezentál‑ nia. A nevezettek túlnyomó többségét felelősségre is vonták, később pedig még továb‑ biak gazdagították az ominózus névsort. A rendelkezésre álló adatok szerint az alábbi személyeket ítélték el ellenforradalmi cselekmények miatt: A kimutatatásban szereplő kérdések sorrendje: 1. név, származás, végzettség, fog‑ lalkozás, 2. letartóztatás, 3. I. fokú ítélet „bűncselekmény”, büntetés mértéke, 4. II. fokú ítélet. Tiszalök: Cs. Nagy István és társai Cs. Nagy István 1. földműves, éretts. rendőr alhadgy, ügyészségi nyomozó. OTP fiókve‑ zető, 2. 1957. június 18. 3. BHÖ I/2, mozgalomban részv. 2 év. 4. Helybenhagyva. Plessa Elek 1. értelmiségi, műszaki egyetem, főmérnök, 2. 1957. augusztus 17. 3. izgatás, 8 hó, felfüggesztve. 4. nem volt fellebbezés. Szádvári Lajos 1. munkás, fémipari szakiskola, főmechanikus, 2. szabadlábon véd. 3. izga­tás 7 hónap, felfüggesztve, 4. nem volt fellebbezés. Balogh József 1. kisiparos, kereskedelmi éretts. főkönyvelő. 2. szabadlábon véd. 3. izga‑ tás, 7 hónap felfüggesztve, 4. nem volt fellebbezés. Tiszadob: Tóth Sándor és társai Tóth Sándor 1. juttatott paraszt, 6 elemi, földműves, 2. 1957. július 18. 3. áll.-rend elleni izgatás 1 év, 4 hónap. 4. folytatólagosan elkövetett izgatás, helybenhagyva. Burányi József 1. gazd.cseléd, 4 elemi, földműves, napszámos, 2. 1957. szeptember 23. 3. izgatás 8 hónap, 4. helybenhagyva. Szabó András 1. gazd. cseléd, 5 elemi, magángazdálkodó, 2. szabadlábon véd., 3. izga‑ tás, 8 hónap, 4. 3 évre felfüggesztve. Nácsa Sándor 1. kisiparos, 6 elemi, földműves, kőműves kisiparos, 2. 1957. augusztus 25. 3. izgatás, 1 év, 4 hónap, 4. + személyes szabadság megsértése, helybenhagyva. Szabó Károly 1. értelmiségi, érettségi, jegyzői tanfolyam, 1945 előtt jegyző, 1945 után pü. előadó, 2. szabadlábon véd., 3. izgatás, 4 hónap 3 évre felfüggesztve, 4. nem fellebbe‑ zett. Külön per Róka. Balázs 1. cseléd, 6 elemi, tsz-tag, juhász, 2. 1957. április 25. 3. folytatólagosan elkö‑ vetett tsz. elleni izgatás, 4 hónap, 4. nem fellebbezett.

42

Tiszaeszlár Üveges József és társai Üveges József 1. paraszt, 6 elemi, 1938–45 között csendőr, 1945 után gazdálkodó, 2. 1957. július 23., 3. BHÖ 1/2. szervezkedésben való részvétel 2 év 4. személyes szabadság megsértése, helybenhagyva. Oláh László 1. gazdag paraszt, mg. szakiskola, zászlós, alhadgy., 1945 után gkvez. 2. 1957. július 23. 3. BHÖ I/2 szervezk. részv. 2 év 4. + személyes szabadság megsérté­se, helybenhagyva. Hell János 1. paraszt, 5 elemi, háborúban SS alakulat tagja, 1949 után tsz. tag. 2. 1957. augusztus 18, 3. BHÖ I/2 szervezk. részv. 1 év, 4. + személyes szab. megsértése, hely‑ benhagyva. Ignáth Imre 1. paraszt, 6 elemi, 1945 előtt katona, testőr, 1945 után asztalos, 2. 1957. au‑ gusztus 18., 3. szervezkedésre való felhívás, 1 év, felfüggesztve. 4. jóváhagyva. Soós Sándor l. paraszt, 8 elemi, faesztergályos, egyéni gazda, 2. 1957. augusztus 18. 3. folytatólagos gyűlöletre izgatás, 8 hónap felfüggesztve, 4. jóváhagyva. Tiszavasvári Dr. Alföldi Zoltán és társai Dr. Alföldi Zoltán 1. értelmiségi, jogtud. egyetem, jár. ügyész, beruházási ea., 2. 1957. áp‑ rilis 15., 3 BHO I/1. áll.rend megdöntésére ir. mozg. vezetése 6 év 4. minősítés ua. 4 év. Ad kovács László 1. paraszt, népiskola 6 osztálya, felvásárló, egyéni gazda, 2. 1957. au‑ gusztus 7. 3. BHÖ 1/2. mozgalomban való részvétel, 2 év 6 hónap, 4. 1 év 2 hó. Kerekes Béla 1. gazdag paraszt, mezőgazd. akadémia, gazdatiszt, agronómus, 2. 1957. augusztus 7., 3. BHÖ 1/2. ua. 4 év, 4. 3 év. Lénárt Béla 1. értelmiségi, ped. főiskola, tanár, 2. 1957. augusztus 7. 3./ BHÖ . I/2 ua. 2 év 8 hónap. 4. 2 év Dr. Király Lajos 1. kispolg. közgazdaságtud. egyetem, MÁV állomásfőnök, 2. 1957. au‑ gusztus 7. 3. BHÖ I/2. ua. 1 év 6 hónap 4. 8 hónap Gombás András 1. kisiparos, tanítóképző, óraadó tanító, 2. 1957. augusztus 7. 3. BHÖ I/2. ua. 3 év. 4. 10 hónap. Vincze József 1. vasúti munkás, gimn. éretts., jegyzőgyakornok, adminisztrátor, 2. 1957. augusztus 7., 3. BHÖ I/2 ua. 1 év. 4. 5 hónap. Lénárt István 1. MÁV pályamester, éretts. + jegyzői tanf. /fő/jegyző, 2. 1957. szeptember 13. 3. BHÖ. I/2. ua. 1 év 6 hónap, 4./ 1 év. Ifj. Szabó István 1. középparaszt, bölcsészettud. kar. (nem végez), egyéni gazdálkodó. 2. 1957. szeptember 12., 3. BHÖ. I/2. ua. l év 4. 8 hónap. Steiber Mihály 1. szegényparaszt, szakmunkásképző, villanyszerelő, 2. 1957. március 22. 3. BHÖ. II/6. izgatás, 6 hó, 4. G. Alföldi Sándor 1. szegényparaszt, szakmunkásképző, ács-kőműves, 2.. szabadlábon, 3. BHÖ. 1/2. ua. 8 hónap, 3 évre felfüggesztve. 4./ Külön, egyéni perek Erdélyi László 1. ácsmester, 4 középiskola, gépész, géplakatos, 2. 1957. június 7. 3. BHÖ II/b. izgatás, sikkasztás, 1 év 4 hónap. 4. 8 hónap. Kopasz Miklós 1. paraszti származású, végzettsége ismeretlen, paraszt, 2. 1957. június 20. 3. BHÖ. II/b izgatás, 34/1 fegyverlőszer-rejtegetés, izgatás vádja nem áll meg, 6 hónap. 4. –

43

Dezső Gábor 1. gazd. cseléd, 2 elemi, alkalmi munkás, 2. 1957. augusztus 26. 3. BHÖ. II/b., 243/I izgatás, lopás, 6 hónap. 4. – Szilágyi Lajos és Olasz László ellen az izgatás, illetve szervezkedés vádjait elejtették, az eljá­rásokat megszüntették.

Néhány következtetés 1. A büntetések mértéke jól mutatja, hogy a bírósági ítéletek az ideológiára oly jel‑ lemző osztályelméletet tükrözték. A cselekmények minősítése, a kiszabott büntetés el‑ sősorban a személyekről (származás, a Horthy-rendszerben játszott szerep stb.), illetve azoknak a helyi hatalom által történő megítélésétől függött. Cs. Nagy non comme il faut személynek számított Tiszalökön, a tiszadobi Tóth és Nácsa a járási első titkárral, Harkaival szembeni jellépésük miatt kaptak a többitől eltérően súlyosabb büntetést. Szabó Károly egykori körjegyzővel azonban még így sem tudott mit kezdeni a bíró‑ ság. Tiszaeszláron Üveges a volt csendőr, Oláh a volt katonatiszt, Hell az egykori SS önkéntes nagyszerűen beleillett az ellenforradalomról kialakított képbe. Tiszavasvári „ellenforradalmárai” kétségtelenül a legszervezettebben, legtudatosabban jártak el a forradalom napjaiban, nyilvánvalóan itt voltak a legsúlyosabb ítéletek is, ez teljesség‑ gel érthető. Az osztályszemlélet természetesen itt is tetten érhető: a tanár-gyerek Al‑ földi, a kulák Kerekes, a volt leventeoktató Gombás, a jegyzőgyerek Lénárt Béla, apja István volt E-listás főjegyző, vagy a külön perben elítélt, volt malomtulajdonos Erdélyi László szinte tálcán kínálták az ideológiai fegyvert. Ad Kovács pedig Kató Károly volt járási tanácselnök-helyettes „jóindulatának” eshetett áldozatul. Ugyanakkor látható, hogy a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság már valószínűleg csak a cselekményekre összpontosított, mert a tiszavasvári perben történt a legnagyobb mértékű módosítás, jelentős enyhítésekkel. 2. A járási MSZMP titkár által összeállított lista szubjektivizmusát mutatja, hogy a képbe nagyszerűen beillő vitéz Kardos horthysta őrmester, Huri Miklós malomrész‑ vényes, Kovács István ref. lelkész, Gál Gyula horthysta rendőr nem került bíróság elé, azaz a megtorlás igazságszolgáltatása nem tudott (akart?) eleget tenni minden esetben a pártszervek igényeinek. 3. Egyértelműen kitűnik továbbá, hogy a cselekmények ügyészi, bírói minősítése attól is függött, milyen súlyos büntetés kiszabását kívánták a restaurált hatalmi szervek. Így alakulhatott ki számos torz kép. Tiszalökön pl. csupán Cs. Nagy volt az egyedüli, aki az ítélet indoklása szerint az államrend megdöntésére irányuló mozgalomban tevé‑ kenyen részt vett (BHÖ. I/2.), társai csupán „izgattak”. Tiszadadán – noha az MSZMP járási intézőbizottsága szerint ellenforradalom volt –, senki sem akarta megdönteni a népi demokratikus rendet, hiszen senkit sem vontak felelősségre, Tiszadobon is csu‑ pán izgatásért ítéltek el embereket, holott a legélesebb helyzet Harkai „közreműködé‑ sével” épp ott alakult ki. Tiszaeszláron viszont hárman is „szervezkedtek” (BHÖ 1/2.), holott cselekményük nem volt különb, mint pl. a tiszadobi elítéltekéi. Tiszavasvári‑ ban egy BHÖ I/1-es és kilenc BHÖ 1/2-es minősítés született, ami a többihez mérten aránytalanul súlyos megítélés, és pl. G. Alföldi Sándor esetében egyenesen nevetséges.

44

Nyilvánvaló tehát, hogy a képbe illők vagy a megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével, vagy az abban való tevékeny részvétellel gyanúsítva kaphattak súlyosabb büntetést, míg az ideológiát aligha erősítők csupán izgattak, aminek büntetési tétele alacsonyabb. Ennél a kérdésnél tehát megkerülhetetlen, hogy ne tekintsük át a járás „ellenforra‑ dalmárainak” származási, illetve foglalkozásuk szerinti statisztikáját: a. származás: paraszt (gazdasági cseléd, kis-középparaszt: 15 fő; nagygazda (kulák): 3 fő munkás: 3 fő kispolgár (kisiparos, kiskereskedő): 5 fő értelmiségi: 4 fő Összesen: 29 fő Százalékos megoszlás sorrendben: 52% 7%, 10%, 17%, 14% b. foglalkozás: (1956-ban) földműves (tsz-tag, egyéni): 10 fő munkás: 4 fő kisiparos (alkalmazásban, magán): 3 fő értelmiségi (diplomás): 5 fő magasabb vezető: 2 fő beosztott: 2 fő – egyéb (állástalan stb.): 2 fő. Így festett tehát a tiszalöki járás 1956-os, „tőkés, nagybirtokos, klerikális, reakci‑ ós” elemeinek listája, akiket Markóczi János tiszavasvári tanácselnök az 1952. márci‑ us 24-i tanácsülésen elmondott beszédében az alábbiak szerint tisztelt meg: „…Nem sorolom tovább… annyi biztos, hogy az elmúlt 12 esztendőben nem követtünk el annyi hibát, mint amennyi bűnt az ellenforradalmi csőcselék (kiemelés szerzőtől) egy néhány nap alatt… községünkre zúdított…”

Irodalomjegyzék, levéltári források Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai I/5. Nyíregyháza. Nyíregyháza, 1993. Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai I/10. A tiszalöki járás. Nyíregyháza, 1996. Kerekes Béla: Forradalmunk története. Büdszentmihályi Füzetek 1. É.n. Németh Péterné: Pedagógusok az 1956-os forradalomban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Nyíregyháza, 1994. A Szabolcs-Szatmár megyei MSZMP megyei, járási (Intéző) Bizottságainak iratanyaga 1956–1957. XXVII– XXXV. A Tiszaköki Járási Tanács VB- és tanácsüléseinek, a községek VB- és tanácsüléseinek jegyzőkönyvei. XXII.

45

Ruszoly Barnabás

Egy bihari falu forradalma Bagamér 1956/57-ben* 1. „A falu forradalmáról – írja Balás Piri László – tudtunk a legkevesebbet; azt talán, hogy önként küldte az élelmet a harcoló fővárosnak. Az utóbbi időben gyarapodtak ismereteink erről is. Az történt, hogy az ország ezernyi településén október 26–27–én, legkésőbb 28-a táján összegyűlt a nép a templom vagy a tanácsháza előtt. Ott elénekel‑ ték a Himnuszt, elszavalták a Talpra magyart és megválasztották a község új vezetőit. Nem volt korteskedés; a kis közösségekben közismert mindenki tisztessége és észbeli képessége. Az új közhatalmi szerveknek (nemzeti bizottság, nemzetőrség) legtöbbször első feladata az volt, hogy megmentsék a falu leggyűlöltebb emberének, a párttitkár‑ nak vagy a tanácselnöknek az életét. És ez mindenütt sikerült is! Ezután a közigazga‑ tás, a közellátás, a rendfenntartás a legtermészetesebb módon működni kezdett – és működött is, amíg hagyták. A megtorlás szinte érthetetlen dühvel sújtott le ezekre az emberekre. Kevés büntetőper, de verés, agyonverés, gyalázatos megszégyenítések, zaklatások sora következett. A falu, megválasztott és ártatlan vezetőinek tragikus sor‑ sát látva, visszagörnyedt a némaságba.” Változtatva a változtatandókat tulajdonkép‑ pen ez történt Bagamérban is.

Mi történt az országban? 2. Az ’50-es évek első felében válságjelenségek mutatkoztak a kelet-közép-európai országokban. 1953 júniusában Kelet-Berlinben munkásfelkelés robbant ki az alacsony életszínvonal és az egypárti diktatúra ellen. A megmozdulást csak a szovjet hadsereg bevetésével sikerült leverni. Sztrájkok voltak Csehszlovákiában; 1956 júniusában Poz‑ nanban tört ki munkásfelkelés, melyet a lengyel belügyi szervek levertek ugyan, de a nyugtalanság állandósult. „Lengyelország példát mutat, kövessük a lengyel utat!” Ilyen és hasonló táblákkal vonultak az 1956. október 23-i budapesti tüntetés résztvevői is. Vihar előtti helyzet volt 1956 tavaszán. Az SZKP XX. kongresszusán Hruscsov elítél‑ te a sztálini személyi kultuszt. Rákosi Mátyás is arra kényszerült, hogy nyilvánosan be‑ 

Balás Piri László: Kik a jogos örökösei 1956 merész szellemének? A forradalom Rubik-kockája. Magyar Nem‑ zet, 1996. október 30., 11. p.

*

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszéke, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsig‑ mond Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által meghirdetett helytörténeti pályázat 2. helyezett dolgozata.

46

ismerje a Rajk-perben játszott szerepét. Júliusban leváltották, helyére Gerő Ernő került; mögötte a második ember a börtönből kiszabadult Kádár János lett. Nagy Imre viszont még nem került vissza a vezetésbe. A Petőfi-kör vitáin ezrek jelenlétében nyilvánosan bírálták a rendszert. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) taggyűlései napokig tartottak; az egyetemisták is gyűléseztek. A hangadók – későbbi elnevezéssel – a reformkommu‑ nisták voltak, akik változásokat követeltek. Ősszel már a társadalom minden rétege változást akart. Rajk László és kivégzett társainak 1956. október 6-ai újratemetése száz‑ ezres néma tüntetés volt a rendszer ellen. 1956. október 23-a. E verőfényes keddi napra a debreceni meg a budapesti egyetemis‑ ták tüntetést szerveztek, hogy megmutassák rokonszenvüket a lengyel reformtörekvé‑ sekkel. Tizenhat pontjukban egyebek mellett követelték: • • • • • • •

a szovjet csapatok azonnali kivonását; új kormányt, Nagy Imre vezetésével; a bűnös vezetők leváltását, bíróság elé állítását; szabad, többpárti választásokat; a gazdasági élet átszervezését; a magyar-szovjet és a magyar-jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálását és rendezését; a teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot.

A Belügyminisztérium a fővárosi tüntetést előbb nem engedélyezte, majd mégis hozzájárult. A tömeg délután a Petőfi-szobortól a Margit-hídon át a Bem térre vonult. Itt már olyan nemzeti színű zászlókat lobogtattak, melyből kivágták a szovjet mintájú első népköztársasági címert. Az Országház előtt mintegy kétszázezer ember követel‑ te Nagy Imrét, aki rövid beszédében az 1953-i kormányprogramhoz való visszatérést ígérte, és hazamenetelre szólította fel a tüntetőket. A tüntetők fegyvert szereztek és nem hátráltak meg az ÁVH-val szemben sem. A Magyar Rádiótól a 16 pont beolvasását követelték, aminek megtagadása után kezdődött a rádió ostroma. Eldördültek az első lövések. Másnap, 24-én (szerdán) reggel szovjet tankok vonultak be Budapestre. Velük ti‑ zenkétezer fegyveres felkelő vette fel a harcot. Így a spontán forradalom nemzeti sza‑ badságharccá változott. A felkelők elszántságát csak növelte az október 25-ei (csütör‑ töki) az országház előtti sortűz; valószínűleg ÁVH-sok lőttek orvul a békés tüntetőkre. Legalább 200 halott maradt a téren. A tüntetések és összecsapások a vidéki városokra is kiterjedtek. Október 28-án (va‑ sárnap) Nagy Imre tűzszünetet rendelt el, és nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvá‑ nította a megmozdulásokat. Bejelentette a szovjet csapatok azonnali kivonását Buda‑ pestről, a tárgyalások megkezdését az országból való teljes kivonulásról, az Államvé‑ delmi Hatóság (ÁVH) megszüntetését, valamint az amnesztiát a felkelőknek. Visszaállt a többpártrendszer. Október 30-án (kedden) a harcok már csillapodtak, s november 1-jére (csütörtökre) országszerte meg is szűntek. November 5-én (hétfőn) újraindulha‑ tott volna a munka a sztrájkoló üzemekben. A kormány külpolitikailag nehéz helyzetbe került. Eleget tett a nép követelésének: bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, valamint Magyarország semlegességét, de ehhez nyugati támogatást nem kaphatott. E lépéssel viszont veszélyeztette a keletközép­európai szovjet érdekeket. Egy szovjet kormánynyilatkozat kilátásba helyezte ugyan a Szovjetunió és a szocialista országok kapcsolatainak új alapokra helyezését,

47

ám közben folyamatosan özönlöttek a szovjet csapatok az országba. November 4-én, vasárnap hajnalban megindult a szovjet támadás a magyar forradalom leverésére. A túlerő egy hét alatt felszámolta az ellenállást. Nagy Imre és kormányának kommunista tagjai – családtagjaikkal együtt – a jugoszláv nagykövetségre menekültek. Kádár János szovjet támogatással megalakította ellenkormányát, a nevében For‑ radalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Az új hatalom szavakban elhatárolta magát a Rá‑ kosi-rendszertől, sőt egyes intézkedései megerősítették a forradalom vívmányait: pl. az ÁVH feloszlatását és a kötelező beszolgáltatás eltörlését. Ugyanakkor megszüntette a többpártrendszert és a sajtószabadságot. A szovjet intervenció és a Kádár-kormány el‑ len országszerte sztrájkba léptek az üzemek. Az ellenállás fő szervezői a forradalom alatt alakult munkástanácsok lettek. 1957 elejétől az új – akár ellenforradalminak is nevezhető – hatalom megszilárdult; fő vonásaiban visszaállt a forradalom előtti rendszer. Elsősorban volt ÁVH-sokból és pártfunkcionáriusokból sikerült karhatalmat toborozni. A népnyelv ennek tagjait ru‑ házatukról „pufajkásoknak” nevezte el. Kihirdették a statáriumot; megkezdődtek a tö‑ meges letartóztatások. A forradalmi bizottságokat és a munkástanácsokat feloszlatták, vezetőiket őrizetbe vették. Az 1956. október 23-án kezdődött magyar forradalmat és szabadságharcot 1988-ig – a híres Pozsgay-interjúig – hivatalosan ellenforradalomnak minősítették.

és a munkásság képviselői között. Kiáltványuk szocialista forradalomnak minősítette az eseményeket. A Városházán még aznap délután az üzemek, az egyetemek és a honvéd‑ ség küldöttei megalakították a Debreceni [Szocialista] Forradalmi Bizottmányt, melynek vezetői kezükbe vették a hatalmat, és irányították az eseményeket. Miként az országban általában, az események néhány nappal követték a budapesti forradalmi megmozdulásokat, Hajdú-Bihar megye falvainak és városainak lakossága is mozgolódott. Október 26-án még csak Püspökladányban, Hajdúnánáson és Hajdú‑ sámsonban voltak tüntetések. Október 27-e és 29-e között – tehát szombattól hétfőig – viszont megmozdult, utcára ment a lakosság szinte mindenütt; létrejöttek a forrada‑ lom helyi szervei: a szocialista forradalmi bizottmányok – avagy egyszerűbben: a for‑ radalmi bizottmányok, a nemzeti bizottmányok, a forradalmi bizottságok. A Debreceni Forradalmi Bizottmány segítségével megalakultak a járási bizottmányok is. Október 27-étől teherautókon a debreceni bizottmány megbízásából egyetemi hallgatók és katonák indultak el a megye településeire. A kiküldött szervezők, akik fegyveres kísérőkkel közlekedtek, legtöbb helyen már nem tartották szükségesnek a megválasztott bizottságot szocialistának nevezni. Több helyütt a kiküldött debreceni diákok szervezték a választást.

Mi történt Bagamérban? Mi történt Debrecenben és a megyében? 3. A forradalomhoz vezető egyik fontos esemény a szegedi egyetem nagy előadóter‑ mében, Auditórium maximumában 1956. október 16-án történt, ahol az addigi egységes és pártirányítás alatt álló ifjúsági szervezet, a DISZ (a Dolgozó Ifjúság Szövetsége) helyében megalakult az új egyetemista és főiskolás szervezet: a MEFESZ. Debrecenben az október 22-i egyetemi nagygyűlésen hírhozóként részt is vett egy szegedi diák. Október 23-án 9 óra után a debreceni egyetemisták is pontokba foglalták követeléseiket, majd a megyei pártbizottság elé vonultak, és követelték a fiatalok kívánságainak nyilvánosságra hoza‑ talát a Néplap aznapi különszámában. Délelőtt 10 óra után az egyetem előtti téren tartott gyűlésen felolvasták és elfogadták a húsz pontba foglalt kívánságokat, melyek lényegileg megegyeztek a Nagy Imre köré csoportosult pártellenzék programjával. A fiatalok transzparensekkel, jelszavakat hangoztatva, forradalmi dalokat énekelve ismét a Perényi utcai pártszékházhoz vonultak. A tüntetőkhöz középiskolások, majd a déli órákban már az utcákon sétálók is csatlakoztak. Délutánra általánossá vált a lakos‑ ság – benne a munkások – csatlakozása. Harminc-negyvenezer ember tolongott az ut‑ cákon; az esti órákra az egyetemisták által szervezett tüntetés politikai tömegdemonst‑ rációvá vált. A Kossuth utcai ÁVH-székháznál – elsőként az országban – eldördültek az első halálos lövések. Október 24-én az egyetemisták – megtudva azt, hogy Budapesten fegyveres felkelés robbant ki – sztrájkra hívták fel az üzemek dolgozóit, akik nyomban munkástanácsokat alakítottak. Az október 25-ei tárgyalás után 26-án, pénteken hajnalban a Perényi utcai pártszék‑ házban megszületett a megállapodás az MDP megyei vezetői, a katonaság, a diákság 

Ómolnár Miklós: 12 nap, amely ... 1956. október 23. – november 4., Szabad Tér Kiadó, Bp., 1989.; Bihari Péter: A 20. század története fiataloknak. Holnap Kiadó, 1991.

48

4. A bagaméri emberek ezekben az október végi napokban is rendes munkájukat végezték. Elvetették a következő évi kenyér alapját, a búzát; szedték a tengerit, vagy a szőlőben szorgoskodtak, szüreteltek. Az iskolában a tanítás folyamatos volt. Az em‑ berek az eseményekről a rádióból meg a Debrecenből szállongó hírekből értesültek. 1956. október 24-én (szerdán), 10 óra 41 perckor a rádió felszólította hallgatóit, hagy készülékeiket tegyék ki az ablakba, mert rövidesen Nagy Imre beszédét közvetítik. Az óvoda ablakába kitett rádióból az iskolából hazafelé menet magam is hallgattam Nagy Imre nyugtató beszédét. Az országban a középületek tetejéről leverték a vörös csillagokat. Kovács Albert (Deák Ferenc u.) október 26-án (pénteken) délután unokaöccsével együtt megjelent a bagaméri földművesszövetkezet nagyboltjában. Kérdőre vonta Holló Sándor boltveze‑ tőt: mikor akarja már levenni a bolt faláról a szovjet mintájú népköztársasági címert? A boltvezető kitérő válaszára Kovács Albert megkérte unokaöccsét, Kovács Imrét, hogy a címert a falról emelje le, aki azt le is akasztotta és kihajította az utcára. Később a bolt utcai homlokzatán lévő vörös csillagot Kovács Albert követelésére és a szövetkezet ve‑ zetőségének utasítására Kerékgyártó Imre szerelte le. 

Az ellenforradalom tényei Hajdú-Biharban. Szabadság Lapnyomda, Debrecen, 1957.; 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. Szerk: Fülep Tibor, Debrecen, 1993.



Lásd pl. [Ruszoly József] R. J.: „Forradalom van!” Sorok haza a Móra Ferenc Diákotthonból (Debrecen, 1956. október 24.). Bagaméri Krónika, 2001. dec. 25.; 3–4. – A címlapon a Néplap 1956. október 23-i rendkívüli kiadása, üzenetével. – A debreceni egyetemi, főiskolai és középiskolás fiatalok követelik c. „húsz pontot” 28-án (vasárnap) de. egy Álmosdon irányított teherautóval Debrecenből hazajövet, este a film vetítése előtt a gépházból beolvasta a mozi közönségének.



Gyenge Sándorné úgy emlékezik, hogy utóbb a határőrs épületéről Vida Sándor és a később bizottmányi taggá választott Gyarmati Sándor verte le a vörös csillagot. Vida Sándor külföldre távozott; ma is Brid‑ geport-ban (USA) él.

49

Bagamérba október 27-én (szombaton) délután debreceni diákok és katonák érkez‑ tek. Falunkat is érintő küldetésükről dr. Fazekas Mihály ny. karcagi múzeumigazgató – akkor harmadéves magyar-történelem szakos bölcsész-naplójába a következőket je‑ gyezte fel: Reggel a megyeházára mentünk Leszkovszki [Lenkovszky] Albinnal meg Tóth Bertivel; persze, több fiú is volt jelen a harmadévről – csak lányok nem jöttek. [...] A megyeházára autók jöttek, teherautók. Híre jött ugyanis, hogy a falvak népe nagyon háborog. Fejetlenség lett úrrá, szétfutott a ráko‑ sista vezetőség, nincs, aki irányítsa a hétköznapi élet eseményeit, s már egyes gazemberek lopni, rabolni kezdenek, sőt az egyéni bosszúállás réme is fenyeget. Ezért vált szükségessé, hogy nekünk, egyetemi hallgatóknak – akik október 23. óta rendkívül nagy tekintélyt élveztünk a köznép előtt – ki kell mennünk a falvakba, a nép közé, lecsillapítani őket, rendet teremteni köztük, megmagyarázva, hogy várják meg a törvényes rend helyreállítá‑ sát, a jogos és méltányos vezetőség megválasztását, akik majd minden ügyüket elrendezik. A megyeházán teherautóra ültünk és elindultunk a falvak felé. Utánunk egy másik teherau‑ tón magyar katonaság jött, fegyveres magyar katonaság, ők kísértek bennünket az autón ülve, lábhoz tett fegyverrel. Amerre kanyarodott a mi autónk, úgy követtek bennünket a katonák is. Így indultak az egyetemisták Hajdú-Bihar megye járási székhelyeire, városaiba, történetesen mi a falvaiba, hogy tájékoztassuk a falu népét a mai helyzetről, segítséget nyújtsunk az alakuló falu, illetve város vezetőségének, vagy ahol még nincs ilyen, megszervezzük annak megválasztását. Egyszóval: igyekezzünk rendet teremteni a falvakban. Vámospércs volt az első falu, ahová megérkeztünk. Majd Bagamér, Nyíracsád, Fülöp és Nyírmartonfalva következett, estére pedig megint Vámospércsre kanyarodtak vissza. Sajnos, csak a pércsi eseményeket jegyezte fel. Hiába kértem levelemben, negyven év távolából a Bagamérban történtekre utólag már nem emlékezett. Az 1957-i nyomozati iratok szerint érkezésük után – szombaton délután – gyűlést tartottak, melyen Tóth Albert tanácselnök még megpróbálta ismertetni a járási tanács által korábban küldött „programtervezetet”, de a falubeliek letorkolták. 

Dr. Fazekas Mihály: Én így láttam (Napló 1956–1957-ből). Karcag, 1996. 54–55. Lenkovszky Albin – Filep Tibor kötetében – idézte vissza a föntieket: „ Környékbeli falvakba mentünk a bizottmány megbízásából, hogy segítsünk megszervezni az önkormányzatokat. Nyitott teherautó platóján ült egy csomó egyete‑ mista, mögöttünk jött egy másik teherautó katonákkal megrakva. Minden faluban leszálltak néhányan, hallgatók is, katonák is, és hozzáláttak a dologhoz. Az egyik faluban mi is sorra kerültünk Tóth Bercivel és még egy-két emberrel. A tanácsháza előtti sáros főtér tele volt kidobált iratokkal, talán begyűjtési pa‑ pírokkal. Érezhető volt, hogy forradalom van...”



R. J. [Ruszoly József]: Bagamériak a megyei bíróság előtt 1957-ben. Bagaméri Krónika, 1996. december 25. (II. évf. 1–4. sz.) 34–36. [bevezető tanulmány], 36–39. [a Debreceni Megyei Bíróság B. 854/1957/9. sz. íté‑ lete], jelen hivatkozás: 35. A továbbiakban e közleményre az 1956. október 26–november 7-ei bagaméri eseményeket illetően újólag nem hivatkozom, csupán jelzem, hogy a visszaemlékezések mellett alapve‑ tő forrásom. Mivel magam nem kaptam engedélyt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Irattárában őrzött B. 854/1957. sz. akta kutatására, csakis ezen az úton juthatunk e döntő fontosságú anyaghoz. L. Ruszoly József: Bagamér múltjából. Válogatott közlemények. Bagaméri Kör, Bagamér, 2006. 72–80. (A Bagaméri Krónika Könyvei 2.)



L. az előző jegyzetbeli forrást. – Tóth Albert vb-elnök tanúvallomása a Debreceni Megyei Bíróság 1957. december 20-ai tárgyalási jegyzőkönyvében. Tóth Gyula rosszul emlékezik tehát, amikor levelében ezt írja: „Tóth Albert nem volt jelen sem ezen, sem más tömeggyűlésen.”

50

A koraesti órákban nagyobb tömeg gyülekezett a Hősök kertjénél, a határőrség laktanyája előtt. Köztük volt néhány italos ember is. Forradalmi jelszavakat kiáltoztak. Pál Sándor – aki egy nap múlva a bizottmány tagja lett – a tüntetők hangulatának (lel‑ kesítésének) fokozására félre akarta verni a református templom harangjait. Ezt Ármós Zsigmond, a református lelkész akadályozta meg. (Ármós Endre visszaemlékezése.) Voltak, akik arra biztattak, hogy be kell hatolni a határőrségre, ahonnan fegyvereket kell szerezni. A katonaviselt Gál József – a Kenderföldön, répaásás közben – látva a fa‑ luba igyekvő idegeneket a határőrséghez ment, mikor odaért, már forrponton volt a hangulat. Nem állt be a tömegbe, hanem inkább csitította a hangoskodókat. Nekem így emlékezett vissza a történtekre: „Döngették a kaput; be akartak törni. Eléjük álltam; megkérdeztem, hogy mit akartok? A válasz az volt: kihozzuk a fegyvereket. Kérdez‑ tem: mit akartok velük? A válasz az volt, hogy agyonlövünk mindenkit. Válaszom: „ezért nem fog fegyver a kezetekbe kerülni.” Gál József mellett eközben folyton ott állt Balogh Imre is. Gál József kihívta az őrsparancsnokot, Szabó Imre hadnagyot, aki elmondta, hogy az őrsről nem kaphatnak fegyvert. Ha továbbra is követelőznek, netán erőszakkal behatolnak az őrsre, fegyver‑ rel találják magukat szemben. A végén együttesen sikerült lecsendesíteni a népet. A tö‑ meg rendzavarás és erőszakos cselekmény megkísérlése nélkül szétoszlott. Gál József is elment haza. Az esti órákban a szemközti erdészet kapuján a forradalom jelképét: egy, a kivágott címer miatt lyukas nemzeti zászlót lengetett az októberi szél. Este ismét feltűnt egy katonai teherautó. A parancsnok arról értesülve, hogy az Oncsán Miklós Gáboréknál lakodalom van, katonáival odament. Kocsis Dezső – sze‑ rencsétlenségére ­– szóváltásba keveredett velük, ezért el is vitték. Holttestét másnap, vasárnap reggel találták meg a Bocskai utcán. Hogyan halt meg, azóta sem tudták meg hozzátartozói. Holttestén teherautó is keresztülment.10 Dr. Ludmány Sándor körzeti orvos véleménye alapján másnap temették. Temetéséről a forradalmi bizottmány in‑ tézkedett. Nem várták meg az igazságügyi orvosszakértő kijövetelét. Így hát ő lett a forradalom egyetlen, ártatlan bagaméri áldozata. E napon az álmosdi Gálfi István vezetésével felkerestek néhány személyt, akik el‑ vállalták volna a forradalmi bizottmány vezetését. Megkeresték Sári János Kinizsi ut‑ cai lakost, de ő nem vállalta. Voltak Silye Sándor volt csendőrnyomozó, Bocskai utcai lakosnál is, aki 11 évig volt szovjet hadifogságban, de ő sem vállalta. (Fia, Silye Attila mondta el ezt nekem 2001. október 20-án.) Kiss János gyulatagi lakos, „B”-listázott volt ottmányi vezetőjegyző sem vállalta a felkínált tisztséget. Még szombaton este vontatón egy nagyobb, 20–30 emberből álló álmosdi csoport érkezett a községbe. Felrótták az utcán ácsorgó vagy éppen a borbélyüzletben sorukra váró bagamériaknak, hogy itt még nem ég a tanácsháza... Be akartak hatolni a tanácsházá‑ ra, melynek ajtaja és kapuja zárva volt. Bagamériak is keveredtek közéjük, így a végén már 40–50­-en voltak. Fenyegető magatartásukkal kényszerítették Tóth Albertet, hogy a tanácsháza hivatali helyiségeit nyissa ki. Ezt – levélbeli emlékezése szerint – fia, Tóth Gyula tette meg helyette. Benyomultak az épületbe, ahonnan a begyűjtési (termény- és 

Gál József: „Ennyit mindenképpen le kellett írnom.” Bagaméri Krónika, 2002. december 31. (VIII. évf. 3–4. sz.) 63–64.

10 Barizs Dániel, aki akkor rendőr szakaszvezetőként szolgált Vámospércsen, október 28-án reggel tette meg az első intézkedést; igyekezett biztosítani a teherautó nyomát. Tóth Gyula szerint a nyomozók a gépkocsit azonosították, vezetőjét és utasait azonban nem találták.

51

termék-beszolgáltatási) és pénzügyi- adóügyi iratokat, valamint a könyvtár könyve‑ it az utcára kihordva meggyújtották és elégették. Másnap, vasárnap délelőtt is láttam még az utcán a füstölgő papírdarabokat, a tanácsteremben letépett dekorációs anyago‑ kat és a széttört Sztálin-szobrot.11 Még a kataszteri birtokíveket kiforgatták a szekrényből; szerencsére az elégetésüket visszaemlékezések szerint Gy. Lakatos Gábor és Tóth Jó‑ zsef (Hunyadi u.) megakadályozta. (A nyomozati vallomások Gy. Lakatos Györgyöt és K. Lakatos Sándort említik e fontos iratok megmentőiként.) Még ezen az estén az MDP párthelyiségét – Venczel Károly temetkezési vállalkozó államosított házában (Bocskai u.) – is feldúlták; többnyire álmosdiak, de a bagaméri Ásztai Sándor – aki az iratégetésben is jeleskedett – ismét feltűnt köztük. Miért jöttek az álmosdiak Bagamérba, miért csatlakoztak hozzájuk a szocializmus szegény emberei? Erre csak az lehet a válasz, hogy a Rákosi-rendszer parasztságot nyo‑ morító politikájával nem értettek egyet. A kommunista vezetés a „kulákoktól” és az 1945-ben újonnan földhöz jutottaktól egyaránt behajtotta a súlyos adókat. A beszolgál‑ tatást nem teljesítőkkel szemben is eljártak, leseperték a padlást. Akkor is teljesíteni kellett a beszolgáltatást, ha a parasztnak nem maradt meg az államilag meghatározott fejadag sem. Megörtént az is, hogy a ’45-ös kommunista párttag karóval zavarta ki az udvarából a végrehajtókat. 5. Október 28-án, vasárnap reggel népgyűlést tartottak a tanácsháza előtt, a kapu és tűzoltószertár közötti részen. Még mindig elég paprikás volt a hangulat. 20-30 bagamé‑ ri lakos jelenlétében egy diák felolvasta a pontokba foglalt követeléseket. A jelenlévők Tóth Albert legidősebbik fiát – Tóth Gyula tanítót – arra késztették, hogy álljon fel az ott lévő asztalra, és mondjon véleményt a felolvasott követelésekről. Takács Zoltán is felpattant az asztalra; elszavalta a Nemzeti dalt.12 Ősz lévén, minden esetben, amikor nagyobb hangú megnyilvánulás volt, az bizony túlfűtött, italos egyénektől eredt. Tettleges bántalmazások nem voltak a községben, ami annak is köszönhető, hogy a megválasztott forradalmi bizottmány – a hatalom birtokosa – igyekezett leszerelni a háborgókat. Földosztó Kiss György, aki 1945-ben parasztpárti főbírója is volt a községnek, ké‑ szítette el a forradalmi bizottmány tagjaira való javaslatot. A népgyűlésen a választás idejére már 500–600-an voltak jelen. Úgy állította össze a névsort, hogy a tagok között sem MDP-tag, sem tanácstag nem volt. A jelöltek – az egyetlen 20 holdas gazda (ifj. Száz Dániel) mellett – többnyire 5–6 holdon gazdálkodó parasztemberek voltak, de akadtak köztük iskolázott személyek is; Csete László, Krasznai Károly, Pethes Andor. Nem hiányoztak közülük más rétegek képviselői sem (boltos, ács- és kőműves mester, gyári munkás, fuvaros, „sármunkás” és zenész, nyugdíjas). A jelölésnél arra töreked‑ 11 Mindezen felbuzdulva az iskolában a nyolcadikosok el is akarták égetni az orosz nyelvkönyveiket, ám ebben Herczegh Endre magyar-történelem szakos tanárunk meggátolta őket. 12 A tanácselnök fiának szerepléséről ellentmondóak az adatok. Szendrei István szerint éppen Takács Zol‑ tán fellépése közben tudott csendesen távozni. Hozzám küldött levelében – az azóta elhunyt – Tóth Gyu‑ la viszont így emlékezik vissza: „Valóban és valódi népgyűlés volt. Ott 2–300 ember volt jelen. Engem senki nem kényszerített semmire. Azt a 20 pontos követelést olvastam fel, melyet 26-án Debrecenben fogalmaztak meg. Ennek felolvasása után jöttek a helyi követelések. Így Szilágyi és Balog urak a cséplő‑ gépeiket, Ács István a malmát követelte vissza. Ezen kívül még számos olyan követelés mint szekér, ló, eke, föld hangzott el. Ezeket visszaolvastam, egyetértésre talált. Ezután letisztáztuk és átadtuk a Bizott‑ ságnak. Epilógus: Itt nem hangzott el Himnusz, „Nemzeti dal”. Tehát ugrálni sem kellett senkinek. Takács Zoli barátomnak is megköszönöm a jóindulatát, de valahol rosszul emlékszik.”

52

tek, hogy lehetőleg minden utcából kerüljön be egy-egy személy a bizottmányba. Id. Cs. Lakatos József tűzoltóparancsnok is bele akart szólni a jelölésbe. Ám mivel 1945ben törvénybíróként tagja volt az elöljáróságnak, bár a kommunista pártnak nem, Gál Józsefről ezt kapta: „Hallgass, orosz bíró voltál, nincs szavazati jogod!” A közfelkiáltással megválasztott Bagamér Községi Forradalmi Bizottmány tagjai lettek: ifj. Gál József elnök, Szatmári József (Bocskai u.), Csontos Sándor (Árpád u.), Balogh Imre (Hunyadi u.), Szász Dániel (Kossuth u.), Pál Sándor (Nagybercsényi u.), Sári Já‑ nos (Kinizsi u.), ifj. Zsíros József (Csokonai u.), Bályi József (Báthori u.), Gyarmati Sán‑ dor (Rákóczi u.), Dobolán György (Petőfi u.), P. Lakatos János (Régi Házhely), ifj. Ker‑ tész Dániel (Újházhely), ifj. Pál János (Újházhely), Lakatos Bálint (Oncsa), Balogh Sándor (Didó) (Deák Ferenc u.), Csete László, Krasznai Károly és Pethes Andor. Említik még a volt csendőr Komlódi Gábort és Czakó Józsefet is E közvetlen demokratikus módon megválasztott bizottmány élvezte a község bi‑ zalmát. A bizottmányi tagok jórészt ötven év alattiak voltak. Mára persze már a legfi‑ atalabbak is túl vannak a hatvanon. Az már csak a történteknek az 1957-i nyomozás során való „szépítése” volt, hogy a kihallgatott bizottmányi tagok jó része – úgymond – csak utólag értesült a történtekről, így beválasztásáról is. 6. Elnökké Gál Józsefet választották. (Hogy ő „önként”, azaz önkényesen vette vol‑ na át az elnökséget, néhány tanúvallomásban fölmerült ugyan, ám aligha állja meg a helyét.) A megválasztottak azonnal bevonultak a tanácsházára. A papírmunkával [id.] Krasznai Károly és Pethes Andor – mindketten régebbi községházi alkalmazottak –, valamint Csete László foglalkoztak. Jelentősebb szerepet játszott még Sári János is.13 A bizottmányi titkári hivatal átvételére Pethes Andor szinte filmszerűen megjelenít‑ ve az eseményeket – középpontjukba már-már magát állítva – így emlékszik vissza: „Fegyveres katonák és volt egyetemi kartársaim jöttek ki Debrecenből. Megismertek. És kérték, hogy hívassam fel a tanácselnököt, és vegyem át a községháza kulcsát. Két hétig én voltam a pünkösdi király. Ültem az íróasztalnál, a forradalmi községházán. És most küldöncöt menesztettem a tanácselnökhöz. Kis idő múlva sápadtan, zölden, reszketve, kezében a kulccsal előttem állt az ellenfél és remegő hangon szólt: »Tessék a kulcs! Elmehetek?« »Elmehet!« – szóltam röviden, hivatalosan, és átvettem tőle a nagy‑ kulcsot. A szuronyos katonák éppen körülvettek engem az asztalnál. Beszélgettünk. Igyekeztem elterelni a figyelmüket a távozó vb-­elnökről, aki gyorsan elillant a hely‑ színről.”14

13 Pethes Andort – visszaemlékezése szerint – a választás után küldöttség kereste meg, hogy vállalná el a bizottmány titkári funkcióját, amit ő készséggel megtett. Gál József szerint erre Csete László is jelentke‑ zett volna. (Magát mentendő tanúvallomásában éppen azt állította, hogy az elnök kényszerítette a hiva‑ tali munkára.) Sári János úgy emlékszik, hogy a bizottmány elnökké őt is megválasztotta volna, ám ő ezt nem vállalta. – Szóbajöhetett (volna) Kiss János volt ottományi, 1945-ben Bagamérban is megválasztott, ám 1946-ban politikai okokból elbocsátott vezető jegyző reaktiválása is, ám ő – mint annakidején a még gimnazista Ruszoly Józsefnek elmondta – látván a bizonytalan helyzetet, semmire nem vállalkozott. 14 „Nem értem – írja Tóth Gyula – Pethes Andor nagymonológját. Hisz az ő mondandója fölött ott van, hogy Szabó Imre hogy kapja meg a kulcsokat. Ez megtörtént jkv. szerint. Akkor nem tudom, hogy Pethes Andor milyen kulcsot keres? Itt szeretném leszögezni, hogy nem reszkettünk, hiszen olyan önvédelmi eszközökkel voltunk ellátva, amelyek birtoklása egyértelműen biztonságot kölcsönzött.” – A nemzetőr‑ ségnek november 3-áig vadászpuskái is alig voltak! Egyébként Pethes Andor föltehetően a kaput nyitó nagykulcsra emlékezhet.

53

A vallomások szerint a forradalmi bizottmány első ülését október 29-én, hétfőn tartotta. Erre a kisbíró hordta körbe a körözvényt. Az ülés az estébe nyúlt; 7 óra tájt ala‑ kították meg s osztották be a nemzetőrséget, melynek parancsnoka Szabó Imre határőr őrsparancsnok lett. A bizottmány még két ülést tartott a községházán, egyiket sem teljes létszámban, ám mindig nyilvánosan. Az ment be, aki akart. A vallomások a személy- és vagyonbiz‑ tonság megőrzésére tett lépéseit emelik ki. Ebben a nemzetőrségre támaszkodott, mely‑ nek tagjai töltetlen – esetleg csak két-két tölténnyel ellátott – vadászpuskákkal őrizték a veszélyeztetett raktárakat, így a Nagymagtárt is. Nem is annyira a helybéliektől, mint inkább az autókkal föl-föltűnő, „kóborló” idegenektől. Megakadályozták azt is, hogy a Nagymagtár készletét a lakosság között kiosszák; ugyancsak elutasították a Vámospércs községének azon kérését is, hogy 5 vagon búzát adjanak ki az ottani lakosság részére. Gál József egy október végi-november eleji – Tarr-Szilágyi István rendőrségi tanú‑ vallomása szerint november 3-ai (szombati) – útján a debreceni Pavillon laktanyából a nemzetőrségnek fegyvereket is hozott: két géppisztolyt és három puskát, töltényekkel. A falu önvédelmére, persze – mint a vallomások hangsúlyozzák – nem a szovjet had‑ sereg, hanem a kóborló személyek ellen. Szerencséjére rögtön át is adta a fegyvereket Szabó Imre hadnagynak, aki a határőr laktanyába vitette azokat. A bizottmány egy alkalommal elhatározta: aki részeges vagy kötekedő, kizárja tag‑ jai sorából; „tagjai csak rendes emberek lehetnek” (Szabó Imre). A bírósági iratanyag alapján részleteiben nem tisztázható a forradalmi bizottmány közigazgatási szerepe. Az tény, hogy a vasárnapi népgyűlésen a kommunistáknak tekintett tanácsi alkalmazottak eltávolításáért is hallatszottak követelések, ám ők (legalábbis egyesek) – a tanácselnök (vb-elnök) kivételével – e napokban is bejártak munkahelyükre. A faluban üldözni nem üldöztek ugyan senkit, ám az ötvenes években „viselt dol‑ gaikért” némelyeket mégis érhettek atrocitások. Pethes Andor visszaemlékezése sze‑ rint Vecsei Sándor erdőkerülő – 1950-ben népfrontelnök – kért tőlük védelmet. Ifj. Vass Ferenc népfrontelnök, akinek egyébként a református egyházközség, sőt a földműves‑ szövetkezet vezetésében is szerepe volt, résztvett ugyan a bizottmány ülésein; utóbb így jelenthetett is fel embereket, később mégis azok közé sorolták, akikkel szemben „az ellenforradalmárok embertelenül, megalázóan viselkedtek”.15 Október 29-én Gál József a lakásán felkereste a tanácselnököt, hogy a páncélszek‑ rény és az asztalok kulcsait adja át neki. Tóth Albert azonban nem adta át a kulcsokat; a községházán megkérdezte a bizottmány tagjait, hogy ki vállalja majd a felelősséget. Végül abban egyeztek meg, hogy a kulcsokat Szabó Imre nemzetőr parancsnoknak adják át. A tanácsházán fenyegető szavak is elhangzottak, ezért Gál József személyesen kísérte haza Tóth Albertet, aki november 7-éig nem is tért vissza hivatalába. November 1-jén (csütörtökön) meg a helyi malom munkásai – köztük Ruszoly Ká‑ roly – jelentek meg a tanácsházán, ahol Csete László forradalmi bizottmányi tag előtt Janka Mihály malomigazgató leváltását követelték. Egyszerűen fölöslegesnek tartottak hármójukra még egy igazgatót is. A forradalmi bizottmány Csete László előterjesztésé‑ re az igazgató leváltását határozta el. Két bizottmányi tag ki is ment a malom átvételé‑ re. A malmot jegyzőkönyvileg mégsem vehették át, így a leváltás és az átvétel lekerült a napirendről.

A bizottmány a lakosság követelésére a földművesszövetkezet vezetőségének le‑ cseréléséről is tárgyalt, ám ez is csak elképzelés maradt. A kicsiny Alkotmány tsz[cs]16 tagságának egy része – az. álmosdiak bujtogatására – a közös vagyon fölosztását követelte, ám a bizottmány – Gál József és Sári János irányadó hozzászólására – nemhogy pártolta volna e törekvést, hanem még őrséget is állított magtárukhoz. November elején maga Gál József nyugtatta meg a zárszámadást előkészítőket: végezzék csak el nyugodtan munkájukat, ő majd „vigyázni fog minden‑ re” (Szűcs János). E kis, 1949-ben alakult tsz (tszcs) nem is oszlott föl. A helyzetet jellemzi, hogy a forradalmi bizottmány vagy bármely tagja a korábbi párt – vagy a tanácstagok, valamint a tanácsi alkalmazottak ellen semmilyen intézke‑ dést nem tett. A tanácsiak látván a kialakult viszonyokat többnyire önként maradtak otthon. Szilágyi Károly községgazda – egykori káptalani erdész, majd cséplőgép-tulaj‑ donos – a bizottmány működése idején is dolgozott. A bizottmány a községháza hivatalos helyiségében november 6-áig ülésezett. Rend‑ szeresen, mindennap csak Gál József, Pethes Andor, Csete László és Sári János volt bent az irodában A Bagaméri Forradalmi Bizottmánynak fölöttes szerve csakis a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány lehetett, mellyel Gál József elnök személyes kapcsolatot is tartott. Motoron – Tarr-Szilágyi Istvánnal és Gerstmajer Lajos erdész-párttitkárral – háromszor vitette be magát Debrecenbe. Lakatos János házhelyi boltos, bizottmányi tag is ugyan‑ így vitt egyszer levelet a debreceni „irodaházba”, azaz a megyei tanács épületébe. (A debreceni bizottmány egyébként a városházán ülésezett.) Október 30-a után a bizottmány politikai alapkövetelései voltak:

15 Tanulmányok a népfrontmozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéből. Szerk.: Gazdag István. Debrecen, 1985. 106. p.

17 Bagamér Nagyközség Polgármesteri Hivatalának Irattára, Házassági anyakönyv: 21/1956. s 22/1956. sz. bejegyzés.

54

55

• a szovjet csapatok kivonása; • az ország függetlenségének biztosítása; • a többpártrendszeren alapuló választások. A harcoló Budapest támogatására Bagamérban is gyűjtöttek élelmiszert; főleg bur‑ gonyát és lisztet. Az adományokat a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmánytól kért két teherautóval október 30-án vitték fel Budapestre. A kísérők Pál Sándor és Sári János bizottmányi tagok voltak. Pál Sándor egy vadászfegyvert is kapott az útra. Ha‑ zafelé jövet elvették tőle, amiről igazolását bemutatta. A szállítmányt – a kiégett Corvin moziban töltött éjszaka után – a Laboratóriumi Felszerelések Gyárában (Budapest, IX. ker. Liliom u. 46.) adták le; az átvételről igazolást kértek, melyet itthon be is mutattak. Szir‑ tes Tibor – akkor határőr őrmester – úgy emlékezik, hogy a gépkocsivezetők két-két fegyveres kísérőt kértek. Egyikük – kocsiparancsnokként – éppen ő volt, aki jól ismerte a fővárost. Hazafelé jövet csak Debrecenben estek át igazoláson. Miután elveszítették egymást, a másik kocsikísérő határőr csak november 2-án érkezett vissza Bagamérba. A forradalmi bizottmány működése alatt két házasságkötés volt. Az egyiket október 27-én Szilágyi Károly, a másikat november 3-án Pethes Andor anyakönyvezte.17 16 Az Alkotmány tszcs 1949-ben alakult a tagok által bevitt „az államosított (egyházi és községi), valamint a „kulákoktól” – Dandé Imrétől, Bíró Alberttől és a Bíró család többi tagjától – elvett földeken. Elnöke ekkor Kertész Barna volt.

Két haláleset is történt. Mint szóltam róla, október 28-án a 27 éves szerencsétlen Kocsis Dezső hunyt el; Szilágyi Károly anyakönyvezte. Október 31-én a kéthónapos Balogh Zoltán halt meg. Pethes Andor anyakönyvezését 1957. március 13-án hitelesí‑ tette a járási tanács igazgatási osztálya.18 7. A november 4-i (vasárnap) hajnali szovjet támadás megrendítette a forradalmi bizottmányokat, ám mivel minden településre nem jutottak el a megszállók, a forrada‑ lom helyi vezetőit nem tartóztathatták le. Bagamérban is a forradalmi bizottmány még két-három napig tovább működött. Pethes Andor így emlékszik vissza az utolsó napokra: „A forradalmi bizottmány 1956. október 23-ától [valójában: október 28-ától] november 6-áig vagy 7-éig működött. Én egy pár taggal még az utolsó napon is bent voltam a községházán, illetve az irodá‑ ban. Jöttek a hírek, hogy az orosz megszálló csapatok Debrecenből már Nagyléta és Ba‑ gamér felé is elindultak és közelednek. Valószínű e híreknek tudható be, hogy a tagok különböző kifogásokkal apránként elpárologtak mellőlem. Dél felé már csak egyedül maradtam bent. Ekkor bejött a tanácselnök, és én a kulcsot visszaadtam neki.” Talán e napon láttam én – akkor hetedikes voltam – a vb-elnök szolgálati lakása előtt azt a teherautót, melynek platóján fegyveres szovjet katonák és géppuskák voltak. Tóth Albert nem kért védelmet, így a szovjet katonák nem is maradtak a faluban.

A határőrsön 8. Szirtes Tibor, aki a forradalom idején sorállományú határőr őrmesterként szol‑ gált a bagaméri határőrsön, megírta akkori emlékeit is. E szerint Szabó Imre őrspa‑ rancsnokot többször berendelték Nyírbátorba, a kerületi parancsnokságra. A parancs‑ nok távolléte alatt ő volt a helyettes parancsnok. Mint leírja, 1956. október 23-a után az országhatáron magyar oldalról megszün‑ tették a járőrözést. (Őrizték azt a román határőrök éppen eléggé...) Intézkedési tervet dolgoztak ki a határőrs épületében – id. Szász Dániel egykori főbíró államosított és belül átalakított házában – maguk védelmére. Először az volt a tervük, hogy a magyarromán országhatár felé menet a szomszédos nyírábrányi őrsre menekülnek. Nyírbá‑ torból november 2-án arra utasították őket, hogy ha több kettőnél, Nagylétára, a járási székhelyen lévő őrsre távozzanak. A Bagaméri Forradalmi Bizottmány (a „forradalmi bizottság”) 1956. november 1jére (csütörtökre) gyűlést hirdetett a tanácsháza elé. Ezen a határőrök is részt vettek. Másnap is csoportosulgattak a falubeliek. Meghányták-vetették a forradalom kilátá‑ sait... Erre az időre elfogyván a hús az őrsön, a parancsnok engedélyével mintegy pótlás‑ ként nyulat és fácánt lőttek. November 3-án (szombaton) este a záhonyi laktanyából (!) – föltehetően az ott már készülő szovjet támadás elől menekülve – teherautón 15–20 katonafiatal (határőr?) ér‑ kezett a faluba; másnap tovább is mentek. Az „intézkedési terv” szerint egyébként a sapkákról levágott vörös csillagot ki‑ nek-kinek jól el kellett tennie. A határőrs védelmét megerősítették, az udvar hátuljára

is őrséget állítottak. Támadás esetén – felszólítás nyomán – azonnal lőni kellett volna. Előkészítettek egy láda kézigránátot, s megtöltötték a géppisztolyok póttárait is. Egy szekér is elő volt készítve a fegyverek fedezete melletti menekülésre.19 Hál’ Istennek, ebből nem lett semmi! Hogy szélsőséges esetben mi lehetett volna, a mosonmagyaróvári sortűz példája mutatja. Hogy az október 27-i – álmosdiak keltette – lármázáson túl nem történt különösebb, több mindennel is magyarázható. A határőrs katonái pedig elég jól beépültek a falu társadalmába, különösen fiatalságának körébe. A forradalom bagaméri vezetői elég okosak voltak ahhoz, hogy inkább az együttmű‑ ködést keressék. Az persze más kérdés, hogy az óvatosan lavírozó Szabó Imre őrspa‑ rancsnok volt az első, aki Bagamérban – 1957 januárjában – az ellenforradalom kifejezé‑ sét a szájára vette!

A visszarendeződés 9. 1956. november 10-én (szombaton) a forradalmi bizottmány és a községi tanács végrehajtó bizottsága már együtt tartotta „összejövetelét”. Tóth Albert vb-elnök szavait így örökítette meg a jegyzőkönyv. „[...] a forradalmi bizottmány, amikor átvette a köz‑ élet vezetését, helyesen vitte az ügyeket a rendfenntartás[ban] és minden egyéb vona‑ lon. Az a kérése, ne legyen félreértés köztünk, legyünk egyek, adjuk meg a segítséget minden vonatkozásban a közélet és a rend biztosításában.” Ezen az ülésen hat bizott‑ mányi tag és három vb-tag vett részt. A hozzászólók főleg a búzának a Nagymagtárból a malomba való szállításáról, a liszt- és kenyérellátásról tanácskoztak. A tűzifa-ellátás‑ ról is szó esett. A forradalmi bizottmány immáron a vb-vel együtt hozott határozatában mondta ki, hogy a községben továbbra is 16 nemzetőrnek kell szolgálatot teljesítenie. Sári János bizottmányi és Antal József vb-tagot bízták meg azzal, hogy az erdőgazda‑ ságtól írásban és személyesen kérjenek a lakosság részére tűzifát. Határoztak arról is, hogy a két testület minden szerdai napon 8 órai kezdettel összevont értekezletet tart. A november 14-én megtartott összevont vb- és forradalmi bizottmányi ülésen is‑ mét a közrend megszilárdításával, valamint a tüzelő- és az élelmiszerellátással fog‑ lalkoztak. Tizenhatan voltak jelen, ám hogy kik, az nem olvasható a jegyzőkönyvben. Határoztak arról is, hogy az éjjeliőri szolgálatra 18–55 éves korig osztják be a férfiakat. Az erdészetnél 490 köbméter gallyfa volt készenlétben. A napirendekhez Sári János bizottmányi tag többször hozzászólt. Intézkedtek, hogy dobolják ki: a kijárási tilalom este 9-től hajnal 4-ig tart, a fegyvereket pedig november 18-ig mindenki szolgáltassa be a határőrségre. (Tudtommal a faluban illegálisan, még az október 23-ai esti debreceni tüntetésen szerzett fegyvere – egy TT-­pisztoly – egyedül a később ezért is elítélt Á. S.nek volt, akitől november közepén a rendőrség kobozta el.) Mivel a boltok árukészlete novemberben megfogyatkozott, Pál Sándor fuvaros bi‑ zottmányi tagot kérték meg, hogy Debrecenből hozzon élelmiszereket. Megérkezése‑ kor a Csokonai utcai (kisújsori) boltnál körbefogták a lisztesi cigányok, követelve tőle, hogy ingyen ossza szét köztük a hozott élelmiszereket. Ő kérésüket nem teljesítette; ekkor Balogh Gyula (Zdronya) és társai rátámadtak. Egyikük ásóval fejbe vágta. A de‑ cember 4-ei testületi ülés jelenléti íve szerint Pál Sándor – különben nagy és erős ember 19 Szirtes Tibor: Az a három évem. 1953–[19] 56. (Kézirat.) Bp., 1983. 181–203.

18 Uo. Halotti anyakönyv 33/1956. sz. bejegyzés.

56

57

– beteg volt. Súlyos fejsérülést szenvedett; kórházban is ápolták. A bírósági tárgyalása Bagamérban volt. Én is láttam a beteg, kiszőrösödött Pál Sándort a tárgyalás idején. A bizottmány és a tanács vb következő rendes heti ülését december 5-én tartotta a tanácsháza elnöki irodájában. Az ülésen tizenegy bizottmányi és öt vb-tag vett részt. A meghívó szerint a forradalmi bizottmány tagjai közül egy intéző bizottságot kellett volna választani, ám erre a jegyzőkönyv szerint nem került sor. Tatai Lajos, az új irodaveze‑ tő20 – leendő vb-titkár – elmondta, hogy az októberi forradalmi megmozdulás során a szeszfőzde ajtaját betörték; azt rendbe kellett hozatni; zárral együtt 190 Ft-ba került. Napirenden szerepelt még a további élelmiszergyűjtés a főváros lakossága részére. A december 17-ére összehívott rendes heti ülés jegyzőkönyve már csupán vb-ülésről szól. (Írógéppel íródott, Tatai Lajos szerkesztésében.) Ezen az ülésen már csak négy bizottmányi tag vett részt – Tóth Albert vb-elnök elmondta, hogy folytatják a gyűjtést a budapesti dolgozók részére. A december 28-án tartott vb-ülésen nyolc bizottmányi tag vett részt. Az ülés napirendjén szerepelt a Rákosi Mátyás utca nevének megváltoztatá‑ sa. Szabó Imre határőr hadnagy javasolta: „ezen utcát Kölcsey névre változtassák át. A vb a javaslatba hozott utcanevet egyhangúlag elfogadja.” (A vb így az utcanév-változ‑ tatásról formális határozatot nem hozott.) Sári János mint az adományt kísérő bizottmányi tag az ülésen bejelentette, hogy a budapesti dolgozókhoz eljutott a község közösségének adománya. Az 1956. december 27-én délelőtt a községi tanács vb hivatalában 11 órakor felvé‑ tetett jegyzőkönyv szerint a Debreceni Járási Tanács VB megbízottjai az Elnöki Tanács 1956. évi 25. sz. törvényerejű rendelet 1. §-ának (2) bekezdése alapján „a községi tanács vb forradalmi bizottmányának [így!] működését megszüntetettnek tekintik”. A forradalmi bizottmány ténykedése alatt keletkezett iratokat Tóth Albert egymaga adhatta át a járási tanács vb küldötteinek, akik azokat a jegyzőkönyv szerint át is vet‑ ték. A két kiküldött: Lovas Lajos és Gábor Lajos volt. Jó lenne tudni, hogy hova kerültek ezek az iratok. A jegyzőkönyvet a forradalmi bizottmány nevében nem írta alá senki sem, csupán Tóth Albert írta alá a tanács vb részéről.21 A forradalmi bizottmány és a vb együttes üléseiről feljegyzések készültek; a no‑ vember 10-én és 14-én készült együttes ülési jegyzőkönyvet Szilágyi Károly községgaz‑ da készítette; csupán kézírásában maradt meg az utókor számára. 10. Az 1957. január 11-i vb-ülésen Szabó Imre határőr hadnagy rövid visszapillan‑ tást adott az október 23-a utáni, általa immáron ellenforradalomnak nevezett országos és helyi eseményekről. Tóth Albert újfent kijelentette: a bizottmány községünkben jól működött, ámbár nem járt el helyesen, amikor a tanácsi dolgozók leváltását és újak beállítását kivitte a köztudatba. A vb 4/1957. számú határozatában ekkor mondta ki a „községben működő forradalmi bizottmány megszűntét”. Jellemző a vélemények gyors változására, hogy Tatai Lajos a január 21-ei vb-ülé‑ sen még forradalmi viszonyokként jellemezte az október 23-a utáni eseményeket, 28-án 20 A községnek már nyolc hónapja nem volt vb-titkára, ezért a hatalomba ismét visszakerült végrehajtó bizottság a december 2-i ülésén Tatai Lajost nevezte ki irodavezetőnek, aki utóbb vb-titkár lett.

viszont már ezt hajtogatta: „még községünk dolgozói között is vannak olyan félreve‑ zetettek, akik nem látnak tisztán, és maguk a tanácstagok is az ellenséges hangokra hallgatva, húzódoznak a közügyekben való részvételtől”. A rendőrségen az egész idő alatt Balló András rendőr törzsőrmester teljesített szol‑ gálatot. Tevékenysége a csendesítésben és a mértéktartásra való rábeszélésben merült ki. A határőrség elsősorban határőrizeti szolgálatát látta el. Szabó Imre határőr had‑ nagy, őrsparancsnok több összejövetelen megjelent; úgymond az írott és íratlan törvé‑ nyek betartására igyekezett rávenni az embereket. A községi tanács 1957. február 10-ei ülésén 37 tanácstag és 35 „vendég” vett részt. A tanácsülés jegyzőkönyve már a régi kerékvágásba visszatért közéletet tükrözte. Idézem: „Gál József vendég sérelmezi, hogy a forradalmi bizottmány tagjait ellenfor‑ radalmároknak minősítik. Szerinte ez nem áll. Mert a helyzet is igazolta, hogy az itteni forradalmi bizottság úgy a terményraktárt, mint a tsz feloszlatását is megakadályozta. Maguk a forradalmi bizottmány tagjai sem engedték ezeket az eljárásokat.” (Kiemelés tőlem – R. B.) Szabó Imre határőr hadnagy viszont, aki a nemzetőrségnek is a parancsnoka volt, nem átallotta hamis vádakkal illetni pár hónappal azelőtti társait. Szerinte: ami történt, az „helyi viszonylatba[n] is ellenforradalom, ha nem is nagymértékben [...] a forra‑ dalmi bizottmány ténykedése mindjárt abban nyilvánult meg, hogy a régi kipróbált vezetőséget leváltotta, elmozdította állás[uk]ból a tanácsi dolgozókat, sőt a földmű‑ vesszövetkezetnél is ezt iparkodtak volna tenni. Ugyanezt tették a község kezelésében levő malomüzemmel, [ahol] az igazgató leváltása iránt intézkedtek. Olyan jelszavakat használtak, hogy nem kell adót fizetni, [a] Kádár­-kormányt nem ismerik el. Ezek mind az ellenforradalom megnyilvánulásai voltak, ezek ellenforradalmi ténykedések voltak, tehát a volt forradalmi bizottmányban igenis ellenforradalmi tevékenységet végeztek.” Érdekes viszont, hogy Tóth Albert vb-elnök előterjesztésében még mindig „forradalmi eseményekről” szólt.22

Egy decemberi epizód: álmosdiak Bagamérban 11. 1956. december 11-én és 12-én a megye huszonöt településén kormányellenes tüntetések voltak. A november 4-e után letartóztatott forradalmárok szabadon bocsá‑ tását, Kádár János és kormánya lemondását, Nagy Imrének a miniszterelnöki székbe való visszahelyezését követelték. Tüntetés volt – többek között – Kokadon, Álmosdon és Bagamérban is.23 Visszaemlékezések szerint Álmosd irányából december 11-én a délutáni órákban nagyobb emberi tömegtől eredő zúgás, morajlás hallatszott. Lehet‑ tek vagy 150–200-an. Először rendőrökkel találkoztak, akik azonban lefegyverzésüktől tartva visszavonultak Báthori utcai őrsükre. A szervezők autóbusszal érkeztek; az utcán álldogálókat csatlakozásra hívták fel. A Bocskai utca közepén Szabó hadnagy őrparancsnok vezetésével tíz–tizenkét határ‑

21 L. a Függelékben. E Bagamér község tanácsa végrehajtó bizottsági iratai között őrzött jegyzőkönyvet Tóth Gyula szövegezte. „Gál Jóska – írja – végig kitartott elvei és meggyőződése mellett. Egyik meg‑ hallgatásán részt vettem, a jkv.-et én írtam. Könyörögtem Jóskának, írja alá a lemondását. Nem tette. Én akkor drukkoltam neki. Akkor sem írta alá. Ezért ment el ez a jkv. aláírás[a] nélkül.” – Gál József, a Bagaméri Forradalmi Bizottmány iratait javarészt idejében elégette...

22 A hivatkozott jegyzőkönyvekre ehelyütt csupán a főszövegbeli dátumokkal hivatkozom. Lelőhelyük: Haj‑ dú-Bihar Megyei Levéltár. Bagamér község tanácsának jegyzőkönyvei, 1957. (HBML XXIII. 605/a. 6. k.); Bagamér község tanácsa végrehajtó bizottságának jegyzőkönyvei, 1956–1957. (HBML XXIII. 606/a. 6–7. k.)

58

59

23 Vajda Mária: Álmosd. Bp., [2003.] (Száz magyar falu könyvesháza. Szerk.: Selmeczi László.) 90., 91.

őr katona géppisztollyal és egy kerekes géppuskával felfegyverkezve feltartóztatta az autóbuszt. Közben megérkeztek a tüntetők is. Szabó hadnagy feloszlásra szólította fel a tüntetőket, ők azonban nem engedelmeskedtek. A katonák visszavonultak az őrs‑ re. A tüntetők előnyomultak a Hősök kertjéig. A határőrségtől fegyvert követeltek.(!) Néhányan hátul a kerítésen szerettek volna bejutni az őrsre, ám az arra szerelt „puf‑ fancsoktól” megriadva letettek szándékukról. A tüntetők a Hősök kertjénél és menet‑ közben az utcákon – egyházi énekkel vegyesen – a Himnuszt és a Szózatot énekelték. Be-bekiabáltak: „Szabad sajtó, szabad nép, visszahozzuk Nagy Imrét! Munkát, kenyeret, Kádárnak egy kötelet!” Az emiatt 1957. november 18-án elítélt Gál Gyula álmosdi görög katolikus lelkész így emlékezett e tüntetésre: „Az 1956-os események Álmosdon értek. A tüntetés alkal‑ mával a parókia elé állított be a tömeg, és [az emberek] azt kérték: ha magyar vagyok, álljak be közéjük. A tüntető csoporttal átmentem a szomszédos Bagamérba, ahol a hő‑ sök szobra előtt elszavaltam a Szózatot.”24 A tüntetők a Kossuth utcán is végig jöttek; elmentek a Nagybercsényi utcán, a volt csendőr laktanyában lévő tsz-központhoz is, majd a Rákóczi utcán Vámospércsre igyekeztek volna. A november 26-án Debrecenben létrehozott karhatalmi egység két teherautónyi katonájával a Fehérhíd és a Bolya-hegy közötti részen találkoztak. (Más em‑ lékezők szerint a görög katolikus templomnál történt a „találkozás”; Tóth Gyula pedig arról ír, hogy már hazafelé menet érték őket utol.) A katonák riasztó lövést adtak le, mire a tömeg szétoszlott. Futott, ki merre látott. A pap még a cipőjét is elhagyta. A kar‑ hatalmisták Álmosdon is „tevékenykedtek”; tüntetőket szedtek össze és vertek meg. Olyan gyors és „hatékony” volt a karhatalmi beavatkozás, hogy a bagamériak nem is csatlakozhattak hozzájuk.

A megtorlás 12. A megyében 1956 . december közepétől mindennaposak voltak a pufajkások vidéki „kiszállásai”. Összeszedték a forradalomban vezető szerepet játszó embereket, és csúnyán megverték őket. 1957 januárjában kezdődtek meg a letartóztatások és az őrizetbe vételek. Községünkben egyelőre még elmaradtak a számonkérések, hiszen – mint láttuk – az „októberi események” idején súlyosabb kilengések nem voltak. A vezetésben résztvevő emberek sikerrel szerelték le a szájalókat. Ami késett, nem múlt el... 1957 tavaszán – ez idő szerint pontosan nem állapítható meg, hogy mikor, talán március közepe táján – a falut mintegy száz karhatalmista szállta meg. Ezután a forradalmi bizottmány és a nemzetőrség tagjait meg a nagygazdák („ku‑ lákok”) egy részét a bagaméri rendőrőrsre hivatták „egy kis elbeszélgetésre”. Magam is láttam, amikor a Kossuth utcán lakó Ludmány Lajost kísérték a rendőrségre, ketten: egy pufajkás és egy rendőr. Az őrsön azután rendőrruhás egyének, olykor gumibo‑ tot is használva, megkezdték a „kihallgatásokat”. A kihallgatásokat egy Nagy nevű rendőr százados, bűnügyi osztályvezető irányította; helyettese Rajcsányi Dezső rendőr 24 Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. I. Lámpás Kiadó, Abaliget, 1992. 568.

60

hadnagy volt. Verőlegényként az 1957 januárjában 10 rendőrrel létrehozott, Álmosdra is illetékes bagaméri rendőrőrs parancsnoka: Tóth Sándor, valamint Szima János, aki Nagylétára való volt, működtek. Sári János így emlékszik vissza: „[...] a sok jótettünkért megkaptuk a munkánk árát, amint holtra verve rúgtak ki a szobából. Emiatt kétszer műtöttek meg. Olyan takony kölyök rugdosta a bokámat, aki szégyelltem volna, ha szobámban [a katonaságnál] a ra‑ jomban van. Nem volt elég, amit kaptam, hanem még a papírom is kész volt Kistarcsára, 6 hónapra.” Ezt utóbb nagy vita után maga az osztályvezető tépte szét Debrecenben. Gál József szerint: „[...] a behívottakat kerítéshez állították, majd egyenként szólí‑ tották be az irodába. Az irodában hat karhatalmista (rendőr) volt. Az asztalnál kettő ült, az egyik a helybeli rendőr volt. Az asztalnál ülő civilruhás megkérdezte: »Mikor volt utoljára gyűlésen?» Mondom »Délután.« »Mit keresett maga ott?« »Mert hívtak.« »Miért hívták?« »Mert biztos szükség volt rám.« E szóváltás után az egyik megütött. Kivittek az irodából, amikor magamhoz tértem, újrakezdték. Ez a vallatás – megtorlás – másfél óráig tartott.” Egyenként hívták be az embereket az irodába. Szidást és verést kaptak. A beidé‑ zés és a kihallgatás többször is megismétlődött. Tóth Sándornak, a rendőrség őrspa‑ rancsnokának cinikus szavait az 1957. április 23-ai vb-ülés jegyzőkönyve így rögzítette: „Megemlítette még a helybéli ellenforradalmi főkolomposok megrendszabályozását. Voltak egy páran, akik ellen gyenge simogatások [!] voltak. Ez szükséges volt azért is, mert egyesek még mindig nem fértek a bőrükben. És a jövőben is eljárnak azokkal szemben, akik kormányzati rendszerünk ellen legcsekélyebb módon is fel mernek lép‑ ni. Láttuk az október 23-dika utáni eseményeket. Nekik is, mármint a rendőröknek is, lesz rá gondjuk, hogy nem fog megismétlődni.” Szima János is elég durván bánt az emberekkel. Az egyik alkalommal úgy meglök‑ te a nagygazda Szűcs Andrást, hogy földhöz vágódva kulcscsonttörést szenvedett. A kihallgatást és nyomozást többnyire egy bizonyos Rajcsányi rendőrnyomozó vezette. Utolérte sorsa. Egy alkalommal Bagamér és Debrecen között a kövesúton motorkerék‑ párjával balesetet szenvedett. Ott halt meg az országúton. Szima Jánostól Létavértesen egyszer megkérdeztem: miért kellett ütni az embere‑ ket? Válasza ez volt: „Mert megérdemelték!” Sass Kálmán érmihályfalvai református lelkész – mint az ún. érmelléki összeesküvés részese – a magyar forradalom melletti kiállásáért bujkálni kényszerült. A zöldhatáron jött át Bagamérba, Ármós Zsigmondhoz, egykori kolozsvári teológus társához, aki a paplakban bujtatta is egy ideig. Sass Kálmán nem akarta bajba keverni lelkésztársát. Hazatért Érmihályfalvára. A román hatóságok bíróság elé állították, halálra ítélték, s kivégeztették. 13. Három bagaméri ember – Gál József (1921–2001), Ásztai Sándor (*1932) és Ko‑ vács Albert (1905­–1975) ellen folyt politikai okokból büntető eljárás. A dolog természe‑ téből következik, hogy a vádlottak a lehetséges mértékig igyekeztek csökkenteni sze‑ repüket, cselekményük súlyát; egyiküknek, Ásztai Sándor az „ittasság” is kibúvónak tűnhetett, noha aligha hihető, hogy az akkor még fiatal ember e napokban folytonosan részeg lett volna. A tanuk is inkább a vádlottak javára vallottak, bár volt közöttük olyan, aki maga is attól félve, hogy a vádlottak padjára kerül – pl. azért, hogy forradalmi bizottmányi tag volt, vagy mert annak elnökét vagy tagjait motoron Debrecenbe vit‑

61

te (Tarr-Szilágyi István) –, igyekezett Gál Józsefre hárítani a felelősséget. „Ő volt az a személy – tanúsította pl. [id.] Krasznai Károly a rendőrségen –, aki legtöbbet a Debre‑ cenből kint járó diákokkal vagy munkásnak feltüntetett [!] személyekkel tárgyalásokat folytatott – a belső teremben.” A mentő tanuk közül kiemelendő Tóth Albert tanácselnök (vb-elnök) és Szabó Imre határőr őrsparancsnok; az ő vallomásuknak nagy szerepe lehetett abban, hogy enyhe ítélet született, s az első rendű vádlott Gál Józsefet fel is mentette a megyei bíróság. A három vádlott cselekményeinek alig volt köze egymáshoz; csupán azért kerültek egyetlen ügybe, mert mindhárman a bagaméri események részesei voltak. Kovács Albert szabadlábon védekezhetett, Gál József és Ásztai Sándor viszont nem, 1957. március 16ától letartóztatásban voltak előbb „állambiztonsági őrizetben”, majd amikor a büntető eljárás megindult ellenük, 1957. június 11-étől előzetes letartóztatásba kerültek. Kihallga‑ tásaik és szembesítéseik is a debreceni rendőrkapitányságon folytak. Amint Ásztai Sán‑ dor részleges bíróság előtti vallomás-visszavonásából kitűnik, meg is verhették őket. A tanúkihallgatások a bagaméri rendőrőrsön 1957. július 4–5-én voltak. A rend‑ őrség 1957. július 16-án küldte meg a nyomozati iratokat a Hajdú-Bihar Megyei Fő‑ ügyészségnek. Miután az eljáró ügyész még némely jogcselekményeket – így újóla‑ gos tanúkihallgatásokat – megtett, 1957. augusztus 7-én megírta elég gyatra vádiratát, amelyet másnap már meg is küldött a Debreceni Megyei Bíróságnak. Az eljáró tanács a szokásos előkészítés után 1957. december 20-án tartotta meg az ügy tárgyalását, s még ugyanezen a napon ki is hirdette ítéletét. Ásztai Sándor II. rendű vádlottat, aki egyébként korábban községi DISZ-titkár is volt, „a népi demokratikus államrend elleni izgatás” és lőfegyverrel való visszaélés büntette miatt 9 hónapi börtönbüntetősre ítélte; mivel március 16-ától június 11-­éig „közbiztonsági őrizetben”, utána pedig a tárgyalás napjáig előzetes letartóztatásban volt, ezt bőven előre letöltötte. Kovács Albert III. rendű vádlottat ugyancsak „a népi demokratikus államrend elle‑ ni izgatás” büntette miatt négyhavi börtönre ítélte, ennek letöltését súlyos betegségére tekintettel 3 évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. A megyei bíróság a március 16-a óta ugyancsak fogságban lévő I. rendű vádlott Gál József bizottmányi elnököt illetően a következő megállapításra jutott. Egyénisége és az „ellenforradalmi események” alatt tanúsított magatartása, összes tevékenységének egybevetése és vizsgálata alapján bűnösségét nem állapította meg, s így vele szemben büntetés kiszabására sem került sor. Terhére megállapítható bűncselekmény nem volt bizonyítható. Gál József éppen a közösség érdekét és javát szolgáló cselekményeivel a társadalomra nem lehetett veszélyes. Ezért mint I. rendű vádlott ellen „a népi demok‑ ratikus államrend elleni izgatás” bűntette miatt folyó eljárást megszüntette.25 A rendőrség viszont nyomban rendőri felügyelet alá helyezte, mégpedig meghatáro‑ zatlan ideig. Minden héten pénteken délután 6 órakor a Babós-erdőben – télen­-nyáron egyaránt – a vámospércsi úttól kb.100 méterre egy megadott helyen kellett jelentkeznie. Egy rendőrszázados és egy hadnagy szokott volt kijönni ellenőrzésére Debrecenből. E „felügyeletet” csak 1960 decemberében szüntették meg ellene, amikor – mint legtöbb gazda – kénytelen-kelletlen aláírta a nyilatkozatot a Búzakalász Mezőgazdasági Ter‑ melőszövetkezetbe való belépéséről. Ebben, a gazdák tsz-ében egy ideig elnökhelyettes is volt. Ez azonban már másik történet lehetne. 25 L. a 6. sz. jegyzetbeli forrást.

62

Epilógus l4. Amit most elmondtam, arról negyven éve nyilvánosan egy szó sem hangzott el Bagamérban.26 Sokan még ma sem szívesen beszélnek a forradalom helyi eseményeiről és intézményeiről. Mint a község polgármestere feladatomnak éreztem, hogy – emlé‑ kezéseket gyűjtve27 és a debreceni levéltárban búvárkodva – föllebbentsem a leplet a Titokról, melyet négy évtizede ki-ki magában őrzött. Remélem, hogy a való történetet mondtam el, amely persze kiegészíthető és ki is egészítendő. A résztvevők jó része – mind a két oldalon – időközben már eltávozott az élők so‑ rából.28 Amikor örömmel jelentem be, hogy a forradalom két bagaméri, el sem követett vétkeiért súlyosan megbűnhődött vezetője: Gál József és Sári János, a forradalom 40. évfordulóján Debrecenben Hazáért Érdemkeresztet kapott, majd egy év múlva Göncz Árpád köztársasági elnöktől ’56-os Emléklapot nyert. Tíz évvel ezelőtt még többeknek megköszönhettem forradalmi áldozatvállalásu‑ kat. Ma már csak emlékük előtt hajtunk fejet. Emléküket örökké őrizze a tűzoltószertár falára helyezett, aranyozott betűkkel készített márványtábla. Tették a dolgukat: teljesí‑ tették kötelességüket. Cselekedtek és szenvedtek a forradalomért és a faluért.

26 E pályamű alapját Bagamérban, a forradalom 1996. október 22-ei emlékülésén polgármesterként Baga‑ mérban történt 1956/57-ben című, valamint A forradalom Bagamérban – negyvenöt év múltán címmel 2001. ok‑ tóber 28-án, az emléktábla-avatáson elmondott emlékbeszédeim képezik. L. Ruszoly Barnabás: Bagamér közelmúltjából. Egybegyűjtött dolgozatok. Bagaméri Kör, Bagamér, 2006. 52–68. (A Bagaméri Krónika Könyvei 3.) 27 Kérésemre írásbeli visszaemlékezést kaptam: Barizs Dánieltől (1932–2002) – ő egyébként már korábban elbeszélő költeménybe foglalta emlékezéseit (Falusi emberek. Kézirat házi sokszorosításban, 1988., 2. rész, VIII. fejezet [Az ellenforradalom]); Csete Lászlótól (Bagamér, Bocskai u. 72.); Gál Józseftől (Bagamér, Hunya‑ di u. 34.); Pethes Andortól (Bagamér, Csokonai u. 34.); Sári Jánostól (Bagamér, Kinizsi u. 52.) és Szendrei Istvántól (Bagamér, Nagybercsényi u. 49.). Szóban emlékeztek: Alexa Józsefné Miklós Erzsébet, Barna Jó‑ zsefné, Gyenge Sándorné és Kupás Pálné, Rácz Sándorné Lakatos Julianna bagaméri asszonyok. A neki meg‑ küldött ünnepi beszédemhez fűzött fontos – nem egy esetben e pályázatba is beépített – megjegyzéseket Tóth Gyula (1937–1999) Bátorligeten 1996. december 12-én feladott levelében. – Ehelyütt köszönöm meg mindannyiuk segítségét! 28 Itt utalok rá, hogy a forradalom bagaméri vezetői egyik-másik eseményre eltérően emlékeztek. Ez nem csupán a felejtéssel függ össze, hanem a Gál József és két vádlott társa, valamint a tanúként kihallgatottak 1957-beli vallomásaival is. Noha nem vallottak ugyan egymásra, ám pusztán az önmentés is a forradalmi testületek tagjai között kiengesztelhetetlen, sírig tartó haragot szült. L. még: Hardi Péter: Bagamér forradal‑ ma. Szabad Föld, 2006. okt. 20. 5. p. Kiderült belőle, hogy Ásztai Sándor a fővárosi harcokban is részt vett.

63

Függelék29 30

A Bagaméri Forradalmi Bizottmány tagjai Neve

Született– meghalt

Foglalkozása

Utca (falurész)

1. Balogh Imre 2. Balogh (Didó) Sándor 3. Bályi József 4. Csete László 5. Csontos Sándor 6. Dobolán György 7. Gál József, ifj. 8. Gyarmati Sándor 9. Kertész Dániel, ifj. 10. Krasznai Károly, id. 11. Lakatos Bálint 12. Lakatos János, P. 13. Pál János, ifj. 14. Pál Sándor 15. Pethes Andor 16. Sári János 17. Szász Dániel, ifj. 18. Szatmári József 19. Zsíros József, ifj.

1930– 1928–1993 1906–1987 1925– 1922– 1921–1974 1921–2001 1925–1974 1922–1998 1890–1974 1899–1973 1906–1977 1918–2002 1922–1981 1919–1998 1915–2000 1910–1992 1919–1962 1913–1988

földműves zenész és sármunkás földműves erdészeti irodai dolgozó földműves földműves földműves földműves29 földműves tisztviselő, polg. iskolai végzettséggel ács és kőműves, földműves boltos és földműves földműves földműves és fuvaros kisiparos középiskolai tanár, munkanélküli30 földműves és segédmunkás földműves földműves földműves, volt csendőr is

Hunyadi utca Deák F. utca Báthori utca Bocskai utca Árpád utca Petőfi utca Árpád utca Rákóczi utca Új házhely Bocskai utca Oncsa Régi házhely Új házhely Nagybercsényi utca Csokonai utca Kinizsi utca Kossuth utca Bocskai utca Csokonai utca

Az 1996. október 22-i emlékünnepségen megjelent forradalmi bizottmányi tagok az emlékbeszédet tartó polgármesterrel. Balról jobbra, ülnek: Pethes Andor, Sári János, Gál József. Állnak: Balogh Sándor, Ruszoly Barnabás, Balogh Imre.

A Bagaméri Forradalmi Bizottmány vezetői

29 Rádióhallgatásért internálva is volt. 30 A háborúban hadműveleti százados. Egy időben községi (tanácsi) tisztviselő.

64



Gál József (1921 – 2001), gazdálkodó, elnök

Sári János (1915-2000), vasutas, elnökhelyettes

65

Pethes Andor (1919-1998) tisztviselő, jegyző

Néző István

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kisvárdai eseményei I. Parázs a hamu alatt Az SZKP XX. kongresszusán (1956. február 14-25.) erősen bírálták a sztálini po‑ litikát. A személyi kultusz elítélése pozitívum volt, s hazánkban is hasonló reakciót váltott ki, s noha a kongresszusról hazatérő Rákosi önmaga politikájának helyességét bizonygatta, ennek ellenére a Nagy Imre vezette párton belüli ellenzék mind erőtelje‑ sebben lépett fel az első titkár és csoportja ellen. Március 17-én megtartotta első ülését a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) Petőfi Köre, amely antisztálinista/antirákosista fórummá vált. Június 30-án az MDP Központi Vezetősége megbélyegezte a kör pártel‑ lenes tevékenységét, és felfüggesztette annak működését. Az országos eseményeknek Kisvárdán is megvoltak a helyi lecsapódásai. Július 18-án a kisvárdai pártszervezetek legjobb kommunista aktívái részére értekezletet ren‑ deztek, ezen az előadást a párt megyei bizottságának munkatársa tartotta a párt június 30-i határozata alapján. Rövid értékelés után rátért arra, hogy a XX. kongresszus utá‑ ni bátor, pártszerűen megalapozott bíráló légkört egyesek pártellenes, demagóg tevé‑ kenységre igyekeztek felhasználni, ezért ezekkel szemben fel kell lépni. Grgurics István, a tanítónőképző igazgatója felszólalásában elmondta, hogy: „Nem, vettük komolyan a DISZ Petőfi Körben lezajlott eredményeket, gondolva arra, hogy ez vidéki pártszervezetet, értelmiségieket kevésbé érint.”. Kifejtette, hogy a kisvárdai pártbizottság munkájában egyesek csak rosszat látnak, de mégsem szólalt fel a téves nézetek ellen. Most belátja, hogy hibát követett el. Egy Csongrádi nevű idős pártmunkás arról szólt, hogy: „…egyes kommunisták nem mindig állnak ki szilárdan a párt irányvonala mellett Ez abból is adódik, hogy a párt vezető szervei keveset foglalkoznak az egyszerű párttagokkal, – mondotta. Kérte a párt felsőbb szerveit, hogy a demagógokkal szemben ne legyenek olyan türelmesek.” Ezt követően még több vélemény hangzott el, bizonyítva azt, hogy a helyi kommu‑ nisták elítélik és megvetik a „demagógokat”. Kijelentették, hogy a kommunistáknak még fokozottabb éberséget kell tanúsítaniuk az ilyen megnyilvánulások megelőzése érdekében.  

Értékes kommunista aktívaértekezlet volt Kisvárdán. In. Szabolcs Szatmári Néplap. 1956. 167. sz. 2. p.

66

II. A forradalom első napjainak helyi eseményei A fentebb említett „éberség” már kevés volt a demokratizálódási folyamat megál‑ lításához. A Petőfi Körben szeptemberben ismét folytatódtak a szakmai és politikai vi‑ ták. Október 23-án Budapesten tüntetések kezdődtek, este ledöntötték a Sztálin-szob‑ rot, több helyen fegyveres összetűzésre került sor. A forradalom Kisvárdán is az általánosan jellemző események között zajlott. A tör‑ ténések menetét a rádió és a sajtó híradásai befolyásolták, másrészt különböző helyek‑ ről érkeztek hírek a megmozdulásokról. A Kisvárdai járásban megjelentek a Borsod megyéből, Miskolcról, s a bányavidékről jött forradalmárok is, akik sztrájkra buzdítot‑ tak. Miskolc környékéről érkezett vissza Kisvárdára szabadság és betegség okán Kele‑ men Béla, Muzsikus Béla és Nagy István bányász is, akik a későbbiek során több meg‑ mozdulásban aktívan vettek részt.  Október 23-án még nem történt semmi, éberen figyelte mindenki a különböző hír‑ adásokat. Nem csak a lakosság, de a korabeli helyi vezetők is így tettek. A járási rend‑ őrkapitányság osztályvezetője, Mészáros András vallotta: „1956. október 23-án este a kis‑ várdai kapitányság kultúrtermében hallgattuk a Gerő elvtárs rádióbeszédét, melyen jelen volt: Nagy Antal az MDP járási bizottságának első titkára, Nagy Sándor másodtitkár, Sebestyén százados a járási kiegészítő parancsnoka. A Gerő-beszéd után együtt hagytuk el a kultúrhelyisé‑ get és elindultunk ki-ki a saját lakására.”  Mint fentebb említettük, a pártvezetés szovjet segítséget kért, s ezt megkapta. Kis‑ várda hamar megtapasztalhatta a tankok vonulását. Így vallott erről a református lel‑ kész: „Ahogy a reggel istentiszteletről kijöttünk, nemsokára egyre erősödő zúgás, majd dübörgés töltötte meg a várost…Gyorsan ki a közeli központra. Akkor még a 4-es főút a városon keresztül vezetett. És elérték a tankok a központot és jöttek és jöttek. Ez 24-én kilenc órakor reggel volt.  Október 24-én este volt Kisvárdán az első tömegtüntetés, ezen kizárólag diákok vettek részt. Az események hatással voltak nemcsak a szülőkre és pedagógusokra, ha‑ nem a tanulókra is. A középiskolások sokan letépték a piros zászlót, könyveikből ki‑ vagdalták a népköztársaság címert, orosz könyveiket és szótáraikat elégették.  A járás területén megjelentek a borsodiak és minden területen szervezték a sztráj‑ kot. Ennek következményeként a borsodiak október 24-ről 25-re virradó éjjel, pl. a Bessenyei György Gimnázium főkapujára és a lépcsőkre színes krétákkal és mésszel írták fel, hogy sztrájkoljatok, menjetek haza, nincs tanítás. A gimnázium tanulói közül többen ennek hatására rábeszélték a tanulókat, hogy pakoljanak össze és hagyják el az intézményt és a diákotthont. Csapatostul hagyták el az iskolát, a tanári kar nem tudott tanítani, és ezekkel a fiatalokkal hiába próbálkoztak oktatási dolgozók is beszélni, ér‑ veik nem használtak. A gimnázium tanulói az óvónőképzőbe, a tanítónőképzőbe, sőt az általános iskolába is elmentek, belépésükre több leány elhagyta az iskolát és haza‑ ment. A tanítónőképzőben megtörtént, hogy egyik leány benyitott a tanterembe, ahol 

SZSZBML MSZSZMP Arch. 5. f VI/11.őe, közli Dikán Dóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Sza‑ bolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai I/4. A kisvárdai járás,:Nyíregyháza: Jósa András Múzeum, 1993. 196. p.



Hadtörténeti Levéltár Debreceni Kat. Bír. 205/1905. közli Dikán: 30. p



Kiss Gyula: Életutam, Kisvárda, 1998. 132. p. /Városi Könyvtár, Kisvárda, kézirat/



SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 25.

67

tanítás volt, és felszólította a nevelőt, hogy azonnal hagyja abba a tanítást, mert sztrájk van. Kimondott pedagógussztrájk Kisvárdán nem volt, de ennek ellenére másfél hétig nem volt tanítás. A légkör olyan volt, hogy nem is lehetett, vagy azért, mert a tanulók nem jelentek meg, vagy a nevelők nem vették fel a munkát. A III-as számú iskolában a munkások részéről az a vád hangzott el, hogy úgy látszik, hogy a pedagógusok nem ér‑ tenek egyet az ország követelésével, mert nem sztrájkolnak, s ezért felszólították őket, hogy azonnal hagyják abba a tanítást. Még az óvodákban is érződött az átalakulás ilyenforma lecsapódása, mert azokban is megcsappant a létszám. A 3-as sz. óvodában volt olyan nap, hogy csak egy-két gyereket hoztak a szüleik. A megalakuló forradalmi szervekbe pedagógusokat is beválasztottak, így Ruff Gé‑ zát, Sántha Ferencet, Vass Jánost és Gombos Józsefet. Szűcs Géza járási tanulmányi felügyelő utasította a pedagógusokat, hogy szüntessék be az orosz nyelv tanítását. A pedagógusok körében pártellenes hangulatot keltett. Kijelentette: „Szégyenli, hogy a pártnak idáig is tagja volt, ígéri, hogy többé nem fogja a párt küszöbét átlépni.”  Október 25-én a főtéren Muzsikus Béla, Kelemen Béla és ifj. Tirpák József és Kovács István dögei lakos, záhonyi munkás irányította azt a tevékenységet, hogy az emlékmű‑ ről – egy 1957-es jelentés szerint „főleg vidéki részeg egyénekből és fiatal gyermekekből álló” – tömeg leszedje a népköztársasági címert és a csillagot. Ezután a résztvevők, köztük vidékeik és diákok is, megindultak a főutcán az állomás irányába, és az üzleteken, hivatalokon, középületeken található címereket, zászlókat megsemmisítették. Amikor a járási pártbizottság elé értek, csatlakozott hozzájuk a Miskolcról motorkerékpárral éppen megérkezett Valkó Béla, Valkó Géza és Polgár János, továbbá hozzájuk csapód‑ tak a Sárosi testvérek: Tibor és Sándor Záhonyból. A további címer-eltávolítást együtt végezték. A szocialista nehézipar helyi büszkeségében, a Vulkán Vasöntödében is megkez‑ dődött a változás. Először ennek csak külső jelei nyilvánultak meg, amikor Hozdik Ist‑ ván és Munkácsi Zoltán (később disszidált) dolgozók vezetésével eltávolították a vörös csillagot. Ennek bekövetkeztét a kisvárdai tanács VB és a hadkiegészítő parancsnokság jelentése egyaránt október 25-re tette,  más dokumentum szerint ez az esemény 26-án volt.  Október 26-án egy kisebb tömeg a börtönhöz vonult, s a foglyok elengedését kí‑ vánták elérni. Ekkor csak az a két személy volt őrizetben, akit 25-én azért tartóztattak le, mert Gégényben a tanácselnököt bántalmazták. Őket a kényszer hatására Mészáros András járási rendőrkapitány maga engedte el, miután ehhez a járási ügyész is hozzá‑ járult. Október 26-án délután 350-400 fős tömeg tüntetett a községben, a kiegészítő pa‑ rancsnokság elé érve követelték, hogy a népköztársaság címeres, kiegészítő parancs‑ nokság feliratú táblát vegyék le. Ezt a bezárkózott „elvtársak” nem voltak hajlandóak

megtenni, erre a tömegből egy személy lefeszítette azt, és bedobta a kiegészítő parancs‑ nokság udvarára. 10 Szintén 26-án Sárosi Tibor vezetésével egy tüntető csoport vonult a Vulkán Gép‑ gyár elé, és követelték, hogy engedjék be őket, hogy a dolgozókat is felszólíthassák a csatlakozásra. A gyár udvarába bemenve Sárosi azt kiabálta, hogy „Aki magyar, jöjjön velünk!” Ezt követően, délután történt a Vulkánban az üzem udvarán felállított vörös csillag ledöntése. Előzőleg elterjedt a híre annak, hogy az egyes tüntetőcsoportok már a vasútállomáson leverték a vörös csillagot és az üzemeket is sorra járják. Balla Miklós, a TMK üzem vezetője és műhelytársai elindultak, hogy leszereljék a csillagot, közben találkoztak Rüll István igazgatóval, akivel közölték a szándékukat. Ezt követően meg‑ kezdték a csillagot a tartóoszlopról lecsavarozni, s amikor csak két csavar tartotta, az leesett és széttört. 11 Október 27-én az utcán szintén voltak kisebb csoportosulások, a tömegben sok vidékről jött ember volt, ők bevásárolni jöttek. Nappal különösebb rendzavarás vagy tüntetés nem volt. Délután a vidéki dolgozókból is álló népesség verődött össze, ők Révész István borkimérőnél szereztek bátorságot, és tüntetést szerveztek. „Ruszki, mars ki!” jelszóval a rendőrség elé vonultak, fegyvert és lőszert követeltek, egy részük a börtön elé ment, a folyok szabadon bocsátását kérve. Foglyok azonban ekkor már nem voltak ott. Egy 1957-es vádirat szerint Tulipán István érettségizett segédmunkás -aki 1948-ig a szovjet munkatáborok „vendégszeretetét” élvezte- volt az, aki nem csak a felvonu‑ lásokban, a csillagok és címerek leverésében vett részt a pártháznál és a középületek‑ nél, de a mintegy 150-200 fős tömeget október 27-én a kiegészítő parancsnokság ellen vezette, hogy fegyvereket szerezzen. A tömeget bíztatta, hogy törjék be a kaput, s a fegyverek megszerzése után támadják meg a szovjet katonákat. A kaput azonban nem tudták betörni, ezért Tulipán felmászott a kapura, hogy átmászva belülről nyissa azt ki, de a tömegből valaki visszahúzta. Mivel itt nem sikerült fegyvert szerezni, ezután az emberek nótaszóval megindul‑ tak a pénzügyőrség épületéhez, az épületben tartózkodtak a telefonvonal biztosítását végző szovjet katonák. E tömeg követelte, hogy a szovjetek hagyják el a községet, az ablakokat kővel betörték. A vádirat szerint itt is Tulipán volt az irányító, akinek „Célja volt a kisvárdai pénzügyőri laktanyában tartózkodó szovjet katonák megsemmisítése.” 12 Arról, hogy ezt a tömeg miképpen tudta volna végrehajtani a fegyverrel felszerelt szovjet katonákon, az irat hallgat. Tulipán vezető szerepét, vagyis „bűnösségét” ezek‑ ben az ügyekben az ügyészség később nem tudta bizonyítani, ám még a vádiratban úgy fogalmazott, hogy „Ennek a terhelt által vezetett brutális támadásnak egy halálos áldo‑ zata volt.” 13 A helyi tanács végrehajtó bizottságának jelentése a halálozást a szovjet katonák riasztólövésének tulajdonítja, 14 de ezt felfelé, a levegőbe irányítva kellett volna leadni, s így nem találhatta volna el a borbélytól jövő 51 éves Sipos Károly ácssegédet, aki a helyszínen meghalt.



Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 3. p.



Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 1. p.



SZSZBML MSZMP Archívum, 5. f. VI./11. őe. közli Dikán 196. p.; Hadtörténeti Levéltár, 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 1. p.

12 SZSZBML XXV.6.-1386/1957. közli Dikán: 208. p.



MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán: 53. p.

14 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán: 197. p.

68

10 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 66a. cs. közli Dikán: 113. p. 11 MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán: 53. p. 13 SZSZBML XXV.6.-1386/1957. közli Dikán: 209. p.

69

Ez a momentum a hadkiegészítő parancsnokság 1957. július 22-i jelentésében is úgy szerepel, hogy a szovjetek riasztó lövést adtak le: „A lövöldözés következtében a tö‑ megben tartózkodó Sipos Károly életveszélyesen megsérült, aki a helyszínen meg is halt. Azt, hogy kinek a fegyveréből történt a halálos sérülés, azt megállapítani nem lehetett, mivel az ellen‑ forradalmárok között is voltak felfegyverzett emberek.” 15 Hódi László kieg. parancsnok-helyettes véleményét nem lehet elfogadni, hiszen tudhatta, hogy a golyó azonosíthatóvá tette volna azt a fegyvert, amelyből azt kilőtték, de ilyen vizsgálatra nem került sor. Ha valóban a tüntetők közül lőtt volna valaki, a forradalom leverése után bizonyára eljárás indult volna ellene. Sebestyén Sándor hadkiegészítő parancsnok 1959-es visszaemlékezésében már egyenesen úgy szerepel a haláleset, hogy: „1 fő a tüntetők közül meghalt, azonban azt nem tudjuk, hogy nem a tömeg közül lőtték-e le.” 16 Kisvárdán a forradalom alatt más haláleset nem történt. Sebesülés volt, október 30án a Vulkán géplakatosát nemzetőr társa véletlenül meglőtte. 17 A fenti halálos lövés után a tömeg feloszlott, majd újra egyesülve a kiegészítő pa‑ rancsnokság alá, majd a rendőrséghez vonult, mindkét helyen fegyvert követeltek. Ennek eredménytelensége után csoportosulók a pártbizottság elé mentek, ahol pártel‑ lenes és szovjetellenes jelszavakat kiabáltak. Amikor a szovjet harckocsik megjelentek, szétoszlottak. Fegyver pedig volt bőven a kiegészítő parancsokságon, csak más célt szolgált. A forradalom első napjaiban Nagy Antal, a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség he‑ lyi elnöke 2021 db kispuskát, 22-25 db régebbi hadipuskát, 500-600 db kispuska- és hadipuska lőszert vitt megőrzés céljából a parancsnokságra. Ezeken kívül már ott volt 2 golyószóró, 5 géppisztoly, 10 új hadipuska és 6 TT pisztoly, a hozzávaló lőszerekkel (3.000 db hadipuska-, 1.900 géppisztoly,- 300 kispuska lőszer) és 20 kézigránát. 18 Október 27-e eseményei közé tartozik még, hogy a berkeszi Gál József, ifj. K. Nagy Bertalan és Fekete Mihály, akik a községükben a forradalmi megmozdulások vezetői voltak, a berkeszi szövetkezet vontatójával Kisvárdán jártak, hogy sót és cukrot hozza‑ nak, és ezt az alkalmat arra is felhasználták, hogy néhány tüntetőt összeszedjenek, és így összesen nyolcan fuvarozták be magukat Kisvárdába, a közbeeső falvakban minde‑ nütt jelszavakat kiabáltak. Kisvárdán is ezt tették, s ennek hatására mintegy kéttucatnyi ember körülvette őket, és követelték, hogy a vontató vezetője döntse le a temetőben lévő szovjet síremléket. A vezető, Tóth Sándor először tiltakozott, de végül az erőszak‑ nak kénytelen volt engedni, így a kisvárdaiakkal együtt elmentek temetőhöz. Ott a pót‑ kocsit lekapcsolták, a berkesziek rajta maradtak és a vontató így ment az emlékműhöz, és arra láncot kötve ledöntötték. 19 Tulajdonképpen a kisvárdai forradalom első napjainak összefoglalását adta az október 30-án közzétett hír, miszerint: „Kisvárdán tűntetés tűntetést követett, de mindig megmaradtak a békesség határain belül, mondja Kelen Béla, a (nyíregyházi) munkástanács tagja. Sőt, innen mentek el Záhonyba is. Melléjük csatlakoztak a záhonyi vasutasok. Kisvárda

és környéke miskolciak által megjelölt úton halad, különben a községben béke és biztonság van. Nemzetőrség itt is van.” 20

III. A hatalom régi intézményei a forradalom alatt Lőfegyvereken és a hozzájuk való anyagokon kívül emberek is voltak a kiegészítő parancsnokságon, de a forradalom alatti események miatt a parancsnokság úgy ítélte meg, hogy kevesen, ezért a kiegészítő parancsnokságot a záhonyi légvédelmi tüzér‑ ségtől jött 10 felszerelt fővel megerősítették, valamint a tiszalöki kiegészítő parancs‑ nokságról szabadságon tartózkodó Magola alhadnagy, és egy Dunántúlon szolgáló, de Záhonyban lévő Farkas nevű hadnagy is átjött. 26-án 10-12 óra közt Harsányi József főhadnagy vezetésével 7 fő jött a kiegészítő parancsnokságra, akik 28-án reggel vissza‑ mentek. 21 Az MDP helyi vezérkara is félelemben élt, október 23-után Sebestyén százados és Kun Sándor főhadnagy a Járási Pártbizottságra ment át erősítésként. A pártbizottság álláspontja az volt, hogy a pártbizottság tagjai maradjanak együtt, és biztosítsák a ren‑ det a községben és a járás területén. Több pártbizottsági dolgozó kiment a különböző községekbe a rend fenntartása érdekében. Amikor október 25-26. után a forradalmi hangulat erősödött, Sebestyén százados a pártbizottságra vezényelte Csépke törzsőr‑ mestert és Újhelyi István szakaszvezetőt 20 puskával, 2 géppisztollyal, lőszerekkel és kézigránátokkal. A kieg. állandóan tartotta a kapcsolatot a pártbizottsággal, illetve a pártházban lévő Sebestyén századossal. 22 A kiegészítő parancsnoka még ezt az erőt is kevésnek a pártház védelmére, mert 26-án Kun Sándor főhadnagyot és Halász Károly polgári alkalmazottat is a pártbizottság védelmére rendelte. 23 Október 26-án Nagy Antal járási párttitkár máshoz is segítségért fordult. Telefo‑ non kért védelmet a záhonyi Pf 3932 alakulat politikai tisztjétől. A légvédelmi alakulat jelentése szerint október 26-án Mladomiczky Tibor százados Kisvárdára jött a járási pártbizottság ülésére. Itt megtárgyalták, hogy a járási pártbizottság és a kiegészítő pa‑ rancsnokság megvédésére egy 14 fős csoportot adnak a záhonyiak, a csapat parancsno‑ ka Csapó András főhadnagy lett. Mladomiczky százados 27-én telefonon tájékoztatta a hadosztály parancsnokot helyettesítő politikai osztályvezetőt, Simon István őrnagyot, aki a századosnak megtiltotta, hogy katonáival a pártbizottságot és a kiegészítő pa‑ rancsnokságot védje, utasítása szerint a forradalmi tömegek támogatása legyen a fel‑ adatuk. 24 Ennek ellenére 28-án este Csapó András főhadnagy parancsnoksága alatt 9 fő jött Záhonyból Kisvárdára,- talán az éppen aznap reggel elvonult csapat pótlásául-, de ők sem sokáig maradtak, mert november 1-jén Dudics József ezredparancsnoknak

15 Hadtörténeti Levéltár Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2. p.

20 A forradalom hangja. szerk. Kenedi János, Budapest:Századvég, Nyilvánosság Klub, 1989. 256-257. p.

16 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 6/a.cs. közli Dikán:113.p. 17 Fazekas Árpád: Műtéti napló a kisvárdai kórházban. In. Kelet-Magyarország, 1997. 247. sz. 10. p.

22 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 10. p.

18 Hadtörténeti Levéltár, Debreceni Kat. Bír. 172/1957. közli Dikán: 22. p.

23 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye 6/a.cs. közli Dikán: 113. p.

19 SZSZBML XXV. 6.-389/1957. közli Dikán: 133. p.

24 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye 4. cs. Közli Dikán. 332. p.

70

21 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye 6/a.cs. közli Dikán: 113. p.

71

jelentette Mladomiczky százados, hogy Simon őrnagy utasítására Csapóékat vissza‑ rendelte. 25 A kiegészítő parancsnokság a pártkatonaság szerepét játszotta el, hiszen a hozzá‑ juk küldött erősítést is a pártház védelmére használták fel. Jól mutatja a kiegészítő pa‑ rancsnokság vezetőinek és állományának forradalom alatti szerepét az ott szolgálatot teljesítő Csépke B. Zoltán törzsőrmester vallomása: „Az ellenforradalom kb. 4 napján a pk. elvtárs engem és Kun /Sándor/fhdgy.-t maga mellé rendelt és a járási pártbizottságon tartóz‑ kodtunk főleg éjjel, nem tudom megmondani hány napig. Egyik vasárnap a hajnali órákban a járási pártbizottság kocsijával és annak vezetőjével, Nagy elvtárs által szerkesztett röplapokat szórtunk szét a városban. Ekkor még a pártbizottságon rendőr elvtársak is voltak. A pártbizottság védelmére a parancsnok elvtárs parancsára a 10 db új hadipuskát, 2 db géppisztolyt, kb. 10-15 élesített kézigránátot és a MÖHOSZ-tól átvett régi mintájú karabélyból kb. 15-20 db-ot adtam, melyet a megyei pártbizottság kocsijával és annak vezetőjével szállítot‑ tunk át. Sebestyén Sándor szds. és Újhelyi István szkv. a földszinten megszervezték az őr- és ügyeletszolgálatot és Újhelyi elvtárs ott is maradt, mivel öreg bácsik voltak /az ott jelen lévők/ külön-külön magyarázta a géppisztoly helyes kezelését. Mi pedig az emeleten helyezkedtünk el úgy, hogy Kun fhdgy. elvtárssal, hogy ha az épületet belülről támadás is érné, úgy a kézigránáttal pontos találatot tudjunk elérni…az emeleten nem csak mi ketten, hanem 10-15-20-an is voltunk néha.” 26 A pártbizottság védelmét tehát a kiegészítő parancsnokság látta el, s kezdetben rendőrök is voltak ott. Ellenben Sebestyén Sándor százados úgy emlékezett vissza, hogy 27-én a járási pártbizottságon a pártbizottság működése megszűnt, és a tagok a kiegészítő parancsnokságra jöttek át, még éjjel is ott voltak, onnan jártak ki munkára. 27 A pártházban dolgozók kiköltözését Csépke törzsőrmester 29-én reggelre tette. A régi rendszer hívei igyekeztek a maguk vezetése alá vonni az eseményeket. Ok‑ tóber 27-én Pintér Péter községi VB-elnök és a községi tanács vezetőinek irányításával nemzeti bizottság megalakítását indítványozta, hogy kifogják a szelet a felkelők vitor‑ lájából. Ezt a törekvést támogatta a helyi pártbizottság is, más forrás szerint éppen a párt lépett fel elsőként ennek érdekében: „A Községi Pártbizottság és a J.B. kezdeményezése folytán megalakult a Munkástanács…” 28 Ha az „elsőség” kérdésben utólag vita is volt, a célban nem: egy olyan összetételű testület felállítását akarták, amelyben a hatalom a régi rend képviselőinek, kedvezmé‑ nyezetteinek a kezében marad: „Természetes dolog, hogy ezek a személyek nagy részben a népi demokráciához és a szocializmushoz hű emberekből tevődtek össze.” 29 Vagyis MDP-ta‑ gokból, szimpatizánsokból, a Hazafias Népfront tagjaiból. Ez a munkástanács meg‑ kezdte működését, főleg közellátási ügyekben intézkedett. Október végén a kiegészítő parancsnokságon is megalakították a háromtagú kato‑ nai tanácsot, ez azonban- ellentétben más, üzemekben, munkáltatóknál megalakult ta‑ nácsokkal- nem állt át a forradalom oldalára. Sebestyén százados összehívta a személyi állományt, és ismertette a felsőbb parancsot, s egyúttal javaslatot tett a tanács három

tagjára, amit el is fogadtak. A tanács tagja lettek: Kovács Gyula kieg. parancsnokság fő‑ hadnagya, elnök, MDP-alapszervezeti titkár, Balogh András hadnagy és Újhelyi István szakaszvezető. Mindhárman MDP-tagok. A tanács ezt követően soha nem ült össze, Újhelyi egyáltalán nem tartott semmiféle kapcsolatot a polgári szervekkel, Balogh a tanácsi vonalon alakította volna ki a kapcsolatot, de a Kisvárdai Munkástanács nem hívta meg a hozzá hasonló embereket. Ha valamilyen úton-módon mégis megtudtak valamit, pl. hogy kit milyen szervbe, bizottságba választottak meg, azt Sebestyénnel közölték és a pártbizottsággal. 30

IV. Az új néphatalmi szervek A forradalom néhány első napja a „tagadásé” volt, de az „építésnek” is eljött az ideje, szükséges volt új irányító szervek létrehozására. Annál is inkább, mert a párt-, -állami- és fegyveres szervek helyi vezetői már megkezdték a forradalom kisajátítását. A forradalmi oldal is hozzálátott a saját hatalmi szerveinek felállításához, a köz­ ségben, az üzemekben, a hivatalokban, a munkahelyeken az új erőviszonyok kialakí‑ tásához, s ezt a törekvését az „utca népe” is pártfogolta. Október 27-én már reggeltől folytatódtak a tüntetések. A Vulkán dolgozói a munkát beszüntették, s munkástanácsot választottak. Ennek feladata volt, hogy átvegye a termelés irányítását. Balla Miklós fel‑ szólalt: „Munkástársaim, most vesszük kézbe a vezetést, mi vezetjük az üzemet. Nem kell a régi rendszer, új vezetők kellenek. Elég volt az idegen parancsolókból. Addig nem dolgozunk, míg a szovjet csapatok itt lesznek. Meg kell alakítani a munkástanácsot, mely a vezetést átveszi. Nem kell nekünk a régi rendszer, újat akarunk. Az eddigi vezetők érdekből voltak. Ennek legyen vége, elég volt.” 31 Beszédet mondott Redl Lajos is, követelve a szovjetek távozását, mondván, hogy amíg az országban tartózkodnak, addig ne dolgozzanak a munkások. Támogatta Nagy Imre kormányát s kijelentette, hogy a párttitkárnak itt nincs helye, s nem jelenik meg olyan helyen, ahol párttagok vannak. Nincs szükség az üzem eddigi vezetőire, s az igazgató rákosista és sztálinista, ezért távozzon. A munkástanács megválasztása után a tömeg is hangot adott annak a kívánalmának, hogy Berényi párttitkár távozzon a teremből. Ez megtörtént. Mintegy 500 dolgozó jelenlétében választották meg az 51 tagú Ideiglenes Munkás‑ tanácsot, melyet egy 5 fős bizottság vezetett. Ennek tagjai voltak: Balla Miklós, Hoz‑ dik István, Kiszella András, Mátyás Ferenc és Szőke Mária. Balla egyébként tagja lett a községi munkástanácsnak és a járási forradalmi bizottságnak is. Kimondták, hogy csatlakoznak a borsodi munkások és a debreceni diákok követeléseihez, és azokat még kibővítik. 32 A Vulkánban főként az irodai alkalmazottak voltak azok, akik a régi rendszerrel szembeni elégedetlenségüket a tevékenységükkel is kifejezésre juttatták. Forradalmi

25 Debreceni Katonai Ügyészség irattára: ikt. sz. B. VI. 54/1957. közli Dikán: 340. p. 26 Hadtörténeti Levéltár, Debreceni Katonai Bíróság, 172/1957. közli Dikán: 22. p. 27 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye 6/a.cs. közli Dikán: 114. p. 28 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2. p. 29 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán: 197. p.

72

30 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye 6/a.cs. közli Dikán. 114. p.; Hadtörténeti Levéltár, Jelen‑ tés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 11. p. 31 MOL Jelenkori Gyűjtemény XX-5-d.1868/1959. közli Dikán: 53. p. 32 SZSZBMÖL XXV. 6. -1115/1957. közli Dikán: 83. p.

73

röpiratokat sokszorosítottak, terjesztettek, főleg Kerekes Zoltán igazgatóhelyettes iro‑ dájában végezték ezt. A Vulkánban felvetődött a gondolat, hogy fegyveres őrséget szervezzenek, s ehhez fegyvert szerezzenek. A pártbizottság gépkocsiját igénybe véve a gyár kiküldöttjei Mis‑ kolcra mentek, hoztak is fegyvereket, Balla vett át, s azokat elzárta egy szekrénybe. A nemzetőröknek csak akkor adták oda a fegyvereket, amikor azok szolgálatba mentek. A nyolcvanas évek elején írott üzemtörténeti műben arról szólt a szerző, hogy az „ellenforradalom” idején néhány napra megállt a termelés, a fegyelem fellazult, de a munkások mégis hamarosan teljes számban megjelentek a munkahelyükön, mert „Be‑ rényi Ferenc párttitkár, Miklós József szakszervezeti titkár és Gyorsok László DISZ-titkár nem vesztette el a fejét. Velük együtt bátran emelték fel szavukat, és próbálták meg a hőzöngőket jobb belátásra bírni Somogyi Géza, Ötvös József, Losonczy Károly, Hete Béla, a munkásőrség alapítói. Nekik köszönhető, hogy a Vulkán megyei viszonylatban elsőnek kezdte meg, illetőleg folytatta a folyamatos termelést. 1956. december elején az ideiglenes pártszervezet 30 taggal megkezdte a politikai munkát is.” 33 Az idézett szövegrészből azonban az nem derül ki, hogy erre a „bátor kiállásra” csak azt követően került sor, hogy a szovjet csapatok leverték a forradalmat. Az üzem‑ ben egyébként az 1956-os események kb. 2 milliós bevétel kiesést okoztak. Más gazdasági egységeknél is megkezdődött az átalakulás. A Cipőipari ktsz-ben Bertók Béla és Ádám László szakmunkások a szövetkezeti dolgozókat arra akarták rá‑ beszélni, hogy mondják ki a szövetkezet feloszlását, a meglévő anyagkészletet a szö‑ vetkezeti tagok között osszák szét. A szövetkezet elnöke azonban az ottani kommunis‑ tákra támaszkodva ezt a tervet megakadályozta. Hasonló kívánalmak nyilvánultak meg a Fém- és Faipari Ktsz-ben, ahol a hang‑ adó Motlinger Márton mérlegkészítő vezető volt. Őt egyéni ambíciói vezethették, mert már a forradalom alatt önálló iparengedélyt kért és kapott a mérlegkészítő és hitelesítő szakmában. A dohánybeváltó vállalatnál leginkább Háti József aktivizálta magát a forradalom ügye mellett, utólagos megjegyzések szerint „a szó szoros értelmében likvidálni akarta a kommunisták az üzem területéről.” 34 Ehhez csak azt a megjegyzést fűzhetjük, hogy Kis‑ várdán a forradalom egyetlen ember életét követelte, azt is az oroszok lőtték le. A gépállomáson is erőteljes volt a forradalmi hangulat. Megalakították a munkás‑ tanácsot, a megalakulás helyéül kijelölt termet Balogh Menyhért fiai, Károly és Zol‑ tán nyilaskeresztekkel és horogkeresztekkel dekorálták ki. A munkástanács egyik első ténykedése volt, hogy a gépállomás könyvtárában található szovjet szépirodalmi könyveket, továbbá a dolgozók káderanyagait elégették. Sipos András a gépállomáson elhelyezett nagyméretű vörös csillagot leszerelte. Sipos volt az is, aki Mónus Gyulával együtt november 1-jén este 9 után elvágta a gépállomás mellett húzódó Moszkva-Bu‑ dapest-Berlin közti szovjet katonai távbeszélő vezetéket. Mónus ezt olyan megfonto‑ lásból tette, hogy „Toljunk ki a ruszkiakkal”. Mindketten tagjai voltak a gépállomás mun‑ kástanácsának s a kisvárdai nemzetőrségnek. A forradalomkor feltörték a gépállomás raktárát, az ott található ruhákból kb. 10 dolgozó öltözött fel, akik a felöltözés után hangoztatták, hogy Miskolcra mennek fegy‑

verekért. Köztük volt Mónus is. Sipos András mint nemzetőr, géppisztollyal felszerel‑ ve a kisvárdai rendőrkapitányság előtt teljesített szolgálatot. 35 A forradalomban az értelmiség, az ipari munkásság és a fiatalság vett leginkább részt, a parasztság szervezetlenebbnek bizonyult: „Kisvárda területén az események során a dolgozó parasztság részéről megmozdulás, vagy különösebb ténykedés nem volt tapasztalha‑ tó. Azalatt az idő alatt is folytatták a mezőgazdasági munkát, kivéve azokat, akik a felvásárlási lázban szenvedtek” 36 Azonban a „csendes” parasztság is élt a forradalom adta lehetőséggel, a termelő‑ szövetkezetből kiléptek. Az 1955. december 31-i állapot szerint Kisvárdán az Új Élet Termelőszövetkezetben 40 család volt.37 A tsz 1956. október 1-jén 297 kh 1323 négyszög‑ öl földet birtokolt, de nem sokáig, mert a szövetkezet a forradalom alatt feloszlott.38 Ilyen előzmények után, 28-án a tanácsházán összejöttek a VB-elnök által meghívot‑ tak, hogy megalakítsák a nemzeti bizottságot, illetve, ahogy akkor nevezték, a munkás‑ tanácsot. Hamarosan azonban megjelent a gyűlésen Révész László, Dér Zoltán, Jáger László, Szitás Péter, Szeifried Ferenc, ifj Jenei István, Vass János tanár, továbbá Balla Miklós, aki a Vulkán Munkástanácsát képviselte a községi munkástanácsban. Mácza Endre szintén értesült a délelőtti gyűlésről, tehát ő is részt vett, valamint az utca népe is benyomult. A „hívatlan vendégek” kezdetben azt hangsúlyozták, hogy segíteni akar‑ nak a rend biztosításában, ehhez ajánlották fel szolgálatukat, de hamarosan kiderült, hogy nem értettek egyet a már létező munkástanáccsal, s céljuk az volt, hogy az addigi munkástanács helyett másikat alakítsanak: „Ennél a kérdésnél aktív hangulatot keltett Vass János tanár is, aki a vita során olyan hangulatot teremtett, hogy a pártnak semmi beleszólása nincs ezekbe a kérdésekbe, és mára a pártól nem is beszélhetünk. Elege van a kommunisták hazu‑ dozásaiból kiabálta, hogy a munkástanácsot meg kell tisztítani a kommunistáktól.” 39 A népakarat képviselői körében zajongás, elégedetlenség keletkezett, főleg Vass Já‑ nos hatására kifogásolták az előző nap összeállított listát, mondván, hogy abban olyan személyek vannak, akik a régi rendszer hívei (Pintér Péter a községi tanács VB-elnöke, Huszti Ferenc a községi tanács VB-elnök-helyettes, Sarkadi István VB-titkár). Követel‑ ték, hogy dolgozók és parasztok is legyenek benne. Koszta Bertalan pártfunkcionárius kijelentette, hogy kommunisták is legyenek a munkástanács tagjai, ezt Vass ellenezte. Mások Grigorics István iskolaigazgatót javasolták, de az ő személye sem volt elfogad‑ ható a tömegek előtt, mert párttag volt. Ekkoriban jelent meg a gyűlésteremben Mészáros András a járási kapitányság ve‑ zetője, és jelentette, hogy átálltak a forradalomhoz, elfogadják a miskolciak programját, majd Mészáros felszólította Kovács Béla községi párttitkárt, hogy álljanak át ők is. Arra a megállapodásra jutottak, hogy megérdeklődik a felsőbb pártszervektől. Kovács, Mé‑ száros, Jáger László és egy Szitás nevű egyén átment a pártbizottságra. Nagy Antal, a járási pártbizottság első titkára a megyei pártbizottságtól kért tanácsot, a felelet erre az

33 Pusztai István: A Kisvárdai Vasöntöde (1921-1981) gyár és gyártmányismertetője, Kisvárda:Öntödei Vál‑ lalat, 1984. 99. p.

38 SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. május 7-i ülés

34 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán: 198. p

74

35 SZSZBML XXV.6.-681/1957. közli Dikán: 202. p. 36 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 4. p. 37 Szabolcs- Szatmár megye fontosabb statisztikai adatai 1952-1955. Nyíregyháza:KSH, SZSZBM Igazgató‑ sága, 1956. 126. p. 39 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2-3. p.

75

volt, hogy nem állnak át. Nagy Antal, és a másodtitkár, Nagy Sándor is visszament a községházára, részt vett az ott folyó tanácskozásban. Mészárost is beválasztották a munkástanácsba, a karhatalmi bizottság vezetésével bízták meg. A községházán lévők a forradalmárok hatására úgy döntöttek, hogy át‑ szervezik a munkástanácsot, határozatot hoztak, hogy délután 14 órára újabb gyűlést hívnak össze. A délutáni gyűlésre nagy tömeg gyűlt össze a tanácsteremben. A résztvevők elmen‑ tek dr. Bujdos Géza volt főszolgabíró lakására és kérték a gyűlésen való részvételre. Ő ennek eleget tett. A gyűlésen megjelent Pazonyi László volt főjegyző is. A település életének irányítását a Kisvárdai Munkástanács szerette volna folytat‑ ni. A munkástanács élére elnökséget állítottak dr. Bujdos Géza, Jáger László, Pazonyi László, Mészáros András, Balla Miklós személyében. A Kisvárdai Munkástanács a kö‑ vetkező bizottságokra oszlott: közigazgatási, karhatalmi-rendészeti, közellátási, köz‑ egészségügyi, pénzügyi és gazdasági, sajtó és tájékoztatási, oktatási és népművelési, mezőgazdasági és termelési, jogügyi, közlekedési és szállítási, tűzrendészeti. 40 Tárgyaltak a munkástanács létrehozásáról, de nem tudtak dönteni, ezért 29-re ha‑ lasztották, azzal, hogy a hivatalokból, üzemekből a munkástanácsok küldötteiből ala‑ kul majd meg a községi munkástanács. 41 A községi tanács dolgozóival szemben tettlegességre, inzultusra nem került sor. Az október 28-i délutáni gyűlésre elment Nagy Antal járási párttitkár, őt Sebestyén Sándor százados, a kiegészítő parancsnoka kísérte, biztosította. A gyűlés végeztével a pártbizottságra elkezdtek visszaszállingózni az ott tartózkodó személyek, de Sebes‑ tyént hiába várták. 21-22 óra tájban Jovanov István százados és Tóth Antal főhadnagy a kiegészítő parancsnokságról átjött a pártházba azzal a hírrel, hogy Sebestyén eltűnt, s azt az utasítást adták, hogy vonuljanak vissza a kiegészítő parancsnokságra. 29-én reggel a pártbizottságról beszállították az ott lévő fegyvereket és lőszert a kiegészítő parancsnokságra, sőt a pártbizottságban lévő „elvtársak” közül is többen ott találtak menedéket, főleg éjszakára. Délelőtt 10 körül Csépke törzsőrmester és egy fiatal katona motorkerékpárral elindult Záhonyba, útközben találkoztak Sebestyénnel, aki a záho‑ nyi parancsnokkal visszafelé jött egy gépkocsin. Közben a motor elromlott, így azt is gépkocsival vitték Záhonyba, de nem tudták megcsinálni, így csak 30-án reggel tértek vissza egy gépkocsival. Vagyis Sebestyén 28-án este eltűnt Kisvárdáról és csak 30-án reggel jött vissza. 1957 júliusában erről az eseményről azt vetették papírra, hogy az október 28-i dél‑ utáni történések hatására Sebestyén elindult Záhonyba, hogy az ott lévő alakulattól segítséget kérjen, de „…nem tudott kijutni, mivel olyan követői akadtak, akik akadályozták munkájában. Útközben találkozott Angyal Imre elvtárssal és Gorzó Imre elvtárssal, akiken ke‑ resztül a kieg. pság-ak azt üzente, hogy ellenforradalom vette kezdetét, így jobban vigyázzanak a kieg. ps-ra. Mivel aznap Záhonyba nem tudott kijutni csak másnap, addigra Kisvárdából a 80-90 főből álló idegen személyek megpucoltak.” 42

40 SZSZBML: XXV.- 1115/1957. közli Dikán: 85. p.

Sebestyén a Záhonyba való menekülését egy szóval sem említi az 1959. február 19-én készült jelentésében, 43 viszont emlékeznek rá mások: „A kommunisták „fúrólyuk‑ ban”. De akad egy, aki ingre-gatyára vetkezve rohangál: a Kiegészítő Parancsnokság vezetője, Sebestyény nevű százados: Nem vagyok százados, nem vagyok katona. Egyszóval megjátszotta a tébolyult eszelőst…” 44 Ezt a visszaemlékezést Gál László is megerősítette. Október 29-én délelőtt a községi tanácson gyűlést tartottak, ezen mintegy félszázan vettek rész, köztük a régi rendszer hívei (Pintér Sándor, Sarkadi Imre VB-titkár, Csucska Jenő, Vass János a Hazafias Népfront elnöke) is ott voltak. Egy szónok (talán valami Ju‑ hász nevű a Fém-és Faipari Ktsz-től) javasolta a különböző bizottságok létrehozását.45 Ekkor történt meg az ún. végleges községi munkástanács felállítása is, ennek el‑ nöke dr. Bujdos Géza lett. Ő ezen a választáson nem volt jelen, sőt a munkahelyi fő‑ nökével közölte, hogy a gyűlésre nem megy el, de végül a szervezkedők közül többen érte jöttek, és közölték, hogy őt választották elnöknek. Bujdos némi huzavona után a döntést elfogadta, és elvállalta a vezetést. Az elnökség tagjai voltak még: Mácza Endre, Balla Miklós, Vadon László, Jáger László és Fekete Ferenc. Bujdos telefonon érdeklő‑ dött a miskolci és nyíregyházi forradalmi bizottságokat, tájékoztatást kérve tőlük, hogy mi a feladata a forradalmi bizottságnak, másképp községi munkástanácsnak. A mun‑ kástanácsba kommunistát vagy VB-tagot nem engedett beválasztani. Bujdos már ekkor Kovács Lászlót akarta rendőrkapitánynak, de az nem fogadta el a felkérést, így maradt Mészáros. Kovács mint a forradalmi bizottság kiküldöttje a bűn‑ ügyi osztályt vezette. Kovácsot eredetileg a karhatalmi bizottság vezetőjévé is szerették volna megválasztani, de ő nem akarta magát lekötni, így annak vezetője Varga Kálmán rendőr törzsőrmester lett. A közellátási bizottságot Dér Zoltán irányította. Bár Bujdos kijelentette, hogy nem kívánja átvenni a községi tanács munkáját, lé‑ nyegében mégis ezt tette, mivel utasítást adott, hogy a munkástanács beleegyezése nél‑ kül a községi tanács dolgozói semmilyen intézkedést nem hozhatnak. A tanács vezetői ezért már 30-án be sem mentek a hivatalukba, mert úgy vélték, hogy az új hatalmi szerv lényegében a tanács feladatait átvette, s számukra az intézkedések lehetősége megszűnt. Bujdos Géza felhívta Rozgonyi József VB-elnököt és annak beosztottját, hogy mű‑ ködjenek tovább, s hivatali helyiséget kért a munkástanács részére. Nem fogadta el a felajánlott elnöki szobát, más helyiségekben, s október 30-tól a tanácsi vezetőktől el‑ különülve végezték feladatukat. A tanács és a munkástanács között a tulajdonképpeni kapcsolat megszakadt, üressé vált. A községi tanácsot nem zavarták szét, ilyenről a járás területén sem tudunk, de nem ismerték el annak működését, irányító szerepét. A VB működését sem függesztet‑ ték fel, de annak tagjait nem vonták be semmilyen megbeszélésbe, intézkedésbe. A miskolci események hatására azonban a tömeg nem volt megelégedve még ennek a munkástanácsnak sem összetételével, sem a létszámával, s újat követeltek. Október 31-én gyűlést szerveztek, és új munkástanácsot alakítottak. A jelölés úgy történt, hogy minden nagyhangú ember saját magát jelölte. A választás és a jelölés így feszült hangu‑ latban zajlott, a tanácsteremben még verekedés is történt. Általában az ipari munkások delegáltjai nem értettek egyet a parasztsággal. A választás előtt a községi tanács udva‑

41 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI./11. őe. közli Dikán: 197. p.

43 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. Gyűjt. 6/a.cs. közli Dikán: 113-115. p.

42 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 11. p.

45 HL Debreceni Kat. Bír. 205/1957. közli Dikán: 32-33. p.

76

44 Kiss Gyula: Életutam, Kisvárda, 1998. 133. p. /Városi Könyvtár, Kisvárda, kézirat/

77

rán összegyűlt tömegben Szajcz János, Sárosi Tibor és mások is azt hangoztatták, hogy nem akarnak régi arcokat látni a községházán. Olyan hangok is hallatszottak, hogy mindenkit el kell távolítani. Az október 31-én megválasztott munkástanács intézkedéseit Bujdos Géza, Mácza Endre, Dér Zoltán, Jáger László, Várady Miklós, Sárosi Tibor, Révész István, ifj. Jene István és Lipécz Ferenc hajtották végre. 46 A helyi szervek létrehozása után a járási szervezet megalakítására került sor. Ennek megalakítására az első lépéseket szintén a volt járási vezetők tették meg, mégpedig azért, mert a községekben alakult forradalmi tanácsok nem voltak elégedettek azzal a helyzettel, hogy járási szinten még mindig a régi apparátus működik, s ezt érzékelve a járási tanács vezetői olyan munkástanácsot szerettek volna megalakítani, amely: „…for‑ májában legyen újszerű, összetételét illetően pedig olyan egyénekből álljon, akikről feltételezhe‑ tő, hogy támogatni fogják a járási tanácsot és segítségül szolgálnak annak megnehezedett mun‑ kájában.” 47 Vagyis ahhoz hasonlóan akarták a járást is szervezeti befolyásuk alá vonni, ahogyan korábban a kisvárdai munkástanács megszervezésére is kísérletet tettek. Október 29-én a járási tanács vezetői elhatározták, hogy felállítják a járási mun‑ kástanácsot, annál is inkább, mert a községi tanácson is alakult egy hasonló. A járás vezetői és csoportvezetői állították össze a névsort, délután 4 óra körül megalakult ez a tanács, de nem mindenki jelent meg, ráadásul a községi tanácsnál is újabb válasz‑ tást kezdeményeztek, így emiatt a járási munkástanács felülről történő létrehozását is október 30-ra halasztották. Erről a kísérletről a kisvárdai munkástanács is tudomást szerzett. Bujdos Géza tiltakozott, mondván, hogy a helyi munkástanács majd a járási feladatokat is ellátja, aztán az álláspontja úgy módosult, hogy a járási munkástanács összeállítása ebben a politikai helyzetben nem a járási tanács feladata, majd az egyes községekben alakult munkástanácsok küldöttei választják meg azt. Október 30-án dél‑ előtt személyesen is megjelent a járási tanácson, s abban állapodtak meg, hogy a közsé‑ gi munkástanács és a községek által kijelölt egyének jöjjenek össze a járási Forradalmi Bizottság megválasztása végett. Október 31-én 37 községből megérkeztek a delegáltak, többségükben már a forradalom hívei voltak, csak Fényeslitkét képviselte az ottani vbelnök: A kisvárdai forradalmi bizottság is elküldte képviselőit és négy megbízottal a járási tanács is képviseltethette magát. A gyűlésen többen felszólaltak a kommunisták által a korábbi években elkövetett önkényeskedések ellen, s követelték, hogy becsületes emberek vegyék kezükbe a vezetését Ezen az ülésen dr. Bujdost választották meg a já‑ rási forradalmi bizottság elnökévé, Kézi Béla volt főjegyző, az elnökhelyettesi funkciót látta el, s a járás területén szervezte a nemzetőrséget, a megyei honvédelmi bizottmány által kiadott irányelveket legépeltette és a jártásban elterjesztette. A tanács tagjai voltak még: dr. Zalatnai László adminisztrátor, volt horthysta rendőr őrnagy, a járási nemzet‑ őrség vezetője, Balla Miklós géplakatos, Bereczki Vilmos dombrádi pedagógus, Kovács László kiskereskedő, Mészáros András járási rendőrkapitány, Runda József középpa‑ raszt, volt ajaki községi főbíró, Varga Lajos középparaszt Tiszamogyorósról. Dr. Bujdos 31-én este lemondott a községi forradalmi bizottság (munkástanács) el‑ nöki tisztéről, hivatkozván arra, hogy járási elnök lett. Ettől fogva addigi helyettesét, Mácza Endrét tekintették a községi forradalmi bizottság elnökének. Ezen az ülésen választották meg, illetve nevezték ki Zalatnai László volt horthysta rendőrkapitányt

karhatalmi parancsnoknak. Addig meglehetősen megosztott volt a fegyveres alakulat, hiszen Mészáros volt a rendőrkapitány, Kovács a forradalmi bizottság embereként a bűnügyi osztályt vezette, Varga Károly őrmester pedig a karhatalmi alakulat parancs‑ nokaként ténykedett. Ettől kezdve a rendőrség egyértelműen a forradalmi bizottság befolyása alá került. Zalatnai Jáger és Mácza kíséretében átment a rendőrségre bemu‑ tatkozási illetve a megteendő intézkedések megbeszélése miatt. November 1-jén a nemzeti bizottság ülésezett, ezen mintegy 60 fő vett részt, Mé‑ száros András beszámolt a közbiztonság helyzetéről, majd Bujdos közölte vele, hogy nincsenek megelégedve a rendőrség munkájával, ezért leváltják. November 1-jén Bujdos hivatali helyiséget kért Rozgonyi Józseftől, a járási tanács VB-elnökétől, egyben igényt támasztott a tanács gépkocsijára is. Rozgonyi saját szobá‑ ját nem fogadta el, mondván, hogy a járási tanács munkatársai csak végezzék a mun‑ kájukat. Ők abba nem avatkoznak bele. November 2-án Bujdos vidéki körútra ment, a körút délután ért véget. Eközben a járási forradalmi bizottság irodai szobájában megjelent a megye for‑ radalmi bizottság kiküldöttje, és írásos utasítást adott át a Bujdost helyettesítő Kézi Bélának arról, hogy miként kell megszervezni a nemzetőrséget, a karhatalmat. Ezt az írást a járási tanács gépírónői sokszorosították, így a környező településekre szétvitték. A járási tanács dolgozói egyébként Józsa István vb-titkárral és a már említett Rozgonyi vb-elnökkel az élen bejártak dolgozni, az adminisztratív teendőiket végezték, tényle‑ ges intézkedéseket nem hoztak. A járási forradalmi bizottság kb. 11-14 emberből ált, nem ülésezett rendszeresen, nem volt erre idő. A forradalmi szervek létrehozása mellett a demokratikusabb életre, a többpárt‑ rendszerre is készülni kellett, s Kisvárdán is megtették az erre irányuló kezdeti lépé‑ seket: „Egy este mentem a Szent László utcán s látok egy embercsoportot, ami ezidőtájt nem ritka. Ismerős férfiak, mind értelmiségi. Mi van? – kérdem. Hát már alakították (egyelőre szóval) a pártokat.” 48 A nemzetközi politikai viszonyok a Szovjetunió érdekszférájának nyilvánított Ma‑ gyarország forradalmának sorsát azonban másképp rendelték bevégezni.

46 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11.őe. közli Dikán: 197-198. p.

48 Kiss Gyula: Életutam, Kisvárda, 1998. 133. p. /Városi Könyvtár, Kisvárda, kézirat/

47 MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán: 57. p.

49 Az MTI jelentése újabb szovjet csapatok érkezéséről. In. Népszava, 1956. 3. sz. 1. p.

78

V. A forradalom leverése Az a Kádár János, aki október 30-án a Nagy Imre kormány államminisztere lett, november 1-jén mondott rádióbeszédében jelentette be egy új párt, az MSZMP meg‑ alakulását. Másnap a miskolci egyetemi rádió közölte, hogy Kisvárdára csütörtök éjjel (no‑ vember 1-ről 2-re) nagyobb páncélos egység jött be. Az egyik orosz vonat is az állomá‑ son tartózkodott. 49 November 2-án délelőtt a piros jelzés ellenére két páncélvonat jött át Záhonynál, november 3-án megkezdődtek a szovjetek csapatok kivonulásáról szóló tárgyalások, ez azonban csak arra szolgált, hogy aznap este Maléter Pál honvédelmi minisztert, és az általa vezetett küldöttséget a szovjetek és magyar ÁVH-s tisztek letar‑ tóztassák.

79

A fővárosi események végkifejlete előtt még Kisvárdán is bizakodottsággal tekin‑ tettek a jövőbe. A helyi lelkész így emlékezett vissza erre a napra: „Szombat volt, no‑ vember 3.…Csendesen beszélgettünk, amikor megszólalt a telefon. Nyíregyháza jelentkezett, de hogy onnan ki, azt később nem tudtuk meg. Közölte, hogy megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása, s kérte, húzzuk meg a harangokat, hirdessék egy meggyötört, rettegésben élő nemzet számára a megnyugvás, megbékélés örömét. Én kételkedtem, de ismét szólt az ismeretlen hang: „Figyeljetek, Nyíregyházán már szólnak a harangok.” És valóban. Erre nosza fel a toronyba. Akkor még nem voltak villamosítva harangjaink, magunk húztuk a két harangot, önfeledten, boldogan. A harangozó és a lelkipásztor családja, felváltva. Húztuk, húztuk fáradhatatlanul. Közben megint szólt a telefon: „Az első tankok áthaladtak Nyíregyházán.” A gyerekek, a harangszóra odafutott fiatalok kimentek a központba, várták, vár‑ tuk, mikor érnek ide, hogy lássuk és köszöntsük őket. …És közben teltek a percek, félórák, órák, de a harckocsik nem jöttek. Értetlenül, csalódottan hagytuk abba a harangozást éjféltájban. Megint megcsalták, becsapták népünket? Így aludtunk el. Még remények, de már nehéz kétségek között, reggel 1956. november ne‑ gyedikére ébredtünk, és rémülten hallottuk Nagy Imre kétségbeesett bejelentését, segélykérését: A szovjet páncélosok támadást kezdtek Budapest és egyidejűleg az egész ország különböző váro‑ sai, katonai célpontjai, de polgári a lakosság ellen is.” 50 Kádár János november 4-én kora reggel már a Forradalmi-Munkás-Paraszt-Kor‑ mány megalakulását adta tudtul a szolnoki rádión keresztül. November 4-én délelőtt a szovjet páncélosok minden ok nélkül szétlőtték a záhonyi határőrközség laktanyáját, öten meghaltak, 8 fő megsérült, a szovjet vasutasok pedig átvették az irányítást Záhony és Nyíregyháza közötti szakaszon, s így a közbeeső Kis‑ várdán is. A Szabolcs Szatmár Népe november 4-én tudósítást közölt az MSZMP kisvárdai szervezetének megalakulásáról. A kisvárdai járási elnökség tagja lett Nagy Sándor, Berta László, Kovács Béla, Koszta Bertalan, Jakab Miklós. Egy álságos nyilatkozatot tettek közé, melyben kimondták: „Egyetértünk a magyar szabadságharcosok követeléseivel. Követeléseiket mindenkor a legmesszebbmenőkig támogatjuk. Pártunk központi elnökségével együtt részt kívánunk venni az önálló, független, szabad, demokratikus Magyarország megte‑ remtéséért és megtartásáért folyó harcban.” 51 A szovjet tankok segítségével hatalomra jutó MSZMP három és fél évtizedig tartó uralma alatt sem függetlenségről, sem szabadságról, sem demokráciáról nem lehetett szó, ill. csak szó lehetett. November 4-én a kisvárdai járási tanácson szűkebb körű összejövetel történt, ahol közölték a Forradalmi-Munkás-Paraszt Kormány megalakítását, egyben azt, hogy nincs szükség járási- és községi forradalmi bizottságokra. Dr. Bujdos Géza ezt tudomá‑ sul vette, és ettől kezdve nem működtette a forradalmi bizottságot. A „szuronyok hegyén” érkező új hatalom Kisvárdán is változásokat indukált. November első napjaiban 2 szovjet kétéltű harckocsi és egy szovjet zászlóalj érkezett Kisvárdára Globnyik százados vezetésével. A harckocsik megérkezésének dátumát a kiegészítő parancsnokság helyettes vezetője november 6-ra tette: „Ennek az állapotnak november 6-a vetett véget, amikor egy kisebb szovjet egység érkezett Kisvárdára. Ez változtatta

meg a község hangulatát, és lehetőség nyílt arra, hogy elvegyük a fegyvert az osztályidegenek‑ től.” 52 Az oroszokat a kollégiumban szállásolták el rövid időre. A szovjetekkel jött Nagy István államvédelmi főhadnagy – a megyei pártbizottság küldöttje – a kiegészítő pa‑ rancsnokságra azzal a feladattal, hogy rendet teremtsen. A kiegészítő parancsnokság fegyverraktára elé két szovjet katonát állítottak, s elkezdték a településen található fegyverek összeszedését. Ez este 21-22 óráig tartott. A szovjetek egy csomó fegyverze‑ tet és lőszert autóra pakoltak és Nyíregyházára szállítottak. 53 Az idegen csapatok megérkezésének éjjelén szovjet segítséggel és a kiegészítő pa‑ rancsnokság közreműködésével a lakásukon felkeresték és letartóztatták a munkás‑ tanács tagjait. Az érintettek között szerepeltek: Dr. Bujdos Géza, volt főszolgabíró, a forradalmi járási munkástanács elnöke, dr. Papp Lóránt, járási tanácstag, Jáger László, községi munkástanács tag, Tulipán István és Ölbey Árpád továbbá Farkas Ferenc, a Vulkán főkönyvelője. Rajtuk kívül lefogtak még két pátrohai lakost, akik megverték a pártitkárt és a tanácselnököt. Az előállított személyek tevékenységéről a kapitányság nyomozói jegyzőkönyvet vettek fel, ezek azonban semmitmondóak voltak, s ráadásul hamarosan nyomtalanul eltűntek. 54 A kiegészítő parancsnokság részt vett az MSZMP megszervezésében és a munkás‑ őrség megalakításban is. November 12-én Sebestyén kezdeményezésére összehívták a pártagokat és a kiegészítő parancsnokságon is megalakították az MSZMP-t, amelynek ideiglenes titkára Kovács Gyula főhadnagy lett, szerepet kapott még Kun Sándor fő‑ hadnagy és Halász Károly polgári alkalmazott. 55 A forradalom legtovább a Vulkánban tartotta magát. November 4 után a Vulkán munkástanácsa a sztrájk mellett döntött, noha Balla Miklós, a forradalom ottani vezető‑ je már a munka felvételét javasolta, de a munkástanácsban a többség a sztrájk folytatá‑ sa mellet szavazott. Decemberben abban állapodtak meg, hogy Balla vezetésével a mis‑ kolci munkásokhoz elmennek, és az ott tapasztaltaktól teszik függővé, hogy felveszik-e a rendszeres munkát. Hazatérve Balla már határozottan a munka folytatását javasolta, s fokozatosan be is indult a termelés. A december 21-i gyűlésen, ahol a dolgozók kb. 85 %-a jelen volt, még megválasztottak ugyan a Balla Miklós elnök és 4 elnökhelyettes vezetése alatt lévő, 44 tagból és 8 póttagból álló „végleges” munkástanácsot, de a forra‑ dalom addigra már a múlté volt.

VI. Új párt, régi hatalom: forradalomból ellenforradalom A forradalom leverése után az MDP-ből kibújt MSZMP stabilizálta hatalmát, és intézkedett annak fegyveres védelméről, mivel létrehozta a munkásőrséget, amely a párt politikai milíciájaként működött. 52 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 5. p. 53 Hadtörténeti Levéltár Debreceni Kat. Bír. 172/1957. közli Dikán: 24. p.

50 Kiss Gyula: Egy harangozás története. In. Kisvárda, 1989. 3. sz. 3. p. 51 Tudósítás az MSZMP kisvárdai szervezetének megalakulásáról. In. Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. no‑ vember 4.

80

54 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 11-12. p. 55 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 6/a. cs. közli Dikán: 114. p.

81

Az egyik alapító munkásőr, Miklós József, negyedszázaddal később így vallott ezekről az időkről. A Vulkánban „…egyszer csak jött a párttitkárunk (Losonczy Károly): alakítsuk meg a munkásőrséget…A kezdet kezdetén nyolcan öltöztünk fel takarosan, egyenru‑ hába.…Ötvenhét május elsején rendeztük az ünnepi egységfelvonulást, de már előtte is gyako‑ roltunk.” 56 A párt mellett a tanácsi rendszer is megszilárdította a pozícióját. A forradalom után először 1957. március 25-én került arra sor, hogy, hogy az államhatalom helyi szerve ülést tartson. Ezen Huszti Ferenc VB-elnökhelyettes beszámolt a politikai helyzetről és az aktuális feladatokról: „…egy pillanatra sem mondunk le az ellenforradalmi erők meg‑ semmisítésénél az adminisztratív eszközökről sem. Világos és mindenki előtt érthető, hogy az ellenforradalmi erőket nem meggyőzni, hanem megsemmisíteni kell.” 57 Némi változás a tanácsi vezetésben is bekövetkezett, mivel a régi rendszer oszlopai közül Pintér Péter a községi tanács VB-elnöke lemondott funkciójáról, helyette 1957. március 20-án Uri Dezsőt bízták meg ennek a feladatnak az ellátásával. 58 1957. november 6-án, mintha egy évvel korábban semmi sem történt volna, a szov‑ jet forradalom 40 éves évfordulójára rendeztek díszünnepséget, melyen a községben tartózkodó szovjet „elvtársak” is megjelentek. 59 Másnap délelőtt az üzemek, hivatalok, társadalmi és tömegszervezetek koszorúzták meg az 1944 októberében elhuny „szovjet hősök” sírját.

VII. A megtorlás AZ MSZMP eszmei harcról, meggyőzésről beszélt, de a hatalom intézményeit, erő‑ szakszerveit működtette. Az ideológiai átértékeléssel párhuzamosan megkezdődött annak kivizsgálása, hogy ki milyen módon exponálta magát az ellenforradalommá lett forradalom alatt. 1957. július 19-én, pl. a tanács megtárgyalta Vass János zenetanár „összeférhetetlen‑ ségi” ügyét. A felszólalók többsége általában támogatólag szólt Vass forradalom előtti és alatti tetteiről, maga Vass elismerte, hogy a „ellenforradalom” alatti ténykedése nem vet rá jó fényt, de őt a legjobb szándék vezette, s már másnap meg is bánta az általa mondottakat, és azért vonult félre a politikától. Mindezek alapján Vasst nem zárták ki a tanácsból, de a bíróság később őt is elítélte. A forradalomban való részvétel miatt a családtagoknak, hozzátartozóknak is bűn‑ hődniük kellett, pl. a kisvárdai községi tanács 1957. április 8-i ülésén felmondtak Palla Lászlónénak, aki agronómusként a mezőgazdasági osztályon dolgozott, „mivel férje az októberi események alatt a Vulkán üzemben ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki, így feleségé‑ nek itteni működése nem kívánatos.” 60 Ha az érintett egyént leváltották és a pártból is kizárták, ez azt jelentette, hogy fele‑ lős, bizalmi vagy a szakmai végzettségének megfelelő állást az illető nemigen kapott, jó 56 Kopka János: Hétvégi interjú Miklós József alapító munkásőrrel a negyedszázadról. In. Kelet-Magyaror‑ szág, 1982. 13. sz. 5. p. 57 SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 25. 58 SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 20. 59 Egységesen, a jövőbe vetet hittel ünnepelt a megye. In. Kelet-Magyarország, 1957. 262. sz. 5. p. 60 SZSZBML XXXIII, Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 18/1957. VB. sz. határozat

82

ha segédmunkásnak alkalmazták. 1958. szeptember 7-én az MSZMP megyei bizottsága közölte a kisvárdai járási pártbizottsággal, hogy a Központi Ellenőrzési Bizottság Rüll Sándort, a Vulkán Vasöntöde igazgatóját kizárta a pártból, mert az ellenforradalom alatt nem viselkedett kommunistához méltó módon. 61 Az igazgató „megúszta” a vezetői pozíciójának elvesztésével és a pártból való kizá‑ rással, másokra azonban erőteljesebben sújtott le a bosszú, hiszen a vizsgálatok után el‑ kezdődtek a felelősségre vonások, a bírósági tárgyalások. A perek közül legjelentősebb volt Bujdos Géza és társainak pere, ellenük a népi államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette miatt indult eljárás. A forradalom utáni megtorlás áldozatainak vezéralakjává dr. Bujdos Géza vált, aki a Horthy-korszakban megyei aljegyző volt, 1945-48. között pedig járási főjegyzőként tevékenykedett. A „fordulat éve” után ilyen pozícióba nem kerülhetett, a forradalom évében a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalatnál mint könyvelő dolgozott, 1957. au‑ gusztus 7-től őrizetben volt. A perben másodrendű vádlottként szerepelt Dr. Zalatnai László, a Horthy-rend‑ szerben rendőr őrnagy, államtudományokból szerzett doktorátust, a forradalom alatt az ipari iskolában adminisztrátorként dolgozott, korábban internálva volt. A harmadrendű vádlott, dr. Bereczki Vilmos a közeli Dombrád községben kifejtett tevékenységéért állt a bíróság elé. A negyedrendű vádlott a kisvárdai Kovács László 1954-ig volt rendőr százados, a forradalom előtt, október 19-én szabadult ki, mivel vesztegetés miatt 3 évi börtönre ítélték. A forradalom alatt először a rendőrség nyomozó osztályának a vezetőjévé vá‑ lasztották. A többi vádlott a forradalom alatt nem töltött be a bemutatottakkal egyenlő rangú posztot, a munkástanács különböző bizottságaiban tevékenykedtek, s annak nevében jártak el, de ez is elegendő volt a vád megfogalmazására. A dr. Iváncsik Miklós ügyész és Alexa Miklós megyei ügyész által kreált vádirat 1957. október 3-án kelt. A megyei bíróság december 17-én hozott ítélete szerint dr, Buj‑ dos Gézát 6 év börtönbüntetésre, 6 évi politikai jogoktól való megfosztásra és teljes vagyonelkobzásra mint mellékbüntetésre, dr. Zalatnai László 1 évi börtönre, 2 évi po‑ litikai jogfosztásra, 1000 Ft vagyonelkobzásra, a dombrádi dr. Bereczki Zsigmondot 3 évi börtönre, 3 évi politikai jogfosztásra, 2000 Ft vagyonelkobzásra, Kovács Lászlót 1 év 6 hónap börtön, 2 évi politikai jogfosztásra, 1000 Ft vagyonelkobzásra, Mácza Endrét 1 évi börtönre, Vass Jánost 1 év 6 hónapi börtönre, 2 évi politikai jogfosztásra és 1000 Ft vagyonelkobzásra, Dér Zoltánt 1 évi börtönre, a záhonyi Sárosi Tibort 1 évi börtönre, Balla Miklós 8 hónapi börtönre ítélte. A legfelsőbb bíróság 1958. július 1-jén hozott ítéletével Kovács László, Vass János és Dér Zoltán esetében új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot, dr. Bujdos Géza esetében 5 évre, dr. Bereczky esetében 1 év 6 hónapra, Mácza Endréét 6 hónapra csök‑ kentette a büntetést. Dr. Bujdos a börtönbüntetéséből 2 év 7 hónap 26 napot töltött ki, 1960. április 1-jén szabadult. Az újabb bírósági eljárás eredményeként 1959. május 27-én Kovács Lászlót 1 év 6 hónap börtönre, 2 évi jogfosztásra és 1000 forint vagyonelkobzásra, Vass Jánost 10 hónapi börtönre 500 forint vagyonelkobzásra, mint mellékbüntetésre, Dér Zoltánt 8 hónapi börtönre és mellékbüntetésül 1000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A legfelsőbb 61 SZSZBML MSZMP Arc. 5. f. V/3. őe. közli Dikán: 221. p.

83

bíróság október 19-én Vass ítéletében a mellékbüntetés kiszabását mellőzte és a börtön‑ büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, a többi ítéletet helyben hagyta. Külön eljárás keretében vizsgálták Mészáros András volt járási rendőrkapitány ügyét. Ő 1945. április 1-től 1956.-december 16-ig volt a rendőrség állományában, s a forradalom alatt a járási rendőrkapitányság vezetője volt. Ügyében 1958. január 21-én hozott ítéletet a debreceni katonai bíróság. Bűnösnek mondta ki a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés előmozdításában, ezért 1 év börtön‑ büntetésre, mellékbüntetésként 2 évi közügyektől való eltiltásra és bárhol fellelhető vagyona ¼-ed részének elkobzására ítélték. 62 A forradalmárokhoz csatlakozott Fánya Lajos rendőr főhadnagy is, aki egyébként MDP-tag volt, s 1945-óta volt a rendőrség kötelékében. Az ő 1956-os tevékenységét 1957-ben a megyei rendőr főkapitányság vizsgálta, miután ellene, valamint Badar Gusztáv rendőr nyomozó hadnagy és Bumberák István rendőr hadnagy ellen április elsejei dátummal B. Sándor karhatalmista feljelentést tett. Az akkor már MSZMP-tag Fányát és Badart fegyelmi úton elbocsátották a BM állo‑ mányából. Bumberákról megállapították, hogy a kapitányság Forradalmi Tanácsának tagja volt ugyan, de a megválasztása távollétében, mások javaslatára történt, miközben Bumberák a bizottság munkájában nem vett részt, sőt a kapitányságra sem járt be ezek‑ ben a napokban. Ennek ellenére a rendőrségtől való eltávolítását, és a tanácsi appará‑ tusba való áthelyezését javasolták. 63 Nem csupán a fentebb említett személyek „átvilágítása” történt meg, hanem 1958ban a kormány határozata alapján a honvédelmi miniszter elrendelte járás területén lévő tartalékos tisztek politikai szempontból történő káderezését, a felülvizsgálat előtt 408 tartalékos tiszt volt, a vizsgálat eredményeként 82 főt lefokoztak (15 munkás, 19 paraszt, 19 értelmiségi, 10 osztályidegen, egyéb 19), a 82 főből korábban 20 fő az MDPnek volt tagja. és a politikailag megbízhatatlanok között maradt még 15 tiszt, ezek mind adminisztratív munkaterületen dolgoztak. A 82 lefokozott közül 10 főt disszidált, közülük kisvárdaiak voltak: Brencsák Ist‑ ván, Jáger László, Juhász Béla, Kerekes Zoltán, Szabó Dénes, Winkler Zoltán. 64 A nyugatra való távozást a megtorlás miatti félelem és a jobb jövőbe vetett hit vezé‑ relte. A megtorlás időszakában a kihallgatás alá vontak Kisvárdán is olyan taktikához folyamodtak, hogy igyekeztek olyan személyeket a középpontba állítani, akikről bizto‑ san tudták, hogy Nyugatra disszidáltak, tehát bajuk nem lehet. 65

kelése során 1956 októbere is visszakapta dicsőséges fényét, s némi fény vetült a még életben lévő „ötvenhatosokra” is. 1990-ben avatták fel a kisvárdai temetőben azt az emlékművet, ahol az 1956-os for‑ radalomban elesettek emlékére is állítottak egy táblát. Kisvárdán csak Sipos Károly halt meg a forradalom alatt, de a Magyar Rádió ostrománál hunyt el Bódi Lajos 22 éves ÁVH sorkatona, akit sorsa az intézmény védelmére kényszerített, a 19 éves Rada János egyetemi hallgató október 24-én a budapesti harcokban egy harckocsiban halt meg, a kisvárdai születésű Bódi Józsefet pedig 20 évesen, 1958 karácsonyán akasztották fel. 1991-ben, a forradalom évfordulóján a Magyar Köztársaság elnöke emlékérmet adományozott Kovács Lászlónak és Dér Zoltánnak, a köztársasági elnök, a miniszter‑ elnök és a parlament elnöke pedig emléklapot nyújtott át Oláh Tibornak és Nagy Jó‑ zsefnek. 66 A forradalom félszázéves jubileuma alkalmából Kisvárda városa egy – Györfi Sán‑ dor által készített – 1956-os emlékművet állított a Zrínyi téren, az egykori pénzügyőr laktanya szomszédságában, ahol a forradalom alatti egyetlen haláleset történt.

VIII. Ellenforradalomból forradalom – a rehabilitáció Bár a hivatalos fórumokon 1989-ig ellenforradalomnak titulálták 1956 eseményeit, a lakosság többsége azt mindvégig forradalomnak hívta, ha egyáltalán beszélni mert róla. 1989. január 28-án Pozsgay Imre népfelkelésnek nevezte az októberben történte‑ ket, s a rendszerváltás után eljött az a korszak, amikor a történelmi események átérté‑ 62 Hadtörténeti Levéltár Debreceni Kat. Bír. 205/1957. közli Dikán: 35. p. 63 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányság irattára, IKT. 214-K-335/1957. közli Dikán: 19-21. p. 64 SZSZBML. MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának Archívuma, 5. f. közli Dikán: 103-111. p. 65 Gál László szóbeli visszaemlékezése, Kisvárda, 2001. május 24.

84

66 Kitüntetések a forradalom évfordulóján. In. Kelet-Magyarország, 1991. 250. sz. 4. p.

85

Bordán Pálma

„Amit velünk tettek, azt jóvátenni nem lehet” Tóth László fehérgyarmati tanár visszaemlékezése az 1956-os forradalom helyi eseményeire és a börtönévekre*

1956. októberi forradalom fehérgyarmati eseményei Tóth László emlékei alapján

Bevezetés Fehérgyarmat csendes kisváros az ország keleti határvidékén, Szabolcs-SzatmárBereg megyében. Eddig csak két alkalommal került a napilapok címoldalára az itteni események miatt. Először 1970. május 14-én, amikor árvíz pusztította el a Tisza-Sza‑ mosköz vidékét és Fehérgyarmat egy részét is. A második alkalommal – 2001-ben – szintén árvizes katasztrófahelyzet miatt került a hírek élére. 1956 októberében sem voltak erőszakos forradalmi események a városban. A Bu‑ dapesten történtekre a településen élők (Fehérgyarmat abban az időben még község volt) nagy része békés felvonulással reagált, így fejezvén ki egyetértését, szolidaritását a fővárosi forradalmárokkal. Élő szemtanúk után érdeklődve tudtam meg, hogy isko‑ lánk egykori tanára, Tóth László a segítségemre lehet az akkori napok krónikájának elkészítésében. Tóth László a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett 1944ben. Ennek az évnek októberében katonai szolgálatra vonult be, majd fogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. 1948-ban kapta meg a német-magyar szakos tanári dip‑ lomáját. Később diplomát szerzett orosz nyelvből is. Évtizedeken keresztül oktatta a fehérgyarmati középiskolásokat. A város igazi tanáregyénisége volt. Nyugdíjasként is dolgozott. A személyes találkozásunkon tudtam meg tőle, hogy összesen 56 tanéven keresztül tanított, a 82. születésnapját is tanári asztalnál élhette meg. Iskolánkban, a Deák Ferenc Gimnáziumban (korábban Zalka Máté Gimnázium) a magyar nyelv és irodalom mellett német és orosz nyelvet tanított. Ezen kívül az érdeklődők eszperantó *

nyelvet is tanulhattak tőle szakköri foglalkozásokon. A tanítás mellett nyári építőtábo‑ rokat szervezett az egykori Német Demokratikus Köztársaságba. Én már a nyugdíjba vonulása után lettem gimnazista, s nem lehetett a tanárom, de az iskolámban most is több olyan pedagógus van, akinek Laci bácsi a tanára, osztály‑ főnöke volt. Tőlük tudom, hogy még gimnazistaként a hetvenes-nyolcvanas években nem is sejtették, hogy a tanáruk életét miképpen befolyásolta az 1956-os októberi forra‑ dalom. Ezekben az évtizedekben tanítványai előtt soha nem tett még utalást sem arra, hogy milyen tragikus, igazságtalan ítélet törte ketté az életét. Fájdalmát, sérelmeit soha nem érzékeltette a diákjaival. Fehérgyarmaton – a fiatalabbak kivételével – szinte mindenki ismeri. Kevés olyan család él a városban, amelyiknek valamelyik tagját ne tanította volna. 1999-ben Fehérgyarmat város díszpolgári címet adományozott számára. Hosszú pedagógus pályafutása alatt állami kitüntetést soha nem kapott. A pályamunka elkészítéséhez Laci bácsi emlékei, a Deák Ferenc Gimnázium vi‑ deofelvételei mellett felhasználtam néhány levéltári dokumentum (fegyelmi, bírósági határozatok és azok fellebbezéseinek jegyzőkönyvei) másolatát is.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszéke, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsig‑ mond Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által meghirdetett helytörténeti pályázat 1. helyezett dolgozata.

86

1956. október 26. péntek „Fehérgyarmaton és az ország más városaiban, községeiben is később, itt például 26-án kez‑ dődött. Örültünk. Úgy gondoltuk, hogy megszabadultunk egy nagyon nyomasztó, kellemetlen képződményétől az életnek, amely sokaknak kellemetlenséget, keserűséget, könnyet, bánatot, fáj‑ dalmat, szomorúságot és gyászt szerzett. Valamiféle furcsa gyűlöletből, amelyet sehogy se lehet megérteni, de arra már rájöttünk hosszú évek után, hogy a kommunizmus a maga fenntartása érdekében mindenütt vérrel gázol végig embereken. Itt tehát 26-án kezdődött a felvonulással. Budapest már túl volt a Parlament előtti vérfür‑ dőn. Gyarmatra [Fehérgyarmat] a forradalom híre nem jött el azonnal, a rádióban csak zenét lehetett hallani. Néha mondtak egy-két szót. Ebben a felvonulásban nagyon sokan vettek részt. Indult egy csoport Kisgyarmatból, hogy csatlakozzék az állomás [vasútállomás] körül sorakozó emberekhez. A vasutasok, vízügyi dolgozók, diákok, aztán az utcán járó-kelő emberek közül is nagyon sokan csatlakoztak a menethez, a végén olyan hosszú volt, hogy a vége az állomásnál volt, az eleje meg ott, ahol most a benzinkút van. [2006-ban már egy bevásárlóközpont.] Mentünk a park jelé, hogy ott összegyűlve elmondjuk kívánságainkat. A menetben ott voltak, de nagyon féltek és reszkettek, a pártbizottság dolgozói, a tanács vezetői és többen, akik erősen szolgálták azt a rendet, és úgy gondolták, van mitől tartaniuk.” Az emlékek és a levéltári források szerint a fehérgyarmati felvonulást valószínűleg vasutasok kezdeményezték. A déli órákban a vasútállomás vezetője, Molnár András 

1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

87

hallotta meg a Mátészalka felől érkező vonat utasaitól és a vonat vezetőjétől, hogy Má‑ tészalkán nagy felvonulás van. A pártbizottság vezetőit nyugtalanította a felvonulás híre, néhányan ki is mentek a vasútállomásra. Később, az innen induló tömeghez ők is csatlakoztak. „Én [Tóth László] 1956. október 26-án késő délután, 1/4 4 órakor mentem haza az iskolá‑ ból, mint a többi kartárs. Nem sokkal később kerékpárral mentem a postára. Útközben Gecse An‑ tal tanácselnöktől hallottam először arról, hogy a budapesti események hatásaként községünkben is felvonulás lesz. Arra jött az egyik községi tanácstag is. Elmentem utána s megkérdeztem tőle, hogy tud-e erről, s mi igaz belőle. Azt felelte, nem tudja. Aztán kerékpárral mentem a főutcán, de semmi készülődést, csoportosulást nem láttam. Befordultam a kollégiumhoz, [jelenleg a rend‑ őrkapitányság épülete] hogy megkérdezzem, ott tudnak-e róla. A kollégiumban már tudtak a felvonulásról. Szavalóért voltak ottan, ifj. Török Lajos másodmagával, akikkel én is találkoztam, s nekem is mondták, hogy menjek és segítsek szavalót keríteni. Mire bementem a kollégiumba, a szavaló már ki volt jelölve, ott tudtam meg, hogy az állomásnál lesz a gyülekező, vannak ott már a pártbizottság tagjai közül is, hogy a kollégium is megy a felvonulásra. Ekkor határoztam el én is, hogy részt veszek. Kövér Tibor és Tóth Sándor is ott voltak a kollégiumban, s ők is úgy dön‑ töttek, hogy felvonulnak. Ezután hazamentem, megvacsoráztam, majd visszaindultam, s a volt római katolikus iskolánál csatlakoztam a felvonulókhoz, beálltam a sorba a növendékek mellé.” „Énellenem az egyik vádpont volt, hogy ott mentem a gyerekek egy 10–15 fős csoportja mellett. Hogy én vezettem őket. Nem így volt. Ott mentem, mint az iskola igazgatóhelyettese. Volt ott más tanártársam is. (…)” Valóban a fegyelmi, bírósági iratotokban egyik vádpontként azt találtam, hogy Tóth László volt az ifjúság vezetője a felvonuláson, ő szervezte meg a diákság rész‑ vételét ezen a megmozduláson. Az ifjúság mozgósítását, a kezdeményezést sem a per alatt, sem később nem ismerte el, akkor sem, amikor már ez dicsőségnek számított volna. Most is azt mondja, igazgatóhelyettesként kötelessége volt részt venni az iskola rendezvényén. Én is azt gondolom, hogy az a természetes, ha egy iskolavezető részt vesz a diákjai rendezvényén. „Ezen a napon, amikor a Kossuth téren összegyűltünk, nagyon-nagyon sokan voltunk, ­annyira sokan, hogy a téren nem fértünk, hanem egészen az úttesten is álltak, álltak a járdán, körös-körül egész a templomig, és a tér másik oldaláig.” „A községen történt végigvonulás után a főtérre jött össze a tömeg. Sötét volt már, a téren lévő emelvényen a villanyt csinálták. Megkértek, hogy olvassam fel azt a húsz pontot, amely a nagygyűlésen résztvevők követelését tartalmazza. Felmentem az emelvényre, hogy – mint ünnepségen szokás énekkel kezdeni – előbb énekeljük el a Himnuszt. Mielőtt felmentem, már kiabálták, hogy halljuk a húsz pontot. Mire felértem, elkezdték a Himnuszt énekelni, mielőtt szóltam volna. Az éneklés után lementem, mert a szavaló állt az emelvényre, Varga Margit diáklány. A Talpra magyar refrénjét a tömeg együtt a szavalóval mondta. A szavalat után a tömeg újra a húsz pontot kívánta hallani, s felmentem, hogy felolvassam. Előtte pár szót szól‑ tam arról, hogy mindnyájunkat ,foglalkoztatnak a budapesti események, s a munkássággal és az ifjúsággal együtt mi is egy szélesebb demokratizmus kibontakozásának vagyunk a hívei. Azután felolvastam a 20 pontot. Ezután az egybegyűltek követelték a vallásszabadság biztosítását, s azt,

hogy ezt hozzá kell írni a húsz ponthoz huszonegyediknek. Azt mondtam, hogy így külön nem kell ,felvenni, mert benne van ez az alkotmányban, s már szerepel is a pontok között. A tömeg csak követelte ezt tovább, s Mészáros Pálné intett, hogy írjam hozzá. Hozzáírtam, felolvastam, elfogadták a szövegét. Aztán követelték az orosz nyelv eltörlését. Én azzal válaszoltam, hogy nekünk az orosz nyelvet tanítani kell, de hogy vele együtt más idegen nyelvet is tanítsunk, azt helyesnek tartom. Ezt az epizódot évtizedekkel később az egyik videofelvételen így mondta el: „Én akkor az emelvényre felmenve felolvastam egy húszpontos követelést, amelynek legfon‑ tosabb pontjai talán azok voltak, hogy szabadok legyünk, vonuljanak ki az orosz csapatok, szűn‑ jék meg az egypártrendszer, demokratikus államrendet kell Magyarországon teremteni. Mert csak a neve volt demokrácia, demokráciához azonban semmi köze nem volt annak a rendnek, amit Rákosiék teremtettek. A húsz pont felolvasása közben a tömeg lelkesesen éljenzett, örült. Ezek voltak a szép pillanatok. A huszonegyediknek még belevetették azt is a követelésekbe, hogy vallásszabadság legyen Magyarországon, mert nem volt az sem... Azért is szép pillanatok voltak ezek, mert ekkor mondhattuk először hosszú idő után magun‑ kat magyarnak. Hiszen olyan dolgok is történtek, hogy falusi iskolák ablakai alá mentek leske‑ lődni pártfunkcionáriusok vagy azok megbízottai, és hallgatózó fülekkel azt próbálták megtudni, hogy a tanító nem tanít-e a Himnuszról vagy a Szózatról, mert az bűn volt. Most ott a parkban nem volt bűn énekelni a Szózatot, nem volt bűn énekelni a Himnuszt és ennek örültünk. Úgy gondoltuk, hogy ezután szabad magyarok leszünk.” „Ezután a tömeg kívánságára Nagy Gyula szólott. Őt és két tanulót, Varga Margitot és az én javaslatomra Póti Erzsébetet jelölték ki, hogy a követeléseket illetékes helyre eljuttassák. Mészáros Pálné akkor felajánlotta, hogy a pártbizottságon legépelik a pontokat, s a gépkocsit ren‑ delkezésre bocsátja. Nagy Gyula szavai után arra kértem a tömeget, hogy nyugalmát megőrizve rendben és csendben menjen haza mindenki, és őrizkedjék a legkisebb rendbontástól is. Befejezé‑ sül a Hiszekegy eléneklését követelték. Mészáros Pálnétól megkérdeztettem, hogy lehet-e. Igent mondott. Nem lehetett a tömeg hangulata ellen tenni. Az ének elhangzása után valamennyien elmentünk haza. Mint később megtudtam, a tömeg egy része a pártbizottság előtt újabb követe‑ lésekkel állt elő, ott én már nem voltam jelen”. A fehérgyarmati Kossuth-parkban Tóth László, a debreceni egyetemi, főiskolai és középiskolás diákok nagygyűlésén elfogadott követeléseket olvastak fel. Ezeket a kö‑ veteléseket fogadták el a fehérgyarmati felvonulók is, kiegészítve a 21. ponttal.



Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat





1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.



Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat



Budapest Fővárosi Bíróság irattára. Büntetőperek 515/1989.

Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat



1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.



1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

88

A fehérgyarmati nagygyűlésen elfogadott követelések (1956. október 26.) 1. Vegyék komolyan és hozzák nyilvánosságra a fiatalság politikai és egyéb követelé‑ seit. 2. Hívják össze a K. V. ülését azonnal, a sztálinista politikában kompromittáltakat váltsák le. Elsősorban Andics Erzsébetre, Szalai Bélára, és Friss Istvánra gondo‑ lunk.

89

3. Nagy Imre elvtársat helyezzék vissza párt és állami funkcióiba. 4. Farkas Mihály és társainak perét tárgyalják nyilvánosan, az elmúlt évek pereinek anyagát adják ki. 5. Rákosi Mátyást fosszák meg minden funkciójától, párttagságától és magyar állam‑ polgárságától. 6. Politikai perekben szüntessék meg a halálbüntetést. 7. Vezessék be az általános, titkos, személyre szóló választási rendszert. 8. A Magyar Népköztársaság címere a Kossuth-címer legyen, és sportolóink már ez‑ zel menjenek az olimpiára. 9. Nyilvánítsák piros betűs nemzeti ünneppé március 15-ét, és mártírok napjává ok‑ tóber 6-át. 10. Hozzák nyilvánosságra a magyar uránérc sorsát. 11. Emberibb életmódot követelünk a munkásoknak, emeljék a reálbéreket. A paraszt‑ ság érdekében csökkentsék az adót és töröljék el a beadást, hogy megszűnjön a parasztság bizalmatlansága és fellendülhessen a termelés. 12. Csökkentsék a mamutfizetéseket és emeljék a minimális fizetéseket. 13. Vizsgálják felül az eddigi államközi szerződéseket, feltételeiket hozzák nyilvános‑ ságra és a jövőben ilyen szerződéseket csak az országgyűlés jóváhagyásával kösse‑ nek. 14. Közöljék az eddigi jóvátétel összegeit és ennek megoszlását. 15. A Magyar Népköztársaság külpolitikája minden országgal szemben a teljes egyen‑ jogúság és szuverenitás alapján álljon. 16. Illetékes nemzetközi fórumon foglalkozzanak a romániai és más külföldi államok‑ ban élő magyarok ügyével. 17. A kormány lépjen érintkezésbe a népi demokráciák Ausztria és Jugoszlávia kormá‑ nyával, egy közép-európai konföderáció megvizsgálása céljából. 18. A magyar-szovjet kapcsolatokat, a szovjet hadsereg kivonásának ügyét, a belügyi és gazdasági függetlenség kérdését, a Szovjetunióban lévő hadifoglyok hazahoza‑ talának ügyet azonnal rendezzék. 19. Sajtószabadságot és a rádió zavarásainak megszüntetését. 20. Szolidaritásunkat fejezzük ki a lengyel nép, a Lengyel Egyesült Munkáspárt új po‑ litikája iránt. Meggyőződésünk, hogy e határozatokban és követelésekben a mar‑ xizmus-leninizmus elvi alapján állunk, és nyilvánosságra hozatalával, tudatosítá‑ sával az új szocialista politika, a demokratikus kibontakozás ügyét szolgáljuk. 21. Kívánjuk, hogy az Alkotmányban biztosított szabad vallásgyakorlás a valóságban is meglegyen. Ezt a jogot mindannyiunk feltétel nélkül gyakorolhassa minden megkülönböztetés és hátrányos sérelem nélkül. A nagygyűlésen megszavazták a résztvevők, hogy Nagy Gyula, Póti Erzsébet. a technikum DISZ-titkára és még egy tanuló a fehérgyarmatiak követeléseit tartalmazó határozatot másnap Nyíregyházára viszik. Tóth László a határozat elkészítésében nem

vett részt. Tudomása szerint a borítékba tett határozatot a megyei tanács elnökhelyette‑ sének adták át a fehérgyarmati küldöttek. Tóth László is említi, hogy a „tömeg egy része a pártbizottság előtt újabb követelésekkel állt elő.” Bár tanár úr ezen az eseményen már nem volt jelen, az alábbi kiegészítést is magukkal vitték a fehérgyarmati küldöttek: 1. „A Budapesten harcoló forradalmi csapatokat ne provokátoroknak és banditáknak, hanem szabadságharcosoknak nyilvánítsák! 2. Kérjük azoknak az államosított épületeknek a visszaadását, amik jogtalanul lettek államosítva! 3. Követeljük az országgyűlési választásra az egypártrendszer megszüntetését és több párt indulását!” 1956. október 27. szombat „(…) reggel felmentem az iskolába. Tanítás már nem volt, a kartársakkal beszélgettünk a tanáriban. 11 óra után meghívót kaptam, melyben az állott, hogy délután 3 órakor jelenjek meg a járási tanács tanácstermében a Munkás-Paraszt-Katona Tanács megalakításának céljából összehívott gyűlésen. A meghívót a járási pártbizottság és a népfront járási bizottsága küldte. Akik ott október 27-én, délután 3 órakor megjelentünk, mindnyájan ilyen névre szóló meghívót kaptunk A gyűlésen Mészáros Pálné üdvözölt bennünket, majd Dunai Zoltán a népfront járási bizottságának titkára elmondta, hogy megalakul a Munkás-Paraszt-Katonai Tanács, amely hi‑ vatva lesz a községben intézkedni, a rendet, fegyelmet, nyugalmat biztosítani, s javaslatot tett a vezetőségre. Egy elnököt (Nagy Gyula), három alelnököt (Tóth Miklós, Bodnár Zsigmond, Dunai Zoltán) és Mészáros Pálné személyében egy titkárt javasolt. A titkár személyével kap‑ csolatban az a javaslat hangzott el, hogy jobb lenne, ha valaki más lenne a titkár, mert Mészáros Pálnéban a MDP járási titkárát látja a nép. Esetleges súrlódások elkerülése végett Mészáros Pálné maradjon csak egyszerűen tagja a bizottságnak, a titkár legyen más. A jelenlévők közös megegyezéssel engem jelöltek titkárnak. Ugyancsak ezen a gyűlésen történt javaslattétel a nem‑ zetőrség megszervezésére. Páka Márton százados, a katonai parancsnokság vezetője egy legépelt ívet tartott a kezében, amelyen a nemzetőrség tagjainak névsora volt, s elmondotta, hogy már aznap estére felhívtak egy csoport polgári személyt, s a fontosabb helyekre, irattárak, raktárak, állomás, szeszfőzde stb. őrséget kell állítani belőlük. Ez meg is történt. Javaslat hangzott el, hogy a bizottságot ki kell egészíteni szegényparasztokkal és középparasztokkal, s hogy a nemzetőrséget is ki kell bővíteni. Mindkettő megtörtént. A megalakult Munkás-Paraszt-Katona Tanácsot a tagok ideiglenesnek tekintették, s egy a következő napon délelőtt 11 órakor tartandó nagygyűlés véleményétől tették függővé a további működést és a véglegességet. A nemzetőrség parancsnoka, Páka Márton százados lett később, november 1-jén vagy 2-án, kérésére csak szaktanácsadó.”10 „Ezen a gyűlésen azzal zártuk le megbeszélésünket, hogy másnap – vasárnap –, amikor templomi istentisztelet után sok ember lesz a parkban, elmondjuk nekik, hogy megalakult ez a tanács, amely most már a község vezetésére hivatott, s hagyják, jóvá a tagságát.”11 

Budapest Fővárosi Bíróság irattára. Büntetőperek 515/1989. Másolat.

10 Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat 11 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

90

91

Erről az ülésről is készített jegyzőkönyvet a tanár úr. Egy olyan testületnek lett a titkára, amely legfontosabb feladatainak 1956. október 27-én az alábbiakat tekintette: 1. „A rendőrségnek a nemzetőrséggel való megerősítése a közrend és a személyi va‑ gyonbiztonság megőrzése érdekében. 2. Az üzletek kiürítésének a megakadályozása. Ennek érdekében az élelmiszer és tü‑ zelőszer, valamint üzemanyagkészletek felmérése és azok elosztásának meghatá‑ rozása. 3. Megakadályozása annak, hogy a vidék a fehérgyarmati lakosság elől a közszük‑ ségleti cikkeket felvásárolhassa. 4. Tekintettel arra, hogy ez a tanács ideiglenesen működik, szükséges. hogy a másnap összehívandó népgyűlés népszavazással megerősítse tisztségében. Ezért folyó hó 28. napján délelőtt 11 órára össze kell hívni a Kossuth-kertbe egy népgyűlést.”12 1956. október 28. vasárnap „Október 28-án délelőtt a községi tanács helyiségében újra összejött az előző este alakult tanács. (...) Mészáros Pálné bejelentette, hogy ő nem szeretne szerepelni a tanács tagja között, és ehhez hozzájárulást kért. Nagy Gyula elnök mindenkinek a helyeslése mellett kijelentette, hogy Mészáros Pálnénak benne kell lennie a tanácsban. Ennek a gyűlésnek a végeztével Mészáros Pálné, dr. Terényi Antal és én elmentünk a két lelkészhez, s Mészáros Pálné kérte őket, hogy a nagygyűlésen szóljanak a néphez, de mind a ketten kimentették magukat. Ugyancsak Mészáros Pálné jelentette ki, ezen a délelőtti ülésen, hogy a pártbizottság alárendeli magát a tanács intéz‑ kedéseinek. A nagygyűlést a rossz idő miatt a közgazdasági technikum összenyitható termében akartuk megtartani, de miután zsúfolásig megtelt a terem, még ugyanannyian álltak kívül. Az emberek kívánságára kimentünk a parkba. Itt az előző este alakult tanács névsorával a kezemben mentem az emelvényre, a névsort felolvastam, majd egyenként véve a tanács tagjait, kézfeltar‑ tással szavaztak az egybegyűlt emberek.”13 „Igen ám, csak a Munkás-Paraszt-Katona Tanács összeállításában nagyon sokan voltak olyanok, akik a korábbi években a kommunista párt vezetői közé tartoztak, a tanácsnak a vezetői közé tartoztak és olyan emberek voltak, akiket az emberek nem szerettek, sőt gyűlöltek. Persze, hogy amikor hallották az ilyen emberek nevét visszhangzott a tömeg, nagyon hangosan: nem kell, nem kell, és mást javasolt helyette. Így egy új összeállítású testület keletkezett, amely a gyűlésnek a végére magát már nem Munkás-Paraszt-Katona Tanácsnak nevezte, nem Nemzeti Bizottságnak, hanem Forradalmi Bizottságnak. Ez volt a jó elnevezés, hiszen forradalom volt ez, nagyon szép forradalom.”14 A tömeg megszavazott „(…) ugyanakkor kisiparosokat, földhözjuttatottakat, a két lelkészt [Luczki István katolikus és B. Szabó István református lelkészeket] és a kulákok közül is egyet beválasztott. A párt tagjai közül Páka Márton, ifj. Török Lajos, Kádár János lettek tagjai a megválasztott tanácsnak. Egy vagy két nappal később néhány párttagot kooptált ez a tanács 12 Budapest Fővárosi Bíróság irattára. Büntetőperek 515/1989. Másolat. 13 Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat 14 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

92

(...) A tagjai lettek Tarr Károly a gépállomás vezetője, Papp Zoltán tsz párttitkára, még ketten a gépállomásról, Freud Dezső, a postáról, Lőrincz László, az asztalosipari szövetkezettől stb.”15 „Tehát mindenféle foglalkozású ember volt a bizottság tagjai között. Az emberek haragját ott nekem kellett megfékezni, nehogy kellemellen dolog történjen Fehérgyarmaton. Nagy volt az emberek dühe. Csak azzal tudtam megfogni őket, ha nem maradnak csendben, és nem tartózkod‑ nak mindenféle kellemetlen mozdulattól, akkor én már itt sem vagyok, és megindultam lefelé az emelvényről. És akkor visszahívtak. Mikor a börtön után hazajöttem, akkor sokan azzal fogadtak: Hát igen tanár úr! A nép‑ szerűség átka. Lehet, hogy ez volt, nem tudom, de az emberek engedelmeskedtek nekem. Máskor is.”16 Ennek a tanácsnak a tagságát később így minősítette az MSZMP Járási Intézőbizott‑ sága számára egy 1957. január 30-án keltezett jelentés: „A községi Munkás-Paraszt-Kato‑ na Tanács október 28-án, nyilvános nagygyűlésen lett megerősítve, ahol az ellenséges személyek által jól megszervezett kulákok és más osztályidegenekből álló csoport igyekezett befolyásolni a nagygyűlést, hogy minden kommunistát leszavazzanak.”17 Fehérgyarmat új vezetői, [ezek az 1957-től ismét ellenséges személyeknek és osz‑ tályidegeneknek kikiáltott emberek] az 1956. október 28-án este tartott ülésen az alábbi határozatokat hozták: 1. „Az elnöknek vagy valamelyik alelnöknek meg a titkárnak minden írást alá kell írnia; 2. Fel kell mérni az élelmiszerkészleteket, s utasítást kell kiadni a boltoknak, hogy nyitva tartva bocsássák a lakosság rendelkezésére a közszükségleti cikkeket, s úgy áruljanak, hogy mindenkinek jusson, annak is, aki ezután kap fizetést; 3. Fel kell mérni az üzemanyagkészletet, s elsősorban a gépállomásnak, malomnak, pékségnek meg az élelmiszerszállításhoz szükséges gépkocsiknak kell azt biztosí‑ tani; 4. A mezőgazdasági munkának nem szabad megállnia.”18 Ezen a gyűlésen határozatot hoztak a kint lévő fegyverek beszolgáltatásáról is. Eze‑ ket a fegyvereket a megalakuló nemzetőrség tagjai számára kívánták átadni. Valamen‑ nyi intézkedés a község lakóinak érdekét szolgálta, a közbiztonság megteremtését, a közellátás biztosítását. Fehérgyarmaton erőszakmentesen zajlott le a hatalomváltás. Itt sem, akárcsak az ország sok kisebb településén nem volt olyan erőszak-apparátus, amely fel mert volna lépni az egységesen képviselt követelésekkel szemben. A helyi funkcionáriusok ellen‑ kezés nélkül átadták a tanácsháza hatalmat jelző kulcsait. A megalakult helyi nemzeti tanácsnak a közügyek vitelének folyamatossága érdekében a korábbi vezetők közül többen is tagjai lettek. 15 Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat 16 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel. 17 A fehérgyarmati Járási Forradalmi Tanács működésének dokumentumait összegyűjtő bizottság jelentése az MSZMP Járási Intézőbizottságához. 18 Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai: A fehérgyarma‑ ti járás. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1992.

93

1956. október 30. kedd Tóth László aláírta Fehérgyarmaton a nemzeti bizottságnak ezen a napon született határozatát, miszerint Szilvai Gyulát és Balogh Kálmánné iskolaigazgatókat az állá‑ suk alól felmentik. A katonai tanács által megbízott két új iskolavezető – Lupkovits Egyedné és Fodor Jenő – számára pedig megbízólevelet állított ki. Ezzel az eseménnyel kapcsolatban később így fogalmazott a tanár úr: „A lakosság nyugtalanságának csillapítása érdekében készültek leváltásról, megbízásról szóló írások, melyeket nekem, mint titkárnak alá kellett írnom. Az iskolák igazgatói helyett min‑ denképpen gyarmatiakat kívántak látni az igazgatói székben. Különösen sokaknak volt kifogása az általános iskola igazgatója ellen, a vallásbeírások miatt. A rendőrségen pedig ott akarták látni a nemzeti bizottság megbízottait. A rendőrség tagjai közül senki vezetőt leváltani nem kívántak. Ezeket a leváltásokat és megbízásokat azonban nem hajtottuk végre, mert nem tartottuk a bizott‑ ság hatáskörébe tartozónak. Egyébként sem azért követelték a leváltását az iskolák igazgatóinak, mert kommunisták voltak, hanem mert egyszerűen gyarmatiakat kívántak helyettük. A nemzeti bizottság a tanács és más intézmények vezetői közül senkit le nem váltott.”19 A bírósági dokumentumok is megerősítik, hogy a leváltásokat nem hajtották vég‑ re. Tóth László ugyanis nem kézbesítette ki az erről a döntésről szóló értesítést. Ennek okára később így emlékezett: „Miután az én felfogásom s a Nemzeti Bizottság néhány vezetőjének felfogása megegyez‑ hetett abban, hogy ebben nincs hatáskörünk, ezért álltam el a kikézbesítésüktől.” (…) a közkí‑ vánság az volt, hogy fehérgyarmatiakkal kell betölteni az igazgatói helyeket. (…)”20 Csaknem ötven évvel később ugyanerről így nyilatkozik: „népszerűtlen emberek voltak.” Október 30-án éjjel azonban a forradalom sorsát megpecsételő eseményekről kap‑ tak hírt a fehérgyarmati vezetők. A Borsod megyei Munkástanács rádiója jelentette: „A szovjet haderő [...] számos alakulattal vonul hazánk területére! Mindez Beregsurány‑ nál, a szemünk előtt történik! A legutóbbi kormánynyilatkozat szerint a tűzszünet be‑ álltával a szovjet csapatokat kivonják Budapestről. Miért van hát akkor szükség újabb szovjet csapatok bevonulására?” Ugyanez a rádió jelentette 18 óra 25 perckor: „Kisvár‑ dáról jelentették, hogy sok ezer tank, könnyű és nehéz fegyverekkel özönlik hazánkba! Gépkocsikon gyalogosok jönnek Nyíregyháza felé! Újabb orosz harci egységek!”21 Itt, az ország keleti határszélén tehát az országos hírekkel ellentétes tapasztalatokat szereztek az itt élők. A munkástanács rádiója az alábbiakat adta hírül másnap 13 óra 17 perckor: „Általunk és az egész ország népe által is érthetetlen okok kapcsán tetemes szovjet erők, légvédelmi tüzérség és páncélos fegyvernem irányt változtatott! ZáhonyNyíregyháza irányában hazánk területére ismét bevonult. Érthetetlen és méltánytalan, hogy a szovjet csapatoknak ez a körmozgása miért történik! Egész éjszakán át külön‑ böző szerveink segítségével, figyelemmel kísértük az erők mozgását.” Így idézi ezt az éjszakát Tóth László: 19 Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat 20 Tóth László fellebbezése a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Művelődési Osztályának fegyelmi határoza‑ ta ellen. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat. 21 A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23.-november 9. Bp. Századvég Kiadó, 1989.

94

„Október 30-án, kedden, egész éjjel ügyeletes voltam, és a községházán teljesítettem szolgá‑ latot. Apró kis zászlókat készítettünk. Telefont kaptam éjjel, fél kettő tájban, hogy megindultak át a határon a szovjet tankok, megszámlálhatatlanul, hosszú-hosszú sorban. És a telefonálás után is jöttek. Még másnap is jöttek, rengetegen, eltiporni a magyarságot. [...] Amikor az üzenetet átvettem, tudtam, hogy a forradalom... [könnyeivel küszködik], szóval tudtam, hogy vége. [...] Aztán hallgattuk a híreket, és egyszer csak néhány nap múlva vége lett mindennek. Kádár Jánosék behívták az oroszokat. Kádár János új kormányt alakított. Elárulták a magyarságot.”22 1956. október 31. szerda Bár az orosz tankok már megjelentek az utakon és elindultak Budapest felé, Fehér‑ gyarmaton a forradalom vezetői még reménykedtek abban, hogy céljaikat megvalósít‑ hatják. „Október 31-én ebéd után, 1/2 3 óra tájban, motoron értem jöttek, hogy menjek el a párt‑ bizottságra. Kérdésemre, hogy miért, azt a választ kaptam, hogy majd meglátom. Útközben azt a felvilágosítást kaptam, hogy ott valami papírégetés folyik. Mikor odamentem a pártbizottság dolgozóin kívül ott találtam Demeter Istvánt, a nemzeti bizottság egy tagját és nemzetőröket. Sorra vezettek engem a szobákon, s mutatták a kályhák előtt lévő papírpernyét. Kövér Tiborral való beszélgetésem során megtudtam, hogy a pártbizottság költözködik a Mészáros Pálné házá‑ ba. Csomagolnak, s közben selejtezik az irattárat, s a leselejtezetteket, – mert nem tudnak vele mit csinálni, s mert jelentéktelenek – égették el. Kövér Tibornak mondtam, hogy ne égessék el a kiselejtezett iratokat, hanem küldjék zúzdába. Azután, aki nem tartozott a pártbizottság dolgozói közé, azoknak azt az utasítást adtam, hogy a pártbizottságot hagyják el. Kövér Tibornak pedig azt mondtam, hogy folytassák a munkájukat, s költözködjenek, ha úgy gondolják. Kövér Tibor aztán azt mondotta, hogy folytatnák, de Demeter István eltette a kulcsokat. Demeter Istvántól én a kulcsokat elvettem, visszaadtam Kövér Tibornak, aztán azokkal együtt, akik a pártbizott‑ ságot megzavarták munkájában, én is elmentem onnan. Két nappal később tudtam meg, hogy mielőtt odamentem, a pártbizottság dolgozóit letarlóztatták, illetőleg ez volt az ott megjelen‑ tek szándéka. Ezt nekem Kövér Tibor és Páka Márton mondották, hogy melyiküktől hallottam először, nem tudom megmondani. Arról, hogy ott a pártbizottság dolgozói akkor, mikor én ott voltam, le lettek volna tartóztatva, nem győződtem meg, fegyvert senkinél nem láttam. Sem De‑ meter Istvánnak, sem azoknak, akik vele együtt a pártbizottságon megjelenlek, erre a ténykedésre senki utasítást nem adott; míg értem nem jöttek, hagy menjek oda, nem is tudtam róla, hogy ott mi történik.”23 Amikor a forradalom után fegyelmit indítottak ellene, az egyik tanú így nyilatko‑ zott az esetről: „Amikor a Járási Pártbizottság tagjainak letartóztatásáról volt szó, a Járási Pártbizottság tagjai küldtek érte, hogy az ott folyó eseményekben csináljon rendet. Utasítására a Pártbizottságon dolgozók kivételével az ott nem illetékes egyének mind eltávoztak. (…)”24 Ezt az eseményt Kovács Péter, az MSZMP fehérgyarmati járási titkára így jelentette 1957. március 15-én a párt megyei intézőbizottságához: „November 1-jén a Járási Párt‑ bizottság szűkebb körű vezetősége úgy döntött, hogy a fontosabb iratokat, tekintettel arra, hogy 22 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel. 23 Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másola 24 Tisztázat – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957.

95

az ellenforradalmi bizottság most már nyíltan támad, nem tudjuk tovább tartani, lakásunkra sem vihetjük, mert ott is megtalálják, intézkedést tettünk azok elégetésére. [...] Demeter István az ellenforradalmi bizottság egyik legszélsőségesebb tagja [...] látva, hogy itt iratokat égetnek el, utasítást adott az elvtársaknak, hogy hagyják abba az égetést. [...] megszállták a pártbizottságot. A bent tartózkodó elvtársakkal közölték, hogy le vannak tartóztatva. [...] Kövér elvtárs rekla‑ málta az ellenforradalmi tanács vezetőinél a pártbizottság megszállását, illetve az ott tartózkodó elvtársak fogva tartását. [...] A tiltakozásra Tóth László az akkori forradalmi tanács titkára átjött és úgy tájékoztatta a pártbizottság vezetőit, hogy erre ők utasítást nem adtak, ez önké‑ nyes, helyi akció, a kezdeményezőket felelősségre fogják vonni. Az ő utasítására elhagyták a pártbizottság épületét. A pártbizottság megszállása, az elvtársak fogva tartása kb. 3–4 óra hosszáig tartott.” Amikor tehát a nemzeti bizottság egy kevésbé higgadt tagja túllepett a hatáskörén, s a pártbizottság tagjai veszélyben érezték magukat, Tóth László segítségét kérték. „Az emberek engedelmeskedtek nekem” -mondta csaknem ötven évvel később, több alkalom‑ mal is a tanár úr. Érdekes, izgalmas feladat volt számomra kideríteni, hogy a forradalom napjaiban Fehérgyarmaton milyen volt a kapcsolat a korábbi hatalmat kiszolgáló párt- és tanácsi vezetők és a forradalom vezetői között. Tóth László emlékei ebben is a segítségemre voltak: „Amikor aztán ezekben a napokban, a Munkás-Paraszt-Katona Tanács majd nemzeti bi‑ zottság kezébe került a hatalom, attól kezdve akadtak a kommunista vezetők között olyanok, akik bujkáltak, voltak olyanok, akik törleszkedni próbáltak, de egy sem volt mentes a félelemtől. Az emberek dühe nagy volt, de a városban semmi atrocitás nem volt.”25 Az MSZMP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Archívumában található egy korabeli összeállítás Fehérgyarmat 1956. október 23. és november 4-e közötti eseményeiről. Eb‑ ben elismerik, hogy a „fehérgyarmati pártszervezet megszüntetésére intézkedést nem tett az ellenforradalmi tanács, hanem a járási párt vb. székhelyét áttette a járási párt‑ bizottságra. [...] a szovjetellenes hangulat főleg a kulákság részéről volt. A forradalmi tanács egyes vezetőinek – Molnár András, Demeter István – rendelkezésére a Járási Párt VB. dolgozóit letartóztatták, ez mindössze három óráig tartott.”26 Csak három óráig, mert volt a városban egy fiatal, 34 éves tanár, aki határozott fel‑ lépésével, higgadtságával, jó konfliktuskezelő képességével meg tudta akadályozni a nagyobb összeütközéseket, atrocitásokat. Erre az emberi tulajdonságára nagy szükség volt minkét oldalon. Ezt is példázza számomra az október 31-én történt eset.

A gyűlés hangulatát, az itt történteket az utókor számára a Tóth László által készí‑ tett jegyzőkönyv őrizte meg. Néhány részlet a jegyzőkönyvből: „A Himnusz eléneklése után Szabó Tibor református lelkipásztor a forradalom jelentőségé‑ ről szólt. Bár halottak napja van, nálunk mégis az élet indul meg a szeretett magyar földön, (…) Legalább olyan dicső ez a nap, mint 1848. március 15-e (…) Dr. Terényi Antal: (…) Demokratikus forradalom ez, melyben mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani s olyan életformát kialakítania, amely a sajátos magyar léleknek megfelel. (…) egy demokratikusabb Magyarország megteremtése a cél. (…) Becsületes emberekre van szükség, akik (…) csak addig maradhatnak a tisztségükben, amíg a nép bizalommal van irántuk. (…) vélemé‑ nyét fejtse ki mindenki, azért még nem lehet hazaáruló, akinek ellenkező véleménye van.”27 Tóth László által készített jegyzőkönyv alapján tudható, hogy Dr. Terényi Antal be‑ szélt arról, hogy az elmúlt évek vezetői elszakadtak a néptől, a volt vezetők nem látták azt, hogy nincs mögöttük néptömeg, s hogy hatalmukat fenntarthassák, behozták a szovjet hadsereget. Aki ilyet tesz, az nem magyar ember! – jelentette ki. A járási közigazgatás vezetésére olyan személyeket választottak, akik az elmúlt években nem kompromittálták magukat. A járási nemzeti bizottság elnökévé Nagy Gyulát, helyetteseivé Papp Andrást és Márton Gyulát választották. 14 rendes, és 4 pót‑ tagja lett a testületnek. Tóth László neve a rendes tagok között szerepel.

1956. november 2. péntek Fehérgyarmaton 1956. november 2-án megalakult a járási nemzeti bizottság, amely‑ nek szintén Tóth László lett a titkára, jegyzőkönyvvezetője. Az alakuló gyűlésen a járás valamennyi községének küldötte összesen 57 fő vett részt. A helyszín az akkori mozi volt. (Ez az épület 2006-ban egy kínai áruház.)

Ezt a jegyzőkönyvet hárman írták alá: Nagy Gyula elnök, Dr. Terényi Antal elnök‑ helyettes, és Tóth László titkár. Nem sokkal a vezetőség megbeszélése után a városban újjáalakult pártszervezetek vezetőivel is tanácskozott a nemzeti bizottság. A Függet‑ len Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, illetve a Petőfi Párt helyi vezetői vettek részt a megbeszélésen. A közrend biztosítása volt az értekezés témája.

25 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

27 Másolat – MSZMP Sz.Sz.B. m. Arch. 4. f. VI/12 öe.

26 Az MSZMP Fehérgyarmati Járási Intézőbizottságának összeállítása a járás 1956. október 23. és november 4. közötti eseményeiről (Összesítés 1957. március 7.) Tisztázat – MSZMP Sz.Sz.B. m. Arch. 4. f. VI/12 őe.

28 Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai: A fehérgyarma‑ ti járás. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1992.

96

97

1956. november 4. vasárnap Fehérgyarmaton ezen a napon a Községi Forradalmi Nemzeti Bizottság vezetői ülésén Tóth László szintén jegyzőkönyvet vezetett. Ez a jegyzőkönyv is fellelhető a levéltárban: „Nagy Gyula elnök jelentette be, hogy a szovjet csapatok a hajnal folyamán megkezdték Budapesten a támadást, amelyet a rádió a reggeli órákban közvetített, Szükséges, hogy állást foglaljon a vezetőség, hogy a jelenlegi helyzetben mi a teendője. Ezután a Nemzeti Bizottság vezetői egyhangúan a következő határozatot hozták: 1. Nem engedi meg sem Fehérgyarmat községben, sem a járásban a rend és a fegyelem bármi‑ lyen megbontását. 2. A járás és község eddigi nyugalmának fenntartása érdekében nem hajtja végre a vezetőség a közigazgatásban elhatározott személycseréket. 3. A község lakosságát községi hangszórón felhívja a rend és fegyelem megtartására. (…)”28

36 évvel később, 1991 októberében, a Deák Ferenc Gimnáziumban tartott iskolai ünnepségről készült VHS-felvételen ezeket a napokat így értékelte tanár úr: „Ez a forradalom volt az, amely az egész világ csodálkozására rést ütött egy, a Szovjetunió, és a Szovjetunió által hatalmi keretbe foglalt közép-európai államsor belső világán, egy olyanfaj‑ ta megmozdulás Magyarországon, forradalom, amely olyan rést ütött ezen az egész kelet-euró‑ pai és vele kapcsolt közép-európai államok gépezetén, hogy azt többé kiheverni nem tudta. Ennek a résnek tágulása során jön létre a MA. Ezek a szép napok sajnos nem sokáig tartottak. Nem sokáig azért, mert beavatkozott Szovje‑ tunió (…) Az 1952-es írói megmozdulások vagy inkább csak írások, kritikák eredményeképpen, meg az 1953 után Nagy Imre körül kialakult csoport és a pártfegyelemnek a lazulása olyan gondolatot ébresztett a Szovjetunióban, hogy jó lesz vigyázni! (...) Bizonyos, adatok vannak arra vonatkozólag, hogy a Szovjetunióból már korábban is felsorakoztattak csapatokat, amelyeket Magyarországra irányíttattak, és még október 23-a előtt már Záhonynál építették a pontonhidat, hogy átjöhessenek Az átjött tankok sokkal erősebbek voltak, mint mi. Nagyon erősek voltak. Budapesten, akármilyen hősiesen viselkedett is az ifjúság és mindenki, aki ott harcolt, még a forradalmi napok letűnte után – november 3-a után – is sokáig, (11-én, 12-én is harcok foly‑ tak) szóval a túlerővel szemben nem lehetett győzedelmeskedni. Ezekben a harcokban nemcsak az mutatkozott meg, hogy valahol a polgári életben éltek emberek, akik valami szebbet, jobbat akartak volna, nemcsak az értelmiségnek jutott eszébe változtatni a dolgokon, nemcsak a ma‑ gyar gazdatársadalomnak, kézműveseknek, iparosoknak és az ország polgári lakosainak hogy változtassanak. A hadseregből is egyre többen álltak át, azok közül, akiket a forradalmi ifjúság leverésére küldtek, a forradalmi ifjúság mellé. A rendőrség kötelékéből is annyira, hogy például Maléter Pál, akit a forradalmi ifjúság leverésére küldtek, a forradalom harcának a vezetője lett. De így is csak a túlerő, túlerő és hiába történt minden, a végén mégiscsak győzedelmeskedett a Szovjetunió.”29 Fehérgyarmaton a forradalmi bizottságok még november 4-e után is működtek, bár szerepük fokozatosan csökkent. A megalakult új kormány határozata szerint csak tanácsadó, javaslattevő jogkörük volt. 1956. november 24. Fehérgyarmaton közös közleményt adott ki a Járási Forradalmi Nemzeti Bizottság és a Fehérgyarmati Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága a közrend biztosításáról. A jegy‑ zőkönyvet a nemzeti bizottság nevében Nagy Gyula és Tóth László írta alá. Ebben a közleményben már az szerepel, hogy az államhatalom helyi szerve a községi tanács, a forradalmi tanácsok tanácsadó, javaslattevő szerepet töltenek be, államhatalmi, állam‑ igazgatási vonatkozású intézkedéseket nem tehetnek. 1956. november vége – december Fehérgyarmaton Tóth László is szembenézett a tényekkel. Még ebben a helyzet‑ ben vállalta a munkát a rend, a közbiztonság érdekében. A Deák Ferenc Gimnázium könyvtárában, az iskolatörténeti gyűjtemény egyik kazettáján ez hallható: „Mi Gyarma‑ 29 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

98

ton végig álltuk a sarat, ketten Nagy Gyulával. Jártuk a falvakat az újra visszaállt járási tanács tisztségviselőivel. Problémák megoldásában segítettünk. Amíg mi itt voltunk, Fehérgyarmaton nem történt atrocitás. Másnap, ahogy mi megszűntünk, az történt, hogy egy szenet hordozó kocsis egy lapáttal úgy összeverte egyik tanítványom édesapját, hogy nemsokára meghalt. Varga István volt a neve (…) A forradalmi bizottság működésének lehetősége megszűnt. Nekem is szóltak: – Tessék jönni tanár úr! Üljünk fel. Az egész családnak van hely a teherautón. Nem megyek – mondtam azok‑ nak, akik menekültek. A süllyedő hajóról menekülni gyalázat, becstelenség. (…) Európa végignézte, hogy mi történik. Még biztatott is. Európa mindent végignézett. Európa érzéstelen, lelketlen, nem törődik a gyermekeivel. Ma is elnézi, amit nem volna szabad végignéz‑ nie. Nem értem Európát! Elutasítom egy kicsit azt a mondást, hogy Európa a mi édesanyánk. Egy édesanya nem ilyen!”30 A tanár úr tehát továbbra is felelősséget érzett azért, hogy Fehérgyarmaton és kör‑ nyékén rend legyen. „1956 november végén a járási tanács elnöki szobájában voltam jelen egy megbeszélésen. Ekkor a járási tanács, a párt és a nemzeti bizottság vezetői, meg a megyei tanács kiküldöttei voltak jelen. Írásba .fektettük közös elgondolásunkat, a további teendőket illetően, hogy a törvé‑ nyességet sehol a járásban meg ne sértsék. Ezt követően, a második napon autóval, Szilágyi Bertalan járási tanácselnök-helyettes társa‑ ságában Botpaládon és Tiszabecsen voltam. Botpaládon a tanács összetételében kívánt változás, törvényes úton való megoldásával, Tiszabecsen a nézeteltérések kiegyenlítésével foglalkoztunk. Mindkét helyen ismertettük a kormány rendelkezését a tsz-eket illetően.” „Ugyancsak novemberben a járási nemzeti bizottság intézőbizottságának volt egy gyűlése, melyen a bizottság kooptálta Mészáros Pálnét, a tanács részéről Kertész István járási tanácstit‑ kárt és Széles Lajos járási tanácselnök-helyettest. Ezen a gyűlésen is jegyzőkönyvet vezettem. Egy alkalommal Nagy Gyulával Tunyogmatolcson voltunk, hová a községek szétválása ügyében összehívott ottani községi bizottság hívott meg bennünket.” „Az ifjúságnak egyetlen feladatát láttam mindig, az októberi események idején is, azt, hogy tanuljon, művelődjön. A mi iskolánk tanulóit is megzavarták a történések. Csak december 5-én in‑ dult ismét a tanítás. Megmagyaráztuk nekik, hogy nincs semmi értelme a tanulás abbahagyásának, s hogy ezzel senkinek nem használnak, sőt éppen kárt okoznak vele, elsősorban maguknak.”31 „December 9-én a tanulók csoportokat alakítottak, hogy a hétfői nagyvásárban fellépjenek az árdrágítás ellen. Egyszerre tíz forint lett a tojás a piacon. A gyerekekkel megszerveztük, hogy mindenki hozott hazulról – 250–300 gyerek – tojást. Összegyűlt nagy csomó. Elkezdtük árusí‑ tani ötven fillérért. Az ott drágán árusítók kénytelenek voltak csökkenteni a tojás árat, hiszen a diákok csak ötven fillérért árulták. Az árak letörésében sikerrel működtek közre. Több kartárssal együtt én is köztük voltam egy ideig a vásárban.” „December 12-én kétnapos sztrájk kezdődött a községben. Ezen napon a tanulóifjúság az iskolában volt, tanult. A korábban megjelent plakátok s az a tény, hogy a község üzemei meg‑ szüntették a munkát, a boltok is bezártak, a fiatalokat is megzavarta. Másnap délelőtt sokan el‑ mentek az iskolából. Én ezen a napon is felléptem szándékukkal szemben, s a IV. a osztályban az

30 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel. 31 Tóth László fehérgyarmati középiskolai tanár igazoló jelentése a forradalom alatti tevékenységéről, 1957. április 26-án. Lásd: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár XXIII. 22/D 52-11/1957. Másolat

99

első hat órát megtartottam. Az volt a célom, hogy a tömeget csillapítsam, hogy senkinek semmi bántódása ne essék. Ezt társaim segítségével sikerült is elérni.”32 A járási forradalmi tanács működésének megszűnéséről szóló hivatalos értesítést Tóth Lászlónak is alá kellett írni. 1956. december 5-én tiltották be a működésüket. 1957. március – augusztus 7. Tóth László életében is döntő fordulat vette kezdetét. „Aztán következett a megtorlás. Szerveztek egy csoportot. Ezt megbízható embereik közül válogatták össze az egész országban. Még ma is vannak olyanok, akik ezek közül valók. Ezek az emberek alkalmasak voltak arra, hogy a forradalom leverése után a megtorlásban részt vegyenek. Segítsenek összeszedni és kérdőre vonni azokat, akik részt vettek a forradalomban, akikre akkor vezető szerep hárult, vagy éppen vállalták azt.”33 Az egyik VHS-felvételen a felelősségre vonás első epizódjaira emlékezik: „Március 15-én mindenkit begyűjtöttek. Engem akkor nem. Engem 1957. április 4-én vittek el az iskolából. Éppen szünet volt. A mai telekkönyvi hivatal épületében volt egy kicsiny helyi‑ ség, ide hoztak be. Magam voltam itt beidézett. Nem tetszett, amit mondtam, s megkóstoltatták velem a gumibotot. Jó sokáig látszott a hátamon. (A fogva tartás) nem sokáig tartott, mert beteg lettem. (…) Megtörtént, hogy hozzánk éjjel beállított két pufajkás, megnézni, hogy éjjel két óra‑ kor otthon vagyok-e. Nemcsak velem tettek így – mással is.”34 1957 tavaszán és nyarán fegyelmi tárgyalások sorozata várt Tóth Lászlóra. A tanár urat a forradalomban vállalt szerepe miatt azonnali hatállyal elbocsátották a fehérgyar‑ mati Közgazdasági Technikum igazgatóhelyettesi állásából. Szabolcs-Szatmár megyei tanács VB. Művelődési Osztályának 5211/1957. VIII. számú fegyelmi határozata szerint „az ellenforradalmi eseményekben aktív szerepet vállalt, az ellenforradalmi nemzeti bizottság szervezésében részt vett, annak titkári tisztségét betöltötte s ebben a funk‑ cióban elősegítette a kommunista vezetők leváltását. (…) Mozgatta és irányította az ifjúságot ellenforradalmi tevékenységre.” Tanár úr a fegyelmi határozat ellen fellebbezést nyújtott be. A fellebbezés szövegé‑ ből idézek: „Tény az, hogy a járási pártbizottság írásbeli meghívójára részt vettem az úgynevezett Munkás-Paraszt-Katona Tanács alakuló gyűlésén. Ugyanezen az ülésen jelöltettem a titkári tisztségre a Járási Pártbizottság és a Hazafias Népfront jelenlévő vezetőségének jóváhagyásá‑ val. (…) A szervezést nem én végeztem. (…) A titkári ténykedésem abban merült ki, hogy a község és járás rendjének megóvása biztosíttassék. Senkinek semminemű bántódása működésem alatt nem esett, munkahelyéről senki el nem lett távolítva. (…) Végül előadom, hogy az októberi eseményekig, semmi kifogás soha nem merült fel ellenem sem politikai, sem szakmai vonatkozás‑ ban. Két gyermekem van, akik közül az egyik most áll súlyos szívoperáció előtt, míg a feleségem a harmadik gyermekkel várandós. Fehérgyarmat, 1957. május hó 7-én. Tóth László tanár s.k.”35 32 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel. 33 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

A tanár úr tekintélyére, higgadtságára szükség volt a forradalom napjaiban. Még azok is az ő segítségét kérték, akik később „ellenforradalmárnak” kiáltották ki, s nem álltak mellé a megtorlás idején. Úgy gondolom, hogy 1956 októberében a város egyik köztiszteletben álló tanárának, a középiskola igazgató-helyettesének nem is volt más lehetősége. Tette a dolgát. A büntetés mértékét a Fehérgyarmati Járási Pedagógus Szakszervezet Egyeztető Bizottsága 1957. május 20-án enyhítette, a Munka Törvénykönyv 113. § (2) bekezdés c. pontja alapján „áthelyezés alacsonyabb munkakörbe” határozat született, „azzal a súlyosbítással, hogy távoli helyre, csak általános iskolához helyezzék át vezető állás mellőzésével.”36 A német-magyar szakos egyetemi diplomával rendelkező „ellenforradalmárt” a Fehérgyarmathoz közeli Tunyogmatolcs általános iskolájába helyezték. Azért nem egy „távoli faluba”, mert Tóth Lászlónak már volt két kisgyermeke, s a felesége a harmadik gyerekkel volt várandós, ezért „lakást kellett volna részükre biztosítani, amit a lakás‑ hiány következtében nem tudunk megoldani” – tájékoztatta a megyei művelődési osz‑ tály az MSZMP matolcsi szervezetét, egy 1957. július 15-én kelt levélben. Meggyőződésem, hogy a tunyogmatolcsi gyerekek nagyon szerencsések lettek volna, ha Laci bácsi taníthatta volna őket. Lehet, hogy a falu lakói, a szülők titokban örültek is annak, hogy egy jól képzett tanár érkezik az iskolájukba. Ezt azonban nem volt szabad beismerni. Helyette a falu vezetői, a lakók a nevében egy tiltakozó levelet fogalmaztak meg (vagy fogalmaztattak meg velük) Tóth László községbe helyezése miatt. A tanár úr megalázására, megbüntetésére szervezett gépezet „akcióba lépett”. Részlet ebből a tiltakozó levélből: „(…) Tudomásunkra jutott, hogy általános iskolánkhoz a közeli napokban a Megyei Tanács Oktatási Osztálya áthelyezte Tóth László volt középiskolai tanárt. Tudomásunk szerint Tóth László a fehérgyarmati Járási Ellenforradalmi Tanácsnak volt a titkára és ott egyidőben az ő oldalukon szépen tevékenykedett. Ezt bizonyítja az az eset is, amikor Nagy Gyulával a volt Járási Ellenforradalmi Tanács elnökével 1956. november első napjaiban községünkben is megjelentek, ahol ugyancsak az ellenforradalmárok térdet hajtva várták, akinek a puszta jelenléte is fokozta az ellenforradalmi hangulatot, amelynek ő is további szószólója volt. Továbbá nem tartjuk helyesnek, hogy itt dolgozzon, mert még községünkben az ellenforradal‑ márokkal való leszámolás nem történt meg a karhatalom részéről, amelyre a közeljövőben sor kerül. Tapasztalatunk az, hogy községünk ellenforradalmi hangulatú emberei között igen nagy ismerete van, és idekerülése csak elősegíthetné az ellenforradalom munkáját, akár illegális úton is, már pedig mink keményen harcolni akarunk minden ellenforradalmi hang és munka ellen mindazokkal, akik az ellenforradalom ellen intézkedtek, hangoskodtak és nekünk éppen ezért eltökélt szándékunk, ha Tóth László ide mer jönni, a községünk bottal fojuk (!) elzavarni. Tóth Lászlót hozzánk ne helyezzék. Ezért kérjük fentiek feltétlen tudomásulvételét. Matolcs, 1957 évi június hó 14-én.

Papp Zoltán s. k. MSZMP titkár

34 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

36 Uo.

35 Tisztázat – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár. XXIII. 22/D. 52-11/1957.

37 Uo.

100

Jakó Károly s. k. tsz elnök

101

Szabó Endre s. k. vb-elnök

Packoj Józsefné s. k. vb-titkár”37

„Beszédes” a két szemelvény stílusa is. Tóth László fellebbezése stilisztikailag hi‑ bátlanul fogalmazott, míg a tiltakozó levél hemzseg a magyartalanságoktól, tele van rosszul szerkesztett, „nyakatekert” mondatokkal. Bizonyítja a „stílus maga az ember” kifejezés igazságtartalmát. A tunyogmatolcsi vezetőknek már nem volt lehetőségük arra, hogy bottal zavarják el tanár urat az iskolából. 1957. szeptember elsején ugyanis Tóth László számára nem szólalt meg az iskolacsengő. 1957. augusztus 7. – 1958. április 11. Augusztus 7-én előzetes letartóztatásba helyezték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel vádjával. A további‑ akban ismét a Deák Ferenc Gimnázium könyvtárában megőrzött videofelvételekről idézem az emlékeit. Tanítványainak az alábbiakat mondta el a letartóztatás körülmé‑ nyeiről: „Aztán jött a letartóztatás. Oda voltunk orvosi javaslatra két gyermekünkkel Nagybör‑ zsönyben, hogy friss levegőhöz jussanak a gyerekek. Ott tartóztattak le. A feleségem hetedik hónapos terhes volt a harmadik gyermekünkkel. Éjjel bejöttek, elvittek Szobra, majd onnan Nyír‑ egyházára hoztak, rendőrségi fogdába kihallgatásra, aztán sorra járatták velem Magyarország néhány börtönét.”38 Egy másik videofelvételen ezt a tortúrát részletesebben meséli el: „3 napja vagyunk ott, jól éreztük magunkat. Fél tizenkettő tájban megjelentek, letartóztat‑ tak. Elvittek Szobra. Másnap válthattam néhány szót a feleségemmel. Aztán elhoztak Nyíregy‑ házára. Itt kihallgattak, innen a börtön, majd a gyűjtőbe vittek. Majd Vác, Márianosztra, gyűjtő, ismét Nyíregyháza, (itt ítéletet hoztak) gyűjtő, Vác. A végén elvittek Szombathelyre. Megismer‑ tem szép hazámat. Onnan engedtek haza, majd három év letöltése után.” (…)39 „Házkutatást tartottak nálunk, de azon sem a feleségem, sem én nem voltunk jelen. Szét‑ szórták az egész lakást, nagyon csúnyán, embertelenül. Később nekem kihallgatások során föl‑ hánytorgatták, hogy miért van olyan sok könyv, mert míg azt átforgatták, átlapozták, mennyi idő kellett hozzá. Lehet, hogy bűn volt, hogy sok könyvünk volt, nem tudom, de a házkutatás során a feleségem régi-régi családi ékszereit is fölhányták, és belőle néhányat beletapostak a padlóba. Négy bíróság tárgyalta az ügyünket. Szigorúan titkos pecsét van minden íráson, zárt tár‑ gyaláson folytatták le. Az eljárást, a tárgyalást vezető bírónak – úgy tudom – jogi végzettsége sem volt, de nem az volt a fontos. Nem engedték megválasztani azt az ügyvédet, akit mi sze‑ rettünk volna, akiben megbíztunk, akiről tudtuk, hogy védeni fog, hanem az államvezetés által kijelölt, ún. listás ügyvédek közül lehetett valakit megkérni védelemre, aki azt nem úgy csinálta, ahogy kellett volna. Mit is kerestünk akkor jogot? A házkutatás során nagyon érdekesnek tűnt nekem, hogy találtak egy nyomdaterméket nálunk. Én amatőr fényképezéssel foglalkoztam, magam hívtam elő a filmet is, a képet is. A vegyszerek és minden, amit ehhez a munkához használnak, el van látva többnyelvű utasítással. Lefoglaltak ilyen cédulát és beírták vádpontnak nekem, hogy többnyelvű röpirat terjesztésében

vettem részt. Elkacagtam magam, és azt mondtam, ez ez, meg ez, ha nem akarják kinevettetni magukat, vegyék ki a vádpontok közül. Így aztán kivették a felsorakoztattak közül.”40 Részletek a periratból: „A bíróság a vádlott bűnösségét az alábbi bűntettekben találta megállapíthatónak: Tóth László vádlott, mint az ellenforradalmi célzatú katonai tanács titkára, lényegében Nagy Gyula vádlottal együtt annak vezetője volt. Mindkét vádlott aláírása szükséges volt ahhoz, hogy valamilyen intézkedések megtörténjenek. Vádlott lényegében „szen‑ tesítette” a kiadott intézkedéseket. Természetes az aláíráson kívül részt vett aktívan a tanács munkájában és az ott hozott határozatokkal egyetértett. Így ő maga is részt vett az ellenforradalmi felvonuláson, sőt helyesnek tartotta a diákok felvonulását is. A gyű‑ lésen felolvasott egy húsz pontból álló ellenforradalmi követeléseket tartalmazó plaká‑ tot, egyetértett a népgyűlés összehívásával, utasította a pénzügyőr parancsnokot a kint lévő fegyverek behozására. Az iskola igazgatóinak leváltását tartalmazó iratot aláírta, aláírásával látta el azt az engedélyt, mellyel Molnár vádlott a „szigorúan titkos” jelzésű iratokba betekintett és a fentieken kívül más határozatokat is aláírásával látott el. Lényegében vádlott, mint titkár – Nagy Gyula vádlottal együtt -, vezette a katonai tanácsot, ezért a bíróság álláspontja szerint vádlott cselekménye a BHÖ. 1. pont (1) be‑ kezdésében meghatározott bűncselekményt kimeríti, ezért azt annak minősítette.” „Vádlottak cselekményének társadalmi veszélyessége kimagasló. Mindegyik vád‑ lottnak a cselekménye egy láncszem volt annak a mozgalomnak, amely az ellenforra‑ dalmi időszak alatt hazánkban kialakult a letűnt régi urak vezetésével, és amelynek célja a népi demokratikus államrendszer megváltoztatása volt. Vádlottak magatartá‑ sukkal a fehérgyarmati járásban kialakult ellenforradalmi cselekedetekhez nagymér‑ tékben hozzájárultak, amiben megmutatkozott a hatalmi törekvésük is. Fokozza cse‑ lekményük társadalmi veszélyességét az is, hogy a párt által kezdeményezett és a régi rend fenntartására létrehozott szervet használták fel a cselekményük elkövetésére. A bíróság azonban ennél a kérdésnél azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy vádlottak mind köztiszteletben álló személyek voltak (üzemek, hivatalok vezetői, pedagógusok, bírósági elnök, lelkipásztor stb.), akire a tömeg hallgatott és így módjukban lett volna más irányba is terelni a tömeghangulatot, ill. azt lecsillapítani. A bűnösségi körülmények vizsgálatánál a Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa a következőket vette figyelembe: Tóth László V. r. vádlottnál súlyosbító körülmény, hogy mint nevelő vett reszt cse‑ lekmény elkövetésében, míg enyhítő a nős, családos állapota, büntetlen előélete, vala‑ mint az, hogy személyes közbelépésévei a pártbizottsági tagok további fogva tartását megakadályozta.”41 A népbírósági ítélet szövegéből megismétlek egy mondatot: „a vádlottak mind kör‑ tiszteletben álló személyek voltak” (üzemek, hivatalok vezetői, pedagógusok, bírósági elnök, lelkipásztor stb.). Hogy is van ez? A dolgozatomban már idéztem az MSZMP egyik jelentését, amely a nemzeti bizottság tagságát minősítette. Ezt is megismétlem: „A községi Munkás-Pa‑ raszt-Katona Tanács október 28-án, nyilvános nagygyűlésen lett megerősítve, ahol az

38 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

40 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

39 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

41 Budapest Fővárosi Bíróság irattára. Büntetőperek: 515/1989.

102

103

ellenséges személyek által jól megszervezett kulákok és más osztályidegenekből álló csoport igyekezett befolyásolni a nagygyűlést.”42 A bíróság „elszólása” szerint a vád‑ lottak „köztiszteletben álló személyek” voltak, mégis a forradalom eltiprása után eze‑ ket a „köztiszteletben álló személyeket” szinte l989-ig csak „ellenséges személyeknek”, „csőcseléknek”, „banditáknak” nevezték. A Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. évi április 11-én hozott T.Nb. 7107/1957.-17. számú ítéletével Tóth Lászlót a forradalombon kifejtett tevékeny‑ sége miatt 5 év hat hónapi börtönnel, 8 évre a törvényben meghatározott egyes jogok gyakorlásától való eltiltással és fellelhető vagyonának a teljes elkobzásával sújtotta, amit a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa – a teljes vagyonelkobzás kivételével – jóváhagyott. Börtönbüntetéséből kitöltött 2 év 7 hónapot és 26 napot. 1960. április 2án szabadult. 1958. április 11. – 1960. április 1. Ismét a VHS-kazettákon őrzött emlékeket idézem a börtönévekről, a rabtársakról: „A börtönben kértük, lévén, hogy idegen nyelvű végzettségem volt – német szakos tanár vagyok többek között — német nyelvű könyveket és német szótárt. Nemcsak én, mások is. Le‑ szidtak bennünket a börtönőrök: „Még mindig a németek, még mindig a németek, még mindig azokkal akarnak barátkozni” – és becsapták ránk az ajtót. Akkor visszakopogtunk, és visszajött. Mi mondtuk, hagy mi nem nyugat-német, hanem kelet-német szótárt kérünk, meg könyveket. „Ja, az más” – volt a válasz és meg is kaptuk. És az ilyeneknek kellett nekünk mondani, hogy: Nevelő úr! Ők akartak minket átnevelni. Vajon mivé?” Végigjártuk a börtönöket. Volt olyan (őr), aki bekopogott este a cellába, hogy uraim, akarnak még olvasni, esetleg egy kis friss vizet óhajtanak, vagy lekapcsolhatom a villanyt. Aztán volt durva, megmagyarázhatatlanul ellenséges magatartású is, de olyan is, aki börtönbe kerülésem után született harmadik gyermekem fényképét elhozta nekem, csak úgy titokban, mert nem le‑ hetett. A kicsi fiút több mint egyéves korában láttam először – amikor a feleségem elhozta a beszélőbe – a sűrű dróthálón keresztül. Előfordult, hogy beszélőre jött a feleségem és kislányom. A kislányom egész úton Szombat‑ hely felé – akkor ott voltam – egy tábla csokoládét szorongatott, hogy nekem átadja. Hiába mond‑ tam a beszélőn felügyeletet ellátó börtönőrnek, hogy engedje meg, hogy. átadja a csokoládét. Nem fogom megenni, odaadom a betegszobában lévőknek, de ne sírjon a gyermek. Nem engedte meg. A gyermek keservesen végigsírta az egész beszélőt, még hazautazáskor is sírt.”43 „Kíméletet, embert, becsületet nem ismerve bántak velünk. Én is kaptam ütést – nem tudom miért. Egyszer kiütések lettek rajtam, vitaminhiány miatt. Elrendelte az orvos, hogy üljek ki a napra, naponta egy órát. Ő mondta, hagy szóljak erről a parancsnokságon. Szóltam. Hát, ami‑ lyen csúnya szóval csak lehet, úgy utasították el a kérésem. Majdnem belém rúgtak, hogy ilyet merek kérni.” (…) „Sok, derék emberrel voltam együtt a börtönben. Sose felejtem el például Dohnál Jenő bácsit. A nyíregyházi kórház gyermekosztályának volt a vezetője. (…) Ő volt az első Magyarországon, aki a koraszülötteket saját készítésű inkubátorban helyezte el. Fónay Jenővel is együtt voltam.

Mit csináltak? Minden reggel négytől (vagy fél öttől) fél hatig hajtották végre a kivégzése‑ ket. Nagyjából azt is meg tudtuk számolni, hányat vittek el aznap. Nem volt minden nap, de sűrűn volt. Volt olyan nap, hogy tíznél többet. (…) Fónay Jenőt például halálra ítélték. Ő az, aki a Széna-térnél harcolt. Eljött a nap, hogy ki‑ végzik. Elvitték a halálraítéltek cellájába. Kivégzés előtt ott szokták tölteni az ilyen emberek az utolsó egy-két éjszakát. Fónay Jenő úgy tudta, hogy reggel kivégzik. És várta. Nem aludt egész éjszaka. Eljött a reggel hat óra, és nem vitték el. Tudomásul vette, hogy van még huszonnégy órája. Este megint lefeküdt, várta, hogy reggel viszik. Nem vitték, és ez így ment hetekig. És egy reggel kihirdették neki, – úgy tudom, a bitó alatt – hogy kegyelmet kapott, ítéletét életfogytiglanra változtatták. S akkor áthozták. Vácra, abba a cellába tették, ahol én is voltam. Ott volt egy írni-olvasni nem tudó munkás, egy olyan gyerek, aki korábban tíz évet töltött szervezkedés miatt magyar börtönökben. Volt egy vallásos ember, aki a légynek sem ártott, csak hát magyar ember volt. Ezt az írni-olvasni nem tudót tanítottam a börtönben, de nem sikerült vele befejezni ezt a „tanfolyamot”, mert elvitték egy másik zárkába. Ide hozták Fónay Jenőt. Lefeküdt az alsó ágyra – emeletes ágyak voltak a zárkában. Vagy három hétig nem lehetett a szavát venni. Úgy kellett neki segíteni a táplálkozásban is – annyira tönkrement, kimerült idegileg.” „Sok mindent lehetne mesélni. Amit velünk tettek, azt jóvátenni nem lehet, azt kárpótolni nem lehet.”44 „Én annak a reményemnek szeretnék kifejezést adni, hogy ebben az országban mindenféle a múltban végbevitt rombolás, nemcsak gazdasági, hanem az emberek erkölcsi magatartásában történt kár, mint seb a nemzet testén, rövidesen begyógyul. Tisztelettel és nem meghatódás nél‑ kül emlékezem azokra, akik áldozatául estek 56-ban a megtorlásnak, a terrornak, amely nem ismert határt. Új idők szelei járnak szebb reményekkel, Isten áldását kérem erre a nemzetre, mindenkire, aki érte tett és tesz!”45 Szabadulása (1960. április 2.) után néhány hónapig nem tudott sehol elhelyezked‑ ni. Először Budapesten, egy magasépítő vállalatnál gáztartályokat szerelt, egyetemi diplomával, utána Miskolcon egy MÉK-telepen (zöldség-gyümölcs összegyűjtésével, s a boltokba történő kiszállításával foglalkozó üzem) volt segédmunkás. Mindkét helyen nehéz fizikai munkát végzett. Miskolc után dolgozott Nyergesújfaluban is, egy vegyi üzemben. A katedrára tehát még évekig nem állhatott vissza. Pedagógusként először Csen‑ gerben taníthatott. 12 évig volt távol a családjától (1957. augusztus 7.- 1969. augusztus 15-ig). 1969-ben jöhetett vissza Fehérgyarmatra, s a helyi gimnáziumban kapott állást Az iskolában néhány év múlva az idegennyelvi-munkaközösség vezetője lett. Ez volt az egyetlen vezetői pozíció, amit elvállalt.

42 A fehérgyarmati Járási Forradalmi Tanács működésének dokumentumait összegyűjtő bizottság jelentése az MSZMP Járási Intézőbizottságához.

44 1991. október 20-án rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

43 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

45 1992. október 14-én rögzített visszaemlékezés. VHS- felvétel.

104

105

Kormány Margit

56-os naplóm* 1956. október 24. Nevezetes, talán történelmi nevezetességű nap. Pesten lázadás tört ki. A tegnapi nap folyamán a békésen tüntető diákság lázadó tömeggé változott. Csatlakozott hoz‑ zájuk az üzemi és gyári munkásság, valamint a katonaság egy része. Harc folyik Buda‑ pesten. Nem tudjuk, mi történt és mi lesz a kimenetele. A hatalom nem tudja a rendet visszaállítani, ezért a szovjet katonaság erejét veszi igénybe. Reggel óta áramlanak a szovjet hadoszlopok az ország belseje felé. Vésztjósló és velőtrázó a harckocsik és az ágyúval felszerelt tehergépkocsik átvonulása Penyige főutcáján. A lakosság félénken, bizalmatlanul tekint a kapuk és ablakok mögül az utca felé. Nagy Imre lett a Miniszter‑ tanács elnöke, aki a rádión keresztül felhívással fordult a magyar néphez. A rádió egész nap csak az eseményekről ad tudósítást. Iszonyatos zűrzavar lehet Pesten. Aggódom és nyugtalan vagyok a hozzámtartozók miatt.

1956. október 26. A hangulat nyomasztó, viharos. A pesti forradalom híre futótűzként terjed a vi‑ déki városokra, sőt falvakra is. Mindenütt mozgolódik a nép. A felkelők addig nem szüntetik a harcot, amíg nem teljesítik jogos követeléseiket. Már több százra tehető a halottak száma. Meghosszabbították a fegyverletétel időpontját. Követelik egy kom‑ munistaellenes nemzeti kormány felállítását. Követelik valamennyi orosz kivonulását Magyarországról. A vörös csillagot és a vörös csillagos címert minden helyről letépték. Az országban általános a sztrájk. Faluszerte tüntetnek a kommunizmus és az oroszok ellen. Az este beálltával Penyige lakosai is tüntető felvonulást rendeztek nemzetiszínű zászló alatt. A Tanácsháza előtt elénekelték a Himnuszt. Egy fiú elszavalta a Nemzeti dalt. Ezekben a megható percekben én is szeretném kiáltani: éljen a magyar szabadság, éljen a Haza! De az ember hallgat, fél, kivár. Ki tudja, merre dől el a harc, ki tudja, mi lesz a sorsunk? Én is szeretnék egy független, békés, szabad Magyarországot. Én is szeretném, ha megszilárdulna egy olyan társadalmi rend, amely egyformán jó min‑ denkinek. Én is szeretném, ha minden nép békében élne egymással. Ez volna az igazi szabadság, egyenlőség, testvériség. *

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszéke, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsig‑ mond Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által meghirdetett helytörténeti pályázat 3. helyezett dolgozata.

106

Engem az 1956. októberi események emlékeztetnek az 1848. márciusi eseményekre. Akkor is, most is az egyetemi ifjúság kezdte a felkelést. S vajon most is úgy fog végződ‑ ni, mint akkor? … A bátorságot rettegő félelem kíséri.

1956. október 29. déli 12 óra Tegnap csendes volt a hangulat. Állítólag fegyverszünetet rendeltek el. Más hírek szerint viszont még erősen folyik a harc Pesten. Még mindig tart a sztrájk. A nép ki‑ tart követelései mellett. Az oroszoknak el kellett hagyniuk az országot. Ma haza kellett küldenünk a gyermekeket az iskolából, mert a szovjet haderők fognak visszavonulni, s ilyenkor biztonságosabb, ha mindenki az otthonában tartózkodik. Az embereket nem fogja a munka, mindenki a válságos helyzetről beszél. Én is nagyon félek, mert na‑ gyon egyedül vagyok. A távolabb élő rokonokról sem tudok semmit. Istenben bízom és imádkozom. Délelőtt az iskola ajtajában álltam Nagy Janka kolleganőmmel és odajött Ignácz Gyula. Megkérdezte, milyen tankönyvekből tanítunk mi? Dobáljuk ki a jelenlegi tan‑ könyveket, mert azok nem az igazat tanítják. Mi mondtuk, hogy mi nem dobhatunk ki semmit, mert nem tudunk adni helyette másikat, mi végezzük a dolgunkat, menjen az igazgatóhoz és vele tárgyaljon, mi csak beosztottak vagyunk. Majd elment azzal, hogy holnap visszajön. De nem jött. Most dél van, de eddig nem történt átvonulás. Valaki azt mondja, hogy csak este érnek ide. Milyen éjszaka vár ránk? Istenem, ne hagyj el bennünket!... Délután hallottam, hogy nem kivonulás lesz, hanem bevonulás. Még több orosz tank jön. Inkább legyen ez koholt hír, mint szomorú valóság. Ám eddig még semmi nem történt. Gyakran hallani, amint beláthatatlan magasságban nehéz mozgású repü‑ lőgépek morajlanak. Ezek a hangok engem 1944 nyarára emlékeztetnek, amikor rohan‑ tunk a bunkerbe, ha a sziréna megszólalt.

1956. október 30. Ma sem volt tanítás, de visszavonulás sem. Pénzügyi válságot rebesgetnek. Talán a forint is meg fog bukni. Az emberek vásárolnak, amit tudnak. Négyszáz forintot tar‑ togatok a téli tüzelőre. Talán el kellene költenem? De akkor miből veszem meg a téli tüzelőt? Mivel nem volt tanítás, bementem Fehérgyarmatra. Eszeveszett vásárlást vitt végbe a nép. Még azt is megveszik, ami nem kell. Nagyon félnek a pénzromlástól. Mindenért tolongás van. Délután egyórára értem haza. Természetesen gyalog mentem, gyalog jöttem. Útközben semmilyen kellemetlenség nem történt. A rend, a békesség nem akar helyreállni. Nem tudom, mire számíthatunk. Az oroszok semmi jelét nem adják távozási szándékuknak. A Kossuth rádió is egyszer azt mondja, hogy az oroszok már elhagyták a fővárost, máskor azt, hogy megkezdik a kivonulásukat. A hírek alap‑ ján nem lehet eligazodni. Már több ezer a halottak száma, akik meghaltak azért, amit talán mégsem fog sikerülni elérniük, a szabadságot, függetlenséget.

107

1956. november 10.

Kaszásné Tóth Judit

Háború van. Az orosz már rengeteg magyart legyilkolt és megsebesített. Megala‑ kult az új kommunista kormány. Borzalmas a harcoló városok helyzete. A sztrájk töret‑ lenül tart. Ha minden magyar elvérzik, sem jön segítség sehonnan. Most látszik meg, van-e igazi barát. A magyar szabadságért már sok vér folyt, de a szabadság aranycsilla‑ ga sohase tudta tartósan bearanyozni meggyötört hazánkat. De nekünk remélnünk kell a feltámadást rendíthetetlen keresztény hittel. Még mindig nem tudok egy hozzámtar‑ tozóról sem, kilátásban sincs, hogy hírt válthassunk. A tanítás lassan visszazökken medrébe. A szovjetes dolgokat nem kell tanítanunk. A történelemkönyvek kiestek a forgalomból. Egyelőre azt sem tudjuk, hogyan is áll‑ junk hozzá az új helyzethez. Szívem szerint tudnám, de azt még nem lehet. Ismét ma‑ gyar lesz a magyar? – kérdezem a költő után…

Az 56-os emlékmű leleplezésére*46

1956. november 12. Délután történelem órám volta hetedik osztályban. Az „Ezeréves hazánk történe‑ té”-ből olvastam fel a gyerekeknek. Ezek a gyerekek is korán szembekerültek a félelem‑ mel, rettegéssel, aggodalommal, bizonytalansággal. Ők is „szelídebb vizekre” vágytak. A megnyugtatásukra törekedtem a szép történelmi olvasmányokkal. A történelem óra után a kolléganőm énekórára jött, de ez az óra rövidre sikerült, mert odajött igazgatónk (Ugron Tibor), aki nagyon ideges hangon adta elő, hogy Penyigén „merénylet” készül néhány ember ellen, akik között ő is szerepel a családjával (párttitkár volt). Tényleg suttogtak akkoriban fenyegetésekről, riogatásokról, de azok valóra váltása, tettlegesség nem történt. Az biztos, hogy az emberek félénkebbek, bizalmatlanabbak lettek.

1956. november 18. Megdöbbentő, felháborító. Óraközi szünetben kartársaimmal az udvaron beszél‑ gettünk, a gyerekek játszottak. Van egy Sz. E. nevű kartársunk, aki pesti fiú. Beszélge‑ tésünk témája mi más lehetne, mint a napi történelmi-politikai helyzet. Ő vehemensen dicsőíti az oroszokat és a kommunista kormányt, s a mindnyájunk szabadságáért fel‑ kelőkről úgy nyilatkozik, hogy: „csak hadd hurcolja ki őket az orosz, megérdemlik a sorsukat!” A ledöbbent kolleganők meg se tudtak szólalni. Csendben megjegyeztem: „s hátha az ön szülei is a felkelők között voltak”. (Akkoriban még kollégák között sem volt általános a tegeződés.) Mire ő villámszóró szemekkel ezt felelte: „akkor megtagad‑ nám őket!” Ma sem tudjuk, komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy csak az éretlen hősködés beszélt belőle. Rövid ittléte alatt nem tudtuk igaziból megismerni, de ke‑ mény, durva szavai távolságtartásra késztettek bennünket is, hiszen a mi szemünkben a szülő és a haza édestestvér fogalmak. Az iskolában elég jól megy minden. Örömmel végzem a kötelességem, örömmel vagyok a gyermekek között. Igaz, hogy még akadozik az áramszolgáltatás, gyertya‑ fény mellett írom a vázlataimat és a naplót.

108

Vajon csupán játék-e a számokkal a következő felsorolás: 1456, 1526, 1606, 1956? Tragikus és fenséges, eltiport és győzedelmes események tanúi ezek az évek. S a 2006-os év két legfontosabb megemlékezése az 1456-os dicsőséges nándorfehérvári győzelem 550. és az 1956-os forradalom 50. évfordulója. S nem lehet véletlen, hanem az isteni gondviselés különösen erős jelenléte, hogy október 23. Kapisztrán Szent János emlékünnepe, azé a szenté, aki Hunyadi Jánossal a keresztény hitet védte a nándorfehérvári viadalban. S mit védett 1956 ifjúsága? Dúlt hi‑ tet, igazságot, emberséget. S Európa szeme méltán követhette a magyarság küzdelmét mindkét alkalommal. *

A beszéd elhangzott 2006. október 20-án, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban leleplezett 56-os emlékmű avató ünnepségén. Az emlékmű alkotója Alexa László fafaragó művész.

109

Szívek dobbanása, vérerek lüktetése fonja össze az ’56-os forradalom ifjait 2006 fi‑ atalságával, melynek ékes bizonysága, hogy az itt leleplezendő emlékmű egy diákunk ötletéből született. A műalkotás előterében ’56 szimbóluma, a lyukas zászló áll, melyből a heraldikai‑ lag alkalmatlan szovjet típusú címert vágták ki a forradalmárok. Az enyhén tojásdad alakú lukba a faragványon visszakerült a hármas halmon álló apostoli kereszt, az ősi címer lelke, mert a múltat nem lehet végképp eltörölni, kiha‑ zudni az életünkből. Nem a „feketelyuk” üressége tárul elénk, hanem a fényben úszó kettős kereszt, 1000 éves államiságunk jelképe. Hitünk lényege áll a középpontban; mely emléke a holtak tiszteletének, de egyben az áldozat jele. Nem értelmetlen áldo‑ zatra mutat, hiszen a kereszt szárai életcsírákban, rügyekben végződnek. S az ’56-ban elvetett szabadságmag életre fakadt. A kettős kereszt létra az ég felé, örök tájékozódási pont, megmaradásunk záloga. A hármas halmon, az édes haza földjén áll a kereszt, melyet véráldozattal váltottak meg ’56 ifjai. A zászló az idő hullámzását tükrözi, az emlékek folyamán jutunk el a mögöt‑ tes térbe. A zászló közepén vágott luk oda mutat, ahol az élet születik. Szülőanyánk, a Kárpát-medence bontakozik ki a háttérben, mely hordozza az élet ígéretét, táplálja a mag-magyarságot. S ha az élettel teli kereszt vezérel minket, nem lesz hazánk a halál völgye. Komoly üzenet ez a jövő nemzedék számára. A lukas zászló arra figyelmeztet, hogy a múlt támogatólag jelen van életünkben, a hit mellett az ősök, gyökereink felkutatása a megmaradás másik záloga. Figyelmez‑ tet arra, hogy nem vezet jóra sem az internacionalista szocializmus, sem a globalizált társadalom. Nem tagadhatjuk meg magyarságunkat, mint ahogy határainkon kívül re‑ kedt magyar testvéreinket sem. Hisz ők 1956-ban is együtt örvendtek és sírtak velünk, mint ahogy ma is teszik. A Kárpát-haza anyaöléből született keresztény magyarság egy. Felelőssége hatal‑ mas ma is, mint ahogyan az volt 1456-ban és 1956-ban, hiszen ellentétes erők feszülnek egymásnak körülöttünk: Igazság és gazság. Hit és vakhit. Hit a szabadságban és vakhit a gépezet erejében. Hit az emberségben és az elnyomás vakhite. Kívánom, hogy a hétköznapokban se suhanjunk el 1956-os emlékművünk előtt, ha‑ nem időzzünk előtte, tekintsünk a felszín mögé, hiszen ez a szemlélődés taníthat meg minket a történelem folyamának megértésére.

110

László Gézáné

1956 Szabolcs-Szatmár megyében Bibliográfia*

Az ellenforradalom Szabolcs-Szatmárban : megyei fehér könyv 1. – Nyíregyháza : Me‑ gyei Tanács VB., [1957]. – 76 p.

Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár megyei dokumentumai / Dikán Nóra összeáll. – Nyíregyháza : Jósa András Múzeum, 1993-1997.

Megvédtük a nép hatalmát! /cikkgyűjte‑ mény 1956. november 4-től, 1957. május 31ig.). – Nyíregyháza : MSZMP Szabolcs-Szat‑ már Megyei Végrehajtó Bizottsága, [1957]. – 95 p.

1/1. A nagykállói járás. 1992. – 278 p. – 1/2. 1-2. A mátészalkai járás. 1993. – 204, 453 p. – 1/3. A fehérgyarmati járás. 1993. – 496 p. – 1/4. A kisvárdai járás. 1993. – 400 p. – 1/5. Nyíregyháza. 1993. – 532 p. – 1/6. A vásáros‑ naményi járás. 1994. – 273 p. – 1/7. A csen‑ geri járás. 1994. – 227 p. – 1/8. A nyírbátori járás. 1994. – 465 p. – 1/9. A nyíregyházi já‑ rás. – 1996. – 393 p. – 1/10. A tiszalöki járás. – 1996. – 293 p. – 1/11. A baktalórántházi já‑ rás. – 1997. 254 p.

1956 októbere Szabolcs-Szatmár megyében : dokumentumok / Vida István szerk., előszó, Németh Péterné forrásokat gyűjt., vál., jegy‑ zet. – Nyíregyháza : Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár Megyei és Nyíregyháza Városi Szervezete, 1989. – 372 p. A forradalom hangja : magyarországi rá‑ dióadások 1956. október 23 – november 9 / Gyurgyák János főszerk. – Budapest : Szá‑ zadvég K., Nyilvánosság Klub, 1989. – 507 p. [A Megyei Munkástanács rádióadásaival.]

Sortüzek – 1956. 2. kiad. / Kahler Frigyes szerk. – Lakitelek : Antológia Kiadó, 1993. – p. 140–142. [Az ügynökök száma megyén‑ kénti kimutatásban.] 1956 Szabolcs-Szatmárban a valóságban / Fazekas Árpád. – Nyíregyháza : Történelmi Igazságtétel Bizottság Szabolcs-Szatmár-Be‑ reg Megyei Szervezete, 1994. – 148 p.

Elítéltek, internáltak, kitelepítettek : másfél év börtön téeszfeloszlatásért : 1956-os perek a megyében / Bartha Andrea. – In: Kelet-Ma‑ gyarország, 47. évf. 1990.01.20. 17. sz. p. 3.

Pedagógusok az 1956-os forradalomban Sza‑ bolcs-Szatmár-Bereg megyében : dokumen‑ tumok / Németh Péterné gyűjt., vál., jegyzet. – Nyíregyháza : Sz-Sz-B. M. Önkormányzat Pedagógiai Intézetének soksz., 1994. – 302 p.

Szabolcs-Szatmár megye. – In: 1956 plakát‑ jai és röplapjai október 22. – november 5. / Izsák Lajos, Szabó József, Szabó Róbert ös‑ szeáll., szerk. – Budapest. : Zrínyi K., 1991. p. 691–705.

A fővárosi és a megyei bíróságoknál ellen‑ forradalmi bűncselekmények miatt indí‑ tott… elsőfokú büntetőperes ügyek és azok

Megyénk 1956-os áldozatai / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 49. évf. 1992.10.22. 250. sz. p. 4. *

Önálló művekben, gyűjteményes kötetekben, időszaki kiadványokban megjelent tanulmányok, cikkek topográfiai azon belül kronológiai rendben, előbb a megyére vonatkozó irodalom.

111

vádlottainak száma. – In: Sortüzek – 1956 2. jelentés / Kahler Frigyes szerk. – Lakitelek : Antológia Kiadó, 1994. – p. 556–557.

: Sz-Sz-B. M. Önkorm. Megyei Pedagógiai Intézete és Továbbképző Központja, 2001. – p. 198–217.

1956 kézikönyve : Kronológia. Megtorlás és emlékezés. 1-3. köt. / Hegedűs B. András főszerk. – Budapest : 1956-os Intézet., 1996. [A megtorlás halálos áldozatainak, legfon‑ tosabb pereinek, és az 1956-os emlékművek jegyzékével.]

„...hogy szabad hazánk tovább erősödjék” / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 58. évf. 2001.10.22. 247. sz. p. 9. [Nemzetőr‑ ség] Megtorlás Szabolcsban / Horváth Sándor. – In: A diadalmas forradalom / Horváth Sándor. – Nyíregyháza : Szerző, 2001. – p. 346–363.

Követelések, programok. + A vidéki ese‑ mények időrendi vázlata Szabolcs-Szatmár megye. – In: Magyar ’56 1. / Székelyhidi Ágoston szerk. – Budapest: Magyarok Világ‑ szövetsége 1956-os Bizottsága, 1996. – p. 95., 107–108.

A sorsdöntő napok megyei híradásaiból. – In: Kelet-Magyarország, 58. évf. 2001.10.22. 247. sz.- p. 8. Egyetemisták és főiskolások követelései 1956 októberében / Némethné Dikán Nóra, Vida István, Szabó Róbert. – In: Múltunk, 2003. 4. sz. p. 280–333.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. – In: 1956 vidéki sajtója / Izsák Lajos, Szabó József, Szabó Róbert összeáll. és szerk. – Budapest : Korona K., 1996. p. 591–628. A Debreceni Katonai Bíróság statáriális íté‑ letei 1956 december-1957 október / Markó György. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szem‑ le, 31. évf. 1996. 4. sz. p. 537–547. Mártírjaink útja : Szabolcsiak a 301-es parcel‑ lában / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyaror‑ szág, 54. évf. 1997.10.18. 244. sz. p. mell.13.

A Nagy Imre program hatása Szabolcs-Szat‑ már megyében / Nagy Ferenc. – p. 73-77.

Az 1956-os események községünkben. – In: Buj község története / Czomba Ferenc. – Nyíregyháza : Happy Bt., 1994. – p. 48–49.

Forradalom az Isten háta megett és egyéb viszontagságok / Kabay Dezső Tibor. – Nyír‑ egyháza : Nyíri Honvéd Egyesület, 2001. – 181 p.

Vonult a tömeg a város főterére : Levéltári tallózás 1956 megyei dokumentumaiból / Gyarmathy Zsigmond. – In: Kelet-Magyar‑ ország, 50. évf. 1993.10.23. 248. sz. p. napke‑ let mell. 13. [Nyíregyháza; Vásárosnamény; Csaroda]

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei / Nagy Ferenc. – In: A megye tör‑ ténelme / Nagy Ferenc szerk. – Nyíregyháza

112

Nemesborzova története 1945-től napjainkig. – Nemesborzova : tanulmányok a község múltjából / Galambos Sándor szerk. – Ne‑ mesborzova : Önkorm., 2001. – p. 99–100.

„Zászlóbontás” Ibrányban. – In: Kelet-Ma‑ gyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 8. [Vásárhelyi Bertalan] A népfelkelés 1956-ban és a Kádári rend idő‑ szakában / Hegedűs Dezső, Szurdoki Mik‑ lós. – In: A rétközi Ibrány. – 2. kiad. – Ibrány : Városi Önkormányzat, 2000. – p. 294–309.

1956 bogdányi eseményei / Ilyés Gábor. – In: Lakóhelyünk Nyírbogdány. – Nyírbogdány : Önkorm., 1999. – p. 61. A nyírbogdányi „fegyverrejtegetés” / Né‑ meth Péterné. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 31. évf. 1996. 4. sz. p. 548–557.

Az 1956-os forradalom napjai. – In: Ibrány / Nagy Ferenc. – Nyíregyháza : Önkorm., Ib‑ rány, 2000. – p. 186–187.

Beléptünk : Kék község története 1945-2000 / Szathmáry István szerző, Botos Csilla, Szathmáry Edit szerk. – Kék : Szathmáry Ist‑ ván, 2003. – p. 42–46.

Újabb ötvenhatos áldozatot azonosítottak / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 58. évf. 2001.11.19. 269. sz. p. 4. [Biri; Gyirán Ferenc]

A magyar országgyűlés 1956-57-ben : Sza‑ bolcs-Szatmár megye képviselői / Horváth Lajos. – In: Hunnia, 100. évf. 1999. 98. sz. p. 29–32.

1956. – In: Napkor : egy nyírségi falu törté‑ nete / Lekli Béla. – Budapest : ALFA Könyvés Lapkiadó, 1993. – p. 358–361.

Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megye együttműködése az 1956-os forrada‑ lomban / Dikán Nóra. – p. 177–192.

Forradalom Szabolcs-Szatmárban : ’56-os ol‑ vasókönyv / Fazekas Árpád. – Nyíregyháza : TIT Jurányi Egyesület, 2006. – 232 p.

A sztálini hatalomgyakorlás az ötvenes években Szabolcs-Szatmárban / Vinnai Győ‑ ző. – p. 67-72.

A népfelkelés 1956-ban és a Kádári rend idő‑ szakában / Hegedűs Dezső, Szurdoki Mik‑ lós. – In: A rétközi Ibrány. Budapest : TIT., 1990. – p. 294–309

Két rendszerváltás között / Lakatos Sarol‑ ta. – In: Kállósemjén / Németh Péter szerk. – Budapest : Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., [2002]. – p. 112–113.

Szabolcs-Szatmár megye / Dikán Nóra. – In: A vidék forradalma, 1956 / Szakolczai Attila, Varga László, Á. szerk. – Budapest : 1956-os Intézet, Budapest Főváros Levéltára, 2003. p. 299–336.

Az MSZMP apparátusának összetétele és szervezeti felépítése Szabolcs-Szatmárban 1956-1957-ben / Dikán Nóra. – p. 139–145.

Csillaghullás Nagykállóban : korabeli hi‑ vatalos jelentések a megtorlás időszakából / Nagy István Attila. – In: Kelet-Magyaror‑ szág, 49. évf. 1992.10.22. 250. sz. p. 3.

Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrás‑ közlések. 2. Miskolc és Északkelet-Magyar‑ ország 1956-ban / Varga László, Á. szerk. – Budapest : Nagy Imre Alapítvány, 2003.

Sajtó a régióban: Esettanulmány a SzabolcsSzatmár megyei sajtó alapján) / Szabó Ró‑ bert. – p. 193-204.

Rákositól Kádárig : fejezetek a legújabbkori magyar történelemből / Timár Lajos, Valuch Tibor szerk. – Debrecen : KLTE Történelmi Int., 1998.

Kulákok, szegényparasztok, Tsz-tagok / Di‑ kán Nóra, N. – In: Dombrád / Németh Péter szerk. – Nyíregyháza : Önkorm., [2003]. – p. 144–148.

Történeti közelítések 1956 helyi eseménye‑ ihez és szereplőihez 1.: Nyíregyháza 1956 / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 21. sz. p. 7–8. [Nyíregyháza] Történeti közelítések 1956 helyi eseményei‑ hez és szereplőihez 2. : Tomasovszky András védője voltam / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 22. sz. p. 7–8. [Tomasovszky András; Bálint István; Nyíregyháza]

Kemecse 1956-os mártírjai / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.12.28. 303. sz. p. 7. [Ignéczi Károly]

Történeti közelítések 1956 helyi eseményei‑ hez és szereplőihez 3. : Szilágyi László: em‑ ber volt / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 23. sz. p. 7–8. [Szilágyi László; Nyír‑ egyháza]

A politikai élet epizódjai. Az 1956-os for‑ radalom / Szűcs István. – In: Kisar község története. – Nyíregyháza : Szerző, 2000. – p. 66–71.

Történeti közelítések 1956 helyi eseménye‑ ihez és szereplőihez 4. : Szilágyi László, a mártír / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 24. sz. p. 7–8. [Szilágyi László; Nyír‑ egyháza]

Lapok a forradalom szabolcsi nagyjairól / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 54. évf. 1997.10.22. 245. sz. p. mell. 10. [Kór‑ ház; Kisvárda]

Történeti közelítések 1956 helyi eseménye‑ ihez és szereplőihez 5. / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 25. sz. p. 8–9. [Toma‑ sovszky András; Nyíregyháza]

Emlék a délceg időkről: memoár / Maklári László. – In: Magyar demokrata, 2. évf. 1998. 39. sz. p. 27. [Kisvárda]

Történeti közelítések 1956 helyi eseménye‑ ihez és szereplőihez 6. : a nemzetőrség pa‑ rancsnoka: Kabai Dezső / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 26. sz. p. 8–9. [Kabai Dezső; Nyíregyháza]

Októberi forrradalom (1956). – In: Kisvárda a források tükrében / Néző István, Szivák Gábor. – Kisvárda : Városi Könyvtár, 1999. – p. 358–367. Tudják meg a fiatalok az igazságot! / Barak‑ só Erzsébet. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 8. [Vass Menyhért; Nagykálló]

Történeti közelítések 1956 helyi eseményei‑ hez és szereplőihez 7. : Szentmártoni Sándor: az ügyész négyünkre kért halált / Takács Pé‑

113

ter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 27. sz. p. 8–9. [Szentmártoni Sándor; Nyíregyháza]

Szobortörténelem 1945, 1956: A Kozák lovas felállítása…és ledöntése / Németh Péterné, Nagy Ferenc. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 27. évf. 1992. 3. sz. p. 262–282. To‑ masovszky András; Dandos Gyula; Bakti Károly; Kozák lovasszobor; Nyíregyháza]

Történeti közelítések 1956 helyi eseményei‑ hez 8. : berekesztés helyett / Takács Péter. – In: Határszél, 1. évf. 1989. 28. sz. p. 8. [Nyír‑ egyháza]

Hittem, hogy megmozdul a világ / Balogh József. – In: Kelet-Magyarország, 49. évf. 1992.10.22. 250. sz. p. 3. [Szentmártoni Sán‑ dor; Nyíregyháza]

Árulkodott a fekete tulipán / Balogh Géza. – In: Kelet-Magyarország 47. évf. 1990.10.21. 248. sz. p. 8–9. [Szilágyi László; Nyíregyhá‑ za]

A vértanú diákvezér : Dandos Gyula (19381957) emlékezete / Fazekas Árpád. – In: Ke‑ let-Magyarország, 50. évf. 1993.10.25. 249. sz. p. 5. [Dandos Gyula; Nyíregyháza]

In memoriam 1956 : a tragédia egy pillanat / Kováts Dénes. – In: Kelet-Magyarország, 47. évf. 1990.11.05. 259. sz. p. 2. [Solymosi Mi‑ hály; Nyíregyháza]

Rácz István (1904-1966) hagyatéka / Fazekas Árpád. – In: Pedagógiai műhely, 20. évf. 6. sz. 1994. 6. sz. p. 41–44. [Rácz István; Nyír‑ egyháza]

Kelemen Jóska „főszerepei” / K[opka] J[ános]. – In: Kelet-Magyarország nyári ma‑ gazin 1991. p. 17–18. [Kelemen József; Nyír‑ egyháza]

l956-os mártirok és hősi halottak az Északi temetőben / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Ma‑ gyarország, 51. évf. 1994.10.22. 250. sz. p. 11. [Tóth János; Csályi Ferenc; Tárnok Ferenc; Tárnok Tamás; Rácz István; Solymosi Fe‑ renc; Gabulya Mihály; Szilágyi László; To‑ masovszky András; Nyíregyháza]

Elfordított táblák / Koroknay Gyula. – In: Kelet-Magyarország 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 9. [Nyíregyháza] Menetben : egy nyugdíjas mozdonyvezető emlékeiből. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 10. [Kovács Albert; Nyíregyháza]

Lupkovics György kisgazdapárti politikus 1956. októberi politikai programtervezete / Vida István. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 30. évf. 1995. 3. sz. p. 380–394. [Füg‑ getlen Kisgazdapárt; Lupkovics György; Nyíregyháza]

Nyíregyháza első 1956-os mártírja : meghalt: 1956. október 27-én délben. – In: Kelet-Ma‑ gyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 10. [Gabulya Mihály; Nyíregyháza] Mesélnek az 1956-os kórlapok / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.10.12. 240. sz. p. 9. [Jósa András Kór‑ ház; Gadnai József; Nyíregyháza]

„A forradalmat senki sem szervezte, jött ma‑ gától” / Palotai István. – In: Új kelet, 2. évf. 1995.10.21. 248. sz. p. 7. [Dandos Gyula; Rácz István; Szilágyi László; Tomasovszky And‑ rás; Szücs Sándor; Záhony; Nyíregyháza]

A Nyírség a korabeli sajtóban. – In: KeletMagyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 10. [Nyíregyháza]

Így múltak el... / Molnár Jenő. – In: SzabolcsSzatmár-Beregi Szemle, 31. évf. 1996. 4. sz. p. 558–571. [Részlet a szerző önéletrajzi vissza‑ emlékezéseiből; Nyíregyháza]

Ütközet a laktanyánál / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 9. [Nyíregyháza]

Tiszta lélekkel : Tomasovszky András emlé‑ kezete / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyar‑ ország, 53. évf. 1996.01.03. 2. sz. p. 10. [To‑ masovszky András; Nyíregyháza]

Mi történt a laktanyánál? : válasz dr. Fazekas Árpád cikkére / Hubicska Zoltán. – In: KeletMagyarország, 48. évf. 1991.11.27. 278. sz. p. 4. [Nyíregyháza] Két koporsó története / Balogh József. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 8. [Tárnok Ferenc; Tárnok Tamás; Nyír‑ egyháza]

114

40 év katedrán: október viharában: (részlet) / Horváth Sándor. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 41. évf. 2006. 4. sz. p. 492–496. [Nyíregyháza]

Dandos Gyula cigány mártír diákvezér a vá‑ sárosnaményi Unitárius Cigányegylet név‑ adója / Jóni Jenő. – In: Partium, 5. évf. 1997. 1. sz. p. 73–74. [Dandos Gyula; Nyíregyháza]

Két pisztolylövés / Dojcsák Tibor. – In: Új kelet, 2. évf. 1995.11.04. 259. sz. p. 7. [Kósa László; Papos]

A forradalmár Dandos / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 54. évf. 1997.02.12. 36. sz. p. 9. [Dandos Gyula; Nyíregyháza]

1956-os emlékek Penyigén / Kormány Margit. Pályázat. – Penyige, 2006. – Kézirat.

Rácz István és a cigányok / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 54. évf. 1997.12.10. 288. sz. p. 10. [Rácz István; Nyíregyháza]

Derékba tört életpálya : Som István a napokban vehette át az 1956-os Emléklapot / Gy. L.. – In: Kelet-Magyarország, 54. évf. 1997.06.19. 141. sz. p. 7. [Som István; Pócspetri]

A forradalmár sorsa menekülés volt : Szmol‑ nik Lajos repülő százados útja Nyíregyházá‑ tól / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyaror‑ szág, 56. évf. 1999.10.22. 247. sz. p. 9. [Szmol‑ nik Lajos; Nyíregyháza]

Nagyközséghez csatolt kisközség / Bene János. – In: Szabolcs / Németh Péter szerk. – Budapest : Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., [2003]. – p. 98–99. [Szabolcs]

Forradalom a kórházban : beszélgetés dr. Fazekas Árpád orvostörténésszel 1956-ról. – In: Kórlap, 1. évf. 1999. 9-10. sz. p. 3. [Jósa András Kórház; Nyíregyháza]

Szakoly : képes helytörténet, gazdasági, társadalmi változások / Győri András, Papp Ferenc, Szűcs Imre et. al szerk. – Szakoly : Önkorm., 2002. – p. 36–37., 74., 116., 241. [Szórványadatokkal; Szakoly]

Hangulatjelentés Nyíregyházáról : 1956. no‑ vember 4-e után megtorlások következtek. – In: Kelet-Magyarország, 56. évf. 1999.10.22. 247. sz. p. 9.

Tizenkilenc, ötvenhat, kilencszázhetven / Gottfried Barna. – In: Szatmárcseke / Németh Péter szerk. – Budapest : Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., [2002]. – p. 86–90.

Munkástanács a nyíregyházi kórházban / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 57. évf. 2000.10.21. 248. sz. p. 9. [Jósa András Kórház; Babicz Béla; Dohnál Jenő; Nyíregyháza]

Tanácsvilág Tarpán / Bene János. – In: Tarpa / Németh Péter szerk. – Budapest : Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., [2002]. – p. 114–115. [Szórványadatokkal]

Kanyó Bertalan mártíromsága / Fazekas Árpád. – In: Honismeret, 29. évf. 2001. 5. sz. p. 23–25. [Kanyó Bertalan; Nyíregyháza]

Adalékok Tiszalök város 56-os eseményeihez / Görbedi Miklós (szerk. és írta). – Tiszalök : Önkorm., 1993.

Október 26 : Miskolc és Nyíregyháza. / Horváth Sándor. – In: A diadalmas forradalom / Horváth Sándor. – Nyíregyháza : Szerző, 2001. – p. 296– 311. [Nyíregyháza]

Tiszalök 1956 / Görbedi Miklós (szerk. és írta). – 2. kiad. – Tiszalök : Önkorm., 2001. – 115 p. [Előző kiadás Adalékok Tiszalök város 56-os eseményeihez címmel jelent meg.]

Rácz István emlékezete : forradalom Nyíregyházán Rácz István önéletírása alapján / Fazekas Árpád. – Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár, 2001. – 50 p.

A szocializmus útján. / Bene János, Nemes Csaba. – In: Tuzsér / Németh Péter szerk. – Budapest : Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., [2002]. – p. 95–97. [Szórványadatokkal]

Árulkodó ÁVH-s jegyzőkönyvek / Lupkovics György. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 41. évf. 2006. 4. sz. p. 504–510. [Lupkovics György; Nyíregyháza]

Akit fűzőláncon vittek Bibóékkal. – In: KeletMagyarország, 53. évf. 1996.10.22. 247. sz. p. 11. [Szentmártoni Sándor; Nyíregyháza]

Egy jószándékú értelmiségi szerepvállalása az 56os eseményekben / D. Rácz Magdolna. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 41. évf. 2006. 4. sz. p. 497–503. [Barota Mihály; Nyíregyháza]

Nem gyógyulnak a sebek. – In: Kelet-Ma‑ gyarország, 53. évf. 1996.10.22. 247. sz. p. 11. [Boros Sándor; Nyíregyháza]

Dandos Gyula a mártír diákvezér / Fazekas Árpád. – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 41. évf. 2006. 4. sz. p. 484–491.

„Nem állhattam szótlanul”. – In: Kelet-Magyarország, 53. évf. 1996.10.22. 247. sz. p. 13. [Kerekes Béla; Újfehértó] Újfehértó története 1914-től 1989-ig / Reszler Gábor. – In: Újfehértó története / Buczkó József szerk. – Újfehértó : Város Képviselő-testülete, 2000. – p. 361–362. [Szórványadatokkal] Nehéz utakon a rendszerváltásig / Bene János. – In: Vaja / Németh Péter szerk. – Budapest :

115

Száz magyar Falu Könyvesháza Kht., [2002]. – p. 127–130.

Üzenet Norvégiából / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 49. évf. 1992.01.04. 3. sz. p. 10. [Szűcs Sándor; Záhony]

Vállaj története 1790-től / Reszler Gábor. – In: Vállaj a honfoglalástól 2000-ig / Czövek István szerk. – Vállaj : Község Képviselőtestülete, 2001. p. 271.

Szovjet orvtámadás anno 1956: A záhonyi blokk következtében a vonatszerelvények egészen Kijevig összetorlódtak / Fazekas Árpád. – In: KeletMagyarország, 51. évf. 1994.03.12. 60. sz. p. 12.

Vitka történetének hét évszázada / Hegedűs István. – Vásárosnamény : Szerző, 2000. – p. 150– 151. [Szórványadatokkal]

„A forradalmat senki sem szervezte, jött magától” / Palotai István. – In: Új kelet, 2. évf. 1995.10.21. 248. sz. p. 7. [Dandos Gyula; Rácz István; Szilágyi László; Tomasovszky András; Szűcs Sándor; Nyíregyháza; Záhony]

A harmadik mártír : Babér István, élt 31 évet / Fazekas Árpád. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.06.15. 139. sz. p. 7. [Babér István; Záhony]

November 4-e Záhonyban: interjú Pokor Zoltán vasutassal / Valuch Tibor. – In: Az 1956-os forradalom és szabadságharc / Szakolczai Attila. – Budapest: 1956-os Intézet, 2001. – p. 311–313.

Ellenállási akció a gócpontban : a világhírnévre szert tett magyar szabadságharcos: Szűcs Sándor. – In: Kelet-Magyarország, 48. évf. 1991.10.22. 248. sz. p. 8. [Szűcs Sándor; Záhony]

Buda Ferenc: Rend Hazánk zúzott szívén a vér hűlő patakban omlik, alvad. Rőtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat.

fegyvert letenni szólítottak hazug szavakkal, fenyegetve, hivatkozván békére, rendre de nekünk nem kell semmi rend, ha tűz s terror teremti meg, minékünk nem kell jóbarátság, ha ágyúszóval magyarázzák, minket nem győz meg érv, sem eszme bombázva és szuronyt szegezve!

Törik a csend, szilánkja pattan, füstölve száll a pillanatban. Húsunk emésztő gyilkos hordák minden erőnket megrabolták. Kezünkben fegyver, s jóremény csak halottaink hűlt szemén.

A véres, megfeszített Béke lenéz a fegyverek csövére.

Minket meggyaláztak, megöltek, hernyótalpak halomra törtek, töltött ágyúcsövekkel vártak, tízszeres vasgyűrűbe zártak, bombáztak, lőttek, aprítottak,

Hazánk zúzott szívén a vér görcsös, sajgó csomókba alvad. Rőtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat.

116