Szénási Miklós: Tizenkilenc tarka párna . ....................................... 3 Főtér Czimre Klára: Debrecen és a regionalizmus . ................................... 4 Sebestyén Etelka: Projektgyûjtés és projektgenerálás Magyarország és az Észak-alföldi Régió . ................................... 11 Kőszeghy Attila: Régió-mesék ...................................................... 16 Macskakő
Tartalom
Küszöb
Cselenyák Imre: Nem történt semmi .............................................. 20 k. kabai lóránt: átírt szövegrész .................................................... 24 Vérvonal ............................................................................... 25 Kabai Zoltán: Maroknyi érzés ........................................................ 26 Farkas Arnold Levente: Szonett Tegnapról . ............................................................................ 27 Kapualj Égerházi Péter: Határtalan kultúraáramlás ................................... 28 Gurbán György: Együtt a régióban ................................................. 32 Terepszemle Költészeti vonzások – és választások (Az idei költészeti fesztiválról) ............................................... 34 A tények igézetében (Könyvbemutató az egyetem Történelmi Intézetében) . .............. 35 Geográfia és ökológia határán (A tájökológusok második országos konferenciája) . ................... 36 Árkádok Bun Zoltán: „Idegen van közöttünk” Disputális stílusgyakorlatok II. Reimholz Péter debreceni Generali-házáról . ............................. 38 Gerle János: A geometria spiritualizálása Aldo Rossi színházterveinek debreceni kiállítása elé ................. 43 Lépcsők Pálfalvi Lajos: Apák és fiúk Viktor Jerofejev: A jó Sztálin ................................................... 46
Ungvári Judit: A tiszta szó ereje Sütő András Káin és Ábelje a Horváth Árpád Stúdiószínházban ......................................... 51 Lajos Veronika: Megtartó hagyomány A nádudvari népmûvészeti szakiskola kiállításáról ................... 53 Mûhely Balogh Tibor: Drámai erő-tér ........................................................ 56 Toronyszoba Lapis József: Szindbád, Szép Nap és a többiek .............................. 61
DISPUTA
Tóth Barna: Nem-egy nem-kretén nem-vallomásai Bálint Péter: Egy kretén vallomásai .......................................... 49
E számunk szerzôi:
Balogh Tibor színikritikus, Debrecen Bun Zoltán építész, Budapest Czimre Klára geográfus, Debrecen Cselenyák Imre író, Dorog Égerházi Péter újságíró, Debrecen Farkas Arnold Levente költő, Debrecen Gerle János építész, Budapest Gurbán György újságíró, Debrecen k. kabai lóránt költő, Budapest Kabai Zoltán költő, író, performer, Miskolc Kőszeghy Attila építész, Debrecen Lajos Veronika PhD-hallgató, Debrecen Lapis József olvasó, Sárospatak Pálfalvi Lajos irodalomtörténész, Budapest–Piliscsaba Sebestyén Etelka projektmenedzser, Debrecen Szénási Miklós író, Debrecen Tóth Barna egyetemi hallgató, Debrecen Ungvári Judit újságíró, Debrecen A Debreceni Disputa megvásárolható az alábbi könyvesboltokban: Alternatív Könyvesbolt, Hatvan u. 1/A Csokonai Könyvesbolt, Piac u. 45. Fókusz Könyvesház és Galéria, Hunyadi János u. 8–10. Sziget Könyvesbolt, Egyetem tér 1. A folyóirat elektronikus formában olvasható: www.deol.hu Médiapartnerünk: www.epiteszforum.hu
Debreceni Disputa IV. évfolyam, 5. szám, 2006. május Megjelenik 1000 példányban
Fôszerkesztô: S. Varga Pál Szerkesztôbizottság: Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István
DISPUTA
Szerkesztôk: Berta Erzsébet (Árkádok) D. Kovács Zoltán (Fôtér) Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó) Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj)
Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 422-631 E-mail:
[email protected] Felelôs kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 Anyanyelvi lektor: Arany Lajos Nyomtatás: Alföldi Nyomda Rt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 417-344 ISSN 1785-5152
Tizenkilenc tarka párna Szénási Miklós
ni hagyjuk forintjainkat, igent mondunk a váltásra a nagy közös pénznemért.) Nekik, mutogathatunk a gyepűn túlra, talán nem ér semmit a mi koordinátarendszerünk. De ha azt akarjuk, hogy kinyíljanak a csapok – dőzsöljünk, ha dől a lé – váltani kell. (Mert Európa nem csupán szitokszó, de az esély és a remény szinonimája is. Veszélyes fegyver tehát.) S hogy megy-e a megye is a forintokkal a múltnak mély kútjába – az azért nem annyira egyértelmű. Hét? Három? Tizenkilenc? Príma prímszámok. De most nem a misztériumjáték a cél, nem holmi friss közgazdász-kabbala, hanem a lét. A hogyan és hova. A hogyan tovább. (Hovatovább hogyan!) Azt tudjuk, hogy nem feltétlenül tölti el izgalommal a debreceni embert annak a tudása (vagy nem tudása), délben merre menne enni a nyíregyházi kolléga. Mit érdekli a ladányit, a várdai mit olvas a napilapjában. (De menynyire vonzónak kezd látszani ismét a sárgatornyú cívisvárosból Várad, a Körös-parti metropolisz!) A számok nyelvére fordítva a szót, kimondhatatlanul édes összegekbe fojtva a tétovaságot viszont világos lesz mindenki számára a jövő. Volt, van, lesz. Pénz, bizony, ez beszél, ez az, ami nekünk fütyül. (S loholunk mi, loholnánk, virgonc ebek.) Az ígéret földje most az euróövezet: arra várunk, mire és hogyan költjük el azt, ami majd onnan érkezik. Hitünk, reményünk, hogy régióink jelentik majd a csapot, a csövet, amin át majd áramlik hozzánk az európai források aranya. Ez a mi nagy nemzetálmunk. S hogy tudunk-e józanok maradni? Tudunk-e még, s megmaradni? Hosszú sóhaj, majd harmatos csönd a kérdés végén. Nagy szárny borul ránk, virrasztó éji felleg.
DISPUTA Küszöb
A
kontinens vérbajos, eszement sár kánnyá alakult át. A hordóknak dőlve, a lenti hűvösben a fiatal debrői gazda ugyanis vázolta Debrecenből érkezett vendégeinek, mi vár itt azokra, akik szőlőt művelnek és szeretnének jó borokkal megjelenni a piacon. Volt abban valami félelmetes, ahogy a látogatók előtt megelevenedett a lehetséges jövő torzképe a zamatos hárslevelű és izzó olaszrizling mámora nélkül is: a pincébe majd csempe kell és járólap, klinikai tisztaság, nemespenésznek nyoma se legyen. Nagy esély van rá, szorultak össze a szívek, hogy mindaz, amit az ősök századokon át apáról fiúra örökítettek, semmivé válhat a csatlakozással. Mert akkor még döntés előtt állt az ország. Mégis, akartuk, mi, vén európaiak Európát, mert tudtuk, olyan választás ez, ami jószerével semmilyen. Nincs más út, csak ez az egy, a magunkfajta szegénylegény ezt választhatja, itt próbálhat szerencsét. S nem találtunk vigaszt abban sem, hogy tudtuk, van, ahol a csodás sajt ma is úgy készül, látszólag ellentmondva a szigorú normáknak, a veszedelmes előírásoknak és táblázatoknak, ahogy száz meg száz esztendeje. Ahogy az igazán finom pizza is. Például. Mert szükség van szabályokra, de ugyanúgy kivételekre is. Mégis akkor, ahogy gyakran ma is, úgy látszott, minket a kockacsönd vár. Belesimulni a falba, mert ránk mint szürke masszára van szükség, jobb, ha nem mozdítunk csárdásra bokát és térdet, fokos, erdőhát, malomalja csak papírforma szerint tarthat velünk. Sokkal többet, sokkal messzebbre ma sem látunk, egyszerű emberek. Az az általános nézet, hogy régi, jó megyéinktől búcsút vehetünk. Mert régiókra van szüksége a nagy testvérnek, Európa nem vacakol ilyen semmiségekkel, mit nekik a hajdani híres vármegyék. Ahogy a járásokat elsodorta egy korábbi kor, úgy múzeumi hűvös vár azokra a térképekre is, melyeken rózsaszín, lila és sárga, halvány kék és tompa zöld foltok forrongtak, morogjuk. A nagy madár testén a tizenkilenc tarka párnának jussa a feledés, hittük és hisszük sokan. S nincsenek igazán világos csillagaink sem utat mutatni: csak hamiskás neon, bosszantó, álságos, vihogó villogás. (… és majd beszélünk közös dolgainkról, mi, dübörgő országunkban lendületes honfiak, és mindenki egyet ér – ha nem is ért egyet –, mikor voksolni kell, kell-e nekünk euró, forint helyett. Holott, ahogy írva vagyon, írva ez rég, terjedelmes szerződéseken, nem kérdés ez. Nem lehetőség, feltétel, hogy vesz-
Debrecen és a regionalizmus Czimre Klára DISPUTA Fôtér
R
egionalizmus, regionalizáció, régiók, eurorégiók…: kifejezések, melyek az elmúlt évtizedekben egyre inkább kulcsfontosságúvá váltak az európai térben. Ezeknek a folyamatoknak a térnyerése és területi egységeknek a lehatárolása a kilencvenes években meghatározó szerepet kapott a Régiók Európájának a kialakításában. A regionalizmus során kialakult régióknak – szemben a regionalizációs folyamatok eredményeképpen kialakított, intézményi szinten irányított és szabályozott közigazgatási régiókkal – jellegzetes vonásai közé tartozik a természetes kapcsolatokra épülés, homogenitás, horizontalitás, folyamatosság és a funkcionális összetartozás. Ezeknek az alulról építkező régióknak a területi kiterjedésére alapvetően a folyamatos változás a jellemző. Természetesen a fenti megközelítés nem lenne teljes, ha nem tisztáznánk, hogy az értelmezés teljességét annak felismerése jelenti, hogy a végeredmény minden esetben a földrajzi térben lejátszódó területi integráció, amely létrejöhet egy ország határain belül, illetve akár azokat is meghaladva. A regionalizmus európai térhódítása A kilencvenes évekre az integrációs folyamatok felgyorsulásával és elmélyülésével a regionalizmus vált a legfontosabb kutatási irányzatok alapjává. Európai viszonylatban a Régiók Európája elnevezés, amely eredetileg egy, a nemzetállamok szerepét csökkentő föderalista Európát jelentett, egyre inkább elterjedt, ma már az európai regionális politika középpontjában áll, és ugyanakkor új szerepekkel ruházza fel a helyi és regionális önkormányzatokat. A Maastrichti Szerződés (1993) nyomán létrehozott Régiók Tanácsa (Committee of Regions) a regionális és helyi önkormányzatok képviselőit foglalja magában. A regionalizmusnak nemcsak a térhódítása figyelhető meg, de jelentése is jelentős átalakuláson ment keresztül. A hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek elején a történészek és a politológusok elsősorban a nemzetiségi vagy etnikai kisebbségek szempontjából tárgyalták a regionális kérdéseket, míg a közgazdászok és a geográfusok a nemzeti regionális politikák fejlődését és ennek a regionális közösségekre gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálták. Ugyanakkor ez a két irányzat többnyire egymástól függetlenül létezett.
Napjainkra azonban – mindamellett, hogy ezek a vizsgálati területek megmaradtak – megváltozott a szemléletmód is és a tartalom is. A nyolcvanas évek második felétől a társadalomtudományok kutatói már a felgyorsult európai integráció, a strukturális alapok növekedésének és felhasználásának és egy tágabb európai politikai játéktéren mozgósítható régióknak a szemszögéből vizsgálták a régiókat. Ezt segítette elő az Egységes Európai Okmány (Single European Act, 1987) elfogadása és az Egységes Piac (Single Market, 1993) felállítása. Ebből kifolyólag, míg korábban a régió kifejezés olyan egységeket takart, mint például Nyugat-Európa, Dél-Európa vagy Délkelet-Ázsia és Észak-Amerika, addig ma már olyan kisebb területi egységeket jelöl, amelyek egy-egy országon belül léteznek. Ezek között a területi egységek között létrejöhet kapcsolat országhatáron túlnyúlóan is, amelynek szereplőivé a határ menti régiók válnak, és a régiók között határon átnyúló együttműködések jöhetnek létre. Az Európai Unió bővítésének hatásai a régiók működésére Az Európai Unió közel ötvenéves történetének bővítési folyamatai jelentős mértékben befolyásolták nemcsak az együttműködés területét, de annak határait is. Ennek következtében a határok hossza egyrészt megháromszorozódott az eredeti állapothoz képest, másrészt jelentős arányeltolódás következett be a belső és a külső határok viszonylatában. Míg az Európai Gazdasági Közösség megalapításakor a külső határok hossza meghaladta a belső határokét, addig a 2004-es bővítés eredményeképpen ezek az arányok felcserélődtek, és az EU történetében először a belső határok váltak dominánsakká. Ez várhatóan a további bővítések után is így marad. A belső és külső határok szerepe elsősorban a határon átnyúló kapcsolatok jelentőségében nyilvánul meg, amely az együttműködések számos formájában megvalósulhat, így a régióknak különböző aspektusait érinti. Egy adott település, megye vagy régió külső kapcsolatrendszerei fontos részét képezik az adott területi egység térségen belül betöltött szerepének. A különböző szinten megjelenő és működő együttműködések minden esetben hozzájárulnak a határon átnyúló kapcsolatok erősítéséhez és a határmentiség előnyeinek és hátrányainak értékeléséhez. A testvér-települési kapcsolatok és az euroregionális szerveződések
Debrecen helye Magyarország regionális térképén Debrecen évszázadok óta tölt be regionális szerepkört, amelyet a különböző korszakok kívánalmai eltérő tartalommal igyekeztek megtölteni. Olyannyira igaz ez, hogy amikor a 19. század második felében a gazdaság tőkés fejlődésével összefüggésben a területi munkamegosztás jelentősen átalakította Magyarország településállományát, akkor is központja tudott maradni egy egész országrésznek és képes volt tovább gyarapítani regionális funkcióit. Városi funkcióinak a 20. század első felében bekövetkezett hanyatlása ellenére kimagaslóan magas népességkoncentrációval rendelkezett, és a legfontosabb regionális központ volt Magyarország északkeleti részén. S a politikai határok megváltoztatása kétségkívül hatással volt a Tiszántúl – sőt az egész ország – városhálózatának a fejlődésére, amely Debrecen területi illetékességét nagymértékben módosította. A trianoni békeszerződés gyakorlatilag megszabadította Debrecent elsődleges riválisaitól (Nagyvárad, Szatmárnémeti), így még egyértelműbbé vált regionális szerepköre. Az új országhatárok között működő országunkban azonban a településfejlesztésnek köszönhetően újabb regionális pólusok (pl. Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok) kezdtek felnőni, egyre inkább megkímélve – vagy sokkal inkább megfosztva – Debrecent bizonyos hagyományos regionális szerepektől. Szűkebb településkörnyezetében elsősorban a Dél-Nyírség felé – és általában keleti irányban – azonban még ekkor is növelni tudta vonzásának intenzitását.
Debrecen regionális szerepkörének öt övezetét különíthetjük el egymástól. Az agglomerációs övezet igazából nem alkot összefüggő gyűrűt, mivel míg nyugati és északnyugati irányban szakadozott, addig keleti irányban jóval erősebb az agglomerálódás, így a magyar–román határ irányában fekvő települések szorosabban kötődnek Debrecenhez. Az intenzív vonzáskörzeti zóna is egyenetlen földrajzi elhelyezkedésű, itt a város–falu kapcsolatok a meghatározók, így nyugati irányban ismételten gyengébb erősségű. Ugyanakkor a határ mentén mindkét irányban legyezőszerűen még tovább is terjedhet. Ennek alapvetően pozitív hatása lehet a határ menti elmaradott térségekre, ezáltal mérsékelve a perifériális helyzetű magyar–román határ menti térség elmaradottságát. Debrecen körül kialakult egyfajta kisvárosi „bolygóvárosi” településgyűrű, amely lényegében a megye területére terjed ki (kivéve a Tisza-mentét és Bihar déli részét). A negyedik vonzáskörzeti zónában Debrecennek, mint teljes körű régióközpontnak a vonzáskörzeti hatásai érvényesülnek. A szomszédos megyék területéről idetartozik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nagyobbik, déli része, Jász-Nagykun-Szolnok megye nagykunsági területének nagyobbik fele és Békés megye északi része. Néhány település Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye területéről is idesorolható még, elsősorban a kedvező közlekedés-földrajzi kapcsolatoknak köszönhetően. Végül az ötödik, úgynevezett külső zónát Debrecen sajátos regionális funkciói jelölik ki, ezt elsősorban a tudományos kutatás, a felsőfokú oktatás és az egészségügy alkotják. Bár itt már hiányosabb szerkezetű és mérsékeltebb a vonzás, mégis Északkelet-Magyarország három megyéje (Hajdú-Bihar, Szabolcs-SzatmárBereg, Borsod-Abaúj-Zemplén) szinte teljesen, valamint Jász-Nagykun-Szolnok döntő része, Heves keleti és Békés északi része idesorolhatóak. Ebben a viszonylatban elsősorban Budapest és Szeged tekinthetők vetélytársaknak, azonban a regionalizációs folyamatok felerősödésével az Észak-alföldi Régió megyeközpontjai egyre inkább igyekeznek szerepüket növelni és ezáltal „területeket hódítani” Debrecentől. Régióközpontként akkor funkcionál jól egy település, ha a fő régióalkotó szempontok szerint – és infrastrukturálisan is – a régió központi helyén található. Ebből az is következik, hogy nem kell a geometriai középpontban elhelyezkednie, bár többnyire ahhoz közel esik. Debrecen valóban nem a régió földrajzi középpontjában található,
DISPUTA Fôtér
alapja elsősorban a kulturális együttműködések, a jószomszédi viszonyok és a hagyományok ápolása. Az Európai Unión belül a belső és külső határok viszonylatában Magyarország különleges szerepét határainak sokszínűsége adja. Ebben a viszonylatban egyedülállónak tekinthető az újonnan csatlakozott országok között, hiszen az egyetlen olyan ország, amelynek a belső és külső határviszonylatok mellett az ideiglenes külső határokkal is számolnia kell – hiszen a magyar–román határ 2007-től válik csak belső határrá, addig külső határként kezelendő. Így a magyar–román határ mentén fekvő Hajdú-Bihar megye és székhelye, Debrecen különleges szerepet tölt be a következő évek során, beleértve a Románia csatlakozását megelőző és követő éveket is.
de több szempontból is alkalmas regionális központi szerepre:
Határon átnyúló együttműködési szintek
Az együttműködési szintek kialakulása összetett folyamat, amely a belső és külső kapcsolatrendszerek fejlődésén alapul. Az egyes szintek közötti kapcsolatot jelzi azok egymásra épülése, illetve a kapcsolatok bővülésével azok specializálódása. Így az együttműködések között elsőként a testvértelepülési kapcsolatok kialakítása volt jellemző már a rendszerváltás előtti időszakban; ezek több esetben hivatkozási alapját jelentették a kilencvenes évek elejétől-közepétől alakuló euroregionális együttműködések alapításának. Az eurorégiók az élet minden területére kiterjedő A fentiek alapján kijelenthető, hogy Deb- együttműködését egyre gyakrabban váltrecen nemcsak Magyarország térszerke- ják fel – Nyugat-Európában is – a bizonyos zetében foglal el központi helyet, hanem szakterületekre specializálódó, úgyneveintenzív kötődés jellemzi a tőle néhány ki- zett tematikus alapokon nyugvó együttlométerre magyar–román határhoz(83%). működések. is, fĘként oktatásbeli és húzódó kulturális alapokon nyugszanak ElsĘsorban ez az a kapocs, és az azon túllakóhelyeket fekvő területekhez is. Ennek amely a magyar és külföldi összeköti. jelentősége vitathatatlan egyrészt az or- viszonylatban Testvértelepülési kapcsolatok A Régiók összehasonlításakor szembetĦnĘ, hogy országos az Észak-alföldi kulturális alapokon nyugszanak (83%). ElsĘsorban ez az a kapocs, szág és nemzetközi alakítáRégióban legmagasabb a kultúra- kapcsolatainak és a hagyományok ápolása céljából létesített kapcsolatok di lakóhelyeket összeköti. saazszempontjából, hazánk-Régióban Magyarország testvértelepülési kapcsolaaránya, melyet idegenforgalommásrészt követ. Azpedig Észak-alföldi meghatározó jelentĘségĦ ásakor kapcsolatépítĘ szembetĦnĘ, hogy országos viszonylatban az helyezkedik Észak-alföldi nak azhogy Európai Unióban Kelet kapujaként tait áttekintve hogy az elalap, a település milyen távolságra el a határhozmegállapítható, képest. betöltött így indokoltmúlt 65 kapcsolata évben kialakult együttműködések a kultúraés a hagyományok ápolásatekintve; céljából létesített kapcsolatok Hajdú–Bihar megye 82funkcióját településének összesen 76 testvértelepülési van, ezek tá Észak-alföldi válik regionális kapcsolatok nemzet-jelentĘségĦ esetében a kulturális tényezők alapján a városok közülakimagasló aktivitással jellemezhetĘ Debrecen (12)elsősorban és Hajdúszoboszló forgalom követ. Az Régióban meghatározó közi szintjeinek a bevonása redomináltak, a kultúra (8), mígmilyen a községek közül Nyíracsád (3), Hortobágy (2) és Körösszegapáti (2)azaz emelhetĘ ki. (1.és a hagyomáy a település távolságra helyezkedik elisaDebrecen határhoz képest. gionálismegye szerepkörének értelmezésekor. Ez van nyok őrzése, valamint ápolása ábra) Hajdú–Bihar 82 települése közül 39-nek testvértelepülése a világ 19 volt a fő motelepülésének összesen 76 testvértelepülési kapcsolata van, ezek leginkább a város határon1;átnyúló együtttiváció,azamely különösen a rendszerváltás országából (Európa: 15; Észak-Amerika: Ázsia: 3). Összehasonlítva Észak-alföldi Régió kimagasló aktivitással jellemezhetĘ Debrecen (12)ésésaktiviHajdúszoboszló működésekben történő részvétele óta vált szembetűnővé. Nemzetközi kapmásik két megyéjével és azok székhelyével, Debrecen aktivitása és kiemelkedĘ szerepe l Nyíracsád (3), Hortobágy (2)követhető és Körösszegapáti (2)Szolnok emelhetĘ ki. (1. akármilyen céllal indultak is, tása akapcsán nyomon. 10, csolataink egyértelmĦ ebben viszonylatban (Nyíregyháza 8 testvérváros). gye 82 települése közül 39-nek van testvértelepülése a világ főként19oktatásbeli és kulturális alapokon (83%). Elsősorban ez az a kaÉszak-Amerika: 1; Ázsia: 3). Összehasonlítva az Észak-alföldinyugszanak Régió amely a magyar és külföldi lakóhelyeés azok székhelyével, Debrecen aktivitása és kiemelkedĘ pocs, szerepe ket összeköti. onylatban (Nyíregyháza 10, Szolnok 8 testvérváros). A régiók összehasonlításakor szembetűnő, hogy országos viszonylatban az Északalföldi Régióban legmagasabb a kultúra és a hagyományok ápolása céljából létesített kapcsolatok aránya, melyet az idegenforgalom követ. Az Észak-alföldi Régióban meghatározó jelentőségű kapcsolatépítő alap, hogy a település milyen távolságra helyezkedik el a határhoz képest. Hajdú–Bihar megye 82 településének összesen 76 testvér-települési kapcsolata van, ezek alapján a városok közül kimagasló aktivitással jellemezhető Debrecen (12) és Hajdúszoboszló (8), míg a községek közül Nyíracsád (3), Hortobágy (2) és Körösszeg Forrás: apáti (2) emelhető ki. (1. ábra) Hajdú–Bihar Forrás: Saját szerkesztés, 2005 Saját szerkesztés, 2005 megye 82 települése közül 39-nek van test1. ábra Hajdú-Bihar megye testvértelepüléseinek megoszlása a megye településein 1. ábra Hajdú-Bihar vértelepülése a világ 19 országából (Eurómegye testvértelepüpa: 15; Észak-Amerika: 1; Ázsia: 3). ÖsszeA testvértelepülések 41%-a Romániából származik és több olyan település is a megyében, léseinek megoszlása a hasonlítva azvan Észak-alföldi Régió másik két amelynek két romániai partnere is van (Biharkeresztes, Hajdúdorog, megye településein megyéjével és azokNyíracsád, székhelyével, Debrecen Körösszegapáti). Az összesen 39 testvértelepüléssel rendelkezĘaktivitása Hajdú-Bihar település ésmegyei kiemelkedő szerepe egyértel69%-ának van romániai partnere. A romániai testvértelepülések összesen nyolc megye területérĘl származnak, a legtöbb a Forrás: földrajzilag legközelebbi Bihor megye területén található Saját szerkesztés, 2005 (45%). A testvértelepülések 20%-a közvetlenül a határ mentén helyezkedik el. Érdekesség, ar megye testvértelepüléseinek megoszlása a megye településein hogy a szintén a határ mentén elhelyezkedĘ Szatmár és Arad megyébĘl nincsenek
DISPUTA Fôtér
1) a régió történelmi távlatú vonzáspontja: innen kiindulva szerveződött meg és működött évszázadokon keresztül a kulturális régió alapjául szolgáló partikuláris iskolarendszer; 2) a régió jelenleg is meghatározó oktatási vonzáskörzettel rendelkező települése; 3) infrastrukturális központ, amit még tovább erősít a folyamatban lévő autópálya-építés; 4) a régió gazdaságilag legerősebb települése; 5) egyházi (református) központ.
mű ebben a viszonylatban (Nyíregyháza 10, Szolnok 8 testvérváros). A testvértelepülések 41%-a Romániából származik, és több olyan település is van a megyében, amelynek két romániai partnere is van (Biharkeresztes, Hajdúdorog, Nyíracsád, Körösszegapáti). Az összesen 39 testvértelepüléssel rendelkező Hajdú-Bihar megyei település 69%-ának van romániai partnere. A romániai testvértelepülések ösz szesen nyolc megye területéről származnak,
a legtöbb a földrajzilag legközelebbi Bihor megye területén található (45%). A testvértelepülések 20%-a közvetlenül a határ mentén helyezkedik el. Érdekesség, hogy a szintén a határ mentén elhelyezkedő Szatmár és Arad megyéből nincsenek testvértelepülések. (2. ábra) Jelentős részarányt képviselnek még a lengyelországi (16%), németországi (8%) és finnországi (7%) testvértelepülések. Szlovákiai testvértelepüléssel mindössze Debrecen és Hajdúszoboszló esetében találkozunk.
Forrás: Saját szerkesztés, 2005 2. ábra: Hajdú-Bihar megye településeinek romániai testvértelepülései
Forrás: Saját szerkesztés, 2005 2. ábra: Hajdú-Bihar megye településeinek romániai testvértelepülései
DISPUTA Fôtér
Debrecen városa már hosszú évek, sőt évti- szág), Setúbal (Portugália), az oroszországi zedek óta alakítja külkapcsolatait. A rend- Szentpétervár, Európán kívülről pedig RisDebrecen városa már hosszú évek, sĘt évtizedek óta alakítja külkapcsolatait. A rendszerváltást szerváltást megelőző időszakban is több, az hon LeZion (Izrael), New Brunswick (AmemegelĘzĘ is több, egykori Keleti Blokkhoz tartozó országbeli várossal egykori idĘszakban keleti blokkhoz tartozóazországbeli rikai Egyesült Államok) és Tajtung (Tajvan). teremtett szoros kulturális oktatási és kapcsolatot. Így például Lublin ötvenes várossal teremtett szoroséskulturális ok- A 2006-os év ígérete, hogy városával Debrecen aaz kínai évektatási végén vette fel a kapcsolatot. Klaipeda és Jyväskyla városa a hetvenes évek kapcsolatot. Így például Lublin vá- Tongliao városával alakít ki testvérvárosielején csatlakozott sorhoz. Ezek a kapcsolatok, még a szocializmus építésének részeként rosával aza ötvenes évek végén vette fel aamelyek kapcsolatot, elsősorban mezőgazdasági és kapcsolatot. Klaipeda és Jyväskylä városa a kulturális követĘen. területeken való együttműköszülettek, természetesen újraértékelĘdtek a rendszerváltást hetvenesmegrendezésre évek elején csatlakozott a sorhoz. Virágkarnevál déssel. Az évente kerülĘ Debreceni az egyik legfontosabb fóruma a Ezek a kapcsolatok, amelyek még a szociakapcsolatok elmélyítésének és ápolásának. KiemelendĘ a testvérvárosi kapcsolatok kiépítése lizmus építésének részeként születtek, terkapcsán, hogy a kulturális kapcsolatok és közös kulturális programok révén Debrecen mészetesen újraértékelődtek a rendszervál- Eurorégiós együttműködések nemzetközileg is ismertté válik. A kiállítások, vásárok és üzletember-találkozók fontos tást követően. mozzanatai az együttmĦködéseknek. Jelenleg olyan európai olyan városokhatáron tartoznak Debrecen Az évente megrendezett debreceni vi- Az eurorégiók átnyúló testvérvárosai közé, mint Nagyvárad (Románia), Lublin (Lengyelország), Paderborn rágkarnevál az egyik legfontosabb fóruma együttműködések, amelyeket alulról jövő a kapcsolatokKlaipéda elmélyítésének és ápolásákezdeményezésként hoztak létre önkor(Németország), (Litvánia), Sumen (Bulgária), Cattolica (Olaszország), Jyväskyla nak. Kiemelendő testvérvárosiazkapcsományzatok. Az euroregionális (Finnország), Setúbala (Portugális) oroszországi Szentpétervár, Európán együttműkívülrĘl pedig latok kiépítése kapcsán, a kulturális ködések legfontosabb tulajdonsága, a Rishon LeZion (Izrael), Newhogy Brunswick (Amerikai Egyesült Államok) és Tajtung hogy (Tajvan). A kapcsolatok és közös kulturális programok résztvevők a határ mindkét oldalán egyen2006-os év ígérete, hogy Debrecen a kínai Tongliao városával alakít ki testvérvárosi révén Debrecen nemzetközileg is ismertté rangú partnerekként vesznek részt, kinyilkapcsolatot, elsĘsorban vásárok mezĘgazdasági és kulturális területeken való együttmĦködéssel. válik. A kiállítások, és üzletembervánítva szándékukat, hogy összehangolják találkozók fontos mozzanatai az együtt- tevékenységeiket az élet minden területére Eurorégiós együttmĦködések működéseknek. Jelenleg olyan európai vá- kiterjesztve – beleértve a kulturális, gazAz rosok eurorégiók határon átnyúló együttmĦködések, alulról jövĘ tartoznakolyan Debrecen testvérvárosai dasági, kereskedelmiamelyeket vagy akár politikai közé, mint Nagyvárad (Románia), Lublin területeket kezdeményezésként hoztak létre önkormányzatok. Az is.euroregionális együttmĦködések (Lengyelország), Paderborn hogy (Németország), határai mentén legfontosabb tulajdonsága, a résztvevĘkJelenleg határ Magyarország mindkét oldalán egyenrangú Klaipéda (Litvánia), Sumen (Bulgária), Cat12 eurorégió működik, amelyek különböző partnerekként vesznek részt, kinyilvánítva szándékukat, hogy összehangolják tolica (Olaszország), Jyväskylä (Finnor- szintű kezdeményezések eredményekép-
tevékenységeiket az élet minden területére kiterjesztve – beleértve a kulturális, gazdasági, kereskedelmi, vagy akár politikai területeket is. Jelenleg Magyarország határai mentén 12 eurorégió mĦködik, amelyek különbözĘ szintĦ kezdeményezések eredményeképpen jöttek létre. Leggyakrabban NUTS 3 (megyei) szintĦ
DISPUTA Fôtér
pen jöttek létre. Leggyakrabban NUTS 3 szögéből. A felmérés Magyarország teljes (megyei) szintű területi egységek alkotják, határhosszát lefedte, és az öt legnagyobb de a magyar–osztrák határ mentén műkö- eurorégió közvetlen munkatársaira terjedt dő Nyugat-Pannon Eurégió NUTS 2 (régió) ki. Az eredmények közül kiemelve a különszintű, míg a Bihar–Bihor Eurorégió NUTS 5 böző határokra vonatkozó következtetések (település) szintű kezdeményezések. (1. táblázat) és az együttműködések eredA legtöbb eurorégió a magyar–szlovák ményeire és problémáira rávilágító elemzéhatár mentén alakult, amely elsősorban a sek nyújtanak átfogó képet az eurorégió jehatár hosszával és a korábbi gazdasági kap- lentőségéről. csolatok létével hozható összefüggésbe. Az eurorégió-sűrűségi mutatót tekintve a ma- Az eredmények közül kiemelkedő fontosgyar–román határszakasz a második he- ságúnak ítélték meg a Kárpátok Eurorégió lyen áll, hiszen öt ilyen együttműködés is magyar résztvevői – köztük a Hajdú-Bihar alakult az elmúlt 12 évben. Kiemelkedően megyei válaszadók – a közös sport-, kultuaktívnak tekinthető az a mintegy 150 km rális és egyéb versenyek, táborok szervehosszú határszakasz, amelyen Hajdú-Bihar zését, valamint a térségen belüli turizmus megye érintkezik Bihor megyével, és ahol fellendülését. Ugyanakkor kevésbé talál3 eurorégió is létrejött. (3. ábra) Ez első- ták aktívnak az eurorégiót a szomszédos sorban az együttműködési készséggel ma- országokba történő befektetések ösztönzégyarázható, amelynek alapját a közös tör- se, a részt vevő területek gazdasági fejlődéténelmi háttér, a gazdasági kapcsolatok sének elősegítése és a közös környezetvéerősödése, a hagyományok és a kulturális delmi fellépés terén. A problémák esetében sĦrĦségi mutatót tekintve a magyar-román határszakasz a második helyen áll, hiszen öt ilyen vonatkozások jelentik. Hajdú-Bihar megye már jóval több szempontot is kifejezetten együttmĦködés is alakult az elmúlt 12 évben. KiemelkedĘen aktívnak tekinthetĘ az a mintegy és határszakasz, Debrecenamelyen aktív szerepet a Kárítéltek meg. Ezek közé 150 km hosszú Hajdú-Bihar megyejátszott érintkezik Bihor megyével éskedvezőtlennek ahol 3 eurorégió is létrejött. (3. ábra) Ez elsĘsorban az együttmĦködési készséggel magyarázható, pátok Eurorégió, a Hajdú-Bihar–Bihor Eurotartozott a részt vevő területek eltérő éramelynek alapját a közös történelmi háttér, a gazdasági kapcsolatok erĘsödése, a hagyományok és a kulturális vonatkozások jelentik. Hajdú-Biharlétrehozámegye és Debrecendekeltsége aktív régió és a Bihar–Bihor Eurorégió az együttműködésben, a külső szerepet játszott a Kárpátok Eurorégió, a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió és a Bihar-Bihor sában. szponzorok érdeklődésének hiánya, illetve Eurorégió létrehozásában. csökkenése, a vezetők (tanácstagok, munkabizottsági tagok) gyakori kicserélődése, az önálló költségvetés hiánya és a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége. Az elégtelen pályázati lehetőségek és a szakemberhiány szintén hátráltató tényezőként szerepelt. A Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégiót 2002. október 11-én alapította a hajdú-bihari önkormányzat, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Bihar Megyei Tanács és Forrás: Saját szerkesztés, 2005 Saját szerkesztés, Nagyvárad Megyei Jogú Város Polgármes3. ábra:Forrás: Eurorégiók a Hajdú-Bihar megye 2005 részvételével a magyar-román határ mentén 3. ábra: Eurorégiók Hajdú-Bihar megye részvételéteri Hivatala. A két-két megye és megyei A Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség 1993. február 14-én alakult meg négy vel akét magyar-román határ mentén jogú magyar megye, lengyel vajdaság és egy ukrán oblaszty kezdeményezésére. Az város a Kárpátok Eurorégión belül, egy együttmĦködés fennállásának kezdete óta számtalan területi változáson ment keresztül, jóval kisebb területi egységre (13 755 km2) 2 amelynek eredményeképpen jelenleg 161 192 km -nyi területet foglal magában. Ez az A Kárpátok Eurorégió Interregionális és népességre (1176 ezer fő) koncentrál. eurorégió gyakorlatilag Magyarország legrégebbi és legnagyobb területĦSzöhatáron átnyúló együttmĦködése, amelynek jelentĘségét hazánk 14-én Európai Uniós csatlakozása vetség 1993. február alakult megmég inkább A kapcsolat több évtizedes múltra tekint felértékelte, hiszen területét egyaránt szabdalják belsĘ, külsĘ és ideiglenes külsĘ határok. négy magyar lengyel vajdaság és vizsgálta vissza: a fő mozgatórugó a határ menti elEgy 2002-ben végzett kérdĘívesmegye, felmérés azkét eurorégiók mĦködését és jövĘjét az európai uniós csatlakozás szemszögébĘl. A felmérés Magyarország teljes határhosszát egy ukrán oblaszty kezdeményezésére. Az lefedte, helyezkedés előnyeinek kölcsönös kihaszés az öt legnagyobb eurorégió közvetlen munkatársaira terjedt ki. Az eredmények közül kezdete óta nálása. Az együttműködés egyaránt érinkiemelve aegyüttműködés különbözĘ határokra fennállásának vonatkozó következtetések (1. táblázat) és az együttmĦködések eredményeire és problémáira rávilágító elemzések képet számtalan területi változáson ment nyújtanak keresz-átfogó ti a kereskedelmi, pénzügyi és civil szférát, az eurorégió jelentĘségérĘl. tül, amelynek eredményeképpen jelenleg hangsúlyozva a munkaerő-piaci kihívások 1. táblázat:161 A határok Eurorégión belül 192jövĘje kma2Kárpátok -nyi területet foglal magában. összehangolását. az euroregionális az eurorégió jövĘjéregyakorlatilag az egyes tagok Magyarország Ez az eurorégió A Kulturális Együttműködési Program együttmĦködés EU vonatkozó lehetséges lehetséges kiválását legrégebbi és legnagyobb területűcsatlakozásra határongyakorolt (2004–2005) során fesztiválokat, szimpóziuváltozások elĘidézĘ okok hatása átnyúló együttműködése, amelynek jelen- mokat, kiállításokat és alkotótáborokat renmegszĦnnek az az Európai Unión EU belsĘ tőségét államhatárok és hozzájárulás a csatlakozási hazánk európai uniós csatlakozása deztek. A programok helyszínét az esetek belüli elĘnyösebb határ átalakul az eurorégiók folyamat felgyorsulásához pozícióba kerülés még inkább felértékelte, hiszen területét jelentős részében (35%) Debrecen adta, míg szerepe egyaránt szabdalják belső, külső és ideigle- a határ túlsó oldalán Bihardiószeg emelkenes külső határok. dik ki. A programok a két megye lakosságát Egy 2002-ben végzett kérdőíves felmé- egyaránt nagymértékben érintették, a lárés az eurorégiók működését és jövőjét vizs- togatók nagy többsége a két megye egyikégálta az európai uniós csatlakozás szem- ből érkezett. Ez is a két megye szoros kap-
1. táblázat: A határok jövője a Kárpátok Eurorégión belül az eurorégió jövőjére vonatkozó lehetséges változások
az egyes tagok lehetséges kiválását előidéző okok
EU belső határ
megszűnnek az államhatárok és átalakul az eurorégiók szerepe
az Európai Unión belüli előnyösebb pozícióba kerülés
hozzájárulás a csatlakozási folyamat felgyorsulásához
EU külső határ
a részt vevő magyar régiók az országon belül lesznek prosperáló régiók
az Európai Unión belüli előnytelenebb pozícióba kerülés
a perifériális jelleg csökkentése
az érintett régiók aktív szerepet kapnak az EU munkájában
politikai okok
EU ideiglenes külső határ
az euroregionális együttműködés EUcsatlakozásra gyakorolt hatása
megismerteti a részt vevő régiókat az Európai Unióval
Forrás: Saját szerkesztés, 2003
A Bihar–Bihor Eurégió jelentőségét geopolitikai helyzete tovább növeli, hiszen Románia csatlakozásáig az eurorégión belül együttműködő településeket elválasztja az országhatár, majd ezt követően a schengeni egyezmény szabályainak érvénybe helyezését követően egymásra épülve és támogatva működhetnek együtt az érintett települések, amelyek előnyeit testvér-települési viszonylatban elsősorban a közvetlen szomszédságban található Ártánd–Bors, Létavértes–Székelyhíd, Bagamér–Érsemjén és Nyírábrány–Érmihályfalva élvezhetik. Ezekben az esetekben az elmúlt évtizedben közvetlen napi szinten működő kapcsolatokról beszélhetünk. Tematikus, határon átnyúló szövetségek A határon átnyúló együttműködések egy sajátos példáját képviselik azok az együttműködések, amelyek azonos helységnevet viselő vagy hasonló történelmi, kulturális értékekkel rendelkező településeket tömörítenek. Több mint egy évtizede rendszeres találkozókat szerveznek Keszi nevű települések a Kárpát-medencében, hasonlóképpen a Szentistván tagot tartalmazó települések vagy a Szent László-hagyományt ápoló települések is. A Szent Király Szövetség települései szintén rendszeresen szerveznek közös programokat. Ilyen speciális, tematikus egységességre építő, a kulturális adottságokra alapozó határon átnyúló szövetségként értelmezhető a debreceni központtal létrejött VárosokFalvak Szövetsége. Területi kontinuitása egyértelműbb lehatárolást enged meg, mint a fentebb vázolt testvér-települési kapcsolatok, de az eurorégiók határozottan meg-
DISPUTA Fôtér
csolatát mutatja, mint ahogyan az is, hogy a 2002 szeptemberében alakult Bihari Iskolaszövetségen belül 38 határ menti iskola (22 romániai, 16 magyarországi) hangolja össze tevékenységeit a képességfejlesztés, személyiségérvényesítési tréningek, internetes összeköttetés, válságkezelés terén. A részt vevő általános, közép- és szakközépiskolák átadják egymásnak az idegennyelv-oktatásban szerzett tapasztalataikat, és közösen dolgoznak a tantervfejlesztésen, hangsúlyt helyezve az anyanyelv ápolására és az Európában elfoglalt hely tárgyalására (Unión belül és kívül). Hasonlóképpen a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégióhoz, a Bihar–Bihor Eurorégió esetében is a nagycentrumok (Debrecen– Nagyvárad) szűkebb vonzáskörzete adta az alapot a funkcionális régió lehatárolásánál. A 2002-es alapítás előzményeként értékelhető a Határ menti Bihari Települések Területfejlesztési Társulása, amely a bihari térség 19 közvetlen határ menti településeit tömöríti. A Biharkeresztes székhelylyel működő eurorégió az országhatár két oldalán meglévő határ menti településtársulásokhoz tartozó helységek között jött létre. Legfontosabb fórumának tekinthető a Bihar–Bihor Expo (határ menti kiállítás és vásár), amelyből sorrendben a nyolcadikat rendezték meg 2005 májusában. Mind az együttműködési hajlam, mind pedig a kiállítások és vásárok a multiplikátor hatás erősítéséhez járulnak hozzá, amely azt jelenti, hogy a perifériális fekvésű, döntően közvetlen határ menti településeken várható fejlesztések szétterjednek az egyébként hátrányos helyzetű településeken, a határokon innen és túl.
nevezhető területi egységei kevésbé domi- megye 10 települése jellemezhető rendkívünánsan jelennek meg. Az egységességet a li aktivitással, amely két különböző típust közös történelem, hagyományok, oktatá- tömörít. Egyrészt Debrecen és Hajdúszosi kapcsolatrendszerek és kultúra adja, ki- boszló, a megye két nagyvárosa és idegenegészülve az együttműködési készséget ki- forgalmi központja emelkedik ki, másrészt fejező akarattal. A testvér-települési és az pedig a határ menti települések közül Bieuroregionális együttműködések egyrészt harkeresztes, Körösszegapáti, Ártánd, Bedő, a történelmi hagyományokon alapuló kul- Gáborján, Szentpéterszeg, Hencida és Poturális kapcsolatok fenntartásában és új- csaj tartoznak az intenzív kapcsolatrendjáélesztésében játszottak és játszanak fon- szert ápoló települések közé. tos szerepet, ugyanakkor egy határozottan kulturális szempontok alapján kezdemé- Az együttműködési mutató alapján elkészíForrás: Sajá nyezett szövetség a hipotetikus4.régiótudat tett térképet összevetve a leginkább helyi ábra: Hajdú-Bihar megye településeinek együttmĦködési ha felismeréséhez segít hozzá. kezdeményezésen alapuló eurorégiókkal és rávetítve mindezt a Városok-Falvak SzöAz együttmĦködési mutató alapján térképére, elkészített térképet összevetve a A fent nevezett együttműködések alapján vetségének nyilvánvalóvá válik, kezdeményezésen alapuló eurorégiókkal és rávetítve mindezt a egy úgynevezett együttműködési muta- hogy a 4 ország 11 NUTS 3 szintű terüleSzövetségének térképére, válik, hogy alapon a 4 ország 11 NUT tót állíthatunk fel Hajdú-Bihar megye te- nyilvánvalóvá ti egységét érintő kulturális szervelepüléseire vonatkozóan. ződő eurorégiójának legnagyobb aktivitáegységétEnnek érintĘsegítségékulturális alapon szervezĘdĘ eurorégiójának legnagyobb vel rámutathatunk arra,azhogy sát mutató magját Hajdú-Bihar az egyik leendő központ, magját egyikmennyire leendĘ központ, Debrecen, megye és a közve mutatkozik meg az igény egy-egy telepü- Debrecen, Hajdú-Bihar megye és a közvetromániai települések jelentik. (5. ábra) lés esetében a szomszédos országokkal való lenül szomszédos romániai települések jeegyüttműködésre (4. ábra). Hajdú-Bihar lentik. (5. ábra)
Forrás: Sajá Forrás: Saját szerkesztés, 2005 5. ábra: Az együttmĦködési hajlam erĘssége a Városok-falvak Szöve szerkesztés,hajlam 2005 erőssé5. Forrás: ábra: AzSaját együttműködési településeken (euroregionális együttmĦködésben 4. ábra: Hajdú-Bihar településeinek együttmĦködési Forrás: Saját szerkesztés,megye 2005 ge a Városok-Falvak Szövetségét alkotóvaló tele-részvétel a Forrás: Saját szerkesztés, 2005 hajlama 4. településeinek ábra: Hajdú-Bihar együttmĦködési megye településeinekhajlama püléseken (euroregionális együttműködésben : Hajdú-Bihar megye
DISPUTA Főtér
együttműködési részvétel alapján) Az együttmĦködési mutatóhajlama alapján elkészített térképet való összevetve a leginkább helyi kezdeményezésen alapuló eurorégiókkal és rávetítve mindezt a Városok-Falvak i mutató alapján elkészített térképet összevetve a leginkább helyi Szövetségének térképére, nyilvánvalóvá válik, hogy a 4 ország 11 NUTS 3 szintĦ területi alapuló eurorégiókkal és rávetítve mindezt a Városok-Falvak egységét érintĘ kulturális alapon szervezĘdĘ eurorégiójának legnagyobb aktivitását mutató épére, nyilvánvalóvá válik, hogy a 4 ország 11 NUTS 3 szintĦ területi magját az egyik leendĘ központ, Debrecen, Hajdú-Bihar megye és a közvetlenül szomszédos turális alapon szervezĘdĘ eurorégiójának romániai települések jelentik. (5. ábra) legnagyobb aktivitását mutató
ndĘ központ, Debrecen, Hajdú-Bihar megye és a közvetlenül szomszédos k jelentik. (5. ábra)
10
2. „PROJEKT 2002” A feladat fontosságát felismerve az Északalföldi Regionális Fejlesztési Tanács és a Regionális Fejlesztési Ügynökség kezdeményezte, elindította és folyamatosan felügyelte azt a folyamatot, amely garantálni látszik a regionális jelentőségű projektek létrejöttét. A 2002 őszén indult projektgyűjtési akcióban az RFÜ munkatársai – a folyamatban közreműködő szakértőkkel – legalább kétszer ellátogattak a – régió akkor még – 23 kistérségébe, hogy ismertessék az elindult folyamatot, és elősegítsék a fejlesztési ötletek, elképzelések felszínre kerülését. Az ÉARFÜ mint a program „megálmodója” – az országban elsőként – a
Projektgyű Projektgyűjtés Projektgy űjtés ű jtés és projektgenerálás
A regionális igényeket alátámasztó projektek kidolgozása, a jól előkészített és magas színvonalú projektek megléte már a 2004–2006-os időszakra vonatkozó I. Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításának is egyik kulcsfeltétele volt. A régiók számára a csatlakozásig hátra lévő időben az egyik legfontosabb kihívás volt, hogy rendelkezésre álljanak a megfelelően előkészített és a Strukturális Alapokból támogatható regionális szintű projektek. A figyelem elsősorban az Európai Unió 2004–2006 közötti támogatáspolitikájára irányult, melynek egyik legfontosabb célja a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése, a fejlődésben elmaradt területek felzárkózása volt. E cél elérését az Unió elsősorban a Strukturális Alapok rendszerén keresztül segíti elő. Jelenleg, a 2007–2013-as EU tervezési és programozási időszakra való felkészülés kellős közepén, Magyarország legtöbb régiójában hiányoznak a magas színvonalú, előkészített projektek. A magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökségek (RFÜ) egyik kritikus fontosságú szerepe, hogy folyamatosan támogassák az olyan megalapozott és megvalósítható elképzelések formába öntését, amelyekkel a régiók saját regionális fejlesztési dokumentumaikat alátámasztják, és azok meghatározott céljait és eredményeit képesek elérni. Ennek érdekében az Észak-alföldi Régióban számos regionális („PROJEKT 2002” és „PROJEKT 2004”) és országos (Pályázat -előkészítő Alap [PEA] 1 és 2) szintű projektgyűjtő és -fejlesztő akció indult.
megvalósítandó projektgyűjtési folyamatot több elem egymás mellé állításával képzelte el. Első feladat a projektek felkutatása és feltárása, a rendelkezésre álló ötletek előszelekciója, a meglévő projektjavaslatok térségi egyeztetése kistérségi partnerségi egyeztető megbeszélések során, és új javaslatok, lehetséges integrált projektek kialakítása volt. Ezt követte a projektötletek feldolgozása, a felmerült és a kistérségi partnerségi „workshopok” folyamán egyeztetett fejlesztési javaslatok egységes formátumban történő feldolgozása. A felszínre került elképzelések közül úgynevezett integrált, az adott projektben egymást kiegészítő összehangolt tevékenységeket megjelenítő projektek kialakítása volt a cél, ezek adatbázisban való rendszerezése és a regionális szintű integrált projektek részletes kidolgozása, hiszen a fizikailag és szakterületileg integrált tervek mindig jelentősebb eséllyel indulnak a pályázati rendszerben, mint az egyedi ötletek. A negyedik feladat olyan pályázati kritériumrendszerek és pályázati rendszerek kialakítása lett, amelyek illeszkednek a Strukturális Alapok eljárásrendjébe. Az egész folyamattal párhuzamosan egy kísérő képzés valósult meg, amely egy komplex képzési program a projektek gyűjtésében és feldolgozásában szerepet vállaló térségi szereplők számára, valamint a projektfolyam kialakításához kapcsolódó PR és kommunikációs tevékenység megvalósítása érdekében. 2003 tavaszán a program zárásával számos eredmény megvalósult. A meglévő adatbázis feldolgozásával, ötletek áttekintésével és előszelekciójával kialakult a több mint 1800 különböző minőségű projektet tartalmazó adatbázis. Lezajlott több tucatnyi első és második körös kistérségi partnerségi „workshop”, ahol fejlesztési elképzelések kerültek a felszínre. Elkészült egy, a projektek felmérésére alkalmas kérdőív, elkezdődött a kérdőívezés, személyes interjúk, majd a második körös műhelymunkák után a kérdőívek feldolgozása és az adatlapok kitöltése. A listák áttekintése után az Észak-alföldi Régióban 21 regionális szintű integrált projektet alakítottak ki, 2003. március 20-án pedig Karcagon rendezték a „PROJEKT 2002” program zárókonferenciáját, amelyen a figyelem középpontjában már a program továbbvitelének anyagi, szervezeti és módszertani kereteinek megteremthetősége állt.
Sebestyén Etelka
1. Bevezetés
DISPUTA Főtér
Magyarország és az Észak-alföldi Régió
3. „PROJEKT 2004” 2004 februárjában az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. és a régió három Megyei Fejlesztési Ügynöksége (MFÜ) együttműködési megállapodást írt alá projektgenerálási, projektgyűjtési munka folytatásáról, és a 2004 májusától érkező támogatások minél eredményesebb lehívásának lehetővé tételére. A „PROJEKT 2004 – projektgyűjtő és -generáló program” fantázianevet viselő folyamat célkitűzései között szerepelt a korábbi tervek adatbázisainak aktualizálása, műhely-konferenciák megrendezése az érintettek számára a régió kistérségeiben, illetve az új projekt ötletek befogadása és rendszerezése az ötletgazdáktól. A korábban említett támogatási szerződés értelmében az ÉARFÜ és a régió három Megyei Fejlesztési Ügynöksége közreműködési kötelezettségben vállalta a projektjavaslatok kezdeményezését, feltérképezését és rendszerezett gyűjtését, a tervek értékelését és a projektadatbázis karbantartásával a projektjavaslatok gondozását – technikai jellegű, szakértői segítségnyújtást. E tevékenység eredményeként sikerült összegyűjteni több mint 250 – eddig adatbázisban nem szereplő – új projektet, amelyek az I. NFT valamelyik Operatív Programja cél- és intézkedésrendszeréhez vagy a regionális és megyei szintű fejlesztési projektdokumentumok egyikéhez illeszkednek. Az Észak-alföldi Régióban az összegyűjtött projektek megyénkénti és összesített száma a következőképpen alakult:
DISPUTA Főtér
Az Észak-alföldi Régióban összegyűjtött projektjavaslatok száma (db)
12
Jász-Nagykun-Szolnok megye
265
Hajdú-Bihar megye
392
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
274
Összesen:
931
A projektek összegyűjtésével kapcsolatos tájékoztatás helyszíne a megrendezett egy regionális, illetve egy–egy megyei információs nap, valamint a legalább öt kistérségi – a 27 kistérség teljes lefedésével – projektfejlesztő információs nap volt. Több mint 70 új, az Operatív Programok régió-
ra vonatkozó intézkedéseivel összhangban lévő, a Regionális Operatív Program regionális támogatási keretének legalább 120%át igénybe venni képes projektjavaslat jött létre, nagy részletezettséggel kidolgozott formátumban. Az összegyűjtött 931 régiós projektötletből kiválasztották azokat a kistérségi „húzóprojekteket” (kistérségenként 8–10-nél nem többet), amelyek a kistérség számára a legfontosabbak, a legnagyobb multiplikátorhatással vannak a kistérség életére, és a kistérségi szereplők egyetértésén alapultak. Így kialakult egy kistérségi fejlesztési program elkészítését is lehetővé tevő, úgynevezett „kistérségi zászlóshajó” projekteket tartalmazó projektlista. Ez tartalmazza az egyes projektek teljes költségvetését és a Nemzeti Fejlesztési Terv valamely Operatív Programjához való illeszkedést. A következő táblázat azt illusztrálja, hogy a 97 „zászlóshajó” projektjavaslat az Operatív Programok régióra vonatkozó, azok intézkedéseivel összhangban lévő és a ROP regionális támogatási keretének legalább 120%-át képes igénybe venni. 4. Pályázat-előkészítő Alap (PEA) 1 2003-ban a közeledő EU-csatlakozásra való felkészülésben Magyarország nemzeti szinten is felismerte, hogy számára a tervezési dokumentumok elkészítésén és a támogatásokat fogadó intézményrendszer kiépítésén kívül kiemelten fontos feladat a fejlesztési források eredményes felvételére alkalmas projektek előkészítése. A csatlakozás után érkező támogatások minél sikeresebb felhasználása érdekében már akkor, 2003ban az OP-k körvonalazódása alatt meg kellett kezdenie az országnak a fejlesztési célokhoz illeszkedő, megfelelő mennyiségű és minőségű projekt kidolgozását, hiszen csak ez lehetett garancia az uniós források gyors abszorpciójára. Ez az igény alapozta meg az akkori nevén Project Generation Facility (PGF) később Projekt-előkészítő Alap (PEA) beindításának tervét, melyet az Európai Unió 2002 nyarán a PHARE 2002. évi gazdasági-szociális kohézió fejezet legnagyobb projektjeként hagyott jóvá. Az alapot a PHARE-program, valamint hazai kormányzati források (Miniszterelnöki Hivatal, MeH) finanszírozták. A PEA keretében öszszesen 27 millió euró állt rendelkezésre arra, hogy az EU-csatlakozás idejére az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) és az Európai Szociális Alapból (ESZA) finanszírozható projekteket, illetve támoga-
Forrásallokáció (2004–2006) (Ft)
JNSZ zászlóshajó projektek forrásigénye (Ft)
SzSzB zászlóshajó projektek forrásigénye (Ft)
HB zászlóshajó projektek forrásigénye (Ft)
Észak-alföldi Régió zászlóshajó projektek forrásigénye összesen (Ft)
1.1.
3 200 860 000
3 362 788 000
1 532 910 000
1 938 482 000
6 834 180 000
1.2.
535 070 000
103 000 000
0
0
103 000 000
2.1.
8 139 820 000
5 206 000 000
3 188 500 000
2 194 000 000
10 588 500 000
2.2.
4 119 960 000
965 000 000
2 282 500 000
1 454 133 000
4 701 633 000
2.3.
3 371 680 000
592 920 000
663 500 000
607 429 000
1 863 849 000
3.2.
1 136 460 000
0
10 000 000 000
0
10 000 000 000
3.3.
498 680 000
0
0
0
0
21 002 530 000
10 229 708 000
17 667 410 000
6 194 044 000
34 091 162 000
Összesen
tási konstrukciókat dolgozzanak ki. A PEAprogramban tehát négy ERFA és/vagy ESZA finanszírozású Operatív Program (Regionális Fejlesztés OP (ROP), HumánerőforrásFejlesztés OP (HEFOP), Gazdasági Versenyképesség OP (GVOP) és Környezetvédelem és Infrastruktúra OP (KIOP)) kaphatott támogatást. A Projekt-előkészítő Alap tehát nem közvetlen anyagi támogatást nyújtott a projektötletek megvalósításához, hanem olyan szakmai hátteret, adminisztratív, szervezési asszisztenciát, melynek eredményeként a kiválasztott projektötletekből az EU-csatlakozás után akár azonnal indítható, tökéletesen előkészített, kész pályázatok és támogatási konstrukciók születhettek. A PEA keretében a PHAREszabályoknak megfelelően, pályázati úton kiválasztott nemzetközi konzorciumoktól vehető igénybe szakértői segítségnyújtás projektek és támogatási konstrukciók kidolgozásához, illetve minőség-ellenőrzéséhez. A Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala (MEH NFT-EUTH) és az érintett Operatív Programok Irányító Hatóságai (OP IH) 2003. április 1-jén pályázati felhívást tettek közzé az Európa Pályázat-előkészítő Alapra (PEA), melyre 2003. május 30-ig lehetett projektötletekkel pályázni. A pályázatra egész Magyarország területén önkormányzatok és nonprofit szervezetek jelentkezhettek. A potenciális pályázói kör megfelelő tájékoztatása érdekében 2003 márciusának első felében minden régióban egy-egy információs napot szerveztek, valamint a pályázati időszakban a MeH NFT–EUTH által működtetett központi telefonos/internetes ügyfélszolgálat állt az
érdeklődők rendelkezésére. Az NFT–EUTH kiemelten fontosnak tartotta, hogy a PEAban olyan projekteket, illetve támogatási konstrukciókat dolgozzanak ki, melyek az uniós csatlakozás után, illetve a csatlakozás feltételeitől függően a lehető legkorábbi időpontban azonnal indíthatók, ezáltal jelentősen hozzájárulnak Magyarország abszorpciós kapacitásának növeléséhez a tagság első időszakban. A PEA-pályázatban négy operatív program összesen 22 pályázati ablakára lehetett projektötletekkel pályázni. A pályázatot nagy érdeklődés kísérte, országosan összesen 3242, míg az Észak-alföldi Régióból közel 500 elképzelés érkezett be. A 485 benyújtott pályázattal az Észak-alföldi Régió a Közép-magyarországi és Északmagyarországi Régió után harmadik a PEAprojektek területi megoszlását illetően. Az Észak-alföldi Régióban a 485-ből csaknem 50 benyújtott projektötlet nyerte el a szakmai támogatás lehetőségét és szakmai támogatásban, előkészítésben részesült és vált benyújtható pályázattá. 5. Pályázat-előkészítő Alap (PEA) 2 A 2003-ban indult és lezajlott Pályázat-előkészítő Alap első célja tehát olyan színvonalas projektek teljes körű előkészítése volt, amelyek az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), illetve az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatásának elnyerése esetén a 2004–2006 (2008) közötti időszakban megvalósíthatók. A PEA-programban való részvétel nem feltétele a Strukturális Alapokból (SA) történő finanszírozásnak, azaz mindenki pályázhatott a 2004 elején megjelenő SA pályázatokra. A PEA-pályázatok
DISPUTA Főtér
Intézkedés száma
13
az Észak-Alföld régióból közel 500 elképzelés érkezett be. A 485 benyújtott pályázattal az Észak-Alföld régió a Közép-magyarországi és Észak-Magyarországi Régió után harmadik a PEA-projektek területi megoszlását illetĘen. Az Észak-Alföld régióban a 485-bĘl csaknem 50 benyújtott projektötlet nyerte el a szakmai támogatás lehetĘségét és szakmai támogatásban, elĘkészítésben részesült, és vált benyújtható pályázattá. PEA projektek területi megoszlása 700 602
591
600
485
500
445
445 376
400
298 300 200 100
l tú
úl
án un at -D ug Ny
Du pzé Kö
Dé
l- A
ná
lf ö
nt
ld
l tú án un l- D Dé
kA za És
ro ya ag kM És
za
lf ö
zá rs
sz or ar gy Ma pzé Kö
DISPUTA Főtér 14
ld
g
ág
0
5. Pályázat ElĘkészítĘ Alap (PEA) 2 esetén is maradt forrás más lyamán projektekből kialaAmegvalósulása 2003-ban indult és lezajlott Pályázat ElĘkészítĘ Alap összegyűjtött 1 célja tehát olyan színvonalas módon kidolgozott a felmeadatbázis folyamatos aktualizálása, projektek teljes körĦprojektekre, elĘkészítésedevolt, amelyekkított az Európai Regionális Fejlesztési Alap rült újabb igények kielégítése érdekében továbbfejlesztése és naprakész (ERFA), illetve az Európai Szociális Alap (ESZA) támogatásának elnyerése eseténüzemeltetéa 2004megfogalmazódott PEA 1 folytatásának indokolt ebből a forrásból. 2006 (2008) közötti aidĘszakban megvalósíthatók.seAisPEA-programban való részvétel nem az ötlete, amely immár tisztán(SA) hazaitörténĘ forrá-finanszírozásnak, azaz mindenki pályázhatott a feltétele a Strukturális Alapokból sokból finanszírozva elemébenAdeII. A szakértői lista frissítése: ÉARFT 2004. elején megjelenĘ és SAtöbb pályázatokra. PEA-pályázatok megvalósulása esetén isaz maradt centralizáltan valósul meg. projektekre, de a felmerült által 2004 jóváhagyott régiós forrás más módon kidolgozott újabbmárciusában igények kielégítése érdekében A PEA 1 tapasztalataira alapozva az le-ötlete, szakértői (pályázatíró) és tanácsadói megfogalmazódott a PEA 1 folytatásának amely immár tisztán hazai forrásokból(páhetőség nyílt hogy 2004-ben tisztán valósul lyázatértékelő) listát évenként meg kell finanszírozva és arra, több elemében decentralizáltan meg. folytatódjon a 2003-ban újítani. Ahazai PEA forrásból 1 tapasztalataira alapozva lehetĘség elnyílt arra, hogy 2004-ben tisztán hazai forrásból kezdett projekt-előkészítő tevékenység PEA folytatódjon a 2003-ban elkezdett projektelĘkészítĘ tevékenység PEA 2 néven. A PEA 2 2 néven. A feltételeirĘl PEA 2 indításának feltételeiről III. Aa szerződés véglegesítésének elhúzóindításának 2004 tavaszán elkezdĘdtek tárgyalások, teljes programjának 2004 tavaszán elkezdődtek a tárgyalások, 2004. dásavégéig miatt megtörtént. az MTRFH-val zajló program egyeztetékidolgozása az érintett tárcák közremĦködésével Az induló teljes programjának kidolgozása érintett de asek lezárása után 2005 sokkal tavaszán megkezcélkitĦzéseiben kapcsolódik ugyan az elĘdjéhez, megvalósítását tekintve szélesebb tárcák közreműködésével 2004 végéig dődött projektkidolgozó körĦ tevékenységet foglal magában, és amegprojektek teljesa körĦ elĘkészítésén munka. túl – a tervek történt. induló program célkitűzéseiben szerint – Az képzési komponenst, valamint pályázati tájékoztatási komponenst is tartalmazott kapcsolódik elődjéhez, de2aindításáról megva- ésAzlebonyolításáról Észak-alföldi Regionális Fejlesztési volna (képzéstugyan végül nem). A PEA szóló egyeztetések 2004Talósítását tekintve sokkal szélesebb te- Területnács 2004. október 29-ei ülésén elfogadta tavaszától 2005 tavaszáig zajlottak akörű Magyar és Regionális Fejlesztési Hivatal vékenységet foglal magában, és a projektek azokat a témaköröket, amelyeket érdemes 4 teljes körű előkészítésén túl – a tervek sze- számításba venni támogatandó elképzelésrint – képzési komponenst, valamint pályá- ként. Az ÉARFT ugyane határozatával az zati tájékoztatási komponenst is tartalma- egyes témákon belül döntött a kidolgozanzott volna (képzést végül nem). A PEA 2 dó projektekről is. Ezen határozat alapján indításáról és lebonyolításáról szóló egyez- 29 db (ebből 4 db a 2004–2006-os és 25 db a tetések 2004 tavaszától 2005 tavaszáig zaj- 2007–2013-as időszakban lesz benyújtható lottak a Magyar Terület- és Regionális Fej- pályázat) tervezet előkészítését támogatta lesztési Hivatal (MTRFH), valamint a régiók a következő témákban: (7 tervezési-statisztikai + 1 Balaton-régió) között. A PEA 2 program Észak-alföldi Ré- • az Észak-alföldi Régió ivóvízminőséggiós menedzsmentjét az Észak-alföldi Regijavító programjának folytatása, az új onális Ügynökség Kht. látja el. problémafeltáró szakasz finanszírozáA PEA 2-ben megvalósítandó konkrét sa, feladatok a következők voltak: • a három megye kiemelt, térségi jelentőI. Az ún. projektcsatorna továbbfejlesztéségű központi funkciókkal bíró városase, üzemeltetése, alkalmazása: a régióban iban a jelentős fejlesztések előkészítéaz eddig lezajlott két projektgyűjtő progsének támogatása társfinanszírozással ram (PROJEKT 2002 és PROJEKT 2004) fo(városrehabilitáció, tömegközlekedés),
egyedi projektötletek kidolgozása olyan projektekké, amelyek jelentős hatással bírnak a régiós versenyképesség növelésének szempontjából, az innováció, a környezetgazdálkodás, a megújuló energiaforrások és a logisztika területén.
A kiválasztott projektek gazdái felelősek a saját projektjük kidolgozásáért, a közbeszerzési eljárás lebonyolításáért, valamint a projekt pályázattá fejlesztéséért. Ennek érdekében az ÉARFT támogatási szerződést kötött minden támogatandó projekt gazdájával a pályázat-előkészítő feladatok elvégzésére. Az ÉARFT 2004. április 1-jén kötött támogatási szerződést csaknem 372 millió Ft összegben. A pályázatok előkészítése a szerződéskötések után megkezdődött, a szükséges közbeszerzési eljárások megindultak. A közbeszerzési eljárások lefolytatása után megkezdődhetett a szerződéskötés a közbeszerzés nyertesével, valamint elindulhatott a projektgazdák által – a szerződéskötés előtt – vállalt dokumentumok, tanulmányok készítése. Az összes támogatott projekt előkészítése 2006. január végéig befejeződött, és a PEA 2 program lezárult. A kidolgozott projektdokumentumok minőségét ellenőrizték, ezt a HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kht. (HBH) végezte, amelyet az ÉARFÜ közbeszerzésben választott ki. A minőség-ellenőrző munka alapját a törvényi szabályozás és a
szokásos szakmai standardok, a megvalósíthatósági tanulmányok esetében a ROP IH vonatkozó kiadványai adták. 6. Konklúzió Az Észak-alföldi Régióban eddig lezajlott projektgyűjtő, -értékelő és -fejlesztő programok mondanivalója és végső célja a jól kidolgozott projektek létrehozása volt. A cél elérésének legjobb eszköze pedig, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a projekt-előkészítő és -fejlesztő tevékenység. Igen összetett és szerteágazó feladatról van szó, mely sok területet érint, és melynek eddig számos előnyét és eredményét láttuk/látták már az ezzel foglalkozók: tudatosult a projektfejlesztés szükségessége a projektgazdáknál, felszínre került néhány megalapozott, átgondolt, fejlesztésre alkalmas projekt, és kialakulni látszanak a projektcsatorna működtetésének fő feltételei. Ez a típusú előkészítő munka tudatosítása, népszerűsítése és kommunikációja rendkívül fontos a jövőben, hiszen így tudatosulhat a potenciális szereplőkben – hiszen mindenkiből lehet projektgazda! – a pályázati lehetőségek sora. A fejlesztési forrásokat keresők így szerezhetnek tudomást arról, hova fordulhatnak megvalósítható fejlesztési ötletük és elképzelésük támogatásáért, milyen segítséget kaphatnak szűkebb településük, lakókörnyezetük életkörülményeinek javításában.
DISPUTA Főtér
•
15
Régió-mesék Kőszeghy Attila DISPUTA Főtér
M
elyik az első szó, amely eszébe jut zott területi fejlődés elősegítése. Legalábaz Észak-Alföld régió térségről? Így bis a kötelező uniós szócsavarodások szeszól egy 2006 áprilisi kérdőív első rint. Ki emlékszik már arra, amikor mai mondata, amely arra szolgál, hogy segítsen fejlesztőink java még ezt mondta: célunk feltérképezni, milyen kép él bennünk régi- a munkásosztály és a parasztság, a magyar ónkról. Van továbbá egy csupa-pozitív jelző- dolgozók politikai, gazdasági és kulturális választék is. Tiszta, rendes, jókedvű, derűs, felemelkedése, konkrét célja pedig például nagy jövő előtt álló, gazdag, biztonságos, egy vadászatokkal színezett vezérigazgamodern, szórakoztató. Szórakoztató jelzők. tóság volt bármilyen nagyvállalatnál. Nagy segítséget adhatnak egy regionális Az uniós célok azért olyan általánosak, marketingstratégia kidolgozásához… amilyenek, hogy érdekeink szerint rendelA régióké a jövő. Erről biztosít az Észak- jünk hozzá sajátos részleteket az intézkedéalföldi Regionális Fejlesztési Ügynök- sek során, írjunk elő olyan szempontokat, ség vezetője, Debreczeni Ferenc. Az elmúlt amelyekkel a nemkívánatos szereplőket három évben sikerült hatvanmilliárd forin- kizárhatjuk. Az uniós fejlesztési célok nem tot felhasználni régiófejlesztésre, részben arra valók, hogy azokat elérjük, hanem arra, uniós pénzekből. Az ügynökség csapata el- hogy a pénzszerző pályázatok vesztesei kukészítette a régió regionális operatív prog- darcaikért önmagukat hibáztathassák. Ne ramját az újabb Nemzeti azokat, akik az Unió nélFejlesztési Tervre történő Néhány éve készen kül is nyerők lennének. felkészülés során. Mint takaptuk uniós közhelyeNéhány éve készen pasztalt vezető tudja, ha a inket, és elhittük, elkaptuk uniós közhelyeinmegyék fölé emelt régiókfogadtuk . Mára már diket, és elhittük, elfogadnak kulcsszerepet kell beákjaink dolgozataiban tuk. Mára már diákjaink tölteniük a várhatóan hais tömegével dolgozataiban is tömegétalmas fejlesztési források látjuk őket . vel látjuk őket. Az elfogafelhasználásában a tervedott gondolatrendszerek zéstől a megvalósításig, akkor a regionális pedig hajlamosak ellenállni a változásnak. tervezés műhelyeinek már működnie kellene. Alkalmazásuk praktikus, jelentős energiaA helyzet azonban az, hogy „a régiók fel- megtakarítással jár, a sablonokból való kikészültek…, de ennek a struktúrában még lépést pedig súlyos szankciók követhetik. nincs nyoma.” (ÉARFÜ, 2006) Fleck még a múlt század elején fogalmazA következő maliciózus gondolatok ér- ta meg, mit várhatunk, ha nem a fennálló zékeltetni kívánják, hogy az Uniót nem jó- szokásrend szerint okoskodunk: tékonysági intézményként kell szemlélni. 1. ami nem illeszkedik a rendszerbe, azt A szavak és a tények távolsága jelentős. Az leggyakrabban nem veszik tudomásul, uniós politikai szótárban a kiegyenlítő tö2. ha tudomásul veszik, említetlenül rekvéseket már le kellett cserélni kiegyen- hagyják, súlyozó erőfeszítésekre, a régiók közöt3. ha ismét megjelenik, nagy erőkkel ti különbségek pedig a kinyilatkoztatott próbálják igazolni, hogy az valójában a szándékokkal ellentétben nem csökken- meglévő rendszerben is benne rejlik, nem tek, hanem nőttek az elmúlt évtizedekben. mond ellent annak, Mentő érv lehet, hogy az Unió nélkül ezek 4. majd a legrosszabb, ami történhet, a különbségek még nagyobbak lennének. hogy az elfogadott rendszer elméletének Ha régiónk nemzeti jövedelmet termelő ké- szakkifejezéseivel írják le, ezzel „leírják” pessége ma gyengébb, mint az országos átlag (Fleck, 1935:40). kétharmada, tíz év múlva számottevő eredMivel a jelenleg uralkodó „elméletek”, mény lehet, ha eléri az országos átlag felét… fejlesztési és kiegyensúlyozó politikai dekVan jövőnk. Az uniós közhelytárral dú- larációk megváltoztatása nélkül is elérhesított operatív programok felfénylenek, a tők, sőt, éppen azokkal érhetők el azok a pályázatírás önzetlen bűvészei pedig les- célok, amelyeket e deklarációk ellepleznek, ben állnak, hogy mielőbb megszerezzék a újabbakra igény csak akkor merül fel, ha új, pályázható témaköröket előadó úgyneve- elleplezni való célok jelennek meg. zett intézkedések szövegét. A nyertes páElméletileg lehetséges, hogy a politikai lyázatokon szerzett támogatás néhány és gazdasági elit százalékára mostanában számtalan pályá– a geopolitikai viszonyok alapján érzatíró „utazik”. telmezi birtokolt térségének helyzetét. A pályázó valami szerkentyűt akar ex- Nem hiszi el, hogy létezik írországi csoda. portra gyártani Mátészalkán? Akkor illő Világosan látja, mi a különbség a világot leazt mondani, hogy fő célja a kiegyensúlyo- rabló és értékeit jól kamatoztató Nagy-Bri-
DISPUTA Főtér
tannia melletti szomszédság és a vészesen ban élők tömeges megjelenésével. Fel kell hanyatló Németország közelsége között; készülni a magyar kultúra és nyelvhasz– a várható geopolitikai változásokra nálat visszaszorulására, kvázi-kolostori felkészül; az elért pozíció megtartására és a keretek közötti őrzésének, egyben szellenyertesekkel történő együttműködésre, il- mi – beleértve a kreatív szellemi – értékei letve a speciális karakter erősítésére törek- gondozásának, fejlesztésének új formáira. szik, a nagytérségi fejlődési pólusok mellett A manapság emlegetett tudáscentrumok a kisebb pólusok alakulását figyeli, az or- erre alkalmatlanok. szágon kívüli rivális pólusok alapos megis– A gazdaságban, az igazgatási rendmerése után a velük versenyképes hazai pó- szerekben az informatikai fejlesztésektől lusok autonómiáját erősíti. nem függetlenül jellemzővé válik a tevé– Félreteszi a fejlesztési közhelytárat, kenységi középszintek kiürülése, a polakidolgozza azoknak a fejlesztési gerincvo- rizálódás révén a döntési szintek felfelé nalaknak és lépcsőknek a hálózatát, ame- mozdulnak, a végrehajtási szintek pedig lyek ma töredékesen, az operatív progra- lefelé. Ez azt a látszatot kelti, mintha a mok szintjére süllyesztetten jelennek meg; végrehajtás primitív feladatok szintjé– a programok közötti ellentmondáso- re degradálódna. Ezzel szemben a jelenlekat az önszabályozás alapjának tekinti, gi középszintű döntések kerülnek lejjebb. nem pedig leplezendő problémának; A globális szinten vezető gazdasági és po– a húzóprogramokra koncentrál a forrá- litikai centrumok zónáihoz képest a hazai sok szétszórása helyett, a fejlesztések kri- legfejlettebb zónák is utánfutó statiszta tikus tömegét körvonalazza, a fejlett térsé- szereplők maradnak. gekben ezek elérésére, illetve fenntartására – Tartósan kiugró eredményt csak olyan a belső szolgáltató rendszert erősítő vállal- tudományos bázis érhet el, amelynek felkozásokat kiemelten támogatja; építése, gazdálkodása és fejlesztési forrásai – az átmeneti politikai feszültségekkel hazai viszonylatban egy helyen megteremtis számolva, a támogatási döntéseknél vi- hetők. A több gyenge centrumra elpocsékolt lágosan megkülönbözteti a tehetetleneket, erő miatt nem marad energia a „művezetői pazarlókat a térségi pozíciók miatt veszte- szintű”, a legnehezebb és igen megbecsült, sektől. nagy felelősséggel járó végrehajtói irányíNem kétséges, hogy az Észak-Alföld tó gárda kiépítésére. Egész Európa ennek helyzetét újra kellene értelmezni, de ké- a szintnek a szakemberhiányától szenved. szüljünk fel arra, hogy ez csak akkor tör- Nem a papíron-tudósok hiányától. ténne meg, ha a valódi gazdasági-politikai E néhány sor alapján is érzékelhető, célokat elleplező deklarációkat véletlenül, milyen távol állnak az uniós és hazai regiotévedésből valamely politikai erő komo- nális fejlesztési közhelyek attól, hogy azok lyan venné. Ebben az esetben alapján – valamely szegmensüket kifejtve – a geopolitikai helyzet feltérképezése – érdemi és tartós eredmények szülessenek. keretében világossá lehet tenni, mit jelent Véleményem szerint tudomásul kell venNagyvárad és más szomnünk: az uniós célrendszédos városok, illetve ré…az uniós célrendszer éppen arra szolgál, gióik közelsége. Kiinduló szer éppen arra szolgál, hogy a lehető legkevésbé hipotézisek nélkül a vizshogy a lehető legkevalósuljon meg, és ennek gálódás nem érne semvésbé valósuljon meg, megfelelően érdemes tamit. Ha nem feltételezzük, és ennek megfelelően karékoskodni az álcélokhogy Nagyvárad keresztérdemes takarékoskodra fordított forrásokkal, ben lenyelheti Debrecent ni az álcélokra fordívagy átértelmezzük az álés Nyíregyházát, akkor tott forrásokkal… talános célokat, és az openem is találjuk meg azoratív programok szintjén kat az egymást erősítő mozgásokat, ame- értelmezhető célok földön járó szegmenselyek ennek a lehetőségnek a valós mértékét ire koncentrálva próbáljuk a forrásokat – a megvilágíthatják. települési autonómiák megerősítése mellett – Milliós nagyságrendben kell létesíteni – koncentrálni. Törekedve arra, hogy e térolyan munkahelyeket, amelyek élőmunka- ségek lakosainak menekülését tapasztalva igényes és nem automatizálható tevékeny- ne látványos, ne multiplikátorhatásra képségekre alapozottak, és legalább a segé- telen fejlesztésekkel szívjuk el a települélyezési forrásokat kiváltják. A textilipar sek végső tartalékait. munkahelyei például nem ilyenek. Már van némi rálátásunk arra, hogy a – Számolni kell felmérhetetlenül nagy szavak és tények milyen viszonyban állnak mértékű bevándorlással, idegen kultúrák- egymással.
DISPUTA Főtér
Vegyünk kézbe egy 2002 októberében – Az innovációs és K+F tevékenységek született régiófejlesztési dokumentumot infrastruktúra-feltételei itt-ott javultak, (ÉARFÜ, 2002), és nézzünk szembe azzal, összességében a helyzet hihetetlenül rossz. hogy törekvései többnyire még csak el sem – A határ menti együttműködés egyelőindultak a megvalósítás felé! re pénznyelő reprezentációs játék. – Az abban megfogalmazott prioritá– Régiómarketinget szorgalmazunk, de sok szókészlete mára éppen olyan ismerős, nem ártana, ha ehhez lennének régiók. Bár amilyen volt a párttitkáraink számára sok- a jelenlegi zavaros helyzetben legalább az szor kimondhatatlannak bizonyult imperi- értelmes fejlesztési egységeket, a városoalizmus és az osztályharc. kat, településeket még nem sikerült telje– Nem sikerült fellelni magas hozzá- sen földbe döngölni, kitalált régióidentiadott értéket előállító beszállítói hálóza- tással bemaszatolni. tokat, amelyeket támogatni kellett vagy Elképesztő kifejezésekkel próbáljuk meglehetett volna. Talán a beszállítókra gon- valósíthatóvá színezni a megvalósíthatatlant. doltak, nem csupán a hálózatokra. Az innovációvezérelt technológiák fel– A minőségi turisztikai kínálatot kel- tételei megvannak – olvassuk. Ez több mint lett volna fejleszteni, de ki mondja meg bizarr. Miféle innováció és miféle technovégre, mi nem minőségi e téren? lógiákat vezérelhet? Miféle tudás- vagy – A külső befektetéseknek regionális infrastruktúra-feltételek burjánzanak észjelleggel kellett volna növekednie. Lehet, revétlenül? A tudományos tőke nagymérhogy titokban ilyen is megesett, de e fej- tékű növelése a legtöbb területen a humán lesztések általában pontés műszaki infrastruktúszerűek maradtak. A tudományos tőke ra jelenlegi helyzetében – A kis- és középvállalnagymértékű növelése mese. A kapcsolatokkal kozások erősítése nehezen a legtöbb területen a rendelkező idősebb kuállapítható meg. A munkahumán és műszaki inftatók és az indulók köhelymegtartásra irányurastruktúra jelenlegi zött hatalmas űr alakult ló támogatások megalapohelyzetében mese . ki. A naprakész tudáshoz zottságáról és tényleges szükséges feltételek tehatásáról sok jót aligha mondhatunk. A kintetében is óriási a hiány. Az egyetemi fejlesztési támogatási feltételek pedig ne- oktatási feladatok és a kutatási törekvévetségesek, esetleg szánalmasak voltak. sek összehangolása a legtöbb területen le– A mezőgazdasági ágazatok piacképes- hetetlen. ségének javulására irányuló támogatások A feldolgozóiparról elmondható, hogy sikerességéről nem hallottunk. jelentősek a hagyományai. Csakhogy az – A génmanipulált termékek előállítá- elég homályos körvonallal leírt „néhány sa hamarosan bekövetkezik, a biotermesz- komolyabb beruházás” mellett meghatátésre is katasztrofális következményekkel, rozó a katasztrofális hanyatlás és a teljes ami felér a hazaárulással. kilátástalanság – részben a munkaerő al– A rurális térségek elmaradottságát kalmatlansága, részben a távol-keleti munbizonyítottan és érdemlegesen csökkentő kaerő olcsósága miatt. programokról nincs információnk. A magasabb feldolgozottságú tájjelle– A közlekedési infrastruktúra javult. gű termékek előállításának megszervezése, De ez alighanem mindenféle uniós prog- támogatása minimális. A régió kis- és köram nélkül is megtörtént volna. Legfeljebb zépvállalkozásainak tőkeellátottsági probtakarékosabb formában. A logisztikai sze- lémáinál is súlyosabbak a piacon történő repkör erősödésére vonatkozó elgondolások megjelenés és piacszerzés problémái. nem teljesültek – ez nem feltétlenül baj. A logisztikai szolgáltatásokról elmond– A környezetvédelmi infrastruktúra hatjuk, hogy fejlődtek. De megfeszülhefejlődött néhány regionális szemétlerakó tünk, ha azt akarjuk kitalálni, hogy miben formájában. Ezeket hazai erőből meg lehe- állt ez a fejlődés. tett volna valósítani, de sikerült méregdráA természeti értékek viszonylagos gán „nemzetköziesíteni”. érintetlensége értékként jelenhet meg. – A lakosság egészségi állapotának ja- A viszonylagosság mértéke erősen rugalvulása lényeges programelem volt, de az mas kell, hogy legyen, ha a rendkívül súorvoskivándorlási hullám az ellenkezőjére lyos parlagfű-szennyezettség jelenségét ad esélyt. eliminálni akarjuk. Az unikális természe– Az oktatási rendszer korszerűsítése ti vonzerők nemzetközi versenyképessége, ürügyén a működésképtelenség határára amelyet erősíteni szándékoztunk, jelenleg sodró forráselvonás történt. közel nulla.
Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (2002): Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Koncepció Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (2006): Intézkedési és tevékenységi terv az Észak-alföldi Régió 2007–2013-as stratégiai programjához. Egyeztetési munkaanyag . www .eszakalfold .hu/digitalcity/documents . Fleck, L . Entstehung und Entwicklung einer Wissenschaftlichen Tatsache . Schwabe, Basel, 2 . kiad .: Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1980 . ÉARFÜ (2006): A régióké a jövő. Decentralizáció nélkül nincs kiegyenlítődés . Hajdú-bihari Napló, 2006 . május 4 ., 10 . Oncsik Attila (2006): „Patchwork” made in EU (avagy apróságok nagysága) . Kézirat, Szarvas-Debrecen .
DISPUTA Főtér
Az idegenforgalmi fejlesztések átfoA szeparálódásról, elkülönülésről nem gó és prioritások mentén rendezett formái bizonyítható, hogy eredendően és automamég rejtőzködnek valahol. tikusan az egymást nem ismerők közötti A gyógyhatású termálvizek körül ren- konfl iktusok erősödéséhez vezet. A szemgeteg az ellentmondás, különösen a hasz- betűnően eltérő érdekérvényesítés és eltérő nált termálvíz elhelyezésének és tisztítá- hatalmi jogosítványok tapasztalata csak a sának problémái miatt, de hierarchiák fontosságát öna gazdaságossági kérdések A kicsik szövetkezékényesen leértékelő hiedeis tisztázatlanok. se […] a veszteseknek lemrendszer uralma alatt Rohamosan romlik az szánt tanmese, amely ébreszt feloldhatatlan feépített környezet minőséidő- és térvesztésre szültségeket. ge, a kulturális hagyomákényszerít . A multi-gazdaság és nyok egyéni mentési kísérlogisztikai gépezete ismeletei alig kapnak támogatást. A térségben ri a hadi stratégiák eszköztárát. De ahoa népi kultúra egyetlen területe sem kap a gyan a kései Római Birodalomban alig akadt pusztulást érdemben lassító támogatást. hadra fogható alak, a multilogisztikának is Fantáziagazdagságra utal az a kijelen- szembe kell néznie azzal, hogy egyre kevetés, hogy a kialakultak a multifunkcionális sebben vállalnak felelősséget, kockázatoés diverzifi kált mezőgazdaság kialakításá- kat. Amikor fiataljaink nagy többsége az alnak feltételei. Ha léteznek, talán arra vár- kalmas vezetőket hiányolja, tulajdonképpen nak, hogy a majdani külföldi tulajdonosok arra is utal, hogy a felelősségvállalást máéljenek e feltételekkel? soktól várja. Személytelen gépezetekben nem A globális éghajlatváltozásra történő kíván személyes kockázatot vállalni. felkészülés a gazdálkodás minden szektoErősen él az az elgondolás, hogy a szorrára kiterjedő feladat. De erről egyetlen gos kicsik szövetkezve sokra viszik. A kiszó nem esik. csik szövetkezése azonban a veszteseknek Véleményem szerint a regionalizálás mai szánt tanmese, multipókháló, amely időgyakorlata elsősorban a helyi szuverenitás és térvesztésre kényszerít. Nem véletlen a gyengítésére szolgál. Nem pedig a régiók klaszterépítés erőteljes támogatása az EU versenyképességének, a hátrányos helyze- támogatási rendszerében. Hiszen a koopetűek felzárkózásának elősegítésére. Kedves rációs kényszerek keretében vegetáló gazálom annak az egyetemi hallgatónak a „pat- dálkodás, az autonómiák önként vállalt chwork modellje” (Oncsik, 2006), amely sze- korlátozása a multigazdaság stabilizálója. rint a régiók kistérségei saját zászlóikkal és A Római Klub első jelentését összefoggazdasági-politikai autonómiáikkal szövőd- laló Pecceinek tulajdonítják azt a megjegynek egymáshoz, mint megannyi Andorra és zést, hogy minden bűnök között a legszörLiechtenstein. De lehet-e minden kistérség nyűbbeket éppen az önállóság nevében adóparadicsom, ahol országok vagyona cso- követték el, a beavatkozás útját eltorlarog át magántrezorokba? szolja a szuverenitás tabuja. Csakhogy ez Ahogyan a középkorban a kolostorok au- a tabu legfeljebb hivatkozási alap lehetett tonómiája képes volt túlélési és kultúraépítő a költséges és túl kockázatos beavatkozáerővé válni a járványoktól és rablóhordáktól sok elkerülésére, és a szuverenitás semmitönkretett térségekben, ma is csupán a kis- bevételét megengedi ott, ahol az jövedeltelepülések önállósága, ottfelejtettsége óvhat mezőbb. Tragikomikus, ha a világmentő meg esetenként és valamennyire a kultúrá- Peccei szavai erősíthetik a települési és orjában, életmódjában, gondolkodásmódjában szág-autonómiákat romboló regionalizáció tönkretett „fejlett világ” önmagát fékezni semmibe menetelését. képtelen pusztításaitól.
Cselenyák Imre DISPUTA Macskakő 20
Nem történt semmi Menjünk a Sörpatikába! – mondja Editke. – Az most itt a legfrankóbb hely! – Miért ne, Editke van itthon, nyilván tudja, hová vigyen, különben én kértem arra, hogy üljünk be egy jó csehóba, meg kell bízzam tehát benne. Fakkok vannak a sörözőben, mint általában az ilyen helyeken, mert az ilyen helyek hasonlítanak egymásra Szentgotthárdtól Tiszabecsig, lóistállónak is megtenné, ha kiszednék az asztalokat, s helyébe abrakos jászlakat helyeznének. – Ott ül két haverom, menjünk oda! – mondja Editke. Felőlem, nekem egál, ismerőst nem látok, tán jobb is, megismerek két srácot, akikhez még nem volt szerencsém, úgy egyébiránt izgalmas dolog ismerkedni. – Az unokabátyám! – mutat be Editke, miközben oldalazva préseljük magunkat befelé a rögzített asztal mellett. – Zenész meg írni is szokott. Nem láttátok múltkor a tévében? – A fiúk meglepetten bámulnak rám, megvonják a vállukat, láthatólag csöppet sem örvendenek „híres” társaságomnak. Oly mindegy, már elhelyezkedtünk, lesunyom a szemem, laposan pislogok, jelzem, nem muszáj velem beszélgetniük, ha nincs hozzá hangulatuk. Jön a pincér, kriglisörfélunicum… kóla, megy a pincér. – Mit csináltok? – kérdi Editke a srácokat. – Mármint hol, mit csinálunk? – Hát úgy egyébként. – Úgy egyébként semmit, de most éppen piálunk, ha nem látnád. – Édesdeden kacagok, hadd lássák, milyen belevaló fickó vagyok. Megjön az ital, végre… Editke mindenképpen beszéltetni akar, mert Editke roppantmód szereti, ha én jártatom a számat, az a rögeszméje, hogy rendkívülinek tüntessen fel, kell velem dicsekedni, mindenkivel el akarja hitetni, hogy különleges pali vagyok, kivételes képességű nagy művész, aki lélegzik és mozog, essen hasra előttem. – Imike, meséld el, mikor a Petőfi csarnokban fölléptél a Kontinens együttessel! Vagy azt, amikor a rádió nyolcas stúdiójában kapásból fölénekelted a Kollégium című számodat! Azt is meséld el, Imike, mit vágtál annak az újságírónak a képébe, aki lebecsmérelte a dalszövegedet! – Erről ugyan nem, de két korsó után hajlandó vagyok fecsegni a fociról, a nőkről, az élet szépségéről. Remek téma, telibe trafálom vele azonos nemű asztaltársaim ízlését, akik már vigyorogni is hajlandók rám, s kegyesen megengedik, hogy fizessek nekik egy rundót. Ravaszul a nevükön szólítom őket, tudom Napóleon-
tól, milyen hatást gyakorol ez az apró figyelmesség az emberre, szerencsére nincs nehéz dolgom, mindkét cimborát Pistának hívják. Editke szeme rajtam függ, lesi a szavaimat, aranylón mosolyog a sör, cigarettára gyújtok, fújom a füstöt az állott légtérbe. – A női alkatot elsősorban az altája határozza meg, keskeny derék és gömbölyű csípő nélkül egy nő se mondható csinosnak, a mell, a láb csak ezután jöhet számításba… Egy ízben Freiburgban kiélt, koros kurvával táncoltam, azt a szemit, megfogtam a derekát, vastag volt és folyós, mint az olvasztott vaj, a hányinger kerülgetett. – A Pisták látszólag szórakozottan hallgatnak, ám rejtett tudatuk mélyén honol az ismeretlen. – Figyelj, Imike! – súgja az unokatestvérem. – Aki most bejött, Göreb, a környék legveszélyesebb bűnözője. Nemrég szabadult, vigyázni kell vele nagyon. – Mit nekem Göreb, kedvem rózsás, nyakalom a sört, nyelem a füstöt. – …az alkotás, gyerekek, az alkotás öröme élteti az embert, mozgatja a világot, no meg a szex, a szex, ahogyan Moravia mondotta, a szex nem csupán a gyönyör előidézője, de becsvágyunk, életfelfogásunk legfőbb alakítója… s mindezekre, hébe-hóba egy mértéktelen zabálás, higgyétek el, megtaláltuk az élet mámoros oldalát! – A piát kihagytad – véli Pista, s megjegyzése megakasztja logikám pergését, „a csudába felejtettem ki”, helyette az észre apellálok. – Az ész, öregem, az ész hatalom! Ha minden kötél szakad, az ész még segíthet rajtunk! Az okosnak nyert ügye van a bunkóval szemben! – Na nem úgy van az, mert ha mondjuk a bunkó oldalán van a nyers erő, pofán vág oszt leshetsz! – De nem vág pofán, mert ledumálom a színről, érted, gógyival szívom ki belőle az állati energiát, kushadt kutyát, fogatlan oroszlánt csinálok belőle! – Erre senki nem szól, mégis tisztán érzem, a levegőbe van valahogy, egy szavamnak sincs hitele. A torkom sörcsatorna – ki a francnak néztek?! Dologtalan kényes ficsúrnak, kinek minden az ölébe hullott, s ki nem átall gúnyt űzni a normális emberekből? Nem értetik? Én úgy vagyok, aki vagyok, hogy közben olyan akarok maradni, mint ti! A klotyó mocskos, büdös, állok a piszoár előtt, hosszan csorgatok, legalább másfél kilóval leszek könnyebb, jólesik ez a súlycsökkenés, a bensőmre is kihat. Az élet, akár a húgy elfolyik, minden elfolyik; ro-
Görebnek annyira tetszik, hogy félelmetes személyét figurázni merészelem, hogy teli tüdőből hahotázik, zeng tőle az ivó, nem úgy Baromarcú, neki föltolult, szörnyű haragját kell elfojtania. Hátrapillantok, Editke aggódó arcát látom, melytől picit meghőkölök, parányi szégyen mar belém, a Pisták elképedése azonban további tettekre ingerel. – Üljetek át ide! – Minekutána Göreb is int nekik, vonakodva bár, átszállingóznak, de feszültek, akárha fenyítéstől tartó nebulók a katedra előtt. – Szia, Göreb, emlékszel rám? – csicsergi unokahúgom. – A H. Bandi lánya vagyok – Göreb eljátsz sza, hogy fölismeri, pedig ki tudja, mindegy, Baromarcú furcsán bámul kuzinomra, én ismét szájmenést kapok, zubog belőlem a szó, mint ereszcsatornából az esővíz, csupán egy-egy röpke pillanatra szakítom meg, hogy kiáltsak a pincérnek, az asztal már tele üres korsókkal, egybefüggő zsongás a tér, bennem valami bódító kellem ömlik szét, Editke lopva odasúgja. – Légy óvatosabb! – Nem ellenfelek – dünnyögöm visz sza. Baromarcú rádöbben, milyen hasznot jelent táraságom, nosza két haverját odahívja, már nyolcan üljük körül az egy asztalt, vedelik az én sörömet, elszívják a cigarettám, ha fogytán, sebaj, önállóan is rendelnek. Néha engedem, hogy Göreb is szóhoz jusson. – Teszek rá, ki mit pofázik, ami nekem kell, megszerzem! Aki meg az utamba kerül, nincs kegyelem! – Irigyellek, te vagy az igazi szabad ember! Én hozzád képest fogoly vagyok! Magam és a társadalom foglya! Értitek?! Nézzetek rám, így néz ki egy gyáva rabszolga! Higgyétek el, marhára szívesen ellennék egy csöndes kis börtöncellában, végre lenne rá időm, hogy megírjam nagy regényemet, a Szidónit. – A füst csípi a szemem, sűrűn pillogok, tán tikkadok kicsinykét, viszont a bagólesőmnek nem tudok parancsolni, önálló életre kel bennem a közölhetnék, szellemi kannibalizmus – jó, nagyon jó! Kifáradnak tőlem, már unnak piszokul, talán haragszanak rám, lehet, meg tudnának gyilkolni, kivéve Görebet, akinek szántszándékkal hízelgek, magasztalom, nyalom a seggit, kvázi beléoltom magam, s azt a tézist, hogy fenemód imponál nekem őbűnözősége egész lénye. Habzsolom az élményt, szívom magamba a ritka pillanat áfiumát, lelkem örvendő, féktelen harsogása szinte kihallik. – Imike, menjünk! – súgja Editke. – Sehová! Adott a szerep, játszani kell, mintha nem is néhányan lesnének, ezres publikum csodálna, közben észrevétlen ürül ki a terem, már csak a mi asztalunk él, a pincér elém teszi a számlát, hirtelen fojtó csönd lesz. Merőn
DISPUTA Macskakő
hadtul szeretném elpanaszolni, hogy nem volt ám könnyű nekem. Én egy eldugott, poros kis falu szülötte vagyok, meglehetős szegénységben nevelkedtem, félig-meddig árvagyerekként, Móricz zaklatott keletiségét, Krúdy melankolikus bánatát és a nyírségi ember hektikus lelkét hordom magamban. Mindazt, amit elértem, magam vájtam ki a sziklából, senkinek nem kell különösebben semmit megköszönnöm, pedig nagyon szeretném, a szerencse ez idáig még nem hordozott a tenyerén, hogy mernek hát kételkedni bennem. Fölfújt lendülettel sietek vissza, Editkének mondom, de inkább Pistáéknak szól. – Kis türelmet, szórakozom egyet! – S átpenderülök a másik asztalhoz, fülig vigyorral huppanok le a megütődött Göreb elé. – Bocs’, haver, megengeded, hogy meghívjalak egy pofa sörre, tudod, sok érdekeset hallottam rólad, szeretnélek jobban megismerni, terveim vannak veled. – Az ordas ember első meglepetésében fölmérni se igen tud, bambán, süketen bámul rám, pohár csörren, öngyújtó lángja lobban. – Mit akarsz, faszikám? – Magam is épp ezen vívódom, hogy rockoperát vagy kalandregényt írjak rólad, melyikhez lenne kedved, haver, Editke a kuzinom, nem ismered, mindegy, legyen szíves három korsót, mesélj magadról, hallgatlak! – Úgy látom, megnyerem őt, elámul, bazsalyog rám borostás képe, még szép, alaposan megkenegettem hájjal a hiúságát. Társának annál kevésbé vagyok ínyére, vad gyűlölettel vizslat, szeméből láthatatlan borotvapengéket lövell felém, szinte érzem arcomon a megannyi szabdalást, de nem zavar, csupán átvillan bennem, le vagy ejtve, fulladj meg a sörömtől. – Ne szórakozz velem, faszi! – morogja Göreb. – Hallod, Baromarcú! – Ez társának szól. – Kösz’ a sört, hát az fix, hogy mesélhetnék, de mondd meg, mi a francnak? Te is jobban teszed, ha visz szabújsz a rózsaszín babaágyadba, nem való neked az én társaságom. – Ez már tetszik a Baromarcúnak, gyilkos képe vigyorba rándul, összeröhög szomszédjával, úgy mutatnak egymás mellett, mint Kisrakás meg Nagyrakás. „Az ész, az ész, apukáim, akarjátok vagy sem, hamarosan bekerültök tisztelőim táborába!” – Göreb, jó név, tudod, mit jelent? – Valami kübli, vagy franc tudja. – Olyasmi. Laboratóriumokban használatos üvegedény. Na, most figyelj! Számolj el tízig, és kész egy strófa a nevedre! – Ne bazd mán meg! – Óh, te balga, mit hoz még számodra a jövő: / Mért nem vegyész lett belőled, minthogy bűnöző. / Görebek és kémcsövek közt telhetne a napod. / Üvegtölcsér letört szélén fenhetnéd a… –
21
DISPUTA Macskakő 22
meredek az asztalra, rogyásig üres korsókkal, feles poharakkal, nemrég bontott cigarettáscsomagokkal. Áhá, világos, mindent az én kontómra írtak, tökbaleknak néznek, palira akarnak venni. – A cigarettákat nem én kértem! – kiáltom, s metsző pillantást vetek Baromarcúra, értésére adva, tudom, hogy a te kezed van a dologban. – Mindenki fizesse a maga bagóját! – bődül el Göreb. – Az utálat ím kiteljesül. Éjfél elmúlt. Enyhe az idő, tanyát ütünk a közeli parkban, szemközt a Váci Mihály Gimnázium, kezünkben egy-egy üveg sör, mely végső ajándékom, jutalmul a remek percekért. Editke elkódorog valamerre, valamelyik fiú barátjával. Tanácsos lenne kiszolgáltatottnak, védtelennek éreznem magam, de nem érzek semmi ilyesmit. Még szép, hisz korántsem idegen nékem ez a városka, itt tanultam szakmát, itt randevúztam először egy B. Éva nevű lánnyal, itt élnek rokonaim, barátaim is páran, kár, hogy ezen a szívderítő éjszaka egyikkel sem akadtam össze. Alig tíz éve annak, hogy T. ideiglenes lakhelyemül szolgált, mintha tegnap lett volna, még fölötte otthonos az atmoszférája, kizárt, hogy valami baj történjen velem. Azért bizonyos előjelek alapján lehettek sejtéseim. Nos, valamennyire voltak is, azonban konokul hittem a komédia győzelmében, hogy kivívtam a közösség megbecsülését, a lehengerlő előadás mindnyájukból elismerést váltott ki. Szétszéledünk az öreg, kiszáradt szökőkút körül, beszélgető párok alakulnak, ügyesen kirekesztenek, hátukat fordítják felém, odább lépnek, ha közelükbe kerülök; lám mily derék, megvesztegethetetlen emberek, még söreim fejébe sem hajlandók a képmutatásra. Merész tettre szánom magam, odaszökkenek Baromarcúhoz, bratyizósan ráverek a vállára. – Ízlik a söröm, haver? Egészségedre! – Baromarcú rám villanó szeme éles penge, a hörgés, mely torkán föltör, egy állkapcsot törő jobbhorog előhangja. – Mi van?! Mi van!? – Ez a kérdés úgy van feltéve, ahogyan az alföldi kocsmákban, szikrázó haraggal, mély undorral. Bármit felelnék rá, az indokul szolgálna, hogy Baromarcú végre a képembe verjen. A közelben lévők fölélénkülnek, fenemód vágynak egy kis csontzenét hallani, egy kis vért látni. Túl nagy baj nem is lenne, ha finoman elgyepálnának, attól tartok csupán, nehogy elcsúfítsák az arcom. – Göreb, valamit akar tőlem ez a… – A bűnöző ott terem, s azonnal átlátja a szitut. Na ja, köpcös komája már karate állásban méreget. – Hé, faszikám! Ne szórakozz! Mit akarsz a sráctól? Iszod a sörét és szívó-
zol vele? Rendes gyerek ez! Tényleg rendes! – Valami reccsen, eltörik, másik világban ébredek. Tovább nem lehetek, aki voltam, nimbuszomnak fuccs, önbizalmam romba, megvédett nyúlbéla lettem. Hol van Editke? Szerencsére épp a szemem előtt. Hozzá sietek, karon fogom, ideje hazamenni, gondolom, vagy talán ki is mondom. Szeretem Editkét, aki büszke rám és rajong értem, számon tartja karrierem, mindenkinek teli szívvel áradozik rólam, mert ő is művészlélek. Pisták a nyomunkba szegődnek, és összehangoltan dúdolnak egy Piramis számot. Elfog a méreg: miféle tempó ez?! Még ennyi hálátlan fickót egy rakáson! Hogy az ördögbe képzelik ezek a világ folyását?! Tisztelnek-e a szarháziak valakit ebben a rohadt életben? Kispolszki áll meg mellettünk, az ablakán kihajol egy srác, Editkét szólítja magához. Kuzinom odaballag, locsogni kezd a fiúval, különben az öklömnyi autóban hárman ülnek, de csak egy beszél közülük, én a Pistákkal várakozom, cammognak a percek. Hirtelen fáradtság tör rám, szörnyen kezdem unni az egészet, élesen fölkiáltok: – Gyere már Editke! – Még ilyet! Szemkápráztató gyorsasággal elevenedik meg minden, fölpattan a kisautó ajtaja, kiugrik belőle Editke traccspartnere, egyenest nekem ront, elkapja a grabancomat, maga felé ránt, térdével gyomron rúg, de nem sikerül neki elég jól, aztán az autó felé lódít. Editke visít és tiltakozik, hogy ne bántsanak, én az ő unokatestvére vagyok, a nekibőszült srácot azonban ez nem érdekli, meglehet, nem is hallja, a düh dugót vert fülébe. Akkor Editke ráveti magát támadómra, de az durván ellöki magától, unokahúgom a falnak esik, jajgat, zokog. Ezalatt a többiek is kiugrálnak az autóból, rám csapnak, megragadnak, ahol tudnak, lefogják a két karomat, hajamnál fogva a fejem, moccanni se bírok. Ócska szöveggel akarnak csőbe húzni: – Szidtad az anyámat?! – Mit mondtál a barátomnak?! – Bántottad a haveromat?! – Silány duma, árulkodik használóik szellemi színvonaláról. Pontosan tudom, ha mentegetőzöm vagy kapálózom, végem. Inkább mozdulatlanul állok, s csak ezt hajtogatom: – Én még ilyet nem láttam! Editke az unokahúgom! Én még ilyet nem láttam. – Az arcom, a fogam! Bármelyik pillanatban három oldalról kaphatok ütést. – Én még ilyet nem láttam. – Eddig megőriztem a szép fogaimat, a doktornő is mindig megdicsér miatta. Valamit mégiscsak tennem kéne! Bezzeg Jack London ezt nem tűrné el. – Editkének vagyok az unokatestvére! – Va-
lójában részletkérdés, bántanak vagy sem, én lélekszűkölve átélem a verés krízisét. Tökéletesen látom magam, ahogy ide-oda dobálva püfölnek, mint egy transzparensrongybábut. Még a vér sós ízét is érezni vélem a számban. – Én még ilyet nem láttam! – Segélykérőn nézek a Pisták felé. A két srác a beavatkozás teljes szándéka nélkül, viszont roppant nagy kíváncsisággal várja a fejleményeket. Editke bömböl. – Ne bántsátok Imikét! – A sofőr, aki a jobb karomat fogja, egy kissé testes alak, ím megenyhül. Azóta hiszek a kövér emberek jóindulatában. – Nem bántja senki Imikét! Igaz, kishaver? Bántott valaki? – Elbocsátja a kezem. – Mehetsz! Nem bánt téged senki. – A hajamat is eleresztik, majd a
másik karom is fölszabadul. Még várok egy röpke pillanatot, nehogy pánikszerű menekülésemmel ismét fölingereljem a triót. Tökéletesen megfélemlítve oldalgok Editkéhez. Átölelem és vigyort erőltetve arcomra megjegyzem: – Most már tényleg menjünk haza! – Sietünk, én olyan józan vagyok, mint egy absztinens éjjeliőr, mögöttünk jön a két Pista. Ingerem támad szemrehányást tenni nekik. – Ti aztán segítőkészek vagytok! – vetem hátra borúsan. A egyik Pista önérzetesen válaszol: – Miért, csattant el pofon? Egyáltalán, volt valami? – Valóban, az ég adta világon semmi se történt. Úgy bizony. Nem történt semmi. Hát persze! Az ész, az ész!
Megrendelem a Debreceni Disputa kulturális-közéleti folyóiratot egy évre (12 szám) 2980 Ft-ért. Az összeg befizetéséhez címemre küldjenek postai csekket.
A megrendelő címe: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Dátum, aláírás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kérjük, juttassa el ezt a megrendelőlapot a kiadó címére: Debreceni Disputa, Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A Bővebb felvilágosítás telefonon: (52) 422-630, e-mailen:
[email protected]
DISPUTA Macskakő
A megrendelő neve:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
23
k. kabai lóránt
átírt szövegrész „arra gondoltam, hogy már nem akarok boldog lenni. cigarettáztam. halántékom megőszült. már nem voltam szomorú. szégyelltem magam, de nem túlságosan.” (márai sándor)
lehúzni a gyűrűt, az órát, mellékes mozdulattal, szórakozottan eldobni mindent, amit az életben gyűjtöttünk, őriztünk és cipeltünk, hallani még a világ hangjait, de már csak szorosra zárt szemekkel, mint aki nagyon hosszú tévelygés után egy majdnem idegen ágyban pihenni tér, hallani a világot, de csak úgy, mint jöttment a valamennyire idegen város zörejét, a városét, melyhez nincs igazi köze többé, melynek öröme és kétségbeesése, paráznasága és erénye, jogrendszere és tilalmai nem érintik őt, a pihenni térőt, az átutazót, az idegent; lehúzni a gyűrűt, az órát, lassan elejteni mindent, amiről azt hittük, hogy nem tudunk élni nélküle, elfelejtve becsvágyat, gőgöt, a kéj szomorúságát, a munka feszültségét, elereszteni kedveseink arcát, ahogy az elalvó veszít jószerével mindent el, hallani a világot, de azt is alig, emlékezni még, és már mosolyogni, mert nagyon fáj;
DISPUTA Macskakő
lehúzni gyűrűt, órát, ruhákat, címeket, feladatokat, eldobni a testet is, ezt a kopott és gyanús szöveget, eloltani minden fényt, az állandó feketét is, hallani még, de már nem, egyedül lenni, csak dideregni, elaludni; aludni.
24
vérvonal antal balázsnak
DISPUTA Macskakő
most, hogy rá kellene készülnöm bizonyos próbatételekre (s ezek között akad jócskán kollektív program is, bár a dermesztőbb felében magamra vagyok utalva egészen), arra az álomra próbálok visszaemlékezni (azt a valahonnan előkerült halvány emlékképet szeretném a maga teljességében felidézni, mely lehet, hogy nem is álomnyom, csak túlfűtött idegrendszerem kiszámíthatatlan játékának mellékes terméke, tehát bizonyos értelemben szemét), ahol tesóval szereplünk valami megméretésen (és szinte biztos, hogy akkori előfordulásában még nem tesó, hogy is lehetne akkor közös ügyünk, holott megismerkedésünk óta őrzöm konkrétan, mi a téma, de előfordulhat, hogy mégis az már, ez lenne a negativ déja-vu), és különös, sokak számára idegen hangnemben muzsikálunk együtt, valamiképp azért meggyőző, sokmindent igazoló módon (s hogy valamelyikünk megnyerőbb a másiknál, vagy ugyanazt a teljesítményt hozzuk, mindegy is), csakhogy nem számít igazán, mit jelenthet ez, hiszen nincs tovább, mert nem emlékszem, haszontalan próbálkozom előhívni a továbbiakat (az elkínzott agyvelő zavart és dekoncentrált futamai nem hajlanak meg a mégoly nagy akarat előtt sem); csak a jóérzés marad, adott a lehetőség mozgolódni, talán nem egészen oktalan nekifutni fejjel bárminek.
25
Kabai Zoltán
Maroknyi érzés A sarokban térdepelve, tarkóra tett kézzel. Nem az ott ülő pókra figyelve, hanem a hangok fülbe kúszására, a fények változásaira, a szellőre de nem, ahogyan a hálót billenti, hanem a lélek libabőrösödése (hogy kedved támadna, kétoldalt vízszintesen tartott kézzel, a metszően hideg huzatban lebegni). [meztelenül akár] Talán még a háló szabályossága, mert ilyenre csak a keresztespók képes. * Az illat, ahogy édesanya pörköltje rotyog, s betölti a záródó ablakok közötti teret, s beszorul ebbe a páradús sarokba, ahonnan te sem szabadulhatsz.
DISPUTA Macskakő
A gyomor kordulása, ahogy az illatra indul.
26
A fehér, ahogyan olvasni épp lehetne még, de nincs a napfény bizonyossága: nem tudni, meddig árnyék, honnan fal.
Szonettet írok a rosszról, a mumusról, ha nincs szabály, nem bab ra megy a játék, nincs, aki bab ráljon a gonosszal, ezért a szépség veszi fel a versenyt a rosszal, szonettem egyre halkabb, mert szép vagyok, cikornyás szent hab, szómat az ige alig hallja, bűnös tér meg, vétkét bevallja, térdet hajt az oltárkép koráb bi helyében, fejét lehajtja, aztán gyerünk, csak tovább, tovább, nincs szépség ideát, vagy, hogyha mégse, a gonosznál is rosszabb.
Farkas Arnold Levente
Szonett
Tegnapról Tegnapról a holnap megtaszít, el kéne veszteni valakit, ha majd a múlt idő megtalál, rám fog emlékezni a halál.
Könnyebb gazdag halottnak lenni, mint szegények kenyerét enni, menny és pokol között az angyal, naplemente közben a hajnal.
DISPUTA Macskakő
A tér sarkában meglapulok, ha alszik az én, nem horkolok, fölébreszt tán a főpap bűne, királyi teve tűbe fűzve.
27
Határtalan kultúraáramlás Égerházi Péter DISPUTA Kapualj 28
M
a már nehéz lenne eldönteni, létrejött volna-e a Városok, Falvak Szövetsége Debrecennek az Európa kulturális fővárosa pályázatra jelentkezése nélkül, de tény, a kulturális régió ötletét ez hozta felszínre. Az eredmény alakulása – Pécs győzelme –, valamint a magyarországitól eltérő romániai egyesülési törvény okozta nehézség miatt kicsit alábbhagyott a szervezők lendülete, ám téved, aki azt hiszi, el is halt a tavaly nagy tetszést aratott kezdeményezés. Emlékeztetőül: 2005. június 17-én az Európa kulturális fővárosa – 2010 nevű programhoz kapcsolódva nagyszabású konferenciát rendeztek a Debreceni Református Kollégiumban. Ennek zárásaként négy ország – hazánk mellett Románia, Ukrajna és Szlovákia – 150 településének képviselője írt alá szándéknyilatkozatot egy határokon átnyúló, kulturális alapú, regionális együttműködést szolgáló egyesület létrehozásáról. A Városok, Falvak Szövetsége részletes cselekvési tervének kidolgozásához azon nyomban hozzálátott a Debrecen 2010-programiroda, hiszen a kulturálisfőváros-pályázatra készített prezentáció kulcsprojektjének számított. A pályázatokat elbíráló bizottság szeptember 22-ei debreceni látogatásakor újabb nemzetközi konferenciát rendeztek a Református Kollégiumban: ismét eljöttek a szövetség megalakulását szorgalmazó települések képviselői, hogy jelenlétükkel bizonyítsák szándékuk komolyságát. Ám ez sem vitte közelebb a célhoz Debrecent, a zsűri Pécs városát tartotta alkalmasabbnak a kulturális főváros szerepére. Az eredményhirdetés után Kósa Lajos polgármester azonnal bejelentette: a város pályázatában szereplő elképzeléséket ettől függetlenül meg fogják valósítani. Ezek egyike a kulturális régió fogalmát tartalommal megtöltő Városok, Falvak Szövetsége. Az egyesület cselekvési tervét és alapszabályát elolvasva, a jól hangzó, az értelemre és érzelemre egyaránt ható, de csak általánosságokat megfogalmazó célmeghatározásoktól nem leszünk sokkal okosabbak. „A projekt a Debrecent körülölelő történelmi kultúrrégió kapcsolatainak újjáélesztését célozza, amelytől a régiószintű kulturális, oktatási és turisztika-idegenforgalmi együttműködés élénkítését, ezen keresztül pedig a társadalmi-gazdasági felemelkedés lehetőségét és Debrecen régióközponti szerepének bővülését, további erősödését várjuk.” Ennyi dióhéjban a szövetség létrehozásának indoklása. Talán
nem járok messze az igazságtól, de ebből még nem derül ki, miért is éri meg ehhez a szövetséghez tartozni a Partiumban, Kárpátalján vagy a Felvidéken. A részletekbe merülve ugyan a dióhéj egyre jobban kitágul, ám a hangzatos formai burok tartalmi megtöltéséhez segítséget kell hívni. Így jutottam el a program kidolgozójához, az egyesület leendő titkárához, Körösi Zoltánhoz, valamint az egyesület megalakulása fölött bábáskodó Turi Gábor alpolgármesterhez. A velük folytatott beszélgetés után lassan kirajzolódott az a kép, amely végleges formáját csak két-három év múlva nyeri el, de akkorra már mindenki számára jól látható lesz. Ahogy az egyesület cselekvési tervében is megfogalmazódik: „ma Magyarországon valójában nem beszélhetünk nyugat-európai értelemben vett régiókról. Az ország kívülről egyetlen régióként jelenik meg, melynek központja Budapest. A magyarországi megyék nem tekinthetők régióknak, ugyanakkor a megyék mechanikus egymás mellé rendelése sem eredményezhet funkcionáló régiót.”
Ebből adódik a kérdés: hol lennének az
Európában is egyedülálló kulturális régió határai?
Nem akarunk, és nem is lehet éles határvonalat húzni, mert nem földrajzi értelemben vett régióról beszélünk. Magyarországon belül leginkább Hajdú-Bihar és SzabolcsSzatmár-Bereg megyékre koncentrálódik, míg a határainkon túli területeken Románia és Kárpátalja településeit érintik elsősorban. A számításba vehető terület a Tisza vonalától Borsod megye egy részéig, délen Bihar, keleten Bihor és Szatmár megyék, északon Kárpátalja beregszászi, munkácsi és nagyszőlősi járásáig terjed. Az összefüggő zóna mellett Szlovákia és Székelyföld egyes magyarlakta települései tartoznak még ide. A régió nyitott, vagyis határai addig terjednek, amíg egy település vállalja a hozzátartozást. A közös és aktuális érdekeken túl az együttműködés a közös történelmi, kulturális és gazdasági tradíciókra épül. Egy, az I. világháború előtt jól működő hálózatot szeretnénk nyomaiban újraszervezni. Ez erősítheti az összetartozás tudatát a mesterségesen szétszabdalt területek között. A kulturális régió jelentős részét adják a Református Kollégium egykori partikuláris iskolarendszeréhez kapcsolódó területek, melyek közül a történelmi átrendeződés miatt több is a határon túlra került. Mivel
Nincs viszont a csatlakozók között Nyíregyháza vagy Szolnok, hogy csak a két szomszédos megyeszékhelyet említsük.
Először is leszögezzük: az egyesülethez való csatlakozás teljesen politikamentes, a 150 településből a magyarországiaknak egy részében fideszes, másik részében MSZP-s a polgármester. Az számunkra is meglepetés, hogy Szolnok megyéből egyetlen település sem jelentkezett. Talán a távolság miatt, bár ez sok másiknál is akadályozó tényező lehetne. Nyíregyháza esete más. Vezető szerepet tölt be a Kárpátok Eurórégióban, önállóan is jól elboldogul. Különben is, inkább a kisebb városoknak és falvaknak adhat felzárkózási esélyt a kulturális régió létrehozása. Ehhez persze az ott élőknek fel kell ismerniük a lehetőségeiket, el kell dönteniük, mivel szeretnének hozzájárulni az együttműködéshez.
Világos elméleti célmeghatározás. Hogyan működhet ez a gyakorlatban?
A legfontosabb, hogy minden településen fel kell mérni, milyen kulturális értékekkel és örökséggel rendelkeznek. Ez adja a régió kulturális kataszterét, amelyhez
minden csatlakozó tag hozzájuthat. Ennek alapján lehet például különböző idegenforgalmi programokat szervezni vagy különböző csoportokat, együtteseket kiajánlani, közös nagyrendezvényeket szervezni. Mindez – információ hiányában – jóval nehezebb egy kis településnek. Mivel a központi szerepet vállaló Debrecenben minden tevékenységhez megvan a megfelelő szakembergárda, az egyesülethez tartozók segítséget kaphatnak tőlük. Ugyanez vonatkozik a pályázásra. Ezt hátrányos, illetve halmozottan hátrányos települések önállóan vagy nem is vállalhatnák, vagy a szükséges önrészt nem tudnák hozzá előteremteni. Az adottságai miatt a régióvezetésre legalkalmasabb Debrecen oldalvizén a kistelepülések is forrásokhoz juthatnak. A turisztikai és kulturális vérkeringésbe bekapcsolódva pedig lehetőséget kapnak a gazdasági fejlődésre is. Itt érdemes megjegyezni, hogy a négy országra kiterjedő régió egyik nagy előnye, hogy központi támogatás nélkül közvetlenül részt vehet az Európai Unió pályázatán. Nincs szüksége a kormány beleegyezésére az egyes projektek megvalósításához.
„A Budapest központú magyarországi tér-
szerkezetben a központi területen kívül eső városok a földrajzi helyzetükből (határmentiség, térségek érintkezési pontja, sajátos, egyedi kínálati elemek stb.) következő előnyöket kihasználva erősödhetnek meg, nyújthatnak új fejlesztési irányokat, teremthetnek fejlesztési folyosókat, válhatnak vonzó térségi központokká. »Oázisokként« funkcionálhat-
DISPUTA Kapualj
a református egyház vonzásköre országos, kaptunk már csatlakozási kérelmet egy Pápa melletti településről is. Ugyancsak ez indokolja a szintén híres református kollégiummal büszkélkedő Sárospatak bevonását, de aláírta az egyesülési szándéknyilatkozatot például Kisvárda és Vásárosnamény képviselője is.
29
DISPUTA Kapualj
nak a környezetükben, melyek felfogják és közvetítik az innovációs impulzusokat, mobilizálják a helyi erőforrásokat, oldják az elzártságot.” Debrecen más területen is sokat tett már a régióvezető státusz eléréséért. Kulturális tradícióit kihasználva eddig is számos határon inneni és túli művészeti együttes vendégszerepelt a városban, a nagyrendezvények széles skálát biztosítanak ehhez. A szövetség milyen előnnyel járhat számára?
30
Egyrészt megerősíti régióvezető szerepét, másrészt a kultúrán keresztül olyan kapcsolati tőkére tesz szert, amit a gazdasági életben is kamatoztathat. A városban működő cégek, vállalkozások újabb piacokhoz, megrendelésekhez juthatnak. A Debrecenben meglévő humán erőforrás – például a képzésben – „importálható” az egyesülethez tartozó településekre. Sokat segíthet ebben az az információhalmaz, amihez az interneten bárki hozzájuthat. A kulturális régióhoz tartozó települések kínálatát tartalmazó adatbázis mindenki számá-
ra elérhetővé válik, mert a Városok, Falvak Szövetsége önálló honlapot is üzemeltetni fog. Ennek felelőse a titkárral és egy adminisztrátorral szintén a debreceni irodában fog dolgozni. Mivel a honlap hatnyelvű lesz, a magyar szöveget a nagyváradi, beregszászi és királyhelmeci központban lefordítják román, ukrán és szlovák nyelvre. Emellett egyes információk angolul és németül is olvashatók lesznek az oldalon, mert minél nagyobb látogatottságot szeretnénk elérni, hogy jó reklámhordozó legyen az oldal. Ezzel az egyesület bevételeit növelhetnénk. Az egész koncepció a 2010-es kulturális főváros pályázathoz kapcsolódik, ám ennek elvesztése miatt az egyesület gazdálkodását új feltételrendszerhez kellett igazítani. Részben költségtakarékosabb megoldásokra kell törekedni, másfelől Debrecen hozzájárulásán túl az alapító önkormányzatoknak is nagyobb mértékben kell részt vállalniuk az anyagi terhekből. A tagdíjak a települések lakosságszámához, valamint az önkormányzatok országonkénti teherbíró képességéhez igazodnak. Eszerint Magyarországon és Szlovákiában lakosonként évente 10 eurócentet kell fizetni, ez a tervezet szerint Romániában 0,8-szoros, Ukrajnában 0,6-szoros szorzóval módosul. Emellett a debreceni koordinációs iroda éves költsége idén ötmillió forint, amit az önkormányzat már megszavazott, a királyhelmeci, beregszászi és nagyváradi alközpontok 250–250 ezer forintból gazdálkodhatnak. Jövő évtől már pályázaton elnyert pénzekkel szeretnék kiegészíteni az egyesület költségvetését. Az előzetes kalkuláció alapján a teljes értékű működés kialakításához két-három évre lesz szük-
De hol tart ma a Városok, Falvak Szövetségének az ügye?
Turi Gábor szerint most elsőként egy lélektani küszöböt kell átlépnie: az érintett települések képviselőiben tudatosítani kell, hogy a kulturálisfőváros-pályázat elvesztése ellenére Debrecen meg akarja alakítani az egyesületet. Még akkor is, ha egyelőre önmagát kell fenntartania. Létrehozása már nem kampánycélokat szolgál, hanem hosszútávú fejlesztési stratégia része. A következő lépés a június közepén sorra kerülő alakuló ülés megrendezése lesz. Itt véglegesen formába öntik az egyesület alapszabályát, amit valamennyi önkormányzatnak jóvá kell hagyni. Ez rejt magában némi bonyodalmat, mert abban az esetben, ha valahol módosításokat javasolnak, újra visz szakerül megvitatásra az egyesülethez, s kezdődhet minden elölről. Az eredeti terveket a romániai joggyakorlat is keresztezi, amiről Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere számolt be. – Sajnos néhány itteni település úgy értelmezte, hogy a központtal engedélyeztetni kell a csatlakozást, ezért mi sem járhattunk el másként. Természetesen – hozzájuk hasonlóan – minket is elutasítottak, így most törvénymódosításra várunk, aminek javaslatát már benyújtották a parlamentnek. Addig nem csatlakozhatunk hivatalosan. Azt javasoltuk a szervezőknek, hogy magyar jogszabályok szerint hozzák létre az egyesületet, mi pedig majd később lépünk be, amikor megváltozik az itteni törvénykezés. A felvidéki központnak számító Királyhelmecen – lévén Szlovákia uniós tagállam – nem kell számolni efféle nehézségekkel, az ottani megbízott, Szunyog Lívia nagy vonalakban már az általuk kínált lehetőségekről is be tudott számolni. Elmondta, szeretnék népszerűsíteni a Bodrogközt, annak borospincéit és páratlan szépségű természeti látnivalóit. A településen működő és a Ticce tájvédelmi körzet nevét viselő alkotótábor munkáit rövidesen Debrecenben is láthatjuk, mert ide érkezik a festményekből és szobrokból álló kollekció. A további kínálatok az egyesület stratégiai célkitűzéseiben így fogalmazódtak meg: „A már létező nagyrendezvények mellett érdemes kidolgozni olyan új tematikák köré
szerveződő hiánypótló és minőségi rendezvényeket is, amelyek felruházhatóak a Városok, Falvak Szövetsége védjegyével. A régiós értékrend valamennyi elemét (közösségépítés, partnerség, hagyomány, innováció, multikulturalizmus) ötvözné a Városok, Falvak Szövetsége Művészeti Hetek címmel megtartandó közös rendezvénysorozat. A rendezvény a nagyvárosi centrumokban mutatkozna be, igazodva mindenütt a helyi adottságokhoz és lehetőségekhez. A Művészeti Hetek a kultúra valamennyi ágát felölelve igyekezne izgalmas és színvonalas programokat nyújtani a helyi közönségnek, kiegészülve idegenforgalmi-turisztikai kiállításokkal, konferenciákkal, vállalkozásélénkítést megcélzó rendezvényekkel. A program jó alkalmat kínálhat arra is, hogy a Városok, Falvak Szövetsége ismertté váljon a régió polgárai előtt, segítené egymásnak és a helyi viszonyoknak a megismerését, gyorsítaná az elkezdett munkát, szilárdítaná a régió kohézióját. A Művészetek Hetek megrendezése a debreceni művészek, és művészeti csoportok számára fellépési lehetőséget biztosítana, ugyanúgy, mint a határon túli magyarság és az anyaországi települések számára. Segítené a hagyományőrzést, de a modern irányzatokkal való megismerkedést is. A modern magyarországi és európai irányzatok közvetítése elsődlegesen Debrecenre mint centrumvárosra hárulna. Még érdekesebb lenne, ha a régióban megrendezendő Művészeti Hetek kibővülne a régióhoz szorosan nem tartozó résztvevőkkel is. Ez a kapcsolati háló további bővülését jelentené, alapját pedig többek között egy nyugat-európai kulturális régióval kialakítandó testvérrégiós kapcsolat képezné.” Ahogy több helyen már utaltunk rá, időbe telik, mire a maga nemében páratlan nagyságú multikulturális egyesület látványosan megkezdheti tevékenyégét. Nem könnyű négy ország jogharmonizációját megteremteni, mintegy kétszáz önkormányzat, illetve társadalmi és civil szervezet, valamint egyház érdekeit „összefésülni”. A szervezők azért ígérik, a júniusi alakuló ülést követő hónapokban már találkozhatunk az egyesület által szervezett programokkal. Debrecen a Városok, Falvak Szövetsége képviseletében részt vesz egy olyan város nagyrendezvényén, amelyen korábban még nem szerepelt. A kétkedők is megláthatják, hogy nemcsak a kulturálisfőváros-pályázat egyik hirtelen jött ötlete maradt a kulturális régió létrehozásának a gondolata.
DISPUTA Kapualj
ség. Ekkor már a pályázatokon elnyert összegekkel együtt jelentős költségvetéssel tevékenykedhet az egyesület, és segítheti tagjait azok aktivitásának arányában.
31
Együtt a régióban Gurbán György DISPUTA Kapualj 32
C
satlakozásunk az Európai Unióhoz nagy távlatokat nyitott hazánk előtt a regionális politikában is. Sok nehézség mellett új forrásokat, új lehetőségeket is nyit a nagy családhoz tartozás, hiszen az EU a megyerendszerrel szemben a nagyobb léptékű szerveződéseket részesíti előnyben. Magyarország olyan lehetőség előtt áll, amilyet legutóbb a reformkor és a dualizmus korában élt meg. Így aztán – akár tetszik, akár nem – az országok közötti jószomszédi kapcsolatokra is nagyon oda kell figyelniük az érintetteknek. Mert a lehetőség egyszeri… A tét jelenleg talán nagyobb, mint valaha, nem kevesebb, mint nyolcvan- és százmilliárd forint közötti összeg havonta. Elvileg ugyanis ennyire számíthat Magyarország 2007-től hét éven át az EU új költségvetési ciklusa alatt. Ehhez persze az kell, hogy sikerüljön felhasználni az Európai Unió fejlesztésekre szánt pénzügyi alapjait. Az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, de főként az államnak kell startra készen állnia, hiszen a sikeres pályázatok az élet minden területére hatással lehetnek. A következő hétéves költségvetésben hazánk elsősorban az úgynevezett Strukturális és a Kohéziós Alapokra számíthat. Ezek olyan fejlesztési források, amelyeket a szegényebb tagországok és régiók vehetnek igénybe, általában olyan feltételekkel, hogy nyertes pályázat esetén három rész uniós pénzhez egy rész önrészt kell hozzátenni. Az uniós rész a Kohéziós Alapoknál akár a nyolcvan százalékot is elérheti. Ez a pénzügyi forrás többnyire nagy állami és állami kézben lévő vállalati beruházásokat, közút- és vasútépítkezéseket, valamint környezetvédelmi célokat támogat. Súlyos következményekkel járna tehát, ha ebből a „csapból” nem jönne pénz hazánkba. Márpedig, ha a magyar kormányzat tovább folytatja az utóbbi időszak gazdaságpolitikáját, ez bekövetkezhet. A közelmúlt egyik magyar szempontból legkellemetlenebb eseménysora az volt ugyanis Brüsszelben, amikor háromszor is „visszadobták” a kormánynak a költségvetési hiány mérséklésére benyújtott úgynevezett konvergenciatervét. A pénzügyi tárca vezetői és maga a miniszterelnök is kezdetektől fogva igyekezett elfedni a bajt, és elbagatellizálni az uniós „intők” jelentőségét, ám közben a magyar belpolitikától teljesen független külföldi szakértők egész sora figyelmeztet arra, hogy a következő kormánynak változtatnia kell ezen, mert az Uniónak, minden ellenkező híreszteléssel szemben, van esz-
köze a pénz visszatartására. A Strukturális Alapokból az önkormányzatok és a civil szervezetek építkezhetnek. A konvergenciaprogram sikere azért is létkérdés, mert könnyen lehet, hogy hazánk csak ebben az egy költségvetési időszakban élhet az uniós fejlesztési alapok kínálta lehetőségekkel. Ha ugyanis jelentős gazdasági fejlődés indul be nálunk, régióink kikerülnek a támogatotti körből. Régóta tudjuk: a gazdasági fejlődés egyik kulcskérdése egy adott régió minél jobb megközelíthetősége. Ebből a szempontból is igen nagy jelentősége volt a mögöttünk hagyott években a debreceni repülőtér fejlődésének. A cívisváros légikikötőjének tulajdonosaként a város vezetése azt tűzte ki 2001-ben elindított komplex fejlesztési koncepciójának céljául, hogy a repülőtér minél jobban szolgálja Kelet-Magyarország és a térség utazóközönségét. Ezt követően a fejlődésnek három állomása volt: 2001. május 29-én nyilvános, nem kereskedelmi, a nemzetközi forgalom számára megnyitott repülőtérré vált a debreceni, és még ugyanabban az évben elérte a kereskedelmi minősítést; 2002. május 16. óta pedig nemzetközi repülőtérnek számít. A magyar kormány 2004. április 21-én – elsőként a magyarországi regionális légikikötők közül – állandó vámúttal rendelkező nemzetközi reptérré minősítette a Debreceni Nemzetközi Repülőteret. Az elvégzett beruházásokkal létrejöhetett egy az európai uniós normáknak és a nemzetközi előírásoknak is megfelelő, rendszeres járatok fogadására alkalmas alapinfrastruktúra korszerű navigációs berendezéssel, fénytechnikával, nemzetközi biztonsági előírásoknak megfelelő őrzésvédelemmel és járőrözési lehetőséggel, a fogadóépület átalakításának köszönhetően korszerű, számítógépes nemzetközi utas- és poggyászkezelési rendszer kiépítésével és a mai igényeknek megfelelő katasztrófavédelmi szinttel. A beruházásoknak köszönhetően 2004ben újból beindult a nemzetközi charterforgalom, az utaztatók és a légitársaságok is kezdték kihasználni a repülőtérben rejlő lehetőségeket. Már ennek az évnek a nyári szezonjában hetente kétszer indultak gépek a törökországi Antalyába. A járatokkal több mint ötezer üdülni vágyó utas repült az egész régióból, a határainkon túlról, de még Budapestről is. 2004 decemberétől a charterforgalom tovább folytatódott az egyiptomi járat megindításával. 2005ben sem volt megállás, újabb chartercélállomások kerültek fel a palettára: Görögor-
tagállamok és azokkal szomszédos országok határátkelését szabályozza a határ menti régiókban. A könnyítések pedig jelentős szerepet játszhatnak Hajdú-Bihar számos településének életében is. A tervezet ugyanis megkönnyíti a határ mindkét oldala mentén élők mindennapjait, a szomszédos országokban élő magyarok számára pedig az anyaországgal való kapcsolattartás újabb formáját jelenti majd. A tervezet már akkor is napirenden volt, amikor hazánk még csak megfigyelő volt az EU-ban. Ám akkor még merev, rugalmatlan volt a szabályozás, amelyről tárgyaltak. Az idők során azonban – nem kis részben a magyar képviselők javaslatainak következtében – átdolgozták a passzusokat. A módosító indítványok azoknak a kompromisszumoknak az eléréséhez járulnak hozzá, amelyek kiemelik és kezelni képesek a határrégiók sajátosságaiban rejlő különbségeket. A tervezet szerint kétoldalú egyezmények szavatolhatják, hogy az adott régióban a könnyített határátlépés 30 kilométeres körzeten túlra is vonatkozzon. Az eredetileg előírt egy év helyben lakásnál hosszabb határidő is megszabható lesz, ha valaki kishatárforgalmi engedéllyel kíván rendelkezni. Szintén nagyon fontos, hogy az engedély kiadása a tagállam hatáskörébe tartozik, így lehet majd az érintett országoknak saját igényeik szerint kialakítani a szabályozást. A legutóbbi évek fejleményei összességükben azt bizonyítják: a jelen számtalan kedvező lehetőséget kínál a régiók felzárkóztatására. Az esélyekkel pedig „csak” élni kellene…
DISPUTA Kapualj
szág és Tunézia. Ezzel a repülőtér minden korábbinál sikeresebb évet zárt, közel 2500 repülőtéri művelettel és 15 000 fős utasforgalommal. 2005 májusától menetrend szerinti járat kezdte üzemelését Debrecen és München között, ezáltal közvetlen kapcsolat jött létre városunk és Nyugat-Európa között. A beutaztató turizmus is megjelent a repülőtéren, külföldi utazási irodák Németországból, Lipcséből és Drezdából szerveztek charterutakat a régió gyógyfürdőibe. Az idei évben az eddigi sikeres utak mellett Krétára, Mallorcára és a bulgáriai Burgaszba is indulnak járatok. A legfrissebb fejlemény pedig ismét mérföldkövet jelent: a napokban újraindult a belföldi légi közlekedés, Budapestet és Debrecent ismét összeköti légi út is. A közeljövő újabb nagy dobása pedig a kelet felé való terjeszkedés lehet, amit jelentősen elmozdíthat Románia küszöbön álló uniós csatlakozása. Az Erdélybe irányuló üzleti és turistaforgalom szempontjából ugyanis óriási eredmény lenne, ha a cívisvárosból közvetlenül lehetne például Marosvásárhelyre repülni. Az európai integrációs folyamatban egyébként is megnőtt a határokon átnyúló kapcsolatok jelentősége. A regionális szerveződések egyik nagy előnye, hogy sem az egykori, sem a meglévő határok nem korlátozzák, így akár több ország területeit magukban foglaló régiók is létrejöhettek. Miután az EU-ban kiemelt prioritást élvez az elmaradott, határ menti régiók fejlesztésének és felzárkóztatásának elősegítése, a határokon átívelő regionális szerveződéseknek létérdekük az együttműködés. Ezt felismerve igyekszik a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió (HBBE) egyre inkább elmélyíteni a kapcsolatokat. A HBBE katalizátorszerepet vállalt fel a magyar–román együttműködések kialakításában. A Partnerség az Eurorégióért elnevezésű program, amelyre jelentős összeget nyert a közelmúltban a hajdú-bihari önkormányzat, négy kiemelt területre összpontosít: fejlesztési stratégia kidolgozására, intézményfejlesztésre, kulturális, valamint civil szervezeti és ifjúsági együttműködésekre. A program keretében elkészülhet a térség területfejlesztési koncepciója, amelynek segítségével megalapozottabban lehet majd pályázni az uniós támogatásokra. Az ilyesfajta együtt munkálkodásokat jelentősen megkönnyítheti az, hogy az Európai Parlament a közelmúltban szavazott a kishatárforgalmi egyezmény kerettervezetéről. Az úgynevezett „együttdöntési” eljárásban tárgyalt egyezmény az uniós
33
Terepszemle DISPUTA Kapualj 34
Költészeti vonzások – és választások (Az idei költészeti fesztiválról) Új helyszínen, s újfent megrendezték áprilisban a Debreceni Költészeti Fesztivált. Ez a versnek szentelt ünnep immár a negyedik a sorban, az eddigi illusztris vendéglistát idén újabb nevek egészítették ki. Bátor törekvése a cívisvárosnak, hogy az irodalomnak e napjainkban méltatlanul kevés figyelemmel kísért szegmentumára külön fesztivált szán. Nem tudni, hányan olvasnak manapság rendszeresen verseket, mennyire kíséri figyelemmel az amúgy irodalombarát közönség a kortárs poétákat, és egyáltalán nagy kérdés: mi célt szolgál, milyen igényt elégít ki, vagy milyen feladata van napjainkban magának a költészetnek. Ezekre a kérdésekre nyilván nem dolga válaszolni egy ilyen fesztiválnak, de ha csak annyit elér, hogy néhány napig médiaszó esik a versekről, s politikusok, közéleti szereplők helyett egy-egy költő is megnyilatkozik a – ne essünk túlzásokba – helyi sajtóban, már nagyot teljesít. Debrecen városa tehát felvállalta, hogy évről évre – lehetőség szerint gazdagodó programmal, finomodó szervezéssel – megrendezi ezt a fesztivált, ez önmagában is eredmény. 2003-ban rendeztek először Debreceni Költészeti Fesztivált. A szervezők kimondott szándéka már akkor is az volt, hogy teret adjanak a nyelv legmagasabb rendű megnyilvánulásának, a költészetnek. Az eddigi rendezvényeken valóban megjelent a kortárs irodalom színe-java, a lista nem kisebb nevekből áll, mint Parti Nagy Lajos, Tolnai Ottó, Borbély Szilárd, Oravecz Imre, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Kányádi Sándor, Takács Zsuzsa, Somlyó György, Buda Ferenc, Juhász Ferenc, Térey János, Ágh István, Kovács András Ferenc, Tóth Krisztina, Tornay József, Tőzsér Árpád, Varró Dániel. Idén nemcsak a névsor, hanem a kísérőrendezvények köre is gazdagodott, Tóth Árpádra emlékezve könyvbemutatót, irodalmi estet is tartottak, a költő ugyanis most lenne 120 éves. Ebben az évben Gál Sándor, Karafiáth Orsolya, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Gergely Ágnes, valamint Vasadi Péter voltak a fesztivál vendégei. – Igyekeztünk színes palettát megmutatni a mai irodalomból, és ez érzésem szerint sikerült is – így értékelte Göröm-
bei András akadémikus, egyetemi tanár, a fesztivál egyik kurátora az idei programot. Az irodalomtörténész szerint nem tett roszszat, hogy a legkülönfélébb karakterű költőket hívták el a rendezvényre, köztük a szlovákiai Gál Sándort, aki nemcsak gazdag költői életművet tudhat magáénak, hanem sokoldalú közéleti személyiség is, vagy az idén 80 éves Vasadi Pétert, aki versben, prózában egyaránt értékes alkotó, emellett esszéíróként ugyancsak figyelemre méltó a pályafutása. A különböző poétaegyéniségek felvillantása mellett tudatos törekvése volt a szervezőknek, hogy elhívják Debrecenbe a határokon túli magyar költészet legjelesebb képviselőit. A már említett Gál Sándor, valamint Lászlóffy Aladár jelenléte mellett Görömbei András szerint kiemelkedő pillanat, hogy az idén eljött az Erdélyben élő Farkas Árpád, az úgynevezett Forrás-nemzedék egyik markáns alakja, aki már régen járt a cívisvárosban. Ez a tudatos szervezés egyúttal koncepciót is adott a költészeti fesztiválnak, hiszen ezekben a költői életművekben a nemzeti, a nemzetiségi, a közösségi lét problematikája meghatározó elem. – Igaz, hogy ma, sajnos, nem büszkélkedhetünk egy Illyés Gyula- vagy Nagy László-formátumú költővel, de akkor is fontos a költészeti fesztivál ügye – vélekedett Görömbei András. – Fontos, hogy közel hozzuk az irodalmat az emberekhez, s bár ebben az évben valószínűleg a politikai kampány, a miniszterelnök-jelöltek választási vitájával való egybeesés miatt is kevesebben jöttek el, mindenképpen nagyszerű vállalkozás hasonlóan megértetni és megszerettetni az irodalmat, a költészetet. Az irodalomtörténész azt is elmondta, hogy sokan kifogásolták az új Kölcsey Központot mint helyszínt, ám ezzel az ellenvetéssel ő nem ért egyet. Szerinte „be kell lakni”, meg kell szokni, de érdemes használni ezt az új teret. Lapunk megkereste a rendezvény másik kurátorát, Aczél Gézát, az Alföld folyóirat főszerkesztőjét, ő azonban nem kívánta értékelni az idei költészeti fesztivált.
A tények igézetében (Könyvbemutató az egyetem Történelmi Intézetében)
A Barta János és Papp Klára által szerkesztett Bihar vármegye az úrbérrendezés idején című tanulmánykötet, s ebbéli ka-
rakteréből adódóan, többszerzős. Előzményeként megjelent a Bihar megyei úrbérrendezés forrásainak háromrészes sorozata, s a jelen kötetet méltató Orosz István akadémikus azt emelte ki egyik fő erényeként, hogy a kutatók maguk vállalkoztak a közzétett források feldolgozására. E dokumentumokat szembesítve a korszak más forrásaival, alapos elemzéseket készítettek, illetve kiegészítették mindazokkal az újdonságokkal, amelyek a munka során utóbb kerültek elő. Ilyen például a kamarai uradalom úrbérrendezésre vonatkozó iratanyaga, latin nyelvű kérdőpontokkal és válaszokkal, amelyet Tóth Orsolya kiváló magyar fordításában is olvashatunk: különleges forrás. Szintén hasznos és értékes Lengyel Katalin (a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár munkatársa) Adattára: jó kiindulópont azoknak, akik Bihar megye nemességének kutatásával szeretnének foglalkozni. Barta János professzor érdemeként pontos képet kapunk az európai úrbéri rendezési kísérletekről, s a tanulmányok tükrében jól összehasonlítható Bihar megye korabeli állapota az országos viszonyokkal: elkülöníthető az, hogy a termelési lehetőségekben, a piacozási szokásokban, a nemesi és paraszti társadalomban, s különösen a jobbágyi szolgáltatásokban Biharban milyen eltérések mutatkoznak az országos paraméterekhez képest. A Papp Klára, Gorun-Kovács György és JeneyTóth Annamária által szerkesztett Várostörténeti források – Erdély és a Partium a 16–19. században című forrásgyűjteménybe olyan anyagok kerültek, amelyeket eddig nem publikáltak. A válogatás kiterjedt Debrecentől Kolozsvárig, Gyulafehérvártól Fogarasig, de magában foglalja a kisebb mezővárosok iratait is. Érdekesség, hogy a leggyakrabban kincses városként emlegetett Kolozsvár a kötetben a fejedelmeknek szolgálatokat tevő vagy a gyilkossági esetek bírósági dokumentációjaként szerepel. A várostörténettel foglalkozó kutatónak ismernie kell az erre vonatkozó tényeket is. A kötetet bemutató Takács Péter szerint a szerkesztés erénye, hogy tematikai csoportosításban tárja elő a forrásokat: elkülönülnek a városok gazdálkodására, tár-
DISPUTA Kapualj
A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének egy munkacsoportja, az OTKA „tudományos iskolák” pályázati forrásából hároméves programot bonyolít le. A csoport Barta János vezetésével szerveződött Erdély 17–19. századi történetének vizsgálatára; az ő pályázati vállalásuk részeredménye az a két kötet (Bihar vármegye az úrbérrendezés idején és Várostörténeti források – Erdély és a Partium a 16–19. században) – hozzákapcsolva Egyed Ákos: Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című könyvét –, amelynek a bemutatója idén tavasszal volt a Történelmi Intézet könyvtárában. A témaválasztás nem előzmény nélküli. Az intézetben csaknem negyedszázada folytatnak a területileg ma nagyobbrészt Romániához tartozó Bihar megye történetére vonatkozó kutatásokat. Kezdeményezőjük még Szendrey István professzor volt, intenzív szakaszba pedig akkor léptek a munkálatok, amikor Barta Gábor négy évre a KLTE oktatója lett: a Középkori és Kora újkori Magyar Történeti Tanszék vezetőjeként ő szorgalmazta leginkább az Erdélytörténeti kutatásokat Debrecenben, kapcsolatot teremtve az újjáalakuló Erdélyi Múzeum Egyesülettel, a kolozsvári BabesBolyai Egyetem Történettudományi Karával és egyéb határainkon túli, tudományoskulturális szervezetekkel. A kutatócsoport kilenctagú. Közülük Bársony István, Barta János, Papp Klára és Takács Péter intézeti munkatárs – három tanszék együttműködését reprezentálják. Doktoranduszként kötődik a programhoz Kocsis Lajos, Kun Enikő és Szerdahelyi Zoltán. A megyei levéltár munkatársa JeneyTóth Annamária. Az erdélyiek közül GorunKovács György professzor dolgozott is egy évet az intézetben, Szent-Györgyi Albertprofesszori ösztöndíjasként. Rajta kívül a megjelent kötetekben közreműködött még a kolozsvári Bogdándi Zsolt és Dáné Veronka (Debrecenben doktoranduszok), Pál Judit a kolozsvári egyetem docense és Pakó László doktorandusza. Egyed Ákos az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, amellyel az Intézetnek kutatási-tudományos együttműködési megállapodása van.
35
címĦ könyveket ajánlja. címĦ címĦ könyveket könyveketajánlja. ajánlja.
sadalmára vagy az előforduló konfliktusforrásokra utaló fejezetek. Tanulságos a városok és a hatalom viszonya az időszak háborúi közepette: a nemesség és a vármegye magatartásváltozásaira az adatokból következtethetünk. Elhangzott, hogy a forráskiadvány elsősorban a kutatás és az oktatás célját fogja szolgálni. Az eddigi információk szerint – a debreceni Történelmi Intézet mellett – tankönyvként fogják használni az ELTE-n, valamint a kolozsvári egyetemen is. A Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötetet Velkey Ferenc docens méltatta, hangsúlyozva, hogy Mikó Imre az Erdélyi Múzeum Egyesület megalapítója volt. A szerző, Egyed Ákos, a jelenlegi elnök, aki
nem titkoltan azért fordult az alapító személyéhez, mert fontosnak tartja az erdélyi tudományosság mai intézményes törekvéseinek a nyilvánosság tudatában való megjelenítését. Másrészt Mikó Imre csakugyan jelentékeny és izgalmas személyiség volt. Az erdélyiek nem ok nélkül tartják úgy: legalább olyan szerepet töltött be náluk a 19. század közepén, a dualizmus korában, mint amilyet Széchenyi a reformkori Magyarországon. Velkey megjegyezte: Mikó karaktere – tevékenysége, irányultsága, habitusa alapján – Deák Ferenchez talán még találóbban lenne köthető. Olvasmányos munka. Olyanok számára is újdonságként hat azonban, akik évtizedek óta kutatói az erdélyi történelemnek.
Geográfia és ökológia határán
DISPUTA Kapualj
(A tájökológusok második országos konferenciája)
36
A tájökológia fiatal tudományterületnek számít. Bár a földrajzi szakirodalomban már több mint 40 éve megjelent a fogalom, az elismertséget jelentő, ilyen néven működő egyetemi tanszék, folyóirat, akadémiai bizottság, hazai szervezet csak az utóbbi tíz évben kezdett feltűnni. A hazai tájökológusok április 7. és 9. között tartott második országos konferenciáján megjelent több mint 150 résztvevő, köztük három akadémikus. Ez korántsem azt jelzi, hogy első, bátortalan lépéseit megtevő szakterület seregszemléjét rendezték volna a debreceni Aquaticum Termál és Wellness Hotelben. Az ellentmondás látszólagos, mert a tájökológia égisze alatt gyülekező tudósok valójában földrajzosok, ökológusok, tájépítészek, környezetvédők, talajkutatók, hidrológusok, természetvédők
– vagyis egy igen összetett társaság, akiket az izgalmasan új tájökológiai szemlélet, a több tudomány érintkezési zónájában lévő problémák hoztak össze. A tájökológia, mint a neve is mutatja, a geográfia és az ökológia határán kialakult tudomány, amely elsősorban azt vizsgálja, hogy milyen a természeti adottságok területi elrendeződése, és ez hogyan egyeztethető össze a társadalom igényeivel. Másképpen fogalmazva, a különféle társadalmi tevékenységet – az erdőgazdálkodástól a turizmusig, a közlekedés térigényétől a természetvédelemig – hogyan lehet úgy elhelyezni a földrajzi tájakban, hogy azok a lehető legkevésbé zavarják egymást, és csak a legkisebb mértékben bolygassák meg a természeti adottságokat.
A konferencián elhangzott előadások és a bemutatott poszterek kivonata olvasható a rendező tanszék honlapján (http:// geo.science.unideb.hu/taj/dokument/absztrakt.pdf). A tanulmányok teljes szövegének megjelentetését részben a gödöllői Szent István Egyetemen kiadott Tájökológiai Lapok vállalta, 50–60 cikk pedig tanulmánykötet formájában fog napvilágot látni. A következő, 2008-ban esedékes konferencia megrendezését a budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszéke vállalta.
DISPUTA Kapualj
1. Ökológiai szempontú vízgazdálkodás – vizes élőhelyek revitalizációja – árterek fenntartható használata 2. Agroökológia és agrár-környezetvédelem 3. Általános tájvédelem, egyedi tájértékek, tájökológiai elemzések
4. Tájhasználat-változás és a hagyományos tájhasználat megőrzése 5. Településökológia 6. Tájkutatás és informatika 7. A turizmus tájformáló hatása 8. Területfejlesztés és tájvédelem
Somlyai Imre fotói
A konferencia első napján dr. Csorba Péter egyetemi docensnek, a rendező tájvédelmi és környezetföldrajzi tanszék vezetőjének, valamint dr. Sailer Kornél egyetemi tanárnak, a természettudományi kar dékánjának köszöntője után nyolc plenáris előadás hangzott el. Dr. Várallyay György akadémikus a talaj multifunkcionalitásáról, dr. Tardy János a Természetvédelmi Szövetség Európai Központjának (ECNC) alelnöke és dr. Duhay Gábor főosztályvezető-helyettes (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) a tájvédelem általános helyzetéről, dr. Németh Tamás, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének igazgatója pedig a fenntartható fejlődés földhasználati és vidékfejlesztési kérdéseiről beszélt. Dr. Ángyán József intézetigazgató (Szent István Egyetem – Gödöllő) az agrárkörnyezet- és tájgazdálkodásról, Konkolyné dr. Gyuró Éva (Nyugat-magyarországi Egyetem) az Európai Tájegyezmény és a tájkutatás kapcsolatáról, Flachner Zsuzsanna (Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet) pedig az ártéri tájgazdálkodásról értekezett. A tájökológiában igen fontos szerepet betöltő társadalmi aspektus bemutatására dr. Csatári Bálint igazgató (Regionális Kutatási Központ, Kecskemét) vállalkozott. Utolsó előadó pedig Fatsar Ádám területfejlesztési üzletágvezető volt, aki az ESRI Magyarország Kft. tájkonzervációs programjáról szólt. Másnap nyolc szekcióban összesen 78 előadó tartott 15–15 perces előadást, a megszólalási lehetőség azonban ennél is nagyobb volt, mert kissé formabontó újításként a szekció-előadások végén minden posztert kiállító is kapott 3–4 percet mondanivalójának felvillantására. A szekciókban a következő témakörök szerint csoportosították az előadásokat:
37
Mikor beszélgetni kezdünk Csanak-házzal, Ex-adóhivatallal, Új szárny-nyal és Átriummal, a Generali-Bank építése által új kommunikációs helyzetbe vont épületekkel a Piac utca–Arany János utca sarkán, azonnal egyértelművé vált a külső szemlélő számára is, mennyire ismerik már egymást, milyen jól összeszoktak, és mégis mennyire önállóak tudtak maradni néhány éves kapcsolatuk alatt, hovatovább azon belül is. Azonban az érthetőség és tárgyszerűség kedvéért be kell mutatnom őket, hogy a későbbiekben minden nyájas olvasó számára érthető legyen, miről is folyt a disputa a három (és fél) ház között. Történt, hogy a kétezres évek legelején az egyik, magyarországi leányvállalattal is rendelkező nagy nemzetközi biztosítótársaság új épületet („lakó-házat”) keresett magának Debrecen belvárosában. Tudjuk, nagyobb hely kellett, korszerű és ügyfélbarát fogadótér kellett, arculatépület kellett, satöbbi, satöbbi kellett. A Piac utca középső szakaszán, az Arany János utca sarkán álló két régi bérház és a mögöttük található, „fejlesztésre alkalmas”-nak nyilvánított terület éppen megfelelt a célnak. A főutca térfalában, a sarkon, 51-es azonosítószámmal jelölve áll Csanak-ház, igen furcsa képződmény. Furcsa az élete, furcsa a topográfiája és morfológiája, vagyis helyrajza és alakrajza, s ennek megfelelően furcsává lett mai
állapota is. Nem tudni, ki volt a tervezőatyja, a művészet- és építészettörténészek mindmáig vitatkoznak rajta; csak annyiban egyeznek meg, hogy a szedett-vedett debreceni belváros egyik „fontos történeti értéke” az épület, el is nevezték hát „műemléknek”. Minőségét minden bizonnyal annak köszönheti, hogy építtetője és névadója, bizonyos Csanak József, a tizenkilencedik század második felében „a Tiszántúl legjelentősebb gyarmatáru-kereskedője” volt: az épület nagyvonalúsága ekképpen egy nagyvonalú világfinak köszönhető, és nagyvonalúsága minden bizonnyal még jelentőségteljesebb is lehetett volna – erre enged következtetni a ház mindmáig fennálló torzóléte. Az Arany János utcai arca csak félhomlokzat, a kapuközéptengelytől (mely így csupán virtuális centrum) csak a főutca felé van meg az eklektikus-romantikus, axisokból és párkányokból összeálló raszterrend, a másik oldal üres, ott az épülettest hiánya van csupán. Ez a mellékutcába való befordulás magyarázza azt az egyébként meglehetősen furcsa tényt is, hogy a főbejárat nem a főutcára nyílik. Ahol Csanak-ház szomszédja Ex-adóhivatal, ő a negyvenkilences szám birtokosa a Piac utcán, építészetileg és történetileg sem olyan értékes, mint sarokpárja, de amennyije van, az elég a „helyi védettség” cím birtoklásához. Ő is bérháznak épült, de az utóbbi
Fotó: Bun Zoltán
„Idegen van közöttünk” Bun Zoltán DISPUTA Árkádok 38
Disputális stílusgyakorlatok II. Reimholz Péter debreceni Generali-házáról
apró munkát igénylő módszerének” elkötelezett híve. Vagyis már előre feltételezhető volt, hogy a belvárosi sarokponton újonnan létrejövő térbeli és időbeli közeledés ilyen szabályok szerint valósul majd meg, barátságos egységgé olvasztva a feleket, merthogy akkor még csak ketten voltak. Mi is történt hát? Az L-alakban beforduló Csanak-ház értő-féltő műemléki gondos-
DISPUTA Árkádok
évtizedekben irodaként használták, példának okáért ő „nyelte magába a sok súlyadót” is. Megemlítem még, mert meg kell, az Arany János utcai szomszédot, Orosz Főkonzulátust, aki szintén eklektikus városi palota, de a szabadon álló fajtából, az utcafrontról előkerttel visszahúzva, a városközponti sűrű-térfalas beépítést oldva, az alacsonyabb, kisvárosias karakter felé átkapcsolódva áll tizen-huszon-egynéhány méterrel Csanak-ház mögött. Azt már Új szárny említi meg, hogy a két régi épületet és őt összeismertető építésznek „nagy rutinja van az »új« történeti vagy legalábbis jellegzetes környezetbe illesztésének műveletében.” Mondják, „érzékenyen viszonyult már korábbi budapesti projektjeinél is a helyi karakterhez: alkalmazkodtató képessége segítségével épületei szellemükkel és formájukkal is értően fordulnak szomszédaik felé, miközben nagyon maiak is.” Nem véletlen, a megbízó cég, a biztosítótársaság filozófiája is hasonló, s így képzeli el saját épületeit maga az építész is, amikor azt írja, hogy ő is „a megőrizve haladás összetett, sok-sok gondoskodást és
39
DISPUTA Árkádok 40
kodással újult meg, teljes egészében megtartva egykori karakterét. Ex-adóhivatal utcai frontja és bejárata (mely az új egységben is főbejáratként működik) szomszédjához hasonlóan régi-új ruhát kapott. A telek belsejébe nyúló részeit eltávolították, és ahol a funkció megkívánta, összenyitották Csanak-házzal; „mintha utólag, valami megtekert módon sziámi ikrekké műtöttek volna minket” – mondja Csanak félig tréfásan a szerves egymáshoz kapcsolódásról. A két telekbelső ezek után összenyithatóvá vált, és mivel Orosz Főkonzulátus mellett a szabályozás a városszövetbe „új utca bemetszését” írta elő, a telkek hátsó frontját le lehetett zárni. Ide került Új szárny, az Arany János utcára merőlegesen – kifelé ötszintes magasságával az új utca térfalát, befelé pedig magát Átriumot definiálva. Emígy az utóbbi („jól érzem magam közöttük, de gyakran őrlődök kétségeim közt” – így Átrium) körbehatárolt belső térré válik, oldalain különböző korok gesztusfalai állnak s az eget láttató üvegtető zárja le (be). Békítőpartnerként és a kapcsolat optimalizálásában tehát fontos szerepet ját-
szott a terapeuta-építész, akinek rendeznie kellett a két régi ház egymás közötti viszonyát és a régiek és az új közötti kapcsolatot is. Az előzetes, hosszas és mélyenszántó elemzésről, önvizsgálatról szinte egyszerre mondja Ex-adóhivatal és Csanak-ház is, hogy nagyon sok energiába „került feltárni magunkat, de mindvégig láttuk a célt magunk előtt, valamiféle fizikai és szellemi megújulást, tudod, úgymond »a korral való haladást«, ami nem pusztán a külsőnk átalakítását vagy felfrissítését jelentette, hanem azt is, hogy eddigi szótlan egymás mellett állásunkból elmozduljunk és érdemben beszélgetni kezdjünk.” Csanak-ház aztán fellelkesülve folytatja: „igen, de nemcsak egy olyan termékeny vita alakult ki közöttünk, ami pusztán kettőnk kapcsolatára vonatkozott, hanem a szituáció elemzése és kiterjesztése bevonta a környezetünket is a disputába.” Mondom nekik, hogy valóban, a történeti belvárosok revitalizációja során ez az egyik fő cél nem a területek „piaci alapon történő kizsákmányolása”, hanem a meglévő téri és hangulati szövetek átértékelése, a hagyományos, zárt urbánus tömb fellazítása. „És mindennek az az egyik kulcskérdése, hogy milyen kéz, úgy értem, milyen szemlélettel rendelkező szakember nyúl hozzá a meglévő beépítéshez” – fűzi tovább Új szárny a gondolatot; „a mi esetünkben, noha gyakorlatilag egy kézben összpontosult az irányítás, bizonyos szempontból mindannyiunkhoz másképpen kellett odafordulni.” Nem kellett, csak lehetett, vetem fel. Én úgy látom, ez az attitűd a Debrecen-belvárosi sokféleség figyelembevétele, érzékeny kritikája, a régi réginek hagyása, az új újnak csinálása és a közöttük lévő viszonyrendszer rendbetétele, mely utóbbi nem feltétlenül a kapcsolatok egyértelműsítését és rögzítését jelenti, hanem sokkal inkább a helyben rejlő lehetőségek feltárását. „Szerintem is nagyon fontos a minket összekötő kapcsok minősége – ad hangsúlyt fölvetésemnek Csanak-ház, – és nem is feltétlenül azok a dolgok, hogy egyikünk sem nőtt össze a másikkal, nem kényszerítettek minket szoros egymásmellettiségbe, hogy hagynak minket lélegezni, hanem hogy így együtt, eltérő korunkat nem tekintve, mégiscsak egységbe rendeződünk, és régi karakterünk megmaradása mellett tudunk valami újat mutatni, közösen.” Átrium – jogosan – hozzáfűzi még: „azért egyáltalán nem mindegy, fizikailag hogyan kerültök egymással kontaktusba, hiszen valójában az határozza meg, szerintem döntő részben, a köztetek lévő relációt. Én látom, hogy Csanak, neked a mellékutcára
mivel ezután újra a nagyobb léptékek felé tereltem a beszélgetést, a belső relációkról a külsőkre helyezve a hangsúlyt. Felvetem beszélgetőpartnereimnek, hogy a részben kívül, erőteljesebben belül megjelenő változatosság tágabb környezetük sajátja, a sokféleségű belváros önnön karaktere. S ekképpen ők is szerves részei szomszédságuknak. „Igen ám, de akkor hogyan értékeljük Új külső burkolatát, azt a tőlünk teljesen idegen téglaszerű felületet? Szerintem az azért nagyon más, nem része annak a heterogenitásnak, amiről most szó van. Nem abból az elemkészletből van, amiből a sokszínűségünk felépül. És önmagában is unalmas, nemheterogén” – fejezi ki nemtetszését Csanak-ház, de Átrium más véleményen van. „Részben igazad van, de van, amit félreértesz. Új – ha úgy tetszik – azért nem korszerű, mert épphogy a mi formánkban jelenik meg, a mi típusunkat jeleníti meg, azt mondanám, posztmodern ikertestvérként áll közöttünk, ha nem is sziámi-, de klóntestvérként.” Gyorsan hozzáfűzöm, hogy bizonyos, úgynevezett „kontextualista építészeti irányzatok” valóban használták a tipológia eszközrendszerét, és Új szárny is hasonló elvek szerint jöhetett létre. „Igen, ilyesmiről lehet szó – folytatja Átrium, – Új pontosan olyan ház, úgy értem, tényleg csak falak, nyeregtető és zárt kubus, mint amilyen Csanak vagy én, csak eltávolítottak róla majdnem minden felesleget, ami viszont rajtunk megvan. Így értem én a ház típusát, valamiféle európai házét, mert azt be kell látnunk, hogy Új tulajdonképpen bárhol állhatna a kontinensen. Ami persze nem probléma, hanem inkább érték. És ha így gondolkodunk, akkor gyakorlatilag majdnem mindegy, mivel burkolták le, ha az egységes felületet és így archetípust formáz. Az, hogy Új külső felülete az Arany János utca felőli bütüjén felbomlik, és belekúszik még a tető-
DISPUTA Árkádok
merőleges torz falad térben önálló maradhatott, annak érdes-rusztikus felülete befejezetlenségedet emeli ki, amit még tovább hangsúlyoz, hogy hidakkal meg ablaknyílással kapcsolódsz össze Újjal, köztetek szabad teret hagyva. Felém nézve pedig a folyosóid új értelmet kaptak belső térré válva, a szép régi lépcsőházakkal összekapcsolódva, és felül is, ahol a régi tető az üveg alá fut, »ház a házban« építészeti idézőjelet produkálsz. Meg ugyanígy a másik oldalon is, Ex, a belső homlokzatod teljesen átalakult, új, transzparens rétegzettségeddel fokozatosan hatolsz belém és ugyanakkor én is a te testedbe. És csak leheletfinom hidakkal és az átforduló, úgy mondanám, idézőjelben, hogy »átláthatóságot-biztosító-és-leis-rekesztő-falamellázattal« tartod fenn a kapcsolatod Újjal is.” Majd befejezem a körbetekintést: Új szárny, még ha kétségtelenül mai karakterű is, Átriumban éppúgy feloldódik, mint a többiek; felületi és térbeli tagoltságaival, megnyitásaival, sokszínűségével válik részévé a baráti közösségnek. Minden nagyobb egységben és a részletekben is fellelhető tehát annak a módszernek az eredménye, melyet a bevezetőben már előre jeleztem. Most önmagamat idézve: az építész „érzékenyen viszonyult már korábbi budapesti projektjeinél is a helyi karakterhez, alkalmazkodtató képessége segítségével épületei szellemükkel és formájukkal is értően fordulnak szomszédaik felé, miközben nagyon maiak is.” A kijelentéssel azonban az a probléma, hogy nem ilyen egyértelmű az eredmény. Sem az egyik, sem a másik irányba – amivel persze az építész és házai is tisztában vannak: „az eljárás egyeseknek nem elég konzervatív, másoknak nem elég progresszív” – állapította meg valahol a tervező maga. Csanakház és Ex-adóhivatal úgy újultak meg, hogy a változás szinte láthatatlan, Új szárny úgy korszerű, hogy közben valamiféle posztmodern-kontextuális arcot ölt. „Mindegyikünk önállóan és a beépítésünk, az elhelyezkedésünk módja szintén értékelhető így is, úgy is” – vonja le a következtetést Ex-adóhivatal. „Nem kerülünk durván, drámaian, direkt módon a középpontba, az érzéketlenséggel szemben állunk, ugyanakkor így érzelmessé, decenssé, simulékonnyá válunk. Miközben persze az sem igaz, hogy ne vállalnánk önmagunkat, ne lenne saját véleményünk: csak éppen ezen ambivalens módon közöljük a külvilággal hozzá fűződő viszonyunkat.” Érdekes megjegyzések ezek, különösen úgy, hogy korszerűségnek és hagyománynak újabb aspektusai tárulnak majd fel,
41
DISPUTA Árkádok 42
ről leforduló fémlemez-burkolat is, meg egy cégér domborművet is integráltak bele, szerintem inkább ez az, ami ha nem is – hogy úgy mondjam – »rontja az összképet«, de mindenképpen gyengíti a típus szigorúságát, egységességét. Azt hiszem, ez egy érzelmes motívum, annak ellenére is, hogy sokan a cinklemezt magát durva és neutrális anyagnak tartják.” Csanak-ház riposztja következik: „Ha már érzelmeket említesz, szerintem ez az egyszerű, hogy is mondtad?, »típus háztömb« vagy valami ilyesmi, szóval hogy ez sokkal durvább vagy, megint csak a te szavaddal: »neutrálisabb« tényező, ilyen csupaszon, zártan, csak unalmas rendbe rakott ablakokkal tagolva.” „Pont olyan, mint mi” – szólal meg végre Ex-adóhivatal, de rövidke mondata jelentős hangsúllyal hangzik el és elgondolkodtató csendet is eredményez. A beszélgetés vége felé közeledve felvetem még, hogy szót ejthetnénk hármuknak-négyüknek a városban elfoglalt pozíciójáról. Abban egyetértünk, Új szárny Arany János utcáról való befordulása gyakorlatilag „kényszer”, ilyennek kellett lennie a szabályozás miatt. „Igen, de ez csak a sokféleséget, a térbeli sokféleséget erősíti – mondja maga Új szárny. – És szabad levegőt biztosít ez az elrendezés Orosz Főkonzulátusnak is, legalábbis többet, mint amivel korábban rendelkezett. Városi palotáról lévén szó, azt hiszem, ez kifejezetten előnyös dolog.” Csanak-ház, folytatva a gondolatot, arról beszél, hogy Új szárny pozíciója mellett fontos az Arany János utcai homlokzati játék is a városi zárt tömb, az urbánus szövet fellazítása szempontjából: „Befejezetlen torzólétem csak segíti és talán már eleve indukálja a masszív és magas zártsorú beépítés lebontását.” Provokációként ellenvetem, hogy akár be is lehetett volna fejezni, meg lehetett volna építeni a kaputól balra eső részt, folytatva az eredeti homlokzati struktúrát, gyakorlatilag megtükrözve azt. „Kétlem, hogy az jó megoldás lett volna – veszi át a szót Ex-adóhivatal. – Én nem hiszek az ilyen »történelemhamisításban«. Ha úgy épült meg százvalahány éve, hát úgy. Ma már másképpen kell hozzányúlni. Még akkor is, ha így töredékes marad Csanak. Persze nekem furcsák, majdhogynem dísszerűek azok a tűzihorganyzott acélrácsok Új és Csanak között. Bár részben bontják, részben megtartják az utcavonalat, megítélésem szerint még egyszerűségükben sem illenek Új szikárságához.” „Hozzám ugyan nem tartoznak”, így Új szárny. „Hozzám még annyira sem” – tagadja a kapcsolatot Csanak-ház is. Átrium
azonban mindenkinek tetsző megoldással áll elő: „Szerintem mindannyiunk részei, vagyis a városhoz tartoznak, azért vannak ott, hogy erősítsék mindazt, amiről eddig beszéltünk: a heterogenitást, a városi léptékváltást, a kapcsolatot régi és új között. És ugyanilyen az én szerepem is, eredetileg éppannyira a város részének szántak, mint a ti előtereteknek. Mindenki által átjárható lettem volna, hiszen a két régi ház egyegy kapuján bármerről működött volna a megközelítés, és példának okáért egy kávézóval vagy valami hasonló funkcióval a földszinten igazi városi terecskévé válhattam volna.” „De bezárták az Arany János utcai bejáratomat!” – hangzik el a sértett Csanaktól a kulcsmondat. „Pontosan. És így csak az jön be, akinek intéznivalója van idebenn, akinek célja van itt, nincs lődörgés, korzó. Nem tudom, hogy a biztonságtechnika vagy valami más követelte-e meg ezt az utólagos, az összeépítésünket követő lépést, de jelentősen gyengíti azt az ösz szhatást, amit térileg sikerült elérnünk.” És valóban: szinte hiábavaló az értékük, együttesük nem tudott a város szerves részévé válni. „Majdhogynem kirekesztettnek érzem magam, és ez persze a többiekre is igaz, bátran mondhatom.” (Átrium vagy Csanak-ház mondta, már nem is tudom.) Ami elméletben, terveken működött, azt a gondolatot a valóság érvénytelenítette. Az Arany János utcai bejárat majdhogynem szimbolikus értékű bezárásával nemcsak Átrium, hanem a többiek is megszűntek létezni az utca embere, vagyis a város számára. Csanak-ház és Ex-adóhivatal nem más ma, mint két „szép régi ház”, „felújított kulissza” a főutcán, míg Új szárnyat legfeljebb a mellékutcában járók veszik észre, már ha. Átrium pedig úgy van, hogy nincs. És ezzel beszélgetőpartnereim is tökéletesen tisztában vannak, el is csendesednek, feszengővé válnak, a rendelkezésre álló városi tér elvesztéséből eredő hiányt csak nehezen tudjuk értelmezni. Hiába volt köztünk egy a „városi életbe” bekapcsolódni akaró „barátságos épületegyüttes”, hiába volt meg a lehetősége az asszimilálódásra, úgy tűnik, a „harcot elbukta”, a „küldetését nem tudta teljesíteni”. Reményt (vagy talán kiskaput?) mégis adott számunkra, felcsillantotta előttünk nyitottságát és fogékonyságát a kapcsolatépítésre, „tetszhalott létemből bármikor visszatérhetek” – mondja Átrium, és kezdünk hinni benne. Meg egy jobb élettérben, amelynek a lehetősége már adva van. Fotók: Szentiváni János
A geometria spiritualizálása Gerle János
A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, mikor építészként végeztem és a legnagyobb nyitottsággal figyeltem a nemzetközi építészeti eseményeket, volt egy különleges, azt mondhatom, kegyelmi pillanata az építészetnek. Nem jár messze a valóságtól, ha – bármilyen furcsa – úgy fogalmazok: bekövetkezett az építészet vége. Az olasz racionalisták, Aldo Rossi és néhány barátja, terveikkel eljutottak a forA megnyitó természetesen csak rövid ösz- mák, az építészeti kifejező eszközök miszefoglaló, nem adhat képet a teljes élet- nimumáig, olyan pontig, ahonnan tovább műről, amelyből a kiállítás maga is csak egyszerűsíteni, tovább visszavonulni nem egy részterületet emel lehet. A megdöbbentő ki. Viszont lényegaz volt, hogy rajzaikon re törő sűrítmény: a a végsőkig lecsupaszímagam Rossi-legendátott elemi formákban ja, ahogy azt a kevés, megjelent egy rendkíám döntő benyomást, vül érzékletes, gazdag melyeket csak a művelelki tartalom. Leginiről készült publikácikább Malevics szupreók nyomán szerezhetmatizmusához lehet ezt tem, a magam számára a folyamatot hasonlítaelraktároztam és most ni, csakhogy az építémint a mai építészet szetben a tiszta kocka, zűrzavarában használúgy tűnik, sokkal áltaható tanulságot előlánosabb mondanivalóadom. val rendelkezik, mint Jövőre lesz 10 éve, Aldo Rossi: Carlo Cattaneo egyetem, 1989 Malevics fehér négyzehogy Aldo Rossi megte. A minimális formák halt – 66 évesen –, valójában még kortárs, felfedezése ugyanakkor nem tévesztendő mégis inkább az építészet nagy klassziku- össze a Bauhaus késői szakaszának útkeresai közé tartozik, mintha másképp állna sésével, a minden korábbi formát és azokbenne az időben, mint más kortársaink. Sok hoz kötődő mondanivalót elutasító tiszta nevezetes tanítványával, barátjával, kollé- funkcionalizmussal. Ellenkezőleg: a forma gájával ellentétben nem tartozik a sztár- kiüresítése helyén megjelent a magasrenépítészek közé. Bár általánosan elfogadott dű tartalom; a semmi, a tiszta semmi hidat tény, hogy a huszadik század második felé- vert a jelen és a múlt között. (És a jövő szánek egyik legnagyobb hatású építésze, mű- mára.) veivel nem teremtett divatot abban az érte(Kitérő megjegyzés: ez a jelenség a lemben, ahogy egyre inkább divatépítészet Bauhaus építészetében is tetten érhető, vesz körül bennünket. Mégsincs okom fáj- vannak konkrét formai analógiák a kondalmasan felkiáltani: hol vagy Aldo Rossi? ceptuális, a racionalista építészet követői tudva, hogy nagysága nem mulandó divat, és a majd ötven évvel korábbi funkcionas hogy ezt valószínűleg hazájában tudják a listák között, akiket szívesen nevezek önlegjobban, ahol talán a legnagyobb az épí- tudatlan konceptualistáknak, amikor – az tészeti kultúra becsülete. egyébként nem kedvelt – szimmetria vagy (Hatása Magyarországon sem lebecsü- a tiszta geometria előtti hódolat révén julendő, ő inspirálta Ekler Dezső legkorábbi tottak el az archetípusok felidézéséhez.) munkáit, Reimholz Péter az egykori Tölgyfa Aldo Rossi azon ritka építészek közé Galéria kapuépítményét Rossi iránti tiszte- tartozik, akik az elmélet felől közelítettek letadásként rajzolta meg – vajon megvan-e a gyakorlathoz, tervezőként biztos alapot még valahol az eredeti helyéről elúsztatott jelentettek számára folyóirat-szerkesztőépítmény, a Teatro del Mondo, az úszó szín- ként, építészettörténeti kutatóként eltölház kicsinyített idézete?) tött évei. A Casabellában jelentette meg
Az Olasz Kulturális Intézet és a Debreceni Egyetem Olasz Tanszéke szervezésében az egyetem központi épületének aulájában volt látható az olasz építész színházterveiből öszszeállított kiállítás. A szakmai megnyitót Gerle János DLA, Ybl-díjas építész, a műszaki főiskola docense tartotta március 27-én a színházi világnapon. Ennek szerkesztett, kiegészített változatát adjuk itt közre.
DISPUTA Árkádok
Aldo Rossi színházterveinek debreceni kiállítása elé
Aldo Rossi: Színház, Frankfurt, 1991
DISPUTA Árkádok
tanulmányait saját – későbbi – építészete elődjeiről, a racionalizmus előfutárairól. A racionalizmus – a tiszta ész követelése – minden korban forradalmi tett volt; Étienne Louis Boullée mint a francia forradalmi építészet legabszurdabb és legszélsőségesebb képviselője az építészetben elsőként követelte a formák eredetéhez való visszanyúlást és a stílusok megtagadását, Adolf Loos a bécsi szecesszió racionalizmusát emelte metafizikai szintre. Mindketten belefutottak a geometria szakralitásába, az antik kultúra alapelemeit felnagyító szürreális vízióik egyúttal a geometria mélyén rejtőző szimbolikus és transzcendens tartalmakra hivatkoztak. Amikor Aldo Rossi jungi ősképeket, az építő tevékenységre vonatkozó közös tudatalattiban megtalálható ősformákat sorol egymás mellé bravúros rajzain – a racionalizmusnak és az irracionalizmusnak ugyanezt a sajátos elegyét hozza létre. Ez a különös világ tehát az Olaszországban saját hagyománynak tekintett antik építészet formáiból, a két há-
44
Aldo Rossi: A Fenice opera helyreállítása, Velence, 1997
ború közötti olasz metafizikus szürrealizmus festészetéből (Giorgio de Chirico, Carlo Carrà), a klasszicizmus forradalmi újításaiból táplálkozik. A racionalisták a szélsőségek dacára olyan környezetet alkottak, az elméletből leginkább gyakorlatra váltó Aldo Rossi jóvoltából, amellyel a szemlélő a ráismerés élménye által könnyen és a lelke mélyén azonosulni képes. Az építészetnek éppen ez a lényege: a külső tér kommunikációja az ember belső organizmusával. Tudjuk, a makrokozmosz és a mikrokozmosz között a kettő azonosságából fakadó harmónia létezik, amelyet azonban az építészet, a környezet mint az életet meghatározó tárgyi világ megzavarhat, annak eleven kapcsolatát megnehezítheti vagy éppen ellenkezőleg, létrejöttét és működését segítheti. Erre a harmóniára utal Rossi művészetében, hogy a méret közömbössé válik (ezért sincs helye munkáiban az önmaga léptékének elhagyására alkalmatlan ornamentikának), lényegében ugyanazt a formát építi meg úszó színháznak vagy használja kávéskannának – és valóban, a formának mindkét méretében van misztikus ereje. Ezért képesek a nem a környezetük léptékéhez, hanem csak a kozmikus-lelki geometria törvényeihez igazodó épületei rendet teremteni a szétzilált városi szövetben, hiszen az építészet legfontosabb tulajdonságával rendelkeznek: rendet visznek a káoszba. Ráadásul metafizikai természetüknél fogva még csak közvetítő nyelvre sincs szükségük, mintha építész és közönsége között valami titkos, közvetlen kommunikáció volna lehetséges: a formanyelv révén, amelyet Lechner Ödön is a saját építészete kulcsfogalmának tekintett, nem a gondolkodás, hanem a mély érzelmek szintjén jöhet létre az üzenet átadása, a kommunikáció. A kommunikáció fontosságát hangsúlyozza Rossi, amikor a városra mint sajátos színházra tekint, ahol a szereplők
Aldo Rossi: Technológiai park, Lago Maggiore, 1993
séget éli meg, azt mondta, ez regresszió, visszalépés a csecsemőkori óceáni állapotba. Freud e tekintetben redukcionista volt. Jung épp ellenkezőleg, minden archetípust spirituálisnak, transzperszonálisnak gondolt, miközben az általa leírt archetípusok egy része tisztán preperszonális, preracionális emberi állapotok ősképe, és csupán néhány valóban transzperszonális, spirituális. Ez a kétféle összekeverés együtt a racionalitást ördögivé festi át, és ez katasztrófa.” Természetesen a „racionális” szónak másfajta értelmezésével kell ezt a gondolatot Rossi műveire alkalmaznom. „Racionalizmusa”, azaz archetipikus építészete számomra a transzperszonális tudatállapot kifejeződése, amelyben felfedezhető a gyermeki, preperszonális állapot emléke. Rossi alkotásai e gondolat értelmében az elemi geometria spiritualizálásával teremtik meg egy lehetséges jövőbeli építészet alapjait.
DISPUTA Árkádok
a város tipológiai elemei, amelyek kutatásával, rendszerezésével és alkalmazhatóságával foglalkozott, egymással folyamatos színjátékban, ha tetszik drámai folyamatban állnak. Színháztervei ezért is sűrítményei egész építészeti felfogásának, leginkább éppen díszletterveiben (bár a színházi belső tereiben is a város külső tereinek megjelenítésére törekszik), amelyekben várostipológiai és elemi geometriai idomai alkotják az életet sűrítő dráma hátterét. A város színházat játszik, és a színház a város esszenciáját teremti meg – újabb bizonyítékaként Rossi a világot egységben látó, harmóniateremtő felfogásának. Emlékezésében ezt írja róla Kurt W. Foster: „Házai elfelejtett események emlékművei. Az idő eltűnt, de mint gyermekkori emlékek megmaradt tárgyi tanúi, amelyek hol gigantikusak, hol parányiak. Mint a gyermekkor emlékei túlélik a felnőtt kor traumáit, ellenállnak minden változásnak és bomlásnak. Általuk úgy élhetjük át a jelent, mint a múltból a jövőbe való átmenet egyetlen tárgyba sűrített pillanatát.” Örömmel használom fel az alkalmat, hogy Rossival kapcsolatban – a fenti idézetre is hivatkozva – korunk kivételes képességű filozófusának, az amerikai Ken Wilbernek egy fejtegetését idemásoljam, amelyet Gánti Bencének adott interjújában olvastam. (Lettre Internationale, 55. szám) „Ha az emberi tudat fejlődését nézzük, azt látjuk, hogy az a preperszonálistól a perszonálison át a transzperszonálisba halad, … és a preracionálisból a racionálison át a transzracionálisba. Az emberek gyakran összekeverik a pre- és a transzracionálist, egyszerűen azért, mert mindkettő nem-racionális. Ebbe a csapdába kétféle módon szoktak beleesni. Az egyik a „felemelés”, amikor valaki a pre-t gondolja transz-nak. Az egyén ilyenkor megéli preracionális impulzusait (pl. kitörő, impulzív érzelmeit), és azt hiszi, ez transzracionális (spirituális). Minden, ami nem racionális, spirituálissá válik a szemében, s minden, ami racionális, ördögivé. A másik, amely ugyanilyen gyakori, ha nem gyakoribb a modern időkben, az ellenirányú tévedés. Ez esetben amikor valódi, hiteles transzracionális (spirituális) állapotot lát az egyén (pl. teljes tudati tisztaság, a mindennel való egység, az univerzális szeretet és transzcendens öröm állapotát), azt preracionálisnak tekinti. Azt mondja, ez nem más, mint infantilis regresszió, gyermeki, nárcisztikus állapot. Ennek Freud volt a mestere. Valahányszor azt látta, hogy valaki a világgal való egy-
Aldo Rossi: Képzőmûvészeti múzeum, Lipcse, 1997
45
Apák és fiúk
DISPUTA Lépcsők
Viktor Jerofejev: A jó Sztálin
46
Minden egyes orosz mű magyarországi megjelenése jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk azon, milyenek a mai orosz irodalom pozíciói a magyar és a nemzetközi könyvpiacon. Mennyire elismert, mennyire mellőzött, reprezentált, netán túlreprezentált, kik képviselik, történik-e bármi olyasmi, ami túlmutat a művek megjelenésén, beépül-e valami az elmúlt másfél évtized terméséből a magyar irodalomba? Annyira naiv persze nem vagyok, hogy bármiféle párbeszédet vagy kölcsönös érdeklődést feltételezzek, hisz miközben Nyugat-Európa volt gyarmattartó hatalmai évtizedek óta próbálnak szembenézni az egyre terhesebb birodalmi örökséggel, és a posztkoloniális identitás alakulásában az is szerepet játszik, hogy elgondolkodnak azon, milyennek látják őket a gyarmati sorból, az ő uralmuk alól szabaduló népek – Oroszország máig sem adta fel birodalmi ambícióit. Az oroszok többsége sértődötten tekint nemrég szabadon engedett volt szövetségeseikre, hálátlannak tartják azokat, akiket Sztálin felszabadított, oltalmazott, majd örökül hagyott utódainak – most mégis elfordulnak Oroszországtól. Jelcin gesztusait visszavonva Putyin továbbra is akadályozza a katyńi tömeggyilkosság kivizsgálását, sőt groteszk ellenoffenzívát indított: e monarchista kágébés ellátogatott Kosztromába, a Romanov-dinasztia bölcsőjébe, ahol megajándékozták egy nemrég előkerült értékes XVII. századi lelettel, a feltehetőleg csak Glinka operájában létező Ivan Szuszanyin koponyájával, aki a legenda szerint a mocsárba fullasztotta a Moszkvából visz szavonuló lengyeleket, megmentve ezzel Alekszej Mihajlovics Romanovot – azóta Szuszanyin arcának számítógépes rekonstrukcióját is publikálták, nagyon hasonlít arra a színészre, aki a Nagy Színházban alakítja. Oroszország új nemzeti ünnepe arra emlékeztet, hogy Moszkvát, a centrumot egyszer már megmentette az agresszív perifériától lakói áldozatkész hősiessége, eztán sem hagyják, hogy leigázzák őket az észtek vagy a litvánok. Itt amúgy is gyakran fordult a visszájára a centrum és a periféria bensőséges viszonya: a közép-európai lázadókat gyakran száműzték az „anyaországba”, a birodalmi központban élők
egyáltalán nem érezték úgy, hogy prosperálnak a talányos, kulturálisan sehogy sem asszimilálható perifériához képest. Így aligha valószínű, hogy az orosz értelmiség nagy érdeklődéssel olvasná a közeljövőben, hogyan írja le Márai vagy, mondjuk, Stanisław Vincenz a felszabadítókkal való találkozást. Aligha akarják egyhamar összevetni a nagy orosz hősi eposzt a különböző nemzetek kisepikájával (például a nemrég még háziszerzőnek tekintett Vaszil Bikov késői műveivel). Sajnos kevés segítséget kapunk a posztkolonializmus legismertebb teoretikusaitól az orosz irodalom újfajta értelmezéséhez. Nagyon úgy néz ki, hogy a világ más tájain nem végzik el helyettünk azt a munkát, amely közép-európai szempontból igen fontosnak és aktuálisnak tűnik. De azért már találhatunk néhány ígéretes példát. Clare Cavanagh, a Harvardon végzett szlavista Posztkoloniális Lengyelország. Fehér folt a kortárs elmélet térképén című tanulmányában azt furcsállja, hogy Jameson és Said leggyakrabban idézett műveikben kizárólag a leggazdagabb országok és a harmadik világ kapcsolataira koncentrálnak, nem létezik számukra a második világ, ahová Oroszország tartozik nemrég szabadult szövetségeseivel egyetemben. Továbbra is Írországot tartják az egyetlen koloniális tapasztalatokkal rendelkező európai országnak, marxizmusuk és gyógyíthatatlan kommunista szimpátiáik megakadályozzák őket abban, hogy kiterjesszék Oroszországra az imperializmus fogalmát, és levonják ebből a megfelelő következtetéseket. Cavanagh azt is furcsállja, hogy bár Said műveiben igen fontos helyet foglal el Joseph Conrad, a szerző mégsem tulajdonít jelentőséget azoknak a birodalmi erőknek, amelyek „a száműzetés marginalitásába” kényszerítették. Az angol irodalomban a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján színre lépő nemzedék takarította el a politikailag már nem létező, de a regényirodalomban még virtuálisan tovább élő brit birodalom romjait. Amikor Ewa M. Thompson, az Amerikában élő kiváló lengyel russzista, az orosz irodalmat posztkolonialista szempontból tárgyaló egyetlen monográfia szerzője (Imperial Knowledge. Russian Literature and Colonialism, 2000) azt mutatta be a mű záró
rosszabb, az írói státust egyedül igazoló Szovjet Írószövetségen kívül találta magát. A Metropol új fejezetet nyitott az orosz szamizdat történetében. Szerzői nem föld alá szorult ellenzékiek, hanem olyan elismert, nemzetközi hírű írók voltak, mint Vaszilij Akszjonov vagy Fazil Iszkander, olyan pályakezdőkkel kiegészítve, mint Viktor Jerofejev vagy Jevgenyij Popov. Nem úgy kezdődött a történet, hogy emiatt újabb kedvencek tűnhetnek el a nyilvánosságból (igaz, a hívei szemében amúgy bátornak tűnő Okudzsava olyan jól ismerte a bonyolult játékszabályokat, hogy végül bölcsen lemondott a több mint kockázatos szereplésről). Jerofejev szerint nem sokon múlt, hogy nem sikerült engedélyeztetni a kiadványt. Ma már nehéz megérteni, mit árthatott volna a birodalmi ideokrácia végnapjaiban a nyilvánosság perifériáján, kis példányszámban kiadott, kísérletező kedvről árulkodó összeállítás. Csak hát a szocialista irodalompolitika legendás dialektikája valahogy úgy működött, hogy bizonyos művek és törekvések önmagukban még elviselhetők voltak, ha viszont sejtettek mögötte valami „szervezkedést”, netán meghirdettek valamiféle irányzatot, akkor már meg is volt az összeesküvés. A meglepően jó nemzetközi visszhang alighanem annak köszönhető, hogy Moszkvából, az irodalmi élet központjából, a külföldi tudósítók által is jól ismert világból indult a kezdeményezés, a szereplők pedig nem a birodalom vesztére esküdött öngyilkos merénylők, hanem a hatalommal és a nyilvánossággal sokkal bonyolultabb játszmát folytató elismert alkotók voltak. Olvasható is a könyvben egy-egy korabeli cikk a Le Monde-ból és az International Herald Tribune-ból. Mindenestre Jerofejev első irodalmi sikerei azonnal véget vetettek apja diplomatakarrierjének. Amikor a szerző végiggondolja e politikai apagyilkosság következményeit, nyomatékosan kéri az olvasót, hogy ne a freudizmusban keressen ehhez magyarázatot. Megmaradva a birodalom- és a családtörténet összefonódásánál: az apa esetében a birodalommal való totális azonosulás volt a felemelkedés és az önmegvalósítás útja, a fiú viszont csak úgy kezdhette meg írói pályáját, hogy deviáns alattvaló lett, ezzel viszont rögtön kegyvesztetté tette az apját. A konfliktus számos irodalmi asszociációt indít el. Az apák és fiúk már a XIX. századi orosz elitben is így követték egymást: a mérsékelt, lojális szülők gyerekei a
DISPUTA Lépcsők
fejezetében, hogy ez a folyamat Oroszországban is megkezdődött, főként Ludmila Petrusevszkajára hivatkozott. Jerofejev új könyve ebből a szempontból talán még Petrusevszkaja műveinél is fontosabb, hiszen itt nincs semmiféle áttétel, itt maga a birodalmi örökség a legfőbb téma. A választott műfaj – laza önéletrajzi próza, a művész ifjúkori önarcképe, vallomás arról, „hogyan lettem író” – igen alkalmas a téma feldolgozására, hisz a Jerofejev család hősi eposza párhuzamba állítható a birodalom hőskölteményével: a szorgalmasan tanuló, a háborús veszélyekkel dacoló apa kitűnő képességeit Sztálin is méltányolta, a szovjet diplomácia csúcsaira jutott (ráadásul úgy, hogy – a kötelező kémkedéstől eltekintve – nem kellett végeznie semmiféle piszkos munkát), a világ első számú kulturális központjában, Párizsban képviselte minden kétséget kizáróan szuperhatalommá vált hazáját, amely a nyugati baloldali konjunktúrának köszönhetően igen népszerű volt a francia értelmiség körében. A még serdületlen Jerofejev olyan mitikus lények dicsfényében sütkérezhet, mint Molotov vagy Gilbert Bécaud, akinek az ’56-os magyarországi vérfürdő sem vette el a kedvét a moszkvai vendégszerepléstől (aztán Csehszlovákia megszállása már neki is sok volt). Nem 1956, hanem 1968 után válik szembetűnővé a hanyatlás – ekkor kezd megbomlani a család és a birodalom példás egysége. Az anya a prágai tavaszt követő apátiában mondja ki azt, ami a német antifasiszta emigráció számára evidens volt: szégyellem, hogy orosz vagyok. Vagyis nem fordul harciasan „Oroszország rágalmazóihoz” (mint Puskin), hanem Marlene Dietrich beszédhelyzetébe éli bele magát, aki nem hivatkozott arra Amerikában, hogy szegény németeknek úgyis annyifelé kell harcolniuk, és még bántják, gyalázzák is őket. Persze ez a mondat (mostanáig) a családban maradt, a katasztrófa csak tíz évvel később következett be. Miközben a birodalom az afganisztáni háborúra fordította azokat az anyagi eszközeit, amelyekből elindíthatta volna a tovább már büntetlenül nem halogatható modernizációt, a fiú szörnyű merényletet követett el az atyai hatalom ellen: irodalmi pályakezdése olyan viharosra sikerült, hogy nagyszabású irodalomszervező, folyóirat-szerkesztő tevékenységének nem várt következményeképpen egyszer csak a rendszer deklarált ellenségei térfelén és egy hatalmas nemzetközi botrány kellős közepén, s ami még
47
DISPUTA Lépcsők 48
kritikus vagy forradalmi értelmiség sorai közt szorgalmazták a reformokat. A birodalomhoz való viszony itt is hasonló, a nézetek nemzedéki megoszlása viszont elgondolkodtató. Turgenyevnél a liberális nemeseket nyilvánítják anakronisztikusnak a mindenre elszánt doktriner „nihilisták” (hivatalos irodalomtörténeti nevükön forradalmi demokraták). A jó Sztálinban az apa vall időközben kincstárivá vált, forradalminak aligha mondható kommunista nézeteket, amelyek már csak a birodalmi ideológiát leplezik. A fiú viszont igazi liberalnij barin (netán szovjet playboy vagy az ’56-os magyarok példáján felbuzdult huligán), s a birodalom e hanyatló szakaszában az ő nézetei számítanak felforgatónak és üldözendőnek. Ugyanakkor a két személy közt van valami rejtélyes hasonmáskapcsolat. Bármennyire is különbözni akar a fiú, időnként összetévesztik őket: „hasonlít a mosolyunk, az orrunk, a szórakozottságunkban nyitva felejtett szánk, a lábunk ideges rángása, a váratlan tétovaságunk, a tarkónkon összekulcsolt kezünk, az intonációnk, ráadásul oly mértékig, hogy ketten együtt egy időgépet alkotunk.” Jerofejev szerint „csak a lusta liberális nem hasonlította össze Sztálint Hitlerrel”. A szerző nem a karaktereket veti egybe, hanem az ideológiához való viszonyukat vizsgálja. „Hitler mögött csak egyetlen lázas nemzeti eszme állt”, ezért Leninhez és Trockijhoz hasonlóan ő sem születhet újjá. Sztálin sokkal rejtélyesebbnek tűnik a könyvben. Jerofejev azt kérdezi az apjától mint tanútól, hogy Sztálin hívő kommunista vagy „szovjet imperialista”, élesebben fogalmazva „szadista és mániákus gyilkos” vagy „aszkéta inkvizítor” volt. Az apa szerint az utóbbi. Nem hiszem, hogy ez bármire is mentség lenne, az apának mégis elég volt az önigazoláshoz „a világforradalomról szóló tanítás”, rutinosan tárgyalt „a burzsoá közéleti személyiségekkel”, mindvégig biztos volt abban, hogy „az igazság mellette áll”. Az oroszok nagyon sokat köszönhetnek Hitlernek. Persze nem azért lehetnek hálásak, mert szövetséget kötött és osztozott velük, hanem azért, mert elárulta, a szövetségesek táborába kényszerítette őket. Ettől rögtön meg is bocsátotta minden bűnüket a világ (lásd Katyńt, már megint). A maga módján az apa is kivette a részét ebből a hősi történetből. Ez az a mozzanat, ahol találkozhatna az apa iránti tisztelet és a nyugati kultúrához való kötődés, ahol borzasztó könnyű lenne átcsúszni a
giccsbe és a hazugságba, a birodalom elsiratásába vagy feltámasztásába (soha többé fasizmust, soha többé háborút). Jerofejev azért tekinthető az orosz irodalom posztkolonialista korszakát előlegező legfontosabb szerzőnek – akit az életművét és egyéniségét jól ismerő Goretity József gond nélkül képes átültetni magyarra –, mert elutasította a csábítást, a Frankfurter Allgemeine Zeitung megrendelésére készült önéletrajzi műben nem meséli újra a birodalmat konszolidáló nagy elbeszélést, nem ír új Háború és békét. Tudja, hogy minden orosz birodalmi narratíva csak Sztálin halál utáni életét hosszabbítja meg. „A mágikus totalitarizmuson Sztálin copyrightja áll. Végül ismét az ő nevét fogja megkapni Sztálingrád. Sztálint nem kell rehabilitálni, mert ő már rehabilitálva van. Az orosz lélek természete szerint sztálinista.” A birodalom mítoszával együtt számol le az orosz író mítoszával. Megidézi az önéletrajz műfajában is alkotó nagy elődöket Tolsztojtól Gorkijon át egészen Nabokovig, de jó ízléssel elutasítja a kínálkozó túldimenzionált szerepeket. „Amikor egy orosz író, akit legyőzhetetlen, áporodott szag leng körül, leül önéletrajzot írni, egyetlen cél lebeg a szeme előtt: önmagát olyan karácsonyi csillagnak láttatni, amelyik a fenyőfa csúcsán ragyog.” (Viktor Jerofejev: A jó Sztálin. Fordította Goretity József. Bp., Európa, 2005. 422 oldal, 2700 Ft) Pálfalvi Lajos
Nem-egy nem-kretén nem-vallomásai Elsőként a cím hívja fel magára a figyelmet. Vajon azt kapja-e az olvasó a szövegtől, amit a cím ígér? Részben igen, de részben nem. Bálint Péter regénye azok közé a szövegek közé tartozik, amelyek a végigolvasás után azonnali újraolvasást igényelnek. Eleinte a regény a szöveg minden szintjén egységesnek és kimunkáltnak tűnik, valami apró zavar azonban mindig megbontja ezt az érzést, és arra ösztönzi az olvasót, hogy nézzen utána: vajon nem csak egy nagyon érzékeny, kifinomult játékról van-e szó valójában; tényleg az-e a szöveg, aminek mondja magát. Már az is árulkodó lehet, talán már első olvasásra is, hogy a (cím szerint) vallomásregényt Rousseau Vallomások-jából vett idézet vezeti be – a szerző egy olyan szöveget idéz meg, amely (Paul de Man elemzése óta) éppen a műfaj lehetőségeinek megkérdőjelezését juttatja a hozzáértő olvasó eszébe. Az intertextusok alkalmazásával a későbbiekben is hasonló módon bánik a szerző. A regény elején a főszereplőt (Andrást/ Bandikát) Leitner úr, nyugalmazott irodalomprofesszor magántitkáraként ismerjük meg, aki egyes szám első személyű feljegyzéseiben elsősorban „pártfogója” dolgaival foglalkozik – mint ahogy Eckermann tette Goethe mellett, vagy E. tette a Mester mellett Esterházy regényében. Az olvasó itt Leitner úr életét, levelezésének egy részét ismeri meg, és hajlamos azt hinni, hogy megtapasztalta a regény „modorát”. Ez azonban csak a 24. lapig, a második fejezet elejéig tart – onnan egy hagyományos (elsőre annak látszó) önéletrajzi regényt olvas tovább, melyben közel száz oldalon át (a hatvanadik oldaltól a regény utolsó részéig) alig említődik meg Leitner úr neve. Jellemző a szerzőre, hogy megidéz egyes befogadói igényeket, amiket aztán vagy függőben hagy, vagy (néha) megcáfol. A szöveg szépen-zengő, ugyanakkor pontos és tiszta mondatokból áll; ezt a nagyon magas nyelvi igényességet tapasztalja meg először az olvasó. Ez az, ami a regény teljes szövegén végigvonul – de a szerző ezt sem hagyja meg „önmagában érdekesnek”; belekever olyan részeket, mint: „önérzetesek és
makacs fejűek vagyunk”, „ennél is súlyosabbat nyomott a latban”, „nyafka fruska”, „baksis”, „bugyelláris”, „kiadós zupa”, „élethabzsonc”, „bértollnok”, „néveste” (=’névnap’). A nyelvi regiszterkeveredésnek ez a fajtája újra és újra megzavarja egy-egy pillanatra az olvasót. Annyira azonban nem erőteljesek ezek a zökkenők, hogy az olvasót kibillentsék a műfajhoz (önéletírás) hagyományosan kötődő olvasásmódból; a mondatok zengése és sodrása továbbsiklásra ösztönöz. Éppen ez a fő erőssége a szövegnek. Megakaszt, de ügyel arra, hogy rögtön tovább is sodorjon. Csak mélyebb, elemzőbb olvasáskor tűnik fel az olvasónak, hogy nagyon kevés biztos dolgot tud mondani a szövegről. Kérdéses marad, hogy milyen összefüggés van a regény elején található (néhány szándékos stilisztikai kisiklást tartalmazó), Leitner úr és testvére közötti levelezés és a regény további része között. Kérdéses marad a regény történetének az ideje – az adatok ellentmondásosak (bár nem feltétlenül zárják ki egymást): 1972-ben a főszereplő kisdiákként naplót ír; az apja óráját a pedellusnak adja el, egyik gimnáziumi osztálytársával később mint borotvált fejű újgazdaggal találkozunk; a főszereplő gimnazista korában leköpi a KISZ-titkárt, apját ’56-ban kirúgták állásából – a család viszont nyaranta bejárja Európát; cselédlányt tartanak, aki a perzekútorra pisztolyt fogó betyárról énekel. Maga a regény nyelve is táplálja az elbeszélés idejének meghatározhatatlanságát: egy hetvenes években felnőtt ember szájából ez a nyelvhasználat archaikusnak hat. Kérdéses marad (a cím alapján bármilyen furcsán hangzik is) a főszereplő jelleme, mert a szöveg túlnyomó részében nem magáról beszél, hanem azokról az emberekről, akikhez valamilyen viszony fűzte. A barátjáról, Kolossy Gáborról, a feleségéről, a fiáról, az „ápolónőjéről” és leginkább az anyjáról és az apjáról. Ez a két utóbbi figura különösen ellentmondásos. Többször elhangzik a szövegben, hogy a főszereplő nem szerette az apját, aki érzelmi megnyilvánulásoktól mentes, dolgozószobába visszahúzódó karakter volt – a szöveg más helyein viszont azt olvashatjuk, hogy naphosszat együtt lapozgat-
DISPUTA Lépcsők
Bálint Péter: Egy kretén vallomásai
49
DISPUTA Lépcsők 50
tak képzőművészeti albumokat. A szülők folyton visszatérő alakjának a beszélő általi megítélésének a változása az a folyamat, amely a regény második felében középpontivá válik. Azok a szövegrészek is gyakran tartalmaznak ellentmondást, amelyek konkrétan a főszereplőről szólnak: orvosira jár, és egy kicsit sem érdekli a tanulás, de amikor kimarad, olyan súlyos depresszióba esik, hogy ápolónőt kell mellé fogadni. Felesége tiszteli igényes öltözködéséért és ápoltságáért, hogy gyűlöli a gyűrött inggallért – máskor az ajka melletti ótvarról olvashatunk. A főszereplő úgy beszél magáról, mint aki képtelen bármilyen cselekvésre – de néha napokat tölt el a könyvtárban lázas kutatómunkával. A szöveg egészének hitelességét is kérdésessé teszik a szöveg azon részei, ahol például arról van szó, hogy a beszélő kitalál magának egy nagyapát, a ’legyen mondjuk…’ esetlegességével (108–111. o.), vagy ahol arról olvashatunk, hogy a főszereplő gyerekkorában „átírta” apja könyveit: kitépett lapokat, átírta az oldalszámokat, maga találta ki a történetek elejét és végét (47. o.). A címmel ellentétben a regényben nem olvashatunk vallomásokat (talán csak egyet, a regény végén, az anyáról), és az is kérdéses, hogy a szöveg vajon tényleg egy „kretén” szövege-e. A Bakos Ferenc-féle Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a kretén szó jelentése: idióta, agyalágyult, hülye. A köznapi nyelvhasználatban ezek mellé a „rosszindulatú, kárörvendő” jelzők társulhatnának. A regény főszereplőjére a szó szótári értelme sem igazán illik, a köznapi pedig távol áll tőle. Egy intelligens, de cselekvésre és kitartásra sokáig képtelen ember – aki magát mindig kreténnek nevezi, de ettől még nem az. És éppen emiatt talán nem is érdemes ’egy’ embernek nevezni, sokkal inkább egy embertípus, olyan, aki minden korban elképzelhető. Az általánosítás mellett szólhat az is (az elbeszélés fentebb tárgyalt „bizonytalansága” mellett), hogy a szövegben előforduló férfialakok szinte egytől egyig egy „apa-alak” különböző megnyilvánulásai: Leitner úr ugyanúgy jellemezhető, mint András apja, és András is (Lali apja) olyanná válik a regény végére, amilyen a saját apja volt: dolgozószobájába visszahúzódó, a világ dolgaival nehezen boldoguló, hallgatag humán-értelmiségi. Sok helyen olvashatunk egy bizonyos klánról. Az elnevezés itt is félrevezető, ez ugyanis a regényben inkább a tehetősebb értelmiségi réteget jelenti, és nem foglalja magában azt a szorosabb, családias kap-
csolatot, ami a tényleges klánokra jellemző. Ennek a rétegnek a szokásait, életvitelét vissza-visszatérően tárgyalja a szöveg; ezzel is hangsúlyozza létezését, „klánságát”, de mivel konkrét történelmi korhoz nem igazán sikerül kötni a szöveget, ezeket a részeket is fenntartással olvassa az olvasó (a ’70-es, ’80-as évek a legvalószínűbbek, erre a korra azonban nem annyira jellemző a dzsentriánusságba hajló elitista közeget kialakító értelmiségi réteg). A játék azonban itt is nagyon érzékenyen folyik: a szöveg nem állít olyan dolgokat, amik bizonyos körülmények között ne történhettek volna meg. A szöveg újra és újra figyelmeztet valamire – a megoldás kulcsát azonban mégsem adja könnyen a kezünkbe. Éppen ez az, ami értékessé teszi a regényt. Nagyon érzékeny játék folyik benne a hagyományok felidézésével és azok megtagadásával. Olvasható a szöveg egyfajta, Thomas Mann-i hagyományokra épülő intellektuális prózaként, ami emberi személyiség alakulástörténetét, emberi (elsősorban szülők és gyermek közötti) kapcsolatok történetét, a társadalom korrajzát mutatja be. Az első olvasás alkalmával talán éppen ilyen elvárásokkal kell közelednünk a regényhez – hiszen a szöveg képes arra, hogy ezt is kielégítse. Az anya összetett alakja, annak részletes, hiteles leírása magához vonzza az olvasó figyelmét – aki felismerésszerű élményt él át a szöveg végén, amikor a beszélő egy megdöbbentő, de immár hiteles és elfogultságtól mentes képet tár az elé: a főhős sikertelenségéért, kreténségéért az anya túlzott szeretete, erőszakos gondoskodása a felelős. A sorsszerűség sajátos értelmezését láthatja az olvasó abban, hogy az apa sokáig gyűlölt alakját a főhős akkor képes objektíven megítélni (és megszeretni), amikor az már időskori „elhülyülése” miatt gondozóintézetbe került – vagyis maga is kreténné vált. Nehéz válaszolni arra, hogy milyen olvasóközönséget szólít meg Bálint Péter regénye. Összetettebb írás annál, hogy akár erre a kérdésre is egyértelmű választ adjon. Ki tudja elégíteni azon olvasók igényét, akik egy intelligens, nyelvileg szép és lelkileg érzékeny regényt akarnak olvasni és azokét is, akik mély, elemző olvasással az önéletírás rejtett és vitatott pontjait akarják megkeresni. (Bálint Péter: Egy kretén vallomásai. Miskolc, Felsőmagyarország Kiadó, 2005. 243 oldal, 2000 Ft) Tóth Barna
A tiszta szó ereje
Végnapjait éli a debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínháza. Legalábbis abban az értelemben, hogy jövő évadban már nem játszanak itt, a művészbejáró felől megközelíthető próbaszínpadon előadásokat. Ezzel gyakorlatilag több mint egy évtizedes stúdiószínházi korszak zárul le, a jövőben – néhány éves átmeneti időszak után – már az új, épülő Latinovits Színház ad helyet a kisebb (kamaraés stúdióléptékű) produkcióknak. Nagyon halvány visszatekintést téve, igen széles palettán láthatott e helyszínen előadásokat a debreceni közönség. Az eredeti terv, a kortárs magyar drámák megjelenítése mellett az utóbbi időkben gazdagodott a színvilág, külföldi kortárs szerzőkkel, sőt még magyar – csoportosítsuk így – klasz szikusokkal is. A most kifutó évad végén Kosztolányi Dezső Édes Annájának színpadi adaptációja mellett Sütő András viszonylag keveset játszott drámáját, a Káin és Ábelt is színre vitte a társulat, a stúdió szokatlanul szűknek mondható terében. A rendszerváltás előtt Sütő-darabot játszani nem csak kulturális tett volt. Nyugodtan kimondhatjuk – különösen a Nemzeti Színház akkori társadalmi szerepét tekintve –, olyan esemény volt egy-egy Sütő-bemutató, amely nagyban hozzájárult a pártállam bomladozó szövedékének továbbfoszlásához. Elsősorban azáltal, hogy eljött a szembesülés mámora. A jelen ha-
tárok közötti magyarság számos tagjának ugyanis Sütő szavai és gondolatai nyújtották a felismerést a határon túli magyarság sorsának több évtizedes elhallgat(tat)ásáról. Ez a helyzet mára átrendeződött, a diktatúrák felbomlásának utórengésein már túl vagyunk, a társadalmi hangsúlyok eltolódtak, holott – be kell ismerni – a nemzet egésze még mindig nem tud mit kezdeni a történelmi múlttal, és nem tudja egészségessé tenni a viszonyulást a határokon kívül rekedt magyarsághoz. Anélkül, hogy ezt hosszabban fejtegetnénk, valószínűleg ezek a tényezők is szerepet játszanak a Sütő-életmű perifériára szorulásában. Mára a hazai színházi rendezők is rendre megfeledkeznek róla. Sajnálatos, hogy igen sokszor tekintünk inkább a nyugati égtájra, ha megfejtéseket keresünk jelen korunkról, ahelyett, hogy saját házunk táján söprögetnénk. Túlmenően azon, hogy élő probléma az erdélyi magyarsággal való viszonyunk rendezetlensége, Sütő András életművének végre méltó polcra kellene kerülnie a hazai irodalmi életben, s csak bánható, hogy színházi kultúránkban is ilyen „ritka madár”. Holott Sütő nemcsak kortárs, de korszerű. A Káin és Ábel még a szerző játszott darabjai között sem a leggyakrabban színre vitt alkotás, pedig többféle értelmezési lehetőséget rejt. Éppen ezért figyelemre méltó esemény a dráma feldolgozása a debreceni színházban. A stúdiószínházi
DISPUTA Lépcsők
Sütő András Káin és Ábelje a Horváth Árpád Stúdiószínházban
51
DISPUTA Lépcsők 52
körülmények mindehhez különleges adalékot tehetnek hozzá, az emberközeliséget, a finomabb húrokra való fogékonyságot. (Harag György Kolozsvárott nagyszínpadra vitte híressé vált előadását.) Ez a mikroközeg itt és most azonban egyáltalán nem tett rosszat – sem a műnek, sem az alkotói teljesítményeknek. Nagyszínpadon nyilván másféle megközelítést lehetett volna alkalmazni, monumentálisabb hatásokra törekedhetett volna a rendező, és más értelmezési síkját bonthatta volna ki a darabnak. A stúdióban viszont erőteljesebben hat a szöveg, fölértékelődnek a finom gesztusok, s a szűkösebb tér másfajta hatásokra fókuszálja a figyelmet. Ebben a produkcióban egyszerű, funkcionális és szimbolikus teret láthatunk, jelezve vagyon a három kunyhó, az oltár, valamint a víz, egyetlen megmaradt kincsünk az Éden óta. A rozsdabarna színhatások a díszletelemeken, a köveken mintha azt idéznék, mindenhez vér tapad. Bozóki Mara díszlete diszkréten háttérben marad, mégis uralkodik az előadás atmoszféráján. Ebből a közegből emelkednek ki Kelemen Katának az ősi kultúrák jegyei, s a székely viseleteket ötvöző jelmezei: szerencsés elegy. Miske László rendezése egyszerre rendkívül tudatos és ösztönszerű. A tudatosság legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy nincs egy fals hang sem a darab megszólaltatásában. Az ösztönszerűség ugyanebben. Miske László ugyanis kulturált és kiemelkedően művelt alkotó, mindemellett erdé-
lyi, ezek a körülmények – melyek egyébként színészi teljesítményét is gyakran meghatározzák – ebben a rendezői munkájában azért kiemelkedően fontosak, mert nemcsak érti, érzi is Sütő nyelvét. Egyrészt mérnöki pontossággal megrajzolja a darab erdélyi „áthallásait”, a vesztett édenkert, a kitaszíttatás, s az ebből fakadó állandó kiútkeresés allegóriáját. Káinnak az Édenről mondott szavai mögött („És nem volt vérontás, füstáldozat, földre borulás, szégyen, parancs és megaláztatás, képmutatás, bizonytalankodás, alázatból és rettegésből font erőmagasztalás, dicsőítés…”) hihetetlenül pontosan sejlik föl generációk keserűsége. (Az író gyermekfejjel átélte azt, amikor tényleg nem volt semmiféle átjárás a határ túloldalára, azaz ide.) Másrészt kiválóan érzékelteti a biblikus történet örök emberi, mondhatni madáchi mélységeit. „Élet és halál, szerelem és féltékenység, szolgalelkűség és felvetett-fejűség azok a kérdések, amelyekről megpróbáltam olyan drámát írni, mely egyúttal személyes vallomás is a világról és önmagamról” – mondja Sütő egy helyütt. Kevés előadás képes arra, hogy mindezt egyidejűleg megjelenítse. A debreceni produkció szerencsére ilyen. „Nem koldulás végett jöttünk e világra” – mondja a darabban ismét csak Káin, az Úrral pörlekedve, s valahogyan az egész előadás feszíti ki azt a hatalmas kérdőjelet, ami minden gondolatunk végére odabiggyeszthető. Különlegesen jó rendezői megoldás, hogy az Úr mindig annak a szereplőnek a hangján szólal meg, aki épp hozzá beszél. Az első emberpárt a kiűzetettségben, a gyarlóságban, az emberi öregedés fájdalmában láttatja az író. A hányattatásoktól megviselt Ádám ivászatba menekülő figurájában Kóti Árpád lubickol és brillírozik. Profán módon azt is mondhatnánk, ez nagyon mai. Hány férfi „siratja” hasonlóan a nagy tettek hűlt helyét az életéből – hiszen, megint csak Madáchra gondolva, mi más volna a férfi örök dolga –, s keresi a mámor „valóságát”. Kóti Árpád alakításában az a nagyszerű, hogy egyszerre jelenik meg az „édentől keletre” élő Ádám és a modern férfi „ádámsága”. Ugyanígy az Évát játszó Sebők Klára is megmutatja a mindenkori női esendőséget, miközben „nagyasszony” is egyben, minden élők anyja. Alakjában szinte kitapinthatóan jelenik meg a fiatal Éva, az egykor öntudatra ébredt női vágy (Arabella történeti előképe), gazdag érzelmi valóságban tárja elénk a (férfiképhez képest) szinte bölccsé vált, a megpróbáltatásoktól tartásossá nemesült, ám legbelül gyötrően esendő asszonyt-asszonyit.
kezhetne. Valamennyi szereplő kitűnően vizsgázott lélektanból: a psziché bonyolult bugyrai gyönyörű összjátékban elevenednek meg. Azzal kezdtem, hogy Sütő kortárs, sőt, korszerű. Azt írja: „A Káin és Ábel persze »történelem előtti«, de történelem utáninak is nevezhetném, ha arra gondolok, hogy egy szép napon valamelyik őrült hadvezér valahol a nagyvilágban a földgolyót felrobbanthatja. És ha megmarad belőle valamicske, netán újabb ábelek és káinok kezdik elölről az emberi küzdelmet – az emberi méltóságért.” Az a nagyléptékű ebben a stúdiószínházi produkcióban, hogy egyszerre bontja ki az „egyest” és az „általánost”, a mindennapi pszichológiai viszonyainkat (férfi– nő) éppúgy felszínre hozza, mint az Erdélyproblematikát vagy mint az örök(letes) emberi „küzdést” és „diszharmóniát”. Nem véletlen az utóbbi szóhasználat, szépségesen sejlik az előadás mögött – ahogy már utaltam rá – a madáchi gondolatvilág, bravúrosan helyezve el még a szerzőt is értékeink között. Ádám szövegének egyik részlete súlyos kérdés-nehezék: „Az ember miként fűzhető fel szárított gyümölcsként a Te egyetlen elképzelésed fonalára? Parancskönyved lapjai közé préselten mivé lesz, Uram, az arcunk, amelynek vonásai szerint egymás között eligazodunk, másmás névre hallgatva már a születés pillanatában.” Fölöslegmentes, tiszta szavak ezek, szerethető szavak, mert világosan, szépen és magyarul szólnak hozzánk. Jó mulatság, férfimunka, a debreceni Káin és Ábel alkotói becsülettel bizonyítják be, nemcsak az egyre feljebb tolódó ingerküszöb átugrására hivatott extremitások jelenthetnek kísérleti terepet egy stúdiószínpadon, hanem a tiszta szó ereje is. Ungvári Judit
Megtartó hagyomány A nádudvari népmûvészeti szakiskola kiállításáról Ezt a címet viselte az kiállítás amelyet a nádudvari Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája s a Debreceni Egyetem Művelődési Irodája szervezett, s az érdeklődő közönség március 13. és 25. között tekinthetett meg az egyetem központi épületének díszudvarában.
A kiállításcímek rendszerint igen beszédesek. A hirdetést olvasó vagy a jeles eseményről szóbeli közlés útján értesülő személy azonmód azonosul vagy távolságtartó pozícióba helyezkedik a közvélemény kulturális érdeklődését formáló programmal. A kiállítás mottójaként szolgáló cím fi-
DISPUTA Lépcsők
Az esendőség másik mintázata, Arabella szerepében Vencz Stella lenyűgöző érzékenységgel jeleníti meg a Nőt. Egyszerre láthatjuk – a szűziestől a csábítóig – nőtípusok sokaságát felvonulni játékának villanásaiban – rendkívül pontos ábrázolás ebben a viszonyrendszerben. A két címszereplő ugyancsak nagyszerű találata a rendezőnek. Cservenák Vilmos elképesztően sokoldalú színész, a Csokonai Színházban eddig letett pályakövei bizonyítják: bármilyen műfajban otthonosan mozog. Káin szerepében ismét bizonyít, legfőképpen azt, hogy (ön)elemző alkotás sem áll messze tőle. (A tökéletes értelmezésben persze mindenütt tetten érhető a rendező.) Borzasztóan könnyű lett volna ezt a szerepet ösztönökből, indulatokból megteremteni, ám ő a nehezebb utat járta be, s kereste meg magában a „kereső embert”; azt a felvetett fejű Káint, ami Sütőt a darab megírására ösztökélte. Precízen kidolgozva, tartalommal töltve teszi hitelessé nemcsak a saját, hanem a társai szerepét is. Ha így nézzük, Ábel alakjának ebből a kölcsönösségből is eredeztethető az értelme. Ha egy sablonokból építkező Káin mellett lépne fel, Révész Béla sem tudná hitelt érdemlően megoldani az egyébként színészileg jóval hálátlanabb feladatot. (Már abban a vonatkozásban is, hogy Sütő Káin szájába adja a kulcsmondatokat.) A két fiatal férfi (s csak azért sem egyszerűsítjük le jó és rosszra, mert nem ezt kódolja a darab) úgy működik együtt, mint a jin és a jang – valójában egy embert játszanak, némileg a fizikális hasonlatosságuk is segíti őket ebben. Révész Béla ezzel az alakítással élvonalbeli színésszé érett, árnyaltan, sallangmentesen mutatja fel a férfiasságnak egy kevésszer elemzett vetületét: a munkás alázatot (és nem megalázkodást!), s az ebben rejlő szelíd erőt. Mindenképpen jó lenne, ha színészi pályája tovább épít-
53
gyelemkeltő és informatív jellegénél fogva előre megalapozza elképzeléseinket a majdani látottakról. Mindazonáltal a szavakban – Megtartó hagyomány – rejlő jelentéstani rétegekhez kötődő képzetek és elvárások, valamint a jelzős szerkezet konkrét tárgyiasult megjelenési formái nem minden esetben feleltethetők meg egymásnak. Szerves örökség
DISPUTA Lépcsők
A magyar nyelv néprajzi vonatkozású közés szakszókincsének majdhogynem közhelyszerű szókapcsolata a hagyomány megtartó jellege, illetve a megtartó hagyomány kifejezés. A gondolatmenet szigorú követése azonban zavaros vizekre vezet, hiszen a hagyomány nem független entitásként működő jelenség, hanem az adott közösség életétől elidegeníthetetlen szerves struktúra. A tradíció egyes elemei kiszorulnak a rendszeres, illetve ciklikus használatból, mások újjáélednek, funkcióváltáson mennek keresztül, vagy a változásnak megfelelően újak jönnek belőlük létre. A hangsúly nem a mozdulatlanságra, a megtartás folyamatára helyeződik, hanem a folyamatosan módosuló közösségi életszükségletekhez, igényekhez és elvárásokhoz igazodik, ahogyan azt a bemutatott tárgyak is szemléltetik. Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely vezetője kiállításmegnyitó beszédében ekképpen fogalmazott: a ma embere által támasztott igények kielégítése érdekében a funkció, a forma és a díszítés hármasságának újragondolására van szükség. Ennek szemléletes példáiként jelennek meg a kiállításon a kor emberi szükségleteit napi rendszerességgel kiszolgáló tárgyak (például a bőrmappa, a jegyzetfüzet-borító), illetve a funkciójukat napjainkra is többé-kevésbé átmentett, gondolkodásmódot közvetítő, értékrendtípust átadó egyéb használati cikkek (az agyagból készített gyertyatartó és ételhordó, a különböző szállító és tároló kosarak, a bőr- és textiltáskák stb.).
54
Átörökített hagyomány A tradíciók felelevenítésének folyamata során nem önmagában a végterméknek van értékképző és identitásformáló ereje, hanem a munkafolyamat során megtapasztalt, közvetített és elsajátított tudás- és ismeretanyagnak, szemléletmódnak. Galánfi András művészeti vezető röviden, hat szóban fogalmazta meg az iskola hitvallását: „átadni a rövid időre kapott örökséget”; tehát megteremteni a szakismeretek oktatásán túl a tanulók nevelésének feltételeit, felkelteni bölcsesség iránti igényüket. A nádudvari intézmény nem szellemi elitképző, nem zárt rendszerű oktatási központként működik, hanem pontosan az adja rendkívül fontos értékét, hogy az oktatás hangsúlyait a néphagyományokat felelevenítő és továbbadó gyakorlati tevékenységekre helyezve be- és elfogadó módon viszonyul a középiskolás korú réteghez. A kiállítás ideje alatt a naponta két időpontban tartott mesterségbemutatók (gyapjúszövés, fafaragás, nemezkészítés, kosárkötés, fazekasság vagy bőrművesség) a rendezők szándéka szerint a társadalom szélesebb köre felé történő tudatos nyitást szolgálták, azt, hogy napjaink kulturális érdeklődésének újból kulturális tartozékává váljon a hagyományos mesterségek évszázados tapasztalata. Önszerveződő tradíció A kiállításra látogató vendég már a díszudvarra vezető lépcsőkön közeledve szembesül a tér közepére állított „ősmagyar”, honfoglalás kori hangulatot idéző jurtával. Annak ellenére, hogy így tulajdonképpen a nemezből, szőttesekből és fából készített lakóhely hátulsó része fogadja az érdeklődőt, annak bejárata az egyetemes kulturális összefüggések életben tartását, követését szimbolizálva a napkelte irányába néz. A jurta kétszárnyú ajtaja a vele szemben félkörben elhelyezkedő szakrális térre nyí-
A Nádudvaron alapított népművészeti szakiskola méltó módon ünnepelte fennállásának 14. évfordulóját, emléket állítva a fazekasmesterség egyik műfajának, a feketekerámia-készítés egykoron virágzó hagyományának. Ehhez nemcsak a stílusos környezetet nyújtó egyetemi közeg, hanem a bemutatott művészeti alkotások magas színvonala is messzemenően hozzájárult. Minden érdeklődő látogató előtt is helytállónak látszik a vendégkönyvben kéz- és névjegyét emlékül hagyó K. A. által beírt idézet: „Az iskola célja, hogy átlagos embereket átlagon felüli tettekre tegyen képessé.” Ezt egyszerűbben akár tehetséggondozásnak is nevezhetnénk. A városi vezetőség hiánypótló oktatási központként hozta létre 1992-ben a magyar népi mesterségek elsajátítását és a tradicionális kultúra szélesebb körben való megismertetését célul tűző intézményt. A debreceni nagyközönség számára nem teljesen ismeretlenek a különböző szaktantárgyakat és elméleti ismereteket közvetítő tanárok értő keze munkáját dicsérő tanulók eredményei, hiszen a debreceni „ősbemutatót” már hat évvel ezelőtt, 2000-ben megrendezték.
Tradicionális örökség A kiállításkoncepciók alkalmazkodni kényszerülnek a kiállítási tér építészeti adottságaihoz. A díszudvarban bemutatott tárgyakra az egyetem központi épületének minden szintjéről nagyszerű rálátás nyílik. Felülnézetből. Az első, második emeletről szerzett bepillantás emberléptékű látképet nyújt, kissé távolságtartó, de mindenképpen összegző benyomást alakít ki. Az egységre való törekvés tudatosul a nézőben. A belülről megtapasztalt élmények lökésszerűen érik a látogatót, hiszen nem térhet ki a tekintetet önkéntelenül is vonzó egyegy tárgy vagy tárgycsoport hatása elől – gondolok itt elsősorban a fatörzsből készült, érintésre hívogató, szélein a természet körformáit követő lekerekített fabútorokra, a gyermeki én emlékét előcsalogató hintalovacskára vagy a körben felállított paravánokon látható nemezekre és textíliákra. Az ember annak ellenére is óhatatlanul szembesül a különböző irányból érkező első benyomásokkal, ha a tanult mintákon alapuló (az „elölről kezdjük, és haladunk szép sorban, mert meg kell értenünk az irányadó gondolatmenetet”) kiállítás látogatói módszerrel tudatosan közelít a tárlathoz.
Megtartó hagyomány A kiállítás nagyszerű lehetőséget teremtett a hagyományos kultúra értékeit képviselő tárgyak és mesterségek bemutatására. Nemcsak az információcsere, a tájékoztatás és a tradicionális értékrend előtti főhajtás valósult meg itt szimbolikusan, hanem a mesterségbemutatók segítségével a szemléletmód-közvetítés is utat talált a nagyközönséghez. Az eredményességet tanúsító zárásként idézem a vendégkönyvből az „Egy egyetemista” aláírással szignált, az alkotásra való kiéhezettségről is számot adó, illetve a felsőoktatást kritikus éllel illető bejegyzést: „Lehet, hogy pályát tévesztettem…”. Lajos Veronika
DISPUTA Lépcsők
lik. Ennek közepén a sámánfa található, oldalán a sámán világok közötti átjárását elősegítő lépcsőfokokkal, tetején a természet körforgására utaló kocsikerékkel. A sámánfa körül kialakított kultikus teret hátul a félkörben elhelyezett antropomorf figurák zárják, míg a szakralitás adott körülmények közötti kiteljesedéséhez az előtér két oldalán elhelyezkedő különálló totemoszlopok járulnak hozzá. A jurta körül elhelyezett és a fal mentén a kiállított termékek számára biztonsági előtérként szolgáló bútorok (gondolkodó-, illetve karosszékek, bölcső, íróasztal, karospadok stb.) a fából készült mesterremekek példáit vonultatják fel a nézelődő előtt. Alkotóik nevét és a tárgyak megnevezését nélkülözve. Szintén a vendégkönyvben szereplő egyik beírásban valaki sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tradicionális magyar kultúra sajátosságaival átitatott nagyszerű alkotások „név nélkül jelentek meg”, készítőikről nem besorolható adatokkal, hanem a maguk nyelvén tájékoztatnak. Ez a megoldás azonban minden valószínűség szerint a kiállításszervezők tudatos döntése volt, hiszen a közösségi kontroll alatt álló, azzal együtt lélegző néphagyomány alapjellegét tekintve nem individualista természetű.
55
Drámai erő-tér Balogh Tibor DISPUTA Műhely 56
Ö
römekben alig bővelkedő évadot tud maga mögött a magyar színi ínyencek tábora. Annak ellenére maradtak el a kimagasló teljesítmények, hogy országgyűlési/önkormányzati választások esztendejében járunk, s ilyenkor menetrendszerűen heveny működésbe szokott jönni a társulatokban a fennmaradási ösztön. Maguk az igazgatók is zavarban vannak a tavasz közeledtén: melyik alkotásukat ajánlják megtekintésre a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) válogatójának, a több reményteljes munka közül. Idén lámpással kellett keresni a fesztiválra valót, különösképpen a nagyszínpadi bemutatók sorában. Miért? Jó pillanatban vagyunk: a kiegyensúlyozott politikai erőviszonyok kedveznek a szakmai igazságot kereső önvizsgálatnak. Arccal a népnek A tavalyi POSZT válogatója, Karsai György, a klasszika-filológia professzora – villámkarriert befutó színházítész – úgy találta a Kárpát-medence teátrumait járva, hogy elégtelen a versenydarabként szóba jöhető nagyszínpadi opusok száma, ezért átalakíttatta a szervezőkkel a programot: némely napokon lezáratta a nagyszínház nézőterét, a közönséget a színpadra vezényeltette, s ebben a szűkített drámai térben – a néző és a színész képezte szimbiózisban – tartottak stúdió-előadásokat. A szervezők fellázadtak, mert a döntés következtében kiszorult a fesztiválról Pécs város népe. Az adófizető. A lázadás tanulságaképpen kimondatott: a POSZT nem stúdiódzsembori – a tömegízlésűek és a vájt érzékszervűek óhajának szolgálata, csak a felbukkanási sűrűségük arányában oldható meg. A felbukkanási sűrűség furfangos fogalom. A POSZT idejére ellepik a várost a Budapestről idesereglő vájt érzékszervűek, kiegyenlítve mintegy a hétköznapokon megszokott stíluskeresleti arányokat: megszaggatják a nyugdíjas stúdióbejárati rendész egyenruháját, az üvegajtóra tapétázzák a nézőtéri beengedő asszonyt, a színpadig görgetik maguk előtt a jegyszedőt. Megjelenésük hatása alól nem vonhatja ki magát a zsűri sem. A stúdióműsorral párhuzamosan zajló nagyszínházi események csendesek. A pénztárnál jegy nem váltható ugyan, ám ismeretlen látvány a tülekedés. Bizonyos kísérőrendezvények (médiasztárok pódiumfellépése, belpolitikai nagyágyúk show-műsora) pedig foghíjassá tehetik a nézőteret az elvben telthá-
zas estéken. Ilyenkor mutatkozik meg az, hogy Pécsett a színházba járás nem tömegszenvedély. Budapesten kívül – máshol sem. A megyeszékhelyek színházai megalkuvásokkal terhes harcot vívnak, hogy megfeleljenek azoknak a mennyiségi mutatóknak (társadalmi-rétegarányos bemutatószám, éves előadásszám, bemutatónkénti előadásszám, éves teljes nézőszám, bemutatónkénti nézőszám, teljes jegyárbevétel, bemutatónkénti jegyárbevétel), amelyek alapján megőrizhetőnek remélik a társulatos rendszerű színjátszás fennmaradási esélyeit. A 90-es évek elején elkiáltott rendszerváltás hozományaképpen megszűnt ugyan a színházművészeti tervgazdálkodás, ám az eltüntetett teljesítménymutató sarokszámok hamarosan bezzeg-tényező gyanánt bukkantak fel az intézményfenntartók gondolkodásában. Valamihez viszonyítanunk kell, ha látni akarjuk a hatékonyságot – fogalmaznak a számszaki esztéták, visszautalva az eltűnt idők szorgos és takarékos munkájának gyümölcsére, az iparszerűen megtermelt előadásokra. A számviteli esztéták persze pontosan tudják, hogy a nagyszínházat megtöltő öt-hétszáz nézőtől beszedett pénzből jóformán a napi kiadások (a rezsi) sem fedezhetők. A gazdaságtalan tevékenység beszüntetését csupán azért nem szorgalmazzák, mert annak hiányában megfogyatkoznék hatáskörükben a könyvelni- és szapulnivaló. Illetve – lehetnek felsőbb szempontok… A nagyszínház intézményéhez való ragaszkodásnak – történelmileg/politikailag – a közvetlen anyagi haszonhoz semmi köze nincs. Teátrumainkat – eredetileg ezernél több/kevesebb ember elhelyezésére alkalmas nézőtérrel, az uralkodó fogadására méltó kiképzésű díszpáhollyal – a polgárok elhatározásából, nagyobb részben a városok költségén emelték. A színház fogalmához hozzátapad a mindenkori legfőbb méltóság lehetséges megjelenése, a cenzusos nézőtér-kialakítás, a nézőtéri folyosó irányából meglátogatható különöltöző, az állandó társulat, valamint az állandó társulat teljesítményének fényét emelni hivatott vendégszínész. Riszdofer János, nyíregyházi egyházközségi jegyző egyik beszédében (1869-ben) hangzanak el a következők: „.régi közóhajtás sürgető szavára e város előrehaladásának és népe művelődésének gyámolítása céljából, egy e helyütt létesítendő állandó magyar színház eszméjét karolja fel a tanács: hogy tudniillik ezen létesítendő intézet által mind az íly nemesebb mulatságban üdvet találó míveltebb vidé-
kieknek vonzalma maradandóbban ide füzessék; mind a nyári kemény mezei munkában kifáradó saját népünk, legalább a téli időszak alatt a szegénység és elaljasodás örvényébe ragadó korcsmai dorbézolásoknál itt különb mulatságot is találjon; s mind általában e város polgársága ezen célba vett intézet gyakoribb látogathatnéka utján, amidőn tudniillik az emberek kerülendő hibái és utánzandó erényei eleven példákban tüntetnek birálata alá élvezetként, szórakozás mellett egyszersmind ízlés- és érzésre nézve is pallérozó közeli életiskolát nyerjen”. A meghatározás nem igényel posztmodern átköltést.
A lakossági óhajskála egészére tekintő műsortervezés; kimondatlan elvárás a környékbeli megyeszékhelyeken. Nagyszínház – nagy formátum: így tartja a szakmai hiedelem. ’Reprezentatív előadás’, ’kultuszmisszió’, ’emblematikus produkció’. E varázsszavak szükségesek ahhoz, hogy rangjukon ismerjék el a társulatokat. A kecskeméti Katona József Színházban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát tűzték műsorra, Juronics Tamás koreográfus rendezésében. Az alkalomra úgy kibővült a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, hogy a földszinti és az emeleti proszcéniumpáholyokból is muzsikusok kandikáltak elő a hangszerek mögül. Fellépett a Kecskeméti Fesztivál Kórus, a Kodály-iskola énekkara, valamint a Szegedi Kortárs Balett kilenc táncosa. Az aktuális Háry János – a darab dramaturgja, a Debrecenben rendezőként megismert AlmásiTóth András – kettős életet él a színpadon: szenvedi a kegyetlen valóságot, miközben álmai mesevilágát idézi meg. Az Öreg Háry szerepében Sirkó László látható, aki ifjan énekesként is méltó lett volna a feladatra. Most, vén bolond. Zaklató históriájával hinti a jobbágynép körében a magyar vitézség és a szabadság mételyét, ezért olykor kiemelik: csendőri pszichoterápiában részesül. Félholtra gyógyultan visszacsúszik a rámpán a kiemelésből, az övéi közé, s amint magához tér, folytatja a mesét. Különös, ugyanakkor – népfejjel gondolkodva – reális képzettársítás, hogy e felső, elmegyógyintézeti síkon játszódnak a daljátékban megidézett történelem eseményei is: idióta az egész császári és királyi felsőbbség; határviszályostul, forradalmastul, szabadságostul-szerelmestül – ahogy van. Egyedül a nép feje fölött való kiegyezésben tanúsítanak bölcsességet.
Az ideák világát – a daljáték szólistáiként – operaénekesek érzékeltetik (Háry János: Szegedi Csaba, Örzse: Szolnoki Apollónia/Tóth Judit, a császárné: Misura Zsuzsa, Mária Lujza, Napóleon felesége: Bucsi Annamária/Csereklyei Andrea). Közülük Szolnoki Apollónia alakítása emel abba az érzelemállapotba, hogy az előadás kapcsán Bartókot merjem idézni: „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben”. Az ideák meseszálát szövi tovább a gyermekkórus, a felnőtteké azonban a mélybe von. Székely László díszletében a férfikórus tagjainak csak a feje mutatkozik, egy falsík nyiladékán át: mintha marhavagonsor ablakaiból szólnának dalban, a peronon maradókhoz. A peron – az átázott magyar föld, amelyen tánclépésben szenved a nép: a Szegedi Kortárs Balett társulata jeleníti meg. Mezítláb, fehér pendelyben a lányok, fehér gatyában a legények. Amire befejeződik az öreg Háry története, sok sár felverődik – oda a patyolattiszta mesevilág. A daljáték előés utójáték által keretezett négy kalandból áll. A legismertebb zenekari számokból a szerző hattételes szvitet állított össze, ezek általában kínálják a táncbetétek alkalmazásának lehetőségét. Az ötödik tétel, az Intermezzo koreográfiája viszont túllép a szokványos, mozgalmasabbá teszem logikán: ebben nyeri el értelmét a balett közreműködése, jelenléte. Hazánkban a török elleni harcok históriás énekei után, a kuruc kor létrehozta a verbunkos stílust, amely
DISPUTA Műhely
A mázatlan egész
57
DISPUTA Műhely 58
pattogó ritmusával, akkor egzotikusnak számító melódiavilágával egész Európában rendkívül népszerű volt. Ebben a motívumkörben a Háry intermezzója rendkívül energikus gesztussal indul. Ez a gyors három hang minden esetben megelőzi a slágernek számító dallamot. Tartott, de lendületes ez a téma, amely a második periódusban végtelen magasságokba tör, kifejezvén egy nép hősiességét, megtörhetetlen akaratát. A zene-gondolat halk ismétlésénél tűnik fel a jellegzetes magyar hangszer, a cimbalom, ez is jelképe a nemzeti karakternek. A második téma súlyosabb, kifeszítő erejével a végtelenség lehetőségeit kutatja, de virtuózan átvált könnyedebb tánclépésekre. Jellemző az egész tételre, hogy minden témát kétszer mutat meg. A középrész ellentétes, lírai, műzenei ihletésű. A kürt és a mélyvonósok dallama egy megvalósíthatatlan álomvilágot tár elénk. Gyönyörű párbeszéd következik: a teljes zenekar erős, szinte nekikeseredett drámai kérdéseit előbb klarinét, majd a fuvola vigasztaló játékossága oldja fel. Majd újra felcsattan az erős gesztus dobbanása, és változatlanul megismétlődik az első formai terület (Medveczky Ádám elemzése nyomán). Úgy tükröződik a táncban a zenei tartalom, mintha csak Verdi Nabuccójából, A rabszolgák kórusára készült volna a koreográfia: „magyarosch” máz nélkül mutatja meg az embert a magára hagyottságában, a nemzetére találásában: az álmaiban – illúziótlanul. Mázas cserepek A Háry János olyan értelemben alapmű, hogy ismerjük. Alapmű Proust regénye, Az eltűnt idő nyomában is, de kevesek olvasmánya. A szolnoki Szigligeti Színház idei kultuszmisszionárius vállalkozása, a
Harold Pinter és Di Trevis által írott, The Proust Screenplay című filmforgatókönyvet használó, kétórányi tömény vízió. Sztárvendég főszereplője Alföldi Róbert. Szikora János igazgató rendezésében, Marcel Proust nyomába szegődött a szolnoki társulat színe-java, apraja-nagyja, valamint – Alföldin kívül is – a vendégművészek raja. Proimpresszionista vízió. A századváltó hangulat színpadi leképezése. Az unalomba fulladt szabadság keringője: halhatatlanok kedélyes haláltánca; az identitásukba belevetkőző arisztokraták, művészek, újságírók és egyéb naplopók hömpölygése. A montázsos képzettársítások füzére látszatra a tudat mélyére, a tudattalan birodalmába vezet, valójában azonban a létezés külső természetének fényei-árnyai varázsolódnak szemünk elé a rendező impresszionista filozófiai és technikai arzenálja révén. A jelmezkészítőből divattervezővé lett Zoób Kati a festői impresszionista szín/fényvilág megteremtője. Rideg romantikát lehelő női ruháit egyrészt szeszélyesen csillámlókká lehet világítani, másrészt az anyagukban kellő misztikát sűrítenek ahhoz, hogy riadalmak nyomát hagyják egy nagyon érzékeny, sértődékeny, művészlelkű kamasz fiú, Marcel emlékeze tében. A férfiöltönyök mintha egy kiismerhetetlenül félelmetes, vegyes emberi értékű tanári karra készültek volna. A markáns színdifferenciákban kódolva van a gyanítható kétlelkűség: a joviális polgári/arisztokrata külső és a rejtett, konzumdémoni személyiség. Impresszionista – a férfi-női ösztönvilágot könnyed mozdulati áttűnésekkel érzékeltető – a koreográfia is: Guillaume Milhac m.v. és asszisztense, Isabelle Lé m.v. munkája. A külsőségekben részint a lényeg rejtezik, részint a biztosíték arra, hogy támoga-
doxon átláthatósága: a láthatatlanul szeny nyező múlt, az örökletes emlékezet. A tétel kifejtése során megmutatkozik; az édesanyához fűződő, lazán ödipális vonzalom hosszú időre (talán örökre) megbénítja szerelmei kibontakozását. A második főtétel az író íróvá válásának folyamata, amelynek alapmotívuma: az úri-dilettánsra valló, nárcizmussal palástolt szorongás, amelytől csak a szülők elvesztése árán szabadulhat majd meg. A másik tétel a hős útja az időben: egy tanulási folyamat, melynek során eljut a művészet megértéséhez és annak belátásához, hogy a „zsengéje” már a születésekor az örökkévalóságot jelentő műalkotás volt. Szonáta-rondó. Az íróasztalodúból az anyját elvesztő férfi emlékei áradnak szét a színpadon. A gyermekkor, a közös nyaralások elfelejtett, tarka képsora, a fura alakok, akik körülvették a serdülő fiú mindennapjait. Megkomponálódik az eltűnt idő: az idő múlását egy társaság tagjain keresztül ábrázoló hatalmas, kinetikus freskó. Szikora audiovizuális rondója a forgószínpad használatára épül. Megélhetési bonyodalmakkal nem terhelt miliőben pereg Proust filmje, amelynek szereplői számára az élet teljes hossza szabadidős tevékenység: folyamatos és önkéntes zarándoklat estélytőlestélyig. Úgy vonul körbe a szemünk előtt három nemzedék tablósora, mintha kamera pásztázná (schwenkelné) a tűnő időt. Bergson szellemében. Az idő valóságbeli múlásának semmi köze ahhoz a belső időhöz, a tartamhoz, ahogy az ember átéli az időt. A rondóban visszatérnek a főtémák, nemzedékeken átívelően megismétlődnek a motívumok. A rondót szonáták strukturálják: a forgószínpad olykor megáll, s kifejtett/ dramatizált jelenetek következnek: hol filozofikus értekezések a valóság érzéki/erotikus természetéről vagy az emberi tudat bűntartalmáról, hol eroto-morális etűdök, amelyek átfogják a nemi kapcsolatok teljes paradigmáját, egészen a férfiak közötti leszbikus találkozás szélsőséges képletéig. A Szikora komponálta megaműben, a bonyolult személyiségképlet mellett, az öszszbenyomás számít igazán. Az invenciózus koreográfiával, jó dramaturgiai érzékkel (fordító és dramaturg: Morcsányi Géza) és muzikalitással/ütemérzékkel, a képlet köré mozgósított társulat példás alázattal, az elvárható tehetséggel áll helyt, a vállalkozás nagyságával arányban álló színvonalon. A nagyszínpadi sikerínség korszakában – dicséretes teljesítmény.
DISPUTA Műhely
tók hada sorakozzék fel a csúcsvállalkozás mögé. A publicitás szempontjából fontosak a külsőségek, mert azokon túl – szigorúan ragaszkodva a tényhez, hogy az eredeti mű elbeszélésmódja az egyes szám első személy – azt kell rögzítenünk: az adaptáció pszichoanalitikai monodráma: Alföldi Róbert egyszemélyes jutalomjátéka: halmozottan önéletrajzi gyökérzetű előadás: az ego magja köré varázsolt ködgomoly színimozija. „Gyere a szobámba…” – súgja anyjának a gyerek Marcel. „Szó sem lehet róla” – feleli az. „Csak még egyet…” (Megcsókolja a mellét.). Az apa betoppan. Harag helyett ráveszi az anyát, hogy aludjanak együtt most az egyszer. Összegömbölyödve lefekszenek a pelenkázót és kerevetet egyszerre formázó, szögletes üvegágyon. A felnőtt Marcel szánakozva nézi a gyermek Marcelt. E duplázott megjelenés végigvonul az előadáson. A következő alkalom Norpois márki úr követ őexcellenciájának irodalmi szalonjában, egy fogadáson jön el, amikor apja unszolására, szégyenkezve megmutatja legelső zsengéjét, Templomtornyok című szabadversét. Akár a Háryban, itt is két főhős jelenik meg, és kontaktus teremtődik közöttük az idő lebegő tengelyén. Alföldi odújából, egy apró íróasztal környékéről látja a gyermek Marcelt, az anyát, az üvegágyat; a felnőtt Marcel gyermekhangon olvas: „Magukban a nyílt mezőn, s mintegy elveszve a síkon, emelkedtek az ég felé a martinville-i templomtornyok. Nemsokára e kettőhöz elkésve egy harmadik, a vieuxvicq-i torony is csatlakozott: és most hárman nézték a futásunkat a horizonton, s búcsúzóul napfényes ormaikkal integettek... De amellett a legendabeli három lányra is emlékeztettek, akik egyedül maradnak a magányban és a homályban; s mialatt mi repültünk tovább, láttam, amint félénken keresgélik az útjukat, s nemes körvonalaiknak pár esetlen botlása után mindhárman összesimultak, egyik a másik mögé siklott, s a még rózsaszínű égen egyetlen fekete, bánatos és elragadó formává váltak, míg végül eltűntek az éjszakában.” A költeményt majd az előadás záróakkordjaként, Alföldi önbizalomtól duzzadó interpretációjában fogjuk viszonthallani. A rendezés két főtételének egyike az, hogy a születetten koravén és beteges kiskamasz nemi identitása kezdetben szerteágazóan fejlődik, majd az előállott sokrétűségben rögzül. A személyiség érzékvilágának tiszta lapja, a tabula rasa – a tapasztalattal nem rendelkező emberi lélek a születéskor – illúzió. Az üvegágy para-
59
Katona József-pályázat
DISPUTA Műhely
A Drámaírói Kerekasztal kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Édes Anyanyelvünk második pályázata keretében 2005-ben és 2006-ban is meghirdette a Katona József-pályázatot. A pályázat célja: kortárs magyar színművek színpadra kerülésének támogatása hazai és határon túli magyar színpadokon. Lényegi újdonsága, hogy a kortárs drámairodalmat és a színházat összekapcsolja, az írót és a színházat „egy csónakba” ülteti, ugyanis a pályamunkát – a következő évadban bemutatandó kortárs drámát – az író és egy magyarországi vagy határon túli magyar színház együtt, közös pályázatként adja be. A dráma szövege mellett a rendező és a meghatározó alkotótársak névsora, illetve a színház és a szerző között létrejött szerződés is egyenértékű része a pályamunkának. A pályázat kitüntetett szerepet szán a nagyszínpadra írt drámáknak, ugyanis a mai magyar drámairodalom – gyakran komolyabb szakmai indok nélkül – stúdiókba, pincékbe, padlásokra szorult vissza. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Katona József-pályadíjas műként vitte színre Németh Ákos Vörös bál című színművét, az 1918–19-es történelmi kavalkád rondóját. A zenei műfajmegjelöléshez nem szókincs híján térek vissza. Ugyanaz a forgatag jelentkezik itt, Telihay Péter rendezésében, mint Szikora Jánoséban, Szolnokon. Az eltűnt idő nyomában – a személyiség azonosságkeresése: a Vörös bál – politikai identitáskeresés. A dramaturgiai alap: az örökkévalósággá nyújtott agónia látomása. A valahai magyar birodalom képviselőinek és a kor új szereplőinek kényszernásza, a Vix-jegyzéktől a trianoni békejegyzéken át a kommün végéig. A proletárdiktatúra tangója. A forradalmi terror bája: Szamuely, a hedonista mészáros – Kuna Károly. A zsar-
60
nok magánya: Kun Béla, a gyilkos bölcselő – Horváth László Attila. Utóbbi sorsa az írói képzelet terméke; az előbbinek a szerelmi élete fikció, az önbeteljesítő öngyilkossága azonban történelmileg hiteles. Kun Bélával olyasvalami történik itt, mint Kosztolányinál, az Édes Annában: úgy repül el, hogy közöttünk marad. A politika porba hullt héjái főnixmadarakként csattogtatják szárnyukat fölöttünk, a reinkarnációban. Kevesen vannak a rendezőink között olyanok, akiknek a drámai-erőteremtő képessége a nagyszínpadon érvényesül. Telihaynál a színpadi térerő külsődleges hatások (effektusok) eredménye, ami ahhoz elegendő, hogy a néző „vételképes” legyen, ám, ha a feszültség nem helyzetkonfliktusok mentén gerjed, drámai térerő nem képződik, s a vizuális színházi élmény elillan. A nagyítólencsén át kivetített, kisrealista drámai anyag: esemény-, helyzet- és karakterkollázs, s ezt a balladai típusú homály tartja stílusegységben. A nyíregyháziak ebben a szezonban a stúdió-előadásaikkal arattak szakmai és közönségsikert. Bodó Viktor rendezésében, az Esztrád sokk meghívást kapott a POSZTra, s az igazgató, Tasnádi Csaba rendezése, az Eastwicki boszorkányok is alighanem, csak hely hiányában maradt ki a fesztiválprogramból. Az új verbális kifejezési formák keresését, a drámai nyelv megújítását jelesen szolgálják az ilyen jellegű stúdióprodukciók, kísérleti műhelymunkák; a stúdiósikerekből azonban nem tarthatja fenn magát a színház. Európában a színház fogalma a nagyszínházéval azonos. A német–magyar színházi kapcsolatok reneszánsza napjainkban – a struktúra rokonsága miatt – szintén a nagyszínházi formákra irányítja itthon a figyelmet. Aki drámai erőtériszonyban szenved – alulmarad.
Szindbád, Szép Nap és a többiek Lapis József
Csak az iskolában tanultam meg olvasni. Bár viszonylag hamar, mégsem tudtam versenyezni azokkal, akik már óvodában is betűzgettek. Nem kevéssé irigyeltem is őket. Mégis: sokkalta több könyv, pontosabban, történet hevert a fejemben, mint amennyin átrágtam magam. Így jár az egyszeri kölyök, ha apukája korábbi olvasmányairól mesélni mindenekfölött szeret. Mindannak, amit ő hajdanán, jobbára szolgálatos éjszakákon elfogyasztott, én is élveztem különleges ízét. Ingerlő illatát. Olyan a jó történetek hatása, mint a Harry Potter-könyvek világában a bájitaloknak – egy csipetnyi ebből, egy falat abból, és olyan elegyet kapunk, amitől egyszerre szerelmesek leszünk. Rengeteg indián-, fantasztikus és romantikus regényt ismertem olvasásuk nélkül. De miről is beszélek, ha a történetekről beszélek? A Száz híres regényről? Hisz nem állíthatom, hogy apukám elbeszéléseiben a lenyűgöző előadásmód, uram bocsá’ a diszpozíció fogott meg. Hadd legyek becsületes magamhoz, hogy másokhoz is az lehessek: az érdekelt, ki hogyan menekül meg, ki győzedelmeskedik és ki bukik el, ki kibe lesz szerelmes (na jó, ez csak egy bizonyos életkor után foglalkoztatott…), és persze: ki hal meg a végén. Utóbbi, izgató kérdéstől azonban mindig féltem – leginkább a Winnetou óta. Fülemet érték az apai kalandok „old dítről”, „old satterhandról”, Nso Csiről és Incsu Csunnáról – a Medveölő és az Ezüstpuska inkább akaratlanul, mint akarva, de nem hagyták érintetlenül ártatlanságom. A fiatal indián főnök halála ekkor, első apai közlésben még csak epizódszerepet kapott, de egy későbbi, más médium általi ismétléskor már-már rögeszmémmé vált. Emlékszem álmos nyári délutánokra – langymeleg, a konyha szomorúsága –, anyukám dolgozik, apukám és én ülünk a polc alatt, felettünk szól a rádió. Napról napra, fejezetről fejezetre hallgatunk – szabadításokról, levágott hajfürtökről, lószelí-
dítésről, sápadtarcúakról. Nézem a rádióújságot, számolom a napokat, hogy az utolsó fejezetre kitaláljak egy menekítő ürügyet. Máig megmaradt valami a gyerek kétségbeeséséből, mit mondjon, miért nem akarja apukájával átélni könyvük végét? Azt nem mondhatja, talán még magának sem, hogy „a sötét szárnyak suhogása” miatt, mely az ő fülében is ott visszhangzott már. Aki olvasta a könyvet, tudja, hogy a címszereplőt nem az utolsó fejezetben éri el a végzete. Váratlanul éri a gyermeket az elszakadó kötél, a verem sötétsége, a lövések hangjai. Csak ülök a foszladozó, barnazöld kockás paplanon a konyhai kanapén, és valamit megérzek a sors szeszélyeiből, talán az igazságtalanságából is, abból a keserűségből és tehetetlenségből, mely a mai napig elfog, ha valami a leggondosabb tervezés ellenére érthetetlenül hibává alakul – és emiatt meghal valaki. Vagy csak most építem magamban a traumát? Írom magamba bele valaki másnak a történetét? Írom gyerekkoromba bele a kétségbeesést, a haragot – a magyarázatot? És ha írom is, miért? Mert már túl vagyok rajta? Vagy épp azért, hogy ha leírom, talán túl leszek rajta? Avagy, végül: mert nem érzem olyan veszélyesnek, mint amilyen izgatónak, így nem is vállalok vele kockázatot? A Winnetoura évtizedig szégyelltem ránézni. Aztán megtaláltam valahol, egy rokonnál. Nagy, kopottzöld könyv. Elhoztam, végigolvastam, élveztem, picit csalódtam, ahogy már illik. Mai emlékezetemben kettéválik a mesélt történet nagyszerűsége és az olvasás egy-egy pillanata. Szinte kivétel nélkül nyelvi pillanatok ezek, ami azért meglep, így utólag. Nso Csi, amint épp jelenti, hogy Szép Nap. Old Shatterhand lova egyszerre Swallow is és Fecske is. Jóllehet, apukám, mint Arany vagy Kossuth, elég lazán követte csak az angol kiejtés szabályait, ráadásul, ismert elődeivel ellentétben, neki a jelentéstulajdonítással is gondjai adódtak, azt valahogy tudta, sejtette, megjegyezte, hogy „old satterhand” az anynyit tesz, mint „a jó öreg, akinek az ökle pozdorjává zúz”. És ki volt a „jó öreg, akinek a golyója mindig célba talál”? „Dít”vagy „firehand”, cserbenhagy az emlékezet. Könyveket újra elolvasni, például, csak újabban kezdtem megpróbálni (és változ-
DISPUTA Toronyszoba
– Beszélj halkan vagy csak jelekkel – mondta. – Nso Csi hallja, hogy a beszéd fáj neked. – Nso Csi te vagy? Ez a neved? – kérdeztem. – Igen. – Köszönet illeti azt, aki ezt a nevet adta neked. Igazán hozzád illik, mert szép vagy, mint egy tavaszi nap, amikor az év első virágai nyílnak.
DISPUTA Toronyszoba
tatni magamban a régi mosolyokat új csalódásokká). Megint csak őszintén? Sokáig semmi értelmét nem láttam a papírhalmok ismételt átrágásának, legfeljebb ha nem emlékeztem már arra, mi történt a könyvben. Eleinte, mivel mindig is igen lassan és nehézkesen olvastam (eme tulajdonságom sajnos máig nem nőttem ki), az elfogyasztott mennyiség nem volt oly nagy, hogy bármi gond legyen az emlékezet körül. Ez azonban hamar megváltozott. Manapság nagyon ritka, hogy egy egyszer olvasott könyv megmarad bennem – elmossa a részleteket az idő, mint ahogy a tengerpart homokja is elfelejti a rajtahagyott lábnyomok mintázatát. Nem marad más, csak egy kósza hangulat, egy-egy erősebb benyomás, egy érzés, mely elfog, ha feléjük gondolok. Mint régi szerelmek – hol méz, hol áfonya –, emlékük kísért csak, arcukat egyre kevésbé tudhatom, szívem dobogásán érzem csak, hogy éltem akkor, hogy élek most is még, és a két időt összekapcsolja valami. Nem egy szöveghely – csak egy emlékhely. Az újraolvasás veszélye épp ebben rejlik: visszahozza a szöveget, életre hívja azt, de eltünteti az egykori érzést, a szerelmet. Szindbád nem találhat rá a múltra úgy, ahogyan emlékeiben él. Ez a szabály. A nosztalgia alapvetően ironikus szerkezetű – sokkal jobban meghatározza a jelenbéli hiány, mint a múltbéli vélt gazdaság. A múlt egy feneketlen zsák – minden belefér, ami ma nem jó. Minden volt rég, ami ma nincs. Krúdy egy olyan Magyarországról ír, mely talán sohasem létezett, de a jelen szükségei ezt hívták elő. Márai Szindbád-regényében egy olyan ország tűnik fel – Krúdy kora –, mely már akkor is vissza-
vágyott néhány évtizeddel. Újra elővenni régi könyveket – újra találkozni régi szerelmekkel –, újra ellátogatni olyan helyekre, ahol boldogok voltunk, de már csak a boldogságra emlékszünk, a helyre magára nem – mindezekhez bátorság kell. Az újraolvasás a jelennek és az életnek szól – a nosztalgikus emlékezés a gyásznak. Egyegy régi könyv a gyász helye – ragaszkodás a múltnak egy darabkájához, melyet még(?) fájna elengedni. Nem tudom, mikor veszem rá magam, hogy Bécsbe ismét ellátogassak. Nem épp a bátorság hiányzik – az kell hozzá, hogy ne jelentsen már annyit elmúlt tündöklő úrfi korom, hogy ne féljek kockára tenni egy jelenbéli pillanatért. Ez is az élet egyfajta ökonómiája. És bár az újraolvasás bátor, progresszív cselekedet, sikeres gyászmunka, a felejtés újító dinamikájának érvényesülése, egyszersmind veszteség. Valaminek elvesztése abból, amik voltunk, így tehát abból, amik vagyunk. Személyiségünk át van itatva éltető emlékekkel és ezekhez kapcsolódó érzésekkel – az újraolvasás egyben újraírás is, mert az új élményekkel kockára tesszük a régit. A kultúra, a civilizáció dinamikájáról is beszélünk, ha az újraolvasásról beszélünk. Ismétlés és különbség egymásba kapaszkodó fogaskerekei. Egy picit ragadunk, egy picit szakadunk. Ha ismétlés nem lenne, folytonosság sem lenne, emlékezet sem lenne. De nincs is ismétlés igazán, csak a kényszere. Akárhányszor nézem újra a Twin Peakset, sosem ugyanolyan. Ott vannak a különbségek is, ha kívül nem is, legalább belül. Ha túl kevés a különbség, akkor válik unalmassá. Ha túl sok, akkor
semmit, gyakran már az első találkozás is újraolvasás volt. Kitörölhetetlen emlékem A Vöröstorony kincse Hollós Korvin Lajostól – az első, számomra határtalanul izgalmas regény, melynek minden gyorsan gördülő pillanata újdonság volt. (Sárospataki születésűként, Sárospatakon különös vonzalmat éreztem iránta.) Élveztem minden betűjét, de bekövetkezett a katasztrófa apukám egy elejtett, a fiatal hősök életvonalának hirtelen megszakadására vonatkozó észrevételének elhangzásakor. Nem haragudtam senkire, szomorú voltam csak. A hősök előlegezett sorsa felett érzett keserűség fonódott össze a könyv sorsával. De nem így esett meg vajon a Winnetou is? Valahogy így. Valahonnan innen indult útjára a bánat egy keserédes alfaja, végleg beégetve magát a történetekbe, melyek utolsó lapjai felett öntudatosan ring a halál. Peter Brooks szerint kétfajta energia munkál minden mondatban – a történet egyrészt töretlenül (avagy időnként törve, de) halad végpontja felé, ám egyszersmind élni akar, örökké tartani, elbeszélődni. Érosz és Thanatosz küzdelme (vetélkedése? barátsága?) ez. És mire vágyik az olvasó? Ha a mese végére, akkor a mese halálára? Egyfajta sajátos nekrofília ez, a szöveg gyönyörének perverz megnyilvánulása? Nem gondolnánk. Az olvasó vágya szintén többirányú. Nemcsak a klimax érdekli, hanem az előjáték és a szeretkezés is. Szeretjük a hosszú regényeket. Késleltetnénk a végét, játszanánk még, ismerkednénk, incselkednénk, simogatnánk a remegő lapokat. (Vagy nem is ő, a kezünk remeg, ahogy becézve a papírhoz nyúlunk? Ön az arisztokrata hófehéret szereti, melyből durván
DISPUTA Toronyszoba
akár kiábrándítóvá is, ha nem tetszik az új. De ha tetszik, akkor is csalódom a régi eltűnése miatt. Szülessen mindig újjá, de sosem teljesen ugyanúgy. Elképzelhető, hogy Béccsel kapcsolatban a „látogatás” szó zavar pusztán. Lehet, hogy épp látogatni nem akarok. A viszontlátás gyötrelme a látogatás és a benne élés különbségében is rejlik. Talán nem félnénk a régi szerelmektől, helyektől és könyvektől, ha biztosak lehetnénk benne, hogy a nosztalgikus csalódást egy új élet és találkozás energiája törli majd el a lélek színéről. Nem leszek semmilyen múlt kéretlen turistája, letűnt pillanatok kései fotósa, irigy körüllakó – de lennék, ha lehetnék, utakon bandukoló polgár, kofákkal cimboráló észrevétlen időző, részeg evezős. Zajt hallok: az irigység motoszkál, mardos, karma felsérti bőröm. Mert egy-egy barátomra gondolok, akik úgy ismertek némely szöveget, mint kesztyűjük tenyerét, mert minden évben szigorú következetességgel haladtak rajta végig (két jellemző példa jut eszembe: az Egri csillagok és A Gyűrűk Ura). Irigyeltem őket, mert volt rá idejük (mert szakítottak rá időt), és mert gyorsan olvastak, így könnyedebben szórhatták az idő valutáját. Nekem is volt kedvencem, de mint a villám fénye – keresztülfutott rajtam. E fény emléke máig velem van, csak a részletek váltak köddé valahol idegpályáim között. Apukám mesélő hajlamának volt egy talán kevésbé kellemes következménye, melyet kezdetben természetes dologként éltem meg: mindig mindennek tudtam a végét. Így módosítanám is korábbi kijelentésem: bár újra sosem olvastam akkoriban
DISPUTA Toronyszoba 64
kiválnak a koromfekete írásjegyek? Vagy a puha-szemcsés, szürke felületet, mely hasonul halványabban nyomtatott betűihez? A napcserzette, antikvár lapokat, melyeknek sarkait megrágcsálta az idő foga? Mosolyt csal ajkára egy kivillanó halványsárga ér, emlékeztetve olvasmányának fás szárú eredetére? Vagy nem a külső érdekli, fontosabbnak tartja a lelki értékeket: legyen csak újrahasznosított?) A jó könyvek végén túl a jeges űr lakik. Nem mi lakunk – mi elköltözünk abból a világból. Egy-egy kis halál. Nem csoda, ha van némi félelem, amikor jobb kezünk ujjai alig tapintanak már néhány lapot. Mégsem állunk meg – ez felérne egy öngyilkossággal. Végig kell csinálni. Ilyenek az életek. És a tetőpont azért olyat ígér, amiért érdemes kockáztatni. Hányszor ért már csalódás? Hányszor maradt el a kielégülés? Számít ez is, de ha jó volt, ami előtte volt, azért megbocsájtható. Pihenünk egy keveset – kinek mennyi időre van szüksége –, majd jöhet a következő. Mert valljuk meg: nem érezzük egy kicsit sem hűtlennek magunkat, amikor könyvbe kezdünk, és még ott kísért a régi emléke? És még le sem telt a gyászév. Vannak olyan eltorzult lelkületű személyek, akik előre elolvassák a regények végét, egyfajta utójátékká szelídítve a többit. Talán biztonságosabb így, hogy már tudjuk, mi vár ránk. Nem kell félni, hogy meghal, hiszen már halott. Nincs bizonytalanság. Ám ez az eljárás sem kevésbé perverz, ha belegondolunk. Hogy egy újabb hasonlatot kapcsoljak be: olyan, mint az élveboncolás. Ez is elsőre újraolvasás. Sokkal inkább gyönyörködő, mint örömködő – Barthes után szabadon. Mégsem szeretjük azokat, akik sportot űznek abból, hogy figyelemfelhívó helyeken elszórják a történetek fordulópontjait, a gyanútlan járókelő pedig jó érzékkel felszedi azokat. De ha valami homályos túlélési ösztöntől vezérelve mégis elkerülné, még nem menekült meg, mert sportemberünk egyszerűen elé áll, és megmondja a végét. Legutóbb valaki szemtelenül elszórta előttem egy regény megoldásait, én pedig jó érzékkel felszedtem azokat. Bosz szúból aztán egyszerűen odaálltam egy barátom elé, és megmondtam neki a végét. Ritkán tapasztalható jóvátehetetlenségérzés csapott meg, látva szomorú tekintetét. Mindkettőnk vesztére azzal próbáltam vigasztalni, hogy hozzátettem: mire hozzájutsz a könyvhöz, úgyis elfelejted. Természetesen ezek után biztos, hogy nem felejtette el. Apukámat, amikor hasonlóan
cselekedett, azt hiszem, más motiválta. Én már nem láttam őt olvasni, mert abban az időben, amire emlékezetem kiterjed, szembetegsége már nem tette ezt lehetővé. Egy olyan embernél, aki, mint történetei igazolják, mindig is falta a regényeket. Egy éjszakai szolgálat, egy Remarque. (Könyvet forgatni csak anyukámat láttam – a néma olvasási szokásokat tőle leshettem-lophattam el. Apukámnak pedig a hangosat köszönhetem, hiszen Rejtő Jenőt például azáltal ismertem meg, hogy – ha rá tudott venni – felmondtam neki egy-egy fejezetet.) E háttérrel mindenesetre érthetőbbé válik, hogy szereti megosztani régi élményeit, hisz ez köti őt még valamiképp egy olyan univerzumhoz, Gutenberg galaxisához, melynek titkai egyre jobban elzárkóznak előle. Előbb rákérdezett, hogy mit bújok éppen, majd kiegészítő információkkal szolgált a kronológiailag későbbre tehető eseményekkel kapcsolatban. Még az elenyészőnél is csekélyebb rosszhiszeműség szükségeltetett hozzá. Látom magam, amint állok polcaim előtt. Mosolygok, kimeredek a földből. Indulnék a lét felé. Ahogy sorakoznak, hívogatnak. Jól ismert tájak és terra incogniták. Én döntök, hogy merre megyek ma. Van két órám, fel hát, kalandra, utazásra, ringatózásra. Szerelemre, félelemre, halálra. Elmerengésre vagy felforgatásra. Másképp akarok látni, vagy legalább mást. De az is lehet, hogy épp csak ugyanúgy, hadd szűrődjön rajtam át a szövegvilág. Nem én döntök, hogy merre megyek ma. Hogy mi lesz velem, arra érkezem-e, amerre indulok. Elalélok vagy épp felfordulok. Merek és meredek. Leveszek egyet, kettőt, hármat. Négyet, néha ötöt. Hatot. Heverek, heveredek. Párnát falnak, hátat párnának vetek. Szerzek egy pokrócot. Kinyílok. Fülszöveg, borító. Mondatok mindenütt. Lapozok, bele az elejébe. Lelkem rajtuk átpörgetem. Mire vágyom, mire nem. Megvan aztán, határozok. Döntésemben módfelett bizonytalan vagyok. Vágyszálltával élményt várok, máris habzsolok. Egy oldal, két oldal. Harmadiknál bizonytalankodom. Itt meg lehetne állni, itt még lehetne váltani. A negyediknél váltok. Lássunk mást. Komolyabbat, rövidebbet? Töményebbet vagy épp levegősebbet? Éterit vagy keményet? Mindegy, csak varázsoljon el. Hőst akarok, gyorsan. Vagy még inkább: hősnőt. Fáradok, időm vészesen fogy. Most már ne kezdjek regénybe? Végül is, miért ne. Végleg ledőlök. Mint aki ebéd előtt besütizett, rendetlenül, lapok között ujjaimmal nyom el a buzgóság. Kalandok, szerelem, halál – szép jó éjszakát.