T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

TERÜLETI STATISZTIKA

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, DR. PERCZEL GYÖRGY, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR

10. (47.) ÉVFOLYAM 4. SZÁM

2007. JÚLIUS

E SZÁM SZERZŐI: Dr. Bartke István, az MTA doktora, ny. egyetemi tanár, ELTE, Budapest; Kelemen Nóra tanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Kormos Zoltán tanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Dr. Kőszegfalvi György, az MTA doktora, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem; Kramarics Tiborné címzetes vezető-főtanácsos, KSH Győri Igazgatóság, zalaegerszegi képviselet; Lieszkovszky József Pál PhD-hallgató, Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori iskola, Győr; Dr. Lőrincsik Péter jogász, Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal, Szeged, PhD-hallgató, Szegedi Tudományegyetem; Dr. Marosi Lajos kandidátus, vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Pénzes János egyetemi tanársegéd, PhD-hallgató, Debreceni Egyetem, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék; Szekeres Jánosné statisztikai tanácsadó, KSH Győri Igazgatóság, zalaegerszegi képviselet. ISSN 0018-7828

Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Telefon előfizetési ügyekben: 345-6658, fax: 345-6998 Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail: [email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail: [email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail: [email protected]

Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu

Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14–18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2007.280

TARTALOM Dr. Perczel György emlékére – dr. Bartke István ............................................................................................. 301

ELMÉLET–MÓDSZERTAN A területfejlesztési intézmények és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszere – dr. Lőrincsik Péter .......... 303

ELEMZÉSEK Az iskolázottság területi különbségei Magyarországon – Kramarics Tiborné – Szekeres Jánosné ................. 319 Észak-Alföld és azon belül a Karcagi kistérség helyzete – Kelemen Nóra ...................................................... 340 A területi jövedelemegyenlőtlenségek alakulása az észak-alföldi régióban – Pénzes János ........................... 358

KÖZLEMÉNYEK A Területi Statisztika citációs listája, 2002–2006 – Lieszkovszky József Pál ................................................... 380 Ha tér, akkor egyenlőtlenség – de lehetne szakadék nélkül? Beszámoló egy konferenciáról – Kormos Zoltán ....................................................................... 385 KÖNYVISMERTETÉS Új munkák a területfejlesztés témakörében – dr. Kőszegfalvi György ............................................................. 387 Ugye sorozat lesz? Közép-Magyarország régió demográfiai atlasza – dr. Marosi Lajos ................................ 391 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA .............................................................................. 394

A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.

Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!

Dr. Perczel György emlékére

Dr. Perczel György 1941–2007

2007. május 27-én, hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt Dr. Perczel György habilitált egyetemi docens, a földrajztudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének volt vezetője, a Területi Statisztika szerkesztőbizottságának egyik legaktívabb tagja. Folyóiratunk nevében rendszeres szerzőnk, Bartke István professzor búcsúzik a mindannyiunk által tisztelt kutatótól, pedagógustól, tudományszervezőtől.

Perczel Györggyel négy évtizede ismertük meg egymást. Első találkozásunk – emlékezetem szerint – az 1960-as évek második felében történt, az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében tett nyári tanulmányútja alkalmával. A diploma megszerzése után egy évtizeden keresztül Perczel György az ELTE oktatója volt, majd bekapcsolódott az ország politikai irányításába. Ugyanakkor az egyetemi oktatást mindvégig szívügyének tekintette, különböző beosztásokban gyakorolta is. Kapcsolatunk az 1970-es évek végétől barátsággá érett, és elmélyült. 1978 és 1990 között az ő ösztönzésére vállaltam előadásokat az ELTE akkori Gazdaságföldrajz Tanszékén, majd ugyancsak ő ajánlott 1992-től, nyugdíjazásom után, egyetemi státusba. Perczel György rendkívül kiterjedt, a szűkebb szakmát messze meghaladó ismeretanyaggal rendelkezett. Ennek forrásai közé tartozott – az egyéni továbbképzésen, a változások figyelemmel kísérésén, elemzésén, a hivatali beosztásból eredő informáltságon túl – széles körű és folyamatosan fenntartott társadalmi kapcsolatrendszere is. Példát mutatott az önzetlen feladatvállalásban, a korszerű oktatási módszerek alkalmazásában. Szerette és maximális mértékben, erejét nem kímélve segítette hallgatóit. Szigorú követelményeket állított maga és általában „a tanár” elé: meggyőződéssel hangsúlyozta, hogy az előadónak legalább tízszer annyi ismerettel kell rendelkeznie az adott témában, mint az átlagos műveltségű hallgatónak. Gazdag tapasztalatait szívesen átadta kollégáinak. Lojális magatartása mellett szilárdan kitartott a szakmát, vezetési módszereit, az emberiességet illető meggyőződése mellett, néha konfliktust is vállalva egyes munkatársaival. Nem feladatom Perczel György mintegy évtizedes tanszékvezetői munkájának értékelése. Szeretnék azonban két dolgot kiemelni: először a jegyzetírás ösztönzését, másodszor a tanszéki értekezletek hangulatát. Perczel György nagyon fontosnak tartotta, hogy a hallgatók írásos tananyaggal is rendelkezzenek. Ez ügyben is határozott fellépése előmozdította, hogy sorozatban jelenjenek meg egyetemi jegyzetek, tankönyvek. Ő maga ebben is példát mutatott. Magyarország társadalmi-gazdasági földrajzáról átfogó egyetemi tankönyv írását szervezte meg. A mű 2003. évi kiadásához kilenc elismert szakembert nyert meg, a könyvet ő szerkesztette, és mint tizedik szerző jelentős részét írta is. A könyv általános elismertség mellett több kiadást ért meg. Ami a tanszéki értekezletek hangulatát illeti, azokon főként az aktuális oktatásszervezési feladatok megbeszélése folyt. Viszonylag ritkán került sor elméleti kérdések megvitatására. Ez alkalmakkor a vélemények ütköztetése toleráns közegben folyt, és ez minden résztvevő számára tanulságos volt. Perczel György tudományos szervezetekkel is kiterjedt kapcsolatot tartott fenn. Csak néhányat említve: tagja volt az MTA Földrajztudományi, Településtudományi Bizottságának, valamint a Regionális Tudományos Bizottságnak. A bizottsági vitákban

302

DR. BARTKE ISTVÁN

elhangzott állásfoglalásai megalapozottak voltak, és érdemben hozzájárultak a vitatott tudományos problémák korrekt megoldásához. A tudományos ismeretterjesztésben is kiválót alkotott. Az utóbbi hónapokban, tapasztalva Perczel György romló fizikai állapotát, barátai egyre nagyobb aggodalommal gondoltak a jövőre. Ezt az érzést táplálta az is, hogy vállalt munkája elvégzéséhez a végsőkig ragaszkodott. Kedves Gyuri, példát adtál tanári, baráti, emberi magatartásból és kötelességteljesítésből is. Így emlékezünk Rád. Bartke István

ELMÉLET–MÓDSZERTAN DR. LŐRINCSIK PÉTER

A területfejlesztési intézmények és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszere* Bevezetés A területfejlesztés az 1996. évi XXI. törvénnyel (Tftv.) jelent meg szabályozott, önálló intézményrendszerként hazánkban. A törvény egy új szervezeti rendszert határozott meg, mely nem rendelkezett korábbi magyarországi alapokkal. A területfejlesztés megjelenése új kategóriákkal, folyamatokkal és mechanizmusokkal színesítette az államiönkormányzati fejlesztési eszközrendszert. A területfejlesztési feladatok ellátása ettől az időponttól kezdve önálló intézményrendszer keretein belül történik, mely elkülönül a közigazgatástól, ugyanakkor számos kapcsolatot tart fenn vele. A területfejlesztési intézményrendszer tehát sajátos szervezetrendszer, mely nem alrendszere sem az államigazgatásnak, sem az önkormányzatoknak, de azokhoz több mechanizmuson keresztül, több dimenzióban is kapcsolódik. Az állami szervek és önkormányzatok mellett a Tftv. megnevezi mindazon további szereplőket, amelyek közreműködnek a területfejlesztési és területrendezési feladatok megvalósításában. Ezek lehetnek természetes személyek és szervezeteik, gazdálkodást végző szervezetek és érdekvédelmi szervezetek, valamint bármely más intézmények.1 Már ebből a törvényi rendelkezésből is megállapítható, hogy nagyon széles az a horizont, ahol területfejlesztési intézmények és más állami vagy nem állami szervek egymással együttműködve, összehangoltan látnak el feladatokat. Tanulmányomban elsősorban a területfejlesztési intézményrendszert, annak közigazgatási kapcsolatait és a jogi szabályozás néhány ellentmondását mutatom be, ideértve azon szervezetek körét is, melyeket a törvényi szabályozás érint. A területfejlesztés intézményrendszere Az országos szint A területfejlesztési intézményrendszer csúcsán az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) helyezkedik el, amelyet a területfejlesztési törvény hozott létre az érdekegyeztetés, az érdekképviselet és érdekérvényesítés magas szintű fórumaként. Habár a területfejlesztési intézményrendszer elkülönül az egyéb állami szereplőktől, a Tftv.-nek mégis a központi állami szervek feladat- és hatásköreit meghatározó fejezetébe kerültek bele a Tanácsra vonatkozó rendelkezések. * A tanulmányt a Kovács Tibor-pályázat bírálóbizottsága publikálásra javasolta. 1 Területfejlesztési törvény 4. §.

304

DR. LŐRINCSIK PÉTER

Az OTT döntés-előkészítő, javaslattevő, véleményező, koordináló és bizonyos kérdésekben döntési joggal felruházott szervként működik,2 s mint ilyen, részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában és érvényesítésében. Jogosítványainak zöme ugyan nem ügydöntő jellegű, állásfoglalásai azonban nagy jelentőséggel bírnak a központi döntéshozók számára. Lényeges szerep, hogy az ország társadalmi, gazdasági, infrastrukturális helyzetével, fejlődésével, valamint a térségek helyzetével és fejlődésével kapcsolatos jelentős kormány-előterjesztésekhez mellékelni kell a tanács állásfoglalását.3 Az OTT a területfejlesztés többszereplős modelljének eleget téve és a partnerség elvét szem előtt tartva – tagjai révén – az államigazgatás, a területfejlesztési tanácsok, a gazdasági élet, a munka világa, az önkormányzatok és a civil szféra képviselőit foglalja magába. Azonban átpolitizált jellege érzékletesen jellemezhető azzal a ténnyel, hogy elnökletét a törvény szerint a területfejlesztésért és területrendezésért felelős miniszter látja el, választás lehetősége fel sem merül. Szintén politikai determináltságát jelzi az is, hogy tagjainak döntő többségét a kormány által kijelölt miniszterek adják. A regionális szint A magyar területfejlesztési intézményrendszer kiépítése decentralizációs törekvéseket indított el, aminek következtében megjelent a regionális intézményi szint mint a nagytérségi együttműködés szervezete. A területfejlesztési törvény 1996-ban még nem adott egységes régiófogalmat, így a kötelező létrehozatal helyett az önkéntes szerveződési formákra törekedett. Felismerve azonban a regionalizációs trendeket, a regionális fejlesztési tanácsok viszonylag gyorsan megalakultak. A területfejlesztési törvény 1999-es módosításával elhárult a normatív akadály is a területfejlesztési régiók megszilárdítása elől. A módosítás elsődleges célja a regionális fejlesztési tanácsok egységesen kötelező működése, és a tervezési-statisztikai régiók stabilitást jelentő elemeinek előírása volt. A székhely kérdését azonban a szabályozás nem rendezte, és az a mai napig sem tisztázott. A területfejlesztési politika folyamatosan a régiók megerősítésével kívánta a közigazgatási struktúrában eddig ismeretlen területi kategóriát bevezetni, és elismertetni az igazgatási rendszer modernizációja érdekében. Szóba került a választott régiók kialakításának lehetősége, azonban a területfejlesztés tekintetében a jogalkotó csupán a tanácsok személyi összetételén tudott a kormányzati szereplők javára módosítani. Így a regionális fejlesztési tanácsok összetétele – a partnerség elvén alapuló civil egyeztető fórum delegáltjának konzultációs joggal való részvételén túl – inkább a kormányzati akarat biztosítása irányába változott. A 2006. évi országgyűlési választások utáni minisztériumi átszervezések óhatatlanul kihatottak a fejlesztési tanácsok szervezetére. A feladatok újjászervezése során összeolvadtak vagy átalakultak olyan minisztériumok, amelyek minisztere képviselőt delegált a regionális fejlesztési tanácsba. Ezen feladatkör-átcsoportosításokat a Tftv. szabályozása 2 Döntési jogkört jelenleg a Tftv. nem tartalmaz. Korábban ilyen volt az Országos Területfejlesztési Tanácsnak az a jogosítványa, hogy miniszteri kifogás esetén a megyei területfejlesztési tanács határozatát megsemmisíthette, és új határozat hozatalára hívhatta fel. 3 A Tftv. azonban nem ad útmutatást arra vonatkozóan, hogy mi tekinthető „jelentősebb” előterjesztésnek.

A TERÜLETFEJLESZTÉSI INTÉZMÉNYEK ÉS A KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK

305

nem követte. Ezt a helyzetet oldotta fel a 2007. január 1-jétől hatályos módosítás, mely feladatkörhöz igazítva újraosztotta a miniszteri helyeket, csökkentve ezzel számukat is. A tanács széles körű koordinációs és véleményezési jogosítványokkal rendelkezik, de legfontosabb feladatának mégis az tekinthető, hogy kidolgozza és elfogadja – az Országos területfejlesztési koncepcióval összhangban – a régió hosszú és középtávú területfejlesztési koncepcióját, illetve a régió fejlesztési programját, annak stratégiai és operatív munkarészeit. A koncepció és program kidolgozásához és végrehajtásához kapcsolódnak a további feladat- és hatáskörei. A térségi szint A térségi fejlesztési tanács intézménye 1999-ben került be a területfejlesztési törvénybe, hogy a régióhatárokon, illetve a megyehatárokon túlterjedő és egyes kiemelt területfejlesztési feladatok ellátását ezek keretén belül biztosíthassák. Térségi fejlesztési tanácsot hozhatnak létre a regionális fejlesztési tanácsok és a megyei területfejlesztési tanácsok a szervezeti és működési szabályzatuk elfogadásával. Már az akkori törvénymódosítás előtt is, és azt követően is megjelentek olyan nézetek, amelyek szerint a térségi fejlesztési tanács intézményét létre sem kellett volna hozni. A törvényi szabályozás megtörténte után ezek a szakértők azt kifogásolták, hogy a törvény – mintegy példaként – azonnal kötelezővé tette a Balaton Fejlesztési Tanács létrehozását, illetve 2004-től nevesíti a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsot, ami nem vall következetes jogalkotói tevékenységre, hiszen ezzel a Tftv. a többi kiemelt térséget jogalkotói szinten mintegy visszasorolja. A helyzet megoldódott annyiban, hogy önkéntes elhatározásból a különböző kiemelten fontos területek fejlesztésére mégis megalakultak térségi fejlesztési tanácsok. További jogalkotói következetlenség, hogy egyedül a térségi fejlesztési tanácsok öszszetételében maradt fenn változatlan formában a közigazgatási hivatalok állandó meghívotti státusa a Tftv. módosítása után is, 2004. szeptember 1-jétől. A megyei szint A megyei területfejlesztési tanács. A megyei területfejlesztési szint a területfejlesztési törvény megalkotása óta része a területfejlesztési intézményrendszernek. A közigazgatási szervezetrendszerrel való kapcsolódásai szempontjából kétségtelen előnye volt, hogy egy meglévő, működő szervezeti környezetbe ágyazódott be. Ugyanarra a megyére vonatkozó feladatrendszerrel rendelkezett, mint javarészt a területi államigazgatási szervek, a kamarák és a megyei önkormányzatok. A közigazgatási területi struktúrához való ilyen mérvű hasonulása mindig is identitásbeli zavarokat okozott, és okoz a mai napig is. Egyes szakértők felvetették azt is, hogy a megyei területfejlesztési szinttel kapcsolatban a legkövetkezetesebb megoldás az lenne, ha megszűnnének a megyei területfejlesztési tanácsok, s az átalakult funkcióik átkerülnének a megyei önkormányzatokhoz, melyeknek egyébként is van a települési infrastruktúra fejlesztésében koordinatív szerepük.4 Felvetődött az is, hogy a tanács elnökét – a regi4 Pálné Kovács Ilona: A területfejlesztési törvény EU-kompatibilitása. In: Inotai András (főszerk.): EU-tanulmányok I. kötet. Nemzeti Fejlesztési Hivatal. Budapest, 2004. 934. o.

306


onálishoz hasonlóan – a tanács maga válassza,5 bár kétségtelen, hogy megindokolható és védhető az elnöki pozíció betöltésének mindkét változata. A munkaszervezetek tekintetében is erős a tanácsoknak a megyei önkormányzathoz való kötődése. Még a mai napig is több esetben a megyei önkormányzat hivatala feladatköreként kezelik a tanácsok titkársági, adminisztratív, előkészítő és végrehajtó tevékenységét. A tanács területfejlesztési feladatrendszere fokozatosan kiüresedik. Forráselosztó szerepe mellett legfontosabb feladatának az tekinthető, hogy a megye területén összehangolja a kormányzat, a kistérségi fejlesztési tanácsok, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. A megyei önkormányzat területfejlesztési feladatai. A megyei önkormányzat számára is előír a törvény területfejlesztési feladatokat, de ezek a feladatok igen általánosan megfogalmazottak, és érdemi hatáskörökkel nem járnak együtt.6 A megyei önkormányzat közgyűlése állást foglal a megyei területfejlesztési tanács döntését megelőzően a megye hosszú távú területfejlesztési koncepciójáról, a megyei területfejlesztési tanács döntését követően elfogadja annak az önkormányzatra vonatkozó részét. A kistérségi szint Az önkormányzati társulások. A helyi önkormányzatok számára már az alkotmány, illetve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) biztosította a szabad társulás lehetőségét, a folyamat azonban a területfejlesztési törvény elfogadását követően erősödött fel. A Tftv. 1996-os, még módosítások nélküli változata a területfejlesztési önkormányzati társulást helyezte a területfejlesztési intézményrendszerben a megyei szint alá. Ezek a társulások a legváltozatosabb összetételben és működési területtel, elsősorban különféle pályázati támogatások megszerzésére, más társulásokra tekintet nélkül – gyakran azokkal területi átfedésben – jöttek létre. Ezt konstatálva a szakértői vélemények – nagyrészt egységesen – azt állapították meg, hogy így a társulási rendszer instabil, és nem alkalmas lehatárolt térségek (kistérségek) általános területfejlesztési feladatainak ellátására. A területfejlesztési önkormányzati társulások a kistérségi szervezetrendszer felállítása után sem szűntek meg, sőt a törvényi szabályozás továbbra is tartalmazza megalakításuk lehetőségét. Jellemző azonban, hogy működésük fokozatosan visszaszorul, de kistérségen belüli, illetve kistérségeken átívelő fejlesztési projektek, programok megvalósítása során továbbra is létjogosultsággal rendelkeznek, mert rugalmasabbak, mint az intézményi struktúrákba lemerevített mechanizmus. A kistérségi fejlesztés intézményesülése. A területfejlesztési társulások és a KSH által lehatárolt statisztikai kistérségek területi illeszkedése hosszú távon nem volt megkerülhető kérdés, így a Tftv. 2004. évi módosítása bevezette a kistérségi fejlesztési tanács intézményét, amely a területfejlesztési önkormányzati társulások örökébe lépve (de azt nem megszüntetve) látja el a kistérségek általános területfejlesztési feladatait.

5 A Tftv. szerint a megyei közgyűlés elnöke egyben a megyei területfejlesztési tanács elnöke is. 6 A törvényben megnevezett feladatok elsősorban a területrendezéshez kapcsolódnak.


307

A kistérségi fejlesztési tanácsnak a kistérség minden önkormányzata tagja, működési területe pedig egybeesik a kistérség területével. A jogalkotói cél, hogy egységes térbeli struktúra alakuljon ki, amelyben a partnerség elve érvényesül, méltányolható, ugyanakkor a változások egyértelműen a túlintézményesítés irányába hatnak. A Tftv. eddigi nagy érdeme éppen az volt, hogy indirekt módon sikerült a korábban meglehetősen autark (gazdaságilag önellátó) települési önkormányzatokat összefogásra ösztönözni, a társulási kedvet előmozdítani, és a szabad társuláson alapuló fejlesztéseket preferálni.7 A szabályozott intézményi formával a jogalkotó ezen törekvéseket köti röghöz azzal, hogy a kötelezően létrehozott kistérségi területfejlesztési modellt veszi alapul. Véleményem szerint a probléma nem az, hogy stabil intézményi hálózat jött létre a kistérségi szinten, hanem az, hogy ezen szint helyét nehezen találja a jogalkotó. A kistérség közigazgatási, területfejlesztési, statisztikai és területszerkezeti-földrajzi kategóriaként is szerepet kap, de mindennek egyszerre csak felesleges párhuzamos intézményi szervezet- és feladatrendszer árán tud megfelelni. Ez a jelenlegi struktúra egyértelműen előrevetíti a konfliktusokat, a koordinációs gondokat, amelyek a bürokratizmus túlzott volta miatt a területfejlesztési törekvések gátjai lehetnek. További problémát jelent, hogy a kistérség kategóriáját a mai napig nem tartalmazza az alkotmány sem az ország területi tagozódására, sem a helyi önkormányzati rendszer alapvető szabályaira vonatkozó rendelkezései között, holott a kistérségnek egyre markánsabban kibontakozik a közigazgatási jellege is. Ezen túl a szabályozás nem egységesen, sokkal inkább egymás mellett él. A kistérség először nem mint általános közigazgatási területi egység jelent meg a magyar jogrendszerben, hanem speciális – statisztikai8 és területfejlesztési – kategóriaként. A folyamatok statisztikai mérésének ezen területi egységét vette át lényegében a területfejlesztési törvény is. Az Alkotmánybíróság a kistérségekkel kapcsolatos egyik döntésének indokolása szerint a szabályozási rendszer „a területfejlesztést nem önkormányzati feladatként határozza meg, a Tftv. csak részfeladatokat ad a helyi önkormányzatoknak a területfejlesztésben. Ezek pedig [...] nem érintik a helyi önkormányzatoknak az alkotmány 44/A. §-ában megállapított alapjogait, alapvető hatáskör-csoportjait”9. Így a kistérségi lehatárolás az önkormányzati feladat- és hatáskörök megállapításánál relevanciával nem rendelkezik. A kormányrendeletekkel10, majd törvénnyel11 létrehozott többcélú kistérségi társulási rendszer pedig az önkormányzati feladatok és hatáskörök racionalizálásának területeként kezeli a kistérséget, melyet – a módosítása után – már mint kész tényt engedett át a területfejlesztésnek. Ez azt is jelenti tehát, hogy az így lehatárolt közigazgatási területi egység földrajzi módosításának maga után kell vonnia a már korábban kialakított statisztikaiterületfejlesztési területi beosztás megváltozását, még akkor is, ha az területfejlesztési szempontból nem feltétlenül indokolható. Erre máris jó példával szolgál a kistérségi

7 Pálné Kovács Ilona (témafelelős): A területfejlesztési intézményrendszer feladat- és hatáskörei, a működés hatékonyságának elemzése, továbbfejlesztési javaslatok. Kutatási zárótanulmány. Pécs, 2004, 10. o. 8 9006/1994. (SK. 3.) KSH-közlemény és az ezt módosító 9002/1998 (SK. 1.) KSH-közlemény. 9 41/2004. (IX. 11.) AB-határozat. ABH 2004, 542. 10 A kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló 244/2003. (XII. 18.) kormányrendelet és a többcélú kistérségi társulások 2004. évi támogatása mértékének, igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 65/2004. (IV. 15.) kormányrendelet. 11 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény (Tkt.).

308


felülvizsgálat eredményeként létrejött 168 kistérség, amelyek között 8900 lakosú és 250 ezer lakosú ugyanúgy megtalálható, mint 3, illetve 79 településből álló. Sőt, Budapest főváros és az ország második legnagyobb városa, Debrecen egy-egy önálló kistérséget képez.12 A kistérségi fejlesztési tanács dolga a kistérségben a területfejlesztési feladatok öszszehangolása, a kistérségi területfejlesztési koncepció elfogadása, közös területfejlesztési programok kialakítása. Ezért együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival, a kistérségben működő állami szervekkel, az érdekelt társadalmi, szakmai és gazdasági szervezetekkel. Társulások dzsungele. Az önkormányzatok társulásai – akár csak területfejlesztési aspektusból is – olyan sokrétűek és oly sok jogszabály által szabályozottak, hogy a közöttük való eligazodás már maguknak a résztvevőknek is gyakran problémát okoz. A rendszer mára túl bonyolulttá, túl fragmentálttá vált – mint az önkormányzati rendszer maga is –, így az átláthatóság követelményei nehézkesen érvényesülhetnek. Vannak területfejlesztési önkormányzati társulások, amelyek nem szükségképpen a kistérségi határokon belül működnek. De a területfejlesztési cél jelenik meg a többcélú kistérségi társulásokban is, ahol csupán erre az egyetlen célra szerveződő önkormányzatok területfejlesztési célú társulást hozhatnak létre. „E társulás tulajdonképpen nem más, mint a többcélú kistérségi társulások körébe tartozó, azok ösztönzési rendszerére épülő, társulási formában önként létrehozott kistérségi fejlesztési tanács.”13 A Tftv. által 2004-ben kötelező jelleggel létrehozott kistérségi fejlesztési tanácsok vették át a területfejlesztési intézményrendszerben addig a területfejlesztési önkormányzati társulások számára kitűzött feladatokat, de ezen feladatokat vállalhatja a valamennyi önkormányzat részvételével megalakult többcélú kistérségi társulás is. A rendszer ilyen mérvű túlszabályozottsága kontraproduktív, kizárólag felesleges duplikációt okoz, ami szükségképpen további ellentmondásos helyzetet teremt.14 Sokszínűségükből adódóan a társulások ellenőrzése sem problémamentes. Lehetséges, hogy ugyanazon feladatellátás egyik esetben csupán ellenőrzési jogosítványokkal vizsgálható, míg másik esetben, más szervezeti formában már a törvényességi felügyeleti eszközök is számításba jöhetnek.15 Ezen szervezetek kiszolgálása a munkaszervezetek oldaláról sem mindig hatékony, mert gyakran a személyi kapacitások elaprózódásához vezet. A munkaszervezetek sokszor informálisak, amelyeket csak tovább bonyolít a kistérségi megbízottak hálózata és az oda beterelendő különböző állami és önkormányzati munkatársak egyvelege.

12 Az Országgyűlés előtt van már az a törvénymódosítási javaslat, mely 173-ra emeli a kistérségek számát és Debrecent környező településeivel együtt rendes kistérséggé alakítja. 13 Dr. Virág Rudolf: A kistérségek területfejlesztési rendszere. In: Dr. Ágh Attila – Dr. Németh Jenő (szerk.): Kistérségek kézikönyve. Szakértői módszertan és dokumentumtár. MKI, Budapest, 2004. 118. old. 14 Czeglédy Gergő: A közigazgatás megyei és kistérségi szintjének intézményi elemzése – különös tekintettel a KözépMagyarországi Régió szerkezetére. 26–27. o. 15 A kistérségi fejlesztési tanácsok felett a közigazgatási hivatal törvényességi felügyeletet gyakorol, de a területfejlesztési feladatot vállaló többcélú kistérségi társulások felett csak törvényességi ellenőrzési jogosítványai vannak. Ugyanez érvényes arra az esetre, amikor a Fővárosi Közgyűlés látja el a megyei területfejlesztési tanács feladatait.


309

Az állami szervek területfejlesztéssel kapcsolatos feladatai Az állami részvétel a területfejlesztésben Az állami részvételt a területfejlesztési feladatokban elsősorban az határozza meg, hogy milyen kormányzási filozófia mentén alakul az állam felépítése. A direkt kormányzati beavatkozásoktól az állam teljes kivonulásáig a skála igen széles lehet. A törvény megjelenése Magyarországon egy úgynevezett „kevert modellt” igyekezett a területfejlesztési intézményrendszer kialakítása során megvalósítani, „mely a leszakadó térségek felzárkóztatásában vagy egyéb térszerkezeti problémák kezelésében elengedhetetlennek tekinti a központi, kormányzati szerepvállalást, de számít a helyi erőforrásokra, kezdeményezésekre, és alapvetően a közszféra különböző szintjeinek egymás közötti, valamint a közszféra, a magánszféra és a civil szféra együttműködésére épít.”16 A magyar közjogi (területi tervezési-rendezési-fejlesztési) rendszerbe beépülő önálló területfejlesztési intézményrendszer is ezen az elméleti alapon jött létre, amelynek elemei olyan, a partnerség elvén alapuló szervezetek, amelyek alkalmasak arra, hogy a területi tervezés, programozás és támogatások alanyai lehessenek. A Tftv. a központi állami szervek feladat- és hatáskörét ebben a felépítményben alapvetően úgy határozza meg, hogy érvényesüljön a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elválasztása, továbbá egyértelmű legyen a kormányzaton belüli felelősség és feladatmegosztás. A jogalkotói akarat és cél egyértelműen a decentralizáció, a középszintű feladatok és hatáskörök erősítése irányába hat, illetve megfogalmazódik a partnerség intézményesítésével biztosítandó egységes, összehangolt területi politika igénye. Számos állami szereplő érintett a területfejlesztési feladatok ellátásában. A központi állami szervek feladat- és hatásköreit elsősorban a Tftv. II. fejezete tartalmazza, de gyakran ezek egyfajta pontosítását a záró rendelkezések adják, sőt egyes esetekben újabb feladatok jelennek meg a törvény egyéb paragrafusaiban is. A területi szintű szervek között – a III. fejezetben – kerül sor a területi államigazgatási szervek szerepének meghatározására. A térségi fejlesztés komplex rendszeréhez kapcsolódó további állami szervek feladatait egyéb kapcsolódó jogszabályokban rögzítik. Az Országgyűlés területfejlesztéssel kapcsolatos feladatai A területfejlesztési intézményrendszer letéteményese a törvényi szintű szabályozás által az Országgyűlés. Az alapintézmények meghatározása mellett a területi politika fő irányainak, céljainak és prioritásainak megállapítása is a hatáskörébe tartozik, illetve az ezeket manifesztáló, a célokat érvényesítő Országos területfejlesztési koncepció (OTK) jóváhagyása is. Az OTK-t az Országgyűlés határozati formában fogadja el.17 A parlament határozza meg a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveit, valamint a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét. A döntés formája ez esetben 16 Dr. Perger Éva: „Terület- és településfejlesztési ismeretek” továbbképzési program tankönyvének a II. fejezet 1–4. pontjait megalapozó tanulmány. (Kézirat) 11. o. 17 Az Országgyűlés eddig két alkalommal, 1998-ban [35/1998. (III. 20.) OGY határozat] és 2005 decemberében [97/2005. (XII. 25.) OGY határozat] fogadott el Országos területfejlesztési koncepciót.

310


is országgyűlési határozat.18 E határozatokban lefektetett elveket kell (kellett) követnie a kormánynak és a minisztereknek a támogatásokra vonatkozó konkrét jogszabályok kibocsátásakor. A területfejlesztési rendszer fenntartásához és a kiemelt célok eléréséhez szükséges anyagi kereteket az éves költségvetési törvény megfelelő fejezeteiben biztosítja az Országgyűlés. Joga van beszámoltatni a kormányt a területfejlesztési politikáról, a nemzetközi és határ menti területfejlesztési és területrendezési tevékenységről,19 továbbá a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök felhasználásáról20. 2004-től új szabályként a parlament törvényben alkotja meg a régiók területi lehatárolására és székhelyére vonatkozó szabályozást. A valóságban a tervezési-statisztikai régiók lehatárolása az OTK-ban történt meg, de ez a dokumentum nem tartalmazza a székhelyek meghatározását. Az Országgyűlés állandó bizottsági rendszerében is egyre nagyobb hangsúllyal jelentkezik a területfejlesztési feladatok kezelése. Ez kifejezésre jut abban is, hogy a kezdeti ciklusokban a Környezetvédelmi Bizottságban, majd a 2006-ig önálló Területfejlesztési Bizottságban tárgyalhatták a képviselők az e tárgykörbe tartozó feladatokat. A 2006. évi választásokat követően az új Országgyűlés bizottsági rendszerében – a kormányzati struktúraváltáshoz igazodóan – Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság néven kettős feladatrendszerre jött létre bizottság. A kormány területfejlesztéssel kapcsolatos feladatai A kormány a területfejlesztési politika legfőbb operatív irányítója. Feladatai több irányból közelíthetők meg. Vannak az Országgyűlés számára kifejezetten előkészítő jellegű feladatai, illetve a parlamenti döntéshozatalt követően végrehajtási feladatai. Mindezen tevékenységei viszonylatában parlamenti ellenőrzés alatt áll, illetve beszámolási kötelezettsége van az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika, valamint a területrendezési tervek érvényesítésének hatásairól.21 Forráselosztó szerepe szerint meghatározza az éves költségvetési törvény területfejlesztési célokat szolgáló előirányzatainak felhasználására vonatkozó részletes szabályokat, illetve koordinálja az állami pénzeszközök felhasználását. A Tftv. előírja a kormány számára, hogy nyújtson pénzügyi támogatást az OTK-ban meghatározott területfejlesztési programok megvalósításához. A szabályozás ellentmondása, hogy az OTK-ban nincsenek konkrét területfejlesztési programok. Az OTK gyakorlatilag visszautalja a kormány hatáskörébe a döntést arról, hogy milyen – a koncepcióhoz illeszkedő – térségi és országos területfejlesztési programokat támogat.22 18 Lásd 30/1997. (IV. 18.) OGY határozat és 24/2001. (IV. 20.) OGY határozat. 19 Ez utóbbi beszámolóra vonatkozóan a Tftv. rendszerességet vagy határidőt nem állapít meg. 20 Ezt a törvény évi rendszerességhez köti. 21 Ezen beszámolási kötelezettsége négyévente keletkezik. Az Országgyűlés egy éves késéssel, 2001-ben tárgyalta és határozatban fogadta el az első ilyen, „A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról” című dokumentumot [39/2001. (VI. 18.) OGY határozat]. A második jelentés 2003-ban lett volna esedékes, de csak 2004-ben készült el. Az Országgyűlés azonban a Tftv. módosítása és az új OTK kidolgozásának előkészítése miatt ekkor nem tűzte napirendre. A 2004-es törvénymódosítás négy évre módosította a beszámolás gyakoriságát, így az Országgyűlés végül 2005 decemberében, az új OTK elfogadásakor tárgyalta és fogadta el a második jelentést. 22 Dr. Perger Éva: i. m. 12. o.


311

Általánosan megfogalmazott feladati között elősegíti a területfejlesztési célú települési önkormányzati társulások szerveződését, ösztönzi a fejlesztési programok készítését és a térségi összefogással megvalósuló fejlesztéseket. A Tftv. szervezetalakító szerepet is biztosít a kormánynak, amely szerint kezdeményezheti regionális fejlesztési tanács létrehozását. Ez a rendelkezés vélhetően jogalkotói hiba folytán maradt a törvényben, mivel a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását 1999 óta maga a Tftv. írja elő. A kormány speciális jogköre, hogy elfogadja a kiemelt térségekre vonatkozó területfejlesztési koncepciókat, programokat.23 Jogalkotói feladatai a területfejlesztési politika összkormányzati szerepét tükrözik. A kormány rendeletben állapítja meg a területfejlesztés koordinációjáért felelős miniszter mellett más miniszterek szerepét a szakterületükkel összefüggő területfejlesztési és -rendezési feladatok ellátásában.24 Emellett a törvény 2004-től új feladatként jelöli meg, hogy meg kell alkotnia a miniszterek közötti folyamatos koordináció szabályait. Magyarország európai uniós csatlakozását követően a kormány jogosítványává vált nemzeti képviselőket jelölni az Európai Unió Régiók Bizottságába. A kormány feladatrendszerét a törvény záró rendelkezései árnyalják, ahol pontosan meghatározásra került, mely esetekben kap felhatalmazást, hogy rendeletben állapítson meg további részleteket. A miniszter feladatai A kormányzati struktúra átalakítását követően a területfejlesztésért való felelősség hordozójává a területfejlesztésért, -rendezésért, a településfejlesztésért, -rendezésért, a helyi önkormányzatokért és más ágazatokért (például építésügy, idegenforgalom, sport) együttesen felelős miniszter, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter vált.25 Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium hatályos SZMSZ-e26 alapján a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felelős a területfejlesztési feladatok végrehajtásáért. A Tftv. a miniszter számára többségükben olyan területfejlesztési feladatokat fogalmaz meg, melyekben a kormány vagy az Országgyűlés döntéseinek előkészítőjeként, illetve végrehajtójaként jelenik meg. A miniszter jogalkotási feladatai a területfejlesztés terén igen szerteágazóak. Előkészíti többek között a központi államigazgatási szervek területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos feladatairól, a területfejlesztés intézményei törvényességi felügyeletéről, a területfejlesztési önkormányzati társulások működéséről, a területfejlesztést szolgá23 Lásd a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Hosszú Távú Területfejlesztési Koncepciójáról (2002–2010) szóló 2153/2002. (V. 15.) Korm. határozatot, a Velencei-tó–Vértes Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Koncepciójáról szóló 1117/2003. (XI. 28.) Korm. határozatot és a Velencei-tó–Vértes Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Programjáról szóló 1117/2005. (XII. 14.) Korm. határozatot. 24 Az Országgyűlés ezzel a rendelkezéssel igyekezett a területfejlesztési célok, szempontok érvényesítését elősegíteni az ágazati döntésekben. 25 Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § e) pontja. 26 Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 2/2006. (MK 94.) ÖTM-utasítás.

312


ló forrásokról és a kistérségi megbízottakról szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket adhat ki. A miniszter látja el a területfejlesztési intézményrendszer szakmai irányítását. Működteti a Magyarországi Régiók Brüsszeli Irodáját, valamint az Országos Területfejlesztési Tanácsot. Az ÖTM-szakállamtitkár közvetlen alárendeltségében működő Területi Koordinációs Titkárság látja el az OTT működtetésével, az ülések megszervezésével kapcsolatos igazgatási feladatokat, gondoskodik az előterjesztéseknek az illetékes szervezeti egységek közreműködése útján történő elkészíttetéséről, véleményezéséről, egyeztetéséről, és megteszi az OTT határozatainak végrehajtására irányuló intézkedéseket. A miniszter törvényben biztosított feladata a tárcák közötti koordináció, amely a területfejlesztési szempontok ágazati érvényesítése irányába mutat. Más miniszterek feladatai Az egységes területfejlesztési kormányzati törekvést jeleníti meg az a szabályozás, hogy ágazatukhoz tartozóan más minisztereknek is vannak feladataik a területfejlesztési politikában. A kormányzati érdekérvényesítés elősegítése végett a miniszterek képviselőjük útján közreműködnek a területfejlesztési tanácsok munkájában. Delegálási jogukon kívül részt vesznek a területfejlesztéssel összefüggő tervezési munkálatokban, illetve beszámolási kötelezettségük van a feladatkörükben végzett fejlesztések főbb mutatóiról. A Tftv. elvárja, hogy a területfejlesztési célok, szempontok is érvényesüljenek az ágazati döntésekben, de ehhez semmiféle biztosítékot nem nyújt. Az ágazati törvényekben, a miniszterek feladat- és hatáskörére vonatkozó kormányrendeletekben, az egyes „ágazati” támogatások felhasználásának szabályait meghatározó rendeletekben alig jelenik meg a területi aspektus, a területfejlesztési szempontok figyelembevételének kötelezettsége.27 A nemzeti fejlesztés és a területfejlesztés kapcsolata A fejlesztéspolitikák rendszerében a nemzeti fejlesztés és a területfejlesztés két – egymást kiegészítő, egymással cél- és eszközrendszerében kooperáló – alrendszerként definiálható. Az egyik a területfejlesztési törvény által meghatározott rendszer, a másik pedig a Nemzeti fejlesztési terv rendszere, amely valójában „vegyes”, hiszen az Európai Unió által támogatott, a hazai és az EU fejlesztési célkitűzéseinek egyaránt megfelelő fejlesztési rendszer. Ez a két alrendszer a fejlesztéspolitika intézményein belül szoros kapcsolatban áll egymással. A nemzeti fejlesztés új intézményrendszerében kialakult testületek tagjai közé bekerültek a területfejlesztés decentralizált szereplőinek képviselői is, illetőleg külön területfejlesztési témakör is megjelenik a munkájuk során. 27 Egyes ágazati miniszterek statútumaiban a 2006-os kormányzati átalakítást megelőzően – igen heterogén módon – megjelentek ugyan „területfejlesztési feladatok”, azok azonban leginkább a miniszterek „jogait” sorolták fel, például, hogy az adott miniszter részt vesz a területfejlesztésre vonatkozó tervek kidolgozásban. Az új statútumokban területfejlesztési feladatként nevesített feladatok és hatáskörök csupán a felelős miniszter, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter esetén szerepelnek.


313

A kormány által alapított Nemzeti Fejlesztési Tanács az ágazatokkal, a régiókkal és a szakmai partnerekkel közösen kialakított fejlesztési tervezést és végrehajtást középpontba helyezve a legszélesebb társadalmi érdekek artikulálására jött létre.28 A tanács – mint a kormány tanácsadó testülete – értékeli a fejlesztéspolitikai célok megvalósulását, nyomon követi az Országos fejlesztéspolitikai koncepcióban, valamint a Nemzeti fejlesztési tervben rögzített célok teljesülését és az európai uniós fejlesztési irányelvek érvényesülését és összhangját, továbbá javaslatot tehet a kormánynak a fejlesztési tervek módosítására. Tagjai sorában megjelennek a területfejlesztést képviselő delegáltak is, mivel a regionális fejlesztési tanácsok összesen 7 képviselőt nevezhetnek meg a tanácsban való képviseletük érdekében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a regionális fejlesztési tanácsok egyegy képviselővel jelenhetnek meg az üléseken. A kormány ezen túlmenően javaslattevő, véleményező, döntés-előkészítő, koordináló szervként létrehozta a Fejlesztéspolitikai Irányító Testületet.29 A testület feladata, hogy kísérje figyelemmel az OTK-ban foglaltak megvalósulását, és indokolt esetben kezdeményezzen módosítást, ezért tagjai között a területfejlesztés témakörben kijelölt képviselő is jelen van. A testület tagjainak egyik feladata a kapcsolattartás a regionális fejlesztési tanácsok elnökeivel, a megyei önkormányzatok elnökeivel, a kistérségi társulások vezetőivel, a társadalmi szervezetek képviselőivel és a civil szervezetek vezetőivel az operatív programok kialakítása, megvalósításuk nyomon követése tárgyában. Az Új Magyarország fejlesztési terv és az operatív programokhoz kapcsolódó minisztériumokban történő tervezési tevékenység összehangolására, koordinálására létrejött a Tervezési Operatív Bizottság is. Fejlesztési munkaszervezetként 2006. július 1-jétől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség látja el – többek között – az előbbi testületek adminisztratív feladatait. Az újonnan létrehozott szervezetek az átfogó – elsősorban az uniós támogatások felhasználására koncentráló – fejlesztéspolitika összehangolására hivatottak, de feladataik között szerepel a közvetve vagy közvetlenül területfejlesztési vonatkozású döntések előkészítése is. A területfejlesztési logika érvényesülése alapvetően attól függ, hogy mekkora a területfejlesztési politika súlya a kormányzati politikában. Ez az arány jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A kormányzat elsősorban az EU fejlesztési eszközeinek felhasználását kívánja. Ezt szolgálja a tavalyi év során létrehozott fejlesztési intézményrendszer, amely komoly kormányzati hangsúlyeltolódást eredményezett a központi államigazgatás rendszerében. A területi államigazgatási szervek feladatai A területi államigazgatási szervekre vonatkozó szabályozás a Tftv.-ben a területfejlesztési intézmények területi rendszere fejezetben található. Az államigazgatási szervek a területfejlesztéssel és területrendezéssel összefüggő kormányzati feladatok végrehajtásában, érvényesítésének ellenőrzésében, a térségi fejlesztés és tervezés koordinálásában szakmai segítségnyújtással és információszolgáltatással, valamint hatósági ellenőrzéssel vesznek részt. 28 A Nemzeti Fejlesztési Tanács létrehozásáról szóló 1064/2006. (VI. 29.) Korm. határozat. 29 A fejlesztéspolitika megvalósításával összefüggő egyes szervezeti kérdésekről szóló 1065/2006. (VI. 29.) Korm. határozat.

314


A területi államigazgatási szervek közül a törvény ezen címe alatt kizárólag az állami főépítész feladatai szerepelnek, méghozzá elsősorban a területrendezési feladatokra koncentrálva. Bár a Tftv. e ponton nem említi, de szintén az államigazgatáshoz kapcsolódó területi szereplők az országos kistérségi megbízotti hálózat tagjai, akik tevékenysége felett a szakmai felügyeletet jelenleg a területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár látja el. Véleményem szerint ebbe a címbe kellene a Magyar Államkincstárnak és regionális igazgatóságainak területfejlesztéssel kapcsolatos feladatait, valamint a közigazgatási hivatalok területfejlesztési feladatait rögzíteni, hiszen így egy helyen, egységes szabályozási környezetben és egyértelműen megállapíthatóvá válna ezen szervek kapcsolata a területfejlesztési intézményekkel. A közigazgatási hivatalok területfejlesztési szerepe A Tftv. regionális fejlesztési tanácsokra vonatkozó szabályai között lehet megtalálni a közigazgatási hivatalok jogosítványait a területfejlesztés feletti törvényességi felügyeletre. A szabályozás minősége és mennyisége nem fogadható el fenntartások nélkül, és a jogi normák rendszertani elhelyezkedése semmivel sem indokolható, még úgy sem, hogy az egyes tanácsok szabályozásánál „utaló norma” biztosítja a jogértelmezést. Jogtechnikai szempontból szerencsésebb lett volna külön fejezetben, de legalább külön címben szabályozni a felügyeleti jogosítványokat, ahogyan azt például az Ötv. is megteszi az önkormányzatok tekintetében. Így jelenleg a törvényi szabályok együtt alkalmazandók a törvényességi felügyelet részletes szabályairól szóló kormányrendelettel30, amely szintű szabályozás nem fejezi ki maradéktalanul a területfejlesztés jelentőségét. A korábban kifejtettekre visszautalva további problémát jelent, hogy nem minden területfejlesztési intézményre alkalmazható a felügyeleti jogkör. A szabályozás így kettős mércét határoz meg, és nem érvényesül az egyenlő elbánás elve. Az elfogadható, hogy a területfejlesztési feladatokat felvállaló többcélú társulások mint az önkormányzatok szabad társulásai feletti törvényességi ellenőrzési jog törvényességi felügyeletté nem alakítható. Ami viszont visszássá teszi a helyzetet, az az, hogy a kötelezően létrehozott kistérségi fejlesztési tanácsokkal szemben a törvényességi felügyeleti jog eszközei biztosítottak. Ez eltérő jogi alapot és akár más megítélést is jelent esetleges ugyanolyan törvénysértések esetén. A törvényességi felügyelettel kapcsolatos problémákat – véleményünk szerint – a kormányrendelet szabályainak a törvénybe történő beemelése oldaná meg, és ez felelne meg a jogbiztonság követelményeinek is. A közigazgatási hivatal kifejezett további feladata a kormányrendelet szerint a szakmai segítségnyújtás, amely a 2004. évi új intézményrendszer kialakulásában betöltött szereppel kezdődött, és folytatódik mind a mai napig az üléseken való részvételen keresztül a jogértelmezések megadásáig. 30 A területfejlesztés intézményei törvényességi felügyeletének részletes szabályairól szóló 51/2005. (III. 24.) Korm. rendelet.


315

A közigazgatási hivatal vezetőjének részvétele az üléseken a törvényi szabályozásban bizonytalannak tekinthető. Míg a kistérségi fejlesztési tanácsok munkájában és a térségi fejlesztési tanács tekintetében az állandó meghívott a hivatalvezető, addig 2004. szeptember 1-jétől megszűnt a közigazgatási hivatal állandó meghívotti státusa a megyei és regionális tanácsok viszonylatában. A tanácsok ezt úgy kezelték, hogy szervezeti és működési szabályzatuk keretein belül – a partnerség elvére is figyelemmel – tanácskozási jogot biztosítottak a közigazgatási hivataloknak, de az mégis presztízsveszteségnek fogható fel, hogy egy ideig a felügyeleti szervnek a felügyelt szerv jóindulatára kellett hagyatkoznia. A törvényi anomáliát felismerve a kormányrendelet orvosolta a problémát azzal, hogy általánosan tanácskozási jogot biztosított a tanácsok ülésein az illetékes közigazgatási hivatalnak. Jelenleg is aggályosnak tekinthető, hogy a korábban a törvényben benne lévő részvételi jogosultságot onnan kivéve, egy kormányrendeletben kellett később a törvényi szabályozás szellemiségét – a partnerség és a szakmai segítségnyújtás elvét – kiteljesíteni, és lényegében felülírni a magasabb szintű szabályozást. A Magyar Államkincstár feladatai A közigazgatási hivatalok mellett a Magyar Államkincstár és regionális igazgatóságai emelkednek ki a területi államigazgatási szervek közül markánsabb területfejlesztési feladatrendszerük okán. Míg a közigazgatási hivatalok ellenőrzési-felügyeleti jogosítványai hangsúlyosak, addig az Államkincstár regionális igazgatóságai elsősorban a nyilvántartással, illetve a támogatások folyósításával foglalkoznak. Az együttműködési kötelezettség a két területi államigazgatási szerv között elengedhetetlen, mert így képesek hatékonyan ellátni feladataikat a területfejlesztés tekintetében. Az Államkincstár regionális igazgatóságai vezetik a tanácsok törzskönyvi nyilvántartását, illetve képviselőjük révén részt vesznek a kistérségi fejlesztési tanácsok munkájában. Az általános ellenőrzési jogosítványú szervek Az Állami Számvevőszék. Az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szerve, amely csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve, és általános hatáskörrel végzi az államháztartás ellenőrzését. Ellenőrzést végezhet mindenütt, ahol állami forrásokat használnak fel vagy kezelnek, így a területfejlesztési intézményrendszer viszonylatában is ellenőrzési jogosítványokkal rendelkezik. A Tftv. azonban kizárólag a megyei területfejlesztési tanácsok működésével kapcsolatos gazdálkodási ellenőrzési feladatokat határoz meg az Állami Számvevőszék számára, ami a célszerűségi szempontot is magában foglalja. Véleményem szerint azonban e jogszabályhely31 rendelkezései nemcsak a megyei területfejlesztési tanácsok tekintetében rendelkeznek relevanciával, hanem – összhangban az Állami Számvevőszékről szóló törvénnyel32 – a területfejlesztési intézményrendszer minden alkotóelemére kiterjednek. 31 Tftv. 12. § (2) bekezdése. 32 Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény.

316


Az ügyészség. Általános törvényességi felügyeletet gyakorol az államot felépítő szervezetek és személyek felett. A területfejlesztési intézmények is az általános felügyeleti jogkör hatálya alá tartoznak, vagyis törvénysértésük esetén az ügyészség (törvényben meghatározott esetekben és módon) felléphet velük szemben a törvényesség védelmében. A sokrétű ügyészi feladatkomplexum racionalizálása érdekében az ügyészség és a közigazgatási hivatal között együttműködés mutatható ki. Az ügyészség az észlelt jogszabálysértésekkel kapcsolatban megkeresi az illetékes közigazgatási hivatalt, és elvárja a megtett intézkedésekről a teljes körű tájékoztatást. A területfejlesztésbe bekapcsolódó egyéb szervezetek és fórumok A társadalmi részvétel A területfejlesztési intézményrendszer kialakulása óta magában hordozza a partnerség elvére épülő együttműködést, amelynek elmélyülése és kiszélesedése nem növekedett minden törvénymódosítással. Összességében azonban elmondható, hogy fokozatosan bevonták az együttműködésbe a civil társadalom képviselőit, illetve a gazdasági életben meghatározó szerepet betöltő szervezeteket, valamint a munkaadói és munkavállalói oldalt is. Ezek a szervezetek kezdetben a területfejlesztés speciális, állami intézményrendszerének a környezetében, holdudvarában tevékenykedtek, de működésük, illetve kapcsolatrendszerük inkább informálisnak, mintsem intézményesültnek volt mondható. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a területfejlesztési intézményrendszer nem tudott kitörni a nyomasztóan állami, közösségi dominanciájú, nem eléggé „beágyazott” helyzetéből, így éppen annak a rendeltetésének nem tudott megfelelő hatásfokkal eleget tenni, hogy a fejlesztési célok érdekében mozgósítsa a társadalmi erőforrásokat, és valóságos partnerséget építsen ki. Felismerve azt, hogy a fejlesztési törekvések nem jöhetnek létre társadalmi összefogás nélkül, amelynek egyik alappillére a civil szféra, a jogalkotó intézményesített keretet kívánt biztosítani a civilek számára egységes álláspontjuk megfogalmazása érdekében. Ennek az együttműködésnek ad jogszabályi keretet a törvény, amikor kimondja, hogy a civil szektor képviselői kistérségi, megyei, regionális és országos szinten egyeztető fórumot hoznak létre, és maguk közül képviselőt választva, véleményüket konstruktívan megfogalmazva beviszik a fejlesztési tanács munkájába. A Tftv. szerint a civil társadalom szereplői képviselőjük útján csak konzultációs joggal rendelkeznek. Szakértők széles körének véleménye szerint a konzultációs jog – ideértve a tanácskozási jogot is – gyakorlatilag nem alkalmas a tanács döntéseinek befolyásolására, így az ilyen joggal rendelkező szervezetek kötődése nem biztosítható hosszú távon a területfejlesztés hálózatához. A civilek bevonásának módszere kérdésessé teszi, hogy valóban sikerül-e érdemi részvételt elérni a többszörös áttéttel. Mindenesetre véleményem szerint az érdek- és véleményartikulációra történő jogalkotói törekvés jó, azonban a tanácsok munkájában semmilyen súllyal nem rendelkezik a civil szervezetek által megfogalmazott nézet, így a jövőben ennek erősítése válik szükségessé. A partnerség elvének megerősödése a kamarák számára választott megoldások tekintetében sem nevezhető minden esetben szerencsésnek. Kevésbé érthető, hogy az egyes


317

szinteken miért változik a modell, és így a kamarák miért nem kapcsolódnak be a megyei és regionális tanácsok tevékenységébe, illetve miért kapnak helyet a kistérségben, ahol nem feltétlenül vannak szervezetileg jelen. Megyei kistérségi fórum A megyei kistérségi fórum a 2004. évi törvénymódosítással bevezetett új intézmény a területfejlesztési struktúrában, amelynek tagjai a megalakult kistérségi fejlesztési tanácsok elnökei, illetve a Tftv. által elismert többcélú kistérségi társulások elnökei. A fórum számára a jogszabályok nem teszik kötelezővé a szervezeti működés írásba foglalását, holott feltételezhető, hogy a jogalkotó ezen intézmény létrehozása során hoszszú távra tervezett, a rendszeres ülésezést kívánta meg, így szükségesnek látszana a működési szabályok írásbeli lefektetésére való kötelezés. Véleményem szerint – a jogalkotói céllal ellentétben – kérdéses a fórum jövőbeli szerepe, hiszen egyfelől tagjai nem biztos, hogy képesek az érdekartikuláció és érdekérvényesítés lehetőségét látni benne, másfelől pedig a regionalizmus irányait is figyelembe véve a megyei szintű működés nem feltétlenül járul hozzá a regionális identitás erősítéséhez. Összegzés A területfejlesztés komplex rendszer, mely nem függetlenítheti magát sem az államiönkormányzati, sem pedig a társadalmi-gazdasági szereplőktől. Akár helyi szinten, akár központi szinten vizsgáljuk, mindenhol kialakult és kialakulófélben lévő kapcsolatokat találunk más szereplőkkel, melyek társadalmi súlya a jogalkotót a területfejlesztési intézményrendszer fokozatos módosítására késztette az elmúlt években. A változások a jövőben is szükségszerűek, mivel a nemzeti fejlesztési politika előretörésével, illetve annak központi menedzselésével várhatóan a területfejlesztés egyre inkább háttérbe szorul. Felvetődhet a területi fejlesztési intézményrendszer létjogosultságának kérdése is. Jelenleg is túl sok szint, túl sok szereplő van jelen, mely újabb feladatokat, újabb egyeztetési kísérleteket eredményez, ami túlbonyolítja a struktúrát. Az bizonyos, hogy vertikálisan ilyen mélyen tagolt intézményrendszerre nem lesz szükség. A területi szereplők helyzete valószínűleg úgy fog megváltozni, hogy nem döntéshozóként, hanem a központi támogatások kedvezményezettjeiként működnek tovább. Tanulmányomban igyekeztem feltárni a területfejlesztési szervezetrendszer kialakításának körülményeit, illetve vázolni kapcsolatrendszerét a közigazgatási és egyéb szervek rendszerében. Bizonyos területeken és tekintetben néhány kritikai észrevételt is megfogalmaztam, és tettem ezt azért, hogy felhívjam a döntéshozók figyelmét a rendszer további fejlesztési lehetőségére és a minél hatékonyabb együttműködési mechanizmusok kialakítására. IRODALOM Csefkó Ferenc: Az államigazgatási-önkormányzati-területfejlesztési intézményrendszer összefüggései. Ádám Antal-jubileum. Pécs, 2000

318


Czeglédy Gergő: A közigazgatás megyei és kistérségi szintjének intézményi elemzése – különös tekintettel a Közép-Magyarországi Régió szerkezetére. (http://www.idea.gov.hu) Dr. Perger Éva: „Terület- és településfejlesztési ismeretek” továbbképzési program tankönyvének II. fejezet 1–4. pontjait megalapozó tanulmány. (Kézirat) Dr. Virág Rudolf: A kistérségek reneszánsza. ÖN-KOR-KÉP 2004/3–4. szám Dr. Virág Rudolf: A kistérségek területfejlesztési rendszere. In: Dr. Ágh Attila – Dr. Németh Jenő (szerk.): Kistérségek kézikönyve. Szakértői módszertan és dokumentumtár. MKI. Budapest, 2004 Horváth Gyula – Pálné Kovács Ilona (szerk.): Területfejlesztés és közigazgatásszervezés. MTA, Budapest, 2000 Kovács Flórián László: A kistérségek szerepe a területfejlesztésben. Területi Statisztika 2004/5. szám Pálné Kovács Ilona (témafelelős): A területfejlesztési intézményrendszer feladat- és hatáskörei, a működés hatékonyságának elemzése, továbbfejlesztési javaslatok. Kutatási zárótanulmány. Pécs, 2004 (http://www.oth.gov.hu/u/documents) Pálné Kovács Ilona: A területfejlesztési törvény EU-kompatibilitása. In: Inotai András (főszerk.): EU-tanulmányok I. kötet. Nemzeti Fejlesztési Hivatal. Budapest, 2004 Pfeil Edit: A területi szervezés intézményei és az önkormányzati szféra viszonyrendszerének vizsgálatához. Magyar Közigazgatás 1999/10. szám Zelei Marian: Lezajlott a területfejlesztés kistérségi szintjének átalakulása. Pest megyei területfejlesztési hírlevél 2004/2. szám Kulcsszavak: területfejlesztés, közigazgatás, kistérségek, állami szervek, területfejlesztési intézmények, társulások. Resume The institutional system for regional development is an independent system within public administration, fostering, nevertheless, very versatile connections with participants of public administration. The complexity of regional development tasks makes it necessary, however, that each level of the independent institutions be linked with the administration. Elements of these links range in a wide spectrum. Interrelationship between public bodies and institutions for regional development ranges through legal regulation and coordination to authority supervisional tasks. In course of time these interrelationships constantly change, just like the structural schemes. This paper describes major changes in the institutional system of regional development, showing the links to authorities of public administration.

MÉG KAPHATÓ Budapest statisztikai zsebkönyve, 2006 A kis formátumú zsebkönyv elsőként ad átfogó tájékoztatást a főváros 2006. évi adatairól. A legfontosabb információk kerületi bontásban is megtalálhatók. Külön fejezetek tartalmazzák a budapesti agglomeráció és a közép-magyarországi régió jellemzőit. A nemzetközi fejezet lehetőséget nyújt más fővárosokkal való összehasonlításra. Megvásárolható boltban. Ára: 1300 forint

a

Statisztikai

Szakkönyves-

ELEMZÉSEK KRAMARICS TIBORNÉ – SZEKERES JÁNOSNÉ

Az iskolázottság területi különbségei Magyarországon A társadalmi-gazdasági fejlettség egyik legfontosabb meghatározója az iskolázottsági és szakképzettségi szint alakulása. A megváltozott és folyamatosan formálódó gazdasági környezet, a munkaerőpiac egyre kvalifikáltabb munkaerő iránti igénye mind sürgetőbb változást kíván meg az oktatáspolitikától. Modernizálni kell az államnak a képzésekben való szerepvállalását. Az ismeretek folyamatos korszerűsítése, illetve növelése a tudásorientált társadalmak hatékony mozgatórugói. Magyarországnak még vannak e téren pótolni valói, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben pozitív változás következett be: a végzettségi szintek emelkedtek. Ez a tanulmány elsősorban a 2005. évi mikrocenzus és a megelőző népszámlálás vizsgálati lehetőségeire épül. Figyelembe veszi azokat a hosszabb távon érvényesülő törekvéseket, melyek a mai iskolázottsági szintek kialakulását lehetővé tették. A költségvetés oktatási kiadásai Az 1990-es évektől napjainkig a gazdasági struktúra átalakulásával összefüggésben változott a GDP nagysága, csökkenésének vagy növekedésének iránya. Az évtized elején – egészen 1994-ig – a megelőző évekhez képest visszaesés volt tapasztalható, majd lassú, tartós növekedési szakasz kezdődött. A kilencvenes évtized második felére jellemző gazdasági prosperitás évenként 5%-os GDP-növekedést produkált, s a tendencia a jelenlegi évtized elején is megmaradt. Széleskörűen elfogadott vélemény, hogy az iskolázottság mértéke és a szakképzettség színvonala olyan fejlettségi mérőszámok, melyek a gazdaság mindenkori teljesítőképességének alappilléreit jellemzik. Nemzetközi tapasztalat, hogy azoknak az országoknak sikerült jelentősebb gazdasági növekedést elérni, melyek hosszú távra fektettek be az oktatási infrastruktúrába, és megbecsülték a szellemi tőkét. 1990 és 2005 között az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya hullámzóan alakult: a kilencvenes évek elején emelkedett, majd jelentős csökkenés után néhány évig stagnált, 2002-től ismét emelkedni kezdett, s 2003-ban az 5,74%-os nagyságával ismét kiemelkedően magas volt. 2004 és 2005-ben az arány kicsit mérséklődött. A közoktatás kiadásai a GDP oktatásra fordított részének jelentős hányadát tették ki, 1990-ben 80%-ot, az azt követő években pedig 65–75% között szóródtak. Minden száz forintból 14–19 a felsőfokú oktatásba került, a nagyobb hányad már inkább az oktatási törvény 1996-os módosítását követően. Ekkor a megfogalmazott kettős ágazati cél, vagyis a racionálisabban szervezett és jobb minőségű közoktatás az akkori intézményrendszer felülvizsgálatát és átszervezését tette szükségessé. A közoktatásra fordított kiadások fennmaradó hányada – évenként eltérő mértékben – elég tág határok között, 3–9 forint között szóródott, s ezt az egyéb oktatásra költötték.

320

KRAMARICS TIBORNÉ – SZEKERES JÁNOSNÉ

A költségvetés oktatási kiadásaiból a beruházások aránya 1990-ben még megközelítette a 10%-ot, később 5 és 7% között alakult. 1. ábra

A költségvetés oktatási kiadásai a GDP százalékában 7 % 6 5 4 3 2

Oktatás összesen Közoktatás összesen

1

0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

A költségvetés oktatásra fordított kiadásai az elmúlt másfél évtizedben folyó áron jelentősen emelkedtek, ezen belül az alap- és középfokú oktatásra fordított összegek nőttek számottevően. A kiadások nagysága a gazdaság állapotától, az egyes korosztályok létszámától egyaránt függött. A 2005/2006-os tanévben összesen 2 millió 279 ezren részesültek az oktatás valamely formájában (óvodai nevelésben, iskolai rendszerű oktatásban, felsőfokú képzésben). Az óvodások számának az 1990-es évtized közepe óta tartó csökkenése megállt, azonban egy évtized alatt létszámuk így is közel ötödével csökkent. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt az általános iskolások száma is jelentősen fogyott, egyúttal mérséklődött a pedagóguslétszám is, de az egy pedagógusra jutó 10 fő körüli tanulószám nemzetközi viszonylatban még mindig nagyon alacsonynak mondható. 2. ábra

A költségvetés oktatási kiadásai szintenként Folyó áron, milliárd forint 1 200 1 000 800 600 400 200

0 1990

Óvoda

1992

Alap és középfok

1994

1996

Felsőfok

1998

2000

2002

2004

Egyéb oktatással kapcsolatos kiadások

Ezzel szemben a középfokú, nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók száma és aránya tovább emelkedett. Ezen belül a legnépszerűbb iskolatípus a szakközépiskola volt. A felsőoktatásban az 1990/91-es tanévhez képest még ennél is jobban, 4-szeresére

AZ ISKOLÁZOTTSÁG TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI MAGYARORSZÁGON

321

nőtt a létszám, mely jelenleg 424 ezer körül alakul. A felsőoktatás múlt évtized közepétől való kiteljesedésében közrejátszottak az egyházi és alapítványi iskolák is, bár a hallgatók 86%-a jelenleg is állami intézményben tanul. Iskolázottsági szintek nemenként és korcsoportonként A 7 éves és idősebb népesség legmagasabb iskolai végzettsége Az elmúlt másfél évtizedben hozott oktatáspolitikai intézkedések kedvező irányú változásokra vezettek a népesség iskolázottsági szintjeinek emelkedésében is. A 7 éves és idősebb népesség száma a mikrocenzus idejére tovább csökkent a népszámláláshoz viszonyítva, de iskolázottsága a korosztályok átrendeződésével magasabb szintűvé vált. 1. táblázat

A 7 éves és idősebb népesség megoszlása legmagasabb iskolai végzettség szerint, 2005

Régiók

Létszám összesen, ezer fő

Általános iskolai, vagy alacsonyabb végzettségű

Középiskolai végzettségű érettségi és szakmai oklevél nélkül

érettségi nélkül, szakmai oklevéllel

érettségivel

Egyetemi, főiskolai végzettségű

oklevél nélkül

oklevéllel

18,3

százalék Közép-Magyarország

2 659

31,2

5,2

14,2

27,5

3,5

Közép-Dunántúl

1 040

39,7

5,9

21,3

21,4

2,0

9,6

938

37,9

5,5

21,2

23,4

2,2

9,8

Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl

913

42,4

5,9

21,2

19,4

2,2

8,8

Észak-Magyarország

1 178

44,3

5,3

18,4

21,4

2,0

8,5

Észak-Alföld

1 425

45,7

5,8

18,7

18,5

2,2

8,9

Dél-Alföld

1 267

42,3

5,9

19,9

20,2

2,6

9,1

9 421

39,2

5,6

18,3

22,6

2,6

11,7

Összesen

A 2001-es népszámláláshoz képest minden régióban mérséklődött az általános iskolával vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők népességen belüli aránya, ami részben a képzetlenebb idősebb népesség elhalálozásával, részben pedig a gyermekkorúak számának fokozatos csökkenésével függ össze. E végzettséggel rendelkezők aránya 2005-re 7,1%-kal csökkent, legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, ahol a népszámlálás időpontjában még 50,2%-os volt. A legmagasabb arány az észak-alföldi régióban mérhető, s a csökkenés ellenére is magas maradt. A középiskolai végzettségi szintek négy év alatt viszont minden régióban emelkedtek. Nagyobb különbségek az érettségizettek és a szakmai oklevéllel rendelkezők tekintetében figyelhetők meg. A középiskolai érettségivel rendelkezők hányada Közép-Magyarországon a legmagasabb, ezt a Nyugat-Dunántúlon élő 7 évesnél idősebb népesség részesedése követte. A népszámlálás óta ez utóbbi végzettségűek aránya Nyugat-Dunántúlon

322


emelkedett a legjobban. Tovább nőtt az érettségi nélkül szakmai oklevelet szerzettek aránya is, mely a Dél-Dunántúlon volt a legnagyobb mértékű. A legtöbb diplomás Közép-Magyarországon élt a mikrocenzus idején, részesedésük 18,3%, amely majd kétszerese a többi régióban tapasztalható aránynak. A diplomások és középfokú végzettségűek aránya jellemzően a felsőoktatási hagyományokkal rendelkező megyékben magasabb. A korábbi, nagyobb végzettségbeli eltérések azonban az utóbbi időben mérséklődtek, és az arányok közeledtek egymáshoz. Nemenként összességében megállapítható, hogy a női népesség körében nagyobb a magasabb szintű iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Jellemző eltérés a két nem között az általános iskolai végzettségűek és a szakmai oklevéllel rendelkezők között van. Szakmai oklevele viszont a férfiak nagyobb részének volt, tehát a szakmaszerzés motivációja korábban az ő körükben volt gyakoribb, és jelenleg is az. Ezek a megállapítások régiónként is jellemzőek, de a népesség végzettség szerinti összetételét alapvetően befolyásolja az, hogy az ország mely részén él, milyen gazdasági, szociális, kulturális körülmények alakították életét, hogyan kerültek át generációkon keresztül a tradicionális iskolázottsági szokásjogok. A megfigyelt korú női népesség negyede, a férfiak ötöde rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal. A nők körében jellemző országos arányt a közép-magyarországi adat 5,9, a nyugat-dunántúli 0,9 százalékponttal haladta meg, a többi régió mutatószáma pedig az átlag alatt maradt. Mindkét nem esetében az észak-alföldi részarányok a legalacsonyabbak, amelyeknél a Közép-Magyarországra jellemző mutatók másfélszer magasabbak. 3. ábra

A különböző iskolai végzettséggel rendelkezők aránya a 7 éves és idősebb népességen belül, régiónként és nemenként, 2005 35

Százalék

30 25 20 15 10 5 0

Férfi Nő Általános iskolát végzettek

Közép-Magyarország Észak-Magyarország

Nő Férfi Érettségizettek Közép-Dunántúl Észak-Alföld

Férfi Nő Okleveles diplomások

Nyugat-Dunántúl Dél-Alföld

Dél-Dunántúl

Megjegyzés: az adatok a legmagasabb befejezett képzettséget mutatják.

Egyetemi, főiskolai diplomával közel hasonló arányban rendelkezik mindkét nem, vagyis az ennél alacsonyabb végzettségi szintekre jellemző differenciák itt csökkennek. A diplomás nők részaránya minden vidéki régióban azonos a férfiakéval, vagy magasabb annál, de Közép-Magyarországon fordított a helyzet. A diplomásoknak a vizsgált népességen belüli aránya mindkét nem esetében Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb.


323

Adott iskolázottsági szint korcsoportonkénti összetétele a különböző régiókban hasonló jellemzőket mutat, bár magában hordozza azokat a különbségeket, melyek a gazdasági és társadalmi változások következtében eltérően predesztinálták az egyes korosztályokat a különböző tudásszintek megszerzésére. Általános iskolai végzettséggel a 20–39 évesek körében szinte már mindenki rendelkezett. Az idősebb korosztályok esetében ezek az arányszámok alacsonyabbak. A középiskolai végzettségűek arányának korcsoportonkénti és régiónkénti alakulásában már sokkal nagyobb különbségek figyelhetők meg. Mind a férfiak, mind a nők esetében a 20–24 évesek korosztályában volt a legmagasabb az érettségivel rendelkezők hányada, s egészen a 35 éves korúakig magas volt az arány. 45 és 55 év között szintén jelentős a részesedés, 11,1%. Az érettségizett 20–24 évesek korosztályában számottevő az észak-magyarországi és a közép-dunántúli férfiak magas aránya, az előbbiben 16,4, az utóbbiban 14,6% volt az összes érettségizetten belüli részesedésük. Az ezt követő korosztályban a dél-dunántúli férfiak részesedése magasabb volt az átlagnál, az 50–54 évesek körében pedig az észak-magyarországi nők aránya haladta meg a régiós átlagot. A 25 évesnél idősebb korosztályokban döntően az érettségizett férfiak aránya magasabb, mert ez a végzettség abban a korban, amikor zömük érettségizett, nemcsak társadalmi megbecsültséget, de biztos egzisztenciát is nyújtott a családnak. Az időskorúak körében az észak-alföldi régióban a legalacsonyabb, míg Közép-Magyarország mellett Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon is az átlagosnál magasabb volt az érettségizett férfiak részesedése. A fiatalabb korcsoportok esetében már minden régióban érvényesülni látszik az az összetétel, ami a felsőoktatás képzési formáinak gyakoribbá válását jelzi. A felsőoktatásban az elmúlt 10 évben a hallgatói létszám megduplázódása, az egyetemek integrációja, újabb karok indítása csökkentette Budapest képzési túlsúlyát. Az egyetemi központok ma már valamennyi régióban megtalálhatók, így a régiónkénti összetétel is arányosabbá vált a fiatalok körében. Hasonló a helyzet a középkorúak esetében is, akiknek jelentős része a felnőttoktatásban szerzett diplomát, többnyire a munkahelyi előremenetel érdekében, vagy éppen a magasabb szintű tudás megszerzésének korábbi elmaradása miatt. Az idősebb generációnál viszont látható, hogy a közép-magyarországi régió – a budapesti képzési lehetőségeket kihasználva – kiemelkedően nagy arányban van jelen az egyetemet vagy főiskolát végzettek körében. Iskolázottsági szintek a megfelelő korúak körében A 7 éves és idősebb népességnek valamely korcsoporton belüli meghatározott szintű végzettsége azt fejezi ki, hogy ez az iskolázottság milyen mértékben jellemző legalább a népesség adott részére, vagy azon belül nemenként milyen törvényszerűségek érvényesülnek. Az általános iskola 8. évfolyamát a 20–45 éves korúak közül szinte mindenki befejezte, az arányok 98% felett alakultak. Az ezt követő egyre idősebb korcsoportokban már kissé csökkent az arány, a 70–74 éveseknek több mint fele, a 85 évnél idősebbeknek mindössze harmada rendelkezett legalább ezzel a végzettséggel. Közülük a férfiak adott korcsoporton belüli hányada szinte minden esetben magasabb volt a nőkénél.

324


A legalább érettségivel rendelkezők közül az adott korcsoporton belül minden esetben Közép-Magyarország kedvező helyzete tapasztalható. Közöttük egészen 60 éves korig a nők mutatószámai magasabbak, az idősebbek esetében viszont a férfiaké, hiszen az ő fiatalkorukban lényegesen kevesebb nő szerzett középfokú vagy magasabb iskolai végzettséget, mint férfi. Ennek oka a férfiak beosztáshoz kapcsolódó kvalifikáltabb végzettségében, a családban betöltött szerepében, valamint a teljes foglalkoztatottsághoz kapcsolódó, főként fővárosi képzési lehetőségekben kereshető. A Nyugat-Dunántúlon élő férfiak végzettsége minden korcsoportban magasabb az átlagosnál. A legidősebb korcsoportokban Dél-Dunántúlon a legmagasabbak az érettségizettek mutatószámai. 2. táblázat

A 7 éves és idősebb népesség végzettségi szintjei korcsoportonként és régiónként a megfelelő korúak százalékában, 2005 (százalék) Korcsoport (év)

Ország összesen

KözépMagyarország

KözépDunántúl

NyugatDunántúl

DélDunántúl

ÉszakMagyarország

ÉszakAlföld

DélAlföld

Legalább középiskolai érettségivel rendelkezők 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55–59 60–64 65–69 70–74 75–79 80–84 85–x Összesen

13,1 63,2 55,2 49,3 48,4 46,9 43,5 44,4 44,4 37,3 28,4 22,0 18,6 14,4 14,2

16,2 74,9 68,2 64,5 61,3 62,8 57,6 57,4 59,1 51,2 41,6 37,4 32,2 24,3 25,0

36,8

49,4

10,5 56,7 49,0 44,5 42,4 40,4 39,0 40,8 40,2 34,3 27,6 18,2 16,3 10,0 11,1

14,1 63,7 52,9 46,7 50,1 46,0 43,2 40,6 38,5 33,6 28,1 17,4 14,2 12,2 5,9

11,3 52,9 49,7 39,9 41,0 37,9 36,7 36,4 37,3 28,4 24,7 15,5 13,0 13,8 10,2

11,6 57,2 49,1 39,9 43,0 41,5 40,2 41,5 41,9 33,8 24,5 16,6 13,1 10,6 8,6

12,0 58,9 47,9 41,1 38,7 38,9 35,3 37,1 36,8 26,6 18,1 12,7 11,4 5,9 7,3

13,0 63,0 48,5 42,6 44,7 43,0 39,6 38,1 35,1 30,9 20,7 15,3 11,5 9,6 7,7

33,0

35,4

30,5

32,0

29,7

31,9

Egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55–59 60–64 65–69 70–74 75–79 80–84 85–x Összesen

6,7 20,1 17,3 16,6 17,2 15,4 15,2 14,9 14,5 9,5 9,1 7,5 5,6 6,0

7,8 27,8 26,1 23,7 27,2 23,7 23,1 22,7 22,0 17,0 17,6 14,7 10,5 11,7

4,9 16,7 14,7 13,6 12,5 13,0 13,4 12,3 12,6 6,8 7,1 6,0 3,9 4,8

6,0 18,3 13,1 16,4 16,5 13,4 11,5 10,5 11,6 8,1 6,1 4,1 3,3 1,8

5,3 14,0 13,7 13,2 13,6 12,1 11,2 12,7 10,8 7,8 5,8 3,1 6,0 2,9

5,9 16,3 11,2 11,5 12,6 13,1 11,3 11,6 10,4 7,0 5,6 5,0 4,3 2,0

8,1 17,7 13,2 12,7 14,0 12,0 12,2 11,7 10,0 5,3 4,7 4,7 1,9 3,3

6,5 16,4 13,6 15,0 13,2 12,2 12,5 11,0 11,5 6,0 5,1 4,4 2,5 2,8

11,7

18,3

9,6

9,8

8,9

8,5

8,9

9,1


325

Az egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők esetében az érettségizettekéhez hasonló tendenciák voltak jellemzők régiónként. A közép-magyarországi mutatónak az átlagot több mint másfélszer meghaladó nagysága szinte jellemzőnek bizonyult. A diplomások aránya minden régióban a 25–29 évesek körében volt a legmagasabb, ami főként a felsőfokú képzés 1996 utáni kiteljesedésével függ össze. 30 évtől felfelé 60 évig minden régióban azonos csökkenési folyamat a jellemző. A diplomások között a nők aránya KözépMagyarország kivételével mindenütt magasabb volt. Ez főként a fiatalabb nők diplomaszerzési törekvéseinek növekedésével függ össze, amiben a tudásszint emelésén túl a nagyobb lehetőségeket biztosító állások megszerzésének vágya játszik közre. Egyes szakterületek elnőiesedése, mint például a pedagógusoké, a jogászoké, a közművelődésben és humán szférában dolgozóké, a diplomás nők számának erőteljes növekedésével is összefügg. A népesség azon részének vizsgálata, amely koránál fogva már rendelkezhet egy adott szintű végzettséggel, annak bemutatására is szolgál, hogy a megyék és a régiók között milyen azonosságok, illetve különbségek érvényesülnek az iskolázottság szempontjából. A mikrocenzus időpontjában országosan fél százalék volt azoknak az aránya, akik a 10 éves vagy idősebb népességből az általános iskola első osztályát sem végezték el. Az ő arányuk 0,2 százalékponttal csökkent a 2001-es népszámláláshoz viszonyítva. A 15 éves vagy idősebb népesség 91,6%-a befejezte az általános iskolát, mely arány 2001-hez képest 2,8 százalékponttal javult. Közép-Magyarország után a nyugat-dunántúli régió mutatószáma volt a legkedvezőbb, de a vizsgált időszakban mindenhol jelentős növekedés következett be. 4. ábra

A legalább 8 osztályt végzettek aránya a 14 évesnél idősebb népesség százalékában területenként, 2005

89,0 89,2

90,1

87,9

89,1 93,5 92,6 92,6

92,7 92,4

92,2

94,7

92,8

89,5

88,3

92,3

91,3 90,0

88,6

95,9

90,7

88,8

89,9 92,2

91,0 92,1

régiónként

88,7

% – 89,9 90,0 – 91,9 92,0 – 92,4 92,5 – megyénként

326


A mikrocenzus időpontjában a 18 éves és idősebb népesség 42,6%-a, – a népszámlálás korinál 4,4 százalékponttal nagyobb hányada – rendelkezett érettségivel. KözépMagyarország kiemelkedően magas mutatószámát Budapest befolyásolta. Ezt követően az adott korú népesség körében Nyugat-Dunántúlon rendelkeztek a legtöbben legalább érettségivel. E végzettségi szint esetében is az észak-alföldi mutató volt a legrosszabb, amely 7,4 százalékponttal maradt el az országos átlagtól. Arányaiban a legnagyobb növekedés Közép-Magyarországon és Dél-Alföldön volt megfigyelhető. Ez utóbbi régió felzárkózása egyes végzettségi szinteknél 2001-hez képest kiemelkedően magas volt. 5. ábra

A legalább érettségivel rendelkezők aránya a 17 évesnél idősebb népesség százalékában területenként, 2005

36,9 34,8

37,5

33,7 35,2

40,7 42,8 40,7 39,2

39,0

64,0

38,5 37,4

56,0 43,2

37,7 34,0

39,0

%

39,0

37,0 33,5

33,4

33,2 42,6

35,4 38,1 régiónként

36,0

– 35,0 35,1 – 38,0 38,1 – 40,0 40,1 – 63,9 64,0 Budapest

megyénként

2005-ben egyetemi, főiskolai diplomával a 25 éves és idősebb népesség 14,7%-a rendelkezett, amely arány 2,1 százalékponttal kedvezőbb, mint a népszámlálás időpontjában. Ennél a végzettségi szintnél is Közép-Magyarország mutatószámai emelkedtek a legnagyobb, 3,2 százalékpontos mértékben. Számottevő, 1,9 százalékpontos növekedés volt még Észak-Alföldön, és 1,8 százalékpontos Közép-Dunántúlon. A mikrocenzus időpontjában is Észak-Magyarországon élt arányaiban a legkevesebb felsőfokú végzettségű ember, 10,8%. Ezt az országos átlag 1,4-szer, a közép-magyarországi 2,1-szer haladta meg.


327 6. ábra

A legalább egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkezők aránya a 24 évesnél idősebb népesség százalékában területenként, 2005 10,7 9,6

10,8

10,4 11,3

11,7 13,8 12,2 11,5

11,9

28,0

12,2 11,7

22,6 13,9

12,8 10,5

12,8

10,4

11,1 11,3

9,9

%

9,6

– 10,0 10,1 – 11,5 11,6 – 13,0 13,1 – 28,0 Budapest

10,8 13,5

11,1 12,1 régiónként

megyénként

A három egymásra épülő iskolázottsági szinttel rendelkezők körében megyénként eltérő sajátosságok érvényesülnek. A megfelelő korú népességen belül az általános iskola 8. osztályával rendelkezők mutatószámai a dunántúli régiókban magasabbak, ezen belül pedig Győr-Moson-Sopron megyében a legkedvezőbbek. A legalább érettségizettek körében már nagyobb a szóródás, ami a népesség kor- és foglalkoztatottságbeli összetételén túl kifejezésre juttatja a megyében régebb óta funkcionáló felsőfokú intézmények létét, mint például Győr-Moson-Sopron, Csongrád vagy Heves megye esetében. Hasonló tényezők játszanak szerepet a diplomásoknál is. Míg az érettségizetteknél korábban a felsőfokú oktatás bázisaként működő középiskolai hálózat, valamint a városi funkcióból adódó nagyobb gazdasági szerep is érvényesült, addig a diplomásoknál főként az utóbbi évek expanziója következtében nőtt számottevően az arány. A foglalkoztatottak, a napi ingázók és a munkát keresők iskolázottsága A foglalkoztatottak a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint A foglalkozási struktúra átalakulásának meghatározó feltétele, hogy az iskolázottság színvonala emelkedjen. A 2005-ben végrehajtott mikrocenzus iskolázottsági adatai a korábbi évtizedek népszámlálásaihoz képest az ország minden régiójában javulást mutatnak, azonban a területi különbségek továbbra is fennállnak. A legutóbbi népszámláláskor (2001) országosan a 3,7 millió foglalkoztatott valamivel több mint fele már legalább érettségivel rendelkezett, amely arány 4 év alatt 5 százalékponttal emelkedett.

328

KRAMARICS TIBORNÉ – SZEKERES JÁNOSNÉ 3. táblázat

A foglalkoztatottak legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerinti megoszlása, 2005 (százalék) Általános iskola 8 évfolyamnál alacsonyabb

Régiók

Középiskola

8 évfolyam


érettségivel

Egyetem, főiskola stb.

Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

0,3 0,5 0,2 0,9 0,7 0,7 0,7

12,2 18,0 15,5 15,8 14,0 17,4 17,4

20,8 33,9 33,8 34,2 32,2 31,3 31,7

38,5 31,4 34,2 31,9 35,5 31,8 32,6

28,2 16,2 16,3 17,2 17,6 18,8 17,6

Ország

0,5

15,1

28,9

34,7

20,8

2001-ben a foglalkoztatottak közel 1%-a (29 500 fő) nem végezte el az általános iskolát, amely arány 2005-re 0,5%-ra csökkent, s számuk is mintegy 40%-kal lett kevesebb. Ezen belül az egyes régiók közötti különbség számottevő: 4 év alatt az országos mértéket meghaladóan Közép-Magyarországon, Nyugat-Dunántúlon és Dél-Alföldön javult a helyzet. A csupán általános iskolai végzettséggel foglalkoztatottak száma is évről évre folyamatosan csökken. 2005-ben országosan ötödével kevesebb dolgozó tartozott e kategóriába, s a foglalkoztatottakon belüli arányuk is közel 5 százalékponttal kedvezőbb. A befejezett 8 osztállyal rendelkezők aránya Közép-Dunántúlon és az alföldi régiókban volt a legkedvezőtlenebb. A dél-alföldi 4,8, valamint a közép-dunántúli 4,7 százalékpontos javulás ellenére mindkét régióban magasabb az országosnál. 7. ábra

A foglalkoztatottak legmagasabb befejezett iskolai végzettségének arányváltozása, 2001–2005 4

8. évfolyamnál alacsonyabb 8. évfolyam

0 –2

Dél-Alföld

Észak-Alföld


Középiskola érettségivel

Dél-Dunántúl

–6

Nyugat-Dunántúl

Középiskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel

Közép-Dunántúl

–4

Közép-Magyarország

Százalékpon t

2



329

A foglalkoztatottak iskolázottsági színvonalának javulását mutatja, hogy dinamikusan nő a közép-, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma és aránya, azaz minden régióban eltolódás figyelhető meg a magasabb iskolázottsági szintek felé. 2001 és 2005 között az érettségizett dolgozók száma tizedével, arányuk pedig 2,2 százalékponttal emelkedett, ezáltal országos részesedésük elérte a 35%-ot. A diplomával munkát vállalók száma az említett időszak alatt mintegy ötödével lett több, s arányuk is 2,5 százalékponttal emelkedett országosan. Ennek következtében 2005-ben országosan minden 5., a nyugat-dunántúli régióban pedig minden 6. foglalkoztatott e kategóriába tartozott. 8. ábra

A foglalkoztatottakból a legalább egyetemet vagy főiskolát végzettek aránya, 2005 18,1 17,6

14,9

18,4

18,1 15,7 16,3 15,9

34,6

16,2 15,0

17,7

28,2

14,5 15,0

18,6

18,1 17,2

18,8 18,2

20,0 17,7 16,2

17,6 16,7

% – 15,0 15,1 – 17,0 17,1 – 18,0 18,1 – 19,0 19,1 –

19,9

18,7 régiónként

megyénként

Az egyetemet, főiskolát végzett dolgozók aránya a „klasszikus” egyetemi városokkal (Pécs, Debrecen, Szeged) bíró megyékben, illetve régiókban a magasabb; Hajdú-Bihar és Csongrád megyében elérte a 20%-ot, s ennél mindössze 1 százalékponttal volt alacsonyabb Baranyában. Nyugat-Dunántúlon a diplomás dolgozók aránya 2005-ben 16,3% volt, ez a régiók sorrendjében az utolsó előtti helyet jelenti, ennél mindössze KözépDunántúlon alacsonyabb. A naponta ingázók foglalkoztatottsága Az 1990-es évek elején végbement társadalmi-gazdasági folyamatok a gazdaság szerkezetén túlmenően a munkahelyek struktúrájában is jelentős változást idéztek elő. A nagy létszámot foglalkoztató munkahelyek (főként ipari üzemek) bezárásával az ország egyes vidékein beszűkült a munkalehetőség, de előfordul, hogy a munkaerő-kínálat meghaladja

330


a keresletet. E folyamat következtében a munkavállalók az adódó munkalehetőség elfogadásakor a kényelmi szempontokat (például az utazás minőségét, a nem túl hosszú utazási időt) háttérbe sorolják, amit a 2005. évi mikrocenzus adatai is alátámasztanak. 2001 és 2005 között a foglalkoztatottak számának 4%-os növekedése mellett az ingázóké ennél jóval nagyobb mértékben – 11%-kal – emelkedett. Az országos mértéket meghaladóan az észak-alföldi régióban és Közép-Magyarországon nőtt az ingázók száma, a dunántúli régiókban viszont az átlagnál kisebb mértékű volt a növekedés. A nyugat-dunántúli régióban például a foglalkoztatottak 0,4%-os csökkenése mellett az ingázók száma 8%-kal nőtt, ezzel szemben a lakóhelyükön munkát vállalóké 5%-kal mérséklődött. E nagyarányú növekedést azonban nem csak a gazdasági változások okozták. Az utóbbi években a nagyvárosok vonzáskörzetéhez tartozó településekre sokan kiköltöztek, akiknek a munkahelye a városban maradt, így már ők is ingáznak a lakó- és a munkahelyük között. A fent említett folyamatok hatására 2005-ben a foglalkoztatottak közel harmada napi utazással jutott el munkahelyére. A nyugat-dunántúli régióban az ingázók aránya 38,6% volt, amely a régiók csökkenő sorrendjében a 3. helyet jelenti. Közép-Dunántúlon ingáztak a legtöbben, itt a foglalkoztatottak több mint négytizede településéről napi utazással jutott el a munkahelyére. Ezzel szemben Dél-Alföldön a dolgozók alig több mint ötöde ingázott. 9. ábra

A foglalkoztatottak ingázás és nemek szerinti megoszlása, 2005 Helyben lakó és dolgozó

Naponta ingázó

%

%

100

100

90

90

80

80

70

70

60

60

50

50 40

40 Férfi

30

Nő

Férfi

30

20

20

10

10

0

Nő

0

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

1. Közép-Magyarország, 2. Közép-Dunántúl, 3. Nyugat-Dunántúl, 4. Dél-Dunántúl, 5. Észak-Magyarország, 6. Észak-Alföld, 7. Dél-Alföld

A lakóhelyükön dolgozók, illetve az ingázók nemek szerinti összetételét a 9. ábra szemlélteti. Ez alapján elmondható, hogy a helyben foglalkoztatottak közel fele-fele arányban tartoznak mindkét nemhez, míg az ingázók nagyobb része a férfiak közül kerül ki, hiszen ők azok, akiket kevésbé érint az otthoni „harmadik műszak”. A foglalkoztatottak között folyamatosan növekszik az érettségivel és az egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezők hányada. 2001-ben országosan a lakóhelyükön munkát vállalók ötöde volt egyetemi vagy főiskolai végzettségű, illetve további 34%-uk


331

volt érettségizett. Ezek az arányok 2005-re 23, valamint 36%-ra emelkedtek. Hasonló változás figyelhető meg a naponta ingázóknál is; e csoportban a csak érettségizettek aránya a két időpont között 4, a diplomásoké pedig 3 százalékponttal emelkedett országosan. Általánosságban elmondható, hogy a felsőfokú végzettségűek kivételével – akik kedvezőbb jövedelmi helyzetükből következően könnyebben változtatják lakóhelyüket – az ingázók képzettsége alacsonyabb a helyben dolgozókénál. Ebben a nemek közötti különbségek is érzékelhetők. 4. táblázat

A foglalkoztatottak iskolázottság és ingázás szerinti megoszlása, 2005 Általános iskola

Összesen, ezer fő

Régiók

8. évfolyamánál alacsonyabb végzettséggel

Középiskolai

8. évfolyamával


érettségivel

Egyetemi, főiskolai diplomával

rendelkezők aránya, % Helyben lakó és dolgozó Közép-Magyarország

879,5

0,3

11,6

18,1

39,1

Közép-Dunántúl

264,9

0,6

16,9

32,0

33,0

30,9 17,5

Nyugat-Dunántúl

255,1

0,2

13,7

30,8

36,3

19,0

Dél-Dunántúl

232,9

1,0

14,7

31,6

32,9

19,8


249,1

0,9

14,4

29,0

36,2

19,5

Észak-Alföld

360,4

0,6

16,9

29,7

32,7

20,1

Dél-Alföld

383,2

0,7

17,8

30,9

33,0

17,6

2625,1

0,5

14,5

26,4

35,7

22,9

21,5

Ország

Naponta ingázó Közép-Magyarország

347,1

0,2

13,4

27,7

37,2

Közép-Dunántúl

190,9

0,3

19,4

36,6

29,1

14,6

Nyugat-Dunántúl

160,2

0,2

18,4

38,5

30,9

12,0

Dél-Dunántúl

113,2

0,4

18,0

39,7

29,7

12,2


162,4

0,4

13,3

36,6

35,2

14,5

Észak-Alföld

145,0

0,7

18,8

35,4

29,6

15,5

Dél-Alföld

102,6

0,3

16,2

34,9

31,5

17,1

1221,3

0,3

16,3

34,3

32,8

16,3

Ország

A naponta ingázók között a legnagyobb részarányt az érettségi nélkül szakmai oklevéllel rendelkezők (szakmunkások, szakiskolát végzettek) adják; országosan a foglalkoztatottak valamivel több mint harmada tartozott e kategóriába, amelynek súlya a középmagyarországi régió kivételével (28%) minden területen az országos érték körül, illetve felett alakult.

332


A foglalkoztatott férfiak iskolázottság és ingázás szerinti megoszlása, 2005 Általános iskola

Összesen, ezer fő

Régiók


Középiskolai

8. évfolyamával


érettségivel


rendelkezők aránya, % Helyben lakó és dolgozó Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

435,3 135,8 132,4 116,2 119,8 182,9 198,6

0,4 0,7 0,2 1,4 1,3 0,7 0,9

11,3 14,8 11,8 11,9 12,3 15,8 17,5

Ország

1 321,1

0,7

13,4

24,9 42,0 39,7 41,1 39,1 39,2 38,7

33,8 27,6 31,0 27,7 29,6 27,0 27,8

29,6 14,9 17,3 17,9 17,7 17,3 15,1

34,9

30,1

20,9

Ingázó Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

208,4 115,9 96,5 69,7 103,7 96,3 67,5

0,2 0,5 0,3 0,5 0,4 0,8 0,4

12,4 15,7 14,9 16,3 11,9 17,0 15,1

36,1 46,3 48,0 49,3 46,2 43,9 42,8

30,9 24,7 26,6 23,5 30,9 25,6 27,5

20,4 12,8 10,2 10,4 10,6 12,7 14,2

Ország

758,0

0,4

14,3

43,4

27,7

14,2

A foglalkoztatottak neme, illetve iskolai végzettsége között lényeges különbségek tapasztalhatók aszerint, hogy helyben laknak vagy ingáznak. Országosan a helyben dolgozó férfiak 35%-a érettségi nélkül, szakmai oklevéllel végzi tevékenységét, míg az ugyanezen kategóriába tartozó nők aránya mindössze 18%. Az arányok legnagyobb eltérése (20 százalékpont) a közép-dunántúli régióban volt megfigyelhető, KözépMagyarországon viszont az országos átlagnál kisebb értéket mutatott. A helyben foglalkoztatott nők zöme (valamivel több mint négytizede) az érettségizettek köréből kerül ki; a férfiak esetében ez a végzettség alig haladja meg a 30%-ot. A diplomás dolgozó férfiak közel harmada ingázik országosan, ugyanez a nők esetében alig több mint 20%. A munkát kereső népesség iskolázottsági jellemzői A mikrocenzus adatai szerint a 15 éves és idősebb népesség köréből országosan 587 ezren kerestek munkát, 6%-kal kevesebben, mint 2001-ben. A munkát keresők száma legnagyobb mértékben (20%) Közép-Magyarországon csökkent, ugyanakkor a nyugatdunántúli régióban 16%-kal többen kerestek munkát 2005-ben, mint 4 évvel korábban.


333

Az országoshoz hasonló irányban, de annál nagyobb mértékben (9%) az észak-alföldi és az észak-magyarországi területek adata változott. 10. ábra

A munkát keresők aránya a 15 éves és idősebb népességből, 2005 10,2 9,4

9,3

7,6

5,8 5,2 5,7 5,6

4,1

6,0 6,8

5,9

4,7

5,7 10,5

10,8

7,2 8,7

8,9 7,6

5,5

8,1

7,4 7,1

%

8,8

4,1 5,0 – 5,9 6,0 – 7,9 8,0 – 9,9 10,0 –

6,6

8,3

régiónként

megyénként

2005-ben országosan a 15 éves és idősebb népesség 7%-a tartozott a munkát keresők kategóriájába, amelyen belül területenként jelentős szóródás figyelhető meg. A legmagasabb (legrosszabb) értéket az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-dunántúli területek mutatják. Az észak-magyarországi régióban a munkát keresők aránya meghaladta a 9%-ot, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplénben 10% felett volt. Ezzel szemben a közép-magyarországi régióban 5% alatt maradt ez az arány, sőt a fővárosban alig haladta meg a 4%-ot. A munkát kereső népesség elhelyezkedési esélyeit több tényező együttesen befolyásolja, közöttük döntő szerep jut az iskolázottságnak. 2005-ben az észak-magyarországi, a dél-dunántúli és az észak-alföldi régiókban a munkát keresők közel négytizede mindöszsze általános iskolai végzettséggel rendelkezett, sőt Észak-Magyarországon 6,3, DélDunántúlon 5,4, az észak-alföldi régióban pedig 3,8%-uk 8-nál kevesebb osztályt végzett. A megyék közül Borsod-Abaúj-Zemplénben és Baranyában a legrosszabb a helyzet, ahol a 8. évfolyamnál alacsonyabb végzettségű munkát keresők aránya meghaladta a 7, illetve a 6%-ot, míg az országos átlag 3,4% volt.

334


A munkát kereső 15 éves és idősebb népesség legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerinti megoszlása, 2005 Általános iskola

Összesen, ezer fő

Régiók


Középiskolai

8. évfolyamával


érettségivel


rendelkezők aránya, % Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

113,8 56,1 48,7 72,0 98,7 113,1 85,0

1,4 2,9 0,8 5,4 6,3 3,8 2,7

25,5 33,0 30,4 38,7 37,8 39,7 32,9

28,0 35,4 33,3 33,2 31,2 31,0 34,1

34,3 24,3 28,1 19,4 21,4 21,4 25,8

10,8 4,4 7,4 3,3 3,3 4,1 4,5

Ország

587,4

3,4

34,1

31,8

25,2

5,5

A szakmunkások, szakiskolát végzettek aránya – Közép-Magyarország kivételével – a régiókban közel azonosan alakult, s ezen belül a megyék közt sem volt számottevő eltérés. Országos átlagban minden 3. munkát kereső legalább érettségi nélküli szakmai oklevéllel rendelkezett. Az érettségizettek aránya országosan meghaladta a 25%-ot, s a diplomásoké is több volt mint 5%. Az érettségizettek és a diplomások aránya a középmagyarországi régióban jóval az országos átlag felett van. 7. táblázat

A munkanélküliségi ráta iskolai végzettség szerint, 2005 (százalék) Általános iskola

Középiskola Egyetemi, főiskolai diplomával

8. évfolyamnál alacsonyabb

8. évfolyam


érettségivel

Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

26,1 36,1 25,6 50,9 63,6 55,1 38,6

12,8 14,8 15,1 29,6 34,8 30,8 21,9

8,5 9,2 8,1 13,6 16,1 15,7 13,4

5,5 6,9 6,9 9,6 10,6 11,2 9,6

2,6 2,3 4,2 3,3 3,2 4,1 3,2

6,4 8,7 8,3 14,4 16,4 16,1 12,5

Ország

47,2

22,0

11,8

7,9

3,0

10,8

Régiók

Összesen


335

A munkanélküliségi ráta 2005-ben is az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél volt a kedvezőtlenebb. Az általános iskolát el nem végzett munkát keresők száma meghaladta a 20 ezret, így e körben a munkanélküliségi ráta országosan 47%. Legkedvezőbb mutatóval (26%) a nyugat-dunántúli régió bírt, Észak-Magyarországon azonban ez az érték meghaladta a 60%-ot, mert a mintegy 3 ezer általános iskolát el nem végző foglalkoztatottal szemben közel 5 ezer volt az e táborba tartozó munkanélküliek száma. Az „egy kategóriával magasabb”, 8. osztályt elvégzettek körében országosan már „csupán” 22%-os volt a mutató értéke, mely a magasabb iskolázottság irányában folyamatosan csökken. Az érettségizettek, valamint a diplomások körében a ráta jóval az átlag alatt maradt, az utóbbiak esetében annak harmadát sem érte el. A családi állapot, a gyermekszám és az iskolázottság közötti összefüggések A háztartások a háztartásfő legmagasabb iskolai végzettsége szerint 2005-ben valamivel több mint 4 millió háztartás volt az országban, ezek közel tizede található a nyugat-dunántúli régióban. A háztartások zömében (70%-ában) a háztartásfő a férfiak köréből került ki. A háztartásfők (férfiak és nők) 35%-a elmúlt 60 éves. 11. ábra

A háztartások összetétele a háztartásfő legmagasabb befejezett iskolai végzettsége szerint, 2005 % Egyetem, főiskola stb.

100 90 80

Középiskola érettségivel

70 60

Középiskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel

50 1.

40

Általános iskola 8. évfolyam

30 20 10 0

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

Általános iskola 8. évfolyamnál alacsonyabb

1. Közép-Magyarország, 2. Közép-Dunántúl, 3. Nyugat-Dunántúl, 4. Dél-Dunántúl, 5. Észak-Magyarország, 6. Észak-Alföld, 7. Dél-Alföld

A háztartásfők iskolai végzettsége az elmúlt években a magasabb iskolázottság felé tolódott el. 2005-ben országosan a háztartásfők közül csupán minden 10. nem fejezte be az általános iskolát, arányuk 2001-hez viszonyítva 3 százalékponttal kedvezőbb. Legnagyobb arányú (3,9 százalékpont) javulás az észak-alföldi régióban tapasztalható, ennek ellenére az általános iskolát el nem végzett háztartásfők aránya itt a legmagasabb, 13,6%. Legkedvezőbb (6%) a közép-magyarországi régió mutatószáma, s Nyugat-Dunántúlon is a 2001. évi 12%-ról 9% alá csökkent.

336


Csak általános iskolai végzettséggel a háztartásfők valamivel több mint negyede rendelkezett 2005-ben országosan, 11%-kal kevesebben, mint 4 évvel korábban. Az országos átlagnál mindössze a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió adatai kedvezőbbek (22 és 25%), ezzel szemben Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön megközelítette az arány a 30%-ot. A középiskolával mint legmagasabb iskolai végzettséggel bíró háztartásfők száma és aránya 2001 és 2005 között minden régióban emelkedett, s így 2005-re országosan és a nyugat-dunántúli régióban minden 4. háztartásfő legalább érettségizett volt. KözépMagyarországon volt a legmagasabb (30%) az érettségizettek aránya, ugyanakkor az észak-alföldi régióban alig érte el a 20%-ot. Országosan a háztartásfők 15%-a rendelkezett diplomával. A régiók közül KözépMagyarországon volt a legmagasabb arányú növekedés, ahol 2,6 százalékponttal javult a felsőfokú végzettségűek aránya. Nyugat-Dunántúlon a diplomások aránya 2 százalékponttal az országosra jellemző alatt maradt, s ez a regionális érték a közép-magyarországi után a legkedvezőbb. Az átlagosnál kedvezőtlenebbül alakult az észak-magyarországi, a déldunántúli, valamint az alföldi régiók adata, ezek közül egyik helyen sem érte el a 12%-ot. A családi állapot és az iskolázottság kapcsolata Az iskolai végzettség tekintetében különbség fedezhető fel aszerint is, hogy milyen családtípusokat vizsgálunk. Országosan a házaspáros családok 5,4%-ánál sem a férj (családfő), sem a feleség nem végezte el a 8 osztályt. A nyugat-dunántúli régióban az e csoportba tartozók aránya valamivel több mint 4%, amelynél mindössze KözépMagyarországé (3,2%) kedvezőbb. Az élettársi kapcsolatban élőknél az általános iskolát el nem végzettek aránya 4,6% volt országosan, melyen belül Nyugat-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 1,3%. A házaspárok esetében az észak-alföldi, az élettársi kapcsolatban élőknél pedig az észak-magyarországi régió arányszáma a legmagasabb (a legkedvezőtlenebb). Általános iskolával mint legmagasabb iskolai végzettséggel a házasságban élőknél a családfők (férjek) 23%-a rendelkezik Magyarországon, míg a feleségek háromtizede tartozik ebbe a végzettségi kategóriába. Az élettársi kapcsolatban élők 28%-ának szintén csak 8. osztálya van országosan, amely arány a 2001. évinél 6 százalékponttal magasabb. Mind a házaspárok, mind az élettársi kapcsolatban élők közül legmagasabb részarányt – közel azonos mértékben – az érettségizettek képviselnek. Diplomával a házaspárok 16%-a rendelkezett 2005-ben országosan, míg ugyanez az élettársak esetében 12% volt. Mindkét típus esetében a legmagasabb részarányt a középmagyarországi adatok mutatják, ahol a házaspárok 24, és az élettársak 19%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel.


337 8. táblázat

A házasságban és az élettársi kapcsolatban élők a legmagasabb bejezett iskolai végzettség szerint, 2005 Az általános iskola 8. évfolyamánál alacsonyabb végzettséggel

Régiók

Középiskolai érettségi nélkül, szakmai oklevéllel

8. évfolyamával

érettségivel

Egyetemi, főiskolai végzettséggel

Létszám összesen, ezer fő

rendelkezők aránya, % Házaspár Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

3,2 4,8 4,2 5,5 6,9 8,3 6,4

20,3 27,5 25,8 29,4 28,4 29,8 28,5

18,8 28,3 28,4 27,4 25,3 26,3 27,3

33,4 26,1 28,7 24,7 27,5 23,1 24,9

24,3 13,3 12,9 13,0 11,9 12,5 12,9

1070,9 451,5 430,3 398,4 519,2 641,3 532,9

Ország

5,4

26,2

24,9

27,7

15,8

4044,6

Élettársak Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

2,5 3,2 1,3 6,0 8,1 6,8 5,8

20,2 27,4 23,3 34,0 33,9 35,3 30,9

22,9 30,9 29,4 31,8 25,9 26,7 30,1

35,2 29,0 32,2 20,4 24,2 23,5 25,5

19,2 9,5 13,8 7,8 7,9 7,7 7,7

222,6 78,9 50,2 71,2 78,0 97,1 99,8

Ország

4,6

27,8

27,1

28,5

12,0

697,8 12. ábra

Az egy szülő gyermekkel típusú családok az apa legmagasabb befejezett iskolai végzettsége szerint, 2005 Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

% 0

10

20

30

40

50

60

70

80




Középiskolai érettségivel


90

100

338

KRAMARICS TIBORNÉ – SZEKERES JÁNOSNÉ 13. ábra

Az egy szülő gyermekkel típusú családok az anya legmagasabb befejezett iskolai végzettsége szerint, 2005 Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld

% 0

10

20

30

40

50

60

70

80




Középiskolai érettségivel

90

100


A 2005-ös mikrocenzus időpontjában közel félmillió olyan család volt az országban, ahol vagy az apa vagy az anya élt együtt gyermekeivel. Ezekben a családokban az apa vagy az anya iskolai végzettségét tekintve az átlagosnál magasabb a csak általános iskolát végzettek és a 8. osztályt be nem fejezők aránya; 2005-ben mind az apák, mind az anyák közel 9%-a nem fejezte be az általános iskolát. A gyermeküket egyedül nevelő apák esetében az észak-magyarországi, a dél-dunántúli és a nyugat-dunántúli régió arányszáma 3–6 százalékponttal kedvezőtlenebb az országosnál, ezzel szemben Közép-Magyarországon alig érte el a 3%-ot. A gyermekükkel egyedül élő apák 28%-ának mindössze általános iskolai végzettsége van, mely arány az anyák esetében ennél 3 százalékponttal magasabb. Szembetűnő eltérés figyelhető meg a két nem között a középiskolai érettségi nélkül, szakmai oklevéllel rendelkezők, valamint az érettségizettek esetében. 2005-ben országosan a gyermekükkel egyedül élő apáknak közel harmada tartozott e kategóriába, ezzel szemben az anyáknak mindössze 17%-a. A szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzett férfiak aránya a nyugat-dunántúli régióban volt a legmagasabb (38%), ugyanakkor a nőknél ez az arány 20% alatt maradt. A közép-magyarországi régió adatai mindkét nem esetében az átlag alatt maradtak. A gyermeküket egyedül nevelő apák közül országosan minden 5., az anyák közül pedig minden 3. szerzett érettségit legmagasabb végzettségként. A gyermekükkel egyedül élő érettségizett apák az átlagosnál nagyobb arányban a közép-magyarországi, az észak-alföldi és a közép-dunántúli régióban fordulnak elő. 2005-ben országosan a gyermeküket egyedül nevelő apák és anyák 13–13%-a rendelkezett diplomával. Ez a mutató 4 év alatt az apák esetében közel 6, az anyák esetében pedig 4 százalékpontot emelkedett. Mindkét nem esetében a legmagasabb a középmagyarországi arány, ahol az apák 21, az anyák 20%-a volt felsőfokú végzettségű. Összességében megállapíthatjuk, hogy 2001 és 2005 között emelkedett a népesség iskolázottsági szintje. A költségvetés oktatási kiadásai a gazdaság mindenkori teljesítőképességének figyelembevételével alakultak, 2002-től többnyire emelkedő tendencia érvényesült. A 7 éves és idősebb népesség iskolázottsága valamennyi régióban nőtt, ezen


339

belül csökkent a 8. általánosnál kevesebbet végzettek aránya, és emelkedett az ennél magasabb szintű végzettséggel rendelkezőké. A megfelelő korú népességen belül a legnagyobb növekedést a középiskolai érettségivel rendelkezők aránya mutatta. A foglalkoztatottak iskolázottsági színvonala is nőtt a mikrocenzusig, felük 2005-ben legalább érettségivel rendelkezett. A csak általános iskolai végzettséggel foglalkoztatottak száma ötödével csökkent a népszámláláshoz viszonyítva, míg a diplomások aránya ugyanilyen mértékben emelkedett. Hasonló változás figyelhető meg a naponta ingázóknál is, közülük a magasabb végzettségi szintekkel rendelkezők arányának növekedése azonban alacsonyabb volt. Az iskolázottság színvonala mind a háztartásfők, mind a házas nők, mind a jelenleg iskolába járók esetében emelkedő tendenciát jelez. IRODALOM Mikrocenzus 2005. A népesség és a lakások jellemzői, KSH, Budapest, 2005 Mikrocenzus 2005. A foglalkoztatottak helyzete, KSH, Budapest, 2006 Mikrocenzus 2005. Termékenységi adatok, KSH, Budapest, 2006 Mikrocenzus 2005. Háztartástípusok, családformák, KSH, Budapest, 2006 Mikrocenzus 2005. A munkát keresők, munkanélküliek adatai, KSH, 2006 Mikrocenzus 2005. Lakások, lakáskörülmények, KSH, 2006 Mikrocenzus 2005. A foglalkoztatottak és a nappali tagozatos tanulók napi közlekedése, KSH, 2006 Mikrocenzus 2005. Iskolázottsági adatok, KSH, 2006 Népszámlálás 2001. Összefoglaló adatok, KSH, Budapest, 2002 Népszámlálás 2001. Területi adatok, KSH Budapest, 2002 Népszámlálás 2001. Demográfiai adatok, KSH, Budapest, 2004 Népszámlálás 2001. A kistérségek adatai, KSH, Budapest, 2004 Magyar statisztikai évkönyv, 2005 Társadalmi helyzetkép 2003, KSH, Budapest, 2004 Az oktatás szerepe a gazdaság és a társadalom fejlődésében, KSH, 2001 Dr. Fóti János–Dr. Lakatos Miklós: Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2. kötet. A foglalkoztatottság főbb jellemzői Statisztikai tájékoztató. Oktatási évkönyv 2005/2006, OKM, Budapest, 2006 www.om.hu www.ksh.hu Kulcsszavak: oktatási kiadások, iskolázottság, végzettségi szintek, foglalkoztatottak, munkát keresők, családi állapot. Resume Authors to this paper compare educational attainment levels of population at the time of the microcensus held in 2005 and the population census of 2001. They compare the change in different levels of educational attainment in the seven regions of the country. Authors have stated that the share of population older than 7 years of age, who completed only primary school or less, decreased within total population. In the reviewed age group the share of population passing G. C. E. (General Certificate of Education at the age of 18) increased at the highest rate. The share of people with diploma also continued to rise. The increase in the level of educational attainment is also typical for the employed, daily commuters, household heads, married couples and cohabiting partners as well.

KELEMEN NÓRA

Észak-Alföld és azon belül a Karcagi kistérség helyzete* Bevezetés Az ország település- és térségszerkezetében sajátos és egyben nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a kistérségek, hiszen valós, élő településkapcsolatokon alapulnak. Az észak-alföldi régió területén 27 statisztikai kistérséget határoltak le a legutóbbi felülvizsgálat alkalmával (2004. január 1-jei hatállyal), ezek közül az egyik a Karcagi kistérség. Ezt a körzetet öt település: Berekfürdő, Karcag, Kenderes, Kisújszállás és Kunmadaras alkotja. Karcag város – amelyet a Nagykunság fővárosának is hívnak – ennek a kistérségnek a központja. Az utóbbi években jelentős változások következtek be ennek a kistérségnek az életében, az eddig stagnáló Karcagi kistérség 2006-ra a lemaradó kistérségi típusba került.1 Ez azt jelenti, hogy a kistérségeket leíró fejlettségi térségtípusok besorolása alapján a használt jelzőszámok zöménél ebben a kistérségben a lemaradás a vidéki átlagtól meghaladta a 15%-ot.2 Írásomban arra keresem a választ, mire vezethető vissza, hogy ez a kistérség a leghátrányosabb térségtípusba került. Tanulmányomban elsősorban a leíró jelleg dominál, így az olvasóra bízom a következtetések levonását. A kistérség az alulról építkező regionális fejlesztési politika legkisebb térségi szintje, nagyságrendileg a megye és a települések szintje között található. A rendszerváltást követően valamennyi magyar kormány nagy hangsúlyt fektetett először az önkormányzati autonómiára, később pedig a települések egymás közötti szerveződésének kialakítására és működésük támogatására. A területfejlesztésről és egyben a kistérségek jogállásáról az 1996. évi XXI. törvény rendelkezett, amelyet azóta több alkalommal módosítottak (1999, 2004). A törvény életbe lépését követően gyorsan létrejöttek az egész ország területét lefedő kistérségek, amiben szerepet játszott a megyei területfejlesztési tanácsokban való képviseleti jog, a központi pályázatok meghirdetése, valamint egyéb pénzügyi forrásokhoz való hozzájutás lehetősége. A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei a statisztikai kistérségek kialakításánál figyelembe vették, hogy ezen a szinten a területfejlesztési, önkormányzati-közszolgáltatási, valamint államigazgatási szerepkörök ellátása mellett a kistérségeknek a statisztikai összehasonlítás elveinek is meg kell felelniük, továbbá olyan alapkövetelmények* A tanulmányt a Kovács Tibor-pályázat bírálóbizottsága publikálásra javasolta. 1 Az alkalmazott jelzőszámok alapján a kistérségeket öt összevont fejlettségi térségtípusba sorolják. Dinamikusan fejlődő az a kistérség, ahol a jelzőszámok nagy része több mint 10%-kal meghaladja a vidéki átlagot. Fejlődő az a kistérség, ahol a mutatók zöme a vidéki átlag felett van, de az eltérés mértéke nem haladja meg a 10%-ot. A felzárkózó kistérségek azok, ahol a vidéki átlagot megközelíti a mutatók nagy része, és a növekedés jelei is látszanak. Stagnáló az a kistérség, ahol a vidéki átlagtól való elmaradás a jelzőszámoknál eléri, illetve megközelíti a 10%-ot. Lemaradónak hívják azt a kistérséget, ahol a jelzőszámok nagy részénél a lemaradás a vidéki átlagtól legalább 15%-os. 2 A vidéki átlag használatát a főváros kiugróan magas súlya indokolja, mivel az olyannyira megemeli az országos átlagot, hogy annak használata veszélyezteti a végeredmény értékelhetőségét.

ÉSZAK-ALFÖLD ÉS AZON BELÜL A KARCAGI KISTÉRSÉG HELYZETE

341

nek, mint az ország teljes, ismétlődés nélküli lefedettsége, a földrajzi kontinuitás, valamint az időbeli stabilitás. Többszöri módosítást, átsorolást és újabb felülvizsgálatot követően, 2004-ben már 168 területfejlesztési-statisztikai kistérség működött Magyarországon, a kezdeti 138-cal szemben. (A következő felülvizsgálat várhatóan tovább fogja növelni a statisztikai kistérségek számát.) A kistérségi területbeosztás rendszere az Európai Unióba történt belépésünket követően vált igazán fontossá, mivel azon túl, hogy az unióban a kistérség a területfejlesztés alapegysége, a 2007–2013 közötti időszak kohéziós politikájának központi eleme, így uniós szinten felértékelődnek a kistérségekből kiinduló és később ott megvalósuló projektek. A kistérségek intézményrendszere A kistérségeket az egész ország területén ismétlődésmentesen és területileg egymással összefüggően jelölték ki, statisztikai-területi szempontok figyelembevételével. (Az EU területi rendszerében az egyik legfontosabb követelmény, hogy az alsóbb szintekből fel kell tudni építeni a nagyobb egységeket, így a településekből a kistérségeket, megyéket, régiókat, nagyrégiókat és végül az országot. Emiatt indokolt az a szabály, hogy a statisztikai kistérségek lehatárolása nem lépheti át a megyehatárokat.) A statisztikai kistérségek eme csoportja mellett azonban meg kell említenünk az önkéntes alapon szerveződő és működő kistérségi társulásokat is. (Az önkéntes társulások területi korláttal nem rendelkeznek, emiatt sok település vonzáskörzete terjedhet túl a megyehatárokon. Ennek egyik legjobb példája Tolna megyében Dombóvár.) Ennek az önkéntes alapon szerveződő kistérségi formációnak az alapját a területfejlesztési önkormányzati társulások alkotják. Az önkormányzatok képviselő-testületei megállapodnak a közös tervezési és fejlesztési feladatok körében, a finanszírozás és a végrehajtás módjában, a társulás megalapításának és megszűnésének rendjében, illetve a tagok ki- és belépésének szabályaiban. Az így létrejövő társulás területfejlesztési koncepciót és programot készít, amit a megyei területfejlesztési tanács véleményezése után a társulás maga hagy jóvá. A kistérségi intézményrendszert, vagyis a területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvényt 1999-ben (1999. évi XLI. tv.) felülvizsgálták, ekkor került sor a kistérségi megbízotti hálózat kialakítására. A kistérségi megbízottak feladata az együttműködés kialakítása a kistérségekben működő társulások, gazdasági és civil szervezetek között, ezen túlmenően részt vesznek a területfejlesztési pályázatok, hazai és külföldi (uniós) források felkutatásában, a térségi programok előkészítésében és megvalósításában. Segítik a társulások tagjai és a partnerek közötti információáramlást, valamint a helyi vélemények és kezdeményezések kormányzati szintre hozatalát. Munkájukat megyei szervezők és regionális koordinátorok segítik. A kistérségi fejlesztési tanácsokat 2004-ben hívták életre a 258/2004. (IX.16.) kormányrendelet alapján. A tanácsok tagjait a területfejlesztési-statisztikai kistérségen belül működő önkormányzatok delegálják. A testület feladata elsősorban a kistérségben megvalósuló fejlesztések véleményezése, a programok és koncepciók elfogadása, a pénzügyi források biztosítására benyújtott pályázatok koordinálása, valamint az állami és civil szervezetekkel történő együttműködés megteremtése. Ez utóbbi feladat átfedést mutat a kistérségi megbízott munkájával.

342

KELEMEN NÓRA

A kistérségi együttműködés hatékonyságának növelése érdekében, a kistérségi társulások ösztönzésének szándékával többcélú kistérségi társulásokat hoztak létre. Ennek hátterében a kistérségek hatékonyabb szerveződésre ösztönzése, és stabilabb, hosszú távra szóló területfejlesztési együttműködés kialakítása húzódik meg. A társulásnak legalább három közszolgáltatást, illetve a kistérség fejlesztési feladatainak ellátását kell vállalnia ahhoz, hogy a költségvetésből pályázati úton, a szakminisztérium döntésének megfelelően részesülhessen.3 A társulás tagjainak stabil együttműködését szolgálja, hogy vállalniuk kell, legalább három évig folytatják a közösen elkezdett munkát, ellenkező esetben szankciók lépnek életbe (például visszafizetés). A támogatás nagysága a vállalt feladat formájától függően minimálisan húszmillió forint, maximálisan pedig százhúsz millió forint lehet. A legfontosabb követelmény ezekkel a kistérségi intézményekkel szemben, hogy képesek legyenek elősegíteni a fejlesztési források megszerzését és minél hatékonyabb felhasználását, amivel támogatják a társult önkormányzatok területfejlesztési-területrendezési koncepcióinak, valamint a felzárkózási, fejlesztési, modernizációs célkitűzéseinek megvalósulását. Az észak-alföldi régió 27 kistérségéből 24-ben találunk többcélú kistérségi társulást. Ezek egyike a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás, ezt 2004. június 29-én, öt település részvételével hozták létre. (A társulás öt tagja azonos a Karcagi statisztikai kistérségben is szereplő településekkel.) A kötelezően ellátandó területfejlesztési feladat mellett – 3 kötelező jellegű közszolgáltatás közül – a karcagi társulás a következőket választotta: – a közoktatási feladatok közül a szakszolgáltatáson belül a logopédiai ellátást és a nevelési tanácsadást, – az egészségügyi feladatok ellátását a kistérségi központi ügyelet kialakításával és megszervezésével, – a gyermekjóléti alapellátáson belül a gyermekek átmeneti otthonának kialakítását és működtetését. 1. táblázat

A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás által eddig benyújtott, és nyertesként elbírált pályázatok, 2004–2005 (forint) Megnevezés Közoktatás – nevelési tanácsadás Közoktatás – logopédiai szakszolgálat Egészségügyi alapellátás Területfejlesztés Belső ellenőrzés Központi diszpécserszolgálat Gyermekek átmeneti otthona Bűnmegelőzés Parlagfű-mentesítés Helymeghatározó Összesen

Összeg 3 000 000 13 110 000 6 600 000 9 000 000 8 680 500 2 475 000 48 284 000 2 200 000 1 000 000 200 000 94 549 500

Forrás: Tájékoztató a Karcagi Kistérségi Társulás által benyújtott pályázatok eredményességéről. 3 A többcélú kistérségi társulások támogatást kaphatnak a közszolgáltatások (közoktatás, szociális ellátás, egészségügyi alapellátás) együttes szervezéséhez, magasabb szakmai színvonalon történő ellátásához, a kistérségi programok támogatására, a közigazgatási ügyintézés (irodák) korszerűsítésére és a többcélú kistérségek létrehozására irányuló modellkísérletek (például Bajai, Marcali és Tabi) támogatására.


343

Az 1. táblázatból kitűnik, hogy a társulás közel 100 millió forint pályázati pénz felhasználásáról dönthetett. Az öt településen ebből az összegből jelentős közszolgáltatási feladatok valósultak meg. Közoktatási feladatok A társulás ennek a feladatnak az ellátására 16 millió forintot fordított, aminek keretében logopédiai és nevelési tanácsadói tevékenységet láttak el. A nevelési tanácsadó az egész térségre kiterjedően Karcagon működik, a Madarász Imre Egyesített Óvodai és Pedagógiai Szakszolgálat közreműködésével. Ezenkívül minden településen logopédiai szobákat hoztak létre, amelyek felszereltségükben is megfelelnek az új, korszerű követelményeknek. Egészségügyi alapellátás Az orvosi ügyelet munkáját segítendő 2004 novemberében üzembe helyeztek egy Suzuki Grand Vitara gépkocsit. Ezenkívül 5 db számítógépet is vásároltak, amelyek a társult településeken az orvosi ügyeletet ellátó intézmények mindennapi munkáját könnyítik meg. Gyermekjóléti alapellátás Gyermekek átmeneti otthonának megvalósítását vállalta fel a társulás. Az átmeneti otthont Kunmadarason, a volt Petőfi Filmszínház épületéből alakították ki. A gyermekek átmeneti otthona 12 gyermek befogadására és elhelyezésére alkalmas. A gyermekotthon 2007 tavaszán nyitotta meg kapuit. Területfejlesztés A rendelkezésre álló összegből a kistérségre vonatkozó komplex területfejlesztési koncepciót, stratégiát és operatív programot készítettek, illetve a kistérség helyzetét elemző kiadványt is publikáltak. A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás a kötelező és vállalt feladatokhoz kapcsolódó pályázatok figyelemmel követésén túl részt vett egyéb, társulási formában benyújtható pályázatokon is. Ennek köszönhető, hogy az előbb felsorolt és elvégzett feladatokon kívül további pályázaton is sikerrel vett részt a társulás, amelynek keretében vissza nem térítendő, feladathoz kötött támogatást nyert el. Ilyen volt a bűnmegelőzési program (a polgárőrség bevonásával rendezvények szervezése és lebonyolítása), a parlagfűmentesítési program (minden település számára 1 fűkaszát adtak át), illetve a helymeghatározó eszközök beszerzése (2 db GPS helymeghatározó készülék). Sportpályák felújítására a 40% önrész vállalásával 7 és fél millió forint támogatást kapott a kistérség négy települése (Kisújszállás, Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras). Az összeg felhasználásával Kisújszálláson futópálya, valamint gerelyhajító, távolugró- és magasugrópálya kialakítását tervezik. Berekfürdőn fapadokat, lelátókat javítanak, korlátokat festenek, valamint helyreállítják a füves pályát. Karcagon felújították az öltözők épületét. Kunmadarason

344

KELEMEN NÓRA

felújítják a futópályát, és aszfaltozzák a röplabdapályát. A településeken a munkálatok már elkezdődtek, Karcagon pedig már be is fejeződtek. (A tanulmány 2006. szeptemberben készült – a szerk.) A Magyar Fejlesztési és Hitelbank Rt. szponzori támogatásként egyszeri, vissza nem térítendő támogatást ajánlott fel a Karcagi kistérség részére 400 ezer forint összegben. Ezt a támogatást kulturális rendezvények megszervezésére, színvonaluk emelésére lehet felhasználni. A kapott támogatást lakosságarányosan osztották el a települések között. A Karcagi kistérség társadalmi szerkezetének főbb jellemzői Lakónépesség és településszerkezet A Karcagi kistérség lakóinak száma 2005 végén 46 064 fő volt, ami 3,5%-kal volt kevesebb az öt évvel korábbinál. A lakónépesség csökkenése Jász-Nagykun-Szolnok megye valamennyi kistérségében megfigyelhető volt, és az észak-alföldi régió 27 kistérsége közül csupán kettőben (Derecske–Létavértesi, Hajdúhadházi) következett be növekedés 2001-hez képest. (Karcag az egyetlen város az országban, amelynek népessége 1960 óta folyamatosan csökken.) A népsűrűség 2005-ben 54 fő/km2 volt, ami kimondottan alacsonynak tekinthető, mind a régió (86), mind a vidék (91) átlagához képest. A Karcagi kistérség nagy kiterjedésű közigazgatási területtel rendelkezik, 857 km2-rel, ahol viszonylag kevés ember él, így a népsűrűség a vidéki átlag 60%-át éri el.4 A Karcagi kistérség lakóinak héttizede nagyobb lélekszámú (10 ezer főt meghaladó) településen élt 2005-ben, közel egynegyede pedig 5000 főt elérő nagyközségekben, és csupán 2%-a ezer lélekszám alatti aprófaluban. Ez abból a szempontból fontos, hogy a kistérségek fejlettsége és a településstruktúra szoros korrelációt mutat, hiszen a felaprózódott szerkezet egyértelműen a fejletlenebb térségek sajátossága. A Karcagi kistérség lakóinak 98%-a kimondottan nem apró, alacsony lélekszámú településen él, sőt ellenkezőleg: javarészt városokban és nagyközségekben. Ebből a szempontból nem indokolt a lemaradó térségtípusba sorolása. Népmozgalom Egy-egy térség természetes népmozgalmi eseményei (szaporodás vagy fogyás), valamint vándorlási mutatói együttesen alakítják a népességszámot. Észak-Alföldön a népesség száma folyamatosan csökken, ami a születések és halálozások negatív egyenlegének, illetve a vándormozgalmi veszteségnek az eredménye. A Karcagi kistérségben 211 fővel többen haltak meg, mint születtek 2005-ben, így a népességcsökkenés továbbra is a népmozgalmi folyamatok egyik legsúlyosabb eleme. A természetes fogyás a régió valamenynyi kistérségének sajátossága volt, és a Karcagi kistérségben a népességcsökkenés mértéke 2002-höz képest még némi javulást is mutatott. A népmozgalmi mutatók között jelentős helyet foglal el a belföldi és nemzetközi vándorlás, illetve annak egyenlege. Az észak-alföldi régió – az észak-magyarországit követően – az ország második legna4 Egyedül Karcaghoz 38 ezer hektár terület tartozik.


345

gyobb népességleadó területe, amit csak kevéssé tud kompenzálni a nemzetközi vándorlásból származó többlet. A Karcagi kistérségben számottevő a belföldi vándorlási veszteség, ezer lakosra vetítve 5,8, a 2000–2005 közötti éves átlagok szerint. Amennyiben a legutóbbi, 2005-ös év statisztikáját nézzük, a Karcagi kistérség helyzete még kedvezőtlenebb. Abban az évben 8,5‰-et tett ki a belföldi vándorlási veszteség, ami a régióban a Csengeri (–10,7) és a Balmazújvárosi (–9,0) kistérségek mögött a harmadik legrosszabb. A vándorlások egyenlege, mértéke és a térségtípusok között nem lehet olyan egyértelmű párhuzamot vonni, mint az élve születések vagy halálozások száma között, hiszen az olyan fejlett városban – ami egyben kistérség is –, mint Debrecen, igen jelentős a vándorlási veszteség, a stagnáló kistérségi kategóriába tartozó Derecske–Létavértesi, Hajdúhadházi, illetve a Polgári kistérségek esetében viszont számottevő vándorlási többlet keletkezett. A régió kistérségeinek fejlettsége és a népmozgalmi folyamatok intenzitása között szignifikáns összefüggés mutatható ki. Az élve születések ezer lakosra jutó magasabb száma a kevésbé fejlett térségeket jellemzi. A Karcagi kistérségben ezer lakosra 9,4 élve születés jutott, ami 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb a régió adatánál, de megegyezik a vidéki átlaggal. A régióban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elmaradottabb kistérségekben a legmagasabb az élve születések aránya, 9,7 és 12,1‰ közötti. Az ezer lakosra jutó halálozások száma az élve születések számához hasonlóan a kevésbé fejlett kistérségekben magasabb, amit leginkább az időskorúak számottevőbb aránya magyaráz. A Karcagi kistérségben ennek aránya átlagosan 14,0‰, ami egyaránt meghaladja a régió (13,1‰) és a vidék (13,5‰) halálozási szintjét. Munkaerőpiac A rendszerváltás erőteljes hatást gyakorolt Magyarország munkaerőpiaci jellemzőire. A mélyreható gazdasági-társadalmi változások eredőjeként a népesség gazdasági aktivitása jelentős mértékben lecsökkent, a foglalkoztatottság erőteljesen visszaesett, a munkanélküliek száma és aránya pedig országszerte a többszörösére emelkedett. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség a rendszerváltás óta jelentős probléma mind a régió, mind a Karcagi kistérség életében, mert miközben alacsony a foglalkoztatási arány, addig az országos átlaghoz képest sokkal magasabb a munkanélküliségi ráta. A 2001. évi népszámlálás alapján az észak-alföldi régióban 21 és 37% között található a foglalkoztatottak aránya a teljes népességen belül, ami a Karcagi kistérségben 30,2%-ot tett ki. Ez az arány megfelel a régió átlagának, és magasabb, mint a stagnáló vagy lemaradó kistérségekben, ahol a foglalkoztatottak aránya a teljes népességen belül 27,4, illetve 25,1% volt 2001-ben. A régió és vidék foglalkoztatásában a mezőgazdaság és az ipar szerepe folyamatosan csökken, miközben a szolgáltatások nemzetgazdasági ágáé nő. Ennek ellenére a Karcagi kistérségben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 10,5%, másfélszer annyi, mint a vidék, és egyharmaddal több, mint a régió átlaga. Az ipar és építőipar területén a foglalkoztatottak 33,5%-a dolgozott, ez 1,1 százalékponttal magasabb a régiós értéknél, és 2,3 százalékponttal marad el a vidékitől. A szolgáltató, tercier szektorban foglalkoztatottak aránya 56,0%-ot tett ki, ami alacsonyabb mind Észak-Alföld, mind a vidék átlagánál.

346

KELEMEN NÓRA

A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg a munkához való jutás lehetőségét ebben a régióban és a Karcagi kistérségben. A munkanélküliség mind a mai napig az egyik legnagyobb problémája ennek a kistérségnek, illetve régiónak. A 15–74 éves népességen belül a munkanélküliségi ráta a Karcagi kistérségben – a Foglalkoztatási Hivatal adatai alapján – 10,5% volt, miközben ez a mutató az észak-alföldi régióban 9,4 volt, a vidék átlaga pedig 6,8%-ot tett ki 2005-ben. A munkanélküliek 44%-a nő, 9%-a pályakezdő fiatal, 1,9%-a diplomás, és több mint fele tartósan munkanélküli, vagyis egy éve vagy annál hosszabb ideje keres munkát. Ez utóbbiak aránya az egyik legkedvezőtlenebb a régióban. 1. ábra

A munkanélküliségi ráta alakulása Észak-Alföldön, 2005

Százalék

Karcagi kistérség

– 7,5 7,6 – 10,0 10,1 – 12,5 12,6 – 15,0 15,1 –

Forrás: KSH tájékoztatási adatbázis.

Magyarország munkaerőpiacának egyik legégetőbb problémája a gazdaságilag inaktív népesség magas száma és aránya. A kilencvenes évtizedben – a két cenzus adatai alapján – az észak-alföldi régióban összesen 151 ezer fővel, 524 ezerre növekedett a keresőtevékenységet nem folytatók, de jövedelemmel rendelkezők száma. Arányuk a régióban és a Karcagi kistérségben egyaránt az összes népességen belül 33,8%-ot tett ki, ez 1,4 százalékponttal haladja meg a vidék átlagát. A foglalkoztatottak és a nem foglalkoztatottak egymáshoz való viszonyáról, a társadalom teherbíró képességéről szolgál hasznos információval a 100 foglalkoztatottra jutó nem foglalkoztatottak száma. A kistérségek típusain belül a dinamikus kistérségekben a legkedvezőbb ez a mutató (100 foglalkoztatottra 172 eltartott jutott) a 2001-es népszámlálás adatai alapján, és egyre kedvezőtlenebb, minél fejletlenebb a kistérség, így a lemaradó kistérségekben már 298 eltartott jutott 100 dolgozóra. A Karcagi kistérségben ennél sokkal kedvezőbb a helyzet, mivel 231 eltartott jut 100 foglalkoztatottra.


347 2. táblázat

Gazdasági aktivitás térségtípusonként, 2001 A foglalkoztatottak

A munkanélküliek

Az inaktív keresők

Az eltartottak

Térségtípus népességen belüli aránya, %

100 foglalkoztatottra jutó nem foglalkoztatott

Dinamikus

36,7

4,1

28,6

30,6

172

Fejlődő

36,2

4,7

29,9

29,2

176

Felzárkózó

33,3

3,3

36,1

27,4

201

Stagnáló

27,4

6,5

34,9

31,2

265

Lemaradó

25,1

6,9

37,0

31,0

298

Karcagi kistérség

30,2

5,8

33,8

30,2

231

Észak-Alföld

30,0

5,7

33,8

30,5

233

A vidék átlaga

35,0

4,3

32,6

28,0

186

Forrás: A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Észak-Alföld és Nyugat-Dunántúl.

Gazdaság: fejlettség, teljesítmény A kistérségek fejlettségének vizsgálatakor az országos szinten meglévő tendenciák ismétlődése figyelhető meg. A régiók és kistérségek között szintén növekedtek a gazdasági-fejlettségbeli különbségek, és az észak-alföldi régió, ezen belül pedig a Karcagi kistérség a leszakadók közé tartozik. A régióban megtermelt egy főre jutó bruttó hazai termék 1994-ben az országos átlag 73,6%-át érte el, az ezredfordulóig ez az arány folyamatosan csökkent, és 2001-ben 68%-ra mérséklődött, ám 2004-re ismét emelkedett, és elérte az országos átlag 70%-át. A gazdasági teljesítmény mérésére szolgáló mutató – a GDP – kistérségi szinten nem áll rendelkezésünkre, ezért a gazdasági potenciálok összehasonlításakor azokat az indikátorokat vizsgáljuk, amelyek az 5 fokozatú kistérségi besorolás alapjául szolgálnak, kiegészítve ezt a kereskedelmi infrastruktúrára és az idegenforgalomra vonatkozó fontosabb mutatókkal. A gazdasági teljesítmény vizsgálatakor a vállalkozások aktivitása az egyik legfontosabb mutató. 2005-ben Magyarországon a regisztrált vállalkozások közel 11%-ának, 142 ezernek volt a székhelye Észak-Alföldön, és 1000 lakosra vetítve 86 regisztrált vállalkozás működött itt, ez 15%-kal maradt el a vidék átlagától. A Karcagi kistérségben összesen 3271 vállalkozás működött 2005-ben, ennek 72%-a egyéni vállalkozás, a fennmaradó 28% pedig társas vállalkozás formájában. A stagnáló és lemaradó kistérségekben a vállalkozások héttizede egyéni vállalkozás volt, amelyek zömében az önfoglalkoztató jelleg dominált, nem ritkán kényszervállalkozók voltak ezek az emberek.

348

KELEMEN NÓRA 2. ábra

A regisztrált vállalkozások gyakorisága kistérségtípusonként, 2005 Dinamikus Fejlődő Felzárkózó Stagnáló

Karcagi kistérség átlaga

Lemaradó Észak-Alföld 0

30

60 90 Ezer lakosra

120

150

Forrás: A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Észak-Alföld.

A társas vállalkozások nagyobb potenciállal rendelkeznek, mint az egyéni vállalkozások, így a gazdaságra gyakorolt hatásuk – például tőkevonzó képességük – jelentősebb, ezért is fontos arányuk az összes vállalkozáson belül. A társas vállalkozások száma az elmúlt években a régión belül dinamikusabban nőtt az egyéni vállalkozásokénál, de arányuk az országosnál még így is alacsonyabb. Az észak-alföldi régióban a regisztrált vállalkozások 35%-a működött társas formában. A régió vállalkozásainak 2,5%-a található a Karcagi kistérségben, ahol az 1000 lakosra jutó regisztrált vállalkozások száma 71 volt. Ez jóval alatta marad a régió átlagának (86), de magasabb, mint a 2005-ben regisztrált átlag a felzárkózó (68), a stagnáló (63) vagy a lemaradó (59) kistérségek esetében. Az észak-alföldi régióban 2461 külföldi érdekeltségű vállalkozás működött, ebből 13 a Karcagi kistérségben. A saját tőkéjük nagysága 484,6 milliárd forintot tett ki, ebből közel 2%-ot, 9,3 milliárd forintot a Karcagi kistérségben fektettek be. A külföldi érdekeltségű vállalkozások aránya és befektetésük erős koncentrációt mutat, az öt legfejlettebb régiós kistérségbe a befektetések nyolctizede került. A régió 22 stagnáló vagy lemaradó kistérsége közül a Püspökladányi, a Nagykállói, valamint a Vásárosnaményi kistérségben található jelentősebb, 10 milliárd forint feletti saját tőkével rendelkező külföldi érdekeltségű befektetés. A Karcagi kistérségben 1 és 10 milliárd forint közötti a külföldi érdekeltségű saját tőkebefektetések nagysága. Az egy vállalkozásra jutó saját tőke nagysága 714 ezer forint volt, ami igen magasnak tekinthető, mivel a régióban 197 ezer forint tőke jut egy vállalkozásra, miközben vidéken átlagosan ennek nagysága 454 ezer forintot tett ki. A régió kistérségei közül a Karcagi kistérségben megvalósuló, egy vállalkozásra jutó tőke nagysága a hetedik a régió 27 körzete között. Amennyiben ennek mértékét egy lakosra vetítve nézzük, a Karcagi kistérségben nem éri el a 200 ezer forintot, ami sokkal alacsonyabb, mint a régió (301 ezer forint) vagy a vidék (470 ezer forint) átlaga.


349

A kistérségek fejlettségi különbségeinek vizsgálatánál egy következő összehasonlítási tényező a személyi jövedelemadó alapja. A régióban a lakosság jövedelmi viszonyai megyénként és kistérségenként jelentős eltéréseket mutatnak. A megyeszékhelyek térségeiben a legmagasabb a jövedelemadó-alap, ahol ezzel együtt a személyi jövedelemadót fizetők ezer lakosra jutó száma is kimagaslik. A régióban az egy állandó lakosra jutó személyijövedelemadó-alapot képező jövedelem 2004-ben 417 ezer forintot tett ki, ami 83%-a a vidéki átlagnak. A Karcagi kistérségben ez az adóalap 378 ezer forintot tett ki, ami kilenctizede a régió, és közel nyolctizede a vidék átlagának, de magasabb, mint a stagnáló (345 ezer forint) vagy lemaradó (317 ezer forint) térségtípusok esetében. A kistérségekben képződő személyi jövedelemadó egy állandó lakosra jutó összege az előzőeknél még nagyobb különbségeket mutat. A Karcagi kistérségben ennek nagysága 161 ezer forint volt 2004-ben, a régióban 191 ezer forint, az egész vidéken pedig 226 ezer forintot tett ki, így ebben a körzetben az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó nagysága 84%-a a régiós átlagnak, míg a vidékinek 71%-a. 3. ábra

Az egy állandó lakosra jutó személyijövedelemadó-alapot képező jövedelem kistérségtípusonként, 2004 Dinamikus

Fejlődő Felzárkózó Stagnáló Karcagi kistérség átlaga Lemaradó Észak-Alföld 0

100

200

300 400 Ezer Ft

500

600

700

Forrás: A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Észak-Alföld.

Az észak-alföldi kiskereskedelmi üzlethálózat 2005-ben 24 600 egységből állt, aminek közel 3%-a, 667 üzlet a Karcagi kistérségben működött. Üzlettípusonként a Karcagi kistérségben a legnagyobb részt (25%-ot) az élelmiszerüzlet jellegű boltok és áruházak tették ki, 11%-ot ruházati üzletek, 8%-ot pedig vasáru-, festék-, üvegszaküzletek. Az élelmiszerboltok, valamint a vasáru-, festék-, és üvegszaküzletek részaránya magasabb, mint a vidéki átlag, miközben a ruházati boltoké alacsonyabb. Megfigyelhető volt, hogy a nagyobb városokban és megyeszékhelyeken folytatódott a nagyobb bevásárlóközpontok, a hazai és nemzetközi üzletláncok térhódítása, ami régiós szinten a kisboltok visszaszorulását eredményezte. A Karcagi kistérségben 14 bolt jutott ezer lakosra, ami a régió és a vidék (16–16 bolt) átlagának közel kilenctizedét tette ki.

350

KELEMEN NÓRA

A térség fejlődésének egyik kulcsa az idegenforgalmi, turisztikai lehetőségek kiaknázása. Az észak-alföldi régió három nagy természeti értéke a mindhárom megyét érintő Tisza folyó, a térségben bőségesen megtalálható gyógy- és termálvízkészlet, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park. Gyógyvizének köszönhetően országosan kiemelt gyógyhelynek minősül Debrecen, Hajdúszoboszló, illetve Szolnok, és az előbbi két város igyekszik rekreációs, gyógy- és wellnessközponttá válni. Ezenkívül további 29 település (közöttük Berekfürdő és Karcag) minősített gyógyvízzel rendelkezik. A régió harmadik természeti kincse a két megyét érintő Hortobágyi Nemzeti Park, amely a védett területek közül kiemelkedik, mivel a világörökség részét képezi. Az észak-alföldi régióban 2005-ben közel 54 ezer férőhely várta a kereskedelmi és magánszállásokon a vendégeket, ami a vidéki fogadókapacitás egytizede, és ennek közel 5%-át a Karcagi kistérség biztosította. 634 ezer vendég látogatta meg ezt a régiót, és ők több mint 2 millió vendégéjszakával járultak hozzá a térség teljesítményéhez. A kereskedelmi szálláshelyeken 2005-ben 556 ezer vendég átlagosan 3,1 éjszakát töltött el, ami meghaladta a vidék átlagát (3,0). Ennél is nagyobb volt az átlagos tartózkodási idő az Ibrányi–Nagyhalászi (8,6), a Hajdúszoboszlói (4,6), Kunszentmártoni (4,3), a Szolnoki (4,2), illetve a Karcagi (3,6) kistérségben. A külföldiek aránya a vidék átlaga alatt maradt, ami azt jelzi, hogy a régió elsősorban a belföldi vendégek körében népszerű. A Karcagi kistérségben igen alacsony (24%) a külföldi turisták aránya, annak ellenére, hogy ez a körzet, kiváltképp Berekfürdő, nagyon közkedvelt a német állampolgárságú vendégek körében. A külföldi turisták a Hajdúszoboszlói, a Jászberényi és a Kunszentmártoni kistérséget kedvelik leginkább. Az 1000 lakosra jutó férőhelyek száma a régióban 24, miközben a vidék átlaga 33. Kiemelkedik a Hajdúszoboszlói (205), a Tiszafüredi (117) kistérség, de számottevő mértékű és az átlagot meghaladó az 1000 lakosra jutó férőhelyek száma a Balmazújvárosi (61), a Tiszavasvári, Vásárosnaményi (egyaránt 42), valamint a Karcagi (41) kistérségben. Észak-Alföld turisztikai életében a magánszálláshelyek jelentősége szerényebb, mint a kereskedelmi szálláshelyeké. 2005-ben közel 2600 magánszálláshely (ebből 450 falusi szállás), 7100 szobával és 18 ezer férőhellyel várta a vendégeket. A legtöbb magánszállás-férőhellyel (9900) a Hajdúszoboszlói kistérség rendelkezett, de a Tiszafüredi (3600) és a Karcagi (732) kistérség is igen jelentős. A régión belül 3 (a Csengeri, a Nagykállói, a Derecske–Létavértesi) kistérségben nem találunk ilyen típusú szálláshelyet. Az ebbe a régióba látogatók közel 60%-a a Hajdúszoboszlói kistérséget kereste fel, de közkedvelt a Tiszafüredi, a Debreceni, a Karcagi és a Szolnoki is. A régióba látogatók átlagosan 4,1 éjszakát töltöttek el, ami alatta marad a vidék átlagának (4,6). Ebben az összehasonlításban is ki kell emelni Hajdúszoboszlót, ahol átlagosan 11,0 éjszakát töltöttek el, emellett a tartózkodási idő hossza jelentősen meghaladja a régió, valamint a vidék átlagát a Mátészalkai (7,0), a Tiszavasvári (6,9), a Szolnoki (5,7), valamint a Karcagi és Debreceni (egyaránt 5,0) kistérségben is. Intézményrendszer és infrastruktúra A lakosság oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális, valamint közigazgatási intézményrendszerének működését a kistérségi szintek, illetve az ellátás hierarchiája jellemzi. Az alapellátás körébe tartozó szolgáltatások nyújtása településenként törvény által előírt


351

feladat. A középszintű ellátás többnyire körzetenkénti együttműködés keretében történik, míg a felsőfokú ellátást biztosító intézmények megyei, régiós, esetenként országos vonzáskörzettel működnek. Az oktatás megszervezése a települési önkormányzatok egyik legfontosabb kötelezően ellátandó feladata. A népesség korösszetétele, azon belül is a gyermek- és fiatalkorúak számának alakulása döntő tényezője az oktatáspolitika szervezésének. Az alapfokú közoktatás az óvodában kezdődik, majd az általános iskolában folytatódik, így ilyen intézmény majd minden településen megtalálható. Az óvodák kihasználtságát mutatja a 100 férőhelyre jutó beírt gyermekek száma, ami régiós szinten nem érte el a százat (96), de valamelyest magasabb a vidékinél (93). A Karcagi kistérségben 99 beiratkozott gyermek jutott 100 óvodai férőhelyre, ami magasabb mind a régió, mind a vidék átlagánál. A régióban 554 helyen folyik általános iskolai oktatás. Nappali tagozaton az 1000 lakosra jutó tanulók száma 101 főt tett ki, ami jelentős mértékben meghaladja a vidék átlagát (91). A Karcagi kistérségben 1000 lakosra 106 tanuló jutott. A stagnáló vagy lemaradó kistérségekben átlagosan 106 és 109 volt a mutató értéke, míg a fejlődő vagy felzárkózó körzetekben 90 körül mozgott. A középiskolai tanulók 1000 lakosra vetített száma az intézményrendszer kiépültségéből adódóan az előzőekkel ellentétesen alakult, mivel a dinamikus, illetve a fejlődő kistérségekben a mutató két-, két és félszerese a felzárkózó, stagnáló vagy lemaradó térségekre jellemzőnek. A Karcagi kistérségben 43 tanuló jutott 1000 lakosra, ami sokkal kedvezőbb a felzárkózó (33), stagnáló (29) vagy lemaradó (27) kistérségek átlagánál, és ebben Karcag 3 középiskolájának igen jelentős szerepe van, mivel ezek nagy vonzáskörzettel rendelkeznek. Természetesen a nagyobb városoknak (Debrecen, Szolnok, Nyíregyháza) még ennél is kiterjedtebb a vonzáskörzetük, és így igen jelentős területi koncentráció alakult ki. Felsőfokú oktatás Észak-Alföldön hat kistérségben folyik, és itt is a Debreceninek, a Szolnokinak, valamint a Nyíregyházainak van meghatározó szerepe. A régióban 1000 lakosra 18 felsőfokú intézményben, nappali tagozaton tanuló diák jutott, ez több, mint a vidék átlaga. A Karcagi kistérségben nem található felsőfokú oktatási intézmény, annak ellenére, hogy az itt élők többször tettek arra irányuló erőfeszítéseket, hogy egy egészségügyi – esetleg mezőgazdasági – főiskola nyissa meg kapuit. 3. táblázat

Közoktatási és felsőoktatási arányszámok térségtípusonként, 2004 Kistérségtípus Dinamikus Fejlődő Felzárkózó Stagnáló Lemaradó Karcagi kistérséga Észak-Alfölda A vidék átlaga

100 óvodai férőhelyre jutó beírt gyermek

Általános iskolai

91 97 96 100 97 99 96 93

89 93 89 107 109 106 101 91

Középiskolai

Felsőfokú intézményekben

tanulók száma 1000 lakosra 80 64 33 29 27 43 43 40

a) 2005-ös adatok. Forrás: A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Észak-Alföld és Nyugat-Dunántúl.

77 30 10 3 nincs adat nincs adat 18 14

352

KELEMEN NÓRA

Az egészségügyi alapellátást a háziorvosi, illetve a házi gyermekorvosi szolgálatok biztosítják. Betöltetlen praxisok, valamint az alacsony lakosságszám következtében egyes körzetekben egy háziorvosra több település betegeinek ellátása hárul. A Karcagi kistérségben egy háziorvosra, gyermekorvosra 1706 lakos jutott, ami 56 fővel több a régió, és 147 fővel nagyobb a vidék átlagánál. Az egészségügyi ellátás középső szintje a szakorvosi ellátás, amelyben a járóbetegellátást a szakrendelők és a kórházi szakambulanciák végzik. Kiemelkedik a régióban Debrecen, Szolnok és Nyíregyháza szerepe, de ide kell venni valamennyi kórházzal rendelkező települést, köztük Karcagot is, ahol a betegellátás felső szintje, a fekvőbetegellátás történik. Ezeknek a településeknek nagy kiterjedésű vonzáskörzete van, a karcagi Kátai Gábor Kórház esetében például 100 ezer lakosra becsülték az ide járó emberek számát az egészségügyi reform bevezetése előtt5. A régióban a 10 000 lakosra jutó kórházi ágyak száma 71, ami kedvezőbb a vidéki átlagnál (68). A Karcagi kistérségben közel 120 kórházi ágy jut 10 000 lakosra, ami sokkal több a régió (68%-kal) vagy a vidék (75%-kal) átlagánál. A térségtípusok között a dinamikus fejlettségi szinten lévő kistérségekben jut a legtöbb kórházi ágy 10 000 lakosra (175), miközben a stagnálóban a legkevesebb (28). A Karcagi kistérség ebben a vonatkozásban a fejlődő térségtípushoz áll a legközelebb, mivel ott 125 kórházi ágy jut 10 000 lakosra. 2007. január 1-jén 608 ezret tett ki Észak-Alföldön a lakásállomány nagysága, ez 14,3%-a az országosnak, miközben a lakónépesség 15,2%-a él itt. Ennek megfelelően a laksűrűség meghaladja a vidék átlagát, 100 lakásban 253-en élnek, míg az egész vidéken 247-en. A Karcagi kistérségben 264-an élnek 100 lakásban, ami kedvezőtlenebb laksűrűség, mind a régiós, mind a vidék átlagához viszonyítva. Az épített lakások átlagos alapterülete a régióban nem éri el a 87 m2–t, ez jóval alatta marad a vidék 2005-ös átlagának. A karcagi kistérségben 86 m2 alapterületűek átlagosan az épített lakások, ez jóval elmarad a Polgári (122 m2), a Tiszavasvári (112 m2) vagy a Szolnoki (107 m2) kistérségben található lakások alapterületétől. 2005-ben 10 000 lakosra 18,5 épített lakás jutott a Karcagi kistérségben, ami az egyik legalacsonyabb érték a régióban. A régión belül igen látványos különbségek voltak, a legkiemelkedőbb a Hajdúszoboszlói térség, itt 92,9 épített lakás jutott 10 000 lakosra, de igen magas (81,7) volt az arány a Nyíregyházai kistérségben is, miközben a Törökszentmiklósi kistérségben 7,3-et tett ki. Az észak-alföldi régióban átlagosan 37,1 épített lakás jutott 10 000 lakosra, ami jelentős mértékben meghaladja a vidék, 30,4-es átlagát. 2005-ben a Karcagi kistérségben 86 új lakás épült, ez 15%-a a régió és 2,4%-a a vidéken épült összes új lakásokénak. A régióban található lakások és lakott üdülők 41,2%-a összkomfortos, 32,0%-a komfortos, 5,8%-a félkomfortos, 17,0%-a komfort nélküli és 4,0%-a szükség- és egyéb lakás a 2001-es népszámlálás adatai alapján. Jász-Nagykun-Szolnok megye és azon belül a Karcagi kistérség az alacsonyabb, átlagos komfortfokozatú kategóriába tartozik, mivel a régió átlagához képest a lakásoknak csak kétharmada összkomfortos, viszont sokkal nagyobb arányban találunk ebben a körzetben komfortos és annál kisebb kényelmi igényeket kielégítő lakásokat.

5 A pályázati cikk elkészítése utáni fejlemény, hogy 2007 tavaszán a karcagi kórházat súlyponti kórházzá nyilvánították, így továbbra is biztosítja a környező települések lakóinak egészségügyi ellátását.


353

Az elmúlt években Észak-Alföld településeinek közművekkel való ellátottságában jelentős előrelépés következett be, ennek ellenére azonban a helyzet mégis borúsabb az átlagosnál. Meghatározó momentum a vezetékesgáz-ellátás nagyarányú fejlődése. ÉszakAlföldön egyetlen település található (Tiszabő, Törökszentmiklósi kistérség), ahova nem jutott el a vezetékes gáz 2004-ig. A lakások 71,4%-ában van vezetékes gáz a régióban, ami valamelyest magasabb a teljes vidéki átlagnál. 2005-ben a Karcagi kistérségben a háztartások 78,4%-a használhatta a gázt, ez jóval (10%-kal) meghaladta a régió, valamint a vidék átlagát, és a harmadik legkedvezőbb volt Észak-Alföldön. Ennek alapján a Karcagi kistérség vezetékesgáz-ellátottságának színvonala a fejlődő (80,6%) térségtípusokéhoz hasonló. A közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya 93,7%-ot tett ki a régióban, ez közel azonos volt a vidék átlagával. A Karcagi kistérségben a lakások 91,6%-a volt bekapcsolva a közüzemi vízhálózatba, ez 2,1 százalékponttal marad el a régió, és 2,2 százalékponttal a vidék átlagától. A Karcagi kistérség a vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya alapján a stagnáló térségtípusokhoz áll a legközelebb. A lakások komfortosságát alapvetően meghatározza a közüzemi szennyvízcsatornával való ellátottság mértéke. Közcsatornával az előzőekkel szemben sokkal kevesebb lakás rendelkezett, mind ÉszakAlföldön, mind a Karcagi kistérségben. A régióban a csatornázottság aránya 48,7% volt, míg a vidék átlaga közelít az 59%-hoz, ami azt jelenti, hogy Észak-Alföld jelentős hátrányban van. A megyeszékhelyeken és a hozzájuk közeli településeken az átlagnál kedvezőbb a helyzet, mindezek mellett óriási különbségek vannak a körzetek között (10-től 83,1%-ig terjed a skála). A Karcagi kistérség az elmaradottabbak között található, a lakások 40,5%-a rendelkezett közüzemi szennyvízcsatornával, ami 17%-kal marad el a régió, és 31%-kal a vidék átlagától. A Karcagi körzet átlaga a stagnáló térségtípusokéhoz áll a legközelebb, annak ellenére, hogy egy év alatt, 2004-hez képest 9 százalékponttal nőtt a közüzemi szennyvízcsatornával ellátott lakások aránya. 365 ezer személygépkocsit tartottak nyilván az észak-alföldi régióban 2005-ben, ez 1000 lakosra vetítve 238 személygépkocsit jelentett. Akár az abszolút értéket tekintjük, akár a viszonyszámot, az ellátottság jelentősen alatta marad a vidék átlagának. A régión belül a Nyíregyházai kistérségben a legjobb a személygépkocsi-ellátottság. A Karcagi kistérségben 8666 személygépkocsit tartottak nyilván, tehát 1000 lakosra 188 jutott, ami nyolctizede a régió, és héttizede a vidék átlagának. Ebben a vonatkozásban a Karcagi körzet a legelmaradottabbak kistérségek között található. A távbeszélő-fővonalak száma 2005-ben Észak-Alföldön megközelítette a 408 ezret, amiből 52 ezer ISDN-vonal volt. A fővonalak 79%-át egyéni előfizető használta, és 1000 lakosra 266 fővonal jutott. A Debreceni kistérségnek volt a legnagyobb a telefonsűrűsége – 376 jutott ezer lakosra –, de a Szolnoki (348) és a Nyíregyházai (322) kistérség átlaga is jelentős mértékben meghaladta a régió átlagát. A Karcagi kistérségben 11 652 telefonvonalat tartottak nyilván, ezek 80,0%-a fővonal volt, és 1000 lakosra 253 távbeszélőfővonal jutott. Ez utóbbi 5,9%-kal maradt el a régió, és 16,0%-kal a vidék átlagától. A távbeszélő-fővonalak száma évről évre csökken mind a régióban, mind a Karcagi kistérségben. A korszerű, digitális kommunikációt támogató ISDN-vonalak aránya – a távbeszélőfővonalakon belül – a régióban és a Karcagi kistérségben egyaránt alatta marad a vidék átlagának, egyre növekvő elterjedtségének dacára.

354

KELEMEN NÓRA

Kábeltelevíziós hálózatba az észak-alföldi lakások 30,2%-át kapcsolták be, ami kétharmada a vidék átlagának. A kistérségek között nagy volt a szóródás, 2005-ben 6,8 (Nagykállói) és 63,4% (Debreceni) közötti. A Karcagi kistérség az elmaradottabbak között található, csupán minden ötödik lakás volt bekapcsolva a kábeltelevíziós hálózatba. 4. táblázat

Személygépkocsi-, telefon- és kábeltelevízió-ellátottság, 2005 Megnevezés A személygépkocsik száma A távbeszélő-fővonalak száma Ebből: ISDN 1000 lakosra jutó személygépkocsi távbeszélő-fővonal Kábeltelevíziós hálózatba bekapcsolt lakás a lakásállomány %-ában

Karcagi kistérség

Észak-Alföld

Vidék (hat régió)

8 666 11 652 1 402

364 675 408 472 51 913

1 908 900 2 136 800 285 650

188 253

238 266

267 301

19,9

30,2

45,2

Forrás: Területi statisztikai évkönyv 2005.

A közlekedési infrastruktúrának jelentős szerepe van a kistérségek települései közötti együttműködésben. A 4969 km hosszú közúthálózat 16%-a ebben a régióban található, amiből csak 8,5%-ot tesz ki az elsőrendű főutak aránya. Az észak-alföldi régióban a közeljövőre számos autópálya megépítését tervezték, 2007-ig átadják a Görbeháza– Nyíregyháza, valamint a Görbeháza–Debrecen közötti szakaszokat, a megyeszékhelyeket elkerülő körgyűrűkkel együtt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 4-es főút négysávossá tétele hosszú évtizedek óta a tervek között szerepel, és egy most elfogadott törvény értelmében 2008–2010 között várható látványos előrelépés ebben az ügyben. A rendszerváltást követően komoly előrelépések történtek a belterületi utak kiépítésének irányába. Ez mind a kistérségre, mind Karcag városára helytálló megállapítás. A régió mindhárom megyéjét keresztülszeli a nemzetközi forgalomban kiemelt szerepet betöltő Budapest– Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal. Vasúton a régió településeinek 43%-a, távolsági autóbuszon 98%-a érhető el. A régió hét településén sem vasúttal, sem távolsági autóbusszal nincs lehetőség közlekedni. A megyeszékhelyek mellett Balmazújváros, Hajdúböszörmény és Karcag kistérségi településeiről mind vasúttal, mind távolsági autóbusszal elérhető valamennyi település. A Tisza hajózásra alkalmas folyó, amelyen – menetrendszerű kompjáratok mellett – csak turisztikai célú személyszállítás, illetve sportjellegű hajózás folyik, a teherszállítás eseti, ami a kiépítetlen infrastruktúra következménye. Így összességében megállapítható, hogy a Tisza fokozottabb igénybevételével a folyó menti települések fejlődése, felzárkózása gyorsabbá válhatna. Légi közlekedés csak korlátozottan folyik Észak-Alföldön. Bár az utóbbi években a debreceni repülőtér bekapcsolódott a nemzetközi légi közlekedésbe, forgalmának jelentős részét a turisztikai célú charterjáratok adják. A Karcagi kistérség egyik településén, Kunmadarason hosszú évtizedekig a kor legmodernebb katonai repülőtere üzemelt (fűt-


355

hető felszállópályákkal és nukleáris harcászati eszközök tárolására is alkalmas helyiségekkel), amit napjaikra hagytak leamortizálódni (manapság gyorsasági futamokat rendeznek a kifutókon, a gazdák pedig terményük tárolására használják a hatalmas hangárokat). A repülőtér sorsa hosszú évek óta központi téma a térség életében. Fejlesztése – a megfelelő gazdasági-pénzügyi eszközök előteremtésével – a Karcagi kistérség előrelépésének kulcsa lehetne. Összefoglalás A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg a társdalom és a gazdaság szféráját, de a közigazgatás szervezésében és működésében is mélyreható átalakulások történtek. Az országon belüli területi különbségek a rendszerváltás és a nyomában kibontakozó reformok hatására, valamint a kiegyenlítést célzó területfejlesztési célkitűzések ellenére tovább mélyültek. Az elmúlt években számtalan eszközzel (intézményrendszerrel, pénzügyi forrásokkal) segítették a kevésbé fejlett térségeket, ennek ellenére mind ÉszakAlföld régiója, mind a Karcagi kistérség fejlettségét tekintve az elmaradottabb térségek között található. A kistérségek fejlettségi típusainak meghatározásához (a gazdasági-társadalmi helyzetük és fejlődésük jellemzésére) egy kilenc mutatóból álló rendszert állítottak össze. A mutatók segítségével igyekeztek mérni a térség munkavállalóinak munkaerő-piaci és jövedelmi helyzetét, a jövedelmi pozíciók változását, a gazdasági fejlődést leginkább befolyásoló külföldi működő tőke jelenlétét, illetve a vállalkozói szféra aktivitását és alkalmazkodási képességét. 5. táblázat

Összefoglaló táblázat Megnevezés A külföldi érdekeltségű vállalkozások külföldi tőkéje egy lakosra, 2004 (Ft) Személyijövedelemadó-alapot képező jövedelem egy lakosra, 2004 (Ft) A működő gazdasági szervezetek ezer lakosra jutó száma, 2005 A működő gazdasági szervezetek száma, 2005 A munkanélküliek aránya, 2005. dec. 20. A belföldi vándorlási különbözet ezer lakosra jutó száma, 2000–2004 A távbeszélő-fővonalak ezer lakosra jutó száma, 2005 A személygépkocsik száma ezer lakosra, 2005

Karcagi kistérség

ÉszakAlföld

Vidék

198 800

314 307

667 213

378 103

416 992

500 566

70 3 271 10,5 –4,5 253 188

86 131 361 9,4 –2,3 266 238

102 853 521 6,8 0,9 267 301

Forrás: A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Észak-Alföld és Területi statisztikai évkönyv 2005.

Az alkalmazott jelzőszámok alapján alakították ki az öt összevont fejlettségi térségtípust. Az észak-alföldi régióban 27 kistérség található. Ezek közül egy a dinamikusan fejlődő (Debreceni), három a fejlődő (Hajdúszoboszlói, Szolnoki és Nyíregyházai), egy a felzárkózó (Jászberényi), 11–11 kistérség pedig a stagnáló, illetve a lemaradó kistérségtípusba tartozik. A Karcagi kistérség néhány év alatt a stagnáló térségtípusból a

356

KELEMEN NÓRA

lemaradó szegmensbe került. Ez a lesújtó tendencia azonban nemcsak a Karcagi kistérségre érvényes, hanem megfigyelhető az Alföld középső területeinek jelentős részén, Jász-Nagykun-Szolnok megye keleti és Békés megye területeinek nagyobbik részén is. A Karcagi kistérség lemaradásának csak egyik magyarázata lehet, hogy 2004-ben a fejlettebb Mezőtúrt és vele együtt Túrkevét átsorolták egy másik, önálló kistérségbe. A Karcagi kistérség fejlettségének fokát jelzik a népmozgalmi mutatók (viszonylag alacsony az élve születések és magas a halálozások aránya, nagy a belföldi vándorlási veszteség), a munkaerő-piaci tendenciák (alacsony a foglalkoztatottság, magas a munkanélküliség és a nagyarányú a gazdaságilag inaktív népesség), valamint a gazdasági mutatók (alacsony a társas vállalkozások száma, kisebb a külföldi tőke szerepvállalása, illetve alacsony a személygépkocsik és telefonvonalak száma). Az infrastruktúra és intézményi ellátottság területén napjainkban a Karcagi kistérség fejletlensége néhány tényezőtől (csatornázottság, vízvezeték-hálózatba kapcsoltság) eltekintve nem mutatkozik meg élesen. A közoktatás, az egészségügy és a kultúra területén Karcag mint kistérségi központ és vonzáskörzet betölti feladatát, kiépült és működőképes az intézményrendszere. A Karcagi kistérségnek van kitörési lehetősége ebből a mostani helyzetből. Fejlesztenie kell a már meglévő infrastrukturális hátterét (úthálózat, vasútvonal), hogy a külföldi és hazai befektetők vállalkozásba fogjanak ebben a körzetben, és új munkahelyeket teremtsenek. Ennek legújabb példája az országos kereskedelmi hálózattal rendelkező Tesco áruházlánc Karcagra települése. Nagy kincse ennek a térségnek a termál- és gyógyvíz, ami az idegenforgalom és turisztika fejlődését hordozza magában. Ezenkívül a kunmadarasi repülőtér rendezési, hasznosítási terve szintén a felzárkózás-területfejlesztés célját segítené elő. Karcagiként nem kívánhatok mást ennek a térségnek, mint hogy legyen úrrá problémáin, és találja meg fejlődésének, előrelépésének számára legmegfelelőbb módjait!

IRODALOM A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Észak-Alföld. KSH, Debrecen, 2006 A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete: Nyugat-Dunántúl. KSH, Győr, 2006 A Magyar régiók zsebkönyve 2005. KSH, Budapest, 2006 Magyarország kistérségei. Észak-Alföld. KSH, Debrecen, Szolnok, Nyíregyháza, 2000 Területi statisztikai évkönyv 2005. KSH, Budapest, 2006 Tájékoztató: A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás által benyújtott pályázatok eredményességéről www.karcag.hu Faluvégi Albert: Kistérségeink helyzete az EU küszöbén. Területi Statisztika, 2004. szeptember Kovács Flórián László: A kistérségek szerepe a területfejlesztésben. Területi Statisztika, 2004. szeptember Dr. Németh Jenő: A kistérségi közigazgatási rendszer kritikus pontjai és a rendszerfejlesztési intelmek. Területi Statisztika, 2004. szeptember Többcélú kistérségi társulások az Észak-Alföldön. KSH, Debrecen, 2005. november 21. Törvények, rendeletek: 1996. évi XXI. Tv., 1999. évi XLI. Tv., 65/2004. (IV.15.) Korm. rendelet, 258/2004. (IX.16.) Korm. rendelet, 7/2006. (I.13.). Korm. rendelet. A Központi Statisztikai Hivatal honlapja (tájékoztatási adatbázis): www. ksh.hu A Központi Statisztikai Hivatal belső oldala: http://helynevtar.ksh.hu/ Kucsszavak: Észak-Alföld, Berekfürdő, Karcag, Kenderes, Kisújszállás, Kunmadaras, statisztikai kistérség, többcélú kistérségi társulás, fejlettségi térségtípus, fejletlenség, kitörési lehetőség.


357

Resume Northern Great Plain and within it Karcagi subregion belong to those areas in Hungary, where socioeconomically underprivileged situation is apparent, its elimination would take a long time, and the result is doubtful. Settlements of the Karcagi subregion – Berekfürdő, Karcag, Kenderes, Kisújszállás, Kunmadaras – using their sources have joined forces, forming agglomerations, to cope with problems. The author aimed to introduce factors playing role in the evolution of the present situation of the Karcagi subregion. For these 5 settlements a step forward would be if they could advance from the lagging behind status to stagnagting status.

MATARKA Még egyszer folyóiratunk internetes megjelenéséről 2007. májusi számunkban beszámoltunk róla, milyen módon kereshetők a Területi Statisztika cikkei a Központi Statisztikai Hivatal honlapján. Ezúttal egy másik forrást mutatunk be, amely annál is hasznosabb, mivel nem csupán a mi folyóiratunkat, hanem a magyar nyelvű szakfolyóiratok széles körét teszi kereshetővé (köztük természetesen a Statisztikai Szemlét, a Demográfiát, a Tér és Társadalmat is, hogy csak a statisztika és a regionális tudomány területéről hozzunk példákat). Ez a forrás a MATARKA (www.matarka.hu). Lényegéről így ír a Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisát Készítők Egyesülete: „A Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum vezetésével 2002 óta magyar kiadású szakfolyóiratok tartalomjegyzékeinek adatbázisa épül internetes alkalmazás keretében. … A munkát nagyobbrészt magyar könyvtárak, illetve folyóirat-szerkesztőségek végzik. … A feltárt tartalomjegyzékek adatbázisba kerülnek, az egyes számok külön-külön is tanulmányozhatók. A feldolgozás egyrészt kézi adatbevitellel történik, másrészt digitális formában már rendelkezésre álló adatok konvertálásával…” 2006 novemberében a tartalomjegyzékben szereplő címek mintegy 15%-áról az interneten megtalálható teljes szöveghez el lehetett jutni. A fejlesztésben és működtetésben részt vevő kollektívák munkamegosztása alapján a Területi Statisztikát az MTA Regionális Kutatások Központjának könyvtára dolgozza fel, amit ezúton megköszönünk. A bevitt tartalomjegyzékek egyrészt böngészhetők a folyóirat adott kötetének adott száma szerint, vagy kereshetők a szerzők és a címben levő szavak szerint. Egyszerű kereséssel a szerzők és a kulcsszavak böngészhetők, majd a hozzájuk tartozó cikkek megjeleníthetők; összetett kereséssel a szerző(k) neve és/vagy a címben levő szavak kombinálhatók, s ezáltal képezhetők találati halmazok. A keresés területét megjelenési év, szakterület és folyóirat szerint lehet szűkíteni. A Területi Statisztikáról megtudható, hogy közreadója a Központi Statisztikai Hivatal, hogy ISSN-száma 0018-7828, hogy szakterülete statisztika, demográfia, szociológia, hogy a portal.ksh.hu webhelyen található, s megtudható még az is, hogy kiadása 1988–1996 között szünetelt. Jelenleg, 2007 júliusában az 1980-as évfolyamig visszamenőleg megtalálhatók a folyóirat tartalomjegyzékei. Kovács Tibor cikkei közül találomra kiválasztottunk egyet, amelynek címe „A mezőgazdasági termelés tájkörzetei (Néhány gondolat egy elfelejtett területbeosztásról)”. Ugyanabból a 2003/5. számból kiderül, hogy város lett Nyékládháza, Kaba, Bábolna és Albertirsa. Egy apró elütés mutatja, hogy ezt a tartalomjegyzéket még kézzel vitték be az adatbázisba, ugyanis az egyik közlemény címe így szerepel: „Magánszállásadós a Dél-Dunántúl régióban”. Jelen lapszámunkat szomorú megemlékezéssel kezdtük. Hadd álljon itt akkor egy szubjektív kérdés! Az Olvasó döntse el, véletlen-e vagy nem, hogy a négy évvel ezelőtti szám utolsó cikke egy könyvismertetés Szigeti Ernő „tollából”: Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza (szerkesztette Perczel György). Marosi Lajos

PÉNZES JÁNOS

A területi jövedelemegyenlőtlenségek alakulása az észak-alföldi régióban* A jövedelmek szerepe a területi kutatásokban A tér fogalma alapvetően elválaszthatatlan az egyenlőtlenség fogalmától, hiszen a teret felépítő egységek csak a legritkább esetben rendelkeznek azonos tulajdonságokkal, akár időben, akár területileg vizsgálódunk (Nemes Nagy 1990). Természetesen igaz ez a jövedelmek tekintetében is, melyek időbeli és térbeli változásának vizsgálata egyre több hazai elemzés alapját (Bódi–Obádovics–Mokos 1999, Major–Nemes Nagy 1999, Nemes Nagy–Jakobi–Németh 2001), illetve eszközét (Nemes Nagy 2004, Tóth G. 2005) képezi. A demográfiai folyamatok (a természetes szaporodás, a vándorlási mérleg, a korszerkezet, az etnikai csere) és a gazdasági potenciál (többek között az infrastrukturális ellátottság – humán és műszaki infrastruktúra, a vállalkozások száma, a foglalkoztatottság, az inaktív és eltartott keresők aránya, a rendelkezésre álló humánerőforrás mennyisége és minősége, a térség átlagbérei és nem utolsó sorban a terület gazdasági múltja, profilja, innovációs-adaptációs képessége) együttesen befolyásolják a személyi jövedelmek alakulását. Emiatt a személyi jövedelem egyrészt a lakosság életkörülményeinek, lehetőségeinek egyik legfontosabb mutatója, másrészt a személyi jövedelemadónak (szja) köszönhetően a nemzeti össztermék újraelosztásában igen jelentős mérce, egyúttal fontos állami és önkormányzati bevételi forrás. A személyijövedelemadó-adatok (mindenekelőtt az adóköteles jövedelem) 1988 – az szja bevezetése – óta állnak rendelkezésre a területi kutatásokban, s bár jól alkalmazhatók a vizsgálatokban, néhány korlátjuk is van, elsősorban abból fakadóan, hogy bizonyos gazdasági tevékenységek, valamint a szürke- és feketegazdaság jövedelmei nem jelennek meg e mutatóban (Ruttkay 1997). Az adóköteles jövedelmek ennek betudhatóan az összes lakossági jövedelemnek megközelítőleg mindössze kétharmadát teszik ki, s elsősorban a munkaviszonyból származó és kis mértékben a vállalkozói jövedelmeket tartalmazzák. Jelentős területi differenciák jellemzik a becsült lakossági összjövedelem és a hivatalos jövedelemadatok közötti különbségeket (Jakobi – Kiss 2003). A területi egyenlőtlenségek dimenziói a rendszerváltást követően A szocializmus időszakában lezajlott térszerkezeti változások részben pozitívak voltak, csökkentek a területi-települési egyenlőtlenségek. A pozitívnak minősített kiegyenlítettebb regionális fejlődés azonban a redisztribúciós gazdaságirányítás, valamint a keleti blokk zárt és művi piacának eredményeként alakult ki. A viszonylagos kiegyenlítettséget *

A tanulmányt a Kovács Tibor-pályázat bírálóbizottsága publikálásra javasolta.

TERÜLETI JÖVEDELEMEGYENLŐTLENSÉGEK ÉSZAK-ALFÖLDÖN

359

a túldotált és túlméretezett termelőágazatok (nehézipar), a tömegtermelés, a nivellált bérés jövedelemviszonyok eredményezték elsődlegesen (Nemes Nagy 1998). Nemes Nagy József szerint az 1990-es évek első felében a válságelemek terjedése befolyásolta a térszerkezetet, azonban a területi egyenlőtlenségek bizonyos szegmensekben és ágazatokban már a rendszerváltás előtt növekedésnek indultak. Az évtized közepétől kezdve megjelentek a megújulás jelei, a helyi és regionális „sikerek” csomópontjai (Nemes Nagy 2003). A kilencvenes években bekövetkezett társadalmi-gazdasági átalakulás egyik sajátossága, hogy erőteljesen polarizálódott a lakossági jövedelmek eloszlása. Differenciálódás zajlott és zajlik le a településhierarchiában, a térszerkezetben és az említett időtávlatban is. Két szakasz érzékelhető a lakossági jövedelmekben; az első fázisban nőtt a jövedelmek polarizáltsága minden térségi szinten, később az egyenlőtlenségek magas szinten stabilizálódtak (Nemes Nagy–Jakobi–Németh 2001). A kutatók különböző módon értékelik vizsgálataikban a lezajlott változásokat, azonban a rendszerváltást követő területi fejlődés alapvető folyamatait mindegyik tanulmány hasonlóképpen összegzi (Cséfalvay–Nikodémus 1991, Rechnitzer 1993, Enyedi 1996, Nemes Nagy 1998, Beluszky–Győri 1999, Faluvégi 2000): – a főváros domináns fejlettsége, a főváros–vidék dichotómia megerősödése; – a nyugat–kelet lejtő kialakulása; – a kistérségi, települési fejlettség differenciálódása. A területi folyamatok sok tekintetben negatívan érintették az Észak-Alföld régiót, melynek keleti piacokra orientált gazdaságát jelentősen sújtotta a rendszerváltást követő átalakulás. A nyugat–kelet relációban megjelenő kettősség valójában inkább mozaikosság, mind nyugaton találhatunk belső perifériákat és hátrányos helyzetű területeket, mind az ország keleti részén előbukkannak a dinamikus városi centrumok – elsősorban a megyeszékhelyek kiugró fejlettsége figyelhető meg (Enyedi 1996). A sikeres szerkezetváltáson keresztülment területek (régiók, megyék, kistérségek) növelték előnyüket a lemaradó térségekkel szemben, és a gazdasági növekedés üteme is magasabb az előbbieknél, így a fejlettségbeli különbségek mértéke tovább emelkedik (Kovács T. 2002a). Jelen vizsgálat is ezt a folyamatot támasztja alá, így egyes térségekben az ezredfordulót követően is az egyenlőtlenségek növekedése figyelhető meg. Mindezek fényében érdemes megvizsgálni az Észak–Alföldön lezajló jövedelmi folyamatokat az elmúlt néhány év viszonylatában, tekintettel arra, hogy a térségi szintű leszakadási folyamat – amely adatokkal a következő fejezetben lesz alátámasztva – milyen régión belüli differenciákat takar. Az észak-alföldi régió jövedelmi helyzete Az észak-alföldi régió egyike Magyarország hét tervezési-statisztikai régiójának, melyet a 35/1998 (III. 20.) számú, az Országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozat jelölt ki három megye – Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg – összevonásával. 17 729 km2-es területén 1 568 020 lakos élt 2005. január 1-én. A régió három megyéjét összesen 27 kistérség alkotja, melyek jelenleg 389 települést foglalnak magukba. A KSH 2005-ben a mikrocenzushoz kapcsolódóan háztartási jövedelemfelvételt is végrehajtott, amelynek eredményei regionális szinten összesítve érhetőek el. Sajnos ennek következtetései csak erős fenntartásokkal vethetőek össze a PM–APEH adataival az

360

PÉNZES JÁNOS

adóköteles jövedelmekről, azonban a régiót jellemző sajátosságok kiolvashatóak belőle a jövedelmi forrásokat illetően. Miközben az adóköteles jövedelem túlnyomó részét jelentő, munkaviszonyból származó jövedelem országos szinten a bruttó jövedelem 60,4%-át teszi ki, az Észak-alföldi régióban mindössze 54,4%-os részesedéssel bír. Alföldi régióra jellemző módon a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelemnek a bruttó jövedelemből való részesedése (3,2%) mintegy kétszerese az országos értéknek (1,6%). A régió társadalmi-gazdasági elmaradottságára jellemző, hogy a pénzbeli társadalmi juttatások (azon belül is a munkanélküli-ellátások, valamint a családi pótlék, gyermekvédelmi támogatás) részesedése (28,4%) meghaladja az országos értéket (25,2%). A felmérés alapján az észak-alföldi régióban az egy főre jutó bruttó jövedelem évi 839 850 Ft volt, s ez a legalacsonyabb érték a régiók sorában (KSH 2005). Az adóköteles jövedelmek megyei szintű összehasonlításából kitűnik, hogy az 1980as évek végén és a kilencvenes években az észak-alföldi régió megyéi az országos rangsor alsó harmadához voltak sorolhatóak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mindegyik időmetszetben a sereghajtó volt a megyék között. Hajdú-Bihar megye pozíciója erősen ingadozott az említett időszakban, míg Jász-Nagykun-Szolnok erősödést mutatott a három időmetszet adatai alapján (Nemes Nagy–Jakobi–Németh 2001) (1. táblázat). 1. táblázat

Az észak-alföldi régió megyéinek helyezése a megyék és Budapest rangsorában az egy főre jutó adóköteles jövedelmek alapján Megyék Jász-Nagykun-Szolnok Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg

1988

1993

1999

15 16 20

14 18 20

13 15 20

Megjegyzés: saját szerkesztés Nemes Nagy–Jakobi–Németh 2001, 1. táblázat alapján.

Ha a megyei egy főre jutó jövedelmeket az országos értékekhez viszonyítva fejezzük ki, nemcsak a rendszerváltást követő időszak visszaesése látható, hanem az is, hogy 1993 és 1999 között a régió megyéinek relatív jövedelmi lecsúszása csak fékeződött, de nem állt meg (2. táblázat). 2. táblázat

Az egy főre jutó adóköteles jövedelem az országos átlag százalékában (%) Megyék Jász-Nagykun-Szolnok Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-alföldi régió

1988

1993

1999

86,7 84,4 71,0

81,9 79,8 65,8

80,9 78,0 61,9

80,0

75,2

73,0

Megjegyzés: saját szerkesztés Nemes Nagy–Jakobi–Németh 2001, 1. táblázat alapján.

Az utóbbi évek folyamatait megvizsgálva, hasonló kép rajzolódik ki az egy főre eső adóköteles jövedelem megyei átlagértékeiből. 2001-hez képest Jász-Nagykun-Szolnok és


361

Hajdú-Bihar megye is visszaesett az országos rangsorban. Szabolcs-Szatmár-Bereg utolsó helyét egyetlen évben – 2002-ben – vette át Békés megye (3. táblázat). 3. táblázat

Az észak-alföldi régió megyéinek helyezése a megyék és Budapest rangsorában az egy főre jutó adóköteles jövedelmek alapján, 2001–2004 Megyék Jász-Nagykun-Szolnok Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg

2001

2002

2003

2004

13 15 20

14 15 19

14 15 20

14 15 20

Megjegyzés: saját számítás a PM–APEH adatai alapján.

Ha az adóköteles jövedelem egy főre jutó értékét viszonyítjuk az országos átlaghoz, kirajzolódik, hogy a régiós átlag az országos érték alig több mint háromnegyedét éri el. A három megye közül legmagasabb részesedéssel Jász-Nagykun-Szolnok rendelkezik az országos átlaghoz képest, melytől nem sokkal marad el Hajdú-Bihar értéke (4. táblázat). 4. táblázat

Az egy főre jutó adóköteles jövedelem az országos átlag százalékában, 2001–2004 (%) Megyék Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-alföldi régió

2001

2002

2003

2004

79,1 81,1 65,9

81,1 83,5 67,4

80,6 82,1 67,2

80,4 81,9 67,1

74,7

76,6

75,9

75,8


Mindhárom megye esetében megfigyelhető, hogy 2002-ben csökkent a különbség az országos átlagértékekhez képest, de ezt követően folytatódott leszakadásuk. Ennek hátterében feltehetően a 2002-ben végrehajtott közalkalmazotti béremelés áll, melynek hatása az adott évben jelentkezett, abból kifolyólag, hogy a közalkalmazottak aránya ezekben a megyékben magasabb az országos átlagnál. (Az észak-alföldi régióban a legmagasabb – 32,9% – az állami tulajdonú munkáltatóknál dolgozók aránya a foglalkoztatottak között a 2005. évi mikrocenzus alapján, a megyék esetében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 35,8%-os értéke a listavezető.) Ezt követően 2003-ban és 2004-ben ismételten a piaci folyamatok hatása mutatkozott a jövedelmek alakulásában, és relatív visszaesés következett be a vizsgált megyék esetében, tehát a régió leszakadása folytatódott az országos átlaghoz viszonyítva. Települési differenciák a jövedelmekben Az észak-alföldi régió településhálózatának mozaikossága megnyilvánul az adóköteles jövedelmek egy főre jutó értékének alakulásában. A személyi jövedelmek régión belüli képe már a rendszerváltást megelőzően is igen differenciált volt (Kovács 1993).

362

PÉNZES JÁNOS

Az alacsonyabb jövedelemkategóriák eloszlása jellegzetesen kirajzolja a régió aprófalvas térségeit – a szatmári, beregi, valamint bihari területeket (1. ábra). Az egy főre jutó, szja-alapot képező jövedelmek megyei szintű differenciáltságára utal a települési értékek relatív szórása, amely a három megye közül Jász-NagykunSzolnok megyében volt a legalacsonyabb (VJNSZ = 0,285). Hajdú-Bihar megyében (VHB = 0,307) köztes érték adódott a relatív szórás eredményeként, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelent meg a legnagyobb egyenlőtlenség (VSZSZB = 0,315). Ha az észak-alföldi régió egy főre jutó jövedelmi rangsorának élén (felső tizedbe tartozó 39 település), illetve a végén (alsó tizedbe tartozó 39 helység) álló településeket térképen ábrázoljuk, területi jellegzetességek rajzolódnak ki (Ekéné Zamárdi–Pénzes 2005). Az alsó tizedbe tartozó települések jórészt a régió aprófalvas térségében lokalizálódnak, azon belül is főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ezzel szemben a legmagasabb átlagjövedelemmel bíró települések, elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megyében – a megyeszékhely környezetében – koncentrálódnak. Emellett minden megyében megjelennek a dominánsabb városi rangú központok, de néhány alacsonyabb hierarchiaszinten lévő település is képviselteti magát a jövedelmi élmezőnyben (2. ábra). Az arányokat jól érzékelteti, hogy 2004-ben a legalacsonyabb egy főre eső adóköteles jövedelemmel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka (60 102 Ft/fő) és a legmagasabb értékkel bíró Szolnok (702 248 Ft/fő) között több mint tízszeres eltérés volt. Az adózók 100 állandó lakosra vetített száma nem mutat ekkora differenciát, de a minimumértéket képviselő Uszka (9,6 adózó/100 állandó lakos) és a listavezető Szolnok (48,3 adózó/100 állandó lakos) között húzódó szakadék óriási települési különbségeket jelez a régión belül. 1. ábra

Az egy főre jutó adóköteles jövedelmek értékei a településeken 2004-ben, Ft/fő

< 200 000 200 000 – 299 999 300 000 – 399 999 400 000 – 499 999 500 000 ≥ Megjegyzés: saját szerkesztés a PM–APEH adatai alapján.


363 2. ábra

Az egy főre jutó adóköteles jövedelmi rangsor alsó és felső tizedébe eső települések az észak-alföldi régióban 2004-ben

Alsó tizedbe tartozó település Felső tizedbe tartozó település Megjegyzés: saját szerkesztés a PM–APEH adatai alapján.

Az egy főre jutó jövedelmek listáján a vezető és sereghajtó települések lakosságszám szerinti kategorizálása alátámasztja a korábbi feltételezést, mely szerint a kisebb lélekszámú települések sérülékenyebb társadalmi-gazdasági helyzetüknek betudhatóan jellemzően alacsonyabb jövedelmi szinttel rendelkeznek, mint a magasabb lakosságszámú (és általában városi rangú) települések. A 5. táblázat tanúsága szerint az alsó tizedbe tartozó települések mindegyike 5000 lakos alatti község, egyetlen városi rangú település sincsen közöttük, míg a felső tizedbe tartozó 39 településből 22 városi címmel rendelkezik. A 10 000 lakos feletti 25 város közül 15 tartozik a jövedelmi élmezőnybe. 5. táblázat

Az egy főre jutó adóköteles jövedelmek alsó és felső tizedébe tartozó települések száma népességkategóriák szerint 2004-ben Népesség-kategória 500 1 000 2 000 5 000 10 000 50 000 100 000

– 499 – 999 – 1 999 – 4 999 – 9 999 – 49 999 – 99 999 – Összesen

A jövedelemrangsor alsó tizedében

A jövedelemrangsor felső tizedében

15 11 6 5 – – – – 39

1 3 4 9 7 12 1 2 39


364

PÉNZES JÁNOS

A települések egy főre jutó jövedelmi minimum- és maximumértékeinek területi megoszlása jellegzetes nyugat–kelet lejtőt mutat a megyék viszonylatában. JászNagykun-Szolnok településeinek közel negyede (24,4%) tartozik a jövedelmi rangsor felső tizedébe, míg az alsó tizedbe csak a megye három települése került a 2004-es adatok alapján. Szabolcs-Szatmár-Beregnek az alsó és felső jövedelmi tizedbe eső településeit a településszám százalékában mérve fordított helyzet tapasztalható: az alsó tizedbe a megyei településállomány 12,7%-a, míg a felső tizedbe mindössze 5,2%-a tartozik. 6. táblázat

A jövedelemrangsor alsó és felső tizedébe tartozó települések száma megyék szerint 2004-ben Az alsó tizedbe tartozó települések Megye

Jász-Nagykun-Szolnok Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg Összesen

A felső tizedbe tartozó települések

száma

a településállomány százalékában

száma

a településállomány százalékában

3 7 29

3,8 8,5 12,7

19 8 12

24,4 9,7 5,2

39

10,0

39

10,0


A településnagyság és az adóköteles jövedelmek összefüggését támasztja alá az észak-alföldi régió településeinek népességkategóriák szerinti felosztása. A 7. táblázat értékei arról tanúskodnak, hogy minél alacsonyabb a települések átlagos lakosságszáma, annál alacsonyabb a település átlagjövedelme. Egyetlen kivétel ez alól a legmagasabb lakosságszámú települések kategóriája, ahol a két 100 000 lakos fölötti településre – Debrecenre és Nyíregyházára – alacsonyabb átlagjövedelem mutatkozik, mint az 50 000 és 99 999 lakos közötti kategóriába eső Szolnokra. 7. táblázat

A települések lakosságszám szerinti csoportjainak fontosabb jellemzői az észak-alföldi régióban, 2004-ben Népesség-kategória

500 1 000 2 000 5 000 10 000 50 000 100 000

A települések száma

Átlagos lakosságszám, fő

Egy főre jutó átlagjövedelem, Ft

– 499 – 999 – 1 999 – 4 999 – 9 999 – 49 999 – 99 999 –

43 84 98 102 37 22 1 2

315 759 1 479 3 003 7 050 17 212 76 311 161 865

218 603 253 981 272 110 306 893 359 255 425 364 702 248 595 458

Összesen

389

4 031

416 903



365

A településnagyság és -hierarchia jelentős részben átfedésben van, azonban az alacsonyabb lélekszámú kategóriák esetében már keveredhetnek a városi és nem városi rangú települések. Elég csak a régió legalacsonyabb lakosságszámú városára, Máriapócsra gondolni, amely a népességszámot alapul véve a lista 138. helyén áll, és 2004-ben 75 nagyközség vagy község utasította maga mögé ebben a tekintetben – élükön a több mint 6000 lakosú Fegyvernekkel, Jászladánnyal és Kunmadarassal. A 8. táblázatban szereplő adatok szignifikáns különbségeket mutatnak a településhierarchia mentén az egy főre jutó átlagjövedelmek viszonylatában. Érdekes sajátosság azonban, hogy megyeszékhelyeken kívüli egyéb városok átlagjövedelme elmarad az összes település régiós átlagától. Ez alátámasztja a kiugró városi központok (megyeszékhelyek) szerepét az észak-alföldi régió településeinek jövedelmi polarizációjában (Molnár 2005). 8. táblázat

A települések hierarchia szerinti csoportjainak fontosabb jellemzői, 2004 Kategória Megyeszékhely Egyéb város Község Összesen

A települések száma

Átlagos lakosságszám, fő

Egy főre jutó átlagjövedelem, Ft

3 60 326

133 347 10 510 1 649

615 829 402 054 286 248

389

4 031

416 903


Felmerülhet a kérdés, hogy ezek az eredmények mennyiben tudhatók be a településméret hatásának, milyen erős a kapcsolat a jövedelem és a lakosságszám változó között. A 2004-es adóköteles jövedelmek alapján kiszámolva a korrelációs együtthatót, a települések egy főre jutó jövedelme és az állandó lakosok száma között a legmagasabb értékkel Jász-Nagykun-Szolnok megye rendelkezik (korrelJNSZ = 0,583), ezt követi Hajdú-Bihar (korrelHB = 0,479), végül Szabolcs-Szatmár-Bereg (korrelSZSZB = 0,416). A korrelációs együttható értékei alapján mindhárom kapcsolat közepesnek értelmezhető. A számítás éppen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében produkálta a legalacsonyabb értéket, tehát kijelenthető, hogy itt a legkevésbé szoros a kapcsolat a településnagyság és a jövedelmek között. (A jövedelmek egyéb társadalmi-gazdasági mutatókkal való összefüggésének vizsgálata önmagában is egy elemzés alapját nyújthatja.) Az állandó lakosok számát és az egy lakosra jutó adóalapot képező jövedelem értékeit ábrázoló pontdiagram „x” tengelye logaritmikus léptékű, ezért az ábrázolt trendvonalak logaritmikus regressziót takarnak (3. ábra). A vizsgálat rámutatott, hogy az észak-alföldi régió három megyéje közül az egy főre jutó, szja-alapot képező jövedelmek települési értékei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatják a legnagyobb változatosságot. A legmagasabb, illetve legalacsonyabb jövedelemértékek egy sajátos nyugat–kelet lejtőt rajzolnak ki a régióban. A jövedelmi rangsor alsó tizedébe tartozó települések egytől egyig 5000 lakos alatti, nem városi rangú települések. A településnagyság és az egy főre jutó adóköteles jövedelmek értékei azonban – az egyértelműnek mondható lakosságszám-kategóriák szerinti átlagok alakulásának ellenére – csak közepes erősségű korrelációt mutatnak egymással, ami a polarizált településszerkezetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatta a legkevésbé erős kapcsolatot.

366

PÉNZES JÁNOS

Több elemzés is rávilágított, hogy az észak-alföldi régióban az országhatár mentén szinte összefüggő periferikus sáv húzódik, ami a jövedelemértékekben is megjelenik. A határ menti térség jelentős része esetében a periferikus fekvés és az aprófalvas településszerkezet hatása egymást erősíti (Kozma 2006, Pénzes 2006). 3. ábra

A lakosságszám és az egy főre jutó adóköteles jövedelem összefüggései az észak-alföldi régióban, 2004-ben Egy állandó lakosra jutó adóköteles jövedelem (Ft/fő)

800 000

R2 = 0,3101 (Jász-Nagykun-Szolnok)

700 000 600 000 500 000 400 000 R2 = 0,4322 (Hajdú-Bihar) 300 000 200 000 100 000 R2 = 0,3126 (Szabolcs-Szatmár-Bereg) 0 10

100

1 000

10 000

100 000

1 000 000

Állandó lakosok száma (fő) Jász-Nagykun-Szolnok

Hajdú-Bihar

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Log. (Szabolcs-Szatmár-Bereg)

Log. (Jász-Nagykun-Szolnok)

Log. (Hajdú-Bihar)

Megjegyzés: saját szerkesztés a PM–APEH adatai alapján.

Jövedelemegyenlőtlenségek a kistérségekben A kistérségek alkalmasak a jövedelemegyenlőtlenségi mutatókkal történő vizsgálat elvégzésére, hiszen hozzávetőlegesen megfelelnek a vonzáskörzeti viszonyoknak, ezáltal olyan településcsoportot ölelnek fel, amelynek társadalmi-gazdasági folyamatai együtt vizsgálandók (Kovács T. 2002b). Ideális szint ez egy másfajta aspektusból is amiatt, hogy a települési és a megyei szint közötti kategóriát képviseli, ennélfogva nem túlságosan elaprózott, de nem is tekinthető túl nagy méretűnek, így a területi jövedelemegyenlőtlenségek és folyamatok jól tükröződnek bennük. (Debrecen kimaradt a számításokból, mivel a 2004. január 1-től érvényes lehatárolás szerint önmagában alkot kistérséget.) A kiválasztott területegység azonban heterogenitása miatt igen markáns különbséget rejt magában, emiatt ideálisnak sem tekinthető – elég csak a három városból létrehozott


367

Hajdúböszörményi, illetve a 49 településből álló Fehérgyarmati kistérségre gondolni. A feltételek azonban jórészt mégis adottak, hogy jelen vizsgálat kereteként ez a kategória szolgáljon. A kistérségi szintű összehasonlítás már kifejezi a rendszerváltást követő átalakulás régión belüli területi differenciáit. Az 1990-es évek elején az országos általános tendencia a foglalkoztatottság csökkenése, s ezzel párhuzamosan a munkanélküliség és az inaktivitás hirtelen növekedése volt. A válság lezajlása és mélysége azonban markáns különbségeket mutat az észak-alföldi régió kistérségeiben. Az 1990-es népszámláláshoz képest a 2001-es népszámlálás idejére jelentősen visszaesett a foglalkoztatottság. A legdrámaibb mértékű csökkenés a Baktalórántházai kistérségben történt, ahol 36,3-ról 21,4-re esett vissza a 100 lakosra jutó foglalkoztatottak száma. Hasonló visszaesés mutatkozik a Csengeri, a Fehérgyarmati, a Hajdúhadházi, a Nyírbátori, a Tiszafüredi és a Vásárosnaményi kistérségekben. A folyamat azért is szembetűnő, mert 1990-ben is ezekben a kistérségekben volt a legalacsonyabb a foglalkoztatottság. A megyeszékhelyek esetében jelentkezett a legkisebb mértékű visszaesés a foglalkoztatottságban – 20% alatti volt a vizsgált időintervallumban (miközben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a foglalkoztatottak 100 lakosra jutó értéke közel 30%-kal csökkent, szemben Hajdú-Bihar és JászNagykun-Szolnok megye 25%-os értékével). A Hajdúböszörményi, a Hajdúszoboszlói és a Jászberényi kistérségekben valamelyest mérsékeltebb csökkenés volt tapasztalható. A foglalkoztatottság visszaesésével egy időben megnőtt az inaktív keresők száma – elsősorban a munkanélküliség elkerülését célzó túlélési stratégia részeként. Az eltartottak számának növekedését főként a népesedési viszonyok – elöregedő korszerkezet, illetve a magas gyermekszám, amely főként a roma lakosság demográfiai sajátosságának tudható be –, valamint a korengedményes nyugdíjazások befolyásolják. A 100 foglalkoztatottra jutó inaktív keresők és eltartottak száma a Baktalórántházai kistérségben közel kétszeresére nőtt (169,4 főről 334,9 főre), azonban a változás a Csengeri, a Fehérgyarmati, a Hajdúhadházi, a Nagykállói, a Nyírbátori, a Tiszafüredi és a Vásárosnaményi kistérségekben is meghaladta a 80%-ot. Hajdú-Bihar megyében 43,8%-kal, Jász-NagykunSzolnokban 47,5%-kal, Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig több mint 60,3%-kal nőtt az inaktív keresők és eltartottak száz foglalkoztatottra jutó száma. (Ezek az értékek alátámasztják a jövedelmek összetételének a régióban tapasztalható, korábban ismertetett sajátosságait.) A foglalkoztatottság szempontjából viszonylag kedvező helyzetben lévő Hajdúböszörményi, Hajdúszoboszlói és Jászberényi kistérségek az inaktív keresők és eltartottak 100 foglalkoztatotthoz viszonyított arányát tekintve is előnyös pozícióban vannak. A foglalkoztatottságban, az inaktív keresőknek és az eltartottaknak a foglalkoztatottakra vetített számában bekövetkező változások nagyban meghatározzák az adófizetők számát és az adóköteles jövedelmek alakulását. Az észak-alföldi régió 27 kistérségének különbségeit szemlélteti a 9. táblázat, néhány társadalmi-gazdasági mutató tekintetében a 2004. évi állapot alapján. A legmagasabb egy állandó lakosra jutó jövedelemmel a megyeszékhelyek, illetve kistérségeik rendelkeznek. Kiugró fejlettségüket támasztja alá – a jövedelem nagyságától természetesen nem függetlenül – a 100 állandó lakosra jutó adófizetők magas száma, illetve a regisztrált munkanélküliek mérsékelt aránya. Ezeket a kedvező mutatókat csak néhány dinamikusabb kistérség tudja megközelíteni (például a Jászberényi, a Hajdúszoboszlói kistérség). Szembetűnő azonban a Polgári kistérség relatíve kedvező – bár a megyei átlagnál alacsonyabb –

368

PÉNZES JÁNOS

jövedelmi értéke, ami viszonylagos ellentmondásban van Nemes Nagy József 2004-ben készült kistérségi versenyképességi vizsgálatának eredményeivel (Nemes Nagy 2004). Érdemes azonban megjegyezni, hogy a személyi jövedelmeket nem a keletkezésük helyén (a munkahelyet nyújtó településen), hanem a lakóhelyen regisztrálják. Emiatt a Polgári kistérség jövedelmi értéke mögött nem az endogén gazdasági potenciál húzódik meg, sokkal inkább a Tiszaújvárosba eljáró ingázók jövedelmei emelik meg a kistérségi átlagértéket (Bujdosó 2004). 9. táblázat

Néhány társadalmi-gazdasági mutató az észak-alföldi régió kistérségeiben Az adófizetők száma 100 állandó lakosra, 2004, fő

Lakosságszám 2005. január 1., fő

Egy főre jutó jövedelem, 2004, Ft

88 097 46 680 38 583 31 012 120 744 40 082 45 625

452 896 378 075 340 395 382 058 603 327 333 237 372 218

39,8 36,7 35,3 38,4 45,6 34,8 37,0

5,5 9,9 11,5 7,1 5,1 13,2 8,5

410 823

450 949

39,8

8,1

30 110 53 875 204 297 39 661 59 869 60 734 34 015 14 822 51 989

327 096 331 750 603 624 286 771 379 120 294 498 464 418 411 841 360 883

36,6 35,0 44,2 31,8 40,5 31,0 43,4 37,0 36,2

12,9 12,7 4,7 8,9 7,4 13,5 7,2 11,1 11,7

557 970

442 799

39,1

8,3

Baktalórántházai Csengeri Fehérgyarmati Ibrány–Nagyhalászi Kisvárdai Mátészalkai Nagykállói Nyírbátori Nyíregyházai Tiszavasvári Vásárosnaményi

35 638 14 291 39 679 46 134 75 201 67 241 46 058 45 204 142 251 37 888 32 038

275 675 263 282 285 613 296 937 384 197 309 326 287 007 296 028 537 698 356 116 301 828

31,2 30,8 32,4 31,9 34,5 31,1 32,2 30,0 42,9 33,8 30,6

14,0 17,2 17,2 10,3 10,9 13,6 8,1 14,3 5,1 10,3 16,1

Szabolcs-Szatmár-Bereg összesen

581 623

368 550

34,8

12,4

Kistérségek

Jászberényi Karcagi Kunszentmártoni Mezőtúri Szolnoki Tiszafüredi Törökszentmiklósi Jász-Nagykun-Szolnok összesen

Balmazújvárosi Berettyóújfalui Debrecen Derecske–Létavértesi Hajdúböszörményi Hajdúhadházi Hajdúszoboszlói Polgári Püspökladányi Hajdú-Bihar összesen

Megjegyzés: saját számítás a KSH és a PM–APEH adatai alapján.

A regisztrált munkanélküliek aránya, 2004, %


369

A következőkben azokat az egyenlőtlenségi mutatókat ismertetem, amelyek leggyakrabban használt – egyben a vizsgálat során a teljesség igénye nélkül alkalmazott – elemei a területi elemzési eszköztárnak: Relatív szórás n

1 x

V=

∑ (x i =1

i

A relatív szórás a szórásnak a vizsgált adatsor átlagához viszonyított mértékét jelzi, vagyis azt, hogy az adatok átlagosan mennyire térnek el az átlagtól. Értékkészlete a [0, ∞] intervallumba esik. A magasabb érték nagyobb egyenlőtlenséget takar.

− x)2

n

Súlyozott relatív szórás

1 V = y

yi =

∑ ( y − y) ∑f i

i

2

fi

A súlyozott relatív szórás az adatsor szóródásának mértékét a vizsgált adatsor súlyozott átlagához viszonyítva adja meg. A súlyozott relatív szórás hasonlóan viszonyul a súlyozott szóráshoz, mint a relatív szórás a szóráshoz: az adatsor (súlyozott) átlagához viszonyítva fejezi ki a szóródás nagyságát. Értékkészlete: [1, ∞] intervallum.

xi fajlagos (arány) mutató értéke az i-edik területegységben fi

y = yi súlyozott átlaga Duálmutató (Éltető–Frigyes-index)

D=

xm xa

A duálmutató a teljes megoszlás átlaga fölötti értékek átlagának és a teljes megoszlás átlaga alatti értékek átlagának hányadosa. Egyszerűsége és világos tartalma miatt igen elterjedt módszer.

Jövedelemegyenlőség esetén az értéke 1, ennél nagyobb érték esetén az index azt a jövedelmi ollót mutatja, amely az átlagosan gazdagok (átlag felettiek) és az átlagosnál szegényebbek (átlag alattiak) jövedelme között fennáll. Értékkészlete az [1, ∞] intervallumba esik. xm = az x értékénél nagyobb xi értékek számtani/súlyozott számtani átlaga xa = az

x

értékénél kisebb xi értékek számtani/ súlyozott számtani átlaga

Koncentrációsindex (Hirschman–Herfindahl-index)

⎛ ⎞ ⎜ ⎟ n x i ⎜ K =∑ n ⎟ ⎜ ⎟ i =1 ⎜ ∑ xi ⎟ ⎝ i =1 ⎠

2

Valamely naturális jellemző területegységek közötti koncentrációjának mértékét számszerűsíti. A megoszlást a tökéletesen egyenleteshez (amikor minden megfigyelési egység részesedése azonos) viszonyítja. 0,6 feletti értéke már erős koncentráltságra, monopolhelyzetre utal. Értékkészlete az [1/n, 1] intervallumban van, emiatt értéke erősen függ az elemszámtól.

370

PÉNZES JÁNOS

Redundanciamutató (Theil-index)

R=

⎛y ⎞ 1 n yi log⎜⎜ i ⎟⎟ ∑ n i =1 y ⎝ y⎠

A Theil-index az entrópia koncepciójára épül, és a vizsgált ismérv összvolumenéből való részesedések rendezetlenségét méri. Értékkészlete [0, log n]

Minimumértékét akkor veszi fel, ha minden fajlagos (például a jövedelem) érték azonos, maximumát pedig akkor, ha a vizsgált ismérv egy „kézben”, egy területegységben összpontosul. A logaritmus alapja szerint különböző indexeket lehet számítani (leggyakrabban a 10-es és a természetes alapú logaritmusokkal). Hoover-index (Robin Hood-index) A Hoover-index két mennyiségi ismérv területi megoszlásának eltéxi − f i rését méri. A mutató szimmetrikus, a két összevetett megoszlás szerepe, sorrendje felcserélhető. A Hoover-index az egyik legelterjedh = i =1 tebb, általánosan használt területi egyenlőtlenségi mutató. Azt adja 2 meg, hogy az egyik gazdasági-társadalmi jelenség mennyiségének hány százalékát kell átcsoportosítani ahhoz, hogy területi megoszlása a másik jellemzőével azonos legyen. Értékkészlete a [0, 100] intervallum. xi és fi megoszlási viszonyszámok, melyekre fennállnak az alábbi összefüggések: n

∑

∑ x = 100 és ∑ f i

i

= 100

Gini-együttható

G=

1 2 yn 2

∑∑ y i

A Lorenz-görbe és az átló által bezárt terület nagyságát méri, a

i

j

− y j koncentráció relatív nagyságát jellemzi. Minden megfigyelési

egység részarányának az összes többiétől való átlagos eltérését viszonyítja az átlaghoz. Értékkészlete a [0, 1] intervallum. A 0 értéket akkor veszi fel, ha a Lorenz-görbe éppen egybeesik az átlóval, tehát a vizsgált mennyiségi ismérv területi eloszlása egyenletes. Másik szélső értékét akkor éri el, ha a vizsgált ismérv egyetlen „kézben” összpontosul; ilyenkor a görbe egybeesik a koordinátatengelyekkel. A jövedelemegyenlőtlenségek mérésének legelterjedtebb mutatója xi/xj = megoszlási viszonyszámként megadott területi jellemző az i./j. területegységben Súlyozott Gini-együttható

Gs =

1 2 ys

yi =

∑∑ i

j

A Gini-koefficiens súlyozott változata is a Lorenzyi − y j görbe által bezárt területtel arányos, viszont olyan gör⎞ bét kell elképzelnünk, ahol a vizsgált fajlagos mutató f⎟ két összetevője közül az egyik kumulált relatív gyakori⎠ ságainak függvényében ábrázolja a másik kumulált relatív értékösszegeit. Értékkészlete a [0, 1] intervallum.

fi f j ⎛ ⎜∑ ⎝ i

2

xi – fajlagos (arány-) mutató értéke az i-edik területegységben fi


371

A felsorolt módszerek leírása helyett az eredmények elemzését érdemes elvégezni, hiszen a mutatók magyarázata az idézett munkákban részletesen megtalálható (Nemes Nagy 1984, Major–Nemes Nagy 1999, Tóth I. Gy. 2003, Nemes Nagy 2005). A számítás a PM–APEH 2001 és 2004 közötti adókötelesjövedelem-adatsorán alapult, a 2004. január 1-től hatályos kistérségi lehatárolás keretei között (10. és 11. táblázat). A kapott eredmények alapján elmondható, hogy a jövedelemeloszlás (alsó és felső) „széleire” érzékeny mutatók – a relatív szórás és a redundanciamutató – a megyeszékhelyet is magába foglaló Nyíregyházai és Szolnoki kistérségben, valamint az erős centrumtelepüléssel és viszonylagosan elaprózott településszerkezettel rendelkező Berettyóújfalui, Fehérgyarmati, Nyírbátori és Vásárosnaményi kistérségben jelzik a legnagyobb egyenlőtlenséget. A vizsgált évek tendenciáját tekintve megállapítható, hogy a megyeszékhelyek kistérségeiben csökken a jövedelemegyenlőtlenségek mértéke a mutatók tükrében, miközben például a Fehérgyarmati, Kisvárdai, Püspökladányi és Vásárosnaményi kistérségek esetében egyértelmű növekedés figyelhető meg. A Kisvárdai kistérségben a súlyozott relatív szórás stagnálást, csekély mértékű egyenlőtlenségcsökkenést mutat 2001 és 2004 között. Ennek hátterében Záhony kistérségen belüli jövedelmi súlyának egyértelmű csökkenése áll, ami ellensúlyozza Kisvárda növekvő részarányát. (Minden bizonnyal más eredményt hoznának a számítások, ha a tervezett Záhonyi kistérséget külön vennénk figyelembe.) A többi, súlyozatlan indikátor esetében növekvő egyenlőtlenséget mutató kistérség a lakosságszámmal súlyozott relatív szórás esetében is divergenciát mutat. A relatív szórás súlyozott változata esetében jelentős egyenlőtlenségnövekedést mutat a Csengeri, a Hajdúhadházi és a Tiszafüredi kistérség. A relatív szórás mindkét változata és a redundanciamutató esetében is egyértelmű csökkenés jellemzi az Ibrány–Nagyhalászi, a Jászberényi, a Karcagi, a Nyírbátori, a Nyíregyházai, a Szolnoki és a Tiszavasvári kistérségeket. Kedvező folyamat, hogy a legnagyobb egyenlőtlenséget mutató kistérségek jelentős részénél az ezredfordulót követően jövedelmi konvergencia mutatható ki. 10. táblázat

A súlyozatlan területi egyenlőtlenségek mutatói az észak-alföldi régió kistérségeiben, 2004-ben Kistérség

Jászberényi Karcagi Kunszentmártoni Mezőtúri Szolnoki Tiszafüredi Törökszentmiklósi

Relatív szórás

1,656 0,904 1,164 1,310 2,878 1,385 1,458

Duálmutató

7,108 6,121 6,575 30,565 43,972 7,515 7,944

Hirschman– Herfindahlindex 0,208 0,363 0,214 0,543 0,546 0,224 0,347

Redundancia Gini-együttható

0,107 0,034 0,092 0,144 0,244 0,128 0,067

0,584 0,475 0,552 0,642 0,799 0,578 0,618

(A tábla folytatása a következő oldalon)

372

PÉNZES JÁNOS (Folytatás)

Kistérség

Relatív szórás

Duálmutató

Hirschman– Herfindahlindex

Redundancia Gini-együttható

Balmazújvárosi Berettyóújfalui Derecske–Létavértesi Hajdúböszörményi Hajdúhadházi Hajdúszoboszlói Polgári Püspökladányi

0,882 2,164 0,791 0,507 0,629 1,186 1,227 1,257

5,035 10,312 3,602 2,403 3,131 9,590 7,224 7,111

0,445 0,196 0,148 0,419 0,127 0,602 0,418 0,198

0,016 0,161 0,026 0,025 0,039 0,116 0,090 0,132

0,427 0,641 0,401 0,276 0,354 0,548 0,559 0,576


0,628 1,335 2,577 0,789 1,827 2,137 0,925 1,836 2,468 1,268 2,008

3,132 7,715 7,482 3,944 6,722 8,992 4,970 6,481 62,335 7,342 7,647

0,073 0,253 0,156 0,095 0,132 0,214 0,206 0,219 0,788 0,261 0,186

0,004 0,111 0,155 0,056 0,118 0,133 0,064 0,147 0,252 0,134 0,120

0,332 0,580 0,602 0,421 0,579 0,604 0,469 0,563 0,811 0,573 0,561


A Hirschman–Herfindahl-index (koncentrációs mutató) kevéssé alkalmas a kistérségek összevetésére, azonban a kistérségen belüli időbeli koncentrálódás kifejezésére megfelel. A Csengeri, a Fehérgyarmati, a Kisvárdai, a Püspökladányi kistérség mellett a Balmazújvárosi, a Hajdúböszörményi és a Polgári kistérségben is jövedelmi koncentrálódás figyelhető meg, vagyis növekszik a kistérségeken belüli centrum–periféria dichotómia. A három városi rangú település részvételével kialakított Hajdúböszörményi kistérség esetében a legnagyobb súlyú székhelytelepülés relatív súlyának további növekedése miatt jelent meg a koncentrálódás. Csökkenő koncentráció jellemzi a Mátészalkai, a Mezőtúri, a Nyírbátori, a Nyíregyházai, a Szolnoki, a Tiszafüredi és a Tiszavasvári kistérséget. Érdemes kiemelni, hogy a Tiszafüredi kistérségben a központ relatív fejlettsége (az egy főre jutó jövedelem) növekedett a vizsgált időszakban, azonban a Tiszaszőlős településrész 2003-as kiválásával az abszolút súlya csökkent, tehát a koncentráció „adminisztratív” változás miatt csökkent.


373 11. táblázat

A súlyozott területi egyenlőtlenségek mutatói az észak-alföldi régió kistérségeiben, 2004-ben Kistérség

Súlyozott relatív szórás

Súlyozott duálmutató

Robin Hood-index

Súlyozott Gini-együttható

Jászberényi Karcagi Kunszentmártoni Mezőtúri Szolnoki Tiszafüredi Törökszentmiklósi

0,250 0,160 0,154 0,154 0,231 0,260 0,225

1,551 1,499 1,343 1,384 1,614 1,575 1,408

10,918 6,576 6,907 7,372 10,317 11,144 8,013

0,138 0,068 0,085 0,076 0,114 0,145 0,103

Balmazújvárosi Berettyóújfalui Derecske–Létavértesi Hajdúböszörményi Hajdúhadházi Hajdúszoboszlói Polgári Püspökladányi

0,100 0,326 0,163 0,068 0,203 0,178 0,118 0,187

1,223 1,766 1,332 1,218 1,348 1,424 1,215 1,417

4,452 14,012 7,143 2,430 7,423 6,984 4,446 7,998

0,050 0,183 0,091 0,029 0,105 0,078 0,055 0,101


0,161 0,205 0,439 0,144 0,323 0,425 0,215 0,346 0,179 0,250 0,320

1,336 1,450 2,093 1,291 1,776 2,092 1,395 1,898 1,712 1,591 1,791

7,033 9,149 17,558 6,030 14,150 18,159 8,042 14,781 6,639 11,316 14,457

0,092 0,113 0,232 0,079 0,176 0,229 0,117 0,186 0,068 0,138 0,179


A duálmutató (vagy Éltető–Frigyes-index) esetében jelentős különbségek jelennek meg a súlyozatlan és súlyozott változat eredményei között. A kiemelkedő súllyal és fejlettséggel rendelkező központok kistérségeiben mutatkoznak meg a legnagyobb egyenlőtlenségek. A súlyozatlan mutató esetében a Berettyóújfalui, a Hajdúszoboszlói, a Mátészalkai, a Mezőtúri, a Nyíregyházai, a Szolnoki kistérségek, a súlyozott változat alapján a Berettyóújfalui, a Fehérgyarmati, a Kisvárdai, a Mátészalkai, a Nyírbátori, a Nyíregyházai, a Szolnoki és a Vásárosnaményi kistérségek egyenlőtlenségei emelkednek ki. A Baktalórántházai, a Derecske–Létavértesi, a Hajdúböszörményi, az Ibrány–Nagyhalászi és a Polgári kistérségben a duálmutató mindkét változata alacsony egyenlőtlenséget regisztrált. Az indikátor súlyozott változata több kistérség esetében még a tendencia előjelét is megváltoztatta, azonban a Baktalórántházai, a Fehérgyarmati, a Hajdúböször-

374

PÉNZES JÁNOS

ményi, a Püspökladányi és a Vásárosnaményi kistérségben mindkét mutató az egyenlőtlenség növekedését jelzi. Az Ibrány–Nagyhalászi, a Nyírbátori, a Nyíregyházai, a Szolnoki és a Tiszavasvári kistérségben mindkét számítás alapján csökkenő egyenlőtlenség tapasztalható 2001 és 2004 között. A Robin Hood- (vagy Hoover-) index a népesség és a jövedelem megoszlásának eltérését fejezi ki. Jellemző módon a kiugró népességi és jövedelmi súlyú központtal rendelkező kistérségekben nem tapasztalható jelentős különbség, éppen a nagy – és a két különböző mutató esetében relatíve hasonló – részarányuk miatt (hasonló sajátosság figyelhető meg a Gini-együttható esetében is). A Berettyóújfalui, a Fehérgyarmati, a Mátészalkai, a Nyírbátori, a Tiszafüredi, a Tiszavasvári és a Vásárosnaményi kistérségben magas, míg a Hajdúböszörményi kistérségben a legalacsonyabb a Robin Hood-index értéke. Az utóbbi esetében a városok lakosságszámának és jövedelmének hasonló megoszlása áll az egyenlőtlenségek alacsony értékének hátterében. Az egyenlőtlenség dinamikája alapján a Csengeri, a Fehérgyarmati és a Tiszafüredi kistérségben (ez utóbbi valószínűleg a közigazgatási változás miatt jelent meg) igen nagy növekedés, a Hajdúhadházi, a Kisvárdai és a Vásárosnaményi kistérségben jelentős növekedés figyelhető meg. Számottevő jövedelmi konvergencia mutatkozik a Jászberényi, a Mezőtúri, a Nyírbátori és a Tiszavasvári kistérségben a Robin Hood-index alapján. A jövedelemeloszlás szélsőségeire kevéssé érzékeny Gini-együttható súlyozatlan változata a két megyeszékhely kistérségében mutat kiugró, valamint a Berettyóújfalui, a Fehérgyarmati, a Mátészalkai, és a Törökszentmiklósi kistérségben magas értéket. A mutató a Balmazújvárosi, a Berettyóújfalui, a Fehérgyarmati, a Hajdúböszörményi, a Hajdúszoboszlói, a Kisvárdai, a Püspökladányi és a Vásárosnaményi kistérségben jelzi az egyenlőtlenség növekedésének tendenciáját 2001 és 2004 között. Jellemző csökkenés a Jászberényi, a Nyírbátori és a Tiszafüredi kistérségben tapasztalható a mutató alapján (utóbbi esetében minden bizonnyal a közigazgatási változás hatására). A súlyozott Giniegyüttható legmagasabb értékei a Berettyóújfalui, a Fehérgyarmati, a Kisvárdai, a Mátészalkai, a Nyírbátori és a Vásárosnaményi kistérségben jelennek meg. Feltűnő a megyeszékhelyek kistérségeinek – különösen a Nyíregyházai kistérségnek – relatíve alacsony egyenlőtlenségi értéke, amely a módszer sajátosságára vezethető vissza. A súlyozott Gini-együttható a Baktalórántházai, a Berettyóújfalui, a Csengeri, a Derecske–Létavértesi, a Fehérgyarmati, a Hajdúhadházi, a Tiszafüredi és a Vásárosnaményi kistérségekben mutat növekedést a vizsgált időszakban. Csökkenés a Balmazújvárosi, a Jászberényi, a Mezőtúri, a Nyírbátori és a Tiszavasvári kistérségben jelent meg a mutató alapján. A különböző indikátorok eredményei alapján a kistérségeket lehet csoportosítani annak megfelelően, hogy milyen változási tendenciák jellemzik őket a súlyozatlan, illetve súlyozott mutatók tükrében. A vizsgált időtáv rövidsége miatt trendszámítás helyett pusztán a változási irányokra lehet hagyatkozni (12. táblázat és 4. ábra). Az egyértelmű folyamatok minden egyenlőtlenségi mutató esetében növekvő, illetve csökkenő tendenciát mutatnak 2001 és 2004 között. A jellemző növekedés, illetve csökkenés pedig arra utal, hogy az inkább megfigyelhető folyamat tekinthető érvényesnek, de nem minden mutató támasztja alá a tendenciát. Ennek megfelelően 16 kategóriát lehet kialakítani, amelyek közül a bal felső sarokban vannak azok a kistérségek, ahol egyértelműen, illetve jellemzően növekvő, a jobb alsó sarokban pedig azok, ahol csökkenő tendencia figyelhető meg.


375 12. táblázat

A jövedelemegyenlőtlenségek változásának tendenciája a súlyozott és a súlyozatlan egyenlőtlenségi mutatók tükrében 2001 és 2004 között Súlyozott mutatók

Egyértelmű növekedés Jellemző növekedés

Hajdúhadházi, Kunszentmártoni (2)

Polgári (1)

Balmazújvárosi, Mezőtúri (2)

Jellemző csökkenés

Jellemző csökkenés Egyértelmű csökkenés

Fehérgyarmati, Püspökladányi, Vásárosnaményi (3)

Baktalórántházai, Csengeri, Derecske–Létavértesi, Hajdúszoboszlói (4)

Berettyóújfalui, Mátészalkai, Törökszentmiklósi (3)

Nagykállói, Tiszavasvári (2)

Egyértelmű csökkenés

Súlyozatlan mutatók

Egyértelmű növekedés Jellemző növekedés

Hajdúböszörményi, Kisvárdai (2)

Tiszafüredi (1)

Ibrány–Nagyhalászi, Jászberényi, Karcagi, Nyírbátori, Nyíregyházai, Szolnoki (6)


Néhány esetben bizonyos ellentmondás jelenik meg a súlyozatlan, illetve súlyozott mutatók között, míg a Tiszafüredi kistérségben teljesen ellentétes folyamatok tapasztalhatók. A már részletezett közigazgatási változás okozhatta ezt az eredményt. A Fehérgyarmati, a Püspökladányi és a Vásárosnaményi kistérség egyértelmű növekedést produkál minden mutatót tekintve, tehát ezekben a kistérségekben az egyenlőtlenség magas szintje mellett az ezredforduló után is folytatódott a jövedelmi divergencia. Mind a három kistérségben polarizálódás megy végbe, mivel a központi város jövedelmi szintje növekedik a kistérségéhez képest, miközben néhány kisebb településé egyértelműen csökken. A másik póluson az Ibrány–Nagyhalászi, a Jászberényi, a Karcagi, a Nyírbátori, a Nyíregyházai és a Szolnoki kistérségek állnak, melyekben minden mutató csökkenő jövedelemegyenlőtlenséget jelez. Annak ellenére, hogy Debrecen kistérségének folyamatai nem számszerűsíthetők, kijelenthető, hogy a Nyíregyházai és a Szolnoki kistérség csökkenő jövedelmi különbségeinek hátterében a szuburbanizáció jelensége állhat.

376

PÉNZES JÁNOS

A megyeszékhelyek közelségében fekvő települések egy része a nagyvárosból kiköltöző magasabb egzisztenciájú lakosság preferált célterületévé válik. Ennek betudhatóan pedig a nagyváros egy főre jutó jövedelmi szintje relatíve csökken az ilyen szempontból is felértékelődő kisebb települések átlagjövedelméhez képest annak ellenére, hogy a szuburbán lakosság zöme továbbra is a megyeszékhelyekre jár be dolgozni. Fontos azonban kiemelni, hogy az erős centrumtelepülés jelenléte miatt éppen a megyeszékhelyek kistérségeiben tapasztalhatók a legmagasabb súlyozatlan és súlyozott egyenlőtlenségi értékek. 4. ábra

Jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok az észak-alföldi régió kistérségeiben 2001 és 2004 között

Súlyozott egyenlőtlenségi mutatók Egyértelmű csökkenés Jellemző csökkenés Jellemző növekedés Egyértelmű növekedés Súlyozatlan egyenlőtlenségi mutatók Egyértelmű csökkenés Jellemző csökkenés Jellemző növekedés Egyértelmű növekedés


Ugyanez a folyamat természetesen Debrecen esetében is megfigyelhető, azonban a nagy adminisztratív területnek betudhatóan (és a közigazgatásilag Debrecenhez tartozó településrészek miatt) jórészt „közigazgatási területen belül” zajlik le a szuburbanizáció – elég csak a több mint 12 000 lakosú Debrecen-Józsa településrészre gondolni. Másrészt megfigyelhető a Debrecenből kiköltözők jövedelmi folyamatokra gyakorolt hatása a megyeszékhelyről 2004-ben leválasztott településekből kialakított, részben új kistérségekben: a Derecske–Létavértesi, a Hajdúhadházi, a Hajdúböszörményi és a Hajdúszoboszlói kistérségekben. Ezekben a térségekben a Debrecenhez közelebb eső, vándorlási pozitívummal rendelkező települések nagyobb mértékben növekvő egy főre jutó jövedelmei polarizálják a kistérségeiket. A folyamat nyomon követhető az egyenlőtlenségi mutatók – a terjedelmi korlátok miatt nem publikált – részadatai esetében, illetve a 4. ábra illusztrálja ezt a jelenséget. A csökkenő jövedelemegyenlőtlenséggel bíró kistérségek közül az Ibrány– Nagyhalászi és a Jászberényi kistérségben a települések jelentős hányadának jövedelem-


377

szintje az elmúlt években fokozatosan közelíti kistérségük átlagát. Ennek hátterében részben a megyeszékhely közelsége és a kiköltöző lakosságnak a jövedelmek alakulására gyakorolt hatása érződik (az Ibrány–Nagyhalászi kistérségben Kemecse és Nyírbogdány említhető), részben pedig a Jászság esetében Budapest közelsége és a kiegyenlítettebb gazdasági fejlődés húzódik meg. Végül a Nyírbátori kistérségben a központi település relatív súlyának csökkenése figyelhető meg (számottevően csökkent az adófizetők száma) a vizsgált időszakban, miközben a települések egy részének javult a pozíciója az adóköteles jövedelmeket tekintve. Konklúziók Összességében elmondható, hogy Észak-Alföld megyéinek az országoshoz viszonyított relatív jövedelmi visszaesése folytatódott az ezredfordulót követően is. Jelentős különbségek tapasztalhatóak az észak-alföldi régió települési átlagjövedelmeiben, melyek a város–falu (illetve a megyeszékhelyek és a többi település) viszonylatában, valamint a nyugat–kelet relációban a leginkább feltűnőek. A magas és alacsony egy főre jutó adóköteles jövedelemmel rendelkező települések vizsgálata rámutatott, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében az előbbi, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az utóbbi kategóriába tartozó települések jelennek meg nagyobb részarányban. A település lakosságszáma közepes erősségű korrelációt mutat az egy főre jutó adóköteles jövedelem nagyságával, s a leggyengébb kapcsolat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében adódott. A jövedelemegyenlőtlenségek a kistérségek körében vizsgálódva is jellegzetesen nagyok, és a mutatók segítségével egy részüknél a jövedelemegyenlőtlenségek növekedése volt kimutatható. A folyamat kiváltó okai a következőkben foglalhatóak össze: – Polarizálódó települési fejlettségi-fejlődési pályák, a központok relatív vagy abszolút erősödése, elsősorban az elaprózott településszerkezettel rendelkező térségekben (például a Kunszentmártoni, a Püspökladányi, a Fehérgyarmati, a Kisvárdai, a Vásárosnaményi kistérség). Utóbbiak esetében a határ mente periferiális mivolta is tükröződik a jövedelmekben (Süli-Zakar 1992), főként azon településeknél, amelyek alacsonyabb népességszámmal rendelkeznek és távolabb esnek a határátkelőhelyektől. – A szuburbanizációs folyamatok hatása, elsősorban Debrecen környékén, területszervezési okokból kifolyólag (például a Hajdúböszörményi, a Hajdúhadházi, valamint súlyozott mutatók alapján a Derecske–Létavértesi és a Hajdúszoboszlói kistérségben). A tendenciákat tekintve bizonyos kistérségekben megfigyelhető a különbségek egyértelmű mérséklődése, aminek hátterében a következő folyamatok állnak: – Kiegyenlítettebb települési fejlődés, elsősorban településhálózati okokból kifolyólag (Ibrány–Nagyhalászi, Karcagi kistérség). – A fejlett központi település(ek) térségi kisugárzása (részben településhálózati okokra visszavezethetően) például a beszállítói hálózatokon, ingázók foglalkoztatásán keresztül (Jászberényi kistérség). Szuburbanizációs folyamatok (Szolnoki, Nyíregyházai kistérség). Ezt támasztja alá Lőcsei (2004) tanulmánya is.

378

PÉNZES JÁNOS

– A központi település súlyának abszolút és relatív csökkenése (például Nyírbátori kistérség). Tehát akár a kistérségi viszonylatban lefelé nivelláló jövedelmi szint is okozhatja a jövedelmi konvergenciát. Ebben az esetben nem egyértelmű az egyenlőtlenség csökkenésének megítélése. Az elemzés rámutatott, hogy az észak-alföldi régióban nem állt meg a területi különbségek növekedése, hanem egyes kistérségben egyértelmű koncentrálódás, illetve jövedelmi divergencia figyelhető meg az ezredfordulót követően is. IRODALOM Beluszky Pál – Győri Róbert 1999: A magyarországi városhálózat és az EU-csatlakozás. Tér és Társadalom, 1–2. Bódi Ferenc – Obádovics Csilla – Mokos Béla 1999: Adózás, jövedelemkülönbségek Magyarországon. Területi Statisztika, 2. Bujdosó Zoltán 2004: Munkaerővándorlás Hajdú-Bihar megye határa mentén. In: Süli-Zakar István (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen Cséfalvay Zoltán – Nikodémus Antal 1991: Két századvég Magyarországon – gyorsjelentés a gazdaság regionális átrendezéséről. Tér és Társadalom, 4. Ekéné Zamárdi Ilona – Pénzes János 2005: Jövedelemegyenlőtlenségek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. In: Dr. Kovács Ferenc és Dr. Hevesi Attila (szerk.): Földrajz. Tiszteletkötet Hahn György 70. születésnapjára. A Miskolci Egyetem Közleménye. Egyetemi Kiadó, Miskolc Enyedi György 1996: Regionális folyamatok Magyarországon. Ember, település, régió. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest Faluvégi Albert 2000: A magyar kistérségek fejlettségi különbségei. Területi Statisztika, 4. Jakobi Ákos–Kiss János Péter 2003: A lakossági jövedelmek kistérségi becslése. In: Nemes Nagy József (szerk.): Kistérségi mozaik. Regionális Tudományi Tanulmányok 8. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék és MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Kovács Csaba 1993: A települési és térségi jövedelemegyenlőtlenségek az adóköteles jövedelmek és nyugdíjak alapján. In: Enyedi György (szerk.): Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Kovács Tibor 2002a: A területi fejlettségi különbségek alakulása Magyarországon. Területi Statisztika, 6. Kovács Tibor 2002b: Prológ a statisztikai kistérségi területbeosztás felülvizsgálatához. Területi Statisztika, 3. Kozma, Gábor 2006: Changes in the income conditions in the border area of the North Great Plain Region. In: Horga, Ioan and Süli-Zakar, István (eds.): Regional Development in the Romanian-Hungarian Cross-border Space – From National to European Perspective. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen KSH 2005: A 2005. évi lakossági jövedelemfelvétel összefoglaló adatai. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Lőcsei Hajnalka 2004: A vidéki városi agglomerációk fejlődési pályája. In: Nemes Nagy József (szerk.): Térségi és települési növekedési pályák Magyarországon. Regionális Tudományi Tanulmányok 9. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék és MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Major Klára – Nemes Nagy József 1999: Területi jövedelem-egyenlőtlenségek a kilencvenes években. Statisztikai Szemle, 6. Molnár Ernő 2005: Az észak-alföldi városállomány differenciálódása a gazdaság abszolút mérete alapján. In: Süli-Zakar István (szerk.): „Tájak–régiók–települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus előtt. Didakt Kft., Debrecen Nemes Nagy József 1984: Területi egyenlőtlenségi mutatók. In: Sikos T. Tamás (szerk.): Matematikai és statisztikai módszerek alkalmazási lehetőségei a területi kutatásokban. Akadémiai Kiadó, Budapest Nemes Nagy József 1990: A területi egyenlőtlenségek dimenziói. Adalékok egy "kvázi-elmélethez". Tér és Társadalom, 2.


379

Nemes Nagy József 1998: Vesztesek–nyertesek–stagnálók (a társadalmi-gazdasági változások regionális dimenziói). Társadalmi Szemle, 8–9. Nemes Nagy József 2003: Regionális folyamatok, régiók. In: Perczel György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest Nemes Nagy József 2004: Új kistérségek, új városok. Új versenyzők? In: Nemes Nagy József (szerk.): Térségi és települési növekedési pályák Magyarországon. Regionális Tudományi Tanulmányok 9. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék és MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Nemes Nagy József 2005: Területi egyenlőtlenségek. In: Nemes Nagy József (szerk.): Regionális elemzési módszerek. Regionális Tudományi tanulmányok 11. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék és MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Nemes Nagy József – Jakobi Ákos – Németh Nándor 2001: A jövedelemegyenlőtlenségek térségi és településszerkezeti összetevői. Statisztikai Szemle, 10–11. Pénzes János 2006: Relations between personal incomes and distances from the state borders in the North Great Plain Region. In: Horga, Ioan and Süli-Zakar, István (eds.): Regional Development in the Romanian-Hungarian Cross-border Space – From National to European Perspective. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen Rechnitzer János 1993: Szétszakadás vagy felzárkózás – a térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Győr Ruttkay Éva 1997: A lakossági jövedelemeloszlás területi és települési különbségei. Comitatus, 11. Süli-Zakar István 1992: Az államhatár társadalmi gazdasági fejlődést akadályozó hatásának vizsgálata ÉK-Magyarország határ menti területein. Földrajzi közlemények, 1–2. Tóth Géza 2005: Az autópályák szerepe a regionális folyamatokban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Tóth István György 2003: Jövedelemegyenlőtlenségek – tényleg növekszenek, vagy csak úgy látjuk? Közgazdasági Szemle, 3. Kulcsszavak: adóköteles jövedelem, divergencia, Észak-Alföld, kistérség, konvergencia, matematikai módszerek, területi egyenlőtlenségek.

Resume The current analysis is based on the database of taxable personal incomes in the Northern Great Plain region focusing on the period between 2001 and 2004. There are significant spatial differences regarding the taxable personal incomes that are mainly affected by the population number of the settlements. The study indicated increasing regional income inequalities in the microregions with small villages located nearby the state border in the north-easterly part of the region and in those microregions that are situated around Debrecen because of the changing income level affected by the suburbanisation. The convergence of the personal incomes appeared in those microregions where the absolute or relative contribution of the centres started to decrease compared to the other settlements of the given microregion. This process might appear due to the increasing income level of the suburban settlements, or because of the decreasing role of the centre town. The increase of the income inequalities has not been brought up and the divergence has continued since the millennium. A KSH legújabb területi kiadványai! Magyar régiók zsebkönyve, 2006 Ez a kis formátumú kiadvány a legfrissebb ismert adatok alapján egymáshoz és az országos adatokhoz hasonlítva mutatja be a hét tervezési-statisztikai régiót. A függelék lényeges adatokat közöl az EU-tagországok és a tagjelölt országok régióinak helyzetéről. A magyar változat ára 800 forint vagy 4 euró.

Előkészületben van az angol változat: Pocket-Book of Hungarian Regions, 2006. This pocket-size publication presents the seven planning and statistical regions by the most recent data in correlation and in national comparison. In the Appendix important information can be found on the position of regions in the EU Member States and Candidate Countries. Price: 1200 HUF or 6 EUR.

KÖZLEMÉNYEK LIESZKOVSZKY JÓZSEF PÁL

A Területi Statisztika citációs listája, 2002–2006 Ebben a tanulmányban a Területi Statisztika folyóirat 2002–2006 között megjelent cikkeit dolgoztam fel, mégpedig a szerzők hivatkozásai, valamint a cikkek végén található tárgyszavak alapján. Célom az volt, hogy felderítsem, ki publikált a legtöbbet az időszak folyamán, mely szerzők hivatkoztak egymásra, kik azok, akik külföldi szerzők munkáit is alapul vették saját tanulmányuk elkészítéséhez, illetve milyen tárgyszavak fordultak elő legtöbbször. A Területi Statisztika minden évben hat alkalommal jelenik meg, ettől a vizsgált időszakban egy esetben sem tért el a szerkesztőség, azaz összevont számokkal nem találkoztam. A folyóirat minden páratlan hónapban jelenik meg: januárban, márciusban, májusban, júliusban, szeptemberben és novemberben; azaz összességében 30 számot tekintettem át. A folyóirat meghatározott rendszer szerint épül fel, az esetek többségében három egységből. Elsőként az „Elmélet–Módszertan” témakör tanulmányait olvashatjuk, ezt követően pedig az „Elemzések” című rovatban helyet foglaló cikkek következnek, majd a folyóiratot rendszerint a „Közlemények” című blokk zárja. Az Elmélet–Módszertan rovatban – a címből adódóan – leginkább elméleti és területfejlesztési jellegű művek kapnak helyet (például A magyar regionális innovációs rendszer kialakítása, vagy A komplex regionális fejlettség matematikai-statisztikai elemzése). Az Elemzések rovatban a lap címéhez szorosabban kapcsolódó, erősebb területi-térségi jelleggel bíró cikkeket olvashatunk (például Kistérségek, társulások Győr-Moson-Sopron megyében, vagy A zalai törpefalvak jelene és jövőképe). A 3. egységben különböző rövidebb írások, hírek, észrevételek szerepelnek, például adatközlések, konferenciák tartalmi összefoglalói vagy az újonnan várossá nyilvánított települések statisztikai bemutatói. (Ez utóbbi esetben az Elemzések fejezet elmaradhat.) A citációs listát az Elmélet–Módszertan, az Elemzések rovat, valamint a Közlemények rész cikkértékű tanulmányaiból és azok hivatkozásaiból állítottam össze. Az elmúlt öt évben a vizsgált fejezetekben összesen 248 cikk szerepelt (beleértve a könyvismertetéseket is), valamint 45 kisebb írás az elmúlt 5 év várossá nyilvánított településeiről (1. ábra). 1. ábra A cikkek megoszlása a különböző fejezetekben

A rovatokban szereplő cikkek száma

120 91

100

102

80 60

55

40 20 0 Elmélet-Módszertan

Elemzések

Közlemények

A TERÜLETI STATISZTIKA CITÁCIÓS LISTÁJA, 2002–2006

381

A szerzők

A legtöbbet publikáló szerző Kovács Tibor volt (a Területi Statisztika 2004 végén elhunyt főszerkesztője), toronymagasan, 14 cikkel vezeti a listát, amelyből 9 az Elmélet–Módszertan és az Elemzések részekben található, a többi 5 pedig könyvismertetés. Tíznél több cikkel rajta kívül Kőszegfalvi György (az MTA doktora, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem TTK) rendelkezik, szám szerint 11-gyel, amelyek szinte kizárólag nagyszerű könyvismertetések, s ezzel az elmúlt 5 év legtermékenyebb könyvismertetőjeként tarthatjuk számon. Meglepő, de a fiatalabb generáció tagjai is jelen vannak a sokat publikálók táborában, mint például Gyémánt Richárd (ELTE ÁJK, egyetemi tanársegéd), illetve Tóth Géza (PhD, a KSH-ban tanácsos), ők egyenként 6–6 alkalommal járultak hozzá a folyóiratban a hazai területi kutatások jobbításához. Nem szabad azonban elfeledkeznünk a szakma KSH-beli szaktekintélyéről, Faluvégi Albertről (KSH, statisztikai tanácsadó), aki 7 publikációval rendelkezik. Az elmúlt 5 évben öt alkalommal Sipőcz Balázs (KSH, vezető-tanácsos, szakfordító), valamint Lakatos Miklós (a KSH főosztályvezető-helyettese, jelenleg a Statisztikai Szemle főszerkesztője) publikált írásokat. A szakma további vezető kutatói közül négy alkalommal Horváth Gyula (az MTA doktora, a Regionális Kutatások Központjának főigazgatója), Erdősi Ferenc (az MTA doktora, az RKK tudományos tanácsadója), Nikodémus Antal (Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, főosztályvezető-helyettes), Marosi Lajos (a Területi Statisztika felelős szerkesztője), valamint Berta Györgyné (KSH Veszprémi Igazgatóság, osztályvezető) közölt hosszabb-rövidebb tanulmányokat (2. ábra). 2. ábra A szerzők száma publikációik mennyisége szerint, 2002–2006

Az adott mennyiségű cikket publikált személyek száma

250 200

194

150 100 33

50

9

5

2

5

5

6–14

0 1

2

3 4 A publikációk száma

Ha az Olvasó összeadja az egy, két, három … tizennégy cikket publikált szerzők számát, 248 személyt kap eredményül. „De hiszen a cikkek száma volt 248!” – mondhatja. Márpedig, ha egyes szerzők több cikket is írtak, akkor az várható, hogy kevesebb szerző van, mint publikáció. Igen ám, de nemcsak többcikkes szerzők fordulnak elő, hanem többszerzős cikkek is! Ebből meg az következne, hogy kevesebb a publikáció, mint a szerző. A két körülmény kölcsönhatásából a Területi Statisztika vizsgált évei alatt véletlenül ugyanaz a szám adódott a cikkekre és a szerzőkre: 248. A 248 cikk döntő többsége (84%-a) egyszerzős, a maradék 16%-on osztoznak a két-, három- vagy akár négyszerzős írások. A hivatkozott személyek és a hivatkozások száma

A 248 cikk közül legalább egy, kifejezetten személyre irányuló hivatkozással kereken 100 tanulmány rendelkezik, a fennmaradó 148 nem. Ennek részben az az oka, hogy a Közlemények rovat tanulmányértékű cikkeit sok esetben a KSH munkatársai írták, akik „belső” anyagból dolgoztak, így nem tüntettek fel irodalomjegyzéket az írásmű végén. Értelemszerűen a könyvismertetések sem tartalmaznak hivatkozásokat.

382

LIESZKOVSZKY JÓZSEF PÁL

Az első két rovatban is előfordult, hogy nem találkoztam hivatkozással, mert a szerzők kutatási anyagot ismertettek (például Cséfalvay–Nikodémus: Ipari parkok Magyarországon), vagy a cikk a szerző személyes hozzászólása volt egy témához (Kovács Tibor: Prológ a statisztikai kistérségi területbeosztás felülvizsgálatához), amelyek esetében érthető, hogy irodalomjegyzéket nem közölnek; továbbá 3 cikk folytatásos, azaz a második, befejező rész után található a felhasznált művek jegyzéke. Volt olyan is, hogy a szerző kizárólag statisztikai adatokkal dolgozott (de azok forrását feltüntette). A két megemlékező számban (Kovács Tiborról és Kőrösy Józsefről) gondolatébresztő és emlékező jellegű írások szerepelnek zömmel, értelemszerűen ezekhez sem tartozik hivatkozás. Az előbbiekből adódóan 100 tanulmányt vizsgáltam meg abból a szempontból, hogy a szerzők kikre hivatkoztak, és kikre történt a legtöbb hivatkozás. A 100 tanulmány összesen 1170 hivatkozást tartalmaz, aminek egyötöde idegen nyelvű. A legtöbbet hivatkozott személy Nemes Nagy József volt (44 hivatkozás), őt követi Faluvégi Albert (35 hivatkozás), Rechnitzer János (33 hivatkozás), majd Lengyel Imre (28 hivatkozással), Kovács Tibor (26 hivatkozás), Horváth Gyula (21 hivatkozás), Enyedi György (18 hivatkozás), Erdősi Ferenc (15 hivatkozás), Pálné Kovács Ilona (14 hivatkozás). A többi szerző és szerzőpáros 1–8 hivatkozással rendelkezik. Nemes Nagy József esetében a 44 hivatkozás 23 cikkben szerepelt. Ezek közül 2 cikkben, öt esetben hivatkozott saját magára. A többi 38 hivatkozás összesen 21 cikkben szerepel, de nem 21 személytől, hanem csak 20-tól, mert Tóth Géza 3 tanulmányában is hivatkozott rá. A leginkább emlegetett műve A tér a társadalomkutatásban c. könyve, erre 6 különböző szerző 6 cikkben hivatkozott. További fontos hivatkozott művei: A regionális gazdasági fejlődés összehasonlító vizsgálata, az Akadémiai Kiadó 1987-es könyve (4 hivatkozás), valamint a „tanítványokkal” (Jakobi–Németh) közösen írt A jövedelemegyenlőtlenségek térségi és jövedelemszerkezeti összetevői című cikk a Statisztikai Szemle 2001/10–11. számában, amelyre 3 hivatkozás történt (egyik saját). Dusek Tamás és Németh Nándor hivatkozott Nemes Nagy Józsefre egy cikken belül legtöbbször, 4-4 alkalommal. Faluvégi Albert 35 említésének közel fele saját cikkeiben található. A többi 17 hivatkozás alapján A magyar kistérségek fejlettségi különbségei című írása (Területi Statisztika, 2000. július) a legsikeresebb, 5 hivatkozással. Ezenkívül még a Területfejlesztés kedvezményezett térségei és települései (Területi Statisztika, 1998. március), valamint A területi statisztikai adatbázisok kialakulása, helyzete, fejlesztési lehetőségei című cikkére (Területi Statisztika, 2002. július) történt 2-2 hivatkozás. Faluvégi Albertre 9 más személy hivatkozott, ebből Nemes Nagy József kétszer. A szerző három alkalommal hivatkozott magára, s előfordult, hogy egy cikken belül többször is. Rechnitzer Jánosra 33 alkalommal történt hivatkozás, ebből egy a kvázi önhivatkozás (mivelhogy társszerzőként írta Csizmadia Zoltánnal és Grosz Andrással: A magyar városhálózat tudásalapú megújító képessége az ezredfordulón). A szerzőre – az előbb említett háromszerzős cikken kívül – 21 műben hivatkoztak, melyek szerzői között elismert kutatók (Horváth Gyula, Nemes Nagy József) ugyanúgy képviseltetik magukat, mint a fiatalabb generáció tagjai (Bajmócy Péter, Salamin Géza, Patik Réka stb.) Rechnitzer legtöbbet hivatkozott műve a Területi stratégiák című tankönyv, amire 6 hivatkozás érkezett – egyik közülük a háromszerzős önhivatkozás, a további 5 említés pedig Horváth Gyulától, Faluvégi Alberttől, Lengyel Imrétől, Lukovics Miklóstól és Salamin Gézától származik. További műveire, a Lengyel Imrével társszerzőként írt Regionális gazdaságtan tankönyvre 3 hivatkozást, a Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához és a Szétszakadás vagy felzárkózás – A térszerkezetet átalakító innovációk címűekre 2-2, valamint a Dőry Tiborral társszerzőként írt Regionális innovációs stratégiák című műre 3 hivatkozást számoltam össze. Megfigyelhető, hogy az előzőekben említett kutatók közül Rechnitzer János írt legtöbbször társszerzőként cikket, leginkább az MTA RKK NYUTI munkatársaival karöltve (összesen 7 különböző társszerzős hivatkozott cikke szerepel a Területi Statisztika elmúlt 5 évfolyamának számaiban). Társszerzői: Csizmadia Zoltán, Dőry Tibor, Grosz András, Hardi Tamás, Kocsis Zsolt, Lados Mihály és Lengyel Imre voltak. Lengyel Imre 28 hivatkozást tudhat magáénak. Ebből 9 az önhivatkozás, amelyek mind egy cikkben találhatók meg (és a rá irányuló, egy cikkben előforduló hivatkozások száma is ebben a cikkben a legnagyobb). A fennmaradó 19 hivatkozás 9 cikkben összpontosul (9 személy által). Lengyel Imre cikkeit általában többször is említették, kevés olyan művével találkoztam a feldolgozás során, amire csak egyszer hivatkoztak volna. A legtöbbet hivatkozott műve a Verseny és területi fejlődés: térségek versenyképessége Magyarországon, 5 alkalommal hivatkoztak rá (ezek közül egyszer ő maga). További hivatkozott alkotásai: A regionális versenyképességről (megjelent a Közgazdasági Szemle 2000/12. számában) (4 hivatkozás), továbbá a Rechnitzer Jánossal társszerzőként írt tanulmány – A városok versenyképessége – Magyarország területi

A TERÜLETI STATISZTIKA CITÁCIÓS LISTÁJA, 2002–2006

383

szerkezete és folyamatai az ezredfordulón című könyvben (3 hivatkozás). Az ugyancsak Rechnitzer Jánossal társszerzőként írt Regionális gazdaságtan tankönyvre 3 hivatkozás történt. Lengyel Imrére is – Nemes Nagy Józsefhez hasonlóan – a tanítványai hivatkoztak legtöbbször; Patik Réka öt, Lukovics Miklós négy alkalommal. Az előbbiekhez hasonlóan Lengyel Imre hivatkozói között is megtalálhatjuk Nagy Erikát, valamint Tóth Gézát. Kovács Tiborra, a Területi Statisztika elhunyt főszerkesztőjére az elmúlt 5 évben 13 különböző tanulmányban 26 hivatkozás történt. (Nem számoltam bele a Kovács Tibor-emlékszám cikkeit, amelyekben magáról a főszerkesztőről mint személyről írtak, hisz ezekben a megemlékező cikkekben nem szerepelt hivatkozás rá.) Ebből a 13 tanulmányból 2-ben (az egyiket Kovács Tibor egyedül, a másikat társszerzőként írta) 3 önhivatkozás szerepel. A fennmaradó 11 tanulmányban 10 különböző személy hivatkozott rá (Horváth Gyula két alkalommal is ugyanarra – A megye gazdaságának átfogó jellemzése: az ágazati kapcsolati mérlegszámítások eredményei Vas megyében című, a Területi Statisztika 1973/2-es számában szereplő 3 szerzős Kovács Tibor-műre hivatkozik). Kovács Tibor gyakrabban hivatkozott műve a Területi Statisztika 2002 májusában megjelent számában található: Prológ a statisztikai kistérségi területbeosztás felülvizsgálatához, ami nem is tanulmány, hanem a szerző véleménye a statisztikai kistérségekről. Erre hárman hivatkoztak, mind KSH-munkatársak (Dobosi Emilia, Faluvégi Albert, Hajdú Bertalanné). Hasonlóképpen gyakran említett Kovács Tibor-írás A településhálózat fejlődése 1960 és 1980 között című, amely a Bartke István által szerkesztett, A területfejlesztési politika Magyarországon című könyvben kapott helyet. Erre 3 hivatkozás érkezett, Horváth Gyula és Dobosi Emilia utalt rá. Horváth Gyula 21 hivatkozást tudhat magáénak, ebből 10 önhivatkozás, 3 különböző cikkben. Horváth Gyulára 7 személy hivatkozott 8 műben (Szegvári Péter kétszer is). Leginkább hivatkozott műve az Európai regionális politika című könyv, amire 4 külső hivatkozást és 2 önhivatkozást lehet összeszámolni. A Regionális támogatások az Európai Unióban című műre három hivatkozás szerepel, ebből egy önhivatkozás, kettő pedig Szegvári Pétertől két különböző cikkben. (Horváth Gyula társszerzőként csak három alkalommal szerepel, kétszer Pálné Kovács Ilonával.) Enyedi Györgyre 12 tanulmányban 9 szerző hivatkozik 18 alkalommal (Horváth Gyula 3 különböző cikkében). A leginkább hivatkozott Enyedi-mű az 1996-ban megjelent Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában című könyv, amelyre 4-szer hivatkoztak. Legtöbbet Horváth Gyula hivatkozott rá, 7 esetben. Enyedi Györgynek – korából kifolyólag – sok régebbi művére is hivatkoztak, mivel azok mind időtállóak, és sok változatlanul érvényes tény szerepel bennük. Mivel Enyedi György az elmúlt 5 évben nem szerepelt a Területi Statisztika szerzői között, így saját magára való hivatkozás sem fordulhatott elő. Erdősi Ferencre 15 hivatkozást találtam, amelyeknek közel a fele önhivatkozás. Ezenkívül 5 tanulmányban szerepel hivatkozott szerzőként, 4 személy által (Tóth Géza kétszer utalt rá). Egyik művére, az Európa közlekedése és a regionális fejlődés címűre 2 alkalommal hivatkoztak. Erdősi Ferenc esetében azért is lehet magas az önhivatkozások és kevés a hivatkozások száma, mivel igencsak interdiszciplináris, nagytérségi kérdéseket taglal, amelyek nem minden esetben esnek egybe a folyóirat profiljával; ezzel szemben más olyan tudományos lapokban is feltűnik, amelyekben a Területi Statisztika szerzőiből kevesen (például a Közlekedéstudományi Szemlében). Pálné Kovács Ilonára 14 alkalommal hivatkoztak 9 különböző műben. Legtöbbet említett önálló alkotása a Regionális politika és közigazgatás című, valamint a Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón című tanulmánykötetben megjelent Régiók Magyarországa: utópia vagy ultimátum? című munkája. Ezekre egyenként 3-3 említést számoltam össze. Legtöbbször Horváth Gyula hivatkozott rá (öt alkalommal). Idegen nyelvű hivatkozások

A hivatkozott szakirodalom döntő többsége, 80%-a magyar nyelvű, a többi szinte kizárólag angol, néhány esetben román. A legtöbbet hivatkozott alkotó Michael E. Porter, azonban a legtöbbször meghivatkozott műve magyarul is megjelent (Regionális üzletági központok – a verseny új közgazdaságtana címmel). Kifejezetten idegen nyelvű anyagra általában egy-egy hivatkozás érkezett, egy szerzőre ugyan többször is hivatkoztak, de egy szerző azonos alkotására egynél többször csak ritka esetben. A legtöbb külföldi szerzőre való hivatkozással Horváth Gyula és Lengyel Imre műveiben találkozhatunk.

384

LIESZKOVSZKY JÓZSEF PÁL

A tárgyszavak, azaz miről is írnak a szakemberek?

A vizsgált 30 szám 131 cikkéhez adtak meg tárgyszavakat. (Az ok hasonló, mint a hivatkozásoknál: a Közlemények fejezetek egyes cikkeihez, a könyvismertetésekhez, illetve egyes folytatásos témájú nagytanulmányokhoz nem tartoznak tárgyszavak). A 131 cikkben összességében 806 tárgyszó található. A folyóirat profiljába tartozó „kistérség” 25 alkalommal, a „régió” 23, a „területfejlesztés” 19, a „megye” 10 esetben fordul elő önálló szóként vagy szókapcsolatban. Az összes tárgyszóhoz viszonyítva a legtöbbet szerepelt „kistérség” is igen csekély súlyt képvisel (3,1%). Meglepő, de bizonyos szófordulatok, mint például a regionális tudomány, a településfejlesztés, a térszerkezet csak néhány alkalommal fordulnak elő. Összegzés

A Területi Statisztika folyóiratban Faluvégi Albert, Horváth Gyula és Kovács Tibor azok a szerzők, akik az elmúlt öt évben nemcsak sokat publikáltak, hanem a legtöbbet meghivatkozottak táborában is megtalálhatók. A sokat publikáló, de kevés hivatkozással rendelkező szakemberek általában vagy a fiatalabb tervezésiregionalista generáció tagjai (Gyémánt Richárd, Tóth Géza), vagy olyan témában írtak a lapban, amelyek kuriózumnak számítanak. (Több olyan cikk is előfordult, amelyek igencsak egyedi témájúak, például Fritz János: A tejpiaci problémák gazdasági háttere a Dél-Dunántúlon, vagy Heizler József: Tűzoltás, műszaki mentés, biztonság című cikke.) A kevés publikációval, de annál több hivatkozással rendelkező személyek általában az idősebbek közül kerülnek ki (Enyedi György), kivétel ez alól Erdősi Ferenc, aki idősebb kora ellenére kutat, és aktívan publikál különböző folyóiratokban. Megfigyelhető, hogy a folyóiratban a klasszikus társadalomföldrajzi vonulatot követő kutatók (Dövényi Zoltán, Kovács Zoltán, Mészáros Róbert) nemhogy nem publikálnak, de kevesen is hivatkoznak bármelyik munkájukra. Tudományos iskolát létrehozó professzorokra hivatkozó tanítványok nem annyira markánsan jelennek meg a hivatkozók táborában, azonban kisebb körök így is kirajzolódnak (például Nemes Nagy József vagy Rechnitzer János körül). Kulcsszavak: Területi Statisztika, hivatkozások, publikációk, citációs lista, hivatkozási lista.

Resume In this paper articles published in Regional Statistics periodical between 2002-2006 have been worked up. Our aim was to survey who the most productive authors in this period were, which authors referred to other works, who use international sources to their paper. The survey showed, that Albert Faluvégi, Gyula Horváth and Tibor Kovács were the most productive authors in the last 5 years, and they were also most often referred to . Other authors, who frequently publish, but are rarely referred to, belong to a younger generation of planningregional experts (Richárd Gyémánt, Géza Tóth) . Those authors, who publish less frequently, but are most often referred to belong to the older generation (György Enyedi), with the exception of Ferenc Erdősi, who is a very active author of articles to several journals, despite his elderly age. It can be observed that researchers belonging to the classic socio-geographical trend (Zoltán Dövényi, Zoltán Kovács, Róbert Mészáros) not only write articles less frequently, but they are seldom referred to as well.

*** A szerkesztő megjegyzése: Örömünkre szolgált, hogy a fenti cikk nem megrendelésre készült, hanem „önszorgalomból”. Talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy egy érdektelen folyóiratnak a szerző nem szentelt volna ennyi figyelmet. Ami pedig tanulságként az írásból levonható, azt levonjuk. M. L.

KORMOS ZOLTÁN

Ha tér, akkor egyenlőtlenség – de lehetne szakadék nélkül? Beszámoló egy konferenciáról A Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Szakosztálya „Területi egyenlőtlenségek” címmel szakmai konferenciát és tisztújító közgyűlést tartott 2007. június 6-án. Sándor István, a szakosztály elnöke megnyitójában elmondta, hogy a konferencia témájának ötletét a „Területi egyenlőtlenségek a … régióban” című készülő kiadványsorozat adta. (A pontozás helyére értendő egy-egy régiónév.) Ezt követően Szemes Mária alelnök köszöntötte a résztvevőket. A megnyitó után elsőként Sára János, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást „A területi különbségek mérséklését szolgáló állami intézkedések” címmel. A területfejlesztési politika fő feladatának nevezte az ország kiegyensúlyozott és fenntartható területi fejlődésének megteremtését, és a területi lemaradás mérséklését. Ezt szolgálják az Országos területfejlesztési koncepció, az Új Magyarország fejlesztési terv regionális operatív programjai, valamint a viszonylag új tartalmú, az Európai Unió által támogatott határ menti és transznacionális együttműködési programok. Az előadó elmondta, hogy az Országgyűlés hamarosan dönt a kistérségek kedvezményezettség szempontjából történő besorolásának új feltételrendszeréről, amely alapján a leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatása meghatározható. Az új rendszerben nő a társadalmi-szociális szempontok, és csökken a gazdasági, infrastrukturális, foglalkoztatási szempontok súlya. Az utóbbi években jelentősen nőtt az európai uniós források aránya a hazai támogatási rendszeren belül. Sára János hangsúlyozta, hogy a tisztán hazai fejlesztési eszközöket azon célterületekre indokolt fókuszálni, amelyeket az unió nem támogat. Az előadó végül a nemzeti fejlesztéspolitikában erősödő városi dimenzióra hívta fel a hallgatóság figyelmét. Hiszen a városokban él az unió lakosságának közel 80%-a, Magyarországon pedig több mint 67%-a. Ennek ellenére a területfejlesztésnek a kistelepülésekkel, a falvakkal és a tanyákkal is foglalkoznia kell. Magyarországnak együttműködő, kiegyensúlyozott településhálózatra van szüksége. Ennek érdekében dolgozzák ki az országos településhálózat-fejlesztési koncepciót. Szirmai Viktória és Szépvölgyi Ákos „Nagyváros-térségi társadalmi egyenlőtlenségek” című előadása arra kereste a választ, hogy mi a kapcsolat a nagyvárosi tér stratégiai jelentősége és versenyképessége, valamint az ilyen tér társadalmi egyenlőtlenségei között. Az előadás kiindulópontja az volt, hogy a gazdasági verseny és a globalizáció hatására erősödtek a városcentrumok és a környékek, illetve a belső övezeten belüli társadalmi egyenlőtlenségek, s ez akadályozza a versenyképességet is. Az előadás első része áttekintette az európai fő városfejlődési és társadalmi szerkezeti trendeket és ezek következményeit. Felhívta a figyelmet az európai gazdasági-társadalmi folyamatok városi koncentrációjára és a kelet-közép-európai nagyvárosi fejlődés felgyorsulására, valamint az ehhez kapcsolódó egyenlőtlenségek növekedésére. Kiemelte továbbá az éles regionális egyenlőtlenségek meglétét, különösen a metropoliszok és a válságban lévő ipari városok, kisebb városok, hanyatló vidéki térségek, központi régiók és egyéb régiók között. Az előadás második részének legfontosabb megállapítása, hogy a város-térségi térbeli társadalmi szerkezet közelít a nyugat-európai modellhez. Jellemző a területi egyenlőtlenségek növekedése és az agglomerálódási folyamat közötti egyértelmű összefüggés, a magasabb társadalmi státusúak nagyvárosi koncentrációja, amellyel párhuzamosan városkörnyéki jelenlétük is számottevő. Nemes Nagy József „Hazai területi egyenlőtlenségek nemzetközi tükörben” című előadásából a hallgatóság megtudhatta, hogy ha a világ népességének eloszlását a jövedelemszint szerint vesszük szemügyre, hazánk (és a környező országok) „atipikusak”, vagyis a világ népességének nagy többsége vagy nálunk jóval szegényebb vagy jóval gazdagabb térségekben él. A regionális tagoltság szempontjából az ország jellemzően átmeneti helyzetben van, az elmúlt másfél évtized folyamán magasra szökött fejlettségi tagoltság (amelynek magja a főváros–vidék duál), mára megmerevedett. Kérdés, vajon milyen hatásokra indulhat meg egy kiegyenlítődési

386

KORMOS ZOLTÁN

fordulat? Vagy marad az a fejlődési forgatókönyv, hogy az ország ugyan „átlagmutatóit” tekintve felzárkózik Európa fejlett térségeihez, de mindez egy nagyon erős társadalmi és területi tagoltsággal párhuzamosan történik? Az előadás a fenti relációkat széles körű nemzetközi területi statisztikai információk elemzésével igazolta, vetítette előre. Novák Géza és Papdi Ákos előadása „Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban” címmel a tagországok és a régiók között meglévő egyenlőtlenségeket érzékeltette a leggyakrabban használt gazdasági mutatók segítségével. Az előadók bemutatták, hogy a 2004-es és a 2007-es bővítéssel minden korábbinál nagyobbra nőttek a területi egyenlőtlenségek az EU-ban. Előadásuk végén kiemelték, hogy az EU regionális és kohéziós politikája komoly pénzeszközöket biztosít a területi különbségek csökkentésére, amelyekkel az új tagországoknak élniük kell. Bálint Lajos előadása a középkorú népesség 1980–2005 közötti halandósági viszonyait taglalta a jelenleg érvényes hazai kistérségi lehatárolás szerint. A vizsgált időszak több szakaszra bontható. A nyolcvanas években a területi különbségek mérsékeltnek bizonyultak. A transzformációs válság hatására addig soha nem látott különbségek formálódtak. A mortalitási krízis lezárulásával a területi különbségek is mérséklődtek. Néhány év javuló tendenciája után a kilencvenes évek végétől újra a területi polarizálódás vette kezdetét, dacára annak, hogy a 30–64 éves népesség életkilátásai érdemben javultak ugyanezen időszak alatt. A területi egyenlőtlenségek növekedését a kistérségi standardizált halandósági ráták relatív szórása és a területi autokorreláció nagyságának növekedése is alátámasztja. Az előadásokat követően a hallgatóság feltehette kérdéseit, illetve hozzászólhatott. Elsőként dr. Novák Zoltán utalt a várossá nyilvánítás problémáira. „Mikor tudunk objektív mércét felállítani?” – tette fel a költőinek szánt kérdést. Sára János válaszában a megoldást a városok egyes szintjeinek megkülönböztetésében látta. Szirmai Viktória problémaként vetette fel, hogy alig állnak rendelkezésünkre várostérségi adatok. Faluvégi Albert javasolta, hogy használják fel a kutatásokhoz az uniós nagyvárosi statisztika, az Urban Audit eredményeit. Végh Zoltán alelnök zárszavában kiemelte az elemző munka fontosságát és értékét, ami lehetővé teszi, hogy ne csak egyszerűen adatokat közöljön a hivatal. A fiatal munkatársak felkészültsége optimizmusra ad okot abban a tekintetben is, hogy továbbviszik Kovács Tibor életművét – mondta. Ezt követően a konferencia átalakult tisztújító közgyűléssé. A közgyűlés levezető elnöke, dr. Novák Zoltán felkérte Sándor Istvánt az elmúlt három év munkájának értékelésére. Beszámolójában a szakosztályelnök elmondta, hogy a három év alatt három konferencia keretében húsz előadás hangzott el. Ezeken mintegy 220 fő vett részt, szélesítve a területi statisztikával foglalkozók látókörét. A rendezvények, melyekre külső szakértőket is meghívtak, a publikációkhoz is segítséget nyújtottak. A szakosztály létszámának megőrzéséhez a KSH központjából és igazgatóságairól is várnak új tagokat. Kiemelte a jó együttműködést a Területi Statisztika folyóirattal, melynek keretében a Kovács Tibor emlékpályázatra is kiváló munkák érkeztek. Hiányolta viszont a regionális munkacsoportüléseket. Végül köszönetét fejezte ki az alelnököknek és Juhászné Hantos Évának a konferenciák megszervezéséért. Novák Zoltán köszönetet mondott a szakosztály vezetésének, hiszen a korábbiaknál nehezebb körülmények között végezték munkájukat. Javaslatot tett két, területi elven szerveződő munkacsoportra, amelyek között a Duna lenne a választóvonal. A közgyűlés a Területi Statisztikai Szakosztály elnökévé Sándor Istvánt, alelnökeivé Szemes Máriát és Végh Zoltánt újraválasztotta. A titkári feladatok ellátására ismét Juhászné dr. Hantos Éva kapott megbízást. *** A konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát a Területi Statisztika következő számaiban publikáljuk, a kéziratok beérkezésének sorrendjében.

Új munkák a területfejlesztés témakörében

Bevezetés a terület- és településfejlesztésbe A területfejlesztés földrajzi alapjai Területfejlesztés a gyakorlatban Három új kiadvánnyal gyarapodott a terület- és településfejlesztés kérdéseit tárgyaló szakirodalmi forrásmunkák köre. A címben jelzett munkák a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszékén készültek, a pécsi Lomárt Kiadó jelentette meg őket. A kötetek megjelenését a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program keretében az Európai Unió támogatta. A kiadványok a terület- és településfejlesztés egyetemi oktatását szolgálják. A Bevezetés a terület és településfejlesztésbe című kötet tíz tanulmányt tartalmaz. A kötetet írta és szerkesztette László Mária és Pap Norbert. Mind a ketten PhD-fokozattal rendelkeznek, egyetemi docensek. A terület- és településfejlesztés társadalompolitikai aspektusait tárgyaló írás jogosan állapítja meg, hogy: „A mai magyar terület- és településfejlesztés szemléletében erősen közgazdasági és műszaki meghatározottságú, azaz szűk szempontrendszer szerint végiggondolt, sokszor voluntarisztikus. A célkitűzéseket illetően nagyon leegyszerűsített absztrakcióban gondolkodik, hiányzik a környezeti, földrajzi igényesség a tervezésből és a végrehajtásból. Ebből fakadóan is pazarló, és kevéssé, vagy csak kivételesen hatékony.” A szerzők kiemelik a társadalmi konszenzus szerepét. Szerintük ez ott jön létre, ahol erősödik a gazdasági, szociális és területi kohézió, és létrejön annak gazdasági, politikai és kulturális feltételrendszere. Legfontosabb összegző véleményük: a terület- és településfejlesztésnek „nem csupán érdek-, de értékvezérelt folyamatnak kell lennie, ha pozitív társadalompolitikai szerepet akar betölteni”. A területfejlesztés eszközrendszerével foglalkozó munka először bemutatja a regionális politika eszközeit, majd részletesen tárgyalja a magyar területfejlesztés speciális eszközrendszerét: többek között a területfejlesztés jogi, pénzügyi eszközeit, a vállalkozási övezeteket, az ipari parkokat, bizonyos egyedi nagyberuházásokat. A második tanulmány a terület- és településfejlesztés intézményrendszerét mutatja be. Bevezetőjében az intézményrendszert létrehozó törvényi szabályozással foglalkozik. Külön tárgyalja az országos,

a regionális, a megyei, a kistérségi és a települési szint intézményeit. Gondolkodásra ösztönöz a megállapítása: „Míg Magyarországon ma a területfejlesztés törvényileg meghatározott, kiépített eszközés intézményrendszerrel rendelkezik, addig a településfejlesztés igazából ezek közül egyikkel se: a szakma által régóta sürgetett települési, településfejlesztési törvény nem született meg. Ennek ellenére a településfejlesztés létező gyakorlat”, amely „a fejlesztési politika eredményeit a települési szinthez kapcsolja”. Önálló tanulmány elemzi a településfejlesztés cél- és eszközrendszerét, amely a településfejlesztés fogalmát „komplex társadalmi-gazdasági, műszaki környezetalakító, -rendező tevékenységként” határozza meg. A munka – súlyának megfelelően – kiemeli az önkormányzatiság és a településfejlesztés összefüggését. Ezzel kapcsolatos következtetése: „Az önkormányzatiság továbbfejlesztésének célja, lényege a településsel való törődés erősítése, elmélyítése.” Felettébb érdekes témát tárgyal új megközelítésben a következő tanulmány: a motivációkat a terület- és településfejlesztésben. Elsőként a gazdasági cselekvés motivációit vizsgálja, majd részletesen elemzi a területfejlesztési partnercsoportok motivációit, a kormányzatét, az önkormányzatokét, a magánszféráét stb. Jelentőségének megfelelően tárgyalja a motiváció és a menedzsment kapcsolatát a helyi hatalom, a decentralizált intézmények, a közösségi mozgalmak oldaláról, valamint az állami működés részeként. Áttekintést ad a területi szintek motivációiról a rövid és hosszú távú szemléletben. Következtetése: „egyre nagyobb a jelentősége a motiváció szempontjából is a társadalmi nyilvánosságnak, az ellenőrzésnek, a monitoringnak.” A területfejlesztésben betöltött jelentőségének megfelelően foglalkozik a kistérség témájával a tanulmánykötet két munkája. Az egyik írás az információs korszak kihívásai szempontjából tárgyalja a témát. Megállapítása: „a kistérségeknek információstársadalom-stratégiákat kell kidolgozniuk, ezek megvalósítását segíteniük, szorgalmazniuk kell, és a nevezett képességeket ki kell fejleszteniük.” A másik tanulmány a kistérségek szerepét és jelentőségét mutatja be. Alapos áttekintést ad a kistérségek helyéről, szerepéről a magyar területfejlesztés rendszerében. Részletesen foglalkozik a kistérségi társulások kérdéseivel. Helytállóak ezzel kapcsolatos kritikai megjegyzései: „A társulások

388 létrejöttének (helyi) politikai akadályai vannak.” Továbbá „a városi–községi kapcsolatok is nehezen szerveződnek. Hiányzik az állami és magánszektor együttműködése is. A partneri kapcsolatokban „csak kivételesen vesznek részt magánvállalatok és civilszervezetek”. A területfejlesztési tervezést vizsgáló tanulmányban megfogalmazott jogos kritikák kellő figyelmet érdemelnek. „A magyar társadalom – írja Pap Norbert –, és azon belül a magyar szakmai kultúra hozzáállása a tervezéshez, területi tervezéshez meglehetősen ambivalens. Nem is vesszük túl komolyan. A tervezés társadalmi legitimációja ma alacsony” – vélekedik a szerző. Nagy ívű, magvas mondanivalójú tanulmány mutatja be az innováció szerepét a területfejlesztésben. Lényeges megállapításai: „A versenyképességi központokban, urbánus térségekben az innováció szerepe kiemelkedő, hiszen a gazdasági megújulás, növekedés alapját képezi”. Viszont „a rurális térségekben az innováció szerepe jellegében más. Nem a ’high tech’, hanem a ’low tech’ útját járja, főként pedig a szolgáltatások hatékony működtetésére irányul.” A kötet utolsó munkája a gazdasági integrációs sémákat vizsgálja a területfejlesztésben. Bemutatja főbb jellemzőiket, elemzi – többek között – a területfejlesztés történetének hatását, az 1990 utáni változásokat, a gazdasági koordináció sajátosságait a hazai területfejlesztésben. A tanulmány leglényegesebb következtetései közé tartozik, hogy a területfejlesztésben „az elmúlt években a legnagyobb hangsúlyt éppen a területi szereplők együttműködésének ösztönzése kapta, vagyis a koordináció a szereplők között.” Feltétlen említést érdemelnek azok a munkatársak, akik László Mária és Pap Norbert munkáját segítették: Bucher Eszter, Pirisi Gábor és Sitányi László. A területfejlesztés földrajzi alapjait tárgyaló kötet szintén tíz tanulmányt ad közre. A munkát Pap Norbert szerkesztette. Egy rövid, igen tartalmas írás a földrajzi teret és jellemzőit foglalja össze Pap Norbert tollából. Bemutatja a nagy földrajzi gondolatrendszerek térfelfogását, s ezeket három irányzat köré csoportosítja: a tájelmélet, a gazdasági körzetesítés és a központi helyek elmélete köré. Ezt követően napjaink Magyarországának néhány élő térkategória-rendszerét elemzi és értékeli. Széles körű kitekintésen alapuló, nagyobb terjedelmű Hajdu Zoltán tanulmánya, A terület- és településfejlesztés története. Bevezetőjében a szerző az államoknak a területiséghez és a településekhez

KÖNYVISMERTETÉS való, történetileg változó viszonyát jellemzi. Bemutatja a terület- és településfejlesztés tudományos megalapozását, iskoláit. Értékeli e tevékenység helyzetét, fejlődését a két világháború között, 1945 után az USA-ban, néhány európai országban és Magyarországon, majd az Európai Gazdasági Közösség regionális politikájával foglalkozik. A földrajzi nihilizmus, a földrajzi determinizmus és a földrajzi posszibilizmus kérdéseit önálló tanulmányban foglalja össze Hajdu Zoltán. Többek között megállapítja: „A földrajzi környezet és a társadalom fejlődésének, egymáshoz való viszonyának, kölcsönkapcsolatának, hatásmechanizmusának értelmezése az egyetemes emberi és filozófiai gondolkodás történetének egyik fő vonulatát jelenti”…”A magyar földrajztudomány sok tekintetben követő, utánzó tudományként fogalmazható meg a kialakulásától kezdve. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi földrajztudományban megjelent elméleti megközelítések, váltások hosszabb-rövidebb idő után szinte kivétel nélkül megjelentek a magyar földrajzban is”. Hajdu Zoltán harmadik írása az emberiség nagy környezetátalakító törekvéseit vizsgálja. Bemutatja a természet átalakításának történeti folyamatait, nemzeti és nemzetközi összefüggéseit. Ez utóbbit illetően ír a természetátalakítás kínai sajátosságairól, a hollandok tengerpart-átalakító tevékenységéről, az USA természetátalakító tevékenységének főbb vonásairól. Röviden kitér a természetátalakítás sztálini terveire. A szerző szavaival „a nagy magyar átalakítás” a 19. századtól 1914-ig terjedő időszakot öleli fel. A „kis magyar átalakítás” a múlt század ötvenes évei első felének politikai törekvéseihez kapcsolódik. Tóth József professzor a kötetbeli írásában a lokalitás és globalitás kérdéseiről fejti ki véleményét. Bevezetőül három elméleti megfontolást fogalmaz meg: a termelőerők fejlődésének ágazati és területi aspektusáról, a földrajzi környezet és a társadalmi-gazdasági környezet értelmezéséről, a fizikai és társadalmi-gazdasági tér kapcsolatáról. Következtetéseiben így fogalmaz: „A globalitás és lokalitás egymástól elszakíthatatlan fogalompárt alkot. …A globalitás úgy válik számunkra egyre fontosabbá, hogy a lokalitás semmit sem veszíthet jelentőségéből. …A regionalitás jelentőségének felismerése, fogalmi tisztázása… a lokalitás újraerősítésének is fontos eszköze lehet”. Szabó-Kovács Bernadett A környezeti változások hatása a társadalomra Magyarországon című tanulmánya korrekt szakmai áttekintést ad választott témájáról. Erénye annak bemutatása, hogy a környezet állapotának változása hogyan hat a társadalom működésére. Tárgyalja az ökológiai mozgalmakat,

KÖNYVISMERTETÉS azok szerepét, a környezetvédelem érvényesülésének folyamatát. Írásának összegzésében hangsúlyozza, hogy az EU-hoz történt csatlakozásunk valamennyi társadalmi-gazdasági tevékenységünk környezetszempontú átgondolását szükségessé teszi. Reményi Péter munkájában tárgyszerű, részletes és információgazdag áttekintést ad az európai területfejlesztési dokumentumokban szereplő nagy térségekről. Tárgyalja a fontosabb európai területfejlesztési dokumentumokat és hálózatokat, majd bemutat több európai régiót (többek között a baltitengeri régiót, a közép-európai, adriai, dunai, délkelet-európai régiók térségeit, az északi perifériát, a délnyugat-európai régiót). Pap Norbertnek A területfejlesztés területi keretei Magyarországon című tanulmánya két alapvető problémát tárgyal: Magyarország regionális tagozódását és a kistérségek tipológiáját. Ezt megelőzően szól röviden a Kárpát-medencéről mint a területfejlesztés keretéről. Érdemes idézni a szerző lényeges következtetésit: „A magyar térstruktúrában a középszint, a területi igazgatás funkcióját a megye látta el az elmúlt ezer évben, és immár kultúrtörténeti örökségünk részévé vált”… „A jelenlegi törekvések a hétrégiós területi rendszert preferálják. Ezek földrajzi kereteit se a valós térstruktúrák, sem pedig a hagyományok nem igazolják, a helyi társadalom nem igazolja vissza.” Másik megoldás lehet a szerző szerint… „az eddigi hagyományok követésével a jelenlegi megyék korrekciója, részben fúziókkal. Mellette az akut válságba került térségek problémáinak kezelésére alkalmi programrégiókat lehet kialakítani. Kőszegfalvi György és Pap Norbert írása – Az infrastruktúra fejlesztésének néhány kérdése – a legújabb kutatások alapján megadja az infrastruktúra fogalmát, csoportosítását. Részletesen elemzi hazánk infrastrukturális ellátottsági viszonyait: az infrastruktúra-fejlesztés cél-, eszköz- és intézményrendszerét. Térkapcsolatok és határtérségek című munkájukban Golobics Pál és Merza Péter a témával kapcsolatos általános jellegű kérdéseket tárgyalják, amilyenek az együttműködés elvi alapjai, a határ menti együttműködés és annak főbb típusai. Bemutatják a határ menti együttműködés földrajzi alapjait a magyar taggal rendelkező eurorégiók esetében (többek között a Vág–Duna–Ipoly, a Kárpátok, a Dráva–Mura Eurorégió példái alapján). A területfejlesztés elméleti és metodikai kérdéseinek széles körű és alapos tárgyalását nagyon jól egészíti ki a tevékenység gyakorlatának bemutatása. Ezzel a sorozat harmadik, Területfejlesztés a gyakorlatban című kötetében publikált tíz tanulmány foglalkozik.

389 Három tanulmány témaválasztása egy-egy konkrét településhez kapcsolódik. A mohácsi yachtkikötőt, fejlesztési mintaprojektet Pap Norbert és Fodor Ágnes mutatja be. A szerzők kiemelten értékelik Mohács város jelenlegi marketingtevékenységének sajátosságait. „Mit szeretnénk eladni, és milyen formában várjuk a bevételt?” – teszik fel a kérdést, és keresik rá a választ. A Pécs Európa kulturális fővárosa hálás kutatási téma, melynek különböző aspektusait Aubert Antal – Berki Mónika – Mészáros Bernadett dolgozták fel Örökségmenedzsment és városfejlesztés Pécsett című, gazdag tartalmú tanulmányukban. A Dombóvári Ipari Park című írásában Csiba Zsuzsanna és Pap Norbert szemléletesen mutatja be a dombóvári példa alapján az ipari parkok szerepét és jelentőségét a területfejlesztés gyakorlatában. Az innovációnak a területfejlesztésben – konkrétan az elmaradott, illetve rurális térségekben – betölthető szerepét a gyakorlat oldaláról tárgyalja Pap Norbert és Sitányi László tanulmánya a déldunántúli régió vonatkozásában. A szerzők részletesen bemutatják az innovációs hálózatot és annak elemeit, esettanulmányuk két inkubátorház működésének példáját ismerteti. „Napjainkban az önerős fejlesztés ideáját követve fogalmazódnak meg egyes humán értelmiségi, valamint településfejlesztési szakmai körökben a kulturára mint helyi erőforrásra támaszkodó kulturális ipari fejlesztés célkitűzései. Felmerül a kérdés: mennyiben releváns a kultúraalapú terület- és településfejlesztés?” Ennek a témának szenteli Pap Norbert A kulturális ipar fejlesztésének alapjai a DélDunántúlon című írását. A tanulmánykötet egyik munkája – Innovációs projekt a terület- és településfejlesztési képzésben és kutatásban címmel tényszerűen mutatja be ennek érdekében a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének e téren folytatott, illetve folyó tevékenységét. Három tanulmány témaválasztása a turisztika kérdéseihez kapcsolódik. Aubert Antal, Gonda Tibor és Hegyi Zsuzsanna írása a regionális turisztikai intézmény- és menedzsmentrendszer működését vizsgálta Dél-Dunántúlon. A bevezetőben a turizmus hazai intézmény- és menedzsmentrendszerét mutatják be, majd részletesen foglalkoznak a választott térséggel. Versenyképesség az egészségturizmusban: a termálklaszterek című tanulmány Aubert Antal és Hegedűs Veronika munkája. Az elméleti keretek tárgyalását követően a klaszterek kérdéseit vizsgálják. Helytálló következtetésük – a hazai klaszteresedés regionális térségekre bontott vizsgálata alapján –, hogy „az ágazat (az egészségturizmus – a recenzor

390

KÖNYVISMERTETÉS

megjegyzése) hazai klaszterei még az embrionális (esetleg a klaszterkezdemény) szakaszban vannak, mégis vannak térségek, ahol felismerték az összefogás fontosságát, és jól működő, érett állapotban lévő hálózatot működtetnek”. Máté Andrea – Pap Norbert írása a tematikus utak szerepét mutatja be a terület- és településfejlesztés gyakorlatában. A munka a tematikus utat a turisztikai termékfejlesztés egy hálózatos formájaként mutatja be. Vizsgálja a menedzsment szerepét a hálózatos projektekben. Gondolatait esettanulmány révén konkretizálja. Elemzi a városi turizmusmarketing sajátosságait. Ficzkó Zsuzsanna és Pap Norbert tanulmánya azt vizsgálja, milyen a helyi gazdaságfejlesztés a kis- és középvállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek képzése révén. „A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképessége felveti a képzés, továbbképzés kérdését e vonatkozásban: ennek… formáját és tartalmát rugalmasan, a konkrét

résztvevői célcsoport igényeihez kell igazítani” – állapítják meg a szerzők. Megítélésük szerint az információ szerepe központi jelentőségű a vállalkozási hatékonyságban, ezért a képzésben erre nagy súlyt célszerű fektetni. A gazdag tematikájú, gördülékeny stílusban megírt, jól tipografált szemléltető írások mindhárom tanulmánykötetben jól szolgálják a terület- és településfejlesztés ügyét. A kötetben közreadott ismeretek, gyakorlati tapasztalatok eredményei jól hasznosíthatók a terület- és településfejlesztési szakirány oktatásában, a kutatásokban, a doktoriskolák tanulmányi munkájában. Az önkormányzatok terület- és településfejlesztéssel foglalkozó munkatársai is hasznos ismeretekre találnak ezekben a kötetekben. Elismerés és köszönet a tanulmányok szerzőinek a színvonalas munkáért, a kötetek szerkesztőinek gondos, lelkiismeretes tevékenységükért! Ismertette: dr. Kőszegfalvi György

A köztársasági elnök 127/2007. (VI. 29.) KE határozata városi cím adományozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 94. §. b) pontja alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök Baranya megyében Kozármisleny, Békés megyében Körösladány, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Alsózsolca, Komárom-Esztergom megyében Ács, Pest megyében Biatorbágy, Maglód, Törökbálint, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Mándok, Vas megyében Bük nagyközségeknek városi címet adományozott. Ez a határozat 2007. július 1-jén lépett hatályba. Forrás: Magyar Közlöny

Ugye sorozat lesz? Közép-Magyarország régió demográfiai atlasza Kiadta a Központi Statisztikai Hivatal és az MTA Társadalomkutató Központ Budapesten, 2007-ben Szerkesztette Józan Péter A mű alcímet is visel: Népesség és népesedés az ezredfordulón és a 21. század első éveiben. Elkészítéséhez pénzügyi támogatást nyújtott Budapest Főváros Önkormányzata, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága és az ENSZ Fejlesztési Programja. Az impresszumban megnevezett 26 tagú munkatársi gárdát a KSH kiemelkedő szaktekintélye, Józan Péter, az MTA doktora vezette. Magyarországnak 7 tervezési-statisztikai régiója van. Az atlasz megálmodásakor nyilván felmerült a kérdés: Melyiket a hét közül? Közép-Magyarországra elsősorban kiemelkedő társadalmi-gazdasági szerepe miatt esett a választás, de volt egy statisztikatörténeti szempont is: 2006-ban Kőrösy József-emlékévet tartottunk. Amikor az atlasz készítői az ő emlékének ajánlották könyvüket, nem előzmények nélkül tették. A száz éve elhunyt világhírű demográfus, a budapesti statisztikai hivatal megalapítója, városfejlesztő teljesítményére gondolva a mai statisztikusok egész sora fogott tollat vagy tartott előadást 2006 második felében. Józan Péternek a Magyar Tudományos Akadémián tartott demográfiai előadása a szakszerű megemlékezés (vagy inkább a megemlékező szakszerűség) mintapéldája volt. Ennek méltó folytatása a szóban forgó kötet a Budapestet és Pest megyét magába foglaló Közép-Magyarországról. Az Előszó így definiálja a kötetet: „KözépMagyarország régió demográfiai atlasza a térinformatika módszereit alkalmazó sajátos album, amelyben pillanatképek és hosszú expozíciós idővel készült felvételek láthatók az ezredforduló és a 21. század első éveinek demográfiájáról. A pillanatképek a 2001. évi népszámlálásból származnak; ezek egy eszmei időpontban rögzítik a népesség állapotát és azokat a viszonyokat, amelyek között az emberek akkor éltek. A térképek és az ábrák egy része mintha kimerevített fénykép lenne: milyen volt a KözépMagyarország régió és benne a főváros populációja 2001-ben? A térképek és ábrák egy másik része arról szól, mit csináltak, hogyan éltek és haltak azok az emberek, akiket a pillanatfelvételekről már ismerünk?” (A szerkesztő a költővel vallja: „Látom, mit

ők nem láttak, mert kapáltak,/ öltek, öleltek, tették, ami kell”. Azért nem írta ezt mottóul a könyv elé, mert az angol tükörfordításban nem érvényesült volna. Ezek a szavak csak itt érthetők, A Dunánál.) A könyv azokat az életviszonyokat mutathatja be, amelyeket a népszámlálás és néhány más adatfelvétel képes „lefényképezni” akár pillanatkép, akár sorozatfelvétel formájában. Ezek a következők: A népesség lélekszáma és struktúrái; Háztartás, család; Gazdasági aktivitás; Lakásviszonyok; Élveszületés; Házasságkötés; Válás; Belföldi vándorlás; Nemzetközi vándorlás; Halálozások és életkilátások; Csecsemőhalálozások és magzati veszteség; Halálokok. A felsoroltak egyúttal az atlasz fő fejezetei. Az utolsó nagy fejezet, a Társadalmi-gazdasági státusz, termékenység és életkilátások című rész szemléletében különbözik az összes többitől: míg az előzők döntően leírók és/vagy összehasonlítók, rangsorolók, ez az utolsó nagy fejezet a mutatók közötti összefüggéseket tárja fel a matematikai statisztika módszereivel. Mindez az eltérő ábrázolásban is megmutatkozik: míg az első 12 fejezet jellegzetes ábrái az intenzitásjelző térképek (kartogramok), rangsort vagy idősort bemutató oszlopdiagramok, megoszlást ábrázoló kördiagramok és – az összefüggésfeltárás felé átmenetként – négyzetrácsok (színezett kereszttáblák), addig az összefüggésvizsgálatok eredményeit koordináta-rendszerben ábrázolja a kötet, regressziós függvény feltüntetésével. Az atlasz két nagy újdonságát már magában rejti a fenti felsorolás, de érdemes még jobban rávilágítani ezekre. 1. Közép-Magyarországot – akár mint Budapestet és Pest megyét, akár mint tervezésistatisztikai régiót – már számos cikk és kiadvány bemutatta (többek között a Területi Statisztikában is), de döntően gazdasági szempontból. Kifejezetten demográfiai megközelítésű monográfia a térségről még nem készült, pedig a téma rendkívül aktuális, a demográfiai helyzet kihívást jelent a társadalom számára. Ez természetesen valamennyi régiónkról elmondható. 2. Az összefüggéseket feltáró fejezet egészen újszerű. Az iskolai végzettség és a jövedelmi viszonyok, a jövedelmi viszonyok és a termékenységi arány, a jövedelmi viszonyok és a (nemenként) várható élettartam között mutatja be a feltárt korrelációkat. (A jövedelmi adatok az APEH-től származnak.) A szerzők nem elégedtek meg az eredmények grafikus ábrázolásával, hanem az atlaszhoz mellékelt CD-n megadták a számítások

392 alapjául szolgáló Excel-táblákat, ami nemcsak ellenőrizhetővé teszi a számítást, hanem további összefüggések keresésére is lehetőséget ad. Az atlasz három egységből áll: a szöveges rész tartalmazza az előszót, a tartalomjegyzéket, a könyv szerkezetének és főbb jellemzőinek leírását, a módszertani magyarázatot és ezek angol fordítását. A leírások figyelemkeltők, jó stílusúak és majdnem mindig közérthetőek. Egyedül Az atlasz felépítése című fejezetben találtam olyan szakkifejezést, amelyet az olvasók nagy része feltehetően más értelemben ismer. Az ökológiai megközelítésről van szó. („Megjegyzendő, hogy az egy főre jutó, évi bruttó jövedelem és az iskolai végzettség között nagyon szoros az összefüggés; ökológiai megközelítésben: a budapesti kerületek viszonylatában például a korrelációs együttható értéke 0,92” – fogalmaznak a szerzők. A két szóban forgó ábra (270– 271. old.) azonos szerkezetű: a függőleges tengelyen az egy főre jutó jövedelmet tüntették fel, a vízszintes tengelyen a felsőfokú iskolai végzettségűek részarányát. Az egyik ábra értékpontjai a budapesti kerületeket jelölik, a másik ábrán pedig a Pest megyei kistérségek helyezkednek el elszórtan. Ha ezt területi statisztikai megközelítésnek mondanánk, talán közérthetőbb volna.) A Módszertan és fogalommagyarázat című fejezetben pontosítást igényelne, hogy Pest megye kistérségeit a szerzők milyen értelemben nevezik földrajzi-közigazgatási egységeknek. (Az én kiemelésem – M. L.) Az ábrák sorát bevezető térképek megmutatják Magyarország NUTS 2 szintű régióinak, a főváros kerületeinek és Pest megye kistérségeinek körvonalait. Bár az atlasz megadja a kerületek történelmi elnevezéseit és a kistérségekbe tartozó településeket, mégis hiányzik valami, különösen a külföldi felhasználó szempontjából. Hasznos lett volna egy domborzati és vízrajzi térkép, a főbb közúti és vasúti összeköttetések feltüntetésével. Ez az információ magyarázatot adna egyes kerületek és kistérségek határvonalainak alakulására. Ha pedig az olvasó tájékozódhatna a főváros beépítettségéről, a zöldövezetekről, a budai hegyekről és a Dunakanyarról, jobban megértené a téregységek népességének jövedelmi és életkilátási mutatóit. Az Előszó érinti a vizsgált terület földrajzi változatosságát. Így ír róla: „A főváros hegy- és vízrajza, fizikai környezete rendkívül kedvező, évezredek óta vonzza a Duna két partjára az egymás után következő kultúrák populációit. A demográfiai jelenségek változatossága azonban nem a fizikai környezet sokféleségének következménye. A társadalmi környezet, főleg az azt meghatározó iskolai végzettség és jövedelmi szint alakítja leginkább a népesedési viszo-

KÖNYVISMERTETÉS nyokat.” Valóban, nem annak a következménye. De a lakosság többsége e körülmények szerint választ vagy örököl lakóhelyet. A kartogramok teszik ki a könyv legnagyobb részét (161 oldalt). Szemléletesek, érthetők és szépek. Színezésük alkalmas a kategóriák megkülönböztetésére. Ez a térképsorozat nagy érték. Mégis van két észrevételem. 1. Nem mutatja be a budapesti agglomerációt, vagyis a településeknek azt a meghatározott körét, amelyek a fővárossal szorosabb kapcsolatban élnek, mint Pest megye más települései. Igaz, ez a képződmény nem a kistérségi rendszerre épül, de mégiscsak része, jellegzetessége Pest megyének. 2. A budapesti és a Pest megyei kartogramok jelmagyarázata, bár ugyanazt a jelenséget ábrázolja, eltérő. Emiatt nehezebb a teljes régióra nézve közvetlenül átfogó képet kapni. Az olvasónak át kell kódolnia a két jelmagyarázat színeit, ha összehasonlítást akar tenni a kerületek és a kistérségek között. A színes nyomás lehetővé tenné, hogy ötnél több kategóriát mutassunk be egy-egy térképpáron. Ehhez a kategóriák számát általában nem kellene megduplázni, 7–8 tónus elegendő volna. (Egyes oszlop- és kördiagramok már így is hatféle színt tartalmaznak, és ezek jól elkülönülnek egymástól.) Apró egyenetlenség, hogy a kördiagramok egy része megmutatja a megoszlás százalékértékeit, más része pedig nem. A Házasságkötés és a Válás fejezet tartalmaz néhány színezett kereszttáblát. Ezeknek a cellái a hozzájuk tartozó érték nagyságkategóriája szerint más-más színűek (például A házasságkötések százalékos megoszlása a férfi és a nő korcsoportja szerint). Ezt a megoldást egyszerűsége mellett igen szemléletesnek tartom, amit bizonyos összefüggések bemutatására akár gyakrabban is alkalmazni lehetne. Az atlasz kétnyelvű. Majdnem teljesen. A szöveges résznek pontosan adott az angol fordítása. Az ábrák tartalomjegyzéke is kényelmesen megtalálható mind a két nyelven. A CD-n lévő Exceltáblák eleve nyelvválasztás után kereshetők meg, így tehát a fejrovatok és az oldalrovatok teljes egészükben olvashatók magyarul vagy angolul. Viszont az angol nyelvű felhasználó az ábráknak csak a címét találja meg. A területi egységek számozásában és nevei között könnyen eligazodik, de a mértékegységeket és a megjegyzéseket nem mindig fogja megérteni. Igaz viszont, hogy így az ábrákat nem terheli túl a két nyelv, ami a magyar felhasználóknak kényelmesebb. Közép-Magyarország régió demográfiai atlasza méltó folytatása a népszámlálási kiadványok sorozatának, a KSH térinformatikára alapozó munká-

KÖNYVISMERTETÉS

393

inak. Közvetlen tájékoztató feladatán kívül arra is alkalmas, hogy elemzésekre ösztönözzön. (Főleg azok az ábrák az utolsó fejezetből, amelyek számanyaga meglepő korrelációt mutat.) Korszakos mű született. Különösen méltó lesz erre a jelzőre, ha sorozattá válik, ha megszületnek a többi régió atlaszai is. Mindaz, amit eddig produkált az alkotói közösség, s amit talán még produkálni fog ebben az

irányban a 2001-es népszámlálás alapján, biztosíték arra, hogy a következő cenzus után közvetlenül elindulhasson a teljes sorozat szerkesztése. (A kötet 337 oldalas, formátuma fekvő A4-es. CD-melléklettel kapható 6980 forintért.)

Ismertette: dr. Marosi Lajos

A férfiak és a nők száma korcsoportok szerint, 1930, 1990, 2001 85–89

Férfi

85–89

Férfi

Nő

80–84

75–79

70–74

70–74

65–69

65–69

60–64

60–64

55–59

55–59

50–54

50–54

45–49

45–49

40–44

40–44

35–39

35–39

30–34

30–34

25–29

25–29

20–24

20–24

15–19

15–19

10–14

10–14

5–9

5–9

0–4 90 80 70 60 50 40 30 20 10 eze r f ő

0

Nő

80–84

75–79

0–4 0

10 20 30 40 50 60 70 80 90 eze r f ő

50

30 20 eze r f ő

40

0

10

Budapest

0

10

30 20 eze r f ő

40

Pest megye 1930

1990

2001

A népesség születéskor várható élettartama a 2001–2004. éves időszakban Év

S zobi

< 72,0

III. II.

Váci SzentVeresendrei Duna- egyházi Aszódi keszi PilisGödöllői vörösvár i Budapest

IV. XV. XIII. XIV.

VI. I.V.VII. VIII.

XII. XI.

IX.

72,8 – 73,5 73,6 – 74,3 Nagykátai

74,4 <

Gyáli Monori

Ráckevei

X.

Dabasi

XVII.

Ceglédi

XIX. XX.

XXII.

Budaörsi

XVI.

72,0 – 72,7

XXI.

XVIII.

Év < 71,0

XXIII.

71,0 – 72,9 73,0 – 74,9 75,0 – 76,9 77,0 <

Grafika: Bada Ilona Csilla.

Budapest: Minimum: Maximum:

73,88 70,74 (VIII.) 78,86 (II.)

Pest megye: Minimum: Maximum:

72,90 70,96 (Nagykátai, Szobi) 74,94 (Szentendrei)

Közép-Magyarország: 73,54 Magyarország: 72,61

50

HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA

Statisztikai Szemle

2007. június Tanulmányok A növekedés ára – az ír foglalkoztatási viszonyok – Artner Annamária Magyarország zöldenergia stratégiájának alapjai – Dr. Gergely Sándor A bűnügyi statisztika Magyarországon a „hosszú” XIX. században – Perényi Roland Műhely Regiszteralapú népszámlálás és próbaszámlálás Ausztriában – Peter Findl – Manuela Lenk Folyóiratszemle Dorfman, A. H. et al.: A fogyasztói árindexek mintavételi terveiről – (Marton Ádám) Lauber, U.: A német gazdaság anyagmérlege – (Nádudvari Zoltán) Coontz, S.: A házasság átalakulása a világtörténelem során – (Földházi Erzsébet)

2007. július Tanulmányok Hazautalások Közép- és Kelet-Európába – L. Rédei Mária A fenntartható energiagazdálkodás mutatószámai környezetvédelmi programok tükrében – Mészáros Andrea A foglalkoztatáspolitika követelményei az információrendszerrel szemben – Kutas János Könyvszemle Pintér József – Ács Pongrác: Bevezetés a sportstatisztikába – Hunyadi László Folyóiratszemle Frericks, P. – Maier, R. – de Graaf, W.: A nyugdíjforrások a nők szemszögéből Hollandiában és Dániában – (Tűű Lászlóné) Johansson, U.: Gépek és berendezések gyártása Európában – (Nádudvari Zoltán) Presser, H. B. – Gornick, J. C.: A nők aránya a hétvégi foglalkoztatásban – (Dévai Péter)

T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

Recommend Documents