STUDIA CAROLIENSIA
2004. 3–4.
SZÁM
215–224.
TÜDŐS S. KINGA SZÉKELY FŐEMBEREK A XVII. SZÁZAD ALKONYÁN KÁLNOKI SÁMUEL, A VICEKANCELLÁR 1699. január 26-án Karlócán (Szerém vármegye) a Szent Liga és a Porta képviselői békeszerződést kötnek, amelynek értelmében Erdély és Bácska I. Lipót uralma alá kerül, a Maros-Tisza köze Temesvárral a szultán fennhatósága alatt marad. A 25 évre szóló szerződés alapján a szultán nem fogja támogatni a magyar elégedetlenkedőket, és Thököly Imrét társaival együtt a magyar határtól távolabbi vidékekre telepíti. A XVII. század alkonyán az erdélyi főnemeseknek és nemeseknek már semmi kétsége nem maradt, hogy felismerjék, a Habsburg-hatalom egyeduralmi berendezkedésre törekszik, s még csak jelét sem mutatja annak, hogy az Erdély középkorára visszatekintő nemesi autonóm jogokat visszaállítsa. A volt fejedelemség politikai és gazdasági ellenőrzésének teljes joga a császári hatalom kezébe kerül, s ezen változtatni még akkor sem fog, ha a rendek és a nemesség egy részének ellenállásába ütközik. Hatására – érthető reakcióként – Erdély társadalmában lényeges módosulások következtek be, osztályszerkezete bár továbbra is azonos maradt, de az osztályon belül, gondolunk itt főleg a főnemes/nemesi rétegre, egy viszonylag nem nagyszámú, de meglehetősen tehetős, befolyásos csoport vált ki, amely a bécsi udvar kegyeit s védelmét keresve, helyezkedett nyíltan vagy burkolva szembe az ellenzéki Erdély-párti urakkal, a nagyszámú kisnemességgel és a szabadparasztsággal. Ezek közé tartozott Erdély első Bécsbe kihelyezett vicekancellárja, gróf Kálnoki Sámuel. A következőkben röviden vázoljuk azt az életutat, amelyet a XVII. század végén e székely főnemes háromszéki udvarházától a bécsi kancelláriáig megtett. Az önálló erdélyi fejedelemség főtisztje, a világosan látó-gondolkodó politikus Bethlen Miklós a ma már sokak számára ismert önéletírásában az 1688. esztendőben történtekről a következő keserves gondolatokat jegyezte fel: „Ó szegény haza! Ki vak, gazdag, koldus vagy mely jól fizetsz az árokban vivő és nevető vezetőidnek”, majd hozzáfűzi: „én nem tudok semmi egyebet, (Erdély jövőjéről – TSK), hanem csak ezt az egyet, hogy a mű dolgunk már csak szófogadás és könyörgés, másé a parancsolás”. 1 Válságos, nehéz időket sugalló gondolatok. De vajon milyen események késztették Bethlen Miklóst e sorok megírására?
1
Kemény János és Bethlen Miklós művei. A szöveggondozás és a jegyzetek V. Windisch Éva munkája, Budapest, 1980. 801, 802. (A következőkben: Bethlen Önéletírása)
216
TÜDŐS S. KINGA
1688. május 9-én az erdélyi rendek országgyűlés tartására gyűltek össze Nagyszebenbe. Nem volt ez rendhagyó esemény Erdély életében, akkoriban ilyen jeles napokra évente több alkalommal is sor került. Ám ez az országgyűlés, ha összetételében nem is, de hangulatát tekintve más, egészen más volt, mint amelyhez a rendek eddig hozzászoktak. Ugyanis az országgyűlésen Carafa, az olasz származású császári tábornok, a hírhedt eperjesi törvényszék (1687) szervezője, a császári hadak parancsnoka (1688-tól) is részt vett, aki előtt az erdélyi rendek és Apafi Mihály fejedelmi hűségesküt tett I. Lipót királynak, elfogadván őt Erdély védurának és örökös királyának, utódaival együtt. Ezennel új korszak kezdődött Erdély életében, megszűnt a csaknem másfél évszázados, viszonylagos politikai önállósága, s a Magyar Korona fennhatósága alatt, a Habsburg-birodalom részeként mint keleti tartomány kapcsolódott a birodalomhoz. Az említett nagyszebeni országgyűlés után alig két esztendő múltán, 1690-ben a fogarasi fejedelmi udvar gyászba öltözött. Meghalt Apafi Mihály, az önálló erdélyi fejedelemség viszonylag önálló, utolsó fejedelme. Utódaként fiát, II. Apafi Mihályt nevezték ki I. Lipót jóváhagyásával, ám abból már haszna nem származott a fejedelemségnek. 1696 nyarán a császár őfelsége a fiatal fejedelmet Bécsbe internálja, neki birodalmi hercegi címet ad és 10 ezer forint kegydíjat, s egyben megtiltja, hogy valaha visszatérjen Erdélybe. A nagy Apafi Mihály halálát követően a tartománnyá süllyesztett fejedelemség politikai-katonai helyzete megváltozott, így annak közjogi állapotát is rendezni kellett. Nem kis ellenvetések és huzavona között végre megszületett a tartomány elsőrendű államjogi okirata, amely újabb korlátok közé terelte az erdélyiek életét. A Diploma Leopoldinumról van szó, amelynek első változatát Bethlen Miklós mint erdélyi fejedelmi tanácsos szerezte meg, akit 1690 szeptemberében azzal a szándékkal küldtek Bécsbe, hogy az uralkodónál a diploma kiadását megsürgesse. Minderre természetesen nem azért volt szükség, mert hiányzott az új igazgatás Erdély országának, hanem azért, mert az új mederbe terelt közjogi ügyintézések szabályozást igényeltek. Az október havában kibocsátott Diploma lényeges pontjai a következőkben foglalhatók össze: – az adományok és kiváltságok megtartása; – továbbra is érvényben marad az Erdély Törvényeit rögzítő Aprobatae Constituionem, a Complicatae Constitutiones, valamint a Tripartitum; – megtartatnak a szász municipális jogok; – megmarad a négy bevett vallás, ám új felekezetek nem hozhatók létre; – a tartomány kormányzását egy újonnan felállítandó Gubernium látja majd el, élén a gubernátorral és 12 tanácsossal, akik közül legalább három katolikus legyen. Erdély élén a Gubernátoron kívül generálist és kancellárt nevez meg mint főtisztségviselőt; – adófizetés megállapítása;
SZÉKELY
FŐEMBEREK A
XVII .
SZÁZAD ALKONYÁN
217
– végezetül a fejedelem személyének kérdésében elnapolta a döntést. A Diplomában foglaltak, amelyek Erdély közjogának legfontosabb szabályozójává váltak, nagyjából megfeleltek az erdélyi rendek elvárásainak, ám a föléjük kinevezendő kormányzóság intézményesítése, a Gubernium felállítása heves tiltakozást váltott ki. Akkor még nem tudták/tudhatták, hogy tiltakozásukkal csak még nagyobb bajt hoznak Erdély számára, ugyanis 1691-ben az uralkodó a Diploma egy újabb változatát fogalmazta meg. Kiállítására a császárt a válságos körülmények kényszerítették, hiszen a török segítséggel Thököly Erdélybe nyomult, de hadainak téli kvartély biztosítására is szükség volt. Szilágyi Sándor fogalmazásával élve:” Mint IV. Henrihnek Párizs megért egy misét, Leopoldnak is megért Erdély egy diplomát, s ennek megadására annál könnyebben határozhatta el magát a császár, mert nem volt szándéka visszacsatolni Magyarországhoz, s annak erejét azzal is megnövelni.” 2 Az ünnepélyesen kiállított Diploma azonban jóval előnytelenebb feltételeket kínált a fejedelemség kormányzására. Így például: a honfiúsítás kérdésében az uralkodó felülbírálhatta a rendek javaslatát, a törvényhatóságok választott tisztségviselői csak az uralkodó jóváhagyásával foglalhatták el helyüket, jogi vagy vallási kérdésben a rendek, ha nem tudnak döntést hozni, akkor azt az uralkodó a Gubernium véleményét figyelembe véve hozza meg. Az új diploma pontjaiból világosan kitűnik, hogy az udvar számára tarthatatlan álláspontnak számított Erdélyt Erdélyből kormányozni, ezért egy közbülső szerv létrehozását tervezték, amelynek vezetőjét a király nevezte ki. Ő volt a „residens” vagy „referens”, aki az aláírásra váró kéréseket a király elé terjeszti. Az újabb előírások alapján így a királynak még nagyobb lehetőség kínálkozott Erdély jogrendjébe beavatkozni. Bethlen Miklós jóslata – az idők távolából ítélve – már nem is tűnik borúlátásnak, inkább vízió, amelynek alapján az erdélyi állam sorsa valóban lassan „bevégeztetett”. Erdély mint tartomány I. Lipót uralma alatt, a Gubernium révén csakhamar a Bécsbe felvitt Erdélyi Udvari Kancellária közvetítő szerepével, 1848-ig meghatározta Erdély közjogi helyzetét. A Gubernium élére gubernátort neveztek ki. Az első gubernátor az alig 28 éves Bánffy György, akiről később kiderült, titokban szavát adta, hogy megválasztása esetén katolizál. Az ország rendben második főhivatalnoki állását, a főkancellária vezetését Bethlen Miklós kapta meg, aki „pápista” ellenességét de leginkább erdélyiségét továbbra sem rejtette véka alá. Tisztségében feladata a majdani alkancellárral együtt a királyi rendeletek végrehajtása feletti őrködés volt. Főgenerálisként Bethlen Gergely, főkincstárnokként pedig Haller János foglalt tisztséget az újonnan megválasztott Erdély Guberniumában.
2
Erdélyi Országgyűlési Emlékek. XXI. köt. Kiadja: Szilágyi Sándor. Budapest, 1898. l. (A továbbiakban EOE)
218
TÜDŐS S. KINGA
1693 tavaszán, pontosabban május 14-én I. Lipót császár elrendelte a Magyar Kancelláriától független Erdélyi Udvari Kancellária felállítását Bécsben, amely tulajdonképpeni működését két év elteltével kezdhette meg. Hiába óvta-intette Bethlen Miklós a rendeket a Habsburg-ház ama veszélyes törekvésétől, amellyel az erdélyi kancelláriát a császárvárosba igyekeztek áthelyezni. Hiába hangsúlyozta többször, nyomatékosan, hogy a Habsburg törekvések a még meglévő erdélyi egység továbbélésének utolsó lehetőségét is felszámolják. Önéletírásában erről a következőket olvashatjuk: ”Ezen űdőben kívánta a császár, hogy én főkancelláriusi hivatalomat kövessem Bécsben, és lakjam ott szüntelen, Erdélyben pedig lakjék a vicecancellarius etc. Én mondám a tanácsban: Ha én csak magamat nézném, ezt két kézzel venném, mert ez mind hasznos, becsületes és nyugodalmas lenne nékem, de kegyelmeteknek guberniumul és országul nem lészen jó, mert az egész igazgatásnak és törvénynek ereje oda vonódik, és a gubernium apránként árnyékká válik”. Majd végezetül még hozzáfűzi: ”Én pro publico jobbnak tartom oda a vicecancellariust és secretariust.” 3 Az erdélyi rendek „egységét” jellemzi, hogy a főkancellár ellenvetését és elhatározását, állítólag hamisan, a következő szavakkal tolmácsolták a császári udvarba. „Nem eszem én Bécsben a lélek, bestye lélek kurva fia, bokrétás, bóbitás étkét.” 4 Bethlen Miklós Önéletírásának a fent idézett sorai szólnak-e az igazságról, vagy ellenlábasainak előbbi állítása a valóság, a lényegen mit sem változtat. Bethlen Miklós valóban szavának állott, s mint főkancellár továbbra is Erdélyben maradt. Az 1694 áprilisában tartott kolozsvári országgyűlésen a rendeknek végül tudomásul kellett venniük a bécsi „residens”, az alkancellár rangját, majd a következő döntések alapján: „az egész ország három nemzetül” úgy egyeztek meg, hogy Bécsben „az felséges udvarbéli erdélyi vicekancellárius” lakjon esztendőként, s a hivatal „az erdélyi három itélő mesterek személyén forogjon, és oly formában, hogy oda fel vice cancelláriusnak neveztetik, tisztit és titulusát viselje ugyan, de annak per alterius ordinationem, haza jővén, csak az ítélő mesteri titulussal és nevezettel és funkcióval is éljen: semmit egyebet magának nem vindikálván ő kegielme is azért úgy mint mostan felmenendő catholikus ítélőmester atyánkfiai, ez iránt tött dispositionkat úgy értse, vegye és hűvségesen observálja is, megkivánja.” 5 Ennyit röviden annak a kormányhatósági intézménynek a létrejöttéről és működési elveiről, feladatköréről, amelynek első vicekancellárja Kálnoki Sámuel volt.
3 4 5
Bethlen Önéletírása 831. Uo. EOE. XXI, 184–185.
SZÉKELY
FŐEMBEREK A
XVII .
SZÁZAD ALKONYÁN
219
Származását tekintve a Kőröspataki előnevet viselő Kálnoki Sámuel előkelő székely családból származott, amelynek eredete a XII. századig igazolható. A hagyomány szerint e család alapította a háromszéki Kálnok falut, amelyet az 1332. évi pápai tizedjegyzékben Kalnuk néven jegyeztek fel, s amelyet mindvégig tulajdonuknak tartottak. 6 Trócsányi Zsolt megállapításával élve, családja a XVII. században az erdélyi főrendek és a megyei nemesség között elhelyezkedő társadalmi csoporthoz tartozott. Apja Kálnoki István, az erdélyi központi kormányzati szervben 1610ben rövid ideig kincstartó. Felügyel a kincstári és az országos jövedelem ügyeire, ezáltal a fejedelem bizalmi embereinek egyike. 1622-ben tizedfőarrendátor, vagyis az egyház által fizetett tizedjövedelem számvételével foglalkozik, amely külön országos főtisztséget is jelent. 7 1667 előtt feleségül vette a tekintélyes gyergyószárhegyi Lázár famíliából származó Erzsébetet, aki élete során bebizonyította, hogy bár férje árnyékában élt, de ott, ahová rendelte a sors, férjéhez hasonló szinten volt képes teljesíteni. 8 Hogyan esett/eshetett a választás Kálnoki Sámuel személyére, amikor Erdély számára vicekancellár kerestetett? Kálnoki élete teljében volt, kb. 50 éves, amikor élettapasztalatát, átlagon felüli jogi képzettségét újabb próbatételnek vethette alá. Az ősrégi katolikus család sarja hosszas bécsi tartózkodása idején nemcsak a „német világhoz” került közelebb, hanem annak szellemiségét is magába szívta. Katolikusként Habsburg-pártiságát később valószínű csak fokozta a felívelő pályafutás lehetősége. Erdély akkor esedékes jövőjét érvényesülésének perspektívájából nem látta/láthatta olyan kilátástalannak, mint Bethlen Miklós a kancellár. S ha mégis sejtett valamit az ország jövőjéből, azt elsősorban politikai ambíciója szemüvegén át szemlélhette. 1690 után Erdély egyik ítélőmestere. Igaz, ez nem jelentette a hivatalnoki ranglétra legfelső fokát, de a fejedelmi udvar légkörében sürgött-forgott. A megszűnőfélben lévő erdélyi fejedelemség számban ismét növekvő katolikus erdélyi urak csoportjához tartozott. Nemcsak Teleki Mihályhoz, a fejedelemség politikájának tulajdonképpeni irányítójához fűzte kapcsolat, de Erdély kincstartója, a dúsgazdag és hitbuzgó Apor Istvánhoz is, akinek unokaöccse, Péter Kálnoki egyik leányát, Borbálát vette feleségül. A törekvő ember magatartását irányító és motiváló tényezők ismeretében, gondolunk itt elsősorban a családi háttérre, a neveltetés koncepciójára, a helyzet 6 7 8
Monumenta Vaticana Hungariae. I. köt. 1282–1375. Budapest, 2000. 106.; Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedéki táblákkal. Pest, 1860. V. köt. 49. Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest, 1980. 29, 100, 325 (A továbbiakban Trócsányi: Erdély központi kormányzata) Tüdős S. Kinga: Egy székely nemesasszony élete és személyisége Apafi korában. Lázár Erzsébet Kálnoki Sámuelné. In: Erdély és Patak fejedelemasszonya Lorántffy Zsuzsanna. Szerkesztette: Tamás Edit, Sárospatak, 2000. I. 93.
220
TÜDŐS S. KINGA
kínálta lehetőségeket kamatoztatni tudó készség fejlettségére, nyugtázhatjuk, hogy Kálnokira várt az a feladat, hogy a sok pro- és kontra vélemények, állásfoglalások szövevényében eligazodva, az ellenvetések mellőzésével, az 1694 februárjában megtartott kolozsvári országgyűlésen mint vicekancellár megválasztassék. „külömb-külömb féle ezen materia körül fogott nehézségek, hosszas és hathatós discursusok által moderáltatván (…) méltóságos gubernátor és főkancellárius úramék előtt külön-külön személy szerént repraesentált uraknak nagyobb része által Kőröspataki Kálnoki Sámuel uram választatott vicecancellariusnak, ily modalitásokkal: 1. Hogy ez hazában az itélő mesterségnek tisztit s titulusát viselje, de az consiliariatusságnak semmi tekinteti és titulusa ő kegyelmét ne illesse, s ne is praetendálja, hanem ott fenn az felséges udvarban, amig ott fungál, vicecancellariusi titulussal éljen az eleiben adandó instructió szerént, egy esztendő forgása alatt, post unius autem anni revolutionem az más két itélőmester atyánkfiai közül egyik kiváltván ő kegyelmét, az fungáljon ott fenn ismét esztendeig eleiben adandó istructiója szerént és éljen az vicecancelláriusi titulussal, az ki penig ott fenn fungál, és esztendő multával kiváltatván hazajőn, az itthon üljön az ítélőmester székiben, és az ítélőmesterségnek tiszti s titulusát tartozó kötelessége szerént viselje, et sic seriatim az három itélőmesterek között forogjon az vicecancellariusságnak tiszti és hivatala elejekben adandó instructiojok és obligatoriak szerént.” 9 Így választotta meg vicekancellárnak éles viták és ellenvetések közepette a király javaslatára az erdélyi rendek többsége Kálnoki Sámulet. Így lett az erdélyi ítélőmesterek egyikéből „cancellarius uram”, akit tisztségében december 4-én erősítettek meg. A továbbiakban körvonalazzuk, vajon milyen feladat várt a vicekancellárra e nagy adminisztratív apparátus keretén belül. Az 1694. évi erdélyi országgyűlési határozatok között ezzel kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „2do. (…) édes hazánk részéről is oly cancellária erigáltassék, oda fel (azaz Bécsben – TSK), mely az erdélyi dolgokat ő felsége előtt nagy hűséggel és sinceritással repraesentálhassa és az ő felsége kegyelmes resolutioit mi hozzánk valósággal leküldhesse …”. 10 Melléje három „becsületes atyafiat” rendeltek az Erdélyben élő religiók és natiók szerint. A határozatból az is kiderül, hogy a vicekancellár szerepköre egyelőre a tulajdonképpeni ügyintézésre korlátozódott, önálló döntéseket nem hozhatott. Előírás szólt arról, hogy „sem vicecancellár úr, sem mellette levő szolgatársai a
9 10
EOE. XXI. 201. Uo.: 184–184.
SZÉKELY
FŐEMBEREK A
XVII .
SZÁZAD ALKONYÁN
221
causakhoz semmit ne tegyenek, sem abból semmit el ne vegyenek (…) sem censurat nem tegyenek.” 11 Ám abban jeleskedhetett s érvényesíthette diplomáciai érzékét, hogy a haza úgynevezett „csendességét és securitását” szolgáló ügyeket mikor és milyen körülmények között juttatta a császár színe elé. A határozatból az is kiderül, hogy a vicekancellárt a közvetítő szerepkör mellett titoktartásra is kötelezték: „6-to az mely dolgokat titokban kell tartani az maga mellé rendelt becsületes atyafiakon kívül senkinek ne divulgálja, magokba tartsák s késedelem nélkül a guberniumot tudósítsák” hangzott az országgyűlés határozata. 12 Végezetül a rendek a bécsi kancelláriára kinevezett vicekancellárt a következő szavakkal indították útjára: „Isten pedig ő kegielmét mellette lévőkkel edgyütt kegyelmesen vezérelje és az ő kegielmének s jó magok alkalmaztatásával bennünket naponként vidámítson. Claudiopolis, Anno 1694 die 3 Aprilis.” 13 Az Erdélyi Udvari Kancellária hatásköre, alá- és fölérendeltsége 1699 és 1735 között még tisztázatlan. Az erőviszonyok még nem ingadoznak, egyelőre formailag úgy tűnik, hogy az Erdélyi Kancellária felettese az Erdélyi Udvari Kancelláriának. Ez az Erdélyi Kancellária Kálnoki Sámuelnek szóló utasításából is kiderül, amelyben a Gubernium arra emlékezteti az alkancellárt, hogy a guberniumnak nem kicsiny kedvetlenségére esett az, a mint azt értette, hogy Kálnoki Sámuel uram ő kegyelme láttatik azon munkálkodni, hogy az Aulico Transilvanica cancelaria az erdélyi guberniumi és cancellariaval intra meros tantum aliqualis superficiatiae correspondentiae terminos absque reali observatia et dependentia legyen, az mely minthogy ő felségének nincsen intentiojába, azonban ennek a hazának, mind guberniumának, mind jó rendinek törvényeinek és egy szóval egész megmaradásának nagy praeiudiciumára vagyon: hogy azért ő kegyelme az olyan szándékától és munkájától supersedeáljon, a gubernium szeretettel kéri, inti és kénszeriti ő kegyelmét és a cancellária több membrumit.” 14 1695-ben Kálnoki Sámuel, mielőtt útra kelt volna, a következőket jegyezte fel memoriáléjába: „Istennek Ő Felségének titkos és bölcs rendelésiből az Nemes országnak választatásából Felséges Császárunk s Királyunk Consenzusából és Decretumából kelletvén bécsi szolgálatra indulnom.” 15 Szeptember 24-én ment először Kálnoki audienciára a királyhoz, október 31-én megtörtént a kancellária instalációja majd november 12-én az alkancellár és a két secretarius is Dietrichstein hercegnél letették az esküt.
11 12 13 14 15
Uo.: 188. Uo.: 187. Uo. Trócsányi Zsolt: Erdélyi Kormányhatósági Levéltára. Budapest 1973, 76. Román Állami Levéltár, Kovászna megyei fiókja, Sepsiszentgyörgy, Fond 49, fasc. II. 1.3.
222
TÜDŐS S. KINGA
Vitathatatlan, Kálnoki Sámuel vicekancellári kinevezése előrelépést jelentett a társadalmi ranglétrán, de vajon az új tisztséggel járó, biztatónak tűnő jövő mennyire elégítette ki az új tisztség viselőjét? Valószínű, legnagyobb elismerésben 1697. április 2-án részesült, amikor I. Lipót iránti hajlandóságát, a Habsburg hatalomhoz fűződő hűségét grófi címmel jutalmazta a császár. Ezáltal vált az ősrégi székely família leglátványosabb életpályát befutó Kálnokiává. Személyes levelezéseiből, a család tagjaihoz intézett soraiból, a Guberniumhoz küldött beadványaiból azonban egyértelműen kiderül, hogy Kálnoki Sámuel meglehetős aggodalommal indult útnak. Elindulása előtt gondoskodott az „itthon maradó Szerelmessei”-ről. Háza népét a Gubernium atyai oltalmába ajánlotta. Otthona, birtoka irányítását pedig felesége Lázár Erzsébet gondjaira bízta, aki, mint kiderül, nemcsak nyolc gyermeke szülésére volt alkalmas, hanem erejét megfeszítő ügyek intézése közepette is mindvégig megállotta helyét. Kálnoki aggodalma a felhőtlen, új lehetőségeket ígérő jövővel kapcsolatban nem volt alaptalan. Időközben hitében ha nem is, de Habsburg-pártiságában biztosan meginogott. Első csalódását akkor élhette át, amikor Bécsbe érkezvén szembesülnie kellett azzal a megalázó, méltatlan ténnyel, hogy az erdélyieket, szemben a más, közöttük a magyarországi kancelláriánál dolgozókkal, nem a Burgban szállásolták el. Ráadásul a városban is csak az „Arany Oroszlánhoz” címzett lármás vendégfogadóban kaptak helyet, a forgalmas üzletek között, a Kruger Strasse 3 szám alatt. 16 A kijelölt helyiségek szűkek, gondozatlanok voltak, s bennük sem a hivatal, sem a levéltárat tisztességesen elhelyezni nem lehetett. A korhadt fatető alatt mind a levéltár, mind pedig az emberek élete a nedvesség és a tűzvész romboló hatásának volt kitéve. Csalódás pályafutása utolsó esztendejében is érte, amikor szolgálati bérét a császári udvar nehezen vagy egyáltalán nem jutatta kezébe. Erre enged következtetni Kálnoki Sámuel örököseinek 1716-ban, a Királyi Főkormányszékhez küldött folyamodványa, amelyben atyjuk 6.ooo forintra rugó hátralékban maradt fizetését kérik. 17 Kálnoki tisztségének átvételekor aligha gondolt arra, hogy a császárváros nem-csak kezdetét jelenti virágzó karrierjének, de élete utolsó napjait is a bécsi udvar közelében tölti majd el. Benkő József háromszéki származású polihisztor szavait idézve: „az úgynevezett kuruc világ miatt (…) Erdélybe le nem jöhetvén 1706. esztendőben Bécsben megholt.” 18 Kálnoki Sámuel vicekancellárságának történetét, epizódjait még nem sikerült teljes mértékben feltárni. Megfelelő ismeretanyag hiányában, a kor történé16
Takács Sándor: A magyar és az erdélyi udvari kancelláriák palotái Bécsben. Századok 40 (1906) 781–782. 17 Br. Apor Péter Verses művei és levelezései (1676–1752). II. Budapest, 1903. 61. (A továbbiakban: Br. Apor Péter) 18 Erdélyi Történelmi Adatok. IV. köt. Kiadta Szabó Károly. Kolozsvártt, 1862, 136.
SZÉKELY
FŐEMBEREK A
XVII .
SZÁZAD ALKONYÁN
223
seinek sorrendjét követve, a kortárs-vélemények figyelembevételével életpályáját egyelőre a valós és képzeletbéli történések határmezsgyéjén voltunk kénytelenek megrajzolni. Egyben arra is kerestük a választ, hogy Kálnoki Sámuel mint a kor embere e tisztséget személyesen mint jó megélhetési és érvényesülési lehetőséget fogadta-e el, vagy hitében meggyőződve azt tisztességnek is tartotta elfogadni. Ennek megállapítására szükséges megismerni Kálnoki politikai állásfoglalását a korabeli történésekkel szemben. Úgy tűnik, hogy felfogásában kezdetben hasonló elveket vallott a későbbi ellenlábas Bethlen Miklóssal. 1688-ban a Carafahoz küldött országgyűlési követek amikor azzal a határozott követeléssel tértek vissza küldetésükből, hogy Erdély szakadjon el a töröktől, s álljon I. Lipót oldalára, s tegyen neki hűségesküt, a deputátió, amelynek ő is tagja volt, korábbi országgyűlési voxára hivatkozva azt tanácsolja, hogy addig nem szabad elállni a töröktől, amíg I. Lipót nem vette vissza Egert, Vácot, Temesvárt s Belgrádot. 19 A Thököly-féle trónkövetelések idején Kálnokit már Habsburg-pártisággal vádolták. 1690-ről írva Cserei Mihály krónikájában a következőket jegyezte fel: „Havasalföldön létünkben convocáltatá a főrendeket s nemességet Thököly Imre, hogy Kálnoki Sámuelre kit Erdélyben fogatott vala meg, törvényt látasson. Ugyanis Kálnoki Sámuel Brassóba szaladván be, jóakarata szerint, Thökölyhez való hűségiből-e vagy amint ő azután is mondotta, politice, hogy inkább kitanulván mellette dolgait, a németnek aperiálhassa, Brassoból kijövén Thököly táborára jőve, és be is esküvék hűségire. Megsajditotta Thököly, hogy nem igazán nyomja a kengyelt, s megfogatta”, de végül a más erdélyi bujdosó nemesek nyomására kezesség fejében elengedte. 20 Mint a fentiekben idézett Erdélyi Kancelláriának Kálnoki Sámuelhez küldött levele is rávilágít, teljes mértékben felvállalta Habsburg-pártiságát, s az Erdélyi Udvari Kancellária státusát lehetőségeihez mérten igyekezett megerősíteni, szemben az Erdélyi Kancelláriával. Már amennyire lehetősége nyílt beavatkozni a politikai kérdésekbe. Mert szögezzük le, a vicekancellárság nem volt politikai szerepkör. Az leginkább ügyintéző feladatot jelentett egy jól szervezett apparátusban, amely, mint ismeretes, évszázadokon át leginkább a jólszervezettségével volt képes kormányozni a kelet-európai régiók életét, s amelynek nyomai még napjainkig is éreztetik hatásukat. Kálnoki a Rákóczi-forradalom idején írt leveleiben gyakran azt is megjegyezte, hogy az nem egyéb. mint „rebelió”. 1703 augusztusában Bécsből írt levelében is hangoztatta: „ez a rebelio elolvad, mint a hóharmat”. 21 Ebből is kiderül, mennyire másként látták Bécsben a Rákóczi-forradalmat.
19 20 21
Trócsányi: Erdély központi kormányzata, 178. Cserei Mihály: Erdély historiája (1661–1711). Budapest, 1983, 233. Br. Apor Péter, 18.
224
TÜDŐS S. KINGA
A császári udvar kormányzását igazgató apparátus ugyan nem követelt meg feltétlen nagy egyéniségeket, de egy jól képzett szakember számításait bármikor megtalálhatta. Kálnoki Sámuel a kitüntetett szerep lehetőségét, a politikai konjunktúrát egyéni képességei mértékében használta ki, s mint hivatalnok alkalmazkodott a kialakult új helyzethez. Tisztséget foglalt el, s nincs okunk abban kételkedni, hogy feladatát a nagy titoktartás kötelezettsége mellett tisztességgel teljesítette. Egy olyan gépezetben vállalt funkciót, amely az akkor kb. egymillió lelket számláló Erdély tartományának ügyintézését végezte a Habsburgbirodalom keretei között.
