ROKONSÁGI VISZONYOK A MAGYARORSZÁGI FALVAKBAN A 18. SZÁZADBAN

ROKONSÁGI VISZONYOK A MAGYARORSZÁGI FALVAKBAN A 18. SZÁZADBAN F A R A G Ó TA M Á S

1. Bevezető R övid

tanu lm án y o m

a tém a

szem pontjából

legfontosabbnak

te k in te tt

kérdések felvillantására, a problém ák körvonalainak tőlem tellő m egrajzolására k o rlátozódik. A tárgyalt időszak két szem pontból is fontos a m agyarországi család és háztartás történetével foglalkozó k u ta tó szám ára. E lőször is kevés kivételtől eltekintve a 18. századtól kezdve állnak töm egesen rendelkezésünkre azo k az anyakönyvekből, népesség-összeírásokból szárm azó adatok, am elyekből a tém ára von atk o zó an részletesebb, m egbízhatóbb info rm áció k h o z ju th atu n k . M ásodsorban ez az az időszak, am ik o r a m odern m agyarországi társadalom alapja a megszálló tö rö k hatalom kiűzését k övető bevándorlási m ozgalm ak során a maga etnikai, felekezeti és kulturális sokszínűségével kialakul. Bár pró b áltam törekedni e sokszínűség valam elyes m egjelenítésére, a felhasználható kutatási eredm ények k o rláto zo tt szám a m iatt ez eleve nem já rh a to tt teljes sikerrel. M egállapításaim tehát hipotetikusnak te k in te n d ő k és elsősorban a falusi-paraszti rétegekre von atk o zó inform ációkra tám aszkodnak, a tö b bi társadalm i rétegre nézve csak áttételesen és csak bizonyos m értékig v o n atk o zta th a tó k . Igaz, a falusi lakosság a vizsgálat időszakában a m agyarországi népesség körülbelül 85 százalékát te tte ki.

2. Tényleges rokoni kapcsolatok a 18. században A k u ta tó a leszármazás, valam int a házassági kapcsolatok utólagos szám bavétele segítségével szerencsés forrásadottságok esetén visszam enőleg is m eg tudja állapítani valaki teljes tényleges rokonságát. H a az idő k o rlátain át tu d n á n k lépni és egy m ár rég elhalálozott szem élyt kik érd ezh etn én k rokonsága felől, a k k o r azonban m ajdnem biztos, hogy a tudatában élő rokonságkép nem vágna egybe az utólagos ku tató i rekonstrukcióval. A z em berek általában nem genealógusok, szám ukra ro k o n az, akit annak tartan ak , vagyis ism ert és elfogadott ro konságuk nem a ténylegesen roko n o k b ó l, hanem a ro k o n k én t szám on ta rto tta k b ó l áll össze. D e még ezek sem fedik le feltétlenül m in d azo k n ak a k ö rét, akikkel a kiinduló szem ély valóban ápolja, valóban fenntartja a ro k o n i

242

FARAGÓ TAMÁS

kapcsolatokat. T eh át egy viszonyítási p o n tn a k te k in te tt szem ély k im u tath a tó vér es affinális rokonsága, az általa szám on ta rto tt rokonság és a ténylegesen egymással rokoni kapcsolatban állók együttese három egymással m ajdnem biztosan egybe nem eső, és egyre kisebbedé) ko n cen trik u s k ö rk én t lenne ábrázolható. Feltételezhetőleg a ro k o n o k szám ontartása a hagyom ányos társadalom ban valamivel pontosabb és szélesebb körű lehetett a mainál. Ez elsősorban gyakorlati okokkal m agyarázható: a kora k ö zépkortól kezdve a rokonsági fo k o k ra alapozott házasodási tilalm ak egész rendszere alakult ki, am ely egyúttal egyes megfigyelések szerint az örökösödés gyakorlati határát is jelentette (H orváth 1991). A katolikus egyház kezdetben hetedíziglen, majd m iután ennek szám ítása/nyilvántartása a gyakorlatban nem igazán bizonyult kivihetőnek, az 1215. évi lateráni zsinattól kezdve csak negyedízig tilto tta a ro k o n o k (beleértve ebbe a v érro k o n o k m ellett az affinális és lelki ro k o n o k = elsősorban keresztszülők, keresztgyerm ekek) összeházasodását (Tagdnyi 1919. 43). A tilalm ak, illetőleg az örökösödési igények és lehetőségek határainak pontos ism erete viszont szükségessé tette a rokonság aránylag pontos em lékezetben tartását. T erm észetesen m indez nem jelenti azt, hogy véletlen — esetleg szándékos — tévedések ne fordultak volna elő a házasodási engedélyek beszerzése alkalm ával a rokonság m értékére, közelségére vonatkozóan. Egyrészt az em beri em lékezet sohasem volt m indig teljesen p o n to s és m egbízható forrás, m ásrészt vagyoni/örökösödési érdekek gyakorta keresztezhették a ro k o n o k kö zö tti házasságkötések tilalm ára v o n atk o zó szabályokat. A szám on ta rto tt ro k o n o k köre azonban nem feltétlenül jelent egymással ténylegesen intenzíven eg y ü ttm ű k ö d ő rokonságot. E lőbbibe ugyanis beletartoznak a m ár elhalálozottak, valam int a távoli vidékekre k ö ltö z ö tte k is, akikkel csak egy-egy nagyobb lakodalom vagy tem etés — esetleg egy örökösödési vita — alkalm ával (vagy a k k o r sem) találkoznak a többi ro k o n o k , u tóbbi viszont csak a ténylegesen élő és a viszonyítási p o n to t jelentő személlyel (egoval) rendszeresen kapcsolatot ta rtó szem élyeket foglalja magában. H a a rokonságok tényleges nagyságára vagyunk kíváncsiak, a k k o r m eglehetősen nehéz helyzetbe kerülünk. A 18—19. századi dem ográfiai m u tató k és a v o n atk o zó külföldi m odellkísérletek1 ism eretében egyértelm ű, hogy egy-egy szem ély adott

Az

a d o tt

dem o g ráfiai

m u ta tó k

(term ék en y ség ,

halandóság,

v á rh a tó

átlagos

élettartam )

d e m o g rá fu so k és a n tro p o ló g u s o k tö b b e setb en p ró b a e le m zé st (szim ulációt) végeztek az egyidóben lehetséges m in im ális, illetv e m ax im ális éle tb en levő ro k o n o k szám ára v o n a tk o z ó a n . A n gliában egy 44 éves e m b e r éle tb en levő 1—3. fo k ú v é rro k o n a in a k összes szám a például m indössze 26,9 fő v o lt D á v id Cressy becslése s z e n n t a 16. század v égén, egy évszázaddal k é ső b b pedig a halandósági v is z o n y o k ro m lása k ö v e tk e z té b e n 15 fő alá s ü lly e d t (Cressy 1986. 58—59.) vö. Eugene H arnm el, Peter Laslett es K enneth Wach ter (1978) szim u láció s vizsgálataival.

R O K O N SÁ G I V ISZO N Y O K A 18. SZÁZADBAN

243

id ő pontban ténylegesen élő rokonsága messze száz fő alatt m aradt. Szám uk egy vizsgált baltikum i helységben nem egészen 25 fő (Plakans 1984), saját kísérleti elem zésem szerin t2 Fajszon 1762-ben 37,6 fő (1. tábla). U tó b b iak n ak csak kisebbik fele (körülbelül 40 százalék — valamivel több, m int 15 fő) v érrokon, nagyobb részüket a háztartásfőhöz affinális kapcsolat fűzi. A m i a rokonság távolságát illeti, a ro k o n szem élyek enyhe többsége (kereken 56 százalék) első-m ásodfokú rokon. Persze, ha nem csak a szóban forgó közösséget, hanem az egész k ö rn y ék et és a távolabbi, negyed- esetleg ötödfokú roko n o k at is figyelembe vennénk, a rokonság köre ném ileg még tovább bővülhetne. Más kérdés term észetesen az, hogy ezek a fizikai és leszárm azási értelem ben egyaránt nagyon távoli ro k o n o k a m indennapi életben egyáltalán élveztek-e valamelyes pozitív m egkülönböztetést a faluban élő többi, rokoni viszonyrendszerbe nem tarto zó személlyel szem ben, vagyis társadalm i értelem ben ténylegesen ro k o n k én t m űködtek-e, avagy esetükben m ár a nem rokoni jellem zőket (társadalmi státus, vagyoni helyzet, presztízs, lakóhely, felekezet stb.) te k in te tté k fontosabbnak. M ajdnem biztosra vehető viszont, hogy azon ro k o n o k köre, akikkel tényleges és rendszeres kapcsolattartás tö rté n t, nagyságrendileg nem volt lényegesen szélesebb a fentebb idézett adatnál. E nnek kapcsán elég arra gondolnunk, hogy a m intának te k in tett szem élyek rokoni kapcsolattartása a nagyon közeli (I—П. fokú) ro k o n o k kivételével m inden valószínűség szerint elsősorban csak a korban hozzájuk közelebb álló felnőttnek te k in te tt szem élyekkel lehetett intenzívebb, ezek szám a azonban Fajszon harm adfokig bezárólag átlagosan m indössze 24 fő volt, a vizsgált háztartások helyben élő ro konainak valamivel kevesebb, m int kétharm ada. Elem zésem másik eredm énye (2. tábla) viszont arra utal, hogy a rokoni kapcsolatok egy-egy háztartás, illetve egy-egy közösség szám ára tényleg fontos kapcsolathálót jelenthettek. Ebből a szem pontból ném ileg m egtévesztő az a tény, hogy a család- és háztartásszerkezettel foglalkozó tanu lm án y o k többsége csak a háztartások kereteiben élő rokonok szám át, arányát és összetételét vizsgálta. E k utatások szerint ugyanis a 18—19. század fordulóján a háztartásoknak mindössze 20—50 százalékában találhattunk együttélő ro k o n o k at a m agyar falvakban (3. tábla). Fájsz részletesebben feldolgozott adatai azonban azt m utatják, hogy noha itt az együttélő rokonnal rendelkező háztartások aránya m indössze 36,5 százalék, ténylegesen a háztartások több, m int 80 százaléka legalább egy, sok azonban tíznél is tö b b háztartással állt vérségi vagy affinális rokoni viszonyban. A k im u tath a tó kapcsolatok közel harm adában a ro k o n o k ugyanabban a házban

A z elem zés a k ö rü lb e lü l 1000 fős D una m e n ti ró m a i k a to lik u s m agyarlakta település, Fájsz ö t h á ztartásfő jé n e k I.—III. fo k ú ro k o n sá g át vizsgálta. T e c h n ik a i o k o k m ia tt a IV. fo k ú és távo lab b i illetőleg a m ás telep ü lések en lakó ro k o n o k vizsgálatba való b evonására nem k e rü lt sor.

244

FARAGÓ TAMÁS

vagy a szom szédban éltek, a rokoni viszonyban állók 70 százaléka viszont a falu más részen, távolabb lakott. F eltételezhető ráadásul, hogy részben a vándorlás, de még inkább a k ö rnyező helységekkel létrejövő házassági kapcsolatok révén egyegy szem ély, illetve háztartás rokonsága nem csak az ad o tt települést hálózhatta be, hanem kisebb-nagyobb m értékben kiterjedhetett a közeli településekre is. A fajszi vizsgálatom ban részletesebben elem zett öt háztartás a 18. század közepén tulajdonképpen 12 nagyobb, több háztartásból álló rokoni csoport egym áshoz kapcsolódását m u tatta a közösségen belül, m elyből tíz legalább egyegy szálon át egym áshoz kötődve összefüggő hálót alk o to tt. A szóban forgó háztartáshalm azon belül azonban nem m inden rokonsági csoport volt azonos helyzetben. Egyesek "központi" helyet foglaltak el — az adott esetben a háztartásokat összefűző kapcsolatok kereken 50 százaléka három rokoni csoportba fu to tt össze —, ezzel szem ben a h á z ta rtá so k /ro k o n i csoportok másik, nagyobbik része (összesen hét rokoni csoport) m indössze egy-egy p o n to n kapcsolódott a fenti hálóba, vagyis az összes ro k o n i összekötő kapcsolatnak csak negyedével rendelkezett. A z így kirajzolódó kép nagyon hasonló Andrejs Plakans (1977) 18. század végi baltikum i paraszttársadalom ra v o natkozó kutatási eredm ényeihez. Plakans szélesebb vizsgálati bázison nyugvó adatai ugyanis azt m u tatták , hogy a vizsgált gazdaságok kereken 60 százaléka egyetlen összefüggő rokoni kapcsolathálót alkotott, m elyet 15 százalékban kisebb, különálló független rokoni csoportok és hálózatok, 25 százalékban pedig izolált, külső rokoni kapcsolatokkal nem rendelkező háztartások (gazdaságok) vettek körül.

3. A háztartásban együttélő rokonok A háztartások legegyszerűbb — és épp ezért leggyakrabban használt — m ódszere az 1970-es évek elején elhíresült, Peter Laslett és Eugene A. H a m m el által kidolgozott kategóriarendszer alkalmazása. Összesen 15, részben külö n b ö ző felekezeti és etnikai jellem zőkkel rendelkező m agyarországi falura nézve sikerült többé-kevésbé m egbízható adatokat összeszednem a 18. század közepe-19. század eleje kö zö tti időszakra vonatkozóan. Ezek a települések a Laslett—H am m el rendszer segítségével három csoportba rendezhetők (3. tábla): 1. túln y o m ó részt, 70—80 százalékban nukleáris családos háztartásszerkezetű közösségek (Bogdány, N agykovácsi, Perbál — m indannyian ném et vagy ném et többségű falvak); 2. főként bonyolultabb szerkezetű háztartásokból álló települések, ahol is a nukleáris családos együttélő csoportok aránya 50 százalék alatti (Kalász, T ö k ö l szerb, illetve horvát közösségei, valam int a reform átus m agyarok lakta A lsónyék és K ölked). E hhez a típushoz sorolható két további

R O K O N SÁ G I V ISZ O N Y O K A 18. SZÁZADBAN

3.

245

m agyar falu is: többcsaládos háztartásainak magas aránya m iatt a róm ai katolikus Fájsz, és ugyanebbe az irányba m u tató tendenciája (szerkezeti átalakulása) m iatt pedig a reform átus Sárpilis; átm eneti csoportot képeznek a reform átus Tiszacsege, T ótfalu, T ö k és az endrédi róm ai katolikus plébánia m agyarlakta településegyüttesei, valam int a szlovák, illetve szlovák többségű Pilisszántó és Pereg

közösségei. Vagyis a felekezeti különbségek a háztartástípusok megoszlásában nem játszanak igazán szerepet, az etnokulturális csoportok k ö zö tt azonban észlelhetők bizonyos eltérések. Ezek alapján ném ileg eltérő arányok m u tath ató k ki a ném et, szlovák, m agyar, illetve délszláv közösségek háztartásszerkezetében. H a a Laslett—H am m el rendszert teljes részletességében alkalm azom (nemcsak fő típusait, hanem az altípusokat is vizsgálom az elemzés során), ak k o r további szerkezeti különbségek észlelhetők az egyes közösségek kö zö tt. A viszonylag alacsony esetszám ellenére is m egállapítható, hogy a ném et falvak háztartásai k ö zö tt többséget k épeznek az olyan többcsaládos együttesek, ahol a csoport vezetése a fiatalabb generáció kezében van, míg a magyar, szlovák és horvát falvakban a háztartásfők túlnyom órészt az idősebb generációhoz ta rto zn ak vagy szám ottevő arányban testvérek (itt is rendszerint egy idősebb testvér, a "báty" a csoport vezetője). A többcsaládos jobbágyparaszti háztartások családfőinek egym áshoz való ro k o n i viszonyát k ülön megvizsgálva (4. tábla) egyértelm űvé válik, hogy a háztartási csoport vezetőjének generációs hovatartozása, illetve ro k oni pozíciója tekintetében alapvető különbségek vannak a ném et (nyugat európai eredetű) és a nem ném et (közép-európai, illetve balkáni eredetű) közösségek között. A vizsgálati m intában szereplő ném et falvakban a háztartásfővel együttélő ro k o n családfők kivétel nélkül szülők (apák), míg a tö b b i nem ném et etn okulturális csoport esetében d ö n tő többségük leszárm azott (fiú), bár kisebbnagyobb m érték b en oldalági ro k o n o k (testvérek) is találhatók k ö zö ttü k . Bár a kis esetszám ok m iatt ezek a megfigyelések inkább csak egy kutatási pro b lém ára tö rté n ő figyelem felhívásnak, m int b izo n y íto tt eredm ényeknek tek in ten d ő k , a fenti adatok mégiscsak elgondolkoztatóak. A család-, illetve háztartásfők adatainkból kivehető ro k o n i viszonyai a hiányzó szöveges b izo n y íték o k nélkül is m egengedik azt a feltételezést, hogy a vizsgált ném et közösségekben a 18. század közepén még élt a "visszavonulás" szokása, ti. am ik o r is az idősödő gazda ö rö kösének m ég életében átadta a gazdaság vezetését (G aunt 1983), míg a m agyar vagy a horvát etnokulturális csoportba ta rto zó közösségek esetében enn ek n y o m a

246

FARAGÓ TAMÁS

sem látszik. (Figyelemre m éltó továbbá Pilisszántó szlovák közösségének vegyes, átm eneti karak tere'). . H a m ost a háztartásokban együttélő összes ro k o n t m egpróbáljuk típusuk szerint elem ezni, a k k o r a rendelkezésre álló és erre a célra felhasználható m ikrovizsgálatok az alábbiakat m utatják: a) a v érro k o n o k aránya az elem zett m agyar, szlovák és horvát településeken egyaránt 60—70 százalék k ö zö tt van, az affinálisoké pedig 26—38 százalék k ö zö tt váltakozik. Csak a n ém etek lakta közösség (Nagykovácsi) az, am elynél az affinális ro k o n o k aránya a 18. század közepén 10 százaléknál is kevesebb (5. tábla). M indez nyilván összefügg azzal, hogy nyugat-európai társaikhoz hasonlóan a M agyarországra k ö ltö z ö tt ném etek ta rtv a szokásaikat tö b b n y ire önálló háztartást alapítottak házasságkötésük után, így a háztartásfővel együttélő vő vagy m eny egyáltalán nem vagy csak elvétve fordul elő k ö zö ttü k . Ezzel szem ben a szülőkkel való együttélés gyakorlata a vizsgált közösségekben élő más etnokulturális csoportokban sokkal általánosabbnak vehető. M egjegyzendő ugyanakkor, hogy a ro k o n típ u so k változatossága, gazdagsága tekin tetéb en a tököli horvát közösség messze kiem elkedik a többi közül (I. ábra); B) a v érro k o n o k esetében ismét a ném et-nem ném et különbség az, am ely leginkább figyelemre m éltó (П. ábra). A m agyarok m ellett a szlovák és horvát közösségekben egyaránt 50 százalék körüli az elsőfokú v érro k o n o k aránya (de ezek k ö zö tt szülő alig van), m íg a ném et településekre vonatk o zó adatok szerint ott a létszám ban szőkébb körű együttélő rokonság többségét az elsőfokúak (főként szülők, illetve meg nem házasodott testvérek) teszik ki. A fentebb em lített és gyakorolt "visszavonulás" szokása ugyanis rendszerint együttjárt a "törzsöröklési" rendszerrel (az ingatlanok egyetlen u tó d szám ára való átörökítésével). Ilyenk or az ingatlant nem ö röklő testvérek vagy pénzbeli kielégítést kaptak (nem ritkán értékben kevesebbet) és a házasságkötés segítségével önállósodtak, vagy- nem házas ro k o n k én t félig-meddig szolgasorban a с)

háztartás keretei k ö zö tt rekedtek [G aunt 1983). a fennek k ö vetkeztében a ro k o n o k k o r szerinti összetétele is eltérő az összehasonlított közösségek esetében. N agykovácsi ném etéinél a 18. század közepén a ro k o n o k többsége az idős k o rosztályokba tarto zik , míg

E z esetb en e m lé k ez te tn e m kell arra, b o g y a szlo v á k o k k a l ro k o n cseb para sz tk ö z ö ssé g ek a "visszavonulás" szo k á sát a — részb en v e lü k k e v erte n élő — n é m e t para sz tk ö z ö ssé g ek b e z h a so n ló a n szin té n széles k ö rb e n g y a k o ro ltá k . N e m z árh ató k i e seten k én t e szokás elte rje d ése /d iffú zió ja a szlo v á k parasztság k ö ré b e n sem .


247

a m agyarok, szlovákok és horvátok esetében a ro k o n o k tö b b n y ire a fiatalabb k o rcsoportokból kerülnek ki (Ш. ábra). A m agyarlakta Fájsz esetében kim u tath ató , hogy a k o r és családi állapot tek in tetéb en a rokonság szabályszerű ciklussal jellem ezhető ugyanebben az időszakban. A ro k o n k én t élők szám a és aránya a teljes népességen belül az élet első két évtizedében csökkenő tendenciát m u tat — nyilván a háztartást vezető idős generáció fokozatos fogyásával egyre többen kerülnek át a rokoni pozícióból a "háztartásfő családtagja" státusba. A felnőttek és házasságot k ö tö tte k csúcsidőszaka húszas éveikre összpontosul. A nők esetében a 20—24, a férfiaknál a 25—29 éves korcso p o rtb an a ro k o n k én t élők aránya viszont m ár rendszerint m eghaladja az 50 százalékot. E zután a férfi és női ciklus szétválik. 10— 15 rokoni státusban eltö ltö tt év után — töb b n y ire m ár 40 éves k o r felett — a férfiak szinte m indegyike önállóvá válik és ezt az állapotot haláláig megőrzi. K ezdetben a nők is hasonló utat járnak be, 50 éves ko ru k után azonban m egszaporodik k ö zö ttü k az "özvegy rokon" státusba kerülők szám a utalva arra, hogy házastársuk elvesztése után a férfiaknál lényegesen kisebb arányban k ö tn ek új házasságot. A m egözvegyült nő k tú ln y o m ó része nem tudja m egtartani kezében háztartása vezetését, hanem azt vagy fiának, vagy valamely más idősebb férfirokonnak kell átengednie (6. tábla). A ném et közösség "rokonsági ciklusa" a fajszi m agyarokétól alapjában eltérő képet m utat. Itt a Fajszon m egfigyelhető első szakasz — a gyerekek valam int a fiatal felnőttek ro k o n k é n t élésének periódusa — hiányzik, viszont 50. év után a férfiak és a n ők élete hasonló ívet látszik leírni. A nnyi a különbség, hogy nem csak az özvegyasszonyok, hanem a még házasságban élő idős férfiak egy része is rokoni státusba következtében (Faragó 1995).

kerül

a

"visszavonulás"

gyakorlata

A háztartási csoportokban együttélő ro k o n o k elemzéséből tehát végső fokon nem egy, hanem két hagyom ányrendszer rajzolódik ki. A z egyik a rokonokkal való együttélés (vagy együtt nem élés) hagyom ányrendszere, mely valószínűleg térhez, időhöz jobban k ö tö tt, inkább lokális, m int általános jellegű és a dem ográfiai viszonyok által erőteljesen m eghatározott. Lényegében azokat az egyéni és háztartási ciklusokat, házasodási m odelleket, lakóhelyválasztási és örökösödési szokásokat és háztartás-típusokat (együttélési form ákat) szabja meg, m elyeket az eddigiekben ism ertettem . Sok tekin tetb en ez tü k rö ző d ik az affinális és v érro k o n o k egym áshoz viszonyított arányában, illetőleg a v érro k o n o k o n belül a lem enők-felm enők előfordulásában is. A ro k o n o k k ü lönböző típusok szerinti eloszlásából azonban nagy vonalakban a másik, a tágabb én elem b en vett rokonsági viszonyok és kapcsolattartás hagyom ányrendszere is kitapogatható. Bár, m int azt m ár az előzőekben

248

FARAGÓ TAMÁS

bizonyítani p róbáltam az együttélő ro k o n o k szám ából közvetlenül nem lehet k ö vetkeztetni a rokoni kapcsolatok kiterjedtségére és intenzitására, mégis az a benyom ásom , hogy az egy háztartásra eső átlagos rokonszám ból, illetőleg az együttélő ro k o n o k közelségi fok szerinti megoszlásából három kapcsolattípus létezése feltételezhető: a) egy földrajzi és rokonságtípus szerinti értelem ben egyaránt széles körű ro k o n i kapcsolatokra épülő rendszer, ahol m inden valószínűség szerint a helyi közösség szervezetében/életében a rokonsági hálók dom inálnak m eghaladva m inden más társadalom szervező erő, illetve rétegződési tényező fontosságát (Tököl horvát közössége); b) egy m ind földrajzi, m ind rokonsági értelem ben rendkívül szűk körű, elsősorban a háztartásfő származási és saját maga által alapított (prokreatív = nem ző) családjára épülő kapcsolatrendszer. Feltételezhetően a rokonsági kapcsolatok a szomszédság, a form ális szervezetek, vagyoni és foglalkozási csoportok m ellett m ár csak az egyik — talán nem is m indig a legfontosabb — szervező erejét jelentik a helyi közösségnek (falvaink közül a ném etek lakta N agykovácsi képviseli ezt a típust); c)

a k ettő k ö zö tt átm enetet képező rokonsági kapcsolat- és viszonyrendszer, ahol a fenti két családtípusból (a szárm azási és p ro k reatív családból) adódó kapcsolatok szerepe, aránya ugyancsak n ő tt, de még nem sz o ríto tta teljesen háttérbe a távolabbi ro k o n o k h o z fűződőeket (többnyire a m agyar és szlovák közösségek ta rto zn ak e típusba).

4. Rokontípusok A hagyom ányos közösségekben élő rokonsági rendszerek jellemzésének egyik igen fontos és viszonylag pontos m ódja annak megállapítása, hogy m ilyen rokontípusokból tevő d ö tt össze a viszonyítási alapul használt szem ély (vagy szem élyek) rokonsága. Az első és m inden bizonnyal az egyik legfontosabb kategorizálási szem pont a ro k o n o k lakóhelye. E n n ek alapján k ét nagy, a vizsgálati/elem zési gyakorlat szem pontjából alapvetően elkülönülő rokontípussal kell szám olnunk: az egy-egy háztartásban "ego"-val (a viszonyítási alapul szolgáló személlyel) együttélő és a m ásutt — az adott település másik háztartásában vagy más településen — élő rokonokkal. U tóbbiak összeszámlálása és kategorizálása egyelőre kevésbé m egoldott. Jelenleg nem tu d o k olyan befejezett és publikált m agyar vizsgálatról, am ely akár egyetlenegy szem ély vagy háztartás teljes rokonsági viszonyrendszerének feltárására m ert volna vállalkozni.


249

H a a településen kívül élő ro k o n o k szám át és arányát nem is ism erjük, a részletesebben vizsgált öt háztartás alapján m egkísérelhetjük a fontosabb arányok m egállapítását és az azokból m egtehető feltételes következtetések levonását a m in tak én t használt Fájsz rokonsági viszonyaira vonatkozóan. Egyrészt jelen pillanatban nem igen van más lehetőségünk, m ásrészt e falu a 18. század közepén a maga tö b b m int 1000 fős lakosságával igencsak nagynak és népesnek szám ító közösség volt, így feltehetőleg m ind házasodási, m ind v érrokoni kapcsolatai jobban k o n cen tráló d tak a településen belülre, m int az egy-kétszáz fős aprófalvaké, vagyis jobban k ö v etk ezteth etü n k belőlük a későbbi időszak falusi rokonsági viszonyaira is. A rendelkezésünkre álló adatok szerint tehát a vizsgált öt háztartásfő

viszonylag

népes, átlagosan

30 főt

is m eghaladó

rokonsággal

rendelkezett, ennek azonban csak alig valamivel töb b , m int 16 százaléka található meg saját háztartásában, 84 százalékuk más családokban és háztartásokban élt. M indez nagyságrendileg ugyancsak összecseng Andrejs Plakans (1977) baltikum i eredm ényeivel. A z öt fajszi háztartásfő felderített teljes rokonsága a 18. század k özepén nem egészen 19 százalékban első, 37 százalékban másod- és kereken 44 százalékban harm adfokú rokonokból te v ő d ö tt össze. E ttől gyökeresen eltért a közös háztartásban együttélő ro k o n o k összetétele: ezeknek valamivel több, m int k étharm ada elsőfokú, 32 százaléka pedig m ásodfokú volt. Egyetlen ennél távolabbit sem találunk k ö zö ttü k (7. tábla). N em e k szerint nézve a teljes rokonságot, enyhe férfitúlsúly m u ta th a tó ki k ö zö ttü k , am ely főképp a viszonylag szám os távolabbi affinális férfirokonnak tu d h a tó be. E lsőfokon a nem ek aránya inkább a nők felé billen, m ásodfokon kiegyenlítettnek nevezhető, a harm adfokú rokonság esetében azonban a nők 38 százalékos részaránya m ár messze alatta m arad a férfiakénak. T eh át a rokonság fokának növekedése (a távolodás) a nők arányának csökkenésével jár együtt. A z affinális és v érro k o n o k aránya, illetve a rokonság foka k ö zö tt szintén felderíthető egy bizonyos szabályszerűség: ahogy nő a rokonság távolsága elsőtől harm adfokig, úgy növekszik ezen belül az affinális (a házasodás révén szerzett ro konok) aránya. Vagyis a vér- és affinális rokonság az I. és Ш. fokon belül éppen fo rd íto tt arán y t képvisel. N yilvánvaló, hogy a magas halandóság sokkal jobban k o rláto zza a jelentős részben vertikálisan (fel- és lem enő irányokban) fennálló vérségi kapcsolatokat, m int a házasságkötések révén oldalirányban "szerzett" affinális rokonságot. (N agyobb az esélye annak, hogy a házastárs vagy a testvér házastársa nagyszám ú életben levő testvérrel és unokatestvérrel rendelkezzen, m int annak, hogy a viszonyítási alapul szolgáló szem élyeknek — a h áztartásfőknek — egyidejűleg nagyszám ú nagynénje, nagybátyja, illetve unokája vagy dédunokája legyen). Bár ism ételten hangsúlyoznom kell azt, hogy az egy településen élő ro k o n o k ra v o n atk o zó fajszi adataim m ind csekély szám ukat, m ind a jelenlegi magyarországi

250

FARAGÓ TAMÁS

kutatásban való "rokontalanságuk" m iatt csak hipotetikus m ó d o n használhatók és értelm ezhetők, arra azonban vélem ényem szerint mégis elégségesnek tűnnek, hogy — m egerősítve azokat a fellelt külföldi eredm ények hasonlóságával — néhány, az összes, valam int az együttlakó ro k o n o k ra vo n atk o zó feltételezést (2. és 7. tábla) tegyek: a) az

együttlakó ro k o n o k egy-egy személy, illetve háztartás adott közösségében levő összes rokonainak csak negyedét-ötödét teszik ki; b) a nem együttlakó ro k o n o k nem ek, generációk és rokonságtípus szerinti összetétele (és m inden valószínűség szerint korszerkezete) eltér a közös háztartásban élőktől, következésképp utóbbiakból nem lehet a tényleges rokonság nagyságára és összetételére vo n atk o zó pontos és helytálló

következtetéseket levonni. A z együttlakó rokonság adatai az összes ro k o n h o z viszonyítva az elsőfokú és a v érro k o n o k , valam int a nők arányát, szerepét túlhangsúlyozzák, míg az affinálisok, a harm adfokú ro k o n o k és a férfiak esetében lefelé torzítanak; c) u g yanakkor joggal feltételezhető, hogy a két rokoni csoport szerepe, súlya minőségileg más a viszonyítási alapot jelentő személy életében. Elsősorban az együttlakók azok, akik eredetük/leszárm azásuk tekintetében egymás legközelebbi rokonai (többségükben első- és m ásodfokú rokonok), s nyilvánvalóan ők azok, akik egymással a legszorosabb, legszélesebb körű és leggyakoribb, m indennapi kapcsolatban állanak — belőlük kerülhet ki az a kör, am elyet a családszociológiai kutatás (Cseb-Szombatby 1987) intim nevez.

rokonságnak

5. R o ko n i csoportok Bár jelenleg nincs rendelkezésre álló adatom Fájsz k o rp o ratív rokonsági csoportjaira, név szerinti forrásaim alapján m egpróbálkoztam ennek rekonstrukciójával is4. E szerint Fajszon összesen 103, legalább k ét főt tartalm azó rokonsági csoport létezése m u tath ató ki (8. tábla), ezek közül azonban mindössze 37 az, am ely k ettő , vagy annál tö b b háztartást foglalt m agában. A nagyobb rokoni csoportok létszám a is ritkán haladta meg a 40 főt, a m axim um ot egy 68 főből álló

A z elem zés a v e ze té k n e v ek alapján a z o n o síth a tó leszárm azási c so p o rto k k im u ta tá sá ra épült. N e m tu d ta m figyelem be v en n i az afflniális ro k o n o k a t (lefelé to rz ítá s — b á r a m a g y a r néprajzi v izsg álato k s z e rin t ezen k a p cso la to k szerep e a társad alo m életében az ip a ro sítá s e lő tti k o rb a n nem v o lt tú lság o san nagy), u g y a n a k k o r ese te n k é n t e lő fo rd u lh a tta k azo n o s nevú, de egym ással ro k o n sá g b an n em álló c sa lá d o k /h á z ta rtá s o k is (felfelé to rzítás).

251


csoport képviselte. Összességében azonban a népesség kb. k étharm adát ez a néhány, egymással m inden valószínűség szerint szorosabb kapcsolatban álló nagyobb

rokoni

csoport

— nevezhetjük

őket

patrilineának

—, illetve

a

háztartásaikban élő affinális ro k o n o k (és néhány szolgájuk) te tte ki. Figyelm et érdem el, hogy 16 olyan csoportot is találtam (2 és 8 fő k özötti létszámmal), akik k ö zö tt háztartásfő nem található, hanem más háztartáso k /m ás patrilineák tagjaival éltek együtt. Feltehetőleg többségükben ezek voltak azok, akik egy-két generáció alatt kihaltak, illetve házastársként beolvadtak a többi csoportba. A táblázatban feltü n tetett "m agányos egyének" valójában nem ténylegesen egyedül élőket, hanem csak k im u tath a tó helybeli vérrokoni kapcsolattal nem rendelkező szem élyeket jelentenek. Közel három negyedük feleség, m eny, illetve kisebb szám ban vő, vagy más affinális rokon. (N yilvánvalóan jelentős részük "beházasodott", v érrokoni kapcsolataik valószínűleg egy másik településhez kötik őket.) H a a korábban részletesebben elem zett öt háztartás vizsgálatából levonható arán yokat veszem alapul és azt feltételezem , hogy a fenti rokoni csoportok az összes tényleges I—Ш. fokú rokonság kb. 50—60 százalékát teszik ki, ak k o r egyrészt arra a következtetésre kell jutnom , hogy fajszi adataim alapján csak kivételes esetekben feltételezhető 100 főnél népesebb rokoni csoportok előfordulása. M egerősíti ezt néhány más rendelkezésem re álló, a 19—20. század fordulójára v o n atk o zó k o n k rét vizsgálat is (Imreh 1987, Maksay 1973). E szerzők részben levéltári források, részben szóbeli gyűjtések alapján általuk "nem zetségnek" nevezett csoportokat m u tattak be, m elyek alatt 3—8 családból, illetve

háztartásból

(10—40

főből)

álltak

és

form ális

szervezettel

nem

rendelkeztek. K ülön érdekesség, hogy m ind Imreh István, m ind Maksay Ferenc azt a k ö vetkeztetést vonta le, hogy a megfigyelt "nem zetségek" nagysága, népességen belüli súlya az idők folyam án fokozatosan csökkent, a "régi nem zetségek" m ennyiségileg és utódaik szám ában fokozatosan m egfogyatkoztak3.

H a so n ló ge n erác ió b a n a része n e m é r u g yancsak a rra c s o p o rto k n a k k im u ta th a tó .

e re d m é n y e k e t h o z ta k a k ü lfö ld i v izsg álato k is. Peter Laslett (1984) s z e rin t egy család o k átlagosan 1/8-a fiúágon kihal, így a ro koni-leszárm azási c so p o rto k jelentős m eg ICO éves id ő ta rta m o t. A ndrejs Plakans (1986) n é m e to rszá g i a d ato k alapján az e re d m é n y re ju to tt, h o g y az átlagosan 9— 10 családot ta rta lm a z ó leszárm azási m in d ö ssze 36 százaléka az, am e ly n ek fen n m aradása 50 évnél h o sszabb ideig

252

FARAGÓ TAMÁS

6. Összegezés Tanulságaim at az alábbiakban összegezhetem: a) a rokonsági kapcsolatok — rokon i

viszonyok

tanulm ányozása

sem m iképpen sem állhat meg az együttélő ro k o n o k n ál, mivel — m int ahogy azt az előbb bizonyítani próbáltam — jelentős eltérések m u ta th a tó k ki az együttlakók és a közösségben élő, feltételezhetően egymással kapcsolatot tartó, de más házban, kisebb-nagyobb távolságban lakó ro k o n o k száma, típusai és összetétele k özött; b) M agyarországon a 18. században az újratelepülési m ozgalm ak során nem csak több etnikai és felekezeti csoport települt egymás mellé, hanem különböző szokás- és rokonsági rendszerek is egymás mellé kerültek. A jövő feladata, hogy ezek összehasonlító kutatására so r kerüljön; c) szórványos adataim ból arra következteth etek , hogy a rokonsági rendszer, a rokoni viszonyok, rokonsági kapcsolatok alakulása időben viszonylag lassan, nehezen m egfoghatóan változik, de M agyarország esetében m indenképpen érdem es hangsúlyozni az időbeli elemzés fontosságát. N em zárh ató ki ugyanis, hogy az egymás m ellett élő, kisebb-nagyobb m é rtékben eltérő rokonsági rendszerek/rokonsági kapcsolattartási gyakorlatok az idők során valam elyest idom ultak egymáshoz; d) a rokonsági rendszerek/rokonsági kapcsolatok m űködésének megértése nem pusztán elvont társadalom kutatási feladat, tanulm ányozása alighanem m anapság sem teljesen felesleges. E urópa külö n b ö ző társadalm ainak m űködése, értékrendbeli eltérései, szokásai (és ezek különbségei) ennek segítségével talán jobban m egérthetők. E téren A la n Macfarlane (1978) angol individualizm us keletkezésével kapcsolatos m egközelítése — bár megállapításaival nem m inden esetben értek egyet — m indenképpen elgondolkoztató. Lehet, hogy a k elet-európai/balkáni "kollektivizm us", a későn iparosodott társadalm ak nepotizm usának, ko rru p ció ra való hajlandóságának is hosszabb távú — a rokoni viszonyokkal is összefüggő — m últja van?

IRODALOM 1. A ndorka Rudolf—Faragó Tamás (1983): Pre-industrial household structure in H ungary. In: Wall, Richard—Jean R obin—Peter Laslett (eds.): Fam ily form s in historic E urope. Cambridge—N em Y ork—L ondon, Cambridge University Press, 281—307. p. 2. Balázs Magdolna—Katus László (1983): Közép-dunántúli paraszti háztartások a 18. században. hí: T örténelm i Szemle (26) 1. sz. 159—171. p.


253

3. Bártb János (1975): Fájsz népessége a ХУГО, század közepén. In: Bács-Kiskun megye m últjából. (1) 81—131. p. 4. Cressy, D avid (1986): Kinship and kin interaction in early m odern England. In: Past and Present (113). 38—69. p. 5. Cseh-Szombathy László (1987): A rokonság szerepe a mai társadalomban. Li: M agyar T udom ány (32) 5. sz. 348—358. p. 6. Faragó Tamás (1986): F orm en báuerlicher Haushalts- und Arbeitsorganisation m U ngarn uni die M ine des 18. Jahrhunderts. In: Ehmer, Josef—Michael Mitterauer (Hg.) Fam ilienstrukm r und Arbeitsorganisation in lándlichen Gesellschaften. W ien—Köln—Graz, H erm ann Böhlaus N achf. 103—183. p. 7. Faragó Tamás (1995): N em ek, nemzedékek, családok és rokonok a 18—20. században. (A m agyar falusi társadalom háztartási és rokoni viszonyainak történeti szociológiai elemzése) Bp., D o k to ri értekezés. (Kézirat). 8. Gaunt, D avid (1983): T he property and kin relationship of retired farmers in northern and central Europe. In: Wall, Richard—Jean R obin—Peter Laslett (eds.) Fam ily forms in historic E urope. Cambridge—N ew Y ork—London, Cambridge University Press. 249—279. p. 9. Horváth József (1991): G yőri végrendelkezők családi konfliktusai a 17. század első felében. In: A. Varga László (szerk): Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, N ógrád Megyei Levéltár. 233—244. p. (Rendi társadalom — polgári társadalom 3.) 10. Imreh István (1987): A jelenben élő múlt. In: Imreh István-. Székelyek a m úló időben. Budapest, M agvető. 97—117. p. (Nem zet és emlékezet). 11. Laslett, Peter (1984): T he W orld W e H ave Lost, further explored. N e w Y ork, Charles Scribner's Sons. 353 p. 12. Laslett, Peter—Kenneth W. Wachler—Robert Laslett (1978): T he English evidence on household structure com pared with the outcom es of m icrosim ulation. In: Wachter, Kenneth W —Eugene A. H am mel—Peter Laslett: Statistical studies of historical social structure. N e w Y ork—L ondon, Academic Press. 65—87. (Population and social structure). 13. Macfarlane, A lan (1978): T he origins of English individualism. T he family, property and social transition. O xford, Basil Blackwell. 216 p. 14. Maksay Ferenc (1973): Parasztnemesi gazdálkodás Szentgálon 1700—1848. I. rész. hi: A grártörténeti Szemle (15) 1—2 sz. 13—38. p. 15. Plakans, Andrejs (1986): Genealogies as evidence in historical kinship studies: a G erm an example. In: Taylor, Robert М.—Ralph J. Crandall (eds.): G enerations and change. Genealogical perspectives in social history. M acon, G A , M ercer U niversity Press. 125— 140. p. 16. Plakans, Andreis (1977): Identifying kinfolk beyond the household. Journal of Fam ily H istory. 2. 3—27. p. 17. Plakans, Andrejs (1984): Kinship in the past: A n anthropology of E uropean family lile 1500— 1900. O xford, Basil Blackwell. 18. Tagányi Károly (1919): A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Budapest.

254

FARAGÓ TAM ÁS

1. R okoni kapcsolatok Fajszon a 18. század közepén (öt háztartásfő adatai alapján) Kinship relations at Fájsz in the m id 18th century (based on data of five household heads)

E lső fo k ú го к о ш k ap cso lat = ego (a re fe re n c iap o n tu l v á la sz to tt háztartásfő) I. fo k ú ro k o n a i (szülők, testv érek , g y e rm e k e k , házastárs); m áso d fo k ú го к о ш k ap cso lat = elsőfokú ro k o n elsőfokú ro k o n a ; h a rm a d fo k ú го к о ш k ap cso lat = m áso d fo k ú ro k o n elsőfokú ro k o n a .

Forrás: S zerző szám ításai Bárth (1975) u tán .


2.

A háztartásfők feltételezhető vérrokonsági kapcsolatrendszerea (Fájsz, 1762) FVesumable blood relationship system o f the household heads (Fajsz, 1762)

A z o n o s v e z e té k n é v n ek elő fo rd u lásá n ak szám a h á ztartáso n k é n t. A z a d a to k a t k é tsz e r v e ttü k , m iv el az m in d k é t h á ztartás szám ára k a p c so la to t jelent. R o k o n csak a saját h á ztartásb a n ta lá lh ató . A fe lté te le zh e tő e n egym ással ro k o n i v iszo n y b a n álló h á z ta rtá so k átlagos szám a. Forrás: Lásd az 1. táb lát.

255

256

FARAGÓ TAMÁS

3.

Magyarországi fa lv a k báztartásszerkezete a 18— 19. századfordulóján (a háztartás típusa Laslett—H am m el kategória-rendszere szerint)

Household structure o f H ungarian villages ata the turn o f the 18th—19th centuries (household types according to the Laslett—H am m el categories)

b

R efo rm á tu s felekezetű lakosság. , . . „ , R ó m a i k a to lik u s felekezetű lakosság. A lakosság k b . ö tö d ré sze m agyar.

e

R ó m ai k a to lik u s vegyes m ag y ar-szlo v ák lakosság, . G ö rö g k e le ti sze rb lakosság.

Források: A rid o rka —Faragó 1983; Balázs—K atus 1983; Faragó 1985; Faragó 1995.


257

4.

A háztartásfő és a z együttélő rokon családfő közötti viszony a jobbágyparaszti háztartásokban Relationship between the household head a n d the relative fa m ily head living together in the serf-peasant households

5. A háztartásokban élő rokonok típusok szerinti megoszlása (18. század közepej Distribution o f relatives living in the household by type o f kinship (Mid 18th century)

58

FARAGÓ TAMÁS

6.

A háztartásokban rokonként élők kor és családi állapot szerinti megoszlása

(Fájsz 1762) D istribution o f persons living in the household as relatives by age a n d fa m ily status (Fajsz 1762)

Forrás: Faragó 1995.


7.

259

A z együttélő és teljes rokonság adatainak eltérései (Fájsz 1762) , Differences in the data ofrelatives living together a n d those o f the entire kinship (Fajsz 1762)

260

FARAGÓ TAMÁS

8. Korporatív rokoni csoportok Fajszon(1762) Corporative groups o f relatives a t Fájsz (1762)


Együttélő vérrokonok távolság szerint (18. század) Blood relatives living together by type o f distance (18th century)

262

FARAGÓ TAMÁS

Együttélőfelnőtt rokonok korcsoportok szerint (18. század) A d u lt relatives living together by age-groups (18th century)

Tárgyszavak: Családdem ográfia Családszerkezet

K IN S H IP R E L A T IO N S I N T H E H U N G A R IA N V ILLA G ES I N T H E 18T H C E N T U R Y

ROKONSÁGI VISZONYOK A MAGYARORSZÁGI FALVAKBAN A 18. SZÁZADBAN

Recommend Documents