B á c s k a i- A t k á r i
J úlia
N arráció Ady Endre Margita élni akar című művében
A 19. századi verses regény műfaji sajátosságait Im re László nyomán a következő képpen határozhatjuk meg: jelenkori tém át dolgoz fel, az elbeszélő gyakori ki térései fellazítják a szerkezetet, az előadásmódot pedig az irónia és a kollokviális hangnem jellem zi.1Imre feltételesen verses regénynek minősíti azokat az alkotá sokat, amelyek ,,a meghatározó tényezők többségét tekintve a műfajhoz sorolha tó k ”; többek között ilyen Ady Endre Margita élni akar című költeménye.2 A Margita élni akar és a verses regény műfaji kapcsolatait természetesen - akár csak a fentiekből kiindulva —sokféleképpen lehetne vizsgálni. A jelen dolgozat célja a szöveg narratológiai szempontú elemzése, és az így feltárt sajátosságoknak a byroni—puskini verses regénnyel való összevetése. Először az elbeszélői én szö vegbeli megjelenésének, illetve az elbeszéltekhez való viszonyának kérdéseivel fog lalkozom, majd az elbeszélő—olvasó viszony jellegzetességeit tárgyalom. M indkét esetben az elsődleges kérdés az, hogy Ady szövegének narratív struktúrája meny nyiben mutat eltérést a műfaj tipikusnak m ondható darabjaihoz képest, és hogy ennek milyen következményei lehetnek a befogadási folyamatra nézve. Ezt azért is fontosnak tartom, mert a Margita élni akar az Ady-recepcióban - holott Ady egyet len verses epikai alkotásáról van szó —kifejezetten marginálisnak tekinthető;3 a szö1 I mre László, A magyar verses regény, Akadém iai, Budapest, 1990, 5. Uo., 6. A verses regény hagyom ányától való eltérés akár a műfaj lehetőségeinek kiaknázására való képtelenségként is tekinthető; a. Margita élni akar ebben sem egyedülálló, hiszen hasonló problé mákkal számolhatunk Vajda. János m űve, az Alfréd regénye, esetében is, vö. I mre László, A d y Endre verses regénye = Tanulmányok A d y Endréről, szerk. K abdebó Lóránt —Kulcsár Szabó Ernő —Kul csár-S zabó Z oltán —M enyhért A nna, A n on ym u s, Budapest, 1999, 147. 3 Ezt mutatja, például az is, h ogy bár a. Margita élni akar a benne m egfogalm azottak alapján éppúgy alkalmas lett volna, p olitik ai használatra, m in t más A d y-m ű vek , K irály István kétkötetes m o nográfiájában egyáltalán nem foglalkozik vele. K irá ly István, A d y Endre, I—II., M agvető, Buda pest, 1972. A recepció áttekintését lásd Im re, A d y Endre, verses regénye, 147.; illetve K abdebó Lóránt, A Margita. európai rokonai = Tanulmányok A d y Endréről, 171.
378
IRODALOMTÖRTÉNET * 2011/3
------------ N A R R Á C I Ó A D Y E N D R E M A R G I T A É L N I A K A R C Í M Ű M Ű V É B E N -------------
vég esztétikai problémáira, illetve ezen keresztül a mű fogadtatására részben ma gyarázatot adhat a szövegnek a verses regény hagyományától eltérő narratív szer veződése is.
1. A z elbeszélő m int sze rző és szereplő
A 19. századi verses regény műfajában szinte konvencióvá vált az elbeszélő előtér be kerülése: az események elmondása, elbeszélése mellett gyakran kitérőket tesz, ezáltal jelenléte hangsúlyossá válik, illetőleg időről időre reflektál az elbeszélt ese ményekre, kommentálja azokat.4 Szajbély Mihály ezzel kapcsolatban vezeti be a kétszintes szerkesztésmód fogalmát, ekképp műfaji jellemzőnek tekintve azt, hogy „az elbeszélő közvetlenül megszólal, kommentálja az eseményeket, megszólalása azonban nem feltétlenül jelent egyben lírai önvallomást is”.5 A történetmondás hagyományosnak nevezhető gesztusától való eltávolodás egyik módja így a szöveg diegetikus szintjétől való eltávolodás abban az értelem ben, hogy az elbeszélő az extradiegetikus szintről reflexív távolságot teremt, és nemcsak az elbeszélés eseményeire, hanem gyakran az elbeszélés módjára (lénye gében az extradiegetikus szintre) is reflektál. Másrészt az sem kizárt, hogy az el beszélő mintegy beleíija magát a történetbe, és részben maga is szereplővé váljon.'' 4 E zek rő l lásd például
I m r e , A magyar verses regény,
15.; illetve
NÉM ETH
G. Béla, Bevezetés =
A rany
László Válogatott művei, Szépirodalm i, Budapest, 1960, 47. 5 Lásd Szajbély M ihály, A délibábok hőse. Egy rendszerelvű megközelítés lehetséges szempontjai = A két Arany. Összehasonlító tanulmányok, szerk. Korom pay H . János, Universitas, Budapest, 2 0 0 2 , 146. K étségtelen ugyanakkor, h ogy a folyamatos elbeszélői jelen lét —Tótfalusi István kifejezésével élve —egyfajta lírai alapálláshoz vezethet, vagyis a. narrátor a történetet e/beszélő szubjektum he lyett szabadon beszélő figurává válhat. Lásd T ó tfa lu s i István, Byron világa, Európa, Budapest, 1975, 2 08. V ö. m ég Im re, A d y Endre verses regénye, 148. A dynál azonban a. történet háttérbe szorulása fokozottan igaz: „A Margita élni akar (korán észrevették) rendkívül szegényes epikai elem ekben, s m íg a. műfajban általában egyensúly van líra. és epikum k özött, sőt inkább az epikus váz adja általában a. mű nagyobbik felét, addig itt a. valóságos cselekm ény elenyésző hányadot tesz ki.” Uo., 153. M ivel a. lirizálódás A dy verses regénye esetében fokozottan igaz, az A dy lírájára általá nos ságban jellem ző vonások a. Margita élni akar szövegében is fellelhetők. V ö. E isem ann György, Modernitás, nyelv, szimbólum = A magyar irodalom történetei, II., szerk. Szeged y-M aszák M ihály — V er e s András, Gondolat, Budapest, 2007, 691. A dy verses regényének az életm űben való elh e lyezésével a.jelen dolgozat keretein belül n em áll m ódom ban foglalkozni. 6 A Don Juan elbeszélője például ismeri főhőse szüleit, ajevgenyij Anyegin elbeszélője ped ig A n yegin barátja., lásd például Don Juan, I„ 2 3 —24., illetve Jevgenyij A nyegin, I., 45. Tágabb értelem ben az elbeszélő úgy is válhat szereplővé, h ogy hősével valam ilyen közös term észetű élm ényben oszto zik: A délibábok hőse elbeszélője például H übele Balázshoz hasonlóan egy illúziókat kergető és azokból időről időre kiábránduló nem zedék szülötte (lásd például I., 1—7., illetve IV., 91—92.); a. Rom hányi elbeszélője ped ig éppúgy honvéd volt, m int hőse (lásd például II, 52—54.). A jelen ség-
TANULMÁNYOK
379
B Á C S K A I-A T K Á R I JÚ LIA
Ady művében a három szerep (az elbeszélői, a szerzői és a szereplői) fokozot tan összekapcsolódik. A szerző-elbeszélő saját életének mozzanatai ugyanis nem az elbeszélt történethez fűzött kommentárként jelennek meg, hanem egyenesen az elbeszélés (egyik) tárgyaként, hiszen az elbeszélő eleve úgy exponálja a m eg írandó regény témáját, hogy az róla és Margitáról, kettejükről szól majd. A regényt legtöbbször a „m i regén y ü n k ék én t emlegeti,7 és végül így vezeti fel a tulaj donképpeni történetet: „Jöjjön hát gyorsan a mi két életünk, / Mely nem tudott soha eggyé fonódni”.8 Az elbeszélőnek az a gesztusa, hogy saját életét nyíltan az elbeszélés tárgyává teszi, illetőleg szervesen hozzákapcsolja egy szereplő életéhez, lényegében elveszi annak a lehetőségét, hogy a saját történetére való reflexiókat kitérésként, devian ciaként, a diegetikus szinttől való ellépésként érzékeljük az olvasás során, hiszen még abban az esetben is „tárgyánál marad”, amikor kizárólag a saját életére reflek tál. Másképpen: míg a verses regényben konvencionálisán elkülönül az elbeszélő és a tulajdonképpeni történet szintje, addig a Margita élni akar egy olyan, a hagyo mányosan első személyű elbeszélésnek nevezett megoldásnak megfeleltethető fel állást prezentál, amelyben a kettő szorosan összefonódik, sőt lényegét tekintve el választhatatlan (de nem azonos). Az elbeszélő szereplő volta tehát nem a történetbe való időleges „beleíródásként” jelenik meg: az elbeszélő eleve szereplő. Több játéklehetőséggel találkozunk a szerzőség kérdését illetően. Az elbeszélő szerzői aspektusa lesz az, ami képes megteremteni a szövegtől való reflexív távol ságot, ami időről időre felhívja a figyelmet a szöveg szöveg voltára, és ami az el beszélőnek lehetőséget ad arra, hogy az egykor átélt eseményeket átfikcionálja. A szerzői reflexiók azonban meglehetősen sokfélék, sőt ellentmondanak egymás nak, és ez már az első énekben, az elbeszélői felvezetésben is megmutatkozik. A szö veg így kezdődik: A z új, m ag y a r S io n n ak én ek ét K ezd en i, k it eg y k o r N é k e d m eg aján ltam , H ű v ö s n ő v érem , lyányos M arg ita, R é g e n és m ajd n e m szerelem re-váltan[.] (.Margita élni akar, 1. vsz.)
rő l, illetv e a k é t szint elk ü lö n ítésérő l lásd S h lo m ith
R i m m o n - K e n a n , N a rm tiv e Fictioii. C oiitew -
p o m ry Poetics, R o u tle d g e , L o n d o n —N e w Y ork, 1997, 93.
7 Lásd a M aygita élni akay cím ű ének 5., 6., 7., 12. versszakát, illetve a 15. versszakban a „ m i n em t ö r té n e tü n k ” m egnevezést. s A ta n u lm á n y b a n szereplő idézetek a kö v etk ező kiadásból szárm aznak: A d y E n d re Ö sszes versei, I—II., k iad. L á n g Jó z se f —S c h w e i t z e r Pál, O siris—Századvég, B udapest, 1994.
380
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 20 11 /3
------------ N A R R Á C I Ó A D Y E N D R E M A R G I T A É L N I A K A R C Í M Ű M Ű V É B E N -------------
Az elbeszélő indító gesztusa9 a regényre vonatkozóan a következő inform áció kat tartalmazza: az elbeszélő az elbeszéléssel egy régi ígéretét teljesíti Margitának, a megszólítottnak, az elbeszélés pedig „az új magyar Sionnak éneke” lesz. A kö vetkező versszakban ez szerepel: K iad ta d a szó ra k o z o tt p aran cso t H osszú é n e k re (m o n d ju k , h o g y regény), M ily e n t (Te m o n d tad ) sen k i m ás n e m írh at S én m eg íg é rtem : lelk em leh ig g ad v án M e g íro m so h sem -jö h e t p é n te k napján. (.Margita élni akar, 2. vsz.)
Az elbeszélő egyrészt részletezi az ígéret mibenlétét: voltaképpen Margita felké résére, szórakozott parancsára ír. Ami pedig a műfajt illeti: a közlendő szöveg egy részt továbbra is ének (hosszú ének), másrészt akár regényként is felfogható. Az el beszélőjátszik a műfajokkal, illetve a műfaj fogalmával: az ének a regényhez képest (nem formáját illetően, hiszen mindenképpen verses szövegről van szó) nyitottabb, pontosabban tágabb értelmű. A regény ezzel szemben egy konkrét műfajt jelöl, és bár ez a műfaj nemjelent szigorú konvenciórendszert, tény, hogy a narratíva, a tör ténet alapvetően kapcsolódik hozzá. Az elbeszélői játék azonban nem merül ki annyiban, hogy a meghatározatlanabb műfaj megjelölést (az éneket) felváltja egy meghatározottabbal (a regénnyel): ezzel párhuzamosan - a „mondjuk, hogy” gesz tusával - meg is kérdőjelezi a regény terminus alkalmazhatóságát.10 A közlendő szöveg tehát bizonyos (meg nem nevezett) szempontok alapján regény, míg más (szintén nem megnevezett) szempontok alapján nem az. Az elbeszélő a továbbiakban is elég gyakran regénynek nevezi a művét, azon ban időről időre utal a megnevezés megkérdőjelezhetőségére is: S a m i re g é n y ü n k b o m lo tt n em -reg én y , M a jd n e m sem m i, te h á t el kell ta k a rn i, N e m v o lt b e n n e lakos teljesülés, K u n y h ó , kastély, ágyas lugas, se garni: c> N e m m ellékes, h o g y a szöveg indítása az eposzi trad íció t idézi, m ég p ed ig iro n ik u s m ó d o n ; más
kérdés, h o g y az iro n ik u s felütés u tá n a m ű a felvetett tém át, té m á k a t n em iro n ik u sa n kezeli; b ár ez alap v ető en id eg en a verses reg én y m űfajától, n em eg y ed ü l A d y n ál találh ató m eg. Vö. Im re , A d y Endre i'erses regénye, 150. A z eposz m űfajára való k o m ikus rájátszás például a D o n J u a n I. éne kén ek 200. versszaka, a J etg en y ij A n yeg in V II. fejezetének vége (ahol az invokáció és a propozíció található), A délibábok hőse III. ének én ek eleje. 111 Ez a gesztus m ás szem p o n tb ó l a szöveg im p ro v iz a tív k a ra k te ré t je lö li ki, am i a verses regényre általánosságban jellem ző ; lásd Im re , A d y E ndre i'erses regénye , 150.
TANULMÁNYOK
381
-------------------------------------------------B Á C S K A I - A T K Á R I J Ú L I A --------------------------------------------------
N a g y o n m a g y a r és n a g y o n e g y ü g y ű T alálkozás e terhes H u n n iá b a n : T a lá lk o z tu n k , m i száz k o rszak k al ér fel, F ölv ad u lt szittya s frányás, zsidó ném ber. (.Margita élni akar, 7. vsz.)
A szöveg tehát olyan regény, amely egyszersmind tagadja a regény műfajának bi zonyos karakterisztikumait, motívumait, amelyeket az elbeszélő utalásszerűén fel is sorol.11 A m i viszont a regény témája volna, az az elbeszélő és M argita közötti szimbolikus találkozás, és annak önmagán túlmutató aspektusa, a találkozás nem zeti dimenziója. Ez azonban —különösen pedig a nemzeti dimenzió —lényegét tekintve atemporális,12 vagyis éppen a regényműfaj által feltételezett (és az elbe szélő által - a motívumokkal szemben - nem tagadott) narratíva ellenében hat. A tulajdonképpeni regény is ezt a sajátosságot hordozza magában: a történet elvész abban a kísérletben, amelyben az elbeszélő a Margitával való kapcsolat lé nyegét, milyenségét, főképpen pedig e kapcsolatnak a magyarországi állapotra való kivetítését célozza meg.13 Az elbeszélő utalásaiból természetesen felvázolható valamilyen történet: azonban e narratíva megkonstruálása az olvasóra marad - az elbeszélő valójában inkább csak utalásokkal, szinte véletlenül elejtett információk kal dolgozik, és az olvasó feladata az, hogy ezekből a részekből - ha egyáltalában lehetséges - egészet alkosson. A Margita élni akar te h á t,,nem-regény” abban az értelemben is, hogy ereden dően, a szöveg struktúrájából következő módon egyszerre narratív és a narratívát felbontó mű. A verses regény szempontjából ez persze meglehetősen problemati kus, hiszen ebben a műfajban a narratíva nem vész el az elbeszélő kommentárjai ban, lévén hogy a kom m entárok a m indenkori történethez képest határozódnak meg.14 A gyakori kitérők miatt az olvasó érezheti úgy, hogy a voltaképpeni törté net csak ürügyet szolgáltat az elbeszélőnek a beszédre, azonban a narratíva olyan m értékű háttérbe szorításával és lecsupaszításával, m int Adynál, nem találko 11 Ez a felsorolás term észetesen v o n a tk o z ta th a tó az elbeszélő—M a rg ita-k ap cso la t m ilyenségére is, am ely „n em regény” abban az értelem ben sem , h ogy ’n em regényes, nem teljesült b e’, igazodva, íg y a k onklúzióként m egfogalm azott két egyb efon ódn i képtelen élet koncepciójához. 12 E zt erősíti az is, h ogy az elbeszélő az egyes esem ények között eltelt időről n em szám ol be.
13 A verses regény egy szereplőjének ez a. fajta, átlényegítése, allegorikus alakká növesztése egyéb ként idegen a. verses regény műfajától, amely alapvetően kerüli a pátoszt, sőt elsősorban ironikus. Vö. I m re , A d y Endre verses regénye, 149. 14 E nnek szem léletes példája, található Byronnál: a D on Juan elbeszélője nem csak, h ogy számtalan kitérőt tesz, de n em egyszer a kitérés témája maga a kitérés, am ikor is a narrátor az elmélkedéseit maga m inősíti a. történettől való eltérésnek. Lásd például Harmadik ének, 96., 110. versszak. A kér déssel bővebben foglalkoztam egy korábbi tanulm ányom ban: B ácskai-A tkári Júlia, The Ironic He.ro. Narration in Lord Byron’s D o n Juan, Első Század 2008/1., 45—89.
382
IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/3
------------ N A R R Á C I Ó A D Y E N D R E M A R G I T A É L N I A K A R C Í M Ű M Ű V É B E N -------------
zunk.15A lecsupaszítás magával vonja a történet radikális leegyszerűsödését, sematizálódását is, ami viszont azzal a következménnyel jár, hogy az olvasó a történet rekonstruálásakor nem kap többet egy lehetséges regényfabula (nagyrészt Margita és O ttokár története) vázánál, amely azonban önmagában véve korántsem egye dülálló, sőt: akár közhelyesnek is tekinthető.1'' Kétségtelen ugyanakkor, hogy a történet radikális háttérbe szorítására maga az elbeszélő mutat rá —egyrészt akkor, amikor az első ének utolsó versszakában nem-történetnek nevezi a kettejük kapcsolatát (vagyis lényegében tagadja a narratívát), másrészt akkor, amikor a narratíva radikális dekonstrukciójaként is értelmez hető utalást tesz: És n e m is fontos, ső t hűbeleség M i re g é n y ü n k n e k sora, m ódja, rendje: V alak in ek k éső n visszaköszön A rö v id látó , szegény A d y E n d re S v alak iért, ím , ezt a g ő g -lirá t Sekély m esével ö n m a g á t titkolva, C sak ú g y és ak k o r, in g y e n fölcseréli, M ik o r életét n e m írja, h a éli. (.Margita élni akar, 12. vsz.)
A fenti idézet egyebek közt azért is fontos, mert a hűbeleség említésével beágyazza a művet a verses regény szöveghagyományába, megidézi A délibábok hősét. Hason lóan evokatív - a Childe Haroldm utaló - résszel találkozunk később is: „Új riadók, csitt, ti még várjatok / S várj, én Adám, a késő énekekre” (M ikor Párisból hazajöt tünk■, 1. versszak). Visszatérve a kompozícióra: a laza szerkezetet az elbeszélő kívánalomként, ha ugyan nem követelményként állítja az olvasó elé. Az első éneket a következőkép15 E g észen m ás a h elyzet a C iliidé H arcid dal, am ely —eg y szerű en fogalm azva — cseiekményes\ vagyis itt n em arról van szó, h ogy egy lehetséges, sőt az elbeszélő által létezettnek beállított tör ténet háttérbe szorul és leegyszerűsödik, hanem egy esem ényekben, fordulatokban n em túlsá gosan gazdag történet exponálódik. 16 A dy m űvéről általánosságban elm ondható, h ogy az elbeszélő lírai beszélőként tulajdonképpen elnyomja, a. narratívát; ez term észetesen kihat például a társadalmi—politikai eszmék, gondolatok kérdésének értelmezésére is: m ivel a. történet csak vázlatszerű, ezek a kérdések értelem szerűen az elbeszélő által direkt m ódon kerülnek közlésre, ez a. direktség azonban —éppen a történet hiánya m iatt —m onologikussá, netán didaktikussá teszi a. szöveget. Vö.: „A társadalmi valóság [...] ott van a. Margita élni űfeűrban, s m égsem úgy, m int az A nyeginben vagy a. Találkozásokban, tehát nem cse lekm ényes történet, regényszerű ábrázolás formájában, hanem kijelentésszerűen, lírai vallom ás vagy ironikus közbevetés alakjában. A d y lírikusként, képekben, szim bólum okban szól koráról ezúttal is, s n em önálló alakokat, környezetet, esem ényeket adva, tehát epikus módjára.” Im re, A d y Endre, verses regénye., 148.
TANULMÁNYOK
383
-------------------------------------------------B Á C S K A I - A T K Á R I J Ú L I A --------------------------------------------------
pen záija:,,Cimbalom-tus és most figyelni tessék: / Következik a következetesség.” A következetesség felvetése egy eredendően következetlen, csapongó elbeszélés szerkezet viszonylatában meglehetősen problematikus; az elbeszélő korábbi ref lexióinak tükrében leginkább egy olyan értelmezés tűnik elfogadhatónak, misze rint a következetesség —paradox módon —a következetlenséghez, az erősen fella zult szerkezethez való következetességet jelenti (és ilyen értelemben meg is valósul). Ami a témához való következetességet illeti: tekintve, hogy az elbeszélő —mint már em lítettük —a Margitával való szimbolikus találkozás lényegét kívánja meg ragadni, célkitűzését ebben az értelemben meg is valósítja. Másfelől a megírandó regény tartalma, témája részben még az ő számára is ismeretlen: V alószínű, h o g y író n ő leszel E to rz íto tta n szép, m ag y a r re g én y b en S m in d e n m ásk ép p en kicserélve jö n , A m it é ltü n k , éltetek és én éltem S én n e m tu d o m , h o g y m icso d a leszek: K ésett m e g v e tó d v ag y rajo n g ó p áro d . E g y b izonyos, h o g y n e m leszek az ú tb a n S h o g y k i v ag y o k , azt ú gyis sohse tu d ta m . (.Margita élni akar, 11. vsz.)
Az elbeszélő csak lehetőségeket vet fel: a szerepek alakulása az írás folyamatának függvénye. Vagyis: az elbeszélő nem leírja, hanem megírja az ő és Margita „életét”, és az, hogy melyikük milyen konkrét szerepet kap ebben a megírt műben, másod lagos. A lényeg ismételten nem a történet, hanem a kettejük kapcsolatának m i benléte, önmagán túlmutató dimenziója, amely tulajdonképpen bármilyen formát ölthet, és így ők is többféle szerepben jelenhetnek meg anélkül, hogy a kapcsolat lényegét tekintve megváltozna. Az elbeszélő ezen gesztusa természetesen felerősíti szerző voltát, illetve az el beszélendő szöveg fikcionalitását.17Ezzel párhuzamosan Margitához való viszo nyát is árnyalja: az elbeszélőnek ugyanis megvan az a lehetősége, hogy Margitából olyan karaktert formáljon, amilyen neki tetszik, ily módon tehát szerzősége egy értelműen fölényként jelentkezik. Ez a kérdés már átvezet az elbeszélő—olvasó viszony témához, amellyel a következő részben foglalkozunk. Összegezve az eddig elmondottakat: Ady verses regénye sok tekintetben át alakítja a műfaj jellegzetes vonásait, konvencióit, mindenekelőtt az elbeszélőnek a diegézishez való viszonya, valamint a történetszervezés terén. Az elbeszélő jelen17 H aso n ló m ég például: M argita és O tto ká r , 13. versszak; vö. I m r e , A d y Endre verses regénye , 151.
384
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 2 0 1 1 /3
------------ N A R R Á C I Ó A D Y E N D R E M A R G I T A É L N I A K A R C Í M Ű M Ű V É B E N -------------
léte fokozottan hangsúlyossá válik azáltal, hogy nem egyszerűen beleírja magát az elbeszélt történetbe, hanem egyenesen annak (egyik) témájaként határozza meg magát. Az elbeszélői én jelentősége tovább nő azáltal, hogy a verses regénytől ide gen módon radikálisan szakít a narratívával, és az elbeszélést egyedül egységesítő témának egy atemporális képződményt, a Margitához fűződő viszonyt, illetőleg annak önmagán túlm utató aspektusait jelöli meg. Az elbeszélő ily m ódon éppen az elbeszélői szerep legfontosabb funkcióját negligálja, korlátlan teret adva a szub jektív kommentároknak.
2. E lbeszélő és olvasó
A verses regény fontos jellemzője, hogy az elbeszélő gyakran kiszól az olvasóhoz, párbeszédet folytat, sőt vitatkozik vele, ekképpen a szövegben az elbeszélői figura mellett egy olvasó is megkonstruálódik. Ez az olvasói figura azonban jóval kevésbé körülhatárolható, mint az elbeszélőé; az elbeszélő nem feltétlenül egy teljesen meg személyesített figurához szól.18 Szólhat például az olvasóközönséghez'"' vagy annak egy meghatározott részéhez;20 leggyakrabban mégis ,,az olvasó” mint olyan a cím zett, aki természetesen így is kaphat meghatározottabb tulajdonságokat.21 A Margita élni akar igen sajátos felállást mutat. A szöveg legfontosabb olvasója ugyanis kétségkívül maga Margita, akinek a szerző-elbeszélő íija (és küldi) a ké szülő művet. A konkrét személyhez szóló ajánlás önmagában véve természetesen nem idegen a verses regény műfajától: ajánlás található a Childe Harcid (Janikéhoz ), a Don Ju an (Southeyhoz ) vagy aJevgenyij Anyegin elején is. Ami Ady művében igen jelentős eltérés, az az, hogy egyrészt már maga az ajánlás is a főszövegben, nem elkülönítve jelenik meg, másrészt az ajánlás tematikusán sem különíthető el a tu lajdonképpeni műtől, hiszen annak témája éppen a megszólított és az ajánlást meg fogalmazó személy kapcsolata volna. Ekképpen Margita olvasói szerepe végig fennmarad, és erre az elbeszélő rá is játszik a költemény végén; a főszövegbe beékelt zárójeles strófákban, a tulajdonképls V ö. R i m m o n - K e n a n , I . m ., 104. V) Lásd p éld áu l D o n J u a n , I., 207. 211 Lásd p éld áu l D o n J u a n , I., 2 2 ., m ely b en az elbeszélő a nős férti olvasókhoz szól; és IV., 110—111., m ely b en az elbeszélő a n ői olvasók egy részéhez, a „ k é k h a risn y á k h o z ” szól. 21 Lásd p éldául Vajda m egoldását a Találkozásokban : a szöveg elején az elbeszélő a „szép v idéki ol v asó n ő h ö z” szól ki, később azo n b an (13., illetv e 2 0 —21. versszak) a kiszólás m ilyensége ép p en séggel azt im plikálja, h o g y a m eg szó líto tt olvasó —az elbeszélőhöz h aso n ló an —férfi. A z olvasó viszonylagos m egform áltságával él P u sk in is, lásd S z i l á g y i Z sófia, : orosz regény enciklopédiája. Puskin: Anyegin = K ötelezők. Tanulm ányok világirodalmi klasszikusokról, szerk. BÉNYEI T am ás, JA K — K ijárat, B u d apest, 1999, 161—162.
TANULMÁNYOK
385
B Á C S K A I-A T K Á R I JÚ LIA
peni kommentárokban azonban csak egyetlen alkalommal. A Margitával való párbeszéd így szigorú értelemben mégis kiszorul a főszövegből: Margita bemuta tása és szerepeltetése végig harmadik személyű lesz: „S a nők közül szent híreket dobott / Felénk a lyány, kit hívok Margitának.” (Margita Parisba jött, 11. versszak.) A bemutatás harmadik személyű abban az értelemben is, hogy egy - az elbeszélő höz és Margitához képest —harmadik személyhez szól, aki nem ismeri Margitát, és akinek az elbeszélő úgy mutatja be, m int bármelyik másik szereplőt. Margita tehát szereplővé degradálódik. Degradálódás ez annyiban, amennyiben kezdetben maga is - megrendelőként - a m ű felett állt, most azonban csak az elbeszélő által a szövegben megkonstruált alteregójaként szerepel. Erre a szerzői szabadságra az elbeszélő természetesen már az első énekben utalt: saját bevallása szerint valószínű, hogy Margitát írónőnek fogja ábrázolni, illetve „m inden másképpen kicserélve jö n ”. Margita szövegbeli figurája teljes m értékben tőle függ, nemcsak megalkotottságának milyenségében, hanem értékében is: „S a N ő (magunk közt) úgyis anynyit ér fel, / Amennyit hozzá férfi-hajlam képzel.” {Margita élni akar , 10. versszak.) Ezt az álláspontot az elbeszélő a mű végén is fenntartja, amikor az olvasó-Margitához a szereplő-Margitáról szólva ezt mondja: „Kit ha látnál, hogy bennem hogy megszépült / Elfáradnál a nagy dicsekedéstül.” (Rövid, kis búcsúzó, 1. versszak.) Az elbeszélő által megkonstruált Margita és a címzett, olvasó Margita közötti kü lönbség túlságosan nagy (ráadásul tem atizáltan az) ahhoz, hogy az elbeszélő és M argita közötti dialógus effektíve fenn tudjon maradni —ugyanakkor az elbe szélői ént, a szerzői hatalmat tovább erősíti a kezdeti dialógus lebontása. Másrészt az olvasóval való dialógus más, a verses regényre inkább jellemző for mája sem alakul ki: igen kevés az olyan szöveghely, ahol az elbeszélő egyáltalán ki szól az olvasóhoz, és a legtöbbször akkor is indirekt módon teszi. Az olvasó legin kább mint potenciális kísérő, nem pedig mint aktív, a szöveggel (és az elbeszélővel) dialogizáló befogadó22jelenik meg: H á t e zu tá n ro h an v ást ro h a n u n k , J ö jjö n velem , k in e k v an h o zzá kedve, N e m h allv án m eg p lety k áját a v itá n a k , J ö jjö n v elem so rs-ú tjá n M arg itá n a k . (.Margita és Ottokár, 4. vsz.)
Hasonlóak az olvasóközönséghez, a publikumhoz való kiszólások is (főként a le zárásokban): 22 Tipikusan ilyen dialogikus helyeztek keletkeznek akkor, am ikor az elbeszélő valam ilyen olvasói elvárást feltételez, majd azt ironikusan felülírja.. Lásd például A délibábok hőse, III., 9—10.; Rornhányi, II., 3 6 —37.; Találkozások, A Váci utcán 1—3. versszak.
386
IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/3
------------ N A R R Á C I Ó A D Y E N D R E M A R G I T A É L N I A K A R C Í M Ű M Ű V É B E N -------------
C im b a lo m -tu s és m o st fig y eln i tessék: K ö v etk ezik a következetesség. V agy a M ikor Margita visszajött végén: N a g y ré m e ik e t a n a p o k m o st ontják: N e v e tn i tessék v ag y d o b n i a b o m b át. S őt m eg ta lá lh a tó az olvasótól v aló elköszönés gesztu sak én t is: J ó éjszakát, b e jó , h o g y m in d e n elm egy, H it és d ü h ö k , M a rg ita és szerelm ek. (Forró szomjakban emlék, 17. vsz.)
Az utóbbi gesztus nagy mértékben jellemző a verses regényre: nem kizárólag a mű, hanem az egyes énekek végén is.23 Ady ezzel a lehetőséggel láthatóan kevéssé él, és az idézett, az egyes énekek végén elhelyezett kiszólások sem teremtenek dialogikus viszonyt egy, a szövegben megkonstruálódó olvasóval. Az olvasóknak a regénnyel kapcsolatos véleményének, elvárásainak megjele nésére is akad példa: (N e m im á d o m a cifra te m etést A k k o r sem , h a eleven isten kapja S fekete parádés sír-lo v ag o k Á lln a k k ö rü l: jó b aráto k csapatja, M ely elte m e tn e p o m p á s-ö rö m e st S m ely a zt hiszi, h o g y M a rg ita reg én y e A g ó n ia, búcsuzkodás, ro g y o tt sor: H o h ó , u ra k , lá tju k m ég eg y m ást sokszor.) (.Szerelmek a z őszben, 1. vsz.)
Az olvasóknak szánt kritika azonban korántsem olyan éles, mint a verses regény ben általában,24 hiszen a potenciális olvasóközönség egy bizonyos csoportjára vo natkozik, vagyis az aktuális olvasó maga döntheti el, hogy magára vonatkoztatja-e vagy sem. A verses regényben tipikusnak mondható direkt vitázás az olvasóval25 - például az olvasói elvárások kapcsán - Adynál hiányzik. ' ; Lásd például Jevgenyij Anyegin, III., 41.; A délibábok hőse, I., utolsó versszak; Romhányi, III., utolsó vers szak. K evés kivétellel ilyen gesztussal zárulnak a D on Juan énekei is. 24 H asonlóan jár el B yron, azonban az ő elbeszélője jóval debattánsabb, ironikusabb a lehetséges olvasói vélem én n yel szem ben. Lásd például D on Juan, I., 209. 25 A dialógus fontosságára a D on Juan kapcsán M cG ann is rám utatott, am ikor B yron m űvét olyan k om m unikációs folyam atként értelm ezi, am elyben a szöveg eg y olyan k özön ség jelen létét fel tételezi, am ely nem egyszerűen olvassa./hallj a. azt, am it az elbeszélő m ond, hanem egyú ttal arra is képes, h o g y reagáljon az elmondottakra., vitázzon azokkal —az elbeszélő p ed ig a k özönség e
TANULMÁNYOK
387
B Á C S K A I-A T K Á R I JÚ LIA
Mindezekből az következik, hogy bár Ady verses regényétől a dialogicitás nem teljes mértékben idegen, a keretszöveget leszámítva szinte egyáltalán nem él a le hetőséggel, ott pedig csak korlátozottan, kizárólag Margitához szólva. Ez egyebek közt azért is fontos, m ert a dialogicitás az elbeszélői én hegemóniájának lehetne az ellenpontja. Úgy tűnik azonban, hogy az önmagát explicit módon az elbeszélés tárgyává tevő elbeszélői én a dialogicitás alkalmi gesztusaival nagyobbrészt csak a saját tekintélyét növeli. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a verses regényben általában az volna a dialogicitás következménye, hogy az elbeszélői fölény csökken —épp ellenkező leg: az elbeszélőt az ironikus kiszólások, de különösen az olvasóval való vita ké pessé teszik arra, hogy önmagát az olvasói figurához képest határozza meg, nem pedig kizárólag egy abszolút értéken vett énként. Másrészt a dialógus kifejezetten az olvasóval való játékként értelmezhető, illetőleg igen nagy felületet ad az önreflexivitásnak. Ezek azonban Ady művéből hiányoznak, mindenekelőtt azért, mert a szöveg narratív struktúrája jóval nagyobb m értékben szerveződik az elbeszélő köré, m int a verses regényben általában.
reak ció ira (is) felel. L á sd je ro n ie M c G a n n , B yron and R o m a n ticism , C a m b rid g e U P , C a m b rid g e, 2 0 0 2 , 120 .
388
I R O D A L O M T Ö R T É N E T • 20 1 1/ 3