ELLA
Búcsú Denisától Denisa napjaim része volt, magától értetődően tartoztunk össze, oly természetesen, mint ujjal a köröm, szívvel a dobbanás. A legszörnyűbb időszakban, anyám halála után toppant az életembe, pontosabban apáméba, és én azonnal elfogadtam őt, rábíztam magam. Mit kedveltem benne? Azt például, hogy nyílt és egyenes. Hogy nem tökéletes, nem is igyekszik görcsösen annak látszani, és a képmutatás egyéb formáit is kerüli, amikkel a felnőttek szeretik becsapni egymást. Szilaj volt, szabadnak-született. A humorérzéke sokféle módon megnyilvánult, tudott nevetni önmagán is. Láttam ironikusnak, szarkasztikusnak, derűsnek, kiismerte magát a humorosság szintjein. Mellette sosem unatkoztam, mélyről jövően, őszintén tudtunk beszélgetni. Ez oda- vágós, nagy dolog manapság. Meghallgatott, figyelt rám. Nem hárított el, sose mondta: ezt még úgysem értheted. Nem vette ki a kezemből a könyveket azzal, hogy későbbre valók, hogy éretlen vagyok hozzájuk. Nem balhézott, ha lefekvés után sokáig olvastam. Nem cenzúrázta tetteimet. Voltak persze vitáink, de ritkán se prédikált, és amikor amiatt sóhajtoztam, hogy egyes felnőttek kritizálnak, ugyanis szerintük ennyi idősen egyszerűen nem lehetek ilyen „túlérett", „nem lehet így fogalmazni", „ilyen gyerek nincs", ő azt felelte: sokan elfelejtik, hogy csikóhal korukban kristálytisztán értették a nagyok rezdüléseit, és olykor bölcsebbeket szóltak, mint Pla-tón. Idővel sajnálatosan eltompult ez az emberérzékelő szervük, hagyták rárakódni a viselkedési kliséket, sztereotípiákat. Elhitték, hogy megkönnyíti az életüket, ha megfelelnek az elvárásoknak, és csak keveset gondolkodnak. Ha elfogadják, hogy ilyenné kell válniuk, törvényszerűen. Pontosan értettem, miről beszél. Nem a túlérés, hanem a családi miliő és a könyvek dúsították a szókincsemet. Nem fogom hagyni, hogy az emberérzékelő szervem áldozatul essék a felnőt-
tesedésnek. Denisa bízott bennem. Szeretett, szerette az apámat, és amikor -főként eleinte - harcoltak egymással, mint két bősz hadúr, akkor is megbocsátottam az így okozott fájdalmakat. Valahogy éreztem, tudtam: igazából nem is egymás ellen küzdenek, hanem egymásért, és tényleg így volt. Addig feszegették-tépdesték a köztük lévő szálakat, míg azok elszakíthatatlanná nem szilárdultak. Tőle tanultam nő lenni. Ezt ő nem direkt módon tanította, hanem ellestem tőle. A valódiságot, a természetes kisugárzást. Egyszer azt mondta, jóvalta nehezebb igazinak lenni, mint művinek, illetve csak eleinte tűnik nehéznek, mivel minden valódisági törekvés kiválthatja mások ellenkezését. Pedig az emberek különbözni akarnak egymástól, ezt követeli az egójuk, és épp ezáltal potyognak a tömegesedés kelepcéjébe. A kívülről irányíthatókkal elhitetik, hogy bizonyos trendek követése egyéníti őket. Nagyon is értettem, mit jelent mindez, hiszen éppenséggel az egósodási küzdelemről szól a kamaszkor, pont ettől olyan komplikált és nehéz. Szóval bestehám segített felépíteni magamat gyerekből tinivé, és segített volna a teljes felnövésben is. Barátokat, ismeretségeket köszönhetek neki, akik, amelyek nélkül másmilyen lennék. És ő már nem lesz mellettem, amikor felnőtté válok. Hiánya meghatározza hátralévő életemet. Nélküle nem lehetek olyan, amilyen szeretnék. Ó továbbra is itt él bennem, minden sejtemnek kínszenvedés, hogy többé nem érezhetik ölelését, illatát, kisugárzását, nem hallhatják hangját, nevetését, jelenléte neszeit. Hogy Denisa nincs többé. Öldöklően hiányzik máris. Ma reggel sem fogta rá a stukkert a hülyeségeket fecsegő rádióra, nem szócsatázott a lüke öccsével, nem mókázott a kistesómmal meg a macskáinkkal sem, és nem nézett úgy az apámra, amitől nemcsak a fatus agya lágyul el,
hanem én is egyből azt érzem, hogy varázslatos a szerelem. Most még nem tudom biztosan, túlélhető-e ilyen mérvű veszteség. Csonkoltnak érzem magam, annyira fájok, mintha cápák marcangolnának belülről. Elnézést, hogy magamon keresztül mutattam meg, milyen szörnyű nélküle. Kevésbé tudom átélni, milyen üres vagy talán kaotikus lesz a tágabb környezete, vagyis a világ, miután ő már nincs itt, nem hajszolja a maffiásokat, az aberrásokat, az elvetemültséget. *
Búcsú Dánieltől Apám nem tudatosan, hanem a példájával tanította, hogy érzelemnyilvánításban, szenvedélyességben is legyünk elegánsak, mértékletesek. Persze Ő is, akárcsak Denisa, zsaru volt, tehát nem született arisztokrata. Épp ezért, a kékvérű szó nyomán kékszívűnek nevezném őt, belső nemességére utalva. Daniel Belloq bátor férfi volt. Egy időben úgy látszott, erre bizony ráfarag, de aztán beigazolódott, hogy csakugyan „bátraké a szerencse", hiszen az istenek nem az elgyávulókat támogatják, hanem az érdemeseket. Szerintem roppant fontos tudni ezt. A legtöbb gyerek büszke az apjára, szemükben ő a legkülönb, legerősebb, legférfiasabb, leglegebb. Nekem megadatott, hogy hatéves koromon túl, rebellis életkorban is ilyennek lássam Danielt, és ez mindörökké így marad. Neki köszönhetem, hogy tudok úszni, lovagolni, játszani, vigyázni magamra, értve olvasok és kölyöklelkű lehetek. Vagyis nem váltam megfelelési kényszeres, versenyvezérelt, szorongó kamasszá. Bármit megbeszélhettem vele, még olyasmit is, amivel zavarba hoztam, legfeljebb segítségül hívta a szókimondóbb Denisát. Csak ritkán kaptam őt vaskalaposságon, és ha sikerült meggyőzni az igazamról, hajlandó volt engedni, ami azt jelzi, hogy csak néhanapján volt gyöpös. Nem tekintélyelvűen nevelt, tö-
mérdek elfoglaltsága közepette mindig megállt, hogy odafigyeljen rám, és teljesen jókat mondott az életről. Megfogadható tanácsokat, követhető példákat kaptam tőle. Régóta tudom, hogy ilyen csak kevés gyereknek jut. Bízhattam benne, rendületlenül. Nem kellett izgulnom, hogy róla is kiderül valami kínos, fájó vagy kiábrándító. Ó nem élt kettős életet, mint elég sokan a sulis társaim szülei közül. Mindig tudtam: apám az etalonférfi, aki miatt egyszer majd oly kényesen fogok válogatni a kegyeimért esdeklő pasekok között, akár egy királykisasszony. A leendő férjemnek hozzá hasonló morálrendűnek kell lennie, ha a tiszteletemre vágyik. Gyakran Dánielnek szólítottam őt. Sokan egyáltalán nem értették, hogyan lehet egy apát danielezni. Hát úgy, hogy számomra az apa szó kedveskedő-szeretgető szinonimája a Daniel. Épp ezért vele együtt mindig elcsodálkoztunk, ha mások rosszallották ezt a szokásomat. Amikor először meghallottam, hogy apám és Denisa közös gyerekre vágynak, még elég kicsi voltam. Meg is ijedtem, hogy én majd háttérbe szorulok, de erről is lehetett beszélgetni velük, és a végén egészen megnyugodtam, és tényleg nem csaptak be. Urian születése után szebb lett minden, megtöbbszöröződött a szeretet, jutott belőle mindenkinek, és multigazdaggá tett mindünket. Most pedig kifosztottan búcsúzom tőle, tőlük
Az élet célja: felismerni a dolgok lelkét* Nem! Nem, nem! Mire idáig jutottam, kezem, lábam, fejem reszketett. Kirobbant belőlem a szenvedély, korántsem az eszményien nemes és kékszívű. Ököllel csépeltem az asztalt. Rúgtam a falat. Szívszakadtan ordítottam, sikoltoztam. Denisa rohant a szobámba. Nem fogott le, magához ölelt, a hajamat simogatva halkan dúdolt, nyugtató dallamot, és én átkaroltam a derekát, és úgy szorítottam, mintha soha többé nem akarnám elengedni, és már-már fulladoztunk a szorosságtól. Minden sejtemben rázkódtam, fogaim vacogtak, könnyeim ömlöttek, az orrom is megáradt. - Ne halj meg, ne haljatok meg! - kiabáltam. - Ne ti haljatok meg, inkább én! Nem akarok élni, ha ti nem vagytok! Mi történt? - kérdezte. A drámatanárnő feladta, hogy írjuk meg a szüleink nekrológját! Biztos szemétláda volt az óvodai jele! - üvöltöttem bő nyállal, könnyesen. A szüleitek nekrológját? - visszhangozta hitetlenkedőn. És ez mire volna jó? Szerinte arra, hogy valódi érzéseket éljünk át, ne csak mozisakat, mert azok szappanoperásak és hamisak-és csak viselkedési kliséket adnak! - bömböltem. - Azt hittem, igaza van! Nem is követtem azok példáját, akik a netről *E.Spinho
töltöttek le gyászbeszédet! Becsülettel nekiültem, hogy megírjam. Próbáltam távolságot tartani, higgadt maradni, de nem ment! Nagyon fáj! Ne haljatok meg! Basszus - nyögte Den. - Most mi legyen? Kinyírjam a tannőt? Stukival kergessem az iskola körül, más szülőkkel közösen? Raboljuk el a gyerekét, hogy neki is legyen fasza átélős élménye? Mit szeretnél? Fellestem a könnyeim közül. Valóságos, eleven volt az arca. Viszonoztam feszült mosolyát. Kaptam egy pézsét, belefújtam az orromat, majd még egyet kértem, aztán a harmadikat is teletrombitáltam. Miért akarta ezt? - hüppögtem. - Igazából miért akarta? Denisa vállat vont. Képtelen vagyok rájönni - felelte. - Sose kérnék ilyet senkitől. Enélkül is sűrűbben gondolunk elvesztésre, halálra, mint szeretnénk. Utálom! Utálom, utálom! - hajtogattam dühödten. Rá se furulyáltam, hogy gyerekes vagyok. - Megszakadt a szívem! Hogy tehette ezt? Talán nem gondolta át. De hát felnőtt némber! Ráadásul tanár! Nem kéne felelősen gondolkodnia? Daniel lépett a szobába. Mérőkütyü nélkül is érzékelte a magasfeszültséget. Rövid-séró-kedvelő apámat Denisa nemrég elütötte a hajborotvával, ezáltal majdnem ő lett az utolsó mohikán. Szívbénítóan jól nézett ki a lépcsőzetesen kurtított frizkójával. Kibőgött szememet, Denisa összenyálazott pólóját fürkészve kérdezte: Mi történt? Nem feleltem, őt bámultam, ahogy él, mozog, lélegzik,
jó pasek és az apám. Elöntöttek az érzelmek, a nyakába ugorva mindkét lábammal átkulcsoltam derekát. Megint felzokogtam, holott sose voltam rívó-picsogó hisztike. Mit tett velem a tanbanya?! Miközben atyám vállát is összemázoltam áradó érzelmeim bőséges nedveivel, Den felskiccelte a helyzetet. Daniel se könnyen hitte a fülének, amit hallott. Nekrológot a szüléitekről?! - ismételte komoran. Engedélyt kértek, hogy elolvassák a búcsúbeszédeket. Aztán persze ugyanúgy jártak, mint én. Családilag meghangyabolyosodtunk. A tanárnőt hirtelen felindulásból elnevezték Dramolettnek, ami kis színművet, drámácskát jelent. A némber örülhetett biztonságos távollétének. Százszor ennyit írtam! - panaszoltam a kitöréshullám végén. - Órákig töröltem-csiszoltam, hogy ne legyen nyavalygós, frázisos! Százennyiszer éltem át az elvesztéstmeg- halást. Lelkileg totálisan kivéreztem. Most nagyon rühellem a tanbanyát! Mindketten ott akartak lenni a következő drámaórámon. Szóltam néhány osztálytársnak, hogy ők is elhozhatnák a szüleiket. A diri is beült közénk. Dramolettet jólesően meglepte a terem telítettsége. Pádról padra haladva felolvastatta velünk a dolgozatokat. Kéttucatnyi aligkamasz búcsúzkodott a szüleitől. A többség a hálóról szedte össze a hűséges, derék férj és apa, áldozatos, gyengéd édesanya jellegű bombasztokat, bizonyítva, hogy halálában mindenki bearanyozódik. Még netes gyászversikéket is bemásoltak a nekrológba. A fércelmények hallatán a zöm vihogott, a többiek krokodilkönnyzáporral reagáltak. Azt hiszem, utóbbiak számára forgat-
ják a féktelen nyálzású szappanoperetteket. Olyan gyerek is akadt, aki felsorolta elhunyt ősei főbenjáró bűneit, a mindennapos hajtépéstől a kötelező rokonlátogatásokig és a különféle csábos dolgoktól való eltiltásokig. Azok voltak kevesebben, akik teljes egészében átélték a feladványt, vállalva a vele járó atomerejű megrázkódtatást. Mindent egybevetve: lemodelleztük a világunkat kicsiben. Mindezek nyomán átélős, megrázó, vérzivataros beszélgetés bomlott ki a jelenlévők között. Szerencsére fatus nemrég túsztárgyaló-képzésben is részesült, habár ez a készség szerintem eleve a vérében volt, vagyis vele született, és ezzel is segített erőszakmentes mederben tartani az eseményeket, de azért ez nem volt ám könnyű. Sokszor felmerült, hogy keresztül-kasul pofozkodhatnánk. Örökre emlékezetes, könnyes-röhögős, megmondóskatarzisos lélekszaunázást rendeztünk. Titkolások, elfojtások szakadtak fel frenetikus erővel. Denisa nem nyomta le a szarkasztikus énjét, így aztán Dramolett is jókorát mélymerült a viharzó érzelemóceánban. A tannő se gondolta volna, hogy így végződik. Utóbb bevallotta: arra számított, hogy feladványa segít valamelyest a felszínesség alá búvárkodni, és talán pityergünk egy zártkörűt. Ezt alaposan benézte. Mélytengeri búvárlat lett belőle. Aztán többnapos osztálykirándulásra indultunk
Ha véletlenül nem nyílik ki az ejtőernyő, hozza vissza, kicseréljük!* Javában zajlik az indián nyár, színeiben édesül tarka, lágy hőmérsékletű. Az osztály kirándul, a kalandvágyók kedvéért egy teljes nap eltöltését tervezzük a tengerparti díszletvárosban, ahol a Tömeghalál, háború című kultuszfilm készült. És persze mindnyájan kalandra vágyunk, legfeljebb más-más műfajokban. A moziműből azért lett kultuszfilm, mert nem konkrétan az első, második, ikszedik világégést, hanem az emberi természet legocsmányabb oldalát jeleníti meg extrém szituban. Nem elvontan, nem lilán, nem is zsigerekre hatóan, hanem torokütés-szerűen, a bestialitáshoz vezető politikai hazugságokon, üzleti kapzsiságon, tömegbirkaságon át a kóros gyilkolásvágyig, bemutatva félelmet, fájdalmat, veszteséget, árulást, szolidaritást. A forgatás végeztén meghagyták látványosságnak a díszletvároskát, amely hosszan a tengerbe nyúló, sziklasorral szegélyezett, ligetes földnyelven épült fel. A kalandparkká lényegülés véget vetett a félsziget rejtettségének, degesz buszok hordják ide a turistákat. A háborús sebekkel borított gerendaházak egyikét szabadtéri akciószínházzá alakították, ahová csatázós előadásokkal várják a publikumot. A műsor úgy viszonyul az alapműhöz, mint Shrek Einsteinhez. A harcoló feleket alakító színészek igazi filmben maximum statiszták lehetnének. Szerencsére a fegyverek sem * Használati utasítás
élesek. Egyszercsak felbukkan egy pasek, a közönség soraiból iramodik előre. Magas, szőke, birsalma-képű. Szemrése sliccszerű, írisze platina. Jelmezféle egyenruhát, kommandós védőfelszerelést visel. Rémisztő megszállottság árad lényéből. Flesselőre emlékeztet, aki valóságként éli meg kábulatát. A jelenés mindkét kezében stukkert szorongat. Először azt hisszük, ő is szereplő. Csakhogy ő igazi tüzet nyit ránk. Véreset, halálost. Többen összeesnek. Dramolett mellettem roskad össze, mellében golyóval. Rózsabimbónak rémlő sebe robbanásszerűen bontogatja szirmait. A vérrózsa hízik, formátlanodik, a tanárnő hörögve kapkod levegőért. Térlátással érzékelem a közelgő almaképűt. Az még mindig Dramolettre céloz. Ki akarja végezni őt. Körülöttem mindenki sikoltozik. Engem kivéve; én lefagytam, megkukultam. Agyhalál. A színpad kiürül, a katonaruhás szereplők szétszaladnak. Székek borulnak fel, ülőpárnák röpködnek a menekülők nyomában. Töredékpillanatok vagy évek óta, dermedten állok a hörgő tanárnő mellett. A fegyveres oda se nézve, lezserül hátba lövi a közelében elfutó fiút, tekintetét továbbra is Dramoletten tartva. A mélyen ülő, platinafényű szempár fehérizzani látszik. A fickó maga a testet öltött téboly. Tennem kell valamit. Apám és bestehám nevében is. Ők se néznék tétlenül.
De hát én fegyvertelen vagyok és gyerek! A pisztolyos elhalad mellettem, furán vontatott robotléptekkel, mintha lassításban mozogna. Nem törődik velem. Láthatatlan volnék? Felkapok egy széket, és a tarkójához vágom. Inkább a meglepetéstől terül el, mint a műanyag bútordarab ütésétől. Kézfejére taposva kitépem ujjai közül a stukkert. A markolattal sújtok a tarkójára. A legjobbkor csapok le, éppen üvöltve nyomná magát felfelé. Sikerül letaglózni a tébolygót. Valaki liheg. Émelygek a rengeteg adrenalintól. A lihegést is én csinálom, a világ vörös köröttem. Szédelgek, öklendek. Nem tépem le a bekokszolt pasek vállán átvetett dagadt táskát. A másik kezében lévő fegyverről pedig megfeledkezem. Hiba. A tanárnőt igyekszem menteni. Félrevonszolom a testet. Csupa vér leszek, és megtapasztalom: e testnedv síkosán ragacsos, édeskés szagú. Mentőt kell hívnom. Mentőt, zsarukat. Apámat, Denisát. Halálosan messze vannak. Mindenki eltűnt. Egyedül hagytak a nézőtéren, a kuszán heverő székek között, a maskarás halálosztóval. Dramolett eszméletlen. A mellkasán bíborló vérfolt nem hízik tovább. A ramatyul leütött fickó felemeli fejét a földről. Rám mered, és célba vesz a stukival. Kezemben tartom a másik pisztolyát, de képtelen vagyok használni. Sose lőttem emberre, semmilyen élőlényre. Csak lőlapra, játékból.
Egyetlen felnőtt sincs a közelben. Ki adhat tanácsot? Társaimat se látom, mindenki elszaladt. A buszokhoz. Elmenekülnek. Itt hagynak. Rettegek és gyerek vagyok, aligkamasz. Csupán az jut eszembe, hogy el kell csalnom a fickót Dramolett mellől. De a birsképűt már nem is érdekli a haldokló tanárnő. Most már engem akar megölni. Botladozva rohanok előle. Golyók szálldosnak köröttem. Minden dörrenéskor érzem a becsapódást. Ez a hátamba robbant. Ez a vesémbe. Emez a térdhajlatomba. A képzeletem kínozgat, a találatok nem valóságosak. Lehetséges, hogy az egészet csak álmodom?! Felmászom a színpadi házromba. Omladt falak, leszakadt lépcsősorok, géppuskafészkek, viaszbáb hullák között bukdácsolok. A fickó a nyomomban liheg. Liheg és röhögcsél. Hirtelen elhal a hangja. Fedezék mögé kushadva visszalesek. A pojáca-egyenruhás talált egy mikrofont a színpadon. Elbűvölten fogja kézbe. Vigyorog, mint egy dalverseny győztese, köhécsel, torkot köszörül. Szabad mancsába mobiltelót ragadva billentyűzni kezd. Mikrofonpróba egy-két-há'! - kiáltja affektálósan. Haha! Robbanáspróba egy-két-há'! Elsüti a maroktelefont. Mozdulatára detonáció felel, tűzijátéknál zajosabb, iszonytató. Jajgatás, sikoltozás tör ki. Füst- és lángoszlopok tornyosulnak a magasba. A buszok. A parkolóban. Ropogó fémdarabok röpködnek, pernye szálldos, égett szag marja torkomat. Itt ragadtunk. Csapdába estünk, több száznyian.
Kiújul a sikítozás, jajgatás. Kuss legyen! - üvölti a halálosztó. A hangszórók felerősítik ordítását. Nézőközönsége nincs, engem leszámítva. Láthatatlan hallgatósága elhalkul. Elégült vigyor kúszik szét birsalma-arcán. Mortis Rosengarten Kapitány vagyok! - bömböli. Világmentő Kapitány! Még sokat fogtok hallani rólam! Már aki túléli a bemutatkozásomat, hahaha! Mortis Rosengarten? Világmentő Kapitány? Halál és rózsakert? Honnan csórtad ezt? Mi az igazi neved? Hol ápoltak mostanáig? Melyik diliház szökevénye vagy? Az igazság és a tisztafajúság nevében jöttem! Leszámolok veletek! Elveszitek a helyet a Jók és Tisztavérűek elől! Nem mehet ez így tovább! Muszáj megdöglenetek! Ennyi volt! Többé nem árthattok a Jófajúaknak! Bibsik, komcsik, libcsik, niggerek, nyuggerek, burnuszosok, buzik és más szarok! Jegyezzétek meg a nevemet! Mortis Rosengarten vagyok, a Világmentő Kapitány! Mostantól hozzám imádkozzatok! Innen többé nem mentek el, pusztítékok! Mire ideérne a rendőrség, levadászok mindenkit! De nem fog ideérni! Túljártunk az eszükön! Térerő nincs, ne reménykedjetek! Az adótoronynak annyi! Eldobhatjátok a mobilokat! Én persze felkészültem a műholdas telefonnal! Mortis Rosengarten eltelik a saját hangjával. A combtokba döfi a mikrofont. Megpördülve felém lódul. Basszus, ez nem álmodás! - nyögné Denisa. Most mit csináljak? Apám mit tanácsolna? Azt, hogy Ella, fuss! Fuss, fuss!
« DENISA
Nem vezet jóra, ha az írót sokkolják
*
Szép nap a mai. Ella osztálykirándul, Uriant elvitte a nagymama. A kicsi kékvérűséget és hozzá illő ízlést tanul anyámtól, a hóbortos déditől pedig épp az ellenkezőjét, mellesleg az utóbbira hajazok. Martin öcsém kivételesen a saját vackában időzik, legújabb csaját drillezi - vagy fordítva. A macskáink ezúttal Donald szomszédnál éjszakáztak, az ő házát is sajátjuknak tartván, még Fáraó Átka is, nem pedig a hálószobaajtó kilincsén, nem is az ágyunkban, konkrétabban rajtunk. Épp ezért olybá vettük Belloqkal, hogy nyaralunk, sőt, az időben visszasétálva nászéjszakát retróztunk. Hol van már a gyermekágyi depresszióm, a mellé társult impotenciával, amelyet csak az oldott, ha extrém helyeken érzékeztünk?! Libidóm újfent rád nézek és leteperlek üzemmódban működik. Végtére is az erószi hevek viszik előrébb a világot. Mindeközben hatalmas fekete lyuk tátong bensőmben, a hiányérzet, amely szeretteim távollétében folyvást marcangol, akkor is, ha szentül hiszem, hogy képes vagyok alig törődni vele. A gyerkőcök jó helyen vannak. Nem ülhetek örökké a pelenkájukon. Hát még én milyen gyönyörös helyen voltam, méghozzá éjhosszat! Röpke, ám elégedett tónusú alvás végén kávéillatra ébredtem. Életem Pasasa ugyan nem hozta ágyba a frissítő cseppeket, de az általam varrt - sokadik - fehér vászonnadrágot viselte a reggelihez, és semmi mást. Vi* Stephen King
szonzásképpen felkorbácsolt érzőidegeimbe öltöztem, és alig másba. Már-már engedtünk az újabb elsodratásnak, amikor Isten Lábát sürgős akcióba riadóztatták. Ő elrohant világot menteni, én magamra hagyódtam a házban. Nem kapcsolom be a rádiót, tévét, laptopot. Élvezem a békességet. Számolatlanul zubognak bennem a különféle érzékhormonok. Ezt - szextárs híján - magam is a világ megmentésére fogom felhasználni. Ha a világ igényli. Amint idáig jutok, megszólal a telefon. Ennyit a békességről. Zsöti piheg a fülembe. Zizeg, mint egy kosár szender. Szia! A Kutyakajás megint ügyködött! Hogy utállak! - dünnyögöm. - Hova menjek? Röpgázzal indulok. A sajtó által Kutyakajásnak nevezett gyilkos feldarabolja áldozatait. A maradványokat kutyákkal őriztetett területekre szórja be, éjjel, sötétben. Nem mindegyik eb eszik a potyahúsból, nem mindenütt veszik észre, mi történt, és bizonyára nem is mindenki jelenti, ha gyanús csontokat, testdarabokat talál a kutyái előtt. Sokan fel sem ismerik, hogy emberi szövetet, csontot látnak. Eddig két meggyilkolt nő maradékait szedtük össze tizenöt helyszínről, egyelőre egyikük személyazonosságát sem sikerült megállapítani. A hentelő űzetlenül, szabadon járkál. Áldozatait nyilván kocsival furikázza a) arra a (feltehetően zárt) helyre, ahol felaprítja őket b) a kutyák elé. A legtöbb helyszín nincs bekamerázva, ha mégis, a kameraképet nem rögzítik, biztonsági őrre hagyják a monitorfigyelést. A kuckójában kuksoló strázsa általában ráalszik a képernyőre, csupán annyi időre kászálódik fel, amíg körbejárja az őrizendő területet, és elhelyezi szignóját
a kijelölt pontokon. Ám a mai biztonsági őrünk nem ilyen. Megtévesztően hasonlít Putyinra, aki egyébként elnök Oroszországban, hol a kormányé, hol minden oroszoké, és jellemzően nem demokrata. Haja kevés, rövid, tejfölszőke. Homloka pántos, arca barázdált, kora ötvenes. Izzadságfolt-mintás, khaki izompólót, azonos színű, sokzsebes, roggyant szárú nadrágot visel, lábán acélbetétes bakancs virít, és velünk beszélve szüntelenül csattogtatja sarkait. Én kérem, résen vagyok! Mellesleg Eugene Colbran a nevem. Egész éjszaka körözök, mondhatni cirkulálok a telepen, mert én megbecsülöm a munkámat, és szívvellélekkel csinálom! Meg is hallottam, amikor a furgon fékezett a kerítésnél. Mikor? - szúrom be. Hat húszkor. Már elég világos volt, hát úgy döntöttem, kinézek, még ha nem is az utcát kell őriznem. A kutyák is odagyűltek. Kocsiajtó csapódott, aztán megint ajtó nyikorgott, én meg épp készültem felhúzódzkodni a fal tetejére, hogy megnézzem, mi történik, mert ugye ez iparterület, itt nem szokás csak úgy mászkálni, amikor becsapott a basz! Az a köcsög pont a fejemhez kúrta a csomagot a túloldalról! Rohadt nagy ütést kaptam, ráadásul büdös lé fojt rám a cuccból. A kutyák őrjöngve nekiestek a zsáknak, én meg felcsimpaszkodtam a kerítésre, és még láttam, ahogy a zsákos beül, és elhajt a krémszínű Ducatóval. Lediktálja a rendszámot. Zsöti beklimpírozza spéci ketyeréjébe. A fickót látta? - kérdezem. Szemöldököm töprengősen felvonódik. Az egyik. - Láttam - bólint. Úgy rémlik, a szeme is tejfölszőke. -De
nem fickó volt. Hanem? - nyögi társam, mintha regimentnyi variáció volna. Az őr közel hajol hozzá. Hanem spinkó! - rikkantja, már-már tagolva. Nagydarab, testes spinkó, kék melósoverallban, piros sildes sapkában. Látta őt elölről? - informálódik Zsöti. Hátulról láttam. Társam tovább kötözködik: Szóval nem is tudja biztosan, hogy van-e melle? Eugene elnézést kérő tekintettel néz rám, majd lazán megfordít, hogy háttal álljak. Nem ütöm le a fickót, a mozzanat szinte szórakoztat. -Na, fiam, nézzen ide! - kurjantja. - Látja a hölgy mellét? Nem. Mit lát? A fenekét. Összetéveszthető ez egy pasi seggével? - kérdezi. Választ nem vár, folytatja: - Női nemi jellege volt az illető seggének! Ergo nő volt! De az ilyen spinét mifelénk bakasszonynak hívják, mert amúgy, összességében kicsit se nőcis. Érthető voltam? Zsöti mindentudó kütyüje találatot jelez. -A Ducato tulaja egy bizonyos Bridget Bardo - közli. - Jé, tényleg nő! Vízszerelő vállalkozást vezet. Nem is lakik messze. Ugorjunk el hozzá! Eugene lecsap: Na tessék! Vizes, tehát csöveket darabol! Nyilván elektromos fűrésszel csinálja, azzal vagdalta a hullákat is! Az újságok is megírták, no meg a saját szememmel is lát-
tam, hogy nem szakszerűen aprít, mint egy sebész, hanem kontárol! Menjünk már a kecójához! - sürget Zsöti. - Kapjuk el! Rápillantok. Hat húszkor járt itt, overallban volt. Munkába ment. Nincs otthon - mondom. - Mellesleg ki hallott már női sorozatgyilkosról? - morran Eugene. A világ - felelem. Kezet rázok vele, hogy érezze: értékes tanú. Jóságomat tüstént megbánom, ujjaim porladoznak szorításában. Kifejezéstelenül mosolygok, mint egy mandarin. - A munkáltatója jól teszi, ha megbecsüli magát. A bűnügyi laborosok elszállítják a testmaradványokat, mi is a kocsink felé indulunk. Zsöti a szuperagyas kütyüt bökdösve dünnyögi: Épp csak nem nyaltad ki az ürgét. Méltányoltam, hogy figyelmesen végzi a munkáját. Nem szoktál te kedves lenni. Hozzád. Ja, hozzám. Itt a spiné telószáma. Hogy lehet valakinek ilyen neve? Bridget Bardo. Ismerős valahonnan. Hallhattál egy Brigitte Bardot nevű színésznőről. A szülők is hallottak, tán ezért választották vezetéknevükhöz a Bridgetet. Rémlik valami régről. A lányka se tinédzser már. Miért gyilkol valaki más nőket? Miért darabolja őket akkorára, mint a kocsonyahúst? Kérdéseit szónokinak tekintem. Felhívja a darabolóst. Azt meséli, dugulása van, szerelőre vágyik.
Bardo azt feleli, jelenleg egy épülő ház vizesblokkján dolgozik, és ilyen tartós meló közben nem ér rá holmi dugulásokkal szarakodni. Társam tüstént felhabozza magát. Kék szeme meg- villogósodik, haja szőkébbé aranyozódik. Modora alkalmazkodik a külsőségekhez, amelyeket a Kutyakajás amúgy nem érzékel, legalábbis nem képileg. A negédizés beválik, Bardo elárulja, hol vizesblokkozik. Azt se titkolja, hogy egyedül van az épületben. Mi több, izgalmi állapotba kerül e körülménytől. És most? - kérdezem a gyors hódítástól bódult Zsötit. A szívlovag előttem hajszolja dzsipnek titulált rozsdakupacát. Fejszett segítségével diskurálunk. Ha Ella látna minket, figyelmeztetne a kóbor rádióhullámok és az agytumor valószínűsített összefüggéseire. Ám ő jelenleg egy háborúellenes mozifilm díszletvárosában kalandozik a tengernél, és az osztálytársait kápráztatja történelmi ismereteivel, olvasottságával. Nem mellesleg neki is van fejszettje. Máris megvan az engedély! Lekaphatjuk a Kutyakajást - közli Zsöti hetykén. Éppoly sima, olajozott mozdulattal csukja össze a mobilját, ahogy tárat csattint a stukiba. - Figyu! Én bemegyek, és szóval tartom a vagit. Te csekkolod a furgonját. Végre egy sima ügy! Rühellem a sima ügyeket. Hát persze, neked minden ügy dögutálat, amihez nem kell hívni a kommandót. Töprengek, mi nem stimmel. A Kutyakajás eddig legalább két nőt gyilkolt meg. Kiürült állateledeles zsákokba töltött maradványaikat őrkutyás helyeken szórta el. Tizenöt helyszínt ismerünk, egyiken se látta őt kamera
vagy ember. És most hirtelen megkapjuk a furgonja színét, márkáját, rendszámát, megtudjuk tartózkodási helyét, és véletlenül szálegyedül van ott. Tudod, mit jelent a bardo? - kérdezem. Mit jelent? Kivénhedt filmsztárt? Köztes létet. Máslétet. A nomen est ómen jelentését ismered? Mi van, Denisa? Betojtál? Fél kézzel kormányzok, a másik féllel a munkaköri agygép billentyűzetét püfölöm. Befirkantom a biztonsági őr nevét. A fickó nem szerepel a priuszos adatbázisban. Más megközelítésből próbálkozom. Eredményesen. Eugene és Bardo ismerik egymást, szoros közelségből. Ha már itt tartok, a nőre is rákeresek. Fél kézzel tartom az irányt, fél szemmel az utat figyelem. A másik szemem hirtelen felakad. Basszus! - nyögöm. - Megállunk, Zsöti! Mi van? Bepisilsz? Ezért rühellem a sima ügyeket! Putyin-alteregónk és a Kutyakajás a Jófajúak tagja. Az valami szekta, vagy mi? - nyögi. Még mindig gyanútlan. Szekta, falka, horda, ilyesmi. A Jófajúak szélsőséges rasszista csoport, zavaros eszméket harsognak, lételemük a balhézás. Eugene és Bardo is állt már bíró előtt. Eddig megúszták ejnyézéssel, közmunkával. Több társukat lesittelték illegális fegyvertartás miatt. A terrorellenes csoport felszámolt egy hozzájuk köthető bombaszerelő labort. Sejtik, hogy van egy tablettagyáruk is valahol. Gyanítható, hogy főleg a drogos bevételeikből finanszírozzák működésüket.
És? - kérdezi nyeglén. - Berezeltél? Mondtam, hogy majd én bemegyek a vagihoz. Rakd össze, Zsöti. Ha Eugene Colbran ismeri Bardót, és nyílegyenesen a nyomára vezet minket, akkor ez... Na, micsoda? Csapdára gyanakszol? Sakk, zsenikém! Szerinted mégis mit tehet velünk egy spinkó? -Állj meg itt! - förmedek rá a címhez közeli saroknál, majd lefékezek kivénhedt dzsipje mögött. Szemtől szembe folytatjuk a röptös társalgást, aztán felcsörrentem a Főnököt, aki nyomozói pályafutásom kezdetétől a főnököm, ez a megszólítása is, mintha nem is volna civil neve; még a felettesei is így hívják. Sok hajszála elhullott, mire komoly tényezővé érlelődtem, és persze az általa művelt kényszeres tincsigazgatás is stimulálta kopaszodását. Szárnyaló korunkban minden búbánatra van arkánum, így a hajbeültetés megoldotta problémáját. Mivel a szépítő sebész megtiltotta neki a fejkurkászást, kénytelen újabb és újabb elfoglaltságot találni izgő-mozgóbabráló ujjainak. Jelenleg a marokgolyóknál tart. Telefonálás közben hallom, ahogy a fémgolyóbisok összekocódnak a tenyerében. A Főnök osztozik heveny gyanakvásomban, és rám hagyja a továbbiakat. Egy ideje jobban aggasztják Zsöti húzásai, mint az enyémek. Eszerint felnőttem. - Vigyázzon Bye-ra! Tudja, milyen hebrencs - figyelmeztetéssel lép ki az éterből, a kloroformból, vagy a kéjgázból. Néhány lakóházat elhagyva besétálunk a zöld hálós mobilkordonnal határolt területre. A kerítéstől öt lépésre emelkedő félkész épület ajtaja résnyire nyitva áll, amolyan
csalogatós-félén. Valamivel odébb üres a garázs. Holott egy furgonnak illenék benn állnia. A kocsi az utca egyik oldalán sem parkol. Vigyázok Bye-ra, parancs szerint. Könyékkel gyomorszájon bököm a sarkamban nyomuló pasast, ő nyögve megtorpan végre. A spéci zseblámpa fényénél végigpásztázom az ajtónyílást. És persze, hogy van kapás. Hat gyors lépést teszek hátra, magam mögött sodorva a hőbörgő Bye-t. Mindeközben szólok a diszpécsernek, hogy azonnal küldjön egységeket a környező házak evakuálásához, valamint tűzszerészeket a vendégváró robbanószerkezethez.
Anyja mosónő, apját leütötte a hajókötél* Az egyenruhás kollégák lezárják a környéket, mi sebtében odébbállunk. Egymás nyomában süvítünk Bardo szüleinek városszéli háza felé, hátha ott leljük extrém hajlamú leányukat. Furgonját köröztetjük. Magától értetődően Bardo hajléka se marad ki a látogatási lázból, ám oda a tűzszerészek szállnak ki elsőként. A paranoia a hosszú élet titka. A perifériára igyekezve talpamat a gázpedálon, egyikszememet az úton, másikat a fedélzeti számítógépen tartom. Zsaru barátaink Agyzsandárnak nevezik a mindentudó ketyerét. Én még nem töprengtem becézetén, ho* Szállóige
lott időszerű volna, a fedélzeti számítógép szóalkotás hosszú s görcsös lévén. Nos, jó, legyen mondjuk Okostojás. Nem, ez enyhén pejoratív, ráadásul úgy hangzik, mintha nem kedvelném a gépet, amely máris óceánnyi benzint, sok cipőtalpat és fejtörést megspórolt nekünk, tehát abszolút imádható. Mivel a tojás bukolikus neve mony, a masináé legyen Agymony. Ezzel megvolnék. Jöhet a következő feladat. A faggatott Agymony ismeri a Jófajúak nevű, amúgy betiltott rasszista szerveződés - nem bánom, legyen szekta - felépítését, tagjait, még a szimpatizánsokat is számon tartja. Hanem a megfigyelési akta hetek óta alig frissült. Csak nem bedöglöttek? Netán megtértek színesbőrűnek, zsidónak, kommunistának, kis- vagy nagypolgárnak? Esetleg már nem pénzelik őket aljasul számító kalandorok, politikusok? Az utolsó bejegyzés szerint vezetőjük, bizonyos Mortis Rosengarten Kapitány beköltözött egy diligyógydába, nem önként. Jelenleg ott jobbul, ha baja egyáltalán gyógyítható, ugyanis bevonultatása előtt kórosan, fenyegetően, közveszélyesen viselkedett. Úgy vélem, a Jófajúak képviselte szélsőség eleve kóros, fenyegető, közveszélyes, vagyis az összes szektásnak a zsizsikházban lenne a helye. Ha Ella most velem volna, felhívná a figyelmemet, hogy régen őrjintézetnek nevezték a tébolydákat, én pedig megköszönném az információt. Nem vér, de szív szerinti lányom roppant penge, s ha véletlenül mégsem tud valamit koponyából, azt néhány pöccintéssel kideríti a nettől. Rá gondolva meglepő módon összeszorul a szívem, a szorító gyűrű végigkúszik az aortámon, a légcsövemen, majd sóhajtásként távozik, lenge nyugtalanságot hátrahagyva.
Megérzéseim sosem hagytak érzéketlenül, mostanában még intenzívebben figyelek rájuk. Máris nyúlok a telefonért, hogy megtudakoljam tőle, hány szál a bajusz, ám a családon kívüli világ közénk furakszik. Ketyerém ölyvmódra vijjogni kezd, mivel mára ezt a hívóhangot töltötte fel örökkamasz öcsém, akinek nem szokása firtatni, mit szólok kéretlen cserélgetéseihez, ettől függetlenül tudja, mennyire ellenzem. Bár ez a kapásjelzés galaxisokkal jobb a minapi kéjnyögdelésnél, mégis eltökélem, hogy ma este is agyonverem őt az átbabrált telefonnal. A hívó közli velem, hogy a tűzszerész kollégák hatástalanították a bombát, és behatoltak az épületbe, de a következő ajtónál is kirobbanó meglepetésben lett volna részük, ha nincsenek résen. Ott voltak, fortunájukra. Azóta is ajtótól ajtóig, azaz robbanószerkezettől robbanószerkezetig haladnak a félkész házban. Bridget Bardónak nyoma sincs. Ez meg a nő szerencséje, ugyanis szívesen széttépnék az alattomos némbert. Feltéve, hogy egyáltalán köze van mindehhez - gondolom. És ha az egész csapdásdi a Putyin-alteregó magános műve? Bordásodnak az agytekervényeim. Szólok a diszpécsernek, hogy Eugene Colbrant vitesse be kihallgatásra. Súgás a fejemben: ezt elcsellóztuk. Hamarabb kellett volna gyanút fognunk. A csapdaállító fickó megtette kötelességét, és elszelelt. Korábban idegen hang sugdosott nekem efféléket. Amióta megismertem Ramónát, a jósnőt és léleklátót, ő szövegel odabenn. Nyilvánvaló, hogy ma még a zsizsikházba is el kell mennem. Ha vigyázok, azaz viselkedem, talán nem fognak ott.
De mi ez az egész? Miről szól a történet? Agytekervényeim munkálkodnak, zéró sikerrel. Egyesek szerint az emberi elme többre képes, mint a számítógépek. Ezt most nem hiszem el. S végre a külvárosban járunk. Több a fa, zöldebb a környezet, gyéres a forgalom. Az előttem döngető Zsöti bedriftel egy szűk utcába, csaknem legázolva egy falka ebet. Még időben lassít, a kutyák félrespriccelhetnek az útjából. Bye megfordul, a hátsó ülésen heverő ír farkasára néz. Nyilván bocsánatot kér tőle, és trilliomodszor megfogadja, hogy soha többé nem száguldozik. IRA bizonyára ráhagyja; okos eb nem vitatkozik visszaeső elmenyomikkal. Az útszélig dúsuk növényzet cirógatja-legyezi a karosszériákat. Járda nincs, a közel egyforma drótkerítések vadszőlő,borostyán,kúszóakác levélzet alatt roskadoznak. A GPS szerint Bye nem tévedt el, még néhány kanyar, kunkor, ciráda, és megérkezünk Bardo szüleihez. Gyönyörködve szemlélem a narancssárgába, aranyszínbe, rőtbe játszó lombokat, az enyészedéssel dacoló vénséges házakat. Mintha ötvenévnyit visszahátráltam volna, jóval születésem előttre, és élvezem az időutazást. A kertek mélyén megbúvó hajlékok láttán karmolva fájó, különös érzés kerít hatalmába, afféle előző-élet- nosztalgia. Mintha ott éltem volna, máskor, másvalakiként. Felsejlenek bennem a házbelsők, a szomszédok, akkori létem ízei, hangulatai. Mindebből gyorsan kizökkenek a következő építmény láttán. A viskó falairól legravitálódott a vakolat, a sátortető beroggyant, az ablakkereteken csupán demóba maradt némi okker szín máz. A kazettás osztású, dupla üvegtáblák között játék babák álldogálnak.
A fékre taposok. Zsöti továbbhajt, eltűnik az útkanyarban. Bűvölten bámulom a régvolt időkből itt ragadt babákat. Alacsonyabb, magasabb alvó- és járóbabák merednek viszsza rám félig lehunyt vagy tágra nyitott, csil- lámos üvegszemekkel, párnás arccsontokkal, csücsöri, rózsaszín szájjal. Kezük, arcuk az üveghez támaszkodik, gumiból, kaucsukból lévő gyerektestük fedetlen, műszál hajuk gyűröttkócos. Bepiszkoltak, porosak, felkavaróak, kiszolgáltatott mezítlenségük torokszorító. Szólok társamnak, hogy várjon meg, muszáj megnéznem valamit. Válaszként Bye lepisisez. Nem magyarázkodom. Kiszállok a kocsiból. Mutatóujjam pöccintésére a kapu kinyílik valamennyire, majd elakad rozsdás sarokvasain. Besurranok a nyíláson. A házikóhoz vezető töredezett járólapokat nem látom a magasra nőtt fűben, ám érzem billegésüket. Hajdan itt kert virult, virágos bokrokkal, fákkal. Hullott magról sarjadt őszirózsák, pillangóvirágok nyílnak köröttem, a kéklő macskamentán dongók hemzsegnek. Bókoló vesszejű, lila virágú leszpedeza és kékszakáll cserje díszük a láthatatlan járda mentén. Kőszobrocskák porladnak a feldúsult növényzet rejtekében, a lecsupaszodott hintaágy fémvázát a ráfutott folyondár tartja egyben. Nemcsak az utcára néző ablakokban, a bejárat felőli oldalon is muzeális korú babák raboskodnak a veranda üvege mögött. Szőkék, barnák, fekete hajúak, kék és barna szeműek, kisebbek, nagyobbak, csupaszok. Némelyikük lábán elpiszkolódott cipőcske szürkéllik, másokéin roggyant zoknik redőiben gyűlik a por. A verandaajtó félig nyitva áll, belépek. Odabenn
horroripari mennyiségű, kapcaszürke pókháló lepi a falakat, a szanaszét heverő játékokat; van itt ólomkatonasereg, romba dőlt kisvasút, évszázados babakocsi, humifikálódó szánkó, kopaszodó hintaló, csorba fakard, csoffadt bőrlabda. A kopott mázú bejárati ajtón lakat lóg, nem egy, nem kettő. Öt darab. A pántokat csupán a lélek tartja, görbén bekalapált rozsdás szögek képében. Kopogtatok a dúsan lelakatolt ajtón, habár ez nem logikus, vagy inkább női logika szerint való, illetve tőlem való, tehát nem szőke-, hanem barnanős. Gesztusomat az motiválja, hogy a kaputól idáig érve észleltem a házhoz vezető csapát az aljnövényzetben. A veranda ajtajától a bejáratig is kivehetőek a járkálás nyomai, továbbá a lakat se rozsdás ama pontokon, amelyek a használat során emberi kézzel érintkeznek. A kopogásra - érthetően - senki nem felel. Körbefür- készek a játékok között. Megfordítom a babakocsiban heverő pólyás babát, kihúzom alóla a kulcscsomót. Ha Zsöti itt lenne, máris firtatná, honnan tudtam, hogy ott tartják. Lövésem sincs, tudtam, és kész. Végtére zsaru vagyok. Habár ennek az érvnek ellentmond, hogy ő is az. Kipattintgatom a lakatokat, és a házba nyitok. Mintha átlépnék egy másik életbe.
A kulisszák mögött tort ül a tisztesség* Odabenn úgyszólván frissen festett, rózsaszínű falak fogadnak. A konyhában félszázados díszlet áll, nem ócska bútorok, hanem régies újak. A fehér szekrények ajtóüvegeit opálos pöttyök ékesítik. Minden makulátlan, ragyogó, csinos, akár egy reklámfilmben. Már csak Hófehérkét és a törpéket hiányolom, azokat a hogyishívják nevűeket: Haragit, Negédit, Mószert, Hepciát, Betojit, Hülyefejűt, Torokgyíkot. Bizonyára egy Donald Gall-regényben olvastam e neveket. A rózsaszín falú nappali is módfelett tüchtig, kanapé, fotelok, bárpult, szekrénykék, az egyiken potrohos feketefehér tévé ácsorog. Díszpárnák dögivel, fodrosak, szalagosak, kivarrtak, gyöngyösek, zsabósak. A meseregénymintás szőnyegen gyerekjátékok: építőkocka, búgócsiga, pöttyös labda; kerekes pillangó, melynek szárnyai húzásra-tologatásra tapsikolnak, akár a közvélemény. Továbbá játék babák, csinos, gondozott ruhákban. A parányi gyerekszoba-múzeum tárgyai: rácsos ágy, pelenkázó, vasalt textilpelenka kupac, fürdetőkádacska. Színes csörgettyűk és egyéb bababűvölők. A konyhába visszatérve kinyitom a frigót. A lámpa nem gyullad fel, a langyos polcokon üresség. A kamrába lépek. A stelázsin sorakozó, tarka textilsapkával fedett üvegek alján töppedt fosszíliák kuporognak, feltehetően nem emberi, hanem lekvár eredetűek. Kék zománcú zsírosbödön kövéredik a sarokban, akkora, hogy magzati pózban bele* Bulvárlapban lelt gyöngyszem,továbbiakban bulvárgyöngyszem.Allegra Mustang gyűjtéséből
férnék. Félve emelem fel a fedelét. A bödönben jókora urnát tárolnak, halottit. Súlyából ítélve sót vagy ólmot tartanak a hamvvederben. A rávésett nevet - Sam Barrado - silabizálva látóterembe kúszik a kamra végében lévő csapóajtó. Annak is a fényesre koptatott fogantyúja. A fejemben Ramóna azt hajtogatja, menjek le, pedig rühellem a rémségeket rejtő pincéket. Józan eszem azt mondja, húzzak kifelé, mivel teljesen illegitim vagyok itt. Ráadásul szinte biztos, hogy Zsöti nem várt meg. Hanem egyedül ment a házhoz, ahol a testdarabolós Brigdet Bardo bujkálhat. Nem mindig öröm, ha nekem van igazam. Ez is ily kivételes alkalom. Távoli fegyverropogással nyer megerősítést Bye-t illető hipotézisem. Az idegen urnát szorongatva repülök a kocsimhoz. A lőlárma forrása felé döngetve erősítést kérek rádión. Átlohol a fejemen, hogy mit mondana a diszpécser kolléga, ha egyszer gyengítésért szólnék be. Erről eszembe jut tüntetésmániás öcsém. Minap demonstrálni indult, NÁCIK HAZA! szövegű táblával. Értetlenül szóltam utána: de hát hol van a nácik hazája? Mielőtt folytatódna szabad asszociációs elmefutamom, megérkezem a fegyverropogáshoz. Zsöti a dzsipje mögött kuporog, bevetődöm mellé. Szőnyegszerű ír farkas kutyáján tompítom a landolást. IRA rezzenetlenül tovább szunyókál. Kilesek az ócskavas fedezékből. A düledékes kerítés mögötti kertben játék kocka formájú ház álldogál, Bye mostanra mindkét ablakát kiüvegezte. A keret menti vakolatot golyótépte lyukak pettyezik. Pillanatnyilag csend van, csupán a kocsik hűlő fémré-
szei pattognak, és igen, az eb horkol, hogy meghittebbé tegye a békességet. Egy lövész van odabenn - közli társam. - A padlásról kiabálást hallottam, az öregek szabadulnának. Bardo bezárta őket, hogy ne legyenek láb alatt. A vagi az ablakokból lövöget, hol az egyikből, hol a másikból, hogy azt higgyem, többen vannak, de az én fülemet nem lehet ám átvágni! Egy szál gépfegyvert hallok. Kapjuk el, mielőtt ránk romlik a szitu - indítványozom. Telefonom felvijjog az övtokban, ugyanekkor fegyvercső robban ki a bal oldali ablakból, és tüzet okád ránk. Gyors mozdulattal elnémítom a ketyerét. Lejeleljük a harci tervet, nem attól tartva, hogy kihallgat valaki, hanem így gyorsabb. Elsurranok a fedezékből. Zsöti röviden válaszol a sorozatra, nem pocsékolja a skulót. Ha Bridget Bardo a lövész, és az ő hallása is kifinomult a fegyverhangokra, azt hiheti, mindössze egy szál kósza ellenféllel akadt dolga. Az én stukim még nem csatlakozott a dalárdához. Hátulról közelítek a házhoz. Átpattanok a rozsdatáp kerítés fölött, igyekezve, hogy röptömben ne támaszkodjam rá, ne is érintsem, nehogy ledőljön. Ezen az oldalon kisebbek az ablakok, itt lehetnek a mellékhelyiségek. A padláson lábak dobognak, férfi és nő kiabál, főleg egymással, miszerint: A te nevelésed! A tied! Én egész életemben melóztam! Rátok! Te nyaltad ki a seggét! Mindent ráhagytál! Tessék, ide vezetett! Mert te meg csak aludni jártál haza! Minden gond
rám hárult! Én hordtam balettozni a gyereket! Neked ez balett?! Amit most művel? - A férfi még hangosabban üvölti: - Bridget, azonnal takarodj a házunkból! Hallod? Az apád beszél hozzád! Mielőtt eltakarodsz, oldozz ki minket! - rikoltja a női hang. - Micsoda pimaszság megkötözni a szüléidet, akiknek tisztelettel tartozol?! Szégyelld magad! Azok után, amennyi áldozatot hoztunk érted! Pedig tudtuk, hogy nem viszed semmire! Most majd lelőnek a rendőrök, de meg is érdemled! Mit csináltál a házunkkal, életünk verejtékes munkájával?! Már tininek is hülye ribanc voltál, idegi alapon! üvölti a férfiú. - Anyai ágon lettél retardált, az is holtbiztos! Hordd el magad! Ha szitává lőnek a zsaruk, bizisten nem fogok könnyet ejteni! A szülői ostorozás hallatán sok minden eszembe jut. Lényegében civilizált családi környezetben nőttem fel, de így is elégszer hallottam anyámtól a „zongoraművész is lehettél volna!" sóhajtást. Holott sose jártam klimpírozó szerkezet közelében, kivéve szexuális célból, ám erről csak hárman tudunk: Belloq, a zongora és persze én, mi pedig sírbolt-mélyen hallgatunk. Továbbá eszembe furakodik számtalan bűnügy, amelyek elkövetői a gyermekkori idilliumból következően, vagy annak hiánya miatt váltak szörnyeteggé, de ez a vonulat már a kriminálagyászra tartozik. Befurakodom a sliccszerű fürdőszobaablakon. A kádba huppanok, majd nesztelenül kilopódzom a folyosóra. Átesem az ilyenkor szokásos metamorfózison: minden receptorom éber, oldalra és hátrafelé is látok-hallok- észlelek.
Érzékelem, amint Bardo átcsattog a nappalival szomszédos helyiségbe a szobák közti átjárón. Hirtelen megtorpan, mintha megérezte volna ottlétemet. Visszahátrál néhány lépésnyit. Aztán csak mélyül a csend. Előrébb óvakodom a folyosó fala mentén. Kétlépésnyire járok a nappaliba nyíló ajtótól, hallom felgyorsuló légzését. Szívdobbanásai már-már a dobhártyámat kalapálják. A nő nekilódul. Kirohan a folyosóra, megereszt felém egy lövést. Máris száguld tovább, a konyhába, mivel az utcáról nem lehet odalátni. Az ablakon át kivetődik a kertbe, robajosat esve meghemperedik az üvegtörmelékben, elejti a fegyvert. Golyósebesen felkecmereg, felkaparja a géppisztolyt a földről. Sántikálva, vérezve lohol a szomszédos ingatlan felé. Fulladozik a légszomjtól. Az életkorától lehetne jobb kondija is. Ez neki is eszébe jut. Ha nincs kondid, pótold lövéssel. Megpördül, rám céloz. S végre utolérem. Személyesen, nem golyóval. Félrerúgom fegyvert tartó karját, pördületből állon könyöklőm. A kerítésoszlopnak tántorodik, a betoncölöp pedig úgy dönt, nyugdíjba dől. Zsöti toppan mellénk. Felsegíti az oszloppal hentergő Bardót, mire az gyors hererúgással hálálja meg jótettét. A lábát már nem tudja visszahúzni, mert a kínba görnyedt Bye reflexből elkapja, és teker rajta pár száz foknyit. Elrúgom mellőlük a hullott lőfegyvereket. A lábtekeréstől sikítozó nő nem adja fel, magára rántja a már-már agonizáló férfit, erotikus birkózásba fog vele. Zsöti jajgat, átkozódik, sziszeg, nyög, de küzd, mint a hétsátán.
Bardo csíp, rúg, harap, hajat tép. Amikor felülre gomolyodik, letépem társamról, és mert felém pördülve rám mereszti pengeszerű karmait, leszedálom őt egy atomgyors ütéskombinációval, amelynek a kezemben tartott stukker vasa ad plusz nyomatékot. A ziháló Zsöti magzati pózba kucorodik fájó kincsei körül. A filmbéli hősök a legvéresebb közelharcban is kócolatlanok maradnak. Ő csatakosan borzas, ám a fejszettje még csak el sem ferdült. Lihegsz, mint a futóbab - szólok vigasztalólag. Legalábbis annak szánom. Szétrúgta a pöcsömet! - panaszolja. Ne rinyálj, majd nő helyette másik. Gyíknak nézel? Szellemileg feltétlenül. Kösz. Ez a hála, amiért iderongyoltam, hogy megmentselek? De hiszen vigasztallak, nem tűnik fel!? Mellesleg nem is voltam bajban. Bye fél térdre kászálódik. Megszólal a telefonja. Áhítattól felakadt szemmel merül a hívó fél közlendőjébe. Integet nekem, hogy menjek a padlásra, teregessek ki vagy hozzam le a szülőket, bilincseljem meg Bardót, és tűzzünk már el innen, izgalmasabb dolga lévén, lehetőleg mindezt egyidejűleg. Két kollégát juttat eszembe, akik már nincsenek velünk, és ez nem sajnálatos. Egyikük egy aggasztóan heves golyózáporban a nyitva maradt ajtó miatt acsargott, léghuzat okozta meghűléstől tartva. Másikuk egy csoda- határosan túlélt összecsapás után babonából nem cserélt ruhát. Többé nem mosta ki, le se vette gúnyáját. Ennyi erővel meg is halhatott volna, a szaga már úgyis olyan volt. Bármily ta-
pintatosan bántunk is velük, mindketten vidékre helyeztették magukat, nyugisabb miliőbe. Ami azt illeti, Zsötivel is legalább oly tapintatosan bánok, mégse mutat költözési szándékot. Bardo villámcsapás-szerűen magához tér. Feltérdel, hogy elkússzon. A lábamon felakadva hanyatt zuhan. Megállok fölötte, sötétülő szeme, szörnyvilági tekintete láttán megsejtem, hogy nemigen fog beszélni. Holott volna kérdésem, száznyi.
Már szalad a 30 dekás újszülött* Az egyéjszakás csajzat kilép az ajtón, a küszöbről még visszafordul, ujjait csokrozva puszikat dobál felém, olyképpen villogtatva a szemét, mint sárló kanca a péráját. Majd hívlak! - füllentem. Én is összecsokrozom az ujjaimat, így nyomom be az ajtót mögötte. A kanca elkapja tűsarkú cipellős virgácsait az útból, és ajánlom is! kiáltással vihogva tovakopog. Megint kénytelen leszek a nővéremhez költözni valameddig. Úgy sejtem, Izéke is a zaklató típusú nők egyre népesedő táborához tartozik. Vicces, nem vagyok biztos a nevében, nem kizárt, hogy az például Rém Buta, Megszállott Tyúk, Ráhajtós Pióca vagy ilyesmi. Rettegett nővérem - ha pechemre itt lenne - menten firtatná, miért is fekszem le ilyen bukszákkal. Vagy rendben, mondaná, keféljek velük, de legalább ne vigyem őket a kecómba. Hova vigyem őket? A körhintára? A Szent Szirup bazilikába? Buborékliftbe? Denisa időnként azt is elpapolja, hogy többre kéne becsülnöm a női nemet. Holott még a női igent is megvetem. Túl könnyen kapom meg a bukszákat. Kegyetlenül bele lehet fásulni, ha lépten-nyomon felkínálkoznak a férfiembernek. De még hogy! Szent Puki! Olyan enervált vagyok! Összekapdosom a padlón heverő műsoros gumikat. Döfős éjszakám volt, több puttony is megtelt. Vétek kidobni *Bulvárgyöngyszem
ezt a magas minőségű örökítőanyagot. Praktikus lenne, ha a spermabankok ügynököket alkalmaznának, akik házról házra járva begyűjtenék a mindennapi termést, na persze biztosítva a donorok anonimitását. Nehogy már csak az anyatej legyen annyira értékes! Az apatej smafu? Vagy legalább állítsanak fel szelektív gyűjtőket a használt gumik számára, hogy aztán ételsürítőt, fogkrémet, álbajusz-ragasztót vagy energiaitalt készítsenek belőle. Habár ami egyes forgalomban lévő cuccok ízét-állagát illeti, lehetséges, hogy ez már meg is valósult. Szünetet rendelek el feltaláló énemnek, és zuhanyozni vonulok. A talptól plafonig tükrös fürdőszoba kétszer akkorának látszik, mint amekkora valóságosan, ráadásul spártai szálkás jellegű felsőtestemet is sokszorozottan láthatom. Meg persze a vállamon, combomon éktelenkedő vérömlenyek is szemet böknek. Hát, ja, végtére is zsaru vagyok. Kemény meló ez, hosszú priuszú masztodonokkal is meg kell mérkőznöm, nem is ritkán. Nem maradhatok alul a csetepatákkal (by Cyd? Donald? másvalaki?) vívott küzdelmekben, leszólna a családom. Elsősorban a nővérem, aztán a fogadott húgom, Ella, de talán még istenkirály sógorom, Daniel is rajtam köszörülné a méregfogát. Na meg a legjobb barátom, Konrad, aki ugyan nem zsaru lett, hanem öltönyös, de hobbiból és titkosan továbbra is küzd az igazságért. Meg ne feledkezzek nővérem harcművészkedő barátnőjéről, akit okkal csúfolunk Hárpikának, és persze Quasimodo nagybácsi se kuglóf.Délig sorolhatnám, ki mindenki stíröli árgus szemmel mi válik belőlem. „Nagy a nyomás rajtam", ahogy falvédősen mondani szokás. Amúgy most már tényleg eltöprenghetnék: nem vagyok én túlzottan extrovertált? A jellemhibáinkkal is
ugyanaz a helyzet, mint a szájszagunkkal: mások szenvednek tőlük, mi magunk nem is tudunk róluk. Belépek a telefonfülkére hajazó zuhanykabinba. Hoszszan folyatom magamra a langyos, meleg, hideg vizet, váltogatva, hogy serkentsen. Hajat mosok, bár csak óvatosan, nehogy lekoptassam a melírozást. A hajfestés miatt nővérem olykor metroszexuálisnak titulál, pedig ahhoz más is kéne, például szemöldökszedés, botoxolás, teljes testborotválás, önérzetesen viselt pink ruhadarabok, parfümgyűjtési hobbi etc. Részemről egyeden szál rajtam nőtt szőrt sem üldözök a klasszikus borostán kívül; ezt más kárán tanultam meg, de így is elrettentő volt. Nemrégiben Cyd barátunk döntött úgy, hogy kipróbálja az intim gyantázást. Beszerezte a férfiúi becseit szőrtelenítő szettet. Felkente, befedte, lenyúzta. Utóbb, a kórházban tudta meg, hogy a kényesebb testrészek szőrhántásához speciális kímélő felszerelés használatos. Meg azt is, hogy nem ő az egyetlen, aki nyolc napon túl gyógyul hasonló ok miatt. Az intézményben olyanokat is ápoltak, akik a felkenés, lefedés után elgyávultak, és végül orvosi segítséget igényeltek a teljes testüket és annak nyílásait borító gyantás ragadéklapok eltávolításához. Miután felépült a traumából, Cyd maga kérte, hogy jelöljük őt Darwin-díjra, amit köztudomásúan azok kapnak, akik furmányos módon végeznek magukkal, legfőbb furmányuk éppen az, hogy nem is sejtik a halálos kimenetelt. Mellőztük a jelölést, mivel túlélte az intim gyantázást,ettől függetlenül közölte, hogy ha már szóba került a tudós mandró, mármint Darwin, el fogja olvasni főművét, A farok eredetét. És rögtön rájött, a könyveim alapján, hon-
nan származik a Darwin-díj nevezet, hiába állítottuk váltig, hogy rosszul tudja, a díjra nők is rászolgálhatnak. A zuhanyozás is veszélyes foglalatosság, már sokan kinyírták magukat a gyilkos kabinban, csúszós flakonra, szappanra lépve, szívroham, áramütés, túlzásba vitt önakasztás által, vagy a legdurvább masszázssugárral végrehajtott szexuális önstimulálás következtében. Saját szememmel láttam néhányukat, sőt, olyan elhalálozottal is találkoztam, akit méteres nyílvessző fúrt át a csukott fülkében. Ez az ügy azóta is nyomozati szakban stagnál. Megtörölközöm a telefonfülke-mintás fürdőlepedővel. Hallom a mobilcsörgést a nappali felől. Nem akarok vizes talppal végigcsattogni a kecón, előbb szárazra dörzsölöm magamat, majd bekenekedem olívás testápolóval, nem mintha narancsbőr-fóbiás metroszexi volnék. Simán el mernék utazni olyan helyre, ahol egyáltalán nincs hajfestő szalon, akár három hétre is; hisztizés nélkül kibírnék fél centis lenövést, tán kicsivel többet is. A lármázó mobil kijelzőjén a nemrég távozott kanca hívószáma díszeleg. Rémlik az utolsó három számjegye, maga pötyögte a telóba két numera között. Törölni fogom, mivel nem is tudom biztosan a nevét, viszont megjegyezni se akarom. Nekem az este tíz húszkor felszedett buksza ne tegye fel a kérdést a második döngölés után, hogy szeretem-e, mert a negyedik menet közben már arról fantáziálna, hogy milyen menyasszonyi ruhát vegyen a Kleinfeldnél, amikor jövő héten New Yorkba repül. Királylányosat vagy sellő fazonút? Irtózat ez a csajtípus. A telefon újfent háborgatni kezd. Megint Izéke. Itt felejtettél valamit? - mordulok ingerülten. Igen, szerelmem, téged! - kuncogja. Hahotájával féregirtást lehetne végezni.
Miért is szedtem fel ezt a bringát? Biztos belekutyult valamit az italomba. Az újságok csak az aljasul használt partidrogok nőnemű áldozatairól írnak, pedig hát... ! Ráförmedek: Ne nevezz alaptalanul a szerelmednek! Majd megalapozzuk - búgja. Azt se tudom, hogy hívnak, sem azt, hogy ki vagy. Ráadásul nem is érdekel. Ennyi volt. Ég veled. Na, álljunk meg egy szóra! - rikácsolja fúriahangon. -Nem beszélhetsz így velem! Pláne az után, amit érted tettem! Megrökönyödöm, mint akit cipőkanállal szúrtak szíven. Mit tettél értem? Megajándékoztalak a hamvasságommal! Leszakítottad szemérmem virágát! Eltapostad a szüzességemet! Ez valami kretén szerepjáték, amiben mellesleg nem fogok részt venni?! - nyögöm, csak félig kérdőleg. Átmenetileg nem érzem magam alfahímnek. Legszívesebben felrohannék a tetőre extrém-horgolni, annyira feldühít. Azt ugye tudod, hogy kiskorú vagyok? Már megyek is a zsarukhoz! Sittre kerülsz nemi erőszakért! Na, kapd be! - morranok. Tessék! - sipítja. - Orális szexre kényszerítettél! Bontom a kontaktust. Másodperceken belül kiújul a zaklatás. De hiszen meg se adtam a számomat! Sebaj, Idegke megadta magának, amikor a mobilomba pötyögte a sajátját, és rácsörgött. Rohanvást körbevizsgálom a hajlékot. Nem futok maratont, kicsiny a kéró. Brifkóm, hitelkártyám, jelvényem megvan, a kápé hibádzik. Martin fiam, téged lenyúltak! Egylövetű Izéke egy ordas
ribanc! Ha netán tényleg kiskorú, profin sminkel: harmincnak is kinézett a homályos lebujban. Áttetsző nadrágot, csupasz hasfalat viselt, ötszáz köbcentis szi-likon félgömbjei csalogatósan domborodtak topja kirakatában. Bármerre néztem rajta, mindenütt voltak beléfúrt fukszok, főleg a fején. Gerjedten nyomult rám, hát persze hogy hazahoztam, elvégre ivaros vagyok. És naná, nem társalkodni vágytunk, hiszen mindössze egyetlen közös témát találtunk volna, arról pedig nem értekeztünk, hanem csináltuk, lévén ő is ivaros. Lenémítom a telefont. Főhet a fejem. Ezt a sztorit hogyan meséljem el a tesómnak? Annak az egynek, aki régesrég megjósolta, hogy előbb-utóbb ráfaragok a kritikátlan csajozásra. Holott nagyon is kritikusan csajozok! Első ránézésre tudtam, hogy Idegke nem bölcsész, nem is atomfizikus, feleségnek sem való. Az pedig nem volt a homlokára pingálva, hogy nem is normális. Még ma visszaköltözöm szeretteim házába, utóvégre ők a családom: Denisa, Daniel, Ella, kicsi Urian,Tarzan eb. S persze Fáraó Átka és a többi terrormacska. Utóbbiak Urian tejtestvérei, bár erről a nővérem sokáig nem tudott, oly profi módon konspiráltunk Ellával. Denisának bőséges tejhozama volt, üvegcsékbe fejte, frigóban tárolta fölöslegét. A legyilkolás elől mentett apró macskaságok mesésen fejlődtek tőle. Beszögezett fejű, bigott vaskalap, aki ezen háborog! Anyámékhoz nem kvártélyozok be, ők jóval messzebb laknak, prédikálásaik ezt a távot is megsokszorozzák. Litániázási hajlamaikat leszámítva eszményi a viszonyunk, de az együttlakás kizárt, folyton véleményeznék párkapcsolataimat. Apám már meg is tette, amikor biggyesztett szájjal kiigazított: amit te folytatsz, az csak pár kapcsolat.
Röptös volt, mondhatom. Amúgy - helyes srác lévén - bárkivel kijövök. A kommunikációs készségem bitangul rugalmas, szintehogy kifinomult; mindenben alkalmazkodik a másik félhez. Ha az illető normálisan viselkedik, kenyérre-tortára kenhet, ám ha kakecol, ököllel is kommunikálhatunk. Profin verekszem, lövök. Motorral, verdával pöccre megugrom a hangsebességet, ha űzöm a latrot. Röviden ennyi, noha erényeim jóval számosabbak. Például szerény is vagyok, magamról szólva semmi füst meg légiparádé. Elvileg a szabadnapomat élvezem. Mégis felveszem a kontaktust, amikor újfent megcsörren a telefon, és zsarutársam nevét látom a kijelzőn. A góré riadót rendelt el! Vonszold be magad a jardra! - lihegi. Hangja oly túlfűtött, mintha éppen adrenalinés dopaminfürdőt venne, medencényit. - Kitört a káosz a városban! Bekrepáltak a jelzőlámpák? - kérdezem enyhe éllel. Több helyről jelentettek tetőlövészeket! Riadj már! Tetűlövészek?! Máris megyek! - lelkesülök. Nem mintha az efféle lesigyilkosok hatástalanítása volna a fő szakterületem, ám aligha létezik izgalmasabb szabadidős elfoglaltság az orvlövész-vadászatnál. - Vannak áldozatok? Nincs válasz, társam már kiloholt a kapcsolatból. Felkapom a brifkót, jelvényt, indítókulcsot. A lakáskulcsot sehol nem találom. Nincs a helyén, a dzsekim zsebében, az éjjeliszekrényen, az ágy alatt, de még az ágyban se. Fergeteg-gyorsan kapcsolok. Mire hazajövök, ki lesz rámolva a héderem, vagy Egylövetű Izéke lesz beköltözve. Az eshetőség oly ijesztő, hogy szabatos fogalmazást sem tűr.
Bezörgetek a szomszédba. Valamikor ott lakott a nővérem, nem kellett kopognom, ha átugrottam, habár megkövetelte. A hajlék jelenleg egy nyugalmazott matrónáé. Vegasné menten ajtót nyit, mintha ott állt volna mögötte, és nyilván ott is állt. Kézcsókom, milyen csinosnak tetszik lenni! - hadarom napraforgó-virágos neglizséje, nyuszifejes pacskerja láttán. Elvesztettem a kulcsomat, muszáj nyitva hagynom a kéglit. Tetszene figyelni az illetéktelenekre? Ó, drágaszágom, én mindig figyelek rájuk! - mosolyog rám megnyugtatóan. Pöszén beszél, bár a fogsora stabilnak tűnik. Visszamosolygok: Felbecsülhetetlen, amit tenni tetszik! Bármi történik, ne lépjen közbe, csak hívja a zsarukat! - óvom. Ó, drágaszágom, miattam ne izguljon! Elbírok az afféle nőcskékkel, akiket maga ide felciperész! - kacagja, mívesen faragott botját rám szegezve. Megpöccinti a markolatot. Hátrébb szédülök, jól teszem. Karhosszúságú penge cuppan elő a bot mélyéből. Ez nemcsak átdöfi az embert, de még a falhoz is szögezi. Tiszteletteljes meghajlással búcsúzom. Nem a lépcsőzéstől dobog űzötten a szívem, amikor motorra pattanok.
Csak egyszer veszítheted el a naivitásodat Helikopterről ereszkedünk a tetőre, gyorsabban, mint gyakorláskor. Amint eldobjuk a kötelet, a gép tovaröppen. Delgado és én a szellőzőkürtők fedezékében sietünk a lövöldözés fészke felé. A szemközti épület tetején hasaló Fresson hümmög a fülesemben. - Valami nem stimmel, marhára nem stimmel... - sóhajtozza. A léghűtő rendszer ventilátorlapátjai fülrepesztő zajt csapnak köröttünk, a magaslati szél üvöltözve tombol, akár egy szellemlégió, mégis hallom a lövéseket. Egykettő-három, gyors egymásutánban. Síri csend, majd újabb dörrenés. Szakasztott úgy, mint korábban, kottázhatóan. Látsz valamit? - kérdezem Fressont. Nem látom a flintást. Szerintem vaktában tüzelget. Kinyögöm kételyemet. Egyáltalán van ott valaki? A kürtő mögül kiszökkenve a kartonpapírral takart tűzfészekhez vetődöm. Nem hiszek a szememnek. A másik irányból érkező Delgado is elcsodálkozik. Nincs lövész - jelentem. - Számítógép vezérli a műsort. Elbontjuk a fedezéket. Delgado vészt jelez, de magam is látom a tetőperemre erősített robbanószerkezeteket. Hátrébb lépek. Steve a laptop és a karabély közé kupo-
rodva vizsgálódik, mint bombanyuvasztó specialista. Ha a fegyverhez nyúlok, robbanunk - tájékoztat. Ha a géphez nyúlok, repülünk. És ha... ? - Nem fejezi be a mondatot, higgadtan zongorázgat a billentyűzeten. Rosszuleső borzongás nyalintgatja tarkómat. Érintése reszelősen érdes, akár a tigrisnyelv. Bekövetkezik az obligát vetítés, életem filmjéé. A mozi végzetgyorsan lepereg, arcok, jelenetek villódznak-áramlanak bennem. Mint már elannyiszor. A film címe: Ezt veszítheted. Hogy micsodát? Csak a Belloq-univerzumot. Míg Delgado a klaviatúrán babratol, a géphez kapcsolt flinta utolsókat tüzel: egy-kettő-három dörrenés. A síri csendet követő lövésre már nem futja a lefülelt programtól. Steve lecsapja a fedelet, elmetszi a drótokat. A robbanókütyük meg se rezdülnek. Levegőt veszünk, más minőségűt, és mélyebbre szívjuk. Mindent a helyén hagyunk, hogy a szakértők szőrrőlszálra kielemezhessék a furfangos szerkentyűt. Hátha kiderül, miféle terrorista fundálta ki az automata tetőlövészt. Sietünk a következő helyszínre. Nem kell lifteznünk, a helikopter visszalebben értünk. Felhágunk a kötélgrádicson. Csapatunk dokija, lelkésze és mesterlövésze, Rühl Fresson már a kabinban ül. Wyne-ék kergetik az autós lövöldözőket - közli. Bólintok, ezt tudjuk. Miként azt is, hogy az orvok nem érik be szimpla lövöldözéssel, házi készítésű bombákat is hajigáinak az utcanép közé. Roppant fura az egész - folytatja Rühl. - Nem csupán egy-két helyről jeleztek támadást, hanem szinte egyidejűleg sok helyről. Mintha a merénylők az összes erőinket mozgósítani akarnák. Seregnyi járőr, több kommandós
osztag dolgozik az ügyeken. És még senki nem akadt horogra. Tipikus elterelés - vélekedem. - De miről? Bekapcsolom a privát telefonomat. Látom a kijelzőn: többen is kerestek. Martin, Quasimodo, Denisa. Nőmé az elsőbbség. - Valami mocsok dolog történik - tudatja nejem üdvözlésképpen. - Majdnem lépre csaltak minket Zsötivel, vagy inkább bombára. Úgy rémlik, az újnáci Jófajúak mozgatják a szálakat. Hallom a rotort. Gyanítom, zavarlak. Rövidre fogom: egy bombász nőt elcsíptünk. A diliházba készülök, a szektavezérhez. Szerinted ott fognak? Bombász nő? Érdekes. Véletlenül éppen orvlövészekre vadászunk. Az egyikről kiderült, hogy robot. Most megyünk a többihez. Denisa felnyög: Anyám, ovulálj! Lejár az urnafedél! Ülhetek a hamuban! A cefetbe, nem szokták az ilyet leragasztani!? Aáááááá...! Bocs, majd hívlak! Hamvtámadásnak kitett nejem kipattan a vonalból, tradicionálisan felszántva az összes idegsejtemet. Nemhogy egy színtelen-szagtalan fehérnépet vettem volna nőül, aki legfeljebb a szavazóurnával kerül bizalmas viszonyba. Miféle hamvakkal viaskodik épp? Mások visszahívására nincs idő, a helikopter a következő helyszínhez közelít. Alant a magasházak közti térség szélein zsarukocsik tetőlámpái villognak. Az egyenruhások kiürítették a területet,a sérülteket kimenekítették. A kíváncsiak természetesen a kordon mentén sorakoznak, többen a szemmagasságba emelt mobiljukkal rögzítik az eseményeket. Jelenleg mindössze annyi történik, hogy a láthatatlan orvlövész a mély-
be durrogtat néhányat (az előzőtől eltérő ritmusképletben), és mi a tető fölé lebbenünk a géppel, amely számunkra kopter, mások szerint helcsi. Repülő masinánkat nemcsak halk rotorja teszi kedvelhetővé. Lőtávolságon belül körözgetünk a kartondobozokkal fedett tűzfészek fölött. Ha valaki megsorozna minket, nem tehetne kárt a golyóálló burkolatban. A hőkamera nem lát embert - közli a pilóta. Tehát ez is robot. Mielőtt kivetődnénk a kabinból, újabb kört teszünk az épület fölött, arra számítva, hogy valamelyik szellőzőkürtő takarásában ránk leső fegyveres(eke)t észlelünk. A helyszín tiszta, a kopter visszatér a kartondobozos bunkerhez, és lejjebb süllyed. Steve-vel szinkronban kilépek a csúszótalpra, majd a tetőre vetődünk. A kabinban maradó Fresson a tágabb miliőt figyeli. Flintáját készenlétben tartva jelenti, hogy a környező házak tetején sem észlel orvokat. Mihelyt ezt kiejti, menten indulatszóra vált. Kifinomult lélek lévén ribancanyázás helyett így rikolt: a gumicsizmás rézangyalodat, te! Lényegében leparasztoz valakit, aztán mint a fülesben hallom - kilövi a rézangyalost. Nesze, sunyiga! - mormogja. Zsarukat küldet a leterített fickót rejtő lakásba, majd közli velünk: - A hordalék egyén az egyik ablakból akart rakétázni. Immár alulról szagolja a gránátját. Rühl számos korszakát megéltük, a legkorábbiban séróból fújta a Murphy-törvénykönyvet. Idővel bővült az idézett szerzők köre, valóságos aforizmalexikonná vált. Gondolkodásmódja addig-addig tekervényesedett, mígnem létrejött a jelenlegi kifinomultság. Mi pedig igyekszünk megszokni mindahány stílusát.
Steve-vel összenézve megkezdjük a papundekli fedezék bontását. A kartonpapír sátor alatt a korábban tapasztalt látvány fogad. A tetőszegélybe fürt-tágított nyílásba helyezett karabély ontotta a golyókat az alanti térre a számítógép programozta dallamképlet szerint. Steve elzümmögi a gyerekdalt. Nem sok altatót ismerek, ezt igen, néhai első hitvesem dúdolta a csecsemő Ellának. Nem akadok ki, megőrzőm hidegvéremet. Erről második, egyben utolsó nejem jut eszembe, aki gyakorta Indiánnak csúfol higgadtságomért. Agyalok. Vajon miféle fazonok fejében fogant a tetőlövész robotok ötlete? Mit akarnak elérni? Vagy miről akarják elvonni a figyelmet? Mi folyik itt? Steve hatástalanítja a robbanó kütyüket. Jelenti, hogy a skorpió farka levágva, jöhetnek a nyomgyűjtők. Repülünk a következő helyszínre. Útközben tovább töprengek: túl könnyű volt, túl egyszerű. Ez mindig gyanakvásra ad okot. Bár sűrűn megesik, mégsem általános, hogy a lator a tetthelyen feledi névkártyáját, jogsiját, rabosított ujjnyomát, DNS-ét. Az se túlzottan életszerű, hogy a pusztításra szánt bombák nem robbannak, amikor az odacsalt zsaruk a közelükbe kerülnek. Lehetséges, hogy nem is az ügy egyszerű, hanem a kitervelők. Vagy minket néznek képzetlennek, óvatlannak. A robotlövöldözés következtében mostanáig tizenkét járókelő sérült meg, ennek nyomában felbolydult a testület,egyenruhások és elfogó vadászok hemzsegnek a városban. Utóbbi a kommandósok argóneve; felrémlik a domina smasszer, akitől először hallottam. Még jókor leállítom az emlékbetörést az általam ismert legkevésbé emberi-nőies perszónáról, aki csaknem impotenssé alázott engem és
Delgadót. Gondolatröptetés vége. Kampec. Kuvik, koporsó.
A lehető legjobban kell kinéznünk, mielőtt lőni indulunk* Az újabb helyszín a megtévesztésig hasonlít az előzőekhez. Tán épp emiatt erősen bűzhödtnek érzem, vagy csak a hajdani nyomozó rugózik bennem: szólok a pilótának, hogy ereszkedés előtt még egy felderítőkört tegyen a tető fölött. Sasszem Fresson időben észleli a vészt, szerencsére az irányzókon keresztül. Íziben ki is lövi az egyik szellőzőkürtő mögött lappangó orvot. A rakétagránáttal ránk leső fickó nem sütheti el mordályát. Az arcát fedő maszkot átáztatja a homlokából ömlő vér. A terjedelmes kürtő mögé pattanunk Steve-vel. A kopter az ismert módon fedezett orvlövészfészek fölé lebben. Nem alaptalanul gyanakodtam, a hőkamera három embert érzékel a kartonpapír bunkerben. Rühl kipiszkálja őket néhány golyóval. Bősz harcosok ugranak elő a fedezékből. Bár még odébb a farsang, ők náci egyenruhában pompáznak, mellükön csecsemőfejnyi érdemkeresztek fityegnek, fejükön serbliszerű rohamsisak díszeleg. Kezükben modern kaszálófegyverek ugarnak. Arcukat bankrabló-maszk takarja. Kezükben modern kaszálófegyverek ugatnak . Arcukat bankrabló-maszk takarja. *Anders Breivik
Élve kapjátok el őket! - hallom a fülesben. Nevetnem kell, meg is teszem. Vállon lövöm a legdíszesebb nácit, mire az elejti fegyverét, majd a fedezéknek tántorodva leomlasztja a papírvárat. Feldönti az alatta lévő karabélyállványt is. Nem adja fel a csatát, ép kezével stukkert tép ki a derékszíjon függő tokból. Már nem kuncogok, egy célirányos lövéssel szétzúzom a könyökét. A lampaszos nadrágba bújt, tükrös csizmás eszmekísértet egy darabig nem lövöldözhet, az orrvakarással, fenéktörléssel is gondja lesz. Az ólomzáport ontó másik maskarás Steve-nek jut. Ő a serblisisak szegélyére céloz. Az üvöltve átkozódó fickó a becsapódás pillanatában mozdítja feljebb a fejét. Bánhatná, ha jutna rá ideje. A harmadik fegyveres felénk rohan, majd hirtelen pördülettel a feje fölé lebbenő helikopterre csimpaszkodik. Flintáját ledobva két kézzel megragadja, lábaival átkulcsolja a csúszótalpat. Stukkert ránt, és ész nélkül kilövi a tárat, változatosan ontva a golyókat ránk, valamint a gépre is, amellyel amúgy menekülne. A kopter elsuhan vele az egyik óriásventilátor-kürtő fölött, kockázatosan közel annak pereméhez. A talpról lehorzsolódó maskarás a hátát-ülepét fájlalva elterül a tetőn. Eközben sem szünetelteti a lövöldözést, habár a tár kiürült, ő szájjal tüzel tovább. Díjazzuk igyekezetét, nem lövünk vissza. Mihelyt a gép odébb lebeg, a flótáshoz sietünk Steve-vel. Kétfelől megragadva talpra rántjuk a dühöngőt. Lesodrom róla a sisakot, maszkot. Ha már láttam volna az előbukkanó arcot, biztosan felismerném. A huszonéves ifjú ábrázatát a küzdelem pírja rózsásítja, homlokát és bal járomcsontját horogkereszt ékesíti, jobb orcájára
golyóütötte sebet hímeztek. Pöpi a céltáblád - dicsérem. Elengedjük a kitartóan durrogtató eszmezombit. Az nem hagy fel a szájlövészettel, viszont összecsuklik. Delgado nemrég épült fel súlyos sérüléséből. Lábadozás közben már-már dokivá képezte magát. Szakszerű képet vágva megjegyzi: Na, ez meg epidurális érzéstelenítést kapott a kürtőszegélytől. Most aztán cipelhetjük. Nácikám, tarts már tűzszünetet! A romhalmaz flótás golyózáport szájal ránk. Csiúúú, csiúúú, csiúúú! Durrr, durrr! Csúúú, csúúúúú, csiúúúúúú! Összenézünk fölötte Steve-vel. Mivel magunk is maszkot viselünk, nem látjuk egymás mimikáját, de tekintetből is rutinosan olvasunk. Vasra verjük a két túlélőt. A lampaszos kísértethez fordulok. Elvégre ő a főtiszt. Mire készültök? - firtatom. A vállon és könyéken lőtt harcos rám ordít. Orvost akarok, te szemét! Szétlőtted az összes karomat! Ha elvérzek, kinyírlak! Mire készültök? - ismétlem. - Veszed az adást, hogy elvérzek?! - fröcsögi bő nyállal. Az alig húszéves srác nyílegyenes választékú, lenyalt haja műszőke, sötét bajsza fogkefe fazonú. Bal arcfelére koponyacsontokat varratott, ez a profilja halálfejszerű. Kézfején horogkereszt ékeleg. Eszembe jut, amit Denisa mondott a Jófajúakról. Mégsem őt hívom a reflexesen előrántott mobilon. Haladéktalanul tudnom kell, mi van a lányommal.
Flessem sincs, miért tört rám az aggódás. Az én szakmámban a legszkeptikusabb kockafejek is hisznek a sugallatokban. A hívott fél jelenleg nem elérhető. Hát persze, az osztálykirándulók éppen a Tömeghalál, háború című show-műsort nézik, már ha ez show. Ella etikettesen kikapcsolta a telefonját. Indulás előtt együtt egerésztük végig a neten az Albatrosz-félszigeten épült díszletváros létesítményeit egy részletes turistabűvölő program jóvoltából, az ajándékbolt polcait is beleértve. Ellának is tetszett a zegről zugra bebarangolható, ezerszínű helyszín. Eltervezte, hogy ha Dramolett engedélyezi, a valóságban is bejárja az építményeket. Nekem pedig - szakmai ártalom - az jutott eszembe, hogy a filmesek romvárosa eszményi gyakorlóterep, kipróbálhatnánk az osztaggal. Például túszul ejtett turistákat szabadíthatnánk ki a terroristák fogságából. Mire készültök? - kérdezem harmadszor. A vérző-fájó fickó állapota vészesen hanyatlik. Immár a tetoválatlan arcfele is halálfejhez hasonlít. Sokan megdögöltök máma! - sziszegi. - Csak sajnos még nem elegen! Ti vagytok a pusztítók! A Jófajúak végeznek veletek! Rajtunk kívül egyik emberfaj se maradhat fenn! Egyetlen emberfaj van, te kretén! - mordul Steve. A fajszakértő vitatná, de lezuhan az eszméletéről. A másik fickó kimerülten felhagy a szájlövészettel. Nem hallgat el teljesen, motorberregésre vált. Gúlába halmozzuk a náluk talált lő- és szúrófegyvereket, gránátokat. Zsebre vágjuk mobiljaikat. Rejtett robbanószerkezetet keresve körbejárjuk a tetőt, negatív eredménnyel.
Bölcs ember nem magát veszi komolyan, hanem a világot* Bri dget Bardo szavai zúgnak a fülemben. Rengetegen megdögöltök ma! - köpte az arcunkba. - Rohadt sokan, pusztítékok! Ennél többet nem bírtunk kicsiklandozni belőJ A padlásról lementett szülők közölték: lövésük sincs, mivel foglalkozik leányuk a szabadidejében, csak azt sejtik, hogy pasizik. De hát ez Bridget korában nem szokatlan jelenség, többnyire törvénybe sem ütközik, ha a pasas nagykorú és maga is akarja. Utóbbi tekintetében támadt bennem kétely, Zsötiben is, ehhez fűzött megjegyzését inkább fel sem idézem. A felháborodott szülőpár kórusban követelte, hogy ne legyünk irgalmasak Bridgethez, a hülye ribanc már úgyse viszi semmire, de hát ők ezt kezdettől tudták, mondogatták is neki elégszer: úgyis villamosszékben végzed, mégse használt. Kaptak tőlem egy oltást. Így szóltam: Bármit tesz is a gyerekkel az apja vagy az anyja, ő azt fogja szeretetként definiálni, és amikor gyereke születik, gondja lesz rá, hogy tovább is adja. Vagyis aligha véletlen, hogy a lányuk például imád robbantgatni. Mit akar ez jelenteni? - kérdezte az anya. Tudod te nagyon jól! - bömbölte a férje. - Azt, hogy a rendőrség is ellenünk van! Ezt kapjuk az adónkért cseré* Közmondás
be! Akkor se iparkodtak lecsukni, amikor egyszer-másszor Molotov-koktéllal vártál haza! Naná, hogy nem! Ők bezzeg megértették, hogy mi jár a kurvázóknak! Azzal persze nem dicsekszel, hogy te meg egy csomó világháborús cuccot összevásároltál a bolhapiacon! Hányszor átvertek, te nácibuzeráns! Jó sokért sózták rád a molyrágta rongyot, amiről bevetted, hogy Adolf Hitler egyenruhája! Az is! Bizonyság rá, hogy a nadrágja a bokámig sem ér! Jellemző! Neked ez bizonyság! A kabát szűk, az ujja is rövid! Mi a franc kéne még, hogy higgy az eredetében? Hitler mégse lehet már benne, annyi sok hullás év után! A házastársi civódástól zúgó fejjel ülök kocsiba. Gépiesen ölbe kapom az ülésen heverő urnát, amelyet a játék babás házból hoztam magammal, kézben maradás folytán, érthetetlen okból. A lármázó mobilért nyúlok. Daniel hív, az Etalon Pasas, a legjobbkor. Ám mielőtt tengermély hangja feldobhatnainspirálhatna azt illetően, hogy mit kezdjek a rám szakadt bűnüggyel, az urnafedél lepattan, a hamvak az ölembe zúdulnak. Ijedtemben eldobom a telefont. A ruházat porózus, a farmernadrág is. A parányi lyukacsokon át az idegen halott szemcséi az intimebb testnyílásokhoz juthatnak. Ez szinte nekrofília. A verdából kirebbenve az urnát is elhajítom. Eszelősen porolgatom-püfölöm magamat. Bye éppen indulna. Őrjöngésem láttán kiszáll a dzsipből, a talajon heverő hamvvederhez ballag, mutatóujja
körmével belekapirgál. Kiemel belőle egy aranytéglácskát. Nem filmbéli kövéret, csupán gyufásdoboznyit. Két ujja közé csippentve forgatja, súlyát taksálja. Irtózat: bele is harap. Aztán cipőorral megpöccinti a portartót, és az újabb s még újabb téglácskát vet ki magából, összesen öt példányt. Hát ezért voltál hamunál súlyosabb, néhai Sam Barrado! Elkobzom Bye-tól az urnát, visszasöpröm bele a hamvakat, az aranyat. Rátapasztom a fedelet. A holmi kiheztartozását illető firtatózásra nem rezonálok. Kiadom az aktuális parancsot: irány a tébolyda! Útközben az rág az agyamban, hogy az elhunyt trilliónyi részecskéje a kezemre, ruhámra, az ülésre tapadt. Ezekből vajon újjáépül-e valamilyen formában? Forral-e bosszút a bolygatás miatt? Egész pontosan mikor is lesz a Feltámadás? Azon kapom magam, hogy a játék babás ház és a boldogult Sam Barrado rejtélye-titkai jobban izgatnak, mint a triviálisan rögzött-rasszista Bridgetéi, akinek apja „nácibuzeráns", anyja Molotov-koktélkeverő, és teljes egyetértésben sulykolták ivadékukba, hogy ő sosem lesz jó semmire. Egyszerű, szinte már egysejtű képlet: a ritkán se dicsért, folyvást ócsárolt gyerek úgy fajzik el a ridegtartás következtében, hogy közben nem esik messze a fájától. Az egygondolatú ember könnyen fanatizálódik, vakhite rabszolgája lesz. S ha egyszer beindul, magától nem áll meg, elrobog a falig - és tovább. Seregnyi példáját láttam már, noha még távoli a nyugdíjkorhatár. Mielőtt végleg kedvemet szegném, észbe idézem a kutyák elé vetett maradványokat. Ilyképpen doppingolva
fellövöm a fejszettet, megkérem a szülők házában maradt kollégákat, keressenek fegyvert, lőszert, háborús relikviát, számítógépet, naplót; fémdetektorral vizsgálják át a kertet. Hívom a tűzszerészeket. Ők közlik, hogy Bardo a lakását is telerakta robbanó csapdákkal. Ha kevésbé vagyunk éberek-gyanakvók, az épülő háznál és a héderében is számosan meghalhattunk volna. Azt már egy zsarutárs tudatja, hogy az előbbi helyszínen érthető volt az intenzív védelem. Az alagsori frigóban szemeteszsákokba porciózott, fagyosságból olvadozó emberi testmaradványokra bukkantak. Megkeresték a fagyasztóládát. Az épület legeldugottabb helyiségében találtak rá, a benne fekvő női tetem még érintetlen volt. A többi holttest darabolását a közelben álló asztalon, a rajta lévő eszközökkel végezték. Ha besétálunk a csapdába, mindez velünk együtt elszállt volna. A kolléga fotókat küld a bizonyítékokról. Piros lámpa akaszt meg. A számítógép monitorán fémborítású, véres-lötyős hentesasztal jelenik meg, majd húscafatos villanyfűrész; fogazott pengéjű, böhöm kések, végül a jégládába zárt, zúzmarás-márványos női tetem. A huszonkét-huszonöt éves, sötét hajú lánnyal a homlokába, szívébe pumpált golyók végeztek. Fenét a golyók. A humán tényező tette: a fegyveres. Remélem, őt kaptuk el. A laborosok hamarosan megmondják. Mellettem iskolabusz vesztegel. Ablakából vigyorgó kiskrapek integet. A vörös hajú, szeplős kölyök az Agymony és az anyósülésen heverő urna közt cikáztatja tekintetét, majd az üvegre lehel, és a párába körmöli: Halloween... Jó lenne. A lámpa zöldre vált, elsuhanok. Az elmegyógyda előtt Zsöti toporog. Már járt odabenn,
és megtudta: Morris Rosengarten Kapitány, alias TristanTrepan két hónappal ezelőtt lelépett, azóta hírehamva sincs. Szuperkütyüjén rákeresünk a Jófajúak aktájára. Amelyhez nagyjából két hónapja nem fűztek újabb bejegyzést. Elkérted a kórházi anyagát? - kérdezem. El. De csak bírói végzés ellenében adják ki. Előzetesben elmondták, hogy Világmentő Kapitány, mert ez is egy neve, exhibicionista, beszűkült, érzéketlen csávó. Harcol a vallások, a komcsizmus, a színesek, a zsidók, a melegek, a hidegek ellen. Szökését jelentették, amint kell, a rendőrség mocorgott rajta egy darabig, de persze nem találták meg a nyavalyást, ennyi. Ezt telefonon is megtudhattuk volna - morgom. Na, jó. Hogy is hívják a kollégát a neonáci-ellenes ügyosztályról? Újra a kocsiban ülve hívom a szélsőséges csoporttal foglalkozó nyomozót. Munkatársa közli velem, hogy Rudolf Kochlinger kábé két hónappal ezelőtt meghatározatlan időre szabadságot vett ki, azóta nem hallatott magáról. Ez nem meglepő, mivel azt tervezte, hogy végigjárja az El Caminót, majd Nepálba, Indiába, Peruba is elsétál. Kérdésemre, miszerint ki vette át a Jófajúak ügyét, az a válasz, hogy senki, ugyanis Morris Rosengarten a diliházból is irányította híveit, de a szökésbe bizonyosan belehalt, ez pedig a csoport felbomlásához vezetett. - Hogy érti, hogy bizonyosan belehalt? - firtatom. Felmászott a diliházi kápolna harangtornyába, onnan ugrott a megáradt folyóba. Nem élhette túl. Látta valaki a holttestét? Nem, de kegyed is tudhatná, hogy nem minden vízi hulla adja fel magát. Elakadhat valamiben a fenéken, meg-
kajálják a halak, szétszakad egy hajócsavartól... Folytassam? Lezártuk az aktát. Trepan cselekménye nem szökés volt, hanem öngyilkosság. Mit szólna ehhez egy jardi jogász? Látni vélem, amint unottan vállat von. Érdes hangon kuncog a hallószervembe: Mit szólhatna? Hivatalosan eltűntként kezeljük, amíg a hullája elő nem kerül, vagy az ügy el nem évül. Igazából szarunk rá, van más dolgunk, dögivel. Kegyed tán mindent kinyomoz? Akadnak tetszhalott ügyeim - felelem. - A maguké viszont nem az. Ha még nem jutott volna tudomására, elfogtunk egy Bridget Bardo nevű nőt. Gyilkossággal, terrorizmussal vádoljuk. Lessen bele Kochlinger anyagába: Bardo a Jófajúak szektása. Akárcsak egy bizonyos Eugene Colbran. Őt még keressük. Nyeregbe, kedves kolléga! Kegyed tényleg összetéveszti magát a főnökömmel? - informálódik. - Jól hallom, hogy nekem dirigál? Nekem?! Mi a neve? Úgy értem, önnek. Yale Yukon. Yale - visszhangzom. Csettintek a nyelvemmel. - Az enyém Denisa Wry, mellesleg mondtam már. Jól teszi, ha megjegyzi. Kilépek a kontaktusból. Ha efféle fazonok felhúznak, lehunyt szemmel vizualizálom, hogy dívailag-nőileg lefejelem őket. Ez rendszerint megnyugtat, nem szükséges valóságosan is megtennem. A módszert Belloqtól tanultam. Az osztály kriminálagyásza, Danu Baabel szerint is remek technika. Vele egyébként kölcsönösen kezeljük egymást, na persze nem hivatalosan. Magánfoglalkozásainknak köszönhetően ő már nem visel egyszerre 6-7 alsónad-
rágot. Átbeszélgettük, hogy ezt a fajta páncélozást az elköteleződéstől való félelme motiválja. Ma már beéri két darab alsóval, bár egyik sem bokszer fazonú, mert abból esetleg kieshetnek becsei. Barátnőt is talált, harmonikus a szexuális életük, épp ahogy a nőmagazinok írják. Ha nem hiszem, járjak utána. Viszonzásul segít újjáépülnöm, valahányszor egy-egy eset összezúz. Hálával tartozom (neki is), amiért nem vagyok kiégett, cinikus, flegma, elgyávult, befordult stb. zsaru. Felhívom Gerret Flach főügyészhelyettest, felskiccelem a helyzetet. Ő megígéri, hogy hamarosan küldi a további nyomozáshoz szükséges felhatalmazásokat, s amit ő megígér, az hótfix. Áldott a nap, amelyen Line-ba került az addig képviselt mázlis megyétől. Ez kevéssel az első közös munkálkodásunk után történt. Nem mások terjesztették, saját bőrön győződhettem meg arról, hogy Gerret már-már mesehősi módon okos, bátor, rátermett pasek, tán még a sznobériája is mulattató. Ráadásul kekec nő volt az elődje, az lévén a krédója, hogy az ügyész fűvel-fával gáncsoskodjék, kötözze a csomókat a kákára, különben még összetéveszthetik valakivel, aki emberi lény. Visszapördülök a tébolyda irányába. A kőkerítéssel övezett épület kétszáz éve a folyóba nyúló földsáncon áll, nemrég tatarozták mustársárgára. A szigorúan négyszögletes falak közül kimagaslik a zárt park végében álló kápolna impozáns tornya. Az igazgató hegyes szakállú, köpcös ember, lilásrózsaszín öltönyt, pillangómintás csokornyakkendőt, cowboycsizmát visel. Megszemléli az elektronikus felhatalmazást a táblagépen, elveti magát a bivalybőr karos-
székben, felnyit egy szelencét, cukorkát dob a szájába, s várakozásteljesen mered rám. Általában nincs problémám az agyászokkal, még az a sorozatgyilkos professzor sem tett előítéletessé, aki megölt volna, ha tűröm. Viszonzom Frait doktor mélyreható tekintetét. Első pislogásig meccsezünk, nyerek a rutinommal. Belevághatok. Miként került Trepan a kápolna harangtornyába? kérdezem. Felment oda, a felfelé vezető lépcsőn. Egyébként ugyanaz a lépcső vezet lefelé is, de ő csak fölfelé vette igénybe. Lefelé már repült, mint Ikarosz. Tehát: kápolnatakarításra volt beosztva, mégpedig tudatosan, mivel gyakran hangoztatta, mennyire gyűlöli a vallásokat, dogmákat. Úgy vélte, a gyertyatartó-fényesítéstől majd megtér? Úgy véltem, a misehallgatás jótékony hatással lesz rá. Önnél bevált? Frait bólint. Persze, engem kiegyensúlyozottá tesz. Sosem mulasztom el a vecsernyét, és mindennap a papunkkal imareggelizem. Ön vallásos? Bonyolult kérdés. Világos, hogy Mortis Rosengarten Kapitány nem igazult meg. Látta valaki az ugrását? Őszintén szólva nem, mert azt csak a folyó felől lehetett volna látni, ott viszont senki nem tartózkodott, ugyanis éppen zöldár volt, hordalékkal, sodrással. Trepan szólt a papnak, hogy megtisztítja a harangot. Az atya közölte, hogy ez veszélyes és felesleges buzgóság, inkább tanulmányozza a bibliát. Trepan mégis felment, és egy óra múlva se tért vissza. Az atya szólongatta, majd utána in-
dult, és amikor nem találta, jelentette a szökést. A rendőrök megtalálták a cipőjét a harangtoronyban, a folyó felőli oldalon. Értem. Nem járhatott ki innen? Nem, amíg a bíróság az ellenkezőjéről nem hoz döntést. Azért tartottuk itt, hogy kivizsgáljuk: beszámítható-e. Felelősségre vonható-e tetteiért. Ön szerint? - kérdezem. Szerintem igen. Mivel bombakészítés miatt fogták el, az is kérdés volt, vajon használná-e azokat. Ugyanis az elfogásáig nem robbantott. Ön szerint? Szerintem azelőtt is robbantott, csak nem derült ki, hogy ő tette. És igen, a bombákat egyértelműen használati szándékkal készítette. Olyan támadást tervezett a fennálló rend ellen, amely nagyon sok áldozattal járna, és megalapozná a világhírét. Tudja, a hírnévszerzés roppant fontos a nárcisztikus pszichopatáknak. A szakvéleményem alapján bíróság elé állíthatták volna, ám akkor jóval enyhébb büntetést kap a megérdemeltnél, hiszen az igazi bűncselekményt csupán kitervelte, de még nem hajtotta végre. Két hónapja megszökött innen - mondom. - Ön is tisztában van azzal, hogy nem ugrott a folyóba. Hogyan juthatott ki? A folyóba ugrott. Maga sem hiszi. Nem tudom elképzelni, miként mehetett volna ki. A kerítésen nem mászhatott át, az érzékelők azonnal jelezték, a biztonsági kamerák felvették volna. A kijáratig több zárt ajtón kell átjutni, ez pedig lehetetlen a megfelelő kártya vagy kísérő nélkül. Miért ne szerezhetett volna kártyát? Az atyáét pél-
dául? Az őrök mindenkit személyesen ismernek. Én is bejöttem. Frait átveti jobb lábát a bal térdén. Mutatóujja körmével pöckölgeti a csizma sarkantyúját, s az pengő-bongó hangot ad ki. Próbáljon kimenni - tanácsolja. - Egyedül, észrevétlenül. A szökés kiterveléséhez idő kell. Trepan ráért kifundálni, miként lépjen le. Remélem, a nyomozó kollégák végigvették a lehetőségeket. Az igazgató vállat von. Hullámos haja feketéből őszül, szakálla is pepita. Ők tudják - mondja. - A nyomozás nem az én tisztem. Én a gyógyító vagyok. Trepan gyógyítható? Buzgón bólogat, körmével pengetve a sarkantyút. Hogyne, hát persze. Golyó által. Távozom, kísérővel.
Még ma is hallom a járókeretének kopogását* *
Zsöti nem érti, miért nyaggatom őt Trepan felkutatásával. Szerinte Eugene Colbrant kéne hajtanunk. A Putyin-hasonmás felszívódott a telepről, haza nem ment. Nem véletlenül, mint hamarosan megtudjuk: az ő héderét is csurig pakolták robbanószerekkel. Ezek sem detonálhatnak. A mi szakmánkban fontos újra s újra ismételni: a paranoia a hosszú élet titka. A leterhelt tűzszerészek anyáznak. Nem várjuk meg, amíg végeznek a tömérdek csapdával, mégiscsak elkocsizunk Trepan hajlékához. Útközben az ingatlannyilvántartásból kiderítjük, hogy ezen a néven bejegyeztek egy lakóhajót és egy fővároshoz közeli farmot is, csakhogy a tulajdonos nem Mortis Rosengarten Kapitány, nem is az apja, aki szintén Tristan, hanem a nagybácsi, aki ugyancsak e keresztnévnek örvend, már ha ez örömforrás. Bye azon mélázik, miféle család lehet, amelynek mindkét fiát, valamint férfiágú le- és felmenőit is ugyanúgy hívják. Fantáziátlan? - találgatok. -Tunya? Különc? A gondnok hónapok óta nem látta Tristant. A nála lévő kulccsal beenged a három helyiségből álló, gyéren bútorozott lakásba. Az elhagyott legényfészekben emberi létformának semmi nyoma, akár a Marson is lehetne. Fortunánkra bombát sem találunk. Végigkopogtatjuk a falakat, benézünk egy kéménybe, a beépített szekrény hát* Celebszáj
lapja mögé. Sehol semmi, a lakó elköltözött, nem tegnap. Irány a folyón ringó hajó. Zsöti lemarad, kiimádkozza kutyáját a kocsiból, próbálja mozgásra, ürítkezésre bírni. Lassan haladok az akadozó forgalomban. A bedugult kocsisorok között szirénázó zsarumobilok furakodnak, a magasban helikopterek donganak, a rendőrségi gépek mellett két tévétársaságét is felfedezem. Mi folyik itt? Amikor Daniellel beszéltem, ő is épp helcsin ült, orvlövészeket említett, a mi bombász nőnk is érdekelte volna, csakhogy éppen rám ömlöttek Sam Barrado porai, és hisztérikus lettem. Nőrokonaim szerint Belloq az Isten Lába, a telefonomban momentán e néven szerepel. Hívást intézek hozzá. Isten Lába kikapcsolta a mobilját. Ezt sosem mulasztja el, mielőtt akcióba kezdene. Fegyelmezett pasas, pukedlit érdemel. Engem a júdás ketyere többször is beköpött, miközben észrevétlenségre törekedtem volna, így hát - hacsak el nem felejtem - munkában rendszerint berregő vagy vibrátor üzemmódban használom; a kettő lényegében ugyanaz. A vibrátor opció akkor lép életbe, ha például lövöldözésből kifolyólag ráhasalok a nadrágzsebben lévő készülékre, és valaki annyira beszélne velem, hogy csak rezegtet és rezegtet és rezegtet és... Az első esetet még szemlesütve, szégyenlősen vallottam be Danielnek. Megpróbálkozom Martinnal. Öcsém a második reccsenésre felkapja a mobilt. Pont rád gondoltam, tesó! - rikkantja. - Ma este viszszaköltözöm hozzátok. Remélem, örülsz. Mindjárt sikítozom. Helyes, csak örvendezz, drága vérrokon! Amúgy
most nem érek rá csevegni, majd este folytatjuk, éppen orvlövészeket üldözök. Akárcsak a sógor, de úgy sejtem, tudod. Nem tudom. Mi van? A kommandósok már elintézték a tetőlövészeket, jelenleg a kocsiból lövöldöző terroristákat hajtjuk. Hol élsz te, hogy nem hallottál róluk? Élek?! Épp egy dugóban vegetálok. Amúgy mi bombacsapdákat állító szektásokat kajtatnánk Zsötivel. Nem lehetséges, hogy ezek egyazon csürhe tagjai? Azt nem tudom, de ménkű nagy tragédia lehetett volna, ha a kommandósok bedőlnek a cselnek, és vaktában lőni kezdenek a tetőlövészekre, akik különben a legtöbb helyen nem is voltak, tudniillik robotizált fegyverek csinálták az esztrádot. Szóval, ha a kommandósok tüzet nyitnak, felrobbantak volna az épület felső szintjével együtt, és még ennél is sokkal káoszosabb lenne a város, vagyis nem alaptalanul nevezed Danieléket Nagyszerűeknek, rászolgáltak.Ezt mi rég tudjuk, és a terroristák is pedzik már. Na de ez a mostani káoszszint se pite, több helyről jelentettek autós lövöldözőket. Egy kocsit már kilőttek a járőrök. Sajnos a fegyveresek szétfutottak, nem sikerült elkapni őket, AK-val fedezték magukat. Eszembe jut egy távolabbi városban szolgáló civilruhás járőr trió: Kyra Emett,Vis Major és utóbbi Sterlingje. Nem hinném, hogy előlük elfuthattak volna. Lélegzetvételnyi csend után Martin folytatja: Egyébként Daniel volt az egyik kommandós, aki nem dőlt be a csapdaállítóknak. Ha óvatlanabb lett volna, hímezhetnéd az özvegyi fátylat. Nympha meg az özvegyi pártát, merthogy Delgado is ott volt. Tömődj el, öcskös. Inkább azt mondd meg, hallot-
tad-e valamelyik szöveget: Jófajúak, pusztítók, Világmentő Kapitány. Rövid töprengés után felnyög: Daniel kérdezte, ismerős-e valakinek a pusztítók szó! Mert az egyik elfogott náci gúnyás ezt ordibálta. Náci gúnyás? - ismétlem. Bevillan a nemrég hallott csúfolás: te nácibuzeráns! Nahát, te tényleg semmit se tudsz, Denisa! Az előttem halódó kocsisor életre kel. Már-már harmadik sebességben haladunk. A gázra lépek, metaforikusan is. Kerítsd elő, élesítsd be Rubyt! - utasítom Martint. A Jófajúak nyilván neten tartották-tartják a kapcsolatot, titkos csatornákon keresztül. Ruby derítse fel! Mindent tudni akarok Tristan Trepanról is! Az meg kicsoda? A vezérük. Küldetéstudatos, közveszélyes, aktív pszichopata. Épp őt keressük Bye-jal. Két hónapja szökött meg a zsizsikházból. Akkor szert tett némi előnyre. Épp elegendőre, hogy kiagyalhassa a mai káoszosítást. Mi a céljuk? - kérdezi. Hát úgy rémlik, pontosan ez. A válogatás nélküli gyilkolás. A káoszcsinálás. Utóbb a Főnök hagyja, hogy elhadarjam óhajomat, miszerint állítson valakit Trepan szökésére, az illető nézze meg az őrjöngde biztonsági kameráinak aznapi felvételeit, tudjon meg mindent az aznapi árvízhelyzetről, vízállásról. Végighallgat, majd így szól: Aki ráérne, az is elbogárzott a merénylők nyomába. Hát akkor...
-
Oké, Denisa. Majd én utánajárok.
4
ELLA
A mi családunkban azt tanították, hogy a tehetségre nem irigykedünk* 1
Futok, cikázok, golyók sivítanak a nyomomban, cumim sincs, ki mondta, hogy addig nincs baj, amíg hallom a fütyülésüket, valami háborús veterán lehetett, de hol találkozhattam vele?! Az a szerencse, hogy a házakat egybeépítették, menekülés közben nem kell kimennem a nyílt terepre, már ha az utcát így nevezhetem. Idebenn egész jó fedezékek vannak, bútorok, falak, lépcsősorok, roskadt gerendák, homokzsákok, vaskádak. Mortis Rosengarten kissé leszakad rólam, talán őt is megtévesztik a viaszfigurák, bár az is lehet, hogy nem viaszból vannak, ki akar most pontoskodni, különben is dögmindegy, ezek is a berendezéshez tartoznak. Katonák, civilek, férfiak, nők, gyerekek ülnek, állnak, hevernek mindenfelé, épségben, véresen, bekötözötten, kinézetük attól függ, élőnek vagy holtnak szánták-e őket a kalandváros kitalálói. A birsképű változatlanul flessel. Ordibál a bábukkal, golyót ereszt beléjük, legalábbis remélem, hogy beléjük, és nem az asztalok alá, szekrényekbe rejtőzött elevenekbe, habár ha én látom őket, a halálosztó is láthatja, csak az a kérdés, mennyiben különbözik kettőnk valóságérzékelése, nyilván sokban. Vajon belőtte magát, vagy drog nélkül is abnormális? Vagy inkább mindkettő. Úgy ordít, kommentál, mintha * Popper Péter
nem egyedül volna, holott rajta kívül más gyilkológép nem mutatkozik. Golyóálló mellényének hátán csattog a tartalék lőszerrel, fegyverrel teli bugyor, fürgén mozog a súlyos teherrel, mégis valahogy furcsán, gépvezérelten. Elrejtőzöm a feldőlt bútoros, ostromos díszletben, viszszatartott lélegzettel-szívveréssel várom, hogy a hátizsákos antimikulás elrobogjon mellettem. Fülelek, távolodik-e. Egyre messzebbről hallom lépteit, nesze pusztítók, rohadj meg, te szemét! kiáltásait - és a lövéseket, a rémületes dörrenéseket, a becsapódások puffanásait, jajgatást. Ökölbe szorult kézzel, görcsösen fohászkodom, hogy a rejtőző-menekülő sorstársak hagyják abba a sikoltozást, mert ezzel csak a nyomukra vezetik a két lábon járó, felfegyverzett abnormitást. Összeszedem az agyamat. Nem lapulhatok itt bénultan, míg rám talál és agyonlő. Már nem vagyok kicsike, mint amikor egyszer rég velem akarták zsarolni Danielt, és én dermedten hagytam, hogy elhurcoljanak. Ahhoz persze már elég nagy voltam, hogy tudjam: végül úgyis ráfaragnak, és tényleg így lett. Most viszont meg kell védenem magamat. Előveszem a telefont. Az antimikulás talán blöffölt, semmilyen adótornyot se robbantott fel, segítséget hívhatok. Habár nem is olyan nagy hőstett ledönteni egy kietlen helyen ácsorgó, őrizetlen fémoszlopot, elvégre nem az Eiffel- torony volt a célpontja. Nincs térerő. Mégis megcsinálta! Pár csomag Semtex vagy ilyesmi, plusz egy időzítő vagy mobilhívás kellett hozzá. Apám egyből vágná ezt, engem viszont sosem izgattak a robbanószerek, fegyverek, hát most bánhatom, hogy nem figyeltem eléggé, amikor szakmai dolgokról beszéltek, hisz csaknem az egész családunk és a baráti kö-
rünk is bűnüldözőkből áll. Ha netán a zsaruk kérdeznék, milyen lőcuccai vannak Abnormitásnak, és lennének ismereteim, mondhatnám például, hogy Beretta izéhányas, meg hogy csillió kaliberes Smith and Wesson - vagy effélét, csak jóvalta pontosabban. Milyen zsaru kérdezné? Nincs térerő! Vágod, Ella? Na, tessék, már én is tudathasadok. Legalább mentőt hívhatnék Dramoletthez, a hátba lőtt fiúhoz és a többi sérülthöz, számukat se tudom, azt sem, élnek-e vagy holtak. Mit mondott Abnormitás? Műholdas telefon! Hoppá! Vissza kell mennem a nézőtérre, a hátba lőtt fiúhoz. Ugyanazon a buszon ültünk, ő két sorral mögöttem, és mutálós, harsány hangon hencegett a haverjainak. Hogy a faterja kőgazdag, és ő vezetheti a kabrióját, hogy nemrég gázpisztolyt kapott és műholdas telefont, és meglengette mindkettőt. Megnéztem magamnak a srácot, és beszóltam neki, hogy aki ennyire menőzik, tutira pórul jár, és biztos nem szellemi bicepsz volt az óvodai jele. Ezt most már sajnálom, de nem tehetem semmissé. Kilesek a búvóhelyről, nem látom Abnormitást, de hallom, merre tart, idegtépő dörrenések, tompa puffanások közepette, iszonyú sikolyhangoktól kísérten. Elősurranok a felborult asztal mögül, és sűrűn hátralesegetve inalok visszafelé. Úgy rémlik, a halálosztó fegyvert váltott, ennek hangja öblösebb az előzőnél. Köröttem mintha megállt volna az élet, a környezet a Csipkerózsika-mese kulisszájává változott, a rengeteg turista Csipkerózsika udvartartásává: dermedten bujkálnakalélnak valahol. Minden kihaltnak tűnik, ha nem hallanám a lövéseket, azt hihetném, tényleg ki is haltunk, akár a dinók vagy a tisztesség, mindvalahányan.
Vérző emberek mellett rohanok el, sajnos ők nem viaszbábuk, százéves álomba se merültek, mert ez mégse mesefilm, és bármennyire kéri is némelyikük, nem állhatok meg, a műholdas telefont kell megszereznem, hogy mielőbb idejöhessen a segítség. Mire kijutok a szabadba, a nézőtéren fekvő hátba lőtt fiúhoz, a neve is eszembe jut. A meresztett lábbal heverő székek, szétszórt ülőpárnák és mozdulatlan testek között bukdácsolva keresem Arslant, és nem találom, pedig a retinámon halálpontosan rögzült a hely, ahol Mortis Rosengarten lövése leterítette. Vérfoltok vezetnek nyomára. A sérült srác odébb kúszott, székekkel barikádozta el magát, amikor fölé hajolok, megrémül, imbolygó kézzel fegyvert szegezne rám, tartani is alig bírja a gázpisztolyt. Elveszem tőle, övem alá döföm a stukit. Ő kifacsarodott pózban hever a földön, kulcscsontja alatt vérző sebbel. Eszerint a golyó átment rajta, ez lehet a kimeneti nyílás, csak épp nem tudom, túlélés szempontjából ez jó-e vagy épp ellenkezőleg, meg azt se, hogy a tüdeje sérült-e, mindenesetre a szájából, orrából nem folyik vér, azt hiszem, ez biztató jel. Mobilját keresve végigtapogatom bőrdzsekijét, majd a nadrágzsebébe kell nyúlnom. Ülő helyzetbe igazítom a testét, székkel, párnával támasztom meg, suttogva beszélek hozzá, elmondom, hogy szükségem van a telefonjára, tüstént segítséget hívok, tartson ki. Gyorsan beszámolok arról is, hogy láttam egy dokufilmet a partraszállásról, az egyik katona arcát eltalálta egy lövedék, félig-meddig leszakadt az állkapcsa a fogaival együtt, a sisakját három helyen is repeszek fúrták át, sebei iszonyúan fájtak és véreztek, ő mégis tovább harcolt. Egy robbanástól tízméter-
nyit repült, a lábfejébe öklömnyi lyukat lőttek, ám ő rá se rittyentett, és végül megnyerték a csatát, és persze a háborút is. Amikor mindezt filmre mesélte, már legalább kilencvenkét éves volt és hős veterán, arcán alig látszott a hajdani sérülés nyoma, csak egy kicsit elállt az egyik füle a másikhoz képest, egyszóval nincs reménytelen helyzet, Arslan se adja fel. Nekem most mennem kell, sóhajtom, de ne féljen, nemsokára megmenekülünk, és az iránt érdeklődöm, tudja-e, mit jelent a keresztneve. Ugyanis a filmekben nem hagyják elájulni a sebesülteket, mert akkor meghalhatnak, és nem akarom, hogy ez a kék szemű fiú úgy járjon. Arslan nem erre felel, hanem akadozó hangon közli, hogy már próbálkozott, a zsaruk száma foglalt volt és a mentőké és a tűzoltóké is, de az apja felvette a mobilját, és hamar ráförmedt, hogy ne hülyéskedjen már megint, hagyja békén őt ilyen hülyeséggel, és fejezze be az idegesítő hörgést, lihegést, és lecsapta a telefont. Szemébe könnycseppek gyűlnek, leülök mellette, hívom a zsarukat, nekem sikerül, két csörrenés után olajos pasekhang kérdezi, miben segíthet. Bemutatkozom, és higgadtan, röviden elsuttogom, hol és mi történt, erre azt feleli, hogy a hívást a számommal együtt rögzítették, és a szüleim csúnyán meg fognak büntetni, miután kifizették a heccemért kirótt bírságot. - Vegyen komolyan! - kérem. - Egy őrült fegyveres túszul ejtett több busznyi turistát. Sérültek és halottak hevernek mindenfelé. Küldje a kommandósokat, a mentőhelikoptereket, észbontó gyorsan! Különben nem győzi majd leülni, amit a hanyagságért kap. Jól van - sóhajtja. - Mivel bizonyítod, hogy igazat beszélsz? Hogy hívnak? Hány éves vagy? Hol laksz? Kik a
szüleid? Mi ez a kvíz? - morranok. A távolban tompa puffanások hallatszanak, Abnormitás emberre vadászgat. Le merném fogadni, hogy a telefonos mandró nem hallja. A segélyhívásokat automatikusan a legközelibb helység zsaruihoz (stb.) kapcsolják. Ez itt nyugis vidék. Igyekszem érthetőbben fogalmazni: - Tudom, nem könnyű elhinni, hogy ilyesmi történik, de inkább intézkedjen blindre, semhogy meghalni hagyjon egy csomó embert, köztük sok gyereket! Azt kérdeztem, hogy hívnak! - pattogja a rend őre. Válaszolj, te kis telefonhuligán! Már mondtam, Ella Belloq vagyok. Az apám Daniel Belloq és zsaru, és magát ízekre fogja tépni, ha öt percen belül nem küld segítséget! Hiszi a piszi. Nos, Ella Belloq kisasszony, halljuk, hány éves vagy... Felnyögök: Magának Shrek volt az óvodai jele? Bontom a vonalat. Dühömben alig bírom felidézni apám számát. Fatus persze nem elérhető. Biztos túszokat ment, nem is sejtve, hogy engem is kellene. Hívom Denisát. Ő gyakran elfelejti kikapcsolni a mobilját, neki ritkábban is kell, nála több esélyem van. Csak épp nem most. Beütögetem Martin hívókódját, ezt még tudom fejből, de ne kelljen másokkal próbálkoznom, mert ezzel kimerül a saját kútfőm, vagyis dehogy, a saját ketyerémből kikereshetem a szükséges számokat, csak éppen nem érek rászöszmötölni, mert valamit nagyon kéne már csinálni az itt folyó sátánság ellen.
Martin vedd már fel! Kefél felvenni. Próbálkozom a mentőkkel. Nyilván a helyiekhez kapcsolnak, akik tán manapság is talicskával járnak a betegekért. Nyájas hangú nő kérdezi, mit tehetne értem. Precízen tudatom, ki vagyok, honnan beszélek, közlöm, mi történik, hogy sok a sérült, igyekezzenek. A nő kevésbé nyájasan firtatja, milyen számon hívhatna vissza, hogy lecsekkoljon. Nem tudom csuklóból, ez nem a saját telóm! A tulajdonos golyót kapott a lapockájába... Itt tartok, amikor a félájult Arslan elrebegi a hívókódját. Szájához tartom a telefont, hogy a diszpécser is hallja. Az pedig felcsattan: - Velem szórakoztok, gyerekek? Nem vagyunk gyerekek! - kiabálom. Nem bőgök, de az idegroggyanás határán járok. - Most váltunk kényszerfelnőtté, egy lövöldöző ketyós miatt, és egyre kevésbé biztos, hogy megérjük azt a kort! Lőnek ránk! Vágja? Sok a sérült, a haldokló, a halott! A ragyába, higgyen már nekem! Küldjön segítséget! Van gyereke, férje, anyja? Mortis Rosengarten a tanárnőt is lelőtte, neki is gyorsan kéne orvos! Milyen nevet mondtál? - kérdezi felszisszenve. Mortis Rosengarten Kapitány lő halomra minket! Na, jó napot, Kreténke! - rikoltom, kinyomva a telefont. Meglehet, azokra kéne dühöngenem, akik hamis hívásokkal vágják át a zsarukat és más életmentőket, de most konkrétan a hitetlenkedő diszpécserekre acsarkodom. Miért nem naivabbakat ültetnek oda?! Netán még számukra is ennyire sci-fiszerű, ami velünk történik?
Újra próbálkozom apám, bestehám, majdnem-tesóm keresésével. Hiába. Arslan megfogja a kezemet, az övé nyirkos, hűvös, erőtlen. Megszorítom az ujjait, végigsimítok felemás hosszúságúra nyírt, izzadt séróján. Vére tűzzománcosan alvad, sebe már nem szivárog, ez talán ígéretes fejlemény. Letörlöm pilláiról a könnycseppeket, ám e gesztus arra emlékeztet, mintha lefognám a szemét. Mutatóujjamat visszarántva felpattanok, és Abnormitás nyomába eredek. Mi a terved? - kérdezem magamtól. Nincs tervem, keféled alásan, csak éppen nem ülhetek tétlenül a seggemen! - mordulok, éppoly fennhangon, ahogy Antimikulás cseveg magával. Tessék, mindössze ennyi kell a bedilizéshez! Nem okozna fejtörést, ha most azonnal dogát kéne írnom arról, hogyan csináljunk jól nevelt lányokból szitkozódó fúriákat, a süly essen belé! Erről eszembe jut Dramolett, vagyis ki se ment a fejemből, mióta sérülten lerogyott, csak most intenzívebben előtérbe jut. Annyira félek attól, amit láthatnék, hogy visszafelé rohantamban odanézni se merek, ahol hever.
« DENISA
Egy reggel megérinti a halál szele, mely kapcsolatba lép vele* A GPS-koordináták segítségével találom meg a keresett bárkát a rakparton. Végeláthatatlan hoszszúságú füzérben dekkolnak a part mentén a lakóhajók. Érzem én, hogy romantikus-kalandos lehet itt élni, viszont nem szomszédmentes, márpedig ez sokat lefarag a vonzerőből. Nem várok Zsötire, a belépést tiltó láncot leakasztva a hajóra sétálok, és bezörgetek a hajlékba. A kopogtatás nyomán az ajtó mind szélesebbre tárul. Odabenn semmi nesz, köszöngetésemre senki nem felel. Megvizsgálom a bejáratot a spéci lámpával, nem látok ördögséget. Behatolni készülök. Több társam keresztet vet hasonló helyzetben, én is vetnék, de mivel a Halkirálynő kevésbé leterhelt, hozzá fohászkodom szerencséért. Hahó, itt vagyok! - rikkantja valaki. Odafordulok. Vékony, magas nő áll a szomszédos hajó fedélzeti korlátjánál. A csípőjéhez támasztott műanyag tálban mosott ruha gőzölög. Előadom, ki vagyok, kit keresek. Nincs itt az öreg - feleli. - Egy ideje nem láttam. Mondjuk két hónapja? Annyi nincs. Mostanában járt nála a fia? Igen, de nem is tudom, miért mászkált ide, rossz viszonyban voltak. Tudja, olyan magának való, furcsa fazon * Bulvárgyöngyszem
mindkettő, de a fiú sokkal ijesztőbb, pedig egész jóképű. Szőke, kék szemű, mégse hercegi, hanem idegi, ha érti. Vagyis fenét fiú, harminc is elmúlt. Talán két hete volt itt. Összebalhéztak, hallottam a kiabálást... Min veszekedtek? -A szokásos témájukon. Hogy az öreg mennyit verte a fiát meg a feleségét, és amikor betört a feje, csak azt kapta, amit érdemelt, és arra is rászolgált, hogy az asz- szony elszökjön. De főleg az a témájuk, hogy melyikük a hülyébb. Általában ezen vitáznak. Az öreg szerint ifjabb Tristan sokkal idiótább nála, és ha a véleményemre kíváncsi, egyetértek vele. A fiú télen-nyáron katonai jellegű cuccokban mászkál, olyan tarka foltosokban. Mindig bakancsban vagy csizmában dübörög. Folyton a pillangókésével zsonglőrködik, de már lőfegyvert is láttam nála, és amikor rákérdeztem, azt mondta, riasztópisztoly, az apjának hozta, hogy ha a hajó viharba kerülne, segítséget hívhasson. Mintha ez egy halászbárka lenne, nem pedig parthoz kötött lakóhajó! - Van motorcsónakja? Az öregnek? Dehogy, nem csónakázott az sehova, naphosszat a fedélzeten ült, szívta a pipát, és motyogott magában. Munkahelyi baleset miatt nyugdíjazták, azóta fejvédőt viselt, ugyanis kioperálták a koponyacsontját. Vagyis csak egy darabját, mert a balesettől megduzzadt az agya, és ha nem vágnak léket a fejébe, talán fel is robbant volna, vagy ilyesmi. A fia azt szokta kiabálni, hogy ő már rég a világon volt, amikor az apja feje betört, tehát az agylágyulást nem örökölhette tőle, éppen ezért hülye sem lehet. Memorizálom a logikai lóugrást, és újabb kérdést teszek fel:
Ön simán tudomásul vette, hogy két hete nem látja az apát? Pár nap után átléptem hozzá, de be se kopogtam. Rögtön láttam, hogy lekapcsolta az áramot, és ez világossá tette az elutazást. Biztos a testvéréhez ment, habár azzal sincs túl jóban, inkább a fia járt össze vele, mert az a másik Tristan is olyan hülyén katonás meg fegyverbuzulós. Gondolom, ismeri a típust. Bólintok, megjegyzem a buzulós folklórt. A szikár arcú, negyvenes nő a korlátra teregeti a mosott ruhát. Alakja padlapszerű, sehol sem ível, nem is gömbölyödik. Máris az általa űzött szívteher-fitneszröl mesél, ez most a legápdétebb irányzat, mozgás és elektromos sokkolás együttesével szándékosan túlterhelik a szervezetet, ez ám a tuti fogyás, de paleolit diéta is szükséges mellé, tehát a maga részéről nem eszik tejterméket, kenyeret, gabonát, csak húst, zöldséget és magvakat. Nem kérdezek közbe, hogy miféle magvak, amelyek nem gabonáéi, elvégre muskátlimagot is lehet étkezni. Nem beszélve a pasasok magvárói, habár érzelmi intelligencia - EQ - tekintetében némelyikük jócskán gabona. Mint például a ki a hülyébb versengést folytató Trepanok. Azon szánt az agyam, hogy elvethetem a tétova feltevést, miszerint a szerető atya az áradó folyón hányódó motorcsónakban várta a zsizsikházi harangtoronyból leugró fiát, hogy kimenekítse a rabságból, holott ebből a romantikus verzióból akár hosszadalmas tévésorozatot is lehetne forgatni. Félő, hogyTristanTrepan zagyvalékos élete más műfajú filmet fog ihletni. Megakasztom a rám zúduló szívroham-fitnesz propagandát. Emlékszik a legutóbb hallott apa-fiú vita részletei-
re? - kérdezem. A nő meglobogtatja a kezében tartott bokszeralsót, mielőtt a korlátra simítaná. Nem firtatom, vajon az övé-e, ideám sincs, mi ápdét manapság fehérnemüfronton. Az öreg azt kiabálta, hogy Tristannak teljesen elment az esze, az meg visszaordibált, hogy harminc éve hallgatja ezt a lealázó dumát, és totál elege van belőle. Apuka vegye tudomásul: ő nem hülye, hanem hős hadvezér, aki igaz eszméért harcol, és győzni fog a seregével, és apuka hajbókolhat neki, ha majd dicsőségesen bevonul a Tigris tankjával, mint világmentő kapitány. Az öreg viszszaüvöltött, hogy pontosan ezért hülye, hiszen örökké hallucinál, és lényegében azt ragozták, ki idiótább, melyikük régebben, szokásuk szerint. Ebben elfáradva egy időre elcsendesedtek, aztán az ifjabb döngő léptekkel elrohant. Ja, még nem is mondtam: ő mindig olyan dísz- szemlésen jár. Úgy érti, díszlépésben? Ha nem is olyan magas lábemeléssel, de parádésan, katonásan, dübörögve. És utána? Vállat von, kezében a következő bokszer gatyóval. Egyetlen bugyi sem szárad a korláton, a lavór kiürült. Anyám, borogass, nem vagyok naprakész alsóneműtrendből! Muszáj lesz szétnéznem a nőcis csatornákon. Nem tudom, mi volt utána - mondja. - Én elszaladtam fitneszezni, tehát nem láthattam, mikor ment el az öreg. Megköszönöm segítségét. Visszafordulok a félig nyitott ajtóhoz. Zsöti e pillanatban érkezik. Végiglohol a pallón, átlendül a belépni tilos táblát tartó lánc fölött. Felhatalmazásunk van? - rikkantja.
-
Van hát - felelem. Átlépek a küszöbön.
Amit gyűlölsz, az a részeddé válik, és átveszi fölötted a hatalmat* Összevagdalt lapú asztal áll a középpontban, amely sosem láthatott térítőt, vágódeszkát sem, meztelen hátán faragták a szalonnahéjat, szelték \ a kolbászt, forró serpenyőt raktak rá, ritkán taka* rították. A kredencben egymásba pakolt, homályos falú bögrék, poharak dülöngélnek, csorba karimájú tányérok közt néhány szédült őszi légy dongicsál. A szekrényajtóra rajzszögezett, pöndör szélű képek idősb Tristan Trepant ábrázolják a bilin, a hintán, bajszát pödörve és az esküvőjén. Az egyetlen komódon keretbe foglalt fotók fogják a port, ezeken is ő látható a fiával, a nejével, helikopter mellett, vonatlépcsőn, motoron és a rá hajazó, mordályt szorongató fivérével. Más felvételeken fejre simuló, matricadíszes sisakot visel, további képeken parókával vagy sapkával takarja a koponyavédőt. Az összes Tristan Trepan magas termetű, inkább testes, mint izmos. Hajuk angyalszőke, szemgödrük süppedt, íriszük világítóan kék, arcformájuk lapított gömb. Az ifjabbik valóban jóképűnek mondható, a postás tömérdek szerelmes levelet fog becipelni hozzá a börtönbe. Annak, amiről feszt vitatkoznak, külsőleg nyomát se látom rajtuk, egyikük se tűnik nálam őrültebbnek. A fekhelyen megakad a szemem. A pedánsan elsimí* Popper Péter
tott,élénkpiros ágytakarón rénszarvasszánok siklanak öklömnyi jégkristályok között. A takaró sarkainak tüchtig elrendezése jócskán kirí az enteriőrből, a körletrend szót eszembe juttatva. A lábtörlőnél alig nagyobb ágyelőnek csupán a helye látható a padlón. Most már kedvem volna stukkert rántani. Felnyitom a heverőt. E mozdulat beélesíti az ágyneműtartóba rejtett kézigránátot. Pánikhelyzetben mindig ördöngösen reagálok, hála a robotpilótámnak. A maroknyi bombát kobrasebesen kivágom az ablaküvegen át. Mire hármat számolok, gejzír tör fel a folyóból. A hajó kissé meginog, néhány pohár összecsörren. Bye mélyet hörpöl a bezúzott ablakon beáradó levegőből. Mi a tököm volt ez? Szívjon gázt a mocsadék! - szakad fel belőle. Az ágyneműtartóban enyészedik a fekhelyről hiányzó párna és paplan, a kis szőnyeg, valamint egy magas, testes férfi utoljára viselt ruházata: ing, nadrág, félcipő; mindezekre tengernyi vér száradt. A sarokban álldogáló, gyanúsnak rémlő hűtőszekrény felé fordulok. Próbálom elképzelni, ekkora pasas beleférhetett-e. Egészben semmiképp, vagy csak hermetikusan behajtogatva. A ruhából hibádzó tetem nyilván leúszott a folyón. Vagy mégse? Körletrend! Okulva a korábbi meglepetésből, résnyire nyitom a frigót. Észlelem a damilszálat, amelynek a biztosítószeget kéne kirántania, ha még szélesebbre tárnám az ajtót. Lélegzet-visszafojtva elmetszem a zsinórt.
Továbbra sem veszek levegőt. Lefotózom az áramtalanított frizsiderbe gyömöszölt, bomladó holttestet. A zoknis, fémsisakos férfit precízen rendezték el a hűtőben, nanomilliméter se maradt kihasználatlanul, még a kézigránát is odafért. Ezen akkurátusság folytán a tetem feje, végtagjai természetellenes tartásban rögzültek, ám így sem természetellenesebbek brutális halálánál. Megint eszembe jut a körletrend. A „katonai jellegű" göncökben parádézó ifjabb Tristan a testi-lelki gyötretések miatti gyűlöletében száznyi késszúrással ölte meg az apját. A hullát a frigóba hajtogatta, a véres holmit az ágyneműtartóba gyűrte, ünnepélyesen - egyszersmind névjegyszerűen - letakarta a heverőt, felmosott körötte. Mivel arra is felkészült, hogy a holttest felfedezőjét a másvilágra küldje, bizonyára az apagyilkosságot is rég eltervezte. Most jött el a nemzőjével történő leszámolás ideje, a Világmentő Küldetés közeledtével. Immár a küldetés megvalósítása is kezdetét vette az eszmevilágával cinkos társakkal, Colbrannal, Bardóval, és - alighanem - a tetőlövészekkel szövetkezve. Kitámolygunk a fedélzetre, a korláton áthajolva igyekszünk levegőre cserélni a tüdőnkbe szívott iszonyatot. Maguk meg mi a francot művelnek? - kiált ránk a szomszédasszony. - Mi ez a förtelmes bűz? Idősb Trepan nem utazott el - felelem. Hanem? Elhalálozott - tudatja Bye. Bekapcsolom a telefonomat. Odacsődítem a helyszínbiztosítókat, nyomrögzítőket. Értesítem a Főnököt a fejleményről. Ő hümmögve végighallgat, majd így szól: Elvégeztem a feladatot. A diliházi szökés napján te-
tőzött az árvíz, szakadt az eső, viharos idő volt. Ha tehát Trepan végrehajtotta volna az állítólagos toronyugrást, holtbiztosán nem éli túl. De nem hajtotta végre, ugyanis a biztonsági kamerák rögzítették, hogy Frait doktor asszisztensnője kétszer ment haza, csak ez az apróság senkinek se tűnt fel. Ez idáig. A hölgy először kisétált a kártyájával. Órákkal később újfent távozott, ezúttal a főnöke kocsijában. A kijáratot Frait doktor kártyája nyitotta, a következő biztonsági pontnál őrködő kapus már nem követelte tőlük, hogy azonosítsák magukat, bármennyire megkívánják is az előírások. Úgy gondolom, a nőnek maszkírozott Trepan az asszisztens kártyájával lépett le, mielőtt „öngyilkosságát" felfedezték volna. Tehát a házban még nyugalom honolt. Az időjárás miatt a „hölgy" esőkabátot, kapucnit viselt, és mert egyébként sem feltűnő jelenség, az őrök nem is nézték meg alaposabban. Megjegyzem, ez így is fenemód kockázatos volt. Az igazi asszisztensnő megvárta az őrök műszakváltását, bekéredzkedett távozó főnöke kocsijába, s hogy megússza az igazoltatást, a kapuhoz érve hevesen púderozkodott. Nincs oly merész férfi, aki megzavarna egy piperéző nőt, pláne a harciasnak ismert Uberót. A nő simán ki is jutott. Később visszakaptaTrepantól a beléptetőjét, azóta is használja. Mindez hogyan kerülhette el Kochlinger figyelmét? - merengek. - Küldjön valakit a nyomozó lakására, kezdek kétkedni a zarándokújában. Az asszisztensnőt elfogatta? Imelda Ubero nem ment ma dolgozni. Otthon sincs. A mobilját sem veszi fel. Derítsék ki, van-e GPS a verdájában. Megtörtént, a kocsi mozgásban van. Martin Wry kolléga motorozik a nyomában. Egyedül?! - hörrenek.
A Főnök felkuncog: Ugye, ugye, Denisa!? Most izgul, és eszébe se jut, maga hányszor szegett protokollt. Egyébként a fivére nincs egyedül. Lényegében az egész testület Trepan hordáját kergeti, a férjét is beleértve. Faggassák Bardót! Tudják meg tőle, hol lehet Trepan. Bardo nem beszél. Vigyorog és köpköd. A többi elfogott azt állítja, nem tudják, hol van. Csak egyikükből sikerült annyit kihúzni, hogy Mortis Rosengarten ma nagy dolgot visz véghez, amitől rettentően világhírű lesz, és végre kiteljesítheti harcát az egész bolygóra. A Mortisillik hozzá - morranok. - Na de hogy Rózsakert?! Hol keressem a szektást? Ördögmotollaként pörög az agyam. Hirtelen bekattan, amit a lakóhajós nő mondott. Ó, a cafatos, púpos, odőrös életbe! Próbálok kapcsolatba kerülni szeretteimmel. Belloq mással beszél, Martin ugyancsak. Kocsiba pattanva hívom Rubyt. Ő is foglalt. Az anyósülésen utazó urnára pillantok. Sam Barradót még ma vissza kell vinnem a játék babás házba, főként kegyeleti okból, ám az is szempont, hogy a jogos tulajdonos ne kapjon szív-attakot, felfedezvén: ellopták boldogultját. Hoppá, és az arany téglácskák!? Gyanítom, azok elvesztését sokkal jobban fájlalná. A forgalom araszol,a levegőben is dugó van. Úgy rémlik, az összes hírügynökség helikopterre szállt. Mielőtt magam is bekapcsolódnék a teljes körű hírkeringésbe, a szakmázást néhány percig pihentetve magánéletet folytatok. Anyám elsuttogja, hogy a kisded alszik, nagyapja szin-
tén, elgyötörte őket a hancúros játék. Vadaskertben is jártak, Urian minden állatot lovackának nevezett, kizárólag a lovackát mackázta. Na tessék - sóhajtom -, amint a gyerek dumálgatni kezd, a nagyik beszédhibássá válnak. Anyám kuncog, majd elkomorodva bejelenti: Nagyanyád motoros dzsekit vett magának. Elvégre motorozik. Na jó: robogózik. De miért kell ezen kiakadni? Az ő korában kell ilyesmit csinálni? Most támadt kedve hozzá. Életkorketrec nem létezik. Mi találtuk ki. És ha elesik? Ha eddig nem esett el a robogóval, miért esne el jobban a motoros dzsekivel? Szóval szerinted ne izgassam magam? Mégiscsak az anyám! Inkább az enyém miatt aggódj. Kezd betokosodni. Denisa! Különben motoros csizmát is vett. Elképzelem aprócska nagyanyámat Hell's Angels szerelésben, a gázmarkolatot tépve. Fültől fülig mosolygok. Mondd meg neki, hogy szeretem. Mellesleg téged is. Beszélnék Ellával is, ám egy géphang közli, hogy a szolgáltatás technikai ok miatt szünetel, a hiba kijavításán dolgoznak. Miféle technikai okból némulhat el egy sugárzási körzet? Mi történt a cellában? Villám csapott a jeltoronyba. Milyen időjárás tombol arrafelé? Miről nem tudok? Menten ráhuppanok a hírsztrádára, az iránt érdeklődve, történt-e valami az Albatrosz-félsziget környezetében. Egy kolléga megígéri, hogy perceken belül végigkérdezi
a „helyi erőket", és válasszal szolgál. Ketyerémet babrálva feltűnik: alig fél órája ismeretlen számról keresett valaki. Most aztán hogy hívjalak vissza, idegen? Ismerős nem lehetett, ők tudják: háklis vagyok az anonim hívókra. Ella szerint eleve rendőrbírós hangon szólok hozzájuk, ha egyáltalán felveszem a kontaktust. Naná, ahány gyáva fickó megfenyegetett már a telefonba hörögve! Mit tesz ördög, egyikük se küldte el a számát. Nem azt várom rühellőimtől, hogy Disneylandbe vigyenek, csupán ennyit kérek tőlük: névvel, arccal légy bátor, ha bírsz. Megint eszembe jut: manapság ezredannyit se talpalok, mint kezdőként, hála a kommunikációs csatornahálózat bővülésének. A technikai szárnyalás folytán munkafelosztásunk újratagozódott, gyakoribb a csoportos együttműködés, akár olyan zsarutársakkal is, akikkel személyesen sose találkoztunk. Ettől ugyan nem lett több szabadidőnk, se kevesebb igáznivalónk, pusztán másként pörgetjük a taposókereket, viszont a csapatmunka hangulatosabb a szólózásnál. Ennek következtében a hitelességre törekvő bűnügyi filmekben jószerivel minden zsaru telefonál, rádiózik, táblagépen pötyög, interneten tallóz, titrál-pipettáz, mikroszkópba kandikál, így fogván meg a latrokat. Alig akad egy-egy driftelős autósüldözés, tűzlétrán kergetőzés, palánkugrás, tigrisbukfenc, pörgőrúgás satöbbi.
-
B 6 L L 0 Q fcv^
Minden publicitás jó, kivéve a nekrológot* Nem mernék elbizakodni, de oly sokszor vigyázott rám, sőt nemegyszer megmentett az őrzőangyalom - mellébeszélés helyett nevén nevezem: maga a Tündérkirály -, hogy szinte már elvárom oltalmát. Titkos rituáléim egyike az akció előtti fohász: Tündérkirály, kösd fel a kardodat! Másik kabalám a mellkas-érintés, Denisa fordításában: megnézem, helyén van-e a szívem. A Tündérkirályról köztudott, hogy nem jóságos karakter, merő szeszélyből képes szamárrá vagy másvalamivé változtatni bárkit, ám velem régóta cimborái, ha nem is eleitől fogva. A tetőlövészek trükkjeit megúszva elmorzsolok egy after prayt, ahogy a doki és lelkiatya Fresson nevezi az esemény utáni hálafohászt, aki többek közt azért is tett lelkészi vizsgát, hogy feladhassa az utolsó kenetet az akciók kárvallottjainak, tekintet nélkül arra, melyik oldalon estek el. Holott az eseménynek koránt sincs vége, csak éppen új fordulatot vett. Wyne és Lipowski egy eszeveszetten száguldó Hummert üldöz a külvárosban, amelyből dühödten lövik az utcát, és persze őket. Utánuk suhanunk a helikopterrel. Örömhírt jelent valaki a rádión: a terroristák kifogytak a gránátokból, házi gyártmányú bombájuk sincs már. Muszáj rákérdeznem: * Szállóige
Hát bolti? Neked meg mi bajod, ember? Csupán elképzeltem, hogy szorult helyzetükben beugranak a szupermarketbe néhány láda gyári bombáért dünnyögöm. Kimondva nem is oly képtelen. Fegyver, lőszer, kézi- és rakétagránát szinte bármelyik utcasarkon beszerezhető; miért lenne kivétel a bombagyári pokolgép? A Hummer fölé röppenünk. Már tudjuk: a járgányt öt napja lopták el tulajdonosától. A tolvajok khaki csíkozást és feliratot festettek a homokszínű terepjáróra, hadd lássa mindenki: íme, ez egy Tigris Tank. Antennaszerű fémrúdra tűzték a Jófajúak lógóját, a horogkereszttel kombinált kalózzászlót. Felpakolták a muníciót, és zászlajukat lobogtatva, agyament lövöldözés, gránáthajigálás közepette száguldottak végig a körúton. Lemorzsolták a nyomukba szegődő járőrkocsikat, áttörtek az elébük emelt torlaszokon. Jelenleg kifelé robognak a városból, bárkit eltaposva, aki az útjukba akad. A Jófajúak egyéb járgányokat is loptak gyilkos tombolás céljára, volt köztük zöldségszállító furgon, különféle terepjárók, még egy mentőkocsi is, mindegyikre halálfejesszemkendős lobogót tűztek, a lábszárcsontokat helyettesítő horogkereszttel. A szirénázva süvítő mentőből is lőtték az utcán közlekedőket, míg csak Oscar Hasa kommandósai el nem kapták az orvokat. A négy csuklyás, maskarás, serblisisakos lesilövész közül kettő nem élte túl élete kalandját, egy meglépett, a negyedik fajista már a kihallgatószobában izzad. A többi osztagot is levadászták társaink. Az üldözött Hummerből tüzet nyitnak ránk. A pilóta felkapja a gépet, előrébb suhanunk.
Delgadóval előkészítjük a nekik szánt meglepetést. A levegőből bevethető útzárat éles helyzetben is teszteltük néhányszor, de ahhoz nem elégszer, hogy biztosra vehessük: megállítja a böhönye terepjárót. A pilóta is felkészül az akcióra. Amikor a száguldó Tigris Tank kellő közelségbe ér, összehangoltan játszunk, mint egy szalonzenekar. Patrick Wyne-ék heves lövöldözéssel vonják el rólunk a figyelmet. A pilóta a megfelelő irányba igazodik, s mihelyt kidobjuk a csapdát, ő sebesen oldalra húzza a gépet. A mobil útzár szétterül a feléje száguldó kocsi előtt. Se idő, se hely nincs a kitérésre, megállni lehetetlen. A Hummer nem akad fenn az acéltüskéken, átgázol rajtuk. Abroncsai cafatosra szakadnak. Patrick lefékez a roncsoló fémfogak előtt. Lipowskival együtt kiugrik a kocsiból. A kacsázva lassuló terepjáró után robognának, ám hamarosan kénytelenek az útszéli árokba hemperedni a feléjük röpködő golyók elől. A gumijait vesztett terepjáró elakad végre. Négy maskarás pattan ki belőle. Egyikük válla rogygyant, a másiknak vér folyik a sisakja alól. Ez letépi fejéről a serblit, a csuklyát. A szabad kezében tartott géppisztolyból tüzel ránk és Wyne-ékra is. Evégből félfordulatot téve fentről lefelé kaszál fegyverével. Amiként hobbivadászokkal is gyakorta megesik, a hobbináci is a saját társát teríti le. A nyakon lőtt fickó hátravágódik. A kopterből leadott lövéssel Fresson végérvényesen ártalmatlanítja a vérző fejű ördögöt. A másik kettőt élve tervezzük elkapni. Továbbra is összehangoltan kivárjuk, míg Patrick és Lipowski az útszéli árokban hasalva néhány golyóval le-
fegyverzi a szélrózsázva tüzelő géppisztolyosokat. Ekkor a nyakukba ugrunk a magasból. Nem adják meg magukat, tankjuk névadójához híven küzdeni vágynak. Összevillantjuk szemünket Steve-vel. Belemegyünk a testcsatába, elvégre ők akarták. Ütésgyorsan megbánják a kezdeményezést, de egymást hergelve folytatják a küzdelmet, ilyféléket kiáltozva egymásnak: Nem vagyunk gyávák! A Jófajúak a legbátrabbak! Csak a beszariak kapitulálnak! Mi vagyunk a fölöttes faj! Megmentjük a Világot! Éljen Morris Kapitány! Győzni fogunk! Ez az utolsó szavuk. A korábbiaknál hevesebb ütés-rúgás kombinációt provokálnak ki vele, majd néhány órácskára ellazulnak fölöttességükben. Lehúzzuk róluk a sisakot, maszkot. Húsz év körüli, agymételyezett legények hevernek a flaszteron, egy aberrált eszme eszközei, egyszersmind áldozatai. A két elevenre hosszas kórházi s még hosszasabb börtönbeli istápolás vár. A bíró minden meggyilkolt, megnyomorított járókelőért, elárvult, megözvegyült, összetört lelkű hozzátartozóért megmázsálja őket, háromszáz év múlva se szabadulnak a basztíjból. Vasra verjük az eszmezombikat. Patrick és Lipowski a zátonyos Hummerhez lép. Benéznek a tárva hagyott ajtókon. Pierre felnyitja a csomagtartót. Heves segítséget kap belülről, a bent rejtőző ördög az arcába rúgja a fedelet, és máris tüzet nyit rá.
Lipowski oldalvást elvágódtában viszonozza a lövéseket. A csomagtartó elcsendesedik. Hárman körbeálljuk a kocsi tatját. A mellbe lőtt Pierre két kézre markolt stukkerrel feltérdel, majd talpra kecmereg. A golyóálló mellény megóvta épségét, ám egy darabig fájdalmas lesz számára a légcsere. A helikopter az úttestre lebben Fressonnal. A forgószárny leáll, mégse szűnik meg a rotordübörgés. Fölöttünk több tévétársaság gépe kering, minden létező repülési szabályt és jó néhány egyéb törvényt is áthágva. Kamerafejű tudósítók lógnak a kabinajtókban. A Hummer csomagterében fekvő orvlövész összegömbölyödik a körötte lévő fegyver-lőszer káoszban. Vére a vasakra szivárog. Óvatosan kiemeljük testét. Észleljük, hogy nőnemű. Buggyos szárú nadrágot, ordódíszes zubbonyt, arcmaszkot visel. A hátsó ülés közepén vágott szűk nyíláson át a vékonyka nő ki-be mászhatott a csomagtartó és az utastér között. Nyilván maga is részt vett a száguldó verdából folytatott embervadászatban, adogatta a muníciót társainak, míg a készlet tartott, gránátokat és csőbombákat is, így fennakadás nélkül tüzelhettek bármire. Pierre letépi a maszkot az öldöklési asszisztens fejéről. A lány alig idősebb Ellánál. Tarra borotvált fejét tetkók borítják, feltartott középső ujjtól horogkeresztes koponyáig számtalan csinosság. Nyakában sajátos gyöngysor gyanánt A munka felszabadít felirat díszeleg; a bíró bizonyára figyelembe veszi majd morbid mottóját az ítélethozatalkor. Hogy hívnak? - kérdezem. Falange-nak! - köpi rám gyűlölettel.
Attól tartok, illik hozzád - sóhajtom. Rühl kigombolja a lány zubbonyát. Szitává lyuggatott golyóvédő mellényt látunk az ordódíszes kabát alatt. Hát ezt meg honnan kukáztad? - nyögöm. Ezen próbáltuk ki a rendőrnyíró golyókat! - zihálja Falange. Miért vetted föl rongyosan? - csodálkozik Fresson. Ez jutott, faszfej! Az üldözés során a csomagtartóban ténykedő lány több golyót kapott, vállától a talpáig, a szita lajbi nem sokat ért. Pierre ezekhez további kettőt tett hozzá, amikor Falange a fedelet rárúgva a mellkasára lőtt. Természeti csoda, hogy él még. Eszembe jut egy dokumentumfilm, Ellával együtt láttuk, a D-dayről, a véres-dicső partraszállásról szólt; az agg veteránok egyike a társainál jóval hosszabban ecsetelte, hányszor sebesült meg, a fejétől a rüsztjéig, és mégis milyen messzire jutott, végig harcolva. A nagyon sokadik sérülés hallatán a lányom hitetlenkedve nyögte: szegény bácsi kész Seblexikon. Talán Falange is túléli a világmentő kalandot. A hírügynökségi kopterek egyike valósággal ránk telepszik szenzációéhében. Az ajtónyílásban lógó operatőr a tucatnyi sebből vérző kamaszlányt és a többi nácimaskarást filmezi. Nehezen álljuk meg, hogy ne lőjük ki a gépet. Wyne nem is állja meg. Előkap egy stukit a combtokból, és némi haszontalan jelelgetés után, amelyre a pilóta és az operatőr lófittyet se hány, lábon lövi a kamerást. A fickó kizuhan a gépből, ama hitben, hogy éles lőszerrel találták el, rögvest elpatkol, és ő lesz a hírközlés mártírja. Mire Steve-vel együtt elkapjuk röptében, jócskán elbó-
dul a kábító lövedéktől, de a felvevőt el nem engedi. Bizony ez becsülendő. A lány körül ügyködő Fresson vérzést csillapít, injekcióz, kanülöz, infúziót köt be. Ellátja a másik két fölöttes fajút is. Patrick rádiós intézkedése nyomán végre megtisztul fölöttünk a levegő. A tévés gépek odébb húzódnak, megérkezik a mentőhelikopter, és felszedi Rühl nácienseit.
« MARTIN
Evidencia, hogy a mese eredendően nem gyerekműfaj, a nagykorúság pedig nem életkor kérdése* Imádom a technikát, a legkúlabb élvezet motoron döngetni, kedvemre váltogatva a sisakrádiózást a sisaktelefonálással. Ez ellen szól, hogy a szövegeléstől az arcvédő némileg bepárásodik, mivel a külső hőmérséklet jelentősen eltér a bensőmétől. Ráadásul jobbára a kilélegzett levegőt szippantom vissza, csakhogy abban alacsony az oxigéntartalom. Kárpótlásul elképzelem: a közeli jövőben sisaknetezhetek és sisaktévézhetek is; szöcskeugrásnyira járunk e fejlettségi foktól. Az űzött spinkónak nemrég feltűnt: nini, követ valaki! Néhányszor besatuzott előttem, azt remélve, megszaltóztat. Nem tettem meg neki a szívességet, a felbuktatásomhoz vagányabbnak kéne lennie, de hát ő ennyire képes egy diliházi főigazgató asszisztenseként. Ha jól sejtem, ez titkárnőcit jelent, tehát a csaj aligha tanult taktikai vezetést. Az állítólag katonás természetű - vagyis vénlányos? - nő kitrükközött a zárak-rácsok mögül egy ápoltat. Lényegében neki köszönhetjük a mai tragédiákat; a köszönhetjük triplaidézőjelben értendő. Segítsége nélkül a soknevű dilipata és csürhéje nem szabadult volna a városra. S végre megjön a parancs: elkaphatom a csajt. Ő még nem sejti, hogy nem rablási, pláne nem szexuális célzattal üldözöm, intuíciója sincs zsaru mivoltomról. *Feldmár András
Akkor most elcsíplek, Imelda Ubero! Hoppá! Überkém, netán úgy érezted, a neved kötelez, hogy segíts a neonácinak? Vagy az megzsarolt? Esetleg a szöszke, kék szemű árjadék a férfiúi bűvkörébe vont? Aki mellesleg a koponyavarratától az öregujjáig gyáva féreg. Már majdnem az összes tetőről, verdából levadásztuk őrjöngő társait, és ő még nincs sehol! Hol rejtőzöl, kiscsupor? Másra bízod a veszélyes melót? Tévézgetve nézed csicskáid tombolását, vesztét? Ubero lassít, majd jobbra indexel. Hölgyem, ezt pont fordítva oktatják! Előbb villogj, aztán fékezz, különben farba kínálnak. A nő besorol egy parkoló furgon mögé. Lestoppol, kiugrik, átül. Gázt ad, és füstcsóvásan nekilódul a fekete járgánnyal. Csessze rosseb, elsöpör egy halottszállítóval! Martin Wry, ezt benézted! Rádión jelentem a fejleményt. Elmarad a várt letolás. Úgy tűnik, Ubero egyedül van a vezetőfülkében. Mögötte, a zárt raktérben bárki-bármi lehet, nem látok bele. Kisvártatva fölénk érkezik a Nagyszerűek helikoptere, fedélzetén az istenített Daniellel. A szupergép pilótája szerint a halottszállító hátuljában is időzik valaki. Mivel hőképet ad, nem halott. Mi több. Martin, vigyázz! - hallom. Félrerántom a motort. Csaknem vízszintesen siklom vele a talaj fölött, közel az elvágódáshoz. Sikeresen visszatérek egyensúlyi helyzetbe, látom a halottszállító hátulját. A hátsó ajtón lévő, kémlelőnyílásra emlékeztető ablakocska lenyílik. A résből előbukkanó fegyvercső golyózáport okád.
A vaktában tüzelő fazont nyilván Ubero instruálja hollétemről. Stukit rántok a dzsekim alól. Néhány lövéssel megvakítom a bal oldali visszapillantó tükröt, majd áthúzódom jobbra. A csajzat még szemmel tart a másik tükörben. Utánam irányítja láthatatlan lövészét. A zárt térben vaklászó fickó sorozata a semmibe száll. Ezt is megúszva hálából szétloccsantom a jobb oldali tükröt is. Maradj le! - utasít Belloq. - Átvesszük. A fickó kerülget valamit a raktérben. Koporsót netán? - nyikkanok, végtére a hullaszállító furgonban effélét tartanak. A lövöldözés abbamarad. A diliházi asszisztensnő teljes erőből tapossa a gázt, mindjárt áttöri a padlót a pedállal. Az útjába kerülőket vehemens dudálással riasztja félre. Engem bodor füstfellegbe fojt. A furgon tegnap reggel érkezett a külvárosba egy elhunytért, de nem gyászoló család, hanem két maszkos fegyveres fogadta - hallom a sisakban. - A csuklyások elkergették a személyzetet, és elrobogtak a kocsival. Joggal kérdezzük: vajh mire készül Ubero kisasszony? Ha Trepan tervei maradéktalanul valóra váltak volna, mostanra nagyjából a fél város lángolna. Imelda ebben a vélt fázisban ül a furgonba, és a város belseje felé lódul szállítmányával. Szörnyen penetráns! Állítsuk meg! Mire gyanakszol? - kérdezem. Magamban azért fohászkodom, hogy az iméntig alábecsült nőszemély ne pokolgépet furikázzon a hullaszállítóban. Persze, ha túlbecsülöm, és még átszállás előtt elkapom, a bombaküldemény akkor is útnak indult volna a raktérben lapító orvlövész közreműködésével, csak esetleg
nem szerzünk róla (időben) tudomást. Mellesleg az lett volna a pocsékabbik verzió. A gondolatfutam rehabilitálja lesújtott önbecsülésemet. Nem kétséges, mit visz - hangzik a válasz. - Az a kérdés, öngyilkos merénylő-e, vagy lerakja valahol a tűzijátékát. Mindjárt a Lótuszvirág-tóhoz ér. Ott nincsenek épületek, elgázolhatjuk a nőt. Maradj le, vagy beköplek a nővérednek. Én szalasztottam el a spinkót - felelem. - Épp ezért én fogom elütni! Nem! - szögezi le Daniel, fel sem emelve a hangját. Grimaszolva elfogadom parancsát. így folytatja: - Figyelem, a mobilok blokkolva! A raktéri fickó Fressoné. Ubero másfelé kanyarodna, mint vártuk. A helikopter szinte zuhanvást érkezik az útjába. A nő fejvesztve félrekapja a kormányt, és befordul a tó melletti széles útra, miként szeretnénk. Bárki ugyanezt tenné a helyében, ha egy böhöm gépdarázs zümmögnemeredne be a szélvédőjén. A helcsi a magasba lendül. Az ajtónyílásban ülő Rühl Fresson maszkos feje a mesterlövész flinta irányzékához hajol. Karját meg se rezzenti a kopter szélsőséges mozgása, vibrációja. Semmiért nem cserélnék a furgon hátuljában lapító díszpolgárral. Az ugyan nemigen látja, mi történik körötte, ám hőképe ideális célpontot kínál a multifunkciós dokinak. Az eddig elcsípett nosztalgia-nácik öltözékének ismeretében tudjuk, milyen a felszerelésük, mennyit ér lőhatlan mellényük, valamint korhű sisakjuk, amelynek megálmodásához nyilvánvalóan éjjeliedény, konkrétan bili szolgált minta gyanánt.
Motorom bömbölése, az előttem-fölöttem lebegő helikopter zaja elnyomja ugyan a lövés dörrenését, ám látom, amint Rühl felpillant fegyveréről, majd a csövet odébb mozdítva, újabb célpontot keresőn visszahajol. A raktéri fickót tehát kiiktatta. A gép a továbbra is padlógázzal robogó furgon fölé zizzenve süllyedni kezd. Ubero a kormányt rángatva cikcakkozik az úton. Ez csak részben szándékos, társa elvesztése miatti idegrohama is segíti a kapkodást. Nem üdvös, hogy ezt műveli, könnyen fejre állhat a batárral, s ki tudja, mennyire labilis a csomagja. Mellévágok, azt provokálva, hogy rám figyeljen, engem akarjon feldönteni. Így legalább kevésbé sékeli a raktérben rejlő pokolgépet. Rémületes eltökéltséget látok amúgy sem gyönyörködtető arcán, majd pengeként felvillanó vigyort. A gyászos színvilágú furgon tűzvészhevesen nyomul felém, hogy lesodorjon az útról - vagy bedaráljon. A helikopter megközelíti a kocsi tetejét, érzem a forgószárny szélviharát. Felugratok a járdára, kitérve az útból. A szegély megdobja a hátsó kereket. Elvágódom a motorral, s naná, alulra kerülök. Daniel és Steve a furgonra vetődik a magasból. A sok lóerős dinkaházi asszisztens újabb őrjöngésbe fog.
Ne kiáltsunk vészjeleket!
*
Mi tagadás, arra számítok, hogy a furgon átdübörög rajtam, és mi tagadás, Liberónak pontosan ez a szándéka. Próbálok kikecmeregni a súlyos Kawasaki alól, mielőtt a halottszállító batár egybemorzsolna vele, hogy aztán közösen temessenek minket, sírfánkon kazalnyi virágkoszorúval, plusz Együtt éltek - együtt haltak felirattal. Vagy valami szellemesebbel, de ez már legyen a családom gondja. Letaszigálom magamról a motort. Félrehemperedem, várva, hogy megreccsenjenek csontjaim a rám rontó kaszni alatt, annak bizonyságául, hogy nem jártam szerencsével, Ubero mégis elkapott. A halálélmény elmarad. Daniel bezúzza a szélvédőt a könyökvédőjével, a mozdulat folytatásaként letörli a megszállottságot Imelda képéről, a másik kezével ellenkormányoz, a harmadikkal - ja, az már az ajtó küszöbén billegő Delgadóé - kiüti a nőt. Belloq kitépi Uberót az ülésből, és a földre hajítja. Steve a perszóna helyére pattanva a fékre tapos. Mialatt mindez zajlik, a női sofőr által brutálisan megjárdázott bal oldali gumik szerteszét röpködnek, egyik darabjuk a sisakomon koppan, és pár pillanatnyi térorientációs zavart okoz a tudatomban. Az irányíthatatlanná vált furgon a járdára döccen. Felém robog, zökkenve eltérül, majd a fűre zötyörög, s a lágy talajba süppedve féloldalasan megfeneklik, csupán néhány * R. Hoffman
méterre a parttól. Vadkacsák rémülnek fel a vízről. A közeledő helikoptertől tartva nem szállnak magasra, a tó felszínén robognak tova. Daniel leválik a kocsi elejéről. Gyors pillantást vet rám, életjeleim észleltén a viseltes Uberóhoz siet. A hasmánt heverő tébolydai asszisztens kukacszerűen éledezik. Magasra tolja hátsóját, majd azt leejtve az elejét emelgeti, aztán a lábszárát. E próbálkozást feladva újfent fart púposít, mindeközben a teste alá szorult karjával erősen vakaródzik a hasánál. Viszketegsége nemcsak nekem szúr szemet, Belloq sem falvédőszökevény. Mielőtt a nő előcibálhatná stukkerét vagy aknavetőjét, istenített példaképem nekifutásból a hátára térdel, annak dacára, hogy általában nemes lovagként bánik a hölgyekkel, vagy épp azért, hiszen Ubero véletlenül sem viselkedik hölgyszerűen. Daniel hátracsavarja, rögzíti a vakaródzós végtagot. Immár finom mozdulattal kiölti a nő merev hüvelykujját a biztosítószeg-gyűrűből, és az ott termő Steve-re bízza a passzív állapotban maradt kézigránátot. A fúria másik kezéből kitépett mobiltelefont is átnyújtja társának. Feltűnik, milyen rég vettem levegőt. Pedig nem is venni kell, egyelőre ingyenes. Lélegezni kezdek, mint újdonszült koromban. Feltápászkodom, letépem a sisakot. Vajon horpadt-e? Nem, makulátlanul fényes agytekervénymintázatán vígan bucskázgatnak az őszi napsugarak. Végigtapogatom a testemet, azon se lelek kóros horpadásokat. Két kerékre rántom a motort, megcsókolom a kormányszarvai között. Gépem rászolgált e szenvedélykitörésre: nem lapított véres pitévé, le se fulladt, mindössze néhány karcolást szenvedett el a kataklizma során.
Tükör gyanánt az arcom elé tartom a sisakot. Főként az érdekel, megőszültem/megkopaszodtam-e. Kész, vége, hazamehetünk? - érdeklődöm, sérómmal elégedetten. Hát nem, sejthettem volna. A tűzszerészek érkezéséig le kell zárnunk a környéket az odasereglő egyenruhások segítségével. A mobilokat továbbra is blokkolják, nehogy távolról felrobbanthassák a csomagot - az persze időzítős vagy másmilyen is lehet. Várakozás közben sajnos nem kérkedhetek el a nővéremnek a hőstetteimmel. Segond, akkor majd este képesztem el velük Denisát. Legalább dupla örömben részesül, hiszen megtudja: mától megint náluk tenyészem. Miért is? Ja igen: Egylövetű Lopós Izéke miatt. Belloqék megmotozzák Uberót. A csajfajzat végigvijjogja a kutatást, miszerint segítség, gyilkosok, rendőri túlkapás, bántalmazás, kényszervallatás! Senki nem rohan a megmentésére, ellenben pillangókés, könnygáz, újabb gránát, plusz egy stukker bukkan elő ruházatából, amely egyébként nem nosztalgia-nácis, hanem militáns polgári: nadrágkosztüm, zsabós blúz, hónaljtok, lábszártok, töltényöv, félcipő. Maga Ubero harmincas, nagydarab nő, hatalmas, puha mellekkel, hasonlóképp leírható fenékkel. A motozás végén felordít: Segítség! Taperolnak! Megkefélnek! Rendőri erőszakban részesülök! A fölé hajoló Steve felhörren: Bírnád, ha részesülnél! Úgyis rád bizonyítom a megerőszakolást, szarzsák! - Vágyálmodj csak, sújtólég! - Delgado megfosztja a
nőt a nyakláncára fűzött zsilettpengétől. -Tíz év hajótörés után se kívánkoznék a közeledbe. Hótfix, hogy más is ugyanígy érez. Téged már a pap is vízipisztollyal keresztelt. Mellesleg szigonypuskával kellett volna. Válaszképpen Imelda odakap a fogával. Megragadja Steve maszkját a szemrésnél, és hörögve-morogva rázza, mint Tarzan kutya a lábtörlőt, hülye-szomszédot. Varrófenomén nővérem nemrég saját fejlesztésű kommandós maszkot alkotott Danielnek, cipzárt varrt a szemnyílásba, méghozzá működőt, arra az esetre, ha férje netán látni se bírná, mit művel. Mulatságos találmánya most bizony jól jönne. Mire Steve megszabadul buldogjától, az széttépi a csuklyát. A tomboló perszóna pamutszálakat köpdösve rikoltja: Úgyse bújhatsz el! Mortis kicsinál! Most sem én bujkálok. Hol lapul a barátod? A nőfajzat felkacag. Majd megtudod! Sose leszel olyan híres, amilyen Mortis lesz ma estére! De olyan halott se! - veti oda Steve. Meglehet, ezt túl könnyedén előlegezi meg.
« ELLA ;
Szánom azt, aki egy könyvben nem bír el olyan gondolatokat, amelyek az övéitől Jó lenne tudni, mit csinálnak a többiek. Felnőttek is jöttek a buszokkal, nők, férfiak, sokféle korosztály. Ők biztosan elintézik Anti- mikulást. Leütik vagy lelövik, nyilván többüknél is van önvédelmi stukker. Fura, normális körülmények között ezt nem feltételezném. Arslan is hozott gázpisztolyt, használatára kiképezte csodálóit, de még azokat is, akik egyáltalán nem csodálták, olyan nagy elánnal magyarázta működését. A telefonjáról is közreadta, hogy hibrid, akkor kapcsolódik a műholdra, ha nincs földi vétel, így praktikus és olcsóbb is. A buszon senki más nem dicsekedett kétéltű mobillal. Városlakók számára túlságos luxus lenne, hiszen ott a légtér minden atomja térerőtől duzzad. Hajósok, hegymászók, remeték vehetik hasznát. Miért foglalkozom én ezzel?Mi egyébbel terelhetném el a figyelmemet arról, hogy kómás vagy halott emberek mellett surranok el? A vérről, az ijesztő pózban heverő testekről, az előttem száz méternyire pufogó lövésekről? Nyugi Ella, vedd át az elejétől. Abnormitás mivel jött ide? Nyilván kocsival, különben kizáródásos sérvet kapott volna a fegyvercipeléstől, ráadásul a harci szerelése is feltűnik valakinek. Milyen is a jelmeze? Avarmintás nadrág, zubbony, ba*Louis Aragon
rett. Ez nem túlságosan feltűnő, bizonyos fazonok háborún, vadászaton kívül is ilyenben járnak. Hanem a térdvédő, a golyóálló mellény, a derékszíjra aggatott harci kellékek, a combtok már gyanút kelthetett volna. De nem itt, a háborús kalandvárosban. Úgy tűnhetett, ő is a színészek egyike, az előadáshoz beöltözve. Ki gondolta volna, hogy a birsképű fickó éjjel-nappal, életvitelszerűen szerepjátékos? Simán odamehetett a kiürült buszok sofőrjeihez. Végzett velük, elhelyezte a robbanóanyagot, utánunk sétált, és akcióba lendült. A nézőtérről lépdelt a színpadra, ötletszerűen választotta ki áldozatait. Nem nézte, sérült vagy halott-e, akit meglőtt, csak ment tovább, mint egy robot. Miattam némileg kizökkent ebből, aztán visszatért a gépies stílushoz. Cikcakkban halad, ha egy házban végzett, átmegy a túloldalihoz, berúgja az ajtót, körbejár, tüzel, majd visszatér emide. Mások is kifigyelték módszerét, többen az épületek mögött vagy a cölöplábak szintjén lévő boltocskákban keresnek menedéket, némelyek iparkodnak mögé kerülni. Ablaktól ablakig lopódzva lesem, mi történik, remélve, hogy a felnőttek megtámadják, lefegyverzik végre a rogygyantelméjűt, vagy mégiscsak idejönnek a rendőrök a legközelebbi körzetből, bármennyire Shrek-szerű is az ügyeletesük. Mantrázom: nemsokára minden megoldódik. A felnőttek elsimítják a gondokat. Csak ki kellene várnom. Éppenséggel elhúzhatnék a másik tudatsíkra, ahová kínzáskor vagy fogságban lehet elvonulni, a fájdalmak távoltartása végett. A kommandósok gyakorolják ezt a technikát, apámék legalábbis. Egyszer füleltem, amikor
beszélgettek róla, fizikailag se voltam jelen, mintha nem is az én testemet gyötörték volna, mondta valamelyikük. Lenyűgözőnek találtam a lehetőséget, hamar ki is próbáltam, mindenki azt hitte, kamaszodni vonultam félre, pedig azzal kísérleteztem, képes vagyok-e mindenestől kiszakadni a valóságból, mindössze a porhüvelyemet hátrahagyva. Szinte százszázalékosan sikerült, csak sajnos képtelen voltam egyáltalán nem gondolni arra, hogy amíg én kiszakadok a realitásból, a többiek királyul érzik magukat benne. Így hát félbehagytam a kísérletet, és inkább lovagolni mentem fatusékkal. Vajon lovagolok-e még velük? Ha többé nem láthatjuk egymást, írnak-e az emlékemre olyan beszédet, amilyet én gyötrődtem össze róluk? Nem irigylem őket, tudom, milyen pusztítóan nehéz. Amikor Denisa barátnője, Dalia az esküvői fogadalmán görcsölt, alig lehetett bírni vele, totál zizi volt, ami teljesen érthető. Ha kőtörés-nehéz arról beszélni, pláne sokaság előtt, miért szeretjük azt a valakit, akivel házasodni készülünk, a szeretett valaki elvesztéséről szólni jóvalta iszonyatosabb. Amúgy ez nem is tudatszint-váltós helyzet, most éppenséggel észnél kéne lennem. Az ellesett technikának akkor venném hasznát, ha Mortis Rosengarten fogságba ejtene, és a kínzásomhoz látna. Csakhogy ez sosem következhet be, a felnőttek úgyis megakadályozzák, és Rigor Mortist csinálnak a ketyópatából, kiérdemelten. Habár! A forradalmakat többnyire az ifjúság kezdte, lázadó hajlamainál fogva. Az idősebb korosztályok később csatlakoztak, amikor már nagyon égő volt lapítaniuk. S még egy kétség: a felnőttek már egy csomó lelövést
megakadályozhattak volna, ha annyira bátrak lennének, mint ahogy mutatni szokásuk. Eddig még senkit nem védtek meg, saját magukat sem. Hol önvédelem az asztal alá, szekrénybe lapulás? Másfelől viszont nem szabad apámékból kiindulnom, mert őket arra képezték ki, hogy megküzdjenek a fegyveres haramiákkal, az emberek zömét meg teljesen másra: irodistának, tanításra, mérnöknek, szerelőnek, üzletelésre, satöbbi. Dramolett jut eszembe. Nem mintha egy másodpercre is kiment volna a fejemből a sebesült tanárnő, de most istenigazából előtérbe nyomul. Mi ez, megérzés? E percben halt meg? Vagy éppenséggel most kelt fel? Mint a normandiai tengerparton a társai hullái közt fekvő, száz sebből vérző katona, aki úgy lett veterán, hogy túlélte a németek aknavető-, ágyú-, géppuskatüzét, aki félig-meddig széttépetten is megnyerte az átkozott, aberrált háborút. Akinek a halk szavú beszámolóját hitetlenkedő kuncogással fogadtam. Pedig ott volt a vén katona a kamera előtt, csaknem százévesen, arcán-testén a beforradt sebekkel, és még a történelem is hitelesíti igazmondását. Ám mégse valószínű, hogy Dramolett felpattan saját véréből, és legyőzi Mortis Rosengartent. Újfent próbálkozom a telefonálással. Denisa mással beszél, Daniel és Martin nem elérhető. Hihetetlen! Mit művelnek már jó ideje?! Még egy számot tudok fejből. Bepötyögöm. Cyd sem veszi fel, de legalább a hangpostása résen van. Hagyj üzenetet, sercperc alatt visszahívlak, vagy ec-pec ott vagyok, ahol kell! - mondja Cyd hangján. Rövidre fogom a közlendőmet.
Itt Ella, az Albatrosz-félszigetről hívlak. Egy tébolyos mandró öldösi az embereket, gyorsan csődíts ide mindenkit! - suttogom. A többieknek küldhetnék sms-t. Amint leteszik/visszakapcsolják a telefonjukat, észreveszik, hogy kerestem őket. Hoppá. Nem veszik észre, ez itt Arslan kütyüje, ráadásul ki sem írja a számot, a segélyhívós diszpécserek emiatt is hihették, hogy csak hülyülök velük. Felidézem, bezongorálom Arslan hívókódját. Mit üzenjek még ezen kívül? Egy őrült öldököl az Albatroszon. Segítség! Ella Mindhármuknak elküldöm az sms-t. Mire végzek, feltűnik kezem, lábam reszketése. Fogaim vacognak. Igenis, félek. Na és?!
Minden bűnnel együtt jár valami kellemes, de az irigységgel semmi egyéb, mint kedvetlenség és harag* Nem heverhetek tétlenül. Különben nem is heverek. Az ablak mellé simulva látom, amint Mortis Rosengarten visszafelé sétál a túloldali háztól. Nem ide tart, két épülettel előrébb 1 - —— igyekszik; ott még nem ölt embert. Tüzelésre készen tartja stukiját. Egy végtelenül hosszú pillanatra felém fordul, csaknem a szemembe mered, tekintete jéghideg, írisze platina, arcvonásai - bármily fura - egyszerre látszanak petyhüdtnek és merevnek. Ennek okát majd megkérdezem a pszichológustól, akit *Miguel de Cervantes
utóbb szokás kirendelni a túlélők mellé, hogy segítsen feldolgozni a traumás sokkot, amely éppen most ér, illetve legalább egy órája sokkolódom, de persze úgy rémlik, mintha jóval régebben történne, cirkapersacc ezredik éve már. Denisa mondta egyszer, hogy olyan időtlen a tekintetem, mintha ez már a sokadik életem lenne, egyszersmind olyan mély, mintha mindent tudnék az emberi lényekről. Hát ez a tudás most bitang jól jönne, bestehám! A falhoz lapulok, nehogy Abnormitás meglásson. Bármennyire rettegek is, nem bírom levenni róla a szememet. Lábszárközépig érő, tükrösre pucolt csizmáját vérfoltok mattítják, betűrt nadrágszárán is vér bíborlik, a combján fityegő tokban hivalkodó pisztoly markolata, vagyis agya akkora, hogy ha Antimikulásnak ekkora agya lenne, bölcsészprofesszor vált volna belőle, nem tömeggyilkos. Még mindig ide néz, az ablak sarkára. Kizárt, hogy lásson engem, homályban állok, de ha nem láthat, mégis miként érzékel!?Tudja, hogy itt vagyok. Habozik. Visszajöjjön miattam, vagy később is ráér kinyiffantani? Valami villan fölötte a cölöplábas épület emeleti erkélyén. Egy férfi lép ki a balkonajtón. Homokzsákot emel magasra, és Abnormitás fejére dobja. Nem várja meg a becsapódást, máris visszahátrál. Mortis Rosengarten megneszel valamit. Hátrapördültében, hallás után lő az erkélyre; nem talál. A zuhanó homokzsák a koponyáját elkerülve végighorzsolja az arcát, vállát, kisodorja kezéből a fegyvert. Meg se kottyan neki. Megigazítja a barettet, lehajol a stukkerért, másik kezével a zsebébe kotor, félmaréknyi pirulát hajít a szájába. Miközben mohón ropogtatja, nyeli a tablettát, süppedt szeme még jegesebbé, még platinásabbá
hidegedik. Dübörgő ólomkatona-járással betrappol az épületbe, hogy levadássza a zsákos embert. Az pedig kiszalad a felső szintet övező erkélyre. Áthajol a korláton, a leugrást latolgatja, nem képes elszánni magát. Rohanvást átkerül a tenger felőli oldalra. Rossz választás, a díszletvárost tartó sziklafal jócskán a víz fölé magasodik. A kockás inges, farmeros, negyven körüli férfi mégis úgy dönt, hogy onnan vetődik le. Arca, öltözéke, alakja az emlékezetembe sül, ha száz év múlva, bazári forgatagban találkoznánk, akkor is ráismernék. Abnormitás a ház sarkához közeli ajtón ront ki az erkélyre. Áldozata nem vár a leugrással. Hallani vélem a test vízbe csapódásának robaját. A merész ember alighanem túléli a halálugrást. Antimikulás öt golyót ereszt utána. Ezt vajon megúszsza-e? A ketyópata az épületsarok mögül kifordulva ismét a látóterembe kerül. Értetlenül hunyorog süppedt szemével. Szájából fehér hab tajtékzik. A zubbonyujjba törli ajkát, pisztolyt tartó kezével a korlátra sújt. A fegyver eldördül, a golyó az ablakkeret túlsó oldalánál puffan, tőlem fél méternyire se. A következő lövés már tudatos, bármily képtelenség, hogy a fickó átlásson a falon, engem vesz célba: lő - és ablakfa. Fókaként kúszom a padlón, a lövéseket számolom. Nincs rá okom, a számolás kényszeres. Sejtésem sincs, mikor tárazott újra, mekkora a tár, csak számolok. A nyolcadik skulót nem követi kilencedik. Visszafókázom az ablakhoz. Oldalvást a falhoz lapulva kilesek. Az utca üres, közvetlenül alattam avartarka folt
villan. Mortis Rosengarten a házba csörtet. Végigrobog a kurta folyosón. Egyetlen másodpercre torpan meg az engem rejtő ajtó előtt, mielőtt lábbal benyitna. Megragadok egy széket. E halálos pillanatban csörren meg zsebemben a telefon.
« DENISA
Mondd meg, ki csodál, és én megmondom, ki vagy* Az irodám előtt negyvenes pasas sétálgat lehajtott fejjel, száját csücsörítve. Amikor benyitnék az ajtón, megragadja a könyökömet. Nem szabadítom ki a karomat, csupán végignézek rajta, s ő magától enged el. Bocsánat, csak már vagy húsz perce itt téblábolok, magára várva, és eszembe jutott a legújabb modell, de pont nincs nálam se cetli, se plajbász, remélem, tud adni nekem, ugyanis ha elfelejtem, akkor soha többé nem jut eszembe, és bukom az ötletet! - hadarja egy szuflából. Kinek? - kérdezem. Előkelő meghajlással válaszol: Elnézést, jó napot, kézcsókom. Olive Kingdom vagyok. Ez nem művésznév, tényleg így hívnak. Csak azért mondom, mert különben később megkérdezné. Amikor szóltam az ügyeletesnek, hogy miért jöttem, magához irányított, már amennyiben DenisaWry-hoz van szerencsém, ugyebár. Bólintok. Érezze magát szerencsésnek. Mi járatban? A kezét tördelve néz rám, belső szemzuga kissé fölfelé hajlik, a külső lefelé fancsalodik, tekintete merő kétségbeesés, írisze csigahússzínű. Kevésnyi haja pitypangbóbitaszerű. Hölgyem, könyörögve kérem, adjon egy darabka *Sainte-Beuve
papírt, meg tollat vagy ceruzát, különben bukom az ihletemet! Az irodába tessékelem a furabogarat. Elé rakom, amit kért, széket taszajtok alá, mivel leülni készül az asztal sarkánál, attól se zavartatva, hogy nincs mire. A mozdulatsorról eszembe jut, hogy kisnyúl koromban, ha már nem bírtak velem az elgyötört felnőttek, rajzlapot, cerkát nyomtak a kezembe, széket toltak alám, s felőlem már mehettek is a dolgukra. Mégse lett belőlem Rembrandt II. Kingdom hétágú koronát rögtönöz a papírra. Az ágak mindegyike egy törpét ábrázol, talán Hapcit, Szundit, Bundit, Kertit, satöbbit. Felvonom a szemöldökömet. Trillió dolgom lenne, például újfent hívnám Rubyt, hátha már nem lóg a mobilján, ehhez képest egy Walt Disney-utánérző skiccelget az asztalomnál. Körbepillantok, vigyorognak-e már a kollégák, de kettesben vagyunk a fickóval. Régebben négyen-öten is igáztunk egy helyiségben, ma már mindnyájunknak külön szoba jut. Üvegfalú persze, nehogy orrturkálással vagy tanúveréssel múlassuk az időt. Uram, ha mégse grafikázgatni jött hozzám, mondja el, mit tehetek önért. A pasek felpillant. Királyi koronatervező vagyok - közli jelentőségteljesen. Aha. De miért hozzám küldte őt az ügyeletes? Miért nem Danu Baabelhez, akit orvosi diploma jogosít az efféle esetek fogadására? Olyan sok királyi ház óhajt új koronát? Megunták az ezeréves tradisat? Netán újabb királyságokat alapítanak
galaxisszerte? - informálódom, továbbra is ama meggyőződésben, hogy a pasas mélységesen az agydokira tartozik. Kingdom - nem művésznév - érzéketlen az iróniámra. Ledobja a cerkát, szomorúan csóválja a fejét. Csigaszínű tekintetét rám függesztve közli: Nem, hanem az emberek egója akkora manapság, hogy koronáért kiált. Mindenki királynak képzeli magát. Én pedig megtervezem nekik a saját, személyes koronájukat, óhajtás szerint, kereszttel, kereszt nélkül, pogány szimbólummal, egyedivel vagy családival, nekem oly mindegy. Aztán a megrendelő megcsináltatja a fejére vagy az ujjára. A nyakába medálnak vagy a kocsijára matricának, de akár magára is tetováltathatja, bármicsodájára, mihelyt kifizette, már nem az én dolgom. Magának is tervezhetnék, írjon e-mailt a weboldalamra, ha döntött. Ez a törpés ötlet most ugrott be. A kliensem esküvői fejdíszt készíttetne, azt óhajtotta, gondolkodjam hercegben és hercegnőben. És most beihletődött nálam Hófehérke. Mit gondol, szeretni fogja? Én rühellném Hófehérkét és a hét ördögöt, a fejemen pláne, de hótfix, hogy nem erről akart csevegni velem. Ó, azt mondja, nem nyerő ötlet a héttörpés korona?sóhajtja búsan. Marokra kapja a cerkát, hegyével a mellkasa felé tartva. Megakadályozzam-e, hogy szíven döfje magát a grafittal? Nos? - nézek rá hipnotikusan. Nos, én nem itt lakom a városban, hanem kicsit távolabb, csak benn jártam ezt-azt elintézni, és láttam a felfordulást, meg a rádióban is hallottam a terroristákról, és
megálltam az első rendőrség előtt, hogy megosszam a tapasztalásomat. Miszerint? Hát én úgy vélem, a szomszédom nyakig benne van a mai balhékban. Akit hogy hívnak? TristanTrepannak - feleli. - Amikor a nevét kiejtettem, a recepciós azonnal feltelefonozott valakit, aztán közölte, várjak magára, mert Tristan Trepanban maga kompetens. Tisztul a kép: a koronatervező pasek Morris Rosengarten nagybátyjának szomszédja. Aki a paleolitdiétás nő szerint szintén fegyverbuzulós, mint az unokaöccse, viszonyuk is példás. Meséljen - biztatom. Kingdom engem méregetve rajzolgat a papírra. Hát úgy nagyjából másfél-két hónapja óriási nyüzsgés támadt a szomszédban. Jókora területe van mindkettőnknek, eddig nem is zavartuk egymást, de akkor ez megváltozott. Ötven-hatvan fickó táborozott be Trepanhoz. Az áthallatszó hangok alapján arra tippeltem, hogy kiképzőtábort nyitott. Amikor rákérdeztem, azt felelte, van ez a menő Boot camp vagy hajtsd ki belőlük a szart nevű edzésirányzat, pont olyan durva, mint a katonai kiképzés, büdösül le lehet fogyni tőle. Ő ebben trénerkedik, elvégre meg kell élni valamiből, és a szadizást is imádja. Ráhagytam, hiszen a nejem is fitneszedző. Ismeri a Cinderella-fitneszt? Legyintek. A paleolit-diétánál feladtam a módis irányzatokat. Nincs időm vadászni-gyűjtögetni. Kingdom lesújtóan grimaszol.
Ugyan már, ne röhögtessen! Paleolit-diéta?! Akkor lenne autentikus, ha a diétázók maguk ejtenék el hozzá a mamutot! Hanem a Cinderella-fitnesz, na, az valami! A feleségem háziasszonyokhoz jár, a saját lakásukat takaríttatja velük, a padlótól a plafonig. Szálkásra hajszolja őket, ha lazsálnak, beszigorít. Roppant hatásos! Érdekességképpen mondom: padlósúrolással lehet a legtöbb zsírt elkokszolni! Míg a nők soványra gürizik magukat, a feleségem bukszája vastagszik. Összefügg mindez Trepannal? - szúrom közbe. Hosszan bólogat. Jószerivel oda se nézve alkot a papírra. Koronát, természetesen. Az abroncson vaskos kígyó tekergőzik, tüskés ágak vagy szögesdrót között. A felső rész oromzatai egyelőre vázlatszerűek. Ez lesz nálam az ő Rorschach-tesztje. Szóval egy darabig el is hittem, hogy Trepan tőlünk koppintotta az ötletét, de pár nap múlva már lövöldöztek meg robbantgattak is odaát, cirka reggeltől estig, és nézetem szerint ez nem fogyaszt. Ismét érdeklődtem, erre közölte: csurig telt a töke velem, vagyis a libcsikkel, a bibsikkel, a komcsikkal, a niggerekkel, az iszlámokkal, a buzikkal, úgyhogy kussoljak. Ha mégis el merném pofázni valakinek, mit művelnek odaát, hatvanan fogják szétkefélni az asszonyt, végül ránk gyújtják a házat, mert jogukban áll nyugodtan élni. Így beszélt velem az a fickó, akinek ingyen terveztem koronát! Királyit! Egyik ágán stukkerrel, a másikon kézigránáttal, a harmadikon szuronnyal, a negyediken szvasztikával, mert így kérte, és tök jó lett! Aztán azt mondta, hogy igazából csak viccelt velem, egyébként pedig paint ball tábort nyitott, tehát éjjel-nappal paint balloznak, csak festék nélkül, ugyanis az koszt csinál. A robbantás, lövöldözés is a paint ballozásrésze, mindez játék,
nem komoly, nehogy már izguljak. Hát én kussoltam is, egész idáig, de nem kussolok tovább! Hallottam a rádióban, hogy elkapdosták őket. Tehát itt vagyok. Már nem nyúlhatnak se az asszonyhoz, se a házamhoz! A koronatervező távozása után sikerül végre Belloqkal beszélnem. Elcsíptétek Trepan nagybátyját? - kérdezem. Nem, ha őt is Trepannak hívják. Ez esetben mutatom hozzá az utat. Hamarosan a Nagyszerűek között ülhetek a helikopterben.
A háztetőkön orvlövészek ügyelnek a biztonságra* Louis, Pierre, Rühl, Patrick, Steve és Daniel tart velem, a csoport többi tagja - és még számosan a szökött szektásokat hajszolják a városban. Elmondom nekik, amit eddig kiderítettem a Jófajúakról. Fresson íziben át is nevezi őket Vakhitűeknek. Csupán a Kutyakajás szerepét nem látom lézerélesen, épp ezen mélázom, amikor kedvenc hekkerünk, Ruby felhív végre, s beszámol arról, hogy felderítette a titkos csatornát, amelyen keresztül a Jófajúak kemény magja csetelget egymással Trepan zsizsikházi szökése óta. A kiválasztottak megtervezték a mai káoszkeltést, kiagyalták és elkészítették a különféle robbanószerkezeteket, köztük a fantáziadús Terminátor névre hallgató, tetőlövész * Rádióhír
robotot, amely több gépkarabélyt hangolt össze, s azok ismert gyermekdalocskák ritmusában lőtték a lenti teret. Az volt a cél, hogy zavart keltsenek, a tetőre csalják, felrobbantsák a zsarukat, minél több zsarut, meg persze bárkit, aki arra vetődik. Az autós orvlövészetet is alaposan megszervezték, kiszemelték és ellopták a szükséges járgányokat. A mentőkocsi és a Hummer volt a legnépszerűbb, ezekre jelentkeztek a legtöbben harcosnak, de lényegében mindenki tülekedett, hogy részt vehessen az öldöklésben. Erre valahol vidéken készültek fel, egy Rudolf Kochlinger nevű hekus képezte ki őket, ugyanő terjesztette Trepan halálhírét, manipulálta a Jófajúak után folyó nyomozást. Nem mellékesen, avégett, hogy pénzt szerezzenek a fegyvervételhez, s a merszüket is fokozzák, jó ideje saját droglabort üzemeltetnek. Szerintük a speedezés, miegymásozás ártalmatlan, a Világmentő Kapitány is aktívan spurizik. A Káosz Napjára felkészülten elvarrták a szálakat, és Trepan feleséget választott feltétlen hívei közül, hogy megalapítsa vele a Tisztavérű Nemzetséget. A jelöltek között zajló féltékeny versengés lövöldözéssé fajult, három nő belehalt. A győztes Bridget Bardo lett, ő vállalta a hullák eltüntetésének magasztos feladatát. Ezt hallván érteni vélem a Kutyakajás hátborzongató motivációját. Második feleségként Imelda Uberóra esett a választás. Trepan főként utódnemzéssel töltötte az elmúlt napokat, így gondoskodván nemzetsége fennmaradásáról, ha netán baja esne Küldetése során. Mindeddig nem találkoztunk a nemzetségfővel - sóhajtok illő tiszteletlenül. - Merre jár küldetésben?
Nem tudom. Erről nincs adat, a titkos fórumon se beszélnek róla - feleli Ruby. - Annyi tudható, hogy Ubero elviszi a halottaskocsit a Városházához, mobillal felrobbantja, majd találkozik Bardóval, és Trepan után indulnak. Végül a férjükkel együtt röppennek a hírnévbe és boldogságba, mégpedig mentőhelikopteren. Terveik többsége másként valósult meg - mormogom töprengve. - Nem is ezek voltak a lényeges történések, hanem az, amire Trepan készül. A Káosz Napja róla szól, ő a főhőse. Hol van, mit müvel? Találtam néhány mobiltelefonos videót a rejtett fórumon. Ezeken szedett-vedett uniformisban masíroznak, célba lőnek, robbantanak, birkóznak. Ja, és bálványozzák Trepant. Ez elég hányingeres, a fickó félmeztelenül kelleti magát a társai előtt, azok meg térdre rogyva, csodálattal bámulják. Az egyik filmen tankból paint balloznak. Elég muris, ahogy Trepan meredezik a harckocsi tornyában, zubbonyán fityegő kismillió medállal, és festékpatronos mordállyal lövi a körülötte rohangáló srácokat. Ez különben retkesül jó játék, én is jártam ilyen kalandparkban a haverokkal. Kiszuperált tankokkal kergetőztünk árkonbokron át, és szivárványszínűre lőttük egymást, csak mi védőruhát viseltünk, nem nácisat. Meghorgad fejemben a szó: kalandpark. A helikopter Tristan nagybácsi birtoka fölé érkezik. Egyelőre elköszönök Rubytól. A lakóházhoz közeli tisztáson landolunk. Az épület néptelen, ám reggel itt még ketten kávéztak a nett konyhában. Kenyeret, szalonnát, szalámit ettek. Egyikük megborotválkozott, másikuk borostás maradt, viszont mindkét fogkefe nedves, tehát a szájhigiénében
egyetértés volt. Az egyik hálóban akkurátusán bevetették az ágyat (körletrend), a másikban is eligazgatták a párnát, takarót, de nem elvágólag. Ifjabb Trepannál a szekrényben is tüchtigség dominál, a takarosan összehajtott, elrendezett pulóverek, nadrágok, de az alsónadrágok és pólók is avarszínűek/terepmintásak, csupán néhány fehér és halványkék darab akad közöttük. A vállfasorban második világháborús német tiszti egyenruha függ. A molymentes zsákra tűzött papírlap ekként rendelkezik: Mortis Rosengarten Kapitány (ttj. Tristan Trepan) akaratából!!! - Elfogásom esetén ezt veszem fel a tárgyalásomra!!! - Elhalálozásom esetén ezt viselem a temetésemen!!! Louis elolvassa a feltűnő betűtípussal nyomtatott szöveget, és felfortyan: -A legvalószínűbb opció lemaradt: Ebben a mezben fogok kukorékolni a diliházban. Hát én mindjárt összezárom a náci ancúgot egy szatyor ruhamollyal! Úgy sejtem, a bulvársajtó rövidesen ráharap az elmeroggyant tömeggyilkosra, s az ismerősök, nevelők, szomszédok lenyomják a szokásos szöveget, nagyjából effélét: a kis Tristan mindig olyan csendes, befelé forduló srác volt, éjjel-nappal katonai szerelésben járkált, folyton háborúsdit játszott, minden pénzét fegyverekre költötte, egy csomó madarat, macskát lőtt halomra, de különben aranyosan köszönt a néniknek, bácsiknak, és ha nem dühítették föl,senkit se vert pofán. Ki hitte volna, hogy ez a rendes fiú bűnügybe keveredik egy napon? Louis bekapcsolja Trepan laptopját, amelyet az nyil-
vánvalóan azért hagyott elöl, hogy a világ megismerje nárcisztikus, exhibis egóját. Legott vaskos gyülölségpropaganda dől ránk a gépből személyesen általa előadva. A nácipata a molyzsákban függő egyenruhában pompázik, mélyen ülő szemében fagyos téboly villog, egyik kezében stukit lenget, a másikban rézkoronát szorít. A felségjelvényt nyilván Kingdommal terveztette, a lelkületére jellemző szimbólumokat ráálmodva. A nyálköpködős, zavaros hablatyolás végén kevélyen lesodorja tányérsapkáját, fejére illeszti a koronát, és kijelenti: enyém a megmentett világ! Chaplin földgömbbel játszós jelenete jut eszembe a Diktátor című filmből. Louis tovább böngészi a laptopot, töröltnek/rejtettnek vélt fájlokat is előhozva. Megszemléljük Morris Kapitány 3D-s virtuális játékait. Imádja például a különböző középés főiskolákon végrehajtott öldöklések animált verzióit, amelyek lehetővé teszik, hogy ő maga legyen a tömeggyilkos főhős, aki zavartalanul végigsétál az épületen, lelövöldözve az életükért könyörgő/menekülő/lapuló - fegyvertelen - diáktársakat, tanárokat. Belekívánom e virtuális vérhancúrok alkotóit egy saját bőrön átérzett, valódi mészárlás kellős közepébe, hátha többé nem jelentenék ki nyeglén, hogy brutális játékaiknak közük nincs a való világban zajló öldöklésekhez. Azon kívül, hogy ösztönzik, gerjesztik, kirobbanthatják azokat. A képernyőtől elfordulva fejszetten társalgók Yale Yukonnal, hogy mindkét kezem szabad maradjon további keresés-kutatás céljára. Kedves Yale, ellátogattak Kochlinger kollégához? firtatom, a két szál deszkából álló, levegős könyvespolcot böngészve.
Nem, de felhívtuk. Nem veszi fel az otthoni telefonját. Meg se lepődtem, mivel, mint mondtam, zarándoklaton jár. - Volna miért ott járnia, de alighanem más a helyzet. Fáradjon el a lakására. Hamar. Yukon felhördül: Mi van már? Maga a főnököm? Mikor nevezték ki? Hogyhogy még nem hallottam róla? Utálom a feministákat! Óhajtja ezt a kérést személyesen Gerret Flachtől hallani? Nem óhajtom - morogja. - Máris indulok. Csak mellesleg közlöm magával, hogy nem lazsálok, a saját széljobbos csoportjaimat kell szemmel tartanom. Máris a sajátjainak érzi őket? Azért saját, mert rám bízták a megfigyelésüket. Máskülönben úgy utálom az összes szélsőségest, jobbról is, balról is, mint csóka az üvegszemet. Rengeteget agyaltam azon, hogy hol voltak régebben ezek a gyilkolásmániások. A barbár időkben jócskán kiélhették ösztöneiket a pusztító hordákban. A középkorban is lubickolhattak a vérben, direkt az ő gyönyörűségükre találták ki a vallásháborúkat, inkvizíciót. Na, de hol voltak azóta? Hát mindenütt, bárhol, csak nézzen körül a krónikákban! Mintha az egész történelmet pszichopaták csinálták volna! Kochlinger is hasonlóan érzett? Hát mivel zsidó, nem is érezhet másképp! Rühelli az összes diktatórikus, dogmás eszmerendszer kiagyalóit, követőit, még az elvakított híveiket is, de olyannyira, hogy pszichológushoz is jár emiatt! Érzékelem, hogy jelen időben beszél róla. Felsóhajtok: Úgy rémlik, ő képezte ki a Jófajúakat a mai akciók-
ra. Lesz min dolgoznia, ha fel akarja tárni társa indítékait. Yale szenvedélyesen felhorkan: Ugyan már, maga nem komplett! Ha ismerné Rudyt, nem állítana ekkora hülyeséget! Meglehet, hogy zsarolták, kényszerítették. Maguk majd rehabilitálják, ha lesz miért. Valószínűleg nem él már. Zarándoklaton jár. Azért csak próbálja megtalálni - javaslom.
Az idő a szerelmeseket igazolta, már több mint fél éve együtt vannak* A lakóház átfésülése után a melléképületekben folytatjuk a kutatást. Az egykori tehénistálló végében egymásra halmozott szalmazsákok tornyosulnak, a táborozok itt pihenték ki fáradalmaikat, romantikusan. A közeli patakból szivattyúzott vízzel mosakodtak, árnyékszéken ürítkeztek, ahova a budiajtón vágott szív alakú nyílásokon jutott be a napvilág. Gigantikus kondérban főztek, amelyre a Pokol Bugyrainak Ura lelkesen alkudna, hogy aztán a kárhozottak abban jakuzzizzanak. Patrickék nem restek odébb pakolni a szalmazsákhegyet, kopószimatuk nem is veri át őket, csapóajtót lelnek alatta. A föld alatti terembe ereszkedve a háztáji bombagyártás klasszikus kellékeire bukkanunk. Egy ajtón átjutva a fegyverraktár is megkerül. A legtöbb csúzlinak csupán a helye látható, a tartókról hiányzó flinták nevét táblácskák * Bulvárgyöngyszem
tudatják, végtére is rend a lelke mindennek, különösen, ha a gyűjtő kényszeres, mint Mortis Rosengarten. Ami azt illeti, elmebajának ez a legenyhébb megnyilvánulási formája. A következő helyiségből egy álcázott csapóajtón át hágcsózunk a szabadba. Újabb melléképületet nézünk végig,alighanem ebben a műhelyben készültek a tetőlövészrobotok. S Rudolf Kochlinger nyomozó minderről tudott. Eljutunk a profi gyakorlópályához, majd a lőtérre. Talpunk alatt töltényhüvelyek ropognak. A lövészek motiválása végett a mozgatható céltáblákat megszemélyesítették, fekete, sárga bőrszínű, kipás, humuszos, vöröscsillagos, pénzeszsák-hasú figurákként. Különös, hogy többségük háttal áll, még felkavaróbbak a gyermekalakok. Arrébb, a szétpozdorjázott céltáblák szeméthalma fölött összenézünk Belloqkal. A szitává lőtt gyerekképek láttán alig jutunk szóhoz-levegőhöz. Ha élve kapjuk el, diliházba kerül - jegyzi meg Lipowski. Steve bólogat. Bezony, az agybajosság mentő körülmény. Ha meggyőzi a szakértőket, hogy totál ketyós, megússza a gyilkolást - csatlakozik Rühl. Vezetőjük, a sötét hajú, sudár Patrick csatlakozik: Diligyogyós kezelésben részesül, s ha jól reagál, idővel szabadon engedik. Ilyen az igazságszolgáltatás. Őt is emberi lénynek tartja, embernek kijáró jogokkal. Hány gyanútlan, védtelen, fegyvertelen embert rokkantottak, öltek meg ma? Köztük hány gyereket? - kérdezem, félve a választól. - Előttem ne álszenteskedjetek!
Nem azt tesszük - feleli Daniel fél térden kuporogva. Végez az egyik pozdorja céltábla hevenyészett renoválásával. A fotót a rajta lévő felirat tanúsága szerint a cukibabaságokcom-ról töltötték le, méretarányosra nagyították, golyózáport zúdítottak rá. A képen lévő csupaszem- csupabáj kisded látványától tán még a pasiknál is belövell a tej. Belloq mogorván folytatja: Mortis Rosengarten, ez a métely az elfogása után nem lesz olyan állapotban, hogy önéletrajzot írjon, és újabb gyilkos akciókra stimulálja rajongóit. Szökésképtelen lesz. A többiek komoran bólintanak. Dekódolom a közlést. Szeretem őket, egytől egyig. És ha megadja magát? - firtatom. - Ha alsógatyában, feltartott kézzel áll elétek? Úgy nem végezhettek vele. Erre is felkészült, láthattátok a gardróbjában. Náci jelmezben óhajt a bíróság elé állni. Miről elmélkedünk? - legyint Fresson. - Hol van a mocsadék? Hol kaphatjuk el? Te vagy a szelindek, szimatold ki! Aztán lesz neki olyan nekacagj, hogy attól kéreget! Átkelünk egy szerényebb kiterjedésű fenyvesen. A termetes tűlevelűek karácsonyias illatozása már-már álmodozóvá tesz. A puha avarral borított utacska elnyeli lépteink neszét, akárha lábujjhegyen vagy a levegőben járnánk. Az erdősáv túloldalán hosszan kígyózó, kétszintes faváz meredezik. Könnyűszerkezetes házak készülnek hasonlóképpen, és mégsem így. Körbejárjuk a furcsa ácsolmányt. Belloq fennhangon tűnődik: Miért nincs alapozás? A gerendákat a talajra állítot-
ták. Tavaszra elkorhadnak. Csatlakozom a töprengéshez: - Valamilyen makettnek tűnik. Vajon mit modellez? Daniel és Pierre beljebb hatol. Végigmennek a földre helyezett deszkákon, amelyek ösvényszerűen vezetnek egyik helyiségből a másikba. A füzérszerű szobák egymásból nyílnak, minden harmadikból létra vezet az emeletre. Födém híján cipőszélességű gerendákon lehet billegni odafönn. A függőleges gerendákra különféle magasságokban álló, fekvő, kuporgó helyzetű? - kartonfigurákat tűztek, férfit, nőt, gyereket. Belloqék kipróbálják a pallójárdát. Ez valami gyakorlóterep - állapítja meg Pierre. - Az első termet leszámítva nincs lényeges eltérés a helyiségek között. Ha ilyen épületet kéne elfoglalnunk, a lehető leggyorsabb lerohanásra tréningeznénk, nem helyismeret szerzése lenne a cél. Patrick a talajszinten vizsgálódva közli: A bejáratok alapján több házról lehet szó, melyek enyhe ívet követve csaknem egy vonalban sorjáznak. Az a különös, hogy átjárhatóak. Lakások esetén nem életszerű, ennyire senki se rajong a szomszédért. Daniel leereszkedik az emeletről. A makettből kilépve kívülről is végigtekint a favázon. Emlékeztet a... - kezdi. Megdörzsöli a homlokát. Olyan, mint a... - nyögi. Töprengőn elnémul. Látom, amint átfagy a szíve, majd egész testében megdermed. Louis kurjongatva lohol felénk a lakóház felől, kezében Trepan nyitott fedelű laptopjával. Makaróniszerű fürtjei lobognak. Jaj, istenem! - kiabálja. - Jaj istenem, ezt látnotok
kell! Húsz lépéssel előttünk megtorpan. Rám pillant, aztán a szoborrá rettent Belloqra, kerülve tekintetünket. Patrick, Rühl, Pierre, Steve! - sorolja. - Gyertek, nézzétek meg, mit találtam! Felvijjog zsebemben a telefon. Ismeretlen, olvasom a kijelzőn. Mint máskor is, automatikusan kiakad az állkapcsom, hogy egészben kaphassam be a számát titkoló hívót. A készülékbe mordulok: Egen?!
ELLA
Nem az idő halad, mi változunk* . _
Másodpercekbe telik, mire rájövök, hogy telefoncsörgést hallok, nem sajátot, Arslanét. Morris az ajtó túlfelét rugdalja, csupán a kilincs alá lökött szék odázza behatolását. Ha keresztüllövi az ajtót, végem. Ha a deszkafalhoz lapulok, és ezt megneszeli, akkor is leteríthet. Rémületemben új szót tanulok: deszkavékony. Átfut rajtam a neten látott képsor: egy kommandós dühödten rugdossa az üvegajtó egyik szárnyát, végül társa lazán kitárja előtte a nyitható másikat. Hiába ábrándozom, ez most nem ilyen vicces lesz, Abnormitás nem akad fenn a széktorlaszon, tüstént beront, és golyót ereszt belém. Azt viszont jó jelnek veszem, hogy nem az Életem Filmje vetítődött, hanem egy vidámabb. Még remélhetek. Mögöttem erősödik a nyöszörgés, sérültek kínlódnak a bútorok között, Antimikulás velük is végezhet, ha bejut. Hol vannak hát a felnőttek, a felmentő seregek? Vagy legalább a csodával határos mód, amely már annyiszor segített a világtörténelemben? A zsebemen át megpöccintem a kitartó telefont. Az elnémul, én gépiesen helyet változtatok, két durranás hallatszik, egyenest a nyúltagyamban; kétszeres lyuk tátong a falon, ahol eddig álltam. Morris azt a nyílást rúgja szélesebbre, ahelyett, hogy az ajtóval küzdene, ám siettében átbotlik rajta. Kétségbeesetten tarkón csapom a gázpisztollyal, nem *Madách Imre
egyszer, nem kétszer, teljes erőből csépelem a koponyáját. Amikor megfájdul a csuklóm, a haját megragadva felrántom a fejét, és az arcába lövök. Uramisten, ez nem én vagyok! Ki ez a démon, eddig hol lappangott bennem?! Mire elrángatom a széket az ajtóból, óhatatlanul szívok a gázfellegből. Fulladozva kirohanok a helyiségből. Valaki zokogva üldöz. Hátralesek, senki nincs mögöttem, saját idegösszeomlásom kerget. A sajátos egyedüllétnek máris vége, Abnormitás öklendezve-okádozva, üvöltve utánam lendül, vaktában lövöldöz, nem lát a gáztól. Minden dörrenés nyomán azt hiszem, összeesek ijedtemben. Miért nem klopfoltam péppé a fejét? Valahogy csak levezekelném! Vagy legalább elvettem volna a pisztolyát, akkor most szembefordulhatnék vele, és... És? Ahogy Cyd mondaná - miért nincs itt a drága, nindzsás Cyd?! -, mentőmellényt visel, tehát az arcára kéne lőnöm, éles lőszerrel. És?! Megtenném? Ha ennyiszer fejbe vágtak volna, plusz képen tüzelnek gázpisztollyal, hónapokig senyvednék tőle. Mi serkenti Mortist, mitől képes lábon kihordani a majdnemagyonveretést? A pirulák! A tenyeréből zabált bogyeszoknak köszönheti, hogy túlélte a klopfolást! Arslan tudná, mit vett be, a buszon hencegett a nyalcsizással is, ami nem más, mint a bélyegezés, tehát nyilván egyéb drogtémákban is jártas. Talán jobb is, ha nem tudom, mire doppingolhatja a ketyópatát a fél marék koksz. A ketyópatáról a szóköltő Denisa jut eszembe, na meg
ikonizált atyám, közösen beszélt-alkotott nyelvünk, s persze az otthonunk, Uriannel, Martinnal, a macskákkal és Tarzan kutyával, és olyannyira szeretnék velük lenni, hogy csaknem mozaikossá hasadozik a szívem. A háborús körülményeket visszaadni igyekvő épületben feldőlt bútorok, homokzsákok, katonabábuk, műfegyveres lőállások kerülnek utamba. Többé-kevésbé képben vagyok a hollétet illetően. Utazás előtt végigbarangoltuk fatussal a kalandváros virtuális verzióját, tehát tudom: ha a házsor végére érek, ki kell futnom a szabadba. A nyílt téren Mortis félvakon is lelőhet. Ha mégis átjutok a túloldalra, bevehetem magam az ottani épületsorba. Vagy leugorhatok a sziklafalról a mélyben hullámzó tengerbe. Meglehet, kegyesebb lenne a golyó általi vég. Na,nem! Engem olyan furkó nem ölhet meg, akinek faék, tipli vagy zuzmó volt az óvodai jele! Az élet lutris, mint a cápákkal fürdőzés. Jobb pillanatainkban elhisszük, hogy megúszhatjuk. Felfogom végre, hogy stukit lengetve loholok, gátfutósan átugrálva az utamba kerülő tárgyak fölött, olykor átzuhanva rajtuk. Tompa kiáltozás szüremlik az agyamig, átfurakszik a mögöttem bukdácsoló Abnormitás üvöltésén is. A hang a zsebemből jön, konkrétan a mobilból. Mégse nyomtam ki a hívást, ellenkezőleg! Akárki ordibál is a zsebemben, azt óhajtozza: válaszoljak már. Nem vagyok abban a helyzetben! Ugyanis menekülök! - rikkantom. -Tehát üldöznek! Berémlik, hányszor óvtak attól, hogy fölényesen mutassam ki eszességemet. Ráadásul a kurjongó illető nem is sejtheti, miért is nem társalgok vele kisasszonykásan.
Váratlanul apámat vélem hallani a fejemben. Sosem éreztem ilyen izgatottnak a hangját. Ella, ne egyenes vonalon fuss! - utasít alvómackós orgánumán. Mindenestől belesajdulok hiányába. - Térj ki balra, ugorj, és rejtőzz el! Na, hurrá, én is megzakkantam, hallucinálok! De hát ez a sokkoltság velejárója. És ez még egyáltalán nem a poszttraumás szindróma, hanem a sima, mivelhogy nyakig a traumában vagyok jelenleg is. Mindazonáltal hallgatok a Hangra. Oldalra térülve szétlőtt ablaknyílásnak ütközöm, átvetődöm rajta. Háromméternyit zuhanok, s bár igyekszem kigurulni a becsapódást, bal karom megrándul, a jobbomban szorongatott stuki viszont rezzenetlen marad. A cölöplábas épület alá hemperedve a hűvös talajra simítom arcomat. Relaxálni próbálok, hasztalan, minden receptorom spiccen rugózik. Tisztán hallom, amint Mortis továbbdübörög a fejem fölött. Már-már fellélegzem. Hanem ekkor a hátamra ugrik valaki. Kicsavarja kezemből a stukkert, és ennek én több hasznát veszem/rikkantással ellohol a fal mentén. Utánameredve látom: alighanem ő az a felnőtt, akire mostanáig vártam. Rögvest hősiesen megment mindenkit, engem is beleértve. A felelősség terhétől szabadultan előkapom az ordibáló telefont, és belesuttogok: Ki az?
« ELLA
Születése óta 11 kilótól szabadult meg* - Én vagyok - feleli Shrek-zsaru. Eszerint Én Vagyok a neve. Könnyen felismerhető, porrongy- színű hangja kevésbé unott, mint nemrég. - A paint ball-parkban vagy? Onnan naponta ötször hívnak minket, hogy menjünk gyorsan, megtámadás miatt, hehehe. Csakhogy ez egyáltalán nem vicces. De az se, hogy valójában az Albatrosz-félszigeti kalandvárosban vagyok, sokadmagammal, és ólomgolyóval lőnek ránk, nem festékpatronnal. Értem. Mondjuk, hogy hiszek neked, hallottam a háttérlövéseket, ordítást. Hogyan tudott visszahívni számkiírás nélkül? Nem probléma, rendőr vagyok. Tényleg? Akkor miért nincs még itt az osztagával? Shrek felkacag: Az osztagommal? Olyanom nekem nincs. Nos. Hányán lövöldöznek? - Egy szál fickó gyilkol, egyetlenegy. Maga úton van már? Egy szál fegyveres? Miért nem kapják el a férfiak? Képzelje, ide mindenki békés céllal jött, nem gépkarabéllyal! Így aztán a felnőttek, tehát a férfiak is, elbújtak a lövöldöző elől! Ám hiába, mert Mortis Rosengarten levadászgat minket! Nem a tévéből happoltad ezt a nevet? * Bulvárgyöngyszem
Pillanatnyilag nem bírok tévézni. Az okostelefonodból is tudhatod. -Shrek, maga intergalaktikus idióta! Nem hiszem el, hogy létezik olyan zug, ahol beválhat zsarunak! Mortis felrobbantotta az adótornyot, tehát itt nem lehet mobilozni. Következőleg mobilnetezni sem lehetséges. Ez lehet az oka, hogy eddig csak tőlem kapott segélyhívást. Miért nem jöttök el a turistabuszokkal? Mert a buszokat is felrobbantotta! Ne szédíts már! Egy szál manus? Ki a fene az? Valami szupermen, hehehe!? Maga iszonyúan hülye! Lefogadom, hogy nem tud egyszerre fingani és fánkot kajálni! Figyeljen ide! Rádiózzon, telefonáljon, küldjön füstjeleket, riassza az apámat, Daniel Belloqot, vagy Leon Borsettit, aki a kommandósok főnöke! Vagy Gerret Flachet, aki bár ügyész, menten tudná, mi a teendő, mert ő hiperokos, magával ellentétben! Ha ezzel végzett, kezdjen leszerelni! És mentő is kell, sok rohamkocsi, sőt inkább helikopterek! Mortisnak több fegyvere van, az arzenált hátizsákban cipeli. Ne hülyéket küldjön ellene, hanem szakembereket! Megértett, Shrek? Kitől tanultad ezt a modort, te pimasz!? Mély lélegzetet véve a mikrofonba sikítok - szakadjon a dobhártya, forrjon fel a vízfej! -, és lepattintom a kontaktust. Előkészítem a mutatóujjamat, hogy bepötyögjem fatus számát. Ekkor meghallom Morris dübörgését a fejem fölött. Visszafelé rohan, még mindig vakon bukdácsolva. Kéthárom lépésenként lő egyet, dörrenéseire sikolyok felelnek. Körülnézek. Az épületek cölöplábainak közeit beépítet-
ték raktárnak, ajándékboltnak, sütiző-, jégkrémező butiknak, mosdónak, satöbbinek, miáltal - a filmben még létezőárkádos jellege megszűnt. Bármerre futnék is, ki kéne lépnem az épület fedezékéből. A lenti helyiségek nem átjárhatóak, csapdába kerül, aki bemegy valamelyikbe. Mégis megpróbálkozom a legközelebbi ajtóval. Az nem moccan, a butikot bezárták, a reluxát leengedték. A bent bujkáló boltosnak mekkora lehet a biztonságérzete? A fönt dübörgő léptek elhalnak. Abnormitás hallgatózik, figyel. Próbálja megérezni hollétemet. Miért pont az enyémet?! Azért, mert szembeszálltam vele, véresre vertem a fejét, gázpatront durrantottam a képébe, mert lassítomfeltartom terve véghezvitelében. Véget vetettem gyilkolása személytelenségének, arcot-testet adtam gyűlöletének. Ráadásul még a macsós barettjét is elhagyta miattam! Lehetséges, hogy semennyi ellenállásra se számított? Úgy tervezte, hamar végez? Enyhén cikcakkozva végigsüvít a turistákkal teli romvároson, lepuffant minden útjába kerülőt, aztán elsöpör - és megdicsőül? Uzsonnaidőben már biztonságos rejtekhelyén élvezheti a hírcsatornák helyszíni közvetítéseit, a tudósítók szörnyülködését, kéjeleghet a maga csinálta szenzációban? Be akar kerülni a Guinnessbe, mint a legtöbb embert megölő tömeggyilkos? Ennyi realitásérzékkel bír? Hát... elvégre agybajos. Leállítom magam. Én is fülelek. Váratlanul akkorát dobban a szívem, mintha magasfeszültség csapna belém, ennek lökéshulláma taszít odébb. Ugyanekkor lövéssorozat kaszál végig a födémen. A deszkázatot átfúró golyók többsége a mellettem lévő zárt helyiségbe hatol, azonnali jajveszékelést kiváltva. Egy lövedék azon a ponton csapódik be, s porozza fel a
talajt, ahol az imént álltam. A memóriámban rögzült helyszíntérképre lesve az ajándékbolt felé rohanok. Kérdések cikáznak bennem. Hova lett a stukimat elraboló pasek? Mikor lesz végre hős megmentő? Tudja-e, hogy csak gázpisztolyra tett szert? Rohantamban pötyögöm apám számát Arslan mobiljába, ám a kulcsra zárt boltajtóba ütközve ismét megfeledkezem róla. Sarokkal rúgom-támadom a deszkát. Kétszeri nekirúgásra bejutok. A gondolák előtt lépdelve rögzítem az ablakok hollétét, nehogy csapdába essek, ha Abnormitás utolérne. A filmforgatás végeztével zarándokhellyé alakított díszletváros ajándékboltjában nem kizárólag a Tömeghalál, háború relikviáit árusítják, egyéb módis, kultikus moziművek jellegzetes tárgyait is idehalmozták. Kapható láthatatlanná tevő köpeny (persze totál csalás), Avatar-maszk, vámpírfogsor, vámpír felleghajtó, karó szíven döféshez, fokhagymalánc; vámpír-emlékkönyv csillámos vércsepp-szívecskékkel, amelybe a nyalóka-romantikától áthatott lánykák naplózhatják imádott szipolyaikkal kapcsolatos vágyálmaikat. Szerencsére/ sajnos nem ilyen lányka vagyok, film- és popsztárokba se szoktam belezúgni, de lehet, hogy ez csökevény, és hátrányosan fog kihatni a lelki fejlődésemre. Az elém kerülő gondolán valódinak ható lőfegyverek sorakoznak. Továbbá összeszerelhető géppuskafészek, gigantikus hóhérpallos, Excalibur-utánzat, lézerkard is kínálkozik. Sokra nem mennék velük Abnormitás böszme stukkere ellenében. Darth Vader sisakja láttán újfent Arslanre gondolok, aki azt is elmutálta csodálóinak a buszon, hogy vesz egyet, mert abban neki is sötétlovag-hangja lesz, és attól bomol-
nak a csajok. Segítenem kell a fiún. Nem halhat meg. Dramolett és a többi sebesült sem. Na de mit tehetnék?! Nem vagyok én Öregisten, ahogy Cyd mondaná. A kezemben szorongatott mobilra pillantva kapcsolok: még mindig nem hívtam fel Danielt. Róla berémlik, hogy a kalandváros internetes boltjában szétnézve kiakadtunk az önvédelmifegyver-kínálaton. Egyszerre nyögtünk fel: mi a francnak ez ide? Hát ezért. De most máson kéne töprenkednem. Meg kell találnom a fegyvereket. Azok nem engedélykötelesek, nem is halálosak, a legdurvább is legfeljebb 4-6 méterről hatékony, márpedig aki ilyen közel kerül Mortis retkesül letális csúzlijához, annak annyi esélye sincs, mint trójai falónak a militaryn. Habár ami azt illeti, kétszer is megfordultam Abnormitás testközelében, és ő mindkétszer rápacsált, csak sajnos nem eléggé. Végre beugrik: a pultnál árusítják az önvédelmi kollekció ütősebb darabjait. Vajon hol lehet a boltos? Halkan-félhangosan hahózgatok neki. Idebenn kell lennie, az ajtót belülről zárta be. Nagyon elbújt, és nem hall engem, vagy teljesen összecsuklott idegileg, azért nem válaszol. A hosszú pult üveglapja alatt megpillantom a keresett kincseket: önvédelmi gázpisztoly, riasztóstuki, paprikabors tölténytár, nyílpisztoly - és a hozzávaló nyílvesszőcskék, csak sajnos túlsággal tompa hegyűek. A kiszolgálóasztal mögé lépek. A széles fiókot kihúzva végiggondolom, mire lesz szükségem. Övem van, jöhetnek rá a különféle tokok. Stukitok, tártok, aztán gumilövedék, velőtrázóan durranó riasztótöltény...
Pszt! - hallom hátulról, a raktárajtó felől. Megpördülök. Dédi korú, vaskos asszonyság áll mögöttem, egész teste remeg, csak pont a keze nem. Abban az Őrangyal nevezetű önvédelmi fegyvert tartja, baljával a jobbját támasztva, sziklaszilárdan. És persze rám céloz. Talán úgy nézek ki, mint Mortis Rosengarten? Épp ezt kerestem! - szólok. - Segítsen elkapni a piráját! Innen semmit ki nem viszel fizetés nélkül! - rikoltja. Rémlik, hogy láttam ilyen hős donnákat a híradókban. Egyedül csépelték kékre-zöldre-rozzantra a kasszájukra pályázó surmókat. A hattyúősz nagyi kezében tartott szögletes fegyver leginkább az automata póráz tokjára hasonlít. Csakhogy ez két borzalmas erejű paprikapatront rejt magában, és ha a zordonna elsüti az Őrangyalt, nekem csöngetnek. Az extrém sebességgel rám zúduló csililövet hosszas sírásrívással, döglődéssel fog lekötni. Megest egy gyöpi felnőtt, akit győzködhetek. Máris sírnék-rínék.
« MARTIN
Senki sem azonos látszatainak összegével* Haza kell süvítenem néhány holmiért. Még a sisakból beszélek örökös cimborámmal, Konraddal, de persze mobilon nem fecseghetek az akciózás részleteiről, így csupán annyit mondok neki, hogy nézze a hírcsatornát, és közben sűrűn gondoljon rám, mivel én is ott voltam, mint - valahára! - hivatalból zsaru. Ezzel százpecsétes titkunkra, a Justitia kommandóra utalok. Amely momentán alvó sejt, de bármikor felrázható, s akkor reszkethetnek a galádok! Látom magam előtt a peluskorszak óta ismert amigót, amint sörszőkén és kék szeműen, pöpi öltönybe bugyoláltan pompázik karosszékében, hosszú lábait anyahajónyi íróasztalán pihentetve, háta mögött az üvegfalon áttűnő városképpel, az előszobában titkárnővel, akit nem csupán a házinyúl-lövési tilalom miatt nem kefélget, hanem elvből se, holott hasonló státuszú társai szerint ez az előjog is járna pozíciójához, na meg a ius primae noctis. Ella szerint lovagi kódex volt a srác óvodai jele. Vagy maga az Excalibur. Konrad azt feleli, büszke rám, és amikor látta-hallotta az égen szárnyaló zsarukoptereket, menten arra gondolt, hogy mindet én vezetem, és holtbiztosan legyőzöm az ellent, és lám, nem is tévedett. Ha már eszembe jutott, felhívom Ellát is, akit a húgomnak tekintek, noha viszonyunk jóval bonyolultabb, ő lévén *Paul Valéry
a sógorom lánya. Lövésünk sincs, családszótárilag minek nevezik a sógor leányát, nem is kutatjuk. Testvérekként szeretjük egymást, ráadásul időnként a nővéremnek érzem a csitrit, ám olyankor legott leoltom: addig viselkedjék gyerekesen, amíg gyerek, és ne klimaxos korában, mint oly sok nő, mert az még neki is murisan állna, s hozzáfűzöm: tapintatból a legenyhébb jelzőt használtam, hisz röhejesem, is mondhattam volna. Válaszként ő elküld az Anonim Idióták Klubjába, ezen hajba kapunk, nagyokat nevetve megűzzük egymást, és közben újfent jó testvérekké válunk, habár nem vér szerint. Egészen addig, míg fel nem hozza valamelyik szörnyű hibámat, amilyen például a nőzés, azon belül a helytelen nőválasztás, mellesleg hellyel-közzel igaza is lehet, rendszerint olyan kancákat választok, akik mellett fel se merül, hogy elköteleződjem. Ráadásul a múlt éji választásom minden korábbit alulmúlt. Ideje új (nemi) életet kezdeni. Ella számán automata közli: technikai ok miatt a szolgáltatás átmenetileg szünetel, bocsi. Mi van?! De hisz nem a Halálcsillagot hívtam! Nincs térerő az Albatrosz-félszigeten? Ott tán nem tudják, hogy a térerő egyenértékű az oxigénnel? Máris hívom a körzetemet, hátha az ügyeletes tudja, mi a púpos nyavalya történt arrafelé. Földrengés, meteorithullás, adótoronyőr-sztrájk? Netán feltört az olaj a bázisállomás alól? Tüntetnek a bunkerkutatók, a samponbányászok vagy a kétfejű dekódolók, és ez zavarja a sugárzást? A kandiscukor hangú nő hamarra ígéri a választ. Letámasztom a motort a kapu közelében, felszaladok a lakásba. Kabátzsebeim végigvakarása közben villan elmémbe,
hogy hiába keresem a kulcsot, Egylövetű Izéke lenyúlta. Az ajtó nincs kilincsre csukva. Lábbal nyitok be, homlokomon a gyanakvás redőivel. Nem is alaptalanul. A nappaliban két idegen táskagóliát virít, a tiritarka, gurulós fajtából. A kanapétámlán csipkés melltartó díszeleg. A padlón hentergő topánok formatervezett botlóaknáknak rémlenek. A Tapadós Pióca a fürdőben festi magát. A tükörből kacsint rám. Na csakhogy! Hol csámborogtál? - förmed rám feleségesen. Alaposan végigbámulok rajta. Tisztán látszik e józanabb napszakban, hogy nem az eredetiségével hengerelt le múlt éjjel. Amúgy nem púpos vagy bányarém. Az se valószínű, hogy bottal forgatták az inkubátorban, vagy hogy az anyja vasvillával taszigálta elébe az ételt, de valami belső nemszépség uralja a karosszériáját, hiába ken magára hamvakat-pírokat, aranyat-kéket. Viselete tapadós cicanadrág zéró bugyival, alul kurta, föntebb mélyen dekoltált póló, toronyóralánc fülben, nyakban, csuklón. Strasszos köldöksmukkja halálfejet formáz. Drága Kaporszakállú, légy könyörületes: ránk ne nyissanak kényes ízlésű őseim, de a nővérem se essen be! Add vissza a kulcsomat, és kotródj a fenébe - kérem gyengéden. - Nem ártana megjegyezned, hogy az emberek kölcsönös megegyezéssel döntenek az összeköltözésről, és nem az első átkefélt éjszaka után, hanem szerelemből. De hiszen szeretlek! Be is mutattam neked, amikor kényeztettelek! - ámul rám a tükörből penetráns műcsodálkozással.
Nyelvével körbenedvesíti a száját. Kisujja körmével lebillenti alsó ajkát, a felsőt csücsöríti, nyelvét ki-be húzgálja a fogai között. A végeredmény ugyanaz, mint a műcsodálkozásnál. Jószerivel csak pupillából álló szeme nem vesz részt a bűvölő mosolygásban. Mintha szakadékba vagy pokolbugyorba pillantanék. Viszolygás borsókázik a hátamon. Tűnj el! Különben... Különben mi lesz? Rendőrt hívsz? - kacag közbe. Elmeséled, hogy megerőszakoltál egy védtelen kiskorút? Zordan rámeredek. Mondtam már, hogy zsaru vagyok? Még csak az kéne! - hőköl meg. Gesztusa őszintének sejlik. Zsaru vagyok - ismétlem, reakcióját fürkészve. Újfent összerezzen. Ez a szöveg a csajfelszedő repertoárom alapja. Tényleg elhallgattam volna? Tovább hencegek: - Az egész famíliámat kopók alkotják. Épp egy nagyszabású akcióból jövök. Sejtheted, hogy lenyomtuk a terroristákat! Most csak hülyéskedsz! - nyögi. Mimikámról leolvassa, hogy márpedig nem. Valósággal feljajdul: - Azt hittem, normális pali vagy! Nem bírom a fajtádat! Összecuccolás visszavonva! Már itt se vagyok! Felejts el! Készséggel - felelem finom meghajlással. Izéke irdatlan neszesszerbe söpri a fürdőszobába halmozott szépítőszereit, felkapkodja a nappaliban szétszórt cuccait. A lakást körbejárva segítek neki. Hozzávagdosom az ágyra készített tüllös alvógöncöt, macskaszőrme-pomponos papucsát, az éjjeliszekrényre tornyozott esküvős magazinokat. Még a fiókba is benézek, a jégcsákányát keresve, bizisten.
A konyha negatív, oda egyáltalán nem költözött be, ám ez meg se lep. Végre kifelé imbolyog a héderből, tűsarkain billegve ecsetelgeti, mennyire meg fogom bánni állatságomat, mert nem lehet büntetlenül elbolondítani a magafajta kiskorú szüzeket. Olykor a saját szavába vágva ösztökél, hogy legyek úriember, segítsek tatyóit húzkodni. Nos, úriember leginkább úrinő mellé dukál, és ha sikerült egyedül behúzkodnia galaktikus méretű rakományát, a kihúzkodás is pöpecül menni fog, közlöm. Ezenfelül visszakérem a kulcsomat, valamint az ellopott kápét is. Utóbbit nem vágja hozzám, ellentétben az előbbivel, ugyanis neki járt az a dohány, a vele művelt állatias hímerőszak fájdalomdíjaként rakta zsebre, de persze megpróbálhatom elvenni tőle, ha szikrányi emberség se szorult belém. Ezzel visszafordul az ajtóból, és poggyászfogantyúit eldobva erotikus hívójelekkel bombáz meg, amelyek láttán szűzi mivoltra, kiskorúságra gondolok legkevésbé. Akarod látni a zsarujelvényemet? - firtatom. - Esetleg a stukimat? Izéke sarkon pördülve hóbelevancostul kirobog az ajtón. Eszembe jut kivifóbiás ismerősöm, aki nem hajlandó megközelíteni az üzletek zöldség-gyümölcs osztályát, hiszen ott sunnyognak az irtóztató kivik. Ha valahol mégis összefut a fondorlatos, pusztító bogyókkal, teljesen kiborul, és sikítozva földhöz vagdossa magát, míg csak el nem vonszolják onnan, őt vagy a kiviket. Mázlista vagyok, Egylövetű Liezonka kellőleg zsarufóbiás. Csodafegyver jelvényemtől tüstént megfutamodott. Hanem a szomszéd matróna reggel megígérte, hogy vigyázni fog a lakásomra. Miért is nem riasztott?
Ajtajához lépve hosszan kopogtatok. Mi sem történik, az agg hölgy nem strázsál a kukucska-nyílásnál. Részéről ez morzsányit se realisztikus. Benyitok hozzá.
Az író akkor természetes, ha a saját hangján beszél és beszéltet. Minden más erőszakos és mesterkélt, a „természetes" is. *
Előbb a bűztől hőkölök vissza féllépésnyit. A szellőzetlenség sajátos odőrjében félelem- és vérszag kavarog. Az önvédelmi sétabot a padlón hever, a rejtett tőrt nem sikerült használatba venni. Valaki görbére roppantotta a pálcát a térdén, kettétörni a benne lévő acélpenge miatt nem tudta. Az elefántfejű csontmarkolatra vér száradt. A koros hölgy a kádban fekszik, a ráhűlt vízben, klepetusban, papucsban. Mozdonyhangosan, szaporán lélegzik. Piszkosfehér haja vértől csimbókos. Bizonyosan védekezni próbált, ám támadója bezúzta a koponyáját a megnyomorított sétabot fogantyújával. Súlyos testét a fürdőbe vonszolta, berángatta a vízzel teli kádba, végtagjait hanyagul utánalökdöste, ama reményben, hogy egykettőre megfullad. A lakást körbejárva magához vette a neki tetsző tárgyakat, s dolgavégezetten távozott. Mentőt hívok, értesítem a kollégákat, gumikesztyűt öl*Márai Sándor
tök. Várakozás közben fotózgatok a mobillal, a nyomokat vallatom, ügyelve, nehogy kárt tegyek bennük. Brutális betörő művelte mindezt? Egylövetű Izéke nem tehette. Tény s való, huzatos viselkedése bizonyos fokú elmerogyottságra utal, de ennyire tán csak nem huzatos!? Akkor vajon miért is számítottam jégcsákányra a nahtkasztliban ? A tanult módon rögzítek egy véres ujjnyomot a sétabotról, lefotózom és a lator-nyilvántartásra kapcsolódom vele. Most már az eredményre is várhatok. Viharosan zsizsikesedem. A legjobbkor csörren meg a telefon. A kandiscukor hangú ügyeletes tudatja a hírt: a kérdezett mobilszektor elvesztésekor eleinte áramproblémára gyanakodtak. Nemrég kiderült, hogy nem kábelszakadás vagy hasonló esemény okozta a bajt, az adótorony robbant fel. Mi van?! Mitől robban fel egy adótorony? Feldühítették? Mindössze egy kisebb bázisállomás érintett, folytatja a hírhozó, csupán egy tornyocska, mely a környékbeli farmokat, egy motelt, egy paint ball-parkot és az úgyszólván lakatlan Albatrosz-félszigetet juttatja telefonálási lehetőséghez. A szolgáltató emberei hamarosan megvizsgálják, miként állíthatnák helyre a roskadt fémszerkezetet. Amúgy azt gyanítják, hogy szélsőséges környezetvédők robbantottak, akik szerint a torony sugárzása ezerféle rákot okoz, habár nem az ekkorkáké, hanem a gigászi nagyvárosiaké, csakhogy azok őrzöttek, ezért nehezebben támadhatóak, mint egy libalegelői meredvény. Egyébként már a helyi zsaruk is értesültek a kispályás zöldek tettéről. Az infón agyalva elnehezül a szívem, akárha eliszaposodna. Immár nem az izomzat összehúzódásai tartanak
eszméleten, a pitvar-kamrai sárfürdőben vergődő madár legyen albatrosz - rémült szárnycsapásai a szívdobbanásaim. Mielőtt elúrhodna rajtam a pánik, találat érkezik az ujjlenyomatra. A tizenkilenc éves támadó, Berga Gletsch aktája hoszszabb, mint a sárkány farka. Gondos édesanyja egyévesen nevezte be őt a 0-20 hónapos babák tenyészszemléjére. Esztendőkig a szépségversenyzésből éltek. A nővé sminkelt- fodrászolt, dresszúrázott gyerek prímán keresett, amennyiben gyakran nyert aktuális korcsoportjában. Győztes típus vagyok, mindenkit legyűrök, ez volt a jelszava. 10 évesen kiöregedett, még inkább kilázadt a macerás melóból, miután egyik versenytársának apja molesztálta. A rejtelmes kifejezés megerőszakolást jelent, a fajtalankodás a jóval durvább változat fedőneve. Hamarosan ez utóbbit is megtette vele az egyik tanára. Berga az iskolát mellőzve csavarogni kezdett, csak pénzt követelni járt haza anyjához, annak persze alig akadt dohánya, nem lévén több szépségversenyeztethető kislánya, így hát kénytelen volt pultosként igázni egy lebujban. Mivel háládatlan porontyát okolta sanyarú sorsáért, a kamaszlány sűrűn elkalapálta sápítozó édesszülejét. Berga időnként a részeges apához is betoppant, akit arról ismert, hogy születésekor elhagyta, sosem támogatta őket. Tőle is pénzt kért, természetesen nem kapott, tehát őt is eltángálta, tizenhárom éves korától rendszeresen. Ám egy nap rosszkor érkezett, apját borbaráti körben találta, s a gerjedt szesztestvérek menten szextestvérré váltak. Ennek következtében Berga hosszas kórházi kezelésre szorult. Kezelőorvosa felfigyelt mentális zavaraira, és agyászt
hívatott hozzá. Amikor hónapokkal később a lány végzett első áldozatával, éspedig egy rendőrrel, a kórházi diagnózis alapján elmefigyelőbe került, nem börtönbe, merthogy a zakkantak nem tehetők felelőssé tetteikért. A rendőrgyilkolás így történt: a tizenöt éves kamasz lecsapott egy parkolóban árusító piruladílert, és elszelelt annak verdájával - meg persze a koksszal. A kígyóvonalban száguldozó, betépett ámokfutót hosszas üldözés végén állították meg a zsaruk. A teljes önkívületben őrjöngő, fegyvertelen Berga egyetlen harapással tépte fel a vele küzdő rendőr nyaki ütőerét. A férfi másodpercek alatt elvérzett. Utóbb a tinédzser lelécelt a diliházból, és szisztematikus gyilkoláshoz látott. Elsőként az apját kapta el, folytatásként a szextestvéreket. Késsel, párnával, méreggel végezte ki őket, kapkodás nélkül, kiélvezve kínjaikat. E kéjre rákapva azóta is pasasokat szed fel, majd a saját lakásukban, változatos módszerekkel nyírja ki őket, nem azonnal, néhány randi után. Bizarr szokása, hogy otthonosan berendezkedik a tetthelyen, és ha nyugalmát nem zavarják meg, el se költözik onnan, csak amikor a hulla már jócskán ráromlik. Meglehet, azért nem az első randin gyilkol, mert kezdetben azt vizsgálja, hogy a próbára bocsátott pasas javítható-e? Milyféle szempontok alapján mérlegel? Vajon akad-e férfi, akinek megkegyelmezett? Noha Berga rengeteg nyomot hagy hátra, diliházi szökése óta nem járt rendőrkézben. Ez idő szerint előkelő helyen áll a körözött bűnözők dobogós helyekért zajló versenyében. A digitális aktához tartozó fotók Egylövetű Izékét ábrázolják, jobbára smink és frizura nélkül.
A hibbant csajt az ágyamból. Egy sorozatgyilkossal keféltem! Ha nem hajtom el, mikor ölt volna meg? Ma éjjel, holnap hajnalban, kiskedden, dobszerdán? Szerelemcsütörtökön? Álmomban, ébrenlétemben fog hozzá? Vajon elkábít, lekötöz előtte, hogy ne védekezhessek? Vagy esélyt adott volna a küzdésre? Ezt elmondani se merem agytröszt nővéremnek. Ellának se. Verbálisan elvermelnének. Kizárólag Daniellel beszélhetnék erről, mint férfi a férfival. Jó, jó, pontosítok: mint cserejátékos vagy balek a férfival. A betoppanó mentősök kiemelik a kádból az idős hölgyet. Hordágyra helyezik, és sokáig görnyednek fölötte, mire szállítható állapotba élesztgetik. Megmarad? - kérdezem a dokitól. Ismeri a netes graffitit? A mit csinálsz ma?kérdésre ez a válasz: iszok, hányok, belefekszek. Tágra nyílt szemmel bámulok a harmincöt év körüli, átlagosan kedves, borostás arcba. És? - értetlenkedem. A doki derűsen bólint. Elképzelhető, hogy túléli. Az ellenkezője is. Ki tudja, Elvis tényleg halott-e!? Mellesleg ezt is jó tudni: a humanisták általában mizantrópok! Vegasné sarokban gubbasztó nagy, szürke macskájával együtt idegroggyantan nézek az elviharzó mentősök után. Arra eszmélek, hogy megszólal a telefonom.
Sose mondd ezt: szeress engem. Mit érsz vele? Isten is hiába mondta* A Trepan család gyakorlóterepe az Albatroszfélszigeti kalandváros egyik épületsorára hajaz. Ott a cölöplábakra emelt kétszintes gerendaházakat egybenyitották, hogy a látogatók kényelmesen végigjárhassák azokat, megcsodálva a hosszú ostromot elszenvedett település lakóinak és a velük kényszerűen összeköltözött katonáknak élet- és halálterét. Utóbb a cölöpök közötti tér is beépült, turisztikai szempontok szerint, műhellyel, mosdóval, boltocskákkal. Két házsor fut egymással szemközt, egyik oldalról a tengerre néző szirtfal által határolva, a másik oldalon füves, nyílt térrel szegélyezetten. A parkolót a földnyelv elején lévő ligetben alakították ki. Mindezek ideális terroristacélponttá teszik a helyet. Ez persze csak most dereng fel bennem. Nem akarok arra gondolni, hogy a támadás, amelyre itt gyakoroltak, éppen ma következik/következett be, amikor a lányom is a díszletvárosban időzik. Ha ezt feltételezném, félre kéne állnom, elfogultság okán. A favázban lévő pallók elrendezése alapján valószínűsíthető, hogy a terroristák rapid lerohanást terveztek, az épületsor színpad felőli végétől a túlsóig haladva, az útjukba kerülő emberekre lövöldözve. Nem szánnak rá sok időt, a meglepetés okozta dermedtséget kell kihasználniuk, nem tudhatván, ki lő vissza rájuk. Bár nem túl valószínű, bárkinél lehet önvédelmi fegy* Paul Valéry
ver. Számolniuk kell a tizenöt kilométerre lévő településről odaszáguldó zsarukkal is. Egy fickó lent mészárol, társa az emeleten pusztít: a két sor épülethez négy terrorista elegendő. Társaik a lenti butiksoron és a parkolóban gyilkolnak. E melóhoz legalább hatan szükségesek. Ez összesen tíz fegyveres. Úgy érzem, leáll a keringésem, megfagyok. Kikapom Louis kezéből a laptopot. Látnom kell, mit talált. Trepan virtuális játékprogramja pontosan ott zajlik, ahol gyanítottam. A támadó éppen azt műveli, amitől tartok. A képernyő egyik sarkában ő maga látható szemből, akcióban. A kidolgozott arcvonású, animált gyilkológép nem más, mint Mortis Rosengarten. Erdőtarka vadászgúnyát, golyóálló mellényt, barettet visel, fegyverrel tömött hátizsákja vállszíján horogkeresztes kalózzászló lengedez. A szimulátor-játékban társak nélkül, szólóban hajtja végre hőstettét. Házról házra halad, alsó szint, emelet. Időnként átsiet a szembeni épületbe, ott is kivégez minden útjába kerülőt. Gyors, pontos, hatékony, senkinek se kegyelmez. Virtuálisan nem ütközik ellenállásba, áldozatai fegyvertelenek, passzívak, ő zavartalanul csörtethet begyakorolt útvonalán. Ám mindez a valóságban nem lehetséges, ott folyvást közbejön valami. Az élet mélyvizében cápák, guppik, delfinek, ráják egyaránt úszkálnak. Még az Aranyhal is felbukkan olykor. Váratlanságokra miként reagál a Vakhitű? Mit is mondott róla Denisa? Kényszeres, tüchtig, nett. Tehát nyilván kiborul, ha a dolgok nem a tervei szerint haladnak.
Előrántom, bekapcsolnám a mobilomat. Mellettem távcsevegő nőm megérinti a kezemet, és kihangosítja a hívóját. Én vagyok - közli egy színtelen hang. - Én vagyok, a rendőrfőnök Nyttából. Eredetileg Daniel Belloqkal akartam beszélni, de magához irányítottak, mert maga foglalkozik Rosengartennel. Mit mondott, mi a neve? - kérdezi Denisa. Rosengar... A magáé. A nyttai rendőrfőnök vagyok. Igaz ugyan, hogy csak hat emberem van, de ez akkor is magas poszt! Nőm erősködik. Hogy hívják magát? Hát nem Shreknek, ahogy az a kis pimasz elnevezett! Na jó, tárgyra! Nytta városka az Albatrosz-félsziget közelében van, nemde!? Mi a helyzet a mobiltoronnyal? Leomlott. Mindjárt megvizsgáljuk, mi történt voltaképpen. A telefontársaságiak szerint bevadult zöldek csinálták. A robbantás miatt nem lehet mobilozni a kalandvárosban. Felhívott két kamasz kölyök, azt hittem, hülyítenek, szokás szerint. Rögzítette a hívást? Hát persze, a rögzítés automatikus. Az apja alaposan el fogja nadrágolni a kiscsajt, lefogadom! A tárgyra! - dörren Denisa. Hangján, gesztusaiban érződik a hangyabolyosság. Na, szóval, kiderítettem, hogy műholdas telefonról beszélt a kiscsaj, miközben a pajtása halálhörgött mellette. Azt hittem, idiótáskodnak, de aztán kinyomoztam a számot amikor visszahívtam, tényleg hallottam lövöldözést,
sikítozást, és nagyjából el is hittem, hogy gáz van. A „kiscsaj" mondta a nevét? Hát persze hogy mondta! Különben miért Daniel Belloqot kerestem volna?! Ki az nekem?! Mondott másokat is, valami Borsettit, meg Gerretet. Tehát Ellával beszélt? - szólok közbe. Hát maga meg ki? - kérdez vissza a főrendőr. Daniel Belloq. Na, akkor a kiscsaj tényleg a maga lánya volna? Mindjárt megérkezem, és kihozom onnan, de aztán magának kéne megnevelnie! Förtelmes a modora! Maradjon a tárgynál, Shrek! - kéri Denisa. - Mit mondott magának Ella? Csupa pimaszságot! Hogy hülye vagyok, meg hogy nem tudok egyszerre fingani és fánkot zabálni... A helyzetről mit mondott? - morran közbe Patrick Wyne. - Hány támadó van? A rendőrfőnök felkuncog: Hát csak egy. Szerinte. Épp ezért olyan hihetetlen ez az egész. Minimum két busznyi turista közt egy sincs, aki lepuffantaná? Értesítette a mentőket? Hát persze, de a kiscsaj is telefonált, neki is Jildát kapcsolta a rendszer, és az se hitt neki, szóval nem én vagyok a hülye... Hanem mindketten Jildával?! - morran a türelmét felélt Denisa. Nagyon is hihetetlen az egész sztori, beláthatnák végre! De most odamegyek, elkapom a köcsögöt, aki lövöldöz, feltéve, hogy létezik, oszt jó napot! Jöhetnek a mentősök, ha van miért. Mindent elsúrolok, sose izguljanak!
Mi is indulunk - közlöm. - Legyen észnél, ha van olyanja. Kapcsolja be a számelküldőjét! - utasítja a fickót Denisa. - És hívjon, ha odaért. Maga akar nekem dirigálni? Nekem? Közbekérdezek: Kinek? Hát én Bond vagyok! Stefan Bond. A nyttai rendőrfőnök. Majd utólag hasra esünk - ígéri nőm. - Küldje el a műholdas telószámot! Azt, amiről engem hívtak? Igen, Shrek. Azt. Hamar! Denisa zsebre vágja a mobilt. Gyors szemvillanást váltunk, benne egy vaskos regénnyel, amelyet nem akarnánk végigolvasni. Egy perc múlva felszárnyal velünk a helikopter.
Az isteni. Mindenen átüt* Patrickot hallom a sisakban: - Sajnálom, Daniel. Együtt érzünk veled. Körbenézek a kabinban. Mindannyian úgy tekintenek rám, mintha máris gyászolnék. Robban bennem a feszültség. Kösz, de koncentráljatok a feladatra! Én is azt teszem. Még egy ilyen szöveg vagy pillantás, és ütök! Megértően bólogatnak. Mélységesen ismerjük, támogatjuk egymást, kapcsolatunk szilárdan kicövekelt. * Márai Sándor
Ilyen baráti kör mellett a gyászra se volna szükségünk, bár az kötelezően jár a gályánkhoz. Nemrég a totálisan elsüllyedt Delgadót vonszoltuk ki a gödörből, miután a lélek-békaemberek becsődöltek vele. Ne kerüljön rám a sor. Óhajomat megemlítem a Tündérkirálynak. Denisa átveszi a szót. -Szedjük össze, amit tudunk. Nemrég hívtam Ellát.A szolgáltató technikai okra hivatkozva nem kapcsolta a számot. Rákérdeztem az ügyeletesünknél, ő azt ígérte, kideríti, mi történt. Most már tudjuk. Tehát Mortis vagy cinkosai elintézték az adótornyot, hogy a megtámadottak ne hívhassanak segítséget. Nyilvánvalóan a menekülést is megakadályozták, a parkoló blokkolásával vagy az olyannyira favorizált robbantásos módszerükkel. Ella műholdas telefont szerzett valakitől, és próbált segítséget hívni, csekély sikerrel. Nyilván minket is keresett, de a kikapcsolt mobiljainkba ütközött. A káosz miatt amúgy is túlterheltek a szolgáltatók, elakadhatnak a hívások, üzenetek. Közbetöprengek: Ella egyetlen támadóról beszélt Shreknek. Hiszek neki, de kizártnak tartom, hogy Mortis egyedül vigye véghez gazságát. Kapcsolatot kell tartania társaival. Eszerint ő is műholdas telefont használ. A pilóta mellett ülő Louis a gyászos arckifejezést értelmesebbre cserélve az információs érhálózatra hajol, hogy felderítse, hány készüléket éltet szatellit abban a körzetben. Ha Ellán kívül másvalaki is telefonált volna segítségért, annak híre mostanra eljut hozzánk. Valószínűsíthető, hogy a kalandvárosban rekedtek túlélőfelszerelés nélkül indultak ma kirándulni, Mortis Rosengarten sátáni gyönyörűségére.
Míg választ vár kérdéseire, Louis lélegzetvételnyi szünethez jut a hírsztrádán. Szerezd meg a körzet segélyhívó számainak hangfelvételeit az elmúlt egy-másfél órából - kérem tőle. Eszembe jut még valami. - Szóljatok Bondnak... még hogy Bond! Shreknek, hogy a hat emberéből néhányat küldjön a díszletvároshoz közeli paint ballparkba körülnézni. Annak a weboldalán is jártunk Ellával, nagypályás hely, kiszuperált harckocsikat is használnak játszadozásaikhoz. Ismervén Trepan vonzalmát a tankok iránt... A kalandváros nyilván tele van biztonsági kamerával - vélekedik Denisa. - A felvételek helyben maradnak? Ezt is kiderítem - bólint Louis. Mikor érünk oda? - kérdezem. Még húsz perc - közli a pilóta. Örökkévalóság - sóhajt Delgado. Patrick Leonnal értekezik telefonján. Végtére ő vezeti a csapatot, ideje megbeszélnie a főnökkel, hogy mégis hová tartunk, milyen mérvű segítséget röptessen utánunk. Bölcsen elhallgatja Ellát. Bármennyire kerülném, az elmúlt napok eseményei tolulnak elmémbe. Ellával újra megnéztük a Tömeghalál, háborút, majd néhány hasonló témájú dokumentumfilmet. Feltűnt, hogy a lányomat élénken foglalkoztatja az emberi agresszivitás. Az egyik archív filmben etnikai mészárlást vittek véghez a második világtébolygás idején. A kiirtandókat nyitott rakterű teherautóval szállították az előre megásott gödörhöz, a megszállók által felfegyverzett földijeik felügyelete alatt. E privilegizáltak úgy vigyorogtak,
mint akik urasági fácánvadászatra nyertek meghívást. Az áldozatok sorsukba beletörődve kecmeregtek le a kocsiról, hagyták magukat a tömegsír szélére hajtani, és a lövéssorozat nyomán úgy dőltek a gödörbe, akár a tekebábuk. Ella azt kérdezte: A civilek miért csinálták ezt? A saját dokijukkal, tanítójukkal? A patikussal, boltossal? Nem szégyenkeztek? Később se? Vagy azóta se mernek aludni, nehogy álmodjanak? A halálraítéltek miért fogadták el a végzetet? A következő filmjelenetben irtótáborba hurcolt ember- tömeg kászálódott le a marhavagonokról. Egy idős férfi görcsösen szorította négy-öt éves unokája csuklóját, nehogy a kicsi elkallódjék mellőle. A narrátor tudatta, hogy az érkezettek többségét órákon belül elgázosították a „zuhanyozókban". Ella felsóhajtott: Jaj, Daniel, ez a nagypapa még mindig szentül hisz abban, hogy vigyázhat az unokájára! Egy másik filmrészletben megpillantott egy fehér bajszú, zömök, ijedt apókát a haláltáborba vagonírozottak között. Előrehajolva nyögte: Bármelyikünk nagypapája lehetne! Kislány korodban megkérdezted, hogy a koncentrációs táborokban mire koncentráltak - mondtam. Emlékszem. Azt felelted, a túlélésre. Akkor még semmit se tudtam. Nem butaságból, hanem elegendő tapasztalat híján. Mostanra elegendőt tapasztaltál? - mosolyogtam, annak örülve, hogy oly civilizált-művelt korba-
földrészre született, amelyben legalább kivégzőkombinátok nem üzemelnek, noha a halálipar itt is virágzik. Nem értem az egészet - mondta. - Felfoghatatlan, miért csinálták. A második világháború elvileg a rasszizmusról szólt. Ezért kapott tömegtámogatást, nemcsak Hitler hazájában, hanem a megszállt országokban is, ami szerintem éktelen szégyen a lakosságra nézve is! Ötmillió zsidót, cigányt, meleget, fogyatékost, szabadgondolkodót irtottak ki negyvenötmillió emberi élet és több kontinens lerombolása árán. Tehát matematikailag is veszettül értelmetlen volt! A rasszizmus ürügy volt. Az mindig ürügy, a demagóg bűnbakképzés eszköze. Valójában területszerzésről szólt a történet. Meg a pszichopatákról. Nagyon-nagyon sok pszichopatáról. Újabb archív képsor következett a dokumentumfilmben. Amikor a szövetséges csapatok megközelítették az egyik barakktábort, annak parancsnoka halálmenetre kényszerítette a megmaradtakat. A csontvékony rabok étlen-szomjan-mezítláb vánszorogtak a mély hóban, kétlépésenként kidőlt valamelyikük. Az őrök agyonlőtték a lemaradókat, a többieket kegyetlenül továbbhajszolták. A táborparancsnok hamar belátta, hogy a motorizált üldözők gyorsabbak a halálmenetnél. A következő faluban kerékpárt szerzett a meneküléshez, így se jutott messzire. Amint a nyomába értek, hadbíróságban bízva megadta magát. Ekkor tudta meg, hogy az őt elfogó szövetséges katonák lengyelek. Alighanem telecsokizta a buggyos náci nadrágját.
Többé senki se hallott róla. Ella még a két talpával is tapsikolt efölötti elégedettségében, majd elbizonytalanodva rám nézett. Szerinted égő, hogy örülök? Elfintorodtam: Nem vetlek meg érte. Továbbra sem akarok arra gondolni, hogy az Albatrosz-félszigeten egy nosztalgianáci gyilkolja az embereket. Az én lányom is köztük van, és segítségért telefonálva szembeszegült vele, megzavarva-elrontva a kényszeres fickó immár nem virtuális játékát. Inkább újra felidézem minapi filmélményeinket. Véletlen-e, hogy az elmúlt időszakban főleg gyilkolásról szóló témák foglalkoztatták Ellát? A közép- és főiskolai mészárlásokról készült filmfeldolgozásokat végighitetlenkedte. Az áldozatok miért maradtak passzívak? Miért nem csináltak valamit? - faggatott. - Ők sokan voltak, a hentelők meg csak egyedül, vagy másodmagukkal. Lemoshatták volna a betegagyúakat, elvégre sok lúd disznót győz! Hallgattam arról, hogy a valóságbeli áldozatok futkostak, sikoltoztak, könyörögtek, imádkoztak, sírtak, némelyikük puszta kézzel szembeszállt gyilkosaival; iszonyú lárma lehetett, a lövések ropogásánál is hangosabb. A film ezt nem mutathatja be, elviselhetetlen volna, senki sem akarná megnézni, viszolyogva a homo sapiens bűzmocsaras, sötét oldalától. Talán még a tévécsatorna is tönkremenne, aztán elbocsátott dolgozóinak egyike felhasalhatna egy tetőre, hogy karabéllyal vadászgasson az alant nyüzsgő hangyaemberekre.
Valamit mégis mondanom kellett. A passzivitásról sokan hiszik, hogy azonos a láthatatlanná tevő köpennyel. De hisz ez tévhit! A kushadó birkát könnyebb levágni. Le is vágják! - Így is megfogalmazhatjuk - bólintottam. A pórul járt táborparancsnokra később még visszatért. Sokat olvasok a világháborúról, mert szeretném megérteni, miért történtek meg azok a dolgok - mondta. - Megérthető? Nem. Még mindig magam előtt látom a lágervezető arcát, amikor rádöbbent, hogy lengyel katonáknak adta meg magát, akik a megfagyott, agyonlőtt, halálra hajszolt rabok nyomát követve bukkantak rá. Azt az ábrázatot minden magafajtájúnak vetíteni kéne, hogy lássák a végüket, mielőtt gyilkolni kezdenek. Különben még egyről tudok, aki rábőgőzött: a spóra illetőt saját haláltáborának foglyai kötötték fel. Viszont sokan közülük felszívódtak a világban, vagy piszkos alkut kötöttek, és megúszták bűneiket. Olyan haláltábor-vezető is akadt, akit a nemzetközi törvényszék mindössze hét évre ítélt, tanúk hiányára hivatkozva. Hülye volt a bíró? Hiszen a tanúkat elfüstölték! Pont ez volt a bűn! Itt tartok a merengésben, amikor Denisa megszorítja a kezemet. Ha az ő ujjai jegesek, milyenek lehetnek az enyémek? Lapozok a fejbéli emlékkönyvben. Eszembe jut Ella rólam írt nekrológja. Ezt átugorva igyekszem kevésbé lesújtóra gondolni. Legújabb ajtófelirataira például:
1) Nyúlj a lábad közé! 2) Ragadd meg! 3) Húzd! (A katapultülés használati utasítása egy második világháborús vadászgépből.) Még mindig a tébolygós vészkorszak. Lapozz, Belloq! Tovább böngészem a bakfisbudoár ajtaját. Ella alig várja, hogy vezethessen. Bár az jócskán odébb van, lélekben máris felkészült rá: Fedezzetek! Sávot váltok! Ugyanott olvasható az Ismeretlen Autószerelő szövege. Nem tudtam megcsinányi a fékjit, úgyhogy hangosabbra tettem a dudát! A mellettem ülő Denisa mobilja megvibrátorosodik. Ő a kijelzőre néz, én az arcáról olvasom: Shrek elküldte végre a műholdas számot. Hosszan reszelgetem a torkomat. Nem akarom, hogy a lányom érezze hangomban a feszültséget. Beütögetem a számokat a telefonomba.
« ELLA
Legbiztosabb támogatónk a tehetségünk* Hiába lebegtetem a nyelvemet, a dédit nem ' hatja meg az érvrendszerem, ívesen tesz a fölöttünk durrogtató ketyópatára, engem akar meglőni a paprikapatronnal, ha nem fizetek az áruért. - Maga nem sima zordonna, hanem armagedonna! - füstölgők. A pultra ürítem zsebeim tartalmát. Nem siratom a bankókat, eredetileg úgyis itt szándékoztam pénzt költeni, habár filmre, könyvre, nem pedig önvédelemre, de ezt a tervet Abnormitás átfirkálta. Kikapom a csilistukit az enyhülő donna kezéből. Közlöm vele, hogy a dohányom ellenében még három ugyanilyen jár nekem. Azonnal visszadühödik. És amiket már elvettél?! - mordul, teletűzdelt övemre mutatva. Bizarr szitu, fölöttünk léptek döngenek a deszkapadlón, lövések ropognak, jajgatás hallatszik. Ő is észleli, nem süket, ám pénzcsörgést is hallgatna. Legalább vészhelyzetben ne legyen piti! - nyögöm sürgetően. Bólint, hogy de igen. Sietnék kifelé, látnom kéne, mit művel Mortis. Előbb azonban beljebb lépnék, hogy elvegyem a három további őrangyalt, meg amire még szükségem lehet, ám a szigorú * Vauvenargues márki
dédi teljes kiterjedésében utamat állja. Apám szerint mások tisztelete alapvető, de érdemtelenre nem vonatkozik. Denisa azt mondta, ahol nincs érdem, ott luxus a tisztelet. Húzzon az útból, kordonna! - követelem. Fizess még! Csessze meg, uzsorás! Bankószámláló volt az óvodai jele? - A plafonon bámészkodó kamera felé bökve jósolok neki, grátisz: - Meglátja, nemsokára pardonna lesz! Ha túléli. A kapzsi boltos eltisztul az utamból. Megtörnöm a zsebeimet őrangyalokkal, legszívesebben az egész készletet magammal vinném, és osztogatnám. Az épületben lövöldöző Mortis jobbára a csilicsúzli hatótávolságán belül mozog, áldozatjelöltjei esélyt kapnának a védekezésre. Oké, a paprikalövet nem ólomgolyó, viszont Dávid is leparittyázta a böhönye Góliátot, pedig hótfix, hogy a publikum nem rá fogadott a bukinál. Apám mit tanácsolna? Miért nem utasít már valamire a fejemben, mint amikor kiugrasztott az ablakon? Halló, fatus! Dörmögd el, mit tegyek! Lábdobogás hallatszik kívülről. Aztán lövések, távolabbról. A hangokat betájolva nem hiszek a fülemnek. Mortis tíz másodperccel ezelőtt tüzelt valahol fölöttem, még nem lehet kinn, pláne ezen az oldalon, az ajtók ugyanis amoda nyílnak. Csakhogy én is az ablakon át kerültem a házsor innenső felére. Kaparászó hang hallatszik, mintha az iménti lábdobogó most az ajándékbolt deszkafalába kapaszkodva folytatná útját.
Léptek döngenek nyomában. Újabb lövések dördülnek. Sikoly hallatszik, közelről. A zsugori boltosban tudatosul végre a vészhelyzet. Rettegve markolássza a vállamat, és a fülembe zihál, leárnyékolva a fontosabb neszeket. Lerázom magamról a csápjait. Intek, hogy bújjon el a raktárban. Nem moccan, lefagyott. A legközelebbi gondola mögé húzódom. A csilistukit markolva lesem az ajtót. A kaparászó személy átbukdácsol a küszöbön. Nem bukik fel, görnyedten arrébb vonszolja magát. Ő az, a gázpisztolyomat elhappoló felnőtt. A megmentő, üres kézzel, lefegyverezve. Haja csapzott, arca mészfehér, csurom vér az inge s az egyik nadrágszára, elöl-hátul egyaránt. Nyögdécselve a tárló mögé botorkál. Üldözője beront az ajtón, fegyvercsöve s tekintete ugyanoda néz, a menekülőt keresi. Azt nem látja, de forduláskor megpillantja a dermedt dédit. Mielőtt bármit tehetne, képen lövöm a szubhumánt. Az emberfajzat a stukkert eldobva az arcához kap, szemét törölgeti, jajgat, zokog, bugyborékol. Na ugye!mordulással odarohanok, arrébb rúgom pisztolyát, e mozdulat közepette a saját hangom kiált rám: hé, te még gyerek vagy, ne csináld! Csakhogy ez a cérnaszál hangú szövegelő nem a fölöttes énem, csupán az alantas, félvállról veszem. Amúgy sincs idő skizózni. Teljesen ledöbbenek: a csililövettől már-már agonizáló fickó nem Mortis Rosengarten! Hány ketyóházi van még kimenőn?! Ez is avarmintás katonai gúnyát, bakancsot visel. Zubbonyán kalózos-horogkeresztes óriáscímke virít. Feje kicsi,
ahol nem kopasz, ott vajszőke, életkora legalább ötvenes. A kettes számú gyilkolómasina letépi átizzadt homlokpántját, ám ettől se mérséklődnek kínjai. Nem éri be dörzsöléssel, tíz ujjal kapargatja látóbogyóit. Gyötrelmében olyan képet vág, mint egy krumpli, amikor meglátja a hámozót. Hopsz, képzavar: a kettes számú közellenség ugyanis csipetnyit se lát. Nyála, könnye patakzik, törzse dülöngél, és gyanúsan hasonlít egy politikusra a tévéből. Máris berémlik, kire! Atyuskám, megvakítottam minden oroszok góréját! Ebből diplomáciai bonyodalomözön lesz! Jegyzékváltás. Hadüzenet? Nana! Ő kezdte! A vállsérült felnőtt előbotorkál a lézerkardos gondola mögül, felkapja a félrerúgott stukkert. Szétvetett lábakkal, imbolyogva megáll a Kettes Számú Közellenség előtt, aki orosz cár, pártfőtitkár, elnök vagy ilyesmi. Térden lövi a górét, aztán vállon, aztán hasba, aztán mellkason, és még feljebb emeli a pisztolyt, hogy fejbe lőhesse, ám ekkorra célpontja lehanyatlik, a tár pedig kiürül. A dédi sikít, érzőreceptoraim sajognak. A vérző vállú-lábú felnőtt imbolyog a szintén lucskos hulla fölött, stukkerrel a kezében, és sír, és nézi, mit művelt, azt a golyót is elpocsékolva, amit Mortis Rosengartenbe injekciózhatott volna, én meg azon csodálkozom, hogy jeges nyugalom vesz birtokba. Mellettük elsétálva kimegyek a szabadba, kezemben az őrangyallal, amelyből még egy patront kilőhetek. Ki merészel a csodafegyverem elé állni? Na? Fátyolosan derengő őszi napfény aranylik odakinn. Dübörgést hallok, felnézek a magasba, az égbolt üres. A motorzaj erősödik, elnyomva a gerendaházakból kiszűrő-
dő nyögdelést, jajgatást, a dédi végtelenítettnek rémlő sikolyát. Mielőtt eldönthetném, honnan jön a gépzaj, az hirtelen elhallgat. A rémisztő morajlást szirénavijjogás váltja fel. Zsarumobil robog felfelé a parkoló irányából. A házsor elejénél lefékez. Köpcös, középkorú, lófarkas pasek ugrik ki a jobb oldali ajtón, hangkürtöt ránt a szája elé, s beleordít: Mortis Rosengarten! Itt a rendőrség! Be van kerítve! Azonnal adja meg magát! Ne akarja, hogy mi hozzuk ki! Ha előjön, kezeskedem az életéért. Ha nem, akkor szitává lőjük a falon keresztül! És a bent levőkkel mi lesz, hurkafejű?! Előrébb siklom a házfal mentén. Ettől a köpcös kissé megnagyobbodik, úgy látom, nem is lófarkat, hanem tarkócopfot visel, mint Martin és Steve Delgado nemrég, Dalia jelmezes menyegzőjén, ahonnan egy latorcsapat elhurcolta a vőlegényt, vagyis már férjet, aki titkosrendőrként több földrész komplett alvilágát feldühítette. Végül persze a martalócok rábőgőztek a sunynyogásra. Martin és Steve ide is eljöhetne szabadítónak. Attól tartok, a megafonos pasek nem más, mint Shrek, aki vagy protekciós alapon került a rendőrségre, vagy csak azok pályázhattak az állásra, akiknek az IQ-ja egyel több, mint egy kaktuszé; ilyen jelöltből kettő nem akadt. Mortis Rosengarten nem reagál a felszólításra. A lövöldözést szüneteltetve figyeli, mi folyik odakint. Meglehet, éppen célba veszi Shreket az egyik ablak mögül. Amíg ő az eszetlen zsarukra koncentrál, akiket mindjárt felszámol, tehát nem leszünk megmentve általuk, átfuthatnék a túlnani épületsorhoz, annak is a külső oldalára,
hogy a tengerbe vetődjek a sziklafalról. Úszni tudok, és ha e letális magasságból jól becsapódni is sikerül, megmenekülhetek. Hogyan? Ameddig a szem ellát, a part is sziklás, vagyis nem kővecskés-kavicskás. Barátságtalan kőmonstrumok tornyosulnak a szüntelen hullámverés útjában, képtelenség kikapaszkodni a háborgó vízből. Az itt forgatott filmben sok ellenséges katona veszett a tengerbe emiatt. Mortis Rosengarten! - bömböli Shrek. - Utoljára figyelmeztetem! Körbe van véve! Adja meg magát! Különben kinyírom! Velem nem szokás packázni! Én vagyok Bond, a rendőrfőnök! A szólított tüzet nyit az egyik ablakból, a köpcös lábai elé porozva egy sorozatot. A ficek pattog, szökdécsel, futólépésben hátrál vissza a kocsihoz. Reszketeg sietséggel flintára cseréli megafonját, és az ajtó fedezékébe kuporodva viszonozza a lövéseket. Két társa csatlakozik a lőtréninghez. Körbelövik, pozdorjázzák az ablakdeszkát, a falat, a nagyvilágot. Nem most kéne gyakorolniuk. Éles helyzet kiforrott lőtudást követel. Az elkóborló golyók elől az épület alá mászom. Jellemzően a vizesblokk kerül fölém, más szóval a slózi, de nemcsak a szennyvíz szaga érződik a mélyben. A velem szemközt lapuló állat huhsötét szemébe nézve tüstént törlöm a zoológiából tanultakat. Úgy döntök, hogy az ultraszőrös, ezerfogú, bűzös állat bárány. Barika. Igenis, lehet ily módon befolyásolni a valóságot, olvastam az ezotériában. Ha pedig mégse, kilövöm a második csilipatront. Rápisszegek a fogvillogtató barira, hogy maradjon veszteg, különben baja eshet, ugyanis az emberi fajzat cefetül kártékony. Közlésemtől meglepetten kissé arrébb hú-
zódik. Anélkül, hogy nyomasztó tekintetét leoldozná rólam, orv bűzfelhőt terít az orrom alá. Bosszúból megkapja egyik oszitársam, Pukibuké nevét. Az eredeti névviselő hol lehet vajon? Sikerült-e elrejtőznie a ketyópata elől? Abnormitás dühödten válaszolgat a rendőrök lövéseire. Nem marad egy helyben, ablaktól ablakig rohangál, két sorozat között azt üvöltözve, hogy ő a Világmentő Kapitány, és leszámol a pusztítékokkal, és ide lőjetek! De persze mindig elbújik az odalövések elől. Egyébként is lőhatlan mellényt visel, ráadásul tökvédőset, hogy ezután még bombamód szaporíthassa fajtáját, bármennyire helytelenítem is. Az épület túloldalán, a két házsor közti úton ismét feldübörög a basszusmotor, elnyomva a ketyópata hangját. És még a telefonom is megszólal. Vagyis Arslané. Ha az apja csörög, mert mostanra felfogta, amit a fia jó régen hörgött neki, vagyis hogy retkesül bajban van, vele is durva leszek, az ilyen fatert ugyanis luxus tisztelni. Jobb kezemből nem engedem ki a csilifegyvert. A másikba fogom a mobilt. A világító kijelzőre meredve felsikoltok: Apa! Apu!
Lehet, hogy a zseninek megvannak a maga korlátai, de a butaság nem ilyen hátrányos helyzetű* - Ella! Jól vagy? - hallom Daniel sóhaját. - Francot vagyok jól, de nem sérültem meg! Habár jelenleg is metángázt szívok, nem ez a vészes! Gyertek gyorsan, vagy küldjetek valakiket, itt szörnyen nagy a baj! Mortisgarten előbb csak egyedül lövöldözött, aztán jött még egy ölőmasina. Mondjuk, az már nem hentel többé, egy felnőtt szénné lőtte... - Várj, várj - kéri apám azon az alvómackós hangszínen, amellyel kiscsikó korom óta nyugtat, mesél, vigasztal. - Egyetlen fickó lövöldöz? Igen. Az oroszok góréja kilőve. A felnőtt, aki likvidálta, belepumpálta az összes golyót a stukiból, szóval nincs fegyverünk, csak néhány nem letális, tudod, az ajándékboltból. Hogy érted, hogy az oroszok góréja? - kérdezi Denisa a vonalban. Juhé, együtt van a családom! Meg leszünk mentve! A spóra hasonlított rá. A kevés hajú, dzsúdós orosz góréra. Bizonyára ő volt Eugene Colbran, a Putyin-hasonmás - mondja bestehám. - Béka poraira. Nem láttál egy idősebb kiadású Rosen... Igazad van, találóbb: Mortisgartent? Úgy érted, több példány is van a ketyópatából? jajdulok. - Nem láttam, hála a Kenderszakállúnak. Melles* Elbert Hubbard
leg ott tartok, hogy azt a szakállt szívesen elszívnám! Mentőhelikopterek kellenének, Mortisgarten sok embert lelőtt, Dramolettet is. Visszafogom a nyelvemre tóduló további neveket. Ha sorolni kezdeném leterített ismerőseimet, végképp kiborulnék. Inkább szemmel tartom a fedezék zsarumobilt. Shrek és társai épp a kaszniba pattannak, holott annak már egyetlen ép üvege, gumija sincs. Ők mégis begyújtják a motort, és tolatni kezdenek. A következő pillanatban megértem, miért. Hát ezt a basszusmorajt hallottam a két házsor közti útról! Mikor került ide ez a rusnyaság? Naná: míg az uzsorást győzködtem! Azt is sejtem, honnan érkezett. Az épületek takarásából kigördülő böhönye harckocsi a hátráló járőrkocsi felé lódul. Pár perce jött három zsaru, de mindjárt letankozzák őket! - kiáltom a telefonba. Rögtön ott leszünk - nyugtat apám. Most mit csináljak? - nyüszítem. A harckocsi jóval gyorsabb a felniken döcögő járgánynál. - Eltapossák őket! Magadra vigyázz! Őket kiképezték. Mire?! - nyögöm. Apám már nincs a vonalban. Elnémulok, levegőt se veszek. A közelemben kushadó Pukibuké erősödő morgása sem érdekel. A hernyótalpak a zsarumobilra gördülnek, letaposva annak elejét. Shrekék kimenekülnek a recsegő kaszniból, és szervezetten szétszaladnak. Egyikük a tenger felé, másikuk a parkoló irányába nyargal. A tarkócopfos Bond besprintelne az út menti ligetbe. Magát fedezve szaporán durrogtat a flintával. Az épületsor valamelyik ablakából lövöldöző Mortis-
garten golyói utolérik a menekülőt. Előbb a rendőr nadrágszára borul vérbe. Ő maga felbukik, és mászni kényszerül. A következő lövéstől a felkarja válik bíborrá. A puskát lehajítva elhasal a fűben. A parkoló felé száguldó egyenruhást a kalózzászlós tank tornyában álló ördög próbálja leteríteni. A harmadik zsaru talán megmenekül. Vagy a tengerbe vész. Kimászom a folyamatos hrrrrrrrrmrrr hangot hallató Pukibuké mellől. Megszagolom a dzsekimet. Na, tessék, élő vegyi fegyverré váltam! Belső hőmérsékletem hanyatlóban, összehúzom kabátom szárnyait. E pillanatban galléron ragad valaki. Megfordulok, nem magamtól. Húsz év körüli fickó vigyorog rám, elég rondán. Egy újabb avarmintás öltözékű spóra, halálfejes fejkendőben, zubbonyán kalózos-horogkeresztes lógóval, mancsában jókora pisztollyal. Dalia szerint akinek apró a mobilja vagy böhöm a stukija, az a törpe fütykösét kompenzálja. Pfuj! Hát te még élsz? - kérdezi a ficek. Mintha ismernénk egymást. De persze nem így érti. Hátrébb lép, a homlokom magasságába emeli, vízszintesbe dönti stukiját, ahogy a filmek tanítják. Mi ez a biléta rajtad? - érdeklődöm, címkéje felé biccentve. Nem remeg a hangom, a térdem is csak titkon, befelé. Nácikalóz vagyok! - vágja ki büszkén. -Vagyis Jófajú! Az miféle etnikum? Mielőtt felelhetne vagy lelőne, megnyikkan a zubbony-
zsebébe dugott rádió. Slicc-metszésű szemét hunyorgatva beleszól: - Vétel, vezérem! Hogy a faszba kerültek ide a szaros zsernyákok? recsegi Mortisgarten. - Valaki belefosott a tervembe! Meg a telefonom is bekrepált! Bardóék is késnek! A kurva hülye picsák! Gyülekező a tankoknál, értve!? Tűnjünk innen! Máris megyek, csak kicsinálok egy pusztítékot! - jelenti a fejkendős. Zörrenést hallva felpillant a magasba. Kirántom kezemet a kabát alól, és képen csilizem a kicsinálóst. Ne nyírd ki! Fogjunk túszokat a lelépéshez! - parancsolja Világmentő Kapitány. A ficek már ügyet se vet rá. Stukkert, rádiót széthajítva marcangolja saját arcát, főleg a tűzpiros, vak szemét. A fölötte lévő ablakból Gladiátor, a tesitanár vetődik a nyakába. Elterülnek egymáson, a zokogva vergődő fejkendős marad alul. Két ökölcsapással és egy recsegős könyökütéssel később elnyugszik. Elképedt csodálatom közepette a tanár a derékszíja alá döfi a nácikalóz pisztolyát, felmászik a deszkafalon, és az ablakon át visszatér a házba. Ejha! Gladiátor negyven-valahány éves, vagyis elég öreg már, sok tannő és anyaszülő megvolt neki, még női pankráció is zajlott miatta a suli parkolójában, persze csak amatőr osztályú. A termetes pasek haja fekete, akárcsak az arcán sötétlő varacskok, összesen három, amiket padtársnőm, Camille szépségbigyóknak nevez, és szívesen csókolgatna, ugyanis eltalálta a szerelem nyála, és csontig belezúgott a nőbubusba. Hol lehet Camille? Az előadás alatt mellettem ült, a kö-
zelben idétlenkedő Arslanen kuncogtunk, aztán eltűnt a szemem elől, amikor Abnormitás lövöldözni kezdett, és a publikum szétszaladt. Továbbra is fázom, nem az időjárástól. Dzsekim kapcsait pattintgatva igyekszem előre. A deszkafalhoz simulva haladok. A basszusmorajlás megduplázódik, újabb tank bukkan elő a házak közül. Megtorpanok, felemelt jobb lábam a levegőbe dermed. Ötven-hatvan lépésre járok a harckocsiktól. Hányan jöttek ezekkel? Hova igyekszem ennyire? Lepillantok, hogy felmérjem, bebújhatnék-e az épület alá. Ezen a részen nincs elegendő hely, ám itt beljebb van a cölöplábak közé ékelt fagyisbutik, annak oldalához belapulhatok, ha a helyzet úgy hozná. Nem lapulok sehova, inkább továbblépdelek. Ekkor valaki rám pisszeg, és nyakamat átkarolva beránt e gy a j t ó n .
Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz* Felismerem a karbantartók műhelyét. Nem túl nehéz, fali mágnestáblára tapadó szerszámok, szerelőasztal, fűrészgép, egyéb barkács- masinák alkotják az enteriőrt. A berántó illető elengedi a nyakamat, de a mancsát tüstént átteszi a számra, pedig ez hülyeség, mert mindenfelől sikítozás hallatszik, pont az enyém zavarna valakit?! Maga * Közmondás
felé fordítva várja, hogy feldolgozzam látványát. A harmincas pasek telt alakú, tüskehajú, zöld szemű, nem tanár, nem is szerelő. A körbelőtt fülkagylóján pompázó fukszok feleannyira se vadak, mint Martinéi voltak, amikor még nem melózott zsaruként. Azóta limitálták smukkszámát, ha öt fölé megy, irodázhat, góréja nem engedi külső munkára, úgymond „emberek közé". Vajh, milyen képlet alapján jött ki épp az ötös szám? A tüskehajú férfi turistaszerelést visel, irdatlan szögbelövőt szorongat. Nem látok rajta horogkeresztes-halálfejes lógót. Tán nem engem akar fellőni a falra kisplasztikának. Mögötte, a terebélyes munkaasztal alatt sulibeli srácok kuporognak. Kisírt szeműek, dermedtek, rémültek. Jelezgetem, hogy nem fogok sikítozni. A szögbelövős lassan, óvatosan veszi el tenyerét a számtól. Te aztán jó büdös vagy! - üdvözöl. Szigorúbb hangfekvésben folytatja: - Menj hátra! Követtek. Engem? Kicsoda? Válasz helyett lepisszeg, hüvelykujjával a válla mögé, a többiek felé bök. Oda menjek. Nem vagyok kisdedóvós, nem megyek. Széttárom kabátomat, felfedve az övemen függő arzenált. Előkapom, kibiztosítom a soros őrangyalt, az ajtó mögé lendülök vele. Sokszor játszottam ilyet, főleg Martinnal, Cyddel, bár akkor a mutató- és középső ujjam színlelte magát pisztolynak, és hasfájásig nevettünk. Tényleg követtek, a deszkaajtó megdöndül. A jövevény lábbal ront be. Lórúgása hátravágja az ajtót, az pedig engem csap a falhoz. Malőr, sőt blamázs, és fizikailag is fáj. Pengő hangok hallatszanak, két lövés dördül, sikítás, jajgatás, szitkozódás robban ki, valami a padlóra csattan,
és megint fémröppentyűk pengenek. Taszigálom-rugdosom torlaszomat, az akadozva nyílik, deszkájából vastag szöghegyek meredeznek felém. A fedezékből kibukkanva az ajtóhoz fixált, nyöszörgő Jófajúra nézek. Nincs erőm megsajnálni a rápacsáltat. A szögbelövős pasek egy szék támláján támaszkodik szabad kezével, combjából vér ömlik, cipőorrán is lyuk bíborlik. Arcizmai rángatóznak, kínjában beszédképtelen. Fegyvert szorongató kezével mutogat: vegyem fel a kalóznáci elejtett stukiját. Le ne lőj, veled vagyok! - kérem idegesen. Lejjebb engedi a belövőt. Cserébe elrakom őrangyalomat, a pusztítékvadásznak már nincs szüksége csililövetre, a szervezetébe cövekelt szögek lejegelték harci- és életkedvét. Odaviszem a stukkert a tüskehajúnak, segítek, hogy a székre ülhessen. A saját bőrét kockáztatva közelről támadta az éles fegyverrel berontó fickót, hogy szögpisztolya hatékonyabb legyen, és megvédje a srácokat. Őt tisztelni nem luxus. Nemrég elsősegély-tanfolyamon estünk át a suliban. Megtanultunk vérzést csillapítani, kötözni, újraéleszteni, csak a szüléslevezetést nem sajátíthattuk el, ugyanis a diri prűd. Az előző viszont pedofil volt. Az asztal alatt kuporgókhoz fordulok. -Kössetek övét a sebe fölé! - mondom, érezve, hogy magamnak is sok vagyok. - Viseljétek gondját, ahogy tanultuk. Most már ne féljetek, mindjárt itt lesznek a zsaruk, mentősök. Mielőtt kisétálnék a szabadba, felfogom az ajtóhoz közeli ablak külső szélein lévő tükrök szerepét. Így lettem kifigyelve a mögöttem sunnyogóval együtt. Mindkét
irányban tiszta a pálya, kilépek. És igen, és igen, és igen! Zsarukopter közeleg a legtutibb elfogó vadászokkal! Bár a helcsi még csak apró pötty az égbolton, biztosan ők azok! Örömömben esőtánclejtést vegyítek indiánszökdeléssel. Bár még alig éltem, máris kifigyeltem, hogy folyton becseszik a krach, ha valaki eltelik magával, saját nagyszerűségével, s ezt ki is mutatja, egyszóval menőzik. Ez alól én se vagyok kivétel, ez empirikus tétel, ahogy Rühl doki mondaná. Észbe idézem az atyai intelmet, miszerint vigyázzak magamra. Visszaveszek a tánclejtésből. Későn. Utolér az empíria. Valaki rám ugrik a magasból. Nyakam, vállam megroppan. Elterülünk a földön, a támadó ököllel csépeli a fejemet. Jócskán elvesztem a kapcsolatot a külvilággal, kaleidoszkóp-ábrák kavarognak bennem, vagy én azokban. Minden ütés nyomán elfeketedik a káprázatos síkidom-világ, tudatom távolról figyeli testemet. Kimásznék a dühöngő alól, ismerős hangok kórusa zümmög köröttem, persze ez is csak káprázat, hirtelen kimorran a kórusból az egyik hang: vesd le a mandrót, és lődd pofán! Ó, hisz ez a drága Cyd! Mindkét könyökömet felütöm, nem a magam erejével, hanem az övével. A bordán döfött spóra hörrenve lefordul a hátamról. Felperdülve a képébe csilizek, és még a talpamat is odarobbantom, illetve nem is én rúgok, hanem az atomnindzsa Cyd. A nácikalóz hátranyaklik, és neurológiailag tünetei. Az ütlegektől szédülten nem bírok felállni, fenéken csúszkálok hátrébb, minél távolabb a rángatózó közellen-
ségtől, reszketősen fázom. Hátrafelé seggelve kapcsolgatom a dzsekimet, arcomat-szememet a vállamhoz dörgölöm, de csak pillanatokra tűnnek el a tarkán kavargó síkidomok, különvált testem és tudatom nem egyesül, kívülről és belülről is érzékelem magamat, tudom is meg nem is, hol vagyok... Mortisgarten ránt fel a földről, a galléromnál fogva lóbálgat, akár egy kutyakölyköt, és az arcomba nyáladzva ordibál:a büdöskurvanyádat, libcsitálibkomcsibibsinigger rohadék! Pofázmányon tosztál a gázzal, kettétéplek, háromba szarlak, te kis kibaszottkurvageci, temiattad dőlt be minden... Lehajít, oldalba rúg, arcon öklöz, és újra galléron ragad, öles-merev robotléptekkel törtet a tankok felé, keze lecsúszik a dzsekimről, de nem hagy ott, hiába remélem, csuklómat megragadva vonszol magával, feketét látok és kaleidoszkópot és csillagözönlést. Lövések dörögnek, a harckocsikból tüzelnek a zsarukopterre, de rábőgőznek. Egy kalóznáci lezúg a toronyból, zuhantában sem ereszti a géppisztoly ravaszát, Mortisgarten a földre vetődik spanja fejmagasan fütyülő golyói elől, laposkúszásban igyekszik a tank felé, nem ereszt, vonszol magával, baráti tűz, bömböli, baráti tűz, köcsöggeciállat, a kurvanyádra l ő j é l . A géppisztoly elnémul valahára, a zsarukopter fölénk lebben, nem látom tisztán a fönti arcokat, habár a lentieket sem, látásomat csillagfátyol homályosítja. A feltápászkodó Mortisgarten a fülembe döfi stukkere csövét, pajzsként tart maga elé, a többi ketyóházi szökevény őt fedezve lövi a gépet, sietnek érte a tankkal, lezuhant társukon is átgázolva, csontrecsegés, emberszósz.
« BELLOQ
a 4v
Vigyázok a kondíciómra: egyre többet járok laborvizsgálatra* Tehetetlenül végignézem, ahogy a nosztalgianáci a harckocsiba rángatja túszát. Steve Delgado páncélbontó gránátot tölt a fegyverébe. Fresson a flintája távcsövére merevül. A többiek is harcra készek. Egyikünk se tüzel, nem moccanunk, tán levegőt se veszünk. A lányomat elnyelő tankot bámulom, mintha szabad szemmel beleláthatnék. A másik harckocsiból folyamatosan jégesőznek felénk a o l g yók. A harmadik páncélos jóval arrébb, a két házsor közti úton vesztegel mozdulatlanul. Pilótánk szerint üresen. A paint ball-parkból elkötött, tiritarka csatajárgányok valódiak, a seregtől leselejtezett, ártalmatlanított-leszerelt darabok, s mint ilyenek, nem rendelkeznek gépágyúval, géppuskával, gránátvetővel, tehát nem tudnak pergetni. Főleg szemből bírják a gyűrődést, oldalt és felül kevésbé pajzsosak. A Jófajúak zászlaja leng az antennákon, a legénység a lőnyílásokból tüzel ránk, géppisztollyal, stukival. Odaszólok Louisnak: - Kapcsoltasd vissza Mortisgarten telefonját! Patrick Wyne-t hallom a sisakban: 1
* Celebszáj
Daniel, nem gondolhatod komolyan, hogy te tárgyalsz vele! Nála jobban ki akarná kihozni Ellát? - kérdezi Denisa. Higgadt vagyok - közlöm. Így igaz. Mint a Vezúv Pompeji haláléjjelén. Két perc alatt kimossuk a szemetet a kukázott tankokból! - ígéri Steve. Louis jelenti: Hívhatod a mocsatost! Előbb nyomatékosítsuk szándékunk komolyságát szól Wyne, a lövöldöző csatamonstrum alá célzó Delgado felé biccentve. A páncélost szét nem veti, de megdobja a gránátrobbanás, hernyótalpa szétfröccsen, lövegcsöve lekonyul. A toronyfedél kivágódik, az alatta kuporgó fegyverest kiröpíti a légnyomás. A mögötte szárnyaló fickó nem jut messzire, félúton a nyílás peremére darvad. A másik tank odébb rándul a roncs közeléből. Mortisgarten a negyedik csörrenésre veszi fel a telefont. Szép volt, Világmentő Kapitány! - kezdem. - Bekerül a krónikákba, amit ma véghezvitt! Gondolom, szívesen elmenne innen. Szabadon többet ér a dicsőség. Ki a faszom vagy te? - ordítja. - Kilőttétek a legjobb katonáimat! -Nem melletted vannak a legjobbak? - kérdezem, bizalmas stílusra váltva. - Egyébként Daniel Belloq vagyok, miként sejted: a rendőrségtől. Sokat töprengtem, milyen érzés lehet, ha valaki a saját lába lefürészelésére kényszerül. Hát ilyen, vagy ehhez büdösül hasonló. Hagyom beszélni a fickót, hogy csekkolhassam logikáját, téveszmerendszerét, bár Denisa
révén máris sokat megtudtam róla. Én vagyok a legjobb, a legeslegjobb, és még annál is sokkalta jobb! Mortis Rosengarten Világmentő Kapitány kinyírja az összes geci komcsit, libcsit, bibsit, niggert, burnuszost és a többi pusztítékot! Értem. Ehhez először is ki kéne jutnod innen ép bőrrel. Ha elengeded a túszt, tárgyalhatunk a távozás mikéntjéről. Felordít: Túszt?! Csak egy darab túszom van, a másik hadifogoly! A büdöskurvakisköcsögöt hadbíróság elé állítom, és személyesen végzem ki! Emlékeztetlek, hogy a hadifoglyokra más szabályok vonatkoznak. .. Én vagyok a hadbíró! Én vagyok minden! Én írom a szabályokat! - üvölti. - Én, én, én! Ahol ő, ő, ő megrekedt, onnan legtöbbünk kölyökként kiserdül. Neki még gyermekpszichológusra volna szüksége. Tévedsz, Belloq. A nosztalgianácit végérvényesen ki kell kúrálni az agybajából. Mintha a szél lökné odébb, helikopterünk néhány pillanatra kikerül a tankban lévők látóteréből. Mire visszalebben, Louis és Pierre nincs a kabinban, ám ez nekünk is alig tűnik fel. Belógatom az újabb horgot: Mi értelme a szabályaidnak, ha nem élvezheted azok eredményét? Mi haszna frissen szerzett világhírednek, ha nem fordíthatod eszméid hasznára? Ha nem lenne légtérzár, ezer tudósító hemzsegne itt, és mind veled akarna beszélni. Ide hallgass! Te engem hülyére veszel, de én nem
dőlök be neked! A következő lesz: lerakjátok a gépet, és feltartott kézzel elmentek a picsába, ezer méterre. Én felszállók a gépre... Hohó, Kapitány, kimaradt valami! - vetem közbe. Itt hagyom nektek a túszt! - ígéri gavallérosan. - De a hadifoglyomat magammal viszem! Úgyszólván megegyeztünk - mondom. - Csak még egy apróságot tisztázzunk. Látom, amint Louis és Delgado a harckocsi mögé surran. És mi lenne az? Nem mehetünk vissza a bázisra üres kézzel. Hiszen azért jöttünk, hogy elfogjunk. Érted, ugye? Hogy a faszba ne érteném?! - nevetgél. - Velem lehet tárgyalni! Vihetitek a csicskáimat! Na? Egy túszt és két közlegényemet. Kibaszott jó üzletet kötsz! Megengedsz egy személyes kérdést, Kapitány? Világmentő Kapitány! Kérdezz! Ha olyan nett vagy, mint hírlik, miért beszélsz vulgárisán? A hadi helyzet követeli. Ismerhetnéd a közmondást: háborúban kurvára káromkodnak a múzsák! Csak hát neked nincs stílusod, mivel te is a pusztíték fajhoz tartozol. A Jófajúak megszabadítják tőletek a világot! Közbeszólok, mielőtt belehevülne rögeszméjébe: Nos, akkor kezdjünk hozzá. Te kiengeded az egyik túszt, mi letesszük a gépet... Nincs egyik túsz! Egy darab túsz van, értve!? - bömböli bevadulón. Te is járulj hozzá az egyezséghez - szólok higgadtan. Martinit lehetne jegelni a hangommal. - Legyen két túsz és nulla hadifogoly.
Nem! Én azt a büdösrohadtgecikurvát kinyírom! Nélküle rég leléptem volna! Wyne jelez Louiséknak. Bocsáss meg, Ella, sóhajtom, felvéve a gázmaszkot. A Tündérkirályhoz is intézek néhány szót. A teleportációs és egyéb képességekkel megáldott Louis fenn terem a tank tetején. A fedelet felrántva beejt egy gránátot. Hallószervszaggató robbanás hallatszik, a lőnyílások villognak, mintha lesifotós sereg vakuzna odabenn, az öszszes résen füst tódul kifelé. Menten felpattan a tető, a fuldokló Mortisgarten mászik ki elsőként, holott a kapitány köteles utoljára elhagyni a zátonyos hajót. Őt két legénye követi. Rühl fenn marad a flintájával, mi lezúdulunk a zsarukopterről,Wyne és Steve kezelésbe veszi a kimenekülteket, én Elláért ugrom fejest a harckocsiba. Hörgő-hadonászó Jófajúba ütközöm. Lefejelem a sisakkal, majd kitapogatok egy fegyvertelen fuldoklót a vattacukor sűrűségű szmogban. A srácot feladom a toronyperemen hasaló Louisnak. Hallom Ella köhécselését, ám mielőtt elérhetnék hozzá, újabb lator akad a kezembe, ennek stukit lengető karját abszurd szögbe formázom, csúzliját zsebre vágom. A roskadó fickó a felrántott térdembe üti a fejét, nem enyhén. Felnyalábolom Ellát, nem szorítom, ölelem hosszan, mint szeretném, átadom Louisnak, hogy máris kikerüljön a sokkológránát füstjéből. Mielőtt utánalódulnék, körbekutatom a tankot, de csak a két elsikált nosztalgianáci vergődik köröttem. Átengedem a gyengélkedőket Pierre-nek, elvégre ő sürgette, hogy végezzünk hamar, különben éhen boldogul.
Felőlem mindkettőt befalhatja.
Inkább vagyok diktátor, mint meleg* Ella a sarkán ül, hápogva lélegzik, s oly gesztussal legyezget, mint aki nem akar tüsszenteni, sírni, kiborulni. Láthatóan szédeleg, arca zúzott, egyik szemhéja duzzadt, alsó ajka vérzik. Fejvédőt, maszkot letépve elé térdelek, összeborulunk, ő köhécselve hajtogatja apu, apu, apu, én szótlanul nyeldesem a könnyeimet. Érzem elfojtott remegését, az átélt félelem, a rászáradt vér szagát, kabátja büdösét. Teste melegét, elevenségét. Denisát is közénk öleljük, valamelyikünk dajkadalt zümmög, egymás karjában ringatózunk, lassan alábbhagy bennünk a túlfeszültség. Köröttünk még nincs vége a bálnak, Hásáék gépe közelít a magasban. Wyne-ék átfésülik az épületeket, Fresson a kopterből biztosítja őket. Hamarosan a másik csapat is csadakozik hozzájuk. Nem találnak több aktív nosztalgianácit, csak egy hullát, egy kómásat és egy ajtóra szögezett majdnem-holtat. Utóbb még két eszméletlenre bukkannak, akiket rajtuk ülve őriz egy csapat kiskamasz. Övék a trófea, maguk gyűrték le a rájuk vadászó fegyvereseket. A náci süvölvényosztag neve akár mortisjugend is lehetne. Nyilván ez érkezett a harmadik harckocsival, amely továbbra is üresen vesztegel az utcán. Végre a mentősök is landolnak. * Lukasenko belorusz elnök
A híradósok gépei a félsziget fölé tódulnak. Kamerások lógnak a kabinajtókban. Ágyúzhatnékom támad, visszafogom magam. Tristan Trepan és kifüstölt brigantijai megvasalva vergődnek a talajon. A másik páncélos legényei nem igényelnek intenzív őrzést, totálkárosak. Patrickék kiküldik a házakból az épkézláb túlélőket, mások a tengerben hányódó, fuldokló embereket szedik össze a díszletváros csónakjaival. Ellát érdekli, hogy kockás inges, farmeros, negyven körüli férfi van-e köztük. Igen, van, eleven - közlik rádión a vízi mentők. Lányom ettől megnyugszik. A több helikopternyi orvos és ápoló a sérültekkel foglalatoskodik. Mortisgarten feltérdelve ordibál. Úgy véli, még nem késő meggyőzni a pusztítékokat, hogy az ő oldalára kell állniuk. Átkozza a kapitalizmust, a bolsevizmust, a bankokat és bankárokat, a szegényeket és gazdagokat, a niggereket és sárgákat, és így tovább, senkit ki nem hagy, épp csak nem név szerint sorolja fel az emberiséget. Hirtelen megpillantja a közelemben szédelgő Ellát. Szeme kidülled, homloki, nyaki erei ugyancsak. Járomcsontja már-már lerobban zúzott képéről. Izmaim rögvest megfeszülnek, jóllehet biztonságos távolságban vannak egymástól. Te mocsokbüdöskiskurvaszemét! - üvölti. -Te vagy az oka! Miattad! Minden miattad rohadt össze! Ha te nem állsz az utamba... Már elvetélten jött a világra az egész agybajod! - förmed rá Denisa, magára vonva figyelmét. - Az egód anynyira leárnyékolja a csekélyke tudatodat, hogy nem tellett nagyszabású ötletekre. Az orvlövészeid halottak, sérültek,
rabok. A bombáid nem robbantak, a „feleségeid" sitten kuksolnak, és kezdenek rájönni, hogy lényegében máris özvegyek. Fel se veszik az özvegyi fátylat! Hótfixre veheted, hogy eladnak néhány év engedményért! Ők engem soha! - üvölti Trepan, a lába elé köpve. Ki fognak szabadítani! Vagy a börtönből vagy a bíróságról! Vagy túszokat ejtenek, és úgy hoznak ki! Globális forradalom fog kitörni a szabadságomért! Én vagyok Morris Rosengarten Világmentő Kapitány, az uratok és parancsolótok! A Vezéretek! Pojáca vagy, mint a zombi eszmék összes megszállottja! - közli nőm. - Magatok se hisztek a rögeszméitekben. Pusztán hatalomszerzésre használjátok a gyűlölködést, kamuzást, demagógiát! Majd meglátod, hogy kihoznak! - fenyegetőzik a fickó. - És akkor minden feministát kifingatok! Az elsők közt leszel! Úgy kell rám nézni, hogy én az új Hérosztotosz vagyok! A névből is kitűnik, hogy hős vagyok! Hérosztratoszt akartál mondani, buta pőc? - förmed rá Ella. - Ő az a szentélygyújtó paréj, aki a puszta hírnévszerzésért vitte véghez gaztettét, akit ezért a saját anyja is szégyellt! Jól választottál ideált! Ugyebár kapca volt az óvodai jeled!? A leányzó váratlanul felzokog, derekamat ölelve rám tapad. Dramolett örülne, hogy megjegyeztem Hérosztratoszt - szipogja. - Ellátták már a mentősök? Túléli? Él még egyáltalán? Trepan magánkívül szitkozódva mászik felénk a térdein. A közelében strázsáló Pierre megpöccinti a vállát. A hátrabilincselt kezű fickó visszahuppan a hátsójára.
Jut eszembe! - szól Denisa. - Hol bujkál a bácsikád, a másik fegyverbuzulós? Mortisgarten felnyerít: Haha! Ő aztán jó helyen van! Majd megtudod, ha megszívod! Úgyis végzünk a pusztítékokkal! Nem menekültök! Kussoljál, te mocsok! - mordul rá mellette gubbasztó brigantija. - Azt mondtad, a Jófajúak jóban-rosszban kitartanak egymás mellett! Vérszerződtünk! Mégis átadtál volna a zsernyákoknak, hogy magadat mentsed! Nem vezér vagy! Gyáva fos! Hitvány szar! Ella egyik tanára közelít felénk, támolygó, mégis határozott léptekkel. A Gladiátornak nevezett férfi arca zúzódásos, ruhája, keze véres. Sötét, vad indulat árad belőle. Ez gyáva fos? Hitvány szar? - ismétli ajakbiggyesztve a lázadt bűntárs szavait. - Tömeggyilkos! Elmebeteg pszichopata! Bölcsebb korokban az ilyen csírát a bölcsőben megfojtották! Tajgetosz-szökevény! Ella a kezemet megragadva súgja: fegyver van nála! Oly gyorsan történik, vagy én lassultam le, holott hasonló helyzeteket reflexből megoldok: Gladiátor stukkert ránt, és fejbe lövi Mortisgartent. A vasat észlelő zombináci elvetődik a földön, késve. A golyó valósággal leszeli koponyája egy részét, véres hajat, csontdarát terítve körötte szükölő legényeire. Földre döntöm a skalpolót. Elveszem stukiját. Aztán hagyom őt felállni. A közelünkben gyülekező-ődöngő, zavarodott, megviselt túlélők tapssal jutalmazzák a tanár hőstettét. Egyik diákja rákezdi, a közönség kórusban folytatja: Gla-di-á-tor! Gla-di-á-tor! Gla-di-á-tor! Rosengarten nem érzékeli, hogy az agya csaknem fedet-
len, az erős vérzéstől rémül meg. Üvöltözve orvost követel. Fekete bőrű doki siet hozzá, két mentőápoló kíséretében. Fejcsóválva szemléli tátongó sebét. Ilyet még nem látott, közli, ötlete sincs, hogyan kötözhetné be a nyitott koponyát. Trepan ordibál, hogy a nigger nem érhet hozzá, legényei azonnal rugdossák le róla a fekát, és a merénylőjén is álljanak bosszút. Brigantijait azonban leköti a fáradozás, hogy iszonyatukban ne magukat okádják le. Így aztán egymásnak küldözik a faxokat. Az egyik ápoló megpaskolja Mortisgarten vállát: Nyughass, nácikám! Tuti dokit fogtál ki. Ha nem tud meggyógyítani, akkor majd megkajál. Denisa felsóhajt: Trepan úgy járt, mint az apja. Ez volna a karmikus igazságszolgáltatás?
A cirkusz és a kenyér szorzata állandó* Ella lázasan hever a kanapén a bolydult nappaliban, nem hajlandó a szobájába vonulni, miként nem óhajtott kórházba menni se, miután enyhe agyrázkódást diagnosztizáltak nála. Az már csak itthon derült ki, hogy a testét is zúzódások tarkítják. Denisa segítségével zuhanyozott, fogvacogva hagyta magát leápolni, bekenegetni. Mire a kanapéra került, a didergésből hőhullám lett. Macskáink összehangolt do* Közmondás
rombolás közepette pihengetnek rajta. Bizonyosan láz- és idegcsillapító hatású, magas decibelszámú kórusuk mármár túlzengi a hírközpontként funkcionáló helyiség hangjait. Tarzan kutya Ella lábainál fekszik, ő nem dorombol, áhítatosan bámul rá. Majdnem egyidejűleg nézzük a hírcsatornákat, telefonos, netes kapcsolódások között ugrándozunk. Megtudjuk, hogy Dramolett, Arslan és Camille élve érkezett a kórházba, megműtötték vagy éppen műtik őket, állapotuk kritikus. Apránként a többi ismerősről, osztálytársról is kiderítjük, mi lett velük. A híreinket hallgató Ella oly hevesen simogatja a macskákat, hogy némelyikük szőre serceg, szikrázik. A hírcsatornán összegeznek. Több a sérült, mint a halott, mindkét szám elképesztő; pszichológushad foglalkozik a túlélőkkel, hozzátartozókkal. A riporterek lecsapnak bárkire, aki nem ugrik félre előlük, ám egyelőre senki sem beszédképes. Aki válaszolna a triviális kérdésre, miszerint mit érzett Trepan rémtette közben, sírógörcsöt kap és összeomlik, mihelyt belegondol. Ella a takaró alól kommentálja a hallottakat, főleg indulatszavakkal, hörrenésekkel. Egyikünk sem sürgeti részletes beszámolóját, azt sem akarjuk biztosabban tudni nála, mi volna most számára a legjobb. Hagyjuk őt a maga módján túlélni a megrázkódtatást, felfogni-emészteni a felfoghatatlant. Egyszercsak befut Zsöti, a szőke, kék szemű, nyalka viking, Denisa nyomozótársa. Kezdetben többzsáknyi önuralomra volt szükségem elviseléséhez, mára valósággal megkedveltük egymást. Lehuppan a lányom mellé, végigcirógatja a teljes hang-
erőbedobással doromboló macskákat, mintegy véletlenszerűen Ella arcát is. Megállapítja, hogy neki inkább hangtompítós cicus kéne. Megdögönyözi a kanapé előtt hasaló Tarzant, majd összefoglalja kihallgatásait, előrebo- csátva: inkább velünk lett volna az Albatroszon végrehajtott ördögűzésben, semhogy Trepan nőivel csevegjen a kihallgatószobában. Rémes vagi mindkettő, csurig vannak komplexusokkal - meséli. Megnedvesíti a nyelvével két ujját, s gyakorlott mozdulattal ívesre pödri pilláit. - Régen mondogatom, hogy sok baj lesz még a töméntelen aranybánya üzletág miatt, amelyek sunyi számításból azt sulykolják, hogy az emberek csakis soványak és szépségesek lehetnek. Ha egyszer valaki másmilyen alkat, rogyásig küzdhet adottságai ellen, végül önmagával kerül szembe, retkesül meghasonlik, és külső megerősítést keres. Na, ilyenkor jönnek a képbe a Trepan-féle szemetek. Bardo és Ubero sem éppen topmodell, így hát néhány jó szóért cserébe vakon szolgálták a zsizsikest. Különben a gyerekkoruk se volt egyszerű, az egyik vagit folyton azzal csesztették a szülők, hogy semmire se jó, a másikat meg széthajtották, mint egy versenylovat. Mindketten kivadultak, előbb a családból, aztán a társadalomból, de ezt nem nyíltan művelték, hanem kvázi szerep- játékszerűen, kettős életet élve. Zsöti, te Baabel dokihoz jársz okosításra? - hüledezik Ella. - Régebben utáltad a pszichológiát. -Muszáj volt belejönnöm, merő önvédelemből. Nem volt más fegyverem Denisával szemben - vigyorog Bye. Azt hiszed, ezzel legyőzheted őt? Kis butám! - kuncog a leány. Hagyd meg az optimizmusomat. Na, szóval, a
pszichológia mellett bedobtam néminemű férfibájt, miáltal mindkét Pandora-szelencéje jellegű vagi feltárulkozott. Ubero elismerte a dinkaházi szöktetést, viszonyát Trepannal, még a gyerekcsinálásról is beszélt. Nemzetalapításnak nevezte ugyan, de elég szaftosan részletezte fura technikáikat, ám ezt most nem bontom ki a gyereklány előtt. Pfuj is lenne - utálkozik Ella. És persze a terveikbe is beavatott. Ubero a városháza elé vitte volna a halottaskocsit a robbanóanyaggal töltött koporsóval. Annak felrobbantása után találkoztak volna Bardóval. Utóbbi úgy gondolta, hogy a Kutyakajás trükkel becsalizott zsaruk felrobbannak az épülő házban, a városban zajló egyéb tűzijátékos műsorokhoz is óriási mentőerők vonulnak fel, ezalatt ő zavartalanul elsöpörhet a szülői házba. Őseit megkötözi a padláson, magához veszi kevéske örökségét, és rájuk lobbantja az épületet, mivel mindig is szemetek voltak vele. Amennyiben a hadműveleteik nem fuccsolnak be, a városháza felrobbantása után a két vagi légimentős szerkóban az Albatroszra tűzött volna, átejtős hívással odacsalva egy mentőhelcsit. Azt megszerezve akartak elröppeni a turistákat halomra lövő, dicső Tristanjukkal. Hova? - kérdezi Denisa. Zsöti vállat von. Trepan azt mondta, meglepetés az úti cél. Nyilván nem akarta, hogy eljárjon a szájuk, ha valamelyiküket elfognák. Meg kell találni Tristan nagybácsit. A nagybátyusnak az volt a feladata, hogy egy csapat Jófajú élén elkössenek három tankot a paint ballparkból, a félszigetre söpörjenek, és levadászgassák
Trepan „maradékait", vagyis azokat, akik valamiképp megúszták a házakban folyó öldöklést. Úgy időzítették, hogy a führerüknek legyen ideje kitombolni magát. Sokat gyakorolt rá a farmon ácsolt makettben. Ella felnyög: Hogy képes valaki ilyet kiagyalni? Ez most szónoki kérdés? - firtatom. Nem, komoly. Válaszoljatok. Vállat vonok. Denisa csatlakozik. Bye fennhangon töpreng. Nem is tudom, néha érzek olyat, hogy állatira megölnék valakit. Ezt elég cifrán el is tudom képzelni, rengeteg kínzással. De hogy meg is tegyem?! A paint ball-parkba küldött zsaruk nem találkoztak idősb Trepannal. A félszigeten elkapott brigantik között sincs - mondom. Zsöti a felsőtestét végigütögetve női aktokkal ékített öngyújtót kap elő az egyik zsebéből. Régóta tudjuk, hogy az valójában trükkös adattároló. Martin sógor pendrive-ja piros telefonfülkét formáz, akárcsak a zuhanykabinja, ruhásszekrénye, vagy mosogatógépe előlapja. Den, óhajod szerint letöltöttem az albatroszfélszigeti kamerák anyagát - közli Bye, összepároztatva kütyüjét a számítógéppel. - Ugorjunk neki, hátha előrébb jutunk. Ella, nem szeretnél mégis a szobádban pihenni? kérdezem. Jaj fatus, olyan vagy! Tehát marad. A képernyőre meredünk. A nézőtérre irányzott kamerák megörökítették Trepan antréját. A meglepett emberek riadt menekülését, az első
áldozatok lelövését. Ellát, amint lecsapja a székkel a fegyverest, aztán elcsalja a sérült tanárnőtől. Nem számít, hogy tudom, túlélte az üzőcskét, Mortisgarten minden lövése a szívembe hatol. A mikrofonba üvöltöző eszmezombit puszta kézzel ölném meg. Denisa az ujjaim közé illeszt egy pohár italt. Gépiesen kortyolok belőle, s majdnem továbbadom a lányomnak. Nem mozifilm-gördülékenységgel haladunk a történtekben, nem is kronológiában, először a nézőtéri kamerák felvételeit nézzük végig. Látjuk a sérültek mozgolódását, a hátba lőtt fiút, Arslant, amint felpolcolja magát egy feldőlt székkel, időnként emberek szaladnak át a színen, búvóhelyet keresve. Ella visszatér a sráchoz, megijesztik egymást, szót váltanak, a lányom telefonál, felháborodik, a színpadon át visszatér a házsorba. Arslan lassanként felocsúdik rémületéből, helyet változtat, megtalálja Dramolettet, gondoskodni próbál róla, aztán csak hevernek a csatalármában, mindegyre fogyatkozó eszmélettel. Denisa megjegyzi: Megküldték a segélyhívók rögzített beszélgetéseit. Mindjárt sorra kerítjük. Hallottatok valamit Shrekről? - kérdezi Ella. - Két golyót kapott Abnormitástól. Bond rendőrfőnök majdnem elvérzett, mire rátaláltak a mentősök - tudatja nőm. - A kórházban telenyomták friss vérrel, megszegecselték golyótépázta csontjait. Ha a szerencséje kitart, megmarad a lába. Ellenben nem ússza meg a felelősségre vonást. Erről nem mondok többet, amíg nem hallottam a felvételt. Majd fogsz - jósolja a leányzó. - Lehet, hogy a fatusnak arcizma se tikkel tőle, de te kettéharapod a mólés
poharat! Nem szólok, hogy máris tikkelek. Megnézzük a színpad felőli házsorban történteket. A háborús filmdíszlet önmagában is drámai hatású, a homokzsákok, viaszbábuk között rejtőző, menekülő, rettegő gyerekekkel, felnőttekkel együtt fokozhatatlanul fájó. Mortisgarten a favázbéli pallókon berögzített módon akart haladni. Azzal szembesülve, hogy ez nem a virtuális világ, itt minden másképpen van, kizökkent szerepéből. Áldozatainak némelyike kiszámíthatatlanul viselkedett, mocorogtak, szaladgáltak, olyan is akadt, aki szembeszállt vele. Kezdettől Ella okozta a legtöbb gondját. Az események láttán egyszerre vágyom megölelni, megrázni, lekiabálni, felmagasztalni sarjadékomat. Zsöti hol előredől, hol hátravágja magát a széken, tenyerét a nadrágjába törölgeti, füttyentget. Ella, te nem vagy normális! - nyögi a gázpisztolyos akciót figyelve. - Nem csináltál fékcsíkot a bugyidba? Csak jelképesen. Alig értem rá halálfélni. Nekem könnyebb volt, mint azoknak, akik dermedten várták a végzetet. Denisa a jégtartó tálkába markol. A mentékből átad fél maréknyit, hogy rakjam a szívem fölé, a maradékot Byenak kínálja. A következő adagból néhány kockát elropogtat, a többire rázárja ujjait, homlokára, nyakára, mellei közé facsarja levüket. Egy tekerésnyit a köldökébe is juttat. Bye elmélázik: Hát... elvégre a szüleid zsaruk. A baráti körük úgyszintén. Automatikusan csináltad. Beivódott, vagy eleve a véredben van, genetikusán. Gondold újra - tanácsolja Ella. - Camille szülei képesített könyvelők, ő mégsem állt neki könyvelni frászában.
Reol ősei fodrászok, ő se kezdett melírozni. Raldo faterja vonatkalauz, de ő se mondta Abnormitásnak, hogy mutassa a jegyét, vagy szálljon le. Ja, és Myrtil anyja sajátélmény- kiképző... Zsöti legyint: Tudod, hogy nem így értettem. Ella magasra lendíti a karját. Kérek jeget! Kap néhányat. Gyöngysorszerüen elrendezi a kockákat a nyakán. Egyet a szájába hajít, hangosan cuppogtatja. Denisa rápillant: Kérsz egy italt, vagy inkább idegösszeomlást kapsz? De hát én gyerek vagyok! Hogy ihatnék?! Anyja a képernyő felé int: Ott is gyerek voltál. Mégis megszívattad a nácipatát. Martinit kérek. Jéggel, olíva nélkül. Se rázva, se keverve. Megkapja a poharat. Feljebb csusszan a párnán, a jégkocka gyöngysor a mellkasára siklik. Sziszegve elszürcsöli a háromkortynyi italt. Most már nem fogok összecsuklani idegileg? - kérdezi. Remélhetőleg elalszol végre - feleli Denisa. - Álmodban is emésztheted a történteket, nem kell ahhoz észen lenni. Hallom, hogy Ella lélegzetet vesz a válaszoláshoz, a filmen ekkor kezd cikázni a nyomában tomboló, gázvakított eszmezombival. Hirtelen egy ablak felé kanyarodik, és a párkányon átvetődve elvész a kamera látóteréből. Üldözője az útjába kerülő tárgyakat borítgatva továbbrohan. Fatus, ezt miattad csináltam - mondja. - A fejembe
kiabáltad, hogy mit tegyek. Az időjelzőre pillantva megjegyzem: Lehetséges. Akkorra jócskán felerősödött a bajérzetem. Pedig inkább a kéjérzet erősödjék, mennyivel jobb az! - jegyzi meg nőm, az italát szopogatva. Zsöti felnyög: Ne idegesítsetek már! Nem is volt térerő! Se telefonálás, se mobilnet! Hogy tudtatok volna kommunikálni?! A vörösre mart szemű, könnyező nosztalgianáci lelassul. Minden bútor rejtekében pusztítékot gyanít, a viaszfigurákat is élőnek véli. Dühödten lövöget rájuk, jobbára mellé. Hamar kifogy a tékozolt lövedékekből. Lekapja puttonyát, tartalék tárakat mardos ki belőle, a zubbonyujjára varrt zsebekbe dugdossa, derékszíjra aggatja a muníciót. Kétszer is leejtve, ezt-azt elhullatva, nehézkesen visszaveszi hátizsákját. Stukkert nem pottyant el, eszerint Gladiátor nem így szerezte fegyverét. Aztán kitámolyog az épületből, nyomát veszti a kamera.
« DENISA
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra* Trepan kényszeresen ragaszkodik a spéci makettben bevésett mozgássorokhoz, csakhogy a való élet folyvást kicsellózik vele. A rejtőzködők nem ott lapulnak, ahol lenniük illene, vagy tudat- és látászavarát kihasználva elfutnak előle. Sokképpen boszszantják, csupán rátámadni nem mernek. Sasszé, sasszé, balra fordul, tüzel; sasszé négyszer, jobbra fordul, tüzel. Aztán fordítva elölről, e koreográfia szerint halad előre. Korábban Louis említette, hogy efféle táncot látott a számítógépén: a nácipata a tükör előtt csúszólépésezget a naftalinos egyenruhában, mindkét kezében stukkerrel, oly eltúlzott, vazelinos öntetszelgéssel, mint némely melegek. Másik monitorunkon a tenger felőli épületsor kameráinak felvételei peregnek, figyelmünket megosztjuk közöttük. Trepan végez két ház bejárásával - alsó szint, emelet -, átsiet a szemköztibe, ott is két lakáson sasszézik keresztül, előbb a lenti részeken. Az emeleten fordul vissza, ám ezen az oldalon rögtönöznie kell. Mivel nagybátyja farmján csupán egysornyi makettet húztak fel, beidegzés híján óhatatlanul kihagy helyiségeket, sokak szerencséjére. A célpontjelöltek kihasználják az épületek átjárhatóságát, na meg Trepan agyrázkódástól, gázlövettől tompult érzékelését. Igyekeznek mögé kerülni, elsiklani előle. A taktika számos életet megment, ám váratlanul bedübörög * Weöres Sándor
három harckocsi. Az egyikből kiszáll a legénység. Az egyenmaskarában feszítő, feltűnően fiatal srácok szétszélednek a homlokszalagos Eugene Colbran irányításával. Marokrádión érintkeznek, fejenként egy stukkert birtokolnak, golyóálló mellényük nincs; a) nem tellett rá a világmentő büdzséből, b) nem érnek annyit, c) nem számítottak ellenállásra. A felvételekből kiderül, hogy utóbbit rosszul tették. Ami nincs meg filmen, annak egy részéről Ellától szerzünk tudomást. Többek közt megtudjuk, miként jutott stukihoz a tesitanár. Ám arról nem beszélünk, hogyan lőhette meg Trepant a jelenlétünkben. Erre hamarosan hivatalos úton is rákérdeznek majd. Nem csak ott, valószínűleg egymás között sem fogunk eszmét cserélni a fejlövésről. Itt megtorpanunk egy telefonálásnyi kitérőre. A nácipatát őrző kollégák egyike elmondja, hogy a sérült keringése összeomlott, mire a mentősök a kórházba értek vele. A dokik visszabikázták őt az élők sorába, majd hosszan tanakodtak, miként pótolják a koponyából hibádzó darabot, közben megtették a páciens megmaradását illető tétjeiket. Mivel a nyitott fej nem a hosszú élet titka, ráadásul a golyó az agyából is lekanyarított egy darabot, kevesen fogadtak arra, hogy földi bíróság elé juthat. Nemrég tolták a műtőbe Trepant. Az őt őrző zsaruk abban bíznak, hogy rövidesen a temetési vállalkozó vagy a sintér jöhet érte. Áttérünk a cölöplábak közé épült butikok filmjeire. Az ajándékbolti jelenet láttán kedvem támad verbálisán lefejelni az Ellával fontoskodó nőszemélyt. Hála Zsötinek, tisztán halljuk a hangsávokat, intenzívebben bepöccenhetünk.
Aztán bekövetkezik a fordulat, amelyet előbb a boltos arcáról olvasunk le. Betámolyog a sebesült turista, nyomában a Putyin-hasonmással. Ella használatba veszi az újonnan vásárolt önvédelmi fegyvert. A négyszögletes szerkentyű, bár ki nem nézném belőle, brutálisabb a gázpisztolynál. A képen lőtt Colbran magatehetetlenné válik kínjában. Sérült áldozata elővánszorog rejtekéből, és kivégzi őt. A bolt sárkánya sikítozik. Sorra kerül a karbantartómühely filmje, a gyerekeket a szerelőasztal alá bújtató, dúltan le-föl járó, szögbelövővel felfegyverkezett férfival, aki úgy döntött, mindenáron megoltalmazza a védteleneket. Sokat öregszünk, miután bevonszolja Ellát a szabadból, és próbálja a többiek közé küldeni, ám neki már a fejébe szállt az adrenalin, és inkább az ajtó mögé ugrik, amelyre aztán a berontó embervadász felszögeltetik. Daniel nem kommentálja a látottat, „arcizma se tikkel", csupáncsak merít egy maréknyi jégkockát a tálból, és lemosakszik vele, ruhán keresztül. Ella ciripelésszerű hangon kérdezi a kanapéról: Filmen nézve is olyan szörnyű, amilyen a valóságban volt? Zsöti felhorkan: Finoman úgy árnyalnám, hogy én most beszartam. Mindannyiunk megrökönyödésére a jégkrémes butik kamerája idősebbik Tristan Trepant rögzítette, megérkezésünk perceiben. Az avarmintás játszóruhát, kalóznáci logót, hetykén félrecsapott barettet viselő nagybácsi a zárt ajtót berúgva toppan a helyiségbe. Köszönésképpen lelövi a pult mögött lapuló boltost, lehántja róla a reklámfeliratos kötényt, pólót, nadrágot. Harci jelmezét ledobva magára
ölti a szerzett ruhadarabokat. Sapkáját a vonagló áldozat fagyimintás kalapjára cseréli, vérével bemázolja az arcát, ám még így sem elégedett álöltözékével. A földön heverő sérült mellé térdelve stukkerét a padlóra teszi, a pultban keresgél. Lázas turkálás végén megleli, amire vágyik. Felmarkol egy kupac szalvétát, megtunkolja a fagyiárus vérében, és a bal arcfelére illesztve átköti egy konyharuhával. A kalapot igazgatva a tükörhöz hajol álcaellenőrzésre. A bolygatott boltos kitapogatja a padlón feledett pisztolyt. Fátumsebesen két golyót pumpál Trepan szervezetébe, egyet a combjába, egyet a hasába. A nagybácsi átkozódva kisántikál a boltocskából. Noha van már saját sebe, nem válik meg arckötésétől, nehogy ráismerjenek. Arcvonásai alapján ifjabb Tristan számítógéppel öregített változata lehetne. A telefonra vetődve megtudom, hogy a combon és hasba lőtt „fagyiárus" ugyanabba a kórházba került, ahol ifjabb Trepant ápolják. A Világmentő Kapitányt megsebző tornatanárt is oda vitték, nemrég megoperálták a lábát. Meghökkenek. Gladiátor lábát? Mi történt vele? Elmondása szerint kétszer is leugrott az ablakból, hogy megfektessen egy-egy támadót. Alighanem eközben tört el a bokája, csak a nagy izgalomban fel se fogta. Már összerakták a csontjait. Többen vittek neki virágot, főleg nők. A tévécsatornák egyfolytában dicsőítik őt Trepan lelövéséért. Egy riporter jelenleg is a közelben toporog, hogy szóra bírja, mihelyt felébred. Az igazi fagyis ember hogylétéről nincs információ. Megkérem a kórházi kollégát, hogy az álfagyist is őriz-
zék, máris indulok. Szunyál - mondja. - Miatta nem kell sietni. Martin ömlik be az ajtón. Sápadt, roskadt, zaklatott. Most hallottam. Hogy van? - nyögi, tekintetével Ellát keresve. Meg is leli a kanapén. Óvatosan leereszkedik mellé. Kevés hely jut ülőgumóinak, a Dalí-képszerűen elnyúlt macskák minden négyzetcentit beborítanak Ellán és körötte. Két perce aludt el - szól Daniel. - Hát veled mi történt? Hosszú és bizalmas - sóhajt a viseltes tesó. - Majd négyszemközt elmondom. Máris kezdheted - bátorítom. - Megyek a kórházba. Zsöti talpra szökken. Itt ne hagyj!
A kétely a bölcsesség kezdete* - É n vezetek, elvégre Isten Lába viszontszeret, két gyerekem van, muszáj életben maradnom. Zsöti az anyósülésen nyomkodja lótenyérnyi küi tyüjét. Arcán fények, képek, betűsorok villódznak. Ha majd öreg leszek és hintaszékes, erre a képére fogok emlékezni. Összenászítja a pendrive-ot a mindkettőnknél IQ-sabb géppel, kiválogatja a bolygó legtutibb ügyészének, Gerret Flachnek küldendő anyagot, és elhussantja a postafiókjába. Az irodázással végezve felkapcsolódik a hírsztrádára. Minden létező tévécsatorna az albatrosz-félszigeti vérengzéssel foglalkozik, némelyüknek sikerül a kegyelet és I
* René Descartez
jóízlés határain belül maradnia, többségüknek nem. Noha rég besötétedett, hírpecérek bóklásznak a tetthely lezáratlan részein, a paint ball-parkban {„innen kötötték el a tankokat'1), a sérülteket ellátó kórházak folyosóin; Trepan szomszédjait is faggatják. Sűrűn ismételgetik a napközbeni káoszról készült felvételeket, a háztetők ostromát, az elrabolt mentőkocsi, a többi orvlövészetre használt járgány és a Tigris Tank feliratú Hummer után folyó rendőrségi hajszákat. Háromezerszer bemutatják a robbanószeres koporsóval elkapott hullaszállítót, a fekete zsákba zárt holttesteket, az elmaradhatatlan gumikesztyűket. Mivel a tévések csak a zsaruk, nyomrögzítők levonulása után léphetnek a kültéri helyszínekre, ott már nincs látnivaló, csupán a semmi, és az nem fotogén. Gondos operatőr mindig tart magánál egy marék gumikesztyűt, amelyek aztán titkot- borzalmat sejtetően heverhetnek a semmi köré dobálva. Egy kút, amelyben holttestet találtak, csak egy hülye kút a hulla nélkül. Na de szétdobált gumikesztyűkkel... ! Így hát a legtöbb bűnügyi tudósítás a triviális kézvédőkkel zárul. Egy ideje érzékenyen reagálok rájuk, ezt Bye pontosan tudja, épp ezért mindannyiszor az orrom elé tolja gépét a híradások gumikesztyűs fináléival. A csalánosodást keltő képet félrelegyezve az utat figyelem. Eszembe jut kebelbarátom, Donald minapi dúltsága. Egy riporter kérdezte tőle, hogy ő, mint író, bűnügyi történetek szorgos szerzője mennyiben érzi magát felelősnek az erőszak rohamos terjedése miatt. Példaként a legutóbbi, mármár mindennaposnak számító iskolai lövöldözést hozta fel. Donald azt felelte, hogy akkor érezné magát felelősnek,
ha a fiacskája, Gábriel fegyvert rántana az alsó tagozatban, ám szerinte ez a felsőben és még később se fog megtörténni, ugyanis szelídnek és pacifistának neveli a gyereket, máskülönben az olvasóit is, habár csak indirekt módon, önpéldáján keresztül. A skribler nem fogta fel a közlés velejét, tovább nyomult a témán, azt sugalmazva, hogy igenis Donald Gall okozza a világ véres bajait, a többit pedig a bankok, a zsidók és a színesek csinálják. E közelítéssel riporterből kérdezőbiztossá minősítette le magát. Donald lazán hazaküldte a klavinyalót ama tanáccsal, hogy szeresse a gyermekeit, és azok nem fognak másokat lemészárolni. Művelgesse parlagolt elméjét, történelmi ismeretekkel is, hátha kimenekül fejéből a sötétség és az ostobaság. Egyébként épp a purgálásról olvas, és ha az emberek csakugyan végrehajtják az olvasmányaikat, akkor a kérdezőbiztos mindjárt úgy meg lesz purgálva, hogy attól szédeleg. Aztán átballagott hozzám, és megkérdezte, mennyiben tehet ő a világ véres bajairól. Körbeültük egymást, és szolid italozás közepette elmerengőztünk. Oda jutottunk, hogy régebben a bűnügyi történetek kuriózumnak számítottak, ritka témáról szólván. Manapság megszokott állapot a minden sarkon egy gyilok. A krónikásoktól függedenül kriminalizálódik az emberiség, ez a kissé elfuserált, szén alapú létforma. E ponton leálltunk az alkohollal. Mielőtt megfejtettük volna az univerzum kegyetlen titkait, eszébe jutott egy szituáció a készülő regényéből. A sorozatgyilkos ráfarag az egyik áldozatával, mert az vérmesen küzd az életéért, el is menekül. Harc közben mindketten megsérülnek, végül ugyanabban a kórházban köt-
nek ki. Még mindig éjszaka van, csend, félhomály, néptelen folyosók, pittyegő masinák, lopódzó árnyak. De miért is töprengek most ezen? Ügyem áldozata és az áldozok is alszanak a kórházban, az egyik lábtörött, a másik hasba lőtt, a harmadik szintehogy fejetlen. Örvendenek az alvásnak, addig sem éreznek fájdalmat. Meggyőzöm magam. Mégis mélyebbre tolom a gázpedált, hegyomlássebesen irányt is váltok. A hirtelen gyorsulás-kanyarodás következtében a táblagép Zsöti arcába kenődik, gumikesztyűstől. Két perc múlva landolunk a kórházi parkolóban. Most akkor célba értünk, vagy kilőttek minket? nyöszörgi Bye. Rábízom, hogy kitalálja. Az épületbe süvítünk. Jelvényt villogtatva áthatolunk a recepciós blokádon, a prédára váró riportereken, a sérültek hozzátartozóin, a serénykedő személyzeten. Gladiátor, valódi nevén Adam Dimley homlokig betakarva fekszik egy kétágyas szoba egyetlen ágyán, tarka bokrétákkal körbevéve. Moccanatlanul alszik, korpusza jócskán feldomborítja a takarót. Holott a sportos tanár úr térbeli kiterjedése sokkal csekélyebb. Félrerántom a paplant. A lepedőn egyenruhás kolléga hever mélyaléltan. Halántéka, arca repedt. Derékszíja hiányzik. Megpöccintem a nővérhívót. Nem várok, amíg előkerül valaki, a folyosóra sietek. Sajtókártyás nő ragadja meg a karomat. Mondja, Gladiátor felébredt már? - kérdezi, sikoltás-
szerű hangszínen. - Remélem, nem viselte meg a szobatárs halála. Lecsapok az infóra: Mikor vitték el a holttestet? Pár perce. Kövér ipse volt. Irtó nehéz lehetett, az ápoló nagyon nyögött, amíg eltolta. Hogy nézett ki? A hulla? -Az ápoló. Cirka hatvanas, megtermett pasi. Szőke, arcmaszkos. Merre ment? A riporter a háta mögötti messzeségbe mutat. A félhomályos folyosó végén tolóágyat mozgató férfi felénk néz, mielőtt elkanyarodna szem elől. A kórterembe igyekvő nővér után szólok: A szobában két élő beteg volt? A nő bólint, mit sem ért. Majd megvilágosodik, amint beljebb kerül. Elnyargalunk a sajtos által mutatott irányba. Nehéz hinnem a tényeknek, noha makacsul győzködnek. Tristan nagybácsi a láb- és hasműtét után, félkómásan lemászott az ágyról, kórházi köpenyt, arcmaszkot szerezve indult megbosszulni unokaöccsét. Az útjába kerülő zsarut lecsapta, lefegyverezte, az ágyra emelte, betakarta. Gladiátort átvonszolta a másik beteg mellé, és az ágy eredeti tulajdonosával együtt tovatolta a folyosón. Ha nem jövünk, rengeteg időt nyert volna. De hova viszi Dimleyt? A rendőrtől orozott pisztollyal simán lelőhette volna. A folyosóvégi személyzeti pultnál senki sincs. Mögötte ősz hajú ápolónő hever. Halántéka, szája repedt. Úgy rém-
lik, e durva módszer idősb Trepan védjegye. Megnyomom a riasztócsengőt, hogy mielőbb megleljék az eszméletlen nővért. Zsöti már a lifteknél jár, repülök utána. Bepattanunk a feltáruló fülkeajtón, lesiklunk a hátsó parkolóba. Legendásan meredek út vezet ide a főútról, nemcsak kaptatós, még hupolykás is, mint San Francisco némely utcái. Csupán teherforgalom zajlik rajta, a kocsik pihegve kapaszkodnak fel az épülethez, de visszafelé vígan hullámvasutaznak a forgalmas kereszteződésig. Ezen út kezdeténél kapjuk rajtaTrepant az elrabolt ápoltakkal. Illetve csak rajtakapnánk, ám ő elillan a kórházat övező bokrok és a sötétség oltalmában. Bizonyosra veszi, hogy nem őt, hanem a lefelé zúdított betegágyat vesszük üldözőbe. A nekilendülő tolóágy enyhén kígyózva gurul a lejtőn. Egyik oldalánál kivágódik egy kar a takaró alól, majd még egy, és úgy csapkolódnak, ahogy a gyerekek a repülést imitálják. A fekhely tovább gyorsul kerekein. Sorra maga mögött hagyja a felhajtót szegélyező kandelábereket. Egy erőteljesebb rándulás nyomán a túloldalon is elszabadul egy kar, aztán a másik is. Kapd el! - kérem, de Zsötit már viszi is vadászösztöne. Visszarohanok az épületbe. Ha előbb érnék ifjabb Trepan kórtermébe, néhány zsaru életben maradhatna. A futás - vagy a gondolkodás? - serkenti az agyi vérellátást, javul a felfogásom. A nagybácsi azért nem lőtte le Gladiátort a leütött egyenruhás pisztolyával, mert a) egyelőre nem akart feltűnést, b) csúfabb halálmódot eszelt
ki számára, c) a golyókat az unokaöccsét őrző rendőröknek szánja.
Az író nem választja tárgyát. Ez az, amit nem ért meg a közönség és a kritikusok* Vizuálisan nem követhetem Trepant, így a sebészeti intenzívet célzom meg, ahol Mortisgartent ápolják. Nem épp maratoni pályafutásom során számosszor megfordultam az osztályon, hol munkakörileg, hol ápoltként, vakon ismerem a járást. A liftet mellőzve a lépcsősoron nyargalok fel, kezemben stukival, észben tartva, hogy nincs rajtam golyófogó mellény. Robotpilótám bekapcsol, vegyigyáram ontja az adrenalint, dopamint és a többi csatahormont. Naná, hogy erről eszembe jut, hiszen véletlenül sem passzol a helyzethez: a bulvársajtó lépten-nyomon a működik köztük a kémia szöveggel irtóztat. Bicskát rántok tőle, akár a többi lecsócsált szóképtől. Mire felérek a sebészetre, a nyelvem beválna sálnak. A kijelzőkre pillantva elsuhanok a liftek előtt, az egyik felfelé tart. Vajon itt áll meg? Nem kell érdeklődnöm a nővérpultnál, hogy melyik szobában fekszik Mortisgarten, a négy ajtónálló zsaru felé fordulok. Egyiküket személyesen ismerem, talán a többi sem lő agyon, látva kezemben a fegyvert, heves sietségemet. Másik kezemmel igyekszem lejelelni, mit is óhajtok. Lassan mozdulnak, kettő behátrál Trepan szobájába. A * Gustave Flaubert
másik kettő úgy helyezkedik, hogy szemmel tarthassák a liftajtót, ám ők maguk ne látszódjanak. A nővérpult mögé pattanok. Az ott matató ápoló rutinból a padlóra hasal. Három termetes, arcmaszkos, kórházi öltözékes férfi lép ki a liftből. Egyikük cukrosmák hajszínű, a másik kettő szőke, kezük a zsebükben. Idősb Trepan hiú ember, büszke a testére. Ha még nem is teljesen deres, bizonyosan őszül. A festett szőkét választom. A stukkert rászegezve felszólítom az ilyenkor szokásos teendőkre. A nagybácsi nem az elvárható protokoll szerint reagál. Elkapja a közelében tétovázó valódi szőkét, stukkert nyomva annak nyakához. Rám förmed, hogy maradjak veszteg, különben pürét csinál a túsz agyából. Kajánul hozzáteszi: Ha leugranál az egodról az intellektusodra, halálra zúznád magad! Agyonjátszott szólás, rezisztens vagyok rá. Ellentétben a túszfogással. Utasításának engedve leteszem a pisztolyt a padlóra. Int, hogy rúgjam a cipőjéhez. A passzolást elhibázom, nem vagyok csatár. A stukker mindkettőnktől egyenlő távolságnyira állapodik meg. Távolabb tőlem, mint terveztem. Vállat vonok, szőkecsajos mosollyal. Látom Trepan szemén, képes ellenállni a női fortélyoknak, nemcsak a koránál fogva. Asszonyverő előéletre gyanakszom. A cukrosmák hajszínű férfi beslisszol mellettem a pult mögé, és magától lehasal a takarásban. Zsötire nem számíthatok, ő a tolóágyat hajszolja, ha időközben össze nem esett - vagy még érdemes.
Az egyenruhások nem fogják kilőni az elfogott doktorral takarózó Trepant. A túsz keblén dr. Chicavo felirat díszeleg, arckifejezését elfedi a maszk.Tekintete cikázik, kissé nekidől fogvatartójának, gyakorta helyezkedik, mintegy fedezve Trepant, akárha több irányból várna támadást. Kezét továbbra is zsebben tartja. Ravaszdi férfiak. Rászólok: Fel a praclival! A következő pillanatban elvetődöm a fegyverem felé. Az áltúsz stukkert ránt. Gyakorlottan egymásnak vetik a hátukat Trepannal, hogy e sajátos falanxban harcolhassanak. Felmarkolom a stukkert, odébb hemperedem. Golyók csattannak iménti tartózkodási helyemen. Felszilánkozzák a padlót. Néhány repesz nyakon talál. A folyosói ajtóbeszögellésekben rejtőző kollégák célba veszik a fegyvereseket, elvonva rólam a figyelmet. Az áltúsz máris otthagyja az imént felvett alakzatot. A levegőbe emelkedve a nővérpult felé lódul. Golyók loholnak utána. Röptében ólommadárrá változik, és lezuhan. Trepan a feltáruló ajtón át beugrik a liftbe. Buzgón lövöldöz, nehogy megközelíthessem, mielőtt a fülke indulna. Én persze megpróbálom. Szemem sarkából észlelem a villanást balról, a pult felől. Szakasztott ugyanúgy, mint a szimulációs lőgyakorlaton: az orv támadó felegyenesedik, kinyújtott kezében fegyvert tart, célba vesz. . Odapördülök, lövök.
Sakk. A nekem szánt skuló célt téveszt. A cukrosmák hajszínü férfi szétvetett karokkal, stukiját eldobva hátrahanyatlik. Jobbról az ajtó becsukódik, a lift fölfelé indul. Merre tovább? Ez mégiscsak egy kórház, nem parancsolhatok rá mindenkire, hogy le a maszkkal, fel a kézzel. Alighanem paranoiás leszek, mire kijutok innen. Lódulnék a lépcsősor felé, hogy elkapjam a liftezőTrepant, sejtvén: elkapásának esélyei rohamosan csökkennek. Épp ellendülök, amikor jellegzetes hangot hallok: kibiztosítanak mögöttem egy stukkert. Kemény férfihang mordul rám: Dobja el! Nem teszem, de magasba tartott kézzel megfordulok. A pasek ötvenes, bajusza kackiás. Ballonkabátszárnyak lebegnek körötte; a fáradt angyal derékszíján jelvény csillan. Maga Columbo? - morranok. Dobja el! Az agyamat, azt dobom! Denisa Wry vagyok, zsaru! Tegye le a stukiját! Tehát maga az! - gúnykacag turbékolósan. Továbbra is fegyvert tart rám. - Rudy igenis zarándokúton jár! Ugyanis nincs otthon! Leengedem a karomat. YaleYukonhoz van pechem, jól gyanítom!? A magafajta seggfejek öregbítik a jard hírnevét! - A pulthoz sietve letépem a maszkot a cukrosmák hajú fickóról. - Ő meg alighanem a zarándok. Nem teljesen hulla. Ha felgyógyítják, mehet a bíró elé. Őszintén érdekelnek a nyüves indíté-
kai! Yukon megtekinti a padlón vonagló köpenyest. Rudy! Mit művelsz te itt? - nyögi. Férfiak! Mit művelne? - mordulok. - Kiképezte a mai mészárlás „harcosait", most pedig harmadmagával eljött a nácipata kapitányáért. Ezt még bizonyítania kéne! - hörög rám Yale. Meglesz! Most pedig zárják le az épületet! Minden kifelé igyekvőt csekkoljanak le, bármilyen cuccot visel! Ha nem jutott ki, miközben maga velem cicózott, elcsípjük Trepant.
Mostantól együtt kell élniük az elvesztése után támadt szörnyű kérdőjelekkel* A tévések örömére minden zsarunak öltözött és annak látszó személy fejvesztve szaladgál az épület szintjein, megállítva, szemügyre véve orvost, műtőst, ápolót, bárkit; arcmaszkost, csupasz képűt egyaránt. Mortisgartent könnyebben védhető helyiségbe tolják, géppisztolyos, álcasapkás rendőri különítmény sorakozik köré. A nácipata túléli a költöztetést, felhajtást. Bepólyált fejjel fekszik a párnán, szemét nyitogatja, sikertelenül. Ujjai mocorognak a takarón, mint rajzó bogarak. Orvosa aggodalmasan sóhajtozik: Talán fel sem épül az agyát ért károsodás miatt. * Bulvárgyöngyszem
Csak szólok: eddig is károsodott volt az agya, bár nem fizikailag. Speciális védősisakra lesz szüksége, a további agysérülések és a fertőzés megelőzése végett - magyarázza. Mivel megítélésem szerint a páciens erősen drogfüggő, az elvonás is nehezíteni fogja gyógyulását. Megríkat - sóhajtok együttérzően. Újabb orvoshoz sietek. A valódi doktor Chicavo magas, harmincas férfi, olyan tiszta tekintetű, azúrkék szemmel, hogy búvárkodnék benne. Szerencsés ember, nem járt az öltözőben, amikor Trepanék ellopták a köpenyeket, maszkokat. Beazonosítja, kiről is kérdezem. Rám mosolyog, telt száját egy-egy félköríves redőcske foglalja zárójelbe. Prédálható pasas, nem visel jegygyűrűt. Azt mondja, névtelen páciensként, a 28-as számú sérültként műtötte az álfagyist. Igazából nem is volt műtét. Tudniillik nem klasszikus eljárással váltottam meg a golyóktól, ugyanis azok csak a lágyrészeket érintették. Erről persze optikai vizsgálatok révén győződtem meg. Vágás nélkül távolítottam el a lövedékmagokat. Mély narkózisra sem volt szükség. Tehát ezért olyan fickós! Más is lehet a fickóssága mögött. Úgy vélem, „doppingol" - mondja, ujjaival idézőjelet formázva. - Küldtem vért toxikológiára. E feltevés miatt is bántunk óvatosan az anesztéziával. Ilyen esetben légzésleállástól lehet tartani. Fájó veszteség érte volna az emberiséget, ha leáll a légzése - fanyalgok. Ne feledje, a beavatkozáskor még őt is áldozatnak hittük. Egyébként sem orvosi feladat az igazságszolgáltatás. Mindazonáltal nem bánnám, ha újra találkoznék vele a műtőben. Magához fogom küldeni - ígérem.
Örömmel veszem. Az előkerülő Zsöti tévéstáb-uszályt vonszol maga után. Ruhája verítékcsatakos, haja csapzott, mosolya széles. Sikerült, Denisa! Sikerült! - büszkélkedik. - A tolóágy cefetül beindult, csak úgy kattogtak a kerekek! Takktakk- takktakktakk! Biztosra vettem, hogy sosem érem utol. Ebben egyébként igazam lett. Különben ne úgy képzeld el az ágy kerekeit, mint egy autóéit, ezek sokkal lötyögősebbek, ez okozta a vészes kígyózást. Gladiátorék karjai hol jobbra lengtek ki, hol balra, egyszercsak a lábaik is elszabadultak, egyik a másik után. Úgy néztek ki, mint egy csápoló óriáspolip, és mindez jól látszott, mert az egyik híradós helikopter megvilágította őket. Oké, nem az én könnyebbségemért, de nekem is kedvezve. Szóval Ella tanára, akárcsak Hófehérke a torkán akadt almával, a hánykoltatás hatására hirtelen felült, és csak nézett, mint apáca a párcserés klubban. A menetszél lekapta róluk a takarót, csak kisgatyót és gipszet viseltek, sikamlós volt. Pláne amikor a másik kliens is felrugózott fektéből. A nagy fényességről azt hitték, ez már a túlvilág. Azt is felfogták, hogy egymás ölében ülnek, és mindketten férfiak. Irtózva ordítottak, sikítoztak, de mert sorra jöttek a lejtők és do bbantók, össze kellett kapaszkodniuk, és még az ágyba is csimpaszkodtak, nehogy lerepüljenek. És közben mind közelebb kerültek a forgalmas kereszteződéshez! Ne sokkolj! - Elernyőzöm szememet a ránk irányított kameralámpák elől. - Mi lett velük? Játszani kezdtek a súlyelosztásukkal. Ettől a kocsiágy kissé befordult, és lelassult, kábé kilencvenről cirka hetvenre. Azt ne hidd, hogy e mesterkedés közben higgadtak maradtak, mert francokat! Úgy sivalogtak, mint tinilányok a hangyabolyban. Félő volt, hogy felborulnak,
és az halálos lett volna ekkora sebesség mellett! Tovább variáltak a lassítással. A tanár megpróbálta befékezni a kerekeket, de ehhez jócskán le kellett lógnia az ágyról. Társa tartotta őt a lábánál fogva. Azok is leizzadtak, akik nézték, nemhogy ők! A művelet tűrhetően sikerült, habár Gladiátor keze csúnyán megégett a súrlódástól. Viszont kellőleg lefékeződtek, saccra negyven-ötven közé. Ismered a mondást, talán épp tőled hallottam: reszkír nélkül nincs rizikó. Hát ők megreszkírozták a rizikót, pedig mindketten be voltak gipszelve, a tanár térdig, a másik lágyékig. Hasast dobtak a betonra. A súlyuktól könnyebbült tolóágy továbbrobogott, egyenest a keresztező főútra, egy kamion azonmód be is darálta. A tanárnak kiugrott a könyöke, társának a kulcscsontja, a hasukról leégett a bőr, amúgy jól vannak. Elkaptad Trepant? Nélküled?! Rám kerekíti kék szemét. Elszalasztottad?! Mostantól én is pirulázni fogok, hogy felvehessem a versenyt a bespurizott brigantikkal. Zsöti bólint: Erre már én is gondoltam. Szóval az öreg csóka sántán, haslövötten is lerázott. Elkapom - morranok fogcsikorgatva. - Vagy ő téged. Meg Gladiátort. Meg Ellát. Ki állt még az unokaöcsikéje útjába? Eszembe jut a szögpisztolyos férfi. Útbaigazítom a befutó nyomrögzítőket a lift környéki lövöldözés tetthelyén, hogy minél több bizonyítékot gyüjthessenek Kochlinger, Trepan és a harmadik fickó, de főként a zarándok ellen, aki széljobbosokra szakosodott zsaruból süllyedt a majdnem- rendőrgyilokig. A gyakorlóterep farmon is számos
nyomot hagyott maga után, árulását nem úszhatja meg. A szögbelövős pasek után érdeklődve ismét Chicavo tengerkék szempárja elé kerülök. Hosszú listáját böngészve a doki elmondja, hogy a 42-es számú páciens kis híján elvesztette golyóroncsolt lábfejét, ám a mikrosebészetnek köszönhetően elkerülte az amputációt. Gyászhírt is közöl: a valódi fagyiárus és a Colbrant kivégző férfi belehalt sérüléseibe. Miután a rendőri osztagok a kórház minden szintjét végigvizsgálva sem lelik a nagybácsi nyomát, belátjuk, hogy a koros nácipata átcsúszott a blokádon. Nehéz sóhajjal elrendelem az országos körözést. A parkolóba igyekezve Gerret Flachbe botlunk. A nyúlánk, örökbarna bőrű férfi arca borostás, haja kurta, homloka emeletes. Élénk pillantású szeme étcsokiszínű, szemrése ferdén metszett, dús szája erogénes, fülében brillkő sziporkázik. Hasisdrága öltönye gyűretlen, cipőjén hokizik a lámpafény. Elmaradhatatlan tücsökbőr táskáját ringatva megáll előttem, mosolyt csillant rám: Mára elég lehetne. Remélem, hazafelé indulsz. Röviden beszámolok neki Kochlingerről és Yale Yukonról. Bólogatva végighallgat. - Világos, Yukont lepattintom az ügyről, elfogultság miatt - feleli. -Átszondáztatom a folyamatban lévő dolgaikat. Remélem, nem találunk több zsaru-terrorista összefonódást. A médiumok még a vérengzésen rugóznak, a hősöket sztárolják. Hamarosan eljutnak a felelősségünk feszegetéséhez. Kochlinger életben marad? Vállat vonok. Sok vért vesztett. Az orvosa sürgősen véradókat keresett az épületben nyüzsgő kollégák között, mivel a kórházi készlet kiapadt. Yukon jelentkezett, senki más, de a
vércsoportja nem felelt meg. Gerret felsóhajt: Maradjon életben. Bíróság elé kell kerülne. Nekem az is elég lenne, ha elhunyása előtt megtudnám tőle, miért csinálta. Ez engem is érdekelne. Öleld meg Ellát a nevemben. Hogy viselte? Nem jól, de nagyon bátran. Még nincs túl rajta. Flach ügyész az épületbe siet. Zsöti fejcsóválva mered utána. Mit eszel rajta? Smokk divatbáb. Nézd, a fotocellás ajtó is hajlongva nyílik előtte! Legyintve a kormány mögé huppanok. Féltékeny vagy, mert jobb pasek nálad. Bye a hátradobott kabátját igazgatva feltérdel az anyósülésen. Féltékeny? Én? Rá? - hörgi. - Jobb? Ő? Viccelsz? Gerret egyértelmű tökélye az emberi fajnak. Amennyiben? A gázra taposva felsóhajtok: A zizidokiddal beszélgess a komplexusaidról. A startolástól megingó Zsöti a hátsó ülésen heverő urnába kapaszkodik, csakhogy az nem fix fogódzó. Sam Barrado hamvvedrével a kezében a szélvédőre hanyatlik. Fékezek. Megvárom, míg összeszedi magát, leül a helyére. Mi a franc? Ez még itt van? - rikkantja, eltartva magától az urnát. Anyám, imádkozz! - nyögöm. - Ki ne borítsd! Megfeledkeztem róla. Ma már nem viszem vissza. -Megértem, hogy nincs lelkierőd kiautókázni a rabok farkára. Amúgy ki ez a Sam Barrado?
Miért nem nézel utána, amíg elfurikázlak a kocsidhoz? Zseniális húzás. Bye íziben a gépére vetődik. Szótlanul kutat az adatbázisokban. Pihentető csend karol át. Emésztgethetem a kudarcot.
Az öngyilkossági kísérlete kis híján az életébe került* Nem véletlenül tekintem félistennek Danielt. Morzsányi negás kisugárzása sincs, a lelki csonttalanságig lelazulhatok mellette. Zűrös gondolatokat is megoszthatok vele, nem kell lebecsüléstől tartanom. Nőszámba veszi a nővéremet, sőt: emberszámba is; hát ez se csekélység. Képes férfinak kinézni anélkül, hogy gödröcskés állú szépfiú vagy szálkás képű macsó lenne. Hetero létemre gyakran mustrálgatom kommandózással finomra izmolt alakját. Farformáját boldogan lekopíroznám, de bármennyit futkosok, guggolgatok, az enyém nem és nem fazonul olyanná. Igazság szerint bármennyit nem is futkosok, ellenben ő korán reggel, hóban-sárban elüget a parkba, és übernehéz formagyakorlatokat végez Duonggal, aki vietnami és nem kommandós, én viszont olyantájt fordulok a soros csajom másik oldalára. Ha nem rajonganám a sógort, állandóan kinyiffantási terveket sződögélnék, amelyeket bajosan kivitelezhetnék az egyik legtutibb elit egység oszlopos tagja ellen, ráadásul a társai se hagynák, márpedig ők se sütik. Az egyik tojglimat szemrebbenés nélkül odaadnám, ha bevennének a csapatba, nemcsak képletesen, mert úgy már befogadtak, hanem ténylegesen. Nővérem eleinte Szürkeruhásoknak titulálta őket, aztán sötétebb gúnyát kaptak, de más is történt, és Nagyszerűek lett a nevük. Nekem Elitek, * Bulvárgyöngyszem
másoknak például Elfogó Vadászok. Steve és Daniel érzékeny az utóbbi nevezetre, mióta egy női smasszertől hallották, ugyanis mindent utálnak, amitől rá kell emlékezniük, holott a gyilkos némber már alulról szagolja a vakondot, megérdemelten. Kellett neki csontbringa, hókilincs. Félistenített sógorom meghallgatja Egylövetű Izékével esett kalandomat. Nem titkolja, hogy hülyeségnek tartja szertelen nőzésemet, másmilyen sporttevékenységet kellene űznöm, de nem sokat nyargalászik ezen, a megoldásra koncentrál. Illetve rávezet a teendőmre. Miszerint fogjam el Berga Gletscht. Ez nekem is eszembe jutott, csak épp nem fűlik hozzá a fogam. Ő megérteti velem, mi a bajom ezzel, én megvilágosodom, mégse lelkesülök fel. Kapok néhány tippet a nyomozáshoz. Majd tűnődve azt mondja, Berga egy észak-európai helység neve, nemrég látták Ellával a róla szóló filmet, de kétli, hogy a Gletsch szülők ennek nyomán nevezték el gyermeküket, mert az horrorisztikus választás lenne. Ella, akiről mindketten azt hisszük, hogy ájultan alszik a megpróbáltatás miatt, az egyik szemét felnyitva kijelenti: Fatus, nemcsak a koncentrációs táborról lehet híres az a hely. Talán onnan származnak a Gletsch ősök, esetleg ott estek szerelembe egymással, vagy ilyesmi. Nem alszol? - nyögöm. Ismersz valakit, aki álmában beszél? Olyat is, aki járkál vagy bunyózik, én például ketytyinteni is tudok, de erre te azt mondod... ...pfuj! Máskülönben alszom is meg nem is, e két tudatállapot közt lebegek. Megkérdezted a kórházat, hogy mi van a szomszéd néniddel? Legutóbb alig egy órája. Kidobták a lépét, mert Bergácska szétrúgta. A koponyája is megrepedt. Amennyi-
ben nem adódik komplikáció, például nem dagad bucira az agya, nem akad el benne egy vérrög, és az életfunkciói sem állnak le, simán rendbe jöhet. Azt ne hidd, hogy nem bánt. Sejtem, hogy bánt, pedig tudom, mennyit savaztad, amiért folyton az ajtó mögül lesi, mi zajlik a házban. Mivel még külön fel is hatalmaztam a kukkolásra, nyilván kérdőre vonta a héderembe igyekvő Izékét, nem is sejtve, hogy egy hobbigyilkossal kekeckedik. Tehát benne van a kezem, nyakig. Szép szókép, sokértelmű - biccent Daniel. Ella belecsiripel: Nekem például kesztyüsbáb ugrik be róla. Jut eszembe: nemrég egy nagyokos kritizálójának mondta Donald: ez egy idióma, idióta! Ugyanis szereti művelten kifejezni magát. Pendrive-ot tolok a számítógépbe. Képernyőre pöccintem az Egylövetű Izékéről gyűjtött anyagot. Rákerestem Berga Gletschre - magyarázom. - Egy gyerek-szépségversenyes listából kiderült, hogy Kék Angyalka volt a művészneve. Eredeti - dünnyögi egyszerre apa és leánya. Nemcsak észjárásban, külsőleg is sok a hasonlóság köztük, nyúlánk termet, sötét haj, különlegesen formált szemrés, sötét írisz, mélységesen mély, időutazásra csábító tekintet. A kisugárzásukat is a külső jellemzőikhez sorolom, mert oly erőteljes, hogy - számomra - fizikailag is érzékelhető. Ha véletlenül hinnék az auralátásban, Elláét smaragdzöldnek, apjáét türkizes-zöldnek írnám le. Észbe kapok, folytatom: Ezen a néven kutattam tovább. Találtam filmeket olyan versenyekről, amelyeken ő is indult. Sőt, nyert.
Az ötéves Bergácska perdül a színpadra. Loknis haja műtincsekkel tornyosra dúsított, műszempillái pöndörek. Vérszínű rúzsától a szája ütőérként lüktetni látszik. Szexisen szabott, kurta ruhácskája aranyszegélyes, fodros, flitteres. Mozgása rángatózóan mesterkélt, tetszelgő. A kislány nyakába akasztják a győzelmi szalagot, koronát is kap. A többi versenyző családtagjaiból álló közönség kényszeredetten tapsol. Berga anyja és még két fehérnép visítozva ugrándozik örömében. A műsorvezető megkérdezi a kis királynőt: Örülsz a győzelemnek? Kék Angyalka kimarkolja a nő kezéből a mikrofont. Nem is tudom - affektálja, csillámos babaszemét öklömnyire meresztve. - Megszoktam, hogy mindig én nyerek. Szerintem engem legyőzni se lehet! Nem is hagynám különben. Mindig az van, amit én akarok. Mindigörökké! A műsorvezető visszaszerzi a mikrofont. Erőltetett nevetéssel megállapítja: Tehát ez az ars poeticád. Sok sikert a továbbiakban. És most lássuk: az ötéves kisfiúk, a kicsi férfiak kategóriájában ki lesz a legszebb? Izguló anyja a pódiumra lökdösi az első versenyzőt. Az aprószent fényes rövidnadrágot, csilivili bolerót, fehér tányérsapkát visel, egyik kezében labdát tart, a másikba játékstukit lóbál. Vékonyka lábai karikák, arca rémült. Füle hólapát, de legalább nem engedi a nyakába csúszni a hajóskapitányi sapkát. Jaj neki - szánakozik Daniel. - Lapozz már! Ella reklamál: Engem sose neveztetek babaszépségversenyre! Így hát normális maradtál - feleli az apja. - Nem állí-
tom, hogy minden gyereknek megárt, ha tenyészszemlére hurcolják, Bergának biztosan nem használt. - Hozzám fordulva témát vált. - Szerelj fel a kéglidben néhány mozgásérzékelős kamerát. Olyan spioncuccra gondolsz, amelyik üzenetet küld, ha mászkálást észlel? Olyasmire. Hallottad a kis királynőt. Ő aztán nem adja fel. Még dolga van veled. Felujjongok: Pőpec, akkor nem is kell őt keresgetnem? De igen, nagyon is kéne. A kelepcébe csalás tovább növeli az elfogás esélyeit. Ha belegondolsz, hogy eddig mindent megúszott, és ezt beszorzod a kedvetlen hozzáállásoddal, még százhúsz évig sorozatgyilkolhat. Ez nem kedvetlenség - sóhajtom. - Viszolygás. Miért nem fogták el? - érdeklődik Ella. Pólyás korától sminkelték. Kitanulta az átváltozás fortélyait, valóságos maszkmester lehet - feleli Daniel. Bármikor képes átalakítani a külsejét. Lopott iratokat használ. Szabadon, kedvére csavarog. Nem könnyű a nyomára bukkanni. Bólintok. Oké. Beszerzem a bigyeréket. Olyan kamerát veszek, amelyik illetéktelen mozgás észleltén képet is küld a behatolóról. Láttam így készült filmeket a neten. A fosztogató a macskaajtón át hatolt a házba. Első útja a frigóhoz vezetett... - mesélem megfélemlítő hangon, Ella fölött hadonászva, mintha én volnék Drakula. - Kinyitotta az ajtót, kibontotta a tejesdobozt, felfalta a húsféléket, benyalta a vajat... Jaj, ne már! Azt hiszed, pont ettől fogok betojni?! hessegeti fojtogatást mímelő ujjaimat. - A szomszéd macs-
kája volt. Nyertem? Nem, hanem róka volt. Annyival nagyobb a háziak macskájánál, hogy őrá már gerjedt az érzékelő, és begyújtotta a kamerát. Nagyobbként hogy fért be a macskaajtón? A róka egészen kis résen is átfér, kérdezd meg a tyúkokat. De még nincs vége a mesének, mert miután bekajált, szétnézett a házban, hogy mit vihetne magával. Elcsórt egy gumicsizmát, feltúrta a szennyestartót, és minden női bugyit ellopott... Ella közbefanyalog: Mivel férfibugyi nem is létezik. Legyintve lehurrogom: Látszik, hogy sejtelmed sincs a férfiak furi titkairól! Erre heveny zokogásban tör ki. A rajta heverésző macskák szétugranak, amikor a kanapén felülve rábukik a zsebkendős dobozra, oly hevesen kirántva a soron lévőt, hogy a többi is kitódul a nyíláson. Szüzfehér papírlepkék szálldosnak a nappaliban. Szipogva figyeli röptűket, a bömbölésről is megfeledkezik. Szemében tojásnyi könynyekkel lelkesül: Hát ezért hívják a pillangót lepentőcskének! Ezzel visszahanyatlik a párnára, és szinte nyomban elalszik. Tanácstalanul nézek Danielre. Ennyire bereccsent, vagy csak kamaszodik? Belloq nem találgat. Vállat von, bár pályafutása során számos kiborulást látott már, egyet-kettőt a tükörben is. Visszahajtogatja a pézséket a dobozba a keskeny perselynyíláson át. Ő bármely türelemjátékban nagymester. A ruhát is pöpin becövekeli a szekrénybe, bonyolult étkeket süt-főz, és még a nővéremet is kibírja. Sőt. Szereti.
Nem csoda, hogy anyánk, nagyink és a nénikék olyan nevekkel áldották meg őt, mint: Isten Lába, Ideális Férj, Álomférfi satöbbi. Literátor apánk ezt a szótréfát alkotta: inkább legyen mintaférj, mint hintaférj. Szeretjük papát, ezt is elnézzük neki. Míg Daniel kézimunkázik, információéhesen böködöm a laptopot. A fő hírcsatornára lelve megnézem az Albatrosz-félszigeten lőtt légi felvételeket. Elszörnyedek a három tank láttán. Ha nem tudnám, hogy ártalmatlanított monstrumok, íziben idegösszeomlanék - hörrenek. Szerinted az áldozatok tudták? Nagyon megijedhettek - felelem ostobán. Naná, hogy nagyon megijedtek. Lőtték őket, harckocsival vonultak ellenük, nem hívhattak segítséget, fegyvertelenek, kiszolgáltatottak voltak. Közben tehát nem rendeztek vidám barbecue partit lufifújással. Daniel végez a lepentőcskés dobozzal. Eszébe ötlik valami, rákattan Zsöti feltöltéseire. Meghallgatjuk a segélyhívásokat. Ella elmondja, hol van, mi történik, a háttérben lövések pufognak, a sérült fiú erőtlenül elzihálja a telefonszámát. Velem szórakoztok, gyerekek? - csattan fel a mentős diszpécser. Ella már kiabál az érteden nővel, hangját könnyek fátyolozzák: Nem vagyunk gyerekek! Most váltunk kényszerfelnőtté, egy lövöldöző ketyós miatt, és egyre kevésbé biztos, hogy megérjük azt a kort! Lőnek ránk! Vágja? Sok a sérült, a haldokló, a halott! A ragyába, higgyen már nekem! Küldjön segítséget! Van gyereke, férje, anyja? Mortis Rosengarten a tanárnőt is lelőtte, neki is gyorsan kéne orvos!
A csaj ráharap, mintha ébredezne agyhalálából: - Milyen nevet mondtál? - Mortis Rosengarten Kapitány lő halomra minket! Na, jó napot, Kreténke! - kiáltja Ella, s bontja a vonalat. Danielre pillantok. Tekintete hasonlít egy dúlt vademberére. Arcizmai feszesek, hallgatása sötét. A közeli körzet zsarujával folytatott csevej kerül sorra. Ella bemutatkozik, majd tárgyilagosan, halkan előadja, miért kér segítséget, erre a fickó így felel: - A hívást a számoddal együtt rögzítettük. A szüleid csúnyán meg fognak büntetni, miután kifizették a heccedért kirótt bírságot! Vegyen komolyan! Egy őrült fegyveres túszul ejtett több busznyi turistát. Sérültek és halottak hevernek mindenfelé. Küldje a kommandósokat, a mentőhelikoptereket, észbontó gyorsan! Különben nem győzi majd leülni, amit a hanyagságért kap. Jól van. Mivel bizonyítod, hogy igazat beszélsz? Hogy hívnak? Hány éves vagy? Hol laksz? Kik a szüleid? - Mi ez a kvíz? Tudom, nem könnyű elhinni, hogy ilyesmi történik, de inkább intézkedjen blindre, semhogy meghalni hagyjon egy csomó embert, köztük sok gyereket! - Azt kérdeztem, hogy hívnak! Válaszolj, te kis telefonhuligán! - Már mondtam: Ella Belloq vagyok. Az apám Daniel Belloq és zsaru, és magát ízekre fogja tépni, ha öt percen belül nem küld segítséget! Hiszi a piszi. Nos, Ella Belloq kisasszony, halljuk, hány éves vagy... - Magának Shrek volt az óvodai jele ? Összenézünk Daniellel. A médiások imádnák ezt a felvételt - szólok rekedten. Gerret is imádni fogja - jósolja ő, szintén szálkás to-
rokkal. - Shrek karrierje szakadékos véget ér. Amúgy kevesen tudják, hogy ha a telefonjuk számküldője nincs bekapcsolva, attól még bizonyos helyeken leolvashatóak. Bond rendőrfőnök később visszahívta Ellát. Akkor már úton volt a félszigetre, de még mindig nem szólt senkinek, abban bízva, hogy egyedül is képes learatni a babérokat. -Mintha babérgyűjtésről lett volna szó! - morogja az alvó a kanapéról. - Moszatagyú. Ha szarva volna, szánthatna. Kontrázok: -Az a baja, hogy fejvédő nélkül járt kókuszszüretre. Belloq is csatlakozik az agygőz-kieresztő kórushoz: Ehhez is ész kell. Intelligencia nélkül nem lehetne ennyire hülye. Amilyen banga, még a leveles tésztának is választ ír - licitál Ella. Tromfolok: A tizenegyedik parancsolat: ne légy ostoba. Megszegve, általa.
Egyikünk sem tud néhány óránál többet a kicsi nélkül tölteni. Ha nincs velünk, képesek vagyunk akár az ágyneműjét is szagolgatni* - Ella és Shrek második beszélgetéséről nincs hangfelvétel, az már nem az irodai telefonról I zajlott - sajnálkozik Daniel. \ - Óhajtod hallani, fatus? Szóról szóra emlékszem rá, az autista memóriámmal. Hangszíneket váltogatva előadja a csevegést, hol hülyehekus orgánumon, hol rémült kamaszlány-altban, legvégül szarkasztikus sikolyt hallatva, melynek nyomán az időközben visszaszivárgott macskák újfent szétspriccelnek a kanapéról, és Tarzan is talpra retten a szőnyegen. Daniel beletúr a hajába. E mozdulattal semlegesíti dühét. Higgadtan közli: Ebből a társalgásból Bond rendőr is felidézett néhány mondatnyit, bár csak azért, hogy a megnevelésedre buzdítson. Kemény a csaj, volt kitől tanulnia - dünnyögöm. Egyre jobban emlékeztet a nővéremre. Mondd még egyszer! - kéri Ella, sötét szemét óriásira tárva. - Ő a példaképem. Nem találtál jobbat? - ingerlem. Felmutatja a kisujját. Értetlenül nézek rá. Bemutat a középsővel. Ezt érted, ugye? Ennek a finomabb változata a feltartott kisujj. Jelentése: csak egy kicsit cuppanj rá. FelsőfoÁ
* Celeb anya
ka pedig a teljes kéz, de ez már drasztikus üzenet - magyarázza, mind az öt ujját felmeresztve. - Felfoghatjuk egyfajta zsűrizésként is. Na. És akkor most elmehetsz az Anonim Kispályások Klubjába. Majd szólok, ha közel olyan jó leszel, mint Denisa. Igenis jó vagyok! Már ő maga is mondta. Meglátjuk. Ha például elkapod a beteges Izékét. Mert ha nem, akkor ő kap el téged, és legyilkol, méreggel, késsel vagy párnával. így szokta, nemde? Felhorkanok: Színlelted az alvást? Nem színleltem, agyonverten aludtam. De attól még hallottalak. Nava nagyi azt mondta, csillaggyerek vagyok. Vagy ha az nem, akkor indigó. Olvastam erről, szerintem direkt a szülők ámítására találták ki ezt az übergyerek-maszlagot. Hadd örüljenek, hogy valami különlegeset csináltak azon az éjszakán, nem csak úgy egymásnak estek. Na, pfuj! Ez a pfujogás egy újabb kamaszodási korszakod kezdete? - érdeklődik Daniel. - Belátom, ezen is át kell esni, mint a kanyarón. Azt hittem, képben vagy a szexszel. Ott is vagyok, de attól még pfuj. Múltkor megnéztem egy pornófilmet a neten. Talán érted, mire gondolok. Kifejthetnéd. Majd átdumcsizom Denisával. Ezek csajos dolgok. Veled mást kell tisztáznom. Mit tanácsoltál volna, ha még a hentelés elején fel tudtalak volna hívni? Ha fel tudtalak volna hívni... Érződik ebben némi szemrehányás. Denisa is ki volt kapcsolva, Martin is, Cyd is, mindenki! Amikor pedig szükségem lett volna rátok! - pattogja emeltebb hangon.
Mortisgarten így tervelte ki. Hogy a saját csicskáit beáldozva lekössön minket Line-ban, és ő zavartalanul lövöldözhessen a díszletvárosban. Szóval hiába zsaruk a szüleim, meg a legtöbb haverjuk! Ha szarban vagyok, önerőből másszak ki belőle!? Tudod, hogy mindenben számíthatsz rám... Ugyan, fatus! Mindenben igen, de nem mindig, vagyis bármikor! Nem tudtalak elérni benneteket, pedig műholdas telefont is szereztem! És azt a két hitetlen kretént kapcsolták nekem a segélyhívók számain! Ez védtelenség! Igenis! Védtelenül magunkra hagyott minket a külvilág! Voltunk vagy kétszázan! - kiabálja sírósan. - Ha már az elején beszélni tudtunk volna, mit tanácsolsz nekem? Daniel felsóhajt. Kezdettől ezen töprengek. Mit tanácsoltam volna? Azt, hogy rejtőzz el? Fuss, menekülj? Vagy inkább azt, hogy küzdj? Kommandós létemre flessem sincs, mit mondhattam volna a saját gyerekemnek. Ez már nem objektív kategória. A következőt egy apa mondta a fiának, amikor az elpanaszolta, hogy többen belekötöttek, meg is ütötték, és ő nem tudta, mitévő legyen: „szívesebben látogatlak a börtönben, mint a kórházban". Így fordítom: ne hagyd magad, üss vissza! Ezt jelenti - bólint Belloq. - A lehető legjobb döntéseket hoztad. Bátran viselkedtél, és másokra is gondoltál. Ha veled lettem volna, féltésből mozdulni sem engedlek. Sorozatinfarktussal ért fel végignézni, miket műveltél. A történtek melyik részét a legnehezebb megemésztened? Ella hátravágja magát a párnán, karjával eltakarja az arcát. E hangtompító mögül válaszol: Mindet, de leginkább azt, hogy majdnem olyan lettem Mortisgarten miatt, amilyen ő maga. És hogy mások
olyanok is lettek. Például az a férfi, aki megölte az oroszok góréját, nem érte be egy golyóval, se pedig kettővel, hanem kivégezte a fickót. A szögpisztolyos ember is legyűrte az ölést tiltó gátlást, és sok kiló vassal az ajtóra varrta a ránk vadászó stukkerost. A tesitanár, akit eddig csak notórius bugyibubusként ismertünk, úgy mászkált a házfalon, mint a Pókember, levert néhány bulinácit, végül ellőtte Mortisgarten fejét. Sejtettem, miért jön oda, eszembe jutott, hogy nála van a lecsapott suhanc stukija. Nem voltam képes szólni neked. Szóltál - feleli Daniel. Ez nekem kiesett, hiába vagyok memóriafenomén. Bármennyire sejthető volt is, mi várható, végítélet-gyorsán történt. Gyűlölöm Abnormitást, ezerszer kívántam a halálát, de amikor ott fetrengett kitüremlő aggyal, és spriccelt a vére, szinte megsajnáltam. Belloq töpreng a válaszon. Megköszörülöm a torkomat, egy pohár italt is lehajtok, olajozásképp. Abnormitásnak meg kéne halnia - kezdem fivéresen. - Amilyen főbenjáró gyalázatot vitt véghez, még ellőtt fejjel is ajándék számára az élet minden további perce. Ezt apád is pontosan így érzi, és téged is ez blokkolt, amikor rájöttél, mire készül Gladiátor. Abnormitás mégse fog meghalni, kultúrállamban nincs halálbüntetés. Ráadásul ketyós, tehát még a börtönt is elkerülheti. Bedugják egy őrzöttebb dinkaházba, és ha egy napon az orvosok úgy látják, hogy már nem veszélyes a közre nézve, kiengedhetik. Nem! Nem engedhetik ki! Láttam, mit művelt! Még a bábukat is hasba lőtte! Élvezte a megsebzést, gyilkolást! Lehet, hogy a diliházban vagy a börtönben istenkedni
kezd, de bármennyire emlegeti is valaki az istent, az nem menlevél! Melyikünk mondja ki? Még egy kortyot iszom. Ez sem oltja ki vérszomjamat. Majd én kimondom. Trepan halált érdemelne. Egyáltalán nem kellett volna szólnod, hogy Gladiátornál fegyver van. A tanárod tudta, mit csinál, a golyóálló mellény miatt célzott Mortisgarten fejére. Egyáltalán nem biztos, hogy túléli a szemét. Ne aggódj, az önbíráskodót sem csukják le, hisz valójában közbíráskodott. Ezt persze senki nem fogja kimondani, végtére is képmutató civilizációban élünk. De mennyire! Gondolatmenetem vége táján ismét elalszik. Segond, az imént közölte, hogy álmában is übergyerek hallású. Felveszem a telefont, beszélek aggódó anyámmal, aztán a nagyival. Megnyugtató szavaim hallatán még zaklatottabbá válnak mindketten. Cyd is bejelentkezik. Most tértem észhez az altatásból. Mi volt itt ma? hadarja. Altattak? Műtötték? Jaj, cefet rég eltökéltem a kasztráltatást! Csak hát eltököltem, na! De már nem lehetett tovább halogatni! Rákos vagy? Népességszabályozol? Mi van? - értetlenkedem. Rákos a rosseb. El kellett már dobni azt a két golyót. Teljesen felőrölték az idegeimet. Iszonyúan fáj, halálosan sajnálom, ég a pofám miatta, de muszáj volt, és punktum! Ihaj-duhaj, de nehéz ez a szalámi! De inkább arról mesélj, mi történt Ellával! Kaptam tőle egy üzit, de még dél- előttről. Ajjaj! Szóval retkesül szar napom van ma, csupa lelkifurka! Hosszú történet. Ella már jól van, és mi is, nagyjá-
ból. Nézd a tévét, úgyis ágyban vagy. Miért lennék ágyban? Az előbb mondtad az altatást. Ja persze. Képzeld, ha te ébredeznél így! Őrület! Faltól falig támolyogsz, feldőlsz, talpra kecmeregsz, felmászol a díványra, legurulsz róla. Megint indulsz, felakadt szemmel. Nyáladzol, nyeklesz-nyaklasz, botorkálsz. Lefejeled a szekrényt, a fotelt, a falat, az ajtót. Bármit. Rettenet. Boldogtalan állapotomban kénytelen voltam kikapcsolni a telefont. Még reggel egyébként, szóval tartósan boldogtalan vagyok! Ja, meg totálkáros. De ha nem rák miatt, akkor mégis miért kellett a...? Még te kérdezed? Fiatal legényként? Hisz folyton áll a cerkád! Minden emlékkönyvbe firkálnál vele, nem igaz? Mindegy, hogy csatos, nem csatos, az összeset a cerkádra kívánod. Tud ám ez odáig fokozódni, hogy felmászol bárkire, idegenre, ismerősre, fűre-fára! Nemre, fajra való tekintet nélkül! Hát azért... Tudtam, hogy te megérted. Ramatyul kínos. Folyton szabadkozhatsz miatta. És miközben hebegsz-habogsz, kiújul a felmászási késztetés. Egyszerűen muszáj átölelned a lábát, a derekát, tolod neki ezerrel. Sikítozás, arénázás jár veled. És amikor beelegelsz, azt mondod, kell, hogy legyen megoldás. Idegeneket, ismerősöket kérlelsz: csak egyszer, csak egyetlenegyszer hagyják megdugni a lányukat! Olyan nagy dolog ez? Nahát, egyik se lesz a barátod! Tüstént kitagadnak az addigi viszonyból! Olyan prűd ez a világ! Még ütnek is! Elég jól állom a pofozást, de ez már nekem is sokk volt. Ha senki sem adja a lányát, kuplerájba kell menni! Haha! Tudd meg, nincs olyan! Égen-földön nincs egy alkalmatos kupleráj! Otthon csinálva nem ugyanaz. A
meghágott díszpárna, plüssállat sem pótolja az igazi kéjmámort! Cyd, jól vagy? - kérdezem óvatosan, attól tartva, hogy kiugrik a telefonból, és lábon vagy derékon ölel. Nem tudom, kérdezd meg holnap. Te hogy néznél a szemembe kasztrálás után? Aranygolyóbisaidtól megfosztva? Na? Ugye, hogy utálnál?! Cyd, nem is tudtam, hogy ilyesmiben szenvedsz. Zseniálisan titkoltad. Meg aztán ott van neked Arietta. Mondd csak, nem akarsz dumálgatni egy hangyásszal? Kerítsek egyet? Olyan kéne, aki több fajra specializálódott. Most már csupa kérdőjel vagyok. Nemcsak nekem kéne, hanem Cracknek is. A kutyádnak? Persze hogy neki! Máskülönben miképp tegye túl magát a szerencsédenségen? Ugrottak az aranygolyói! Istenem, mit tettem!? Te végig Crack heréiről beszéltél? Hát ott még nem tartok, hogy magamat heréltessem! Elég zúzós trauma volt ez nekem kutyával is! Nem bírok a szemébe nézni! Akkora bűntudatom van, amekkorára nincs is mértékegység! Amikor befogadtam őt a csövezésből, egy csomó mindent megígértem neki. Kaját, jólétet. Csajokat például, azaz szukákat, ebszlengben. Csakhogy nem tudtam betartani a szavamat! Senki se hagyta, hogy meghágjuk a szukáját, pedig jutalomfalatot is adtunk volna érte! És képzeld, égen-földön nincsen kutyabordélyház! Sehol! Nyista! Nem létezik! Pedig lenne rá igény, mi naponta jártunk volna! És még csak le se ihatom magam, mivel rühellem a piát. Na, mindegy, fő, hogy ti jól vagytok. Szólj, ha tehetek érted valamit. Csak ne azt kérd, hogy
heréltetésre vigyelek, mert azt soha, soha többé! A kasztráltatást oldd meg magadnak!
BELLOQ
A rád váró út még előtted áll!
*
Végre-valahára, öröm hallani. Cyd megváltotta Crackjét a kényszerű önmegtartóztatás őrüléses kínjaitól. A bűntudatot majd feldolgozza, ha másként nem megy, fogat fogért alapon. Martin túlteszi magát a herélési drámán, és addig-addig váltogatja a hírcsatornákat, mígnem belefut a legfrissebb tudósításba. A filmen egy tolóágy száguld a kórházi parkolóból a főútra vezető dimbes-dombos lejtőn. Az ágyrakétán fekvő testen lobog a takaró, de főként a karjai lobognak, egy, kettő... három, négy... Mi ez? - nyögi. - Medúza? Szélturbina? Hány karja van? Vakító reflektorfényben szemlélhetjük a talányt, a híradós helikopter jóvoltából. Maholnap mindent megszállnak a kamerások. Nemrég a magánterünk fölé lebbent egy tévéstábos gép, azt kukkolandó, miként szabadidőzik híres szomszédunk, az exzsaru, író és fotelhamvasztó Donald. Mákjukra nem tartunk itthon légvédelmi ágyút, különben reflexből leszedtük volna őket. Felmerült, hogy ezentúl álcasapkát, álcafürdőgatyát, álcapapucsot hordhatnánk a kertben. A kígyózó-kacsázó betegágyat üldöző, totál esélytelen fickó a magasba mered. Neki ez épp arra elegendő, hogy fel- bukjon a saját lábában, mi pedig felkurjantunk Martinnal: Zsöti! Bye dob néhány bukfencet. Profin tompít, nem zúzza * Bulvárbölcselet
magát ripityásra. De ő már nem is érdekes az operatőrnek, mivel a száguldó fekhely utasa felül fektéből, mint a rugóskés. Ennek láttán az alvónak vélt Ella rikkant nagyot: Tanár úr! A szárnyra kapó takaró alól feltárul még egy alulöltözött férfitest Gladiátoré mellett. Pikáns szitu. Lányom bemondja a pfujj-t. A méretesebb fickó is ülő helyzetbe rugózik a röpülni rémlő ágyon. Borzadva egymás képébe sikítanak a tornatanárral, majd felmérik a teljes konstellációt. Alsónadrágot, lábgipszet viselnek, nagyjából hetvennel száguldanak a lejtőn, s ez még nem a végsebességük. Gladiátor felrántja az oldalrácsot, biztos, ami biztos, le ne zúgjanak az önjáró fekhelyről. Testsúly-áthelyezési trükkökkel próbálja fékezni az ágyrakétát, mielőtt felborulnának vagy kirobbannának a főúton áradó forgalomba. Hova lett Denisa? - nyögi Martin. - Hol van az egyetlen nővérem? Dimley ringató-riszáló mozgásától a nyoszolya enyhén oldalra fordul, és lelassul valamelyest. A tanár veszélyesen áthajol az ágyvégi támlán, hogy befékezze a kerekeket. Utastársa a lábába kapaszkodik, nehogy fejre essen. A riporter félönkívületben üvöltözve tudósít arról, amit amúgy is látunk. Ráadásul már magunktól is kiakadtunk, ám ő leizzadásig ecseteli, mi várható, ha a két pácienssel száguldó fekhely felborul, vagy a keresztúton közlekedő kocsik elé rohan. E ponton elnyisszantják a filmet. A stúdióban ülő műsorvezető ígéri, hogy hamarosan visszatér a végkifejletre, de most tekintsük meg, mindeközben mi zajlott a kórházban.
A következő tudósításban nőm végre megkerül, úgyszólván füstölgő stukival kezében, épp egy leterített orvos arcáról tépi le a maszkot, majd szenvedélyes szavakat intéz egy zsarunak látszó, Poirot-bajszos fickóhoz. A narrátor közli, hogy a maszkos személy nem is doktor, egyes források szerint rendőr, csak jócskán megtévelyedett. Másik két álruhás társával együtt TristanTrepant próbálta kilopni a kórházból. Az áldokik akciója meghiúsult, a tévelyedett zsaru súlyosan megsebesült, a másik próbálkozó elhunyt a tűzharcban. A harmadik bűnöző, Mortis Rosengarten nagybátyja az üldözőket lerázva elmenekült, őt országosan körözik. Vigyázat, fegyvere van, nagyon veszélyes, a kedves nézők ne próbálják önszorgalomból elfogni! Tabló következik idősb Tristan Trepan fotóival, életmeséjével, a farmján folytatott terroristaképzésről szóló képes beszámolóval. Ennek örvén újfent levetítik a fővárosi káoszban és az Albatrosz-félszigeten lőtt filmeket, majd viszszatérnek Gladiátorékra, a lelassult tolóágyról végrehajtott halálugrásukat bemutatva. A sápadt tanár az újabb kezelést-ellátást követően a kórteremben nyilatkozik a sajtónak, közölve: mélységesen felháborodott a szörnyű eseményeken. Belegondolt az ártatlan állampolgárok, kiváltképpen a gyerekek védtelenségébe. Ezt ő nem hagyhatja, férfias kötelességének érzi, hogy tegyen valamit a hasonló rémtettek megelőzése végett. Épp ezért preventív céllal megtanítja célba lőni tanítványait. Ezennel megalapítja a Védd magad nevű iskolai lőegyletet. Ella az újfent horkoló macskák háborítatlanságára ügyelve lepattan a kanapéról. Falhoz csapja a zsebkendős dobozt, de idegrohama csak ezután tetőzik: a monitorhoz
ugorva haragosan kiabál a tanár fejével, mutatóujjával hevesen bökdösgetve azt. Nem túl jó az ötlete, tanci bácsi, hallja-e!? Inkább a szülőket hívja össze, és ön is szálljon magába, és ezentúl neveljenek-viselkedjenek másképpen! Maga mondta a saját szájacskájával: hiperaktív gyerek nincs, csak unatkozó gyerek van, akivel nem foglalkoznak eleget a drágalátos szülei. Tehát ne lövöldözni tanítsa a diákjait, hanem jó kommunikációra, konfliktuskezelésre! Nyugi, Ella! - csitítja Martin. - Nem is hülye ötlet a lőegylet. Ha mindazt elmulasztották a szülők, a nevelők meg a társadalom, ami emberi tartást és morális gátlásokat kódol a fejlődő szervezetbe, ha elcsellózták a megelőzést, akkor tudniuk kell védekezni a következmények ellen! Egyébként nem feltétlenül szülői mulasztás miatt lesz valakiből sorozatgyilkos, tetőlövész, iskolai mészáros, pedofil, szadista. Némelyek már eleve ezzel a programozással születnek. De csak páran eleve elrendeltek! A többieket elcseszték, méghozzá nevelés címén! Szerintem Gladiátor akkor is inkább nőegyletet alapítson, és vágja hanyatt a tagokat, bármennyire is pfuj! Tarzan lelkes sürgés-forgása közepette Denisa lép közénk az előtérből. Végignéz rajtunk, fürkész pillantást vet az ócsárolt képernyőre, felvonja bal szemöldökét. Ellára nézve megállapítja: Úgy hallom, nem vagy jobban. Segíthetek? Nem tudom. Mi a véleményed a lőegyleti ötletről? A megvalósításhoz át kell esni néhány tesztvizsgán. Ha Gladiátor megfelel a kívánalmaknak, hadd csinálja. Persze csak nem kötelező jelleggel. Ezt ügyesen a szőnyeg alá söpörted - dünnyögi a le-
ányzó. Te most direkt félreértesz. Ne haragudj. Inkább Martinnal gizduljak? Hacsak nem akarsz inkább arról beszélni, ami a bögyödet nyomja. -Tudod, csak szar napom volt. Szarabb, mint Cydé. - Vele meg mi történt? Kiheréltette a kutyáját, és majdnem belegebedt. Crack? Nem, hanem Cyd. Denisa elnyúlik a fotelben, tekintetét végigsiklatja rajtam, életre keltve alvó sejtjeimet. Tölt egy pohár italt, elkortyolja, továbbra is engem méreget. E nézéstől lepattogzik a mész az érfalaimról, ruganyos maradok belsőleg is. Szavait Ellához intézi: Bizonyos pasasok képesek oly mértékben azonosulni a golyóikkal, hogy a kutyájuk, macskájuk heréit is a magukénak tekintik. Önnön nemi életüket érzik veszélyeztetve kedvencük kiherélése által. Fura átvitel. Majd megkérdezem Baabelt, mire vélhető. Tényleg ez zaklatott fel? Dehogyis! Mindig csak a szex! Pfuj! Új szokásod ez a pfujolás. Igen, mert eddig másokon keresztül gondoltam a ne- mizési témára, úgy, hogy ők csinálják. Viszont mostanság magamon keresztül vagyok kénytelen rágondolni, mintha énvelem történne. Márpedig ez pfuj! Világos? Denisa bólint: Rémlik hasonló saját kamaszságomból. Túl leszel rajta. Akkortájt, amikor elfogadod a szexuális vágyaidat. Becsszóra? Erre bátran adom a szavamat. Ha nemsokára tényleg elmúlik, ne is törődjetek a
pfujolásaimmal. De nem leszek ettől maradandóan jégszekrény? Martin felhördül: Muszáj ezt előttem kitárgyalni? Sérül a szemérmem! Ella csípőre vágott kézzel mered rá: Te reklamálsz? Meséld csak el a nővérednek, mekkora bajba keveredtél Egylövetű Izékével! Nem mesélem, és te se fogod! Denisa nyögdécsel. Egylövetű Izéké? Már megint átjáróház lesz az életünk, mint Sírógörcs vagy kicsoda miatt? Mikor jön a balettkar? A Chippendale fiúk, a gyászhuszárok? Anyám borogass! - Átjáróház?! - gúnykacag Ella. - Élet?! Na, mindenki söpörjön aludni! - szólok férfilag. Nem vagyok álmos! - közli Martin. -Talán felmegyek a tetőre, extrémhorgolok egyet. Lányom felcsattan: Menj csak, eszményi célpont leszel! Onnan legalább Izéke lelőhet! A felszedése helyett inkább extrémhorkoltál volna! Nem szoktam horkolni, se halkan, se extrém! Egyébként sötét van a lövöldözéshez, ha nem látnád! És ha infrás puskával jön? Vagy hőkamerással? Neked annyi! Rám hagyod a motorodat? A Kawasaki sírba száll velem. Kérj valami mást.
A sors keze megint közbeszólt* Ella nyugovóra vonul, magával cipelve a macskákat. Amelyik megszökik, azt levadássza, akár többször is, és visszatoloncolja a szobájába. Nincs kivétel, még a korelnök Fáraó Átkának is vele kell aludnia. Röpke félórás műsor után még egyszer visszatér a zsebkendős dobozért, szenvedélyesen végigcsókol bennünket (és viszont), s végre alvásba ájul. Martin magához veszi a kézimunkakellékeit tartalmazó kosárkát, benne a hozzávetőleg hat méter hosszú, húsz centi széles, kétesfehér színű horgolmánnyal, továbbá a laptopot, a mobilját és egyéb elektronikus kütyüit. Sóhajtozva megöleli-meglapogatja nővérét, s elbattyog összes termeibe. E kifejezés alatt a szobája értendő, melyből zuhanyozós mosdó nyílik. A fürdőkabin természetesen telefonfülkét formáz, klasszikus pirosat. A vécécsésze villamosszékre hajaz, a mosdókagyló fateknő formájú, szakasztott úgy, mint a másik legényfészkében. Lakberendező hivatású, kifinomult, elegáns szülőanyja minden látogatáskor beígéri neki a kitagadást. Nava még nem sejti, hogy karácsonykor defibrillátor-tappancs küllemű szendvicssütővel lesz meglepve, miként valamennyi családtag, ez lévén a holmi, amelyért Martin aktuálisan rajong. A sajátját nemrég vásárolta, azóta éjjel-nappal melegszendzsót sütöget a bikázógéppel. Denisa elropogtat néhány salátalevelet, bekanalaz egy tálkányi mézes-gyümölcsös joghurtot, s letudja a vacsorát. * Bulvárgyöngyszem
Mellőzöm a tyúkapós aggódást, tudván: ha éhesebb volna (s kedvelné), rozmárzsír-tortát, fókatepertőt is enne, ő ugyan nem függ a soványságipari trendektől. Amúgy bármennyit eszik, lezizegi, szimulációs gyakorlaton, taktikai vezetésen, testcsata-edzésen, latorkergetés, idegfitnesz, családozás közepette. Még mindig gyakorta elmélázom, mivel is teperte le érzékeimet hajdan. Önmagában is kifejező, sokszínű hangjával, erogénes nevetésével? Borzongatóan mély, nyílt, melengető tekintetével? Varázsos átváltozásokra képes íriszével, amelyet forrócsokiszínűnek, borostyánosnak, ezüstcsillámosnak, áttetszően zöldesnek, sőt akkorzöldnek is láttam már? Szerinte az én szemszínem is képes hasonlókra. Bármerre nézek rajta, minden porcikája élénkít, ajz, beindít. Mellette fokozottan érzem, hogy világokkal több az élet, mint puszta tenyészés. Nappalaimat is álomhangulatok szövik át, akárcsak a csodaváró kamaszkorban. Akkoriban úgy hittem, a felnőttlét csupa titokzatosság, izgalom, kaland, szerelem. A titkokat kár volt feltörni, az izgalmak traumát okoztak, a hősiesnek képzelt kaland tragédiává fajult, a szerelem drámai véget ért. Lényegében magam is meghaltam, a lányom tartott életben, olyanformán, mint a lélegeztetőgép. Szerveim működtek, tettem a dolgomat, óvtam-gondoztam a gyereket, bénult lélekkel, szeretni-érezni gyáván. Amikor összebotlottam Denisával, újraéledt bennem az ember, visszatért belém a férfi, az erószi életöröm, a pezsgető álomhangulat. A titkok többnyire tényleg csodát rejtenek, az izgalmak, kalandok serkentő vérfűszerek. S a szerelem... Ketaminfüggőktől tudom, milyen bűvös-igézetes érzéseket szabadít fel bennük az anyag. Órákig sem létezhet-
nek nélküle, képtelenek lecsavarodni róla. Tátott szájjal, nyáladzva, testtudatlanul úszkálnak mámorukban. Szétroncsolt hólyaggal, húgycsővel, vesével fizetnek érte, mégsem állnak le vele. A Denisával átélteket mellékhatás nélküli ketaminkúrának tekintem. Sosem tudnék lejönni e szerről. Nőm elvackolja magát az ölemben. Arcunkat összesimítva közös lélegzésre váltunk, köröttünk minden békés, a fotel mögött ácsorgó lámpa tompított fénye sem zavarja a rituálét. Sűrűn folyamodunk a kisimulás eme formájához. Amit teszünk, s ami bennünk történik, ahhoz hasonlatos, mintha fát, kutyát vagy lovat ölelnénk magunkhoz, egymásba kapcsolva belső áramlásainkat. Lassan meglankad bennünk a feszültség, átjár a mindenség érzete, mi vagyunk a föld, az ég, a tenger, az összes élő lélek, az eső, a levegő. A szervezetünk egészét átható harmónia megtisztít a nap során ránk fröccsent szennyektől. S azért csak hasonlatos, de nem azonos, mert ha fát, ebet vagy paripát ölelnénk, teljesen lelazulnánk végül, ám egymás karjában csakhamar frivol késztetéseink támadnak. Az előjátékkal felérő zuhanyozás közben átfut a fejemen, amit Vis Major barátunk mondott arról, mily fejveszetten menekült az angyalos harmóniáktól. Mire felismerte, hogy akkori élete egyszerűen csak boldog és örömteli volt, már-már helyrehozhatatlanul elszúrta kapcsolatát. A kocka fordult, azóta a harmónia menekül előle, olykor diabolikus iramban. Ő pedig a nyomában trappol, hol reménynyel telten, hol anélkül. Mi is tagadtuk valaha, legfőképp önmagunk előtt, hogy szerelmes állapotunk áldott, kivételes. Az elvesztésétől érzett nyomasztó félelmünk hajtott kettőnket százfelé, de jó-
kor kaptunk észbe. A hitvesi nyoszolyán még erőteljesebben átérzem, hogy van is mit félteni. Ha valamiért elveszítenénk mindazt, amiben egymást részesítjük, élőholttá válnánk, elsivárodnánk. Aggodalmaim gyorsan olvadnak, életem hölgye szavakkal, érintésekkel, bőrével, izmaival beszél hozzám, a fokozhatatlanságon túlhatóan felizgat, nyelvemet is megoldja, a teljes önátadásig. Egymásnak rebegett szavainkat nyomtatásban, filmen viszontlátva túlságosnak, ütődöttnek, érzelgősnek vélnénk, magunk közt suttogva jelzőzhetetlen örömöt szereznek. Amikor a barátainkat eskető pap így szólt nemrég: tárjátok fel egymást, sokan vigyorogtunk, oly mulatságosan hangzott. Sejtettük persze, mire is gondolt. A szerelem az egyetlen dolog, amiről nem lehet képtelenséget mondani. Kiváltképp négyszemközt. Voltak ágybéli kríziseink. Urian születése után Denisa saját kifejezésével - impotenssé vált, főleg a babázós állapot szorongatásai miatt. Ijedtében lélekböngészhez fordult, s noha az meglepőt tanácsolt, mégis megfogadtuk. Itthonról elszökdösve szokatlan helyeken érzékeztünk, éjszakai vadasparkban, borostyános temetőkertben, hajóhintában. Sose hittem volna, hogy ez a magamfajtának is förgetegesen bejön. Nőm impotenciája a múlté, a szökdösős módszert megtartottuk, és a szerepjátékozás sem idegen tőlünk. Lám, Életünk Filmje nemcsak halálunk pillanatában vetítődik. Szerelemben, gyönyörben, de fájdalomban, kétségben is gyakorta lepereg. Ez is átvillan rajtam, mielőtt hitvesemmel összefonódva álomba süppednék.
« DENISA
Én kilencszáztizenhétben a francia hadszíntéren elolvastam egy regényt. Lövészárokban ez megesik* Lehunyt szememet talán ki se nyitom ma. Anyaméhnél otthonosabb burokban lebegek a világmindenség közepén, sejtjeimet csókédes, pikáns csiklandások-borzongások dédelgetik. Élvezem az effajta ébredéseket, sűrűn fohászkodom csak még öt percért, csak még kettőért. Orgazmusos jó reggelt kívánva átgördülök Belloq helyére. Testlenyomata még meleg, ő maga elnyargalt duongani; a kora reggeli edzést csak alapos okkal hagyná ki. Futás közben ébred fel, s az általam táj csízésnek, katázásnak csúfolt formagyakorlatozás közben regenerálódik. Ha néhanapján sikerül pitymallatkor kikecmeregnem az ágyból, megnézem a két férfit a közeli parkban. Ma csupán magam elé képzelem a ledőlt faóriás vaskos törzsén hajladozó-táncoló pasasokat. Egyikük sárga bőrű, a másik fehér, mindketten sudárak, ferdén ívelt szemrésűek. Duong lófarokban hordja ezüstkék fényű haját, Daniel sérója rafinált stílben vágott-borotvált. Időjárási anomáliákra nem finnyásak, azt se bánják, ha korai sétálók, kutyások, parklakók bámulják mozgásművészeti gyakorlataikat. * P. Howard, magyar író. Zsidó származása miatt a nácikat kiszolgáló hatalom munkaszolgálatra küldte. 1943. január 1-jén flekktífusztól legyengülten megfagyott a voronyezsi hómezőn. Na, ez az év is jól kezdődik! - mondta végezetül. 37 éves volt.
Ella toppan a szobába. Karjaiban a ragdollokként lógó macskákkal mellém dől az ágyba. A továbbra is rongybabaernyedten heverő cicusok százhengeres dorombolást csapnak, kamionkonvojjal vetekvő hangerőn. Hogy vagy? - kérdezem. - Jól aludtál? Vállat von. Bár tudnám, hogy vagyok. Mortisgartennel álmodtam. Mindannyian összefogtunk ellene, minél jobban fenyegetett, annál elszántabban fejlődtünk falanxba. Betoltuk a tengerbe a sziklafalról. Zuhanás közben pörgöttforgott, a vízre érve kettétört. Rajta kívül senki se halt meg. Normális ilyet álmodni? -Még sokszor megeshet. így dolgozza fel a tudatod a történteket. A tied is? Álmomban gyakran kerülök az áldozat bőrébe, akinek a gyilkosát keresem. Rettegek, rejtőzöm, harcolok, próbálom legyőzni a támadót. Sikerül? Bonyolult. Ha zsaruként kezdem beérni a tettest, álombéli áldozatként is legyűröm. És amikor még nem jutottál a gyilkos nyomára? Mi történik? Akkor megles, nyomaszt, lecsap rám, üldöz. Rendszerint felébredek, mielőtt borzalmasra fordulna a helyzet, vagy másik álomba csusszanok. Ezt te szabályozod? Nem, nem én. De talán van hozzá némi közöm. Nem tudom biztosan Tehát nem volt elég egyszer végigszenvednem a tegnapi rohadtságot?! - nyögi. - Tudom, poszttraumás sokk, meg majd lélek-békaember foglalkozik velünk, tu-
dom! Rohadtul pocsék volt, hogy nem tudtalak elérni titeket, hogy magamra maradtam a bajban! Ha csak telefonon segíteni tudtatok volna... Apád ott volt a fejedben, és irányított, magad mondtad. Igen, és többször eszembe jutott, te mit tennél a helyemben, és azt is követtem. Enélkül aligha lennék túlélő, de a valóságban akkor is magamban voltam, ha megvolt közöttünk az összekapcsolódás. Nem szemrehányásként mondom, csak megállapítom, mint roppant fájdalmas tényt. Megengeded, hogy anyámnak nevezzelek? Persze nem válok hűtlenné a vér szerinti anyámhoz, csak hát ő rég meghalt, és nekem szükségem van egy élőre.Te jó ideje ilyen vagy nekem. Habár vészesen kamaszodom, ellened csak ritkán lázadok, ez ugye sokat mond!? Te se szereted a szöveget, hogy a nevelt lányom, vagy a férjem lánya, szóval legyünk simán anya-lánya, rendben!? Ha nem érzed betolakodásnak, nincs akadálya - felelem. Eddig is tudtam, hogy így lenne tökély, de nem mertem szóba hozni. Vártam, hátha te megpendíted. Urian születése óta még erősebben vágyom rá, hogy így is örökbe fogadj, mert akkor ő nemcsak a féltesóm, hanem egészen a testvérem lehetne. Tudom, ezek béna formaságok, mégis sokat jelentenek. Amikor Daniel kimentett a tankból, olyan jólesett mondani neki, hogy apu, apu, olyan karácsonyias érzés volt! Viszont ha mindig így hívnám őt, elveszne az ünnepélyesség. Mintegy végszóra, Martin nyit a szobába. Tarka bohócoverallt visel pizsama gyanánt. Piszkosfehér bélkí-
gyóként vonszolja a horgolását, egyik kezében a kampós tűt villogtatja, a másikban a gombolyagos kosárkát cipeli. Tudom, nincs itthon a félisten sógor, ezért merek betörni a nászi szentélybe - közli az ajtócsukással bíbelődve. Menyasszonyi uszály hosszúságú horgolmánya beakad valamibe odakünn. A szabadítási manőver során a bokája köré tekeredik, nem éri be az egyik lábbal, mindkettőt rabul foga. A kínos közelharc végén az ajtó nyitva felejtődik. Ella felvidul botorka öcsémtől. Azért akar kinyírni a cucc, mert képtelen vagy nevet adni neki! Hogyne volna neve! - morran Martin. - Igenis van neki! Ő a horgolmány! Mindenki így hívja! Kiskora óta! Ez neki nem elég személyes. Lehetne például Koszos Kígyó. Ennek biztos örülne. Vagy Végtelen Aorta. Fakadt Bél! Most ti jöttök a kreatív tippekkel! Nehogy már folyton én agyaljak! Legyen inkább szép női neve - mélázik öcsém. Mondjuk Beyonce. Vagy Kleopátra, mert ő időtlen, nem vénül. Ella felcsattan: A női név adása a legrútabb csajzatot is alázná! Nézd már meg tárgyilagosan! Először is ronda cucc, másodszor totál értelmetlen. Hoppá! Legyen Egylövetű Izéke! Ne legyen! Különben is, a horgolmány egyáltalán nem ronda. Rengeteg gürcöt fektettem bele... Hogy ilyen retek kinézete legyen? Mellesleg végigbámulhatnál magadon! Szerinted férfias a pojáca-overall? Szerintem tök királyságos! - szögezi le Martin rám
tekintve. Egyik szemöldökének ütemes le-föl emelgetésével próbál rábírni, hogy aládúcoljam álláspontját. Leszámítva, mily plasztikus viselet, kivált öltájt, egyéb férfiasságot nem észlelek benne - mondom. - Eleve a kezeslábassággal van bajom. Nyilván pasek találta fel a kalodás holmit. Naná! - rikkantja Ella. - Mert a paskóknak nem kell félóránként levetni, ha csurizni akarnak. Ugyanis mi nem csurizunk félóránként! - henceg a férfiember. - Mi nem vagyunk pisimasinák! - Ezért is szültök oly gyakran veseköveket. És egyéb fogyatékosságotok is akad - asszózom. - Mellesleg legalább negyedóráig tart lecibálni, majd pedig visszaölteni az overallt. Azért találta fel pasas, hogy a nőknek legalább egy, egyetlenegy okuk legyen irigyelni titeket! Amíg az első kezeslábassal meg nem küzdöttem, lövésem se volt, mit jelent a kifejezés: péniszirigység. A szokásos nagyképű hímszövegnek véltem. Holott valójában az overallról szól. Meg a síruháról! - toldja meg Ella. - És úgy általában a téli öltözködésről. Ha például lovagolni megyünk, hány réteg gönc szigetel kellőleg? Meddig tart felvenni, letolni? Ilyenkor kéne a ti slagotok! Állj, állj, eltértünk a központi témától! Szóval szerintetek égő az éjjeli hacukám? - kérdezi Martin. Kórusban bólogatunk. A horgolás is grízes? - nyögi. - Találjak ki pasisabb ex- tremitást? - Veszek neked bungee jumping bérletet - ajánlom. Az extrém változathoz nem használnak kötelet. Legyint, majd elmereng: És ha például bázisugrás közben horgolnék? Vállat vonok.
Hülyének lenni alapjog. Ha nem lenne GPS a mobilodban, haza se találnál tromfol a leány Víz alatt is horgolok - dicsekszik öcsikém. Akadnak pasekok, akik minden évben karácsonyfát díszítenek jeges vízben, tófenéken - vigyorog a lányka. Vágod? Pasekok! Csakis! Hát ennyit rólatok. Martin nyögdécselve bedől mellénk az ágyba. Magára von két bársonytalpút, a többit rajtunk hagyja. A forró hangulatú dorombolás, a derűs macskapofák, lusta hunyorgások hatására már-már a lepedőbe olvadunk. Ella kéjesen nyújtózkodik: Tudjátok, mit mondott róluk Darwin, aki egyébként elég okos paskó volt? „A macska tiszteletével kezdődik az esztétikai érzék". Így igaz. Keljünk fel - javaslom, mivel napestig maradnék. Minek? - sóhajt a lányom. - Ma gyásznap van az isiben. Gyertyát gyújtunk az áldozatok emlékére, beszélgetünk a pszichológussal. Szeretném meglátogatni a kórházban fekvőket. Annyira sajnálom, hogy hencegőnek tartottam és lenéztem Arslant, aztán a szemem előtt lőtték meg! Denisa, te biztos érted ezt: bármilyen fura, szerintem belezúgtam. Ez nem szerelem, hanem szánalom - tudatja Martin. Akkor viszont könnyen összetéveszthetőek. Különben miért ne lehetne szerelem? Dramolett, Camille és a többi sérült iránt nem ilyet érzek. Többet tudsz meg az érzelmeidről, ha találkozol Ars- lannel a kórházban - mondom. Halljuk a távoli ajtónyitást. A Belloqkal érkező Tarzan a hálószobába robog. Nyálát szertehintve lihegős örömtáncot lejt az ágy körül. Végre a katázó férfiú is belép közénk. Ella feltartja két
ujját, mintha a suliban jelentkezne, s közli: Apa! Denisával anyává és lányává fogadtuk egymást! Na persze a vér szerinti anya emlékének csorbulatlan tisztelete mellett. Ebből következően Martin a bátyám. Testvérekként szeretjük-szekáljuk egymást, részemről a kitagadás jogát is fenntartom! Mármost! Testvérségünket extra sürgősen közölni kell a kettőnk frigyéről ábrándozó rokon nőcikkel és más spinénikkel! Ezzel többé ne szédítsék magukat, inkább nézzenek telepancs-sorozatokat! Oké? Daniel a lányára mosolyog, majd rám pillant. Sokatközlő tekintetére heves szívritmuszavarral reagálok, és még feromont is termelek.
Jobban jársz egy tükörrel, mint őseid arcképcsarnokával* >
Reggelizés közben senki se meri bekapcsolni a rádiót, tudván: éhomra vérmedve-mód harcias vagyok. Ilyenkor bölcsebb békén hagyni reklámmal, politikával, egyéb rémségekkel. A fessen friss Daniel tüsténkedik körülöttünk, tükörtojást alkot, pirítóst vajaz, sajtot szel hártyavékonyra. A késsel is erogénesen bánik, csupán egy hívószavába kerülne, és visszasietnék vele a hálószobába. Ella a szokásos napkezdési letargiában ül a helyén, vajköpülős elánnal kavargatva kakaóját. A homlokára tapasztott hőmérő-film szerint láztalan. Megnyugtatásunk végett és persze kamaszodásból tartja magán a hőérzékelő esz* Jiri Menzel
közt. Martin a horgolást félretéve a laptopján babrálgat, bal könyökénél melegszendvics izzik a bikázógép papucsai között. Hírolvasás közben váradanul megfeledkezik a tilalomról, miszerint reggeli előtt nem háboríthatnak külvilági ingerek, és felkurjant. -Azt a jerberózsáját! Ez a hülye bíró veszettül találkozni akar a Justitia kommandóval! Most meg felmentett egy erőszakos közösülőt, mert szerinte az áldozat nem védekezett elég vérmesen! Denisa, érted ezt? Fel-men-tet-te! Mert ha a nő nem rúgta ki az erőszaktevő összes fogát, akkor nyilvánvalóan ő maga is akarta az aktust! Ismerős bíró? - sóhajtom. Egen, a Kőszentnek csúfolt fazon. Róla mondta Gerret, de szó szerint: ez a vésztulok a gazságszolgáltatásban dolgozik. Borongósan bólintok: A pasek több ítélethirdetéskor hosszan ecsetelte, hogy ha az áldozat nem visel kihívó öltözéket, sminket, fuxot, vagy ha nem jár arra, vagy ha nem hagyja nyitva az ablakát, holtbiztosán elkerüli az erőszakolást, megfojtást. Az ókorban is tudták: önmagát ítéli el a bíró, ha a bűnöst felmenti - mondja Belloq. Tükörtojást tesz a tányéromra. Ez aligha vigasztalja a megerőszakolt nőt - vélem. Ilyenkor következik be, hogy az áldozat vagy a hozzátartozói önkiszolgáló igazságtételhez folyamodnak. Ella eltöpreng: Cyd elvihetné az erőszakolót az állatdokihoz egy kis korrekciós műtétre. Ezt könnyebben kiheverné, mint a kutyája heréltetését. De ez csak a probléma egyik felét oldaná meg. Mi
legyen Kőszenttel? - kérdezi Martin. Ella tanító nénis arccal ránk pillant. Tudjátok, hogy a középkorban annyira féltek a nem is létező boszorkányoktól, hogy néhol a banyasággal vádolt nőnek háttal kellett állnia az ítélőszék előtt, nehogy szemmel verhesse inkvizítorait?! És azt tudjátok, hogy azért kell sok tojást enni, mert ha kívülről visszük be a koleszterint, akkor a szervezetünk nem strapálja magát az előállításával, és kevésbé merevednek el az érfalak? Lényegében mindent kívülről viszünk be, mégis van bajunk, számos - dünnyögi Martin. - De hol vonatkozik mindez Kőszentre? Burkoltan felajánlottad, hogy rontást teszel rá? Már van rajta, szerintem. Tán magától korlátolt? Sokan maguktól filteres agyúak, szemmel verés sem kell hozzá - sóhajtom. Öcsém a laptopra meredve közli: A hír alatt rengeteg hozzászóló ekézi Kőszentet. Többen bezárnák egy melegbárba, ahol főként motoros csávók buliznak, aztán csak védekezzék vérmesen. Ha mer. Ella elengedi a szédülő kanalat. A kakaó megkönnyebbül. A hőmérőfilm a bögrébe mállik a homlokáról. Mutatóujjával kihorgássza. Jól van, így igazságos lenne! - lelkesül közben. Máskülönben viszont pfuj. Berlin ostromakor mondogatták a nők: „inkább egy orosz katona legyen a hasamon, mint egy amerikai a fejem fölött." Vagyis inkább erőszakolják meg, semhogy lebombázzák őket. Mennyiben kapcsolódik ez Kőszenthez? - érdeklődik Martin. Nem ok nélkül ugrott be az autista memóriámnak.
Az erőszakolást túl lehet élni, a lebombázás halálos. A bíró is tudhatná, hogy ha a nő nem hagyja magát, kegyetlenül lebombázzák. Elnézném Kőszentet, a bőrszerkós fickók által körbedongva - mélázom fennhangon. Fix, hogy van ott biztonsági kamera! - vigyorog Martin. - Rejtettet is elhelyezhetünk. Belloq megütögeti a vállát. Hahó, ne feledd: te a másik oldalon állsz. Zsaru vagy - figyelmezteti. Az oldal ugyanaz - hangzik a válasz. - Téged nem háborít fel, hogy az ítész szivar notóriusan az áldozatokat hibáztatja a rajtuk elkövetett gazságokért? De igen, felháborít. Oké. - Martin két harapással eltünteti papucs formájú szendvicsét. - Mit teszel ellene? Daniel vállat von. Nyissak melegbárt? Az már van. Csak be kell juttatni Kőszentet. Kapjuk el Wyne-ékkal, és lökjük be az ajtón a bőrcuc- cos csókák közé? Ne alkalmazzunk erőszakot - töpreng öcsém. - Inkább csaljuk oda furmánnyal. A többi már a meleg cimbik dolga. Kőszent gyorsított evolúción fog átesni. Hamar megérti, mi a félelem, és kikövetkezteti, miért is nem védekeztek túl harciasan az áldozatok. Miből gondolod, hogy képes levonni az eszmei mondandót? - firtatom. Ella megkocogtatja a bögrét a kiskanállal. Hé, hé! A sügér bíró már sínen van a rezsóbárban a mocis csávókkal! De mi lesz a szélnek eresztett erőszakolóval!?
Martin a homlokára nyomja a tenyerét. Mindent én oldjak meg?! - nyögi. Te csak kapd el Berga Gletscht - ajánlja Belloq. Ő kicsoda? - érdeklődöm. Nem tartozik rád! - hördül vérem. Rajtam a fejfogás sora. Már megint valami kettyintési szövődmény? Mi történt? Rám tartozik! Kizárólag! Tényleg? És én most kezdtem a pályát, mert csak egy perce pottyantam le a falvédőről? Szerinted hány perc alatt derítem ki, miért kéne elkapni Berga Gletsch úrhölgyet? Apropó, nem Bergában volt a rengeteg náci irtótábor egyike? Hol van az már?! - legyint lezserül. Mintha nem ő lóbálná a molinót a zombi eszmék elleni tüntetéseken. Gyanús, gyanús. Felnyalábolja a laptopot, a szendvics-defibrillátort, a horgolós kosárkát, és mérföldes, retekszín farkát maga után vonszolva futamodásszerűen elmasírozik. Ella lélekszakadva követi újdonsült fivérét, nem színtiszta imádatból. Motorral óhajt a kórházba jutni Arslanhez. Daniel beszámol Egylövetű Bergáról, alaposan felcsapva a vérnyomásomat. Aztán mi is szétszéledünk, ki-ki a dolgára.
Nekem nagy a fantáziám, ezért haladok lassan a könyvekkel. Mindent elképzelek* A kocsiból felhívom anyámat. Alig látható, sikkes fejszettet használok, mint a legtöbb, látszólag magában beszélő városi embertársam. Csaknem minden kereszteződésnél elakad a forgalom, alkalmat kínálva szerény sminkem elkészítésére. A körülöttem veszteglő kocsikban ülő szólisták ugyancsak csevegnek, szépítkeznek, néhányan sms-t írnak géppuska ujjakkal. Némelyik verda felcsavart zeneféleségtől rázkódik, az egyik vezető dzsointot pöfékel, tüntetően kimutatva, mennyire élvezi. Hogy van Urian? - érdeklődöm, a számat színesítve. Anyám visszakérdez: Ella hogy van?! Nagyon megviselték a történtek? Ez majdnem egyértékű a firkászok triviális „mit érzett?" (amikor égett a haja, lezuhant a repülője, négy darabba vágták, kitépték a szívét) sablonjával. Anya csak egy van, türelmes maradok. Persze. Igyekszik tartani magát, eddig jól csinálta. Volt már néhány kipukkanása. Úgy sejtem, a java még hátravan. Őt is szívesen látjuk, ha gondolod. Zsúfolt a mai táncrendje. Előbb kórházi látogatás, aztán gyertyagyújtás, pszichézés a suliban. Nehéz napja lesz. Igen, anya. Urian hogy van? Azt kérdezd, mi hogy vagyunk! Rengeteget jógá* Egy olvasó ©
zunk a nyomában. Szaladunk, hajladozunk, nyújtózunk, megint szaladunk, ismét hajladozunk. Fitten tart minket, ráadásul sok elfeledett holmink került elő az általa kirámolt helyekről. Hála neki, szakadatlanul retrózhatunk apáddal. Egyébként rendesen eszik, újabb szavakat tanult... Például? Torkot reszelget, köhint, újfent reszelget. Gyanút fogok. Aprócska magzatom legutóbb a rokokó, szüzsé, miliő, decens szavakkal tért haza a nagyszülőpártól. Azóta is használja mindet, mulatságos-összefüggéstelenül. Nos... - kezdi anyám csúsztatott hangon. Nos...nem szándékosan tanítjuk őt ilyesmire, de hát roppant fogékony. Akkor is ránk figyel, ha látszatra nyakig merül a játékba, így aztán felszed ezt-azt. Például? Egyébként most nem tőlünk tanult el dolgokat, hanem az asztalostól. Mestert hívtunk, hogy megjavíttassunk néhány bútort. Például? - makacskodom. Sóhajtva kiböki: Például muttedli. Muttedli? Ne aggódj, édesem, nem trágárság! Anyacsavart jelent. Nem aggódtam, hogy nálatok trágárságot tanul, anya. Ez egy beszólás volt, Denisa? Annak találod? Mi egyebet tanult még? Azt, hogy kukura. Kukura? Ez kunkorit jelent tájnyelven. Bajuszra is mondják,
meg a malac farkára. Apádnak módfelett tetszik a mester szókincse. Ő kénytelen jegyzetelni az érdekesebb szavakat, Urian első hallásra elsajátítja. Mint a sikoltyút. Az egy kapocsféle. Sikoltyú - ismétlem élvezettel. Erről aztán apádnak eszébe jutott az ős-sítalp neve, a sikolya. Urian azonnal bevágta. Ella pöpecül érezné magát nálatok - mondom. Meddig marad a mester? Sajnos hét végére befejezi a munkát. Látjuk addig Ellát? Ha elmesélem mindezt, biztos elrohan hozzátok. Üzenem neki, hogy a fazekas bugyogacsináló, a nadrág bigyisz, a búbos pacsirta kontyospipiske. Nevetve elköszönök, hívom Zsötit. Trepannál kezdek a kórházban - közlöm. - Mi a helyzet a nagybácsival? Holléte ismeretlen. Faggasd ki Uberót, Bardót, hátha tudnak valamit. Vesd be a sármodat. Aztán eltűzünk a koronatervezőhöz. Mi lett a régi koronáddal? Leesett a fejedről, mert valami rangon alulit csináltál? - kellemeskedik. Éppenséggel neked kéne új korona. Kinőtted a régit. Kinőttem? Jelképesen. Sokat fejlődtél a kezdetek óta. Most már kevesebb majom kéne rá. Bye-jal végezve Rubyt kerítem sorra. Mi van a titkos csetelőkkel? - kérdezem. - Vannak életjelek - feleli. - Óvatosabbak lettek, megfogyatkoztak. Amiatt aggódnak, hogy az elfogottak beköpik-e őket. Általában úgy vélik, hogy nem, mert vérszerződtek, és az szent.
Idősb Trepanról beszélgetnek? Szőrmentén. Téged az érdekel, merre jár, hol bujkál. Erről nem esik szó. Figyelem a társalgást, és egyéb helyeken is búvárkodom. Rögtön hívlak, amint megtudok valamit. Rosengarten kiszabadítása nem téma köztük? Erősen elméleti síkon dumálnak róla. Nem hinném, hogy berontanak érte a kórházba. Egyébként él még? Úgy tudom, megskalpolták egy golyóval. Mélyskalpolás volt. Ja, olyasmi. Olvasom a kommenteket a híroldalakon. Sokan írják, hogy szakértők csúzliban, épp ezért nem hiszik a zsaruk szavát, ugyanis ilyen sebet stukker nem csinál. Tuti, hogy szekercével csaptátok szét a buráját. Aha, a véleményezők mindenhez jobban értenek, ez a képletük. Spúrom sincs, miként boldogult az emberiség az internetes kor előtt. Honnan tudták például a művészek mit, hogyan alkossanak? Ki mondta meg a golyóknak, merre van a röppálya? Vakon botorkáltunk. Az volt ám a sötét középkor! Ruby kuncog. Azt hallottam, hogy bizonyos oldalak hozzászólói nem regisztrálnak, hanem IQ-vizsgát tesznek. Aki húsz alatt teljesít, kommentelhet, a többi alkalmatlan. Ismét megakaszt egy lámpa. Újfent megfogadom, hogy holnaptól cajgával járok. Tehetetlenségemben újra átfestem a számat, rácsókolok egy papír zsebkendőre. A felesleg eltávolítása céljából teszem, a neten tanultam a trükköt, így a rúzs nem tapad a fogaimra. Ellenőrzőm, odatapad. A másik fortélyt a tévéből lestem el: a fellépők beszéd közben gyakorta megtúrják nyelvükkel a felső ajkukat.
Persze csak belülről. Így a rúzs lekopik a fogakról. Csekkolom, nem kopik. Felhívom Cydet. Hogy van Crack? Jól. Eszik, ürít, viháncol. De miért nem az én hogyléte- met kérdezed? Ne tudd meg, micsoda éjszakám volt! Szénné szégyellőztem magam! Hogy tehettem ilyet egy másik pasival, még ha az „csak" egy kutya is?! Magammal is meg kéne tennem, vezetésképpen! Úgy érzem, blöffölnöm kell egy kövéret. Különc barátom szenvedett már eleget. Dumáltam a kérdésről Baabellel - mondom. - Tudod, a jardi agyásszal. Azt mondja, bizonyos ebtartók azért szenvedik meg a heréltetést, mert valójában ők akarnak a kutyalányokkal szexelni, titkos késztetésből. Nem hülyéskedsz, Denisa? Még sose néztem úgy szukára! Soha! Biztos? Tudat alatt sem? Minek nézel engem? Nem vagyok én kutyofil! Sejtettem. Akkor semmi gond. Már túl is vagy rajta, nem igaz? Igen - feleli tétován. - Túl vagyok. Cracknek nem hiányoznak a golyói, az biztos. Néha odaszagol, zacsit nyalint, ez minden. Csak tudnám, miért csináltam ebből tragédiát? Az állatok sokkal lazábbak nálunk, eszükben sincs melodrámázni. Bezzeg a nénikém két hétig ágytálaztatta magát a mandulaműtét után! A lányai éjjel-nappal bébiőrrel figyelték a rezzenéseit, nehogy elragadják anyjukat a komplikációk. A néni még ma is a tíz évvel ezelőtti műtét miatt kímélné magát, ha közben nem növesztett volna epeköveket. Betegeskedő asszonyság - dünnyögöm.
Kétszáz métert haladok, mielőtt újra elakadna a kocsisor. Gyalogláb két percen belül a kórházba érnék. Innen látom a parkolóban sorakozó médiás járgányokat. Remélem, nem a hírműsorból fogom megtudni, ha odabent történt valami. Összesen csak ez a két operációja volt máskülönben - meséli Cyd. - Kivettek belőle két marék epekövet. Formásakat nevelt egyébként, kéket, zöldet, sárgát, tarkát, csak be kellett volna foglaltatni őket. Úgy döntött, nyakláncot csináltat belőlük, sőt, már azon eszelt, hogy a gyöngykagyló és a béranyaság példáját vegyítve kőnövesztést vállal, pénzért. Olyanoknak, akik önerőből képtelenek összehozni néhány pofás epekövet. Hanem aztán a dokik bestiális kegyetlenséggel közölték vele, hogy ébresztő, az epekő szemét, nem pedig ékszeralap, és mire kettőt tapsol, szétporlad. A néni letett üzleti tervéről, de a sajátjait bársonybélésű ékszerdobozba rakta. Képzeld csak, mi történt nemrég! Egy drogos betört hozzá, és elvitte az összes epekövét, az utolsó darabig! Minek? - nyögöm. A tolvaj az ékszerészhez rohant a smukkal. Sok pénzt óhajtott az értékesnek hitt cuccért. A kincsbecslő mondta egyből, hogy ejha,piha, nahát! De közben jelzett a riasztóval. A zsaruk perceken belül beestek, majd egymás térdét csapdosva röhögtek egy órán keresztül. Még akkor is röhögtek, amikor visszavitték a lopadékot a néninek. Meglódul a dugult sor. A tárgyra térek: Cyd, eredj egy bizonyos seniorTristanTrepan nyomába. Széljobbos terrorista. Tudom, tájékozódtam múlt éjjel, képben vagyok. Becserkészem a nácistát. Más egyéb? Martin befürdött egy bringával, kinek neve Berga
Gletsch, és vérszaftos a múltja. A lány meggyilkolássza a szexpartnereit, aztán együtt lakik a hullával, míg tüdővel bírja. Az öcséd már részletesen bejelentkezett a gondjával. Vagy most indiszkrét voltam? Eszerint sok dolgod van. Már rajta vagyok mindkét ügyön. És soha többé nem kapcsolom ki a telómat, még vakbélműtétkor se! Nehogy aztán miattam maradjon pácban valaki! Bármikor hívhatsz! Cyd, nem miattad volt a pác. Segíthettem volna. Értelmetlen azon emésztődni, mi lett volna, ha... Azért estefelé beugrok Ellához. Örülni fog neked. Nem találok parkolóhelyet. Akadna néhány, csakhogy a médiások bumfordi verdái keresztben vesztegelnek az üres beállók előtt. Az egyik hanyagul lerakott böszmeségben lelek egy szunyókáló sofőrt. A fickó emlékezetes ébresztésben részesül. Szédülve odébb zötyög a kocsival. Félkómásan végignézi, amint befordulok az aszfaltcsíkra, majd a verdám mögé tolat. Sakk. Kikászálódik a kormány mögül, és kaján vigyorral elhagyja a terepet. Arra vár, hogy rikácsolva földhöz verjem magam, vagy más nőcis reakcióval járjak bosszúkedvében. Rámosolygok, csókot dobok utána, halomnyit. Már ettől beidegesedik, de még vár rá a bonusz meglepetés. Mobilt ragadva elintézem neki a kerékbilincset, elvontatással. Ha lúd, legyen all inclusive. Az épületbe igyekezve figyelem, mit érzek. Elégtétel? Lelkifurdalás? Semmi efféle. Csupán némi hűvös légmozgás támadt a szívem körül.
Hamarosan megmerülök doktor Chicavo lagúnakék tekintetében.
Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi őt, mint sa•/* / /f ját árnyéka *
A doki azt mondja, Mortisgarten túlélte az éjszakát. Láza az egekbe hágott, antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt, infúziót, vérkészítményt, et ceterát kap. Az EEG-vizsgálat szerint minden rendben van vele, vagyis nem agyhalott. A lélekhalált melyik gépük mutatja ki? - kérdezem. Chicavo fanyar mosolyt villant rám. Nem áll rosszul neki. Mortis Rosengarten emeletes gézturbánba csavart fejjel hever az ágyon. Lehunyt szeme, kicsiny orra beolvad turbánfehér, lapos arcába. Mindkét keze a takarón fekszik, ujjai időnként megrándulnak. Rövid körmei töredezettek, piszkosak. (A bünügyi laborosok sokat tudhatnak mostanra e piszok összetételéről.) Térde is mozog, olyfélén, mintha reflexkalapáccsal ingerelnék a patelláját. Kígyózó csöveken keresztül jutnak szervezetébe a gyógyító anyagok. Az outputhoz kevesebb kábelt igényel. Az egyik a vizeletét vezeti egy tasakba, a másik a koponyában keletkező véres nedvet drénezi apró műanyag tartályba. Palackozzák az agyát, gondolom. Máris sok rajongó epekedik a nácipatáért. Némelyikük aligha sajnálná a pénzáldozatot e különleges relikviáért, amelyből bizonyá* Buddha
ra több adag is keletkezik gyógyulásáig. Manapság bármire akad vevő, így aztán minden eladó, ahol veréb van, ott féceszbolt is nyílhat alapon. Ha egy élelmes ápoló vagy orvos meghirdetné egy aukciós portálon a lötyővel töltött tartályocskákat, Agytinktúra a Halál Kertjéből, A Gyilkos Agyveleje, A Vezér Esszenciája vagy hasonló zengzetes néven, kövérre kereshetné magát. Egykoron a hóhérok prímán megéltek a kivégzett bűnösök rongyai, váladékai, zsírja, egyebei iránti keresletből. Lassan! - susogta egy hangként a tömeg. - Lassan fojtsd meg! (Lassan égesd, nyúzzad, belezd, nyakazd! Molto adagio, maestro!) Még altatásban tartjuk - közli Chicavo. - Az első negyvennyolc óra nagyon kritikus. Álmodik? - tudakolom, az izomrándulásokat figyelve. Lehetséges. Nem tudjuk biztosan. A lövedék, valamint a koponya szilánkjai felsértették a szürkeállományt. A neurológus szerint nem károsodtak a mozgásfunkciók. Ha felépül, nem lesz paralitikus, de a régi se lesz már. Őutána már senki se lesz a régi. Számtalan életet tönkretett. Miért pont ő maradna változatlan? - sóhajtom. Orvosi műhiba nem várható? Ápolói gyógyszertévesztés? Szegény Mortist nem zabálja fel húsevő baktérium? Nyugtasson meg! A doki elvigyorodik. Bírom a fekete humorát, Denisa. Az egyik rendőrségi látogató kifejezését használva: ha a náciens túl lesz a krízisen, elkészíttetjük számára a koponyavédő sisakot. Úgy hallottam, az apja is ilyennel élt. Igen, amíg csak a fia meg nem gyilkolta - bólogatok. - Morris disznóölésszerűen lemészárolta, majd behajtogat-
ta aput a frigóba. Aztán elhúzott embervadászatra. Hát csak vigyázzanak értékes náciensükre! Felkavarodottan kisüvítek a szobából. Az ajtó körül, a folyosón, épületszerte fegyveres őrök strázsálnak, az elit fajtából. Trepant egy komplett totenkopf hadosztály se vihetné ki innen. Vajon a Jófajúak maradékai kit választanak helyettesének vagy utódjának? Csak nem senior Trepant? Néhány kórteremmel odébb meglátogatom Rudolf Kochlingert. Mire hozzá benyitok, elrendezem magamban a kívülállást, objektivitást. Legalábbis így hiszem. A tévelyedett nyomozó a plafonra fordítja tekintetét, amikor megpillant. Máris otthonosan belakta a kórtermet. A gördíthető etetőasztalkán nővérhívó csengő, puding, szőlőfürt, szopogatós pohár, ásványvizes palack. Feje alatt hegységnyi párna. Az ágy melletti szekrénykén virágcsokor, mobiltelefon, laptop. Utóbbiak láttán felágaskodik bennem az alvó sárkány. Szép napot, exkolléga - köszöntöm. A középkorú, szürke arcú férfiú sértődötten rám förmed. Maga meglőtt engem, hölgyike! Összeesett a tüdőm! Képzelje, én hogy összeestem volna, ha nem lövök magánál gyorsabban! Nem tárgyalok rendőrgyilkosokkal! - közli önérzetesen, szemei körül sötétlő karikákkal. Aha, önnön genyóságunk átruházásával támadunk - legyintek unottan. - Ezt a trükköt ismerem, nálam tehát nem jön be. Az ügyész se fogja beharapni. Főként privátilag érdekel: miért tette? Miért feküdt le a nácikkal, pláne
zsidó létére? Keze ökölbe szorul. Úgy rémlik, a szája is: beszippantott ajkai körül sugár alakban mély ráncok képződnek. Aztán elereszt egy üvöltést. Maga bezzeg felsőbbrendű! Mit ért az egészből? Sebzett tüdejének ennyi erőltetés is megárt. Arca elkékül, dús ajkai szederjessé válnak. Zihálva, sípolósan lélegzik. Egy csomó rokonomat kiirtották a szemetek! Agyonverték, lelőtték, halálra éheztették, elgázosították őket! Csoda, hogy egyáltalán világra jöhettem az írmagból! Az írmag most büszke lenne magára? Hallott a Stockholm-szindrómáról, hölgyike? Nem kéne ezzel takaróznia. Pedig rohadtul hasonló történt velem! Annyira utálom a mocskos, tetves, rohadalom nácikat, hogy ez már szenvedély, sőt szerelem! Hát ezért támogattam őket! Ezért! Most boldog? Csak maga után. Támogatta, fedezte, kiképezte őket, részt vett az akcióikban. Tegnap este zsarukat is lelőtt volna, hogy Mortisgartent kivigyék innen. Rosengarten! - üvölti. - Mortis Rosengarten! Több tiszteletet, hölgyike! Hogy tudta ezt leplezni a kollégái előtt? Lebiggyeszti a száját. Túlsággal tágra tárt, olajszínű szeme láttán ismét a húsevő bacik jutnak eszembe, más konstellációban. Színleléssel! Úgy lepleztem. És tudja mit? Élveztem, hogy átvághatom a seggfej zsarukat! Bármit gondol is most, hölgyike, sose leszek elítélve! Sose! Azt fogom vallani, hogy a rohadék nácik kényszerítettek! Ennyi? - sóhajtok csüggedten. - Tényleg szerelmes gyűlölködés a motivációja?
Ennyi. Teljesen logikus reakció! Mi baja vele? - firtatja támadó hangszínen, arrébb lökve az etetőasztalkát. Szánalmas indíték. Az a szánalmas, hogy mellbe lőtt, hölgyike! Kurvára mellbe lőtt! Összeesett a tüdőm! Majdnem elvéreztem! Még fibrilláltam is! Úgy kellett az orvosoknak kiütniük a sokkolóval! - bömböli. Illusztrációként karját, lábát szétvetve rángatózik a lepedőn. Megértően bólogatok: Nyilván könnyebben megbocsátaná, ha számokat tetkóztam volna a karjára. Részemről magának nincs bocsánat, hölgyike! Maga engem tüdőn lőtt! Majdnem elvéreztem! Fibrilláltam is! Ki kellett ütni! Tudja maga, hogy az milyen szar? Leplezni bírta, hogy a nácikhoz húz a szíve. Ezt még nyesem. Na de hogy az elmebaja nem tűnt fel senkinek!? A sokkolás előtt is ilyen zizzent volt? Kurvára ért hozzá, mi? Talán pszichiáter? A konyhában, mi!? Ez nem elmebaj, pusztán csak neurózis, hölgyike! Mindenkinek van neurózisa! Idegbajos világban élünk! Hülyének lenni nem szégyen! Nem is szégyellni kell, hanem kezeltetni. Sok Jófajút sittre csaptunk. Többen eldalolták, hogy kinn maradt társaik siker és kudarc esetén is elvarrják a szálakat. Maga az egyik elvarrnivaló. Jelenleg szólóban, védtelenül fekszik e szobában. Hol bujkál a vénTrepan? Nem rettegek, hogy idejön, és kinyiffant! Amúgy meg derítse ki! Maga a zsernyák, engem kirúgtak! Csak közben tartsa észben, hogy kibaszott zsaruként semmit se vett észre, míg ki nem tört a káosz! Semmit! Megint ez a ványadt áthárítós trükk! Mindössze eny- nyire képes? Térjünk vissza a pedzett tárgyra. Mit fog
tenni, amikor Trepan belép egy vadölő késsel? Nem fog belépni, mert alig él! Gyorsítóval rakta össze magát, hogy kivihessük a Kapitányt! Ki hozta neki a tablettát? Na, ki? - kérdezi büszkén. Mennyi cucc van nála? Mekkora adag? Akár három napig is kihúzza vele! Attól a tabitól ördögnek érezheti magát! Hol dekkolhat? Maga engem kihallgat, hölgyike? Mi mást csinálhatnék magával? Talán vezessem végig a kórházak betegszobáin, ahol a túlélőket ápolják, akik éppúgy a maga áldozatai is, mint Trepanéi?! Visz nekik sütit, lufit, plüss kutyust? Elvigyem az iskolába, ahol a gyerekek a meggyilkolt társaikat gyászolják? Elfuvarozzam a megfogyatkozott családokhoz, amelyek apát, anyát, fivért, nővért siratnak? Pónilovat, tánckart bérel, hogy feldobja a zsúr- kedvet? Hallgasson! Kuss legyen! Maga engem mellbe lőtt, hölgyike! Összeesett a tüdőm! Véreztem, mintha dézsából öntenék... - Rémülten félbeszakítja a felsorolást, látva, hogy kikerekedő szemmel az ágyvégi monitorra meredek. - Mi van?! - suttogja sikoltásszerűen, odafordulni képtelenül. Jézusom! - nyögöm műrémülten. Holott anyám zongoraművésznek szánt hajdan, nem csepűrágónak. Mindjárt leáll a szíve, összevissza verdes! Úristen, ezek nem is görbék, hanem kupolák! Csoda, hogy még tud beszélni! Ugye, szörnyű fájdalmat érez? A rettent exzsaru a mellkasához és a homlokához kapdos, szeme kútkáványira tágul. Aztán úgy emelgeti két kezét, mintha defibrillátor-papucsokat nyomkodna a mellé-
re. Némán könyörög segítségért. Hívom az orvost - ígérem. - De mi értelme életben maradni, ha később Trepan besurran egy vadölő késsel? Hisz maga koronatanú! Siessen! Orvost! - hörgi alig hallhatóan. Tán úgy véli, a Halált a kiabálás vezeti el hozzá. Sietek. Tüstént megyek a dokiért, tüstént. De tényleg. Mielőtt még siratófali infarktust kapna. Ja! Tudja esetleg, hol találom Trepant? Súgva válaszol. Leböngészem ajkáról az információt. Hiszem is, nem is. Köszi - mondom. A monitorra nézve ellazulok. Szemlátomást máris jobban van. Lám, csodát tesz, ha a bűnös könnyít a lelkén! Amúgy maga egy Gram-pozitív kórcsíra. Az emberiség, rendőrség szégyene. Ha netán olyasmi a jelmondata, miszerint becsület vagy halál, kezdhet felkészülni. A becsület rég odalett. A mobilt, laptopot felkapva kisétálok a szobából. Kochlinger utánam vág egy párnát. A pudingos tányért, szopókás poharat, vizes flaskát. Dobásait elhibázza. Az ágyasztalkát is a nyomomba taszítja. Dacolva azzal, hogy a Halál meghallhatja, lihegősen üvöltözik, a szokásos hölgyikét, mellbe lövést, sokkolást sorolva. Becsukom az ajtót. Még néhány tárgy koppan a túloldalon. A folyosón posztoló rendőrre nézek. - Vigyázzon rá, de főleg vele. Bekattant. A bűntudattól - bólint a kolléga. - Jogos. Ki hozta be ezeket? - kérdezem, a telefont, táblagépet mutatva. YaleYukon nyomozó. Egy-két órája járt itt. Nincs több mobilozás, netezés! Kochlingerre ugyan-
azok a szabályok vonatkoznak, mint más letartóztatottakra. Ő már nem zsaru! Az őrszem bólint, összecsapja sarkait. Időközben eltrélerezték az útakadály böszmeséget. Zavartalanul kihajthatok a parkolóból. Bekapcsolom az Agymonyt. Felpattanok a hírsztrádára, és menten dobok egy tarajost. Valaki átadta a sajtónak az albatrosz-félszigeti biztonsági kamerák filmjeit, amelyeket tegnap este néztünk át. Vajon hány másolat készült róluk? Az összes hírcsatornán ezeket nyomatják. A kényesebb részeket kikockázva, mozifilmszerűen összevágva vetítik a nagyérdeműnek a tegnapi szenzáció mozgalmas jeleneteit. Gerret Flach hivatali száma foglalt, a privát kikapcsolva. Remélem, a média megkorbácsolásával foglalatoskodik. Fél szemmel az Agymonyra sandítva vezetek. Látom Ellát, amint az ajándékboltos nővel huzakodik, majd képen lövi a Putyin-alteregót a paprikatöltettel. A sérült férfi előbotorkál az árutároló polc mögül, és kivégzi a Vakhitűt.A narrátor patetikusan méltatja a néhány órával később elhunyt sérült hősiességét. Rátér Ella bátor tetteire, a - szintén megkaparintott - segélyhívások hangfelvételeit is bejátsszák, közben látom a latorvadász Gladiátort, a tankokból előmászott nácisták vidám szabadidős embervadászatát, ráfázásukat; a fejveszetten szaladgáló, tengerbe ugráló embereket... Mielőtt megfeledkeznék Yukonról, telefont ragadok. Lángot fújva érdeklődöm tőle, miért is látta el Kochlingert elektronikai cuccokkal. Hát mert a kollégám. Bármit tett is, a kollégám. Meg akartam könnyíteni a vallomástételét. Megírhatta volna emailben, felmondhatta volna a rögzítőmre. így lényegesen könnyebb gyónni, mint szemtől szembe.
Gerret Flach leküldte magát az ügyről. Le, de Rudy akkor is a kollégám. Sejtem, milyen nehéz lehetett neki. Zsarolták, fenyegették, kényszerítették, kínozták. Megtörték! Nem lehet másként, csakis ez történhetett! Muszáj volt szolgálnia a neonácikat! Azt akartam, hogy zavartalanul elmesélhesse szenvedéseit. Ó, mily szentimentális érvelés! Nyújtócsigán se hinném el. Ne menjen Kochlinger közelébe! Mi lesz, ha mégis odamegyek? Lelőnek? Ne adjon tippeket. Rudy a mi kutyánk kölyke... - kezdené. Hogy ezt hányszor hallottam már! Fokozom a lángfúvást. Mellőzheti a maffiamentalitást, Yale! Maga még zsaru, ne feledje. Maga még él, ne feledje.
ELLA
fi
Miközben az autó alá szorult férfi számára halálos lassúsággal teltek a percek, az járt a fejében, hogy még mennyi dolga lenne, mint férjnek, mint édesapának* Arslan a párnába, süppedve fekszik, mögötte monitor, rajta zsinórok. Félve sandítok az ágy oldalára, de nem látok pisivezetéket. Ez valamiért megnyugtat. Akkor talán nincs is túl komoly baja, szerencsésen felgyógyul. Fejtetőn hosszúra nőtt, hullámos haja a szokottnál is kócosabb, a halántéknál kiborotvált részen át- fehérlik fejbőre. Arca, nyaka, keze is sápadt, de még szeme kékje is halványabb, mint a kirándulás előtt. Mosolyogni igyekszem, csupán fintorgásra telik. Megérintem a kezét, száraznak, hűvösnek érzem. Beleteszem a telefonját. Ne haragudj, hogy csak most adom vissza. Úgyis aludtam - feleli, az enyémhez hasonló mosolyféle fintorral. Sajnos a gázpisztolyod elkallódott... Nem baj - vigasztal. - Amint láttad, úgyse vettem nagy hasznát. De én igen, amíg megvolt. Hogy vagy? Azt mondták, mákom volt a golyóval. Nem sérült se a tüdőm, se az artériám, felépülök. Megérintem a bal mellkasát a takarón keresztül. -
I t t h o g y v a gy?
* Bulvárgyöngyszem
Hát ott összetörten. Beugrott a csontelfoglalt apám, hozott egy szimpla mobilt, mert nem ér rá itt ülni mellettem, majd telón dumcsizunk. Lehordott, amiért elhagytam a műholdast... Nem mondtad neki...? Nem, és te se mondjad, ha véletlenül összefutnátok. Nem valami jó a modora, kivéve az üzletfelekkel. Majd bemesélem neki, hogy elhagytam a telót, és te megtaláltad. Nem utálsz hazudozni? Muszáj. A békesség miatt. Előhúzom ajándékaimat. A mogyorós habbal töltött csokiszív átvészelte a dzsekimben utazást, nem tört össze, meg se olvadt. Átadom a mobilra akasztható lófityegőt, a csilistukit. Utóbbi használatára két perc alatt kiképzem Arslant, majd megmutatom neki az enyémet, habár teljesen egyformák. Az ajándékboltban beszerzett egyéb önvédelmi holmit még az Albatroszon szétosztogattam. Aztán szótlanul méregetjük egymást. Emlékszem rád a suliból - mondja nagyvégre. Rácsodálkozom: Tényleg? Nekem nem tűnt fel, hogy észrevettél volna. Pedig de, csak óvakodtam tőled. A srácok be vannak tojva a nagy eszedtől. Azt mondják, tisztára Einstein vagy, lányban. És ez nem szexepiles? - kérdezem. Harap a szívből, mókásan meghunyorogtatja a szemét, jelezve, hogy ízlik. Nekem is odakínálja a csokit. Ez most mi? - érdeklődöm. - Valamilyen ceremónia? Lenyeli a szájában lévő falatot, körbenyalja ajkait. Mivel vérszerződés nem lehet, legyen szívszerződés - feleli. - Barátságot fogadunk. Oké?
Oké, harapok a csokiból. A maradékot bekapja. Szája olyan szépen ívelt, mint fatusé, csak még annál is teltebb, főleg a felső ajka. Ha már rákérdeztél: az olvasás nem túl szexepiles mondja. - Apám szerint antiszociális dolog, kizárólag arra való, hogy elhülyüljön tőle az ember. Apád nem lehet nagy észlény - vélem. De legalább jól keres. Igen, hallottam a buszon, hogy kőgazdag. Na és? Most ő csodálkozik rám: Te hallottál engem a buszon? Mindenki hallott, annyira hangoskodtál. Nyilván pont ezért. Szeretsz menőzni. Naná. Így tűntem fel neked. Te hol olvasol? Felnevetek: Micsoda kérdés?! Van egy félkör alakú fotelom, mesésen komfortos. Belesimulok, mint egy ölelésbe, és olvasok. Olyankor nem ezen a világon élek. Látod, ezt egész szexisen mesélted, majdnem beleéltem magam a széked helyébe! Szerencsére bármilyen sokat ülsz ott, mégse lettél fotel alakú. Ha egy könyvvel képes vagy elhagyni a földet, akkor te betűnauta vagy? Te is lehetnél. Ha szeretsz olvasni, akkor az olvasás szórakoztat, élvezetet nyújt, felemel. Dúsítja szókincsedet, önálló gondolkodáshoz segít. Ha utálod, akkor rontja a szemet, nyálassá tesz, elhülyít, és nem is menő. A mozit is szereted? Persze. Meghívsz? Ha kiengednek innen, elmehetnénk. Örülök, hogy túlélted. Habár még jobban örülnék, ha meg se történik. Neked köszönhetem a túlélést. Na, jó, neked is. Jár-
tál Wyly tanárnőnél? Most megyek hozzá. Elárulta, hogy Dramolettnek csúfoljátok egy őrült ötlete miatt. Búcsúbeszédet íratott veletek, mintha a szüleitek meghaltak volna. Szerinte emiatt lőtték meg, bűnhődnie kellett. Mondtam, hogy ez marhaság, engem is meglőttek, pedig közöm nincs az egészhez. Azért ha nem ciki, add át neki üdvözletemet. Jobbulást is kívánok. Én bírom a tanárnőt. Fater délután behozza a gépemet. Azt mondta, a tegnapi szörnyűségről mindent létezőt letöltött nekem, a helyszíni kamerák filmjeit is beleértve. Ő csak átfutotta az anyagot, mert nem ér rá órákig mozizni, de szerinte bőven 18-as karikás. Nem pornós, hanem brutális. Majd megnézem, hogy tudjam, mit „szalasztottam el", amíg a nézőtéren döglődtem. Légy erős hozzá. Felállok mellőle. Megfogja a kezemet. Az övé száraz, hűvös. Az enyém kicsit remeg. Beírtad a számodat a telómba? - kérdezi. Kétségek közt hagylak. Búcsút intve kifelé sétálok. Tudom, hogy utánam pillant. Vonaglós modelljárással indítok, ám ezt bénának találom, inkább átváltok Denisa gazellás lépteire. Az ajtóból még visszanézek, elegánsan, váll fölött. Arslan vigyorog, szája szélén csokimorzsával. Ha pár évvel idősebb-merészebb lennék, lecsókolnám róla azt a morzsát. Azt mondta, betűnauta vagyok. Szójátékozik velem. Tetszem neki? Visszafordulok a csipet csokiért. Mire mellé érek, elvész a vitézség. Megtörlöm a száját a kezembe ugrott pézsével, és kimenekülök.
Hát én már mindörökre szingli maradok!?
A fiaim berohantak hozzám a kórházba, és a lábamat csókolgatták. Még sosem beszélgettünk ilyen jót* Dramolett bőrszíne is az ágyneműével vetekszik. Szeme alatt sötét árok, ajka cserepes. Vénájába infúzió csepereg. Az ágyasztalkán lévő tálkában bébipüré-szerűség száradozik. Megragadja a kezemet. Az övé tegnap még francia manikűrös, finom, puha volt. Ujjai egyetlen nap alatt csontosodtak ki, pergamenné szikkadt bőrén feketén tűnik át az érhálózat, mintha tinta keringene benne. Virágcsokrok illatoznak az ágy melletti szekrénykén. Az itteni tárgyak jó része kicsinyítő képzős nevet kapott, fekhelyét kivéve, amely nem ágyacska, hanem drabális szerkezet, állítható, dönthető, masszázsfunkciós. Hogy van? - kérdezem. Köhécsel, torkot köszörül. Alig érthetően válaszol: Csak nemrég vették ki a csövet a torkomból. De a mellkasom sokkal jobban fáj, elöl, hátul, körbe, mindenütt. Meg persze az összes tagom is. Neked nem esett bajod? Nem, csak megütöttem a... - gondolkoznom kell, melyik vállamat is. Legyintek, hisz Dramolettnek világokkal több nyűge van. - Látom, sok látogatója volt. Szép csokréták. Járt itt néhány diákom - susogja. Általában kedveljük a tanárnőt. * Celebszáj
Megint köhécsel. Elnézést, a lélegeztetőcső felkaristolta a torkomat szabadkozik pihegve. Feszengünk egy keveset, majd előrégészkedem dzsekimből a másik csokiszívet. Ez alkoholos belül, mivel felnőttnek készült, konkrétan nőciknek való, édeslikőrös. Leteszem az ágyasztalkára, a babapempő mellé. Dramolett is kap egy fityegőt a mobiljára, delfinest, ugyanis a delfin extrán vonzza a mázlit, és ő most bőven rászorul. Nekiadom az utolsó csilistukit. Elmagyarázom, hogyan kezelje, ha egy ketyópata újra megtámadná. Érdeklődöm, mit segíthetnék. Inna-e? Kéri-e a bébikaját? Kibontsam-e az alkoholista szívet? Utóbbira ráharap. Kihámozom a csokit a sztaniolból. Elég mohón falatozza be, ám egy csepp szesz se csurran félre. Ismét a kezemért nyúl, megszorítja az ujjaimat. Mosolyt kínlódik az arcára. Rossz ötlet volt a nekrológíratás, szörnyen rossz zihálja. - Mióta az a katona belém lőtt, az jár a fejemben, hogy az én nekrológomat kellett volna megírnotok. Á, arra még sokáig nem lesz szükség! Az a spóra nem is katona, csak eljátszotta, mert ez a ketyója. Nagyon félt, tanárnő? Csikorgósan nevet: Dehogy! Hirtelen nem jut eszembe, kinek a mondása, valahogy így szól: az erkölcsi tartás megőrzésének az a titka, hogy az ember időben el tudja veszíteni az eszméletét. Igazából a vallatásra vonatkozik, de nekem rettegés ellen is bevált. Borzalmas érzés volt: vigyáznom kellett volna rátok, és az elsők között fektettek ki. Hallottam a lövéseket, sikoltozást, sokan futkostak körülöttem, én pedig nem tudtam
felkelni, hogy csináljak valamit. Na de mit csinálhatott volna? Tudom is én, talán beszélhettem volna a katona fejével. Jobban tette, hogy inkább elájult. Odajött hozzám egy fiú. Gondoskodtunk egymásról. Persze jobbára csak vigaszszavakkal. Ő is rettentően vérzett, alig kapott levegőt. A közös haldoklás összehozza az embereket. Nem hittük volna, hogy túléljük. Arslan, így hívják a srácot. Tőle jövök. Már gyógyul. Üdvözletét küldi, jobbulást kíván. Amikor kihúzták a csövet a torkomból, beslisszolt egy mikrofonos nőszemély. Azt kérdezte, mit éreztem. Mit éreztem volna? Ha csak egy morzsányi empátia szorult volna belé, tudná magától, és inkább együtt hallgatna velem. A gaztettről most még roppant nehéz beszélni, idegennel főleg. Pláne olyannal, aki mikrofont dug a képembe. De majd beszélgetnünk kell róla, Ella. Az iskolában. Hosszan köhécsel, piheg, levegőért kapkod. Csikarásom sincs, mit mondhatnék róla - sóhajtom. A családommal se bírtam kitrécselni, pedig bizalmas a viszonyunk. Majd menni fog. És muszáj is lesz. Ne maradjon benn a tövis, mert elmérgesedik. Máris rohadtul mérges. Dramolett bólogat. Nem rám néz, hanem valahova az időtlenségbe. Tudod, az a katona is járt iskolába valamikor. Egyik tanára se vette észre, hogy baj van a fejében? És ha igen? Már bocsánat, de ki veszi komolyan egy tanár aggodalmát? Melyik szülő hiszi el, hogy épp az ő po-
rontya totál ketyós? Újra torkot köszörül, rám mosolyog. Kissé foghúzásközbeni a mosolya. Őrület, mennyire fáj mindenem, de főleg a mellkasom - sóhajtja. - A te apád komolyan venné a figyelmeztetést. Vicces, de pont az ilyen szülők gyerekeivel nincs probléma. Jaj, nehogy félreérts, nem vagy te problémátlan...! Jó ég, hogy jövök ki ebből?! Megpróbálom elnyögdelni: problémás vagy, de inkább jó értelemben, mert a magadfajta fúrt agyú, értelmes kamasz se recefice. Lázad, kétkedik, agyonkérdezget mindenkit. Hanem azt a katonát bizonyára verték, alázták otthon, aztán ő verte, alázta gyengébb társait a suliban. Érdeklődési iránya is előjelezte, merrefelé viszik majd a rögeszméi. Ráhagyták, mivel tartottak tőle. A történelem során rengeteg bajt, pusztítást okozott ez a gyáva ráhagyás - mondom. - Biztos olcsóbb detektoros kaput állítani a suliba, a stukával járkáló krapekok ellen. Olcsóbb iskolai lőegyletet alapítani, hogy támadás esetén visszalőhessünk. Kinek jutna eszébe ilyen felelőtlenség? - szörnyülködik Dramolett. Nézzen tévét - hárítom a név szerinti válaszolást. - Ha bírja. Anyám reggel egyáltalán nem hajlandó, pedig neki munkakörileg illik felkészülni az emberi tébolygásra. Ma reggel is megúszta a fegyvergyártók csodás ötletét, de majd később értesül a sunyiságról: a gyilokipariak felajánlották, hogy grátisz lőkiképzést tartanak tanárnak, diáknak, a mészárlós esetek kezelése céljából. A hátsó szándék persze az, hogy még több fegyvert adjanak el boldogboldogtalannak. És hát ugye ott van a természetes szelekció, amibe folyton beavatkozunk. Egy csomó ember élet-
ben marad, hogy aztán kinyírják egymást, amikor az agyukra megy a tömegnyomor. És mi vagyunk értelmes faj! A tanárnő felsóhajt: Hol van a világmegváltó ifjúság? A fiatalok már keserűen vagy közömbösen születnek. Dehogyis akarnak megváltani bármit is. Már a pólyából látják a reménytelenséget. Valamit nagyon elbaszkuráltunk ezen a bolygón. De milyen galaktikusan elbaszkurálták! - helyeslek. Szerinted mi legyen? - kérdezi. Na, tessék. Én mondjam meg neki. - Vigyázat, komolyan veszem a kérdést! - figyelmeztetem. - Szerintem tennünk kéne valamit a mohóság, irigység, butaság, közönyösség ellen. Ezek a legfőbb főbűnök. Dramolett bólint. Jó szempontok. Na de... A folytatás fuldokoltató köhögésbe fullad. Keze ügyébe tolok néhány pézsét. Hessegető mozdulatai láttán kirobogok ápolóért. A pultnál talált nővérek egyike besiet hozzá. A másik tovább diskurál egy mikrofonos paskóval. Jövet-menet több ilyet láttam a folyosókon, és még kamerásokat is. Világos, a médiások megszállták az ispotályt, és a sérülteket faggatják, miszerint mit érzett? Örülhetnek a mázlijuknak, hogy Denisa nincs itt. Erre ugyanis überhárpiás, akárcsak a szétszórt gumikesztyűkre. Töprengve Camille kórterme felé indulok.
Bosszút törhet az orra alá* Oscar Hása és csapata az épségben lesittelt Cjf\ > — ^ Vakhitűeket faggatja. 5-2Baabel agyász is besegít. Az üvegfal túlsó oldaláról figyeli a gyóntatott fickót, fülesen át közli Oscarral benyomásait. Kérdéseket javasol, metakommunikációs jelekre figyelmeztet. Lassan gyűlnek az információs morzsák, amelyeket aztán megosztunk-csereberélünk egymással. Wyne-ékkal a kórházban kezdünk, Trepan ágyánál is elidőzve. Ismét látni akarjuk a fickót, aki százakat volt képes téveszméi szolgálatába hergelni. Sokukat elfogtuk, mások elestek, még többen elgyávultak és szerteszét futottak, azt is tagadva, hogy ismernék a Rosengarten nevet. A mélyaltatásban tartott Tristan Trepan bepólyált fejét nézve trilliomodszor is eltűnődöm az emberi faj természetén. Az állatvilág egyedei soha nem követnek gyenge, gyáva, elmebajos vezetőket. Az ilyen példányokat elűzik vagy elpusztítják. Ellenben a humán tömegek éppenséggel az idegtotty, kukori vezéreket tartják karizmatikusnak, mintha a téboly kisugárzását vonzó egzotikumként élnék meg. Esztelenül bálványozzák önkényuraikat, élvezettel alázkodnakgörbülnek elébük. Nem gondolkodnak, hanem hisznek. Vak éljenzés közepette menetelnek a vágóhídra. Diktatúrában az összes út oda vezet, és mindenki oda is tart, akár * Bulvárgyöngyszem
felfogja, akár nem. Mint apránként kiderül, egy nagyjából tucatnyi harcosból álló kemény mag a vezér bukása után is aktív. Kochlinger és Trepan nagybácsi arra képezte ki őket, hogy „elvarrják a szálakat". Jelen esetben az a feladatuk, hogy a majdani tárgyalásra ne hagyjanak terhelő tanúkat. Tanúként nemcsak a börtönbe, kórházba került társaik jöhetnek szóba, hanem a túlélő áldozatok is. Tegnap este az orvosnak álcázott kiképzők megcsillantották trükkös képességeiket. Kérdés, mennyire ügyesek a tanítványaik. Ruby, a hekkerből lett hekker nemrég számolt be virtuális nyomozásáról. Azt mondta, Denisának még nem szólt a Jófajú ultrák kommandójáról, jobb, ha mi járunk utána. Egyetértek vele. Bár ahogy nejem képességeit ismerem, hamarosan ő is a nyomukba toppan. Szaporodnak a hírmorzsák. A Zsöti által kérdőre vont nők is pettyegettek ezt-azt. A szálelvarró különítmény tagjai válogatott szociopaták, gyilkolás a szenvedélyük, még Bridget Bardo is irtózik tőlük, pedig ő aztán gátláshíjas, jelenti Bye. Aztán Ruby talál egy bankszámlát Rose N. Garten néven, amelyre havi rendszerességgel frivol összegek csörgedeztek, mielőtt még azt hihetnénk, Trepan és szűkebb udvartartása önzetlenül, grátisz náciskodott. A külső körök talpasai valóban ingyen szolgálták a Vakhitűek elitjét. Sőt, még ők fizettek tagdíjat, fedeztek kiadásokat, és persze az életüket, vérüket is a krémnek ajánlották. Mindez pártszerű szerveződésre hajaz. Vajon ki vagy kik utalták a nagy zsetont? Immár Gerret Flachet is foglalkoztatja a kérdés. Bárki legyen is a pénzeskút, számára aligha lesz menekvés. Falange ugyanazon a szinten fekszik, ahol több rábili-
zett társa és a Világmentő Kapitány. Meglep, hogy a szitává sérült lány él még. Doktor Chicavo vezet hozzá minket. Arról beszél, hogy a fiatal szervezet csodákra képes, Falange akár fel is épülhet. Talán soha nem fog lábra állni, de évtizedekig elvegetálhat. Álomvegetálás lesz. Az őrizetlen szobába lépünk. Szedett-vedett katonai göncei, cafatos golyóálló mellénye nélkül a behunyt szemű, hósápadt lány legfeljebb kétdimenziósnak rémlik, még a tetkói is elhalványultak. Vézna testéből csövek vezetik el a fölösleges váladékokat, más kábelek befelé viszik az éltető vért, plazmát, oxigént. A rossz szagú helyiséget a légkondi sem képes átszellőztetni. Chicavo magunkra hagy bennünket. Rühl megérinti Falange lábát. Mi sem történik. Lentről fölfelé halad a takarón, térdmagasan se kap válaszreakciót. Köldöktájt jár, amikor a lány felpillant. Bár először lát maszk nélkül, öltözékünk láttán rádöbben kilétünkre. Kitáguló szeme villámokat lövell, az arcára boruló oxigénmaszk opálosra párásodik. Szemét állatok! Gyilkosok! Menjetek a bús faszba! zihálja. Üdvözlő szavait alig értjük, mégsem érzünk veszteséget. Hogy vagy? - érdeklődöm. Visszakérdez: Sikerült? Trepannak? Elemeli szájától a maszkot, már-már karnyújtásnyira, hogy jobban lássuk vicsorítását.
Nem kaptátok el, bús barmok! Sikerült neki! Ezért ácsingóztok itt! Fingom sincs, hol van! Jó helyen! Nemsokára átveszi a világuralmat! Ez már világunalmas - legyint Wyne. - A pojácád elég közel van hozzád, de ne várd a látogatását. Nem fog átsétálni hozzád, ugyanis a fél feje hiányzik. Nem igaz! Hazudsz! Csak azt mondom, hogy vége, Falange. Vége! Sosem lesz vége! Sosem! - Lendületesen elengedi a gumipántot. A maszk visszacsattan az arcára. Igyekszik teleszívni magát éltető levegővel, ám zihálós technikájával épp ellenkező hatást ér el. Valósággal bugyborékol légszomjában, akárha vízben fuldokolna. - Az Eszme örök és pusztí... tatat... hat... Megfogom nyirkos, forró csontkezét. Csak nyugodtan. Lélegezz lassan. Mélyre szívd. Tartsd benn - diktálom. - Még egy kicsit. Jól van, lassan fújd ki. Sokkal lassabban. Úgyszólván engedelmeskedik. Néhány sikeres légvétel után újult erővel felüvölt: Mi a bús fasz van? Szülök talán? Lipowski a telefonja képernyőjére pattintja a Trepanról készített gézturbános portrét, és az újfent hergelődő lány szeme elé tartja. Ráismersz? Falange szabad kezével a nyakába rántja a maszkot, tán azért, hogy jobban lásson, vagy egyéb, női logika motiválta okból. Másik kezével az enyémbe kapaszkodva felülni próbál. Néhány centis emelkedés után arca eltorzul. Jajgatva, sziszegve visszaroskad a párnára. Megfeledkezik a lőtt fejű vezérről. Miattatok fáj a hasam is, rohadék gestapósok!
Lipowski meghökken: Pont te gestapózol? Épp te? Ezekkel a tetkókkal? - A televarrt nyakú-fejbőrű Falange-ról is kattint egy képet. Közelebbről, távolabbról is megszemléli művét, elégedetten csettintget. - Egész fotogén vagy, gestanyó. A zombimúzeumban tutira kiraknák a képedet. Amúgy hány éves vagy? Tizenkettő? Tizenöt, te bús fasz! Érzem, hogy mindeddig passzív ujjai az enyémek köré fonódnak. Ugye, megrúgtam? - kérdezi tőlem. - Megrúgtam ezt a bús tulkot? Nem tudnád - felelem. - Megbénultál. Próbál felülni, a korábbi eredménnyel. Micsoda?! - nyögi visszaroskadva. - Ezért nem érzem a lábamat? Megbénultam? Így maradok? Néhány napon belül kiderül - feleli Rühl. - De sajnos eléggé valószínű. Bosszút fognak állni értünk! Megdöglötök! - üvölti a lány, a kezemet ellökve. - Még neked is véged! Engem tehát kevésbé gyűlöl, ő tudja az okát. Társaimmal régóta együtt hajózunk zavaros, vad vizeken. Nincs szükség szavakra, Wyne-ék kisétálnak a szobából. Kettesben maradunk Falange-zsal. Tényleg ideje a bűnhődésen gondolkodni - mondom.- Trepan nem beszélt arról, hogy ha emberre lövöldöztök, visszalőhetnek? Nem tudtad, hogy a rendőrség közbelép, ha tombolni kezdtek? Nem féltél a csomagtartóban, amikor a golyók kopogtak körötted? Nem fájtak a sebeid? Hosszan méreget mélyen ülő, beesett szemével. Írisze sebarna-sezöld, pillái ritkásak. Feltörő könnyei megcsillo-
gósítják tekintetét. Úgy lélegzik a maszk alatt, mint Darth Vader. Átlyuggatott testéből émelyítő szag árad. Leülök mellé egy székre. Tétova gesztussal jelzi, hogy megfogná a kezemet. Az ujjaimba kapaszkodva beszélni kezd. Elárulja jókislányosnak érzett, röstellt keresztnevét - Emily -, és még sok egyebet elmesél. Hallgatom, nézem őt, szánalom fojtogat. Amikor később kilépek a kórteremből, hogy csatlakozzam Wyne-ékhoz, a nővérszigetnél várakozó kamerás, mikrofonos csődület rám zúdul. Nőneműek is akadnak köztük, ezért nem söpröm félre őket, mint egy bögölyrajt. Oda se pillantva keresztüllépdelek rajtuk. Eltökéltségem láttán utat engednek, ám nem tágítanak mellőlem; tempómat felvéve kérdésekkel bombáznak. Nem reagálok. Egy kérdésözönnek álcázott monológot mégis meghallok. Lapos képű, lompos fickó szájából hangzik el: -Maga ugyebár kommandós? Mi másért mászkálna ilyen hacukában, pisztolyosan? Érzi-e, hogy maguk aztán komoly felelősséggel tartoznak a gyermekeink biztonságáért? Most már tényleg meg kéne szervezniük az iskolai lőoktatást! Tartsanak rendszeres kiképzést az alsó osztályoktól kezdve! Hogy a srácaink megvédhessék magukat, ha ilyesmi történik velük kirándulás közben! Vagy az utcán! Vagy ha az egyik iskolatársuk bekattan! Nem gondolják, hogy végre tenniük kéne valamit? Mi másra tartjuk magukat közpénzből? Megtorpanok. A hamburger alakú fazon mikrofont tol az arcomba. Túlságosan közeli körmeit fekete csík szegélyezi. Térdig érő szürke kardigánt, drapp inget, kinyúlt szürke nadrágot visel. Esetében is ember teszi a ruhát, nem
fordítva. A maga gyereke érintett a tegnapi támadásban? - érdeklődöm. Még csak az kéne! Gyerek a mai világban!? Nincs gyerekem, hálistennek. Legalábbis nem szóltak - teszi hozzá heherészve. Az enyém ott volt az Albatrosz-félszigeten. Az ő nevében is felszólítom magukat, hogy ugyanezzel az energiabefektetéssel a fegyverkezés szigorításáért kampányoljanak. Tehát pont az ellenkezőjét tegyék annak, amit most művelnek! Maga beszél? - kacag szemközt egy negyvenes nő, paradicsompüré-színű nadrágkosztümben. Mikrofonja körül aranypettyes, sötétlila körmök virítanak. - Nyakig fegyverben? Kicsoda maga? Az vagyok, aki csak nemrég beszélgetett valamelyikük lányával, aki tizenöt évesen vett részt az utcai orvlövészetben, mert úgy érezte, csak a Jófajúak brancsában kap jó szót, törődést, pedig eleinte otthon kereste. A családja nem szentelt neki figyelmet, drogozni, brancsozni hagyta, most pedig egy kórteremben fekszik bénultan, és ha a szervezete mégsem bomlik fel, miként a szaga sejteti, börtönben fog senyvedni élete végéig. Azok egyike vagyok, aki a hozzá hasonlókkal harcol nap, mint nap. Aki feltakarítja maguk után az utcákat! Az arcokon végignézve látom, nem értenek szanszkritül. Elképzelem, amint a hamburger alakú fickót a nyakbőrénél fogva átlendítem a lépcsőkorláton. A vizualizáció lehiggaszt. Kurta biccentéssel továbbsietek.
Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság* Átlátogatunk a másik kórházba. Ella is ott jár, nemrég tudatta telefonon. Félóránként felhív vagy sms-t küld; e módszerrel a biztonságérzetét építi fel újra. Muszáj megbizonyosodnia arról, hogy ha ismét bajba kerül, nem marad magára, számíthat rám. Törékeny illúzió ez, hiszen ha akcióba lendülünk Wyne-ékkal, megint nem leszek elérhető. Ilyenkor még mindig volna kire támaszkodnia, Denisa, Martin, Cyd a segítségére siethet. Csakhogy tegnap őket sem érte el. Pontosan ezért hever romokban szilárdnak hitt világa. Légy észen Belloq, el ne bagatellizáld a problémát! A repülőtér méretű gyógyító kombinátban helyezték el a sérült áldozatok egy részét, több tető- és orvlövészt, az Albatroszon rábilizett süvölvényosztagosokat. A folyosókon őrködő egyenruhás zsaruk igyekeznek távol tartani a sündörgő riportereket. Azok persze mégis bejutnak különféle trükkökkel, hogy aztán kérdezhessék a megtámadottaktól: mit éreztek? A hobbinácikat arról faggatják, miért tették. Előbbiek többnyire elhessentik a hírhajhászokat, ha mégis szóba állnak velük, néhány szó után a mikrofonbakamerába zokognak, rosszabb esetben teljesen kiborulnak, összeomlanak. A zombinácik zöme sebláztól sanyarog, agonizál, lapít, netán szánja-bánja tetteit. * Ödön von Horváth
Az egyik orvlövész a benyitásunk pillanatában kap az al- kalmon, hogy aberrás eszmeiségét terjessze. Mortisgartent is éljenzi a mikrofonállványnak tekintett médiás nőn keresztül. Tőle értesül vezére bukásáról. Dühödten felüvölt: Ez már aztán globális demokráciatiprás! Aljas rendőrterror! Mocsok, gyilkos állam! Szemét jogsértés! Amíg élek, harcolni fogok az emberi jogokért! Mortis Rosengarten Világmentő Kapitány úgyis feltámad! És a Jófajúak szövetsége mind egy szálig kiirtja a pusztítékokat! Nyugodtan reszkethetnek a bibsik, komcsik, libcsik, niggerek, nyuggerek, burnuszosok és más szarok! A végszöveg ismerős Trepan albatrosz-félszigeti szónoklatából, amelyet a nézőket szétugrasztva adott elő a színpadon, bár egyedül csak a biztonsági kamera érdeklődött iránta. A szpícs hallatán Patrick megjegyzi: Ez a pimpós vaker olyan bizarr, mint a pornófilm jeltolmáccsal! Hogy kell nyugodtan reszketni? - firtatja Louis. Az élő hirdetőtáblává tetovált fickó végtagjait gipsz és géz borítja, hasából pirosas nedv szivárog egy csövön át, hólyagjából hasonló színvilágú vizelet ürül. Ezt a métely dumát a média tényleg letolja a publikum torkán? - érdeklődik Rühl. A mikrofontartó nő bólint. Hát persze! Nem gondolják, hogy ennek hallatán sokan felvilágosulnak a nácizmus természetét illetően? Ön ebben bízik? Hát persze! - feleli a harmincas, szőke, vékony, uniformizált csinosság. - Aki hallja, egyből érzékeli, min alapul világuk: kreált hitregék, demagógia, butaság, utálat
alkotják. Mindazok, akik diszkomfortosnak érzik az önálló gondolkodást, vígan azonosulnak ezzel a katyvasszal, mert legalább olyan zavaros, mint ők maguk - aggályoskodik Fresson doki. A nő vállat von. Na és, ha azonosulnak? Akkor viszont hamarosan a maguk fegyvercsövei elé kerülnek, és kinyúlnak! Valahogy ki kell veszniük. Úgy tekint ránk, mint kivégzőosztagra? - kérdezem. Hát persze! - feleli kedvenc szófordulatával. - Nemcsak csinálom a tévéműsort, nézem is. Láttam egy ilyenféle különítményről szóló filmet. „Mi tiszteljük az ellenséget, akkor is, ha megöljük őket", mondta az egyik kommandós pofa, és vigyorogva szétlőtte a kocsonyababát. Én nem ítélem el magukat! Sőt! Tegyék a dolgukat, pucolják el a szemetet! Kocsonyababát? - hörren Rühl. Hát olyan zselés trütymütyöt. Rendesen meg volt csinálva a koponyája, csontokkal, gödrökkel, vérszerűséget is raktak bele. Ami persze ki is löttyent, amikor szétdurran- tották a baba fejét. Gödrökkel? - visszhangozza borzadtan a pontosságmániás Fresson. - Üregekre gondolt, ugye? A kocsonya pedig ballisztikus zselé. Csak azért mondom, mert kegyed a szavak embere. A háttérbe szorult politikai transzparens felsikolt mellőzöttségében: Adjanak morfiumot! Vagy hasist, leszarom! Kurvára fáj minden porcogóm! Miattatok, rohadt zsernyákok! Három rendőrgolyót szedtek ki belőlem! Vagy négyet! Mocsok jogtiprók! Köcsög agresszorok! Rühl szólni kíván. Kezdésnek hanyagul leinti a fickót.
Az döbbenten el is hallgat, és szótlanul hallgatja a közlendőt. Miszerint: Mielőtt a latrokat felszögelték a keresztre, mirhás bort itattak velük az őrök. Bizony, Jézussal is. Az itóka kábító alkaloidát tartalmazott. A médiás nő helyesel: Tetszik. Humánus. Humánus?! - hörren Fresson. - Igazából nem a fájdalomcsökkentés volt az elsődleges cél, csupán azt akarták elérni, hogy a megfeszítettek ne üvöltsenek éjjel-nappal, holtukig. Hogy ne háborítsák az őrök életvitelét. Teljesen érthető. Nem is lehet örökös halálsikolyok közepette nyugisan élni - bólogat Steve. Jó, de akkor most mi van? - nyögi a begipszelt hobbináci. - Hogy jön ez ide? Nekem nem mirhás bor kell, hanem morfium! LSD! Vagy ecstasy! Ginával is beérem! De most rögtön kell! Szenvedek! Jogom van nem szenvedni! Kellemesen elcsacsogtunk, szép hölgy - udvariaskodik a riporterrel a titáni testalkatú, kék szemű Lipowski. - De most már fáradjon ki, mert a jelenlétében nem tudunk kínvallatni. Kényszervallatni - helyesbít Fresson. Ő kevésbé jóképű, tehát jóval meggyőzőbb. Mindjárt éhen döglöm! - nyafogja Pierre. - Két órája egy falatot sem ettem! Két teljes órája! Már olyan flamós vagyok, hogy ökröt is ennék. Vagy embert. Kényszer-, vagy kínvallatás, ez is pofonmindegy! A szép hölgy kimegy, én eltördelem a fickó csontjait, ő bemondja, amit hallani akarunk, oszt jó étvágyat, falhatok. Asszonyom! - sikoltja az orvlövész. - Maradjon itt tanúnak!
A nő az ajtó felé oldalaz. Csinálják csak! Ha erre van szükség a polgárok biztonságához, akkor csak csinálják! A hobbináci újfent felsikolt: És az én biztonságommal mi lesz?! Steve ráförmed: Most jut eszedbe? Maradtál volna a farodon! De te inkább kocsiból lőtted az utcanépet! Nőt, gyereket, öreget, válogatás nélkül! Golyót kaptál, rászolgáltaál! Utóbb nem is harc, hanem gyáva pucolás közben zúztad szét magad! Hát ez pech! Na, meséld el, mit tudsz! A fickó jó ideig nem tud semmit. Rá se nézve csevegünk tovább. Kitárgyaljuk korábbi, pazarul bestiális kínvallatásainkat. A mi szereposztásunkban nincsenek jó zsaruk. Végül mégiscsak csurran-cseppen néhány információ. Kifelé tartunk az izzadt orvlövésztől, amikor megszólal a telefonom. Ella hív. Érzem hangjában a rettegést, felfogom elhadart közlendőjét. Valósággal lebénítanak indulataim. Az ember lehet bármilyen fegyveres alakulat tagja, ha a saját vére kerül bajba, az teljesen más paszta. Néhány mély légvétel után megint nyeregbe lendülök. Maradj vonalban! - utasítom. - Rögtön ott leszünk! Reakcióm riadókészültségbe ajzza társaimat. Felismerték Ellát - tudatom velük. - Két srác, csokrokkal. Késsel fenyegetve követik. Egy szinttel feljebb vannak.
Később mégis kiszabadulnak a fogát rájuk fenő hullámsírból* Féltem, hogy Camille-t nem fogják érdekelni Arslannel kapcsolatos vívódásaim, hiszen combon lőtték, majd szekrény dőlt rá, és ő alárekkent. A szekrény rosszat is, jót is tett vele. Csaknem megfulladt alatta, ugyanakkor a sebe tamponálódott, így legalább nem vérzett el. A rá vadászó suhanc pedig odébbállt, azt gondolva, meghalt. Vagy csak nem akarta egyetlen célpontra herdálni a töltényeit. Amelyekből nem volt neki hátizsáknyi, mint Mortisgartennek, ám azt a keveset se bírta már élőlényekbe pumpálni. Pár felsős srác lecsapta a spórát egy homokzsákkal. Megérdemelten szétvertek rajta egy széket is, meg eztazt, ami a kezükbe akadt. Isten, Buddha, Allah nagy, a kalóznáci a kórházba már nem harckocsival vonult, hanem kómában. Azóta felsőbbrendűnek, dicsőnek, hősnek sem érzi magát, kevéske porcikája maradván épségben. Lényegében az egész korpuszát gipsz borítja. Állítólag úgy fest, mint egy gipszkoporsó, de ez túlzás is lehet. Camille elmesélt néhány történetet, ki hogyan rejtőzött, menekült vagy védekezett, miként próbálta túlélni Élete Legocsmányabb Napját. Egymás vigasztalása és a sztoricsere folyamatosan zajlik a neten, a nyilvánosság kizárásával. * Filmismertető
Végighallgatta az én megpróbáltatásaimat, amelyekkel végezve jócskán kidomborítottam Arslan szerepét. Csodálkozott, hogy mindeddig fintorogtam a srácra, most meg epedek érte, de végül is érthető, elvégre csácsi pasi. Ő sem akart tovább drámázni a tegnapiakon, ezért inkább nevetgéltünk mindenféle más témán. Bár sokszor ráerőltettünk a vígságra, ez akkor is a gyógyulás jele. Fogadalmat tettünk: lelkileg is túl fogjuk élni a megrázkódtatást, nem vonszoljuk végig az életünkön. Camille baráti áldásától lelkesülten Arslan szobáját veszem célba a végtelennek rémlő folyosón visszafelé tartva. Azon töprengek, mi szépet mondjak neki, ha megint benyitok. E röpvizit után a gipszkoporsós spóra is útba esik, rá is vetek majd egy pillantást, tán óvodai jelet is kap tőlem, vagy elküldöm őt az Anonim Aljasok Klubjába. Sokan járkálnak, várakoznak körülöttem, dokik, ápolók, kliensek, hozzátartozók. Utóbbiak ajándékot virágot, lufit, pralinét - szorongatnak, idegesek, tétovák, kimerültek. Néhányan egymásra vagy a nővérpultra támaszkodva sírnak. Az ő reményüket a halál már megfojtotta. Takarítógépen ülő férfi szlalomozik közöttük, nedves sávot húzva slágerdalocskát dúdolgat. A kefehersegés gáládul lenyomja művészetét. Többfelé sajtósnak látszó testek somfordálnak. Nyilván kitiltották őket a gyógyulni vágyók nyugalma érdekében, meg talán azért is, mert valaki végre kimondta: ami történt, tragédia, nem pedig szenzáció, és végképp nem nézettségnövelés. De persze próbálkoznak, mert nekik is élni kell vala-
miből; ezzel érvel a bérgyilkos, a kutyapecér, a vámpír is. Menőző felszerelés helyett mimikris szupermobillal, táblagéppel nyomulnak, ilyenje bárkinek lehet, ám így is levisít róluk, kicsodák. Fogadnék egy szívcsokiba, hogy médián kívüliek is akadnak közöttük, mondjuk az Amatőr Tudósítók Klubjából. Egyik-másik kórházban amatőr nőgyógyászok, boncmesterek is megfordultak már, számtalanszor olvastam efféléről. Eszembe jut Denisával közös mulatságunk, az emberkitalálás. Gyakorta űzzük a történetmesélés eme válfaját, koripályán, nézőtéren, étteremben, ha vásárolni, buliba vagy más sokadalomba megyünk. Az se zavar, hogy tudom: bestehám a megfigyelőkészségem fejlesztésére fundálta ki a játékot. Tömérdeket nevetünk, tanulok is közben mindenfélét, és azt is élvezem, hogy ha Martin velünk van, képes bosszankodni az ötleteinken. Az ő fantáziája végesebb, ugyanis a férfiagy csaknem mindent szó szerint értelmez, márpedig ez szörnyen földhöz szegező. A nővérpult végében ácsorgó, virágcsokrot szorongató két srác huzamosan bámul, ahogy közeledem feléjük. Kevés a hajuk, borotválás következtében. Kicsit öregek, de húszévesek még nincsenek. Peckesítem magam, modelljárásra váltok, ami tök hülyén fest szerintem, viszont a hím tagoknak általában tetszik. Mellesleg nekik egy csomó ösztönéleti dolog bejön, mivel nem szakadtak el teljesen az ötmillió éve élt hominida őstől, akit még egyáltalán nem az agya vezérelt. Egyébként sok paskó paleolit maradt, bármily sajnálatos. Na, mindegy, ez a jang jutott nekünk, jineknek, a sors szarkazmusa folytán. Ideje kapcsolnom: ez a két paleolit mégsem a bimbó-
zó nőiségemért bámul! Arcukról egészen mást tallózok le. Tekintetük összevillan, szemrésük szűkül, szájuk megfeszesedik. Izmaik is felhúrozódnak, mint amikor a macskáink észlelik a játék egeret. A tyúklépéssel felhagyva zsebre vágom mindkét kezemet. Egyikbe a telefont szorítom, másikba a csilistukit. Vissza nem fordulok, el kell haladnom előttük. Úgy teszek, mintha azt képzelném, a dögösségemért bámulnak, stuka- csajszis mosolyt lövök feléjük. Fennáll az esély, hogy rémeket látok, megzakkantam, félreértek valamit. Mert az nem lehet, hogy a sátánságnak még mindig nincs vége! Mindenesetre a mutatóujjamat készenlétbe helyezem a legfőbb gyorshívó-pöcök fölött. íme, a braille-esnek csúfolt, billentyűzetes mobil előnye az érintőképernyőssel szemben! Vakon, zsebből is tüzelhetek vele, s ha mégis tévedek, nem bőgök le a - máskülönben egész helyes - srácok szemében. Előttük elhaladva a térlátásommal észlelem a kobragyors mozdulatot, amellyel kést kapnak elő, s a csokorhoz fogják, nehogy feltűnést keltsenek. Hátsó receptoraim a ledöföttség fájdalmait előlegezve csaknem hídba rántanak. Gyorsítok. Ha utolérem a takarítógépet, paravánként hasznát vehetem. A hívásgombot megpöccintve előrántom a telefont. Vedd fel, apa! Még egyszer ne maradjak magamra!
A túszejtő pánikba esett, és megerőszakolta áldozatát* Mire elhadarom a tényállást, Daniel lélegzete elakad. Ám rutinja folytán hamar észbe kap. -Maradj vonalban! - kéri. - Rögtön ott leszünk! A dzsekim mellrészén lévő zsebbe csúsztatom a mobilt, így talán továbbra is halljuk egymást. Kétlépésnyire járok a takarítógéptől. A támadás nem következett be, mégis egyfolytában érzem hátamban a penge hidegét, lesújt, lesújt, döf, döf, döf ritmusban, váltakozó pontokon. Futásra váltok. A padlónyaló szerkezet mellé érve hátralesek. A két fickó nyújtott léptekkel tép a nyomomban. Tekintetük köztem és a köröttünk járkálók közt cikázik. Sok lenne a szemtanú! Jobb, ha feladjátok! Ellenben sehol egy rendőr. Mindegyik ebédelni ment? A kopaszabbik hominida előhúzza a kést a bokrétából. De nem dobja el, hanem a penge kirepül magától! Szent Hadzsima, mi ez már!? Világcsúcsot szárnyalok. A taksigép elé vetődve lekucorodom. A penge a hátsó burkolatba csapódik, jól hallható pendüléssel. A masinán trónoló paskó egyáltalán nincs képben az agressziót illetően. A dúdolást félbehagyva velem ordibál, hogy ő dolgozik, ne hülyüljek, tűnjek el az útból. Tán úgy festek, mintha hülyülnék? Még egy Shrek? * Bulvárgyöngyszem
Csikarásom sincs, honnan merítek erőt: a testes fickót a karjánál fogva kitépem az ülésből, és magam mellé rántom a takarásba. A szerkezet nyomban leáll, nem nyáladzik keresztül rajtunk. Újabb pendülés, reccsenés hallatszik. Fellesek. A második penge jócskán átfúrta az üléstámlát. A taksigépes pacsirta örülhet, hogy idejében leszedtem a halálból. Két srác, két penge. Késeik nyilván egyszer használatosak. A kezükben maradt markolattal nemigen árthatnak. Felpattanok a háborgó gépész mellől. Inkább gospelt énekelj, tökfilkó, örömére annak, hogy élve maradtál! A hominidák felé pillantva nem hiszek a szememnek. Újratárazzák a dikicset! Na, ne! Hol az apám, aki rögtön itt lesz?! A másik irányból mobil röntgengépet tolnak felém. Nekifutásból átlendülök az egyik otromba lábguriga fölött. Letarolom a készüléket toló nőt, az sikít, én fenékre huppanva brutális nagyot rúgok a fémvázba. A kiforduló masina felfogja a felénk lőtt pengét. Még egyszer meglököm sarkammal a monstrumot. Újabb csikordulás hallatszik. Talpra ugrom, mielőtt a paleolitok újratölthetnék a késeket. Reszketeg zihálással, ám sziklabiztos kézzel pofázmányon durrantom az egyiket a csililövettel. Neki kakukk. Mindent elhajítva helyben kering, marcangolja saját arcát, legfőképp a szemét.
Ne tépd ki a gülüdet, dinókkal táncoló! Félórácska múlva jobban leszel. És bilincsben, ha létezik a Kenderszakállú. Ha meg nem létezik, mérgemben spanglit sodrok a szakállából. A másik késlövész a takarítógép fedezékébe surran a következő töltetem elől. Már nemcsak a röntgengépes nő sikoltozik, sokan mások is. Futásnak eredek. Néhány méter után valami azt súgja, nézzek hátra. Megteszem, és elborzadok. A hominida máris a nyomomban lohol. Csőre töltött, ördögi halefével rám céloz, ki másra?! Bedőlök a legközelebbi ajtón. Nekitámasztom a vállamat, ráfordítom a kulcsot. Arrébb lépek, a legjobbkor. A túloldalon kilőtt penge átfurakodik a deszkán. Csesződj meg! - dühöngök a falat öklözve. -Tuti, hogy bitófa volt az óvodai jeled! Ha nem takarodsz, kinyírlak! Pacifista létemre! Mi baj? - nyögi valaki a hátam mögött. Megpördülök. Menten skarlátszínre váltok sápadtarcúból. Szent Trágya! Arslanhez estem be! A mobilból hangokat hallok, a folyosóról viszont lármát. A paleolit úgy dönt, már nincs értelme a csendes gyiloknak, zajonghat. Megrángatja a kilincset, hasztalan. Rugdosni kezdi az ajtót. Elhátrálok a mosdóig. Arslan mellett elhaladva odapisszegek, jelezve: maradjon nyugton. Mintha képes volna nyüzsögni. Mellkasom zihál. Az összes lábam remeg. A kezem-
nek továbbra se hagyom ezt. A csilistukit szorongatva a félig nyitott ajtó mögé rejtőzöm, hogy onnan lepjem meg a berontót. A kopasz felhagy a rugdosással. Stukival lövi át a zárat, és berobog. Míg él, bánhatja. Kap tőlem egy csililövetet. A rejtőzési szögből nem bírom telibe kapni a képét, de így is keserüli, hogy velem cicózott. Arslannek sikerül! Betrafál a százas körbe, a két szem közé! Mennyek ura! Az igazi paskó ágyban is férfi! A dupla dózis gyötrelem térdre rogyasztja a kopaszt. Öklömnyi könnyeket ontva üvölt kínjában. Közben a stukkert lóbálva, blindre lövöldöz. Apám dobbant a hátán, a karját hátratörve. A fickó kiterül, a pisztoly elkókad. Hegyomlásszerű sóhaj szakad ki belőlem. Talán nem is sóhaj az, hanem a lelkem. Nem esett bajod? - kérdezi Daniel. Mielőtt felelnék, látnom kell Arslant. Hátha eltalálta egy golyó, és orvost kell riasztani hozzá. Az életjelenségeit figyelő monitoron az EKGrajzolatok csaknem egymásba szaladnak siettükben. A heves szívzakatolást leszámítva jól van, sőt: szinte vigyorog. A csilistukit felmutatva elismerően csettint a nyelvével. Hát ez cápa! Köszi. Most már apám karjába eshetek bőgni, reszketni.
DENISA
A műhold kezében vagyunk!* .
A zsarupalotánál Zsöti beroskad mellém az öszszes ketyeréjével együtt. Azokat is nyomkodja, az Agymonyon is zongorál. Engem vezetni enged, töprengeni kevésbé. Sűrűn támad közlendője, melyet a különféle adatbázisok glóbusznyi információhalmazából merít, témáról témára csapongva. Azt is elújságolja, hogy Bardo és Ubero hajba kapott a jardi folyosón. Az egyiket kihallgatásra vezették, a másikat onnan visszafelé. Ubero műkörmei szanaszét pattogtak, miközben véresre tetoválta a másik nő arcát. Az viszont a fizikumával vágott vissza: elkaszálta a zsizsikházi asszisztens lábait, majd teljes súlyával ráhuppant a hanyatt vágott nőre. Mire szétválasztották őket, új frizurát téptek egymásnak. Ezt mind véghezvihették a szétválasztásig? - ámuldozom. - Kiváltó ok? Ubero benyögte, hogy elkapartatja Trepan kölykét. Ha egyáltalán megfogant. A Kutyakajás Bardo megtiltotta, hogy ilyesmin eszeljen. A gyereket ki kell hordani, ő lesz a Jófajúak szövetségének majdani vezére. Ezen összeugrottak, és kvázi elvégezték a küretet. A ráhuppanás után Ubero a nunászaton kötött ki, elvetélve néhány hetes magzatát. Százan őrzik, mielőtt kérdeznéd. Nem tud lelépni. Bardo is állapotos? Zsöti felhördül: Mi vagyok én? Lakmusz? Vagy vizeletteszt? - Hosz* Ismeretlen
szúra nőtt, angyalszőke, hullámos haja szokásosan a homlokába zúdul. Öt ujjal hátrakotorja, a másik öttel az egyik kütyüjét birizgálva tovább dohog: - Milyen jogcímen vizsgáltam volna meg? Na persze, erősen remélem, hogy nem hord antikrisztust a szíve alatt. Mindkét vagi köpött a speciális osztagról, amelynek az a dolga, hogy elnémítsa a tanúkat, akikTrepan ellen vallhatnának az esedeges tárgyaláson. Azért esetleges, mert még meghalhat, ördög nyugosztalja? Erre ők nem is gondolnak. Morris Rosengarten, akárcsak az Eszme, halhatatlan! Épp ezért megszöktetik őt az első adandó alkalommal. Túlságosan mégse biztosak ebben, ha az osztagot is bevetik? - állapítom meg kérdő hangsúllyal. Ej, Denisa! Ne értedenkedj, te ezt a logikát fel nem foghatod! Mellesleg tőlem is magasugrás lenne. Lényeg az, hogy vigyáznunk kell a tanúkra és Trepanra. A nagybácsi hollétéről mondtak-e valamit? Csak annyit, hogy felkészült a soros világvégére, amely átlagosan tíz-tizenkét évente következik be, és nemsokára megint esedékes. Komfortos óvóhelyet épített magának, noha meggyőződésesen tudja: a végítélet kizárólag a rosszakra sújt le, márpedig ő nemes lelkű, jó és igaz ember, tehát nem eshet baja. Aha, a trepani lóugrásos logika - dünnyögöm. - Családi vonásuk. És hol találjuk az óvóhelyet? Ha tudnák, beköpték volna. A két nő utálja, rettegi az öregedő TT-t, az gyakran erőszakoskodott velük. Azt mondta, ha bemártják ifjú TT-nél a kis mulatságaikat, rájuk keni, hogy ők akarták, az pedig végez velük, mert elszúrták a termékenyülési programját. De az ő bosszújára is
számíthatnak, és ő nem egyetlen nekifutásból szokta megölni a nőket, hanem sokszor újraélesztve, úgy tovább szenvednek. Minő idillium! - sóhajtok. Egyébként a kis mulatságok során az öreg lecumiztatta magát. És ez mennyiben veszélyeztette az ifjabb megtermékenyítési programját? Jaj, Denisa! Te a kákán is logikát keresel! Néha előfordult, hogy az öreg cucli tartósan sorompóba állt, és így behatolásra is sor kerülhetett. Hát így, na. Bár alig kapcsolódik ide, neked elmesélem: tegnap este még betértem egy bárba. Merengtem a pultnál, mellém ült egy vagi, s a combomat megragadva így szólt: az első randin még csak leszopnálak. A dugás túl személyes. Mellékesen elég sok vagi hitvallása ez manapság. Már a vadászösztönünket is lenyúltátok! A végén tök sterilek és impik leszünk. Köszönjétek magatoknak! Rápillantok. Szexepilesen sötét tövű szőke haja ismét az arca felé árad. Vállig érő kék szemével ártatlanul bámul. - Velem mindenki megosztja az édes kis titkait - magyarázza széles vigyorral. - Téged kivéve. De te a sármomra is rezisztens vagy. Na, mindegy. Mellesleg tudsz róla, hogy a média megszerezte az albatroszfélszigeti filmeket? Bólintok. Többször le is adták, és nem takarták ki az arcokat sóhajtom. - Az ügyészség már rájuk mászott. A te Gerreted majd rendet tesz - morogja. Mi ez a stabil Gerret-fóbia? Utálom, hogy az a pasas mindig napbarnított, öszszeszedett, hiteles, okos, és még az öltöny is dögösen áll
rajta. Undorító. Magas a Sárga Irigység-faktorom. De még szép, hogy magas! Mint tudjuk, a rosszindulat három komponense a mohóság, az irigység és a féltékenység. Ez bennem mind megvan - büszkélkedik. Rossz lehet neked. Nem is jó! - vágja rá ujjongásszerűen. Témát váltok. Úgy vélem, a végítéletbiztos óvóhelyet a nagybácsi farmján találjuk. Kezdem elhinni Kochlinger súgását, miszerint Trepan „otthon van". Tegnap jártunk ott a Nagyszerűekkel. Bunkernek nyomát se láttuk, de nem is azt kerestük. Most viszont hemzsegnek ott a laborosok. Nemrég végeztek a bizonyítékgyűjtéssel. Jelenleg csupán a rendőrségi szalagok őrzik a házat. Két-három óránként elnéz arra egy járőrkocsi. Bye felderül. Csőre tölti mutatóujját. Megszerezzük a vénülő csóka skalpját! - kurjantja. Ráveti magát a netre. Pillanatok alatt képernyőre teremti a farm műholdas képét. Fütyörészve görgeti, forgatja, közelíti, távolítja. Természetes birtokhatárként folyó húzódik a szomszédja s közötte - dünnyögi. - Ez nagyjából húsz méter széles, másfél-két méter mélységű választóvonal. A felvételt nyáron frissítették, most ősz van, a vízszint jóval magasab, mint a képen. Miért érdekes ez? Te hova építenél bunkert világvége esetére? A folyó közelébe? - tapogatózom. Hát persze! A víz enni, inni ad, fürödhetsz benne, eltünteti a nyomaidat.
Minek eltüntetni a nyomokat, ha mindenki más kinyiffant? Korrekt világvégének nem ez az értelme? Jártatok a folyónál? - kérdezi. Odáig nem jutottunk el. Rémlik egy patak a kiképzőtábornál. A házban és a többi épületben néztünk körül. Mára babasírás-hívóhangot kaptam a telefonomra, mivel múlt este mulasztást követtem el. Nem fojtottam meg az öcsémet. Kihangosítom Cydet. Szia Den, meg aki veled van! Szaglálódtam nácista témában, és hipergyorsan tudnom kéne, merre van Ella. A kretén tévések név szerint feldobták az „ellenállók"-at, akik miatt Rosengarten pofára esett. Egyikük Adam Dimley, a Gladiátor becenevű tanár, a másik Ella, a harmadik a szögpisztolyos mandró, valami Izé Birtwell. Sercperc alatt vérdíjat ajánlottak fel a fejükért. Persze nem a tévések, hanem egy névtelen gennyláda. Az illető amolyan titkos társasági szabadfalazó vagy mitököm lehet. Vagy szabadfasiszta. Mármost az összeg nem piti, a hír járványgyorsan terjed a törvénytelen körökben, sokan rámozdulhatnak. Ti csak dugjátok el a két mandrót, én meg Ella testőre leszek, úgyis jóvá kell tennem a tegnapit. Nem locsifosizok többet, csak még ennyit: Danielnek nem szóltam, nehogy idegropi legyen. Ellát viszont hiába hívogatom, egyfolytában foglalt. Úgy tudom, a kórházban van a barátainál. Daniel pedig akkor kap idegropit, ha mindezt elhallgatod előle. S mielőbb tudni kéne, kicsoda a szabadfasiszta. Bár nem szívesen társítom a szabad szót a fasisztával, összeférhetetlenek lévén. Sejtheted, hogy rajta vagyok! Máskülönben valamennyicskét már kikémleltem róla. Mondhatom, nem is
csodálkoznék, ha a súgás bebizonyosodna! Tudtad, hogy annak idején sok náci háborús bűnöst vatikáni útlevéllel menekítettek ki Európából a büntetés elől? Akik maradtak, azokat egyházi körök rejtegették, pénzelték, akár évtizedeken át. Tudtad, hogy az anyaszentegyház keze tökig benne volt a holokausztban? Na, ez most képzavar, vagy nem zavar? És persze nem ez volt az első szentesített vérfürdő részükről a szeretet vallása nevében! Ne feledkezzünk meg a keresztes háborúkról, az inkvizícióról, de a közbülső vérbálokról sem! Sűríteni próbálom a mondandót: Tehát valamelyik egyházhoz köthető a vérdíj felajánlója? Bőven csörgedez itt a vér, nem igaz?! És igen, egyházhoz köthető! Főként a keresztényhez, legyünk objektívek. Máskülönben főleg az lepett meg, hogy itt nem pénznyelésről van szó, hanem éppenséggel felajánlásról. Ez a nagyvonalúság szokatlan tőlük, nem gondolod!? Habár akkor se sajnálták a zsugát, amikor a pedofil papok kisikálásáról volt szó. Ártatlan bárányokká pucoválták őket, a gyerekmolesztálás meg vígan folyik tovább. Mellesleg még ettől se lettem ateista. Szerintem Isten létezik, Isten nagy, Isten áldjon! Csak épp fel nem foghatom, miért ilyen kétes fazonokat választott földi helytartóul. Itt valami humbug van! Ezek bő kétezer éve áthárfáznak minket! Ahány ember, annyiféle istenkép - jegyzi meg Bye.Engem például egyáltalán nem izgat a közvallás, van sajátom. A testem a templomom, amely jóval katedrálisszerűbb, mint akár a Sacré Coeur, én ott imádkozom. Ha óhajtjátok, a ti bűneiteket is leimádkozom. Csak előbb búcsúcédulát kell vennetek tőlem. Na, ez is egy kufár! - nyögi Cyd. - Martin ügyén is rajta vagyok ám! Máskülönben ő is hajtja a gyilkos csajt,
úgyhogy hamar elkapjuk. Jók ne legyetek! Ő kilép közülünk, Zsöti rám mered. Te érted, hogy most mi van? - kérdezi. Mit nem vágsz? Ez a manó honnan szedi az infóit? Köpésem sincs, sose firtattam. Azt hiszem, tudni se akarom. Mindjárt ott leszünk. Először megkatéterezzük a szomszédot.
Aki mást feldühít, maga is feldühül* A Kingdom-birtok bejáratából nem látjuk a házat. Dúsan deszkázott kerítés, fortélyos ültetésű növényzet takarja előlünk a távoli épületet. A kapu fölött szemgolyót formázó, pillátlan kamera forog burkolatában, mérete a köztéri Nagy Tesókéval vetekszik. Gyanakodva megtekint engem, Zsötit, a verdánkat. Mire bámészkodása zavaróvá válik, felcsendül a koronatervező hangja az egyik kerítésoszlopból: Várjanak ott! Mindjárt jövök. Hol másutt várhatnánk? A kerítést kívülről tövises sövény vigyázza. Távolabb elfogy a deszkapalánk, onnan az áthatolhatatlanná dúsult, halálos tüskeszövevény egyedül óvja-szegélyezi a farmot. Várakozás közben a kamera-küklopsz pislogás nélkül figyel minket, mozdulatainkat is lekövetve. Tolakodó bámulása guggolgatós, ugrándozós táncolásra ingerli Zsötit. Az akaratátvitel tipikus esete. Mindkettő azt hiszi, ő irányít. * Cyd
Olive Kingdom monstruózus kvadon érkezik a gombnyomásra feltáruló kapun át. A járgány kormányát tükrök, csontfüzérek, rojtok ékesítik, meggypiros karosszériáján saját tervezésű, színarany koronák tündökölnek. Pitypangszerű hajzatát koronadíszes sisakbili fedi, az állszíjak szabadon verdesnek. A csigahússzínű szempár rosszallóan mered rám. Maga átvert engem! Azt mondta,Trepan el lesz kapva! - mordul feddőleg. Az egyiket el is kaptuk. Pont nem attól félek! Hanem a másiktól! Aki határos velem! Ez ügyben járunk itt. Ha maga építene valamit a birtokán, az szemet szúrna a szomszédjának? Még szép, hogy szemet szúrna! Hiába ekkora a terület, sose lehetünk nyugton tőle. Folyton átjárkál, ha neszezünk, hogy mit is csinálunk... Maga észrevenné, ha ő építkezne odaát? Még szép, hogy észrevenném! Nekem vannak gépeim, oszlopfúró, markoló, rakodó, ilyenek. Tristan úgy járogat értük, mintha az ő cuccai lennének kölcsönbe énnálam. Munkálkodott valamit a folyóparton? Kingdom elgondolkodik. Szeme kissé felakad, keskeny, hegyes nyelvét jócskán kidugva le s föl mozgatja. Mielőtt terhessé válna e látvány, megszólal: Hát... tudja, vele beszélgetni olyan, mintha az ember Goebbelst hallgatná. Nem mindig figyelek feszülten. Ömlik belőle a hamuban sült farokság: árjaisten, világmentés, vezérimádás, ki mindenkit kéne kiirtani, kiket kell utálni, miegymás. Muszáj nem figyelni, különben még visszaszólnék, holott vitatkozni aztán nem lehet vele! Olyan nincs,
hogy valaki ellentmondjon neki. Ő csak fizikailag tud érvelni, mivel szellemileg alultáplált. Na, szóval, sokat hadovált a közelgő végítéletről, azt magyarázta, bunker kell a túléléshez. Arról nem tudok, hogy meg is építette volna, de tény: akkoriban hosszabb időre átvitte a gépeimet, és a folyó felől hallottam munkazajokat. Viszont nem látok semmilyen újabb építményt, a kápolnának kikiáltott imabódéját nem számítva, pedig naponta többször körbecsühögöm a birtokot. Oké, a folyónál nem egyszerű az átlátás a növényzet miatt, de csak észrevenném, ha felrántott volna valamit! A bunkert jellemzően föld alá építik - szól Zsöti. Akkor meg biztos nem partközelben kell keresni, mert a folyó kiöntöget télvízkor, nyárvízkor. Valamivel feljebb van egy mesterséges dombocska, azon a kis kápolna, melyet maga emelt fából. A tornyára szvasztikás kalózzászlót tűzött, meg persze keresztet is mellé. Az egész alig nagyobb, mint az útszéli imahelyek, ott imádkozik az árjaistenhez, Brünhildához vagy tudom is én, kihez. Nem hinném, hogy ott bujkálna, kevés a hely, egy bazi oltár is áll benne... Mikor építette a kápolnát? - vetem közbe, mielőtt a részletekbe halnánk. Múlt ősszel. Felszenteltette? Hát még szép! Különben mit keresne benne Isten? Ki áldotta meg? Kingdom felsóhajt, alaposan körbetekint, mintha beláthatna a sövény alá-mögé. Mutatóujjával megfenyegeti a küklopszot. Hát tudják...!Na jó. Az tavasszal történt. Az unokaöccse meg ő volt jelen, a megáldón kívül. Engem se hívott
meg, de hadovált róla. Én templomba járó ember vagyok, nem mániákusan járok, hanem vasárnaponként, időnként gyónok is, bár csak cenzúrázva, mert kétlem a papi titoktartást. Rettentően kíváncsi lettem arra a nobilitás-áldotta imahelyre, rettentően! - Ismét körbefürkész, hangját lehalkítva folytatja: - Van ott benn egy óriási fakereszt, de akkora, mint Jézusé, mármint amelyiken megfeszítették. Az oltárkő is oltári, tehát hatalmas, legalábbis a kápolnához képest. Mindenféle agyament relikvia díszíti, olyan nácisak, hákenkrajcosak. Szerintem ez már szentségtelen és beteges, épp ezért... Ki volt a felszentelő? - kérdezem. Képtelen vagyok erről beszélni! - nyögi. - Tudják, nekem ez akkora csalódás, de akkora! Nézetem szerint Isten szolgája ne keveredjen ilyen dolgokba! Teljesen megértem a keserűségét - mondom, továbbra is a csevegés zömítésére törekvőn. Nem keserű vagyok, hanem dühös és csalódott! Az ember azt gondolná, hogy egy püspöknek van tartása, erkölcse, igaz hite! Nyilván nem szorul rá, hogy magánkápolnát áldogasson, tehát azért jött el a szenteltvízzel, mert ő is olyan aberráltan gondolkodik, mint Trepan! Hát ez fáj, szörnyen fáj nekem! Hogy hívják a püspököt? Azóta persze kiderítettem róla egyet s mást. Tudják, hogy van, ha valakire felfigyelünk, menten jobban meghalljuk, amit róla beszélnek. De nem akarok pletykálni! Nem messze innen, a Krőzus-tavon áll egy monostor. A szerzetesek rég kifogytak belőle, hát ugyebár nem szaporodhattak, legfeljebb egymás közt, és annak bizony kihalás a vége. Újabb barátok meg nem jöttek, érthetően. Manapság már senkit sem izgat fel az önmegtartóztatás, végtére
nincs is miért felizgulni tőle. Nos, azt beszélik, furcsa dolgok történnek ott, de akinek nem fáj a feje, nem dumál, ugyebár. Turistaszezonban megnyitják a kaput az érdeklődők előtt, elvégre kábítóan szép hely, magas kőfallal körbevéve. A hatalmas kertben valamikor szőlőt, gyógynövényeket neveltek, sajtot készítettek a barátok. Miután kihaltak, az egyházi hivatal parkosíttatta a szigetet, van ott belső kert is, szökőkút, kerengő, tengersok borostyán a falakon. Többek szerint a püspök saját nyaralójának tekinti a monostort. Titokzatos szeánszain gyanús alakok, könynyűvérű nőcskék és fiúcskák egyaránt megfordulnak. Nem lehet észrevétlenül kikötni a szigeten, rajtaütés kizárva. Partszegélytől partszegélyig ér a kőfal. Őrséget is tartanak. A kopasz buldózerek úgymond a monostor kincseire vigyáznak. Kérdem én, milyen kincseket halmoztak fel a barátok? Na, sejthetik! Jaj, de utálok pletykálni! Zsöti felpillant a kezében tartott mindentudó-készülékről. Darius Saint-Spinel püspökről van szó? - kérdezi. Kingdom elsápad, csaknem 180 fokos nyakfordulattal a háta mögé tekint, majd a kérdezőre. Ne ordítson, kérem! Még a sövénynek is füle van! Róla hát! Tegnap óta látta Trepant? Isten őrizz, dehogy láttam! Még csak az kéne! Szerintem ne itt keressék, van őneki nagy hatalmú cimborája, biztos az dugdossa. Saint-Spinelnél is nagyobb? - ámuldozom. Másféle. Világi nagyság. Tetemes vagyona, csekély tagságú pártja van, e kettő egáljára törekszik, gondolom, értik.Denisa! Magát másodszorra látva megihletett egy kegyedhez illő korona! Ötágúra gondolnék. Középre egy
szemet tennék, olyat, mint... Hogy hívják a pártvezért? - firtatom. Zsöti válaszol, a gépről fel se nézve: Jaky Ersatz. Laptulajdonos, tévécsatornát is birtokol. Olajüzletekből, ingatlanozásból szerezte vagyonát. Híresen vallásos, nyilvánosan jótékonykodik, aktívan ellenzi a melegházasságot. Feltámadás nevű, ultrajobbos pártja évek óta a betiltás határán balanszíroz. Tessék, az ürge így néz ki. Egy másodpercre felém fordítja a képernyőt. Villanásnyi benyomást kapok egy bőven korosodó, testes fickóról. A hosszúkás, széles, lapos arcot alighanem úthengerrel alkották. Haja, pillája, szeme seszínű. Orra apró, ajkai vonásnyiak, drága öltönye úgy áll rajta, mintha másvalakié volna. Bal fülében egyenlő szárhosszúságú kereszt, a másikban dupla villámjel díszeleg. Nála is testesebb, tar fickó áll mögötte, jelmeznek ható zakóban, nyomasztó hónaljdudorral. Eleget mondtam már, visszamegyek - közli Kingdom. A kvadot beizzítva begurul a feltáruló kapun, majd visszatolat mellém, és túlkiabálja a motort: - Keressen fel a korona miatt! Nincs rá szükségem. Akkor lepje meg a barátját vagy a férjét egy férfias modellel! Ő anélkül is király. Én viszont rendelnék egy ilyen sisakot, mint a magáé, de másmilyen koronával - jelentkezik Zsöti. - Legfeljebb kvadot is veszek hozzá. A másik férfi íziben hencegésre fakad: Az enyém automata váltós, tempomatos! A saját igényeimre szabattam! Magának mire kellene?
Nem is tudom. Kabrió helyett. Mielőtt belehevülnének, elragadom Bye-t. A kocsiba pattanva a másik birtok felé indulunk. Kingdom ajánlatán mosolygok. A barátom-férjem ízről ízre király*. Mindenestől korona.
A kérdés már nem az, ki miben bűnös inkább az, ki miben ártatlan még** r
Nehéz volt elhinnem Kochlinger „otthon van" súgását, ritkán se fordul elő, hogy körözött bűnöző a saját hajlékában rejtőzködjék. Mindenesetre körbenézünk a házban. Észleljük a nyomrögzítők ottjártának jeleit, és semmi gyanúsat. A melléképületeket végigböngészve föld alá vezető lejáratot, csapóajtót keresünk. A fegyverraktárnak használt pincébe is lemegyünk, búvóhelyre nyíló rejtekajtót fürkészve a falakban, padlóban, hasztalan. Ligetesen nőtt fák között, combig érő fűben sétálunk a folyó felé. Bár a küklopsz Kingdom kapuoszlopán maradt, mégis úgy érzem, mintha figyelnének. Hátam borsókázik, karom libabőrös, érzékszerveim riadókészültségbe hegyeződnek. Reflexeimen kívül a golyóálló mellényben is bízom; a legápdétebb modellt viselem. A kápolnadomb kirí a sík tájból. Eszembe jut menten a Berlin közeli Ördög-hegy, amely a második világháború fináléjában porig bombázott fő* William Shakespeare ** Márai Sándor
város romjaiból létesült. A törmelék- és szemétlerakónak kijelölt, rovott múltú területen hegyet emeltek az egykori otthonokból, csontokból, halálból. Végezetül termőfölddel borították az irdatlan hantot, miként temetésen hagyományos, és egymillió facsemetét ültettek el rajta. A hegycsúcson épült, gigászi falloszt imitáló radartorony riogatóan ágaskodik az erdőbozont fölött. Sokak szerint azt jelképezi, hogy a pusztítók, fasiszták, satöbbik bekaphatják. Akarom-e tudni, miből keletkezett Trepan cserjebozóttal borított mesterséges dombja? Nyilván itt áll már időtlen ideje, bármi alkotja is, rég lebomlott, földdé porladt. A gerendából ácsolt imahely ablakát megfestették. A dilettáns pingáló művén ifjabb Trepan - vagy a nagybácsi fiatalon - az őt megáldó Úr színe előtt térdepel, fején koronával, kezében a Jófajúak zászlajával. A templomi üvegképeken többnyire angyalok szálldosnak, ezen mordályok lebegnek, mert a tulaj így látja szépnek. Zsöti méregeti az építmény alatt gömbölyödő dombot, a sűrű növényzetet. Az őseim megfontoltan csináltak pottyantóst - kezdi múltba révedőn. - Kilépték, milyen távol legyen, hogy még jókor odaérjenek, de szag se érződjék a házban. Amikor megtelt, földet hordtak rá, feljebb emelték a kuckót. Idővel persze újra megtelt, ismét megmagasították, és így tovább és tovább, nemzedékeken át. Születésem idejére a pottyantóhely koronázási domb méretűvé nőtt, hegyében a fedett trónnal. A családom akkor már műemlékként tisztelte a Rötyi-dombot, egy ideje öblítős vécét használtak a házban. Kivéve, ha odakint tevékenykedtek, akkor persze a kakamúzeumba siettek szükségre. Mit akarsz ezzel mondani? - firtatom. Vállat von, próbál benyitni az ajtón, a zár nem engedi.
Segond, villanásnyi mozdulattal, rongálás nélkül megoldja a problémát. Belépünk. A szűk imádkozóhelyiségben legfeljebb két nácipata és egy püspök fér el kényelmesen. A frissen készült padló ropogva nyikorog. Az oltárkövet trepani ízlésnek tetsző szentségek díszítik. A monumentális fakereszten szalmabáb madárijesztő függ. Édeskés illat érződik. Bizarr - dünnyögöm. Bye körbetapogatja az oltárt. A kő nem valóságos, csak amolyan mozis. Ilyenekkel dobálgatják egymást a hősiesen küzdő karakterek a filmekben, mégsem esik bajuk. Az oszlopforma építmény hátsó fala nyitható. Társam már bújna is a feltáruló nyílásba, hogy lemászszon az alanti üregbe. Vállát megfogva rápisszegek. Mutatom, hogy szimatoljon. A levegőbe szippantva visszajelel: spangliszagot érez, na és!? Éppen bebújna az oltár alá, mikor szabályos módon, fentről lefelé kilohol arcából a vér. A rejtekajtót visszacsapva felegyenesedik, stukit ránt. Cseszd meg, ez csak nemrég szívta itt a füvet! nyögi.
Bravúros felismerés. Füstöljük ki az odújából! - javasolja súgva. Kívül van. Honnan veszed? Érzem. A kupolás mennyezetre függeszti tekintetét, illusztrálandó, mit tart megérzéseimről. Ekkor észleli a fönti körképet. Ifjú Trepant, Istent, Hitlert, Goebbelst, Göringet fel-
ismeri a fotókon, a többi arcot nem. Tőlem kérdezi, kik azok. Honnan tudjam? Tán hitlerológus vagyok? Gyorsan tűnjünk innen! Megtaláltuk a bunkert. Nézzünk le - mondja ő. Reccsenést, kattanást hallok. Hasra vágom magam, Zsötit is lerántom. Két lövés dörren. Mellmagasságban két golyó üti át a deszkafalat. Az egymáshoz közeli lyukak szempárszerűek, aranyló fénysáv zúdul be rajtuk. Fénykardot is eszembe juttatnak, majd azt is, hogy Isten tekint be a kápolnába, ám ez már a sokk jele. Az ajtót kirúgva szemvillanás-gyorsan kikúszunk a csapdás helyről. Vaskos fatörzs mögé surranva körbepillantok. Zsöti az épület takarásában marad. A cserjebozót elbújtatja a lövöldözőt. A receptoraimra hagyatkozom. Felröppen egy apró madárka, megrezzen néhány levél. Szajkó vészrikolt, skrék, skrék. Mögötted! - kiáltom. A térdelő Bye megpördül. Egyszerre két lövés csattan. Társam szétvetett karokkal a deszkafalhoz vágódik. Tüzet nyitok, nem teljesen vakon. A szajkó az orvlövész rejtekhelye fölött suhangat. Szárnyas társait riasztva segít betájolni a támadó hollétét. Skulóimra nem kapok választ. Tárat cserélek. A szátyár átkozódva elrepül. Zsöti hanyatt fekve vergődik. Feje kopogtatja a deszkafalat. Távolodó léptek surrannak.
A cserjeszövevénybe taposott csapán oda igyekszem, ahol imént a támadó lapult. Vércseppek csillannak néhány levélen. A bozót fölé magasodó fa tövében kiürített stukker hever. Lépteket hallok. Fénysebesen hátrapördülök. Le ne lőj! - károgja Bye. Mellkasát tapogatva támolyog, nyitott szájjal kapkod levegő után. A lőhatlan mellényét ért ütéstől egy darabig még kótya lesz. Légzéstechnika - súgom. Türelmetlen gesztussal leint, és tovább fuldoklik. Felmutatom a kisujjamat, habár nem biztos, hogy Ella neki is megtanította a jelentését. Mi van? - hörgi. Ekkorával irrigálj - felelem. A keskeny csapa vagy ösvényke a folyó felé vezet. Figyelmesen ereszkedünk a lejtőn. Társam mögöttem csúszkál, levegőért kapkodva. Egy lélegeztetőgép még segíthetne rajta. Bye hörgése, a víz zúgása elfedi az egyéb neszeket. Igyekszem észrevenni a cserjelombok mozgását, újabb szajkó- árulkodásban is bizakszom. Az orvlövész megsérült, aligha súlyosan, ha menekülni képes. Stukiját elhagyta, ám lehet nála másik fegyver. A part közelében áthatolhatatlannak rémlő iszalag- és borostyánfüggöny borítja a bokrokat. Zsöti, a nagy vadász és nyomkereső a könyökömet megragadva mutatja a szövevény mélyébe vezető, főleg általa észlelhető nyomokat, még a hápogást is félbehagyja. Nem is bunker. Rókavár, vészkijáratos! - súgja. - Te, szerintem ez keresztül-kasul turkálta a dombot, lakosztályosra! Ott beljebb van egy ajtó. Nézzük meg!
Kizárt, hogy bemenjek - morgom. Levetődöm a magas partfalról a vízhez. A mederszéli homok buzgón iddogálja a ráhullott vércseppeket. Ezeket követve ösvényre bukkanok, amely a kápolnadomb mellett felfelé vezet, a lakóépület irányába. Eszerint nem a folyó kell most Trepannak a szökéshez, hanem az út. Csakhogy a ház környékén nem láttunk gyanús verdát. Ott van neki a mienk! Felrobogok a ligetig. A fák között óvatosabban mozgok, noha érzékszerveim szüneteltetik a vészjelzéseket. Társam a nyomomban vánszorog. Ne rohanjunk - pihegi. - Eltaláltam, mikor rám lőtt. Már biztos bomladozik valahol. Láttad? Én nem érezhetek ilyesmit? Vannak pillanatok, bár mind ritkábban, amikor visszasírom előző társamat, Lacót. Ez ilyen pillanat. A gyakorlóterephez érkezem. Majd a melléképületekhez. Áttrappolok a patak fahídján. Újabb ligeten csörtetek keresztül. Lógó nyelvem jókorább lehet Martin horgolmányánál. Csak fel ne tartson, a bokám köré tekeredve vagy csipkebokron felakadva. Megpillantom a lakóházat. A vércseppek pórázán elsietek mellette, át a kapun, ki az útra. Verdánk sértetlen. Trepan életnedv-nyomai a Kingdombirtok felé vezetnek, ám őt nem látom az aszfaltcsíkon. Máris túljutott volna a kanyaron? Állapotához képest Bye rakétaszerűén robban mellém. Egyikünk se hajlandó a maratoni futás folytatására. Feltépjük a kocsiajtót. A koronatervező farmja felől kiabálás, két lövés, majd
motorzúgás hallatszik.
A zseni nem tanul, hanem tud* Beröppenünk a verdába. Gázt adok, az ajtó Zsöti lábára csukódik. Ő halálsikolyt hallat, én kurta szitkot. A kapun kiszáguldó kvad nyergében Trepan trónol. Kingdom a hátsó bukórácsba kapaszkodva rohan mögötte. Egy rántástól leroskad, és a talajon súrlódva-hánykolódva követi motorját. Aztán erejét összeszedve felkapaszkodik a rácson, és megpróbál előrébb mászni. Trepan megfordul, öklét többször az arcába vágja. A koronatervező felhagy mászási törekvésével, de továbbra is kapaszkodik. Igyekszik a levegőben tartani a lábát, különben az aszfalt elkoptatná. TT nem is törődik vele, figyelmét immár nekünk szenteli. Fel nem foghatom, honnan szerezte a lefűrészelt csövű flintát, az korábban nem volt nála. Bőszen felénk lengeti a mordályt, mire az irányítás nélkül maradt kvad majdnem lekacsázik az útról. Zsöti is ugyanazon mélázhat, az orra alatt dünnyögi: Az ilyen paranoiás csúzlibubusok minden zugba, bokorba fegyvert rejtenek. Volt egy részeges farmszomszédunk... Ne most meséld el! - kérem. Miért? Sokkal jobban vagyok! Ne féltsd a pejslimet. Szóval a vén muslicás folyton rettegett, hogy a földönkívüliek elragadják, és teherbe ejtik. Márpedig ő nem akart ufó* Szállóige
fattyúval terhes pacák lenni, semmiképp. Megvadult afrikai elefántok rohamától is tartott, és volt még valami... Hogy is, hogy is...? Ja! Amiatt is izgult, hogy fellázadt háztartási gépek támadják le bukórepülésben, de nem bombát szórnak rá, hanem saját magukat, mint valami stukakamikázék. Az előttünk száguldó Trepan szervezetéből csordogáló vért felénk csapkodja a szél, bíbor pöttyökként a szélvédőre kenve. A sebességet fokozva veszélyeztetném Kingdomot, aki egyébként bármelyikünknél alaposabban veszélyezteti önmagát. Bölcsen tenné, ha addig engedné el a bukórácsot, amíg kisebbet esik. Ugyanakkor a rajtalógással lassítja a kvadot, és az irányítását is megnehezíti. Trepan nem egyenes vonalban halad, bár a mordályt is letette, hogy két kézzel tarthassa a kormányt. Az erdőmintás öltözékén terjengő vérfolt vállsérülést sejtet. Ki tudja, mit tartalmazott dzsointja a kenderen kívül. Valamit még belesodorhatott, szimpla dzsangától nem hasítana ennyire girbegurbán. A vén muslicás minden fa odvában és a bokrok alatt is tartott egy-egy íjat, kést vagy törött sörösüveget, hogy megvédhesse magát, amikor megrohamozzák a dühödten trombitáló elefántok, az erekciós ufók vagy a stukázó mosógépek - meséli Zsöti. Sikerrel megvédte magát? - kérdezem szórakozottan. Sose merték megtámadni - feleli. - Na, csináljunk valamit, mielőtt ez a megtestesült hímtag kiérne a főútra! S legott kezdeményez is. Az ablakon kihajolva célba veszi Trepant. A nácipata a kormányon sorakozó visszapillantók egyi-
kében észleli mozdulatát. Bekapcsolja a tempomatot, így a motor tovább száguld. Feláll az ülésre. Menetiránynak háttal, enyhén szétvetett lábbal imbolyog a kvadon, a két kézre ragadott flintát a feje fölött rázogatva. A jelenet patetikus, látványos. Mintha egy Oliver Stone-filmet látnék. Vagy egy Darwin-díjesélyes tébolygót. Zsöti felrikkant. A mindenségit! Milyen egyenesen dzsal a moci, mióta az a kretén nem kormányozza! Veszek egy ilyet. Most fegyverezd le! - tanácsolom. A négykerekű tartja az irányt és a sebességet, mintha robotpilóta vezetné. Trepan nácista lózungokat üvöltözve lóbálja a mordályt. Váratlanul felrakja az egyik lábát az üléstámlára, kiegyensúlyozza magát, és könyökét a combján megtámasztva célba veszi a bukórácson csimpaszkodó Kingdomot. Lőj már, Zsöti! - nyögöm. Nem hiszem el! Ezt a pojácát! - nyekergi ő. Az oldalába vágom a könyökömet, hogy segítsek magához térni ámulatából. E pillanatban süti el a fegyvert, és mellétalál. A koronatervező nem akar két tűz közé kerülni, legkevésbé a lefürészelt csövű flinta előtt érzi jól magát. A rácsot elengedve megválik a kvadtól. Rövid ideig plankingol a levegőben, majd hasra zuttyanva hátrafelé csúszik, közben többször átfordul, meghemperedik. Igyekszem elkerülni a felénk gördülő testet. Trepan minket vesz célba. Első lövése célt téveszt, viszont észhez téríti Zsötit. Elsüvítek Kingdom mellett. A tükörbe pillantva látom,
már nem görög tovább. Tenyérrel püföli a talajt, fejét emelgeti. Mintha azt jelezné, elég, megadja magát. Bye kétszer is elvéti célpontját. Trepan a második golyó kilövésére készül, az út enyhe ívben kanyarodik. A négykerekű egyenesen robog tovább. A sekély, széles árkon átcsörtetve a lucernásba száguld az út menti fák között. Ahelyett, hogy felakadna valamelyiken. Trepan ekkor már nincs rajta, az árok megugrásakor hagyta el a kvadot, fejjel előre, rökönyödötten. Mordálya repült elöl, ő szorosan mögötte. A terhétől szabadult terepjárgány tovacikázik a méregzöld vetésben. A nácista mozdulatlanul hever az útpadkán, őszi lomb pereg rá. A kocsiból kipattanva Kingdom felé lódulok, sejtvén: vigaszszóra, mentőre szorul. Néhány lépés után iszonyatos hátba rúgást érzek. A becsapódás azonnal megfektet. Mire földet érek, tudatom elhagy.
Aki nem tud pókot teremteni, ne ölje meg a pókot!* Csak másodpercekig eszméletlenkedem. Kótyagosan felülök, érezve: valami nincs rendben. Naná, hiszen Trepan hátba lőtt. Még valami nem stimmel. Hát persze: nem kapok levegőt. Sikoltásszerű hördüléssel kortyolok egyet. Légcsőgör* Tamási Áron
csöm fájdalmasan oldódik. Újraszülettem, nem először. Köszönet érte, Halkirálynő. Ella lányom így mondaná: örök hálám meg egy lavór kutyanyál. Felkecmergek a talajról. Kurta tudatszünetem végére a kvad eltűnt a lucernásban. Trepannak nem volt ideje újratölteni a mordályt, Zsöti tartalék tárat nem talált; a lövöldözés szünetel. Segond, amúgy sincs nálam a Lövészárok-ásási Kézikönyv. A golyótlan férfiak az aszfaltcsíkon kergetőznek. A betépett Trepan nyargal az élen, jelentős előnnyel. Úgy rémlik, a légszomjas Bye sosem kapja el. Utánuk meredve lemondó sóhajt hallatok. Kizárt, hogy beszálljak az üzőcskébe. Nem is kell. Ismerős helikopter lebben az utat szegélyező fák fölé. Borzolt hajjal figyelem a kötélen lesikló Nagyszerűeket. Különösen az egyiket. Tudom róla, milyen edzett, gyors, kobrareflexű. S azt is, hogy Trepan és a trepanságok vesztét akarja. Uram, királyom! Belloq két ugrással utoléri a hiába doppingolt nagybácsit. Megáll vele szemben, lerántja álcasapkáját. Kezét felemelve mutatja: fegyvertelen. Másik gesztussal kérdezi: mi legyen? Nem fogtok el élve! - üvölti Trepan. - Mind rohadt vörös komcsik vagytok! A birkózást egymáson gyakorolva tutkóra megbuzisodtatok! Te még a nácikra is szégyent hozol, amilyen hülye vagy - közli higgadtan az Indián. Tipikus libcsi duma! Ki a náci, bibsikém? Hát ez jellemző! Most aztán kibújt a zsákból az agresszivitásod! Mu-
tasd az orrod! Fix, hogy bibsi vagy! El tudsz számolni az előbőröddel? Mikor tartod a karácsonyt, gettószökevény? Mész a gázba, a különítményeddel együtt! Összefüggően is tudsz beszélni? Arról mesélj, ki pénzeli a Vakhitűek szektát. - Vakhitűek?! Szekta?! Te sértegetsz? Kiforgatod a felszentelt nevünket? Rajtunk gúnyolódsz? A Jófajúakon? Az Igazakon? Rohadt buzi komcsi! A zsebébe nyúl, arra számítva, hogy e mozdulatért lelövik. Mivel mégis túléli, rozzant staubot, öngyújtót húz elő. Vöröslő szemmel rápipál. Senki nem szól hozzá, fegyver se mered a szívére. A helikopter leereszkedik a lucernás szélében, két kommandós a négykézláb vánszorgó Kingdomhoz siet. A többiek tovább álldogálnak a szektás közelében, és csak nézik, nézik őt. Sorban leveszik az álcasapkájukat. Most mi van? - hördül Trepan, végigmutatva rajtuk a füstölgő spanglival. - Felfedtétek az undorító pofátokat! Azt jelenti, hogy megöltök? Hát pont ez ellen harcolunk mi, Jófajúak, az utolsó vérünkig! Le az anarchiával! Szívesen felfognánk szellemi kutyulékod értelmét, de nincs olyanja - sajnálkozik PatrickWyne. Pedig pontosan arról pofáztam mostanáig, te tudatlan vadparaszt! - bömböli bő nyállal. - Aki ellenünk van, mind büdös komcsi! Történelemből is segghülye vagy, nemcsak alapjáraton - sóhajt Steve Delgado. - Annak idején Churchill volt a legelszántabb nácirühellő. Nehéz lenne bedumálni, hogy ő komcsi lett volna. Fresson torkot köszörül. Sejthetően ellenvéleményt fog nyilvánítani. Így igaz - mondja. - De a bolsikat is legalább ennyire
rühellhette volna. Ő engedte át Európa boldogtalanabb részét a szovjeteknek. No persze, azt se feledjük, ki küldött gratuláló táviratot Hitlernek Franciaország megszállásakor. Bizony, hogy Sztálin. Aztán csak nézett, mint apácában a magzat, amikor a nácik hadüzenet nélkül lerohanták. Mert igazából mindnyájan Hitler eszméinek szurkoltak! - üvölti Trepan. Nagyot szippant a spangliból, fogközein fújja át a füstöt. - Sztálin ugyanazt csinálta, mint a mi Vezérünk, csak negatív előjellel! Országokat igázott, embereket gyilkolt, ipari tételben! Tehát? Éljen a legigazabb eszme, a Jófajúaké! Pierre Lipowski előrelép. Két ujjal összecsippenti, parazsastól elmorzsolja a nácista kezében tartott dzsointot, majd lazán visszasiklik korábbi helyére. Valamennyien szánakozó mosollyal szemlélik a nagybácsit. Sikert aratnak. A feldühödött Trepan képtelen ellenállni, a hozzá legközelebb álló férfi torkának ugrik. Daniel hagyja kibomlani a militáns fickó repertoárját. A nadrág oldalzsebéből előtépett késtől sem lepődik meg, a különféle ütés-rúgás kombinációkat is fölényesen kezeli. Konkrét harci irányzat elemei nem mutathatók ki a nagybácsi tudományában, holott időnként hátrébb szökdécselve sajátos támadóállásba görbül, és rugózva bekonferálja a következő stílust, miszerint: aikido, taekwando, kick boksz, satöbbi. Majd tovább kocsmabokszol, lebujrugdal. Belloq félretáncol, hárít, blokkol, olykor találatot is bevisz, egyelőre kíméletesen. Mi van, buzikám? - hecceli Trepan. - Csak ennyit tudsz, köcsög komcsi? Akkor most kicsinállak! Méghozzá Krav-
Magával! Attól véged lesz! A Nagyszerűek egy emberként felnyögnek: Micsodával?! Gondoltam, hogy ettől beszartok! Állapodjunk meg: ha a Krav-Magával földre küldöm a pajtitokat, de nem nyírom ki, pedig megtehetném, akkor elengedtek! Szabadon! Na, okés? Te izraeli módszerrel harcolsz? - ámuldozik Lipowski. - Gyere, gyere! Keblemre, bibsi tesókám! Trepan indulna, nem ölelésre, felfogva a gúnyolást. Ezúttal az útjában termő Daniel rögtönöz bemutatót. Bár nem konferálja a fogásokat, sokféle irányzat elemeiből építi fel demóját. A harcművészeti show-t csupán mi értékeljük. A nácista egyre lankadtabban üt-rúg, bár néhányszor betalál. Teátrális beállásai, pózai sem hatnak ránk oly mókásan, mint kezdetben. Végül kihasal a flaszteron. Belloq bilincset csörrent rá, s továbblép. Hozzám. Összetámaszkodunk. Mellpáncéljaink nem engedik, hogy szorosságunk teljes körű élményt nyújtson. Jól vagy? - kérdezi. Bólintok, egymás arcát nézzük. Daniel átborzolja rotorszél-fésülte hajamat; visszafogott hitvesi csókot váltunk, ha nem ilyet váltanánk, strapaálló mellényeinket szétdöngetné szívünk. Az aszfaltsízéstől zúzott Kingdom elmeséli, hogy éppen távozni készült, amikor Trepan felbukkant a kapunál, és letépte őt a kvadról. Elszedte tőle az önvédelemből előrántott pisztolyt, közben az kétszer elsült. A bevadult szomszéd a nála lévő - ég tudja, honnan elővarázsolt mordály agyával állon vágta a koronatervezőt, majd nye-
regbe pattanva gázt adott. A többit láttuk. Még a legőrültebb kaszkadőr se csinálná utána a motoros revüt, közöljük Kingdommal. Ő dicsőülten hallgatja. Mire a mentő megérkezik érte, a felesége is előkerül, egy verdából kipattanva. A zsírmentesre gyúrt nő feszes lófarkat visel. Hosszúkás formájú, előreálló fogait csillámdíszes, áttetsző fogszabályzó regulázza. Szintén dülledés miatt a szemére is ráférne egy szabályzó. Öltözéke sportmelltartó, sport-sort. Közszemlére tett hasizomzata domború tömb alakú. A Cinderella-tréner parancsba kapja, hogy kerítse elő a kvadot a lucernásból. És ha még mindig robog a tragacsod, Olive? - rikoltja. Éles hangja tövises. - Talán nem olvastam fel neked az elrettentő példát, hogy miért idióta ötlet a gázfixáló? Na, jól van, ne parázz! Majd a klienseimmel összeszedetem a csühögődet! Mázlid van, ma itt tartom a takarítóedzést. Ablakpuci, lépcsősika, falporolás a menü, de némi felárért kiegészítem roncskereséssel is. Sok csajszit várok. Rokira hajtom őket, izzadjanak csak a pénzükért! Örülhetsz a távollétednek! Szereted a te kis férjecskédet, édes kicsi drágaságom? - gügyögi a hordágyra emelt Kingdom. Majd akkor kérdezd újra, ha megint munkaképes leszel! - reccsen a drágaság, s legyintgetve sürgeti a mentősöket: vigyék már a kis férjecskéjét. Aztán mégiscsak leereszkedem a bunkerbe. Beismerem, Zsötinek igaza volt. Trepan túlélőhelye a kápolnából és a liánfüggönnyel fedett, folyó felőli bejáraton át is megközelíthető. A gondos paranoiával tervezett, zegzugosan kifaragott
üregekben szárított élelmiszer- és konzervhegyek tornyosulnak. Az egyik odút kórteremnek rendezték be, gyógyszerszekrénnyel, infuziókészlettel, oxigénpalackkal, drogpirulákkal; alighanem ide hozták volna Mortisgartent. Van áramfejlesztő, világítás, számítógép, kivetítő, gazdagon felszerelt fegyverkamra. A hálószobában szexuális segédeszközöket halmoztak fel. A kutatást végző pasasok hangosan lapozgatnak. Fürdőszoba talán azért nem létesült, mert közel a folyó. Ugyanakkor majdnem ilyen közeli a tél is, habár lékben is lehet mosdani. Az egyik zugban lakókocsihoz használatos vécére bukkanunk. A Nagyszerűek bizonyítékul fogadják a számítógépet, és a kézigránátnak, radírguminak, tölténynek álcázott pendrive-okat. Tőlem megkapják Kochlinger mobilját, laptopját. Zsötivel mesélünk nekik a bunkerszentelő püspökről, az ultrajobbos üzletemberről, a Krőzus-tavi monostorról. Szavainkban nem kétkednek, az ő fülüket is megütötte Trepan „felszentelt nevünk" elszólása. Aztán hazaindulunk. A roskadt szektást ők viszik magukkal a helikopteren.
ELLA
Lakópark lesz a horrorház* Azért fogom ép lélekkel túlélni a történteket, mert tényleg sokan szeretnek, nemcsak kegyesen állítják, példa erre a mai barátforgalom. Cyd órák óta nem mozdul mellőlem,árnyékként kísérget, csupán egyszer ment ki bilizni, miután hazaértünk a városból. Lelkiállapotom ígéretesen javul, bár időnként megengedek magamnak kisebb dühkitöréseket. Amikor például azt hallom a médiából, hogy sorstársaimmal együtt példátlanul izgalmas kalandtúrán, élménykiránduláson jártunk az Albatroszon. Ezek gátlástalanok, hülyék, érzéketlenek, vagy mindhárom? Miért a bíróságon kell majd megtudniuk, milyen viselkedés ildomos tragédia, gyász esetén? Nem eléggé nagykorúak, érettek? Denisa azt mondja, a magánéletükben biztos tudják, mi a kegyelet, de a bulvármédia más világ, ott öldöklő verseny dúl a nézettségért. Aki nem képes lemenni részvétlenbe, könyörtelenbe, lemarad a karrierről. Aha, tehát a karrier = önfeladás, hülyévé válás, morális értékektől elzüllés? Megnyugtat, hogy legalább a szüleim nem karrieristák. Ezen rágódom, amikor betoppan Quasimodo nagybátyó. Ő tisztára olyan, mintha apám idősebb, kissé púpos tartású, kék szemű variánsa volna. Pedig nem is külsőleg hasonlítanak igazán, hanem egészében. Rajta lehet meg* Bulvárgyöngyszem
figyelni, milyen lesz a fatus majdan. Szerintem nem kell rettegnie az időmúlástól. Quasimodo valamikor maffiás bűnügyekben nyomozott, ugyanis zsaru volt, míg csak az omertások kegyetlenül meg nem bánatták vele, hogy őket üldözi. Meg akarták ölni, majdnem sikerült is. Ám ő valahogy túlélte. Először is meglepte magát a Quasimodo gúnynévvel, aztán újra járni tanult, majd titokban visszavette a közelharc fakultást is. Idővel igazából púpos se volt már, csak kicsit hátgörbe maradt. Fura módon az emberek jobban megjegyzik, ha valakit baj ér, mint ha meggyógyul, így ragadt rajta a kripliség. Nem avattak be, de persze tisztában vagyok a történtekkel: azóta Quasimodo csendben elkapdosta az őt megrokkantó spórákat. Párbajt vívott velük, nem segédekkel és elöltöltős pisztollyal, hanem test test ellen, szigorúan négyszemközt. A maffiások sorban alulmaradtak. Hősként tekintek rá, mégsem ezért engedi, hogy a keresztnevén is szólítsam, amely elég szép, ugyanis Rufus, hanem barátságból. Arra kér, meséljem el, mi történt az Albatroszon. Denisa a háttérben berreg a varrógéppel, mivel a szabászatvarrászat olyan neki, mint a Xanax, és nem szól közbe egyszer sem, engem pedig nem zavar, hogy mindent hall. Meg persze Cyd is. Mire a történet végére érek, úgy érzem, leraktam a vállamról egy böhönye batyut. Még mindig cipelek néhányat, talán azok is elfogynak egyszer. Kíváncsi vagyok, felnőtt koromra mi marad belőlük. Kisvártatva befut Donald a szomszédból. Ő egykoron szintén zsaru volt, de hál' istennek inkább író lett. Némely okostojások műfaj szerint sorolják be az írókat, vagyis azt
nézik, melyik műfaj választotta őket szócsövéül vagy médiumának. Nálam a tehetség, az egyediség és a színvonal számít, a mélységek, magasságok és az árnyalatok is fontosak; ezek teszik élményessé a történetmesélést. Donalddal, Rühl dokival, apámékkal is gyakran beszélgetek erről. Imádok ritkán használt vagy újsütetű szavakat felfedezni, ezektől röpül a lelkem, ahogy mondani szokás. Mindig meglep, ha valamelyik sulitársam feldühödik a szókincsemen, de még jobban, ha egy íróén háborog irodalomórán. Engem éppenséggel az zavar, ha valaki sovány szókészletből fabrikál regényt. Hiszen „az olvasás liturgikus gyakorlat". Ezt is mondják: „az ember megszokja, hogy jól beszéljen, ha gyakran olvassa azokat, akik jól írtak". Donald zárkózott paskó, igényli az egyedüllétet, békénhagyatást. Néhány barátján kívül mást nem enged közel magához, szerinte az intim terében csak olyanok lehetnek, akiknek nyugodtan hátat fordíthat, hogy sose kelljen idéznie Julius Caesart: et tu mi fili, Brute, te is fiam, Brutus? A ledöfött Caesar azt is elhörögte végül, hogy Philippinél találkozunk. Úgy is lett, Brutus nemsokára elesett egy csatában, éppen Philippinél. Donald gyakorta dünnyögi ezt a mondást, ha képletesen megdöfik, és persze a brutusok tényleg ráfaragnak utóbb az aljasságok Philippijénél. A vaskalapokból, kreténekből vicces karaktereket szublimál, mivel ő csilliószor érzékenyebb a normális embereknél, ez pedig pokol számára, amit csak humorérzékkel képes elviselni. Összességében olyan, mint a csilis-mandulás keserűcsoki; az a kedvencem. Bírom a humorát, még az öntudatlant is, amikor például felgyújtja a fotelt a pipájával, vagy ha macskaszállítás közben bűzmérgezést szenved, mert a cicus a kocsiba ka-
kál. Amikor leereszti a vizet a medencéből, aztán hasast ugrik bele, a regénye fejben-vetítését bámulón. A fejben-vetítést szinte mindig csinálja, sosem tudhatjuk, velünk van-e valóságosan. Némelyek ordibálva szólnak hozzá, mintha nagyothalló lenne, vagy abban a hitben, hogy úgyse hallja, morzsányit se disztingválnak. Ő persze valahogy mégis mindent meghall, mindenről tudomása van, legfeljebb nem rögtön reagál, hanem két hónap vagy öt év múlva. Vagyis nem árt vele az elővigyázatosság. Jelenleg Mortisgarten cselekedetei, annak kihatásai foglalkoztatják a fantáziáját, ahogy mindenkit alaposan ki- és megvizsgál, attól függetlenül, megírja-e később a boldog/ boldogtalan illetőt, vagy sem. Alighanem ez az írói látásmód. Nem firkászos kérdéseket tesz fel nekem, hanem szokatlanokat, naivnak vagy nem odavágónak tűnőket, provokatívakat. Nem összefüggésében akarja hallani a történteket, egyes részletekre kíváncsi. Mire mindent elmondat velem, ami érdekli, újabb puttonytól szabadulok meg. Kisvártatva betoppan Martin. Mellém roskad a kanapéra, két karját széttárva birtokba veszi a háttámlát. Medúzás homloktincseit hátrafújva rám vigyorog: -Hallom, már megint nem bírtál magaddal. Pasikat zaklattál a kórházban. Annyira eltölt Arslan létezése, hogy még az agyműködésem is ennek függvénye, vagyis menten leblokkol, ha rá gondolok. Érzem, ahogy a forró vér elönti a nyakamat, és terjed feljebb s feljebb, bevörösítve a szememet. Rémület hasít belém: Arslan már egy órája nem küldött sms-t a hogylétéről. Csak nem lépett fel nála borzalmas komplikáció?! Ezt nyökögöm: Véletlenül estem be hozzá, amikor a paleolitok ül-
döztek a repülős késekkel. Szerencsére nem lett baja. Stramm srác, megvédett a csilistukival. Te miről beszélsz, hugó? - hördül. - Stramm srác? Kicsoda? Kik üldöztek? Mivel? Észlelve az érzelmi elszólást, gondosan elmagyarázom neki a paleolitot, hogy másfelé tereljem figyelmét a stramm srácról. Egyből kiakad, és arról kezd magyarázni, milyen pompás férfiak vesznek körül, nem is érti, miként juthatok el velük kapcsolatban az őskőkorig. Pontosan ez az oka. Ti szupererős kontrollcsoport vagytok. Hozzátok képest rengeteg paskó paleolit - magyarázom. A repülős kést is hosszan emésztgeti. Többször rákérdez, jól láttam-e az újratöltést. Mérhetetlenül leépültnek látszik. Kénytelen vagyok firtatni, mi a helyzet a sorozatgyilkos csajjal. Felszereltem a spioncuccot a kéróban - feleli. - Komolyan mondom, majdnem jegyzeteket készítettem, hogy később megtaláljam a kamerákat, olyan álcásak, trükkösek. Nos, ha valamelyik mozgást érzékel, jelenti a kémközpontnak, vagyis egy számítógépnek, az pedig mozgóképet küld a mobilomra. Ha épp nem vagyok elérhető, a hívást átirányítja Cydhez. Ha ő sem fogadja, a képsor továbbmegy a nővéremhez. Hát ez pikáns lesz - jegyzi meg Denisa. - Ezentúl mozgóképen nézhetem a csajozásodat? A szórakozottságodat ismerve... Egyébként mi van akkor, ha kikapcsolod a rendszert, lefekszel aludni, és Izéke álmodban támad meg? Mint mondtam, ez spéci felszerelés. Vagyis semmit nem kell kapcsolgatnom, az agytröszt felismer engem, és csak másokra gerjed. Ha egyedül teszek-veszek otthon, a kamerák rám se bagóznak.
Denisa jól látja: ha viszont csajozol, élőben nézhetjük - mondja Cyd. - Vagy netán az agytröszt lehagy a képről, amikor vendéget fogadsz? Nyilván cenzorcsíkot tesz az arcára, alhasára - tippel Donald. - Vagy kihomályosítja őt a kritikus helyeken - véli Quasimodo. - A randipontokon. Cyd bólogat: Nyelvhomály, ölhomály. Ja, és persze popsihomály. Érthető máskülönben. Martin mereven maga elé bámul. Nála így tünetel az intenzív gondolkodás. Ezt most tényleg nem tudom - leheli bizonytalanul. Elolvastad egyáltalán a használati utasítást? - kérdezem. Tüstént felszívja magát: Azért, mert te mindent elolvasol, ami a szemed elé kerül, még nem kéne elvárnod, hogy más is betübubus legyen! Tehát nem olvastad el - összegzem. - Nem is fontos, csak az életed múlhat rajta. Miért érzem időnként, hogy te vagy az anyám?! Mert hozzám képest is éretlen vagy, fiacskám. Azonnal le akarja kötni a figyelmét valamivel, ami nem én vagyok a fájó szúrásaimmal. Horgolmánya nem esik kézre, ezért a laptopot ragadja magához, és a fedelet felcsapva a hírkeringésre cuppan. Quasimodo felajánlkozik: Az én mobilomra is továbbküldheted a spionhívást. Martin rámered a monitorról: Komolyan? Ezzel is foglalkozni akarsz? Nem elég neked a Justitia kommandó? Hogy állsz azzal, amit meg-
beszéltünk? Alakul - vigyorog a nagybátyó. - Konrad többet tud a témáról. Magára vállalta az oroszlánrészt. Garantált a biztonsága? Miért kérdezel hülyeséget? Denisa fel se pillant a varrásból, de látom arcvonásain, hogy ő is beavatott. Cyd is somolyog. Donald szénaszőkén, lóarcúan, vízfesték-kék szeműen ül köztünk, nem szép paskó, de nagyon jóképű, pedig már öreg, negyven körül jár. Ő is tud valamit. Szeretem nézni a vigyorát, mert az olyan, mint amikor nyári reggelen kitárják a spalettát, és bezuhan a napsütés. Mindig felcsigáz, ha rejtelmeskednek. Úgyis kiderítem, miben praktikáznak. Nyíltan rá se kérdezek, csak hadoválnának. Martin szerint azért, hogy ha megkínoznának, ne tudják kiszedni belőlem a titkokat. Ha megkínozva se vallok, a brigantik rájönnek, hogy semmit se tudok, illendően bocsánatot kérnek, és hazakísérnek. Ezt régebben mondta, akkor se hittem, de nem szóltam neki, nehogy mesekedvét szegjem. Még nem hirdetem, de majdnem biztosan eldöntöttem: ha megnövök, zsaru leszek. Nyomozó, és lovas rendőr, esetleg kommandós is. Meg psziché-békaember, valamint író. Továbbá ügyész. Ez a pálya Gerret miatt tetszett meg, vagy inkább vele együtt, de valószínűleg ejteni fogom, mivel lesújtó a korkülönbségünk. Martin felpillant a monitorról. Végignéz rajtunk. Képzeljétek! Feloszlott a Pedofilpárt! Rettenetes! De hát miért? - jajdul Denisa. Nem sikerült elegendő ajánlószelvényt gyűjteniük, hogy indulhassanak a választáson. Pedig nyilván meggyőzően érveltek a családoknak.
Na de miért nem kértek tőlem? Vagy Danieltől? Mert nekik minimum nyolcszáz kellett volna, nem kettő. Most aztán ki fogja kiharcolni, hogy a büntetlen szexelés alsó korhatára tizenkét év legyen, és szabadon lehessen gyerekpornózni? Donald elmereng: Furcsa. Az emberek joggal s keményen felháborodtak Pedofilpárt-ügyben. Ugyanakkor a nácikat beszavazták a törvényhozásba. Tényleg furcsa - bólint Denisa. -Vajon mitől ilyen féloldalasak az önvédelmi reflexeik? Mély csendben eltöprengünk. A tébolygó Mortisgarten jelenik meg előttem. A fanatizmustól csak egy lépés a barbárság, mondta réges-rég Diderot. Azt hiszem, ezt is kiírom az ajtómra. Tudom, miért nincs itthon Daniel. Ruby, Cyd, Gerret és Denisáék kiderítették, mire készül ma este egy bizonyos bunkerszentelő püspök és egy kétes politikus, aki templomjárással, látszatjótékonykodással igyekszik elfogadtatni fasisztoid hajlamait. Donald szerint nyilván sokan így is gondolják: ez az ember vasárnaponként misére jár, lépten-nyomon szeretetről, békéről prédikál, olykor adománygyűjtést is szervez, tehát derék honpolgár, az a kis nácistaság még belefér a szentképbe. Ezek a fazonok alapították a Becsület Pörölye nevű titkos társaságot, amely terrorcselekményeket pénzel-támogat, amilyen például a Káosz Napja elnevezésű tegnapi mészárlás volt, a Jófajúak nevű csoport főszereplésével. Mortisgarten hentelésének sikere hatékony propaganda lett volna számukra. Végső céljuk a politikai hatalom megszerzése, azaz a fa-
siszta diktatúra bevezetése, amely egyet jelent az emberüldözéssel, életirtással, könyvégetéssel, terrorral, horrorral. És mivel minden véreresztéses „forradalom", legyen akár jobbos, akár balos dogmájú, tradicionálisan felfalja gyermekeit, csakhamar azokat is felemészti, akik támogatták, tűrték, megtollasodtak belőle. Mindezt Donald fogalmazza meg, és én tudom a történelemből, milyen igaza van. A társaság, amely már nem titkos, csak még azt hiszi, ma este gyűlésezik. Apám odamegy a Nagyszerűekkel. A szigetet, ahol a monostor áll, veszettül őrzik, és nekik észrevétlenül kell bejutniuk. Denisa is feszült. Úgy lövi fel a kapcsokat a nekem készülő szoknyára, mintha Belzebubbal vívna stukkerpárbajt. Eszembe jut róla a nagyon bátor szögpisztolyos férfi, aki előkelő helyen áll a kalóznácik halállistáján, bár csak utánam, én meg Gladiátor tanár urat követem. Ugyanis a halállista kiszivárgott, és a média tüstént szétkürtölte. Bár gyakori nálunk a baráti összejövetel, nagyon is tudom, hogy Cyd, Donald és Quasimodo rám vigyáz. Aggódásból, szeretetből vannak velem. Gondosan leplezve apámért is rettegnek. Szent Denisa! Attól tartok, visszaesem.
BELLOQ
Sic erat in fatis!* A mindnyájunknál kisebb termetű Louis méltó becenevére. A jókora hátizsákot cipelő Kígyó a Barát-sziget védvonalán átsurranva bejutott a monostorba. Zavartalanul elhelyezte a magával vitt szemeket, egyéb érzékelőket és az estéli bál kellékeit. Ottléte, ténykedése nem tűnt fel senkinek. Vissza se tér közénk az akció kezdetéig, a parkban elrejtőzve várakozik. Ilyenkor nem úgy fest, mint félőrült apajelölt a szülőszobában, ő láthatatlan és relaxál. Gond nélkül azonosul csapatunk egyik jelmondatával: légy ellazult, de éber. Az észrevétlen eszközöket is alkalmazó, kiterjedt nyomozás eredményeképp mostanra szinte mindent tudunk a Becsület Pörölye nevű szektáról, amely persze nem szektának, hanem titkos társaságnak tekinti magát. Részemről főleg a becsületet vonom kétségbe. Jachtunk a Barát-szigettől néhány kilométernyire, a látótávolság határán lévő Galamb-sziget mellett horgonyoz, mintha partizókat hozott volna. A partszegélytől partszegélyig leburkolt, focipályányi földdarabon tavasztól őszig szépségversenyt, bált, koncertet, esküvőt rendeznek. Mindehhez öltöző, mosdó, zenepavilon, tánctér, étterem, kis kápolna áll rendelkezésre. Öblös kőedényekben tenyésző növények alkotják a sziget flóráját. A fauna körülötte úszkál, vadkacsák, hattyúk, sirályok képviseletében. Louis zsenijének hála, a jacht szalonnak titulált helyiségében lévő monitorokon látjuk-halljuk a monostor bizonyos pontjain zajló eseményeket. A konyhások serényked* Így rendelte a sors
fcv^
nek a fazekak között. A refektóriumban darócruhás személyzet terít a vacsorához. Az ugyancsak szerzetesnek öltöztetett, fegyveres őrszemek le-föl sétálgatnak kijelölt területükön. Egyéb kemény fickók az épületben lézengenek, ők civil ruhához viselnek stukit. Intim helyzet mások figyelése. Sajátos pillanatokat is ellesünk, fazékba hamuzást, ételcsenést, zugivást, orrpiszkálást, telefonon bonyolított féltékeny őrjöngést, két őrszem rangsorvitáját, show-műsorszerű stukkerimádást, kapuoszlop-levizelést. A terítést végzők egyike megköpdösi az evőeszközöket, majd kifényesíti az alkarján lógó konyharuhával. A ragyogás iránti odaadásból cselekszi ezt, ám egy másik darócos hosszas harákolás eredményét sercinti az asztalfőn lévő tányérba, s a könyökével keni szét a nyálat. Előbb azért körbenéz, látja-e valaki. Az ő indítéka már neccesebb. Akár iskolai matekpélda is lehetne. Na, gyerekek, számoljátok ki: mire valaki a püspökségig viszi, hány liter idegen nyálat fogyaszt el? A monitorsáv előtt ülő Gerret figyelmét nem kerüli el a jelenet. Nem osztatlan a szektafőnök iránti rajongás - jegyzi meg. Mindenütt akadnak júdások - szól Rühl. - Az ő csókjuk is csók. Persze csakis annak, aki mindenáron csókra éhes. A júdások duplán varangyok. Oda-vissza csinálják fintorog Delgado. - Az se bízhat bennük, aki üzletel velük. Elvigyorodom: Csupán egy kövér köpet volt. Egyáltalán nem biztos, hogy a fickó el is árulná a püspökét. - Van az a harminc ezüstpénz. Vagy ajándék. Vagy
valami - bizonykodik Pierre. Gerret Flach vállat von: Lehet, hogy ez a csulázás még csak vajúdás. De jogos a mondás: a vár belülről vétetik meg. Fáj ez nekünk, ha például Kochlingerre gondolunk, aki szintén áruló - sóhajtom. - Vagy a másik zsarura, Yukonra. Ő ugyan nem állt a Vakhitűek szolgálatába, de Kochlingert védelmezve számos szabályt felrúgott. A mundér becsületét emlegeti, holott a gönc akkor marad folttalan, ha viselője is az. Beszéltem vele - feleli Flach. - Nem áll meg a mundéros érvelése. Denisa is mundéros, márpedig rá éktelenül haragszik, amiért, nem mellesleg jogos önvédelemből, meglőtte Kochlingert. Ó, a követhetetlen észjárású fazonok! Sajnos ők vannak többségben - állapítja meg PatrickWyne. Fresson doki búsan bólogat: Aha, a hülyeség légritka bércein tolongó „illogikusok". Könnyű behorgozni őket. Nem gondolkoznak, nem tanulnak, kizárólag hisznek. Röhögve fanatizálhatok. Na, de én már gyerekként is kerültem a tömeget. Könyvtárba jártam. Én viszont csak a Tulipános Fanfanban hiszek - legyint Delgado. -Talán egy kicsit még a Fogtündérben is. Gerret felsóhajt: - Veszélyes dolog a fazékfejűség. Idézet egy bírótól: „nem hiszek a nemi erőszakban. Mindig a nő kezdeményez." Kőszent abban hisz, hogy a bántalmazottak provokálják ki a bántalmazást. Sorra menti fel az erőszaktevőket. Az ilyenek is ráfáznak egyszer - vélekszik Lipowski. Rá bizony. Martin köreiben készül valami. A szupertitkos Justitia kommandó már nem alvó sejt, eszmélget.
Az este nem cihelődik hosszasan. Napnyugtakor páraszőnyeg borul a víztükörre, a ködtakaró hamar fallá dúsul. Úgy rémlik, mintha egymáshoz préselődő szellemek alkotnák, kivehetőek a torzult arcvonások, füstszerű végtagok. A ködlények rajtunk keresztülfolyva a Barát-sziget felé hömpölyögnek. A látótávolság az orrunk hegyéig csökken. A parton hagyott figyelők jelentik, hogy a püspök a monostorhoz indult. Saint-Spinel jókora motorcsónakját két luxusladik követi. Ezek zajárnyékában a mi hajónk is a sziget felé surran a ködszellem-járással súlyosbított, végítélet jellegű sötétségben. A három motorcsónak kiköt a bejáratnál. A már ottlévőkkel együtt hat vízi járgány ringatózik a mólónál. Csupán a társaság titkos, nem a fogadtatás. A szárazföldre kászálódó szektások harsányan üdvözlik egymást, feszélyezetten humorizálnak, az időjárást szidják. Aztán a kormányt, a bevándorlókat, a kivándorlókat, és szinte mindenkit, ha nem is név szerinti felsorolásban, de legalább oldódik feszelyük a nagy egyetértésben. Jachtunk nesztelenül továbbcsorog a tavon. Mire elhagyja a sziget végét, mi már a kőfal tövében járunk. A partraszállást nem ússzuk meg szárazon, viszont felfrissülünk, bár ugyanez koffeinnel jobban esett volna. Az őrséget leköti, hogy orra esés, lábtörés nélkül az épületbe vezessék a vendégeket a tejfölsűrűségű párafalon át, a lámpák mit sem érő fényénél. A kollektív bukdácsolás jótékony hangzavarral jár. Amíg ők mérgelődve gyalázzák a bűnbakot, aki a ködért felelőssé tehető, mi átrepülünk a kőfal fölött. A parkban összekapjuk magunkat, fülesre hangolunk, ellenőrizzük fegyvereinket, egyéb kellékeinket; én még azt
is, hogy a szívem a helyén van-e. Váltok néhány szót a Tündérkirállyal. A Kígyó életjelet ad. Már nem a fák között rejtőzik, hanem az épület tetején hasal, cselekvésre készen. Nem először jár át a megnyugvás, amiért ő velünk van, nem ellenünk. Az akciót vezénylő Leon Borsetti és Gerret Flach a jacht monitorain figyeli, mi zajlik az épületben. Bennünket várakozásra intenek. Időnként kapunk egy-egy információt azt illetően, mi zajlik az épületben. Ám ha a kinti kamerák látóterében történne valami, azt előlük is elfedné a köd. Kisvártatva közlik: Saint-Spinel, Ersatz és a többiek bevonultak a refektóriumba. Aperitifet szürcsölgetve hergelik egymást a világ roppant bajaival, amelyek megoldására csakis ők hivatottak, a törvényeket mellőzve, tűzzel-vassal. Wyne-ék még hozzáfűzik: a civil ruhás fegyveresek képmásait az arcfelismerő programra bízták, és máris kaptak néhány találatot. Az eddig azonosított fickók buzgón körözött bérgyilkosok. Ők alkotják a Becsület Pörölye halálosztagát. Önmagában ez is bőven elegendő lenne a vendégkoszorú lerohanásához. Tovább várakozunk, nem tétlenül. Lassan az épület felé szivárgunk. Hirtelen támadó szélroham süvít a fák között. Csörgő lombot hajigál, a ködszellemek lepleit zilálja. A megszaggatott párafal tejfölén átsejlik az éjszaka. Ez már inkább kedvünkre való. A sötétségen több módon is keresztülláthatunk. A szélkorbács újra lecsap, majd elnyugszik, s ez néhányszor megismétlődik. A köd foltokban foszlik-tünedezik. Néhol makacsul tartja magát, másutt térdmagasan lebegő felhővé fogyatkozik, vagy a fejem fölött úszkálgat.
Mindez jócskán misztikus, majdhogynem denisás. Hitvesem hajdani szerzeteseknek vélné a ködszövött alakokat, és a párakörök jelentésén tűnődne. A ciprusligetben sírtáblákba botlom. A gondozatlan temető emlékköveinek többsége megdőlt vagy leomlott. Itt örökálmodnak az egykori szerzetesek, illetve csak álmodnának. A monostorban zajló gazságok miatt befellegzett lelkük nyugodalmának. S ha csakugyan a hajdani barátok tekergőznek a lábam körül ködpamacs képében? Ha ők lebegnek fölöttem, és ők állják utamat tömör párafalként? Holt lelkek: békességre vágytok? Akkor hát fel, támadunk! Közelgő csuhást észlelek. A fák között lopakodó árny kétségkívül valóságos, mivel stukkert szorongat. Zajtalanul mögéje kerülök. Torkon ragadom, nesztelenül lefegyverzem a hús-vér fickót. Az ernyedt korpuszt a földre helyezem, kezét, lábát gyorsbilinccsel fixálom, szájára széles ragtapaszt illesztek. Ruházatát végigtapogatva elkobzok tőle ezt-azt. Elsuttogom a mikrofonba, hogy kiiktattam egy őrszemet. A daróc alatt golyóálló mellényt viselnek - jelentem. - Röptetős késük is van, tartalék pengékkel. És a szívük is darócból van - dünnyögi Louis. - Öszszesen nyolc ilyen lézeng odakinn. Hármat a kerengőnél látok. Borsetti csatlakozik a társalgáshoz: Benn már vacsorához ültek. Érdekes témáról diskurálnak. Még ne támadjatok. Addig is szedjétek össze a kinti őrszemeket. Nesz nélkül! Felpezsdülünk. Végre csinálhatunk valami hasznosat,
mielőtt azt hinnénk, csupán lábmosás céljából jöttünk ide. - Vadászó üzemmódra kapcsolunk.
Minél szenteskedőbb a város, annál gonoszabbak polgárai* Ahogy egy nő kacér lassúsággal felhúzza a szoknyáját, oly tempóban emelkedik magasra a köd utolja. Holdtalan, feneketlen éj borul körénk. A távoli part fényei csillagpontoknak tetszenek. A köd feloszlása arra bátorítja a csuhás őrszemeket, hogy a parkot körbejárva tegyék a dolgukat. Ittlétük során még nem érte támadás a monostort, nem is számítanak behatolókra, ilyen éjszakán végképp nem. Kötelességszerűen járőröznek, ugyanolyan csapákat kijárva, mint az erdei vadak. E nyomok alapján útvonaluk játszva felfedezhető. Gyorsan, észrevétlenül kell elkapdosnunk őket, mielőtt riaszthatnák egymást vagy a házban lévőket. Tisztában vagyok társaim hollétével, bár nem vizuálisan. Összehangolódunk, mint egy - csupa ütősből álló - zenekar. Aztán lecsapunk. A közelemben baktató darócos olyannyira biztonságban érzi magát, hogy teker magának egy staubot. Kettőt szippant, majd azt érzi, rászakadt az ég. Az ájultan eldőlő fickó kezét-lábát a derekán lévő kordával kötözöm össze. Ha magához térve netán gimnasztikázni próbálna, cseppet sem élvezné. Szájára tapaszt kap, fegyvereit elveszem, füs* Szólásmondás
tölgő dzsointját szétmorzsolom a sarkammal. Továbbsurranok az illatozó örökzöldek között. Beérem a másik őrszemet. Ez is gondtalan, teszek róla, hogy tartósan az is maradjon. Nyikkanás nélkül roskad a földre. Az aléltat lefegyverzem, gúzsba kötöm, megnémítom. Testét a flórába rejtem. Mire végzek, hallom a fülesben, hogy idekint minden csuhás elpihent. Az épület felé vesszük az irányt. Továbbra se látjuk egymást. A három oldalról közrezárt belső kert középpontjában szökőkút csobog, az alacsony cserjecsoportok közeiben padok álldogálnak. A Louis által szemmel tartott három fickó a csipkerácscsal borított díszkútnál múlatja az időt. Kézről kézre adogatott staubjukat pöfékelve harsányan nevetgélnek, majd észbe kapva, hogy nem ez a dolguk, lehalkítják magukat. Szavaik így is jól érthetőek. A nővérem vőlegénye úgy döntött, összehoz még egy utolsó szabad numerát az esketés előtt, a templomnál meséli egyikük. - A parkoló kocsiban kefélt egy szedettvedett csajjal, méghozzá akkora elánnal, hogy rugózás közben kioldották a kéziféket. Templomot általában dombra építenek, ahogyan ezt is, szóval a verda elgurult. Azok ott benn észre se vették. Szép lassan elcsorogtak a bejáratnál gyülekező vendégsereg előtt, a buzgón döfölt rima talpaival a szélvédőn. A vőlegényből főleg a ritmikusan verdeső ülepe látszott. A nővérem egyből ráismert, és felordított: ragadjatok össze! A kocsi felgyorsult a lejtőn, és az utcai forgalomba csapódott. Összetört? - kérdezi társa. Össze. Összeragadtak? - firtatja a másik.
Össze. Aztán? Megtartották az esküvőt. Persze nem aznap, fél évvel később. Addigra került le az összes gipsz a vőlegényről, és a nővérem is végzett a közmunkázással. Azért kapta, mert ahelyett, hogy segített volna a balesetes párocskának, lekapta a körömcsukát, és ragyásra kalapálta őket a tűsarokkal. És még örülhettek, hogy ennyivel megúszták, mert amúgy a nővérem stukker nélkül ki se lép a házból! Aznap nem volt nála, mivel a menyasszonyi ruhához slamposan állt volna a hónaljtok. - Vagy a töltényheveder - kuncog egyikük. - Heves nő lehet. Kicsit rabiátus, ez családi vonásunk. Vele sem érdemes ujjat húzni. A párocska is elmenekült volna előle, ha bír. De nem bírtak, egyrészt a csonttöréseik miatt. Másrészt ugye össze is ragadtak. A nővim meg jó alaposan megtépázta őket. Hát ezt kellett volna leülnie, de ő a közmunkát választotta. Három hónapig hullákat sminkelt egy ravatalozóban, ugyanis cukrász. Oszloptól oszlopig lopódzunk, Pierre, Steve és én. Na de miért ment hozzá a tróger pasijához? - értetlenkedik a kíváncsibb őrszem. Tényleg, miért? - csodálkozik a másik, nagyot szippantva a staubból. - Már nem is divat a házasság! Sose tudom meg a választ. A kút mögül kiugorva támadunk. Felfogásnyi időt se hagyunk a három csuhásnak. Mire az adrenalinjuk egyáltalán termelődni kezdene, a borostyánfüggönyös pergola alatt hasalnak, szorosan egymás mellett, romantikus környezetben. Ha pedig magukhoz térve folytatnák a társalgást, fel kell találniuk magukat. Beszélni a tapasztól, jelelni
a hátrakötött karjuk miatt nem tudnak. Viszont szemkontaktust még tarthatnak, azzal is sok mindenfélét ki lehet fejezni.
Az önfegyelem az a képesség, amellyel egy hosszú távú cél elérése érdekében késleltetjük az azonnali kielégülést* Miután az utolsó barátjelmezes őrszem is ártalmatlanná válik, meghalljuk a fülesben a várva várt igét. Oscar Hásáék halk helikoptere a sziget fölé érkezik. A csapat egy része a kőfalon kívül, a csónakkikötőnél hagyja el a gépet. A többiek a monostor tetején landolva gázmaszkot öltenek. A mi egységünk a kijáratok, ablakok közelében foglalja el helyét. Mindez nem tűnik fel a bent tartózkodóknak, mert egyidejűleg a bál is kezdetét veszi. Louis működésbe hozza tűzijátékos telepítéseit. A lámpák kialszanak, robbanás robbanást követ, gránátvillódzás vakítja a szemet. Az épületet elárasztó füst kitódulni igyekszik az ajtókon, ablakokon át, az egymást taszigálva menekülőkkel versenyben. A detonációkat csörömpölés, sikoltozás, kiabálás hangulatosítja. Hása és társai kötélen ereszkednek lejjebb a tetőről. Oda hatolnak be az ablakokon át, ahonnan a bent lévők kifelé igyekeznének. * George Kohlrieser
A szökni, bujkálni, harcolni próbálókat elfogják. A személyzetet külön helyiségbe terelik, és ott őrzik a revü végéig, nehogy bajuk essék a szabadtéri csetepatéban. Mivel ránézésre nem állapítható meg, ki kivel van, őket is átkutatják, s ha szükséges, lefegyverzik. Mi az iszkolókkal foglalkozunk. Saint-Spinelt a kapu felé terelik testőrei. Ő már nem püspök, hanem csomag, akárcsak Yaki Ersatz. A másik három titkos társaságos górét is közrefogják profi őrangyalaik. Kitörésüket erőteljes lövöldözéssel fedezve a csónakkikötő felé igyekeznének. A menekülési útvonal közelében rejtőző Rühl doki flintája lát a sötétben. Célpontjai sorra hullatják el pisztolyaikat. A testőrök villámgyorsan felmérik a helyzetet. Egyetlen csomagba tömörítik a menekítendőket, csökkentik a szorosabb kíséret létszámát. A többiek az üldözőket próbálják lassítani, legfőképp a láthatatlan mesterlövészt óhajtják leszedni, csekély sikerrel. Fresson gyakorta változtatja helyét, bár torkolattűz híján flintáját csupán a hangja alapján lehetne betájolni. Nemcsak önérdekből teszi ezt, a tódulatot is oszlatni óhajtja. Steve és Lipowski segít neki szétzilálni a védett személyek körüli tömörülést. Az épületből kirontó halálosztagosok csupán egyet akarnak: lelépni. Nem törődnek a csomagokkal vagy egymással, ők a csónakokhoz akarnak eljutni, egójuk ezt diktálja. Céljuk érdekében minden tudásukat bevetik; közelharc, távolharc egyaránt megy nekik. Az épületben véget érő pirotechnikai show élesben folytatódik idekint. A taposós, ordítozós zűrzavarban golyók süvítenek, késpengék szálldosnak, öklök, talpak csattog-
nak. Hása parton hagyott emberei csökkentik a szűk kapu körüli tumultust. Maguk közé engedik az élen törtető püspököt és társait. Kísérő testőreiket is elkapdossák, ártalmatlanítják. Az elfogottakat csónakba rakják, néhányan elrobognak velük. Hátrahagyott társaik éppen visszazárnák a kijáratot, amikor egy halálosztagos géppisztolytüzet okádva kitör közöttük. Leterít két kommandóst, a többieken keresztülcsörtet. Beugrana egy motorcsónakba, hogy szélvészként távozzék. A kőfal és a víz határolta fólddarabkán szűk a mozgástér. A hozzá kapcsolódó csónakkikötőt a szerzetesek ácsolták evezős ladikjaiknak, amikor még a lepra és a pestis irtotta az embereket, nem a hirtelen szívhalál. A korhadt cölöpökön nyugvó deszkapadlat hajóhintaszerű kilengésekkel válaszol az intenzív igénybevételre. Két kommandós lerohanja a tárcserére szoruló bérgyilkost, mielőtt az bevetődhetne a közelében ringó csónakba. A helyszűke miatt egyikük félrehúzódik, a másik gyors mozdulattal lefegyverzi a szökevényt. A halálosztagos nem vesztegeti az időt. Elrúgja magától a kölöncöt, ám az elkapja a lábát. Megcsúsznak és elterülnek a nyálkás mólón. Nem eresztik egymást, mindkettő győzni akar. A robajos ütésváltás során hol egyikük, hol másikuk kerül fölülre. Bevetik teljes fortélytárukat. Végre egy könyökütés elnyugosztalja a bérgyilkost. A kommandós felkecmereg, lábával hasra fordítja a lankadt testet. Fölé hajol, ám alighogy hátrakötözi karjait, a hiperaktív fickó feléled, és veszett iramban a víz felé hernyózik, tán azért, hogy belefojtsa magát. Ketten rántják vissza a lábánál fogva, s a korábbinál mélyebben
hibernálják. Aztán újabb motorcsónak süvít a part felé néhány fogollyal és a géppisztolytűzben megsérült társakkal. A szárazföldön helikopterek várnak rájuk. Odabenn sikerül feloszlatni a kapu körüli tumultust. A védenceiket vesztett testőrök többsége a földön hever, boldog öntudatlanságban. Megviselt, vérző társaik sorban megadják magukat. Louis egy behemót halálosztagossal táncművészkedik. Első körben megfosztja fegyvereitől a fölényesen vigyorgó fickót. Az arzenál kimerülése után kézzel-lábbal csapnak össze. Az immár vigyortalan góliát atomerejű rúgásokkal ostromolt térdszalagjai hamar feladják. A földre roskadó bérgyilkos előkapja aranytartalékát, ám egy virtuóz tarkórúgás következtében maga dől a késbe. A Kígyó keresztet vet rá, s újabb böhönyét keres. Mindenkinek kerül párja, akivel szumózhat. Oscar a közelemben harcol. Ellenfele tigriskarmolásszerü mozdulattal tépi le fejéről a maszkot, szándéka szerint az arcbőrével együtt. Az álcasapkából előbomló szőke hajtincsek izzadságcseppeket terítenek maguk köré. Hása felkarmolt arcán verítékfilm fénylik, talán még a vércseppek is ragyognak rajta. Kék szeme fluoreszkál a dühtől. Az effélére fogékony Denisa oliversztónosnak nevezné a jelenetet, Cyd pedig beszólna valami csípősét, mert nem bírja a szépfiúkat. Míg ez átfut az agyamon, az előretörő Hása pörölyütés-sorozattal plasztikázza át ellenfele ábrázatát. Egy rúgáskombinációval púpost farag belőle, s egy kegyelemfejeléssel vet véget kínjainak.
Azt hiszed, mindenki nyitott bicskával A kerengő egyik sarkánál összebotlom egy feltűnően elegáns fickóval, akit az arcfelismerő program a Mondén csúfnevű profi likvidátorral azonosított. A téglaállú, lóképű fickón kívül senki sem öltözött ki a puritán vacsorához, amelynek a bővített halállista és újabb terrortervek átcsevegése volt legfőbb célja, miként ezt filmfelvétel is tanúsítja, Louisnak hála. Őeleganciája vaskos szivarcsutkát tart a szája sarkában. Tükrösre suvickolt cipőt, bő szárú nadrágot, szmokingot visel. Mellénye vajszínű, plasztronja fehér. Az ingmell alá sötétkék garbót öltött, az alá golyóálló lajbit, noha ez kissé bomlasztja a harmóniát. Fehér kesztyűvel óvja finom bérgyilkos kezét. Az egyikben stukit pörget. Ajakbiggyesztéssel adja tudtomra, mily kevés vagyok ahhoz, hogy az útjába álljak. Szerintem viszont komolyan veendő útban álló vagyok. Ezt ki is fejezem. Váratlan rúgással eltüntetem kezéből a fegyvert. A meglepett Mondén közelharcra nem hajlandó. Bravúros gyorsasággal teleportál a termetes örökzöldek közé. Nem rázhat le, megyek utána. Sejtem, mire készül. Átvág a parkon, és a kikötővel ellentétes oldali kőfalon átmászva kiúszhat a szárazföldre. Az őszies hőfokú víz hidege legfeljebb a spermáit tizedeli meg, más baja nemigen eshet. * P. Howard
A szmokingos likvidátor nyomában a temetőbe érek. A szél által galuskává szaggatott ködnek már híre-hamva sincs a sírok között. Szemem uralja a sötétséget, látom a kőtáblákra vésett betűk némelyikét. A neveket nem tudom kiböngészni, de nem is evégett jöttem. Az előttem inaló halálosztagos karja, válla az ágakhoz súrlódik. A csipkeszerű ciprushajtások lágyan bókolnak mögötte, illatuk felkavarodik; e nyomon haladok. Mondén tudja, hogy fegyvert tartok a kezemben, de nem használom, amíg ő a hátát mutatja nekem. Hirtelen zűr támad az erőben. Úgy érzem, nem kettesben vagyunk. A rejtőzködő egy termetes örökzöld alól lep meg. Mindkét lábát elém rúgva felbuktat. Zuhanás közben látom: egy csuhás őrszem éledt fel. A lábát kiszabadította, a kezét nem. Érzékelem az inaló bérgyilkos megtorpanását, gyors mozdulatát. Hasra vágódom. A kezemben tartott stukkert késre cserélem. A darócos újra felém rúg. Talpa nyakon és vállon talál. Hasonlítani kezdek a nagybátyámra. Mondén pengéje elsüvít fölöttem. Arrébb gurulok. A rugdosós őrszem feltérdel. A likvidátor újratölti kését. Mire célba vesz, talpra rántom a darócost pajzsnak. Pikkelyes kiképzésű mellényem nem engedné át a pengét, kipróbáltuk Wyne-ékkal. A csuhásé másmilyen. A földre helyezem testét. Letépem szájáról a tapaszt, hogy könnyebben levegőhöz jusson. Nem érdeklődik a légvétel iránt, jajong, szitkozódik. Legalább könnyebben megtalálják a mentősök.
A ciprus túloldalára gurulva talpra szökkenek. Mondén mozgó célponton is sokat gyakorolt, a következő penge belém fúródik. Elsütöm a nálam lévő kést. A futólépésben távolodó fickó üvöltése jelzi a találatot. Egál. Visszadöföm a markolatot a speciális tokba. A soros penge automatikusan betöltődik, és ez még néhányszor megismételhető. Jó kis cucc, mostantól szolgálatba állítjuk. Közeledünk a kőfalhoz. Mondén vérnyomain haladva fokozom a tempót. Magam is hullajtom életnedveimet, sántítok és fájok, akárcsak az űzött. A likvidátor a kerítés tetejére kapaszkodva lefordul a másik oldalon. Mielőtt talpra kecmeregne, rávetődöm a magasból. A zsigerelője után kapdos, könyökütéssel beszélem le róla. A pankrációt is sokat gyakorolta, fojtogatással, orrtöréssel, szemkitépéssel próbálkozva végignyúlik rajtam, lerántja maszkomat. Mihelyt megpillant, tüstént megtetszem neki, száját csókra csücsöríti. Csakhogy én rühellek idegenekkel szoros testi kontaktusba kerülni. Levetem magamról az orgyilkost. Megkaparintom és a tóba dobom a késtokját, pengéstől. Odébb gurulva talpra pattanok. Kevés a hely a kőfal és a tómeder között. Hosszában kell kihasználnom a teret, mivel szélte nincs. Mondén feltápászkodik. Hátrazselézett tincsei a homlokába áradnak. Kesztyűs kezével kikotorja arcából a haját, és végigtapogatná magát, hátha lel még valahol egy dugott fegyvert. Ehelyett megkóstolhatja halálközeli rúgásaim egyikét. Ez elveszi kedvét a kotorászástól. Ő is mutat egy nyolc napon túl ható rúgást, oda robbantva lábát, ahol nemrég a pengéje járt.
Ügyes. Sőt. Kifekszem. Tüstént rám vetődne. Kínjaimra fütyülve ollóba kapom a testét; csigolyái hangosan ropognak. Válaszképpen a könyökét döfné a torkomba. Legurítom magamról, talpra szökkenek. Na, jó, nem szökkenek, de azért miatyánknyi időnél hamarabb felállok. Mondénnek meg se kottyant a csigolyaropogtatás, tán úgy érzi, csontkovácsnál járt. Több lóerős ütésekkel támad, megest a hátamra döntene. Gyanús ez a makacs közeledés. Ideje véget vetni a nem kívánt románcnak. Nyavalyáimat félresöpörve gyötrelmes ütésekkel, rúgásokkal űzöm a bérgyilkost. Kisvártatva meg se próbálkozik a viszonzással, ráklépésben és oldalazva menekül az utamból. Pusztán arra figyel, hogy a végtagjaim ne robbanjanak rajta. Teóriám sincs, miként műveltük, csakhamar a kikötőhöz jutunk. Mondén nem vesz tudomást az ottani sürgésforgásról. Kiszemel egy motorcsónakot. Célkitűzésére rákattan, akár egy pitbull, már csak a mentőhajót látja, semmi mást. Véres-sáros arca torzult az ütésektől, szivarja eltűnt. Plasztronja lehasadt, mellénye mocskos. Nadrágja a lábszárára tapad, cipőjét szenny mattítja. Tartása féloldalas, háta púpos. Többé-kevésbé a tükörképemet látom. A csónakhoz siető fickó Oscar jobb lábába akad. Aztán a másikba, ám ez se szegi menőkedvét. Tébolyultan tör előre, a fegyverekkel sem törődve. Akarása felülírja a racionalitást. Hása nem csapja le a menekülőt. Nem óhajt több kárt tenni benne, inkább újfent beakasztja a lábát. Az elkaszált Mondén hangos csobbanással a vízbe zuhan, és elmerül. Társaim rám néznek.
Felnyögök: Mi vagyok én? Vízimentő? Ki lát rajtam piros dresszt? Patrick vállat von: A te trófeád - mondja. - Mellesleg rád férne a fürdés. Ilyen kinézettel nem mehetsz haza. Mintha az övé szépségverseny-képesebb volna. A likvidátor továbbra se mutatkozik. Az a gyanúm, hogy nem gyöngyhalász, de vízbe se fulladt. Valószínűleg torpedóúszással robog a part felé. A tóba vetődöm a himbálódó mólóról. Jaj a spermáimnak!
A természetfölöttit igazán csak a boldogságon keresztül érzékeli az ember* Hajnalodik, mire a garázsba hajtok. Nehéz nap volt, de tetszett, ahogy véget ért. A püspök egyenesen az anyaszentegyház elleni támadásként értékelte elfogását. Mindent nagy hangon tagadott, ám ahogy fokról fokra szembesült az ellene szóló bizonyítékok garmadájával, némileg alábbadta a hő- börgést, majd hirtelen új erőre kapva közölte: ő jelenleg is magas rangú purifikátor, és hamarosan bíboros lesz, végül pedig pápa, és úgy ki fog átkozni minket, hogy megfeketedünk. Mihelyt minden engedély becsorgott Gerrethez, amelyek birtokában a purifikátor bekasznizhatóvá vált, maga Patrick Wyne indult, hogy a csukdába kísérje. Jöjjön, Spinel! - szólt. Saint-Spinel! - helyesbített az. Na, ne röhögtessen! - morrant Wyne. Mielőtt kiszállnék a Mazdából, ellenőrzőm magam a visszapillantó tükörben. Egy szál spagóca sem fityeg az arcomon. Felrepedt bőrömet varratszerű ragtapaszcsíkok rögzítik, többé-kevésbé azokon a pontokon, ahol az arcfelvarró műtét madzagjai is lennének. Olybá veszem tehát, hogy ez is megvolt, ránctalanításra sem kell költenem. Nesztelenül lopódzom a konyhába. Tarzan sem veri fel a háznépet, némán örül nekem. Méteres ugrásokkal, szambariszálással, szédült piruettezéssel fejezi ki lelkesültségét. Hasonlóképp érzek, ám eszköztelenebbül mutatom * Márai Sándor
ki. Kikapok egy zacskó borsót a fagyasztóból, a képemre simítom. Azon belül bárhova is teszem, mindenütt csak használhat. Eszembe jut, hogy le kéne mondanom a kora reggeli programot, aztán beugrik: Duong elröppent egy hétre, nem fog hiányolni. A fürdőszobában szembenézek tiplijeimmel. Combsebem kék-zöld-hematómás, amúgy rendben, a hideg víz pompás vérzéscsillapító. Fresson persze megjegyezte: a tengervíz sokkal jobban siettette volna az alvadást, és sorolni kezdte a só jótét hatásait. Nem löktem ki az okostojást a helikopterből, túl lankadt voltam hozzá, a gépet se térítettem a tengerhez. Hiszen csak nemrég halásztam ki egy nyűhetetlen bérgyilkost a jéghideg tóból, s ez olyan élmény volt, mintha fekete macskát kerestem volna. Nem is tapogatóztam a mélyben, inkább arra figyeltem, hol bukkan fel levegővételre a búvár. Mihelyt bemértem hollétét, jöhetett a neheze. Mondén nem hagyott fel a szökési tervvel, így hát megtorpedóztuk, zátonyra-jéghegyre vittük, elsüllyesztettük, vízbe öltük egymást, illetve utóbbit csak majdnem. A hideg közegben felfrissült likvidátor úgy pattogott, mint kukoricaszemek a mikroban. Ám én nem voltam pancsikolós hangulatban. Eszembe jutott két napja nem látott kisfiam, és megérdeklődtem magamtól, miért is nem vele fürödkélek az oroszlánkörmös kádban. Ezen annyira bemogorvultam, hogy mire társaim odaértek a csónakkal, tettleg leszedáltam a halálosztagost. Az ájult Mondén legott el is süllyedt. A merülő testből felszálló buborékok vezettek nyomára. Örökkévalóságig
tartott, mire kipecáztam a fickót, mindvégig azon vívódva, miért nem csinálok belőle vasmacskát inkább. Az átfagyás emlékére hosszan folyatom magamra a meleg vizet. Végül ágyba bújok a jeges zöldborsóval. Mindened megvan? - kérdezi halkan Denisa. Nagyjából - dörmögöm. - De a spermáimat megtizedeltettem. Reggel csak délután ötkor kelek fel. Képesek vagytok kakaót, pirítóst készíteni nélkülem? Sőt, ágyba hozzuk neked - ígéri. - Fázol? Visszakérdezek: Most? - Valóban, a hangom kissé hullámos. - A tóban sokkal jobban fáztam. Más feleség firtatná: csak nem fürödtél?! Szeretem e nőben, hogy ő magától rájött. Sőt, továbblépett: Nincs kedved. Jól sejtem? - suttogja. Kedvem mindig van. De most jól sejted. Ella hol tart? Egész este üzenetváltásban volt Arslannel. Egy netes zárt csoportban pedig túlélőkkel, gyászolókkal beszélgetett. Aztán besokallt, és néhányukkal konfliktusba került. Miért? A szokásos ok miatt. Rosszul tűri a nyavalygós önsajnálatot, megszállott bosszúlihegést, álszent drámázást, ilyesmit. A te véred. Kérdezte tőlem, mit tegyen, otthagyja-e őket. Azt feleltem, döntse el, akar-e, tud-e segíteni azoknak, akik másképp reagáltak a történtekre, mint ő. Azt mondta, akar, és talán tudna is, de most nincs ereje hozzá, még saját magát sem rakta össze. Ehhez egy-két napnál több idő kell. Addig is új ajtófeliratokat tűzött ki. Mint például: légy önmagad, mindenki más foglalt már. Platónt is idézi: az
igazságosság és a szépség dolgában sokan beérik a látszattal. A többit majd elolvasod magad. Mogorva, sikítanék tőled, ha felkapcsolnám a lámpát? Felsikítoznád a házat - dünnyögöm. Rég szólított Mogorvának. Bár nem ér hozzám, érzem sugárzó testmelegét, illatát; hagyományosan erotomágnesként hat rám. Most ennek is ellenállok. Mesélni van kedved? - kérdezi. Immár hozzám ér, de csupán egy ujjal. Épp jó helyen, ott véletlenül nem fáj. Megköszörülöm a torkomat. Noha a fekvő testhelyzet kéjesen jólesik, agyilag tovább pörgők az átéltek feszültségétől. Összefoglalom a történteket. Érdeklődve hallgatja a Becsület Pörölye világi tagjainak bemutatását. Mindegyikük üzletember-féleség és agresszív nácizmus-imádó. Meglepetésre nem a széljobbos, hanem egy konzervatív párt tagjai, amely nem hirdet rasszista, fasisztoid nézeteket. Ugyanis, mint kiderült, a pártvezér erre tartja titkos szatellitjeit a Jófajúaktól a Becsület Pörölyéig, valamint a törvényhozásba került maroknyi neonácit, a zengzetes nevű Honmentőket. Vagyis felbujtó, cinkos és tettestárs. Egy zsaruosztag már be is vitte a fickót a jardra. Gerret előre dörzsöli a tenyerét: micsoda trükközéseket fog még fel- és kiásni! Ugyanígy feni a fogát a rút bűncselekményeken és főbűnökön rajtacsípett egyházfi többi titkára is. Omátusban kaptátok el a püspököt? - kérdezi Denisa. Nem klepetusban ment szervezkedni, hanem öltönyben, kvázi civilként, még papi gallért sem öltött. Valami mégis leríhat róla. Amikor bekísérték a csukdába egy
fekete díler mellé, az rögvest felrikkantott: te, én mindjárt megkóstolom a püspökfalatodat! Totál lebukás - sóhajtja hitvesem. Még egy ujjal hozzám ér. - Itt fáj? Ott nem. És itt? Ott sem. Végül persze minden ujja sorra kerül. A szájával keresgél tovább, immár a fájó pontokat. Zúzott, sajgó részeim gyógyhatású csókokban részesülnek. Jobb már? - kérdezi. Mintha mézbort csorgatnál az ereimbe. El se titkolhatnám, hogy dédelgetése nem hagy közömbösen. De azért elalszom, mint akit megdöftek s félig agyonvertek.
DENISA
Mostanában az embereknek inkább magasságuk van, mint mélységük* i
Mire végzek a fürdőszobában, Belloq mégiscsak elkészíti a reggelit. Leül az asztalhoz, kottamintás pólóban, fehér nadrágban, fájlalt lábát kinyújtva. A széktámlára támasztott karral, hanyag tartásban, halvány mosollyal szemlélget bennünket. Arca tarkaságát borosta palástolja, már ameddig elér. A varratként funkcionáló tapaszcsíkok összefércelt stichet adnak kinézetének. Repesek, hogy él, ennyivel megúszta. Zúzottan, tiplisen, sántikálva is ugyanúgy vonz, mint teljes épségben. Esetleg még elementárisabban, miként nemrég megtapasztalhatta, mindkettőnk élvezetére. Majd kifaggatom Baabelt: ez vajon aberra, fétis vagy normális reakció? Ella csörömpölősen kavargatja a kakaót, szabad kezével a mobilján matat. Martin ásítozik, tenyérrel dörzsölgeti a haját, kézháttal borostát recsegtet, ahogy idoljától elleste hajdan, majd újra ásítozik, dörzsöl, recsegtet. Ez a legújabb extrém mánia? - érdeklődöm reggelsárkányként. Öcsém úgy rezzen fel, mintha távoli világokból zuhanna vissza. Rám pillant, majd Ellára, végül Danielre. Úgy nézel ki az öltéscsíkjaiddal, mint Frankenstein! - leheli tisztelettel. y
* Joyita hercegnő
Azért a fickót is megnézhetnéd, aki ezt művelte a képemmel - dünnyögi Belloq. Széttépted, mint egy szakítólevelet? Lebugyáztad, lágy ökölcsapásokkal, jól megérdemelten? - mélázik Ella, mutatóujjal kampózgatva a kakaó fölét, amelyet a szétkavarás következtében csupán számtalan mikroszkopikus darabkában tud eltávolítani a bögréből. Minden cafatkával Tarzan elé tartja az ujját, és az finoman lenyalintja róla, oly üdvözült ábrázattal, mintha velőscsontot kapna. Volt rá eset, hogy nagynénit, nagybácsit, nagyszülőt sokkolt e látvány. Jézusúristenszentlélek, a gyilkos bacilusok, a kutyanyál-vírustól megvakulsz, a macskáétól hatfejű gyereket szülsz, és hasonlókat jajongtak. A csilliószor felkészültebb gyermek tudományos érvekkel szellőztette át a fejükbe plántált tévhiteket, s közölte még: sajnálhatják, ha születésük óta nem kajáltak meg évente minimum két kiló koszt, ugyanis enélkül kinyiffant az immunrendszerük, és akár egy nátha is végezhet velük, tehát jobban teszik, ha mostantól szkafanderben járnak. -Tudjátok, hogy a tej fölének pille a neve? - kérdezi. Családilag bólogatunk. Folytatja: - Dramolett állapota tegnap válságosra fordult, amikor eljöttem tőle. Arslan írja, hogy a dokik kihozták a krízisből, és ha nem lesz több ilyenje, lassan felépülhet. De az a terve, hogy beszélgetős órát tartson nekünk az átéltekkel kapcsolatban, még sokáig jégen marad. Arra gondoltam, hogy ha jobban lesz, mi mennénk be hozzá az osztállyal, és ki-ki eljátszhatná, kibeszélhetné, ami a lelkét nyomja. Ő például a nekrológíratás miatt is válságos, szerinte az ő bűnhődtetéseként szakadt ránk az a sok rohadtság, amit Mortisgarten művelt. Mit feleltél erre? - kérdezi Daniel. Pontosan nem is tudom, sok mindenről beszélget-
tünk, de igyekeztem eloszlatni balhitét. Talán azért is lett rosszul, mert megegyeztünk abban, hogy elbaszkuráltátok a világot. Mármint mi? Persze! Ti, öregek. Nekem még nem is volt rá időm! Pöpec ötlet a kórházi drámaóra - mondom. - Ha bármi módon segíthetek az összehozásában, ne átallj szólni nekem. Komolyan bólogat. Rendben. Szerintem hasznára fog válni. A virágoknak is örült, nem is sejtette, hogy ennyien bírják őt, és hát ez is bizonyíték. Tőlem alkoholista csokit kapott, egyből bekapta, és szerintem ráfért. Szóval már senki se haragszik rá a nekrológíratásért. Te pedig nyugodtan jöhetsz-mehetsz - tudatja az apja. - Az egész szekta sitten ül, a halálosztagot is beleértve. Az jó. Végre. Amúgy nem utáltam Cyd kísérgetését, és hogy Quasimodo meg Donald is velem ücsörög. Sokat dumáltunk, fontos dolgokról is. Aztán Martinnal megválaszoltuk a Donaldhoz írt méleket, vagyis azokat, amik trollosak, és kiakaszthatnák a szuperszenzitív művészlelkét. Ő először volt jelen ilyen akciónál, és egészen meglepődött, hogy ez milyen mulatságos. Mostanáig azt hitte, úgy kiborulna a rosszindulatúságtól, hogy aztán hurkásra pofozná Irist és Gábrielt, de még Lobo kutyát is megrugdosná. Ráadásul rájött, milyen pazar karaktereket szublimálhatna az irigyeiből. Rögtön le is párolta az egyiket, akiről előtte derítettük ki, hogy neki folyton áradozik és ömleng, a háta mögött meg varangy módon fikázást terjeszt róla, és közben annyit nevettünk, hogy majdnem bepisiltem.
Martin a bal szemöldökét emelgetve mered rá: Majdnem? Te pisimasina! Te beszélsz? Te bugyipecér! Te jard szégyene! És ez a pojácapizsi...! Öcsém felpattan, térdet roggyant, s jelképesen stukkert ránt. Tudd meg, a legjobb zsaru vagyok! Majd akkor lesz a jardon legjobb, ha én is zsaru leszek! - rikkantja a lány. Ő is talpra pattan, egyik kezéből stukit formál, a másikkal megtámasztja. A jellegzetes testtartást jócskán túlozva a nappali belseje felé indul. Martin kissé lemaradva, hasonló stílusban, lövésre készen követi. Ella megtorpan az egyik fotel mellett. Tiszta! - jelenti. Int társának, hogy folytassák a felderítést. Egymást biztosítva közrefogják a kanapét. Tiszta! Megközelítik a másik fotelt. Ella körbejárja, lábával odébb taszítja. Tiszta! - közli. A kör végén visszajutnak a konyharészbe. Időközben Martin észrevétlenül átveszi az irányítást. Mellettem elhaladva a nyakamat, fülemet vizsgálja. Tiszta! - jelenti. Feltépi a mosogatógép ajtaját. Azt közrefogva felizgatódnak. A stuki valósággal toporzékol a markukban. Ella elengedi egy pillanatra a fegyvert támasztó kezét. Gyors mozdulattal igazít fiktív fülesén, és a mikrofonba kiáltja: Piszkos! Rém piszkos! Erősítést kérünk! Mosogatáshoz! Gyorsan! Nagy erőket! Aztán eljátsszák, hogy ők az erősítés. Szirénázva, láb-
dobogva érkeznek. Szitává lövik a mosatlant, egyikük megsérül a harcban, név szerint Martin. Ella bajtársiasan kivonszolja társa korpuszát a tűzvonalból. Visszarohan, leterít még két poharat. Majd nevetgélve visszavonulnak, ki-ki a dolgára. Lenyelem az utolsó kávékortyot. Belloq arcát nézem, gyönyörködően. Reggelente általában a combjára telepszem egy körülményes búcsúcsók erejéig. Az odaülésnek ma aligha örülne. Látja rajtam a vívódást. Ma fordítva is csinálhatjuk - ajánlja. S lőn. Délután hazahozom Uriant - súgja a csók végén. Én meg sietek haza. Csak beugrom a kórházba, írok néhány jelentést, kihallgatok pár embert, beszélek Gerrettel. Ja, igen, visszaviszem az urnát. Milyen urnát? Hosszú, ráadásul mellékszál. Később elmesélem. Újabb hitvesi csókot váltunk. Már ha más hitvesek csókja is ilyen. Előttem elhalványodik, majd megszűnik a világ, tébolyult szívdobogásvérzúdulás, nehezített légzés marad belőle. Érzem, ő is hasonlóképpen járt. Csókunk inkább kölcsönös újraélesztés immár. A folyosóról nesz hallatszik, Daniel sóhajtva felpattan a combomról, és visszasántikál a másik székhez. Menj már! - kérlel vigyorogva. Te mit csinálsz ma? - firtatom. Wyne-ékkal kikérdezzük az elfogottakat. Nagyon fájnak a porcikáid? Szerinted? Martin lép közénk, motorosöltözékben, homlokán nap-
szemüveggel, kezében agytekervény-mintás sisakkal. Drogozz be, sógor! - ajánlja. Jobb tipped nincs? Met? Ketamin? Szíva, szúrva, pirulában? Netán a tradis kéjgáz? Húzz már el! - legyint Belloq. - Jártál Berga anyjánál? Kiderítetted, vannak-e ismerősei? Jártam, ismerősei nincsenek. Gondolom, sorban kinyí- rogatta őket. Az anyja úgy tudja, külvárosi, lakatlan házakban húzza meg magát, ha éppen nincs pasija. Mellesleg a nő csak arról bír beszélni, mennyivel tartozik neki a lánya a mesés gyermekkorért, hogy annyiszor szépségkirálylány lehetett, és dúskálhatott az anyagi javakban, bezzeg most. Bezzeg most? - kérdezem. Most meg tarhálja az anyját. És viszont. A nő híváslistáját láttad már? Légy erős, nem hívogatják egymást. A száma alapján a mobilt is bemérettem, meg is lett egy csövesnél. Berga eldobta, miután rájött, milyen pocsék ötlet volt a nénibántalmazás. Profil készült róla? - firtatja Daniel. Baabel mára ígérte. De nem hinném, hogy a csaj ismert dolgai alapján azt is össze tudná rakni, hol bujkálgat. Kelepce? A Főnök kiadta a sajtószóvivőnek, hogy nyilatkozzon valamit, amitől a zakkant tyúk rám gerjedne, de ennek kitalálásához is meg kell várni Baabel szakvéleményét. Valljuk be, férfiember nem sokat traccsol az egylövetű bukszákkal, tehát csak felületesen ismeri meg őket, de nyilván nem véletlenül kezdtem Idegkének nevezni a csajt. Azt hiszem, az lesz a kelepcéje, hogy elutasítottam őt, nem
kétszer. - Martin megütögeti a dzsekije zsebét a mobilja fölött. - Mihelyt beteszi a lábát a héderembe, menten megtudom. Daniel rám pillantva látja, hogy fogalmazódik bennem a kérés, ám - ismervén öcsémet - nem hallatom el azt. Ő vállalkozik, istenítettként: Ha megkapod a riasztást, szólj nekem. Veled tartanék. Nem ütközik hiúság- és dacfalakba. Martin rávigyorog: Oké. Sőt: érted jövök, és odatámogatlak! Kedves tőled - hálálkodik Belloq, a kripli. Kifelé sietve benyitok Ellához. Szia, vigyázz magadra! Te meg pláne! - feleli. Az ajtót behúzva elolvasok néhány graffitit:
A kijárati ajtóig már csak a bőszen hancúrozó macskákon kell keresztülbotorkálnom néhányszor, és máris a kocsiban ülhetek.
Ki nem szeret és nem téved, az már sírba szállhat* Doktor Chicavo egyetlen szót sem szól, amiko meglát. Némán belém karolva Mortisgarten agyonőrzött szobájához vezet. Nem faggatózom. Igyekszem kitalálni, mi történhetett. Ha továbbra is strázsák állnak mindenfelé, nyilván nem hunyt el. Máris felébredt, és a védőbeszédét fogalmazza? Őrjöng netán? Imádkozik az árjaistenhez? Bájcseveg az Ördöggel? Szónoklatot próbálgat? Belépünk az ajtón. Trepan vastagon bepólyált feje a párnán fekszik, szeme lehunyva. Változatlanul csövek lógnaktekergőznek körötte. Agya masszírozó üzemmódban ringatózik-brummog alatta, a felfekvés megelőzése végett. A kemény, rideg boncasztalon, koporsóban, hütőrekeszben heverő áldozatain ez az opció aligha segítene. Chicavóra csodálkozom: Mi van vele? Mortisgarten szemhéja felnyílik. Zúzott képén gyermeki mosoly árad szét. Kezét felemelve mind az öt ujját felém billegeti: Szia! ÉnTristan vagyok. Te ki vagy? Kártyázol velem? * Goethe
Félrebeszél? - kérdezem a dokit. Chicavo a köpeny zsebébe dugott kézzel áll mellettem, így tárja szét a karjait. Úgy véljük, nem - közli. Trükközik, hogy megússza a büntetést? Úgy véljük, az agysérülés természetéből következően jelentős változás állt be a személyiségében. -
Vagyis?
Mortisgarten feljebb emeli a kezét, hogy észrevétesse integetését. Szia csajszi! Miért nem mondod meg a neved? Titok? Nekem is vannak titkaim! Elmondjak egyet? Ha elmondod, többé nem lesz titok - felelem. Nem baj, majd titkolok mást - legyint üdvözült mosollyal. - Elárulom, hová dugtam a bogárgyűjteményemet! Na? Cserébe megmondod a nevedet? Bogarakat gyűjtesz? Igen! - rikkantja. Nem csupán a szeme, de véraláfutásos, feldagadt arca is felragyog. - Nem ölöm ám meg őket! Az ölés bűn! Fájna nekik. Van egy ekkora cipősdobozom, tudod, olyan csizmás! Abba raktam őket. Kaptak füvet, falevelet, szőlőszemeket, és most nagyon, nagyon boldogok! Kinn vannak a kertben, a hintánál. Na, mi a neved? Denisa. Hány éves vagy? Tíz múltam. Játszol velem kártyásat? De hiszen beteg vagy. Mi történt a fejeddel? Leestem a hintáról, és betörött. De előtte még jött egy kislány, egy gonosz kislány, és sokszor fejbe vert egy vassal. Igen, ezt láttam a biztonsági kamera felvételén. Gázpisztollyal kaptad tőle, megérdemelten.
Miért vert fejbe? - kérdezem. Kuncogva megfenyeget a mutatóujjával: Jaj, te olyan kíváncsi vagy, mint a szomszédunkban a bácsi! Az is sokat kérdezget, még nálamnál is többet, és még leskelődni is szokott. Hát azért vert fejbe, mert gonosz! Már mondtam. Ok nélkül lehet gonosz valaki? Ezen hosszan eltöpreng. Nyelvét kiölti, karikába kunkorítja, tekintete a plafonon kószálgat. Chicavóra nézve közlöm: Egyszer volt hasonló problémám. Egy ideig amnéziás voltam. Például nem ismertem fel a férjemet. Mielőtt a doki válaszolhatna, Mortisgarten megszólal: Igazad van! Ok nélkül nem lehet gonosznak lenni. Megkérdeznéd a kislánytól, miért bántott a vassal? Biztos megharagítottad. Próbálj visszaemlékezni, hogy mit tettél vele. A neurológiai és pszichiátriai konzílium szerint nem amnéziás - szól a lagúnakék szemű doktor. - Nem akarok szakszöveggel hasítani, az a lényeg, hogy ilyen marad, hacsak nem következik be hirtelen rosszabbodás az állapotában. Így fog bíróság elé állni emberek lemészárlásáért? Tízéves kisangyalként? Aki nem öl bogarat? Attól tartok, nincs kit felelősségre vonni. Ez a személy nem azonos azzal, aki tegnapelőtt mészárolt. Hallom ám, amit sugdostok! - rikkantja Trepan. - Ti persze azt hiszitek, hogy kicsi vagyok, és nem értem meg, miről beszéltek. Pedig elég jól értem. Mi az a mészárlás? Visszakérdezek: Rájöttél már, miért ütött meg a kislány a vassal? Nem tudom biztosan. El akarta venni a bogaraimat?
Te tudod? Igen, én tudom, Mortis Rosengarten. Az ki az? Chicavóra nézek: Lehetséges, hogy így rejtőzik el a felelősségre vonás elől, miután megszökni nem tud? Elbújik egy kisfiú mögé? Lehetséges, de abban az esetben nem tudatosan csinálja, hanem pszichésen. Ez nem újság. Eddig is mindent pszichésen, bocs, pszichósan csinált. Azt hittem, örülni fog, Denisa. Ártalmatlanná vált. Többet nem tehet az orvostudomány. Mereven nézem az arcát. Jól értem? Félreértem? Belemagyarázom? Na, olyan vagy! - nyafogja Trepan. - Miért nem mondod meg, ki az a Mortis Rosengarten? Emlékszel a bácsikádra? - kérdezem, a mobiltelefont elővéve. Tristan bácsira? Hát persze! Múltkor elvitt pecázni, és fogott egy ekkora halat! De aztán visszaengedte a vízbe, mert üvöltöttem félelmemben, hogy megfullad szegény azon a kampós micsodán. És még mit szoktatok csinálni együtt? Hát vadászni járunk, de olyankor nem lő meg semmilyen aranyos állatot, mert azért is üvöltök, csak gyönyörködünk bennük. Aztán még a Harcosok Házába is sokszor elvisz, ahol sötét van, és a piros mellényesek kilövik a kékeket, azok meg viszont, de ezt nem is szeretem. Engem mindig hamar kinyírnak, persze csak játszásiból, és az olyan uncsiságos! De azért elmegyek vele, neki is legyen valami öröme az életben, ne sóhajtozzon annyit, hogy ő milyen boldogtalan.
Nem mondta még, hogy anyámasszony katonája vagy? Nem, dehogyis! Tristan bácsi szeret engem, én vagyok az ő kis huszárja, meg a kis ólomkatonája. Azok kicsit se gyávák. Szoktunk kommandósat is játszani a farmján, meg célba lövőset. Paint ballozni is jársz vele? Az milyen játék? Puskával játsszák, festéket lőnek egymásra a harcolók. Mindezt nemcsak az erdőben futkározva, hanem kiszuperált tankokról is csinálják. Tényleg? Elég jó játék lehet. Azért gondoltam, hogy ismered, mert a paint ballpark kamerái felvették, amikor a tankokkal száguldoztatok a terepen. Ott gyakoroltátok be a támadást a díszletváros ellen, pontosabban ott is. A harckocsi tornyában álltál katonai szerelésben, szivarral a szádban. Ezt kiabáltad: „Rommel vagyok a Tigriseimmel! Reszkess világ, a Jófajú Hadtest eltipor a tankjaival!" A többiek röhögve tapsoltak, és követtek, mint vezért. Trepan szája legörbül. Ez most micsoda? - hüppögi. - A szivar büdös! Én nem is szoktam olyat! Miről beszélsz? Apukám mondta, hogy vannak ilyen hazudós lányok. Anyukám szerint a fiúk sokkalta hazudósabbak. Doktor bácsi, fáj a fejem! Nagyon megfájdult! A folytatás öklendezésbe vész. Chicavo nem ugrik elég fürgén. Elkésik a vesetállal, majd azt bugyogva, hogy a hányást sosem bírta, maga tölti meg az edényt. Elköszönök. Kint szólok a nővérnek: a doki segítségre szorul.
A kocsiból felhívom Danielt. Elmesélem a megrázkódtatást. Fogadd el, hogy ez történt - feleli. - Mortisgarten diliházban fogja leélni a hátralévő életét. Ez akkor is szemétség a nyüves élettől! Nem úszhatja meg ennyivel! Lelkifurdalás, bűntudat nélkül! Azt vártad, hogy bánni fogja? Hogy megigazul? Sosem történt volna meg! Nézd a helyzet praktikus oldalát: a botránymédia nem tud mit kezdeni egy bárányként újjászületett tömeggyilkossal. Nem csinálhat belőle ünnepelt sztárhentest. Ő pedig nem írja meg az önéletrajzát. Csupa haszon! Számomra így akkor sem igazságos! Akkor mutasd meg a nagybácsinak, mi lett a neveltjéből - tanácsolja. Oké. Idősb Trepan hamarosan megtekintheti a mobillal rögzített videót az ellőtt fejű unokaöcsről. Spontán kitörése valóban némi elégtételhez juttat. Kösz Belloq, szeretlek.
Tegye fel a kezét, aki él! Délutánra zsong a fejem a történtektől. Egyik sajtótájékoztatót követi a másik. Mindenfelé izgatott médiások hemzsegnek, az összes csatornán, a világhálón, a nyomtatott sajtóban államellenes összeesküvésről, titkos szervezkedésről, puccskísérletről kiabálnak. Lármázásuk kivételesen alig irtóztat, e szövevényes gazságról hallania kell a populációnak. Minél többen tudnak róla, annál kevésbé lehet eltussolni, széthazudni; annál kevesebben bújhatnak ki a bilincsből. Annál kevésbé va-
lószínű, hogy mindössze a végrehajtó zsoldosokat vonják felelősségre, és a szörnyfejek levágatlanok maradnak. A nem csupán köztörvényes bűncselekmények további feltárása magasabb szintre kerül, nem kell tovább foglalkoznom az üggyel. Szívesen átengedem a végstádiumban lévő nyomozást, sőt: a politikai indíték miatt sokszoros örömmel. Amíg a társadalom önvédelmi reflexe jól működik, a szélsőségek nem kerülhetnek túlsúlyba, bármennyire rugóznak is érte. Az a nép görnyed megalázó rabságba, amelyik nem híve a szabadságnak, lemond a jogegyenlőségről, a testvériséget pedig úgy értelmezi, mint Káin. A civilek legott fel is pezsdülnek. Estére szélsőségellenes tömegtüntetés szerveződik. Martin előveheti a NÁCIK HAZA! szövegű tábláját, bár továbbra se tudjuk, hol lehet a hazájuk. Öcsém zsigeri válasza nem topográfiai úti célt határozott meg számukra, csupán indulatit. Végső lakhelyük alighanem ugyanott van, ahol a többi világi, vallási dogmarendszer megszállottjáé, legyenek bármely pólus elülső, hátulsó, jobb, bal - mélyalmos elvakultjai. Tegnap este Martin felolvasta a nettől, hogy az ember a fajtársaival együttérző, segítőkész, nem agresszív. Donald hosszan hümmögött, pipával a szájában. Majd fejjel lefelé a karfára tette a parázsló csibukot, megjegyezve: aki ezt leírta, sürgősen nézzen szét a világ egyes helyein, hadd lássa, mi történik, ha megszűnik a törvények viszszatartó hatása. Ella gyakorlottan oltotta a foteltüzet, miközben kánonban soroltuk az emberiség angyalságának ellenpéldáit: barbár hordák, középkor, inkvizíció, népirtások, világháborúk, véres balos, jobbos rezsimek. Cyd hozzáfűzte: nehogy illúzióink legyenek a vénséges
európai kultúra világháborúk utáni állásáról, elég, ha enynyit mond: délszláv háború. Amelynek tömegmészárlásait halálosan hosszú ideig tétlenül nézték a magukat békefenntartónak nevező erők. Nem bonyolódtunk bele mélyebben. A gondolatainkba merülve elhörpöltünk egy italt. Ha ebben az ügyben gyáván, közönyösen, bambán félrenéztünk volna, Mortisgartenék, a bunkerszentelő püspök, a kétes üzletemberfélék és a manipulatív politikusok kirobbanthatták volna a vérfürdős polgárháborúskodást. A fellélegzésre jólesne egy Martini, jéggel, Belloqkal. Megérkezem a játék babás házhoz. A kocsiból szemügyre veszem a kertet, az ablakokat. Nem látok változást, a kaucsuk, gumi, plasztik kislányok továbbra is az üvegtáblák mögött csupaszlanak, ugyanúgy hatva rám, mint először: rémület, fájdalom, kiszolgáltatottság sugárzik belőlük, segélykérő gesztussal felemelt karjuk megint becsalogat. Sam Barrado urnájával a kezemben végiglépdelek a dudvában rejlő, törött járdalapokon. Zsöti kutatása felderítette a néhairól, hogy született, élt s meghalt végül. Földi jelenléte során nem koccant a törvénnyel, priusza nem volt, fotója, ujjlenyomata nem szerepelt egyik adatbázisban sem, noha ez nem feltétlenül azonos a feddhetetlenséggel. Megnősült, egy lánya született, holtáig raktárosként dolgozott. Ebből a házból húsz éve költözött a család egy központ közelibb lakásba. Az épület Florine Barrado tulajdona, aki jelenleg a negyvenes évei elején jár. Ő jelenleg is az anyjával, született Isobel Dakannel lakik együtt, legalábbis a lakcímük közös. A verandaajtót és a bejáratit is félig nyitva találom, ahogyan tegnapelőtt hagytam, mikor a hamvvedret szorongatva loholtam Zsöti után, a Bardo-háznál kirobbant lö-
völdözés hallatán. Végiglépdelek a házon, benézek a helyiségekbe. Minden változatlan, a hajlék belseje azt sugallja, itt boldog család él, a szülők szeretik kisdedüket. Mégsem valóságos ez a fíling. Oly megrendezett, mint a reklámfilmek hibátlan világa. A zsaru ágál bennem, rejtélyt szimatol, ijesztő titkokat. Az agyamra megyek magamnak. A patyolat konyhában megtorpanok egy percre. Derekamat a pulthoz támasztva körbenézek. Az edényszárító tálcán lefordított cumisüveg, szopókás bögre, üvegpohár porosodik. Végighúzom rajtuk a mutatóujjamat. A porosodást visszavonom. Sóhajtva a kamrába nyitok. Itt is elácsorgok a kitárt ajtóban, a töppedt lekvárokat, befőtteket szemlélve. Ezen a helyen laknak is, nem is, mint a mesében. Fogom az urnát, és nyugodj tovább, Sam Barradót suttogva a zsírosbödönbe teszem, korábbi helyére. Mielőtt viszszaemelkednék, megakad a szemem a vasfedélen. Miként először is, feljebb szalad a szemöldököm. A csapóajtó fogantyúja fényesebb a fedélnél. Mi lehet odalenn? Győz bennem az ádáz zsaru. Odalépve felrántom a vaslappancsot. Három rozsdás létrafok vezet a sötét pincébe. Villanykapcsolót nem látok, zseblámpa nincs nálam. Beizzítom a mobilom monitorvilágítását, bár ennyi erővel szentjánosbogarat is használhatnék lámpás gyanánt. Hanem ez a halvány derengés is elegendő ahhoz, hogy felismerjem, mit látok odalent. A foszlott ruházatú, többé-kevésbé mumifikálódott tetem hason fekszik, arccal a földön, oly régen, hogy úgyszólván szagtalan már. Soha nem szottyanhat kedve zombiként vagy vámpírként feltápászkodni, vaskos karó gon-
doskodik erről, amely a döngölt talajhoz szegezi hulláját. Édes kis családi titkok, sóhajtom. Halk neszt hallok, mintha egér surranna mögöttem. Spiccre állt érzékelőim bejeleznek. Mielőtt megpördülhetnék, jókora ütés taglóz le. A külvilág elfeketedik. Érzem, hogy zuhanok lefelé, arccal a tetemre.
Nem az a fontos, hogy elsők legyünk, hanem az, hogy az egyetlenek* Nem a karón végzem, mint a közmondásbeli varjú. A cövek mellé huppanok. Magam sem értem, honnan veszem az erőt, menten legördülök a megreccsenő csontvázról. A stukkert két kézre ragadva talpra pattanok. Úgy érzem, nem fejet, hanem harangot tartok a nyakamon, és kongatják. Testem többi részét libabőr rücskösíti. Óriásinak rémlő nő áll a nyílásban, félelmes árnyékot vetve rám. Vázát szorongat. Vagy fordítva. Ki maga? - kérdezi. Nem gondolja, hogy ezzel is kezdhette volna? - háborgok. Felém int a virágtartóval. Jöjjön fel! Vigyázzon, velem már nem lehet lacafacázni! A márt vajon úgy érti, hogy ő nem evilági teremtmény? Felhúzott csúzlival megyek fel a létrán. Ha bármivel * Popper Péter
próbálkozna, nem tétováznék használni a stukit. Lassan hátrál, ahogy emelkedem kifelé a pincéből, a fedelet már nem fogja rám csapni. Én növekszem, az ő magassága csökken. Egy szintre jutva kiderül, nem is óriás. Átlagos termetű, negyvenes nő. Csaknem négergöndör, tömérdek barnásszürke haját gólyafészekszerű, gigantikus kontyban viseli. Nagy, kerek szeme pralinészínű. Puffos ujjú, térdig érő ruhája csinosnak, takarosnak nevezhető, noha reklámfilmen kívül sosem volt divatban. Harisnyás lábán csónakforma strapacipő otrombállik. A váza valójában a kezén van, s nem a kezében; őt tartja rabként, a beleszorult öklénél fogva. Bizonyára ezzel ütött tarkón. A kerámia holmi épségben maradt, a fejemben azóta is harangoznak. Maga Florine? - kérdezem. Honnan tudja? - csodálkozik, szabad kezével a virág- urnát feszegetve. Lassan lépdelek előre, ő hátrál. Elhagyja a kamrát, kitolat a konyhából. Megállunk a nappaliban, a szőnyegen heverő játékok között. Elérzékenyülten végigpillant rajtuk. Kék ruháját aprócska macik, cicák, nyuszik mintázzák. Kitaláltam, mivel ez a maga háza - felelem. Az enyém bizony. És maga mit keres itt? Denisa Wry vagyok. Zsaru. Felkeltették a kíváncsiságomat az ablakaiban álldogáló babák. Tulajdonképpen ők hívtak be. Hogyhogy behívták? De hiszen nem is beszélnek! Úgy rémlik, a hölgy nem százas. Maximum kilencvenes. Florine lóbálgatja beszorult karját, ám a váza nem tágít. Segíthetek levenni? - ajánlkozom. Az jó lenne, mert be kéne hoznom a gyereket. Ja, és az anyámat is. Így viszont nem tudom.
Kinek a hullája hever a pincében? - firtatom. Megvetően oldalra sercint, bár csak jelképesen. Azé a szemété. Dafekt Dakané. Dakan? - ismétlem - Ő az anyjának a...? Az öccse. Volt. Bekrepált a mocsok. Hamarabb kellett volna. Sokkalta hamarabb! Ó, a francba! - nyögi, gyerekmód begurulva a karját szorongató kerámiától. Ismét lóbálgat, nem eredménytelenül: megrándul a karja. A díványhoz farolva lehuppan, fájó végtagját simogatja. Lehajtott fejjel vigaszdalocskát zümmög magának. Behozzam a gyerekét? - kérdezem, éltéve a stukkert. Hogyisne! - kiáltja, talpon teremve. - Még ellopná! Vagy kárt tenne benne! Esetleg az édesanyját bekísérhetem? - ajánlkozom, mind furcsállóbban. Kinézek az ablakon, a babák függönyén át. - Hol a kocsija? Hol lenne? Benne ül. Ott van alatta. Az üveg felé intek. Csak a sajátomat látom. Lefitymálón végigmér. Na, azt meg én nem látom. De tudja mit? Örüljön a szerencséjének! Hoppá, Denisa! És ha együtt mennénk ki értük? - próbálkozom. Megint meglóbálja a vázát. Aztán a díványtámlához kocogtatja. Azért élek még, mert ilyen finoman csinálja. Nem szeretné, ha eltörne a virágurna. Mr. Bean filmje óta nem láttam hasonló szorulásos esetet. - Van étolaja? - kérdezem. Már meg főzni is akarna? - rökönyödik rám. Olajjal vagy folyékony szappannal megsíkosíthatnánk a vázát - magyarázom. - Könnyebben
lecsúszna a kezéről. Türelmetlenül legyint, a koloncos karjával. Időben arrébb lépek. Ki ölte meg a nagybátyját? - puhatolom. Rám vicsorítja nem épp celebfehér fogait, ám gesztusát nem nekem szánja. Ki ölte meg? Ki ölte meg? A Jóisten, az ölte meg! Úgy kellett neki! Sokkal hamarabb kellett volna megtennie! A Jóisten döfte át karóval? Megint végigmér, elsötétülő tekintettel. Na, akkor jöjjön, hozzuk be a gyereket, mielőtt valami mocsok féreg kárt tenne benne. Maga meg betolhatja az anyámat. Ne nagyon vigyázzon a küszöböknél! Hadd zötyögjön! Elindul előttem. A verandára lépve a triciklin ülő, négy év körüli kislányhoz hajol. Szia édeském, drágaságom, anyu szeme fénye! Már itt is vagyok. Nem féltél, ugye? A kicsi hullámosan szőke hajú, csillámos szemű, pislogó szépség, csaknem ujjnyi hosszú pillákkal. Orra fitos, arca gödrös, szája rózsaszín. Ruhácskája friss, ropogós, gyűretlen. Cipője poros. Florine fél kézzel felállítja a gyermeket, a másikkal csak megtámasztani tudja. Gügyögve előrébb lépteti. Jár a baba, jár. Hogy hívják? - suttogom. A baba a hajától a körme hegyéig élethű, a megtévesztésen is túlmenően. Hogyhogy hogy hívják? - mered rám. - Hát Florinenak! Kicsi Florine-nak. Na, akkor betaszigálja végre az anyámat? Kinn van a kertben. Otthagytam, amikor megláttam, hogy betörtek a házba. Pedig minden csövesnek
világosan megmondtam, mi lesz velük, ha megpróbálják! Meg is értették! Soha nem is próbálkoztak, csak most először! Egy világ dőlt össze bennem! A maga bűne! Pedig nekem nagyon fontos a biztonságérzés! Nagyon! A gyerektől elfordulva felém sújt a vázával. Mit mondott a csöveseknek? - kérdezem félrehúzódva. Hát azt, hogy itten egy megpurcant démon kísért, aki alig várja, hogy betörőket gyilkolászhasson a belükért! Na, ezt mondtam! Jó? Tetszik? Biztos jó, ha megrémültek tőle. Ugyanis az a démon rohadtul félelmetes is volt! Kegyetlen és szemét! Meg kövér, de olyan kövéren kövér, hogy szuszogott a zsírtól! Tudja mit? Hozza már az anyámat! Utálja hallani! Majd előtte folytatom. A kertbe lépve megpillantom Isobel Barradót. A túlsúlyos asszony rozzant kerekes székben gubbaszt. Egyik arcfele, keze, lábfeje élettelenre fittyedt. Tartása roggyant, testét biztonságiöv-szerű heveder tartja ülő helyzetben. Másik keze sem teljes értékű, olyféle kényszermozgást végez, mintha el akarna kapni valamit. Szájából érthetetlen hangok bugyognak. Süppedt, kicsiny szeme szürke, tekintete szúrós, mint a tövis. Egyébként gondozottnak látszik, régies ruhája tiszta, szürkésfehér haja kontyba fésült, körmei rövidre vágottak. Folyamatosan hadarja közlendőjét, mind szélesebb ívben felém kapdosva. Mögé kerülök, betolom a kocsit a házba. Florine a díványon ül, ölében a kicsivel. Isobel mondani akar valamit - közlöm, mellé parkolva a kerekesszéket. Honnan tudja a nevét? Nem tudhatja! Nem képes
megmondani! Nem beszél! Nyugi, Florine. Zsaru vagyok, említettem már. A gyereket ringatva vállat ránt. Na és? A zsaruk talán mindent tudnak? Á, ez nem igaz! Rosszul tudja maga! Még akkor se tudnak semmit, ha elmondják nekik, amiről tudniuk kéne! Mi történt magával? - kérdezem. Leteszi a kislányt a díványra. Elrendezi végtagjait, lejjebb húzza a szoknyácskát. Végigsimít az arcán, csókot cuppant a homlokára. Anyu szeret, kicsi kincsem. Anyuci sosem hagyna cserben. Most pedig ne figyelj ide, a felnőttek beszélgetnek egy kicsit. Addig te játsszál, édes bogaram! A gyerek kezébe tesz egy plüssnyulat, lábával arrébb löki a túl közelinek talált kerekesszéket a kényszeresen hadonászó anyjával. Ölbe teszi a vázás karját, a másikkal nekem mutogat. Látja a kocsira akasztott pelustáskát? Vegye ki belőle a papis tálkát! És hozzon egy kanalat a konyhából. Megteszem, amit kér.
A fejlődésed az egyetlen bizonyítéka annak, hogy élsz* Amíg kinn járok, körberakja a gyereket játékokkal. Édeskés hangon beszél hozzá. Kezébe adom a tálkát a kanállal. Lábfejjel magához rántja anyja kocsiját, fordít rajta, hogy jobban hozzáférjen, és etetni kezdi az öregasz* J. H. Newman
szonyt, fél kézzel, ügyetlenül. Szóval máris egy csomó mindent kérdezett tőlem, Denisa Wry. Most akkor válaszolok magának. Ez itt az anyám, Isobel, jól tudja a nevét. Soha nem volt rendes anya. Nem érdekeltem. Nem szeretett. De az semmi, hogy nem szeretett, ki nem állhatott! Csak az apukám volt kedves hozzám. Ő igaziból kedves volt, nem hamismézes! Nem csapott be sohasem! Nem mondta, hogy ej, de szép kislány vagy, mutasd már magad, gyere közelebb, hadd nézzem, milyen szép a bőröcskéd! De csinos a popsikád, ülj az ölembe, ne sikíts, nem fáj az neked, inkább élvezzed! Ne hisztizz, szégyelld magad, megőrjíted az embert! Apukám nem mondott ilyet, mert szeretett. Florine anyja cuppogva szopogatja a pempőt. A félrebuggyanó cseppeket a kanálka csípi el, és visszajuttatja a bénult szájba. Apukám jó ember volt, értünk dolgozott. Anyám otthon volt, de nem ám a családdal foglalkozott! Utált takarítani, főzni, mosni, velem törődni. Inkább piázott, cigizett, csavargott az öccsével. Az a szemét tetű Dafekt bácsi hozzám nyúlt, mindenféle rosszaságokat csinált velem, és azt mondta: ő engem nem is bánt, hanem törődik velem. Az a gyerekkel törődés, amit ő művel! De meg ne mondjam apunak, mert akkor az apukám azon nyomban meghal, és ezt ugye nem akarom. Úgyhogy megmondtam az anyámnak. Az meg rám förmedt, hogy ne hazudozzak, a hazudós gyereket élve megfőzik a nagykondérban, meg csúfolják és megvetik és utálják és leköpik! Hiába mondtam, hogy nem hazudok, azt mondta, úgyis a felnőttnek fognak hinni, akármit is mondok, és döntsem már el, mit akarok, apukámat megölni, vagy kussolni. Isobel a saját combját kaparászva nyeldesi a pürét.
Florine ölbe teszi a tálkát a kanállal, megtörli anyja száját, és folytatja az etetést. Hozzon vizet! - veti oda nekem. Kimegyek, megtöltöm a szopókás poharat. Elveszi tőlem, Isobel szájához tartja, az szürcsölget belőle, a fele mellémegy. Florine megint begurul a kezére szorult váza miatt. -Vegye már le! - kiált rám hisztérikusan, szemében könnyekkel, újfent gyerekmód. - Idegbajt kapok tőle! Olyan béna vagyok vele, mint az anyám! Olyan esetlen! Tehetetlen, mint egy gyerek! Eltörhetem? Nem! Az apukám vette, amikor iskolás lettem, ebbe rakta nekem a hatalmas csokor virágot! Örült, hogy nagylány lett az ő kicsikéje. Ez a váza az ő emlékezete! Rendben, megoldom másképp - ígérem. A fürdőszobában szappanos vizet készítek a mosdókagylóba. Odahívom Florine-t. Hallom, amint közli az anyjával, hogy várnia kell az evés folytatására, mert éppen fontosabb dolga akadt, de hát ugyebár neki ez nem újság, mindig, minden fontosabb volt a gyerekénél, férjénél, szóval ismeri az érzést. Más hangszínen elköszön a gyerektől is, anyuci rögtön visszajön, játsszál napsugaram. És már ott is terem a fürdőben. Besíkosítom karját a váza szája mellett. Le-föl mozgatom, forgatom a kerámiakesztyűt, és az végre lecsusszan. Florine sikongat örömében, magához rántva átkarol, nedves puszikat mázol az arcomra, majd hirtelen megfeledkezik rólam, és félretol. Kihúzza a dugót a kagylóból, lemossa magáról a szappanos lé maradékát, és visszatrappol a nappaliba. -Jöjjön már, DenisaWry, nem érek rá egész nap! - kiabál
távolodóban. - Képzelheti, mennyi időbe telik, amíg reggel összerakom az anyámat, aztán eltolom ide a városból! Hat kilométer legalább, kicsi Florine teker mellettem a tricajon, rá is vigyázni kell, mert az autósok esztelenül vezetnek, és nekem csak ez az egyetlen kincsem van! Négyéves koromtól macerált a bácsikám, négy évestől! Irtóra fájt mindenem, enni se tudtam rendesen, kihánytam az ételt, éveken keresztül! Gyűlöltem, hogy mocskos vagyok! Mocskos a szám, és ott alul is mocskos vagyok, vécére járni is utáltam, az is szörnyen fájt. És nem fordulhattam az apukámhoz, nehogy megöljem őt. Egyszer odamentem egy rendőr bácsihoz, és mondtam neki, hogy mentsen meg, mert a bácsikám olyan dolgokat csinál velem, amik nemcsak a testemnek, hanem a szívemnek is nagyon fájnak. Hány éves volt akkor? - kérdezem. Hat vagy hét lehettem. A rendőr bácsi visszakísért az anyámhoz, hiába kértem, hogy ne tegye, még vonaglottam is a kezében, és megkérdezte tőle, igaz-e. Anyám azt mondta, rettentően hazudós vagyok, és akkor a rendőr bácsi megfenyegetett az ujjával, és fejcsóválva elment, én pedig kikaptam, apukámnak meg azt mondták, hogy leestem a hintáról, attól vagyok foltos. Míg ezt meséli, Isobelt eteti, falatról falatra. Kicsi Florine a díványon ül, játékokkal körberakva. Elképzelem, hogyan tolja idáig nagy Florine a kerekes székbe szíjazott, kövér anyját, a triciklire ültetett kislánnyal. Nyilván a baba sem ül biztosan a seprűnyél fogantyús háromkerekűn, azt is rögzíteni kell valahogy. Hány naponként jönnek? - tudakolom. Amikor csak lehet. Itt voltam gyerek, és most újra az lehetek, vagyis dehogy én, hanem a kicsikém! Itt már
megkapjuk azt a biztonságot, amire vágyódtam, őt már senki se bántja. Vele átélhetem, ami nekem kimaradt. Itt vannak a régi játék babák, amikre annyira sóvárogtam, de akkor még mások babái voltak. Mostanra már idegyűjtöttem őket. - Az ablak felé int. - Minden lomtalanításon ilyeneket keresek. Az apja sose tudta meg? Sose. Úgy vigyáztam az apukámra, nehogy baja legyen! És mégis meghalt! Ez nagyon nem ér! Engem mindenki becsapott! Dafekt bácsi nem állt le? Nem, a rohadék! Csak amikor az apukám meghalt, már nem tudott olyat mondani, amitől féljek. Ezért verni kezdett, vagyis sokkal jobban vert, mint előtte, és megöléssel fenyegetett. Már nem is itt laktunk, hanem beljebb a városban. Megnőttem, dolgozni jártam egy hivatalba. Apukám rám íratta a házat, hogy legyen hol laknom, ha önállósodnék. Kaptam tőle olyan kis aranylapocskákat is, amik jól jöhetnek a háborúban. Később a hamvvedrébe dugtam mindet, de ugye nem lesz több háború!? A háborúban az emberek olyan szörnyeteggé válnak, mint Dafekt bácsi és az anyám. A szüleimmel maradtam, amíg az apukám élt. Hirtelen halt meg, szívrohamban. Kinyitotta a hűtőt, és annak fényével az arcán összeesett, pont a szemem előtt. Napokig nem tértem magamhoz a fájdalomtól, csak sírtam és sírtam. Meghalt az egyetlen ember, aki szeretett, akit szerettem. Dafekt bácsi azt mondta, meg tud vigasztalni, érti a módját. Ideköltöztem. Sokszor utánam jött, erőszakoskodott. Azt mondta, ha nem hagyom magam, be fog zárni, és ki sem enged soha többé, örökre az övé leszek. Az etetést befejezve körbetörli Isobel arcát. Az asztalra löki a tálkát, kanalat.
Az L alakú előszobán át a verandára tolja az anyját. Felkap egy rudat, megpiszkálja a magasban lévő padlásajtót. Az feltárul, a beépített lépcső lenyílik. -Nos, anyám? Innen már meséled tovább? - rikoltja csúfondárosan. - Mégiscsak ideért a rendőrség! Több évtizedes türelmem máris rózsát termett! Isobel az ép kezével hadonászva dühödten rázza a fejét. Jobb szeme mereven bámul, a másik szemgolyó forogni látszik üregében. Nem mesélsz, anyám? Nem? Több hazugság nem hagyja el a szádat? Gúnyolni, csúfolni se tudsz? Nem ütsz meg többé? Le se fogsz? Pedig biztosan örömöt lelnél kínzásomban, attól még, hogy lebénultál! Azt mondod, most én gyötörlek? Csak azért, mert elhordalak ide, hogy gyakran szembesülj a szemétségeddel? Azt mondod, visszaélek az állapotoddal? Te nem éltél vissza az enyémmel? Gondodat viselem, hogy megtanuld, miként kellett volna bánnod velem, és hogy minél többször beleverhessem az orrodat a mocskodba! Meséld el DenisaWry-nak, mi történt itt, ha az apukám nem látta! Na, meséld el! Néhány pillanatig attól tartok, fel akarja vonszolni a magatehetetlen, mázsás öregasszonyt a padlásra. De nem, vele együtt félrelöki a kerekesszéket, és rám mutat, aztán a lépcsőre. Felmegyek. Florine a nyomomban lépdel. Lehajtott fejjel megállunk a poros, félhomályos padlástér alacsony gerendái alatt. Dafekt bácsi három napra bezárt ide. Előbb összevert, másképp is bántott, megkötözött, a számat beragasztotta. Három napig döglődtem itt, étlen-szomjan, pisiben, kakában, zsibbadtan. Akkor feljött, és azt mondta, elenged, ha ezentúl nem kiabálok, nem menekülök előle, ha
engedelmes leszek. Mondtam, az leszek. Akkor azt mondta, még el kell mesélnem, mit kaptam az apukámtól. Biztosan tudja, hogy örököltem tőle valami csuda értékeset. Mondtam, majd odalenn megmutatom az örökségemet, de ezt nem gondoltam komolyan, mert anélkül alig maradt volna emlékem az apukámtól. Erre kioldozott, és elindult előre. Akkor már irtó hájas volt, messziről hallani lehetett, merre van, annyira sípolt, szuszogott. Amúgy is mindenféle hangok hallatszottak belőle, zubogás, klotyogás, szörtyögés. Undorító volt önmagában is, szemétnek se kellett volna lennie! Mentem mögötte, szédelegtem, bűzlöttem a többnapos fogságtól. Dafekt bácsi a fényes ajtónyílásba ért, dagadt teste kitakarta a világosságot, én meg ott álltam a sötétben, és kértem a Jóistent, szabadítson meg tőle. Magától esett le? - kérdezem. Florine rám néz, tagoltan közli: Ne-em tu-dom. Nem emlékszem. A Jóisten megsegített. Leesett. Sőt, lerepült. Placcs. Ott feküdt kiterülve a veranda kövén, mint a béka. Többféle undormány folyt belőle alul-felül. Nem egészen halt meg, a szeme nyitva volt és vibrált. Az ujjai is. A lábai rángtak. És egyre csak szálldostak belőle a gusztustalan hangok. Aztán egyszerre vége lett. Kötelet hurkoltam a derekára, és a házba vonszoltam. Megszakadtam bele. Berángattam a kamrába, átpréseltem a csapóajtón. Elmentem fürdeni, ruhát váltani. Gyorsan ettem, ittam valamit. Amikor visszatértem, a hullája nem ugyanott feküdt, ahol hagytam, és az egyik kezével a létrát markolta. Nem lélegzett, nem mozgott, de sosem lehetett hinni neki. Fogtam egy karót, és a földhöz szögeztem a rohadékot! Hogy soha többé fel ne kelhessen, ne mászhasson rá senkire. Soha többé! Ezért kivégeznek? Képtelen vagyok felelni.
Intek, hogy menjünk le. Széles gesztussal előreküldene. Most még nem végezhetnek ki! Nekem még fel kell nevelnem a kislányomat! Ugye, milyen aranyos? Kész cukorfalat! És milyen védtelen! Nemcsak az anyám gondozási segélyéből élünk ám! Részmunkaidőben takarítok éjszakánként. Addigra kicsi Florine mélyen elalszik, nem hiányol. Anyám persze igen. Bírná, ha éjjel is pelenkát cserélnék alatta, ha megforgatnám az ágyban, és letörölgetném a nyálát, de az a négy óra kell nekem, kikapcsol. Menjen már lefelé! Udvariasan előreengedem. Florine feszes vigyorral lép el mellettem, tudja, mi jár a fejemben. A küszöbnél megáll, két karját az ajtónyílásba támasztva kihajol, és anyjára letekintve gúnyosan így szól: Placcs! Placcs! Placcs! Isobel megvadul a kerekesszékben. Nem látom, mit tesz, de hallom a nyikorgást és rekedtes szóláskísérleteit. Leereszkedünk a létrán. Florine megáll vergődő anyja mellett, le is térdel hozzá. Ringatja a széket. Annyira ringatja, hogy Isobel feje ideoda billeg. Aztán elhívtam a drágalátos anyámat. Ő meg gyanakodva jött befelé, azt kérdezgette, mi van, mit műveltem az imádott, egyetlen öccsével, és ezt olyan leszegett fejjel, laposan-nézéssel csinálta, mint mindig, ha sunyiskodott, és akkor felnyitottam a csapóajtót, hogy lássa a testvérkéjét, azt a mocskos szemetet. Lássa, hogy mire ítélte a Jóisten! Isobel sikoltozni próbál. Csapkod, hadonászik. Néhányszor megüti Florine-t. Bizony, az anyám kiborult, amikor meglátta a hulla
öcsikéjét! Kész, vége, konyec, kaput! Nincs tovább! Ezentúl egyedül kell kocsmáról kocsmára tekeregni, mindenféle szemetet szívni, részegen henteregni, és a gyerek- kínozós mulatság is elmarad! És akkor az én gyűlöletes anyám nekem akart ugrani, hogy megöljön, de néhány ütés után megmeredt, mintha szoborrá változott volna. A szeme kiguvadt, a szája habzott, aztán összeesett, rá a bűzlő hullára. Ideglelésen hallgatok. Isobel tovább ütögeti a lányát erőtlen kezével. Florine feláll mellőle, rám tekint. Azon tűnődöm, milyen lenne az arca, ha mosolyogni tudna. Szép nő válhatott volna belőle. Hagytam, hogy az anyám átélje az elvesztést. Aztán kihúztam onnan, a díványra fektettem. A fél oldala béna volt, és csak hebegni bírt. Nincs telefonom, elindultam a szomszédba mentőt hívatni. De itt már akkor is csak kevesen laktak, mehettem háztól házig. Ahol otthon találtam valakit, ott telefon nem volt, vagy nem működött. Beesteledett, mire az anyám kórházba került. Azóta én viselem gondját. Tanítgatom őt az anyaságra. Kicsi Isobel sokat segít, hogy a nagyi megtanulja a leckét, ami egyébként nem is nehéz. Egyáltalán nem nehéz. Magát nem bántották gyerekkorában, DenisaWry? -Nem, és sokáig nem is sejtettem, hogy ilyesmi megtörténhet. Él az apukája? Bólintok. Szereti őt? - kérdezi. Megint bólintok. Most mi lesz? - firtatja. Hogy érti?
Lecsuknak? Csak egyszer próbált szólni valakinek? A rendőrös eset után teljesen feladta? A fejét rázva elmereng. - Volt még egy próbálkozásom. Tizennégy éves koromban. Az egyik tanárnőm nagyon kedves volt, úgy éreztem, megszeretett. Ragaszkodtam hozzá, és azt hittem, ő is így van ezzel. Egyszer szóltam neki, hogy segítenie kéne, már nem bírom tovább, amit Dafekt bácsi tesz velem, csak éppen nem tudódhat ki, mert akkor az apukám meghal. Kérdezte: miért nem az apámnak mondom el? Mondtam neki: hát azért, mert akkor ő meghal. Mit nem ért ezen? Azt mondta, ezentúl öltözzek szerényebben, ne adjak tápot a férfiak gerjedelmének, mint annyi sok fruska a kihívó göncökben. De hát én már régen felmosórongynak öltöztem, hogy minél rondább legyek! Ez se használt Dafekt bácsi ellen! A tanárnő erre azt felelte, hagyjak fel a kacérkodással, akkor nem lesz több bajom, és azontúl messziről elkerült. Mintha én kacérkodtam volna! Mintha már négyévesen kacérkodtam volna! Pedig Dafekt bácsi a piros rúzsos, kifestett kislányok magakellető-versenyét szerette nézni a tévében, akikhez képest én olyan voltam, mint egy molylepke, egy mop. De hát én voltam kéznél neki. Már többen is pedofilképzőnek titulálták ezt a műsor- fajtát - mormogom. - És azután mi történt? Hát többé már nem szóltam senkinek. Tudja valaki, mi történt a bácsikájával? Honnan tudnák? Senki se kereste. A kevéske ismerőse biztos azt hitte, elcsavargott. A pince száraz, cúgos. Ott príma helyen van. A hullája legelőször szétfolyt, aztán összeszikkadt. Most karcsú, mint fiatalon. Folyton arról mesélt, milyen stramm pacák volt, hogy bolondultak érte a
lányok, én meg szavát se hittem, mert születetten undorító féreg volt. Hát most „hódíthatna", ha nem volna odakarózva! Amikor kipukkant és elfolyt, a förtelmesen bűzös leve alaposan szétmarta a ruháját. Ha eljövünk ide, mindig megnézzük anyámmal az állapotát. Szerintem nemesedik. Rá is fér. Isobel őrjöng a bénult testébe szorultan. Florine-nal együtt csukjuk be a házat, bekattintunk minden lakatot. Triciklire ülteti a kislányt, és odasúgja nekem, hogy az anyja ne hallja: a kisbabám arcát a gyerekkori fényképemről mintázták, amit az apukám mindig a brifkójában tartott. Behúzzuk a kertkaput. Florine hazafelé indul. Egyik kezével anyja kerekesszékét, a másikkal a seprűnyél fogantyús triciklit tolja. A kocsihoz támaszkodva nézek utánuk. Érzelmeim olyan összevisszaságban hömpölyögnek, ahogyan Florine mesélte az életét. Képtelen vagyok dönteni, mitévő legyek. Még arra a kérdésre se tudom a választ, kell-e egyáltalán mitévőnek lennem. Egy bizonyos: mielőbb szükségem volna egy Martinira, jéggel, Belloqkal. A gyerekeimmel. A családommal. Nem mielőbb: tüstént. Verdába pattanok.
* MARTIN
fSb
, - . , v
A máglya sok feleslegesen felgyűlt indulatot tud levezetni a bámészkodó tömegekben* Az élet nem vattacukor. Még hányszor kell keserülnöm Egylövetű Idegke felszedését? A bűntudatom lefedne egy katedrálist. Ez okból látogatom a szomszéd matrónát a kórházban. Szerencsére az agg hölgy a javulás göröngyös útjára lépett. Tiszteletteljesen beszéltem vele, bűnbánatból végighallgattam történeteit, amelyek mentesek bárminemű érdekfeszítéstől, és mert a memóriája erősen egérrágta, némelyiket újra meg újra előadta az arcára illesztett oxigénmaszk mögül. Idéztem is neki Mark Twaint: amíg rendszeresen ittam, mindenre vissza tudtam emlékezni, akár megtörtént, akár nem. Még hogy a férfiemberek vesznek mindent szó szerint! Ellának haladéktalanul felül kell vizsgálnia ezt a nézetét, ugyanis Vegasné enyhébben se mosolyodott el a sziporkán, inkább sértődötten kikérte magának. Ő nem alkoholista! Majd hosszasan mesélt olyanokról a rokonsági köréből, akik viszont piások voltak, de végül nagyon megbánták. Legyilkolt májuk revánsot vett rajtuk, és alaposan kinyiffantotta őket. Kedvem lett volna így felelni: csöpög a tökömről a hólé, annyira tépnék már elfele, kis kezét csókolom! * Márai Sándor
A matróna észrevehette udvariasan álcázott gyötrődésemet, mert megkért, hogy adjak enni a kiscicájának, míg ő itt senyved (miattam), és utamra bocsátott. Nem vitatkoztam vele a kiscicáról, lekoccoltam hamar. A tetthellyé vált lakás átvizsgálásáig lövésem se volt a macskája létezéséről. Az állítólagos kiscica kábé tízkilós, fenséges herélt. Valami nemesség csörgedezhet benne, csak nála ez nem kékvérűségben fejeződik ki, hanem külsőleg nyilvánul meg, a kékezüst szőrzetszín által. Úgy véltem, Izéke támadása közben Chopin macska az ágy alatt rejtőzött. Ám az egyik remek testű helyszínelő nő - sajna az Idő Vasfoga már cakkozza a csajt, bár momentán ez mellékszál - a behemót cicus bizalmába férkőzve mintát vett a körmei alól, és nemrég tudatta velem az eredményt: a bőrcafatkák Berga Gletsch DNS-ét tartalmazzák. Hoppá! A lakásba lépve illő tisztelettel szólítom a hős Chopint. A kékezüst behemót hegyomlás-sebesen érkezik. Bútorról bútorra szálldosva háromszor megkerüli a szobát, röptében a falon is dobbantgat. Mindehhez teli torokból ordibál: váoáááááoááááoáááá, váoáááááoááááoáááá! Olyféle élmény ér, mintha Jackie Chan katlanmotorozna köröttem. Megzörgetem a kezemben tartott kajástasakot. Chopin körömcsikorgatva fékez. Áramszedőjét magasra tartva, peckes tartásban hozzám lépdel. Jobb mancsát meglegyintve kipofozza kezemből a zacskót. Ráteszi a lábát, akár vadász a prédára, s az ujjaival rajta dobolgatva ezt sugallja: nos, mi lesz, meddig tökölsz még? Kiveszek egy tányért a szekrényből, hisz nyilvánvalóan nem macskatálból szokott étkezni. Megszagolja a felszolgált falatokat. Úgy mér végig, mint aki jóval magasabb nálam. Mellső lábait szaporán válto-
gatva cefetül bekaparja az egészet, közben a hátsókat többször is megrázogatja undorában. Mi van? Neked kajafutár hordta a bélszínt? - hördülök. - Hát most másképp van, vedd tudomásul! Amíg a rabszolgádat kórházban ápolják, én leszek a séf! Chopin rám mered mandulavágású, sárgászöld szemével. Ördögi nézése újfent megtöppeszt. Kössünk kompromisszumot - ajánlom. A macska bólint, vagy én delirálok. - Ezt most nem kell megenned. Bontsunk fel másikat. Mit szólnál egy bárányoskacsáshoz? Megengedi, hogy az ajánlatomat egy másik tányérra tegyem. Megszaglássza, belekóstol. Rám tekint ferdés résben megbúvó, sárgászöld szemével. Hangos sóhajt hallatva méltóságteljesen falatozni kezd. Amíg táplálkozik, almot cserélek a fedeles tálcában. Közben hatvanszor eszméletem vesztem. A taccsolást is többször megfontolom, de mázlira üres a gyomrom. Hol fér el ennyi bűz Isten eme csodás teremtményében? Holnap tripla gázmaszkban jövök! Denisának is megmondtam, mikor Uriant várta: első ligás nagybácsi leszek, de műsoros pelenkát látni se bírok! Azt felelte: pedig az élet pont olyan, mint a pelenka: a lényeg belül van. És persze megtörtek, és módszeresen aromaterápiáztatnak. Egyszóval nincs új a pelenka alatt. Csakhogy én viszszavágok! Egy ideje titkos tárgyalásokat folytatok Uriannel a bilire szokásról. A trágyázással végezve merengőn figyelem az arisztokratikusan étkező Chopint. Szegény cicus szörnyen magányos lehet a gazdája nélkül. Ki tudja, meddig kell nélkülöznie a társaságot?
Ugyanakkor nekünk van otthon egy fészekaljnyi bársonytalpúnk. Megmentettük őket vízbefojtás elől, tápdús anyatejen nevelkedtek. Ezt ők sosem feledik, szelídek, dorombolósak, vasakaratúak. Bizonyára örülnének egy macskavendégnek. Az ősrabszolgatartó Fáraó Átka örvendezésében kevésbé bízom. Hát majd összeszoknak, oszt punktum! És ott nincs ám alomtálca! Ki kell járni a kertbe, aztán elásni a produktumot, kicsit mélyebbre, mint az atomhulladékot! Hadd nyíljon rajta száz virág. Még egyszer átfutom a pöpec tervet. Tehát Chopint hazaviszem a nővéremékhez, egyedüllét ellen. Indulás előtt jó lenne felhívni Vegasnét, megtudakolni: kisztihand, motorozott már ez a macska? Na, jó. Ötletem még gyúrást igényel, és egy szállítódoboz sem ártana. Addig is felnyalábolom Chopint, és átbattyogunk hozzám. Olyan élmény lesz ez neki, mint egy kirándulós levegőváltozás. Ha netán enne is valamit, az már piknikezés lenne. Az ajtón belépve leteszem a selyemszőrűt. Az egyből végsebességre pörög, ehhez gyorsulási időre sincs szüksége, mint egy piti sportverdának. Körbe-körbe katlanmotorozik a hajlékban, leginkább a falon, teli torokból rikoltozva. Csak a hatodik kör után lassít le, s vált át aprólékosba. Mindent megszaglászgat, és feltűnően sok illatforrást talál bekaparni valónak. Körömcsikorgását hallgatva szemlélem a kémcucc-telepítéseket. Dugott-rejtett érzékelők rendben. A lakásban minden olyan, ahogy hagytam, vagyis jöhetne rámolnisikálni egy poranyó, aki ha volna. Avagy praktikus lenne tartósabb kapcsolatot kialakítani egy házias jellegű lány-
nyal. Ha még léteznek effélék. Végigszalad rajtam, mennyi mindent éltem át e falak közt, és persze Vegasnéi között is, amikor még Denisa héderelt ott. A két kégli egymás tükörképe, ám én mindig nagynak éreztem a magamét, nővérem viszont kicsinyelte a sajátját. A szerinte maroknyi konyha hatalmas élettér számomra. Felkapom az asztalon álló ásványvizes flaskát, letekerem a kupakot, hörpölök belőle. Kissé langyos. Mikor tettem ide ezt a palackot? Egyáltalán én tettem ide? Hogy is volt tegnap? Még egyet kortyintok a vízből, azon töprengve, miért is bizsereg a tarkóm. Eszembe ötlik, hogy a flaska tegnap is az asztalon ácsorgott, néhányszor majdnem ittam is belőle, de bokros-csalitos teendőim közepette megfeledkeztem róla. Pedig a víz már tegnap is poshadt lehetett. Így is biztonságosabb, mint a csapból jövő. Úgy rémlik, Chopin eleget szaglászott. Kirobog a konyhába, átszeli fölöttem az asztalt, dobbant a falon, és visszaröppen. Suhantában felrúgja a flaskát. A kupakkal a kezemben búsan nézem a kiömlő vizet. Van itthon felmosórongy? Tartok ilyet? Ha igen, miről ismerem fel? Rendszerint arról, hogy más fogja a kezében, és sikatol vele. Egen, én vagyok a srác, akitől gondos szülők tiltják a lányaikat. Bölcsen teszik, de nem árt tudniuk: állítólag belőlünk lesznek a legjobb férjek. Egyszer. Idővel. Kellő illúzióval. Bemegyek a hálószobába. Furán érzem magam, mintha a vérnyomásom lement volna a bokámhoz. Elnyúlok a vetetlen hencseren, a gyűrött takaró tetején. Nincs ennek néminemű bukéja máris?
Nos, igen, az ágyneműcserélés sem erősségem, elvégre nem vagyok én cserebogár, sem pedig vércsere. Hű, ez de gyenge volt! Ennyire futotta. Úgy rémlik, a halálomon vagyok. Pedig másén is lehetnék. A gyomrom liftezik, a fejem hőlégballon. Összeszedtem valami kórságot! Kullancs nem járt bennem, bögöly se csípett meg. Akkor csakis valami emberről emberre terjedő kórcsíra lehetett. Kitől is hallottam ezt a régies kifejezést? Ellától, Donaldtól, Cydtől, Danieltől, nem mindegy? Ha már eszembe jutott a vércsere, velük a kapcsolatom is olyan jellegű. Szavak, gondolatok, érzelmek közös áramlása, csereberéje zajlik köztünk, együttlétünk ettől extrém jó és boldogító, ettől bizalom és szeretet. Ejha, tényleg beteg vagyok. Most meg már érzelgek. Chopin dobbant a mellkasomon. A bordadöngető landolás után dagasztani kezd a mellső lábaival. Testsúlyából következően nem thai vagy svéd dögönyözést alkalmaz. Ez már szívmasszázs. Rám is fér, mellesleg. Közvetlen közelről bámulom egzotikus fejét, kékezüst és fehér bajuszszálait. Sajátos arcformája a jellegzetes macskamosolynál is kövérebbet mutat. Mandulavágású szemével nem hunyorog, mint a mi rabszolgatartóink, amikor imádatukat akarják kifejezni, ő mereven néz, mégis igéző gyengéden. Ezt alighanem a nemesvérűség okozza. Másik meglepetés: masszázs közben nem szilánkozza szét a pulcsimat, bőrömet. A mieinknek hiába beszélek, Ella még egy szakkönyvből is felolvasta nekik, hogy a macskák igenis képesek a körmeik visszahúzására. A mi hitvilágunk egyszerűen nem érdekli őket, szerintük a köröm arra való, hogy emberbe mélyedjen, szeretetből is. Chopin puhán gyúrja a
felsőtestemet. Magas decibelszámú dorombolását kurrogásszerű hangok alkotják. Jól van, nem kell ennyire bringáznod a kegyeimért! - sóhajtom. - Mondtam már, hogy hazaviszlek! A kékezüst behemót elheveredik rajtam, fejét az arcomhoz hajtja, egyik mancsát lágyan az orromra teszi. Nem kapok levegőt, de a meghatottságtól alig-alig bánom. Miért is ne alhatnék egyet, ha már úgyis lehencseredtem? Máskülönben felkelni se bírnék, fejem léghajó, a többi részem olvadó kocsonya. Kéne a mobilom, szólhatnék Dennek, hogy help, help, help, de nem bírok felkelni, lépteket hallok, kopognak, tűsarok. Chopin spiccre mered rajtam, tényleg vannak körmei, most érzem biztosan. Hirtelen elvetődik rólam, váoáááááoááááoáááá, váoáááááoááááoáááá üvölti, csak most nem játékból. Toroknál mélyebben, zsigerből ordít. Tűsarkak koppannak. A környezet homályba vész. Maszatfolt hajol fölém, egyre közelebbről, mígnem kitisztul a kép. Felismerem Egylövetű Izékét. A csajnak most vörös és rasztás a haja, arcát vastag púderréteg kendőzi, ám azon át is láthatóak karmolt sebei, homloktól mellig. Tehát Chopin frontálisan csapódott a képébe, amikor ő Vegasnét ölte. Ezért hagyta félbe a kádba fojtást!? A stukimért kapnék, csakhogy azt tokostól leraktam a nappaliban, a mobillal együtt. Amúgy is képtelen volnék kapkodni. És már nem is érdemes. A pisztolyt Berga Gletsch tartja a kezében.
Ugye vártál engem? - kérdezi műmézesen. A radai rosseb, az ördög öreganyja, a halál farka várt téged! Mondanám, ha képes lennék beszélni. Szájába tolja a fegyvercsövet. Nyálas, duzzadt, bíbor ajkai közt lassan le-föl mozgatva kéjesen szopogatja azt. Okádni tudnék. Tudok is. Felülni nem bírok, csupán annyi erőm maradt, hogy félrefordítsam a fejemet. Kiadom magamból a belafatyolt vizet. Idegke undorkodva odébb ugrik, és közben nem süti el a szájába dugott stukkert, pedig cefet jól tenné. Aztán sajnos kicuppantja magából a cumizgatott csövet. Na de hol vannak a pirszingjei? Amikor mi faxokkal telelőtt arcú-testű bringát köröztetünk!? Izéke rám vigyorog. Már többször eltűnődtem, mi lehet az utolsó kép, amit áldozatai láttak. Ez az. Ez a Joker-vigyor. Ezt vitték magukkal a szellemvilágba. Ízlett a vizecske? - gügyögi csúfondárosan. - Késő volt kihányni! Nem tudsz mozogni? De azért érzel, ugye? Jó lesz, meglátod! Nekem! Megint felhangzik a harcias, dühödt, megfélemlítő váoáááááoááááoáááá, váoáááááoááááoáááá! rikoltozás. Chopin Izékének ront. A hátára tépőzárazódva rúgja, harapja, szaggatja a bőrét, majd ledobbant róla, és villámfürgén elszelel. A csaj sikít, toporzékol, bosszúlihegősen rángatja a ravaszt. Nem én fogom felhívni a figyelmét, hogy a pisztolyt előbb ki kéne biztosítani. Az én stukimat. Mindig sejtettem, hogy a lőszerszámom
egygazdás. Maradj hű hozzám, stukikám! Fel kéne kelnem. Tudom is, mely fogással fegyverezném le Izékét, melyikkel vágnám hasra a padlón, hogyan kötném gúzsba, mi módon ragadnám torkon, és tovább... Mindezt komputersebesen megtervezem, utóvégre valóságos szellemi Golf-áramlat vagyok, csak sajnos mozgásképtelen is. Próbálkozom. Nyögve, nyekeregve fetrengek, amíg a csaj a macskára vadászik. Elsőnek téged nyírlak ki, te szaros, veszett dög! üvöltözi sátáni hangon. - Többé nem ugrasz nekem, az hétszentség! Én nekiugranék. De még hogy! Tovább vergődöm, vonaglok. Lezuttyanok az ágyról. Fejem koppan a padlón. Aztán a tűsarok, kop, kop, kop, kop —
« CYD
Aki elmélkedés nélkül olvas, olyan, mintha emésztés nélkül enne* Búsan gubbasztok a pizzám fölött. Hiányzik a feladat. Ha nem pöröghetek valamin, teljesen lehúrozódom. Valamikor véresen faltam a húst, mára szinte növényevő lettem. A cimbik savaztak is, hogy röhejes vagyok. Ki látott már vega hadzsimást? Na de akkor berémlett a sok tudósság, amit a barátaimtól hallottam (nem mellesleg a barátok klasszikusokkal többek a közönséges cimbiknél). Ráadásul ezt már magamtól is vágtam, tudniillik nem vagyok tök együgyű, bár gyakran megjátszom, ez lévén a nyugis élet titka. Egyszóval, a vegázásért azzal vágtam vissza, hogy a lombevő shaolin papok sem a hedonizmusukról híresek, hanem a harcművészetükről. Hármat nyikkan a mobilom. Na, végre, feladat. Hát persze, hogy nem. Banki sms. Értesítenek, mennyi zsét nyúltak le a rezsiszámlámról, kukahasználat, klotyilehúzás, teafőzés fejében. Rabló világ ez. Harapdálom a pizzaszeletet. Odakinn hamiskásan süt a Nap, fénylik, de már karmolgat. Habár az ősz is kedvenc évszakom, akár az összes többi. Csak síelni ne kelljen,csak azt ne! A lécek meg a botok gordiuszi csomót kötnek belőlem. Viszont láttam egy filmet, muszáj elhinnem, mert doku- film volt, amelyben fehér álcagöncös katonák sílé* Burke
cen hasítanak a havon, tehát alig látszanak, és közben géppityuval omlasztják az ellent. Ezt a sikkes akrobatikát még elsajátítom, mielőtt feldobnám a prakkert, de egyáltalán nem sürgős, még előttem az élet. Bosszúsan rágcsálom a salátát. Nehezen bírom a tétlenséget, pláne a barátaim által végigpörgött napok után, amelyekből csaknem kihagytak. Egyik vérzsúrba se mehettem velük, pedig kijutott nekik néhány. Egyrészt élete virágjában kiherélt, nyomorú Crack kutyám miatt maradtam hoppon. Na de ha két férfi nem szolidáris egymással, akkor ki a ragyamanó? Tudom én, hogy meg kellett történnie, tudom, tudom. A szemem elé húzom a medálomat. Ennek is két oldala van, mint a rendes érméknek, de mindkettő írás. Az elején ez áll: Te miben vagy hibátlan ? Nemcsak azért viselem, hogy az amúgy szexepiles kancsalságomat bámulók viharosan észbe kapjanak. Azoknak is szól, akik folyton más dolgába ártakodnak, fűt-fát kritizálnak. Régebben impulzívabb voltam, hamar eljárt a kezemlábam. Ma már nem ütök egyből. Irtó fölényesen nézek az ilyenekre a szétrét álló két szép szememmel, és azt kérdezem lágyan, gyöngéden: otthon sepertél már? Lepókhálóztál? Magadat tökélyre vitted? E 3-kereszt-pozitív jó tulajdonságom magyarázata az érme hátoldalán olvasható: A kultúrához vezető első lépcsőfok az önuralom. Hát erről van szó. Rendelkezem vele. Francos módon kulturált és önuralt vagyok. Hála a barátaimnak, rengeteget tanultam, épp ezért azt is tudom, hogy ha kellő önuralommal így szólok: fás et nefas, a szemközt álló mandró egyből félreért, és tiszta erőből
nekem ugrik, vagyis ő kezdeményez, lehetővé téve a viszontpofozást, ami ugyebár jogos önvédelem, nem pedig garázdaság. Holott én csupán ennyit mondtam, művelt latinsággal: jog és jogtalanság, ámbátor ha belegondolok, egyeseket ez is vérig sérthet. A másik medálom hagyományosan fej és írás alapú, eszmeileg toronyként magasló. A képes felén domborgó, hosszúdad fejű, micisapkás öregúr zseniális író volt, mindenfajta dogmát utált, bolsit, nácit, vallásit, főként ezek ellen szólnak könyvei, helyenként rejtetten. A medál írásos felén ez áll: Bélmosók is szeretnek pajzánul élni. Ugyanez a nagy író a szellemi szabadság csuhás titkosrendőreinek tartotta a papságot, miközben talán nem is tudott a pedofil gazságokról, a vatikáni bank bulijairól, nem beszélve a Becsület Pörölye nácista püspökéről. Na de az is eltussolt, hány egyházi szervezet patronált titkon háborús bűnösöket, mosta-sikálta véres, rabolt pénzüket. A patkányúton kimentett tömeggyilkosokat tovább foglalkoztatták a világ diktátorai és setét titkosszolgálatok, a mészárlós karrier folytatódhatott. Addig nem is lesz másképp, amíg milliók becumizzák a lózungot, hogy a háború nemzetről és hazáról szól. Ez nagy büdös maszlag, a háború barbárság, nem pedig eszme. Rablás, fosztogatás, erőszak, gyilok. Veszett pszichopaták vérbálja. Rablórevü, pusztítás-show. Ahhoz képest, hogy informátorként mennyi ékszert visszajuttattam eredeti tulajdonosukhoz, és egyet se
nyúltam le, az enyémek mégse platinából, hanem ezüstből készültek. Sebú, úgyis az eszmei értékük számít, és az horribilis, hiszen az egyiket Ellától kaptam. A másikat Denisa gravíroztatta, direkt rám szabott gondolatokkal. Őt első szúrásra megfogták a kéglimben függő brutálozásellenes képek, és egyből rájött a lényem lényegére. Pont a barátságunk okán érint kesergetően, hogy nem lehettem Ella segítségére, amikor a bődült agyú, gyagyalágyult nácista üldözte őt és gyerektársait. De legalább segíthettem feltárni a hátteret, nehogy már csak a frontvonalba hergelt fanatisták bukjanak le, hanem azok az elmetropák is, akik a szálakat mozgatták a titkos páholyukból. Egy mondás szerint, ha a marionett-bábu zsinórjait elvágják, akkor az nem szabad lesz, hanem hulla. Ezek a bábok hullák és rabok is lettek, de a szálmozgatóknak is kaputoltak, hála az égnek. Mindent egybevetve nem vagyok kirívóan szép, vérfagyasztóan intellektuális se, tehát egész jól sikerültem. És még barátaim is vannak, igaziak. Nekik köszönhetően nem besúgónak tartom magam, hanem igazságszolgáltatási informátornak, és most már burjánzóan szerteágazik az informálódási területem, mióta kikupálódtam informatikából és más egyebekből is. Magától értetődően a barátság nem azonos a teljes önfeladással, így hát akadnak titkaim Denisáék előtt, és persze viszont. Elkortyolom a tonikot, bekapom az utolsó salátalevelet. A konyhaszéken hátradőlve átnyújtom Cracknek a pizza maradékát. Előbb leeszi róla a kolbászt, aztán a sajtot. Végül otthagyja a tésztát. Ezúttal nem tartok neki papolatot a mindenevésről. Csak egyszer herélik ki a férfit életében, hadd válogasson néhány napig szegény. Végre bejelez a telefon! Újabb sürgöny.
Ha a bank egyszer nekidurálja magát, a teljes kopasztásig meg sem áll. Holnap felmondom a folyószámlát, és kiköltözöm a vadonba. Remeteként füvön, gombán, bogyón fogok élni. És nem! Nem a pénzemet habzsolják. Megkaptam Konradéktól a film linkjét. Erre várok tegnap éjjel óta! Fellövöm magam a világhálóra, megkukkolom a történteket. Máris imádom! A filmet az élet forgatta, de a Justitia kommandó is derekasan belerendezett. Ezt az élményt máris meg kell osztanom Martinnal. És Denisával. És mindnyájukkal. A márisig várnom kell pár órát. Estefelé megcsörgetem őket. A kapuból, hogy mielőbb behívhassanak. Tetszeni fog nekik, tán még Belloq is elvigyorodik a borosta alatt. Lefojtom izgatottságomat. Füttyentek Cracknek, sétálni indulunk
Mindenki a maga módja szerint álmodja át az életet* A fütyörészést abba se hagyom. Hadd tudatosuljon Crackben, hogy az élet igenis szép. Az élet bacchanália, girigáré, trillárom. Világos, töketlen barátom? Hát ő nem is problémázik, dögmindegy neki, hogy ugrottak a golyói. Eddig se csajozhatott, ezután már nem is akar, lényegében nyert az ügyön. Oké, bűntudat kirúgva. Futásnak eredünk. Két * Anatole France
igaz barátnőm, Denisa és Dalia szerint sose baj, ha egy mandró fara kemény. Ehhez sokat kell guggolgatni, futni. Na persze nem az ő kedvükért gyúrok ülőgumóra, hanem azért, mert a véleményük számottevő. Amióta hallgatok rájuk, sokat változtam, nem csupán szellemi szinten. Külsőre is dögösebb mandró lettem, még a szemem is különbül áll, mint régen. Kivéve, amikor Dalia felkért koszorúslánynak. Akkor szüneteltettem pacákos vonzerőmet. Nem szívesen emlékszem vissza karikatúra-csajnak glancolt kinézetemre, de műsor közben egész jól mulattunk, és ez sokat nyom a latban. Az esküvőn lett enyém a tökély Arietta, aki kinézetreállagra szilikonból kimunkált, igényes guminő, nálam betöltött hivatalát tekintve társalkodónő. Általában a nappaliban időzik, a fotelben ül finoman szétvetett lábbal. Bármit megdumálhatok vele, nincs titkom előtte. Habár jelentősége kissé csökkent, amióta befogadtam Cracket, mert a férfiak közötti párbeszéd mégiscsak magasabb minőség. Ha felviszek valakit a kéróba, és nő az illető, rendszerint féltékeny lesz a szép Ariettára, de legalábbis él a gyanúpörrel, hogy „van köztünk valami". Nekem meg nincs mit magyarázgatnom, tehát nem is teszem. Újabb sms-t kapok. Na, mire költöttem már megent, miközben taposom a flasztert? A mobilt előhúzva odapillantok, aztán már csak azt nézem, jófele futok-e. Az irány stimmel, csak erősen bele kéne húznunk Crack- kel. A röpke videó tanúsága szerint Martin tehetetlenül vonaglik az ágyán. Rasztás csaj hajol fölé, és stukkert szopogat.
Elég bizarr. Ez aligha szexről szól. Szent Habakuki! Izélőke elkapta Martint! Úgy rémlik, le is győzte, már csak kedvét tölti rajta, mielőtt kinyiffantaná. Még két háztömb, és ott leszünk. Odaszólok a mellettem loholó kutyának: -Van nálad csúzli? Crack nyelvlógatva rám bámul. -Tehát nincs - sóhajtom. - Segáz, megoldjuk! Nyargalunk tovább. Csakhamar érzem, már bőven kemény a fenekem, mostantól hasizomra futok. Nyelvemet a nyakam köré tekerem, hogy ne akadályozzon a száguldásban. Lélekhalálában tépünk Martin lakása felé. Újabb s újabb sürgönyök érkeznek. Elég legyen! A mobilom rögvest bedugul! Mi van már? Hát bizonyára az, hogy a betübubus Ellának megint igaza volt. Martinnak el kellett volna olvasnia a buzerántos használati utasítást, miszerint: Hogyan telepítsük a mobilunkra a spionkütyü értesítéseit anélkül, hogy sercperc alatt lefagyasztanánk a retek hírközlő eszközt? Nyargalás közben kaparom elő a telefont. Ez kész, belefulladt a számolatlanul küldözött rövidfilmekbe. Pedig de megnézném, mi történik éppen! Kikapcsolom a ketyerét, aztán vissza, hátha e manővertől észre tér. Az elmélyült mobilbütykölés közben lefejelek egy hirdetőoszlopot. Zavaromban elnézést kérek a plakáton virító alsógatyeszos sztárfocistától. Nem tetszik a mandró fitymálós nézése, úgyhogy rögvest be is szólok neki: fás et nefas! Nem várom meg reakcióját, sürgősebb teendőm lévén. Majd hazafelé lerendezzük a rangsorvitát. Már úgyis hegyezem magam egy asszóra, mióta telerámolták a várost
a tökély szépfiúval. Tökély, na persze! Seregnyi sminkes vagy inkább maszkmester görnyedt fölötte, hogy ilyen kinézete legyen! Aztán megradírozgatták számítógépen, a maradék rücsköket is eltüntetve róla. Az alsógatyeszát meg kitömték vattával, hacsak nem nagybeteg a mandró. Még az is lehet, hogy pelenkanadrágot reklámoz. Ó, jaj! Szegényke, már nem is irritál! Crack megbámulja a túloldali járdán riszáló szukát, most az ő feje csattan egy tűzcsapon. Nagyot nyekken, mogorván átvakkant valami macsósat a csajnak, és loholunk tovább. Csekkolom a mobilt, ám az a kapcsolgatástól sem kelt életre, ide már duguláselhárító szaki kell. Nem is kancsítom, mi történhet most Martinnal. Sarkamra, hátamra szárnyakat képzelek, ahogy Denisáéktól tanultam, és máris célba futok. A kapu zárva, kulcsom nincs hozzá. Na hiszen, ez is Martin-szervezés! De nem leprázom őt tovább, nehogy aztán holtomig kísértsen a bűntudat, ha időközben a stukis csaj - ne adja az Öregisten! - kinyuvasztotta. A sarkammal nyitok kiskaput az üvegbe. Átbújunk Crackkel, irány az emelet. A bejárati ajtót nem rúgom be, nehogy fejetlenkedést váltsak ki vele. Nesztelenül belopakodom. Martin életben van, hála az égnek. Éppen ezt mondja: Mjgksksfk ks oakgalklakl ksdfkéás éláléá! Szavát nem értem, de hangszínét ismerve simán fordítom a közlendőt. Az iránt érdeklődik, mit tett vele Izélőke. A csúfnév előtt két leminősítő jelző is elhallatszik. Fosul érzed magad? - gúnyolódik a csaj idegbántó hárpiahangon. - Fosul? Igen? Képzelheted, én mit éreztem,
amikor lapátra raktál, te buzi! Neked is csak dugni kellettem! Mdaéakgkasáká sakésfkoqeriq asldkfak akik?! hangzik a válasz, ebben a jelentésben: - Mit csináljak, ha más nem juthatott eszembe rólad?! A fal mellett lopódzom a hálószoba felé. Crack leül mögöttem. Nem zihálhat, nem is moccanhat, amíg nem engedélyezem. Mostanáig gyakoroltunk, ez most a főpróba. Egyszerre csak ezt hallom: váoáááááoááááoáááá, váoáááááoááááoáááá! Nem vagyok ijedős alkat, de ettől majdnem kilövell a csoki-szökőkút. Az üvöltő valami a falat csikarva vállmagasan elrobog mellettem. A hálóba rontva újra felüvölt, mire a csaj kezd sikítozni, totál hisztisen. Aztán a fénysebességgel száguldó valami kirobban az ajtón, és elvillan szem elől. Nyomában kirepül egy körömcsuka. És még egy körömcsuka. Na mi lesz? Nincs harmadik? A csaj tombolva sikít, átkozódik, sziszeg kínjában. Mindettől annyira leépül, hogy a pisztolyt is a jelenség után vágja. Kösz, épp erre áhítoztam. Az ajándék vasat a nadrágkorcba tűzöm. Crack töppedten ül mögöttem, a homlokát redőzve. Ezt kérdi a szeme: Te! Most mi van? Édes jó gazdám, te érted? Francokat értem, mindenesetre a szobába szárnyalok, hiszen a buksza triplán lefegyverezte magát. Rossebet.
Alulról szagolja a hullámsírt* A véres hátú némber Martin fölé hajol. Vadászkéssel hadonászik. - Ezt a kibaszott dögödért kapod! - rikkantja, a villogó pengével végigmetszve a tehetetlen srác arcát. Vér fröccsen. Szabdaltja lehunyja a szemét. Izélőke magasra lendíti a belezőt, és újra lecsapna. Hanem ekkor arra lesz figyelmes, hogy törékeny a karja. Jobb mellső végtagja három helyen is megreccsen, és fura külcsínt vesz fel. A csaj megpördül, rám mered, rólam Z alakú végtagjára, és elborzad. Az eleje is csupa véres karmolás, a szeme is sérült. Rózsaszín könnyek közül hunyorgat. Arca a körömnyomok nélkül is torzult volna, ez belülről jön neki, démonjai mutatkoznak így. A kést nem ereszti, ki kell fejtenem élettelenné vált ujjai közül. Heves közeledésemet kihasználva szemközt köpne, lábközt rúgna, lehetőleg egyszerre. Nem ő az első agresszív buksza az életemben. Kezelésbe veszem a problémát. Izélőke benn tartja köpetét, és visítva átrepül a szobán. Martin a karját nyújtogatná, ám ezt csak elmakettezni tudja ujjai mozgatásával. Öregistenem, mi történt veled? A pacákgyilkos eltörte a gerincedet? Csettintek a kutyámnak. Crack teljes terjedelmében beront a szobába, és a sarokba zuhant nőszemély fölé tornyosul. Szőrét, farkát fölme* Bulvárgyöngyszem
reszti. Rosszat ígérően mutogatja vakító agyarait. Tartsd! - parancsolom. Telefont rántva hívnám a mentőket, intenzív műtőkocsival, idegsebész-kommandóval, mindenestől, gyorsan! Csakhogy döglött a készülék. Végigtapogatom Martint, az összes zsebében és a teste alatt is keresem a mobilját. Berémlik, hogy a nappalin átsuhanva láttam az asztalon. Tartsd! - ismétlem Cracknek. A kutyám tettleg is kénytelen fellépni, mivel Izélőke támad. Hörgős, morgós, lihegős csatazajt csapnak, bútorokat nyikorgatnak. Elrohanok a telefonért, útközben megint berémlik valami, éspedig biztatólag. Tapogatás közben észleltem, bár épp fel nem fogtam: Martin mindkét keze, lába mocorgott némileg. Vagyis a gerince épségben lehet. De akkor miért tehetetlenkedik? Beszédét sem artikukázza. Ő, a dumagép! Szent Habakuki, csak most az egyszer segíts! Fogom a telefont, beütögetem a katasztrófa-végítélet esetén hívandó számot. Az persze foglalt. Sejtem már, mit érzett a minap Ella, pedig csak most fogtam a segélykéréshez. Hívom Denisát. Ő az első csörrenésre a fülembe aggódik: Mi történt Martinnal? Már négy filmüzenetet kaptam! Rögtön odaérek! Most ne kérdezz, akcióban vagyok! Csak gyorsan hívd a mentőket! - hadarom. Szükség lesz rájuk, több kocsival akár. Panaszos nyüszítést hallok a hálóból. Bezuhanva látom, hogy Izélőke törött végtagja Crack szájában marcangolódik.
Viszont a töretlen kéz a kutyám frissen műtött herezacsiját tekeri-cincálja! Crack a csajt eleresztve leroskad. Szűkölve nyaldossa fájó stanicliját. A nőnemű romboló a bizarr szögben lógó karját lebegtetve Martin ágyához rohan. Megesküdnék, hogy közben a fogait csattogtatja. Eszembe jut, miként nyírta ki első áldozatát, méghozzá egy zsarut. Mielőtt foggal feltéphetné a barátom nyaki ütőerét, utolérem a nőt. Lényegében a levegőből hasítom le. Kitörlöm az agyamból, hogy elvileg ez egy hölgyemény, én pedig nemes lovag vagyok. Így már sokkal könnyebben eljár az öklöm, a talpam. A hervadhatatlan Izélőke folyton felkel, bármilyen messzire röpül is. Műkörmöt, fogat meresztve agyarkodik rám. Néhányszor bekarmol, többször combközt rúg. Ideje kifektetni a betépett keljfeltyúkot. És ekkor az görényspray-t varázsol elő a cilinderéből, vagy valamelyik testnyílásából. Mielőtt lefújhatna a penetrával, felharsan az ismerős csatarikoltás: váoáááááoááááoáááá, váoáááááoááááoáááá! A cirkálórakéta szemből támad, négy meresztett karmú végtagjával fejtetőtől hasig végigkaszabolja Izélőkét, és még harapja is, ahol éri. Mindezt fél szempillantás alatt viszi véghez. Mire bármelyikünk felocsúdna, Cracket is ideértve, elvillan szem elől. Támadását nem képzelegtük. Izélőke jócskán vérzik, főleg orrból, de szellemileg sem pörölycsapás: a görényes flakont a cirkálórakéta hűlt nyomába röpíti. Bal karját az arcához érintve megszemléli sebnedveit. Úgy fest, nem élvezi a vérwellnesst, ha vele csinálják. Me-
gint begurul, és hozzám vágja magát. Elsiklom útjából. Utánam nyúlva kiakasztja a stukit a nadrágom korcából, kibiztosítja, célba vesz. Martin felhörren, és érthetően így kiált: - Vigyázz, Cyd! Az atomvillanás jellegű valami újfent felüvölt odakinn. Csikorgatja a falat, majd nyekkenve elhallgat. Crack túlteszi magát a kínján, és Izélőke felé lendül. Neki én üvöltöm: vigyázz! Lövés dördül. A francba, mi volt ez? - hördül az ajtóba pattanó Denisa, kezében a füstölgő stukkerrel. - Mi jött nekem odakinn? Nem felelünk. Szerintünk nyilvánvaló. Crack lendületét vesztve fenékre ül. Zavartan bámul, nem értve, mi történt. Izélőke a pisztolyt elejtve hátratántorodik, bal kezét a mellére szorítja. Tenyere megtelik vérrel. Aztán a szája, s a vér túlbuggyan. Nem esik össze, megtámaszkodik a falon, ránk szegezi hegyes körmű mutatóujját, és lassan mozgatja - vagy az magától rezeg le s föl, le s föl, hipnotikusan. A vért kiköpve habogja: Én mindig győzök! Szinte már unom. S ezennel megboldogul. Denisa felkiált: Martin! A szólított így nyikkan: Chopin? Mire tisztázódik, ki kicsoda és kivel mi van, szédelegve előkerül a villanógránát jellegű harcos, egy nagy szürke kandúr.
Farokmeresztve besántikál, szemrehányóan Denisára néz, amiért az legázolta akciózás közben, de gyorsan megbocsát, tudván, nem volt szándékos. Felugrik Martin mellé az ágyra, s égdörgésszerű dorombolás közepette felsőtestmasszázshoz lát. Crack leszámolna az ősellenséggel, neki kurtán elmagyarázom, hogy valójában ősbarátok, ráadásul sorstársak is, golyótlanként. Kutyám fenékre huppan, üres staniclijét nyaldossa, és próbálja felfogni, mi is történt voltaképp. Ám még azt sem érti, ki lopta el a két csecse tojgliját, és miért. A vérző arcú Martin kissé szétesetten beszél, de beszél, az Öregistennek hála. Böszme kövek hengerednek le a szívemről. Chopin megmentett, Vegasnét is ő... ha nem dönti fel a mérgezett vizet, én fübe-vakondba harapok... honnan tud ilyeneket egy macska, egy ilyen cukkedli... forog a szoba, okizni fogok, vigyázzatok... Vigyázunk. Néhány percen belül Quasimodo is bezuhan az ajtón. A szobába lépve körbenéz, rutinos zsaruszemével felméri a tényállást. Halk sóhajtással leereszti a harci gőzt. Hát ezt lekéstem. A gyilkos némber visszaadta lelkét az ördögnek - mondja. Nem látszik búsnak. A kéz- és lábujjaival egyszerre zongorázó Martinra pillant: - Bekokszoltál? Be, basszus! Nem magamtól. Ne majrézz, mindjárt rendbe tesznek a drogelvonóban. Hanem aztán csinálj valamit a kémszajréddal! Bekrepált a mobilom. A tizedik riasztásnál lőtte főbe magát.
Egy könyvön is gondolkozom. Fél óra alatt felmondanám diktafonra* l-
j Martin természetesen nem hajlandó kóházban maradni; Wry-éknál ez családi jelleg. Mihelyt az ellenszer hatni kezd, és már a kocsit se rókázná tele, hazavitet bennünket Denisával, akit éppen feladatteljesítés közben ér utol óhajával, így aztán nővére a macskahordozóba gyömöszölt Chopinnel együtt érkezik érte. Látván, hogy Martin újfent mozgásképes, megvagdosott arcát is összefércelték, méghozzá plasztikai sebész ügyességével, lehiggad emelt szintű tudatállapotából, és visszavált normális üzemmódba. Megkérdezi a dokit, vettek-e vért toxikológiára. Az igenlő válasz hallatán lerakja a jelképes zsarujelvényt, és rám pillant. Hol a kutyád, manó? Hazavittem. Akkor te fogd a macskát, én támogatom az öcsémet! Miért nem hagytad a kocsiban? - kérdezem. Martin és Denisa egyaránt úgy néz rám, mintha most jöttem volna a Holdról, és három zöld fejem lenne, hónaljtájt. Vállat vonok. Fogom a szellőzőrácsos, sónehéz tatyót, követem aWry tesókat a verdához. Az atlétásabb külcsínű ifjabbik egyelőre annyi bájjal mozog, mint egy téglahajó. A másik hátulnézetből is jó bige, majdnem annyira, mint szilikonbabám, a tökély * Celebszáj
Arietta. Chopin nyugodtan gubbaszt mellettem a hátsó ülésre tett macskacipelőben, míg a motor be nem indul. Akkor az egyik körmét rugóskésként kipattintva a feje fölé nyúl. Sikkesen félrepöcköli a cipzárt, kibújik a nyíláson, és feltelepszik az üléstámlára Denisa mögé. Az út végéig ott marad a fejtámasz melletti keskeny sávban, királyi szoborként. Közbeavatkozásra készen szemmel tartja a forgalmat, a sofőr vezetési technikáját. Abszolút elégedett, túldorombolja a motor búgását. Hazaérve Martin elterül a kanapén. Ella lehuppan mellé, tyúkanyósan a kezét szorítgatja, szörnyülködve nézi összevarrt képét. Hirtelen hivatást vált, és kalapáccsal vizsgálgatja térdreflexeit, belenéz a torkába, zseblámpával firtatja, miként rezonál pupillája a fényre, végül irrigálást ajánl. A páciens lázadtan kirúgja orvosát. Kicsi Urian körülöttünk cirkál, olykor megtámolyodik rohamában, de mindig időben megkapaszkodik valamelyikünkben, vagy egy-egy bútorban, de leginkább hűséges gárdistájában, Tarzan kutyában. Szaladgálás közben szakadatlanul szövegel, kurjongat, efféléket: kukura, bugyoga, szikojtyú... Anyja kijavítja: sikoltyú. A krapekocska rávágja: szüzsé! -Milyen nyelvre tanítgatjátok az ártatlan klapecot? hörrenek. Urian megáll előttem, mélyen a szemembe néz, csikófogait kivillantva rám fúj néhány nyálbubit, és érzelmesen így szól: Muttedli. Hallottad, Denisa? Azt hiszi, én vagyok az anyja? nyöszörgöm rémült-félszegen. - Danielnek meg azt mond-
ja: fattedli? Aha - bólint a kérdezett, kezében az olívabogyós tálkával. - Én vagyok a mammedli, Martin az öccsedli... Ella a szavába vág: Nem is igaz, ő a báttyedli, sőt nagybáttyedli! Daniel a fattedli, én vagyok a huggedli... -Te nem lehetsz huggedli! - tromfolja le Martin. - Legfeljebb nőwedli, de az tök hülyén hangzik. Gummedli a füledbe! - mordul a lányka. Denisa rám néz: A muttedli anyacsavart jelent - mondja. - Urian pár napig anyáméknál bővítette a szókincsét. Sokat tanult az ott ténykedő asztalostól is. - Holnap átmegyek a nagyiékhoz - lelkesül Ella. Daniel nem csatlakozik a társalgáshoz, a konyhaszigetnél tesz-vesz, ritkán látható derűs mosollyal színpompás, flastromcsíkos arcán. Chopin fel-alá rohangál a házban, hogy mielőbb kiismerje magát az új birodalomban. A helyváltoztatási módszerét ellesni igyekvő fiatal macskák a nyomában kaparnak. A rangidős Fáraó Átka nem tart velük, köp rájuk, valóságosan. Szőrborzolással is kimutatja vendégundorát. Denisa Martinit tölt, belepottyant néhány karika olívabogyót is. Öccse kérne egy pohárral, ám ő szétgyógyszerezve nem ihat, ugyanis az organizmusa jelenleg egy addiktológiai pöce. Minket, mandrókat nem ajz fel a cefre, így hát Den önmagával koccint. Úgy rémlik, tósztot is mondana. Hanem ekkor a négylábú cirkálórakéta felpattan az asztalra, és bajuszszálait mohón szétmeresztve rábukik az olívára. Nem egyszerűen eszik, falánkan habzsolja a vegaságot.
Elképedünk arisztokratikus gusztusán. Mielőtt halálra olívabogyózná magát, Denisa elveszi előle a tányérkát. A nagy szürke macska áttelepszik a kanapétámlára, és mellső mancsával szálanként tisztogatni kezdi a bajuszát. Ella mobiljára ötpercenként tódulnak a sürgönyök, némelyikük szűzies pirulást vált ki belőle. Szóval mandró van a dologban! Észlelvén, hogy erre mindnyájan felfigyeltünk, felpattan a kanapéról, és myladysen így szól: Most visszavonulok a budoáromba, mielőtt a szátokra vennétek. Zuhant állal bámulunk utána, majd körbeüljük a számítógép-monitort, és bepötyögöm a linket. A filmen Kőszent bíró besétál a melegbárba. Már a pultnál jár, amikor észrevételezi, hova is tévedt. Kirebbenni késő már. A feltépődő ajtón át seregnyi bajszos, bőrszerkós mandró tódul befelé. Rögtön megakad a szemük a helyben toporgó, meredt szemű bírón. Körbesétálják, méregetik, bőrmellényes mellkasukat düllesztve körbedürögik. Testtájait tapogatják, cuppogva, csücsörítve bepróbálkozgatnak nála. Kőszent egyre dúltabban juttatja kifejezésre távozási óhaját. Hasztalan, a forró húsgyűrű bezárul körülötte. A lámpa kialszik. Daniel mélyről veszi a levegőt. Mielőtt megszólalna, tudatom vele: Nyugi, Mogorva! Nem esett baja. Csak leckét tanult. Ha kiderül a szervezésetek, ráfázhattok. De nem derül ki - legyint Martin. - Olyan biztos, mint az, hogy az először fára mászó kiscicát mindig a tűzoltók hozzák le.
Nem nyugtattál meg. -Na jó, bár nem tartozik rád, nem árt tudnod: a rezsóbár nem létezik, a motoros csókák nem melegek, nincs is bajszuk, se bőrcuccuk. Kőszent már azt se tudja, hol járt. Csupán arra emlékszik, amit örökre megtanult. A monitor kivilágosodik. Ugyanarra a helyszínre belép egy mandró, a legkevésbé se jó arcú, nem is olyan bizalomgerjesztő, mint például én. Mindnyájan tudjuk, ez a frissiben felmentett erőszaktevő, aki azért szabadulhatott vissza a női nemre, mert Kőszent szerint az áldozata nem védekezett elég vérmesen, tehát maga is akarta az erőszaktevést. A szatírt is követik a bárba a motoros szerkós, bajszos izomcsávók, pitykéstől, smukkostól. Közrefogják, méregetik, cuppogják-pusszogják, tapogatják, csipdesik, mint a falánk banya Jancsit és Juliskát. A szatír épp ilyen élvezetre vágyik legkevésbé. Harcolni is kész a menekülésért. Ám mert női ellenálláshoz szokott, hamar elbotlik a csatában. A kép elsötétül. Mogorvának szava sincs. Rejtett vigyor rezeg a borosta alatt. Denisa olívabogyót szopogatva, szótlanul kortyolja a Martinit, ő nem leplezi mosolyát. Öccse muszájból komoly marad, máskülönben felrepedne arcán a varratcipzár. Bölcsen a hírcsatornára vált. Máris egész jól mozog, hála az orvostudománynak, de a helyében még nem piruetteznék. Menten megtelik a fejünk a bunkerszentelő püspök, a szélsőjobbos puccsot szervező pártvezér, a szépítgetősen üzletembernek nevezett maffiások bűnlajstromával. Ők maguk nem nyilatkoznak, letakart fejjel botorkálnak a ka-
merák előtt. Ügyvédeik rákezdenek a szokásos hazudozásra, kenegetésre. Beindul a mesemondó verseny és a rögeszmecsere. A következő hírben egy riporter Ella sulijának aulájában, az emlékhelynél feltornyozott virágcsokrok, mécsesek előtt állva fásult közhelyekkel traktálja a nagyérdemű tévénézőket. Az előtte elhaladó szülő láttán félbeszakítja monológját. Megszólítja a kábának látszó férfit: Mondja, mi a véleménye arról, hogy ideje bevezetni az iskolai lőoktatást? Ezt most már országszerte tömegek szorgalmazzák. Magától értetődően speciálisan képzett rendőrök tartanák a fegyverismereti órákat. Ha jól tudom, itt is akad egynéhány kommandós szülő. Betaníthatnák a srácokat! A kérdezett kézháttal tolja félre a szája elé döfött mikrofont, aztán a riportert, és elsiet. Újabb szülő közelít, a tévés mandró lecsap rá. Agresszív stílusban ismétli meg javaslatát, mert mostanra halálosan belezúgott az ötletébe, végül hozzáfűzi: Az egész világon megszaporodtak a hasonló erőszakos esetek, iskolai mészárlások. Meg kell védenünk a lurkóinkat perverz társaik brutalitásától! Nincs más hátra, fel kell fegyvereznünk őket, hogy megvédhessék magukat! Az apa elgondolkodik a felvetésen. Addig-addig tűnődik, mígnem teljes egészében felfogja, mit hallott. Keresetlen jobbhoroggal lecsapja a riportert. Megvárja, míg az leomlik, majd biccent egyet, és tovalépdel a folyosón. Az operatőr gigászi lélekjelenléttel tovább forgat, megörökítve, amint az emlékhelynél ölelkező kamaszok elen-
gedik egymást, és összebeszélés nélkül, egyszerre indulnak a kifektetett mandróhoz. Másodpercek alatt virághalom alá temetik az ájultat. A mécsesekből kérdőjeleket raknak ki körötte, majd visszatérnek eredeti pozíciójukba, elvesztett társaik fotógalériájához. A budoárból előbújt Ella is végignézi a jelenetet. A riporterhantolás láttán vállat vonva megjegyzi: Az Anonim Idióták Klubjába vele! Örülhet, hogy nem vágtázó ló farkához kötötték. Meg se csigázták - dünnyögi Martin. A kutya se pisilte le. Ez itt a buldog vég - sóhajtja nővére. Belloq bólint, és Denisa poharába kortyol. Elfintorodva így sóhajt: Lazíthatunk a szuszpenzoron. Felrikkantok: Nemrég olvastam egy könyvet! Dühítő módon ért véget, méghozzá így: a legjobb még hátravan...!
