MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT
2015
Az MMSZ bemutatkozik A Magyar Napelem Napkollektor Szövetséget 12 hazai kereskedelmi, kivitelező és tervező vállalkozás hozta létre, azzal a céllal, hogy a magyar piacon népszerűsítse és széles körben elterjessze, az ingyenes és demokratikus energia, a Napenergia hasznosítását, mely energia mindenkinek korlátlanul áll rendelkezésre. Szövetségünknek 2014. évben már több mint 180 tagvállalata van melyek a magyar szolár piac legjelentősebb gyártó, kereskedő, tervező és kivitelező vállalkozásai, szolár piaci részesedésük meghaladja az 50%-ot és az egyik legaktívabb szakmai szövetség hazánkban. Szövetségünk üzemelteti az mnnsz.hu szolár szakmai portált, mely összegyűjti a hazai és a nemzetközi nyomtatott és elektronikus sajtóban megjelenő szolár piaci híreket, információkat, tanulmányokat. Szövetségünk tagjai folyamatosan publikálnak szakcikkeket, tanulmányokat, támogatjuk szakkönyvek megjelenését. Több hazai és nemzetközi kiállításnak látjuk el a szakmai védnökségét, mint a Renexpo, a Construma Hungarotherm kiállítások, a III. Nemzetközi Szolárkonferencia, Nap napja rendezvények, Összefogás az épületgépészetért előadás sorozat, HKVSZ közgyűlés, Gyógyszerészeti Kamara Közgyűlés és még számos
MNNSZ stand Construma 2014
rendezvényen szervezünk konferenciákat, szakmai előadásokat és támogatjuk a szolár szakképzést. Célzott marketing lehetőségeket biztosítunk tagvállalataink számára kommunikációs csatornáinkon keresztül térítésmentesen ill. kedvezményesen, míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében. Az MNNSZ.hu weblap, a Szolár7 internetes folyóirat és a Facebook, Google+ és a Twitter közösségi oldalainkon keresztül hatékonyan érhetők el a szakmai és a szolárpiac iránt érdeklődő potenciális felhasználók és hatékony lehetőséget biztosítanak a közvetlen elérésre e-mail kampányaink. Kommunikációs csatornáink a legszélesebb körben érik el a szolárpiac szereplőit és a potenciális felhasználókat a hazai piacon. A szövetség oldalait tagvállalataink munkatársai társadalmi munkában, szakmai elhivatottságból térítés nélkül gondozzák, fejlesztik! Szövetségünkről további információkat, részletes beszámolókat az elvégzett tevékenységünkről az mnnsz.hu oldalon talál.
MNNSZ szakképzés, Sashalom 2014
www.mnnsz.hu
Az mnnsz.hu oldalait zömmel a 35-44 éves jellemzően férfi olvasók látogatják
Havonta 30.00035.000 látogató közel 200.000 oldalt olvas vagy tölt le így szakportálunk a leglátogatottabb
Az mnnsz.hu oldala már 103 országban népszerű
Látogatóink 60 %-a új, 40 % visszatérő
E-mail kampány Több mint 10.000 olvasónkhoz tudja eljutatni közvetlenül eseményeiről, ajánlatairól tájékoztató kiadványait. Nagyszerű lehetőség a szakmai közönség közvetlen elérésre, meghívására. A kampány díja: 50.000 Ft/ kampány Tagvállalataink számára a tagdíj mértékéig ingyenesek (éves tagdíj, cégek, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára: 35.000 Ft/év ill. egyéni vállalkozók, magánszemélyek számára 17.500 Ft /év) a tagdíjon felül pedig 50% kedvezmény a feltüntetett hirdetési tarifákból. http://www.mnnsz.hu/ jelentkezes/
A Facebook és a Twitter célja: • k özösségi oldalainkon azonnali elérést nyújtunk követőink érdeklődő partnereink számára. • k özvetlen kommunikációs lehetőség a szolár piac szereplőivel és potenciális felhasználóival, tagvállalataink számára ingyenesen ill. kedvezményesen míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében
Facebook követők Oldalainkat már több mint 4.000 érdeklődő követi, de fizetett kampányokkal közel 1,5 M érdeklődőt tudunk elérni. A hirdetési kampányokra kérje egyedi ajánlatunkat.
A szakportál célja: •ö sszegyűjteni a hazai és a nemzetközi nyomtatott és elektronikus sajtóban megjelenő szolár piaci híreket, információkat, tanulmányokat átfogó képet nyújtva a napkollektoros és a napelemes piac fejlődésről, eseményeiről • szakembereink által készített előadások, tanulmányok szakkönyvek, publikációja ismertetése, terjesztése • szövetségünk híre, eseményei ismertetése • szakmai információk, tervezési engedélyeztetési információk • Napelemes és napkollektoros ajánlatközvetítés tagvállalataink számára • k özvetlen kommunikációs lehetőség a szolár piac szereplőivel és potenciális felhasználóival, tagvállalataink számára ingyenesen ill. kedvezményesen míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében. •H avonta 30.000-35.000 látogató közel 200.000 oldalt olvas vagy tölt le így szakportálunk a leglátogatottabb oldal a hazai szolár piacon.
MNNSZ.hu - banner elhelyezési árak/hét (Ft+áfa) Megnevezés Címlap kiemelt Címlap kiemelt fél Közepes téglalap Kis téglalap Harmad Negyed Egyéb megjelenések Egyedi hírlevél Szponzorált szakcikk
Méret (px) 728x90 468x60 308x207 308x121 200x200 125x125
1-4 hét 75.000 50.000 26.000 22.000 20.000 14.000 1 db 50.000 20.000
5-10 hét 65.000 40.000 24.000 20.000 18.000 12.000 2 db 40.000 15.000
11-15 hét 55.000 30.000 22.000 18.000 16.000 10.000 3 db 30.000 10.000
16-20 hét 45.000 24.000 20.000 16.000 14.000 11.000
21-30 hét 35.000 22.000 18.000 14.000 12.000 9.000
31-52 hét 30.000 20.000 16.000 12.000 10.000 8.000
A Szolár7 célja: •h eti összefoglalót készítünk a hét legérdekesebb cikkeiből, eseményeiből, tanulmányaiból, mindazok számára akik nem látogatják napi rendszerességgel szakportálunkat, de szeretnének folyamatosan naprakészek lenni. • k özvetlen kommunikációs lehetőség a szolár piac szereplőivel és potenciális felhasználóival, tagvállalataink számára ingyenesen ill. kedvezményesen míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében Szolár7 olvasottság Hetente már több mint 10.000 olvasónkhoz jut el a Szolár7 internetes folyóirat és nyújt heti összefoglalót a héten megjelent hírekből, szakmai eseményekből, így az összefoglalónk segítségével nem maradnak le a legfontosabb információkról. Hirdetési lehetőségek Tagvállalataink számára a tagdíj mértékéig ingyenesek (éves tagdíj, cégek, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára: 35.000 Ft/év ill. egyéni vállalkozók, magánszemélyek számára 17.500 Ft /év) a tagdíjon felül pedig 50% kedvezmény a feltüntetett hirdetési tarifákból.
Szolár7 hetilap - banner elhelyezési árak/alkalom (Ft+Áfa) Megnevezés Teljes felső Fél Harmad Negyed Felső álló
Méret (px) 958x121 639x121 308x207 308x121 157x227
1-4 hét 40.000 20.000 15.000 15.000 12.000
5-10 hét 38.000 18.000 14.000 14.000 11.000
11-15 hét 36.000 16.000 13.000 13.000 10.000
16-20 hét 34.000 15.000 12.000 12.000 9.000
21-30 hét 32.000 13.000 11.000 11.000 8.000
31-52 hét 30.000 11.000 10.000 10.000 7.000
Akikre büszkék vagyunk! Alapítók/tagvállalataink: Austria KIOTO Photovoltaics GmbH - Ablak a napra Bt. - Acculine Elektronikai Kft. - Acrux Bt. - Agulhas-Solar Kft. - Alfasolar Kft. - Alternatív Energia Rendszerek Kft. - Antóni Elektro Kft. - A.SMART Kft. - Apricus Australia Pty Ltd Suite - Axyy-Advisor Kft. - BALATON THERMO-TECH Bt. - Barta-Thermoker Kft. - Bau-Consulting Kft. - Berdám Kft. - Biglift Kft. - BioEnergieTeam GmbH - Biovac Kft.- BlitzVill - BME - Buildgreen Kft. - Buknicz-Épületgépész Kft. - Butenkov János ev. Freon Szerviz és Üzletház - Candimpex Budapest Kft. - Codefon Solar Kft. - Computer és Vonalkód Technika Bt. - COP Rendszertechnika Kft. - Corporate Impex Kft. - Czibulya és Társa Bt. - DARABOS Consult Kft. - Deutsch József ev. - DisTech Kft. - Dodó Vill. – D-Solar Tech Kft - D-Sprint Bt. - dr. Varga Antal ev. - E&S+E Kft. - Eco3Energy Magyarország - Ed-Lux Kft. - EHE Anhui EHE New Energy Tech.Co., Ltd. Econo&Tech. - Ekron Kft. - Electrohomebau Kft. - ELMARK PLUS s.r.o. - ELVÉ 2004 Mérnökiroda Kft. - Eman-Komfort Kft. - Emundo Solar Kft. - Energo Bt. - Energom Electronic Kft. - Energiaterv Bt. - Energiaexpert Kft. - Ensolar - Equinoxe Kft. - Eszkimo Magyarország Kft. - ÉT-Cash Kft. - ÉU Épületgépész Unió Kft. - EU-SOLAR Kft. - EVB Építő Kft. - Exclusive ElektroBau Kft. - ExtremeSolar Kft. - Fekete István ev. - Fischer Hungária Bt. - For-Office Bt. - Free Energy Team Kft. - GBC Napenergia Kft. - GeoSolTech Kft. - Gerőcs Imre ev. - Gershoj Energia Kft. - GLOBAL FOCUS Kft. - Goodwill Energy Kft. - GreenSys Electric Kft. - Green Plan Energy Kft. - Greentechnic Hungary Kft. - Hajdú-Energia Kft. - H-Centrum Kft. - Homor és Lányai Kft. - Horváth Attila ev. - Ipar-Invest Kft. - Izorex Kft. - Jamila-Zét-Szolár Kft. - JinkoSolar Gmbh - Jüllich Glas Solar Kft. - Kabinet-Solar Kft. - Karg Autó Kft. - Kelemen Gyula ev. - Kels Vill Kft. - Kinyik Bartha József ev. - Kiss Zoltán ev. - Klimabest Kft. - Komfort-Sat Elektronikai Kft. - Konyha Nándor ev. - Villám Kapuszerviz - Komlós Ferenc - Korsós Kft. - Krinner Slovakia - Krizsán Épületgépészet - Krupla Ép. Gép. BT. - KT-Electronic Kft. - Loch és Társai Kft. - Lukács Kft. - Magyar Napenergia Művek Zrt. - Magyar Napenergia Kft. - Megújuló Energia Megoldások - Merkapt Kft. - Mészöly Gábor ev. - „Minden Ami Nap” Kft. - MIHA-TERV KFT. - Mosaic Business System Kft. - M-PROTECH Kft. - Nagy József ev. - Napcsapda Magyarország Kft. - Naprendszer Kft. - Napszolár-Miskolc Kft. - Necron Kft. - New Generation Technologies Rendszerfejlesztő és Szolgáltató Kft. - Newergies Kft. - NG PROJECT Kft. - OBO Bettermann - Kft. - Odrobina András ev. - Pannon Metal Kft. - Phoenix Contact Kft. - Polaris-Nord Kft. - Privátenergia Kft. - Princz-Jakovics Péter ev. - Promaqua Kft. - Puszta-Tel. Kft. - PV Napenergia Kft. - Regiszter-Ép Kft. - Rinoker Solar Kft. - Sárközi Tamás ev. - Sarkcsillag Invest Kft. - SAS-INNO Kft. - Schmiedt Tibor ev. - SIVA-MONT Kft. - Siva-Solar Kft. - Smarthome Kft. - Sol Animus Kft. - Solar Konstrukt Kft. - Solar Systems Hungary Kft. - Solarcell Hungary Kft. - Solarstore Kft. - Sollaris s.r.o. -Solart Kft. - Solartech Kft. - Solaqua Kft. - Solterm Kft. - Spring Solar kft. - Sugár-Terv Kft. - Sun Express Kft. - Sun Power Team Hungary Kft. - Szénégető és Társa Kft. - Szentendre Solar - Szentgyörgyi Judit ev. - Szerip Kft. - SZIMFÉK Zrt. - Szőke-Tóth Mihályné ev. - Szirmay Endre - TELE-WATT Kft. - TESTO Kft. - Tesy Ltd. - Thermo-Ciklon Kft. - Thermo D Comfort Kft. - Thermo Épgép Kft. - Thermotel Kft. - Traexbau Kft. - TriodaGroup Kft. - Umirs Europe Kft. - Unisolar Kft. - VHT-2000 Bt. - Visimpex-Hungary Kft. - Vivaco Kft. - WesTech International - Development Ltd. - Würth Szereléstechnika Kft. - Xénia-Ker. Kft. - Zsely Szabolcs ev. - Ziment Kft. Hirdetési felületeinket a Rinoker-Solar Kft. értékesíti.
http://www.mnnsz.hu/jelentkezes/