Mindenki autista - NEMSENKILÉNY 2010. szeptember 3. Csupán egyik oldalán színre rendezett, másfélszeres ember nagyságú Rubik-kocka különálló darabjait széttaszítva érkezik egy fekete ruhás, kámzsás nőalak. Nem űrlény, bár kissé robotszerűen mozog. Másban nem is különbözik tőlünk. Egy közülünk. KRITIKA
Börcsök Enikőnek nyert ügye van, hogy fiziológiai szokatlanságokat, az állapot tanulmányozott vagy ellesett és aprólékosan megjelenített specifikumait nem keresve játssza a monológ autista szereplőjét. A világban és világában való otthontalanságnak – vagy tétova otthonkeresésnek – takarékos és hű közvetítője a belső metronómra mozgatott, járásában szögletesen forduló test, a gesztusokra a gesztusok fonákjával válaszoló ingázás. Fölösleges mozdulaton, az arcjáték túlzásain nem lehet rajtakapni a jelentésgazdag perfekcióval bíró, a szöveg nyomvonalát az átvittebb, emeltebb, nem szószínpadi jelenlét kedvéért el-elhagyó kiváló színésznőt.
A szöveg néha felparázsló, de heterogén, s eléggé közhelyes, lapos. Az előadás létrehozói – Börcsök Enikő, Gyulay Eszter, Gibárti Tibor, Rostás Zoltán, Tóth József (és valamilyen módon a külön köszönettel illetett Szkárossy Zsuzsa) – olyan anyagból dolgoztak, amely négy forrást fakaszt egybe: Seth. F. Henriett Autizmussal önmagamba zárva, Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában, Donna Williams Léttelenül és Birger Sellin A lélek börtöne című műveinek részleteit. A napirend szerint tagolt, önmagában jelentéktelen
cselekmény vékony aforizmák, poénok és szimpla közlések csúszdáin halad előre, az egyik aranymondás szerzőjének neve (Benedek István) el is hangzik (fölöslegesen). A szövegkönyv arra elegendő, hogy a beszélő, a fiatal középkorú nő múltjának állomásai és jelenének meghatározói kirajzolódjanak. Egyházi iskola, főiskola, betegségek, könyvgyűjtő szenvedély, olvasásmánia, ráutaltság az anyára és a pszichiáterre, dühkitörés veszedelme, új gyógyszer, piruló szerelemvágy: ebben az emlék- és élményszférában olvasztja, önti ki magából a nemsenkilény – lelkén, tudatán könnyítendő – mindazt, ami a színlap szerint a nemmindegyembereknek szól.
Az informatív, novellisztikus, helyenként didaktikus én-történet szinte törvényszerűen mindig akkor forrósodik fel, amikor a monológ csak egyik összetevője az egységgé, formává komponált összetett hatásoknak. Ilyen stáció akadhatna több is az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójában, ám a Trafó nézői így sem szűkölködnek szép pillanatokban. Az Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit fohász imához szokatlan testhelyzete, a hason fekve a földön köröző, maga köré krétával saját univerzumot kerítő Börcsök hevült forgása, a női Kis
Hercegre asszociáltató elüldögélés ezek közé tartozik. A félig felrobbantott nagy bűvös kocka is megteszi a magáét. Kubusaiból lehet a teret tagolva építkezni, itt-ott ábrákkal is díszített felületeit lehet színezni, a teljes mértani idom jelképes-„graffitis” visszaépítésekor lehet belőle nagy kék falat képezni, integető búcsú után tömbjének mélyére felülről le lehet mászni. A részben gyermeki szívű hősnőt jól szolgálja a színekre és játékszerekre sokszor utaló darab díszleteként a kocka-vár. Valamelyest kevésbé a melléje állított, elhanyagoltabb – tulajdonképp oldalsó rudazatával létrának kellő – játszótéri hinta.
Nem szükséges ahhoz autistának lenni, hogy – mint halljuk – valaki féljen kimerészkedni az utcára, hiszen oly sok váratlan, kellemetlen, veszedelmes esemény történhet. Nem csupán az autista érzékszervei működhetnek felfokozottan, nem csak ő panaszolhatja, hogy az embereknek, a bevásárlóközpontoknak, bizonyos könyveknek büdös a szaguk. Szinte a premier címere, miszerint „Az autizmus az autosz (önmaga) szóból származik. Minden ember önmaga. Ebből következne, hogy mindenki autista”. E paradoxon jelképes tartalmainak igazához nélkülözhetetlen, hogy az autista Börcsök Enikő sima vörös hajú, egyszerű fekete öltözékű, szeretetet, szolidaritást, a fájdalomban is pihés derűt ébresztő gyerekfelnőttje legyen. Egy csecsebecsékkel teli fiókkal a kezében, erszényszerű kistáskával a nyakában viszegeti, rakosgatja, kommentálja a maga bajait és a világ bűneit. Megérdemli, hogy nyomában járjon Isten Báránya. Szerző: Tarján Tamás Fotó: Kovács Bence http://www.kultura.hu/main.php?folderID=1174&articleID=305380&ctag=articlelist&iid=1