Tisztelt Partnerünk, ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy 2016. március 25-én megjelentek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázati kiírások. Az 5 kiírás keretében összesen közel 70 mrd forintnyi keretösszegű támogatás érhető el. Mind az öt pályázat esetében indulni jogosultak:
Mezőgazdasági termelő (amennyiben min. 6000 STÉ-vel rendelkezik) Konzorcium Termelői csoport, termelői szervezet
Alábbiakban ismertetjük a részleteket:
1) Állattartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.1-16
A pályázat beadható: 2016. május 06-tól 2016. július 06-ig. Támogatott állatfajok: A Felhívás keretében támogatás kizárólag az alábbi állatfajok tartásához kapcsolódó projektekhez nyújtható: a. lófélék (ló, szamár, öszvér), b. húshasznosítású galamb, c. strucc, emu, d. fürj, e. nyúl, f. méh, g. csincsilla. Támogatott tevékenységek: A) célterület: a versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
Építéssel járó állattartási technológia kialakítása: Építéssel nem járó, az állatttartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése:
B) célterület: az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforráshatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
Gépbeszerzés esetén: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépek, eszközök beszerzése: mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 15%-át és az igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 5 000 000 Ft-ot. Állattartási technológiához tartozó gépek, eszközök beszerzése esetén: nincs korlátozás.
Erőgépek beszerzése nem támogatható.
Az elnyerhető támogatás
összege: egyéni beruházás esetén max. 100 millió forint; kollektív beruházás esetén max. 200 millió forint. mértéke: 50% (Pest megyében: 40%) +10% fiatal mezőgazdasági teremelő
2) Baromfitartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.2-16
A pályázat beadható: 2016. május 04-től 2016. július 04-ig. Támogatott tevékenységek: A) célterület: a versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
Építéssel járó állattartási technológia kialakítása: Építéssel nem járó, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése:
B) célterület: az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforráshatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
Gépbeszerzés esetén: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépek, eszközök beszerzése: mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 15%-át és az igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 5 000 000 Ft-ot. Állattartási technológiához tartozó gépek, eszközök beszerzése esetén: nincs korlátozás. Erőgépek beszerzése nem támogatható.
Az elnyerhető támogatás
összege: egyéni beruházás esetén max. 500 millió forint; kollektív beruházás esetén max. 1 mrd forint. mértéke: 50% (Pest megyében: 40%) +10% fiatal mezőgazdasági teremelő
3) Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése - VP-2-4.1.1.3-16
A pályázat beadható: 2016. május 02-tól 2016. július 02-ig. Támogatott tevékenységek: A) célterület: a versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
Építéssel járó állattartási technológia kialakítása: Építéssel nem járó, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése:
B) célterület: az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforráshatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
Gépbeszerzés esetén: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépek, eszközök beszerzése: mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 15%-át és az igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 5 000 000 Ft-ot. Állattartási technológiához tartozó gépek, eszközök beszerzése esetén: nincs korlátozás. Erőgépek beszerzése nem támogatható.
Az elnyerhető támogatás
összege: egyéni beruházás esetén max. 500 millió forint; kollektív beruházás esetén max. 1 mrd forint. mértéke: 50% (Pest megyében: 40%) +10% fiatal mezőgazdasági teremelő
4) Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.4-16
A pályázat beadható: 2016. május 05-től 2016. július 05-ig. Támogatott tevékenységek: A) célterület: a versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
Építéssel járó állattartási technológia kialakítása: Építéssel nem járó, a állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése:
B) célterület: az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforráshatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
Gépbeszerzés esetén: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépek, eszközök beszerzése: mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 15%-át és az igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 5 000 000 Ft-ot. Állattartási technológiához tartozó gépek, eszközök beszerzése esetén: nincs korlátozás. Erőgépek beszerzése nem támogatható.
Az elnyerhető támogatás
összege: egyéni beruházás esetén max. 15 millió forint; kollektív beruházás esetén max. 30 millió forint. mértéke: 50% (Pest megyében: 40%) +10% fiatal mezőgazdasági teremelő
5) Sertéstartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.5-16
A pályázat beadható: 2016. május 03-tól 2016. július 03-ig. Támogatott tevékenységek: A) célterület: a versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
Építéssel járó állattartási technológia kialakítása: Építéssel nem járó, a sertéstartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése:
B) célterület: az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforráshatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
Gépbeszerzés esetén: Üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépek, eszközök beszerzése: mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 15%-át és az igénybe vehető támogatás összege nem haladhatja meg a nettó 5 000 000 Ft-ot.
Állattartási technológiához tartozó gépek, eszközök beszerzése esetén: nincs korlátozás. Erőgépek beszerzése nem támogatható.
Az elnyerhető támogatás
összege: egyéni beruházás esetén max. 500 millió forint; kollektív beruházás esetén max. 1 mrd forint. mértéke: 50% (Pest megyében: 40%) +10% fiatal mezőgazdasági teremelő
A pályázatok megírását a továbbiakban is fix díj nélküli, sikerdíjas konstrukcióban vállaljuk.
A fentiek mellett - a közös sikerek reményében - tisztelettel, Kijácz Péter, értékesítési vezető
European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet - alapítva 2003-ban – pályázatírás :: tanácsadás :: finanszírozás 1138 Budapest, Danubius u. 16. (Marina Part) Tel: +36 (1) 422-0700 | Fax: +36 (1) 422-0699 | Mobil: +36 (70) 3309372 e-mail:
[email protected] | http:// www.european.hu