Menedzsment alapjai Zh kérdéssor 1. Definiálja a szervezet, menedzsment fogalmát, és menedzsment funkciók tartalmát! Részletezze az egyes funkciókhoz kapcsolódó résztevékenységeket is! Szervezetnek nevezünk bármely, emberek közös tevékenysége révén kialakult társadalmi formációt. Minden szervezet legfontosabb jellemzője azon túl, hogy több emberből áll, az, hogy rendelkezik valamilyen céllal. A szervezet a rendelkezésre álló eszközeit, embereit a cél elérése érdekében mozgósítja. A legtöbb szervezet törekszik arra is, hogy hosszabb időn keresztül fennmaradjon, többnyire az alapítók kiválása után is. A menedzsment egy olyan társadalmilag elkülönült funkció, amely egy szervezet emberi, pénzügyi, fizikai és információs erőforrásai tervezésének, azokról való döntéseknek, szervezésének, vezetésének és irányításának folyamata, a szervezet céljainak eredményes és hatékony megvalósítása érdekében. • Tervezés: az a menedzsment funkció, amely a szervezet jövőbeli működésére vonatkozó célokat határozza meg, és dönt a szükséges tevékenységekről és erőforrásokról, azaz arról, hogy kinek, mit, mikorra, milyen eszközök felhasználásával és sorrendben kell megtennie. A tervezés további logikailag egymást követő tevékenységekre bontható: ✔ Előrejelzés: annak előrevetítése, hogy bizonyos idő múlva mi fog bekövetkezni. ✔ Vállalati politikák kialakítása: általános útmutató megalkotása a döntéshozatalhoz és az egyéni tevékenységekhez. ✔ Célkitűzés: egy megadott időre elérendő cél. ✔ Program kidolgozása: a meghatározott stratégia és a cél elérése érdekében végzendő fő tevékenységek meghatározása. ✔ Ütemterv kidolgozása: olyan terv létrehozása, amely megadja, hogy az egyén vagy csoport tevékenységeit mikor kell elkezdeni, vagy befejezni a cél elérése érdekében. ✔ Költségvetés kidolgozása: a cél eléréséhez szükséges kiadások megtervezése. ✔ Eljárások kidolgozása: a vállalati politika végrehajtása során alkalmazott részletes lépések, módszerek meghatározása. • Szervezés: az a menedzsment funkció, amely az elvégzendő feladatok és az azokat elvégző emberek csoportosítását, elrendezését és összekapcsolását jelenti, annak érdekében, hogy az érintettek a legeredményesebben tudják elvégezni a munkát. Ez a tevékenység is további részekre bontható: • Munkakörök kialakítása: feladatok elosztása, a felelősség és a hatáskör átruházása a beosztottakra úgy, hogy azok a képességeiket maximálisan kifejthessék. • Erőforrások biztosítása: a feladat elvégzéséhez szükséges eszközöknek, berendezéseknek, anyagoknak, információknak stb. a megfelelő időben, a megfelelő formában, a megfelelő helyenvaló rendelkezésre állásának biztosítása. • Kapcsolatok létrehozása: az emberek közötti együttműködéshez szükséges feltételek megteremtése. • Szervezeti felépítés kialakítása: az elvégzendő feladatok tartalom és fontosság szerinti csoportosítása, azaz egységek és azok kapcsolatainak létrehozása annak érdekében, hogy a munkafolyamatokat minimális konfliktussal lehessen végrehajtani. • Irányítás: az a menedzsment funkció, amely a beosztottak tevékenységének ellenőrzését, a szervezeti célok megvalósítását, és az esetleg szükséges korrekciók végrehajtását jelenti. A z irányítás a következő résztevékenységeket foglalja magában: • Követelmények megfogalmazása: az egyén vagy csoport elfogadható teljesítményszintjének meghatározása.
Mérés: formális és informális módszerek alkalmazása annak kiderítése érdekében, hogy a folyamat milyen mértékben közelíti a célokat. • Értékelés: a tervezett teljesítménytől való eltérés vizsgálata, lényeges eltérések esetén az okok és a lehetséges korrekciós lépések meghatározása. • Beavatkozás: egy kedvezőtlen folyamat módosítása, illetve egy váratlan kedvező folyamat kihasználása. • Vezetés: az a menedzsment funkció, amely a szervezeti tagok viselkedésének tudatos befolyásolását jelenti annakérdekében, hogy azok a meghatározott célok elérése érdekében tevékenykedjenek. Ilyen módon a vezetés közvetlenül a szervezetben levő emberekre összpontosít azok motivációjának kialakításán és fenntartásán keresztül. A vezetés a következő résztevékenységek összessége: • Munkaerő biztosítás: gondoskodás arról, hogy minden helyre megfelelően képzett személy kerüljön. • Képzés: az egyének és csoportok felkészítése arra, hogy munkájukat a változó követelmények mellett, fokozott eredményességgel tudják elvégezni. ✔ Felügyelet: a beosztottaknak folyamatosan utasítást, útmutatást kell adni, hogy eleget tudjanak tennikötelességeiknek. ✔ Döntéshozatal: ítélet, döntés egy cselekvéssorozat megtételéről. ✔ Motiváció: a beosztottak munkára ösztönzése, igényeik figyelembevételével. ✔ Tanácsadás: személyes megbeszélések a beosztottakkal arról, hogyan tudnák jobban végezni a munkájukat, hogyan lehetne megoldani a személyes problémáikat. A tanácsadás segít az emberek ambícióinak megismerésében is. ✔ Kommunikáció: eszmecsere a beosztottakkal, munkatársakkal, felettesekkel és más környezetikapcsolatokkal. •
2. Mutassa be a menedzseri szerepeket és készségeket, valamint a menedzsment szinteket! Interperszonális szerepek ● Képviselő (Figurehead): a menedzser a szervezetben a formális hatalom birtokosa, s így a menedzseri beosztás számos kötelezettséggel jár együtt, pl. ünnepségeken vesz részt, dokumentumokat ír alá, látogatókat fogad stb. ● Vezető (Leadership role): a legszélesebben értelmezhető menedzseri szerep a vezetés, amely kifejezi a menedzserek és a beosztottak közötti viszonyt, magába foglalja az emberek motiválását és a munkakörnyezet javítására vonatkozó törekvéseket. Az ezzel kapcsolatos tevékenységek áthatják az egész menedzseri munkát, erre a beosztottak valamilyen módon reagálnak, így jelentősen visszahatnak a menedzser munkájára. ● Kapcsolattartó (Liason): a menedzsereknek széles kapcsolatrendszert kell kialakítaniuk, és mindezt azért teszik, hogy szervezeti egységük részére információkat tudjanak szerezni. Ugyanakkor a menedzser beosztásánál fogva kapcsolatban van a szervezet tagjaival, információt és szolgáltatásokat nyújt, s viszonzásul ő is ugyanezt kapja másoktól.
Információs szerepek ● Információgyűjtő (Monitor): a menedzser csomópontként funkcionál a szervezet mind belső, mind külső információáramlásában, ugyanakkor általános információhordozó is, hiszen a teljes szervezetről többet tud, mint bármelyik csoporttag. Így a menedzseri szerep egyfajta információgyűjtő, megfigyelő szerep.
● Információ- elosztó (Dissimilator): a menedzsernek az információk nagy részét továbbítania kell a beosztottjai felé, ezek egy része tényeket, más része értékeléseket tartalmaz. ● Szóvivő (Spokesperson): ebben a szerepben a menedzser feladata az információ továbbítása a kívülállók felé, tájékoztatja a felettes szerveket és más érdekelteket a szervezet teljesítményéről, üzletpolitikájáról és terveiről.
Döntési szerepek ● Kezdeményező, vállalkozó (Entrepreneur): a szervezetben végrehajtandó változtatások nagy részét a menedzser kezdeményezi és dolgozza ki. Ő kutatja fel a lehetőségeket és tárja fel a potenciális problémákat, melyek arra késztetik, hogy kezdeményezzen. Ilyen szituáció lehet pl. egy új termék bevezetése a piacra, egy részleg megerősítése, új berendezések vásárlása, a szervezeti felépítés átszervezése. ● Zavarelhárító (Disturbance handler): ebben a szerepben korrekciókat kell végrehajtania, a menedzsernek az a feladata, hogy a zavart okozó helyzetekben a zavarokat felvállalja, kezelje. ● Erőforrás-elosztó (Resource allocator): az erőforrások elhelyezésével, átcsoportosításával a menedzser döntően befolyásolja a stratégiakészítő rendszert. Azáltal, hogy eldönti, hogy ki mit kap, és ki mit fog csinálni, az egész működési folyamatot irányítja. ● Tárgyaló (Negiotiator): a menedzser a tárgyalások résztvevője. Olyan csoportokkal tárgyalnak, amelyek munkájuk normáit meghatározzák és amelyek segítik őket a munkájukban.
Menedzseri készségek Technikai készség: a szervezet munkájában alkalmazott módszerekkel, folyamatokkal, eljárásokkal, fizikai objektumokkal kapcsolatos szaktudás, az adott (műszaki, informatikai, számviteli stb.) szakterületen való jártasság. Humán készség: az emberekkel és csoportokkal való együttműködés, a csapatmunka, a kommunikáció, az emberek beállítottságának és érdekeinek érzékelése és megértése, valamint az emberek számára biztonságot nyújtó és véleményük kifejezését lehetővé tevő környezet megteremtésének képessége. Konceptuális készség: a szervezetről alkotott átfogó kép átlátásának, a szituáció szignifikáns elemei felismerésének, az elemek közötti összefüggések (pl. a szervezet egyes funkcionális részterületeinek együttműködése, a szervezet és a környezet viszonya, a szervezet egyik részében lezajló változásnak a szervezet más részeire gyakorolt hatása) megértésének képessége. (A menedzseri alkalmasság fenti három tényezője közül a technikai készség a tervezés – szervezés – irányítás hármasának elvégzéséhez szükséges. A humán készség teljes egészében a vezetéshez kell, míg a konceptuális készségre mind a négy menedzsment funkció gyakorlásához szükség van. A menedzsment különböző szintjein más a menedzseri funkciók és a képessége súlypontja.)
A menedzsment szintjei • • •
Felsőszintű menedzsment (stratégiai szint, az egész rendszer – elsősorban jövőbeni – működését határozza meg) Középszintű menedzsment (a részrendszerek, folyamatok, egységek irányítása) Alsó szintű menedzsment (a működés operatív irányítása)
3. Röviden fejtse ki a menedzsment elmélet fő irányzatainak jellemzőit! Részletesen mutassa be a klasszikus irányzathoz tartozó iskolák jellemzőit! Három alapvető irányzat bontakozott ki a történelem folyamán: • A klasszikus, • A magatartástudományi, és a
• Menedzsmenttudományi irányzat. Integrálásra törekvő irányzatok: • A rendszertani, és a • A szituációelméleti iskola. A menedzsment tevékenységei nagyon sokrétűek, ezért számos szempont szerint csoportosíthatók. A tevékenységeket a továbbiakban három fő csoportba sorolva vizsgáljuk: • A munkavégzés és a szervezetek menedzsmentje • Emberek menedzsmentje • A működés és a termelés menedzsmentje.
A klasszikus irányzat A z 1900-as évek elején keletkezett irányzat két alapvető iskolát foglal magában: A tudományos menedzsment (Scientific Management) iskolát: elsősorban a munkavégzés hatékonyságának növelésére koncentrál. A rra a feltételezésre épül, hogy a leghatékonyabb munkavégzés alapja a munkafolyamatok megfigyelése, mérési eljárások alkalmazása, adatok elemzése. A klasszikus szervezéselmélet iskoláját: az iskola képviselői (akik elsősorban gyakorló menedzserek voltak) úgy vélték, hogy a szervezeteket sikeresen lehet működtetni termelékenység és hatékonyság növelő elvek gyakorlata révén. ➔ Tudományos menedzsment (Scientific Management) A, Munkafolyamatok menedzsmentje A menedzsment fejlődése a századforduló időszakában gyorsult fel és innen datálható, mint önálló diszciplína. A munkafolyamatok menedzsmentjének elvei: • A munkavégzés minden elemére tudományosan megalapozott módszereket kell kidolgozni. • Megfelelő kiválasztási módszerekkel kell a legalkalmasabb munkást felvenni, majd fejleszteni és tanítani. • A dolgozókkal együttműködve el kell érni, hogy a tudományosan megalapozott módszereket alkalmazzák. • A munkát és a felelősséget egyaránt meg kell osztani a munkások és a menedzserek között. Frederick Taylor (a tudományos menedzsment „atyja”) más tudományágak ismeretanyagát szisztematikusan alkalmazva, • a munkaszervezésben, • a termelés szervezésében és irányításában, • a racionalizálásban, • a funkciók szervezeti elkülönítésében, • az időtanulmányok kialakításában, • a bérezési és ösztönzési rendszerek kidolgozásában elvileg alátámasztott, az ipari gyakorlatban azonnal alkalmazható megoldásokat dolgozott ki és vezetett be.
B, A munkafolyamatok egyszerűsítése Taylor követői, Frank és Lillian Gilbrecht folytatták a munkatanulmányozási módszereket és továbbfejlesztették a mozdulatelemzést. A kőművesek munkájában 200 %-os teljesítmény javulást értek el a folyamatok egyszerűsítésével, a felesleges mozdulatok kiküszöbölésével, a mozdulatok újszerű kombinációjával. A taylori munkaszervezési elvet Ford ültette át a legteljesebb mértékben a gyakorlatba. Tevékenységének világszerte ismertté vált eredménye a futószalagszerű gyártás.
C, Tervezési módszerek Henry Gantt mérnök, Taylor közeli munkatársa, kialakított egy ábrázolási és tervezési technikát, a Gantt diagramot, amely szemléletesen mutatja meg a tervezett munkafolyamatok és az egyes lépések elvégzéséhez szükséges idők közötti összefüggést. Ez a technika mindmáig használatos a tevékenységek tervezésében és ellenőrzésében.
D, A hatékonyság elvei Harrington Emerson az erőforrások hatékony felhasználására vonatkozó elveket fogalmazott meg. A menedzserek tevékenységében ajánlatos: • a tudományos, objektív és tényszerű elemzések használata, • célok megfogalmazása, • a részek és az egész összhangjának figyelemmel kísérése, • standardizált módszerek és eljárások használata, • a sikeres feladatmegoldáshoz jutalmak társítása.
E, A menedzsment általános funkcióinak meghatározása Tervezés,
Szervezés,
Irányítás,
Vezetés.
➔ Szervezetek menedzsmentje (klasszikus szervezetelmélet) A, Henri Fayol- féle szervezési alapelvek „ a józan ész és a helyes munkarend” szellemében A tayloristákkal ellentétben Fayol nem a termelés, ill. a végrehajtó munka megszervezésével foglalkozott, hanem a vállalatok vezetésével, elsősorban a vállalati felső szintű vezetés kérdéseivel. Egyetértett Taylorral abban, hogy a vezetés területén szükséges a specialista vezetők alkalmazása, de nem fogadta el az egyszemélyi vezetés elvének tagadását. A z egyszemélyi vezetés elve Fayol szerint: egy meghatározott cselekvésre a beosztott csak egyetlen vezetőtől kaphat utasításokat. Ha ezt megsértik, csorbát szenved a vezetői tekintély, megbomlik a fegyelem és a rend, meginog a szervezeti stabilitás. Úgy véli, hogy a funkcionális vezetőkből, azok szakértőiből álló törzskarnak az egyszemélyi vezető munkáját kell támogatnia. Szerinte a következő tevékenységi körök találhatóak meg minden vállalatnál: • műszaki tevékenységek (termelés, megmunkálás, feldolgozás), • kereskedelmi tevékenységek (beszerzés, értékesítés), • pénzügyi tevékenységek, • biztonsági tevékenységek (javak és személyek védelme), • számviteli tevékenységek, • vezetési tevékenységek. A vezetés összetevői: • tervezés: a jövő kutatása és a cselekvés részletes programtervének meghatározása, • szervezés: a vállalat struktúrájának kialakítása, • közvetlen irányítás: a feladatok végrehajtása rendelkezésekkel, utasításokkal, • koordinálás: a munkák és az erőfeszítések összefogása és összehangolása, • ellenőrzés: a kiadott szabályok és utasítások betartásának felügyelete. Szervezési „principiumok” (Fayol) • Munkamegosztás – specializáció; • Hatáskör – felelősség megfeleltetés; • Fegyelem – a megállapított szabályok betartása és betartatása; • Egyszemélyi vezetés – egy dolgozó csak egy menedzsertől kapjon utasítást, és csak neki számoljon be; • A z irányítás egysége – mindenki, aki egy feladaton dolgozik egységes irányítás alatt
• • • • • • • • •
dolgozzon; A z egyéni érdek alárendelése az egésznek; A z alkalmazottak bérezése – legyen igazságos, a teljesítménnyel arányos; Centralizáció – a hatásköröket a felelősségnek megfelelően delegáljuk; Egységes szolgálati út – amelyen az utasítások és a kommunikáció történik; Rend – minden munkakör tartalma és kapcsolata más munkakörökkel egyértelműen legyen leírva; Méltányosság – a szabályok kialakításában és betartatásában; Stabilitás – a munkaerő állományban, a lojalitás fontossága; Kezdeményezések bátorítása – az adott munkakör keretein belül; A z érdekek harmóniájára való törekvés.
B, James Mooney a menedzsmentet az emberek irányításának és a befolyásolásának művészeteként értelmezte: • • • •
A szervezés olyan technika, amely az egyes feladatokat és funkciókat koordinálja az egész működése érdekében. A menedzsment elsődleges feladata a megfelelő szervezet kialakítása. A szervezésnek logikus belső törvényszerűségei vannak.
C, A szociológia tudományának kiemelkedő német személyisége volt Max Weber. Sokoldalú tudós, aki a filozófia, a politika, a jog, a lélektan, a valláselmélet területén fejtett ki meghatározó gondolatokat. A menedzsment tudomány számára elsősorban a weberi szervezetfelfogás bír jelentőséggel. Vizsgálódásai döntően a centralizált porosz államhatalom közigazgatási viszonyaira irányultak, de esetenként foglalkozott a kibontakozó tőkés nagyüzem belső strukturális vonásaival is. Szerinte a bürokratikus szervezet a társadalmi élet különböző területein jelenik meg és hat igazi szervezőerőként. A zt mondja a mindenütt fellelhető bürokráciáról, hogy a lehető legjobb szervezeti forma. Ez a felfogás gyökeresen eltér a bürokrácia pejoratív értelmezésétől. A rról van szó, hogy a bürokratikus szervezet biztosítja a legjobb lehetőséget a racionális, az ésszerű alkotó tevékenységhez. A bürokrácia alkalmas arra, hogy stabilitásban, fegyelemben, megbízhatóságban felülmúljon minden más szervezeti formációt. A bürokratikus szervezetek nélkül megoldhatatlan a tömegméretű igazgatás, általuk viszont olcsón, tehát gazdaságosan biztosítható a pontos és gyors ügyintézés. A Weber által racionálisnak tekintett „ideális szervezetet” az alábbi ismérvek jellemzik: • Munkamegosztás: a lehető legteljesebben kialakított specializáció meghatározza a szervezet tagjainak feladatait és kötelességeit. A feladatokat és kötelességeket általánosan és személytől függetlenül rögzítik. • Szabályozottság: a szervezetben végzett tevékenységek alapját különféle szabályok jelentik, amelyek kimerítő és megtanulható előírásokat tartalmaznak a hatáskörre, a feladatteljesítésre, a szolgálati útra vonatkozóan. • Hierarchia: a bürokrácia az alá- és fölérendeltség szigorúan rögzített rendszerét építi ki, amelyben minden hatóság felett ellenőrző és felügyeleti hatóságok vannak, s a beosztottaknak ugyanakkor minden szinten fellebbezési és panasztételi joguk van felfelé. • Aktaszerűség, írásbeliség: a bürokratikus igazgatási testület tagjai a feladatok egyöntetű végzése érdekében írásban rögzített szabályok és instrukciók szerint, akták útján érintkeznek. • Szakmai hozzáértés: a bürokratikus szervezet tagjai szakképzett hivatalnokok, akik kinevezés útján kerülnek beosztásukba. A kinevezés – a kompetencia elve szerint – a megkívánt technikai képzettségen vagy a diploma felmutatásán alapul, egyéb szempontok nem jöhetnek szóba. A
bürokratikus irányító apparátus élethivatásszerűen végzi munkáját, azaz kizárólagosan, főfoglalkozásként. Tagjai személyükben szabadok, csak a hivatali kötelezettségeknek tesznek eleget, rendszeres pénzbeli juttatásban részesülnek. A bürokratikus szervezettel szembeni lojalitást, a „testületi szellem” kialakítását szolgálja az előléptetési rendszer, amely a hivatalban eltöltött szolgálati időn, vagy teljesítményen, esetleg mindkettő figyelembevételén alapul. • Személytelenség, tárgyilagosság: a bürokratikus apparátus tagja száműzi tevékenységéből a személyes érzelmeket és a részrehajló megfontolásokat. Munkáját a személytelenség és tárgyilagosság jellemzi.
4. Fejtse ki az emberi kapcsolatok irányzata és a magatartástudományi irányzat jellemzőit! Részletesen térjen ki a Hawthorne-i kísérletek eredményeire! Az emberek menedzselésére vonatkozóan két irányzat alakult ki: • Az emberi kapcsolatok irányzata (Human Relations Approach) • A magatartástudományi irányzat (Behavioral Science Approach)
Az emberi kapcsolatok irányzata A gyorsan és széles körben terjedő „tudományos menedzsment” elméletek nem adtak magyarázatot a való élet minden problémájára. A gyáripari fejlődés viharos ütemben változó feltételei között számos új megközelítés is teret kapott. Ezek közül talán a legfontosabb az, amely a szervezetekben tevékenykedő embert állította a vizsgálatok fókuszába, a Human Relations, azaz az emberi viszonyok tana. • Az emberi kapcsolatok irányzat képviselői felhívták a figyelmet az egyének meghatározó szerepére a szervezet sikereiben vagy bukásában. • Elfogadták a klasszikus irányzat elveit, de javasolták az egyének magatartásbeli különbségeinek és a csoportok egyénekre gyakorolt hatásainak figyelembe vételét. • A munkavégzés társadalmi környezetére koncentráltak. • Az irányzat alapja: a Hawthorne-i kísérletek, melynek során megállapították a pszichológiai és szociológiai tényezők fontosságát a munkahelyen.
Ellenvetéseik a klasszikus irányzattal szemben: • • • •
A szervezet leszűkítése a formális szervezeti tényezőkre. A racionális, természettudományos szemléletmód eluralkodása. Az ember szerepének alulértékelése. Az emberi viszonyok tanának kialakulása – a Hawthorne-i kísérletek: az embert középpontba állító első vezetéselméleti irányzat kialakulása egy tudományos kísérletsorozathoz kötődik. A kísérletek az ATT Western Electric Company Hawthorne-i üzemében folytak 1927 és 1932 között. Vezetője Elton Mayo, a Harvard Business School kutatója.
A vizsgálatok részei: • • •
Üzemi munkateljesítmény vizsgálatok, tesztek, Mélyinterjúk, Csoportbefolyások elemzése.
A Hawthorne-i kísérlet négy fázisból állt: • Megvilágítási kísérletek: A kísérleti csoport változó megvilágításban, a kontrollcsoport állandó megvilágítás mellett
dolgozott. Ha a kísérleti csoport megvilágítási szintjén változtattak, bármilyen irányban, mindkét csoport teljesítménye nőtt. A kutatók következtetése: a világításnak nincs, vagy csak jelentéktelen hatása van a teljesítményre. • A relészereldei kísérletek: Vizsgálták a munkakörülmények változtatásának hatását a termelékenységre. Az elszigetelt csoport esetén a munkakörülmények (hőmérséklet, frissítők, stb.) változtatásai kevés hatást gyakoroltak a termelékenységre, a speciális csoportösztönzők javították a termelékenységet. • Alkalmazottakkal folytatott interjúk: Vizsgálták az alkalmazottak beállítottságát, feltételezve, hogy a humán tényező jobban befolyásolja a termelékenységet, mint a munkavégzés technikai és fizikai jellemzői. Megállapították, hogy a munkacsoport, mint egész, meghatározza a csoporttagokra vonatkozó teljesítményelvárásokat, kialakítva egy csoportnormát a „tisztességes napi munka” mennyiségére. • Munkacsoportok megfigyelése: A telefon alállomások huzalozását végzők munkacsoportjánál végeztek megfigyeléses kísérleteket, feltételezve, hogy a csoportos darabbér eredményeképpen maximális teljesítményre fog törekedni a csapat. Megfigyelték, hogy a „csoportnormát” a csoportos darabbér nem befolyásolta, ugyancsak nem találtak összefüggést a teljesítmény és az intelligencia, vagy más egyéni tulajdonság között. Megállapították, hogy a csoporthoz tartozás által nyújtott biztonság, és elfogadás sokkal meghatározóbb a teljesítményszint kialakításában, mint a fizetés. A kísérleteket számos kritika érte, de ráirányította a figyelmet az emberi tényező szerepére a munkahelyeken.
A többéves kutatások következtetései: •
• • •
A növekvő teljesítmények általában nem a munkakörülmények megváltoztatására, hanem a társas kapcsolatokban, a motivációban és a felügyelet módjában bekövetkezett változtatásokra vezethetők vissza. A munkateljesítmény erősen függ a munkások érzelmi beállítottságától. A munkacsoportok belső informális struktúrája és normája meghatározó fontosságú. Nyilvánvaló lett, hogy a munkafeltételek és a munkaszervezet racionális kialakításán túl igen komoly emberi és társas tényezői is vannak a termelés fokozásának.
Az irányzat eredményei: • A gazdálkodó szervezet társadalmi és technikai-gazdasági rendszer is. • Az egyéneket nemcsak gazdasági ösztönzőkkel, hanem különböző társas és pszichológiai tényezőkkel is lehet motiválni. • Az informális munkacsoport szervezeti tényező. • A menedzseri módszereket a pszichoszociális megfontolások bekapcsolásával jelentősen át kell alakítani. A Human Relations irányzatának a demokratikus vezetési stílus jobban megfelel, mint az autokratikus. • A munkások teljesítménye szorosan összefügg munkahelyi megelégedettségükkel. Minél nagyobb az elégedettség, annál nagyobb lesz a munkás teljesítménye. • Működőképes kommunikációs csatornák épüljenek ki a szervezet különböző hierarchikus szintjei között, és ezáltal javuljon az információáramlás. A részvétel, vagyis a participáció segíti a szervezet vezetését. • A menedzsmentnek technikai és szociális képzettségre egyaránt szüksége van. • A szervezeti tagok nagyobb teljesítményre serkenthetőek azáltal, hogy lehetővé teszik számukra bizonyos szociálpszichológiai szükségletek kielégítését.
A magatartástudományi irányzat A XX. század eleje a pszichológia nagy évtizedeit hozta magával. A szervezeti életben is
felhasználható alkalmazott pszichológiai eredmények nem sokáig várattak magukra. A 30-as, 40-es években látványos eredmények születtek az emberi viselkedés megértése, a csoportdinamika és a szervezeti személyközi viszonyok leírása területén. A szociológia, pszichológia és a menedzsment ismeretek fejlődése révén a II. világháborút követő időszakban egyre határozottabban körvonalazódott egy szervezeti tudományág, a szervezeti magatartástudomány, amely célul tűzte ki az egyéni-, csoport- és szervezet szintű magatartás vizsgálatát a szervezeti lét feltételei között. Tudományos eszközök, és módszerek segítségével tanulmányozta az emberek viselkedését a szervezetben (Szervezeti viselkedés tanai) és ennek alapján következtetéseket, alkalmazási javaslatokat dolgozott ki a menedzsment számára (Emberi erőforrások menedzsmentje). Az irányzat képviselői úgy vélték, hogy a menedzsment funkcionális vizsgálata leírásokat eredményez, nem igazán járul hozzá annak elemzéséhez és megértéséhez, hogy mit tesznek valójában a menedzserek. A klasszikus irányzat és az emberi kapcsolatok irányzata túlságosan leegyszerűsítve kezeli az embereket. Interdiszciplináris eszközöket alkalmazott, amelyek számos tudományágra építettek, de legfőképpen a következőkre: • Pszichológia, az emberi viselkedés vizsgálata, ezen belül az egyének, az interperszonális kapcsolatok és a szervezeteken belüli viselkedés és attitűdök tanulmányozása. • Szociológia, az emberek csoportviselkedésének elemzése. Ezen belül elsősorban a formális és informális csoportok kialakulására, a bürokratikus magatartásra és a strukturális kapcsolatokra koncentrálva. • A ntropológia, a tanult magatartás vizsgálata kulturális hatások függvényében. E terület vizsgálatakülönösen felértékelődik a mai globalizálódó világban, a multinacionális vállalatok korszakában. Kurt Lewin, Chester Barnard és Herbert Simon munkássága jól reprezentálta a szervezeti magatartástudomány változatos területeit. Kurt Lewin Az egyéneket úgy tekintette, mint akiknek a cselekedetét meghatározott térben és időben egymással szembekerülő külső és belső hatóerők határozzák meg. Az adott pillanatban követett magatartás ezen erők egymásra hatásának eredménye lesz. Valamilyen új magatartás akkor következik be, ha az egyén viselkedését meghatározó erőknek megváltozik a nagysága és/vagy az iránya, és kialakul az „erőtér” egyensúlyi állapota. Az egyéni magatartás megváltozásával kapcsolatban a legfontosabb tényezőt a csoport és a kulturális normák jelentik. Máig ható jelentőségűek voltak azok a kísérletek, amelynek során azt vizsgálta, hogy a formális vezető vezetési stílusa hogyan befolyásolja a vezetett csoport magatartását és teljesítményét. Három vezetési stílust különített el: az autokratikus, a demokratikus és a laissez faire stílusokat. Kutatásokat végzett az egyének magatartásváltozásával kapcsolatban, kimutatta, hogy az eredményes magatartási változások 3 fázisból tevődnek össze: (1) a meglévő szokások, rutinok, működési sémák felolvasztása, azaz a megrögzült állandóságok felszámolása, (2) az új magatartás felé való elmozdulás, azaz a változás megvalósítása, (3) a megváltozott magatartás rögzítése, azaz befagyasztása. Chester Barnard A szervezetet szociális, társas rendszernek tekinti. A szervezetben résztvevők együttműködnek egymással, és kooperációjuk eredményeként létrejön a kívánatos működés. A szervezetek léte azon múlik, hogy milyen mértékben valósul meg a tagok szervezeti hozzájárulásának és kielégülésének egyensúlya. A szervezeti együttműködés alapjául szolgáló közös szervezeti célok akkor érhetőek el, ha e közös célt mindenki elismeri és hajlandó annak érdekében tevékenykedni. A menedzsment feladata tehát az, hogy a dolgozók megteremtsék a szervezeti cél elérésének feltételeit. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a szervezeten belüli kommunikációnak, hiszen a kommunikációs rendszer
eszköz, amely lehetővé teszi a szervezeti tagok együttműködésének koordinálását. Szerinte az első számú menedzsment funkció a szervezet kommunikációs rendszerének kifejlesztése és fenntartása. A hatékony kommunikáció megvalósításában kiemelt szerep jut az informális szervezetnek is. Herbert Simon Véleménye szerint a döntéshozók úgy követik a megelégedésre törekvés elvét, hogy optimális megoldást keresnek egy leegyszerűsített világban, vagy pedig úgy, hogy elfogadható megoldásokat keresnek egy realisztikusabb világban. Az utóbbi döntési szituáció az, amellyel a legtöbbször találkozunk, az ily módon hozott döntéseket nevezi Simon korlátozottan racionális döntéseknek. A döntés kimenetel nem az objektív optimum, hanem a döntéshozó elvárásai, észlelései alapján kielégítőnek ítélt eredmény lesz. E modellben a döntés nem egyszeri mozzanat, hanem alternatíva, ill. megoldáskeresési folyamat eredménye. A szervezet a maga eszközeivel képes az egyéni döntéshozók döntéseit az optimumot jobban közelítő irányba módosítani.
5. Prezentálja a menedzsment-tudományi megközelítés és az integratív irányzatok (rendszerelmélet, szituációelmélet) jellemzőit! A menedzsment-tudományi megközelítés (Management Sciences) célja, hogy kvantitatív módszereket dolgozzon ki a döntések megalapozására és a termelési folyamatok irányítására. A tudomány feladata, hogy leírja, megértse, és előre jelezze a bonyolult ember – gép rendszerek működését természetes körülmények között. A menedzsment-tudományi közelítés az 50-es években jelent meg, gyakran operációkutatásnak nevezték. Elsősorban a matematikai módszerek alkalmazására tette a hangsúlyt. A menedzsment-tudományok jellemzői: • a döntésre koncentrál; • gazdasági hatékonysági kritériumok alapján javasol dönteni (jellemző célfüggvények: minimális költségek, megtérülési ráták); • formális matematikai modelleket alkalmaz; • erősen támaszkodik a számítástechnikára; • technikái: lineáris programozás, PERT/CPM, szimulációk, sorállási modellek, korreláció- és regresszió elemzés, valószínűségi modellek, készletezési, elosztási modellek, döntés- és játékelméleti modellek. Integratív irányzatok A z elmúlt 30 évben számos kísérlet történt a menedzsment három alapvető irányzatának integrálására, ezek közül a legjelentősebbek a rendszerelméleti és a szituációelméleti közelítés.
• • •
•
Rendszerszemléleti irányzat A szervezetet komplex rendszernek tekinti, amely egymással kölcsönhatásban álló elemek halmaza, működését egy közös cél irányítja. Egy elem tevékenysége hatással van a többire is, a menedzsereknek komplex módon kell gondolkodniuk, a szervezetet dinamikus egészként kell, hogy kezeljék. A z inputok (fizikai, pénzügyi, információs és emberi), a transzformációs folyamatok (szállítás,termelés, raktározás, stb.) és az outputok (termékek, szolgáltatások) szoros kölcsönkapcsolatbanállnak, a visszacsatolások és az irányítási mechanizmusok befolyásolják működésüket, jellemzőiket. A z egyes részek céljainak összhangban kell állnia az egész céljaival.
Szituációelméleti irányzat (Contingency Approach) A zt állítja, hogy nincs egyetlen „legjobb” megoldás, a legjobb menedzsment módszer függ a
szituációs tényezőktől. A z irányzat a feltételekből, a szituációkból kívánja levezetni a megfelelő megoldást. A z elmélet szerint a szervezet teljesítménye attól függ, hogy struktúráját miként tudja a meghatározó környezeti feltételrendszer kihívásainak megfeleltetni. Tehát nincsenek minden szervezetre érvényes általános struktúraalakítási elvek, más feltételrendszerben más megoldás lehet eredményes: a menedzsmentnek nincs egyetlen legjobb útja, és a menedzsment különböző útjai nem egyformán hatékonyak. A menedzsment módszerek és a tipikus szituációk megfeleltetésére törekszik. A z elmúlt 20 évben vált népszerűvé. Ma növekszik a jelentősége, mert • a globalizáció erősödik, • az etikai és társadalmi felelősség vállalásának fontossága is ezt erősíti, • a munkaerőállomány összetétele és képzettsége változik, • új szervezeti struktúrák alakulnak ki, amelyek képessé teszik őket a környezeti változásokra való reagálásra, • az alkalmazottak elvárásai, szükségletei, preferenciái változnak, • a XXI. századra készülve sokféle módszerre van szükség a verseny, az innováció kihívásai közepette.
6. Ismertesse a tervezés, mint menedzsment funkció fontosságát, lépéseit és kulcskérdéseit! A menedzsment tervezési tevékenységei magukba foglalják a célok kitűzését és a célok megvalósításához vezető út kialakítását. A tervezés a jövőre koncentrál, meghatározza, hogy a szervezetnek mit kell elérnie a jövőben, és felkészíti arra. Eredménye írott terv, amely leírja a jövőbeli tevékenységek mikéntjét. Sokan elsődleges menedzsment funkciónak tekintik. A tervezési folyamat igen különböző komplexitású tevékenységeket jelent, és a menedzsment minden szintjén megjelenik. A tervezés fontossága a belőle származó előnyökre vezethető vissza: • Koordinációs hatás: az egész szervezet számára célokat jelöl ki, majd az egész szervezet valamennyi részének mozgását összefogja, a célok megvalósítása érdekében. • Felkészíti a szervezetet a változásra: a tervezés során minden szervezeti egység rákényszerül arra, hogy a saját részét átgondolja, és arra felkészüljön. • Megfogalmazza a teljesítményelvárásokat: a célok kijelölése és a kiválasztott cselekvési változat lehetőséget nyújt a személyes teljesítmény célok meghatározására. Pl. a menedzser teljesítményértékelése alapulhat azon, hogy a vezetett egység elérte-e a célt, vagy elvégeztee az előírt tevékenységeket. • Menedzsment fejlesztése: a tervezés révén növekszik a menedzserek azon képessége, hogy kezelni tudja az absztrakt gondolatokat, a bizonytalanságot, és tudjon szisztematikusan gondolkodni a jelenről és jövőről. A tervezés lépései 1. Célok kitűzése: a jövőben elérendő körülmények megfogalmazása, pl. 8 % piaci részesedés növelése a következő év második felében. 2. Tevékenységek vagy cselekvési változatok kidolgozása: annak meghatározása, hogy milyen utak, tevékenységek lehetségesek, amelyek a cél elérését biztosítják, pl. a piaci részesedés növelése a meglévő vevőknek történő eladások fokozása révén. 3. Erőforrások allokációja: az erőforrások korlátjai meghatározzák a lehetséges cselekvési terünket. Pl. az eladások növeléséhez szükséges személyi ráfordítások nem növelhetők többel, mint az elmúlt évi költségek maximum 10 %-a. A költségvetés készítés során
meghatározzák a finanszírozás forrásait és az erőforrások korlátjait. 4. Implementáció: a terv megvalósítása érdekében a feladatokra embereket jelölünk ki, és munkájukat előírjuk. A tervezési folyamat elemei között erős kölcsönhatások állnak fenn.
7. Fejtse ki a szervezetek kialakításának sajátosságait és az ehhez kapcsolódó irányzatokat! A szervezetek kialakítása 1. A szervezetek jellemzői
Egy-egy szervezeti forma jellemzésekor ki kell térni a következőkre: • Munkamegosztás A munkamegosztás a szervezetek tagolásának alapja. A munkamegosztás alatt a folyamatok feladatokra bontását és a feladatok egységekhez rendelését értjük. A munkamegosztás alapvetően három elv szerint szerveződik: feladatok, termékek vagy területek szerint. Ha ezek közül egyidejűleg egyet alkalmaznak: a szervezet egydimenziós, ha egyidejűleg többet alkalmaznak, a szervezet többdimenziós. • Hatáskörmegosztás A hatáskör döntési, utasítási jogot és egyéb olyan jogokat jelent, amelyek a feladat elvégzéséhez szükségesek. A hatáskörmegosztás egységek és személyek kompetenciájának meghatározását jelenti. Egyvonalas irányításról akkor beszélünk, ha az alárendelt szervezeti egységek csak egy felsőbb egységtől kaphatnak utasítást. A többvonalas szervezetek esetében az alárendelt egységek több felsőbb szervezeti egységtől is kaphatnak utasítást. • Koordinációs eszközök A koordináció az egyes szervezeti egységek összehangolását jelenti a szervezeti célok megvalósítása érdekében. A koordináció megoldható: technokratikus, strukturális és személyorientált eszközökkel, ill. eljárásokkal. A technokratikus koordinációs eszközök pl. a vállalati tervezési rendszer, a költségvetési rendszer, a rögzített programok. • Strukturális eszközöknek tekinthetőek a felépítéssel szorosan összefüggő koordinációs megoldások, mint pl. a szolgálati útnak megfelelő jelentések vagy utasítások, a projekt teamek, termékmenedzserek, illetve ezeknek a szervezethez illeszkedő tevékenysége. • Személyorientált koordinációs eszközök az egyéni vagy csoportos ösztönzések, motiválások, a pszichológiai, esetenként ideológiai befolyásolások. A szervezetek fontos dimenziói A szervezet szerkezetének, egyes elemeinek összekapcsolására több lehetőség van. A lehetőségek közötti választást bizonyos elvekre építik. Ezek megjelenési formája a szervezet fontos dimenziója. Centralizáció - decentralizáció A centralizáció és decentralizáció azt mutatja meg, hogy a döntések a szervezet melyik szintjén jelennek meg. A decentralizáció, vagyis a hatáskörök leadása előnyös a munkával való elégedettség, a teljesítmény, a kreativitás és elkötelezettség szempontjából, ugyanakkor
fokozza a “rövidlátás” veszélyét, együttműködési nehézségeket és belső konfliktusokat okozhat. A hierarchia nagysága A hierarchia nagysága variálható, lapos vagy soklépcsős szervezeteket hozhatunk létre. A lapos szervezetek könnyebben decentralizálhatók, hierarchikus szervezetek centralizációra hajlamosak. Az utasítások egységessége A z utasítások egységessége azt jelenti, hogy mindenkinek csak egy fölérendeltje lehet. Ez a legtöbb szervezetben érvényesül, mert nagyon hatékony megoldás. A szolgálati út biztosítja, hogy az utasítások lefelé, ill. az információk felfelé (esetenként lefelé is) haladva minden egységet elérjenek. ➔ Irányzatok a szervezetek kialakításában Klasszikus irányzat A klasszikus irányzat a Max Weber féle “bürokratikus” szervezet elveire építve alakította a struktúrát. Ennek hét lényeges összetevője van, ezek • racionális szabályok és folyamatok; • szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok; • egyértelmű munkamegosztás a maximális specializációra építve, • tárgyilagosság, • érzelmektől független működési mód; • a szakmai hozzáértés a felvétel és előléptetés alapja, és • az írásbeliség megkövetelése. Magatartástudományi irányzat A technológiai fejlődés, a növekvő innováció és képzettség kreatívabb szervezeteket igényelt. A javasolt struktúrák figyelembe veszik a magatartás változását a szervezetek fejlődésében. Likert osztályozási rendszere pl. 6 fejlődési szintet különített el (0, 1, 2, 3, 4, 4T). A z egyes fejlődési szintekhez különböző strukturális jellemzőket rendelt. Szociotechnikai rendszerek irányzata Ez az irányzat a technológia és a társadalmi szerkezet egymásra hatását vizsgálta. A technológiaváltással járó negatív társadalmi hatások (munkacsoportok szétválasztása, szaktudások, képességek leértékelődése, frusztráció) veszélyeztetik az új technológiából származó előnyök érvényesülését. Ezen irányzatnak képviselői a technológia és a szociális rendszerek együttes kezelését lehetővé tevő szociotechnikai szervezetek létrehozását szorgalmazták. (A munkakörök átalakítása kérdéskörében különösen sok hasznos elvet és módszert fogalmazott meg.) Kontingenciaelméleti irányzat A kontingenciaelméleti irányzat olyan szervezeti formák kialakítására törekszik, amelyek a környezet kritikus elemeinek való megfelelést leginkább elősegítik. A zaz azt vizsgálja, hogy milyen körülmények között, milyen struktúrák felelnek meg leginkább. Vizsgálatának fő területei a funkcionális, a termék-divizionális, a hibrid (funkcionális és termékközpontú) és a mátrix szervezetek. 8. Jellemezze a tanult szervezeti formákat (lineáris, törzsegységi, funkcionális,
divizionális, mátrix)! A lineáris szervezeti forma Lineárisnak nevezzük azokat a szervezeteket, ahol egyvonalas irányítás valósul meg, azaz egyértelmű alá- és fölérendeltség van, a szolgálati út az utasítások és információk továbbításának csatornája. Egyszerű, jól áttekinthető forma. Egyszerű és homogén feladatok esetén sikerrel
alkalmazható. Hátránya a rugalmatlansága, a felsőszintű vezetés túlterheltsége és az információ torzulásának veszélye. • Alkalmazhatóságának feltétele: kisméretű szervezetek esetén, vagy olyan környezetben, ahol minimális a változás, az innovációs kényszer. • A munkamegosztás jellemzői: az elvégzendő feladatok szerint vagy a menedzser határozza meg. • A hatáskörmegosztás jellemzői: a szolgálati utaknak megfelelően csak operatív ügyekben, az első közös főnökön keresztül, a döntési jogkör centralizált, egyvonalas szervezet (minden beosztottnak egy főnöke van, ettől kaphat utasítást, és ennek tartozik beszámolási kötelezettséggel). • A koordináció jellemzői: vertikális jellegű koordináció, a szolgálati úton, hatalmi eszközökkel koordinál. • Előnye: egyértelmű alá- és fölérendeltségi viszony, a feladatok mennyiségének változása esetén a szervezet szélességi és mélységi tagozódása változtatható, egyszerű, jól áttekinthető struktúra, viszonylag egyszerű és homogén feladatok esetén nagyszámú ember irányítható. • Hátránya: a felső szintű vezető tevékenysége rendkívül összetett; a szervezet az új feladathoz nehezen alkalmazkodik, rendszerint új szervezeti egységgel reagál, így nem rugalmas; a szervezeten belüli kommunikáció csak a szolgálati úton megengedett, amely bizonytalanná és lassúvá teheti az együttműködést, így fennáll az információ torzulásának veszélye.
A törzsegységi szervezeti forma A törzsegységi szervezeti forma a lineáris szervezet egy hátrányának kiküszöbölésére jött létre, nevezetesen a vezetők túlterheltségének elkerülésére. A törzsegység a vezetési tevékenység támogatója, mely különböző szakterületek képviselőit foglalja magában. Feladata, hogy információkat szerezzen a szervezetről, a vezetőnek tanácsot adjon. Utasítási joga nincs, ez itt is csak a szolgálati út mentén történik. Nagyobb szervezetekben több vezetési szinten is létrejöhetnek ilyen szerepű egységek, így egy párhuzamos törzsegységi hierarchia jöhet létre. A törzsegység nemcsak a lineáris szervezetekben fordul elő, gyakran társul a funkcionális szervezeti formához is.
A funkcionális szervezeti forma A funkcionális szervezetekben a szakterületek (azaz funkciók) szerinti munkamegosztás az alapvető szervezési elv. A z egyes szakterületek (pl. termelés, pénzügyek, fejlesztés) önálló szervezeti egységben jelennek meg. Ez a forma akkor előnyös, ha a feladatok megoldásához a speciális szakértelem szükséges. Miközben a funkcionális egységeken belül az együttműködés igen szoros, problémát jelent a más egységekkel való együttműködés. A végrehajtás szintjén lévők többszörös irányítás alatt dolgoznak, a vonalbeli vezetés és a funkcionális vezetés egyaránt jogosult utasítások adására. A többvonalas irányítás pedig koordináció problémáját veti fel. A funkcionális szervezetekben ezt sok esetben bürokratikus szabályozással oldják meg. • Alkalmazhatóságának feltétele: stabil környezet esetén, ahol nem jellemzők a piaci, technikai, technológiai változások. • A munkamegosztás jellemzői: az elsődleges munkamegosztás funkciók szerint történik; munkaköri leírások vannak; jellemző a szabályozottság. • A hatáskörmegosztás jellemzői: a döntési jogkörök a funkcióknak megfelelően centralizáltak; a szabályozottság magas fokú, többvonalas szervezet (egy beosztottat egyidejűleg többen is irányíthatnak). • A koordináció jellemzői: a vertikális koordináció szabályozott, kiépített úton; a horizontális koordináció azonos hierarchikus szinteken intézményesített; szabályzatok, formalizált
•
•
előírások vannak, technokratikus eszközök: tervek, költségvetések segítségével oldja meg a koordinálást. Előnyei: a specializáció a szakértelem és a termelékenység növekedését eredményezi az egységköltségek csökkenése mellett; a szabályozottság egyértelmű, azonos színvonalú feladatvégzést eredményez, bonyolult, nagy erők koncentrálását igénylő feladatok végrehajtását teszi lehetővé. Hátrányai: a változó környezethez kevéssé tud alkalmazkodni az erőteljes szabályozottság miatt, így a szükséges válaszok csak lassan születnek meg, veszélyezteti a szervezet adaptációs képességét; növekvő diverzifikáció esetén a különböző kapcsolatok nehezen tekinthetőek át, felesleges tartalékok keletkeznek; a kommunikációs nehézségek miatt a horizontális koordináció a szabályzatok ellenéreháttérbe szorul, számos esetben elmarad.
A divizionális szervezeti forma A divizionális szervezeti forma jellemzője, hogy fő alkotóelemei nagy önállósággal rendelkeznek, a működéshez szükséges hatáskörök többsége a divíziók kezében van. Divíziók általában olyan cégeknél jönnek létre, ahol a működés egymástól elválasztható üzletágakban folyik. A divízió szervezésének alapelvei: a termék, a piac és a területi elv. A divíziók önállósága különböző szintű lehet, az önállóság függvényében, költségközpontokként, vagy nyereségközpontként, és investment (beruházási) központként is működhetnek. A divizionális szervezeti forma sajátossága az is, hogy mivel a stratégiai szintű döntések a központ kezében vannak, az operatív pedig a divíziókéban, a stratégiai és az operatív irányítás elválik. A divíziók a vállalat elsőszintű vezetőjének irányítása alá tartoznak, irányításukban a kivételek alapján történő kezelési elv valósul meg. • Alkalmazhatóságának feltétele: viszonylag dinamikus környezet esetén, széles a termékskála, eltérő termékféleségek, termékcsaládok alakíthatóak ki. • A munkamegosztás jellemzői: az elsődleges munkamegosztás tárgyi elvű, azaz termékek, vevők, régiók szerinti divíziók alakíthatóak ki; a divíziókon belül a funkciók szerinti munkamegosztás érvényesül; a stratégiai irányítás a központban van; a taktikai feladatok teljesen, a stratégia meghatározásának csak egy része van a divíziók kezében. • A hatáskörmegosztás jellemzői: a döntések a központ és a divíziók között decentralizáltak, adivízión belüli döntések centralizáltak. • A koordináció jellemzői: horizontális koordináció a divíziók között nincs; az utasítás jellegűvertikális koordináció elenyésző; technokratikus eszközök: tervek, költségvetések, pályázatok segítségével koordinál. • Előnyei: a stratégiai és az operatív feladatok jól elkülöníthetőek; a divíziók részére egyértelmű célok határozhatóak meg; a divíziók és a vállalati célok között egyértelmű kapcsolat teremthető; erőteljesen érvényesülhet a piaci orientáció; teljesítményre ösztönző motivációs rendszer alakítható ki. • Hátrányai: párhuzamos funkciók megléte; a decentralizáció létszámnövekedést okoz; a divíziók önállósága érzéketlenné, önzővé teszi a különálló divíziókat.
A mátrix szervezetek Míg a funkcionális szervezetekben a funkció, a divizionális szervezetekben pl. a termék, a mátrix szervezetbenben az alapvető munkamegosztásból adódó tagoltság két fajtája együtt, azonos vezetési munka jelenik meg. A szervezetben tehát többvonalas irányítás valósul meg. Ez pedig együttes döntéseket tesz szükségszerűvé, ezért a konfliktuskezelés hatásos módszerét igényli. A konfliktus természetes velejárója a mátrix szervezetnek, ezek kifejezetten pozitív szerepet játszhatnak a problémák megoldásában. A mátrix szervezetek egy része stabil, más része dinamikus. A stabil szervezetek
jellemző struktúrájában a funkcionális irányítás a termékigazgatói rendszerrel párosul. A dinamikus mátrix szervezetekben a funkcionális irányításhoz projektvezetés párosul, amely a változó projektek miatt dinamikusan változik. • Alkalmazhatóságának feltétele: dinamikusan változó környezet esetén; összetett, jelentős innovációs igénnyel jellemezhető feladatok esetén; tárgyi elvű elkülöníthetőség; konfliktuskezelési készség és képesség a szervezeten belül. • A munkamegosztás jellemzői: egyszerre érvényesül a funkciók szerinti és a tárgyi szemléletű munkamegosztás (többdimenziós); a szabályozottság dominanciája nem teljes, az egyeztetések, a konfliktuskezelés elvárt. • A hatáskörmegosztás jellemzői: a funkcionális és a tárgyi szemléletű vezetők együtt döntenek, azonos kompetenciával rendelkeznek; a döntések decentralizáltak; a szabályozottság, formalizáltság viszonylag alacsony mértékű. • A koordináció jellemzői: a horizontális és a vertikális koordináció a strukturális megoldás alapján biztosított; a személyorientált koordinációs eszközök a meghatározóak. • Előnyei: adaptív, alkalmazkodik a kihívásokhoz; innovatív szemlélet érvényesíthető; kevert struktúrák alakíthatóak ki; a konfliktuskezelés egyben tanulási folyamat. • Hátrányai: a konfliktushelyzet állandó jelenléte; a vezetők rivalizálása; a döntések és a felelősségvállalás elhárítása.
9. Ismertesse a szervezeti struktúrák fejlődését, a szervezet és környezet közötti viszonyt, a technológia és stratégia hatását a szervezetre, valamint a szervezet belső adottságait! A struktúrák alapvetően a tevékenység leképzéséből keletkeznek. A tevékenységek változásának tendenciái: a bonyolultság fokozódása, a verseny élesedése, a globalizáció és a gazdaságossági követelmény strukturális változásokhoz vezet. A tevékenységek bonyolultabbá válásával bonyolult kombinációk jönnek létre. A vállalatokon belüli kombinációk hibrid struktúrák kialakulásához vezetnek. A verseny élesedése a teljesítmény drámai emelését követelheti meg. A reengineering folyamán a szervezeti struktúrákban a korábbi struktúrákhoz képest jelentős változások történnek, nagy a funkcionális tagolás, helyébe vagy mellé tevékenységközpontú tagolás lép, projektteamek, rendszergazdák kerülnek kinevezésre. A korábban magas hierarchikus rendszerek laposodnak, egyes vezetési szintek eltűnnek, mások sokkal komplexebbekké válnak. A globalizáció vállalati szövetségek létrejöttéhez vezethet. A vállalati szövetségek lehetnek egészen szorosak, pl. tulajdonosi és igazgatási jogok megszerzése más cégeknél, vagy lazák, amely csak bizonyos közös tevékenységekre vonatkozó szerződésen alapul. Így az ezeknek megfelelő struktúrák is igen változatosak. A gazdasági hatékonyság növelése olyan megoldásokhoz is vezet, amelyben a vállalatok az eddig saját körben nem túl gazdaságosan végzett tevékenységet önálló vállalkozóknak adják ki, azt remélve, hogy azok motiváltságuknál fogva azt hatékonyabban oldják meg (outsourcing). Ez a későbbi működés során az ún. “virtuális vállalati” struktúrához vezet. A vállalati szövetségek működése nem egyszerű és különösen nehéz integrációs problémákkal jár az önérdek és a szövetségi érdek ütközőpontjain. A vállalat egy adott környezetben létezik, amely különböző összetevőkkel írható le. A tágabb környezet elemei, mint pl. jogi szabályozás, kormányzat, a technológiai fejlődés és a szűkebb környezet elemei, mint a vevők és a szállítók, egyaránt hatással vannak a szervezetre. A környezet számos fontos tulajdonsággal jellemezhető. A környezeti jellemzők közül Thompson és Duncan a következőket emelte ki, mint a legfontosabb környezeti dimenziókat: Egyszerűség - komplexitás A z egyszerű környezet kevés elemet tartalmaz, így viszonylag kevéssé változtatja a szervezetet, a
komplex környezet sokféle és különböző erősségű hatást gyakorolhat rá. Statikus - dinamikus A statikus környezetben kevés, a dinamikus környezetben gyakori változások várhatók, ezért az előbbi kiszámíthatóbb, mint az utóbbi. Bizonytalanság Duncan definíciója szerint a környezeti bizonytalanság abból fakad, hogy nem tudjuk megbecsülni a környezeti tényezők hatását, nincs elegendő információnk a döntés szempontjából fontos tényezőkről és arról sem, hogy mi lesz a rossz döntés következménye. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a komplex és dinamikus környezetek bizonytalansági foka is nagy, az egyszerű-statikus környezet alacsony bizonytalansággal társul. A szervezetek reagálnak a környezet hatásaira. A zok a szervezetek képesek fennmaradni, amelyek kialakítják a környezeti hatásoknak legmegfelelőbb struktúrát, célrendszert, emberi erőforrásokat, termékeket és technológiákat. A szervezetek alakítólag hathatnak a környezetre két stratégia révén: • A z egyik lényege az előnyös kapcsolatok ápolása a környezet meghatározó elemeivel. Ilyen például a vállalati szövetségek létrehozása a vertikális integráció céljából, amely az erőforrás-függőségeket szűnteti meg. • Másik lehetséges út: olyan emberek felvétele, tanácsadóként való alkalmazása, akik a kritikus környezettel való kapcsolatok ápolásában segíthetnek. További lehetséges stratégia saját cselekedeteink révén irányító hatást gyakorolni a környezetre. Ilyen például a termékszerkezet, a vállalati forma átalakítása, így bizonyos környezeti hatások, pl. törvények, versenytársak hatása kiküszöbölhető. Lehetséges megoldás az is, hogy hasonló szervezetekkel szövetkezzünk, hogy együtt erősebben lobbyzhassunk a közös érdekekért. Végül megfelelő PR munkával a vállalatról alkotott pozitív kép kialakításával is befolyásolhatjuk a környezet szervezettel szembeni magatartását. A vállalatok szervezeti struktúrája a vállalaton belüli formális szervezeti egységeket foglalja magába, amely jellemezhető az egységek elrendezésével, a hierarchián belüli helyzetükkel, kapcsolataikkal, függőségük,illetve relatív önállóságuk és felelősségük tartalmával, valamint mértékével. A szervezeti egységek nagysága, kialakításuk szempontjai, elrendezésük meghatározzák a vállalati szervezeti struktúra szélességi és mélységi tagozódását, valamint az utóbbival összefüggésben a vezetési, döntési szintek számát és részben a különféle szintű vezetők döntési kompetenciáját is. Mindezek alapján a szervezeti struktúra jelentősen befolyásolja a vállalat működését. A történelem folyamán kialakult sokféle szervezeti struktúra szoros összefüggésben volt a szervezet, illetve a vezetés céljával, és a vezetők jogosítványaival. Ha a szervezet, illetve a menedzsment célja, vagy alkalmazott módszerei bármilyen okból változtak, akkor ez általában kihatással volt a szervezet struktúrájára is. Új célok és módszerek kialakulását nemcsak alapvető társadalmi változások idéztek elő, hanem a tudomány és technika új vívmányai is. A sikeres menedzserek jó eredményeiket gyakran éppen annak köszönhették, hogy a változó környezetbe való illeszkedés érdekében hasznosítani tudtak olyan tudományos-technikai újdonságokat, amelyek a szervezeti struktúra módosítását is igényelték. Más esetekben a vállalati kudarcok éppen arra vezethetők vissza, hogy a vállalati menedzsment nem ismerte fel a struktúra változtatásának szükségességét vagy olyan módosításokat hajtott végre, amely nem biztosította • a környezetei körülmények; • a saját szervezet, főleg az emberi erőforrások sajátosságainak • és a realizálható tudományos-technikai vívmányok alkalmazásának összehangolását.
A szervezet belső adottságai A szervezetek kialakításánál a környezeti feltételekkel való összhang biztosításán túl arra is figyelemmel kell lenni, hogy a létrehozandó szervezet megfeleljen a vállalat belső adottságainak,
jellemzőinek. A belső adottságok közül a következők emelhetőek ki:
A szervezet mérete, nagysága A méretre vonatkozó ismérvek: a foglalkoztatottak létszáma, a lekötött eszközök értéke, a forgalom értéke stb. A méret összefügg a szervezeten belüli munkamegosztás mértékével és a tevékenységek írásbeli szabályozottságával. Minél nagyobb egy szervezet, annál nagyobb mértékű specializációt alkalmaznak, egy- egy szervezeti egység, illetve dolgozó a vállalat feladatainak egyre kisebb részével foglalkozik. A specializáció lehetővé teszi, hogy magas szintű, speciális szakismeretek és kellő rutin alapján végezzék a vállalatnál az egyes munkafeladatokat. A z elmélyült specializáció viszont azzal a következménnyel jár, hogy a szervezet egy-egy tagja a rendszer összfeladatainak csak a töredéke felett rendelkezik áttekintéssel. A nagy szervezetekben ezért fokozottan jelentkezik az összehangolás, az integráció követelménye.
A profil, a tevékenységi kör A profil, a tevékenységi kör fogalmán azt értjük, hogy a szervezet milyen termékek előállításával és/vagy szolgáltatások nyújtásával foglalkozik, továbbá milyen a végzett feladatok belső struktúrája. A tevékenységi kört a következő ismérvekkel jellemezhetjük: - Termelő és/vagy szolgáltató tevékenység; - A tevékenységek nemzetgazdasági ágak szerinti besorolása; - A tevékenységi kör diverzifikáltsága (kiterjedtsége különböző területekre); - A tevékenységek vertikalitása (egymásra épülése); - A termékek vagy szolgáltatások bonyolultsága, életciklusa; - A tevékenységi kör változékonysága. A szervezet által végzett tevékenységek köre döntően befolyásolja az ellátandó funkciókat, az azokat realizáló folyamatokat és a szükséges szervezeti egységeket. A profil szerint változik az alaptevékenység tartalma és annak célszerű szervezési módja. A z újonnan jelentkező feladatok, vagy a tartós működést ellátó egységekhez csoportosíthatóak, vagy pedig ellátásukra külön, ideiglenes rendeltetésű szervezeti egységet hozhatunk létre. Új típusú feladatokra gyakran alkalmaznak teameket és projekt szervezeteket.
A technológia A technológia két fajtáját különböztetik meg a szervezet felépítése szempontjából: az alapfolyamati technológiát és az információtechnológiát. A technológia struktúrára gyakorolt hatása: az egyedi gyártástól a folyamatos tömeggyártásig haladva emelkedik az irányítási szintek (mélységi tagoltság) és a legfelső vezető alá tartozó beosztottak száma (szélességi tagoltság). A z egyedi gyártástól a nagysorozat-gyártásig növekszik az írásbeli szabályozottság mértéke és az egy művezető alá tartozó beosztottak száma. A nagysorozat- gyártástól a tömeggyártás felé haladva csökken mind az írásbeli szabályozottság mértéke, mind pedig az egy művezető alá tartozó beosztottak száma. A z információtechnológia bevezetése a szervezeti változások igényét eredményezheti, s minél fejlettebb és szélesebb körű az alkalmazás, annál inkább megfigyelhető ilyen hatás.
Az eredet A vállalat felépítését befolyásoló tényezőnek tekinthető a vállalat eredete, múltja. Ennek jellemzői: • A vállalat létrejöttének körülményei; • A szervezet keletkezésének személyhez kötöttsége vagy személytelensége; • A szervezet kora; • A történelmi jelentőségű változások, lényegesebb események (pl. tulajdonformaváltozása, a
technológia fejlődése, a termékek és szolgáltatások választékának módosulása).
Telepítési helyzet A szervezeti struktúra kialakítására vonatkozó döntések meghozatalakor indokolt figyelembe venni a telepítési helyzet sajátosságait: • Telephelyek száma; • A telephelyek földrajzi elhelyezkedése; • A nemzeti és régióbeli különbségek; • A város és a falu, ill. a főváros és vidék közötti különbségek; • A szállítási hálózathoz való hozzáférés, az infrastrukturális ellátottság. A földrajzi széttagoltság a vállalatok vezetésében a decentralizált döntéshozatal alkalmazását sürgeti, hiszen minél szétszórtabban találhatóak egy szervezet működési helyei, annál nehezebb központilag figyelemmel kísérni az események alakulását.
10. Prezentálja a szervezeti kultúra fogalmát, jellemzőit, elemeit, megjelenési formáit és központi dimenzióit, valamint a szubkultúrákat! Szervezeti kultúra alapok A vállalati kultúra fontosságára illetve nélkülözhetetlen voltára a japán vállalatok elképesztő sikerei irányították rá a figyelmet. Ők tudtak leginkább alkalmazkodni részint a történelmi múlt, részint a gazdaságba is beépült kulturális értékek miatt, az állandóan és egyre gyorsabb ütemben változó környezethez. A szervezetelmélet a 1970-es években kezdett figyelmet fordítani a kulturális tényezők szervezetek működésében gyakorolt hatására. A kultúra fogalmának többféle értelmezése terjedt el. A két legismertebb inkább frappáns, mint sem tudományos igényű meghatározás a következő: „A hogy mi itt a dolgunkat tesszük.” „Ragasztó, ami összetartja a vállalatot.”
A szervezeti kultúra jellemzői • • • •
Állandó változás eredményeként jön létre, formálódik Közösen megélt eseményekből alakul Csak azoknak a csoportoknak alakulnak ki közös, alapvető feltevései, akiknek van elegendő közös múltjuk Feltevések ereje: megkérdőjelezhetetlenül kezd el működni, érzelmileg foglyaivá válunk, nem vagyunk képesek megtárgyalni, csak védeni, mivel magunk alakítottuk ki
A szervezeti kultúra elemei 1. Gazdasági környezet: egyetlen vállalat illetve szervezet sem szakítható ki abból a társadalmi és gazdasági közegből, amelyben működik. A gazdasági környezet határozza meg, mit kell tenni, hogy sikeresek legyünk. 2. Értékek: az egész szervezet kultúrája azon, mindenki által elfogadott értékek mentén szerveződik, melyek áthatják a munkahelyi élet minden szeletét. Ezeket az értékeket a vezetés mindenki számára nyilvánvalóvá teszi. 3. Hősök: a magyar fülnek kissé szokatlan jelzővel azokaz a dolgozókat, vezetőket illeti, akik sokat vagy valami jelentőset tettek a szervezet céljai elérése érdekében. Gyakran viselkedési modellként is szolgálnak mások előtt. Személyükben megtestesítik a vállalati értékrendet. 4. Ceremóniák és szertartások: minden szervezetnek szüksége van olyan, rendszeresen ismétlődő rendezvényekre, melyek összetartják a dolgozókat, erősítik a kötődésüket a céghez, és nem utolsó sorban életben tartják az értékrendet és a tradíciókat. A ceremóniák és szertartások mind valamilyen
érték felszíni megnyilvánulási formái. 5.Kulturális hálózat: a kulturális elemek hordozója és terjedésének közege a hálózat, ami leginkább az informális kommunikációs csatornákat jelenti. Ezen keresztül tudhatók meg, hogy mi is zajlik valójában a szervezetben, mi foglalkoztatja a munkavállalókat, milyen változások várhatók.
A szervezeti kultúra megjelenési formái 1. Szimbólumok: a szimbólumok is, akár humán, akár tárgyiasult formában, a szervezetben uralkodó értékrendet, hiedelmeket tükrözik vissza. Ide tartoznak tárgyak, berendezések, vezetők, hősök, szerepek. 2. Nyelvezet: nyelvezeten a csak a szervezetre jellemző, ott hosszú évek alatt kialakult szókincset értjük. Ezt a nyelvezetet tanulja meg minden, a szervezethez frissen bekerülő, és jelent nekik eleinte áthidalhatatlan akadályt. Ilyenek zsargon, szleng, gesztusok, jelek, dalok, viccek, kifejezések, szólások. 3. Történetek: azok a történetek tartoznak ide, amelyeket a hősökről, ismert személyiségekről mesélnek, széltében-hosszában, évek múlva is. A ttól válnak igazán a vállalati mondakör részévé, hogy olyanok is nagy szeretettel mesélik másoknak, akik nem is voltak részesei az eseményeknek. Ide tartoznak legendák, mítoszok, sztorik. 4. Szokások: a szervezeti kultúra leglátványosabb megjelenési formái. Ezek szertartások, tabuk, rituálék, ceremóniák.
Szubkultúrák Már Schein is elismerte, hogy egy nagyobb szervezetnél nem lehet egységes kultúráról beszélni. A zonban, ha úgy találjuk, hogy bizonyos alapvető feltételezések a szervezetből minden egységben illetve osztályon megtalálhatók, akkor a szervezet kultúráját lehet egyedinek, csak rá jellemzőnek tekinteni. Ezzel nem áll ellentétben az a tény, hogy ettől még az egyes részlegeknek megvan a saját egyediségük, szubkultúrájuk. Louis a felső vezetéssel való viszony alapján három szubkultúra fajtát különböztet meg: • Támogató kultúrák, melyben a felső vezetés elgondolásai és értékrendje fokozottan jelenik meg; • Ellenkultúrák, melyek a felső vezetés által hangoztatott és képviselt értékek ellenzői, a szervezeten belüli ellenállás fő bázisai; • Semleges szubkultúrák, amelyek se nem erősítik, se nem gyengítik a szervezeti kultúra és a felső vezetés erőterét.
A szervezeti kultúra központi dimenziói A szervezeti kultúra csak hosszabb ideje fennálló szervezetekben jöhet létre, magatartásalapú jelenség, hiszen tanulási folyamat eredménye. A szervezet tagjai szocializáció révén sajátítják el. Létrejöttében és változásaiban számos tényező játszik közre. Ezek vizsgálata segít a szervezeti kultúra megértésében. Az alapítók döntése: A cég alapítói teszik le a kultúra alapköveit. A z alapítók víziója és értékrendje alapvető fontosságú a szervezet normáinak és értékrendjének kialakulásában. A z ő munkájuk az alkalmazottak kiválasztásában, a cég tevékenységi területének, piacának kialakításában és nem utolsó sorban utódaik kijelölésében messzeható következményekkel jár. Misszió és elvek: A szervezet vezetői megfogalmazzák a missziót, a szervezet jövőbeli pozíciójára vonatkozó elképzeléseket, amelyek általában olyan elemeket is tartalmaznak, mint a környezet elemeivel folytatandó viszonyra vonatkozó elvek (pl. vevőközpontúság). Ezek nyomán alakul ki a szervezet saját azonosságtudata. Társadalmi szerkezet:
A szervezet szociális struktúrája meghatározza az emberek, csoportok közötti interakciók minőségét. A társadalmi struktúra a szervezeti struktúra formális aspektusainak függvényében alakul ki. A kultúra magatartási alapjai ebben gyökereznek. Normák és értékek: A szervezeti kultúra központi eleme a közös normák és értékrend. A normák a szervezet tagjainak magatartására vonatkozó elvárásokat, az értékrend pedig a tevékenységek és az eredmények preferenciáját fogalmazza meg. Megőrzött történetek, szimbólumok: A történetek a szervezet múltjából, bár nem mindig teljesek és igazak, de jellemzőek az adott szervezetre. A rituálék, ceremóniák a vállalat jellemző kulturális értékei közé tartoznak. Ezek a tényezők alakítják a normákat és értékeket. Intézményesített működés: A vállalati politikák, az ösztönzési rendszer, a hatáskörök megosztása, a kommunikáció jellemzői jelentik az intézményesített működés legfontosabb elemeit. A működési mód nagy hatással van az alkalmazottak attitűdjére, magatartására.
A kultúra és a stratégia összefüggései A kutatások azt igazolják, hogy a szervezeti kultúra (ellentétben a szervezeti struktúrával) alakítólag hat a szervezet stratégiájára. A vezetők a stratégia kialakítása során a kultúra hatására dolgoznak ki stratégiai válaszokat a környezet kihívásaira. A környezet reakciója visszahat a vállalati kultúrára. A kultúra a vállalat és a környezet közötti közvetítő változóként működik. A világ globalizálódása nemzetközi porondra viszi a cégek többségét, ez új kihívást jelent a szervezeti kultúra vonatkozásában.
Kulturális különbségek vizsgálata A z egyes országok, piacok, kulturális övezetek egymástól sokszor lényegesen eltérő képet mutatnak. A határokat átlépő működés, illetve a nemzetközi cégek megjelenése a belső piacon megköveteli a kulturális különbségek elsősorban magatartásalapú vizsgálatát és megértését. A zonos nemzeti kultúrkörben működő szervezetek is jelentős kulturális diverzitást mutatnak. Különösen érdekes problémát jelent a kulturális váltások megvalósítása. A szervezeti kultúra dimenziói kapcsán több elmélet született, itt csak néhányat mutatunk be.
11. Mutassa be a szervezeti (Handy, Quinn, Schein) a nemzeti (Hofstede, Globe) kultúratipológiákat! • Handy-féle kultúrák A menedzsment szakirodalomban nagyon sokszor idézik Charles Handy-nek a hetvenes években kialakított kultúratipológiáját (amelyhez Harrison fejlesztett ki egy a változtatási súlypontokat felmérő tesztet). Ebben négy jellegzetes kultúratípust különít el.
Hatalomkultúra Ebben a típusban megtalálható egy központi személy, aki minden irányban hatalmat, befolyást sugároz. Ez a központi személy sokszor az "alapító atya", aki minden tevékenységre rányomja bélyegét, a lényeges tevékenységeket saját kézében tartja, az ő elképzelésének, felfogásának megfelelően kell ezeket elvégezni. A szervezetben általában kevés az írott, formalizált szabály vagy előírás, ezeket a központi személytől eredő szokások, elvárások helyettesítik. A központi személy általában gyorsan, a körülményekhez jól alkalmazkodva tud dönteni és a szervezet működése ennek megfelelően sikeres. Természetesen mindez a központi személy képességeitől, felkészültségétől függ. Ez a kultúra a viszonylag kisméretű szervezetekre jellemző. Fejlődése kezdeti fázisában racionális viselkedési formát jelent. A probléma a szervezet növekedésével jelenik meg, mivel a központi személy direkt hatása egy bizonyos mértéken túl már nem terjeszthető ki. Ebben az esetben a
kisugárzás korlátokba ütközik és a vezető értékrendjének követése nem lehetséges. Vulgárisan fogalmazva egy kritikus mérték elérése után szükséges a szervezetet "kiépíteni" vagy "megszervezni", és az ilyen szervezetben a munkamegosztás már ellehetetleníti a hatalomkultúra alapján történő működést.
Szerepkultúra Lényegében a bürokratikus szervezetek esetében jellemző kultúratípus. A hatékony működés ebben az esetben azon múlik, hogy a szervezet tagjai pontosan elvégezzék az előre meghatározott feladatokat. A munkamegosztás, a szabályzatok betartása alapvetően fontos a szervezet sikeréhez. Ezért a szervezetben az alapérték az, hogy ki-ki mennyire pontosan végzi el az előírt feladatát, tehát mennyiben játssza el a szerepét. Ebben a kultúrában mindezek alapján a feladat, a munkaköri leírás fontosabb, mint maga a feladatot végző személy. Viszonylag jól kiszámítható környezetben, nem túl gyorsan változó feltételek és követelmények esetében sikeresen működnek az ilyen kultúrát alkalmazó szervezetek. Belsőleg is a viszonylagos stabilitás, a kiszámíthatóság, a biztonság jellemzi a szervezetet, amely kedvező az ilyen beállítottságú beosztottak számára.
Feladatkultúra A változó környezet, az erős verseny megköveteli, hogy a szervezet megfelelő időben adjon a kihívásokra értelmes válaszokat. Ilyen körülmények között a reagálás kerül előtérbe, amely azt vonja maga után, hogy az elsődleges érték a szervezeten belül a feladatok megoldása, amelyhez szaktudásra és vállalkozási készségre van szükség. Ehhez a kultúrához szervezetileg a mátrix szervezetek, illetve a projekt-teamek köthetők. A gyorsan változó környezetben fontosabb a cél elérése, a feladatvégrehajtása, mint a tevékenységek aprólékos szabályozása.
Személyiségkultúra Speciális szervezetek esetében figyelhető meg ez a kultúra. Ilyenek például az ügyvédi irodák, kisebbméretű tanácsadó szervezetek, amelyek központi alakjai a kiemelkedő speciális szaktudással rendelkező személyek, akik lényegében az infrastruktúra biztosítására alakítanak sajátos szervezetet. Közös irodát, titkárságot működtetnek, de a személyiségek autonóm módon dolgoznak és a szervezet lényegében a kiszolgálásukra jön létre. • Quinn-féle csoportosítás A nyolcvanas években közreadott munkájában Quinn a szervezetek hatékony működésére helyezte a hangsúlyt és ezt kapcsolata össze a szervezeti kultúrával, annak lehetséges formáival. A Handy féle kultúratipologizálás mellett ez a legelterjedtebb. A lapja a szervezeti hatékonyság vizsgálata volt. A zt figyelték meg, hogy az egyes szervezetek milyen alapvető erők mentén alakítják ki kultúrájukat, hogy az megfeleljen a belső, illetve külső környezet által támasztott követelményeknek. A z első dimenzió mentén a két ellentétes pólus a következőképpen alakul: az egyik a hatékonyságot tekinti igazán fontosnak, a rugalmasságot, az adott helyzethez alkalmazkodást és a dinamizmust hangsúlyozza. A másik pólus a stabilitást, rendet, ellenőrzést helyezi középpontba. A második dimenzió választja ketté a belső, illetve külső orientációt. A belső az integrációt, egységességet hangsúlyozza (IBM, Hewlett-Packard), míg a külsőnél a differenciáltságon, versengésen van a hangsúly (japán autógyárak). Csoportosítása két dimenzióra épít: az ábra vízszintes tengelyén az orientációt, a szervezetnek a befelé, vagy kifelé történő összpontosítását ábrázoltuk, ugyanakkor a függőleges tengelyén a mozgásteret, vagyis a rugalmasságot, illetve ennek ellentettjét, az erőteljes ellenőrzést. 1. Támogató kultúra Befelé összpontosít és rugalmas, lényegében a belső humán erőforrások fejlesztésére, ezek jó működési feltételeinek kialakítására, fenntartására helyezi a hangsúlyt. 2. Szabályorientált kultúra
Befelé összpontosít, és erőteljes ellenőrzést gyakorol, legfontosabb értéke a stabilitás, a szabályozottság, az eddig elért eredmények megőrzése. 3. Célorientált kultúra Kifelé összpontosít, és szoros ellenőrzést gyakorol, alapvető értéke az egyértelmű, célszerű működési mód fenntartása, a vezetés a célok kitűzését, majd azok elérését tartja a legfontosabbnak. 4. Innovációorientált kultúra Kifelé összpontosít és rugalmas, alapvető értéke a külső környezet változásaihoz való alkalmazkodás megteremtése, a kreativitás és a fejlesztés megvalósítása és fenntartása.
•
Schein-féle szakmakultúrák
Schein a nyolcvanas évek végén egy olyan csoportosítást publikált, amelyben az egy szervezeten belüli szakmai csoportok jellemzőit vette rendező elvnek. Így három fő csoportot különített el. 1. A végrehajtók kultúrája (az angolban ezt az operators szóval jelölik): A zoknak a kultúrája, akik a szervezet alaptevékenységét végzik, előállítják a termékeket, illetve elvégzik a szolgáltatást. Ez a csoport egy olyan magatartásformát fejleszt ki, amelynek segítségével kezelni, tompítani tudja a menedzserek, vezetők változtatásra irányuló tevékenységének hatását, másrészt kezelni tudja a különböző funkcionális szervezetek beavatkozását, irányítási törekvéseit is. 2. A technokraták kultúrája (az angolban az engineers kifejezést használják): Ez a szakmakultúra a szervezet működésével, rendszereivel, szabályaival foglalkozó szakemberekre jellemző. Ők azok, akik kicsit ennek a magasabbrendűségében hisznek, nem szeretik az emberekkel való foglalkozást, szívesen figyelmen kívül hagyják az emberi magatartás kérdéseit. A fenti két szakmai kultúra sok tekintetben egymással ellentétes, közöttük feszültségek keletkezhetnek. Ennek feloldására szükség van a menedzserek irányító, vezető tevékenységére és ehhez kötődik a harmadik kultúracsoport: 3. A vezérek kultúrája (amelyet az angolban az executives szóval jeleznek): Ez a magatartás a vállalati legfőbb menedzserek, csúcsvezetők jellemzője. A szerző szerint ezeknél a személyeknél az alapvető érték a pénzügyi szempontok érvényre juttatása, a részvény árfolyam és az osztalék alakítása, a pénzügyi életképesség fenntartása, a stakeholderek (magyarul a szervezethez kapcsolódó érdekek hordozói) jóindulatának megtartása. A vezérek számára a pénzügyi kritériumok a meghatározók, a szervezetben dolgozó emberek, jó esetben is, csak humán erőforrásként jelennek meg, elsősorban költségtényezőként.
•
Hofstede-féle kultúrajellemzők
A nemzeti kulturális különbségek vizsgálatában a legismertebb tipológiát Hofstede alkotta meg, amelyben négy fontos dimenziót vizsgált: hatalmi távolság azt mutatja, hogy milyen mértékű hatalmi egyenlőtlenséget fogadnak el normálisnak az adott kulturális környezetben. bizonytalanság kerülése azt mutatja, hogy milyen mértékben tolerálják az adott kultúra egyedei a bizonytalanságot, vagy aggodalmat keltő helyzeteket. individualitás vagy kollektivizmus, azaz mi a fontosabb: én (és a családom) vagy mi, a csoport, a szervezet. férfias vagy nőies értékek dominanciája, melyik jellemző a vizsgált kultúrában. A hatalmi távolság azt mutatja, hogy az adott ország társadalmában milyen mértékű a különbség a vezetők és a végrehajtók között, mennyire élnek a vezető-beosztott kapcsolatban a hatalomgyakorlásnak az erőteljes, formális elemei, illetve miként jelenik meg az
engedelmesség, az egyet nem értés kifejezése.A bizonytalanság-kerülés azt jelenti, hogy milyen erős a szabályokhoz ragaszkodás mértéke, illetve a szervezetek tagjai milyen mértékben képesek kezelni, elfogadni a bizonytalanságot, a környezet változékonyságát és kiszámíthatatlanságát. A z individualizmus-kollektivizmus arra utal, hogy az adott ország társadalma mennyiben tartja fontosnak az egyéni szabadságot, az önálló cselekvést. Vannak olyan társadalmak, ahol a közös fellépés, a közösséghez való tartozás, a közösség céljainak elfogadása az alapvető érték, ugyanakkor más országok esetében az egyéni kezdeményezés, az egyéni kockázatvállalás a példa. A férfias-nőies értékek dimenzió arra utal, hogy az adott ország mennyire értékeli a férfias, masculin magatartást és szerepet. Ez a határozottságot, a rámenősséget, az erő alkalmazását jelenti. A nőies vagy feminin értékek többek között a gyengédség, a gondoskodás, az együttérzés, vannak olyan országok, amelyek esetében ennek megléte felértékelődik. Ennek alapján kiterjedt vizsgálatokat végzett az egyes országok és régiók sajátosságainak, hasonlóságainak és különbségeinek feltárása érdekében. Ez a tipológia nagy segítséget nyújthat azoknak a menedzsereknek, akik a különböző országokban működő vállalataikat kívánják eredményes együttműködésre késztetni, ill. azoknak, akik határon túli beruházásokra vonatkozó döntések előtt állnak. A szervezetet, ill. annak egyes tagjait megfelelő tréning révén fel lehet készíteni a kulturális különbségek kezelésére.
GLOBE kultúra modell A különböző kultúrák összehasonlítására vállalkozott GLOBE (Global Leadership and Organizational Behavior Effectiveness) kutatási program, ennek kategóriáit és eredményeit nézzük meg közelebbről. Ebben a 7 évig tartó kutatásban 150 kutató vett részt, 61 ország 18.000 menedzserétől gyűjtött és értékelt adatokat a kulturális értékekről, gyakorlatról és a jellemző vezetési megközelítésről. A GLOBE a kultúrát úgy definiálja, mint közösen vallott értékek, normák, meggyőződések rendszerét. A meggyőződésként értelmezik az emberek feltételezését, véleményét arról, hogy a napi gyakorlatban hogyan működnek a dolgok. Értékeknek nevezik az emberek véleményét arról, hogy a dolgokat hogy kellene jól csinálni - vagyis az általuk preferált viselkedési normákat és formákat. A GLOBE kutatásban 9 kulturális jellemzőt (attribútumot) vizsgáltak részletesen a különböző országokban. A résztvevő országok 1-7 terjedő skálán értékeltek minden esetben. 1. Bizonytanság kerülés A bizonytalanság kerülés annak a mértéke, hogy mennyire részesítik előnyben az emberek a strukturált, szabályozott helyzeteket, megoldásokat, a rendet, kiszámíthatóságot, stabilitást az ad hoc megoldásokkal és folyamatokkal szemben. A zok az országok, amelyek bizonytalanság-kerülés jellemzője magas (Svájc, Svédország, Németország) a kiszámíthatóságot, a stabilitást, a rendet, a strukturált életvezetést, a tiszta szabályrendszereket, az egyértelmű elvárásokat igénylik. Ismeretlen helyzetekben elbizonytalanodnak, nem szeretik a változásokat, a kockázatokat és elég rugalmatlanok. Ezzel szemben a bizonytalanságot legjobban tűrő országokban (Oroszország, Magyarország, Görögország) az emberek elviselik az ellentmondásos szabályokat, elvárásokat, és a kockázatvállalás, a változás életük része. Ezekben az országokban nem kedvelik a folyamatok és az eljárások túlzott szabályozottságát. 2. Jövő-orientáció Ez az attribútum megmutatja, hogy milyen milyen időtávban terveznek, gondolkodnak, hisznek. Mennyire értékelik a jövőorientált viselkedést a tervezésben, befektetésekben. Mennyire tudnak ellenállni az azonnali haszonszerzésnek a hosszabb távú célok elérése érdekében. Ehhez persze bizalomra és kiszámíthatóságra van szükség... Szingapúrban, Svájcban és Hollandiában a jövőorientáció, hosszabb gondolkodási és döntéshozatali időtáv a jellemző, míg Oroszországban, A rgentínában, Lengyelországban, és Magyarországon és Olaszországban az azonnali döntéseket, az ad-hoc megoldásokat részesítik előnyben, illetve viselik el. A jelenlegi Magyarországon az emberek
egyáltalán nem hisznek a hosszú távú tervezhetőségben, kizárólag napról-napra „terveznek”, élnek. A lapvetően bizalmatlanok. Jövő-orientáció és a bizonytalanságkerülés összefügg! Mindkettő értelemszerűen erőteljesen jellemzi a volt szocialista országokat. 3. Hatalmi távolság Ez a paraméter az emberek között egyenlőtlenség azon fokát, mértékét jelzi, amit egy adott ország népessége normálisnak, elfogadhatónak tart. Kis hatalmi távolság esetén (Izrael, Hollandia, Dánia) az emberek előnyben részesítik a participatívabb, bevonó, demokratikus, delegáló vezetésfelfogást, igénylik a menedzsment elérhetőségét, partnerségét. A z ilyen társadalmakban az egyenlőtlenség minimalizálására törekszenek az emberek, és a hatalommal rendelkezők nem igyekeznek hatalmukat külsőségekkel megjeleníteni. Itt a változások mindig átmenetesen, folyamatosan történnek. A magas értékkel jellemezhető kultúrákat (Marokkó, Thaiföld, Spanyolország, Oroszország) az egyenlőtlenségek nagyobb elfogadottsága, a hierarchia, az autokratikus vezetésfelfogás, centralizáltság jellemzi. Ezekben az országokban az emberek nagyobb szintű függőséget fogadnak el. A változások itt általában ugrásszerűek, robbanással járnak. Magyarország is a nagyobb távolságot tartók körébe tartozik, de ezt nem tartják jónak az emberek. 4. Individualizmus - Intézményi kollektivizmus ("én" – "mi") A nnak a mértéke, hogy egy adott ország népessége mit részesít előnyben, illetve mit ösztönöz; a különálló egyénekként vagy egy csoport tagjaként folytatott közös tevékenységet, az egyéni vagy a közösen hozott döntéseket, illetve egyéni vagy a közös felelősség-vállalást. A z individuális kultúrák az egyének közötti laza, míg a kollektív kultúrák az egyének közötti szoros kötelékekkel jellemezhetőek. (Ez elsősorban a munkahelyi tevékenység végzésére jellemző paraméter.) A z individuális kultúrákban (görög, magyar, német, olasz) nagyra értékelik az autonómiát és a függetlenséget. A kollektív kultúrákban (svéd, japán, dán) az együttműködés, a csoport-harmónia az érték. Ezekben az országokban az emberek inkább hasonlítani szeretnek egymásra, mint különbözni. 5. Kisközösségi kollektivizmus Ez a jellemző mutatja meg, hogy a társadalom tagjai mennyire büszkék arra, hogy kicsi közösségek – elsősorban család, szűk baráti kör tagjai. A kutatások szerint azokra az országokra, ahol az emberek büszkék a családjukra, általában az is jellemző, hogy büszkék arra a munkahelyre, ahol dolgoznak. (Ez nem jelenti azt, hogy ott kollektív szemlélettel szeretnek dolgozni!) A kisközösségi kollektivizmusjellemző Iránra, Indiára, Egyiptomra és Kínára, valamint a nemzetközi átlagnál erőteljesebben jellemző Magyarországra és a korábbi szocialista országokra. Itt a családtagoknak és a közeli barátoknak elvárásuk van egymással szemben. Megkülönböztetett bánásmódot igényelnek. A lojalitást teljesen máshogy értelmezik itt, mint azokban az országokban, akiket e paraméter alacsony értéke jellemez (Dánia, Svédország, Finnország, Hollandia). Ott a családtagok és a közeli barátok nem várnak el és nem is mutatnak megkülönböztetett bánásmódot egymás irányában. 6. Humán-orientáció Ez az attribútum annak mértékét határozza meg, hogy egy közösség mennyire ösztönzi és jutalmazza azt, hogy tagjai gondoskodóak, korrektek, barátságosak, önzetlenek, toleránsak legyenek egymással. A humán- orientáció gyengeségére viszont az érzéketlen, másokkal bizalmatlan, másokat kizsákmányoló magatartásformák, gyakran az elterjedt szegénység, a kisebbségek irányában megmutatkozó elutasító magatartás, barátságtalanság utal. Erőteljes humán-orientáció jellemzi Írországot, Indonéziát és Egyiptomot, míg gyenge Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Magyarországon. Ellentmondásosnak tűnhet, hogy bár individuálisak vagyunk és alacsony a humánorientáció mértéke, mégis meglehetősen magas a kisközösségi kollektivizmus értéke, azaz a családhoz, szűk baráti körhöz való ragaszkodás, kötődés. A bizalmatlan országokban gyakran előfordul, hogy a legszűkebb körre korlátozódik a törődés, az összefogás. 7. Teljesítmény-orientáció Ez az attribútum annak mértékét jelzi, hogy egy közösség mennyire várja el, mennyire ösztönzi és jutalmazza a kitűzött célok elérését, a jó teljesítményt és eredményeket. A teljesítmény-centrikusság közvetlenül meghatározza egy társadalom gazdasági szerkezetét és igen erős kapcsolatban áll a gazdasági eredményességgel – ezt sajnos saját bőrünkön is érezzük... Egy társadalom
megváltoztatható tagjai teljesítmény-motivációjának megváltoztatásával. A leginkább teljesítményorientált országok Szingapúr, Taivan, Új-Zéland, USA . A z emberekben igen erős teljesítménykényszer és a kezdeményező készség is. Általában a direkt és lényegre törő kommunikációt használják, és minél hamarabb akarnak a dolgok végére járni. A skála másik oldalán "listavezető" Oroszország, követi Görögország, Olaszország illetve a többi volt szocialista ország. Ezekben az országokban a munka végzés folyamata gyakran fontosabb, mint az eredménye. Nincs tradíciója a mérés – értékelés - visszajelzés hármasának és a tényleges teljesítmény alapú értékelés, ösztönzés sem jellemző. Ez csak szemléletváltással javulhat. 8. Nemi szerepek közötti különbség Ez az attribútum, azt mutatja meg, hogy az adott társadalom milyen mértékben fogadja el a nemi szerepek közötti különbségtételt. A felmérés szerint Svédország, Dánia, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia különbözteti meg legkevésbé ezeket a szerepeket. Ezek a társadalmak fogadják be leginkább a magas képzettségű nőket a döntéshozó testületekbe. Korea, Egyiptom, India és Kína viszont nagy különbséget tart természetesnek és elfogadhatónak a nemek között. 9. Asszertivitás A zt mutatja meg, hogy a társadalom milyen mértékben fogadja el az egyének kemény, konfrontatív magtartásformáit, egyéni érdekérvényesítését, valamint versengését a mérsékelt, mértékletes, szerény, gondoskodó magatartásformákkal szemben. A z erőteljesen asszertív országok (Németország, A usztria, Görögország, USA , Spanyolország) gyakran versengőek, divatos kifejezéssel “nyomulnak”, de elismerik, tisztelik a győztest. Ezzel szemben Svédországot, ÚjZélandot, Svájcot és Japánt nem jellemzi az asszertív magatartás. (Ez azonban nem zárja ki az eredményes munkavégzést.)
12. Ismertesse a korai motivációs elméleteket és a tartalomelméleti motivációs modelleket (Maslow, Herzberg, McClelland, Alderfer)! A motivációelméletek mindegyike arra keresi a választ, hogy mi (milyen szükséglet) magyarázza az emberek viselkedését. A z alábbiakban a sokféle lehetséges válasz és modell közül kiemelünk néhányat. A korai elméletek után két modelcsoportra koncentrálunk, a tartalomelméleti és a folyamatelméleti modellekre.
Korai motivációs elméletek • Hedonizmus A hedonizmus alapelve, hogy az emberek törekednek a kellemes dolgokra és elkerülik a kellemetleneket: az előnyök és a hátrányok összemérése alapján racionálisan döntenek. A hedonizmus a motiváció területén elsősorban a történések utólagos magyarázatára alkalmas, nem pedig a viselkedés előrejelzésére. • Ösztönelmélet Freud és követői az emberi viselkedés tudattalan motivátoraira, a veleszületett ösztönökre fókuszáltak. A z elmélet fejlődésével a tényezők sokasága és bonyolultsága azonban lehetetlenné tette alkalmazását.
Tartalomelméleti modellek A tartalomelméleti modellek azt vizsgálják, hogy milyen faktorok vannak hatással a motivációra, azaz a motivált magatartás tartalmi elemeit (okait) keresik. • Maslow-féle szükségleti hierarchia modell A különböző szükségletek osztályairól, azok egymáshoz való viszonyáról A braham Maslow dolgozott ki elméletet. Maslow megkülönbözteti a biológiai eredetű hiánymotívumokat, az alapszükségleteket azoktól, amelyek a hatékonyabb társadalmi beilleszkedést szolgálják. A z
utóbbiakat magasabb rendű, vagy fejlődési szükségletnek nevezi. A szükségletek hierarchiáját a következő ábra mutatja be. ✔ Fiziológiai szükségletek: étel, ital, oxigén, megfelelő hőmérséklet, alvás irántiszükségletek. ✔ Biztonsági szükségletek: fizikai védettség, a jövő kiszámíthatósága, pénzügyi tartalékok,egészség és munkabiztonság. ✔ Szociális (társas) szükségletek: a valahová tartozás, a barátok iránti szükséglet, annak a lehetősége, hogy szeretetet kapjunk és nyújtsunk. ✔ Elismerés iránti szükséglet: két fő csoportba sorolhatók, belső és külső szükségletekre. A belsők pl. önbecsülés, elért sikerek, a külsők, pl. elismerés, presztízs, odafigyelés iránti szükséglet. ✔ Önmegvalósítás szükséglete: a bennünk rejlő képességek megvalósításának szükséglete, önmagunk fejlesztésének igénye. Ez az igényszint sohasem elégíthető ki, a növekedés mindig új igényeket szül. A hierarchiában magasabb szinten elhelyezkedő szükséglet csak akkor hat a viselkedésre, ha az alapvetőbbek, az alacsonyabb szintűek ki vannak elégítve. Ez a hierarchia-törvény. A Maslow-i motivációs alapelv az, hogy mindig a következő, még kielégítetlen szükséglet motivál. Maslow később továbbfejlesztette modelljét. Kiegészítette további két növekedési szükségleti szinttel az önmegvalósítást megelőzően, ezek a(z) ✔ Kognitív szükségletek: tudni, megérteni, megmagyarázni dolgokat és ✔ Esztétikai szükségletek: a szimmetria, rend és a szépség iránti igény. A z önmegvalósítási igény (a kiteljesedés és a saját képességek kiaknázása) kielégítését követően a továbbfejlesztett modellben megjelenik az igény mások segítésére a kiteljesedésben és potenciáljuk kiaknázásában (transzcendencia igény). A z elmélet egyszerű magyarázatot ad az emberi cselekvések okaira, egyértelmű alapot nyújt a motivációs stratégia kialakításához, de van néhány gyenge pontja. A z egyik az, hogy a szükségletek, bármely fajtához tartoznak is, nem egyszerre, hanem fokozatosan jelennek meg, így soha nem lehet valamelyiket teljesen kielégíteni. További gond az is, hogy szervezetek többsége elég jól képes az alacsonyabb szükségletek közvetlen (biztonságérzet nyújtása, csoporthoz tartozás lehetősége), vagy közvetett (pénzbeli juttatások, melyek révén a szükséglet-kielégítés eszközei megvehetőek) kielégítésére, de messze nem ilyen eredményesek a felsőbb szintű szükségletek kielégítésében. A Maslow szerinti ideális szervezeti klíma lehetővé teszi az alkalmazottak potenciáljának kiteljesedését, a rossz klíma viszont frusztrációhoz, alacsony elégedettséghez és nagy elvándorláshoz vezet. Maslow elméletét elterjedten alkalmazzák a szervezeti humánpolitika alakításában. Vizsgálatok szerint az elmélet működőképessége csak az alapszükségletek területén bizonyul megbízhatónak, a magasabb rendű szükségleteknél bizonytalanná válik. Ennek valószínű oka, hogy az emberek magasabb rendű szükségleteiben nagyok az egyéni különbségek. • Herzberg kéttényezős elmélete Ez az egyik legismertebb motivációs elmélet, ami empirikus kutatáson, nagyszámú életpályainterjún alapul. Frederick Herzberg vizsgálati eredményeit 1959-ben, a The Motivation to Work című könyvében publikálta. A kutatás során megkérdezettek szerint más tényezők okoztak elégedettséget és elégedetlenséget: az elégedettség és az elégedetlenség mértéke tehát két, egymástól független skálán mérhető. A z elégedettséget keltő okok inkább a munka tartalmával, az elégedetlenséget keltők a munkakörülményekkel összefüggő tényezők voltak. Herzberg motivátoroknak nevezte a munka tartalmával kapcsolatos tényezőket, mert ezek biztosítják az egyén magasabb rendű igényeinek kielégítését és vezetnek a munkával kapcsolatos elégedettséghez. A tényezők másik csoportja, a higiénés tényezők kedvezőtlen esetben elégedetlenséget váltanak ki. Hiába biztosít a vállalat magas fizetést, jó munkafeltételeket, ezek nem vezetnek magasabb szintű elégedettséghez, csak az elégedetlenség mértékét csökkentik.
A két tényező kapcsolatán láthatjuk, hogy a gyenge higiénés tényezők nagymértékű elégedetlenséghez vezethetnek, de a magas szintű kielégítettség sincs hatással a munkával való elégedettségre (semleges hatású). A motivátorok legrosszabb esetben is csak semleges hatásúak, jó esetben növelik az elégedettséget és ezzel a teljesítményt. Ezt az összefüggést számos más tanulmány is alátámasztotta, ugyanakkor sok kutató, aki nem az interjú módszerrel dolgozott, lineáris összefüggést tapasztalt mindkét tényező kielégítettségének növekedése és az elégedettség, ill. az elégedetlenség között. A z elmélet nagy előnye, hogy világos eligazítást ad a teendőkről: a higiénés tényezők legalább közepes kielégítése és a motivátorok közepesnél magasabb szintje pozitív hatással van a szervezeti teljesítményre. A z elméletnek több gyenge pontja is van, ezek között a leglényegesebb, hogy túlságosan leegyszerűsíthető,nem veszi figyelembe az egyéni különbségeket, valamint, hogy erősen módszerfüggő. Minden kritikája ellenére menedzseri körökben a legismertebb elmélet, erre épít többek között a munkakörök motiválóbbá tételét célzó munkakör-gazdagítás módszertana is.
McClelland-féle motivációs modell A z elmélet a különféle motívumok vizsgálatára épít. A zt kívánja meghatározni, hogy melyek azok a motívumok, amelyek átlagosnál nagyobb összefüggést mutatnak a magas teljesítményt eredményezőmagatartással. A motívumok érzelmi jellegű gondolati hálózatok, amelyek erősségük és fontosságuk alapján alkotnak hierarchiát. Ez az elmélet nem az örökölt, hanem a tanult, a szocializáció során kialakult motívumokra koncentrál. McClelland három, a munkavégzés szempontjából legfontosabbnak feltételezett motívumot vizsgált: a teljesítmény, a hatalom és az affiliációs (társulási) motívumot. A teljesítmény (siker) motívum a sikerek elérésére, a teljesítmény állandó emelésére, mások teljesítményének meghaladására vonatkozó késztetés. A magas teljesítmény-motivációjú emberek egyaránt kerülik a túl magas és a túl alacsony kockázatú helyzeteket. A túl magas kockázat esetében elért sikerben nagyobb a szerencse szerepe, mint a saját erőfeszítéseké, túl alacsony kockázat esetén pedig a célelérés nem jelent sikert. A tkinson vizsgálatai szerint az olyan feladathelyzet, amelyben a cél elérése bizonytalan,két egymással ellentétes motívumot válthat ki: a cél elérésének és a kudarc kerülésének motívumát. A teljesítménymotiváció ellentéte tehát a kudarckerülés. A teljesítménymotiváció kialakulásában a bizonytalanság mértékén túl, egy másik tényező is szerepet játszik, ez a cél vonzereje (inszentív értéke). Nehéz feladat esetén a cél vonzereje nagyobb, mint könnyű feladat esetén, ha azonban a siker valószínűsége nagy, a vonzerő csökken. A sikerorientáltak szeretnek kockáztatni, próbára tenni önmaguk képességeit. A legerősebb motivációt akkor mutatják, amikor a kudarc és a siker valószínűsége nagyjából egyenlő. A kudarckerülők bizonytalanok önmagukban vagy szorongók. Ők olyan feladatokat választanak, amelyek vagy nagyon könnyűek, így a siker biztosra vehető, vagy olyan nehezek, hogy a bekövetkező kudarc miatt nem kell szégyenkezniük. A z erős teljesítménymotívummal rendelkező emberek – megfelelő feltételek esetén – valószínűleg átlagot meghaladó eredményeket érnek el. Olyan feladatok esetében sikeresek, ahol a feladat kihívó, a kockázat közepes (a feladatot nem lehetetlen megoldani), a megoldás saját munkájuk eredménye, és lehetőség van a felelősségvállalásra. A teljesítménymotívum erőssége ily módon jól magyarázza az egyének sikerét vagy bukását. Tudni kell azonban, hogy az ilyen egyének jelenléte nem minden munkakörben és helyzetben kívánatos. Továbbá számolni kell azzal is, hogy ezek az emberek nem mindig tudnak a munkatársakkal jól együttműködni. A hatalommotívum a mások befolyásolásának fontosságát mutatja. A befolyásolás, a saját tekintély, a presztízs erősítése a hatalom megszerzésének vagy megőrzésének eszköze. A hatalom forrása lehet formális és informális. A hatalmat célja szerint két típusba soroljuk: személyes és szervezeti hatalom. A z erős személyes hatalomra törekvő magatartás jelei: agresszív viselkedés másokkal szemben, erős érzelmi hatások kiváltására való törekvés, saját maga fontosságának, elismertségének növelésére tett erőfeszítések. A szervezeti hatalom megnyilvánulásának tekinthető, ha valaki a szervezeti célok elérése érdekében igyekszik mások erőfeszítéseit összehangolni. A
hatalommotívum erőssége (ezen belül elsősorban a szervezeti típusú), de legalább közepes szintje szükséges feltétele a vezetésnek, de még a vezetési szintek közötti felemelkedésnek is. A hatalommotívum és az eredményesség között gyenge, de pozitív korreláció mutatható ki. (Későbbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az erős hatalom motiváltság fontos feltétele a sikeres vezetésnek, míg a túl erős teljesítmény motívum gátolja azt.) A z affiliációs (társulási) motívum a mások által való elfogadás iránti igényből fakad. A zok az emberek, akiknek erős az affiliációs motívumuk, barátságos emberi kapcsolatokat alakítanak ki maguk körül. Vannak olyan munkakörök, amelyben ez fontos erény, pl. vevőszolgálat, egyéb ügyfélkapcsolatokkal járó munkakörök. Ez a tulajdonság, ha nem társul megfelelő erősségű teljesítmény- vagy hatalommotívummal, gyakran nem hatékony. A sikertelenség forrása valószínűleg a társadalmi kapcsolatok megromlásától való félelem. A vizsgálatok nem mutattak ki korrelációt az eredményesség és az erős affiliációs motívum között. Ez nem azt jelenti, hogy a tényleges sikeres vezetők között nem találtak olyanokat, akiknek a hatalom, vagy az affiliációs motívumuk volt a legerősebb. Megállapították például, hogy a közepes vagy erősen hatalommotivált és ezzel párosulóan közepes affiliációs motivációval rendelkező emberek nagyon sikeresek karrierjükben - a nem mérnöki pályákon. A menedzsment számára az elmélet tanulsága az, hogy a magas teljesítmény-motiváltsággal jellemezhető munkatársaknak kihívó feladatokat kell adni, gyakori visszajelzéssel, a pénz nem erős eszköz esetükben. A z erősen hatalommotiváltaknak mások menedzselésének lehetőségét célszerű felkínálni, az erős társulási motívummal rendelkezőknek pedig szociális interakciókra módot adó munkakört kell biztosítani, mert ez vezet a legnagyobb szervezeti teljesítményhez. A motivációs elmélet alapgondolata szerint tanulás révén (tréningekkel, gyakorlati munkával) elő kell segíteni a teljesítményt befolyásoló motívumok erősítését, az erős korreláció miatt különösen fontos a teljesítmény (siker) motívum erősítése. Már a korai gyermekkori szocializáció során erősíthető önállóan megoldandó feladatok révén, amelyhez erős támogató magatartást társítanak. Felnőtt korban is fejleszthető a teljesítménymotívum (McClelland szerint) olyan tréningek révén, amelyekben a résztvevőknek a célkitűzés után annak megvalósítási stratégiáját kell kidolgozniuk és megvalósítaniuk. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az ilyen tréningek résztvevői sokkal sikeresebbek voltak a későbbikarrierjükben, mint mások.
Alderfer ERG (Existence, Relatedness, Growth) elmélete Clayton A lderfer továbbfejlesztette Maslow elméletét, és három szükségleti csoportot definiált, amelyek között hierarchikus viszonyt tárt fel: • Létérdekek (Existence – E): a Maslow-i fiziológiai és biztonsági szükségletek megfelelője, • Kapcsolati érdek (Relatedness – R): a társas igény megfelelője, • Növekedési igény (Growth – G): az elismerés és önmegvalósítás iránti igény megfelelője. A lderfer a szükségletek folyamatossága, egyidejű jelenléte mellett érvel, bár hierarchikus szerkezetűnek tekinti a szükségletek rendszerét, de véleménye szerint azok sorrendje lehet egyéni. A z ERG elmélet szerint a személy származása, kulturális környezete határozza meg azt, hogy egyes szükségletek milyen erősségűek. A növekedési szükségletek növekvő mértékű kielégítése tovább növeli az igény megjelenésének intenzitását. Ha valamely igény kielégítése korlátokba ütközik, azt más igények magas szintű kielégítése kompenzálni képes (jellemző módon a magasabb szintű szükségletek kielégítésének akadályoztatása miatt egy alacsonyabb szükségleti szint felerősödik, ezt nevezik a frusztrációs regresszió elvének.) A z elmélet azt sugallja a menedzsmentnek, hogy fel kell ismernie a szimultán megjelenő szükségleteket, hiszen azok kielégítésével motiválhat. Továbbá azt, hogy ha a növekedési igény nem kielégíthető, akkor a kapcsolati igényre célszerű koncentrálni. A tartalomelméleti modellekre összefoglalóan igaz, hogy nem képesek a munkával
kapcsolatos motiváció komplexitásának magyarázatára, és a Herzberg-féle munkakörátalakítási elveken kívül kevés gyakorlati fogódzót nyújtanak a menedzsment számára. 13. Ismertesse a folyamatelméleti motivációs modelleket (elváráselmélet, méltányosságelmélet, szociális tanuláselmélet, célkitűzéselmélet,) és a Porter-Lawler modellt! A folyamatelméleti modellek közös vonása az, hogy azokra az alapvető folyamatokra fókuszálnak, amelyekben a motiváció kialakul.
Elváráselméleti modell A z elváráselmélet a dolgozók motivációját a cselekedet következtében elérhető jutalmak függvényeként magyarázza. Modelljében Vroom arra a feltételezésre épít, hogy az emberek racionális döntéseket hoznak, melynek alapja a gazdasági előny. Ez a modell a személy és a környezet kölcsönhatását a korábbiaknál komplexebb módon kezeli. Vroom modelljében azt fogalmazta meg, hogy az erőfeszítést kiváltó pszichológiai kényszer nagysága a jövővel kapcsolatos elvárások és a jövőbeni eredmény értékes, vonzó volta függvényében alakul ki. A motiváció ereje tehát a jövővel kapcsolatos várakozások és a következmény értéke alapján meghatározható. A motivációs erő egyenlete:
P(E-T) x P(T-K) x V = motivációs erő A várakozások egyik eleme az erőfeszítés-teljesítmény kapcsolat P(E-T) erőssége, azaz annak valószínűsége, hogy adott erőfeszítés milyen teljesítmény elérését teszi lehetővé. A várakozások másik eleme a teljesítmény-következmény kapcsolatra P(T-K) vonatkozik, mely annak becslése, hogy adott teljesítmény milyen valószínűséggel vezet bizonyos következményre. A z erőfeszítés első szintű eredményének lehet több (másodlagos) következménye is (pl. a kiemelkedő szintű teljesítmény másodlagos következménye lehet az előléptetés lehetősége és egy kiemelt javadalmazás is.). A valencia (V), az adott következmény értékét mutatja a döntést hozó személy értékrendszerének tükrében. Ez tehát az egyén egyedi értékrendszeréből fakad, ezért nehezen megjósolható. A valencia értékét módosítja az is, hogy egy személy időben milyen régen kapta meg ugyanazt az ellenszolgáltatást. Ettől saját értékrendszerén belül is leértékelődik vagy felértékelődik ugyanaz a jutalom. A valószínűségi mutatók 0-1 közötti értéket vehetnek fel, a valencia esetében pedig egy skálát alkalmazunk, amelyen az egyik végpont -1 – egyáltalán nem vonzó következmény –, a másik végpont +1, - nagyon vonzó következmény –. A két valószínűségi érték szorzatát megszorozva a valenciák összegével, a cselekedet motiváló erejének várható értékét kapjuk meg. A fentiek logikus következménye, hogy az alkalmazott az erőfeszítései optimális felhasználására törekedve hozza meg döntéseit. A z elméletből számos gyakorlati következtetés vonható le mások eredményes motiválásával kapcsolatban: • Fontos, hogy az alkalmazottak felismerjék az erőfeszítés és a teljesítmény közötti egyértelmű összefüggést. • A menedzsment feladata olyan feltételek biztosítása, amelyek között az erőfeszítés valóban a kívánt szintű teljesítményre vezethet. Pl. olyan reális célokat kell kitűzni – lehetőleg mérhető formában – amelyeket az adott munkarendszerben el lehet érni.
A z ösztönző rendszer stabil és kiszámítható volta fixálja a teljesítmény-következmény kapcsolatát. Így az erre vonatkozó várakozás értéke közelít az 1-hez. Ez növeli a motiváció erejét. • A z ösztönzés olyan jutalmakra épüljön, amelyeket a dolgozók értékelnek, fontosnak tartanak. Erről felmérések alapján meggyőződhetnek. A z így kialakult motiváció, valamint az egyéni és szervezeti képességek együttese vezet a szervezeti teljesítményre. Minél magasabb az egyes elemek erőssége, annál magasabb szintű eredményt lehet elérni. •
Méltányosságelméleti modell A z igazságosság érzete, az észlelt egyenlőség nagymértékben fokozza az erőfeszítésre való hajlandóságot. Ezen elmélet alapja, hogy az emberek folyamatosan figyelik az egyenlőség érvényesülését a munkakörnyezetükben. A z emberek folyamatosan összehasonlítják az általuk (P) befektetett erőfeszítések (Input) és a kapott jutalmak (Output) arányát a mások Input-Output arányával. Nevezzük a másik személyt referencia (R) személynek.
OP / IP = OR / IR Ha a vizsgált személy O/I aránya megegyezik a referencia személy O/I arányával, akkor méltányosnak ítéli meg a helyzetét. Ha a személy egyenlőséget észlel, az a jelenlegi viselkedés folytatására motiválja őt. A mennyiben méltánytalanságot észlel, akár maga, akár a másik fél javára, OP/IP > OR/IR; vagy OP/IP < OR/IR , az feszültséget kelt. A méltánytalanság (feszültség) csökkentésére két lehetséges út van: • pszichológiai folyamatok segítségével (pl. leértékeljük a dolog fontosságát), vagy • különböző akciók kezdeményezésével, amivel változtatunk helyzetünkön, módosítva saját, vagy a referencia személy input, output tényezőjét. Példák az input tényezőkre: erőfeszítés, képzés, tréning, tapasztalat, lojalitás, kor. Példák a következményekre (kapott jutalmak, output): fizetés, juttatások, költségtérítés, beosztottak száma, cím, rang, státusz szimbólumok, munkafeladatok, szabadidő. A méltánytalanság nyomán motivációt érzünk az egyenlőtlenség csökkentésére, mely a következő akciók révén érhető el: • az inputok megváltoztatása (P vagy R); • az outputok értékének megváltoztatása (P vagy R); • a saját O/I arányának átértékelése; • a referenciaszemély O/I arányának átértékelése; • a helyzetből való kilépés; • a referenciaszemély megváltoztatása révén. A méltányosságra, az egyensúlyra törekvés tehát motiváló erejű, a vezető befolyásolhatja, hogy az annak megszűntetésére alkalmas akciók közül a beosztottak azt válasszák, ami a szervezet céljai szempontjából a leghatékonyabb.
Szociális tanuláselméleti modell A z emberekben az utánzásra való hajlam nagyon erős. A megfigyelt magatartást értékeljük, a pozitívan értékelt mintát modellnek tekintjük, és utánozzuk. A szervezetekben leginkább a legjobb teljesítményű kollégát, a vezetőt, a valamiben kiemelkedőt nyújtó embert utánozzuk. A z embereknek meg van az a képességük, hogy felmérjék, vajon képesek-e adott módon viselkedni és annak a valószínűségét is, hogy a viselkedés a kívánt eredményt eléri-e. A várakozás első fázisa a
saját kompetenciájukra vonatkozik, a második pedig a következményre (az elvárás elmélethez hasonló szellemben). A motiváció fokozásának legfontosabb eszközei ezek szerint: • Minden vállalaton belüli tréning (filmek, előadások, szerepjátékok) a szociális tanulás elméletére épít. • A belső jutalmazásnak, az önmegerősítésnek nagy szerepe van ebben a folyamatban. A modellnek megfelelő viselkedés, az egyéni teljesítmény standardok meghatározása, elégedettséggel,büszkeséggel tölti el az embert. • A vezetők vagy kollégák is adhatnak közvetlen iránymutatásokat arról, hogy hogyan kell az egyéni standardokat kialakítani, de ezek elfogadása a “tanácsadójának” hatalmi helyzetétől és személyes vonzásától is függ. A szociális tanulás elmélete kiegészítve értékes külső jutalommal a motivációs eljárások egyik leghatékonyabb kombinációját alkotják.
Célkitűzéselméleti modell (Goal Setting Theory) A célkitűzéselmélet azon a megfigyelésen alapul, hogy a teljesítmény a cselekvési szándékból fakad. Ez a modell ismeretelméleti alapokról indul. Ha a környezet jelenségeit észleljük, azokat értékeljük, és az értékelés nyomán célokat tűzünk ki. E célok elérésének szándéka cselekvési szándékot vált ki. A cselekvési szándék tettekhez, teljesítményekhez vezet. Minél inkább módunkban áll a környezet eseményeit megismerni és értékelni, annál inkább el tudjuk fogadni az ennek alapján megfogalmazott célokat még abban az esetben is, ha azok megfogalmazásában nem vettünk részt. A célok megértése, elfogadása azok megvalósítására, nagyobb erőfeszítésre ösztönöz. A célok minősége, illetve megfogalmazásának folyamata hatással van a teljesítményre: • Minél összetettebbek a célok, annál jobb eredményre vezetnek, mert a megvalósítás kihívást jelent. Ez azonban csak addig igaz, míg a követelmény az egyéni és szervezeti képességek határait nem haladja meg. • Specifikusan megfogalmazott célok növelik a teljesítés szintjét. Ilyenkor az emberek célirányosabban és hatékonyabban cselekednek, mert tudják, hogy mit kell tenni. A z általános célkitűzések elbizonytalanítanak. • A célkitűzési folyamatba való bevonásnak csak akkor van teljesítménynövelő hatása, ha ennek révén a célkitűzés minősége, pontossága valóban növekszik. Ha a bevonás csak formális jellegű, a bevont dolgozók nem tudnak érdemben közreműködni, akkor ez inkább elégedetlenséget kelt. A z érdemi részvétel növeli a célok megvalósításáért vállalt felelősséget, elkötelezettséget. • A célok megvalósításának folyamatában a teljesítmények visszacsatolása, a teljesítettség állapotának kommunikálása fenntartja a cselekvési szándékot. Visszacsatolások nélkül a cél eltűnik az emberek szeme előtt, nem éreznek különösebb késztetést a tevékenységek folytatására a cél elérése érdekében.
Porter-Lawler-modell A z előzőekben különféle nézőpontú motivációelméleteket mutattunk be. Megállapíthatjuk, hogy a különbözőségek ellenére számos hasonló vonással is rendelkeznek, amely a tartalom- és folyamatelmélethez történő besorolás alapját képezi. A tartalomelméletek arra koncentrálnak, hogy megállapítsák, mi motiválja az embereket, a folyamatelméletek pedig a motiváció folyamat jellegét emelik ki, azaz arra kíváncsiak, hogy hogyan működik a motiváció. A két csoport egy szélesebb, koncepcionális keretbe összefogható, Lyman Porter és Edward Lawler dinamikus motivációs modellje erre tesz kísérletet. A modell magában foglalja a fenti elméletek többségét. A z ábra bal oldalán az első elem a várható jutalom vagy ellenszolgáltatás értéke (1), ezt az erőfeszítés- következmény feltételezett valószínűségével (2) kombinálva alakul ki a döntés az
erőfeszítés (3) nagyságáról. A z erőfeszítés azonban nem önmagában határozza meg a jövőbeli teljesítményt (6), azt még befolyásolják a képességek, készségek (4), valamint az érzékelt szerep (5). Ha a személy rendelkezik a minimálisan szükséges képességekkel, és helyesen értelmezi a munkavégzés során nyújtandó szerepét, valószínűleg elfogadható teljesítmény fog nyújtani. A teljesítményt nem szükségszerűen, vagy időben esetleg csak később követi jutalom, ezt érzékelteti a hullámos vonal. A cselekedeteknek lehetnek belső (intrinzik) és külső (extrinzik) jutalmai (7a és 7b). A személy által észlelt jutalommal kapcsolatos méltányosság érzetét a saját teljesítményéről alkotott kép is befolyásolja. A z elégedettséget (9) tehát a jutalom és az észlelt méltányosság szintje együttesen befolyásolja. A ciklus során két visszacsatoló kör is van. A z egyik a kapott jutalommal kapcsolatos elégedettséget kapcsolja össze a jutalom értékelésére vonatkozó, a következő folyamatnál jelentkező döntéssel. A második a teljesítmény nyomán érzékelt jutalmat kapcsolja össze a jutalomra vonatkozó jövőbeli elvárással. Szinte minden lényeges motivációs elmélet tartalmi eleme benne foglaltatik ebben az elméletben. Maslow magasabb rendű és alapszükségletei, Herzberg higiénés és motivációs tényezői (7a, 7b) is felismerhetők a modellben. McClelland kiemelt motívumai, a teljesítmény, a társulási és a hatalommotívum, a belső jutalom elemei között jelennek meg. A z elváráselméletből a valencia (1) és az erőfeszítés – teljesítmény kapcsolat valószínűsége (2) jelenik meg. A méltányosságelmélet a 8. számú elemben reprezentálódik, amely améltányosság és az elégedettség közötti kapcsolat révén épül be a folyamatba. A Porter-Lawler-modell nagy előnye, hogy a szervezeti magatartás tanulmányozásában alkalmazott valamennyi lényeges felfogást összefogja. A modell a motivációs folyamat szinte minden lényeges elemét, azok egymással való összefüggésében mutatja be. Ugyanakkor látható, hogy milyen komplex a folyamat és milyen könnyen fordulhatnak elő olyan hibák, amelyek a menedzsment erőfeszítéseit alááshatják. A modellből a sikerre törekvő menedzserek számára értékes következtetések adódnak: • Értékes jutalmakat tűzz ki! • Erősítsd az erőfeszítés-jutalom kapcsolatot! • A munkakörök kialakításánál biztosíts olyan körülményeket, hogy az erőfeszítés nagy eredményeket biztosítson! • Képzett alkalmazottakat vegyél fel! • Fordíts figyelmet a munkavégzés eredményes módjának betanítására! • A feladatok kialakítása során figyelj a teljesítmény mérhetőségére! • A lkalmazz teljesítményalapú jutalmazási rendszert! • Tégy meg mindent, hogy a munkatársak a jutalmakat igazságosnak és méltányosnak érezzék!
14. Fejtse ki a motivációval kapcsolatos alapfogalmakat, a szervezeti motiváció alapmodelljét, valamint az alkalmazottak motivációjának növelésére alkalmazható eszközöket! Alapfogalmak Cselekvéseink alapvető indítékai azok a késztetések, amelyeket valamely szükséglet jelentkezése hoz létre. A zokat a késztetéseket, amelyek a szükségletet csillapító viselkedésre irányulnak, nevezzük motivációnak. Tágabb értelemben minden célirányos viselkedést motivált viselkedésnek nevezünk. Motívumok A biológiai motívumok (túlélési és szociális, pl. éhség, utódgondozás) mellett az ember motivációs rendszerében számos olyan motívum is van, amely a tanulás és a szocializáció eredménye (tanult motívumok). A motiváció ebben az utóbbi esetben is az egyénben fellépő feszültségi állapot csökkentésének, vagy optimalizálásának igényéből fakad, de ezek a motivációk nemegyszer
erősebbek a biológiai motívumoknál. Erősebb késztetés nagyobb cselekvési készséggel párosul. Minden vezető számára fontos kérdés, hogy hogyan fokozható az alkalmazottak motiváltsági szintje. A motiváció révén ugyanis beruházás nélkül növelhető a szervezeti teljesítmény. A motiváció fogalmát kétféleképpen is használjuk: • egyrészt a belső késztetések megszervezését (pszichológiai eredetű) nevezzük motivációnak, • másrészt az ösztönzés szinonimájaként is használjuk, azt a vezetői magatartást jelöli, amelyben beosztottjait a szervezeti célok elérésére készteti (vezetéselméleti fogalom). A motiváció egy komplex jelenség, ezért nehéz megmondani, hogy hogyan kell másokat ösztönözni. A nehézséget a következő tényezők okozzák: • A motívumok komplex rendszert alkotva befolyásolják az emberi viselkedést, különféle cselekvésekre késztetnek. • Közvetlenül nem figyelhetők meg, csak a viselkedésen keresztül. • A z egyes motívumok különböző erősségűek és dinamikusan változnak. Minden motivációs elmélet arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért úgy viselkednek az emberek, ahogyan ez megfigyelhető. A szervezeti teljesítmény a meglévő képességek, készségek, és a motiváció együttes hatására jön létre adott környezetben. A képesség, készség cselekvési szándék nélkül nem vezet eredményre, de a legerősebb szándék sem elegendő, ha nincsenek meg hozzá a képességek. TELJESÍTMÉNY = f (KÉPESSÉG × MOTIVÁCIÓ) A szervezet “képességeit” az egyéni és szervezeti tényezők kölcsönhatása szabja meg. A z input tényezők egyrészt az emberek egyéni képességeivel, szükségleteivel és a csoporthatásokkal írhatók le. A z egyéni jellemzőket nagymértékben alakítják a szervezet jellemzői is. A szervezeti struktúra is befolyásolja az inputtényezőket, mivel a strukturális jellemzők különböző módon korlátozhatják az egyéni mozgásteret (a teljesítmények elérésében is!). A technológia fejlettsége, dominanciája a munkafolyamatban azt eredményezheti, hogy a teljesítmény elsősorban az alkalmazott technológiától függ, ezzel korlátot szab az egyén befolyásoló képességének. A motivációs stratégia az emberi viselkedés megváltoztatására irányuló vezetői tevékenység, ezen keresztül próbál a vezető hatni a beosztottakra a teljesítmények fokozása érdekében. A vezetőnek olyan motivációs stratégiát kell választania, amely figyelemmel van az egyéni képességekre, azok különbségeire, valamint a csoportnormák erre gyakorolt hatására. A szervezeti képességeket jelző inputtényezők, és a megfelelően megválasztott motivációs stratégia révén létrejön a szervezet szempontjából fontos eredmény: a teljesítmény, és az ember szempontjából fontos eredmény: az elégedettség (output tényezők). A munkával való elégedettséget alapvetően a munkafeladat, a másokhoz fűződő viszony és a munkával kapcsolatos elvárások (pl. a vele járó ellenszolgáltatás) befolyásolják.
Az alkalmazottak motivációjának növelése A z alkalmazottak motivációjának növelésében a három legfontosabb eszköz a jutalmazás, a célkitűzés, valamint a munkakör-kialakítás és áttervezés. • Jutalmazás Kétféle jutalomról beszélünk a motivációs folyamatban: a belső (intrinzik) és a külső (extrinzik) jutalomról. ✔ Intrinzik (belső) motivációról van szó, ha érdeklődésből, szívesen és kedvvel teszünk valamit, s ez önmagában is jutalmazó értékű, hiszen úgy érezzük, mi magunk vagyunk saját
cselekvéseink elindítója. ✔ Extrinzik (külső) motivációról beszélünk, ha a viselkedést külső jutalmak és büntetések váltják ki. A menedzser elsősorban a külső jutalmazás eszközével élhet, ennek legfontosabb forrása a szervezetben a bérezési - ösztönzési rendszer. Ennek kialakítása során két kritériumot kell szem előtt tartani: ✔ az egyén számára értékes javadalmakat nyújtson; ✔ kapcsolódjon egyértelműen a teljesítményhez. A többféle elemből összeállított ösztönző rendszer nyújthatja leginkább az igények és a teljesítménydimenziók sokféleségének való megfelelést. • Célkitűzés A szervezeti teljesítmény emelésének másik eszköze az egyéni és szervezeti célok közötti összhang megteremtése, hiszen mindenki azokért a célokért hajlandó magasabb erőfeszítésre, amelyek saját, egyéni céljaival is összhangban vannak. Ennek létrejöttét elősegítik a következők: ✔ specifikus (pontos és egyértelmű) célok megfogalmazása; ✔ komplex célok (kihívást jelentő) kijelölése; ✔ célok elfogadtatása az alkalmazottakkal. A célrendszer kialakítása nem ellentmondásmentes. A célok a célhierarchiában nemcsak egymást erősítők és semlegesek lehetnek, de egymást kölcsönösen kizárók is (pl. jelentős célkonfliktus van a magasabb szintű juttatási igény és a költségcsökkentés révén elképzelt eredményesség-növelés között).
15. Prezentálja a vezetési stílus fogalmát, valamint a tulajdonságelméleti és magatartástudományi (Lewin, Tannenbaum-Schmidt, Ohio State University, BlakeMouton) közelítéshez tartozó modelleket! A vezetés egy olyan folyamat, amelyben a vezető a szervezet tagjainak magatartását valamilyen cél elérése érdekében alakítja. A vezetés tehát alapvetően egy befolyásolási folyamat. A vezetés a menedzsment egy funkciója, amely a szervezetben lévő emberekre összpontosít, azok motivációjának és teljesítőképességének fenntartása és növelése érdekében. A hogy azt már korábban említettük, a menedzser és a vezető nem azonos fogalmak, sőt gyakran nem is ugyanaz a személy (ld. Kotter). Vannak olyan formális menedzseri jogkörrel felruházott menedzserek, akik csak a vezetői szerepet töltik be, a többi menedzseri funkciót másoknak delegálják. Olyan eseteket is ismerünk, ahol a menedzser mellett a vezetői szerepet a csoport egy másik tagja tölti be. A vezetés alapvetően a motiváció megértésén alapul, az egyén, a csoport és a szervezet céljainak összehangolására irányul. Legyen szó háborúról, üzletről vagy futballról, a vezetés minőségét a sikeresség vagy a bukás egy jelentős összetevőjének tekintetjük. Bár a vezetési stílus fogalmát sem sikerült eddig pontosan leírni, de a hogyanra vonatkozó kérdés mindig a figyelem középpontjában állt. Napjainkban a globális verseny, a dereguláció, a növekvő sebességű technológiai váltások és a válság korszakát élve, újra fokozott lendülettel keressük a választ a régi kérdésekre: Tanítható a vezetés? Hogyan válaszhatók ki a potenciális vezetők?
Vezetői hatékonyság, vezetési stílus A vezetői hatékonyság egy lényeges összetevője, hogy a vezető milyen módon képes hatni a beosztottakra, befolyásolni azok tevékenységét. Fogadjuk el ezt egy munkadefiníciónak a vezetési stílusra. Ebben a fejezetben a klasszikus vezetési stílus elméleteket hármas csoportosításban tárgyaljuk: a tulajdonságelméleti, a magatartáselméleti és a kontingencia vagy szituációelméleti közelítés szerint.
Tulajdonságelméleti közelítés A z empirikus menedzsment iskola képviselői azt vizsgálták, miben különbözik a vezető a beosztottaktól, a sikeres vezető a sikertelentől. Míg a klasszikus iskola képviselői a sikert a jól szervezett rendszernek tulajdonították, ez az irányzat a kiemelkedő tulajdonságú vezető „számlájára írták”. A z irányzat vizsgálatainak célja az volt, hogy meghatározzák azon pszichológiai, szociológiai és fizikai jellemzőket, amelyek alapján a potenciálisan jó vezetők kiválaszthatók. Stogdill (Ralf) 1948-ban közzétett összehasonlító tanulmánya - a sikeres vezető jellemvonásait, fizikai tulajdonságait és készségeit vizsgáló kutatások eredményeiről - azt mutatta, hogy nincs egységes minta, azaz nem határozható meg egy olyan egységes tulajdonsághalmaz, amely következetesen és erősen kapcsolódik a hatékony vezetéshez, és előrejelző erővel bír a jövőbeli sikerességet illetően. Ugyanakkor vannak olyan tulajdonságok, mint például az intelligencia, amelyek különböző erősséggel, de következetesen kapcsolódnak a vezetéshez. Fiedler (Fred) kognitív erőforrás-elmélete (támaszkodva lefolytatott vizsgálataira, mely szerint a vezetési képesség közepesen korrelál az intelligenciával) azt állítja, hogy intelligens, tapasztalt, akaratukat érvényesíteni tudó vezetők esetében támogató, stressz-szegény környezetben nagy bizonyossággal megjósolható a teljesítmény mértéke. Ezt az elvet látjuk gyakran visszatükröződni a vezető-kiválasztási és felvételi folyamatokban, amikor tapasztalt, megfelelően intelligens és jó szociális készségekkel rendelkező embereket keresnek vezetői pozíciókba, feltételezve, hogy azok képesek lesznek támogató munkahelyi légkört teremteni és minimalizálni a személyközi feszültségeket. A tulajdonságelméleti közelítés alaptétele, mely szerint a “vezetés művészet", “vezetőnek születni kell", és hogy a vezetői sikeresség a személyes tulajdonságokban rejlik, megdőlt. Világosan látszik, hogy a hatékony vezetésben a környezethez való alkalmazkodás képessége legalább olyan erejű, mint a személyiség. További tanulságként levonható, hogy egyes tulajdonságok hiánya másokkal kompenzálható, és hogy bizonyos készségek (ki)fejleszthetők tanulás és gyakorlás révén.Bebizonyosodott, hogy vannak olyan készségek, amelyek hozzájárulhatnak a sikeres vezetéshez és tanulás ill. tréning révén fejleszthetők. Ezek a készségek 4 fő csoportba sorolhatóak: Intellektuális készségek: logikus gondolkodás, integrálás, elvonatkoztatás stb. Vállalkozói készségek: teljesítmény motiváció, cselekvőkészség, kezdeményező készség stb. Szocio-emocionális készségek: önkontroll, önállóság, objektivitás, stabilitás, alkalmazkodás stb. Interperszonális készségek: önbizalom, bizalom, hatóképesség, szocializációs készség, kommunikációs készség stb. Ezeknek a készségeknek megléte, fejlettsége önmagában azonban nem jelent garanciát a hatékony, sikeres vezetésre.
Magatartástudományi közelítés A magatartástudományi irányzat képviselői a vezetői attribútumok helyett a viselkedésre, a vezetők cselekedeteire koncentráltak. A vezetői magatartás tanulmányozása során különböző stílusokat próbáltak megkülönböztetni, elemezték, hogy a vezetői magatartásformák befolyásolják-e az alkalmazottak beállítottságát és teljesítményét. Két fő csoport különíthető el, a döntésközpontú (Lewin, Tannenbaum- Schmidt) és a vezető személyiségén alapuló elméletek (Ohio State University, Blake-Mouton).
A vezetői akarat érvényesítése (Lewin) A vezetői magatartást vizsgáló egyik legkorábbi elmélet (Lewin, Lippett, White) három vezetési stílus hatékonyságát vizsgálta:
● A utokratikus vezetési stílus:A vezető maga jelöli ki a feladatokat, a munkacsoportokat, ellenőriz, értékel, dönt, jutalmaz és büntet, mások véleményének meghallgatása nélkül. ● Demokratikus vezetési stílus:A vezető – különböző mértékben – engedi érvényesülni a beosztottak akaratát is. Ez a bevonás igen széles skálán mozoghat. ● Laissez-faire passé stílus:A vezető nem alkalmaz előírásokat, hanem szabad kezet ad a beosztottaknak a munkafolyamatok alakításában. A vezető biztosítja az erőforrásokat, illetve szükség esetén beavatkozik. A csoportteljesítmény, az elégedettség és a vezetési stílus között összefüggések fedezhetők fel. A kísérletek eredménye a következőkben foglalható össze: a demokratikusan vezetett csoportokban nagyobb a munkával való elégedettség és jobb a teljesítmény minősége. A z autokratikusan vezetett csoportban nagyobb a mennyiségi munkateljesítmény, de a munkavégzés állandó ellenőrzést igényel, a csoporttagok agresszívabb viselkedést tanúsítanak. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy adott helyzetekben az egyik vezetési stílus hatékonyabb, mint a másik. (A sürgős és veszélyes helyzetekben az autokratikus vezetési stílus volt eredményes, valamint akkor is, ha a beosztottak ezt várták el.) Kurt Lewin az eredményesség szempontjából legjobbnak a demokratikus stílust találta. Nagyon elítélően minősítette, és elkerülendőnek tartotta a laissez faire passé, a „nem vezetés” stílust.
Tannenbaum-Schmidt modellje A Harvard Business School kutatói által az ötvenes években összeállított modellben a főnökközpontú, illetve a beosztott-központú vezetési stílusokat helyezték el a skála két végén, és a két szélső pont között még további öt vezetési stílust különítettek el.
Ohio State University vezetési modellje A z Ohio State University kutatói a vezetési stílust a feladatokhoz és a beosztottakhoz való viszony alapján vizsgálták. A vezetési stílus jellemzőinek kérdőíves felmérése során két egymástól független dimenziót különítettek el, “a feladatok strukturálására való törekvés” és "a pozitív emberi kapcsolatok fontossága"dimenziót, és ezek alapján osztályozták a vezetői magatartást. A “feladatok strukturálásá"-ra (initiating structure) irányuló magatartás azt mutatja, hogy a vezető milyen mértékben kívánja meghatározni a feladatokat és azok struktúráját a célelérés biztosítása érdekében. A „pozitív emberi kapcsolatok fontossága” (consideration = figyelem) dimenzió pedig azt mutatja, hogy a vezető mennyire igyekszik bizalomteli, barátságos, támogató légkört teremteni, és figyelni a beosztottak érzelmeire. A két független dimenzió kombinációjából számos vezetési stílus vezethető le, (lásd A , B, C,D típusú vezetők), ezek közül a C-t tartják ideális típusnak. A vizsgálatoknak számos érdekes megállapítása volt: • A kik a pozitív emberi kapcsolatokra való törekvés kérdésénél magas pontszámot értek el (C,D), azok beosztottjainak elégedettsége magas volt; kevesebb volt a fegyelmi probléma, a panasz és a fluktuáció, bár egy adott szint felett az utóbbi kettő már nem változott jelentősen. Ugyanakkor a B típusú vezetők kevesebb ellenállásba ütköztek, ha új feladatokat írtak elő. • A beosztottakra fordított alacsonyabb figyelem egyértelműen és tartósan negatív hatásokkal párosul, rontja a beosztott - vezető kapcsolatot, a vezetővel való elégedetlenséget vált ki. • A mindkét dimenzióban magas pontszámot elérő vezetők voltak a legeredményesebbek, ezért ideálisnak értékelték azokat (bár ennek más kutatások ellentmondanak). Javaslatuk szerint ebbe az irányba kell a vezetőket fejleszteni. A z elméletre építő további vizsgálatok azt mutatták, hogy az eredményességet és a beosztottak elégedettségét további tényezők is befolyásolhatják, ezek: a beosztottak jellemzői (tudásuk, gyakorlatuk, elvárásaik, munkakörrel kapcsolatos ismereteik), a vezető jellemzői (a felsőbb vezetőkkel való együttműködés, hasonlóság, befolyásolási képesség), és a feladat jellemzői (sürgősség, vészhelyzet, külső nyomás, a feladat fontossága, a felelősség mértéke, stb.).
Vezetői mátrix (Blake - Mouton) A szerzők az Ohio State University vezetési modelljére építve, azt továbbfejlesztve vezetői tréning programot dolgoztak ki, amelynek során részletesebb skálán (1-9) elemezték az egyes jellemzőket. A vizsgált vezetők mindkét dimenzióban megnyilvánuló magatartása alapján 5 fontosabb vezetési stílust határoztak meg, és azokat egy 9x9 mátrixban (rácson) helyezték el. A vizsgált két dimenzió a termelésre és a beosztottakra fordított figyelem. A z öt legfontosabb vezetési stílus a következő: Tekintélyelvű vezetés (9,1): A munkavégzés hatékonysága a munkafeltételek kialakításában rejlik, ebben a humán tényező szerepe nem jelentős. Klub stílusú vezetés (1,9): Központjában az emberek szükségleteinek maximális figyelembevétele áll. A jó emberi kapcsolatok kellemes, barátságos munkahelyi légkört biztosítanak. Beavatkozást kerülő vezetés (1,1): A vezető egyaránt minimális erőfeszítéseket tesz a munka elvégzésének befolyásolása és a szervezeti tagok jó közérzetének fenntartása érdekében. Szervezeti ember (kompromisszumos vezetés) (5,5): A vezető az egyensúly, kompromisszum kialakítására törekszik az elvárt munkateljesítmény nyújtása és a kielégítő munkahelyi légkör biztosítása között. Team menedzsment (9,9): A vezető a szervezeti célokkal való azonosulásra épít. A kapcsolatok a kölcsönös bizalom és elismerés alapján alakulnak, az alkalmazottak elkötelezettsége, a közös érdekeltség magas szintű teljesítményre vezet. A vezetői rács modell szerint a legeredményesebb vezetési stílus a team menedzsment.
16. Mutassa be a kontingenciaelméleti közelítéshez tartozó vezetési stílus modelleket (Fiedler, Hersey-Blanchard, Vroom-Yetton) és a sikeres vezetési stílus hatékonyságát befolyásoló tényezőket! Kontingenciaelméleti közelítés A magatartástudományi közelítés sokáig nagyon népszerű volt, de a 60-as évek utáni kutatások azt mutatták, hogy a vezetés körülményei növekvő befolyással vannak a vezetés hatékonyságára. Számos kutatás folyt annak kiderítésére, hogy milyen kontingenciák (szituációs tényezők) játszanak meghatározó szerepet a vezetői hatékonyságban, különösen változó körülmények között. E csoportban bemutatunk néhány modellt azok közül, amelyek a vezetési helyzet különböző jellemzőjének a vezetési munka hatékonyságára gyakorolt hatását elemezték. Fiedler-féle szituációs elméleti modell A Fred Fiedler-féle kontingenciaelmélet alapvető megállapítása az, hogy a csoportteljesítmény a vezetési stílus és a vezetési helyzet együttes eredménye. A vezetési helyzet meghatározó jellemzői esetében azok kedvező vagy kedvezőtlen voltát vette figyelembe, amikor az eredményes vezetési stílust kívánta meghatározni. A vezetési helyzet összetevői (fontossági sorrendben): Vezető-beosztott kapcsolat: a vezető elfogadottsága – a pozitív emocionális reakciók jelenléte alapján – lehet jó, vagy rossz. A feladat strukturáltsága: a feladatok pontos megfogalmazottsága és strukturáltsága alapján lehet strukturált vagy nem strukturált. Hatalmi helyzet: a szervezet helyzetéből vagy a vezető beosztásából fakadó hatalom lehet erős vagy gyenge. Fiedler kétféle vezetési stílust különít el: a feladatorientált és a kapcsolatorientált stílust. A stílushoz való tartozás meghatározását a legkevésbé kedvelt munkatárs (LKM) értékelésére vonatkozó attitűd- teszt alapján végezte el. • A feladatorientált stílusú vezetés jellemzője az alacsony LKM szám, azaz az ilyen emberek
számára a feladatteljesítés sokkal fontosabb, mint az emberi kapcsolatok ápolása. • A kapcsolatorientáltak magas LKM számot produkáltak a tesztben, ők motiváltak a munkacsoportjukkal való előnyös kapcsolatok fenntartásában. A stílus és a vezetési helyzet célszerű kombinációit a következő 2.4 ábra szemlélteti. A vizsgálat eredményei alapján a kutató azt a következtetést vonta le, hogy a vezető számára kedvező, ill. kedvezőtlen helyzetekben a feladatorientált stílus az eredményesebb, a közepes, bizonytalan helyzetekben (pl. változások által kiváltott bizonytalanságok között) a kapcsolatorientált stílus ígér nagyobb eredményeket. A z eredményesség, a beosztottak elégedettsége és a stílus összefüggéseinek vizsgálatai a következő megállapításhoz vezettek: • Kedvező vezetési helyzetben (1, 2, 3 oktáns) a feladatok elvégzésére lehet koncentrálni, mert a munkakörnyezet pozitív hangulatú, a munkatársak elégedettek és együttműködésre nyitottak. • Kedvezőtlen (7. 8 oktáns) helyzetekben a beosztottak előíró vezetést várnak el. A z ezzel kapcsolatos nagyobb elégedettség arra vezethető vissza, hogy a beosztottak ezen stílus mellett úgy érzik, hogy nagyobb valószínűséggel tudják a feladatokat megoldani; • Stresszel terhelt körülmények között, ilyenek a vegyes helyzetek (4, 5, 6 oktáns), a támogatóvezetés csökkenti a dolgozók elégedetlenségét, ugyanakkor a vezető jó szociális készségei révén fel tudja oldani a teljesítés akadályait. A zon vezetők, akik a felsőbb vezetésre befolyással bírnak, képesek növelni beosztottjaik elégedettségét és teljesítményét. A felfelé irányuló kapcsolatok révén segíteni tudják a beosztottak sikerességét, és megfelelő jutalmakat tudnak biztosítani. A modell számos ponton nem ad egyértelmű magyarázatot arra, hogy a csoportok miért így viselkednek, továbbá nagyon erősen módszerfüggő, azaz csak az LKM teszttel összekapcsolva alkalmazható.
Hersey - Blanchard szituációelméleti modell Ezen elmélet alapján a vezetőnek rugalmasan kell tudnia váltani a vezetési stílusok között. A vezetői tréningek során széleskörűen alkalmazott modell szerint az eredményes vezetési stílus meghatározó szituációs tényezője a beosztottak érettsége. A z érettség (Maturity) a beosztott azon képessége, hogy elérhető célokat tud megfogalmazni, hajlandó vállalni a felelősséget, rendelkezik a szükséges képzettséggel és tapasztalattal. A z érettséget bizonyos munkafeladatra vonatkoztatva határozzák meg, azaz változó feladatok esetén, nem ugyanaz a megítélése. A z érettség pszichológiai érettségből és a munkában való jártasságból tevődik össze. A munkában való jártasság alatt a megfelelő ismereteket és képességet értik, a pszichológiai érettség pedig a magabiztosságra és a felelősségvállalási készségre vonatkozik (M1- éretlen, M2 – képesség hiánya, M3- motiváció hiánya, M4 – érett). A modell alaptézise az, hogy a beosztottak érettségének növekedésével a kapcsolatorientált stílusok eredményesebbek. A z érettség adott szintje felett pedig engedni kell, hogy a beosztottak akarata érvényesüljön, minimalizálni kell a beavatkozást. A vezetési stílus vizsgálata a korábbiak szerinti feladat és kapcsolatorientált dimenziókban történik. Négyféle vezetési stílust különítenek el (amelyek között átmenetek vannak, ld. haranggörbe). Előíró (Telling, S1): a vezető pontosan megmondja mit, mikor, hogyan kell tenni; Magyarázó (Selling, S2): a vezető magyarázatokkal látja el, elfogadtatja utasításait; Bevonó (Participating, S3): a beosztott véleményét kikéri, vele együtt dönt, közben támogató magatartást tanúsít; • Delegáló (Delegating, S4): a vezető szabad mozgásteret biztosít az önirányításra alkalmas, elkötelezett beosztottak számára. A z elmélet rugalmas alkalmazkodást igényel a vezetőktől. A modell kritikája az, hogy az empirikus • • •
kutatások csak korlátozottan támasztják alá, ugyanakkor egyszerű, elegáns megoldást nyújt a vezetési stílus kérdésében.
Vroom – Yetton-féle modell A modell alapfeltevése, hogy a vezetői magatartást a feladatnak megfelelően kell megválasztani (normatív). E szerint a vezetési stílus központi, meghatározó szituációs eleme a döntési helyzet maga. A döntési helyzet megítélésének összetevői: ✔ A döntés minőségi jellemzői (vannak-e minőségi elvárások, rendelkezünk-e megfelelő információkkal, strukturált-e a probléma) és ✔ A beosztottak elfogadási készsége (szükséges-e a beosztottak elfogadása, a saját beosztottaim elfogadnák-e, a dolgozók azonosulnak-e a vállalati célokkal, a beosztottak között van-e véleménykülönbség a legjobb megoldásról). Minden kérdésre igen és nem válasz adható, ennek alapján állítható fel egy döntési fa, melynek végpontjain az eredményesen alkalmazható vezetési stílusok kerülnek feltüntetésre. A modell öt döntéshozatali stílust különböztet meg, a szélsőségesen autokratikustól, a teljes bevonásra épülőig. ✔ Autokratikus I.; a vezető maga dönt a hozzáférhető információk alapján; ✔ Autokratikus II.; a vezető a beosztottaktól szerzett információt is figyelembe veszi döntése során; ✔ Konzultatív I.; a vezető megosztja a problémát az egyes beosztottaival, javaslataikat figyelembe veszi a döntése során; ✔ Konzultatív II.; a vezető a problémát a csoport elé tárja, a megvitatás után döntést hoz; ✔ Csoportos; a vezető elnökletével a csoport megvitatja a problémát, amelyben a vezető nem amegoldást, hanem a csoportmunkát irányítja, az így kialakult döntést képviseli. A meghatározó szituációs tényezők hét szempontját döntési szabályoknak nevezhetjük. A döntési fa mentén valószínűségi tényezőket is beépíthetünk a modellbe. További előnye a fa struktúrának az, hogy az ajánlott vezetési stílusok egyszerűen leolvashatók.
A vezetési stílust befolyásoló tényezők A z előzőekben bemutatott modellek azt támasztják alá, hogy a sikeres vezetési stílus megválasztása több tényezőtől függ, ezek a következők: ● A vezető maga: személyisége, beállítottsága, motivációja és tapasztalatai, ● A beosztottak: tapasztalatai, önértékelése, feladattal kapcsolatos elvárásaik, ● A feladat jellege: strukturáltsága, bonyolultsága, a rendelkezésre álló idő, ● A környezet és a vezetési helyzet: a vezető hatalmi helyzete, csoporthoz való viszonya, a szervezet struktúrája és normái, a környezet állandósága, bonyolultsága.
