Melléklet TARTALOMJEGYZÉK

Melléklet TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés − 1990−2002............................................................................................... 2 1.1 Bevezető ......................................................................................................................... 2 1.2 Intézmények − feladatellátási helyek ............................................................................ 2 1.2.1 Az intézményszám és összetétel ............................................................................. 2 1.2.2 Intézményfenntartók változása .............................................................................. 3 1.2.3 Intézményrendszer................................................................................................. 4 1.3 Tanulók .......................................................................................................................... 4 1.3.1 Összlétszám ........................................................................................................... 4 1.3.2 Típus szerinti létszám és összetétel........................................................................ 5 1.3.3 Felnőttképzés......................................................................................................... 5 1.4 A szakmai képzés ........................................................................................................... 5 1.5 Létszámok feladatok szerint .......................................................................................... 6 1.6 Gyakorlati oktatás.......................................................................................................... 6 1.7 Mutatók .......................................................................................................................... 7 1.7.1 Lemorzsolódás....................................................................................................... 7 1.7.2 Az egy tanulóra vetített mutatók............................................................................ 7 1.8 Pedagógusállomány és -létszám alakulása................................................................... 7 1.9 Tanárképzés ................................................................................................................... 7 1.10 Középfokon végzettek adatai ...................................................................................... 8 1.11 Felsőfokú képzés......................................................................................................... 9 1.12 Továbbtanulás a felsőoktatásban ............................................................................... 9 1.12.1 Intézmények, hallgatók ....................................................................................... 9 1.12.2 Oklevél.............................................................................................................. 10 1.13 Kilépés az iskolarendszerből .................................................................................... 10 2. A szakképzés jogi szabályozása ......................................................................................... 10 2.1. Az iskolai rendszerű szakképzés jogi szabályozása ................................................. 10 2.2. A felnőttképzés jogi szabályozása............................................................................. 13 2.3. Az egész életen át tartó tanulásban részt vevők létszámának előrejelzése.............. 15 2.4. A szakmastruktúra.................................................................................................... 15 3. A szakképzés irányítási rendszere ..................................................................................... 16 4. A szakképzés finanszírozási rendszere.............................................................................. 16 4.1 Az iskolai rendszerű szakképzés finanszírozása ...................................................... 17 4.2 A felnőttképzés finanszírozása ................................................................................. 19 5. Fejlesztési programok........................................................................................................ 20 5.1 A 2015/2003. (I. 30.) Kormányhatározat ................................................................. 20 5.2 Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése ................................................................ 22 5.3 Felsőfokú szakképzés ............................................................................................... 23 5.4 Szakiskolai fejlesztési program ................................................................................ 26 5.5 Hátrányos helyzetű fiatalok számára indított programok....................................... 27 5.6 Ifjúsági szakképzés korszerűsítése ........................................................................... 28 5.7 Vizsgáztatási rendszer............................................................................................... 29 5.8 A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program .................................................... 30 6. Táblázatok tartalomjegyzéke............................................................................................. 30

1. Helyzetelemzés − 1990−20021 1.1 Bevezető A rendszerváltást követően az iskolai rendszerű szakképzés alapvető strukturális és minőségi változáson ment keresztül mind az intézményhálózat, mind pedig a képzés szerkezetét és tartalmát illetően. A változásokat a hazai és a nemzetközi gazdasági, politikai környezet, a munkaerő-piaci elvárások, illetve a szakképzésben részt vevők igényei indították annak érdekében, hogy a szakképzésből kilépő magyar munkaerő a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon egyenlő eséllyel vehessen részt a versenyben, szakmai és elméleti tudása a nemzetközi normáknak is megfeleljen. Egyértelműen megállapítható, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben a szakképzés megfelelt a mindenkori kihívásoknak. Az általános iskolából a tovább tanulók aránya az évtized végére a tárgyévben végzők 96%-a volt. A tanulni szándékozó fiatalok az érettségit és esetleg az emellett még szakképzettséget is adó középfokú oktatási intézményeket preferálták. A felsőoktatásban tovább tanulni szándékozók többnyire a gimnáziumot választották, akik pedig szakképzettséget kívántak szerezni, és a felsőoktatásban való továbbtanulás lehetőségét is nyitva kívánták hagyni, azok inkább a szakközépiskolákat. A lehetőségek közötti választást megkönnyítette, hogy a szakképző iskolák jelentős része változatos szakirányú programokkal, rugalmas, átjárható képzési profilokkal rendelkeztek, s így lehetővé tették, hogy minden fiatal − legyen a többi tanulóval együtt haladásra képes vagy hátrányos helyzetű, lemaradó, esetleg fogyatékkal élő − a készségei és képességei legjavát bontakoztathassa ki. A továbbtanulási lehetőségek e változatos kínálatán túl azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a középfokú oktatásban érintett korosztályok létszámának jelentős visszaesése miatt a középiskolák egy része akár minőségi engedmények árán is biztosítani kívánta az intézmény teljes kihasználtságát, a gyengébb képességű tanulók számára is lehetővé téve a magasabb követelményeket támasztó intézményekbe való bejutást. Az viszont már más kérdés volt, mennyire tudták az elvárt színvonalat tartani − mind a tanulók, mind az intézmény −, és milyen mértékű lemorzsolódást vont maga után ez a lehetőség. A demográfiai változások egyértelmű vesztese a szakiskola volt, mivel az ide kerülő tanulóállomány jelentős részének „befogadóképessége”, továbbá az intézménytípus kevésbé piacképes szakmastruktúrája és képzettségi szintje miatt nem volt „versenyképes” még a gyakorlati képzettség vonatkozásában sem. 1.2 Intézmények − feladatellátási helyek 1.2.1 Az intézményszám és összetétel A 2002−2003. tanévben mintegy 15002 középfokú oktatási intézményben folyt oktatás-szakképzés. A középfokú oktatási feladatot ellátó intézmények száma (feladatellátási helyeiket figyelembe véve) összességében a 12 év alatt 1300-ról 2228-ra, 71%-kal emelkedett, ezen 1 2

A statisztikai adatok általában 2002-ig szolgáltatnak információt, ezért az elemzés is alapvetően erre épül, ugyanakkor figyelembe vettük az ezt követő időszakban hozott intézkedéseket is. Becsült adat. –2–

belül a szakképzési programokat kínálóké 978-ról 1513-ra, azaz 55%-kal. A vidéki intézmények többnyire több oktatási-képzési feladatot is elláttak az adott régió képzési igényei szerint. Így 2002-ben az országban 715 intézményben folyt gimnáziumi, 886-ban szakközépiskolai és 627-ben szakiskolai képzés. 1990 és 2002 között a szakközépiskolai feladatot ellátó intézmények száma folyamatosan és egyenletesen emelkedett, ebből az utolsó három évben évente átlagosan 60-70-nel több intézményben indítottak szakközépiskolai képzést. A szakiskolai feladatot ellátó intézmények száma az 1990. évi 465 intézményről 627-re nőtt. A szám szerinti növekedés ellenére a középfokú oktatási feladatellátási helyek típus szerinti összetételében a szakmai képzést ellátók aránya az 1990. évi 75%-ról 2002-re 68%-ra esett vissza. A szakiskolai feladatellátási helyek rovására nőtt a gimnáziumi oktatási helyek aránya (32%-ra), állandósult szakközépiskolai képzést ellátók 40%-os aránya, illetve a szakiskolai képzést folytatóké 28%ra csökkent. Az elmúlt 14 év változásaival kapcsolatban feltétlen megjegyzendő, hogy ezek egybeestek az igényekkel. Ez azt jelenti, hogy egyrészt a gazdaság kivonulásával egy időben a szakképző intézmények és a tanműhelyek száma rövid időn belül jelentősen növekedett, másrészt a kormányzati szándékoknak megfelelően növekedtek az érettségit adó képzési formák és csökkent a szakiskolai képzés. 1.2.2 Intézményfenntartók változása Az iskolai rendszerű szakképzést jelenleg mintegy ezer középfokú intézmény végzi. Az önkormányzati törvény előírja, hogy a megyei önkormányzatok és a megyei jogú városok felelősek a szakképzésért, így ma összesen 42 önkormányzat kötelezett szakképzésre.3 A kötelezettek mellett más önkormányzatok, minisztériumok, illetve növekvő számban egyházak és alapítványok tartanak fenn szakképző iskolákat. Az intézmények működtetői, fenntartói körében fokozatos, de jelentős átrendeződés ment végbe, az állami fenntartók mellett más feladatellátók is jelentkeztek intézményalapítóként. 2002-re 73,7%-ra csökkent az önkormányzatok által fenntartott intézmények aránya, kiemelkedően megnőtt az alapítványok által vállalt fenntartói szerepkör (12%) és az egyéb szervek fenntartóként való működése (14,3%). Az elmúlt nyolc év egyik fő tendenciája azt mutatja, hogy a képzési szerkezet jelentősen eltolódott az alacsonyabb képzési költségű szakképesítések irányába (elsősorban elméletigényes gazdasági, informatikai stb.), visszaszorult a hagyományosan magas költségigényű (beruházás és fenntartás) szakképesítések oktatása (elsősorban a „nehéz” ipari és mezőgazdasági szakképesítések tartoznak ide). A másik fő tendencia az, hogy az iskolafenntartók igyekeznek vegyes típusú iskolákat létrehozni annak érdekében, hogy az alaprész forrásaihoz az iskolák nagyobb része férjen hozzá, mely azonban jelentős hátrányokkal jár a rendszer egésze szempontjából. Az önkormányzatok és a más iskolafenntartók között nincs, vagy nem megfelelő a kommunikáció, érdekellentétek is fellelhetők, így gyakori, hogy kis földrajzi térségekben, azonos szakmákban párhuzamos és a gazdaságos működtetés határát el nem érő képzés folyik, ugyanakkor a gazdaság elvárásainak megfelelő, jelentős forrásokat igénylő szakképesítéseket elaprózva oktatnak, megfelelő tárgyi feltételek nélkül. Jelentős az olyan szakképzést folytató intézmények száma, ahol egy osztályban egy szakképesítést oktatnak változatlanul hosszú ideig, esetleg a feltételek megléte nélkül. Jogszabályban előírt feladat a fenntartók számára, hogy egyeztessenek, a munkaügyi szervezet számára pedig, hogy közép- és hosszú távú 3

A szakképzésre kötelezett önkormányzat a 19 megye + Budapest és a megyei jogú városok. –3–

munkaerő-piaci prognózisokat készítsen. Csak rövid távú munkaerőigény-felmérés történik, amely nem veszi figyelembe az iskolai rendszerű képzés tehetetlenségét, egy-egy új képzési irány bevezetése három évet is igénybe vehet. 1.2.3 Intézményrendszer Mint az már korábban említett, az önkormányzati törvény szerint a szakképzésért a megyei önkormányzatok és a megyei jogú városok felelősek. A törvény alapján jelenleg 42 megyei és megyei jogú város kötelezett képzésre. Ez a feladatok túlzott elaprózottságát jelenti. Hosszabb távon – a körülmények megfelelő alakulása után – feltétlen megfontolandó a képzési kötelezettség regionális szintre történő áthelyezése. Az iskolarendszeren kívüli képzés négypólusú intézményrendszerének résztvevői: − a képzéssel alapvető profilként foglalkozó vállalkozások, − a non-profit szervezetek, − az állami képző szervezetek, köztük a regionális munkaerő-fejlesztő és képző központok, valamint az iskolai rendszerű oktatást folytató közép- és felsőfokú oktatási intézmények, amelyek bekapcsolódnak az iskolarendszeren kívüli szakmai felnőttképzésbe is, továbbá − a munkaadók. Az iskolarendszeren kívüli szakképzés a munkaerőpiacon lehetővé teszi: − a munkanélküliek számára a munkavállaláshoz szükséges képezettség megszerzését (foglalkoztatottságot), vagyis a reaktív képzést, − a munkahellyel rendelkező, de a nem megfelelő képzettség miatt a munkahely elvesztésével fenyegetett munkavállalóknak a munkahely megőrzését, vagyis a proaktív képzést, − az átképzést, szakmaváltást, − a konvertálhatóság erősítését, második/harmadik szakképzettség megszerzését. A munkaerő-piaci képzés kiegészítője és versenytársa az iskolai rendszerű képzésnek. 1.3 Tanulók 1.3.1 Összlétszám A 14-17 éves korú népességnek 2002-ben a 94,9%-a tanult valamilyen középfokú oktatási intézményben. A 2002−2003. tanév elején a középfokú oktatási feladatellátási helyek nappali tagozatán 557 ezer tanuló tanult. Számuk a demográfiai változások ellenére összességében emelkedő tendenciájú volt: a 12 év alatt 517 ezerről kisebb-nagyobb hullámzások után 2002-re 557 ezerre nőtt. Az időszak első felére jellemző folyamatos létszámemelkedés 1996−1997-ben tört meg, és az ezt követő időszakban, az 1999−2000. tanévben volt a legalacsonyabb 538,5 ezer fővel. 2000 és 2002 között lassú emelkedés jellemezte, ami azonban évente átlagosan alig haladta meg az 1%-ot. A szakképzésben részt vevők száma a kilencvenes évek elejétől folyamatosan csökkent, 404 ezerrel szemben 2002-ben 370 ezer fiatal tanult szakképző intézményekben.

–4–

1.3.2 Típus szerinti létszám és összetétel A gimnáziumi tanulók száma 123 ezerről 186,5 ezer főre (52%), a szakközépiskolában tanulóké 168 ezerről 240 ezerre (43%), a szakiskolai tanulóké pedig 225,6 ezer főről 130,5 ezer főre (-72%) változott a vizsgált időszak alatt. Az intézménytípusok szerinti létszámösszetételre a szakképző intézményekben tanulók arányfölénye volt a jellemző a teljes időszak alatt, a belső arányok azonban jelentősen átrendeződtek. 1990-ben a létszámösszetétel a szakmunkásképzés túlsúlyát mutatta, az összes tanuló 44%-a szakmunkásnak tanult, emellett a szakközépiskolai képzés 33%-ot, a gimnáziumi képzés pedig 23%-ot kötött le. A szakmunkásképzésben való részvétel drámai csökkenése egészen az 1999/2000. tanévig tartott, amikor is a teljes középfokú oktatásban részt vevő létszámnak csupán a 22,6%-a tanult szakiskolában. 1999 után ez a „mélyrepülés” állandósult, az elmozdulás 2002-ig is 1% alatt maradt. A szakközépiskolai képzés döntő jelentőségű a középfokú oktatásban. Az elmúlt 12 év alatt a létszámösszetételben 33%-ról 43%-ra emelkedett az érettségit és egyúttal szakmát szerezni kívánók aránya, ami az utóbbi 4 évben 43-44% körül stabilizálódott. Az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben 1999-ben még csak 1,4 ezer fő vett részt a szakközépiskolákban, számuk 2002-ben már 8,9 ezer fő. A gimnáziumi oktatásban részt vevők aránya 1990 és 2002 között szintén 10%-ot emelkedett – s bár számszerűségében lényegesen elmaradt a szakközépiskolai létszámtól, súlyának növekedése egyértelmű. 1.3.3 Felnőttképzés Az iskolarendszerű középfokú felnőttképzésben 2002−2003-ban 96,6 ezer fő vett részt. Számuk összességében 42%-kal emelkedett 12 év alatt, ezen belül a gimnáziumi felnőttképzés a 2,5-szeresére − 19 ezer főről 46 ezer főre −, míg a szakképzésben részt vevő felnőttek száma az 1994/95. évi 57 ezer fős csúcslétszámot követően folyamatosan csökkent – 2002-re 47 ezer főre. Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben a képzések és a résztvevők száma 1997–2000 között dinamikusan, több mint 50%-kal nőtt, mára már a képzésben részt vevők száma meghaladja a 600-700 ezer főt. 1.4 A szakmai képzés A 2002−2003. tanévre az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák képzése szinte teljes mértékben általánossá vált, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevőknek már csak 0,2%-a tanult a „hagyományos” tartalmú képzés szerinti szakmákban. A 2003−2004 tanévben az iskolai rendszerben oktatható szakképesítések száma több mint 400, ennek 42%-a ipari-műszaki, közel 19%-a mezőgazdasági, állattenyésztési, illetve élelmiszer-ipari, 26%-a szolgáltatási, 12%-a kereskedelmi-vendéglátó-ipari, a többi a szállítás, hírközlés ágazatba tartozó szakképesítés volt. Az oktatott szakmák és az azokat tanulók ágazatok szerinti aránya csak a mezőgazdasági-élelmiszer-ipari (a tanulók 9%-a), illetve a kereskedelmi-vendéglátó-ipari (26%-a) ágazatban térnek el egymástól jelentősebben. A szakmaszerkezet sem változott a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően. Sok olyan szakmacsoportban, szakmában is folyik képzés, amelyekben a már képzettséggel rendelkezők túlnyomó többsége munkanélküli lesz. Megállapítható azonban, hogy ebben jelentős szerepe van a foglalkoztatási szerkezet gyakori változásának, a prognózisok hiányának, a nem

–5–

megfelelő információs rendszernek (a szakma- és iskolaválasztási ismeretek hiányának). Továbbá annak, hogy a fenntartói rendszer – elsősorban az irányítás és a finanszírozás miatt – nem érdekelt a piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodásban. 1.5 Létszámok feladatok szerint A szakképző évfolyamokon tényleges szakmai képzésben 62 064 szakközépiskolai és 70 353 szakiskolai tanuló vett részt. A szakközépiskolai szakmai képzésben 2002-ben az ipari-műszaki és a szolgáltatási ágazatokba tartozó szakmákat a diákok 33-34%-a tanulta, a kereskedelmi-vendéglátó-ipari szakokon 27,5%-uk tanult, és alig 4%-uk a mezőgazdasági-élelmiszer-ipari szakmákat. A szakiskolai programokban az évtized elején az ipari szakmákat tanulók száma és aránya volt a domináns (60%), ez 2002-re már csak a létszám közel felére volt igaz. A tanulók csaknem egynegyede a kereskedelmi-vendéglátó-ipari szakmákat, 13,6%-uk a mezőgazdasági- élelmiszer-ipari, illetve a 12%-uk a szolgáltatási ágazat szakmáit tanulta. 1.6 Gyakorlati oktatás A ’90-es évek elején a privatizáció következtében a korábbi nagyvállalati működtetésű tanműhelyek és üzemi munkahelyek fokozatosan felszámolódtak, a magán- és kisvállalkozásoknak a gyakorlati képzésben való részvétele viszont csak nagyon lassan szerveződött. Így a szakmunkástanulók gyakorlati képzését elsősorban az iskoláknak kellett megoldaniuk, illetve a gazdaság szerepvállalásának fokozását kellett elérni, leginkább az érdekeltség növelésével. 1998/99-től – amikor is már csak az új képzési rendszer4 szerint lehetett beiskolázni a tanulókat –, a 9−10. évfolyamon folyó alacsony óraszámú szakmai előkészítéshez, pályaorientációhoz szükséges gyakorlati képzési feltételeket iskolai keretek között kellett megoldani. A konkrét szakmai képzésben – szakképző évfolyamokon – jelentkező gyakorlati képzési igényt a szakiskolákban az iskolai tanműhelyi képzés mellett a gazdaság fokozottabb részvétele támogatta. Míg a ’90-es évek elején a kis- és magánvállalkozások a gyakorlati képzésben részt vevő tanulók egynegyedének gyakorlati képzését oldották meg, 2002-re, ha feltételezzük, hogy az iskolán kívüli gyakorlati képzést ellátó helyek jelentős arányban vállalkozási keretek között működnek, a tanulók közel felének a gyakorlati képzését vállalták. A szakközépiskolákban a gyakorlati képzés döntően iskolai tanműhelyi keretek között folyt, ez 2002-ben közel 42 ezer tanulót érintett, az iskolán kívüli gyakorlati képzésben közel 20 ezer fő vett részt. A 2002–2003. tanévben a szakiskolákban az iskolán kívüli gyakorlati képzésben, együttműködési megállapodással 27 035 fő vett részt, a gyakorlati képzésben részt vevők 38,4%-a, a szakközépiskolákban 13 020 fő (21%), a tanulószerződéssel gyakorlati képzésben részt vevők száma pedig a szakiskolai tanulók között 10 239 fő (14,6%), a szakközépiskolai tanulók között pedig 1292 fő (2,1%) volt.

4

A szakmai képzés a 11., illetve a 13. évfolyamon indítható. A 9–10. évfolyamon az általános műveltségi vizsgára való felkészítés, illetve szakmai előkészítés, pályaorientáció folyik, a 11–12. évfolyamon – a szakközépiskolákban – az érettségire való felkészítés, illetve szakmacsoportos alapozó oktatás. –6–

1.7 Mutatók 1.7.1 Lemorzsolódás A nemzetközi adatszolgáltatás (OECD, EUROSTAT, UNESCO stb.) egyik legfontosabb indikátora, legjellemzőbb minőségi mutatója a lemorzsolódás, mind az iskolarendszerben, mind azon kívül. A lemorzsolódás a képzési rendszer sokrétűsége, átjárhatósága miatt nem mérhető értékelhető információként, ezért új mérési módszertan kidolgozására van szükség. 1.7.2 Az egy tanulóra vetített mutatók Az egy osztályra jutó tanulólétszám változása a feladatellátási helyek összlétszámának, valamint a jogszabály által meghatározott osztálylétszám nagyságnak a függvénye. A szakközépiskolákban a mutató 31 főről 27-re csökkent az elmúlt 12 év alatt, a szakiskolákban pedig 29-ről 24,5 főre. Ez a változás a szakközépiskolai osztályszervezések számának felfutásából, illetve a szakiskolai létszámok csökkenéséből adódó osztályösszevonások eredményeképpen változott közel azonos mértékben. Az egy pedagógusra jutó tanulólétszám mutatója a szakközépiskoláknál a 13,2 fős átlaglétszámmal gyakorlatilag a teljes időszak alatt stagnált, ami azt is jelenti, hogy a létszámnövekedés mértékének megfelelően változott a pedagógusállomány is, míg a szakiskolánál jelentősen mérséklődött a mutató (17,4 főről 14,2 főre), s ez annak is lehet a következménye, hogy a szakiskolai tanulólétszám-csökkenést nem követte ugyanolyan mértékű állományleépítés. 1.8 Pedagógusállomány és -létszám alakulása A mutatóknál is jelzett változásokat a konkrét létszámok alakulásának iránya és mértéke igazolja. A szakközépiskolák esetében 1990 és 2002 között 12,6 ezer főről 18,3 ezer főre emelkedett a pedagógusállomány létszáma, ami 45%-os növekedést jelentett. A szakiskolai pedagógusállomány változása ezzel ellentétes tendenciájú, az 1990. évi 12 ezer főről 2002-re 9088 főre változott, ami 1990-hez képest több, mint 25%-os létszámcsökkenést jelentett (miközben a tanulók száma közel 50%-kal csökkent). A szakképző intézményekben jelen lévő pedagógusállományból az évtized fordulóján a szakközépiskolai állomány több mint 80%-a középiskolai tanári vagy diplomás szakmai képesítéssel rendelkezett. A szakiskolai állomány egyharmadának volt ilyen végzettsége, a többi pedagógus általános iskolai tanári vagy szakmai középfokú végzettséggel rendelkezett. 1.9 Tanárképzés A tudásalapú társadalomban a legfontosabb a tudáshoz való hozzáférés. Ezért a társadalom és a gazdaság fejlődését ösztönző stratégiáknál a tanárokra és a képzőkre kulcsfontosságú szerep hárul. A legtöbb európai országban rövid, illetve középtávú feladat a jól képzett és motivált tanárok, oktatók toborzása és pályán tartása, hiszen a tanárok öregedése miatt jelentős számú új tanárra, oktatóra van szükség. Mindezeket, továbbá a gyakorlatközpontú oktatási módszerek, az IKT szakképzésben betöltött szerepét figyelembe véve kezdeményezni kell a szakmai tanár- és szakoktatóképzés,

–7–

-továbbképzés rendszerének továbbfejlesztését, megteremtve ezzel a lehetőséget a hatékony oktatási módszerek, tanulásirányítási rendszerek bevezetéséhez is. Jelenleg nincsen jogszabályi kötelezettség az iskolai rendszeren kívüli képző intézmények szakembereinek külön támogatására. Mivel jelenleg a hazai felsőoktatásban nem lehet andragógus diplomát szerezni, csak kiegészítő szakként, ezért a felsőoktatásban rövid távú reális célkitűzésként csak az andragógiai ismeretek megszerzését, illetve a felnőttképzési módszertani továbbképzést lehet kitűzni. Középtávra szóló felsőoktatási fejlesztési célkitűzésként várható, hogy – az ún. Bolognai folyamat részeként – alapszakként kerül bevezetésre az andragógia, így megindulhat a felnőttképzési szakemberek diplomás képzése. Ennek általánossá tételét azonban csak a felsőoktatási kapacitások fokozatos megteremtésével lehet megvalósítani. 1.10

Középfokon végzettek adatai

A gimnáziumi tanulók közül nappali tagozaton 2002-ben 33,6 ezren, szakközépiskolákban 36,1 ezren tettek sikeres érettségi vizsgát, és a szakképző intézményekben együttesen 56 ezren szereztek szakképzettséget. A szakképzettséget szerzők több mint fele ipari ágazatban, 22%-a a szolgáltatásban, 14%-a a kereskedelem-vendéglátás területén, 10%-a a mezőgazdasági-élelmiszer-ipari ágazatban tanult. Az iskolai rendszerű felnőttképzésben gimnáziumban 6 ezren, szakközépiskolában 14 ezren érettségiztek, és további 7 ezren szereztek érettségihez kötött szakképzettséget. Magyarországon csaknem egymillió 16. életévét betöltött általános iskolai végzettséggel sem rendelkező lakos él. Az iskolarendszer a magas lemorzsolódás miatt ezt a helyzetet részben újratermeli, mivel kétszer annyi szakképzettséggel nem rendelkező fiatalt bocsát ki évente, mint amennyi képzettet a munkaerőpiac igényel, illetve be tud fogadni. Az oktatási rendszer egyharmad arányban bocsát ki fizikai jellegű képzettséggel és kétharmad arányban szellemi munkakör betöltéséhez alapul szolgáló végzettséggel fiatalokat. A munkaerőpiac igénye ennek éppen a fordítottja. Tehát a szükségesnél nagyobb arányú a szakképzetlen és a magasan kvalifikált réteg. Jelentős hiány mutatkozik a középfokú szakképzettséggel rendelkező, alapvetően fizikai munkakörök betöltésére alkalmas fiatalokból. A pályaválasztási információs rendszer hiányzik az iskolákból, a képzés szinte munkaerő-piaci ismeretek nélkül történik. Hosszú távon ez a jelenség nem tekinthető negatívnak. Amennyiben a gazdaság átalakulása a magasabb szakképzettséget igénylő termelési struktúra irányába folytatódik, a jelenség helyes lépésnek, „előremenekülésnek” tekinthető. Az egyes alágazatokban foglalkoztatottak létszáma eltérő irányban és ütemben változik, ugyanakkor területileg is nagy a különbség, kistérségi szinten pedig egyedinek mondható a foglalkoztatás szerkezete a helyi gazdasági szerkezet függvényében. Az ország gazdaságának versenyképességét erősen befolyásoló feldolgozóiparon belül kiemelhető az élelmiszeripar, a vegyipar és a gépipar. A népesség, illetve a munkaerőpiac szempontjából elsődleges csoportok iskolai végzettségi struktúrája lényeges körülménynek tekintendő a gazdaság, illetve az oktatási, képzési rendszer tervezése szempontjából. Pozitív változás ugyanakkor, hogy a szakképzetlenek és fogyatékkal élők képzésére, valamint mindenfajta felnőttképzésre, illetve felnőttképzési fejlesztési célokra 2003-tól jelentős állami pénzeszközök állnak rendelkezésre, amely a képzésben részt vevők létszámát néhány év alatt több százezer fővel növelheti.

–8–

Nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó módon bővült a középfokú képzésben részt vevők száma, illetve aránya. Az 1999–2000-es tanévben az egy évtizeddel korábbi 40%os részvételi aránnyal szemben a középiskolás korosztálynak már 60%-a tanult érettségit adó középiskolában (EU-átlag: 64%), s további több mint 23%-a szakmunkásképző iskolában. A szakközépiskolák 9–12. évfolyamain az általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, ezen belül lehet szakmai előkészítő oktatást folytatni. Államilag elismert szakképesítésre felkészítő szakképző évfolyamok a 13–14. évfolyamok. Az OKJ-ban szereplő mintegy 800 szakképesítés közül közel 350 oktatható szakközépiskolában. Az itt oktatott szakmák 69%-a kétéves képzési idejű, az elmélet-gyakorlat aránya 70-30%. A szakiskolák 9–10. évfolyamain az általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, ezen belül lehet szakmai előkészítő oktatást folytatni, a szakképzési évfolyamok a 11–12. évfolyamok. Az OKJ-ban szereplő mintegy 800 szakképesítés közül közel 130 oktatható szakiskolában. Az itt oktatott szakmák 82%-a kétéves képzési idejű, az elmélet-gyakorlat aránya 40-60%. A gazdaságnak a gyakorlati képzéstől való távolmaradása miatt a gyakorlati képzés döntően az iskolai tanműhelyekben folyik szimulált termelési/szolgáltatási környezetben.5 Ennek következtében a szakképesítést szerzett fiatalok döntő része lép ki úgy a munkaerőpiacra, hogy nem rendelkezik valós gyakorlati tapasztalatokkal. 1.11 Felsőfokú képzés Az iskolai rendszerű szakképzés jelentős változása volt az elmúlt években, hogy a PHARE/HU-94 program keretén belül kialakításra került a felsőfokú szakképesítések rendszere, majd képzése. A felsőoktatási törvény 1996. évi módosításakor a szakképzés rendszerét változtatta meg a felsőfokú továbbtanulás lehetőségének biztosításával az akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés rendszerbe illesztése. 1998–99-től bevezetésre került az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés (a továbbiakban felsőfokú szakképzés). Akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzettséget (felsőfokú szakképesítést) a szakközépiskolai képzésben és a felsőoktatási intézményekben nappali tagozaton együttesen 1744 fő szerzett, további 175 fő pedig felnőttképzés keretében. 1.12

Továbbtanulás a felsőoktatásban

1.12.1 Intézmények, hallgatók A 66 felsőoktatási intézményből 2002-ben 19 folytatott akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést, közülük 6 intézmény 2002-ben indított első alkalommal ilyen jellegű képzést. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatára – az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésbe, a főiskolai és az egyetemi képzésbe – 2002-ben belépő új hallgatók száma 54,5 ezer fő volt, 60%-uk gimnáziumi, 36,3%-uk szakközépiskola előképzettséggel rendelkezett.6 Nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó a felsőfokú képzésben részt vevők számának emelkedése, illetve aránya. A felsőoktatásban részt vevők összlétszáma csaknem megháromszorozódott, és ezen belül a 18-24 éves fiatalok részvételi aránya is a duplájára, 15%-ra nőtt, ami azonban még elmarad a 23%-os uniós átlagtól. 5 6

A 2002/2003. tanévben mintegy 73%-ban. Az adat a bármely évfolyamra újonnan belépő, a középfokú oktatási intézményt az előző, illetve a korábbi években végzők adatait együtt tartalmazza. Az 1999-ig mérhető érettségi vagy középfokú végzettség megszerzése utáni közvetlen továbbtanulás a felsőoktatási intézményekben az erre vonatkozó alapbizonylati kérdés elmaradása miatt nem lehetséges. –9–

A nappali tagozatos létszám 1990/91. tanévi 76,6 ezerről 2002-re 203,4 ezer főre való emelkedése több mint két és félszeres, az esti, levelező és távoktatási tagozatokon tanulók számának 31,8 ezerről 178 ezer főre való emelkedése pedig ötszörös létszámnövekedést jelentett. 2002-ben az összlétszám 1,6%-a (6128 fő) az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés keretében OKJ-szakképesítés megszerzéséért tanult. 1.12.2 Oklevél 2002-ben az oklevelet szerzett hallgatók száma valamennyi szinten és szakirányú továbbképzésben együttesen 60,4 ezer fő volt. Az egyetemi-főiskolai szintű képzésben nappali tagozaton 30,8 ezren, az esti-levelező és távoktatásban 19,7 ezren szereztek diplomát. 1.13 Kilépés az iskolarendszerből Az iskolai rendszerű oktatásból az utóbbi évek átlagában évente mintegy 140 ezer fiatal lép ki a munkaerőpiacra, ennek mintegy a négyötöde szakképzetten, egyötöde pedig szakképzettség nélkül. A szakképzettséggel nem rendelkezők aránya tíz év alatt 39%-ról 21%-ra esett vissza, ami azt is jelzi, hogy a fiatalok egyre inkább élnek az iskolarendszeren belüli bővülő képzési lehetőségekkel. 2001 januárja és 2004 januárja között a regisztrált pályakezdő fiatalok között az általános iskolát vagy azt sem végzettek aránya volt a legmagasabb (30-35%), a csak gimnáziumi érettségivel rendelkezőké pedig 10-13% között mozgott. Az utóbbi években a regisztrált pályakezdők között egyre emelkedett a szakképzettséggel rendelkezők aránya is, akár középfokú szakképzettséggel, akár diplomával rendelkezzenek. A munka nélküli szakképzett fiatalok között a szakiskolát végzettek 20% körüli, a szakközépiskolát végzettek 25% körüli arányban voltak jelen, és szinte aggasztó a diplomások arányának emelkedése, mely 2003 szeptemberében már 14,6% volt (2001 szeptemberében 9,5%). A jelenség erősen területfüggő, a hátrányos helyzetű megyékben, régiókban jobban jellemző, mint a fejlettebb régiókban.7 2. A szakképzés jogi szabályozása 2.1 Iskolai rendszerű szakképzés jogi szabályozása Magyarországon 2004 első felére teljes körűen rendelkezésre állnak azok az új vagy módosított szakképzési és oktatási jogszabályok, amelyek jogi háttérként szolgálhatják a magyar szakképzési rendszer európaivá válását. Azonban a jogszabályoknak időről időre igazodniuk kell a társadalmi-gazdasági változásokhoz. A szakképzés területén a folyamatos jogszabályi változások azon célok megvalósítását szolgálják, amelyek alapján európai színvonalú, a gazdaság és a szakképző iskolák közötti kapcsolat erősödésén alapuló szakképzési rendszer működhet. Ez egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy a szakképesítéssel rendelkezők a tudásuknak megfelelően találják meg a helyüket a munkaerőpiacon, a munkahely megszerzéséhez és megtartásához szükséges kompetenciákkal rendelkeznek, másrészt pedig megszerzik az életpálya során akár többször is bekövetkező szakmaváltáshoz szükséges képességeket. 7

Forrás: KSH Statisztikai Évkönyv 2002., Oktatási Minisztérium statisztikai adatgyűjtéseinek adatai, Oktatási Minisztérium Statisztikai Tájékoztató Oktatási Évkönyv 2002–2003, Foglalkoztatási Hivatal adatai.

– 10 –

A szakképzési szakterülettel kapcsolatban – hasonlóan más területekhez – egyesek megfogalmazzák, hogy a törvények túl gyorsan változnak. A rendszerváltással kapcsolatos folyamatos változási igényekre figyelemmel azonban ez nem tekinthető hibának. A szakképzési jogszabályok által ma már jól körülhatárolható két területen − az iskolai rendszerű és − az iskolarendszeren kívüli szakképzésben jelentős átalakulási folyamatok indultak el az 1990-es évek kezdetétől napjainkig. A megváltozott gazdasági környezetben átértékelődött a munkaerő fejlettségének, a szakképzés fontosságának társadalmi megítélése. A szakképzés gazdasági jelentősége jelenik meg a Kormányprogramnak a szakképzéssel kapcsolatos tartalmi megfogalmazásaiban, a jelenlegi jogszabályi rendszerében. Egyre fontosabb kérdés lesz mindenki számára, hogy a szakképzés mennyire lesz képes gazdaság közelivé válni, mennyire lesz képes az újabb és újabb gazdasági kihívásoknak, a társadalom minőségi elvárásainak megfelelni. Magyarországon 1990-től indultak el a szakképzés alapvető jogszabályi hátterének megteremtésére irányuló munkálatok, így elsőként a szakképzésről szóló törvény kidolgozása. Megkezdődhetett a szakképzés megújítása, szerkezeti és tartalmi korszerűsítése, amely egyrészt a társadalom és gazdaság által igényelt változásokhoz, másrészt a hazai oktatási rendszer átfogó megújításához kapcsolódik. Stratégiai cél volt az állami felelősség és a gazdaság által igényelt gyors változások összehangolása, hogy a szakképzéssel kapcsolatos feladatok megvalósítása megfelelő módon követhesse a gazdasági szerkezet és tevékenységek átalakulását, a munkaerőpiac kiépülését, valamint az aktív foglalkoztatáspolitikát. A szakképzés célrendszerét, feladatát és szerkezetét a gazdaság és oktatás összefüggéseinek felismerésén és tudatos erősítésén keresztül lehet fejleszteni. Magyarországon az elmúlt tizenhárom évben jó néhány iskolai kísérlet indult el, és egyre több stratégiai fontosságú nemzetközi szakképzési projekt valósulhat/valósulhatott meg. 2004-re szinte teljes körűen elkészültek, időközben többször módosulva a szakképzési jogszabályok, amelyek révén a magyar szakképzési rendszer európaivá válhat. Az európai egyesülés folyamata, valamint a világpiachoz és a technológiai fejlődéshez való felzárkózás, a gazdaság és az oktatás modernizálása hatással van a magyar szakképzésre. Minden időben kiemelkedő fontosságú feladat a humán erőforrások, s ehhez kapcsolódóan az oktatás minőségi fejlesztése, valamint a szakképzés szerkezeti, tartalmi korszerűsítése, gazdaság közelivé tétele. A piacgazdaság igényei szerint formálódó korszerű szakképzésnek a gazdaság igényeihez kell közelítenie, ezért stratégiai törekvés, hogy az iskolai rendszerű szakképzésnek széles alapú, ún. szakmacsoportos képzést kell biztosítani. Olyan rugalmas képzési formákat kell előnyben részesíteni, amelyek lehetővé teszik az egyén képességeinek, szükségleteinek megfelelő szakképzettség megszerzését, és esélyt nyújtanak a munkába állásra. Ennek a szándéknak a megvalósítására indult el a Szakiskolai fejlesztési program, amelynek céljai között szerepel a szakiskolai személyi és tárgyi feltételek, illetőleg a szaktanárok és szakoktatók módszertani, pedagógiai és szakmai felkészültségének javítása, a képzési programok korszerűsítése, a szakiskolai képzésben részt vevő hátrányos helyzetű fiatalok újraegyesítési folyamata. Az EU országaiban a gazdasági igények és lehetőségek, valamint a kulturális tradíciók és az egyén törekvései egyaránt hatással vannak az iskolázottság mértékére és a szakképzettség szerkezetére. Így van ez Magyarországon is, ahol az európai hagyományoknak megfelelően az iskoláztatás iránt jelentős társadalmi érdeklődés nyilvánul meg, ugyanakkor a tényleges tanulási lehetőségek gazdaságilag meghatározottak, illetőleg szociálisan korlátozottak.

– 11 –

Az iskolai rendszerű szakképzésben a magyar iskoláskorú népesség közel 80 százaléka vesz részt, ezért az iskolai rendszer a magyar munkaerő felkészítésének, kialakítandó munkakultúrájának meghatározó intézményrendszere. Mivel az iskolai rendszerű szakképzésben kezdődik meg a munkavégzésre, a szakmai tevékenységek gyakorlására történő konkrét felkészítés, ezért rendkívül fontos, hogy az alapszakmai kompetenciák elsajátítása, a szakmacsoportok szerinti szakmai előkészítés a közoktatási rendszerhez illeszkedve és harmonizálva valósuljon meg. A szakképzés folyamatos fejlesztését, korszerűsítését a társadalomban és a gazdaságban végbement változások, az információs társadalom követelményeihez és az Európai Unió vívmányaihoz való igazodás teszik szükségessé. A jogszabályi változások alapvető célja, hogy segítse a korszerű és hatékony szakképzés működését, járuljon hozzá a szakképesítések rugalmas és differenciált rendszerének (a nemzeti kvalifikációs jegyzéknek), valamint az európai színvonalú szakképzés kialakításához, illetőleg ösztönözze a korszerű ellenőrzési és értékelési rendszer létrejöttét, a minőségbiztosítási rendszer működtetését. Magyarországon 1994 első felétől került bevezetésre az államilag elismert szakképesítéseket meghatározó Országos Képzési Jegyzék. A magyarországi kvalifikációkat tartalmazó jegyzék a szakmacsoportos jelleg erősítésével az európai normák szerint került átalakításra. A jegyzék biztosítja a konkrét szakfeladatra, kvalifikációra irányuló iskolai rendszerű szakképzést, de a rövid idejű iskolarendszeren kívüli képzést is lehetővé teszi. A kvalifikációs jegyzék világosan kijelöli azon szakképesítések körét, ahol az állami felelősség a normatív finanszírozáshoz kapcsolódik, s így az iskolai rendszerű szakképzésben is egyértelműen meghatározhatóak az oktatás feltételei, a pedagógusképzés, valamint a tankönyvellátás. Az Európai Unió 1990-ben fogadta el azt a határozatot, amely alapján a nemzeti szakképzéspolitikák szintjén törekedni kell a szakképzettségek Unión belüli kölcsönös elismerésére. A kvalifikációk szerkezetének várható korszerűsítésével a szakképesítések olyan rendszere jöhet létre, amely megfelelhet a gazdaság gyorsan változó képzési igényeinek, a hazai foglalkoztatás kialakult rendszerének, valamint a közép-európai képzési hagyományoknak. A minőségelvű oktatáspolitika céljának megvalósításában döntő jelentőségű a szakképzés befejező szakaszának, a szakmai vizsgának átláthatósága és értékelhetősége, amely mind a vizsgázó, mind a vizsgát szervező oktatási vagy felnőttképzési intézmény, mind pedig a felkészítő oktatók számára nagy feladatot, kihívást jelent. Ezért továbbra is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a szakmai vizsgarendszer fejlesztésével, döntően a vizsgarendszer működésével, a szakmai vizsgáztatással kapcsolatos feladatok. A külföldi intézményben szerzett és a Magyar Köztársaságban − nemzetközi szerződés alapján − egyenértékűnek elismert bizonyítvány a megfelelő hazai nevelési-oktatási intézményben szerezhető iskolai végzettséggel egyenértékű iskolai végzettséget tanúsít, továbbá azzal azonos munkakör betöltésére vagy foglalkozás (tevékenység) gyakorlására jogosít. Ha a külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítvány egyenértékűségét nemzetközi szerződés nem ismeri el, a bizonyítvány elismerésére vagy honosítására kerül sor. Annak érdekében, hogy a közoktatás és a szakképzés fejlesztése a gyakorlatban is stratégiai kérdéssé váljon, a nemzetközi együttműködések keretében kialakulhatnak az új módszerek és képzési formák (pl. az elektronikus oktatás és tanulás), amelyek széles körben elterjedhetnek. Az iskolai rendszerű szakképzést alapvetően két törvény irányítja: az iskolák mint intézmények jogállásával kapcsolatos szabályokat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Ktv.), valamint a hozzá tartozó végrehajtási szabályok, a szakképző iskolákban

– 12 –

folytatott szakmai képzésekkel kapcsolatos szabályokat pedig a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (Sztv.), valamint ennek a végrehajtási rendeletei tartalmazzák. A szakképzéssel kapcsolatos jogi szabályozás összességében megfelel az igényeknek, a feladatok alapvetően az oktatás, képzés tartalmi kereteit és a feltételrendszer fejlesztését érintik. Az európai felzárkózás folyamatában a felnőttképzés törvényi szintű szabályozása döntő lépés volt. Az Európai Tanács Lisszaboni Memorandumában8 megjelenő célok ugyanakkor komplex feladatokat fogalmaznak meg, melyek esetében a szervezeti és finanszírozási intézkedések együttesen képesek az egész életen át tartó képzés feltételeit javítani. A memorandum azt a célt tűzte ki, hogy Európa 2010-re a világ legversenyképesebb, legdinamikusabb, tudásalapú gazdaságává váljon, amely biztosítja a fenntartható fejlődést, a több és jobb munkahelyet, a nagyobb társadalmi kohéziót. A memorandum tartalmazza, hogy a tudásalapú társadalomban a hagyományos alapkészségek – írás, olvasás, számolás – mellett új alapkészségek szükségesek, amelyek nélkülözhetetlenek a gazdaságban való tevékeny részvétel szempontjából, és ezeket mindenkinek el kell sajátítania, a fiatal nemzedéknek az iskolában, az idősebbeknek a felnőttoktatás keretei között. Az új készségek közül a legfontosabbak: informatikai jártasság, idegennyelv-ismeret, műszaki kultúra, vállalkozási és társadalmi ismeretek, illetve készségek (kompetenciák). Az oktatás és képzés területére konkrét munkaprogram készült, három nagy célkitűzéssel: a minőség javítása, a hozzáférhetőség biztosítása és a nyitottság megteremtése. A 2003. évi májusi oktatási miniszteri értekezlet újrafogalmazta a legnagyobb problémákat: a korai iskolaelhagyás magas száma (2010-re akarják 10%-ra csökkenteni), a kvalifikált tanár/instruktor hiány, túl kevés a nő a tudományos és technológiai életben, a fiatalok 20%-a nem szerzi meg a kulcskompetenciákat (a 15 év alattiak 17%-a nem tud olvasni), kevés felnőtt vesz részt a továbbképzésekben.9 Az európai integráció jelenlegi szakaszában a hazai iskolai rendszerű oktatás, képzés, a munkanélküliek képzése és általában a felnőttképzés jogi szabályozása illeszkedik az EU gyakorlatához, azonban a felnőttképzésben részt vevők alacsony aránya és a képzésben részt vevők életkor szerinti megoszlása, valamint a képzési szolgáltatások minőségének egyenetlensége miatt még jelentős a hátrányunk az EU-átlagától. A Kormányprogram jelentős létszámnövelést irányoz elő a felnőttképzésben, és a minőségbiztosítás kiépülése is megindult a felnőttképzési intézmények és programok akkreditációja terén. 2.2 A felnőttképzés jogi szabályozása A felnőttképzés új követelményekhez való alkalmazkodásának jogi eszközökkel való segítésére a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (Fktv) szolgál, amelynek egyik alapvető célja, hogy egységes szabályozás keretében biztosítsa a képzésben részt vevőknek mint fogyasztóknak a védelmét, és a felnőttképzés rendszerének átláthatóságát, ellenőrizhetőségét, továbbá szabályozza a felnőttképzés állami támogatási rendszerét. Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés törvényi szintű keretjellegű szabályozását a felnőttképzési törvény biztosítja, amely meghatározza a felnőttképzési, illetve a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatási és igazgatási tevékenységet, meghatározza a 8

9

A dokumentum hat üzenetet fogalmaz meg ajánlásként az EU-tagországok számára: a) Új ismeretek és készségek hozzáférésének biztosítása mindenki számára; b) Nagyobb befektetés biztosítása az emberi erőforrások területén; c) Innováció az oktatásban és tanulásban; d) A tanulás értékelése; e) Az útmutatás és tanácsadás újragondolása; f) Közelebb vinni a tanulást az otthonokhoz. A közoktatási rendszer statisztikai adatai nem tartalmaznak megfelelő adatokat a korai iskolaelhagyókra és lemorzsolódókra vonatkozóan. – 13 –

felnőttképzés irányítási és intézményrendszerét, valamint a felnőttképzési támogatások elemeit és azok forrásait. A felnőttképzési törvény egyik alapvető célja, hogy egységes szabályozás keretében biztosítsa a képzésben részt vevők fogyasztóvédelmét és a felnőttképzés rendszerének átláthatóságát, ellenőrizhetőségét, továbbá keretjellegűen szabályozza a felnőttképzés állami támogatási rendszerét. A felnőttképzési törvényben – és az ahhoz kapcsolódó rendeletekben − meghatározott feladatok ellátásában jelentős szerep hárul az új Nemzeti Felnőttképzési Intézetre (NFI). A felnőttképzés irányítására hivatott, a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott intézményrendszer kialakítása 2002 nyarán megtörtént. Megalakult az Országos Felnőttképzési Tanács (OFkT), amely a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter felnőttképzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását segítő, szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik. A felnőttképzés minőségének biztosítása érdekében létrejött a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT), a felnőttképzési tevékenységet végző intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának elvégzésére, az akkreditált felnőttképzést folytató intézmények felnőttképzési tevékenységének ellenőrzésére feljogosított független szakmai testület. A törvényi változáshoz kapcsolódik az NFI megalakítása, mely alaptevékenysége keretében többek között ellátja a felnőttképzési tevékenység szakmai, módszertani fejlesztését, koordinációs szerepet tölt be a felnőttképzési kutatások és szolgáltatások területén. A képzési intézmények akkreditációjának egyik leglényegesebb célja a képzésben részt vevő személyek elégedettségének, jogainak védelme, valamint tájékoztatása érdekében – annak tanúsítása, hogy az akkreditált intézmény az általa kínált, illetőleg meghirdetett felnőttképzési tevékenységét és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatást a jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelően nyújtja, rendelkezik mindazon feltételekkel, amelyek a tevékenység rendszeres folytatásához szükségesek. A képzési program résztvevőinek adott annak lehetősége, hogy elsajátítsák azokat az ismereteket, illetőleg birtokolják mindazon jártasságokat, készségeket és képességeket, kompetenciákat, amelyeket a program képzési célként megjelölt. A FAT-nak ezt a munkát kell felelősen szervezni, irányítani és olyan transzparens szabályokat alkotni, melyek a felnőttképzés szereplői számára lehetővé teszik a minőségi szolgáltatások kínálatát és azok elérhetőségét. Az akkreditáció kérése önkéntes. Az akkreditált intézmények képzésében részt vevők 2003. január 1-je után normatív állami támogatásban részesülhetnek. A FAT kiemelt feladatai: 1. A felnőttképzési intézmény és program minősítését, minőségének hitelesítését látja el, hogy elősegítse a felnőttképzés szakmai színvonalának emelését, csak az arra érdemes szereplők és programok kaphassanak akkreditációs minősítést. 2. A szakmai színvonal növelése mellett az új testület az akkreditáció folyamatában gondoskodjon a törvényesség betartásáról, az államigazgatási eljárás általános szabályainak alkalmazásáról. 3. Gondoskodnia kell a már akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező felnőttképzést folytató intézmények és programok ellenőrzéséről is, melyek száma az intézmények tekintetében 2004. március 31-ig 826-ra, a programok vonatkozásában pedig több százra tehető. Mindezen változások javítják a felnőttképzési rendszer átláthatóságát, biztosítják a kormányzati struktúrának való megfelelést, valamint a szociális partnerek, illetve civil szervezetek eddiginél nagyobb mértékű bevonását a felnőttképzés akkreditációs

– 14 –

folyamatainak irányításába. Ezután a FAT döntései ellen – az államigazgatási eljárás általános szabályainak megfelelően – jogorvoslatnak van helye, mely megnyugtató helyzetet teremt a felnőttképzés szereplői számára. A szakképzés fejlesztési tervét nem lehet csak oktatáspolitikai kérdésként kezelni. Fontos figyelembe venni a humánerőforrás-fejlesztés céljait is. A szakképzésnek olyan eszközrendszernek kell lennie, amely szolgálja az egyének érdekeit, olyan kompetenciákat, készséget, tudást kell biztosítania, melynek birtokában a képzettek sikeresek lehetnek a munkaerőpiacon. Ugyanakkor szolgálnia kell a társadalom érdekeit is, biztosítani a képzett munkaerőt a gazdaság számára, hozzájárulva a tudásalapú gazdaság versenyképességének javításához, a társadalmi kohézió erősítéséhez, a fenntartható fejlődés biztosításához. Európai és ma már hazai tapasztalat is, hogy a folyamatos gazdasági és társadalmi változásokhoz való alkalmazkodás biztosítására a hagyományos intézmények egyre kevésbé alkalmasak. A tudásalapú társadalom az oktatás és képzés radikálisan új megközelítését kívánja meg, és még inkább hangsúlyossá teszi az egész életen át tartó tanulást, amely magába foglalja a formális, nem formális és informális tanulás teljes spektrumát. 2.3 Az egész életen át tartó tanulásban részt vevők létszámának előrejelzése A tanulólétszámok az alapfokú oktatásban egyértelműen a demográfiai folyamatokat követik. A jelenlegi tendenciák és fejlesztési tervek alapján előre jelezhető, hogy az iskolarendszeren belül a szakmunkásképzés csökkenése megáll, sőt növekedni fog a létszám, a gimnáziumi és a szakközépiskolai létszám szinten marad, a felsőoktatás létszámának növekedése mérséklődik, vagy a jelenlegi szinten marad. Mindemellett a felnőttképzésben részt vevők létszáma erőteljesen növekszik, 2 év alatt akár 4-500 ezer fővel, erre az új finanszírozási lehetőségek adnak esélyt. A munkaerőpiacra való sikeres beilleszkedés és a gazdaság változó követelményeinek való folyamatos megfelelés az egész életen át tartó tanulás politikájának széles körű érvényesítését követeli meg. 2.4 A szakmastruktúra A szakmarendszer kialakítása az EU-ban minden állam saját feladata, ugyanakkor a globalizáció, a szabad munkaerő-áramlás jövőbeli lehetősége szükségessé teszi a szakmarendszerek, illetve a szakmatartalmak harmonizációját, a transzparenciát. Fontos eredmény, hogy 2003 végén a Bizottság elfogadta a szakképesítések és képzettségek átláthatóságát biztosító egységes európai keretrendszerről szóló javaslatot (Europass), ami az eddig rendelkezésre álló eszközök racionalizálását és kibővítését célozza meg. A rendszer egységes keretbe foglalja az eddig használt európai szinten elismert dokumentumokat, az Európai CV-t, a bizonyítvány- és diplomakiegészítőket, a nyelvi portfoliót és új elemként a mobilitási útlevelet (MobiliPass), amely rögzít minden külföldön szerzett tudást és szakmai tapasztalatot. A rendszer megfelelő informatikai háttérrel fog rendelkezni, és európai, illetve nemzeti szinten fog működni. Az Europass-rendszer 2005. évi kötelező bevezetéséhez a tagállamoknak nemzeti irodákat kell létrehozniuk, vagy a már meglévő irodák átalakításával kell biztosítaniuk a rendszer működtetését. A Bizottság azt javasolja az Európai Parlamentnek és Tanácsnak, hogy a bevezetéshez 2005-re és 2006-ra biztosítsanak segítséget és pénzügyi támogatást. A bevezetés mint rövid távú feladat hazánkban is szükséges. További eredmény, hogy a szakképzés minőségének fejlesztése érdekében olyan közös referencia-rendszer került kidolgozásra, amely tartalmazza a minőségbiztosítás kritériumait és

– 15 –

indikátorait. Emellett a szakképzési és szakoktatási mobilitás erősítése érdekében letételre kerültek a szakképzésre érvényes Európai Kreditátviteli Rendszer alapkövei is. 3. A szakképzés irányítási rendszere A szakképző intézményeket fenntartó önkormányzatok, amelyek a feladat végzésére kötelezettek, jelenleg nem rendelkeznek a hosszú távú munkaerő-piaci igényeket jelző prognózisokkal, ezért a szakképzéssel kapcsolatos döntéseiket nem tudják kellő mértékben megalapozni. A szakképzés területi érdekegyeztető feladatait a megyei (fővárosi) munkaügyi tanács látja el. A munkaügyi szervezet jelenleg elsősorban rövid távú munkaerő-piaci előrejelzéssel rendelkezik, mely a munkanélküliek, a pályakezdők és a munkaerő-szükségletet jelző gazdálkodó szervezetek információiból merít. Jelenleg tehát nem áll rendelkezésre középtávú szakképzési igény a gazdaság részéről, holott tudjuk, hogy az intézményhálózat 2-3-4-5 év alatt képes reagálni a gazdaság által felvetett igényekre. Szükséges lenne az ágazati irányításért felelős szaktárcáknak nagyobb mértékű felhatalmazás annak érdekében, hogy a szakképesítésért felelős szaktárcák koordinációját hatékonyan megvalósíthassák. Az oktatás, illetve szakképzés ágazati irányítását végző két tárcának (OM, FMM) komoly felelőssége van a nemzetgazdasággal szemben. E felelősség érvényesítésére megfelelő támasz áll rendelkezésre az Országos Szakképzési Tanács, az Országos Felnőttképzési Tanács, az OKJ-bizottságok, az NSZI és az NFI tekintetében. Kiemelt feladat valamennyi szakképzésben érintett számára kötelezően használatos dokumentumrendszer („szabványos”) kifejlesztése és bevezetése. A szakképzés alapdokumentumai ma Magyarországon részben függenek a szakképesítésért felelős szaktárca irányításától, ezért célszerű az alapdokumentumok szabványosítása annak érdekében, hogy a specialitások megfelelő mértékben kidomborodjanak. A nemzetközi tapasztalatok alapján jól látható, hogy a szabványosítás nemcsak a tanári munkát segíti és támogatja, de egyértelművé teszi a diákkal szemben támasztott igényeket is, és segíti az irányítási rendszer hatékonyságát. A minőségi oktatás egyik fontos alapfeltétele az azonos szempontrendszerrel kialakított dokumentumrendszer alkalmazása országos, regionális és iskolai szinten. Ennek kialakításában a fejlesztő-szolgáltató intézmények erősítése célszerű. Megfontolandó az, hogy amennyiben a szakképesítésekért felelős minisztériumok száma nem csökken, szükséges egy kormányzati szempontrendszert képviselő koordinációs irányító szervezet kiépítése. 4. A szakképzés finanszírozási rendszere Az állam az ellátási kötelezettségét az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzésnél egyaránt korlátozottan képes teljesíteni. A szakképzés finanszírozásának mai rendszere a gazdaság és a lakosság által megtermelt jövedelem – adott hányadú – elvonásából származó adókból, vámokból, illetékekből, járulékokból és hozzájárulásokból keletkezett közpénzeknek az államháztartáson keresztül történő allokációs mechanizmusán át jut el az oktatás és képzés területére.

– 16 –

4.1

Az iskolai rendszerű szakképzés finanszírozása

Az önkormányzati rendszert deklaráló, a helyi önkormányzatokról szóló és többször módosított 1990. évi LXV. tv. az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatás – mint helyi közügy – ellátását és az ehhez szükséges feltételrendszer biztosítását a helyi önkormányzatok feladatkörébe utalta azzal a kitétellel, hogy a pénzügyi forrásokat az állam és az önkormányzat közösen biztosítja. Az előbbiekben elmondottak alapján az állam az oktatási normatívával végzi az intézmények finanszírozását, ami jelenlegi árszinten számolva országos átlagban az önkormányzati fenntartási közoktatási intézmények kiadásainak 55-60%-át fedezi.10 A szakképzési hozzájárulás forrását tekintve a gazdálkodó szervezetek befizetéseiből képződik. A szakképzési hozzájárulási kötelezettség a törvényben foglaltak szerint a bérköltség l,5%-a és teljesíthető: • szakképző iskola, felsőoktatási intézmény számára nyújtott fejlesztési támogatással – a hozzájárulás terhére történő forrásátadással, • saját munkavállaló számára szervezett szakképzéssel, • szakképző iskolai tanuló, illetve felsőoktatásban részt vevő hallgató gyakorlati képzésének megszervezésével, • az MPA képzési alaprészbe való befizetéssel. A szakképzési hozzájárulás mennyiségében jelenleg a gyakorlati képzés egy-egy a régióban prioritást élvező területének fejlesztését teszi lehetővé az adott képzést folytató intézményben. Az elmúlt időszakban átalakult a gazdaság szerkezete. Változott a gazdasági szféra szakképzésben betöltött szerepe, a munkavállalókkal szembeni követelményrendszer, illetve maga a szakképzési, képzési rendszer, módosult a jogi környezet is. Meg kell jegyezni, hogy a háromcsatornás finanszírozás (állami normatíva, önkormányzati kiegészítő normatíva és szakképzési alap) nem teszi lehetővé az iskola működtetésének, az ott folyó szakképzés és fejlesztés vonatkozásában az átlátható felelősségek meghatározását. Mindez indokolja a képzésfinanszírozási rendszer módosításának szükségességét, hatékonyabbá tételét, átláthatóságát, a döntések decentralizálására vonatkozó igények kielégítését. Finanszírozás szempontjából új helyzetet teremtenek a fent említett iskolaszerkezeti változások. Piaci szereplőként akkor képes viselkedni egy szakképző intézmény, ha forrásai felett szabadon rendelkezhet, ezeket átcsoportosíthatja az igényeknek megfelelően, és döntéseit viszonylag szabadon hozhatja meg. A jelenlegi önkormányzati fenntartású intézményeknél a finanszírozás ezeket a lehetőségeket nem biztosítja.

10

A szakképzés statisztikai rendszere ma nem szolgáltat olyan adatokat, melyek alapján mélyebb elemzésekre lenne mód. – 17 –

A szakképzés technikai fejlesztésének forrása, a képzési alaprészből biztosított decentralizált forráson kívül a gazdálkodó szervezetek által a szakképzési hozzájárulásuk terhére iskoláknak átadott fejlesztési támogatás. A technikai fejlesztés szinte kizárólag az utóbbi két forrásból történik. A központi költségvetés a fejlesztésekhez egyre kevesebb forrást biztosít. A 2003 februárjában indított Szakiskolai fejlesztési programhoz 2004-ben már nincs központi forrás. Ugyanakkor a HEFOP szakképzést érintő intézkedéseihez a központi költségvetés is biztosít forrást. A szakképzésben tanulók létszámának csökkenése és a tanulószerződés előtérbe kerülése alapján a költségvetés által a gyakorlati képzésre fordított források töredékét biztosítják csak a gyakorlati képzés valós forrásainak. A tényleges működtetési költségeket a normatíva nem fedezi, azt a fenntartó saját forrásaiból egészíti ki. A gyakorlati képzés finanszírozása (szakképzési évfolyamok) a költségvetési törvényben meghatározott normatíva alapján történik. Az iskolák normatív finanszírozásán belül a gyakorlati normatívával kapcsolatos előírások 2004 szeptemberétől változnak. A változás ösztönözni fogja az iskolákat a tanulószerződés rendszerének támogatására. Megoldásra vár a felsőoktatásban gyakorlati képzésben résztvevők hallgatói szerződésének bevezetése. A Nemzeti Alap Tanterv bevezetésével egyidejűleg a 9–10. osztályt követő szakképzés ideje általában két évben került meghatározásra. A szakiskolai képzés két közismereti évfolyam és két szakképzési évfolyam.11 Ez a gyakorlatigényes szakképesítések esetén – a gyakorlati képzési idő csökkentése miatt – kedvezőtlen változást eredményezett. A 9–10. osztályban a szakközépiskolák finanszírozása azonos a gimnáziumokkal, a szakiskolák viszont kevesebb normatív finanszírozást kapnak. A szakiskolai pályaorientációhoz, szakmai előkészítő ismeretek oktatásához és a szakmai alapozó oktatáshoz, valamint a szakközépiskolai szakmai orientációhoz, elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatáshoz szükséges normatív finanszírozás jelenleg nem biztosított. A szakképzési évfolyamokra vonatkozóan jelentős előrelépést jelent 2004 szeptemberétől az azon tanulók után adott 20%-os gyakorlati rész-normatíva, akik tanulószerződéses formában vesznek részt a gyakorlati képzésben. A gazdaság szerepvállalása a szakképzésből, különösen a gyakorlati képzésben vállalt szerepén keresztül ítélhető meg. A gazdaság szereplői mind erőteljesebben jelzik, hogy részt kívánnak venni a képzésben. Ezzel egyidejűleg az MPA képzési alaprészéből külön program is indult, amely a tanulószerződés rendszerét támogatja. A szakképzési hozzájárulásból képződő s fejlesztési támogatásként az iskolák számára átadásra kerülő forrás nagyságára az adóbevallás sajátos gyakorlata miatt csak becsült adatok állnak rendelkezésre, ez alapján a 2002. évben a szakképzési hozzájárulásból képződött forrás mintegy 54 milliárd forint volt, melyből becsülhetően kb. 2,5 milliárd forint fordítódott saját dolgozók képzésére, és közel 33 milliárd forint került fejlesztési támogatásként az iskolákhoz. A 2003. évben a szakképzési hozzájárulásból képződő forrás nagysága elérte az 58 milliárd forintot. A felhasználás ellenőrzése csak részben megoldott. A szakképzési hozzájárulásból képződött decentralizált és központi forrás a 2002. évben több mint kétszerese a költségvetési normatívával biztosított forrásnak, s a 2004. évben változatlanul maradó normatívák mellett a gazdálkodó szervezetek bérnövekménye miatt a gyakorlati képzés finanszírozása még nagyobb mértékben hárul a gazdálkodó szervezetekre.

11

Ez a rendelkezés a Ktv. 2003. évi módosításával pontosításra került: a szakképző évfolyamok számát az OKJ határozza meg. – 18 –

Az Sztv. szerint a tanulószerződés alapján tanulóknak járó pénzbeli juttatás összege az évek során változott. 2001 előtt a minimálbér 10%-a volt, majd – a minimálbér 40 ezer forintra emelkedésével – a minimálbér legalább 7%-a lett, ami 2002-ben – a minimálbér 50 ezer forintra emelésével – 6%-ra csökkent. Ez azt jelentette, hogy a tanulók 2001-ben havonta legalább 2800 forint pénzbeli juttatásra voltak jogosultak, 2002-ben ez az összeg pedig csak 3000 forintra emelkedett. 2003. szeptember elsejétől a minimálbér 15% és 30% közötti összeg (7500 – 15 000 Ft) fordítható a tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulók pénzbeli juttatására, mely összeget a vállalkozó az alaprészből visszaigényelheti. A 2003 végén elfogadott, szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló LXXXVI. törvény alapján 2004-től tovább javult a helyzet. A tanulónak adható és az alappal szemben elszámolható pénzbeli juttatás 50%-ra növekedett. Ez az összeg a 2004. évi adótörvények elfogadásánál kikerült az adómentes juttatások köréből, mely jelentős adminisztrációs terhet jelent a vállalkozók számára. 4.2

A felnőttképzés finanszírozása

A felnőttképzés kialakult finanszírozási rendszere sokszereplős. A felnőttképzés támogatási rendszerének alapvető célja a tudásalapú társadalom kialakítása, a foglalkoztathatóság, illetve a foglalkoztatottak versenyképességének növelése. A támogatások elősegítik a felnőttképzésbe való bekapcsolódást, az állami források által és az egyéni ráfordítások ösztönzésével hozzájárulnak az élethosszig tartó tanulás megvalósításához. A támogatási rendszer fő elemei az állami normatív támogatás, a képzési célú adókedvezmény, a foglalkoztatottak képzésének a szakképzési hozzájárulás terhére történő támogatása, a képzési rendszer működtetésének és fejlesztésének MPA képzési alaprészéből történő támogatása. A munkanélküliek, illetve a munkanélküliséggel veszélyeztetettek képzésének támogatását a döntően munkaadói és a munkavállalói járulékból képződő MPA foglalkoztatási alaprésze biztosítja.12 A 2003-tól bevezetésre került felnőttképzési normatív állami támogatás,13 elsősorban az állam által elismert szakképesítéssel nem rendelkezők szakképesítéshez juttatásához, valamint a fogyatékkal élők általános, nyelvi és szakmai képzéséhez biztosít állami támogatást. A normatív támogatás folyósítása igénylés és szerződéskötés alapján történik. A támogatást a FAT által akkreditált felnőttképzési intézmények igényelhetik az intézmény képzési tervében meghatározott képzésben részt vevő felnőttek létszáma után. A támogatás 2003. évi előirányzata 475 millió forint volt. A személyijövedelemadó-kedvezmény14 a felnőttképzés támogatási rendszerének alapvetően a munkaerőpiac aktív állományának tovább-, illetve átképzését támogató ösztönző eleme, amely a jövedelemmel – és szakképzettséggel – rendelkező felnőttek önerőből történő továbbképzésének közvetett állami támogatását biztosítja. Az adókedvezmény 2003. január 1jei hatállyal lépett életbe, és a személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályai szerint a felnőttképzésben részt vevő magánszemélyt, illetve annak befizetőként feltüntetett házastársát, szülőjét illeti meg az akkreditált felnőttképzési intézmény által kiállított igazolás alapján. Az adócsökkentő támogatás mértéke az adóévben fizetett képzési díj (beleértve a vizsgadíjat is) 30 százaléka, de adóévenként legfeljebb – a számítástechnikai eszközök megszerzésére fordított összeg utáni adókedvezménnyel együtt – 60 ezer forint.

12

A részletes szabályokat az Flt. (14. §) és a 6/1996. (VII. 16. ) MüM rendelet állapítja meg. A felnőttképzési normatív támogatás részletes szabályairól szóló 15/2003. (II. 19.) Kormány rendelet. 14 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény 11. §-a. 13

– 19 –

A képzési szükséglet gazdasági szféra által történő közvetlen meghatározása érvényesül a gazdasági szervezeteket terhelő szakképzési hozzájárulási kötelezettség saját munkavállalók képzésére fordítható részének (a kötelezettség egyharmad része, a bérköltség 0,5%-a) felhasználásában. A kötelezettségcsökkentő támogatás keretében a munkáltatók az általuk foglalkoztatottak képzését támogathatják a magasabb szintű munkavégzés érdekében. A támogatás jogi szabályozását a saját munkavállalók részére szervezett szakképzéssel teljesítő hozzájárulásra kötelezettek költségei elszámolásának feltételeiről és az elszámolás szabályairól szóló 3/2004. (II. 17.) OM-FMM együttes rendelete foglalja magában. A saját munkavállalók képzésére elszámolt szakképzési hozzájárulás a 2000. évi 1,031 milliárd forintról 2001-ben 2,372 milliárd forintra emelkedett, mely 130%-os növekedésnek felel meg. A 2002. év adatait tekintve – mely szerint az elszámolt költség 3,387 milliárd forint – további pozitív tendencia állapítható meg. A támogatással érintett munkavállalók száma az elmúlt három év során megduplázódott. A felnőttképzési rendszer, illetve a felnőttképzés intézményei számára biztosít forrásokat a szakképzési hozzájárulás MPA-ba bekerülő része. A 2003. évtől az MPA foglalkoztatási alaprészén belül létrehozott, iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú elkülönített kerete felhasználásának alapelveit a foglalkoztatási törvény (Flt.) határozza meg, a felhasználás részletes szabályozását a 8/2003. (VII. 4.) FMM rendelet tartalmazza. A törvény értelmében e forrásból lehetővé válik az Fktv. hatálya alá tartozó képzések támogatása, az akkreditált felnőttképzési intézmények technikai feltételeinek fejlesztése, a felnőttképzés érdekében végzett fejlesztő tevékenység támogatása, az Európai Unió felnőttképzési programjaihoz való csatlakozás hazai pénzügyi forrásainak biztosítása. 5. Fejlesztési programok 5.1 A 2015/2003. (I. 30.) Kormányhatározat15 1. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert a szakiskolai program megkezdésére, mely az iskolai szakképzés pedagógiai korszerűsítése mellett a gyakorlati képzés helyét és szerepét, a gyakorlati képzés megszervezésében és ellenőrzésében a munkaerő-piaci szereplők részvételét a mainál jelentősebben biztosítja. 2003. első negyedében kerüljön kiírásra a pályázat, és a második félévben kezdődjön meg a szakiskolai pedagógusok továbbképzése. Intézkedés: A szakiskolai fejlesztési program pályázata kiírásra került, és mind a négy komponens tartalmazza a pedagógusok, oktatók továbbképzésének 2003. évi megkezdését. A program végrehajtása eredményesen folyik. 3. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert, hogy a szakiskolai képzés színvonalának és hatékonyságának növelése érdekében a szakiskolai osztály- és a gyakorlati képzés csoportlétszám átlag és maximális létszámhatárának csökkentésére a közoktatási törvény előkészítés alatt álló módosításában tegyen javaslatot. Intézkedés: A módosított közoktatási törvény tartalmazza a szakiskolai osztálylétszámok csökkentését. 5. pont: A Kormány felhívja az érintett minisztereket az Országos Képzési Jegyzék felülvizsgálatára. Ennek során biztosítani kell a munkaerőpiac követelményeinek érvényesülését, különös tekintettel a gyakorlati képzésre. 15

Csak az oktatási miniszter részére meghatározott feladatok. – 20 –

Intézkedés: Az OKJ felülvizsgálata során a szakmai és vizsgakövetelményekben az elmélet és a gyakorlat arányának áttekintésével beépítésre kerülnek a gyakorlati képzéshez szükséges korszerű munkaerő-piaci követelmények. Megszületett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával a megállapodás, amelynek alapján 16 szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek gondozását átveszik a minisztériumtól. Ezzel párhuzamosan megindult mintegy 13 szakképesítés központi programjának kísérleti átdolgozása, amely lehetővé teszi az adott szakképesítések képzési idejének meghosszabbítását, s ezzel a gyakorlati képzési idő növekedését. 9 szakképesítés átdolgozott központi programja kiadásra került. A szakképzési törvény 2003. májusi módosítása 2006-ra írja elő a feladat végrehajtását.16 6. pont: A Kormány felhívja a szakképesítésekért felelős minisztereket, hogy az Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése során tegyenek intézkedéseket a kompetencia alapú bemeneti rendszer kidolgozása és a szükséges dokumentumok elkészítése érdekében. Intézkedés: Az OKJ felülvizsgálatára intézkedései terv készült, és a munkálatok a Nemzeti Szakképzési Intézet bevonásával folyamatban vannak. Az NSZI intézkedési tervet készített a kompetencia alapú bemeneti rendszer kidolgozására. A tervben megjelölt feladatok végrehajtása a Szakiskolai fejlesztési programhoz kapcsolódóan, azzal összehangoltan 2006-ig valósul meg. 7. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert, valamint a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert, hogy tegyen javaslatot a gazdaság színterén zajló gyakorlati képzés ösztönző támogatási rendszere 2003/2004. tanévtől való bevezetésére. Intézkedés: Javaslat készült a Pénzügyminisztérium részére az ösztönző támogatási rendszerre, amelynek egyeztetése folyamatban van. A szakképzési hozzájárulásról szóló tv. módosítása szintén tartalmaz ösztönző intézkedéseket (pl. az anyagköltség elszámolása, az átalánydíjas elszámolás). 8. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert, valamint a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert, hogy dolgozzanak ki javaslatot a 2004-től bevezetésre kerülő gyakorlati képzést ösztönző kiegészítő normatíva mértékére és annak bevezetésének ütemezésére, amely a 2004. évi költségvetés előkészítése során érvényesíthető. Intézkedés: Első eredményként 2004 szeptemberétől bevezetésre kerül a 20%-os gyakorlati résznormatíva mindazon tanulók után, akik a tanulószerződés keretein belül kapják a gyakorlati képzést. 9. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert, hogy a szakiskolákban folyó pályaorientáció, szakmai előkészítő és szakmai alapozó oktatás, valamint a szakközépiskolákban folyó szakmai orientáció és szakmacsoportos alapozó oktatás finanszírozásának fejlesztésére, normatív támogatásának bevezetésére, biztosítására, valamint bevezetésének ütemezésére dolgozzon ki javaslatot úgy, hogy az a 2004. évi költségvetés tervezésekor figyelembevételre kerüljön. Intézkedés: 16

A feladat végrehajtása összefügg a Nemzeti Fejlesztési Terv HEFOP 3.2.1 központi programjával. – 21 –

A szakképző intézmények általánosan képző időszakában a szakmai előkészítő tárgyak gyakorlati ismereteinek oktatásához a 9−10. és a 11−12. évfolyamra növekvő nagyságrendű kiegészítő normatíva bevezetésére készült javaslat. Ebben az ügyben az egyeztetések eddig nem hoztak eredményt. 10. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert, hogy a Munkaerő-piaci Alap Fejlesztési és Képzési Alaprészének 2003. évi pályázati rendszerének kialakítása során kezdeményezze az iskolai rendszerű gyakorlati képzés feltételrendszerének korszerűsítését szolgáló központi és decentralizált pályázatokra fordítható források bővítését, a szakiskolai programhoz kapcsolódó iskolák fejlesztését. Intézkedés: A 2003-as decentralizált keret meghatározására, illetve felosztására a régiók pályázatai alapján került sor. A régiók megalapozott és átgondolt fejlesztési elképzelések bemutatásával „juthattak hozzá” az igényelt keretösszeghez. A 2003. évre meghatározott decentralizált keret mintegy 1 Mrd forinttal haladta meg a 2002. évi keretet. A gyakorlati képzés feltételrendszerének korszerűsítését szolgálja a szakmaváltást elősegítő pályázat kiírása (2003. 06. 15.), amelynek célja, hogy a technológiai és társadalmi fejlődés által indukált gazdasági változásokhoz igazodni kívánó, a változásokra az oktatott szakmastruktúra megváltoztatásával reagáló szakképző iskolákban a szakmaváltással járó tárgyieszköz-szükséglet forrását biztosítsa. A szakmaváltás szükségességének felismerése, a választott új szakirány elemzéseken alapuló kiválasztása olyan folyamat beindulását jelzi, amely már rövidtávon is segíti az iskolai rendszerű szakképzés munkaerő-piaci igényekhez való közeledését. E folyamat erősödését, végig vitelét szinte minden esetben hátráltatja az iskolák (fenntartók) korlátozott anyagi lehetősége. A 2003. évi LXXXVI. törvény tételesen tartalmazza, hogy az előfeltételek figyelembevételével számított összeg 66%-át decentralizálni kell. 11. pont: A Kormány felhívja az oktatási minisztert, hogy készítsen javaslatot a piacorientált gyakorlati képzés megszervezése, a gazdaság erőteljesebb bevonásával a legkorszerűbb technikák és technológiák elsajátíttatása és a pályaorientáció feltételei megfelelő színvonalú biztosítása érdekében a hét régióban üzemközi tanműhelyek hálózatának létrehozására, országos koordinációt ellátó szervezet megalakításával. Intézkedés: Az NSZI jelenleg 2 régió („gazdagabb” nyugati, „szegényebb” keleti) vonatkozásában megvalósíthatósági tanulmányt készít az üzemközi tanműhelyekről. Ezen tanulmány alapján fog elkészülni a tanműhelyek hálózatára vonatkozó végleges javaslat. 12. pont: A Kormány felhívja a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert és az oktatási minisztert, hogy az e határozatban megfogalmazottak végrehajtása során az Országos Érdekegyeztető Tanács és az Országos Szakképzési Tanács keretei között biztosítsák a folyamatos konzultáció lehetőségét a gazdaság képviselőivel. Intézkedés: A folyamatos konzultáció lehetősége a gazdaság képviselőivel biztosított azáltal, hogy az üléseken rendszeresen megtárgyalásra kerülnek a jogszabálytervezetek, és konzultációk folynak a szakképesítések szakmai tartalmáról is. A törvényi változásokat az OÉT Szakképzési Bizottsága, az egyéb jogszabályokat az OSzT tárgyalja. 5.2 Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése – 22 –

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (Sztv.) végrehajtási rendeletei sorában 1994 első felétől került bevezetésre az államilag elismert szakképesítéseket tartalmazó Országos Képzési Jegyzék. Az ezt követő években a folyamatos fejlesztés következtében a ma hatályos magyarországi kvalifikációk jegyzéke a szakmacsoportos jelleg erősítésével az európai normák szerint került átalakításra. A jegyzék szerkezetében és tartalmában biztosítja a konkrét szakfeladatra, kvalifikációra irányuló és épülő iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzést. A kvalifikációs jegyzék világosan kijelöli azon szakképesítések körét, ahol az állami felelősség a normatív finanszírozáshoz kapcsolódik, s így az iskolai rendszerű szakképzésben is egyértelműen meghatározhatóak az oktatás feltételei, a pedagógusképzés, valamint a tankönyvellátás. A szakképesítés-szerkezet és a foglalkoztatási struktúra között azonban nincs meg a teljes összhang. Ma a szakmastruktúra csak részben felel meg a magyar gazdaság igényeinek, elvárásainak, nemzeti sajátosságainak, hagyományainak. Egyes szakképesítései képzési idejüket és tartalmukat tekintve nem összehasonlíthatók az EU-tagországok szakképesítéseivel, ezért nem biztosítják automatikusan a szakképesítések átláthatóságát a csatlakozás után. Az Európai Unió 1990-ben fogadta el azt a határozatot, amely alapján a nemzeti szakképzéspolitikák szintjén törekedni kell a szakképzettségek Unión belüli kölcsönös elismerésére. A kvalifikációk szerkezetének várható további korszerűsítésével a szakképesítések olyan rendszere jöhet létre, amely megfelel mind a nemzetközi, mind a hazai gazdasági környezet és elvárások gyorsan változó képzési igényeinek, a nemzeti sajátosságoknak, a szakképesítések tartalmát, szintjét tekintve koherens rendszert alkot, kapcsolódik a hazai foglalkoztatás kialakult rendszeréhez, valamint a közép-európai képzési hagyományokhoz. Az egész életen át tartó tanulás feltételeit úgy kell biztosítania a szakképesítési rendszernek, hogy azok modulrendszerűek, átjárhatóak legyenek, és egymásra épüljenek, a megszerzett (rész-) kompetenciák pedig beszámíthatóak legyenek egy újabb szakképesítés megszerzésekor. A hátrányos helyzetűek, csökkent munkaképességűek, a fogyatékkal élők, illetve a közoktatási rendszerből lemorzsolódott fiatalok számára is biztosítson a rendszer megszerezhető képesítést. A szakképesítések tartalmi továbbfejlesztése során munkakörelemzésekre alapozva, a gazdaság szereplőinek bevonásával, kompetencia alapon kell meghatározni a szakmai követelményeket. 5.3 Felsőfokú szakképzés Mint már jeleztük, 1998/99-től bevezetésre került az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés (a továbbiakban felsőfokú szakképzés). A PHARE-program elsődleges célja a gazdaság és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése és a felsőoktatás diverzifikációja volt, amely összhangban állt az EU-s országok tapasztalataival és azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a fiatalok korcsoportjai minél magasabb arányban kerüljenek a felsőoktatásba. A felsőoktatás feladata egyre inkább a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakemberek kibocsátása. Ez a hagyományos főiskolai, egyetemi oktatás keretei között nehezen volt teljesíthető. A felsőfokú szakképzés egyik feladata ennek elősegítése volt. A felsőoktatásba lépők arányának radikális emelését elősegítő, céljaiban a gazdaság új kihívásaihoz igazodó felsőfokú szakképzés jogi alapját a felsőoktatásról szóló 1993. évi – 23 –

LXXX. törvény (a továbbiakban Ftv.) és a módosított 45/1997. (III. 12.) Kormányrendelet (a továbbiakban R.) biztosítja. A főiskolai és egyetemi képzés struktúrájában és tartalmában is sok tekintetben elkülönült rendszerként működik immár hetedik éve a felsőfokú szakképzés. A felsőoktatási törvény 1996-os, és későbbi módosításai nyomán a rendszerek között érintkezési, együttműködési pontok jöttek létre, de szerves egységgé nem fejlődtek. Az 1998−99-es tanévben elsősorban a szakképző iskolák részéről kapott kiemelt figyelmet a felsőfokú szakképzés. A szakközépiskolák érdekeltségét erősítette többek között a gazdasággal kialakított kapcsolatuk, az érettségire épülő speciális szakképzésekben szerzett gyakorlati tapasztalataik, a csökkenő létszámú fiatal megtartása, intézményi kapacitásaik kihasználása is. Emellett a szakközépiskolák viszonylag nagy számából adódóan képesnek bizonyultak arra, hogy a kistelepüléseken élő fiatalok továbbtanulását biztosítva elősegítsék elhelyezkedésüket vagy felsőoktatásban való továbbtanulásukat. Az akkreditált felsőfokú szakképzést folytató iskolák száma dinamikusan növekedett. Egyértelműen megállapítható azonban, hogy az indítási engedéllyel rendelkező és a képzést folytató iskolák száma erősen eltér. Az indítási engedéllyel rendelkező szakközépiskolák száma 2003-ban 230, a felsőoktatási intézmények száma 45 volt. A képzést folytató intézmények száma ennél jóval alacsonyabb, szakközépiskolák vonatkozásában 130 volt. Az indítási kérelmek jelentős arányban nem valós igényre épültek, az engedélyek birtokában sem tudtak beiskolázni a szakképesítések egy körére. Jellemző adat, hogy az engedélyezett szakképesítések 20%-ában van a tanulók/hallgatók közel 80%-a. A PHARE-HU/94-es program keretében kidolgozott több mint 60 képzési program egy része sem került bevezetésre. Jelenleg az OKJ-ban lévő 53 szakképesítésből 13-nak még a szakmai és vizsgakövetelménye sem jelent meg. A felsőoktatási intézmények részvételét a felsőfokú szakképzésben más tényezők motiválták: − a saját alapszakjaikhoz igazodó képzési programok kialakítása, − az intézménybe jelentkező fiatalok számának emelése, − a finanszírozásban 1999-től bekövetkezett pozitív változások (a szakképzési alaprészből történt pályázati lehetőségek, a képzési működési normatíva emelése, a főiskolai képzési, működési normatívára, valamint a képzésből a felsőoktatásba lépők számának emelése), − a felsőfokú szakképzés betöltötte egyféle saját felvételi előkészítő és felvételi szűrő szerepét és biztos merítési bázist jelentett a beiskolázáshoz. A felsőoktatási és a közoktatási statisztikák nem tartalmaznak adatot az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést folytató intézmények számáról, ami egyik jelzés arra, hogy a képzés statisztikai gondozásáról nem született megegyezés a szabályozás során a szakterületek között. A tanulói létszámadatok azt mutatják, hogy dinamikusan nőtt mind a hallgatói, mind a tanulói jogviszonyban tanulók létszáma. Felsőfokú szakképzésben részt vevő szakközépiskolai tanulók és felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók összesen17 Szám 1998 1999 2000* 2001 2002 2003** 17

* A Statisztikai Főosztály tájékoztatása alapján a 2000/2001 tanévben az Oktatás Statisztika 98%-os feldolgozottságú, adatok nem állnak rendelkezésre, csak becsülni lehet. ** 2003/2004-es tanévre a Közoktatási Statisztika feldolgozása még nem zárult le, így a tanulói létszámot csak becsülni tudjuk. – 24 –

Hallgatók Tanulók Összesen

819 1255 2074

2183 3533 5716

3450 2831 6281

4475 5085 9560

6128 8893 15021

7219 9500 16719

Az együttes tanulólétszám az érettségihez kötött szakképzettséget szerzett tanulók arányában 2001-ben 22,5%, 2002-ben 30%. Ugyanezen relációban a hallgatói jogviszonyban tanulók aránya 2001-ben 13%, 2002-ben 20%, azaz csökkent a szakközépiskolában a tanulói létszám. 2002-ben a felsőfokú szakképzésben hallgatói jogviszonyban tanulók száma a felsőoktatásban részt vevők 2%-a. A képzést folytatók megállapítása, hogy a tanulókat nem a szakmaszerzés, hanem felsőoktatási intézménybe való bejutás motiválta, vagy „parkolópályát” találtak a képzésben. Csak becsülhető azok száma, akik a felsőoktatásban folytatták tanulmányaikat (kb. 80%), arról pedig semmilyen adat nincs, hogy a munkaerőpiac hogyan fogadta a végzetteket. Annyi bizonyossággal megállapítható, hogy a felsőoktatás elszívó hatása erősebb volt, mint a munkaerőpiacé. A demográfiai csökkenés, a tartalmi szabályozás változása (a szakképzés 13−14. évfolyamra való átkerülése), ezzel is összefüggésben a gimnáziumok térnyerése, a felsőoktatási intézményekbe telepített felsőfokú szakképzés, a szakképzésbe iskolafenntartóként bekapcsolódók számának folyamatos növekedése egyre jobban beszűkítette a szakközépiskolák beiskolázási lehetőségét, ellehetetlenítette a tanulólétszám megtartását. Ebben a helyzetben nemcsak nyitottak maradtak arra, hogy együttműködési megállapodással felsőfokú szakképzést folytassanak, hanem létérdekük is volt, hogy minden lehetőséget megragadjanak. Vannak felsőoktatási intézmények, amelyek 15-20 vagy annál több szakközépiskolával létesítettek együttműködési megállapodást. Tekintettel a − több esetben 200 km-nél is nagyobb − távolságokra az együttműködés általában formális, nem terjedt ki a képzést szervezők közötti napi együttműködésre, a szakmai szolgáltatásra, fejlesztésre, továbbképzésre, amit a jogszabály előír számukra. Az együttműködési megállapodások elemezése számos információval szolgálhatna a rendszer továbbfejlesztéséhez. A képzésben résztvevők száma évente folyamatosan növekedett. Mivel a középiskolából kikerülők száma fokozatosan csökken, a hallgatói jogviszony alapján biztosított keretszámot a felsőoktatási intézmények az utóbbi években nem töltik be, a felsőoktatásba bekerülők számának növekedése mellett sem. Ez a jelenség az alapképzési szakokon tapasztalható. A képzésben részt vevő intézmények számának növekedését, gyors mennyiségi felfutását meghatározóan motiválta a szakközépiskolákban a diákok megtartása, a felsőoktatási intézményekben a hallgatói létszám és a bevételek növelése, a munkaerőpiac igényeinek figyelembevétele nélkül. A jelentős mennyiségi növekedés sajnos sok esetben a képzések minőségének rovására ment. Nem minden képzési helyen biztosítottak teljes mértékben azok a személyi, tárgyi feltételek, amelyeket ez a rövid előélettel rendelkező képzés igényelt volna a képző helyeken. Másrészt a képzésben részt vevők tájékozottsága a képzés egészéről sok esetben hiányosnak mondható még ma is. A Felsőoktatási törvény 2003. évi változása újraértelmezte az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést, felsőfokú szakképzés elnevezéssel. A törvény szerint felsőfokú szakképzés: felsőoktatási intézmények által végzett, hallgatói jogviszonyt eredményező szakképzés, amely beépül a felsőoktatási intézmény főiskolai, egyetemi szintű képzésébe és egyben az Országos Képzési Jegyzékben szerepelő felsőfokú szakmai képesítést ad. A

– 25 –

felsőoktatási intézmény felsőfokú szakképzést megállapodás alapján, székhelyen kívüli képzésként szakközépiskolában is folytathat. A megállapodás feltételeit kormányrendelet fogja meghatározni. A felsőfokú szakképzés feladat címzettje tehát a felsőoktatási intézmény. A szakközépiskolák, mint alanyi jogon feladatellátók, tehát kiszorulnak a rendszerből. A felsőfokú szakképzéssel kapcsolatosan felgyülemlett problémák közül egyet − az egységes hallgatói jogviszonyt − látszólag megoldja a felsőoktatási törvény, helyette azonban több probléma vetődik fel, és tovább romlanak a korábbi rendezetlen viszonyok. Javaslatok a vizsgálandó kérdésekre • Át kell vizsgálni a felsőoktatási intézmények alapító okiratát a számukra alapfeladatként előírt feladatok szempontjából. • Korrekt helyzetelemzést kell készíteni arról, hogy a szakképzéshez milyen feltételekkel rendelkezik a felsőoktatás. • Felül kell vizsgálni: − a felsőfokú szakképesítések képzési programjait, − a gyakorlati időt és a gyakorlati követelményeket, − a technikusképzés és a felsőfokú szakképesítések viszonyát, − az alacsonyabb szintkódú szakképesítésekhez való viszonyát (többlettartalom, követelmény), − a szakmai előkészítő, szakmacsoportos alapozás beszámíthatóságát, − a szakmai és vizsgakövetelményekre vonatkozó szabályozás betartását, − az alacsonyabb szintkódú szakképesítések beszámíthatóságát, munkaerő-piaci relevanciák szempontjából. • Egyértelművé kell tenni a szakképzés-irányítás szereplőinek felelősségét a rendszer fejlesztésében, a rendszerelemek összehangolásában, irányítási és igazgatási feladataikban. • Pontosan meg kell határozni a fenntartói szerephez kötődő jogosítványok rendszerét, kapcsolódásait a szakképzés-irányításhoz. • Kimutatást (tanulókövetéssel) kell készíttetni a FSZ-t folytató intézmények bevonásával a szakképesítések munkaerő-piaci relevanciájáról. • Vizsgálni kell a lefedettséget szakmakínálat és geográfiai szempontok alapján. • Tisztázni kell az önkormányzatok szerepét. • Tisztázni kell, hogy a szakközépiskolai tanárok hallgatói jogviszony esetén hogyan fognak tanítani. • Tisztázandó a finanszírozás mind tanulói, mind fenntartói szempontból. 5.4 Szakiskolai fejlesztési program A program 2003 és 2006 között 90 szakiskolára terjed ki, és komplex megoldást kíván adni a szakiskolákban jelentkező főbb problémákra: − a tankötelezettség teljesítése, az általános készségek és ismeretek elsajátítása a szakképzésbe való bekapcsolódás érdekében, − a szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítés tartalmi és módszertani megújítása, továbbá − a hátrányos helyzetű fiatalok benntartása az iskolában, és alternatív képzési lehetőségek ajánlása és biztosítása annak érdekében, hogy képesek legyenek szakképzettséget szerezni.

– 26 –

A projekt komponensei: Közismereti és szakmai orientációs komponens, mely a 9−10. osztályban folyó közismereti, szakterületi és szakmacsoportos képzés tartalmának megújítását, színvonalának emelését, a képzés tárgyi feltételeinek javítását, a tanárok módszertani és szakmai ismereteinek fejlesztését célozza. Szakképzés-módszertani (kompetenciafejlesztési) komponens, mely a 11−12. osztályban folyó munkaerőpiacra orientált szakképesítések eléréséhez szükséges kompetenciák hatékony közvetítésének támogatását, a tanárok szakmai módszertani ismereteinek fejlesztését, a szakmai képzés tárgyi feltételeinek javítását kívánja elősegíteni. Hátrányos helyzetűek reintegrációs komponens, mely a hátrányos helyzetű, tanköteles kort betöltött, alapiskolai végzettséggel sem rendelkező fiatalokat képző szakiskolák számára egyéves felzárkóztató képzés kidolgozását célozza, továbbá az OKJ-ban található szakképesítések előképzettségi előírásainak revízióját kívánja megindítani. Iskolafejlesztési komponens – iskolairányítás fejlesztése. 5.5 Hátrányos helyzetű fiatalok számára indított programok A hátrányos helyzetű fiatalok oktatásában, szakképzésében az elmúlt 10-12 évben jelentős jogszabályi, szervezeti, finanszírozási, tartalmi változtatásokra került sor. A hátrányos helyzetű tanulókat befogadó sokszínű oktatási-képzési struktúra jött létre. A jogszabályi hátteret a közoktatási, a szakképzési és a költségvetési törvény teremtette meg azzal, hogy a közoktatási törvény biztosította a képzési idő kétszeresére növelhetőségét szakképzés esetén, a költségvetési törvény a finanszírozási kereteket határozta meg azzal, hogy az ilyen fiatalok képzésére-oktatására magasabb normatív támogatást biztosított, mint más gyermekek, fiatalok esetében, a szakképzési törvény 2003. évi módosítása szerint pedig kiemelt figyelmet kell fordítani a speciális szakképzést igénylőkre, a fogyatékkal élő fiatalok munkaerő-piaci esélyteremtésének szakképzéssel történő elősegítésére. Ennek következtében egyrészt megerősödött a speciális szakiskolák, különösen a készségfejlesztő speciális szakiskolák hálózata, mely a fogyatékkal élő hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai képzését látta el. Az OKJ fejlesztése során fokozottabb figyelem nyilvánult meg olyan a kommunikációt, a kapcsolatfelvételt, az együttműködést elősegítő, ezáltal a szociális készségeket fejlesztő interaktív anyagok és a szakképesítések modulrendszerű kialakítására, kidolgozására, melyek a tanulásban akadályozottak mellett az értelmileg akadályozott fiatalok képzésére is használhatók, illetve a hátrányos helyzetű fiatalok számára is lehetővé teszik az államilag és egyben a munkaerőpiac által elismert szakma megszerzését. A hátrányos helyzetűek felzárkóztatását és szakképzését segíti az állam által ingyenesen biztosított két szakképzettség megszerzésének a lehetősége is. A normatív hozzájárulás meghatározásakor két tanulóként kell számításba venni a felzárkóztató oktatásban részt vevő tanulót. 2003-ig több mint háromszorosára emelkedett a felzárkóztató oktatásban részt vevők után biztosított költségvetési normatíva. A képzés tartalmi, minőségi megújítása a kerettantervek elkészítése során érvényesült. Kiemelt jelentőségű a hátrányos helyzetű tanulók esetében a kompetencia bemenet kialakítása, a piacképes szakmaszerzés biztosítása, minden − nem érettségire épülő OKJ-s − szakképzettség megszerzésének elősegítése, amely az adott térségben versenyképes.

– 27 –

A 2003. tavaszi adatok szerint 18 iskolában közel 400 hátrányos helyzetű tanuló felkészítése folyik. A bázisiskoláknak funkcióik ellátásához támogatást biztosít az állam. Az elmúlt években több százmillió forint került felhasználásra, egyrészt a fogyatékkal élő fiatalok szakképzésével foglalkozó intézmények eszközfejlesztésére és ezzel párhuzamosan az államilag elismert szakképesítések programjainak adaptálására, speciális tananyagok, tankönyvek, interaktív anyagok és távoktató csomagok összeállítására került sor az NSZI szervezésében. A cigány kisebbségi nevelési, oktatási programot megvalósító szakképző iskolák számára tanműhelyek létrehozása, eszközfejlesztési programok támogatása történt. Az integrációs felkészítés az általános iskola első és ötödik, illetve a szakiskola kilencedik évfolyamain indítható. Az integráció azt célozza, hogy a különböző szociális és kulturális helyzetű gyermekek együtt nevelkedjenek, és azonos szintű oktatásban részesüljenek. A kormányzat lehetővé teszi fejlesztő pedagógusok, szabadidő-szervezők és roma családi koordinátorok alkalmazását a legrászorultabb iskolákban. 2003-tól 6,5 milliárd forinttal indult meg az iskoláknak az információs technológiák fogadására való képessé tétele, az épületek felújítása, bővítése. 2003 első felében kiépült az Országos Oktatási Integrációs Hálózat, amely széles körben segítheti pedagógusok munkáját. 5.6 Ifjúsági szakképzés korszerűsítése Az ifjúsági szakképzés korszerűsítésére irányuló fejlesztési program 1998-ban indult és 2002ben zárult. A világbanki hitellel támogatott projekt bizonyos vonatkozásaiban folytatása volt az 1991−96 között szintén világbanki támogatással megvalósított szakközépiskolai fejlesztési modellmunkálatoknak. A program célja a szakképzés európai normákhoz való közelítése, az új szakképzési modell kiterjesztése, a munkaerőpiac igényeit jobban figyelembe vevő szakmai képzést nyújtó képzési szakasz kialakítása volt. A program Piacorientált szakmai képzés fiataloknak („A”) komponensében a pályázatot benyújtók arra vállalkoztak, hogy 14 fejlesztőcsoportban olyan képzési programokat dolgozzanak ki, amelyek az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben veszik figyelembe a helyi, megyei és regionális munkaerő-piaci igényeket. Azt az alapcélt tartották szem előtt, hogy végzős hallgatóik könnyebben találjanak munkát, és zökkenőmentesen tudjanak elhelyezkedni. A fejlesztőcsoportok 105 képzési programot dolgoztak ki, amelyek alapján a 2000. évtől 164 helyen indult a képzés. A Középfokú szakmai orientáció („B”) komponensben olyan szakközépiskolák pályázhattak, amelyek az előző világbanki programban nem vettek részt, de ismerték és elfogadták az új szakképzési modellt, és vállalták, hogy az Emberi erőforrások fejlesztése világbanki programban és a hozzá kapcsolódó EU Phare-programban kidolgozott tantervek alapján tanítanak. A programban részt vevő intézmények jelentős mértékű eszközfejlesztésben is részesültek. Ezzel az volt a cél, hogy a tanításhoz, a megújított oktatási tartalmak közvetítéséhez a legkorszerűbb technikai eszközök álljanak a program résztvevőinek rendelkezésére. Az adatok tükrében jól látszik, milyen arányú fejlődést jelentett ez az iskolák számára. Az intézmények szakmaiszoftver-ellátottsága azok 7%-ában nagyon nagy mértékben, 39%-ában nagymértékben, 24%-ában közepes mértékben, és csak 8%-ában kismértékben, illetve 22%ban egyáltalán nem változott.

– 28 –

Amíg az első világbanki programban a fő hangsúly az új szakképzési modell kidolgozására esett, Az ifjúsági szakképzés korszerűsítése programban kiemelt fontosságú volt a humán erőforrás fejlesztése. A tanárok, oktatók a továbbképzéseken, tanulmányutakon, illetve a tananyagfejlesztés során olyan új módszertani ismereteket sajátítottak el, amelyek segítették a program sikeres megvalósítását. A tananyagfejlesztéshez használt új módszerek elsajátítása mellett a program fontos eleme volt mind a szakmai, mind a személyes kompetenciák erősítése, szélesítése, fejlesztése. Így a tanárok számára a program lényeges hozadéka a szakmai tudás szélesedése és a korszerű technikai eszközök használata mellett az önismeret, a kommunikációs készség, prezentációs készségek fejlesztése is. A program szerint tanuló diákok számára a program legnagyobb előnye az volt, hogy a munkavégzés során felhasználható ismeretek és képességek megszerzése erősítette munkaerőpiaci helyzetüket, illetve a program segítette a diákok önálló tanulási képességeinek kialakulását, fejlesztette kommunikációs készségüket, önismeretüket, és felkészítette őket az egész életen át tartó tanulásra. 5.7 Vizsgáztatási rendszer A szakképzésről szóló 2003. évi XXIX. törvény 10. §.-ában szabályozásra került a szakmai és vizsgakövetelmények tartalma. Ezáltal lehetőség nyílik a szakmai és vizsgakövetelmények egységesebbé tételére. A 2015/2003. (I. 30.) Kormányhatározat az iskolai rendszerű szakképzés munkaerőpiac által igényelt korszerűsítésére irányuló intézkedésekről: − a munkaerő-piaci prognózisok kiemelten foglakozzanak a szakmák munkaerő-piaci helyzetével, a hiányszakmákkal, valamint a pályakezdő szakképzettek elhelyezkedésével, − a munkaerő-piaci jelentéseket közvetlenül fel kell használni az oktatásfejlesztési folyamatok tervezésében, − a szakmajegyzék korszerűsítése során ki kell dolgozni a kompetencia alapú bemeneti rendszert, és el kell készíteni a szükséges dokumentumokat, − a szakmai és vizsgakövetelmények felülvizsgálata során biztosítani kell a munkaerőpiac követelményeinek érvényesülését, különös tekintettel a gyakorlati képzésre. A vizsgarendszerre vonatkozó további, a közeljövőben érvényesülő szabályozásokat tartalmaz a szakmai vizsgaszervezésre való jogosultság feltételeiről szóló 34/2003. (XII. 21.) OM rendelet, amely többek között meghatározza, hogy a vizsgaszervezési jogosultság pályázati úton szerezhető meg, valamint, hogy a vizsgaszervezési jogosultság odaítélése régiónként történik. Az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítések megszerzésére szervezett szakmai vizsgák központi nyilvántartási rendszerének szakképzési törvény által előírt kialakítása mind az iskolai rendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzésben rövid távon megoldandó feladat. A vizsgarendszer korszerűsítése során figyelembe kell venni az informális és non-formális tanulás során szerzett ismeretek beszámítását. Szükséges megteremteni ennek jogi szabályozását, azért, hogy az állampolgár bármikor okirattal tudja igazolni a szakma gyakorlaton alapuló tudását és a megszerzett kompetenciáit. Ki kell dolgozni a modulrendszerű szakképzés bevezetésével egyidejűleg a modulzáróvizsgák vizsgarendszerbe történő illesztését. A szakképzést lezáró vizsgák rendszerét a következő néhány évben teljes mértékben függetleníteni szükséges a képzést folytató intézmények rendszerétől. Ez a függetlenség lehet

– 29 –

garanciája annak, hogy a képzők által nyújtott szolgáltatások ténylegesen munkaerő-piaci értékkel bírjanak. Egy lehetséges megoldása ennek a folyamatnak a regionális vizsgaközpontok kiépítése, melyeknek hatósági jogkörük lenne, és rendkívül erős kapcsolatuk azokkal a szervezetekkel, melyek a munkaerő-piaci igényeket képesek megfogalmazni.

5.8 A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program A HEFOP 3.2 A szakképzés tartalmi, módszertani és szerkezeti fejlesztése intézkedés 1. komponense az új képzési szakképzési szerkezet kialakítását biztosítja a Nemzeti Szakképzési Intézet által kidolgozott és végrehajtott központi programon keresztül. A HEFOP 3.2 A szakképzés tartalmi, módszertani és szerkezeti fejlesztése intézkedés 2. komponense és a 4.1 Az oktatási és képzési infrastruktúra fejlesztése intézkedés 1. komponense a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) létrehozását és infrastrukturális feltételeinek javítását pályázati programmal valósítja meg. A HEFOP 3.4 és 3.5 keretében a szakképzés és a gazdaság igényeinek közelítése érdekében a munkahelyteremtéshez és a vállalkozói készségek fejlesztéséhez kapcsolódó pályázatok megjelentek, továbbá a felnőttképzés rendszerének fejlesztését célzó programok indulnak az alábbiak szerint: 3.4 intézkedés: A munkahelyteremtéshez kapcsolódó és a vállalkozói készségek fejlesztését elősegítő képzések 3.4.1

Munkahelyteremtő beruházásokhoz és vállalatitechnológia-váltáshoz kapcsolódó képzési programok támogatása (P = pályázati program)

3.4.2

Vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzések támogatása (P)

3.5 intézkedés: A felnőttképzés rendszerének fejlesztése 3.5.1.1

Módszertani adatbank létrehozása (K = központi program)

3.5.1.2

A regionális munkaerő-fejlesztő és tevékenységének átalakítása és bővítése (K)

képző

központok

szervezetének,

3.5.2 Moduláris programok, képzési anyagok kidolgozása és munkakör-elemzési eljárások bevezetése (P) 3.5.3

A felnőttoktatásban dolgozó szakemberek és képzők felkészítése; távoktatási módszertan fejlesztése, kísérleti képzés (P)

3.5.4

A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer bevonásával (P)

6. Táblázatok tartalomjegyzéke (az excel állomány munkalapjai) 1) Az oktatási intézmények (feladatellátási helyek) nappali tagozatos tanulólétszáma 1990−2002 oktatási szintenként, illetve feladatellátási helyenként (tábla1+ábra) 2) Az oktatási intézmények (feladatellátási helyek) nappali tagozatos tanulólétszámának változása (bázisév 1990) (tábla2+ábra) 3) A középfokú oktatási intézmények (feladatellátási helyek) tanulólétszámának alakulása a feladatellátási hely típusa szerint 1990−2002 (létszámalakulás ábra) 4) A középfokú oktatási intézmények (feladatellátási helyek) tanulólétszámának összetétele a feladatellátási hely típusa szerint 1990−2002 (összetétel) – 30 –

5) A középfokú oktatási intézmények (feladatellátási helyek) nappali tagozatos tanulólétszáma és létszámösszetétele a feladatellátási helyek típusa szerint 1990−2002 (tábla3) 6) A szakképző feladatellátási helyeken az oktatott szakmák és tanulólétszámok szakmacsoportonként 2002−2003. A szakképző feladatellátási helyeken az oktatott szakmák és tanulólétszámok főbb gazdasági ágak szerint 2002−2003 (2tábla, 1 ábra) 7) A szakközépiskolai képzésben való részvétel főbb gazdasági ágak szerint 1990−2002 (Összetétel ábra(2)) 8) A szakközépiskolai szakmai képzésben való részvételi arányok főbb gazdasági ágak szerint 1990−2002 (tábla,ábra) 9) A szakmunkástanulók számának és összetételének alakulása főbb gazdasági ágak szerint 1990−2002 (tábla4) 10) Szakmunkástanulók összetétele a gyakorlati képzésben való részvétel helye szerint 1990−2002 (Összetétel ábra (3)) 11) Szakmunkástanulók száma a gyakorlati oktatás helye szerint 1990−2002 (szm. gyak. okt. hely) 12) Tanulószerződések száma (Tanulószerződéses adatok) 13) A szakképző iskolai pedagógusállomány létszámának és összetételének alakulása intézménytípus szerint 1990−2002 között (tábla, ábra (2)) 14) A szakképző feladatellátási helyek fontosabb mutatói 1990−2002 (tábla+ 2 ábra) 15) Az eredményesen vizsgázók létszámarányai 2002-ben a főbb gazdasági ágak (táblák,ábra) 16) A középfokú oktatási intézmények - feladatellátási helyek - összetételének alakulása a feladatellátási helyek típusa szerint, régiónként 1990-ben és 2002-ben (tábla(5)) 17) A középfokú oktatási intézmények (feladatellátási helyek) tanulólétszáma a feladatellátási helyek típusa szerint 1990-ben és 2002-ben (3 tábla) 18) A középfokú oktatási feladatellátási helyek összetétele fenntartók szerint 1990−91 (fennt91 ábra) 19) A középfokú oktatási feladatellátási helyek összetétele fenntartók szerint 2002−2003 (fennt.2002 ábra) 20) A középfokú oktatási feladatellátási helyek összetétele fenntartók szerint (nappali tagozat) 2002/2003 (fennt.2002 kör ábra) 21) A középfokú oktatási feladatellátási helyek összetétele fenntartók szerint (nappali tagozat) 1991, 2002. (91 és 2002 ábra együtt) 22) A középiskolák és a szakmunkásképző iskolák számának alakulása fenntartók szerint 1991−96 között (tábla(2)) 23) A középfokú oktatási intézmények (feladatellátási helyek) számának és összetételének alakulása fenntartók szerint (nappali tagozat) 1991-2002 (tábla(2) 91-2002) 24) A középiskolák és a szakmunkásképző iskolák számának alakulása fenntartók szerint (nappali tagozat) 1991-2002 (tábla1(2)) 25) A középfokú oktatási feladatellátási helyek számának alakulása típus szerint 1990−2002 (felad.hely. szám alakulás ábra) 26) A középfokú oktatási feladatellátási helyek összetételének alakulása típus szerint 1990−2002 (Összetétel ábra) 27) A középfokú oktatási intézményekben lévő feladatellátási helyek száma és összetétele 1990−2002 (tábla) 28) A normatív állami hozzájárulás alakulása (Ft/fő) (tábla össz) 29) A normatív állami hozzájárulás alakulása (tábla(7))

– 31 –