MédiakalendáriuM [ 2010 ] Sajtóvilág

léphaft pál rajza

MédiakalendáriuM [ 2010 ]

Sajtóvilág

Köszönetet mondunk minden kedves kollégánknak, a szerkesztőségeknek, sajtószerveknek, intézményeknek, akik, illetőleg amelyek a lapokban megjelent vagy a kiadványunknak közvetlenül rendelkezésre bocsátott írásaikkal, fotóikkal, rajzaikkal, hirdetéseikkel, továbbá tájékoztatóikkal hozzájárultak kalendáriumunk létrehozásához.

A címlap és a naptári rész képeit a Magyar Távrati Iroda Kor-Képek című albumának 1990. évi fotóiból válogattuk a címoldal képei (felülről és balról jobbra): Mdf-tüntetés januárban a kormány gazdaságpolitikája, az áremelések és a vagyonátmentés ellen; torgyán józsef leadja szavazatát az országgyűlési választások első fordulójában; németh Miklós és horn Gyula dedikál az MSzp kampányzáró választási fesztiválján a Budapest Sportcsarnokban; Orbán Viktor felszólal a parlamentben; Szegeden eltávolítják a 35 mázsás lenin szobrot; hajmáskérről kivonul az első szovjet zászlóalj; havas henrik és forró tamás, a nap tV munkatársai a Magyar televízió stúdiójában; az Mdf választási plakátja: tovariscsi konyec!; rajk lászló ügyvivő és tölgyessy péter frakcióvezető (SzdSz) a parlamentben; tüntetés a hősök terén a marosvásárhelyi véres pogrom ellen; Cserélik az utcatáblát: Münnich ferenc helyett újra nádor utca; radványi dorottya és antal imre műsort vezet a Magyar televízió kettes műsorában

MédiakalendáriuM 2010 a Sajtóvilág különkiadványa főszerkesztő: tripolszky László. Szerkesztők: Baktai György, M. Lengyel László. Szerkesztő-munkatárs: Katona Terézia. fotó: Várai Mihály. korrektor: Papp Ferenc. kiadja a Sajtóvilág. felelős kiadó: F. Kováts Éva. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1016 Budapest, naphegy tér 8. tipográfia: Dolinszki Réka. nyomdai előkészítés: Dolart Bt. nyomás: AS-Nyomda Kft., kecskemét. felelős vezető: Boros Gábor. iSSn 1586-9814

MédiakalendáriuM/2010

[ köszöntő ]

kedVeS OlVaSó! Örömmel adjuk kézbe a Sajtószakszervezet idei kalendáriumát. Amint látni fogja, felépítése követi a korábbi évek hagyományát. Igyekeztünk benne a hazai (és részben a külhoni magyar nyelvű) sajtó világáról egyfajta – nyilván korántsem teljes – képet felvillantani: idősebb és fiatalabb mesterekről, 2009-ben díjazott kollégákról, jubilánsokról, jeles újságírói műhelyekről. Olyanokról, akiktől és amelyektől tanulni érdemes. A Médiakalendárium címlapja és naptári része a rendszerváltozás évét, 1990-et választotta fő témájának. Az ehhez kapcsolódó fotókat válogatva magunk is meglepődtünk, milyen sokat és milyen gyorsan alakult át szűkebb és tágabb világunk. Törekedtünk arra, hogy az évkönyv – miként azt a kalendárium műfaja megkívánja – olvasmányos és változatos legyen, valamint a szemnek is kellemes. Reméljük, ez a törekvésünk eléri a célját. Kiadványunk – a nyomdából való kikerülés pillanatától – a Sajtószakszervezet megújított honlapján is olvasható lesz. A www.sajtoszakszervezet.hura kattintva egyes esetekben az írások, a képi anyag, az irodalmi szemelvények bővített változata is elérhető. Kollégáimmal együtt jó olvasást kívánok a Médiakalendáriumhoz!

tettaManti Béla rajza

Tripolszky lászló

[ naptár ]


Január 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v

Újév, fruzsina ábel Genovéva, Benjámin titusz, leona Simon Boldizsár attila, ramóna Gyöngyvér Marcell Melánia ágota ernő Veronika Bódog lóránt, loránd Gusztáv Antal, Antónia piroska Sára, Márió fábián, Sebestyén ágnes Vince, artúr zelma, rajmund Timót pál Vanda, paula angelika károly, karola adél Martina, Gerda Marcell

JELES NAPOK 1. Az újév napja minden esztendőben a béke világnapja. 22. A magyar kultúra napja (1989 óta) annak tiszteletére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon írta a Himnuszt. 26. Nemzetközi vámnap a brüsszeli székhelyű Vám Együttműködési Tanács születésnapja (1993 óta).

ÉVFORDULÓK 4. 125 éve (1885) született Lesznai Anna költő. 5. 100 éve (1910) halt meg Petelei István író. 10. 90 éve (1920) született Csanádi Imre költő, műfordító. 14. 125 éve (1885) született Dénes Zsófia író, szerkesztő. 21. 10 éve (2000) Budapesten tartotta meg ötödik konferenciáját a hajléktalanokkal foglalkozó utcai lapok hálózata. 25. 110 éve (1900) született Fekete István író. 27. 75 éves Chochol Károly fotóművész. 29. 150 éve (1860) született Anton Pavlovics Csehov orosz novella- és drámaíró.

20 éve történt 1990. január 13-án írták alá a Suzuki magyarországi gyártelepítéséről szóló megállapodást.

[ naptár ]

Mti-fOtó: Czika láSzló


A Vasi Volán telepén árverés keretében kiárusítják az NDk-s menekültek által elhagyott autókat – 190 gépkocsi került új tulajdonosához

Lesznai Anna, a Nyugat asszonyköltője magyar virágot és gyümölcsöt stilizált párnákra és könyvborítókra, és félig zöld, félig aranybarna szemével olyan volt, mintha legszívesebben csak virágot és gyümölcsöt nézne. (DÉNES ZSÓFIA: ÉLET HELyETT ÓRáK)

Nem volt sem könnyed, sem mulattató író, ami nálunk a gyors és széles körű népszerűséget szerzi, abból alig volt benne valami. A csillogó elmésség, amely az eredetiség látszata alatt többnyire köznapiságot takar, a mesemondó könnyűség éppúgy hiányzott belőle, mint az az élelmesség, amely ki tudja tapogatni, mi tetszik a nép többségének. Nem is kereste a köznépszerűség divatos alakjait, a csillogó nyers anyagot, amelyből, akár csakugyan gyémánt, akár csak üveg, könnyű dolog fényszikrákat csiszolni. (SCHöPHLIN ALADáR PETELEI ISTVáNRÓL – NyUgAT, 1910)

Az évfordulókhoz kapcsolódó teljes idézetek és más szemelvények honlapunkon – www.sajtoszakszervezet.hu – olvashatók el.

[ naptár ]


Február 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28

h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v

ignác karolina Balázs ráhel, Csenge ágota, ingrid dorottya, dóra Tódor, Rómeó aranka abigél, alex elvira Bertold, Marietta lídia, lívia ella, linda Bálint, Valentin kolos, Georgina julianna, lilla donát Bernadett zsuzsanna aladár, álmos Eleonóra Gerzson alfréd Mátyás Géza edina ákos, Bátor Elemér

JELES NAPOK 11. A betegek világnapja – II. János Pál pápa kezdeményezésére. 14. Valentin-nap (a magyar Bálint-nap), amelyet újabb időkben a szerelem világnapjaként köszöntenek. 22. A bűncselekmények áldozatainak napja 20 esztendeje, amikor az Európai Tanács közzétette az áldozatok chartáját.

ÉVFORDULÓK 5. 200 éve (1810) halt meg Rát Mátyás újságíró, szerkesztő. 6. 150 éve (1860) született Kner Izidor nyomdász, könyvkötő. 18. 185 éve (1825) született Jókai Mór. 22. 475 éve (1535) született Bornemissza Péter prédikátor, író. 24. 150 éve (1860) született Révai Mór könyvkiadó. 29. 10 éve (2000) választotta meg az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testületet.

20 éve történt 1990. f ebruár 14-én jelent meg a Minisztertanács 27/1990. (II.14.) számú rendelete, amely a magyar sajtó napjává nyilvánította március 15-ét, az első szabad sajtótermékek kinyomtatásának napját.

[ naptár ]

Mti-fOtó: kalluS GyörGy


kövér lászló képviselőjelölt és áder János, a Fidesz kampányfőnöke a párt budapesti választási irodájában

Ha már Ádám evett a tudás fájáról, evett volna eleget! Hajdan a hajadonokat iskolába járatták. Ma inkább szépen járatják. Nincsen a világnak olyan bölcs embere, ki egy kötetnyi szamárságban megszívlelendő tanulságot ne lelhetne. (KNER IZIDOR AFORIZMáIBÓL)

…Nem különös és érdekes és említésre és leszögezésre és megbecsülésre méltó, hogy ez az iparosember, még hogyha műkedvelő író is volt, vagy annál inkább, de úgy irtózott az irodalmi, művészeti selejtnek előállításától, mint a szeméttől?... Még üzletnek is utálta, hogy segítsen tenyészteni a sekélyeset, az igazi szép mellett, vagy annak rovására pláne… (TERSáNSZKy JÓZSI JENő NEKROLÓgJA KNER IZIDORRÓL A NyUgATBAN, 1935)

…egy nap kora reggel, 20 éves tacskó létemre, egyszerűen beállítottam Jókai Mór portájára a Külső Stáció-utcában, abban a földszintes kis falusi házban, amely az akkori Pest külvárosában állott a Kálvária mellett. Beállítottam és avval az elfogódottsággal, amely az ünnepelt nagy íróval szemben szinte hangtalanná tett, elmondtam, mi a célom, mi a szándékom, mi a reményem, hogy egyedül tőle függ, vajjon ezt a kisérletet a magyar szépirodalom f ejlesztése érdekében meg lehet-e tenni és kértem, hogy írjon egy regényt, amellyel a folyóirat megindulna. (RÉVAI MÓR: A „REgÉNyVILág” KORA)

[ naptár ]


Március 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz

albin lujza kornélia kázmér adorján, adrián leonóra, inez Tamás zoltán franciska, fanni ildikó Szilárd Gergely krisztián, ajtony Matild Nemzeti ünnep, Kristóf henrietta Gertrúd, patrik Sándor, ede józsef, Bánk klaudia Benedek Beáta, Csilla emőke Gábor, karina irén, Írisz emánuel hajnalka Gedeon, Johanna auguszta zalán árpád

JELES NAPOK 8. Nemzetközi nőnap – amelyet a nőmozgalom képviselői az 1857-es New york-i nőtüntetés emlékére határoztak el száz éve. 15. Nemzeti ünnepünk, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének napja. 15. A magyar sajtó napja – (kerek 20 éve) – annak emlékére, hogy az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc az első szabad magyar sajtótermékek kinyomtatásával kezdődött meg. 23. Meteorológiai világnap – az idén 60 esztendeje megalakult meteorológusvilágszervezet évfordulóján. 27. Színházi világnap – annak emlékére, hogy 1957-ben e napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója.

ÉVFORDULÓK 1. 125 éve (1885) született Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője. 9. 100 éve (1910) született Lénárd Sándor író, orvos. 13. 20 éve (1990) ezen a napon alakult meg a Sajtószakszervezet Tagjainak önsegélyező Alapítványa,. 29. 125 éve (1885) született Kosztolányi Dezső költő, író. 30. 100 éve (1910) jelent meg a Világ című szabadelvű politikai napilap. 30. 20 éve (1990) halt meg Mikes Imre, „gallicus”. 31. 110 éve (1890) született Szabó Lőrinc költő, műfordító.

20 éve történt 1990. március 15-én Washingtonban, az amerikai törvényhozás házában Szűrös Mátyás ideiglenes magyar államfő jelenlétében leleplezték Kossuth Lajos szobrát.

[ naptár ]

Mti-fOtó: VarGa láSzló


szűrös Mátyás, pozsgay imre, Nyers rezső és Németh Miklós a Magyar szocialista párt kampányzáró választási fesztiválján a Budapest sportcsarnokban

Az emberi viszonylatokban minden az adagolás kérdése. Kevés szó ébreszt és izgat. A sok bénít és altat. A szótlanság ritka betegség, a bőbeszédűség járványszerűen terjedő, mindennapi kór. … A kormányok, ha mással nem, de szavakkal bőségesen ellátják polgáraikat. A kis nyelvek eltűnnek, de a nagyok nőnek, szavaik szétvetik dagadó szótáraikat. A szavak tömegében a gondolat nem jut szóhoz. (LÉNáRD SáNDOR: Egy NAP A LáTHATATLAN HáZBAN – RÉSZLET, 1969)

Nemcsak formái, a szavak szép játéka, a kif ejezés abszolút pontossága, a jó stílus, a rendkívüli ügyesség tették íróvá, hanem belül, a lelke mélyén is az igazi író él, hallgatódzik és figyel, aki csak jó és emberszerető lehet. (LENgyEL MENyHÉRT KOSZTOLáNyI DEZSőRőL – NyUgAT, 1916)

[ naptár ]


Április 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p

hugó áron Buda, richárd Izidor Húsvét, Vince Vilmos, Bíborka hermina dénes erhard zsolt Leó, Szaniszló Gyula ida tibor anasztázia, tas Csongor rudolf Andrea, Ilma emma tivadar konrád Csilla, noémi Béla György Márk ervin zita, Mariann Valéria péter katalin, kitti

JELES NAPOK 7. Egészségügyi világnap – a WHO (az ENSZ egészségügyi világszervezete) megalakulásának évfordulója (1948). 11. A költészet napja Magyarországon József Attila születésnapja. A költő 105 éve e napon született. 12. Az űrhajózás napja – Jurij gagarin űrutazásának évfordulója (1961). 22. A Föld napja – a környezetvédelemnek az Egyesült államokban kezdeményezett világméretű akciónapja.

ÉVFORDULÓK 1. Újságíró-szervezetek kampányt indítottak Brüsszelben a szerb független sajtó védelmében. 2. 5 éve (2005) halt meg II. János Pál pápa. 8. 150 éve (1860) lett öngyilkos a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István. 11. 110 éve (1900) született Márai Sándor. 13. 70 éves Dallos Jenő karikaturista. 16. 40 éve (1970) halt meg Veres Péter író. 17. 10 éve (2000) e napon jelent meg a Magyar Nemzet és a Napi Magyarország összevonásával az új Magyar Nemzet. 21. 100 éve halt meg Mark Twain amerikai író. 29. 125 éve (l885) született Egon Erwin Kisch publicista.

20 éve történt 1990. április 8-án zajlott le az első szabad országgyűlési választás második fordulója. A parlamentbe az MDF 165, az SZDSZ 91, az FKGP 44, az MSZP 33, a Fidesz és az KNDP 21-21 képviselőjét választották be 11 független, illetőleg közös jelölt mellett.

[ naptár ]

Mti-fOtó: Manek attila


Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a párt Bem téri székházában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón bejelenti választási győzelmüket

A Szentírás idővel (Paul Claudel francia költőt idézve) „egyfajta hatalmas szótár” lett, vagy ha úgy tetszik (ez pedig Marc Chagall meghatározása), „ikonográfiai térkép”, amelyből minden keresztény kultúra és művészet bőségesen merített. Az Ószövetség – az Újszövetség fényénél értelmezve – az ihlet kiapadhatatlan forrását tárta f el. Kezdve a teremtéstörténeten és a bűnbeesés leírásán, az özönvíz, a pátriárkák, az egyiptomi kivonulás mellett a megváltás történetének számtalan egyéb eseménye és szereplője, vagyis a Biblia szövege megragadta a f estők, a költők, a zenészek, nemkülönben a színházi és filmes alkotók képzeletét. (II. JáNOS PáL LEVELE MAREK CHLANDA, JAN LEBENSTEIN ÉS ANDRZEJ PAWłOWSKI HáROM BIBLIAI TÉMA CíMű, KATOWICÉBEN RENDEZETT KIáLLíTáSUK ALKALMáBÓL 1999. áPRILIS 4-ÉN, HÚSVÉT VASáRNAPJáN – RÉSZLET)

LENgyEL MűVÉSZEKHEZ

[ naptár ]


Május 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h

Munka ünn., Fülöp, Jakab Zsigmond tímea, irma Mónika, flórián Györgyi ivett, frida Gizella Mihály Gergely ármin, pálma ferenc pongrác Szervác, imola Bonifác zsófia, Szonja Mózes, Botond paszkál erik, alexandra ivó, Milán Bernát, felícia konstantin júlia, rita Pünkösd, Dezső Pünkösd, Eszter, Eliza Orbán fülöp, evelin hella emil, Csanád Magdolna Janka, Zsanett angéla, petronella

JELES NAPOK 1. A munka ünnepe, a munkavállalók szolidaritási napja 2. Az anyák napja – minden évben május első vasárnapja (amit 85 éve, 1925 óta ünneplünk meg). 3. A sajtószabadság világnapja. 5. Európa napja (1949 óta) 15. A család nemzetközi napja 1994 óta – az ENSZ határozata alapján. 18. A múzeumok nemzetközi napja. 31. Dohánymentes világnap – az ENSZ WHO kezdeményezésére.

ÉVFORDULÓK 1. 390 éve (1620) született Zrínyi Miklós hadvezér, politikus, költő, a szigetvári hős dédunokája. 7. 100 éve (1910) született Tatay Sándor író. 9. 75 éve született Bertha Bulcsú író. 9. 65 éve (1945) a megadási okmány aláírásával Európában véget ért a második világháború. 15. 55 éve (1955) írták alá az osztrák államszerződést. 22. 25 éve halt meg Vaszary gábor író. 28. 100 éve (1910) halt meg Mikszáth Kálmán.

20 éve történt 1990. május 24-én választotta meg a Magyar Országgyűlés a rendszerváltó ország miniszterelnökévé dr. Antall József et.

[ naptár ]

Mti-fOtó: SChiChMann Béla


Az új kormány. Ülnek, balról jobbra: Nagy Ferenc, Gerbovits Jenő, Jeszenszky Géza, Antall József, kiss Gyula, Győriványi sándor, kádár Béla. állnak, balról jobbra: Balsai istván, rabár Ferenc, siklós Csaba, keresztes k. sándor, Mádl Ferenc, surján lászló, Andrásfalvi Bertalan, Bod péter ákos, Horváth Balázs, Für lajos

Régen jelentkezett új magyar novellista akkora művészi készséggel, mint Tatay Sándor. Témakezeléséből, mondatfűzéséből sajátos szuggesztivitás árad; valami nyomasztó, édesbús népballada légkör jellemzi legtöbb elbeszélését. Írásai többnyire falusi környezetben mozognak: vidéki lelkészt látunk és mezőn kergetőző gyerekcsapatot, nehézkes, mogorva cselédembereket és egyszerű falusi szerelmeseket; a falu világát nem naturalista ábrázolásmóddal, hanem stilizáltan és forró szubjektivitással állítja elénk. Elbeszélései szinte versként hatnak, de nála a versszerűség sohasem válik erőltetetté, fárasztóvá, a tartalmat és kompozíciót agyonnyomó ornamensek sorozatává: motívumai egyszerűséggel és plaszticitással emelik ki a mondanivalót. Motívumait magukbanvéve szinte észre sem lehet venni, de rejtelmes zsongással árasztják el a mondatokat. (WEöRES SáNDOR TATAy SáNDOR ELBESZÉLÉSEIRőL – RÉSZLET; NyUgAT, 1940)

A képviselőházban ellenséges szelek fújnak a nem képviselők ellen. (Hát olyan nagy vétek nem bírni mandátummal?) Az ellenséges szelek, mindenből az látszik, a visontai Kovách László tüdejéből jönnek, főleg az újságírók ellen irányulva, mert ezek az igazi „ingratá”-k. Ámbár az ellenséges reform a gyorsíróknál kezdődik. Egy cifra rácsot csináltak az asztalaik körül, hogy elkülönözzék őket a magasabb lényektől. (MIKSZáTH KáLMáN: IRTJáK AZ ÚJSágíRÓKAT, 1884 – RÉSZLET)

[ naptár ]


Június 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz

tünde kármen, anita klotild Bulcsú fatime Norbert, Cintia róbert Medárd félix Margit, Gréta Barnabás Villő Antal, Anett Vazul jolán, Vid jusztin laura, alida arnold, levente Gyárfás Rafael alajos, leila paulina zoltán iván Vilmos jános, pál László levente, irén péter, pál pál

JELES NAPOK 5. Környezetvédelmi világnap – az ENSZ 1973. évi világkonferenciájának tiszteletére. 6. Pedagógusnap – minden évben június első vasárnapja. 13. Apák napja – amerikai mintára minden évben hat héttel az anyák napja után ünneplik 1945 óta. 23. Olimpiai nap – az olimpiai eszme 1894-es újjáélesztésének évfordulója. 30. A magyar szabadság napja – 19 éve e napon távozott el az utolsó szovjet katona Magyarországról, hazánk visszanyerte függetlenségét.

ÉVFORDULÓK 1. 100 éve (1910) született Hámos györgy író, szerkesztő. 7. 135 éve (1875) született Thomas Mann német író. 23. 40 éve (1970) halt meg Fekete István író. 26. 60 éve (1950) e napon fogadták el San Franciscóban ötven állam képviselői az ENSZ alapokmányát.

20 éve történt 1990. június 19-én módosította az Országgyűlés az Alkotmányt, amely kimondta: a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, a gazdaság: piacgazdaság.

[ naptár ]

Mti-fOtó: BartOS Gyula


A keresztény Nemzeti Unió tiltakozó demonstrációt tart a szent istván Bazilika előtt a trianoni békeszerződés 70. évfordulóján

Csendes, hallgatózó reggel volt, csak mezítlábunk puffant a sárga porban és egy ölyv keringett a hegy fölött olyan súlytalan lengéssel, mintha szárnyas gondolat lett volna csak. A szőlő is csendes, szinte ernyedt, és csak a vadméhek meg a pincék darazsai dongtak meleg dongással, ami olyan volt, mint valami régi orgonaszó emléke. A füves úton csak mi jártunk szótlanul és a meggyfák, meg a törköly meleg, fanyar illata. (FEKETE ISTVáN NOVELLáJA: MEDáRDKOR – RÉSZLET)

[ naptár ]


Július 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo

tihamér, annamária Ottó kornél, Soma Ulrik emese, Sarolta Csaba apollónia ellák lukrécia amália Nóra, Lili izabella, dalma jenő örs, Stella henrik, roland Valter endre, elek Frigyes emília illés dániel, daniella Magdolna lenke kinga, kincső Kristóf, Jakab anna, anikó Olga, liliána Szabolcs Márta, flóra judit, Xénia Oszkár

JELES NAPOK 1. Építészeti világnap. 2. A sportújságírók világnapja 1994 óta; magyar javaslatra született meg annak emlékére, hogy 1924-ben e napon jött létre a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AISP). 11. Vasutasnap – minden év július második vasárnapján köszöntjük a vasút dolgozóit. 11. Népesedési világnap.

ÉVFORDULÓK 2. 130 éve (1880) született Szirmai Albert zeneszerző, karmester. 12. 750 éve (1260) ezen a napon zajlott le a morvamezei csata. 15. 110 éve (1900) született Passuth László író. 16. 20 éve (1990) az amerikai Ford cég korszerű autóalkatrész-üzemet létesített Magyarországon. 16. 110 éve (1900) született Remenyik Zsigmond író. 19. 100 éve (1910) született Bóka László irodalomtörténész, író. 25. 80 éves Réz Pál irodalomtörténész, szerkesztő. 28. 80 éves ezen a napon Bodor Pál (Diurnus) író, újságíró, publicista. 31. 75 éve (1935) született Antal Imre zongoraművész, televíziós showman.

20 éve történt 1990. július 14-én az Országgyűlés úgy döntött, hogy a Magyar Köztársaság állami jelképe a koronás kiscímer.

[ naptár ]

Mti-fOtó: kOVáCS attila


kormánypárti–ellenzéki diskurzus: Horváth Balázs, katona Tamás (Magyar Demokrata Fórum) és kőszeg Ferenc (szabad Demokraták szövetsége) a parlament üléstermében

Bóka László, az író mellett meg kell említenünk a Bóka-jelenséget is, mert a kettő egymást értelmezi, magyarázza. Személyiségét legendákkal övezték, s maga is gondoskodott róla, hogy ezeknek valóságalapja legyen. Az irodalmat, elsősorban a regényírást, olyan terepnek tekintette, amelyen meghosszabbíthatja egyéniségét, megteremtve lényének másik alakmását, mely az álmok és vágyak szövevényéből épp itt nyerheti el valóságos közegét. (BENEDEK MARCELL BÓKA LáSZLÓRÓL)

[ naptár ]


Augusztus 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k

Boglárka lehel hermina domonkos, dominika krisztina Berta, Bettina ibolya László emőd lőrinc zsuzsanna, tiborc klára ipoly Marcell Mária ábrahám jácint ilona huba Állami ünn., István, Vajk Sámuel, hajnalka Menyhért, Mirjam Bence Bertalan lajos, patrícia izsó Gáspár ágoston Beatrix, Erna rózsa erik, Bella

JELES NAPOK l. Az anyatejes táplálás világnapja – az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF kezdeményezésére 1992 óta. 6. A nukleáris fegyverek betiltásáért indított mozgalom világnapja – az első, hirosimai atombomba-támadás évfordulóján (l945). 20. állami ünnepünk, amelyen az idén ezertíz éves magyar államiságot ünnepeljük, Szent István királyunkra emlékezünk.

ÉVFORDULÓK 7. 100 éve (1910) született Lucien Hervé (Elkán László) fotóművész. 8. 220 éve (1790) született Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus. 9. 60 éve (1950) hunyt el Schöpflin Aladár író, kritikus. 15. 120 éve (1890) született Hunyady Sándor dráma- és regényíró. 21. 100 éve (1910) hunyt el Székely Bertalan festőművész. 24. 100 éve (1910) született Schöpflin gyula író, műfordító, rádiós. 27. 100 éve (1910) született Teréz anya, Nobel-békedíjas apáca. 27. 80 éve (1930) született galgóczi Erzsébet író. 30. 50 éve 1960 halt meg Szőnyi István festő és grafikus. 31. 20 éve (1990) Berlinben a két német állam képviselője aláírta a német egyesülési szerződést.

20 éve történt 1990. augusztus 3-án választotta meg az Országgyűlés a Magyar Köztársaság első elnökévé Göncz Árpádot.

[ naptár ]



Göncz árpád, a Magyar köztársaság új elnöke az országház előtt, a kossuth téren köszönti a megválasztását ünneplő egybegyűlteket

A rádió funkcionális szerepe a megvalósítás terén kettős lehet: használhatjuk a távközlés eszközéül (mint egy hangverseny, színielőadás, népgyűlés közvetítésénél) és megteremthetjük vele az önálló művészi kif ejezést (hangjáték, vita, helyszíni közvetítés, montázs). Az előbbinél a f eladat a puszta technikai hangvisszaadásra szűkül le, ami – technikai szempontból – lehet tökéletes, de hatása mindig csökkent értelmű, mert nem használja ki az eszköz maga teremtette lehetőségeit. Teljes hatást csak az önálló, rádiószerű műfajok alkalmazásával lehet elérni; ezt a siker és a tapasztalat is igazolja… Múló jellege tehát lényegre törést követel meg: egyszerű, világos, közvetlen beszédet, azonnal áttekinthető és nyomon követhető cselekményt; az epizódokat nem tűri. Az akciót mindenkor a mikrofonhoz kell kötni, a közvetett érzékeltetés, a szimbolika kísérlete leggyakrabban célt téveszt. Ebből adódik, hogy a rádió messzemenően realisztikus műfaj, a tárgyi valóság sűrítését, a nagy összefüggések átfogó hangábrázolását követeli meg. (SCHöPFLIN gyULA: A KORSZERű RáDIÓ DRAMATURgIáJáRÓL, 1947 – RÉSZLET)

[ naptár ]


Szeptember 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs

egyed, egon rebeka, dorina hilda rozália Viktor, Lőrinc zakariás regina Mária, adrienn ádám nikolett, hunor teodóra Mária kornél Szeréna, roxána enikő, Melitta edit zsófia diána Vilhelmina friderika Máté, Mirella Móric tekla Gellért, Mercédesz eufrozina, kende Jusztina adalbert Vencel Mihály jeromos

JELES NAPOK 1. A második világháború emléknapja – 71 éve (1939) tört ki a nagy világégés. 8. Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja 1945 óta, az UNESCO kezdeményezésére. 18. A rokkantak napja – 1981, a rokkantak éve óta, a magyar szervezőbizottság javaslatára. 21. A magyar dráma napja – Madách Imre: Az ember tragédiája ősbemutatója napjának tiszteletére.

ÉVFORDULÓK 2. 100 éve (1910) született Sugár Kata fotóművész. 14. 10 éve (2000) e napon fogadta el a közös sajtóetikai alapelveket négy hazai újságíró szervezet, a MÚOSZ, a MÚK a Makúsz és a Sajtószakszervezet. 20. 160 éve (1850) született Rákosi Viktor (Sipulusz) író, újságíró. 22. 125 éve (1885) született Benedek Marcell író, irodalomtörténész. 22. 100 éve (1910) született Faludy györgy költő. 24. 100 éve (1910) született Vas István költő. 29. 25 éve hunyt el André Kertész fotóművész.

20 éve történt 1990. szeptember 11-én a Magyar Írószövetség Jókai Annát választotta meg elnöknek.


[ naptár ]

A barakk, mintha szétnyílt volna: hosszában átfütyült a szél, s egyszerre ott feküdt mellettem a borjúképű, tejfehér véreb. Kinyúlt és meg se moccant, csak éppen halántékomat nyalta buzgón. Én puha szőrét csókoltam a torka alatt, és átöleltem. Kintről az őr kíváncsiskodott: – A kutyák? Amire egy sipító fejhang: A fasisztákhoz álltak át (FALUDy gyöRgy: A VÉREBEK, 1951 – RÉSZLET)

Mti-fOtó: kerekeS taMáS

Ha igazság ítéli meg, Nem irgalom, a bűnömet, Jaj, hova lennék? – Sokasodnak a bosszúállók: Magyarországnak ne igazságot Adj, de szerencsét. (VAS ISTVáN: NE IgAZSágOT!, 1944.)

A Magyar Demokrata Fórum kedvezményes burgonyavásárt rendezett Budapesten, az i. kerületi Vérmezőn nyugdíjasoknak és kiskeresetűeknek

Próbálták elemezni. Mark Twaint citálták rá, aki akkor volt legnagyobb divatjában Amerikában és Európában is. Volt is köztük némi kapcsolat. Formai hasonlatosságok, mint például az első személyben való elbeszélés. De a lényegben csak az hozható Sipulusszal analógiába, ami Mark Twainnal a knock-about humorból való. Az amerikai íróban van keserűség, móka mögé rejtett erkölcsi ítélet és világmegvetés, ő nem föltétlenül és kizárólagosan jókedvű, sokszor azért mókázik, hogy ne kelljen haragudnia. Sipuluszban ugyan nincsen harag, sem ítélet, még kevésbé embervagy világmegvetés. Ő szereti az embereket, szolidáris velük, éppen olyan, amint ők, sokkal szerényebb, semhogy ítélni akarna fölöttük, gyönyörködik az életben, a maga módja szerint, úgy, hogy mulat rajta. (SCHöPFLIN ALADáR RáKOSI VIKTORRÓL – NyUgAT, 1922)

[ naptár ]


Október 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v

Malvin petra Helga ferenc aurél, etele Brúnó, renáta amália koppány dénes Gedeon Brigitta, Gitta Miksa kálmán, ede helén teréz Gál Hedvig lukács nándor Vendel Orsolya előd Nemzeti ünn., Gyöngyi Salamon Blanka, Bianka dömötör Szabina Simon, Szimonetta nárcisz alfonz Farkas

JELES NAPOK 1. Zenei világnap – az UNESCO határozata alapján 1975 óta. 6. Nemzeti gyásznap, az aradi vértanúk napja. 21. Az idősek világnapja az ENSZ 1961. évi közgyűlése határozatának alapján. 15. A fehér bot napja. 23. Nemzeti ünnepünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója. 24. Az ENSZ napja – 1945-ben e napon alakult meg az Egyesült Nemzetek Szervezete. 31. A reformáció emléknapja.

ÉVFORDULÓK 2. 10 éve (2000) megkezdte műsorát az Inforádió, az első magyar hírrádió. 7. 200 éve (1810) született Nagy Ignác író. 7. 100 éve (1910) született Tabi László író, újságíró. 9. 20 éve (l990) halt meg Ottlik géza író. 20. 10 éve (2000) regionális adással megkezdte sugárzását a Magyar Katolikus Rádió. 24. 10 éve (2000) vásárolta meg a Délmagyarország Kiadói Kft.-t az angol tulajdonban lévő Kisalföld Kft., így győr és Szeged megyei napilapjai közös tulajdonba kerültek. 27. 120 éve (1880) született Hatvany Lajos író, kritikus. 30. 100 éve (1910) halt meg Henri Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt Nobel-díjas megalapítója. 31. 40 éve (1970) halt meg Szabó Pál író.

20 éve történt 1990. október 3-án újraegyesült Németország.

[ naptár ]

Mti-fOtó: MónOS GáBOr


A kormány által bejelentett benzináremelés ellen tiltakozó taxisok demonstrálnak a blokád alá vett Erzsébet híd pesti hídfőjénél

(December 8.) Bizonyos társaságban félóráig tüzesen buzogtak a sajtószabadság mellett, a másik félóra alatt pedig szótöbbséggel határoztatott, hogy bizonyos hírlapi cikk íróját meg kellene – verni. Éljen a következetesség! (NAgy IgNáC TUDÓSíTáSA – BUDAPESTI HíRHARANg, 1844)

Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90 000 pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 000 pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a f eketepiacnak. Ki tud manapság 120 000 pengőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135 000 pengőbe, de a drágaság minden vonalon ijesztő. S ha meg is veszi valaki azt a 165 000 pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180 000 pengő, a fizetések nem emelkednek arányosan. 215 000 pengőt csak az tud ma zsírért adni, aki f eketézik. Mert a kisember számára ez a 238 000 pengő bizony nagy pénz. 296 000 pengőért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 000 pengőt, amibe egy kiló zsír kerül, ugyancsak elfárad. Valamikor 470 000 pengőért, vagyis egy kiló zsír áráért sarokházat lehetett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért, 540 000 pengőért, már csak háromnegyed kiló zsírt lehet kapni. Itt tenni kell valamit! A 768 000 pengős zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 000 pengőt adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül egy fél kiló zsír. (TABI LáSZLÓ: TáJÉKOZTATÓ A ZSíR áRáRÓL – 1946)

[ naptár ]


November 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k

Mindenszentek, Marianna achilles Győző károly imre lénárd Rezső zsombor tivadar réka Márton jónás, renátó Szilvia Alíz albert, lipót ödön hortenzia, Gergő jenő erzsébet, zsóka jolán Olivér Cecília kelemen, klementina emma katalin, katinka Virág Virgil Stefánia taksony andrás, andor

JELES NAPOK 1. Mindenszentek napja. 2. Halottak napja. 3. A magyar tudomány napja. 4. A nemzeti gyász napja. 1956-ban a szovjet csapatok e napon támadtak hazánkra, hogy leverjék a forradalmat. 18. Füstmentes nap – az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére. 20. A gyermekjogok világnapja. 27. A véradók napja – a Magyar Vöröskereszt javaslatára.

ÉVFORDULÓK 2. 60 éve (1950) halt meg george Bernard Shaw angol író. 3. 60 éve (1950) jelent meg az Irodalmi Újság. 4. 130 éve (1880) született Pór Bertalan festőművész. 7. 200 éve (1810) született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője. 20. 100 éve (1910) halt meg Lev Tolsztoj orosz író. 21. 180 éve (1830) hunyt el Kisfaludy Károly költő, író. 21. 10 éve (2000) megalakult a Magyar Újságíró-Egyesületek Etikai Együttműködési Testülete. 30. 175 éve (1835) született Mark Twain amerikai író. 30. 75 éve született Csalog Zsolt író.

20 éve történt 1990. november 6-án csatlakozott a Magyar Köztársaság az Európa Tanácshoz.

[ naptár ]

Mti-fOtó: SOóS lajOS


Antall József magyar miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet elnök az EBEsz-konferencia zárónapján a párizsi szovjet nagykövet rezidenciáján

Az Irodalmi Újság 1955. szeptember 17-i számát Kónya Lajos egy verse és Benjámin László egy epigrammája miatt elkobozták. Az Írók és művészek memoranduma 1955. október 18-án így emelte f el szavát: „A legutóbbi fél esztendőben leváltották az Irodalmi Újság két f elelős szerkesztőjét; megakadályozták Kónya Lajos Naplójegyzeteinek, Benjámin László és Nagy László versesköteteinek megjelenését; kísérletet tettek arra, hogy egyes írókkal szemben előzetes cenzúrát vezessenek be; állandóan megsértették, semmibe vették az Írószövetség autonómiáját. S mindezt betetőzte az Irodalmi Újság legutóbb történt elkobzása. Bizonyos, hogy ilyesmire – kommunisták által kommunista szellemben szerkesztett újság elkobzására – a népi demokratikus országokban még nem volt példa.” A szeptember 17-i szám elkobozását titokban akarták tartani, de a visszavonáskor másfél ezer példány már az utcán volt. Hámos György főszerkesztő jelentette be az Írószövetség aktíváján, hogy a szövetség megkerülésével lefoglalták az újságot. Ezt többen párt-, állam- és népellenes eljárásnak minősítették. (FORRáS: FEHÉR gyöRgy WEBLAPJA)

[ naptár ]


December 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p szo v h k sz cs p

elza Melinda, Vivien ferenc, Olívia Borbála, Barbara Vilma Miklós ambrus Mária natália judit árpád Gabriella luca, Otília Szilárda Valér etelka, aletta lázár, Olimpia auguszta Viola teofil tamás zénó Viktória ádám, éva Karácsony, Eugénia Karácsony, István jános kamilla tamás, tamara dávid Szilveszter

JELES NAPOK l. Az AIDS elleni világnap – 1988 óta. 4. Bányásznap – Szent Borbála napja 1991 óta a bányászat ünnepe. 10. Az emberi jogok napja 1948 óta, amikor az ENSZ elfogadta az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot.

ÉVFORDULÓK 1. 210 éve (1800) e napon született Vörösmarty Mihály, a Szózat írója. 14. 180 éve (1830) született Madarász Viktor festőművész. 15. 20 éve (1990) halt meg Friedrich Dürrenmatt svájci-német író. 17. 240 éve (1770) született Ludwig van Beethoven német zeneszerző. 19. 25 éve (1985) halt meg Bán györgy rádióbemondó. 23. 80 éve (l930) született Mezei András író. 24. 25 éve (1985) halt meg Kardos györgy, a Magvető Kiadó igazgatója. 25. 1010 éve (1000) e napon II. Szilveszter pápa apostoli koronájával Magyarország első királyává koronázták Szent Istvánt. 29. 125 éve (1885) született Hóman Bálint történész, politikus.

20 éve történt 1990. december 29-én hozta létre az Országgyűlés azt a bizottságot, amely a társadalmi szervezetek költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök elosztásával foglalkozott.

[ naptár ]



Botos katalin pénzügyminisztériumi államtitkár, közgazdász felszólal az éves költségvetés vitájában a parlament ülésén

Az ember történeti sorsát különböző anyagi és szellemi erők, természeti és erkölcsi törvények, egyéni kezdeményezések és tömegcselekvések irányítják. Ezek a történetalkotó erők egymással szoros összefüggésben, egymást kiegészítve és egymásra hatva működnek. Egyiküknek a szerepét és az egyetemes fejlődést sem érthetjük meg bármelyikük ismerete és mérlegelése nélkül. Közülük mégis elöl járnak a történeti folyamatokat megindító és az események hátterében mindig f elismerhető szellemi erők. Az emberi történet voltaképpen a művelődésteremtő emberi lélek története. Az egyének és közösségek életét és cselekvéseit lelki tényezők: erkölcs és értelem, hit és tudás, szeretet és gyűlölség, bátorság és megalkuvás, akaraterő és tétovaság, hivatástudat és önkeveslés, alkotókészség és rombolóösztön, cselekvőképesség és tehetetlenség szabályozza. Joggal mondhatjuk hát: a f ejlődés útját, irányát, ütemét a népek és vezéreik lelki alkata és szellemi műveltsége határozza meg. A szellemi erőknek ez az irányító szerepe mégsem kizárólagos. A f ejlődés folyamán állandóan éreztetik hatásukat, az elindulásnál meg éppen döntő erővel érvényesülnek az ember lelki alkatát, életformáit, világszemléletét eleve befolyásoló természeti erőtényezők, s köztük elsősorban a faj és a táj. …A belső f ejlődés jelenségei mellett ismernünk kell a nép mindenkori helyzetét a természetben és a többi népek társaságában. E nélkül a történeti f ejlődést nem érthetjük meg. A világon minden összefügg egymással. (RÉSZLET HÓMAN BáLINT őSEMBEREK – őSMAgyAROK C. POSZTUMUSZ MűVÉBőL. MEgJELENT 1985-BEN ATLANTáBAN.)

[ naptár ]


öSSzeSÍtett naptár a 2010. éVre Január Február Március h k sz cs p szo v

53 28 29 30 31 1 2 3

1 4 5 6 7 8 9 10

2 11 12 13 14 15 16 17

3 18 19 20 21 22 23 24

4 25 26 27 28 29 30 31

h k sz cs p szo v

5 1 2 3 4 5 6 7

6 8 9 10 11 12 13 14

7 15 16 17 18 19 20 21

8 22 23 24 25 26 27 28

h k sz cs p szo v

9 10 11 12 13 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 31 4 11 18 25 5 12 19 26 6 13 20 27 7 14 21 28

Április

Május

Június

13 14 15 16 17 h 5 12 19 26 k 6 13 20 27 sz 7 14 21 28 cs 1 8 15 22 29 p 2 9 16 23 30 szo 3 10 17 24 v 4 11 18 25

17 18 19 20 21 22 h 3 10 17 24 31 k 4 11 18 25 sz 5 12 19 26 cs 6 13 20 27 p 7 14 21 28 szo 1 8 15 22 29 v 2 9 16 23 30

h k sz cs p szo v

Július

Augusztus

Szeptember

26 27 28 29 30 h 5 12 19 26 k 6 13 20 27 sz 7 14 21 28 cs 1 8 15 22 29 p 2 9 16 23 30 szo 3 10 17 24 31 v 4 11 18 25

30 31 32 33 34 35 h 2 9 16 23 30 k 3 10 17 24 31 sz 4 11 18 25 cs 5 12 19 26 p 6 13 20 27 szo 7 14 21 28 v 1 8 15 22 29

h k sz cs p szo v

Október 39 40 41 42 43 h 4 11 18 25 k 5 12 19 26 sz 6 13 20 27 cs 7 14 21 28 p 1 8 15 22 29 szo 2 9 16 23 30 v 3 10 17 24 31

November 44 45 46 47 48 h 1 8 15 22 29 k 2 9 16 23 30 sz 3 10 17 24 cs 4 11 18 25 p 5 12 19 26 szo 6 13 20 27 v 7 14 21 28

22 23 24 25 26 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 4 11 18 25 5 12 19 26 6 13 20 27

35 36 37 38 39 6 13 20 27 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 4 11 18 25 5 12 19 26

December h k sz cs p szo v

48 49 50 51 52 6 13 20 27 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 31 4 11 18 25 5 12 19 26


[ naptár ]

öSSzeSÍtett naptár a 2011. éVre Január Február Március 52 h k sz cs p szo v

1 2

1 3 4 5 6 7 8 9

2 10 11 12 13 14 15 16

3 17 18 19 20 21 22 23

4 24 25 26 27 28 29 30

5 31

5 h k sz cs p szo v

1 2 3 4 5 6

6 7 8 9 10 11 12 13

7 14 15 16 17 18 19 20

8 21 22 23 24 25 26 27

9 28

h k sz cs p szo v

9 10 11 12 13 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 31 4 11 18 25 5 12 19 26 6 13 20 27

Április

Május

Június

13 14 15 16 17 h 4 11 18 25 k 5 12 19 26 sz 6 13 20 27 cs 7 14 21 28 p 1 8 15 22 29 szo 2 9 16 23 30 v 3 10 17 24

17 18 19 20 21 22 h 2 9 16 23 30 k 3 10 17 24 31 sz 4 11 18 25 cs 5 12 19 26 p 6 13 20 27 szo 7 14 21 28 v 1 8 15 22 29

h k sz cs p szo v

Július

Augusztus

Szeptember

26 27 28 29 30 h 4 11 18 25 k 5 12 19 26 sz 6 13 20 27 cs 7 14 21 28 p 1 8 15 22 39 szo 2 9 16 23 30 v 3 10 17 24 31

31 32 33 34 35 h 1 8 15 22 29 k 2 9 16 23 30 sz 3 10 17 24 31 cs 4 11 18 25 p 5 12 19 26 szo 6 13 20 27 v 7 14 21 27

h k sz cs p szo v

Október 39 40 41 42 43 44 h 3 10 17 24 31 k 4 11 18 25 sz 5 12 19 26 cs 6 13 20 27 p 7 14 21 28 szo 1 8 15 22 29 v 2 9 16 23 30

November 44 45 46 47 48 h 7 14 21 28 k 1 8 15 22 29 sz 2 9 16 23 30 cs 3 10 17 24 p 4 11 18 25 szo 5 12 19 26 v 6 13 20 27

22 23 24 25 26 6 13 20 27 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 4 11 18 25 5 12 19 26

35 36 37 38 39 5 12 19 26 6 13 20 27 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 4 11 18 25

December h k sz cs p szo v

48 49 50 51 52 5 12 19 26 6 13 20 27 7 14 21 28 1 8 15 22 29 2 9 16 23 30 3 10 17 24 31 4 11 18 25

[ naptár ]


öröknaptár Táblázat iii.

kaján tiBOr rajza

V H k sz Cs p sz

Táblázat i.

Júl.

Aug.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Jún.

Máj.

Ápril.

Márc.

Febr.

Jan.

–.

–.

Táblázat ii.

A hét melyik napjára esett például 1910. május 28-a, Mikszáth Kálmán születésnapja? Az első táblázatban megkeressük az évet: 1910. A második táblázatban ugyanebben a sorban a hónaphoz tartózó számot: 0. Ehhez hozzáadjuk a születés napját, 28. A két szám összege: 28. A harmadik táblázat szerint ez a nap SZOMBAT volt.


[ sajtóünnep ]

„MeGtartani eGy neMzetet” Szili katalin házelnök beszédet mondott szakszervezetünk központi sajtóünnepségén a hazai média képviselői előtt a budapesti Múzeum kávéházban 2009. március 13-án. a beszédet rövidítve adjuk közre.

Minden nemzet történelmének vannak jeles pillanatai, amelyek nemcsak az ünnepelésre és a megemlékezésre adnak alkalmat, hanem egyúttal történelmi fogódzók keresésére is. Keresni kell azt az erkölcsi értéket, amely segít átvezetni bennünket a jelen sokszor kilátástalannak tűnő gondjain, s ezért az ünnep szónokának az is kötelezettsége, hogy a mának szóló intelmeket, üzeneteket mutasson f el. Kevés fontosabb közös vívmánya van 1848. március 15-ének – és magának a rendszerváltásnak is –, mint a szólás és a sajtó szabadsága. Egy szabad, összetartó társadalomban a sajtó szabadsága már nem előjog, hanem természetes szükséglet. 1848-ban – ezt mindannyian tudjuk – március 15-én nyomtatták ki a szabad magyar sajtó első termékeit, a 12 pontot s a Nemzeti dalt. „Kívánjuk a sajtó szabadságát” – hangzott el akkor. 1989-ben ez a fontos alapjog része lett alkotmányunknak, mely deklarálta a szabad véleménynyilvánítás jogát. Még az egykori szamizdatosok is úgy gondolták, elég biztosítani a szólás szabadságát, aztán a többit rá lehet bízni az értelemre és a jó ízlésre. Naponta tapasztaljuk, hogy a társadalmi közbeszédet mégsem ez a bizalom mozgatja. A valódi okot nehéz volna itt és most frappánsan néven nevezni, de az biztos, hogy sok köze van a politikához. A politika nagyrészt kommunikáción alapuló folyamat. Az akaratformálás, a hatalomgyakorlás, a meggyőzés folyamata mind-mind kommunikációt f eltételez, amelynek legkézenf ekvőbb eszköze a média. Nem véletlen, hogy az információ korában a negyedik hatalmi ágnak is nevezik, bár ezzel vitatkozhatunk, hiszen a média inkább érdeket közvetítő, befolyásoló erő, mint

[ sajtóünnep ]


hatalmi ág. Nem maga hozza meg az alapvető döntéseket, bár befolyással bírhat a döntéshozókra. Felelőssége tehát nem politikai, hanem elsősorban erkölcsi. Ennek ellenére tény, hogy a modern hatalom a legteljesebb mértékig rá van utalva a sajtóra. Annyira, hogy itt már nem is lehet igazán eldönteni, kinek is van igazán kire szüksége. Ezért a sajtót nem is tekinthetjük csupán a befolyásoló eszközök egyikének. Olyan pozitív csatornaként kell tekintenünk, mely nélkül nincs köznyilvánosság, és nincs értelmes közbeszéd. Ma a sajtó informál a politika életéről is. A demokrácia mindig tájékozott polgárokat f eltételez, akik az információkhoz minden körülmények között szabadon hozzáférnek, hiszen csak ezáltal képesek a közhatalmat ellenőrizni. A politikának pedig szüksége van a visszajelzésre, hisz ily módon kap értékelést, tulajdonképpen mindennapos legitimációt. A tájékozott, öntudatos emberekre ma nagyobb szükség van, mint valaha. Akik nem csupán ismereteket szereznek közös ügyeinkről, de hallatják is hangjukat, részt vesznek országuk, településük jövőjének alakításában. A szabad sajtónak tehát óriási szerepe van abban, hogy a polgárok tájékozódhassanak a közösséget ért kihívásokról, mert ez teremti meg számukra az informáltságon alapuló civil véleményformálás alapjait és saját egyéni döntéseik hátterét. Meggyőződésem azonban: ahhoz, hogy civil kurázsi nyomán civil társadalom és valódi politika formálódjék, független nyilvánosságra is szükség van. Ezt óhajtja és ezt kívánja 1848 óta minden demokrata. Hogy meggyőző lehessen, hihetőnek kell lennie, s hogy hihető legyen, hitelt érdemlőnek kell bizonyulnia. Tehát a sajtó f eladata, hogy csak az bizonyulhasson hitelt érdemlőnek, aki igazat ír, igazat mond. Számomra ma az egyik legfontosabb kérdés az, hogy képes-e a mai társadalmi és politikai elit szembenézni azzal a könyörtelen ténnyel, hogy a világ megváltozott, a régi módon már nem működtethető tovább. Képes-e tudomásul venni, hogy egy új értékeken, új szemléleten alapuló világrend kezdetén vagyunk. Sorstársai egy olyan folyamatnak, amelyben aktuálisak mind Széchenyi szavai: „Az emberiségnek megtartani egy nemzetet”, mind Kossuth intelmei: „A magyar európaias legyen és az, amit európainak nevezünk, e honban mindig magyar legyen.” Igen, ahhoz, hogy kis és nagy közösségeink a közjót szolgálják, újra és újra meg kell fogalmaznunk nemzeti érdekeinket. A globális kihívások, a globális világ is ezt kívánja tőlünk, s ez a f eltétele annak, hogy az új világrend számunkra is jól működjön. Ehhez kell számunkra a szabad és független sajtó. I


[ kitüntetések ]

kitüntetéSek, dÍjak a SajtóBan Március 15-e, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója és a magyar sajtó napja, illetőleg augusztus 20., állami ünnepünk alkalmából a magyar újságírás, média számos képviselője részesült magas állami kitüntetésben és különböző díjakban, elismerésekben 2009-ben is. kitüntetett kollégáinknak gratulálunk! kossUTH-DÍJ Schmidt Egon író a természetvédelemben végzett népszerűsítő publicisztikai tevékenységéért Várady Szabolcs József Attila-díjas író, költő, a Holmi szerkesztőségének versrovatszerkesztője Végel László író, újságíró, szerkesztő A MAGyAr kÖzTársAsáG BABÉrkoszorÚJA DÍJ Darvasi László József Attila-díjas író, költő, újságíró A MAGyAr kÖzTársAsáGi ÉrDEMrEND kÖzÉpkErEszTJE A CsillAGGAl (polgári tagozat) Méray Tibor Kossuth-díjas újságíró, író A MAGyAr kÖzTársAsáGi ÉrDEMrEND kÖzÉpkErEszTJE (polgári tagozat) Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőr, rendező, szerkesztő, a Magyar Televízió főmunkatársa A MAGyAr kÖzTársAsáGi ÉrDEMrEND TiszTikErEszTJE (polgári tagozat) március 15. alkalmából Borbély Pál – volt válogatott kosárlabda-játékos, a Népsport, Nemzeti Sport igazgató főszerkesztője, Rózsa Ferencdíjas újságíró augusztus 20. alkalmából Tibori Szabó Zoltán kolozsvári újságíró, szerkesztő dr. Domány András, a Magyar Rádió Zrt. vezető szerkesztője Szauer Péter, a HVg Kiadó igazgatója

A MAGyAr kÖzTársAsáGi ÉrDEMrEND loVAGkErEszTJE (polgári tagozat) március 15. alkalmából Árok Antal, a Pedagógusok Lapja főszerkesztője Elek T. István címzetes konzul dr. Fodros István, a Diplomata Magazin igazgató-főszerkesztője augusztus 20. alkalmából Pálmai L. Ákos, a TV2 Interaktív Produkciós Iroda főszerkesztője Fábián György újságíró, a győri Kisalföld című napilap központi melléklet szerkesztőségének vezetője Hemző Károly Balázs Béla- és Táncsics Mihály-díjas fotóriporter, érdemes és kiváló művész Lajos Mari gasztronómiai szakíró, újságíró, dramaturg, műfordító V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja munkatársa A MAGyAr kÖzTársAsáGi ArANy ÉrDEMkErEszT (polgári tagozat) Kaiser Ottó fotóművész Törő István író, költő, újságíró TáNCsiCs MiHály-DÍJ Dr. Árpási Zoltán, a Somogyi Hírlap főszerkesztője Bodor Pál (Diurnus) újságíró, publicista, szerkesztő Gera Mihály újságíró, szerkesztő, fotótörténész Mélykúti Ilona, a Klub Rádió szerkesztőriportere Szerdahelyi Csongor újságíró, szerkesztő Takács István újságíró, szerkesztő

[ kitüntetések ]


Magyar Joseph pulitzer-emlékdíj (a Magyar Telekom kiemelt támogatásával) Életmű: Gál Sándor író, újságíró – a pozsonyi Szabad Földműves szerkesztőjeként indult a pályán, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a kassai ália Színház dramaturgjaként, majd a Hét riportereként dolgozott. 1974 és 2006 között a CSEMADOK területi választmánya elnöke; 1992-től a Keleti Napló főszerkesztője; 1997től a tokaji írótábor kuratóriumának elnöke; 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja; az Anyanyelvi Konferencia társelnöke. Rédei Ferenc fotóriporter – sok évtizedes fotográfusi munkásságáért, a Népszabadság rovatvezetőjeként végzett kiváló utánpótlásnevelői, tehetséggondozói munkásságáért publicisztika: Szilágyi Ákos költő, műfordító, esztéta, közíró – több folyóirat alapító szerkesztője a rendszerváltás előtt ( Jelenlét, Medvetánc, Új Hölgyfutár), 1989 óta a 2000 irodalmi és társadalmi havilap szerkesztője és felelős kiadója. Publicisztikai munkásságából a laudáció kiemelte a Népszabadság Kentaur rovatában, továbbá az Élet és Irodalomban A populista mesebeszéd morfológiája címmel közölt írásait.

Televíziós újságírás: Krizsó Szilvia televíziós műsorvezető – a hazai közszolgálati televíziózásban eltöltött tízéves – „elfogulatlan, a nézőt szolgáló, humort sem nélkülöző” – riporteri teljesítményéért A HEMiNGWAy AlApÍTVáNy ElisMErÉsEi pethő sándor-díj Tanács István újságíró, riporter, a Népszabadság főmunkatársa (nyomtatott sajtó) Cservenka Judit, a Magyar Rádió munkatársa (elektronikus média) pethő Tibor-emlékérem Mészáros Antónia műsorvezető, a Magyar Televízió munkatársa A Hemingway Alapítvány közleménye szerint az 1992-ben alapított Pethő Sándor-díj célja „az igényes magyar stílus követelményeinek megfelelő, az ország társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életét bemutató magas színvonalú cikkek, kiemelkedő írások és a hatásos, a műveltséget széles körben terjesztő újságírói tevékenységek támogatása és elismerése”. Az alapítvány kuratóriumának tagjai: Pomogáts Béla, görgey gábor, george F. Hemingway, Kemény gábor, Juhász Judit, Jeszenszky géza és göncz árpád.

fOtó: SzaBó Bernadett

VAsVári pál-DÍJ (a sajtószakszervezet kitüntetése) A 24 Óra szerkesztősége és az AS-M Komárom-Esztergom Megyei Irodája a munkáltató és a munkavállalók közötti szabályozott és eredményes kapcsolatokért (Tatabánya)

Tetszik a kitüntetés! Dr. szili katalin, az országgyűlés elnöke az országgyűlés aranyérmét adományozta a húszéves sajtószakszervezetnek a magyar sajtó napja alkalmával rendezett ünnepségen a budapesti Múzeum kávéházban 2009. március 13-án.

VAsVári pálEMlÉkplAkETT (a sajtószakszervezet kitüntetése) Berényi János, a Sajtószakszervezet volt elnöke, alapító tagja Dr. Lepies György, a Sajtószakszervezet volt főtitkára, alapító tagja


[ kitüntetések ]

a MÚOSz aranytoll-díjazottjai a MÚOSz elnöksége és választmánya 1978-ban határozta el, hogy emlékül és elismerésképpen aranytollat adományoz a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett, elsősorban nyugdíjas kollégáknak, életművük elismeréseként. az ünnepélyes átadásra a magyar sajtó napja alkalmával került sor. a 2009. évi kitüntetettek munkásságának rövid méltatását az eMasa nyomán adjuk közre.

Bodor Ferenc 1967-ben lett a Vas Népe tudósítója, majd 1972-ben a sportrovat vezetője, egészen a néhány évvel ezelőtti nyugdíjazásáig. Az általa vezetett rovat a megyei napilapok sorában a legjobbak közé tartozott. Húsz évig volt a Népsport (később Nemzeti Sport) Vas megyei vezető tudósítója. írásai megjelentek a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Mai Nap és a Blikk hasábjain. Az egyetlen olyan megyei sportújságíró, aki két olimpián – Barcelonában és Atlantában is – akkreditált tudósító volt. Negyedszázada tagja a MÚOSZ Sportújságíró Szakosztálya, illetve a jogutód Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökségének. Javaslatára és szervező munkája nyomán jött létre a megye Sportsegély Alapítványa, gyűjtő és szervező tevékenységének eredményeképpen tíz éve megalakult a Sportmúzeum Egyesület. Tizenkét évig irányította társadalmi

munkában a Haladás női röplabda szakosztályát, ebből hat idényt az NB I-ben. Magánkiadású könyveiben feldolgozta Vas megye sporttörténelmét, a tavaly megjelent, Vasi (s)portrék című kötetében másfél száz kiemelkedő szereplő életútját rögzítette. Kaán Zsuzsa Magyarországon az egyetlen szakújságíró, aki a táncművészettel évtizedek óta aktívan foglalkozik. Maga is balettet tanult, a budapesti színházakban és tv-show-kban éveken át balerinaként dolgozott. Emellett matematikai középiskolai tanári, filozófiai előadói diplomát szerzett. Szakdolgozatát táncművészetből írta. Filozófiát tanított a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen. Az állami Balettintézet (majd a Magyar Táncművészeti Főiskola) tánctörténeti tanára, tanársegédje, adjunktusa volt. Érettségi tárggyá, majd főiskolai államvizsgává fejlesztette a tánctörténetet. 1970 óta rendszeresen publikál kizárólag tánccal kapcsolatos írásokat napi- és hetilapokban, valamint

fOtó: eMasa

Ajtai Andor György szakmai tevékenységének hat évtizede alatt egész sor szerkesztőségben tevékenykedett újságíróként, szerkesztőként, főszerkesztőként. Dolgozott ifjúsági lapoknál: Pajtás, Fiatalok, Szocialista Fiatalok, Magyar Ifjúság. Honvédségi lapokban; napilapoknál: Hétfői Hírek, Esti Hírlap, Népszava, Expressz; képes hetilapokban: Falusi Vasárnap, gazdasági Magazin. Évekig volt a Magyar Filmhíradó főszerkesztője, a Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, követségeken sajtóattasé. A MÚOSZ-ban dolgozott választott vezetőként és önkéntesként is. 15 éven át az Újságírók Sportegyesületének elnöke volt, éveken át szervezte a színész–újságíró sporttalálkozókat. Pályája végén külföldi tudósítóként dolgozott. Ma is aktív: tanácsadó-szerkesztője egy budapesti lapkiadónak.

kaán zsuzsának gratulál szepesi György és Eötvös pál

[ kitüntetések ]


kulturális folyóiratokban: körülbelül 1200 kritikája, portréja, tanulmánya jelent meg. A Táncművészetnek 1991-től főszerkesztője, 1992 óta kiadója. 2000 óta főszerkesztője és kiadója az Élet & Mozdulat című komplex testkultúramagazinnak. 2006-ban létrehozta a Táncvarázs című verseny- és divattáncmagazint, amelynek kiadója. ő jegyzi a Révai Új Lexikon balett vonatkozású cikkeit. 2006-ban Seregi címmel, a magyar táncművészet jeles koreográfusáról nagy sikerű könyve jelent meg.

fOtó: eMasa

Martin József a Magyar Nemzet külpolitikai rovatánál kezdte pályáját 1967-ben. 1982 és 1986 között a lap moszkvai tudósítója. A rendszerváltást követően, 1990-ben a Magyar Nemzet főszerkesztője lett, ám erről a posztról a lap hangvételének megváltozása miatt távozni kényszerült. 1994-ig a Magyar Nemzet párizsi tudósítójaként dolgozott, majd a Magyar Hírlap főmunkatársa lett. 1997 és 1999 között újra a Magyar Nemzet főmunkatársa, ezután a Privát Profit nemzetközi szerkesztője. 2001-től a Vasárnapi Hírek vezető szerkesztője, újabban állandó munkatársa. Újságírói-szerkesztői munkássága mellett önálló köteteket is jegyez, továbbá tanítja is az újságírószakmát. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán tíz éve a kommunikációs tanszék

vezetője. Tagja a Magyar PEN Clubnak, nyolcadik éve az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozatának elnöke. Moldován Tamás kamaszként már rádiózott, majd fiatalon a Népszava munkatársa lett. Pályafutása is elsősorban ehhez a szerkesztőséghez kötődik, szakterületének, a közlekedési újságírásnak meghatározó alakja. Szakkiadványokat, magazinokat szerkesztett, kiemelkedő szerepe volt a Forma–1 magyarországi elfogadtatásában. A Magyar Sajtófotó-kiállítás teljes anyaga könyv alakban – Az Év fotói címmel – az általa alapított VIVA gondozásában jelenik meg. Paulovits Ágoston. Tavaly volt 50 esztendeje, hogy Paulovits ágoston újságíró lett. Végigjárta a szakma valamennyi lépcsőfokát. Első munkahelye az Észak-Magyarország szerkesztősége volt, itt munkatársként kezdett, majd rovatvezető, szerkesztő és főszerkesztő-helyettes lett. 1976-ban a Miskolci Rádió stúdió-, majd szerkesztőségvezetője lett. Irányításával az egymegyés rádióból hamarosan körzeti, nemzetiségi szerkesztőség lett. Jó kapcsolatot alakított ki a szomszédos kelet-szlovákiai rádiókkal. 1994ben, nyugdíjazása után a Déli Hírlap napilap médiaigazgatójaként folytatta az újságírást.

A MÚosz sajtónapi díjátadó ünnepségén szilágyi ákos költő, esztéta mondott beszédet


Amikor a Déli Hírlap egyesült az ÉszakMagyarországgal, az Inform Médiánál dolgozott tovább: a mai napig a térség megyei napilapjainak pályázati oldalait szerkeszti, emellett rendszeresen publikál ezekben az újságokban. A MÚOSZ alapító tagjainak sorába tartozik, a szövetségben több választott tisztséget is vállalt. Nagy gondot fordított az utánpótlás nevelésére. Rédei Ferenc a Népszava, majd később a Népszabadság legendás fotórovatvezetője, aki nemcsak ragyogóan képszerkesztette a nagynevű napilapokat, hanem kiváló fotográfusokat is nevelt maga körül. Szinte nevezhetjük, iskolának is, amit teremtett. Tanítványai ma már meghatározó lapok képszerkesztői, vezető fotográfusai. Mások mellett: Szlukovényi Tamás, a Reuters fotóigazgatója; Fejér gábor, a Népszabadság képszerkesztője vagy Kiss-Kuntler árpád, a HVg képszerkesztője. A legnehezebb időkben is számára csak az elvégzett munka volt fontos, híres volt arról, hogy protekcióval nem lehet bekerülni az általa vezetett rovatokba. Nemcsak mint rovatvezető, hanem mint fotográfus is maradandót alkotott. Sebes Tibor külpolitikai újságíróként indult a pályán, majd 1974-től, húsz éven át a Világ Ifjúsága, valamint a Világjáró és az Atlasz Plusz munkatársaként tevékenykedett, később –1994-ig – a Füles magazin szerkesztője volt. Sikeresen oldotta meg azt a feladatot, hogy a lap koncepciójának, tartalmának és megjelenésének folyamatos javításával tovább örökítse a szórakoztatásnak Magyarországon az utóbbi évtizedekben kialakult és európai színvonalat elért hagyományait. Széles körű tapasztalatait – cikkeiben és számos könyvében – közvetlen, mégis precíz stílusban közvetíti. Sebes Tibor a viszonylagosan zárt Magyarország egyik legviláglátottabb utazója volt. Az újságírásban eltöltött – és tervei szerint folytatódó – 60 éve érzékelhető nyomot hagyott, főleg azokban, akik kitekintésre vágytak, akik újat szerettek volna megtudni arról, hogy mi történik a világban, akik tárgyszerű, hiteles képet kívántak kapni a Magyarországról korábban elérhetetlen kultúrákról, eseményekről, emberekről. Serény Péter csaknem fél évszázadon át dolgozott a magyar sajtóban és csupán két munkahelye volt: 1959 és 1970 között az Esti Hírlap, azt

[ kitüntetések ]

követően a Népszabadság, ahonnan 2001-ben ment nyugdíjba, de 2007 elejéig olvasószerkesztőként továbbra is aktívan dolgozott a lapnál. A tények tisztelőjeként mindig pontosan, a részletekre kínosan ügyelve, az adatokat és forrásokat gondosan ellenőrizve írt és szerkesztett. Akkor is, amikor mások szerették a politikai igényekhez hajlítani a valóságot, és akkor is, amikor egy új korban a nagyotmondás, a tényekhez való „rugalmas viszony” jött divatba. Moszkvában, Madridban és Washingtonban volt külföldi tudósító, s mindhárom világváros világát, belső logikáját közel tudta hozni az olvasóhoz. önkéntes feladatának tekintette az utánpótlás nevelését. Lapja mindig nagy hasznát vette tárgyi tudásának és munkabírásának. Wisinger István az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte tanulmányait, először magyar-könyvtár szakon, majd szociológiából kapott diplomát. 1980-ban Fulbright ösztöndíjasként a kaliforniai Stanford Egyetemen közszolgálati televíziózásból szerzett oklevelet. A Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízióban dolgozott szerkesztő-riporterként, főszerkesztőként és intendánsként. Számos műsor és dokumentumfilm közreműködője, többek közt A Hét és az Ablak műsorvezetője. 1988 augusztusától 1989 végéig az MTV 1-es csatornájának főigazgatója. Jelentősebb munkái közül kiemelhető a göncz árpád köztársasági elnökkel 1994-ben készített életút-interjúja, és az 1995ben Szabó István filmrendezővel közösen készített, „100 éves a mozi” című tévésorozata. 1997tőI 2004-ig a MÚOSZ elnöke volt. Pulitzeremlékdíjas. Jelenleg a Kodolányi János Főiskola docense. Doktori disszertációja „A televízió háborúba megy. Fejezetek a televíziós újságírás és a társadalmi konfliktusok történetéből” címmel 2008-ban könyv alakban is megjelent. A hAtÁrON túli MAgyAr SAJtóból Yehuda Lahav (Weiszlovits István) 1930-ban Kassán született, a második világháború éveit Budapesten töltötte, majd 1949-től Izraelben él. Több évtizeden át dolgozott a Kol Haam, a Jediot Ahronot és a Háárec szerkesztőségében, a 90-es években több esztendőn keresztül az utóbbi két napilap magyarországi tudósítója volt. Rendszeresen dolgozott és dolgozik a

[ kitüntetések ]


hazai sajtónak is, a Népszabadság, majd a Népszava tudósítója, írásai megjelennek hetilapokban és folyóiratokban, kommentárjai hangzanak el a Duna Televízióban és a Klubrádióban. önéletrajzi írása „Sebhelyes évek” címmel jelent meg, „Együttélésre ítélve” című riportkönyvét a Népszabadság jelentette meg. Jóllehet nyugállományban van, sokat tesz azért, hogy Izraelben jobban megismerjék Magyarországot, Magyarországon pedig kiegyensúlyozott, reális képet kaphassanak az olvasók a közel-keleti válságról, valamint Izrael államról s az ott élő negyedmillió magyar kötődésű lakosról. Tevékeny részese, támogatója a közel-keleti béke előmozdítását célzó találkozóknak, törekvéseknek.

Makkai János 1962-től dolgozik az erdélyi sajtóban. 1990-tól szülővárosa, a marosvásárhelyi Népújság főszerkesztője. Az 1989 előtti Vörös Zászlóból sikerült az új kihívásoknak megfelelő újságot kialakítania, s elérnie azt, hogy nemcsak Maros megyében, hanem az erdélyi magyar sajtópalettán az egyik legelismertebb napilap legyen a Népújság. Mindemellett publicisztikai munkássága, a közéleti-politikai személyiségekkel készített interjúi, riportjai vagy a Késő esti tűnődések címmel évekig megjelent írásai is megérdemelt elismerést hoztak a számára. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületében is aktív szerepet vállalt. Pályatársai szakmai, etikai hozzáállását, tartását is nagyra tartják.

EGy „kUlTUrális” TáNCsiCs-DÍJAs

sági Osztályának szerkesztője lett. Kulturális riportokat gondozott, szerkesztette a Ki mit tud? első adásait, a Halló fiúk, halló lányok című műsort. 1970-ben a Magyar Ifjúság című lap kulturális rovatához került. A fél világot bejárta, emlékezetes útinaplóiban, riportsorozataiban számolt be a meglátogatott országok kulturális életéről, a világ legjelentősebb film- és zenei fesztiváljairól. 1979-ben a Budapress szerkesztősége hívta meg olvasószerkesztőnek. Közben rendszeresen írta a kulturális hetilapokba, folyóiratokba, a Rádió kulturális műsoraiba film- és színházi kritikáit. Rendszeres kritikaírója volt a Színház című szakfolyóiratnak. 1984-ben a Népszava kulturális rovatának munkatársa lett, szerzője volt a Népszava hétvégi irodalmi mellékletének, a Szép Szónak. 1991-től az induló Új Magyarország kulturális rovatának munkatársa lett, később a lap egyik vezető szerkesztője. A lap megszűnése után a Magyar Nemzet kulturális rovatában folytatta pályafutását. Már nyugdíjas újságíróként 2003-ban, több pályatársával együtt, indoklás nélkül elküldték a laptól. Ezután – a lap fennállásáig – a Magyar Kultúra című havilapban szemlézte a magyar és külhoni filmeket. Takács István nemrég töltötte be 77. életévét. Súlyos betegségéből felépülve, jelenleg riportsorozatait, jegyzeteit, publicisztikai írásait rendezi sajtó alá.

fOtó: OkM

Takács István a klasszikus kulturális újságírói pályát futotta be. Karcagról indult, magyarangol diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az ELTÉ-n. gimnáziumi tanárként kezdte, majd 1956-os szerepvállalása miatt el kellett hagynia Karcagot. Zalaegerszegen, a Közgazdasági Technikumban talált búvóhelyet. Publikálni ottani tanári évei alatt kezdett a Zalai Hírlapban, ahol színház-, film-, és zenekritikai írásai jelentek meg. 1963ban meghívták a lap munkatársának. 1965-ben Budapestre költözött, a Magyar Televízió Ifjú-

schneider Mária, az oktatási Minisztérium államtitkára adta át Takács istvánnak a Táncsics Mihály-díjat


[ kitüntetések ]

a MÚk díjazottjai a Magyar Újságírók közössége ugyancsak március 15-e alkalmával részesíti elismerésben a média munkatársait. 2009-ben az alábbi kollégák kaptak díjat – munkásságukat a MÚk elnökségének méltatása alapján adjuk közre. pETőFi sáNDor sAJTószABADsáG-DÍJBAN rÉszEsÜlT: Bartalis Imre – Hosszú évtizedek során végzett pontos, lelkiismeretes szakújságírói tevékenységéért, az állatorvosi Kamarai Újság megalapításáért, szerkesztéséért, a vidéki Magyarország életét, lakóit, valóságát bemutató érzékeny írásaiért, a magyar állatorvos-társadalmat bemutató interjúiért, olvasmányos, ugyanakkor irodalmi igényű könyveiért. Németh Miklós Attila – A Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, az ECHO Televízióban végzett több évtizedes kiemelkedő rádiós és televíziós újságírói munkásságáért, a Vasárnapi Újság, a Mi időnk és az Aranyfüst szerkesztéséért, műsorvezetéséért, a Teremtők című interjúkötetéért és az Amilyen a mi időnk című könyvéért. Szűcs Béla Albert – A helyi lapos újságírás lelkiismeretes, áldozatos műveléséért, etikai helytállásáért, az ácsi Hírek évtizedes szerkesztéséért, gondozásáért, a fiatal újságírók pályára segítéséért, helytörténeti munkásságáért, krónikáiért, portré- és interjúköteteiért, az 1956-os forradalomról írt riport- és dokumentumkötetéért.

Jász Polgár, a Jákóhalmi gazduram szerkesztésért, helytörténeti füzeteiért, sajátos hangvételű, humoros-filozofikus írásaiért. Krakkó Ákos – A Hír Televízió híradós riportere, a Célpont műsorvezetője és riportere, az utóbbi évek emlékezetes helyszíni tudósításaiért, oknyomozó riportjaiért, az újságírói munkavégzés közben tanúsított bátorságáért. Losonczi Kata – A Hír Televízió híradós riportere, a Célpont műsorvezetője, fáradhatatlan hírújságírói munkájáért, hiteles, pontos, körültekintő tudósításaiért, riporteri-tudósítói személyes bátorságáért. Zsíros Sándor – A Felsőzsolca Alapítvány honismereti kiadványa, az örökség című lap szerkesztéséért, a lapban megjelent publicisztikai és oknyomozó írásáért, az igazságért való félelem nélküli kiállásáért.

lANT És Toll-DÍJBAN rÉszEsÜlT: Fodor István Ferenc – Az 1990 óta kifejtett helyi lapos újságírói munkásságáért, történelem- és nemzettudatunk erősítésért, a Szabad

fOtó: MÚk

Tóth-Máthé Miklós – A magyar sajtó legszebb hagyományait éltető, magas színvonalú munkásságáért: az irodalom és az újságírás egymást erősítő, együttes műveléséért, tárcanovelláiért, humoreszkjeiért, szatirikus hangvételű, groteszk írásaiért – harminc kötetéért, újságírói-írói életművéért. „Családi fotó” a 2009. évi díjazottakról a MÚk Bartók Béla úti székhelyén. Balról jobbra: szűcs Béla Albert, Németh Miklós Attila, krakkó ákos, Bartalis imre és losonczi kata

[ kitüntetések ]


Szalézi Szent ferenc-sajtóösztöndíj az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar katolikus püspöki konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban. 2009-ben elektronikus média kategóriában diós judit, a kossuth rádió munkatársa, nyomtatott sajtó kategóriában kacsoh dániel, a Magyar hírlap újságírója kapta a díjat. Diós Judit a Patrona Hungariae gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett szociológusi és újságírói diplomát. Szakmai gyakorlaton a Szent István Rádióban és a Magyar Rádióban vett részt, ez utóbbi Krónika című műsorában 2004 óta rendszeresen tudósít többek között egyházi eseményekről, szociális ügyekről. Beszámolói informatívak, pontosak, korrektek, nem elfogultak. Tudósított Salkaházi Sára boldoggá avatásáról és a fatimai nemzeti zarándoklatról 2006-ban, valamint a budapesti városmisszió eseményeiről 2007-ben. Farkas györgy, a rádió hírműsorainak szerkesztőségi vezetője szerint Diós Juditra a szelídség a legjellemzőbb. Inkább lemondana egy-egy riporttémáról és más fogódzót keresne a téma bemutatására, csakhogy ne sértsen azzal senkit. Bármivel is foglakozzon, mindig a kölcsönös felelősséget, a szolidaritást képviseli. Kacsoh Dániel a Prohászka Ottokár Katolikus gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Károli gáspár Református Egyetemen tanult történelem–kommunikáció szakon. A Magyar Rádiónál volt gyakornok, a Magyar Hírlaphoz 2007-ben került. Újságíróként kiemelt céljának tekinti a történelmi

A két díjazott: Diós Judit és kacsoh Dániel keresztény felekezetekkel kapcsolatos hírek, az egyházak üzenetének hiteles megjelenítését a világi médiában. Több interjút készített egyházi személyiségekkel, rendszeresen tudósít a felekezetek rendezvényeiről. Riportjaiban az egyházi intézményeket (iskolák és közgyűjtemények) hozza emberközelbe. Tevékenysége a legrövidebben és a leghívebben így jellemezhető: lelkiismeret és alázat. Újságírói feladataira nem kötelezően elvégzendő munkaként, hanem vállalt hivatásként tekint. (Forrás: www.katolikus.hu)

A MAGyAr kATolikUs ÚJsáGÍrók szÖVETsÉGE (MAkÚsz) álTAl ADoMáNyozoTT kiTÜNTETÉsEk 2009-BEN Sinkó Ferenc-díj: Pion István újságíró, szerkesztő ( Magyar Hírlap) Nívódíj: Neumayer Katalin, a MAKÚSZ elnökségi tagja, a Magyar Kurír főszerkesztője.


[ kitüntetések ]

Szegő tamás-díj Szegő tamásné és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége 1996-ban nyílt alapítványt hozott létre, amellyel emléket állít dr. Szegő tamásnak, aki a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja, egy ideig főtitkára, a Bálint György Újságíró iskola alapító tagja és haláláig tanára volt, jogászként, újságíróként határozottan kiállt az egyszerű, elesett emberekért, segített azokon, akik eltévedtek a jog és az élet útvesztőiben.

A 2009. év kitütetettjei: zana Anita, suri szilvia, Munk Veronika és rácz Tibor

A kuratórium 2009-ben a beküldött pályázatok közül Munk Veronika, az Index.hu-n megjelent, „nagy beleérző készséggel közzétett” interjúit tartotta legjobbnak, így neki ítélte a fődíjat. Munk Veronika családon belüli erőszak áldozataival készített interjúkat, bántalmazott nőkkel és férfiakkal, akik nyilvánosan, arccal vállalták történetüket abban a reményben, hogy ezzel változást érhetnek el, és segíthetik az erőszak visszaszorulását. Az alapítvány 2009-ben további két ösztöndíjat adott ki: Rácz Tibor a Tolna Megyei Népújságban megjelent írásaiért, Suri Szilvia pedig a Magyar Rádióban elhangzott riportjaiért kapta meg az 50 000 forintos díjat és oklevelet. Emlékérmet kapott Zana Anita, a ParasportPress munkatársa a parasportolók teljesítményéről rendszeresen számot adó munkásságáért. (Forrás: eMasa)

fOtó: eMasa

Az ösztöndíjban évente egy alkalommal olyan 30 év alatti újságíró részesül, aki az írott vagy az elektronikus média bármely ágának művelőjeként publikációiban – a sajtóetika szellemében – kiáll az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért. Hitelességét oklevél és Szegő Tamás arcképét ábrázoló plakett tanúsítja, a díjhoz 100 000 forint jár. Elismerésként esetenként különdíjakat is átadnak. A díjakat az alapítvány kuratóriuma (elnök: Bernáth László, tagok: Donáth László, Ripp Zoltán, Simits Iván, Szegő Anna, Tóth Jenő és Varga Sándor) ítéli oda. A díj ünnepélyes átadásának dátuma minden évben október 2., Szegő Tamás születésének évfordulója. Az alapítás óta 14 újságíró részesült Szegő Tamás-ösztöndíjban. Különdíjat 20 fiatal újságíró vehetett át.

[ mesterek ]


az én nyelVeM a VOnal

fOtók: Várai Mihály

Beszélgetés Kaján Tiborral karikatúráról és életről Csoda egy adomány, hogy fájdalom nélkül, betegség nélkül idáig elevickéltem – mondja a 89. születésnapjához közeledő kaján tibor. evickélésről azonban szó sincs: a karikaturista a mai napig aktívan dolgozik, hetente-kéthetente publikálja legújabb rajzait az egyik hetilapban és a 2009-es könyvhéten élet-művészet címmel új karikatúra-kötettel jelentkezett. a művésszel Szobolits andrea beszélgetett.

– Mindennap rajzol? – Igen, majdnem mindennap. Egyrészt a Vasárnapi Hírek című lapnak, ahonnan felkértek: ha tudok, rendszeresen küldjek rajzot, és ők, ahogyan a tördelés kívánja, beteszik. Eddig úgy vettem észre, hogy minden két hétben. Persze figyelembe kell vennem a lap jellegét, nagyon filozofikus rajzokat nem tudnak leközölni, fontos, hogy a karikatúráim kapcsolódjanak a lapban megírt eseményekhez. Emellett állandóan rajzolok a magam kedvére is. Ha támad egy érdekes gondolatom vagy érzésem, képes vagyok akár az éjszaka közepén is fölkelni és lejegyezni vagy vázlatosan lerajzolni, nehogy reggelre elfelejtsem. Előfordul, hogy egy ilyen vázlatot hónapokkal később veszek elő, és akkor meglátom benne a fantáziát. – Milyen témákról rajzol mostanában a legszívesebben? – Nem közéleti témák foglalkoztatnak, hanem grafikai problémákkal bíbelődöm. Egyvonalas rajzokat próbálok készíteni, telerajzolni egy egész rajzlapot anélkül, hogy felemelném a ceruzát, vagy csak egy-egy figurát megrajzolni egy vonallal. Másrészt mostanában nagyon foglalkoztat az emberi tudás és ennek haszna, vagyis hogy a tudás boldogíthatja-e az embert. Erre a kérdésre az én válaszom egyértelműen igen, és ezt próbálom rajzban is megfogalmazni. – Mennyi idő alatt készül el egy-egy rajzzal? Hogyan dolgozik? Készít vázlatokat, szokott javítgatni, változtatni?


VálAszTások

[ mesterek ]

TArTAlÉk

A FolyosóN

Hajrá!!!

TElJEsÍTMÉNy

– Nahát összefutottunk! Én a parlament egere vagyok…

[ mesterek ]


– Van olyan rajzom, ami azonnal, ahogy leülök, pár perc vagy fél óra alatt elkészül. Ez a megrajzolt gondolatoktól függ, illetve, ha nagyobb kompozíciót rajzolok, muszáj ceruzával vázlatot készíteni, mert a tollrajzon már nehezebb változtatni. Talán nem is olyan fontos az idő kérdése nálam. Inkább a kifejezés pontossága számít, hogy egy gondolati ötletet át tudok-e vonalakba vinni. Az én nyelvem a vonal, amivel sok mindent el lehet mondani, és ezt nekem fiatal korom óta gazdagítanom, művelnem kellett. Ez egy külön világ: a vonalak világa, amibe én gyerekkorom óta beleragadtam. – Sok évtizedes tapasztalata szerint mennyire népszerű vagy megbecsült művészeti ág Magyarországon a karikatúra? – A karikatúrát a művészettörténészek nem veszik komolyan, sőt teljesen megfeledkeznek róla. A nagy műfajok, a szobrászat, festészet, építészet mellett ez valahogy elsikkad, pedig komoly múltra tekint vissza. Olyan nagy nevek, mint Leonardo da Vinci, Daumier vagy goya mind rajzoltak karikatúrát, szerették és fontos műfajnak tartották, ennek ellenére az én időmben például a Képzőművészeti Főiskolán azt a szót, hogy karikatúra, ki sem volt szabad ejteni. Azt hiszem, az egyetemen ma sem hívják fel a figyelmet a műfaj fontosságára. Ez egy magyar sajátosság, amit, úgy tűnik, el kell fogadni. Hiába tesz meg az ember mindent azért, hogy a műfaj nemességét megmutassa és megismertesse, sokak szemében a karikatúra mégis csak amolyan „komolytalan kis firkáció”. – És mi a helyzet a karikatúra „fogyasztóival”? Az átlag újságolvasó vajon mennyire tartja fontosnak, érdekesnek a karikatúrákat? – Sajnos a karikatúrára nálunk nem nagyon van kereslet. Nem akarok nagyképű lenni, de ez egy intellektuális műfaj. Kell hozzá bizonyos felkészültség, sőt: meg kell tanulni nézni és megérteni a karikatúrát. Amit a rajzoló elvégez, vagyis, hogy bonyolult gondolatokat vonalban mond el, azt az olvasónak visszafelé is el kell végeznie és meg kell értenie a vonalakból a gondolati közölnivalót. Nálunk ennek a műfajnak nem alakult ki kultusza. Nem létezik például karikatúragyűjtés sem. Fametszetet, rézmetszetet, vagy akár bélyeget gyűjtenek az emberek, de karikatúrát nem. Ami pedig a sajtóban megjelenő karikatúrákat illeti, azok leginkább olyanok, mint a rádióban a szünetjel: oda kerülnek be a lapba, ahol maradt egy kis hely. Kevés olyan lap van, amelyik rendszeresen biztosít helyet a rajzoknak. – Szerencsére nemcsak a lapokban találkozhatunk karikatúrákkal, hiszen időről időre megjelennek karikatúrakönyvek is. Tavasszal az Arión Kiadó éppen az ön 88. születésnapja tiszteletére adta ki az Élet-művészet című kötetét. Hogyan született meg ez a könyv?


HAJóTÖrÖTT

[ mesterek ]

VálAszTás

ÖNsorsroNTó

MoDErN TECHNikA

A TÉrkÉp szÜlETÉsE

[ mesterek ]


– A könyv lehetőségét a kiadó ajánlotta fel, én pedig megkerestem a témát. Az eddigi könyveim több mindennel foglalkoztak, mint amikor egy költőnek a legkülönbözőbb témájú verseit gyűjtik egy kötetbe. Most viszont, miután a karikatúra nehezen illeszkedik be a művészetek világába, úgy döntöttem, hogy a művészetről csinálok egy könyvet. Ez egy-két régi rajzom mellett főleg újakat tartalmaz, amelyek művészekről, kiállításokról és a közönségről szólnak. Szívesen csináltam, de sajnos végül az örömömet elvette az, hogy több hiba csúszott bele. Ezek egy része fogalmi hiba, például öt-hat helyen a rajzok képaláírása címsorba került, illetve a könyvben szereplő aforizmáim között egy-egy félmondat lemaradt a nyomtatásban. Ez azért történhetett meg, mert a kiadó a könyvhét miatt sürgette a megjelenést, és elmaradt a legutolsó korrektúraforduló. Utólag visszanézve jobban jártunk volna, ha inkább a könyvhét után, de hibátlanul jelenik meg. – A mostanában készült, még publikálatlan rajzaiból ViláGkrÍzis nem tervez esetleg egy kiállítást a közeljövőben? – Csoda egy adomány, hogy fájdalom nélkül, betegség nélkül idáig elevickéltem, de vannak dolgok, amiket nem tudok elvállalni, mert egy kicsit már fárasztóak nekem. A kiállításszervezés is ilyen, fizikailag fáradságos dolog: a képek kiválogatásán túl ott kell lenni a keretezésnél, majd amikor felakasztják a képeket, és végül a megnyitón. Ehelyett én már megelégszem a nyomtatásban megjelenő rajzokkal. Van azonban valami, amin sokat töröm a fejem mostanában. Lehet, hogy butaság, de foglalkoztat, hogy mi lesz a rajzaimmal,


MAGyAr kÖzGAzDász

[ mesterek ]

piAC

ha én már nem leszek. Sok rajzom elveszett a háborúban, 56-ban vagy költözködések során. Olyan is volt, amit kiselejteztem, de ami megmaradt, azt téma szerint rendezve 70-80 dossziéban tárolom otthon. Ki kell találnom, hogy mit csináljak velük, mert nem kellemes gondolat, hogy esetleg később ki lesznek dobva vagy elvesznek. Voltak idősebb kollégáim, akik már meghaltak és a temetésük után az özvegynél járva láttam, hogy dobozokban tárolták a rajzokat. De vajon meddig lehet dobozokban tartani több száz vagy több ezer rajzot? – Én laikusként azt gondolnám, sok múzeum kapva kap majd a lehetőségen, hogy megszerezzen egy ekkora életművet. – Én nem vagyok ilyen optimista. Tudja, volt egy kollégám, egy nagy rajzoló, gáspár Antalnak hívták, akitől sokat tanultam. ő a Pesti Naplónak volt az állandó karikaturistája, aztán később a Ludas Matyinál együtt dolgoztunk. Amikor meghalt, elhatároztam, hogy segítek a családjának, és megpróbálom elhelyezni a rajzait valamelyik múzeumban. Nem sikerült, mindenütt elutasítottak, még a Nemzeti Múzeum karikatúra-gyűjteményénél is, mondván, hogy nincs elég helyük a tárolásra. Európában van néhány karikatúra-múzeum, de sajnos itthon nincsen. Ettől függetlenül valahol majd megpróbálkozom, hátha elfogadják a rajzaimat. Az idő úgyis elvégzi a szelektálást, de bízom benne, hogy a karikatúráim között lesz, ami megmarad, amiről kiderül, hogy még sokáig és sokaknak tud valamit mondani. szoBoliTs ANDrEA

[ hirdetés ]


Kocsi János élete nyitott Könyv Az ismert vállalkozó, Nagykáta polgármestere, a Kincsem Lovaspark tulajdonosa ugyanaz az ember, egy nyolcgenerációs hentes család szerencsés csillagzat alatt született tagja, akiről 2008ban, hatvanadik születésnapján képekkel gazdagon illusztrált díszes könyv jelent meg. Elmondhatja magáról, hogy az élete bárki előtt nyitott könyv, és e könyv lapjain bárki betekintést nyerhet fordulatokban bővelkedő pályája alakulásába. Az ott találhatók eddig is ismertek voltak Kocsi János rokoni, baráti ismeretségi körében egyszerűen azért, mert az egykori hentesnek nem voltak, nincsenek titkai. Ha csak az nem, hogy sportolóként, zenekari tagként, boltvezetőként mindig a munka nehezét vállalta, ugyanúgy, mint a tápiószentmártoni határ fejlesztésében, amely Attila dombként kedvelt turistacélpont lett a jóvoltából. Nevéhez fűződik a tanya, a lepusztult orosz laktanyák felújítása, kiemelkedő hazai és nemzetközi lovas versenyek szervezése, versenyzők, világhírű magyar bajnokok menedzselése, őshonos magyar háziállatfajok eredményes tenyésztése, a híres lovaspark létrehozása. Külön figyelmet érdemel annak az idegenforgalmi centrumnak a semmiből való megteremtése, amit az Atilla domb imázsával ért el, a környék látványosságaira épült vendéglátói komplexum kialakításával. Kocsi Jánost kezdettől alkalmasnak találták a vezetői feladatkörre, amit szorgalma, hatalmas munkabírása mellett önálló gondolkodásának, ragyogó szervező képességének köszönhetett. Aztán egy vásárcsarnoki kis bolt felvirágoztatásával megtette az első igazán fontos lépéseket majdani valóságos karrierje építéséhez. Regényes önéletírásban többször is hivatkozik rá, mekkora szerepe volt életében a szerencsének: jelentős nyeremény formájában kétszer is rámosolygott Fortuna, így segítve tervei megvalósítását. Jöttek a szakmai, üzleti sikerek, és az elhatározás is: haza Nagykátára! Ám közeledését, komoly befektetői szándékát a szülőváros akkori vezetése nem fogadta, így került a választás Tápiószentmártonra, ahol igazi kincsre talált. Ismert, hogy a település határában akadtak a régészek a híres leletre, a szkíta aranyszarvasra, illetve itt nevelkedett a világverő Kincsem versenyló, melynek nem akadt legyőzője egyetlen hazai és nemzetközi futamban sem. A vállalkozó itt építette meg a hazai lovasversenyek elit versenypályáját, aztán ide kötődik több fogathajtó világbajnok menedzselése, akik itt készületek fel, és dicsőséget hoztak a Kocsi János szervezésében született Technotext sportegyesületnek. A legutóbbi önkormányzati választásokon a legtöbb voksot besöpörve Kocsi János első ember, polgármester lett szülővárosában. Mint mondja, ezt vállalkozói sikerein túl dolgos, tisztességes elődeinek is köszönhette. A több mint álom, egy igazán nagy léptékű idegenforgalmi centrumként működő, tízezreket befogadó kulturális, sport- és vendéglátó központ, az Attila palota megépítése még hátra van egy olyan vidéken, ahol Kocsi János megfogalmazásában „régebben csak akkor járt idegen, ha eltévedt arra”. N. J.


[ hirdetés ]

[ természetfotók ]


CSOdálatOS ViláG az év természetfotósa 2009 pályázatra négyezer alkotás érkezett be. a szakzsűri által legjobbnak ítélt 115 képből – közülük néhányat itt bemutatunk – tavaly novemberben kiállítást rendeztek a Magyar természettudományi Múzeumban. a tárlat 2010-ben hazai vándorútra indul. Haarberg orsolya: Etetés

rakó Alex: Tömegverebesedés

szerencsi Gábor: A lopakodó

kaszás Norbert: A kóró (k)ékessége

szabó Endre: A vacsoracsata


[ természetfotók ]

Győri zoltán: Fegyverek

kiss ágnes: Csirik és gombák

Mészáros András: szomjoltó

kömöz Gergely: zamárdi

kiss ágnes: Méreg

somogyi Márk: levél(i) béka

kaszás Norbert: Horgász a folyóparton

Felsőzsolca és vidéKe taKaréKszövetKezet Az 1958 júniusában 122 tag összefogásával alakult pénzintézet immár több mint fél évszázada áll a lakosság szolgálatában. Azóta folyamatosan és megbízhatóan helytáll a pénzpiacon vidéken és a megyeszékhelyen egyaránt.

Alakszainé dr. Oláh Annamária

Alakszainé dr. Oláh Annamária, a takarékszövetkezet elnök ügyvezetője elmondta, eredményeik alapján bátran állhatnak ki még élő alapító tagjaik elé: , milliárd forintos mérlegfőösszeggel, , milliárd forintos betétállománnyal és , milliárd forintos hitelállománnyal az ország takarékszövetkezete között a középmezőnyben helyezkednek el.

– Megszereztük, megtartottuk a lakosság bizalmát, s ez alapot adott az állandó fejlődéshez, haladáshoz. Megőriztük a szövetkezeti jelleget, a kölcsönös segítségnyújtás és szolidaritás elvét követve működtünk és működünk, napjainkban már településen, tíz kirendeltséggel – mondta a takarékszövetkezet elnök ügyvezetője, majd így folytatta: – Üzletpolitikai célkitűzéseink között mindig is kiemelt helyen szerepelt az egyik tradicionális üzletág, a betétgyűjtés. Különös hangsúlyt kap ez napjainkban, amikor a tartalékok egyben a családok és a vállalkozások, valamint az önkormányzatok számára is biztonságot jelentenek. Egyszerű és világos konstrukciókkal arra törekszünk, hogy ezt töretlenül megőrizzük a jövőben is. A kölcsönök, hitelek folyósítása során a gyorsaságra, az egyszerű megoldásokra törekszünk. A térség lakossága, vállalkozói és önkormányzatai számára a jövőben is a legjobb, legelfogadottabb banki szolgáltató kívánunk maradni – zárta szavait Alakszainé dr. Oláh Annamária a takarékszövetkezet elnök ügyvezetője.

[ mesterek ]


Ma Már OlVaShatóBB a fénykép, Mint az ÍráS Egy iskolateremtő fotós: Rédei Ferenc

fOtó: fejér GáBOr

N. KÓSA JUDIT – Ez jó, ez is, ez viszont bemozdult. Ez életlen, ez jó. Ez rémes, komolyan mondom, használhatatlan… Na, ez is elmegy – Rédei szélsebesen szortírozta a képeket. A színes, fényes papírok beborították az egész asztalt, némelyiknek még utánanyúlt, újraértékelte, átdobta egy másik kupacba. Én meg fülig vörösödve álltam az egyik lábamról a másikra, és néztem, ahogy a Népszabadság fotórovatának akkori vezetője, Rédei Ferenc szigorú szakmai mustrának veti alá az esküvői képeimet. Teknős Miklós, aki barátságból végigfotózta a jeles eseményt, ott állt mellettem és hümmögve figyelt. Némelyik képről vitatkoztak is egy keveset, én meg lassan megértettem: mindegy, én vagyok-e a fotón népes rokonságommal vagy a miniszterelnök, a fotózás szakma, a történés pedig egyszeri és megismételhetetlen – a lehető legjobban kell hát rögzíteni. Kézenfekvő volna most úgy folytatni a történetet, hogy Rédeinek könnyű, mert már az óvodában is fotóriporternek készült. De hát nem így volt: a történet első fele talán nem is őróla, hanem a szüleiről szól, akiknek egyetlen, késői gyereke volt, és akik gyakorlatilag mindent megtettek azért, hogy ő békében és szeretetben, a lehető legnagyobb nyugalomban nőjön föl. így költözött a család 1954 körül – Rédei tízéves volt akkor – a Ferenciek terére (akkortájt és még jó darabig: Felszabadulás tér), hogy a szülők évtizedekre a hatalmas Kárpátia bérház házfelügyelőivé szegődjenek. A takarítást elvégezte ugyan a viceházmester, ők vezették viszont a nyilvántartásokat, szedték a háromszáz lakó lakbérét, intézték a javításokat, nyitották éjjelente a kaput. Rédei hivatalnokból lett házmester édesapja ezért sajátos napirendet követett. Este tizenegy előtt valamivel felöltözött, és karon fogta a Kárpátia ház egyik idős bérlőjét, akivel csöndes diskurá-


[ mesterek ]

lás közben körbejárták a háztömböt, majd hazamentek. A lakó nyugovóra tért, a házmester pedig bevackolta magát a kapu mellett kialakított fülkébe, ahonnan gyorsabban és egyszerűbben kiért a csöngetésre, mint a családnak kiutalt, háromszobás emeleti lakásból. Sok-sok évvel később az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásán fotózott Rédei Ferenc, amikor a vitatkozók közül fölállt valaki, hozzá lépett, és barátságosan megölelte. – Te vagy a Mara néni fia a Ferenciek teréről – mondta inkább, mint kérdezte, és már idézte is, hogy ő is ott lakott a szüleivel, és hogy milyen szeretettel emlékszik a házfelügyelőékre. Rédeinek nem sokat mondott az arca, de amikor előhívták a képeket, megmutatta az újságíróknak, mondják már meg, ki ez. Antall József volt. Az ő édesapja, a nyugalmazott miniszter és Rédei apja, a házmester sétált esténként a Kossuth Lajos utcában. Alighanem a házfelügyelőség szüntelen robotja tanította meg Rédei szüleit arra is, mennyire fontos egy jó szakma. így esett, hogy a nyolcadik osztályt elvégezve ipari tanulónak állt, és kitanulta a vasesztergályosságot. Az azonban, hogy következő évtizedeit nem a gépek zaja és a három

Antall József (1989)

Fertőrákos (1989)

[ mesterek ]


műszakban formált-gyötört fém határozta meg, már az úszásnak volt köszönhető: a válogatott kerettagságig vitte, előbb a MáVAUT-ban, majd a Dózsában sportolt, és ezen a szinten már szinte járt az, amit hivatalosan sehogy, de a népnyelvben mindenki úgy hívott, hogy sportállás. És ha az óvodában nem is, úgy tizenhat éves kora körül – nagyjából 1960at írtak akkor – Rédei Ferenc életét tényleg megváltoztatta a fényképezés. Ma már persze nem tudja megmondani, hogy jött az ötlet, hiszen a családban nem fotózott senki, de még vasesztergályos-tanulóként szert tett egy Rolleiflex gépre: irtózatos összeget, 5800 forintot fizetett érte édesapja a Felszabadulás téri Ofotértben. Hogy hogyan kell bánni vele, azt az idős, Városház utcai fotográfus, Pejtsik Imre tanította meg neki. Az öregúr feljárt hozzájuk a Kárpátia házba, és grafitceruzával felskiccelt ábrákon mutatta be, hogyan működik a blende, milyen időben miként célszerű exponálni, és persze kioktatta a laborálás minden csínjára-bínjára is. Ez utóbbinak különösen a hatvanas évek végén látta hasznát Rédei, amikor az országot felforgató beatmánia idején ezerdarabos megrendelést kapott a Scampolo zenekartól. A fürdőkádban ülve hívta elő a temérdek levelezőlap nagyságú képet, amelyet aztán – alighanem – a trafikokban terítettek az ügyeletes sztárok. Akkoriban persze esztergálásról már szó sem volt. A MáVAUT-os időkben a vállalat üzemi lapjánál kezdett el fényképezni, aztán amikor úszóként átigazolt a Dózsához, a Magyar Rendőrnél folytatta. A gép

Érkezés (1983)

kádárné a sírnál (1989)


[ mesterek ]

Temetés (1983)

ekkoriban már mindig nála volt, végigfotózta a temérdek versenyt is, ahová a válogatottal eljutott. Ennek köszönhette, hogy hívták külsőzni a Képes Sporthoz, s valamelyest azt is, hogy felvették a MÚOSZ iskolájába. Onnan viszont már egyenes út vezetett a Népszavához: 1971 elején lépett be, hogy aztán az első négy évet éteri nyugalomban töltse. Más dolga sem volt, mint tanulni, fejlődni – a Népszava ugyanis gyakorlatilag nem közölt képeket, vagy ha mégis, hát borzalmas minőségben, lényegében felismerhetetlenül. 1975-ben azonban minden megváltozott. A lap átállt ofszetnyomásra, immár szükség volt képekre, és azok látszottak is. Rédei pedig, alig túl a harmincon, lehetőséget kapott arra, hogy maga teremtse meg ezt az új világot. Rovatot épített, technikai paramétereket határozott meg, és eldöntötte, hogy ők másként fognak fotózni, mint az összes többiek. Úgy is lett. A korabeli Népszavát mai szemmel nézve is érezni, hogy az akkori lapok szövegtengerével szemben ott megvolt a helye a fotónak, a riporterek mindig kicsit mást, kicsit emberibbet fényképeztek, mint amit a merev hivatalosság megszokott. Kerek egy évtizedig tartott ez a korszak, aztán Rédei átszegődött a Népszabadsághoz. Újra rovatot építhetett, ismét nekikezdett kivívni a fotó rangját az újságon belül. A régiek, mint Bánhalmi János vagy Boros Jenő mellé szép sorban idehozta Szabó Barnabást, Teknős Miklóst, Fejér gábort. Aztán érkeztek az igazán fiatalok, mint gárdi Balázs, Sopronyi gyula vagy épp Domaniczky Tivadar. Már ebből a névsorból is össze lehet állítani a világ minden létező fotós díjának és kitüntetésének teljes lajstromát.

[ mesterek ]


– Nem az az igazán nehéz, hogy hogyan szedjen össze az ember egy jó társaságot. Ez a szakma is ki van éhezve az értelmes munkára, a jó feladatra, a szeretetre. Rendszerint jöttek, ha hívtam őket. De a munka, a működés színvonalát már sokkal nehezebb fenntartani – mondja Rédei, aki még mindig némi borzongással említi, mit érzett, amikor először meglátta a mára nemzetközi karriert befutott gárdit a hátközépig érő rasztafrizurájával, s aki egy csöppet most is aggódik az ugyancsak sikeres Domaniczkyért, nem túl hamar hagyta-e el a napilap biztonságot is nyújtó taposómalmát. Tucatszám kerültek ki a remek fotósok ebből a műhelyből, s általános vélekedés szerint Rédei sosem nyúlt mellé. – Ha képet hoztak a jelentkezők, mindig azt mondtam, hozzák el az egész filmet. Mert az az igazán érdekes, hogy hogyan dolgozik, hogyan mozdul a fotós, hány másik közül kerül ki a jó kép – mondja, és azt sem Díszszemle (1989)


[ mesterek ]

Mészöly kálmán (1981)

Érvényes gól

titkolja, bizony nemcsak a fotókból ítélt. Hallgatta, hogyan telefonál az embere, sőt akadt, akit egy-egy munkájára is követett. Persze mostanság záporozó kitüntetéseiben, az Aranytollban és a Pulitzer-emlékdíjban is benne van tehetséggondozó, közösségépítő teljesítményének elismerése. Akárcsak az, hogy a nyugdíjazása óta eltelt években sziszifuszi munkával nekifogott feltárni, rendezni és digitalizálni a Népszabadság 1963-tól a legutóbbi időkig épített fotóarchívumát. És főhelyen van az is, amiről kevésbé szívesen beszél: fotóriporteri pályája. Az például,

[ mesterek ]


szülés (1978)

hogy elsőként fotózhatott szívátültetést Magyarországon, vagy hogy ő készítette 1983-ban azt a Kádár-portrét, amely nemcsak azért különleges, mert az ország vezetője az NDK-beli útjáról hazatértében, még a pályaudvaron látható rajta, amint izgatottan összehajol a feleségével, és úgy beszélgetnek; hanem az is, hogy megjelenhetett a korabeli Népszavában – igaz, egy belső oldalon. Aztán arról kérdezem, milyen érzés tűpontos képekkel dokumentálni a történelmet; gondolt-e már arra, hogy a szakmunkákba és tankönyvekbe beemelt fotói mindnyájunkat túlélnek, és száz év múlva is feketén-fehéren, az indulatokat rég hátrahagyva mesélnek a korunkról. Kicsit vállat von, úgy feleli: a világ tényleg elég nagyot fordult. Ma már olvashatóbb a fénykép, mint az írás. N. kósA JUDiT Népszabadság, . április ., péntek


[ mesterek ]

fOtózni érdekeS, jópOfa dOlOG


Féner Tamás ma már arra figyel, hogy azt mutassa meg a külvilágnak, amit az emberekről gondol Manapság majdnem mindenkiből lehet fotóriporter. nem az esemény legsűrűbb pillanatának mérlegelő kiválasztása a cél, hanem a teljes folyamat szinte mechanikus rögzítése. a digitális fényképezés tehát alapvetően másról szól, vagy legalábbis nem arról, amit mi fényképezésnek gondoltunk. a fotósok nem az intenzív kapcsolattartásra törekszenek modelljükkel, hanem a fényképezőgép kijelzőjén ellenőrzik, hogy mit is csináltak. az elmúlt pillanathoz van közük, s nem a következőhöz – mondja féner tamás fotóművész. a hazai kortárs fotográfia jeles mesterével lénárt emese beszélgetett pályájáról, művészi hitvallásáról.

– Azt mondja, manapság majdnem mindenkiből lehet fotós. Féner Tamásból hogyan lett annak idején? – Tizenévesen egy Voigtländer Brillant típusú tükörreflexes gépet kaptam ajándékba apámtól, amit azután cserélgettem, ahogy ismereteim bővültek, meg ahogy a papát meg lehetett vágni. Az egyik barátom édesapja amatőr fotós volt, és elkértem tőle a fotózásról szóló könyveit. Lelkesen forgattam őket, magamtól tanultam meg, amit kellett. A gimnáziumban készült képeim közül párat közöltek is a Szabad Ifjúságban. 1957. november 27-én vettek fel gyakornoknak a Film Színház Muzsikához. Alig harminc évet töltöttem ott. Az még – Tájhiv ide, Hofi oda – igazi hírlapíróélet volt, ahogy Dalos Laci kolléga mondta. – Ezt hogy érti? – Nekünk, lapkiadósoknak a Hungária Kávéház volt a törzshelyünk. A főfotósok az Aeróban gyülekeztek, a hírlapkiadósok elkülönültek, ők a szerkesztőségi büfében, esetleg a Corvinban ittak. De volt híve a Hárynak is… Reggel 9-kor lementem a kávéházba, megírtam, amit kellett, ha kellett, bementem a laborba, nagyítottam, utána felloholtam a szerkesztőségbe, majd délután 1-kor visszasétáltam a kávéházba. Tettük mindezt úgy, hogy közben még dolgoztunk is. Délelőtti színházi próbák, interjúk, „életriportok”…

[ mesterek ]


– És még hol „társaságiztak”? – Az újságíróklubban nagy társasélet volt. Volt fiatal újságírók baráti köre, voltak nagyon sikeres – ki hinné! – szakmai rendezvények. Azután összeverődött egy társaság, főleg filmesek, és akkor oda csapódtam. ők többnyire vacsora után zsugáztak. Én csak haverkodtam. Majd néha még elmentünk a szemben lévő dühöngőbe, ami a Fiatal Művészek Klubjának lányneve volt. Azután, amikor egy Királyelvtárs nevű izé, tudják, a Királypiri férje, lett a MÚOSZ főtitkára, hát neki is kellett valamit csinálni, megszüntette az asztaltársaságot, mert Izé elvtárs szerint a filmesek nem voltak a MÚOSZ-ba valók. A teljesség igénye nélkül: oda járt Sándor Pál, Andor Tamás, Schiffer Pali, Kárpáti gyuri, olyan lányok, mint a guriga, aki Ragályi Elemér felesége lett, Antal Imrus a barátjával, Józsival. Kezdett felnőni egy dokumentumfilmes nemzedék. Schiffer Pali akkoriban készült dokumentumfilmet forgatni a romákról. Amikor a film előkészítése során terepszemlére ment, megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem vele tartani – természetesen azonnal igent mondtam.

Weinberger kálmán templomszolga családjával


[ mesterek ]

– A romákkal foglalkozó, majd a bányászat néhány problémáját vizsgáló fotósorozatával hírnevet szerzett a hetvenes évek elején. Miért érdekelték ezek a témák? – Volt véleményem. Ezt közölni is akartam. Úgy gondoltam, talán naivan, ha a képeim segítségével sikerül közelebb vinni mondjuk a cigányság problémájához a társadalmat – azaz, hogy lakáshoz, munkához kell juttatni őket és be kell őket iskolázni –, akkor a helyzetüket is meg lehet oldani. Ez az, amit talán úgy hívnak, hogy aufklérizmus… – A szociofotók készítésekor a módszere a „együtt élő megfigyelés” volt. Igaz, hogy mindig rengeteg időt töltött a helyszínen? – Ez attól függött, hogy a körülmények hogyan kívánták. A pontos megfigyelés rendkívül fontos volt. A romákkal például saját környezetükben kellett megtalálni a hangot, mert csak így lehetett róluk hiteles felvételeket készíteni. Akkoriban rengeteg roma járt fel dolgozni vidékről a fővárosba. Ezek voltak a hírhedt „fekete vonatok.” Mi Schiffer Palival velük utazgattunk a vonaton oda-vissza.

Handel Edit, a pécsi Balett táncosa

Akt szobrokkal (Győri Edit)

[ mesterek ]

Csepeli formakészítő


óbudai Gázgyár

– A romákhoz hasonlóan a bányászok életét is megörökítette. A Cserhalmi-brigád életét bemutató képeiből is kiállítás született, együtt a cigányokról szóló képekkel 1974-ben Miskolcon, és forgatott egy bányászokról szóló animációs dokumentumfilmet is Sichta címmel. Mit akart üzenni ezekkel a munkákkal? – Tudtam, hogy a bányászság az akkori szocialista népgazdaság szempontjából nagyon fontos volt, és ennek a rétegnek nem volt megoldva például a lakásproblémája. Rendszeres volt, amit elítélően, pártzsargonban „kétlaki életnek” hívtak: a bányamunka mellett, a megőrzött kis földjükön mezőgazdasági munkát végeztek. A képeimmel erre a méltatlan helyzetre szerettem volna felhívni a figyelmet. A fotókból készült kiállítás után egy párthatározatra tízezer lakást építettek a bányászok számára, persze nem a fotók hatására. – A hetvenes évek végén megjelent egy másik fotósorozata, amelynek 1400 fok volt a címe. Itt először színes fotókon mutatta be a martinkemencét és vidékét. Mi vonzotta ennyire a csepeli martinkohókhoz? – A képekkel egy termelési kultúrát mutattam be. A fotók nagy haszna ma az, hogy a martineljárást, amely egy acélolvasztási technika, már sehol sem alkalmazzák, nekem pedig sikerült lencsevégre kapnom a


[ mesterek ]

komplett műveleti sort. Egy technológia halálával ugyanis az a kultúra is megszűnik, amely a martinkemence körül zajlott. A nagy próbatétel itt a fényképezésen túl az volt, hogy el kellett magam fogadtatni a kemence körül dolgozó emberekkel. Akkor éreztem, hogy helyben vagyok, amikor lementem a „martinba”, és valaki rám ordított, hogy „ott a kávéd a kettesen”. – A kemény fizikai munkát végző munkások befogadták, de vajon hogyan „tűrte” az akkori politikai rendszer a képeit? – A fotóknak a „szakmában” nem volt pozitív visszhangjuk, de volt annyi személyes hitelem, úgy gondolom, hogy a politika nem zaklatott. Ezeket a képeimet jórészt a Munkásmozgalmi Múzeumban állítottam ki. Ez egyfajta garanciát jelenthetett az akkori gondolkodásban. Negatív visszhangot csak a magyarországi zsidók életét bemutató, …és beszéld el fiadnak… című kiállítás váltott ki a nyolcvanas évek elején, amelyet Aczél györgy be is záratott egy rövid időre. Később talán valaki meggyőzte, hogy nagyobb botrány ellehetetleníteni a kiállítást, mint újra kinyitni. – Miért volt fontos önnek ez a kiállítás? – A hetvenes évek végére, úgy éreztem, kihűltek a szocializmus kínálta közösségi formák, mint például a szocialistabrigád-mozgalom vagy akár a KISZ. Hosszan gondolkoztam azon, hogy mi az, ami az embert még

Cserhalmi János harmadvezető vájár a feketevölgyi bányában

[ mesterek ]


működtetni tudja, és be kellett látnom, hogy ez alighanem csak a vallás lehet. így visszanyúltam gyerekkorom helyszíneihez, és elmerültem a budapesti zsidóság életében… – Egyszer azt nyilatkozta, hogy ezzel az anyaggal lényegében lezárta szociofotósi pályafutását is. Miért? – Mert rájöttem, hogy már nem tudok jobbat fotózni. Amit akartam, addigra mindent lefényképeztem. – Mit gondol ma a szociofotózásról? – Ma már nemigen vannak szociofotók. A mai társadalom megmerevedett, görcsössé vált. Bezárta magát saját magába. A személyiséghez fűződő jogok, legalábbis fundamentalista felfogásuk, gátolják, hogy az alanyokhoz igazán közel lehessen férkőzni. Az egyetemes hitelvesztés része az is, hogy a fényképésznek sincs már hitele. Nem hiszik el, hogy részvéttel van tele, hogy segíteni akar. Ezért a hitelvesztésért sokat tett a bulvársajtó is. Legalább is látszólag, hiszen köztudott, hogy a tálalt „szenzációk” zöme jól megrendezett, kifizetett produkció. – Egyszer azt mondta, hogy a pályája elején azt szerette volna megmutatni a portréival, hogy milyenek azok az emberek, akiket fényképez. Ez a szemlélet mennyiben változott meg mára? – A képeimmel ötven évig próbáltam optimálisan olyannak fotózni az embereket, ahogy láttam őket. Ma már arra figyelek, hogy azt mutassam meg a külvilágnak, hogy mit gondolok róluk. Például a képzőművészek esetében azt is meg akarom jeleníteni, hogy mi a véleményem a munkájukról.

Ön- és közveszélyes fogvatartottak biztonsági zárkája – „gumicella” – a Budapesti Fogház és Börtönben


igor sztravinszkij

[ mesterek ]

Flavia háza rómában. Háttérben a szent péter székesegyház

– Ha jól tudom, ők is sokszor mondtak véleményt az ön alkotásairól… – Volt egy-két olyan képzőművész, aki a korkülönbség ellenére is megtisztelt a barátságával, és erősen beleszólt abba, amit csinálok, még akkor is, ha fogalma sem volt a fényképezésről. Egyszer például az egyik barátom, gyarmathy Tihamér festőművész megkérdezte, hogy bizonyos képeimen, ha már dől az a horizont, miért kell a képsaroktól képsarokig tartania? A kérdés után egyúttal a választ is megfogalmazta: „Mert gyáva vagy. át kell szakítani a kép oldalát” – mondta. És akkor sokáig gondolkoztam azon, amit mondott. – Hetvenedik születésnapja alkalmából 2009. január elején Potpourri címmel reprezentatív életmű-kiállítással jelentkezett, néhány hete pedig megjelent az MTI Kor-képek című fotóalbum sorozatának hatodik darabja, amelynek szerkesztője volt, miközben több helyen tanárként is helyt kell állnia. Mi az üzenete a f elnövekvő fotósnemzedék számára? – Nincs üzenet. A legfontosabb, hogy aki egyszer fotós szeretne lenni, az érdeklődjön, legyen kíváncsi, mert a fotózás jópofa, érdekes dolog. lÉNárT EMEsE

[ a mi díjasunk ]


Saját ÚtOn A Sajtószakszervezet által felajánlott különdíjat Sopronyi gyulának ítélte oda a zsűri a Sajtófotó 2008 pályázaton Vietnamban készített sorozatáért. A fiatal fotóriporter díjnyertes képeit a Sajtóvilág 2009. évi 3. számában közöltük. Most arra kértük, mutatkozzon be a kalendárium olvasóinak is, néhány általa kiválasztott kép segítségével. A fotókhoz bevezetőül álljon itt a fotós rövid hitvallása: „Amióta elhatároztam, tanult mesterségemmé választom a fotográfiát, mindig is az emberi történetet kerestem a számomra izgalmas vizuális világ mögött. A magyarországi kis falvak életét fényképezve sorsokat mesélő arcok, tekintetek, néha egész generációk örökségét rejtő mozdulatsorok után kutattam, az ezekből visszatükröződő valóság érdekelt. Akárcsak a f elnövekvő vietnami új generációt, indiaiak rituális Gangeszbe merülését figyelve. De fotóriportereként az emberi jeleket kerestem Koszovóban, Izraelben, Gázában, legutóbb pedig Pakisztánban is. 2008 júliusától független fotográfusként keresem az újabb kihívásokat – a saját utamon.” I

pakisztán


Airsoft

india

izrael

Vietnam

Boksz

[ a mi díjasunk ]

[ mesterek ]


neMzet éS köteleSSéG A 80 éves Bodor Pállal beszélget Csép Sándor Csép Sándor: Isten éltessen, Bodor Pál! Ez az interjú érted és rólad szól. A közönség többnyire ismeri irodalmi, közírói, közéleti tevékenységed, de keveset (és kevesen) tudnak csaknem négy évtizeddel korábbi jelentős művedről, a romániai magyar televíziózás megteremtéséről. Mivel e történetnek (ha nem tűnik szerénytelenségnek: hőstörténetnek) magam is részese lehettem az első műsor megtervezésétől 1983-as kizárásomig, a tisztelt olvasó engedelmével, itt-ott személyem is szóba kerül beszélgetésünkben. Ritkán fordul elő, hogy főnök és beosztott kapcsolata barátsággá mélyül. Negyven éve fogadtál barátoddá, szakmailag és emberileg is sokkal tartozom neked. Elmondhatjuk, hogy a „nostra amicitia” életre szóló. A te nyolcvan éveddel összevetve, és tudományos műszóval élve, elérkeztünk a felező időhöz, de kapcsolatunk töltete nem csökkent, hanem növekedett. Holott esetünkben e négy évtized háromnegyede más-más országban futott le: te Magyarországon, én Erdélyországban élek. És más-más ideológia vonzásában, más párt közelében véljük megtalálni a helyünket, némely fontos kérdésben egyet nem értve, de a legfontosabban, nemzetünk szolgálatában azonosulva. Az érzelmekben irracionális elemek is szerepet játszanak. Barátságunk alakulásában szerinted mi játszotta a főszerepet? Bodor Pál: Azonosultunk az ügyben, amelynek szolgálata értelmet adott életünknek. Mindketten szinte eszelősen, s a történelmi helyzethez nem illő módon maximalisták voltunk. Látszólag egész máshonnan érkeztünk társadalmilag, politikailag, családilag. Én baloldali voltam. Azt gondoltam, A szerkesztő csak kivételes esetben fűz megjegyzést a kiadványban közölt íráshoz. Most mégis megteszi. Csép Sándor és Bodor Pál (Diurnus) beszélgetése ugyanis, reményünk szerint, olyan nem hagyományos interjú, amely még a sajtószakma beavatottjai számára is szolgál sok újdonsággal, nem csak az átlagolvasónak. Kevéssé vagy alig ismert adalékokkal a magyar nyelvű médiaszolgálat megteremtéséről a romániai szocializmus éveiben, a kisebbségi élet embereiről, mindennapjairól, sajátos társadalmi-hatalmi viszonyokról, fáradhatatlan alkotó személyiségekről. És nem utolsósorban két ember mély barátságáról. Az interjú 2009 októberében készült Budapesten. Köszönet érte Csép Sándornak és Bodor Pálnak! (T. L.)


[ mesterek ]

fOtó: Várai Mihály

Negyven éve barátok: Bodor és Csép. Diurnus kezében egy Csép-kötet

hogy a nemzeti kisebbségeknek is a baloldal kellene, hogy legyen a fő támaszuk. Én az erdélyi-romániai magyarságnak akartam lélekemelő, érzelmileg is ható, nemzeti-nemzetiségi tudatban és tudásban nagy szerepű műsort teremteni abból a heti 20-25 perces adásból, ami addig volt. Méghozzá úgy, hogy lassan gazdagítsuk a románság ismereteit is a magyarokról – benned pedig, a teológiát és filozófiát végzett, jól íróban, a művelt, romantikus papfiban megláttam a nagy ambíciójú, önfeláldozásra is képes, magától nagy teljesítményt váró (bocsáss meg) őrültet. Egy pillanatig sem csalódtam. Cs. S.: Budapesten születtél, de gyerekkorod és ifjúságod egy részét Temesvárott élted le, az idegengyűlölő Vasgárda idején. Természetes, hogy a duplán üldözött kisebbségi a baloldalhoz vonzódott, hiszen a Kommunisták Romániai Pártja ígért oltalmat az „ordas eszmék” és politikai gyakorlat ellen. Apai ágon spanyol zsidó patrícius, anyai ágon székely felmenők, a lécfalvi és gidófalvi nemzetség utódaként a baloldal híve lettél és maradtál. Mi a román baloldalt már a nacionalizmus hordozójaként ismertük meg. Hogy lettél te baloldali?

[ mesterek ]


B. P.: Úgy érted, ugye: már a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején átélt csalódásaim ellenére… Nos, a romániai kommunista pártot azért helyezték a húszas években törvényen kívül, mert programjában a nemzeti kisebbségek jogainak védelme szerepelt – beleértve a jogot a területi elszakadáshoz. A párt olyan vonzó lett több erdélyi magyar számára, hogy „állományának” zöme állítólag rövidesen magyarokból állt és (a fasisztavasgárdista veszély miatt is) magyar zsidókból. (Aztán a Molotov–Ribbentrop paktum egyértelművé tette: az „elszakadáshoz való” jog nem Erdélyre, hanem Besszarábiára vonatkozott, amelyet akkor a Szovjetunió annektált is.) A második világháború utáni első években az RKP folytatta kisebbségvédő politikáját, én 15-16 évesen a Magyar Népi Szövetségben működtem, rövidesen bánsági ifjúsági sajtófelelős lettem. Az RKP vezetői azonban rájöttek: a jóformán magyarul beszélő pártnak nem lesz esélye a hatalom megszerzésére. Ettől a felismeréstől mintegy görcsbe rándult az egész mozgalom. Megkezdődött a tagság erőltetett cserélése, azaz „nemzetiségi összetételének javítása”, románosítása – visszamenőleg is: a kisebbségiek kiszórása különféle ürügyekkel, a románok arányának növelése. Mivel ebben volt némi ráció, ellene jó ideig nemigen lázadt senki, kivéve a személyükben igazságtalanul érintetteket. Innen jutottunk el gheorghiu-Dej idején a román nacionalizmus, nacionalisták felülkerekedéséhez a pártban és a kormányban. A törvényen kívül helyezett RKP két főtitkára is magyar volt. A negyvenes évek elején a főtitkárt Fóris Istvánnak hívták: őt állítólag gheorghiu-Dej verette agyon egy Pántyusa nevű, ukrán származású emberével, akit aztán jutalomképpen (Pintilie néven) belügyminiszter-helyettesnek nevezett ki. Megjegyzem, ezt csak a mozgalmi folklórból tudom. fütyültek rá! Cs. S.: Hová fajult mindez az ötvenes évek elején? B. P.: 1953 első felében például néhány hét alatt már három magyar hetilapot szüntettek meg: az Ifjúmunkást, a Tanügyi Újságot és a Szakszervezeti Életet. Érdemes elolvasni Dávid gyula Polis kiadójánál 2007ben megjelent Az őszinteség két napja (1956. szeptember 29-30.) című, Benkő Levente szerkesztette s jórészt általa írott könyvet: azon a két napon, három héttel a magyar forradalom kitörése előtt, néhány tucatnyi kolozsvári és marosvásárhelyi magyar író, újságíró, szerkesztő, egyetemi oktató nagyon keményen és bátran kitett magáért. Miron Constantinescu KB-titkárt föltehetően azért küldték le erre Kolozsvárra, hogy „gatyába


[ mesterek ]

rázza”, megfélemlítse a magyar értelmiségieket. Meg is kísérelte, de akkor már késő volt, az első napi felszólalások inkább őt ijeszthették meg. Az ülés jegyzőkönyvét a tartományi pártbizottság alaposan átfésülte (mondják: a túl éles részeket azért is enyhítették, mert ők maguk is féltek az utólagos, azaz ’56. október 23. utáni felelősségre vonástól). A pártnak nemigen voltak magyar gyorsírói, és az utolsó pillanatban tudták meg, hogy ezen az ülésen ismét szabad lesz magyarul is megszólalni. Ebben, a taktikán túl, talán az is szerepet játszhatott, hogy az aradi származású, történész végzettségű Constantinescu tudott magyarul. Vállalatoktól hívtak be magyar gyorsírókat. A román gyorsírói szöveg is hozzávetőleges, ismertető jellegű lett. Leadott jegyzőkönyvét a tartományi pártbizottság persze még „tömörítette”. Cs. S.: Úgy tudom, a három megszüntetett hetilappal kezdted a felszólalásodat… B. P.: Igen, és ezeket nemsokára vissza is állították. ’56 szeptemberére már nagy volt a feszültség. Hiszen 1952-ben, mintegy szinkronban a rövid életű Magyar Autonóm Tartomány létrehozását bejelentő új alkotmánynyal, megszüntették a Magyar Népi Szövetséget: ha ekkora nemzetiségi szabadság van Romániában, hogy autonómiát kapnak a székelyek – ugyan vajon mi szükség van még az MNSZ-re?! (Fütyültek rá, hogy a Székelyföld népe csak harmada a romániai magyarságnak.) Első embere, volt elnöke Kurkó gyárfás börtönben, tizennégy évig magánzárkában volt. (Meg is őrült; amikor szabadult, 14 évi kóter után, Méliusz javaslatára gyorsan kiadtuk Nehéz kenyér c. regényét az Irodalmi Kiadónál… Lipcsei Ildikó pesti könyvét Kurkóról is érdemes elolvasni.) Vele egy faluból, Csíkszentdomokosról való volt Márton áron, a legendás gyulafehérvári római katolikus püspök: ő is ült. Börtönbe zárták dr. Csőgör Lajost, aki nélkül talán nem született volna meg a Bolyai Egyetem, de a vásárhelyi Orvosi és gyógyszerészeti Intézet sem, amelynek rektora volt. Cs. S.: Nagy híre lett ennek az ülésnek… Kik szólaltak még fel? B. P.: Félreértés ne legyen: azon a kétnapos ülésen nem én, a huszonéves voltam a legbátrabb vagy legokosabb – Szabédi László (aki nem sokkal a kolozsvári Bolyai egyetem beolvasztása után a román Babes egyetembe, öngyilkos lett) vagy Csehi gyula sokkal lényegre törőbb, mélyebb volt. Az izgalmas felszólalások közül Szabédié az egyetlen, amelyik teljes egészében megőrződött, mivel ő előre megírta, s románul, és gépelt példányt adott át. Ezt nemrég közreadtam. Cs. S.: Baloldaliságod nem akadályozott abban, hogy később, az úgynevezett demokráciában hosszú harcba kezdj egy – fogalmazzuk úgy, ahogy

[ mesterek ]


a hivatalos politikai fórumok láttak engem – jobboldali, származását tekintve „osztályellenség”, a letűnt „népnyúzó, burzsoá-földesúri” kasztot és a „népbutító klerikális reakciót” megszemélyesítő ember érdekében… B. P.: ágyai lelkész édesapádat és édesanyádat nagyon megszerettem, jártam náluk ágyán, a gyerekeim is jártak, sőt, még az is segített mindebben, hogy az én családom is református, engem a budapesti Kálvin téri templomban kereszteltek, anyai fölmenőim fél évezrede azok, rengeteg református lelkész van közöttük, Kányádon például három lelkésznemzedékük tartotta az istentiszteleteket. Szefárd apám a felesége kedvéért maga is református lett. Az irántad való szeretetemben sok önzés is volt. Megszerettelek, és nemcsak úgy, ahogy a következő csata előtt a szakaszvezető is megszereti titkos fegyverét. De hát Csép Sándor típusú, nagyratörő, művelt, értelmesérzelmes, szociológiai szemszögű szerkesztőnk, riporterünk más már nemigen volt. Értékkel kellett pótolnom azt, hogy kevesen voltunk, terveimhez képest mindenképp. Kellettek hát a rendkívüli egyéniségek és tehetségek. Az olyan (szerintem zseniális) tollú emberek, mint Vári Attila, az olyan – Nyugaton végül nagy karriert befutó – filmesek, televíziósok, mint Fischer István, az olyan operatőrök, amilyen legalább öt volt nálunk. Az olyan zenei szakemberek, mint Boros Zoltán, Simonffy Kati, akit te fedeztél fel, az olyan, zseniális vágónő, mint Lukács Zsizsi – majd ha a tévé bukaresti magyar adásáról készül nagyriport, bemutatjuk az egész társaságot. Labancz Fridát a felejthetetlen riportjaival, remek rendezőinket, akik tévéjátékainkat, játékfilmjeinket, színházi adaptációinkat tartották kézben a két színházi szerkesztő, a megboldogult Sugár Teodor és Tomácsányi Mária segítségével. Rendezőink között olyanok voltak, mint Harag györgy, Taub János, Cselényi László, a nagy nyugati televíziós karriert befutó Fischer István, Demián József, a kanadai Bokor Péter, Kincses Elemér, Tömöry Péter, Farkas István, Szabó József, Dan grigore Popa, Leonard Popovici és még néhányan. Visszatérve személyedre: noha tehát világos volt, hogy nagy szükségünk van rád, egészen különös módon sikerült jóváhagyatni az alkalmazásodat Bujor-Sion tv-elnökkel, aki korábban évekig a KB sajtóosztályát vezette. Az általa vezetett román tévés küldöttséggel repültünk Pestre, egymás mellett ültünk a gépen, néztük a tájat, amely benne fölidézte az 1944-es harcokat azokon a területeken. Augusztus 23-a után ugyanis ő, mint az illegális román KISZ tagja, önként jelentkezett a frontra, és végigharcolta, hogy úgy mondjam, Berlinig a háborút, súlyosan meg is sérült. Elfogta a nosztalgia, s mesélt, mesélt. Én meg elmondtam, hogy


[ mesterek ]

két Diurnus a dolgozószobában


Arad körül, s így ágya körül is előre-hátra mozdult a front, hol a szovjet és román, hol a magyar (és német?) csapatok voltak az urak. Amikor a magyarok másodszor is elfoglalták ágyát és környékét, halálra ítélték azt a 33 román földművest (főleg „Adea-colonie” lakosait), akik „kollaboráltak” a román csapatokkal, amikor azok előrenyomultak és elfoglalták ágyát. Édesapád a harminchárom bujkáló jó részét elrejtette, talán a templomba, talán a házuk pincéjébe, padlására – ahová lehetett, és elment a magyar parancsnokhoz, aki némely forrásom szerint maga Király Béla volt, az 56-ban megismert kiválóság. És elmagyarázta neki: „Ti kivégzitek ezeket a szegény embereket és tovább vonultok, mi pedig,

[ mesterek ]


ágyai magyarok itt maradunk…” Meggyőzte Király Bélát, senkit sem lőttek agyon… Néhány évvel később, amikor Romániában megkezdődött a „kulákosítás”, édesapádból, ugye, kulákot csináltak, és eldöntötték, hogy deportálják a (mondjuk így) román Hortobágyra, a Baragánba, családostul. Erre az ágya-telepi földművesek, akiknek megmentette az életét, írtak egy gyönyörűen hiteles tiltakozást vagy könyörgést, hogy azt a magyar papot, aki megmentette az életüket, az istenért, ahhoz ne nyúljanak! Rossz helyesírású, kicsit primitív levél volt, és mellékletképpen még néhányuk személyes különlevelét is beadták: világos volt, hogy ezt nem valamilyen értelmiségi sugallatára tették, hanem úgy érezték, hogy ennyivel tartoznak. Bevallom, a közös beadványuk és a „mellékletek is” ott voltak a repülőn, a zsebemben. Odaadtam az elnöknek. Megkönynyezte. Mondom: elnök elvtárs, és ennek a papnak a fiát nem akarják beengedni nálunk a sajtóba, merthogy papfiú! Fölháborodott: „Ki az az idióta?” – „Nem idióta, kérem, csak talán nem is hitte el a történetet… ön az, aki nem hajlandó felvenni…” Sándorom, így vettünk fel a tévéhez. Az érdem az édesapádé s a harminchárom román földművesé… A történetet annak idején Paunescu lapjában közöltem. Magyarországon semmit sem mond a neve: tehetségesen népbolondító költő, a Ceausescu-kultusz poétája. De ha azt akartam, hogy a román kulcsembereket is megdöbbentse a sztori, ott kellett közölni. Cs. S.: Ez a „káderpolitikád” érvényesült végig főszerkesztőséged alatt. állítom, hogy ezért sikerült jó munkaközösséget verbuválnod. A szerkesztőségről nemcsak a nézők, a felmérések, de az intézmény román vezetése is elismerte, hogy „házon belül” a legjobb. Az elnök a te jelenlétedben is elmondta ezt – mégpedig Hárs Istvánnak, a Magyar Rádió elnökének és Nagy Richárdnak, a magyar tv elnökének. B. P.: Fölkereste szerkesztőségünket Tömpe István is, a Magyar Rádió és Televízió Bizottság elnöke – a vágószobában több produkciónkat megnézte és megrendelte… A te „Egyetlenem” dokumentumfilmednek – amelyet, ugye tudod, másképp juttattunk el Pestre – óriási volt a visszhangja: vagy negyven újságcikk jelent meg róla Magyarországon. De Fischer István a színész Kovács györgyről készített portréfilmjét, Cselényi egyik filmjét és ezt-azt azért mégiscsak átvett a Magyar Televízió. A nagy földrengés után néhány nappal utasítás érkezett a tv minden szerkesztőségébe: hagyjuk abba a drámai katasztrófa-hangot! Tudtam, hogy ez mit jelent, mégis az eltervezett, megrázó, egyórás országos, de főleg erdélyi nagyriport ment adásba. A KB sajtófőnöke, Marinescu úr, Románia volt ENSZ-megbízottja, hétfő délután magához kérette a KB


[ mesterek ]

sajtóosztályának magyar referensét, Illés Józsefet: fordítsa le neki a magyar adást. Jóska látta, hogy egyedül mi nem tartottuk tiszteletben az ukázt, és félt, hogy mindannyian repülünk. Adás után Marinescu kicsit rágta az ajkát, majd felhívta a tévé akkori elnökét, aki előzőleg havannai nagykövet volt, és megkérdezte: látták-e a magyar adás földrengés-összeállítását. Nem láttuk – vallotta be az elnök. Marinescu sóhajtott, és azt mondta: „Az a gyanúm, hogy nekik van igazuk…!” Cs. S.: Kezdetben heti egyetlen, tán 25 perces adásidőnk volt, ami voltaképpen gazdasági-politikai híradó volt, magyar népzenével, dallal, netán nótával, csárdással. így nem lehetett túl nagy hatásunk az identitástudat erősítésére, a magyar nyelv ápolására. A hatalom azért hozta létre a magyar nyelvű tévéadást, hogy az állampártnak legyen magyar „transzmissziós szíja” is. B. P.: Talán még ilyen igénye sem volt. 1968-ban, amikor Románia nem vett részt Csehszlovákia megszállásában, tehát szembekerült Moszkvával, a „hátországban” támogatásra volt szüksége, ezért rendre találkozott fontos rétegek képviselőivel. Velünk, magyarokkal tizenkét órát tartott az ülés. Huszonegyen szólaltunk fel – jobbára kritikákkal, igényekkel, sérelmekkel, javaslatokkal, követelésekkel. Ezekre kényszerű engedményekkel reagált a hatalom, így lett tv-adásunk is. Engedelmes kirakatnak szánták, persze… a peSti VendéG elnéMult… Cs. S.: Énekeljenek, táncoljanak magyarul, dicsérjék magyarul a nacionálkommunistává torzult pártot és semmi több. Energiáink jelentős része fordítódott arra, hogy a hivatalos szándékokból épp csak annyinak tegyünk eleget, aminek megtagadása nyílt lázításnak számított volna. Számunkra a nemzeti létélmény megteremtése a Bánságtól a Székelyföldig, Barcaságtól Máramarosig és az azonosságtudat ápolása, erősítése volt a fontos. Ennek érdekében meggyőzted, akiket kellett, hogy Temesvártól Szatmárig az ország nyugati határának széles sávjában a lakosság nagy része, nemcsak a magyarok, a magyar televíziót nézi, nem a románt. Hétfőn viszont az MTV-nek nem volt műsora. így érted el, hogy a 180 percesre növelt magyar műsorunkat hétfő délután sugároztuk – állítólag a határon túl is nagyon sokan néztek minket. B. P.: Többek között Zöldi László, aki később az És főszerkesztőhelyettese lett, s írt is rólunk. Meglátogatott Molnár gál Péter, a vágóban éppen Kocsis István Az autóbusz utasai című novellájából Dan grigore Popa rendező kollégánk forgatta filmet vágták – a szigorú pesti vendég elámult. Meg is írta Pesten.

[ mesterek ]


De nagyon elfáradtam. Égetően fájt, hogy – például az első preinfarktusom után – amikor hosszabb betegszabadságra mentem, visszatértemkor kiderült, hogy kollégáim könnyedén adtak át a hétfői adásidőnkből, miközben jó néhány fő műfajunkban már csak ismételhetjük a korábban készülteket, újak nincsenek… Csak a harmadik lemondásomat fogadta el a KB illetékes titkára, az Országos TV-Tanács elnöke, az egyébként regényíró és költő Dumitru Popescu. Négyszemközti beszélgetésre fogadott (emlékszem, a KB székházát restaurálták a földrengés után, ezért a volt királyi palotában), és azt kérdezte: hát nem fáj a szívem otthagyni az adást? Nem félek attól, hogy ha elmegyek, összehuttyan az egész? Hát nem jöttem rá, hogy az RTV legjobb műsora a miénk? – kérdezte. Cs. S.: Szóval: „hetedik színház” lett a magyar adás – a hat magyar színházunkra utalok ezzel –, vagyis önálló produkciók országos szereposztásban és színpadi adaptációk, honismereti és jellemvetélkedők, tévéjátékok, önálló játékfilmek, tévéportrék, táncházműsorok, nagylélegzetű szociográfiai riportok adtak súlyt, vonzó karaktert a műsornak – a zenéről és egyebekről nem szólva. Azt hiszem, minden egyéni ars poetica része volt, hogy nemcsak informálni akarunk, hanem formálni is: mentalitást, magatartást. B. P.: Az egyik heti értekezleten kiderült, hogy X.y. valamit elhanyagolt, s kitörtem: értsétek meg, ma kulturális síkon mi vagyunk a legmagasabb romániai magyar fórum. Nincs saját közművelődési miniszterünk; most főleg rajtunk múlik, hogy milyenek a kórusaink, a szavalóink, a tánccsoportok, mennyire olvasnak az emberek stb. Nos, ebből lett az a vád, hogy kisebbségi magyar árnyékkormányt szervezek. Besúgtak… Cs. S.: Van valami fontos, ami később jutott eszedbe, és hiányérzeted támadt visszamenőleg? B. P.: Nem minden kollégát töltött el a műsor iránti szerelem. Volt, aki a hajcsárt látta bennem. „hát VéGtére iS ez a BOdOr MaGyar VaGy zSidó?” Cs. S.: Személyiséged megértéséhez említést kell tennem arról, amit én Saulus–Paulus-szindrómának nevezek. Bár többször elmondtad, hogy itthon, Erdélyben sohasem támadtak, megjegyzést sem tettek arra, hogy apai ágon szefárd zsidó származású vagy, hiszen nálunk inkább érvényesült Illyés gyula meghatározása, miszerint a magyarság nem származás, hanem vállalás kérdése. Nekünk magyar író voltál és vagy, aki székelymagyar édesanyád nevén váltál ismertté, de azért mégis voltak aggályaid


[ mesterek ]

„megítéltetésed” körül. Ezt én képzelődésnek neveztem, szerintem – ellentétben bibliai druszáddal, aki a rómainak római, a zsidónak zsidó volt – te anti-Pál vagy, aki néha (alaptalanul) azt hiszi, hogy a zsidók a magyart látják benne, a magyaroknak pedig ő zsidó! Mára hogy állsz ezzel? B. P.: Jó ideig, akkori szellemi-érzelmi frontunkon abban az eszményi helyzetben voltam, hogy eszembe sem jutott: vannak antiszemiták is. Élesebben érzékeltem némely román részéről azt a gyanakvást, amelyet a magyarokkal szemben tanúsítottak. De volt a kiadónál megrázó élményem is. Amikor sikerült rövid idő alatt alaposan megnövelni a könyvkiadó magyar volumenét és szélesíteni a palettát, a kiadó igazgatójától, I. Banutától, a költőtől, 1944-ig a karánsebesi börtön volt politikai foglyától a KB-nál megkérdezték: hát végtére is ez a Bodor magyar vagy zsidó? Erről beszámolt nekem. Válaszul bevittem az Antonescu idejéből való bírósági végzést, mely szerint keresztény magyarnak számítok. Ugyanis a 40/41-es tanévben, tehát 10-11 évesen az új zsidótörvény alapján kirúgtak a középiskola I. osztályából, s apám, bár se kapcsolatai, se pénze nem volt, ettől kvázi megőrült, és pert indított. És képzeld: megnyerte. Kimondták, amit remélt. Cs. S.: Sose tagadtad sem meg, sem le egyik genealógiai ágadat sem, de volt s van még feszültség benned: a baloldali vonzalom, ami részben szülői örökség, és ami reakció is volt az idegengyűlölő Vasgárda erősödésére gyermek- és kamaszkorodban. S ez egyúttal erősítette is nemzeti elköteleződésedet – sose felejtem el a történeted, hogy jöttetek román kollégáddal hazafelé a „Piariból” a temesvári Püspök úton egy román kollégáddal, és magyarul beszélgettetek, mire egy fiatalember, valószínűleg műegyetemista (ott volt a Műegyetem főépülete, a diákok közül sokan lettek vasgárdisták) lekent neked egy pofont, mert magyarul beszélsz. Még jó, hogy román barátod éppen hallgatott. De tanúja volt… Hallotta, hogy ha csak magyarul tudsz, be kellene fognod a szád… Tehát: baloldal és nemzeti elkötelezettség! Sokak szemében e kettő: tűz és víz. Mi a véleményed? B. P.: Otthon magyarul beszéltünk, csak a szüleim titkolóztak előttem és nővérem előtt angolul… A bécsi döntéskor sírtunk: minket kihagytak. Már-már átköltöztünk Váradra. Apám biztos belepusztult volna a lágeréletbe. Nagy szerepet játszott életemben Debreczeni István tiszteletes úr. Esperesünk a temesvári református gyülekezet nyelvi igényességére, lelkületére óriási hatással volt. Életemben először a templomban „szerepeltem” (abban, ahol aztán Tőkés László) – verset mondtam, szavaltam… Emlé-

[ mesterek ]


kezetesek voltak Debreczeni tiszteletes úr biblia- és hittanórái. ő (tán mellékágon) Arany János rokona, a romániai Arany János Társaság elnöke, s Arany János hétköznapjai című könyve 1968-ban jelent meg Pesten, a gondolat Kiadónál. Cs. S.: Fontos vezető szereped volt a Kriterion Kiadónál is. Miért vállaltad el a televízió nemzetiségi műsorainak az irányítását? B. P.: Sokan tartották luxusnak, hogy a Kriterionnál dolgozunk mindketten: Domokos géza mint igazgató, én mint főszerkesztő. Valóban: nem lehettem olyan önálló, mint előző kiadói munkámban. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy elfogadtam a felajánlott munkakört a rádióban, televízióban. Döntően azonban az esett latba, hogy a rövidke műsort nagy hatású médiummá tehetjük. Cs. S.: Mi a te politikai-társadalmi-nemzetstratégiai ars poeticád? B. P.: Ez a téma időt és teret igényel. Külön beszélgetést. A lényeg: jó esetben-környezetben a nemzeti hovatartozás akkurátussága nem szorongóvá, gyűlölködővé, hanem kiegyensúlyozottá teszi az embert. Tehát előfeltétele a békés világnak. Látod, nem mondom: a világbékének. Túl égető, túl fontos ez, semhogy mellékesen térjünk ki erre. Beszélnék az antiszemitizmusról is, de azt hiszem, nem itt a helye. Te ilyenkor Teller Ede mondatára emlékeztetsz; szerinte a magyarok nem „antiszemitábbak” más nemzeteknél. Talán akkor így volt igaz. Cs. S.: Valamikor egy jelentős erdélyi személyiségről beszélgetvén azt mondtad, hogy neki az életénél is fontosabb az életműve. És te? Mérlegeled mindazt, amit felmutathatsz: tévé, könyvkiadás, közírás, regény, versek? Az életművedet? B. P.: Életmű? Túlzás. Sorsomnak több szakasza van, a naivtól a kétségbeesett baloldaliságig. Ha fogász lennék, mit számítana! De ebben a szakmában... Cs. S.: Hivalkodás nélkül kijelenthetjük-e, hogy abban a hetvenes évtizedben az a tévé jelentősen hozzájárult nemzeti közösségünk továbbéléséhez? B. P.: A körülményekhez képest nagyon is. A műsor gazdagította közönségünk történelmi ismereteit, melyeket az iskola nemigen ápolt. Nézőink ráébredhettek, ha addig számukra nem volt egyértelmű, hogy van jellegzetesen magyar zene – a népdaltól Bartókig, Kodályig –, s ez kihat költészetünkre, szerelmi életünkre, habitusunkra. Úgy érzem, fölengedett nézőnk reménytelensége, tanult valamit a „helyi magyarság” értékéről, alkotóiról, gondolkodóiról, művészeiről, tudósairól. Rádöbbent, hogy Nagyszentmiklóstól a moldvai Klézséig egyek vagyunk, s ez nem szűkült le az ország határain belülre. A példák sora a te Egyetlenem című döbbenetes kalotasze-


[ mesterek ]

gi szociográfiádtól Fischer Pista dokumentumfilmjéig (a nagy kolozsvári élelmiszer- és hűtőipari gépeket készítő gyár munkásaiig), Labancz Frida a balesetben lebénult, magyarul jól beszélő román Margaretáról készített, százezreket megrázó riportjáig terjed… De az adás rövidesen 40 éves – erre az évfordulóra majd külön írok, ha lehet, mindenkiről. Volt még egy szerepe műsorunknak, melyről még soha nem beszéltem. A romániai magyar – az MNSZ 1952 körüli megszüntetése óta először – úgy érezte, hogy nincs magára hagyva. Emlékszem, a képernyőn a szerkesztőségi postában válaszoltam egy székelyföldi levélre, amely azt panaszolta, hogy a helyi iskolában nem engedélyezték az V. osztály indítását magyarul. Eljártam az ügyben, Lőrinczi László volt (a 68-as csata eredményeképpen kinevezett) közoktatásügyi államtitkár, beszéltem vele, hamar elintézte: lesz ott magyar V. osztály. Hétfőn élő adásban közöltem, hogy sikeres volt a közbenjárás. Ezt követően nem egy hasonló természetű levelet kaptunk, mindegyikben eljártunk, mindegyikre válaszoltunk. Cs. S.: Elképzelhetőnek, szükségesnek tartod a közszolgálati televíziók, így a romániai magyar tévék szerkezeti, funkcionális átalakulását? B. P.: „összeszerelnék” legalább egy, de inkább két egész napos csatornát a hazai, a magyarországi, s a környéken meg a nagyvilágban készülő magyar műsorokból, olyan játék- és dokumentumfilmekből, filmmúzeumi anyagból, amit mondjuk a székelyföldi nézők még nem láthattak – de mindezt úgy, hogy ne pistuljunk bele a köldöknézésünkbe. Válogatásokat mindenünnen! a Szeku Szerint eGyeneSen irredenta Cs. S.: Fő célunk, a közösség szolgálatának perspektívájából hogyan látod a Kárpát-medencei magyar nemzet jövendő évtizedeit? B. P.: Túlélésünk csak akkor lesz sikeres, ha olyan érték- és teljesítményközpontúak leszünk, mint a finnek. Csak a nagyon alapos szaktudás és műveltség, nyelvtudás és tanult ízlés, erős alkotókészség és derű vezetheti át a magyarságot a következő, beláthatatlan évszázadokon. Ha a nemzeti érzelmek oly mértékben siklanak ki nemes medrükből hőzöngéssé, hepajjá, erőszakká, gőggé, itt-ott gyűlöletté válva, mint amit újra tapasztalunk, hamarosan végünk van, felmorzsolódunk Európa nemzeti és nem nemzeti malomkövei között. Cs. S.: Nemzeti-nemzetiségi sorskérdéseinket csak igen körülményesen lehetett megközelíteni.. Emlékszem, egy évbe telt, míg a Kalotaszeg

[ mesterek ]


demográfiai hanyatlását bemutató filmemről meggyőzted az illetékeseket, hogy ez nem magyarsirató, nacionalista alkotás lesz. A nemzeti identitás erősítését célzó honismereti vetélkedőkről azt mondtuk, hogy a szocializmus vívmányait népszerűsítjük. A vajdahunyadi vasművekről szólva többet beszéltünk Hunyadi Jánosról és Mátyásról, mint a nehézipar fellegváráról. A vetélkedőkön a sikeres válaszokra adott zsetonok Rákóczi rézlibertásait mintázták… Műsoraink tíz- és százezrek szívét dobbantották meg – tehát igyekezetünk nem volt hiábavaló. B. P.: Fischer Pista készítette el – Páskándi géza novellája nyomán – első, rövid játékfilmünket, a Legalább Európát. Három egymást követő tévéelnök gratulált hozzá – és nem engedélyezte közvetítését. Meghívtuk Ecaterina Oproiut, a Cinema főszerkesztőjét, a vetítőben együtt néztük. Fischer is jelen volt. A végén Oproiu percekig hallgatott. Majd így szólt: „Ti tényleg nem tudjátok, miért nem mehet adásba?” „őszintén mondom: tényleg nem tudom” – válaszoltam. Még egykét perc szünet, felénk fordult, és így szólt: „Ti, a magyar szerkesztőség csinálta meg az elmúlt évtizedek legjobb romániai filmjét – már hogy mehetne adásba?” A film előbb volt látható a magyar televízióban, mint az RTV-ben. Ceausescu halála után a bukaresti magyar adásban is levetítették. CS. S.: Végül kérlek, őrizd meg energiáidat. „Tévétevő” vagy (emlékezetes nyelvi leleményed!), ezért a legilletékesebb, hogy téged kérjelek fel álmunk, a független, egész napos Erdélyi Magyar Televízió főtanácsadójává. Vállalod? B. P.: Hát – olyan tiszteletbeliként igen. Huszonhét év távollét túl nagy idő. Olykor töprengtem, hogy vajon a Securitate mit jegyez fel rólam? Stefano Bottoni kutató rábukkant Bukarestben, levéltárban a szeku 1981-ben rólam készített jellemzésére – e szerint nem is nacionalista: egyenesen irredenta voltam. Az 1996-ban kiadott Fehér könyve 223. oldalán a 246-os, 1981. júliusi dokumentum az írószövetség vezetőtanácsába javasolt negyvenegy író mindegyikéről a szeku leírja a maga véleményét. Rólam ezt: „Nem hivatalos kapcsolatokat tart fenn Bukarestben akkreditált magyar diplomatákkal. Ellenségesen viszonyul a szocialista rendszerhez, meghitt körében pedig nacionalista-soviniszta nézeteinek ad hangot…” Nincs mit hencegnem ezzel, szinte minden, a névsorban szereplő írót így kezeltek, minősítettek, különösen a tíz magyart: Bálint Tibort, Fodor Sándort, gáll Ernőt, Kántor Lajost, Kányádi Sándort, Király Lászlót, Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Istvánt, Veress Zoltánt és gálfalvi Zsoltot. Sütő és Szilágyi Pista ellen (ő akkor


[ mesterek ]

az Utunk főszerkesztő-helyettese volt) azt is felhozták, hogy nem voltak hajlandók Ceausescu születésnapjára köszöntőt írni… De a román kollégák zöme sem járt jobban. A riporter utószava, vallomása: Nagyon elszomorított, amikor olyan híresztelések jutottak el hozzánk, Erdélybe is, hogy Bodor az átkosban jelentéseket írt a szekunak. A lejáratására indított hazugságballon kipukkadt: megszólalt a minden gyanú fölött álló Fodor Sándor, akit a Csipike-sorozat írójaként is százezrek ismernek a teljes magyar nyelvterületen; ő pontosan tudta, mibe kapaszkodtak a rágalmazók, abba, amit Bodor Pál maga írt meg a Hetekben, de amiről már közel húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltás után igen részletesen beszámolt a Petőfi Irodalmi Múzeum hangtára vezetőjének, Kelevéz ágnes irodalomtörténésznek. E nyolcórás, magnóra rögzített anyagból készült a Hovanyecz Lászlónak adott Bodor-interjú a XXI. Század Társaság 2006-os Hazám-dijasainak kötete számára. Bodor soha nem írt „jelentést”, ahogy Seres László írta az interneten, pláne nem „rendszeresen kollégáiról”, ahogy a Magyar Nemzet tálalta. Ez ügyben magam is vallomással tartozom az olvasónak. A hetvenes évek vége felé már meghaladta a tűrésküszöbömet a romániai hatalom alávalósága, zsarnoksága. Már ott tartottam, hogy beveszem magam a hegyek közé és követem Che guevara példáját. Titkomba beavattam Bodort is. Higgadt bölcsességével eltanácsolt romantikus tervemtől. Ha ő valóban „jelentéstevő” lett volna, akkor nem valószínű, hogy most beszámolhatnék erről itt. Mi volt a garancia arra, ha engem elkapnak, nem verik ki belőlem, hogy kinek szóltam tervemről? ő is nagy bajba került volna... Hogy ki is Bodor voltaképpen, ellentmondásoktól nem mentes, olykor nehezen értelmezhető pályáján túl, mondja el Lengyel László, annak a Benedek Eleknek a dédunokája, akinek a jelszavával tüntetünk jogainkért itt, Erdélyben. Legutóbb 2009 őszén, Mátyás király szobra előtt Kolozsváron, a magyar nyelv és történelmi örökségünk védelmében: „Voltunk, vagyunk, leszünk!” Én barátja vagyok Bodornak, Lengyel László csak ismerőse, ő mondja róla a Magyar Nemzetben megjelent Diurnusírások válogatásának előszavában, amelyből Szigethy András, a válogató és szerkesztő a fülszövegbe emelte e néhány sort: „…A rendszerváltás első nemzedéke Diurnuson nőtt fel. Diurnus a magyarországi rendszerváltás jellegzetes jelensége, sokkal több, mint Bodor Pál nevű író, újságíró, közéleti személyiség. Ha volt jelentősége a szabad gondolatnak és a szabad szónak a nyolcvanas évek végén, akkor ennek tömeges jelentőséget a Diurnus-újságírás, a Diurnus-rovat adta… A diurnusi álmot a kilencvenes évek médiaháborúja megsemmisítette. (…) De semmilyen háború nem semmisíthette meg a diurnusi nyelvet. Százezrek beszélnek és gondolkodnak diurnusul, anélkül, hogy sejtenék. Ha egyszer összeállítják a rendszerváltás szótárát, Diurnus szavaiból, szóösszetételeiből lesz benne a legtöbb. Van-e nagyobb, hatalmasabb annál, mint aki megváltoztatja a nyelvünket? Aki új, ismeretlen vagy félig ismeretlen szavakat ad a szánkba? Bizony nincs…” CsÉp sáNDor

[ kollégák a határon túl ]


ne Villanydrót leGyünk! Olyan rég ezt csinálom, hogy nem is tudnám, mi egyebet választhatnék. annyira deformálódtam, hogy csakis újságíró módon vagyok képes gondolkodni – modja Makkai jános aranytoll díjas kollégánk. a marosvásárhelyi népújság tavaly nyugalomba vonult főszerkesztőjével utóda, nagy Miklós kund készített interjút lapja számára pályájáról, újságírói-szerkesztői hitvallásáról. alább ebből a beszélgetésből közlünk témákra bontott részleteket.

Létforma. Elvileg nem, de gyakorlatilag nyugdíjba tud menni az újságíró. Természetéből adódóan közéleti érdeklődése soha nem szűnik meg. Mert az évek folyamán kialakul benne egyfajta érzékenység mindazzal kapcsolatban, ami körülötte történik. Nemcsak azzal, ami vele kapcsolatos, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetéből mindennel, és saját szemlélete szerint, újságíróként értelmezi a valóságot. Én magam olyan rég ezt csinálom, hogy nem is tudnám, mi egyebet választhatnék. Annyira deformálódtam, hogy csakis újságíró módon vagyok képes gondolkodni. írok majd, ha rám jön. Sajnos egyre kisebb az esélye, hogy ez bekövetkezzen, mert olyanok a mai állapotok, hogy nem csodálkozom, ha egyre több ember kiábrándul a politikából s abból, hogy a közélettel foglalkozzon. Akkor ér valamit az újságírás, ha mindennap tud valamit javítani a világon. Ebből a szempontból eléggé útszűkületbe kerültünk, mert kiderült, hogy a demokrácia, ha jól értelmezik, épít, de rombol, ha rosszul gondolják el. Nálunk sajnos az utóbbi változata jött be és degenerálódott odáig, hogy nagyon sok vonatkozásban a „démoszétól” idegen érdekek vezetik az országot. Politikai, gazdasági érdekcsoportok, de esetenként akár bűnöző maffiákat is lehetne mondani. Mindennapi történések támasztják alá, hogy itt egy tehetetlen állam küszködik a maffiákkal, s utóbbiak senkire sincsenek tekintettel az érdekeik érvényesítésében. Miközben szerintem a demokrácia arra való, hogy mindenki szóhoz jusson, adott kérdésekben elmondhassa a véleményét, és a tudását letegye a közös asztalra. A demokrácia arra is való, hogy megoldásokat keressünk a mindig aktuális vagy távlatosabb problémákra. A demokrácia második lépcsőjében jelenik meg az, ami nálunk rögtön meg-



nyilvánult: az érdekérvényesítés. Nyilvánvaló, hogy a különböző vélemények és érdekcsoportok kialakulásával létrejönnek az érdekszövetségek. A normális az lenne, hogy a jó megoldások kerekedjenek felül, és ne azok, amelyek erősebb érdekérvényesítések felől jönnek, de eltorzítják a megoldásokat, hiszen ezzel rosszat tesznek a társadalomnak. Nálunk ez történik. állami szintre emelkedett az elfogultság, durva, goromba, szemérmetlen érdekérvényesítés folyik minden területen. Hát nem a demokrácia megcsúfolása, hogy a választásokon egyre alacsonyabb arányú a részvétel? A sajtó feladata. Az újságíró dolga, hogy ne kerülje el, hanem keresse meg a problémákat, a problémák neuralgikus pontjait, és legalább annyit tegyen, hogy felszínre hozza azokat a negatívumokat, visszásságokat, amik nap mint nap jelentkeznek. Igaz, hogy a sajtóban naponta jelennek meg helyes, kevésbé helyes, hiteles, kevésbé hiteles bírálatok bizonyos kérdésekkel kapcsolatban, de intézményesen a kutya se törődik vele, legfeljebb a „személyes érintettség” okán szisszennek fel. Pedig kapásból mindenki száz példát tudna mondani a megoldatlan kérdések halmazából. Elég, ha csak a földügyekkel példálózunk. Tizenvalahány évvel a földek visszaszolgáltatása után, most is maffiamódra folynak a gazemberségek, s a különböző intézmények összejátszanak, hogy kiforgassák az embereket a birtokukból. Legalább annyi feladatunk még maradt, hogy ilyen szempontból élére állítsuk a dolgokat, mondjuk meg egyenesen, hogy mi is folyik itten. A bizalom, amely folyamatosan megmaradt a Népújság iránt, azt jelentette, hogy talán kis részben, de lapunk teljesítette az emberekkel szembeni kötelezettségét, felhívta a figyelmet bizonyos kérdésekre, rávezette őket bizonyos felismerésekre. És ott, ahol lehetett, próbált segíteni is, mert rengeteg olyan panasszal is fordulnak hozzánk, amelyeket egy kis utánajárással meg lehet oldani. Vaskosabb, nehezebb ügyekben ugyanolyan tehetetlenek vagyunk, mint azok az emberek, akik az igazukat keresik, egészen addig, amíg be nem kergetik őket az „igazságszolgáltatás” útvesztőjébe. Ahol aztán évekig kínlódhatnak, és ott is kifosztják őket, ügyvédek meg mások, anélkül, hogy az igazukat kivívnák. 1989 után ebben az országban „kitört” a szabadság, ami nálunk nyilvánvalóan mindjárt szabadossággá torzult, de fogadjuk el, hogy szabadságról beszélünk. Létbiztonság nélkül azonban szó sem lehet szabadságról. Mennyire szabad az az ember, akinek nincs létbiztonsága? Semennyire. Fenntartások. Valamikor a 90-es években előálltak mindenféle hozzáértők és azt sulykolták az újságírókba, hogy a sajtó úgy kell pártatlan legyen, hogy meghallgatja egyik felet is és a másikat is. Na, nekem ezzel a közvetí-



tői szereppel szemben komoly fenntartásaim támadtak. Szerintem, ha valamilyen problémával foglalkozunk és a kérdésben érintett feleket megkérdezzük, az még nem azt jelenti, hogy teljesítettük a kötelezettségünket. Mert lehet, hogy ezt meg kell tennünk az érintett felekre való tekintettel, de nekünk elsőrendű kötelezettségünk az olvasóval szemben van. Neki kell elszámolnunk a valóságról. Ha csak közvetítjük mások véleményét, akkor olyanok vagyunk, mint a villanydrót. Jön az áram jobbról balra, megy az áram balról jobbra. Lényegében mint újságíró annyit csinálsz, hogy közszemlére teszed azt a problémát, amiről éppen szó van. De ezzel az olvasót még nem vezeted rá arra, hogy az egész vita az érdekekből fakadó elfogultságon túl miről is szól. Milyen úton jár? Merrefelé megy? Szerintem az újságírónak kötelessége konkrét tényekkel, érvekkel segíteni, rávezetni az olvasót arra, hogy egy kérdéskör miből is áll. Az olvasóval szemben érezzünk felelősséget, neki segítsünk megérteni a jelenségeket. Függetlenség. Ha Los Angelesben választanak polgármestert, lehetek totál független. Itt viszont mi magyar lap vagyunk, a magyarsággal szemben van kötelességünk és felelősségünk. Arra is kell gondolnunk tehát, hogy nekünk mi a fontos. Számunkra fontos, hogy ki a város polgármestere. Nem játszhatom meg a függetlent, mint ahogy egyes magyar lapszerkesztők megjátsszák, miközben minden megnyilvánulásukból messze kilóg a „független” lóláb. Szerintem azokat kell segíteni, akik közösségünk érdekeit képviselhetik. Emiatt egyesek elfogultsággal vádolnak. Kérdem én, elfogultság az, ha azt a szervezetet támogatod, amelyik azokat az érdekeket akarja érvényre juttatni, amiket te is a magadénak vallasz, és a magyarság is a magáénak vall? Kritikusan nézem az RMDSZ-t. És miért az RMDSZ-t? Azért, mert degenerált társadalomban élünk, és nekünk azért kell támogatni, mert az RMDSZ-nek van igazán esélye arra, hogy közösségünket sikerrel képviselje. Itt a személyek nem nagyon számítanak, mert ha elkezdjük bogarászni, hogy például a tanácsosok, képviselők, szenátorok közül ki kicsoda, mit tesz, mennyit stb., akkor a fától nem látjuk az erdőt. Ebben az esetben az erdő a fontosabb, nem a személy. Öncenzúra. A gondolkodó ember mindig dilemmázik, hiszen tévedni „emberi dolog”, de keserves újságírói élmény. Nem hiszem, hogy bárki is tagadná az öncenzúra jelenlétét. De amikor karakteresebb, keményebb, erősebb helyzettel találod szembe magad, akkor le kell tenni a garast. Nem teheted meg, hogy nem mérlegelsz. Hogy a mérlegelés után milyen megoldást választasz, azt mondhatod öncenzúrának. Mert a sokféle lehetőségből ezt vagy azt választjuk. De megint csak az olvasóra kell gondolni, őt nem lehet becsapni. Sokszor elmondtam nálunk is a fiataloknak egy-egy



interjú kapcsán, hogy az olvasó mindig tudja, milyen kérdést nem tettél fel. A kézenfekvő kérdéseket következetesen felteszi az olvasó. Ha öncenzúrát alkalmazol, ezt tartósan csinálod és elkerülöd a problémákat, kialakul benned a konfliktuskerülő reflex, mint újságíró lejáratod magad. Az olvasó ezt érzékeli, érdektelen lesz számára az ilyen újságíró. Minél kevesebb kérdőjelet hagysz az olvasóban, annál sikeresebbnek könyvelnek el. Hivatás vagy megélhetés? Azok számára, akik a Népújságnál dolgoznak, az újságírás hivatás. De látok lapokat, ahol egyre kevésbé az. Vannak szerzők, akikben még ég az a tűz, hogy letegyék a garast, elmondják a véleményüket, valamit mozdítsanak azon a dolgon, ami éppen foglalkoztatja őket. De sok az olyan is, aki csupán munkavállaló, egyik héten ilyen lapnál, a másik héten már egy teljesen más szemléletű, szellemiségű lapnál vagy tévénél kész dolgozni. Sűrűn találkozunk az elvtelenséggel. Vannak olyanok, akikben él a hivatásérzet, de ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy nagyon felhígították ezt a szakmát, és olyanok is újságírónak tartják magukat, akik megtanulták a nagyotmondást, akiknek egyetlen „értékük” van, a magamutogatásra való hajlam. NAGy Miklós kUND

MaraBu rajza

pUBliCiszTikA



„haVel Várni fOG” A rendszerváltás, ahogyan az Aranyoll-díjas tudósító, Yehuda Lahav emlékezik rá 1989 és 1994 között voltam izraeli lapok tudósítója Közép-Európában. Küldetésem elég nehezen született meg – harcolnom kellett érte. Az izraeli sajtó nem kis mértékben provinciális, viszonylag csekély figyelmet szentel annak, ami térségünkön kívül történik; amennyiben egyáltalán külpolitikával foglalkozik, érdeklődése főleg az amerikai eseményekre összpontosul, kisebb mértékben Nyugat-Európára meg természetesen a zsidókkal összefüggő problémákra bárhol a világon. Kelet-Közép-Európa igen kevés érdeklődést kelt. Megpróbáltam megWeiszlovits istván győzni szerkesztőimet, mennyire fontos volna, – a magánéletében meghogy a lapnak tudósítói legyenek a térségben. tartotta eredeti nevét Azzal érveltem, hogy szerintem az 1989-es év jelentőségét Kelet-Európában talán csak egy Európában kétszáz esztendővel korábban, 1789-ben lezajlott eseménnyel, a Nagy Francia Forradalom kezdetével lehet összehasonlítani. Érvelésem eleinte nem sok megértésre talált. Mint egy barátom megjegyezte: a kelet-európai kiküldetés amolyan, az olvasóknak adott jutalom, pluszszolgáltatás, de nem feltétlenül szükséges. Végül mégis elértem célomat. Előérzetem helyesnek bizonyult. 1989 második és 1990 első felében Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Lengyelország viharos események színterévé vált, azután felbomlott maga a Szovjetunió is – és jó sorsomnak köszönhetően én minderről közvetlen élményeim alapján számolhattam be. Küldetésem kezdete néhány héttel eltolódott, és emiatt elmulasztottam Nagy Imre és társai újratemetését. Nem baj – vigasztalt egy magyar barátom –, alkalmad lesz még sok temetést végignézni. Milyen igaza lett! Ez a halálok, temetések, valamint a születések és újjászületések izgalmas időszakának bizonyult. Nem mindegyiket kísérte a jó szerencse. Budapestre 1989 júliusában érkeztem. Akkor már folytak a tárgyalások a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről, de a két ország között még nem voltak hivatalos kapcsolatok. Ez azonban egyál-



talán nem gátolt munkámban. A magyar Külügyminisztériumban azonnal elintézték az akkreditálásomat, és csakúgy, mint a többi külföldi tudósító, én is megkaptam a munkámhoz kért vagy szükséges segítséget. Magyarország ideális központnak bizonyult a szomszédos országokra is kiterjedő újságírói tevékenység szempontjából. A légkör szabadabb volt, mint bárhol a környező országokban, és Budapestről viszonylag könnyű volt a szomszédos államokba utazni. Röviddel megérkezésem után az országot valósággal ellepték a keletnémet menekültek, akik bíztak benne, hogy Magyarország megnyitja előttük határait, és ők eljuthatnak Nyugatra – mint ahogyan ez valamivel később meg is történt. A magyar hatóságok még haboztak, amikor egy német család ideiglenes otthonra talált barátoméknál. „Ez az első eset a történelemben, hogy zsidók biztosítanak menhelyet németeknek és segítenek nekik a szökésben” – jegyezte meg barátom, félig büszkén, félig csodálkozva. Először is, egy régi álmomat szerettem volna megvalósítani – a Szovjetunióba látogatni. Nem azonnal Moszkvába, első lépésként Kárpátaljára. Felkerestem a szovjet nagykövetség tanácsosát, és néhányszori beszélgetés, győzködés után (megmutattam neki fényképeimet szovjet egyenruhában...) és többheti várakozást követően közölte, hogy engedélyt kaptam egy kárpátaljai látogatásra. Ez a gorbacsovi nyitottság ideje volt, hiszen a térség a múltban részben még a magyar állampolgárok előtt is el volt zárva. Szabadon utazhattam, kíséret és előre meghatározott terv nélkül, ami korábban szóba sem jöhetett volna. Egy Németországban vásárolt kocsin keltem útra, amelynek még német rendszáma volt. Izraeli útlevél, nyugatnémet rendszámú autó, benne méghozzá egy újságíró – mindez együttesen meghaladta a szovjet határőrök és vámosok fantáziáját. Megvizsgálták a kocsit alulról, felülről, jobbról, balról, benéztek az üléshuzat alá, a csomagtartóba, aztán újra és újra megismételték ezt másfél órán át. Végül a határőr árnyújtott nekem egy összegyűrt cédulát, amelyre kézzel írták rá: Jogosult a belépésre. Ez volt a belépési engedély a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének területére. Korábban sohasem jártam ezen a tájon, Kárpátalját mégis közelinek éreztem magamhoz. A 40-es évekig a zsidók részaránya az akkor Podkarpatska Rusnak nevezett térségben mintegy 13 százalékot ért el. Pezsgő zsidó élet volt ott akkoriban. A holokauszt ennek véget vetett. Visszatérésem után így írtam benyomásaimról: „Zsidó szemmel nézve szomorú zarándokút a kárpátaljai látogatás. Itt régebben tízezrek éltek változatos zsidó életet. Voltak közöttük koldusszegények és jómódúak, cionisták, ortodoxok, bigottok és szabadelvűek, csodarabbik hívei és egy csodás szocialista vagy kommunista



jövő megszállottjai egyaránt, akik együtt éltek, vitatkoztak, szerették és gyűlölték, néha vérig sértették egymást. Mindebből csak az emlék maradt meg. Itt – és ez az élet dialektikájához tartozik – csak a halott zsidó múlt él. Azt viszont nem lehet megölni.” Miután a Szovjetunióba már beléphettem, úgy véltem, ez elég jó érv ahhoz, hogy beutazási engedélyt kérjek Csehszlovákiába is. Azt mondtam a budapesti csehszlovák konzulnak: „Lakhatok Magyarországon, beengednek a Szovjetunióba, nincs problémám, ha Lengyelországba vagy Romániába akarok menni. Csak szülőföldemre nem engednek be tizenöt éve. Hát lehetséges ez?” A konzul megígérte, hogy továbbítja kérésemet Prágába. A válasz nem volt nemleges – semmilyen válasz nem érkezett. A konzul azt ismételgette, hogy az ügy kivizsgálás alatt áll. Csúfolódtam vele: Ki fog a vízumkérelmemről dönteni? Talán a kormány teljes ülése elé viszik az ügyet? Vagy a pártelnökség elé? Végül azonban Prágából október végén megérkezett a kedvező válasz. Évek óta én voltam akkor az első izraeli újságíró, aki Csehszlovákiában járt. Pozsonyban, Prágában úgy néztek rám, mintha egyenesen a Marsról érkeztem volna. Valamennyi régi barátom (akikhez csakhamar új barátok csatlakoztak) kényeztetett, mindnyájan lelkesen segítettek és igyekeztek utat törni nekem mindenhová, ahová el akartam jutni. Václav Havellel szerettem volna találkozni, akit már akkor mint az ellenzék egyik vezéralakját tartották számon. Ez nem probléma – mondta egy barátom. Feltárcsázta a számát, azután pedig megadta a címet: „Havel várni fog.” ám amikor a házához értem, Havel éppen készült valahová, ezért megállapodtunk, hogy másnap fogunk találkozni – egy nappal az október 28-i nemzeti ünnep, Csehszlovákia megalakulásának évfordulója előtt. Havelt azonban nem találtam otthon. Az ellenzéki tevékenység megakadályozása céljából a titkosrendőrség minden ünnep előtt „begyűjtötte” az ellenzék vezetőit és fogva tartotta őket az ünnep alatt. így történt ezúttal is. „Sajnálom – mondta Olga, Havel felesége –, tegnap este letartóztatták. Mivel azonban rosszul érezte magát, a börtönből kórházba szállították. Próbálja meg, talán sikerül bejutnia a kórterembe”. Elmentem a kórházba. Mivel tudok csehül, elolvastam az osztályok nevét a táblákon, és anélkül, hogy eligazítást kértem volna, eljutottam a megfelelő osztályra. Bekopogtam, kinyitottam az ajtót – és íme, ott állt előttem Václav Havel pizsamában. Igaz, hogy egy őrt állítottak a szobája elé, de a betegek és a látogatók annyira gúnyolták és csipkedték, szinte gyötörték szegényt, hogy inkább odébb húzódott. Leültünk a folyosón egy padra, mintegy negyedóráig beszélgettünk, végül lefényképeztem Havelt. Nem tudtam, hogy a fényképen szereplő pizsamás alak két hónappal később a Csehszlovák Köztársaság elnöke lesz.



Novemberben, amikor tetőzött a forradalom, ismét Pozsonyban és Prágában voltam. Láttam a hatalmas tömeget, amely teljesen ellepte az óriási Vencel teret, amint éljenezve fogadta Alexander Dubčeket. December 24-ikén már Aradon voltam, ahol lelkes hangulat uralkodott. A határhoz közel eső körzetekben feltűnően sok magyarbarát megnyilvánulással találkoztunk. Tőkés Lászlót hősként ünnepelték, mint a forradalom egyik kirobbantóját. Az utak mentén román és magyar nyelvű feliratokat láttam, amelyek a Magyarországról érkezett élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat köszönték meg. Aradon egy utcát neveztek el arról a magyar sofőrről, aki gyógyszereket hozott a helyi kórházba és eközben halálosan megsebesítették. Ki gondolta volna, hogy alig három hónappal később Marosvásárhelyen véres összetűzések törnek ki románok és magyarok között, és hogy újra fellángol a nacionalista gyűlölködés? Az ellenségeskedések kirobbanása Jugoszláviában is érthetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt a szememben. Amikor Szarajevóban javításra szorult a gépkocsim, a boszniai muzulmán szerelő a szerb alkatrész-kereskedőhöz küldött, az oda vezető utat egy fiatal horvát rendőr mutatta meg – és mindez egy nappal a harcok kitörése előtt történt a városban! A legnagyobb kincs, amelyet különböző riportútjaimról, magyarországi kiküldetésemből magammal hoztam, az a több tucat közeli jó ismerős, akiknek őszinte és igaz barátságát sikerült megnyernem. Minden Európában töltött szabadságom alkalmával találkozni szoktam velük, és éppen ezért alig marad szabadidőm a szórakozásra és a pihenés hagyományos formáira. Ezt nem panaszképpen mondom. gyakran jut eszembe a gúnyos cseh mondás az öt „testvéri” ország 1968. évi bevonulása idejéből: Miért nevezik a megtámadásunkat testvéri segítségnek? – Mert az ember nem választhatja meg testvéreit... De a barátait az ember igenis megválaszthatja. És ha jól választ, barátságuk lesz élete legértékesebb ajándéka.

SzerkeSztőSéGünk – Cikkének kieGéSzÍtéSeként – néhány kérdéSt iS feltett yehuda lahaVnak: – Izraelben is érzékelhető-e a nyomtatott sajtó visszaszorulása? – Valamikor Izraelben minden pártnak saját napilapja volt. Bármilyen pártszakadás után a kettészakadt párt mindkét részének első lépése saját pártlapjának megalapítása volt. Én annak idején a kommunista Kol Haamban (Népszava), később a yediot Ahronotban (akkor még esti újság



volt), aztán pedig a liberális, polgári Haaretzben dolgoztam, de más lapokban is publikáltam. Az utóbbi években nemcsak a pártlapok tűntek el, hanem még a gazdag hagyományokkal rendelkező szakszervezeti Davar is megszűnt. Fennmaradt két bulvárlap, a yediot Ahronot és a Maariv, valamint a Haaretz. De ezek példányszáma is csökken, az olvasók az onlinera térnek át. Ennek megfelelően csökken a publicisták, a hírmagyarázók súlya és befolyása is. Valamikor a Davar pénteki számában rendszeresen megjelenő Nathan Alterman költő minden verses publicisztikája eseménynek számított, és belpolitikai vihart váltott ki. Ma is vannak ugyan befolyásos újságírók, de súlyuk korántsem azonos a régiekével. – Vannak-e Izraelben magyar nyelvű újságok? – Igen, megjelenik az Új Kelet napilap, igaz, szerény példányszámban. Izraelben mintegy 250 ezer eredetileg magyar ajkú ember él, de többségük már áttért a héber sajtóra. Az utolsó nagyobb arányú bevándorlási hullám 1956–57-ben érkezett Magyarországról – ezek már többnyire idős emberek, a fiatalabb nemzedék nemigen olvas magyarul. Nagyon jól működik viszont Cefat (Szafed) városban a magyar múzeum, amely a magyarországi zsidók és a Magyarországról, valamint a szomszédos országokból Izraelbe érkezett magyar ajkú bevándorlók hagyományait és az ország fejlesztéséhez való hozzájárulásukat őrzi a jövőnek. Létezik továbbá a Magyarországi Bevándorlók Szövetsége, amely gyakran szervez kulturális és társadalmi rendezvényeket. Az igazság az, hogy ezeken a rendezvényeken egyre inkább csak az idősebbek vesznek részt. A fiatalabbak között kevesen beszélnek magyarul, olyan családokban is, ahol mindkét szülő magyar származású – s még ritkábban a vegyes házasságok esetében. – Te hogyan őrzöd a magyar hagyományokat a magánéletedben? Milyen nyelven álmodsz és számolsz? Hogyan lett Weiszlovits Istvánból Yehuda Lahav? – Tapasztalatom szerint ez akarat és elhatározás kérdése. Izraelbe – vagy bármely más új országba - érkezése után az emberek keverni kezdik a régi és az új nyelvet, és ha nem igyekeznek tudatosan – hamarosan rosszul beszélik az új nyelvet is, a régit is. Én mindig igyekeztem tisztán beszélni minden nyelven, nemcsak héberül és magyarul, hanem például csehül és szlovákul is. És soha nem sajnáltam az időt a szótárba nézni, ha egy-egy kifejezés valamelyik nyelven nem jutott eszembe. De persze a nyelvtisztaság megőrzését nagyon segítik a versek, az irodalom meg a gyerekkoromban anyámtól hallott, magamba szívott gyermekmesék. Egyébként megvizsgáltam önmagamat és rájöttem, hogy azon a nyelven gondolkozom, amelyen éppen egy-egy cikket írok. így lettem yehuda Lahav és ugyanak-




kor maradtam Weiszlovits István. Lahav egyébként csak az írói nevem, a polgári nevemet nem változtattam meg, úgy érzem, hogy a Weiszlovits név megtartása a nácik fölött aratott győzelem egy apró jelképe. – A rendszerváltozás sok pozitív eredményt hozott Magyarországon, de az antiszemitizmus is újra színre lépett. Hogyan lehetne ezt kölcsönösen békévé oldani s megtalálni a kölcsönös szeretetet, megbecsülést és megértést, amelyre van példa a múltunkban. Mik a te javaslataid erre? Messziről nehéz véleményt mondani és nem is illendő tanácsokat osztogatni. Annyit mondhatok, hogy a rasszista gyűlölet jelenségei nagyon aggasztóak. Ezt annál inkább mondhatom, mert a nacionalista gyűlölködés nálunk sem ismeretlen – sőt! Annál is inkább, mert jogom van véleményt mondani, mert itthon minden alkalommal fellépek a nacionalizmus és a gyűlölködés ellen, akár zsidó, akár arab részről. Véleményem szerint a rasszizmust, az antiszemitizmust csak „zéro toleranciával” lehet leküzdeni, úgy, ha minden demokratikus, jó érzésű ember eleve és minden alkalommal elutasítja és kirekeszti ezeknek a jelenségeknek minden megnyilvánulását. I

[ 1 nap 4 lap ]


Sokszínű a magyar sajtó. Szinte ahány lap, annyi vélemény, gyakorta élesen különböznek egymástól – ugyanarról a dologról szólván. Ezúttal Szent István napját, állami ünnepünket választottuk a különféle megközelítések felmutatására. Valaha elsődlegesen az alkotmány és az új kenyér ünnepeként szóltunk róla. És ma? A négy országos politikai napilap írását adjuk közre 2009. augusztus 19-i számaikból.

MaraBu rajza

auGuSztuS 20.

Vele? nélküle? A kérdések kérdése. Az önazonosság próbája. Választóvíz. De illendő-e ünnepidőben ilyen kérdést föltenni? Nem, nem illő. Kötelező. A válasz nem a múltat igazolja – hanem a jövőt határozza meg. Igazolásra amúgy sincs szüksége se kornak, se korformálónak. Kivált, ha akiről szó van, egy nemzet életének alfája és ómegája. Mert vele kezdődött a nemzeti lét, és vele, műve beteljesedésével végződik – persze hitünk szerint vége nincs, az út a végtelenbe tart, hisz boldog nemzetek sosem halnak meg. Csak vannak és küzdenek, egészen a világ kerekségéig. Hitünk szerint, mondom, mert néhány apró nemzetséget azért múlt időbe tett már a történelem. Igaz, nem is voltak boldogok. Mi legalább a kivételes pillanatokban elmondhattuk ezt magunkról – tessék csak Berzsenyit, Aranyt, Vörösmartyt olvasgatni. De most Istvánról kell szólnunk, a nagy királyról, az államalapítóról. És a szentről. Méghozzá tisztelettel. És megbocsátással, a Koppányok örökö-


[ 1 nap 4 lap ]

seitől is: nem tudni ugyanis, hiszen a múló idő soha nem ad már erre választ, meg történelmietlen is, hogy mi lett volna a sorsunk, ha nem István nyomában haladunk. Történészeké a polémia nem veszélytelen terepe, közembereké a vállalás kényszere: István vagy Koppány? De ez a dolog még „házon belül” békével elintézhető. Hanem hogy István király útján, vagy őt sértő módon elutasítva; szentsége tiszteletével vagy a hiten gúnyolódva; az ő erkölcsiségére építve, vagy azt leköpve; a tradíciók mentén, vagy azokat röhögvegúnyolva-tagadva, na, ez az igazi válaszvonal. És itt már nincs pardon, nincs megértés, belátás. Mert a türelem ott végképp elfogy, ahol a másik fél empátiája, tapintata is véget ér. Magyarország lakóinak száma már tízmillió alá esett. De Szent István országát még mindig az a többség lakja, amelynek a szent szent, a haza szeretni való, a hagyományok védendők, a nyelvkincs gyarapítandó. És a nemzet megmentendő. Az ünnepek pedig mindenkit ünnepre hívók. Most éppen Szent István napjára. VárkoNyi BAlázs

a CÍMer éS a reGiMent Minek a hatvanadik évfordulójára emlékezhetünk? A kommunisták a szovjet alkotmány honosításáéra, a republikánus demokraták a Kossuthcímer haláláéra. A többiek számára nem tudunk hatvanadik évfordulót ajánlani. Nekik marad emlékeznivalónak a magyar állam Istvánnal kezdődő ezeréves európai története, melybe mindannyian beleférünk, akik nem vágyunk vissza a törzsi szellem ősvilágába. A Kossuth-címer a magyar állam hivatalos szimbólumaként élt 1849ben néhány hónapot, 1918 őszétől megint néhány hónapot és a köztársaság 1946-os kikiáltása és 1949-es fölszámolása között három évet. A forradalomnak ’56-ban már ideje sem volt rá, hogy hivatalosan beiktassa. Éppen szellemének legádázabb ellenségei, a forradalom eltiprói tették ezt

[ 1 nap 4 lap ]


meg november 12-én, ők álcázták magukat a Kossuth-címerrel néhány hónapig, mígnem aztán saját autentikus, sötét szellemüknek megfelelően ’57 májusában betiltották. Amikor az alkotmánynak nevezett 1949-es XX. törvény megszületett, Magyarországon már semmilyen alkotmányos jog nem érvényesült. Az év elején törvénybe iktatták, hogy a választásokon választék nem lehet, mert a politikai verseny (akárcsak a piaci) a dolgozó nép érdekével ellentétes. Májusban győzött az egyetlen lista, és az első választás nélkül megválasztott parlament fogadta el a diktatúra alaptörvényét, melynek négy bevezető mondatából három a Szovjetuniót dicsőítette. Ez az alaptörvény minden alkotmányos jogot „a dolgozó nép érdekeinek megfelelően” biztosított. Ekkorra már „a dolgozó nép érdekeinek megfelelően” bezárták az országot, börtönbe vetették, külső vagy belső emigrációba szorították a kommunisták valamennyi számottevő politikai ellenfelét. Mi több, már Rajk László és társai is a börtönben várták a dolgozó nép érdekeinek megfelelően lefolytatott büntetőeljárást. A kommunisták írott „alkotmányából” ugyanaz a tanulság maradt ránk, mint az úri Magyarország íratlanjából: ahol „magasabb” (nemzeti, népi, osztály-) érdek alá rendelik a szabadságjogokat, ott a hatalom, az önkény érdekénél magasabb érdek nem érvényesülhet. Az utolsó választás nélkül megválasztott parlament módosította a diktatúra alaptörvényét a demokrácia alaptörvényévé. A bevezető szöveg szerint: „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának a szövegét a következők szerint állapítja meg.” Ez az új alkotmány azóta sem született meg. A Kossuth-címer halála is túlélte a diktatúra halálát, az első szabadon választott parlament nem szavazta meg a föltámasztását, mert a republikánus demokraták kisebbségben voltak benne. Ezek érdekes defektusok, de a jelentőségük másodlagos. Az utolsó illegitim parlament az összes számottevő politikai erő megállapodását követve egy alkotmányos polgári demokráciának megfelelő törvényszöveggel cserélte le a régit, melyből szinte semmi nem maradt. A szabadon megválasztott képviselők pedig (minősített többséggel) húsz éve azt tehetnek az alkotmány szövegével, amit akarnak. A Kossuth-címer elutasítása sokunknak fájhat, s joggal vélhettük baljós jelnek is, de a republikánus demokrácia Kossuth-címer nélkül is él, amíg szabadon választott képviselők választanak koronás címert a Köztársaság számára.


[ 1 nap 4 lap ]

Egy alkotmánynak lehet mindenféle fogyatékossága, de amíg minden állampolgár számára biztosítja az alapvető szabadságjogokat, amíg szabadon választott képviselők hozzák a keretei között a törvényeket, amíg az alapjogokat szigorúan értelmező Alkotmánybíróság dönti el, hogy mi fér bele az alkotmányba s mi nem, addig az a szabad Magyar Köztársaság alkotmánya lesz. Mindenkinek lehet rá oka, hogy a hatályos alkotmányt bírálja és a módosítását pártolja, de csak az 1949-es tákolmány szellemének örökösei vélhetik úgy, hogy a hatályos alkotmány illegitim, és az ország az alkotmányosságon kívüli állapotban van. Azok, akik számára csak az a választás, csak az a törvény, csak az a joggyakorlás legitim, mely megfelel annak, amit ők a köz érdekének nyilvánítanak. Amilyen erősek (lesznek) ők, olyan gyenge (lesz) a magyar alkotmány. És fordítva. rÉVÉsz sáNDor

hányatOtt ünnepnapOk Nem közhely egyáltalán, hogy nemzeti ünnepeink szinte egész történelmünkben legalábbis változó sorsúak voltak. És nem újdonság az sem, hogy valahányszor új politikai rendszer köszöntött az országra – jó vagy rossz –, mindegyik megkísérelte a maga képére formálni a megemlékezést. Talán természetes is ez, hiszen azzal próbálkozott, hogy legitimálja önmagát, elfogadtassa fölfogását az annyi fordulatot átélt nemzettel. Ez volt a sorsa hosszú évtizedeken át március tizenötödikének, a gyászos október hatodikának, a levert 1956. október huszonharmadikának, amelyet fölidézni több mint harminc éven át tilalmas volt, helyette a gyűlölt november negyedikéről szólt a hivatalosság, a nép meg hallgatott. És ugyancsak változatos volt augusztus huszadika, amely évszázadokon át az államalapító Szent István napja volt, mígnem mesterségesen pótünnepet fabrikáltak belőle, az úgynevezett alkotmány napját. Ráadásul olyan pótünnepet, amelyet szovjet mintára farigcsált alaptörvény magasztalt föl. Próbálták megcukrozni azzal, hogy melléknévként elkeresztelték az új kenyér ünnepének, holott ősrégi hagyomány szerint az Péter és Pál napja volt.

[ 1 nap 4 lap ]


Az elmúlt húsz esztendő egyik nagy hiányossága, hogy a pártpolitikai zűrzavar közepette még mindig nem sikerült helyére tenni augusztus huszadikát. Szent István visszakapta, csak éppen a nemzeti egyetértés hiányzik mögüle, ahány párt, annyi értelmezés, annyi külön ünnep. Európában valószínűleg egyedül vagyunk abban, hogy nincs egységes közakarat, ahány politikai fölfogás, ahány színhely, annyi eltérő szónoklat indulatokkal kísérve. Németek, osztrákok, olaszok, britek önfeledten tudnak emlékezni, a legtöbbször teljesen mellőzve a politikai felhangot, családon és meggyőződésen belül ki-ki a maga hagyományait követve. Párizsban a mindenkori köztársasági elnök július 14-én úgy vonul végig az Elíziumi Mezőkön a trikolor árnyékában, hogy önmagukat, 1789 örököseit ünneplik az őt üdvözlők, meggyőződésüktől függetlenül. Mert a Respublikát, a Köztársaságot éltetik. Nálunk már a rendszerváltás közelében, 1989 és 1990 tájékán ez a republikánus egyetértés is elhalványodott. Nem mindig azok tehettek róla, akik tagadták, akik hányatott történelmünknek áldozatai voltak, akik sérelmekből fakadó nosztalgiájukban a maguk múltját próbálták visszacsempészni. A magyar arisztokrácia, csekély számú fölvilágosodott egyéniségétől eltekintve, szinte mindig bűnös rendszert teremtett, csakugyan népnyúzót, de azok közül többen, akiknek a családjait a rövid rákosizmus és a nála hosszabb kádárizmus csak a származása miatt mellőzött és üldözött, most vakon, monarchikus ábrándjaiktól fűtve jóvátételt követeltek. Maga Antall József, a rendszerváltás demokratikus, őszintén jó szándékú miniszterelnöke is gyakran adott hangot ilyen restaurációs gondolatoknak. Ahogyan aztán tovább satnyult ez a meghatározatlan és túlzottan pártos berendezkedés, úgy bukkantak fölszínre a legtorzabb elképzelések is. Sutba dobva nemzetközi elkötelezettségeinket, amelyeket a múlt bűnös politikusai miatt szabtak ránk vezető hatalmak, ismét szalonképes lett a revizionizmus. Nem a jogos kesergés az igazságtalan szerződések miatt, hanem a gyűlölet szítása, a szándék Közép-Európa térképének átrajzolására, és mindez olyan korban, amely a kontinens egységesítésében keresi a történelmi jóvátételt. Tudatosan feledésbe taszították, hogy a „Nem, nem soha” és a „Mindent vissza” jelszava nem országos hangulatot fejezett ki, hanem a horthyzmus hirdette meg önmaga legitimációs hitvallásaként. A zsidótörvényeket futószalagon gyártó lovas tengerész, a deportálások elnézője, amin nem változtat a végjátékban kényszerből elrendelt budapesti mentesítés sem, egyes rétegek számára így lett ismét „nemzeti nagyság”, szoborállítások ihletője.


[ 1 nap 4 lap ]

És így jutottunk el közvetlen napjainkig, amikor van már olyan párt is, amelynek Horthy is csak amolyan mellékszereplője, mert egyelőre halkan ugyan, de Szálasit ébresztgeti, és olyannyira nincs már nagyon messze ettől, hogy Hess-„emlékmenetet” is némán támogat. A „Kárpát-Duna Nagyhaza” mozgalma európai parlamentbe küldhetett képviselőket, és a maga módján, szellemében neki is meglesz az augusztus huszadikája. Olyannyira meglesz, hogy republikánus, a népképviselet parlamentje által hozott törvényeinket azzal negligálja, az ő „új alkotmánya” a Szent Korona-tanra épül majd, és kendőzetlenül a köztársasági alaptörvény megsemmisítését tűzi ki céljául. Ha mindezt számba vesszük, milyen légkörben, milyen állapotban köszönt ránk az idei augusztus huszadika? Ne is ragadjuk ki ezt az egyetlen évet, mert folyamatában olyan hét esztendő áll mögöttünk, amely egységes tendenciát mutat. A 2002 óta legyőzött ellenzék, ha nyíltan nem is, de észlelhető cselekedeteiben megpróbálta kérdésessé tenni a parlamenti demokráciát, amit az urnáknál nem sikerült elérnie, azt utcai támogatással próbálta kiharcolni. Olyan „nemzeti ünnepeket” bátorított a háttérből, amelyeket nem a fennkölt megemlékezés, hanem a tojásdobálás, az alantas jelszavak harsogása jellemzett, és amikor ennek törvényesen vége szakadt, távirányított újságjai azon gúnyolódtak, már ezt a „szabadságfölfogást” is korlátozzák. Ugyancsak Európában egyedülálló módon úgy értelmezték az alkotmányosságot, hogy milyen néphatalom az, ahol „csak” négyévenként lehet szavazni, és az utca, ha kedve tartja (illetve, ha fölpaprikázzák), nem űzheti el a törvényes kormányt. Most, hogy közeledik, sőt már tart is a 2010-es kampány, megint új szakaszhoz érkeztünk, amelynek teljesen bizonytalan a kimenetele. Már szigorúan alkotmányossági szempontból. Olyan hírek terjednek, valószínűleg nem alaptalanul, ha sikerülne a Fidesznek, pontosabban Orbán Viktornak kétharmados parlamenti többséget szereznie, a még teljesen ismeretlen programnak része lehet „új alkotmány” kidolgozása is. Elnöki alkotmányé. Amely Franciaországot kivéve (és már ott sem a De gaulle-i szellemben érvényesül) másodrendű szerepre kárhoztatná a törvényhozást, a kormány elsődlegesen nem a parlamentnek lenne felelős, hanem a teljhatalmú elnöknek, aki ki is lenne? De, ha ez a kétharmados többség csak a Jobbikkal lenne összefabrikálható, hogyan egyeztetnék össze a Szent Korona-elvvel? így hát Szent István ünnepén csak azt kívánhatjuk magunknak, hogy államalapító királyunk odafentről éber szemmel óvja hazánkat a további megpróbáltatásoktól. VárkoNyi TiBor

[ 1 nap 4 lap ]


hOGy leGyen eGy nap Ünnepeink érzékenyek. Visszahúzódnak önmagukba, ha talmi értékekkel alacsonyítják őket. Mesterlövészek árnyékában nem mutatják meg teljes önmagukat. Nem szeretnek célponttá válni. A szabadság levegőjét kedvelik. Kirendelt szónokok hamis pátoszától megfakul a fényük. Színehagyott ünnepek korát éljük évek óta, s ilyenkor csak visszagondolni tudunk azokra a közös megemlékezésekre, amikor a tömeg egyénekből állt, s olyan politikusra figyeltünk, akinek a szavára kíváncsiak voltunk, mert vagy értünk, vagy belőlünk szólt. Augusztus 20. hivatalosan elfogadott, a parlament által is megerősített állami ünnepünk. Nem alkotmányünnep, nem kenyérünnep, nem kólaivási, nem hamburgerevészeti ünnep. A tűzijáték, a légi parádé, de még a tisztavatás is csak velejárója. Érdekessége, másodlagos tartalma, de nem a lényege, nem a csúcspontja. Az idő megjelölése nélkül nem tudnánk közösen ünnepelni. Ezért kötjük dátumokhoz ünnepeinket: hogy legyen egy nap, amit valaki vagy valakik – fájdalomban vagy igazságra áhítozva, örömben vagy a diadal megismétlődésére vágyakozva – összekapcsoltak egy emberöltőkkel ezelőtti történéssel. De ez még nem lenne elég. Még az is szükséges, hogy ezt az összekapcsolást az utódok időről időre elfogadják, s a szívükben minden esztendőnek ugyanazon a napján újjáteremtsék. Milyen elképesztő anyagból van az ember: szinte mindegy is neki, hogy az ünnep győzelemhez, diadalmas tetthez vagy heroikus kudarchoz tartozik. A lényeg, hogy azon a napon mindenkit ugyanaz érintsen meg. A törvénytelenségek évadán eltűnődhetünk, mit jelenthetett a magyarság szállásterületén a törzsi államból egy jól szervezett, törvénykezéssel megabroncsozott keresztény államot kiépíteni. Erős Magyarországot, amely magától értetődően tagozódik be Európa meghatározó államai közé. A magyar állam megalakulása nem köthető naphoz. Évtizedeket átölelő folyamat. Az alapok már a keresztény hitet pogány szokásokkal élénkítő géza fejedelem idején megvoltak, de csak fia, István idején, az ezredfordulóra alakult ki az állami szervezettség, s elsősorban a nyugati országrészben. Csak később, három-négy évtized múlva épült ki fokozatosan


[ 1 nap 4 lap ]

keleten is. Különös ez: mintha a keleti országrész azóta is magával cipelné ezt a néhány évtizedes mitikus késést. Első királyunkat Szent László javaslatára 1083 augusztusában avatták szentté. S bár az ünneppé válás Mária Terézia egyik rendelete nyomán jóval későbbi századokhoz köthető, István szentté avatásának nyári hónapja a körmenet hivatalossá válása mellett hagyományként bizonyosan ott van a szakrális háttérben. Nagy bajban lehetett a kommunista rendszer augusztus 20-a közeledtével. István király neve mellől a szentet könnyűszerrel eltüntették, de magát a nemzeti ünnepet elvenni mégsem lehetett. Egy szakrális tartalmakkal terhelt évforduló! Más sem hiányzott nekik. Ünnepeink, mint némely virág, nem nyitnak szirmot, ha úgy érzik, besötétedett, vagy rossz az idő. Várnak a fényre, ahogy mi várunk igazi mondatokra, nem elhűtlenedett szavakra, szívünk nyitottságára. Nem mindegy, hogy egy nemzeti ünnepen nagy királyaink, szentjeink, költőink, meghatározó államférfijaink jutnak-e eszünkbe, vagy az, hogy hova lehet beülni mielőbb leöblíteni a sok katyvaszt, amit politikai holt lelkek még ezen a nyáron utoljára nyakunkba öntenek. Ady szerint „Elválik úgyis, hogy mi lesz velünk: / Magunké leszünk, vagy kilincselünk?” Sose felejtsük el, hogy Szent István országa, ha nem egyformán szolgálunk is érte, mindannyiunké. S egyszer talán a hét éve tartó kilincselésnek is vége lesz.

léphaft pál rajza

kÖrMENDy zsUzsANNA

[ műhelyek ]


haBent Sua fata… Sorsok a magyar sajtó történetében – a Nagyvilág KATONA TERÉZIA Ez a történet 1956 októberében kezdődött (noha volt egy 1947-es előzménye). „Végre! – kiáltunk f el a régóta dédelgetett és most beteljesült remények örömével – írja 1956. október 19-én a Magyar Nemzet. – Végre megjelent egy folyóirat, a Nagyvilág, amely tovább szélesíti világirodalmi műveltségünk alapjait, amely megnyitja a zsilipeket a realista törekvésű világirodalom termékenyítő zuhataga előtt.” Az első – és egy darabig egyetlen – szám felelős szerkesztője Kolozsvári grandpierre Emil volt. Utána a zsilipek egy időre az ismert történelmi okokból bezárultak. 1957 áprilisában indult újra a kiadás gereblyés László nevével fémjelezve (ő alapította és szerkesztette az előfutár ’47-es folyóiratot, amely a Magyar–Francia Baráti Társaság égisze alatt jelent meg). Fázsy Anikó főszerkesztő puritán szobájában ülök. Amikor megérkeztem, éppen a legújabb számot postázta az előfizetőknek. Személyesen. Kézzel címezgette a borítékokat. – Kádár gesztust tett a levert forradalom után a politikától elzárkózó rétegeknek – mondja, miközben leteszi a tollat –, hiszen a lap az előzőleg agyonpolitizált periodikákétól eltérő, tisztán irodalmi szemléletmódot honosított meg. A diktatúrákra jellemző monolitikus sajtóhatalom mindenképpen megroppant, és 1957 tavaszán szinte mindenki lapot akart alapítani – Kassáktól Nagy Lászlóig (ekkor született meg a Kortárs, az És, az Új írás lapterve is). A Nagyvilág a szó szoros értelmében ablakot nyitott a világra, és ezt már a címlap megfogalmazta: egy ellipszis alakú folt közepére került a tartalmi ízelítő, mintha fénycsóva világította volna meg, de a kor divatos dizájnjára is utalt, például a kagylófotelre. Előzőleg, 1947 és 1956 között a zsdanovi esztétika szabályai szerint a kultúrpolitika távol tartotta tőlünk a modern nyugati irodalmat, csak a kritikai realistákat és az úgynevezett haladó írókat engedte megjelenni. A kortárs irodalmat az elkötelezett szovjet írók jelentették. Most a lap munkatársai szinte megszállottan igyekeztek pótolni a kimaradt éveket. Az első számban először jelent meg Magyarországon Hemingway-novella, aztán 1957-ben dél-amerikai és japán írók szerepeltek, majd itt voltak az európaiak, Camus, Faulkner és Böll, nehéz lenne mindőjüket felsorolni, és


[ műhelyek ]


Fázsy Anikó, a Nagyvilág főszerkesztője. Az ingatlant eladták a fejük fölül, elhurcolt archívumuknak nyoma veszett

teret kaptak olyan mellőzött magyar írók tanulmányai, esszéi, mint Németh László vagy Benedek Marcell. Fázsy Anikó régi, poros dossziékat vesz elő, szeretettel simítja végig a megsárgult lapokat, és sorolja a végre bemutatott klasszikusokat és a kortársakat: Katherine Mansfieldet, Hermann Hessét, Pirandellót, Aragont, Stefan Hermlint, Tennessee Williamst, Albertit, a Lukács györgy által kiátkozott James Joyce-t, Anna Frank naplóját, Dürrenmattot és a fordítókat: Szabó Lőrincet, Kéry Lászlót, Rónay györgyöt, Konrád györgyöt. – A Londonba emigrált Irodalmi Újság is kitörő örömmel fogadta az újrainduló Nagyvilágot, és rendszeresen szemlézte a kritikai rovatában – mondja. – Nagyra értékelték, hogy a lap újraélesztette a harmincas években megszakadt szellemi folytonosságot, és elfogadták, hogy a helyzetből adódóan helyet kap benne a szovjet irodalom, különösen, mert olyanok képviselték, mint Pausztovszkij vagy Nagibin, nem beszélve Blokról, Jeszenyinről, akik közléséért itthon kemény kritika érte a szerkesztőket, vagy jóval

[ műhelyek ]


később Szolzsenyicinről; az Ivan gyenyiszovics egy napja is a Nagyvilágban látott napvilágot először! Ami a nyugati irodalmat illeti, a merítést a londoni laptárs hibátlannak ítélte, akárcsak a fordítások színvonalát. – Micsoda élmény volt nekünk, akkori gimnazistáknak és egyetemistáknak ez a lap – mintha a vasfüggönyön kukucskáltunk volna át – vetem közbe. – Én mint mosonmagyaróvári kislány – emlékezik mosolyogva Fázsy – minden hónap elején elmentem az újságoshoz, és kiguberáltam a megérkezett egyetlen példányért a 12 forintot. És persze később Pesten is, ahol francia szakos egyetemistaként bizony előfordult, hogy csak kristálycukrot vacsoráztam. Aztán a 70-es években egyszer reszkető lábakkal bementem a szerkesztőségbe egy recenziómmal, és repültem is hamarosan. Tudod, miért dobott ki Szenczi Miklós? Mert egy iraki író, Naïm Kattan Adieu, Babylone című önéletrajzi könyvéről írtam, amely nagy siker volt világszerte. Engem egészen elvarázsolt, hogy a Tigris és az Eufrátesz nem csupán legendás folyók, de a partjukon emberek élnek és járkálnak, ám a dolgot bonyolította, hogy Kattan ősei, a babiloni fogság idején oda került zsidók kisebbségként élik mindennapjaikat. Az író nem találja a helyét, kivándorol Kanadába. Akkoriban kényes kérdés volt az arab–izraeli viszony, és Szenczi azt hitte, hogy provokálni akarom. De aztán később odakerült a szerkesztőségbe gergely ágnes, és ő örömmel fogadta az írást tőlem, az újra próbálkozó ifjú irodalmártól, sőt egy Kattan-fordításomat is közölte. Kardos László professzorról beszélgetünk, aki 15 évig volt a Nagyvilág főszerkesztője, és mindketten jártunk az egyetemen műfordítói speciálkollégiumára. Anikó lefordította Sartre A tisztességtudó utcalány című darabját, és elvitte az órára. Az amúgy kedves, humánus professzor úr szigorúan megrótta, hogy a fordításból „nem lehetett megtudni a szereplők társadalmi hovatartozását”. Közben haladunk a kronológiában. Fázsy Anikó Kéry László főszerkesztősége alatt került szerkesztőként a Nagyvilág állandó munkatársai közé, majd Kéry halálát követően lett főszerkesztő. Ekkorra az állam már kezdett kivonulni a kultúra támogatásából, de a kialakult versenyhelyzet nem érdemelte meg az elé kívánkozó „egészséges” jelzőt. – A kilencvenes évek közepén két-három évig nagyon sok hirdetést tudtunk megjelentetni, bankoktól kaptunk támogatást. Aztán egyszer csak kezdték azt válaszolni a partnerek a megkeresésünkre, hogy egy világirodalmi lap „nem hirdetéshordozó.” Nem kell elhinni, hogy ez a szabadpiac természetes velejárója. Svájcban például éppen fordított a szemlélet: ha az ember leül egy fogorvosi váróban, az asztalon rangos, szép kivitelű művészeti, irodalmi lapok fekszenek, és tele vannak hirdetéssel – szemmel lát-


[ műhelyek ]

ható, hogy a Doxa óra gyártója vagy a Nestlé megtiszteltetésnek tartja, hogy ilyen igényes kiadványokban reklámozhatja magát. – Kérlek, meséld el azt a botrányos ingatlanügyet, amely olyan helyzetbe hozta a folyóiratot, hogy azóta sem tud talpra állni – mondom, hiszen a médiában alig kapott akkoriban figyelmet az eset. – 1999-et írtunk. A Nagyvilág szerkesztősége egy gyönyörű, budai Várra néző 320 négyzetméteres Széchenyi utcai ingatlanban volt. Ezt az ingatlant a lap még 1973-ban örökös bérletre megkapta, de kinézte magának egy nagyvállalkozó, és a legmegdöbbentőbb, hogy a minisztériumban sikerült támogatót találnia. Egy pénteki napon megjelent a lap, nekiláttunk a postázásnak, aztán abbahagytuk a munkát, hogy hétfőn folytassuk, de akkor már nem tudtunk bemenni. Szombat-vasárnap teherautókkal ismeretlen helyre hurcolták a teljes archívumunkat, levelezésünket világhírű írókkal, íróasztalainkat, a teljes gépparkunkat – egyszóval mindent, és kiderült, hogy a nagyvállalkozó két nap alatt átjátszotta az ingatlant egy angol nevű cégnek, 100 millió forintot kapott érte, miközben semmi nyoma nem maradt, hogy a tulajdonában volt egyáltalán. Én akkor azt hittem, hogy nagy felháborodást kelt majd az eset, lesz rokonszenvtüntetés, ezzel szemben csupán egy-két lap írt róla, és a tévé azt a szöveget nyomta, amivel a nagyvállalkozó beetette: hogy a szerkesztőség 18 millió forint köztartozást halmozott fel, ennek fejében vitte el azt, ami mozgatható volt. Pedig nekünk semmilyen köztartozásunk nem volt. Ezután az V. kerületi önkormányzat visszahelyezett minket, a rendőrségen viszont úgy beszéltek velünk, mint a bűnözőkkel. És hiába helyeztek vissza, nem lehetett érvényt szerezni a végzésnek. Ügyvédek fenyegettek minket, a szerkesztőségben elvágták a villanyvezetékeket, nem volt fűtésünk, filléres gondjaink voltak. – Mi történt az elhurcolt javaitokkal, a pótolhatatlan archívummal? – Soha többé nem kerültek elő. A fennmaradásunkat pedig annak köszönhetjük, hogy egy parlamenti képviselő, aki gimnazista kora óta a Nagyvilág olvasója volt, interpellált, és akkor 1999 és 2002 között állami támogatásban részesültünk. Abból tudtunk venni néhány számítógépet – itt Fázsy Anikó egy őskori kis gépre mutat – meg bútorokat, és a Magyar Könyv Alapítvány befogadott minket ebbe az épületbe, ahol kaptunk három kis szobát. Azóta már csak egyet használunk, mindenki otthon dolgozik. A folyóiratnak 2003 óta évről évre pályáznia kell a Nemzeti Kulturális Alap támogatásáért, és a több mint öt évtizedes múltra visszatekintő lapnak újra és újra meg kell magyaráznia, mi a tevékenysége, mindent több kilónyi papírral igazolnia. A támogatás évről évre kevesebb, így arra kényszerülnek, hogy terjedelmet és példányszámot csökkentsenek. A 11 kiemelten támoga-

[ műhelyek ]


tott lap közé nem kerültek be. Az a szerencséjük, hogy az előfizetők és a Nagyvilág Baráti Társaság tagjai fenntartják a folyóiratot, és alacsony a remittendájuk is. A szerkesztőségben, azaz otthon heten dolgoznak – fizetés nélkül. Mert ki kell fizetni a nyomdát, a bérleti díjat, csak a szellemi munkát lehet ingyen megkövetelni. A kollégák csak akkor kapnak igen szerény tiszteletdíjat, ha fordítanak vagy írnak valamit. – Te fordítasz még? Van időd a sok papírmunka, postázás, igazolásokért sorban állás mellett? – Két könyvem vár kiadásra: Albert Camus-től a Noteszlapok II-III. Az első kötet idén tavasszal jelent meg. De az egyes kiadóknál tapasztalt szakmai hozzá nem értés miatt kicsit félek a végeredménytől. Nemrégiben egy ifjú lektor például nem ismerte a magyar tárgyas igeragozást, és mindenütt beleírta az azt meg az őt, átírta saját szája íze és a kezdetleges nyelvi tudása szerint a választékosabb kifejezéseket. – És a Nagyvilág Kiadó, amelyet a 90-es évek végén alapítottál a párizsi Corti Kiadó mintájára? – A lapot akartuk vele segíteni, mert 1998 és 2000 között a kis kiadók kiemelt támogatást élveztek. De mára ez megszűnt, sőt, a nagyok részesülnek pozitív elbánásban. Bármennyire magas színvonalúak is a kiadványaink, amelyeket mellékesen a garázsomban raktározok – finn, észt, török, spanyol, svéd elbeszélők műveitől Cioranig, Ortega y gassetig, Albert Camus-ig és az izgalmas dokumentumkötetekig (pl. a KgB irodalmi archívumáról vagy az Ifjú gárdáról) –, a kiadónk alig él meg. Nincs pénzük az embereknek, nem vesznek könyvet. Lekapcsolom a magnót, és egy darabig még hallgatunk a ránk ereszkedő sötétségben. A Városliget felől szinte itt benn is érezni a jeges fuvallatot. – Nincs sok illúzióm a kultúra jövőjét illetően – mondja ki végül Fázsy Anikó. –Talán új jégkorszak közeledik, amikor az emberek csak ülnek majd és pislognak. Ilyen keserű gondolatokkal nem végződhet a beszélgetés. Leveszek egy példányt a friss Nagyvilág-halomból. Belelapozok. A szlovák-magyar születésű költőnő, Mila Haugová verseinél nyílik ki. A fordító, Hizsnyai Zoltán jeles szlovákiai magyar költő, a Kalligram főszerkesztője. Olvasom az üzenetet: „ A világ titka hogy semmi se hal meg. Csak pillanatokra Vesztjük szem elől aztán visszatér.” kAToNA TErÉziA


[ műhelyek ]

60 éV titka 2009 sajtóeseményeinek sorából is kiemelkedett egy hetilap különleges jubileuma. Októberben köszönthettük a Nők Lapja megjelenésének hatvanadik évfordulóját. Mi sem természetesebb, mint hogy egy Médiakalendárium nem marad meg a puszta üdvözlésnél, hanem igyekszik utánajárni: mi a hoszszú élet titka… A kutatásban a legnagyobb segítséget a lap mai szerkesztősége nyújtotta nekünk: márciustól októberig sorjáztak benne érdekesebbnél érdekesebb öszszeállítások, adatok, tények és vélemények, de ami ennél is fontosabb, ugyanúgy megjekilenc megjelenéssel szulák Andrea lentek a kitűnő újságírók, fotóri- vezeti a Nők lapja címlapjainak porterek aktuális sokoldalú írá- „leglistáját”. A többi leg-ről és sok más sai, beszédes fotói, mint máskor, érdekességről olvashatnak a következő önmagukban is bizonyítva a oldalakon. válasz igazát: mindig aktuálisan, érvényesen, hitelesen és színvonalasan kell kielégíteni az olvasó igényeit. Akár nő az illető, akár férfi. Merthogy a Nők Lapja nemcsak a nőknek szól, ezt tanúsíthatjuk. Tanúsíthatja mindenekelőtt az, aki a legtöbbet tette azért, hogy a Nők Lapja példányszáma az egekig emelkedjen, és ott is maradjon. Németi Irénről szólunk, a születésnapos lappal együtt őt is köszöntjük, aki kerek 30 éven át volt a lap joggal megbecsült főszerkesztője, s akit a mai fiatal kollégák oly szeretettel vettek körül a lap ünnepségén. Következő oldalainkat a Nők Lapjának szenteljük, köszöntve az egykori és mai szerkesztőket, munkatársakat, akikről Németi Irénke így írt az évfordulós mellékletben: „Erősen vitatkozó, ám alapjaiban összetartó alkotógárda, vidám társaság volt a mienk.” (i.gy.)

[ műhelyek ]


A világ női szemmel

Boldog születésnapot! Van egy különös adottsága: képes megváltoztatni a világot maga körül, képes elhitetni, hogy az élet élhetőbb, élvezhetőbb, elviselhetőbb. Akár a színpadon, ha Nórát játssza lélekszorítóan, ha fergetegesen komédiázik a Fekete Péterben, ha rendezés közben előjátszik a színészeknek, ha előadás előtt a társalgóban gyerekkori történeteket mesél, ha puccos fogadáson félrehúz egy sarokba, ha a Pestre csöppent ijedt vidéki kislány csodálkozásával végigmegy a körúton, vagy ahogy most ül az igazgatói irodában egyszerű vászonruhában, levelet diktál. Egy műanyag tányérból borsót szemezget, és közben valami jegyzőkönyvet lapoz. De szerintem éppen ilyen egyedi, hasonlíthatatlan, varázslatos, akármi mást csinál: ha krumplit hámoz, ha nokedlit szaggat, kenyeret vásárol. Mindenen átüt a személyisége. Minden, amihez köze van. rövid időn belül sajátosan és eltéveszthetetlenül egyedi, kifejezetten eszenyis lesz. Ahogyan e köszöntés is… szEGő ANDrás

látványos és érdekes kiállítással emlékezett meg évfordulójáról a Nők lapja szerkesztősége. A Király utcai kiállítóteremben Molnár gabriella főszerkesztő megnyitó beszédét, majd a Sanoma budapest Könyvkiadó vezérigazgató-helyettesének, ruszkai Nórának köszöntőjét követően F. Dózsa Katalin művészettörténész „tárlatvezetésével” járhatták be a résztvevők az örökifjú hetilap esztendejét. A rendező csapat, élén a művészettörténész asszonnyal és Papp Diána szerkesztővel, a Nők lapja főszerkesztőhelyettesével igazi élményt adó összeállítással örvendeztette meg a régi címlapok, cikkek, fotók között bóklászó, és saját múltjukat is felidéző nőket – és férfiakat. A kiállításnyitó tablóról rájuk köszönt a lapból jól ismert arc és a hetente megszokott Aktuális hangoló… Molnár gabriella a Médiakalendárium összeállításának olvasóit is ezzel kívánja a jubileumra hangolni.

Szerkesztőségi pillanatképek A év titkait kerestük, azt, miként lehet, hogy az olvasók és az alkotók egyként sajátjukénak érzik a lapot. A Nők lapját kézbe véve nem kell sokat lapozni! Az első oldalakon mindjárt szerkesztőségi pillanatképek tekintenek ránk: a belső oldalakon megjelenő írások alkotóit nemcsak a riport, cikk alatt megjelenő szignóval mutatják be. Íme egy kép bizonyítékul:

schäffer Erzsi „Az én orvosom” felvétele közben…


[ műhelyek ]

nők lapja 60 Azt hiszed, magad is jártál ott? Azt hiszed, saját szemeddel láttad? Ha így érzed, mindegy is, hogyan volt valójában: a te élményed ma, és örökre a tiéd – saját emlékeddé is válik. Újságíró azért lesz az ember, hogy megmutassa másnak, amit az magától nem láthat meg. Egyszeri villanásokat, különleges életeket, kifürkészhetetlennek hitt titkokat. Megmutasson és megőrizzen. A megmutatás a jelen műfaja, s hogy milyen matériát használunk hordozónak, az a történeti korról árulkodik: ezeréves kódexek lapjain a szent szövegek mellett profán poénokat is megörökített a másoló barát, s egy fél évezred múltán egy vakuvillanás lenyomatát őrző papírdarab képes rá, hogy emberi örökségünk részévé avasson egy egyszervolt mosolyt egy rég elporlott arcon. Az élet érdekel, a jelen izgat minket, akik ezen a pályán dolgozunk, de – ahogy mindenkit – az idő foglal magába, s rostálja ki, ami elmúlik, s ami megmarad munkánkból. Nem tudhatjuk, mi lesz az. De az önzetlen megmutatás, a megosztás szándéka – „Nézd meg velem, éld át velem, amit láttam!” – a legigazabb, mindig érvényes emberi gesztusok egyike. Minket, akik a Nők Lapjában dolgozhattunk – ma, tíz éve, húsz vagy hatvan éve –, ez a szándék vezérel. És a mi időnk, az életünk csodálatosan kitágul, ahogy minden pillanatát megosztjuk önnel, kedves Olvasó. Jól megvetve lábunkat itt, a jelenben, menjünk most vissza az évtizedek során, s nézzük meg, mit éltünk át együtt. Mit őrzött meg a közös emlékezet? MolNár GABriEllA

[ műhelyek ]


na, ki a GyOrSaBB? Így készül a Nők Lapja – régen és ma Vadas zsuzsa első cikkeit még ólombetűkkel nyomtatták ki, ma már minden számítógépen születik. Így is mindig probléma van a lapzárta-határidőkkel. ki érti ezt? és azt, hogy akkor hogy jelent meg mégis hétről hétre ötven évvel ezelőtt is a nők lapja?

Vadas Zsuzsa újságírónk és Herner Dorka gyakornokunk együtt töltött egy napot. Vadi elmesélte, hogy készült a Nők Lapja régen, de Dorka is meg tudta lepni néhány munkafolyamat-gyorsító trükkel a Nők Lapja legrégebbi munkatársát. Vadas Zsuzsa először a régi sorszedő- és öntőgépeket mutatta meg Dorkának. Ehhez a Kiscelli Múzeumba kellett menniük, a nyomdákban már nem lehet fellelni ilyeneket. Dorka is életében először a múzeumban látott szedőgépet. Vadas Zsuzsa viszont alig ismert rá hajdani munkaeszközeire a steril környezetben:

Vadi és Dorka a kiscelli Múzeumban kiállított szedőgépnél


[ műhelyek ]

– Hiányzott Tibi bácsi, aki egykor a nyomVADAS ZSuZSA da főnöke és tréfamestere volt. Hiányzott a bÜSZKESégE: A NiKKElEgépzaj, a jól ismert nyomdaszag: olaj, forró ZEtt SZEMMértéK ólom és cigarettafüst karcos keveréke. Az a – A nyomdászok találták mámor, amikor először vettem kézbe a frissen ki, amikor hajszálpontokinyomott, még meleg levonatot. Rajta a san beraktam a „tepsibe” – szaknyelven hajó – az riportom, alatta a nevem. Mint egy belépőn, a ólombetűs sorokból gutenberg-galaxisba. összeállított cikkemet. Itt Dorkát is lenyűgözték a behemót matuzsászokott megbújni ugyanis lemek és a gépolaj szaga. Mint kiderült, őt a nyomda sokat emlegetett ördöge. Egy véletlenül sem a legújabb, érintőképernyős telefonok, vagy tréfából kihagyott hanem a régi írógépek ragadják magukkal. És betű, felcserélt ékezet közhát Vadi történetei, jókedve és kimeríthetetlen röhejbe fullaszthatta a kíváncsisága. mívesen megírt anyagot. Mert egészen másként – Csak mesélek Dorkának, ő meg figyelmehangzik, ha Józsi bácsi, a sen hallgat és jegyzetel. Akárcsak én, zöldfülű munkásmozgalom derék koromban. Most már magnóval dolgozom. veteránja a tőkén üldögél, mintha ez rövid ö-vel jeleRánézek a cipőjére, pont ilyenekre vadásztam nik meg a másnapi lapújdondász koromban. A sportosan bolondos ban. Szegény öreget, trikókhoz ma sem lettem hűtlen. Igazi kolléamíg élt, csak „tökös Józsi gámnak érzem, nem egy béna kezdőnek – ez bácsinak” hívták a falujában. kitűnik az írásaiból is –, és azt hiszem, ő sem sajtótörténeti tananyagot lát bennem, nem egy antik műemléket – mondja Vadas Zsuzsa. – Ha valamit szívesen átélnék Vadi életéből, az az, hogy egy-egy riport miatt akár napokra leköltözhetett vidékre. Ma már erre ritkán nyílik lehetőség. Arra viszont egyáltalán nem vágyom, hogy – mint Vadi – egyik napról a másikra gyakornokból helyettes szerkesztő legyek. Nekem a szamárlétra biztonságot ad – árulja el Dorka. az internet MéG MindiG tartOGat MeGlepetéSt Miután Vadi elkápráztatta Dorkát, rajta volt a sor, hogy meglepetést szerezzen: – Vadi még csak most ismerkedik a számítógéppel, ezért nem volt nehéz a dolgom. A cikkeit még mindig az írógépébe írja, amit aztán az olvasószolgálat vezetője, Váczy Kati gépel be villámgyorsasággal a számítógépbe. Én Vadinak a keresőprogramot mutattam meg az interneten, ami több ezer olyan oldalt adott ki, ahol a nevét említik. Képeket kerestünk róla, elmagyaráztam neki, mi a „csevegés”, megnéztük az internetes

[ műhelyek ]


Újságírói életünk tartozékai: a számítógép és a telefon

enciklopédiában a Nők Lapját. Úgy érzem, pár hét, pár hónap, és az újságírói kíváncsiság legyőzi a technikai gátakat, és Vadi szörfölni fog az internet tengerén. Vadas Zsuzsit valóban sikerült meglepnie Dorkának: – Olyanokat tud, amiket valószínűleg én már sosem fogok megtanulni, bár rettentően igyekszem. Tanulságos utat tettünk meg az időgépen. Megismertük egymást. Ha van valami, amit irigyelek tőle, az az, hogy három kisfiú anyukájaként volt bátorsága beállni közénk pályakezdőnek. ötvenhatvan éve erre még nem volt példa. Igaz, arra sem, hogy valakinek tizenévesen címoldalon jelenhessen meg az első írása. Mint nekem a celldömölki úttörő-találkozóról, ahova Rákosi pajtással zakatoltam együtt. ötven év múlva talán Dorka hív időutazásra valakit. Szívesen meghallgatnám, miről mesél majd neki. éS hOGy kéSzült el ez a Cikk? A mértékegységekben alig tudtak zöld ágra vergődni. Mégis, ki mennyit írjon? Vadi nem karakterekben gondolkodik, hanem gépelt oldalban. Dorkának viszont fogalma sincs, hány karakter egy gépelt oldal. Mikor ezen túljutottak, kiderült, hogy összefésülni sem lesz könnyű a cikket, mert bár Vadi olvas e-mailt, válaszolni nem tud, Dorkának viszont nincsen faxgépe. De aztán csak kénytelenek voltak megoldani, hiszen a szerkesztő egyre többet emlegette azt a bizonyos „lapzárta” szót. I


[ műhelyek ]

Mennyit VáltOzOtt az ÚjSáGÍrói pálya? VADAS ZSuZSA

hErNEr DOrKA

Milyen tanácsot kaptunk útravalóul?

Ne legyek újságíró.

ha kész a cikk, az első bekezdést mindig húzzam ki – meglátom, nem fog hiányozni, mert csak a ráhangolódásra kellett.

Mit tanácsolnánk annak, aki újságíró szeretne lenni?

Kétszer is gondolja meg. ha mégis belevág, ne törjön le a kudarcoktól, mert bőven lesz része bennük.

Végezze el a pszichológia szakot.

Mi volt a legszebb élményünk?

Amikor egyhetes gyakornokból, hipp-hopp, rovatvezetővé léptem elő Kecskeméten. Csáky lajos, szigorú főnököm és jóságos mentorom hirtelen megbetegedett, így én lettem egy személyben a rovatvezető, a saját beosztottam és lóti-futi gyakornokom. Napilapnál!

Amikor idekerülésem után a karácsonyi ünnepségen az egyik kolléga a„boldog karácsonyt!”helyett saját asztalt kívánt nekem.

Mi volt a legfájóbb kudarcunk?

huszonhét évesen,„koromnál” fogva nem vettek státusba annál az ifjúsági lapnál, ahol zavartalanul dolgozhattam külsősként.

tizenkilenc évesen az első nagyinterjúmat készítettem egy ismert emberrel. érkezésem után ő még tíz percig újságot olvasott, én pedig némán ültem mellette.

Mit várunk a pályánktól?

Ne fojtsa meg bennem a kíváncsiságot. Szeretnék még futni néhány kört, amíg képes vagyok rá fizikailag és szellemileg.

A pályámtól nem várok semmit. Magamtól várom, hogy újra és újra meg tudjak újulni.

eGy hétfői napunk a SzerkeSztőSéGBen 10.00 lapindító értekezlet, ahol részt vesz mindenki: a főszerkesztő, a vezető szerkesztők, az újságírók és a kreatív szekció, akiknek köszönhetően a cikkek és a képek valóban ott lesznek az újságpapíron. Ötletelés folyik, a vezető szerkesztők „létszámolvasást” tartanak, kinyomozzák, hogy minden anyag megvan-e, és kiosztják a következő heti feladatokat. 12.00 Vadi és Dorka lerohan a kávézóba, ott gondolkodnak azon, hogyan is írják meg közösen ezt a cikket. A többi, a kávézóban inspirálódó munkatárs szerint tökéletesen kiegészítik egymást. 14.00 A betördelt, megformázott cikkekben a hibákat másodpercek alatt javítják a szerkesztők és az újságírók. Milyen egyszerű lett volna az előző rendszerben a cenzúra dolga ilyen technikai lehetőségekkel! 15.00 A délután az interjúké. ha az anyag nagyon sürgős, és a riportalany az ország másik felében él, az újságírók általában telefonon beszélgetnek vele, de minden esetben próbálnak módot találni a találkozásra, mert mindig jobb egy személyes beszélgetés.

[ műhelyek ]


a nők lapja & én Úgy döntöttem, nem egy olvasótalálkozón kérdezem meg a résztvevőket, hogy mi a véleményük a hatvanadik születésnapját ünneplő nők lapjáról. hiszen a találkozókra általában azok jönnek el, akik fenntartás nélkül szeretnek minket... ehelyett véletlenszerűen választottam az olvasóink-levélíróink közül.

dr. hOrVáth Mónika (36 éVeS) A Semmelweis Orvostudományi Egyetem fizioterápiás tanszékének vezetője MIÓTA OLVASOM? Bevallom, hogy csak akkor kezdtem érdeklődni a Nők Lapja iránt, amikor Vadas Zsuzsát gyógytornászként kezeltem a műtéte után. ő annyit mesélt a lapról, a cikkekről, a Nők Lapja számára fontos témákról, hogy megvettem egyszer-kétszer-többször, rászoktam. MIT SZERETEK BENNE? A lapban tükröződő egyensúlyt és arányosságot értékelem nagyra. A Nők Lapjában is olvashatunk az egészséges életmódról, a fogyókúráról, és számtalan pszichológiai, orvosi kérdésről, de ez a lap semmit sem visz túlzásba. Például nem azt sugározza, hogy a női élet egyetlen értelme a kilók leadása… Nem véletlen, hogy az ismeretségi körömben a férfiak is kedvelik az újságot. Szeretem azokat a kis füzeteket is, amelyek egyetlen témát járnak körül alaposan. Színvonalasak és hasznosak! Bár egyelőre még a munka teszi ki az életem, már nagyon örülnék annak, ha rövidesen a kismamáknak szóló cikkeket is bújnám, hiszen egyre többet gondolok arra, hogy jó lenne, ha hárman lennénk.

V. KuLCSÁR ILDIKó Jó néhány évvel ezelőtt meghívtak a torontói Magyar Házba, hogy találkozzak lapunk kanadai olvasóival. Ott mondta egy idős hölgy: „Furcsa csuda a Nők Lapja. Öröknek hitt hatalmak dőltek össze, diktátorok tűntek el süllyesztőben, miközben az újság minden változást átvészelt 1949 óta.” Meghatódtam. Hiszen a lap születésekor még egy felhő csücskéről lestem, hogy a szüleim épp megismerkednek a politika csörömpölésétől dermedt Budapesten, és a nagyikám csak azért bocsátotta meg, hogy újságírónak álltam a kilencvenes években, mert ehhez a furcsa-csuda laphoz vettek fel.


[ műhelyek ]

dr. zSákainé SáGi erzSéBet (ötVenen tÚl) Könyvtáros OLVASáSI SZOKáSAIM. Nekem olyan a Nők Lapja, mintha a barátnőm lenne, akivel minden szerdán találkozom, és ő érdekes történetekkel, remek novellákkal teszi színesebbé a hétköznapjaimat. Mivel kétlaki vagyok – hosszú évek óta ingázom Ceglédbercel és Budapest között –, elsősorban a vonaton olvasok. De a lapszámokat nem veszíthetem el, nem dobhatom ki, mert tovább kell adnom a férjemnek, majd a nővéremnek. ÚJ ISMERETSÉgEK. E hosszú és tartalmas barátság alatt jó néhány újságírót is megismertem. Néhány évvel ezelőtt írtam Szegő Andrásnak: segítsen, hogy az általa ajánlott klezmercédét megvehessem. Kiderült, hogy mivel különlegesség, nehezen lehet hozzájutni, de Szegő András segített ebben is. Azt is nagyon szeretem, hogy a barátnőmmel rendszeresen szoktunk randevúzni a májusi margitszigeti családi hétvégén. Nagyon remélem, hogy ezt a szokásunkat még hosszú évekig megtartjuk… MazzaG tÍMea (38 éVeS) Kertészmérnök „SZERETEM, HOgy SOK BENNE A BETű.” Kicsi korom óta olvasom a Nők Lapját. Persze akkor még csak a meséket kedveltem benne, szeretett nagymamámnál nézegettem mindig a lapot. Később, egyetemistaként, amikor kertészmérnöknek tanultam, a könyvtárban olvastam a Nők Lapját. De ma, kétgyerekes anyaként is hűséges maradtam, hiszen mindig találok a lapban olyan fontos és érdekes olvasnivalót, ami a korosztályomnak szól. Nekem rengeteg könyvem van, a Nők Lapja számaitól sem tudok megválni, hegyekben tornyosulnak a polcomon. ELőFIZETő LESZEK. Egyelőre utcán veszem meg a lapot, mert jelenleg sokféle változással küzdök: álláskeresés, magánéleti zűrzavar, szóval nem tudom, hogy meddig maradok Tatabányán. ám ha megállapodom, és tartósan letelepszem valahol, akkor bizony meg fogom rendelni a lapot, és ígérem, hogy a következő hatvan évben előfizető leszek. Én majd szépen öregszem – bár egy idős barátnőm szerint a lelkünk nem ráncosodik! –, de a folyamatosan fiatal lap majd karban tart. V. kUlCsár ilDikó

[ műhelyek ]


nők lapja leGek Még szerencse, hogy a szerkesztőségben rendelkezésünkre áll az összes nők lapja, így meg tudtuk számolni, ki szerepelt legtöbbször a címlapunkon és még találtunk számos más érdekességet. A lEGkoMolyABB És EGyBEN TAláN lEGViCCEsEBB Első BEkÖszÖNTő „Köszöntjük az olvasót! Ki gép mellett vigyázod nagyüzemben, hogy teljesüljön a terv, ki krumplit vermelsz a télre a családodnak és egész népednek, ki íróasztal vagy kémcső fölé hajolva dolgozol az egyre jobb jövőn, gyermeket nevelsz: Neked, a népi Magyarország asszonyának született, Neked íródott ez az új lap, a Nők lapja. hozzád szól minden szava!” – Nők lapja, . szám, . október . A lEGHosszABB MEMoár márciusában a Nők lapja oldalon keresztül emlékezett az éppen akkor elhunyt Joszif Visszarionovics Sztálinra. Ezt a „rekordot” azóta sem sikerült senkinek megdöntenie. A monstre cikk teljesítményét tovább növeli, hogy maga a lap akkoriban csak oldal volt… A lEGTÖBB CÍMlAp lapunkban óta gyakorlat, hogy címlapunkon ismert arc szerepel. büszkék vagyunk arra, hogy a Nők lapja címlap az évek során egyfajta ranggá nőtte ki magát a sztárok körében is. Íme a nő, összesen címlappal: magyarok: Szulák Andrea ( címlap), Varga izabella, Jakupcsek gabriella, Szinetár Dóra ( címlap), liptai Claudia, Oroszlán Szonja ( címlap); külföldiek: rené Zellweger ( címlap), Nicole Kidman ( címlap). A lEGiNkáBB ÉrTÉkálló 1949 – Ft fillér, előfizetőknek egy hónapra Ft (az újság mindössze oldalas volt). 1959 – ,. 1969 – ,. – forint, előfizetőknek negyed évre forint (az újság oldalas volt). – forint fillér, előfizetőknek negyed évre forint (az újság

oldalas volt). – forint, előfizetőknek egy hónapra forint (az újság már oldalas volt), – forint, előfizetőknek egy hónapra forint (az újság oldalas) A lEGElső FőszErkEszTőNk Kovács Judit tíz évig, -ig vezette a lapot, amikor is a Magyar Nemzet főmunkatársa lett. Egészen -ig dolgozott ott, majd haláláig, . január hatodikáig cikkei a Népszavában jelentek meg. Aranytollas és rózsa Ferencdíjas újságíró volt. A Menekülés a börtönbe című -es tévéfilm forgatókönyvét Fedor Ágnessel közösen írta. A film -ben Cannes-ban Aranykoszorú díjat nyert. Aki A lEGToVáBB VEzETTE A lApoT Németi irén -től csaknem éven át állt az újság élén. -ben egymillióhoz közeli példányszámú lappá fejlesztette a Nők lapját. Németi irén idén lesz éves, és ahogy nemrégiben nyilatkozta lapunknak, nagyon jól van és tulajdonképpen csak éves kora után fedezte fel az életet, hiszen addig csak a munkának élt, amely egyszerre volt hobbi és élete legfontosabb tartozéka. A lEGElső FÉrFiMUNkATárs Szeberényi lehel író volt, aki később háromszoros József Attila-díjas lett. Mindjárt a kezdetektől erősítette a Nők lapja csapatát, ő írta az első riportot is az újságba: Jó földbe hullott a mag címmel. A cikk a betakarításról, a tiszanánai Vörös csillag és Petőfi termelőszövetkezet dolgozóiról szólt. 3025 ha az elmúlt évben megvettek minden egyes Nők lapját, ennyi van a polcon. Nem kis olvasmány… („Kényszerszünet” . október -e és . január . között volt)


[ műhelyek ]

Az összeállítás végén a kalendáriumszerkesztő csak azt sajnálja, hogy nem fértek bele a lap munkatársainak riportjai (közülük többen az irodalom magasabb régióiba kalandoztak, s regényeik, irodalmi alkotásaik keresettek a könyvpiacon is), nem jutott hely a művészettörténész által a kiállításra beválogatott oldalaknak, amelyek olyannyira tükrözik a hatvan év laptörténelmét, nem tudta ezt illusztrálni a vitákkal, pályázatokkal, az olyan mellékletekkel, mint amelyben a magyar csodákat vették sorra, s még ki tudja mi mindennel, ami együtt jelenti a kedves olvasónak a lapnevet: Nők lapja. Mentségül úgy zárja a kedves hetilap 60. születésnapját köszöntő gyűjteményt, hogy kölcsönveszi a kerek évfordulón megjelent szám vidám hangulatú csoportképét. Íme, ma ők alkotják a szerkesztőség munkatársainak gárdáját, ők örvendeztetnek meg minket, olvasókat hétről hétre.

[ hirdetés ]


Véleményt sugároz, információt közöl

Ajka Balatonfüred Budapest Debrecen Esztergom Gyöngyös

88.8 91.8 95.3 93.5 98.1 88.9

Kecskemét Keszthely Pápa Tatabánya Veszprém

97.7 92.2 92.7 96.7 90.6

Hallgasson bele!

[ bélyeg ]


papÍralapÚ ViláG Az emberiség egyik része hajlamos abban a hitben ringatózni, hogy ha jön valami új, akkor az a régit – akár jó és hasznos, akár nem – semmivé teszi. Hosszú időn át gyűjthető tapasztalat sem tudja igazán megrendíteni ezt a hiedelmüket. Most a sajtóból élők épp a papír végét latolgatják a legtöbben, különösen az informatika világában járatosak. Jön az eújság az e-papíron, elektronikus olvasókészülékek versenyeznek rövidesen a piacon, és eltűnik a „papíralapú tartalomszolgáltatás”, a szétnyitható papírújság. Vagy eltűnik, vagy nem, de az biztos, a korábbi hasonló jóslatok nemigen váltak be. Valószínűleg most is sok minden – például az újságkészítés menete – megváltozik, hogy néhány más dolog mégis megmaradjon. A számítógép hétköznapivá vált, mégsem használunk sokkal kevesebb papírt az ügyintézésben, sőt! Az olcsó printelés miatt még többen alkalmazhatják ezt a mi keleti világunkban egy nemzedékkel ezelőtt még elképzelhetetlen, még a képzeletben is betiltott rögzítési és sokszorosítási módszert.


[ bélyeg ]

Akár innen, akár onnan szemléljük a dolgot, nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a magyar posta jövő évi tématerve több bélyeget is szán a papíralapú világra. A filatelisták közül persze kevesen foglalkoznak a 2010-re tervezett hazai bélyegekkel 2009 novemberében, amikor ez az írás születik. El vannak foglalva a bosszúsággal, hogy ingatlanbiznisz miatt a budapesti Belváros Főpostájáról kiköltöztetik a Filapostát – a bélyeggyűjtők központi postai bázisát – egy külső kerületbe, az Üllői úti 100-as postára, az Ecseri úti metrómegálló közelébe. No meg el vannak foglalva az örömmel, hogy tudományos társaságuk, a Mafitt jóvoltából több múzeumban, köztük most éppen a Magyar Nemzeti galériában és a Budapesti Történeti Múzeumban is bélyegnépszerűsítő kiállítások nyíltak. Az új esztendő bélyegtémáinak java része azonban végleges, és a grafikai tervek közül is sokat elfogadott már a szakmai zsűri. Részben évfordulók, részben nemzetközi akciók miatt a papír és a könyv világát motívumként gyűjtők jövőre dőzsölhetnek az újdonságokban. A papírra vetett betűből élők jó részét is meglepheti, hogy 2010-ben hétszáz éves az első Magyarországon használt papiros (legalábbis, ami fennmaradt). Ezt az oklevelet Pozsonyban, 1310 májusában állította ki gentilis pápai legátus, akivel történelmi olvasmányainkban a Csák Máté behódoltatásáról, illetve kiátkozásáról szóló lapokon találkozhattunk. Két évvel ezután készült az első magyar hivatalnok kibocsátotta papírirat, addig – végig az árpádok nemzedékei alatt – mindent északi hártyára, pergamenre róttak fel. Csák Máté nemcsak a püspökök és az utolsó árpád-házi András ellen küzdött, hanem élete végéig a Nápolyból jött Róbert Károly ellen is, akit Budáról Temesvárra sikerült kényszerítenie. Magát a papírt azonban éppen Itáliából hozták ide a Kárpát-medencébe, és hamar elterjedt. Továbbra is pergament használtak azonban nehéz függőpecsétes okmányhoz (el kellett bírnia a viaszt!) és hosszabb időre szánt privilégiumokhoz. A mandátumokat és egyéb alkalmi dokumentumokat már papírra írták, és az 1500-as évek elején kezdett működni az első magyar papírmalom, Lőcsén. gentilis oklevelét tervezte a pályázatgyőztes Wiederkomm Ervin arra a bélyegre, amely 2010 áprilisában jelenik meg, egyelőre nem tudni, különleges papírra nyomják-e; a gondot az okozza, hogy nálunk már nem található olyan gép, amely ragasztózni tudná a speciális, mondjuk merített íveket. Egy későbbi kort, a könyvnyomtatás időszakát idézi majd fel három másik bélyeg. Az ötszáz éve született Heltai gáspár Chronica AZ MAgyAROKNAC DOLgAIROL című munkájának címlapját mutatja egy márciusban megjelenő címlet. Egy februári viszont Kner Izidort köszönti korabeli stíluselemekkel a Jeles magyarok sorozatban. ő százötven éve született, és nyom-

[ bélyeg ]


dájával új minőséget teremtett a múlt század elején, egészen addig, míg a gyomát megszálló románok szét nem rabolták az üzemét, majd a trianoni határ a megrendelői jó részétől meg nem fosztotta. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Kner vezette be Magyarországon a munkahelyi garanciákat nyújtó első vidéki kollektív szerződést, éppen százöt éve. A harmadik könyves bélyeg (kisív) már a gyermekeknek írott kiadványokra tereli a figyelmet az európai posták közös tematikus programjában, valamennyi tagország a gyermekkönyv motívumot tervezteti bélyegére. (Itt érdemes megjegyezni, hogy 2008 után 2009-ben is magyar tervező alkotása nyerte el a PostEurop díjat: a legszebb európai bélyeg címet ezúttal Nagy Péter csillagászat kisívének szavazták meg, melyet galilei Eppur si muove! mondata ihletett.) A 2010. évi ifjúsági feláras kisíven egyébként négy képzőművész alkotásai által arról emlékeznek meg, hogy Madách 150 éve fejezte be Az ember tragédiája című munkáját. Az „emlékező” bélyegek sorában még Barabás Miklós, Chopin, Erkel Ferenc neve szerepel, s jut címlet Mária Terézia Magyar Nemesi Testőrségének is Svindt Ferenc grafikai terve szerint. A sport motívumok szerelmesei sem maradnak hoppon, a vancouveri téli olimpia és a dél-afrikai futball-vb mellett a budapesti úszó-eb, illetve a triatlon-vb is szerepel bélyegeken. Az olimpiatörténeti sorban pedig ezúttal Róma következik, az 1960-as győztesekkel. Két bélyeg jön ki a zsinagógák sorozatban: a szolnoki és a nagykőrösi egyházi eredetű épülettel. Négy címlet és egy blokk hazánk állatvilágának bemutatását folytatja, egy bélyegfüzet, illetve ív különleges mozgó megoldással a sanghaji világkiállítás sztárjának szánt gömböcöt népszerűsíti. Márciusban nem maradnak el a bélyegnapi bélyegek sem, és forgalmi címleteken többek közt a János-hegyi kilátót, a 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemet, védett virágokat, mesefigurákat ragaszthatunk leveleinkre, a kultúra fővárosának, Pécsnek a nevezetességeit pedig huszonöt ív személyes bélyegen láthatjuk viszont. Addig is, amíg a papír, vele a bélyeg, no meg az újság, vele a múltunk és emberségünk el nem tűnik, örüljünk a szép alkotásoknak, bármily kicsik, s akkor is, ha fél órán belül nagyobb haszonnal nem kecsegtetnek. Hátha úgy lesz, mint régen: eltűnt a papirusz, de maradt a pergamen, aztán az is fogyatkozott, s jött a papír, a kézírásra a gépírás, a szép könyvek meghíztak, majd e-könyvként ellaposodtak. Figyelnünk arra érdemes, hogy míg a pergamenre komoly dolgokat gondosan írtak, a papírra először röpke évekre szánt, hevenyészett irományok kerültek, kicsit hasonlóan, ahogy ma a világhálóra. Még az is meglehet, e-papíron élvezhetjük egyszer a bélyegeket, már azok, akik értéket látnak benne. soós kálMáN


[ nyelvőrségben ]

rOntáS ellen kOSztOlányi Ha valaki, a március 29-én 125 éve született Kosztolányi valóban „egyedüli példány” volt, s ezt a kiváltságot a Halotti beszédben minden mulandó embernek odaajándékozta. Az elhivatottaknak kijáró családi légkör vette körül, s bár nem is maradt adós tehetsége kamatoztatásával, érett férfi korában mégis bevallja, hogy világéletében egyetlen téma izgatta. Naplójában írja: „Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármily kis tárgyat is sikerül megragadnom, az, hogy meghalok.” Talán az sem a véletlenek játéka, hogy a Tabánban hosszú évekig egymás szomszédságában lakó, ma már klasszikusnak számító Kosztolányi és Márai a Trianon után leszakított végekről – Szabadkáról és Kassáról – származik, s érdekes módon s tudatosan ugyanabban a csendes, a Várhegyhez simuló, kisvárosias környezetben választ magának otthont. S napközben gyakran beszólnak egymáshoz, együtt sétálnak, beszélgetnek. Az már különös fintora a sorsnak, hogy akik olyan fontosnak tekintették a munkához védettséget és könyvek kisugárzását kölcsönző meghitt lakást, azoknak házát törmelékké őrölte a háborús ostrom. Persze, ma a Tábor utca és Mikó utca sarkán (meg Kosztolányi esetében az ifjúkori albérlet, az Üllői út 22., Márainál a Rómer Flóris 28. bérházán) emléktáblák utalnak a halhatatlanságra. Pedig Kosztolányi évtizedekig nagyon is prózai ténykedéssel, újságírással kereste meg a kenyerét. Színésznő felesége (görög Ilona művésznéven), aki maga is egy érzékletes napló szerzője volt, feljegyezte, hogy férje egyszer felkiáltott: „Mondj egy szót! Én már mindenről írtam. Nem tudsz olyan szót mondani, amiről ne írtam volna.” Egyéniségének markáns jellemzője volt az esztétikum mindenekfelettiségének (mindenelőttiségének?) a korban szokatlannak tűnő, szinte tüntető vállalása (az elhíresült Ady-revízió, a Toll-vita egyik gerjesztő magva éppen ez a magatartás lehetett). így fordulhatott elő, hogy egymástól jócskán eltérő szellemiségű lapoknak egyaránt munkatársa volt, barátai közt számosan más és más szellemi táborba tartoztak. Az egyik szerkesztőségben együtt dolgozott az akkor még újságíró Kun Bélával. A Tanácsköztársaság alatt (a végnapok hangulatát milyen tökéletesen idézi meg az Édes Anna kezdése) felkeresi volt újdondász, akkor már politikai hatalmasság társát, aki informálódó kérdéseire forradalmi egyszerűséggel így válaszol: ha túl sokat ugrálsz, Dezső, kivégeztetünk. Ha az ember belelapoz a halála után megjelent Felebarátaim című karcolatgyűjteményébe, amelyet Illyés gyula gyűjtött egybe, igazat kell adni

[ nyelvőrségben ]


az előszó írójának: „Egy hatalmas szótárt lapozunk, amelynek szavai bennünk rendeződnek majd mondattá.” Olyan élő figurák, manapság is ismerős helyzetek tűnnek fel, amelyek időtálló megjelenítésére csak a legnagyobbak képesek. Botorság volna minden újságírótól Kosztolányi éleslátását, stílusbravúrjait és nyelvi kifinomultságát megkívánni. ám ha az Erős várunk, a nyelv Kosztolányijának nyelvművelő eleganciáját nem is, azt elvárhatjuk, hogy a sajtóban hivatásszerűen munkálkodó legalább a nyelvet ne rontsa. Mert sokan, írott formában, rádióban és televízióban tündökölve, s ezáltal a tömegtájékoztatás nagy, nyelvileg is egységesítő hatásával (vissza)élve, gyakorta s akaratlanul többet ártanak, mint gondolnák. Mondjuk a szlenget köznyelvvé téve. Amikor alpári és hétköznapi közt eltűnik a különbség. Avagy angolból átvett mondathangsúlyokkal. Persze, emögött igénytelen (felkészületlen?) szerkesztők elnéző könnyelműsége is rejlik. Meg rosszul értelmezett spórolás: az árgus tekintetű olvasószerkesztők kiiktatása. Elsekélyesedés ellen tehát olvassunk néha Kosztolányit. Ha lehet. Ha lehet, minél többször.


MArAFkó lászló


[ nyelvőrségben ]

aMi elképeSztő gazdag a magyar nyelv. Különösen a Kazinczy-féle nyelvújítással gyarapodott sokat, hiszen több mint tízezer új magyar szót teremtettek vagy újítottak fel a 19. század első felében. Valóban nagy szám ez, ha tekintetbe veszszük, hogy az átlagember alig néhány száz szót használ aktív szókincsében, a műveltebbek is – gondolok itt az írókra elsősorban – csak néhány ezret jó esetben. Szokás Arany Jánosra hivatkozni, aki a legtöbb magyar szót alkalmazta, s ellenpéldaként említhetném Adyt, akinek Kosztolányi azt vetette a szemére többek közt, hogy szegényes a szókincse. Írástudatlanok árulása – különvélemény című írásában azt állítja Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, hogy egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakad. Nos, manapság lenne csak igazán szomorú Kosztolányi, ha a médiát nézné-hallgatná. Elsősorban az anyaországbeli s különösen a kereskedelmi szánalmas, de követi a példát az erdélyi is. Szegényes szókincs, magyartalan mondatok, fogalomzavarok, idegen szavak áradata indokolatlanul, és sorolhatnám, hogy riporter és riportalany, hírszerkesztő és sztár hogyan silányítja anyanyelvét műveletlensége vagy felületessége okán. Van két szó, amit naponta többször hallok szájukból, s aki kiejti, arról már tudom, hányadán áll édes anyanyelvével. Egyik melléknév, illetve jelző, a másik ige. Elképesztő – hallom naponta többször ezt a jelzőt. A szinonimaszótár több rokon értelmű szót is felsorol: lehet a jelenség fantasztikus, esetleg szédületes (ha túlzó), elismerésre vagy csodálatra méltóan káprázatos. De lehet még hihetetlen (ha egyúttal valószerűtlen), s ha riadtsággal vegyes meglepetést Kuti MÁrtA. Marosvásárhelyen született 1944-ben. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát szerez, publicisztikából államvizsgázik Balogh Edgárnál. Rövid ideig tartó tanárkodás után az Igaz Szó című szépirodalmi laphoz kerül korrektornak, később kép- és tördelőszerkesztő ugyanitt, és egyúttal olvasószerkesztői feladatokat is ellát. A romániai forradalom után a lap Látó címmel jelenik meg, a szerkesztőség munkatársai megalapítják a Mentor Kiadót – ennek több mint száz könyvét szerkeszti és tördeli. Itt közölt írása – amelyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 2009. szeptemberi, Gyergyószárhegyen rendezett tanácskozásán olvasott fel – Írásnyomok című, megjelenésre váró kötetéből való.

[ nyelvőrségben ]


kelt, azt mondhatjuk: megdöbbentő. Pusztán a nagysága miatt lehet valami óriási, s olykor megáll az ész vagy az ember esze tőle. Ide sorolnám a riasztó, szuper, félelmetes, megindító, megható, elkeserítő, érdekes, érdekf eszítő, lehangoló stb. jelzőket is csak úgy kapásból. Ilyen bőség mellett mi, hallgatók, nézők a nyelvi étlapunkról mindig ugyanazt kapjuk, mert ezek az urak és hölgyek vagy nem ismerik a nyelvet, vagy csak lusták. Működik (vagy nem) manapság minden. Nincs még egy ennyire lekoptatott, semmitmondó igéje a magyar nyelvnek, mint ez. Már a szívem is működik és nem dobog, az agyam is működik és nem jár, hogy gondolkodásról ne is beszéljek, a gyomrom sem emészt, csak működik jól-rosszul. A gondolat sem hat vagy érvényesül, hanem működik. Az ember sem dolgozik, cselekszik vagy tevékenykedik, csak működik, az orvos vagy ügyvéd valamikor praktizált, ma működik. Pedig sok dolog csak funkcionál, ritkábban fungál, és milyen jó hangulata van a megfelelő helyen e szónak. Ha gép, akkor szuperál, jár, megy, az üzem termel, s a gyógyszer vagy a kezelés hat. Sok minden nem működik, például a gazdaság stagnál vagy visszaesik, a kormány impotens és nem tud kormányozni, az államelnöki hivatal a főnökkel együtt hiperaktív, és a nagy aktivitása a diktatúra felé vezet. Közben mindenki akcióba lép, azaz működni kezd, és tiltakoznak a bírák, a vasutasok, a postások, a tanárok. Sztrájkhullám közeleg. Ébredezik a civil társadalom, de még nem működik. E szavakhoz illő közhely: elképesztő, hogy igazándiból milyen nehezen működik minden manapság.

MaraBu rajza

kUTi MárTA


[ nyelvőrségben ]

Szent SzöVeGek, réGi történetek Micsoda áldás az internet! Eléggé könnyen és gyorsan megtaláltam a pontos szöveghelyeket, amelyekkel illusztrálhatom ezeket a régi történeteket. (A problémás szavakat dőlt betűvel jelzem). 1. Egy részlet a Háború és béke elő kötetének első részéből (Andrej herceg a háborúba indul): „– Akaratod ellenére is megment, megkönyörül rajtad és visszatérít magához, mert csak őbenne van az igazság és a lélek nyugodalma – mondta izgatottan remegő hangon és ünnepélyes mozdulattal, két kézzel bátyja elé tartott egy ódon, tojásdad szentképet: ezüst ruhás, fekete arcú Megváltó képe volt, amely finom művű ezüstláncocskán függött. Marja keresztet vetett, megcsókolta a kis szentképet, és átnyújtotta Andrejnek.” Ez pedig a második részből van (a herceget az austerlitzi csatatéren sebesülten találták meg): „A sebesültszállító katonák – ahogy a kezük ügyébe került – levették Andrej herceg nyakáról azt a kis arany szentképet, amelyet Marja hercegnő akasztott oda; de most látva, milyen nyájasan bánik a császár a foglyokkal – siettek visszatenni a szentképecskét. Andrej herceg nem látta, ki és hogyan akasztotta vissza, de egyszer csak ott találta az aprószemű aranyláncon függő szentképet a mellén, az egyenruhája fölött.” Tessék, még Tolsztoj sem emlékezett mindenre. Igaz, Lengyel József állítja, hogy négyszáz oldalon keresztül hiába vadászott valamilyen tévedésre, ez volt az első a könyvben. És mondják meg, mit tegyen a szerkesztő a következő kiadásban a szent Tolsztoj-szöveggel! A magyar mindenesetre nem tett semmit: Lengyel már vagy ötven éve felhívta a figyelmet erre a hibára, én meg most csentem el a szöveget az Országos Széchényi Könyvtár honlapjáról. 2. „A fiatalember, amint az ezredest megpillantá, oly rémületet fejezett ki a tekintetével, mintha az ördöggel vagy a halállal találkozott volna. A pohár kicsusszant ujjai közül, és sikoltva törött el a görbe padlón, pedig ezeket a pohárkákat rendszerint vastag üvegből öntik.” Pár oldallal később pedig: „János nem értette mindjárt a szót, mert hiszen nem volt beszélyíró, aki nyomon követhetné egy ezredes gondolatait, de lassan észbe kapott, és

[ nyelvőrségben ]


pálinkát öntött egy pohárkába, talán éppen abba, amelyet az imént az ismeretlen fiatalúr elejtett. Az ezredes rövid szagolás után szilárd kézzel leöntötte a pálinkát gallérja mögé.” Minden sajtómunkásnak kötelező olvasmány Krúdy az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című – az újságírósorssal foglalkozó – novellája (meg párdarabja A hírlapíró és a halál), amelyből kimásoltam a fentieket. S milyen érdekes, a Magyar Elektronikus Könyvtárból négyszer is le lehet tölteni az elbeszélést, háromszor a fenti szöveggel, a negyedszerre viszont így: „és pálinkát öntött egy pohárkába, talán éppen olyanba, amilyet az imént az ismeretlen fiatalúr elejtett.” Ez a változat a szentendrei Interpopulart kiadó kifejezetten diákoknak készített kötetéből való. Nem tudtam megállapítani, ki volt a szerkesztő, aki kijavította a hibás szót. Jól tette. 3. Sok éve már, hogy a Népszabadság írt a később Minőségi Újságírásért Díjat nyert Malik Szilviáról, aki ötödikes korában észrevette Molnár Ferenc egy hibáját. Tanárát csak idegesítette vele, de gimnazistaként újra előállt felfedezésével, és ez a magyartanárnő már elismerte, hogy igaza van. Mert A Pál utcai fiúk VII. fejezete szerint „Hirtelen eloszlott a sor, csak Csele, az elegáns Csele maradt Boka mellett, aki a beteg Nemecsek helyett a hadsegédi tisztet teljesítette.” Azután meg: „Magához intette tehát a hadsegédjét, Cselét.” Csakhogy a csata folytatódik: „És kiment a grund közepére. Ott már várta Kolnay a trombitával. – Hadsegéd! – Parancs!”, majd „A következő percben már a kunyhó tetején állottak. A nap megcsillant Kolnay trombitáján, és ez roppant harcias külsőt adott a hadsegédnek.” Na, itt a szerkesztői tudomány nem sokat ér. Ha végig Cselét írunk, mit kezdjünk azzal, hogy később a gittegylet parlamenti jeleneténél Kolnay elnök az érdemeit emlegeti: „Én csak arra hivatkozom, hogy most az egyszer bocsásson meg nekem az egylet, legalább azért, mert tegnap olyan jól harcoltam, mint egy vad oroszlán, és én voltam a hadsegéd, és én a legnagyobb veszélyben kirohantam a sáncra, és lenyomott a földre az ellenség, és szenvedtem a birodalomért, hát most mért szenvedjek még külön is, mert nem rágtam meg a gittet?” Ha meg Csele nevét cseréljük Kolnayra, mi lesz a hangsúlyozott jelzővel: „Csele, az elegáns Csele”?! Nincs jó megoldás, csak Molnár maga tehetne igazságot. kElEN károly


[ érdekvédelem ]

érdekVédelMi SzerVezetek SzAkmAi SzAkSzervezetek SAJTÓSZAKSZERVEZET Az írott sajtó egyetlen szakmai szakszervezete - az IFJ (Nemzetközi Újságíró Szövetség, Brüsszel) tagja. 1016 Budapest, Naphegy tér 8. Tel.: 266-0063, fax: 317-1653 e-mail: sajtoszakszervezet @mail.datanet.hu Elnök: F. Kováts Éva, társelnökök: Tripolszky László (ügyvezető) és M. Lengyel László

TEMÉSZ Televíziós Műsorkészítők Szakszervezete 1054 Budapest, Szabadság tér 17. Tel.: 373-4626 Elnök: Horváth Sándor Tel.: 30-977-8777 A MAgyAR TELEVíZIÓ gyáRTáSVEZETőI SZAKSZERVEZETE 1054 Budapest, Szabadság tér 17. Tel.: 223-1523 Elnök: Farkas László, Titkár: Péterfay Attila

MAgyAR ÚJSágíRÓK ORSZágOS SZöVETSÉgE (MÚOSZ) Az IFJ tagja 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a. Tel.: 478-9040, fax: 322-1881 Elnök: dr. Eötvös Pál PROTESTáNS ÚJSágíRÓK SZöVETSÉgE 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 3. Tel.: 371-2690, fax: 371-2691 Elnök: Novotny Zoltán

MAgyAR RáDIÓ DOLgOZÓINAK SZAKSZERVEZETE a közszolgálati Magyar Rádió Zrt.-nél működő szakszervezet. 1088 Budapest, Bródy S. u. 5–7. Tel.: 328-7101 Elnök: Zámori Jenő

DUNA TELEVíZIÓ DOLgOZÓINAK SZAKSZERVEZETE 1016 Budapest, Mészáros u. 48-54. Tel.: 489-1317, 06-20-972-9945 Titkár: Tótfalusi András

RáMÜSZ Rádiós Műszaki Dolgozók Szakszervezete 1088 Budapest, Bródy S. u. 5–7. Műszaki Igazgatóság Tel.: 328-8862, 328-8160 Vezetőség: Bakos Katalin, Németh László, Reisler Erzsébet, Toman Sándor Tel: 06-20-311-1132

SzAkSzervezeti SzÖvetSégek

SzociáLiS HáLó

POSTAI ÉS HíRKöZLÉSI DOLgOZÓK SZAKSZERVEZETI SZöVETSÉgE Szakterületeinken és határterületeinken működő, húsz önálló szakszervezetet összefogó szövetség, amelynek tagja a Sajtószakszervezet is. 1078 Budapest, Murányi u. 1. Tel.: 468-3468 Elnök: Lázár András

VASVáRI PáL öNSEgÉLyEZő SAJTÓALAPíTVáNy A Sajtószakszervezet által létrehozott, közhasznú szervezetként, önálló jogi személyként működő alapítvány a munkanélküliek és a szociálisan rászorulók támogatására. 1016 Budapest,Naphegy tér 8. Tel.: 266-0063, fax: 317-1653 Elnök: Elek István. Ügyvezető elnök: Baktai györgy

SzAkmAi Szervezetek, egyeSüLetek

nemzetkÖzi SzAkmAi SzAkSzervezet

MAgyAR KATOLIKUS ÚJSágíRÓK SZöVETSÉgE (MAKÚSZ) 1118 Budapest, Himfy u. 9. Tel./fax: 366-5659 Elnök: Szikora József

INTERNATIONAL FEDERATION OF JOURNALISTS (IFJ) Nemzetközi Újságíró Szövetség Elnök: Jim Boumelha, főtitkár: Aidan White 1210 Brussels (Belgium) Rue Royale 266. Tel.: 32-2-219-2528, fax: 32-2-219-2528

FRáSZ Független Rádiós Szakszervezet 1088 Budapest, Bródy S. u. 5–7. Tel.: 328-8103 Elnök: Varga Júlia RáDIÓS DOLgOZÓK TANáCSA 1088 Budapest, Bródy S. u. 5–7. Tel.: 328-7000 Elnök: Katona Terézia, Társelnök: Szendrői Sándor TELEVíZIÓS DOLgOZÓK SZAKSZERVEZETE 1054 Budapest, Szabadság tér 17. Tel.: 373-4585 Elnök: Bakk Tivadar 353-3200/3170 Titkár: Vadas István

MAgyAR ÚJSágíRÓK KöZöSSÉgE (MÚK) 1114 Budapest, Bartók Béla út 31. III. em. Elnök: Kósa Csaba Tel: 209-3495

A SAjtó munkAAdóinAk Szervezete MAgyAR LAPKIADÓK EgyESÜLETE 1016 Budapest, Naphegy tér 8. Elnök: Kázmér Judit, főtitkár: Havas Katalin

[ érdekvédelem ]


a SzélMalMOS kOnGreSSzuS Tanuljunk meg dánul Berényi János, alapító elnökünk az V. kongresszus záró, jubileumi ülésének utolsó felszólalásában jellemezte így tanácskozásunkat, annak kapcsán, hogy a dán vendégünk – aki az IFJ alelnöke – hozzászólásában idézett dán közmondás milyen derültséget keltett, s milyen reagálásokat váltott ki a következő megszólalókból. Bjerregard barátunk nem teljesen szöveghűen tolmácsolt közmondásának lényege: van, aki elbújik, amikor jön a szélvihar, de van, aki szélmalmot épít, hogy munkára „fogja be” a szelet… Nos, nálunk, Magyarországon napjainkban kevés a tényleges szélmalom, s ezt a Dániában különlegesen jól használt szerkezetet csak Don Quijote-i értelemben, amolyan szólásmondásként szoktuk használni. A következő felszólalásokból jól érezhető volt, hogy a politikai-érdekvédelmi „paletta” minden színű és szintű képviselői ebből a „magyar” értelmezésből indultak ki. Most, bő fél év elteltével fel lehet tenni magunknak a kérdést: a kongresszus után a küldöttek ugyan milyen értelmezést adtak az elhangzottaknak, s a határozatok végrehajtásáért kezdődött munka vajon a mi „magyar” értelmezésünk szerint szélmalomharcnak látszik-e. Sajnos, nem lehetünk egészen boldogok, ha úgy gondoljuk, a derültséget csak a „magyar” félreértés és félremagyarázás okozta, s valójában dánul is értjük a mondanivalóját. Akár pontról pontra is vehetjük az V. kongresszus határozatát, rövid néhány mondattal jellemezve az abból fakadó feladatokat s az azóta tapasztaltakat. A munkanélküliség elleni küzdelmet, a munkahelyek védelmét fogalmazták meg a szakszervezet elsőrendű kötelességeként a küldöttek. Hiszen már akkor szembesülni kellett azzal: a sajtót sem kerüli el a válságnak ez a következménye. Azóta sem csak szavakban lép fel ez ellen az új elnökség, de ez a küzdelem nem könnyű. A munkaadók – s ezt a szakszervezetnek is olykor be kell látnia – nemegyszer belekényszerülnek a létszámcsökkentésbe, de több példánk van arra is, hogy olykor a legkönnyebb megoldásként fordulnak a költségcsökkentés „legegyszerűbb” lépéséhez. ám az érdekvédőknek nemcsak ezzel gyűlik meg a bajuk. Új megoldásként tűnt fel a bérmegtakarítás


[ érdekvédelem ]


„egén” a részmunkaidő „csodája”. Kétségkívül jól hangzik, hogy a munkahelyedet meg akarom védeni, ezért vállald el, hogy fele annyi időben, fele akkora kötelességgel, fele annyi bérért dolgozol. Csak éppen akkor döbben meg a szakszervezet, amikor kinek-kinek számolni kezdi a javaslat következményét. Mindjárt másképp hangzik, ha azt mondjuk egy kollégának: eddig kétszázezer forintot kerestél (ez egyébként „kézben” még az új adózási szabályok szerint sem több százharmincezer forintnál), ezentúl csak a felét kell dolgoznod bruttó százezerért, ami ugye kb. hetvenezer nettó, mondjuk feleséggel, két gyerekkel… Ezt csak kényszerből lehet elfogadni, s még a legtoleránsabb érdekvédő is csak akkor mehet bele, ha a munkaadótól igazi ígéretet kap: a válság megszűnte után visszaáll az eredeti helyzet. Csakhogy hol lehet erre garancia, és mit csinál addig a kolléga? Szélmalomharcba kezdtünk, amikor a munkahelyek védelmét tűztük zászlónkra? A minimum követelményszint igénye minden szakmai és szakszervezeti érdekvédő régi óhaja. Ennek lényege: ne lehessen „utcáról” leelőzni a szakmában évek óta érdemeket, tapasztalatokat szerzett kollégákat, ne legyen elég a számítógépen akármilyen színvonalon, csak gyorsan „megtermelt” ezernyi karakter az akár olcsó bérhez, egy régi kolléga „leépítésé-

Balatonszemes, 2009. május 22. A sajtószakszervezet V. kongresszusán szavaznak a küldöttek. Az első sorban dán vendégünk, Mogens Bjerregard, az iFJ alelnöke

[ érdekvédelem ]


hez”. Legyenek alapkövetelmények, legyen alapelv, hogy ugyanolyan szaktudás, bizonyítvány, vizsga kell a szerkesztőségbe, a szakmába jutáshoz, mint más értelmiségi pályához, szakmunkához. A tapasztalatok egyelőre nem mutatnak javulást, a legnagyobb nyilvánosságot jelentő szerkesztőségekben is sorra jelennek meg botcsinálta újságírók, régi, nagy tudású kollégák pedig azért kénytelenek felkeresni a szakszervezetet, mert a még megrendelt, közölt írásaik honoráriumát sem tudják „kigazdálkodni” egyes kiadók. Újabb fejezet kezdődhet a szélmalomharcban? Fontos követelésként, igényként, tervként jelent meg a határozatok között a szakmai kollektív szerződés „felújítása”, hogy azok a kollégák is kollektív védelemben részesülhessenek, akik saját maguk ma még nem képesek, esetleg nem is kívánják szervezetbe tömörülve védeni érdekeiket. Amikor tizennyolc évvel ezelőtt a Magyar Lapkiadók Egyesületével aláírtuk szakmai kollektív szerződésünket, még arra is volt remény, hogy ez országossá növi ki magát. Most, éppen a kongresszust követő időszakban az egyik legelső, két évtizede állandóan példaként emlegetett szerződésünket mondta fel a multinacionális cég. Napjainkban éppen azért kell új tárgyalásokat kezdeményezni, hogy a valóban új feltételek között, új, talán szerényebb megállapodásokkal megtartsuk a kollégák feje fölött a kollektív szerződés védőernyőjét. Ez a küzdelmünk nem válhat szélmalomharccá! Sőt kiindulása lehet, kell hogy legyen egy országos szintű új megegyezésnek. Megértve és megértetve, hogy ez mindkét fél érdeke. Hogy is idézte dán kollégánk azt az északi közmondást? Van, aki elbújik a vihar elől (vagyis megalkuszik), van, aki a szélmalom vitorláiba fogja a vihar szelét. Csaknem húsz éve, alig néhány hónappal azt követően, hogy önálló szakszervezetet alakítva elindultunk a modern érdekvédelem kialakításának útján, a dán újságíró-szövetség, pontosabban szakszervezet (merthogy ott ez egy és ugyanaz) vállalta „beavatásunkat”, bevezetett bennünket a helyszínen ebbe a nemes, küzdelmes munkába. Mondhatni: dánul tanultuk az érdekvédelmet. Bjerregard barátunk kongresszusi szavait érdemes most is „dánul” értelmezni, érdemes dánul megtanulnunk, hogy a vihar elől nem elbújni kell, hanem szelét befogni a vitorlába. És akkor a huszadik évforduló évében megrendezett kongresszusunkra egészen más értelemben emlékezhetünk „szélmalmos kongresszusként”. BAkTAi GyÖrGy


[ érdekvédelem ]

Segíts, hogy segíthessünk! a 2010-Ben hÚSzéVeS VaSVári pál önSeGélyező SajtóalapÍtVány eddig 32 millió forintot adott a szakmában a rászorulóknak. Hogy a jövőben még többet adhasson – további szolidaritást, támogatást vár! A kollégák, a sajtó iránt érdeklődők jövedelemadójukból adományozhatnak. A kiadóvállalatok, más gazdálkodó szervek a közhasznú alapítvány közhasznú céljaihoz adókedvezményes tartós adományozási szerződést köthetnek.

Mire költjük a pénzt? I I I I

a munkanélkülivé válók támogatására, átképzési, továbbtanulási igényekre, egészségmegőrző rehabilitációra, időskorúak szociális támogatására

Címünk: budapest, Naphegy tér . tel.: - Fax: - A szolidaritás száma, amit az adózók a rendelkezési nyilatkozatra írjanak:

19639903-1-42

[ székhelyek ]


a CSOnka-ház Az egyik hétvégen, szombaton – ritka pillanat –, a budai Bartók Béla úton nyitva találom a Csonka János Múzeumot. Kihasználom az alkalmat. Kivételes szerencsémre odabenn találom Csonka Líviát, Csonka János még élő unokáját. Magas, vékony hölgy, nyugdíjas nyelvtanárnő: kedvesen, finom humorral vezet végig a kiállított gépek között. De valami zárkózottságot érzek rajta. Valami megilletődöttséget. Végtére is a Csonka-házban vagyunk, abban a háromemeletes Bartók Béla úti polgári házban, amelyet a nagyapja álmodott meg, amelyben a Csonkák éltek, amelyben az édesapja, Csonka Pál is lakott, s amelyben ő maga meglátta a napvilágot. Az első világháború után Csonka János a családjának, a fiainak építtette ezt a gyönyörű szecessziós házat. Élete második felében megtehette ezt. A szegedi gépkovács hetedik fia akkor már meghódította a világot. Feltalálta a porlasztót, megalkotta az első háromkerekű motoros triciklit, amelyet az 1900. esztendőben a Magyar Posta a levelek begyűjtésére vásárolt meg. 1906-ban már a Csonka-féle első magyar automobil is elkészült. A posta harminchat ilyen gépkocsit állított hadrendbe – akkor még szolgálatként végezte a feladatát, nem valamiféle büntető célzattal. De az egyetemet nem végzett műszaki zseni számtalan más találmányát is megalkotta már. A ház alagsorában kis gépgyártó üzemet rendezett be – ebből a műhelyből nőtt ki a későbbi híres Csonka gépgyár, amelyet az államosítás után Kismotor és gépgyárnak neveztek el. Csonka János élettörténetét ismerem. Tudom, hogy – utolsó nagy találmányát, a szétszerelhető motoros láncfűrészt útjára indítva – még a második világháború előtt meghalt. Nyolcvanhét esztendős korában. A sors kegyes volt hozzá: a magyar technikatörténet egyik legnagyobb lángelméjét ily módon megkímélte a vesszőfutástól. övéit viszont nem. Csonka Lívia, az unoka tárgyszerűen elsorolja: kivel mi történt 1945, illetve 1948 után. Ifj. Csonka János, a kitűnő gépészmérnök az édesapja építette ház harmadik emeletén lakott a családjával. (Ezt a harmadik emeleti lakást vásárolta meg a múlt esztendőben székhelyéül a Magyar Újságírók Közössége.) Ifj. Csonka János a Csonka gépgyár első igazgatójaként, a második világháború előtt párja nélküli, munkásvédő szociális intézkedéseket vezetett be. 1948-ban emigrálnia kellett.


[ székhelyek ]

schéner-kiállítás a MÚk irodájában. Aki bemutatja: kósa Csaba, a MÚk elnöke

Éppen úgy, mint szintén gépészmérnök és feltaláló öccsének, a Bartók Béla úti ház I. emeleti lakójának, Csonka Bélának. Egyik – egyébként kommunista – munkásuk kereste meg őket éjszaka: meneküljenek, mert reggel jön értük az ávó. összeesküvéssel vádolják őket. Autójukkal még virradat előtt elérték a határt – átcsúsztak. Lakásukat természetesen elvették, mint ahogy az egész Csonka-házat államosították. Bélának nem volt családja, Jánosét kitelepítették a Hortobágyra. A nagy családból ketten maradhattak a házban. Csonka Jánosné és Csonka Pál – Csonka Lívia édesapja. özvegy Csonka Jánosnét Bécsben ismerte meg a férje, osztrák lány volt, nálunk tanult meg magyarul. 1948 után a földszinti lakásból leválasztott kis kuckóban húzta meg magát, társbérlőként. 1956. október 23. után két külföldre menekült fia, János és Béla üzent neki Amerikából: induljon azonnal, érte mennek Bécsbe. Édesanyjuk visszaüzent, hogy marad. Nem mehet – mert ő magyar. Csonka Pál a második emeleti lakásból leválasztott fél lakásban élt. Reá, az akkor már Európa-hírű építészprofesszorra mindenképp szüksége volt az új rendszernek. 1954-ben még a Kossuth-díjat is megkapta. De 1957-ben – bár 56-ban embereket mentett a Műegyetemen – eltávolították a tanszékéről. Elég volt ehhez annyi, hogy rokonszenvezett a forradalommal. Csak a nyugati ismertsége mentette meg a meghurcolástól.


Dombormű a kapualjban

[ székhelyek, székházak ]


Ifj. Csonka János és Csonka Béla hírneves gépészmérnök, feltaláló lett Amerikában. 1990 előtt haltak meg. Soha nem látták viszont szülőhazájukat. Csonka Pált 1987-ben temették el. A Csonka ház második emeletén ma is olvasható a neve a megmaradt fél lakás névtábláján. Ma Csonka János dédunokájának, Csonka Pál unokájának családja él ott. Nagy társasház ez a Bartók Béla úti – sokféle lakóval. Ki tudja, hogy kik voltak a Csonkák, ki nem. Az alagsorban pedig Csonka János Múzeum van – csak éppenséggel zárt kapuval. Ebben a hazában nincsen pénz a működtetésére – egy, egyetlenegy árva múzeumőrre. Nekem sikerült, bejutottam. Hallgattam Csonka Líviát, ezt a nyúlánk, kicsit tartózkodó, kicsit megilletődött nyugdíjas tanárnőt, aki véletlenül sem ejt ki panaszos szót a száján – meghallgattam a Csonka család történetét. Magyarország újabb kori története van abban. kósA CsABA

töBB Mint SzakMai közpOnt A Magyar Újságírók Országos Szövetségének vezető testületei a 2004es küldöttgyűlés után döntöttek úgy, hogy a MÚOSZ Andrássy úti székházától fél évszázad után megválna, mivel annak felújítására a civil szervezetnek reális lehetősége nem volt. A legrégebbi és legnagyobb létszámú hazai újságíró-szervezet új székházául választott épület felújítása, illetve átépítése – a régitől néhány saroknyira – a tervek szerint 2009ben (a Médiakalendárium megjelenésével egy időben) fejeződik be. A Vörösmarty utcában, az Aradi és a Szondi utca között található terézvárosi épület a MÚOSZ reményei szerint nemcsak a médiaszakmai közélet pezsgő központja, de egyben Budapest egyik kedvelt kulturális színtere lesz. Az utcafronton elhelyezkedő, szecessziós vonásokat mutató eklektikus épületrészt a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően újították fel. A míves kovácsoltvas elemek – a kutatások alapján Forreider József vasműves iparművész munkái –, a kapu, az ablak- és a korlátrácsok Lehoczky János szentendrei műhelyében születtek újjá. Ebben az épületrészben lesz az utcáról és a recepció felől egyaránt megközelíthető kávézó. A földszint és a második emelet bérirodáknak ad helyet, az első emeleten a MÚOSZ


[ székhelyek, székházak ]

A MÚosz új, Vörösmarty utcai székházát soltész lászló, az Asha Építész iroda vezetője tervezte. A kivitelező a Gropius zrt. volt.


Budapest, Terézváros, Vörösmarty utca 47/a

munkatársai dolgoznak majd. A telek hátsó épülete, valamint a hátsó és az első traktust összekötő szárny a modern építészet szellemében nyeri el mai formáját: irodáknak, szerkesztőségnek, iskolának, könyvtárnak, kiállító- és rendezvényteremnek biztosítva teret. És végül: a Trefort gimnáziumban töltött másfél év vendégeskedés után itt folytatja komfortos, korszerű környezetben médiaoktatási tevékenységét – bővülő kínálattal – a MÚOSZ Bálint györgy Újságíró Akadémiája. BEllAi lászló

[ szakmai etika ]


kikapCSOláS, felülÍráS A kalendárium szerkesztőinek felkérésére a magyar sajtó aktuális etikai állapotáról kellene e sorokkal helyzetértékelést, valamiféle minősítést adnom. A feltételes mód – kellene – hangsúlyosan arra utal, hogy egy ilyen vitatott – és vitatható – kérdésben még a sommás ítéletalkotások divatja idején is óvakodni szeretnék a kijelentésektől, az általános érvényűnek szánt minősítésektől. Adatok, vizsgálatok e tárgyban nem állnak rendelkezésemre, az egészből kiragadott példák, esetek illusztrációként történő felhasználásától pedig óvakodnék: félrevezetők lehetnek. (Egy szigorúbb mérce szerint az ilyesmi nem tisztességes, tehát nem etikus.) Egyébiránt a magyar sajtó állapotáról, benne az újságírás etikai normáinak érvényesítéséről lesújtó minősítések forognak közszájon. Ez a közítélet. Jót a sajtóról magam nemigen hallottam mostanában. Mi több: maguk az újságírószakmát gyakorlók is osztják a fenti általános véleményt; az általuk előállított produktumok minőségét, tartalmát, a szakmai normák – benne az etikai – normák érvényesülését vérmérséklet szerint kritikán alulinak vagy botrányosnak mondják. Ha tehát a felkérésnek megfelelően a sajtó etikai állapotáról kellene véleményt mondanom, úgy e közvélekedést kellene kezelnem valahogy. Cáfolni, részben cáfolni, egyetérteni, részben egyetérteni. Márpedig magam mindezzel – azonkívül, hogy az erkölcsök is régebben mindig jobbak voltak – nem is tudok mit kezdeni. így válasz helyett három – ahogy mondják – költői kérdésre szorítkozom. 1. Vajon a magyar sajtó – bármilyen legyen is az – mutat-e Magyarország közállapotaihoz képest valamilyen negatív tartalmú eltérést, aberrációt? Megragadható-e a magyar sajtó rendhagyó viselkedése a társadalom olyan kisebbnagyobb csoportjaival szemben, mint az egészségügyi foglalatosságot gyakorlók, a rendőrök, a közalkalmazottak, a vasutasok, az igazságszolgáltatók, a kereskedők vagy akár a méhészek, hogy a közéleti szereplőkről ne is beszéljünk? Magyarán: rosszabb állapotban van-e, mint a felsoroltak bármelyike? 2. Méltányos, egyben reális elképzelés („elvárás”)-e, hogy a nyilvánosságban dolgozók (mint ilyenek és nem mint egyének!) pozitív zárványként


[ szakmai etika ]

viselkedve, a társadalom elkülönült részeként más, szigorúbb normákat kövessenek, mint az őket körülvevő környezet általában? Ha elvárható, úgy kik ennek az extra státusnak a hordozói? A tollforgatók? A főszerkesztők? A tulajdonosok? 3. Magyarországon a sajtóban – kivált az írott sajtóban – erős német vagy német nyelvű tulajdonlás rögzíthető. E tulajdonosok eltérő nívójú és értékközpontú – mondhatni: erkölcsösségű, etikájú – terméket állíttatnak elő otthon Németországban, mint Magyarországon. De mondjuk egy svájci, tehát mindkét részről külföldi tulajdonos más és más értékhordozót állított elő német földön és Magyarországon. Természetes viselkedés-e ez, vagy rá kellene (lehetne)-e venni őt az ellenkezőjére, a németországi sajtónormák magyarországi érvényesítésére? Ha vannak sajtóetikai problémák a magyar sajtóban (márpedig nagy számban tapasztalok ilyeneket magam is), úgy ezek egyetlen tömeges és egyben legfájóbb közös vonása az általános (mondjuk európai) sajtóetikai normák kikapcsolása, felülírása. Tehát, és érthetőbben: nem megtörik, áthágják a normát, hanem mintegy megszüntetik, más normával helyettesítik azokat. Olyasmi ez, mint a háborús erkölcs. A legfőbb, leginkább elfogadott, érvényesített norma a saját tábor védelme. A szakma maga is bajvívók közé keveredett. Nincs meg a rálátáshoz szükséges távolság és érzelmi immunitás. Lehet-e ezen a sajtón belüli eszközökkel változtatni, vagy a külső hatások következménye mindez? A fentiek nem fegyverletételt sugallnak, azaz nem a helyzet elfogadására, hanem végiggondolására biztatnak.

léphaft pál rajza

EÖTVÖs pál a Magyar újságírók Országos Szövetségének elnöke

[ könyvek az ágy mellett ]


SpOrtripOrter dOCtuS KATONA TERÉZIA


az egyik legismertebb hang a hazai éterben: novotny zoltán sportriporter, szerkesztő. nekem hosszú éveken át rádiós kollégám volt – amikor e nemzeti intézmény még a klasszikus közszolgálati rádiók elkötelezettségével gyűjtötte munkatársai közé a kultúra megszállottjait. találkozásunk célja egy alig hihető évforduló ürügyén a „könyves” újságíró pályaívének megrajzolása, megtoldva mai időknek szánt üzenetekkel.

serlegek, díjak az asztalkán

A Bródy Sándor utcai épület szobája. Óriási kartondoboz trónol becsomagolva az egyik sarokban, előtte a dohányzóasztal tele serlegekkel, díjakkal: Zoli pályájának relikviái. – Az újságíró vagy a sportoló Novotny Zoltán kapta őket? Netán a közéleti személyiség? – kérdezem. Kiderül: van itt ez is meg az is. A serlegek nagy részét teniszben nyerte el, a Feleki László-díjat (amelyet az ő elnöksége idején alapított a Magyar Sportújságírók Szövetsége) akkor kapta, amikor másfél évtized után leköszönt az elnöki tisztről, és volt kétszer az év sportújságírója is. De a legbüszkébb mégis a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kitüntetésére, a Kodály Zoltán közművelődési díjra, amellyel azt ismerték el, hogy sokat tett az ifjúság egészséges életmódra neveléséért, de ő úgy fogja fel, hogy azért is kapta, mert mindig megpróbált egy kicsit többet adni a kultúrából a műsoraiban, mint pusztán az eseményekről hírt adni.



– Mindig sportriporter akartál lenni? Mi indított ebbe az irányba? – Három oka volt. Először is egyidős volt velem a család Philips világvevő rádiója. Mellette nőttem fel, és csodáltam az onnan kiáradó hangot. Másodszor a sport szeretetét, elsősorban a labdarúgásét apám oltotta belém, és olyan szerencsés voltam, hogy iskoláimban, a Református gimnázium elemi iskolai részében, a Knézich utcai általánosban és az Apáczai gimnáziumban is kiváló testnevelő tanáraim voltak. Mindez a 40-es, 50es évekre esett, amikor a magyar sport csillogott-villogott. A harmadik ok: a hang a rádióból… Pluhár István tudat alatt, később Szepesi györgy tudatosan hatott ránk, és – nem véletlenül használom a többes számot – Schmoll-pasztás doboz „mikrofon”- ba vagy akármibe beszéltünk, ami a kezünkbe került, így közvetítettük a sporteseményeket – akkoriban minden gyerek sportriporter akart lenni. – Soha más nem fordult meg a fejedben? – De, persze akartam én is villamosvezető lenni – elkápráztatott a nagy monstrum, és még nem ismertem a számokat, de a lámpa elhelyezkedéséről meg tudtam mondani, hogy 6-os vagy 63-as, aztán később a boltos munkája tetszett, mert nagyon szerettem számolni, és hamarabb összeadtam a tételeket, mint ő a kis vékony céduláján. Orvos meg azért akartam lenni, mert édesapám megbetegedett, és én akartam meggyógyítani. Vonzott a színészi pálya is – gyakran állítottak ki az osztály elé, hogy olvassak fel valamit. Végül tanár lettem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem magyar–történelem szakon. Szóba jött, hogy valamelyik történettudományi intézetbe kerülök. Aztán jelentkeztem a Rádióba sportriporternek, és a felkészítő tanulás során egyszer csak behívtak bemondói válogatásra. Kiderült, hogy az egyetem adta le sok máséval együtt a nevemet a Rádió megkeresésére. Elnyertem az állást, és három évig voltam bemondó, de az alatt az idő alatt is rengeteget dolgoztam a sportszerkesztőségnek. 1963. július 17-én léptem be a Magyar Rádióba, az első munkahelyemre, és – azóta is itt vagyok. Minden nap ajándék. Zoltán mindig sportolt valamit – először kosárlabdázott, mert 12 évesen nagyon megnőtt, és egy fejjel a társai fölé magasodott. 23 évesen abbahagyta, de néhány év szünet után beállt az öregfiúk csapatába. – Én igazán megismertem az öltözőszagot – mondja. Aztán itt a tenisz, első számú hobbija, amit szintén magas színvonalon űz – elég csak a sok serleget végignézni. A pályára tehát a sportok megismerésével készült fel, de ha tanácsot kellene adnia az ifjú riportereknek, azt mondaná, ezenkívül sokat olvassanak, írjanak és beszéljenek! És a képzés mellett fontos valahogy bekerülni egy műhely vonzáskörébe is.



Persze igazságtalanok lennénk, ha nem szólnánk Novotny Zoltán egyéb rádiós szerepeiről. Szerinte azért foglalkoztatták szívesen élő adásokban, mert a sportriporter éles helyzetekben mindig talpra ugrik. Vezetett kívánságműsort, moderált éjszakai csevegést, szerkesztett országjáró műsort, elindította és kiválasztotta napról napra Petőfi összes versei felolvasását. Volt közkatona, kis- és nagyfőnök, aztán újra közkatona, aztán obsitosként is aktív, és mindeközben nem változott – maradt halk szavú, szerény ember. És ha létezne olyan fogalom, hogy sportriporter doctus, hát ő lenne az! – Bármilyen műfajban kellett megszólalnom, mindig igyekeztem valami ismeretet belecsempészni – irodalmat, kultúrtörténetet – mondja. Olimpiai közvetítéseire gondolok, amelyeket olyan élvezetes volt hallgatni. Zoli azok közül való, akik akár egy eseménytelen holtidőt is ki tudnak tölteni, és mindig érdemes odafigyelni rájuk. De vajon milyen könyveket tart most itt az íróasztalán? – Természetesen mindig arra vonatkozó irodalmat, amire készülök – feleli, és az Emléküket őrizzük című kötetre mutat. A közelgő halottak napja alkalmából elhunyt olimpikonok alakját eleveníti majd fel egy műsorban. De idekészítette Márai Füves könyvét is, mert tudta, hogy az olvasásról fogunk majd beszélgetni, hát kiválasztott egy részt belőle, mint régen, amikor a hallgatók azért várták a Calypso Rádió péntek délutáni adását, mert mindig felolvasott benne valami Márait. „Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. gondold meg, hogy csak az ember olvas.” – Erről eszembe jut – mondja – hogy mostanában könnyen megkapom, hogy minek a könyv, ott az internet. De azt nem lehet ágyban fekve lapozgatni, vagy úgy, ahogy én tettem gyerekkoromban: az ágyon hasaltam, a könyv a földön, és én a fejemet lógatva faltam a betűket, vagy a fotel karimáján álltam, a könyv meg az ülőkéjén. Egyszer meg a világirodalom-vizsgán a tanár megvádolt, hogy nem olvastam Az Artamonovokat, mert nem emlékeztem rá, hogy hívták Tyihon kutyáját. „Dehogynem olvastam – mondtam. – A buszon.” Akkoriban udvaroltam a feleségemnek. Felszálltam az 5-ösre, elővettem a zsebemből az olcsó könyvtári gorkijt, és a Madách térig kiolvastam. – És most milyen könyveket tartasz az ágyad mellett? – Két kötet fekszik az éjjeliszekrényemen. Az egyik Tormay Cécile Az ősi küldött című regénye. Kíváncsi voltam rá, mert 20 éve olvastam tőle szamizdatban egy írást az 1918–19-es eseményekről, amely enyhén fogalmazva nem egyezett az akkori hivatalos történelemértelmezéssel. Ez a gyö-



nyörű, ódon nyelvezetű regény a tatárjárás idején játszódik, és az önmaga iránti felelősségre kívánja ráébreszteni a magyar nemzetet, önbizalmat szeretne adni. Azt hiszem, méltán terjesztették fel annak idején még Nobel-díjra is az írónőt. A másik kötet a Volt egyszer egy csatár – Kocsis Sándor, az aranycsapat kiváló fejelője emlékére állította össze a nemrég elhunyt Schlegel Oszkár (ő a Központi Sportiskola igazgatója, a Csanádi árpád Iskola alapítója volt). A könyv tele van eddig nem ismert képanyaggal és sok érdekes vallomással. Ha megkérdeznéd, amit nemrég egy talk-showban kérdeztek tőlem, tudniillik hogy (a Biblián kívül) melyik három könyvet vinném magammal egy lakatlan szigetre, azt mondanám: Márai Füves könyvét, az Olimpiatörténetet és egy versantológiát. Máraihoz különleges kapcsolat fűz, mert már zsenge gyermekkoromban elolvastam a család egyetlen Márai-könyvét, A gyertyák csonkig égnek-et. Nem állítom, hogy mindent értettem belőle, de azt igen, hogy két ember beszélget életről, halálról. Valahogy hatott rám. A Los Angeles-i olimpia idején 1984-ben egy ottani magyar felhívta a figyelmemet, hogy a közeli San Diegóban lakik Márai. „Nem akarnak vele találkozni?” Én itthon azt hallottam, hogy az író nem fogad senkit, és nem akartam kellemetlen nemleges választ kapni tőle, így meg se próbáltam megkeresni. Máig bánom. Az Olimpiatörténet az első újkori athéni versenyekkel indul 1896-ban, és négyévente kiegészül a legutóbbival. írója David Walleshinsky. A kedvenc versantológiáim: A csodaszarvas nyomában, amely a magyar költészetet öleli fel, beleértve a kismesterek műveit is; az Új Aranyhárfa az egyházi évhez igazodik; aztán itt van Szerb Antal Száz verse a magyar és világirodalomból, eredetiben és fordításban. Amúgy körülnéztem alaposabban is az ágyam környékén, mert nálunk ott is könyv van, ahol nem kéne, és az ágyamhoz legközelebbi halomban a következőket találtam békés egymásmellettiségben – Németh László: Égető Eszter; Spiró györgy: Fogság; Nemeskürty István: Magyar századok; Szerb Antal: Utas és holdvilág; Lénárd Sándor: Völgy a világ végén (őt egyébként különösen szeretem); Szabó Magda: Für Elise; Marquez: Száz év magány; Kafka:A per; Coelho: A zarándoklat; Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi és Leni Riefenstahl emlékei. Nekem nagyon tetszik, ahogy ezek egymás mellé kerültek. Emellett el kell mondanom, hogy Móricz riportjai (persze regényei is), Mikszáth karcolatai (de regényei is), Ady publicisztikája (de versei is), Kosztolányi esszéi (de mondhatom, hogy versei is) a kedvenceim közé tar-



toznak, ugyanakkor nagyon sok John Lukács-könyvem van. Talán a legkedvesebb számomra a Budapest 1900 – a város és a kultúrája. Szó van benne Munkácsiról és Krúdyról, kávéházakról és építkezésekről, kultúráról és hatalomról, Molnár Ferencről és Bartók Béláról. gyakorlatilag akkor lett Budapest világváros. Azt mondják, csak Chicago fejlődése volt gyorsabb. 1875 és 1906 között Pest lakossága megháromszorozódott, az épületek száma megkétszereződött, és tulajdonképpen a mai Budapest is abból él, ami akkor készült. De remélem, egyszer a város újra visszanyeri régi fényét a rejtett szépségeiből. Ebből adódik, hogy gyűjtöm A mi Budapestünk-sorozat füzetecskéit, Buza Péter könyveit, talán a Kószálunk a régi Pesten volt az első. De szeretem az útikalauzokat is. A Magyar Olimpiai Bizottság egyik ülésén Bitskey Tibor elmondott egy verset. Én odamentem utána hozzá, és megkérdeztem, hogy ki írta: „Wass Albert”. Hazamentem, és kérdem a feleségemtől, hogy ki az. Erre ő felnyúl a polcra, és levesz egy verseskötetet meg egy regényét. ő már megvette. Azóta Wass Albert is egyike a kedvenceimnek. Különösen az Elvész a nyomot szeretem, amely hat fiú sorsának alakulását követi, és benne a történelmet. Visszatérve a füzetecskékhez: a Miért hiszek? és a Magyarnak lenni sorozat szintén kedvenc olvasmányaim közé tartozik. És még egyszer a versekről: nem szeretném kihagyni Kosztolányi versfordításait és áprily, Reményik Sándor líráját. De most kapaszkodj meg: nagyon szeretem forgatni a szótárakat, olyanokat, mint az Idegen szavak szótára, Magyar szólástár, Értelmező szótár, Helyesírási vagy Szinonima szótár. Lehet, hogy őrültségnek hat, de sokat tanulok belőlük. – Visszakanyarodva egységes, mégis sokrétű tevékenységeidhez, kérlek, beszélj a Protestáns Újságírók Szövetségéről, a PRÚSZ-ról. – A szervezet öt éve alakult. A kezdetektől én vagyok az elnöke. Reformátusok, evangélikusok, baptisták, metodisták alkotják. Olyan egyházak léphetnek be, amelyek protestánsnak vallják magukat, és tagjai a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának. Egyházi újságírók kezdeményezték, de világiak is beléptek. Célunk megtalálni az egyházi témák iránt fogékony világi újságírókat, szólásra bírni a világi sajtóban az egyházi személyiségeket. Van évente egy médiaműhelyünk és egy nagy tanácskozás. Idén Fodor István, a Bölcsek Tanácsának tagja volt a vendégünk. A téma pedig: A tálentum szerepe a válságból kivezető út keresésében. Végül is arra jutottunk, hogy nem szabad süllyedni hagyni a tudást, a kutatásfejlesztést. Minden válságból így lehet kilábolni. Az év nagy fegyverténye volt az is, hogy megjelent T. Pintér Károly és Faggyas Sándor szerkeszté-



sében Harangbongás címmel a protestáns tollforgatók antológiája, amelyben a tanulmánytól kezdve az esszén át a riportig minden van. – Az elmúlt évben a PRÚSZ elnökölt az újságírók közös etikai bizottságában. Hogyan látod a média állapotát, és milyennek szeretnéd látni? – Csak a nyolcadik parancsolatot kellene betartani: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot, azaz ne csúsztass, ha írsz, ellenőrizd a tényeket. A sajtónak másokért munkálkodó, értékes embereket kellene szárnyaira venni, ezzel szemben a média könnyen követhető sztorikból él, morbid, szexcentrikus és szenzációhajhász. Most, amikor Magyarországon gazdasági, politikai és erkölcsi válság van, tisztában kell lennünk azzal, hogy egy erkölcs nélküli társadalom halálra van ítélve. A sajtónak segítenie kell azoknak, akik tartást, hitet tudnak adni az embereknek. Lejárt az időnk. Novotny a következő programjára igyekszik: igehirdetéseket olvas CD-re. Frissen lépked, méltatlan lenne azt mondani: fiatalosan, mert miért ne úgy lépkedne? Még csak idén lesz 70 éves.


kAToNA TErÉziA

[ gasztronómia ]


SzakáCSkönyVSirató Manapság minden valamirevaló celeb kiad egy szakácskönyvet. Jó nagy, kemény kötésű, sok szép felvétellel illusztrált könyvet, jó sok pénzért. Ha néhány száz elkel belőle a teljes áron, a kiadónak már megérte, a többi a bónusz. így aztán szakácskönyv van dögivel, főzni tudó ember egyre kevesebb, magyar gasztronómiai kultúra meg lassan egyáltalán nincs. Újságírók vagyunk, figyeljünk legelébb a nyelvezetre. Évszázadokon át azt mondta egy szakácskönyv (az a néhány, amennyi volt, többre ugyanis sem szükség, sem igény nem mutatkozott), hogy végy két tojást, vagy végy másfél font marhaszegyet. A lényeg: vedd meg, mosd meg, vágd fel, tegyél hozzá ezt, csinálj vele amazt, és a végén lesz valamilyen étel a serpenyődön, lábasodban, fazekadban. Ezt tálald fel így meg úgy. Vagyis: dolgozz, serénykedj, iparkodj, készíts valamit. Ma mit olvashatni? Először is, vannak a „hozzávalók”. Hogy ezek honnan lesznek, milyen minőségűek, mire kell figyelni beszerzésükkor, az senkinek sem fontos, kivéve, ha szponzorálták a kiadványt, mert akkor neve, sőt, márkája lesz a tejfölnek, az ételízesítőnek, az adaléknak, mindennek. Márpedig minden konyhai kreativitás gyilkosa a fűszerkeverék, a kocka, a sűrítmény, a kész szósz. Aztán figyeljük csak meg: van a bacon meg a chili. Egy olyan országban, ahol még ötven évvel ezelőtt is, nem kifejezetten fogyasztói viszonyok közepette tucatjával számlálhattuk elő a különböző szalonnafajtákat és a fűszerpaprikák különféle hivatalos és népi elnevezéseit (mind a kettő alapja volt a konyhánknak). A zöldpaprikákból volt hegyes, meg kosszarv, meg bogyiszlói, meg húsos, meg tölteni való (ebből lett a TV, amelyikről sokan a legkomolyabban hiszik – ki van próbálva –, hogy köze van a televízióhoz), meg cseresznye-, meg gyufa- és a többi, a paradicsompaprikáról, almapaprikáról nem is beszélve. Ma egy szakácskönyv nem „parancsol”. Vállalni sem meri, hogy: végy, vágd, tedd, keverd, mert a másik nem ötöt, csak hármat mond, nem párolja, hanem blansírozza, nem pácolja, hanem érleli, és így tovább. És mindig leveszi a konyhában serénykedő válláról a felelősséget: vesszük, mossuk, hámozzuk, szeleteljük, vagdaljuk, keverjünk, gyúrunk, készítünk, habarunk. Érted: legalább ketten vagyunk, te meg én, hát hogyne lenne könynyű, hogyne lenne „garantált” a siker.


[ gasztronómia ]

A mai szakácskönyvek receptgyűjtemények. Azt akarják, hogy számold meg a borsszemeket, mérd ki grammra a fűszereket, dekára a hozzávalókat. De azt nem akarják, hogy megtanuld az arányokat, az egyes ételek szuverén fűszereit, az olyan alapigazságokat, mint hogy a pörkölt vagy a halászlé nem lecsós, hogy vereshagymát és fokhagymát ugyanaz az étel csak nagyon ritkán és csak bizonyos húsok felhasználása esetén bír el, hogy más jellege lesz egy főzeléknek vagy levesnek, ha rántod, és más, ha habarod, vagy csak megpergeted liszttel az utolsó felfőzés előtt. Mai szakácskönyvből nem lehet megtanulni, hogy nem jó a pörköltszaft, ha édes a hagymától, ha elválik a zsír és a barnás, vizes, morzsalékos lé, ha a paprika csak a felszínét festi bíborra, de nem borítja be egyenletesen a húsokat. A mai szakácskönyvből egy konkrét fantáziakaját lehet megfőzni nap mint nap, és ha végigfőzted a receptgyűjteményt (nincs összehasonlítási alapod, hogy milyen lett volna, ha jól csinálod, és milyen, ha tényleg eltalálod, ha konyhatechnikailag is sikerül), vehetsz újabbat, és főzhetsz-süthetsz más egyszervolt ételeket. A gasztronómiai kultúra nagyobb dicsőségére.

MaraBu rajza

M. lENGyEl lászló

[ gasztronómia ]


a fried-kaStély Mai „urai” Az őszbe nyúló késő nyárban a lányomék elhatározzák, hogy négy hónapos kislányukkal nagyszülői kísérettel eltöltenének néhány napot egy bababarát helyen. Náluk már természetes, hogy elsősorban az interneten keresgélnek. Aztán az ajánlatok közül győz Simontornya: „Az otthonból a családba – röviden, ám ars poeticánkhoz híven így jellemezhetnénk azokat a meghitt napokat, amelyeket vendégeink négycsillagos Kastély Szállodánkban eltölthetnek, ahol őszinte mosolyokban, természetes kedvességben, segítőkész hozzáállásban lesz részük.” A telefonos kérdezés után is úgy tűnik: az ígéretek nem csupán üres frázisok. Egy kedves hang biztosítja őket: lesz kiságy, kád és még etetőszék is, ha a baba időközben elhatározná, hogy felül! A honlapon gyönyörű, színes fotók láthatók: de van valami, ami a francia parknál, a tornyos kastélynál, az elegáns enteriőrnél érdekesebb – a régi, fekete-fehér képek a házról, a kertről, a városkát felvirágoztató bőrgyárról. És a képek mögött ott érzem a dokumentáló újságírót. Már érkezéskor kiderül: a kedves hanghoz tartozó fiatal hölgy a recepciónál, Szabina valóban mosolyog, a romantikus, tornyos épület valódi kastély, a szobák szépek és kényelmesek, és hamarosan megérkezik a szüreti felvonulás. Míg várakozunk, a falon megnézhetjük a régi képeket eredeti méretben, és áttanulmányozhatjuk az ide vonatkozó, gondosan irattasakba fűzött cikkeket és a legizgalmasabbat: Tóthné Unghy Ilona könyvét a Simontornya társadalmi, gazdasági és kulturális életét meghatározó Fried családról.

Thuróczy lászló a feleségével, phan Bich Thiennel és gyermekeikkel


[ gasztronómia ]

Az alapító atya, Fried Salamon 1780-ban települt ide Morvaországból, hogy az amúgy a középkor óta itt munkálkodó cserző vargák műhelyében dolgozzon (a timsóval, zsírozással készített bőr neve franciául a mai napig hongroyeur – tudom meg). A gyár fejlődéstörténete külön cikket érdemelne, de azt el kell mondani, hogy a 20. század elejére már 65 munkást foglalkoztatott. Fried Pál egy pesti üzlettárssal hamarosan részvénytársaságot hozott létre, kiépítette az iparvágányt, és a 20-as évek gazdasági válsága idején ő előre menekült – villamosítás, kultúrház, mozi, könyvtár, napközi otthon, sportpálya, dalárda. 1936-ban meghalt, de testvére, Imre folytatta áldásos tevékenységét. Az ő családja fia születése után kikeresztelkedett, és a katolikus egyházközség képviselő-testületébe is beválasztották, de támogatta a református egyházi intézményeket is. A kastély az övé volt – a feleségének építtette a házassági évfordulójukra. 1944-ben elhurcolták őket, menyével és két unokájával együtt, és mindnyájan odavesztek Auschwitzban. A bőrgyár a háború után a rossz munkaszervezés és a szakértelemhiány miatt igazi szocialista vállalat lett, de a teljes megsemmisülést a rendszerváltás után szenvedte el. Ma szomorúan, üresen áll, mint sok más ipari műemlékünk szerte az országban – és ezzel Simontornya sorsa megpecsételődött. A munkalehetőség egyenlő a nullával – kivétel a kastély. Persze Vágó Pál gyönyörű szecessziós épületét sem kímélték meg az évek! Lakásfoglalók költöztek bele, kívül vörösre mázolták. A „piros ház” – így hívták. Aztán lakhatatlanra lakták. A rendszerváltozás után még néhányszor gazdát cserélt, végül rákerült a felirat: Eladó, és ezt látta meg a mai tulajdonos, Thuróczy László. Az újjászületés történetét már a feleség, a társ Phan Bich Thien mondja el. Egy másik születéssel kezdődött: kisebbik gyermekükével. ő még a kórházban volt, amikor férje telefonált, hogy egy mesebeli kastélyra bukkant. „Van egy közös szenvedélyünk – mondja Thien –, szeretünk régi szépségükbe visszaállítani pusztulásra ítélt dolgokat. Vétkesnek érezzük magunkat, ha megmenthetnénk valamit, de nem tesszük.” 2002-ben vették meg a kastélyt, és a papírok beszerzése után közel három évig folyt az újjáépítés. Valójában könnyebb és olcsóbb volt a falakat lerombolni, és újra emelni, de a téglákat, amelyek annyi mindent láttak, emberi sorsokat, vidám és szomorú eseményeket, természetesen beépítették. Tervrajzok nélkül, a régi képek és a visszaemlékezések alapján (sokat segített az említett családtörténet!) álmodták vissza az épület belsejét, hiszen mikor megvették, belül csak a közfalak álltak. Ma a park is olyan, mint volt, pedig csak egy régi szökőkút romjai bukkantak fel a földmunkák közben. Bár Thuróczy úr is, Thien is közgazdász (ő doktori fokozattal), nem hivatásos

[ gasztronómia ]


FűSZErES PECSENyE libAMÁJJAl tÖltÖtt PulyKAMEll FriEDNé MóDrA Elkészítése: a pecsenye libamájat serpenyőben, libazsíron megsütjük, fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, rozmaringgal, kevés fokhagymával és metélőhagymával ízesítjük. A friss pulykamellet megmossuk, majd szeleteket vágunk belőle. A pulykamellszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk. Az előre megsütött libamájat a húsra helyezzük, majd feltekerjük. Bepanírozzuk és olajban kisütjük. „NEM” – iNDOKiNA VArÁZSA „Nem” – ez az egyik legnépszerűbb étel Vietnamban. Ünnepi asztal nem létezik a „Nem” nélkül. Igazi keleti ételkülönlegesség, amit helyben készítünk, rizstészta papírba tekert darált sertéshússal, fafülgombával, üvegtésztával, olajban kisütve, édes chiliszósszal, uborkasalátával tálalva. Elkészítése: a fafülgombát és az üvegtésztát megfőzzük, felaprítjuk, majd a frissen darált sertéscombhoz keverjük, fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, kevés fokhagymával és szójaszósszal ízesítjük. Egy egész tojással összekeverjük. A rizstészta papírt sörbe áztatjuk, majd a tölteléket ráhelyezzük, betekergetjük, és olajban ropogósra sütjük.

vendéglátók, de emberszeretetük, kommunikációigényük arra sarkallta őket, hogy a kastélyt másoknak is hozzáférhetővé tegyék. így lett belőle szálloda. Az épület belső kialakításáról még nem esett szó, pedig szép példája annak, milyen harmonikus lehet a kultúrák találkozása – az ébenfa lépcsőkorláttól és a fordulóknál őrt álló sárkányszobroktól a társalgó súlyos, szinte uralkodói mahagoni bútorzatáig valamennyi Vietnamban készült kézműves munka, de olyan, mintha mindig itt lakoztak volna! A tulajdonos asszony elmondja, hogy latolgatták, be tudnának-e rendezkedni antik bútorokkal, de nagyon nehéz lett volna egységes stílusú darabokat beszerezni. Mosolyogva említi, hogy a döntés után olvasták el a Fried család egyik rokongyerekének visszaemlékezését, aki „sárkányos ház”-nak nevezte a kastélyt. Thien ezután arról beszél, hogy nem elég kosztot-kvártélyt adni a vendégeknek. Nem láttam még olyan szállodát, ahol a középkori vármúzeumba szóló belépő dukál a reggeli tejeskávé mellé – itt igen. A kertben futkározó őzikének lesz majd párja is, és kecskék, bárányok is társulnak hozzájuk a gyerekek örömére. De ennél fontosabb, hogy a látogatók megismerkedhessenek a kastély fölé magasodó szőlőhegy hagyományaival. A borospince mellett régi szőlőprések állnak, de ezek nem pusztán múzeumi tár-


[ gasztronómia ]

gyak: működés közben is meg lehet őket gusztálni, sőt, néhány sornyi tőke védőhálóval gondosan letakarva most is a holnap érkező csoportra vár – ők szüretelik majd le. Az előkészületet magunk is láthattuk, amikor előző délután – köszönhetően kedves és nagytudású fiatal kalauzunknak, Viktornak – egyik legkellemesebb programunkra igyekeztünk: a pálinka- és borkóstolóra a régi őszök illatát őrző présházba. Mialatt beszélgetünk, Thuróczy úr a szinte csak fiatalokból álló személyzetnek ad utasításokat. Láthatólag mindenre odafigyel. Húsz embert tudnak foglalkoztatni. Valamikor a Fried-műhely is így kezdte, és most ők is minden évben igyekeznek továbblépni – jövőre már wellness-épület magasodik a ma még szabadtéri uszoda fölé. A Thuróczy házaspár egyébként Moszkvában ismerkedett össze az egyetemen. Egy darabig ott is dolgoztak. „Aztán úgy döntöttünk, hogy hazajövünk” – mondja Thien. FriED KAStély SZÁllODA éS éttErEM h- SiMONtOrNyA, MAlOM út . tEl.: -/- WEb: WWW.FriEDhOtEl.hu

aSzÚ éS SzaBadSáG Seit 1647, azaz 1647 óta – olvasható azokon a palackokon, amelyekből Ruszt főutcáján, egy reneszánsz jegyeit felejteni nem akaró házban, a 29. szám alatt többek között furmintot és kékfrankost kóstolgattunk. A Wenzel családi birtok ugyanis jó három és fél évszázada, ebben az esztendőben alapíttatott, két évvel azelőtt, hogy – történeti adatok szerint hatvanezer aranyforintért és harmincezer liter aszúborért – Ruszt polgárai megváltották szabadságukat az Esterházyaktól. Hányatott sorsú volt azóta ez a kiváltság, többször kellett fizetniük érte, 1681-ben a szabad királyi címért még a császárnak is, azután a huszadik század már meg sem tűrte, mégis, kortyolgatás közben is éreztük, valamit megőriztek belőle. Ott volt a szabadság lehelete a levegőben. Talán nem véletlen, hogy a gólyák éppen a Fertő tavat nyugatról védő kisvárosnak a kéményeit lepik el, holott alig bírják túlkelepelni az óvárosban áradó turistákat. A borozgató emberek nagy száma ellenére nyugodt

[ gasztronómia ]


a város. A rusztiak visszavárják és óvják a madarakat, marasztalásukra és kényelmükre civil szervezetben találnak ki újabb és újabb ötleteket. A ruszti ember büszke arra, hogy már legalább ötven gólya kvártélyozta be magát náluk. Ruszt elevenen élteti a hagyományait. Ott volt a kiérlelt tradíció a Wenzel család házának nyugalmat árasztó belső udvarában és az elénk került palackok címkéin. A Fertő tehet róla, hogy a halászatnak rangosabb a múltja, mint a jelene. Kitartó ruszti családok tucatjait dicséri viszont, hogy ma nemcsak a burgenlandi, nem is csak az osztrák, hanem a világ borpiacán magas polcon tartják a nedűikkel teletöltött flaskákat. Ezeken az üvegeken gyakori felirat a Seit 1647, mert Wenzelék borai, különösen az Ausbruchok, versenyre kelnek a tokaji aszúkkal. És ott található rajtuk többnyire egy koronás R betű is, ma is hirdetve, hogy Mária magyar királyné 1524-ben engedélyezte a rusztiaknak e márkajelzés használatát. Évszázadokon át a legkiválóbb magyarországi édes borokat szállították Rusztról Vörösmarty korában még, úgy tartották, csak a tokaji és az aradi (ménesi) képes legyőzni. És ott volt a szabadság Robert Wenzel szavaiban, és a pillanatnyi izgatottságán is átszüremlő tartásában, miközben töltögette a poharakat. Talán Wenzel Róbertnek illenék írni az osztrák aszú királyaként tisztelt hetvenhét éves férfi nevét, hálából, hogy magyarul avat be családja krónikájába és borászata rejtelmeibe. Talán ha harmincan értenek ma még nyelvünkön az ezerhétszáz lelkes városkában. Német nyelvű családja mindig törekedett arra, hogy a gyerekek magyarul is tudjanak, a soproni városvezetésben jogi tudását kamatoztató nagyapja éppúgy, mint édesapja. Laci bácsi, az apa, osztrákként magyar gimnáziumba járt, és gyakran tárogatózta a Krasznahorka büszke várát Robert gyerekkorában is. ő már a Trianon utáni tagolt világba született bele, de 1946–47-ben nyelvtanuló cseregyerekként még ismerkedhetett a magyarral a rábaközi Mihályiban. A kommunisták miatt aztán csak jó két évtized múlva juthatott el Balatonboglárra, ahol borászok és lányok ajkáról leste el a szavainkat. Sikeresen tette, bizonyságul most kiselődásban, találó kifejezésekkel meséli el, hogy 2009-ben közepes mennyiséget és jó minőséget adott a termés. Finomak lesznek a fehér és a vörösborok, de az aszú nem ígérkezik a legkiválóbb évjáratnak. A szeptemberi eső nem tette elég nedvdússá a talajt, a hosszú és száraz vénasszonyok nyara elvitte a nélkülözhetetlen októberi ködöt, így nagyon érettek és töppedtek lettek ugyan a szőlőszemek, de a botritisz hatása gyenge maradt. Úgy tudja, a tokajiak szerencsésebbek voltak ebben az évben.


[ gasztronómia ]

robert Wenzel mutatja a festményt, amely tárogatózó édesapját ábrázolja

Az osztrák borászok – főként a ruszti édes bor rangjának öregbítéséért – 2009-ben életműdíjat adományoztak Robert Wenzelnek, aki már a Magyar Bor Akadémiának is tagja. Az elismerést megköszönve, a hagyománytiszteleten túl arra figyelmeztette a szakmabélijeit, hogy ápolni kell a kapcsolatokat Magyarországgal, a magyarokkal. A fia, Michael viszi tovább borászatot, ő 35 évesen most tanulja a nyelvünket. – A szőlőművelésben magyarok dolgoznak, és megmondtam a fertőszentmiklósi traktoros fiúnak, gézának, hogy kényszerítse rá a fiamra a magyar beszédet – ad példát a hagyományőrzés erejéről és a családi gazdaság jövőjének óvásáról Robert. A szalmaszínű, friss és zamatos 2007-es Sauvignon blanc vagy a négyéves, bíborszínű, intenzív illatú, barátságos savai miatt magát kedvvel itató Blaufrankisch, vagyis hát kékfrankos azt igazolja, nemcsak desszertborokban hozza a minőséget a Wenzel család. Itt a nyugati végeken, egy hajdan szabad királyi város rekvizitumai között poharakban és szavakban köszönt ránk a pannon derű: a tudás és tartás ereje. Minél tovább kortyolgatjuk, annál több múltbeli zamattal csábít – észnél kell lenni, hogy a jövőnek is maradjon tere. És főként szabadsága. soós kálMáN

[ gasztronómia ]


a BirOdalOMépÍtő naGyMeSter az év pincészete kitüntetés boldog tulajdonosaként ünnepelhette 60. születésnapját 2009. augusztus 9-én Szöllősi Mihály, a neszmélyi Szöllősi pincészet kft. ügyvezetője, akinek borai még a felhők felett is népszerűek. igaz, ebben jó sorsa is segítette – élete párja, ági személyében, aki az üzletben is társa.

Minden a tablófotóval kezdődött, 42 esztendővel ezelőtt. Sipos ágnes, a tatai Eötvös József gimnázium akkori diákja a barátnőivel sétált, amikor az egyik kirakatban megpillantották az érettségire készülő „jávorkások” fényképeit. ági rögtön „kiszúrta” magának azt a szimpatikus, jóképű srácot, aki bizalmat keltőn, de céltudatosan nézett az objektívbe. Aztán amikor már a nyári vakáció alatt először találkoztak a Fényes-fürdőn, Szöllősi Mihálynak is feltűnt a csinos lány, aki a Mikulás-bálig még azt sem engedte meg, hogy hazakísérje. A sokak által ismert népszerű borászt egyébként különösen jó természettel áldotta meg a sors. Egykori matematika-fizikatanára, dr. Fehérvári géza szerint a kapcsolatteremtés mindig is ment neki, és ezt ügyesen kamatoztatta a későbbiekben. Konkrét példaként azt említi, hogy amikor 1990-től ő volt Tata első, szabadon választott polgármestere, Mihály sokat segített neki a város arculatának szebbé tételében azzal például, hogy kedvezményesen szerzett be ritkaságnak számító facsemetéket, melyek ma is ékesítik a település utcáit. ám Szöllősi Mihály kapcsolatteremtő képessége és szakmai tudása, sokrétűsége nemcsak virágzik, de gyümölcsözik is. A szőlő vonatkozásában különösen. Megmutatkozott ez már saját pincészetének kiépítése előtt is, amit jól bizonyít, hogy csaknem húsz esztendővel ezelőtt ő tartotta az első borbemutatót Tata hollandiai testvérvárosában, Alkmaarban, majd a németországi gerlingenben szintén. Szöllősi Mihálynak tovább szárnyalt a fantáziája, amit jó ütemben haladva valóra is váltott. Ennek érdekében első lépésként először a Neszmélyen található, hajdani Zichy pincét vásárolták meg, ahova a franciaországi Pera cégtől rendeltek gyártósort. Magyarországon ez volt az első komplett szőlőfeldolgozó berendezés, mely ma is remekül működik. A pince leghátsó falánál kialakított „bormúzeum” előtt hagyományos, illetve barikolt hordókban, valamint a kissé futurisztikus látványt nyújtó fémtartályokban olyan kiváló, többszörös aranyérmet nyert nedűk érlelődnek csaknem másfél évtizede, mint például a Sauvignon blanc, mely az


[ gasztronómia ]

fOtó: prOkl ViOletta

szöllősi Mihály sokak szerint „kamuivó”: mindig van a poharában, koccintgat is rendszeresen, de ő maga nem iszik sokat

országos Syngenta Borverseny legjobb fehére is volt, továbbá a Bayer Borverseny champion-díjasa. Külön kell szólni a gazda kedvencéről, a Neszmélyi olaszrizlingről, mely elődeinek köszönhetően évszázadokkal ezelőtt eljutott a királyok és a római pápa asztalára; ma is ott lehetne a helye. ő volt az első borász, aki a Sauvignon blanc és a Chardonnay párosításával megalkotta a Magnus cuvée-t, amivel sikere van a világ minden pontján. A Szöllősi-nedűk nem csak szűkebb hazánkban népszerűek, de a felhők felett is. Hosszabb időn át a Lufthansa repülőjáratain az ő borait szolgálták fel, később a Malév-gépeken szintén. Az sem véletlen, hogy őt választották meg a Zsigmond Király Borlovagrend nagymesterévé, annak létrehozásáért ugyancsak ő tette a legtöbbet. Sikereinek természetesen ő az igazi kovácsa, de segítik olyan remek szakemberek is, mint a pincészet egyik legrégibb munkatársa, Rohrbacher Róbert, aki úgy véli, hogy főnöke sokkal többet vállal magára, mint amenynyit kellene. Szőlőnyitáskor, metszéskor, szüretkor mindig jelen van, személyesen irányítja a munkát. Ilyenkor dicséret ritkán hagyja el a száját, de amikor végeztek egy-egy kampánymunkával, mindenkinek megköszöni a segítségét, és kiváló házigazdaként látja vendégül munkatársait, akiknek időnként bográcsban ő maga főzi meg kedvencét, a birkapaprikást. Természetesen a saját borukat fogyasztják hozzá ilyenkor is, bár – Schwarczenberger István szerint – Szöllősi Mihály a legnagyobb kamuivó: mindig van a poharában, koccintgat is rendszeresen, de ő maga nem iszik sokat. A 60. születésnapján viszont – úgy hírlik – megengedte magának ezt a luxust. pAlásTi pÉTEr

[ gasztronómia ]


parti SlaMBuC Hűvös, szeles időt jósolt a meteorológia, helyenként kisebb esővel. Ennek ellenére kimentem a Balaton-partra, megszokott horgászhelyemre. Nem csodálkoztam azon, hogy ott voltak a többiek is, akikkel még tavaly nyáron ismerkedtem meg: nyolc-tíz vérbeli horgász. A vérbeliség nem azt jelenti elsősorban, hogy jól értenek a halfogáshoz, hanem azt, hogy jól értenek egymáshoz, az együvé tartozásból nyerhető élményekhez. Annak a sajátos hangulatnak a megteremtéséhez, amely akkor is értékessé teszi a vízparton eltöltött időt – esetenként napokat, heteket –, ha semmit sem sikerült fogni. – Csináljunk egy idényzáró partit – mondta András, a nagydarab szakállas, javakorabeli férfi, akiről csak annyit tudtam, hogy András, 140 kiló, szeret bográcsozni, és egyébiránt rábízhatnám az életemet. – Mit főzzünk? – kérdezte Tibor, miközben éppen azon bosszankodott, hogy az éjszaka fogott, valójában említésre se méltó kárászának valami vízi ragadozó a szák lyukain keresztül lerágta a fejét. – Hát, kárászt ne! – mondta valaki azok közül, akik segítettek az összegubancolt haltartóból kiszedni a megrágott halat. – Főzzünk slambucot! – kiáltotta Dömötör. – Hát az meg mi? – kérdezte másfél mázsás barátunk, nem mintha nem evett volna meg bármit is. – A slambuc pásztorétel, a hortobágyi csikósok ősi menüjéről való – válaszolt Dömötör. – A nagybátyám arról a vidékről való, ő tanított meg engem slambucot főzni. Van is hozzá mindenünk: szalonna, hagyma, csuszatészta, kolbász, paprika, paradicsom. Ezeket jól összefőzzük, olyat még nem etettek! Mert a jó slambucnál nincs jobb. Valamennyien rám tekintettek, ugyanis eddigi vízparti főzéseinken mindig én készítettem az ételt. – Dömötör az élre tör – mondta valaki, kevés bizalmatlansággal a hangjában. – No, mi a véleményed? – szegezte nekem a kérdést János, akinek látszott az arcán, hogy a hozzávalókból hiányol három-négy kiló húst. – Messziről kell kezdenem – mondtam. – Ajaj… Előadás nélkül nem lehet főzni? – hallottam András hangját. – Slambucot nem. Különösen, mert amiről Dömötör beszélt, az lehet nagyon finom, de nem slambuc. A slambuc nem a Hortobágyról való, bár lehet, onnan terjedt aztán el, és azt hiszem, ott kapta többi gyönyörű nevét: öreglebbencs, fordított kása, öhöm. A helyzet az: a slambuc kubikosétel. A


[ gasztronómia ]

Dél-Alföldről származik. Úgy került az Észak-Alföldre, tehát a Hortobágyra is, hogy a 19. századi nagy vízszabályozásokhoz elszerződtek a békési és csongrádi kubikosok. Szegény, nyomorúságos körülmények között élő emberek voltak, és örültek, hogy munkát kaptak, ha mégoly messze is a lakhelyüktől. Tehát mentek északnak, vitték magukkal a szerszámaikat és az élelmüket… Kedves Dömötör, paprikát, paradicsomot, hagymát, mivelhogy romlandók és többnyire nem is olcsó holmik, biztosan nem csomagoltak maguknak. Kolbász? Szóba se jött. Krumplit, szalonnát és öregtésztát, mai nevén csuszatésztát vittek magukkal. Ebből készítették a slambucot. – Lehet ennyi kis semmiből jót főzni? – kérdezte János. – Először is a slambucot nem főzik, hanem főzik-sütik – válaszoltam. – Másodszor: lehet. Nem pusztán jót, hanem istenit. Egyik neve is ezzel kapcsolatos. állítólag a kubikosok a Hortobágyon megkínálták a csikósokat slambuccal, és amikor kérdezték az egyik legényt, hogy ízlik-e az étel, az – mivel tele volt a szája – csak annyit tudott mondani: – öhöm. Innen az öhöm név. – No, most már nagyon kíváncsi, mi több, éhes vagyok – mondta András –, lássunk neki. De hogyan? – A következőképpen fogjuk csinálni – mondtam, majd eszembe jutott, hogy közben horgászunk is, és a botokra pillantottam. – Úgy látom, a halak nem fognak zavarni – tettem hozzá. – Tehát: szalonnát, de jó sokat, tíz emberre mondjuk hatvan dekát, kockákra vágunk, és a bográcsban kiolvasztjuk. A pörcöt kiszedjük, majd az összetördelt lebbencstésztát megpirítjuk a szalonna zsírján. Úgy hetven-nyolcvan dekát. Aztán a különböző vastagságú karikákra vágott krumplit ráterítjük, mondjuk két és fél kilót, hozzároppantunk egy-két száraz csípős jancsipaprikát, visszarakjuk a pörcöt, és fölöntjük vízzel úgy, hogy két ujjnyira ellepje. Föltesszük a bográcsot a tűzre. Enyhén sózzuk. Megvárjuk, hogy fölforrjon. Amikor már lefogyott a tetejéről a víz, fakanállal vagy slambuckanállal megforgatjuk. Aztán… Hát ami aztán jön, azért nem állok jót. – Hogyhogy? – kérdezték szinte egyszerre a köröttem állók. – Mert aztán elkezdődik a slambuc forgatása. Ez úgy történik, hogy megragadjuk a bogrács akasztóját, egy fölfelé és ugyanakkor egy magam felé történő erőteljes visszarántással megfordítjuk benne a slambucot. Ami alul volt, annak így fölülre kell kerülnie. Ezért nevezik a slambucot fordított kásának is. A mozdulat nagyon nehéz. gyanítom, évtizedekig kell tanulni. Nekem úgy ötven százalékban sikerül a fordítás. Ha minden rendjén valóan történik, akkor a slambucot harminckétszer kell megfordítani.

[ gasztronómia ]


fOrráS: néprajzi leXikOn

A slambuc eredetileg kubikosétel volt, csak később terjedt el a hortobágyi juhászok, csikósok körében

A végén ropogósra kell sülnie a külső részének, a belsejének meg össze kell főnie. A jól elkészített slambuc úgy néz ki, mintha egy nagy piros kérgű labda lenne a bográcsban. – Hát ez tényleg nem az, mint amit a nagybátyám mondott – csóválta a fejét Dömötör. – Kíváncsian várom a fejleményeket. – Eddig még soha nem sikerült jó slambucot csinálnom – mondtam erre. Döbbent csönd következett. – ízre sikerült, de formára soha. – Fogjunk hozzá – sóhajtott János. – Talán most… Már alkonyodott, amikor jó parazsunk lett, amin elkezdhettük pirítani a szalonnát. Az első néhány fordítás sikerült. Aztán megpróbálta Dömötör. Néhány marék slambuc kirepült a bográcsból. – Nem baj – mondtam –, belekeverjük az etetőanyagba, ha harap a hal, megeszi a slambucot is. Aztán koromsötét lett. Fejlámpáinkkal világítottunk a bográcsba, hogy lássuk, mi történik ott. Majdnem sikerült. Voltak pirosra sült, ropogós kéregfalatok a slambucon, de az egész nem állt össze. – Micsoda hatalmas íz! – kiáltott aztán János, amikor a tűz köré ültünk és megkóstoltuk. – Hús nélkül ilyet csinálni…, hát nem hiszem el. ráNki pÉTEr


[ lapozgató ]

ha Ha megüti füledet ez a szó: privatizáció. Ha egyre hosszabbak az értekezletek. Ha rendszeressé válnak a rendkívüli értekezletek. Ha az értekezleten a főnök kijelenti, hogy túl sok papír fogy a női mosdóban. Ha négyórás rendkívüli értekezlet dönt arról, hogy ezentúl három Népszava helyett csak kettőt rendel a cég. Ha négy hónappal ezen értekezlet után azt kell konstatálnod, hogy változatlanul három Népszava jön. Ha a nagyfőnököt váratlanul leváltják. Ha új nagyfőnök jelenik meg az értekezleten. Ha az új nagyfőnök azt mondja az értekezleten, hogy nagyon elégedett a munkáddal, nagyon elégedett a főnököd munkájával és nagyon elégedett az egész kollektíva munkájával. Ha az új nagyfőnök azt mondja, hogy semminek semmi köze nincsen a politikához. Ha az új nagyfőnök azt mondja, hogy dolgozz csak nyugodtan tovább. Ha az új nagyfőnök azt mondja, hogy nagyon sajnálja, de neki fél négyre mennie kell. Ha füledet megüti az a szó, hogy „átvilágítás”. Ha ezzel kapcsolatban öt-hat idegen pofa kezd sertepertélni körülötted. Ha helyedet, íróasztalodat váratlanul egy másik szobába telepítik. Ha általában azt tapasztalod, hogy mindenféle költözködések vannak körülötted. Ha füledet megüti az a szó, hogy „karcsúsítás”. Ha ötvenöt éves, egész életében párton kívüli kollégád, aki harminchetedik évét gyűri le a cégnél, váratlanul megkérdi tőled, nem tudsz-e valami állást. Ha váratlanul olyan kolléga hív el buliba, akinél – bár már tíz éve dolgoztok együtt – még soha nem jártál. Ha váratlanul egy másik olyan kolléga is meghív, akinél még nem jártál soha. Ha a főnök hív meg. Ha füledet megüti az a szó, hogy „együttgondolkodás”. Ha beszélni akarnak veled. Ha beszélnek veled.

[ lapozgató ]


Ha rájössz, hogy azzal már beszéltek, aki beszélt veled. Ha azzal, aki azzal beszélt, aki beszélt veled, azzal is beszéltek. Ha azzal az új nagyfőnök beszélt. Ha füledet megüti az a szó, hogy „kompromisszum”. Ha azt hallod, hogy „Nézzük meg, kire lehet számítani?”. Ha kollégáid beadványokon, javaslatokon, ultimátumokon, követeléseken, tiltakozásokon, nyílt leveleken és más elaborátumokon dolgoznak. Ha alá kellene írnod. Ha arra leszel figyelmes, hogy meg kell gondolnod, melyik szobába, kihez ülsz be. Ha arra leszel figyelmes, hogy figyelsz, lesel, fülelsz, vigyázol szavaidra és szakadatlanul résen vagy. Ha az ajtókat mindig becsukják. Ha a főnöködtől nem hallasz több blőd szóviccet. Ha főnökeid sokéves programot dolgoznak ki. Ha kollégád nem köszön annak, akivel tegnapig hetente teniszezett. Ha szavak helyett már csak célzások, szurkálások, megjegyzések röpködnek munkahelyeden. Ha nem szállsz be a liftbe, mert már vannak benne ketten. Ha már nem mész le ebédelni, mert nincsen gyomrod elnézni-hallgatni, ahogy mindenki mellébeszél, kedélyeskedik, célzásokat tesz, puhatol, dörgölődzik, odaül, elül, átlát a szitán, rákérdez, hazudik, elhallgat, érzékeltet, vagy úgy tesz, mint aki mit se sejt. Ha azt veszed észre, hogy munkahelyed felé közeledve lelassulnak a lépteid, és mindent megnézel útközben: a zöldségest, a virágost, a hentest, a sarkon felejtett autóroncsot, a mindig kitárt ajtajú üzletlakást, Lili nénit és a kutyás bácsit, és azt érzed, hogy hiába ugyanolyan minden, mint máskor, mint tegnap vagy tegnapelőtt, mint egy vagy kilenc éve, hiába, minden megváltozott, már másként, másképp látod, másképp nézed a megszokott dolgokat, figyelmesebben, mélábban, szomorúbban, mintha szeretnél emlékezetedbe rögzíteni mindent. Nos akkor pár héten belül ki leszel rúgva. BäCHEr iVáN Megjelent őszén a Magyarország című hetilapban


[ lapozgató ]

MeGfiGyeléS Milyen jó újra itthon! – sóhajtotta az öregotthonban a kilencvenéves Kerepesiné Vári Elvira. Leánya, aki éveken át otthon ápolta, rakosgatta az asszony holmiját a kicsiny szobában, s megállt anyjával az ablak előtt. – Mama akarta így. – Ott a kalaposműhelyünk – mutatott át az utca túloldalára Kerepesiné. – Az meg a kifőzde. Istenem, milyen finom vadas mártásokat ettem ott a papával. – Tudom, mama – felelte a már szintén nyugdíjas korú „leány”, aki már régen nem vitatkozik az anyjával. Látta, tudta, hogy szemben egy gumijavító meg egy poros kocsma üzemel, a kifőzde jó húsz éve bezárt. Megcsókolta végül megszokásból az anyját, majd a gondozónővel hosszan beszélt. Arról suttogtak, hogy ha a mama elindul az ebédmaradékkal a kijárat felé, hogy megetesse Buksit, udvariasan tereljék vissza a szobába. – Vigyázunk rá, ne aggódjon – mondta a gondozónő. – Segítsenek nekem abban, hogy életben tartsam – mondta halkan Kerepesiné Katinka nevű lánya. – Igyekszünk – mondta a nő, majd hozzátette: – Abból élünk, ha sokáig él. A két nő között e mondat hallatán megtelt a levegő feszültséggel, de aztán mindketten rádöbbentek, hogy a lényeg hangzott el. Az elmúlt napok eseményeinek ismeretében amúgy sem volt helye érzelmeskedésnek. Egy pénteki napon kezdődött. Az otthonból reggel fél kilenckor telefonon hívták Katinkát, hogy a mama nincs jól, alkalmasint tüdőgyulladása van, kórházba kellene vinni, nem vállalják érte a felelősséget. Katinka hívta a mentőket, de ott azt mondták neki, az eset nem sürgős (honnan tudták ezt egy telefonbeszélgetésből, kérdezte otthon Katinka az orvos férjétől), beletelik öt-hat óra is, mire ki tudnak menni érte. Menj és vidd be, mondta a férj, Katinka pedig taxit hívott. Amikor jó egy óra múlva a kórházba értek, Katinka megpróbált tolókocsit keríteni, de nem kapott. Az otthonos ápolónővel cipelték föl a mamát a lépcsőkön, de a hosszú folyosón pár méter után föladták a küzdelmet, és leültették Kerepesinét egy lócára. Szerzett aztán Katinka egy betegágyat, azzal kezdték tolókázni a mamát. De egy műtősfiú leparancsolta őket az ágyról, úgy beszélt, mint egy robot, kell a munkájához, ültessék a mamát, ahová tudják, mondta minden különösebb indulat nélkül, és elrohant a betegággyal. Lett aztán tolószék, egy orvos is előkerült valahonnan, elküldte a mamát röntgenre, s csak délután háromkor sikerült megvizsgál-

[ lapozgató ]


nia. Megállapította, hogy valószínűleg nincs tüdőgyulladása, csak nehezen veszi a levegőt, pár nap megfigyelésre benn kellene hagyni. Katinka és az otthonos ápolónő este fél hatkor ment el a kórházból. A pár nap megfigyelés hétfő délig tartott, de Katinka és az újra megjelenő ápolónő nem tudta pontosan megállapítani, ki lehetett a hétvégi megfigyelő. Az orvos hétfő délután kettőkor a zsebébe csúsztatta a tízezressel a borítékot, majd a kezükbe nyomta a zárójelentést, és annyit jegyzett meg minden különösebb indulat nélkül, hogy a mama nincs jobban, sőt talán egy kicsit még rosszabbodott az állapota. De, tette hozzá együttérzőbbre váltott hangon, sikerült elintéznie, hogy a néni átkerüljön az elfekvőbe. Kezét alig észrevehetően végigsimította köpenye zsebén, s a szavai nem puffantak olyan csöndben, mint amikor mély kútba dobálja az ember a kenyérgalacsint. Amikor Katinka mindezt fölháborodva mesélte otthon a férjének, azt is megjegyezte, a száraz tekintetű orvos a szemébe nézett, és színészkedve megérintette a vállát. – No, igen – mondta dühödten az orvos férj, s nemigen érdeklődött anyósa hogyléte felől. Katinka azt is elmesélte, hogy belenézett a zárójelentésbe, s azt találta, hogy a fölírt gyógyszer szedése „további öt napig javasolt”. A biztonság kedvéért megkérdezte, hogy az első két tablettát a megfigyelés alatt beadták-e. – Nem – felelte minden különösebb indulat nélkül az orvos. Ezután vitték vissza a mamát az otthonba. – Azt hiszi, hogy újra hazatért – mesélte Katinka. – Elképzelte, hogy hazamentünk. A kifőzdével szemközti, gyerekkori lakásba. Tényleg romlott az állapota. Katinka még megkérdezte a férjét, miért nem volt hajlandó hétvégén betelefonálni a kórházba. Csak annyit kellett volna mondania, doktor gáll vagyok, Kerepesi néni az anyósom; mindjárt más lett volna a helyzet. – Elveim vannak – mondta a férj, aki dühöngött ugyan az elfekvős ajánlat miatt, de anyósa állapota egy percig sem izgatta. – Él, amíg él – mondta, s egy félrecsúszott képet kezdett nézegetni. – Aktív koromban ezt a telefonálgatást utáltam a legjobban. Felugrott aztán, és megigazította a képet a falon. rAB lászló


[ lapozgató ]

SukOrói BOr Ilyenkor, amikor megpendülnek az első őszi húrok, és zsongani kezd a hegyoldal, ellátogatok Deres Pista bácsihoz. Sajnos, már csak gondolatban. Pista bácsi, akinek pinceszomszédja voltam tíz évig, jó fél évszázadot szolgált a sukorói szőlőhegyen. Legalább félszáz borversenyen indult, és díjat vitt haza szinte mindegyikről. Éltető eleme a szőlő volt. Az egyébként jámbor, versírogató öreg egyetlen pusztuló szőlőtőke láttán a sírásig nekikeseredett, az elhagyott, gondozatlan szőlők pedig a szívrohamig feldühítették. Nem értette, hogy az újabb nemzedék miért nem vállalja a szőlőműveléssel járó vesződséget, miért nem készül szent izgalommal a szüretre, saját bora helyett – amely a férfiember legnagyobb dicsősége – miért elégszik meg a boltban vásárolttal. A kannás borról már nem is beszélve. Ha élne, még kevésbé értené, ami most történik. Helikopterek köröznek a szőlőskertek felett, és filmfelvételeket készítenek a szüretelő emberekről. Megállapítandó, hogy kit kell megbüntetni. A gazdát azért, mert nem rója le a járulékokat, a rokont, a barátot meg azért, mert – mielőtt segíteni ment – nem váltotta ki a kék könyvecskét, amit a törvény előír. Pista bácsi már végképp nem értené, hogy miért kell a kaláka ősi rendjét is fölbolygatni: az égi kopók láttán öklét rázva felpattanna, aztán végezne vele az agyvérzés. Nem így halt meg, hála Istennek! Annak már másfél évtizede, hogy egy szeptember végi napon nála jártam, a sukorói Meleg-hegyen. Akkor még valóságban. Köröskörül karbiddal töltött automata ágyúk tüzeltek: dörögtek a huszadik század madárijesztői. A pincés gazda bort szívott a hébérrel a legnagyobb, hasas hordójából, aztán kiültünk a pincéje elé, a kecskelábú asztal mellé. A völgybe néztünk, amelyet tört aranyba vont a szeptemberi napsütés. Pista bácsi nem azt mondta, hogy: itt az ősz, hanem azt, hogy: lám, meghal a nyár az ősz ölében. Mindig ilyen szépen, választékosan beszélt. Ennek a kicsiny tündérvilágnak minden zegzugát ismerte a jó öreg. A történelmét pedig kiváltképp. Puha meseburokból bontotta ki a históriát, egy-egy évszámot úgy emelt ki onnan, mint valami féltett ajándékot. Pista bácsitól értesültem például arról, amiről a hadtörténelem nem szá-

[ lapozgató ]


mol be. 1848. szeptember végén napokig esett az eső. Ezt Pista bácsi még a szemtanú dédapjától hallotta gyermekkorában. A fáradt, bőrig ázott népfelkelők második napja néztek farkasszemet Jellasics horvátjaival, és hogy ki ne hűljenek, a sukorói szőlősgazdák a hegy tüzes nedűjével melegítették fel őket. Olyannyira, hogy mire elérkezett a roham ideje, és a népfelkelők lezúdultak a dombokról a pákozdi síkra, már – miként Pista bácsi fogalmazott – „sárkány fújtatott mindegyik kebelében.” Mi következik ebből? Az, hogy a pákozdi diadalban a borászati szakértelemnek is fontos szerepe volt. Ha tetszik, ha nem. Nekem mindenesetre fölöttébb tetszik. Talán azért, mert én még azt a bort ittam a Meleghegyen, amit a mi szűrös-gubás népfelkelőink kaptak Deres Pista bácsiék elődeitől. Pista bácsi az új évezredet, a huszonegyediket már nem élte meg. így aztán nem a szüreti légi kopók látványa végzett vele. Jó most elmerengenem azon, hogy kegyes volt hozzá a halál. A pinceszomszédjai mondták el, hogy ott találták a kecskelábú asztal mellett, a földre csúszva. Iddogált, elbóbiskolt, belealudt a halálba. A földre állítva demizson, amelyet meg-meghúzott időnként, az asztalon vonalas füzet, amelybe a jó borokat, a természet szépségét dicsérő versikéit írogatta. Ilyesféléket: Csudás hegyoldal Dél felé tekintget, Tavunktól párás Levegőt kéreget Az utolsó versét – amelyben a pákozdi csatára emlékezett – már nem tudta befejezni. A dédapja pincéje előtt esett el, fejjel a pákozdi síknak, ahol a magyar bátorság megfutamította a szabadságunkra törő ellenséget. A bátorság, no meg a sukorói bor. kósA CsABA


[ sport ]

MaGyar Sikerek ÚSzó VB, róMa A gyönyörű nyitott medencében szinte minden számot világcsúccsal nyertek. ám a csodadressz-hisztéria megszűnőben, ezentúl csak textilmezben szabad versenyezni. A mieink jó néhány döntős helyet szereztek. gyurta Dániel 200 m mellen egyetlen századmásodperccel, de győzött. Hosszú Katinka nagy meglepetésre, két bronzérem után 400 m vegyesen testhoszszakkal verte a mezőnyt. Cseh László sajnos rosszulléttel kórházba került, de felgyógyulva így is 2. és 3. tudott lenni. Nagyszerű szereplés, hiszen 2010-ben Budapesten lesz az Európa-bajnokság, ahol a nyolc között kiesett vízilabda csapataink is javíthatnak. Toronyugrásban a 15 éves brit Tom Daley hibátlanul csavart, szaltózott. A női úszósztár a német Britta Steffen (100 m gyors 52,07 mp) és az olasz Federica Pellegrini volt. A férfiaknál Phelps 3 váltó és 2 egyéni aranyat nyert, ám 200 m gyorson a német Biedermann ripityára verte. Százon a brazil Filho győzött: 46,91 mp! Bud Spencer is díszvendég volt, akit fél évszázada Carlo Pedersoli néven láttam az olasz gyorsváltóban a Margitszigeten. Bizony már 80 éves, támogatni kellett. A játékok alatt hunyt el a legendás japán Furuhasi (81), egykori 1500-as világcsúcstartó (18:19,0 mp). öttuSa VB, lOndOn A következő olimpia városában Marosi ádám egyéniben és a férfi csapatunk is győzött, a kairói ifi vb-n pedig Földházi Zsófia. kajak-kenu VB, kanada Leányaink ismét remekeltek, 6 aranyérmet nyertek, elsősorban Kovács Katalin és Janics Natasa jóvoltából. atlétikai VB, Berlin A legjobban várt férfi 100 méteren a pekingi hős jamaikai Usain Bolt most nem spórolt, 9.58 mp-s világcsúccsal könnyen verte gayt és Powellt. Aztán kétszázon is világcsúcsot (19,19) nyargalt. Női százon is karibi sikerek: az olimpiai bajnok Fraser újra nyert Stewart előtt. Sanya Richards

[ sport ]


Hosszú katinka, a 400 m vegyesúszás világbajnoka

Gyurta Dániel, a 200 m mellúszás világbajnoka

végre hazaért 400-on, még arra is volt ideje, hogy átszökkenjen a célon. Rájárt viszont a rúd Jelena Iszinbajevára, aki csak 475 centin akart beszállni – de kiesett! Még Bubka arcára is kiült a döbbenet. Egy hét múlva 506 cm világcsúccsal vigasztalódott, kissé későn. Magasban Blanka Vlasic leverte a hazai favorit Friedrichet, 204 centivel. A kis létszámú magyar csapat két éremesélyest küldött pályára. A kalapácsvető Pars Krisztián négy rontott kísérlet után 4. lett, győzött az ötkarikás bajnok Kozmus. Az athéni második diszkoszvető Kővágó Zoltán a német Hartung (69,43 m) mögött négyméteres hátránnyal a 6. helyen végzett. Lesz ez még így se! * De ne feledkezzünk el további sikereinkről, és néhány kuriózumról sem. Majthényi Szabolcs és Domokos András hatodszor is megnyerte a vitorlás repülő hollandi vb-t. Női váltónk a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n diadalmaskodott. Várhelyi Kata kardvívó a kadett Eb-n arany, a


[ sport ]

vb-n ezüstérmes. Sebastian Bayer német távolugró 871 cm Európacsúcscsal győzött a fedettpályás Eb-n – az olimpiára még ki sem jutott. Berki Krisztián negyedszer is első lólengésben az Európa-bajnokságon, majd a vb-n ezüstéremig jutott, immár másodszor. Tony McCoy ír gátzsoké 3000. győzelmét aratta. Romain Mesnil francia rúdugróbajnok meztelenül futott Párizs utcáin, így akarván szponzort szerezni. Nagy Péter ólomsúlyban élete legjobbját emelte (468 kg) és 5. lett az Eb-n, végre egy kis sikerélmény. Balzsay Károly profi ökölvívó megvédte WBO világbajnoki címét (később sajnos elvesztette). Ungvári Miklós 66 kilóban másodszor is cselgáncs Európa-bajnok. Kovács Sarolta öttusázó megvédte junior Eb-címét, majd az ifjúságiak között is a legjobb volt. Havas Attila motorcsónak Európa- és világbajnok. gyurta gergely 1500 m, Kozma Dominik 50 m gyorsúszásban nyerte meg az ifi Eb-t. Az ifjúsági atlétikai világbajnokságon a leány vágtaváltó 2., Horváth Felicia rúddal 3., Krizsán Xénia hétpróbában 4. lett. Sidi Péter kisöbű sportpuska összetettben, valamint a férfi párbajtőrcsapat egy napon nyert az Európa-bajnokságon, majd Sidi nagyöbű fegyverrel is a legpontosabban lőtt, ráadásul világcsúcsot! Erdélyi Zsófia tízezer méteren az utánpótlás Eb-n, Hudi ákos és Ozorai Jenny kalapácsvető a junior Eb-n szerzett ezüstérmet. A Hungaroringen a brit Hamilton az F–1 futam győztese, a brazil Massa súlyos edzésbalesetet szenvedett – de már felépülőben. A spanyol Contador másodszor is az élen a Tour de France kerékpáros körversenyen, kapott egy bernáthegyi kutyát is! Boros László futócéllövő junior Eb-első. Csomor Erika hengerelt a hosszútávú duatlon vb-n. Kiss Balázs (96 kg) kötöttfogású birkózó az olimpiára még nem jutott ki, most már világbajnok. Joó Abigél és Karakas Hedvig junior cselgáncs Európa-bajnok. Fucsovics Márton junior párosban első az amerikai nyílt teniszbajnokságon (ahol Serena Williams botrányosan megfenyegette az ellene lábhibát kiáltó vonalbírónőt). Labdarúgó-válogatottunk nem jutott tovább a vb selejtező csoportból. U–20-as világbajnoki bronzérmet szerzett a fiatal magyar futballcsapat, nagy meglepetésére – ez már igen! * 2010-ben Vancouverben téli olimpia lesz, majd nyáron Dél-Afrikában a labdarúgó-világbajnokság. A 2014-es foci-vb Brazíliában kerül sorra, a 2016-os nyári olimpiát pedig Rio de Janeiro kapta. sElMECzy ATTilA

[ tartalom ]


tartalOM 4 Naptár SAjtóünnep 31 Szili Katalin beszéde a Múzeum Kávéházban kitüntetéSek 33 Elismerések a sajtóban

42 50 54 61 68 70

meSterek Kaján Tibor Természetfotósok Rédei Ferenc Féner Tamás A mi díjasunk: Sopronyi gyula Bodor Pál – Csép Sándor

koLLégák A HAtáron túL 84 Makkai János 88 yehuda Lahav

94 95 97 100

1 nAp 4 LAp Magyar Hírlap Népszabadság Népszava Magyar Nemzet

nyeLvőrSégBen 123 Rontás ellen Kosztolányi 125 Ami elképesztő 127 Szent szövegek, régi történetek érdekvédeLem 129 Érdekvédelmi szervezetek 130 A szélmalmos kongresszus SzékHeLyek , SzékHázAk 134 A Csonka-ház 136 Több mint szakmai központ SzAkmAi etikA 138 Eötvös Pál írása kÖnyvek Az ágy meLLett 140 Novotny Zoltán

146 148 151 154 156

gASztronómiA Szakácskönyvsirató A Fried-kastély mai „urai Aszú és szabadság A birodalomépítő nagymester Parti slambuc

műHeLyek 102 Nagyvilág 107 Nők Lapja

LApozgAtó 159 Bächer Iván 161 Rab László 163 Kósa Csaba

BéLyeg 120 Papíralapú világ

Sport 165 Magyar sikerek

MédiakalendáriuM [ 2010 ] Sajtóvilág

Recommend Documents