LAKODALMAK, VŐFÉLYEK ÉS VŐFÉLYKÖNYVEK A FELSŐ-KISKUNSÁGBAN 1

CUMANIA 26.

Kürti László LAKODALMAK, VŐFÉLYEK ÉS VŐFÉLYKÖNYVEK A FELSŐ-KISKUNSÁGBAN1 Szomjas-Schiffert György (1910–2004) emlékének

A magyar néprajzkutatás egyik központi kutatási témája a lakodalom. Ez természetes is, mivel ez az a családi-társadalmi esemény, amelyhez a legtöbb szokás, rítus és népköltészeti hagyomány tartozik. Éppen ezért nem csoda, ha a vőfélyek működése és a lakodalmi vőfélyversek már igen korán az érdeklődés homlokterébe kerültek. A 19. század közepétől nemcsak a kiadott vőfélykönyvek és ponyvanyomtatványok száma emelkedik látványosan, hanem a néprajzi és népdalgyűjtések lakodalmi népköltészetének és vőfélyverseinek közlése is.2 A KisfaludyTársaság 1843-ban hirdette meg a népköltési „ereklyék gyűjtését”, amire a szombathelyi ügyvéd, Szelestey László, aki maga is költő volt, egy verses gyűjteménnyel válaszolt. Erdélyi János népdalgyűjtésében közölte is ezeket a „vöfélköszöntéseket”. Hogy valós népköltészeti anyaggal számolhatunk-e, vagy maga Szelestey írta a vőfélyköszöntőket, ma már nem dönthető el teljes bizonyossággal, viszont hogy a gyűjtemény helyi, NyugatDunántúlra jellemző anyag – több helynév, mint például Repce, Győr, Tömörd, Csepreg, Acsád, és Meszlen szerepel benne, – az nem kétséges.3 Réső Ensel Sándor gyűjteménye már igen változatos és hasznos anyagot szolgáltatott az ország különböző területein található lako1

Köszönettel tartozom mindazoknak, akik adatokkal, fényképekkel és egyéb módon segítettek a gyűjtésben és ezzel hozzájárultak a tanulmány megírásához: Balis Györgyné, Baski Imre, Czingel Ádám, Dubecz Mihályné, dr. Faragó Gyula, Gazdag Zsolt, Halcsik Antal, Miskolczy Mariska, Szabó Nikolett, Tóthné Papp Ágnes, Virág Mihály, Zana István. Külön köszönet illeti Wicker Erikát, aki a kézirat végső formába öntésében segített. Az elhunyt adatközlők emléke előtt ez úton is szeretnék tisztelegni: Berényi József, Kisjuhász János, Szórád József. 2 Szabó László 1983 37. 3 Erdélyi János 1846 113–131. 1

dalmi szokásokkal kapcsolatban.4 A falusi lakodalomra és a vőfélyek működésére ekkorra már nemcsak a szakma, de a populáris média is felfigyelt. A Vasárnapi Újság 1876-ban közölte a szegedi lakodalmat Varga János tollából, aki igen jó megfigyelő képességről tett tanúbizonyosságot. Az újságcikkben a szerző említi az utcai menetben elhangzó „ujjongást” és a jellegzetes szegedi táncot, a „Jó Pálost.” 5 Nem árt itt idézni egy rövid részletet, mivel a szerző nemcsak a vőfélyek működését emeli ki, hanem utal a vőfélykönyvek fontosságára, és figyelmeztet a vőfélyi művészet sajátosságaira: „»De érti is a módját az a hunczut vőfély, mert nincs az a gyönge borjú« pecsenye, mely »hét évig bőgött az anyja után« – hogy az asztalra ne kerüljön; – a kalács meg olyan puha, hogy három napszámos két hétig mindig ékelte, míg szét bírták hasítani. Node aztán a bor mindent kipótol, mert ha két jószívű ács darabokra nem fűrészeli, úgy palaczkba se lehetett volna nyomkodni. Ezt pedig mind csupa pattogó rigmusokkal adja a vendégek tudtára a verselő vőfély, oly rigmusokat, ha itt el akarnánk mondani, úgy ennek a nagy négy lapnak négyszáz lapból álló könyvvé kellene tágulnia. Különben e vőfélyi tudomány már irodalmilag is kultiválva van, különösen ponyva-irodalmilag; ámbár néphagyomány és népköltészeti szempontból is megérdemelne a méltatást.” 6 Ebben a korai leírásban már benne foglaltatnak azok a fő kritériumok, amelyek később a néprajzkutatóknak is hasznára váltak. Balassa Iván és Ortutay Gyula a Magyar néprajz című összefoglaló munkájukban fogalmazták meg a vőfélyekkel és vőfélyversekkel kapcsolatos elképzelésüket: „A lakodalom népkölté Réső Ensel Sándor 1867 Varga János 1872 647–648. 6 Varga János 1872 647. 4 5

213

Kürti László szete rendkívül gazdag. Ezek között elsőként kell megemlítenünk a vőfélyverseket, melyek jelentős része félnépi, kántorköltészet terméke. Ezek kézírásos, de kinyomtatott formában is terjedtek, és így bizonyos kiegyenlítődést eredményeztek egyes területek között. Előadójuk a nagyvőfély, ritkábban a násznagy. A figyelemfelhívásra a versek megkezdése előtt néhány botkoppantás szolgál, melyre a cigány tust húz. Ma minden esetben dallam nélküliek ezek a versek, de néhány évszázaddal ezelőtt énekelt változataikról is van tudomásunk. Ezek általában a lakodalom menetéhez kapcsolódnak, s ebben a sorrendben közölték őket az ún. vőfélykönyvek is.” 7 A sokszor ponyvanyomtatványban megjelent vőfélyverseket többen sem igazi irodalmi, sem pedig valós népköltészeti terméknek nem minősítették, mivel ezeket „hosszadalmas, félnépi és olykor tudálékos versek”-nek tartották, amelyeknek viszont önálló fontos szerepük és a hagyományozódás szempontjából alapvető funkciójuk van.8 Negatív értékítélet sugall Szabó László megfogalmazása is, amikor a vőfélyverseket műfajilag „esztétikai érték” nélkülinek tartotta.9 Keszeg Vilmos szerint a vőfélyvers nem önálló műfaj, inkább a kora újkori rigmusköltészet utánzata, másolata.10 Ennek homlokegyenest ellentmond egy vőfélyvers vélt „táltos viaskodása”, vagy egyes költői elemeknek a korai 17–18. századi közköltészettel való szoros rokonsága, melynek kapcsán többen hangoztatták a versek archaikusabb voltát.11 Egyes értelmezések szerint – ami nagyrészt köszönhető Küllős Imola és a 16–18. századi közköltészet definíciójának12 – a vőfélyversek az alkalmi, populáris költészet főleg kántorok, tanítók, papok és diákok által népszerűsített műfajaként került be a paraszti hagyományba. Ezt alátámasztja az, hogy a 18. század végétől van egyre több adat működésükről, ugyanakkor a vőfélyversek elterjedé Balassa Iván – Ortutay Gyula 1979 579. Ortutay Gyula – Katona Imre 1970 872. 9 Szabó László 1983 354. 10 Keszeg Vilmos 1991 17–18. 11 Csalog József 1956 165–167; Jung Károly 1978 249; Csörsz Rumen István – Küllős Imola 2006. 12 Küllős Imola 2004; ld. még Küllős Imola – Csörsz Rumen István, 2000, és Csörsz Rumen István – Küllős Imola 2006 7 8

sét a 19. század elején divatossá váló vőfélykönyvek népszerűsítették.13 A vőfélyversek múltját tekintve valóban egyfajta írásos közköltészetéről van szó, amely folklorizálódik, majd a 19. század elejétől a paraszti írásbeliség részévé válik. Ennek valamelyest ellentmond Komáromy Sándor, aki úgy érvel, hogy a 18. századi kéziratos lakodalmi köszöntők nem azonosak a falusi vőfélyversekkel, bár sok hasonlóságot lehet felfedezni.14 Hasonló következtetésre jut Mészáros István is: szerinte a 18. század közepétől számolhatunk valamilyen írásbeliség megjelenésével falun, a módosabb parasztgazdák körében, de szélesebb körben csak a 19. században valósul meg, és ettől kezdve lesz a falusi tanítóknak is nagyobb szerepük az írásbeliség terjesztésében. 15 Az 1839-es kecskeméti kéziratos vőfélykönyv szelíd szövegrésszel tesz erről tanúságot, későbbi nyomtatványok keményebben is fogalmaztak (Vőfélykönyv, kéziratos, Kecskemét 1839: 10v–11): „mert a Betsinát németeknek való, az Magyar gyomrában pörkölt hús igen jó”.16 Nem kétséges: ezt az időhatárt egy kicsit tovább lehet bővíteni, mivel több adat említi a vőfélyek szerepét jóval korábban. Az 1672 körül keletkezett Vásárhelyi daloskönyv XVI. énekének egyik versszaka a vőfély lakodalmi ceremóniavezető és felszolgálói szerepét mutatja be: Vőfély, te tiszted El ne felejtsed, Jó, jó, jó? Az fennállásra, Tángyér törlésre, Vigyázz mindenre, A pohár töltésre, Fa la la la la la!17 Kicsit később, Szentsei György 1704-es keltezésű daloskönyvének 23. Canto alia-ja nemcsak a „józan,” „gyors” és „igazmondó” vőfényekről, de segítő felszolgáló legényekről is tudósít: Tóth Arnold 2002, Ujváry Zoltán 1960 Komáromy Sándor 1992 28. 15 Mészáros István 1988 111–121. 16 1839 Kecskemét, kéziratos könyvben lakodalmi versek. OSzK Oct. Hung. 416. 17 Ferenczy Zoltán 1899 43. 13 14

214

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban Az vőfények iozanok, gyorsak és igazmondok, asztalra vigyázók, tál tányér bé adók, bé adók. Az főn szolgáló Iffiak, ne legyenek Csácsogók, Szüntelen vigyázók tsak bornak szolgálok, tékozlók, tékozlók.18 Az összehasonlító kutatás azonban adós nemcsak a vőfélykönyvek eredetével és a vőfélyek művészetének alapos elemzésével, de a táji-területi változatosságok, a vőfélyi szerep fontosságának és a vőfély egyéniségek bemutatásával is. Ahogyan azt Tóth Arnold tanulmányában kifejti, igazán átfogó munka erről a területről még nem született.19 Kétségtelen, hogy ez a kutatási irány nagyban hozzájárulhatna a lakodalmak helyi specialitásainak és szokásainak megismeréséhez. Kiemelten fontos ez már azért is, mivel a vőfély (együtt a kiadó és kérő násznagyokkal) egyéniségét és funkcióját tekintve félhivatásosnak tekinthető már a 18. századtól, és nem feltétlenül csak a paraszti, hanem városi és mezővárosi közösségekben is.20 Erről győz meg bennünket Réső Ensel Sándor, aki egy igen korai debreceni adattal szolgál: „A vőfél hát − mint neve is mutatja − nevezetes egyéniség volt, s most is az, a lakomák alkalmával. Főfeladata, mint mondva volt, a mások megnevettetése. A honnét ily szerepre rendesen élezés, s jó kedélyű emberek szoktak választatni. Ilyen volt Debreczenben azon egyéniség, kinek gúnyneve Kutya Pista volt, s ki annyira el volt hírhedve 1820–29-ben, hogy majd minden tehetősb lakosnál ő vitte a nevettető szerepét, s talpraesett élczei, jól rögtönzött versei, s mások utánzásai, nem megvetendő jövedelmet nyújtottak neki.” 21 Ennek ellenére a vőfélyversekkel kapcsolatos inkább negatív, mint pozitív korai vélemény a kutatói hozzáállásban nyilvánvaló. Neves kutatók által gyűjtött nagyszalontai anyagból egyenesen kimaradtak a vőfélyver Buda János 1943 62. Tóth Arnold 2008 118. 20 A szentesi református egyház kéziratos 18. századi krónikája említi a „vőfélly”, „gazda, „kiadó” és „kérő násznagy” rituális szereplőket, valamint a legényekből kiállított „kapitányt,” „hadnagyot,” és „strázsa mestert”, ld. Filep Antal 1971 125–126. 21 Réső Ensel Sándor 1867 343. 18

19

sek, pedig nem lehet kételkedni abban, hogy a gyűjtés idején – az 1910-es években – működtek Nagyszalontán vőfélyek.22 Ezt már csak azért is fontos hangsúlyozni, mert a vőfélyekkel és a vőfélyversekkel kapcsolatosan két szélsőséges nézet uralkodik: az egyik oldalon találjuk azokat, akik nem tulajdonítanak különösebb szerepet a vőfélyverseknek; velük szemben pedig olyan monográfiákkal szembesülünk, ahol minden egyes vőfélyverset közöltek a szerzők, mintha valamilyen helyi nóvummal, specifikummal vagy népköltészeti termeléssel számolhatnánk. Természetesen egyik szélsőséges álláspont sem állja meg helyét. Az nyilvánvaló, hogy a félnépi (diákok, tanítók és kántorok, de papok és ügyvédek is) által szerzett vőfélyversek közt találni igénytelen, sőt plagizált darabokat, amelyek aztán folklorizálódtak. Ezt vette észre Bellosics Bálint (1867–1916) hetési néprajzi gyűjtése alkalmával: „Említettem, hogy egy hetési ötven-lakodalmas násznagy, midőn kérdeztem, kitől tanulta felköszöntőit, azt mondta, hogy könyvekből, s hogy most is van nála egy, Pető Gergely írta. Fiatalos kapkodással mindjárt a XVII. század történetírójára, a Magyar krónika írójára billent az eszem. Most, hogy kezemben van az Alföldi vőfély-könyv, látom, hogy csalódtam. Az említett vőfély-könyv Méhner kiadása; évszám nincs rajta. A benne levő köszöntők csinos versei fülemben zörögtek folyton, hát amint az Ethnogr. tavalyi 8-ik és 9–10-ik füzetében a kiskunhalasi (Tury) és baranyai (Kötse) lakodalmi szokásokat olvasgatom, ismerős verseken akadok meg. Ös�szehasonlítottam, hát a Kötse versei közül 8, a Turyé közül 16 vers vagy egészen az, vagyon [!] nagyon kevés különbséggel az, a mi a Pető G. könyvében van.” 23 Amint kiderül Bellosics 1891-es tanárának írott leveléből, a hetési faluban felvett vőfélyversek Pető Gergely Alföldi vőfély-könyvéből származtak, és igen népszerűek voltak Baranyától a Kiskunságig.24 Ugyanakkor az Szendrey Zsigmond 1924. Ez azért is figyelemre méltó, mert Szendrey előtt Erdélyi János már közölt nyugatdunántúli vőfélyverseket, ld. Erdélyi János 1846 23 Közölve Kulcsár Péterné 1971 180. 24 Bellosics Sándor felfedezése arról is meggyőz bennünket, hogy Pető Gergely vőfélykönyve, az 1898-as kiadású Alföldi vőfély-könyv már nem az első, hanem második, de esetlegesen harmadik kiadása volt a szer22

215

Kürti László is bebizonyosodott, hogy helyi specialitások és igényes rigmusok születtek egyes vőfélyek vagy népi verselők tollaiból, amelyek méltán szerepelhetnek kiadványokban. A hivatalos vőfélyek pedig már egy teljesen újszerű, rítusformáló szerepet töltenek be.25 Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a vőfélyverseket – függetlenül attól, hogy nyomtatott, kéziratos és/vagy szóbeli úton hagyományozódtak – nem szabad azonosítani a vőfélyek rituális gyakorlatával. A szövegek és az előadás közt létezik még egy harmadik szereplő is: a népi versíró, verselő, akinek működése fontos része a népi írásbeliségnek, a hagyományozódásnak.26 A népi verselő szerepe különös, mivel ő nem vőfély, tehát nem szerepel a közösség előtt, népi kifejezéssel élve, ő nem „köszöntős” ember. Sok vőfély viszont nem költő, tehát maga nem gyárt verseket, hanem csak előad, illetve továbbadja a hagyománynak ezt a bizonyos szeletét. Tehát fontos, hogy ne egyoldalúan gondolkodjunk a vőfélyi mesterségről, és ne csak a szóbeli hagyományra koncentráljunk, hiszen az írásbeliség – és ne felejtsük el: a képi és szimbolizáció különböző vizuális formái – és a szóbeliség kapcsolata évszázadokra visszanyúlik. Tehát úgy is érvelhetünk, hogy a vidéki és paraszti társadalomban, ami igen összetett és hierarchikus, a népi verselő és vőfély lehet előadó – sőt hivatásos és több településen elismert előadó –, de nem minden esetben szerző; és a fordítottja is igaz lehet: találunk szerzőket, akik viszont keresett előadók közösségükben és annak határain túl.27 A vőfélyversek és hasonmás népi írásbeli műfajok, mint például a naplók, gazdasági feljegyzések, levelek, versek stb. nyomtatott ponyvák, könyvek vagy kéziratos füzetek formájában terjedtek el, és váltak a 19. század zőnek. A budapesti Méhner Vilmos cége jeleskedett a gyors kiadású vőfélykönyvekben az 1872–1890-es években; hetente, egy-két hónap elteltével újból kiadott egy-egy divatos ponyvát. 25 Az újabb kutatási eredményekről, ld. Bari Károly 2005; Beinschróth Károly 2006; Borús Rózsa 1998; Fazekas Zsuzsa 2000; Kisbán Eszter 1993; Markos Gyöngyi 2005; Mészáros Márta 2006; Tripolszky Géza 1988; Szilágyi Miklós 2004; Tóth Arnold 2008; Zsótér Gergely 1987. 26 A népi verselésről és versírókról ld. Janó Ákos 2001; Takács Lajos 1951 és Ujváry Zoltán 1980. 27 Sárkány Mihály 1983, Szilágyi Miklós 2004

során egyre általánosabbá és elfogadottá, illetve szolgáltak mintául másoknak. Azonban a vőfélyversek „írásos” műfajként való szigorú behatárolása kétségkívül problematikus: a vőfélyek nagy többsége nem csupán könyvek, hanem hallás és szóbeli tanulás útján szerezte meg tudását! Továbbá a lakodalom egyes mozzanatainak különböző vőfélyversekhez való kötése azért aggályos, mert más a lejegyzett vőfélykönyv (akár nyomtatott, akár kéziratos füzet), és más a helyi rítusgyakorlat, ami mindig a családok, a divat, a hatalom (egyház, bírók, közerkölcs) és a vőfély(ek) közti kapcsolat kérdése. Jól látható ez a felszolgált ételekben – a vőfélykönyvekben található ételekhez mondott köszöntők nem mutatják reálisan a lakodalmi gyakorlatot, a felszolgált helyi étkek nem attól kerülnek be az étrendbe, mert vőfélykönyvekben szerepelnek, hanem fordítva: a családok igénye és anyagi helyzete, az évszaknak megfelelő termékek és húsok előfordulása a döntő. De nemcsak ez alakítja a rituális szövegek életét. Egy-egy településen belül nagy eltérések lehetnek, mivel több vőfély működhet egyszerre, akik más és más szöveggel rendelkeznek. A vőfélyek a meglévő szövegeket folytonosan alakítgatják és változtatják az igénynek vagy az alkalomnak megfelelően. Sőt, egyes lakodalmakra más településen élő, de ismert vőfélyeket is hívhatnak. Ez annyit jelent, hogy időben és térben egyaránt nehéz a vőfélyek működése és a lakodalmak közti viszony felderítése résztvevő megfigyelés nélkül. A falusi társadalom 20. századi nagy átalakulása és a lakodalom hagyományos rendjének megszűnése, elhalványodása már igen korán felkeltette a kutatók figyelmét. Az 1970es évekre már egyenesen a lakodalom teljes átalakulására hívták fel a figyelmet, ami természetszerűleg magával vonta vőfélyek művészetének hanyatlását.28 Ám későbbi kutatások bebizonyították, hogy a régebbi hagyományok nemcsak eltűnnek, hanem folyamatosan átalakulnak újabb és újabb részletekkel gazdagítva a mesterséget. Erre utal Györgyi Erzsébet, amikor úgy érvel, hogy a lakodalmi szokások „szegényedése” törvényszerűen magával hozta a „korszerűsödést” is, ami oda Sárkány Mihály 1983 279–285.

28

216

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban vezetett, hogy a „parasztlakodalom modernizált változatában, de máig is virul”.29 A szerző lényegében egy alapvető kulturális antropológiai gondolatot fogalmaz meg: „Amelyik szokásunk nem haladt a korral, annak helyét másutt tovább fejlődött és korszerűvé vált szokás foglalhatja el.” 30 Az 1990-es évek rendszerváltása és az azzal járó politikai-gazdaságikulturális folyamatok nem várt eredményt hoztak: az évtized közepétől egyre több és egyre fiatalabb vőfélyek kezdtek el működni, akik nemcsak régebbi szokásokat őriznek, de új hagyományt is teremtenek.31 Ezzel természetszerűleg együtt járt a divatosnak nem minősülő egyes korábbi mozzanatok elhagyása, de sokszor azok modernizálása, valamint nagyon sok újdonság és innováció is. Éppen ezért a mai vőfélyek közül sokan már inkább moderátornak, esküvőszervezőnek vagy ceremóniamesternek szeretik magukat hívni.32 A 21. századi lakodalmakban olyan „korszerű” mozzanatokat figyelhetünk meg, mint például a galambröptetés, limuzin vagy négylovas menyasszonyi hintó, táncházi zenekar, városiak részére tartott „falusias” esküvő, repülőgép/helikopter műsor, tűzijáték, interneten szerzett új játékok (pl. kvízjáték, lufiposta). Ezek és még sok más kitalált hagyomány korábban elképzelhetetlen vagy megvalósíthatatlan volt.33 Természetesen több szinten és módon érdemes vizsgálni a magyar vőfélyversek és a vőfélyek működésének elmúlt kétszáz éves kapcsolatát. Így elengedhetetlen az alföldi etnikai csoportok valamint a szomszédos országok hasonló szokásaival s szövegeivel való egybevetés. Ez nyilvánvalóan meghaladja e tanulmány kereteit, ám egypár példával szeretném szemléltetni a kutatási irányvonalakat és lehetséges kitörési ponto Györgyi Erzsébet 1992 623. Györgyi Erzsébet 1992 625. 31 Novák László – Újváry Zoltán 1983. 32 A számtalan internetes honlap és hirdetés erről mindenkit meggyőzhet (pl. vofely.lap.hu; vagy www.vofelycentrum.hu). 33 A kitalált hagyomány természetesen a történészek Eric Hobsbawm és Terence Ranger sikerkönyvének elméleti kerete, ld. Hobsbawm, E. – T. Ranger 1983. Ezt az elképzelést Magyarországra – tudomásom szerint – egy tanulmánykötet hozta be, ld. Hofer Tamás – Niedermüller Péter 1987. Jóval későbbi magyar kitalált hagyományokról ld. Kovács Ákos 2006 29

30

kat. Az interetnikus hatások természetesen mindenütt jelen voltak és vannak, ahol több nemzetiség él egymás mellett vagy egymás közelében. Számolnunk kell azonban a népcsoportokon belüli eltérésekkel és a változatok fontosságával is. Varga Anna korai és fontos – bár igencsak elhanyagolt – munkája jól megvilágítja a második világháború előtti dunántúli magyar (Kölesd) és sváb (Kistormás) együttlét hatását a vőfélyek szerepében és a lakodalmi szokások kölcsönös átvételében.34 A Duna–Tisza közén felgyűjtött sváb lakodalmi szokásokban is találunk vőfélyekre vonatkozó adatokat. Nemesnádudvar és Császártöltés jellegzetessége a vőfély nélküli lakodalom, illetve ez utóbbi településen csak az 1980-as évektől vált ismertté; ugyanakkor Hajós és Harta esetében fontos szerepet kapott a vőfély a lakodalmi szokásokban.35 Itt a vőfélyek által mondott versek ismertek voltak (ilyen volt például a menyasszony kibúcsúzásakor és az esküvőre induláskor mondott szöveg, amit viszont a menyas�szony barátnője mondott). A csávolyi bunyevácok körében a vőfély (csaus) – hasonlóan a magyar vőfélyekhez – verses mondókákkal színesítette az esküvő és lakodalom eseményeit.36 A dusnoki ráchorvát vőfélyversekkel kapcsolatosan kiderült az, hogy az ételek behozatalánál mondott versek magyar átvétel útján kerültek be a szokásrendbe.37 Az alföldi szlovákok első (sváč), illetve második vőfélyének (družba) szerepe ismert a rituális mozzanatokban és az ételek köszöntésében.38 Ám a nyírségi (tirpák) 20. századi hagyományos lakodalomban jórészt a magyarból kerültek át a vőfélyversek.39 Mindezek azt bizonyítják, hogy a vőfély általános ismert rítusvezető egyéniség a lakodalmi szokásrendben, távolabbi lengyel, német, de angol, skót, sőt ír párhuzamok is megerősítik a szokás európai elterjedését.40 Varga Anna 1940 Bereznai Zsuzsanna 2005 219–227. 36 Mándics Mihály 1986 37 Bereznai Zsuzsanna 2010 351. 38 Krupa András 1983 246. 39 Márkus Mihály 1943 186–188. 40 A divatos angol nyelvű best man versköltészet (toast) sok internetes honlapon megtalálható (pl.: http:// www.thebestmanspeech.com). A kurrens németországi területeken ismét divatba jött az ünnepélyes vőfély34 35

217

Kürti László LAKODALMAK A FELSŐ-KISKUNSÁGBAN A fenti észrevételeim bizonyítására készült a jelen dolgozat, amelynek fő célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Duna–Tisza közi, főleg a Felső-Kiskunság lakodalmainak változatosságára és a vőfélycentrikusságra, mert ahogyan Borús Rózsa korábban említette a bácskai lakodalmakkal kapcsolatosan „a jó vőfély a lakodalom lelke”.41 Ugyanakkor célom, hogy adatokkal szolgáljak egyes vőfélyek működéséről és hivatásuk szokásmegőrző és szokásátalakító funkciójáról.42 A vőfélyversek változatossága, a nyomatott vőfélykönyvek és a szóbeliség használta, valamint a vőfélykönyvekben nem szereplő, archaikus népi szokások mind számot tartanak a kutatók érdeklődésére. Ez az anyagközlés azért is fontos, mert Szomjas-Schiffert György mérföldkövet jelentő kutatása az 1950-es évekből csak 2004ben jelent meg.43 Ugyanakkor, annak ellenére, hogy közölt szokás leírása fontos és kiemelkedő, sok esetben – mert etnomuzikológusként nem annyira a szokásokat kutatta, hanem a zenei hagyományra helyezte a fő hangsúlyt, – hiányos, és kiegészítésre szorul. Továbbá azt is meg kell jegyezni, hogy bár gyűjtött a felső-kiskunsági Lajosmizsén, de Ladánybenén és Kerekegyházán nem járt. Mindhárom település jászsági gyökerekkel rendelkezik, és az összehasonlító kutatás szempontjából az anyag hiánya pótolhatatlan vesztesége a néprajztudománynak. Az elmúlt években felgyűjtött anyag viszont segíthet a Felső-Kiskunság teljesebb népi és populáris hagyományainak megismerésében. A gyűjtött és lejegyzett szokások segítségével jól rekonstruálhatók Szabadszállás, Kerekegyháza, Ladánybene, Kunadacs és Lajosmizse lakodalmai.44 Természetesen már itt különbséget kell tenni a belterületi és nem gazdálkodó réteg és a hagyományosabb taszerep (Hochzeitslader); a mondott versek és szövegek tárháza szintén fellelhető az interneten. 41 Borús Rózsa 1996 168. 42 Papp Barbara 2008. Papp a dévaványai parasztköltőről, Nácsa Jánosról, ír, aki vőfély is volt falujában 50 évig. 43 Szomjas-Schiffert György 2006 44 Kunszentmiklóssal alaposabban nem foglalkozom, mivel – már a Gyöngyösbokrétás szereplésből kifolyólag is – a település népi kultúrája a legjobban felgyűjtött és ismert az egész Felső-Kiskunságban.

nyasi nép lakodalmi szokásai között. A felsorolt települések vallásilag és gazdaságilag hierarchikusak, szokásaikban eltérőek voltak. Ehhez adódott még a belterületi-külterületi lakosság elkülönülése, sok esetben a kétlakiság megléte. Többen felfigyeltek arra, hogy a tanyasi népesség lakodalmai jobban megőrizték a régebbi, hagyományosabb divatot, mint a községi belterületi lakosságé, sőt jelentősen eltérhet a kis értelmiségi, iparos-kereskedő réteg intézményesült urbanizált divatot követő szokásaitól.45 Az utóbbiak esetében a lakodalmakat – már a 1920-as évektől – mindig a helyi vendéglátóegységeknél, jobb kocsmákban vagy éttermekben tartották. Ekkortól terjedt el a nyomtatott meghívók divatja külön az eljegyzésre és az esküvőre. Az iparos-kereskedő, értelmiségi és tisztviselő társadalom lakodalmainál nem volt vőfély, vagy minimálisra korlátozódott a működése. A ruhadivat, a zene és tánc mind a közeli nagyvárosok (Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza) által diktált valamint a nemzetközi irányzatot követte. A 20. században működő vőfélyekről pontos adatok állnak rendelkezésünkre Szomjas-Schiffert György 1955-ös gyűjtéséből, ő a jónevű lajosmizsei vőfélytől, Kupa Varga Mihály 1889-es születésű gazdaembertől gyűjtött adatokat.46 A településen többen működtek 1930–1960 között: Szórád József (1915–2007) és Veszelszki László (1924–1969), mindketten „első vőfények.” 47 Az 1950-es évektől Székely Ambrus, Gazsó András és Hornacsek Antal neve maradt fönn elismert vőfélyként. Az 1980-as évektől Gazsó László működött vőfélyként; Gazdag Istvántól fia, Zsolt tanulta el Tudomásom szerint a tanya, azaz külterület, szokásaés folklórhagyománya elméleti megközelítéssel először Katona Imre próbálkozott, ld. Katona Imre 1985; a bár későbbiekben – főleg a Duna–Tisza közén – már tanyakutatásra helyeződött a hangsúly, ld. Csatári Bálint – Kiss Attila 2004; a néprajzi kutatás példájára ld. Sztrinkó István gyűjtését, Szabó László 2008 46 Szomjas-Schiffert György 2006 47 A jászberényi eredetű Szórád József családja nem volt népes; apja Szórád József (1884–1932), anyja Német Matild (1886–1918). Veszelszki László szülei: anyja Berki Mária (1894–1971), apja Veszelszki József (1884– 1965), felesége Gémesi Rozália volt, akivel 1951-ben között házasságot Lajosmizsén. Az 1909-es kataszteri birtokívek szerint Veszelszki Istvánnak és feleségének mindössze egy hold és hatszáz négyszögöl szőlőterülete volt. 45

218

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban a vőfély szakmát, aki ma elismert fiatal vőfély. Ladánybenén hosszú évtizedeken keresztül Balis György (1922–1999) vállalt vőfélykedést már az 1940-es évek végétől. Lakodalmak ceremóniamestereként nemcsak a környéken (Dabas, Hetényegyháza, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Örkény, Tatárszentgyörgy, Táborfalva), hanem távolabbról is hívták (Csongrád, Budapest). A korosztályához tartozó népi verselő, Berényi József szintén kitűnő forrásnak bizonyult a lakodalmi vőfélyversek és szokások gyűjtéséhez, s bár maga kevésbé vőfélykedett – autodidakta muzsikus volt –, a vőfélyverseket és lakodalmi szokásokat kitűnően tudta. A szabadszállási vőfélyek működéséről pontos adatokat Tóth Sándor gyűjtéséből ismerhetük meg. A 20. század első felében a következő vőfélyek működtek: Gaál Imre (1924–1997), Gudmon Sándor (1912–1958), Nagy Balázs (1901–1943). Kerekegyházán az 1940-es évektől követhetjük a vőfélyek működését: Czingel Ádám (1931–), Zana István (1924–) voltak ismert „vőfények.” Mára már a kecskeméti születésű Virág Mihály (1951–) maradt, aki viszont országszerte keresett vőfély. Zana saját bevallása szerint tizenhét évesen kezdte el tanulni a verseket egy ballószögi vőfélytől (Zsitva József), és több mint 300 lakodalmat vezényelt le. Virág Mihály anyai nagyapjától (Molnár István) tanult sokat, és több verset – ritmust – maga is olvasott. A korábbi évtizedekben Juhász János és Kecskemét Szarkás részéről átjáró Pápai Vincének neve maradt fenn ismert vőfélyként a népi emlékezetben. Czingel jó hangja és kedélyes természete miatt igen kedvelt volt az egész Duna–Tisza közén; 50 (!) évi működése alatt nagyon sok helyen megfordult, így Lajosmizsén, Kerekegyházán és Ladánybenén. Arra is fény derült, hogy a környező városokból (Nagykőrös, Kecskemét) is hívtak vőfélyeket, ha a helyiek már le voltak foglalva. Kunadacson ismert vőfélyek voltak: Nagy József, Sztaskó Mihály és Tóth László. Szórád, Kisjuhász, Berényi, Gazdag, Czingel és Virág vőfélyi működéséről interjúk készültek, Veszelszki Lászlóról – korai halála miatt – csak fényképek és vőfélykönyve maradt fenn. Szórád, idősebb lévén, hamarabb kezdte a vőfélyeskedést vagy „vőfényeskedést,” ahogy ő mondta, mint Veszelszki, akit még az

1960-as években is hívtak. A szegényparaszti származás, a minimális iskolázottság jellemző a régi lajosmizsei-ladánybenei vőfélyekre. Bár mindkét család felmenői Jászberényből származtak, és a 19. század közepén telepedtek le Lajosmizsén, a Szórád család Lajosmizse rosszabb földű berénybenei részén gazdálkodott, Veszelszkiék pedig a mizsei területen.48 Szórád szerint olyan gyenge volt a föld, hogy „oda csak a madár vitte a trágyát”. Szórád József gyermekként „pulykapásztor”, majd később juhász volt. Veszelszki László nagycsaládban nőtt fel, és ők is a szegényebb réteghez tartoztak; a család több tagja, így Veszelszki László is a tehetős Mizsey György birtokán cselédeskedett. Mindkét parasztember saját maga tanulta meg a vőfélymesterséget, ahogyan Szórád mondta: „Néha láttuk, néha hallottuk”. Az igazsághoz tartozik, hogy amikor már igény volt rájuk, akkor tudatosan kezdték tanulgatni és válogatni a verseket és köszöntőket, és mindketten megszerezték Kóró Pál Alföldi vőfélykönyvének egy-egy kiadását. Míg Szórádnak az 1904-es, addig Veszelszkinek az 1943-as bővített változat volt meg. A szöveg nagyfokú egyezsége ellenére a vőfélyek a házasulandók és a családok, valamint az alkalmak szerint válogatták ki, hogy mikor melyik verset mondják. Mindketten fejből mondták a verseket, sohasem olvasták. „Nagy szégyen lett volna”, erősítette meg a szövegmondás elengedhetetlenségét Szórád József. Szórád csak fiatal házasember koráig működött: 1939-ben vette feleségül Magyar Borbálát (1912–2011), és ezután még egypárszor vőfélyeskedett, de csak ismerősök lakodalmán, aztán abbahagyta. „Béhagytam, mert már házasember voltam, és illett otthon lenni a családdal, nem lehetett már egész éccakákat átverselni”, érvelt. Legénykorában névnapi köszöntéseket is vállalt, karácsonykor és disznótorokba is elhívták, ahol verses – sokszor igen borsos – mondókákkal szórakoztatta az egybegyűlteket. Szórád József, Kisjuhász János és Berényi József mindhárman büszkén emlegették, hogy amit tudnak, jász szokás, és ők a jász hagyományokat viszik tovább, csak azt ismerték.49 Lajosmizse betelepülésére vonatkozóan ld. Kürti László 2004, 2008 49 Természetesen azt hangsúlyozni sem kell, hogy egyes esetekben ez vagy bebizonyosodott, vagy nem. Ahol 48

219

Kürti László Említették még a kunkapitány nevet is azokra a vőfélyekre, egyénekre, akik mulatságos dolgokat találtak ki, és szórakoztatták a lakodalmas népet, de az ő szerepe sohasem volt jellemző a jász betelepülők településein. Berényi József, mivel korán zenélni kezdett, igen sok lakodalomban járt a Felső-Kiskunságban, és ezért ő jobban ismerte a kunkapitány elnevezést és a lakodalomhoz kötődő szokásokat, bár megjegyezte, hogy „mi jászok vagyunk” és a kunkapitány nem volt divatban, csak a „kunoknál”. Így ez az öntudatos jász betelepülők miatt Kerekegyháza, Ladánybene és Lajosmizse esetében kevésbé jöhetett szóba. Lajosmizsén és Ladánybenén még ma is emlegetik a korábbi másod-és harmad unokatestvérek közötti házasságot, hogy „ne menjen szét a főd.” A tehetősebb parasztcsaládok sokszor még az első unokatestvérek közötti házasságot is kérelmezték. Ha ez nagyon nehezen ment, akkor a papot próbálták meggyőzni (sokszor felajánlásokkal lefizetni), hogy kérjen engedélyt a püspöktől a házasságra. Ezután a plébános már csak azzal érvelhetett, hogy a leendő menyasszony már várandós, és a házasság szükséges. A második világháború előtt az érdekházasság uralkodott, és kevés volt a szerelemházasság. A három jász településű közösségben (Ladánybene, Lajosmizse, Kerekegyháza) ez a gyakorlat sokáig tartotta magát. Itt ismert mondásként hangoztatták: „Ha szereted vedd el, (ha) nem szereted, hadd el.” A rosszul sikerült házasságot azonban sokszor inkább tűrniük kellett a fiataloknak: „elvette, éjjen vele”, járta a mondás. A párválasztáshoz sokszor hozzátartozott a „jel”, ami a természetfeletti segítséget jelentette. Egy lajosmizsei idős asszony mesélte: „Én, amikor lány voltam elmentem Máriabesnyőre, fohászkodtam a Szűz Anyához, hogy elfogadja a leendő férjemet.” De volt ezzel kapcsolatban látomásnak nevezhető jel is. Egy másik nő szerint három jel kellett. Egyszer, amikor elaludt, Mária jelent meg neki, és azt mondta: „vegyél egy képeslapot, írj a katonaszeretődnek, hogy elfogadja az udvarlást.” Egy héttel később a tempnyilvánvaló, a jászsági hagyományokkal való összevetésre néhol utalok. A jászsági lakodalmakra ld. Barna Gábor 1973 és Kókai Magdolna 2000

lomban fehér galambot látott, amikor a pap a kelyhet felemelte. „A templomban a fehér galamb háromszor körülrepülte, és megnézte a híveket, és aztán eltűnt. Ez volt a jel.” Aztán álmában még egyszer megjelent Mária. „De hogy Mária megjelenjen, azt ki kellett érdemelni.” A pap is meg mondta nekik, hogy csak az „igazszívűek” látják a jeleket az igazi házastárs megtalálásához. A fiatalok találkozását sokszor épp a templomi szokásokhoz kapcsolódó vallásos-kulturális élet segítette elő. Sok bált, előadást szerveztek, ahol a fiatalok megismerhették egymást, elkezdődhetett az udvarlás. A lánykérés igen szolidan kezdődött, és ha már a család döntött a két fiatal egybekeléséről, akkor a násznagy és a kérő (sokszor maga a vőfély) együtt ment el a fiúval a lányos házhoz. Leültek, csendben beszélgettek, ám ha idegenek vagy vendégek voltak a háznál, akkor nem volt szabad semmit sem mondani. „Nagyon nagy felhő van a ház felett,” szimbolikusan azt jelentette, hogy más alkalommal kell visszajönni. Ha megegyeztek, megtörtént a kézfogó, amit jegyváltásnak is hívtak. Ekkor a fiatalok gyűrűt cseréltek, néha „kisérővel” együtt, az örömapa és örömanya felszólítására, így ezzel történt meg a jegyváltás. A lánynak rendesen illett a fiúnak kendőt adni, néha szépen hímzett selyemkendőt, ami az idősebb adatközlők szerint „régi jász szokás.” 50 Ezután a fiatal pár az egybegyűltek előtt megfogta egymás kezét majd megcsókolták egymást néha nagy unszolásra, ami megpecsételte az egészet. A kérőket illő volt megvendégelni, de csak aprósüteménnyel, és egy pohár pálinkával. Az eljegyzést a lakodalom előtt tartották meg szűkebb családi körben ebéddel vagy vacsorával egybekötve, ami általában egytálételt (sült, vagy pörkölt) jelentett. Ritkán egy-két zenészt is fogadtak, esetleg a háziak citerázgattak, de tánc nem volt, csak nótázás. Ezután a fiatal párnak kötelessége volt beiratkozni az egyház hivatalban, majd bejelentkezni a községházán az anyakönyvvezetőnél. A helybéli esperes, Mihálovits Ernő (1870–1951) Lajosmizsén és Ladánybenén „okította” a fiatalokat a házasság szentségére 50

220

A jászsági kézfogó és az eljegyzés külön szimbólumaira H. Bathó Edit hívta fel a figyelmet. H. Bathó Edit 1983 157.

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban a második világháború előtt, és többször bekérette a fiatalokat „beszélgetésre.” 51 A miséken és a hirdetéskor a fiatal párnak kötelessége volt megjelenni. A jegyeseket a katolikus templomban háromszor, azaz 21 napig hirdették ki. A reformátusok is kihirdették az eljegyzés megtörténtét. A kis zsidó hitközség tagjai is bejelentették, de már az 1910-es évektől divatba jött a helyi újságokban (Lajosmizsei Közlöny, Lajosmizse és Vidéke) hirdetni az eljegyzés megtörténtét. Az 1970-es évektől már egyre jobban az ifjú pártól várták el, hogy menjen el a vendégeket meghívni. Az 1990-es évektől újból fellendült a (hivatalos) vőfélyek szerepe, akik segítenek a hívogatásban, és – ha szükséges –, az egész rítus lebonyolításában.52 A kihirdetés után a két család döntötte el, hogy mikor tartják az esküvőt, és hogy mindkét háznál vagy csak egynél. Kiválogatták a koszorúslegényeket és -lányokat, akiket az ifjú pár hívott meg. A legényes háznál tartottak legénybúcsút, amikor a barátokkal a vőlegény egy „görbe estét” csapott, italoztak, nótáztak. Ilyenkor sok vaskos élcelődés folyt a házasságról és a gyermekáldásról. Újabban nem ritka az ilyen „partikra” profi táncosnők és DJ-k meghívása sem. A vőfély ekkor már hívogatta a koszorúslányokat és legényeket, de az 1950-es évektől már a menyasszony és vőlegény feladata lett. A lakodalom előtti héten tartották meg a hozomány (bútor, stafírung) átszállítását a legényes házhoz. Két-három lovaskocsin vitték a bútort és a segédkező embereket. Elszórt adat van csupán arra (Lajosmizse, Ladánybene), hogy ekkor a vőfély köszöntőt is mondott, de ez nem volt általános. Ilyenkor már sok viccelődés történt (pl. az ágy felfordítása, az ágyat vivő kocsi megállítása stb.), folyt a nótázás, majd a segítőket a családtagokat megvendégelték a legényes háznál. Ekkor a férfiak mulatoztak hajnalig. Az említett településeken általánosan ős�szel tartották a lakodalmakat, ekkorra már elvégezték az utolsó betakarítási munkálatokat a földeken, és – ami igen fontos volt a vendégelés szempontjából – megforrt az újbor is. Lajosmizse esetében a kis baptista/pünkösdista és zsidó közösségek családi ünnepeiről és hagyományairól szinte semmit sem tudunk. A baptisták egy ideig még működtek Ladánybenén, de mindkét közösség eltűnt 1945 után. 52 Györgyi Erzsébet 1992 622; Szilágyi Miklós 2004 324. 51

Azt tartották, hogy nyáron nem szabad esküdni, mert akkor nem lesz dolgos a menyasszony, vagy a születendő gyermek is lusta lesz.53 Május és szeptember között csak akkor tartottak lakodalmat, „ha szükség volt”, ha a fiatal pár magatartásával kikövetelte, esetleg a leendő menyasszony már áldott állapotban volt. Nem árt megjegyezni, hogy egy 1652-es kecskeméti zsinati végzés szerint a református egyház is tiltotta az advent és vízkereszt közötti esküvőket.54 Az egyházi tiltásnak meg is lett az eredménye. A 19. században ezt írja az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben szerzője az alföldi lakodalmak idejéről: „A lakodalmazásnak három időszaka van. Egyik a bárányfarsang, őszszel, mikor a borok kiforrtak, kenyér bőven, baromfi és vágómarha meghízott. Másik a nagy farsang (vízkereszttől húshagyóig). Harmadik a zöldfarsang (húsvéttől áldozóig). Látnivaló, hogy van farsang bőven, de kell is, mert lakodalom is van bőven. Magyar emberből, ha épkézláb, nem igen válik agglegény, s leányaink sem maradnak pártában.” 55 A mai gyakorlattal ellentétben, amikor lakodalmakat főleg nyáron és szombaton tartanak, a korábbi gyakorlat megkívánta, hogy kedden, szerdán vagy nagy ritkán vasárnap legyen a lakodalom.56 A pénteki vagy szombati napot kimondottan szerencsétlen napnak tartották az esküvő megtartására. Ha a fiatalok vagy inkább a két család döntött a házasságról, akkor már csak a nagy Természetesen nagyon távoli a párhuzam, de az őszi lakodalmakat preferálták a brit szigetvilágban is. Egy hagyományos angol mondóka szerint: Marry in September's shine, your living will be rich and fine, If in October you do marry, love will come, but riches tarry.  If you wed in bleak November, only joy will come, remember.  When December snows fall fast, marry and true love will last (Ha szeptember fényében házasodol, gazdagságban, jóságban lakozol, Ha megházasodsz októberig, szerelmed lesz, de a bőség késik. Ha borongós novemberben lesz házasságod, emlékezz – nem lesz más csak boldogságod. Amikor gyorsan hull a hó decemberben, házasodj meg, és élhetsz sokáig igaz szerelemben). 54 Földváry László 1898 172. 55 Baksay Sándor 1891 6. 56 Szintén távoli a párhuzam, de egy másik angol népi mondóka szerint a hét első napjai szerencsések, az utolsó napok szerencsétlenek voltak: Monday - brides will be healthy, Tuesday - brides will be wealthy,  Wednesday - brides do best of all (A menyasszony hétfőn egészséges, kedden bőséges, szerdán mindennél jobb lesz). 53

221

Kürti László esemény megszervezésével foglalkoztak. A második világháború előtt a vőlegény kötelessége volt vőfélyt fogadni, aki házasember volt. Lajosmizsén nem szerették a nőtlen vőfélyt, de az „öreglegényt” megtűrték. A jász betelepítésű kiskun helységekben csak egy vőfély volt, a fiús háznál, amit régi jászsági hagyományként magyaráztak. Szabadszálláson vagy az alsó-kiskunsági Kiskunhalason a lányos és fiús háznál külön vőfélyt fogadtak. Ezt a régi lajosmizsei lakodalmakban csak kirívó esetben, és csak akkor alkalmazták, ha két tanyában tartották a vendégeskedést, ami két vőfélyt igényelt. A zenészeket a násznagy, ritkán a vőfély fogadta meg. Lajosmizsén az 1910-es évektől már működött nagy cigányzenekar (6-9 tagú), a némafilmes mozikhoz is ők szolgáltatták a zenét, de több fúvósbanda („trombitás”) is összeállt. A rezesbanda Szabadszálláson nem volt divatos. A tehetős nagygazda családok rezesbandát azért fogadtak fel, mert az utcai menetnél vagy a tanyára való kocsikázásnál tudták jól alkalmazni. Lajosmizsén ismert volt a Ulicska-család, majd a pusztavacsi Radóciak rezesbandája. A menetkor marsokat, indulókat is játszottak. A vonósbanda nem jelentett feltétlenül cigányzenészekből álló zenekart; több parasztzenekar működött Lajosmizsén, Kerekegyházán és Ladánybenén. Az 1950-es évektől kezdődően egyre jobban elterjedt a tangóharmonika, dob, szaxofon, klarinét, majd az elektromos hangszerek is. Több lakodalomban csak az esti mulatozásra fogadták meg a nagyzenekart. A délutáni eseményekre még csak egykét zenész volt jelen. A tanyavilágban a vőfély lóháton járt hívogatni egyedül, vagy ha kellett, párban a „kisvőféllyel”. A 20. század legelején még járt „botosvőfély” felszalagozott bottal, esetleg fokossal. A bot a Felső-Kiskunság ezen részén azonban hamar kiment a használatból, illetve csak helyenként jött divatba az 1990es évek után (pl. Kerekegyháza).57 A vőfély kalapjába „viaszkbimbá”-t tűztek. A mellén kétágú szalag lógott, amit a szíve fölött bok57

Kiskunlacházán a vőfélyek szalagos, citrommal díszített nádpálcát használtak. A kunszentmiklósi vőfélybot gyümölcsökkel és kendőkkel díszített másfél méter magas somfabot volt. Szomjas-Schiffert György 2006 9–10, 23.

rétában tűztek fel („vőfélyrózsa”). Díszeket a vőfély a menyasszonytól kapta, ő díszítette fel a vőfélyeket az anya, nagymama segítségével a kikérő elhangzásakor. Az 1940-es évek végétől a szalag egyre rövidült, és az egyre jobban divatba jövő művirág (bokréta kitűző) vette át a szerepét. Szomjas-Schiffert György még említi, hogy a 20. század elején a lajosmizsei vőfély kapott a zsebkendő nagyságú „vőfélykendőt”, amit nadrágja korcába tűzött. Erre a megkérdezett idős vőfélyek az 2000-es évek elején már nem emlékeztek.58 A 20. század végén, és a 21. század elején működő vőfélyek csak „mirtuszt” vagy kis szalagot viselnek – ez alól kivétel a kerekegyházi Virág Mihály, aki hosszú szalagot és vőfélybotot is használ. A meghívott vendégek – a rokonsági foktól függően – mindig megfelelő minőségű és mennyiségű étellel, vágni való állattal és borral járultak hozzá a lakodalomhoz, nehogy „megszólják őket”. Egy pár tyúkot minden meghívottnak illő volt adni. A násznagy bort, pálinkát és egy birkát szokott ajándékozni. A nők kalácsot, tortákat vagy „aprót”, azaz aprósüteményt sütöttek. A mai éttermi lakodalmaknál ez már nem járja, ezzel szemben a vendégektől – rokonsági foktól függően – elvárják a tisztes pénzbeli ajándékot. A lakodalom előtti napokban asszonyok „csigacsinálásra” gyűltek össze. Az asszonyok részéről speciális alkalom volt a „morzsoltka”készítés és a kenyérdagasztás, majd sütés is. A rokon asszonyok feladatához tartozott még a „rostélyos” (Szabadszálláson kulcsoskalács) sütése. A rostélyos kalács szimbolikájára utal egy 19. századi kiskunsági vőfélyvers: „Töltsük vígan ezt az estét, behoztam a Krisztus testét, A szép rostélyos kalácsot, ezt a mennyországi rácsot”. 59 A rostélyos kalácsot hagyományosan kemencében sütötték, a rétes (túrós, mákos) után. Az 1950-es évektől egyre jobban elterjedt annak szokása, hogy fogadott sütőasszonyokat és főzőembereket hívtak a lakodalmi fogások elkészítéséhez. Nagy lako A vőfélyviselet hasonló az általánosan ismert alföldi viselethez már a 19. század végétől – 20. század fordulóján, például ilyen volt a régi szegedi vőfélyviselet is, ld. Vács János 1901 283–284. Annak mai hatását pedig Korkes Zsuzsanna 1995. 59 Az alföldi lakodalmi rostélyos kalácsról ld. Mészáros Márta 2006 326; H. Bathó Edit 1983 159. 58

222

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban dalmakhoz így rendeltek külön tortákat, grillázsokat is, amelyeket mindig sütőasszonyok készítettek. Az esküvő előtti napon, pláne ha nagyobb lakodalmat rendeztek, borjút vágtak. Ebből főtt húst és marhapörköltet szolgáltak el. A férfiak a bográcsos főzésben jeleskedtek, a báránysültet nem ismerték. A „birgepörkölt” fortélyos étel volt, úgy mondták: a „lakodalom rostélyos és fortélyos”, utalva a különleges rostélyos kalácsra és a birgepaprikás főzésének tudományára. A férfiak mondták: „az elejét bográcsba, a hátulját üstbe”, ami annyit jelentett, hogy a birka minden felhasználható részét bele kellett főzni a pörköltbe. Ha kétnapos volt a lakodalom, az első nap volt a kikérés és kibúcsúzás a menyasszony házánál vagy tanyájánál, másnap pedig a vőlegény házánál folytatták. A katolikus családoknál illett az esküvő napján korán reggel meggyónni, majd ezután a koszorúslányok és a női rokonok segédkeztek a menyasszony öltöztetésében. A kétnapos lakodalmat a második világháborútól a szűkös lehetőségek miatt felváltotta az egynapos, a mai félnapossal szemben. Ekkor már az esküvő napjának reggelén a lányos háznál tartották meg a „kiadót”, és ott ebédelt az egész násznép. A vacsora és az éjszakai mulatság viszont a fiús háznál volt. Ezek még úgynevezett „sátoros” lakodalmak voltak, legtöbbször a tanya épületéhez hozzáépített sátorban rendezték a lakodalmat. A sátort szalagokkal, virágokkal vagy szép zöld ágakkal feldíszítették. A 20. század elején még ismert volt a színes kendők használata is. Az 1930-as évektől elterjedt az „Éljen az új pár” és az „Isten hozott” vagy „Szeretettel vártunk, Sok boldogságot kívánunk” szöveg kivágott papírból való elkészítése. Ezt jó szerencsének tartották, és a fő helyre – sátor bejáratához, az új pár feje fölé, stb. – felakasztották. A vőfély rituális szerepe igazán az esküvő napján kezdődött: várta és köszöntötte a vendégsereget, és az ebéd után kikérte, majd kibúcsúztatta a menyasszonyt a szülői háztól. A menyasszony nagy sírás-rívás közepette búcsúzott el a szüleitől, testvéreitől, nagyszüleitől. Hogy mennyire volt „sírós”, az attól is függött, hogy a vőfély milyen érzelgős szöveget mondott. A búcsúzás után illendő és elvárt volt a búcsúcsók. Majd a „rostélyos ka-

láccsal” feldíszített borosüvegekkel felültek a pántlikás és virágos lovasszekerekre. és indultak a községbe esküdni.60 Az első kocsiban ült a vőfély a násznagyokkal, a másodikban az ifjú pár, a harmadikban a szülők, utána jöttek a zenészek, a rokonok, és a szomszédok. Ha azonos külterületi részen laktak, a két menet egy megbeszélt dűlő kereszteződésénél találkozott, s onnan egy oszlopban mentek – attól függően, hogy milyen vallású volt a család – vagy a református, vagy a katolikus templomig. A templomi esketés alatt a vőfélynek nem volt külön szerepe. A második világháború előtt még divatban volt az esketés utáni rövid tánc a templom előtt. Ezt nem minden pap szerette, de volt, aki elfogadta. Ekkor kötelessége volt a násznagynak és a vőfélynek, hogy meghívják a papot az esti vacsorára, aki legtöbbször el is fogadta, ha nem, ajándékot (legtöbbször ételt és italt) kapott. Ezután a menet indult a vőlegény, azaz az új pár otthona felé. Az 1920-as évektől már divatba jött a fényképész, akinél az ifjú pár vagy a család fényképet készíttetett. Sokszor ilyen fényképek még az indulás előtt a háznál is készültek, erre kihívták a fényképészt. Az első világháborúig szinte törvényszerű volt, hogy az ifjú párról készült képet a menyasszonyi koszorúval együtt bekeretezték, és díszes helyre felakasztották, sokszor a vőlegény bekeretezett elbocsátó levele (obsit) vagy katonaképe mellé. Az 1950-es évektől szükségszerűen jött divatba a „tanácsi” esküvő, az 1960-as évektől pedig a KISZ-es, amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezte a tömegmozgalomban fontosabb funkciót betöltő fiatalok egyház nélküli esküvőjét. Az ideológiai nyomás ellenére ezek elenyésző számban fordultak elő, de tudott dolog volt, hogy a tanácsi esküvő után rendesen megtartották az egyházi szertartást. 1990 óta elfogadott dolog a régióban, hogy a városházán tartják a „polgári esküvőt”, és utána a templomit. Ezután a központi parkban vagy a műteremben volt szokás a fényképezés, és csak ezután mentek tovább a lakodalmas étterembe. A vőfély szerepe a lakodalmas menetben és a vőlegényes házhoz való érkezésnél vált jelentősebbé, amikor a vendégeket és a szom A rostélyos kalács elnevezése Vác környékén és a Tápió-mentén cifra kalács. Ofella Sándor 1985 28.

60

223

Kürti László széd tanyasiakat – akik kiálltak a dűlőútra – megkínálták pálinkával, egy korty borral és rostélyos kaláccsal. Azok a nők, akik ismerték a szokást, ilyenkor kurjongattak, lakodalmi rigmusokat kiabáltak egymásnak („A menyasszony drága kincs, sose mondja azt, hogy nincs.”). Ezt is „jász” hagyománynak tartották Lajosmizsén és Ladánybenén.61 Ritkán egy-két nótát is elhúzattak a zenészekkel, és „fordultak” egyet (táncoltak egy rövidet) a szomszédokkal, és már mentek is tovább. Ekkor szerették rendelni a zenésztől a „Kocsmárosné, szép csárdásné, de savanyú a bora” és a „Kislány vigyázz, el ne hibázz, kislány a szívedre vigyázz” csárdásokat. Amikor megérkeztek a vőlegényes tanyához, házhoz, a vőfély azonnal leállította az éneklést és a rikoltozást, majd az „Édesanyám jöjjön ki, A kapuját nyissa ki” kezdetű éneket rendelte meg a zenészektől. Ez nevezték „beköszöntő” nótának. A vőfély ilyenkor köszöntőkkel üdvözölte a háziakat és a vendégeket, majd azonnal egy pár táncot húzatott „húzzátok” vagy „húzd rá” felkiáltással. Az ifjú párnak édes pálinkát és aprósüteményeket adtak, hogy „édes legyen az életük”. Ekkor a vőfély azt a csárdást rendelte, hogy „Réztepsibe sül a málé, Majd menyasszony leszek már én”. Néha tréfálkoztak, becsapták a vőfélyt és a násznépet álmenyasszonnyal, bár ezt az 1950es évektől már nem tartották „illendőnek”. Ezután a vőfély beterelte a lakodalmas népet a sátorba, és az ülésrendnek megfelelően leültetett mindenkit az asztalokhoz. Szabadszálláson a nők és a férfiak külön asztalnál, sőt külön helyiségben vacsoráztak. Az ifjú pár mindig a nőkkel vacsorázott. Kerekegyházán is ismerték a házban a két külön helyiségben tartott vacsorázást, ahol rokonsági fok szerint ültették le vendégeket egymás mellé.62 A 20. század utolsó évtizedeiben terjedt el, hogy a leültetéskor vagy inkább a vacsorakezdés előtt eléneklik a magyar Himnuszt.63 A jász vagy jászsági szokásokra való hivatkozás mindennapos volt az idősek körében. A történeti, összehasonlító néprajzkutatás már egyes jász és nem jász szokás tisztázására kísérletet tett, ld. Barna Gábor 1974 62 A házban tartott lakodalom Nagykőrösön is ismert volt, ahol a sátorosnak nevezett lakodalom csak később, a 20. században vált hagyománnyá, ld. N. Bereznai Ilona 1992 501. 63 Ezt a szokást több Duna–Tisza közi településen, pl. Újteleken is, feljegyezték, ld. Simon Ignác 2001 236. 61

Amikor elkészült a vacsora, megkezdték a fogások felhordását, de ehhez a vőfély rendesen fehér – ma már színes, és hímzett – kötényt kötött. Minden fogáshoz járt egy „vers”, amit az első vőfély mondott. Az ételek felhordásában a „második”, „harmadik”, stb. vőfély segített neki, akiket általában a rokonlegényekből válogattak. Az ételek elfogadott rendje: tyúkhúsleves csigatésztával, főtt vagy sült hús (csirke, tyúk, kacsa, ritkán szerepelt pulyka is – az utóbbit Szabadszálláson nem szerették, nem tartották illendőnek). A kalácsot és a bort folyamatosan hordták az asztalokra, de az első felhordás előtt mindkettőt illő volt rigmussal felszolgálni. Mindig a férfiak által főzött birkapaprikás (birge, vagy bürgepaprikás) volt a főétel, téli időszakban szerették a töltöttkáposztát, nagyobb lakodalmakon mindkettőt felszolgálták.64 A férfiszakácsok a birkafejet mindig belefőzték a paprikásba, amit a vőfélynek szolgáltak fel, ám ha nem kérte, illendően megköszönte, és hazavihette otthoni „elfogyasztásra”. Utolsó fogásként szolgálták fel a süteményeket, tortákat, vagy az 1930-as évektől terjedő grillázst, ezek sokszor templomot vagy állatokat formáztak. Nem volt ritka a díszítésnél az „Isten áldása kísérjen benneteket” felirat. Az 1930-as évektől már illett a feketekávét is felszolgálni. A vacsora alatt sokat viccelődtek, és megpróbálták a menyasszony cipőjét ellopni, vagy az ifjú pár evését megnehezíteni, pl. villát, pálcikákat, vagy lyukas kanalat adtak nekik a leveshez; a vőlegénynek vagy násznagyoknak pedig olyan borospoharat szolgáltak fel, amelynek nem volt feneke stb. Ha két tanyában tartották a lakodalmat, ezután indult el egy csoport a menyasszony tanyájából a vőlegényes tanyába vendégségbe, ahol pár órát maradtak csak. A vacsora után, éjfélkor legfontosabb mozzanatként a kásapénzszedése következett, amikor a szakácsasszonyoknak gyűjtöttek. Ennek versét viszont már az idősebb megkérdezett vőfélyek sem használták. Ezalatt az idő alatt öltözött át a menyasszony „újasszonynak”. Az adatközlők szerint a fehér pettyes piroskendő A Kiskunságban általánosan elfogadott szokásként a férfiak főzték a birkapörköltet (bürgepaprikást), de ezt Nagykőrösön is feljegyezték a gyűjtők, ott „bürgepörkölt”-nek hívták, ld. N. Bereznai Ilona 1992 501.

64

224

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban (baboskendő, Kiskunhalason „pipikendő”) csak az 1930-as évek végén és a 40-es években kezdett divatba jönni. Addig egyszerűen kontyolták és bekötötték a menyasszony fejét. Csak úgy „asszonyosra” – jegyezte meg Szórád József. Ladánybenén a vőlegény anyja egy régi kendőt adott a menyasszonynak erre az alkalomra. Ezután következett a menyecsketánc, amit rendesen a vőfély vezényelt le. A násznagy kapott egy nagy tálat, esetleg szitát vagy rostát, Szabadszálláson kalapot, amibe a pénzt gyűjtötték. A család döntötte el, hogy menyasszonytánc vagy menyecsketánc lesz-e a pénzgyűjtés módja. A kettő közti különbség abból állt, hogy az előbbiben a menyasszonnyal táncoltak, az utóbbiban pedig már az átöltözött menyecskével, újasszonnyal. A vőfély kezdte a menyasszonytáncra szóló buzdító versét, és ő kezdte a táncot a menyasszonnyal. Ezután az „Eladó a menyasszony” felhívásra táncolhattak menyasszonnyal azok, akik a násznagy elé pénzt helyeztek a szitába. A tánc befejeztével a pénzzel együtt „elszökött a menyasszony”, az ajtóban két koszorúslány játékosan zsebkendővel megütögették, hogy ahány ütés éri, an�nyi gyermeke legyen. A menyasszonyt ekkor öltöztették át „újasszonynak”, azaz felkontyolták. Általában a vőlegény anyja és a közeli nőrokonok segítettek. „Gyöngyösfékető” vagy ahogyan tréfásan nevezték, „fityula” került a fejére. Ezt „kontyolónak” nevezték. Ezt menyecsketánc követte majd általános táncolás következett. Hajnalban még egyszer megterítettek, és egy utolsót ettek. Ilyenkor divatos volt a sült húst vagy – főleg téli időben – a kocsonya. Ezután a zenészekkel kikísérték a vendégeket, és – ha akarták – egyet táncoltak az udvaron. Jó vőfélyek „vendégküldő” rigmust tudtak, ami legtöbbször igen borsos, vaskos szövegű volt. Ekkor sok tréfát megengedtek maguknak a vendégek: Ladánybenén, Kerekegyházán és Lajosmizsén az istállóba is bementek, fűrészeltek, fára másztak, de nem volt ritka a széna-szalmakazal tetején való táncolás, amit a Kiskunság más helységeiből is ismerünk (pl. Bugac, Fülöpszállás).65 A háziak illendőségből a megmaradt ételekből csomagoltak a vendé65

geknek. Ez jó szerencsét jelentett. A lakodalom másnapján a család és a közeli rokonság visszatért a lakodalmas házhoz egy ebédre esetleg vacsorára, amikor is elfogyasztották a maradékot. A másnap történt látogatást („hérészes”) egy-két idős adatközlő említette Lajosmizsén, de régi szokásként csak az új pár látogatásaként emlegették. Ez úgy alakult át, hogy egy héttel a lakodalom után elmentek a menyasszony szüleinek házához a rokonok, barátok és a barátnők egy ebédre. Szabadszálláson egy-két nappal később „kállátót” tartottak; ha nagy „kállátót” csaptak akkor mondták, hogy „többe került a kállátó, mint a lakodalom”.66 Ladánybenén divatos volt az új asszony első miséje, amikor a keresztanyával együtt ment a templomba és egy padban ült vele. A lakodalmi mulatság alatt a hangszeres zene, nótázás, játékok és a tánc váltogatta egymást. Ahogyan mondták: „egy sor tánc,” „egy sor nóta” járta; ez mintegy félórányi lassú és gyorscsárdást jelentett. Az 1920-as évektől a divatos táncok a csárdás, a keringő, a magyar keringő, a tangó, a foxtrott, a „cseszton” (cselszton, charleston), a boszton és a magyar kettős voltak.67 Az idősek Lajosmizsén a csárdást még „hegyesen”, és „rezgősen”, a gyorsabb részét „ugrósan” járták. A körcsárdás-formát is emlegették, amikor többen ös�szefogóztak „csárdásolni”. A csárdások közül kedvelt volt a „Házunk előtt, kedves édesanyám, áll egy magas eperfa”, „A lajosi csárdában, ecet ég a lámpába”, „Sárgarépát nem jó dombra ültetni”, „Sej, haj, feleségem Sára”. Az idősek közt még kedvelt volt a „Barna kislány Tóth Sándor 2001 603. A charleston 1923-ban jelent meg Amerikában, és egykét év alatt Európában is divatossá vált. A lassú amerikai keringő (waltz) több fajtáját nevezik bosztonnak (Boston), melynek eredete az 1840-es évekre nyúlik vissza, és már 1900-ból van adat arról, hogy oktatják magyarországi táncmesterek. A foxtrott egy amerikai színpadi táncként kezdte hódító útját 1913-ban, és az első világháború alatt terjedt el Európa szerte. Az argentin eredetű tangó 1907-ben került át Európába, és hamar népszerű lett, 1910-ben a vansztep (onestep). A magyar kettős és a magyar keringő táncmesterek által főleg tánciskolákban tanított párostánc volt, amely a 20. század elején bekerült a lakodalmi táncok rendjébe is. Ezenkívül ismerték még a 19–20. század fordulóján a körmagyart, palotást, sormagyart, négyest, valamint a valcer és polka különböző formáit, amelyeket tánciskolákban oktattak, de ezek nem kerültek át a lakodalmi táncok közé.

66 67

Szomjas-Schiffert György 2006 34, 68.

225

Kürti László az ágyát magasra vetette” és a „KutyakaparáLajosmizsén. Ellentmondásos egy-két megtasi csárda” (Szomjas Schiffert György gyűjtése nult vőfélyvers tartalma és a lakodalmi szoszerint). A „magyar keringő”-t az „Elmennék kás. Például a lajosmizsei vőfélyek elmondták én tihozzátok egy este” kezdetű nótára táncola vőfélybot feldíszítéskor szokásos Kóró-féle ták.68 rigmust, ami nem található meg a szabadszállási anyagban, de nem zavarta őket, hogy A lakodalmi költészet legfontosabb része a vőfélyvers, és minden vőfély büszke saját tupálca nem volt divatban, csak a szalag. Lajosmizsén nem mondtak „félárva” vagy „árva dására a versek mondásában, és változatainak megőrzésében. Ezért, ahogy tudtak, kitettek leány búcsúját”, mint Szabadszálláson vagy Kerekegyházán. Az is feltűnő, hogy sem a magukért, és amíg aktívan működtek, nem szerették vőfélyverseiket továbbadni. Annak menyasszonytáncra, sem pedig a kontyolás ellenére, hogy mind használtak nyomtatott mozzanatára nem közöltek szabadszállási vővőfélykönyveket, vagy olyanoktól tanultak, félyverseket, amelyek Lajosmizsén, Ladánybenén és Kerekegyházán divatosak voltak.71 A akik korábban vőfélykönyvekből is tanultak. Mennyire volt változatos a vőfélyversek tarkerekegyháziak nem is tanultak meg rigmust töltött káposztára: „erre tőtöttkáposzta nem talma? A kerekegyházi Czingel Ádám a Vollyvolt divatba”, mondták a megkérdezett vőféféle vőfélykönyv anyagát, míg a lajosmizseiek, lyek. ladánybeneiek és szabadszállásiak a Kóró-féle Hogy a szabadszállási vőfély, Gudmon Alföldi vőfélykönyv verseit használták. Egyes Sándor vőfélyversei és ételköszöntői valamint versek a Bakó-féle Alföldi vőfélykönyvből is a lajosmizseiek milyen kapcsolatban vannak bekerültek repertoárjukba.69 Tóth Sándor monográfiájában közli Gudmon Sándor vőfélyegymással, egy egyszerű felsorolásból kitűnik: verseit, ami segít az Szabadszállás Lajosmizse összehasonlításban. 70 vendéghívás, nyoszolyólányok Ebből kiderül, hogy hívogatás meghívása, násznagy meghívása Gudmon – és valószímenyasszony búcsúja az apától, nűleg a többi szabadua. anyától, testvérektől, lánybarátoktól szállási vőfély is – előmenyasszony beköszöntő ua. szeretettel használta vacsora előtti peroráció, vacsora előtti beszéd Kóró Pál vőfélykönyasztalhoz való üléskor vének korai kiadásait, szózat az első tál behozatalakor, becsinált leves felszolgálásakor amelynek megfelelő leves-köszöntő verseit kedvük szerint beköszöntő mondóka a borra, bor felköszöntése alakítgattak. Érdekes szózat a borról hogy a lajosmizsei vősült tyúk pecsenye behozatalakor félyeknél is hiányzott paprikás behozatalakor, paprikás a pálinka köszöntése, pörkölt behozatalakor viszont míg az utóbkáposzta nincs káposztára biban nem, addig Szasütemény sütemény behozatalakor badszálláson szerepelt a túróslepény bevitelekor mondott mondóA kerekegyházi Czingel Ádám a következő ka. A túróslepényt mint lakodalmi édességet verseket mondta a lakodalom különböző ismerték, de felszolgálása nem volt jellemző mozzanatainál:72 Az 1930–1960-as évek divatos csárdásait és nótáit lejegyezte Kürti László (1919–1981), aki negyven éven keresztül volt zenész Lajosmizsén. Ennek az anyagnak a feldolgozása még várat magára. 69 Kóró Pál könyve több kiadást ért meg: 1904, 1923, 1935, 1943. Minden kiadás bővült egy-két újabb verssel. A lajosmizsei vőfélyek közül Szórád József az 1904-es, Veszelszki László az 1943-as kiadást használta. 70 Tóth Sándor, 2001 603–610. 68

Kóró Pál könyvében található vőfélyversek közül a búcsúztatás az esküvőre, köszönet a vőfényi jelvényekért, bokréta kikérő, vendéghívó, sűlt-hús pecsenyére, és a borköszöntő vers megtalálható a sióagárdi-szekszárdi vőfélykönyvben (Apari István é.n. 3., 8., 15., 21., 23.). 72 Czingel Ádám köszöntője és verse – a maskarák beköszöntőjének kivételével, – megtalálható Volly István vőfélykönyvében, ld. Volly István 1947. 71

226

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban Vendégek hívogatása Vőlegény búcsúztatása Menyasszony kikérése Menyasszony búcsúztatása Vacsora előtti beszéd Tréfás bejelentés a vacsorakészítésről Asztalhoz ültetés Pálinka-köszöntő Bor-köszöntő Leves-köszöntő Paprikás-köszöntő Pecsenye-köszöntő Menyasszonyi tortára való felköszöntő (tortaköszöntő) Süteményköszöntő Maskarák beköszöntése Pohár-és borköszöntők (násznagy, örömszülők, ifjú pár, stb.) Menyasszonytáncra Kontyolóra (pártaköszöntő), párta elfogadására Újmenyecske köszöntés Cifra kívánságok a gazdára Csók-pohár köszöntők Búcsúpohár köszöntő (áldás) LAKODALMI MASKARÁSOK Az itt ismertetett vőfélyek működése egy nagyon fontos dologra figyelmeztet bennünket: nem minden található meg a vőfélykönyvekben, ami a lakodalomban történik. A lakodalmak egyik kiemelt mozzanata – és a vőfélyek egyik legviccesebb és talán legprofánabb szereplése – az ún. hívatlanok (törökös, maskarások vagy szűrujjasok) pantomimjátékának és táncának levezénylése.73 Erre nézve már 19. századi leírás is fennmaradt Baksay Sándor tollából, aki általánosnak írta le az Alföldön a „jövevény emberek”, azaz a hívatlan álarcos törökök megjelenését. Őket a vőfély jelentett be a násznagynak, akitől engedélyt kért, hogy az „Ámérikából jövő vándorló törökök” bejöhessenek.74 A Felső-Kiskunság itt tárgyalt településein ők a maskarások. Tóth Sándor szabadszállási gyűjtésében is említi az éjfél utáni maskarázást, ám ennek párbe A szokás történeti hátterét egy korábbi tanulmányomban elemeztem, Kürti László 2009 74 Baksay Sándor 1891 15. 73

szédes versét nem közli, ahogyan Baksay sem közölte. Lehetséges, azért, mert igen obszcén változata élt, aminek részletét megtaláljuk későbbi gyűjtésekben, így Tálasi István leírásában.75 Megerősíti ezt a kunszentmiklósi anyag a vőfély működéséről és verstudásáról, aminek megörökítését Rudinszki Istvánnak köszönhetjük.76 Rudinszki, aki maga is vőfély volt sokáig, felhasználta az idősebbektől gyűjtött anyagot, amihez jócskán költött saját maga is, és ahogy ez kiderül a szövegekből, beleszőtte az ismert Kóró Pál alföldi vőfélykönyv verseit. Az 1970-es évektől egészen az 1990-es évek elejéig kísérhetjük végig a vőfélyversek változásait, ugyanakkor az is figyelmet érdemel, ahogyan Rudinszki megpróbálta a régi kunszentmiklósi dramatikus népszokásokat visszailleszteni a lakodalom szórakoztató mozzanatai közé (pl. törökös tánc, vagy tréfás verbuválás, stb.). A szokás fontosságát és elterjedését jelzi, hogy nemcsak lakodalom alkalmával, hanem a disznótori- esti vacsorázáskor is megjelentek a maskarák. Megjelenésük, viselkedésük, táncolásuk és a rigmusok hasonlóak voltak a lakodalomban megfigyelthez. Több idős adatközlő Lajosmizsén és Ladánybenén – de nem Kerekegyházán és Kunadacson, ahol általánosan, mint a Duna–Tisza közén elterjedt szokásként emlegették – ezt is a Jászságból hozott hagyományként ismerte. Többen említették a szűrujjas elnevezést is rájuk. A lakodalmi maskarák általánosan éjfél után érkeztek a lakodalmas tanyához, házhoz.77 Illő volt őket megvendégelni, és mulatni velük. Az alföldi néphagyomány egyedi alkotásaként tarthatjuk számon azt a verset, amellyel a vőfély a maskarásokat köszöntötte. A szöveg eddigi tudomásom szerint nem szerepel korai alföldi vőfélykönyvekben – és ez is bizonyítja, hogy egy archaikus profán népköltészeti termésről van szó. A szöveg milyensége nagyban függött az egybegyűltektől, azaz mennyire volt a vőfély – valamint a maskarások társasága – jó viszonyban egymással, illetve a lakodalmas házzal. Lajosmizsén, Kerekegyházán és Ladánybenén elevenen élt a vőfély és a maskarások Tálasi István 1977 313–314. Rudinszki István 1994 77 H. Bathó Edit 1983 163. 75 76

227

Kürti László közötti, versben előadott élcelődés. A rigmus részleteiben a kiskun paródiák szövegeit is felfedezhetjük; viszont a szűrujjas név a jászsági hagyomány megmaradására enged következtetni. Míg a szokást Szomjas-Schiffert György többször is említi, magát a verses szópárbajt – talán éppen obszcenitása miatt – nem publikálta. A három említett településen a maskarák megjelenését mindig nagy üdvrivalgás fogadta. A maskarák összeszokott bandákban jártak, a csoport tagjai álarcot viseltek vagy bekormozták arcukat. Lajosmizsei adatközlők szerint ha kellett, eltorzított hangon motyogtak, de inkább nem beszéltek. „Harisnyaszárat a fejünkre húztuk, szemünk, szánk ki volt vágva, ha adtak egy pohár bort, meg tudjuk inni. Vót olyan, hogy suba vót a fején, a subaszőrből bajuszt pödröttünk.” Kendőkből vágtak lyukat a szemnek és szájnak, és így alakult a régi fejfedő álarccá. Egy emlékezetes 1947-es lajosmizsei lakodalom alkalmával két külön bandában összesen 32 fiatal férfi öltözött be maskarásnak. Jellegzetes maskarás figurák: menyasszony, vőlegény, pap, cigány, ördög, kéményseprő, zsidó házaló, csendőr, katona, törökbasa, koldus, katona, terhes as�szony, derekukra láncot kötöttek, rissz-rossz ruháik voltak. Ritkán lányok és asszonyok is felöltöztek, de inkább a disznótoros vacsorai maskarába. Ők legtöbbször férfiaknak vagy a ma is ismert „bolond menyasszonynak” és „bolond vőlegénynek” öltöztek be, és egy (női) násznaggyal együtt parodizálták a bolondlakodalmat. A lányok ilyenkor vastagon kikenték magukat rúzzsal, és bejövetelükkor össze-vissza csókolták a lakodalmas népet. A férfiak szerettek nőnek öltözni – fiatalas�szony, menyecske, terhesasszony, menyas�szony –, és női ruhában, kendővel a fejükön, nagy mellekkel mutattak groteszk nőiességet. Ez a táncolás alatt sok vaskos tréfát eredményezett.78 A férfiak sokszor kormos kézzel kenték össze a lakodalmas népet, vagy akit meg tudtak fogdosni. Ritkán, de szerepelt állatalakos maskara is, legtöbbször bika, tehén, ló, kecske, ritkán medve vagy szamár alakjában. A bikának nagy falloszt tettek, a tehénnek szarvat és néha tőgyet is. Az állatot

a gazdája vezette kötélen, és részeg embert alakított, bőgött, mint a tehén vagy a bika. Idős lajosmizseiek a maskarák egyik jellegzetes alakjaként a „szűrujjast” ismerték, akinek szalmából tekertek övet, kötelet. A szűrujjas egy régi kopott szűrt viselt, és ő volt a kis csoport vezetője. A maskarások mindent elkövettek azért, hogy ne legyenek felismerhetőek. Ha mégis felismerték őket, inzultus, sőt veszekedés is történhetett. Sokszor a maskarások vezetője csupán egy „levelet”, papírdarabot esetleg bekormozott ruhadarabot vagy szárított tehénganajt adott át a vőfélynek. Ezen egy-két mondatos „jegyzék” volt, melyben benne foglaltatott az, hogy kik ők, honnan jöttek és mit akarnak, leginkább eledelt, ritkábban szállást kértek. Ezután a maskarásokat fogadó verssel üdvözölte a vőfély, amelynek szövege függött a vőfély tudásától és hangulatától. Az obszcén szavakat persze finomabbakkal is tudták helyettesíteni, ha kellett. Az első vőfély tanulta be a „maskuraköszöntőt”, de személyiségétől függően, esetleg a hangulattól, a vers lehetett finomabb vagy obszcénabb, rövidebb és hosszabb. A jó vőfélyek mindkét változatát tudták és használták is ennek megfelelően. A kerekegyházi Czingel Ádám elmondása szerint az 1950-es évek elején tanulta meg a maskarák beköszöntőjét lajosmizsei katonatársától, Csikó Istvántól, akivel együtt szolgált 1951–54 között. Itt közlöm a lajosmizsei Szórád József és Kisjuhász János, Gazdag Zsolt, a ladánybenei Berényi József, és a kerekegyházi Czingel Ádám és Virág Mihály által mondott verseket, amellyel a vőfély beköszöntötte a maskarákat. A töredékes változatokban kisebb-nagyobb eltérésekkel felfedezhető a kunszentmiklósi törökös pantomimjáték egy-egy részlete, de a távolabbról ismert tréfás verbuválás sorai is.79 Szomjas-Schiffert György 2006 19., Tálasi István 1977 312–314. A kunszentmiklósi szöveget Gönyey Sándor gyűjtötte 1937-ben. Ez jelent meg később a Magyar Népzene Tára Lakodalom III/B kötetében, ahol Szomjas-Schiffert 1955-ös kunszentmiklósi gyűjtésének rigmusa is megtalálható, ld. Bartók Béla – Kodály Zoltán – Kiss Lajos 1956 556–558. A maskarások köszöntőjének hasonlatosságát a pacséri (Bácska) 19. század közepéről származó vőfélykönyv humoros-obszcén perorációiban is fellelhetjük, ld. Borús Rózsa 1998 101– 102, 113.

79

Hasonló élcelődést jegyezek fel a mádi lakodalom női ruhába öltözött férfi maskarásáról is, ld. Bencsik János 1988 114.

78

228

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban Szórád József: „Mikor a maskarákat köszönti be a vőfély” Itt vannak a maskurák, akik jöttek Ázsiábúl, A távoli indiai majom fajtábúl. Látom egyik olyan gyönyörű, Mert a hátán fészkel egy döglött keselyű. Egye ki a fene a két sor fogadat, Amér egy pohár borért maskaráért tetted magadat, Ösmertem apádat mert jómódú ember vót, Az ünneplő kislajbiján egymást baszta a fót, Szalad a kutyád Szentes felé, Lóg a tököd a segged felé. Apádnak nem vót nagyobb ökre, A fejed hasonlít egy rohadt tökre. He felvinnénk a lajosi högyre, Onnan legurulna a nagyapád tökire. Hogy vesszen híretek végre mindörökre. Te meg fiam olyan vagy, A fejed akkora, mint egy kerékagy, Látom, te se leszel már egy hadnagy. Te meg másik, te se katonának termettél, A hasadon látom, hogy sok gombócot ettél, Biztos a nyáron csak legyekkel verekedtél, Te is csak csúf maskarának lettél. Te ringyes-rongyos, az Á betűt sem ismered, Nagyon erős vagy, hallottam híredet, Még a szúnyog árnyékát is a földhöz vered, Ugorj hát a táncba, az lesz a te tiszted. Te meg olyan girhes vagy, semmit se ettél, Olyan a szád, mint egy nagy fedél, Talán bizony napkeleten termettél, A szerecseny színből olyan sokat vettél. Vagytok már elegen, mindnyájan látjátok, Halljátok okosságom, sokan csodáljátok, Eztán majd ha táncomat meglátjátok, Biztos kihasad a lepcses szátok! Húzd rá! Kisjuhász János: „Mikor jönnek a maskarák” Megérkeztek a vendégek Törökországbúl, Meg ám, öreganyjuk seggelyukábúl. Itt jön egy kis vörös, szép kis sánta, Mindjárt mondom kinek fia borja. Nem más, mint Attila király vére, Egy vetési varjú szart a kezefejére, Ez meg szereti a kártyát, a borból is sokat, Kijövendölte a hírös táltosokat.

Itt van egy másik, Rákóczi unokája, Össze-vissza csörög mind a két bokája. Itt egy harmadik, igen derék legény, Arca, mint a félig kisült lepény. Bajusza sincs egy csepp se, mondhatom, Kenje be lószarral, de jó vastagon. Mikor mosdottál utoljára, a múlt nyáron, Menj innen, te büdös, senki se lásson. Kilenc pusztában hallottam híredet, Ahogy saját árnyékodat is a földhöz vered, Mit tudjátok ti, mire használják a gúzst, A rossebb egye le csontotokról a húst. Most már kezdjétek el, hagy kopogjon, A maskarás csúfság hagy haladjon. Húzzátok! Berényi József: Meggyütt egy szép társaság, látjátok barátom, De ennek nem jó vége lesz, már most látom. Nem beszélek én fűzfának, akácfának, Ne higgyen senki valónak, csak a maskarának. Nőjön hát a fa…tokon három körömméreg, Száradjon el a vége, mint a nyírfakéreg. Nálunk az ilyen állatok trágyát tolnak, A cigány disznópásztornak élelmet hordanak. Olyan rútak vagytok, hogy ki rátok néz, Tüstént megcsömörlik, elveszti az eszét. Agyon az Isten nektek egészséget bajjal, Szerencsét, boldogságot, sok-sok jajjal. Megjöttetek csúfságok, igen sokan vagytok, Itt az ideje, hogy nekem kezet adjatok, És mindenkivel itt tisztességesen bánjatok, Táncoljatok és nekem, mindig szót fogadjatok. Ehhez a fogadást híven utánam mondjátok: Ahány nyírfa van az erdőben, ugyanannyi tölgyfa, Ahány görbe, annyi egyenes, A szarkában valamennyi toll fehér, ugyanannyi fekete. Egy nagy kerek erdőben, egy nagy fa, A nagy fában van egy nagy odú, A nagy odúban fészkel egy nagy madár, Az a madár szarjon a fejetekre, ha nekem szót nem fogadtok. Húzd rá! Czingel Ádám: Kedves barátom, engedd, hogy-e szép nap alkalmával,

229

Kürti László Egy néhány kedves szóval fejezzem ki nagyrabecsülésemet irántad. E kedves nap, mely mostan vagyon, Kívánom, a menykű üssön 25-ször agyon, Eljöttél, hogy felköszöntselek, Egy bidli szarral, nyakon öntselek. Virágot is hoztál, szagosat, ragyogót, Hát három nagy lófasz a seggedbe valót. Drága gyerek vagy, meg kell aztat hagyni, Nem ártana néha a pofádra szarni. Ilyen kedves fiúnak kevés a hibája, Szakadjon a szájára a disznó picsája. A fésű sem állt meg a göndör fürtödnek, A vén kurvák picsáját használd törülközőnek. Egye ki a fene, két sor fogadat, Egy pohár borért csúffá teszed magadat. De már abba hagyom, kifogytam a szóból, Azt hiszem neked is elég lesz a jóból. De még azért egyet kétszer húzok alá, Női bajuszkötőt köss az orrod alá. Maskarák köszöntője (Virág Mihály): Kedves vendégek, nem minden faluba, Látható ekkora nagy csoda, Ezért hát a násznagyuram szemétdombjára, Basszon fő benneteket a kutya. Ha már így ecsúfítottátok magatokat, Hogy fene önné ki a két sor fogatokat. A neveteket fő kéne írni egy tökre, A tököt fövinni egy hegyre, Onnan legurítani egy vőlgybe, Hogy a híretek veszne mindörökre. A maskarákért húzd rá! A bolond vőlegény és menyasszony beköszöntése (Gazdag Zsolt) Kedves vendégek, most megérkezett az ifjú pár, Legyenek szívesek őket is befogadni, S állítom, ők sem fognak adósak maradni. Tessenek ránézni, picit ki vannak verve szegények, Gyűjjenek táncoljanak velük, ez nem az ő bérük már…

A Kecskemét környéki lakodalmakban szokás egy közismert csárdásnótára vaskos szöveget énekelni, például: A Balatonnak nincsen gerendája, Maskarának nincsen esze máma, Eljött hozzánk egy-két pohár borra, Tehén farka alatt legyen meg a jussa. Már minálunk lakodalom lészen, Maskarák is jöttek hozzánk szépen, A maskarának nincsen semmi gondja, Mert egy tinó helyett, ökör megyen haza.80 Korábban a maskarák magukban kezdték groteszk táncukat, majd a lakodalmas néppel folytatták – ezt Szabadszálláson „figurázásnak” nevezték.81 Ez általában csárdás, egy „friss” vagy „gyorscsárdás” volt. Kunadacson groteszk ugrálós táncot mutattak be egy sajátos szöveggel, amelynek dallama a „Megismerni a kanászt cifra járásárók” kezdetű táncdal volt. A tánc befejeztével a „maskarákat” leültették, megvendégelték. Az egész eseményt igen nagy figyelem kísérte, mert a lakodalmas nép megpróbálta kitalálni a maskarások azonosságát. Nehéz volt felismerni az álcázott és bekormozott alakokat, pláne mivel: „táncoltak, vacsoráztak, de azok nem szóltak semmit sem”. A maskarások közt volt, aki tudott obszcén táncot is: ezt rókatáncnak nevezték. „A földön hentergett, úgy táncolt” – mondta Kisjuhász János, aki még az 1940-es évek elején látta. Majd volt, hogy eljátszotta a halálát, de valakik „megpiszkálták”, a nemiszervét fogdosták. Az állat halála és feltámasztása a Kiskunság déli részen volt inkább ismert (Soltvadkert, Bócsa), amely a medvés halottasjáték átvételének maradványa lehetett.82 Balogh Illés, a nyárlőrinci Nomád zenekar tagjának szerzeménye. Az együttes az 1970-es évektől zenél a környék lakodalmaiban, bálokon és utcabálokon. 81 Szomjas-Schiffert György 2006 29. 82 A tánc a rókák párzásának mozdulatait utánozza, játékos, pantomim elemekkel, amit énekre – később egy általános táncdalra is jártak - igen obszcén szöveggel. Kisjuhász János, aki többször eljárta fiatalkorában, még gyermekkorban tanulta meg pásztorkodás közben egy, azóta elfelejtett keverék, halandzsa szöveggel együtt. Minél több játékosabb elemet mutattak be a táncban, annál nagyobb mulatságot lehetett vele gerjeszteni. Ehhez tartozott – szerinte – a nők tapogatása, fogdosása és a velük történő incselkedés, amivel óvatosnak kellett lenni, mert sokan nem szerették a vaskos élcelődést. 80

A köszöntő után a maskarák „táncoltak egy karikát”. „Járt nekik egy nóta”, vagy „a maskarák kaptak egy jó nótát”, mondta Szórád József, a szövegét azonban nem tudta.

230

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban A lajosmizsei és ladánybenei mulatságot a „búcsú” zárta, azaz a vőfély elbúcsúztatta őket speciális rigmussal. Néha a maskurások vezetője a jó hangulattól függően egy „visszaköszöntővel” válaszolt, ami legalább olyan obszcén lehetett, mint az elhangzott szöveg, de erre már nem emlékeztek az adatközlők, és párhuzamait sem találtam.83 A második világháború előtt élt még a maskarások elbúcsúztatása, amely után a zenekar kötelezően a Rákóczi indulót játszotta. A maskurák elbúcsúztatását Kisjuhász János már csak töredékében tudta, de megjegyezte, hogy nem volt hosszú, csap néhány sor: Ettetek, ittatok, táncoltatok, Lepcses szátokat eleget tátottátok, A tüzes pokolig meg se álljatok! Hogy a maskarások jelenete mennyire kerek egész népi bohózat lehetett, bizonyítja, hogy a búcsúversnek élt egy kunszentmiklósi változata is: Fekete tyúkom tollastú, Vigyön a fene gazdástú. Öleget ittá, táncótá, Vigyön a fene haza má!84 Az éjfél utáni játékos szórakoztató jelenetek közül még egy érdemel külön figyelmet: a Ludas Matyi rigmus. Ezt a hagyományt Lajosmizsén Gazdag Zsolt folytatja, aki Gazsó Lászlótól tanulta el. Gazsó korábban egy alsólajosi vőfélytől, Tóth Lajostól tanulta a szöveget. Érdekessége, hogy a szöveg változata Bakó Antal Alföldi vőfélykönyvében közölt tréfás vacsora alatti beszédek egyikének.85

Korábban már említettem, hogy ez a szöveg rokon Liszt Nándor által közölt hajdúsági maskurának mondott rigmushoz, lásd Liszt Nándor 1908 240–241. Kétségtelen, hogy egy archaikus szokásanyaggal állunk szemben, amit hiába keresünk nyomtatott vőfélykönyvekben. Ld. Kürti László 2009 84 Rudinszky István 1994 248. A törökös elemzését – újabb adatokkal kiegészítve – adja még Baski Imre 2007 85 Bakó Antal 1920 31–33. A Bakó Antal által írt/gyűjtött anyagot a mindszenti vőfélyek is használták, ld. Zsótér Gergely 1987 83

FELSŐ-KISKUNSÁGI VŐFÉLYVERSEK Hívogatás, hívás a menyasszonynál (Szórád József) Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus drága szent neve, Áldásával legyen ez a hajlék tele, Mit bőven adjon rá jóságos jó keze, Ezt kívánja szívünk mindenik érzete. A vőlegény urunknak vagyok én a megküldöttje, Aki megbízását a lelkemre kötötte, S általam mátkáját kéreti fölötte, Legyen követének sikeres a jötte. Amint megbeszélték az elmúlott héten, A szent szertartás most szombaton lészen, S azért a menyasszonyt szépen arra kérem, Hogy majd idejében, rendben legyen s készen. Amint illik jámbor, keresztény leányhoz, Hogy pontos időben érjünk az oltárhoz. Isten áldja magukat, most indulunk más házhoz. A vőfények arra kérik a menyasszonyt, hogy díszítse fel kalapjaikat s botjaikat Békesség a háznak, jó napot kívánok, Én itt a vőlegény követekint állok. S midőn bemutatom e háznál magamat, Kérem hallgassák meg egynémely szavamat. A vőlegény nekünk arra adta szavát, Ha szépen megkérjük kedves menyasszonyát. Kalapunkra ékes bokrétát fog rakni, Lobogó kendőket pálcikánkra adni. Én hát fölkérem a vőlegény nevében, Pálcánk s kalapunk díszítse föl szépen. A menyasszony feldíszíti kalapjaikat s botjaikat Kalapjaitokat íme feldíszítem, A bototokat is felrózsázom szépen. Szívesen látunk ma minden vendéget, Vőlegényem pedig szépen köszöntsétek. Köszönet a vőfényi jelvényekért Kedves menyasszonynak köszönetet mondunk, Mert íme megnyertük, amiért fáradtunk. Pálcánk ékesíti a menyegző jele,

231

Kürti László Tessék megjelenni ott az ünnepségen, Esküvő után a lakodalmas házba A jó vendégeket bor, vacsora várja. Szerény kérésem most tehát csakis annyi: Kedves családjával tessék megjelenni.

Kalapunkon díszlik annak a címere. Azért rád kívánom az Úrnak áldását, Árassza rád bőven mennyei jóságát, S hogyha megfutottad életed pályáját, Adja meg lelkednek égben boldogságát. – Szívemből kívánom!

Vendégek beköszöntése (Veszelszki)

Vendéghívás

Tisztelt násznagy uram, jó napot kívánok, Nagyon sok örömet, békét, boldogságot, Vendég érkezett a vidám társaságba, Vőlegényt, menyasszonyt, hogy ő is meglássa. Itt szívesen szokás mindenkit fogadni, Új párnak akarnak ajándékot adni: Éljen!

Alázatossággal lépünk e hajlékba, Ég áldása szálljon a benne lakókra, A házigazdától bocsánatot kérünk, Hogy tisztes házába belépni merészlünk. Jövetelünk okát elmondom én bőven, Egy szép ünnepély van nálunk készülőben, Melyre a családot általunk hivatja A vőlegény s az ő tisztességes atyja. Ki majd jövő szerdán (szombat) a kedves fiának, S az ő szerelmetes jegybeli párjának. A községházánál tartja esküvőjét, A saját házánál meg a menyegzőjét. Ennek a szép napján megüljük a torát, Készíttet a gazda bőséges vacsorát. Szíveskedjenek majd nála megjelenni. Vacsora után a táncban is részt venni. Jelenjenek meg majd jövő szerdán reggel S mi szívesen látjuk a többi sereggel. – E szóm és mondásom van kegyelmetekhez!

Mikor a menyasszonyért mennek Tisztelt gyülekeztet, Isten szent nevében, Induljunk el innen csendes békességben. Vőlegény uramnak keressük fel párját, Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát. Szerezzünk ma néki kedvet, boldogságot, Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot! Először az Isten hajlékába visszük, Hol szent áldás után boldog lészen, – hisszük. Induljunk el tehát Isten szent nevében, Jöjjenek utánunk, mindnyájukat kérem! Beköszöntő a menyasszonyi háznál (Szórád)

A nyoszolyólányok meghívása Tisztelettel tesszük ide be a lábunk S ennek a jó háznak jó napot kívánunk. Egy derék barátunk esküvőre készül És nyoszolyólány kell a menyasszony részérűl E szép tisztességet a lányuknak szántuk S most e kérésünket felhozni kívántuk. Ne mondjanak nemet s mi érte jót állunk, Hogy a lányasszonynak nem lesz baja nálunk, Eljövünk majd érte szombat reggel szépen, S másnap visszahozzuk rózsás egészségben. A násznagy meghívása E ház gazdájának jó napot kívánok, XY . . . . . . . . követeként, ő dolgában járok, Szerdán (Szombaton) lesz élete legfontosabb napja, Akkor tartatik meg az ő lakodalma. Akkor esküszik meg törvény, hit nevében, Hogy menyasszonyával holtig békén éljen, Kedves násznagy urát arra kéri szépem,

Ma hajnalban, alig hogy virradt a reggel, Összegyülekeztünk szép számos sereggel, Jöttünk aztán tisztes hajlékukhoz végre, Kedves menyasszonyunk nagy tiszteletére. A násznagy urakhoz van egy kis kérésünk, Ott kint várakozik szép sereg vendégünk, Legyenek szívesek őket befogadni, Mi se fogunk érte adósok maradni. A menyasszony kikérése Kedves seregeim, én csak azt csudálom, Hogy akiért jöttünk azt seholse látom. Odabent maradt tán, én majd kiinstálom, Hogy kárba ne vesszen sok fáradozásom. A mi seregünknek nagy fáradságáért, Előbb kísérjük az Isten házába. És ott összekötjük a hitnek láncával, Hogy vidám örömbe’, tartós boldogságba, Éljen mindhalálig szerelmes párjával. Adják ki hát, kérem, legyenek szívesek, Mivel sok a dolgom hamar végezhessek. Adják ki a mátkát, ismételten kérem,

232

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban Várja a vőlegény türelmetlenségben, Szánják meg a szegényt, már ne szenvedtessék, Hanem a menyasszonyt karjába vezessék! Másfajta kikérés (Szórád) Menyasszony s vőlegény egymást megszerették, Sorsukat egymásnak a kezébe tették, Egymásnak akarnak ezentúl csak élni S ma megyünk e frigyre égi áldást kérni. Itt áll a vőlegény s vele jött násznépe, Hogy az Úr házába rendben elkísérje. S mert e házban lakik ő gyönyörűsége: Illő tisztelettel bejöttünk hát érte. A kedves menyasszonyt adják hát ki nekünk, Hogy a nagy templomba eljöhessen velünk. Siessünk szerettim, tegyük meg az utat, Lám az óra is már kellő időt mutat, Ne hagyjuk ránk várni a plébános urat. Másfajta beköszöntő, kikérés (Gazdag Zsolt): Házigazdának jó napot kívánok, Én itt a vőlegény követeként állok. De míg e háznál, kérem, bemutatom magamat, Hallgassák meg csak elhangzó szavamat. Vőlegényünk szépen arra adta szavát, Hogy kérjem ki neki kedves szép menyasszonyát. Mert esküvőre vinné ő házasság céljából, Szűken van ő most szavaknak híjából. Mert vőlegény barátom se eleven, se holt, Pedig ma reggel a pálinkaivásnál semmi baja se volt. Most meg engem vádol, bennem keres hibát, Miért nem vittem neki oda drága kis menyasszonyát. Hát kérem, adják elő hatalommal, Hogy vihessem hű párjához bátor jutalommal. Most meg szeretném kérni a kedves örömapát, Hogy vezesse elő nekünk az ifjú arát! A menyasszony búcsúztatása (Szórád) Tisztelt vendégsereg, egy kis szóra kérem, Egy pár szót indítok, amíg végét érem, Egymás iránt való igaz szeretetre,

Isten s ember előtt való szép életre Tesz ma fogadalmat menyasszony és párja, Ki az elindulást már alig hogy várja. Míg hát elindulnánk a templomi útra, Szenteljünk néhány szót mostan a búcsúra. Mert méltó, hogy midőn ily útra indulunk, Isten s ember előtt híven beszámoljunk. Most a hegedűnek némuljon zengése, S sarkantyúnak is szűnjön a pengése, Mert búcsúzásomnak mos leszen kezdése, Legyünk csendességbe, míg leszen végzése. A mátka búcsúzik édes szülőitől, Szívéből szeretett jó testvéreitől. Szólana, de nem tud, látom bús arcáról, Én tehát elmondom, mit elméje gondol. Búcsú az atyától Elsőben is, atyám, szóm hozzád fordítom, Búcsúzó beszédem zokogva indítom, Köszönettel veszem atyai voltodat, Hogy ápoltál engem, kedves leányodat. Az egeknek ura te öregségedet, Gyámolítsa értem, te szép vénségedet. Az élők sorában tartsa életedet, Frissítse mindenkor az egészségedet. Dicsőség először a nagy magasságba, Istennek, ki lakik fénylő boldogságba. Ki rendelt énnekem egy igaz társat, Kivel parancsai szerint híven járjak. Reszketnek ajkaim belső félelemtől, S még jobban remeg a szívem szeretettől. Engedj meg jó atyám, ha megbántottalak És ha téged sokszor háborítottalak. Köszönöm atyai hű szeretetedet, Az Istenre kérlek, engedd el vétkemet, Hogy el ne veszítsem az én szegény lelkemet. Köszönöm atyai hű szeretetedet S melyet nem érdemlek: gondviselésedet. Áldjon meg az Isten, szívemből kívánom, Ezzel be is végzem tőled búcsúzásom. Búcsú az anyától (Szórád, Veszelszki) Édes anyám, mikor tehozzád beszélek, A szívemben akkor nagy fájdalmat érzek, Teneked köszönöm, hogy e földön élek, És hogy felneveltél: hálát adok néked. Te irányítottad eddig az utamat, Örömmel töltötted be mindem valómat. És adtál énnékem mindenféle jókat, Isten rendelése, hogy tőled elváljak. S választott férjemmel külön utat járjak.

233

Kürti László A mi kis seregünk, mely odakint vagyon, A hosszú út alatt elfáradott nagyon, Fogadják szívesen vidám hajlékukba, Részeltessék őket szép mulatságukba.

De azért lelkemben mindig veled leszek, Irántad eztán is, mint eddig érezek. Mert habár tetőled másfelé haladok, Mégis mindenkoron leányod maradok. Csak ezért könyörgök tenéked, Tartsd meg irányomban mindig szeretetedet. Légy szerető anyám: bár nem leszek veled, Áldja meg az Isten minden lépésedet.

Megérkezés és beköszönés a menyasszonnyal, első tánc (Gazdag Zsolt) Szerencsés jó estét kedves násznagy uraméknak, Végére értünk hosszú nagy utunknak. Meg szeretném hát kérni az itt jelen valókat, Hallgassák csak meg elhangzó szavamat. Mert az én kis seregem mellyel körülöttem vagyunk, A hosszú út alatt elfáradt, de nagyon. Fogadják be tehát szíves hajlékukba, És részesítsék ma este itt víg mulatságba. Háromig számolok, mindenki emelje magasba a poharát, Hogy az ifjú pár megérje gyémánt lakodalmát. Azt hallottam, hogy az én fiatal párom nem tud táncolni, Ezt én rögtön ebben a percben meg fogom cáfolni. Mihelyst meg tetszenek hallani a következő nótát, Egy nagy tapssal kísérjük az ifjú párt.

Búcsú a testvérektől (Szórád) Áldjon meg az Isten, édes jó testvérem, Kivel együtt telt el vidám gyermekségem, Kivel megosztottam minden víg örömöm, Jóindulatot immáron köszönöm. Elmegyek e háztól, ahol együtt éltünk, Ahol boldogságban volt együtt sok részünk, Ahol jó szülőink gondunkat viselték, S éjjel-nappal mindig kedvünket keresték. Édes szüleinket nagyon szeressed, Mindent a kedvükre szívesen tegyed. A gondot hozzájuk sohase engedjed, Dolgaikat mindig szívből könnyítsed. Ez az, amit nagyon kötök lelkedre, Ez az, amit rábízok szívedre. Tőled e kérés az én búcsúzásom, Ég tégedet áldjon, szívemből kívánom! Búcsú a lányoktól (Szórád, Kisjuhász)

Vacsora előtt való peroració (Szórád)

Hajadon pajtásaim, szűz virágok, lányok, Búcsúzásom közben hozzátok is szállok, Amikor tőletek nagy sírva elválok, Egyben nektek szívből most egyet kívánok. Adja a teremtőnk, ki gondol ránk sokat, Találjátok hamar meg a párotokat, Akivel járjátok együtt utatokat, Boldogság mezején szedvén virágokat. Hogy ez megtörténjék én is esedezek, Szeretett leánytársak, az Isten veletek!

Szerencsés jó estét szívemből kívánok, Minden jó vendégnek, akit itten látok. Szerencsés jó estét, legények, leányok, Paradicsombéli szép virágok. Éljen! Legelsőbb is mindig az Istent dicsérjük, Tőle szerencsénket munkáinkra kérjük. Bőséges áldását mindenkor remléljük, Életünket híven szava szerint éljük. Éljen!

Szózat a násznagyokhoz, mikor a menyasszonyt a házba hozzák (Szórád, Veszelszki, Berényi) Szerencsés jó estét két násznagy urunknak, Végére jutottunk itt nehéz utunknak. Alázattal kérjük a jelen valókat, Hogyha meghallgatnák egynémely szavunkat. Nagy fáradozásunk nem esett hiába, Mert egy drága kincset hoztunk e kis házba, Ím itt a menyasszony, velünk megérkezett, Tessék násznagy uram, fogjon vele kezet.

Igyunk egy jó nagyot szép magyar hazánkra, Mert nincs e hazának a világon párja. Isten kalapjának ez a bokrétája, Maradjon el tőle háború viszálya. Mondjunk az Istenhez buzgó imádságot, Hogy segítse mindig szép Magyarországot. Aztán tisztes termést, adjon vigasságot, Tartson távol tőlünk minden drágaságot. Éljen!

234

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban Adja Isten, hogy mind, ki e hazát lakja, Ne legyen sohasem búja, búbánatja, Kerüljön el minket keserveknek hadja, Víg legyen életünk minden pillanatja. Asztalhoz való ültetéskor Dicsérettel legyen tele ez a hajlék, Csendességben legyünk, hogy beszédem halljék. Szomorúság, bánat, mitőlünk távozzék, Aki nem tud semmit, most tőlem tanuljék. Uraim az asztal meg vagyon terítve, Tányér, kanál, villa, kés el van készítve. Jönnek majd az étkek is mindjárt sorjába, Ez a sok víg legény nem áll itt hiába. Nehogy az asztalon az étel meghűljön, S felmelegítése dologba kerüljön. Tessék uraimék helyre telepedni, A muzsikusnak is meg kell melegedni. Méltó hát, hogy itt az öröm terjedjen, S testünk részt vehessen italban, ételben. De ne féljen senki, hogy csömört fog enni, A gyomrát minálunk nem rontja senki. Vőfények érkeztek messzi Ázsiából, A magyarok régi híres hazájából. Ügyességben nincsen párjuk a világban, Panasz tehát nem lesz a felszolgálásban. Ha mindent mi tőlem telik elkövetek, Jó appetitussal legyenek kelmetek! Szózat az első tál behozatalakor (Szórád, Berényi) Itt van hát az első tál étel, behoztam, És hogy el ne ejtsem, sokat imádkoztam, A szakáccsal jól megfűszerszámoztattam, Borssal meg gyömbérrel és meg is sózattam. Örvendek, ha tálat viszek ki üresen, Úgy a vendég gyomra nem marad éhesen Lássanak hát hozzá, uraim, jó frissen, Jó étvágyat hozzá kívánok szívesen. Leves-köszöntő (Gazdag Zsolt): Dicsérettel legyen, tele ez a hajlék, Csendességbe legyünk, hogy beszédem halljék. Itt a finom leves, melyet adott a jó hús, Ezért senkinek a szíve ne legyen bús. Hát kedves fiatal pár, tessenek most engem megsajnálni, Mert a leves forró és éget, mint a tűz, És aki a hátam mögött jön az egy se szűz.

Levesestál-köszöntő (Virág Mihály): Ezen első tálban én jó tyúkhúslevest hoztam, Tudom, hogy a konyhán nem hiába várakoztam. Aki ebből eszik, annak étvágya megjön, Akinek nincs kanala, az kérjen tőlem kölcsön. De nem szeretem én a sok üres beszédet, Nyakra-főre hordom majd a sok finom étket. Ha ezt fogyasztották, hozunk máris másik tálat, Én kívánok mindenkinek széles jó étvágyat, Kedves vendégek, ez a tál forró, mint a tűz, Aki meg megettem, jön az egy se szűz! Tréfás verses felköszöntők (Veszelszki) Petőfi költő volt, szava-csengett bongott, Nekem nehezebb lesz követni a dolgot. Nem kenyerem nekem az írás, a versek, Azért megpróbálok most faragni egyet. Bicska se kell nekem eme faragáshoz. Csak az eszem fogna jobban a mondáshoz. Ami jókívánság van az én szívemben, Azt most szép rendjében itten versbe szedtem. Úgy lesz jó, hogyha nem teketóriázok, S szavam, tekintetem fordítom reátok. Kik az oltár előtt szent esküt tettetek, S Isten segélyével egymáséi lettetek. Hát kedves ifjú pár, nektek az kívánom, Jó legyen sorotok ezen a világon! Kedves vendégeket pedig szépen kérem, Velem együtt mondják – az ifjú pár éljen! Én is kedvet kaptam a kedves komámtól, Pedig nem vagyok én se költő, se kántor, De hogy figyelnek rám, még hozzá ily csendben Felhasználom ezt és elmondom a versem. Nem kell megijedni azért mégse tőlem, Hosszú vers nem telik ki bizony belőlem. Meg aztán nekem is száraz ám a torkom. És a tudományom inkább borba fojtom. Fogom is poharam, végzem mondókámat. Szerencsét kívánok én az ifjú párnak. Az isten segítse egész életében, Ezt kívánom nekik. Mondjuk együtt: éljen!

235

Kürti László Borköszöntő mondóka a borra:86

Kivált hússal főzve módfelett szereti. Ez ételt szívesen eszi a magyarja, A cingár németnek a torkát kaparja. Nincs a paprikásnak a világon párja, Reá vizet inni minálunk nem járja, Egyétek, uraim, hogy ne vesszen kárba, Ne hagyjatok, kérlek, semmit sem a tálba.

Hej te bicskanyitogató, Kocsmaajtó csapkodtató, Úton állókodtató, Sárba hempergettető. Senkitől meg nem rettengettető, Máma országcsúfító, Holnap ember gyalázító. Krisztusnak a piros vére, Hol van benned az a nagy erő, Ami engem félre söprő, Semmi könyörgettető, Mars az áristomba.

Pörkölt behozatalakor (Gazdag Zsolt)

Paprikás behozatalakor (Szórád, Berényi)

Kedves vendégek ismét megérkeztem nagy sokára, Merem mondani nem jártam hiába, Itt a finom pörkölthús melyet behoztam, Melyért a konyhán oly sokat fáradoztam. Belevágták ott a konyhán elejét-hátulját, Keresse meg benne menyasszony a farkát. Kedves vendégek, családnak tagjai, Rémséges történetet fogtok most hallani. Elmesélem önöknek, hogy készült a kaja, Aki eddig jó volt, ezután lesz baja. Pörköltnek a hagymát a temetőből szedtem, Alulról is fogták mikor észrevettem. Avval zsírt a szakácsunk úgy tudott kavarni, Hogy az egyik kezével a szemét le kellett takarni. Mert olyan volt a szaga, nem akarom mondani, Nem akarok, kérem étvágyat rontani. A húsnak állítólag nem volt semmi baja, De a látványtól a szakácsnak égnek állt a haja. Törtük a fejünket, kezdtünk gondolkozni, Talán még a lecsóval helyre lehet hozni. Néztük az üveget, szavatosság lejárt, Bizony-bizony ez a két üveg már hétországot bejárt. No, de nem baj, úgy voltam én ezt beleteszem, Elvégre pörköltet itt ma este önökkel úgy sem eszem. De azé vigyáztunk, ám kérem a higéniára, Itt van ez a fakanál, nincs ennek hibája, Idáig nyalta a vőlegény kutyája. Ennyi volt az egész, nem kell tovább várni, Így akartam önöknek további jó étvágyat kívánni.

A magyar ember a paprikát kedveli,

A birkapörköltre (Virág Mihály):

Szózat a borról (Szórád) Mikor Noé apánk Isten parancsára, A vízözön elől futott a bárkára. Minden állatfajból s növényből egyet vitt, Hogy ne nélkülözzön a vész után semmit. Ám a legbölcsebben mégis csak azt tette, Hogy a szőlőtőkét el nem felejtette. neki köszönhetjük, hogy a bort ismerjük, Amelyből erőnket s kedvünket szerezzük. Rajta tehát urak, töltsünk a pohárba, Igyunk Noé apánk emlékére máma, Hogy szőlőt termesztett: legyen érte hála, Neki köszönhető szívünk vígassága. Pecsenye behozatalakor (Szórád) Pecsenyét is hoztam, mégpedig kétfélét, Behoztam a kakast és vele a jércét. Hogy jutottam hozzá szépen elmesélem, Hallgassanak rám, figyelemmel kérem. Szaladgált a kakas, a jérce nyomába, Én meg fogtam magam s futottam utána. Megcsíptem mindkettőt hamar szerencsésen, Leöltem őket és leforráztam szépen. Lábukat szépecskén össze is kötöttem S őket a tepsibe belegyömöszöltem. Szép piros-barnára megsült már a bőrük, Lett királynak való pecsenye belőlük. Nyúljanak utána, ízes a falatja, Tessék násznagy uram, bátran kóstolhatja.

86

A rigmust Tóth József mondta, aki régi lakodalmi köszöntőként tanulta még gyermekkorában.

Birkapörkölt lesz ma vacsorára, Kényszervágott lett, mert beesett az álla.

236

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban Azért történt e nagy baj, mert látta a násznagyom, Hogy a fiatal jerkével mily sokat bajlódott. Szépséghibás is volt, de nem okozott gondot, Belül hordta a szőrt, kívül meg a csontot. Meg kellett találni kettő közt a toldást, Ügyes hentesek végezték el ott a speciális bontást. Nos, hát gyorsan kétfelé dobáltuk, Egyik ment a szűcshöz, a másik a szakácshoz, Ha találnak benne kanálnyi tévesztést, Hát majd a násznagy urunkon verjék el a számvetést. A pörkölt másik verziója (Virág Mihály): A magyar gusztusnak nincs e földön párja, A magyar konyhán készül az étkek királya. Paprikáshús, jó bor, ez a mi eledelünk, Ilyennel élt hajdanán Árpád fejedelmünk. 2000 esztendeje eszi a magyarság, A paprikát termi bőven Magyarország. De mivel házi gazdánk is talpig derék magyar, A házánál szégyent vallani ő nem akar. Ezért levághatott hát három sánta birkát, Nem kímélte tőlem a jó szegedi paprikát. Itt van hát egyenek, lakjanak jól ebből, Utána igyanak rá a jó boros üvegből. Káposztára (Szórád József) Kedves vendégeink én most a káposztát hoztam, Amelyért a konyhán sokat várakoztam. A szakácsasszonnyal összebarátkoztam, A felit megettem, a többit kihoztam. Ez ám, hölgyek, urak az étkek vezére, Nemes magyar hazánk dicső híressége, Még a királynak is gondja van ám erre, Áldott ahol terem ennek a gyökere. Tessék vendégeink, vegyenek belőle, Fogadom, hogy senki nem lesz beteg tőle. Sütemény behozatalakor (Veszelszki) Finom fehér lisztből készült e sütemény, Cukorral vegyítve nem is olyan kemény Mazsolaszőlővel van telisded tele, Sok más jó dolgot tettek ám még bele. Oly édes e tészta, mint a csurgatott méz, Menten megkívánja az ember, ha ránéz,

Szereti is nagyon minden asszonyféle, A lányok se tudnak betelleni véle. Még a férfiember is igen szereti, Tessék tehát kérem, lássanak csak neki! Kocsonyára (Berényi József) Itt a jó kocsonya, nem kell tőle félni, A magyar ember ezt igen szereti. Belefőztem mindent, ami a disznóba volt, Ne mondják azt, hogy nem kaptak semmi jót. Egyék csak frissen, benne van füle-farka, Aki nem hiszi, járjon utána. Jó étvágyat hozzá, Kávéra (Szórád József) Itt a kávé, itt a lé, menjen a gyomorba befelé, Messziről hoztam a török császártól, Aki nem hiszi, kérdezze meg a Sátántól. Köszöntő a menyasszonytánchoz (általános) Vőlegény, menyasszony megunták az ülést, Kívánok hát nekik egy vagy két pördülést. De majd a menyasszonyt én is táncoltatom, Hogy lába nem sánta ezzel megmutatom. Mindegyik legénynek lesz joga, nem bánom, Hogy a menyasszonnyal egy fordulót járjon, Táncolhat mindenki vele mostan kedvére, Amíg a vőlegény időt enged erre. Pengesd tehát, Menyus, kezdhetjük immáron, Én kezdem a táncot a többi még várjon! Mikor a menyasszony fejére kontyot kötnek... Jó reggelt kívánok, ide hallgassatok, Újság van közöttünk, mint közhírré adok, Csituljon a zene most rövid időre, S mindenki tekintsen e szép ifjú nőre. Leányok serege eggyel megapadott, Asszonyok serege eggyel szaporodott. Még az este látták hajadon lányfővel, Most pedig asszonyos konttyal, fejkötővel. Szerelmet kívánok egymáshoz tinektek, Amely összekösse boldogan szívetek Sok édes gyümölcse van a házasságnak, Többet ér, mint minden kincse a világnak. Mivel két szívet ti egymáshoz tettetek, sok számos éveket örömmel töltsetek. Mind a fák pompáznak tavaszon rügyekkel

237

Kürti László Úgy örvendezzetek sok szép gyermekekkel. Mindezeket tiszta szívemből kívánom, Végre mindnyájunkat a Teremtő áldjon!

KONKLUZIÓ: LAKODALMAK ÉS VŐFÉLYEK A FELSŐ-KISKUNSÁGBAN

Vacsora utáni tréfás szöveg, Ludas Matyi játék (Gazsó, Gazdag): Hogy ez az édesapám én is így gondoltam. Csak aztán szöget ütött fejembe a dolog, Hogy én elvenni vajon milyen kislányt tudok. Mert szerintem mind szép, szeretni mind tudnám, Csak az a kérdés, hogy a sok közül, melyik jönne hozzám. A faluba, a faluba minden lányos házhoz bekopogtam, S képzeljék az első nap csak negyven kosarat kaptam. S az egyik, az egyik aszonta nem megy még férjhez, Másik aszonta, nem megy csak uras legényhez. A harmadik, a harmadik az bevallám Tíz évvel volt idősebb az anyámnál. Negyedik, a negyediknél nem is volt mit követelnem, Az kereken megmondta: kicsi az én jövedelmem. S ezek után, félve néztem széjjel, Képzeljék, nem tudtam aludni egész éjjel. Kerestem, kutattam, hogy mi az oka annak, Hogy nékem a lányok úgy hátat forgatnak. S mert, hogy én az apámtól ugye mindig azt tanultam, Hogy a pénz számolva, az asszony meg verve jó. No de szomorú voltam, hogy így eljárt a szám, Mert azóta sem jött egy kislány sem hozzám. De azért kedves vendégeink, ha tudnának egy lányt, aki hozzám gyünne, Talán megtartanám én a lakodalmat jövő esztendőre. Kedves vendégeim, köszönöm, hogy itt lehettem, Amint lássák a mesterségemhez elég jól értek, Hogyha nem akkor ma estére itt önöktől bocsánatot kérek. Mert kedves zenekar az az én nótám, hogy Kalapom, kalapom csurgóra.

A Duna–Tisza közén a 20. században megfigyelt és leírt lakodalmi szokások sok részben megegyező vonásokat mutatnak, de az eltérések is természetesek. A Felső-Kiskunságban a lakodalmi szokások érdekesen ötvözték a jászsági és kiskunsági hagyományokat. Ugyanakkor számolnunk kell a déli, szegedies hatások kisugárzásával is.87 A terület nyugatabbra eső része – Kiskunlacháza, Kunszentmiklós, Szabadszállás és Fülöpszállás – a református és hagyományos kiskun tudat miatt már elkülönül a keleti részen található Lajosmizse, Ladánybene, Kerekegyháza, Kocsér és Jászkarajenő településektől.88 Ez utóbbiak az 1745-ös redempció során kerültek többnyire jászsági tulajdonba, és a 19. századi jász kirajzás következtében alakultak önálló, jobbára római katolikus községgé.89 Érdemes viszont hangsúlyozni azt, hogy a lakodalmi szokáselemek mennyire térnek el, illetve mennyiben hasonlítanak egymáshoz. Korábban Korkes Zsuzsanna fedezett fel a Kiskunság déli és északi részének lakodalmi szokásaiban eltéréseket. Míg az előbbiben jobban érezhető a „szegedi hatás”, addig az északi szokásanyag – főleg Szabadszállást vizsgálva – mutatkozik sajátosnak.90 A kutató saját bevallása szerint csak a terület déli részét kutatta, ezért a Felső-Kiskunságra vonatkozó adatai csak Szabadszállásra vonatkoznak. A terület református (Kiskunlacháza, Kunszentmiklós, Fülöpszállás) vagy katolikus, tehát főleg jász betelepítésű része (Ladánybene, Lajosmizse, Kerekegyháza, Kocsér, Jászkarajenő) értelemszerűen kimaradt kutatásából, ezért érthető az a kitétele, hogy a jászsági betelepedés hatását „már meglehetősen nehéz nyomon követni” az „erőteljes szegedi Ennek néprajzi irodalma igen tetemes, de elegendő legyen itt utalnom Bálint Sándor, Fodor Ferenc, Janó Ákos, Juhász Antal, Sztrinkó István és mások úttörő munkásságára. 88 Kocsér és Jászkarajenő a 19. század közepén született község jórész jászsági betelepülőkkel; néhány történeti munkát leszámítva, néprajzi munkákról nincs tudomásom. Az összehasonlítás szempontjából erre nagy szükség lenne. 89 Egyedül Ladánybene kivétel, ez ugyanis 1907-ben vált le Lajosmizséről és lett önálló, ld. Kürti László 2006 90 Korkes Zsuzsanna 1983 198. 87

238

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban kirajzás következtében”.91 A vőfélykönyvek szerepét és használatát jól jellemzik a kutatók: „A lakodalmi versek, rigmusok, a búcsúztatók és felköszöntések szövege kéziratos füzetekben leírva terjed vőfélyről-vőfélyre, akik a füzeteket gyakorta le is másolják. Az eddig ismert lakodalmi rigmusok változatai azt jelentik, hogy közismert nyomtatott vőfélykönyvek szövegeinek helyi variánsai, s azokból a helyi lakodalmi eseménysornak megfelelő válogatásai”.92 Az viszont bizonyságot nyert, amire többen utaltak, hogy a Kiskunságban – de valójában a Duna–Tisza közén – a vőfélyek az Alföldi vőfélykönyvek különböző kiadásait tanulmányozták, vagy „hagyományozták” egymásra. A vőfélyversek eredetét illetően elmondható, hogy Kóró Pál és Bakó Antal vőfélykönyvei szolgáltatták a legtöbb alapot, annak ellenére, hogy az utóbbi, szintén „alföldi vőfélykönyv”, amelynek második kiadása 1920-ban jelent meg Szegeden, kevésbé volt olvasott a Felső-Kiskunságban. A Volly István által közölt észak-magyarországi vőfélyversek csak egy esetben – a kerekegyházi Czingel Ádámnál – bukkantak fel. Hasonlóan a Bakó gyűjteményből merített például a menyasszonyosháznál lévő beköszöntő-kikérő verséhez több vőfély is (Gazdag). A „szózat az első tál behozatalakor” kedvelt leves-köszöntő volt – úgy Szórád József, mint Berényi József Kóró Pál vőfélykönyvében találta ezt a verset. Ezzel szemben a kerekegyházi Virág Mihály levestál-köszöntője már Bakó alföldi vőfélykönyvéből való („A leves felköszöntése”), de más befejezéssel („Kedves vendégek, ez a tál forró, mint a tűz, Aki meg megettem, jön az egy se szűz!”).93 Virág Mihály a pörköltre két verset is tudott az egyik a Bakó könyvből való („A magyar gusztusnak nincs a földön párja”), a másik viszont egy eddig ismeretlen anyagból van átvéve. Kóró Pál könyvének – Legjobb és legteljesebb magyar alföldi vőfélykönyv – nemcsak alföldi, de általános Kárpát-medencei sikerét jól illusztrálja az, hogy az egész magyar nyelv Korkes Zsuzsanna 1983 198. Molnár Ágnes – Barna Gábor 1983 127. 93 Bakó Antal 1920 37. Itt jegyzem meg, hogy a csólyospálosi lakodalomból közölt vőfélyversek – egyes újabb és divatosabb rigmusoktól eltekintve – mind Bakó Antal 1920-as vőfélykönyvéből valók, Korkes Zsuzsanna 1995 91

92

területen találunk szövegeiből. Somogyban például az ételek felszolgálásakor, a menyas�szony megérkezése és a vacsora utáni áldomás szövege a Kóró-féle szövegek ismétlése. Ez azért érdekes, mert az 1970-es évek elején gyűjtött anyagok egy része egy 1925-ben született nő elmondása alapján lett lejegyezve.94 Székelyföldi példáknál hasonlót tapasztalunk. Balázs Lajos csíkszentdomonkosi lakodalmi vőfélyversei közt szerepelnek a Kórónál ismert levesre, borra, sültre, túróscsuszára közölt változatok.95 Itt nem árt azt is megjegyezni, hogy nemcsak kelet felé terjedtek a Kóró-féle alföldi vőfélykönyv szövegei. Gömör-megyében a lévárti és dereskei ételek felszolgálásakor mondott vőfélyversek (ételbeköszöntő, leves, káposzta, lepény, kása, és kásapénz kérése) a Kóró-féle alföldi vőfélykönyv 1904-es kiadásában szerepelnek.96 Az Alsó-Garam menti Kéménden gyűjtött 20. századi kéziratos vőfélykönyv is azt mutatja, hogy a Kóró-féle vőfélykönyvek ismertek voltak ott is.97 Kóró Pál alföldi vőfélykönyvének anyaga nem volt állandó, ami jól észlelhető a különböző kiadásokból. Míg a vendégek meghívására való mondókának az 1904-es és 1935-ös nyomtatásban két változata szerepel csupán (Vendéghívás és Másfajta vendéghívás címmel), s lényegében teljesen megegyező szöveggel, addig az 1943-as kiadásban már egy harmadik változata is van Még egy vendéghívás címmel. Az 1935-ös kiadásban A vőfély utolsó szózata után – ami zárja az eredeti vőfélykönyvet – már lakodalmas magyar nóták (Lakodalom van a mi utcánkban, Jaj de magas, Kecskebéka felmászott a fűzfára, stb.), tréfás ráéneklés az ott levőkre, majd újévi, agglegény, disznótoros, házavatásra, keresztelőre használható mondókák találhatóak. Ez is jól mutatja, hogy a szerzők (vagy szerkesztők) mennyire akarták vagy szerették volna a divatot követni, és az újabb versekkel a példányszámokat növelni. Ugyanakkor a gyűjtő megjegyzi, hogy sok szöveg „régi ponyvafüzetekben is megjelent, ahonnan átkerült a kéziratos füzetekbe, ld. Együd Árpád 1975 250– 260. 95 Balázs Lajos 1994 96 Ujváry Zoltán 1993 141–147. 97 Csókás Ferenc 1988 112–117, 169–184. Csókás megjegyzi, hogy a kéméndi kézzel írott vőfélyversek a 20. század két első évtizedében születtek. 94

239

Kürti László Viszont nem árt hangsúlyozni, hogy úgy Bakó, mint Kóró bőven merített korábbi vőfélykönyvekből. Kovács János Szeged és népe című munkájában, valamint az 1896–1900ban lejegyzett széki vőfélykönyvben egy-két vers azonos a Kóró-féle könyvben nyomtatott verssel.98 Kóró vőfélyverseit megtaláljuk a 19. századi kiadványokban, a Vetró Lőrinc nevéhez fűződő vőfélykönyvben és az 1835-re visszadátumozott, de nyilvánvalóan későbbi anyagot is tartalmazó Apari István-féle szekszárdi vőfélykönyvben.99 Például a leves felszolgálásához mondott Kóró-féle köszöntő (Itt van hát az első tál étel, behoztam) megjelent már a falusi vőfélyek műsorán a 19. század közepén, ahogyan arról Réső Ensel Sándor tudósít Akasztó és Lak községekből.100 Kóró Pál könyvének asztalhoz ültetéskor, valamint a Másfajta szózat az első tál behozatalakor mondott versei szó szerint megegyeznek a Budán 1855-ben kiadott vőfélykönyvben nyomtatott Mikor a’ vendégeket asztalhoz ülteti és a Más első fogás étel versekkel.101 Hasonlóan a tésztasüteményre mondott lajosmizsei vers szintén az 1855-ös budai vőfélykönyv A tésztasüteményt mikor viszi kezdetű vőfélyverssel azonos. Ugyanakkor a budai vőfélykönyv leves-köszöntője nem más, mint a klasszikus 18. század végi ponyvatermékben közölt Elsőfogás étel átvétele.102 Hasonlóan a Kóró könyvből megtanult Mikor a menyasszonyért mennek rigmus Tatár Péter (Medve Imre) 1868-as Vőfények kötelességeiből ismert (Mikor a menyasszonyért indulnak az első vőfély mondja).103 Szórád József a kávéra mondott

köszöntője nyilvánvalóan a Budapesten 1898ban kiadott Nagy alföldi vőfély-könyv hatása alatt született.104 Érdekessége a 18. század végén nyomtatott vőfélykönyvnek, hogy lényegében forrásként, alapdokumentumként szolgáltak a későbbi kiadványokhoz. A különbség az, hogy a Kóró-féle alföldi vőfélykönyvekben már sokat költöttek az eredeti szövegekhez, de létezik kivétel: az első fogás ételre, a levesre mondott vers lényegében ugyanaz maradt Kórónál.105 A 20. századra azonban jelentős területi változásokat észlelhetünk a lakodalom menetében, az ételekben, a szövegekben és a rituális mozzanatokban. Kiskunlacházán, Fülöpszálláson és Szabadszálláson ismerték a hajnali vagy másnapi ünneplést; Kiskunhalason ők voltak a kárlátósok.106 Kiskunlacházán „kállátót” tartottak a lakodalom után egy héttel. A „tyúkverőzést” nem ismerték a Felső-Kiskunságban, ám Kiskunhalason, Kecelen és Soltvadkerten igen, Kunszentmiklóson egyiket sem ismerték.107 Lajosmizsén és Ladánybenén is csak a másnap esti mulatozásra emlékeztek. Tálasi István szerint a Kiskunságban két területen található a maskarás vagy törökös: Kunszentmiklóson és délebbre, Szabadszálláson valamint Fülöpszálláson, de ez utóbbi két helyen mint „maskarások” vagy „maszkások” élt a köztudatban.108 A jelen tanulmányban utaltam arra, hogy a szokás jóval nagyobb elterjedést mutat, és mind a mai napig él mozzanataiban, archaikus és profán köszöntőiben pedig távolabbi kapcsolatokat Kisbán Eszter 1988, 1993. Én lényegében öt különböző 18. századi vőfélykönyvet tudtam átvizsgálni, melyek közül egy dátumozott, és kettőn szerepel Mátyus Péter neve – Násznagyok kötelessége, melly a’ násznagyságba forgolódó embereknek kedvekért írattatott Mátyus Péter által; Vőfények kötelessége írattatott Mátyus Péter által nyomtatott a’ múlt farsangkor; Vőfényi kötelességről és két szép világi énekek az házasulandó legényekről nyomtatott ebben az esztendőben; Vőfények kötelessége melly a’ lakodalmasoknak múlatságokra kinyomtattatott. Vátzon Marmarosi Gottlieb Antalnál 1793; és Újdonnan új vőfény köteleség, mellyet az illyen hivatalokban forgolódók kedvekért készített és kiadott egy versellő. Nyomtatott Sz. Jakab havának 2dik napján. Természetesen ezek szövegeinek átvizsgálása és későbbi átmentése 19. századi vőfélyversekbe egy teljesen más tanulmányt igényel. 106 Nagy Czirok László 2002 207. 107 Szomjas-Schiffert György 2006 13, 24, 57, 81. 108 Tálasi István 1977 311. 104

Kovács János 1901, Fazekas Zsuzsa 2000 99 Apari István é.n., és Vetró Lőrinc 1878. Apari könyve érdekesen 1835-re van dátumozva, de később a világháborúra való utalást, és egy 1885-ből való sírverset találunk benne. Tehát nem kétséges, hogy Apari István korábbi vőfélykönyvek és ponyvanyomtatványok felhasználásával adta ki Szekszárdon vőfélykönyvét, majd a 20. század elején is bővített kiadásokban. Vetró Lőrinc könyve 1878-ban jelent meg, majd 1911-ben Budapesten újból kiadták. és tartalmazza a Kóró Pál könyvében található három perorációt, és a tormáshúsra mondott köszöntőt. Talán itt érdemes megjegyezni, hogy a pap és költő, Egyed Antal (1779– 1863) által írt és a „korszellemhez idomított” vőfélykönyv anyaga, a nagy igyekezete ellenére, nem került át a népi gyakorlatba, ld. Egyed Antal 1852 100 Réső Ensel Sándor 1867 28. 101 Legújabb vőfények 1855 11–13, 15–17. 102 Mátyus Péter é.n. 103 Tatár Péter 1868 6. 98

105

240

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban feltételezhetünk, ami viszont további kutatást igényel.109 A Kiskunság déli részén a hívatlanok, a maskarások tánca divatos volt Bugacon, Bócsán, Kecelen, Kiskunlacházán, Orgoványban.110 Szeged környékén (pl. Csólyospálos) a bolond menyasszony volt ismert lakodalmi tréfa, és ez valószínűleg a déli területről terjedt észak felé. Az északi részen az éjszakai mulatozásnak a maskarásokkal való évődés és civódás volt a csúcspontja (Kunszentmiklós, Szabadszállás, Fülöpszállás, Ladánybene, Lajosmizse, Kerekegyháza). A „szűrujjasok” elnevezés a jászsági elnevezés rögződésének példája Lajosmizsén és Ladánybenén. A lakodalmi tréfás verbuválás – melynek két változata, a felszolgálók toborzása és a mulatságos verbunkos szinte behálózza Gömörtől egészen a Dél-Alföldig és Bácskáig az alföldi nagyrégiót – csak elszigetelten maradt meg a kiskunsági területen (pl. Csólyospálos, Kecel, Kunszentmiklós, Kiskunhalas). Hasonlót ta A nyelvész Baski Imre egyenesen a magyarországi törökök hagyományát véli felfedezni a kunszentmiklósi alakoskodó szokásban, ld. Baski Imre 2007 110 Szomjas-Schiffert György 2006 52, 60, 64, 67. 109

pasztalunk a szalmakazal tetején való hajnali mulatozásnál, ami része volt a hagyományos Duna–Tisza közi lakodalmaknak (Bócsa, Bugac, Fülöpszállás, Kerekegyháza, Ladánybene, Orgovány). Végezetül nem árt leszögezni azt, hogy a hagyományosnak tartott régebbi elemek eltűnésével párhuzamosan az 1990-es évek utáni lakodalmak sok újítást hoztak, ami a változó és nemzetközi divatnak, de sok esetben a hivatalos vőfélyek munkájának az eredménye. Ma már nem ritka a négylovas parádéskocsis vagy limuzinos lakodalom és a hivatásos vőfély, ceremóniamester és nőfély működése, mint ahogyan a profi felvirágozás, díszítés vagy a különleges étrendek elkészítése sem. Egyes szórakozóhelyek és vendéglátócégek erre az alkalomra külön „rendezvényszervezőt” tartanak. A szövegek és a szokás hagyományozódása és innovációja jól tetten érhető a mai kiskunsági hivatalos–félhivatalos vőfélyek repertóriumában. Az, hogy ők hogyan alakítják át a változó igényeknek megfelelően műsorukat, és mindez miképpen hagyományozódik majd következő generációra, újabb kutatásokkal lehet tanulmányozni.

IRODALOM APARI István é.n. Vőfélykönyv őskori időkből, 1835. évből. Összegyűjtötte és összeállította Apari István Sióagárd. Szekszárd Molnár-féle nyomdai műintézet BAKÓ Antal 1920 Alföldi vőfélykönyv. A legrégibb hagyományos szokások szem előtt tartásával a legújabb népszokásokhoz és a polgári házassághoz alkalmazta Bakó Antal. Szeged: Endrényi Imre könyvnyomdájában, második kiadás BAKSAY Sándor 1891 Magyar népszokás az Alföldön, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben VII. kötet. Budapest (http://www.konyve.hu/pdf/Nepszokasok.pdf, letöltve. 2011-05-31) BALASSA Iván – ORTUTAY Gyula (szerk.) 1979 Magyar néprajz. Budapest BALÁZS Lajos 1994 Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson. Bukarest BASKI Imre 2007 A kunszentmiklósi lakodalmas törökös népszokásához. In: Csagircsa. Török és magyar névtani tanulmányok 1981–2006. 221–234. Karcag BARI Károly 2005 Egy gépírásos vőfélykönyv a Borsod megyei Harsányból. In: Mindenes gyűjtemény 1–2. Tanulmányok Küllős Imola 60. születésnapjára. Szerk. Csörsz Rumen István. 419–429. Budapest

241

Kürti László BARNA Gábor 1973 A jászdózsai lakodalom. In: Szabó László szerk., Jászdózsa és a palócság. 153–196. Eger 1974 Jász és palóc lakodalmi szokások összehasonlítása (Kísérlet a jász etnikum körülhatárolá sára a népszokások területén). Studium. V. Acta Iuvenum Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae. 73–86. Debrecen BARTÓK Béla – KODÁLY Zoltán – KISS Lajos szerk. 1956 Magyar Népzene Tára. Lakodalom III/B. Budapest BEINSCHRÓTH Károly 2006 Nem ütik a vőfélyt agyon! Budapest BENCSIK János 1988 Mád társadalma. In: Bencsik János – Viga Gyula szerk., A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza. 94–114. Miskolc BEREZNAI Zsuzsanna 2005 A nemesnádudvari sváb lakodalmi szokások változásai. Cumania 21. 215–271. Kecskemét 2010 Népszokások a dusnoki ráchorvátok körében, Bárth János szerk., Dusnok története és néprajza. 323–388. Dusnok BORÚS Rózsa 1996 A bácskai lakodalmak című tanulmánykötetről. Néprajzi Látóhatár, 3–4, 166–179. Debrecen 1998 Bácskai lakodalmak. Topolya BUDA János 1943 Szentsei-daloskönyv. Budapest CSALOG József 1956 Táltosviaskodás vőfélyversekben. Néprajzi Közlemények I, 1–4. 165–167. Budapest CSATÁRI Bálint – KISS Attila szerk. 2004 Tanyai kaleidoszkóp. Kecskemét CSÓKÁS Ferenc 1988 Párválasztás, esküvő és lakodalom Kéménden, Lakodalom költészete, In: Liszka József szerk., Kurtaszoknyás hatfalu. Dolgozatok Kéménd község néprajzából. Új Mindenes Gyűjtemény 7. 1988. 112–117., 169–184. Bratislava CSÖRSZ RUMEN István – KÜLLŐS Imola szerk. 2006 XVIII. század 8. Közköltészet 2. Társasági és lakodalmi költészet. Budapest EGYED Antal 1852 Dunaföldvári vőfélyek’ köszöntése lakodalmakon. Pest EGYÜD Árpád 1975 Somogyi népköltészet. Kaposvár ERDÉLYI János 1846 Népdalok és mondák. Pest FAZEKAS Zsuzsa szerk. 2000 Ezen vöfi könyv a Karsai Mihályé. Vőfélykönyv Székről. Budapest FERENCZI Zoltán 1899 Vásárhelyi daloskönyv. XVI-XVII. Századi szerelmi és tréfás énekek. Budapest FILEP Antal 1971 Szokásleírások a 18. és a 19. századból. Népi Kultúra – Népi Társadalom V–VI. 115–134. Budapest FÖLDVÁRY László (szerk.) 1898 Adalékok a Dunamelléki Ev. Ref. Egyházkerület történetéhez. Budapest GYÖRGYI Erzsébet 1992 Alföldi házasságkötési szokások a XIX. Században – szegényedés vagy korszerűsödés? In: Novák László szerk., Hiedelmek, szokások az Alföldön II. kötet. 621–625. Nagykőrös H. BATHÓ Edit 1983 A jász lakodalom szokásrendszere. In: Novák László – Ujváry Zoltán, szerk., Lakodalom. Folklór és Etnográfia 9. 155–167. Debrecen JANÓ Ákos 2001 Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas HOBSBAWM, E. – T. RANGER, ed. 1983 The invention of tradition. Cambridge. JUNG Károly 1978 Az emberélet fordulói, Gombosi népszokások. Újvidék HOFER Tamás – NIEDERMÜLLER Péter szerk. 1987 Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. Budapest

242

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban KESZEG Vilmos 1991 A folklór határán. Bukarest KATONA Imre 1985 Tanya és folklór. Folklór a tanyavilágban – A tanya a folklórban.” In: Voigt Vilmos szerk., Artes Populares 12. 31–54. Budapest KISBÁN Eszter 1988 A kávé bevezetése Magyarországon. Ethnographia XCIX. 2. 149–177. Budapest 1993 Menyegzői lakomák a magyar parasztoknál a 18–19. században. Népi kultúra – népi társa dalom XVII. 81–106. Budapest KÓKAI Magdolna 2000 A vőfély szerepe az árokszállási lakodalmakban. In: Pethő László szerk., Jászsági Évkönyv. 197–207. Jászberény KOMÁROMY Sándor 1992 A XVIII. Századi sárospataki kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények. Folklór és Etnográfia 61. Debrecen KORKES Zsuzsanna 1983 Lakodalmi szokások a Kiskunságon, In: Novák László – Ujváry Zoltán, szerk., Lakodalom. Folklór és Etnográfia 9. 183–200. Debrecen 1995 Lakodalmi szokások. In: Fodor Ferenc szerk., Csólyospálos története és néprajza. Csólyos pálos. (elektronikus megjelenés: 2007, http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/ telepulesek_ertekei/Csolyospalos/index.htm, letöltve 2011-06-03) KÓRÓ Pál 1904 Legjobb és legteljesebb magyar alföldi vőfélykönyv. Némedi Varga János félegyházi és Csontos Szabó István kecskeméti hét vármegyére híres vőfények útmutatása szerint szer kesztette Kóró Pál. Budapest KOVÁCS Ákos 2006 Kitalált hagyomány. Budapest KOVÁCS János 1901 Szeged népe. Szeged KRUPA András 1983 A nagybánhegyesi szlovákok lakodalma, In: Novák László – Ujváry Zoltán szerk., Lakoda lom. 241–252. Debrecen KULCSÁR Péterné 1971 Bellosics Bálint levelei Herrmann Antalhoz. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1, 75–183. Szeged KÜLLŐS Imola 2004 Közköltészet és népköltészet. A 17–19. századi magyar világi közköltészet összehasonlító műfaj-szüzsé- és motívumtörténeti vizsgálata. Budapest KÜLLŐS Imola – CSÖRSZ RUMEN István szerk. 2000 XVIII. század 4. Közköltészet 1. Mulattatók. Budapest KÜRTI László 2004 A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet, és regionalizmus, In: Bárth Dániel és Laczkó János szerk., Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére. 153–180. Kecskemét 2006 Ladánybenei évszázadok. Ladánybene 2008 Település, migráció, kivándorlás, In: Novák László Ferenc szerk., Tradicionális Kereskede lem és Migráció az Alföldön, Arany János Múzeum Közleményei XI. 513–534. Nagykőrös 2009 Miért táncolnak az idegenek?, In: Lajos Katalin – Tapodi Zsuzsanna Mónika szerk., A ha gyomány burkai. Tanulmányok Balázs Lajos 70. születésnapjára. 129–158. Kolozsvár LEGÚJABB vőfények 1855 Legújabb vőfények’ kötelessége, melly az ilyen hivatalokban forgolódások kedvéért kü lönbféle írásokból és szokássá vált ártatlan mulatságokból öszveszedetett. Nyomtatta és kiadta Bagó Márton. Buda LISZT Nándor, dr. 1908 Tetétleni keresztelési és lakodalmi szokások. Második közlemény. Ethnographia 19. 238–245. Budapest MÁNDICS Mihály 1986 A csávolyi bunyevácok lakodalmi szokásai. Cumania 9. 339–404. Kecskemét MARKOS Gyöngyi 2005 Vőfélyek, vőfélykönyvek, vőfélyszövegek Makón. MKCSM. 177–181. Szeged

243

Kürti László MÁRKUS Mihály 1943 A bokortanyák népe. Budapest MÉSZÁROS István 1988 A falusi tanító feladatkörének kibővülése a XVIII. Században, Hopp Lajos, Küllős Imola, Voigt Vilmos szerk. A megváltozott hagyomány. Tanulmányok a XVIII. Századról. 111–121. Budapest MÉSZÁROS Márta 2006 Lakodalmi sütemények a vőfélyversek tükrében Kiskunfélegyházán a 19–20. században. In Bathó Edit, Újváry Zoltán szerk., Jászok és kunok a magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. 323–334. Jászberény MOLNÁR Ágnes – BARNA Gábor 1983 Az Ung-vidéki lakodalom jellemzőiről, In: Novák László, Ujváry Zoltán szerk. Lakodalom. 119–154. Debrecen N. BEREZNAI Ilona 1992 A nagykőrösi lakodalom táplálkozási szokásai, In: Novák László szerk., Hiedelmek, szoká sok az Alföldön. I. kötet. 499–510. Nagykőrös NAGY CZIROK László 2002 Kiskunhalasi Krónika. Kiskunhalas NOVÁK László – ÚJVÁRY Zoltán (szerk.) 1983 Lakodalom. (Folklór és Etnográfia 9.) Debrecen OFELLA Sándor 1985 Báránykát hoztunk. Egy népművelő élettörténete. Tápiószecső ORTUTAY Gyula – KATONA Imre, szerk. 1970 Magyar népdalok. Budapest PAPP Barbara 2008 Magvető vagyok. Egy parasztember identitása. Aetas. 23, 3. 128–140. Budapest RÉSŐ ENSEL Sándor 1867 Magyarországi népszokások. Pest RUDINSZKI István 1994 Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem. Lakodalmi szokások Kunszentmiklóson és kör nyékén. Budapest SÁRKÁNY Mihály 1983 A lakodalom funkciójának megváltozása falun. Ethnographia. XCIV. 279–285. Budapest SIMON Ignác 2001 Újtelek története. Újtelek SZABÓ László 1983 Lakodalmi szövegek, játékok esztétikai kérdései. In: Novák László – Ujváry Zoltán szerk., Lakodalom. 347–348. Debrecen SZABÓ László szerk. 2008 Néprajzi gyűjtések a Duna–Tisza közén. Sztrinkó István hagyatéka alapján írta és sajtó alá rendezte Szabó László. Kecskemét SZENDREY Zsigmond szerk. 1924 Nagyszalontai gyűjtés. Budapest SZOMJAS-SCHIFFERT György 2006 Régi lakodalmak a Duna–Tisza közén. Budapest–Kiskunhalas SZILÁGYI Miklós 2004 A hivatásos vőfély. In: Borsos Balázs – Szarvas Zsuzsanna – Vargyas Gábor szerk., Fehéren feketén Varsánytól Rititiig. Tanulmányok Sárkány Mihály tiszteletére. I. 327–247. Budapest TÁLASI István 1977 Kiskunság. Budapest TAKÁCS Lajos 1951 Népi verselők, hírversírók. Ethnographia, 62. 1–2., 18–23. Budapest TÓTH Arnold 2002 18–19. századi vőfélyversek egy kisgyőri népi kéziratos gyűjteményben. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XLI. 335–377. Miskolc 2008 A vőfélyversek szövegváltozásai a 19. században. In: Gulyás Judit szerk. Tanulmányok a 19. századi magyar szövegfolklórról. Artes Populares 23. 118–164. Budapest TÓTH Sándor 2001 Szabadszállás múltjából. Szabadszállás

244

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban TRIPOLSZKY Géza 1988 Vőfélyek a Tisza-vidéken. In: Folklór és tradíció 5. 131–140. Budapest UJVÁRY Zoltán 1960 Népi kéziratos verseskönyveink. Műveltség és Hagyomány I–II. 111–146. Debrecen 1980 Népszokás és népköltészet. Debrecen 1993 Születéstől a halálig. Az emberélet fordulóinak szokásai Lévárton és Deresken. Gömör Néprajza XI. Debrecen VARGA Anna 1940 Két szomszéd falu. Adatok Kölesd (magyar) és Kistormás (német) községek összehasonlító vizsgálatához. Acta Universitatis Szegediensis, XV, I. Szeged VARGA János 1872 Házassági szokások. V. A lakodalom. Vasárnapi Újság, 1872. dec. 22. 51, 647–648. Budapest VETRÓ Lőrinc 1878 Alföldi vőfény-könyv. Írta Szegednek szülötte, több lakodalmak verselő vőfénye. Nyélbe ütötte Tatár Péter. Szeged Traub B.-nál VOLLY István 1947 Vőfélykönyv. Lakodalmi versek, dalok, táncok gyűjteménye. Budapest ZSÓTÉR Gergely 1987 Mindszenti vőfélykönyv. Sajtó alá rendezte Szenti Tibor. Csongrád Megyei könyvtár füze tek 19. Szeged

László Kürti Weddings, best men, and printed best men’s books in the Upper-Kiskunság region This article analyzes wedding traditions in the Upper-Kiskunság area, a region in Bács-Kiskun county in the Great Plain of Hungary. In the recent publication of György Szomjas Schiffert we learn that the he conducted a thorough fieldwork on folk music and wedding traditions in this region during the 1950s. Yet his study was only published in 2005. In this article the author takes a closer look at a few northern settlements – particularly Kerekegyháza, Lajosmizse, Ladánybene and Szabadszállás – and compares his findings to that of the ethnomusicologist Szomjas-Schiffert. Notwithstanding his pioneering contribution to rural traditions of the region, Szomjas-Schiffert missed several important aspects of the wedding customs. By focussing on interviews conducted with best men, the author attempts to highlight wedding celebrations from the twentieth century to the present. By analyzing their performances and ritualistic speeches at different stages of wedding feasts, a pattern is discerned: most of them utilized the books published by Pál Kóró, and Antal Bakó. Although the more professional best men changed some of the texts or even attempted to write their own verses, the texts show remarkable similarities to each other. However, there is one important difference: Lajosmizse, Ladánybene and Kerekegyháza were settled by migrants from the Jászság region to the north; the more western and southern settlements are the so-called “proper kiskun” region. This ethno-regional difference can be witnessed when compared to the publication by Szomjas-Schiffert in which he described the processions and the actual stages of the weddings for each settlements he visited. Another important find is the important performance of the uninvited men. The group consisting of disguised men – all dressed in rags attempting to pass as “strangers”, “foreigners” or “Turks”– arrive at the wedding party at midnight asking for food. The best men greet them with obscene speeches resulting in hilarious laughter by the wedding guests. Later the uninvited group dances and then leaves the house with food and drinks offered to them by the hosts. This wedding tradition, however, reveals that the original Jászság settlers both retained some elements from their original home as well as borrowed cultural elements from the surrounding Kiskunság settlements. This alone presents an interesting hypothesis for the preservation and or innovation of folk traditions.

245

Kürti László

1. kép. Indulás a tanyáról az esküvőre, Lajosmizse, 1958

2. kép. Esküvői csoportkép, Lajosmizse, 1950

3. kép. Mulatozók egy tanyasi lakodalom alkalmával, Berénybene, 1958

246

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban

4. kép. Mulatozó férfiak és zenészek egy lajosmizsei lakodalomban. Klarinéttal Berényi József, 1960-as évek

5. kép. Egy maskara a lajosmizsei lakodalomban, Szabó Béla, 1970

6. kép. A menyasszony felfűzi Gazdag Zsolt vőfélynek a mirtuszt, Lajosmizse, 2005

247

Kürti László

7. kép. Székely Ambrus vőfély kikéri a menyasszonyt, Lajosmizse, 1960-as évek

8. kép. Kisjuhász Sándor és fia főzik a lakodalmi birkapörköltet, Lajosmizse, 1989

9. kép. Esküvői pörkölttorták az új pár előtt, Lajosmizse

248

Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban

10. kép. Czingel Ádám vőfély, 1960-as évek

11. kép. Balis György vőfély pörkölt köszöntőt mond. Ladánybene, 1960-as évek

12. kép. Az ifjú pár számolja a kásapénzt, Lajosmizse, 1980

249

Kürti László

13. kép. Bogovits István és Csillag Julianna esküvői képe, Ladánybene, 1919

14. kép. Virág Mihály kibúcsúztatja a menyasszonyt a szülői házból, Kerekegyháza, 1990-es évek

15. kép. Vőfélyek hívogatnak, balról Sédli József, mellette testvére, Mihály, 1890-es évek

16. kép. Maskurások táncolnak egy lajosmizsei lakodalomban, 1970-es évek

250