, KRONIKA A közösségek magazinja
2009. 11. 03. I. évfolyam november
li ú t n á dun
KÖ Z É L E T – KU LTÚ RA MEGJELENIK EGJELE NIK HAVONTA KOMÁROM-ESZTERGOM KOMÁRO M-E SZTE RGO MEGYÉBEN
Madárlesen 14.
z Szent Jakab út: Budapesttől Lébényig z z Év háza díjak megyei építészeknek z z Magyar irodalom – több nyelven z MEGJELENIK MINDEN HÓNAPBAN. KERESSE A KÖZÖSSÉGI HELYEKEN!
2
Öreg-tavi halászat két napon át
TATA Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Öreg-tavi nagy halászatot október utolsó hétvégéjén. Sokakat vonzott az idén is az Öreg-tó nyilvános lehalászása – egyházi áldással, kórus közremûködésével. A szervezõk a halászat népszerûsítése mellett a városi mûvelõdési központban tárlaton mutatták be a tó és a környék természeti értékeit, a régi és mai halászati eszközöket, tárgyakat. A négy egységbõl álló, mintegy 800 hektár területû tógazdaságban tenyésztik a hazánkban õshonos és telepített halfajokat. Az országban egyedülálló turisztikai attrakcióra, a látványhalászatra tájjellegû halételekkel és színes programokkal, tánccal, zenével csalogatták Tatára a vendégeket két napon át. Az idõ kegyes volt hozzájuk. VT
visszatekintő
2009. NOVEMBER 3.
Kamarazenekar barokk mûvekkel
Kétszázéves az erõdrendszer
TATA Az év elején alakult meg és november 7-én ünnepi koncerttel mutatkozott be a Szent Kereszt Plébániatemplomban tatai Menner Bernát Kamarazenekar a városi zeneiskola volt növendékeibõl és jelenlegi tanáraiból. Az együttes március óta rendszeresen próbál Soltész István volt tanáruk vezetésével és mûvészeti irányításával (képünkön). A templom egykori muzsikusának tiszteletére vették fel a Menner Bernát Kamarazenekar nevet. A programban Vivaldi C-dúr concertója és szimfóniája, Telemann Vonószenekari koncertje és Bach V. brandenburgi versenymûve csendült fel. fan-
KOMÁROM Szeptember 18-án „Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj!” – 200 éves a komáromi erõdrendszer címmel idõszaki kiállítás látható a Klapka György Múzeumban. A korabeli térképek, tervrajzok és a katonaélet dokumentumai, tárgyai a világörökségre jelölt komáromi erõdrendszer kiépítését követik nyomon 1809-tõl napjainkig. Az anyagot a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára, a Monostori Erõd Kft., Hrala Gyula észak-komáromi gyûjtõ és Szalay Vilma kölcsönözte. A kiállítási katalógusban a színes térképek, tervrajzok mellett Számadó Emese történeti áttekintése olvasható. eme-
SOLTÉSZ ISTVÁN KARNAGY BESZÉLT A MEGALAKULÁS ELÕZMÉNYEIRÕL
Magyarok vására – elõször Tatabányán TATABÁNYA Az óvárosi vásárcsarnokban találkoztak elsõ alkalommal Tatabányán a Magyarok Szövetségének égisze alatt a helyi vásározók és „szövetségesek”. A tatabányai Jámbor Krisztián Imre, a Magyarok Szövetségének egyik országos szervezõje (balra) és Bende Rudolf Tatabánya járási elöljárója oroszlánrészt vállalt a szervezésben, a korábbi komáromi és kisbéri vásárhoz képest most kevesebben jöttek el a vártnál. Pedig kiváló magyar termékek, élelmiszerek, a régi minták alapján készült ruhák, címerek, jelvények és fegyverek, reiki, zenés-táncos programok várták az érdeklõdõket. Szándékuk a hagyományok életben tartása, a helyi közösségek erõsítése. Jövõre részt vesznek az íjfeszítõ népek hazai világtalálkozójának szervezésében is. Az idei kurultáj lebonyolításában is jeleskedtek. er
A megnyitón méltatták az erõdrendszer jelentõségét
Újra „jár” a napóra
LÁTVÁNYOSSÁG Klotz József műve méri az időt ESZTERGOM Civil összefogás eredménye az új látványosság Esztergomban. Eszmei mozgatója, tervezõje, a kivitelezés irányítója a 86 éves Klotz József amatõr csillagász, polihisztor. A megvalósítást szorgalmazta Petróczy Gyula képviselõ, a kivitelezéshez segítséget kapott Szentgyörgymezõ Kertbarát Körének tagjaitól és a polgármesteri hivataltól. A lebontásra szánt Városi Szabadidõ Központ – a közismert „zöld ház” déli falán 1991-tõl létezõ napóra megsemmisül. (DKrónika 5. szám). Pótlásáról az elsõ perctõl gondolkodott Klotz József, aki eddig 10 napórát tervezett és épített. A gondolatból új napóra lett. A civil egyesületek kedves ünnepségen adták át az új órát a város lakóinak. Az új napóra a Szent Tamás hegyre vezetõ déli lépcsõsor szürke felületén, a Szent István dombormû és az országzászló alatti útszakaszon látható, de feltûnik a városközpontból, a Rákóczi térrõl, a piac egyes részeirõl is. Sárga alapon a számok a közép–európai idõszámítás (arab számsor) és a nyári idõszámítás (római számsor) szerint, köríven helyezkednek el. A sárga
felület felsõ részén a NIHIL EGO SINE SOLE felirat szerint Semmi sem vagyok Nap nélkül. Az alsó íven lévõ NIHIL TU SINE mondat szerint Semmi sem vagy Isten nélkül. Az elkészült napóra 4 méter átmérõjû, vertikális elhelyezésû és az északi szélesség 46° 46’-én, a keleti hosszúság 18° 47’-én valósult meg. NAGY TIBOR
Sikerült méltó helyet találni a különleges napórának
3
körkép
2009. NOVEMBER 3.
Magyar birtok a Marson túl
Két percben...
TERVEK Megújul a Posztoczky Károly Csillagvizsgáló
Szövõdmények
TATA Sárneczky Krisztián (1974) magyar csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) titkára, az üstökösök szakcsoport vezetõje több mint 200 kisbolygót fedezett fel. Az egyiknek megyei vonatkozása is van.
Tanácstalanok a szülõk, ellentmondásosan nyilatkoznak a háziorvosok: kapjon oltást a gyerek, vagy ne? Az új influenzavírus félelmetes, a betegségtõl való félelemnél is nagyobb viszont a bizonytalanság, amit az oltóanyaggal szemben érzünk, és amit csak erõsítenek a sajtóhírek. Az orvosok meg közben panaszkodnak, az elsõ hivatalos tájékoztatókat õk is csak azután kapták az elõnyökrõl, miután az érintettek már eldöntötték: köszönik, de nem kérik az oltást. Sokan persze nem így gondolkodnak az új oltóanyagról, ami nem is annyira új. A gyártó cég 12 éve állít elõ influenza elleni oltóanyagot, ugyanez a cég kapott megbízást a sertésvírus elleni szer gyártására is. A referenciákkal nincs gond, csak az oltás (esetleges) következményeivel. A bizalmatlanság éppen olyan „szövõdményekkel” jár, mint a betegség. Nehéz kilábalni belõle. Északi szomszédunknál viszont roppant népszerû az új anyag. Viszik, mint a cukrot, receptre, talán még recept nélkül is. Persze, nem az ottaniak, hanem a szlovákok. Ott mást írnak az újságok a vakcináról. Kihasználják, hogy van ilyen vakcina, és kihasználják, hogy európai uniós polgárokként érvényesíthetik gyógyszervásárlási jogukat a magyar patikákban. Kiválóan meg is értetik magukat az itteni gyógyszerészekkel, de ha szlovákul szólalnak meg, akkor sem bünteti meg õket a kutya sem. Napok óta dilemmázunk mi is, mitévõk legyünk. Az iskolá(k)ban akció van a gyerekek ingyenes beoltására: az egyik osztályban a 26 gyerekbõl mégis csak öten kérték az oltást. Közülük azóta ketten is visszamondták, mert szerintük több érv szólt ellene, mint mellette – és nem tudni, mennyire igazak (vagy nem igazak) ezek az érvek. Most újabb félelelmek ütötték fel a fejüket hajlékunkban: vértesi barangolásáról egyik fiunk kullanccsal érkezett haza. Duplán aggódunk, jöhet-e még „meglepetés”. Nos, jött, másképp: egy vírus a számítógépeket darálta le, bekrepált a kocsiakkumulátor, a mosógép, két kávéfõzõ... Az új nehézségeken már fenn sem akadunk. VEIZER TAMÁS
Egyik legújabb felfedezése – Derekas Alizzal – az elõször 2001-ben észlelt kisbolygó, amelyet az IAU (Nemztközi Csillagászati Unió) a 178796 sorszámmal látta el: az égitestet 121 észlelés után 2008. március 5-én figyelte meg utoljára. A felfedezõk a számmal ellátott aszteroidákat el is nevezhetik: Sárneczky Krisztián most a Környe melletti erdõtagyosi földbirtokos, Posztoczky Károly amatõr csillagász emlékét örökítette meg azzal, hogy róla nevezte el a kisbolygót, amit
Posztoczky Károly korabeli festményen
A csillagvizsgalóban (archív). Jobbra: Sárneczky Krisztián, a kisbolygó felfedzõje és névadója hivatalosan november 3-án, az 1998 óta Posztoczky Károly nevét viselõ csillagvizsgálóban jelentett be Tatán, a magyar tudomány napján megtartott ünnepségen csaknem félszáz érdeklõdõ elõtt „Posztoczky-birtok a Marson túl” címmel. A csillagvizsgáló számtalan szakmai rendezvénynek adott otthont, szakkörei sok fiatallal kedveltették meg a csillagászatot, akik nyaranta a mogyorósbányai csillagászati táborokban is fürkészhették az égboltot, vagy olyan szakemberek elõadásait hallgathatták, mint Kulin György. A TIT megyei egyesületének ügyvezetõje, Kovaliczky István ügyvezetõ meséli: iskolás korában vele is a közismert asztrológus írásai szerettették meg a csillagok világát. Most képekkel, dokumentumokkal mutatja be az obszervatórium múltját, amely
POSZTOCZKY KÁROLY (1882-1863) erdõtagyosi birtokán kezdte csillagászati megfigyeléseit 1915-ben. Számtalan tudományos munka fûzõdik nevéhez. Nevét viseli a tatai csillagvizsgáló, illetve mostantól a Marson túli kisbolygó is. Szakmai rendezvények novemberben a csillagdában: 10., kedd 18.00 Napórák – Dinga László 17., kedd 18.00 Távcsövek a kezdetektõl napjainkig – Nagy Sándor 24., kedd 18.00 A Naprendszer „idegen szemmel” – Gaborek Lajos
1965-ig nyúlik vissza, amikor a Komárom Megyei Tanács megvásárolta a Posztoczky-hagyaték mûszereit, felszereléseit és könyveit, dokumentumait. Ezek elõször a Kuny Domokos Múzeum raktárába kerültek, majd 1967-ben a megyei tanács a TIT egyetértésével döntött a tatai csillagvizsgáló megépítésérõl. Egy évre rá, 1968-ban el is készült a kupola. A csillagvizsgálót 1973. november 11én nyitották meg. Az 1990-es években a csillagvizsgáló a Fazekas utcai Általános Iskola kezelésébe került: 2008 óta üzemelteti a TIT megyei egyesülete. Az épület állapota az elmúlt években meglehetõsen leromlott a javítások ellenére: ezért pályáztak most a belsõ felújításra. A Norvég Civil Alap 20 ezer eurós pályázatáról a napokban döntenek: ha nyernek, megszépül a csillagvizsgáló, áttekinthetõbb lesz a Posztoczky-örökségét bemutató kiállítás, és jut korszerûbb mûszerekre, technikára is. A Magyar Tudomány Napjának mostani rendezvényét – a Posztoczky-kisbolygó bejelentésének izgalma és a várakozás türelmetlensége fûszerezte. A jövõ évet talán az önfeledt öröm. VT
Képeket, iratokat vár a 100 éves TSC
Törvénymódosítás hitelügyekben
Új tulajdonosé az Omega Park
Boldoggá avaták Meszlényi Zoltánt
TATABÁNYA A Tatabányai Sport Club 2010-ben lesz 100 éves. A TSC vezetõsége kér minden olyan sportembert, edzõt és sportolót, akik a 100 év alatt a TSC-TBSC-TSC szakosztályaiban sportoltak és rendelkeznek tárgyi vagy írott dokumentumokkal, hogy az esemény méltó megünneplése érdekében azokat bocsássák a szervezõk rendelkezésére a készülõ átfogó kiadványok képanyagának összeállításához. 2800 Tatabánya, Ságvári u.9. Telefon/Fax: 06-34-310-395
BUDAPEST Nagy többséggel módosította a pénzintézetekre vonatkozó törvényt az Országgyûlés. A módosítás lényege az, hogy a bankok indokolás nélkül nem változtathatják meg egyoldalúan a hitelek kamatait, a díjakat és egyéb költségeket, mint most. Az ügyfelek pozícióját erõsíti, hogy ha nem értenek egyet a felkínált új feltételekkel, akkor a kölcsönöknél és a pénzügyi lízingnél 60, más ügyleteknél 15 napon belül ingyen felbonthatják a szerzõdést, de a hátralékot ekkor egyösszegben ki kell egyenlíteni.
TATABÁNYA Az MFB birtokában lévõ Beszállító Befektetõ Zrt. kezébe került az Omega Park Bevásárló- és Szórakoztató Központ. A júliusban megjelent, 5,5 milliárdos irányárat meghatározó értékesítési pályázatra csak ez a cég jelentkezett. A létesítmény tulajdonosa és üzemeltetõje, a Turul Center 2006 Kft. ellen tavaly júniusban indult felszámolási eljárás. A létesítmény bezárása vagy további mûködtetése közül az utóbbit választották. A bérlõk egy részének a felszámoló felmondott, az új tulajdonos szerzõdhet velük.
ESZTERGOM Hatvan évvel halála után avatták boldoggá a tragikus sorsú Meszlényi Zoltán vértanú püspököt a Bazilikában október 31-én, akit 1951ben hurcoltak el és halt bele a kíméletlen bánásmódba. A szertartás bevezetõjében ismertették XVI. Benedek pápa apostoli levelét. Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentbeszédében elítélte az erõszakot, a hit elleni rágalmakat, gyalázkodásokat és a történelemhamisítást, a kirekesztést, amelyeknek gyakran napjainkban is ki vagyunk téve. SZ
4
irodalom
HÁTTÉR
.
Irodalmunk – több nyelven KESZTÖLC Ragyogó idõben zajlott a Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan eszperantisták találkozója a Pilisben, Kesztölcön, a „II. Kesztölci Nyitott Pincék” címmel, a Tata és Környéke Eszperantó Egyesület szervezésében. Az Európai Tanács 2001–ben hirdette meg a Nyelvek Európai Napját. Azóta a nemzetközi naphoz kapcsolódóan iskolák, állami és civil szervezetek, magánszemélyek különbözõ rendezvényeken hívják fel a figyelmet a nyelvi sokszínûségre, ami a kulturális örökségünk része és védeni kell. Így gondolták a rendezvény résztvevõi is, akik Tatáról, Tokodaltáróról, Csolnokról, Pomázról, Esztergomból, Kesztölcrõl, Piliscsévrõl, Budapestrõl, Szegedrõl, Zalaegerszegrõl, Bábolnáról, Tatabányáról, sõt, ÚjZélandról érkeztek. A találkozó délelõttjén a turisztikáé volt a szerep. Eszperantó nyelvû idegenvezetéssel, másfél órás sétával felkeresték Klastrompusztán a hajdani pálos kolostor emlékhelyét. Az ottani tájékoztató táblákat eszperantóra Szabó Imre, a Magyar Eszperantó Szövetség elnöke fordította. Klányi Sándor, Kesztölc korábbi polgármestere ismertette a település történetét napjainkig. Ezt szinkrontolmácsolásban Nanovszki György nyugalmazott nagykövet fordította eszperantóra, majd Velmovszki Katalinék pincéjében irodalmi összeállítást hallhattak a résztvevõk. Két nyelven hangzott el Petõfi Sándor, József Attila, Baghy Gyula, Hamvas Béla néhány mûve Sugár András, ismert tévés személyiség, Trnka József szervezõ, Pásztor Judit, Bocskai Réka, Faragó Éva, Baksa, József, Ferenczi Ildikó, Horváth Sándor, Filakóvszky Réka és az új-zélandi Stefan McGill elõadásában. A rendezvény vége háromnyelvûvé vált. Horváth Elizabeta szlovák nyelven elõadta Janko Král: Orol vták - Sasmadár címû versét, majd Baranyi Ferenc fordításában Horváth Sándor tolmácsolta magyar nyelven. Zárásként a kesztölci vendéglátók elénekelték a Pilisi Himnuszt magyarul és szlovákul. NAGY TIBOR
A találkozó néhány résztvevõje
2009. NOVEMBER 3.
Publikációs tér fiataloknak JAK Balogh Endre elnök új arculatot tervez a József Attila Körnek TATABÁNYA A József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) április 28-ai közgyûlése Balogh Endrét választotta meg a JAK új elnökének. Balogh Endre június elsejével vette át a JAK irányítását. Felelõsséget érez a fiatal tehetségek iránt: szervezõ és lapalapítói munkáját is ez az elkötelezettség szabja meg. A JAK Huzat címû rendezvényén, Tatabányán találkoztunk vele. – Ki az a Balogh Endre: feszes úriember, vagy médiaguru? – Zavarba ejt a kérdés. Egy ürge vagyok, a nagy elõdökkel szólva. Persze örömmel foglalkozom kortárs jelenségekkel, így a médiával is – és ha már foglalkoztat a kérdés, médiumot is alapítok. Így jött létre tíz éve a Prae irodalmi folyóirat, mely fiatal tehetségek és ismert szerzõk publikációs tere lett. Így alapítottuk aztán 2006-ban a PRAE.HU általános mûvészeti portált, mely mára napi 5-10 ezer olvasót vonz, kritikákkal, saját mûalkotásokkal, mûvészeti közösségi portálfunkciókkal, mûvészeti blogokkal. Újabb terveim is vannak.
Névjegy Balogh Endre (1971) szerkesztõ-prózaíró 2008 januárja óta Pollágh Péterrel a JAK-füzetek sorozatszerkesztõje. A PRAE.HU általános mûvészeti portál és a Prae irodalmi folyóirat fõszerkesztõje. Tudósklub címû kulturális televíziós mûsor irodalmi témájú adásait vezette. Elsõ prózakötete 2008-ban jelent meg A parazita címmel.
Balogh Endre (archív)
– Mit jelent ma a JAK a kortárs irodalmi életben, mondjuk a 80as évekhez képest? – A ’80-as években az ellenállás egyik szellemi mûhelye is volt a JAK, olyan, mára különbözõ nézeteket valló emberekkel, mint például Szilágyi Ákos vagy Elek István. Érthetõ a feszültséggel teljes helyzet, hiszen a fiatal írók vakmerõbbek voltak, mint a társadalom többi szegmense. Mára politikai feladatnak legfeljebb a demokratikus folyamatok elmélyítését látom a JAK-tagok fejében, azaz szabálykövetõen, de a szabályok által mégsem gúzsba kötve kell mûködni. Viszont az irodalomban megõrizte a fiatalok közt a vezetõ helyet, ha a programok mennyiségét és minõségét, a bevont emberek számát nézzük. – Miért éri meg a JAK tagjának lenni? – A jó társaságért, a lehetõségekért, s azért, mert ha valaki aktív akar lenni, annak nem állunk útjába, sõt, mindenkit arra bíztatunk, hogy álljon elõ a farbával, azaz az ötleteivel. – Melyek az új koncepciók a szervezet mûködésében, és érezhetõek – e már a változások?
– Sorban haladtunk. Elõször új arculatot kellett teremteni – volt egy arculati tender, melyen több grafikus és cég indult, megvan az új logó, molinó, plakáttervek, készül az új honlap. A szervezet ezen része professzionalizálódik. Régi programot élesztettünk fel, amikor újraindítottuk kritikai beszélgetéssorozatunkat, ImPulzus néven. Huzat címmel épp itt, Tatabányán és Tatán indul irodalmi sorozatunk, melynek keretében Bartis Attila a Jászai Mari Színházban volt, Kiss Tibor pedig a tatai Pálmaházban lesz novemberben. – Milyen volt az elsõ általad szervezett JAK-tábor? – Nagy siker. Ennyien állítólag még sosem vettek részt a JAK-táborban Szigligeten. Hihetetlen gazdag programot kínáltunk, és mint mindig, most is nagyon megérte eljönni annak, aki betekintést akart nyerni a fiatal irodalomba. Csak a tábor költségéért cserébe például ingyen eljárhatott az ember egy héten át Marno János, Darvasi László vagy Egressy Zoltán szemináriumára. Elõadásokat tartott a kortárs irodalomról, mûfordításról Márton László, és esténként interjú könyvbemutatók, beszélgetések zajlottak, fiatal irodalmi körök mutatkoztak be. Éjjel pedig buli volt, ahol mindenki mindenkivel szabadon beszélgethetett, tabuk nélkül. – És elõre köszönnek már a boltban, mióta elnök lettél? – A közértben, igen, mert állandóan ugyanott vásárolok, mint a szomszéd nyugdíjas néni. Viszont kicsit megváltozott az életem, nagyobb felelõsséget érzek a irodalom fiatal és tehetséges mûvelõi iránt.
S-Z
Vendégünk volt Bartis Attila író HUZAT Párbeszéd színházi háttérrel TATABÁNYA A Jászai Mari Színház, Népház kávézójában indult útjára a József Attila Kör által szervezett Huzat irodalmi beszélgetõmûsor, amelynek elsõ vendége Bartis Attila író, A nyugalom címû regény szerzõje volt. A marosvásárhelyi származású alkotót Sopotnik Zoltán költõ faggatta többek között e regény megírásának hátterérõl, önéletrajzi vonatkozásairól, a „hazaváltásról”. Bartis Attila 1984 óta él Budapesten: apját, Bartis Ferenc költõt akkor utasították ki Romániából. A gyerekkori élmények, a budapesti „újrakezdés”, a különbözõségek feldolgozása nyomot hagyott írásaiban is. Szó esett Bartis Attila Séta címû mûvérõl, novelláskötetérõl (A kéklõ pára)
is, amelyek sok szempontból kiegészítik egymást és az író ifjúkorának meghatározó motívumait is megörökítette bennük. A jelenleg Berlinben ösztöndíjasként dolgozó író Akvárium címû elbeszélése megjelent az egyik Dunáról szóló válogatásban. Bartis Attila ezt is felolvasta hallgatóságának, illetve kiemelt idézeteket a Nyugalom címû könyvébõl. A regény Németországban is sikert aratott: a belõle készült film Alföldi Róbert rendezésében nagy vihart kavart. Fotográfusként is ismerik: 1996 óta két nagyobb sorozatával és önálló képekkel részt vett kiállításokon. Hagyaték címû válogatását a szakma is kedvezõen fogadta. „A dolgok összekapcsolódnak, mûveim a rendre való törekvés jegyében születtek” – vallja. A Huzat elsõ rendezvénye többek ér-
Bartis Attila Németországban is rendszeresen jár felolvasásokra – hol néhány ember, hol 300 hallgató elõtt . Irodalomról bármikor, direkt politikáról szinte sohasem beszél
deklõdését felkeltette. A folytatás Tatán, a Pálmaházban lesz 12-én, csütörtökön 19 órától: akkor Kiss Tiborral, a Quimby énekes-gitárosával találkozhatnak az érER deklõdõk.
2009. NOVEMBER 3.
Az örök szerelem 56 CSEPP VÉR Beszélgetés Mihály Tamással
BUDAPEST Mihály Tamás neve ismerõsen cseng a zenerajongók körében. Az Omega együttes tagja kemény fába vágta a fejszéjét, amikor gondolatait, véleményét, hitét zenei formába öntve megalkotta az 56 csepp vér címû musical zenéjét, amelyet nagyon sokszor, nagyon sok helyen elõadtak már. Az 1956-os forradalom és szabadságharc névtelen hõseivel most, gyászra hangolt lelkünkkel még inkább azonosulni tudunk. – Hogyan gondolt arra egy rockegyüttes alkotó tagja, hogy neki kell megírnia a nagy sikerû 56 csepp vér zenéjét?
MEGYEI KÖNYV TÁRI HÉT Új szolgáltatások Kamarás Iván, a Pannon Egyetem docense vázolta fel a könyvtárak új funkcióit, az internet hatásait a XXXVIII. Könyvtári Hét nyitórendezvényén október 6-án a József Attila Megyei Könyvtárban. A könyvtárak a jövõben inkább tudástárként mûködnek majd, amely új otthonról is elérhetõ szolgáltatásokkal várja olvasóit. Sonnevend Péter kaposvári fõiskolai tanár a könyvtár és az olvasók szövetségérõl, Péterfi Rita pedig a kötelezõ olvasmányokon túli irodalomról beszélt. A Könyvtári Hét izgalmas tatabányai eseménye volt Turek Miklós színmûvész elõadása: sajátos elõadásmódjával Radnóti Miklós költészetét hozta közelebb.
Könyves vasárnap Érdekes programokkal várta a megyei könyvtár az olvasókat október 11-én. Nagyszülõk és unokák versengtek könyvtárhasználati ismereteikbõl, a gyerkõcöket játék, népzene, táncház, agyagozás és mese várta Szegvári Ildikó és a Csevergõ együttes jóvoltából, fellépett a Rumli bábcsoport. Az idõsebbeket Rösszer Julianna mentálhigiénés szakember szólította meg. A fõszerep persze az olvasásé volt: sokan be is iratkoztak ezen a napon – a kisebbek is –, és „büntetlenül” visszahozhatták rég lejárt könyveiket.
5
interjú – kitekintő
– Színházi mûvekre, filmbetétdalokra a zeneszerzéssel, hadd áruljak el csak régóta kapok felkérést, de önálló, na- annyit: 9-99 éveseknek ajánlom, egygyobb lélegzetû mû megírására régóta szóval mindenkinek. Az Omega az vágytam. A darabot Nagy Endre produ- örök szerelem, lelkiállapot. Maradancer segítségével sikerült a Sportarénában dót tettünk le az asztalra, önmagunkgigászi külsõségek mellett bemutat- nak is mércét állítva, amit alulmúlni nunk. nem szabad. Az önálló alkotás az más. – Milyen sikereket ért el az elõ– Édesapjától, a Kossuth-, Erkeladásról készült film külföldön? és Liszt-díjas Mihály Andrástól – Bokor Attila rendezõ képi megolmilyen zenei útravalót kapott, dásai ragyogóak, lüktet a film, állandó milyen közös élményekre emimpulzusok érik a nézõt. A korán eltálékszik vissza a legszívesebben? vozott Kaszás Attila és Alföldi Róbert Mit csinál szabadidejében? – Órákig tudtunk elmélyülten bekeretjátéka segíti a jobb megértést, a szélgetni egymással, dialógusaik elgondolkodtatóak. A fil- Az Omega örök szerelem állandóan jártunk koncertekre, színházba. met bemutatták már Cannes-ban, Los – az együtessel maradan- Nem segített, igaz nem Angelesben filmfesz- dót alkottunk. Az önálló is gátolt abban, hogy zeneszerzés az más...” én a könnyû mûfajban tiválokon, Oscarra kötöttem ki. Idõvel is jelölték. A nagy amerikai filmgyárak többszáz milliós büszke volt az együttes sikereire. A alkotásaival nehéz versengeni, a dön- mûvészpályán hamar kiderül, kinek téshozók elsõsorban ebbõl a körbõl van tehetsége, ott nem számít az isválogatnak. India, ahol a világ második meretség. Az évek folyamán nagyobb legerõsebb filmipara van, komolyan házikönyvtárra tettem szert, kikapcsol az olvasás, több kedvenc íróm is van. tervezi a film vetítését. – Újabb önálló szerzemény? Nagy a gyûjteményem, van mibõl válo– Már a végsõ stádiumban vagyok gatnom... LA
Ovis-sulis tanévnyitó
TATABÁNYA A hagyományokhoz híven a Dózsa-iskola az idén is október 15-én nyitotta meg kapuit a nagycsoportos óvodások és szüleik, óvónõik elõtt.
Az alsó tagozatos kisdiákok színdarabbal, az énekkar zenés mûsorral köszöntötte az ifjú résztvevõket. Az iskolaigazgató verset is fabrikált az al-
kalomra. A program második felében megtelt a sportcsarnok, ahol zenés torna, ugrálóvár is várta a gyerekeket. Az aulában – nyolc helyszínen – kézmûvesfoglalkozás színesítette a programot. Akik közben megéheztek, megkóstolhatták a zsíros kenyeret teával (a bátrabbak hagymával). A tanévben még ötször várják a leendõ iskolásokat nyílt napra. B Nagy sikere volt a kézmûvesfoglalkozásoknak
AJÁNLÓ Szilvási Csaba: Ikerszó-vásár Gyerekverseket válogatott egy kötetbe legújabb kötetével Szilvási Csaba tatabányai író-tanár. Korábbi köteteiben riporteri vénáját villantotta fel igen igényes és választékos stílusában, gyerekeknek szóló versikéiben, rímelõ mondókáiban humor és a nyelvi lelemény dominál. A könyv bemutatóján W. Csoma Éva szerkesztõ a válogatás nehézségeit emelte ki, azzal a megjegyzéssel, hogy az ilyen munka mindig meglehetõsen szubjektív. Az Ikerszó-vásár kis darabjaiban a „homo ludens” olykor-olykor görbe tükröt tart elénk, hogy saját gyarlóságaink bemutatásával vidítson fel minket. Szilvási Csaba elsõ gyerekverskötete, a Telefere-telefon 1991-ben jelent meg, ezt követte 1999-ben a Kurrenty Köbölönc, 2002-ben pedig a Pongpingvinek címû könyve. és ekkor jelent meg fordításában Will Berthold: Gyerekgyár címû igen sikeres regénye is. Szilvási Csaba akár prózát, akár verset ír, akár riportokban villant fel emberéleteket, egy valami feltétlenül közös. Ahogy õ fogalmaz: „szeretném bebizonyítani, hogy a magyar nyelv olyan végtelen és szabad terület, ahol zenélni, táncolni és játszani lehet, ugyanakkor csodálatos hangszer és gyönyörû játéklabda is a kisembergyermekek” és a lelkükben az örök gyermeket megõrzõ, meglett „nagygyermek-emberek” számára.” Ízelítõül egy vers, ami a magyar történelem mellett némi helytörténeti és geográfiai ismereteket is ad:
A TURUL Azért rakta kissé félre fészkét a Vértestõl védve, egy völgyben, hol árnyék borul mindenre, a fényes Turul, hogy fiókáját ne csenje el Gerecse kerecsenje. Védeni õt, éppen ezér’ repült ide hét hõs vezér, hét griffmadár, hét magyar sas, Álmos, Elõd, Huba és Tass, vas Töhötöm és erõs Ond és a félelmetes kis Kond, s kergette el, mint egy tyúkot, a kerecsent, Szvatoplukot. A Turul most izmosodó, egyre szebben tollasodó teremtményét büszkén nézi, szárnyaival óvja, védi, télen fûti, melengeti, nyáron árnyékot ad neki, s félti, mint anya a lányát fiókáját, Tatabányát.
6
kultúra – hirdetés
Komárom nagy napjai
2009. NOVEMBER 3.
A kilencedik õszi tárlat EGYÜTT November 14-én ismét teadélután TATABÁNYA A Tatabánya Alkotó Mûvészeiért Közalapítvány az idén kilencedik alkalommal hozta tetõ alá az Õszi tárlatot a Tatabányai Múzeumban. A rangos kiállításon a Tatabányán élõ, vagy a városhoz valamely más módon kötõdõ alkotók mutatják be mûveiket.
Csikány Tamás hadtörténész elõadása Napóleon 200 évvel ezelõtti magyarországi hadjáratáról tartott elõadást
KOMÁROM Napóleon 1809. évi magyarországi hadjáratáról, annak komáromi eseményeirõl és következményeirõl tartott elõadást Csikány Tamás hadtörténész, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, a Komáromi Múzeumbarát Kör összejövetelén a Csokonai Mûvelõdési Központban. Az elõadó hangsúlyozta: a komáromi vár jó fekvése miatt már korábban az osztrák udvar érdeklõdésének a központjába került, ezért az 1780-as években elárverezett vári ingatlanokat igyekeztek visszavásárolni és a meglévõ elemeket 1808-ban modernizálták. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az 1809. június 14-én Gyõr-Kismegyernél vereséget szenvedett magyar seregek Komáromba vonuljanak vissza, s hogy I. Ferenc császár és király is ide tegye át szék-
helyét július közepétõl néhány hétre. Az elõadó elmondta: a Takáts Sándor könyvében idézett, I. Ferencnek tulajdonított mondásnak, hogy „Komárom az egész Monarchia legerõsebb erõdjévé tétessék, hogy képes legyen egy 200 ezer emberbõl álló hadseregnek is biztos menedékhelyet nyújtani.” még nem találta meg a forrását. Tény, hogy 1807-ben Mayer táborszernagy javasolta, hogy „a régi komáromi romot egy erõd rangjára kell emelni”, maga az uralkodó 1808-ben, Károly öccsének arról írt, hogy „Komáromot kell kiépíteni”, 1809-ben Davidovich táborszernagy pedig „öszszes államaim legfontosabb pontjá”nak nevezte a helyet. S bár a Napóleonnal kötött béke után az itt tervezett építkezések már nem voltak olyan fontosak, a tervek elkészültek a Duna mindkét partjának megerõdítésére, s az építkezések is folyamatosan haladtak. SZE
A szervezõk nem titkolt szándéka az (volt) a kiállítással, hogy idõrõl idõre valós képet nyújtson a helyi képzõ-, ipar- és fotómûvészetrõl. A pályázati felhívásban minden esetben hangsúlyozzák, hogy nem csupán professzionális mûvészek alkotásait várják. Az Õszi tárlat képzõmûvészeti anyagát válogató zsûri tagja Aknay János festõmûvész, Leposa Zsóka, az MMi és Képzõmûvészeti Lektorátus képvi-
selõje, Paulikovics Iván szobrász- és Rácmolnár Sándor grafikusmûvész. Az Õszi tárlat fotóanyagát válogató zsûri tagja volt Böröczfy Virág mûvészettörténész, Gulyás Miklós fotómûvész és Zátonyi Tibor fotómûvész. Az Õszi tárlathoz kapcsolódó beszélgetésen vehetnek részt az érdeklõdõk november 14-én, szombaton 15 órától a „Múzeumok Õszi Éjszakája” délutánján. A múzeumi teadélutánon Tokai Gábor mûvészettörténész, Dallos István fotómûvész, a Tatabánya Alkotó Mûvészeiért Közalapítvány titkára és P. Tóth Enikõ mûvészettörténész várja a vendégeket. A Múzeumok Õszi Éjszakája rendezvényhez kapcsolódóan játékot is hirdetett több kategóriában a múzeum. A feladatok olvashatók: www.pontmagazin. hu/pm115295.html.
Rendõrök lõbajnokságon A tatabányai lõtéren rendezték meg a rendõrök idei szolgálati pisztoly lõ bajnokságát a közelmúltban. A feladatokat Csomán János, a KEMRFK lõkiképzõje állította össze. Négy különbözõ szintû pályán kellett versenyezniük a rendõröknek a szolgálati pisztolyukkal. Az elsõn egy ismeretlen helységbe kellett behatolniuk és a bent található célok közül nekik kellett kiválasztani az „ellenséget”. A második feladattal a fedezék használatára ösztönözték a versenyzõket, a harmadikon tucatnyi fémcélt kellett lelõniük idõre. Az utolsó, úgynevezett fitneszpályán a
férfiaknak 25, a nõknek 15 kg-os súlyzóval kellett 30 métert futniuk a tûzvonalig a nehezített útszakaszon, majd 12 lõlapra tüzelniük. Az elsõ díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság csapata vihette el. Több kategóriában osztottak ki díjakat a szervezõk. LESLIE
Legyél Rokk!
Program pályakezdőknek TATABÁNYA A Depths of Desecration és az Agregator zenekar „Legyél Rokk!” címmel tehetséggondozó programot hirdet pályakezdõ zenekarok részére. A lehetõség olyan csapatoknak segíthet, akik elsõ koncertjeik elõtt/ körül járnak, és szívesen részt vennének a térség színterének zenei életében – ezért elsõsorban Tatabánya és környékének feltörekvõ rock (hard, punk, alter, stb.)
és metal csapatainak jelentkezését várják. A program alatt a résztvevõk különbözõ lehetõségeken (stúdiófelvétel, koncert, médiamegjelenés) keresztül juthatnak olyan gyakorlati tapasztalatokhoz, amelyekre támaszkodva már önállóan is meg tudják valósítani zenekari elképzeléseiket. A részvétel ingyenes, a szervezõk várják a zenekarok jelentkezését. Jelentkezni lehet az
[email protected] e-mail címen vagy telefonon a 30-2985-783-as számon.
7
háttér
2009. NOVEMBER 3.
ÖNMAGUNK
FELÉ
RÖVIDEN Ásatások új helyen SZOMOR A település közelében, a most épülõ lakófalu belsõ útjainak kialakításakor és a gázvezetékek lefektetésekor bukkantak épületmaradványokra a beruházók.
BUDAPEST/LÉBÉNY A tatai Biczó Eszter a barátaival tavaly megjárta az utat Santiago de Composteláig: számára is sok tanulsággal szolgált a több száz kilométeres zarándoklat. Hazatérve nagy ötletük támadt: miért ne lehetne folytatása (kezdete?) a Nagy Útnak a magyarországi szent helyek mentén? Biczó Eszter a Magyarországi Camino de Santiago Egyesület néven létrehozott civil társaság egyik alapítója – zarándok társaival együtt kidolgozta – a
hazai útvonalat, zarándokútlevelet ké- sok csatlakozó miatt már csaknem 80szítettek – a spanyolországi mintájára an érkeztek. Sárga szalagokkal jelölték – és július 19-én útnak eredtek. Buda- az utat, a jelük pedig egy szív formájú pesttõl Lébényig, a Szent Jakab tiszte- batyuval gyalogló alak stilizált figurája letére felszentelt impozáns román kori látható. templomig több települést érintettek. Szent Jakab hazai kultuszát kutatva Magyarországon már két ismert kiderül, hogy például Sümeg, Árpászarándokút létezik: Mórichida, Tinnye, Az élet gyöngyei „A zarándoklat a megszo- Zselic templomai is (Via Margaritarum) kott élettel való szakítás az õ tiszteletére emelMariazell és Mátratettek. A történelmi jelképe és valósága.” verebély között, Magyarország terüilletve a Mária-út Mariazell és Buda- letén 130 templom õrzi Jakab apostol pest, Máriapócs között, majd tovább emlékét. Több régi településünk neve Csíksomlyóig – az egyik variáns szerint. is megörökítette a mártír szent nevét. Biczó Eszter elmondja: mindegyik út elBiczó Eszter az út céljáról több zakerüli Lébényt, ahol pedig az egyik leg- rándoklat tapasztalatával, élményével jelentõsebb hazai Szent Jakab templom gazdagodva mondja: a zarándoklat a található. megszokott élettel való szakítás jelképe A Szent Jakab-naphoz kötött magyar- és valósága. Ami az utat teljessé tette: országi zarándoklat 200 km hosszú. Az Lébényben igazi templomos lovagok út a budapesti Normafától indul. Az idei várták a zarándokokat, akik egészen zarándokok Páty, Zsámbék érintésével a Szent Jakab oltárig kísérték a vánTarjánon, Tardoson, Héregen, Tatán át dorokat. Ezen a napon volt könyvbejutottak el Szomódig. Itt a Szent Jakab mutató, kiállítások is nyíltak a telepütemplomban Nemes Lajos professzor lésen, a Kard Rendje Egyesület lovagi beszélt Szent Jakab életérõl. harcmûvészti bemutatót tartott, és az Mocsán István atya szeretetvendégei esti szentmise után kórusok mutatvoltak, aztán Nagyigmánd, Bábolna, koztak be. A zarándokok padot ajánPannonhalma, Mezõõrs érintésével ju- dékoztak Lébénynek, hogy a késõbbi tottak el Gyõrig. Innét pedig már közel vándorok a Zarándokok kútjánál ezen van Lébény, ahová 25-én, Jakab napján megpihenve érezhessék át a hosszú útértek. Biczó Eszer hozzáteszi: mintegy ról érkezõk igazságát: „aki zarándokol, félszázan indultak el, a célba azonban a önmaga felé tart.” - vas -
A Tatabányai Múzeum régésze, A. Pál Gabriella és munkatársai, Polgárfi Gabriella ásatási technikus és Iványi Gyula rajzoló a Somodorpuszta határában lévõ területen a feltáró ásatások alatt bukkant a késõ bronzkori és római idõkbõl szármató leletekre: épületmaradványokra: kemencékre, cserépdarabokra, falrészekre. A feltárás szûk területen, a gáz- és a villanyvezeték mentén egy-egy méter sávban zajlik. A leletek – köztük egy gyermek koponyája – kormegállapítása, elemzése, dokumentálása még folyamatban van. Feltételezik, hogy a területen egymás közelében különbözõ korból származó települések lehettek, amit az is erõsít, hogy a környéken korábban találtak már jelentõs római kori régészeti anyagot és temetõt. A Tatabányai Múzeum szakembere vezette a vértesszõlõsi ásatást is, ahol egy római villagazdaság és egy jelentõs árpád-kori település nyomaira bukkantak. A munkákat itt egyelõre befejezték, jelenleg a feltárt részek megóvásán dolgoznak. Az egyik érdekes lelet, a párhuzamok nélküli „néger fej” titkát eddig nem sikerült megfejteni. A bizonytalan eredetû szobrocskáról feltételezik, hogy egy helyi alkotó mûve lehetett, akinek a „modellje” talán egy itt állomásozó afrikai legionárius volt. ER
Együttmûködnek a kamarák és az önkormányzatok TATABÁNYA A fõmérnöki tanácsadói rendszer kialakításának lehetõségeirõl tárgyalt többek között november 5-ei látogatásán Barsiné Pataky Etelka a megyeházán. A Magyar Mérnöki Kamara elnöke Völner Pállal, a megyei közgyûlés elnökével, Bencsik János tatabányai polgármesterrel, országgyûlési képviselõvel, valamint Komjáthy Lászlóval, a KEM Mérnöki Kamara elnökével tárgyalt az EU források hatékonyabb felhasználásáról, a közbeszerzési eljárásokról. A találkozón elhangzott: sok esetben túl szétszórtak az uniós pályázati célok, sok olyan feladat megvalósítására is kiírnak tendert, aminek esetleges elmaradásakor sem érné hátrány a közösségeket.
Sokszor ugyanis azért pályáznak meg egyes célokat, mert csak arra írtak ki pályázatot, ugyanakkor sok teendõre nem tudnak forrásokat szerezni sem az önkormányzatok, sem az intézmények. Ilyen a digitális táblák esete, miközben sok iskolának nagyobb gondja lenne a épületkorszerûsítés. Példaként említették Spanyolországot, ahol annak idején elsõ számú prioritásként az infrastruktúra fejlesztését jelölték meg. Barsiné Pataky Etelka említett követendõ osztrák és ír példákat is: ezekben az országokban a kezdeti nehézségek után sikeresen hívják le az uniós forrásokat, amelyeket igen hatékonyan hasdználnak fel. A pályázatok benyújtásánál rossz hazai gyakorlatként említette, hogy például a kiviteli terveket az ön-
kormányzatok pénzhiány miatt eleve a kivitelezõre bízzák, ám ez gyakran a költségek növekedéséhez vezet. A hazai pályázati rendszer és a közbeszerzések hibáinak kiküszöbölésére a mérnöki kamara munkacsoportokat hozott létre. Az országos kamara elnöke aggasztónak tarotta, hogy a piacok megnyitásával hazánkban is megjelennek majd a tõkeerõs német és a kedvezõbb adózási háttér miatt versenyképesebb szlovák cégek, mérnöki irodák: erre a helyzetre már most készülni kell. A találkozón a továbbiakban elhangzott: a Magyar Mérnöki Kamara a jövõben ingyenes szakmai segítséget nyújt a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Tatabánya Megyei Jogú Város jelentõs beruházásaihoz. SVM
8
hirdetés
2009. NOVEMBER 3.
A biztonságos fûtésért A KOMTÛZ Kft. alapvetõen kéményseprõipari közszolgáltatást végez Komárom-Esztergom megye teljes területén, de foglalkozik az ehhez kapcsolódó szerszámok gyártásával és értékesítésével is. Nemrég indult a fûtési szezon. A kéményseprõk évente kétszer járnak, hogy meggyõzõdjenek a kazánok, kémények szabályos üzemeltetésérõl. A cél a megelõzõ élet-, tûz- illetve vagyonvédelem. Az elszennyezõdött kémény kisebb hatásfokkal mûködik, a környezetet pedig fokozottan károsítja. Csak a tisztánlátáshoz egy adalék: egyetlen százalékos hatásfok csökkenés 1500-2000 Ft-os veszteséget jelenthet évente, ami egyébként szinte fedezi az éves kéményseprési díjat. Fontos, hogy az égéshez mindig legyen elegendõ mennyiségû oxigén, mert ellenkezõ esetben, a tökéletlen égés során szénmonoxid szabadul fel. A gáz belégzése nem öl egybõl, jellemzõ tünetei a szédülés, fejfájás, a bódult állapot. A lakások szigetelése is okozhat gondot. A zárt térben a kazán hamar elfogyasztja a benti levegõt, pótlás nincs, ezért az ilyen helyiségekben a megfelelõ szellõztetésrõl gondoskodni kell. A másik nagyobb veszély, hogy felgyülemlik, benn reked az alattomos szénmonoxid, ezért célszerû mérõmûszert beszerezni. A légszigetelésre van megoldás és nemcsak az, hogy pótoljuk a levegõt, hiszen a szellõztetés télen különösen érdekes. A nem kellõen tömör kályhák, kandallók, füstcsövek, az elszennyezõdött fürdõszobai vízmelegítõk
egészségre ártalmas szén-monoxidot és nitrogénoxidokat bocsátanak ki környezetükbe. A berendezések rendszeres ellenõrzése nem nélkülözheti a kéményseprõk szaktudását, hiszen az elavult, rossz hatásfokkal mûködõ készülékek, kémények balesetveszélyesek, környezetkárosítók. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mivel fûtünk. A kéményseprõk szerint a földgáz kezelhetõ, tiszta és nem igényel tüzelõ-anyag tároló helyiséget. A földgáz elégetésekor csak igen csekély mértékû káros anyag keletkezik, nincs korom és füst. Fontos tudni, hogy a földgáz égéstermékének nagy a nedvességtartalma és viszonylag alacsony a hõmérséklete (40-180 oC). Emiatt a földgáz elégetésekor jelentõs mennyiségû lecsapódott vízgõz keletkezik, ami indokolttá teszi, hogy jól méretezett, a nedvességnek ellenálló kéményt terveztessünk és kivitelezzünk. A fûtési szezonban a KOMTÛZ Kft. folyamatos ügyeletet tart a 34/382-577-es telefonon. Továbbá arra bíztatja a társaság jelenlegi és jövõbeli ügyfeleit, hogy kérjék a szakembereik segítségét. SZOLGÁLTATÁSAIK: Sormunkában (január 2-ától június 31-éig, illetve szeptember 1-jétõl december 31-éig)
– a kémények átjárhatóságát, – az égéstermék maradéktalan eltávozását (a turbós kéményeket nyáron ellenõrzik) Tisztítják a kéményjáratokat, eltávolítjuk a szilárd hulladékot (korom, törmelék, madártetem, stb.) Mûszaki felülvizsgálat (nyári idõszakban) során 4 évenként ellenõrizzük és szakvéleményezzük a kémények – mûszaki állapotát, – az építési és tûzvédelmi elõírásoknak való megfelelõségét.
ELLENÕRZIK: – a munkavégzés helyi feltételeit (kibúvó, kéményseprõ járda, stb.), – szabálytalanságokat, hibákat és megszüntetésüket,
Megrendelésre szakvéleményt adnak: – épületek és lakások használatbavételi eljárásához, – új, javított, újból használatba vett kéményekrõl, – tüzelõberendezés kéménybe való bekötéséhez, – tüzelõberendezések cseréjéhez. (PR)
Mit kínál az Az Openhouse tatabányai irodájának egyik szolgáltatása a követeléskezelés is. A néhány éve életbe lépett törvénymódosítás alapján ha van közüzemi díjhátralék, mint például a távhõszámla vagy (ha van) a közös költség, jelzálogot jegyeztethetnek be a lakásra. A több hónapos elmaradt számlák miatt is sokan kerülhetnek utcára, az ingatlant pedig el is árverezhetik.
HIRDETÉS
A kereskedelmi bankok kétféle módon érvényesítik a jogaikat a felmondott hitelnél, ami már 90 napos elmaradás után következne be. Azok a bankok, amelyek az Openhouseszal állnak kapcsolatban, általában tartják a 120-180 napos határidõt. A kereskedelmi bankoknak árverezéssel foglalkozó társaságuk, partnerük van,
akikhez benyútják a követelést, és az árverezésbõl próbálják kielégíteni az elmaradást. Ez ugyan egyszerûsített eljárás, de az adós gyakorlatilag mindenét elveszítheti: az értékesítés és a tartozás öszege között ugyanis lehet még különbség. A másik út a bírósági végrehajtás, ami a legkövethetõbb, legjobban szabályozott behajtási forma, egyetlen hátránya, hogy lassú és roppant költséges. Ha egy hitelszerzõdés behajtása ügyében indul árverezési eljárás – ami inkább 3 millió forint feletti hiteleknél jellemzõ –, a bírósági végrehajtásnál érvényesül a fokozatosság elve: elõször a munkabérbõl, aztán az ingóságokból, a vagyontárgyakból próbálják fedezni a hitel hátralévõ részét, ha ez kevés, végül magából az ingatlan eladásából. Ennek a menete a következõ: a végrehajtó megállapítja az ingatlan értékét, de addigra az adós munkabérének akár
Az Openhouse ingatlan franchise hálózat tatabányai irodájának tulajdonosai, Körmendi Zsolt és Majkel József szerint csak a tatabányai iroda foglalkozik olyan speciális szakmai tudást igénylõ üzletággal, mint például a lakossági válságkezelés. Jelmondatuk: „BÍZZA PROFIKRA AZ INGATLANÜGYEIT!”
? a felét már letiltották. Ha van értékesíthetõ ingóság, akár 50%-ért eladhatja, például, ha van egymillió forint körüli értéke, azt 500 ezer forintért eladhatja, de ez is kevés lesz a hitel rendezéséhez. Mégis jön az árverés, csak el kell adni az ingatlant. Egy körülbelül 8 millió forint értékû ingatlant el lehet adni mondjuk a 70%-áért, ez 5,6 millió forint. A végrehajtó díja körülbelül 600 ezer forint, amit a mindenkori miniszteri rendelet szabályoz. Amit a ház, a lakás eladásából kap, abból lesz kifizetve minden tartozás, szolgáltatások díja, a követelés behajtásával kapcsolatos költség. A végrehajtási ügy értéke a 3 milliós tartozásból a végén 4-5 millió lesz: az adósnak marad 500-600 ezer forintja. Ennyi pénzbõl nehéz új életet kezdeni. Ha baj van, jön az ügyfél, mit lehet tenni? A tanácsadás természetesen ott kezdõdik, hogy az ügyfél bekopog az iroda ajtaján, és a leghatékonyabb akkor, ha ezt minél korábban teszi meg. Elõször is beszerzik az ügyféltõl az adatokat, megnézik a cash flow áramlást, hol lehet szorítani a családi költségvetésben, átvizsgálják, milyen ingatlan, mennyit ér, a családtagok mennyire hitelképesek. Voltaképpen
Az Openhouse tatabányai irodája fórumot tervez a közeljövõben, amelyen pénzügyekben és az ingatlanpiacon jártas szakemberek, jogászok közremûködésével személyesen is tájékoztatják az érdeklõdõket a megelõzés, a hitelkezelés részleteirõl, és válaszolnak a kérdésekre. Személyes ügyekkel várják az érintetteket az Openhouse irodájába. Tatabánya, Március 15. u. 1-2. Telefon: 34/787-058. Nyitva tartás: H-P 09.00-17.00 E-mail:
[email protected] ez már válságkezelés. Ilyenkor javasolják a családnak a lakás, a ház gyors eladását, akár alacsonyabb áron is. Így egy csomó plusz költség elmarad, nem kell fizetni a végrehajtót, a szerzõdésmódosítást. Tapasztalat, és az Openhouse tatabányai irodájánál ezt már sok ügyfelüknek javasolták, hogy egy jobb minõségû albérlettel átmenetileg át lehet vészelni a helyzetet. A cél az, hogy lássa az ügyfél (adós), hogy mi történik vele és a vagyonával, ha idõben nem tesz valamit. Ebben lehet partner az Openhouse tatabányai irodája, amely üzleti filozófiája szerint személyes kapcsolatot alakít ki az ügyfelekkel és tanácsokkal, javaslatokkal segíti átvészelni a nehéz idõszakot. (PR)
2009. NOVEMBER 3.
9
környezet
Környezet, védelem vagy... ÁLLÁSPONT Ossza meg velünk a véleményét!
Környezetvédelmi témában ragadott „billentyûzetet” László Tibor építész és színházi szakember, hogy felhívja a figyelmet néhány ellentmondásra. Írását vitaindítónak szánjuk: várjuk mindenki véleményét a cikkel vagy általában a környezetvédelemmel (annak hiányával) kapcsolatban a 2800 Tatabánya, Moravcsik u. 25. címre vagy az
[email protected] drótpostára. Környezetvédelmi akciónapot szerveztek hivatásosok és civilek. Engem A parlagfű is meghívtak, én pedig rávágtam, hogy „Kampányolnak a parlagfû ellen. nem megyek oda ünneprontónak. Nem Látványosan és teljesen eredménytefaggattak, így nem is fejtettem ki, hogy lenül. Hiába vágatják le velünk a kertmi a bajom. Most utólag próbálom majeinkben, ha a parlagfû 90 %-a kint a gamnak is megfogalmazni, hogy mi a szántóföldeken virul. Aratás után újra bajom a környezetvédõkkel (termézöldül a határ, és az mind parlagfû. szetvédõkkel, egészségvédõkkel). A napraforgótáblákban magasabb Az akciók, kampányok csak arra jók, a parlagfû a napraforgónál, és mire hogy dokumentáljanak valamiféle akezt betakarítják, a parlagfû nemcsak tivitást, hogy kipipáljanak egy-egy felelvirágzik, a magját is elszórja. Mezõadatot. A hatékonyság elmarad, mivel gazdasági szakemberek elmagyarázmi, a tömeg nem vesszük eléggé komoták, hogy nemcsak magról szaporolyan, hát jól ránk kell ijeszteni. Az elsõ dik, hanem gyökérrõl is. számú közellenség a globális felmeleHa egyet lekaszálunk, három nõ gedés. Az ember gõgje, hogy azt hiszi, ki a tövébõl. Lehetetlen kiirtani, csak hogy mindenható, mindent megváltozvegyszeres gyomirtással lenne visztathat, elronthat vagy helyre hozhat, szaszorítható, de az ugyebár nem uralkodva a természeten. Globális klíkörnyezetbarát megoldás. Az allergimaváltozások mindig is voltak, és leszások szenvednek tovább, a parlagfû nek. Megérteni sem vagyunk képesek, köszöni, jól van, a környezetvédõk nem hogy befolyásolni. Csökkentenünk meg kampányolnak tovább...” – írja kellene a széndioxid-kibocsátást, jó, de vitaindítójában László Tibor. a tudósok azt is elmagyarázzák, hogy a föld széndioxid termelésének oroszlánrészét a tenger élõvilága hasznosítja, a fogyasztókkal fizettetnek meg. Tehát a másik nagy szeletét a növényvilág, azt környezetvédelem csak a berendezésea keveset, ami a légkörbe kijut, azt is ket gyártóknak hoz hasznot. A kõolajszármazékok helyett és kezelni tudja a természet. Nem rajtunk múlik, hogy olvadnak egyúttal a válságban lévõ mezõgazdaság a gleccserek északon. Olyan elõadást megsegítésére a környezetvédõk megis hallottam, hogy a folyamat oda ve- hirdették a biodízel, bioetanol és biogáz programot. zethet, hogy a Golf-áram- Megtiltották a kullancsok vegyszeres irtását, Hasznosítsuk lat leáll vagy nehogy más rovarok is áldozatul essenek. a kukoricát, szalmát, megfordul, és Most vígan szaporodnak, és mérgezik energiafüvet akkor eljegeés fahulladésedés várhaa lakókat. Az emberekért nem kár, kot! Hosszú tó az északi csak a kullancs védett? kampányolás földrészen, nem olvadás. Vagyis doktori disszertá- eredményeként beindulnak nagy beruciót lehet írni mindenrõl és mindennek házásokkal az elsõ üzemek. De máris riadót fújtak a környezetvédõk, hogy az ellenkezõjérõl. A szénhidrogének a másik vesszõpa- álljunk meg, mert eltüzeljük a gabonánripájuk. Egy geológus professzor elma- kat és az erdeinket, tönkremegy a hagyarázta, hogy összesen nem termeltek gyományos mezõgazdaság. Hát lehet a még ki a világon annyit, mint ami a „szakembereket” komolyan venni? Nem Föld mélyén van. Hogy fogyóban van, olyan nótát húznak, amit éppen az érdeazt csak a kitermelõk adják a környe- kelt lobbik húzatnak velük? Azt mondják folyton, hogy étkezzetvédõk szájába, mert így lehet felsrózünk egészségesen. De mindig a forfolni a szénhidrogének árát. A megújuló energia szép perspek- galmazó súgja meg nekik, hogy mi az tíva, de kinek éri meg? A geotermikus egészséges. Hol a vajtól, hol a margaenergiát, a napenergiát hasznosító rintól óvnak minket. Hol a zsír egészberendezés rendkívül drága, illetve ségtelen, hol az olaj. Patológus ismerõhosszú a megtérülése, a szélerõmûvel söm mondja, hogy mindig elõfordult termelt energia is sokkal drágább a ha- sertéspestis és kergemarha kór is, és gyományos erõmûvek (pláne az atom- mindig elõfordult emberi megbetegeerõmû) termelésénél, amit ugyancsak a dés, halálos is. Csak a túltermelés és a
piacért folyó harc dönti el, hogy mikor mit vernek dobra, vagy hallgatnak el, hogy kell-e a pánik, a kereskedelmi csatornák és a fogyasztás befagyasztása. Nem csak az elvtelen, de az elvakult környezetvédelemre is hozhatnék számtalan példát. Kitiltották az erdõkbõl a lovasokat, lovas kocsikat. Fogalmuk sincs, hogy nem zavarják a vadakat, hogy a vadak fajtájukbelit látnak a lovakban, és nem félnek tõlük, a lovasok pedig nem raknak tüzet, nem tépnek le védett növényeket, nem szemetelnek. Az erdészek teherautói és a vadászok terepjárói inkább zavarnak, de nekik szabad… Az istállótrágyát veszélyes hulladéknak minõsítik, és megsemmisítésre ítélik. Hát nem az biztosította évszázadokon át a földjeink termõképességét? Használjon a paraszt mûtrágyát helyette? Ugye nem… Évente szerveznek szemétgyûjtõ akciókat, ahol a lakosság jobbik felével összeszedetik a lakosság rosszabbik fele által az árokpartra, erdõszélre kihordott szemetet, törmeléket, roncs berendezéseket tonnaszámra. Persze az önkormányzatok is vállalnak ilyenkor költségeket (rakodás, szállítás, stb.) A tudatformálás sajnos eredménytelen, mert súlyosabb érvnek látszik, hogy a hulladék lerakón minden kivitt szemétért (ha befogadják egyáltalán) fizetni kell. Nem azért kéne akcióba lépni, hogy minden ingyen lerakható legyen a szeméttelepen? És nem kellene megköszönni, hogy nem az erdõszélre öntötte le? Fontoskodásuk eredményeképpen már nem csak akciótervek készülnek, de „hõségriadó” is van! Mindig volt kánikula, mindig volt, aki 30 fok fölött érezte jól magát, és volt, aki ettõl szenvedett. Mit kell ezen riadózni? Nincs elég pánik? Segít ez valakin? Azt mondja a „szakember”, hogy a riadóra tekintettel a napi 2 liter víz adagot emeljük föl 4-re. Aki 4 liter vizet prédikál, biztosan 2 liter sört iszik. Senki sem hülye, ha hõség van, és dolga van, majd visz magával vizet. De akciózni kell. Mutatja a tévé, hogy vizet osztanak az utcán délelõtt fél 10-kor, amikor még csak 26 fok van. Akció kipipálva, mire tényleg hõség lenne, az aktivisták már otthon hûsölnek. Az ország pedig milliókat költ ilyen agyrémekre. Kinek az érdeke? Az áruházi szóvivõ elmondja, hogy a hõségriadó óta többszörösét adták el klímaberendezésbõl és üdítõkbõl. Biztos, hogy bennünk van a hiba, ha azt mondjuk, hogy ne ijesztgessenek minket, hanem csendben kutassanak, dolgozzanak, feltéve, hogy értenek hozzá? Lehetõleg racionálisabban az eddigieknél és kevesebb csinnadrattával. Mi pedig majd csak elleszünk valahogy a környezetünk összes gondjával, LÁSZLÓ TIBOR mint eddig.
Fát ültettek TATA Csaknem két tucat facsemetét ültettek a K&H bank munkatársai az Öreg-tó partján, a madármegfigyelõ állomás melletti területen a városi fõkertész, Gerlei Tamás és a Városgazda Kft. útmutatásai alapján októberben. Az akcióval kapcsolatban Száraz Sándor, a K&H Bank tatai fiókjának igazgatója és Horváth Barnabás, a K&H értékesítési igazgatója elmondta: tavaly segítettek megtisztítani a László Kórház szemetes területét, ahol azóta már parkot alakítottak ki. Hozzátették: most azért Tatára esett a választás, mert a város maga is sokat tesz a környezetvédelemért, természeti értékeinek megóvásáért. Több alkalommal végzett elõkelõ helyen a település a Virágos Város versenyben a hazai és a külföldi települések között. Sok „zöld” rendezvény szintén bizonyítéka az itt élõk környezettudatosságának. A K&H társadalmi elkötelezettségének újabb jeleként tõke- és hozamvédett ökoalapot indított két éve. A fix plusz ökoalap révén olyan befektetési alapot kínál a bank a hazai tõkepiacon, amelyben az extra hozam lehetõségét azon cégek részvényei adják, amelyek fõ tevékenységi köre az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, az alternatív energia-elõállítás és az ehhez szükséges berendezések gyártása és tervezése, valamint a víztisztítás, vízgazdálkodás, illetve vízvezeték hálózatok kiépítése. A faületésen részt vett mások mellett Krizsai János terrmékfejlesztési igazgatója, Horváth István befektetési igazgató is. Az önkormányzatot nevében Horváthy Lóránt alpolgármester ragadott ásót... SVM
10
Az új kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirõl szóló rendelet megszüntette a mûködési engedély köteles tevékenységek nagy részét. Az üzletnyitásához októbertõl elegendõ bejelenteni a kereskedelmi tevékenységet a település jegyzõjének, amelyhez 2200 forintos illetéket kell leróni, és egy formanyomtatványt kitölteni. De továbbra is mûködési engedély kötelesek a dohánytermékek, az állatgyógyászati termékek, a növényvédõ szerek, a festékek, lakkok, a jármûvek javító fényezésére szolgáló termékek, a lõfegyver vagy a pirotechnikai termékek. A régi eljáráshoz hasonlóan ezek forgalmazásához az illetékes szakhatóságok engedélye kell. Ha a kereskedõ bejelentés köteles termékeket is forgalmazna, ezt a mûködési engedély iránti kérelemben is bejelentheti. A kérelmekhez csatolni kell az eredeti bérleti szerzõdést, haszonélvezet esetén a haszonélvezõ hozzájárulását, közös tulajdonban álló üzletnél a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okiratot.
2009. NOVEMBER 3.
Díjazták a legszebb házakat PÁLYÁZAT Az Év háza – több kategóriában TATABÁNYA A Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara az „Építészet hónapja” keretében pályázatot hirdetett Az év háza címmel. A kiállítással egybekötött díjátadót október 28-án tartották a megyeházán. Markos Anikó, az építész kamara megyei elnöke köszöntõjében arról tájékoztatta a jelenlévõket, hogy a rangos szakmai zsûri 18 pályamûvet értékelt. Ezek mindegyike a megyében találha-
A szakemberek és érdeklõdõk a megnyitón
tó és tervezõjük is megyei építész. Reményét fejezte ki, hogy az építtetõ az építész kiválasztásánál egyre inkább a minõségre helyezõdik a hangsúly, amelyben a megyei pályázatnak is nagy szerepe lehet. Kiállításnyitó gondolataiban Völner Pál, a megyei közgyûlés elnöke utalt arra, hogy az építészet a természeti erõk elleni védelem jelképeként jelent meg már a Bibliában is. Szakmából mûvészetté nemesedett. Jó érezni, hogy ezek a tervek optimizmust tükröznek, egy pozitívabb, boldogabb jövõt láttatnak velünk – mondta. A megnyitón méltatta a pályamunkákat, valamint az Év háza pályázati kezdeményezést Eltér István, az országos és Bálint Imre, a Budapesti Építészkamara elnöke is, kiemelve, hogy remélhetõen jövõre országossá növi ki magát az egyelõre csak néhány megyében létezõ lehetõség. A megyei Év háza pályázat díjazottjai a zsûri (tagjai: Bálint Imre, Winkler Gábor és Krizsán András) döntése alapján középület kategóriában: Fischer-Bau Kft. Irodaépülete (tervezõ: Dankó Kristóf); mûemlék, helyi védelem alatt álló épület kategóriában: Tata, Agostyáni u. 13. iroda- és lakóépület felújítása
MARKOS ANIKÓ, A MEGYEI ÉPÍTÉSZKAMARA ELNÖKE ADJA ÁT AZ ELISMERÕ OKLEVELEKET A DÍJAZOTT ÉPÍTÉSZEKNEK
(tervezõ: Markos Anikó); Felsõgalla, Kálvária kápolna felújítása (tervezõ: Petrássy Márta); családi ház kategóriában: Környe, Patak u. (tervezõ: Csõre Imre); ipari jellegû épület kategóriában: Oroszlány, a Zenon Europe Kft. épülete – (tervezõ: Páll János, Fiskál Lõrinc, Páll Ákos); társasház kategóriában: Tata, Kossuth tér, hatlakásos társasház – (tervezõ: Tóbiás Tamás építész). ER
AKKUMULÁTOR • személygépkocsikhoz • tehergépkocsikhoz • motorkerékpárokhoz • robogókhoz • fûnyírókhoz • akkus játékautókhoz • takarítógépekhez • riasztókhoz
1000 Ft
Engedélyek egyszerûbben
gazdaság – hirdetés
30/6929-469
ANIDOR-TRADE KFT.
Tatabánya, Sárberki üzletsor (Fellner Jakab SZKI mellett) Tel./fax: 34/331-695; 20/329-4347 E-mail:
[email protected]
2009. NOVEMBER 3.
MTESZ: energiatakarékosan PÁLYÁZAT Módosították a benyújtás határidejét december 31-éig – Bónusz Szabó Béla Gábor, a MTESZ megyei szervezetének elnöke energetikai szakértõként nem elégedett. Mint mondja, még mindig túl gyakran látni, hogy a lakótelepeken résnyire nyitva vannak az ablakok, vagyis az utcára fûtenek. Ez pedig drága mulatság.
A
A szakember szerint az épületek energiahasznosításakor három dologra kell figyelni: milyenek az egyik az épület fizikai jellemzõi, a másik a fûtési rendszer, milyen energiát használnak, szabályozható-e a fûtés, illetve a lakók fogyasztói szokásai, ami kiterjed például a szellõztetés módjára is. – A paneles és a blokkos lakóépületeket illetõen milyen lehetõségek vannak? – Ha ezt a három szempontot vizsgáljuk, kialakul egy sorrend. A felújítást az épület fûtési rendszerének szabályozhatóvá tételével kell kezdeni. Ha nyílászárók cseréjén már túl vannak, kisebb a hõigény, de ha nem lehet szabályozni hõmérsékletet, az energiafelhasználást, túlfûtés jelentkezik. Ezért jobb és takarékosabb megoldás, ha a kétféle munka ez együtt zajlik. A panelprogramon belül bónusz-rendszerrel ösztönzik a lakókat a komplexebb beruházásra, ami a nagyobb akkor energiamegtakarításhoz egyre nagyobb támogatást biztosít. – Mit jelent a bónuszrendszer? – Ha az épület a felújítás során nem éri el a minimális szabványszintet, a költségek egyharmadával támogatják a felújítást. Vagyis ahol még semmilyen felújítás nem történt, a fûtési rendszer korszerûsítésére 30% nyerhetõ az államtól. A munkálatokat a tatabányai önkormányzat további 30%-kal támogathatja. Ha a felújítás során az épület
11
háttér
eléri a minimális „C” szintet, ez további 10%-os támogatást jelent, és akkor már 43%-ról beszélünk. Ha „B” szint elérése a cél, még 5%-kal fejelhetõ meg a támogatás mértéke, ha pedig a még magasabb „A” szintet is elérik a felújítással, további 5 %-ot nyerhet a közösség. Ez már 53%, így az önkormányzat 30%-os hozzájárulásával 83%-os támogatás érhetõ el és az épület energiahatékonysága a legjobb. Ennél is magasabb az A+ szint, ahol a támogatás mértéke 25%, a legmagasabb pedig az „A++” szint, ahol az önkormányzati támogatással már 90%-os támogatás érhetõ el. – Tatabányán 22 ezer ipari technológiával épült panel- és blokkos lakásról beszélünk. Ezeknél milyen besorolás jellemzõ? – Az épületek zöme F-ketgóriás, ami azt jelenti, hogy az épület energiafelhasználása átlagos. Két éve, 2007-ben lépett életbe az új hõtechnikai követelményrendszer, amit egy tárca nélküli miniszteri rendelet állapított meg az
EU-s elõírásokkal összhangban. A korában felújított blokkos és panelos épületek az akkori szabványnak megfeleltek, a mostani szint szerint már elmarad, de érdemes felújítani, hogy a lakások ne veszítsenek a forgalmi értékükbõl. – Mi kell a felújításhoz? – El kell készíteni a felújítási koncepciótervet, felmérni az épületet, besorolni az energiahatékonysági szint szerint. Ha különbözõ felújításokat tervez a közösség, ami kiterjed a tetõ és a homlokzat hõszigetelésére, a tetõjavításra, az épület várhatóan átkerül a „B” kategóriába, a támogatás mértéke 30%. Amikor kiírják a pályázatot, fórumokat szervezünk a közös képviselõknek, ahol elmondjuk, milyen beruházás kell, hogy energiatakarékos(abb) legyen az épület. Az „A+”Általában nem csak a fûtéshez, hanem a használati melegvíz elõállítórendszerhez is hozzá kell nyúlni a lakóépületeknél. A közintézményeknél, irodáknál, a világítás is beletartozik. – A korábbi pályázók milyen eredményeket értek el eddig?
Keresni kell a hatóságokat is Takács Zsuzsa, a MTESZ ügyvezetõ igazgatója szerint a koncepciótervhez szükség van az épület dokumentációjára, a tûzoltóságtól, mint szakhatóságtól kell hozzájárulás, az építésügyi hatóságtól esetleg engedélyeket kell beszerezni, illetve tisztázni, hogy a homlokzatfelújításé pítésköteles-e, kell-e közbeszerzési eljárás, szükség van-e színdinamikai tervre. Tatabányán általában ez nem kötelezõ, de Tatán – a mûemléki környezet miatt – igen. A védet állatok – elsõsorban a denevérek – miatt a Duna-Ipoly Nemzeti Park hozzájárulását is meg kell kérni. – Az idén nagyon rövid pályázati határidõ volt az önkormányzati támogatás elnyerésére – Tatabányán mindössze egy hónap –, hogy alatt beszerezék az említett dokumentumokat. Jó hír viszont, hogy december 31-éig kitolták az állami támogatásra kiírt pályázat határidejét.
Energiahatékonysági szintek A++ <45% ultra-alacsony* A+ <55% alacsony energiafelh. A 56-75% energiatakarékos B 76–95% követelménynél jobb C 96-100% köv. megfelelõ D 101-120% köv. megközelítõ E 121-150% átlagosnál jobb F 151-190% átlagos G 191-250% átlagos körül H 251-340% gyenge I 341%< rossz
A BESOROLÁS ALAPJA AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI TANÚSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 176/2008. KORM. RENDELET.
– Akik túl vannak a nyílászárók cseréjén és a fûtéskorszerûsítesen, tapasztalják, hogy a megtakarítás 14-40% között van. Ha a lakók a pénztárcájukon érzik, hogy sikerült csökkenteni a költségeket, az motiválja õket további csökkentésre: amikor elutazik, lecsavarja a fûtést, takarékosabban használja a melegvizet, fogékonyabb az újabb fejlesztések iránt. Ha hitelt is kell felvenni, a megtakarítás fedezi a törlesztõrészleteket is. A megtakarítás mértéke persze lakásonként változó, a méréssel eljönnek a különbségek, de a közösségekben élõk között egyéni megállapodások mellett különbözõ költségfelosztási korrekciók léteznek. – Mire lehet még a pályázni? – A szellõztetõ rendszer, a lift, a villamoshálózat korszerûsítése mind része lehet a pályázatnak, bár az emberek a közvetlen megtakarításra koncentrálnak.
VEIZER TAMÁS
A TUDOMÁNY ÜNNEPE
A NYITNIKÉK JÁTSZODA ÉS CSALÁDI NAPKÖZI ROVATA – 30/6929-469
Elismerések diáktudósoknak
Agykontroll – gyerekeknek is
TATABÁNYA „2009: a kreativitás és az innováció európai éve” címmel szerveztek konferenciát a Modern Üzleti Tudományok Fõiskoláján november 4-én, 6-án pedig a megyei középiskolák diákjainak tudományos munkáiból tartottak bemutatót. A „Tudomány utánpótlása” nevû rendezvényen oroszlányi, tatai és tatabányai diákok csapatai 16 elõadást tartottak. Elsõ díjat nyert: Keczán András-Sáhó Norbert (Oroszlány); Varga Balázs (Tatabánya); Wiszt Ferenc (Tatabánya). Különdíjat kapott: Horváth Ádám: (Tata); Szabó Adrienn valamint Tóth Mária (Tatabánya). Részletek: www.pontmagazin.hu
TATABÁNYA Folytonosan változó világunkban figyelünk a divatirányzatokra, társadalmi folyamatokra, a testszépítési és az egészségmegóvó technikákra. Viszont a legfontosabb, lelki, érzelmi igényeink kielégítését elhanyagoljuk. Ezt a hiányt segít betölteni az agykontroll használata. „Az egyén elméje olyan, mint egy hatalmas adatbázishoz kapcsolódó számítógépes terminál... Ez az adatbázis a zsenialitás birodalma; embernek lenni egyet jelent az adatbázisban való szerepléssel, ebbõl következik, hogy születése folytán mindenki hozzáférhet ehhez a zsenialitáshoz.
Az adatbázist nem korlátozza sem tér, sem idõ, sem egyedi tudat” – részlet az Erõ kontra erõ címû könyvbõl: Zseninek születtünk! A Gyermek agykontroll tanfolyam során a gyerekek megtanulnak lazítani, feltöltõdni, negatív szokásaiktól megszabadulni, jobb döntéseket hozni, nyugodtabbnak, energikusabbnak lenni. Tanulási technikákkal ismerkednek meg, szocializációs készségeik edzõdnek meg, önbecsülésük nõ, énképük korrigálódik. • Készségeink, képességeink, roszszul rögzült szokásaink megismerése, kezelése; • Tanulási technikáim;
• Tanulásra, feladatvégzésre való ráhangolódás; • Aktivitás-passzivitás, testünk bevonásával; • Figyelem fejlesztés, szövegértés, emlékezet; • Gondolkodás, tanulási stratégiák; A tanfolyamok korcsoportbontásban zajlanak, 7-10 és 11-14 éveseknek. Idõtartama két nap, 9-16 óráig. Érdeklõdni és jelentkezni lehet: Rösszer Julianna tanító, pszichopedagógus, gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember, szakvizsgázott pedagógus E-mail:
[email protected]; Tel.: 30/500-85-19
12
gazdaság – hirdetés
Sikeres a Széchenyi kártya DÍJÁTADÓ Öt megyei cég kapott elismerést a kamara székházában TATABÁNYA Megalapításakor, 2002-ben kevesen jósoltak ekkora jövõt a hazai kis- és középvállalkozásokat segítõ Széchenyi kártyának: a napokban viszont már a 120 ezredik kártyát adta át a gazdasági és a pénzügyi tárca vezetõje. A komoly likviditási gondokkal küszködõ kkv-szektor számára a kihelyezett tõke immár eléri a 700 milliárd forintot. Megyénkben eddig csaknem háromezren jutottak a kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig meghaladja a négyezret. Mindez azon az ünnepségen hangzott el, amelyen sikeres megyei kártyatulajdonosokat díjaztak. A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, Juhász József a kártya karrierjét néhány számmal is illusztrálta: míg 2002-ben egymillió forint volt a hitelkeret, 2006-tól már 25 milliós keretre pályázhatnak a vállalkozók. Völner Pál, a megyei közgyûlés elnöke szerint a Széchenyi Kártya népszerûségének legfõbb oka, hogy a vállalkozók ennek segítségével viszonylag
könnyen pénzhez juthatnak. A megszorításokra utalva hangsúlyozta – inkább növelni kellene az önkormányzatok által felhasználható forrásokat, hiszen a pénz rajtuk keresztül a vállalkozókhoz áramlik, az õ adóik révén pedig visszakerül az államhoz. Parragh László, a kamara országos elnöke kiemelte: a Széchenyi kártya sikerének alapja az összefogás. Úgy vélte: a gazdaság mûködésre képtelen területeirõl ebbe az irányba kell átirányítani a forrásokat. Minden eszközzel erõsíteni kell a hitelezést, a pénzmozgást. Pordán Zsigmond, a VOSZ megyei elnöke szólt a magyar cégek tõkehiányos helyzetérõl. A Vállalkozók Országos Szövetsége 600 kártyát adott ki, ami azt jelenti, hogy 3,1 milliárd forintos tõkekihelyezéssel tudtak segíteni a vállalkozókon. Szép Zoltán, a KA-VOSZ ZRt. fejlesztési igazgatója kiemelte, hogy a többi hasonló program összesen nem tudott annyi tõkét kihelyezni, mint a Széchenyi kártya egymaga. Hozzátette: sajnálatos azonban, hogy míg korábban új munkahelyek teremtésére, ma a biztonságos mûködés feltételeinek megteremtésére használ-
Tata, Ady Endre út 1-3. telefon: (06 34) 586 910
ják fel a vállalkozások a kártya révén igényelhetõ forrásokat. A rendezvény végén a pénzintézetek vezetõi átadták a díjakat: a Széchenyi kártya nagyméretû makettjét. A díjazottak: Tiszta Kör Kft. (ügyvezetõ: Mózes József); Elsõ Lakás Kft. (ügyvezetõ: Kovács Péter); Kem-Bridge Net Bt. (üzletvezetõ: Cseh Teréz); Libitina Kft. (ügyvezetõ: Dobos János); Ugrin-Pack Erdõsi Kft. (ügyvezetõ: Ugrin András).
2009. NOVEMBER 3.
HÁTTÉR A Széchenyi kártyát 2002-ben indította el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Évente 100 milliárd forint tõkét juttat a kis- és középvállalkozásokhoz. A százezredik kártyát 2008 októberében adták át. Kezdetben egy, 2008-tól 2%-os állami kamattámogatás jár a konstrukcióhoz. 2002 2003 2004 2006
1 M forintos hitelkeret 5 M forintos hitelkeret 10 M forintos hitelkeret 25 M forintos hitelkeret
A díjazottak és a díjátadók egy csoportja
EU: a csehek is behajoltak! A cseh elnök nem szórakozott tovább európai kollégái idegeivel és aláírta a lisszaboni szerzõdést. Az elbukott európai alkotmány helyett kitalált mûködési szabályzat már decemberben hatályba léphet. Lesz európai elnök és külügyminiszter, kevesebb ügyben lesz a tagállamoknak vétójoga, és erõsödik az európai parlament. Sinkó Gyula: Benes szelleme ott él a csehek lelkében, amelynek kísértete most bejárta Európát. Szerencsére azonban még a halottak napja elõtt egy ügyes européer gyurcsók kiûzte a rossz szellemet belõlük. A gond az volt, hogy átkerült a Ficóba… De egyébként a csehek nagyvonalúak, velük mindent meg lehet beszélni egy sör mellett. A szlovákokkal kicsit nehezebb, náluk büntetlenül nem lehet sértegetni még az egykori betyárt Jánosíkot sem, pláne ha megtudnák, hogy õ is magyar volt: Sík János, csak lefordították szlovákra… Schlett István: A Benes-dekrétumok sem a jaltai sem a teheráni egyezményekben nincsenek benne! Saját tákolmány, a lényege, hogy erõteljesen hajaz a piszkos nürnbergi törvényekre, pontosabban az elõbbi a pángermán, a benesi a pánszláv sovinizmus talaján fogant. Mi, magyarok ezért is csak páneurópaiak lehetünk. Az EU erõteljesen hanyatlik az egykori siralmas Népszövetség irányába! Veizer Tamás: Most, hogy õk is áldásukat adták a szerzõdésre, hamarosan az unióban is csehül állnak majd a dolgok. A Monarchia – az elsõ „Európai Unió” – szétverésében is komoly szerepet vállaltak sértõdöttségükben, bár akkor akadtak segítõik is. De most legalább megint van tengerük, egyszer talán majd meghívják oda a szlovák királyt is, aki most számûzetésben van. Hol is?
Jönnek az új (rádió-) adók November közepén már új adók szólhatnak a Danubius és a Sláger helyén az ORTT döntése után. A parlamenti pártok delegáltjaiból álló médiahatóság az inkább jobboldalinak tekintett Adveniónak és a baloldali kapcsolatokkal rendelkezõ FM1 konzorciumnak ítélte a két országos rádiófrekvenciát. Az ORTT elnöke még a döntés elõtt elhagyta az ülést, jelezvén, hogy nem ért egyet a lebonyolítással.
13
„a hír szent, a vélemény szabad”
SZÓRA -bíró
Sinkó Gyula: Ha kiemelkedõen jó hallgatottságú egy rádiómûsor, akkor az valamelyik új adónak úgyis kelleni fog! Ugyanez igaz a sztár rádiós mûsorvezetõkre is. Eddig a külföldi tulajdonú Danubius és Sláger verte át az ORTT-t, most jöjjenek újak; az FM1 végre magyar tulajdonosi hátterû rádió. Egy kereskedelmi rádió eddig sem harsogott a politikától, ezután sem fog, vagy ha igen, akkor elveszíti a hallgatóit és ezzel a hirdetõi pénzét is.
ezek szépen befolynak a pártkasszákba. A kampány pedig elõkészítõ fázisában van, folyik a harc a választókért elsõsorban a médiumokban. Persze a média is fel van már osztva, úgyhogy nem érdemes túlspilázni ezt az egész dolgot, folyamatosan töltögetni kell a pártkasszát, ami leginkább olyan, mint egy feneketlen kút! Lehet, hogy ezért nem mûködik ez az ország?
Schlett István: Az kiabál a legjobban, akinek a háza ég. Pesti legenda, ha ez a kormány felállítja a korrupciókergetési hivatalt, Cicciolina is fölállítja az erkölcsvédelmi és paráznakergetési hivatalt.
Schlett István: Azt hiszem, hogy ebben van egy nagy adag PR, parasztosan átveréses propaganda. Válság van, a rádiópályázaton ajánlunk egy szemtelenül alacsony árat, hogy tuti legyen a betli, majd hatalmas „veled vagyunk Vietnam” kampányt kezdünk siratóasszonyokkal és nyalka temetésrendezõkkel, végül diadallal visszajövünk, mint mártírok és lekaszáljuk a hirdetési piacot! Veizer Tamás: Van mucsai példa is arra, hogy mennyire „nem politikai” egy szerkesztõség, ergó a mûsora. A fõszerkesztõ párttag, a beosztottak szimpatizánsok és vazallusok, de õk fennen hirdetik függetlenségüket. Az ügyvezetõ a tulajdonos közeli rokona. Másutt a tanári székbõl a hatalomba süllyedt helyi potentát közpénzbõl menedzseli sógorát és egyéb rokonait... Én várom már a civil újságot, a civil rádiót, a civil tévét meg a civil parlamentet, de sajnos pályázni nem tudnak, mert a nyeréshez, mint tudjuk, „hátszél” kell. Mifelénk így megy ez (Kurt Vonnegut).
Tombol a korrupció
Veizer Tamás: Igaza van Seres Máriának, hogy ismét aláírásokat gyûjt azért, hogy a pártok a tagdíjakból meg az 1%-okból mûködtessék magukat meg mindenható elnökeiket. Ha nem állami támogatásból, a civil szférából és máshonnét kizsarolt pénzekbõl mûködnének, kiderülne: az egész pártosdi csak néhány kegyúr önfeledt szórakozása. De jól mûködõ „pártdiktatúrában”, lehet, senkit nem érdekelne ez az össznépi játék, ha a másik oldalról nem azt látná az ember, hányan nyomorognak ebben az országban (bár ez a két tény összefügg). Apropó: a múltkor a Tesco parkolójában
FÖLDES VILMOS KARIKATÚRÁJA
2009. NOVEMBER 3.
állított meg egy roppant kedves fiatal tanárember, aki Kelet-Magyarországról autózott idáig, hogy a szükségben szenvedõ ottani gyerekeknek adományokat gyûjtsön. (A fõvárosi Kossuth tér közelebb lett volna: bár gumibottal csak egyszer lehet elverni az éhséget.)
Fokhagymát az elitnek! A nyers fokhagyma nem úgy él az emberekben, mint a legfinomabb snack, de az ír pénzügyminiszterrõl kiderült, hogy bolondul érte – írja a BBC Online. Eszerint Brian Lenihan a fokhagyma segítségével maradt fent a késõ éjszakai találkozókon, amikor Írország gazdasági helyzetérõl egyeztettek. Veizer Tamás: A fokhagyma eme rejtett tulajdonságának felismerésével új alapokra kell helyezni a jövõben a magyar-magyar és a magyar-uniós tárgyalásokat. Az agrártárca kezdeményezheti a fokhagymatermelés intenzívebbé tételét, a magyar gazdákat pedig érdekeltté kell tenni újabb termõföldek bevetésében. S ezentúl egy marék fokhagymával a zsebükben vághatnak bele az egyeztetésekbe az elit tagjai, hogy akkor se érje õket meglepetés, ha éjszakába nyúlóan kell majd súlyos érveket felsorakoztatni a köz boldogulására. Persze egész vertikum fejlõdhet a fokhagyma-biznisz köré: a parlamentbe szagelszívókat lehet felszerelni, speciális szállítójármûvek, képzett fokhagymahámozók is kellenek. Ismervén a tárgyalások végkifejletét, sok tonna hagymára van itt szükség...
Fejlõdõ szolgáltatások
A GKI Gazdaságkutató Zrt., által készített korrupciós tanulmány szerint kijelenthetõ: a közbeszerzések 65-75 százaléka érintett korrupcióval, ami átlagosan 25 százalékkal emeli a pályázati árakat. A párt- és kampányfinanszírozás homályos jogszabályai a magyar gazdaságban is fontos gyökerei a korrupciónak. Sinkó Gyula: Ezek a vérlázító tények ma Magyarországon. Mindenki tudja, hogy ez így van, de nem fogják az állami és önkormányzati vezetõk megtépni ruhájukat és szétosztani a nép között a korrupcióból szerzett pénzeket,
– Itt a friss tej a szépítõfürdõhöz, asszonyom!
14
rejtvény – programajánló
2009. NOVEMBER 3.
Rejtvényrombusz Ismét szól a jazz AJÁNLÓ
1.
A rejtvény egyes sorai csak egy-egy betûvel különböznek az elõzõ illetve a következõ sorokéitól, viszont a betûk sorrendje változó. A megfejtést az 5. sorban olvashatjuk, amely egy finom édesség neve.
2. 3.
MEGHATÁROZÁSOK 1. Nyitott szájjal ezt mondjuk 2. Fadarab, gally, a lombot ezt tartja 3. Bõ szoknya jelzõje 4. Fejér megyei település (kõbányája is van)
4. 5. 6.
5. Megfejtés
7.
6. Hasadtfejû, bikafejû lovat, antilopfélét 7. Horony 8. Ásítva figyel 9. ABC-ben az Ú-t elõzi meg
8. 9.
(Boda Zsófia) A megfejtéseket november 20-áig kérjük beküldeni a Dunántúli Krónika szerkesztõségének címére: 2800 Tatabánya, Moravcsik u. 25.
Az októberi szám megfejtése: Csak nem gondolod, hogy„üres kézzel érkezel!”. A könyvesutalványt ez alkalommal a szomódi dr. Nemes Lajosnénak küldjük. Gratulálunk!
IX. TATAI VADLÚD SOKADALOM November 27-28. között rendezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KEM Csoportja, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a IX. Tatai Vadlúd Sokadalmat – játszóházzal, filmvetítéssel, vásárral.
NOVEMBER 27., PÉNTEK Öreg-tó Klub Hotel 20.00 A verseny megnyitója, a szabályzat ismertetése. 20.10 A kék vércse védelme Magyarországon 20.40 Kis lilik Life Program eredményeinek bemutatása 21.10 Dél-Afrika vadvilága NOVEMBER 28., SZOMBAT Építõk parkja, madárfigyelõ 06.00 Egész napos madármegfigyelõ verseny kezdete 07.00-tól Sok ezer vadlúd kirepülésének megtekintése 08.15 A IX. Tatai Vadlúd Sokadalom megnyitója
10.00 Könyvbemutató: „Magyar madárvonulási atlasz”. 10.00; 13.00 Az alkalmazkodás mesterei – Tóth Gábor 11.00 Az általános iskolák versenyének eredményei 12.00 Solymász bemutató 15.00–16.30 A vadludak esti behúzásának megtekintése 17.00 Õszi csillagos égbolt látványosságai – TIT 18.00 A verseny zárása
KONCERT Jön a Groovin’ 11-én TATABÁNYA Jövõre, 2010-ben lesz 30 éve a tatabányai jazztáborok indulásának. A jelentõs hazai és nemzetközi érdeklõdésnek örvendõ sorozat 2000-ben megszakadt, abban az évben már nem sikerült megrendezni az eseményt. Keserédes arra gondolni, hogy a tábor évében Tatabánya számított a honi jazz fõvárosának, a szakma java megfordult itt tanárként vagy – akkor még – tanítványként. A támogatás híján elhalt sorozatban máshol láttak fantáziát a zenészek. Éppen az itteni megszûnés óta mûködik Szombathelyen a Lamantin jazzfesztivál és -tábor. Aztán 2005 novemberében megérett a helyzet a tatabányai jazzpódium újraélesztésére. Dezsõ Marianna, az Erkel-zeneiskola igazgatója, Ludányi Tamás zenész és tanár és Pleier Tamás kezdeményezõ, védnök és szervezõ összefogásával indult sorozat „Tatabányai Jazzesték” néven, ami 22 koncertig ju-
tott, 2008 nyarán egynapos jazzfesztivállal kiegészülve. Az idén novembertõl – az ötödik évadtól – „23. Dzsesszerda” néven folytatódjék, megkülönböztetve magát más eseményektõl, utalva arra is, hogy a koncertek mindig szerdán voltak. A folyamatosan szép számú és értõ közönség érdeklõdésével tüntette ki a kiváló mûvészek fellépését. Vendégünk volt Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Binder Károly, Harcsa Veronika, Szõke Nikoletta, László Attila, hogy néhány csillagot említsünk. Minden évadban bemutatkozhattak a hazai erõk is, Pozsár Béláék vagy az Aranguru, valamint a Tatabánya Big Band. Vagyis a jazz Tatabányán él és élni akar! November 11-én a zeneiskolában a Groovin” Jazz Sextet lép fel.
Az Aranguru együttes sikeres koncertje a fõiskola aulájában. Kis kép: a Supertrióból ketten
ELÕADÁSOK 11.00 Madárbarát-kert program 11.30 Vándorsólyom nyomkövetés Magyarországon 12.00 A megye madártani értékei 12.30 Sas-hegy Természetvédelmi Terület bemutatkozásal 13.00 A Duna folyam halai 13.30 Natura 2000: bogárfajok 14.00 Gerecse flórája 1430 Parlagi sas a Kárpát-medencében 15.00 Kis lilik Life Program 15.30 Öreg-tó és Által-ér vízgyûjtõ rehabilitációja
Színházjegyek, fesztiválbelépõk... FORTUNA Jegyiroda – Tatabánya, Kodály tér 8. 30/985-2849, www.fortunajegyiroda.hu DUNÁNTÚLI KRÓNIKA – Kiadó: VS Média Lapkiadó Kft., 2800 Tatabánya, Moravcsik u. 25. Felelõs kiadó: a kiadó ügyvezetõje. Fõszerkesztõ: Veizer Tamás. Telefon/fax: 34/511-245. Mobil: 30/37-37-038; 30/69-29-469. E-mail:
[email protected]. Nyomdai elõkészítés: Márk Info Bt. Szerkesztõség: 2800 Tatabánya, Moravcsik u. 25. Tel.: 34/511-245; Hirdetésfelvétel: FORTUNA JEGYIRODA, 30/985-2849; 2800 Tatabánya, Kodály tér 8.; E-mail:
[email protected]. Web: www.fortunajegyiroda.hu Hirdetés: 30/37-37-038; 30/91-62-639. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk. A kiadó kéziratokat nem õriz meg és nem küld vissza. Nyomda: Garmond Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi u. 18. ISSN 2060-5609
2009. NOVEMBER 3.
15
programajánló
kiállítás zene elõadás irodalom színház
Kiállítás
TATABÁNYA – Az In memoriam Csontváry Kosztka Tivadar – „A napút festõje”. címmel országos kiállítás Csontváry emlékére a Kortárs Galériában. TATABÁNYA – Vojnich Virág mûvei a megyei könyvtár Félfal Galériájában. ESZTERGOM – november 14., szombat 10. A VI. Ister-Granum Eurorégiós Rajzverseny díjkiosztója és a kiállítás megnyitója a Féja Géza Közösségi Házban. Megtekinthetõ december 11-éig. TATA – november 14., szombat 15.00 Banka Péter 4keréken – 7rétegen címû kiállítása a Magyary Zoltán Mûvelõdési Központ folyosógalériáján. TATA – H. Katona Erzsébet amatõr festõmûvész akvarelljei a Helyõrségi Klubban. TATA – november 13-26. Gyûjteményes kiállítás Kuslits Éva képzõmûvész festményeibõl a Helyõrségi Klubban. TATA – november 20-áig Üzenetek címmel Farkas András festõ, grafikus kiállítása. Magyary Zoltán Mûvelõdési Központ. TATA – november 26., csütörtök 17.00 Barcsa Pál és Barátai címû kiállítása a Magyary Zoltán Mûvelõdési Központ emeleti galériájában. TATA – november 27., péntek 17.00 Ködmönné Janka Erzsébet kiállításának megnyitója a Helyõrségi Klubban. TATA – november 27-28. péntek, szombat Adventi virágkötészeti kiállítás és vásár a Jávorka S. Mg. Szakiskola virágkötõ diákjainak mestermunkáiból a Magyary Zoltán Mûvelõdési Központban. TATABÁNYA – A IX. Õszi Tárlat alkotásai a Tatabányai Múzeumban.
Bemutatók TATA – november 11., szerda 9.00, 10.30 Üveghegyen túl címû mesés zenejáték a Katáng Zenekar elõadásában a Magyary Zoltán Mûvelõdési Központban.
apró Hirdetésfelvétel: 34/511-245 VÁLLALKOZÁS 102701 Agilis üzletkötõt keresünk hirdetési felület értékesítéséhez vállalkozói igazolványal. Önálló munkavégzés kötetlen munkaidõben. Telefon: 30/37-37-038 INGATLAN 110301 Dózsakerti átalakított egyszobás lakás eladó. Tel.: 30/914-7469 SZOLGÁLTATÁS 102401 REDÕNYJAVÍTÁS gyors, pontos, megbízható, vidéken is. Telefon: 70/3161-767, 34/312-980 102402 REDÕNY, reluxa, szúnyogháló, mûanyag nyílászáró kedvezménynyel. Tel.: 70/3161-767, 34/312-980.
TATA – november 21., szombat 19.00 Charley nénje címmel zenés bohózat 2 részben. Magyary Zoltán Mûvelõdési Központ.
Egyéb rendezvények ESZTERGOM – november 5., 19., 17.00l Selyemfonal Képzõmûvész Kör a Féja Géza Közösségi Házban. OROSZLÁNY – november 10-11-12., 10.0014.00 Egészségnap. Vércukor-, vérnyomás-, és testzsírmérés. TATA – november 13., péntek 8.00-16.00 Egészségügyi szakdolgozók konferenciája a Helyõrségi Klubban. OROSZLÁNY – november 13., péntek 16.0018.00 Márton-napi Libabál. Ismerkedés a névhez fûzõdõ hagyományokkal, játszóház, libapásztor verseny, libamozi, libaportré, libatánc, libabütykölõ. 18 órától fáklyás felvonulás a Fõ térrõl. OROSZLÁNY – november 14. 10.00-13.00 Társasjáték klub az oroszlányi Mûvelõdési Központ és Könyvtárban. Kéthetente szombaton társasozhatsz, játszhatsz, barátkozhatsz. A játékokat és a felügyeletet az Oroszlányi Ifjúsági Klub biztosítja. TATA – november 22., vasárnap NB II-es sakkbajnokság. Géniusz Tata VSE - Esztergom EC a Helyõrségi Klubban. TATABÁNYA – november 22., vasárnap 15. Az elsõ „Szívességek csereberéje” címû rendezvény az Óvárosi Közösségi Házban (Tb. Gál I. ltp. 536/A). Cserebere, kötetlen beszélgetés – eszem-iszommal egybekötve. Közben ismerkedés a közösségi önsegítõ rendszerrel (KÖR). OROSZLÁNY – november 27., péntek 10.0018.00. Mindenki Karácsonyfája. A résztvevõk együtt díszíthetik fel a város karácsonyfáját. TATA – november 26., csütörtök 19. Erzsébet-Katalin bál a városi nyugdíjasklub szervezésében TATA – november 28., szombat 8.00-13.00 Militária börze a Helyõrségi Klubban.
TATA – november 28. szombat 9.00 – 12.00 Virágkötészeti játszóház a Magyary Zoltán Mûvelõdési Központban. OROSZLÁNY – november 29., vasárnap 15.00 XIX. Adventi Népdalköri Találkozó a mûvelõdési központban.
Előadások TATA – november 12., csütörtök 17.00 A historizmus és a századforduló korszakainak kertmûvészete. Elõadó: Sylvester Edina tájépítész. Helyõrségi Klub. TATA – november 18., szerda 17.00 Kálvin János öröksége. A kálvini egyházszervezet kialakulása Magyarországon Elõadó: Márkus Mihály, tiszteletbeli püspök, a népfõiskola tiszteletbeli elnöke. Tatai református gimnázium. TATA – november 18., szerda 17.00 A szabadkõmûvesség kialakulása és jelentõsége. Elõadó: Miskolczy Ambrus (ELTE). Móricz Zsigmond Városi Könyvtár. TATA – november 19., csütörtök 17.00 Gaugaméla: Nagy Sándor és III. Dareiosz ütközete. Elõadó: Dr. Szabó József. Helyõrségi Klub. TATA – november 25., szerda 17.00 Cukorbetegek életminõségének javítása, vagy hogyan éljünk, hogy elkerüljük a cukorbetegséget? lõadó: Dr. Kiss Zsuzsanna háziorvos. MZMK. TATA – november 26., csütörtök 17.00 Kultúrtáj Majkon. Elõadó: Szabó Gábor tájépítész. Helyõrségi Klub.
Koncert TATA – november 7., szombat 16.00 A Tatai Menner Bernát Kamarazenekar bemutatkozó hangversenye a Szent Kereszt Plébániatemplomban. TATABÁNYA – november 11., szerda 18.00 A Jazz-szerda rendezvénysorozat újabb vendége a Groovin’ Jazz Sextet lesz az Erkel Ferenc Zeneiskolában.
TATA – november 18-19., szerda 9.00; 10.30; 14.00; csütörtök 10.00; 14.00 – az Alma Együttes koncertje a Magyary Zoltán Mûvelõdési Központban.
Irodalom TATA – november 12., csütörtök 19.00 A JAK beszélgetõsorozatának a vendége Kiss Tibor, a Quimby énekes-gitárosa, a házigazda Sopotnik Zoltán. Pálmaház, Angolpark.
Jászai Mari Színház 11. 06., péntek 19.00 Színészház Kárpáti Péter: Szörprájzparti 11. 07., szombat 19.00 Bart: OLIVÉR! 11. 09., 10., hétfõ, kedd 14.30 Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 11. 11., szerda 10.00; 14.30 nagyszínpad Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 11. 11., szerda 19.00 Ficak Stúdió Dunai Ferenc: Van Gogh szerelme 11. 12., csütörtök 19.00 Nagyidai cigányok 11. 14., szombat 19.00 Brecht: Kaukázusi krétakör – Tatabánya 11. 16., 17., 9.00 Méhes Csaba: Mimóka 11. 18., 19., 14.30 nagyszínpad Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 11. 20., 21., 19.00 Bart: OLIVÉR! 11. 23., hétfõ 14.30 Bart: OLIVÉR! 11. 25., szerda 19.00 nagyszínpad Modern Art Orchestra - jazz koncert 11. 27., péntek 19.00 nagyszínpad Tasnádi István: Nézõmûvészeti Fõiskola.
Turza Márton(Olivér) és Schlanger András (Fagin)
(Fagin)
Kvartett – kétszer Jubilálnak a piaristák A tatabányai Orfeusz Társulat október 26án mutatta be Spiró György: Kvartett címû komédiáját László Tibor rendezésében.
Az elõadás komoly szakmai sikereket mondhat magáénak, hiszen 2007-ben „arany” minõsítést, majd „Paál István Diplomát” kapott a Magyar Szín-Játékos Szövetségtõl. A szövetség a diplomával a 2007-es év országosan legjobb nem hivatásos színházi elõadását ismerte el. Az indoklása szerint az elõadást kiemelkedõ mûvészi élménynek, az együttesek számára mintául szolgálónak találták a döntnökök. Jelentõs esemény volt a társulat életében, hogy az általuk játszott Spiró György KVARTETT címû elõadást meghívta Norvégiába az oslói Magyarok Baráti Köre: a darabot 2008. szeptember 27-én mutatta be az Orfeusz Társulat – nagy sikerrel. Az elõadást november 4-én is bemutatta az Orfeusz Társulat a Jászai Mari Színház Ficak Stúdiójában: legközelebb december 3-án 18 órától adják elõ a teátrumban a Szent Borbála napi jótékonysági esten.
Jubileumi hét a Magyar Piarista Diákszövetség tatai tagozata alapításának 10. évfordulója és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tatai csoportja 15 éves fennállása alkalmából.
November 8., vasárnap 10.30 Hálaadó Szent Imre búcsúi szentmise a Kapucinus templomban. Celebrálja: Dr. Osztie Zoltán Budapest belvárosi fõplébános, a KÉSZ országos elnöke. November 9., hétfõ 19.00 Elõadás a Bordó Házban „A bencések és Tata” címmel. Elõadó: Csóka Gáspár bencés tanár, történész, a pannonhalmi Bencés Gimnázium munkatársa.
November 10., kedd 19.00 A Bordó Házban. Kótay András, a Magyar Piarista Rendtartomány levéltárának igazgatója mutatja be Haraszti Mihály „Piarista hatások a tatai szénmedencében” címû könyvét. November 12., csütörtök 19.00 A Magyary Zoltán Mûvelõdési Központban a Magyar Örökség-díjas nagyváradi Kiss Stúdió Színház vendégjátéka.. November 14., szombat 19.00 XI. Árpádházi Szent Erzsébet jótékonysági bál a Hotel Gottwaldban. . November 15., vasárnap 16.00 A Szent Kereszt Plébániatemplomban XIV. Cantate Domino kórustalálkozó.
16
Nyitnikék Családi Napközi
A Nyitnikék nyitánya CSANA TATABÁNYÁN A kicsinyek második otthona Kiszállás! – rikkant egy hangosat a fajátékba kapaszkodva Barni. A vonat ugyanis megállt, a kis apróságok kiszállnak, és az „állomás” környékérõl sok finomsággal térnek vissza Gabihoz és Bettihez. A helyszín Tatabánya elsõ családi házban mûködõ családi napközije: a Nyitnikék. Bánhidán. A Tájak, Emberek, Környezet Egyesület mûködteti a Nyitnikék Játszodát és Családi Napközit. Már az ablak és díszei is elárulják, hogy jobbára kis lakók vannak a bánhidai házikóban és környékén. A nap reggel fél hatkor kezdõdök. Ádám, a háziasszony (Sugár Gabi) legkisebb fia ekkor kelti a családot, majd gyors reggeli, öszszerámolás, és negyed nyolc körül már érkeznek az elsõ csemeték a családi napközibe. A gyerekek és szüleik már ismerik a járást: tudják, melyik polc, melyik jel kihez tartozik. A küszöbön innen a gyerekek gyorsan váltanak: sokszor még a búcsúpuszi is elmarad, rohannak be a nappaliba, hogy birtokba vegyék a játékokat. A napirend olyan, mint a bölcsiben: reggeli nyolckor, addigra megérkezik Betti, aki segít levezényelni az étkezéseket, a fogmo-
BETTI ÉS A GYEREKEK. JOBBRA: H. LENDVAI VIRÁG GYÓGYTESTNEVELÕVEL sást, a közös játszást. A gyerekek elevenségénél, rakoncátlanságánal csak a felnõttek türelme nagyobb. De megéri: amikor mondókáznak, énekelnek, rajzolnak, (zenére, versre) mozognak – fülig érõ szájjal –, a „kisebbek” is figyelnek, még ha csak négykézláb boldogulnak is a térben. A napirend – a dolog természetébõl adódóan – mindig ugyanaz, és ezt a gyerekek értékelik a legjobban: már tudják, mikor jön gyümölcsevés, az ajtó elõtt tipródnak, amikor közeleg az udvari virgonckodás ideje, vagy az ebéd, amikor segítenek (egymásnak is) megteríteni. Étkezés után a Tündéri alvóhely, a kis szoba várja az álmos gyermekeket. A beszoktatás alatt pár napig bonyolultabb „ideédesgetni a „tündéreket”, de aztán
Hét gyermekkel (fél éves kortól 14 éves korig) foglalkozhatnak egyszerre a családi napköziben, amelynek a nyitva tartása igazodik a szülõk igényeihez. Rugalmas szolgáltatásainkkal, a családias hangulattal nemcsak a nyitnikékes szülõknek nyújtunk kellemes élményeket. Várunk minden érdeklõdõ kisgyermeket és szülõt – mondja Sugár Gabi.
az anyukák is „beleszoknak” az új helyzetbe: szemük fénye valóban megtalálta helyét a többiek között. A második otthonában Ébredés és uzsonna után lassanként érkeznek a szülõk. Sokszor hiába sietnének, ha a gyerkõc még maradna.... – Az elmenetel sokszor nehezebb, mint az érkezés. Az sem ritka, hogy az anyukák is maradnak egy kicsit velünk. Jó érzés látni a kis csivitelõ gyerekeket. Az igazi nagy öröm, amikor odabújnak hozzánk a kisgyerekek, hangosan kacagnak: látjuk, jól érzik magukat. Egyikük sokáig emlegetett úgy: Gabianyu, vagy azt mondta: a bölcsiben lakik. A szülõk elmondják: szinte minden nap visznek haza valamit innen a gyerekek – verset, mesét, élményt, új szavakat... B–N
Nyitnikék-foglalkozás
Programok minden érdeklődőnek
HÉTFÕ: Táncos,zenés készségfejlesztés – Sopotnikné Percze Beáta foglalkozásvezetõ KEDD: Külsõ élményszerzõ nap SZERDA: Torna – Hortobágyiné Lendvai Virág (gyógytestnevelõ) CSÜTÖRTÖK: Ritmusfejlesztés természetes alapanyagú hangkeltõ eszközökkel – Sugár Gabi (pedagógus) PÉNTEK: Kézmûves foglalkozások/idegen nyelv/reiki Életvezetési, nevelési tanácsadás szülõknek: minden hónap elsõ hétfõjén 16 órától. Tartja: Rösszer Julcsi gyógypedagógus, pszichopedagógus, agykontroll oktató; az intézmény szakmai koordinátora.
NYITOTT programok novemberben és decemberben (bemutatók külsõ érdeklõdõknek) NOVEMBER 22., VASÁRNAP: Nyitnikék a Vértesi Baba-Expón (Városi Sportcsarnok 9-16 óra) NOVEMBER 24., KEDD; DECEMBER 7., HÉTFÕ: 9.45-10.30-ig: Táncos, zenés kézségfejlesztés – Sopotnikné Percze Beáta (foglalkozásvezetõ) NOVEMBER 25., SZERDA; DECEMBER 9., SZERDA: 9.45-10.30-ig: Torna – Hortobágyiné Lendvai Virág (gyógytestnevelõ) NOVEMBER 27., PÉNTEK: 9.45-10.30: Reiki – Sütõ Edit pedagógus
2009. NOVEMBER 3.
NYÍLT LEVÉL Mennyit ér a gyerek? „A gyermek természetes közege a család. A klasszikus nagycsalád azonban kihalóban van, a szülõk (több helyen is) dolgoznak – a gyermeknek pedig lennie kell valahol ez idõ alatt. Akkor legyen családban – olyan helyen, ahol a család arra rendezkedik be, hogy a sajátjuk mellett más gyermekekre is vigyáznak – segítve ezzel a dolgozó szülõket, maguknak pedig megélhetést teremthetnek. A mi értelmezésünk szerint ez a családi napközi (csana)” – vallja dr. Nagy Ágnes, Csodacsalád Egyesület elnöke. A civil szervezet jelenleg hét családi napközi fenntartója, tanfolyamokat, szakmai programokat szervez az országban. A 250 csana közül több mint 60-an csatlakoztak ahhoz a nyílt levélhez, amely a 2010-es költségvetés hiányosságaira mutat rá. – Az év elején arra a bejelentésre, hogy csökkentik a gyed idõtartamát, kampányszerûen foglalkoztak a családi napközikkel. A kampánnyal azonban nem ugrott meg a családi napközik száma, mivel a mûködtetéshez szükséges feltételek továbbra is az intézményi szintû hátteret követelik meg, miközben az 5-7 gyermek ellátását sokan saját otthonukban végzik. Egyszerûsítené a helyzetet, ha nem intézményként, hanem családként kezelnék a csanákat. Ráadásul az elképzelések szerint az állami támogatás töredéke az állami intézményeknek nyújtott normatívának, ráadásul jövõre például már nem járna központi támogatás a csanába „járó” saját gyerek után. Dr. Nagy Ágnes szerint ha minden gyermek ugyanannyit érne, azaz a csanák is megkapnák azt a normatívát és önkormányzati kiegészítést, amelyet az állami intézmények után kap az állami fenntartó (és nem feleannyit), senki sem kérne a felügyeletért plusz pénzt a szülõktõl. Jelenleg nincs az államnak kapacitása férõhelyet teremteni – és ami van, az is zsúfolt, és fenntartásuk is drága. A problémát felismerve több civil szervezet, nonprofit vállalkozó befektet az állam helyett; munkahelyet teremt, férõhelyeket hoz létre – és most ezeket az embereket nyerészkedõknek kiáltják ki. Mi, szülõk, azért visszük a gyerekünket csanába, mert NINCS állami bölcsi, vagy NINCS FÉRÕHELY. Majd ha lesz elég és ugyanannyiba kerül a szülõknek (mert a fenntartója ugyanannyit kap az azonos korú gyermek után), akkor az alapján döntünk, hogy MELYIK TETSZIK JOBBAN. Ez most még nem így van – mondja dr. Nagy Ágnes.
DECEMBER 11., PÉNTEK: JÁTSZÓHÁZ 15-17 óráig NYÍLT NAP és JÁTSZÓHÁZ: December 12., szombaton 9-17 óráig. Ismerkedés a NYITNIKÉKKEL! A nyitott programokra szeretettel és tárt karokkal várjuk az érdeklõdõ szülõket és a gyerekeket. Az adventi készülõdés alatt programjaink díjmentesen látogathatóak elõzetes bejelentkezés után (tel.: (30/6929-469). ELÉRHETÕSÉG: 2800 Tatabánya, Moravcsik u. 25. Tel.: 34/511-245; 30/69-29-469 Web: www.pontmagazin.hu
Szülők mondják „Mindenbõl a legjobbat szeretném a kisfiamnak. Ezért választottam ezt a helyet!” „Annál meggyõzõbb visszajelzés nem kell egy szülõnek: itt jó helye van a gyereknek, amikor kis batyujával a hétvégén is sorakozik az ajtónál, mosolyogva, hogy menjünk Gabi nénihez.” „Biztos vagyok benne, hogy itt gyermekem jó kezekben van. Örömmel indul minden reggel kis társaihoz.” „A szeretetet nem lehet méricskélni, bizonyítani. Azt érezni kell (dr. Popper Péter). Lépj be egyszer a Nyitnikék kapuján, és megérted ezt... Köszönjük!”