Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 177/2013. (XII.05.) önkormányzati határozata Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. évi rendezvénytervéről Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta és a melléklet szerinti tartalommal elfogadja Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. évi rendezvénytervét azzal a kiegészítéssel, hogy az a részletes, naptárba foglalt rendezvénynaptár, amely melléklete volt az előterjesztésnek, a Faluház által a következő Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság ülésére átdolgozásra kerül.
Felelős: Faluház igazgatója Határidő: folyamatos
Tarjáni István s.k. polgármester
dr. Kovács András s.k. jegyző a kiadmány hiteléül: Pénzesné Szép Anna jegyzőkönyvvezető
RÉSZLETES RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014-”mentés másként”- avagy Zöld Év a Biatrobágyi Faluházban 2014. 1 szerda
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
Másnap
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS Újév, A béke világnapja
2 csütörtök 3 péntek 4 szombat 5 vasárnap
Újévi koncert Bolyki András
6 hétfő
Faluház zárva közös évadnyitó a kollégáknak
Vízkereszt
7 kedd 8 szerda 9 csütörtök 10 péntek
Chaplin Klub koncert. Ifi filmmaraton
11 szombat 12 vasárnap
Doni áttörés évfordulója
koszorúzás
Fő tér
Hivatal
13 hétfő
A magyarországi német önkormányzatok napja
14 kedd
JANUÁR
15 szerda 16 csütörtök 17 péntek 18 szombat 19 vasárnap
Árpád-házi Szent Margit
Sminktanfolyam
20 hétfő 21 kedd 22 szerda
Magyar Kultúra Napja
PMAMI koncert, Mentés másként Trió
Meseállomás 1.
madáretetőavató
Faluház
Csák Attila kiállítás, PMAMI kiállítás, Meseíró pályázat eredményhírdetés, Leghűségesebb olvasó díja
23 csütörtök 24 péntek 25 szombat 26 vasárnap 27 hétfő 28 kedd 29 szerda 30 csütörtök 31 péntek
Czuczor farsang
Közösségi Ház
1 szombat
Falu disznótora
Faluház
Faluház, Délelött gyerekprogramok , régi A civilek napja, A köztársaság napja, A Tisza élővilágának pincék kiállítás emléknapja
2 vasárnap Rejtvényfejtők napja
3 hétfő 4 kedd
Síszünet az iskolában?
5 szerda 6 csütörtök 7 péntek
PMAMI farsang?
8 szombat
Baba-nap+Magyar nótaest?
Faluház kiáll, könyvbem, babasarokavató, 2 db babaelőadás
Faluház
Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
9 vasárnap 10 hétfő 11 kedd 12 szerda
FEBRUÁR
13 csütörtök 14 péntek 15 szombat 16 vasárnap
Ifi Farsang Chaplin koncert Nősemberbál
Közösségi Ház Faluház Faluház
Valentin-nap Hagyományörzők Egyesület A házasság világnapja
17 hétfő 18 kedd 19 szerda 20 csütörtök
Nemzetközi férfinap
2014.
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS
21 péntek
8-13 óráig Házi verspróza, ének-zene verseny? PMAMI Miénk itt a színpad
Faluház
Német Nemzetiségi Önkormányzat, Német Nemzetiségi Tagozat
22 szombat
Svábbál
Faluház
Német Nemzetiségi Önkormányzat
23 vasárnap
15.00 megemlékezés a kitelepítésről
Faluház
Faluház, Német Nemzetiségi Önkormányzat Idegenvezetők napja
24 hétfő
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
25 kedd 26 szerda 27 csütörtök
Óvodás-iskolás bérlet: Malommese
28 péntek Farsang farka, A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok Farsang farka, Nagymamák napja
1 szombat 2 vasárnap
Táncház 2.
3 hétfő 4 kedd
Nagyböjt előtti utolsó nap
5 szerda
HAMVAZÓSZERDA
6 csütörtök 7 péntek
Chaplin Klub
8 szombat
Máté Péter emlékest
Nemzetközi nőnap
9 vasárnap 10 hétfő 11 kedd 12 szerda 13 csütörtök
MÁRCIUS
14 péntek 15 szombat 16 vasárnap
Czuczor iskola bemutatkozó? az 1848-as forradalomra emlékezünk
Közösségi Ház Fáklyásmenet , ünnepi
Faluház
Az 1848-as forradalom ünnepe, A szabad magyar sajtó napja
Táncház3.? Táncház 3.?
17 hétfő 18 kedd Német nemzetiségi iskolai tájékoztató
Karinthy 4. Torbágy
Német Nemzetiségi Tagozat
21 péntek
Megyei német nemzetiségi ének verseny
Faluház
Német Nemzetiségi Önkormányzat, Német A költészet világnapja, A tavaszi napéjegyenlőség ünnepe Nemzetiségi Tagozat
22 szombat 23 vasárnap
Délelőtt: víz világnapi
Faluház / KH Faluház
Faluház, Biatorbágyi Tájvédő Kör
80 nap alatt a Föld körülNemzeti Táncszínház Meseállomás 2.
Faluház
Faluház
19 szerda 20 csütörtök
A víz világnapja, A fordítók és A magyar - lengyel barátság napja
24 hétfő 25 kedd 26 szerda Színházi világnap
27 csütörtök 28 péntek 29 szombat 30 vasárnap 31 hétfő
Bolondok napja
1 kedd 2 szerda 3 csütörtök 4 péntek 5 szombat
Stand-up, Chaplin Klub koncert Alternatív egészségnap?
Faluház
Faluház A roma kultúra napja
6 vasárnap 7 hétfő 8 kedd 9 szerda
Nemzeti rákellenes nap
10 csütörtök 11 péntek
12 szombat
Általános Iskolai Versmondó Gála Alsósoknak, egész napos rendezvény!
Faluház
A magyar költészet napja
Meseállomás
ÁPRILIS
13 vasárnap 14 hétfő
A könyvtárosok világnapja
ÁPRILIS
2014.
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS
15 kedd A holokauszt áldozatainak emléknapja
16 szerda 17 csütörtök
NAGYPÉNTEK
18 péntek 19 szombat
Húsvéti kézműves nap
Székely Kulturális E., Aranyalma
21 hétfő 22 kedd
HÚSVÉT HÚSVÉT, A testvérvárosok napja
20 vasárnap Faluház
Locsolóbál Föld napja, ásványkiállítás
Aranyalma Biatorbágyi Tájvédő Kör, Faluház
A Föld napja
23 szerda 24 csütörtök 25 péntek
Pászti napok
26 szombat
Pászti napok
27 vasárnap
Színjátszóköri találkozó
Pászti Miklós Faluház Vegyes Kórus PMAMI Faluház koncert
PMAMI, Pászti Alapítvány, Pászti Miklós Vegyes Kórus PMAMI, Pászti Alapítvány
Szt. György Napja, A rendőrség napja
Faluház, Szakadátiné Gueth Zsuzsa
28 hétfő Nemzetközi táncnap
29 kedd Faluház, Szakadátiné Gueth Zsuzsa
30 szerda 1 csütörtök 2 péntek
A munka ünnepe
Majális az
Iharosi
A magyar műszaki értelmiség napja, Az esélyegyenlőség napja Anyák napja, Szt. Flórián Napja, Tűzoltók Napja Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja A magyar sport napja
3 szombat 4 vasárnap 5 hétfő 6 kedd 7 szerda 8 csütörtök
A méhek napja
Faluház, Viadukt SE, Hat lépés
Őszidő Nyugdíjasklub anyák napi ünnepsége?
9 péntek
Chaplin Klub
10 szombat
Kezemben a kobakom
11 vasárnap
Faluház
Őszidő Nyugdíjasklub A második világháború befejeződésének emléknapja
Gyermekbábo Faluház s Találkozó
Madarak és fák napja
12 hétfő 13 kedd 14 szerda Az állat- és növényszeretet napja
15 csütörtök
MÁJUS
16 péntek 17 szombat
Madarak és fák napja
18 vasárnap 19 hétfő 20 kedd A magyar honvédelem napja
21 szerda 22 csütörtök 23 péntek 24 szombat
25 vasárnap
Meseváros gyereknap Örülünkhogymegszülettél, futóverseny Táncház 4.?
Faluház
Hősök napja koszorúzás
Fő tér
Faluház
Gyereknap, Hősök napja
26 hétfő 27 kedd
Hivatal
Hősök napja, Nemzetközi tejnap A kihívás napja
28 szerda 29 csütörtök
URUNK MENNYBEMENETELE
30 péntek
Pedagógusok köszöntése
Faluház
Faluház
31 szombat
de: Elmaradt sportnap, du: Májusfa-döntés, rajzpályázat eredményhirdetése Baráti Tánc Találkozó?
Fő tér és/vagy Faluház
de: 6 Lépés A Kultúráért du: Biatorbágyi Hagyományőrző Egyesület, Füzes
Szent Jobb megtalálásának ünnepe
Pedagógusok napja, az építők napja
1 vasárnap 2 hétfő 3 kedd 4 szerda
5 csütörtök 6 péntek
Trianon megemlékezés
Trianon szobor
A trianoni békeszerződés emléknapja; A nemzeti összetartozás napja
9 hétfő
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS A lakáskultúra világnapja, Osztálykirándulások a Biatorbágyi Általános Iskolában PÜNKÖSD Osztálykirándulások a Biatorbágyi Általános Iskolában PÜNKÖSD
10 kedd
Az ügyészség napja
2014. 7 szombat
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
Pünkösdi pincenapok
8 vasárnap
11 szerda 12 csütörtök 13 péntek
A magyar feltalálók napja, Utolsó tanítási nap Véradók világnapja
Faluház
Chaplin Klub
JÚNIUS
14 szombat 15 vasárnap
Táncház 5.?
Apák napja Az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja
16 hétfő 17 kedd 18 szerda 19 csütörtök
Fotó kiállítás, Horváth Imre archivumából
20 péntek
Városünnep testvérvárosokkal Városünnep testvérvárosokkal Városünnep testvérvárosokkal,
21 szombat 22 vasárnap
ÚRNAPJA
Nyári napforduló ünnep, Múzeumok éjszakája A nap világnapja
24 kedd
a közalkalmazottak napja, Bolyainap (egész héten) Szentiván napi hagyományok
25 szerda
A barlangok napja
23 hétfő
26 csütörtök Szent László ünnepe, A magyarországi lengyelek napja, A
27 péntek 28 szombat
Péter-Pál, aratásünnep
29 vasárnap 30 hétfő
Alistáli napok?
1 kedd
Köztisztviselők napja/Semmelweis Nap Alistáli napok?
A magyar szabadság napja egészségügy ben dolgozók köszöntése
Faluház
Semmelweis-nap, A m. egészségügy napja; A köztisztviselők napja
2 szerda 3 csütörtök 4 péntek
Chaplin Klub Polgárőrnap
5 szombat 6 vasárnap 7 hétfő 8 kedd 9 szerda 10 csütörtök 11 péntek
Chaplin Klub
12 szombat 13 vasárnap
JÚLIUS
14 hétfő
Herbrechtingeni Napok,Gyergyóremetei
küldöttség kiutazása
Vasutasnap
A bíróságok napja
15 kedd 16 szerda 17 csütörtök 18 péntek
Chaplin Klub
19 szombat Polgárőrnap
20 vasárnap 21 hétfő 22 kedd 23 szerda 24 csütörtök 25 péntek
Chaplin Klub
26 szombat 27 vasárnap 28 hétfő 29 kedd 30 szerda 31 csütörtök
Biai búcsú
Tűzoltó Egyesület, Biai Katolikus Egyházközség
2014.
RENDEZVÉNYEK
1 péntek
Anyatejes nap
2 szombat
Zárva?
3 vasárnap
Zárva?
4 hétfő
zárva?
5 kedd
zárva?
6 szerda
zárva?
7 csütörtök
zárva?
8 péntek
Chaplin Klub
PROGRAM
Kiti Búcsú
11 hétfő 12 kedd 13 szerda
AUGUSZTUS
14 csütörtök 15 péntek
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE védőnők
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS Az anyatejes táplálás világnapja, A forint születésnapja
Az állatkertek napja
9 szombat 10 vasárnap
HELYSZÍN Faluház
Chaplin Klub
küldöttség kiutazása
AUGUSZTUS
2014.
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS
16 szombat 17 vasárnap 18 hétfő 19 kedd 20 szerda 21 csütörtök
Szt. István ünnepe,
Tűzijáték,
Faluház
Faluház
Faluház, KH, könyvtár
Faluház
Iharosi lovaspálya Iharosi lovaspálya
Biatorbágyi Lovas Baráti Kör
Népművelők Napja
22 péntek 23 szombat 24 vasárnap 25 hétfő 26 kedd 27 szerda 28 csütörtök A magyar fotográfia napja
29 péntek 30 szombat
Három a kert nyitóbuli
31 vasárnap 1 hétfő 2 kedd 3 szerda
SZEPTEMBER
4 csütörtök 5 péntek
Chaplin Klub
6 szombat
Lovasnap
7 vasárnap
Lovasnap
8 hétfő 9 kedd
Német nemzetiségi hét Német nemzetiségi hét
10 szerda
Német nemzetiségi hét
11 csütörtök
Német nemzetiségi hét
12 péntek
Német nemzetiségi hét
13 szombat
Német nemzetiségi hét
14 vasárnap
Torbágyi katolikus Templom koncert
Biatorbágyi Lovas Baráti Kör
Bányásznap A büntetés-végrehajtás napja,
Az elsősegély világnapja 300. évforduló
Faluház
A keresztény egység napja
15 hétfő
a kulturális örökség napjai
16 kedd
a kulturális örökség napjai Takarítási világnap
17 szerda 18 csütörtök
Laár Pour Laár?
19 péntek 20 szombat 21 vasárnap 22 hétfő
Székelynap?
Faluház A magyar dráma ünnepe, Őszi napéjegyenlőség ünnepe Európai autómentes nap
S
2014.
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS
23 kedd 24 szerda 25 csütörtök 26 péntek 27 szombat
28 vasárnap
Szeretlek Magyarország+Szüreti mulatság Szeretlek Magyarország!
Faluház
Faluház
Faluház
Faluház
29 hétfő 30 kedd
PMAMI zene világnapja
1 szerda
Idősek-napi ünnepség
A hallássérültek világnapja, Európai Örökség Napok A népmese napja; A helyi önkormányzatok napja Az idősek világnapja, A zene világnapja, Takarékossági világnap
Hivatal
2 csütörtök 3 péntek 4 szombat 5 vasárnap
Meseállomás+Csárdáskirály nő? Őszidő Nyugdíjasklub Ki-mittud
6 hétfő
Faluház
Faluház
Faluház
Őszidő Nyugdíjasklub
Az állatok világnapja
Faluház
Faluház/Önkormányzat
Az aradi vértanúk emléknapja
7 kedd Magyarok Nagyasszonya
8 szerda
A látás világnapja
9 csütörtök 10 péntek
Café Chaplin
11 szombat
deSzalóki Ági vagy Kolompos koncert?+Népdalköri találkozó
Biatorbágyi Népdalkör
12 vasárnap
Faluház
13 hétfő
OKTÓBER
14 kedd 15 szerda 16 csütörtök 17 péntek
Zene világnapja Másként
Faluház
Bolyki Eszter
18 szombat 19 vasárnap
Vendel túra? Fúvószenekari és tánctalálkozó?
Faluház
Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány Biatorbágyi Hagyományőrző Egyesület
Faluház
Szentháromság tér, Faluház
20 hétfő
A magyar festészet napja
21 kedd 22 szerda 23 csütörtök 24 péntek
1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe
koszorúzás, ünnepi
A magyar operett napja
25 szombat 26 vasárnap Az iskolai könyvtárak világnapja
27 hétfő 28 kedd 29 szerda 30 csütörtök 31 péntek
Önkormányzati koszorúzás halottak napi a közsíroknál koszorúzás
1 szombat
Mindenszentek
MINDENSZENTEK
2 vasárnap
Halottak napja
Halottak napja
3 hétfő
Mini-konferencia
Egyházközösségek(reformáció napja) Képviselő-testület, polgármester, alpolgármester (koszorúzás)
Faluház
Faluház
A Reformáció emléknapja
A magyar tudomány napja Az 1956-os forradalom leverésének emléknapja Szent Imre ünnepe
4 kedd 5 szerda 6 csütörtök 7 péntek 8 szombat
Jótékonysági rendezvény
Faluház
Német Nemzetiségi Önkormányzat, Turwaller Stammtisch Egyesület, Német Nemzetiségi Tagozat A világszabadság napja
9 vasárnap 10 hétfő 11 kedd
Márton Napi felvonulás
12 szerda
Szociális munkások köszöntése
NOVEMBER
13 csütörtök 14 péntek
Café Chaplin
15 szombat
Egészség Nap?
Német Nemzetiségi Általános Iskola Polgármesteri Hivatal
Faluház
Faluház
EBKE és Faluház
A szociális munka napja A magyar szentek és boldogok ünnepe
NOVEMBER
2014.
RENDEZVÉNYEK
PROGRAM
HELYSZÍN
RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE
16 vasárnap
JELES NAPOK, EGYHÁZI ÜNNEPEK, MEGJEGYZÉS
17 hétfő 18 kedd 19 szerda Ne gyújts rá!-nap
20 csütörtök 21 péntek 22 szombat
Meseállomás
Faluház
Faluház
A Szent Anna Kórus koncertje
Biai Szent Anna Biai Katolikus Egyházközség templom
A magyar közoktatás napja
23 vasárnap 24 hétfő 25 kedd
A magyar labdarúgás napja
26 szerda A magyar véradók napja, A hálaadás napja
27 csütörtök 28 péntek 29 szombat 30 vasárnap
BNE játékbörze, Adventi koszorú készítés Adventi gyertyagyújtás
Faluház
BNE
Faluház
Német Nemzetiségi Önkormányzat
ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA
1 hétfő
A magyar rádiózás napja
2 kedd
Advent 1. vasárnapja
3 szerda Bányásznap
4 csütörtök 5 péntek 6 szombat
Mikulás
Meseállomás
7 vasárnap 8 hétfő 9 kedd 10 szerda
DECEMBER
11 csütörtök 12 péntek
Őszidő Nyugdíjasklub karácsonyi ünnepsége?
13 szombat
Anygyalfia vásár; Örülünk, hogy megszülettél; Füzes néptáncegyüttes karácsonyi gála Angyalfia vásár, ref.kórus
14 vasárnap
Faluház
Őszidő Nyugdíjasklub
15 hétfő 16 kedd
A magyar kórusok napja
17 szerda A magyar kisebbségek napja
18 csütörtök 19 péntek 20 szombat
Halász Judit koncert? Téli napforduló ünnep
21 vasárnap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda
Szenteste
Szenteste
25 csütörtök
Karácsony
Karácsony
26 péntek
Karácsony
Karácsony
27 szombat 28 vasárnap 29 hétfő 30 kedd 31 szerda
Szilveszteri buli
Fauház
Faluház
2015.jan 4. Újévi Koncert Faluház