38
Jegyzőkönyv Készült:
Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 25-i rendkívüli ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében.
Jelen vannak: Jelenléti ív alapján – jelenléti ív jegyzőkönyv „A” mellékletét képezi. Jegyzőkönyvet Pócs Jánosné vezeti. Magyar Csilla polgármester köszöntötte a Testületi ülésen megjelent tagokat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, a megválasztott képviselők közül Berényi József, és Takács Attila képviselők kivételével, akik jelezték távolmaradásuk okát – valamennyien jelen vannak. A polgármester ismertette a napirendet: 1. napirend Kisköre funkcióbővítő település rehabilitációja pályázat közbeszerzési eljárás eredmény hirdetése, vállalkozói szerződés aláírása. 2. Egyebek A képviselő-testület a polgármester által ismertetett napirendi pontokat elfogadta, s az 1. napirendi pont tárgyalásával megkezdte munkáját. 1. napirend Kisköre funkcióbővítő település rehabilitációja pályázat közbeszerzési eljárás eredmény hirdetése, vállalkozói szerződés aláírása. Előadó: Magyar Csilla polgármester Magyar Csilla polgármester a napirendre vonatkozóan a következőket mondta el: A funkcióbővítő pályázat közbeszerzési eljárása lezárult, és a vállalkozási szerződés aláírására kerül sor. A polgármester megkérte Bakos László közbeszerzési szakértőt, hogy ismertesse a közbeszerzési eljárás eredményeit. Bakos László közbeszerzési szakértő az alábbiakban ismertette a közbeszerzési eljárás eredményét: Nyolc közbeszerzési eljárás lebonyolítása történt meg. Az első ütemben meghatározottakat – játszótér építés, ifjúsági ház felújítása, piac felújítás, járda építés – májusig kell befejezni. Ezekre a szerződéskötés folyamatban van. A másik négy elem: szociális intézmény felújítása, művelődési ház építés, autóbusz váró építése, óvoda felújítása. E négy elem közbeszerzési eljárás eredményét a Bíráló Bizottság az alábbiakban javasolja: Szociális intézmény felújítása – három ajánlattevő, tárgyalásos eljárásban javasolt nyertes a LAD-ÉP Építőipari Kft. 24.868.963,-Ft-tal. Autóbusz váró építése – nyertes ajánlattevő a Lisznyai Építőipari Kft. 4.954.000,-Ft-tal. Óvoda felújítása – nyertes a Lisznyai Építőipari Kft. 19.280,-Ft-tal. Művelődési ház építése – nyertes a Lisznyai Építőipari Kft. 78.820.000,-Ft-tal.
39 Mind a nyolc elemről a döntés, a közbeszerzési szabályzatnak megfelelően polgármesteri hatáskörbe tartozik. Polgármester asszonnyal azonban megbeszélték, hogy úgy korrekt az eljárás, ha a képviselő-testület elé előterjesztésre kerül az eljárás eredménye. Magyar Csilla polgármester kérte a testület tagjait, hogy az egyszerűsített közbeszerzési eljárás eredményét a közbeszerzési szakértő által elmondottak alapján hagyja jóvá. A képviselők részéről a közbeszerzési szakértő által elmondottakhoz kérdés, vélemény nem hangzott el, a testület 5 igen szavazattal azt jóváhagyta, melyről a határozat a következő: 37/2013.(III. 25.) képviselő-testületi határozat: Kisköre Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Kisköre funkcióbővítő településrehabilitációja tárgyában lefolytatott nyilvános egyszerűsített közbeszerzési eljárás eredményét jóváhagyja. Kisköre Város Önkormányzatának képviselő-testülete az eljárás nyertes ajánlattevőjének a Lisznyai Építőipari Kft-t (5420 Turkeve, Szabadság u. 7.) és a LAD-ÉP Építőipari, Tervező, Kivitelező és Kereskedelmi Kft-t (5322 Tiszaszetimre, Ív utca 14.) nyilvánítja. Játszótér: Lisznyai Kft. Ifjúsági ház: Lisznyai Kft. Piac felújítás: Lisznyai Kft. Járda építés: LAD-ÉP Kft. Szociális intézmény felújítás: LAD-ÉP Kft. Autóbuszváró építés: Lisznyai Kft. Óvoda felújítás: Lisznyai Kft. Művelődési ház építés: Lisznyai Kft. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Kbt. szerinti határidők figyelembe vételével kösse meg a tervezésre és kivitelezés megvalósítására irányuló vállalkozási szerződést. Felelős: Magyar Csilla polgármester Határidő: értelem szerint. A két nyertes vállalkozó megérkezett a testületi ülésre és Bakos László közbeszerzési szakértő bemutatta őket: Lisznyai Kft. ügyvezetője, Lisznyai Sándor, aki nem ismeretlen a testület előtt, hiszen az általános iskola felújítását ők végezték. A LAD-ÉP Kft. ügyvezetője, Ladányi János. Jelenleg Tiszafüred összes szociális intézményének a felújítását végzik. Ezen kívül Tiszaörsön, Tomajmonostorán, Kunhegyesen és még több helyen végeztek felújítási, építési munkát. Bagi Zoltán képviselő a LAD-ÉP Kft. székhelyére kérdezett rá, valamint arra, hogy kiskörei vállalkozó pályázott-e? Ladányi János LAD-ÉP Kft. ügyvezetője a képviselői kérdés első részére válaszolt: Tiszaszentimre a Kft. székhelye.
40 Bakos László közbeszerzési szakértő válaszként elmondta: Kiskörei vállalkozó pályázatot nem nyújtott be. Magyar Csilla polgármester fentiekhez kiegészítésként elmondta: Legfontosabb szempont volt a beruházás megfinanszírozása. Ismert tény, hogy három hónap egy-egy számlának a teljesítése. Helyi vállalkozókkal beszélve, nem tudták volna vállalni a finanszírozást, és az egyik legfontosabb követelmény, hogy előre meg tudja finanszírozni a beruházást. Pócs János képviselő a munka megkezdésének időpontjára kérdezett rá, Holló Gyula képviselő pedig az első elemre. Bakos László közbeszerzési szakértő a képviselő kérdésekre válaszolva elmondta: A felvonulás elvileg március 28-án, és azt követő héten. A munka pedig a játszótér építésével kezdődik. Nardai Dániel projektmenedzser kérte, hogy mindenki vegye komolyan a 2013. november 30-i befejezési határidőt, mert ennek be nem tartása a támogatás visszafizetését vonhatja maga után. Határidő hosszabbításra már nincs lehetőség. Magyar Csilla polgármester a napirendre vonatkozóan elmondta még, hogy aljegyző úr a szopftelemek pontosítását megkezdi, s ezután a program szervezésre az árajánlatok bekérése megtörténik. A képviselő-testület az elhangzottakat tudomásul vette. 2. Egyebek E napirendi pont keretében tárgyalta a képviselő-testület Tóth János Zoltán jegyző előterjesztésében a Polgármesteri Hivatal és az ÓV-LAK Óvoda Alapító Okiratainak módosítását. A képviselő-testület az előterjesztés ismeretében az ügyet megtárgyalta, és 5 igen szavazat mellett a következő határozatokat hozta: 38/2013.(III. 25.) képviselő-testületi határozat: Kisköre Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát az alábbiakban módosítja: Kisköre Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás, az államháztartásról szóló. törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdésben foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően az alábbi okiratot adják ki. Az alapító okirat 1) pontja alábbiak szerint módosul: 1,A költségvetési szerv: Megnevezése: Kiskörei Polgármesteri Hivatal Székhelye: 3384, Kisköre Széchenyi út 24. Az alapító okirat 2) pontja az alábbiak szerint módosul:
41 2. Közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 84.§ (1) bekezdése alapján a hivatal ellátja az önkormányzatok működésével, valamint a polgármester vagy jegyző feladat-és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. Az alapító okirat 3) pontja az alábbiak szerint módosul: 3. Alaptevékenység A Hivatal ellátja a Mötv-ben és vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat a település vonatkozásában. Gondoskodik a helyi önkormányzat (valamint a helyi nemzetiségi önkormányzat) bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámoltatási feladatok ellátásáról. Az alapító okirat 4) pontja az alábbiak szerint módosul: 4. Államháztartás szakágazati besorolása: 841105
Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
Az alapító okirat 5) pontja az alábbiak szerint módosul 5. Az alaptevékenységek szakfeladatrend szerinti besorolása: 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 841112 Önkormányzati jogalkotás 841114 Országgyűlési képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek 841115 Önkormányzati képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek 841116 Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenység 841117 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek 841126 Önkormányzatok általános végrehajtó igazgatási tevékenysége 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 841907 önkormányzat elszámolásai költségvetési szervekkel 813000 Zöldterület kezelés 841173 Statisztikai tevékenység 841901 Önkormányzatok és társulások elszámolásai 842421 Közterület rendjének fenntartása 882111 Aktív korúak ellátása 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 882119 Óvodáztatási támogatás 882201 Adósságkezelési szolgáltatás
42 Az alapító okirat 6) pontja az alábbiak szerint módosul: 6. Illetékessége, működési köre: Polgármesteri Hivatal esetében: Kisköre város közigazgatási területe Az alapító okirat 7) pontja az alábbiak szerint módosul: 7.Irányító szerv(ek) neve, székhelye: Kisköre Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3384, Kisköre Széchenyi út 24. Az alapító okirat 8) pontja az alábbiak szerint módosul: 8. Gazdálkodási besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Az alapító okirat 9) pontja az alábbiak szerint módosul: 9. Vezetőjének megbízási rendje: A jegyző kinevezése a Mötv. 82-83 §-ai, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően történik. A polgármester pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki. Az alapító okirat 10) pontja az alábbiak szerint módosul: 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyekre a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény az irányadó. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra, irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. Felelős: Magyar Csilla polgármester Tóth János Zoltán jegyző Határidő: értelem szerint. 39/2013.(III. 25.) képviselő-testületi határozat: Kisköre Város Önkormányzatának képviselő-testülete az ÓV-LAK Óvoda Alapító Okiratát az alábbiakban módosítja: Kisköre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. § (4) bekezdése alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 7. és 8. §-ára, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-ára, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (3) bekezdésére, valamint a szakfeladatrendről és államháztartási
43 szakágazati rendről szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendeletben foglaltakra költségvetési szerv vagy köznevelési intézmény alapító okiratát a következők szerint határozza meg:” Az alapító okirat 1) pontja alábbiak szerint módosul: 1,A költségvetési szerv: „A költségvetési szerv megnevezése: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda „A költségvetési szerv székhelye: 3384 Kisköre Béke út 9 „A költségvetési szerv telephelye: 3384 Kisköre Arany J. út 34. „A költségvetési szerv típusa: köznevelési intézmény; óvoda” Az alapító okirat 2) pontja az alábbiak szerint módosul: 2. Közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a nemzeti köznevelésről szóló a 2011. évi CXC törvény által meghatározott közoktatási feladatok, óvodai nevelés Az alapító okirat 3) pontja az alábbiak szerint módosul: 3. Alaptevékenység A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény valamint a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény valamint egyéb jogszabályokban meghatározott óvodai nevelés oktatás. Törvény alapján a gyermekek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig óvodai nevelés. Integráltan nevelhető értelmi fogyatékos valamint egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem-, vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek különleges óvodai ellátása. Az alapító okirat 4) pontja törlésre kerül. Az alapító okirat 8) pontja az alábbiak szerint módosul: 8. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Az Önkormányzat Képviselő-testülete pályázat alapján, a jogszabályban megállapított követelményeknek megfelelő óvodavezetőt bíz meg. A magasabb vezetői megbízás határozott időre szól. A megbízás a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 138/1992.(X.8.) Kormányrendeletben foglaltak figyelembevételével történik Az alapító okirat 13) pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény csoportszáma: 5 Az alapító okirat 14) pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény önálló jogi személy. Az alapító okirat 15) pontja az alábbiak szerint módosul:
44 Az alapfeladat jellemzőit tartalmazó intézményi nevelési- pedagógiai program fenntartói jóváhagyása: 79/2004 (09.03.9 számú határozat Felelős: Magyar Csilla polgármester Feketéné Perge Veronika óvodavezető Határidő: értelem szerint.
Kmf.
Magyar Csilla polgármester
Tóth János Zoltán jegyző