Jegyzőkönyv Készült: Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én 16,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: Simon György Károlyi Róbert Németh Ferenc Gaálné Kapás Krisztina Horváthné Steierlein Ilona
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő
Tanácskozási joggal megjelent: Lukács Ágnes
jegyző
Simon György polgármester: Tisztelettel köszönti Monoszló Község Önkormányzatának nyilvános képviselő-testületi ülésén megjelent Képviselőtársait és Körjegyző Asszonyt. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mivel az 5 testületi tag közül valamennyien jelen vannak az ülésen. Ismerteti a nyilvános ülés napirendi pontjait. A kiküldött meghívó szerinti 3. napirendi pont nem kerül tárgyalásra, jogszabály-változás miatt. A vegyes ügyek között szerepelne még a Belügyminisztériumnak küldendő javaslatok tárgyalása. Van-e valakinek javaslata további napirend tárgyalására? Nem volt. Aki a napirendi pontok tárgyalását elfogadja, kéri, kézfeltartással szavazzon: A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyetértett és az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Napirend: 1. Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Simon György polgármester 2. Monoszló Község Önkormányzata 2012. évi zárszámadási rendelete és pénzmaradvány jóváhagyása Előterjesztő: Simon György polgármester 3. Monoszló Község Önkormányzata 2012. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése Előterjesztő: Lukács Ágnes jegyző, Gyermekjóléti Szolgálat, Rab Márta családgondozó 4. Monoszló kültéri vizesblokk felújításához árajánlatok elbírálása Előterjesztő: Simon György polgármester Vegyes ügyek: - Temető bekerítése - Temetőhöz vezető járda kiépítése - Települési feszíni vízelvezető rendszer - Belügyminisztériumnak küldendő javaslat
1
Napirend tárgyalása: 1.Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Simon György polgármester Simon György polgármester: A 2012. év pénzügyi zárását meg kell tennünk. Ehhez módosítanunk kell a költségvetésünket. Az írásos anyagot képviselő társaim megkapták. A költségvetésünk főösszege 1.442 ezer Ft-tal csökkent a bevételi oldalon, ennek megfelelően a kiadási oldal is módosul. A bevételi és kiadási főösszeg 67.775 ezer Ft. Ezzel kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Amennyiben nincs, a költségvetés módosítását elfogadásra ajánlom. Aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 4/2013. (IV. 29.) önkormányzati
RENDELET
Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2012. évi költségvetés módosítására előterjesztett rendelet-tervezetet elfogadja és 4/2013. (IV. 29.) számon önkormányzati rendeletei közé iktatja.
3. Monoszló Község Önkormányzata pénzmaradvány jóváhagyása
2012.
évi
zárszámadási
rendelete
és
Simon György polgármester: A Képviselő-testületnek tárgyalni kell minden év április 30-ig az előző év zárszámadását, mérleget kell készíteni. Ennek is megvan az előterjesztése. Van pénzmaradvány is, amiről dönteni kell. 2012-ben 2.173 e/Ft nyitó pénzkészlet, 50.318 e/Ft teljesített költségvetési jellegű bevétel, 12.915 e/Ft teljesített pénzforgalmi finanszírozási jellegű bevétel, 962 e/Ft nem pénzforgalmi finanszírozási jellegű bevétel, 48 e/Ft kiegyenlítő függő átfutó bevétel, 50.324 e/Ft teljesített költségvetési jellegű kiadás, 12.869 e/Ft teljesített finanszírozási jellegű kiadás, 206 e/Ft kiegyenlítő függő, átfutó kiadás volt. A záró pénzkészlet pedig 2.467e/Ft. Ez a záró pénzkészlet tartalmazza a közérdekű kötelezettségvállalás 1.580 ezer Ft-os összegét is. A pénzmaradvány 1.063 ezer Ft, 2013-ban forráshiány belső finanszírozásaként használható fel. Az Önkormányzat vagyona 15%-kal növekedett. Amennyiben nincs kérdés, javasolja a rendelet tervezet elfogadását. Aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 5/2013. (IV. 30.) önkormányzati
RENDELET
Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról előterjesztett rendelet-tervezetet elfogadja és 5/2013. (IV. 30.) számon önkormányzati rendeletei közé iktatja.
2
4. Monoszló Község Önkormányzata 2012. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése Simon György polgármester: Megkéri Jegyző Asszonyt, hogy ismertesse az előterjesztést. Lukács Ágnes jegyző: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi törvény határozta meg ezt a kötelező éves beszámolót, aminek a határideje május 31. Március 31-ig a településen működő Gyermekjóléti Szolgálatnak éves tanácskozást kell tartani, ezen a jelzőrendszer tagjai részt vesznek, mindenki beszámol a saját területén tapasztaltakról. Az éves tanácskozást Rab Márta családgondozó összehívta, a tanácskozáson részt vett az óvoda, az általános iskola ifjúságvédelmi felelőse, a rendőrség képviselője is. Mindenki elmondta a területéhez kapcsolódó szükséges információkat. Arról tudta tájékoztatni az egybegyűlteket, amit ezúton is szeretne megköszönni a Képviselő-testületnek, hogy azon kevés önkormányzatok közé tartoznak, amelyek szociálisan kifejezetten érzékenyek a gyermekvédelem területén az anyagi jellegű problémák kezelésére. Abban a szerencsés helyzetben is vannak, hogy egyéb családvédelmi probléma nem jellemző, nem merültek fel a gyermekeket érintő bűncselekményre utaló jelek. A családban elhanyagolások, a gyermeket hátrányosan érintő nevelési problémák nem mutatkoztak. Viszonylagos problémamentesség jellemzi a települést, nem történt gyermek kiemelése a családból, nem történt védelembe vétel. Rendezett körülmények között élnek és nevelkednek Monoszló gyermekei. Sajnos a gyermek létszám nem növekszik. Simon György polgármester: Az előző testületi üléseken fogalmazódott meg, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat működését felül kell vizsgálni. Csatlakoznánk a Nivegy-völgyhöz, jó lenne, ha félévtől kidolgozásra kerülne az együttműködés, és egy Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül egy személy látna el hat falut. Lehet, hogy így olcsóbbá tudnánk tenni a szolgáltatásunkat. Köszöni a Gyermekjóléti Szolgálat és a gyámügy tevékenységét. Javasolja a beszámoló elfogadását. Kéri, aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 18/2013. (IV. 25.) önkormányzati H A T Á R O Z A T Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról szóló átfogó értékelést – az e határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy az értékelést határidőben küldje meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához. Határidő: Felelős:
2013. május 31. polgármester.
5. Monoszló kültéri vizesblokk felújításához árajánlatok elbírálása Simon György polgármester: Három vállalkozót kerestek meg, ebből kettő adott árajánlatot, a Vektorbau Invest Kft. és a Sárvári Kft. Az ajánlatok bontása megtörtént. A két ajánlat közül 3
a Vektorbau Kft. ajánlata kedvezőbb, a teljes bekerülési költség 2.745.583,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 3.486.890 Ft. A Sárvári Kft ajánlata nettó 3.182.879,- Ft, bruttó 4.042.256 Ft. Az a javaslata, hogy bízzák meg a Vektorbau Kft-t a munkával, és gyors ütemben el is kezdenék a kivitelezést. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 19/2013. (IV. 25.) önkormányzati H A T Á R O Z A T Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Vektorbau Invest Kft. 8353 Zalaszántó, Keszthelyi u. 38. sz. alatti vállalkozás (képviseli: Soós Attila ügyvezető) Monoszló, Fő u. 36. sz. alatti vegyesbolthoz kapcsolódó vizesblokk kialakítására benyújtott 2.745.583+ÁFA összegű ajánlatát elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy a döntésről a kivitelezőt értesítse és a vállalkozási szerződés megkötése érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Határidő: Felelős:
2013. május 20. polgármester
Simon György polgármester: Tájékoztatásul elmondja, hogy a hiteligényt benyújtották, rövid időn belül döntés várható, tehát a 3 millió Ft hitelt valószínűleg meg fogják kapni. Megkéri Jegyző Asszonyt, hogy holnap értesítsék a pályázókat, és a következő héten meg lehetne kötni a vállalkozási szerződést. A munkaterület átadásához időpontot kell egyeztetni. A műszaki ellenőr Sági Tamás lesz. Vegyes ügyek: -
Temető bekerítése
Simon György polgármester: A temető a református egyházé, de az Önkormányzatnak segítséget kellene nyújtania a bekerítéshez. A temetőbe bejárnak a vadak, tönkreteszik a sírokat. A kerítéshez rendelkezésre áll vadháló és oszlopok. A munkák elvégzése, a nyomvonal kitisztítása komoly feladatot jelent. Ehhez közérdekű munkanapokat hirdetnének meg. A zöldhatóságot tájékoztatni kell. -
Temetőhöz vezető járda kiépítése
Simon György polgármester: Több vállalkozóval is tárgyalt. Folly Péter Bobcat-tal 6.000.-Ft +ÁFA óradíjért dolgozna. Piros Sándor felmérte, 9 óra lenne a munkaideje meg 8.000.-Ft a kiszállási díj. Kb. 150-160 ezer Ft-ba kerülne a járda kialakítása. Árajánlatokat kell kérni a munkára. Aki ezzel egyetért, kéri, kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 20/2013. (IV. 25.) önkormányzati H A T Á R O Z A T 4
Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete szükségesnek tartja a temetőhöz vezető úton biztonságos gyalogos közlekedést szolgáló járda kialakítását. Megbízza a polgármestert, hogy a járda kiépítésére, zúzalékos borítására kérjen be árajánlatokat és terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: Felelős:
-
2013. május 20. polgármester.
Települési feszíni vízelvezető rendszer
Simon György polgármester: A telkek végében rendezetlen az árok sorsa, a rét osztatlan közös tulajdonban van. Az árkot az Önkormányzatnak kellene kezelni. Gondolkodtak az elterelésen, vagy a bejövő víznél kellene egy iszapfogót csinálni. Az árok felmérése ügyében megkeresik Pintér László földmérőt. -
Belügyminisztériumnak küldendő javaslat
Simon György polgármester: Javasolja, hogy a Belügyminiszter úrnak küldendő levélben a következők szerepeljenek: - felszíni vízelvezetés megoldása, ennek 40-60 milliós költsége van. - akadálymentesítés - faluház felújítása - pályázatok 100 %-os finanszírozása - közterület fenntartás megfinanszírozása, akár több településen közösen, ahol komolyabb gépet tudnának venni pl. bozótirtásra, szárzúzásra, és legalább egy személy finanszírozását is. Ez bérmunkát is tudna végezni. Tájékoztatásul elmondja, hogy megvolt a LEADER záró ülése, vannak még pénzmaradványok, lesznek pályázati lehetőségek. Nagyon rövid időszak lesz a pályázatok beadására. Az akadálymentesítés, rámpa terveit meg kellene újítani, erre lehetne pályázni. Gaálné Kapás Krisztina képviselő: Több kérdés is felmerült. A túraútvonalakról hol van információ, kinek a feladata a tisztántartásuk? Miért van éjjel közvilágítás az új telkeknél? A közkút csöpög a boltnál, sokan hordják a vizet építkezésre. A szoborról van-e információ? Simon György polgármester: A túraútvonalak a Balaton-Leader honlapján megtalálhatók, az ő feladatuk az útvonalak rendben tartása is. A közvilágítás csak ott működik, ahol laknak. A közkutakat meg lehet szüntetni, vagy szűkíteni. A szoborral kapcsolatban időpont még nincs, van ajánlat az elhelyezésre és a kőre is. Sajnálatos módon a buszmegállót egy éjszaka szétverték, 85.000 Ft-os kár keletkezett. Voltak pincefeltörések is. Fontos, hogy mindenki figyeljen az idegen autókra, mozgásra. Horváthné Steierlein Ilona képviselő: Legyen-e búcsúi bál? Simon György polgármester: Meg kell kérdezni a lakosságot, ifjúságot, és a várható részvétel ismeretében kell eldönteni. Mivel több hozzászólás, észrevétel nem hangzott el, a nyilvános ülést 17,15 órakor bezárta.
5
Kmft.
S i m o n György polgármester
L u k á c s Ágnes jegyző
6