Góth Imre által szerkesztett Gyenesdiás sporttörténete IV. köteteként nagyszerű folytatása, szerves része településünk Monográfiájának. A szerző a kezdeti évektől napjainkig, történelmi hűséggel, széles palettán mutatja be Gyenesdiás sportéletét. A helyi illetőségű érdeklődő felfedezheti őseinek történelmi küzdelmét a sportélet létrehozásában, a későbbi korszakokban pedig a talpon maradást és a különböző sikereket kísérhetjük figyelemmel. A legutóbbi időszak sportjában tevékenyen részt vevők ismételten átélhetik a sport által nyújtott csodálatos élményeket. A jelenkor helyi sportolói pedig erőt meríthetnek elődeik sikereiből, napjaink sikerességéért. Ezekkel a gondolatokkal ajánlom Tisztelt Olvasó figyelmébe ezt a könyvet. Dr. Kardos József Címzetes főjegyző
Gyenesdiás Nagyközség Monográfiája IV. Gyenesdiás sporttörténete
Tisztelt Olvasó!
IV.
Gyenesdiás sporttörténete
Gyenesdiás Nagyközség
Monográfiája
Gyenesdiás Nagyközség
Monográfiája
IV. Gyenesdiás sporttörténete
Gyenesdiás Nagyközség
Monográfiája
IV.
Gyenesdiás sporttörténete Rákóczi TC‑től Kinizsi SK‑ig Egy szív Egy akarat Egy csapat
2008
Gyenesdiás Nagyközség Monográfiája IV. Gyenesdiás sporttörténete Szerkesztette, írta Góth Imre Árpád A fejezeteket lektorálta Dr. Kardos József A képek szerzői és forrásai Dr. Bertók Sándor, Czafit Lajos, Farkas Attila, Finta Maya, Góth Imre Árpád, Hársfalvi György, Hóbár János, Hudop Sándorné, Kovács Miklós, Lakits Ferencné, Lendvai Miklós, Léránt Balázs, Magyar Ferenc, Molnár Mihály, Schermann Zsolt, Tánczos László, Tüttő Lajos, Zsigmond József Képszerkesztő Barasits Tamás A könyv támogatói Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő‑testülete, valamint a Darnay Dornyai Béla Honismereti Alapítvány
© Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata, 2009 ISBN 978‑963‑06‑4617‑8 Ö – Összkiadás ISBN 978‑963‑06‑6716‑6 – IV. kötet Készült 500 példányban B/5 formátumban (170×240 mm), Adobe Garamond Pro betűtípussal Szedés TheCube Creative Agency: Barasits Tamás, Hévíz Nyomás és kötés Ziegler Nyomda, Keszthely
Tartalomjegyzék Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Kezdeti évek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Az átmeneti időszak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 A Húsos Kinizsi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Kézilabdát a pályára! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 A Balaton SK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71 Gyenesdiás Kinizsi SK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89 A XXI. század . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255 Irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 368 Utószó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 369 Összefoglaló . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 370 Zusammenfassung . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 371 Summary . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 373 Резюме . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 374 színes táblák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 377
Előszó
A sport attól szép, hogy önmagunkat kell legyőzni! A másiknál elég csak jobbnak lenni. (Gyermekeimnek)
Tisztelt Olvasó! Gyenesdiás Nagyközséget bemutató könyvsorozat negyedik kötetét tartja kezében, ami közel száz év sporttörténetét tekinti át a nagyközségünk életéből. A könyv elkészültét több évi kutatómunka előzte meg, helyi újságok és megyei napilapok feldolgozása és a beszélt történelem (oral histori) elemeit felhasználva a történész szakma alapvető elveit figyelembe véve ellenőriztem és írtam le a megszerezhető adatokra alapozva sporttörténetünket. A 2008 decemberig történt eseményeket felölelő mű, koránt sem nézhet történelmi távlatokból az eseményekre, ezért eltekintünk az értékeléstől. Helyette sportévkönyvként megörökítjük az eredményeket, hogy kellő távolságból visszapillantva forrásként segítse majd az érdeklődő olvasót. Örömmel hallgattam és írtam le a visszaemlékezők történeteit, milyen volt mezítláb tarlón és marhalegelőn focizni, miközben átélték a közösséghez tartozás nagyszerű élményét, mert tudták, hogy számíthatnak egymásra. Barátsággá szépültek mára az emlékek a másik falu játékosaival is. Barátság, szeretet, megbecsülés, tisztelet, akarat, és számtalan szép gondolattal színesítik a tényként közölt eredményeket a visszaemlékezők. Így született meg a könyv alcíme és ezekkel a gondolatokkal ajánlom Tisztelt Olvasó figyelmébe Gyenesdiás sporttörténetét, hogy szerezzen neki is annyi örömet, mint nekünk szereztek sportolóink az elmúlt évszázadban. Egy szív dobogott lelkükben, mikor pályára léptek, egy akarat hajtotta őket az egymásért megszerzendő győzelemért, és így váltak egy csapattá. Góth Imre Árpád Gyenesdiás, 2008. december
‑7‑
Kezdeti évek A Festetics család uradalmához tartozó Gyenes és Diás 1840‑ben egyesült Gyenesdiás néven és az első népszámlálási adatok szerint 948‑an éltek itt akkor. A sportoláshoz elengedhetetlen szellemi életet, az 1848‑as szabadságharcot követően a faluban bujdosó Gödörházy Antal tanító alapozta meg. A gyerekeket írásra, olvasásra és matematikára tanította. Az 1870‑es években kezdődő falusi oktatás kiszorította az analfabétizmust a településről, és az iskolában hat osztályt állítottak fel. A huszadik század elején mégis akadtak évek, amikor a negyedik osztályt a beiratkozottak csak 58 %‑a fejezte be. A háborút követő nehéz időkben, egyáltalán nem látogatták az iskolát a diákok. Nagy Márton, Siklósi Jenő, Beck György kántortanítók oktatták a gyerekeket, akiknek hamar ki kellett venniük a részüket a munkából és testgyakorlásra nem maradt lehetőség és idő. Gyenesdiás versenyek házigazdájaként mégis egészen korán bekapcsolódott a sport‑ életbe. A kedvező hatások ellenére, érthető okokból, az emberek nem kezdtek el azonnal a századforduló tornamozgalmai mögött csapatostól felsorakozni. A mindennapok kemény fizikai munkája hosszú időn keresztül biztosította a testmozgást a faluban élőknek, nem találhatott táptalajt a korszakra jellemző német mintájú tornamozgalom sem. Já‑ tékos vetélkedések, birkózás, tánc és lab‑ dajátékok, népi játékok segítették a min‑ dennapi feszültség levezetését. Keveseknek adatott meg a sportolás örö‑ me. Darnay Dornyai Bélától úgy tudjuk, a középkortól kezdődően általános rend‑ szerességgel dobtak köveket a fiatalok játék és testgyakorlás céljából. A kődo‑ bást a rúdhányáshoz és gerelydobáshoz Kőhajítás a Nagymezőn napjainkban hasonlítja, aminek szokását a Forrásvíz Természetbarát Egyesület is felelevení‑ tette 1998 óta megrendezésre kerülő Rügyfakadás Tavaszünnep rendezvénye keretében, ahol a férfiak kődobáson a hölgyek sodrófahajításban mérhetik össze erejüket, ápolva a hagyományokat. Egy évvel az első újkori olimpia után Gyenesdiásra figyelt a magyar sportélet. 1897‑ben rendezték a Budapest – Keszthely országúti kerékpárversenyt a keszthelyi gazdászok. A rendező Balaton Kerékpár Egylet 1896‑1900 között működött, tagjai a kerékpározás mellett atlétikával is foglalkoztak. A verseny szervezőinél előzetesen 23 fővárosi és vidéki kerekes jelentkezett, a rajthoz már csak tízen sorakoztak fel. A kialakult kellemetlen esős időjárás minden bizonnyal elvette a többiek kedvét. A 183 km‑es úton a versenyzőknek araszos sárral és legalább ekkora vízzel kellett megküzdeniük. A győztes Gillemot (Zsilmó) Ferenc 11 óra 55 perc alatt teljesítette a távolságot. Az eredmény akkori mércével sem töltötte el elégedettséggel a
‑9‑
bajnokot, hiszen néhány héttel korábbi terepfelmérése során hat óra alatt letudta a szakaszt. Dobogóra lépett még másodikként Katzer Ödön és a bronzérmes Hóra Nándor a szervező egylettől. A tanintézettől összesen háromszáz forint jutalmat kaptak a bajnokok. A verseny győztese Gillemot Ferenc a századforduló legismertebb és talán legnépszerűbb sportemberének számított. Kerékpár, atlétika, evezés, labdarúgás aktív résztvevője, az MLSZ alapítója, majd a szövetség főtitkára. 1902‑1904 között a labdarúgó válogatott első szövetségi kapitánya. Sportújságíró és egyetemi tanári hétköznapjainak az első világháború vetett véget, életét vesztette a fronton. Gillemot személye és győzelme a legjobb szándék mellett sem eredményezhette a kerékpározás előretörését, mint napjainkban, ha egy új sportágat egy kiváló, vonzó szakember ajánl a fiatalság figyelmébe. Az anyagi korlátok lehetetlenné tették a kerékpározás helyi elterjedését. Szándék még csak akadt, a BKE rendszeresen rendezett versenyt a Keszthely – Tapolca úton, különböző távokon. A gyenesdiásiak csak nézők maradhattak, még ötven évvel később is drága és így ritka jószág a kerékpár, versenyzésre alig lehetett használni, vigyázni kellett rá. A kerékpározás máshol, nagyobb városokban lökést adott a sportélet megteremtéséhez, egészen 1899‑ig, ekkor egy szigorú belügyminiszteri rendelet visszavetette a sportágat és hat év alatt 21 pálya szűnt meg a királyi Magyarországon. Egyre többen fordultak az egyszerűbb és olcsóbb labdarúgás felé, sokat segített 1901‑ben az MLSZ megalakulása. Az első világháború előestéjén nagy Magyarországon 101 csapat hat kerületbe osztva vett részt a labdarúgó bajnokságban, és ekkor kezdődött az alosztályok szervezése. A háború nem kímélte a sportolókat sem, számuk felére olvadt és csak a harmincas évekre közelítette meg a 200 ezer főt, köszönhető az időközben kinevelődött testnevelőknek és edzőknek. Szintén 1897‑ben került sor a Magyar Úszó Egyesület rendezésében a második Balatonfüred – Siófok közötti 12 km‑es Balaton átúszó bajnokságra. A verseny zsűrijébe beválasztották Kárpáti János gyenesdiási tanítót. Kárpáti 1893 és 1913 között Keszthelyen, a Szigetfürdőn dolgozott úszómesterként. Kiváló szakembernek ismerték, így érhette a megtiszteltetés. Siófokra a 27 éves keszthelyi versenyző, Ejury Lajos, édesapjával közösen utaztak és drukkoltak a fiú sikeréért. Az augusztus 8‑i versenyen heten indultak és szép sorban fel is adták a küzdelmet a méteres hullámokkal szemben. Végül Ejury egyedül maradt a vízben és 9 óra 15 perces úszást követően megérkezett a Sió torkolatánál lévő célba, és az ő nyakába akaszthatták a „Balaton Bajnoka 1897” megtisztelő címet hirdető érmet és szalagot. Dr. Ejury Lajos Gazdasági Akadémia tanáraként is rendszeresen leúszta a Keszthely – Szent Mihály‑hegy közötti távolságot, példát mutatva a parton álldogáló ifjúságnak. Kárpáti Jánosban, 1904‑ben a vasút építésekor született meg a gondolat, a 320 m széles nádrengetegen keresztül utat épít a Balatonhoz. A faluban élőknek ne a zámori itatónál, az állatok mellett keljen fürödniük. Hatalmas szervezőmunkájának eredményeként 13 m széles földsáv biztosította a Balaton megközelítését. 1906. május 27‑én a részjegyeseket meghívta az iskolába és kimondták a gyenesdiási Fürdő Egyesület megalakulását. A kemény napi munka után lehetőség nyílt a fürdésre a Balatonban. A fiatalok, ha kutyaúszásban is, de vetélkedhettek, ki kerüli meg hamarabb a nádszigeteket.
Nehéz elképzelni Kárpátiról, hogy az úszás alapjait csak Keszthelyen oktatta, és tanítványainak nem mutatta meg, nem beszélt volna a helyes kéz‑ és lábtempóról a szünetekben, mint jó tanító természetesen ingyen. A fiatalok érdeklődését az úszás iránt ébren tartották a Keszthelyen rendszeresen tartott úszóversenyek a Szigetfürdő és a kikötőhíd között. Ki ne akart volna az ottani bajnokokhoz hasonlítani? Legalább egy kicsit. A múlt század harmadik évtizedében Gyenesdiás lélekszáma már elérte az 1313 főt, az első világháborút követő nehéz években nagy szükség mutatkozott otthon a dolgos kezekre, sok gyerek nem fejezhette be a hatodik osztályt. A harmincas években már a tanulók 70 százaléka járta végig az iskolát. Tanítási rendjükben a torna hetente kétszer szerepelt, – kedden és csütörtökön – az ebéd utáni foglalkozások között. A legtöbbször a tanteremben, a padok melletti karkörzések, és helyben végezhető gyakorlatok biztosították a mozgást. A bizonyítványban szerepelt a testgyakorlás tantárgy, osztályzatot mégsem kapott a tanuló. Kimondhatjuk, hogy minden kezdet nehéz! Keszthelyen a gimnáziumban 13‑an, polgári leányiskolában 25‑en folytatták tanulmányaikat ezekben az években, itt a testgyakorlás modern változatával is megismerkedtek a nagyok és hazahozták, bemutatták társaiknak, mit tanultak. A hírek már gyorsabban szálltak, a Keszthelyi Hírlapból értesülhettek az olvasók, milyen sportágak népszerűek a világban és Keszthelyen. A gyenesdiási próbálkozásokról nincsenek híreink. Az elbeszélők ekkor még nem éltek, újsághírek nem tudósítanak az eredményekről. Az összetett mozgásanyagú és drága sportágak meghonosodása amúgy sem valószínű és nem is elvárható az utókor részéről, a századelő Gyenesdiásával szemben. Keszthelyen az Iparos Ifjak 1914‑től rendelkeztek labdarúgó csapattal, a gimnázium diákjai is ki tudtak állni, ha kellett. Első alkalommal 1922‑ben rendezték meg a Keszthely város labdarúgó bajnokságát. A tornára négy csapat nevezett, a Keszthelyi Gazdasági Akadémia Atlétika Clubja, a Keszthelyi Atlétika Club, a Keszthelyi Kereskedők Sportegyesülete és a Katolikus Legényegylet játszott egymással mérkőzéseket. A „football” a nyilvános és rendszeres mérkőzéseknek köszönhetően elérhető közelségbe került a gyenesdiási fiatalok számára is valamelyik csapatban. Hazatérve megismertették a szabályokkal társaikat, Levente egyenruhában a focicsapat és egy kicsit más formában, mint az egyesületekben, tovább rúgták a labdát. Húsvétkor és pünkösdkor rendeztek nagyobb mérkőzéseket a faluban, alvég a felvéggel, soványak a kövérekkel mérték össze tudásukat. A következő fontos állomás 1924. február 10, a Keszthelyi Ifjúsági Levente Torna Egylet megalakulása gyenesdiási fiatalokkal. Labdarúgói a Legényegyletet erősítették egy pezsgő labdarúgó élettel rendelkező városban. Három évvel később a Legényegylet és a
‑ 10 ‑
‑ 11 ‑
Levente‑csapatból megalakult a Törekvés SE, Keszthely népszerű csapata, ahol szintén helyet kaptak tehetséges gyenesdiási fiatalok. Keszthelyi csapatok a Levente‑Kupában és a megyében megindult Zala Kupa bajnokságban is szerepeltek. Így merült fel az igény 1931‑ben egy stadion építésére. A következő évben kerületi bajnokság hiányában öt levente csapat részvételével Levente Bajnokságot szerveztek, ahol legjobban a Balaton szerepelt. Rajtuk kívül a Keszthelyi Levente válogatott és a Festetics Levente Versenycsapat képviselt még jó játékerőt. A mérkőzéseket 10 fillérért bárki megnézhette az akkor még salakos pályán. Az 1934‑es év végén a Keszthelyi Hírlap már fontosnak tartotta, hogy a labdarúgás szabályait magyarázó, szurkolók iskoláját közöljön az egyre népszerűbb sportágról. Az 1940. március 8‑i minisztertanácsi határozat a háborús körülményekre tekintettel engedélyezte a Levente SE‑k részvételét a bajnokságokban, majd az 1943‑1944‑ben megrendezett Rákóczi Serleg Bajnoksággal újabb lehetőséget biztosított a falusi fiatalok versenyzésének és ez által a sportág terjedésének. A labdarúgás mellett inkább érdekességnek, mint helyi sportnak számító kezdeményezést jelentett 1937 júliusában a gyenesdiási réten felavatott keszthelyi sportrepülőtér. Megfordult itt a kétszárnyú, kétszemélyes sportrepülőgép a „Gerle 13”, a leghíresebb magyar építésű repülőgép. Bánhidi Antal tervező 1933‑ban másodmagával a Gerle 13‑on körülrepülte a Földközi‑tenger partvidékét, majd leszállás nélkül Londonból Debrecenbe szállt. Nyáron a Balaton‑parton lehetett megcsodálni a szépkivitelű gépet. Augusztusban egy francia repülőgép is bemutatkozott a közönségnek. A későbbiekben a legelő, mint szükségrepülőtér működött és a mentőrepülőgépeknek biztosított leszállóhelyet, ha a marhákat sikerült elhajtani. Időnként a csordás is a leszállni készülő gépet csodálta, és megfeledkezett a rábízott állatokról. A Keszthelyen látottakat és tapasztaltakat a gyenesdiási fiatalok főleg vasárnaponként, a misét követően tudták megbeszélni. A 17 és 23 év közötti korosztály önként, saját szórakozási igényének kielégítésére vállalta a hétközi kemény és fárasztó fizikai munka után a sportolást játéknak. Klebelsberg Kuno kiváló oktatási programjában szereplő sportszerfejlesztés, tornaterem építés Gyenesdiáson nem valósult meg. Nem tudunk arról, hogy akár labdát kapott volna az iskola, csak a házilag készített rongylabdák maradtak meg az emlékezetben. A korszakban szervező erőnek számító levente mozgalomnak az 1921. LIII. tc. alapján minden fiú tag‑ ja lett, 12 éves korától 21‑ig. A községi levente megbízottak háziversenyeket szerveztek az egylet tagjainak atlétiká‑ ban, lövészetben, labdarúgásban és a későbbiek során kerékpár és sí is sze‑ repelt a programban. Gyenesdiáson Szekeres oktató igyekezett összefogni Leventék 1939-ben
a fiatalokat és tartalmas programot biztosítani számukra. Színjátszó kört is alakítottak a spor‑ tolás mellett. A levente képzésében fontos szerep jutott a vöröskereszt által kidolgozott első‑ segélynyújtó ismeretek átadásában is. Kisebb sportsérülések mindig adódtak, el tudták őket látni a fiúk. A kiemelkedő teljesítményt nyújtok járási, és országos versenyeken vehettek részt évente egyszer, május és június hónapokban, amikor viszonylag kevesebb munka adódott otthon. A szabadtéri versenyekhez pont megfelelő, jó idő állt rendelkezésre. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat jelvényszerzéssel ösztönözték a még jobb eredmény elérésére. Az 1943‑ban csak tavaszi fordulóval kiírt levente Rákóczi Serleg Bajnokságon 1200, az 1943/1944‑es bajnokságban 1600 csapat indult. A labdarúgókon kívül országosan harmincezren úsztak, százhuszonháromezren lőttek célba, nyolcezren birkóztak és ötezren az ökölvívást választották. Valószínű, néhány levente több sportágban is kipróbálta tehetségét, és ebben az időben már Gyenesdiáson is pezsgő sportéletet találunk. Az NB I‑ben szereplő csapatok 80 %‑át valamelyik jelentős cég támogatta, és vonzó előrelépési lehetőséget jelentettek a tehetségesek számára. A leventék atlétika versenyén Lendvay Miklós és Antal Lajos magasugrásban, Hetesi József 800 m‑es síkfutásban szerzett emlékezetre méltó helyezést. Kerékpár versenyen Borsa János bizonyult a legjobbnak. Az egyesület hárompár sítalppal is rendelkezett, Renczes József és Hetesi József kezelte a legjobban a csúszós léceket. Tüttő Lajos: – Lendvay Miklós, Koller János gyenesdiási kántortanító fia volt szülei Lendváról származtak, névválasztásukkal ennek emlékét őrzik. Miklós középiskolásként kiváló sportoló. A labdarúgást itt Gyenesdiáson az aranycsapatban gyakorolta 1948‑1954 között. Középhátvédként játszott, mindig intelligensen, tisztelte az ellenfelet, sportszerűen játszott. Alacsony termete ellenére a levegőben is a labda urának számított, magasabb játékosokkal szemben is. A kapu előterében biztosan rombolta az ellenfél támadásit és jól hozta játékba saját társait. A pályán, tudása alapján, ő volt a „tanár”. A huszadik század első felében a na‑ gyobb lehetőségekkel rendelkező Keszt‑ helynek is nagy gondot jelent a leventék számára a pályák biztosítása. Lövészetre Gyenesdiáson a Vadlánlikhoz közeli bányát használták és az itt kialakított grundon fociztak az ifjak egymással és a vonyarci fiúkkal. A diási templom mel‑ lett a mai buszmegállóban és az iskola helyén, egy magánbirtokon is gyakran játszottak, rúgták a labdát a legények. Nagyobb ünnepeken megmérkőztek Itt épült fel az iskola egymással Gyenes és Diás, a falu alsó és felső részén élők. Alakultak csapatok nősökből és nőtlenekből, soványakból és kövérek‑ ből. Vendégül látták a szomszéd falvak hasonló korú és lelkületű csapatait nagyobb ün‑ nepek hangulatának emelésére. Eljöttek Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Alsópáhok, Balatonszentgyörgy és Keszthely csapatai.
‑ 12 ‑
‑ 13 ‑
A legnépszerűbb sportágnak a labdarúgás számított. Könnyen meg lehetett tanulni a szabályait, sokan játszhatták, nézhették és mondhatták el a véleményüket a pályán lévőknek. Az első labdarúgó csapat megszervezésében a Diáson élő Klokniczer György cipész vállalta a legnagyobb feladatot. Cipészműhelyében esténként összejöttek a fiatalok és hallgatták a világot látott mester meséit távoli tájakról és a labdarúgásról. A történetek magukkal ragadták a fiatalok képzeletét, és elkezdték az első csapat szervezését. A készülődés híre gyorsan bejárta a falut, és olyanok is csatlakoztak a maghoz, akik korábban máshol fociztak. Báthori István Keszthelyről a Törekvésből hozta tapasztalatait, segítségével formálódott a sportélet, munkáját pártoló tagként végezte. A sportolók körében tagdíjat ál‑ lapítottak meg és pártoló tagokat szer‑ Lendvai András „Puma” pilóta gépe veztek, a befolyt adományokból tudtak labdát vásárolni. Az 1938/39‑es évek‑ ben a sportkör elnöki tisztét Lendvai András (Endre) látta el, ezt az évet tekinthetjük a szervezett sportélet kezdetének a faluban. A csapat tagjai Klokniczer György, Báthori István, Lakits István, Lakits Ferenc, Fodor Ferenc, Bődör István, Dobos István, Lakits Manó, Bertók Sándor, Kránicz János, Renczes József, Hetesi József, Pauza és Fekete testvérek, Szita Miklós, Lendvai Miklós és András, Szita Lajos, Lenner István, Hetesi János, Tafota Sándor, Betyár János, Gép Zoltán, Percz Imre, Németh Imre voltak. A csapat színét – a Balaton közelségéből adódóan – kék‑fehér alkotta. A csuka hiányzott a ruhatárból, a játékosok mezítláb kergették a labdát. Előfordult, hogy másik faluba kapott meghívást a gárda, ilyenkor bemelegítés gyanánt a mérkőzés előtt gyalogoltak a fiúk. Legtöbbször a szállítást sportszerető emberek vállalták lovas kocsikkal, akkor természetesnek számító módon ingyen, barátságból. Tüttő Lajos: – Percz Imrét joggal nevezhetnénk a gyenesdiási foci atyjának a háború előtt és alatt a sportélet meghatározó alakjának számított, szervezőkészségével, játékos tudásával, és mint edző is. Aktív pályafutását 1948‑ban befejezte és a ’60‑as évek közepéig edzőként tevékenykedett. Idős korában is bemutatót tartott labdakezelésből, lövő technikából. Nagy súlyt fektetett az erőnléti foglalkozásokra. Ezeket a gyakorlatokat a kemény fizikai munkát végző fiatalok nem fogadták túl lelkesen. A mai iskola területén Ő és kortársai alakították ki az első labdarúgópályát. Vidám tréfálkozó kedvét műkedvelő színdarabokban szereplőként, rendezőként csillogtatta. Derűs perceket okoztak Borda Ferenccel (Pepi) közös kabaré fellépésükkel. A színházi esték bevételei is mindig a sport támogatására lettek fordítva. Eredményei láttán nem csak a községben, de a környéken is tisztelték és legendává lett a neve. 1941‑re a világháború kiszélesedésével egyre kevesebb lett a játékos, katonák lettek a fiúk, Nagykanizsára és Csáktornyára vonultak a hadkötelesek. Itthon a vasutasok mellett a fiatal leventék maradtak. Részükre írták ki az Erdély Kupát. Az MLSZ balatoni kerület I.o. bajnokságában szerepelő Legényegylet Keszthelyen a Ferencváros közkedvelt csapatával játszott, 2‑11‑es mérkőzése adott beszédtémát 1942‑ben.
A második világháború kettévágta a gyenesdiási sportéletet is sok mindennel együtt. A katonakorúakat a keleti frontra, a leventéket nyugatra vitték. A pályán a gyerekek kergették a rongyból, szalmából készített labdájukat. A front elvonulása után helyre kellett állítani a lerombolt házakat, begyógyítani az emberek lelkében és a tájban keletkezett sebeket. Megteremteni az életbemaradás minimális feltételeit. Az első labdarúgó mérkőzésen 1945. július 1‑jén a Barátság – Nagykanizsai VTE‑t 7‑4‑re verte otthonában, Sirsom, Lakics, Hudop, Jókövi erősítette a keszthelyi csapatokat. A Szovjet Hadsereg válogatott a MADISZ keszthelyi csapatával 4‑1‑et játszott. Fáró Imre: – Nem volt labdánk, az ágyuk kerekei tömörgumiból készültek, ha ilyent találtunk kivágtunk belőle egy jókora darabot és labdát formáltunk belőle. Napokig el tudtunk vele játszani, amíg el nem kopott. Nem volt más szórakozási lehetőségünk. Mezítláb játszottunk, így gyakran lerúgtuk a jobb lábunkról a bőrt, megtanultunk ballal is focizni, hogy folytatni tudjuk. 1945‑ben, akik túlélték a világégést és hazatértek, Tánczos István középiskolás tanuló szervezésével, kezdte meg az új labdarúgó csapat kialakítását. Önszerveződésük eredményeként létrejött egyesületet összefogta és szervezte a fiatalok életét. A sport mellett kulturális igényeket Hudop Sándor is kielégítettek, színdarabokat adtak elő, mint „A vén bakancsos és a fia, a huszár.” Az öntevékeny korszakot a szervezeti időszak váltotta fel és tagjai lettek a MINSZ (Magyar Ifjúság Népi Szövetsége) rétegszervezetének az EPOSZ‑nak (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége), helyi titkára volt Tánczos István, aki egy Kassáról származó focilabdával is rendelkezett. Tüttő Lajos: – Tánczos István valóban tanár volt az életben és a pályán is. Kiváló játékosnak számított, kétlábú technikás, hatalmas munkabírású, elegáns stílussal. Minden poszton lehetett játszatni, az aranycsapat fiatalabb generációjához tartozott. Eljutott NB II‑es csapathoz is. Sokáig Bázakerettyén játszott, majd az NB III‑as Keszthelyi Haladásban és a K. Kinizsiben is megfordult. Edzőként dolgozott a 70‑es években a Balaton SK‑nál és a Gyenesdiási Kinizsinél is. Részt vett a színjátszó körben, ahol Dankó Pistaként alakított maradandót, emlékezetemben is így él. Egyik délutáni játék alkalmával, 1947‑ben határozták el új csapat alakítását a gyenesdiási fiatalok. A vasárnapi mise után folytatták az egyeztetéseket és elhatározták a felnőttek megnyerését céljaiknak. Lakits Ferenc, Lakits István, Percz Imre, Mikle Ferenc, Klokniczer György, Háli bácsi, Gyutai Ferenc segítette a régi csapat újjászervezését. Zsigmond József: – Nekem is volt egy labdám, az egyik orosz katona falhoz állította a szüleimet, szerencsére egy tiszt időben érkezett és elverte a katonát. Attól fogva féltem tőlük. Pár nappal később egy másik borbélyként vágta társai haját az udvarunkban és én félve néztem rá. Az enyémet is le kellett volna vágni. Adott egy bőrfocit, hogy ne féljek tőle, majd levágta a hajamat, ahogy anyám kérte tőle. Sokáig rúgtuk a labdát a barátaimmal, a végén ki kellett tömni szalmával, mert a belső addigra kilyukadt.
‑ 14 ‑
‑ 15 ‑
A pályát már nem lehetett kialakítani a régi helyén, a mai iskolánál. Állandó terület kel‑ lett, így merült fel lehetőségként a 71‑es út és a Balatoni út kereszteződésében a Legeltetési Társulat rétje az új pálya helyeként. Kezdetben ellenállást váltott ki a terv, idővel, ahogy újra indult a labdarúgó élet az országban, mégis megkapták a fiatalok a kért terüle‑ tet. A szükséges vonalakat a közeli bányá‑ ból hozott kőporral rajzolták fel a csapat tagjai. A máshol alkalmazott homokkal szemben egy felszórás akár fél évig is ki‑ tartott és ez ritkaságnak számított. Hóbár János: – A pályát a szénásszekér lekötéséhez használt kötéllel 110 x 60 m‑esre mértük ki Anda Ferenccel. A mérkőzések előtt kézi kaszával vágtuk le a füvet, hogy Elsősegély a pályán játszani tudjunk. Mindenki szeretett sportolni, nem volt más szórakozás, mindenki szívvel‑lélekkel játszott. Csanaki Jenő bácsi saját szekerével vitt minket a szomszéd falvakba a mérkőzéseinkre, ahová gyakran az asszonyok is velünk jöttek. Később, mikor lett biciklink, ketten ültünk egyre és úgy mentünk idegenbe. Tojás alakú, fűzött bőrfocival játszottuk a meccseket. Jókedvünk fokozására igyekeztünk mókás dolgokat kitalálni, egyik alkalommal, talicskával vittük le a sérülteket a pályáról hordágy helyett. A bajnokságot jólesett egy‑egy pohár borral és pacalpörkölttel zárni. Az erőnlét nem okozott gondot, sokat dolgoztunk bírtuk a terhelést. A felszerelésünk annál hiányosabb képet mutatott. Cserénél a mezt is átadtuk egymásnak. Kezdetben mezítláb játszottunk, majd bakancsban és legvégül csukát is tudtunk magunknak varratni. Tüttő Lajos: – Hóbár Jánost, (Lotti) Percz Imre tanítványát mindenki ismeri a mai napig. A népszerű Lotti, hatalmas termetével, kissé lomha mozgásával nem számított kapus ideállnak, de a felső lécet ugrás nélkül elérte. A lapos lövéseket inkább lábbal hárította, nem szívesen vetődött. Nagy tekintélyt vívott ki magának az ötösön belül, az ellenfél játékosai felnéztek rá, jó kapusnak számított. Hatalmas kirúgásaiba veszélyes volt belefejelni. Sokáig védte a Gyenesdiás, majd a Kinizsi kapuját. A kapuk kialakításához a csapat tagjai elmentek az erdőre, kiválasztották a megfelelő fát, és Pintér Csaba kifaragta Lakits Ferenc és Lakits István segítségével. Háló is kellett, az egyik ház padlásán találtak egy szakadt halászhálót, amit a gazda nem akart odaadni, erre a padlás ablakán csempészték ki a fiúk. A gyors próbát Percz Imre végezte el, hálószaggató lövése után körbe kellett nézni segítségért. Bődör István halász a csapat által vásárolt spárgából megkötötte az új hálót a kapura. Amikor nem fociztak a fiatalok, továbbra is marhalegelőnek használta a falu a területet. A tehenek nem figyeltek a felrajzolt vonalakra, gyakran helyeztek el „aknákat” a fűben és a hétvégi mérkőzéseken nem számított kellemes érzésnek mezítláb belelépni ezekbe.
A felszerelések megvásárlásához szükséges forintból akkoriban tényleg kevés akadt. Piacozásból, bálok szervezéséből, színdarabok bemutatásából és gyűjtésből igyekeztek a szükséges összeget előteremteni. Tánczos István, Lakits István, Gyutai Ferenc, Kovács László (Subri) felosztották egymás között a falut és ketten‑ketten jártak házról‑házra egy gyűjtőívvel a kezükben. Az adakozó kedvről nem maradt fenn adat, csak annyit tudunk, hogy Keszthelyen a Szanati testvérek boltjában 122 ft‑ba került a sportfelszerelés. A sárga, rövid ujjú mez kiválasztásánál döntő szempontnak számított, hogy azt adták a legolcsóbban. A labda beszerzése sem ment egyszerűen, Kis Ferenc keszthelyi cipész készített egy fűzőset. Zsigmond József: – A fejelés nagyon kellemetlen élményt jelentett egy fűzős labdával, ha valakit a fűzővel talált el, jól megszédült az ütéstől. Rongylabdát készítettünk, a harisnyát ronggyal, vagy szalmával kitömtük és rúgtuk, amíg bírta. Szereztünk teniszlabdát, azzal is fociztunk. Hárman a Rákóczi TC-ből: Nevet is kellett választani. Tánczos László: – A háborút követően az emberekben mérhetetlen szabadságvágyat véltem Lendvai Tibor, Tánczos István, felfedezni. Ennek a szabadságvágynak, legjobb megtestesítőjének Vasvári László Rákóczit tartottuk, róla neveztük el csapatunkat. Egy fehér sifonra lerajzoltam a fejedelmet, majd indigóval sokszorosítottuk és Lujzi néni,( Lakits Ferencné), Tüttő Rózsa, Csanaki Manyi néni, Lakits Istvánné, Anda Ferencné, Lakics Imréné gyönyörűen kihímezték. A kékszínű nadrágunkat Percz Imre varrta meg. A felszerelés a játék során akkoriban is koszolódott, Lakits Ferencné és Kovács Lászlóné mosták minden alkalommal, hogy a következő mérkőzésen is tisztán vehessék fel a játékosok. Tüttő Lajos: – Tánczos László (Tangó) minden volt! Szakosztályvezető, szertáros, pályagondnok, segédmunkás, intéző, ami éppen kellett. Önzetlen odaadással, magánélet nélkül dolgozott. Jól focizott, legalább 15 évig. A Rákóczi TC‑ből indult, majd Keszthely, Balaton FC és Kinizsi mezeit öltötte magára, mint jobbhátvéd. A sípszóig bírta a játékot és megbízhatóan teljesített. Specialitásának számított, hogy a labdával párhuzamosan szaladt, majd egy Aranycsapat, állnak: Kovács Gyula, félfordulattal az ellenkező irányba rúgta a labdát, Csanaki Antal, Pintér Gyula, Vasvári mint a kapus várta. A színjátszó körben is szerepelt és László, Percz Imre, Lendvai Tibor, Nagy néptáncosként is felejthetetlen sikereket ért el. Sajnos János, Borda Ferenc. Elöl: ?, Lenner István, korán elment a „Tangó”. Hóbár János, Tánczos István.
‑ 16 ‑
‑ 17 ‑
Az első mérkőzésre nagyon készült mindenki és a barátságos találkozón Keszthelyt látták vendégül a fiatalok. Az eredményt nem jegyezték meg, bizonyára a játék a tetszetős mezben, elég örömet szerzett mindenkinek. A csapatban játszottak: Percz Imre, Betyár István, Jókövi Zoltán kapusok, Anda Ferenc, Báthori István, Lendvai Miklós, Hujber Géza, Nagy János, Csanaki Antal, Rences József, Borda Ferenc (Firi), Tánczos István, Lenner István, id. Czafit Lajos, Sirsom László (Ciri), Kránicz Lajos, Klokniczer György, Pintér Gyula. Tüttő Lajos: – Pintér Gyula (Bihámi) 1921‑ben született a háború elvette legszebb éveit, három és fél évet töltött hadifogságban, 1948‑ban szabadult. Felépülését követően azonnal bekapcsolódott a helyi labdarúgócsapat munkájába, ami álmai netovábbjának számított. Fáradhatatlan, nagy munkabírású emberként a kapusposzttól eltekintve mindenhol játszott. Vidám játékos, jó barátnak számított, a környék csapataiban megfordult, miután nálunk megszűnt a gárda. Bihámi egy időben Vonyarcon játszott, ilyenkor vérremenő csatákat vívott Pepivel. Neki gyakran eleredt az orra vére a küzdelem hevében, vagy esetleg egy orrbavágástól indult be. Harag nem volt köztük. A mérkőzés után nagy elánnal koccintottak, ki a győzelemre, ki a vereségre. Negyvenes éveiben baráti rábeszélésre akasztotta szögre a futballcipőket. Elfogadta a sorscsapást, lábai amputálását, még úgy is szerette a labdarúgást és vallotta, hogy „a foci játék”. Bihámi az igazi „játékos volt”. Az 1948‑1950‑es aranycsapat kék‑sárga mezét felöltötte még, kapus: Hóbár János, hátvéd: Lendvay II., elöl: Fodor Rudolf, Hudop Sándor (Muki), Pintér Gyula(Bihámi), Tánczos László, Kovács Gyula (Köpci), Zsigmond József, Gombás István, Tóth (Keszthelyről), Mosdósi (Cserszegtomajról), Hujber Géza, Nagy János, Borda Ferenc (Pepi). Vasvári László, aki később a gyerekek körében közkedvelt heti újság, a Pajtás főszerkesztője lett. Háli József sem gondolta ekkor, hogy a Veszprém megyei TS elnökeként, majd a hetvenes években a pálya építésénél fog egykor segíteni. A szervezésben és irányításban Percz Imre edző mellett, Gyutai Ferenc (Figaró) pénztáros is közreműködött. Fodrászként kereste kenyerét, és közben gyűjtött a csapat javára, tevékenységéért kolduló barátnak is hívták. Tüttő Lajos: – Borda Feri (Pepi) a Rákóczi TC 1950-ben mérkőzések apró termetű humoristája sokszor sikerrel felvette a harcot a legmagasabb ellenféllel is. Játéka közben feltűnően érdekes, szórakoztató viselkedésével sok szurkolónak okozott kellemes perceket. Apró termete, örökké kócos haja, nagy orra bizarr jelenségnek számított, saját magán ironizáló, szerény természetével jó barát volt. Tudása nem, szeretete annál nagyobbnak bizonyult a labdarúgás iránt. Mindenre lehetett kapni, ami kapcsolódott a labdarúgáshoz. Pályamunkát is végzett és gyakran anyagi áldozatot is vállalt a közösségért. Az ötvenes évektől húsz éven át, tevékenykedett mindenki kedves „Pepikéje”.
A következő generáció: Hóbár János – Tüttő Lajos, Tánczos László, Csanaki Jenő, Zsohár Gábor, Gombás István, Csanaki Tibor, Borda Ferenc, Zsigmond József, Csanaki László, Tüttő Tibor, Fodor Rudolf, Fodor János, Liscsinszki István Bende, Papp Antal, Kovács Ferenc, Kovács Lajos, Csák János, Budai Tibor (tanító), Hetesi János. Belőlük kovácsolódott össze a keszthelyi Húsos Kinizsi SK. Az edzéseket kedden és pénteken a munkák elvégzése után tartották. Azok a gyerekek, akik nem fértek a csapatba rendszerint a pálya körül szaladgáltak és labdaszedőként igyekeztek a bőrgolyóba rúgni. Akinek sikerült, azon a napon jól érezte magát. A mérkőzések utóélete legalább olyan érdekesnek bizonyult, mint maga a játék. Előfordult egyes vendégszereplések után, hogy a csapatot szállító Gyutai Imre lovas kocsiján öltöztek át a fiúk, olyan gyorsan kellett távozniuk. Akkor is akadtak szurkolók, akik mindenhová elkísérték a csapatot, közülük Kláminger János, Tóth Rezső számított vezérszurkolónak. Zsigmond József: – Szívvel‑lélekkel játszottunk. Mindenkinek meg volt a posztja és hajtott a másikért. Általában négy csatárral támadtunk. Előfordult ünnepeken, hogy buli mérkőzést játszottunk, ilyenkor a pálya közepén egy söröshordót vertünk csapra, és aki megszomjazott az ihatott belőle. A végére jó lett a hangulat. Sokan eljöttek, hiszen plakátokon is hívtunk mindenkit. Az MLSZ a Nemzeti Bajnokság mellett kiírta a „Mezítlábas Bajnok‑ ságot”. Sok kis csapat szeretett volna focizni gyenge felszerelésben és cipők nélkül is. Nekik biztosított játékle‑ hetőséget járáson belül a Mezítlábas Bajnokság, akik nem tudtak megfe‑ lelő felszerelést beszerezni. A csukák vásárlása ment a legnehezebben. A bajnokság a kiírásnak megfelelő‑ en fejeződött be a győzelmünkkel. Az 1948/49‑es bajnokság végére mindenki rendelkezett Gyenesdiáson futballcipővel, ami nagy szónak szá‑ mított. Az első helyért mindenki kapott emlékbe egy oklevelet és részt vehettek 1949‑ben Budapesten a Világifjúsági Találkozón. A tíz napos kirándulás sok résztvevőnek jelentett felejthetetlen emléket. Tüttő Lajos: – Borda Ferenc (Firi) kétkezi munkásként a szőlőben élte le Mezítlábas Bajnokság emléklapja az életét. A sportba a haverok vitték,
‑ 18 ‑
‑ 19 ‑
akkoriban nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki a Rákóczi TC színeiben játszhatott. Őstehetségként a balszélen az alapvonalig szaladt és lehetetlennek tűnő szögből ragasztott gólt a kapuba. Részt vett az 1949‑es VIT‑ en és élete első villamosútján a szállás felé elveszett. Rendőri kísérettel került elő, hiába kutattak utána a társak. Mint elmesélte nem tudta kinyitani a villamos harmonika ajtaját. Kicsi súlya megakadályozta ebben, és egy életre kivillamosozta magát azon a délutánon a jeles balszélső. A labdarúgó pályát atlétikai versenyekre is lehetett használni. A járási EPOSZ itt rendezte 100, 400 és 800 m‑es síkfutó, valamint magasugró és távolugró versenyeit. Zsigmond József: – Véletlenül lettem kapus, egyik alkalommal a györöki mérkőzésünkre nem érkezett meg Sirsom László, én álltam a helyére. Sikerült jól védenem, rajtam maradt a poszt. Az egyesület feloszlása után rövid ideig Keszthelyre kerültem, ahol nem éreztem jól magam. Vonyarcon játszottam egy ideig, majd átjöttem a Húsos Kinizsibe, itt 1956‑ban 33 gólt szereztem és 11 mp alatt futottam a 100 métert, 175 cm‑et ugrottam magasba és emlékszem, kezdetben klottnadrágban és mezítláb játszottunk. Magyar Ferenc: – Általános iskolás koromban csak iskolába és ünnepnap vettük fel a cipőnket. A labdát meg csak cipőben lehetett igazán rúgni. Szüleink nem vették jó néven, ha a cipőnk előbb tönkre ment a kelleténél. Maradt a mezítlábas játék, és a kis teniszlabda. A keszthelyi vásárteret akkor még nem aszfaltozták le, köves, földes terület volt. Bökte a kavics a talpunkat, de semmi sem tudott megakadályozni bennünket, hogy ne ott töltsük el a Zsigmond József szabadidőnket. Utca bajnokságokat rendeztünk és nagyon örültünk egy‑egy győzelemnek. A gyerekeket nem várta otthon számítógép, TV, rádió is csak néhány háznál szólt. A szülők többségének arra sem jutott pénze, hogy kerékpárt vegyen a gyermekének, maradt a foci, aminek örülhettünk. A VIT után nehéz időszak köszöntött a sikeres csapatra. Báthori István és Lenner István Budapestre költözött, Tóth Béla és Budai Tibor szállt be egy‑egy mérkőzésre a helyükre. 1949‑ben megszűnt a focicsapat. Ki erre, ki arra ment tovább. Néhányan keszthelyi klubokban próbálkoztak, volt belőlük bőven. Mások Vonyarcvashegyen jutottak játéklehetőséghez, míg a legtöbben az 1955‑ben induló Húsos Kinizsinek alkották a gerincét. A labdarúgás utánpótlását jelentő felsőtagozatos gyerekek 1949. január 1 és 1964 február vége között Vonyarcvashegyen tanultak. Gyenesdiáson csak alsótagozat működött. Testnevelésórák, délutáni focik és kirándulások a Vadlánlikhoz tették emlékezetessé ezt az időszakot. A keszthelyi Törekvés SE új turista szakosztálya a gyenesdiási Szerdahelyi‑présházból ekkor épített menedékházat természetjárói részére. Az évtized vége más csapatok számára is nehézséget hozhatott, májusban több egyesületet is bíztatni kellett hepehupás pályáinak rendbehozatalára, az alapvonalak mésszel, vagy más színű földdel való kijelölésére. Zala megyében kilencven csapat
részvételével mégis beindult az alapfokú bajnokság, immár Gyenesdiás nélkül. A megyében ekkorra tömegsporttá vált a labdarúgás, az előkészítőbe is 57 csapat nevezett, ahonnan a csoportgyőztesek az amatőr II. osztályba juthattak. Az utazó csapatoknak és kísérőiknek, összesen 17 főnek, 50 %‑os vasúti kedvezményt biztosított a MÁV, hogy elősegítsék a sportolást.
‑ 20 ‑
‑ 21 ‑
Az átmeneti időszak
1950
-ben önálló tanácsot kapott a település, ekkor már 1314‑en éltek itt. Megalakult a DISZ helyi szervezete és országos programjának megfelelően átvette a sportélet szervezését. A lehetőséget nagyban csökkentette, hogy a községben nem alakult ki összefüggő gazdasági terület, nem jött létre TSZ, a megművelt földterület jelentős része szőlőből és kertből állt. Hiányoztak a nagyüzemek, mint a sportélet legfőbb támogatói. A faluban élők, amit saját erejükből elő tudtak teremteni abból lehetett sportolni. Keszthely járás időközben Veszprém megyéhez került, ahol az alapfokú bajnokságban a felnőttek részére nyolc, az ifjúságiak számára két csoportot tudtak felállítani. A Keszthely környéki csapatok a IV. csoportba kerültek besorolásra. 1951‑ben létrehozták, és április 8‑án kezdődtek a Dél‑Balatoni Bajnokság mérkőzései, az itt található járások csapatainak részvételével. Balatongyörök és Gyenesdiás hiányos felszerelését segített pótolni a keszthelyi Petőfi SE vezetősége. Példamutató kezdeményezésükkel a gyengébb falusi DISZ sportköröknek labdarúgó felszerelést adományoztak, így akarták biztosítani a két szervezet labdarúgó csapatának indulását a bajnokságban. A felszerelés, különösen a labda, jelentős értéket képviselt. 1951. május 22‑én szokásához híven tanulmányi kiránduláson vett részt az iskola a Vadlánliknál. A szintén itt túrázó keszthelyiek ellopták a kézzel hímzett csapatzászlót, később csak azért adták vissza, mert egyetlen labdájukat pedig a gyenesi iskolások szerezték meg. A Keszthely járás labdarúgó bajnokságáról ritkán közöltek eredményt, egyik ilyen a Gyenesdiás – Zalaszántó 9‑0‑al végződő mérkőzés. A bajnokság tavaszi végeredménye: 1. Keszthely Petőfi II., 2. Gyenesdiási DISZ, 3. Fenékpusztai Lengyár. A következő évben tíz csapat indult a keszthelyi járási bajnokságban, sajnos Gyenesdiás nélkül zajlottak a küzdelmek. A háborút követően 1947‑től a Tulipán szálló étterme kultúr‑ házzá változott. Zenés esteket ren‑ deztek, és népszínművek bemu‑ tatásával szórakoztatták egymást az emberek. A bevételt mindig meghatározott céllal használták fel, nemegyszer a sportkörre for‑ dították a szervezők. 1954‑ben közös épületbe költözött a kul‑ túrház és az ÁFÉSZ italbolt, és Népszínmű a Tulipán Étteremben 1965‑ig együtt is működött azzal. Itt állítottak fel asztaliteniszhez két asztalt és lehetett játszani. A nagy érdeklődés megnehe‑ zítette a hozzáférést. Az italbolt rövidesen elköltözött, megkezdődhetett az önálló kultúrház kialakítása. A könyvtárat 1951‑1973 között Papp László vezette, 4000 kötetét közel 500
‑ 23 ‑
olvasó forgatta évente. Irodalmi színpad, ifjúsági klub is működött a házban, ahol a sportot kedvelők is helyt kaptak. Az épületet 1975‑1977 között átépítették a fiatalok az új igények‑ nek megfelelően. Az ötvenes években a sportról a figyelmet elvonta az ivóvízvezeték kiépítésének kezdte, majd 1954‑ben a falu villamosítása, 40 oszloppal és egy transzformátorral. A Tulipán Szállót megvásárolta a lőrinci hengermű gyermeküdülőnek, és a korszerűsítést ezzel a lépéssel kezdték. Az 1953‑as bajnokságban a nehéz évek ellenére ismét indult a Gyenesdiás. Tavasszal az ötödik forduló után a 10. helyen állt a csapat egy győzelem, egy döntetlen és három vereséggel. A gólarány 7:15 és ez három pont begyűjtését jelentette, akkor kettő járt a győzelemért. Az első helyen álló Keszthely Honvéd 5291 valamennyi mérkőzését megnyerte és 23:3‑as gólaránnyal a legütőképesebb csapatnak számított. A járásban Béke Kupa bajnokság is Pap László és Tánczos László egy tanévzáró indult, hogy a csapatok több játéklehe‑ ünnepségen az iskolában tőséghez jussanak. Gyenesdiást gazdasá‑ gi háttere megakadályozta a külön bajnokságban, való részvételben. A labdarúgást mindenki szerette. Az évszázad mérkőzését, a november 25‑i angol‑magyart (3‑6) mindenki baráti társaságban hallgatta. Körbeülték a néprádiót az emberek, és Szepesi György felejthetetlen közvetítését hallgatva, részesei lehettek a történelmi pillanatoknak. Zsigmond József: – Tudtuk, hogy valami nagyszerű eseménynek vagyunk a részesei. Bődör Jánoséknál hallgattuk a rádión a mecset, alig fértünk el a szobában annyian voltunk. A következő évben egy kis vicc is született. Májusában visszajöttek az angolok egy hétre készültek, de aztán 7‑1 lett a vége. Ismét mi nyertünk. A megyei bajnokság mellett 1954‑től kétcsoportos kiemelt járási bajnokságot szerveztek a feltételeket nehezen teljesítő falusi sportkörök részére. Az első ízben kiírt járási falusi labdarúgó kupára 11 csapat nevezett, felszerelés hiányában hatan itt sem tudtak indulni, köztük a Gyenesdiás. A közeli Hévíz első csapata ekkor a megyei bajnokság első osztályában szerepelt, év végén kiestek, és a következő évtől a másodosztályban folytatták. A bajnokságot tavaszi, őszi rendszerben rendezték és a résztvevők számára kötelezővé tették ifjúsági csapat indítását is. Az érdeklődésre jellemző, hogy Veszprém megyében, négy csoportban 10‑12 csapattal indították a másodosztály küzdelmeit, alacsonyabb osztályban a járási, városi bajnokságok következtek. Elmaradt a várt fejlődés, a következő évben két csoportban 12‑12 csapat indult, a kiesőkkel a járási bajnokságok lettek színesebbek, Gyenesdiás számára továbbra sem elérhető egyik bajnokság sem. A sportszervezés más sportkörnél is nehézséget okozott. Egy korabeli cikk szerint a testnevelés és sport közkincsé vált. Sportolóink különböző olimpiai és világversenyeken szép eredményeket értek el, mégis sok a hiba a sportmozgalomban. Úgy gondolták az iskola,
‑ 24 ‑
az üzemek, a vállalatok és a falusi ifjúság tömegsportját kell javítani. Hiba volt a kollektív vezetés elhanyagolása az egyszemélyi alkalmazás (1954!). A DISZ sem a tőle elvárható módon foglalkozott a testneveléssel, a tömegsporttal. A falusi sportkörök gazdájává kell tenni a szervezetet. A testnevelés és sport fő célja: „az ifjúság széles tömegeinek kommunista nevelése, egészségének, munkabírásának, bátorságának, akaratának és hazaszeretetének fejlesztése.” Öt évvel a DISZ megalakulása után még mindig nem tudta akaratát érvényesíteni a falvakban. A fiatalok, ha elmentek sportolni, a játék kedvéért vállalták a kihívást. A politikai szólamok a többséget nem érintették meg. Nem a felhívás kedvéért álltak sorba, a sportolás, a szórakozás öröméért vállaltak mindent. Varsó rendezte 1955‑ben a Világ Ifjúsági Találkozót. Tiszteletére VIT versenyek színesítették a keszthelyi járás sportéletét. A végeredményt a rendező Testnevelési Sport Bizottság kielégítőnek tartotta. A sportkörök közül ősszel a Keszthely Törekvés, a Hévízi Bástya és a Keszthely Spartacus, a középiskoláktól a keszthelyi gimnázium, a falusi sportköröktől a Gyenesdiási SK végezte a legjobb szervezőmunkát. A megyében 198 sportkör működött 16741 taggal, ez a lakosság 4,6 %‑át jelentette. Gyenesdiáson ha sikerült hatvan embert megmozgatni, akkor az átlagot elérte a település. A statisztika sokat kibír! A legfiatalabbak mozgósítására 1956. június 9‑én a keszthelyi úttörő találkozó nyújtott lehetőséget. A járásból Keszthely, Hévíz, Vonyarcvashegy, Rezi, Alsópáhok, Karmacs, Sármellék úttörői vettek részt 60 m, 400 m futás, 4x400‑as váltófutás, magasugrás, távolugrás, kislabda dobás, súlydobás, és labdarúgó mérkőzéseken, a keszthelyi pályán. Az eredmények megörökítése helyett a részvétel itt is fontosabbnak számított. Az ötvenes évek végén jelentős átalakulást tapasztalunk, villámigazolásokkal tették tönkre a kis csapatokat. Az NB III‑as Keszthely sem tudott versenyezni olyan egyesületekkel, ahol a 17‑18 éves fiúknak vasúti tiszti egyenruhát biztosítottak 1500 és 1800 forint közötti személyi pénzt ígértek és 260‑460 forint közötti kalóriapénzt fizettek. Győzelem esetén prémium is járt a nagyobb csapatnál. A rosszabb helyzetben lévő falusi csapatoktól bekerülni egy ilyen egyesülethez karriernek számított. Amatőrként sem elhanyagolható, hogy egy megyei mérkőzés bevétele alig érte el a 100‑200 forintot, míg az FTC‑MTK rangadón félmilliót is kasszírozhattak. Kiadás mindenhol adódott bőven, a megyei bevétel felét a játékvezetői díjak el is vitték. tavaszán a Keszthelyi Járási TST (Testnevelési Sport Tanács) és a KISZ‑bizottság a falusi fiatalok sportolási lehetőségének biztosítására megszervezte a járási előkészítő labdarúgó bajnokságot, nyolc csapat részvételével. Az eredmények közül: DÉDÁSZ – Rezi 5‑1, Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 1‑1, Hévíz – Zalaszántó 6‑4, DÉDÁSZ – Gyenesdiás 3‑0, Hévíz – Kísérleti Gazdaság 2‑1, Gyenesdiás – Karmacs 0‑0, Zalaszántó ‑ Kísérleti Gazdaság 6‑1. A bajnokság élén a DÉDÁSZ Vasas állt, 2. Hévíz, 4. Gyenesdiás. Ősztől Gyenesdiás a Keszthely járás labdarúgó bajnokságában szerepelt, októberben Sármellék – Gyenesdiás 5‑0. A bajnokság negyedik fordulójában, egy győzelem és döntetlen mellett két vereség és 5:12‑es gólaránnyal három pont a csapat teljesítménye. Novemberben Sármelléki Honvéd – Gyenesdiás 5‑0, Gyenesdiás – Keszthely Kinizsi 1‑1. Decemberben Vonyarcvashegy – Gyenesdiás 0‑2, Alsópáhok – Gyenesdiás 1‑2.
1958
‑ 25 ‑
A nyolcadik forduló eredménye, Gyenesdiás – Keszthely MÁV II. 1‑4, 9. forduló: Keszthely Akadémia – Gyenesdiás 4‑0, 10. forduló: Zalaszántó – Gyenesdiás 0‑1, 11. forduló: Gyenesdiás – Keszthely Vasas 1‑1. Gyenesdiás a hatodik helyre csúszott. Óvást jelentett be a csapat a K. MÁV II. elleni mérkőzésre, eredményeként 0‑0‑as gólaránnyal a Gyenesdiás kapta a két pontot. Májusban a Keszthely MÁV II megszűnt, nem a döntés miatt. A Gyenesdiás FSK az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot és ezután a labdarúgó csapatunknak hosszú éveket kellett várnia, míg ismét bajnokságban szerepelhettek. Tüttő Lajos: – Egy Zalaapátiban játszott mérkőzésen eltört Fodor Rudolf lába. Sokat kellett utána járnunk, mire a biztosítás és az orvosi ellátáshoz meg tudtuk szerezni a szegénységi bizonyítványt. Egy‑két éves kezelés után sem lett tökéletes a jobb lába és még ma sem (2005) hajlik egészen a térde. Keszthelyen, Budapesten, majd Hévízen is próbálták gyógyítani, nem sikerült. Rudinak mindenki az átlagosnál nagyobb karriert jósolt, amikor 1948‑ban, alig 14 évesen bekerült az első csapatba. Percz Imre személyesen felügyelte fejlődését és a csupa izom fiatalember mindent meg is tett a sikerért, életcéljának tekintette a sportot. Álmában talán még robog az előrevágott labdák után, és elegánsan lő gólt. Ilyenkor biztos hallja, „szép volt Böbi!”. A Kilián jelvényszerző mozgalom keretében 1960 augusztusában a keszthelyi járási bajnokságon atlétika, kézilabda Fodor Rudolf és kerékpár számokban 12 község 111 versenyzője vett részt, 1. Vonyarcvashegy 145 pont, 2. Hévíz 124 p., 3. Gyenesdiás 72 p., 4. Zalaszántó, 5. Sármellék eredmény született. Az éves sportköri tagdíjat 40 forintban állapították meg, a tagok negyedéves bontásban fizették. Az évtized első felében 1960 és 1965 között a következők fizették és sportoltak rendszeresen a településen. Labdarúgás: Soós Elek, Hoffer István, Bors József, Sportbélyeg Borda Tibor, Boros László, Szabó Ferenc, Pandur Zoltán, Szakály László, Szabó László, Lakits Béla, Lakits Ferenc, Gép Zoltán, Fodor János, Szalai János, Zsámár István, Györei László. Kovács Imre, Tihanyi Raffael, Tihanyi József, Horváth Tibor, Dobos Dezső, Horváth Imre, Tóth János, Simon Gyula, Ságvári Antal, Gép Dezső, Kopácsi József, Borsos János, Balázs János, Szalai Rudolf, Borda Ferenc, Szalai Gyula, Csanaki József, Janzsó Ferenc, Keresztes Lajos.
Asztalitenisz: Hoffer István, Szabó László, Lakits Béla, Lakits Ferenc, Molnár István, Fodor János, Zsámár István, Tihanyi József, Horváth Imre, Hudop Gyula, Szakály László, Borda Tibor, Szalai János, Kránicz Lajos, Major József, Kopácsi József, Pandur Zoltán, Ságvári Antal, Kovács Irén, Horváth Ferenc, Bors József, Csák Zoltán, Hernád Erzsébet, Papp Mária, Papp János, Csák Ilona, Szalai János, Kránicz Lajos, Szente Lajos, Papp László, Cseh János, Őri József. Sakk: Soós Elek, Fodor János, Góth János, Horváth Imre, Horváth Tibor, Simon Gyula, Ságvári Antal, Női kézilabda: Bata Csilla, Szakos Rózsa, Kránicz Zsuzsa, Kovács Mária, Kovács Ilona, Horváth Mária, Horváth Irén, Horváth Julianna, Horváth Ibolya. Papp Mária, Pető Zsuzsa, Szabó Márta, Szabó Margit, Szabó Ilona, Szabó Erzsébet, Klokniczer Ilona, Ságvári Ilona, Salamon Ágnes, Sinkó Margit, Góth Ibolya, Gyutai Erzsébet, Gyutai Irén, Szalai Gyula, Székely Katalin, Nagy Anna, Gönye Vera, Kránicz Xénia, Nagy Zoltán, Szente János, Liscsinszki István, Hoffer István. A labdarúgó mérkőzéseket 48 ft‑os bevétellel tudták megrendezni, a megye kétszer is 500 ft‑ot biztosított az egyesületnek. Egy futball labda 347 ft‑ba került, a bevonulóknak szánt ajándék 180 ft‑ot tett ki, 50 db stupli 17.50 ft, 10 db pingpong labda 30 ft‑os kiadást jelentett. A következő évben, 1961‑ben 4258 ft bevétellel gazdálkodhatott az egyesület, a JTST 1142ft támogatást tudott ebből adni. Sportfelszerelésre ment el a legtöbb kiadás 2068 ft, összesen 2914 ft‑ot költött az egyesület. Pap László KISZ‑titkár vezetésével februárban a téli spartakiádon 64 férfi és 16 nő asztaliteniszezett, 12 férfi és 11 nő sakkozott. Három hétre bevették magukat a kultúrház nagytermébe és a szervezőkkel közösen Fodor Rudolf, Szabó László, Kovács Irén, Szabó Jutka ütötték a labdát. Ekkor 103 versenyzőt tartottak nyilván a községben és a legszebb eredménnyel dicsekedhettek a megyében. A nyári spartakiádok is népszerűség‑ nek örvendtek, 1961‑ben Csák Ilona já‑ rási spartakiádon 100 m‑es futásban lett első, a megyei bajnokságra elfoglaltsága miatt nem tudott elutazni. Részt vett a Kilián jelvényszerző mozgalomban is, öt érmet szerzett. Keszthely járás ebben az évben a negyedik a megyében a jel‑ vényszerző versengésben, amin 836‑an Spartakiád megyei döntő Veszprémben vettek részt. Csák Ilona: – A versenyekre autóbusszal szállítottak minket és az utazás percei mindig jó hangulatban teltek. Szerettem futni, a sport szórakozást jelentett nekem. Télen, ha lehetőségünk adódott, a kultúrházban asztaliteniszeztünk. Máskor Vonyarccal és Györökkel rendeztünk házi versenyeket.
‑ 26 ‑
‑ 27 ‑
Tabella az eddigi mérkőzések alapján: 1. Keszthely MÁV II. 2. Keszthely Vasas 5. Gyenesdiási FSK 6. Keszthely MGA 7. Keszthely Kinizsi 11. Keszthely Spartacus
6 7 6 6 7 6
6 4 3 3 2 1
0 1 1 0 2 0
0 2 2 3 3 5
34:4 22:8 9:13 15:12 14:18 5:35
12 9 7 6 6 2
Az év végére 13036 Kiliánost tartottak nyilván a megyében, amihez a bázist az iskolák jelentették. A falusi sportkörök rendezői tapasztalatai elmaradtak az elvárásoktól. Akadtak helyek, ahol nem rendelkeztek bélyegző felelőssel! A statisztika szerint a lakosság 12 %‑a sportolt. A kimutatás helyenként fontosabbnak bizonyult, mint maga a tevékenység. Veszprém megyében a Kilián sportmozgalom keretében 20 sportágban, 178 sportszervnél 13300‑an gyűjtötték a különböző fokozatokat. Összesen 18232 tagkönyvet adtak ki, ám csak 6759‑en fizettek tagdíjat. Falun 619‑ből 85‑en rendezték kötelezettségeiket augusztusig. Nem a jelvényért vállalták a sportolást a résztvevők, hanem a közösségért, a mozgásért. A tagdíj be nem fizetésével a „kuruckodás” határára lehetett lépni. A tizenegyedszer megrendezett falusi dolgozók spartakiádja is jó hangulatban telt, a háttérben akadtak hiányosságok. Sok járás nem készített munkatervet. Nem azonosultak a feladattal a taná‑ csok és a pedagógusok, 92 községben nem rendeztek döntőt. A résztvevő 162 község 5031 sportolója a mezőgazdasági dolgozók 2.02 %‑át jelentette a tervezett 75 % helyett. Télen főleg asztalitenisz és sakk csapatversenyeket rendeztek. Nyáron a Fűzfőn megrendezett megyei döntőn 450 falusi fiatal vett részt, Gyenesdiásról Sinkó Margit magasugrásban 130 cm‑rel első lett. A téli sportolási lehetőségek javítá‑ sára kihasználták, hogy 1962 decembe‑ rében hideg tél köszöntött a településre. A felnőttek korcsolyapályát jelöltek ki a gyenesi és a diási strandokon a gyerekek örömére. Papp László látta el ekkor a pénz‑ tárosi feladatokat, 8763 ft bevételük és 8752 ft kiadásuk keletkezett. Tagdí‑ jakból, rendezvényekből, sportbálból 2403 ft‑ot kasszíroztak. A KISZ támo‑ gatás 980 ft, MESZÖV‑től 2000 ft a bevétel, kiadásuk 1619 ft sportfelszere‑ lésre, 2034 ft labdára, 340 ft sportolók jutalmazására, 156 ft tűzifára, kézilabda nevezési díja 60 ft volt. Játékvezetői díj elszámoló lap
‑ 28 ‑
1964
‑ben a sportpálya kimérése 1640 ft‑ba került, bérleti díjból visszajött 300 ft. A bálok rendezéséből 1126 ft‑ra tettek szert. A 2250 ft‑os támogatás mellett edzői díj 1500 ft. Sikeres gazdálkodással év végén 4617 ft‑ja maradt az egyesületnek. 1965‑ben 750 ft állami támogatást kaptak negyedéves bontásban, és ehhez a tagdíjból félévenként 402 ft jött még. Rendezvényekből 244 ft származott. Kiadást jelentett a szertáros 436 ft‑os tiszteletdíja, félévenként. Pályafelújítás 170 ft, három pár tornacipő, három db kézilabda 870 ft‑ot tett ki. Kilián igazolvány 35 fő részére 70 ft‑ba került. 1964‑et országosan az egységes verseny és bajnoki rendszer bevezetésére szánták az alapfokútól az országos bajnokságig. Gyenesdiás történelmébe az új iskola építésének befejezésével írta be magát az év. A gyerekeknek nem kellett többet gyalog Vonyarcvashegyre járni tanulni. Az iskola a működésével az egész közösség életét átfogta, így a sportra gyakorolt hatása is pótolhatatlan. Utánpótlás nevelő és szervező erejét nem helyettesítheti semmi. A DISZ szerepét a KISZ vette át, munkájának lett elkönyvelve, hogy 202 sportkörben közel 15 ezer fiatal a labdarúgás mellett 5‑6 népszerű sportágban versenyzett. Az ideológiai megfogalmazás szerint továbbra is fontos a fiatalok akaratának, fegyelmezettségének, kitartásának és kollektív érzésének, kötelesség teljesítésének fejlesztése, magasabb teljesítmények elérése. Nem minden szintre jutott el ez az eszmevilág, csak a sportra amúgy is jellemző szellemiséggel lehetett találkozni a résztvevőknél. ‑ban a sportköröknek már 58 % falun működött. Előfordult, hogy köztük a támogatást rosszul osztották el és a mennyiség növekedésével csökkent a színvonal. Különösen a tömegsportra szánt összeg került rossz helyre. A gondok ellenére a Kilián program továbbra is népszerűségnek örvendett, júliusban Keszthely járásban 1760 új jelentkezőt regisztráltak, köztük gyenesdiásiakat is. A következő évben a mexikói olimpia tartotta lázban a gyerekeket és a tanárokat. Áprilisában az iskolában olimpiai tárgysorsjegyet árultak a posta dolgozói az olimpiai csapat kiadásainak támogatására, kizárólag tanítási órán kívül volt szabad a jegyeket árusítani. A gyerekek sportolni is szerettek, 1969‑ben egy sport‑ létesítménnyel rendelkezett az iskola, 14‑en asztaliteniszez‑ tek, 33‑an négytusáztak, 12 labdarúgó, 13 sakkozó, összesen 124‑en sportoltak, néhányan több sportágat is kipróbáltak. A következő évben kevesebben, 71‑en sportoltak, 28 alsós, 43 felsős, akik közül 21 a lány. Egy sportpálya, 1 kézilabdapálya, 6 fő asztaliteniszezett, 13 atletizált és négytusázott, 22 kézilab‑ dást és labdarúgót, 8 sakkozót tartottak számon az iskolában. Sportbélyeg
1966
‑ 29 ‑
A Húsos Kinizsi
1950.
február 16‑án az ÉDOSZ SE és az FTC, ÉDOSZ néven egyesült és a következő év januárjától az ÉDOSZ SE sportszervezetei Kinizsi néven szerepeltek. Öt évig piros‑fehérben játszott az egyik legnépszerűbb hazai csapat is. 1956 szeptemberétől a „Fradi” ismét Ferencvárosi Torna Club néven és zöld‑fehérben szerepelt. A Kinizsi sportkörök az országban tovább éltek. A városokban sorra alakultak az egyesületek a vállalatok szárnyai alatt. Magyar Ferenc: – Az ötvenes években fellendült hazánkban a sportélet. Az üzemek, a vállalatok, az iskolák spartakiádokat rendeztek. A jelszó az volt, hogy aki sportol, az egészségesen tud élni és dolgozni. A dolgozók nem ellenkeztek, mindenki örömmel indult a versenyeken. A Húsipari Vállalat munkásai az EDOSZ szakszervezethez tartoztak. (Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szövetsége). A szakszervezet minden évben megrendezte az élelmiszeripari dolgozók spartakiádját, ahol Keszthely kis élelmiszeripari üzemei is részt vettek: Húsüzem, Sajtüzem, Pékek, Sörösök. A legnépszerűbbnek Dr. Tihanyi Ottó átveszi a labdarúgás számított, mellette síkfutás, távolugrás, súlylökés, kislabda dobás, sakk szerepelt. A versenyt és az a győztesnek járó serleget eredményhirdetést ünnepség követte. ‑ben a megyei EDOSZ vezetése Keszthelyen rendezte a spartakiád döntőjét. A Húsüzem csapata nagyon jól szerepelt, első helyezést ért el és Dr. Tihanyi Ottó, a csapatkapitány vette át a győztesnek járó serleget. Ennek örömére a Húsipari Vállalat vezetői és dolgozói megalakították a Húsos Kinizsi labdarúgó szakosztályt. Elnöke Somogyi Tihamér, a Húsipari Vállalat igazgatója lett, edzője Szabó Pál, intézői Illés József és Gombóc István voltak. Kezdetben a városi bajnokságba, majd a jó szereplés után a járási bajnokságba nevezett a csapat. A Húsipari vállalat megteremtését követően a vállalat vezetői sportolási lehetőséget biztosítottak dolgozóiknak. A legtöbb sikert a labdarúgó csapat érte el, ahol a környező települések fiataljai, így gyenesdiási fiúk is szerepet kaptak. A Keszthelyi Húsos Kinizsiben is piros‑fehér színű mezt öltöttek a játékosok, a legtöbbször: Fodor István, Csanaki József, Hóbár János, Tüttő Lajos, Németh János, Magyar Ferenc, Nyári Károly, Stefanovszki János (Stefi), Hegedűs Ferenc, Hegedűs István, Szabó György (Kefe), Dr. Tihanyi Ottó, Szimeiszter István, Tánczos István (Tanár), játékos edző. Zsigmond József, Juhász Gábor, Magyar István, Molnár György, Bakos Gábor, Gombás István, Rudolf László, Koller Károly, Fábián János edző. Teimlejtner, Keresztes, Vasvári, Homály, Éri I., Éri II., Rumpler, Zalakonics, Keglovics, Barcza, Major I., Major II., Szabó I., Szabó II., Szabó III., Tóth, Kránicz.
1955
‑ 31 ‑
A vezetők: Somogyi Tihamér igazgató, Papp Géza elnök, Kelemen József, Pémer Ferenc, Fekete János, Magyar Ferenc labdarúgó szakosztályvezető, Hóbár János intéző. Dr. Zólyomi Kálmán három vármegye volt pénzügyi tanácsosa árulta a jaffát. Felner László szertáros, Szalay László intéző, Csongrádi Antal elnökségi tag. Magyar Ferenc: – Három évig, játékosként szerepeltem a csapatban. Mindenki a saját örömére szívvel‑lélekkel vállal‑ ta a futballozást. A 6:3 és az 1954‑es svájci labdarúgó világ‑ bajnokság idejét éltük, az akkori ifjúság még most 2006‑ban is fel tudja sorolni az aranycsapat tagjait. A Kinizsi nagyon össze‑ tartott, de nemcsak a játékosok, hanem a családtagok is. Minden Az ötvenes évek első igazolt játékosai. hazai mérkőzésünkre eljöttek és Baloldalt Szabó Pál edző, jobbról Illés József intéző buzdítottak minket. A mérkőzé‑ sek után hazafelé a Petőfi csárda (MOL benzinkút előtt) mindig útba esett. Örömünkben, vagy bánatunkban megittunk egy‑két üveg sört, a saját költségünkön. Az egyesületnek sajnos nem jutott pénze arra, hogy a játékosokat meghívja egy üdítőre. Sokszor örültünk, ha a bírói díjat ki tudtuk fizetni a bevételből. ‑ban először közvetített televízió élőben mérkőzést, a képernyő előtt ülők a Ferencváros – Honvéd találkozót láthatták. Az akkori politikai és sportvezetés úgy látta helyesnek, hogy a nagy sportegyesületek mögött olyan bázisszervek álljanak, amelyek több támogatást tudnak nyújtani a csapatoknak, vállalják a sportolás költségeit. A Húsos Kinizsi ez év októberében a keszthelyi járási bajnokságában szerepelt. A megyei első osztályban 14 együttes indult, a másodosztályban négyszer tízes csoportokat alakítottak ki, és ezt követte a járási bajnokság. Magyar Ferenc: – 1957 tavaszán katonai szolgálatra kellett bevonulnom. 1958 decemberében szereltem le. Felkeresett Illés József, aki a Húsos Kinizsi intézője volt. Megkérdezte, hogy nincs‑e kedvem a Kinizsi csapatában futballozni. Egyúttal állást is ajánlott a Húsiparnál. 30 fillér volt a régi munkahelyem és az új közötti különbség. Az újat választottam. Így lettem a Kinizsi játékosa. Október elején K. Húsos Kinizsi – Keszthelyi MG Akadémia 2‑2 (2‑1), Keszthely, 300 néző. V: Fehér. Két ellentétes félidő, az elsőben a csatárjáték dominált, a másodikban az iram, és végül igazságos döntetlen született. A gólokat Kurucz és Czimondor szerezték. Közülük Kurucz dicséretesen is játszott. A bajnokságot augusztus közepe és október vége között igyekeztek megrendezni, ekkor már a negyedik fordulón is túl jutottak, és a Kinizsi az ötödik helyen állt. Egy győzelem és vereség mellett kétszer játszottak döntetlent 10:9‑es gólaránnyal.
1958
‑ 32 ‑
Néhány eredmény: K. Kinizsi – Alsópáhok 5‑0, Gyenesdiás – K. Kinizsi 1‑1, K. Kinizsi – Keszthely MÁV II. 1‑4, Sármelléki Honvéd – K. Kinizsi 5‑1, K. Kinizsi – Keszthelyi Spartacus 2‑0. A sorrend megtekinthető az előző fejezetben. ‑ben a bajnokság kezdetén fontos feladatot jelentett az ifjúsági bajnokság megszervezése. Mai szemmel feltünő, hogy az ifjúsági csapatok nem teljes létszámban álltak ki. Az igazolások nem voltak rendben, és egyes csapatok csak muszájból foglalkoztak az utánpótlás neveléssel, nem mint a jövő zálogával. Keszthely járás, város labdarúgó bajnokságának I. fordulóján szeptemberben: Keszthelyi Vasas – Keszthelyi Kinizsi 3‑0. Októberben a hatodik fordulót követően 2. K. Vasas, 3. Keszthely Előre II., 4. Keszthely Kinizsi három győzelem és vereség mellett 17:10‑es gólaránnyal, 9. Keszthely Spartacus, 10. Hévíz FSK. Néhány eredmény: Zalaszántó – K. Kinizsi 0‑1, Vonyarcvashegy – K. Kinizsi 0‑9, K. DÉDÁSZ Vasas – K. Kinizsi 1‑0. Megóvta a Kinizsi a Sármellék elleni 1‑5‑ös vereséggel végződött mérkőzést, és végül 0‑0‑al megkapta a két pontot. A tizedik forduló után ötödik a Kinizsi 23:14‑es gólaránnyal és 12 ponttal, akár csak a következő Gyenesdiás. A bajnokságot tavasszal a harmadik helyen zárták, kilenc győzelem mellett három döntetlennel és vereséggel, 32:14‑es A Kinizsi SE címere gólaránnyal. Az ősszel induló járási bajnokságban K. Kinizsi – Zalaszántó 5‑1, K. Vasas ‑ K. Kinizsi 3‑0, ezzel a rajttal a nyolcadik helyen indúlt a Kinizsi. A nyolcadik fordulót követően azonban már a harmadik helyre jöttek fel, öt győzelem és három vereséggel 17:10‑es gólarány, mindez 10 pontot jelentett. tavaszán a Keszthely járás bajnokságában szereplő Kinizsi eredményei: K. Kinizsi – Vonyarcvashegy mérkőzés mindjárt elmaradt, a vendégcsapat igazolása hiányzott. Sármelléki Honvéd – K. Kinizsi 5‑0, a bajnokságot vezető Sármelléknél. A K. Kinizsi az ötödik helyen állt. K. Kinizsi – Keszthely Vasas 0‑2, Hévíz – K. Kinizsi 1‑2, K. Spartacus – K. Kinizsi 1‑3, Az őszi bajnokságból már csak a végeredmény ismert: 1. Sármelléki Honvéd, 2. K. Kinizsi hét győzelem és egy döntetlen mellett 21:7‑es gólaránnyal, 3. K. Vasas, 4. K. Előre, 5. K. Spartacus, 6. Vonyarcvashegy, 7. K. Előre II., 8. Hévízi KISZ, 9. Karmacs. A Sármelléki FSK‑t és Alsópáhokot még áprilisban kizárta a szövetség a bajnokságból. A mérkőzéseinek eredményeit 0:0 gólaránnyal és két ponttal az ellenfelek javára írták jóvá. ‑ben a sportélet javítására az OTP egy felső garnitúra labdarúgó felszerelést ajánlott fel a legtakarékosabb községnek, a versenyt Hévíz nyerte, őket segítette a mez januártól.
1959
1960
1961
‑ 33 ‑
A járási bajnokság júniusi zárásakor:
2. K. Vasas 3. K. Kinizsi 5. K. Spartacus 6. Hévíz 7. K. Előre P. II. 8. K. Előre P. III.
12 10 12 9 12 4 12 2
0 2 1 2 0 8 0 10
39:19 33:11 13:29 9:24
20 19 4 4
November elején a listavezető K. Kinizsi győzelmével megszilárdította első helyét. K. Kinizsi – Rezi 3‑0, K. Előre II. – K. Kinizsi 2‑3. A következő fordulókban K. Vasas – K. Kinizsi 0‑1, Hévíz – K. Kinizsi 1‑4. Őszi végeredmény:
Eredmények közül: K. Kinizsi – Hévíz 8‑0, Sármelléki Honvéd – K. Kinizsi 3‑0. A bajnokságot a Sármelléki Honvéd nyerte, előző évben visszaléptek az osztályozó második fordulójában, így ebben az évben a Keszthely Vasas, mint második helyezett indulhatott a rájátszásban. Sikerült megelőzniük a Kinizsit. Magyar Ferenc: – Három nyugodt év után, a szakosztály vezető és edző, Szabó Pál nyugdíjba vonult és kérte, vegyem át a szakosztály irányítását és az edzéseket. A szakosztály vezetését hosszú rábeszélés után vállaltam, és felkértem Perc Imrét, legyen ő az edző, társadalmi munkában kellett elvállalnia. Tudtam, hogy kitűnő szakember, szereti az ifjúságot, és rendet tud A kép közepén Perc Imre edző Tánczos László tartani. A II. világháború és Hóbár János között. Állnak Vadas Dezső, Magyar Ferenc, előtt profi játékosként Németh János, Koller Károly, Solymosi József, kétszer eltört a lába, a Szimeiszter István, elől Gombás István labdarúgáshoz mindig hű maradt. Imre bácsi az első év végén nem vállalta tovább az edzőséget. Ezután felkerestem Lékai Antalt, a keszthelyi Törekvés SE egykori játékosát, szívesen lett az új edzőnk. A szakosztály vezetése és a vidéki utak megszervezése rám maradt. Az elnökök tiszteletbeli szerepükből inkább csak szavakkal segítették az egyesületet, ahol továbbra is játszottam. Az ősszel kezdődő bajnokság nyitó mérkőzésein: K. Kinizsi – K. Spartacus 1‑1, Zalavár – K. Kinizsi 0‑8. Keszthely járás labdarúgó bajnokság élén a Hévízi KISZ csapata állt, miután Rezi ellen nagy küzdelemben, 4‑3‑ra nyertek. Hévíz – Vonyarcvashegy 4‑1, K. Kinizsi – K. Spartacus 1‑1. 1. Hévíz, 2. K. Kinizsi, 3. K. Spartacus. Októberben nagy gólarányú győzelmével a Kinizsi került az élre, a K. Vasas, pedig nehezen győzött Karmacson. K. Kinizsi – Sármelléki Tsz 15‑0. Karmacsi Tsz – K. Vasas 2‑3. A következő fordulóban ismét nagy gólaránnyal nyert a Kinizsi és a pontveszteség nélküli Hévíz a K. Vasast verte. K. Kinizsi – Karmacs 7‑1.
‑ 34 ‑
1. K. Kinizsi 2. K. Vasas 3. Hévíz 4. K. Spartacus
8 8 8 8
7 6 6 5
1 – – 1
– 2 2 2
46:3 19:15 19:15 17:14
15 12 12 11
A városi JTST sportszerűségi versenyét a Keszthelyi Spartacus labdarúgói vezették, második lett a Hévízi KISZ csapata. A Kinizsi a gyenesdiási pályán tartotta edzéseit hetente két alka‑ lommal, kedden és pénteken mun‑ kaidő után. A koszos ruhákat már helyben, a mosodában tisztították, nem kellett a játékosoknak haza‑ vinni. Asztaliteniszezőik, sakkozóik Az ÉDOSZ dolgozók felvonulása a keszthelyi pályán városi és járási kupamérkőzéseken spartakiádjuk megnyitóján szerepeltek. Női és férfi röplabda csapatot alakítottak, és atlétáik is a siker reményében készültek. Költségvetési támoga‑ tást nem kaptak, valószínű az SZMT nem tudott róluk. Pénzhez úgy jutottak, hogy társadalmi munkában lebontottak egy 25 m‑es kéményt és eladták a használható téglát. Mindenki társadalmi munkában dolgozott, a többi csapattal ellentétben itt lehetőség nyílt kalóriapótlásra a mérkőzések és edzések után. Mindig került egy‑egy rúd szalámi és kolbász a füstölőből, a hozott kenyér mellé az öltözőben. A falatozás hangulatát vidám történetek alapozták meg. Küzdelmes mérkőzéseket tartottak a megyei bajnokságokban, a csapatok nagy részét bánya, intézmény, szövetkezet támogatta. Falusi csapatként egyedül a Devecser indult. A játékosok tudása hiányosnak bizonyult, gyakran egymás hibáiból éltek és az utolsó 20 percet erővel már nem bírták. Kevés fejes gól született. februárjában újjáalakult a Keszthelyi Járási Labdarúgó Szövetség, az új tagok: Szép Ferenc, Pataki László, Kékesi Ferenc, Marton Vince, Gécseg Lajos, Szatucsek Lajos, Antal János, Kálóczi János, Szalai László, Lékai Antal, Sándrik Sándor és Fehér Dénes. Keszthely járás labdarúgó‑bajnokságában a Kinizsi eredményeiből: Rezi – K. Kinizsi 0‑6, Hévíz – K. Spartacus 1‑2, K. Kinizsi – Hévíz 3‑1, Vonyarcvashegy – K. Spartacus 1‑4. A bajnokságot a K. Kinizsi nyerte. Tizenkét győzelmet szereztek és csak egy döntetlent az imponáló 55: 4‑es gólaránnyal, 25 ponttal. 2. K. Spartacus 21, 3. K. Vasas 20, 4. Hévíz 16 ponttal.
1962
‑ 35 ‑
Ebben az évben ősztől megkezdte működését a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokág, a megyei I.o. és a járási bajnokságok között átmenetet képezve. Magyar Ferenc: – Az eredményeink mindig javultak, a játékosok szorgalmasak voltak és a tudásuk legjavát adták. Magasabb osztályba került a csapat, amellyel a gondok is gyarapodtak. A keszthelyi kis egyesületek kezdtek megszűnni anyagi gondjaik miatt. A Kinizsi átvette tőlük a jobb játékosokat. Igaz nálunk is előfordult, hogy zoknit és cipőt mindenki maga vásárolta. Mikor a csapatnak kezdett jól menni a játék, vállalati változások történtek. Megszűnt a keszthelyi Húsipari Vállalat, átvette a Veszprém megyei Húsipar, majd a Pápai Húsipari Vállalaté lett. Ennek a nagy cégnek egy labdarúgó szakosztálya volt a keszthelyi Kinizsi. Eleinte simán ment minden, a régi támogatást megkapta az egyesület, de többet nem. A Kinizsi ekkor a megyei II. osztályban játszott, egyre többször kellett nagyobb távolságokra utaznunk. A cégnek csak teherautója volt, így azzal közlekedtünk, csak néha tudtunk autóbusszal utazni. Az egyesület kasszájában mindig kevés volt a pénz. Előfordult olyan eset is, amikor ponyvás teherautóval mentünk. A hosszabb út után, mikor megérkeztünk és leszálltunk nem ismertük meg egymást, mert úgy néztünk ki, mintha egy malomban lisztes molnárként dolgoztunk volna. Nem számított, örömmel mentünk, mert szerettük a focit és szerettük egymást. Egy‑egy győztes mérkőzés után a következő dalt szoktuk énekelni nem törődve a poros úttal: Győztetek újra piros fehér ifjak Zsigmond József az ellenféltől nem féltetek utána. és a Molotov tehergépkocsi A Kinizsi 11 sorban áll, sorban áll, még az ellenfél is szalutál. Ki tudott volna ellenállni annak, hogy az ilyen játékosokat ne szeresse. Az ilyen játékosoknak csak tisztelet és szeretet jár. Tisztelet és szeretet jár azoknak a szülőknek is, akik szűkös anyagi helyzetük ellenére ilyen tiszta és becsületes ifjú embereket neveltek az akkori társadalomnak és a magyar labdarúgásnak.
Sümeg – K. Kinizsi 2‑1 (1‑1) Sümeg 100 néző. V: Bostai. K. Kinizsi: Hóbár – Zsigmond, Fejes, Győri – Fodor, Magyar II., Németh, Magyar I., Tánczos, Szimeiszter, Nagy, edző: Lékai Antal. A Kinizsi gólját Nagy szerezte a 10. percben, lövése a kapufáról bepattant. Jól játszottak: Fodor, Tánczos és Fejes.
K. Kinizsi – Sümeg 1‑1 (1‑0) Keszthely 100 néző. V. Németh. A gólt Nagy szerezte 20 m‑es bombalövésével. A Kinizsi az ősztől a megyei II. osztályban szerepelhetett a következő eredménnyekkel: Csaprendek – K. Kinizsi 3‑2, K. Kinizsi – K. Vasas 0‑2 (0‑1), Révfülöp – K. Kinizsi 4‑4 (0‑3)!, Sümeg – K. Kinizsi 2‑0 (1‑0), Szigliget – K. Kinizsi 2‑2 (1‑1), Keszthely II. – K. Kinizsi 2‑1 (1‑0), K. Kinizsi – Zalahaláp 1‑2 (1‑2). Októberben feltűnően gyengélkedett a Kinizsi és a bajnokság végén végzett. 3. K. Vasas, 8. K. Előre P. II., 10. K. Spartacus, 11. K. Kinizsi 11 2 3 6 22:23
7
Tapolca, 450 néző. V: Józsa. K. Kinizsi: Rudolf – Zsigmond, Fejes, Vadas – Tánczos II., Szabó – Mátyás, Fodor, Tánczos I., Szimeiszter, Magyar, edző: Tihanyi Ottó. Az osztályozó mérkőzésen meggyőzően játszottak a házigazdák. Július közepén játszották az osztályozó mérkőzéseket a megyei II. osztályba kerülésért. V. MÁV Előre – K. Kinizsi 5‑0 (3‑0), Veszprém, 500 néző. V: Kápolnási. Ezzel a mérkőzéssel a Kinizsi már túljutott negyedik mérkőzésén egy döntetlennel és három vereséggel 3:18‑as gólaránnyal és egy ponttal.
március közepén, barátságos mérkőzésen találkozott a Keszthely Haladás Petőfi és a K. Kinizsi, 7‑1 (3‑0)‑ra nyertek az NB III‑asok. Latyakos síkos pályán játszottak a csapatok, a Kinizsi még a felkészülés elején tartott, a gólt Magyar szerezte. A tavaszi bajnokságban a második helyezett K. Vasas 3‑1‑re nyert a K. Kinizsi ellen, míg a bajnokságot magabiztosan vezető Sümeg ellen döntetlent ért el a tavaszra feljavult és 7. helyen álló csapat. A bajnokság ezután nyíltabbá vált. K. Kinizsi – Ajka SE 3‑3 (3‑1) Meglepetés az eredmény a vendégek a hosszabbításban, 3‑1‑ről egyenlítettek. K. Kinizsi – Szigliget 1‑2 ,K. Kinizsi – Keszthely II. 2‑4, Zalahaláp – K. Kinizsi 1‑1. A feljavult vendégek pontot tudtak rabolni, K. Kinizsi – Káptalantóti 0‑1, Gyepükaján – K. Kinizsi 2‑3. A Sümeg jutott magasabb osztályba, 2. Káptalantóti, 3. K. Vasas, 4. Ajka 5. Keszthely II, 6. K. Kinizsi 22 7 6 9 41‑37 20 pont, Zalahaláp, Szigliget, K. Spartacus, Révfülöp, Csabrendek, Gyepükaján a végső sorrend. A bajnokságban gon‑ dot okozott a szurkolók botrányos viselkedése, előfordult a K. Honvéd mérkőzésén, hogy a bírót rendőröknek kellett meg‑ védenie. Augusztusban folytatódtak a megyei II. o. Keszt‑ helyi csoportjának küz‑ delmei, az újoncok közül sikeres rajtot vett a Hévíz és biztosan nyertek otthonuk‑ K. Kinizsi – K. DÉDÁSZ Vasas mérkőzés előtt ban a K. Kinizsi ellen.
‑ 36 ‑
‑ 37 ‑
06. 12. Tapolcai
Honvéd – K. Kinizsi 7‑0 (3‑0)
1963
Hévíz – K. Kinizsi 3‑1, ifi 3‑0, K. Kinizsi – K. Vasas 4‑3, ifi 5‑0. Szeptemberben a 2. forduló után a sorrend: 1. Badacsonytomaj, 2. Káptalantóti, 3. Gógánfa, 4. Révfülöp, 5. Hévíz, 6. Keszthelyi Kinizsi, 7. Szigliget, 8. Keszthely Vasas, 9. Keszthely Spartacus, 10. Diszeli Építők, 11. Zalahaláp, 12. Keszthely Haladás II. K. Kinizsi – Badacsonytomaj 2‑0, Ifi 0‑2, két helyet lépett előre a Kinizsi. K. Kinizsi – Keszthely II. 3‑3, ifi elmaradt. A kitűnően szereplő Gógánfa ellen 0‑0‑t játszott a K. Kinizsi. Káptalantóti – K. Kinizsi 1‑1, ifi 3‑1. Diszel – K. Kinizsi félbeszakadt, ifi 5‑0. A sorrend: 1. Káptalantóti, 2. Gógánfa, 3. K. Kinizsi, 6. Hévíz. Zalahaláp időközben visszalépett. Sportszerűségi versenyben: 1. K. Spartacus 2, 2. Badacsonytomaj 3, 3. Révfülöp 4, 8. Hévíz 26, 12. K. Kinizsi 57 ponttal. K. Kinizsi – Szigliget 2‑1, ifi 0‑4. Diszel – K. Kinizsi 1‑4. K. Kinizsi – K. Spartacus 1‑0, ifi 2‑2. A K. Kinizsi – Gógánfa 7‑0 mérkőzésen született a legnagyobb arányú győzelem, a többi mérkőzésen átlagban négyszer találtak a hálóba a játékosok. Magyar Ferenc: – Egyes helyeken nagyon kemény, vérre menő küzdelmet vívtunk a helyi csapatokkal, Szigliget, Diszel, Rezi pályáin senki sem mehetett biztosra. A helyi szurkolók érezhetően támogatták csapataikat. A Diszel elleni 4‑1‑es győzelmünk után nagyon gyorsan kellett menekülnünk, Szimeiszter Istvánt a mozgó autóbusz ablakán húztuk be, annyira siettünk. A megyei II. o. végeredménye: 1. Badacsonytomaj, 2. Káptalantóti, 3. Keszthely II., 4. K. Kinizsi, 5. Szigliget, 6. Hévíz, 7. Gógánfa, 8. Révfülöp, 9. K. Spartacus. barátságos labdarúgó mérkőzéssel kezdődött. A megyei I. osztályban szereplő Ajka 5‑0‑ra nyert a K. Kinizsi ellen Keszthelyen. A megyei II. o. Keszthelyi csoportjának küzdelmei nehezen indultak, a tél megviselte a pályákat. Eredményekből: K. Kinizsi – Révfülöp 3‑0. Nemeshany – K. Kinizsi 2‑4, ifi 0‑0. K. Kinizsi – Rezi 1‑1, ifi 2‑0. Az élre állt a Kinizsi, 2. Hévíz, 3. Gógánfa. Ifi csapatoknál 2. K. Kinizsi. Diszel – K. Kinizsi 1‑1, ifi 1‑1. K. Kinizsi – K. Vasas 0‑0, ifi félbeszakadt. K. Spartacus – K. Kinizsi 2‑1, ifi 5‑1. K. Kinizsi – K. Haladás II. 0‑0, ifi 5‑4. Szigliget – K. Kinizsi 1‑2, ifi 7‑0. K. Kinizsi – Káptalantóti 1‑1, ifi 0‑2. A jó rajt után kicsit hátrább csúszott a harmadik helyre a K. Kinizsi, az élre a Gógánfa lépett. Badacsonytomaj – K. Kinizsi 3‑5, ifi 3‑1. K. Kinizsi – Gógánfa 4‑3, ifi: 1‑0. A fiatalok a 11‑ik helyre kerültek. Az őszi folytatásban: Révfülöp – K. Kinizsi 0‑1, ifi 4‑5. K. Kinizsi – K. Spartacus 0‑3, ifi 0‑0. K. Kinizsi – Diszel elmaradt, K. Kinizsi – Badacsonytomaj 4‑1, ifi 1‑2. Káptalantóti – Kinizsi 6‑0, ifi 4‑2. Lesenceistvánd ‑ K. Kinizsi 3‑1, ifi 1‑2. K. Kinizsi – Hévíz 0‑0, ifi 1‑1. K. Kinizsi – Szigliget 2‑0, ifi 2‑2. Gógánfa – K. Kinizsi 1‑0, ifi 4‑0. Rezi – K. Kinizsi 1‑0, ifi 1‑0. K. Kinizsi, Nemeshany mérkőzésen a vendégek nem jelentek meg, így elmaradt. Keszthely II. – K. Kinizsi 4‑2, ifi 2‑0. Végeredmény: 1. Káptalantóti, 2. K. Spartacus, 3. Hévíz, 4. K. Kinizsi, 12 győzelem öt döntetlen és hét vereség mellett 35:32‑es gólarány és 29 pont. Az ifi csapat nyolcadik helyen zárt. 5. Gógánfa, 6. Révfülöp. 7. K. Vasas, 8. Badacsonytomaj, 9. Rezi, 10. Szigliget, 11. Lesenceistvánd, 12. Diszel, 13. Nemeshany. Keszthely II eredményeit nem számították a bajnokságba 49 pontjukkal elsőként végeztek.
Hegedűs István: – Szigligeten játszottunk, és mire elértük a pályát a sáros úttól csak úgy csöpögött rólunk a szutyok. Gyorsan megfürödtünk az artézi kút hideg vizében és kezdődhetett a játék. Nagyon szerettük a focit és még jobban egymást. Mindent megtettünk volna a csapatért, a sikerért. Teljes szívemből játszottam, amikor a pályára léptem. Erre neveltem a fiaimat is, amit tesznek, azt teljes emberként végezzék. A labdarúgó mérkőzések megrendezése bőven okozott fejtörést a csapatoknak. A magas költségeket nehezen viselték, így a II. osztály megszűntetését szorgalmazták. A Káptalantótinak 400 forintos jegybevétele mellett 560 forintos bírói díjat kellett fizetnie, Diszelen 150 forint bevételnél 300 forintot kértek a játékvezetők. Hasonló lehetett az arány a Kinizsinél is. A megyei II. osztályú csapatoknál máshol sem volt rózsás a helyzet. Magyar Ferenc: – Előfordult, hogy nem volt öltöző, de még vízcsap sem. Megtörtént, hogy itthon mosakodtunk a vidéki mérkőzés után. Nálunk szerencsés volt a helyzet, mert mindig meleg vízben tisztálkodhattunk és télen fűtött helyiségben öltözködhettünk az edzések, vagy mérkőzések után. A vállalat dolgozói szerették a labdarúgást, ha játékosokkal találkoztak mindenkihez akadt egy‑két jó szavuk, mivel többen a vállalat‑ nál dolgoztak. Minden évben rendeztünk egy öreg fiúk és fia‑ talok mérkőzést. Erről eszembe jut egy jó történet: A szertáros‑ nak gondot okozott, hogy min‑ denkit rendesen fel tudjon öltöz‑ tetni, ezért felkeresett és azt mondta – Nem tudok a cipőkre stopnit verni, mert elfogyott a bőrszeg. Keszthelyen nem lehe‑ Nősök-nőtlenek mérkőzés utáni kép az elsősegélyben tett venni, ezért megkértem az segédkezőket is megörökítette egyik kollégámat, aki éppen Ta‑ polcára vitt árut, hogy hozzon kb. 100 darabot. Délután nagy örömmel jött, mert Tapolcán sikerült vennie. A kezembe adta a zsákot és én belenéztem, csak hogy stuplit hozott, és nem stopnit. Ez a stupli nem más volt, mint parafa dugó. Persze mérges lettem, de aztán egy jót ne‑ vettünk a dolgon. Az esemény nem maradt titokban, mert más is látta, amikor átvettem a pa‑ rafa dugókat. Ezután sokan ugratták a kollégát, azzal, hogy mit hozott Tapolcáról, de nem haragudott érte. Ha az eset után találkoztunk egymással mindig megmosolyogtuk a történteket. Ő sose húzott a lábára edző cipőt, de mindig drukkolt a csapatnak. Az öregfiúk mérkőzés termé‑ szetesen meg lett tartva, még akkor is, ha nem került stopni a foci cipőkre. Lékai Antal edző két évig mindenki megelégedésére kitűnően vitte a csapatot, majd bejelentette, hogy játékvezető akar lenni. Valószínűleg ott jobban megtalálta a számítását. Fájó szívvel vettem tudomásul a lemondását.
‑ 38 ‑
‑ 39 ‑
1964
1965
‑ben továbbra is tavaszi őszi rendszerben játszottak, megszüntették a megyei II. osztályt, helyette háromcsoportos járási összevont bajnokságot írtak ki. Itt a megyei II. osztályú csapatok a járási bajnokok, valamint az NB III‑as tartalék együttesek indulhattak. Létrehozták a Veszprémi, Pápai és Keszthelyi csoportokat, ahová a K. Kinizsi is került. Magyar Ferenc: – 1965‑ben az edzéseket is vezettem, mert nem találtam olyan alkalmas embert, aki társadalmi munkában elvégezte volna az edzői feladatokat. Nem akartam, hogy a Kinizsi is a többi keszthelyi kis csapat sorsára jusson és megszűnjön. Nehéz évek következtek, három feladatot láttam el társadalmi munkában: játékos, edző és szakosztályvezető. Természetesen a munkahelyemen is helyt kellett állnom. A vállalat vezetősége sem segítette már a működésünket úgy, mint korábban. Tavaszi eredmények: K. Honvéd – K. Kinizsi 1‑1, Sármellék – K. Kinizsi 2‑1, ifi 4‑1. K. Kinizsi – K. Spartacus 0‑2, ifi 1‑1. Sümeg – K. Kinizsi 6‑1, ifi 3‑1. K. Kinizsi – Káptalanfa 1‑2, ifi 2‑4. A bajnokságot az első fordulók után a Sümeg vezette, a Kinizsi a hetedik helyen állt, az ifi csapat a tizenegyediken. A tavaszi hajrában K. Kinizsi – Nemesgulács 2‑1, ifi 1‑0. Hévíz – K. Kinizsi 3‑0, ifi 9‑0. K. Kinizsi – K. Vasas elmaradt, végül 0‑0‑al a Kinizsi kapta a két pontot, ifi 1‑4. K. Kinizsi – Rezi szintén elmaradt, a pontokat itt is a Kinizsi kapta. A csapatban szerepeltek: Fábián Lajos, Csanaki József, Magyar Ferenc, Vasvári László, Szabó György, Hegedűs István, Tánczos István, Kocsis Ottó, Keglovich Endre, Nyári Károly, Czimondor György, Gombás István. Az ifi csapatban játszottak: Major József II., Gyutai Imre, Bertók István, Madarász József, Húsos Kinizsi öregfiúk és a nőtlenek mérkőzése után készült fénykép Szabó György II., Szalai az alapító tagokkal István, Zsohár János, Kocsis István, Szabó Ferenc, Horváth János, Szalai József, Katona István, Hegedűs József. A sportszerűségi versenyt a Hévíz nyerte, 10. A K. Kinizsi.
1. Sümeg 2. K. Honvéd 3. K. Spartacus 4. Hévíz 5. Káptalantóti 6. Révfülöp 7. K. Kinizsi 8. Nemesgulács
12 10 12 10 12 9 12 6 12 5 12 5 12 5 12 3
Tavaszi végeredmény: 1 1 2 2 3 2 1 4
1 1 1 2 4 5 6 5
51‑6 36‑11 30‑6 33‑12 21‑25 18‑29 14‑21 25‑28
21 21 20 18 13 12 11 10
9. Sármellék 10. Badacsonytomaj 11. Rezi 12. Gógánfa 13. K. Vasas Keszthely II. Ifi. 11. Kinizsi
‑ 40 ‑
12 12 12 12 12 13 12
3 3 2 1 2 7 3
3 6 1 8 1 9 3 8 0 10 3 3 2 7
21‑32 16‑26 10‑23 7‑24 5‑44 25‑17 14‑39
9 7 5 5 4 17 8
Az őszi bajnokságban K. Kinizsi – Sármellék 2‑0, ifi 3‑3. K. Kinizsi – Rezi elmaradt, Káptalanfa – K. Kinizsi 4‑1, ifi 5‑2. K. Spartacus – K. Kinizsi 6‑1, ifi 2‑1. K. Kinizsi – Sümeg 1‑5, ifi 1‑1. K. Kinizsi – Hévíz 2‑2, ifi 0‑4. Az október végi mérkőzések közül feltűnően sok maradt el. A bajnokság élmezőnye: 1. K. Spartacus, 2. Sümeg, 3. K. Honvéd, 4. Hévíz, 7. K. Kinizsi. A Keszthelyi Vasast és Gógánfát törölték. Az év végével ismét átszervezték a bajnokságot, megszűntették a járási összevonást. Mind a hét járás Veszprém megyében önállóan rendezte a bajnokságát, aminek végén a nyolc első helyezett oda‑visszavágós alapon döntötte el a feljutást. A Keszthely‑Sümeg járás beosztásában szerepelt a K. Kinizsi. Az NB I‑ben 14‑ről 16‑ra emelték a résztvevő csapatok számát, az NB I/B‑ben 18 csapat, az NB II‑ben három csoportban 16 csapat, NB III‑ban kilenc csoport 16 csapattal, a megyei I. osztály 16 csapattal és a járási bajnokságok következtek, első‑másod osztállyal. tavaszán a járási bajnokságban Hévíz – Keszthelyi Kinizsi 3‑1 (1‑1) ifi 6‑0. Vonyarcvashegy – K. Kinizsi 1‑1. K. Kinizsi – K. MEDOSZ 0‑0, ifi 2‑3. Rezi – K. Kinizsi 0‑4 (0‑1), ifi 1‑5 (1‑1). A hetedik helyen kezdte az első fordulók után a bajnokságot a K. Kinizsi. A Rezit törölték a bajnokságból a mérkőzést követő hetekben. A tavaszi hajrában K. Kinizsi – Vonyarcvashegy 2‑1. MG Technikum – K. Kinizsi elhalasztották, K. Kinizsi – Hévíz 1‑9, ifi 3‑1. A nyári pihenő után az őszi bajnokságban Percz Imre irányította a csapat szakmai munkáját. Eredményeik: K. MEDOSZ – K. Kinizsi 0‑1, ifi 3‑3. K. Kinizsi – K. Honvéd 2‑3. Sármellék – K. Kinizsi 3‑0, ifi 4‑1. MG Technikum – K. Kinizsi 0‑3.
1966
A sorrend:
1. Hévíz 2. K. Honvéd 3. K. MEDOSZ 4. Sármellék 5. K. Kinizsi 6. Vonyarcvashegy, 7.
12 10 10
9 6 5
3 2 2
0 2 3
32‑9 21 41‑15 14 10‑5 12
10 3 2 5 Mg. Technikum
12‑29 8
Október végén játszották a kiírás szerint az osztályozót. A nyolc csoportgyőztes oda‑visszavágós alapon küzdött a megyei bajnokságba jutásért. A keszthelyi csoportból a Hévíz jutott a magasabb osztályba. ‑ben továbbra is a Keszthely Járási Bajnokságban szerepelt a K. Kinizsi tavaszi‑őszi rendszerben. Szép győzelmeket szereztek a fiúk, mint a Honvéd csapat elleni 4‑3. Sármelléken senki sem mehetett biztosra, 1‑1 lett az eredmény, ifi 3‑0.
1967
‑ 41 ‑
Az őszi végső sorrend: 1. K. Kinizsi 18 15 2 1 62‑24 32 2. K. MEDOSZ 18 11 2 5 38‑30 24 3. Kossuth SE 18 10 2 6 92‑32 22 4. K. Technikum, 5. K. Haladás II., 6. Rezi, 7. Sármellék, 8. Óhid, 9. Balatongyörök, 10. Vonyarcvashegyet törölték a bajnokságból
Az ifi csapatok között 1. K. Technikum, 2. K. Kinizsi, 3. Sármellék. Sportszerűségi versenyen 1. K. Kinizsi 32, 2. K. MEDOSZ 54, 3. Kossuth SE 72 ponttal. A K. Kinizsi a járási bajnokság megnyerésével jogot szerzett az osztályozón való indulásra. A „B” csoportba került, ahol az Ajka VT‑vel 1‑1 (1‑0) eredményt ért el Keszthelyen 150 néző előtt. A jó iramú izgalmas mérkőzésen a játék képe alapján a szervezettebb vendégek akár a győzelmet is megszerezhették volna. A hazai gólt Horváth rúgta. A végső sorrend 1. Ajkai VT, 2. Badacsonytomaj. A 3. K. Kinizsi nem léphetett magasabb osztályba. Sportérmek 1967, Enyingből A megyei bajnokságot azonban újból átszervezték és két csoportban összesen 28 csapatot szerepeltettek, nyugati és keleti bontásban. Az új gazdasági mechanizmus keretében bevezetett változtatásokat elsősorban gazdasági okokra vezették vissza, a csapatoknak így csak 50 km‑es körzetben kellett utazniuk. a Téli Kupával kezdődött a Keszthely Járás Labdarúgó Szövetség rendezésében. A Hévíz – K. Kinizsi 2‑1, K. Kinizsi – Mereszjev 3‑3, K. Kinizsi – József ASE 4‑0 (0‑0), K. Kinizsi – Tapolca 1‑3, Mereszjev – K. Kinizsi elmaradt 0‑0 és 2 pont a házigazdáké lett. Az itt leírt eredményekkel együtt összesen tíz mérkőzést játszottak a csapatok. A végső sorrend:
1968
1. Tapolca, 2. K. Haladás II., 3. Mereszjev 4. K. Kinizsi 10 3 1 6 17‑12 5. Hévíz, 6. József ASE
7
Március 27. Sikeresen rajtoltak az újoncok, a megyei labdarúgó bajnokság nyugati csoportjában.
Kemény összecsapásokkal tarkított, jó iramú mérkőzésen a Kinizsi sok helyzetet kidolgozott, de rendre hibáztak a csatárok, vagy Tombor kapus remekelt, aki teljesítményéért 10 pontot kapott, és a mezőny legjobbja lett. A szerencsésebb csapat győzött. Gólszerzők: Szakály, Szabó. Jók: Wipler, Szabó, Magyar I. Ifi, 6‑1 (4‑1).
K. Kinizsi – Ajkai VT 1‑2 (1‑2) Keszthely, 100 néző. V: Czobor. K. Kinizsi: Szántó – Simon, Magyar I., Wipler, Szabó I., Szabó II., Jagadics, Rumpler, Rudolf, Kocsis II., edző: Magyar Ferenc Szögletarány: 2‑6 (1‑4). Alacsony színvonalú mérkőzésen két lelkes csapat találkozott, és végül a szerencsésebb nyert. Gól: Rumpler, Jók: Jagadics, Simon, Magyar. Ifi 2‑1 (2‑1). Magyar Ferenc: – Szombaton, a munkaidő végén, amikor beérkeztem az utolsó fuvarból mindig letakarítottam a teherautót. Felraktam a dolgozók öltözőjéből a padokat a Molotovra, majd gyékényszőnyeget állítottam mögéjük, hogy ne érintkezzenek a fiúk a zsíros ponyvával. Az úton rendre összedőltek a padok és felborult mindenki. Nem törődtünk vele. Legtöbbször úgy néztünk ki mint a lisztes molnárok, mire megérkeztünk valahová az útról felszálló portól. Az udvari csapon megmosakodtunk és kezdődhetett a mérkőzés. Akkor még nem voltak a maihoz hasonló körülmények, öltözök hiányában mezbe öltözve mentünk és jöttünk, majd itthon fürödtünk. 04. 30.
K. Kinizsi – Ezüst Nyíl 0‑4.
A vendégek a második helyen álltak és jó védelemmel és gólerős csatársorral rendelkeztek, győzelmük nem véletlenül született négygólosra. 05. 08.
K. Kinizsi – Üveggyár 2‑1 (2‑0)
Keszthely, 100 néző. V.: Józsa. K. Kinizsi: Szántó – Molnár, Magyar I., Simon, Éri, Hegedűs, Magyar II., Rumpler, Rudolf, Wipler, Verebes, edző: M.F. Közepes színvonalú mérkőzésen végig a Kinizsi kezdeményezett, győzelme megérdemelt. Az eredmény a vendégekre hízelgő. Gólszerzők: Wipler, Rudolf. Jók: Szántó, Rudolf, Simon. Az Ifi 7‑2‑re győzött, a csapat tagjai: Hegedűs József, Lazareszku István, Szabó György II., Madarász József, Litvinyuk Viktor, Gyutai Zoltán, Farkas Attila, Litvinyuk József, Tóth István, Bézsenyi Ferenc, Bognár Péter. Továbbra is utolsó a csapat, két pontot sikerült begyűjteni. 05. 15.
K. Kinizsi – Badacsonytomaj 4‑1 (3‑1)
Keszthely, 200 néző. V: Czapp. K. Kinizsi: Szántó – Simon, Magyar I., Wipler, Szabó I., Rudolf, Jagadics, Kocsis, Éri, Szabó II., Verebes, edző: Magyar Ferenc
Keszthely, 200 néző. V: Sörös. K. Kinizsi összeállítása megegyezik az előzővel, Molnár helyett csereként állt be Kocsis. A szögletarány 6‑6 (3‑2). A vendégek a második percben vezetést szereztek, a házigazdák félóra múlva tudtak egyenlíteni és döntő fölénybe kerültek. Tervszerű játékukkal megérdemelt győzelmet szereztek.
‑ 42 ‑
‑ 43 ‑
K. Kinizsi – Hévíz 0‑2 (0‑0)
Gólszerzők: Verebes 2, Rumpler, Magyar I. Jók: Éri (mezőny legjobbja), Rudolf, Simon. Két helyet előreléptek a tabellán.
Következő mérkőzésen Úrkút – K. Kinizsi 3‑3 (3‑2) Úrkút, 100 néző. V: Bauer. K. Kinizsi továbbra is a szokásos felállításában lépett pályára. Az első félidőben az Úrkút lényegesen jobban játszott, a vendégek a kapushibákat kihasználva lőtték góljaikat. Lelkes játékuk eredménye egy pont. Gólszerzők: Rudolf, Rumpler, Verebes. Jók: Szántó, Magyar I., Verebes. Ifi 2‑1 (2‑0).
Pápai Spartacus – Kinizsi 4‑0 (2‑0) Pápa, 600 néző. V: Czeffernek. K. Kinizsi: Szántó – Molnár, Magyar I., Simon, Hegedűs, Éri, Magyar II., Rudolf, Rumpler, Bézsenyi, Wipler, e: M.F. Szögletarány 10:2, (6:0). A listavezető Spartacus mindvégig óriási technikai fölényben játszott. A lelkes vendégek szívósan védekeztek a félpályán alig jutottak túl. Jók: Magyar I., Szántó. Ifi: 1‑1 (1‑0). 06. 05.
Kinizsi – Badacsonytomaj 5‑0 (3‑0)
Keszthely, 200 néző. A gólokat Bézsenyi 3, Tóth, Rudolf II. szerezték.
Mereszjev – K. Kinizsi 6‑1 (5‑0) Tapolca, 200 néző. V: Józsa. K. Kinizsi: Szántó – Simon, Magyar I., Hegedűs, Éri, Magyar II., Rudolf, Rumpler, Bézsenyi, Wipler, Verebes, e: M.F. A végig fölényben játszó Mereszjev az első félidőben kihasználta helyzeteit és a szünet után meddő hazai fölényben teltek a percek, a vendégek 6‑0 után szépítettek Verebes révén. Jók: Magyar I., Rumpler, Verebes.
Az újoncrangadót megérdemelten nyerte a minden részében jobban játszó Kinizsi. Az orkánerejű széllel a házigazdák boldogultak jobban. Gólszerzők: Bézsenyi 2, Rumpler, Éri, Rudolf, Magyar II. Jók: Magyar I. (mezőny legjobbja), Éri, Bézsenyi, Rumpler. Ifi: 5‑0 (2‑0) Gólszerzők: Tóth, Szabó, Litvinyuk. A bajnokság utolsó mérkőzése után készült a fénykép, ahol: K. Kinizsi – Pápai II 4‑1. Az ifjúsági eredmény 1‑0 lett. A tavaszi elsőséget a Mereszjev szerezte meg.
MNK mérkőzésen K. Haladás – K. Kinizsi 4‑2 (2‑2) Keszthely, 200 néző. V. Vajda. K. Kinizsi: Szántó – Molnár, Magyar I., Litvinyuk, Hegedűs, Éri, Tóth, Magyar II., Rumpler, Szabó (Jagadics), Bézsenyi, e: M.F. Szögletarány 8:1. A tartalékos Kinizsi az első félidőben nagyszerűen megállta a helyét NB III‑as ellenfelével szemben. A második félidőt a Haladás végig támadta. Gólszerzők: Pintér 3, Gyulavári illetve Magyar II., Rumpler 11‑esből. Jók: Pintér, Biczó, Szanati, Hut illetve Szántó (mezőny legjobbja), Magyar I. Augusztusban kezdődtek a kétcsoportos megyei bajnokság őszi fordulói.
Ajkai Üveggyár – K. Kinizsi 1‑0 (0‑0) Ajka, 300 néző V: Hencz. Az MNK mérkőzésen megismert összeállításban állt fel a K. Kinizsi. Szögletarány 8:3 (4:2). A házigazdák csatársora kemény, kissé durva játékot produkált a Kinizsi védelmével szemben nem tudta érvényesíteni helyzeteit és az 53. perctől 10 emberrel játszották a mérkőzést, egy sérülést követően. Jók: Szántó, Magyar I., Bézsenyi. Ifi: 6‑0. 09. 04.
Badacsonytomaj – K. Kinizsi 1‑2 (0‑0)
Badacsonytomaj, 200 néző. V: Titz. Kinizsi: Szántó – Molnár, Magyar I., Simon – Jakadics, Éry – Szabó, Rumpler, Magyar II., Tóth, Bézsenyi, csere: Hegedüs, edző: Magyar Ferenc. Meglepetés eredmény született a 14. házigazdák otthonában. Kiegyenlített első félidő után a Kinizsi Magyar I. és Rumpler két gyors góljával biztosította győzelmét. A lendületes vendég csatársor valósággal elsöpörte a hazai védelmet, akik 11‑esből szépítettek. Jók: Magyar I., Simon, Éry.
Hévíz – K. Kinizsi 0‑3 (0‑2)
Keszthely, 200 néző V: Fentős K. Kinizsi: Szántó – Molnár, Magyar I., Simon, Hegedűs, Éri, Magyar II., Rudolf, Rumpler, Bézsenyi, Wipler, e: M.F. Szögletarány 2‑2 (1‑0).
Hévíz, 200 néző. V: Varga. Továbbra is a szokásos összeállítás a Kinizsinél, a szögletarány: 5:3 (2:1). Az első negyedóra a Hévíz fölényével telt el, majd a vendégek vették át a játék irányítását. A tervszerűbben játszó Kinizsi megérdemelten győzött az otthonában mindig veszélyes Hévíz ellen. Ezen a találkozón a hazai csatároknak nem sikerült semmi. Gólszerzők: Magyar II., Rumpler, Tóth. Jók: Szántó, Magyar I., Éri, Bézsenyi. Ifi: 1‑3 (1‑2).
‑ 44 ‑
‑ 45 ‑
K. Kinizsi – Mezőlak 6‑0 (3‑0)
Álló sor: Magyar II., Bézsenyi, Éri, Vipler, Rumpler, Gergye, Hegedűs, Magyar Ferenc, elöl: Magyar J. I., Simon, Rudolf, Molnár, Szántó
Helyet cserélt a két csapat a 12. helyről előre lépett kettőt a K. Kinizsi, 16 6 1 9 27‑36 13. 11. Hévíz 16 4 4 8 16‑27 12.
K. Kinizsi – Padrag 3‑2 (2‑1) Keszthely, 300 néző. V: Farkas. K. Kinizsi: Szántó György – Molnár István, Magyar István I., Simon Péter, Éri László, Szabó Béla, Tóth István, Rudolf József, Rumpler Sándor, Magyar István II., Bézsenyi Ferenc, e: M.F. Szögletarány: 3:4 (2:1) Mindvégig nagyiramú élvezetes mérkőzés folyt. A két csapat nyílt sisakkal támadott, a helyzeteit jobban kihasználó Kinizsi megérdemelten nyert. Gólszerzők: Rumpler 2, Éri. Jók: Szántó a mezőny legjobbja, Magyar I., Éri, Rumpler.
K. Kinizsi – Ajkai Alumínium 0‑2 (0‑1) Keszthely, 100 néző. V: Sörös. Keszthely szokásos összeállításban lépett pályára, szögletarány 4:9 (1:4). A jó iramú mérkőzésen mindkét kapu többször forgott veszélyben. Az Alumínium többet a Kinizsi veszélyesebben támadott. A mérkőzést az döntötte el, hogy a rutinosabb vendégek kihasználták lehetőségeiket. Jók. Szántó, Éri, Hegedűs. Ifi 0‑0. 10. A K. Kinizsi. Szeptemberben Keszthelyen játszották a Magyar Öregfiúk – Keszthelyi Öregfiúk mérkőzést 15‑1 (5‑0) eredménnyel. 1500 néző szórakozott jól a Lékai Antal vezette mérkőzésen. Keszthelyben Prágai, Fábián, Györei szerepelt többek között Buzánszki, Hidegkúti, Szusza, Kárpáti ellen. Jutalmul ütemes vastapsot kaptak. Szeptember 25. Sok gól esett a nyugati csoportban, Keszthelyen is négy született.
K. Kinizsi – Devecser 2‑2 (1‑0) Keszthely, 100 néző. V. Vajda. Rudolf helyett Bézsenyi szerepelt, Tóth helyére csereként Hegedűs állt be és 4:2 (2:1)‑es szögletarány alakult ki. Az első félidőben kiegyenlített változatos küzdelem folyt, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Fordulás után a Devecser támadott többet, majd a hajrában a Kinizsinek sikerült egyenlítenie. Gólszerző: Rumpler 2 (egyet 11‑esből). Jók: Éri, Magyar I., Hegedűs, Rumpler.
Pápai II. – K. Kinizsi 3‑1 (1‑0) Pápa, 100 néző. K. Kinizsi: Szántó György – Molnár István I., Magyar István I., Molnár II., Éri, Szabó, Tóth, Rudolf, Rumpler, Bézsenyi, Verebes, e: M.F. A kiegyenlített első félidőben egyenlő erők küzdöttek. Fordulást követően a hazaiak feljavultak és a Kinizsi védelme nem tudta tartani a csatárokat. Gól: Bézsenyi. Jók: Magyar, Éri, Tóth. Ifi: 1‑1 (0‑0). Gól: Vadász. 21 mérkőzés után 10. K. Kinizsi 33:47 gólarány 15 pont.
‑ 46 ‑
Mezőlak – K. Kinizsi 2‑1 (0‑0) Mezőlak, 200 néző. V. Farkas. A legutolsó összeállítás szerint lépett pályára a Kinizsi, vereségük nem okozott meglepetést, tizenkét mérkőzésen hazai győzelem született ebben a fordulóban. Idegesen játszott mindkét csapat a kemény küzdelemnek Magyar I. és Bertalan kiállítása lett a vége. A Kinizsi vezető góljára nagy hajrával és két góllal válaszolt a Mezőlak. Gólszerző: Rudolf. Jók: Éri, Verebes. A bajnokságot nagy előnnyel vezette a Pét és a Merszejev, utóbbiak jöttek Keszthelyre.
K. Kinizsi – Merszejev 0‑2 (0‑1) Keszthely, 150 néző. V: Józsa. Szokásos összeállítás és 5:5 (1:2)‑es szögletarány. A nagy elszántsággal kiálló hazai csapat meglepően jól tartotta magát a bajnokesélyes ellen. Sportszerű küzdelemben hízelgő a gólarány a Kinizsire. Jók: Rumpler, Magyar II., Verebes. Ifi: 1‑1, Gól: Farkas. Október 30. Kikapott a listavezető.
K. Kinizsi – Pápai Spartacus 1‑0 (0‑0) Keszthely 150 néző, V. Sörös. K. Kinizsi: Szántó – Molnár I., Magyar I., Simon, Hegedűs, Szabó I., Magyar II., Rumpler, Éri, Bézsenyi, e: M.F. Szögletarány: 3:5 (2:2). Jó iramú, élvezetes mérkőzésen a Kinizsi jó játékkal és határtalan lelkesedéssel rászolgált a győzelemre. A Spartacus csalódást keltett góliszonyban szenvedő csatársorával. Gólszerző: Rumpler. Jók: Magyar I. A mezőny legjobbja, Szabó I., Bézsenyi, Verebes. Ifi: 1‑5 (1‑2). Az utolsó fordulóban fölényesen győztek a bajnokjelöltek is.
K. Kinizsi – Úrkút 1‑0 (0‑0) Keszthely 100 néző. V. Tölgyesi. K. Kinizsi: Szántó – Molnár, Magyar I., Simon, Éri, Hegedűs, Tóth (Bézsenyi), Szabó I., Rumpler, Magyar II., Verebes, edző: M. F. Élénk, jó iramú mérkőzésen az egységesebb Kinizsi megérdemelten szerezte meg a győzelmet Rumpler góljával. Jók: Éri (mezőny legjobbja), Magyar, Hegedűs, Szabó I. Ifi 0‑4 (0‑2). 1. Mereszjev 39, 2. Alumínium 38, 3. Ezüst Nyíl 35, 10. K. Kinizsi 25 8 2 36:54 18, A sportszerűségi versenyben 5. A Kinizsi 43 ponttal. K. Kinizsi ifi csapata 7. helyezés és 22 10 4 8 54:47 24 pont
‑ 47 ‑
Magyar Ferenc edző elbúcsúzott a csapatától: ‑ben már nagyon elfáradtam. Amit addig tettem, azt a labdarúgásért, az ifjúság neveléséért és a magam örömére tettem. Munkahelyet változtattam, a szakosztály vezetését átadtam az egykori kitűnő kapusunknak Hóbár Jánosnak. Az edzői feladatokat Fábián Jánosnak, Keszthely egyik legjobb labdarúgójának. Egy évig még segítettem az egyesületet, ha szükség volt rám. Sokat dolgoztam a csapatért, a labdarúgásért társadalmi munkában, munkaidő‑kedvezmény nélkül. Egy évtizeden keresztül minden hétvégén mérkőzésre jártam, vezettem a teherautót, ami vitte a csapatot. Biztosítottam a feltételeket, előteremtettem a pénzt, a felszerelést, kemény próba volt és belefáradtam. Szerettem volna a családommal is többet lenni, átadtam az edzői feladatokat. Életem egyik legszebb időszakaként emlékszem az eltöltött évekre. Kevés pénzzel is lehetett, lehet sportolni csak sportszeretet, akarat és emberség kell hozzá. Fábián János vette át az edzői feladatokat: – Az első labdarúgó mérkőzésemet 1948 őszén, Szentgotthárdon játszottam, ahol 7‑2‑re nyertünk, öt góllal sikerült bemutatkoznom. Keszthelyen még öt évig játszottam, majd bevonultam katonának, és pályára léptem az NB II‑es Szombathelyi Dózsában. Segítettem a Pápának két góllal a Veszprémi Vasas elleni osztályozón Bafia néven. 1956‑ban fél évre a Pécsi VSK leigazolt, de hamar hazatértem, és 1965‑ig a Haladásban játszottam, és a legtöbb gólt szereztem. Az egyik legszebbet a Szekszárd elleni mérkőzésen érintés nélkül rúgtam szögletből a hálóba. 1966 őszén Mezei György távozása után egy soproni mérkőzés előtt kért fel Dr. Kató Gergely az edzői feladatok ellátására és 1978‑ig dolgoztam különböző csapatoknál. Magyar Ferenc díszoklevele Szívvel‑lélekkel játszottunk! Szombaton a munkahelyünkön, a Volánnál még autót szereltünk, másnap 3‑1‑re nyertünk, ha kellett.
1969
jelentett. Az 1966‑ban még a megyeiben szerepelő Spartacusból hét jó játékossal erősítettek, valamint Szabó László K. Haladásból, Szabó Ferenc Hévízből, Suba József JASE‑ből érkezett. Induláskor a középmezőnyt célozták meg, és nagy szorgalommal készültek a céljuk elérésére. A keszthelyi Téli Kupán K. Kinizsi – JASE 2‑0 (1‑0). A gólokat itt is Bézsenyi és Rumpler szerezték. Tapolca – K. Kinizsi 2‑1 (2‑1). Szerencsével nyert csak az NB III‑as Tapolca, hálójukba Bézsenyi talált be. Március 16‑án főleg vendég sikerek születtek a nyugati csoportban.
K. Kinizsi – Csikvánd 2‑0 (1‑0) Keszthely, 200 néző. V: Vajda F. K. Kinizsi: Szántó(3) – Molnár(3), Magyar(3), Szabó Gy.(3) – Szabó B.(3), Hegedűs(4) – Tóth(2), Éri(3), Rumpler(3), Magyar II.(4), Bézsenyi(3), csereként pályára lépett még Szabó 46p. és Farkas 75.p. Szögletarány: 5:2 (2:1). A lelkesen védekező Csikvánd megnehezítette a Keszthely dolgát. Fábián János: – Sok helyzetet kihagytunk a sáros nehéz talajon. Az első félidőben átvettük az ellenfél csapkodó játékát. A csapatszellem megfelelő az erőnléti terhelést kellett fokozni. Fejeléshez mindenkinek fel kell mennie a levegőbe. Az eredmény elfogadhatóan alakult, a játék nem volt kielégítő. Gólszerző: Rumpler 2. Ifi: 8‑0 (2‑0), Gólszerzők: Szabó 3, Litvinyuk, Koloszár 2‑2, Vadász. 03. 22.
Nyirádi Bauxit – K. Kinizsi 0‑0.
A felkészülési mérkőzések biztatóan sikerültek, mint például:
Nyirád, 200 néző. V. Tóth. K. Kinizsi: Szántó (5) – Molnár (3), Magyar I. (5), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (4), Hegedűs (4) – Szabó II. (3), Éri (4), Rumpler (3), Magyar II. (4), Tóth (4). Közepes színvonalú mérkőzésen a tehetetlen hazai csatársor nagyban hozzájárult, hogy egy pontot elhozzon a Kinizsi. Fábián János: – Az igen jó játékerőt képviselő Nyirád II. ellen kitűnő eredmény született, a taktikai utasításom 100 %‑ban be lett tartva. Erőnlétileg is kifogástalan állapotban játszott a csapat. Feltűnt Tóth bátor erőteljes szélső játéka. Lelkesen, bátran, okosan és odaadóan játszottunk. Ifi: 5‑1 (1‑0) Gól: Szabó.
K. Kinizsi – JASE 3‑2 (2‑1).
03. 30.
A gólokat Rumpler 2 és Bézsenyi szerezték. A találkozót Gyenesdiáson rendezték, a pályát más nevesebb a környéken edzőtáborozó csapatok is előszeretettel használták már ekkor is. A Kinizsi is míg alacsonyabb osztályban szerepelt itt tartotta mérkőzéseit, a megyei II. osztályban előírták a bekerített játékteret, ezért költöztek Keszthelyre a mai Lovassy utcában lévő és akkor még salakos pályára, ott adottak voltak a feltételek. A Kinizsi nem tartozott a nevesebb egyesületek közé a kicsi Húsüzem lehetőségei ennyit tettek lehetővé. Korábban kézilabda csapattal is rendelkeztek, ezt anyagi okok miatt megszüntették. A megyei bajnokságba jutásuk nagy örömet és legalább ekkora feladatot is
Keszthely, 200 néző. V. Szanyi. K. Kinizsi: Szántó (4) – Molnár (3), Magyar I. (5), Szabó Gy. (4) – Szabó B. (4), Hegedűs (4) – Szabó F. (2) (Bézsenyi) (3), Éri (2), Rumpler (3), Magyar II. (4), Tóth (4). Élvezetes, helyenként jó mérkőzés. Fábián János: – Keservesen kiharcolt győzelem. Küzdeni tudásban a csapat nem nyújtotta az előző hetit. Az ellenfél csapkodó, korszerűtlen játékát átvettük. Felkészülési hiányosságok mutatkoztak, a pénteki kimaradások sokat rontottak. A csatársort, támadójátékot kellett erősíteni. Szombati kimaradások rányomták bélyegét a játékra. Gólszerző: Magyar I.
‑ 48 ‑
‑ 49 ‑
K. Kinizsi – Ajka VT 1‑0 (0‑0)
04. 06.
Ajkai Üveggyár – K. Kinizsi 0‑0
Ajka, V: Bauer. K. Kinizsi: Szántó (4) – Molnár (2), Magyar I. (5), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (3), Suba (3) – Szabó F. (3), Éri (3), Rumpler (3), Bézsenyi (2), Tóth (2). Szögletarány: 7:0 (2:0). Végig támadott a hazai csapat, tehetetlen csatársoruk nem tudott gólt szerezni. Fábián János: – Gyengeképességű csapat ellen a lelkesedés hiánya és rossz játék miatt nem győzhettünk, kritikán aluli játékvezetés mellett. A kiesett két játékosom hiánya nagyon megérződött, és a pályán lévőkből hiányzott a küzdeni tudás. Az utóbbi időben kimaradtak a játékosok az edzésekről. Sok gól esett az ötödik fordulóban. 04. 13.
K. Kinizsi – Pápai Spartacus 2‑0 (1‑0)
Keszthely, 300 néző. V. Tóth. K. Kinizsi: Szántó (5) (Farkas (3) – Molnár (3), Magyar I. (5), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (4), Suba (4) – Szabó F.(3), Hegedűs (3) (Magyar II. (3), Rumpler (4), Bézsenyi (4), Tóth (4). Fábián János: – Értékes győzelem egy technikailag képzett, jó nevekkel felvonuló csapat ellen. Erőnlét elfogadhatóan alakult és a csatársor több korszerű, ötletes támadást vezetett. A küzdőszellem is jól alakult, a 25. perc után felengedett a csapatom. Ezután átálltunk a heti két edzésre, kedden és pénteken tartottuk. Ifi: 0‑3 (0‑2). 04. 20.
K. Kinizsi – Ajaki Alumínium 1‑1 (0‑0)
Keszthely, 400 néző. V. Farkas. K. Kinizsi: Szántó (4) – Molnár (4), Magyar I. (4), Szabó Gy. (4) – Szabó B. (4), Suba (5) – Szabó F. (3), Hegedűs (5), Rumpler (3), Magyar II. (4), Tóth (3). Nagy küzdelmet vívott a hazai csatársor a vendégek védelmével. Fábián János: – Értékes győzelmet szereztünk az akkor még bajnokaspiráns, későbbi bajnok ellen. Kifogástalan küzdőszellemben, harcos akarattal játszottunk, kis szerencsével nyerhettünk volna. A védelem megbízható szorgalmas játéka örömre adott okot, míg a szélsők bátortalansága a támadásnál okozott hiányt. Gól: Rudolf. Ifi: 1‑6 (1‑4).
Ifi: 2:1 (1:1) Gól: Litvinyuk.
3. K. Kinizsi 4. Hévíz
7 7
4 0
3 2
0 5
8:1 11 5:29 2
K. Kinizsi – Padrag 0‑0 Keszthely, 300 néző. V: Tiszagáti. K. Kinizsi: Farkas (4) – Molnár (2) (Szabó I. (3), Magyar I. (5), Szabó Gy. (3). – Szabó B. (3), Suba (5). – Szabó II. (3), Hegedűs (5), Rumpler (2), Magyar II. (3), Tóth(2)(Éri (3). Fábián János: – Az idei bajnokság leggyengébb játékát nyújtottuk, a nagy meleg teljesen kifárasztotta a csapatot. Részünkre nem adott meg egy szabályos gólt a játékvezető. Három‑három szögletrúgásra került sor. A védelem és a csatársor nagyon gyengén, erőtlenül, gyáván játszott. A taktikai utasításokat fáradtan nem tudták betartani. Egyéni foglalkozásokat kellett beiktatni. A csapat hullámvölgybe került. Ifi: 0‑4 (0‑2).
Úrkút – K. Kinizsi 0‑1 (0‑1) Úrkút, 300 néző. V: Répási. K. Kinizsi: Szántó (5) – Molnár (4), Magyar I. (5), Suba (4) – Szabó B. (4), Hegedűs (5) – Szabó II. (4), Éri (5), Rumpler (4), Magyar II. (4), Tóth (3). Szántónak nem lehetett gólt lőni, jól védekezett a Keszthely és kitűnően dolgozó védelme említést érdemel. A gólt Tóth szerezte. Fábián János: – A szerkezetében megváltoztatott csapat végig határtalan lelkesedéssel és kitűnő erőben, a taktikai utasítást végig betartva nyert. Annak ellenére, hogy az ellenfél végig durván játszott, nem hozta ki a csapatot a ritmusból. Az edzéseken tanúsított akarat kezdi megmutatni gyümölcsét, keddre további erőfejlesztéseket terveztem. 05. 18.
K. Kinizsi – Devecser 1‑0 (0‑0)
Hévíz, 200 néző. V: Németh. K. Kinizsi: Szántó (4) (Farkas (4) – Molnár (3), Magyar I. (4), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (3), Suba (4) – Szabó F. (2), Hegedűs (4), Rumpler (3), Magyar II. (3), Tóth (2). Szögletarány: 6:6 (3:3) Két ellentétes félidő. Az elsőben a Kinizsi, a másodikban a Hévíz támadott többet. A helyzeteit kihasználó csapat győzött. Fábián János: – Nagyon gyenge játékkal szereztünk biztos győzelmet, A nagy meleg és a rossz talaj zavarólag hatott. Öregurasan küzdöttünk és egyik csapatrész sem tudta hozni formáját, védelmünk időnként kihagyott. Szántó vasárnaponként nem ért rá, Farkast kellet beépíteni a csapatba. Éri és Szabó F. fegyelmi tárgyalás előtt álltak, az új játékosokkal a szerkezetet is át kellett alakítani.
Keszthely, 300 néző. V. Vajda F. K. Kinizsi: Szántó (4) – Molnár (2), Magyar I. (4), Suba (2) (Szabó Gy. (3) – Szabó B. (4), Hegedűs (5) – Szabó II. (3), Éri (3), Rumpler (3), Magyar II. (3), Tóth (2) (Szabó I. (3). Közepes színvonalú mérkőzésen nehezen nyert a Keszthely, a harcos szellemben játszó Devecser ellen. Szögletarány: 4:2 (2:1). Fábián János: – Küzdelmes, végig nyílt, gyenge színvonal jellemezte a mérkőzést. A hazai pályán továbbra sem tudtunk játszani. Edzéseken csökkenteni kellett a terhelést és több játékos elemet bevezetni. Beszélgettem a játékosokkal a cseréknél tapasztalt sértődésekről. Gól: Rumpler. Ifi 1‑0 (0‑0) Gól: Vadász. A tabellán a harmadik helyen állt a csapat. Fábián János
‑ 50 ‑
‑ 51 ‑
04. 22.
Hévíz – K. Kinizsi 0‑2 (0‑1)
Pápai Textiles – K. Kinizsi 2‑2 (1‑2) Pápa, 100 néző. V: Toboli. K. Kinizsi: Szántó (2) – Molnár (2) (Éri (5), Magyar I. (3), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (4), Hegedűs (4) – Szabó F I. (3), Rumpler (3), Szabó F.II. (4), Suba (3) Tóth (4). Egyenlő erők küzdelmében két kapufát lőtt a Keszthely. Fábián János: – A 25. percben már 2‑0‑ra vezettünk az új játékrendszerünkkel. A biztos vezetés tudatában a csapat hátsó alakzata könnyelműsködött, és ez megbosszulta magát. Gólszerzők: Tóth, Suba. Ifi: 4‑0 (2‑0). 06. 02.
K. Kinizsi – Mezőlak 7‑0 (5‑0)
Keszthely, 300 néző. V: Répási K. Kinizsi: Szántó (4) (Farkas (4) – Molnár (3), Magyar I. (4), (Szabó Gy. (4) – Szabó B. (5), Suba (3) (Litvinyuk (3) – Szabó F.II. (3), Éri (4), Szabó F.I. (5), Rumpler (4), Tóth (4). Belemenésekkel tarkított mérkőzésen Szabó I. F. vezetésével lehengerelték a tetszetősen játszó Mezőlakot a keszthelyiek és a második helyre léptek előre. Fábián János: – Végre nagyszerűen, felszabadultan játszott az egész csapat. Az ellenfél jól védekezett azonban hamarosan a kitűnően játszó Szabó F I. vezérletével felőröltük ellenállásukat. A játékrendszer bevált és a taktikai fegyelmet is megtartották a játékosok. Gólszerzők: Szabó F. I. 3, Rumpler 2, Tóth, Magyar I. Ifi: 6‑0. Gólszerzők: Szabó F. II. 4, Bézsenyi, Takács. 06. 08.
Ezüst Nyíl – K. Kinizsi 2‑1 (1‑0)
Pápa, 150 néző. V: Kápolnás. K. Kinizsi: Farkas (4) – Molnár (4), Magyar I. (4), Szabó Gy. (4) – Szabó B. (5), Hegedűs (5) – Szabó F.II. (2) (Koloszár (3), Litvinyuk (4), Szabó F.III. (4), Rumpler (5), Tóth (4). A tartalékos Kinizsi ellen a hazaiak gyengén játszottak és csak szerencsével tudtak nyerni. Érdemtelenül szenvedték el első idei vereségüket a vendégek a záró fordulóban. Tavaly az volt a kérdés mennyi gólt kap a Kinizsi? Idén, ki tud gólt rúgni nekik? Fábián János: – Sérülések, fegyelmezetlenségek miatt két ifjúsági játékost kellett beállítanom, akik nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Ilyen szívvel lélekkel játszó csapatot nem láttam! A 89. percben lesgóllal nyert az Ezüst Nyíl. Óriási bírói tévedés, amit az öltözőben elismert. Kitűnő küzdőszellem, hatalmas lelkesedés, nagyszerű erőnlétről tett tanúbizonyságot a csapat. Kiskapus mérkőzésekkel zártuk az edzéseket.
lett. Lépcsőztünk, és futottunk az erdőben. A kis körünk Újmajor, Fenékpuszta és vissza a síneken Gyenesig tartott. Olyan erőnlétre tettek szert a fiúk, hogy két órát kibírtak volna, nem kilencven percet! Mérhetetlen sportszeretet és a közönség imádata hajtott bennünk. A fiúk végrehajtották, amit mondtam, sosem volt gond. A munkahelyen nem kaptak kedvezményt a sportoláshoz, akkor nem volt szokás. Többször is átszerveztem a csapatot, hogy mindenki a legjobb posztján szerepeljen. Az ifi csapat tizedik lett, háromszor nyertek és kilencszer kikaptak. 06. 25.
MNK mérkőzésen: Hévíz – K. Kinizsi 1‑3 (0‑1)
Hévíz, 100 néző. V. Kárpáti. A barátságos hangulatú mérkőzésen könnyed játékkal nyert a Kinizsi. Gól: Suba, Nagy, Szabó F. II. Augusztus 7‑én a Balatonederics elleni 1‑0‑al végződő verségével kiesett az MNK‑ból a Kinizsi. 08. 17.
Csikvánd – K. Kinizsi 0‑0
Csikvánd, 250 néző. V: Jánossy. K. Kinizsi: Farkas (4) (Szántó (3) – Molnár (3), Magyar I. (4), Szabó Gy. (4) – Szabó B. (5), Hegedűs (3) – Szabó F.II. (3), Tóth (3), Rumpler (3), Magyar II. (2), Nagy (3) (Szabó F.III. (3). Jó iramú, színvonalas mérkőzés. Fábián János: – Igen jól küzdő csapattól hoztunk el egy pontot. Értékes eredmény annak ellenére, hogy hat biztos gólhelyzetet hagytunk kihasználatlanul. Egyes játékosok erőnléti hiányosságot mutattak. A csapatszellem javult, a pálya középső részét nem tudtuk bejátszani. A vezetőséget fel kellett rázni, senki nem csinált semmit. Ifi: 0‑4 (0‑2) Gólszerző: Barna 4. 08. 25. Vízipóló
eredmények születtek a 15. fordulóban.
K. Kinizsi – Bauxit II. 1‑2 (0‑0)
A bajnokságot az Ajkai Alumínium vezette 21 ponttal, veretlenül. Második a Kinizsi 7 győzelem, három döntetlen és az utolsó fordulóban elszenvedett vereséggel, imponáló 18:3‑as gólaránnyal és 17 ponttal, Fábián János érdeme, így emlékezett vissza: – Legszebb éveimet töltöttem a Kinizsinél. Télen kerültem a csapathoz és a januári alapozást heti öt alkalommal, derékig érő hóban kezdtük. Este munka után tudtunk készülni és sokszor csak akkor láttam a fiúkat a pálya túloldalán, amikor Keszthely fényei előtt elfutottak, és visszafordultak az alapvonalnál. Kemény alapozást végeztünk és az eredménye is meg
Keszthely, 200 néző. V: Simonyi. K. Kinizsi: Szántó György (4) (Farkas Attila (2) – Molnár István (3), Magyar István I. (5), Szabó György II. (3) – Szabó Béla (5), Hegedűs László (4) – Szabó Ferenc II. (2), Tóth István (2), Rumpler Sándor (2), Magyar István II. (4), Nagy Tibor (2) Suba József (2). Alacsony színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Bauxit nyert. Szögletarány: 3:2 (1‑1). Fábián János: – Egy kitűnő képességű gárdától szenvedtünk irreális körülmények között vereséget. A csapat mély hullámvölgyből kezdett kilábalni. A küzdőképességgel egy‑két játékostól eltekintve elégedett voltam, páran nem jártak edzésre. A középső hadrend is sokat javult és összeült a vezetőség is. Gólszerző: Tóth. Ifi: 3‑0 (2‑0). Gól: Szabó F.II. Barna, Vadász.
‑ 52 ‑
‑ 53 ‑
08. 31.
Ajkai Videoton – K. Kinizsi 6‑0 (3‑0)
Ajka, 300 néző. V. Farkas. K. Kinizsi: Szántó (3) (Farkas (2) – Molnár (2), Magyar I. (‑), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (5), Hegedűs (4) – Szabó F. III. (2), Tóth (2), Rumpler (‑), Magyar II. (4), Nagy (3). Szögletarány 3:2. Kiállítva: Magyar I. 18. perc, Rumpler 80. perc. Fábián János: – Teljesen reális körülmények között szenvedtünk súlyos vereséget. Fegyelmezetlenül és sportszerűtlenül játszottunk sorozatban. Súlyos hullámvölgybe kerültünk. Egyesek elbízták magukat, mások nem jöttek edzésre, a fiatalokat kellett bátrabban alkalmaznom. Ötödik helyre csúszott a Kinizsi. 09. 07.
K. Kinizsi – Ajkai Üveggyár 0‑0.
Keszthely, 300 néző. V. Nyeste. K. Kinizsi: Szántó (4) – Molnár (4), Koloszár (4), Szabó Gy. (5) – Szabó B. (5), Suba (5) – Tóth (2), Barna (2) Szabó F. III. (2), Magyar II. (4), Nagy (3) Szabó F. II. (2). A többet támadó Üveggyár nem bírt a tartalékos Kinizsi védelmével. Igazságos döntetlen született. Szögletarány 3:1 (1:0). Fábián János: – Abszolút kihagyott gólhelyzeteink száma nyolc. A megfiatalított együttes végig odaadóan, szótlanul, szívvel‑lélekkel küzdött. Rutintalanságuk azonban kiütközött. Lelki felkészítést kellett végeznem. Ifi: 3‑2 (2‑2). Gólszerző: Pothár, Vadász, Litvinyuk. 09. 14.
Pápai Spartacus – K. Kinizsi 2‑0 (1‑0)
Pápa, 150 néző. V: Lontai. K. Kinizsi: Szántó (3) – Molnár (3), Koloszár (3), Szabó Gy. (4) – Szabó B. (4), Suba (5) – Szabó F. II. (2) (Barna (2), Szabó F. III. (2), Tóth (2), Magyar II. (4), Nagy (3). Korszerű játékával megérdemelten nyert a helyenként sok helyzetet kihagyó Spartacus. Szögletarány: 6:1 (2:0). Fábián János: – Kiábrándító csapatjáték és gyenge játékvezetés. A csapat nem tudott felnőni a tavaszi idényben nyújtott színvonalhoz. Három‑négy játékos rendszeresen hozta magát a többiek a járási szintre estek vissza. Az edzéseket alig látogatták. Ifi: 3‑0 (0‑0). Az ifi csapat tagjai: Horváth Sándor – Suba Andor, Litvinyuk Sándor, Gyutai Zoltán, Vadász Gábor, Pál László, Rudolf László, Szabó Ferenc, Pothárn Sándor, Nyitrai Sándor, Nagy László, Gál Jenő, Sirsom Lajos, Litvinyuk Viktor, Koloszár György. 09. 21.
Ajkai Alumínium – K. Kinizsi 3‑0 (2‑0)
Ajka, 500 néző. V. Németh S. K. Kinizsi: Szántó (4) – Magyar I. (5), Szabó Gy. (4) – Szabó B. (3) (Barna (2), Suba (3) – Szabó F. II. (3), Koloszár (2), Rumpler (2), Magyar II. (2), Nagy (3). Küzdelmes, kemény mérkőzésen az Ajka végig fölényben játszott. Lelkesen védekezett a Kinizsi és közben Szántó 11‑est is védett. Ajka az első helyen állt a Kinizsi a nyolcadikra csúszott vissza. Szögletarány 8:0 (3:0).
‑ 54 ‑
Fábián János: – A rossz felkészülés és az edzések hanyagolása ellenére a csapat többet nyújtott a vártnál. Az eredmény így jónak mondható. Ifi: 4‑1 (2‑0), Gól: Pál. 09. 28.
K. Kinizsi –Hévíz 2‑0 (0‑0)
Keszthely, 100 néző. V: Horváth. K. Kinizsi: Farkas (4) – Koloszár (3), Magyar I. (‑), Szabó Gy. (4) – Szabó F. III. (4), Hegedűs (3) – Szabó F. II. (3), Barna (2), Pothárn (3) Magyar II. (3), Nagy (3). A két tartalékos csapat küzdelme alacsony színvonalú mérkőzést hozott. A Kinizsinél továbbra is tartott a hullámvölgy. A győzelem ellenére teljesítménye messze elmaradt a tavasszal megszokott jó játéktól. Szögletarány 4:1 (2:0), kiállítva Magyar I. A 75. percben. Fábián János: – Nehéz, de megérdemelt győzelmet szereztünk. Kiábrándító játékunk, gyenge erőnlétünk mindenkinek szembetűnt. Az edzéseket alig látogatták a játékosok, kedden csak hatan jelentek meg. A sérülések miatt fel kellett forgatnom a csapatot. Gólszerzők: Pothárn, Nagy. Ifi 4‑1 (2‑1) Gólszerzők: Litvinyuk 2, Vadász 2. A mérkőzést követően vissza‑ lépett a megyei labdarúgó baj‑ nokság további küzdelmeitől a Hévízi KSK. Átigazolások, to‑ vábbtanulás, katonai bevonu‑ lás miatt nem kevesebb, mint 12 első csapatbeli játékosát vesztette el ebben az esztendő‑ ben a kis egyesület labdarúgó szakosztálya. Küzdelem a kapu előtt a labdáért 10. 05.
Padrag – K. Kinizsi SK 3‑1 (1‑1)
Padrag, 100 néző. V: Bauer. K. Kinizsi: Szántó (4) – Molnár (3), Koloszár (3), Szabó Gy. (5) – Szabó B. (4), Suba (2) (Szabó F. III. (3) – Szabó F. II. (3), Éri (4), Pothárn (3), Magyar II. (4), Nagy (4). A második félidőben magára talált Padrag megérdemelten nyert. Fábián János: – A tartalékos csapat javuló küzdőszellemben játszott. A teljesítménnyel elégedett voltam a viselkedéssel nem. Feltűnően jó játékvezetést tapasztaltam. Sajnos a sportkör vezetésével ekkor már hosszabb ideje nem tudtam beszélni, senki nem érezte szívügyének az egyesület dolgait, ezt a játékosok is megérezték. Gólszerző: Szabó F. II. Ifi: 3‑1 (1‑1). Gólszerző: Vadász. 10. 12.
K. Kinizsi – Úrkút 1‑3 (0‑1)
Keszthely, 300 néző. V. Rumpler. K. Kinizsi: Farkas (2) – Molnár (2), Koloszár (4), Szabó Gy. (3) – Szabó B. (3), Suba (2) (Litvinyuk (2) – Szabó F. II. (2), Éri (2) (Pothárn (2), Rumpler (2) Magyar II. (2), Nagy (2).
‑ 55 ‑
Ilyen arányban is megérdemelten nyertek a vendégek a lélektelenül játszó Kinizsi ellen. Fábián János: – Lélektelen, passzív, erőtlen, felelőtlen játék. Most csapatról sem lehetett beszélni. Az egész mérkőzés folyamán az Úrkút uralta a pálya középső harmadát. Egy olyan csapattól szenvedtünk vereséget, akiket 3‑4 góllal vernünk kellett volna. A vezetők hozzáállását látva az erőnket teljesen felesleges pazarolni. Gólszerző: Rumpler. Ifi: 4‑3 (2‑1) Gólszerzők: Keller 2, Kovács, Zachariás.
Keszthely, 100 néző. V: Békési. K. Kinizsi: Szántó (4) – Koloszár (4), Magyar I. (4), Szabó Gy. (3) – Pál (4), Hegedűs (4), – Vadász (3) (Éri (3), Rumpler (‑), Szabó F.I. (4), Magyar II. (4), Nagy (2). Őszi idényben először szerepelt tavaszi csapatával a Kinizsi és megérdemelten nyert a jó erőkből álló Ezüst Nyíl ellen. Szögletarány: 7:2 (5:1). Gólszerző: Magyar I., Szabó F.I.
A 22 forduló alatt 23 pontot szerzett a csapat és hatodik lett 26:29‑es gólaránnyal, a legeredményesebb játékos Rumpler 13 góllal. Az ifi csapat a kilencedik helyen végzett 18 ponttal, 42:72‑es gólaránnyal, kilencszer nyertek, tizenötször kikaptak. A gólerős játékosok Szabó F. III. 11 gól, Vadász és Litvinyuk 8‑8 gólt szerzett. Fábián János: – Lelkes szurkolók követtek minket és mindenhol fizettek a belépésért, szégyelltek volna nem fizetni. A falunak ünnepélyt jelentett egy‑egy mérkőzés. Rengeteg szeretetet kaptunk, amit nem lehet elmondani. Most is látszik a kedvesség a régi ismerősökön és ezt az érzést nem lehet elmondani, át kell élni. Sajnos a lehetőségek elfogytak, pénz nélkül nem lehetett eredményt elérni. Váltanom kellett. Mindig emlékezni fogok a Petőfi Csárdában leöblített sörökre, a gyenesi kisbüfére, ahol az asszonyokkal és gyerekekkel közösen, egymást segítve ismertük meg a másik gondját, baját, hogy segítsünk egymáson. Az 1969 tavaszi idény szenzációs csapata ősszel homlokegyenest mást nyújtott, mint amit vártak tőle, amire képes lett volna. A fél csapat nem járt edzésre és a mérkőzéseken sem szerepeltek. Fábián János edző ifikkel volt kénytelen végigjátszani az őszt. Lelkiismeretes edzői munkája csak elismerést érdemel. A decemberi közgyűlésen az 50‑60 fős tagságból 26 labdarúgó jelent meg, ezért a választást sem tudták megtartani, veszélybe került a labdarúgó szakosztály léte is. Heves vitát váltott ki az őszi szereplés. Feltették a játékosoknak a kérdést, hogy gyenge felszerelés, teherautós szállítás mellett tudják továbbra is vállalni a megyei bajnokságot. A sportkör vezetősége 1969. december másodikán a Városi Pártbizottságnak és a Városi Tanács VB, Járási Sportszövetségének írt levelükben egyértelműen megfogalmazták nehéz helyzetüket, és hogy miben várnak segítséget. Mint írták a szakosztály lété‑ ről, vagy megszűnéséről kell dön‑ teni. Az 1969. évi bajnokságot közepes eredménnyel befejező szak‑ osztálynál új vezetőséget kell válasz‑ tani. A Sportkör XI. 25‑re kiírt köz‑ gyűlésén a tagság 30 %‑a jelent csak meg. A szakosztály vezetősége érdek‑ lődés hiányában csak az aktív játéko‑ soknak tartott értekezletet. A követ‑ kező ülést december 13‑ra jelölték ki és meghívták a címzetteket is. Elemezték az elmúlt év eredmé‑ A Húsüzem éveken át a város egyik legjobb labdarúgó nyeit és a nehézségek okait. Megálla‑ csapatával rendelkezett pították, hogy a további működés ve‑ szélybe kerül, ha a jövőben sem kapnak nagyobb anyagi és erkölcsi támogatást, kénytelenek lesznek beszüntetni működésüket. Szükségük lett volna egy társadalmi munkában dolgozó szakoktatóra, amit nem tud‑ tak biztosítani. Két komplett felszerelésre, mert a játékosok saját pénzüket adták össze a fel‑ szerelésük pótlására. Utazni is a megyében egyedül álló módon zsúfolt teherkocsin tudtak
‑ 56 ‑
‑ 57 ‑
10. 19.
Devecser – K. Kinizsi 5‑0 (3‑0)
Devecser, 300 néző. V: Farkas. K. Kinizsi: Horváth (2) – Litvinyuk (2), Koloszár (4), Szabó Gy. (4) – Szabó F. III. (2), Szabó F.I. (3) – Szabó F. II. (2), Rumpler (3), Éri (3), Barna (2), (Pothárn (2), Nagy (2). A sok gól ellenére nem játszott alárendelt szerepet a Kinizsi, csak semmi nem sikerült nekik. Fábián János: – Egyes játékosok egyszerűen nem jöttek el. Ifi: 5‑0 (2‑0). 10. 26.
K. Kinizsi – Pápa II. 1‑0 (1‑0)
Keszthely, 100 néző. V: Nagy. K. Kinizsi: Horváth (3) – Magyar I. (4), Szabó Gy. (3) – Éri (3), Suba (2), – Szabó F.II. (2), Rumpler (3), Barna (2) (Pál (2), Pothárn (2) Nagy (2). Alacsony színvonalú mérkőzésen szerencsés góllal nyert a Kinizsi. Szögletarány: 1:3 (0:2). Fábián János: – Továbbra is kísért a felelőtlen vezetésből származó gyengeség. Nem lehet a mérkőzést értékelni. Gólszerző: Nagy. 11. 02.
Mezőlak – K. Kinizsi 4‑2 (3‑1)
Mezőlak, 100 néző. V: Kápolnás K. Kinizsi: Horváth (2) – Koloszár (4), Magyar I. (4), Szabó Gy. (2) – Szabó F.III. (3), Magyar II. (4) – Pothárn (3), Éri (3), Rumpler (4), Barna (2) (Pál (2), Nagy (3). A nagy lelkesedéssel játszó Mezőlak jól kihasználta a Kinizsi megingásait és megérdemelten nyert. Gólszerző: Rumpler 2. Ifi: 4‑0 (1‑0) 11. 08.
K. Kinizsi – Ezüst Nyíl 2‑0 (2‑0)
csak, és ez a forma esőben különösen kellemetlen. Hiába kérték a szövetséget, hogy hazai mérkőzéseiket a felsőbb osztályban játszó Haladással ellentétesen sorsolják, nem teljesítet‑ ték. Amikor nem esett egybe a két mérkőzés 1000 ft, máskor 60‑70 ft bevételük keletkezett. A játékvezetői díj 450‑500 ft‑ot tett ki. A mérkőzésekre használt salakos ruhagyári pálya nem felelt meg az alapvető követelményeknek. Ilyen körülmények között a sportolók nem voltak hajlandók szereplésüket tovább folytatni. A társadalmi munkában dolgozó sportköri vezetők végül fájdalommal jelentették be, hogy az egyesületnek búcsúznia kell Keszthely munkásfiataljaitól, még ha szívvel‑lélekkel küzdöttek is Sportkörük színeiért és városuk hírnevéért. A levelet Csongrádi Antal SK elnök, Hóbár János SK titkár és Magyar Ferenc szakosztályvezető fogalmazták meg. Az átigazolási kampány döntött, Magyar István és Szántó György a K. Haladáshoz ment. A többiek is bejelentették, hogy csak akkor maradnak, ha rendes felszerelést kapnak és a vidéki mérkőzésekre autóbusszal utazhatnak. A feltételeket az elnökség nem tudta vállalni, úgy döntöttek nem indulnak az 1970. évi megyei bajnokságban, visszaléptek a szerepléstől. ‑ben félfordulós tavaszi bajnokságot írtak ki a csapatoknak. Az MLSZ 1950, 1957 és 1963 után ismét átszervezte a bajnokságokat. Most az őszi‑tavaszi rendszerre tért át hazánk is. A Kinizsi vezetősége a járási bajnokságban indította a gárdát, bízva a megyei első osztályba való Kovács Miklós 1958-1997 között visszatérésben. járási sporthivatal vezetője, a sportélet A járási bajnokságban Középső‑ Északi‑ és Déli lelkes motorja. Társadalmi aktívákat csoportok léteztek. A Kinizsi a középsőben szerepelt. szervezett maga köré, hogy a tömegA Balaton SK – K. Kinizsi 2‑8‑as eredmény nem sport népszerűsítésével társadalmi bázszületett túl gyakran. K. Haladás II. – K. Kinizsi 3‑1 ist hozzon létre a versenysport számára (2‑0). K. Kinizsi – JASE 1‑3. K. Kinizsi – Sármellék és népszerűsítse a sportolást. Spartak1‑2. K. Kinizsi – K. Haladás II. 4‑4 és az utolsó kiádok mellett asztalitenisz, kézilabda, mérkőzések a Balaton SK és a JASE ellen elmaradtak. sakk, teke, mezei futóbajnokságok, Sorrendben 1. Haladás II., 2. JASE, 3. FF. atlétika, kispályás labdarúgó‑bajnokTechnikum, 4. K. Kinizsi, 5. Sármellék. 6. Balaton SK. ságokat szervezett, hat sportágban szerA következő 1970‑1971‑es idény őszétől a járási zett versenybírói minősítést. Mindig bajnokságban első és másodosztályokat indítottak, szerényen, jókedvűen dolgozott. ahol már nem szerepelt a Kinizsi. március 25‑én megtörtént a felszámolási eljárás. Az elszámolást Hóbár János volt SK elnök és Zólyomi Kálmán szertáros végezte, Kovács Miklós Járási Városi Testnevelési Sporttanács elnök szakmai segítségével. A leltárban 13 melegítő, 18 mez, 25 nadrág, 14 sportszár, 13 törölköző, 19 pár zokni, 14 pár futballcipő, 2 pár tornacipő, 6 futball labda, 2 kapura való háló, 1 pumpa, 1 sportzsák
24 sípcsontvédő szerepelt. Jelentős részük használatra már alkalmatlannak bizonyult, azokat elégették, a többi mezt, melegítőt és sportszárat Gelencsér Lajosnak a Rezi Tsz SK járási első osztályban szereplő csapatának ajándékozták. Miközben a Kinizsi számára lezárult egy korszak, Simonyi Béla játékvezető ekkor ért fel sportpályafutásának csúcsára. 1972. március 17. aranysípos játékvezető lett. A „bírókat” gyakran és szinte mindenki a legnagyobb hozzáértéssel szokta kritizálni a partvonalról. Simonyi játékvezető azok közé tartozott, akit mindenhol szeretettel és tisztelettel fogadtak, így Gyenesdiáson is. Simonyi Béla a játékvezetők egyik legszebb, legértékesebb emlékét, Dr. Terpitkó Andrástól, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökétől vehette át. Működésére jellemző, hogy NB‑s küldései mellett nem tartotta „rangján alulinak”, amikor járási, vagy éppen ifjúsági mérkőzés vezetésére kapott megbízatást. A közkedvelt „Bubo bácsi” élete végéig látogatta a labdarúgó mérkőzéseket.
‑ 58 ‑
‑ 59 ‑
1970
1972.
Kézilabdát a pályára!
1965
októberére befejeződtek a keszthelyi járásban a férfiak és nők számára kiírt kézilabda bajnokság mérkőzései. Az érdeklődést a sportág iránt jól jellemzi, hogy két csoportot indítottak a szervezők. A nyugatiban két, a keletiben három fordulót tartottak. Az első és második helyezettek keresztbejátszással döntötték el a bajnokság végső sorrendjét. A gyenesdiási csapat megszervezésében és kiállításában jelentős szerep jutott Papp Lászlóra és Liscsinszky Istvánra, akik nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel fogták össze a fiatalokat. Keleti csoport, férfiak: Nők:
1. Vonyarcvashegy 2. Gyenesdiás 3. Keszthelyi Gimn. 4. Keszthely Vasas
9 9 9 9
9 4 3 2
0 0 0 0
0 191:60 13 5 71:129 8 6 81:90 6 7 51:115 4
1. Vonyarcvashegy 2. Keszthely Kinizsi 3. Keszthely Gimn. 4. Gyenesdiás
9 9 9 9
9 6 2 1
0 0 0 0
0 3 7 8
50:14 47:14 34:29 5:79
18 12 4 2
Az október közepén megtartott helyosztó mérkőzéseken a Vonyarcvashegy férfi csapata könnyedén nyert. Eredmények közül férfiaknál: Vonyarcvashegy – Gyenesdiás 26‑9 (12‑5), Gyenesdiás – Középfokú MG. Technikum 14‑13 (6‑7), Gyenesdiás – Felsőfokú MG. Technikum 14‑12 (9‑4). Végső sorrend a férfiaknál:
1966.
1. Vonyarcvashegy 2. Gyenesdiás 3. Középfokú MG T 4. Felsőfokú MG T
3 3 3 3
3 2 1 0
0 0 0 0
0 1 2 3
74:27 37:51 42:57 35:53
6 4 2 0
évi keszthelyi járás kézilabda‑bajnokságában hét férfi és hét női csapat szerepelt. A csapatok helyenként érdekes mérkőzéseken nagy csatákban döntötték el a táblázatban látható sorrendet. Férfiaknál: Nőknél:
1. Keszthely Haladás * 12 11 2. Keszthely Technikum 12 8 3. Vonyarcvashegy II. 12 8 4. Keszthely H. II. * 12 7 5. Gyenesdiás I. * 12 4 6. Zalavár 12 2 7. Gyenesdiás II. 12 0 * 2‑2 büntető pont levonva.
0 1 1 3 0 4 1 4 1 7 1 9 0 12
281:106 191:162 168:135 181:126 147:200 124:201 56:208
20 17 16 13 9 3 0
1967
1. Vonyarcvashegy 12 10 2. Keszthely H. II. 12 10 3. Alsópáhok 12 8 4. Keszthely Technikum 12 4 5. Gyenesdiás 12 4 6. Zalavár * 12 3 7. Karmacs 12 1 * 2 büntető pont levonva..
1 1 0 2 1 3 1 7 0 8 1 8 0 11
55:30 94:18 64:36 30:44 24:78 21:62 19:29
21 20 17 9 8 5 2
‑ben is két csoportban és helyosztók alkalmazásával döntötték el a járási bajnok címét. Gyenesdiás a csoportmérkőzéseken nem ért el olyan teljesítményt, hogy érdekelt lett volna a végső küzdelmekben. A sportág szempontjából mégis fontos évet zártunk, hiszen elkészült az iskola melletti salakos kézilabda pálya. Férfiak csoportjában: Női B csoport:
1. Vonyarcvashegy II., 2. József A. 3. Hévíz VSE 14 9 0 5 179:175 18 4. Gyenesdiás 14 7 1 6 236:194 15 5. Keszthely Mg., 6. Karmacs, 7. Zalavár, 8. Óhid
1. Vonyarcvashegy 2. Hévízi VSE 10 8 1 1 3. Gyenesdiás 10 4 0 6 4. Karmacs, 5. Keszthely T., 6. Zalavár
77:26 17 37:68 8
Az elsők helyosztóját követően kialakult végső sorrend: 1. Keszthely G. 2. K. Haladás, 3. Vonyarcvashegy, 4. Hévízi VSE.
‑ 61 ‑
1968
-ban Mexikó rendezte a nyári olimpiai játékokat, a magyar delegáció 10 aranyérmet szerezett. Novemberben az olimpikonok tiszteletére Gyenesdiáson az iskola kézilabda pályáján olimpiai tornát rendeztek öt férfi és négy női csapat részvételével. A szépszámú közönség előtt zajlott tornát férfiaknál a Keszthely Me‑ zőgazdasági Technikum, nőknél a Keszthelyi Gimnázium nyerte. Sajnos ebben az évben a női csapat megszűnt, mivel női bajnokság nem indult a járás‑ ban, a rendszeres versenyzés és edzés elmaradása okozta mindenhol a fel‑ bomlásukat. januárjában háromhetes Tanácsköztársaság Kupa férfi téli teremkézilabda tornát rendeztek Keszthelyen kilenc férfi és nyolc női csapat részvételével. A több jó képességű gárda küzdelmében a gyenesdiási eredmények így alakultak: Sümeg – Gyenesdiás A női kézilabda csapat 15‑11, Katona – Gyenesdiás 28‑10, Keszthely – Gyenesdiás 19‑9, Latinka SE – Gyenesdiás 17‑14, NK. Vasutas – Gyenesdiás 17‑14, V. Vegyész – Gyenesdiás 19‑2, Várpalota – Gyenesdiás 24‑11, Zalaegerszeg – Gyenesdiás 18‑0. Végső sorrend a résztvevők között: 1. Várpalota, 2. Veszprémi Vegyész, 3. Keszthelyi Haladás, 4. Sümegi Volán, 5. Nagykanizsai Vasutas, 6. Zalaegerszegi TE, 7. Latinka SE, 8. Katona SE. 9. Gyenesdiás. decemberében Veszprémben, az egyetemi sportcsarnokban rendezték a megyei bajnokságba jutásért kiírt férfi osztályozót. A résztvevő három együttes egyforma játékerőt képviselt és keresztbe verték egymást. A minimális gólarány döntötte el, hogy a pápai Vasipar és a Mereszjev folytathatja jövőre a megyei bajnokságban. Balaton SK néven indult Gyenesdiás és Vonyarcvashegy közös csapata. Balaton SK – Pápai Vasipari 22‑19 (9‑10). V. Zsolnai, Scmidt. Ld.: Bertók 7, Horváth, Baranyai 5‑5, Zsohár 4. Mereszjev SE – Balaton SK 25‑20 (11‑10). V: Szabó, Zsolnai. Ld.: Bertók 11, Zsohár 4, Horváth 2.
1969
1970
A férfi kézilabda csapat
‑ 62 ‑
A végső sorrend:
1. Pápa 2. Mereszjev 3. BalatonSK
2 2 2
1 1 1
0 0 0
1 1 1
44:41 2 44:45 2 42:44 2
Keresztes József: – Az iskola melletti salakos pályán már létezett és edzett egy kézilabda csapat, akiknek az edzésére lejártunk gyerekek és néztük őket. Időnként visszadobáltuk nekik a labdát és az, hogy hozzá érhettünk már nagy örömöt jelentett. Később társadalmi munkában segítettünk a pálya karbantartásában és a fák ültetésében, amikre ha felnézek ma is kellemes emlékek jutnak eszembe. Nekem a védés tetszett, így amikor beszállhattam a játékba kapus lettem Tóth Ferenc mellett, a járási bajnokságban. Ekkor már ipari tanuló voltam. A veszprémi osztályozó kemény mérkőzései emlékezetes percekkel ajándékopzott meg. A következő évi osztályozón már én voltam a kezdő kapus. A megyei első osztályban is elsőszámú kapusnak számítottam, így amikor Gyenesdiáson megszűnt a kézilabda, Keszthelyen az NB II‑es csapatban folytathattam tovább a játékot. 1975‑ben katonaként megfordultam a zalaegerszegi szintén NB II‑es együttesben, végül egy évi keszthelyi játékot követően abba kellett hagynom a sportolást, a munkával sajnos nem tudtam összehangolni az edzéseket és a versenyzést. Sokat számított, hogy mozoghattunk, jó közösségben lehettünk és ha valamire szükségünk mutatkozott összeadtuk a rávalót. Mostoha körülményeink ellenére is örömmell játszottunk, sokat segített talán, hogy népszerűek voltunk: Liscsinszki István és Bertók Sándor voltak a főszervezők, Szíjártó Endre az edzőnk, Zsohár Gábor, Zsohár János, Horváth Sándor, Tóth Ferenc, Varga Ferenc, Kenesei György, Kovács Tibor. A győzelem íze mindenért kárpótolt. A Bakony Vegyész II elleni vereségünk után Bala‑ tongyörökön megálltunk az úttörő táborban, ahol azt mondtuk Szíjártó Endrének, aki nem tudott eljönni velünk, hogy nyertünk. Nagyon boldog lett a hírtől és amúgy legényemberekhez illő módon megünnepeltek minket. Másnap az újságok hozták az igazi eredményt, és Bandi bácsival egy darabig fagyos lett a csapat kapcsolata. februárjában Keszthely adott otthont a Helikon Kupa teremkézilabda tornának. A „B” csoportba sorolták csapatunkat, ahol: K. Haladás I. – Balaton SK 36‑12 (15‑7) V. Takács, Soós. Ld.: Csiszár 11, Németh 7, Seffer I., 6, Fi 5, Nagy 3, illetve Zsohár, Bonyai 4‑4, Bertók 3. ZTE – Balaton SK 19‑14 (12‑6) V. Kovács, Zsolnai. Ld.: Gombos 5, Nagy 4, ill. Bertók 5, Bonyai 3, Liscsinszki, Zsohár G. 2‑2. A csoport végeredménye:
1971
1. K. Haladás I. 2. NK. MÁV NTE 3. Zalaegerszeg TE 4. Balaton SK 5. Fonyód
4 4 4 4 4
4 3 2 1 0
0 0 0 0 0
0 1 2 3 4
99:50 73:62 62:68 50:86 55:73
8 6 4 2 0
Látva a kézilabdázók sikerét részükre 1971. szeptember 29‑én két darab kézilabdakapu került megrendelése. Az esti edzések megtartásához november 6‑án megrendelték a DÉDÁSZ‑tól a világításhoz szükséges villanyoszlopokat is, az akkor még salakos pálya mellé.
‑ 63 ‑
A hetvenes évek első felében Szíjártó Endre sportfelelős fogta össze a sportolni vágyokat. Tüttő Lajos: – Szíjártó Endre (Bandi bácsi) 1964‑ben került Gyenesdiásra. Iskolaigazgatóként génjeiben hordozta a sport és a művészetek szeretetét. Letelepedése után asztalitenisz, sakk, kézilabda, atlétika szakköröket hozott létre, a részvételre megnyerte a nagyobb iskolásokat, a község fiataljait. Fáradha‑ tatlanul tevékenykedett szervezőként és edzőként. Különösen a férfi és női kézilabda volt a mindene és szép eredményeket értek el működése alatt. A község talán legnépszerűbb emberének szá‑ mított, nevét azok között illik megőrizni, akik sokat tettek a község sportjáért, kultúrájáért. januárjában Keszthelyen nyolc csapat rész‑ vételével rendezte a Haladás teremkézilabda kupáját. Az izgalmas mérkőzéseket sajnos kevesen látták, ke‑ Szíjártó Endre vesen fértek be az egyetem csarnokába. A helyosztók eredményeiből: Keszthelyi Egyetem – Gyenesdiás 20‑12, VSZK – Gyenesdiás 17‑16, Gyenesdiás – ITSK 14‑7. A bajnok a Keszthelyi Egyetem csapata lett. Februárban a Helikon Kupa teremkézilabda tornát nagy érdeklődés mellett, jó nevű csapatok részvételével rendezték Keszthelyen „A” és „B” csoportokat hoztak létre. II. osztályban Várpalota II. – Gyenesdiás 16–7, NK. Gazdász II. – Gyenesdiás 12‑12 (6‑6). A csoportküzdelem utáni sorrend: 1. Várpalota II., 2. NK. Gazdász II., 3. Keszthely Ifi, 4. Gyenesdiás. A Helikon Kupa a másik csoport győzteséhez a BVTC‑hez került.
1972
Júniusban:
NIKE‑FAK – Gyenesdiás 24‑10 (13‑4) Gyenesdiás, V. Bődör. Ld.: Bertók, Zsohár 3‑3, Varga 2. A férfiaknál a középmezőnyhöz tartozó Gyenesdiás és az Alumínium nagy csatát vívott egymással és végül osztozkodtak a pontokon.
Alumínium – Gyenesdiás 18‑18 (12‑7) Ajka, V: Koós, Szabolcs. Ld.: Bonyai, Zsohár, Varga, Bertók 4‑4
Bauxitbányász – Gyenesdiás 35‑11 (13‑4) Tapolca, Ld.: Bertók 4, Zsohár 3, Bonyai 2., 10. Gyenesdiás 11 3 1 7 160:228 7 A tavaszi elsőséget a NIKE‑FAK csapata szerezte meg. Az augusztusi folytatás érdekes rajttal kezdődött.
BVTC SI – Gyenesdiás 19‑12 (7‑8) Veszprém, Ld.: Bertók 4, Zsohár 3, Varga 2 Szeptemberben fölényes győzelmek születtek a bajnokságban az éllovas elleni döntetlenközeli eredmény bravúrnak számított.
NIKE FAK – Gyenesdiás 14‑13 (11‑6) Fűzfő. Ld.: Zsohár G. 4., Bertók 3, Zsohár J., Kovács 2‑2.
Alumínium – Gyenesdiás 16‑11 (8‑7)
Áprilisban indult a szabadtéri bajnokság és jól rajtolt az újonc Gyenesdiás.
Gyenesdiás, Ld.: Kovács 6, Zsohár 2
Keszthely Haladás II. – Gyenesdiás 11‑12 (5‑7)
Gyenesdiás – Ezüst Nyíl 17‑15 (10‑5)
Keszthely, V: Horváth, Ld.: Nagy, Vida 3‑3, illetve Zsohár G. 5, Varga 3.
Gyenesdiás – Várpalota II. 27‑15 (10‑6) Gyenesdiás, V: Soós. Ld.: Bertók 9, Zsohár G. 5, A bajnokságban a 2. helyen kezdett a Gyenesdiás. A májusi folytatásban:
Pápai Vasas – Gyenesdiás 32‑20 (16‑7) Gyenesdiás, Ld.: Zsohár 8, Bertók 5, Varga 3.
BVTC SI – Gyenesdiás 22‑18 (14‑4) Gyenesdiás, Ld.: Bertók 7, Varga 5, Zsohár 3. A résztvevők erejét jól mutatja, hogy három csapat még nem szenvedett vereséget. A Gyenesdiás 12 csapatból ekkor a 6. helyen állt.
‑ 64 ‑
Gyenesdiás, Ld.: Bertók, Zsohár G. 5‑5
Bauxit – Gyenesdiás 16‑12 (8‑9) Gyenesdiás. Ld.: Hetesi, Zsohár G., 3‑3. Októberben Várpalota II. – Gyenesdiás mérkőzés eredménye nem érkezett meg az újsághoz, csak a tabellán elfoglalt 9. helyünk ismert: 17 4 1 12 173:369 9.
A fűzfői mérkőzés után
Keszthely II. – Gyenesdiás 18‑18 (11‑9) Gyenesdiás, Ld.: Várszegi 4, Hauer, Vida, Lőrincz, Csiszár 3‑3, illetve Bertók 6, Varga 5, Zsohár G. 3.
‑ 65 ‑
Várpalotai Bányász – Gyenesdiás 27‑19 (9‑12) Várpalota, Ld.: Bónyai 5, Zsohár G., Varga 4‑4. Gyenesdiás – V. Építők mérkőzésről szintén nem érkezett jelentés.
Pápai Vasas – Gyenesdiás 41‑18 (20‑8) Pápa, Ld.: Zsohár J. 6, Bertók, Zsohár G., 4‑4.
Sümeg – Gyenesdiás 25‑15 (10‑6) Gyenesdiás, Ld.: Bertók 5, Bónyai 4,
Gyenesdiás – Veszprémi Építők 25‑16 (15‑9) Gyenesdiás. Ld.: Bónyai 6, Varga, Zsohár J., 5‑5, Bertók 4. Balatonfüred nyerte a férfi bajnokságot, 2. Fűzfő, 3. Sümeg és 8. Gyenesdiás 22 5 2 15 328:496 12 ponttal. Zsohár Gábor: – Kezdetben én is a labdarúgással kezdtem, majd a kézilabda következett. Rendkívül gyors játékosnak számítottam, így több csapat is megkeresett, hogy hozzájuk igazoljak. Keszthelyen pályára is léptem párszor, ám egy Békéscsaba elleni mérkőzésen három bordám eltört és már nem voltam az igazi. Beállósként még sok gólt dobtam, ám időközben elkezdtem építkezni és a versenysportra egyre kevesebbet gondoltam. Itthon még Czafit Lajosékkal fociztam egy ideig, de már csak hobbiként és nem a versenysportban való előrejutásért. Szerettem játszani és máig is szeretem a labdajátékokat, sok apró kis mozzanatra emlékszem a pályáról, hogyan oldottunk meg egy nehéz helyzetet szépen, vagy eredményesen Liscsinszkivel, Bonyaival, Ramuval, a Kovács testvérekkel. Emlékszem Bertók Sándor győzelmet mutató ha‑ talmas kezére. A BVTC elleni sorsdöntő mérkőzésre, ami elvágott minket a felsőbb osztályba jutástól, mert akkor még a megyei bajnokságba kerüléséért is osztályozót kellett játszani, annyi‑ ra népszerű volt a sportág, hogy még járási bajnokságok is léteztek, nekünk 50 fős közönségünk alakult ki. Szíjártó Bandi bácsi rendkívül sokat dolgozott, minden költségünket ő rendezte, legtöbbször a saját zsebéből. Igaz mi is csak felszerelést kaptunk, minden mást mi álltunk, mint az utazási költségeket például. A nehéz mérkőzések előtt mindig jól felszívtuk magunkat. Egy egészséges öntudat vett rajtunk erőt, hogy megmutassuk vagyunk olyan jók, talán jobbak is mint a másik. Mi voltunk akkor Gyenesdiás és teljes szívvel játszottunk egymásért és a faluért. Idegenben a pálya mindig „haza lejtett”, így nagyon kellett igyekeznünk a sikerért. Emlékszem a megyei egyik szalagcímére, ami így hívta fel ránk a figyelmet: „Három mérkőzés után veretlen a bajnokság újonca, a Gyenesdiás”. Az ellenfelekkel tiszteltük egymást, a fiatal Keresztes József a Balatonfüred elleni mérkőzésen fogott egy hatalmas labdát, a lövő odament hozzá és gratulált a tudásához! Idővel kifulladtunk és felké‑ szültek ránk a jó nevű csapatok, mint a Tapolcai Bauxit, akiktől 13‑14‑re kikaptunk, ami bár fájó volt, mégis győzelemmel felért. Minden igyekezetünk ellenére a kézilabda fellegvárosában Pápán a Vasastól 51‑7‑re kikaptunk, igaz legalább 20 kapufát dobtunk, semmi nem jött be. Kemény edzéssel készültünk mindig, pedig a legtöbben erős fizikai munkát végeztünk, így jó volt a kondink. A bemelegítőkör egyszer a Vadaskerti‑csárdáig, máskor Balatongyörökig tartott, aztán jött az alapozás a pályán. Pudur 12 másodperc alatt futotta a 100 métert. Kezdetben sa‑
‑ 66 ‑
lakon játszottunk a megyei bajnokságban számított előírásnak az aszfaltozás, addig a sok törmelék könnyen befúrta magát a bőrünk alá egy esésnél. Egyszer aztán kifulladt a kézilabda és elkezdtünk focizni a városkörnyéki bajnok‑ ságban. Nem emlékszem miért váltottunk, talán ehhez támadt kedvünk. Mint ballábas gyerek a balszélen törtem előre és beadásokkal készítettem elő a támadásokat. A legendák Hazai mérkőzés az iskola udvarán ellenére békésen teltek a meccsek, néha előfor‑ dult, hogy futni kellett és az is, hogy a közönség vasvillán pihentette a kezét. Érezhetően forróvá vált a hangulat, ha idegenben több góllal vezettünk, ilyenkor inkább lassítottunk az iramon, jobb a békesség felkiáltással. Hiszen mindenki a falujáért játszott és keményen küzdött. Sokkal kellemetlenebbül érez‑ tük magunkat, mikor városi csapattal játszottunk, ott szinte átsütött a falvakkal szembeni lenézés. A pályámra végül egy barátságos mérkőzés tett pontot, eltört a lábam és soha nem tudtam már visszatérni aktív játékosként. Örülök, hogy amikor lehetett, része lett az életemnek a sport. januárja ismét Helikon Kupával kezdődött, és több mint háromszáz gól esett a nyitó napon. A tornán két csoporba sorolták a résztvevőket, Gyenesdiás az elsőbe került. Haladás Pirosak – Gyenesdiás 32‑10 (16‑6) Ld.: Seffer II. 11, Csiszár 9, Seffer I. 6. Illetve Zsohár J. 5., Tóth 3, Bauxit – Gyenesdiás 28‑10 (17‑5) Ld.: Zsohár J., Varga, Horváth 2‑2. MÁV NTE – Gyenesdiás 21‑18 (9‑11) Ld.: Zsohár J. 6, Kovács 4. Sümeg – Gyenesdiás 16‑8 (8‑2) Ld.: Tóth 4, Zsohár J. 3. A Keszthely Haladás nyerte a harmadik alkalommal kiírt Helikon Kupa férfi kézilabda tornát, ezt a teljesítményt az újonc NB I/B‑s hazai csapattól el is várta mindenki. Gyenesdiás a hetedik lett, nulla ponttal. A tavaszi bajnokságból nincsenek eredményeink, októberből tudjuk, hogy akkor még sok csapatot bajnok esélyesnek tartottak. Pápai Vasipari – Gyenesdiás 29‑23 (14‑14) Gyenesdiás, Ld.: Bertók 9, Zsohár G., Kovács, Varga 4‑4
1973
BVTC SI – Gyenesdiás 28‑15 (14‑5) Veszprém. Ld.: Varga 4, Zsohár G., Tóth 3‑3.
Ezüst Nyíl – Gyenesdiás 28‑22 (13‑8) Pápa, Ld.: Zsohár G. 6, Bertók 4, Kovács, Zsohár J. 3‑3. A férfi bajnokságot végül a Bauxit nyerte. A 10. Gyenesdiás 20 3 1 16 309:493 7 ponttal. A tizenegy csapatból tizedik a Gyenesdiás, azonban ha a feljutást nem befolyásoló tartalék csapatok eredményét nem vesszük figyelembe a végső sorrend alakulásában, akkor hetedik Gyenesdiás 14 1 0 13 197:367 2 ponttal.
‑ 67 ‑
Ebben az évben egyesült Balatongyörök, Gyenesdiás és Vonyarcvashegy közös tanác�‑ csal. Versenysportélet csak Gyenesdiáson létezett. Balatongyörökön 1968‑ban, Vonyarcvas‑ hegyen a következő évben bomlott fel az egyesület. A faluban élők többsége a tejüzemben, húsiparban és a vendéglátásban dolgozott, és ha maradt ereje a munka után sportolt. A 70‑es évek végén már minden házban állt TV készülék, és 30 család autóval is rendelkezett. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1971. november 3‑i határozatával 1973‑tól állami feladattá tette a testnevelés és sport irányítását. Azóta a megfelelő szintű tanácsok létrehozták az irányítás szerveiként a Végrehajtó Bizottságok testnevelési és sportfeladatot ellátó szakigazgatási szerveit és a tanácsrendszerbe beépült ennek az egyre fontosabbá váló társadalmi tevékenységnek az irányítása, a sportegyesületek felügyelete, a közreműködő szervek munkájának összehangolására. Sok helyen gondot okozott a sportszervezetek felgyülemlett pénzügyi és technikai hiányának kezelése. A rendelet egybeesett a tanácsok átszervezésével, ami a kezdeti időszakban egyébként is sok gondot, problémát jelentett. Sokan a tanácstól várták, hogy egy csapásra mindent meg fog oldani. Az összevonásból adódó feladatok mellett a testedzésre és a sportfeladatokra a legkevesebb idő jutott. Miközben Magyarországon állami feladattá vált a sport támogatása, a Német Szövetségi Köztársaságban február 28‑ával új világ kezdődött. Első ízben az Eintracht Braunschweig labdarúgó csapata egy céget reklámozott a mezén, 500 000 márkáért. A későbbiek során a csapatok nevükbe is felvették fenntartóik, támogatóik nevét. A közös tanács elképzelése szerint ekkor olyan embernek kellett az egyesület elnökének lenni, aki tevékenyen szervezi és irányítja a sportéletet. Társadalmi megbizatás helyett tanácsi alkalma‑ zottként végzi feladatát, így a tanács nagyobb segítséget tud biztosítani a szervezéshez. Nálunk el‑ sősorban egy közművelődési szakemberre gondoltak, aki tudja szervezni és irányítani a fiatalokat. februárjában Helikon Kupa teremkézilabda tornát rendeztek Keszthelyen nők és férfiak számára. A férfiaknál négy csapatos „A” és „B” csoportokat hoztak létre, Gyenesdiás a „B”‑be került, ahol a következő eredményeket érte el. Sümeg – Gyenesdiás 18‑9 (7‑4), MÁV NTE – Gyenesdiás 24‑19 (11‑8). A várakozásnak megfelelően az NB I/B‑s Haladás megszerezte az első helyet. 2. Sümeg, 3. MÁV NTE, 4. Haladás Ifi. 5. Gyenesdiás 4 0 0 4 48:93 0 pont. Folytatódott a sportélet szervezése körüli vita a közös tanácsban. Úgy gondolták a vezetők, hogy a feladatot a kulturális és ifjúságpolitikai bizottságon belül lehet megoldani, olyan személy bevonásával, aki az edzéseket követően nem megy haza, hanem helyben marad, és lelkesedésből szervezi a fiatalokat, mint Dézsenyi Zoltán. A meghonosítható sportágakat is számba vették, az asztaliteniszezés mellett teniszpálya létesítése is szóba került. A természetjárás fejlesztésének és az úszásoktatás bevezetésének is volt alapja. A szülőknek ez akkor 30‑40 forintjába került volna. Természetesen a tömegsport erősítése is feladatot jelentett. Gondolkodni kellett azon is, hogy egy központja legyen a három településnek, vagy mindenhol önállóan szervezkedjenek. Érzelmi és anyagi okokból nehéz feladatot jelentett a három község sportéletének összevonása. Kiindulást jelentett az a gondolat, ha egy sportág valamelyik községben virágzik, nem szerveznek ellene a másikban, inkább azt erősítik, amelyik működik, és a fiatalok átjárnak a társ településre.
1974
‑ 68 ‑
Hamar kiderült, érzelmi okok miatt nem lehetett az átjárást megvalósítani. Április 7‑én kezdte a gyenesdiási kézilabda csapat a megyei bajnokságot. Az általános iskolában lévő pálya rossz állapota kétségessé tette az indulását. A Végrehajtó Bizottság gyors segítségként a pálya bitumenezésére 40.000 ft‑ot, az 1973. évi pénzmaradvány terhére megszavazott és átadott. Az elkészült pálya kapcsán felmerült, hogy az eredményesebb sportolás egyik előfeltételeként jelölje meg a VB a megépült sportlétesítmények karbantartását, javítását és sportolásra alkalmassá tételét. Július elejére véget ért a tavaszi megyei kézilabda bajnokság. Az új pályán elért eredményekről nincsenek adataink, csak a végső sorrendről: 1. Bauxit Bányász, 2. Pápai Vasas, 3. Balatonfüred, 4. Keszthely II., 5. Sümeg, 6. NIKE FAK, 7. Ajka, 8. Várpalota II., 9. Gyenesdiás 10 2 0 8 140:255 4 pont., 10. BVTC, 11. Veszprémi Építők. A szeptemberben folytatódó megyei kézilabda‑bajnokságban is többnyire vereség jutott osztályrészül.
Sümegi Volán – Gyenesdiás 26‑12 (12‑7) Sümeg, V. Gerőczi, Horváth. Ld.: Kovács F. 8, Zsohár 3.
Alumínium–Gyenesdiás 21‑13 (10‑8) Gyenesdiás, V. Soós, Ld.: Bányai 4, Tóth, Zsohár, Binda, Kovács 2‑2.
BVTC SI – Gyenesdiás 18‑18 (9‑6) Veszprém, V. Szirbek. Ld.: Bányai 8, Kovács 5. A decemberben véget érő megyei kézilabda bajnokság végső sorrendje: 1. Balatonfüred, 2. Bauxitbányász, 3. Pápai Vasas, 4. Keszthely II., Várpalota II., 6. Sümegi Volán, 7. Alumínium, 8. Fűzfő, 9. Gyenesdiás 18 2 1 15 226:475 3., 10. BVT SI. A tartalék csapatok ebben az évben is a megyei bajnokságban szerepeltek, eredményeiket nem számolva a hetedik, utolsó lett a Gyenesdiás. februárjában Georgikon Kupa néven került megrendezésre Keszthelyen a hagyományos téli kézilabda torna. Ismét két csoportban versenyeztek a férfiak. Gyenesdiás az „A”‑ban a torna kellemes meglepetésének számított jó szereplésével. Egy mérkőzéssel a sorozat vége előtt már biztosnak látszott, hogy a döntőben a 3‑4. helyért játszhatnak. K. Haladás I. – Gyenesdiás 30‑11, V. Hegedűs, Surmann. Ld.: Seffer I., Varga 8‑8, illetve Kovács 4. Gyenesdiás – Keszthely VSZK 28‑11, V: Hegedűs, Fehér, Ld.: Bonyai 9, Kovács 8. Gyenesdiás – MÁV NTE 22‑20, Ld.: Zsohár 12, Kovács 4. Gyenesdiás – K. Haladás Ifi 31‑3, Ld.: Kovács 9, Bonyai 7. Keszthely öregfiúk – Gyenesdiás 25–19. Az „A” csoportban 2. lett a Gyenesdiás 4 3 1 92:64 6. Ezzel a tornával és szép szerepléssel búcsúzott Gyenesdiás a férfi kézilabdázók családjától.
1975
‑ 69 ‑
A Balaton SK
1974
végén a férfi kézilabdacsapat befejezte szereplését a megyei bajnokságban, a Georgikon Kupát szánták a búcsúnak. Az utolsó kézilabdás évben, a labdarúgó VB lázában égve alakult meg a focicsapat és tavasszal beneveztek Keszthely város kispályás labdarúgó bajnokságára. Régen játszottak bajnoki labdarúgó mérkőzést a településen, nagy volt az érdeklődés és a bemutatkozás is jól sikerült. A Volán ellen 3‑2‑es győzelmet szereztek, majd a csoportban is az első helyen végeztek. A bajnokság négy csoportjának további három első helyezettje: Vasipari Sz., DÉDÁSZ, Egyetemi hallgatók. Szeptemberben már nagypályán, a Keszthely járás bajnokságában szerepelt Gyenesdiás. Az első emlékezetes mérkőzést el is vesztették: Gyenesdiás – Nemesbük 1‑7. A továbbiakban Sümegcsehi – Gyenesdiás 2‑3, október: Gyenesdiás – Zalaszántó 5‑1. A bajnokság élmezőnye: 1. Fenékpuszta, 2. JASE, 3. Rezi, 4. Nemesbük, 5. Gyenesdiás. – Az edzéseket már 1973‑ban elkezdtük – Zsigmond József – 1977‑ig láttam el az edzői felada‑ tokat. Szíjártó Endre a sportkör elnökeként segített nekünk. Kovács Miklós, mint a keszthelyi TST el‑ nöke a felszerelések beszerzésében adott támogatást. A cipőket sajnos nem ránk méretezték, akkor kez‑ désnek mégis megtették, örültünk, hogy kaptuk. Kovács Lajos erdész adott egy területet a hatlábú paj‑ Csapat tagjai, állnak: Tánczos István, Szakály János, tánál, kitisztítottuk a fenyvest és az ott kapott pénzből egészítettük Kovács Ferenc, Szekeres Tibor, Varga Ferenc, Zsohár Gábor, ki a felszerelést, hogy játszhassunk. Deák József, elöl: Balogh János, Czafit Tibor, Nemes István, Sárga‑kék lett a színünk. Kizek Ferenc, Szabó Péter, Czafit Lajos A háború után lerakott kapufa kirohadt a földből, akkoriban végezték az óvoda felújítását, az onnan kidobott anyagot becsapoltuk, lefestettük és vertünk bele szeget a hálónak, amit szintén Kovács Miklóséktól kaptunk. Zsohár Gábor, Zsohár János, Czafit Tibor, Czafit Lajos, Nemes István, Balogh János, Deák József, Szekeres Tibor, Horváth Sándor, Magyarosi József, Major Attila, Dencs László, Balogh József, Kárász József alkotta a csapatot. Novemberben egy nehezebb sorozat következett: Rezi – Gyenesdiás 2‑2, JASE – Gyenesdiás 5‑0, Gyenesdiás – Bazsi 3‑2, Gyenesdiás – Fenékpuszta 1‑4, Alsópáhok – Gyenesdiás 3‑0. A Karmacs – Gyenesdiás 3‑1‑es mérkőzésen a házigazdák jogtalanul szerepeltettek egy játékost, az eredményt ezért megsemmisítették. A két pontot a gyenesiek kapták.
‑ 71 ‑
A Járási Labdarúgó Bajnokság őszi végeredménye: 1. Fenékpuszta, 2. JASE, 3. Rezi, 4. Nemesbük, 5. Gyenesdiás, 6. Alsópáhok, 7. Óhid, 8. Bazsi, 9. Karmacs, 10. Zalaszántó, 11. Sümegcsehi. A meghirdetett sportszerűségi versenyben ötödik lett Gyenesdiás. Deák József: – Az edzé‑ sek este a munkaidő után, ál‑ talában 17 órakor kezdődtek. Az állóképességgel nem volt gondunk, amíg bírtuk csinál‑ tuk. Egyik télen a befagyott Balatonon stuplis cipőben fociz‑ tunk, az megdolgozta a lábun‑ kat. A szegezett stuplik amúgy is törték a talpunkat, így még rásegítettünk. Sok gondunk volt a suplikkal, ha rosszul rúgtunk egyből lementek a cipőről és le‑ Csapat tagjai, állnak: Szabó Ferenc, Major Attila, hetett javíttatni. Bujtor Csaba, Nagy Oszkár, Czafit Lajos, Csanaki Tibor, A hetvenes évek közepén (kis) Varga László, elöl: Jancsakics István, Csanaki Csaba, a három társközség közül Varga László, Dencs József, Szíjártó Endre, csak Gyenesdiáson találunk Kenesei István, Hóbár Péter rendszeres sportéletet. 1974 őszén a KISZ irányításával még egyszer megpróbáltak a három község számára közös sportegyesületet létrehozni. A kísérlet nem sikerült, mivel a gyenesdiási sportegyesület az év elején megkezdte önálló működését és okultak a tagok a korábbi egyesületek tapasztalataiból, nem közösködtek. Élénk munka folyt a szakosztályokban is, labdarúgás, asztalitenisz (női, férfi), kézilabda (női, férfi), sakk (női, férfi) lehetett folytatni szervezett keretek között. A sportkörbe 133‑an iratkoztak be, ebből 51 nő. Szakosztályi keretekben 73‑an versenyeztek, közülük 23 nő. A sportvezetői teendőket 8‑an látták el. Hét tömegsport csoportban összesen 87‑en vettek részt és minden járási sport rendezvényen indultak. 1974‑ben másodikak, majd a következő évben elsők lettek a falusi dolgozók járási spartakiádjának pontversenyében. A tanács évente 20.000 ft‑os támogatást adott sportmunkára. Ebből vásároltak 15 pár cipőt, – egy 220 ft‑ba került – mezeket és három labdát. A létesítmények elfogadhatóaknak számítottak, a sportpálya korszerűsítését ekkor már nem lehetett halogatni. Zsigmond József: – Saját kocsival mentünk Nagykanizsára, ott vásároltunk számokat a mezre, és mi varrtuk fel. A mérkőzéseket általában 100‑150‑en nézték itthon. Sokan eljöttek utánunk busszal idegenbe. A belépő 5 forintba került, voltak akik egy húszassal segítették a gazdálkodásunkat. A játékvezetői díj ekkor 35 forintba került. Major Attila: – Mindennél többet jelentett nekem a foci, mert nagyon szerettem játszani. Jó társaságunk szerveződött és mindig együtt voltunk. Elsőnek számított a mérkőzés, ha nyertünk, vagy vesztettünk együtt maradtunk. Közösen ittunk egy sört és mindent megbeszéltünk a
‑ 72 ‑
nagyszerű társakkal. Egymásért éltünk, egymást szolgáltuk. Úgy érzem mindenkinek van lehetősége sportolni, csak rajta múlik a döntés. A sport élményt jelent és tartást ad, örülök, hogy az életemben helyt kapott és a fiam is követi a példámat. Én 1974‑től 1998‑ig játszottam középpályásként, majd hátvédként is végig a Kinizsiben. A nagyszerű közösségben élmény volt játszani. tavaszán a Keszthely Járás Labdarúgó Bajnokság I. osztályában: Zalaszántó – Gyenesdiás 0‑2, Gyenesdiás – Sümegcsehi 6‑3, Nemesbük – Gyenesdiás 2‑2, Gyenesdiás – Alsópáhok 7‑0, Fenékpuszta – Gyenesdiás 2‑2, Gyenesdiás – JASE 2‑1.
1975
Az 1974/75‑ös járási bajnokság végeredménye:
1. Fenékpuszta 20 18 1 1 64:17 37 2. JASE 20 16 0 4 103:18 32 3. Gyenesdiás 20 11 4 5 48:43 26 4. Nemesbük, 5. Rezi, 6. Óhid, 7. Karmacs, 8. Alsópáhok, 9. Sümegcsehi, 10. Bazsi, 11. Zalaszántó
A járási bajnokság ősszel jól indult csapatunknak és sikerült válaszolni többek között Nemesbüknek a tavaszi mérkőzésre. Gyenesdiás – Sümegcsehi 1‑1, ifi 4‑1. JASE – Gyenesdiás 4‑5, Gyenesdiás – Nemesbük 7‑0, Zalaszántó – Gyenesdiás 2‑3. A bajnokág állása négy forduló után 1. Gyenesdiás 8 pont, 2. Karmacs 6 pont, 3. JASE 6 pont. A következő fordulókban megtört a lendületet, szorosabb mérkőzések következtek: Alsópáhok – Gyenesdiás 3‑3, ifi 1‑2, Óhíd – Gyenesdiás 4‑3, ifi 0‑10, Gyenesdiás – Rezi 2‑1, ifi 1‑1. Csapat tagjai, állnak: Zsohár János, Szabó Ferenc, Az őszi bajnokságot a Csák János, Horváth Sándor, Czafit Tibor, Deák József, Karmacs zárta az élen 13 Czafit Lajos, Zsigmond József, elöl: Zsohár Gábor, ponttal, 2. Sümegcsehi 12 p., 3. Kárász József, Nemes István, Szekeres Tibor, Gyenesdiás 11p. Az ifjúságiak Mogyorosi József, Balogh János küzdelmében Sümegcsehi állt az élen 12 p., 2. Gyenesdiás 11 p. ‑ban MNK selejtezővel indított Gyenesdiás és a rendkívül gólerős JASE‑t kényszeríttették először megadásra: József ASE – Gyenesdiás 2‑3, majd Rezi következett, ahol 3‑4‑es újabb győzelem következett. Júniusban került megrendezésre a Gyenesdiás – K. Lengyár nagy küzdelmet hozó mérkőzése, a rendes játékidőben 2‑2 és csak a 11‑esek hoztak döntést, 6‑7!
1976
‑ 73 ‑
Áprilisban a járási labdarúgó bajnokságban is jól kezdtek a labdarúgók Nemesbük – Gyenesdiás 0‑8, ifi 0‑7, Gyenesdiás – Zalaszántó 2‑1, ifi 2‑2. A két győzelmet követően az első helyre ugrott a csapat, az ifik ekkor a másodikak 40:10‑es gólaránnyal! A Kossuth Lajos utca és a Faludi út kereszteződésében állt a faluban csak Illés‑házként emlegetett épület, ahol a labdarúgók öltözni tudtak és a helyi asztalitenisz élet is itt bontako‑ zott ki. Áprilisban a Falusi Kupa keszthelyi járási asztalitenisz csapatversenyében húsz község együttese vett részt. Érdekesebb ered‑ mények: Gyenesdiás – Balatongyörök 2:3, Hévíz – Vonyarcvashegy 2:3. Keszthelyi kezdeményezésre épült és 1976. május 1‑jével került átadásra az erdei tornapálya Gyenesdiáson a Nagymezőn. A páratlan természeti környezetben a pihenni vágyó felnőt‑ tek és a játszani szerető gyerekek szóra‑ kozását biztosító létesítmény azóta is szolgája az ide látogatókat. A MÉM Erdőrendezőségének Gyakorlás a tornapályán műszaki fásítástervezői irodája Bala‑ tonfüreden társadalmi munkában készítette el a terveket. A Balatonfelvidéki Erdő‑ és Fafel‑ dolgozó Gazdaság a 200 ezer forintos költségvetésen dolgozott. Az építést a keszthelyi erdészet végezte helyi anyagból. Az 1300 méter hosszú, emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított pályán 16 állomást helyeztek el, amikor elkészült elsőként a gyenesdiási általános iskolások tesztelték. A labdarúgó bajnokság hajrájában Keszthely II. – Gyenesdiás 0‑2, Rezi – Gyenesdiás 1‑2, ifi 0‑5. Gyenesdiás – Karmacs 8‑1, ifi 4‑1. Gyenesdiás – Alsópáhok 3‑1, ifi 1‑0. Gyenesdiás – Óhíd 1‑0, ifi 2‑0. Gyenesdiás – Karmacs 8‑1, ifi 4‑1.
A második év végén megnyerte a járási bajnokságot a labdarúgócsapat, így ősztől a megyei II. osztály Tapolcai‑csoportjába került a Gyenesdiás. Veszprém megyében ekkor még pápai és veszprémi csoportokat állítottak fel és a győztesek az első osztályba kerülhettek. A nyitó mérkőzés és az első fordulók igazán jól sikerültek, Gyenesdiás – Lesencetomaj 3‑0 (1‑0), ifi 7‑1. Zalagyömörő – Gyenesdiás 1‑2 (0‑2), ifi 2‑1. Gyenesdiás – Monostorapáti 2‑0 (0‑0), ifi 3‑0. A jó rajtot vett csapat a harmadik forduló után második helyen állt. Folytatásban: Gyenesdiás – Nemesgulács 2‑1 (1‑0), ifi: 3‑1. Karmacs – Gyenesdiás 5‑1 (2‑0), ifi: 3‑4.
Az őszi hajrában nehezebb mérkőzések következtek: Gyenesdiás – Szigliget 0‑2 (0‑0), ifi 2‑2. Taliándörögd – Gyenesdiás 3‑0 (1‑0), ifi 0‑1. Gyenesdiás – Badacsonytomaj 1‑2 (1‑1), ifi 2‑0. Sümeg – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0), ifi 5‑0. Gyenesdiás – Sármellék 0‑2 (0‑0), ifi 1‑1. Szép két mérkőzéssel sikerült zárni az évet, József ASE – Gyenesdiás 1‑3 (0‑2), Gyenesdiás – Sümegcsehi 0‑2 (0‑1), ifi: 2‑3. Zsigmond József: – Tisztelettel és figyelemmel fordultunk egymás felé a csapatjátékra törekedtünk és meg lett az eredménye. Nagyon jó ifi csapatot is sikerült szerveznünk, Szabó Ferenc edző vezetésével. A sok küzdelembe, amit a pályán kívül kellett vívnom belefáradtam és lemondtam az edzői feladatokról, Tánczos László vezette tovább a csapatot. Szép eredményeket hozott az év Gyenesdiáson, a sportegyesület az év elején új vezetőséget választott. Az egyesület 68 tagjából 40‑en aktívan sportoltak. Négy szakosztállyal rendelkeztek, a labdarúgóknál serdülő, ifjúsági és felnőtt együttest állítottak ki. Női és férfi kézilabda csapatot indítottak a spartakiádokon, egy asztalitenisz és egy atlétikai szakosztályt sikerült felállítani. Az egyesület a tavaszi felszabadulási kupamérkőzésen kispályás labdarúgásban első, a férfi és női kézilabdában szintén első helyezést értek el. Első lett az ifjúsági csapat a sportszerűségi versenyben. Asztalitenisz és atlétika sportágakban is érmes helyezések születtek. A járási spartakiádon 14 dobogós helyezést szereztek az indulók. A megyei spartakiádon összesítésben harmadik lett Gyenesdiás. Nem rendelkeztek viszont saját öltözővel. A felszereléseket, az edzések és mérkőzések utáni tisztálkodást, a Kossuth és Faludi utca kereszteződésében akkor még álló „Illés házban” oldották meg. Az épületet bérelte az egyesület és tavasszal társadalmi munkában tatarozták, víz és villanyvezetékkel látták el. A társadalmi munka értéke meghaladta a 15 000 forintot. Az egyesület tagjai rendszeresen részt vettek az állami és társadalmi ünnepségeken, ahol sportműsorukkal emelték azok színvonalát. Az egyesület az óvoda épületének befejezéséhez 200 óra társadalmi munkával járult hozzá. Az általános iskola raktárának építését is felajánlás keretében segítették. Az egyesület szervezésében Tánczos László és a gyenesdiási KISZ alapszervezet vezetősége vállalt aktív szerepet. Minden vezető tiszteletdíj nélkül, társadalmi munkában látta el feladatát. A nehéz A pálya bekerítésének terve körülmények között a gyenesdiási sportegyesület önzetlen vezetői a szervezésben és cselekvésben példás eredményeket értek el az év végre. Az általános iskolából kikerülő diákok nagy része városi iskolákban folytatta tanulmányait és ott sportolt tovább. Hiába volt saját labdarúgópálya, az akkor már nem felelt meg a bajnoki mérkőzéseknek, ahol előírták a játéktér bekerítését.
‑ 74 ‑
‑ 75 ‑
Keszthelyi csoport végeredménye: Felnőtt: Ifjúsági bajnokság:
1. Gyenesdiás 16 10 4 2 2. Sümegcsehi 16 10 2 4 3. József ASE, 4. Rezi, 5. Karmacs, 6. Óhid, 7. Alsópáhok, 8. Zalaszántó
50:23 24 51:34 22
1. Gyenesdiás 14 11 2 1 2. Sümegcsehi 14 10 0 4 3. Zalaszántó, 4. Alsópáhok, 5. Óhid, 6. Rezi, 7. Nemesbük, 8. Karmacs
61:11 24 29:21 20
A sportegyesület elnöke – Tüttő Lajos – három évig, 1975‑1978 között tett eleget a megbízatásának és próbált a fenti problémára is megoldást találni. Tüttő Lajos: – Nagyon sok ember összefogására volt szükség mindig Gyenesdiáson ahhoz, hogy virágzó sportéletet tudjunk teremteni. Sokan csendesen a háttérből segítettek és néhányunknak megadatott a lehetőség, hogy előtérbe kerüljünk. A csendes segítők érdemeit emelik az elért sikerek, a nagyszerű közösség kialakulása a csapatok körül. Lelkesedéssel és akarással megvalósulhatott a foci igazi lényege, aminek lennie kell, a JÁTÉK. A pályát is így kerítettük be augusztus 20‑ra társadalmi munkában. Az ideiglenes kerítés megszűntetéséhez 50000 forint támogatásra volt szükségünk, ez kizárólag az anyagköltségre kellett. Minden mást magunk végeztünk, Tüttő Lajos feltöltöttük pálya keleti oldalát is. A labdarúgó szakosztály új öltözőjén is gondolkodnunk kellett, mert az Illés ház bérleti joga lejárt 1977‑ben. A kézilabda és az asztalitenisz szakosztály téli felkészülését az általános iskolában oldottuk meg és az ő felszereléseiket is bővíteni kellett. A mérkőzésekre bérelt autóbusszal jártunk és legtöbbször futóra állítottuk, hogy győzelem esetén gyorsan el tudjunk indulni. Előfordult, hogy két kilométert is kergettek minket, és csak ezután tudtunk beszállni. Akkoriban úgy is itthon fürödtünk. Közeli helyekre, mint Sármellék, 2‑3 személyautóval ugrottunk el és még a csomagtartóban is feküdt valaki, hogy ne kelljen sokat fordulni. A labdarúgópálya tulajdonosa továbbra is a Gyenesdiási Legeltető Bizottság maradt. Meg kellett oldani, hogy a pálya kizárólagos használói lehessünk, mert a keszthelyi szakosztályok alapozó edzéseiket itt tartották és a pálya bérleti jogából bevételhez juthattunk. A pálya mellé még rúgófalat is készítettem, hogy az edzéseket segítsem. márciusában ismét MNK selejtezővel kezdődött: Várvölgy – Gyenesdiás 2‑0. Beindult a küzdelem a megyei II. osztály Tapolcai‑csoportjában is: Lesencetomaj – Gyenesdiás 2‑1 (2‑0), ifi: 2‑3. Monostorapáti – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1), ifi: 0‑2. Áprilisban megtört a rossz sorozat Gyenesdiás – Balatonederics 3‑0 (1‑0), ifi: 1‑2. Nemesgulács – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0), ifi: 1‑1. Gyenesdiás – Karmacs 1‑0 (0‑0), ifi: 2‑2. A bajnokságban ekkor ötödik helyen állt az újonc Gyenesdiás, az ifik a harmadik helyre lettek jók. Váratlanul folytatódott a nehéz időszak, elmaradtak a várt eredmények: Szigliget – Gyenesdiás 3‑2 (1‑0), ifi: 4‑1. Gyenesdiás – Taliándörögd 2‑1 (2‑0), ifi: 6‑0. Badacsonytomaj – Gyenesdiás 3‑1 (1‑1), ifi: 3‑2. Gyenesdiás – Sümeg 2‑3 (1‑1), ifi: 3‑2. Sármellék – Gyenesdiás 3‑0 (0‑0), ifi: 6‑2. Gyenesdiás – József ASE 0‑4 (0‑2). Sümegcsehi – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1), ifi: 4‑2. Lesencetomajt kizárták a bajnokságból, míg a katonákból álló JASE‑nak nem kellett ifi csapatot indítania.
1977
‑ 76 ‑
A végső sorrend:
1. Badacsonytomaj 24 22 2 0 84:17 45 2. Nemesgulács, 3. Sümeg, 4. Monostorapáti 5. Taliándörögd, 6. Sármellék, 7. Karmacs, 8. József ASE. 9. Gyenesdiás 24 10 2 12 32:41 22
10. Balatonederics, 11. Szigliget, 12. Zalagyömörő, 13. Sümegcsehi, 14 Lesencetomaj Az ifik ötödikként zártak: Gyenesdiás 22 11 3 8 48:40 25
A kilencedik helyezett Gyenesdiás számára nagyon rosszul jött a bajnokság átszervezése, a II. osztály megszűntetése. Az ősszel alacsonyabb, a járási I. osztályba sorolták vissza a csapatot. A járási bajnokságban jól helytálltak, néhány eredmény a tizenegy mérkőzésből: József ASE – Gyenesdiás 1‑2, Gyenesdiás – Rezi 3‑1, ifi: 5‑0. Gyenesdiás – Karmacs 3‑0, ifi: 3‑0.
1. Gyenesdiás 2. Óhid 3. Várvölgy 4. Rezi
11 11 11 11
9 7 8 7
1 4 1 2
1 0 2 2
Őszi végeredmény: 32:15 25:8 46:16 25:16
19 18 17 16
5. Sármellék, 6. József ASE, 7. Mihályfa, 8. K. Lengyár, 9. Sümegcsehi, 10. Karmacs, 11. Szentgyörgyvár, 12. Nemesbük
Ifjúsági csoport: 1. Sármellék 2. Gyenesdiás 3. Rezi
7 7 7
6 6 3
1 0 2
0 1 2
26:8 13 26:3 12 10:9 8
4. Karmacs, 5. Óhid, 6. Várvölgy, 7. Mihályfa, 8. Sümegcsehi
Szakály János: – Gyerek‑ korom óta focizok. Itt felsődiá‑ son volt egy csapatra való gyerek, és a labdarúgás jelentette a het‑ venes években az egyedüli játék‑ lehetőséget. Akkoriban sok te‑ hetséges srác élt a faluban, akik példaként vonzották az utánuk következő generációkat. Előt‑ tünk a Czafit testvérek, Major, Szíjártó, mögöttünk pedig már A képen állnak: Kárász József, Magyarosi József, Deák József, ott jöttek Hóbár Péterék. A di‑ Balogh János, Kovács Ferenc, Szekeres Tibor, ákolimpia megyei döntőjére is Tánczos László edző. Elöl Czafit Lajos, Szabó Péter, eljutottunk, ami a kis iskolánk‑ Szakály János, Czafit Tibor, Zsohár Gábor, Nemes István tól nagy teljesítménynek számí‑ tott. A házigazda Várpalotától kikaptunk a helyosztók előtt. 1974‑ben a Nagymezőn egy baráti beszélgetés közben jött az ötlet Czafit Lajostól, hogy mi is indítsunk egy csapatot a bajnokságban. Az ifjúságiaknál 13 igazolással rendelkezett az egye‑ sület és mi 70‑en álltunk sorban játéklehetőségre várva. Akit az a szerencse ért, hogy bekerült a keretbe, az tanulta az igazoláson lévő adatokat, hogy pályára léphessen más neve alatt. Nagy
‑ 77 ‑
megtiszteltetésként értük meg, ha lehetőséget kaptunk és tíz gólnál ritkán rúgtunk kevesebbet, mivel mindig nagy elszántsággal játszottunk. Bindó József negyvenévesen is játszott nálunk. Jó edzőink voltak, Tánczos Istvánnak egy‑két mondata is elégnek bizonyult, hogy irányítson min‑ ket és mellette kellő terhelést kaptunk a fejlődésünkhöz. A pályáról indultunk Csokonai utca, Lőtéri utca, Nagymező, Bikaistálló és vissza az Illés‑házhoz, majd következett az edzés. A pálya a település gyenesi részén volt már akkor is, érdekes egybeesés vagy csak a lehetőségek kihaszná‑ lása miatt, de főleg gyenesi srácok jártak focizni. Diáson nem volt pálya, a grund is megszűnt és nem emlékszem diási labdarúgókra. Az ifi csapatban főleg balszélen játszottam, a nagyban Nemes István irányító kezei között középpályán szereztem labdát és osztogattam. Időnként gólt is rúgtam, mint Várvölgyön. Talán búcsúi ünnepségüket rontottuk el, jól meg is kergettek, sosem felejtem el. Az egyik évben nálunk edzőtáborozott a Fradi és egy garnitúra Adidas melegítőt ajándékoztak nekünk. Ebben és egy hatalmas öntudattal érkeztünk meg Óhídra, hogy itt csak mi nyerhetünk. Ők akkor szedték össze a csapatukat a szomszéd Tsz‑ből és a hegyről hazatérők közül. Nekik minden bejött, nekünk semmi sem sikerült, 9‑1‑re úgy kikaptunk, mint még soha. 1979‑ben bevonultam katonának, itthon már nem tudtam játszani, majd egy barátságos mérkőzésen súlyos sérülést szenvedtem és a labdarúgásnak is vége lett számomra. ‑ban továbbra is csak Gyenesdiás rendelkezett szervezett sportkörrel a Balaton MG Szakszövetkezet Keszthely patronálásával. Az egyesület a még nagyobb sikerek reményében lépett fúzióra a Kisállattenyésztő Mg. Szakcsoport sportegyesületével, Balaton SK néven még az előző évben. A szakcsoport évenként 20.000 ft‑ot adott az egyesületnek, így a tanácsi támogatással együtt összesen 30.000 ft állt rendelkezésre. A pénzt a labdarúgókra fordították és még pártoló tagokat is szerveztek a csapat mellé. Teljesült az a rendelkezés, amelyik a sportegyesületeket állami, társadalmi és szövetkezeti szervezetekhez kapcsolta, anyagi támogatásuk biztosítására. Ekkor is feladatként jelentkezett a sportlétesítmények állagának megóvása, újak építése, a körülmények javítása. A gyenesdiási egyesület időközben nagyon mostoha körülmények között találta magát. Egyetlen szakosztálya maradt, a labdarúgók. Az egyesület megerősítése, hogy központként üzemeljen, és lehetőséget biztosítson a három település fiataljainak a sportolásra, ismét célként került megfogalmazásra a közös tanács vezetői részéről. Szerencsére a pálya jól bírta az igénybevételt és a bajnoki mérkőzések megtartásához előírt kerítés is elkészült a Megyei Sportfelügyelőség segítségével, több órányi társadalmi munkával. Tüttő Lajos: – Aktív Kinizsis labdarúgó korszakom után úgy éreztem, hogy a sport mellett kell maradnom. A munkahelyemmel egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a feladatokat, ezért lemondtam az elnökségről. A megbízatásom végére sikerült bekerítenünk a pályát. Kránicz Lajos hegesztett, Kovács Ferenc, Tánczos László, Kovács Gyula, Hudop István a betonozásnál segítettek. A pénz mindig kevés volt, ezért az egykori gyenesdiásihoz, – Háli Józsefhez – a megyei TST elnökhöz, személyesen utaztam el segítséget kérni. A régi telekszomszéd, a cipész Háli bácsi fia, segített nekünk a támogatás kiutalásában.
Bevételeink növelésére bálokat és disznótorokat szerveztünk, ahol jól éreztük magunkat a feleségekkel, gyerekekkel és barátnőkkel együtt. Mérkőzések után önköltségi áron mérte a sört a kocsmáros, természetesen mindenki többet fizetett, így támogatta a többlettel a csapatot. A község és a közösség iránt érzett mérhetetlen szeretet vezetett mindnyájunkat, amikor sportoltunk. Megújult az egyesület elnöksége, Szabó Ferenc lett az elnök. A legfontosabb feladatként az öltöző megépítését jelölték meg, ami pénz nélkül nehéz falatnak bizonyult. Keszthely járás labdarúgó‑bajnokságában az első három tavaszi mérkőzésen győzelmekkel jutott túl a csapat és továbbra is az élen álltak: 1. Gyenesdiás 14 12 1 1 42:20 25, 2. Óhid 22p. 3. Várvölgy 20 pont. A bajnokság záró részében egy döntetlen és vereség mellett sok értékes győzelem következett: Szabó Ferenc Sümegcsehi – Gyenesdiás 1‑2, ifi: 1‑4. Gyenesdiás – Várvölgy 4‑2, ifi: 1‑0. Óhíd – Gyenesdiás 2‑0, ifi: 1‑8. Karmacs – Gyenesdiás 2‑4, ifi: 1‑7. Gyenesdiás – Sármellék 2‑1, ifi: 3‑0. Gyenesdiás – József ASE 4‑0, Rezi – Gyenesdiás 3‑3, ifi: 2‑0. Gyenesdiás – Mihályfa 2‑1, ifi: 3‑0.
‑ 78 ‑
‑ 79 ‑
1978
A felnőtt bajnokság végeredménye:
1. Gyenesdiás 2. Óhíd 3. Sármellék 4. József ASE 5. Várvölgy 6. Sümegcsehi
20 20 20 20 20 20
16 14 11 11 10 8
2 5 5 3 2 3
2 1 4 6 8 9
59:28 48:16 46:28 45:30 56:39 33:40
34 33 26 25 21 19
7. Mihályfa 20 8 2 8. K. Lengyár 20 7 1 9. Rezi 20 5 5 10. Karmacs 20 2 4 11. Szentgyörgyvár 20 2 1 Nemesbük visszalépett, törölték.
10 12 11 14 17
28:36 35:40 33:41 25:60 15:65
16 15 13 7 5
Az ifjúsági bajnokság élmezőnye: 1. Gyenesdiás 2. Rezi 3. Sármellék
14 12 14 9 14 9
0 2 1
2 3 4
49:8 24 38:14 20 36:25 19
Júniusban a négy járási bajnokság győztese osztályozón döntötte el, ki jut a megyei bajnokságba. A tapolcai és a keszthelyi bajnok párharcából a Nemesgulács került ki győztesen. Gyenesdiáson 1‑4 lett az eredmény, Gulácson csak 1‑0‑ra sikerült visszavágni, így Nemesgulács játszhatott augusztustól a Veszprém megyei bajnokságban. Szeptembertől a Balaton SK ismét a járási bajnokságban szerepelt és a várakozástól elmaradt a bajnok. Eredmények: Karmacs – Balaton SK 6‑0, Balaton SK – Szentgyörgyvár 0‑1, Óhíd – Balaton SK 9‑0, Sármellék – Balaton SK 1‑7, ifi: 1‑0. Gyenesdiás teljesítményével nem került be a csoport első felébe. Az utolsó mérkőzéseken: Balaton SK – Mihályfa 1‑1, Balaton SK – Sümegcsehi 4‑3, Zalaszántó – Balaton SK 2‑4.
1. Sármellék 2. Várvölgy 3. Óhíd 4. Karmacs 5. Rezi 7. Sümegcsehi
11 11 11 11 11 11
Őszi végeredmény: 7 6 5 5 4 5
3 2 2 2 4 2
1 3 4 4 3 4
32:20 27:17 30:13 31:23 24:19 24:20
17 14 12 12 12 11
8. Balaton SK 9. Mihályfa 10. Szentgyörgyvár 11. Alsópáhok 12. Zalaszántó
11 11 11 11 11
5 3 3 1 3
1 4 2 4 0
5 4 6 6 8
4 4
1 0
0 1
3 3
23:32 20:22 8:19 14:27 13:32
11 10 8 6 6
Ifjúsági csoport végeredménye: 1. Rezi 2. Balaton SK 3. Alsópáhok
4 4 4
4 3 1
0 0 1
0 1 2
12:1 8 9:2 6 7:12 3
4. Várvölgy 5. Sümegcsehi
1979
4:8 2 1:10 1
‑ben Keszthely járás átkerült Zala megyébe, vele az akkor immár 1600‑as lélekszámú Gyenesdiás is. A bajnokság utolsó mérkőzésein: Mihályfa – Balaton SK 6‑2, Balaton SK – Rezi 4‑1, ifi: 3‑2, Alsópáhok – Balaton SK 1‑4, ifi: 0‑3. Az élcsoport sorrendje így alakult: 1. Sármellék 27p. 2. JASE 26p., 3. Várvölgy 26p., 4. Óhíd 23p., 5. Balaton SK 23p. Ősszel Zala megyében, a járási labdarúgó bajnokság déli csoportjában találjuk Gyenesdiást, mint meghatározó együttest. A negyedik fordulójában Rezi – Balaton SK 0‑8, ifi: 0‑3. Zsigmond József: – Reziben sok ismerősöm élt, Bódis József is kérdezte, hogy milyen eredményre számítok? Mondtam döntetlenre. Ők a győzelmükben bíztak. 8‑0‑ra nyertünk, miénk lett a láda sör amiben fogadtunk, együtt aztán megittuk. Akkor Balatoni világost és Kinizsit árultak. A pályán egymás ellen játszottunk, a mindennapokban életre szóló barátságok szövődtek közöttünk. A bajnokságot a Balaton SK vezette három mérkőzés után 17:2‑es gólaránnyal és 6 ponttal. 2. H. JASE, 4 mérkőzés 13:6 6 pont. 3. Várvölgy 4 mérkőzés 14:8 6 p. Az októberben rendezett 7. fordulóban Balaton SK – Alsópáhok 7‑1, ifi: 1‑0. A mezőnyt továbbra is a Balaton SK vezette 12 ponttal. Az ifik a második helyen zártak. Továbbra is húszezer forintos községi támogatásban részesült az ismét négy szakosztályos Balaton SK. Elnöke továbbra is a 30 éves Szabó Ferenc. Bevételeiket a keszthelyi Balaton Szövetkezet további húszezer forinttal egészítette ki és akkor ebből az összegből már lehetett tervezni. A szövetkezetben öten dolgoztak a labdarúgócsapatból. A legnépszerűbb sportágnak a foci számított, hetente kétszer edzettek. A szakmai munkát Percz Imre, Zsigmond József és Tánczos László edzők irányították társadalmi munkában. Kezeik alatt kilencvenen sportoltak és legalább ennyi pártoló taggal rendelkezett az egyesület. A jó őszi szereplés után élt a remény a bajnokság megnyerésére. A járási bajnokságban saját gépkocsikkal közlekedtek a játékosok, akiket a barátság erős köteléke fogott össze a pártoló tagokkal és ez az érzés az élet más területein is megmutatkozott.
‑ 80 ‑
Kovács Miklós: – Nagyon szerettem a labdarúgást, örülök, hogy az életem része volt 1977‑1985 között, amíg be nem vonultam katonának. A szórakozás mellett sokat jelentett a közösség, ahová tartoztunk, mert jól éreztük együtt magunkat. Napjainkban is ezért szeretek még mindig lemenni vasárnaponként a mérkőzésekre. Általában csatárként szerepeltem és sok gólt rúgtunk, rendszeresen 8‑10 góllal ajándékoztuk meg a közönségünket, aminek az ellenfelek ennyire már nem örültek. A játékot és a csapatszellemet jellemezte az az ígéret az edzőnktől, barátoktól, hogy ha tíz gól felett rúgunk kapunk egy láda sört. Ment is a játék. A mérkőzéseinkre az edzőnk autójával szállított minket. Ez azt jelentette, hogy mi kicsik elől a csomagtartóban kucorogtunk, hogy két forduló is elég legyen. Igen ám, de megtiltotta, hogy amíg ő ki nem nyitja az ajtót mi meg ne szólaljunk, mert lehet, hogy rendőrök igazoltatják. Egyik alkalommal azonban megfeledkezett rólunk és visszahozott Sármellékről minket, akkor nem mosolyogtunk rajta úgy, mint most. Az asztalitenisz csapat a járási bajnokságban szerepelt, a sakkozók, női kézilabdázók, a spartakiádok és a Keszthelyen rendezett tömegversenyek rendszeres résztvevőinek számítottak. Szabó Ferenc így nyilatkozott, hogy miért vállalta a sok munkával járó feladatot: – A mi községünkben érdemes a fiatalokkal foglalkozni. Szeretik a sportot, van bennük becsvágy, kitartás, áldozatkészség. Az edzéseket, mérkőzéseket a többi szórakozási lehetőség elé helyezik. Szép eredményeket értünk el. tavasza ismét több sikert hozott a Keszthely Járás Labdarúgó Bajnokság Déli‑csoportjában Gyenesdiásnak. A járási szövetség egy északi csoportot is felállított. Eredmények: Balaton SK – Rezi 2‑1, ifi: 1‑0. Balaton SK – Szentgyörgyvár 7‑1, ifi: 2‑0. Alsópáhok – Balaton SK 2‑5, ifi: 2‑0. Ekkor még vezette a bajnokságot a Balaton SK 22 ponttal, 2. H. JASE, 18 ponttal. A bajnokság végére helyet cserélt a két csapat, az osztályozóhoz így is elégnek bizonyult az eredmény.
1980
A járási bajnokság 1979/80. évi végeredménye: 1. Honvéd JASE 2. Balaton SK 3. Sármellék 4. Várvölgy 5. Zalavár 6. Zalaapáti 7. Rezi 8. Szentgyörgyvár 9. Alsópáhok K. Haladás II.
16 15 – 1 16 14 – 2 16 8 1 7 16 7 2 7 16 6 2 8 16 5 1 10 16 4 2 10 16 4 2 10 16 2 4 10 18 10 6 2
76‑18 59‑22 26‑25 37‑35 21‑34 27‑36 22‑42 18‑49 22‑47 60‑35
1. Balaton SK 2. Várvölgy 3. Sármellék
14 10 14 7 14 6
28‑12 21 38‑19 17 32‑33 15
Ifjúsági csoport:
‑ 81 ‑
1 3 3
3 4 5
30 28 17 16 14 10 10 10 8 26
Az abszolút sorrendet helyosztókkal döntötték el az északi és déli csapatok első két helyezettei között. Így 1. H. József ASE, 2. Türje, 3. Balaton SK, 4. Zalaudvarnok. Ifiknél: 1. Balaton SK, 2. Sümegcsehi, 3. Várvölgy, 4. Zalaudvarnok. A következő bajnokságot is a Keszthely járás labdarúgó‑bajnokság első osztályában töltötte a Balaton SK, ahol 12, a másod osztályban 9 csapat szerepelt. Eredmények: Balaton SK – Óhíd 4‑0, Kehidakustány – Balaton SK 2‑4, ifi: 2‑2. Zalaudvarnok – Balaton SK 3‑3 (1‑4), Rezi – Balaton SK 1‑1, ifi: 1‑2. Az október 24.‑re kiírt Balaton SK – Zalaapáti mérkőzést elhalasztották, eredményről nincs hír. Balaton SK – Tűrje 2‑3, ifi: 0‑3. Az első három helyen Sármellék, Várvölgy, Zalaudvarnok csapatai álltak. Rudolf István: – Veszprémben az Aspiralban kezdtem és maghatározó élményemé lett a Vasas sportcsarnokában válogatott játékosok elleni mérkőzésünk. Nem tudok azóta sem szabadulni a focitól, előbb Keszthelyen a DÉDÁSZ Vasassal, majd a Spartacusszal kerültem az első osztályba. Sajnos megszűnt a csapat, de a Kinizsiben sikerült folytatni a játékot és ismét a megyei első osztályban játszhattam. 1980‑ban Tánczos Istvánnal jöttem a gyenesi csapathoz és a középpályán, középhátvédként és szélső posztokon kaptam lehetőséget. A labdarúgás továbbra is a kikapcsolódást jelenti számomra. Az utóbbi években előbb szakosztályvezetőként, majd az öregfiúk csapatának vezetőjeként, mostanában rendezőként segítem a csapatot. Nagyon szeretem a focit és büszke vagyok 35 éves fiamra, hogy őt is látom játszani. ‑ben már két sportegyesület működött a közigazgatási területen. A Balaton SK felszerelése megfelelt a járási bajnokság követelményeinek. A fiatalok szívesen sportoltak, lehetett hosszabb távra tervezni. A szűkös tanácsi pénzügyi támogatást az egyesület a pályabérleti díjából és a Balaton szakszövetkezet támogatásából egészítette ki. Továbbra is sokan vettek részt a községi és járási szintű spartakiádokon, sportversenyeken. A csapatok utaztatását a sportolók és a sportszerető emberek gépkocsijával oldották meg barátságból, ellenszolgáltatás nélkül. Keszthely járás labdarúgó bajnokságának tavaszi eredményei: Balaton SK – Várvölgy 2‑2, ifi: 3‑1. Zalavár – Balaton SK 1‑0, ifi: 1‑1. Balaton SK – Zalaudvarnok 1‑0, ifi: 5‑0. Balaton SK – Rezi 1‑0, ifi: 1‑0. Zalabér – Balaton SK 2‑5 (0‑3), Tűrje – Balaton SK 7‑1 (6‑1). A Balaton szakszövetkezet 1976 és 1982 között 80 ezer forinttal támogatta az egyesületet. Sokat jelentett volna, ha a Keszthelyi Haladás labdarúgócsapata kifizeti pályahasználati díját, 160 ezer forintból azonban csak 35 000 ft‑ot utalt át. Pedig az éves 38 108 ft bevétel mellett jól jött volna a többi is. A játékvezetők éves díja 4600 ft, útiköltség 6774 ft, mosatási díj 9499 ft‑ot tett ki. Augusztusban újra indult a kör: Gyenesdiás – Zalaudvarnok 3‑2, ifi: 6‑1. Óhíd – Gyenesdiás 9‑0, ifi: 2‑1. Gyenesdiás – Dióskál 3‑4, ifi: 2‑3. Tűrje – Gyenesdiás 1‑2, ifi: 1‑5. Gyenesdiás – Rezi 4‑1, ifi: 2‑0. Kehidakustány – Gyenesdiás 3‑2, ifi: 0‑3. Balaton SK – Zalaapáti 2‑1, ifi: 5‑1. Zalaszentlászló – Gyenesdiás 3‑1, ifi: 0‑4. Gyenesdiás – Zalakomár 7‑1, ifi: 6‑0. Sármellék – Balaton SK 3‑1, ifi: 3‑4. Balaton SK – Várvölgy 1‑0, ifi: 0‑2. Kránicz Csaba: – 1976 és 1983 között játszottam Gyenesdiáson. Még az általános iskolában kezdtem és Keszthelyen az ifi csapatban fejeztem be, ugyanis hamar bevonultam katonának, majd megnősültem, a munka és építkezés mellett már nem maradt időm a játékra.
1981
‑ 82 ‑
A labdarúgást nagyon szeretem, mérkőzésekre azóta is lejárok, mivel szükségem van arra a baráti közösségre, ami kialakult a labdarúgócsapat körül. Aktív játékosként rendszeresen előfordult, hogy a serdülő és ifi mérkőzéseken is szerepeltem és gyakran öt góllal is hozzájárultam a győzelemhez, hogy meglegyen a tíz gólos tervünk. az iskola tornatermének (tornaszobájának) átadásától lett emlékezetes. Decemberben a női kézilabda VB felejthetetlen pillanatainak hatására kézilabda kaput festettek a frissen átadott terem falára a tanulók. Eredetileg kazánháznak épült helyiséget az elektromos fűtés bevezetése után tovább lehetett bővíteni tornateremmé. A falu összefogott és a megyei tanácstól kétszázezer forintot, a nagyközségi közös tanácstól százezret kapott a 490 ezer forintos munka kivitelezéséhez. A szülők 64 ezer forintot adtak össze és 297 napi társadalmi munkát vállaltak, az iparosok nem kértek a munkájukért egyetlen fillért sem. A zalavári termelőszövetkezet 40 ezret, a helyi közbirtokossági társulat és a legeltetési társulat 20‑20 ezer, a 16‑os Volán Vállalat 10 ezer, a fővárosi Magnezit vállalat 12 ezer, a szőlőtermelő szakcsoport és a sportkör 5‑5 ezer forintot ajánlott fel, 30 ezret nyertek sportpálya‑építési versenyben, ötezret adott a helyi ÁFÉSZ. Porkoláb György kőműves kisiparos mellett Bicskei Károly parkettázta a tor‑ natermet. Nyíri László munkatársaival műanyag padlót ragasztott. Dolgoztak katonák, a keszthelyi Ipari Szakmunkás‑ képző Intézet tanulói, hordták a téglát a tanárok is. Szakály Vilmos villanyszerelő a villany‑ és az elektromos fűtést szerel‑ te. És sokan mások kétkezi munkájának Sportélet a tornaszobában eredményeként jött létre a felső résszel együtt két milliót érő új épületrész. (1982‑es árfolyamon). -ben az egyesületnek két szakosztálya működött. A labdarúgók ifjúsági és felnőtt csapata a városkörnyéki bajnokságban szerepeltek, az ifik ez évben is a tabella 2. helyén végeztek. A felnőttek három éven keresztül mindig megnyerték a bajnokságot, az osztályozót bukták el. Ősszel a második helyről várták a folytatást. Tavaszra célul tűzték ki a megyei első osztályba kerülést, ahová 80‑90 ezer forintos költségvetést terveztek. A szakosztály vezetője Tüttő Lajos, játékos edzője Czafit Lajos nem részesültek tiszteletdíjban. A csapathoz Vonyarcvashegyről négyen, Keszthelyről hatan igazoltak, a teljes keret 35 főből állt. A labdarúgóknál a játékvezetői költségek a duplájára emelkedtek. Egy hazai mérkőzés 690 ft‑ba került, az eladott jegyek nem fedezték a kiadást. Idegenbeli mérkőzésekhez autóbuszt kellett igénybe venni tovább növelve a költségeket és ez érzékenyen érintette az egyesületet. Az asztaliteniszezők serdülő I., serdülő II., és felnőtt csapata a megyei I. osztályban játszottak. Immár öt éve tevékenykedtek az iskolában és klubkönyvtárban. A spontán játékból szerveződött szakosztály az osztályozó megnyerése után 1984‑ben, a megyei
1982
1984
‑ 83 ‑
bajnokságban szerepelt, ahol 12. lett, 22 2 – 20 83‑269 és 4 ponttal az utolsók. A szakosztály létszáma 8‑12 fő körül mozgott, vezetőjük Kovács Tamás, akinek nagyban köszönhető az eredményes szereplés. Szabó Zsolt tanuló a megyei döntőben 2. lett és meg sem állt az NB I/B‑s Kecskemét csapatáig. Az asztalitenisz szakosztálynak utazási költséget kellett biztosítani és jó ütőket, ami 1400 ft‑ba kerültek. Az utánpótlással az iskolában folyó sportéletnek köszönhetően nem volt gond, a legtehetségesebbeket a sportiskolák elvitték. Kovács Tamás: – Gyenesdiáson a szervezett asztalitenisz élet 1975‑ben indult az Illés‑házban, néha a kultúrházban kaptunk lehetőséget a játékra, edzésre. Következő évtől a Keszthely járás bajnokságában szerepeltünk, Kovács Gyulával és Landek Istvánnal alkottuk a magot. Jelentős fejlődés 1982 után következett be, amikor átadásra került az iskola tornaszobája és ott állandó otthonra leltünk. Előfordult, nem is ritkán, hogy az iskola folyosóin kaptunk helyet. Biztos otthon birtokában bátrabban mertünk tervezni, a járási bajnokságok után már a megyei szintre is gondolhattunk. Mindnyájan szerettünk játszani, spor‑ tolni. Én 1970‑ben tizenegy évesen kezd‑ tem és egy korosztályos versenyemet meg is nyertem. Sajnos a tűztől távol éltünk, így a nagyszerű indítást nem tudtam kihasz‑ nálni. 12 országos bajnokságot nyertem egyéniben, plusz a párosok, egyéb vidéki Az öltöző épületének homlokzati rajza és országos versenyek. A ZTE‑ben kezdtem, majd két év után a szintén egerszegi Spartacusban belecsöppentem a kemény versenyéletbe, amit az NB III és NB II‑es szereplés tetőzött be. Hazakerültem, itthon Fatér Jánosnak és Szakály Józsefnek köszönhetően lelkes asztalitenisz közösség működött, közben az élet úgy hozta, hogy idővel átvettem tőlük a szakosztályvezetést és az aktív játék helyett egyre inkább az edzések vezetésével törödtem. A keretbe bekerült Vajda Sándor Vonyarcvashegyről, Pimmer László Balatongyörökről. Jó csapattal állhattunk ki a járási és megyei bajnokságokban, szépen szerepeltünk a spartakiádokon. Nagy mérkőzéseket vívtunk Zalakomár és Zalaszántó csapataival. Továbbra is népszerűek a spartakiádok, téli olimpia, Edzett Ifjúságért mozgalom, ahol a fiatalabbak indultak. A nyolcvanas évek közepére eltűnt a tömegsportból a spontán jelleg, és a magas követelmények miatt nem nyílt lehetőség újabb sportág beindítására. A technikai felszerelés négy év alatt elhasználódott, a hiánypótlás kevésnek bizonyult, a teljes megújulás meghaladta az egyesület erejét. A sok társadalmi munka a pálya bekerítésénél, vaskapuk, kiskapuk elkészítése. A saját és pártoló tagok kocsi használata segített szinten tartani az egyesületet. A közösségi szellem nem csak a pályán érvényesült, hanem azon kívül is, a kalákában épített házak a vállalt társadalmi munkák ékes bizonyítékai ennek.
‑ 84 ‑
Nagy szükség mutatkozott öltözőre, az iskola biztosított erre a célra helyiséget, de távol a pályától. Tervek és a költségvetés elkészült egymillió forinttal és tavaszi építkezés kezdéssel számoltak. A tanács támogatása mellett a megyei sportszervek 2000 ft‑ot biztosítottak. A Balaton Szakszövetkezetnek az előző évek rendszeres támogatásai után, 1984‑re gazdasági nehézségei támadtak és nem tudott tovább segíteni. A Keszthelyi Haladás Sportegyesület jelentős, 200 000 forintos pályahasználati díjjal tartozott. Ez akkor is nagy összeg, ha csak az egyesület éves 40 ezer ft‑os költségvetésével hasonlítjuk össze. ‑ben meglepetés nélküli zajlott az MNK első fordulója a labdarúgó csapatok selejtezőjében: Gyenesdiás – MÁV NTE 1‑2. A MÁV NTE ekkor magabiztosan az első helyen állt a megyei bajnokságban és később meg is nyerte azt. Papp József: – Tízéves koromban Gyenesdiáson kezdtem el focizni és itt jártam végig a különböző korosztályos csapatokat. Nagyon népszerű sportnak számított a labdarúgás és mi megtiszteltetésként értük meg, hogy felölthettük a mezt és a faluért játszhattunk. Védőposzton játszottam és nagyon sokat köszönhetek Czeffernek Lászlónak és Nagy III Jánosnak, akik sokat segítettek, jó szándékúan mindig elmondták mit, hogyan oldjak meg. Nagyon örülök, hogy tagja lehetem annak a bajnokcsapatnak, amelyik egy pont veszteséggel ért a csúcsra. Úgy érzem továbbvittük a hagyományokat, megőriztük az öregfiúk csapatában is, örülnék, ha a mai fiatalokat is magával ragadná az a szeretet, ami minket átjárt. Örülnék, ha átélhetnék a sportsikert és megtapasztalnák azt a szeretetet és megbecsülést, amit mi éreztünk egymás iránt. 1962‑ben a lövészsport és a vadászatot kedvelő dolgozók a Magyar Honvédelmi Sportszövetség keretében létrehozták a BEFAG Erdész Lövészklubot. A vállalat gépeinek segítségével Gyenesdiáson a Csider‑völgyben alakították ki 12 lőállásos kispuskáknak szánt pályájukat. Az épületet és minden más szükséges munkát társadalmi munkában épített a tagság. Az első években kispuskás lövészcsapat működött és a házi versenyek mellett a megyei rendezvényeken indultak. Az alapszervezet létrehozását és a lövészcsapat mindennapi szervezési feladatait Keczeli József látta el az alapítástól elnökként, 1968‑tól a klub titkára lett. Az egyesület további alapító tagjai: Scheily Ferenc, Varga László, Horváth Tibor, Pópity Jenő, Parrag 1965. MEDOSZ kupa István, Szombath István, Csepregi János, Ihász Ferenc, Kovács Lajos. A kis csapat aktivitását jól érzékelteti, hogy 1965‑ben Veszprém megye bajnokai lettek. A következő évtől országosan elősegítették a vadász számok fejlődését, érthető okokból ezek az erdészeti vállalatoknál honosodtak meg. Az 50 m hosszú pálya, 10 m‑es nyiladékkal ekkor már létezett. Kezdetben futó őz, majd szarvas és az 1970‑es évektől vaddisznót ábrázoló célra lőttek.
1985
‑ 85 ‑
A pályát a tagok alkalmassá tették két fegyvernem számára és a változást jól jelzi, hogy 1968. január elsejétől nem csak az MHS megszűnésével változott nevük MHSZ‑re (Magyar Honvédelmi Szövetség), hanem futó, őzlövő szakosztályként működtek tovább. A vadász‑erdész szakmát folytató tagok körében idővel a kispuska elvesztette jelentőségét és a mozgó cél vette át szerepét. A klub az elsők között kapta meg az országban a BK‑2 szovjet típusú futó vadlövő puskákat. Németh Gyula: – Távcső nélküli diopterrel felszerelt, célgömbjének jobbra‑balra való eltolásos állításával lassú és gyors futam lövésére alkalmas puskák voltak. 1972‑ben a 15 tagot számláló klubban a versenyzők zöme III‑IV. osztályúak páran másod osztályú minősítést értek el. A folyamatos versenyzés és a tapasztalatszerzés eredményeként a hazai pálya fejlesztését, tökéletesítését mindig napirenden tartották. 1975‑ig több hazai és külföldi jeles versenynek adott otthont a gyenesdiási Csider‑völgyben kialakított pálya. Folyamatosan érkeztek a fiatalok és az évtized Németh Gyula főedző közepétől egyre több és szebb eredményekkel tértek haza a versenyekről, mint Palkovics György, Tóth Jenő, és Füle Szilveszter. Fülét a klub ekkor olimpiára készülő versenyzőjeként jegyezték. 1977‑1978‑ban Nagy József, Németh László, Strausz Miklós az utánpótlás válogatott keret tagjai lettek. Németh és Strausz csapatban Európa bajnoki ezüstérmet szereztek. Paróczai András főállású edzőként segítette a sportmunkát. A szakosztály olyan jól fejlődött a lelkes fiatalokkal, hogy 1976‑ban „A” kategóriás besorolást kaptak. 1977‑ben újabb fejlesztés eredményeként megépült a harmadik pálya és megkezdte működését egy rövid életű skeet szakosztály. Ettől az évtől folyamatosan az országos élmezőnyben jegyzik a keszthelyi egyesületet eredményei alapján. 1980‑ban a vegyes használatú lőteret teljesen átépítették és kétpályás, a kor követelményeinek Ángyán József és Keczeli Zoltán mindenben megfelelő új lőteret építettek. A folyamatos korszerűsítésekkel párhuzamosan az eredmények is egyre jobbak lettek. Az országban kivívott előkelő helyüket napjainkig megőrizték, köszönhetően a klubért dolgozó lelkes emberek munkájának. A fiatalok következő generációjában Kovács Kálmán és Keczeli Zoltán kerültek az utánpótlás válogatottba, ahol szépen mutatkoztak be. Az 1980‑as EB‑n Keczeli Zoltán egyéni bronz és csapat ezüstérmet szerzett. Kovács Kálmán 1981‑ben a felnőtt
‑ 86 ‑
„A” válogatott tagjaként csapatban harmadik lett. 1981 és 1982‑ben mindketten a felnőtt „A” keretben csapat világbajnoki ezüstérmet szereztek. Ángyán József ekkor három éven keresztül az utánpótlás válogatott tagjaként versenyzett. 1983‑ban Kovács Kálmán világbajnokságon ismét csapatban ezüstérmes. Ángyán József egyéni és csapat EB ezüstérmes lett. 1985‑ben Keczeli Zoltán Eszéken az EB‑n egyéni és csapat Európa‑bajnoki címet szerzett, csapatban új világcsúcsot állítottak be. 1982‑ben Németh Gyula lett az egyesület főedzője és a következő évtől Tihanyi János bevonásával a serdülők számára felállított szakosztály is megkezdte működését. Kovács Kálmán
‑ 87 ‑
Gyenesdiás Kinizsi SK
1986
‑ban, a Pápai Húskombinát keszthelyi gyárának szép hagyományokkal büszkélkedő tömegsport szakosztályával egyesült a gyenesdiási labdarúgó csapat és felvették a Kinizsi SK nevet. Folytatni szerették volna a hatvanas években szép sikereket megért és a településhez ezer szállal kapcsolódó együttes, valamint az 1974 óta létező Balaton SK idősebb játékosai által kialakított hagyományok továbbélését. Az egyesü‑ letben 35‑40 fiatal dolgozott aktívan a labdarúgók és az asztaliteniszezők között. A labda‑ rúgók a területi bajnokságot az elmúlt idényben is megnyerték, csak az osztályozót bukták el. Eredményüket és színvonalukat rendszeres edzésüknek köszönhették, télen még az álta‑ lános iskolában is megszervezték a felkészülést. Az asztaliteniszezők öt éve a megyei bajnokságban játszottak. Az utánpótlást biztosító gyerekek a megyei, úttörőbajnokságban egyéni második helyezést értek el az elmúlt években. Az egyesület a község fiataljainak rendszeresen biztosított mozgási lehetőséget. Minden évben részt vettek a spartakiádokon, váltakozó sikereket értek el. Az egyesület tisztségviselői társadalmi munkában dolgoztak. Aktív, célratörő elnökként ismerték Szabó Ferencet és a technikai vezetőt, Czafit Lajost. Az egyesület tagjai jelentős társadalmi munkában végezték a pálya gondozását, karbantartását. Sokat dolgoztak a sportöltöző építésénél, aminek megvalósításával nagyot léptek előre. Az egyesület továbbra is állandó anyagi gondokkal küzdött. A költségek csökkentése érdekében a mérkőzésekre saját gépkocsikkal utaztak a játékosok. Felszerelésüket ekkor már öt‑hat éve folyamatosan használták, egyedül a labdarúgók cipőit tudták cserélni. A mezek hiánya a csapat további szereplését is bizonytalanná tette a bajnokságban. Az egyesület talpon maradása a megszállott vezetőknek és a pártoló tagoknak köszönhető. Az évről‑évre növekvő pénzügyi terheken úgy tudtak úrrá lenni, hogy sokan anyagi áldozatot is vállaltak. Erkölcsi elismerést a község vezetőségétől nem kaptak, a sportszerető közönségtől annál inkább. A Gyenesdiási Kinizsi a Pápai Húskombinát Keszthelyi Gyáregységének támogatásával talált igazán magára. Folytatták a hatvanas évek Kinizsis hagyományát, és egyúttal egyesí‑ tették az elmúlt ötven év gyenesdiási tradícióit egyetlen nagy, közös csapattá. A tömegsport kiszélesítése, a húsipari vállalat dolgozói és a faluban élők között, ekkor még az egyesület programjában vezető helyen szerepelt. Kovács Gábor: – Nehéz feladatot vállaltunk magunkra, Vonyarc központi szerepe mellett komoly harcot kellett folytatnunk a lehetőségek megteremtéséért. Az alapoknál kellett kezdenünk, még ha bizonyos feltételek adottak is voltak. Nem akartam, hogy vasárnapi csapatként tartsanak számon minket. Jó edzőre volt szükségünk és el kellett érni, hogy a játékosok el is járjanak az edzésekre. Egyre többen lettünk és végül már 30‑40 gyerek állt sorban játékra várva. Antoni, Kovács, Nagy III. neve és játéka önmagában is garanciát jelentett és vonzotta a közönséget és az utánpótláskorúakat. Sorban
‑ 89 ‑
jöttek a sikerek és az ember úgy érezte jó együtt lenni. Megfelelő erkölcsi háttér alakult ki körülöttünk és a bajnokságban egyre többen kezdtek irigyelni minket. Megteremtettük a szükséges anyagi hátteret és minden jelentkező feladatunkat el tudtunk látni. Villanyvilágítást építettünk ki a DÉDÁSZ segítségével, a megyében akkor hasonló szintű csapatok között egyedüliként. Így munka után is tudtunk edzeni. A mérkőzésekre egyforma melegítőt tudtunk biztosítani a játékosoknak, és ez a nyolcvanas években hatalmas lélektani erőt jelentett és sugárzott a fogadó csapat felé, amikor leszálltunk a külön buszunkról, mintha profik érkeztek volna. Adott volt a kellő önbizalom a játékosokban. Gyenesdiás büszke lehetett akkor focicsapatára. Sokan még idegenbeli mérkőzéseinkre is elkísértek minket, 50‑60 autóval időnként. Mindehhez az anyagiakat mi teremtettük meg, vállalkozásban üzemeltettünk a szállítást és így a költségvetésünk 70 százalékát előteremtettük. A városkörnyéki bajnoki cím megnyerése a csapattól mindezért elvárás volt, amit nem is titkoltunk. A végzett munkánk még az akkori megyei mezőnyből is kiemelkedett és sokáig tartott. Sikerült megoldani a lendületes fiatalok és a rutinos játékosok csapattá építését. A gyerekek a felnőttekre felnéztek mint egy Istenre és a közösen végzett munka beérett. Egyes csapatoktól visszahallottuk, hogy féltek hozzánk jönni. Számunkra nem létezett lefutott meccs, mindegyikre keményen készültünk. Andráshida otthoni legyőzése hatalmas dolognak számított. A háttérben nagyon sokat kellett küzdeni, hogy mindent elő tudjunk teremteni, ez munkával járt akkor is, most is. Az ember azonban idővel igyekszik csak a szépre emlékezni. Horváth Sándor: – A Húsos Kinizsiben kezdtem focizni Magyar Ferenc és Fábián János kezei alatt. Tanuló koromban az életemet, mindent jelentett a labdarúgás. Később, a húsüzemben dolgoztam és létrehoztuk az üzemi csapatot, jó társaságot sikerült megnyernünk, mert mindenki szerette a focit. Czafit Lajos jó közösséget szervezett, húsz év után is össze lehetett hívni a társaságot egy emlékezésre. Én szakosztályvezetőként segítettem a csapatot. Jó szellem uralkodott nálunk, gazdasági társaságként üzemeltünk, buszt vettünk a csapatnak, azon utaztunk a mérkőzésekre. Olyan jól gazdálkodtunk, hogy a nyolcvanas években a saját lábunkon tudtunk állni. A megyei bajnokságban akkor nem sok ilyen csapat létezett. Finanszírozásunkat a sportszerető tulajdonos megoldotta, hogy segítse a sportolást. A városkörnyéki bajnokságban szereplő labdarúgók az őszi szezon tíz mérkőzését megnyerték és 47:1‑es gólarányuk önmagáért beszél. Egyetlen alkalommal zördült csak meg a hálójuk, egyik játékosuk öngólt vétett. Jól szerepelt az ifjúsági csapat is, ősszel a második helyen zártak. Tavasszal 101:4‑re javítottak, a történelmi 100. gólt Gombár Csaba szerezte. A város‑ környéki bajnokság toronymagas megnyerésében szerepet játszottak: Antoni János, Kovács Gábor, Horváth Sándor vezetőségi tagok mellett: Englóner László, Horváth Árpád, Papp József, Czafit Lajos, Major Attila, Durgó Miklós, Rédei Tamás, Vadas László, Vadas Zoltán, Tóbiás László. Kocsis Tamás, Pál János, Kenyér Gyula, Szíjártó Endre, Czafit Tibor, Rudolf István, Csanaki Zsolt, Gombár Csaba, Czafit Attila, Czeffernek József, Nagy III. János. Csanaki Zsolt: – Gyenesdiáson kezdődött számomra a labdarúgás és azóta több csapatban is megfordultam, olyan társakkal is játszottam együtt, akiknek a nevét sokkal többen ismerik mint a mienket. Az évek során megtanultam egy nagyon fontos dolgot. Mindegy, hogy melyik bajnokságban játszik az ember, ha azt megnyeri. Azt jelenti ugyanis, hogy abban az évben,
abban a bajnokságban Te voltál a legjobb. 1986‑87‑ben mi, gyenesdiásiak voltunk a legjobbak a városkörnyéki bajnokságban. Itt lettem először bajnok, nekem nagyon nagy élményt jelent még akkor is, ha utána másik csapatokkal kétszer átélhettem a bajnoki cím megszerzését.
Kláminger Imre: – A bajnoki évet még együtt töltöttem a csapattal együtt örülhettünk a sikernek, és utána egy ritka betegséggel küzdöttem. A lényege, hogy hamar felemelkedett a testhőmérsékletem, tartózkodnom kellett minden olyan munkától, ami izzadással járt. Utána már csak a mérkőzésekre jártam ki és a pálya széléről tudtam buzdítani a fiúkat. Velük örültem minden sikerüknek. Tóbiás László: – Számomra Gyenesdiáson ért véget az aktív sportélet. Keszthelyen jártam végig a tanuló éveket a különböző korosztályokban és három bajnokságot nyertünk. Az NB III‑as keszthelyi csapatban én voltam a gólkirály és ezt a jó arányt a későbbiekben is megőriztem. Főleg a 16‑osról gyorsan elvégzett szabadrúgásaim tettek ismerté, bajnokságon‑ ként 9‑10‑et így szeretem. Tagja voltam az 1981/82‑ben megyei bajnokságot nyert Hévíznek is. Mindig a csapatért, a labdarúgás szeretetéért fociztam. Örülök, hogy részese lehettem a Kinizsi sikereinek is. Kenyér Gyula: – Keszthelyen a Haladásban középcsatárként kezdődött a pályafutásom. Itt Gyenesdiáson ezen a poszton játszottam, és ez nagyon sokat jelentett nekem. Úgy éltünk,
‑ 90 ‑
‑ 91 ‑
Az 1986/87-es év városkörnyéki bajnokság bajnokcsapata
mint egy nagycsalád. Családias légkör vett minket körül és ez az önzetlen szeretet tartotta össze a csapatot. Örülök, hogy itt játszhattam és edzőként az ifi csapatot taníthattam. A Zala Megyei Labdarúgó Szövetség Elnöksége júniusban tartott ülésén a városkör‑ nyéki bajnokság első helyezettei közül Sárhida (Zalaegerszeg csoport), Zalaszentlászló (Zalaszentgrót csoport) nem jelentek meg, mert a magasabb követelményeket nem tudták vállalni. Szemenyecsörnye (Lenti csoport) nem tudta időre befejezni a bajnokságot a több‑ szöri felszólítás ellenére sem. A megyei bajnokságba 1987 őszétől a kiesett Becsvölgye és Zalaszentbalázs helyére – osztályozó nélkül – Gyenesdiás és Tótszerdahely került. A bajnokság újonca felkészülten várta a rajtot, Vadas Zoltán eleget tett katonai behívójának, így ő távozott a csapattól. Érkezett Kovács László a KATE HSC‑ből, Füleki Hévízről, Czémán és Porkoláb Zalaapátiból. Az edzői teendőket Englóner László látta el. Célul a megkapaszkodást tűzték maguk elé.
1987 08. 17.
-ben jól kezdődött a bajnokság.
Gyenesdiás – N. Tótszentmárton 1‑0 (0‑0)
A mérkőzést 500‑an látták és Velicskó vezette. Az újonc Gyenesdiás két kapufát is lőtt, de a nagyobb helyzeteket a vendégek elhibázták. A gólt Porkoláb szerzete és jól játszott még Englóner, Nagy III. Czafit I., Porkoláb. Az ifi: 3‑1 lett. Az eredmény a hatodik helyre lett jó. A következő fordulóban nem született meglepetés. 08. 23.
Lenti TE – Gyenesdiás 3‑2 (1‑0)
Lenti, 500 néző. V: Tóth. Alacsony színvonalú mérkőzésen a lelkes hazaiak jobb második félidei játékukkal nyertek. A gólokat Gombár és Tóbiás szerezték, Nagy III játszott jól. 08. 30.
Gyenesdiás – Baki MEDOSZ 4‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 500 néző. V: Horváth. Csapatunk felállítása: Czémán – Czafit I., Nagy III, Englóner, Kovács L. – Füleki, Csanaki, Gombár – Porkoláb, Tóbiás (Czafit III.), Durgó, edző: Englóner László. Végig többet kezdeményeztünk, az eredmény reálisan tükrözi a látottakat a vendégek 11‑esből szépítettek. Gólszerzők: Tóbiás 2, Gombár, Csanaki. Jók: Englóner a mezőny legjobbja, Nagy III, Porkoláb, Tóbiás. Ifi: 7‑2. 09. 07.
Csesztreg – Gyenesdiás 3‑2 (2‑0)
09. 14.
Gyenesdiás – Móricz SE 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 500 néző. V: Lang. Megérdemelt hazai siker született a 14. helyen álló vendégek ellen Tóbiás három szép góljával, aki egyben a mezőny legjobbjának bizonyult Pál, Czafit III., Nagy III. mellett. Ifi: 2‑2. 09. 21.
Gyenesdiás – Lenti Tsz 3‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 500 néző. V: Füle. Korrekt játékvezetés mellett megérdemelt a hazai siker, Tóbiás, Porkoláb, Csanaki góljaival. Jól Tóbiás, Porkoláb, Csanaki játszottak. A vendégek Rákos kiállítása után 10 fővel fejezték be a mérkőzést. Ifi: 1‑0. Szeptember végén még nyeretlenül állt a Zalaszentgrót, miközben ebben a fordulóban:
Hévíz – Gyenesdiás 1‑1 (0‑1) Hévíz, 300 néző. V: Kobán. Jó iramú mérkőzésen a Hévíziek sok gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul, hálójukba Englóner talált be. Jól Nagy III., Czémán, Englóner játszottak és a negyedik helyen álltak, Hévíz a tizediken. Ifi: 4‑1. 10. 05.
Gyenesdiás – KATE HSC J. 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 néző. V: Béres. A taktikusabban és fegyelmezettebben játszó Junior vendégek megérdemelten nyertek, még ha góljukat 11‑esből is szerezték. Csanaki Gyenesdiásból Svélecz a vendégektől lett kiállítva. Jó: Englóner. Ifi: 0‑1. 10. 12. Tótszerdahely – Gyenesdiás
0‑1 (0‑1)
Tótszerdahely, 150 néző. V: Molnár F. A mezőnyfölényben játszó hazaiak három kapufát lőttek az újoncok csatájában. Gólunkat Porkoláb rúgta. Jól játszott: Kocsmáros, Englóner, Kovács L., Pál. Ifi: 3‑3. 10. 19.
Gyenesdiás – H. Bottyán SE 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 200 néző. V: Novák. Jó kezdés után helyzetek sorát hibázták el a gyenesdiásiak, egyedül Szíjártó talált a hálóba. 10. 26.
N. Volán Dózsa – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Csesztreg, 150 néző. V: Péter. Jó játékkal és Simon mesterhármasával nyert a Csesztreg. A gyenesi gólokat Durgó és Horváth szerezték. Jól játszott Horváth, Englóner, Kovács L. Ifi: 3‑2.
Nagykanizsa, 100 néző. V: Péter. A mezőnyben egyenrangú ellenfelek ellen csak nehezen nyertek a hazaiak, ebben a fordulóban az éllovasok diadalmaskodtak, így az első helyen álló N. Volán. Jól Nagy III. és Englóner játszottak.
‑ 92 ‑
‑ 93 ‑
11. 02.
Gyenesdiás – Z. Dózsa 2‑3 (0‑2)
Gyenesdiás, 300 néző. V: Kovács I. A helyzeteit jobban kihasználó egerszegiek megérdemelten nyertek, Tóbiás két gólja mellé még legalább egyre lett volna szükség az idő közben élre ugró vendégek ellen. Jók: Czafit III, Tóbiás. Ifi: 1‑7. 11. 09.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 0‑2 (0‑0)
Zalaszentgrót, 150 néző. V: Péter. A játék képe alapján lehet, hogy a döntetlen igazságosabb lett volna, a házigazdák a 13 forduló alatt csak egyszer tudtak nyerni, Nem segített rajtuk Szabó kiállítása sem. Porkoláb és Csanaki góljainak megadták magukat. Jók: Nagy III. Englóner, Durgó, Szíjártó. Ifi: 4‑1. 11. 16.
Gyenesdiás – H. Thury 1‑3 (1‑1)
Gyenesdiás, 300 néző. V: Radó. A helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat nyert a Kinizsiből bevonuló Vadas két góljának köszönhetően. Tóbiás szépített. Játékáért senki sem dicsérhető. Ifi: Gyenesdiás – N. Olajbányász II. 2‑3. 11. 23.
Letenye – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
Letenye, 300 néző. V: Hegedűs. Megérdemelt vendégsiker született Durgó két góljával és Csanaki, Durgó, Porkoláb, Nagy III. remek játékának köszönhetően a negyedik helyezett ellen. Gyenesdiás a nyolcadik a 15. fordulót követően. Ifi: 1‑1. 11. 30.
N. Tótszentmárton – Gyenesdiás 2‑1 (1‑1) (félbeszakadt)
Tótszentmárton, 300 néző. V: Velicskó. A mérkőzés 74. percében 2‑1‑es hazai vezetésnél csapatunk egyik játékosa a játéktéren kívülre ment a labdáért, ahol összetűzésbe került az egyik szurkolóval, ezt követően a játékvezető lefújta a mérkőzést. A gólt Kovács L. szerezte és Englóner játszott említésre érdemesen. A mérkőzés két pontját 3‑0‑s gólkülönbséggel a fegyelemi tárgyaláson Gyenesdiásnak ítélték. Ifi: 1‑3. Nagy III. János: – Ausztriai kitérő után Gyenesdiáson fejeztem be aktív pályafutásomat és nagyon örülök, hogy ez így történt. Családias hangulat alakult ki, ahol az összetartozás élményét bensőséges hangulatban éltük át. Mindenki egyenlőnek számított és egyformán dolgozott. A mi szerepünket abban látom, hogy sikerült a fiatalokat megfognunk, megszerettetnünk velük a labdarúgást. A mérkőzések alatt és után is sokat beszélgettünk, tanácsot adtunk, hogy mit hogyan kell megoldani és igyekeztünk a jót kiemelni, dicsérni. Nekünk jól esett, hogy hallgattak ránk és megpróbáltak úgy játszani, ahogy kell. Egy csapatnak számítottunk, együtt futottunk ki és igyekeztünk a megbeszélt taktika szerint játszani. Nem szabad pénzért játszani, a sikerért pedig sok áldozatott kell hozni. Nagy III. 16‑szor húzhatta magára a címeres mezt, tagja volt az olimpiai és B váloga‑ tottnak és 295‑ször szerepelt NB I‑es meccsen a Videoton színeiben, majd Várpalota és az NB II‑es Keszthely következett 1982‑86 között.
‑ 94 ‑
Felnőtt Ifjúsági
1. Z. Dózsa. 2. N. Volán‑D. 3. Csesztreg 4. Letenye 5. Lenti TE 6. H. Thury SE 7. Lenti Tsz 8. Gyenesdiás 9. H. Bottyán SE 10. KATE HSCJ 11. Tótszerdahely 12. Kiskanizsa 13. Tótszentmárton 14. Hévíz 15. Zalaszentgrót 16. Bak
16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16
12 11 9 10 8 8 8 8 6 4 3 4 3 2 2 1
2 3 6 2 4 3 2 1 3 6 6 4 4 6 2 4
2 2 1 4 4 5 6 7 7 6 7 8 9 8 12 11
39‑16 33‑4 24‑19 32‑14 32‑25 32‑37 46‑34 28‑27 22‑22 22‑34 21‑22 21‑33 13‑25 19‑32 19‑49 16‑43
28 25 24 22 20 19 18 11 15 14 12 12 10 10 6 6
1. Z. Dózsa 2. N. Olajb. II. 3. Hévíz 4. Kiskanizsa 5. KATE II. 6. Zalaszentgrót 7. Letenye 3. Lenti Tsz 9. Lenti TE 10. Gyenesdiás 11. Tótszerdahely 12. Bak 13. Tótszentmárton 14. Csesztreg
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
9 7 7 6 7 6 4 6 4 3 4 3 3 3
2 5 3 5 2 2 5 1 4 4 1 2 2 –
2 1 3 2 4 – 4 6 5 6 8 8 8 10
50‑21 20‑9 55‑25 40‑22 37‑28 25‑26 33‑21 35‑46 30‑27 26‑33 37‑48 27‑46 25‑58 28‑58
20 19 17 17 16 14 13 13 12 10 9 8 8 6
1988
tavaszán Horváth Árpád is bevonult katonának, Vadas Zoltán leszerelt és visszatért. Erősítésként érkezett Kanász József, a ZTE egykori erőssége Hévízről. A tavaszi idénynek azzal a céllal vágott neki a csapat, hogy megerősítik helyüket a középmezőnyben. 03. 14.
Gyenesdiás – Lenti TE 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 300 N. V: Major. A tavaszi idény a listavezető vereségével és csapatunk magabiztos győzelmével kezdődött egy küzdelmes, sokáig kiegyenlített mérkőzésen, ahol végül a jobb helyzetkihasználás döntött. Major, Porkoláb, Tóbiás bizonyult eredményesnek és szerezték góljainkat, jól Nagy III., Csanaki, Major játszottak. 03. 21.
Bak – Gyenesdiás 0‑4 (0‑1)
Bak, 200 N. V: Budai. Megérdemelten nyertek a rutinos vendégek Tóbiás 2, Kovács L., Csanaki góljaival. A teljes csapat dicséretet érdemelt. Ifi: 1‑2. 03. 28.
Gyenesdiás – Csesztreg 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 500 N. V: Béres. A vendégcsapatok fekete napját hozta a hétvégi forduló, ahol izgalmas, közepes színvonalú találkozón 0‑1‑ről megérdemelten fordítottak a hazaiak. Tóbiás 2, Porkoláb egyszer talált a hálóba. Jól Tóbiás, Porkoláb, Csanaki, Füleki játszottak. Lila‑fehér csapatok versenyfutása kezdődött a bajnoki címért április elején. 04. 04.
Kiskanizsai MSK – Gyenesdiás 2‑2 (0‑1)
Kiskanizsa, 200 N. V: Molnár J. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a vendégek kétgólos előnyét a hazaiak két perc alatt kiegyenlítették. Gólszerzők: Czafit T., Nagy III. (11‑esből). Jók: Nagy III., Englóner, Tóbiás, Czémán. Ifi: 2‑1.
‑ 95 ‑
04. 11.
Lenti Tsz – Gyenesdiás 0‑3 (0‑1)
A Kinizsi SK‑nak a megyei bajnokságban három csapat szerepeltetését kellett megoldani, 25 felnőtt mellett 20 fő ifjúsági és 20 fő serdülőkorú sportolását biztosította az egyesület. Edzéseket hetente kétszer tartottak, ahová a sportolók szívesen jártak, a munkát Englóner László vezetőedző és Antoni János szakmai tanácsadó társadalmi munkában látták el.
A sportkör elnöke Szíjártó Endre. Englóner László: – Megtiszteltetés volt együtt játszani egy sérült, volt NB I‑es játékosnak ezzel a csapattal, amelyik megnyerte a városkörnyéki bajnokságot. Sokan csodálkozva fogadták, hogy a kanizsai Olajbányász, vagy a Keszthelyi Haladás helyett Gyenesdiást választottam. Kovács Gábor hívott és én nem bántam meg a választásomat. Imádtam játszani, imádtam azt a hangulatot és légkört, ami Gyenesdiáson akkor volt. Olyan tartással rendelkezett az együttes, amit sok más csapat megirigyelt volna. Többen is érkeztünk magasabb osztályból a Kinizsihez és úgy érzem a segítségünkkel sikerült tüzet gyújtani a csapat többi tagjában is. Nem hittem volna el, ha nem magam élem át azt az élményt, amit rendszeresen attól a négy‑ötszáz nézőtől kaptunk, akik kilátogattak a mérkőzéseinkre. Olyan volt, mint mikor 20‑25 ezer ember előtt játszottunk. Úgy érzem a gyenesi csapat megvívta harcát és megérdemelten lett bajnok, mert itt mindenki küzdött mindenkiért. Nagyon fontosnak tartom az utánpótlás nevelést, a gyerekek szeretetét és hogy ők is megszeressék a futballt. Én sokat kaptam az életben a játéktól, most szeretnék valamit visszaadni az ajándékból. Nagyon fontos, hogy minden csapat foglalkozzon utánpótlás neveléssel a gyerekek és a sportág érdekében. Fantasztikus varázslatban volt részünk. Hatalmas emberi érzésekkel lettünk gazdagabbak, megőriztük egészségünket, átéltünk győzelmet és vereséget. Megtanultuk tisztelni, becsülni egymást és az ellenfeleinket alapvető emberi értékekkel gazdagodtunk, sajnálnám, ha kimaradt volna az életemből mindez. A csapat az erős megyei mezőnyben jól helyt állt és lelkes közönség, átlagban 450‑en figyelték a mérkőzéseket. Sokan Keszthelyről érkeztek, hogy lássák az egykori NB‑s labdarúgókat a 71‑es út melletti pályán játszani. A zsúfolt autók sora gyakran okozott torlódást a főúton. Az öltöző és játéktér megyei viszonylatban korszerűnek számított. A sportolók is részt vettek a létesítmény kialakításában, parkosításában és bekerítésében. Az átadott öltöző fenntartási költsége 30 000 forintot jelentett, üzemeltetése az egyesületre szállt. A pályák öntözése az ivóvíz hálózatról tarthatatlanná vált, 12 ft‑ba került köbmétere. A korlát mellett a támogatok részére reklámtáblák kerültek kihelyezésre. Az esti edzésekhez ekkor oldották meg a pálya világítását a DÉDÁSZ segítségével. A rendszer fogyasztása korabeli áron kb. 70 ft/óra. Három tehergépkocsival vettek részt a szervezett fuvarozásban a Balaton Szakszövetkezetnél, a Bakony Műveknél, a DÉDÁSZ–nál és a Pápai Húskombinátnál adódó munkákban, ahonnan a bevétel az SK‑t gazdagította. A sportkör alkalmazásában heten főfoglalkozásban, ketten mellékállásban dolgoztak. A szervezést Czafit Lajos végezte, aki aktív játékos és gépkocsivezető is volt egy személyben. Czafit Lajos: – Az iskolában nagyon szerettünk játszani, Szíjártó Endre tanár úrat megfűztük, hogy alakítsunk csapatot, használjuk ki a kézilabdapályát. Bandi bácsi bement Keszthelyre a játéboltba és becsületszavára, hozomra adtak neki mezeket és felszerelést. Lelkesen elkezdtünk kézilabdázni, ám hamar elment tőle a kedvem és inkább a labdarúgás felé fordultam. Gyenesdiáson akkor még nem volt csapat, így Nemesbükön kezdtem a testvéremmel játszani.
‑ 96 ‑
‑ 97 ‑
Lenti, 150 N. V: Sümegi. Színvonalas mérkőzés, irreális játékvezetés, ami nem zavarta Tóbiást, Durgót és Czafit Attilát a gólszerzésben. Jók: Nagy III., Csanaki, Füleki, Tóbiás. Ifi: 3‑1. Negyedik helyre lépett a Gyenesdiás. 04. 18.
Gyenesdiás Kinizsi – Hévíz SK 2‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 600 N. V: Kiss. A lelkesen és szervezetten játszó Hévíz ellen csak nehezen fordított Porkoláb két góljával az izgalmas és kiegyenlített találkozón a hazai csapat. Az esélyesebb Kinizsit meglepték a fegyelmezett vendégek, a Kanász és Englóner vezérelte hazai csapat erősíteni tudott és 15 perccel a vége előtt megfordította a mérkőzést. Jól játszottak Englóner, Füleki és Kanász. Ifi: 1‑5. Megszületett az első hazai győzelem Zalaszentgróton. 04. 25.
KATE HSC J. – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Kovács F. A minden csapatrészében jobb Juniorok megérdemelten nyertek. Jók Nagy III., Englóner, Kanász. Ifi: 11‑0. 05. 02.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 500 Néző. V: Lang. Biztos hazai győzelem született, Porkoláb kétszer, Kanász egyszer bizonyult eredményesnek, míg a vendégektől Kiss szerzett gólt. Jók: Nagy III., Kanász, Czafit, Tóbiás. Ifi: 3‑1. 05. 09.
H. Bottyán SE – Gyenesdiás 3‑0 (1‑0)
Lenti, 400 N. V: Berke. Az idény legjobb játékával nyertek a honvédek a jó erőkből álló Gyenesdiás ellen, akiknél Nagy III. és Csanaki emelhető ki. 05. 16.
Gyenesdiás – N. Volán Dózsa 1‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 400 N. V: Füle. Gyenesdiás: Czémán – Major, (Czafit II.), Kovács, Englóner, Füleki – Csanaki, Kanász, Czafit III. (Rudolf ), Porkoláb, Tóbiás, Durgó, edző: Englóner László. Változatos, Küzdelmes találkozón a 90 perc összképe alapján igazságos eredmény született, a hazai gólt Csanaki szerezte. Az első helyen álló vendégek pontvesztése meglepetést okozott. Jól játszott Kovács, Englóner, Tóbiás.
Időközben itthon kispályán elindultak a fiúk, majd jött a járási bajnokság és a Bük elleni emlékezetes 1‑7‑es találkozó, ahol nem léptünk pályára a falunk ellen. Ezután haza engedtek minket, és a kilencvenes évek elejéig itthon is játszottam jobbszélsőként, középpályásként, majd végül jobbhátvédként. Megadatott, hogy a fiammal is pályára léphettem egy csapatban. Ő szép pályát futott be és nagyon örülök, hogy vele is sikerült a sportolást megszerettetni és tehetségét kihasználta. A foci mellett egyre több időt töltöttem a szervezéssel a feltételek megteremtésével. Csináltuk a dolgunkat, mert közösen sok jó embernek az összefogásával lehetett eredményt elérni. Egyedül, a haverok segítsége nélkül nem lehetett volna semmit sem csinálni, Rudolf István, Csák László, Szabó Béla (csöre) és a többiek közös munkája biztosította a hátteret. Sok mindenről lemondtunk cserében, időnként a család alig látott minket. Akkor örültem, hogy az életem részét képezte ez az aktivítás, ma túl az ezredfordulón örülök, hogy több időt tudok a családomra fordítani. Nem lehet az embereket a közös program érdekében összefogni. A nyolcvanas évek végén megrendezett spartakiádokra már egyre nehezebben lehetett a csapatot megszervezni, igazolt játékosok nem vehettek részt a versenyeken. A tömegsport vonzereje megfakult, a sporttól távolállókat nehezen lehetett mozgósítani. A Gyenesdiási Kinizsi SK vezetőségét és sportolóit az eddig elért eredményeiért elismerésben részesítette a Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága. Eredményesen szerepeltek az éllovasok. 05. 23.
Z. Dózsa – Gyenesdiás 3‑0 (1‑0)
Zalaegerszeg, 200 N. V: Fábián. Megérdemelt győzelmet szerzett a második helyen álló hazai csapat. Tóbiás, Füleki és Czafit Attila dicsérhető. Ifi: 11‑1 05. 30.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 3‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 500 N. V: Lang. Küzdelmes mérkőzésen, nehezen nyert a hazai együttes Csanaki, Porkoláb és Englóner góljaival. Csanaki a mezőny legjobbjának bizonyult, Englóner, Tóbiás, Horváth és Nagy dicsérhető. Ifi: 1‑2. 06. 06.
Bajnok a Volán‑Dózsa, H. Thury SE – Gyenesdiás 2‑1 (0‑1)
Nagykanizsa, 200 N. V: Kovács I. L. Az utolsó percben lőtt góllal nyert a honvédcsapat, gólunkat Bölcsei szerezte, kiemelkedő teljesítményt senki sem nyújtott.
1. N. Volán‑D. 2. Z. Dózsa 3. Letenye 4. H. Bottyán SE 5. Csesztreg 6. Lenti Tsz 7. Gyenesdiás 8. H. Thury SE
30 30 30 30 30 30 30 30
22 22 16 16 15 15 15 15
5 3 4 4 6 8 6 8 7 8 4 11 4 11 4 11
62‑7 71‑26 49‑27 53‑35 17‑39 67‑51 53‑39 58‑50
Felnőtt
49 48 38 38 37 34 34 34
9. Lenti TE 10. Tótszentmárton 11. Hévíz 12. Kisk. MSK 13. KATE HSCJ. 14. Tótszerdahely 15. Zalaszentgrót 16. Bak
30 13 6 11 30 9 7 14 30 6 11 13 30 6 11 13 30 7 8 15 30 5 l0 15 30 5 2 23 30 3 5 22
52‑45 36‑49 33‑54 44‑61 34‑51 32‑52 33‑86 27‑84
32 25 23 23 22 20 12 11
Az augusztusban induló Nemzeti Bajnokságban a játék fokozására új rendszer került bevezetésre, a győztes csapat három pontot kap, döntetlennél 1‑1 pont jár továbbra is. Gyenesdiás az első alkalommal megrendezett és a következő bajnoki idényre való felkészülést segítő Kinizsi Kupára figyelt. A nyári sportműsorok gazdagítására is kiválóan alkalmas labdarúgó tornán a rendező házigazdák mellett a Tapolcai Bauxit, Sárvári Kinizsi és a Nagykanizsai MÁV NTE vett részt. Az eseménydús mérkőzésekről számszerű adat még sem maradt fent. Az új bajnoki évad elején senki sem távozott az együttestől, Vadas műtéten esett át, a kezdetkor nem lehetett vele számolni. Új játékos, Bíró Zalaszentgyörgyről, Pém, Sebők, Szí, Sárközi, Toplak a KATE HSC‑ből érkeztek. Jánki Miklós vette át a vezetőedzői posztot, Englóner játékos edzőként működött tovább. Cél továbbra is a középmezőnyben jól szerepelni és megfelelő nevelőmunka végzése. Meglepetésekkel kezdődött a bajnokság. 08. 15. Tótszentmárton – Gyenesdiás
3‑3 (0‑1)
Tótszentmárton, 600 N. V: Molnár J. Nagyiramú mérkőzésen, igazságos döntetlen született. A gólokból kettőt Tóbiás, és egyet Bíró szerzett. Jól játszott: Bíró, Tóbiás, Czafit A. Ifi: 7‑1. Mind két csapat a hatodik helyről indult az eredményével. 08. 22.
Gyenesdiás – Lenti TE 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 200 N. V: Berke. A tartalékosan felálló hazaiak ellen megérdemelten szereztek győzelmet a harmadik helyen álló vendégek. Jól Szí, Bíró és Czémán játszott. Ifi: 2‑3.
Gyenesdiás, 500 N. V: Béres. Egyenlő erők küzdelme, igazságos pontosztozkodás. Kanász, Nagy III. és Bálint említésre érdemes játéka mellett. Ifi: 1‑2.
Gyenesdiás sikercsapatnak számított a megyében, néhány év alatt a középszintű gárda a városkörnyéki bajnokságból küzdötte fel magát. Különösebb ambíciók nélkül éltek az adott szinten, majd a felfutást a játékos gárda átalakulása hozta. A Keszthelyi Haladás egykori, továbbra is játszani akaró labdarúgói igazoltak a község csapatához. Englóner László után Nagy III., Tóbiás, Kovács László és Kanász József érkezett. Az ismert labdarúgók után a nézők is jöttek és az eredmény sem maradt el. A játékosok amatőrként, munka után fociztak és mérkőzéseiket átlagban immár ötszázan követték figyelemmel.
‑ 98 ‑
‑ 99 ‑
06. 13.
Gyenesdiás – Letenye 0‑0
A labdarúgó szakosztály elnökének Kovács Gábort, az üzem igazgatóját választották, lendületes munkavégzésének, önzetlen segítségének is köszönhető a nem várt fejlődés. A nehezedő gazdasági helyzetben a két klub egyesülése tette lehetővé a továbbélést és a szakosztály újdonságnak számító önálló gazdasági tevékenysége, a három teherautóval végzett fuvarozás. A nyár végén felavatták a megyében ritkaságnak számító füves edzőpályát is. Együttműködési szerződést kötöttek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem HSC‑vel, hogy kölcsönösen biztosítják a játékosok oda‑vissza áramlását, miközben a Kinizsi elsődleges feladata az utánpótlás nevelés maradt. 08. 29.
Pacsa – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Pacsa, 400 N. V: Kovács Gy. Jó iramú mérkőzésen a gólt Bíró szerezte, a hetedik helyen álló pacsaiak döntetlent érdemeltek volna. Jók: Bíró és Pém. Ifi: 1‑2. 09. 05.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 2‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 300 N. V: Olasz. Az utolsó percben egyenlítettek a kilencedik helyen álló hazaiak Bíró és Nagy III góljaival a keményen játszó szentgrótiak ellen, akik második döntetlenjüket érték el és a 14.‑ek. Jól Englóner és Bíró játszott. Ifi: 5‑1. 09. 12.
KATE HSC J. – Gyenesdiás 1‑2 (1‑2)
Keszthely, 500 N. V: Szabó Z. Az első félidő 15. percében Hetesít kiállította a játékvezető. A végig izgalmas mérkőzésen, megérdemelten szerzett két pontot a Gyenesdiás és két helyet ugrott előre Csanaki és Durgó gólját követően. Jók: Nagy III., Englóner, Tóbiás. Ifi: 2‑4. 09. 19.
Fityeház – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Murakeresztúr, 200 N. V: Hegedűs. Biztos győzelmet szalasztott el a hazai csapat. A Gyenesdiási Porkoláb révén az utolsó percben egyenlített és az ötödik helyre léptek. A hazaiak a tizenharmadikak voltak. Jó: Nagy III. és Csanaki. Ifi: 4‑1. 09. 26.
10. 10.
Gyenesdiás – H. Bottyán SE 2‑0
A negyedik helyen álló és 23:10‑es gólaránnyal rendelkező katonacsapat legyőzése szép teljesítménynek számított, a részletek nem ismertek. 10. 17.
Lenti Tsz – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Lenti, 150 N. V: Füle. Jó iramú, izgalmas mérkőzésen igazságos eredmény született, Sebők talált a hálóba, míg Nagy III. és Sebők játszott jól. Ifi: 2‑6. 10. 24.
Hévíz – Gyenesdiás 2‑0
A 13. Hévíz és a 9. Gyenesdiás mérkőzése 2‑0‑ra végződött, részletek nem ismertek. 10. 31.
Z. Dózsa – Gyenesdiás 0‑2 (0‑0)
Kikapott a listavezető. Zalaegerszeg, 200 N. V: Fábián. A gyenge teljesítményt nyújtó második Dózsa ellen a jobban játszó Gyenesdiás megérdemelten nyert Englóner és Tóbiás góljaival. A nyolcadik helyre léptek. 11. 08.
Lenti TE – H. Thury SE 1‑1
A bajnokságban továbbra sem tudták legyőzni a Lenti TE‑t a Gyenesdiás 1‑1‑es döntetlent játszott a 14. H. Thury SE ellen. 11. 14.
Kiskanizsai MSK – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Kiskanizsa, 100 N. V: Béres. A jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a jobb helyzetkihasználás döntött a 15. hazaiak javára. Jól Nagy III. és Gombár játszott. Ifi: 3‑3. 11. 21.
Gyenesdiás – Csesztreg 3‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 300 N. V: Hegedűs K. Megérdemelt hazai győzelem Porkoláb két és Szí egy góljával. Jól Porkoláb és Durgó játszott. Ifi: 11‑0.
Gyenesdiás – Letenye 2‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V:‑ A második félidei játéka alapján megérdemelt győzelmet szerzett Porkoláb és Nagy III góljaival a minden csapatrészében jól játszó hazai csapat a harmadik Letenye ellen. 10. 03. Tótszerdahely – Gyenesdiás
2‑1 (1‑1)
Tótszerdahely, 100 N. V: Székedli. Megérdemelten tartotta otthon a két pontot, – Tóbiás egyenlítő gólját követően – a második játékrészben megújuló, hetedik hazai együttes. Nagy III. érdemelt dicséretet. Ifi: 1‑11.
‑ 100 ‑
‑ 101 ‑
03. 20.
Felnőtt Ifjúsági
1. Lenti TE 2. Z. Dózsa 3. Bottyán SE 4. Lenti Tsz 5. Letenye 6. KATE HSC J. 7. Gyenesdiás 8. Tótszentmárton 9. Tótszerdahely 10. Csesztreg 11. Pacsa 12. Kiskanizsa 13. Zalaszentgrót 14. Thury SE 15. Hévíz 16. Fityeház
15 15 15 15 15 15 15 15 14 14 15 15 15 15 15 15
11 8 9 8 7 7 5 5 5 4 6 4 3 3 4 1
4 4 2 4 6 2 5 5 4 5 1 2 4 4 2 4
– 3 4 3 2 6 5 5 5 5 8 9 8 8 9 10
30‑6 35‑12 38‑19 29‑20 21‑13 33‑32 19‑18 22‑23 15‑16 21‑19 18‑22 19‑32 17‑31 19‑34 16‑31 19‑38
26 20 20 20 20 16 15 15 14 13 13 10 10 10 10 6
1. Z. Dózsa 2. Lenti TE 3. Letenye 4. NK. Olajb. II. 5. Lenti Tsz. 6. Zalaszentgrót 7. Gyenesdiás 8. KATE II. 9. Tótszentmárton 10. Kiskanizsa 11. Fityeház SK 12. Pacsai Hal. 12. Tótszerdahely 14. Hévíz SK 15. Csesztreg SE
14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 13 14 13
12 9 10 8 8 7 7 7 6 5 5 3 4 3 –
2 3 1 1 – 2 1 – 1 2 1 3 – 2 1
– 2 3 5 6 5 6 7 7 7 8 8 9 9 12
67‑8 49‑20 44‑21 46‑35 41‑31 38‑37 47‑32 25‑38 58‑36 33‑38 33‑42 23‑36 27‑57 20‑56 10‑74
26 21 21 17 16 16 15 14 13 12 11 9 8 8 1
Keszthely Városkörnyéki bajnokságban 12 csapat szerepelt: 6. Gyenesdiás II. 10, 5, 1, 4, 32:36, 11 ponttal. Serdülő bajnokságban 4. Gyenesdiás 10, 5, 3, 2, 29:9, 13 pont. December első hétvégéjén Hévízen, az új sportcsarnokban első alkalommal rendezték meg hat csapat részvételével a Thermál Kupa teremlabdarúgó tornát. A végső sorrend kialakulásában az 5. helyért: Gyenesdiás – Hévíz 1‑0. A 3. helyért: Répcelak – Keszthelyi JASE 6‑2. Döntőben: ZTE – Keszthelyi ATE HSC 5‑2 (2‑1). január 1‑én hatályba lépett a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv., mely az egyesületekre is kiterjedt. A törvény a felügyeleti jogkört a cégbíróságokra ruházta át. A változásokat január végén még kevesen érezhették, a focira figyelt mindenki. Hévízen, Pungor Kupa elnevezéssel rendeztek ismét labdarúgó tornát, csoportmérkőzéseken, Pacsa – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0), a torna legizgalmasabb mérkőzésének számított, Krasznai talált a hálóba. Hévíz – Gyenesdiás 3‑2 (2‑0), változatos összecsapáson a hévíziek az utolsó percben szerezték meg a győzelmet, Tóbiás és Czafit rúgták a gólokat. Gyenesdiás – KATE J. 4‑4 (2‑2), (büntetőkkel 5‑3 a Gyenesdiás javára). Sok gól – Gombár, Czafit, 2‑2 – mellett elmaradt a színvonal. A torna végeredménye: 1. Hévíz 9, 2. Pacsa 6, 3. Gyenesdiás 2, 4. KATE J. 1 pont. Hévíz jutott tovább a zalaegerszegi döntőbe. A tavaszi rajt előtt történtek változások, a tapasztalt Nagy III. János egy osztrák kiscsa‑ pathoz szerződött. Puskás Sándor Nagyváradról érkezett, Gombár Csaba a honvédségtől tért vissza. Az edzéseket Jánky Miklós vezette, és a fiatalok bevonásával a középmezőny elérését tervezték.
1989.
03. 13.
Gyenesdiás – Tótszentmárton 4‑1 (1‑0)
Lenti TE – Gyenesdiás 5‑0 (3‑0)
Lenti, 700 N. V: Olasz. Az első helyen álló hazai csapat végig nagy fölényben játszott, és „kiütéses győzelme” ilyen arányban is megérdemelt. Gyenesben nem született kiemelkedő teljesítmény. A csapat 9. Ifi: 5‑0. 03. 28.
Gyenesdiás – Pacsa 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 800 N. V: Fábián. Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Kanász, Csanaki, Füleki – Gombár, Szí, Tóbiás, Porkoláb – Durgó, Bálint, edző: Jánky Miklós. A kulturáltan játszó vendégek ellen, – edzőjük ekkor Csordás József – megérdemelt hazai siker született Kanász két góljával, egyiket 11‑esből szerezte. Jók: Czémán, Kanász, Csanaki. A győzelem három hellyel előrébb segítette a csapatot, Pacsa a 10. 04. 05.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 2‑2 (0‑1)
Zalaszentgrót, 500 N. V. Kiss J. Nagy iramú mérkőzésen az utolsó 15 percig Porkoláb és Tóbiás góljaival vezettek a vendégek. Innen, 0‑2‑ről egyenlített a 15. hazai csapat. Szabó Zs (Zalaszentgrót) az utolsó percben súlyos sérülést szenvedett. Puskás, Füleki, Tóbiás jól játszott. Ifi 0‑3. 04. 10.
Gyenesdiás – Keszthelyi ATE junior 3‑0 (2‑0)
Megszakadt az eddig jól menetelő Lenti TE veretlenségi sorozata. Gyenesdiás, 800 N. V: Kovács Gy. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Porkoláb, Szí és Durgó, gólokkal döntötte el a hatodik helyezett csapata javára a mérkőzést, ahol mindenki jól játszott. Ifi: 0‑0. 04. 17.
Gyenesdiás – Fityeház 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 500 N. V: Olasz. A mezőnyben ügyesen játszó 16. vendégcsapatot Porkoláb két góljával legyőzték a hazaiak. Csanaki a mezőny legjobbja, Porkoláb, Gombár érdemel dicséretet. Gyenes az ötödik. 04. 24.
Letenye – Gyenesdiás 0‑0
Letenye, 300 N. V: Laki. A jobban játszó Letenyeiek négy kapufát lőttek, hatodik helyükről nem tudták megelőzni a Kinizsit. Jó: Gombár és Csanaki. Ifi: 0‑2. 05. 02.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 0‑0
Gyenesdiás, 300 N. V: Lang. Nagyszerű játékvezetés mellett, megérdemelt hazai győzelem, Porkoláb, Kanász, Sebők és Bálint góljaival, míg Englóner öngólt vétett. Füleki, Kanász, Bálint, Porkoláb játszott jól.
Gyenesdiás, 300 N. V: Kosbán. A szerencsés hetedik helyen álló vendégcsapat – irreális körülmények között – pontot rabolt a Czémán, Csanaki, Gombár vezérletével jól játszó negyedik, hazaiaktól. Ifi: 5‑0.
‑ 102 ‑
‑ 103 ‑
05. 08.
H. Bottyán SE – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Lenti, 300 N. V: Szabó Z. A vendégcsapat 60 percig jól tartotta magát, Porkoláb, Csanaki, Gombár játszott remekül a második helyen álló csapat otthonában. A hajrában a megújuló honvédrohamoknak nem tudtak ellenállni a hetedik Gyenesiek. 05. 15.
Gyenesdiás – Lenti Tsz (félbeszakadt a mérkőzés)
Gyenesdiás, 300 N. V: Péter. A 15. percben a már figyelmeztetett lenti szakosztályvezető egy 11‑es és kiállítás után a kerítésen kívülről visszatért és megütötte a partjelzőt. A játékvezető lefújta a mérkőzést. A fegyelmi bizottság a mérkőzést 2 ponttal és 3‑0‑al a vétlen Gyenesdiás javára igazolta. 05. 22.
Hévíz – Gyenesdiás 0‑0
Hévíz, 500 N. V: Horváth T. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen, igazságos pontosztozkodás született. Jók: Kanász, Csanaki, Czémán, Czafit A. Ifi: 0‑0‑nál egy vihar félbeszakította. Hatodik a Gyenes és tizedik a Hévíz. 05. 24.
Hévíz – Gyenesdiás 3‑1.
Az MNK megyei selejtező első fordulójában 05. 29.
Gyenesdiás – Z. Dózsa 2‑2 (1‑1)
Az ötödik Gyenesdiás a harmadik Dózsával nagy csatát vívott a hétvégén. 06. 05.
H. Thury SE – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Nagykanizsa, 50 N. V: Béres. A helyzetüket kihasználó és 11. helyre lépő hazaiak örülhettek. Jók: Gombár, Szí, Csanaki. 06. 12.
Gyenesdiás – Kiskanizsai MSK 2‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 300 N. V: Olasz A hétvége a vendég együttesek feketenapját hozta, Gyenesdiás is küzdelmes mérkőzésen ennyivel jobban játszott. Gombár 11‑esből szerzett gólt, Zsupek akcióból. Ifi: 3‑0. 5. Gyenesdiás, 13. Kiskanizsa.
06. 19.
Csesztreg – Gyenesdiás 4‑1 (2‑0)
Küzdelmes mérkőzések születtek az utolsó fordulóban, ezen a találkozón a Csesztregnek sikerült jobban felpörögni.
1. Lenti TE 2. Bottyán SE 3. Z. Dózsa 4. Letenye 5. Tótszerdahely 6. Gyenesdiás 7. Lenti Tsz 8. Csesztreg
30 30 30 30 30 30 30 30
Felnőtt 20 7 3 19 3 8 14 11 5 13 11 6 12 9 9 11 10 9 13 6 11 12 6 12
58‑16 78‑33 56‑25 46‑30 33‑32 40‑36 31‑31 54‑47
47 41 39 37 33 32 32 30
9. Tótszentmárton 10. Hévíz 11. Pacsa 12. Thury SE 13. Kiskanizsa 14. KATE HSC J. 15. Zalaszentgrót 16. Fityeház
49‑38 33‑49 36‑31 35‑31 33‑33 43‑75 41‑53 32‑46
28 26 24 24 23 23 22 19
Az ifik a negyedik helyen végeztek, és a serdülő bajnokság Zalaegerszegi csoportjában is negyedik Gyenesdiás 20 10 5 5 61‑19 25 ponttal. Keszthely Városkörnyéki Bajnokságban hetedik Gyenesdiás II. 20 7 4 9 48‑61 16 ponttal. A Kinizsi SK a többi megyei szakosztályhoz hasonlóan nehézségekkel küzdött. Társadalmi források igénybevételével, a község sportszerető lakóira támaszkodva tudott működni. Megfelelő hozzáállás mellett, lelkes és odaadó játékosokkal, szakemberekkel és társadalmi aktívákkal elismert helyet sikerült kivívni a megye sportéletében. A sportmozgalomban jelentős helyet elfoglaló és több éven át az utánpótlás és tömegsport mozgalom bázisát jelentő falusi dolgozók spartakiádjának utolsó megyei döntőjét júniusban Zalakaroson rendezték. Gyenesdiásnak a spartakiád váltó megszerezte utolsó győzelmét. Tagjai: Szabó Tibor, Pintér Attila, Csanaki Péter, Németh Balázs. Augusztus első hétvégéjén második alkalommal került megrendezésre a bajnoki rajt előtt a Kinizsi Kupa, ahol idén külföldi csapatok is szerepeltek. Kik, és milyen eredménnyel, arról nincs hírünk. A Kinizsiben Tóbiás László, Czafit Tibor és Czafit Lajos befejezte az aktív játékot. Leigazolták Hóbár Pétert az Olajbányászból, Major Lajost és Lencz Attilát Keszthelyről. Továbbra is Jánky Miklós maradt az edző és bátran, dobogós helyezést tűzött ki a játékosok elé induláskor. 08. 21.
Gyenesdiás – Z. Dózsa 4‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 500 N. V: Berke. A helyzetek alapján a vendégek számára kedvező eredmény született. A gólokat kettesével Major és Durgó szerezték. Jól játszott az egész csapat. Ifi: 0‑4. Gyenesdiás az első helyről kezdett. 08. 28.
H. József ASE – Gyenesdiás 0‑1 (0‑0)
Keszthely, 300 N. V: Kovács Gy. Nagyiramú mérkőzésen szerencsés góllal győzött a rutinosabb vendégcsapat, amit Kanász szerzett. Jók: Kanász, Füleki, Czafit. 2. Gyenesdiás. 14. H. JASE
08. 31.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 1‑0 (0‑0)
Nincs részletes tudósítás. 2. Gyenesdiás, 16. Tótszerdahely
‑ 104 ‑
30 10 8 12 30 8 10 12 30 10 4 16 30 8 8 14 30 10 3 17 30 9 5 16 30 8 6 16 30 5 9 16
‑ 105 ‑
09. 04.
Kiskanizsai MSK – Gyenesdiás 4‑1 (2‑0)
Kiskanizsa, 300 N. V: Molnár L. Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Kanász, Hóbár, Füleki, Csanaki (Szí) Major, Gombár, Durgó (Lencz), Porkoláb (Sebők), Bíró, edző: Jánky Miklós. A jó teljesítményt nyújtó hazaiak, akár nagyobb arányban is nyerhettek volna a vendégek szépítő gólját Kanász, szerezte. Jók: Kanász, Szí. Ifi: 1‑0. 3‑4. Gyenesdiás, 7. Kiskanizsa
09. 11.
Gyenesdiás – H. Bottyán SE 1‑0
A mérkőzésről szintén nincsenek részletek 4. Gyenesdiás, 11. H. Bottyán
09. 18.
Gyenesdiás – Lenti Tsz 2‑2 (2‑2)
Gyenesdiás, 500 N. V: Szabó. Igazságos pontosztozkodás. Bíró és Durgó góljaival. Jók: Kanász, Durgó. Ifi: 0‑0. 4. Gyenesdiás, 3. Lenti Tsz
09. 25. Tótszentmárton – Gyenesdiás
2‑0 (1‑0)
Tótszentmárton, 450 N. V: Molnár. Nagyiramú mérkőzésen megérdemelt hazai siker. Jól Kanász játszott. Ifi: 3‑2. 8. Gyenesdiás, 1. Tótszentmárton
10. 02.
Gyenesdiás – Zala Volán MTE 1‑1 (0‑0)
Igazságos pontosztozkodások Gyenesdiás, 500 N. V: Novák. Orkánszerű szélben, igazságos döntetlen született, akárcsak a megye többi mérkőzésén. A hazai gólt a jól játszó Major 11‑esből szerezte. Ifi: 0‑0. 8. Gyenesdiás, 5. Z. V. MTE
10. 09.
Fityeház – Gyenesdiás 0‑3
A részletek nem ismertek. 4. Gyenesdiás, 15. Fityeház
10. 16.
Hévíz – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Hévíz, 250 N. V. Büki. A lelkesen játszó hévíziek megérdemelten nyertek, míg a Gyenesből senki sem nyújtott átlagon felülit. Ifi: 1‑4. 7. Gyenesdiás, 11. Hévíz
10. 23.
Gyenesdiás – Csesztreg 5‑1 (0‑1)
Szintén nem ismertek részletei a sikeres visszavágónak a tavaszi vereségért a 7. Csesztreg ellen.
10. 30.
Letenye – Gyenesdiás 0‑0
Letenye, 200 N. V: Velicskó. Izgalmas mérkőzésen igazságos döntetlen született. Jók: Gombár, Kanász, Füleki. Ifi: 1‑4. 6. Gyenesdiás, 9. Letenye
11. 06.
Gyenesdiás – H. Thury SE 0‑0
Keszthely, Egyetemi pálya, 200 N. V: Olasz. Egy idényre való helyzetet hagyott kihasználatlanul a hazai csapat. Ifi: Gyenesdiás‑Olajbányász II. 2‑2. 6. Gyenesdiás, 11. Thury SE
11. 13.
Galambok – Gyenesdiás 0‑4 (0‑1)
Zalakaros, 100 N. V: Kiss J. Jobb második félidei játékával nyert a vendégcsapat, Porkoláb 2, Sebők, Horváth góljaival. Jók: Porkoláb, Czafit, Lencz. Ifi: 0‑4. 5. Gyenesdiás, 18. Galambok
11. 20.
Gyenesdiás – Pacsa 2‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 300 N. V: Szabó. Igazságos döntetlen született. Porkoláb és Fi talált a hálóba. Jók: Czémán, Porkoláb, Fi. Ifi: 0‑0. 5. Gyenesdiás, 16. Pacsa
11. 21.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Zalaszentgrót, 200 N. V. Berke. Jó iramú mérkőzésen Kanász két jól eltalált lövése döntött, így a többi éllovassal ellentétben Gyenesdiás győzelmet szerzett. Jók: Kanász, Porkoláb, Bíró. Ifi: 2‑3. 4. Gyenesdiás, 15. Zalaszentgrót
12. 04.
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑2 (1‑0)
Becsvölgye, 100 N. V: Farkas I. A jobban játszó vendégek megérdemelten nyertek Porkoláb akció és Kanász 11‑es góljával. Jók: Durgó, Sebők. Ifi: 1‑7. Felnőtt
1. Zala Volán 2. Z. Dózsa 3. Gyenesdiás 4. Kiskanizsa 5. Tótszentmárton 6. Lenti Tsz 7. Letenye 8. Thury SE 9. Bottyán SE
17 12 17 12 17 9 17 9 17 9 17 8 17 8 17 8 17 8
3 1 5 4 3 4 4 3 2
2 4 3 4 5 5 5 6 7
39‑8 28‑16 29‑14 34‑24 29‑18 33‑26 26‑19 29‑19 28‑18
39 37 32 31 30 28 28 27 26
10. Hévíz 11. Csesztreg 12. H. JASE 13. Becsvölgye 14. Fityeház 15 Tótszerdahely 16. Pacsa 17. Zalaszentgrót 18. Galambok
Ifjúsági csapatoknál 5. Gyenesdiás
16
8
‑ 106 ‑
17 17 16 17 17 17 17 16 17
‑ 107 ‑
8
8
43‑17 28
8 7 6 5 5 4 4 4 –
2 7 3 7 2 8 3 9 2 10 4 9 3 10 3 9 1 16
26‑24 21‑24 19‑23 22‑32 17‑36 18‑26 16‑39 16‑32 13‑54
26 24 20 18 17 16 15 15 1
1990
tavaszának a Kinizsi SK Major nélkül vágott neki, új játékos nem érkezett. Az edzések irányítását Antoni János vette át és az előkelő őszi helyezés megtartására készültek. További fiatalok beépítését tervezték a csapatba. 03. 05.
Z. Dózsa – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Zalaegerszeg, 150 N. V: Kobán A. A Dózsa végigtámadta a találkozót, a gólokat viszont Gyenesdiás rúgta Porkoláb és Kocsis révén a jól játszó társak segítségével. A Dózsás Jordánt és Porkolábot kiállította a játékvezető. Ifi: 1‑0. 03. 11.
Gyenesdiás – H. József A. SE 2‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 400 N. V: Laki. Gyenesdiás: Csondor – Czafit A., Hóbár, Gombár, Füleki – Lencz, Kocsis (Czafit T.), Karász, Sebők – Durgó (Horváth), Csanaki edző: Antoni János. A vendégeknél játszott Tóbiás és az edzéseiket Vértes Árpád és Jánky Miklós irányította. Mindkét csapat sok helyzetet hagyott ki, a hazai gólokat Kocsis 11‑esből, Czafit T. egy szép akció végén szerezték. 03. 19. Tótszerdahely
– Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Tótszerdahely, 200 N. V: Velicskó. A nagy akarattal játszó hazai csapat akár nagyobb gólkülönbséggel is nyerhetett volna, Hóbár és Csondor eredményes játéka útját állta törekvésüknek. Ifi: 2‑0. 03. 26.
Gyenesdiás – Kiskanizsai MSK 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Péter. Újabb küzdelmes mérkőzésen jutott túl a csapat és megérdemelt hazai győzelem született Kanász góljával. Jól Hóbár, Kanász és Gombár játszott. Ifi: 3‑2. Nem volt előny a hazai pálya ebben a fordulóban, mégis: 04. 02.
H. Bottyán SE – Gyenesdiás 3‑0 (1‑1)
Lenti, 300 N. V: Kovács Gy. A nagy lelkesedéssel játszó honvédek a vártnál könnyebben győztek a jó játékerőt képviselő vendégek ellen. Az első félidőben az egyenlítés Sebők gólja révén valósult meg. A mérkőzésen Porkoláb és Kocsis szerepelt jól. 04. 09.
Gyenesdiás – Tótszentmárton 1‑1 (0‑0)
Gyenesdiás 150 N. V: Fábián. Orkán erejű szélben, sárgalapokkal tarkított találkozón igazságos döntetlen született. Kocsis szerezte a gólt jó játékával és még Gombár szerepelt dicséretesen. Ifi: 3‑3.
‑ 108 ‑
04. 17.
Zala Volán MTE – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Zalaegerszeg, 300 N. V: Román. Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyert a listavezető a jól játszó vendégekkel szemben, ahol Lencz, Kocsis, Csondor dicsérhető. Ifi: 3‑1. 04. 23.
Gyenesdiás – Fityeház 0‑0
Gyenesdiás, 200 N. V: Szabó. Közepes színvonalú mérkőzésen a jól védekező vendégek rászolgáltak a döntetlenre. Ifi: 3‑0. 05. 02.
Gyenesdiás – Hévíz 4‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 300 N. V: Lang. A Kinizsi mindent elkövetett a sikerért Durgó 2, Lencz és Hóbár talált a hálóba és mindenki dicséretet érdemel. Ifi: 5‑2. 05. 02.
Lenti TSZ – Gyenesdiás 1‑0 (0‑0)
Lenti, 300 N. V: Berke. Szoros mérkőzés, győzelmével a Lenti felzárkózott a Gyenes mögé. Ifi: 4‑3. 05. 07.
Csesztreg – Gyenesdiás 1‑3 (1‑2)
Csesztreg, 300 N. V: Olasz. Szabó és Kocsis kiállításával, Kocsis két 11‑es góljával tarkított mérkőzésen alakult ki a végeredmény, amit Csanaki állított be. Jók: Porkoláb, Hóbár és Csondor. 05. 14.
Gyenesdiás – Letenye 1‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 300 N. V: Tóth Gy. A hétvége egyetlen döntetlenje a vendégek számára hízelgő. A gólokat Rostás szerezte, egyszer a saját és egyszer a gyenesi kapuba talált. Jók: Kocsis és Hóbár. Ifi: 0‑3. 05. 21.
H. Thury SE – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Nagykanizsa, 100 N. V: Füle. A hazaiak közelebb álltak a győzelemhez az egyenlítő gólt Hóbár szerezte. Jól játszott Bíró, Lencz és Hóbár. 05. 28.
Gyenesdiás – Galambok 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás 300 N. V: Loppert. A 11‑est hibázó Kinizsi nagyobb arányban is győzhetett volna, eredményesnek Bíró, Hóbár és Lencz bizonyult. Ifi: 4‑2. 06. 04.
Pacsa – Gyenesdiás 0‑0 Félbeszakadt
A mérkőzés az első félidő 10. percében 0‑0‑ás állásnál félbeszakadt, később 3‑0‑ás gólkülönbséggel a Gyenes javára írták.
‑ 109 ‑
06. 11.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 0‑0
09. 05.
Gyenesdiás, 100 N. V: Szökrény. Jellegtelen, gyenge iramú mérkőzés született a bajnokság hajrájában. 06. 18.
Gyenesdiás – Becsvölgye 2‑4 (1‑3)
Gyenesdiás, 200 N. V. Kiss I. A hazai csapat az utolsó találkozón nagy csalódást okozott, hiába rúgott gólt Kocsis és Horváth, a vendégek jobban akarták a győzelmet a döntetlen nélküli szezonzárón. Ifi: 4‑1
1 Zala Volán 2 Tótszentmárton 3 H. JASE 4. Kiskanizsa 5. Z. Dózsa 6. Letenye 7. Gyenesdiás 8. Lenti Tsz 9. H. Thury
34 34 34 34 34 34 34 34 34
Felnőtt 22 6 6 19 6 9 18 4 12 17 6 11 17 6 11 16 8 10 15 11 8 14 7 13 12 10 12
73‑24 58‑38 57‑48 60‑47 50‑38 67‑40 53‑31 57‑58 52‑47
72 63 58 57 57 56 56 49 46
10. Tótszerdahely 11. Csesztreg 12. Hévíz 13. Zalaszentgrót 14. H. Bottyán 15. Pacsa 16. Becsvölgye 17. Galambok 18. Fityeház
11 11 12 12 7 15 11 8 15 11 8 15 10 7 17 10 6 18 10 5 19 10 3 21 9 5 20
40‑43 46‑60 48‑53 47‑54 49‑61 39‑59 41‑72 42‑81 35‑60
44 43 41 41 37 36 35 31 30
Gyenesdiás – Pacsa 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 400 N. V: Tóth Gy. (Fábián, Kobán). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Hóbár (Salamon), Füleki, Gombár, Hatos, Kocsis, Rudolf, Sebők, Durgó, Csanaki P. (Szí), edző: Csordás József. A nyitányon a szemfüles vendégek a 18. percben eldöntötték a mérkőzést. A második félidőben mindkét csapat egy szezonra való helyzetet hagyott ki, Czafit és Gombár játszott jól. Ifi: 3‑0. 08. 29.
Gyenesdiás, 200 N. V: Konkoly (Harangozó, Lapat). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Gombár, Füleki, Hóbár, Bíró, Kocsis, Sebők, Szí, Nagy, Durgó, edző: Cs. J. Csordás József: – Jó iramú mérkőzésen megérdemelten nyertünk. Az első félidőben érzékelhetővé vált a hazai fölény a szünet után fél órán keresztül kapufák és szögletek zárták támadásaikat. A 70. percben Sebők – Durgó – Sebők összjáték után Sebők lövése kötött ki a hálóban, 1‑0. A 89. percben egy jó ütemű beadást Kocsis juttatott a kapuba, 2‑0. Jók: Czémán, Gombár, Bíró. Ifi: 1‑1. 9. Gyenesdiás, 12. Letenye
34 34 34 34 34 34 34 34 34
A helyhatósági választások eredményeként 1990. október 12‑én megalakult Gyenesdiás önkormányzata és a nagyközség különvált Vonyarcvashegytől. A Kinizsi SE válságjeleit lehetett érzékelni a bajnokság utolsó találkozóin. A szakosztály volt vezetői – Kovács Gábor és Antoni János – közötti ellentétek a szakosztályvezetés felbomlásához vezetett. A felnőtt csapat edzéseit a Pacsáról érkezett Csordás József vette át. Nagy III. és Kanász végleg távozott, Porkoláb és Csanaki Zs. Pacsára igazolt. Érkezett Nikitscher, Kocsis és Salamon a Honvéd JASE‑ból. Bizakodva vágott a csapat a következő bajnokságnak. 08. 22.
Gyenesdiás – Letenye 2‑0 (0‑0)
Galambok – Gyenesdiás 0‑0
09. 12. Tótszerdahely – Gyenesdiás
3‑0 (2‑0)
Tótszerdahely, 300 N. V: Péter (Proszenyák, Béres). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Gombár, Füleki, Hóbár, Bíró, Kocsis, Sebők, Szí, Nagy, Durgó, edző: Cs. J. A mezőnyben egyenrangú Gyenesdiás ellen a gólveszélyesen játszó hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A mérkőzés első negyedórájában a vendégek voltak fölényben, majd a 18. percben a hazaiak szereztek vezetést, és újabb gólokkal a győzelmet is elérték. Czémán bravúrral 11‑est fogott a hajrában. Jók: Hóbár, Kocsis, Czémán. Ifi: 0‑2. 3. Tótszerdahely. 11. Gyenesdiás
09. 19.
Gyenesdiás – H. Thury SE 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 300 N V: Harangozó (Kiss I., Szajó). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A. (Rédei), Nikitscher, Füleki, Gombár, Hóbár, Szí, Bíró, Kocsis, Durgó (Nagy), Sebők, edző: Cs. J. A kemény játékot nyújtó vendégek ellen a hazaiak jól használták ki Thury védelmének megingásait. A 23. percben Kocsis – Bíró – Durgó volt a labda útja, majd az utóbbi biztosan lőtt a hálóba, 1‑0. Szünet után rákapcsoltak a vendégek, kemény játékuk eredményeként Czafit, majd Durgó szorult ápolásra. A 80. percben Kocsis állította be a végeredményt. Jól Bíró, Durgó és Kocsis játszott. 8. Gyenesdiás, 16. H. Thury SE
09. 26.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 2‑1 (0‑1)
6. Galambok, 13. Gyenesdiás
Zalaszentgrót: 300 N. V: Kiss J. (Kobán, Bohár). Gyenesdiás: Czémán – Sebők, Hóbár, Füleki, Nikitscher, Bíró, Tik, Kocsis, Durgó, Horváth (Csanaki), Gombár, edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen a vendégcsapat fegyelmezett, rutinos játéka meglepte a hazaiakat és a 12. percben a vezetést is megszerezték, Horváth 14 m‑ről lőtt a bal alsó sarokba, 0‑1. A 75. percben egyenlített a hazai csapat, majd három perccel később a győzelmet is megszerezték egy fejes gól révén. A második félidei játékával megérdemelten nyert a hazai csapat. Jók: Kocsis, Nikitscher, Sebők. Ifi: 4‑0. 1. Zalaszentgrót, 10. Gyenesdiás.
‑ 110 ‑
‑ 111 ‑
Galambok, 250 N. V: Loppert (Kisváradi, Péter). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Nikitscher, Hóbár, Füleki, Sebők, Gombár, Kocsis, Nagy (Rudolf ), Durgó, Csanaki, edző: Cs. J. A Galambok sok helyzetet dolgozott ki és hagyott kihasználatlanul a sportszerű, jó iramú mérkőzésen. Czémánnak sok dolga akadt, Hóbár és Horváth A. előtt kínálkozott gólszerzési lehetőség. Rajtuk kívül még Nikitscher is jól játszott. Ifi: 3‑0.
A serdülő bajnokságot a Gyenesdiás vezette, mérkőzésein a következő eredmények születtek: Gyenesdiás – Zalaszentgrót 7‑0, Hévíz – Gyenesdiás 1‑4. 10. 03.
Gyenesdiás – Csesztreg 1‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Szabó Z. (Németh, Szökrény). Gyenesdiás: Czémán – Czafit (Rédei), Nikitscher, Gombár, Füleki, Tik, Hóbár, Kocsis, Bíró, Sebők (Csanaki), Horváth, edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen a döntetlen megfelelt a játék képének. Az első félidőben jól védekeztek a hazaiak, nem született gól. A folytatásban hosszú ideig csak szögletekre futotta erejükből, majd egy kavarodást követően Horváth remek egyéni akciója végén a labda a hálóban kötött ki, 1‑0. A vendégek a 85. percben egy középről indított támadás végén egyenlítettek. A Kinizsiben nem akadt kiemelkedő teljesítmény. Ifi: 2‑1, gólszerzők: Csősztóth és Márkus. 10. Gyenesdiás, 13. Csesztreg
A mérkőzést követően az öltözőbe levonulók, illetve a helyszínen tartózkodók közül valaki – ismeretlen személy – leköpte és megrúgta a játékvezetőt. Az elrendelt fegyelmi bizottsági tárgyalás 1990. október 9‑től két hazai mérkőzésre, a sportkör költségére szövetségi ellenőr fogadását, a bajnoki mérkőzésekre 15 fős rendezői gárda kiállítását írta elő a klubnak. 10. 10.
H. Bottyán SE – Gyenesdiás 4‑1 (3‑0)
Lenti, Bottyán pálya, 150 N. V: Béres (Loppert, Lang). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Rédei, Gombár, Füleki, Bíró, Tik, Hóbár, Kocsis, Csanaki, Horváth (Sebők), edző: Cs. J. A hazai csapat többet támadott és helyzeteit jó arányban értékesítette. A mérkőzés egészét tekintve fölényes győzelme megérdemelt. A 18. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat és a 60. percben már 3‑0‑ra vezettek. Fordulás után Kocsis 25 m‑es szabadrúgása alig kerülte el a felső lécet, majd a honvédek rossz beadását Durgó elcsípte és pontos lövésével szépített. Gyorsan érkezett a negyedik gól és ezután hiába próbálkoztak a gyenesi csatárok, helyzeteiket rendre hárították. Jól Gombár játszott.
A serdülő bajnokságban Gyenesdiás – Zala Volán 2‑3. 10. 24.
Hévíz – Gyenesdiás 0‑0
Hévíz, 250 N. V: Tóth Gy. (Bohár, Velicskó). Gyenesdiás: Kende – Gécseg, Hóbár, Füleki, Nikitscher, Durgó, Sebők, Kocsis, Czafit (Rudolf ), Horváth, Nagy, edző: Cs. J. Az őszi szezon leggyengébb teljesítményét nyújtó hazaiak nem érdemeltek győzelmet, a vendégek rászolgáltak az egyik pontra. Nagy iramban kezdtek és meglepték a házigazdákat a 3. percben Nikitscher a félpályáról indította Kocsist, akinek 16 m‑es lövését hárította a hazai kapus. Három perccel később Durgó 18 m‑es lövése a kapufáról vágódott le. Szünet után Nikitscher megsértette a partjelzőt, nem kerülhette el a kiállítást. Kende előbb Torsa, majd Lajkó lövését fogta a hajrában, így született a gólnélküli döntetlen. Jók: Gécseg, Czafit, Durgó. Ifi: 2‑0. 4. Hévíz, 14. Gyenesdiás
10. 31.
Gyenesdiás – Kiskanizsa 1‑2 (0‑2)
Gyenesdiás, 150 N. V: Loppert (Kisváradi, Bányai). Gyenesdiás: Czémán – Gécseg, Hóbár, Gombár (Rédei), Füleki, Sebők, Szí (Major), Horváth, Nagy (Toplak), Kende, Durgó, edző: Cs. J. A gyors vendég találat a negyedik percben visszavetette az erősen tartalékos házigazdákat és végig a Kiskanizsa kezében maradt az irányítás, számos gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A középkezdést követően egyenlíthetett volna a Gyenesdiás, de Kende 3 méterről mellé gurította a labdát. A 40. percben már Czémánon is túljutott a labda, a kapu előtt Gécseg kézzel ütötte ki, a 11‑est Felső értékesítette. A 78. percben az egyik vendég védő kezét érte a labda a 16‑oson belül, ez is 11‑es, Hóbár a jobb alsó sarokba lőtte a büntetőt, 2‑1. Jó: Hóbár. Ifi: 2‑2, G: Hegedűs, Tarlukács. 5. Kiskanizsa, 15. Gyenesdiás
11. 07. Tótszentmárton – Gyenesdiás
3‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 200 N. V: Fábián (Gergely, Kiss J.). Gyenesdiás: Kende – Czafit, Gombár, Füleki, Hóbár, Bíró (Csanaki), Kocsis, Horváth, Nagy (Gécseg), Durgó, Sebők, edző: Cs. J. Nagy ambícióval kezdtek a vendégek, és gyorsan megszerezték a vezetést. A házigazdák védekezésre kényszerültek. Szünet után is a bátran támadó és eredményesen játszó Lenti TSZ irányított, gólarányt javítva szerezte meg győzelmét. A hazaiaknál senki sem dicsérhető. Ifi: 1‑3, G: Csíkos.
Tótszentmárton, 150 N. V: Velicskó (Gyarmat, Kovács Gy.). Gyenesdiás: Czémán – Gécseg, Nikitscher, Gombár, Füleki, Major, Hóbár, Kocsis, Sebők, Durgó, Kende, edző: Cs. J. A házigazdák kispadjára Kobra Sándornak, a szomszédvár Tótszerdahely trénerének is le kellett ülnie, akkora gondba kerültek. A mély talajhoz jól alkalmazkodó vendégek kétgólos előnyét követően a Tótszentmárton egyre jobban belelendült és a végén sikerült a maga javára billenteni az eredményt. A 9. percben Kocsis 25 méteres váratlan lövése a későn mozduló Vass mellett a jobb alsó sarokban kötött ki, 0‑1. A 13. percben Sebők szögletét a hosszú oldalon érkező Hóbár a bal alsó sarokba fejelte, 0‑2. A hajrában Boa a jobb felső sarokba lőtt, 1‑2. Szünet után nyomasztó lett a hazai fölény és Boa egyenlített. A folytatásban Sebők beívelését fejelte mellé Durgó, majd Czafit maradt le egy beadásról. A 84. percben Farkast éles szögből a beadásra számító Czémán és a kapufa között a hálóba gurított, 3‑2. Jók: Nikitscher, Kocsis. Ifi: 5‑2 (3‑0), G: Rédei, Tarlukács.
6. Lenti TSZ, 14. Gyenesdiás
10. Tótszentmárton, 15. Gyenesdiás
‑ 112 ‑
‑ 113 ‑
7. H. Bottyán, 13. Gyenesdiás
10. 17.
Gyenesdiás – Lenti TSZ 0‑4 (0‑1)
11. 14.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 200 N. V: Simon (Béres, Péter). Gyenesdiás: Czémán – Gécseg (Toplak), Nikitscher, Hóbár, Kocsi, Füleki, Sebők, Szí, Durgó, Csanaki, Nagy, edző: Cs. J. Óriási lendülettel kezdtek a hazaiak és már az 5. percben megszerezték a vezetést. Kocsis egy kapu előtti kavarodást kihasználva közelről lőtt a hálóba, 1‑0. A vendégek a 20. perc‑ ben Farkas F. remek fejesével egyenlítettek. Szünet után a kapuk felváltva kerültek veszély‑ be, Czémánnal az élen a hazai védelem sikerrel hárította a rohamokat. Igazságos eredmény született. Jók: Czémán, Kocsis. Ifi: 1‑0, G: Bálint. 12. Zalaszentgyörgy, 15. Gyenesdiás
11. 21.
Gyenesdiás – Lenti TE 3‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Lang (Laki, Füleki). Gyenesdiás: Czémán – Major, Nikitscher, Füleki, Hóbár, Szí, Horváth (Csanaki), Sebők (Sárközi), Durgó, Kocsis, Nagy, edző: Cs. J. A mérkőzés jelentős részében 10 emberrel játszó hazaiak lelkes és fegyelmezett játékkal meglepően nagyarányú győzelmet arattak. A 12. percen Kocsis – Durgó összjáték után az utóbbi talált a hálóba, 1‑0. Három perccel később Durgót lesen állította meg a játékvezető, majd reklamálásért kiállította. A második játékrészben távoli lövésekkel próbálkoztak a házigazdák. A 72. percben Hóbár remek egyéni akcióból szerezte meg a második gólt. Öt perccel a találkozó vége előtt Hóbár egy elcsípett labdával, senkitől sem zavartatva talált az ellenfél kapujába. Csordás József: – Az utolsó hazai mérkőzésünkön kitett magáért a csapat, mindenkit dicséret illet. Ifi: 1‑1 G: Csikós. 5. Lenti TE, 15. Gyenesdiás
A serdülő bajnokságban Gyenesdiás – ZTE III. 2‑2. 11. 28.
Zalaegerszegi Dózsa – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Fábián (Gyarmati, Szabó Z.). Gyenesdiás: Czémán – Major A., Nikitscher, Füleki, Hóbár, Gombár, Major L., Csanaki (Horváth), Sárközi, Sebők, Kocsis, edző: Cs. J. A találkozó első félidejében a bajnokaspiráns Z. Dózsa játszott jobban. Fordulást követően a vendégek fokozatosan fölénybe kerültek, és megérdemelten vitték el az egyik pontot. A 28. percben Simon beadását Csányi G. 4 méterről emelte a jobb felső sarokba. Fordulást követően a félidő közepétől a vendégek átvették az irányítást és a befejezés előtt négy perccel egy baloldali szögletet követően Kocsis csúsztatott fejjel a kapuba. Jók: Nikitscher, Major A., Gombár. Ifi: 4‑0, G: Léránt, Káli, Halász, Pintér.
‑ 114 ‑
1. Zalaszentgrót 2. Z. Dózsa 3. Hévíz 4. Lenti TE 5. Kiskanizsa 6. Pacsa 7. Galambok 8. H. Bottyán SE 9. Tótszerdahely 10. Tótszentmárton 11. Zalaszentgyörgy 12. Lenti Tsz 13. Letenye 14. Csesztreg 15. Gyenesdiás 16. H. Thury SE
Felnőtt Ifjúsági 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
10 9 8 7 7 6 5 6 6 5 3 5 4 4 3 2
3 3 3 5 5 3 5 2 2 4 7 3 4 4 5 2
2 3 4 3 3 6 5 7 7 6 5 7 7 7 7 11
34‑20 26‑13 29‑17 25‑16 30‑28 19‑21 19‑26 26‑23 29‑29 24‑29 21‑23 22‑27 23‑23 18‑23 14‑22 16‑32
23 21 19 19 19 15 15 14 14 14 13 13 12 12 11 6
1. ZTE II 2. Z. Dózsa 3. Lenti TSZ 4. Zalaszentgrót 5. Kiskanizsa 6. Galambok 7. Csesztreg 8. Letenye 9. Pacsa 10. Zalaszentgyörgy 11. Lenti TE 12. Hévíz 13. Gyenesdiás 14. Tótszentmárton 15. Tótszerdahely
14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14
14 11 7 6 6 4 7 5 6 5 3 4 4 4 2
– 2 3 3 2 6 – 3 1 2 5 3 3 – 1
– 1 4 5 6 4 7 6 7 7 6 7 7 10 11
111‑7 51‑11 33‑25 43‑25 32‑28 36‑42 26‑32 39‑48 25‑38 27‑33 29‑34 29‑37 15‑38 20‑57 10‑71
28 24 17 15 14 14 14 13 13 12 11 11 11 8 5
Nem sikerült az őszi célkitűzés, az 5‑6. hely megszerzése. Az elmúlt bajnokságban hetedik helyen végzett csapat vezetősége a szezon kezdetére megfogyatkozott. Edző váltás, anyagi gondok, és egyéb nehézségek jöttek sorozatban. Csordás József: – A nyár végén úgy kezdtünk, hogy a régi csapatból öt meghatározó játékos elment más egyesületbe, vagy visszavonult. Kanász kilépése különösen nagy veszteséget jelentett. Az erősítésnek szánt új játékosok nem vették komolyan a megyei bajnokságban előttük álló bizonyítási lehetőséget, talán csak Nikitscher igyekezett a régi formáját hozni. A szakmai munkát fegyelmezetlenség tette tönkre. Sokan nem jártak edzésre, holott a szakvezetés az esti villanyfényes edzések lehetőségét is biztosította. A mérkőzéseken mutatott fegyelmezetlenség, kiállítások az egész csapat teljesítményére hatottak. Az utolsó három forduló akadályait jól vettük. Az idegenbeli döntetlen, a hazai bravúr és a Z. Dózsától rabolt egy pont csak az önbizalmat adta vissza, a tabellán nem változtatott. Ifj. Szíjártó Endre a sportkör megbízott elnöke: – Sajnos az egye‑ sület anyagi bázisa bizonytalanná vált. Bevételi forrást a jelentéktelen belépő‑ Mérkőzés utáni vacsorán, Nagy Lászlóné Györgyi, díj, a személy és teherfuvarozás jelen‑ Ifj. Szíjártó Endre és Andor Vendel tett. A magas üzemeltetési költség és a romló gazdasági helyzetben nem tudtunk az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. A fuvarigény is visszaesett. A vezetés és a csapat körüli baráti közösség azonban fontosnak érezte, hogy a kedven‑ ceket lehetőségeikhez képest ünnepelje. A mérkőzések végén a község étkezdéjében vacso‑ rával várták a fiúkat, ahol jól esett megbeszélni a mérkőzés tapasztalatait.
‑ 115 ‑
1991
január 7‑én megkezdte a felkészülést a labdarúgó csapat a tavaszi idényre. Heti két edzés mellett több teremtornán vettek részt Keszthelyen és Hévízen, váltakozó sikerrel. A szabadban számos előkészületi mérkőzést játszottak. Hóbár, Kocsis és Nikitscher további szereplése önbizalmat adott mindenkinek. Durgót sikerült meggyőzni további játékra. Ifj. Szíjártó Endre – A játékosokban érezhetően nagy bizonyítási vágy dolgozott, hogy feledtessék a gyenge őszi teljesítményt. 03. 14.
Pacsa – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Pacsa, 350 N. V: Berke (Kovács Gy., Bohár). Gyenesdiás: Czémán – Sebők (Czafit T.), Nikitscher, Gombár, Major, Kocsis, Hóbár, Andor (Sárközi), Horváth, Csanaki, Czafit A., edző: Csordás József. Idény eleji, közepes színvonalú mérkőzésen mindkét kapu előtt több gólhelyzet maradt kihasználatlanul, a döntetlen reális eredmény. Az első negyedórában a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A 24. percben Czafit A. A felső lécet találta telibe. A 42. percben Antoni János edző akkori csapatából Porkoláb a kifutó Czémán fölött 10 méterről emelt a kapu közepébe, 1‑0. Szünet után Nikitscher fejesét Török a gólvonalról vágta a mezőnybe. A 65. percben Törökről Czafit A. elé került a labda, aki a hálóba helyezte, 1‑1. A 85. percben Czigány szabadrúgását Czémán szépen védte. Jók: Czémán, Czafit A., Kocsis. Ifi: 0‑0. 7. Pacsa, 15. Gyenesdiás
03. 21.
Gyenesdiás – Galambok 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 300 N. V: Józsa (Füle, Kovács II.). Gyenesdiás: Czémán – Sebők (Czafit T.), Hóbár, Füleki, Major, Czafit A., Horváth, Sárközi, Durgó, Csanaki, Kocsis (Rédei), edző: Cs. J. Változatos mérkőzésen mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ezúttal a vendégek mellé állt a szerencse. A 20. percben egy szabálytalan szerelést követően Németh jogos büntetőt értékesített, 0‑1. A 42. percben Sárközit vágták fel a 16‑oson belül, a 11‑est Hóbár védhetetlenül lőtte a kapu közepébe, 1‑1. A 70. percben szögletről beívelt labdát Vágó közelről értékesítette, 1‑2. Az utolsó percekben a hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, eredménytelenül. Jók: Hóbár, Horváth, Kocsis. Ifi: 2‑2. G: Ángyán, Bedike. 6. Galambok, 15. Gyenesdiás
03. 27.
Letenye – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Letenye, 400 N. V: Simon (Olasz, Péter). Gyenesdiás: Kende – Sebők (Szíjártó), Nikitscher, Gombár, Füleki, Czafit A., Hóbár, Kocsis, Horváth Á. (Czafit T.), Sárközi, Csanaki P., (Andor) edző: Cs. J. A végig fölényben játszó hazaiak magabiztosan és megérdemelten nyerték a találkozót. Megtört a jég a megyei bajnokság történetében, Letenye először győzött Gyenesdiás ellen. A 20. percben Tamás – Kozári – Rostás a labda útja és a csatár 12 m‑ről a kiinduló Kende mellett a bal sarokba helyezett, 1‑0. Három perc múlva Sárközi kapott remek
‑ 116 ‑
indítást, de Csányi bravúros vetődéssel tisztázott, majd Csanaki elől mentett Sípos. A 47. percben Tóth lerázta őrzőjét, és fordulásból 10 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 2‑0. Jók: Nikitscher, Kocsis. Ifi: 0‑1. 8. Letenye, 15. Gyenesdiás
04. 03.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 3‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 300 N. V: Fábián (Gergely, Kovács G.). Gyenesdiás: Kende – Major (Horváth), Nikitscher, Gombár, Füleki, Czafit A., Hóbár, Szíjártó (Csanaki), Sárközi, Kocsis, Czafit T., edző: Cs. J. A minden csapatrészében jobb hazaiak akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. Az első perctől nyílt sisakkal támadtak. A 10. percben Czafit T. védhetetlen gólt lőtt. A 65. percben Horvát jól eltalált szabadrúgása a hálóban kötött ki, 2‑0. A 75. percben beállította Hóbár a végeredményt. Jók: Kocsis, Czafit T., Czafit A. Ifi: 1‑2, G: Sulyok. 11. Tótszerdahely, 15. Gyenesdiás
Tótszerdahely később megóvta a mérkőzést. Mondván Kocsis jogosulatlanul szerepelt, három sárgája miatt a Galambok elleni találkozón. Megállapították, hogy nem szerepelt ott, büntetését letöltötte, az óvást elutasították. 04. 10.
H. Thury SE – Gyenesdiás 1‑1 (1‑1)
Nagykanizsa, Thury pálya, 100 N. V: Kiss I. (Harangozó, Domonkos). Gyenesdiás: Czémán – Major, Nikitscher, Gombár, Füleki, Hóbár (Horváth A.), Czafit A., Kocsis, Szíjártó, Czafit T. (Csanaki), Sárközi, edző: Cs. J. Az első félidő kiegyenlített játéka után 10 főre fogyatkozott hazaiak ellen a Gyenesdiásnak győzelmi esélye volt, de képtelennek bizonyultak a lehetőséggel élni. A 20. percben egy lepattanó labdát Gerencsér 18 méterről lőtt a kapu bal oldalába, 1‑0. Félórával előbb Szíjártó egyenlíthetett volna, majd Czafit A. lövése vágódott ki a kapufáról. A 39. percben a hazai védők megingását kihasználva Sárközi 12 méterről lőtt a kapu bal oldalába, 1‑1. A 61. percben az előretörő Major lövését Vass bravúrral védte. Jók: Nikitscher, Gombár. 15. Gyenesdiás, 16. H. Thury SE
04. 17.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 3‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 300 N. V: Velicskó (Szökrény, Tóth Gy.). Gyenesdiás: Czémán – Major (Sebők), Hóbár, Füleki, Nikitscher, Gombár, Sárközi (Szíjártó), Kocsis, Czafit T. (Horváth), Czafit A., Csanaki, edző: Cs. J. Közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelte a két pontot a hazai csapat. Az első negyvenöt percben mindkét gárda sokat hibázott, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. Szünet után magára talált Gyenesdiás és három ízben is sikerült kapuba lőni, Csanakinak kétszer, Sebőknek egyszer. Jók: Csanaki, Czafit A. Ifi: 1‑3. 4. Zalaszentgrót, 11. Gyenesdiás
Serdülő bajnokságban ZTE V. – Gyenesdiás 2‑1
‑ 117 ‑
04. 24.
Csesztreg – Gyenesdiás 3‑1 (2‑0)
Csesztreg, 200 N. V: Loppert (Lang, Székedli). Gyenesdiás: Czémán – Major, Hóbár (Horváth), Füleki, Nikitscher, Gombár, Sárközi, Kocsis, Czafit T. (Andor), Czafit A. (Szíjártó), Csanaki, edző: Cs. J. A megfiatalított csesztregi csapat nagyobb arányban is nyerhetett volna. A 35. percben beívelt szögletet Herman O. a hosszú sarokba csúsztatta, 1‑0. Az első félidő utolsó percében megítélt büntetőt Fekete a bal sarokba helyezte, 2‑0. A 63. percben Kocsist buktatták a hazai védők, a 11‑est a sértett értékesítette, 2‑1. A 70. percben Tóth Z. kilépett és a kimozduló Czémán mellett a bal sarokba helyezett, 3‑1. Jó: Gombár. Ifi: 3‑1, G: Sulyok Z. 11. Csesztreg, 13. Gyenesdiás
05. 01.
Gyenesdiás – H. Bottyán SE 1‑2 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Gergely (Kovács Zs., Berke). Gyenesdiás: Czémán (Kende) – Major, Nikitscher, Füleki, Czafit A., Kocsis, Hóbár, Gombár, Andor, Sárközi (Czafit T.), Csanaki, edző: Cs. J. A döntetlen jobban tükrözte volna az erőviszonyokat. A 23. percben Rába a vendégektől vitába keveredett a játékvezetővel, előkerült számára a piros lap. A 65. percben szögletből Andor fejelt a hálóba, 1‑0. Tíz perccel később a kaputól húsz méterre szabadrúgásból Őr lőtt a hálóba, 1‑1. Öt perccel a vége előtt egy szögletet követően Farsang állította be a végeredményt, 1‑2. A hazaiaktól senki sem dicsérhető. Ifi: Gyenesdiás – ZTE II 0‑5. 11. H. Bottyán SE, 13. Gyenesdiás
05. 06.
Lenti Tsz – Gyenesdiás 1‑2 (1‑0)
Lenti, 150 N. V: Kiss J. A vendégeket nem csak a hátszél segítette, Andor és Sebők gólja is kellett a sikerhez. Jók: Horváth, Czafit, Sebők. Ifi: 5‑1. 12. Gyenesdiás, 15. Lenti Tsz
05. 15.
Gyenesdiás – Hévíz 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 400 N. V: Olasz (Kosi, Füle). Gyenesdiás: Czémán – Major (Czafit T.), Nikitscher, Füleki, Gombár, Czafit A., Kocsis, Andor, Horváth, Sárközi (Szíjártó), Csanaki, edző: Cs. J. A bajnokságra törő Hévíz és a kiesés ellen küzdő hazaiak találkozójára rányomta bélyegét a nagy tét, mindkét csapat bizonyítani akart a szépszámú közönség előtt. Az 58. percben Czémánról a labda Póczak elé pattant, aki előbb ügyesen megemelte a labdát, majd fejjel továbbította a kapuba, 0‑1. Az utolsó negyedórában Csanaki, majd Szíjártó hibázott jó helyzetben. Jók: Gombár, Nikitscher. Ifi: 2‑2, G: Hegedűs 2.
Andor, Kocsis, Szíjártó, Czafit A., Csanaki edző: Cs. J. A nagy esőzések miatt irreális talajú pályán a hazaiak fölénye a második félidőben gólokban is megmutatkozott, a több játékosát nélkülöző vendégek ellen. A 8. percben Szekeres hibáját kihasználva, Csanaki beadását Szíjártó 8 méterről ügyesen perdített a kapuba, 0‑1. A 24. percben egyenlítettek a hazaiak, majd öt perccel később Nikitschert buktatását követően megítélt 11‑est Kocsis lőtte rá, labdáját Németh menteni tudta. A 41 percben Bocskor nagy helyzetben közelről lőtt a kapu mellé. Fordulás után a hazaiak irányították a játékot és szerezték sorban a gólokat. Jók: Kende, Nikitscher. Ifi: 8‑2, G: Csanaki, Kiss. 3. Kiskanizsa, 13. Gyenesdiás
05. 29.
Gyenesdiás – Tótszentmárton 2‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Harangozó. Megérdemelt hazai győzelem született Czafit Attila és Sárközi góljaival. Ifi: 0‑0. 11. Tótszentmárton, 13. Gyenesdiás
06. 05.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Zalaszentgyörgy, 300 N. V: Simon (Béres, Székedli). Gyenesdiás: Czémán – Czafit T., Nikitscher, Füleki, Gombár, Czafit A., Kocsis, Andor (Major), Horváth, Sárközi, Csanaki, edző: Cs. J. Alacsony színvonalú mérkőzésen, igazságos eredmény született. Az első félidőben a kapusoknak nem akadt védeni valójuk. A 46. percben Szemerédi beadását Lukács közelről fejelte a hálóba, 1‑0. A 80. percben Major 18 méterről szabadrúgást csavart a jobb felső sarokba, 1‑1. Jók: Nikitscher, Kocsis, Major. Ifi: 4‑1. 7. Zalaszentgyörgy, 14. Gyenesdiás
06. 12.
Lenti TE – Gyenesdiás 5‑0 (1‑0)
Lenti, 200 N. V: Gyarmati (Kovács, Szökrény). Gyenesdiás: Kende – Sárközi (Sebők), Horváth, Rédei, Nikitscher, Major, Gombár, Kocsis, Czafit A. (Tar – Lukács), Andor, Csanaki, edző: Cs. J. Az erősen megfiatalított Lenti TE már az első félidőben, fölényben játszott és a vezetést is megszerezte. A második félidőben, a különbség gólokban is megmutatkozott, a minden elképzelés nélkül játszó vendégcsapat ellen. A 62. percben Devecz L.‑t Horváth csúnyán felrúgta, öt perccel később Nikitscher tette ugyanezt, mindkettőt kiállította a játékvezető. Senki sem játszott dicsérhetően. Ifi: 5‑0. 6. Lenti TE, 14. Gyenesdiás
06. 19.
Gyenesdiás – Z. Dózsa 2‑2 (1‑1)
Kiskanizsa, 100 N. V: Konkoly (Szajó, Lapat). Gyenesdiás: Kende – Major (Márkus), Rédei (Tar – Lukács), Rudolf, Nikitscher, Czafit T.,
Gyenesdiás, 200 N. V: Gergely (Fábián, szabó Z.). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Gombár, Major, Kocsis, Szíjártó, Hóbár, Sárközi, Kende (Sebők), Hegedűs, Andor, edző: Cs. J. A Balaton‑parti pályán a rekkenő hőség végig rányomta bélyegét a játékra. A vendégeknek nem volt veszíteni valójuk, Gyenesdiás számára sorsdöntőnek számított a találkozó.
‑ 118 ‑
‑ 119 ‑
1. Hévíz, 13. Gyenesdiás
05. 22.
Kiskanizsa – Gyenesdiás 6‑1 (1‑1)
A látottak alapján igazságos pontosztozkodás született. Negyedórányi kiegyenlített játék után Kende szerezte meg a vezetést, 1‑0. A 25. percben Simon válaszolt, 1‑1. A 75. percben Kocsis talált a hálóba, 2‑1. Két perccel a játék vége előtt Gombár a 16‑oson belül buktatta Kósát. A 11‑est a sértett értékesítette. Jók: Gombár, Hóbár, Major. Ifi: 1‑2, G: Csikós.
1. Hévíz 2. Z. Dózsa 3. Kiskanizsa 4. Letenye 5. Zalaszentgrót 6. Lenti TE 7. Pacsa 8. H. Bottyán SE
30 30 30 30 30 30 30 30
Felnőtt 19 15 16 14 15 13 13 10
7 4 9 6 7 7 8 8 5 10 8 9 5 12 9 11
60‑29 51‑24 56‑48 53‑33 56‑47 48‑34 49‑51 49‑56
45 39 39 36 35 34 31 28
9. Galambok 10. Zalaszentgyörgy 11. Tótszentmárton 12. Csesztreg 13. Tótszerdahely 14. Gyenesdiás 15. Lenti Tsz 16. H. Thury SE
30 9 10 11 30 8 11 11 30 9 9 12 30 11 5 14 30 9 5 16 30 7 9 14 29 6 8 15 29 5 6 18
37‑51 41‑48 44‑52 38‑50 49‑39 36‑49 36‑51 33‑56
28 27 27 27 23 23 20 16
A megyei bajnokságban szerepelő Gyenesdiás a leggyengébb eredményét érte el. Oka lehet Kanász, Porkoláb, Csanaki és Englóner távozása. Pótlásukat a kísérletek ellenére sem sikerült megoldani. A gondokat növelte a szakosztály anyagi hátterének meggyengülése. A körülményekhez képest nem vallottak szégyent, bár az eredmény elmaradt a várakozástól. Tavasszal végig az alsó régióban tartózkodott a gárda. Czafit A,. Nikitscher, Major, Hóbár és Gombár játékát lehet kiemelni, rendszeresen hozták formájukat és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat a megyei bajnokságban maradhatott. A góllövőlistát a 20 gólos: Rostás (Letenye) vezette és jóval hátrább 7 gól: Kocsis, 6 gól: Hóbár, 3 gól: Durgó, Sebők, Horváth, 2 gól: Czafit A., Sárközi, Csanaki, Andor, 1 gól: Czafit T., Szíjártó, Major, Kende. Az 1991/1992‑es bajnoki évad augusztus végén indult. 08. 28. Tótszerdahely – Gyenesdiás
2‑1 (0‑0)
Tótszerdahely, 200 N. V: Józsa (Béres, Kisváradi). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Hóbár, Horváth, Nikitscher, Keszthelyi, Andor, Gombár, Söjtöri, Sebők, Csanaki, edző: Csordás József. Küzdelmes mérkőzésen a többet támadó hazaiak a második félidei játékukkal megérdemelten fordították meg az eredményt és jutottak a két pont birtokába. A 30. percben nagy esőzés okozott kényszerszünetet. A 48. percben Hóbár szabadrúgását a hazaiak kapusa csak kiütni tudta, a résen lévő Sebők a hálóba bombázott, 0‑1. A 76. percben Rada beívelését Varga fejelte a hálóba, 1‑1. A 82. percben Horváth Z. indította Kukuruzsnyákot, aki a tehetetlen kapus mellett a bal sarokba lőtt, 2‑1. Jók: Czémán a mezőny legjobbja, Horváth, Hóbár, Sebők. Ifi: 6‑1.
09. 04.
Gyenesdiás – Páka 1‑2 (1‑1) (félbeszakadt)
Gyenesdiás, 200 N. V: Gál (Szabó J., Laki). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher, Horváth, Andor, Czafit, Gombár, Hóbár, Söjtöri, Sebők, Keszthelyi, edző: Cs. J. Domonkos büntetőből szerzett vezetést, majd a házigazdák Horváth révén egyenlítettek. Fordulást követően Gubinecz juttatta előnyhöz az újonc Pákát. A 66. percben a játékvezető döntése ellen reklamált Gombár, nem kerülhette el a kiállítást. Ekkor a nézők közül többen berohantak a pályára, tumultus és verekedés kezdődött , Gál játékvezető is kapott, ezután véget vetett a mérkőzésnek. 6. Páka, 15. Gyenesdiás
A fegyelmi bizottság az MLSZ versenykiírásának 51/b. pontja alapján, a pályán elért eredményt (1‑2) törölte és a mérkőzés 2 pontját 3‑0‑s gólkülönbséggel a vétlen Páka csapatának igazolta. Kötelezték Gyenesdiást, hogy a soron következő két hazai mérkőzésére saját költségen kell szövetségi ellenőrt kérni, öt fővel meg kell emelni a rendezők számát. A kiállított Gombár Csaba három bajnoki mérkőzésről kapott eltiltást, végrehajtását 1991. november 15‑ig felfüggesztették. Major Attilát 1992. december 31‑ig eltiltották a bajnoki és kupamérkőzésektől. 09. 11.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Zalaszentgyörgy, 200 N. V: Fábián (Kiss J., Farkas). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher, Söjtöri, Andor, Czafit, Czibor, Gombár, Rudolf, Horváth, Kende (Sárvári), edző: Cs. J. A lelkesebb vendégek megérdemelten nyertek. Az 5. percben Czibor játszotta magát tiszta helyzetbe és 8 m‑ről a bal alsó sarokba lőtt, 0‑1. Fordulás után is a szentgyörgyiek birtokolták többet a labdát, ezen a vasárnapon nem sikerült feltörniük a vendég védelmet. Jók: Söjtöri, Nikitscher, Czémán. Ifi: 0‑8. 13. Gyenesdiás, 14. Z.szentgyörgy
09. 18.
Galambok – Gyenesdiás 3‑0 (1‑0)
Galambok, 150 N. V: Kiss I. (4) (Lapat, Harangozó). Gyenesdiás: Czémán – Toplak, Nikitscher, Hóbár, Rudolf Zs., Czafit, Czibor (Szíjártó), Gombár (Keszthelyi), Rudolf I., Horváth, Kende, edző: Cs. J. A jobb játékerőt képviselő hazai együttes már a mérkőzés elején fölényt harcolt ki és akár több góllal is vezethettek volna. Szünet után újabb két góllal terhelték meg a gyenesiek hálóját. A vendégeknél senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ifi: 6‑0. 4. Galambok, 16. Gyenesdiás
09. 25.
Gyenesdiás – Lenti TE 2‑2 (1‑1)
2. Tótszerdahely, 9‑10. Gyenesdiás
Gyenesdiás, 200 N. V: Velicskó (Szalai, Kovács Zs.). Gyenesdiás: Kende – Rédei, Nikitscher, Söjtöri, Andor, Gombár, Hóbár (Csanaki), Keszthelyi (Sárvári), Sebők, Czibor, Horváth, edző: Cs. J.
‑ 120 ‑
‑ 121 ‑
A hazaiak két ízben is vezettek, de a vendégeknek mindkétszer sikerült az egyenlítés. A döntetlen igazságos. Tízpercnyi játék után Horváth szabadrúgásból szerzett vezetést, majd kölcsönös próbálkozás után Varga J. révén egyenlítettek a vendégek. A 65. percben a mezőnyből induló Sebők bizonyult eredményesnek, míg a vendégektől a csereként beállt András védhetetlen góllal válaszolt. Jók: Sebők, Nikitscher, Söjtöri. Ifi: 0‑6. 6. Lenti TE, 15. Gyenesdiás
10. 02.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 4‑0 (0‑0)
Zalaszentgrót, 350 N. V: Simon (5) (Kisváradi, Péter). Gyenesdiás: Kende – Rédei (Kocsis), Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Keszthelyi, Andor, Sebők, Gombár, Horváth (Rudolf ), Csanaki (Sárvári), edző: Cs. J. A félidő utolsó percében Gombár jó ütemben lépett ki, Lénárd vetődve mentett előle. Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat és a sok lehetőség közül négyet értékesített. Biztosan nyertek. A 80. percben Csanaki 10 méterről szépíthetett volna, lövését Lénárd védte. Senki sem dicsérhető. Ifi: 7‑2 G: Sulyok, Airizer. 11. Zalaszentgrót, 16. Gyenesdiás
10. 09.
Gyenesdiás – Kiskanizsa 3‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Laki (Józsa, Kósi). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher, Andor (Csanaki), Söjtöri, Kocsis, Czafit A., Gombár, Sebők, Hóbár, Keszthelyi (Rudolf ), edző: Cs. J. A találkozó első felében a vendégek több lehetőséget is elpuskáztak. Fordulás után kiegyenlített játék mellett a hazaiak a jó időben lőtt gólokkal fordítottak és megérdemelten nyertek a túl magabiztos vendégek ellen. A 29. percben Bocskor jobb oldali beadását Nikitscher a saját kapujába fejelte öngól, 0‑1. Az utolsó percekben Szerdahelyi keverte meg a védőket, majd 11 méteres lövését Czémán védte. Az 53. percben Kocsis jobbról beadott labdáját Czafit A. a léc alá lőtte, 1‑1. A 67. percben Csanaki 25 m‑ről a későn mozduló Németh fölött a léc alá bombázott, 2‑1. A 90. percben egy hazai szabadrúgást követően Nagy hibáját kihasználva Csanaki állította be a végeredményt, 3‑1. Jók: Csanaki, Czafit A., Gombár. Ifi: 0‑3. 3. Kiskanizsa, 15. Gyenesdiás
10. 16. Tótszentmárton – Gyenesdiás
8‑2 (2‑2)
Tótszentmárton, 200 N. V: László (Füle, Székedli). Gyenesdiás: Czémán – Keszthelyi, Rédei (Sárvári), Söjtöri, Gombár, Rudolf, Andor (Horváth), Kocsis (Kende), Czafit A., Csanaki, Czibor, edző: Cs. J. A sportszerű vendégek a második félidőben nem tudtak ellenállni a hazaiaknak, akik sziporkázó támadójátékukkal újabb nagyarányú győzelmet szereztek. A 27. percben Novák kézzel ért a labdához a 16‑oson belül, a 11‑est Horváth biztosan értékesítette és 2‑1‑re szépített. Súlyos védelmi hibát követően Czafit A. révén egyenlített a Kinizsi. Az 52. percben Gombár öngólja révén vezetéshez jutottak a hazaiak, majd a biztonság kedvéért még ötször találtak a hálóba. Senki sem játszott jól a Gyenesdiásból. Ifi: 2‑2.
10. 23.
Gyenesdiás – Letenye 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Olasz (Szemerédi, Laki). Gyenesdiás: Kende – Rédei (Szíjártó), Nikitscher, Gombár, Söjtöri, Czafit A., Kocsis, Rudolf, Horváth (Csanaki), Sebők, Hóbár, edző: Cs. J. A lelkes hazai csapat rászolgált a győzelemre, védelmük jól állt a lábán. A 60. percben Hóbár közeli lövése, majd nem sokkal később Nikitscher fejese veszélyeztette a vendégek kapuját. A 71. percben Sebők tőrt előre és Csányi a 16‑oson belül csal buktatni tudta. A 11‑est Horváth a jobbra mozduló kapus mellett a bal sarokba lőtte, 1‑0. Jók: Czafit A. Hóbár, Kocsis, Sebők. Ifi: 0‑6. 3. Letenye, 14. Gyenesdiás
10. 30.
Csesztreg – Gyenesdiás 3‑1 (2‑1)
Csesztreg, 200 N. V: Berke (Bohár, Farkas). Gyenesdiás: Kende – Czafit, Nikitscher, Gombár, Söjtöri, Rudolf, Kocsis, Horváth, Keszthelyi (Rédei), Hóbár (Csanaki), Czibor (Szíjártó), edző: Cs J. A gyors vendéggól megzavarta a sok hibával játszó listavezetőt. A szünet utáni hazai fölény sok helyzetet eredményezett, a Csesztreg akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. A 6. percben Kocsis 16 méteres lövése a védőkről Czibor elé pattant, majd vissza hozzá és a kimozduló Németh Cs. mellett a kapuba helyezett, 0‑1. A 32. percben a szemfüles Szabó T. egyenlített, később Szabó Gy., a hosszú sarokba helyezve szerzett vezetést, 2‑1. A találkozó utolsó percében a kitörő Szabó T.‑t a 16‑oson belül akasztották. A jogos büntetőt Fekete biztosan értékesítette, 3‑1. Jók: Czafit, Nikitscher, Kocsis. Ifi: 3‑0 Bali F., Szabó L., Kulcsár T., 1. Csesztreg, 15. Gyenesdiás
11. 06.
Gyenesdiás – Lenti Tsz 1‑5 (1‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Kiss J. (Mojzer, Szabó Z.). Gyenesdiás: Kende – Czafit A., Nikitscher, Horváth, Gombár, Rudolf (Andor), Kocsis, Czibor (Rédei, Keszthelyi), Sebők, Hóbár, Csanaki, edző: Cs. J. Az első játékrészben sok kihagyott lehetőség adódott mindkét oldalon. A bekapott öngól bizonytalanná tette a hazaiakat, akik ellen a vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Húszpercnyi játék után feljöttek a vendégek, ekkor még többször hibáztak. A 36. percben Hóbár fejelt a kapujukba, 1‑0. A második játékrészben ötször zörrent a Kinizsi hálója. Jó: Czafit A. 6. Lenti Tsz, 15. Gyenesdiás
11. 13.
H. Bottyán SE – Gyenesdiás 2‑2 (1‑1)
6. Tótszentmárton, 16. Gyenesdiás
Lenti, 100 N. V: Bányai (Laki, Szabó J.). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Nikitscher, Horváth, Ambrus, Czibor, Söjtöri, Kocsis, Szíjártó, Hóbár, Sebők, edző: Cs. J. A gyenge hazai játék ellenére az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. Az első percben a bal oldali támadás végén Horváth beadását Sebők 3 méterről vágta a kapu közepébe, 0‑1.
‑ 122 ‑
‑ 123 ‑
A vendégek a gólt követően is sorra alakították ki a helyzeteiket. Mégis Szabó 18 méterről a jobb felső sarokba vágta a labdát, 1‑1. A 46. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Horváth biztosan értékesítette, 1‑2. Az 54. percben egy ígéretes hazai támadás végén Schild beadását szabó fejelte a bal felső sarokba, 2‑2. Jók: Sebők, Kocsis, Nikitscher, Czibor. 12 H. Bottyán SE, 15 Gyenesdiás
11. 20.
Gyenesdiás – Becsvölgye 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Kobán (Kovács Zs., Berke). Gyenesdiás: Czémán – Rédei (Andor), Sebők, Söjtöri, Nikitscher, Gombár, Czibor (Keresztúri), Kocsis, Czafit, Horváth, Csanaki, edző: Cs. J. Az irreális körülményekhez jobban alkalmazkodó hazaiak győzelme megérdemelt. A 15. percben Kocsis bal oldali 22 méteres szabadrúgása a jobb alsó sarokban kötött ki, 1‑0. A 20. percben egy baloldali beívelést követően röviden szabadítottak fel a vendégek, a labda Czafit elé került, és 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2‑0. A 27. percben, a víztócsában elakadt labdát Németh A. egy csel után a kapuba lőtte, 2‑1. A 75. percben Keresztúri jobb oldali szögletét az előre húzódó Nikitscher 5 méterről fejelte a jobb alsó sarokba, 3‑1. Jók: Csanaki Nikitscher. Ifi: 6‑0 G: Kovács Cs. 3, Horváth, Sulyok, Joó. 15 Gyenesdiás, 16 Becsvölgye
11. 27.
Pacsa – Gyenesdiás 0‑0
Pacsa, 100 N. V: Szökrény (Mojzer, Velicskó). Gyenesdiás: Kende – Gombár, Andor, Söjtöri, Nikitscher, Rudolf, Sebők, Kocsis, Czafit, Horváth (Keszthelyi), Csanaki, edző: Cs. J. A sáros, mély talajú pályán nem alakulhatott ki jó és folyamatos játék, csak a küzdelem dominált, így a látottak alapján a döntetlen igazságos. A hazaiak léptek fel támadólag, jobbára sárdagasztás folyt és a kapuk nem kerültek veszélybe. A hajrában egymás hibáiból éltek a csapatok. Jók: Kende, Nikitscher, Sebők Ifi: 2‑0. 10. Pacsa, 14. Gyenesdiás
12. 04.
Gyenesdiás – Bagod ARCO 3‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Szabó Z. (Bohár, Kovács Zs.). Gyenesdiás: Kende – Gombár, Nikitscher, Söjtöri, Andor, Czafit, Kocsis, Rudolf, Horváth (Durgó), Sebők (Hóbár), Csanaki, edző: Cs. J. A mérkőzés egészét tekintve a Kinizsi végig irányította a játékot, lelkes és helyenként jó játékával rászolgált a győzelemre. A 15. percben a hazaiak röviden szabadítottak fel, Kovács T. 14 méterről lőtt a kapuba, 0‑1. A 35. percben Kocsis húzott el a baloldalon, beadását Csanaki 5 méterről fejelte a léc alá, 1‑1. A 40. percben Sebők nagy lendülettel vitte el a labdát, több cselt követően középre adott és az érkező Czafit 14 méterről laposan a hálóba lőtt, 2‑1. A 81. percben a csereként beállt Durgó beverekedte magát a 16‑os területére és csak buktatni tudták a védők, a 11‑est Hóbár a bal alsó sarokba lőtte, 3‑1. Jók: Kocsis, Csanaki, Nikitscher, Rudolf, Gombár. Ifi: 1‑0, G: Horváth T. 9. Bagod ARCO, 14. Gyenesdiás.
‑ 124 ‑
1. Letenye 2. Csesztreg 3. Lenti Tsz 4. Zalaszentgyörgy 5. Galambok 6. Zalaszentgrót 7. Pacsa 8. Páka 9. Bagod 10. Tótszentmárton 11. Kiskanizsa 12. Lenti TE 13. Tótszerdahely 14. Gyenesdiás 15. H. Bottyán SE 16. Becsvölgye
Felnőtt Ifjúsági 15 14 15 14 14 14 15 15 15 15 14 14 14 15 12 15
9 9 7 4 6 6 6 6 5 5 5 3 5 5 2 2
3 2 4 8 4 3 3 2 4 3 3 7 3 3 6 2
3 3 4 2 4 5 6 7 6 7 6 4 6 7 4 11
29‑13 31‑16 34‑22 24‑19 22‑20 24‑21 17‑24 29‑24 21‑25 31‑28 24‑26 18‑20 26‑29 20‑35 15‑18 13‑36
21 20 18 16 16 15 15 14 14 13 13 13 13 13 10 6
1. ZTE II. 2. Bagod Arco 3. Lenti TSz 4. Kiskanizsa 5. Zalaszentgrót 6. Letenye 7. Tótszerdahely 8. Galambok 9. Csesztreg 10. Zalaszentgyörgy 11. Tótszentmárton 12. Pacsa 13. Páka 14. Gyenesdiás 15. Lenti TSz 16. Becsvölgye
15 15 15 14 15 15 15 15 14 15 15 15 15 15 15 15
12 11 10 10 9 8 9 7 6 5 5 5 3 3 2 –
1 2 1 – 1 2 – 2 2 4 3 2 2 2 1 3
2 2 4 4 5 5 6 6 6 6 7 8 10 10 12 12
89‑13 48‑14 45‑23 52‑34 43‑31 45‑34 35‑52 44‑31 29‑28 30‑26 27‑55 28‑37 24‑50 15‑53 15‑49 15‑54
25 24 21 20 19 18 18 16 14 14 13 12 8 8 7 3
Az elmúlt évek eredményesebb szereplése után megérezte a váltást a csapat. Elkezdődött a fiatalítás, a korábbi évek „nagyágyúi” távoztak a csapattól. Pótlásuk jelentős feladatot jelentet, ezzel magyarázható az elmúlt időszakban a gyengébb szereplés. Csordás József: – Átala‑ kított csapatunktól a biztos bentmaradást várta a vezetés igyekeztünk megfelelni. Nem szakadtunk le, ott maradtunk a szoros mezőnyben. A kiesés veszé‑ lye továbbra is fennállt, még ha az utolsó négy fordulóban nagy‑ szerűen is szerepeltünk. Ősszel azért játszottunk gyengébben, mert munkahelyi elfoglaltság miatt az edzéseket többen nem Állnak: Ifj. Szíjártó Endre, Gombár Csaba, Kocsis József, látogatták, és több új fiút kellett Balogh Csaba, Csordás József edző, beépíteni a csapatba, ami nem Rudolf István szakosztályvezető, Riba Attila, ment zökkenőmentesen. Porkoláb János, Nikitscher József, elöl: Söjtöri László, tavaszának naTompos Tivadar, Czémán Ferenc, ifj. Rudolf István, gyobb változtaCzafit Attila, Hóbár Péter. tások nélkül vágott neki a labdarúgó csapat, célként a bajnokságban maradás kiharcolását jelölték meg, hogy a vártnál gyengébb őszi szereplést feledtessék. Erősítésként Porkoláb tért vissza Pacsáról, játékát sérülése tette bizonytalanná. Négy előkészületi mérkőzésen közepes erősségű csapatokkal találkoztak és váltakozó sikert értek el. Sikeres rajtra készültek, amiből az első mérkőzést elvesztették.
1992
‑ 125 ‑
03. 11.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 1‑2 (0‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Székedli, (Proszenyák, Béres). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Gombár, Andor (Nagy), Horváth, Riba (Kende), Kocsis, Hóbár, Rudolf, Sebők, Csanaki, edző: Csordás József. Egyenlő erők küzdelméből jobb helyzetkihasználásával a vendégek kerekedtek felül, s jutottak a nagyon értékes két pont birtokába. Kocsis kimaradt helyzetét követően Czémánnak akadt dolga. A 65. percben szabadrúgást követően Markek fejelt a léc alá, 0‑1. Öt perccel később Csanaki szólója végén egyenlített. A 85. percben Gombár kiállításával tíz főre olvadt a Kinizsi és ezt követően egy ártalmatlan helyzetből Kapus L. talált a hálóba, 1‑2. Jó: Rudolf. Ifi: 5‑0. 11. Tótszerdahely
14. Gyenesdiás 03. 18.
15 16
6 5
3 3
6 7
28‑30 15 21‑37 13
Páka – Gyenesdiás 4‑0 (0‑0)
04. 01.
Páka, 400 N. V: Szökrény (Fábián, Farkas). Gyenesdiás: Czémán – Riba, Hóbár, Horváth (Söjtöri), Nikitscher, Rudolf (Kovács), Kocsis, Andor, Kende (Rédei) Czafit, Csanaki, edző: Cs. J. Az első félidei eredménytelen játék után a második játékrészben hengerelt a hazai csapat. Kocsis lövése, majd Kende labdája és Nikitscher fejese alapozta meg a hangulatot, amire Dankos fejese és Bertók lövése adott választ. A 65. percben Hóbár a kapussal szemben tiszta helyzetben hibázott. A 73. percben Devecz bal oldali beadását Bertók lőtte a hálóba, 1‑0. Két perccel később Devecz 16‑oson belüli buktatásáért megítélt büntetőt Farkas értékesítette. A 77. percben Orsós jobb oldali szögletét Bertók biztosan fejelte a hálóba, 3‑0. Az utolsó percben Lukács bombaerős lövésével állította be a végeredményt. Senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ifi: 1‑0. 6. Páka 14. Gyenesdiás
03. 25.
17 17
8 5
2 3
7 9
35‑27 18 21‑41 13
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 2‑2 (0‑2)
Gyenesdiás, 100 N. V: Béres (Füle, Göncz). Gyenesdiás: Kende – Gombár, Nikitscher, Andor, Söjtöri, Czafit, Hóbár (Csanaki), Rudolf, Riba, Kocsis, Horváth, edző: Cs. J. Ellentétes félidők, a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, amire rászolgáltak. Az első perc végén Lőrincz 16 m‑ről Kende keze között lőtt a kapuba. A hazai támadások meddők maradtak, míg a 45. percben Nikitscher fejjel megcsúsztatta a kapuja felé szálló labdát és Kendét becsapva öngólt vétett. A 65. percben Nikitscher szépített, egy szögletből beívelt labdát könnyedén fejelt a gólvonalon túlra. Öt perccel később a 16‑os vonalánál végzett bedobásból Horváth szépívű lövésével egyenlített. Jók: Nikitscher és Czafit. Ifi: 6‑1, G: Czafit, Sulyok, Mosdósi, Fóth, Nagy, Szabó. 5. Zalaszentgyörgy 14. Gyenesdiás
Bita Gyula a vendégek edzője: – Úgy indult a mérkőzés, hogy nem lesz különösebb gondunk, félidőben két gól volt az előnyünk. Szünet után 10 perc alatt kiegyenlítettek a hazaiak, és én úgy láttam, hogy a második góljukat les előzte meg. Így láthatta Füle partjelző is, hisz előbb jelezte az állást, majd levette a kezét. Béres játékvezető 70 percig jól vezette a találkozót, itt viszont hibázott a partjelzővel együtt, amikor a gólt megadta. Egyébként a végeredményért csak saját magunkat okolhatjuk, rosszul játszottunk. Füle partjelző: – A játékvezető tájékoztatásom után nagyon helyesen ítélte meg a gólt, mert ő jobb helyzetben látta, hogy a bedobás után a védőről került a lesen álló csatárhoz a labda és ilyen helyzetben nincs les. Én azért jeleztem, mert a leadás pillanatában a leshelyzet fennállt, de azt, hogy kitől került oda a labda nem láttam. Ennek eldöntése a játékvezető feladata, ezt köteles vagyok tudomásul venni, mivel én nem láttam, hogy 5‑6 játékos közül kitől került oda a labda.
18 18
5 10 5 4
3 9
30‑25 20 23‑43 14
Gyenesdiás – Galambok 2‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Horváth T. (Kiskirály, Szabó J.). Gyenesdiás: Kende – Gombár, Nikitscher, Söjtöri, Riba (Csanaki), Hóbár, Czafit, Kocsis, Rudolf (Porkoláb), Sebők, Horváth, edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. A 15. percben Czafit 18 m‑es lövéssel avatta fel Vass kapust, aki hárított. Félóránál egy jobboldali támadás végén Bedike talált a kapuba, 0‑1. A 38. percben Kocsist buktatták a 16‑oson belül, 11‑es! A megítélt büntetőt Horváth csak másodszorra tudta belőni, 1‑1. A 61. percben Riba beadását Sebők a kapu jobb oldalába vágta, 2‑1. A 75. percben egy szép beívelést követően a vendégek Horváth A. fejesgóljával egyenlítettek. Jók: Kocsis és Gombár. Ifi: 3‑3 G: Gyutai 2, Csíkos. 10. Galambok
14. Gyenesdiás 04. 08.
19 19
6 5
6 5
7 9
25‑28 18 25‑45 15
Lenti TE – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Lenti, 200 N. V: Kobán (Szabó Z., Szalai). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Horváth, Söjtöri, Nikitscher, Kocsis, Sebők, Andor, Czafit, Porkoláb, Csanaki, edző: Cs. J. A mérkőzésen végig támadó hazaiak nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak, a lelkes vendégek megérdemelten szerezték meg a számukra fontos két pontot. A 13. percben egy szögletet követően a lecsorgó labdát Sebők lőtte a hálóba, 0‑1. A házigazdáktól Gréczi, majd Szekeres, a Kinizsiből Sebők, és Porkoláb előtt nyílt lehetőség a gólszerzésre. A meddő támadójáték a második játékrészre is rányomta bélyegét. Jól játszott a teljes vendéggárda. Ifi: 4‑1 G: Ágh. 7. Lenti TE
14. Gyenesdiás 04. 15.
20 20
7 6
7 5
6 9
28‑24 21 26‑45 17
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 2‑4 (2‑2)
A mérkőzések legtöbbször nem értek véget a sípszó után, mindig történt olyan esemény, amiről az öltözőben lehetett beszélgetni, újságokban olvasni.
Gyenesdiás, 200 N. V: Fábián (Bohár, Szalai). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher, Riba, Söjtöri (Rudolf ), Czafit, Kocsis, Porkoláb, Horváth, Sebők, Csanaki, edző: Cs. J.
‑ 126 ‑
‑ 127 ‑
Küzdelmes mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Zalaszentgrót megérdemelten nyert. A 17. percben egy jobboldali támadás végén Szabó Gy. Szabó R‑hez továbbított, aki a kapu jobb oldalába lőtte a labdát, 0‑1. Öt perccel később Farkas talált Czémán kapujába. A 35. percben a kapura törő Nikitschert buktatták a 16‑oson belül, a jogos büntetőt Horváth értékesítette, majd egy szögletet követően Nikitscher fejelt közelről a hálóba, 2‑2. Az 58. percben egy távolról beívelt labdát Szabó R. fejelt a hálóba, 2‑3. A 70. percben Szabó R. és Gombár kakaskodott egymással és Fábián játékvezető mindkettőt kiállította. A 75. percben Farkas a jobb alsó sarokba gurította csapata negyedik gólját. A 85. percben Czafit a kitörő támadót utolsóként felvágta, ezért őt is kiállították. Csak Nikitscher a jó. Ifi: 1‑4. 2. Zalaszentgrót
14. Gyenesdiás 04. 22.
21 12 21 6
3 6 5 10
45‑28 27 28‑49 17
Kiskanizsa – Gyenesdiás 6‑2 (2‑0)
04. 29.
22 11 22 6
4 7 5 11
40‑33 26 30‑55 17
Gyenesdiás – Lenti TE 1‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Kobán (Kovács Gy., Szalai). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher, Balogh, Andor, Rudolf (Csanaki), Kocsis, Kovács, Porkoláb (Riba), Sebők, Horváth, edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. A 39. percben egy szabadrúgást követően Tóth talált a kapuba, 0‑1. A félidő utolsó percében Rudolf került helyzetbe, gyengén találta el a labdát. A 62. percben Riba jobbról beívelt labdáját Nikitscher a kapu jobb oldalába fejelte, 1‑1. Jók: Balogh és Nikitscher. Ifi: 1‑0. 9. Tótszentmárton 14. Gyenesdiás
23 23
7 6
‑ 128 ‑
Letenye – Gyenesdiás 0‑2 (0‑2)
Letenye, 600 N. V: Fábián (Velicskó, Szalai). Gyenesdiás: Czémán – Balogh, Nikitscher, Andor (Rudolf ), Gombár, Hóbár, Kocsis, Porkoláb, Horváth (Sebők), Czafit, Csanaki P. (Söjtöri), edző: Cs. J. A Kinizsi meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a rengeteg gólhelyzetet kihagyó házigazdáknál. Az első perc végén, a balösszekötő helyén Hóbár kapott indítást, 20 m‑es lapos lövését Csányi a jobb kapufára tolta, ahonnan a labda a hálóba csorgott, 0‑1. A 15. percben Németh rövid hazaadására Porkoláb lecsapott, elhúzott Csányi mellett és az ötösről az üres kapuba gurított, 0‑2. A 18. percben Tóth Z. hatalmas bombáját Czémán bravúrral mentette lábbal, majd Andróczi közeli ismétlését hárította. Szünet után Rostás és Tóth Z. lövéseit fogta a vendégek kapusa. Jók: Czémán a mezőny legjobbja és a teljes csapat. Ifi: 9‑1 G: Fóth. 1. Letenye
Kiskanizsa 200 N. V: Bányai (Proszenyák, Horváth T.). Gyenesdiás: Czémán – Rudolf, Nikitscher, Söjtöri, Gombár, Szíjártó (Andor), Kocsis, Porkoláb, Horváth, Sebők, Riba, edző: Cs. J. A vártnál könnyebb győzelem született a kevés ellenállást tanúsító vendégek ellen. Bíztatóan indult a találkozó, a 13. percben Horváth nagy erejű szabadrúgása kijött Némethről. A 19. percben Vass fordult le védőjéről, 11 m‑es lövése Czémánról a felső lécre pattant, majd az érkező Bocskor közelről a hálóba vágta a labdát, 1‑0. A 27. percben egy középre adott labda Szíjártóról lepattant Szerdahelyi elé, aki egy lépés után 12 m‑ről laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 2‑0. A hajrában Riba előtt nyílt kétszer is gólszerzési lehetőség, nem tudott élni vele. Az 50. percben baloldali szögletből röviden szabadítottak fel a hazaiak és Porkoláb közelről szépített, 2‑1. Az 57. percben Bocskor játszotta tisztára magát a jobb oldalon, beadását Vass az ötösről fejjel juttatta a léc alá, 3‑1. A 66. percben Szerdahelyi szólója végén elfektette Czémánt és a kapuba helyezett, 4‑1. Két perccel később Bocskor jobb oldali beadását Csordás 14 méterről lőtte a jobb sarokba, 5‑1. A 86. percben Bocskor beadását Vass négy lépésről fejelte a léc alá, 6‑1. A következő percben Horváth a megítélt büntetőt biztosan értékesített, 6‑2. Jók: Kocsis és Rudolf. Ifi: 3‑1 G: Fóth. 5. Kiskanizsa 15. Gyenesdiás
05. 06.
8 8 6 11
44‑38 22 31‑56 18
13. Gyenesdiás 05. 13.
24 15 24 7
5 4 6 11
45‑18 35 33‑56 20
Gyenesdiás – Csesztreg 2‑2 (0‑2)
Gyenesdiás, 150 N. V: Kovács Gy. (Kovács Zs. Farkas). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Hóbár, Nikitscher, Balogh, Porkoláb, Horváth, Czafit (Kovács), Kocsis, Sebők, Csanaki (Rudolf ), edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen a kiállítást követően a hazaiak a „sírból” hozták vissza az egyik pontot. A 22. percben Szabó jobboldali szögletrúgásából érintés nélkül juttatta a kapufa segítségével a hálóba a labdát, 0‑1. A vendégek szögletről beívelt labdáját Luter fejelte a gólvonalon túlra, 0‑2. Az 57. percben Horváth egy rosszul sikerült becsúszó szerelést követően a játékos után rúgott, kiállította a játékvezető. A 78. percben Nikitscher előretört és lövése a kapu jobb oldalában kötött ki, 1‑2. A hazaiak maradtak lendületben és az utolsó percekben Nikitschert buktatták a kaputól 18 m‑re, a szabadrúgást Hóbár értékesítette, 2‑2. Jók: Hóbár a mezőny legjobbja és Nikitscher. Ifi: 3‑0 G: Ágh, Nagy, Kovács. 4. Csesztreg 11. Gyenesdiás
05. 20.
25 12 25 7
6 7 7 11
47‑29 30 35‑58 21
Lenti TSZ – Gyenesdiás 2‑2 (félbeszakadt)
Lentikápolna, 250 N. V: Bányai (Simon, Göncz). Gyenesdiás: Czémán – Balogh, Hóbár, Gombár, Nikitscher, Rudolf, Kovács T., Kocsis, Sebők, Porkoláb, Csanaki, edző: Cs. J. Jó mérkőzést rontott el a játékvezető. A 36. percben Koltai 20 m‑es szabadrúgását Czémán a kapu fölé tolta. A beívelt szögletet Varga 6 m‑ről perdítette a kapuba, 1‑0. A 40. percben Hóbár közeli fejesét Bajusz még bravúrral mentette, a beívelt szögletet Rudolf 6 m‑ről biztosan lőtte a hálóba, 1‑1. Az 53. percben kapura törő Horváth J t, a 16‑oson belül felvágták, a büntetőt Koltai értékesítette, 2‑1. 65. percben a kiugró Horváth J‑t a 16‑oson belül buktatták. A 11‑es helyett a játékvezető a reklamáló Horváth J‑nek adott sárga lapot. A 68. percben Kocsist vágták fel a 16‑oson belül, a megadott büntetőt Hóbár értékesítette, 2‑2. A gólt követően Horváth J. ismét reklamált, most már piros lapot kapott.
‑ 129 ‑
A 85. percben ismét téves ítélet után Koltai reklamált és ez is piros lapot ért. A döntést követően elszabadultak az indulatok, óriási tumultus támadt a pályán, berohantak a nézők is. A játékvezető véget vetett a mérkőzésnek. Jók: Rudolf, Balogh, Hóbár, Nikitscher, Gombár. Ifi: 1‑2 Rédei, Tóth. 7. Lenti TSZ 12. Gyenesdiás
25 11 25 7
6 8 7 11
48‑33 28 35‑58 21
Bányai József játékvezető: – A második félidő 39. percében a vendégek cserét jeleztek. Ekkor Koltai a hazaiak játékosa így szólt hozzám: “Nagy bunkók vagytok”, amiért kiállítottam. Megindult felém a lenti csapat többi játékosa is, kicsit később a közönség is. Két partjelző kollégám, látva a helyzetem, segítségemre sietett. A lökdösődés közben Simon András partjelzőt megrúgták, ezért fújtam le a mérkőzést, nem, amiért a közönség bejött a pályára. A fegyelmi bizottság döntése alapján 3‑0‑s gólkülönbséggel a Gyenesdiás kapta a két pontot. 05. 25.
Gyenesdiás – H. Bottyán SE mérkőzés elmaradt
Szabadnapot kapott a Kinizsi. A H. Bottyán SE a Bozsik Stadionban szerepelt a Magyar Honvédség Kupán. 06. 03.
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Becsvölgye, 200 N. V: Lapat, (Domonkos, Harangozó). Gyenesdiás: Czémán – Balogh, Hóbár, Gombár, Nikitscher, Czafit, Rudolf, Kocsis, Horváth, Porkoláb, Riba (Sebő), edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen az egyenlítést követően a hazaiak akár a győzelmet is megszerezhették volna. A 15. percben Riba kapott jó labdát a 16‑oson belül, majd 12 m‑ről gyengén mellé gurított. A 63. percben Sebők egyedül kiugrott, középre ívelt és Riba 10 m‑ről a léc alá lőtte a labdát, 0‑1. A 79. percben Pais Z. 25 m‑ről a jobb kapufa segítségével bombázott a hálóba, 1‑1. Jók: Hóbár és Gombár. Ifi: 1‑1 G: Gyutai. 11. Gyenesdiás 16. Becsvölgye
28 28
06. 10.
9 5
8 11 7 16
42‑59 26 24‑53 17
Gyenesdiás – Pacsa 4‑0 (1‑0)
10. Gyenesdiás 15. Pacsa
29 10 29 7
06. 17.
8 11 6 16
46‑59 28 23‑53 20
Bagod Arco – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Bagod, 200 N. V: Harangozó (Lapat, Szajó). Gyenesdiás: Pál – Balogh, Hóbár, Gombár, Nikitscher, Czafit, Horváth, (Söjtöri), Kocsis, Sebők (Csanaki), Porkoláb (Tompos), Riba, edző: Cs. J. Változatos, jó iramú mérkőzésen a vendégek többet birtokolták a labdát, a hazaiak a kapuk előtti határozottabb játékukkal megnyerték a mérkőzést. A 10. percben Babatit buktatták a 16‑oson belül, a büntetőt Sándor a jobb alsó sarokba lőtte, 1‑0. A 38. percben Nikitscher lépett ki a lesre játszó bagodi védők közül, 12 m‑es erőtlen emelését Kadnár kapus szögletre ütötte. A szórványos hazai támadások közül a 80. percben Mészáros a félpályáról indult, rávezette a labdát Pálra, aki a 16‑oson kívül kézzel ért a labdába. A szabadrúgást Sándor most a jobb felső sarokba nyeste, 2‑0. Jók: Pál, Nikitscher, Hóbár, Csanaki. Ifi: 2‑0. 1. Letenye 2. Zalaszentgrót 3. Kiskanizsa 4. Csesztreg 5. Bagod Arco 6. Zalaszentgyörgy 7. Tótszentmárton 8. Lenti Tsz 9. Páka 10. Gyenesdiás 11. Lenti TE 12. H. Bottyán 13. Tótszerdahely 14. Galambok 15. Pacsa 16. Becsvölgye
Felnőtt Ifjúsági 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
17 16 16 15 15 10 10 12 12 10 9 7 10 6 8 6
7 6 4 6 5 13 11 7 5 8 9 11 5 11 6 8
6 8 10 9 10 7 9 11 13 12 12 12 15 13 16 16
55‑27 63‑37 62‑45 53‑33 45‑37 46‑47 56‑48 53‑51 50‑51 46‑61 33‑38 34‑42 44‑57 32‑50 26‑54 27‑53
41 38 36 36 35 33 31 31 29 28 26 25 25 23 22 20
1. ZTE II 2. Lenti TE 3. Bagod ARCO 4. Letenye 5. Zalaszentgrót 6. Kiskanizsa 7. Galambok 8. Tótszerdahely 9. Zalaszentgyörgy 10. Csesztreg 11. Pacsa 12. Tótszentmárton 13. Gyenesdiás 14. Lenti TSZ 15. Páka l6. Becsvölgye
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
22 23 22 17 16 17 14 14 10 11 10 9 8 8 6 1
5 2 3 5 4 2 5 2 7 5 5 5 5 1 3 5
3 5 5 8 10 11 11 14 13 14 15 16 16 21 21 24
156‑24 121‑39 93‑39 104‑63 80‑50 95‑85 101‑62 65‑98 69‑78 57‑88 61‑92 64‑97 43‑91 35‑90 45‑94 28‑124
49 48 47 39 36 36 33 30 27 27 25 22 21 17 15 7
Gyenesdiás, 150 N. V: Horváth T., (Göncz, Kiskirály). Gyenesdiás: Czémán (Pál) – Gombár, Nikitscher, Balogh, Hóbár, Horváth, Kocsis, Porkoláb, Czafit (Söjtöri), Riba, Sebők, edző: Cs. J. A tudásbeli különbség végig érződött a két csapat között. Ilyen gólkülönbséggel is meg‑ érdemelten nyert Gyenesdiás, Antoni János edző akkori csapata ellen. Felszabadult, jó já‑ tékkal lépett fel a Kinizsi. A 16. percben Sebők elől Herczeg szögletre mentett. A beívelt labdából Nikitscher megszerezte a vezetést. Számos hazai helyzetet követően a 49. perc‑ ben a 16‑oson végig guruló labda Hóbárhoz jutott, aki jobb szélről, éles szögből meg‑ szerezte a második gólt. Négy perccel később ismét Hóbár bizonyult eredményesnek, a 16‑osról a kapus hasa alatt lőtt a hálóba, 3‑0. A 75. percben Balogh verekedte magát a 16‑oson belülre és helyezett a kapuba, 4‑0. Jók: Hóbár a mezőny legjobbja, Nikitscher, Gombár, Porkoláb. Ifi: 2‑2 G: Barna 2.
A megyei bajnokság góllövő listáját 24 góllal Farkas (Zalaszentgrót) vezette a Kinizsi SK‑ból: 9 gólos: Horváth, 7 gólos: Hóbár, 6 gólos: Nikitscher, 5 gólos: Sebők, 4 gólos: Czafit A., Csanaki, 2 gólos: Kocsis, 1 gólos: Czibor, Rudolf, Riba, Balogh. Az ősszel felálló új vezetés tanult a korábbi év tapasztalataiból és szerényen, a dobogó helyett a kiesés elkerülését, a biztos bennmaradás elérését tervezték. Az őszi szezon mérlege is ezt igazolta, végig a sereghajtó szerepét töltötte be a csapat. A tavasz fordulást hozott, a leírásra került gárda rendkívül sikeres hajrát vágott ki, otthonukban és idegenben is értékes pontokat szereztek. Csordás József: – A csapaton belül a legtöbbet Nikitscher, Hóbár, Gombár és Balogh tett a sikerért. Dicséretet érdemeltek még Porkoláb, Czafit, Kocsis, Sebők és Rudolf játékukért. A nyáron sikerrel találta meg a sportegyesület az elmúlt évek változásai során jelentkező anyagi nehézségekre a megoldást és az elkerülhetetlen személycseréket. A környék sportegyesületeihez képest viszonylag hamar, nyugodt körülményeket teremtettek a Kinizsi SK‑nél, hogy a sportolókat külső körülmények ne zavarják.
‑ 130 ‑
‑ 131 ‑
Az őszi rajtig távozott Riba Attila, Keszthelyi Péter és Tompos Tivadar. Heti két alkalommal edzett az előző évben kialakult játékos állomány Csordás József irányításával. Dr. Bertók Sándor sportköri elnök és Szíjártó Endre szakosztály elnök igyekezett biztosítani a feltételeket. Induláskor a tizedik helyet jelölték meg célként, ami a tavalyi eredmény beállítását jelentette. Változtak a szabályok a pályán. Ettől az évtől szándékosan nem lehet hazaadni a labdát, és ahhoz kézzel hozzáérni, a vétő ellen közvetett szabadrúgás jár a másik csapat javára. 08. 19.
Gyenesdiás – Lenti TE 0‑3 (0‑2)
Gyenesdiás, 100 N. V: Fábián (Berke, Varga). Gyenesdiás: Czémán – Magyar (Horváth), Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Rudolf (Sárvári), Sebők, Kocsis, Czafit, Porkoláb (Ágh), Csanaki, edző: Cs. J. Osztálykülönbség mutatkozott a két csapat játékában, helyzetei alapján nagyobb arányú győzelmet is szerezhetett volna a vendégcsapat. A 18. percben Pesti egy előrevágott labdát 12 m‑ről a kifutó kapus mellett a hálóba lőtte, 0‑1. A 32. percben elvégzett hazai szabadrúgást Sebők alig lőtte fölé 16m‑ről. Három perccel később Mentes a félvonalnál kapott labdával, kapura húzott és a kimozduló Czémán felett a hálóba emelt, 0‑2. A 68. percben Boa a jobb oldalon elfutott, beadását Hadászi „pofozta” a hálóba, 0‑3. Jók: Csanaki és Hóbár. Ifi: 1‑5 G: Nagy. 1. Lenti TE. 16. Gyenesdiás
08. 26.
Zala Volán MTE – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Szökrény (Kovács Zs., Szabó). Gyenesdiás: Pál – Gombár, Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Lendvai (Szakács), Sebők, Kocsis, Czafit, Sárvári (Ágh), Rudolf, edző: Cs. J. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a Volán megérdemelten győzött a rutinosabb Gyenesdiás ellen. A Balaton‑partiak Kocsis és Gombár fegyelmezetlensége miatt kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést. A 15. percben Gombár egy legurított szabadrúgást 25 m‑ről lőtt a Volán kapujába, 0‑1. Öt perccel később egy lövés kipattant Pálról, Molnár résen volt, s biztosan rúgta a kapuba, 1‑1. Továbbra is lendületesen támadtak a hazaiak, s a 30. percben a Kinizsi kapujától 23 m‑re elvégzett szabadrúgást Keglovics csavarta a hálójukba, 2‑1. Fordulás után kiegyenlítettebb lett a játék. Jók: Pál és Czafit. Ifi: 1‑2. 10. Zala Volán. 18. Gyenesdiás
09. 02.
Gyenesdiás – Páka 3‑3 (1‑0)
ki a védők közül és Pál mellett a hálóba bombázott, 2‑3. Egy perccel később Hóbár állította be a végeredményt távoli lövésével. Jók: Porkoláb, Czafit, Hóbár. Ifi: 1‑3 G: Takács. 4. Páka. 17. Gyenesdiás
09. 09.
Galambok – Gyenesdiás 5‑2 (3‑2)
Galambok, 150 N. V: Horváth T. (Bányai, Laki). Gyenesdiás: Czémán – Lendvai (Takács), Hóbár (Kovács), Söjtöri (Sárvári), Nikitscher, Rudolf, Ágh, Horváth, Czafit, Porkoláb, Csanaki, edző: Cs. J. A sok helyzetet kihagyó hazaiak könnyű győzelmet szereztek. Az elalvó védők mellett Horváth 3 m‑ről a mérkőzés első percében lőtt a hálóba, 0‑1. A 4. percben Kozári jobboldali beadását Stróber egy lépésről sodorta a kapuba, 1‑1. A következő percben Horváth húsz méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, 1‑2. A 20. percben Puskás 25 m‑ről lőtt nagy gólt, 2‑2. A 42. percben Gerencsér remek beadását Martinkovics 8 m‑ről fejelte a kapuba, 3‑2. A 47. percben Stróber egyéni játékát követően Horváth A. elé játszott, aki 5 m‑ről nem hibázott, 4‑2. A 60. percben Stróber cselezgetett, majd 25 m‑ről eleresztett lövésével Czémán tehetetlenek bizonyult, 5‑2. Jók: Czémán és Horváth. Ifi: 5‑0. 6. Galambok 18. Gyenesdiás
09. 23.
4 5
2 –
2 1
– 4
11‑5 6 9‑17 1
ZTE II. – Gyenesdiás 1‑2 (1‑2)
Zalaegerszeg, 50 N. V: Horváth T. (Péter, Kiskirály). Gyenesdiás: Czémán – Rudolf, Nikitscher, Gombár, Czafit, Korpics, Kocsis, Porkoláb, Horváth (Lendvai), Sebők, Csanaki (Ágh), edző: Cs. J. Óriási meglepetés született Zalaegerszegen az eddig győzelem nélkül álló, mindössze egy pontot szerzett Balaton‑partiak megérdemelten győztek a ZTE fiataljai ellen. Az 5. percben Kocsis használta ki a hazai védők hibáját, s biztosan lőtt Kópicz kapujába, 0‑1. Két perccel később az egerszegi védők a bekapott első gól felett keseregtek, amikor Sebők bevette kapujukat, 0‑2. A 25. percben Lendvai egy 20 m‑es szabadrúgásból betalált Czémán hálójába, 1‑2. Fordulást követően sem változott a játék képe, veszélyesek maradtak a vendégek kontrái. Jók: Kocsis, Rudolf, Czafit, Nikitscher, Korpics. 8. ZTE II
18. Gyenesdiás 09. 30.
7 6
3 1
– 1
4 4
15‑10 6 11‑18 3
Gyenesdiás – Csesztreg 3‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Szabó (Szökrény, Bohár). Gyenesdiás: Pál – Czafit, Nikitscher, Söjtöri, Hóbár, Lendvai (Takács), Porkoláb, Rudolf, Horváth, (Kovács), Sebők (Sárvári), Csanaki, edző: Cs. J. A gólparádé végén csak a csapatok szomorkodtak az elvesztett egy‑egy pont miatt. A 28. percben távoli átadásból Porkoláb fejére szállt a labda, aki a kapu bal oldalába fejelt, 1‑0. A 60. percben a balról beívelt labdát Pál, Dankos elé ütötte, a szemfüles játékos egyenlített. A 68. percben a vendégek szögletét Nikitscher a saját kapujába lőtte öngól, 1‑2. A 75. percben kialakult kavarodásból Sárvári egyenlített, 2‑2. A 78. percben Köppel lépett
Gyenesdiás, 250 N. V: Köves (Kovács Gy., Velicskó). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher, Rudolf, Czafit, Kocsis, Korpics, Porkoláb, Horváth (Lendvai), Sebők, Hóbár, edző: Cs. J. A látottak alapján a nagy fölényben játszó Gyenesdiás megérdemelten nyerte a találkozót az enervált vendégek ellen. A 31. percben Gombár jobb oldali beívelését az érkező Kocsis a jobb felső sarokba vágta, 1‑0. A 60. percben egy visszakapott labdát Porkoláb 14 m‑ről lőtte a hálóba, 2‑0. Hat perccel később szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, a 25 m‑ről
‑ 132 ‑
‑ 133 ‑
meglőtt labda elsuhant a kapu előtt, a hosszú saroknál érkező Nikitschernek így lett jó és a hálóba rúgta, 3‑0. Jók: Czémán, Czafit, Rudolf, Kocsis. 12. Csesztreg
8
2
2
4
7‑11 6
7 2 1 4 14‑18 5 14. Gyenesdiás Nem tartott sokáig az öröm, a vendégek megóvták a találkozót. Az ifjúsági és felnőtt csapatban szerepelő Ágh Péter begyűjtött három sárga lapjára hivatkoztak, nem játszhatott volna sem az ifjúsági, sem a felnőtt bajnoki mérkőzéseken. A 65. percben pályára lépett és a csesztregiek másnap óvtak. A Megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága első fokon a Csesztregnek ítélte a győzelmet. A Kinizsi fellebbezett, mivel a sárga lapok nyilvántartása – amit a szövetség a hivatalos lapban közölt – nem felelt meg a valóságnak, abban több tévedés történt.
10. 07.
Kiskanizsa – Gyenesdiás 4‑4 (1‑2)
Kiskanizsa, 100 N. V: Simon (Péter, Gál.). Gyenesdiás: Czémán (Pál) – Gombár, Nikitscher, Rudolf, Czafit, Hóbár, Horváth, Kocsis, Korpics, Porkoláb, Csanaki (Söjtöri), edző: Cs. J. A hazaiak ismét 0‑2‑ről fordítottak, de az utolsó előtti percben a vendégeknek mégis sikerült egyenlíteniük. A 12. percben Hóbár keresztlabdájára Csanaki rajtolt, és a rosszul kifutó kapus mellett a bal sarokba helyezett, 0‑1. A 25. percben Korpics kapott jó labdát és a kifutó kapus mellett ő is a bal sarokba helyezett, 0‑2. A 36. percben baloldali szögletet Felső csúsztatta a bal felső sarokba, 1‑2. A 62. percben Szerdahelyi keresztlabdáját Mátyás a kapust megelőzve fejelte a hálóba, 2‑2. Öt perc múlva Korpics elé került a labda és közelről nem hibázott, 2‑3. A 78. percben Szerdahelyi a kapust is kicselezve közelről lőtt a hálóba, 3‑3. A 85. percben Mátyást 13m‑ről kilőtte a hosszú sarkot, 4‑3. A 87. percben a hazai védők hibáját kihasználva Hóbár lőtt a hosszú sarokba, 4‑4. Jók: Korpics, Gombár, Porkoláb, Csanaki. Ifi: elmaradt. 10. Kiskanizsa 13. Gyenesdiás
10. 15.
9 8
3 2
3 2
3 4
20‑25 9 18‑22 6
Gyenesdiás – Tótszentmárton 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 200 N. V: Laki (Proszenyák, Kiskirály). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher, Rudolf, Czafit, Hóbár, Porkoláb, Kocsis, Horváth (Lendvai), Sebők, Csanaki, edző: Cs. J. Küzdelmes mérkőzésen a kínálkozó lehetőségek mindkét oldalon kimaradtak. Az első perctől kezdve billegett a pálya a csapatok alatt. A tizedik percnél Farkas ugrott ki és szerzett vezetést. A 33. percben Hóbár szabadrúgása lepattant a sorfalról Korpics elé, aki egyből a hálóba bombázott, 1‑1. Jók: Csanaki, Korpics, Hóbár, Czafit. Ifi: 3‑1 G: Fóth 2, Ágh. 8. Tótszentmárton
15. Gyenesdiás 10. 18.
10 9
3 1
5 3
2 5
15‑10 11 16‑26 5
Gyenesdiás – Bagod Arco 2‑3 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Berke. Megérdemelt vendégsiker született, Czafit és Korpics góljára Mesics, Németh és Babati válaszolt eredményesen. Ifi: 2‑3.
‑ 134 ‑
A héten két mérkőzést is játszott a csapat, mindkettőt elvesztette, a katonák ellenit a következőképpen: 10. 21.
H. Bottyán SE – Gyenesdiás 4‑2 (2‑1)
Lenti, 100 N. V: Kiskirály (Székedli, Horváth T.). Gyenesdiás: Czémán – Rudolf, Hóbár, Söjtöri, Horváth (Ágh), Czafit, Lendvai (Kovács), Kocsis, Korpics (Sárvári), Porkoláb, Csanaki, edző: Cs. J. Eseményekben gazdag mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. A 2. percben Csanaki baloldali beadását Vaski az ötösön belülről saját kapujába passzolta, öngól 0‑1. A 23. percben Rudi 12 m‑ről a jobb felső sarokba lőtt 1‑1. A 35. percben Szabó 8 m‑ről lőtt biztosan a kapuba 2‑1. A 49. percben Korpics jobb oldali beadását az elalvó hazai védők mellett Czafit fejelte a hálóba, 2‑2. A 65. percben Moór 18 m‑es szabadrúgása a rosszul felálló sorfal mellett jutott a hálóba, 3‑2. A 73. percben Hegedűs jó cselek után 10 m‑ről a kiinduló kapus mellett lőtt a hálóba, 4‑2. Jók: Hóbár, Söjtöri, Porkoláb. 7. H. Bottyán 15. Gyenesdiás
10. 28.
11 11
5 1
3 3
3 7
18‑15 13 18‑30 5
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 2‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 150 N. V: Szökrény (Szabó Z., Bohár). Gyenesdiás: Czémán – Gombár (Horváth), Nikitscher, Rudolf (Söjtöri), Czafit, Hóbár, Korpics, Kocsis, Porkoláb, Sebők, Csanaki, edző: Cs. J. Váltakozó iramú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. A 20. percben Sebők az oldalvonal mellett végigcselezte magát, majd beadását Korpics lőtte a hálóba, 1‑0. Tíz perccel később egy ártalmatlanak tűnő támadás végén a középre beívelt labdát Lőrincz közelről a léc alá vágta, 1‑1. A 42. percben Czafit kezezése után megítélt 11‑est Pongrácz értékesítette, 1‑2. Az 57. percben Sebők futott el a jobboldalon, beadását Hóbár lőtte a léc alá, 2‑2. Jók: Sebők, Kocsis. Ifi: 3‑1 G: Czafit, Rudolf, Csíkos. 14. Zalaszentgyörgy 16. Gyenesdiás
11. 04.
12 12
2 1
6 4
4 7
15‑20 10 20‑32 6
Gyenesdiás – Lenti TSZ 3‑1 (3‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Velicskó (Berke, Bohár). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher, Czafit (Horváth), Rudolf, Korpics, Porkoláb, Kocsis, Hóbár, Csanaki, Sebők, edző: Cs. J. Megérdemelten tartotta otthonában a két pontot a hazai gárda. Az első támadásból sikerült veze‑ tést szerezni, Nikitscher bedobását Kocsis Sebőkhöz továbbította, aki a 16‑osról védhetetlen gólt lőtt, 1‑0. Félóránál Porkoláb 11 m‑ről talált a hálóba, 2‑0. A 40. percben Bajusz elrúgott a labda felett és a kínálkozó lehetőséget Csanaki kihasználta, 3‑0. A 65. percben Koltai előbb Czémánba lőtte a labdát, és csak az ismétlésnél bizonyult eredményesnek, 3‑1. A 87. percben Nikitschert beszédért kiállította a játékvezető. Jók: Sebők, Porkoláb, Kocsis, Nikitscher. Ifi: 1‑1 G: Nagy B. 15. Gyenesdiás 18. Lenti TSZ
13 13
2 1
‑ 135 ‑
4 3
7 9
25‑36 8 8‑23 5
11. 11.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 7‑3 (4‑1)
12. 02.
Zalaszentgrót, 400 N. V: Göncz (Laki, Füle). Gyenesdiás: Czémán (Pál) – Gombos, Andor, Hóbár, Rudolf, Nikitscher, Czafit, Sebők, Kocsis (Söjtöri), Korpics, Porkoláb (Csanaki), edző: Cs. J. A nagy kedvvel játszó és sokat futó hazaiak ellen a vendégeknek nem volt ellenszerük, így a végeredmény a Gyenesdiásra nézve hízelgő. Az 5. percben Farkas 6 m‑ről helyezett a kapu közepébe, 1‑0. A 20. percben Kertész középről bizonyult eredményesnek, 2‑0. A 32. percben Gróf baloldalról belőtt szabadrúgását Kertész közelről gurította a bal sarokba, 3‑0. A 37. percben Tóth, egy szép mozdulattal kicselezte Czémánt és már 4‑0. A 41. percben Csanaki húzott el a baloldalon, a kifutó Lénárt mellett a bal sarokba lőtt, 4‑1. Az 50. percben Kertész 10 m‑ről éles szögből a hosszú sarokba lőtt, 5‑1. A 62. percben Sebők szögletét Hóbár 12 m‑ről fejelte a felső sarokba, 5‑2, majd az első ellentámadás végén Gyuranecz 10 m‑ről kapásból a jobb alsó sarokba bombázott, 6‑2. A 66. percben a kapura törő Farkast, Czafit lerántotta, nem kerülte el a kiállítást. A szabadrúgást Gyuranecz a hálóba lőtte, amit a játékvezető visszavont, mert Czafit még nem ment le a pályáról. A 79. percben Sebők 16 m‑ről szépített 6‑3. Az utolsó előtti percben Szabó R. átadását Tóth 18 m‑ről a jobb alsó sarokba lőtte, 7‑3. Jók: Sebők, Nikitscher. Ifi: 2‑2 G: Ágh 2. 3. Zalaszentgrót
16. Gyenesdiás 11. 18.
14 14
7 2
4 4
3 8
34‑23 18 28‑43 8
Gyenesdiás – Kemendollár 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Füle (Proszenyák, Péter). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Söjtöri, Czigány, Nikitscher, Czafit, Hóbár, Kocsis, Porkoláb, Korpics, Csanaki, edző: Cs. J. A közepes iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. A 15. percben Kovács G‑t Porkoláb a 16‑oson belül buktatta, a büntetőt Szabó biztosan értékesítette, 0‑1. A 39. percben egy középre ívelt labdát a vendégek egyik védője Hóbár elé fejelte, aki szemfüles góllal megszerezte az egyenlítést, 1‑1. Jók: Czigány, Hóbár. Ifi: 0‑1. 15. Kemendollár
16. Gyenesdiás 11. 25.
15 15
2 2
5 5
8 8
17‑30 9 29‑44 9
Fityeház – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Fityeház, 100 N. V: Péter (Füle, Kisváradi). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Czigány, Andor (Horváth), Hóbár, Söjtöri, Czafit, Kocsis, Sebők, Korpics, Porkoláb, edző: Cs. J. A hazaiak játszottak fölényben és több lehetőségük is adódott vendégeiknél, az eredmény igazságos. A 82. percben Czigány nagyszerűen lépett ki a védők közül és a kapus mellett a rövid sarokba lőtte a labdát, 1‑1. Jó: Porkoláb a mezőny legjobbja, Söjtöri, Czigány. 15. Gyenesdiás
18. Fityeház
16 16
2 4
‑ 136 ‑
6 8 1 11
30‑45 10 21‑31 9
Gyenesdiás – MÁV NTE 3‑3 (2‑3)
Gyenesdiás, 150 N. V: Harangozó (Gortka, Domonkos). Gyenesdiás: Szűcs (Pál) – Gombár, Czigány, Söjtöri, Czafit, Kocsis, Hóbár, Korpics (Rudolf ), Sebők, Porkoláb, Nikitscher, edző: Cs. J. A jó iramú, változatos mérkőzésen az eredmény alakulásában nagy szerep jutott a hazaiak kapusának, de a kiegyenlített mérkőzésen mégis igazságos eredmény született. A 10. percben Porkoláb ugrott ki őrzője mellől és egy cselt követően Kovács kapus mellett a hálóba gurított, 1‑0. Három perc múlva a kaputól 25 m‑re Kütsön végzett szabadrúgást, a labda Szűcs keze között a hálóba csorgott, 1‑1. Az első negyedóra végén egy gyors ellentámadás eredményeként Korpics ismét vezetéshez juttatta csapatát, 2‑1. A 21. percben jobbról beívelt szabadrúgást Szűcs Bernáth elé öklözte, aki egyből a kapuba lőtt, 2‑2. Negyedórányi játék után Nagy labdája a hosszú oldal kapufájáról pattant a hálóba, 2‑3. A 78. percben a csereként beállt Rudolf góljával egyenlítettek a hazaiak, 3‑3. Jók: Porkoláb, Korpics, Rudolf, Pál. Ifi: 0‑3 1. Lenti TE 2. Zalaszentgrót 3. Galambok 4. ZTE II. 5. Tótszerdahely 6. Csesztreg 7. H. Bottyán 8. MÁV NTE 9. Páka 10. Z. Volán 11. Tótszentmárton 12. Kiskanizsa 13. Bagod 14. Zalaszentgyörgy 15. Gyenesdiás 16. Kemendollár 17. Lenti Tsz 18. Fityeház
Felnőtt Ifjúsági 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
13 10 8 10 7 8 8 6 7 7 4 4 3 2 2 2 2 4
4 4 7 2 7 4 4 7 4 3 8 5 6 8 7 6 5 1
– 3 2 5 3 5 5 4 6 7 5 8 8 7 8 9 10 12
42‑6 51‑24 33‑20 41‑20 25‑22 24‑22 24‑22 26‑23 31‑34 21‑30 23‑23 36‑51 14‑25 18‑30 33‑48 20‑36 14‑31 21‑39
30 24 23 22 21 20 20 19 18 17 16 13 12 12 11 10 9 9
1. Tempo TE Lenti 2. Bagod ARCO 3. Csesztreg 4. Zalaszentgrót 5. MÁV NTE 6. Galambok 7. Kemendollár 8. Páka 9. Kiskanizsa 10. Zalavolán 11. Tótszentmárton l2. Fityeház 13. Gyenesdiás 14. Lenti TSz 15. Zalaszentgyörgy 16. Tótszerdahely
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
13 14 10 7 8 9 7 6 5 6 5 3 3 1 2 2
2 – 4 6 4 1 2 3 3 – 1 4 3 3 1 –
– 1 1 2 3 5 6 6 7 9 9 8 9 11 12 12
56‑14 57‑17 45‑22 38‑17 39‑24 45‑24 27‑33 33‑36 27‑30 31‑45 27‑36 21‑56 19‑38 12‑37 28‑58 18‑49
28 28 24 20 20 19 16 14 13 12 11 10 9 5 5 4
1992‑ben a sportegyesület két szakosztálya a megyei bajnokságban szerepelt. Az asztaliteniszezők Kovács Tamás vezetésével a mostoha feltételek ellenére több éven keresztül a második helyen végeztek. Az anyagi helyzet nem tette lehetővé az NB III–as szereplést a szakosztályban versenyző 14 fiatal részére. A 62 tagú labdarugó szakosztály hatodik éve játszott a megyei első osztályban. Minden héten kellett gondoskodni a felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatok szerepeltetéséről. A szakosztályvezetést társadalmi munkában Szíjártó Endre látta el. A felnőtt csapatot Csordás József, az ifjúságiakat Hujder Zsolt, a serdülőket Szíjártó Endre edzette. Ebben az éveben egy teljes felszerelés cipő, mez, nadrág, sportszár, több mint 100 000 ft‑ba került.
‑ 137 ‑
Dr. Bertók Sándor elnök: – A vezetésnek vállalnia keltett az örökölt adósságokat, amit az egyesület az előző években halmozott fel, hiszen működését több éven keresztül saját erőből oldotta meg. Sajnos az anyagi bázist jelentő szállítási tevékenység gazdaságtalanná vált, nem tudott a továbbiakban a Húsipari Vállalat tevékenységéhez kapcsolódni. Előbb egy tehergépkocsi került eladásra, egyet pedig bérbe adtunk. Később a gazdaságtalan üzemeltetés miatt ezt is értékesíteni kellett. Az IFA‑k fenntartási költségei egyik napról a másikra többszörösére nőttek. A gépparkból egyedül az autóbusz maradt meg, nyereséget ugyan nem termelt, a feladataink megoldásában sokat segített. Az öltöző tetőtérben kialakítottunk egy klubhelyiséget annak reményében, hogy majd bevételt hoz részünkre. A gépkocsik eladásából befolyt összeg részben fedezte a 350 000 Forintos költséget, amibe nem számítottuk bele a jelentős társadalmi munka értékét. Az önkormányzat is jelentős támogatást nyújtott, a diási strand parkolójának működtetéséből is keletkezett bevételünk és a megye önkormányzati edzésközpont létrehozásával is segítette az egyesületünket. A felszerelések jelentős részét, mint például a cipőt, a játékosok maguk vásárolták. Az egyre nehezedő gazdasági körülmények között, hogy talpon tudott maradni az egyesület azt a nagyon takarékos gazdálkodásnak és az önzetlen, sportszerető emberek támogatásának köszönhetjük. Dr. Bertók Sándor 1992‑es év bevételei: parkoló: 317 000 ft, autóbusz fuvarozásából: 102 000 ft, rendezvényekből: 40 000 ft, sporttámogatás: 70 000 ft, önkormányzattól: 140 000 ft, reklámtevékenységből: 70 000, szponzoroktól: 85 000 ft, fuvarozásból: 40 000 ft. Egyéb címen befolyt összegekből összesen 1 449 772 ft. Kiadás: fuvarozási tevékenységre: 150 000 ft, sporttevékenység kiadásai: 507 000 ft, tetőtér beépítés: 342 561 ft, parkoló kiadás költségei: 410 000 ft, összesen: 1 409 561 ft. Az egyesületet segítették: Címer Vendéglő, Mozaik Áruház, Nádas Disco. Szmolár Endre, Hauer Béla, Andor Vendel, Szíjártó Endre. Czafit Lajos, Pusztai Elemér, Csák László, Gyutai Imre, Szakály József, Papp József, Szabó Sándor, Rudolf István, Bujtor Bálint, Major Lajos, Kenesei István. január 13‑án heti három edzéssel elkezdték a felkészülést a labdarúgók Antoni János edző irányításával. Csütörtökön és szombaton edzőmérkőzé‑ seket tartottak és jó hangulatban várták a tavaszi folytatást. A pálya rendbetételében sokat segítettek az önkéntes sportbarátok. Elkészítették a focipálya hengerezését és simítását, és az edzőpályát is hitelesítésre alkalmassá tették. Megépítették társadalmi munkában a klubhelyiség vizesblokkját is. Mindezeket Csanaki Csaba, Major Lajos, Czafit Lajos, Rudolf István, Őri József, Szakály Tibor, Büki Károly, Tafota István és Kenesei István végezték. A január 30‑án nyolc megyei csapat részvételével megrendezett teremtornán a Kinizsi 4. lett. A csapatban szerepeltek: Czémán, Szűcs, Rudolf, Porkoláb, Nikitscher, Czafit, Hóbár. Másnap egy szlovák másodosztályú csapat elleni edzőmérkőzés 0‑0‑al végződött.
A télen távozó Csordás József utódaként több edző neve is felmerült, Antoni János tért vissza a Kinizsi SK‑höz, így emlékezett. – Elsődleges célunk csak az lehetett, hogy a csapatot a megyei bajnokságban tartjuk. Hosszabb távon, pedig egy jó, középmezőnyben szereplő gárda kialakítását jelöltük meg. Elsősorban a jó képességű ifjúsági játékosainkra alapozhattunk, akik kellő kötődéssel rendelkeztek a faluhoz. A megyei csapatokhoz képest korán elkezdtük a felkészülést, heti három edzéssel. A fő hangsúlyt a játékkészség fejlesztésére helyeztük, ezért indultunk teremtornákon és sokat játszottunk környékbeli labdarugó csapatokkal. Az őszi tapasztalatok alapján a védelem megerősítésére figyeltünk. Hiába bizonyult jónak a támadó játékunk, ennyi gólt nem lett volna szabad kapnunk. Csanaki Péter Keszthelyre vonult katonának, Hóbár és Kocsis szereplése a bajnokság kezdetén bizonytalannak látszott. Tárgyaltunk a Keszthelyi HHSE vezetőivel, hogy azokat a játékosokat, akik nem férnek a keretükbe, milyen módón tudják kölcsön adni. Korpicsra építettem a csapatot és előrébb helyeztem az ügyes, fiatal Csíkos Krisztiánt. Fegyelmet és tartást vártam a csapattól. Akár nyerésre, vagy vesztésre is állunk, a pályán elvártam tartsa be mindenki az utasításomat. A január 7‑én megren‑ dezett általános iskolások vá‑ roskörnyéki asztalitenisz baj‑ nokságát egyéniben Hegedűs Felső sor: Czafit Zsolt, Mircea, Gombár Csaba, Veronika nyerte és csapatban is első lett Bokor Martinával. Nikitscher József, Czigány Sándor, Antoni János edző, A nagykanizsai megyei verse‑ Andor Zsolt, Rudolf József, Hóbár Péter, alsó sor: nyen csapatban bronzérmet Csanaki Péter, Czibor Zoltán, Czafit Attila, Rudolf István, szerzetek Kovács Tamás edző Söjtöri László, Durgó Miklós, Czémán Ferenc, Horváth Árpád. tanítványai. A városkörnyéki ipari és középiskolások részére kiírt versenyt Halász László megnyerte, és csapatban is első lett Majtász Kálmánnal. A megyei küzdelemben csapatuk harmadik lett, Halász László egyéniben az 5. helyen végzett. Kovács Tamás: – A harminc éves asztalitenisz szakosztályban sok tehetséges tanítvánnyal találkoztam, a fent említetteken kívül még Riedl Tamás, Barcza Dániel, Mészáros Balázs, Takács Georgina és az NB II‑ig jutó Bujtor Pétert emelném ki ebből a korszakból.
‑ 138 ‑
‑ 139 ‑
1993.
03. 17.
Gyenesdiás – Zala Volán 3‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Szökrény (Velicskó, Kobán). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Czigány, Füleki, Nikitscher, Czafit (Andor), Horváth A. (Rédei), Kocsis, (Rudolf ), Porkoláb, Hóbár, edző: Antoni János.
Jókor jött a győzelem a jó iramú mérkőzésen, a hazaiak jól használták ki a lehetőségeket és akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. A 35. percben elvégzett szabadrúgást követően Nikitscher az eléje kerülő labdát kapásból a hálóba rúgta, 1‑0. A fokozódó hazai nyomásra a 40. percben Horváth A. 20 m‑es szabadrúgása a jobb alsó sarokban kötött ki, 2‑0. A 65. percben elvégzett szögletet követően az érkező Nikitscher vetődve juttatta a hálóba a labdát, 3‑0. A hazai fölény kényelmessé tette a védőket és az utolsó percben kapujuk előterében tologatták a labdát, Keglovics lecsapott és szemfüles gólt szerzett, 3‑1. Jók: a teljes hazai csapata. Ifi: 3‑0. G: Dencs, Gyutai, Rudolf. 11. Zala Volán
18
7
3
8
22‑33 17
18 3 7 8 36‑49 13 13. Gyenesdiás A Kinizsi SK Asztalitenisz Szakosztálya március 12‑én amatőr asztalitenisz versenyt rendezett 20 fő részvételével, köztük a végső sorrend így alakult: 1. Fatér János, 2. Álmos Csaba, 3. Szíjártó Endre. Vigaszágon 1. Bonyai Tamás.
03. 24.
Páka – Gyenesdiás 0‑3 (2‑0)
Páka: 300 n. V. Józsa (Kisváradi, Loppert). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Hóbár, Füleki, Nikitscher, Czafit, Horváth (Rudolf ), Kocsis, Korpics (Rédei), Porkoláb, Gombár, edző: A. J. Meglepő vendéggyőzelemmel folytatódott a tavasz, ahol két gyenge teljesítményt nyújtó csapat versenyéből a Kinizsi megérdemelten kerültek ki győztesen. A 8. percben Farkas veszélyes lövését fogta biztosan Czémán, míg a 23. percben egy baloldalról beívelt szögletet az őrizetlenül hagyott Hóbár 7 m‑ről fejelhette a jobb alsó sarokba, 1‑0. A 33. percben elvégzett bedobást követően a hazai kapu előtt felszabadítani akaró Kondákor J. térdéről a saját kapujába pattant a labda (öngól), 2‑0. A 49. percben Pordán 6 m‑es fejesét védte Czémán, a másik kapunál Rudolf 7 m‑ről nagy helyzetben gurított mellé. A 84. percben a fellazuló hazai védelmet kicselezte Hóbár és 16 m‑ről a bal felső sarokba bombázott, 3‑0. Jók: Hóbár, Nikitscher, Kocsis, Porkoláb. Ifi: 0‑1. 10. Páka 13. Gyenesdiás
19 19
7 4
4 7
8 8
31‑38 18 39‑49 15
A gyenesdiási önerős telefonhálózat fejlesztés keretében 400 telefonállomás bekapcsolására került sor a kora tavasszal. Addig úgy tucatnyi helyen volt bekötve vonalas telefon lakásokhoz. A marokkészülékek korában szinte elképzelhetetlen, hogy mit jelentett ez a fejlesztés. Például a mérkőzések végén a tudósítások leadásához már nem kellett Keszthelyre bemenni. 03. 31.
Gyenesdiás – Galambok 3‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 200 N. V: Laki (Józsa, Göncz). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Andor, Nikitscher, Füleki (Söjtöri) Korpics (Rédei), Kocsis, Horváth (Rudolf ), Hóbár, Czafit, Porkoláb, edző: A. J. Folytatódott a gyenesdiási sikersorozat a rendkívül erős északi szélben. Mindkét gárda jó teljesítményt nyújtott, a győzelmet jobban akaró hazaiak szerezték meg. Negyedóra játék után a 16‑oson belül Hóbárhoz került a labda és egy csel beiktatása után okosan lőtt a hálóba,
‑ 140 ‑
1‑0. A vendégek három perccel később a Czémán kapuja előtti kavarodásból Horváth A. révén egyenlítettek. A 65. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Korpics középre lőtt labdáját a jól érkező Nikitscher fejelte a hálóba, 2‑1. A 70. percben a csereként beállt Zrínyi ellépett a védők mellett és előbb Czémánba lőtte, majd a kipattanó labdát a kapuba vágta, 2‑2. Tíz perccel a találkozó vége előtt röviden szabadítottak fel a vendégek, a labda Nikitscher elé került, aki egy testcselt követően a bal alsó sarokba lőtt, 3‑2. Jók: Nikitscher, Kocsis, Hóbár. Ifi: 5‑0. G: Czibor 2, Horváth P. 2, Fóth. 4. Galambok 11. Gyenesdiás
04. 07.
20 20
9 5
8 7
3 8
37‑24 26 42‑51 17
Bagod – Gyenesdiás 4‑2 (2‑2)
Bagod, 300 N. V: Fábián (Farkas, Köves). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Andor (Rédei), Nikitscher, Korpics, Kocsis, Horváth, Hóbár, Czafit, Söjtöri, Porkoláb, edző: A. J. A nagy kedvvel játszó hazaiak hosszú idő után örülhettek első hazai győzelmüknek. A 20. percben Varga Zs. kapott egy remek indítást a bal összekötő helyén, kilépett a tétovázó védők közül és 14 m‑ről a kifutó Czémán mellett lőtt a hálóba, 1‑0. A 32. percben a bagodi védők hibáját kihasználva Horváth vette be Kadnár hálóját, 1‑1. A 37. percben a kilépő Porkolábot Kadnár elütötte, a 11‑est a sértett vágta a kapuba, 1‑2. A 43. percben Simon remek szóló végén 16 m‑ről bombázott a hálóba, 2‑2. A 63. percben Cséber tört be a Kinizsi 16‑osára, ahol a gyenesdiási védők buktatták, a megítélt büntetőt Simon értékesítette, 3‑2. A félidő közepén Varga Zs. lövését ütötte ki a kapuból az egyik gyenesdiási védő, az újabb 11‑est Simon varrta be, 4‑2. Senki sem dicsérhető a Gyenesdiásból. 11. Gyenesdiás 14. Bagod
04. 14.
21 21
5 4
7 8
9 9
44‑55 17 23‑34 16
Gyenesdiás – ZTE II. 1‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Berke (Fábián, Szalai). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Czafit, Nikitscher, Füleki (Rédei), Korpics, Kocsis, Rudolf, Horváth A. (Andor), Porkoláb, Hóbár, edző: A. J. A kettős hétvégi forduló izgalmas, jó iramú mérkőzéssel indult, ahol igazságos döntetlen született. Kiegyenlített első félidő után az első ziccert a hazaiak hagyták ki, Korpics beadását Horváth lőtte kapura, de Kópicz bravúrral menteni tudott. A 48. percben Babati igazított egyet a labdán és 20 m‑ről a hálóba lőtt, 0‑1. Erősített a Kinizsi és az utolsó percben Gombár nagy erejű lövése a jobb alsó sarokban kötött ki, 1‑1. Jók: Korpics, Nikitscher, Gombár.
Lenti TEMPO TE – Gyenesdiás 3‑0 (1‑0) Lenti, 300 N. V: Péter (Molnár J., Gál). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Czafit, Nikitscher, Füleki, Korpics, Kocsis, Rudolf (Andor), Horváth A. (Söjtöri), Porkoláb, Hóbár, edző: A. J. Nagy fölényben játszott a hazai csapat és megérdemelten nyert. A 10. percben elvégzett szögletbe Csondor röviden öklözött, ám Hóbár 8 m‑ről fölé durrantott. A 24. percben
‑ 141 ‑
egy baloldali beadást Balogh Cs. 10 m‑ről lőtt a bal felső sarokba, 1‑0. Az 55. percben elvégzett hazai szögletet Sifter a kapufára fejelte a visszapattanó labdát Moór az ötösről biztosan gurította a hálóba, 2‑0. A 70. percben gyors hazai támadás végén Mentes 20 m‑ről a jobb felső sarokba bombázott, 3‑0. Jók: Czémán, Gombár, Kocsis. Ifi: 2‑2. G: Czibor, Horváth. 1. Lenti TTE 3. ZTE II. 13. Gyenesdiás
04. 21.
23 18 23 13 23 5
5 – 4 6 8 10
56‑9 41 54‑27 30 45‑59 18
Csesztreg, 200 N. V: Szökrény (Kobán, Koma). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Nikitscher, Kocsis, Füleki, Rudolf, Mészáros, Korpics, Horváth (Rédei), Porkoláb (Söjtöri), Hóbár, edző: A. J. Mindkét oldalon a kapusok bravúrja döntött, a vendégek valamivel közelebb álltak a győzelemhez, az enervált hazaiak ellen. A 8. percben Herman O. 16 m‑ről a bal kapufát találta telibe. A 23. percben Mészáros, majd negyedórával később Rudolf lőtt jó helyzetben fölé. A 68. percben Hóbár 22 m‑es szabadrúgását a jobb kapufa mellől tolta szögletre a hazai portás. Tíz perc múlva Korpics jobboldali szabadrúgását Hóbár 8 m‑ről fejelte fölé. Jók: Kocsis, Nikitscher, Czémán, Porkoláb. Ifi: 3‑2. G: Sulyok, Bognár. 6. Csesztreg
04. 28.
24 11 24 5
7 6 9 10
43‑24 29 45‑59 19
Gyenesdiás – Kiskanizsa 4‑1 (2‑0)
25 25
6 5
05. 12.
9 10 7 13
49‑60 20 46‑74 17
26 26
8 11 7 6 10 10
42‑40 27 50‑61 22
Gyenesdiás – H. Bottyán 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Loppert (Gál, Horváth T.). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Nikitscher, Gombár, Füleki, Mészáros (Andor), Kocsis, Korpics, Rudolf, Hóbár, Porkoláb, edző: A. J. A mérkőzés jelentős részében a fölényben játszó hazaiak a sok helyzeteikből csak egyet értékesítettek azzal is biztosan nyertek. A 20. percben a vendégek röviden szabadítottak fel, a labda Korpics elé került és két lépést követően 20 m‑ről nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba, 1‑0. Fordulás után Szigeti előtt adódott egyenlítési lehetőség, jó helyzetből a kapu mellé lőtt. Jók: Czafit, Gombár, Korpics, Rudolf, Nikitscher. 8. H. Bottyán
12. Gyenesdiás 05. 19.
Gyenesdiás, 200 N. V: Göncz (László, Luczi). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Andor, Gombár, Füleki, Mészáros (Söjtöri), Rudolf, Korpics, Porkoláb, Hóbár, Horváth A. (Rédei), edző: A. J. Többnyire kiegyenlített játékkal telt a mérkőzés, hazaiak kapu előtti határozottságukkal biztosan nyerték a találkozót. A 19. percben jobboldalról középre adott labdát Kulcsár elvétette és Korpics a kimozduló Fullér mellett a hálóba helyezte, 1‑0. A 42. percben egy jól vezetett Korpics – Mészáros akció végén Mészárost a 16‑oson belül csak szabálytalanul tudta szerelni Fullér. A büntetőt Horváth A. biztosan értékesítette, 2‑0. Az 50. percben Horváth A. balról ügyesen játszott Hóbár elé és a csatár 8 m‑ről kilőtte a hosszú sarkot, 3‑0. A 68. percben Bocskor szerzett labdát a jobboldalon, beadását Vass 10 m‑ről lőtte a hálóba, 3‑1. A 89. percben már Fullér kezében volt a labda, majd kiejtette, a szemfüles Hóbár kapásból a hálóba vágta, 4‑1. Jók: Andor, Czafit, Rudolf, Hóbár. Ifi: 2‑0. G: Czibor, Bognár. 11. Gyenesdiás 17. Kiskanizsa
7. FC Napred 12. Gyenesdiás
Csesztreg – Gyenesdiás 0‑0
12. Gyenesdiás
Több kimaradt hazai helyzet után újra pontot „ajándékozott” ellenfelének a Napred. Az 1. percben Kanizsai lövését Czémán bravúros vetődéssel tolta ki a bal felső sarokból, a Farkas elé pattanó labdát a hosszú sarokba lőtt a játékos, 1‑0. Az 50. percben Kocsis baloldalon szabadrúgásból indította Porkolábot, aki egyből középre fordított és az ott érkező Rudolf 8 m‑ről kapásból fölé lőtt. Az 59. percben jobboldalról végzett szögletrúgásból Hóbárhoz szállt a labda és az elalvó védők között a jobb felső sarokba fejelt, 1‑1. Jók: Kocsis, Czémán, Andor. Ifi: 2‑2, G: Joó, Czibor.
27 10 7 10 27 7 10 10
39‑40 27 51‑62 24
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Zalaszentgyörgy, 250 N. V: Koma (Fábián, Szabó Z.). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Füleki, Nikitscher, Hóbár, Korpics, Horváth, Porkoláb, Kocsis, Andor (Mészáros), Rudolf, edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a tartalékosan felálló hazaiak remek hajrájuknak köszönhették győzelmüket. A 3. percben Gombár jobboldali, beadásszerű 14 m‑es lövését szépen védte Jóna. A 15. percben Bozzai kapott jó labdát a baloldalon, nagy lendülettel elhúzta Czémán mellett, majd kisodródva a védőkbe lőtt. A 83. percben Oláh remek labdát kapott Pongrácztól, kilépett a védők közül, és biztosan emelt a kapuba, 1‑0. A 90. percben Némethy indításából Tóth kilépett a védők mellől, átcselezte magát Czémánon és az üres kapuba vágta a labdát, 2‑0. Jók: Nikitscher, Korpics. Ifi: 2‑3. 9. Zalaszentgyörgy 13. Gyenesdiás
05. 26.
28 28
9 10 9 7 10 11
42‑43 28 51‑63 24
Lenti Tsz – Gyenesdiás 2‑2 (1‑1)
Tótszentmárton, 300 N. V: Olasz (László, Béres). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Hóbár, Andor, Nikitscher, Mészáros (Rédei), Rudolf, Kocsis, Porkoláb, Horváth (Söjtöri), Korpics (Füleki) edző: A. J.
Lentikápolna, 100 N. V: Kiskirály (Füle, Luczi). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Gombár, Rédei (Horváth), Kocsis, Mészáros, Porkoláb, Rudolf, edző: A. J. Közepes színvonalú, jó iramú mérkőzésen a kihasznált helyzetek alapján igazságos eredmény született. A 14. percben elvégzett gyenesdiási szögletre a védők rosszul mozdultak, Rudolf
‑ 142 ‑
‑ 143 ‑
05. 05.
FC Napred – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
5 m‑ről könnyedén a kapuba talált, 0‑1. A 25. percben Koltai 35 m‑ről ritkán látható szép góllal egyenlített, 1‑1. A 66. percben Tóth lépett ki a védők közül, a 16‑oson belül szabálytalanul állították meg, 11‑es! A büntetőt Becze értékesítette, 2‑1. A 71. percben Horváth 18 m‑ről elvégzett szabadrúgása a sorfal mellett a kapuba vágódott, 2‑2. A mérkőzés végén előbb Sabján, majd Porkoláb hagyott ki egy‑egy nagy helyzetet. Jók: Czémán, Nikitscher, Hóbár. Ifi: 0‑3 G: Czibor 2, Csikós. 13. Gyenesdiás 18. Lenti Tsz
29 29
7 11 11 2 8 19
53‑65 25 23‑58 12
06. 09.
Kemendollár – Gyenesdiás 0‑0
Kemendollár, 250 N. V: Molnár L. (Béres, Kiskirály). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Hóbár, Rédei, Nikitscher, Mészáros, Gombár, Kocsis, Korpics, Porkoláb, Rudolf (Horváth), edző: A. J. Nagy melegben, kocogós iramban játszottak a csapatok, helyzeteket elvétve alakítottak ki a játékosok. Igazságos döntetlen született. Az első félidőben a tizenhatosok között hullámzott a játék, említésre méltó esemény nélkül. Fordulás után is csak egy‑két szögletre lehetett figyelni. Jók: Czafit, Rédei, Kocsis, Nikitscher. Ifi: 1‑1. 9. Gyenesdiás
Gyenesdiás megóvta a Lenti Tsz elleni 2‑2‑es mérkőzést, Horváth József jogosulatlan szerepeltetésére hivatkozva. A Pákán kiállított játékos most Tóth néven szerepelt. A mérkőzés két pontját, 3‑0‑ás gólkülönbséggel a Gyenesdiás javára írták. 06. 02.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Kobán (Velicskó, Kovács Zs.). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Nikitscher, Gombár, Füleki, Korpics (Horváth), Kocsis, Mészáros, Porkoláb, Rudolf (Söjtöri), Hóbár, edző: A. J. A lelkesen és helyenként jól játszó hazaiak megérdemelten tartották otthon az értékes bajnoki pontokat. A 7. percben Porkoláb indításával Hóbár a kifutó kapus fölött túlemelte a labdát. A 22. percben előre ívelt labdát Hóbár Porkoláb elé csúsztatta, aki 7 m‑ről a hosszú sarokba lőtt, 1‑0. Az 51. percben Hóbár jó keresztlabdával indította Korpicsot, és egy gyors igazítást követően 18 m‑ről nagy gólt lőtt, 2‑0. A mérkőzés hajrájában előbb Söjtöri, majd Horváth növelhette volna csapata előnyét. Jók: Gombár, Porkoláb, Nikitscher, Hóbár. Ifi: 6‑0 G: Horváth 4, Fóth, Rudolf. 06. 02.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 2‑0 (0‑0)
31 16 7 8 31 9 11 11 31 10 9 12
‑ 144 ‑
06. 16.
81‑44 39 57‑65 29 44‑60 29
32 10 11 11 32 8 9 15
58‑63 31 42‑60 25
Gyenesdiás – Fityeház 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Velicskó (Kobán, Szabó). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher, Mészáros, Czafit (Laki), Gombár, Kocsis, Korpics (Horváth), Rudolf (Söjtöri), Porkoláb, Hóbár, edző: A. J. A végig fölényben játszó Gyenesdiás könnyű, megérdemelt győzelmet szerzett. A 10. percben Rudolf Czafit elé tette a labdát, ám futtából a 16‑os sarkáról a kapufát találta telibe. Negyedóra végén Gombár – Hóbár kényszerítő után Gombár 12 m‑ről nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba, 1‑0. Az 56. percben Porkolábot buktatták a 16‑oson belül, 11‑es! A büntetőt Nikitscher a jobb alsó sarokba lőtte, 2‑0. Jók: Kocsis, Gombár, Rédei, Nikitscher. Ifi: 18‑0 G: Fóth 5, Rudolf 3, Horváth 3, Czibor 3, Lambert, Mosdósi, Csikós, Gyulai. 9. Gyenesdiás
17. Fityeház 06. 23.
Gyenesdiás, 350 N. V: Szökrény (Berke, Varga). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Kocsis, Mészáros, Füleki, Gombár, Korpics, Rédei, Rudolf, Porkoláb, Hóbár (Horváth), edző: A. J. Szünet utáni játékával megérdemelten nyert a hazai gárda a jól küzdő vendégek ellen. A 10. percben Rudolf 20 m‑es lövését biztosan fogta Gyulai. Öt perccel később Kanizsaitól kapott nagy labdát Trojkó, jó helyzetből mellé lőtt. A 73. percben Czafit – Gombár összjátékból Hóbárhoz került a labda, átadását Porkoláb 8 m‑ről tette a hálóba, 1‑0. A 82. percben Kocsis hosszú indítását Rudolf maga elé tette és 11 m‑ről biztosan lőtte a hálóba, 2‑0. Jók: Czémán, Czafit, Kocsis, Gombár. Ifi: 8‑0 G: Czibor 4, Lambert, Czafit, Gyutai, Fóth. 3. Zalaszentgrót 9. Gyenesdiás 10. Tótszerdahely
15. Kemendollár
33 11 11 11 33 9 4 20
60‑63 33 46‑81 22
MÁV NTE – Gyenesdiás 3‑2 (3‑0)
Nagykanizsa, 150 N. V: Péter (Kisváradi, Proszenyák). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Rudolf, Füleki (Söjtöri), Nikitscher, Mészáros, Gombár, Kocsis, Czafit, Porkoláb, Horváth A., edző: A. J. A második félidőre teljesen leeresztettek a vasutasok, és maguk számára nehezítették meg a mérkőzést. A 12. percben Mózsi remek labdájával Nagy T. elment a jobboldalon, élesen középre ívelt, ahol az érkező Németh L. laposan a kapu jobb oldalába lőtt, 1‑0. A 26. percben Kütsön szögletét a felugró Bernáth 5 m‑ről az üres hálóba fejelte, 2‑0. A 32. percben Szőke indításával Bernáth húzott el a jobb oldalon, pontos átadását Kütsön 10 m‑ről a kapus mellett a sarokba lőtte, 3‑0. A 75. percben Nikitscher több védőn is átküzdötte magát, majd a kifutó Kovács mellett a kapujába lőtt, 3‑1. A 88. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, gyorsan elvégezték és Porkoláb 10 m‑ről a felső sarokba lőtt, 3‑2. Jók: Czémán, Rédei, Nikitscher. Ifi: 3‑0.
‑ 145 ‑
1. Lenti TTE 2. ZTE tart. 3. Zalaszentgrót 4. Csesztreg 5. MÁV NTE 6. H. Bottyán 7. Galambok 8. Tótszentmárton 9. Gyenesdiás 10. Tótszerdahely 11. Bagod 12. Z.szentgyörgy 13. Kiskanizsa 14. Páka 15. Kemendollár 16. Z. Volán 17. Fityeház 18. Lenti Tsz
Felnőtt Ifjúsági 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34
27 20 17 16 15 16 12 10 11 12 10 10 10 10 8 10 10 2
7 5 8 8 10 7 12 14 11 9 12 10 9 8 11 7 4 8
– 9 9 10 9 11 10 10 12 13 12 14 15 16 15 17 20 24
78‑17 88‑38 87‑49 57‑38 59‑44 60‑45 61‑60 55‑53 62‑66 49‑64 49‑48 51‑63 66‑92 56‑77 44‑62 40‑60 49‑83 23‑75
61 45 42 40 40 39 36 34 33 33 32 30 29 28 27 27 24 12
1. Lenti TTE 2. Csesztreg 3. MÁV NTE 4. Bagod 5. Kemendollár 6. Galambok 7. Kiskanizsa 8. Gyenesdiás 9. Zalaszentgrót 10. Tótszentmárton 11. Páka 12. Z. Volán 13. Zalaszentgyörgy 14. Fityeház 15. Lenti Tsz 16. Tótszerdahely
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
25 24 21 22 17 17 14 13 11 12 11 10 6 4 4 4
3 4 4 1 4 11 4 5 6 3 3 2 1 5 4 –
2 13‑25 53 2 101‑37 52 5 91‑39 46 7 97‑50 45 9 62‑47 38 2 88‑51 35 12 68‑63 32 12 78‑54 31 13 61‑64 28 15 65‑77 27 16 60‑69 25 18 61‑83 22 23 54‑98 13 21 29‑119 13 22 27‑91 12 26 28‑116 8
Ifjúsági csapat tagjai: Szűcs G., Szakály T., Gyutai T., Gyutai B., Airizer A., Tóth G., Czafit Zs, Csíkos K, Mosdósi A., Lambert R., Rudolf J., Kovács Cs., Horváth I., Szabó L. A serdülő csapat 11. lett, az edzéseket Kovács Tamás, valamint Szíjártó Endre vezették. Tagok: Kocsis M., Bonnyai T., Illés A., Németh I., Gyutai D., Koshán A., Csák G., Majtász K, Barcza D., Zsohár P., Pintér I., Heincz I., Németh A. Az önkormányzat és a sportkör július 4‑én első alkalommal rendezte meg a Szabó Ferenc Labdarúgó Emléktornát, így emlékezve a meghatározó egyéniségű egykori elnökre, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a labdarúgócsapat a megyei I. osztályba jutott. Az első kupa csoportmérkőzéseinek eredményei: Gyenesdiás – Sármellék 3‑3, Gyenesdiás – Karmacs 4‑0, Karmacs – Sármellék 4‑2, Gyenesdiás Öregfiúk – Vonyarcvashegy öregfiúk 2‑1 Gyenesdiás Öregfiúk – Hévíz 0‑2, Hévíz – Vonyarcvashegy öregfiúk 3‑0. A döntőben a Hévíz NB III‑as gárdája 1‑0‑ra nyert a megyeiben játszó Gyenesdiás ellen, győzelmük jutalmaként átvehették az önkormányzat által felajánlott díszes serleget. A harmadik helyezettek: Gyenesdiás Öregfiúk és Karmacs csapatai, különdíjak: legjobb játékos: Lekics Hévíz, legjobb góllövő: Nyúl Hévíz, legjobb kapus: Pál I. Gyenesdiás Öregfiúk, legsportszerűbb csapat: Gyenesdiás Öregfiúk. A sportegyesületet 10 fős vezetőség irányította, tagok Dr. Kardos József, Andor Vendel, Csák László, Csordás József, Szíjártó Endre, Kovács Tamás, Rudolf István, Horváth Sándor, Hóbár Péter. A fegyelmi bizottságban Hóbár János, Kláminger Imre, a számvizsgáló bizottságban Horváth Gyula és Tóth Miklós tevékenykedett. Az SK időközben három szakosztályra bővült az autókrosszal. A szakosztály első lépésként megfelelő minőségű versenypályát épített a sportbarátok összefogásával. A szakosztály ügyeit Molnár Mihály, Németh Ottó és Szakály Attila fogták össze.
‑ 146 ‑
Molnár Mihály szakosztályvezető a kezdetekről a következőket mondta: – Gyenesdiáson és a környező településeken sokan kedvelték ezt a sportágat. Addig egyénenként, szervezetlenül versenyeztek, ekkor megszületett az ötletünk, hogy Kinizsi SK szakosztályaként szerepeljenek. Sokan lelkesen és segítőkészen álltak mellénk és a nyáron megalakulhatott a szakosztály 22 taggal. Pályánkat a Faludi utcától északra a község lakóitól elkülönítve zaj és porterhelést kivédve építettük meg, 50‑60 autónyi földet Karmacsról hoztunk el önkéntesek segítségével. Mindenki a saját anyagi lehetőségeit figyelembe véve vett részt a feladatok megoldásában. Az első versenyektől kezdve beleszóltunk az érmes helyek kiosztásába. Október 24‑én nálunk is feldübörögtek a motorok és megrendezhettük Gyenesdiás nagyközség pályaavató roncsderbi kupáját. A kétezer néző és a szépszámú versenyzők előtt a rajtvonalnál kihúzott nemzetiszínű szalagnál Szalóky Jenő polgármester üdvözölte a résztvevőket, az építőket, majd átadta rendeltetésének a pályát, ahol a Kinizsi csapata öt kategóriából hármat megnyert. Eredmények: Nagy kategória: 1. Parrag Lajos, 3. Németh Ottó. Kis kategória: 1. Nagy Balázs. Szuper futam: 2. Parrag Lajos, 3. Molnár Gábor. Épített kis kategória: 1. Markovics László, épített nagy kategóriában nem született hazai siker. Az asztaliteniszezők Kovács Tamás szakosztályvezető irányításával az elmúlt évekhez hasonlóan szerepeltek a megyei bajnokságban, a felnőtt és serdülő csapat egyaránt dobogó harmadik helyén végzett. Molnár Gábor a dobogón A bronzérmet szerző csapat tagjai: Kovács Gyula, Vadas László, Szabó Zsolt, Halász László, Kenesei István, Gondi Zoltán, Páli Zsolt, Hegedűs Veronika, Bokor Martina, Kocsis Miklós. Június utolsó hétvégéjén meghívásos nemzetközi military versenynek adott helyt a Festetics‑család egykori lovas jártatópályája. Az ideális, szép pályát Finta Géza, válogatott military versenyző, a János Lovarda közreműködésével építette ki. A magánszemélyek által kezdeményezett és szponzorált színvonalas versenyre 25 hazai, osztrák és német egyesület mintegy 80 lóval érkezett és kemény küzdelemben döntötték el a végső sorrendet. A labdarúgó csapat jelentősebb változások nélkül kezdte a bajnokságot. 08. 18.
Kiskanizsa – Gyenesdiás 5‑1 (2‑1)
Kiskanizsa, 200 N. V: Olasz (Gál, Proszenyák). Gyenesdiás: Czémán (Szűcs) – Rédei, Nikitscher, Andor, Czafit, Gombár, Kocsis (Czibor), Porkoláb, Horváth, Csanaki, Hóbár (Söjtöri), edző: A. J. Megérdemelt hazai győzelemmel zárult a találkozó. A 9. percben Fekete remekül kiugratta Bocskort, aki két lépés után 14 m‑ről kilőtte a hosszú sarkot, 1‑0. A 20 percben egy kipattanó labdát Fekete 17 m‑ről kapásból nagy erővel vágott a bal felső sarokba, 2‑0. Három perccel később Kocsist buktatta Fábián a 16‑oson belül, a büntetőt Horváth
‑ 147 ‑
biztosan értékesítette, 2‑1. A 64. percben Nikitscher ellökte a 16‑oson belül Bocskort, a büntetőt a sértett értékesítette, 3‑1. A 70. percben Bocskor húzott kapura, majd 16 m‑ről nagy erővel lőtt a bal felső sarokba, 4‑1. A 88. percben egy bedobást követően Hollender állította be a végeredményt, 5‑1. A gól utáni reklamálásért a játékvezető előbb Andort, majd Czafitot állította ki. Jók: Csanaki, Porkoláb. 1. Kiskanizsa, 16. Gyenesdiás
08. 25.
Gyenesdiás – Zalaapáti 1‑3 (1‑0)
Gyenesdiás – Zala Volán 1‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Szabó (Velicskó, Szalai). Gyenesdiás: Szűcs – Söjtöri, Gombár, Füleki, Nikitscher, Rudolf (Horváth), Sebestyén, Hóbár, Rédei, Porkoláb, Csanaki, edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a csapatoknak a meleggel és a rossz talajú pályával is meg kellett küzdeniük. A 30. percben Csanaki labdájával Porkoláb lépett ki, de az ötösről a kapusba lőtt. A 62. percben egy jobbról beadott labdát a hosszú saroknál elhelyezkedő Németh lekezelte és a hálóba lőtte, 0‑1. A 82. percben Sebestyén 17 m‑ről elvégzett szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, 1‑1. Jók: Nikitscher, Sebestyén. 5. Zala Volán 11. Zalaapáti 16. Gyenesdiás
09. 01.
3 3 3
10. Kemendollár 15. Gyenesdiás
09. 08.
Gyenesdiás, 350 N. V: Varga (Koma, Kozma). Gyenesdiás: Szűcs – Csanaki, Hóbár, Füleki, Nikitscher, Rédei, Rudolf, Gombár, Czibor (Mosdósi), Porkoláb, Horváth (Söjtöri), edző: A. J. Az első játékrészben kimaradtak a hazai helyzetek, szünet után feljöttek a lelkesen játszó vendégek és megérdemelten nyertek. A 15. percben Czibor tört kapura, középre adott labdáját Gombár 12 m‑ről félfordulattal lőtte a hosszú sarokba, 0‑1. A 60. percben teljesen váratlanul Balázsi a 16‑os sarkáról lőtt kapura és labdája a hálóban kötött ki, 1‑1. Öt perccel később Fehér lövése kivágódott a lécről, a lesgyanús helyzetben lévő Dancs a hálóba helyezett, 1‑2. A 72. percben az előrevágott labdát Egyed a kifutó kapus fölött emelte a hálóba, 3‑1. Jók: Csanaki, Nikitscher, Gombár. Ifi: 3‑1 G: Csikós 2, Rudolf. Az elszenvedett vereséggel egy szép sorozat szakadt meg. 1992 augusztusában a későbbi bajnok Lenti TE nyert 3‑0‑ra, majd október közepén a Bagod Arco 3‑2‑re Gyenesdiáson. Más nem tudta a hétvégi mérkőzésig legyőzni a Kinizsit saját pályáján. 08. 25.
Gombár 8 m‑ről megrúgott bombáját. Három perccel későbbi egy baloldali beadás átszállt a védők felett, Gombár 14 m‑ről a hosszú sarokba lőtt, 0‑1. A 80. percben elvégzett baloldali szögletből Tóth A. érintés nélkül csavart a jobb felső sarokba, 1‑1. Két perccel később Kovács T. 17 m‑ről dolgoztatta Szűcsöt. Jók: Nikitscher, Csanaki, Rédei, Gombár. Ifi: 1‑4.
1 1 –
2 – 1
– 2 2
4‑2 4 3‑4 2 3‑9 1
Kemendollár – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Kemendollár, 100 N. V: Koma (Gyarmati, Berke). Gyenesdiás: Szűcs – Czafit (Füleki), Hóbár, Rédei, Nikitscher, Andor, Gombár, Kocsis, Sebestyén, Porkoláb, Csanaki, edző: A. J. A végig döntetlen szagú mérkőzésen a többet támadó hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, de sok gólhelyzetet kihagytak. Az első félidőben mindkét oldalon adódtak helyzetek, az egyéni hibák miatt ezekkel nem tudtak élni a csapatok. A 60. percben Kaj védte bravúrral
‑ 148 ‑
4 4
1 –
1 2
2 2
5‑6 3 4‑10 2
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 2‑2 (0‑2)
Gyenesdiás, 200 N. V: Gergely (Velicskó, Kánnár). Gyenesdiás: Czémán – Rédei (Füleki), Nikitscher, Czafit, Andor, Kocsis, Gombár, Porkoláb, Sebestyén, Hóbár, Csanaki, edző: A. J. Első félidőben a vendégek bizonyultak jobbnak, szünet után bravúros játékukkal a győzelmet is megszerezhették volna a hazaiak. Igazságos eredmény született. A 25. percben elvégzett szögletre Némethy az ötösön magasan felugorva fejelt a hálóba, 0‑1. A 35. percben egy gyors ellentámadás végén Simon a 16‑osról szerzett újabb gólt a vendégeknek. Az 58. percben Gombár szép cselekkel tört a 16‑oson belülre, ahol buktatták. A megítélt 11‑est Sebestyén a bal alsó sarokba lőtte, 1‑2. A 72. percben Nikitscher hosszú bedobását Hóbár megcsúsztatta és az ötös sarkáról Porkoláb a hosszú sarokba pöckölte a labdát, 2‑2. Jók: Nikitscher, Gombár, Sebestyén. Ifi: 3‑3. 5. Zalaszentgyörgy
5
2
2
1
14‑10 6
5 – 3 2 6‑12 3 15. Gyenesdiás A mérkőzés két pontját 3‑0‑ás gólkülönbséggel Zalaszentgyörgy csapata kapta, Sebestyén Péter nem rendelkezett a szükséges játékengedéllyel. A Zalaszentgyörgy óvása ellen fellebbezett a Gyenesdiás, mert ők Keszthelyről igazolták Sebestyén Pétert, nem tudták, hogy annak idején a Keszthely nem kérte meg a szükséges játékengedélyt.
09. 15.
Becsehely – Gyenesdiás 3‑1 (1‑0)
Becsehely, 400 N. V: Berke (Kánnár, Farkas) Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Nikitscher, Andor, Füleki, Kocsis, Rédei, Porkoláb, Csanaki, Hóbár (Horváth), Czibor (Söjtöri), edző: A. J. A sok helyzetet és büntetőt is hibázó hazaiak javuló játékot mutattak, megérdemelten szereztek két pontot. A 9. percben Liviczki elment Czémán mellett, a kapus buktatta, amiért 11‑es járt. A hazaiak hálóőre kollégája kezébe lőtte a büntetőt. A 35. percben Dórát indították a társak, a rárohanó védő mellett visszahúzta a labdát és a 16‑osról hatalmas lövése védhetetlenül vágódott a léc alá, 1‑0. Az 57. percben elvégzett szögletre felhúzódó Nikitscherre nem figyeltek a védők, tisztán fejelhetett a hálóba, 1‑1. A 72. percben Rédei buktatta Hullert, piros lapot kapott. A 84. percben Kalmár lőhetett kapura, Dóra fejjel a dermedt kapus fölött a hálóba igazította a pettyest, 2‑1. A 86. percben gyors hazai kontrában Huller hosszan indította Kanizsait, majd Kémhez került a labda és a csatár 10 m‑ről nem hibázott, 3‑1. A találkozó parázs hangulatban ért véget, a 87. percben egy bedobásnál Füleki az elé álló Huller arcába dobta a labdát. Jók: Nikitscher, Csanaki. Ifi: 1‑1. 9. Becsehely 15. Gyenesdiás
5 6
2 –
‑ 149 ‑
1 3
2 3
10‑9 5 7‑15 3
09. 22.
Gyenesdiás – FC Napred 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Velicskó (Sümegi, Kánnár). Gyenesdiás: Czémán – Czafit (Sárvári), Andor, Nikitscher, Füleki, Rédei, Gombár, Kocsis (Czibor), Horváth (Söjtöri), Porkoláb, Csanaki, edző: A. J. A szervezetten és jól játszó Napred ellen csak nehezen nyert a hazai csapat. A 29. percben Porkoláb becselezte magát a kapu előterébe és a középen jól kiugrasztott Gombár a jobb alsó sarokba helyezett, 1‑0. Az 58. percben Porkoláb egy csel után remekül szöktette Gombárt és most 15 m‑ről lőtt laposan a hosszú sarokba, 2‑0. Jók: Gombár, Porkoláb, Füleki, Rédei, Czémán. Ifi: 6‑0 G: Horváth 2, Rudolf, Tóth, Sulyok, Mosdósi. 7. FC Napred
13. Gyenesdiás 09. 29.
6 7
3 1
1 3
2 3
9‑10 7 9‑15 5
Galambok – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
Galambok, 100 N V: Szabó Z. (Köves, Kovács Zs.). Gyenesdiás: Czémán – Czafit (Söjtöri), Gombár, Füleki, Nikitscher, Rédei (Rudolf ), Andor, Kocsis, Sebestyén, Porkoláb, Csanaki, edző: A. J. Hatalmas eső, három kiállítás, ideges hangulat egy döntetlen színezetű mérkőzésen. A 12. percben Kis éles szögből adott középre és a menteni igyekvő Andor lábáról vágódott a labda a hálóba, öngól, 1‑0. Horváth A. pofozkodásért kapott piros lapot. A 62. percben egy kipattanó labdát Kocsis 25 m‑ről a kapufa segítségével lőtt a hálóba, 1‑1. Három perccel később Kozári mesteri indítására a vendégek kapusa későn indult, így Németh V. 20 m‑ről a hálóba emelhetett, 2‑1. Porkoláb és Németh V. kakaskodásért kapott piros lapot. Jók: A Kinizsiből senki sem dicsérhető. Ifi: 4‑2. 14. Gyenesdiás 15. Galambok
10. 06.
8 7
1 2
3 1
4 4
10‑17 5 8‑18 5
Gyenesdiás, 150 N. V: Laki (László, Kisváradi). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, (Czafit), Nikitscher, Andor, Füleki, Gombár, Kocsis, Sebestyén, Rudolf (Hóbár), Porkoláb (Czibor), Söjtöri, edző: A. J. A kezdeti kiegyenlített játékot a hazaiak szünet utáni fölénye jellemezte és ez gólokban is megmutatkozott. A 75. percben Sebestyén jól szöktette Gombárt és a játékos 11 m‑ről a hosszú sarokba lőtt. Két perccel később Gombár szerezte meg a labdát és egy csel beiktatása után ballal 12 m‑ről a hálóba lőtt, 2‑0. A 82. percben Sebestyén cselezett a jobb oldalon, pontosan visszagurított Porkoláb elé, végül a keresztlabdát Hóbár juttatta a hálóba, 3‑0. A mérkőzés utolsó előtti percében ismét Sebestyén lett a főszereplő, a Gombártól visszakapott labdát 20 m‑ről lőtte a hálóba, 4‑0. Jók: Gombár a mezőny legjobbja, Sebestyén, Kocsis, Füleki, Andor, Nikitscher. Ifi: 4‑1 G: Rudolf, Csikós, Horváth, Czafit. 4. Csesztreg
9 9
10. 20.
Gyenesdiás szabadnapos volt.
Gyenesdiás – Páka 0‑3 (0‑1)
Gyenesdiás, 150 N. V: Simon (Béres, Bányai). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Kocsis, Andor, Füleki, Gombár (Söjtöri), Horváth (Czibor), Sebestyén, Rudolf, Porkoláb, Hóbár, edző: A. J. A minden csapatrészükben jobb vendégek lendületes, jó játékukkal ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A 32. percben a hazai védők a kaputól 20 m‑re szabálytalankodtak. A szabadrúgást Devecz a bal felső sarokba lőtte, 0‑1. Szünet után az 59. percben Horváth 18 m‑ről lőtt a kapus kezébe, majd Czibor nehéz szögből leadott ismétlését fogta Bajusz. Az ellentámadás során Bozzai 30 m‑ről a bal alsó sarokba bombázott, 2‑0. A 83. percben Devecz 30 m‑ről talált a bal felső sarokba, 3‑0. Jók: Sebestyén. Ifi: 1‑1. G: Kovács. 3. Páka 16 Gyenesdiás
10. 27.
6 2
‑ 150 ‑
2 2
1 5
22‑10 12 12‑18 6
10 10
6 2
3 2
1 6
20‑7 15 12‑21 6
Honvéd Bottyán – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Lenti, 50 N. V: Kisváradi (Lang, László). Gyenesdiás: Czémán (Szűcs) – Rédei (Czafit), Hóbár, Füleki, Nikitscher, Gombár, Andor (Csanaki), Kocsis, Sebestyén, Porkoláb, Czibor, edző: A. J. Az első félidőben a vendégek védelme nem állt feladata magaslatán, ez el is döntötte a két pont sorsát. A 27. percben a Kinizsis védők hibáját kihasználva Mátyás 8 m‑ről gurított a hálóba, 1‑0. A 32. percben Adorján baloldali beadását Szűcs a rövidsaroknál 1 m‑ről fejelte a hálóba, 2‑0. A 43. percben Sebestyén sorra kicselezte a rátámadó védőket, betört a 16‑oson belülre, ahol a kifutó kapus elhúzta a lábát. A jogos büntetőt a sértett végezte és biztosan lőtt a hálóba, 2‑1. Jók: Hóbár, Kocsis, Sebestyén. 15. H. Bottyán
Gyenesdiás – Csesztreg 4‑0 (0‑0)
13. Gyenesdiás
10. 13.‑án
16. Gyenesdiás 11. 03.
11 11
3 2
2 2
6 7
13‑18 8 13‑23 6
Gyenesdiás – Bagod 1‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Füle (Laki, Loppert). Gyenesdiás: Szűcs – Czibor, Nikitscher, Andor (Söjtöri), Füleki, Rudolf (Sárvári), Czafit, Sebestyén, Kocsis, Porkoláb, Csanaki, edző: A. J. A látottak alapján az enervált teljesítményt nyújtó hazaiak ellen megérdemelt vendéggyőzelem született. A 13. percben Andor nagy hibáját kihasználva Mészáros kilépett középen és 16 m‑ről a jobb felső sarokba lőtt, 0‑1. A 85. percben Ocskó a 16‑osnál lövésre szánta magát, a labda az egyik védőn megpattant és Szűcsöt becsapva a kapu baloldalába vágódott, 0‑2. A találkozó utolsó percében a Sebestyén által kiugratott Kocsis, a büntetőpontról a hosszú sarokba lőtt, 1‑2. Jó: Czafit. Ifi: 3‑1 G: Rudolf, Majtász, Bognár. 5. Bagod
16. Gyenesdiás
12 12
7 2
‑ 151 ‑
– 2
5 8
28‑25 14 14‑25 6
11. 10.
Fityeház – Gyenesdiás 3‑1 (1‑1)
Fityeház, 100 N. V: Kiss I. (Szép, Dravecz). Gyenesdiás: Czémán – Czibor, Nagy, Füleki, Nikitscher, Gombár, Czafit, Rudolf, Horváth, Kocsis, Porkoláb, edző: A. J. A győzelmet jobban akaró hazaiak megérdemelten nyertek és ezzel megszakadt több hete tartó rossz sorozatuk. A 10. percben egy jobboldali szabadrúgást követően Gerencsér fejese a kapufáról viszszapattant, a jókor érkező Koósz laposan a kapu bal sarkába lőtt, 1‑0. Öt perccel később Gombár szerzett labdát és az elmélázó védőktől kísérve a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 1‑1. Az 58. percben elvégzett jobboldali szögletet röviden fejelte ki a gyenesi védelem, Boros kapásból lőhetett a hálóba, 2‑1. A 82. percben Árki elfutott a jobbszélen, az alapvonal közeléből az üresen álló Kóbor elé játszott és ő közelről nem hibázott, 3‑1. Jók: Gombár, Czibor. Ifi: 6‑1. 1. MÁVNTE 2. Csesztreg 3. Páka 4. Volán‑ZTE 5. FC Napred 6. Bagod 7. Kiskanizsa 8. Tótszerdahely 9. Galambok 10. Zalaszentgyörgy 11. Becsehely 12. Zalaszentgrót 13. Kemendollár l4. Bottyán SE l5. Zalaapáti l6. Gyenesdiás 17. Fityeház
Felnőtt Ifjúsági 13 13 13 13 13 13 13 13 13 14 14 13 14 13 13 13 13
9 8 8 5 5 7 6 6 6 8 4 4 4 4 3 2 1
3 4 4 6 4 – 2 2 2 3 5 3 3 2 2 2 3
1 1 1 2 4 6 5 5 5 6 5 6 7 7 8 9 9
24‑7 32‑12 26‑8 19‑11 20‑20 28‑30 21‑23 17‑22 18‑24 24‑22 19‑17 12‑14 16‑26 14‑22 15‑20 15‑28 14‑29
21 20 20 16 14 14 14 14 14 13 13 11 11 10 8 6 5
1. Z. Volán ZTE 2. Kiskanizsa 3. Kemendollár 4. MÁV NTE 5. Zalaszentgrót 6. Becsehely 7. Galambok 8. Gyenesdiás 9. Páka 10. Csesztreg 11. Fityeház 12. Zalaszentgyörgy 13. FC. Napred 14. Tótszerdahely 15. Bagod 16. Zalaapáti
13 13 14 12 12 13 12 12 12 12 12 13 12 12 12 12
10 10 l0 8 9 6 7 5 4 4 4 2 1 1 2 1
2 1 – 3 – 3 – 4 2 2 1 2 4 2 – –
1 2 4 1 3 4 5 3 6 6 7 9 7 9 10 11
76‑3 63‑24 47‑24 32‑8 39‑21 30‑21 41‑35 28‑23 30‑24 24‑32 20‑45 24‑51 19‑59 19‑37 18‑38 12‑66
22 21 20 19 18 15 14 14 10 10 9 6 6 4 4 2
A tavaszi szereplés alapján a 6‑10. hely valamelyike számított reális célnak. Gólerős csatárra és még egy kapusra lett volna szüksége a csapatnak, igazolásukra pénz hiányában nem kerülhetett sor. Érkezett viszont Sebestyén, akinek játékengedélyével sok gond adódott és a katonaidejét töltő Csanaki. A játékosok nagy része a vendéglátásban dolgozott, a nyári alapozáson és az ezt követő egy hónap edzésein csak a csapat fele vett részt. Az erőnléti hiányosságok és az elmaradt játék hamar kiütközött, fáradt mozgás és ötlettelen támadójáték lett az eredmény. Példátlanul gyenge eredménnyel zárult az ősz a játékosok hiányos edzéslátogatottsága, és nem megfelelő hozzáállásának eredménye a méltatlan helyezés. A vezetés bízott a téli alapozásban, ahol mindenki részt vett és Antoni János újra formába tudja hozni a csapatot. Így megtudják ismételni a tavalyi tavaszt és akkor elkerülhetnek erről a számukra méltatlan helyről. Mikulás Kupa néven amatőr asztaliteniszezők versenyére került sor december 4‑én. A 15 résztvevő közül a tavalyi évhez hasonlóan most is Fatér Jánosé lett az első díj.
‑ 152 ‑
Második Landek István, harmadik Majtász Kálmán és a negyedik helyezett Szíjártó Endre csak egy hajszállal maradt le a dobogós helyezésről. Téli Kupa elnevezéssel, pedig izgalmas sakkverseny is megrendezésre került ifjúsági és felnőtt korcsoportok részére, ahol a részvétel fontosabbnak bizonyult, mint az eredmény megőrzése.
1994. 03. 09.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 200 N, V: Sümegi (Kovács Zs., Kobán). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár (Söjtöri), Rudolf, Czigány, Gombár (Czafit Zs.), Andor, Horváth, Nikitscher, Korpics, Durgó, edző: A. J. Az első félidőben a vendégek voltak veszélyesebbek, de egy kihagyott büntető után a hazaiak átvették az irányítást, és lelkes játékkal megérdemelten nyertek. A 11. percben Horváth szögletét Nikitscher alig fejelte mellé, majd Hóbár lőtt 16 m‑ről centikkel fölé. A 20. percben Farkast buktatták a hazaiak a 16‑oson belül és büntető járt érte. Horváth lövése a kapufáról a mezőnybe pattant. A 70. percben egy jobb oldali szögletre Andor ugrott fel és a rövid sarokba bólintott, 1‑0. Jók: Nikitscher a mezőny legjobbja, Andor, Rudolf, Czigány. Ifi: 3‑4 G: Rudolf, Deli, Horváth. 11. Tótszerdahely
16. Gyenesdiás 03. 18.
14 14
6 3
2 2
6 9
17‑23 14 16‑28 8
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Zalaszentgrót, 300 N. V: Velicskó (Kovács Zs., Horváth A.) Gyenesdiás: Czémán – Czafit Zs., Hóbár, Durgó, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth A. (Söjtöri), Korpics, Czafit A., edző: A. J. A mutatott játék alapján úgy tűnt, mindkét csapat kellemetlen kötelességének tett eleget a mérkőzés lejátszásával. A 12. percben Rózsa beadását mentették szögletre a gyenesdiási védők. A 33. percben Horváth A. remekül lépett ki a védők közül és a kifutó Sáfár felett 17 m‑ről a kapuba emelt, 0‑1. A 90. percben jól kontrázó Nikitscher bekerült a szentgróti 16‑osra, ahol a védők csak üggyel‑bajjal szerelték. Jók: Czafit Zs., Czafit A., Nikitscher, Rudolf. Ifi: 0‑6. Erdői 3, Csiszár, Lakatos S., Kocsis.
MÁV NTE – Gyenesdiás 0‑0 Nagykanizsa, 200 N. V: Koma (Bata, Fábián). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Durgó, Rudolf, Andor, Czigány. Horváth, Korpics, Hóbár, Czafit Zs., edző: A. J. Az egész mérkőzést végigtámadták a vasutasok, de a teljes csapattal védekező gyenesiek kapuját nem tudták bevenni. A találkozóra jellemző, hogy a hazai kapusnak egyszer sem kellett védenie. A házigazdák közül előbb Mózsi lövését védte bravúrral Czémán, majd Nagy beadást Bernáth alig fejelte fölé. 78. percben egy legurított szabadrúgásból Mózsi nagy erővel lőtt kapura, a szem‑ füles Czémán óriási bravúrral szögletre mentett. Jók: Czémán, Nikitscher, Czafit A. Ifi: 5‑0.
‑ 153 ‑
1. MÁV NTE 12. Zalaszentgrót 15. Gyenesdiás
03. 23.
16 11 16 5 16 4
4 3 3
1 8 9
30‑7 26 14‑18 13 17‑28 11
Gyenesdiás – Kiskanizsa 2‑3 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 n. V: László (Füle, Béres). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Andor, Nikitscher, Czigány, Czafit Zs., Korpics, Rudolf, Horváth, Durgó (Gombár), Hóbár, edző: A. J. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a hazaiak kétszer is vezettek, ha szerencsével is, de a vendégek mindig tudtak fordítani. Negyedóránál Czafit Zs. jól ment el a jobboldalon, beadását Korpics vágta fölé. A 23. percben Czafit Zs. jobboldali beadását a középen érkező Hóbár 8 m‑ről pörgette a hálóba, 1‑0. A 37. percben Anek baloldali szabadrúgása átszállt Czémán felett és Bocskor három lépésről a hálóba bólintott, 1‑1. A 48. percben egy gyenge lövést Németh, Rudolf elé ütötte, ő két lépésről is elhibázta a lehetőséget. A következő jobboldali támadásban a kapu jobb oldalába lőtt, 2‑1. A 64. percben Fekete Z. remek átadással hozta helyzetbe középen Mátyást és 13 m‑ről higgadtan helyezett a bal alsó sarokba, 2‑2. A 85. percben Anek jól ugratta ki Bocskort, jobbszélről beívelt labdáját Vass 5 m‑ről lőtte a hálóba, 2‑3. A találkozó vége előtt Czafit Zs. egyenlítésre esélyes lövését mentette szögletre Németh. Jók: Czafit Zs., Rudolf, Czafit A. Ifi: 5‑1 G: Rudolf 3, Csikós, Majtász. 4. Kiskanizsa
16. Gyenesdiás 03. 30.
17 10 17 1
2 5 4 12
34‑28 22 16‑43 6
Zalaapáti – Gyenesdiás 0‑0
Gyenesdiás – Kemendollár 1‑0 (0‑0) Gyenesdiás, 200 N. V: Kovács Zs. (Velicskó, Fábián). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs., Rudolf, Korpics, Horváth (Söjtöri), Hóbár, Durgó, edző: A. J. A Gyenesdiás küzdeni tudása két pontot hozott. Az első félidőben eseménytelen tapogatódzó játék folyt. A 31. percben Hóbár 20 m‑ről Czafit Zs. elé emelt, aki a jobb összekötő helyéről kapásból 10 m‑ről az oldalhálóba lőtt. Az 57. percben Korpics két jó cselt követően 16 m‑ről lőtt kapura, Gál üggyel‑bajjal tudott hárítani. A 70. percben egy baloldali szögletrúgás után Andor magasra felugorva fejelt a hálóba, 1‑0. A 80. percben az addig sportszerű mérkőzést megzavarta, hogy Csergő lerántotta Gombárt és ezzel, begyűjtötte második sárga lapját. Az eset után reklamáló Varga Z. szintén hamarabb mehetett zuhanyozni. Jók: Nikitscher, Czigány, Rudolf, Gombár. Ifi: 0‑5. 7. Zala Volán 11. Kemendollár 13. Gyenesdiás
04. 13.
Zalaapáti, 400 N. V: Simon (Bányai, Proszenyák). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Czigány, Andor, Rudolf, Korpics, Czafit Zs., Horváth (Söjtöri), Hóbár (Csanaki), Durgó, edző: A. J. Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született az ősszel még Gyenesdiáson játszó Sebestyén Péter csapata ellen. Eseménytelen játékkal telt az első félidő. Mindkét csapat a védekezésre helyezte a hangsúlyt, a játék helyett a küzdelem dominált. A 40. percben Egyed lőtt fölé egy szabadrúgás után lepattanó labdát. A 75. percben Korpics lövését fogta Banca. A találkozó végén Pozsegovits kapáslövése szállt fölé, míg a Kinizsiből Porkoláb és Söjtöri próbálkozott 16 m‑ről sikertelenül. Jók: Nikitscher, Czigány, Czafit A., Rudolf. Ifi: 2‑1 G: Dencs. 15. Zalaapáti 16. Gyenesdiás
A 14. percben a Balaton‑partiak először jutottak el Korpicz kapujáig, egy baloldali beadás után a védők egymásra vártak, Horváth szemfülesen közéjük ugrott és biztosan lőtt a hálóba, 0‑1. A kiesés ellen küzdő vendégek a hajrában sikerrel védekeztek. Jók: Nikitscher a mezőny legjobbja, Czémán, Czafit Zs., Hóbár.
18 18
4 4
5 9 4 10
21‑26 13 19‑23 12
20 20 20
6 7 6
9 5 3 10 4 10
30‑17 21 26‑34 17 21‑31 16
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Zalaszentgyörgy, 250 N. V: Berke (Kozma, Kobán). Gyenesdiás: Czémán, Czafit A., Hóbár, Durgó, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth (Söjtöri), Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. Jó iramú, küzdelmes mérkőzés pontosztozkodással ért véget. Oláh első beadást Czémán kivetődve tisztázta, majd Némethy 17 m‑es lövését fogta biztos kézzel. A 28. percben Durgó óriási helyzetben a kivetődő hazai kapust találta el, a kipattanót nem sikerült értékesíteni. A 35. percben Zöld szögletét Oláh 7 m‑ről fejelte a léc alá, 1‑0. A 71. percben Durgó sokadszor futott el a jobboldalon, beadását Hóbár helyezte a hálóba, 1‑1. Ifi: 7‑0. 9. Zalaszentgyörgy 13. Gyenesdiás
04. 20.
21 21
6 6
7 8 5 10
36‑37 19 22‑32 17
Gyenesdiás – Becsehely 0‑0
Zalaegerszeg, 150 N. V: Fábián (Völgyi, Harangozó). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Czigány, Nikitscher, Durgó (Söjtöri), Rudolf, Andor, Korpics, Czafit Zs., Hóbár, Horváth, edző: A. J. Hiába támadta végig a mérkőzést a hazai csapat, tehetetlen csatárai nem tudtak élni a lehetőségekkel, igaz Fortuna ezúttal is a vendégek oldalán állt. Az ötödik percben már második szögletét végezte a hazai csapat, Major 18 m‑es lövését bravúrosan fogta Czémán.
Gyenesdiás, 150 N. V: Berke (Szalai, Kobán). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs. (Czibor), Rudolf, Korpics, Gombár, Hóbár, Durgó (Horváth), edző: A. J. Rossz talajú pálya fogadta a csapatokat. A végig fölényben játszó hazaiaktól most elpártolt a szerencse. Az 5. percben Gombár szaladt el a jobb szélen, lapos beadását Hóbár 4 m‑ről emelte a kapu fölé. A 37. percben Czafit Zs. A 16‑os sarkáról akarta bevenni a hosszú sarkot Fullér azon‑ ban bravúrral hárított. Az 52. percben Rudolf R. 20 m‑ről leadott nagy erejű lövését Czémán biztosan fogta. Jók: Andor, Nikitscher, Rudolf, Czafit Zs., Gombár. Ifi: 1‑0 G: Rudolf.
‑ 154 ‑
‑ 155 ‑
04. 07.
Zala Volán ZTE – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
7 Becsehely 12. Gyenesdiás
04. 27.
22 22
9 6
7 6 6 10
34‑27 25 22‑32 18
FC Napred – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Tótszentmárton, 300 N. V: Hosszú (Barna, Pápai). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár, Durgó, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth (Sárvári), Korpics (Söjtöri), Czafit Zs. (Czibor), edző: A. J. A taktikusan játszó vendégek megérdemelten nyertek a mezőnyfölényük ellenére a szerencsével hadilábon álló házigazdák ellen. A 13. percben Dobos hibájából Horváth elé került a labda és 22 m‑ről a kapu bal alsó sarkába lőtt, 0‑1. A mérkőzés bővelkedett a helyzetekben, szinte ötpercenként történt valamilyen említésre méltó esemény, de az eredmény már nem változott. Jók: Nikitscher, Czémán, Czigány, Durgó. Ifi: 4‑2 G: Deli, Rudolf. 11. FC Napred
12. Gyenesdiás 05. 04.
22 23
7 7
6 9 6 10
27‑34 20 23‑32 20
Gyenesdiás – Galambok 2‑5 (0‑2)
Gyenesdiás, 150 N. V: Kisváradi (Simon, Kis‑Király). Gyenesdiás: Mircea – Czafit A., Andor, Nikitscher, Czigány, Czafit Zs., Rudolf (Csanaki), Korpics, Horváth (Czibor), Gombár, Durgó (Söjtöri), edző: A. J. A vendégek első gólját követően kitámadtak a hazaiak, a Galambok nagy kedvvel és eredményesen játszott ellenük. Küzdelmes első negyedóra után Horváth szabadrúgását Imrei kiütötte, Czafit A. 20 m‑ről alig lőtt a léc fölé. A 40. percben egy baloldali vendégszögletből Németh az ötösről fejelt a hálóba, 0‑1. Négy perccel később Stróber jó cselekkel tört a 16‑oson belülre és elegánsan a bal alsó sarokba lőtt, 0‑2. A 60. percben Czigánytól Németh szerezte meg a labdát, majd a kapura tört és a jobb alsó sarokba helyezett, 0‑3. A 75. percben a vendégek kontratámadásának végén Horváth A. előbb a kapusba lőtt, majd a kapuba sodorta a kipattanó labdát, 0‑4. Két perccel később egy baloldali szabadrúgást követően Czafit Zs. szép gólt fejelt a felső sarokba, 1‑4. A 80. percben Czafit Zs. jobboldali beadását Andor 8 m‑ről lőtte a hálóba, 2‑4. Öt perccel később Stróber szerzett meg egy csordogáló labdát és a kifutó kapus fölött a hálóba emelte, 2‑5. Jók: Czafit Zs. Ifi: 1‑7, G: Deli. 5. Galambok 12. Gyenesdiás
05. 11.
23 12 24 7
4 7 6 11
40‑37 28 35‑37 20
Csesztreg – Gyenesdiás 3‑1 (2‑1)
Szabó T. értékesítette, 2‑1. A 36. percben a Czibor buktatta Csóbor K‑t, ez is 11‑es. A büntetőt Szabó T. A kapu közepébe, Mircea kezébe lőtte. A 40. percben Korpics 20m‑es lövését Gál a jobb felső sarokból ütötte szögletre. A 60. percben Szabó T. lefordult Andorról és a 16‑oson belül buktatta a vendégjátékos. A 11‑est Németh I. lőtte a hálóba, 3‑1. A 77. percben Korpics „szövegért” megkapta a második sárgáját, majd a pirosat. Jók: Nikitscher, Mircea. Ifi: 5‑0. 3. Csesztreg
24 13 25 7
14. Gyenesdiás 05. 25.
7 4 6 12
56‑34 33 26‑40 20
Páka – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Páka, 200 N. V: László (Pecsics, Csatlós). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár, Csanaki, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth, Korpics, Czafit Zs. (Czibor), edző: A. J. A helyzeteit jobban kihasználó vendégek rászolgáltak a két pontra. A 12. percben a 16‑osra lőtt labdába Weiland kézzel kapott bele, 11‑es! A büntetőt Horváth biztosan értékesítette, 0‑1. A 18. percben Kondákor 20 m‑es lövését, majd Tóth 18 m‑es próbálkozását tette ártalmatlanná Czémán. A 60. percben jobboldalról középre szálló beadást Hóbár fejelte az ötösről a hálóba, 0‑2. Jók: Nikitscher, Czémán, Hóbár. Ifi: 0‑10.
Gyenesdiás – H. Bottyán 4‑0 (3‑0) Gyenesdiás, 150 N. V: Simon (Gál, Göncz). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár, Csanaki, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth, Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. A hazaiak lendületes, jó játékkal biztosan nyertek. Az első támadásnál Korpics hagyott ki egy nagy helyzetet, míg a 12. percben Horváth szögletét Hóbár fejelte a hálóba, 1‑0. Három perccel később Korpics éles szögből talált a hálóba, 2‑0. A 45. percben Horváth végezte el a hazaiak szabadrúgását, a jól eltalált lövés a kapuban kötött ki, 3‑0. A 70. percben Czafit Zs. szép szóló után csak centikkel lőtt mellé, majd tíz perccel később egy középről induló támadást fejezett be góllal, 4‑0. Jók: Korpics, Horváth, Hóbár. 3. Páka 10. Gyenesdiás 12. H. Bottyán
06. 01.
27 13 11 3 27 9 6 12 27 9 5 13
38‑19 37 32‑40 24 34‑40 23
Bagod – Gyenesdiás 3‑2 (2‑1)
Csesztreg, 300 N. V: Kovács Zs. (Berke, Harangozó). Gyenesdiás: Mircea – Czibor (Csanaki), Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs., Rudolf, Korpics, Horváth (Czafit A.), Hóbár (Söjtöri), Durgó, edző: A. J. A jól kezdő házigazdákat egy felesleges szabálytalanság megbénította és a félidő vége felé tértek csak magukhoz. Szünet után érvényesült a Csesztreg jobb játéka és megérdemelten nyertek. A 2. percben Csóbor baloldali beadását Szabó Gy. 5 m‑ről lőtte a kapu közepébe, 1‑0. A 6. percben Durgót buktatták a 16‑oson belül, a büntetőt Horváth a bal alsó sarokba helyezte, 1‑1. A 31. percben Mircea az ötösön buktatta a felé futó Csóbort, a megítélt 11‑est
Bagod, 50 N. V: Pecsics (Loppert, Laki). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A. (Czibor), Hóbár (Söjtöri), Durgó, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth (Csanaki), Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna, ezúttal a szerencse a bagodiaknak kedvezett. A végig zuhogó esőben lejátszott találkozón a 18. percben egy jobboldali beívelést elnéztek a vendégvédők és a szemfüles Varga a bal alsó sarokba helyezett, 1‑0. A 14. percben elvég‑zett baloldali szögletet Nikitscher 8 m‑ről a hosszú sarokba csúsztatta, 1‑1. A 40. percben Simon szabadrúgását a gyenesdiási kapus csak oldalra tudta kiütni, a hosszú oldalon érkező Ocskó kettő lépésről sodorta a hálóba a labdát,
‑ 156 ‑
‑ 157 ‑
2‑1. Az 57. percben Szabó kiejtette a labdát, Csanaki 13 m‑ről rálőtte és védőket érintve került a gólvonalon túlra, 2‑2. A 90. percben nagy védelmi hibát követően a csereként beállt Káli 12 m‑ről a bal sarokba helyezett, 3‑2. Jók: Czémán, Czafit Zs., Durgó. 9. Bagod 13. Gyenesdiás
06. 08.
28 11 28 9
3 14 6 13
56‑55 25 24‑43 24
Gyenesdiás – Fityeház 4‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Göncz (Pecsics, Füle). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár, Durgó (Gombár), Nikitscher, Rudolf (Söjtöri), Andor, Czigány, Korpics, Czafit Zs., Csanaki, edző: A. J. Az első játékrészben a vendégek jól tartották magukat, szünet után a hazaiak fölénye már gólokban is megmutatkozott. A 12. percben Csanaki a kapu közvetlen közeléből lőtt a kapufára. A 43. percben Durgó beadását Hóbár juttatta a hálóba, 1‑0. Az 59. percben Czafit Zs. 22 m‑es lövése a kapust érintve jutott a hálóba, 2‑0. A 70. percben Czafit Zs. átadását Durgó 15 m‑ről lőtte a kapuba 3‑0. A 90. percben Csanaki Gombárral összejátszva, Gombár állította be a végeredményt, 4‑0. Jók: Nikitscher, Czigány, Czafit Zs. Ifi: 6‑1. 12. Gyenesdiás 17. Fityeház
06. 15. Tótszerdahely – Gyenesdiás
29 10 29 3
6 13 6 20
38‑43 26 28‑84 10
0‑0
Tótszerdahely, 100 N. V: Horváth T. (Kis‑Király, Kisváradi). Gyenesdiás: Mircea – Czafit A., Hóbár, Durgó, Nikitscher, Rudolf, Andor (Horváth), Czigány, Gombár, Csanaki, Czafit Zs., edző: A. J. A két 11‑est és számos helyzetet kihagyó hazaiaktól megérdemelten vitték el az egyik pontot a lelkes vendégek. A 35. percben Horváth indításával kilépett Vidmár átemelt a kapus felett és ezután Mircea buktatta a csatárt. A 11‑est Markek a jobb kapufára vágta. Az 50. percben Czigány a 16‑oson belül kézzel ért a labdához, 11‑es! A büntetőt Kukuruzsnyák a jobb alsó sarokra lőtte, Mirceas bravúrral védte. A 80. percben Rudolf a bal szélen szöktette Csanakit, 10 m‑ről az odalhálóba lőtt. Jók: Mircea mezőny legjobbja, Nikitscher, Csanaki. Ifi: 6‑0.
8. Gyenesdiás 15. Zalaszentgrót
31 11 31 9
7 13 8 14
39‑43 29 30‑34 26
Gyenesdiás – MÁV NTE 0‑0 Gyenesdiás, 150 N. V: Füle (Laki, Gál). Gyenesdiás: Mircea – Czafit A., Hóbár (Söjtöri), Durgó, Nikitscher, Rudolf J. (Czibor Z.), Andor, Czigány, Csanaki (Rudolf ), Gombár, Czafit Zs. edző: A. J. Kedves ünnepségekkel kezdődött mindkét mérkőzés, a gyenesdiásiak virággal köszöntöt‑ ték a vendégcsapat bajnok felnőtt és ifjúsági játékosait. A vasutasok és a biztosan bent maradó Kinizsi végig nyílt küzdelmet vívott egymással. A mezőnyben mindkét gárda re‑ mek teljesítményt nyújtott, és a nagyszerűen védő kapusok hálóját nem tudták bevenni. Felszabadult, élvezetes játékot, szép megoldásokat láthattak a hőségben is kitartó lelkes szurkolók. Jók: Mircea, Nikitscher, Csanaki, Gombár. Ifi: 1‑8. G: Rédei Felnőtt Ifjúsági 1. MÁVNTE 2. Csesztreg 3. Páka 4. Kiskanizsa 5. Galambok 6. Zala Volán ZTE 7. Becsehely 8. H. Bottyán 9 Gyenesdiás 10. Tótszerdahely 11. Bagod 12. Z.szentgyörgy 13. FC. Napred 14. Kemendollár 15. Zalaszentgrót 16. Zalaapáti 17. Fityeház
32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32
17 19 14 18 16 13 12 12 11 10 12 9 10 10 9 7 3
14 8 13 4 5 10 11 6 8 9 4 10 8 7 8 9 6
1 57‑21 5 70‑38 5 41‑23 10 65‑59 11 64‑59 9 56‑28 9 54‑50 14 51‑53 13 39‑43 13 44‑50 16 63‑66 13 52‑64 14 37‑49 15 37‑50 15 31‑37 16 42‑47 23 31‑101
48 46 46 40 37 36 35 30 30 29 28 28 27 53 26 23 10
1. MÁV NTE 30 24 4 2 2. Galambok 30 24 1 5 3. Zalaszentgrót 30 23 1 6 4. Zala Volán ZTE 30 20 3 7 5. Kemendollár 30 20 2 8 6. Kiskanizsa 30 19 3 8 7. Csesztreg 30 17 3 10 8. Páka 30 11 4 15 9. Becsehely 30 10 5 15 10. Z.szentgyörgy 30 10 4 16 11 Gyenesdiás 30 9 4 17 12. Bagod 30 8 2 20 13 FC Napred 30 5 5 20 14. Zalaapáti 30 5 4 21 15. Fityeház 30 6 2 22 16. Tótszerdahely 30 2 3 25 Fityeháztól két büntetőpont levonva..
133‑12 145‑53 131‑55 130‑28 105‑42 125‑63 103‑56 77‑68 64‑99 59‑89 54‑103 51‑81 39‑148 36‑129 40‑152 28‑141
52 49 47 47 42 41 37 26 25 24 22 18 15 13 12 7
Gyenesdiás, 250 N. V: Varga L. (Harangozó, Szalai). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Gombár, Durgó, Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Horváth (Söjtöri), Csanaki (Czibor), Czafit Zs., edző: A. J. Alacsony színvonalú mérkőzésen a vendégek csak saját magukat okolhatták a vereségért. A 23. percben Nikitscher átadását Durgó 20 m‑ről mellé lőtte. A 71. percben Rózsa hibáját kihasználva Söjtöri ment el a baloldalon, beadását Gombár senkitől sem zavarva 8 m‑ről a jobb alsó sarokba bólintotta, 1‑0. Három perccel a mérkőzés vége előtt Czafit 10 m‑ről éles szögből centikkel tévesztette el a hosszú sarkot. Jók: Rudolf, Gombár, Czémán, Czafit Zs. Ifi: 0‑8.
Góllövőlista: 26: Kém Tibor (Becsehely) 8: Gombár, 6: Hóbár, Horváth, 4: Sebestyén, Porkoláb, 3: Andor, Czafit Zs., 2: Nikitscher, Kocsis, Korpics, Csanaki, 1: Czibor, Rudolf. Öngól: Andor a Galambok ellen. A keszthelyi Olympic Kerékpáros Klub július 24‑én A Faludi‑síkon és a vele határos fenyves erdőben terepkerékpározók részére rendezett Kürtös Kupa néven versenyt. A gyermekeknek 10 km‑t, az ifjúsági és felnőtt kategóriában 20 km‑es távot kellett a versenyzőknek változatos terepen teljesíteniük. A nyertesek jutalmul a címadó kürtős kalácsot kaptak. Augusztusban került megrendezésre a második Szabó Ferenc Emléktorna, Rudolf István akkori szakosztályvezető mondta: – A szakosztályvezetés Szíjártó Endre javaslatara határozta el, hogy a fiatalon elhunyt sportköri elnökünk emlékére labdarúgó tornát szervezünk. Az 1994‑es év nyara különösen forró napokkal lepett meg bennünk és a kétnapos emléktorna ideje alatt is tombolt a hőség, ez senkit nem zavart, mindenki a focira koncentrált.
‑ 158 ‑
‑ 159 ‑
9. Gyenesdiás 14. Tótszerdahely
06. 22.
30 10 30 9
7 13 8 13
38‑43 27 40‑48 26
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 1‑0 (0‑0)
Eredmények: Gyenesdiás Öregfiúk – Vonyarcvashegy öregfiúk 6‑0, Gyenesdiás – Sármellék 1‑0, Gyenesdiás – Gyenesdiás Öregfiúk 6‑1. A végső sorrend: 1. Gyenesdiás, 2. Gyenesdiás Öregfiúk, 3 Sármellék 4. Vonyarcvashegy öregfiúk. A torna legjobb játékosának a tavaszi idényben nagyszerű teljesítményével feltűnt fiatal Czafit Zsoltot választották. Ugyancsak augusztusban került megrendezésre a látványos borulásokkal tarkított Mozaik Kupa autókrossz verseny. A por ellen két locsolóautót is be kellett vetniük a rendezőknek, míg a mozdulatlanná vált autókat daruk emelték ki a pályáról. Gyenesdiás és az Öregfiúk csapatai Eredmények: épített kis kategória: 1. Salamon Zoltán, épített nagy kategória: 1. Molnár Gábor, széria kiskategória: 4. Szabó Zsolt, széria nagy kategória: 5. Beke Péter, 6. Györgyfalvay Attila, szuperfutam: 3. Molnár Gábor, 5. Szabó Zsolt. Az 1994/95‑ös labdarúgó bajnoki idény augusztus 24. kezdődött. 08. 24.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Berke (Fábián, Göncz). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár (Söjtöri), Horváth A. (Sárvári), Czigány, Rudolf, Czafit Zs. (Czibor), Andor, Gombár, Nikitscher, Csanaki edző: Antoni János. Sportszerű mérkőzésen, nagy küzdelemben, szerencsés góllal nyert a Gyenesdiás. Nehéz mérkőzésen jutott túl mindkét csapat, számtalan helyzet adódott mindkét oldalon. A talál‑ kozó a 15. percben eldőlt. A pálya szélére sodródott Gombár szépen ívelt középre, ahol a hazaiak nagyszerű fiatal játékosa Czafit Zs. egy csúsztatott fejessel megszerezte a vezető, és egy‑ ben a győzelmet jelentő gólt. A későbbiek során a vendégek‑ től Fitos és Tóth, a házigazdáknál Gombár, Rudolf és Hóbár próbálkozott a gólszerzéssel, eredménytelenül. Jók: Czémán, Nikitscher, Czafit A. Ifi: 5‑2. G: Rudolf 3, Csikós 2, 08. 31.
A rendkívül szervezetten és taktikusan játszó vendégek győzelme meglepő és megérdemelt. A 18. percben Csanaki beadását Czafit Zs. A kimozduló Gaál fölött a kapu közepébe emel‑ te, 0‑1. A 29. percben Rudolf I. Hóbár beadását fejelte az ötösről a jobb sarokba, 0‑2. Az 54. percben Szabó T. 20 m‑es szabadrúgása a bal felső sarokban kötött ki, 2‑1. Négy perccel később Szabó T. szögletét bólintotta Fekete a jobb felső sarokba, 2‑2. A 71. percben Rudolf I. beadását Gombár a jobb alsó sarokba lőtte, 2‑3. A 75. percben Rudolf I. közel‑ ről a jobb alsó sarokba helyezett, 2‑4. Jók: Czigány, Korpics, Rudolf I. Ifi: 0‑4 G: Valtner, Tóth Cs., Szabó L., Lőrincz. 3. Gyenesdiás 8. Csesztreg
09. 07.
– –
– 1
5‑2 6 3‑2 3
Gyenesdiás, 150 N. V: Horváth T. (Kiskirály, Loppert) Gyenesdiás: Czémán – Czafit A. (Sárvári), Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs., Gombár (Söjtöri), Korpics, Rudolf I., Hóbár, Csanaki (Rudolf J.) edző: A. J. A hétvégén egy különösen jól szervezett és nagyszerű csapatjátékot produkáló Gyenesdiás lépett pályára. Kevés csapat tudta volna vasárnap felvenni velük a versenyt. Túl a félórán meglódult a hazai jobbszél, Hóbár kapott jó labdát középen és rövid vezetést követően egy pöccintéssel kilőtte a jobb alsó sarkot, 1‑0. Az 51. percben többször is veszélyben forgott Gyulai kapuja, végül távolról Czafit Zs. A kapufa segítségével megszerezte a második hazai gólt, 2‑0. Pár perc múlva az elkeseredett vendégek kézzel állítottak meg egy támadást, a 16‑oson belül. A megítélt 11‑est Nikitscher értékesítette, 3‑0. Ne‑gyedórával később szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak és 20 m‑ről Czigány lőtt a kapuba, 4‑0. A hajrában Nikitscher állította be az 5‑0‑ás végeredményt. Jók: Czafit Zs., Nikitscher, Czigány . Ifi: 3‑1. 09. 14.
Csesztreg – Gyenesdiás 2‑4 (0‑2)
2 1
Gyenesdiás – Tótszerdahely 5‑0 (1‑0)
3. Gyenesdiás 18. Tótszerdahely
Salamon Zoltán
2 2
3 3
3 –
– –
– 3
10‑2 9 0‑11 0
Gyenesdiás – Zalaapáti 0‑0
Gyenesdiás, 200 N. V: László (Laki, Bányai). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A. (Sárvári), Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs., Gombár, Rudolf J. (Söjtöri), Rudolf I., Hóbár, Csanaki edző: A. J. A feszültséggel teli 90 perc alatt egyik csapat sem tudott képességei szerint játszani. A meddő hazai támadásokat Béres Ferenc csapata hősies védekezéssel akasztotta meg a szerdai mérkőzésen. Czigány, Csanaki és Gombár, míg a vendégeknél a jól védő Banca kapus teljesítménye érdemel említést. A 43. percben „ő ütött vissza” jelenet végén a közelben álló játékvezető Homályt küldte az öltözőbe. Jók: Nikitscher, Czémán, Czafit. Ifi: 2‑3. G: Csikós, Mosdósi.
Zala Volán Teskánd – Gyenesdiás 3‑1 (3‑1)
Csesztreg, 50 N. V: Velicskó (Szökrény, Horváth A.). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár, (Rudolf J.), Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs. (Söjtöri), Gombár, Rudolf I., Csanaki, Korpics (Sárvári) edző: A. J.
Teskánd, 300 N. V: Varga (Velicskó, Sneff) Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs., Gombár (Söjtöri), Korpics, Hóbár, Csanaki, Rudolf, edző: A. J.
‑ 160 ‑
‑ 161 ‑
Az újonc teskándiak remekül felkészültek a Kinizsire és az első félidő hajrájában nagyszerű tíz percet produkálva megérdemelten nyertek. A 16. percben bizonytalankodtak a hazai védők, s ezt Korpics eredményesen kihasználta, 0‑1. A 37. percben Nagy J. futott el a jobboldalon, beadását Varga I. Molnár elé fejelte, aki szintén fejjel vette be a vendégek kapuját, 1‑1. A 44. percben ismét Nagy J. futotta le a gyenesdiási védelmet, beadását Molnár csukafejessel küldte a kapuba, 2‑1. Néhány pillanattal később Varga I. 30 m‑ről lőtt kapura, labdája a lécről vágódott a hálóba, 3‑1. Senki sem érdemelt dicséretet. Ifi: 5‑0. 3. Gyenesdiás 5. Zalaapáti 10. ZV Teskánd
5 5 5
09. 21.
3 2 2
1 2 1
1 1 2
11‑5 10 11‑5 8 11‑11 7
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 2‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Pecsics (Simon, Kisváradi). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A. (Rudolf I.), Nikitscher, Andor, Czigány, Czafit Zs., Korpics, Rudolf J., Söjtöri, Hóbár, Csanaki edző. A. J. A helyzetei alapján nagyobb arányú gyenesdiási győzelem is megérdemelt lett volna. A meglepetésszerű idegenbeli vereség kijavítására nagy elánnal kezdtek a hazaiak. Lelkesedésüket és mezőnyfölényüket a mérkőzés végéig megtartották. Az 56. percében Csanaki futott el a balszélen és ívelt Hóbárhoz középre, aki most a hálóba bólintott, 1‑0. A gólt követően Andor vállalta magára a kezdeményezést és három szép csel beiktatásával a hálóba terelte a labdát, 2‑0. A hajrában Bognár meghálálta a beállítását és a 89. perc szögleténél befejelte csapata szépítő gólját, 2‑1. Jók: Söjtöri, Nikitscher, Hóbár. Ifi: 3‑10. 3. Gyenesdiás 11. Zalaszentgrót
6 6
09. 28.
4 2
1 1
1 3
13‑6 13 8‑7 7
Miklósfa – Gyenesdiás 2‑1 (1‑1)
Miklósfa, 300 N. V: Laki (Kisváradi, Göncz). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Rudolf J., Andor, Czigány, Csanaki, Korpics, Czafit Zs. edző: A. J. A fordulatos, jó iramú mérkőzésen a labdát többet birtokló hazaiak megérdemelten nyertek. A 15. percben Csepregi szerzett labdát, egyből az üresen álló Horváthoz ívelt, végül Kovács Sz. 17 m‑ről kapásból nagy gólt lőtt, 1‑0. A 22. percben szép támadás végén Czafit A. lövése centikkel kerülte el a kaput. A 39. percben Czafit Zs. játszotta magát tisztára, Rudolf J.‑hez továbbított, tőle Hóbárhoz került a labda és ő nagy nyugalommal 10 m‑ről a jobb sarokba lőtt, 1‑1. Az 57. percben Felső a 22 m‑ről elvégzett szabadrúgást a sorfal mellett a jobb sarokba nyeste, 2‑1. Jók: Czafit Zs., Czigány. Ifi: 5‑7.
Gyenesdiás – Kiskanizsa 0‑1 (0‑1) Gyenesdiás, 150 N. V: Loppert (Béres, Proszenyák). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Andor, Czigány, Rudolf I., Czafit Zs., Korpics, Söjtöri (Horváth), Csanaki (Rudolf J.), Hóbár, edző: A. J. A mezőnyfölényben játszó hazaiak erőtlen próbálkozásait jól rombolták a vendégek és
‑ 162 ‑
kontráikkal rendre veszélyt jelentettek Czémán kapujára. A 4. percben Hóbár szerzett labdát, jól tálalt Rudolf I. elé, 12 m‑es lövését Németh vetődve mentette. A 23. percben nagyszerűen kiugrott Vass a balszélen, visszacselezte magát, és az érkező Mátyás elé játszott, aki 10 m‑ről a léc alá bombázott, 1‑0. Jók: Czémán. Ifi: 4‑1 G: Súlyok 3, Majtász. 1. Miklósfa 8. Gyenesdiás 9. Kiskanizsa
8 8 8
10. 05.
7 4 4
– 1 1
1 3 3
12‑7 21 14‑9 13 12‑14 13
Becsehely – Gyenesdiás 1‑3 (1‑2)
Becsehely, 300 N. V: Velicskó (Kánnár, Kincs). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Andor, Czigány, Mosdósi, Czafit Zs., Sorok (Söjtöri), Hóbár, Korpics, Csanaki, edző: A. J. A helyzetek alapján megérdemelten nyertek a vendégek az egész mérkőzést végigtámadó hazaiak ellen. A 28. percben Czafit Zs., beadását Korpics 8 m‑ről lőtte az oldalhálóba. A következő támadás újból Czafit Zs.‑től indult, beadását Hóbár továbbította, majd Korpics 10 m‑ről fejelte a hálóba, 0‑1. A 35. percben hosszan indították Csanakit, a kapuban ragadt Fullér mellett megszerezte csapata második gólját, 0‑2. A 45. percben Dóra labdájából Kém a kimozduló Czémán mellett szépített, 1‑2. A 89. percben Korpics a feleslegesen kimozduló Fehér felett a hálóba emelt, 1‑3. Jók: Czémán, Czafit A., Czafit Zs. Korpics. Ifi: 0‑1. 4. Gyenesdiás
9 9
13. Becsehely 10. 12.
5 3
1 1
3 5
17‑10 16 10‑20 10
Gyenesdiás – Bagod 2‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 200 néző, V: Simon (Kisváradi, Füle). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Czafit Zs., Czigány, Mosdósi, Rudolf I., Korpics, Sorok (Söjtöri), Gombár (Majtász), Csanaki (Rudolf J.), edző: A. J. Sok hibával, nagy elszántsággal küzdöttek a győzelemért a csapatok. A találkozó egy órai játék után, tíz perc alatt eldőlt. Addig a támadások rendre elakadtak a középpálya térségében. A Kinizsiből meghatározó játékosok hiányoztak a támadások befejezésénél, mint Hóbár, Andor és Gombár. A 60. percben szöglethez jutottak a házigazdák, a beívelt labdát a büntetőterületen állók elvétették, a lendületből érkező Csanaki a hálóba fejelte, 1‑0. Tíz perc múlva Korpics rohant a balszélen és jó időben továbbított Rudolf I.‑hez. Jól eltalált lövésével már 2‑0‑ra vezettek a hazaiak. A 75. percben félreértés miatt megállt az élet egy pillanatra a pályán. A szemfüles Pölcz ott termett, és alapvonal felöl közelítve becsapta Czémánt, majd a kapuba helyezett, 2‑1. Jók: Czémán, Czafit Zs., Rudolf. 3. Gyenesdiás 8. Bagod
10 10
10. 19.
6 4
1 2
3 4
19‑11 19 19‑14 14
Pacsa – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Pacsa, 200 N. V: Kisváradi (Béres, Pecsics). Gyenesdiás: Czémán – Czafit A., Nikitscher, Czigány, Rudolf I., Czafit Zs., Korpics, Andor, Gombár, Hóbár, Csanaki, edző: A. J.
‑ 163 ‑
A sportszerű, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. A 47. percben Kelemen szögletét Szűcs fejelte a hálóba, 1‑0. A 72. percben Nikitscher szép egyéni játék után 10 m‑ről lőtt laposan a hálóba, 1‑1. Jók: Nikitscher, Rudolf I., Czigány. Ifi: 2‑2 G: Magyar L., Majtász. 4. Gyenesdiás 17. Pacsa
10. 26.
11 11
6 1
2 5
3 5
20‑12 20 22‑26 8
5. Gyenesdiás 18. Galambok
Gyenesdiás – Kemendollár 4‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Varga (Kovács Zs., Harangozó). Gyenesdiás: Czémán – Söjtöri, Nikitscher, Andor, Czigány, Korpics, Gombár, Rudolf I. (Rudolf J.), Czafit, Hóbár, Csanaki edző: A. J. Nyugodt mérkőzésen a helyzetek alapján megérdemelten nyert a Gyenesdiás. Félórai játékot követően egy gyorsan elvégzett szabadrúgást Hóbár a jó ritmusban érkező Csanaki elé tett és ő a hálóba fejelte, 1‑0. Az 55. percben Korpicstól Andorhoz került a pattogós labda a 16‑oson belül, jól várt ki a hazai játékos és higgadtan Gál hasa alatt a hálóba lőtt, 2‑0. Tíz perc múlva Korpics viharzott el a balszélen és távolról rátette a labdát Csanaki lábára, tiszta helyzetből már csak a kapuba kellett gurítania, 3‑0. A 70. percben Kósa csapott le a játszadozó védőkre és a megszerzett labdával megoldhatatlan feladat elé állította Czémánt, 3‑1. Nem sokkal később szöglethez jutott a Gyenesdiás, Csanaki ívelt középre, Andor, pedig a kapuba fejelt, 4‑1. Jók: Czémán, Csanaki, Andor, Rudolf I. Ifi: 0‑5. 3. Gyenesdiás 16. Kemendollár
11. 02.
12 12
7 3
2 3
3 6
24‑13 23 15‑23 12
Páka – Gyenesdiás 2‑1 (1‑1)
Páka, 200 N. V: Velicskó (Kobán, Farkas). Gyenesdiás: Czémán – Czafit, Hóbár, Rudolf J. (Söjtöri), Nikitscher, Rudolf I., Andor, Czigány, Csanaki, Gombár, Czafit Zs. edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyertek a többet támadó hazaiak. A 37. percben Hóbár 20 m‑es szabadrúgása a felső sarokban kötött ki, 0‑1. A 42. percben Varga kapott egy jó labdát a baloldalon, sorra kicselezte a védőket, és 8 m‑ről a bal sarokba lőtt, 1‑1. A 69. percben Farkas 28 m‑es szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, 2‑1. Jók: Czafit Zs., Gombár, Nikitscher. Ifi: 5‑2 G: Majtász, Hencz. 3. Gyenesdiás 4. Páka
11. 09.
13 13
7 7
2 2
4 4
25‑15 23 21‑13 23
Gyenesdiás – Galambok 1‑2 (1‑2) (Félbeszakadt)
Gyenesdiás, 100 N. V: Pecsics (Csatlós, Béres). Gyenesdiás: Szűcs – Czafit A., Hóbár, Horváth, Nikitscher, Rudolf A., Rudolf Zs., Czigány, Csanaki, Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. A találkozó 15. percében szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Stróber éles szögből 30 m‑ről betalált a hálóba, 0‑1. A 22. percben Zsohár szerzett labdát, átverekedte magát a védőkön és 15 m‑ről a hosszú sarokba gurított, 0‑2. Nem sokkal később egy lepattanó Czafit Zs.
‑ 164 ‑
elé került, aki ügyesen emelt át a kapus fölött, 1‑2. A 35. percben Stróbert utánrúgásért kiállította a játékvezető. Az 50. percben Csanaki nagyerejű lövése kipattant, majd Imrei a mezőnybe rúgta a labdát miközben a hazaiak gólt kiáltottak. Pecsics játékvezető Csatlós partjelző megkérdezése után továbbot intett. Felfokozott indulatok uralkodtak a pályán, a 63. percben az egyik hazai néző Csatlós partjelzőt tettleg bántalmazta, s ezt követően Pecsics játékvezető a mérkőzést lefújta. Ifi: 1‑3. G: Czakó. 13 13
7 2
2 5
4 6
25‑15 23 23‑30 11
Dr. Bertók Sándor SK elnök: – Botrányos játékvezetés idézte elő, hogy egy néző berohant a pályára és meglökte a partjelzőt. A cselekedet egyértelműen elítélendő, a Sportegyesület felelőssége. A második félidő 5. percében Csanaki hatalmas gólt lőtt a galamboki kapuba, de a labda a hálótartó vasról visszapattant a játéktérbe. A hazaiak örültek, a vendégek elkeseredtek, mert 2‑2‑re változott az eredmény. Mindenki legnagyobb csodálkozására a bíró továbbot intett. A partjelző elindult a felezővonal felé. Mint megtudtuk, a bíró nem látta pontosan, mi történt, ezért megkérdezte a partjelzőt. Különös módon azonban Ő sem látta a gólt. Így aztán a dolog elrendeződött, mert a bíró és a partjelző nem látta, tehát nem lehetett gól! Mindazt, ami ezután történt, már csak következmény. A bíró a felfokozott hangulatban többször tévedett, és egy néző nem bírta elviselni a nyilvánvaló igazságtalanságot. Egyébként a mérkőzés végén a galamboki vezetők, a játékosok is elismerték, hogy a hazaiak nagyon szép góllal egyenlítettek volna. Galambok nyerte a három pontot. A fegyelmi bizottság a találkozó három pontját 3‑0‑s gólkülönbséggel a Galambok együttesének ítélte. A hazaiak a soron következő hazai mérkőzésükre – saját költségen – kötelesek voltak szövetségi ellenőrt kérni, és 16 tagú rendezői gárdát kiállítani. Az ominózus esetet követően semmi egyéb rendbontás nem történt, nem került veszélybe a játékvezetők és az ellenfél játékosainak testi épsége. A hazaiak fegyelmezetten tudomásul vették a játékvezető döntését. 11. 16.
Lenti TSZ – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Lentikápolna, 100 N. V: Laki (Füle, Simon). Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Nikitscher, Andor, Czigány, Gombár, Czafit Zs., Korpics (Rudolf J.), Hóbár, Csanaki (Horváth), edző: A. J. A kapura veszélyesebb vendégek megérdemelten nyertek a mezőnyben egyenrangú hazaiak ellen. A 6. percben Csanaki remekül ment el a baloldalon és beadását Hóbár 4 m‑ről juttatta a hálóba, 0‑1. A 73. percben Csanaki a kaputól 17 m‑re felpörgette magának a labdát, majd ballal nagy gólt ragasztott a kapu jobb oldalába, 0‑2. A 87. percben a játékvezető kiállította Tóthot. Jók: Nikitscher, Csanaki, Czafit Zs. Ifi: 3‑0. 4. Gyenesdiás
18. Lenti TSZ 11. 23.
15 15
8 3
2 4
5 8
27‑18 26 16‑35 13
Gyenesdiás – H. Bottyán 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 200 N. V: Bata (Kiss, Völgyi). Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Nikitscher, Andor, Czigány, Gombár, Czafit Zs., Korpics, Rudolf J., Hóbár, Csanaki, edző: A. J.
‑ 165 ‑
A sok helyzetet és nagy küzdelmet hozó 90 perc reális eredménnyel végződött. Készültek a csapatok a találkozóra és a vendégsiker helycserét hozott. A 30. percben Czigány szabadrúgása Hóbárhoz szállt, a kapu előterében a rutinos játékos egy csellel elfektette Takácsot, majd a másik irányba lőtt és megszerezte a vezetést, 1‑0. Varga T. szemfülességének köszönhetően egyenlítettek a vendégek, a 42. percben, 1‑1. A 49. percben a házigazdák rosszul alkalmazták a lestaktikát és a helyzetbe hozott Kanizsai élt is a lehetőséggel, 1‑2. Jók: Hóbár, Fodor. 5. H. Bottyán 6. Gyenesdiás
16 16
11. 30.
7 8
6 2
3 6
29‑16 27 28‑20 26
FC Napred – Gyenesdiás 0‑3 (félbeszakadt)
Tótszentmárton, 200 N. V: Varga (Szökrény, Kovács Zs.) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Gombár (Horváth), Nikitscher, Rudolf, Andor, Czigány, Csanaki, Korpics, Czafit Zs. edző: A. J. A sok kihagyott helyzet és egyéb körülmények ingerültté tett mindenkit a pályán, és azon kívül. Az 5. percben a jobboldali szögletzászló környékéről elvégzett szabadrúgás elsuhant a lábak között az egyedül tartózkodó Hóbár elé, aki egy igazítás után a kapuba helyezett, 0‑1. A 70. percben egy hazaadott labdával Takács Korpicsot találta el, akiről a labda Czafit Zs.‑hez került és tőle a hálóba, 0‑2. Az eset után Takács reklamált, ezért a játékvezető kiállította. A 77. percben ismét reklamáló hazaiaktól Csanaki megszerezte a labdát, egyedül húzott kapura és a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt, 0‑3. Miközben Kukuruzsnyák reklamált a játékvezetőt valaki meglökte, erre félbeszakította a mérkőzést, és a játékost kiállította. A közönség is a pályára tódult és tömegjelenet játszódott le. Jók: Nikitscher, Czafit Zs., Czigány, Fodor. Ifi: 7‑0. 1. Miklósfa 2. Csesztreg 3. H. Bottyán 4. Páka 5. Gyenesdiás 6. Zalaapáti 7. Kiskanizsa 8. FC Napred 9. Becsehely 10. Z.V. Teskánd 11. Bagod 12. Zalaszentgrót 13. Galambok 14. Pacsa 15. Zalaszentgyörgy 16. Lenti Tsz 17. Tótszerdahely 18. Kemendollár
Felnőtt Ifjúsági 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
13 11 8 9 9 8 8 6 7 5 6 6 4 4 5 4 5 3
1 3 6 2 2 4 2 6 1 6 2 2 7 6 3 5 2 4
3 3 3 6 6 5 7 5 9 6 9 9 6 7 9 8 10 10
38‑16 34‑17 31‑16 29‑16 31‑20 29‑17 28‑32 27‑20 27‑35 29‑26 29‑36 20‑32 31‑32 33‑32 24‑38 17‑35 17‑36 20‑38
40 36 30 29 29 28 26 24 22 21 20 20 19 18 18 17 17 13
1. Zalaszentgrót 2. FC Napred 3. Galambok 4. Kemendollár 5. Csesztreg 6. Kiskanizsa 7. Pacsa 8. Páka 9. Becsehely 10. Zalaszentgyörgy 11. Gyenesdiás 12. Bagod 13. Lenti Tsz 14. Z.V. Teskánd 15. Tótszerdahely 16. Zalaapáti 17. Miklósfa
16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16 16
15 13 13 12 11 9 8 8 5 5 5 5 5 4 4 3 1
– 2 – 2 – 1 3 – 2 2 1 1 1 3 1 1 –
1 98‑18 1 80‑18 3 80‑14 2 88‑17 5 43‑29 6 52‑36 5 38‑43 8 37‑47 9 33‑52 9 36‑59 10 30‑59 10 21‑53 10 20‑51 9 23‑31 11 26‑57 12 16‑52 15 24‑108
45 41 39 33 33 28 27 24 17 17 16 16 16 15 13 7 3
okuk az örömre, míg a megyei csapatnál szinte házi vendégnek számított. Kovács Tamás szakosztályvezető a Mozgássérültek Országos Bajnokságán harmadik, a Tízek Bajnokságán hatodik helyen végzett. A labdarúgók szakosztályvezetői feladatait Rudolf István, és az edzői teendőket Antoni János látta el. Szerintük: – A megyei bajnokságban szerzett ötödik hely a legszebb eredménynek számított, akkor nem lehettünk elégedettek, mert jócskán hagytunk pontokat a pályán. Az ifjúságiaktól egyértelműen többet vártunk, különösen a második félidőre fogyott el az erejük. Az egyéves fennállásukat ünneplő autórodeosók is örülhettek, Molnár Mihály szakosztályvezető véleménye: – Színvonalasan sikerült megrendeznünk a MOZAIK Kupát és versenyzőink szép helyezésekkel tértek haza idegenből. Az első nyugodt anyagi körülmények között eltöltött gazdasági éven Ünnepel az autó szakosztály jutott túl az egyesület. A támogatók 300.000, a helyi önkormányzat 600 000 forinttal járult hozzá a működéshez. A strand melletti parkoló üzemeltetéséből további két millió forint származott. tavaszán az asztalitenisz csapat Erdős Lajossal erősített, róla mesélte Kovács Tamás: – Erdős Lajos 1989‑ben világbajnoki címet szerzett a mozgássérültek tornáján, nyílt kategóriában. Az ötvenes éveiben járó sportembert egy NB II‑es fővárosi klubból igazoltuk és minket erősített. Öt éve versenyeztünk együtt és közösen készültünk az atlantai paraolimpiára, ahová Erdősnek Gyenesdiásról sikerült kijutnia.
1995 03. 15.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 3‑3 (1‑2)
Az eltelt évben három szakosztályban hatvan sportoló versenyzett és gyűjtötte a babérokat. A legnagyobbat az asztaliteniszezők léptek előre, az NB III‑ba jutottak, ahol ritkán adódott
Zalaszentgyörgy, 250 N. V: Varga (Velicskó, Kobán). Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Söjtöri, Rédei, Rudolf (Mosdósi), Andor, Csanaki, Pintér, Korpics, Czafit Zs., edző: Antoni János. A mezőnyfölényben játszó hazaiakat dicséri, hogy többször is sikerült vert helyzetből megszerezniük az egyik pontot. A 25. percben a vendégek vezettek támadást és Varga feleslegesen szabálytalankodott, a megítélt 11‑est Hóbár a jobb sarokba lőtte, 0‑1. A 38. percben Hóbár megkeverte a hazai védelmet és 16 m‑ről bevette Jóna kapuját, 0‑2. A 40. percben Nagy P. 18 m‑es lövése a jobb kapufáról kipattant, Oláh remekül érkezett és 6 méterről a hálóba gurított, 1‑2. A 48. percben az addig jól védő Fodor, Györe beadását saját kapujába ütötte, öngól, 2‑2. Az 52. percben Korpics jobb oldali beadását Csanaki két lépésről helyezte a hálóba, 2‑3. A 69. percben Oláh, Nagy P. elé pörgette a labdát, ő meg a kifutó kapus mellett a hosszú sarokba lőtt, 3‑3. Jók: Hóbár, Csanaki, Korpics. Ifi: 9‑1 (3‑0).
‑ 166 ‑
‑ 167 ‑
6. Gyenesdiás 14. Zalaszentgyörgy
03. 22. Tótszerdahely – Gyenesdiás
18 18
9 5
3 4
6 9
34‑23 30 27‑41 19
3‑0 (2‑0)
03. 29.
20 20
9 6
3 8 2 11
36‑30 30 21‑40 20
Zalaapáti – Gyenesdiás 2‑0 (2‑0)
Zalaapáti, 500 N. V: Velicskó, (Harangozó, Szalaj). Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár (Szi‑Márton), Gombár, Nikitscher, Rudolf, Pintér, Csanaki (Porkoláb), Mosdósi, Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. Alacsony színvonalú mérkőzésen biztosan nyert a hazai csapat a tíz emberrel játszó vendégek ellen. A 2. percben Homály beadását Porkoláb perdítette a hálóba, 1‑0. A gólt követően Nikitscher beszédért sárga, majd piros lapot kapott. A 30. percben Matyi 22 m‑ről Fodor mellett bombázott a kapu bal oldalába, 2‑0. Hét perccel később Pintér buktatása után büntetőhöz jutott a Gyenesdiás, Hóbár lövését Bancza kapus bravúrral védte. A 83. percben egy buktatást követően Kocsis is végezhetett tizenegyest. Lövését Fodor biztos kézzel védte. Jó: Czafit Zs. Ifi: 2‑0. 3. Zalaapáti 8. Gyenesdiás
04 05.
21 11 21 9
5 3
5 9
39‑19 38 36‑32 30
A Gyenesdiás – Zala Volán mérkőzés elmaradt
A találkozót később pótolták. 04. 12.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 1‑0 (0‑0)
Zalaszentgrót, 150 N. V: Horváth T. (Gönc, Simon). Gyenesdiás: Fodor – Czafit A, Hóbár (Szi‑Márton), Pothárn, Gombár, Rudolf I., Pintér, Mosdósi, Rédei, Rudolf J., Czafit Zs., edző: A. J. Mindkét csapatnak az erős széllel szemben jobban ment a játék, az igazságos pontosztozkodás helyett egy tizenegyes döntött. A mérkőzés során több helyzet is adódott, a 79. percben a kapura törő Tóthot a vendégek az alapvonal közelében buktatták. Kocsis büntetője a jobb kapufáról pattan a hálóba, 1‑0. Jók: Czafit Zs., Gombár, Fodor. Ifi: 12‑0.
‑ 168 ‑
22 23
04. 19.
Tótszerdahely, 200 N. V: Loppert, (Göncz, Bányai). Gyenesdiás: Fodor – Czaflt A., Hóbár, Nikitscher, Rudolf, Pintér, Mosdósi, Csanaki (Horváth), Rédei, Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A 10. percben Kovács O. 25 m‑ről bombázott a balfelső sarokba, 1‑0. A 40. percben Kanizsai G., Bozzai, majd Kovács O a labda útja, aki végűl a bal alsó sarokba lőtt, 2‑0. Fordulás után Korpics szépíthetett volna, a kimaradt helyzetre Kanizsai G a 65. percben jobb alsó sarokba tartó lövéséval válaszolt, 3‑0. A 75. percben Horváthot állította ki a játékvezető, majd Hóbár két megmozdulásában rejlett lehetőség, ám kimaradtak. Jó: Fodor. Ifi: 3‑0. 7. Gyenesdiás 15. Tótszerdahely
9. Gyenesdiás 13. Zalaszentgrót
9 8
3 10 2 13
36‑33 30 25‑41 26
Gyenesdiás – Miklósfa 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: László (Bányai, Pecsics). Gyenesdiás: Fodor – Rédei, Nikitscher, Czafit Zs., Füleki, Mosdósi, Rudolf I., Korpics, Pothárn (Horváth A.), Durgó, Pintér, edző: A. J. A hétvégi kettős fordulókor szombaton az első helyezett Miklósfa látogatott Gyenesdiásra és helyezésükhöz méltóan játszottak. A 20. percig tökéletesen zárt a Nikitscher vezette hazai védelem, ekkor Szekeres a 16‑osról kapott labdát kapásból a hosszú sarokba bombázta, 0‑1. Az utolsó percben Pintért a büntető területen belül buktatták, a jogos tizenegyest Horváth centikkel gurította mellé. Jók: Fodor a mezőny legjobbja, Nikitscher, Füleki. Ifi: 1‑2. A gólt Bónyai szerezte.
Kiskanizsa – Gyenesdiás 2‑2 (0‑2) Kiskanizsa, 200 N. V: Göncz, (Csatló, Horváth T.) Gyenesdiás: Fodor – Gombár, Nikitscher, Hóbár, Porhárn, Rudolf I., Pintér, Rudolf J. (Sasvári), Horváth, Majtász, Czafit Zs., edző: A. J. A hétfői mérkőzés első félidejét a Gyenesdiás irányította és kétgólos előnyre is szert tettek, fordulás után a házigazdák csak egyenlíteni tudtak. A 6. percben Pintér futott el a balszélen, beadását Horváth 7 m‑ről tette a hálóba, 0‑1. A 23. percben Rudolf J. középen tört a kapu‑ ra, és a védőkkel a nyakán is sikerült 14 m‑ről a jobb alsó sarokba lőnie, 0‑2. Az 51. perc‑ ben Fövenyesi keresztlabdájával induló Anek 6 m‑ről éles szögből lött a hosszú sarokba, 1‑2. A 63. percben Anek a 16‑os vonalánál fordult le védőjéről és laposan a bal sarokba lött, 2‑2. Jók: Pintér, Czafit Zs., Rudolf J. Ifi: 11‑0. 1. Miklósfa 4. Kiskanizsa 11. Gyenesdiás
04. 26.
25 18 25 13 25 9
3 4 3 9 4 12
49‑18 57 46‑44 42 40‑39 31
Gyenesdiás – Becsehely 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 néző V: Simon (4) (Füle, Gál) Gyenesdiás: Fodor – Gombár, Nikitscher, Hóbár, Pothárn, Rudolf I., Pintér, Rudolf J., Horváth, Durgó, Czafit Zs., edző: A. J. A vendégek előtt több lehetőség adódott, győzelmük így megérdemelt. A 65. percben Huller lépett ki középen, Nikitscher utolsó emberként csak buktatni tudta, így a játékvezető kiállította a gyenesdiási játékost. A 75. percben Németh T. jól ugratta ki Kémet, aki 15 m‑ről laposan a hosszú sarokba lőtte a labdát, 0‑1. A kitámadó Gyenes mindent megtett az egyenlítésért, a siker elmaradt. Jók: Czafit Zs., Fodor, Hóbár. Ifi: 3‑5. 7. Becsehely
13. Gyenesdiás
26 13 26 9
‑ 169 ‑
1 12 8 10
42‑43 40 47‑39 32
05. 03.
Bagod – Gyenesdiás 4‑1 (1‑0)
Bagod, 100 N. V: Józsa (Horváth T., Proszenyák) Gyenesdiás: Fodor – Szi‑Márton, Hóbár, Horváth Á. (Majtász), Mosdósi, Rudolf I., Pintér (Sárvári), Korpics, Durgó, Rudolf J., Czafit, edző: A. J. Végig a hazaiak játszottak fölényben a tartalékos vendégcsapat a kapura semmi veszélyt nem jelentett. A bagodiak ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. A 15. percben néhány hazai helyzetet követően hatalmas jégesővel kísért zivatar zúdult a pályára és 25 perc kényszerszünet következett. A folytatásban a focié lett a főszerep és a 40. percben Németh ugratta ki Szabó S.‑t, aki a kifutó Fodor mellett a hosszú sarokba lőtt, 1‑0. A 61. percben Cséber remekül futott el a baloldalon, beadását Torontáll a bal sarokba fejelte, 2‑0. A 72. percben Kovács bravúrral öklözte ki Durgó bombáját. A 75. percben egy hosszú indításból Cséber kilépett és a kifutó Fodor mellett gurított a hálóba, 3‑0. A 77. percben a tizenhatos oldalvonaláról Simon M. A szabadrúgást a bal felső sarokba csavarta, 4‑0. A 82. percben Majtász egyéni játéka végén közelről bevette Kovács hálóját, 4‑1. Jók: Mosdósi, Korpics. Ifi: 5‑1. 8. Bagod 13. Gyenesdiás
27 12 27 9
05. 10.
4 11 4 14
42‑42 40 41‑44 31
Gyenesdiás – Pacsa 1‑0 (0‑0)
05. 17.
05. 24.
28 19 28 7
4 14 7 14
42‑44 34 45‑55 28
Kemendollár – Gyenesdiás 4‑0 (1‑0)
29 10 4 15 29 7 11 11
42‑48 34 47‑53 33
Gyenesdiás – Páka 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 200 N. V: Loppert (Péter, Horváth T.) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Füleki, Nikitscher, Rudolf, Pintér, Durgó, Pothárn (Rudolf J.), Korpics, (Majtász), Czafit Zs., edző: A. J. A sok helyzetet kihagyó Gyenesdiást egy szerencsés góllal verte meg Páka. A hazai csapatnak égetően fontos lett volna a győzelem kivívása, ezért támadó szellemben kezdték a játékot. Az első félidőben azonban megbotlott a védelem és egy gyors kontrából Tóth révén megszerezték a pákaiak a vezetést, és a győzelmet jelentő gólt. A második félidőben a Kinizsi végig fölényben játszott, számos helyzetet alakítottak ki, azonban Bajusz kapus jó napot fogott ki és rendre hárított. A hajrában a vendégektől Beczét szövegelésért kiállította a játékvezető. Jó: Czafit Zs. Ifi: 2‑4. 5. Páka 14. Gyenesdiás
05. 31.
Gyenesdiás, 100 N. V: Bata, (Horváth A., Kovács Zs.) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Füleki, Nikitscher, Rudolf I., Pintér, Gombár (Pothárn), Durgó (Söjtöri), Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. A sok kihagyott helyzet közül a hazaiak találtak egyet, és ezzel a győzelmet is megszerezték. A két, alsó régióban szereplő csapat számára rendkívül fontos volt a vasárnapi találkozó, az értékes pontokért mindketten a támadásra helyezték a fő hangsúlyt. Az 50. percben bal‑szélről beívelt labdát Rudolf lőtte a hálóba, 1‑0. Húszpercnyi kényszerszünetet hozott egy hirtelen támadt nagy zápor, majd a csapatok folytatták az eredmény változása nélkül. Jók: Nikitscher, Korpics, Czafit Zs. Ifi: 0‑6. 11. Gyenesdiás 17. Pacsa
14. Gyenesdiás 15. Kemendollár
30 14 30 10
5 11 4 16
53‑31 47 42‑49 34
Galambok – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Galambok, 200 N. V: Laki, (Józsa, Bányai) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Gombár, Nikitscher, Rudolf I., Pintér, Majtász, Durgó, Rudolf J. (Mosdósi), Czafit Zs. edző: A. J. Az újabb fontos mérkőzésen a vendégek teljesen megérdemelten nyertek. A 4. percben Nikitscher 16 m‑es kapáslövését, majd két perccel később Hóbár 20 m‑es bombáját védte bravúrral Imrei. A 14. percben Hóbár szabadrúgása lepattant a védőkről, akik csak nézték, amint Durgó 8 m‑ről a hálóba lőtt, 0‑1. Az 55. percben szabadrúgásból középre szálló labdát Hóbár 8 m‑ről fejelte a kapuba, 0‑2. A 67. percben egy baloldali beívelést Horváth L. Az ötösről centiméterekkel fejelt fölé. Jók: Czafit Zs., Nikitscher, Hóbár, Durgó. Ifi: 0‑11. 14. Gyenesdiás
16. Galambok 06. 07.
31 11 4 16 31 7 11 13
44‑49 37 49‑61 32
Gyenesdiás – Lenti Tsz 3‑1 (1‑0)
Kemendollár, 250 N. V: Harangozó, (Berke, Fábián) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Rudolf, Pintér, Durgó, Mosdósi, Korpics, Czafit Zs., edző: A. J. Sportszerű mérkőzésen a második félidőben a hazaiak fölénye már gólokban is megmutatkozott. A 40. percben Balogh a saját térfeléről indult és kiugratta Kovács G.‑t, akinek visszaadását Tömpe 16 m‑ről helyezte a kapuba, 1‑0. A 68. percben Tömpe lépett ki a védők közül és a kifutó kapus mellett helyezett a hálóba, 2‑0. A 71. percben Czafit Zs. lövése levágódott a védőkről, az ismétlést Pintér durrantotta mellé. A 75. percben Kovács G. elfutott a jobboldalon, beadását Varga L. tovább csúsztatta, és a jókor érkező Kósa a hálóba fejelte, 3‑0. A 79. percben Tóth beadását Kovács G. helyezte a bal alsó sarokba, 4‑0. Jók: Nikitscher, Korpics. Ifi: 10‑0.
Gyenesdiás, 150 N. V: Simon, (Kisváradi, Csatlós) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Füleki, Nikitscher, Rudolf I. (Korpics), Pintér (Mosdósi), Gombár, Durgó (Majtász), Rudolf J., CzafitZs. edző: A. J. Ha szükséges volt tíz emberrel is tudott nyerni a Gyenesdiás. A kieső zónából való elkerülésért mindent megtett a hazai csapat. A támadójáték eröltetésének hamar meglet az eredménye, negyed óránál Nikitscher hatalmas bombáját Pál kapus a mezőnybe ütötte, ahonnan Durgó a hálóba helyezett, 1‑0. A 20. percben Fodor kapust szabálytalan megmozdulásáért kiállította a játékvezető, helyét Gombár vette át és remekül helyettesítette a továbbiakban. A 48. percben kényszerérintőből visszakapott labdát Durgó közelről vághatta a hálóba, 2‑0. Öt perccel később András használta ki a hazai védelmen keletkezett
‑ 170 ‑
‑ 171 ‑
rést és néhány cselt követően a büntetőpontról szépített, 2‑1. A 87. percben Czafit Zs. kihasználta a kinálkozó lehetőséget a vendégek kapuja elötti tömörülésben és szemfüles gólt szerzett, 3‑1. Jók: Nikitscher, Hóbár, Czafit Z., Gombár. Ifi: 1‑4. 14. Gyenesdiás 18. Lenti TSz
32 12 32 6
06. 14.
4 16 6 20
47‑50 40 28‑78 24
H. Bottyán – Gyenesdiás
A szövetségi engedéllyel 13.30‑kor kezdődhetett volna a mérkőzés, amire Gyenesdiás negyedórás késéssel érkezett, majd később kiderült, hogy a játékosok igazolását elfelejtették elhozni. Kisváradi játékvezető nem tehetett mást, mint a várakozási idő lejárta után a találkozót befejezettnek nyilvánította. 5. H. Bottyán
33 15 33 12
14. Gyenesdiás 06. 21.
7 11 4 17
55‑42 52 47‑53 40
Gyenesdiás – FC Napred 1‑2 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Füle, (Göncz, Béres) Gyenesdiás: Fodor – Czafit A., Hóbár, Füleki, Nikitscher, Rudolf I., Pintér, Gombár, Durgó, Rudolf J., Czafit Zs. edző: A. J. Sportszerű mérkőzésen a vendégek játékában több volt a tűz, több helyzetet dolgoztak ki, így megszerezhették a győzelmet is. Gyenesdiást az utolsó hazai mérkőzésén is elkerülte a szerencse. Az 50. percben a hazai védelmet irányító Nikitscher is felment egy sarokrugáshoz és fejesgóljával megszerezte a vezetést, 1‑0. A 64. percben Takács mesterien eltalált szabadrúgását Fodornak nem sikerült kiütnie a léc alól, 1‑1. Öt perccel később a hazai kapu elé ívelt labdát Mészáros fejelte a hálóba, 1‑2. Jók: Fodor, Durgó, Hóbár. Ifi: 0‑6 1. Miklósfa 2. Zalaapáti 3. Csesztreg 4. Bagod 5. Páka 6. H. Bottyán 7. Kiskanizsa 8. FC Napred 9. Zalaszentgyörgy 10. Tótszerdahely 11. Zalaszentgrót 12. Becsehely 13. ZV. Teskánd 14. Kemendollár 15. Gyenesdiás 16. Galambok 17. Pacsa 18. Lenti Tsz
Felnőtt Ifjúsági 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 33 34 34 34 34 34 34 33
23 17 18 16 16 15 16 14 14 14 14 14 11 10 12 8 8 6
3 10 4 6 5 8 5 9 6 5 3 3 11 10 4 12 8 6
8 7 12 12 13 11 13 11 14 15 16 17 12 14 18 14 18 21
68‑29 55‑30 68‑38 55‑48 51‑37 57‑44 61‑71 56‑48 54‑61 56‑65 43‑54 52‑65 62‑49 57‑64 48‑55 52‑69 54‑70 28‑81
72 61 58 54 53 53 53 51 48 47 45 45 44 40 40 36 32 24
1. Zalaszentgrót 2. Galambok 3. FC Napred 4. Kemendollár 5. Csesztreg 6. Kiskanizsa 7. Pacsa 8. ZV. Teskánd 9. Bagod 10. Páka 11. Miklósfa 12. Zalaszentgyörgy 13. Lenti Tsz 14. Zalaapáti 15. Becsehely 16. Tótszerdahely 17. Gyenesdiás
‑ 172 ‑
32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32
28 24 24 22 20 16 13 12 12 11 11 9 9 8 8 7 6
2 2 4 6 – 4 7 7 4 4 2 5 3 4 4 3 1
2 6 4 4 12 12 12 13 16 17 19 18 20 20 20 22 25
200‑32 131‑33 142‑41 150‑36 88‑70 102‑66 76‑75 55‑55 49‑77 67‑101 63‑133 66‑98 43‑110 36‑90 62‑134 45‑113 44‑156
86 77 76 72 60 52 46 43 40 36 35 32 30 28 28 24 19
A június 4‑én Galambokon megrendezett roncsderbi versenyen öt autóval szerepelt a Kinizsi SK és páratlanul szép eredmény született, minden versenyző felállhatott a dobogóra. Eredmények: épített kiskategória: 1. Salamon Zoltán, 2. Gumhert László, széria kiskategória: 3. Friss Imre, széria középkategória: 2. Nagy Balázs, széria nagykategória: 3. Györgyfalvay Attila. Július 18‑án rendezték a roncsderbi Országos Bajnoki forduló V. futamát , ami egyben a Mozaik Kupa I. fordulójának számított Gyenesdiáson. A verseny előtt, 11 órától – rendőri biztosítással – az autók Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen, kedvébresztő felvonuláson vettek részt. A nagy borulások és ütközések közben a következő hazai eredmények születtek: széria kisgéposztály: 3. Friss Imre, széria nagygép osztály: 2. Györfalvay Attila 3. Beke Péter 5. Pintér Péter, épített kisgéposztály: 1. Salamon Zoltán 2. Gumhert László 3. Kranabeth István, szuperfutam: 3. Friss Imre. A VI. futamot július 2‑án Marcaliban rendezték. Épített kisgéposztály: 1. Salamon Zoltán 2. Gumhert László, széria kisgéposztály: 2. Friss Imre, széria középosztály: 2. Nagy Szerelés két futam között Balázs, széria nagykategória: 4. Pintér Péter. A június elején Pécsen megrendezett Mozgássérültek Országos Vidékbajnokságán 59‑en indultak, köztük Kovács Tamás is. Az első nap játszmavesztés nélkül tízszer nyert. Másnap tartotta jó formáját és további hat egyéni győzelmet szerezve a döntőben – ismét szett vesztése nélkül – első helyen végzett. Párosban egy pécsi versenyzővel az oldalán a dobogó harmadik fokára állhatott. Az asztalitenisz csapat szereplését a bajnokságban így összegezte Kovács Tamás: – Az NB III‑ban szereplő csapatunk a 9. helyen végzett a kővetkező kerettel, Erdős Lajos, Csintalan László, Szabó Zsolt, Kovács Gyula, Kovács Tamás. Fontos győzelmet szereztünk Várpalota ellen 10:2 és a Balatonfüred ellen 10:0‑ra. Sajnos ősszel nem tudtunk kiállni megfelelően, akár a 7. helyen is zárhattuk volna a bajnokságot. A fiatalok szerencsére lelkesen látogatták az edzéseket, biztosítottnak tűnt a sportág jövője. Az ősznek két keszthelyi játékos – Huppán András és Dóka Tamás – leigazolásával vágtunk neki. Július végén a CYSEV Kupa Nemzetközi Military verseny CCI minősítésű, Országos Bajnokságnak adott otthont Gyenesdiás, Finta Géza és kis csapata szorgos előkészítő munkájának eredményeként kiváló körülmények között. A verseny a LAND ROVER világranglista versenysorozat része lett és a magyar csapat eredménye alapján indulhatott az októberi hollandiai háromcsillagos versenyen, ahonnan színvonala alapján kvalifikációt lehetett szerezni az atlantai olimpiára. Jobbára hazai versenyzők küzdelmét hozó lovas tusát Schaller Gábor, Marót nevű lovával nyerte.
‑ 173 ‑
A diási strandon a községgazda Király András kezdeményezésére, vállalkozók maximá‑ lis támogatásával, elkészült a strandröplabda pálya, a nemzetközi szabványnak megfelelő kivitelben. A közös összefogásban részvettek: Horváth Ép. Kft., Molnár Károly, Kovács László, Topor Zoltánné, Komáromy Pékség támogatása mellett Topor Csaba, Kovács Péter, Visontai Béla, Krupla Zoltán, Sági István, Deák József, Döbröntei Imre, Dr. Kardos József kétkezi munkájukkal segítettek. A pálya elkészítését követően megala‑ kult a Kinizsi SK Amatőr Röplabda Szak‑ osztálya. A szakosztály vezetését Király András vállalta, segítői Penhoffer Péter és Kenesei István. Július 30‑án megrendezték a strand‑ röplabda pályaavató bajnokságot, nyolc csapat részvételével. A versenyen sok szép mérkőzést láthatott a jelentős számú közön‑ ség. Végül a strandi vállalkozók felajánlásait átvehették a győztesek jutalomként. Az első helyezett a Village People csapata, Kiss Gá‑ Finta Géza bor és Pátri Zoltán lettek. A sikerre való tekintettel került megrendezésre augusztus 19‑20‑án a Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata által kiírt I. Amatőr Strandröplabda Bajnokság. A versenyen 14 féri, 3 női és 8 vegyes csapat indult. Az időjárás megnehezítette a résztvevők dolgát és az esővel dacolva a második napon a következő végeredmény alakult ki. Férfiaknál: 1. Titánok: Gróf László, Kovács Balázs, 2. Volley Killers: Kenesei István, Penhoffer Péter, 3. Balatoni Bikák: Borsi Attila, Nagy László. Nőknél: 1. Maga: Bertalan Gabriella, Magyar Szilvia, 2. Nagy lányok: Nagy Beatrix, Nagy Zsuzsanna, 3. Vermo: Stefanovits Mónika, Tömpe Vera. Vegyes csapat: 1. Jók: Borsi Attila, Nagy Zsuzsanna, 2. Gabik: Bertalan Gabriella Kiss Gábor, 3. Berci: Magyar Szilvia, Pátri Zoltán. A szeptember 3‑án Marcaliban megrendezett roncsderbi bajnokság IX. fordulójában szinte minden gyenesdiási versenyző dobogóra állhatott. Széria kisgéposztály: 2. Friss Imre, széria közép: 1. Nagy Balázs, épített kisgép: 1. Salamon Zoltán, 2. Kranabeth István, Gumhert Lászlót porlasztóhibája menetközben kiállásra kényszerítette. Épített nagygép: 2. Flander Tibor, 3. Molnár Gábor, új még fejlesztés alatt álló autójával. Szuperfutam: 3. Friss Imre. Szeptember végén a több napos esőzés ideális pályát teremtett Gyenesdiáson a tizedik roncs derbi futamhoz. Az alábbi eredményekkel, épített kiskategória: 1. Salamon Zoltán, 4. Gumhert László, 5. Kranabeth István, épített nagy: 1. Flander Tibor, széria kis: 3. Friss Imre, 4. Osváth Zsolt. A széria középkategória próbára tette az indulókat és sokan feladni kényszerültek a versenyt: 1. Nagy Balázs. Széria nagy: 1. Györgyfalvay Attila, 4. Pintér Péter, szuperfutam: 2. Nagy Balázs, 3. Friss Imre. Az épített kisgép osztály bajnokságában Salamon Zoltán zsinórban szerezte a győzelmeket, mint mondta. – Második éve versenyeztem és nagy örömöt jelentett, hogy ilyen jól ment az autóm, és a versenyzés.
‑ 174 ‑
Az utolsó hazai versenyt a támogatók részére tartott Szuperszuper futam tette különösen érdekessé, ahol minden induló győztesnek érezhette magát. Az október 2‑án Tapolcán megrendezett OB 11. futamról is újabb értékes eredmények‑ kel tértek haza és megkapták a legszervezettebb egyesület címet a Kinizsi SK autósai. Széria kiskategória: 2. Friss Imre, széria közép: 1. Nagy Balázs, széria nagy: 1. Györgyfalvay Attila, 4. Pintér Péter, épített kis: 1. Gumhert László, épített nagy: 1. Flander Tibor, 3. Molnár Gábor, szuperfutam: 5. Nagy Balázs. Október 15‑én az utolsó, Szentkirályszabadján megrendezett fordulóban: széria kiskategória: 5. Osváth Zsolt, széria közép: 2. Nagy Balázs, széria nagy: 1. Györgyfalvay Attila, 2. Pintér Péter, épített kis: 1. Gumhert László, épített nagy: 2. Flander Tibor, szuperfutam: 4. Friss Imre, 5. Flander Tibor, 6. Osváth Zsolt. Az Országos Bajnokság végső sorrendje: épített kicsi: 1. Salamon Zoltán, 2. Gumhert László, épített nagy: 2. Flander Tibor, 5. Molnár Gábor, széria kicsi: 3. Friss Imre, széria közép: 1. Nagy Balázs, széria nagy: 3. Pintér Péter, 4. Györgyfalvay Attila. A labdarúgócsapat számára az új idény augusztus közepén kezdődött és legfontosabb változásnak számított, hogy az edzői feladatokat Varsányi Sándor vette át, aki Keszthelyen az után‑ Varsányi Sándor pótláskorú csapatokkal ért el szép sikereket a korábbi években. 08. 16.
Gyenesdiás – Tótszerdahely 3‑2 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Pecsics (Göncz, Kőszegi). Gyenesdiás: Lénárt – Czibor, Nikitscher, Hóbár, Füle, Rudolf I., Illés, Bíró, Pintér (Majtász), Rudolf J. (Kozma), Csanaki (Mosdósi), edző: Varsányi Sándor. Két nagyszerűen küzdő csapat találkozóján a hajrában még módosulhatott volna az eredmény, azonban a hazai csapat jobban bírta az idegek harcát és nyerni tudott. A 20. percben Illés átadásából a jó ritmusban érkező Csanaki fejes góllal szerezte meg a vezetést, labdája a jobb felső sarokban kötött ki, 1‑0. Negyedórával később a vendégek a kapujuk előtti kavarodást nem tudták tisztázni és Rudolf J. A hálóba gurított, 2‑0. Az 59. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek Kovács J. 17 m‑es lövése a hosszú sarokban kötött ki, 2‑1. Öt perc múlva Nikitscher indította Illést, majd a visszakapott labdát Gyulai mellett rúgta a kapuba, 3‑1. A hajrában Kovács J. egyéni akciója végén szépített. Jók: Nikitscher, Hóbár, Füle. Ifi: 2‑2. 4. Gyenesdiás, 12. Tótszerdahely
08. 23.
Csesztreg – Gyenesdiás 0‑0
Csesztreg, 200 N. V: Gyarmati (Kozma, Berke). Gyenesdiás: Lénárt – Rédei, Hóbár, Nikitscher, Füle, Rudolf I., Pintér (Czibor), Illés, Bíró, Rudolf J. (Kozma), Csanaki, edző: V. S. Kiegyenlített első félidő után a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és számtalan helyzetük adódott. A szervezetten és jól védekező vendégek megérdemelten vitték el az egy pontot. A 16. percben Tóth Z. lefutotta a jobboldalon a vendégek védelmét, és zárásként
‑ 175 ‑
13 m‑ről alig lőtt mellé. A 20. percben Bíró indította Rudolf J.‑t, a csatár 5 m‑ről óriási helyzetben a kapu előtt keresztbe rúgta a labdát. Jók: Hóbár, Illés, Nikitscher, Rudolf I. Ifi: 6‑2 G: Pálfi Zs 2. 7. Gyenesdiás 12. Csesztreg
2 2
08. 30.
1 –
1 1
– 1
3‑2 4 1‑2 1
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 0‑3 (0‑2)
Gyenesdiás, 150 N. V: Kisváradi (Józsa, Kőszegi). Gyenesdiás: Lénárt – Füle, Rédei, Hóbár, Czibor (Mosdósi), Rudolf I., Illés, Csanaki, Bíró, Rudolf J. (Majtász), Kozma (Pálfi), edző: V. S. A korai gólok, az eredményes vendég kontrák percek alatt eldöntötték a mérkőzést. A második percben nem tudtak felszabadítani a hazaiak és a kavarodásból Pais lőtt a hálóba, 0‑1. Öt perccel később egy bedobást követően Schorm fejelt a gólvonalon túlra, 0‑2. Lelkes támadásokat vezetett a hazai csapat, ezeket a rohamokat jól állták a vendégek. A 80. percben egy középre ívelt labdát a csereként beállt Boronyák fejelte a hálóba, 0‑3. Jó: Füle. Ifi: 2‑3. 12. Gyenesdiás 4. Zalaszentgyörgy
3 3
09. 06.
1 2
1 1
1 –
3‑5 4 7‑3 7
Gyenesdiás – Bagod 1‑3 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Horváth T. (Bányai, Proszenyák). Gyenesdiás: Lénárt – Füle, Hóbár, Czibor, Nikitscher, Rudolf J., Csanaki, Illés, Bíró (Pintér), Rudolf I., Kozma (Rédei), edző: V. S. Az egyenlítő gól után a vendégek tudták fokozni lendületüket és megérdemelten nyerték meg a találkozót. Enyhe gyenesdiási fölény jegyében teltek a percek, mikor a védelmet irányító Nikitscher cselsorozata végén elvesztette a labdát és az Torontálihoz került, Ő tiszta helyzetből a kapuba lőtt, 0‑1. A 48. percben Rudolf J. mintaszerű támadásának végén a bal alsó sarokba helyezett, 1‑1. Percek múlva rosszul gurítottak Lénárthoz a hátvédek és a szemfüles Torontáli újból a hálóba talált, 1‑2. A baloldalról indult a vendégek akciója és középen Vízi zárta kapáslövésével, 1‑3. Senki sem dicsérhető ezen a mérkőzésen a Kinizsiből. Ifi: 2‑7. 8. Bagod
14. Gyenesdiás 09. 13.
4 4
2 1
1 1
1 2
7‑6 7 4‑8 4
Páterdomb – Gyenesdiás 2‑2 (1‑2)
14. Gyenesdiás 18. Páterdomb
5 5
1 –
2 1
2 4
6‑10 5 8‑24 1
Nikitscher József: – Tíz évesen 1968‑ban kezdtem el focizni a ZTE sportiskolájában, körmendi születésűként ez kollégiumi életet jelentett. Végig jártam a szamárlétrát és az NB I‑es tartalék gárdáig jutottam. 1976 és ’78 között a Zalaegerszegi Építőknél játszottam. A következő évben az NB III‑as Keszthelyi Haladás igazolt le, majd tíz éven keresztül az NB II‑es korszakban is itt játszottam. Egy őszi szezon idejére kitérőt tettem Hévízre, majd 1990 és 2003 között Gyenesdiáson játszottam. Az utolsó évben megsérültem és abbahagytam a játékot, mikor megkeresett egy barátom, Alsópáhokra csábított, ahol még két évet töltöttem negyvennyolc éves koromig. Eleinte csatárként, jobbszélső poszton játszottam, majd hátvédként kaptam lehetőséget az NB II‑ben. Itt csak egyszer sikerült a hálóba találnom 1984‑ben a Sopron elleni mérkőzésen. 200 mérkőzésen szerepeltem ebben az osztályban. Gyenesdiáson a megyei bajnokságban hátvédként játszottam, itt azonban sokkal eredményesebbnek bizonyultam gólszerzésben. A pályán sajnos Nikitscher József nagyhangú játékosnak számítottam és emiatt gyakran idő elött mehettem zuhanyozni. Abban a szerencsében is részem volt, ami kevés embernek adatik meg, hogy a fiammal egy csapatban játszhattam. Nagyon ügyes, technikás játékos volt, sajnos az élet másfelé vitte. Egy időben az edzőséggel is megpróbálkoztam, nem sok sikerrel. Így az ötvenedik évemhez közeledve kimondhatom, hogy fájt, mikor abba kellett hagynom a labdarúgást, aminek nagyon sokat köszönhetek. 09. 20.
Gyenesdiás – Kemendollár 0‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Harangozó (Szalai, Gyarmati). Gyenesdiás: Lénárt (Pál) – Mosdósi, Czibor (Kozma), Rédei, Nikitscher, Rudolf I. (Söjtöri), Pintér, Illés, Bíró, Rudolf J., Csanaki, edző: V. S. Gyenge színvonalú mérkőzésen a lelkesebb Kemendollár megérdemelten nyert, néhány megvillanásuk döntött. A kapuk alig forogtak veszélyben, az első félórában. Rudolf J. közben sportszerűtlenül adott hangot nemtetszésének a játékvezetővel szemben, idő előtt mehetett zuhanyozni. A 35. percben egy, a 16‑oson belüli felszabadító rúgás a védőjátékosok lábáról pattant a gólvonalon túlra, a vendégek Kovácsot ünnepelték. A 65. percben felavatták Pál kapust is Nyakas 32 m‑ről, kipókhálózta a jobb felső sarkot, 0‑2. A hazaiaktól senki sem dicsérhető. Ifi: 0‑2.
Zalaegerszeg, 150 N. V. Kozma (Kánnár, Varga). Gyenesdiás: Lénárt – Füle, Czibor, Rédei, Nikitscher, Rudolf I., Pintér, Illés, Bíró, Rudolf J., Csanaki (Pál), edző: V. S. Alacsony színvonalú mérkőzésen szerezte meg első pontját az újonc hazai gárda. Az első negyedórában csak ismerkedett egymással a két gyengén szereplő csapat. A vendégek Pintér szemfülessége révén megszerezték a vezetést, 0‑1. A 39. percben az egyre jobban játszó hazaiak Kocsis szabadrúgása révén egyenlítettek, 1‑1. A 44. percben Pintér talált távolról Horváth hálójába, 1‑2. A 80. percben szabadrúgás után Tráj lőtt a tizenegyes pontról a vendégek kapujába, 2‑2. Jók: Nikitscher, Csanaki, Czibor. Ifi: 10‑5.
Nagykanizsa, 100 N. V: Gál (Horváth T., Fillinger). Gyenesdiás: Lénárt (Pál) – Mosdósi, Czibor, Nikitscher, Rudolf, Pintér, Söjtöri (Gombár), Illés, Bíró, Csanaki (Durgó), Kozma, edző: V. S.
‑ 176 ‑
‑ 177 ‑
15. Gyenesdiás 9. Kemendollár
09. 27.
6 6
1 2
2 2
3 2
6‑12 5 9‑10 8
MÁV NTE – Gyenesdiás 0‑0
Alacsony színvonalon, rengeteg hibával játszott mérkőzésen, megérdemelten vitt el egy pontot a lelkes vendégcsapat, a kapura veszélytelen vasutasoktól. A hazaiak vezették az első negyedórában a támadásokat. A 18. percben László labdájával Kovács lépett ki, majd a kivetődő kapusba lőtt. A 28. percben Csanaki került jó helyzetbe, végül mellé durrantott. A 82. percben Csanaki keverte meg a vasutas védőket, labdáját Kovács lábbal hárította. Jók: Pál, Nikitscher, Csanaki. Ifi: 21‑0! 15. Gyenesdiás 11. MÁV NTE
10. 04.
7 7
1 2
3 2
3 3
6‑12 6 4‑7 8
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 1‑4 (1‑2)
Gyenesdiás, 50 N. V: Fábián (Kozma, Duics). Gyenesdiás: Pál – Czibor, Nikitscher, Gombár, Mosdósi (Durgó), Rudolf I., Illés, Bíró, Pintér (Söjtöri), Hóbár, Csanaki (Kozma), edző: V. S. Küzdelmes mérkőzésen a felkészültebb vendégek jól használták ki a hazaiak hibáit. A sereghajtó csapatok csatájában a vendégek voltak szerencsésebbek, a hazai védelem nem állt a helyzet magaslatán. A 15. percben Rózsa csípett el egy labdát és lőtt Pál mellett a kapuba, 0‑1. Nem sokkal később Pintér a félpályáról jól indította Hóbárt, aki két csel után szép gólt szerzett, 1‑1. A hazai próbálkozások ellenére Halász révén ismét a vendégek szereztek gólt az utolsó támadásukból, 1‑2. A hazai védelem hibáját kihasználva Kinyó növelte csapata előnyét a fordulást követően, 1‑3. A 75. percben a szabálytalankodó Nikitscher kapott piros lapot és a zavarodottság perceiben Mátyás jól eltalált lövéssel állította be a végeredményt, 1‑4. Jók: Gombár. Ifi: 1‑3. 12. Zalaszentgrót 15. Gyenesdiás
10. 11.
8 8
2 1
4 3
2 4
10‑10 10 7‑16 6
Miklósfa – Gyenesdiás 2‑1 (1‑1)
Miklósfa, 250 N. V: Velicskó (Kovács Zs., Peszleg) Gyenesdiás: Lénárt – Söjtöri, Hóbár, Rédei, Gombár, Rudolf J. (Durgó), Illés, Bíró, Rudolf I., Csanaki, Kozma, edző: V. S. A tartalékos listavezető csak nehezen tudta otthon tartani a három pontot. A 4. percben Lánczos jó beadásából Skublics került helyzetbe, végül mellé lőtt. Két perccel később a vendégek szabadrúgása az alapvonal közeléből Gombár elé került, jó ütemben kilépett és a védők mellett közelről a hálóba lőtt, 0‑1. A 30. percben Skublics 18 m‑es szabadrúgásból a bal felső sarokba csavarta a labdát, 1‑1. A 34. percben Rudolf I. szögletét a hazaiak a gólvonalról mentették. A 65. percben Csepregi előre ívelt labdáját Bíró fejjel akarta hazaadni, a labda azonban Lénárt kapus fölött a saját hálójába hullott, öngól, 2‑1. Jók: Lénárt, Hóbár, Söjtöri. Ifi: 9‑0. 1. Miklósfa
16. Gyenesdiás
9 9
8 1
‑ 178 ‑
– 3
1 5
32‑11 24 8‑18 6
10. 18.
Gyenesdiás – FC Napred 2‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Göncz (Bányai, Proszenyák). Gyenesdiás: Lénárt – Rábai, Nikitscher, Rudolf J. (Czibor), Rudolf I. (Durgó), Söjtöri, Gombár, Pintér, Illés, Kozma (Mosdósi), Hóbár, edző: V. S. Kemény, sziporkázó mérkőzésen a hazai csapat nagyobb arányú győzelme is megérdemelt lett volna. Pintér kihagyott egy ziccer helyzetet az első percben, mert feleslegesen igazított a labdán kapáslövés helyett, így szerelhették. A 15. percben Rudolf J. gyorsabbnak bizonyult, a jobbszélről feléje szálló labdát elegánsan emelte át Müllner kapus felett, 1‑0. A második félidő derekán Rudolf J. ismét jobbszélről kapott egy jól helyezett labdát, és szinte az elsőhöz hasonló megoldásban emelte a hálóba, 2‑0. A 80. percben Mészáros került két hazai védő között szorongatott helyzetbe a 16‑osnál. Göncz játékvezető szabálytalannak ítélte a szerelést és 11‑est ítélt, amit Kramarics értékesített, 2‑1. Jók: Nikitscher, Rudolf J., Söjtöri, Hóbár. Ifi: 2‑1. 6. FC Napred 15. Gyenesdiás
10 10
4 2
3 3
3 5
18‑16 15 10‑19 9
Gombár Csaba: – A családomból édesapám is focizott, ő Bazsit erősítette, én a Keszthelyi Haladásban kezdtem a labdarúgást 1981‑ben, négy évvel később itthon folytattam. Két évre bevonultam katonának és ekkor ’87 és ’89 között a katona csapatban a JASE‑ban játszottam, azóta csak a Kinizsiben focizok. Pályafutásom során minden posztot kipróbáltam, voltam kapus, csatár, középpályás. A hosszú évek alatt sok szép emlékkel gazdagodtam, elevenen él bennem a bevonulásom utáni Nemesbük elleni mérkőzésünk, akkor külön engedéllyel engedtek ki a laktanyából, ami nagy szó volt és 4‑1‑re nyertünk. Ennek legalább annyira örültem, mint annak, hogy az 1986‑87‑es bajnokságban én rúghattam a csapatom századik gólját. A munkám során keveset mozgok, így a sport nagyon fontos az éltemben, nagyon szeretem. Együtt lehetek a barátaimmal, nagyon jó közösség formálódott az évek során nálunk, amiből nehéz kiszállni, pedig lassan abba kell hagynom, mivel bent járok az időben. Sajnos a munka mellett egyre nehezebb sportolni, ellopni az időt a labdarúgásra. Gombár Csaba 10. 25.
Gyenesdiás – FC Keszthely 0‑3 (0‑1)
Gyenesdiás, 150 N. V: Pecsics (Fillinger, Simon). Gyenesdiás: Lénárt – Söjtöri, Hóbár, Rédei, Gombár, Rudolf I. Pintér, Illés, Kozma (Mosdósi), Durgó (Czibor), Rudolf J., edző: V. S. Újvári József, az FCK elnökének halálára való tekintettel, egy perces gyászszünettel kezdődött a találkozó, ahol a nagyarányú vendéggyőzelem magabiztos újoncdiadalt takar. Purt már a második percben megszerezte a vezetést, első lövése még kipattant Lénártról, az ismétlés már a hálóban kötött ki, 0‑1. Villámgyors második félidei kezdés eredményeként Purt növelte a 16‑osról csapata előnyét, 0‑2. Felpörgött a hazai csapat és betaláltak Farkas hálójába, a
‑ 179 ‑
játékvezető lest látott és érvénytelenítette a találatot. A 70. percben Varsányi szép egyéni akciója végén közelről, laposan a jobb alsó sarokba helyezett, 0‑3. Jó: Rudolf J. Ifi: 0‑3.
Lenti TE HBSE – Gyenesdiás 4‑0 (1‑0) Lenti, 150 N. V: Horváth A. (Gyarmati, Berke). Gyenesdiás: Lénárt – Czibor, Hóbár, Söjtöri, Nikitscher, Rudolf, Pintér, Illés (Pál), Gombár, Kozma, Durgó, edző: V. S. Óriási hazai fölényt hozott a mérkőzés és szép gólokat láthatott a közönség. A 17. percben Szabó S. jobboldali beadását Varga R. pörgette 5 m‑ről a bal alsó sarokba, 1‑0. Az 50. percben a vendégek közül az egyik játékos kézzel ért a labdához a 16‑oson belül, 11‑es! A büntetőt Boa értékesítette, 2‑0. A 60. percben Devecz jó beadását Szabó S. 8 m‑ről lőtte a kapuba, 3‑0. A 72. percben egy hazai szögletet Makaró fejelte a hálóba, 4‑0. Pár perc múlva Pintér lövése szállt éppen mellé. Jó: Pintér. Ifi: 5‑1 G: Nagy. 2. Lenti TE HBSE 16. Gyenesdiás 18. FC Keszthely
11. 01.
12 12 12
9 2 2
1 3 1
2 7 9
22‑8 28 10‑26 9 17‑26 7
Letenye – Gyenesdiás 0‑3 (0‑1)
Letenye, 150 N. V.: Kiss I. (Dravecz, Horváth I.). Gyenesdiás: Lénárt – Söjtöri, Hóbár, Nikitscher, Rábai, Gombár, Pintér, Illés, Bíró (Pál), Rudolf J. (Kozma), Mosdósi (Durgó), edző: V. S. Az eredmény csak azok számára meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. A 23. percben Horváth A. remek labdát tálalt Rostás elé, a ziccert elkönnyelműsködte és 13 m‑ről a kivetődő kapusba lőtt a játékos. A 38. percben baloldali hosszú indításból Rudolf J. lefutotta Sántát, Lepár mellett is elhúzott és éles szögből a bal sarokba helyezett, 0‑1. Az 50. percben Rudolf J. egy csellel becsapta őrzőjét, közeli lövésébe Lepár még bravúrral beleért, a jókor érkező Mosdósi egy lépésről a bal alsó sarokba gurított, 0‑2. A 70. percben Rostás pontos beadását Adorján F. nagy hely‑ zetből 6 m‑ről gyengén a kapus kezébe fejelte. Innen indult a Rudolf József vendégek újabb gyors kontrája, és végül Rudolf J., közelről a bal alsó sarokba bombázott, 0‑3. Az utolsó percben Rostás cselezte magát jó helyzetbe lövését Lénárt bravúrral kiütötte, majd Horváth ismétlését is hárítani tudta a „portás”. Jók: Rudolf J., Hóbár, Nikitscher. Ifi: 4‑1 G: Horváth.
Az eredménnyel elégedett pákaiak jól védekeztek és romboltak, a megilletődött házigazdák nem tudtak megújulni, a görcsös bizonyítani akarásukat kihasználták a vendégek. Az első félidő közepén Szabó vette vállára csapatát, és egyéni akcióját zárhatta szép góllal, 0‑1. Szünet után egy rosszul elvégzett bedobást csíptek el a vendégek, Lénárt kapuja elé íveltek, ahol Weiland fejesével beállította a végeredményt, 0‑2. A házigazdáktól senki sem dicsérhető. Ifi: 4‑0. 7. Páka 17. Gyenesdiás
11. 05.
14 14
6 3
4 3
4 8
17‑21 21 13‑2 12
Kiskanizsai Sáskák – Gyenesdiás 1‑1 (0‑1)
Kiskanizsa, 100 N. V: Gál (Horváth T., Székedli). Gyenesdiás: Lénárt, Czibor, Nikitscher, Hóbár, Sorok, Rudolf I., Pintér, Illés, Bíró, Rudolf J. (Kozma), Mosdósi (Durgó, Rédei), edző: V. S. A gyorsan bekapott öngól után a hazaiak végig támadták a mérkőzést, gyámoltalan támadójátékukkal csupán a döntetlent tudták elérni. Az első percben egy jobboldali partdobás Horváth fején megcsúszva jutott a hálóba, öngól, 0‑1. A házigazdák kitámadtak és előbb Markek beadását Pintér vágta kapu fölé, majd Horváth tette ugyanezt. A 85. percben a vendégek röviden szabadítottak fel és a kipattanót a csereként beállt Pati 20 m‑ről vágta a jobb felső sarokba, 1‑1. Jók: Lénárt, Hóbár, Nikitscher. Ifi: 4‑2 G: Csák, Lambert. 16. Kiskanizsa
15
3
4
8
17‑25 13
Gyenesdiás, 100 N. V: Fábián (Kovács Zs., Kánnár). Gyenesdiás: Lénárt – Rédei, Nikitscher, Hóbár (Kozma), Rudolf J., Mosdósi (Durgó), Sorok, Gombár, Illés, Bíró (Czibor), Pintér, edző: V. S.
15 3 4 8 14‑29 13 17. Gyenesdiás Hóbár Péter: – 1975‑ben mentem le a pályára játszani és a következő évben leigazoltak a gyenesdiási csapathoz. Sokan kezdtünk, nagy volt a lelkesedés mindenkiben. Akkoriban a srácok sötétedésig az utcán rúgták a labdát. Hetedikes koromban a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni” tehetségkutató versenyen indultam. Először a megyei válogatóig, majd az országos megméretésig is eljutottam. A Salgótarján – FTC mérkőzés előtt játszottunk egy TV mérkőzést a Fáy utcában, ami számomra az első igazán nagy élményt jelentette. Zalaegerszegen a ZTE‑nél folytattam az ország akkori talán legjobb utánpótlást nevelő csapatánál, serdülő és ifi bajnokságot nyertünk. Bekerültem a korosztályos ifi A és B válogatottba is. Beutaztuk Európát és ez nagy kiváltságnak számított az akkori időben. Számomra mégis legemlékezetesebb egy Keszthelyen játszott bajnoki kupa volt, ott tört ketté a felfelé ívelő pályám. Az utolsó mérkőzésen Hóbár Péter hátulról eltörték a sípcsontom, augusztusban és decemberben vették le a gipszet. Majdnem a labdarúgást is abba kellett hagynom. Folytattam és Jugoszláviában sikerült megnyernünk egy rangos nemzeti tornát, amit Európa nyolc legjobb csapatának részvételével rendeztek. Tagja lettem a katona válogatottnak, így eljutottam Koreába is. Később a Nagykanizsai Olajbányászhoz kerültem, ott játszottam pár évig, míg végül itthon szinte minden posztot kipróbálva fociztam.
‑ 180 ‑
‑ 181 ‑
11. Letenye
15. Gyenesdiás 11. 08.
13 13
5 3
2 3
6 7
22‑25 17 13‑26 12
Gyenesdiás – Páka 0‑2 (0‑1)
11. 22.
Gyenesdiás – Zala Volán Teskánd 2‑1 (1‑1)
November 11‑én a Nagymezőn rendezte a Keszthelyi Olimpyc Kerékpáros Klub a II. Bozót Kupa MTB kerékpár versenyét. A 28 induló viharos időben, négy kategóriában, nagy közdelemben döntötte el a végső sorrendet. Gyermek kategória: 1. Hegedűs Géza (Hévíz), serdülő kat.: 1. Buruczki Szilárd, 2. Horváth Balázs (mindkettő ZKSE Zeg.), 3. Kajzinger Arnold (MONDO ZEG), ifjúsági kat.: 1. Filó László (ZKSE), 2. Tóth András (KKK Nagykanizsa), 3. Raák Bence (Keszthely),
felnőtt kategória: 1. Filó András (ZKSE) 2. Takács Péter 3. Süte Csaba (mindkettő OKKC Keszthely). 1995. december 11‑én tartotta ötéves tisztújító közgyűlését a sportkör. Az 1990‑ben megválasztott elnökségnek kezdetben nehéz feladattal kellett megbirkóznia. A fő támo‑ gatónál, a Húsiparnál be‑ következett változások az egyesület működését is befolyásolták. Új gazdasá‑ gi alapot kellett keresni és az időközben keletkezett adósságot lefaragni. A labdarúgó szak‑ osztály vezetését Szíjártó Endre, majd menetköz‑ ben Rudolf István vállalta, A labdarúgó csapat Varsányi Sándor idején mellette Horváth Sándor, Andor Vendel, Csák László szervezték a hétköznapokat és a versenyeket. A kispadon Csordás József, Antoni János, és Varsányi Sándor ültek. Varsányi Sándor: – Örömmel gondolok a Gyenesdiáson töltött időszakra, a bajnokság szoros mezőnyében nem szakadtunk le a többiektől és a fiatalokból ütőképes csapatott sikerült formálni. Sokat segített Nikitscher, Hóbár, Illés jó teljesítménye, Rudolf József gólerős játéka. A helyi erőkre építettem a felnőtt csapatot. A felkészülést 22 fővel kezdtük és a kapus posztra leigazoltuk az NB III‑at megjárt Lepárt és a fiatal tehetséges Törekit. Hazatért Czafit Zsolt és nálunk folytatta a Hévízből Pali Róbert és Bresztovszky Miklós, Porkoláb János Zalaapátiból jött, Gyutai Tamás is elkezdte velünk a felkészülést sérülése után. Sajnos Gombár Csabát mű‑ tötték, előtte Csanaki Csaba, Füle Zsolt, és Hóbár Péter küzdött sérüléssel. Heti 3‑4 edzést szerveztünk, ahol Dr. Mezey György által összeállított követelményeket vettük figyelembe. Szurkolóink részére ankétot tartottunk és közösen elbeszélgettünk az aktuális kérdésekről. A labdarúgó szakosztályt nevelő egyesületként jegyezték, a tehetséges edzők munkájukban Nikitscher József és Hóbár Péter sportszerű példamutatására is számíthattak. Mindezek ellenére érződött, hogy az ifi csapat nagyobb segítséget igényel. Az asztaliteniszezők húsz év alatt a járásiból a megyeibe jutottak, és második évüket töltötték az NB III‑ban, működésükhöz csak a legszükségesebb feltételeket tudták megkapni, a 12 csapat között télen a 9. helyen álltak. A megyei bajnokságot vezették. Szakosztályvezető és játékos Kovács Tamás tagja lett a mozgássérültek nemzeti válogatottjának. Kovács Tamás: – A szerencse sokszor elhagyott minket és szoros mérkőzéseken vesztettünk, a szükséges győzelmeket így is sikerült megszereznünk. A megyei bajnokságban megvertük Kovács Tamás
‑ 182 ‑
‑ 183 ‑
Gyenesdiás, 100 N. V: Koma (Horváth Á., Kánnár). Gyenesdiás: Lénárt – Gombár, Rudolf J., (Kozma), Mosdósi, Hóbár, Nikitscher, Rédei, Czibor, Pintér, Bíró (Illés), Rudolf I., edző: V. S. A szerencse most nem pártolt el a hazai csapattól, végig a nagy küzdelem dominált. Negyedóránál Rédei hozta remek labdával játékba Mosdósít, kilépett és egy szép csel után az elfekvő kapus hasa alatt a hálóba lőtt, 1‑0. A didergő közönség szórakoztatására az első félidő utolsó percében Kovács kényszerítőzött a társakkal és végül elegánsan fejelt a gólvonalon túlra, 1‑1. A 65. percben Mosdósi jó ütemben passzolt a középen érkező Hóbárhoz és a rutinos játékos az ötösről hidegvérrel növelte csapata előnyét, 2‑1. A gól ellen Varga és Tuboly hevesen tiltakoztak, előbb mehettek zuhanyozni. Az emberelőnyt kihasználatlanul hagyták a hazaiak. Jók: Lénárt, Mosdósi, Hóbár. Ifi: 1‑3. 6. ZV Teskánd
16 16
16. Gyenesdiás 11. 25.
7 4
3 4
6 8
20‑20 24 16‑30 16
Becsehely – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Becsehely 200 néző. V: Gortka. Az őszi bajnokságot igazságos eredmény zárta. A gólokat Dóra illetve Rudolf J., szerezték. Jók: Hóbár, Nikitscher, Illés, Rudolf J. Ifi: 2‑2. 1. Lenti TE 2. Miklósfa 3. Letenye 4. Zalaszentgyörgy 5. ZV. Teskánd 6. Páka 7. Tótszerdahely 8. Becsehely 9. MÁV NTE 10. FC Keszthely 11. Kemendollár 12. Bagod 13. Csesztreg 14. Zalaszentgrót 15. FC Napred 16. Gyenesdiás 17. Kiskanizsa 18. Páterdomb
Felnőtt Ifjúsági 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
13 11 9 8 8 7 8 7 6 7 6 5 6 4 4 4 4 2
2 1 2 5 4 6 2 4 5 1 4 6 3 7 5 5 4 2
2 5 6 4 5 4 7 6 6 9 7 6 8 6 8 8 9 13
41‑10 51‑23 44‑27 26‑19 33‑26 32‑24 36‑27 21‑21 15‑15 30‑29 20‑38 25‑24 26‑31 26‑36 24‑33 17‑31 25‑28 20‑70
41 34 29 29 28 27 26 25 23 22 22 21 21 19 17 17 16 8
1. MÁV NTE 2. Zalaszentgrót 3 Lenti TE 4. Miklósfa 5. Letenye 6. Bagod 7. ZV. Teskánd 8. FC Keszthely 9 Zalaszentgyörgy 10. Csesztreg 11. Kemendollár 12. Becsehely 13. Kiskanizsa 14. FC Napred 15. Páka 16. Gyenesdiás 17. Páterdomb 18. Tótszerdahely
17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
15 15 14 10 11 10 9 8 7 7 5 5 5 5 4 2 2 2
2 – – 3 2 2 3 3 2 1 5 2 2 2 3 2 – 2
– 2 3 4 5 5 5 6 8 9 7 10 10 10 10 13 15 13
95‑7 58‑13 77‑17 63‑23 43‑19 55‑38 34‑24 45‑31 28‑35 40‑56 37‑39 47‑62 33‑72 27‑69 39‑53 27‑85 25‑92 22‑60
47 45 42 33 32 32 30 27 23 22 20 17 17 17 15 8 6 5
Zalaegerszeget (13‑5), Nagykapornakot (10‑4,), Surdot (18‑0), Nagykanizsai Sörgyárat (12‑6), Galambokot (13‑5). A csapatban játszottak: Kovács Gyula, Kovács Lajos, Vadas László, Sulyok Zoltán, Dóka Tamás. Új szakosztálynak számított a két éves múltra visszatekintő Autósport Egyesület, Molnár Mihály szakosztályvezető: – a legeredményesebb egyesületnek számítottunk, a kiosztott 15 dobogós helyezésből hatot a mi versenyzőink szereztek meg. Elismerésre méltó pályát alakítottunk ki maguknak és 28 igazolt taggal rendelkeztünk. Az első évben három, 1996‑ban kétfordulós Mozaik Kisáruház Kupát rendeztünk. A nyáron kezdte működését a Strandröplabda Szakosztály Király András vezetésével. Társaival, példás gyorsasággal kialakították a vonzó Diási strandon a pályát és augusztus 19‑20‑a között megrendezték az első bajnokságot. A gazdálkodást Kovács Tamás gazdasági vezető végezte. A sporthoz elengedhetetlen támogatók, a működéshez szükséges 2‑3 millió forintot biztosítottak, hogy a 110‑nél több igazolt játékos zavartalanul készülhessen. A következő öt évben az elnök ismét Dr. Bertók Sándor lett. Az elnökség tagjai: Dr. Kardos József, Kovács Tamás, Rudolf István, Takács Zoltán, Molnár Mihály, Király András, Salamon Zoltán, Hóbár Péter, Csordás József, Pintér István. Dr. Bertók Sándor: – A létszámunk növekedése szükségessé tette, hogy szakmai és gazdasági szempontokat figyelembe véve nagyobb önállóságot biztosítsunk szakosztályainknak. Új, megerősödött szakosztályvezetés kezdte meg munkáját a magasabb szintű feladatok ellátására. Elsőbbséget élvezett az utánpótlás nevelés, a sportos élet megszerettetése gyermekkorban. Külön asztalitenisz szakkör szerveződött Kovács Tamás köré. Labdarúgásban elindítottuk az első osztálytól a Góliát sportkört, hogy teljes legyen a felmenő rendszer az iskolai és serdülő csapaton át az ifi korosztályig és később ők alkothassák a nagycsapat gerincét. Heti három edzést tartottak a gyerekek. A sportegyesület pontosan meghatározta a szakosztályok rendelkezésére álló keretet. A költségvetésünk 70 %‑ban fedte a szükségleteket, a hiányzó összeget támogatóink biztosították. Költségvetésünkben nem keletkezett hiány, igaz nem is bővelkedtünk anyagiakban. Sokat segített az önkormányzat. Takács Zoltán a labdarúgó szakosztály vezetője: – A megváltozott gazdasági helyzetben menedzsment szemléletű vezetésre lett szükség, hogy a megnövekedett feladatokat el tudjuk látni. Új jobb szemléletű szakosztályvezetést terveztünk életre hívni a hagyományok megőrzésével. A szponzori támogatás esetenként célirányos lett. Szerettünk volna 200‑300 fős szurkolótábort kiszolgálni és felvenni a kapcsolatot a környező települések labdarúgóival. Gyenesdiáson a télen több neves élvonalbeli csapat is lehetőséget kapott felkészülési mérkőzéseinek megtartására, ezzel is segítették a pezsgő sportéletet.
1996 03. 27.
tavaszán a kedvezőtlen időjárás késői rajtot tett lehetővé.
Bagod – Gyenesdiás 3‑1 (1‑0)
Bagod, 100 N. V: Józsa (Proszenyák, Bányai). Gyenesdiás: Lepár – Pali, Sorok (Mosdósi), Bíró (Füle), Nikitscher, Vastag, Pintér (Bresztovszki), Porkoláb, Illés, Rudolf J., Czafit, edző: Varsányi Sándor. A kapuk előtt határozottabb játékot produkáló bagodiak meg‑ érdemelten győztek a megerősödött gyenesiek ellen. Az 5. perc‑ ben Pölcz elől mentett kivetődve Lepár. A 34. percben Torontáli bal oldali beadását Pölcz 8 m‑ről fejelte a jobb felső sarokba, 1‑0. Az 50. percben Németh futott el a baloldalon, beadását To‑ rontáli 7 m‑ről fejelte a bal felső sarokba, 2‑0. Az 58. percben Pölcz beadását Vízi 17 m‑ről helyezte a bal alsó sarokba, 3‑0. A 73. percben Mosdósit buktatták a 16‑oson belül, a büntetőt Pali biztosan rúgta a hálóba, 3‑1. Jók: Nikitscher, Pali. Ifi: 0‑3. 11. Bagod 17. Gyenesdiás
04. 03.
18 18
6 4
6 5
6 9
Gyenesdiás, 150 N. V: Kovács Zs. (Kánnár, Novák) Gyenesdiás: Lepár – Pali, Andor, Rudolf J. (Bresztovszki), Rudolf I. (Illés), Sorok, Pintér, Porkoláb (Mosdósi), Nikitscher, Illés, Czafit, edző: V. S. A vendégek büntetőt hibáztak, a hazaiak fontos három pontot szereztek. A két szorult helyzetben lévő csapat a várakozásnak megfelelően nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe. A kez‑ deti gyenesi rohamokat jól blokkolták a vendégek a 15. percig, ekkor Pali megugrott a balszélen, majd jókor adott középre a pontosan érkező Rudolf J.‑hez, aki mesterien csavart a hálóba, 1‑0. Siftert a hajrában Andor a büntető területen belül, csak sza‑ bálytalanul tudta szerelni. A tizenegyest kihagyták a vendégek. Jók: Lepár, Nikitscher, Andor, Pali, Rudolf J. Ifi: 2‑0. 15. Gyenesdiás 18. Páterdomb
19 19
5 3
5 9 2 14
04. 09. Tótszerdahely – Gyenesdiás
Elmaradt, a tótszerdahelyi pálya nagy része víz alá került.
Gyenesdiás – MÁV NTE 2‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 150 N. V: Göncz (Pecsics, Horváth P.).
‑ 184 ‑
28‑25 24 18‑34 17
Gyenesdiás – Páterdomb 1‑0 (1‑0)
Illés András
04. 17.
Pali Róbert
‑ 185 ‑
19‑34 20 23‑71 11
Gyenesdiás: Lepár – Illés, Pali, Nikitscher, Czafit, Rudolf J., Bresztovszki, Porkoláb (Mosdósi), Sorok, Andor, Pintér, edző: V. S. Egyenlő erők küzdelmében a tíz emberrel lelkesen és ezúttal szerencsésebben is játszó hazai csapat megérdemelten nyert. A találkozó első fél órájában a középpályára összpontosultak a megmozdulások, egyik csapat sem bírt a másikkal. A 35. percben szép kényszerítőből Kalinics jó ritmusban lépett ki és a kivetődő Lepár mellett a hálóba lőtt, 0‑1. A 68. percben Bresztovszki két jó cselét pontos kapura lövéssel zárta, 1‑1. Nem sokkal később Andor utolsó védőként szabálytalanul szerelt, előkerült számára a piros lap. A Kinizsi tudott tartalékokat megmozgatni és a 83. percben Pali átdolgozta magát a jobb oldalon, majd középre adott labdáját Mosdósi befejelte a hálóba, 2‑1. Jók: Illés, Pali, Nikitscher, Czafit, Bresztovszki, Mosdósi, Pintér. Ifi: 0‑4. 13. MÁV NTE
16. Gyenesdiás
21 20
7 6
5 5
9 9
21‑25 26 21‑35 23
Kemendollár, 200 N. V: Horváth I. A számtalan helyzetet és két tizenegyest kihagyó hazai csapat így is magabiztosan nyert. Gólszerzők: Kósa, Pintyőke, Illés, illetve Czafit. Jók: Lepár, Nikitscher, Pali. Ifi: 7‑1.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 2‑2 (0‑2)
Zalaszentgrót, 200 N. V: Gál (Kellner, Proszenyák). Gyenesdiás: Lepár – Pali, Andor, Sorok, Nikitscher, Vastag, Pintér, Illés, Bresztovszki (Mosdósi), Rudolf J. (Rudolf I.), Czafit, edző: V. S. Második félidei játékukkal mindenképpen rászolgáltak az egy pontra a szentgrótiak, akik kis híján megfordították a találkozót. A 17. percben egy jobb oldali szabadrúgás után Rudolf J.‑hez került a labda és 8 m‑ről hatalmas gólt lőtt, 0‑1. Tíz perccel később Bresztovszki került a szentgróti 16‑osra, egy csellel elfektette Lénárdot és 7 m‑ről a jobb alsó sarokba gurított, 0‑2. Az 50. percben Szabó R. cselezgetett az alapvonal közelében, Andor a 16‑oson belül buktatta, és ezzel begyűjtötte második Bresztrovszki Miklós sárga lapját. A büntetőt Kocsis a jobb felső sarokba lőtte, 1‑2. A 85. percben kis szögletet végeztek a hazaiak, Kocsis rajtolt a labdára, tisztára játszotta magát és 10 m‑ről a kapuba lőtt, 2‑2. Jók: Illés, Czafit, Rudolf J. Ifi: 6‑2. 15. Zalaszentgrót 16. Gyenesdiás
04. 27. Tótszerdahely – Gyenesdiás
23 22
Gyenesdiás – Miklósfa 0‑4 (0‑1)
Gyenesdiás: 250 N. V: Horváth T. (Fillinger, Péter). Gyenesdiás: Lepár – Pali, Gombár, Andor, Nikitscher, Sorok (Rudolf I.), Pintér, Illés (Mosdósi), Bresztovszki, Rudolf J., Czafit Zs., edző: V. S. Változatos mérkőzésen végig a vendégek játéka bizonyult meghatározónak. A második félidőben ki is domborodott a nagyobb tudásuk. A 20. percben szögletrúgáshoz készülődtek a vendégek, Pali igyekezete segítette őket, becsapta Lepárt és a saját kapujába emelt, öngól, 0‑1. A 60. percben Kütsön kilépett a „falból” és jól vette észre a kimozduló Lepárt, pontosan emelt felette a hálóba, 0‑2. A lelkes miklósfaiak öt perc múlva Mózest hozták játékba, aki szinte bemasírozott a kapuba a labdával, 0‑3. Újabb öt perc elteltével a jobbszélen 30 m‑ről elvégezett szabadrúgást Kütsön fejelte a hálóba, 0‑4. A 87. percben Rudolf J. sakk‑matt helyzetben Csáki kapuja mellé gurított. Jók: Czafit Zs, Nikitscher. Ifi: 2‑0. 2. Miklósfa 15. Gyenesdiás
Kemendollár – Gyenesdiás 3‑1 (2‑0)
04. 24.
05. 01.
6 6
8 9 6 10
34‑48 26 24‑40 24
0‑7 (0‑0)
Tótszerdahely, 200 néző. V: Simon. Hétközben pótolták a csapatok a hónap elején elmaradt mérkőzést, ahol megérdemelt vendégsiker született a tartalékos hazaiak ellen. Gólszerzők: Bresztovszki 3, Rudolf J. 2, Pali (11‑esből), Rudolf I. Ifi: 2‑1.
‑ 186 ‑
24 17 24 7
05. 02. Tótszentmárton – Gyenesdiás
2 5 6 11
73‑27 53 31‑44 27
1‑0 (0‑0)
Tótszentmárton, 300 N. V: Simon A Napred óriási lelkesedése meghozta a várt győzelmet a jól játszó Gyenesdiás ellen. A gólt Farkas szerezte. Jók: Lepár, Nikitscher, Czafit. Ifi: 2‑1. 05. 08.
Gyenesdiás – Lenti TE HBSE 0‑0
Gyenesdiás, 200 N. V: Füle (Horváth P., Fillinger). Gyenesdiás: Lepár – Pali, Nikitscher, Illés (Gombár), Andor, Sorok, Czafit, Kocsis, Bresztovszki (Porkoláb), Rudolf J., Pintér, edző: Varsányi Sándor. Jó iramú mérkőzésen megérdemelten tartották otthonukban az egy pontot a házigazdák. A várakozásnak megfelelően nagy lendülettel kezdtek a csapatok, először a hazai gárda játszott enyhe fölényben, majd kiegyenlítetté vált a küzdelem és inkább csak a mezőnyben pattogott a labda. Varsányi edző a mérkőzést követően elköszönt a csapattól. Jó: a teljes hazai csapat. Ifi: 2‑6. 2. Lenti TE HBSE 15. Gyenesdiás
05. 13.
26 18 26 7
4 4 7 12
54‑15 58 31‑45 28
Gyenesdiás – FC Keszthely (félbeszakadt)
Gyenesdiás, 100 N. V: Horváth A. (Kánnár, Novák). Gyenesdiás: Lapár – Pali, Gombár, Mosdósi, Nikitscher, Andor, Pintér, Porkoláb, Rudolf I., Rudolf J., Czafit, edző: Nikitscher József. A találkozó második percében hatalmas zápor zúdult a pályára és folyamatosan esett. A villámlás után a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, a pálya a további esőzésektől játékra alkalmatlanná vált. 26 9 3 14 42‑50 30 16. 15. FC Keszthely
‑ 187 ‑
05. 20.
Gyenesdiás – Letenye 1‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Székedli. A Letenye SE a hajrában tizenegyest hibázott. Gólszerzők: Andor illetve Farsang. Jók: Pintér, Porkoláb, Lepár, Rudolf J. Ifi: 0‑7. 3. Letenye 16. Gyenesdiás
05. 25.
28 15 27 7
6 7 8 12
72‑42 51 32‑46 29
FC Keszthely – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Horváth A. A hétközi mérkőzésen a Gyenesdiás számított saját pályáján vendégnek és kiegyenlített első félidőt követően Czafit Zsolt akciógóljának és Lepár kapus tizenegyesének köszönhetően nyerni tudtak a büntetőt hibázó FCK ellen. A keszthelyi gólt Purt szerezte. Jól Lepár, Pintér és Hóbár játszottak. 05. 29.
Gyenesdiás – Csesztreg 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Horváth A. (Harangozó, Kozma). Gyenesdiás: Lepár – Gombár, Nikitscher, Hóbár, Sorok Czafit Zs., Porkoláb J., Andor, Rudolf I. (Söjtöri), Bresztovszki (Mosdósi), Rudolf J. (Illés), edző: Nikitscher József Az utolsó percek vagdalkozásától eltekintve nagy elszántsággal és sok hibával játszó csapatok küzdelméből tizenegyessel is megérdemelten kerültek ki győztesen a hazaiak. A 6. percben Rudolf I. zörgette meg az ötösről Gál hálóját, a partjelző lest látott, maradt az eredmény. A 69. percben a mérkőzésen sokat szenvedett Mosdósit buktatták a 16‑oson belül, a jogos büntetőt Lepár biztosan értékesítette, 1‑0. Öt perccel később Varga begyűjtötte második sárgáját, és ezzel tíz főre olvadtak a vendégek. Jól játszott az egész hazai csapat. Ifi: 6‑1. Pintér Tamás: – Talán tíz éves lehettem, amikor édesapám elvitt a Keszthely – Dunaújváros rangadóra, ahol több ezer ember szurkolt a Keszthelynek. Fantasztikus volt a hangulat és még most is beleborsozok, ha rágondolok. Az akkori csapatban játszott Galántai Tibor, Rácz László, Antoni János és a többiek, végül 2‑1‑es hazai győzelem született. Eufórikus hangulat alakult ki a meccs végére és a játékosokat a közönség a vállán vitte az öltözőbe. Ott abban az atmoszférában döntöttem el, hogy én is focista szeretnék lenni. A következő évben gyenesdiási iskolacsapatban kezdtem, najd 1984‑ben 12 évesen Keszthelyen, a KATE HSC‑ben folytattam a versenyszerű edzésre járást, amit még most 2006‑ban is el tudok végezni az NB III‑as FC Keszthelyben. Közben több csapatban is megfordultam Lentiben és Keszthelyen a katona csapatokban, Tapolca és Hévíz után következett Gyenesdiás szinte évenkénti Pintér Tamás váltásban, majd Sümegen és Sármelléken is megforultam. Általában a középpályán kaptam szerepet, szélső középpályásként támadó feladatkörrel, máskor pedig védekező szerepben. Az esetek többségében sikeres csapatokban játszhattam, többször nyertünk bajnokságot és az érmeimet büszkén őrzöm otthon a vitrinben. Leginkább mégis annak örülök, hogy a sport révén sikerült egészségemet megőriznem és talán
‑ 188 ‑
példával tudok szolgálni gyermekeimnek és másokénak is, hogy a szabadban találjanak szórakozási lehetőséget. Örülök, hogy annak idején a labdarúgást választottam, nagyon sok élménnyel lettem gazdagabb, amire büszke lehetek. 05. 29.
Páka – Gyenesdiás 3‑2 (2‑0)
Páka, 200 N. V: Kánnár (Velicskó, Dravecz). Gyenesdiás: Lepár – Gombár, Hóbár, Sorok, Nikitscher, Andor (Rudolf I.), Pintér, Porkoláb, Bresztovszki (Mosdósi), Rudolf J., Czafit, edző: N. J. A találkozó jelentős részében jól játszó hazaiak megérdemelten nyertek. A 20. percben Farkas jobboldali beadása Horváth T. elé került és 16 m‑ről a bal felső sarokba bombázott, 1‑0. A 38. percben Szabó húzott el a baloldalon, jól adott középre és az érkező Horváth T. két lépésről a hálóba lőtt, 2‑0. A 70. percben Szabó futott el a baloldalon, beadását Horváth T. közelről gurította a gólvonalon túlra, 3‑0. A 78. percben Pintér szerzett labdát és egy csel beiktatásával 14 m‑ről a kapu bal oldalába lőtt, 3‑1. A 90. percben az ötösön kialakult kavarodásból Nikitscher 3 m‑ről lőtt a léc alá, 3‑2. Jók: Czafit, Pintér, Nikitscher. Ifi: 2‑3. 6. Csesztreg 10. Páka 15. Gyenesdiás
06. 03.
30 12 30 11 30 9
7 11 6 13 8 13
47‑41 43 50‑51 39 37‑50 35
Gyenesdiás – Kiskanizsai Sáskák 2‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 150 N. V: Horváth T. (Kisváradi, Béres). Gyenesdiás: Lepár – Gombár, Rudolf I., Sorok (Mosdósi), Nikitscher, Andor, Pintér, Porkoláb, Bresztovszki (Söjtöri), Rudolf J. (Hóbár), Czafit, edző: N. J. Az első félidőben a vendégek méltán szereztek vezetést, majd a nagy elszántsággal játszó hazaiak megérdemelten tudtak fordítani. A 29. percben Matola kiugratta Vasst a baloldalon, tőle egyből középre került a labda és az ott érkező Trencséni V. három lépésről a hálóba helyezett, 0‑1. Az 51. percben Gombár jobboldali szabadrúgása megpattant a védőkön, a Porkoláb János középen felfutó Nikitscher három lépésről a léc alá fejelt, 1‑1. A 87. percben a vendégek kapuja előtt Mátyást szerelték Czafiték, a kavarodást követően Mosdósi fejelt a hálóba, 2‑1. Jók: Nikitscher a mezőny legjobbja, Gombár, Czafit, Pintér. Ifi: 4‑2. 14. Gyenesdiás
15. Kiskanizsa 06. 12.
31 10 31 9
8 13 8 14
39‑51 38 51‑51 35
Zala Volán Teskánd – Gyenesdiás 3‑1 (1‑0)
Teskánd, 150 N. V: Berke (Gulyás, Novák). A nagy meleg ellenére is küzdelmes mérkőzésen biztos hazai győzelem született. Gólszerzők: Kovács 2, Nagy illetve Mosdósi. Jók: Nikitscher, Rudolf I. Ifi: 1‑2.
‑ 189 ‑
06. 17.
Gyenesdiás – Becsehely 4‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 200 N. V: Gortka. Jó iramú mérkőzésen gólzáporos hazai győzelem született. A gólokat Czafit Zs. 2, Rudolf I., Lepár tizenengyesből szerezték. Jók: Gombár, Czafit Zs., Pintér, Hóbár. Ifi: elmaradt. 4. Teskánd 12. Becsehely 13. Gyenesdiás
33 16 33 11 33 11
06. 26.
5 12 8 14 8 14
60‑52 53 41‑45 41 44‑55 41
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 5‑2 (3‑2)
Zalaszentgyörgy, 200 N. V: Harangozó (Velicskó, Kánnár). Gyenesdiás: Lepár – Gombár, Hóbár (Töreki), Söjtöri, Nikitscher, Andor, Pintér, Rudolf I., Porkoláb, Czafit, Mosdósi (Rudolf J.), edző: N. J. A mezőnyben egyenrangú vendégcsapat ellen a hazaiak remekül kihasználták helyzeteiket, s magabiztos győzelmet arattak. A 8. percben Mosdósi futott el a jobb oldalon, beadását Rudolf I. 8 m‑ről a bal alsó sarokba lőtte, 0‑1. A 15. percben Oláh 10 m‑ről a bal kapufát találta telibe, a kipattanó labdát Kiss, Bán elé passzolta, aki 8 m‑ről helyezett a kapuba, 1‑1. A 25. percben Oláh futott el a baloldalon, beadását Kiss 6 m‑ről lőtte a hálóba, 2‑1. A 30. percben egy szépen kidolgozott gyenesi akcióban Mosdósi futott el a jobboldalon, beadást Porkoláb 6 m‑ről fejelte a bal felső sarokba, 2‑2. A 40. percben Oláh húzott el a balszélen, kicselezte a kifutó Lepárt, és a kapuba gurított, 3‑2. Az 58. percben Oláh pontos beadására ismét Kiss érkezett remekül és 5 m‑ről a hálóba helyezett, 4‑2. A 75. percben Kiss szerzett labdát, amivel Oláh mindenkit kicselezve lőtt végül a kapuba, 5‑2. Jók: Nikitscher, Rudolf I., Mosdósi. Ifi: 0‑0. 1. Lenti 2. Miklósfa 3. Letenye 4. ZV. Teskánd 5. Tótszerdahely 6. Csesztreg 7. Páka 8. MÁV NTE 9. Kemendollár 10. Zalaszentgyörgy 11. FC Napred 12. Becsehely 13. Gyenesdiás 14. Kiskanizsa 15. Bagod 16. FC Keszthely 17. Zalaszentgrót 18 Páterdomb
Felnőtt Ifjúsági 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34
25 24 19 17 16 15 14 13 12 13 11 11 11 10 10 11 8 6
5 3 7 5 5 7 7 7 10 6 10 8 8 9 9 3 8 3
4 86‑18 7 98‑37 8 94‑48 12 65‑52 13 61‑57 12 54‑43 13 59‑49 14 45‑53 12 40‑69 15 52‑63 13 55‑57 15 42‑47 15 46‑60 15 58‑55 15 47‑53 20 53‑72 18 44‑82 25 47‑126
80 75 64 56 53 49 49 46 46 45 43 41 41 39 39 36 32 21
1. MÁV NTE 34 31 2. Zalaszentgrót 34 27 3 Lenti TE 34 25 4. Letenye 34 24 5. Miklósfa 34 21 6. FC Keszthely 34 17 7. Kemendollár 34 17 8. ZV. Teskánd 34 16 9 Kiskanizsa 34 13 10. Csesztreg 34 14 11. Bagod 34 11 12. Zalaszentgyörgy 34 10 13. Tótszerdahely 34 12 14. Gyenesdiás 34 10 15. Páka 34 9 16. Becsehely 34 8 17. FC Napred 34 6 18. Páterdomb 34 3 * büntetőpontok levonva.
‑ 190 ‑
1 1 2 3 5 6 6 5 3 3 6 5 4 3 3 4 3 2
2 6 7 7 8 11 11 13 18 17 17 19 18 21 22 22 25 29
181‑15 125‑31 149‑41 164‑35 133‑52 83‑58 96‑61 69‑58 69‑58 78‑112 78‑112 51‑83 59‑109 59‑128 76‑101 70‑144 37‑170 41‑185
94 82 77 72 65 57 51* 47* 42 39 39 35 36* 33 30 28 21 11
A tavaszi idényben szépen szerepeltek a Kinizsi SK fiatal labdarúgói és egy sor értékes győzelemmel lettek gazdagabbak. Pünkösdkor a Stuttgart melletti Nagold, hasonló korú gyereki vendégeskedtek Gyenesdiáson, velük és a Keszthelyi Haladás, valamint az FC Keszthely ifijeivel rendeztek közös tornát, ahol gólkülönbséggel lettek a másodikak. Közel harmincan jártak rendszeresen edzés‑ re Kocsis Miklós, Dencs László, Bonnyai Tamás, Csák Gábor, Nikitscher Norbert, Heincz István, Gyutai Tamás, Barcza Dániel, Kovács József, Horváth András, Pintér István, Kámán Renátó, Hudop Tamás, Pikó András, Surdi Soma, Kovács Lajos, Csanaki Csaba, Marton Péter, Szakály Zénó, Zsohár Péter, Lukács András, Lukács Attila, Laurer Attila, Czafit Szilveszter, Varjas Levente, Bokor Az ifi csapat tagjai Norbert. Kálmán Zoltán: – Az ifi csapatot tavasszal vettem át. Ősszel még csak egy győzelmünk volt. Tavaszra nyolcat terveztünk. Sikerült a negyedik helyezett Miklósfát is megvernünk A régi ifiseinkből és a serdülőkkel kiegészítve ütőképes fiatal csapatot alakítottunk ki, remélem lesz saját nevelésű felnőtt csapatunk. A roncsderbi bajnokság május 5‑én az idénynyitó futamokkal kezdődött. Épí‑ tett nagygéposztályban 1. Molnár Gábor, széria kisgéposztály 2. Friss Imre, széria nagygéposztályban 3. Pintér Péter. Molnár Mihály az Autóssport Szakosztály vezetője: – Versenyeken és versenyeinkkel öregbítettük községünk jó hírnevét. A részvételünkhöz nagyon sok benzint és autógumit, alkatrészt használtunk el. A költségeink nagyobb részét a családi kassza biztosította, ezért sokan választásra kényszerültek, melyik versenyen indulnak, a téli felkészítést követően. A lehetőségeink javítására 5000 ft értékben pártoló tagsági igazolványt adtunk ki, amivel a versenyekre is be lehetett menni. Nagy Balázs versenyző: – A roncsderbi egyfajta szórakozás, megszállottság, amivel mindenki meg van áldva, csak mindenkinél másként jelentkezik. Közel állt a szakmánkhoz a sportág. A jól felkészített autó pedig minősítette a szerelőjét, így magamnak is bizonyítottam. Legtöbbször a tisztes helytállás maradt, az igyekezet, hogy minél előrébb végezzünk. Marcaliban egyszer kiszakadt motorral is sikerült nyernem. Salamon Zoltán versenyző: – Külön világ a miénk, ha valaki bekerült a mezőnybe átérezte a lóerők dübörgését nem menekült többet. Ha felborultunk vártuk mikor érnek hozzánk és fordítanak vissza, hogy folytassuk, félelem érzetet nem ismertük. Minden versenyen sikerült valamit tanulnunk és olykor győzelmet szerezni. A roncsderbi országos bajnoki futamot júniusban hat kategóriában rendezte az Autósport Szakosztály a Faludi síkon, Moziak Kupa néven. A versenyzők a közeli településeken nézőcsalogató felvonulással kezdtek, majd a délutáni küzdelmekben a
‑ 191 ‑
következő gyenesiek diadalmaskodtak: Épített kisgéposztály: 3. Molnár Gábor Épített nagy géposztály: 1. Horváth Péter. Lada kategória: 2. Friss Imre, 4. Osváth Zsolt, 5. Hulmann Gábor. Kiskategória: 2. Kocsis István. Nagy géposztály: 2. Györgyfalvay Attila, 3. Pintér Péter. Szuperfutam: 5. Jópeti Péter 6. Csonták Csaba. Asztalitenisz: Május végén Sopronban találkoztak a vidék legjobb asztaliteniszezői. Itt állt asztalhoz Kovács Tamás is az SK sportolója, az asztalitenisz szakosztály vezetője. A háromnapos bajnokság végén szettvesztés nélküli győztesként vehette át egyéniben és a párosok küzdelmében is a legjobbnak járó aranyérmet. Serdülő asztalitenisz csapat formálódott ezekben az években Kovács Tamás irányításával az általános iskolai tanulóiból. A tagok Paksa Nikoletta, Horváth Adrienn, Takács Georgina, Hencz Anita, Pintér Zsolt, Czotter Attila, Kun Gergely, Pölöskei Krisztián és Szabó Márton. Atlétika: június utolsó napjaiban tartották az országos bajnokságot Debrecenben. Pintér István 1500 m síkfutásban a negyedik lett, így emlékezett vissza. – Először a Keszthelyen rendezett város‑városkörnyéki általános iskolák bajnokságát nyertem meg. Azt hittem a 4 perc 35 másodpercnél jobbat nem is lehet futni. Testnevelő tanárom Csordás József javaslatára Keszthelyen a Városi Diáksport Egyesületben Dr. Kardos Józsefnél folytattam a speciális edzéseket, de továbbra is iskolám színeiben versenyeztem. Megnyertem a megyei bajnokságot, következett az országos verseny, ahol már csak 4 perc 22,7 másodpercet futva lettem 4. Az utolsó körben másodikként szaladtam, a hajrában ráléptek a lábamra és elestem. Értékes másodperceket vesztettem, ezért nem kerülhettem dobogóra. Az első helyezett így is csak három másodperccel előzött meg. Kitűnően szerepelt a Gyenesdiás Öregfiúk labdarúgó csapata Pintér István júniusban a Vas Megyei Telekesen megrendezett barátságos kupán. A négy csapat közül az első helyet szerezték meg, megelőzve Telekes, Zalaszentiván és Szatta csapatait. Gyenesdiásból került ki a gólkirály, Czafit Attila 7 góllal, a legjobb kapus Fatér János. A csapat legjobb játékosának Major Attila bizonyult. A csapat tagjai: Fatér János, Major Attila, Csanaki Csaba, Dr. Kardos József, Papp József, Fejes Tibor, Rudolf István, Pintér István, Kenesei István, Csák László, Gönczi Sándor, Ferincz József, Czafit Attila, edző: Szabó Béla. Új labdarúgó idény, új edző, az NB‑s bajnokságokat megjárt Béres Ferenc személyében. 08. 14.
Gyenesdiás – Páka 3‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 100 N. V: Fábián (Novák, Kisházi). Gyenesdiás: Lepár – Verebélyi, Rédei, Deli, Hóbár (Pátkai), Rudolf I., Porkoláb, Gombár, Mosdósi (Söjtöri), Purt (Ódor), Rudolf J., edző Béres Ferenc Közepes iramú mérkőzésen a jól kezdő vendégektől fokozatosan átvették az irányítást a hazaiak és ügyesen fordítottak, így győzelemmel ajándékozták meg új edzőjüket. A 19. percben Lukács Sz. jó ütemben lépett ki, és átemelte a labdát a meglepődött kapus
‑ 192 ‑
felett, 0‑1. Negyedóra múlva Sohonyai ívelt középre egy szögletet a középen álló Szabó P.‑hez, aki kapásból a hálóba vágta, 0‑2. A 43. percben a hazai csapat a jobbszélen vezetett támadást. A beívelést Hóbár jól eltalált kapáslövéssel a jobboldali hálóba bombázta, 1‑2. A 49. percben Hóbár szabadrúgása súrolta a kapufát. Tíz perccel később Rudolf I. mellel tette maga elé a labdát és szorongatott helyzete ellenére is egyenlíteni tudott, 2‑2. A 81. percben pályára lépő Pátkai balszélen remekül cselezte magát a kapu előterébe, önzetlenül passzolt Ódorhoz, aki nem hibázott, 3‑2. Jók: Rédei, Rudolf I., Porkoláb. Ifi: 2‑4 G: Hencz 2. 5. Gyenesdiás, 15. Páka
08. 21.
Gyenesdiás – FC Keszthely 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Horváth A. (Velicskó, Kovács Zs.) Gyenesdiás: Lepár – Verebélyi, Hóbár, Deli (Purt), Nikitscher, Mosdósi, Andor (Söjtöri), Rudolf, Rédei, Porkoláb, Pátkai, edző: B. F. Kiegyenlített játékban nehezen született meg a hazai gól és a győzelem. Az 5. percben egy jobboldali beadásra felugró Pátkai alig fejelt a kapu mellé. A 43. percben Pongrácz tört a kapu előterébe, labdáját Lepár bravúrral fogta. A 61. percben Mosdósi jobboldali szögletéből felszabadítani akaró Hajba lábáról a saját kapujába perdült a labda, 1‑0. Jók: Verebélyi, Rudolf, Pátkai. Ifi: 0‑3.
Kiskanizsai Sáskák – Gyenesdiás 5‑1 (2‑0) Kiskanizsa, 150 N. V: Kondákor (Kustán, Simon) Gyenesdiás: Lepár – Verebélyi, Hóbár, Deli, Rédei, Pátkai, Mosdósi, Rudolf I., Andor, Porkoláb, Gombár, edző: B. F. A hazaiak az első játékrészben bebiztosították maguknak a győzelmet. Szünet utáni szép góljaikkal a közönségnek játszottak. A 22. percben Fazekas tört a 16‑oson belülre, ahol Deli kézzel lerántotta. A jogos büntetőt Somogyi biztosan lőtte a bal alsó sarokba, 1‑0. A 31. percben a hazaiak a kaputól 17 m‑re szabadrúgáshoz jutottak. Anek a sorfal fölött mesterien emelt a jobb felső sarokba, 2‑0. A 62. percben kezezést követően szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak a kaputól 18 m‑re. Somogyi nagyszerű lövése a kapu jobb oldalába vágódott, 3‑0. Lepár Attila A 75. percben Vass átadását Anek a kapujából kint álló Lepár fölött 35 m‑ről emelte a léc alá, 4‑0. Két perccel később Hóbár 22 m‑ről szabadrúgásból lőtt a bal felső sarokba, 4‑1. A 82. percben Fekete labdájával Vass sorra kijátszotta a védőket és 8 m‑ről lőtt a hálóba, 5‑1. A 85. percben Pátkai 15 m‑es lövését tornászta ki a felső sarokból Németh. Jók: Hóbár, Verebélyi. Ifi: 5‑2 G: Csák, Illés. 1. Kiskanizsa 4. Gyenesdiás 18. FC Keszthely
3 3 3
3 2 –
‑ 193 ‑
– – –
– 1 3
11‑4 9 5‑7 6 3‑8 0
08. 28.
Kemendollár – Gyenesdiás 0‑1 (0‑0)
Kemendollár, 200 N. V: Berke (Duics, Peszleg) Gyenesdiás: Lepár – Ódor (Deli), Rédei, Söjtöri, Nikitscher, Mosdósi, Gombár, Rudolf, Pátkai, Porkoláb, Purt, edző: B. F. A gyengén és akarat nélkül játszó hazaiak ellen szerencsés góllal nyert a vendégcsapat. Az első húsz percben eseménytelen mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk alig forogtak veszélyben. Az 50. percben Kovács 18 m‑es bombáját bravúrral védte Lepár. Az 54. percben Varga, Pátkai térdére rúgta a labdát, onnan a kapufára pattant, a lecsorgó pettyest végül Pátkai pöckölte a hálóba, 0‑1. Jók: Lepár, Nikitscher. Ifi: 5‑0. 3. Gyenesdiás 10. Kemendollár
09. 04.
4 4
3 1
– 2
1 1
6‑7 9 6‑5 5
Gyenesdiás – Zalaszentbalázs 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Harangozó (Szép, Földszín). Gyenesdiás: Lepár – Rédei, Nikitscher, Deli, Hóbár, Rudolf (Verebélyi), Porkoláb, Gombár (Andor), Mosdósi, Purt (Gódor), Pátkai edző: B. F. A vendégek szerencsés góljukat követően útját állták minden hazai próbálkozásnak. Viharos erejű szél tarkította a fontos mérkőzést, ahol győzelmével biztosíthatta volna helyét a felsőházban a hazai csapat. A 15. percben Németh kilépett a balszélen és védői mellől a 16‑os vonaláról Lepár felett a kapuba ejtett. Az erős szélben ez nagy szerencsét és nem kisebb tudást igényelt, 0‑1. A 15:2‑es hazaiak javára szóló szögletarány sok mindent elárul. Jók: Hóbár, Pátkai. Ifi: 1‑1 G: Lukács. 4. Gyenesdiás
10. Zalaszentbalázs 09. 11.
5 5
3 2
– 1
2 2
6‑8 13 5‑6 7
Zala Volán Teskánd – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Teskánd, 100 N. V: Varga L. (Velicskó, Tóth Á.). Gyenesdiás: Lepár – Rédei, Nikitscher, Hóbár, Deli, Rudolf I., Porkoláb, Gombár (Söjtöri), Mosdósi, Andor (Rudolf J.), Pátkai, edző: B. F. A több gólhelyzetet kialakító teskándiak megérdemelten nyertek a kapura kevés veszélyt jelentő gyenesiek ellen. A 10. percben Pátkai nagy helyzetben nem tudta levenni a labdát, kicsit később Andor 10 m‑es fejesét fogta biztos kézzel Fullér. A 62. percben Varga I. beadását Kovács Gy. 4 m‑ről fejelte a hálóba, 1‑0. A 84. percben Szakter futott el a jobb oldalon, beadását Békefi 7 m‑ről helyezte a jobb felső sarokba, 2‑0. Jók: Lepár, Mosdósi, Nikitscher. Ifi: 3‑0. 6. Teskánd
6
3
–
3
10‑11 9
6 3 – 3 6‑10 9 7. Gyenesdiás Mosdósi Attila: – 1986‑ban nagyon népszerűnek számított az iskolában a foci, gyakran 25‑30‑an voltunk egy edzésen, én is ekkor jelentkeztem a serdülő csapatba Rédei, Sulyok, Czafittal együtt. Kezdetben a középpályán kaptam lehetőséget, majd az első csapatban csatérként szereztem gólokat és mivel gyakran szabálytalankodtak ellenem, sok büntetőt is rúghattak rólam a társak. Az ezredfordulón sérülés miatt közel három éves szünet következett és előbb
‑ 194 ‑
Vonyarcvashegyről kerestek meg, de Antoni mesterrel szinte egyidőben inkább hazajöttem játszani, egyre inkább hátvéd szerepben. Emlékezetesre sikeredett az addig veretlen Miklósfa elleni (októberi) 2‑1‑es győzelmünk, ahol az első gólt én szereztem, valamint a szintén jó erőt képviselő Teskánd elleni egyik 4‑1‑es győzelemünk, ahol kétszer is a hálóba találtam és a Lelátó cimlapjára kerültem. 09. 18.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑5 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Laki (Proszenyák, Simon). Gyenesdiás: Lepár – Deli, Nikitscher, Rédei (Purt), Andor, Mosdósi Attila Mosdósi, Porkoláb, Rudolf I., Gombár, Pátkai, Rudolf J., edző: B. F. A hazaiak többet támadtak a mérkőzésen, meddő csatársorukkal és kinyílt védelmükkel nem tudtak ellenállni a pontosan kontrázó vendégeknek. Az első negyedóra hazai fölényét törte le Vízi a jobb szélen, beadásába még belekanalazott egy védő és így lett jó Csiszárnak, aki kapásból a jobb sarokba helyezett, 0‑1. Az 54. percben szabadon maradt Csiszár könnyen átcselezte magát Lepáron és a kapu jobboldalába bombázott, 0‑2. Negyedóra múlva a hazai kapu előterébe emelt labda elgurult a kapus keze előtt, a szemfüles Zöld a hálóba terelte, 0‑3. A 75. percben Csiszár szabadon vezethette a labdát, a 16‑osról jól eltalált lövését Lepár még bravúrral kiütötte, Oláh azonban egyből a bal felső sarokba bombázott, 0‑4. A 86. percben Mosdósi sodródott az alapvonal mellé, szorongatott helyzete ellenére jól ívelt középre, ahol Rudolf J. ollózva szépített, 1‑4. A következő percben ismét egyedül maradt Varga a tizenhatoson belül, elegáns megoldással a kapu jobb oldalába tálalt, 1‑5. Jók: Nikitscher, Andor. Ifi: 1‑2 G: Csák. 9. Zalaszentgyörgy 12. Gyenesdiás
7 7
09. 25.
3 3
1 –
3 4
9‑6 10 7‑15 9
Pacsa – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Pacsa, 100 N. V: Gortka (Harangozó, Szép). Gyenesdiás: Lepár – Deli, Gombár, Pátkai, Nikitscher, Mosdósi (Hóbár), Andor, Rudolf I., Rudolf J., Porkoláb, Purt, edző: B. F. Küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született Antoni János edző csapatával. Az 55. percben Takács kifutott a kapujából el akarta csípni Pátkai indítását, ám elvétette a labdát és Rudolf J. 8 m‑ről a hálóba gurított, 0‑1. Az 59. percben a lesre játszó védők közül Baksa lépett ki és lőhetett kapura, labdáját Lepár a mezőnybe ütötte, ahonnan az érkező Czigány 8 m‑ről nem hibázott, 1‑1. A 72. percben Andor indításával Rudolf J. indult meg és a hazai védelemnek csak nehezen sikerült megállítani. Jók: Rudolf J., Andor. Ifi: 8‑1. 6. Pacsa 11. Gyenesdiás
8 8
3 3
‑ 195 ‑
3 1
2 4
17‑14 12 8‑16 10
Andor Zsolt
10. 02.
Gyenesdiás – Letenye 4‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 néző. V: Bányai (Kellner, Kustán) Gyenesdiás: Lepár – Deli, Rédei, Gombár, Pátkai, Andor (Söjtöri), Porkoláb, Hóbár, Mosdósi, Purt, Rudolf J., edző: B. F. Küzdelmes mérkőzésen a mezőnyben kultúráltan játszó Letenyét gólokkal lepte meg a helyzeteit kihasználó hazai csapat. Az első negyedóra küzdelmes mezőnyjátékát Hóbár sza‑ badrúgása zárta. A 20 m‑ről elvégzett büntető elől szétrebbent a sorfal, a labda Korcsmárost becsapva szállhatott a hálóba, 1‑0. Negyedóra elteltével Rudolf J. tört kapura, a veszélyes pillanatban a 16‑oson belül csak szabálytalanul tudták megállítani a védők. A megítélt tizenegyest a hagyományoknak megfelelően Lepár értékesítette, 2‑0. A 65. percben balszéli akció végén pontosan szállt a labda a középen felfutó Rudolf J.‑hez, és lendületből fejelt a hálóba, 3‑0. Alig telt el két perc, az újabb balszéli támadást most Rudolf J. vezette, beadá‑ sát, pedig Purt – az előzővel megegyezően – fejelte a hálóba, 4‑0. A 75. percben cseréltek a vendégek, Tóth a kispadról sportszerűtlenül szólt a partjelzőhöz, a játékvezetőtől piros lapot kapott. A 86. percben szögletből beívelt labdát a szemfüles Dobos S. A rövid sarokba helyezte, 4‑1. Jók: Lepár, Pátkai, Gombár, Rudolf J. Ifi: 0‑4. 9. Gyenesdiás 11. Letenye
9 9
10. 09.
4 3
1 3
4 3
12‑17 13 14‑14 12
Rédics – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Rédics, 200 néző. V: Kovács Zs. (Velicskó, Kánnár) Gyenesdiás: Lepár – Deli, Hóbár, Gombár, Rédei, Mosdósi, Verebélyi (Söjtöri), Purt, Rudolf, Porkoláb, Pátkai edző: B. F. A mérkőzés jelentős részében a hazaiak irányítottak, a második játékrészben, kialakított fölényükkel megérdemelten nyertek. A 64. percben Nagy lépett ki a védők közül és a kimozduló Lepár mellett a hálóba helyezett, 1‑0. A 70. percben Hermán baloldali beadását Lakatos 3 m‑ről tette rá, Lepár bravúrral kiütötte és Nagy ismétlésénél is a helyén volt. Négy perc múlva Tóth egy szabadrúgást átemelt a vendégvédelmen, Györe a 11‑es pontnál levette a labdát, és a hosszú sarokba lőtte, 2‑0. A 76. percben Mosdósi belerúgott Rigóba, a játékvezető kiállította. Jók: Lepár, Rudolf, Verebélyi. Ifi: 2‑2. 10. Gyenesdiás 16. Rédics
10. 16.
10 10
4 2
1 –
5 8
12‑19 13 13‑29 6
Gyenesdiás – MÁV NTE 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kondákor (Kisváradi, Simon). Gyenesdiás: Lepár – Verebélyi (Gombár), Nikitscher, Söjtöri (Ódor), Andor, Porkoláb, Rudolf I., Mosdósi, Rudolf J., Pátkai, Hóbár, edző: B. F. Az első félidőben többet támadott a hazai csapat, gólhelyzetekig is eljutottak, a győzelmet mégis a kanizsai csapat szerezte meg. Negyedóránál Rudolf J. kétszer is magára vállalta a kezdeményező szerepet, balszéli beadásai sorra elgurultak Kovács kapuja előtt. A 30. percben szögletet végezhettek a vendégek, a kavarodásból Vári önfeláldozó bevetődése segítette a jobb alsó sarokba a labdát, 0‑1. Jók: Nikitscher, Pátkai. Ifi: 1‑1 G: Bónyai.
‑ 196 ‑
5. MÁV NTE 11. Gyenesdiás
11 11
6 4
3 1
2 6
19‑9 21 12‑20 13
Rudolf István: – Elmondhatom, hogy végig Gyenesdiáson játszottam, először 1985‑ben kerültem az ifi csapatba, majd két évvel később már a bajnokságot nyert gárdában is pályára léphettem, csereként. Magával ragadott a közösség hangulata, átéreztem a felelősséget a pályán, amit a megfelelni vágyás helyezett rám. A 2000 és 2003 közötti sérülési hullámtól eltekintve végig játszottam csatárként és középpályásként. Főleg a balszélen kaptam lehetőséget, mint ballábas és bajnokságonként 5‑6 gólt szereztem. A csúcsidőmben többször is betaláltam 22 m‑ről a pipába. Örülök, hogy annak idején édesapámmal lejöttem egy edzésre, és ott maradtam, nagyon szeretem mérkőzésről‑mérkőzésre átélni a felszabadult játék örömét, a közösségi együttlétet. Fontos számomra a kihívás, amíg erőm lesz és az egészségem is engedi, ott leszek a pályán. 10. 23.
Gyenesdiás – Miklósfa 2‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Székedli (Fodor, Gál). ifj. Rudolf István Gyenesdiás: Lepár – Rédei (Illés), Nikitscher, Pátkai, Söjtöri, Andor, Porkoláb (Dénes), Rudolf J., Gombár, Mosdósi, Ódor, edző: B. F. A hazaiak határtalan lelkesedésükkel meglepő, mégis teljesen megérdemelt győzelmet szereztek. A mérkőzés miklósfai támadásokkal kezdődött, ezeket fegyelmezetten már a középpályán sikerült megállítani. A 25. percben Söjtöri lépett ki a balszélen és a védőktől szorongatva is pontosan ívelt középre. A jókor érkező Mosdósi közelről fejelt a hálóba, 1‑0. A második félidő derekán Andor a jobbszélen indított és a 16‑os vonaláról nagy erővel lőtt kapura. Csáki Ódor elé ütötte a labdát, a csatár közvetlen közelről bombázhatott a hálóba, 2‑0. A lehetőségtől tűzbejött hazai játékosok közül Pátkai, Porkoláb majd Mosdósi hagyott ki újabb helyzeteket. A 84. percben jobboldalról beívelt labdát Kapus 8 m‑ről terelte a hálóba, 2‑1. Jók: minden hazai játékos. Ifi 0‑2. 1. Miklósfa
11. Gyenesdiás
12 11 12 5
– 1
1 6
31‑12 33 14‑21 16
Csesztreg – Gyenesdiás 0‑0 Csesztreg, 100 N. V: Kánnár. Az első félidőben a Gyenes, míg a másodikban a hazaiak előtt adódott több lehetőség, de egyik csapat sem élt velük. Jók: Pátkai, Gombár, Nikitscher, Lepár. Ifi: 2‑0. 10. 30.
Gyenesdiás – Bagod 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Novák (Peszleg, Matola). Gyenesdiás: Lepár – Rédei, Nikitscher, Söjtöri (Illés), Pátkai, Andor (Rudolf J.), Porkoláb, Rudolf I., Gombár, Mosdósi, Ódor (Hóbár), edző: B. F. Mindkét csapat nagy lelkesedéssel játszott, a jobban összpontosító hazaiak megérdemelten nyertek. Az első percekben Sényi lövése veszélyesen szállt kapura, megpattant egy fűcsomón
‑ 197 ‑
és Lepárnak bravúrra volt szüksége a védéshez. Az 58. percben Rudolf J. szögletét Rudolf I. A védőkbe lőtte a kipattanó labdát a berobbanó Pátkai a jobb alsó sarokba vágta, 1‑0. Jók: Porkoláb, Pátkai, Rudolf I. Ifi: 3‑0. G: Bónyai, Dénes, Komanovics. 6. Csesztreg 9. Gyenesdiás 15. Bagod
11. 06.
14 14 14
6 6 3
5 2 3
3 6 8
27‑14 23 15‑21 20 16‑27 12
FC Napred – Gyenesdiás 4‑2 (3‑1)
Tótszentmárton, 200 N. V: Bányai (Göncz, Proszenyák). Gyenesdiás: Lepár – Rédei, Nikitscher, Pátkai, Söjtöri, Illés, Porkoláb, Rudolf (Hóbár), Gombár, Mosdósi, Ódor, edző: B. F. A jól játszó házigazdák győzelme a vendégek számára hízelgő, a sok kimaradt helyzettől végig feszült hangulatúra sikerült a mérkőzés. A 2. percben Gombár lövését szépen védte Gurumlai. A 16. percben a baloldalon gördülő akció végén Farkas beadását Mihovics fejelte a hálóba, 1‑0. Egy perc múlva egy előrevágott labdára Ódor csapott le, Gurumlai mellett kapura gurította és Baksai, csak a gólvonal mögül kanalazhatta ki, 1‑1. A 35. percben Mészáros beadását Lepár Farkas elé ütötte, a csatár 6 m‑ről lőtt a hálóba, 2‑1. A 40. percben Zsigulics lövését még védte Lepár, Rodek R. ismétlésénél már tehetetlennek bizonyult, 3‑1. A 76. percben Hóbár a leshatárról indulva szerzett gólt, 3‑2. A 93. percben Kaczeus középre gurítását Farkas az egymásra váró Nikitscher és Lepár lábai mellett a jobb alsó sarokba gurított, 4‑2. Jók: Söjtöri, Hóbár. Ifi: 2‑0. 10. Gyenesdiás
17. FC Napred 11. 13.
15 15
6 2
2 7 2 11
17‑25 20 26‑40 8
Gyenesdiás – Tótszerdahely 2‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Fábián (Tóth, Kozma). Gyenesdiás: Lepár – Gombár, Nikitscher, Söjtöri (Horváth A.), Pátkai, Illés, Porkoláb, Rudolf, Mosdósi, Hóbár, Ódor, edző: B. F. Sportszerű, küzdelmes mérkőzésen a második félidőre feljavuló hazai csapat megérdemelten nyert. A fordulás után új hazai csapat lépett pályára és egyből sikerük lett. Rudolf a balszélen küzdötte magát lövő helyzetbe, jól ívelt középre és a felfutó Hóbár a kapus felett fejelt a hálóba, 1‑0. Felpörgött a hazai gépezet és sorban dolgozták ki a helyzeteiket. Az 56. percben áttörték a védelmet és a 16‑oson belül lábróllábra járt a labda, végül a szélső Illés éles szögből a kapuba bombázott, 2‑0. A 85. percben Kovács gólba tartó lövését Nikitscher az utolsó pillanatban mentette. Jók: Nikitscher, Illés, Gombár. Ifi: 0‑0. 9. Gyenesdiás
16. Tótszerdahely
16 16
7 2
2 5
7 9
19‑25 23 18‑38 11
Ezen a vasárnapon a vendégeknek nem volt esélyük a helyenként jól játszó hazaiakkal szemben. A nagyobb arányú vereséget a remekül védő Lepár akadályozta meg. A 33. percben Kém középre lőtt labdáját az érkező Bozzai 8 m‑ről a kapu közepébe helyezte, 1‑0. A 36. percben Kém két csellel tört a büntetőterületre, ahol buktatták. A megítélt tizenegyest Németh T. értékesítette, 2‑0. A 45. percben Porkoláb labdájával Illés került helyzetbe, de 12 m‑ről futtából a kapu mellé lőtt. Szünet után Bozzai és Németh T. kényszerítőzte végig a vendégek védelmét, végül Bozzai 12 m‑ről megcélozta a jobb alsó sarkot, Lepár bravúrral mentett. Jók: Lepár a mezőny legjobbja, Porkoláb. Ifi: 5‑0.
Felnőtt Ifjúsági
1. Miklósfa 2. Kiskanizsa 3. MÁV NTE 4. Pacsa 5. Csesztreg 6. Kemendollár 7. Letenye 8. Páka 9. Becsehely 10. Gyenesdiás 11. Teskánd 12. Zalaszentbalázs 13. Zalaszentgyörgy 14. Tótszerdahely 15. Rédics 16. Bagod 17. FC Napred 18. FC Keszthely
11. 26.
Söjtöri László
17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
15 11 11 8 8 9 8 8 6 7 6 6 5 3 4 3 3 1
1 3 3 6 5 2 3 2 5 2 4 4 5 5 1 3 2 6
1 3 3 3 4 6 6 7 6 8 7 7 7 9 12 11 12 10
43‑15 38‑18 35‑15 35‑25 35‑18 32‑25 29‑29 30‑26 32‑28 19‑27 31‑32 23‑34 23‑25 20‑38 24‑39 18‑40 31‑44 15‑32
46 36 36 30 29 29 27 26 23 23 22 22 20 14 13 12 11 9
1. Miklósfa 2. MÁV NTE 3. Zalaszentgyörgy 4. Teskánd 5. Letenye 6 Keszthely 7. Kemendollár 8. Kiskanizsa 9. Csesztreg 10. Páka 11. Zalaszentbalázs 12 Becsehely 13. Pacsa 14. Tótszerdahely 15. FC Napred 16. Gyenesdiás 17. Rédics 18. Bagod
17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17
14 13 12 12 10 10 8 8 8 8 6 6 6 5 4 1 2 –
2 4 3 1 2 2 2 2 2 2 5 2 1 2 2 4 1 1
1 64‑15 – 93‑18 2 67‑21 4 75‑24 5 67‑31 5 52‑20 7 76‑36 7 54‑30 7 44‑48 7 44‑48 6 39‑31 9 29‑69 10 45‑55 10 31‑47 11 30‑85 12 13‑49 14 21‑128 16 14‑223
44 43 39 37 32 32 26 26 26 26 23 20 19 17 14 7 7 1
Páka – Gyenesdiás 2‑2 (1‑2)
Páka, 150 néző. V: Göncz. Az első húsz perc gyenge hazai játéka egy pontjába került a Pákának. A gólokat Szabó P. büntetőből és Szabó I. akcióból szerezték, illetve Ódor és Nikitscher tudott eredményes támadás befejezéseikkel a hálóba találni. Jól Lepár, Nikitscher és Gombár játszottak. Ifi: 3‑1. 7. Páka
18
8
3
7
32‑28 27
Becshely, 200 N. V: Kustán (Simon, László) Gyenesdiás: Lepár – Mosdósi, Hóbár, Söjtöri, Rédei, Andor, Rudolf, Illés, Horváth (Töreki), Porkoláb, Ódor, edző: B. F.
18 7 3 8 21‑29 24 11. Gyenesdiás December 16‑án, szombaton, amatőrök részére Mikulás‑kupa asztalitenisz versenyt rendezett a szakosztály. A jó hangulatú mérkőzések végén a kupát Fatér János nyerte el, 2. Landek István 3. Kovács László. Takács Zoltán: – A fiatalok a korábbi évekkel ellentétben lényegesen kevesebbet sportoltak, s különösen a labdarúgás került veszélybe, pedig a lehetőségek adottak.
‑ 198 ‑
‑ 199 ‑
11. 20.
Becshely – Gyenesdiás 2‑0 (2‑0)
Béres Ferenc edző: – A felkérésben szerepelt középcsapat kialakítása a legnehezebb, hiszen úgy kell eredményt elérni, hogy a játékosok számára ne legyen megterhelő. Munka mellett valóban nehéz edzésekre és a vasárnapokat feláldozva mérkőzésekre járni. Aki azonban elvállalta a játékot, azoktól nagyobb felelősségérzetet vártam. A bajnokság végére leszűkült a játékoskeret. Csordás József utánpótlás edző: – A fiatalok kezdtek elmaradni az edzésekről és mérkőzésekről. Akik eljártak, közülük kiemelkedett Hudop Tamás, aki minden edzésen megjelent a serdülőknél. Hencz István pedig valamennyi mérkőzésen szerepelt az ifiben. Kovács Tamás: – Az NB III‑as asztalitenisz bajnokságban nyolcadik helyről vártuk a folytatást. Ebben az évben a serdülők és az ifik is jól szerepeltek. Az év közben új szakosztályok alakultak a sportkörön belül. Dr. Kiss Zsolt a szeptemberben alakult Taekwon‑do Szakosztály ve‑ zetője: Lelkes fiatal gyenesi csoport‑ tal kezdték ősszel a munkát, 6‑10 éves gyerekek tanításával. Szép lassan 18‑an látogatták az edzéseket. Elnök‑ ség tagjai voltak Szimeiszter István se‑ gédedző, és Mészáros Zsolt, Peszmeg Gyula, Nagy Imre. Tóth Zoltán: – 15 fős íjász csapa‑ Az íjász csapat tagjai tunk a Kinizsiben folytatta a verseny‑ zést, szervezett keretek között. Év végén két versenyen is szerepeltünk, Pap János bronzérmet szerzett, reflexíj kategóriában. Sikerrel mutatkoztunk be a labdarúgók egyik októberi hazai mérkőzésén, itt a felszerelésünket is kipróbálhatták az érdeklődök.
1997. 03. 12.
Gyenesdiás – Kiskanizsai Sáskák 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Halász (Csatlós, Székedli). Gyenesdiás: Töreki – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Rudolf I., Pánker (Horváth A.), Illés (Andor), Pátkai, Porkoláb, Hóbár, Ódor, edző: Béres Ferenc. Az első játékrész alacsony színvonal mellett kiegyenlített játékot hozott. Szünet után élénkült az iram és mindkét oldalon számos helyzet maradt kihasználatlanul. A 61. percben Gombár baloldali szabadrúgását a jókor érkező Pátkai 7 m‑ről fejelte a jobb alsó sarokba, 1‑0. Öt perccel később Fazekas labdájával Vass tört kapura, óriási helyzetben Törekibe lőtt. A 87. percben Ódor beadását Hóbár fejelte jó helyzetben mellé. Jók: Nikitscher, Pátkai, Ódor. 3. Kiskanizsa
10. Gyenesdiás
19 11 19 8
‑ 200 ‑
4 3
4 8
38‑19 37 22‑29 27
03. 19.
FC Keszthely – Gyenesdiás 0‑0
Keszthely, 300 N. V: Velicskó (Tóth, Kisházi) Gyenesdiás: Töreki – Mosdósi (Söjtöri), Hóbár (Rédei), Gombár, Nikitscher, Rudolf I., Illés, Pátkai, Porkoláb, Ódor, Pánker (Andor), edző: B F. Alacsony színvonalú mérkőzést hozott a szomszédvári rangadó, igazságos végeredmény született. A 32. percben Ódor baloldalon kicselezte a védőket, majd Jánosára vezette a labdát, a kapus kifutva mentett. A 43. percben Hóbár 25 m‑ről a felső lécet találta telibe. A 75. percben Purt lefutotta a vendégek védelmét, a kapussal szemben állt és mellégurított. Jók: Nikitscher, Gombár, Ódor. Ifi: 4‑0. 10. Gyenesdiás
17. FC Keszthely 03. 26.
20 20
8 2
4 8 7 11
22‑29 28 18‑35 13
Gyenesdiás – Kemendollár 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Varga (Aczél, Fábián). Gyenesdiás: Töreki – Mosdósi, Hóbár, Gombár (Horváth), Nikitscher, Rudolf I., Pánker (Andor), Illés A., Pátkai, Porkoláb, Ódor (Rédei), edző: B. F. A küzdelmes mérkőzés döntetlen színezettel telt, a győztes gólnál a szerencse is szerepet kapott. A 9. percben Pátkai kapuba tartó fejesét Torontáli az utolsó centikről vágta a mezőnybe. Tologatták a labdát a játékosok, majd a 17. percben Kovács a 16‑os előterében lefordult védőiről, röviden vezette a labdát és lapos lövése a bal kapufáról a hálóba pattant, 1‑0. Az utolsó percekben Rudolf és Hóbár összjátékából akár egyenlítés is születhetett volna. Jó: Nikitscher. Ifi: 4‑1. G: Csikós 2, Komanovics, Szabó. 4. Kemendollár
10. Gyenesdiás 04. 02.
21 12 21 8
3 4
6 9
37‑30 39 22‑30 28
Zalaszentbalázs – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Zalaszentbalázs, 200 N. V: Kustán (Horváth P., Novák). Gyenesdiás: Töreki – Mosdósi, Hóbár (Pánker), Gombár, Nikitscher, Rudolf, Andor, Illés (Rédei), Pátkai, Porkoláb (Rudolf ), Ódor, edző: B. F. Az összességében alacsony színvonalú, küzdelmes találkozón a csaknem egy félidőt emberhátrányban játszó hazai csapat megérdemelten nyert az átütő erő nélkül játszó vendégek ellen. A 10. percben Németh I. A kezdőkörből remekül ugratta ki a félpályánál Pozsgait, a középpályás végig vezette a labdát, kicsalta a vendégek portását, és higgadtan 8 m‑ről a kapu bal oldalába helyezett, 1‑0. A 14. percben a balázsiak kapujától 26 m‑re Hóbár szabadrúgása megpattant a sorfalon és Pesti gyorsasága döntőnek bizonyult. Az 52. percben Horváth L., és Nikitscher együtt rajtolt a labdára a vendégek játékosa egy ütemmel előbb érte el és Horvát L. buktatta, amiért kiállította a játékvezető a hazai játékost. Jó: Nikitscher. Ifi: 5‑0. 12. Gyenesdiás
13. Zalaszentbalázs
22 21
8 7
‑ 201 ‑
4 10 5 9
22‑31 28 26‑41 26
04. 09.
Gyenesdiás – Zala Volán Teskánd 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Csatlós (Marton, Józsa). Gyenesdiás: Töreki – Mosdósi, Nikitscher, Pátkai, Gombár, Illés, Andor, Rudolf I., Pánker (Söjtöri), Ódor (Rudolf J.), Hóbár, edző: B. F. Tovább tartott a Gyenesdiás gólképtelensége, a szerencsésebb csapat szerzett győzelmet. Or‑ kánerejű szél fogadta a csapatokat, ilyen körülmények között nem alakulhatott ki folyamatos játék. A 25. perctől a hazaiak irányítottak, Illés nagyszerű lövését Vass csak bravúrral tudta há‑ rítani. Fordulás után előbb Illés, majd Rudolf I. előtt nyílt gólszerzési lehetőség. A 87. percben Kovács labdáját Békefi lőtte 8 m‑ről a jobb alsó sarokba, 0‑1. Jók: Töreki, Andor. Ifi: 1‑0. 10. Teskánd
23 23
12. Gyenesdiás 04. 16.
9 8
5 9 4 11
38‑40 32 22‑32 28
Zalaszentgyörgy, 200 N. V: Peszleg (Tóth, Völgyi). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Hóbár (Ódor), Gombár, Nikitscher, Rudolf I., Illés, Pánker, Pátkai, Andor (Mosdósi), Rudolf J., (Söjtöri), edző: B. F. A szentgyörgyiek csak a második félidőben játszottak elfogadhatóan, ez kevésnek bizonyult a győzelemhez. A 7. percben Hóbár 16 m‑es lövését Bor bevédte, 0‑1. A 20. percben Csiszár ívelését Györe 14 m‑ről egyből rálőtte, Töreki bravúrosan védett. A második félidő eseménytelen játéka ellenére Temlén a 60. percben, egy szabálytalanságban súlyosan megsérült. A 75. percben Mosdósi fejese a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret, majd Vaski gurított 8 m‑ről mellé. Jók: Nikitscher, Töreki, Pátkai. Ifi: 1‑0. 11. Gyenesdiás
24 24
04. 23.
9 7
4 11 7 10
23‑32 21 31‑33 28
Gyenesdiás – Pacsa 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Gortka (Dravecz, Szép). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher, Gombár, Pátkai, Illés (Söjtöri), Andor, Porkoláb, Rudolf J. (Pánker), Mosdósi (Ódor), Hóbár edző: B. F. Sáros talajon végig nagy küzdelmet vívott a két csapat, végül megérdemelt hazai győzelem született. A télies hideg szél és a szemerkélő eső alaposan megnehezítette a játékosok dolgát. A sáros, csúszós talajon mégis változatos mezőnyjáték alakult ki. A 44. percben nagy lendületet vettek a hazaiak, a jobbszélen Illéshez került a labda, jól adott középre és Hóbár a hálóba fejelt, 1‑0. A hajrára kiegyenlítetté vált a mérkőzés, az utolsó nagy támadás során Mosdósi a kapu torkából lőtt mellé. Jók: Nikitscher, Gombár, Illés, Hóbár. Ifi: 3‑1. 8. Pacsa 11. Gyenesdiás
25 10 25 10
9 6 4 11
9. Letenye 11. Gyenesdiás
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
13. Zalaszentgyörgy
Közönségszórakoztató játékával könnyen fél tucatot is lőhetett volna a hazai csapat. A 10. percben Marton – Farsang – Rostás akció végén, a letenyei kapitány lövése a bal alsó sarokban kötött ki, 1‑0. A 23. percben Rostás jobbszéli beadását Adorján F. pontosan fejelte a hosszú sarokba, 2‑0. A 26. percben Farsang Sánta elé játszott és ő a hálóba lőtt, 3‑0. Az 57. percben Rostás Farsangot hozta játékba, a jobbösszekötő helyén 14 m‑ről a hosszúsarokba lőtt, 4‑0. A 66. percben baloldali szögletből Pátkai 4 m‑ről fejelt a hálóba, 4‑1. A 76. percben Gyergyák indításából felpattanó labdát Adorján F. Törekit megelőzve 25 m‑ről tette a kapuba, 5‑1. A 87. percben Marton tört előre és a 16‑oson belül buktatták, Adorján F. gyenge büntető rúgását Töreki megfogta. Jó: Mosdósi. Ifi: 2‑2 G: Lukács, Hencz.
43‑32 39 24‑32 34
05. 02.
26 12 26 10
4 10 4 12
46‑43 40 25‑37 34
Gyenesdiás – Rédics 2‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kánnár. A második félidei játékával megérdemelten nyert a hazai csapat. Gólszerzők: Pátkai, Gombár illetve Egyed. Jók: Illés, Gombár, Pátkai, Rédei. Ifi: 4‑0 05. 07.
MÁV NTE – Gyenesdiás 3‑1 (2‑0)
Nagykanizsa, 150 N. V: Bányai, (Major, Csatlós). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher, Pátkai, Gombár, Illés, Porkoláb, Andor, Rudolf J. (Söjtöri), Mosdósi (Ódor), Hóbár, edző: B. F. A vasutasok biztos győzelmet szereztek, számos helyzetükből hármat értékesítettek a kapura szinte semmi veszélyt nem jelentő Gyenesiek ellen. A hirtelen jött meleg megviselte a csapatokat, nagyon langyosan kezdtek. A 22. percben Vári szerzett labdát a vendégek térfelén, remekül tálalt a középen kiugró Borda elé, aki 14 m‑ről a bal sarokba lőtt, 1‑0. A 32. percben Mosdósi ment el a jobb oldalon, beadását Porkoláb egyből rálőtte, de elkerülte a kaput. A 43. percben Szőke labdájával Nagy T. tört a 16‑oson belülre, középre adását az érkező Borda 5 m‑ről vágta a kapuba, 2‑0. A 78. percben Nikitscher jobb oldali szabadrúgását Hóbár estében csúsztatta a jobb sarokba, 2‑1. A 88. percben Kalinics remekül lépett ki a jobb oldalon, beadását Németh I. közelről lőtte a kapuba, 3‑1. Jók: Rédei, Illés. Ifi: 7‑0. 1. MÁV NTE 11. Gyenesdiás 16. Rédics
05. 14.
28 18 28 11 28 5
6 4 4 13 5 18
58‑22 60 28‑41 37 35‑62 20
Miklósfa – Gyenesdiás 4‑1 (1‑1)
Letenye, 250 N. V. Kovács Zs. (Matola, Tóth). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Pátkai, Nikitscher, Gombár, Rudolf, Andor, Illés, Mosdósi, Porkoláb (Söjtöri), Ódor (Pánker), edző: B. F.
Miklósfa, 150 N. V: Földszín (Horváth, Konkoly). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher, Hóbár, Söjtöri, Andor (Ódor), Rudolf (Horváth), Illés, Gombár, Mosdósi, Porkoláb, edző: B. F. A helyzeteit jobban kihasználó hazaiak csak a második félidőben játszottak jól. A 17. percben nagyerővel meglőtt szabadrúgás Csákiról kipattant, Hóbár az ötösről jó helyzetből fölé lőtt. A 22. percben Illés az alapvonalról élesen középre adott, a menteni akaró Kovács K. fejjel
‑ 202 ‑
‑ 203 ‑
04. 30.
Letenye – Gyenesdiás 5‑1 (3‑0)
a hosszú sarokba csúsztatott, öngól, 0‑1. A 43. percben Kovács Sz. elment a jobboldalon, beadását az ötösön álló Mózes a hosszú sarokba fejelte, 1‑1. A 49. percben Skublics szöktette a jobb oldalon Kovács Sz.‑t, a beívelt labdát Töreki kitenyerelte és Hoffman a jobb sarokba helyezte, 2‑1. A 65. percben Lánczos indításából Mózes becsapta védőjét és a kapus fölött a hálóba emelt, 3‑1. A 80. percben Mosdósi ívelését az ötös sarkáról Gombár fejelte kapura, Csáki bravúrral kiütötte a labdát. A 85. percben Kovács Sz., jó labdáját Lovkó a jobb sarokba lőtte, 4‑1. Jók: Illés, Pánker, Nikitscher. Ifi: 3‑0. 2. Miklósfa 11. Gyenesdiás
05. 23.
29 20 29 11
3 6 4 14
64‑34 63 29‑45 37
Gyenesdiás – Csesztreg 2‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Halász. A győzelmet jobban akaró hazai csapat megérdemelten nyert. Gólszerzők: Hóbár, Mosdósi illetve Pintér. Jók: Illés, Nikitscher, Töreki Gombár, míg a vendégektől nem dicsérhető senki. 05. 28.
Bagod – Gyenesdiás 1‑7 (0‑3)
Bagod, 50 N. V: Velicskó (Tóth, Aczél). Gyenesdiás: Töreki – Rédei (Söjtöri), Hóbár, Gombár, Nikitscher, Andor (Horváth Á.), Pánker, Illés, Mosdósi, Porkoláb, Pátkai, edző: B. F. A vendégcsapat játékosai félgőzzel is magabiztos győzelmet arattak a szétesően játszó sereghajtó ellen. A 8. percben elvégzett baloldali szögletet Hóbár fejelte Sáfár keze között a hálóba, 1‑0. A 30. percben Mosdósi kapott remek indítást, kicselezte Sáfárt és 5 méterről gurított a kapuba, 2‑0. A 37. percben a védőkről levágódó labdát Hóbár 10 méterről lőtte a kapuba, 3‑0. Az 52. percben a gyenesi védők hibáját Horváth T. kihasználta és 10 méterről emelt az üres kapuba, 3‑1. Az 57. percben Pátkai fejesét még fogta Sáfár, a következő támadás baloldali beadásából nem szabadítottak fel a hazai védők, Hóbár három lépésről lőtt a hálóba, 4‑1. A 65. percben Hóbár begurítását Porkoláb 17 méterről a bal alsó sarokba lőtte, 5‑1. A 72. percben egy jobb oldali beadást Hóbár négy lépésről gurította a kapuba, 6‑1. A 75. percben Porkoláb beadását Mosdósi 5 méterről pörgette a hosszú sarokba, 7‑1. Jók: Hóbár, Mosdósi, Nikitscher. Ifi: 1‑7. 8. Csesztreg 31 14 7 10 56‑44 49 11. Gyenesdiás 31 13 4 14 38‑47 43 18 Bagod 31 3 4 24 24‑102 10 3 büntető pontot levontak Bagodtól a bajnokságban.
06. 04.
Gyenesdiás – FC Napred 1‑4 (1‑3)
Gyenesdiás, 200 N. V: Göncz (Bányai, Simon). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher, Pátkai, Gombár, Illés, Porkoláb, Pánker, Andor, Hóbár, Mosdósi, edző: B. F. Gyenesdiás többet támadott, a vendégek nagyobb akarásuknak köszönhették megérdemelt győzelmüket. A 10. percben mintaszerű ellentámadás végén Mihovics
‑ 204 ‑
14 m‑ről a kifutó Töreki felett átemelve szerzett vezetést, 0‑1. A 36. percben Illés szép cselsorozata végén a jó ritmusban érkező Hóbár elé tálalt, aki nem hibázott és a hálóba bombázott, 1‑1. Két perccel később erősen lesgyanús helyzetből induló Farkas mintegy 8 méterről bevette Töreki kapuját, 1‑2. A 42. percben Mihovics ritkán látható remek szólóval játszotta magát nagyszerű helyzetbe, majd elfektette a kapust és gólt szerzett, 1‑3. Az 51. percben Farkas elcsípte a tétovázó Gombártól a labdát a 16‑osnál és máris 1‑4. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt Gombár a játékvezetőnél reklamált, amiért piros lapot kapott. Jók: Rédei, Illés, Porkoláb. Ifi: 1‑1. 11. Gyenesdiás
12. FC Napred 06. 11. Tótszerdahely – Gyenesdiás
32 13 32 12
4 15 4 16
39‑51 43 64‑62 40
2‑3 (1‑3)
Tótszerdahely, 300 N. V: Fábián (Harangozó, Aczél). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Hóbár, Söjtöri, Andor, Pánker, Illés, Mosdósi, Porkoláb, Pátkai, Tuboly, edző: B. F. A második félidőben a hazaiak megfordíthatták volna a mérkőzést, ehelyett a jobbnál jobb ziccereket is kihagyták. A 2. percben Vidmár nagyszerűen indította Tóthot, beadását Kuzma a hálóba lőtte, 1‑0. A 15. percben Hóbár lövésébe Varga még beleütött, Hollender lábáról már a jobb alsó sarokba pattant, öngól, 1‑1. A 35. percben egy kapu előtti kavarodásból Mosdósi a jobb alsó sarokba lőtt, 1‑2. A 40. percben a hazai védők röviden szabadítottak fel és Hóbár kapásból a bal alsó sarokba helyezett, 1‑3. A 70. percben Tóth nagyszerű labdáját Kuzma a bal alsó sarokba vágta, 2‑3. Jók: Mosdósi, Töreki, Rédei. Ifi: 2‑6. 11. Gyenesdiás 17. Tótszerdahely
06. 18.
33 14 33 5
4 15 5 23
42‑53 46 31‑96 20
Gyenesdiás – Becsehely 0‑2 (0‑2)
Gyenesdiás, 200 N. V. Marton (Horváth P., Székedli). Gyenesdiás: Töreki – Andor, Hóbár, Söjtöri, Pátkai, Illés, Porkoláb (Horváth A.), Rudolf I., Pátkai (Ódor), Mosdósi, Rudolf J., edző: B. F. Az első félidő jobb helyzetkihasználása a vendégek javára döntött. A tétnélküli mérkőzésen kitettek magukért a játékosok és közönségszórakoztató futballt produkáltak. Töreki a 26. percig jól oldotta meg feladatát, ekkor szabadrúgáshoz jutottak a vendégek és Fuisz mesterien csavart labdája a hálóban kötött ki, 0‑1. A 34. percben újabb becsehelyi szabadrúgásnál a hazai 16‑oson belül tolongott minden játékos, Németh kipattanó lövését Kanizsai tette a kapuba, 0‑2. Szünet után többet támadott a Gyenesdiás, akcióból még sem tudtak gólt szerezni. Jók: Hóbár, Pátkai, Rudolf J. Ifi: 0‑3.
‑ 205 ‑
A Kinizsi SK labdarúgói 11. helyükkel elérték a biztos bennmaradást, ellentétben a korábbi évekkel, nem az utolsó mérkőzéseken dőlt el, hogy továbbra is az első osztályban maradhatnak. A nyugodt bajnoki évadot nagyban segítette a csapatot irányító rendkívül képzett, és korrekt Béres Ferenc edző. A biztos anyagi háttér, amit az önkormányzat és a vállalkozók nyújtottak, és a jó szakvezetés, Takács Zoltán, Kovács Tamás, Hóbár Péter, Rédei Péter, Rádi László érdeme. Az ifjúsági csapatot Kálmán Zoltán edző kovácsolta egységessé. A Gyenesdiási Öregfiúk júliusban ismét Telekesen játszottak Zalaszentiván, Szatta és a házigazdák részvételével megtartott tornán. A gyenesiek a sorsdöntő mérkőzésen nagy küzdelemben, szerencsétlen hazaadás után, egy góllal kikaptak. A tavalyi győzelem után a harmadik helyet szerezték meg. A legjobb játékos címet Major Attila érdemelte ki. A kis közösség tagjai voltak, Czafit Attila, Csanaki Csaba, Fejes Tibor, Gönczi Sándor, Heincz István, Hetesi Csaba, Kandikó László, Dr. Kardos József, Kenesei István, Kovács‑Kós Endre, Major Attila, Pál János, Papp József, Pikó István, Rudolf István, Sényi Gábor, Szabó Béla, Szabó László. Az augusztus 2‑án megrendezett Szabó Ferenc Labdarúgó Emléktornán is a fenti csapat szerepelt a Zalaszentiván, Rezi és Telekes örökifjú játékosai ellen. A tornát a gyenesi labdarúgópálya átépítése miatt Vo‑ nyarcvashegyen rendezte az egyesület. Május elején a Veszprém megyei Pécselyen megren‑ dezett országos lovas minősítő versenyen szép gyenesdiási siker született. A dr Szőllőssy istállóból Nagyvázsonyi színekben versenyző Fölnagy Gergő, az általános iskola Finta Géza
hatodik osztályos tanulója, a 45‑ös mezőny legfiatalabb indulójaként, kezdő ló‑lovas B1‑es kategóriában, Csaba nevű lovával díjugratásban első lett. A mester Finta Géza, Botonddal A1‑es kategóriában végzett az élen. A hónap közepén, Nagykanizsán megrendezett military (lovas tusa) versenyen Finta Géza B kategóriában, Táltos lovával első, Botonddal harmadik lett, Fölnagy Gergő kategóriájában az első helyen végzett. Június közepén rendezték Gyenesdiáson a IV. Országos Bajnoki Roncsderbi futamot. A 700 fős közönség 38 indulóért szoríthatott a különböző kategóriákban. Az igali résztve‑ vők két óra alatti motorcseréjükkel vívtak ki maguknak elismerést, a gumicserék általában tíz percet igényeltek. Eredmények, épített kiskategória: 1. Molnár Gábor. Épített nagykategória: 4. Szabó Zsolt, Lada kategória: 2. Osváth Zsolt, 3. Osváth István, 5. Friss Imre, középkategória: 3. Kocsis István, széria nagykategória: 2. Pintér Péter, szuperfutam: 4. Hullman Gábor. Molnár Gábor: – Sportszerű és nagyon kemény verseny volt, jó ellenfeleket sikerült megelőznöm. Augusztus 3‑án negyedik alkalommal rendezte meg az Olympic Keszthely Kerékpáros Club Gyenesdiáson a Nagymezőn a helyi és környékbeli hegyi kerékpárosok nyári vetélkedőjét. A négy kört három korcsoportban a következők teljesítették a legjobban. A 14 év alattiaknál: 1. Hegedűs Géza, 2. Sárközi Krisztián, 3. Hamza Péter. A 14‑18 éveseknél: 1. Horváth Balázs, 2. Horváth Sándor, 3. Yves Röher. A 18 év felettiek mezőnyében 1. Filó András, 2. Takács Péter, 3. Raák Bence. A gyorsulási versenyt a 14. év alattiaknál Hegedűs Géza, 14 év felettieknél Filó László nyerte. A versenyen résztvevők jutalmul Kenesei Aurélia kürtős kalácsából is kaptak. A szeptember 14‑én megrendezett Roncsderbi Országos Bajnokság idényzáró futamán az alábbi gyenesdiási helyezések születtek: Épített kiskategória: 2. Molnár Gábor, széria középkategória: 4. Kocsis István, Lada kategória: 2. Osváth István, 3. Hullmann Gábor, 6. Friss Imre, széria nagykategória: 3. Pintér Péter. A Mozaik‑kupáért kiírt versenyben épített kiskategória: 1. Molnár Gábor, épített nagykategória: 4. Szabó Zsolt, széria középkategória: 3. Kocsis István, széria nagykategória: 2. Pintér Péter, Lada kategória: 2. Osváth István, 4. Hullmann Gábor, 5. Friss Imre. Október 3‑5‑én Gyenesdiáson rendezték a Military Nemzeti Bajnokság döntőit a teljes hazai élmezőny részvételével. A kiválóan rendezett versenyen nagy izgalmakat hozott a sok bukással tarkított máso‑ dik napi tereplovaglás, ahol a tavalyi bajnok Tuska Pál vállsérülése miatt feladni kényszerült a versenyt. Finta Géza a jó szervezés és a kiválóan épített pályákért kapott dicséretek mellett lovas sikernek is örülhetett. A legnehezebb C kategóriában, Schaller Gábor mögött, Botond nevű lovával a második helyet szerezte meg, B kategóriában Táltossal a harmadik lett. Fölnagy Gergő, Csabi nyergében kezdő kategóriában megnyerte a megyei ugróversenyt.
‑ 206 ‑
‑ 207 ‑
Felnőtt Ifjúsági
1. MÁV NTE 34 22 7 2. Miklósfa 34 22 5 3. Kiskanizsa 34 20 6 4. Páka 34 17 7 5. Csesztreg 34 17 7 6. Becsehely 34 17 7 7. Kemendollár 34 17 6 8. Pacsa 34 24 12 9. ZV. Teskánd 34 16 6 10. Letenye 34 16 5 11 Gyenesdiás 34 14 4 12 FC Napred 34 13 4 l3. FC Keszthely 34 10 8 14. Zalaszentgyörgy 34 20 7 15. Rédics 34 9 6 16. Zalaszentbalázs 34 8 6 11. Tótszerdahely 34 5 5 18. Bagod 34 3 4 Bagodtól 3 büntetőpont levonva..
5 88‑32 73 7 81‑41 71 8 72‑38 66 10 80‑48 58 10 76‑47 58 10 62‑47 58 21 63‑50 57 8 58‑38 54 12 59‑55 54 13 73‑54 53 16 42‑55 46 17 75‑67 43 16 41‑52 38 17 42‑54 37 19 49‑66 33 20 42‑83 30 24 31‑108 20 27 26‑125 10
1. Miklósfa 2. MÁV NTE 3. FC Keszthely 4. Zalaszentgyörgy 5. ZV. Teskánd 6. Kiskanizsa 7. Kemendollár 8. Zalaszentbalázs 9. Csesztreg 10. Letenye 11. Páka 12. Pacsa 13. Tótszerdahely 14. Becsehely 15. Gyenesdiás 16. Rédics 17. FC Napred 18. Bagod
34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34
30 26 24 2 20 17 17 16 17 16 15 10 10 10 6 5 4 3
2 6 2 4 4 4 3 6 3 5 5 5 4 4 8 3 4 2
2 7 7 7 10 12 14 12 14 13 15 29 26 20 20 26 26 29
149‑28 160‑28 123‑32 124‑43 116‑48 92‑59 127‑68 84‑59 104‑97 97‑67 79‑83 64‑100 55‑98 54‑115 42‑85 51‑207 42‑186 33‑197
92 84 75 73 64 55 54 54 54 53 49 35 34 34 26 18 16 11
A ZMLSZ ez évtől beindította a megyei másodosztály küzdelmeit is. Labdarúgó‑ ink azonban továbbra is a megyei első osztályban folytatták a bajnokságot, Béres Fe‑ renc edző visszatért Keszthelyre, helyét Nikitscher József játékos‑edzőként vette át. Az ifiket Gombár Csaba, míg a serdülőket továbbra is Csordás József készítette fel. Az együtteshez érkezett Czémán Ferenc és Millei Richárd Vindornyaszőlősről, Hor‑ váth Attila és Nikitscher Norbert Keszt‑ helyről, Fodor Alsópáhokra távozott. A csapat a 10‑12. hely elérésével a biztos bennmaradást célozta meg. Az új bajnok‑ ságban Vonyarcvashegyre költözött a lab‑ darúgó csapat és a Gyenesdiáson megkez‑ dődő két pálya építése előre nem tervezhető nehézségekkel járt. Az új pálya építésének kezdete 08. 13.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Zalaszentgyörgy, 200 N. V: Kánnár (Kisházi, Matola). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Hóbár, Gombár, Nikitscher J., Rudolf I., Nikitscher N., Millei (Rudolf J.), Horváth Á. (Andor), Horváth A., Pátkai, edző: Nikitscher József. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a hazaiak határozottabban játszottak a kapuk előtt, megérdemelték a három pontot. Az első percben Tóth 17 m‑ről az oldalvonal mellől a későn vetődő Töreki hálójába lőtt, 1‑0. Tíz perccel később a védőkről levágódó labdát Rudolf I. 10 m‑ről bombázta a hálóba, 1‑1. A 35. percben egy jobboldali beadásból a védőkről Tóth elé pattanó labdát kapásból a bal felső sarokba lőtt, 2‑1. A 69. percben Szabó elejtette a labdát, Andor alig lőtte mellé. Jók: Nikitscher J., Horváth A., Gombár. Ifi: elmaradt, otthon maradtak a gyenesdiási igazolások. 5. Zalaszentgyörgy, 10. Gyenesdiás
08. 20.
Gyenesdiás – Páka 0‑1 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 100 N. V: Novák. (Grabant, Tóth Á.). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher J., Pátkai (Andor), Gombár, Rudolf I., Horváth A., Mosdósi, Horváth Á., Hóbár, Millei, edző: N. J. A hazai csapatban játszó Mosdósi Attila nyáron elhunyt testvérének emlékére egyperces szünettel kezdődött a mérkőzés, amit a vendégek támadóbb szellemű játékukkal nyertek. Nehezen kerültek lendületbe a csapatok, a nyári melegben távoli lövésekkel próbálkoztak, eredménytelenül. A 30. percben Horváth A. verekedte magát az alapvonalig és Törekitől szorongatva csak a kapu elé tudott gurítani, itt a közvetlen védelem kivárt és a szemfüles Matula lecsapott a labdára majd a hálóba vágta, 0‑1. Fordulás után több helyzet is kihasználatlanul maradt mindkét oldalon. Jók: Rédei, Nikitscher. Ifi: 0‑0. 4. Páka 13. Gyenesdiás
2 2
2 –
‑ 208 ‑
– –
– 2
3‑1 6 1‑3 0
08. 21.
Letenye SE – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Letenye, 450 N. V: Harangozó. A fölényben játszó Letenye sok helyzetét elpuskázta. A két gólt Adorján F. szerezte, egyet tizenegyesből. Jók: Adorján G., Andróczi, Adorján F., illetve Rudolf J. Ifi: 1‑0. 08. 27.
Gyenesdiás – Zalalövő 1‑2 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 100 N. V: Kepe (Varga L., Matola). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher J., Hóbár, Gombár (Söjtöri), Rudolf I., Nikitscher N. (Andor), Horváth A., Horváth Á. (Porkoláb), Mosdósi, Rudolf J., edző: N. J. Küzdelmes mérkőzésen a hazai támadásokra gyors kontrákkal válaszoltak a vendégek és még tizenegyest is hibáztak. Hiába uralta a mezőnyt a hazai csapat, akcióit nem tudta befejezni. A 25. percben Pais elcsípett egy labdát, átadásából Nagy távoli ívelésből megszerezte a vezető gólt, 0‑1. A 60. percben Horváth Á. ívelte a nyolcadik hazai szögletet, Nikitscher J. A hálóba bólintotta, 1‑1. A felpörgő játék hevében Horváth A. előbb Nikitscher Norbert sárgát, majd beszédért piros lapot kapott, a 65. perctől tíz emberrel támadott a Gyenes. Öt perc múlva a vendégek szögletét Pais a kapu előterébe fejelte, innen Szűcs a hálóba vágta, 1‑2. A következő percben Nagy száguldott a hazai kapu felé, a védők csak a büntetőterületen belül tudták elkaszálni. Fitos tizenegyesét Töreki biztos kézzel fogta. Jók: Töreki, Nikitscher J., Rudolf I., Mosdósi. Ifi: 0‑2. 1. Letenye 9. Zalalövő 15. Gyenesdiás
09. 03.
4 4 4
4 2 –
– – –
– 2 4
13‑3 12 4‑5 6 2‑7 –
Felsőrajk – Gyenesdiás 3‑5 (1‑3)
Felsőrajk, 300 N. V: Székedli (Gál, Simon). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Hóbár, Söjtöri, Nikitscher J., Mosdósi (Millei), Gombár, Rudolf, Horvát (Porkoláb), Nikitscher N., Pátkai, edző: N. J. A rutinosabb vendégcsapat megérdemelten nyert a későn hajrázó hazaiak ellen. A 22. percben a vendégek a középpályáról a jobb szélre íveltek, ahonnan Rudolf a léc alá bombázott, 0‑1. A 23. percben Lengyel futott el a jobb oldalon, éles szögből laposan lőtt a kapuba, 1‑1. A 25. percben jobb oldalról lőttek be laposan egy labdát a vendégek, Hóbár 2 m‑ről bepöckölte a hálóba, 1‑2. A 37. percben lemásolták a gyenesiek az előbbi gólt, szintén jobbról lőtték a kapu elé a labdát és Hóbár közelről értékesítette, 1‑3. A 48. percben beívelt szögletet Pátkai a felső lécre fejelte, a visszapattanó labdát már a hálóba tette, 1‑4. Az 50. percben a vendégek jobbszélsőjét buktatták a 16‑oson belül, a büntetőt Hóbár a jobb alsó sarokba lőtte, 1‑5. A 66. percben Devecser a félpályáról indult, átcselezte magát a védelmen és szép gólt lőtt, 2‑5. A 78. percben a hazaiak balról beívelt labdáját a kavarodásból Lengyel közelről a hálóba rúgta, 3‑5. Jók: Hóbár, Rédei, Rudolf, Söjtöri. Ifi: 1‑0.
‑ 209 ‑
13. Gyenesdiás 10. Felsőrajk
09. 10.
5 5
1 –
– –
4 5
7‑10 3 4‑23 0
Gyenesdiás – FC Napred 0‑1 (0‑0)
Vonyarcvashegy, 100 N. V: Göncz (Kiss N., Kisváradi). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher J., Pátkai, Söjtöri, Gombár, Porkoláb, Nikitscher N., Horváth (Millei), Mosdósi, Hóbár (Töreki), edző: N. J. Helyzetekben bővelkedő mérkőzésen a hazai csapat nem érdemelt vereséget, a döntetlen igazságosabb lett volna. Az első percekben főleg Mosdósira és Nikitscher N.‑re játszottak sok labdát a társak, majd kiegyenlített mezőnyjátékot követően a vendégek dolgoztak ki egyre veszélyesebb helyzeteket Zsigulics, Kukuruzsnyák és Horváth révén. Az 51. percben kibontakozó vendégtámadás végén a középre szálló labdát Mihovics a felső léc alá emelte, 0‑1. Nem sokkal később Gombár beszédért kapott piros lapot. Tíz perc múlva Mosdósi gólbatartó lövését a vonalról mentették a védők. Jók: Mosdósi a mezőny legjobbja, Nikitscher N., Hóbár, Porkoláb. Ifi: 4‑1 G: Barcza, Komanovics, Hudop, Könnyid. 8. FC Napred
14. Gyenesdiás 09. 17.
5 6
3 1
– –
2 5
12‑10 9 7‑11 3
Kemendollár – Gyenesdiás 6‑2 (3‑1)
Kemendollár, 200 N. V: Bata (Grabant, Kozma). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Hóbár, Söjtöri, Illés (Rudolf ), Horváth, Nikitscher, Mosdósi, Andor, Porkoláb (Millei), Pátkai edző: N. J. A rengeteg helyzetet kihagyó hazai gárda ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. A 14. percben Czémán kiejtette a labdát, Foltányi a bal sarokba lőtte, 1‑0. A 20. percben Illés beadásszerű lövése a bal felső sarokban kötött ki, 1‑1. A 33. percben Tóth A., kiugratta Grebenárt, beadását Harmadás vágta a kapuba, 2‑1. A 42. percben Tömpe indításából megindult Foltányi és a bal alsóba gurított, 3‑1. A 47. percben Tömpe beadását Tóth A. emelte a bal felső sarokba, 4‑1. Az 55. percben Pölcz tisztára játszotta magát és 6 m‑ről a bal felső sarokba lőtt, 5‑1. A 80. percben a dollári Illés szögletét Tóth A. kapásból vágta a bal felső sarokba, 6‑1. A 90. percben Andor előre ívelését Horváth juttatta a kapuba, 6‑2. Senki sem dicsérhető a Kinizsiből. Ifi: 4‑1. 5. Kemendollár
15. Gyenesdiás 09. 24.
7 7
4 1
1 –
2 6
22‑10 13 9‑17 3
Gyenesdiás – Nemesapáti Hidroterra 1‑1 (0‑0)
Vonyarcvashegy, 100 N. V: Fábián (Novák, Trencséni). Gyenesdiás: Czémán – Mosdósi, Nikitscher J. Pátkai, Söjtöri, Andor, Porkoláb, Horváth Á. (Horváth A.), Illés (Nikitscher N.), Hóbár, Rudolf J., edző: N. J. A jobb sorsra érdemes hazai csapat szervezett támadásai védekezésre kényszerítették a vendégeket. Az elmaradt akciógólokat szabadrúgásból pótolták. Az 52. percben Vass a felső lécet találta el. A másik oldalon Mosdósi beadását Hóbár szúrta kapura, lövésébe valaki az utolsó pillanatban belenyúlt, így mellément. A 75. percben a kapura törő Szabót a
‑ 210 ‑
16‑os előterében szabálytalanul sikerült csak megállítani, Körmendi szabadrúgása a hosszú sarokban ért földet, 0‑1. Mosdósi ellen követtek el szabálytalanságot a vendégek, Rudolf J. szabadrúgásból szemfüles gólt szerzett, 1‑1. Ifi: 1‑2, G: Könnyid. 3. Nemesapáti 13. Gyenesdiás
8 8
10. 01.
5 1
1 1
2 6
27‑18 16 6‑14 4
Pacsa – Gyenesdiás 3‑3 (2‑1)
Pacsa, 100 N. V: László (Bányai, Fillinger). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Hóbár (Horváth A.), Söjtöri, Nikitscher J., Horváth Á., Andor (Mosdósi), Rudolf J. (Rudolf I.), Illés, Porkoláb, Pátkai, edző: N. J. Küzdelmes mérkőzésen igazságos eredmény született. Az első percben Rudolf J.‑hez került a labda, végig nyargalt vele a baloldalon és 16 m‑ről a kifutó Banca fölött a sarokba emelt, 0‑1. A 18. percben Kelemen 20 m‑es lövése talált utat a bal alsó sarokba, 1‑1. A 42. percben Homály 10 m‑es lövését Czémán csak Kelemen elé tudta ütni, aki 8 m‑ről a bal sarokba lőtt, 2‑1. A 46. percben Banca egy könnyű labdát a szemfüles Horváth Á. elé ejtett és ő 10 m‑ről az üres kapuba lőtt, 2‑2. A 48. percben Kelemen lövése a kapufáról Czigány elé pattant, tőle került a labda a hálóba, 3‑2. Nagy helyzeteket követően a 75. percben Horváth Á. balról belőtt labdáját Banca kiejtette és Mosdósi az üres kapuba helyezett, 3‑3. Jók: Horváth Á., Mosdósi, Pátkai. Ifi: 4‑1, G: Barcza. 10. Pacsa
15. Gyenesdiás 10. 08.
9 9
3 1
2 2
4 6
8‑14 11 13‑21 5
Gyenesdiás – Zala Volán Teskánd 2‑2 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 50 N. V: Trencséni (Kovács Zs., Bata). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher J., Pátkai, Söjtöri, Rudolf I., Andor (Mosdósi), Porkoláb, Illés (Gombár), Hóbár, Rudolf J. (Horváth Á.) edző: N. J. Kétszer is vezetett a hazai csapat, végül igazságos döntetlen született, ami egyik félnek sem okozott örömet. Középpályás játékot követően a 43. percben a tizenegyes pont környékén álló Hóbárhoz került a labda, nagy erejű lövésével a háló közepébe bombázott, 1‑0. A 48. percben a magassági fölényben lévő gyenesi védők közt Kovácshoz szállt a labda és Czémánt becsapva a sarokba fejelt, 1‑1. Az 55. percben Mosdósi beadása elgurult a kapu előtt, a későn érkező társak lemaradtak. Két perccel később a megismételt akcióban Mosdósi futott középen és nem hibázott, 2‑1. A 70. percben a szintén csereként beállt Szakter pörgött a hazai védők között ügyesen, majd ártatlan lövése a jobb alsó sarokban kötött ki, 2‑2. Jók: Nikitscher J., Mosdósi, Hóbár, Porkoláb. Ifi: 1‑5. 9. Teskánd
13. Gyenesdiás 10. 15.
10 10
4 1
2 1
4 8
26‑22 14 8‑23 4
Miklósfa – Gyenesdiás 3‑3 (2‑2)
Miklósfa, 100 N. V: Horváth (Halász, Kustán). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Nikitscher, Pátkai, Söjtöri, Rudolf I., Andor (Mosdósi), Porkoláb, Illés, Hóbár, Rudolf J. edző: N. J.
‑ 211 ‑
Több nagy helyzetet is kihagytak a hazaiak. A 11. percben Illés kapott jó labdát és 14 m‑ről lőtt szép gólt, 0‑1. A 17. percben Mózes szépített, 1‑1. A 24. percben Rudolf lőtt az ötösről kapásból, 1‑2. A 38. percben ismét Mózes egyenlített, most büntetőből, 2‑2. A 67. percben röviden mentettek a hazai védők, Hóbár talált a hálóba, 2‑3. A 81. percben ismét Mózes volt eredményes, 3‑3. Jók: Illés, Rudolf J., Andor. Ifi: 2‑0. 12. Miklósfa
15. Gyenesdiás 10. 22.
11 11
3 1
1 4
7 6
22‑29 10 18‑26 7
Gyenesdiás – Csesztreg 0‑1 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 100 N. V: Kánnár (Freischmidt, Huszár). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Söjtöri (Horváth Á.), Andor (Nikitscher N.), Pátkai, Rudolf I., Illés, Porkoláb, Mosdósi, Horváth A., Gombár, edző: N. J. A küzdelmes mérkőzésen nagyobb arányú győzelem is születhetett volna bármelyik csapat részéről. A három pont sorsát hamar eldöntötte a tizenegyes. A hazai csapat két meghatározó játékosa nélkül is pontra éhesen, támadó szellemben lépett pályára és ez lett a rutintalan védelem hibája. A 8. percben a közvetlen hazai védelem szabálytalanul szerelt a 16‑oson belül, a Csesztreg büntetőhöz jutott és Fekete biztosan értékesítette, 0‑1. Fordulást követően Gombár szólója maradt kihasználatlan. Jók: Mosdósi, Nikitscher N., Pátkai. 3. Csesztreg
15. Gyenesdiás 10. 24.
11 12
8 1
1 4
2 7
24‑9 25 18‑27 7
Kiskanizsai Sáskák – Gyenesdiás 2‑1 (2‑0)
Kiskanizsa, 100 néző. V: Marton. A több helyzetet kialakító hazaiak megérdemelten nyertek. Vass két góljával szemben Illés egyszer bizonyult eredményesnek. Jók: Töreki, Nikitscher N., Porkoláb. Ifi: 0‑0. 10. 29.
Gyenesdiás – Becsehely 1‑1 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 100 N. V: Simon (Csatlós, Gál). Gyenesdiás: Töreki – Rédei, Nikitscher J., Pátkai (Nikitscher N.), Söjtöri, Illés, Horváth A., Andor, Hóbár, Mosdósi (Gombár), Rudolf I. edző: N. J. Küzdelmes mérkőzésen a hazai csapat nem tudta kihasználni mezőnyfölényét, időnként védelme is nyitva maradt. A vendégek a 30. percben vezették első veszélyes támadásukat, Németh kapott jó labdát, lerázta védőjét és maradt ideje, hogy egy csel beiktatását követően Töreki mellett a hálóba lőjön, 0‑1. Egy óra játéknál a második szögletét végezhette a hazai csapat egy percen belül, Horváth A. beadását Hóbár fejelte a hálóba, 1‑1. Tíz perc múlva a vendégek rendeztek bemutatót Töreki kapuja előtt. Jók: Pátkai, Söjtöri, Illés, Horváth A., Hóbár. Ifi: 6‑0. G: Barcza 2, Csanaki, Könnyid, Hencz, Pintér. 9. Kiskanizsa 14. Becsehely 15. Gyenesdiás
14 14 14
7 4 1
‑ 212 ‑
– 1 5
7 9 8
27‑32 21 24‑31 13 20‑30 8
11. 15.
FC Keszthely – Gyenesdiás 6‑0 (2‑0)
Keszthely, 350 N. V: Harangozó (Novák, Grabant). Gyenesdiás: Töreki – Rédei (Gombár), Hóbár, Söjtöri, Nikitscher J., Rudolf I., Nikitscher N. (Horváth A.), Illés, Mosdósi, Porkoláb (Andor), Pátkai edző: N. J. A szomszédvári rangadón esélyeshez méltó, helyenként közönségszórakoztató játékkal könnyedén nyertek a házigazdák. A 10. percben Illés vezette a védőkre a labdát, kicselezte Pált, majd a kiinduló Jánosa mellett alig lőtt a bal kapufa mellé. A 12. percben egy jobboldali szabadrúgás variációt Sipőcz közelről pöckölt a hálóba, 1‑0. A 15. percben Sipőcz lefutotta a vendégek védelmét, remekül tálalt középre és az érkező Bazsonyi 10 m‑ről a léc alá bombázott, 2‑0. Az 50. percben Imre jobboldalról remekül ívelt a hosszú oldalon érkező Bazsonyi elé, aki kapásból a hosszú sarokba bombázott, 3‑0. A 65. percben Bazsonyi húzott el a baloldalon, középre adását Sipőcz közelről nem hibázta el, 4‑0. A 70. percben Imre jobboldalról emelt Cseréphez, miután lekezelte a labdát a jobb alsó sarokba lőtt, 5‑0. A 75. percben ismét Imre szaladt el a jobboldalon, beadásából Sipőcz a bal felső sarokba fejelt, 6‑0. Jók: Nikitscher J. Ifi: 2‑0. 1. Csesztreg 2. FC Keszthely 3. Letenye 4. Teskánd 5. Kemendollár 6. Kiskanizsa 7. Zalalövő 8. Páka 9. FC Napred 10. Pacsa 11. Nemesapáti 12. Zalaszentgyörgy 13. Becsehely 14. Miklósfa l5. Gyenesdiás 16. Felsőrajk
Felnőtt Ifjúsági 14 15 15 15 15 15 15 15 14 15 15 15 15 15 15 15
11 10 9 9 7 8 7 7 7 6 3 4 4 4 1 1
1 3 2 2 5 7 3 1 – 3 8 3 2 2 5 2
2 2 4 4 3 – 5 7 7 6 4 8 9 9 9 12
32‑10 44‑9 40‑12 35‑23 32‑20 35‑36 16‑19 22‑28 29‑23 16‑19 19‑19 20‑40 25‑32 27‑35 20‑36 9‑60
34 33 29 29 26 24 24 22 21 21 17 15 14 14 8 5
1. FC Keszthely 2. Kiskanizsa 3. Letenye 4. Kemendollár 5. Zalaszentgyörgy 6. Miklósfa 7. Zalalövő 8. Nemesapáti 9. Csesztreg 10. Teskánd 11. Pacsa 12. Felsőrajk 13. Gyenesdiás 14. FC Napred 15. Páka 16. Becsehely
Az elmúlt években megemelkedett a szakosztályok és az igazolt versenyzők száma. Az előző években közvetlenül az SK vezetése irányította a létező két szakosztályt, a labdarúgókat és az asztaliteniszezőket. Az elmúlt évtől a szakosztályok teljes önállóságot kaptak, külön vezetéssel működtek. Az éves költségvetési kereten belül önállóan gazdálkodtak. Az elnökség a szakosztályok szakmai irányításába nem szólt bele. Az év során a következő szakosztályok működtek. Autósport, szakosztályvezető Molnár Mihály, 26 fővel. Labdarúgás, Takács Zoltán szakosztályvezető, 61 fővel. Asztalitenisz, Kovács Tamás szakosztályvezető, 13 fővel. Taekwon‑do, Dr. Kiss Zsolt szakosztályvezető, 20 fővel. Íjász,
‑ 213 ‑
15 15 15 15 15 15 15 15 14 15 15 15 15 14 15 15
15 9 8 8 8 8 7 7 7 6 6 5 3 1 1 1
– 4 4 4 3 2 5 2 1 3 3 2 2 1 1 –
– 85‑9 2 41‑17 3 49‑15 3 41‑15 4 46‑30 5 51‑27 3 27‑12 6 43‑34 6 43‑39 6 31‑28 6 38‑36 8 27‑59 10 15‑27 12 19‑56 13 14‑71 14 14‑110
45 31 28 28 27 26 26 23 12 21 21 17 11 4 4 3
Íjász szakosztály zászlója
Tóth Zoltán szakosztályvezető, 12 fővel. Lovas szakosztály, Nagy Géza szakosztályvezető, 10 fővel. Strandröplabda, Király András szakosztályvezető, 7 fővel. Az egyesület az önkormányzattól 1 390 milliós támogatást kapott, ezen kívül a beszervezett 19 szponzor a költségvetést 3 250 434 forintra egészítette ki. Kiadásként 3 121 263 forint jelentkezett, sportfelszerelésekre 1 546 716 forintot, játékvezetői díjakra és a szövetségnek 473 899 forint lett kifizetve. A sportegyesület vezetése is átalakult, a tizenegy tagú SK elnökségében minden szakosztály képviselve lett és havonta üléseztek. Mindenki társadalmi munkában dolgozott a speciális feladatokra hatórás gazdasági vezetőt, és szintén hat órában pályagondnokot foglalkoztattak. A labdarúgó csapat edzői tiszteletdíjban részesültek. Ebben az évben áthelyezésre kerültek a labdarúgópályák, és a szomszédos Vonyarcvashegyen játszotta hazai mérkőzéseit a csapat. A feladat mindenkit próbára tett. Takács Zoltán: – A tavaszi idényben Béres Ferenc edzővel kezdtük a megyei I. osztályban. Átlagos teljesítménnyel kivívtuk a gondtalan bentmaradást. Az őszi félévet saját pálya nélkül Vonyarcvashegyen kezdtük Nikitscher József vezetésével. A biztos bentmaradást, az idegen pálya, a játékosok hozzáállása és a vezetőedző tapasztalatlansága megnehezítette. A játékosok felrázására tavaszra ismét Antoni Jánost szerződtettük. Az ifi csapat Gombár Csaba irányításával változóan szerepeltek, a serdülők Csordás József edzővel az utolsó helyen álltak. Kovács Tamás: – Három csapatunk indult a különböző bajnokságokban. A felnőttek az NB III‑ban több‑kevesebb sikerrel szerepeltek és a 10. helyet szerezték meg 12 csapatból. Második csapatunk elindult a megyei I. osztályban, az első félév után létszám és anyagi gondok hatására visszaléptünk. Serdülőink a tíz csapatos bajnokságban holtversenyben a 3.‑4. helyen végeztek. Folyamatosan kerestünk újabb tehetségeket. Nagy gondot fordítottunk az utánpótlás nevelésére, amit sajnos a tornaterem hiánya megnehezített. Nagy értéknek tartom az NB III‑as csapat megtartását. Dr. Kiss Zsolt: – Az iskolai oktatáshoz igazodott a működésünk, januártól május végéig és szeptembertől december közepéig dolgoztunk, két csoportunk közül a felnőttek Keszthelyen heti két alkalommal, 20 fővel. A 11 gyermek Gyenesdiáson egyszer edzett, hat övvizsgán és hat versenyen vettünk részt. Május végén Keszthelyen a gyerekeknek és a kezdő felnőtteknek tartottak övvizsgát, majd Budapesten és Veszprémben. A gyerekek okleveles fehér öves sportolók, a felnőttek közül hatan magas övfokozatot szereztek, és így jogot nyertek az „A” kategóriás országos bajnokságon való indulásra. Január 12‑én Hatvanban a Hatvan Kupa, serdülő és ifjúsági versenyen indultunk, március 2l‑22‑23‑án országos edzőtáborban vettünk részt Veszprémben, április 19‑én Szegeden az Országos Egyéni Bajnokságon, május 25‑én Veszprémben a Taekwon‑do Diákolimpián szerepeltünk. Október 5‑én a felnőtt egyéni Full‑contact és Hard ‑contact bajnokságon indultak sportolóink. A versenyeken nem értünk el dobogós helyezést, versenyzőink a középmezőnyben végeztek. Eredményeinkre így is büszkék vagyunk, országos versenyeken versenyrutinnal még nem rendelkező sportolóink meccseket nyertek tapasztaltabb ellenfeleikkel szemben. Zarka Zsoltot a Taekwon‑do szövetség elnöke a keszthelyi csoport segédedzőjévé léptette elő.
Molnár Mihály: – A szakosztály versenyzői az idei Országos Bajnokság 14 fordulójában álltak rajthoz. Épített nagy és Lada kategóriákban minden fordulón dobogós helyezéseket értek el Pintér Péter és Friss Imre révén. Több versenyzőnk autója szezon közben annyira tönkrement, hogy anyagiak hiányában nem tudták rajtra kész állapotba hozni. Lada kategóriában több fiatal pilóta csak az utolsó néhány versenyen állt rajthoz és szép sikereket Rajtra várva a roncsderbin értek el. Az anyagi lehetőségeinkhez mérten szép eredményeket értünk el, az autózás nagyon pénzigényes sportág és nem volt ritka, hogy több motor, gumi is tönkrement egy‑egy verseny alatt, amit pótolni csak a versenyzők áldozatvállalásával sikerült. Nagy Géza: – Augusztusban alakult a szakosztályunk tíz igazolt versenyzővel. Októberben már sikeres military – lovas tusa – országos bajnokságot és a Zala megyei bajnokságot is mi rendeztük. További versenyek megtartásával készültünk a lovassport népszerűsítésére. Király András: – Az elmúlt két évben sikerült a sportolás minimális feltételeit megteremteni. A továbblépéshez tervbe vettünk egy második pálya elkészítését. A nemzetközi és hazai versenyek megrendezéséhez mindez elengedhetetlen. Tóth Zoltán: – Az elmúlt évben felkérésre 18 bemutatón vettünk részt, jobbára falunapokon és várjátékokon. Résztvettünk július közepén a Visegrádi Palotajátékokon és hagyományteremtő jelleggel Zalakaroson rendeztünk történelmi íjászversenyt. Kisebb területi versenyeken szép eredményeket értünk el. Németországban május elején megrendezett vadász‑íjász‑ versenyen, Veszprémben május 17‑18‑án minősítő vadász‑íjászversenyen, június elején Péterffy Györggyel Bajorországban történelmi íjászversenyen vettünk részt. A versenyek közül néhány. Februárban Ráckevén teremversenyen szerepeltünk, történelmi kategória: 3. Fáró Sándor, női kategória: 2. Böcskey Mária, 3. Kormosné Takács Lívia. Férfi reflex kategória: 1. Visegrádi íjász bemutató Papp János 2. Szalóky István. Májusban, Veszprémben, történelmi kategóriában: 3. Szalóki István. Júliusban, Budapesten történelmi női kategóriában: 1. Böcskey Mária. Visegrád történelmi gyerek kategória: 2. Kormos Bence. Augusztus, Zalakaros, történelmi gyerek kategória: 1. Kormos Bence, női kategória: 1. Kormosné Takács Lívia, férfiaknál 3. Szalóky István, és elnyerte a Zalakarosi Erdő Íjásza címet is. Decemberben az ajkai terem versenyen férfi kategóriában. 2. Kelemen Gábor, női párbajlövészetben: 1. Farkas Piroska.
‑ 214 ‑
‑ 215 ‑
A Magyar Íjász Szövetség Kelemen Gábort 2. szintre minősítette az évfolyamán. Az általános iskolában órarendszerű oktatásban elkezdődött a sakk tanítása Pintérné Kovács Márta vezetésével, aki Tapolcán született 1962. december 19. Szüleivel és nővérével Zalahalápon élt. A kezdő sakklépéseket édesapjától és nővérétől tanulta meg. Fiatal korában édesapja sok versenyre elkísérte. Az általános iskola befejezése után Tapolcán a Batsányi János Gimnáziumban tanult és érettségizett. Az Úttörő Olimpiákon rendszeresen résztvett és Hódmezővásárhelyen 11 évesen első lett. Fejlődését elősegítette, hogy Tapolcán a Honvéd Mereszjev SE‑ben játszott, amit Paréj József és Fazekas György alapított. 1981‑től Budapesten a Tungsram SE NB I‑es csapatában játszott, 1984‑től Zalaegerszegen a ZTE, később a Csuti sakk szakosztálynál. 1991‑től a Keszthelyi Spartacus SK játékosa. Legfontosabb eredményei: 1975‑ben 13 évesen elnyerte a Magyar Női Mesteri címet, amihez Kádár János személyesen gratulált, magyar ifjúsági bajnok lett. 1979 Kula Ifjúsági Európa Bajnokság, II. helyezés. Jutalma egy honvédelmi miniszteri kitüntetés, amit Czinege Lajos honvédelmi minisztertől személyesen vehetett át. 1980‑ban Európa Bajnokság IV. hely Zentán, (Jugoszlávia). 1981. Ifjúsági Világ Kupa III. helyezés Zenta. 1982. Országos női bajnokság II. helyezés. Számos nemzetközi és válogatott egyéni szereplés. ZTE‑vel Országos női csapatbajnokságot háromszor nyert és egy ezüstérem Porubszky Mártával az oldalán. 1986‑ban Nemzetközi mesteri cím megszerzése. 1987‑ben Országos női bajnok. 1983 óta él Gyenesdiáson családjával, férjével és két gyermekével. 1998‑ban az NB II megnyerésével feljutott az NB I‑be a keszthelyi csapattal, azóta is itt játszik. Fiatal kora óta foglalkozik sakk tanításával. – 16 évesen kezdtem sakk szakkört vezetni Tapolcán, a Batsányi János Művelődési Házban. Később Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Házban, Gyenesdiáson a Könyvtárban vezettem szakkört. Hosszú évek óta Vonyarcvashegyen, míg Gyenesdiáson tíz éve tanítok órarendszerűen sakkot. A tehetségesebb tanítványaim, mint Horváth Ádám nagymester, már a legjobbak között játszik. 2005‑ben a diákolimpián csapatban elért 14. hely Pénzváltó Nikolett, Szűr Krisztina, Pintér Zsanett, Csehi Angéla eredményére vagyok most nagyon büszke. 2006‑ban a megyei bajnokságban másodikak lettek. Hajszállal maradt le a csapat a továbbjutástól. Köszönet illeti Jenei Ferencet és Horváth Imrét, aki jelenleg is csapattársam, pályafutásomon nyújtott segítségükért. Sokat jelent az életemben a sport, pozitív emberi tulajdonságokat fejleszt az emberben. Eddig csak kétszer hiányoztam csapatmérkőzésről, Mester és tanítványai: Szűr Krisztina, a lányom születésekor és mikor Dániában a Pénzváltó Nikolett, Pintér Zsanett, nagymesteri címemet szereztem meg. Pintérné Kovács Márta, Csehi Angéla
‑ 216 ‑
A többi sportot is szeretem, a MIZO kosarasait, FOTEX kézilabdásait és a ZTE labdarúgóinak is szoktam drukkolni férjemmel, aki 20 éves koráig aktívan focizott, Garami János mesteredzőnél. Legjobb eredményük, egy brünoi nemzetközi tornán megelőzték a Bayern Münchent. Úgy érzem nagyon sok pozitív érzést kaptam a sporttól, a számtalan közös élmény és az életem szervezésében nyújtott segítség nélkülözhetetlenné teszi számomra a sportolást.
1998. 03. 11.
A tavaszi rajtra ismét Antoni János ült a kispadra a játékosok felrázására.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 4‑3 (2‑2)
Gyenesdiás, 100 N. V: Harangozó (Trencséni, Kisházi). Gyenesdiás: Töreki – Andor, Nikitscher J., Pátkai, Rédei, Rudolf I., Czigány, Horváth A. (Rudolf J.), Nikitscher N. (Gombár), Mosdósi (Porkoláb), Illés, edző: Antoni János. A hajrában jobban koncentráló hazai csapat fordítani tudott és megérdemelt győzelemmel kezdte az idényt. A 6. percben Szigeti az alapvonalról a kapu elé gurított, gyengén eltalált labdájával „kötényt” adott egy hazai védőnek, majd Töreki kapust becsapva a hálóban kötött ki labdája, 0‑1. A 20. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Rudolf I. ívelt középre, Pátkai emelkedett a mezőny fölé és a jobb alsó sarokba fejelt, 1‑1. A 40. percben Szigeti szabadrúgása megpattant a sorfalon és a középen állva maradt kapus mellett a hálóba vágódott a labda, 1‑2. A 42. percben a 16‑oson belül kapura törő Nikitscher J.‑t a vendégek buktatták, a megítélt büntetőt Andor értékesítette, 2‑2. A 60. percben villámgyors vendégtámadás végén Halász egyéni játékkal ismét vezetéshez juttatta a vendégeket, 2‑3. A 71. percben Rudolf I. az alapvonalról pontosan adott középre és Pátkai ismét fejjel a hosszú sarokba csúsztatott, 3‑3. A 81. percben a hazaiak próbálkozásai beértek, Rudolf J. a kapu torkából szerzett gólt, 4‑3. Jók: Pátkai, Nikitscher, Czigány. Ifi: 1‑2 G: Pintér. 14. Zalaszentgyörgy
15. Gyenesdiás 03. 18.
16 16
4 2
3 5
9 9
23‑44 15 24‑39 11
Páka – Gyenesdiás 3‑2 (2‑1)
Páka, 150 N. V: Marton (Kondákor, Bányai). Gyenesdiás: Töreki – Andor (Porkoláb), Czigány, Rédei, Nikitscher J., Rudolf J., Mosdósi, Horváth (Rudolf I.), Illés, Nikitscher N., Pátkai edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen szép gólokat láthattak a nézők, a hazaiak megérdemelten jutottak a pontokhoz. A 23. percben egy lecsorgó labda a gyenesi Horváth elé került, és azonnal a jobb alsó sarokba bombázott, 0‑1. A 34. percben Devecz 22 m‑es szabadrúgása a kapufa segítségével kötött ki a bal sarokban, 1‑1. A 42. percben Horváth Zs. 18 m‑es lövését Töreki csak kiütni tudta, a kipattanót Kovács 8 m‑ről lőtte a hálóba, 2‑1. A 76. percben Devecz 22 m‑es szabadrúgása ezúttal a bal felső sarokban kötött ki, 3‑1. Két perccel később Rudolf I. egy cselt követően 14 m‑ről a jobb felső sarokba bombázott, 3‑2. A 90. percben Nikitscher N. 18 m‑es szabadrúgása csak centikkel ment mellé. Jók: Illés, Pátkai. Ifi: 1‑1. 8. Páka 15. Gyenesdiás
17 17
8 2
‑ 217 ‑
1 8 5 10
26‑32 25 26‑42 11
03. 25.
Gyenesdiás – Letenye 2‑2 (2‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V. Bődi (Csatlós, Simon). Gyenesdiás – Czémán – Nikitscher J., Pátkai, Rédei, Andor, Rudolf I. (Horváth), Czigány, Mosdósi, Rudolf J., Illés (Gombár), Nikitscher N. (Porkoláb), edző: A. J. Télies körülmények között, keményen küzdöttek a csapatok, végül igazságosan osztoztak a pontokon. A 25. percben Andor a balszélről pontosan ívelt Mosdósihoz, a játékos Korcsmáros hasa alatt megszerezte a vezetést, 1‑0. Két perc múlva Rudolf J., a félpályáról indult, lefutotta őrzőjét, és a kifutó kapus mellett elegánsan a bal alsó sarokba lőtt, 2‑0. A következő percben villámgyors kontratámadás során Tóth egy csellel becsapta a védőket és a hálóba bombázott, 2‑1. A 32. percben Rudolf J. talált a kapuba, a játékvezető kezezést látott, így nem adta meg. A közjáték érezhetően megzavarta a hazai csapatot. A széltől támogatva a 60. percben Dobos A. 20 m‑ről elvégzett szabadrúgása a hosszú sarokba vágódott, 2‑2. Jók: Pátkai, Czigány, Mosdósi. Ifi: 2‑1. G: Barcza, Szeles. 4. Letenye 15. Gyenesdiás
04. 01.
18 10 18 2
4 4 6 10
45‑16 34 28‑44 12
Zalalövő – Gyenesdiás 3‑2 (2‑2)
Zalalövő, 250 N. V: Horváth P. (Székedli, Halász). Gyenesdiás: Czémán – Andor (Gombár), Nikitscher J., Czigány, Rédei, Rudolf I., Illés (Porkoláb), Nikitscher N., Mosdósi, Pátkai, Rudolf J., (Horváth), edző: A. J. Végre remek időjárási körülmények között került sor a mérkőzésre, ahol küzdelmes összecsapáson a hazaiak csak nehezen kerekedtek felül a jó benyomást keltő vendégek ellen. A 6. percben Illés szögletét a védők kifejelték, újbóli beadása az ötösön álló Szűcsről a hálóba pattant, öngól, 0‑1. A 13. percben Nagy becselezte magát a 16‑oson belülre, ahol Nikitscher J. felvágta, a büntetőt Fitos értékesítette, 1‑1. A 16. percben gyors hazai ellentámadásban Fitos elvitte a labdát az alapvonalig, beadását Nagy átlépte, a mögötte érkező Pais a hálóba emelt, 2‑1. A 29. percben Nikitscher J. nagy bedobását a lövői védelem az ifjabb Nikitscher elé fejelte, aki 14 m‑ről bomba gólt lőtt, 2‑2. A 79. percben Naggyal szabálytalankodtak a 16‑osnál. Fitos szabadrúgását Czémán csak kiütni tudta, a jól helyezkedő Kerese a hálóba lőtt, 3‑2. Jók: Mosdósi, Rudolf I. Ifi: 3‑0. 8. Zalalövő
15. Gyenesdiás 04. 08.
19 19
8 2
4 7 6 11
20‑26 28 30‑47 12
Gyenesdiás – Felsőrajk 4‑2 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Trencséni (Kepe, Novák). Gyenesdiás: Czémán – Andor (Söjtöri), Nikitscher J., Pátkai, Rédei, Rudolf I., Nikitscher N., Mosdósi, Illés (Gombár), Rudolf J., Horváth (Porkoláb), edző: A. J. A sereghajtók a második félidőre felébredtek és gólokkal lepték meg egymást. A 28. percben Rudolf I. egy gyors hazai támadás végén az erős szélben óvatosan átemelte a labdát a kifutó Keglovics felett, 1‑0. Négy perccel később Tóth T. nagy erejű lövését Czémán ujjheggyel tolta fölé. A 46. percben a balszélről Illés szabadrúgása a hosszú sarokban kötött ki, 2‑0. Az 50. percben, 20 m‑ről Illés ismét bevette a hosszú sarkot 3‑0. A 63. percben a lesre játszó vendégvédők közül jó ütemben lépett ki Rudolf J. egy csellel elvitte a labdát a kapus mellett,
‑ 218 ‑
majd nagy erővel a hálóba bombázott, 4‑0. A 69. percben Horváth Zs. tört a védőkkel a nyakán a kapu felé, elfektette Czémánt és a tizenegyes pontról szépített, 4‑1. A következő percben szabálytalanul szerelt a hazai védelem a 16‑oson belül, a megítélt büntetőt Tóth Cs. értékesítette, 4‑2. Jók: Czémán, Rudolf I., Mosdósi. Ifi: 1‑0. G: Németh I. 15. Gyenesdiás 16. Felsőrajk
04. 15.
20 20
3 1
6 11 2 17
34‑29 15 11‑74 5
FC Napred – Gyenesdiás 3‑0 (2‑0)
Tótszentmárton, 300 N. V: Simon (Bányai, Major). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Hóbár (Söjtöri), Mosdósi, Nikitscher J., Rudolf i., Czigány, Nikitscher N., Illés, Porkoláb, Pátkai, edző: A. J. A hazai csapat jó játékkal megérdemelten nyert a lelkesen küzdő vendégek ellen. A 6. percben Mosdósitól a 16‑oson belül Mihovics elé pattant a labda, egy csel után a hálóba gurított, 1‑0. A 12. percben Mihovics sorra kicselezte a védőket, elhúzta a labdát Czémán mellett és az üres kapuba helyezett, 2‑0. A 23. percben Porkoláb csúsztatott fejese szállt fölé. A 85. percben Trojkó indításából Farkast a hosszú sarokba lőtt a támadás végén, 3‑0. Az utolsó percben Nikitscher J. 40 m‑ről meglőtt szabadrúgását Zadravecz a léc fölé tenyerelte. Jók: Mosdósi. Ifi: 2‑0. 9. FC Napred 15. Gyenesdiás
04. 22.
21 10 21 3
– 11 6 12
39‑29 30 34‑52 15
Gyenesdiás – Kemendollár 4‑2 (2‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kisházi (Freischmid, Kovács Zs.). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Nikitscher J., Pátkai, Rédei, Rudolf I. (Nikitscher N.), Czigány, Porkoláb, Illés A., Gombár, Mosdósi edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a győzelemre éhesebb hazai csapat ellen a rossz sorozatot produkáló olláriak még büntetőt is hibáztak. A 3. percben egy begyakorolt akció végén, Andor fejelt a vendégek kapuja előtti tömörülésből a hálóba, 1‑0. Az 5. percben Pölcz jobbszélről jól eltalált lövéssel bevette a hosszú sarkot, 1‑1. A kezdő körből Czigány tört kapura, a védők szorongatták ezért a 16‑os vonaláról a jobbfelső sarokba bombázott, 2‑1. A viharos szél megnehezítette a játékosok dolgát. A 63. percben Gombár egyedül tört kapura a büntető területen buktatták, a megítélt tizenegyest Andor értékesítette, 3‑1. A 70. percben Czigány nagyerejű lapos lövését Gál kiejtette a kezéből, a szemfüles Illés a jobb alsó sarokba helyezett, 4‑1. A 77. percben a vendégek is büntetőt rúghattak, az erős szélben Pölcz nagyon a labda alá nyúlt. A 82. percben balszélről Czémán kapuja elé ívelt labdát, az ollári Illés a kifutó portás felett a hálóba fejelte, 4‑2. Jók: az egész hazai csapat. Ifi: 3‑0. 5. Kemendollár
14. Gyenesdiás 04. 29.
22 22
9 4
7 6 6 12
40‑33 34 38‑54 18
Nemesapáti – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Nemesapáti, 250 N. V: Matola (Gergely, Kozma). Gyenesdiás: Töreki – Andor, Czigány, Rédei, Nikitscher, Rudolf, Gombár, Illés, Mosdósi, Porkoláb, Pátkai (Horváth) edző: A. J.
‑ 219 ‑
A második félidőre feljavult hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a kötelező három pontot az amúgy hatpontos mérkőzésen. A 16. percben Szabó a gyenesi kaputól 8 m‑re álló Lepár elé nyesett egy szabadrúgást, ő ballal, félfordulattal a bal sarokba helyezett, 1‑0. A 67. percben Gombár lövését szögletre mentette Tóth, majd Lőrincz indításából Szabó elhúzott védője mellett és a kifutó kapus mellett a hosszú sarokba helyezett, 2‑0. Jók: Töreki, Nikitscher, Mosdósi. Ifi: 1‑1. 10. Nemesapáti 15. Gyenesdiás
23 23
05. 06.
7 4
9 7 6 13
31‑29 30 38‑56 18
13. Miklósfa
Gyenesdiás – Pacsa 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Trencséni (Tóth A., Aczél). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Czigány, Rédei, Pátkai (Hóbár), Nikitscher J., Rudolf I., Mosdósi, Porkoláb, Illés (Hor‑váth A.), Gombár edző: A. J. Céltudatos, kemény játék folyt a pályán, a megérdemelt és szükséges hazai győzelemben oroszlánrész jutott Czémán kapusnak. A 14. percben jobboldali pontrúgást követően a pacsai 16‑oson belül több játékos is érintette a nagy erővel szálló labdát, végül Pátkai kapásból a hálóba irányította, 1‑0. A továbbiakban Czémán kivédte a csatárok szemét, illetve Hóbár centikkel durrantott fölé. A 85. percben, Horváth A. meg sem állt Banca kapujáig, ott a portás lába között gurított a kapuba, 2‑0. Jók: Czémán, Nikitscher J., Gombár, Andor. Ifi: 1‑2. G: Csák. 11. Pacsa 14. Gyenesdiás
05. 13. Teskánd – Gyenesdiás
24 24
9 5
3 12 6 13
24‑34 30 40‑56 21
3‑1 (1‑1)
Teskánd, 200 N. V: Harangozó (Fábián, Abonyi). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Hóbár, Rédei (Söjtöri), Nikitscher, Rudolf I., Gombár, Horváth A., Mosdósi, Porkoláb, Illés edző: A. J. Az első félidőben egyenrangú félnek bizonyult a kiesés ellen küzdő gyenesi gárda. Fordulás után fölénybe került a jobb erőnléttel rendelkező és nagyobb játékerőt képviselő hazai együttes. A 9. percben egy jobboldali beadást Gombár 5 m‑ről fejelte a léc fölé. A 17. percben Papp 28 m‑es lövése a meglepett Czémán mellett a jobb felső sarokba vágódott, 1‑0. A 44. percben Gombár 17 m‑es lövését Vass J. kiütötte, a kipattanó labdát Hóbár három lépésről lőtte a hálóba, 1‑1. Az 50. percben szögletrúgást követően Papp talált a gyenesi kapuba, 2‑1. Az 55. percben egy nagy erejű lövés a felső lécről Papp elé pattant és ő két lépésről gurított a kapuba, 3‑1. Jók: Nikitscher, Hóbár, Porkoláb. Ifi: 1‑0. 3. Teskánd
14. Gyenesdiás 05. 20.
Becsületesen küzdöttek a csapatok és végül megérdemelt vendéggyőzelem született. A 38. percben Mulasits, Czémán kapusba rúgta a labdát. Az 55. percben Mózes baloldalról beívelt szabadrúgását Lovkó a tömörülés fölé emelkedve bólintotta a kapuba, 0‑1. A 72. percben Nikitscher J. Czémánnal kényszerítőzött, a kapus meglepetésre Mózeshez passzolt, a vendégek játékosa a felső léc segítségével növelte csapata előnyét, 0‑2. A sokat vállaló Rudolf J. a 76. percben centikkel dörrentet mellé, majd öt perccel később Hóbár gurított a kapu előtt keresztbe, társai lemaradtak. Jók: Mosdósi, Nikitscher J. Ifi: 0‑4.
25 16 25 5
3 6 6 14
54‑32 51 41‑59 21
Gyenesdiás – Miklósfa 0‑2 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V. Dravecz (Földszín, Gortka). Gyenesdiás: Czémán – Rudolf I., Czigány, Rédei (Hóbár), Nikitscher J., Nikitscher N. (Porkoláb), Illés (Gombár), Horváth, Rudolf J., Andor, Mosdósi, edző: A. J.
‑ 220 ‑
14. Gyenesdiás 05. 27.
26 26
8 5
4 13 6 15
47‑51 31 41‑61 21
Csesztreg – Gyenesdiás 2‑1 (0‑1)
Csesztreg, 200 N. V: Matola (Proszenyák, Huszár). Gyenesdiás: Czémán – Gombár (Rédei), Czigány (Horváth), Söjtöri, Nikitscher, Rudolf I., Illés, Mosdósi, Rudolf J., Porkoláb (Hóbár), Andor, edző: A. J. A küzdelmes, mégis alacsony színvonalú mérkőzésen a vendégek végig egyenrangú ellenfelei voltak a hazai gárdának. A 7. percben Porkoláb 10 m‑es lövését védte Gaál a jobb saroknál. A 10. percben Czigány 20 m‑ről bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba, 0‑1. A 29. percben Rudolf I. 18 m‑es lövése a bal kapufánál surrant ki. A 47. percben Csóbor indítása elgurult a kifutó Czémán mellett, a kapu felé guruló labdát Szabó Gy. 3 m‑ről tette a hálóba, 1‑1. A 86. percben Szabó I. elvitte a labdát Czémán mellett, amikor a kapus buktatta. A büntetőt Szabó Gy. vágta a léc alá, 2‑1. Jók: Nikitscher, Andor, Illés. Ifi: 5‑2. G: Nikitscher, Barcza. 3. Csesztreg 14. Gyenesdiás
06. 03.
27 18 27 5
3 6 6 16
51‑24 57 42‑63 21
Gyenesdiás – Kiskanizsai Sáskák 2‑2 (2‑1)
Gyenesdiás, 150 N. V: Major (Proszenyák, Simon). Gyenesdiás: Czémán – Rédei, Horváth, Söjtöri (Gombár), Nikitscher, Rudolf I., Illés (Hóbár), Mosdósi, Rudolf J., Porkoláb, Andor edző: A. J. Alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzés első felében a hazaiak, szünet után a vendégek játszottak jobban. A 31. percben közvetett szabadrúgáshoz jutottak a vendégek a kaputól 20 m‑re. Mátyás legurítását Anek lőtte rá, a labda a felső lécről vágódott a hálóba, 0‑1. A 33. percben Andor betört a tizenhatosra, ahol buktatták, a büntetőt a sértett a bal alsó sarokba lőtte, 1‑1. Két perc múlva Fazekas Gy. lövését védte vetődve Czémán. A 40. percben Illés átadásából Rudolf J. indulhatott és a kaputól 15 m‑ről a jobb sarokba lőtt, 2‑1. Az 56. percben a kiugró Ácsot a 16‑oson belül Rédei csak fellökni tudta, a tizenenegyest Anek a jobbfelső sarokba lőtte, 2‑2. A 61. percben Matola több cselt követő lövését Czémán bravúrral mentette szögletre. A 74. percben Rudolf J. húzott el a bal szélen, beadását Horváth óriási helyzetben kihagyta. Jók: Nikitscher, Andor. Ifi: 1‑0. 8. Kiskanizsa 14. Gyenesdiás
28 12 28 5
‑ 221 ‑
4 12 7 16
52‑57 40 44‑65 22
06. 10.
Becsehely – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
Becsehely, 200 N. V: Bata (Freischmid, Abonyi). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Hóbár (Horváth Á.), Mosdósi, Horváth A. (Nikitscher), Rudolf, Illés, Czigány, Rédei (Söjtöri), Porkoláb, Andor, edző: A. J. A hazaiak lelketlen játékából újabb vereség született. A vendégek megérdemelten nyertek. A 26. percben Horváth beadását Hóbár 10 m‑ről alig fejelte a kapu mellé. A 35. percben Németh oldalról elvégzett szabadrúgásába Kém a kapu előterében belecsúszott és a labda a hálóban kötött ki, 1‑0. A 42. percben Andor próbált lefordulni a 16‑oson belül Kukuruzsnyákról, amikor a védő lerántotta. A büntetőt a sértett a jobbalsó sarokba helyezte, 1‑1. Az 59. percben Czigány szlalomozott át a hazai védők között, s a kifutó Takács mellett a kapuba helyezett, 2‑1. Jók: Mosdósi, Czigány, Andor. Ifi: 6‑0. 13. Becsehely
29 29
14. Gyenesdiás 06. 17.
9 6
5 15 7 16
44‑48 32 46‑66 25
Gyenesdiás – FC Keszthely 0‑3 (0‑2)
Gyenesdiás, 500 N. V: Gergely (Kepe, Bata). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Hóbár, Rédei (Söjtöri), Nikitscher J., Rudolf I. (Horváth), Illés, Mosdósi, Czigány, Porkoláb, Pátkai (Gombár) edző: A. J. Bajnokhoz méltó játékkal megérdemelten nyert az FC Keszthely, a harcosan küzdő hazai csapat ellen. A vendégek a bajnokság megnyerése érdekében támadó szellemben játszottak. A 11. percben Makkai egy baloldali átívelést fejjel küldött a hálóba, 0‑1. A következő percekben a rendkívül aktív Mosdósi félpályától vezette a labdát, majd néhány cselt követően centikkel gurított mellé. A 31. percben Pintér laposan Czémán hasa alatt a kapuba talált, 0‑2. A 40. percben Czigány lövését Jánosa a lábszárával fogta meg. Az 50. percben Hóbár a 16‑oson belül tört kapura, Jánosa úgy elmeszelte, hogy nem tudta folytatni a játékot. A büntető elmaradt, ráadásul Antoni edző kihasználta valamennyi cseréjét, így tíz emberrel játszott tovább a Gyenesdiás. A 75. percben Varsányi passzát a 16‑osról Makkai biztosan emelte Czémán felett a hálóba, 0‑3. Jók: Andor, Nikitscher J., Mosdósi. Ifi: 0‑1. Felnőtt Ifjúsági 1. FC Keszthely 2. Teskánd 3. Csesztreg 4. Letenye 5. FC Napred 6. Zalalövő 7. Kemendollár 8. Kiskanizsa 9. Páka 10. Nemesapáti 11. Pacsa 12. Miklósfa 13. Becsehely 14. Gyenesdiás 15. Zalaszentgyörgy 16. Felsőrajk
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
20 21 19 17 14 13 12 13 13 10 12 10 19 6 5 3
7 3 3 5 3 6 8 5 5 10 4 5 6 7 5 4
3 75‑23 6 78‑35 8 55‑30 8 82‑36 13 60‑43 11 34‑43 10 59‑56 12 61‑60 12 43‑57 10 42‑36 13 36‑46 15 55‑62 15 47‑51 17 46‑69 20 44‑89 23 24‑107
67 66 60 56 45 45 44 44 43 40 40 35 34 25 20 13
1. FC Keszthely 2. Letenye 3. Miklósfa 4. Zalaszentgyörgy 5. Kemendollár 4. Csesztreg 7. Kiskanizsa 8. Zalalövő 9. Teskánd 10. Nemesapáti 11. Pacsa 12. Gyenesdiás 13. Felsőrajk 14. Becsehely 15. Páka 16. FC Napred
‑ 222 ‑
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
27 17 18 18 16 16 14 14 14 13 13 6 6 4 3 2
1 8 5 4 8 3 7 6 6 7 7 4 3 3 3 3
2 5 7 8 6 11 9 10 10 10 10 20 21 23 24 25
155‑24 88‑26 99‑45 101‑55 88‑46 90‑71 79‑50 60‑35 65‑52 84‑55 60‑56 25‑59 49‑136 35‑162 35‑135 38‑142
82 59 59 58 56 51 49 48 48 46 46 22 21 15 12 9
A szezont sikertelen osztályozó zárta, kiesett a megyei I. osztályból a csapat. Dr. Bertók Sándor elnök: – Hét szakosztályunkban közel 160 igazolt versenyző sportolt, nagyrészük a labdarúgó szakosztályban. Több mint tíz évig a megyei I. osztályban szerepeltünk, generációváltáshoz érkezett a szakosztály. Elhatároztuk, hogy helyi fiatalokból két év alatt új csapatot kovácsolunk és újra az első osztályban fognak szerepelni labdarúgóink.Mérkőzéseinket az őszi szezonban már a keszthelyi egyetemi pályán játszottuk. Az edzéseket Béres Ferenc és Csordás József edzőpáros irányította. A megyei II. osztályban csak két csapatot kellett indíta‑ ni az utánpótlásunk biztosítására, a serdü‑ lőkért is mindent megtettünk. A nyáron több tornán is részt vett a Gyenesdiási Öregfiúk Labdarúgó Csapa‑ ta. A Vas megyei Telekesen négy csapat részvételével megrendezett hagyományos tornán az első helyezést érték el. A gólki‑ rályi címet Szabó László szerezte meg, a legjobb játékos Czafit Attila lett. Szabó Ferenc Emléktornák kupái A torna zárásaként megrendezett bün‑ tetőrúgó versenyt a még alsó tagozatos Major Norbert nyerte, felnőtt játékosokat megelőzve. A torna után az Öregfiúk Csapata anyagi támogatást nyújtott át egy helybeli, súlyos beteg gyermek kórházi kezelésének költségeihez. Községünk kiváló sportvezetőjének, Szabó Ferenc emlékére megrendezett júliusi hagyo‑ mányos tornát is labdarúgó csapatunk nyerte Zalaszentiván, Alsópáhok és Telekes előtt. A rendezvény üde színfoltjának számított a gyenesdiási és a telekesi lányok, asszonyok közötti 2‑2‑es döntetlen záruló mérkőzés. A programot színesítette a helyi mazsorett csoport műsora, és a horgásztanyán baráti beszélgetéssel záruló délutáni találkozó. A tornákon és a mérkőzéseken résztvevő játékosok, Czafit Attila, Csák László, Csanaki Csaba, Gönczy Sándor, Heincz István, Hetesi Csaba, Kandikó László, Dr. Kardos József, Kenesei István, Kocsis József, Kovács‑Koós Endre, Major Attila, Pál János, Papp József, Rácz László, Rudolf István, Sényi Gábor, Szabó László, Szíjártó Endre. Az autósport szakosztály jogot szerzett az autókrossz épített gyorsasági szakág versenyein való indulásra. A roncsderbin a korábbiaknál jóval kevesebb autóval szerepeltek, mivel a magasabb technikai színvonalat képviselő szakág néhány versenyzőt elcsábított. Molnár Mihály szakosztályvezető: – A roncsderbi versenyeken négy autóval szerepeltünk, Pintér Péter a széria nagygép osztályban Igalon, Lengyeltótiban, Nagykanizsán és Galambokon rendre az első helyen végzett, Friss Imre a Lada kategóriában bizonyult a legjobbnak. Hullmann Gábor az 5.‑6. helyeivel pontszerzőként végzett a Lada kategóriában. Ugyanitt versenyzett Hamza András is. A Rallikrossz szakágban szép sikereket értek el versenyzőink Cserénfán, Szombathelyen, Ádándon és a Szabolcs megyei Nagydoboson. Utóbbi nem kis teljesítménynek számított, az 540 km‑re lévő településre négy versenyautót elszállítani komoly anyagi terhet jelentett, szeren‑ csére szponzoraink segítettek.
‑ 223 ‑
Augusztustól a megyei II. osztályban folytatták a küzdelmeket a Gyenesdiási Kinizsi SK labdarúgói. A pályaépítési munkák alatt Keszthelyen az Egyetemi pálya számított a hazai pályának. 08. 12.
Becsvölgye – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Becsvölgye, 250 N. V. Bíró (Deák, Bednyák). Gyenesdiás: Töreki – Pintér, Gombár, Csanaki, Nikitscher N. (Horváth Á.), Nikitscher J., Rudolf I., Horváth A., Barcza, Porkoláb (Hóbár), Mosdósi edző: Béres Ferenc. A végig mezőnyfölényben játszó hazaiak számos helyze‑ tet kihasználatlanul hagytak, győzelmük megérdemelt. A 4. percben egy baloldali ven‑ dégtámadásnál Horváth A. el‑ húzott a balszélen, és a kapus mellett a rövid sarokba helyez‑ te a labdát, 0‑1. A 10. percben Németh I. baloldali indítását Németh J. a hosszú sarokba emelte, 1‑1. A 23. percben a hazai csapat baloldali szögletét Nikitscher József, Pátkai Sándor, Rédei Tamás, Illés András, a jókor érkező Gerencsér a há‑ Béres Ferenc edző, Andor Zsolt, Porkoláb János, Hóbár Péter, lóba bólintotta, 2‑1. Jók: Tö‑ Horváth Árpád, Takács Zoltán edző. Elől: Rudolf József, reki a mezőny legjobbja, Rédei Péter, Rudolf István, Lepár Attila, Barcza Dániel, Nikitscher J., Horváth A. Söjtöri László, Mosdósi Attila, Gombár Csaba, Töreki Roland. 08. 19.
Keszthely, 100 N. V: Tóth Á. (Szalai, Duics). Gyenesdiás: Töreki – Pintér, Gombár, Csanaki Cs., Nikitscher N. (Illés), Nikitscher J., Rudolf I., Horváth, Barcza (Mosdósi), Porkoláb (Hóbár), Csanaki P. edző: B. F. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak emberhátrányból is gólokat szereztek, a vendégek ezzel szemben kihagyták ziccereiket. A 8. percben begyakorolt akció végén vert helyzetbe kerülő kapus mellett, Horváth A. szerzett gólt, 1‑0. A 15. percben jobbszélről indított gyors ellentámadás végén ismét Horváth A. gurított a balalsó sarokba, 2‑0. A 47. percben a leshatárról kilépő Bujtor a tizenegyes pontról szépített, 2‑1. 57. percben Nikitscher J. beszédért kapott piros lapot. A 65. percben szabadrúgásból Csanaki P. ívelt a hosszú sarokba, 3‑1. 85. percben kisszögletből Illés A. bombázott távolról a hálóba, 4‑1. Jók: Horváth, Gombár, Rudolf I., Töreki. 5. Gyenesdiás 9. Tófej
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
Zalaszentgyörgy, 200 N. V: Kisházi (Huszár, Gyarmati II.). Gyenesdiás: Töreki – Csanaki Cs., Hóbár, Csanaki P., Andor, Rudolf, Nikitscher N., Horváth A., Barcza (Horváth Á.), Gombár, Mosdósi edző: B. F. Az első játékrészben a hazaiak, szünet után a vendégek játszottak jobban. Az igazságos döntetlen helyett egy jól eltalált lövés a házigazdák győzelmét hozta. A 22. percben Török villámgyorsan elvégzett szögletét Csiszár a védőket megelőzve 5 m‑ről fejelte a léc alá, 1‑0. A 65. percben Horváth A. az alapvonaltól gurított vissza, Hóbár gyors igazítást követően 8 m‑ről a bal alsó sarokba lőtt, 1‑1. 88. percben Banitz remek labdájával Györe T. egy lépés után a 16‑os sarkáról kilőtte a hosszú sarkot, 2‑1. Jók: Csanaki P., Hóbár. 5. Zalaszentgyörgy 10. Gyenesdiás
09. 02.
2 2
1 1
– –
1 1
2 1
– –
1 2
5‑4 6 6‑5 3
Keszthely, 100 N. V: Freischmid (Zsoldos, Bednyák). Gyenesdiás: Töreki – Gombár (Illés), Csanaki P., Andor, Csanaki Cs. (Mosdósi), Bancza, Rudolf I., Nikitscher N., Hóbár, Horváth A., Pintér, edző: B. F. Váltakozva domborodott ki a csapatok tudása, végül a Gyenesdiás meghajolt. A 6. perc támadásából késve zárt vissza a hazai csapat, a gyorsan kontrázó Szentgrótból Lukács 20 m‑ről megszerezte a vezetést, 0‑1. A 21. percben Gombár átívelését Hóbár fejelte a hálóba, 1‑1. A 32. percben a tizenenegyes pontnál szabadon maradt Tóth Cs.‑hez pattant a labda a védőktől, gyorsan a kapuba vágta azt, 1‑2. A 60. perc balszéli beívelést Pintér a kapuba fejelt, 2‑2. A 79. percben ártalmatlannak tűnő támadás végén Rádli könnyen szerzett gólt az ötösről, 2‑3. 91. percben Séllei ellépett a védőitől és a tehetetlen kapus mellett laposan a hálóba lőtt, 4‑2. Jó: Pintér. 11. Gyenesdiás
09. 09. Tungsram – Gyenesdiás
4 4
4 1
– –
– 3
12‑4 12 8‑9 3
1‑0 (0‑0)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Simon (Tánczos, Szép). Gyenesdiás: Töreki – Andor, Hóbár, Csanaki, Nikitscher J., Rudolf, (Horváth A.), Nikitscher N., Horváth Á., Barcza, Porkoláb (Illés), Mosdósi, edző: B. F. Magas színvonalú, küzdelmes mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten nyert. A 72. percben Desics jobbról ívelt a kapu elé, innen Oláh lövése a védőkről Németh I. elé pattant, egy igazítás után laposan a hálóba gurított, 1‑0. Jók: Nikitscher N., Barcza, Mosdósi. Csanaki Csaba
5‑3 3 5‑5 3 10. Tungsram 14. Gyenesdiás
‑ 224 ‑
3 3
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 2‑4 (1‑2)
1. Zalaszentgrót
Gyenesdiás – Tófej 4‑1 (2‑0)
08. 26.
5 5
2 1
‑ 225 ‑
– –
3 4
6‑8 6 8‑10 3
09. 16.
Gyenesdiás – NLK Elteco 3‑0 (1‑0)
Keszthely, 100 N. V. Körmendi (Pekk, Kisváradi). Gyenesdiás: Töreki – Nikitscher J., Barcza, Gombár, Andor, Pintér, Nikitscher N. (Illés), Mosdósi, Csanaki (Horváth A.), Rudolf I., Hóbár edző: B. F. Küzdelmes mérkőzésen a helyzet kihasználásban szerencsésebb hazai csapat nyert. A 38. percben Gombár beívelését Hóbár fejelte a hálóba, 1‑0. 65. percben Mosdósi beadását Horváth Zs., helyezte a kapuba, 2‑0. A 87. perc begyakorolt támadásának végén kavarodás támadt a vendégek kapujánál, végül Hóbár az ötösről szerzett gólt, 3‑0. Jók: Mosdósi, Hóbár, Gombár. 8. NLK Elteco 11. Gyenesdiás
6 6
09. 23.
2 2
1 –
3 4
12‑11 7 11‑10 6
Pókaszepetk – Gyenesdiás 0‑0
Pókaszepetk, 100 N. V. Szép (Szőke, Vörös). Gyenesdiás: Töreki – Andor (Csanaki P.), Hóbár, Gombár, Nikitscher J., Rudolf I., Pintér, Horváth, Barcza (Csanaki Cs.), Nikitscher N., Mosdósi edző: B. F. A találkozó első felében a vendégek játszottak jobban, ekkor akár el is dönthették volna a mérkőzést. Szünet után feljött a hazai együttes, kiegyenlítettebbé vált a játék, amiben a vendégek valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Mosdósi, Nikitscher J., Rudolf. 11. Gyenesdiás 13. Pókaszepetk
7 7
09. 30.
2 2
1 1
4 4
11‑10 10‑18
7 7
Gyenesdiás – Sármellék 4‑0 (3‑0)
Keszthely, 50 N. V: Bíró, (Kovács, Aczél). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Hóbár, Csanaki P., Nikitscher J., Rudolf I. (Illés), Pintér, Horváth (Csanaki Cs.), Gombár, Nikitscher N., Mosdósi, edző: B. F. Végig a hazai csapat diktált, a vendégekre nézve kedvező eredmény született, ami főleg Harcz kapus érdeme. A 18. perc jobboldali szögletéből Hóbár elé került a labda, és a következő pillanatban a hálóba bombázta, 1‑0. 33. perc: Hóbár karmesterkedett az újabb hazai támadásnál, Mosdósihoz passzolt és a csatár az ötösről növelte csapata előnyét, 2‑0. Tíz perccel később ismét Hóbár pergette fel a ritmust, a támadás végén a tizenegyes pontról talált a kapuba, 3‑0. A 46. perc gyors kezdéséből Mosdósi ívelt a kapu előterébe és a menteni akaró Bojt saját hálójába fejelt, öngól, 4‑0. Jók: Hóbár, Nikitscher J., Gombár, Nikitscher N. 10. Gyenesdiás
8 8
12. Sármellék 10. 07.
2 2
1 2
4 4
15‑10 10 9‑15 8
Gelse – Gyenesdiás 2‑4 (1‑3)
Jobb helyzetkihasználásukkal a vendégek megérdemelten nyertek a tartalékos hazai csapat ellen. A 12. percben egy gyors hazai támadásából Tamás J. szerzett szép gólt, 1‑0. A 28. percben a hazai kapu előtti kavarodásból Nikitscher J. egyenlített, 1‑1. A 36. perc baloldali beadását elnéztek a hazai védők és az érkező Rudolf J. biztosan fejelt a kapuba, 1‑2. A 39. percben szabadrúgásból Barcza 20 m‑ről a bal felső sarokba csavart, 1‑3. A 48. percben Hóbár lépett ki a védők közül és rövid labdavezetést követően a 16‑osról biztosan helyezett a hálóba, 1‑4. A 77. percben Németh baloldali beadását Boros lőtte a kapuba, 2‑4. Jók: az egész vendégcsapat. 4. Gelse
9
5
1
3
17‑16 16
9 4 1 4 19‑12 13 7. Gyenesdiás Csanaki Péter: – Az általános iskolában Szíjártó Endre tanár úr biztatása mellett 1985‑ben kezdtem a rendszeres labdarúgást. Pacsáról ekkor jutott el hozzánk tehetségeket keresve Csordás József és elvitt magával, 1986 és ’88 között a futball kollégiumban tanultam és játszottam, majd 1989‑ben a ZTE serdülő első csapatába kerültem. Három évig a hazai ifiben játszottam míg be nem vonultam Keszthelyre. Akkor már a Haladást segítette a honvédség, itt lettem bajnok Keszei Ferenc edző irányítása mellett, az NB III‑ban. Még ebben az évben leszereltem és azóta itthon játszok. Az 1995‑ös évet kellett csak sérülés miatt kihagynom, azóta többnyire hátvédként, középpályán és csatárként játszottam. Sok szép emlékkel lettem gazdagabb, ami a foci nélkül kimaradt volna az életemből és ezt nagyon sajnálnám, mint a meg nem adott Csanaki Péter góljaimat. Amíg erőm lesz pályára lépek és ha lesznek gyerekeim, őket is a sport, a labdarúgás szeretetére fogom nevelni.
10. 14.
Gyenesdiás – Felsőrajk 1‑1 (1‑1)
Keszthely, 100 N. V. Halász (Pekk, Major). Gyenesdiás: Czémán – Gombár, Nikitscher J., Andor, Barcza (Csanaki P.), Pintér (Csák), Nikitscher N., Rudolf, Porkoláb, Horváth, Hóbár, edző: B. F. A hazai csapat technikailag és a mezőnyben nyújtott teljesítményével is felülmúlta a vendégeket. Három kapufájukkal engedték, hogy a vendégek pontot raboljanak. A 15. percben Horváth beadását Hóbár fejelte az ötösről a kapuba, 1‑0. 16. percben a gyorsan elvégzett szabadrúgással Bocskor jó ütemben lépett el és ballal laposan egyenlített, 1‑1. Jók: Hóbár, Horváth. 8. Gyenesdiás
12. Felsőrajk 10. 21.
10 10
4 3
2 3
4 4
20‑13 14 11‑13 12
Bázakerettye – Gyenesdiás 2‑7 (0‑4)
Gelse, 100 néző V: Göncz (Proszenyák, Egyed). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Hóbár, Barcza, Nikitscher J., Rudolf, Pintér (Csák), Horváth A. (Porkoláb), Gombár, Nikitscher N., Mosdósi edző: B. F.
Bázakerettye, 200 N. V: Simon A., (Göncz, Kisváradi). Gyenesdiás: Czémán – Andor, Hóbár, Gombár, Nikitscher J., Rudolf I, (Töreki), Pintér, Horváth, Barcza (Illés), Nikitscher N., Mosdósi edző: B. F.
‑ 226 ‑
‑ 227 ‑
A Gyenesdiás győzelme egy percig sem forgott veszélyben, gólarányt is javítottak. A 4. percben Andor egyéni játék után biztosan lőtt a hálóba, 0‑1. 8. percben Rudolf I. a hazai védők hibáját kihasználva talált a hálóba, 0‑2. 20. percben bal oldali vendégtámadásból Horváth a kapust megelőzve fejelt a hálóba, 0‑3. 25. percben Gyenesi szögletet követően kavarodás támadt a hazaiak kapuja előtt, Pintér kihasználta a lehetőséget és közelről lőtt a kapuba, 0‑4. 55. percben a Kerettye kapuja előtt Barcza került gólhelyzetbe, és kihasználta a lehetőséget, 0‑5. 62. percben Koósz a 16‑os környékén kapott egy átadást, tisztára játszotta magát és a hálóba lőtt, 1‑5. 64. percben a hazaiak kapusa az első lövést még bravúrral mentett, a kipattanó labdát Rudolf I. A hálóba pöckölte, 1‑6. 70. percben Tóth T. a tizenhatosról elvégzett Barcza Dániel szabadrúgása a hálóban kötött ki, 2‑6. 90. percben Hóbár 16 m‑es lövése a hálóba vágódott, 2‑7. Jók: Hóbár, Nikitscher J., Rudolf I., Gombár, Nikitscher N. 7. Gyenesdiás 14. Bázakerettye
10. 28.
11 11
5 3
2 –
4 8
27‑15 17 18‑31 9
Molnári – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
5. Gyenesdiás
11. 04.
12 12
3. Gyenesdiás 15. Mumor
11. 11.
6 1
2 3
4 8
29‑16 20 10‑29 6
Gyenesdiás – Mumor 4‑1 (1‑0)
13 13
7 3
4 8
33‑17 23 10‑23 11
Bocfölde – Gyenesdiás 1‑1 (0‑1)
4. Gyenesdiás 7. Bocfölde
14 14
7 6
3 4
4 4
34‑18 24 27‑21 22
Gyenesdiás – Kerkaszentkirály 4‑0 (2‑0)
Keszthely, 100 N. V: Csatlós (Konkoly, Szép). Gyenesdiás: Töreki – Hóbár, Gombár, Nikitscher J., Rudolf I, Pintér, Mosdósi, Barcza, Csanaki, Porkoláb (Csák), Illés (Horváth), edző B. F. A mély talajú pálya több góltól mentette meg a vendégeket az utolsó tíz mérkőzésen veretlen Gyenesdiás otthonában. Az 5. percben vezetett begyakorolt támadás végén a középen érkező Rudolf I. A 16‑osról emelt a hálóba, 1‑0. A 26. percben Hóbár a felpattanó labdát az elfekvő kapus felett tette a hálóba, 2‑0. A 73. percben egyértelműen a Kinizsi irányított, a védők nem bírták a nyomást, szabálytalanul szereltek a 16‑oson belül. A megítélt tizenegyest Nikitscher a szó szoros értelmében hálószaggatóan értékesítette, 3‑0. 75. percben Horváth egy jobbról beívelt labdával előbb a bal kapufát találta el, míg az ismétléssel már bevette a kaput, 4‑0. Jók: Nikitscher, Rudolf I., Mosdósi, Illés.
Keszthely, 100 N. V: Freischmid (Bíró, Tóth Á.). Gyenesdiás: Töreki – Pintér, Nikitscher J., Gombár, Csanaki Cs.,Illés, Porkoláb, Rudolf I. (Csanaki P.), Barcza (Csák), Horváth, Hóbár edző: B. F. Sportszerű mérkőzésen a nagyszerűen játszó hazai csapatnak nehéz volt ellenállni, a különbség gólokban is megmutatkozott. 20. percben Gombár 17 m‑ről elvégzett szabadrúgása a kapu előterébe szállt, Hóbár a hálóba fejelte, 1‑0. 60. percben Csanaki Cs. A balszélen egyedül cselezett, keresztlabdájával Illést hozta játékba, aki egy cselt követően a hosszú sarokba talált, 2‑0. 62. percben Csanaki Cs. laposan középre ívelt szöglete Hóbárhoz gurult, a csatár elegánsan a hálóba továbbított, 3‑0. 78. percben szögletet követően Csanaki Cs. mellel vette maga elé a labdát, középre emelt, ahol
‑ 228 ‑
2 2
Bocfölde, 100 N. V: Peszleg (Zsoldos, Péntek). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Nikitscher J., Nikitscher N., Rudolf, Csanaki, Pintér, Horváth, Barcza, Illés, edző: B. F. Ezúttal gyengén játszó hazaiak szerencsével tudtak egy pontot otthon tartani. 35. percben jobboldali szabadrúgást a baloldalon jókor érkező Nikitscher N. a kapu jobb sarkába emelt, 0‑1. 62. percben a hazai kapu előtt Csurgai belépőjét a játékvezető szabálytalannak látta és tizenegyest ítélt. Hóbár jobb sarokba tartó lövését Takács bravúrral hárította. 72. percben balszéli hazai kontratámadást Ruzsics a középen felfutó Bali J. elé tálalt, aki Töreki felett elegánsan a hálóba emelt, 1‑1. Jók: Nikitscher J., Töreki, Pintér.
11. 16.
Molnári, 50 N. V: Szép (Horváth I., Dravecz). Gyenesdiás: Töreki – Andor, Hóbár, Gombár (Porkoláb), Nikitscher J., Rudolf, Pintér, Horváth (Csanaki), Barcza, Nikitscher N., Mosdósi (Illés) edző: B. F. A szerencsétlenül bekapott második gól ellenére, a házigazdák az egy pontot megérdemelték volna. 23. percben Horváth szögletét Andor az ötösről fejelte a hálóba, 0‑1. 45. percben Szigeti 25 m‑es szabadrúgásból egyenlített, 1‑1. 87. percben a középen induló támadásban Szigetit lökték, a labda Porkolábhoz került és távolról a kapu jobb oldalába helyezett, 1‑2. Jók: Nikitscher J., Horváth, Porkoláb. 16. Molnári
Hóbár a felső léc segítségével a hálóba helyezett, 4‑0. 88. percben kimaradt hazai helyzetből gyorsan ellentámadásba mentek át a vendégek, a fellazult védelmen áttörő Weiland közelről szépített, 4‑1. Jók: Pintér, Nikitscher J., Csanaki Cs., Hóbár.
‑ 229 ‑
A bajnokság állása 1. Zalaszentgrót 2. Zalaszentgyörgy 3. Gyenesdiás 4. Tófej 5. Tungsram 6. Gelse 7. Becsvölgye 8. Bocfölde 9. Felsőrajk 10. NLK ELTECO 11. Mumor 12. Sármellék 13. Pókaszepetk 14. Bázakerettye 15. Kerkaszentkirály 16. Molnári
15 14 15 15 15 15 15 14 15 15 15 15 14 15 15 14
12 10 8 8 9 7 7 6 6 5 5 4 5 4 2 1
1 – 3 3 – 3 2 4 4 3 2 4 1 – 5 3
2 4 4 4 6 5 6 4 5 7 8 7 8 11 8 10
42‑19 26‑18 38‑18 41‑28 31‑19 30‑30 29‑26 21‑21 20‑19 33‑32 25‑24 22‑31 22‑36 27‑42 18‑34 10‑44
37 30 27 27 27 24 23 22 22 18 17 16 16 12 11 6
A Kinizsi SK‑nél megmaradt a hét szakosztály, az autósporthoz és strandröplabdához érke‑ zett két‑két újabb tag. Az íjászoknál Kormosné Takács Lívia váltotta Tóth Zoltánt, a lovasoknál Finta Géza lett Nagy Géza helyett a szakosztályvezető. Az elnökség ekkor kéthavonta ülésezett. Költségvetésükben 6 318 137 ft bevétel és 5 979 091 ft kiadás szerepelt, így 339 046 ft tartalékalap képződött. A legnagyobb tételt a 2 715 497 ft pályaépítés költségeit az önkormányzat biztosította. Félmillió fölé került az utazási költség és szintén meghaladta az egymilliót a felszerelések megújítása. Az egyesület jelentős bevételektől esett el a régi pálya hirdetőtábláinak megszűnéséből. A ki‑ esés pótlására egy 15 személyes kisbuszt vásárolt az SE, amit folyamatosan készültek üzemeltetni. Takács Zoltán: – Tíz éves eredményes szereplés után kiestünk a megyei első osztályból. Terveztük, hogy egy‑két éven belül visszakerülünk a magasabb osztályba. Edzőnek felkértük Béres Ferencet, az ifjúsági és serdülő csapatot Csordás József irányította. Elsősorban gyenesi fiatalokra számítottunk. Edzőmérkőzéseinket és a bajnoki fordulóinkat Keszthelyen és Vonyarcon rendeztük és így a csapat egységének megtartása nem kis feladatot rótt ránk. Molnár Mihály: – A hagyományos roncsderbi versenyévad áprilistól októberig tartott és 14 versenyen vett részt hat fős csapatunk. Osváth Zsolt, Osváth István, Hullman Gábor, Pintér Péter értek el dobogós helyezéseket. Versenyenként 15‑20 ezer forintot kellett saját zsebből biztosítanunk. Gyorsasági épített osztályunk 11 fővel rally cross pályákon 12 versenyen vett részt szép eredményekkel. Parrag Lajos, Kranabet István, Salamon Zoltán, Molnár Gábor, Gumhert László, Zabó Péter több értékes helyezéseket szereztek. Kovács Tamás: – Sajnos a megyei bajnoksággal kellett beérnünk, a felnőttek a 12 csapatos mezőnyben 11., a serdülők 9. Rajtolnak az épített csővázasok
‑ 230 ‑
lettek. A csapat tagjai negyedik osztályosokból, nagyon fiatalokból állt. Költségvetésünk alapján nem terveztünk előrelépést. A mozgássérültek országos bajnokságát és a vidékbajnokságot sikerült megnyernem. Kormosné Takács Lívia: – Az íjász szakosztályunk 12 versenyzője 1998‑ban kevesebb versenyen vett részt, de minden esetben felállhattunk a dobogó valamelyik fokára a Pápán, Ajkán, Döbröntén, Visegrádon, Zalakaroson megrendezett lövészeteken. Nyílt napot szerveztünk Gyenesdiáson is, hiszen bevételeink jelentős részét bemutatókból tudtuk növelni. A sportpályák karbantartására egy fő polgári szolgálatos alkalmazását terveztük. Lehetőségeket kerestünk pályázati pénzek bevonására a működésünk és az eszközigény biztosítására, a pályák bekerítésére, és a villanyvilágításának korszerűsítésére. Kerestük a sportszerető gyenesdiási lakosokat is, hogy aktív részvételükkel segítsék a közös feladat megvalósítását. Béres Ferenc: – A környékben rendezett teremtornákon indultunk, és heti háromszori szabadtéri edzést végeztünk, sajnos mostoha körülmények között, a megmaradt kisméretű pályán. A felkészülési mérkőzéseinkre ezért idegenbe utaztunk, Hévíz, Körmend, Balatonszentgyörgy, Tapolca és egy Keszthelyen vendégeskedő burgenlandi csapattal játszottunk. Sajnos a zalaszentgróti tornán Mosdósi Attila csonttörést szenvedett, lendületes játéka hiányzott. Terveztem a fiatal játékosok Pintér, Csanaki, Barcza beépítését és számukra több játéklehetőség biztosítását. Az őszi lendületünk megtartásával tavaszra az első osztályba való visszatérést céloztuk meg. Nagy álmom volt, hogy Gyenesdiáson az új pályán lámpafénynél 10‑20 gyerek kergeti a labdát, és jó körülmények között folytatódik a labdarúgás. Csordás József: – Az ideális létszám biztosítására a fiataloknak játéklehetőséget akartunk nyújtani a rutinos játékosok mellett, hogy megszerezzék a technikai ismereteket és az alapvető viselkedési mintákat. A serdülőből tehetségük és koruk alapján Szakály Zénó, Kovács Lajos, Pikó András, Deics Zsombor, Varjas Levente rendszeresen edzettek a magasabb korcsoporttal is. A megyei másodosztályban sok egyesület nem indított serdülőket, mi úgy döntöttünk, hogy szükség van rájuk a jövőnk érdekében és az egészséges életmódjuk biztosításához. A tehetséges és szorgalmas gyerekek az edzéseket, munkát már az iskolában működő Góliát FC‑ben elkezdték. A legfiatalabb korosztályban is találtunk tehetséges gyerekeket, Maszlagi Zoltán, Csik Róbert, Takács Ádám. februárjában érkezett az örömhír, hogy a Kinizsi SK Lovas Szakosztályának versenyzője, Finta Géza az elmúlt évek nemzetközi versenyein nyújtott teljesítményéért, Táltos nevű lovával tagja lett a 2000‑es Sydney olimpiára készülő keretnek, lovastusa sportágban. A Szöllősi Lovarda versenyzője több mint három évtizedes munkáját ismét olimpiai kerettagként folytathatta. Így emlékezett: – A lovaglást 1965‑ben kezdtem a korosztályos ugrószámokkal és két év múlva már területi ifjúsági bajnok lettem. Jöttek az eredmények, de 1975‑ben váltottam és a milytárira, magyarosan a lovas tusára tértem át. Ekkor már a cégem jobb lovait és állami méneket is megkaptam kipróbálásra. 1978‑ban válogatott kerettag lettem. Az olimpiai kerettel együtt készültem két hónapig, de sajnos a lovam fiatal volt. Nem lehetett még nevezni, így itthon maradtam, ami további öt évig tartott, mert akadt egy jóakarom, aki pihentette az útlevelem és így a hazai versenyeken villogtam, az ország egyik legjobb lovával. Hiába írtam kérvényeket, leveleket, süket fülekre találtam. 1985 után egyik napról a másikra ismét készülhettem külföldi versenyekre. Közben egyedülálló módon háromszor egymás után megnyertem a rangos Simonyi Óbester versenyt.
1999
‑ 231 ‑
Alpesi Kupák, Európa Bajnokságok következtek, miközben a szemem láttára felnőtt a magyar élmezőny, sokat versenyeztünk együtt. Az ellenfeleim szerencséjére mindig egyedül készültem. Sosem rendelkezetem kellő háttérrel, szponzorral, még akkor sem, amikor állami cégnél dolgoztam. Szöllősy doktor úrral olyan tenyészetet alakítottunk ki a kilencvenes években, hogy az ország két legjobb lovával rendelkeztünk. Kemény, kitartó munkát végeztünk. 03. 14.
Gyenesdiás – Becsvölgye 3‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Freischmid (Szalai, Zsoldos). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Sorok, Nikitscher J., Rudolf, Pintér (Andor), Nikitscher N., Illés, Porkoláb, Csanaki (Barcza) edző: Béres Ferenc. Küzdelmes, változó iramú mérkőzésen a második félidőben kihasználták lehetőségeiket a csapatok, a többet dolgozó hazaiak megérdemelten nyertek. 53. percben Csanaki érintés nélkül juttatott egy szabadrúgást 18 m‑ről a bal felső sarokba, 1‑0. A 75. percben Illés buktatásáért megítélt tizenegyest Nikitscher J. mellé lőtte. 76. percben Simon 20 m‑ről elvégzett szabadrúgása érintés nélkül a bal felső sarokba vágódott, 1‑1. 77. percben Hóbár őrzőjével a nyakán az elfekvő kapus mellett a jobb alsó sarokba helyezett, 2‑1. 80. percben Nikitscher N.‑hez pattant a labda, rövid vezetés után kilőtte a hosszú sarkot, 3‑1. Jó: Nikitscher N. Tartalék: 1‑1. 3. Gyenesdiás 8. Becsvölgye
03. 24. Tófej – Gyenesdiás
16 16
9 7
3 2
4 7
41‑19 30 30‑29 23
2‑2 (0‑1)
4. Gyenesdiás 5. Tófej
03. 28.
2. Zalaszentgyörgy 4. Gyenesdiás
04. 07.
17 17
9 8
4 5
4 4
43‑21 31 45‑32 29
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑3 (0‑2)
18 12 18 9
– 4
6 5
31‑22 36 44‑24 31
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 1‑3 (1‑0)
Zalaszentgrót, 300 N. V: Harangozó (Kovács B., Kovács P.). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Sorok, Nikitscher J., Rudolf, Nikitscher N., Pintér, Bakler, Porkoláb, Csanaki, edző: B. F. A rangadó jellegű mérkőzésen az első játékrészben a hazaiak szereztek előnyt. Fordulás után fokozatosan feljöttek a vendégek, majd a 78. percben sikerült egyenlíteniük. Ezt követően a hátralévő időben még további két gólra futotta erejükből. Ezzel a győzelemmel nagy fegyvertényt hajtott végre a Kinizsi! A házigazdák a múlt heti vereségük után egy újabbat könyvelhettek el. 2. Zalaszentgrót 3. Gyenesdiás
Tófej, 200 N. V: Gortka (Dravecz, Horváth I.). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Csanaki (Andor), Nikitscher J., Rudolf, Pintér, Nikitscher N., Bakler, Porkoláb, Illés (Barcza), edző: B. F. Jó iramú mérkőzésen Tófej a „sírból” hozott vissza egy pontot. A 13. percben szép kényszerítő végén Illés jól beadott labdáját Hóbár közelről lőtte a hálóba, 0‑1. 65. percben a hazai védők röviden szabadítottak fel a 16‑oson belül, Nikitscher N. elé került a labda és egyből a hálóba vágta, 0‑2. 75. percben Bujtor R. beívelésére Káli Sz. érkezett, és pontosan a léc alá bombázott, 1‑2. 87. percben Káli Sz. szép cselekkel a 16‑oson belül Bujtor A.‑hoz passzolt, ő a hálóba lőtt, 2‑2. Jók: Nikitscher J., Barcza, Bakler.
előre mozdult a kapu előteréből, egy átemeléssel a kiugró Horváthoz került a labda, tiszta helyzetből villámgyors gólt szerzett, 0‑2. 46. percben Török elszaladt a jobbszélen a kezdőrúgásnál elcsipett labdával, védőjével a nyakán középre húzott, majd pontos lövésével a rövid sarokba talált, 0‑3. 75. percben Nikitscher J. tört Molnár kapuja felé, a 16‑oson belül buktatták a védők. A megítélt tizenegyest Andor értékesítette, 1‑3. 89. percben Török sípszó után lendületből rúgott a labdába, így második sárgájával bepirosodott. Kinizsiből nem játszott jól senki. Tartalék: 1‑1.
19 12 19 10
2 4
5 5
46‑27 38 47‑25 34
04. 11 Gyenesdiás – Tungsram SE 1‑0 (0‑0) Keszthely, 50 N. V: Szalai (Mednyák, Deák). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Barcza, Nikitscher J., Rudolf I., Nikitscher N., (Andor), Pintér, (Csanaki), Illés, Porkoláb, Bakler, edző: B. F. Az első félidő meddő mezőnyjátékot hozott, mindkét csapat óvatosan kóstolgatta a másikat. Az egyenlő erők küzdelme a második félidő 49. percében dőlt el, Bakler a jobbszélen elfutott és az alapvonal közeléből a kapu előterébe ívelt, ahol a felfutó Hóbár védhetetlen gólt fejelt, 0‑1. Jók: Hóbár, Rudolf, Bakler. Tartalék: 2‑0. 3. Gyenesdiás 5. Tungsram
04. 21.
20 11 20 11
4 1
5 8
48‑25 37 40‑25 34
NLK Elteco – Gyenesdiás 1‑2 (0‑0)
Keszthely, 50 N. V: Körmendi (Kapocsi, Pekk). Gyenesdiás: Töreki – Gombár (Andor), Hóbár, Sorok, Nikitscher J., Rudolf I., Nikitscher N., Pintér (Barcza), Bakler, Porkoláb, Csanaki, edző: B. F. A rossz napot kifogó hazaiak, tucatnyi mérkőzésük után elvesztették veretlenségüket egy lelkesen, szervezetten, jól kontrázó Zalaszentgyörgy ellen, a hatpontos találkozón. 10. percben a hazai tizenhatos magasságában végzett bedobást a vendégcsapat. A labdát Török egy csel után a 11‑es pontról a hálóba helyezte, 0‑1. 44. percben a gyenesi védelem
Nagykanizsa, 100 N. V: Halász L. (Egyed, Pekk). Gyenesdiás: Töreki – Illés, Hóbár, Csanaki Cs. (Horváth A.), Nikitscher J., Rudolf, Barcza, Nikitscher N., Andor, Porkoláb, Csanaki edző: B. F. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. 63. percben gyors vendég kontra végén a jobboldalról belőtt labdát Hóbár 10 m‑ről tette a kapuba, 0‑1. 89. percben a fellazult hazai védelem mellett a csereként beállt Horváth A. 11 m‑ről helyezett a kapu bal alsó sarkába, 0‑2. A gólt követő középkezdésből egy ügyes Buda – Mészáros kényszerítő végén az utóbbi lőtt a vendégek hálójába, 1‑2. Jók: Nikitscher J., Hóbár, Andor.
‑ 232 ‑
‑ 233 ‑
3. Gyenesdiás 10. NLK Elteco
04. 28.
21 12 21 7
4 5
5 9
50‑26 40 42‑43 26
Gyenesdiás – Pókaszepetk 3‑0 (2‑0)
05. 05.
22 13 21 7
4 5 2 12
53‑26 43 28‑52 23
Sármellék – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Sármellék, 200 N. V. Grabant (Bíró, Zsoldos). Gyenesdiás: Töreki – Gombár (Csanaki), Hóbár, Barcza (Horváth), Nikitscher J., Rudolf, Andor, Nikitscher N., Illés, Porkoláb (Rédei), Bakler, edző: B. F. A rutinos vendégek fegyelmezetlenségükkel saját magukat hozták nehéz helyzetbe, küzdelmes mérkőzésen a hazaiak megérdemelten szereztek három pontot. A 30. percben Szabó hosszú labdájával kiugró Purtot a 16‑oson belül csak szabálytalanul tudtak szerelni. A büntetőt Bódai biztosan lőtte a hálóba, 1‑0. 60. percben Andort a játékvezető beszédért kiállította, majd tíz perccel később Illés is így járt. Jók: Nikitscher N. Bakler. Tartalék: 2‑2. 4. Gyenesdiás 11. Sármellék
05. 09.
23 13 23 7
4 7
6 9
53‑27 43 36‑45 28
Gyenesdiás Kinizsi SK – Gelse 2‑2 (0‑1)
Keszthely, 50 N. V: Kulcsár (Horváth L., Proszenyák). Gyenesdiás: Töreki – Pintér, Hóbár, Csanaki (Barcza), Nikitscher J., Rudolf I., Andor, Gombár (Horváth), Illés, Porkoláb, Bakler, edző: B. F. Kemény stílusú mérkőzésen a vendégek lelkes védekezéssel elhárították, hogy a Gyenesdiás egy bajnokság megnyeréséhez elegendő gólt szerezzen, életveszélyes kontráikkal ellenben pontot szereztek. 18. percben Gombár és Németh találkozásából a vendégjátékos jött ki győztesen, a gyors kontratámadás végén tisztahelyzetből, a 16‑os magasságából a jobb alsó sarokba bombázott, 0‑1. 47. percben Illés baloldali szabadrúgását a kapu előteréből Andor csúsztatott fejessel juttatta a hálóba, 1‑1. 55. percben a kapu előterébe íveltek a vendégek, Töreki kiejtette a kezéből a labdát, a közelben álló Háli élt a lehetőséggel, 1‑2. 75. percben Barcza a szabadrúgást előreívelte és a mezőnyből kiemelkedő Bakler a hálóba fejelte, 2‑2. Jók: Andor, Barcza, Illés.
‑ 234 ‑
05. 19.
Keszthely, 100 N. V: Preczlik (Horváth P., Proszenyák). Gyenesdiás: Töreki – Horváth (Pintér), Hóbár, Barcza, Nikitscher J., Rudolf I., Andor (Gombár), Nikitscher N., Illés, Porkoláb, Bakler, edző: B. F. Az első számú kapusukat nélkülöző vendégek helyzetén a hazai csapat segített, szépszámú helyzetük befejezését elkönnyelműsködték. A 17. percben Nikitscher N. elé került a labda a 16‑osnál, a fiatal játékos a védők között laposan a bal alsó sarokba lőtt, 1‑0. A 33. percben a kimozduló vendégek mellett Hóbár, Andorhoz passzolt, aki szintén laposan a 11‑es környékéről a jobb alsó sarkot vette be, 2‑0. A 85. percben Illés végzett baloldali szögletet, beívelését Hóbár fejjel küldte a hálóba, 3‑0. Jók: Bakler a mezőny legjobbja, Nikitscher N., Andor, Illés. 3. Gyenesdiás 14. Pókaszepetk
5. Gyenesdiás 9. Gelse
24 13 24 9
5 6
6 9
55‑29 45 46‑52 33
Felsőrajk – Gyenesdiás 3‑3 (2‑1)
Felsőrajk, 350 N. V: Bányai (Pekk, Preczlik). Gyenesdiás: Töreki – Bakler, Hóbár, Gombár, Illés, Rudolf (Mosdósi), Andor (Csanaki), Nikitscher, Barcza, Porkoláb, Pintér, edző: B. F. Jó iramú mérkőzésen élvezetes csatát láthatott a szépszámú közönség. A meccs végén a kedélyeket a játékvezető borzolta, nem adott meg egy jogos büntetőt a hazaiaknak, így a rendezőségnek szerzett munkát, hogy vigyázzanak testi épségére. 7. percben Barcza 17 m‑ről lőtt szabadrúgását Keglovics csak kiütni tudta, Bakler egy méterről a kapujába lőtt, 0‑1. 20. percben Mátyás indításából Bocskor elfutott és 15 m‑ről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1‑1. 45. percben Iványi 35 m‑ről ívelte be a szabadrúgást a kapu előterébe, Gombár fejjel a saját kapujába csúsztatta, öngól, 2‑1. 75. percben Palkovics 15 m‑ről lőtt kapura, az elguruló labdáját a szemfüles Lengyel egy méterről kotorta a hálóba, 3‑1. 80. percben jobb oldali vendégakció végén Hóbár emelt a bal alsó sarokba, 3‑2. 82. percben megismételték a vendégek előző akciójukat, aminek végén Hóbár fejjel talált a hálóba, 3‑3. Jók: Illés, Bakler, Hóbár, Pintér. Tartalék: 4‑0. 3. Felsőrajk 5. Gyenesdiás
05. 24.
25 14 25 13
6 6
5 6
47‑25 48 58‑32 45
Gyenesdiás – Bázakerettye 3‑3 (2‑2)
Keszthely, 100 N. V: Tóth Á. (Aczél, Balogh K.). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Nikitscher J., Porkoláb (Csanaki), Barcza, Rudolf I., Bakler, Illés, Nikitscher N., (Mosdósi), Andor, Pintér, edző: B. F. Lendületes mérkőzésen a hazai csapat éllovashoz méltó játékkal szerzett vezetést, majd varázsütésre elfelejtettek focizni és ezt a lelkes vendégek kihasználták. A megfogyatkozott Kinizsi végül a döntetlennek örülhetett. 17. percben Pintér a baloldalon kapott labdát, kéthárom csellel helyzetbe hozta magát és végül a hálóba bombázott, 1‑0. 25. percben Barcza pontos szabadrúgásának eredményeként tovább nőtt a hazai csapat előnye, 2‑0. 32. percben Nikitscher J. a tizenhatosánál lekezelt egy labdát, cselezésbe kezdett, ám a szemfüles Mészáros elvette tőle, és közelről szépített, 2‑1. 40. percben Nikitscher J. egy gólba tartó labdát kézzel állított meg, számára előkerült a piros lap, míg a büntetőt Sípos értékesítette, 2‑2. 53. percben gyors kontrával rukkoltak elő a vendégek, Mészáros újabb gólja zárta. 72. percben Bakler a védelemből vezette fel a labdát, átadását Andor a hálóba vágta, 3‑3. Hat perc múlva a játékvezető őt is kiállította. Jók: Bakler, Pintér. 4. Gyenesdiás
14. Bázakerettye 06. 02.
26 13 26 9
7 6 1 16
61‑35 46 47‑58 28
Gyenesdiás – Molnári 15‑1 (5‑0)
Keszthely, 50 N. V: Preczlik (Ábrahám. Proszenyák O.). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Csanaki, Illés (Csák), Rudolf, Bakler, Nikitscher J., Barcza, Porkoláb, Pintér, edző: B. F.
‑ 235 ‑
A taktikusan játszó hazai csapat végre kihasználta helyzeteit és ilyen arányban is megérdemelten javítottak gólarányukon, a középpályán lelkes vendégek ellen. Szorított a Gyenesdiás és a 7. percben Barcza lövését a kapus a mezőnybe ütötte, Bakler a hálóba lőtt, 1‑0. 14. percben Bakler a 11‑es pontról volt eredményes, 2‑0. 29. percben Bakler szöktette Nikitscher N.‑t. és ő rövid vezetés után a bal alsó sarokba lőtt, 3‑0. 34. percben Nikitscher N. kilépett 20 m‑nél a védők közül, kicselezte a kapust és elegánsan a hálóba gurított, 4‑0. 38. percben Hóbár kétszer is átadta a gólszerzés lehetőségét Nikitscher N‑nek, aki végül laposan bevágta a hálóba a labdát, 5‑0. 46. percben Illés szaladt el a jobbszélen, beadását Pintér kapásból vágta a kapuba, 6‑0. 48. percben Illés szögletéből Hóbár fejelt gólt, 7‑0. 52. percben Nikitscher N. egyéni akcióját zárta szép góllal, 8‑0. 60. percben gyors kontra támadás végén Dobos került tiszta helyzetbe és szépített, 8‑1. 67. percben Csák az alapvonalról passzolt Hóbárhoz, aki az ötösről a kapuba helyezte a labdát, 9‑1. 71. percben Gombár lövése a lécről a gólvonalra, majd kifelé pattant, a szemfüles Hóbár közelről a hálóba bombázott, 10‑1. 75. percben Csanaki elfutott a jobbszélen, beadását most is Hóbár értékesítette az ötösről, 11‑1. 79. perc: Bakler beadását Hóbár ívelte középről a hálóba, 12‑1. 81. percben Nikitscher N. 18 m‑ről vette be Mikusicza kapuját, 13‑1. 85. percben ismét Bakler ívelte és ismét Hóbár volt a gólszerző a büntetőterületről, 14‑1. 88. perc: Gombár egy buktatásért megítélt tizenegyesből állította be a végeredményt, 15‑1. Jók: a teljes hazai csapat kitett magáért. Tartalék: 2‑2. 4. Gyenesdiás 16. Molnári
06. 09.
27 14 27 4
7 6 4 19
76‑36 49 26‑97 16
Mumor – Gyenesdiás 2‑7 (2‑2)
Mumor, 250 néző. V: Deutsch (Aczél, Kovács). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Rudolf, Barcza, Nikitscher N., Porkoláb, Hóbár, Illés, Bakler, Nikitscher J., Andor (Csanaki P.), edző: B. F. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak az utolsó húsz percben kerültek padlóra, ekkor született meg a vendégek fölényes győzelme. 12. percben a védők röviden szabadítottak fel, Barcza 20 m‑es lövése megpattant a kapus előtt és a jobb sarokban kötött ki, 0‑1. 33. percben a kapusról kipattanó labdát négy méterről ismét Barcza lőtte a hálóba, 0‑2. 38. percben Zsemberi beadását Csernovicz 8 m‑ről lőtte a kapu közepébe, 1‑2. 44. percben Zsemberi 25 m‑es szabadrúgása a kapusról kipattant, Rigó négy lépésről szerzett gólt, 2‑2. 70. percben Andor 16 m‑es lövése a lábak között jutott a hálóba, 2‑3. 75. percben Barcza 16 m‑es szabadrúgásból csavart a bal felső sarokba, 2‑4. 78. percben Nikitscher J. beadását Andor 3 m‑ről fejelte a jobb sarokba, 2‑5. 80. percben Bakler a hazaiak védelmét, majd a kapust is kicselezve 3 m‑ről gurított a hálóba, 2‑6. 84. percben ismét Bakler a gólszerző, ezúttal 14 m‑ről talált a kapu közepébe, 2‑7. Jók: Bakler, Barcza, Andor, Illés. Tartalék: 2‑1. 3. Gyenesdiás
11. Mumor
28 15 28 9
‑ 236 ‑
7 6 5 14
83‑38 52 44‑55 32
06. 16.
Gyenesdiás – Bocfölde 8‑0 (3‑0)
Keszthely, 100 N. V: Szalai Zs. (Kovács P., Bednyák). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Nikitscher J., Porkoláb, Barcza, Illés, Bakler, Nikitscher N., Andor (Csanaki P.), Csanaki Cs., Pintér (Mosdósi), edző: B. F. A hazai csapat mezőnyfölénye mellé jó helyzetkihasználás társult. 15. percben a kapura törő Baklert csak szabálytalanul tudta megállítani Takács, a jogos tizenegyest Andor értékesítette, 1‑0. A 33. percben Pintér 30 m‑ről vezette a labdát, kicselezte az előtte álló hátvédet, majd a kapus mellett laposan a sarokba lőtt, 2‑0. 34. percben Pintér a jobb oldalon elszaladt az alapvonalig, beadásából Andor szorongatott helyzetből is a kapuba talált, 3‑0. 47. percben Barcza 17 m‑ről végzett szabadrúgásával kipókhálózta a jobb felső sarkot, 4‑0. 50. percben Illés szögletét Bakler fejelte a léc alá, 5‑0. 72. percben Nikitscher N. 25 m‑en kapott jó labdát a társaktól, rövid vezetés és gyors igazítás után a bal alsó sarokba bombázott, 6‑0. 85. percben Csanaki Cs. a écről kifelé pattanó labdát a 11‑es pont környékéről a kapuba utasította, 7‑0. 90. percben Mosdósi – Nikitscher N. összjáték végén az utóbbi, beállította a végeredményt, 8‑0. Jók: A teljes hazai csapat dicsérhető. Tartalék: 0‑0. 3. Gyenesdiás 10. Bocfölde
29 16 29 10
06. 23.
7 6 7 12
91‑38 55 53‑54 37
Kerkaszentkirály – Gyenesdiás 1‑2 (0‑2)
Kerkaszentkirály, 50 N. V: Harangozó (Kovács, Freischmid). Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Nikitscher J., Porkoláb, Barcza, Illés, Bakler (Csanaki P.), Nikitscher N., Pintér (Rédei), Hóbár, Csanaki Cs. (Andor), edző: B. F. Megérdemelt vendéggyőzelemmel zárult a bajnokság. A 14. percben egy jobboldali támadás végén Bakler jól adott középre és Nikitscher N. 7 m‑ről a hálóba lőtt, 0‑1. 32. percben Porkoláb szerzett labdát, majd 12 m‑ről a kapuba lőtt, 0‑2. 88. percben Bogdán az eléje fejelt labdát 10 m‑ről lőtte a hálóba, 1‑2. Jók: Töreki, Porkoláb. Tartalék: 4‑2 1. Zalaszentgrót 2. Felsőrajk 3. Gyenesdiás 4. Zalaszentgyörgy 5. Tungsram 6. NLK Elteco 7. Tófej 8. Becsvölgye 9. Bocfölde 10. Gelse 11. Mumor 12. Bázakerettye 13. Sármellék 14. Páka 15. Kerkaszentkirály 16. Molnári
Felnőtt Tartalék 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
20 19 17 17 17 12 12 13 11 11 10 11 7 10 8 4
3 6 6 2 1 9 7 4 7 6 6 2 11 2 5 4
7 79‑39 5 65‑31 – 93‑39 11 65‑48 12 66‑44 9 69‑57 11 64‑61 13 63‑63 12 57‑59 13 59‑63 14 50‑60 17 62‑66 12 42‑60 18 44‑79 17 39‑67 22 31‑111
63 63 58 53 52 45 43 43 40 39 36 35 32 32 29 16
1. Zalaszentgrót 2. Zalaszentgyörgy 3. Gelse 4. Tungsram 5. Sármellék 6. Felsőrajk 7. Becsvölgye 8. Tófej 9. Mumor 10. Gyenesdiás 11. Kerkaszentk. 12. NLK Elteco 13. Molnári 14. Pókaszepetk 15. Bázakerettye 16. Bocfölde
‑ 237 ‑
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
24 19 19 17 11 18 16 14 13 10 10 11 6 5 4 2
1 5 3 7 6 2 6 4 6 7 5 1 6 2 5 4
5 6 8 6 7 10 8 12 11 13 15 18 18 23 21 24
168‑41 128‑51 112‑53 97‑35 103‑43 102‑76 68‑54 80‑69 57‑51 69‑87 49‑76 76‑104 48‑117 47‑136 36‑151 34‑130
73 62 60 58 57 56 54 46 45 37 35 34 24 17 17 10
A következő hétvégén a megyei első osztályból kieső Kiskanizsa ellen, idegenben, első osztályozó mérkőzését játszotta a Kinizsi.
Több szempontból is értékes a teljesítmény, két éven keresztül a hazai mérkőzéseket is általában a keszthelyi egyetemi pályán kellett lejátszani. Értékes azért is, mert a szakosztályvezetésnek sikerült elhitetni a játékosokkal, hogy ilyen körülmények között is van esély a megyei első osztályba kerülésre. A játékosok azzal a jóleső érzéssel vehették át Szalóky Jenő polgármestertől a harmadik helyezésért járó érmeket, hogy ez egyúttal egy magasabb osztályban való szereplést is jelenti. A csapat gólkirálya Hóbár Péter lett, akinek Rédei Tamás gratulált és adott át emléktárgyat. A szakosztályt Takács Zoltán vezette, a szervezőmunkában Kovács Koós Endre, Rádi László, Rudolf István, Szabó Béla, Kovács Tamás segítette a csapatot. Takács Zoltán: – A keszthelyi ifi csapatban Fábián János kezei alatt négy évig fociztam és bekerültem a Gellei Imre irányította NB III‑as csapat keretébe is. Sajnos engem is elért a labdarúgók rémálma és egy sérülés után abba kellett hagynom a versenysportolást. Gyenesdiáson építkeztünk, és mivel a labdarúgást szerettem vasárnaponként lejártam a mérkőzésekre, ahol gyorsan kialakultak az ismeretségek és szövődtek a barátságok. Idővel felkértek, hogy Takács Zoltán vezessem a labdarúgó szakosztályt, amit 1997 és 2000 között nagy
örömmel láttam el. A csapat ebben az időben esett ki a megyei első osztályból, majd kemény, tervszerű munkával sikerült elérni a visszakerülést Béres Ferenc és Kámán Zoltán edzőkkel. A pályák áthelyezése ekkor történt meg és ez roppantul megnehezítette a dolgunkat, hogy vendégpályákon kellett tartanunk hazai mérkőzéseinket. Kezdetben Vonyarcvashegyen, majd Keszthelyen az Egyetem pálya lett az otthonunk, ahová legnagyobb örömünkre követtek minket a szurkolóink. Emlékezetes mérkőzéseket játszottunk, amik után igyekeztünk vacsorát biztosítani a játékosoknak, és ezek jó hangulatban teltek, erősítették az összetartozást a közösségben. Az utazások megoldására és anyagi helyzetünk javítására vásároltunk részletre egy kisbuszt, ami kezdetben sokat segített, később a fuvarozási szabályok megváltozásával már nem tudta betölteni ezt a szerepét. Az utolsó évben elkészült a két pálya, fokozatosan vettük birtokba ezeket, mert be kellett keríteni, hitelesítetni. Szerencsénkre az edzőpálya világítását is meg tudtuk oldani. Az önkormányzat támogatása mellett nagyon sok segítséget kaptunk lelkes a labdarúgást szerető emberektől: Bődör István, Rudolf István, Czafit Lajos és még sokan mások őszinte segítséggel közeledtek a csapathoz, voltak, akik kimondottan az utánpótlás nevelést segítették. Szükség is volt az összefogásra, ekkor már a megyeiben egyre több helyen vásárolták a játékosokat, akik fizetést kaptak szereplésükért. Mi, egy idő után nem tudtunk és nem akartunk fizetni, mindez belülről feszítette a csapatot. Felkértek Keszthelyről vállaljam el az FCK elnöki tisztét, mivel kellő kihívásnak éreztem a feladatot nyolc évig segítem a labdarúgást. A sport minden ember kitartását, akaratát és mentalitását pozitívan segíti, nagyon szeretem. Köszönöm mindenkinek, aki munkámat segítette. Szegeden május végén megrendezett mozgáskorlátozott sportolók asztalitenisz országos bajnokságán 80 résztvevő, hat kategóriába sorolva versenyzett. Kovács Tamás férfi álló egyéni kategóriában tíz induló között szerezte meg az első helyet. Méltán örülhetett sikerének, hiszem sorozatban ez volt az ötödik országos bajnoki címe. Júliusban Ledlich‑ben rendezték a lovastusa Európa Bajnokságot, kilenc nemzet között Magyarország hat lóval képviseltette magát. A festői környezetben épült pályára trópusi eső zúdult és sok gondot okozott a versenyzőknek az amúgy is nehéz kombinációkkal és ugrásméretekkel tarkított terepen. A harmadik napon a díjugratásnál végül annyi verő hibát követett el a fiatal magyar csapat, hogy a küzdelmekből kizárták őket. Az egyéniben versenyző Finta Géza számára is nehezen indult a díjlovaglás, Táltos nevű lovát a nyitó ünnepség zenéje megzavarta és „feszes” lett. Így emlékezett lovasunk: – Az 56 indulóból 40. kezdtem a nyitó számot. Másnap a terepen mindenki sokat hibázott, 31‑en fejeztük be a küzdelmet, az egyik elemnél mellécsúsztam és az ezüstérmembe került. A harmadik Finta Géza
‑ 238 ‑
‑ 239 ‑
Kiskanizsa – Gyenesdiás 5‑1 (3‑0) Kiskanizsa, 300 N. V: Dravecz. Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Nikitscher J. (Bakler), Pintér (Rédei), Andor, Nikitscher N., Porkoláb, Barcza, Illés, Csanaki P. (Rudolf ), edző: Béres Ferenc. A nagy lelkesedéssel játszó hazaiak győzelme teljesen megérdemelt. A gólokból Vass négyet, Gazda, illetve Illés egyet szereztek. Jól Gombár, Barcza és Porkoláb játszottak. A visszavágóra a következő vasárnap Keszthelyen, az egyetemi pályán került sor, kellemes nyári melegben, mintegy 150 néző előtt Székedli játékvezető irányítása mellett. Biztos továbbjutóként érkeztek a vendégek, kevesen fogadtak volna ellenük.
Gyenesdiás – Kiskanizsa 4‑0 (3‑0) Gyenesdiás: Töreki – Gombár, Hóbár, Pintér, Nikitscher J., Rudolf, Bakler, Nikitscher N., Barcza (Csanaki P.), Illés (Mosdósi), Andor (Csanaki Cs.), edző: B. F. Az első játékrészben gyors három gólt szerzett a Gyenesdiás és ezzel nyílttá tette a továbbjutást. A második félidőben is jobbára a házigazdák szorítottak, számtalan helyzetükből mégis csak a 85. percben sikerült a hálóba találniuk és a megyei első osztályba lőni magukat. Bakler kétszer, Pintér és Andor egyszer‑egyszer bizonyultak eredményesnek Novák kapujának bevételében. Bakler a mezőny legjobbjának számított és az egész csapat dicséretet érdemelt teljesítményéért. Nemcsak az osztályozóért, hanem a bajnokságban nyújtott teljesítményükért, hogy gyorsan visszakerültek az első osztályba.
napon a díjugratásnál már csak az élen állók voltak érdekeltek. Elégedett voltam a főpróbával, a verseny végén a vezetőedző és a magyar szövetségi kapitány is gratulált a teljesítményemhez. Július közepén rekkenő hőségben rendezték Gyenesdiáson a III. Díjugrató Zala Megyei Bajnokságot 25 lovas és 45 ló részvételével. A nagyszerű rendezésért járó elismerő szavak mellett érmeknek is örülhetett a Kinizsi SK lovas szakosztálya. B/1‑A, kezdő lovas: 1. Unger Wolfganag, Junior nl., Kinizsi LK Gyenesdiás. B/2, ifi: 2. Főlnagy Gergő, Csabi nl., Kinizsi LK.B/2, felnőtt: 1. Finta Géza. Botond nl., Kinizsi LK. Augusztus végén megrendezett Szabó Ferenc labdarúgó emléktornán négy település öregfiúi indultak és lelkes játékuk a következő eredményeket hozták: Gyenesdiás – Alsópáhok 3‑1, Zalaszentiván – Telekes 2‑1, Alsópáhok – Telekes 2‑1, Gyenesdiás – Zalaszentiván 6‑2. A tornán a legtöbb gólt a gyenesdiási Hóbár Péter szerezte. Az augusztus elején induló bajnokságban ismét az első osztályban szerepelt a Kinizsi, és ami fontosabb, hazai környezetben, még ha az edző pályán is. 08. 09
Gyenesdiás – Rédics 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Freischmid (Deák, Proszenyák). Gyenesdiás: Kovács – Gombár, Csanaki, Pali (Csák), Pintér, Rudolf, Homály, Sipőcz, Egyed, Illés, Andor, edző: Béres Ferenc. Egyenrangú erők egy gólos mérkőzésén egy szerencsés találat döntött. A megyei első osztályba visszatért hazai csapat végre saját pályáján fogadhatta a Rédicset és a kezdeti megilletődöttség után, küzdelmes mezőnyjáték vette kezdetét. Negyedóránál Andor fejéről szedte le a labdát Tóth, majd Pali lőtt mellé laposan. A másik oldalon Hermán próbálkozott harcosan, egyéni akciókkal, de rendre szerelték a védők. Az 51. percben Farkas a második vendégszögletet végezte és a beívelt labdának alászaladt Kovács kapus, a kavarodásból Boronyák helyezett a hálóba, 1‑0. A rekkenő hőségben rengeteget futottak a játékosok és elfáradtak. A vendégek végül sportszerűen elismerték a hazai csapat teljesítményét és újbóli megyei szereplésükhöz sok sikert kívántak. Jók: Gombár, Pintér. Ifi. 2‑7. 08. 18.
Becsehely – Gyenesdiás 2‑1 (0‑0)
Becsehely, 300 N. V: Tóth Á. (Deutsch, Harangozó). Gyenesdiás: Kovács – Csanaki, Andor, Illés, Gombár, Rudolf I., Pintér, Nikitscher N., Barcza, Homály, Egyed, edző: B. F. Egyenlő erők küzdelmében a több gólhelyzetet kialakító hazaiak megérdemelték a minimális győzelmet. A 8. percben Rudolf I. 18 m‑es lövését fogta Takács. A 47. percben Soós indításával Rudolf R. lépett ki, majd 7 m‑ről az elvetődő Kovács mellett a hálóba helyezte a labdát, 1‑0. A következő támadásban Horváth G. lépett ki egy lecsorgó labdával, óriási gólhelyzetben mellé gurított. A 67. percben Németh T. szögletét Kovács B. 5 m‑ről fejelte a léc alá, 2‑0. A 80. percben egy előrevágott labdát Andor Homályhoz fejelte, aki 6 m‑ről a kapuba helyezett, 2‑1. Jók: Kovács, Egyed, Csanaki. Ifi: 2‑1. G: Csák. 1. Becsehely 14. Gyenesdiás
2 2
2 –
‑ 240 ‑
– ‑
– 2
8‑2 6 1‑3 0
08. 23.
Gyenesdiás – Miklósfa 2‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Laki (Csatlós, Fillinger). Gyenesdiás: Kovács – Csanaki P., Andor (Sipőcz), Illés, Gombár, Rudolf, Pintér, Nikitscher N., Barcza (Csanaki Cs.), Homály (Rédei P.), Egyed, edző: B. F. A végig nyílt, küzdelmes mér‑ kőzést megérdemelten nyerte a hazai csapat a jól játszó, de a les‑ taktikát túlzott bátorsággal alkal‑ mazó vendégek ellen. A 23. perc‑ ben Nikitscher N. átadását Andor mellel tette maga elé és közben megcsúszott, hatalmas elszántsággal bekotorta a labdát a hálóba, 1‑0. A 41. percben Ho‑ mályt hozták játékba a miklósfai védők egy ajándék labdával, és Állnak: Töreki Roland, Andor Zsolt, Homály Róbert, hiába volt nyitva ajtó‑ablak, fölé Rédei Tamás, Pintér István, Csanaki Csaba, Rédei Péter, durrantott. A 75. percben ismét Kovács Ferenc. Elöl: Egyed Zoltán, Illés András, meglendültek a gyors hazai csatá‑ Rudolf István, Csanaki Péter, Nikitscher Norbert, rok és Csanaki Cs. rövid vezetés Barcza Dániel után a 16‑osról növelte csapata előnyét, 2‑0. A 82. percben többen is beleértek a Kovács kapuja elé ívelt labdába, végül Ifjovics szépített, 2‑1. Jók: Gombár, Nikitscher N., Andor, Egyed. Ifi: 2‑0. G: Czafit, Kovács‑Kós. 9. Miklósfa 10. Gyenesdiás
09. 01.
3 3
1 1
– –
2 2
5‑3 3 3‑8 3
Amadeus Kemendollár – Gyenesdiás 3‑1 (2‑0)
Kemendollár, 200 N. V: Kapocsi (Laki, Bányai). Gyenesdiás: Kovács – Csanaki P. (Rédei T.), Andor, Illés A., (Csanaki Cs.), Rédei P., Rudolf, Pintér, Nikitscher, Sipőcz, Homály, Egyed, edző: B. F. A végig nagy lendülettel támadó hazai gárda megérdemelten nyert a lelkes vendégek ellen, akik a 3. percben megszerezték a vezetést. Az ollári Illés „ellopta” a labdát a vé‑ dőktől és a bal sarokba helyezett, 1‑0. A 14. percben egy hazai szögletet követően Illés 7 m‑ről fejelt a léc alá, 2‑0. A 20. percben Andor lépett ki a védők közül és 17 m‑ről a bal kapufát találta telibe. A 47. percben Sipőcz beadása után Papp kezezett a tizen‑ hatoson belül, a megítélt büntetőt Andor biztosan értékesítette, 2‑1. A 87. percben Szabó Gy. átadását Pölcz 8 m‑ről a bal alsó sarokba helyezte, 3‑1. Jók: Kovács, Egyed. Ifi: 4‑3. 2. Amadeus K. 7. Gyenesdiás
3 4
3 2
‑ 241 ‑
– –
– 2
8‑2 9 7‑6 6
09. 08.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Dravecz (Konkoly, Horváth I.). Gyenesdiás: Kovács – Csanaki P. (Csanaki Cs.), Egyed, Barcza, Pintér, Nikitscher N., Homály, Rudolf, Rédei, Illés, Andor, edző: B. F. Harcosabb második félidei játékukkal megérdemelten nyertek a vendégek. Húszpercnyi játék után Csanaki P. utolsóként felesleges cseleket vállalt kapuja előterében, Bognár került ki győztesen a párharcból, és gyors igazítást követően a 16‑os közeléből, kapásból bevette az alsó sarkot, 0‑1. A 28. percben a hazai csapat lépte át a 16‑os vonalát, és Illés ívelt a kapu előterébe, itt Kiss Sz. kapásból lőtt a saját hálójába, megoldhatatlan feladatot adva Kállainak, 1‑1. A 73. percben szabadrúgásból a gyenesi kapu előterébe belőtt labdát Kocsis, a felső léc segítségével juttatta a hálóba, 1‑2. Andor az utolsó percben, egy szögletről beívelt labda mellé rúgott a kapu torkában. Senki sem dicsérhető. Ifi: 6‑1, G: Kenesei. 10. Gyenesdiás 15. Zalaszentgrót
5 4
2 1
09.15. A Gyenesdiás szabadnaposként nem játszott. 09. 22.
– –
3 3
8‑8 6 3‑7 3
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kozma (Deutch, Bíró). Gyenesdiás: Kovács – Barcza, Gombár, Rédei (Illés), Egyed, Nikitscher N., Csanaki Cs., Rudolf, Andor, Homály (Csanaki P.), Pintér, edző: B. F. Sok egyéni hibával, többnyire a mezőnyben játszottak a csapatok. A vendégek felőrölték a gyenesi kezdeményezéseket és a második félidőben kidolgozott veszélyesebb helyzeteikkel megérdemelten nyertek. A 12. percben Gombár a kapuja előterében késve gurított Kovácshoz, a szemfüles Török lecsapott a pettyesre és a kapus hasa alatt bombázott a hálóba, 1‑0. A 38. percben Nikitscher N. ívelte be a szögletet, átcsúszott Molnár kezén a lövés, Gombár lecsapott rá és a jobb alsó sarokba talált, 1‑1. Az utolsó perc kidolgozott támadásával csíki‑csuki helyzetet dolgoztak ki a vendégek és Csiszár nagyerővel, jól eltalált lövésével, beállította a végeredményt, 2‑1. Jó: Egyed. Ifi: 4‑2 G: Kenesei 3, Csák. 10. Zalaszentgyörgy 13. Gyenesdiás
09. 29.
6 6
3 2
– –
3 4
7‑14 9 9‑10 6
Gyenesdiás – Nemesapáti 3‑0 (3‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V. Gergely (Tóth Á., Fábián). Gyenesdiás: Kovács – Pintér, Barcza, Gombár, Csanaki Cs., Nikitscher N., Egyed, Rudolf, Illés, Andor (Homály), Sipőcz (Csanaki P.) edző: B. F. A munka után, kedvtelésből focizó játékosok egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak, a győzelmet jobban akaró hazai csapat rászolgált a sikerre. A 14. percben egy korszerű támadás végén Pintér ívelt a kapu előterébe, Andor fejére, aki előbb megnézte magának, majd a hosszú sarokba fejelte a labdát, 1‑0. Tíz perccel később Illés szögletből ívelt és Sipőcz passzolt a hálóba, 2‑0. Andort a 31. percben szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt Nikitscher
‑ 242 ‑
N. 20 m‑ről a sorfal között vágta a kapuba, 3‑0. A félidő utolsó megmozdulásaként Hóbár fejezett be nagy erejű kapura lövésével egy szögletet, a vendégektől Kovács biztosan hárított. Jók: Pintér, Csanaki Cs., Nikitscher N., Egyed. Ifi: 0‑4. 9. Nemesapáti 10. Gyenesdiás
7 7
10. 06.
3 3
1 –
2 4
8‑10 10 12‑10 9
FEMAT Csesztreg – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
Csesztreg, 150 N. V: Freischmid (Balogh K., Kozma). Gyenesdiás: Kovács – Sipőcz, Gombár, Csanaki Cs. (Csanaki P.), Rédei (Homály), Rudolf, Pintér, Nikitscher, Barcza, Illés, Egyed, edző: B. F. A hazai csapat gyenge helyzetkihasználása miatt elmaradt a nagyobb arányú győzelem. A 11. percben Szabó T. szögletét követően kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt, végül Kósa három lépésről a kapu jobb oldalába juttatta a labdát, 1‑0. A 38. percben Szabó T. nagyszerű cselekkel Kovács felett is átemelt, az időben visszaérő Gombár a gólvonalról mentett. A 77. percben Szabó T. egyéni szólója végén az ötös sarkáról a kivetődő kapus mellett a hosszú sarokba gurított, 2‑0. A 84. percben Illés beadását a csereként beállt Homály 10 m‑ről fejelte a bal alsó sarokba, 2‑1. Jók: Gombár, Nikitscher, Kovács. Ifjúsági: 10‑1. 5. Csesztreg
8 8
13. Gyenesdiás 10. 13.
4 3
3 –
1 5
17‑10 15 13‑12 9
Gyenesdiás – Bajcsa 5‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V. Bányai (Németh L., Kisváradi). Gyenesdiás: Kovács – Rédei, Gombár, Csanaki P., Egyed, Illés, Rudolf, Nikitscher N., Csanaki Cs. (Töreki), Sipőcz, Homály, edző: B. F. A hazai csapat az első félidőben sok helyzetét kihagyta, a fordulást követően javított a gólarányán egy lelkesen és sportszerűen küzdő Bajcsa ellen. Rudolf az első negyedórában háromszor is mellé lőtt az ötösről. Az 57. percben Csanaki Cs. az alapvonalig futott védőjével, innen a kapu előterébe ívelt, labdája Bíró kezéből a hálóba csorgott, 1‑0. Tíz perc múlva Illés emelt az ötöshöz, Egyed fejjel igazította a kapuba, 2‑0. A 79. percben Gombár lövése a kapufa mellett elszállt volna, Sipőcz azonban Homály fejére bólintotta, ahonnan a hálóba jutott a pettyes. Két perc múlva Homály – Sipőcz összjáték végén Töreki első idei szereplését zárta egy elegáns góllal a tizenegyes pontról, 4‑0. Az utolsó percben szabadrúgáshoz jutott a hazai gárda és húsz méterről Gombár a sorfal felett ívelt a kapuba, 5‑0. Jók: Rédei, Gombár. Ifi: 3‑0, G: Kenessei, Czafit, Hudop. 10. Gyenesdiás
17. Bajcsa 10. 20.
9 9
4 –
– 1
5 8
18‑12 12 6‑52 1
Letenye Adria – Gyenesdiás 5‑1 (2‑1)
Letenye, 300 N. V: Kovács Zs. (Harangozó, Trencséni). Gyenesdiás: Kovács – Rédei, Gombár, Csanaki Cs., Sipőcz, Rudolf, Csanaki P., Nikitscher N., Barcza (Töreki), Illés, Egyed, edző: B. F.
‑ 243 ‑
A szünetben alaposan elbeszélgetett Dobos edző a középpályásaival, eredményeként biztosan nyertek a hazaiak az elfáradó Gyenesdiás ellen. A 3. percben Dobos A. beadását a kapus középre ütötte, az érkező Adorján F. az ötösről a bal sarokba fejelt, 1‑0. A 32. percben Adorján G. könnyelműsködött a felezővonalnál Sipőcz szerelte, remekül szólózott és cselezett, majd 10 m‑ről a jobb sarokba lőtt, 1‑1. A 33. percben Dobos A. beadását Kütsön a felső lécre fejelte, a kipattanót Adorján F. higgadtan helyezte a bal sarokba, 2‑1. A 63. percben Adorján F. Sánta labdáját a lábak között tette a kapuba, 3‑1. A 78. percben Kelencz balról pontosan tálalt középre, az előrehúzódó Farsang az ötösnél estében lőtt az üres kapuba, 4‑1. A 87. percben Takács középen ugratta ki Adorján F.‑et, a csatár a kifutó kapust megelőzve lőtt a hálóba, 5‑1. Jók: Kovács, Sipőcz. Ifi: 2‑0. 7. Letenye 10. Gyenesdiás
10. 27.
10 10
5 4
3 –
2 6
21‑13 18 19‑17 12
Gyenesdiás – Felsőrajk 2‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Székedli (Marton, Kondákor). Gyenesdiás: Kovács – Rédei, Gombár (Barcza), Egyed, Csanaki P., Illés, Nikitscher N., Rudolf, Csanaki Cs. (László), Homály, Sipőcz, edző: B. F. Küzdelmes mérkőzésen mindkét fél a győzelemért játszott, a hazai csapat gólarány javítását a 43 évesen remekül védő Sebestyén akadályozta meg. A 19. percben a villámgyors Illés a jobbszélen az alapvonalig cselezte magát, a kifutó kapuson is túljutott, beadását Sipőcz az ötösről nyugodtan a jobb alsó sarokba lőtte, 1‑0. Az 52. percben Sipőcz sprintelt az oldalvonal mellett, beadását Homály elől Török olyan erővel fejelte haza, hogy Sebestyént megoldhatatlan feladat elé állította, öngól, 2‑0. A 75. percben a vendégek is középre íveltek, a felszabadítani akaró Rédei a saját hálójába helyezett, öngól, 2‑1. Jók: Nikitscher N., Egyed, Csanaki P., Sipőcz. Ifi: 4‑5 G: Csák, Czafit, Hudop, Kenessei. 9. Gyenesdiás
14. Felsőrajk 11. 03.
11 11
5 3
– 2
6 6
21‑18 15 13‑23 11
FC Napred – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Tótszentmárton, 150 N. V: Trencséni (Tóth Á., Freiscmid). Gyenesdiás: Kovács – Rédei, Töreki, Csanaki, Sipőcz, Rudolf, Illés, Nikitscher, Barcza (László), Homály, Egyed, edző: B. F. A hazaiak, ha a helyzeteiket értékesítik, biztosan nyerik a találkozót. A 42. percben Sipőcz ment el a jobbszélen, lövését Németh a kapufa segítségével mentette. Az 55. percben Takács jó labdát tett Mihovics elé, aki a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 1‑0. A 78. percben kavarodás támadt a Napred kapuja előtt, a játékvezető ezután a 11‑es pontra mutatott. A megítélt büntetőt Egyed biztosan értékesítette, 1‑1. Jók: Kovács, Egyed, Nikitscher. Ifi: 3‑0. 10. Gyenesdiás
16. FC Napred
12 12
5 1
‑ 244 ‑
1 3
6 8
22‑19 16 10‑23 6
11. 10.
Gyenesdiás – Zalaszentbalázs 0‑0
Gyenesdiás, 50 N. V: Szalai (Zsoldos, Trencséni). Gyenesdiás: Kovács – Töreki, Egyed, Rédei (Mosdósi), Csanaki P., Illés, Nikitscher N., Rudolf, Barcza (Gombár), Sipőcz, Andor (Homály), edző: B. F. Irreális körülmény, igazságos döntetlen. Orkán erejű szél támadt a Balaton‑partján, a kilencven perc alatt végig lehetetlen körülmények között próbálkoztak a játékosok a győzelem megszerzésével. Mindkét fél számára ez lett volna csak elfogadható megoldás az őszi bajnokság hajrájában. Az első félidőben a vendégek voltak fölényben, fordulást követően a hazai gárda adogatott többet Gyulai kapujának előterében. A 65. percben Andor lövését a mezőnybe ütötte a kapus, ahonnan Egyed kapufára dörrentet, majd Csanaki hatalmas lövéssel szabadított fel. A 73. percben a vendég csatárok kerültek közel Kovácshoz, elszabadultak az indulatok, a játékvezető erélytelenül oldotta fel a helyzetet, senkinek nem adott lapot. A mérkőzés végén útban az öltöző felé Nikitscher N.‑nek már felmutatta a pirosat Szalai, beszédért. Jók: Kovács. Ifi: 2‑2 G: Hudop, Scholdi. 9. Gyenesdiás 12. Zalaszentbalázs
13 13
11. 17.
5 4
2 4
6 5
22‑19 17 19‑21 16
Zalalövő – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Zalalövő, 200 N. V: Deák (Balogh K., Gergely). Gyenesdiás: Kovács – Töreki, Andor (Barcza), Rédei (Pintér), Sipőcz, Rudolf, Illés, Gombár, Csanaki, Homály, Egyed, edző: B. F. Az utóbbi hetek sikertelensége után feltétlenül nyerni akartak a házigazdák, aktívabb támadójátékukkal jogosan szereztek vezetést. A 29. percben Nagy jól indította a balszélen Rózsát, ballal a hosszú sarokba lőtt, 1‑0. A 33. percben a vendégek jól passzolgattak a hazai 16‑os előtt, Sipőcz íveléséből a hosszú oldalon érkező Homály nagy erővel bombázott a kapuba, 1‑1. A 45. percben egy kipattanó labdát Boros 15 m‑ről lőtt a hálóba 2‑1. Jók: Homály, Sipőcz. Ifi: 3‑1 1. Teskánd 2. A. Kemendollár 3. Rédics 4. F. Csesztreg 5. Letenye Adria 6. Miklósfa 7. Becsehely 8. Zalaszentgyörgy 9. Zalalövő 10. Zalaszentbalázs 11. Nemesapáti 12. Gyenesdiás 13. Zalaszentgrót 14. Felsőrajk 15. Pacsa 16. FC Napred 17. Bajcsa
Felnőtt Ifjúsági 14 14 15 14 14 14 15 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14
10 9 10 8 8 7 6 6 5 5 5 5 5 4 3 2 –
3 4 1 4 3 2 4 2 4 4 3 2 – 2 2 3 1
1 1 4 2 3 5 5 6 5 5 6 7 9 8 9 9 13
33‑7 38‑9 27‑22 37‑16 33‑18 32‑23 34‑21 20‑29 22‑21 21‑21 18‑25 23‑21 21‑26 22‑30 12‑22 21‑26 11‑93
33 31 31 28 27 25 22 20 19 19 17 17 15 14 11 9 1
1. Femat Csesztreg 2. Zalaszentgrót 3. Teskánd 4. Zalalövő 5. Nemesapáti 6. Letenye Adria 7. A. Kemendollár 8. Felsőrajk 9. Zalaszentbalázs 10. Zalaszentgyörgy 11. Rédics 12. Pacsa 13. Miklósfa 14. Gyenesdiás 15. FC Napred 16. Becsehely 17. Bajcsa
‑ 245 ‑
14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 15 14 14 14 14 15 14
12 11 11 10 9 8 7 8 5 5 – 4 4 3 3 2 –
2 1 1 1 – 2 3 – 6 4 – 1 – 1 1 2 1
– 2 2 3 5 4 4 6 3 5 10 9 10 10 10 11 13
68‑21 52‑16 32‑13 43‑20 54‑22 38‑23 48‑26 47‑33 29‑22 26‑24 40‑62 22‑42 31‑49 24‑50 20‑61 19‑51 13‑67
38 34 34 31 27 26 24 14 21 19 15 13 12 10 10 8 1
A március közepén folytatódó bajnokságban Kálmán Zoltán kapott megbízást a felnőtt csapat edzői feladatainak ellátására. Czafit Attila: – A nyolcvanas években induló pályafutásomat 2000‑ben fejeztem be Gyenesdiáson. Addig csatárszerepet kaptam, mivel rendkívül jól gyorsultam, akár 3‑4‑m‑es előnyre is szert tehettem a védőkkel szemben. Mindkét lábammal bárhonnan betaláltam a hálóba. Nehéz lenne megmondanom hány gólt szereztem. Nagyon szerettem a focit, szívvel‑lélekkel hajtottam és mikor a katonaságtól is kimenőt kaptam első utam a pályára vezetett. Sok emlékezetes mérkőzést tudhatok magam mögött. A legjobb mégis az a Zalaszentlászló elleni osztályozó, amit idegenben 1‑0‑ra az én gólommal nyertünk meg. Átpattant a lövés a kapus kezén és éppen becsorgott a hálóba a labda. A hazai döntetlen után nem estünk ki. Örülök, hogy a sport része volt az életemnek és, hogy a fiam is ügyesen rúgja a labdát. Kívánom, hogy átélhesse a bajnoki győzelem izét és azokat az örömöket, amiben nekünk is részünk lehetett. Talán Vonyarcvashegyen is szép emlékkel vannak rólam, ahol még két évet játszottam levezetéskén és két bajnoki címet szereztünk.
2000.
03. 15. Teskánd – Gyenesdiás
4‑1 (2‑0)
Teskánd, 150 N. V: Szalai Zs. (Gyarmati II., Deák). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Csanaki Cs., Rédei, Rudolf I., Pintér, Mosdósi (Pothárn), Barcza, Matyi, Egyed, edző: Kálmán Zoltán. Jó iramú mérkőzésen biztos győzelmet aratott a hazai csapat. A gyenesiek mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltak, mégsem jelentettek veszélyt a kapura. A 8. percben Németh baloldali beadását elhibázták a vendég védők és Gáspár 7 m‑ről a kapuba gurított, 1‑0. A 15. percben egy szabadrúgást Békefi Koszow elé gurított, aki 27 m‑ről a bal felső sarokba bombázott, 2‑0. Az 50. percben a 16‑oson belül szabálytalankodtak a gyenesi védők, a megítélt tizenegyest Papp értékesítette, 3‑0. Két perc múlva az egyik teskándi védő kezezett a 16‑oson belül. A büntetőből Matyi szerzett gólt, 3‑1. Az 55. percben szintén kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül egy vendégjátékos, ezt a tizenegyest Koszow a bal kapufa segítségével vágta a hálóba, 4‑1. A 80. percben Csanaki Cs. emelt a kifutó Vass J. mellett kapura, a labda a háló tetején landolt. Jó: Gombár. Ifi: 5‑0. 03. 22.
Gyenesdiás – Zalalövő 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Deák (Szalai, Kovács). Gyenesdiás: Jankovics – Matyi, Gombár, Csanaki P., Rédei, Csanaki Cs, (Barcza), Nikitscher N., Egyed, Pintér, Andor, Sipőcz, edző: K. Z. Ritkán látható nagy küzdelmet hozott a találkozó, amelyben a csatárok rossz cipője és a kapusok remek napja egyaránt fontos szerephez jutott. A mérkőzésre rossz fényt vetett, hogy a sok helyzet ellenére egy tizenegyes döntött a hazaiak javára. Gyenesdiáson ekkor az autós szurkolás hódított. A télies
‑ 246 ‑
Kálmán Zoltán
hidegben, aki csak tehette, gépkocsiból követte az eseményeket, a pályán lévők helyenként szakadó hóesésben vállalták a játékot. Félóránál a villámgyors Pintér tört a vendégek kapuja felé, itt Nagy P. felvágta és ez egyértelműen piros lapot vont maga után. Az eset a 16‑oson belül történt, a megítélt tizenegyest Andor értékesítette, 1‑0. A 88. percben beálló Barcza túl nagy lendülettel kezdett, hátra csapódó kezét a játékvezető szándékos ütésnek ítélte és piros lappal értékelte. – Nagyon nagy küzdelem volt – Kálmán Zoltán – mindkét csapat nagyon akart, sok helyzetet kidolgoztak a játékosok, és számtalant hagytunk kihasználatlanul. A büntetővel is megérdemelt a győzelmünk. Jók: mind két oldalon a játékosok tudásuk legjavát nyújtották. Ifi: 1‑4. G: Horváth. 8. Zalalövő
12. Gyenesdiás 03. 29.
17 17
6 5
4 7 2 10
23‑24 22 22‑32 17
Nemesapáti – Gyenesdiás 1‑0 (0‑0)
Nemesapáti, 150 N. V: Gergely (Kepe, Szalai Zs.). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Csanaki Cs., Pintér, Rédei, Andor (Hudop), Matyi, Pali (Töreki), Sipőcz, Rudolf, edző: K. Z. Megérdemelten nyert a mezőnyben egyenrangú ellenféllel szemben a győzelmet jobban akaró hazai csapat. Az 5. percben Hidasi szabadrúgásával Csiszár fordult kapura, 8 m‑es lövését Jankovics tette ártalmatlanná. A 34. percben Pintér 22 m‑ről lőtt szabadrúgását Babos látványos mozdulattal ütötte a mezőnybe. A 80. percben Soós jobboldali ívelését Csiszár egy csel után 17 m‑ről a jobb alsó sarokba lőtte, 1‑0. Senki sem játszott jól. Ifi: 3‑0. 10. Nemesapáti 12. Gyenesdiás
04. 05.
18 18
6 5
5 7 2 11
16‑24 23 22‑33 17
Gyenesdiás Kinizsi SK – Teskánd 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 150 N. V: Kozma (Gyarmati II., Kovács P.). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Matyi, Rédei (Töreki), Csanaki Cs., Gombár, Egyed, Pintér, Rudolf, Sipőcz, Horváth, edző: K. Z. Küzdelmes, kemény stílusú mérkőzésen a kezdeti percek után a csapatok játékán nem érződött nagy különbség, az éllovastól mindenki többet várt. A 8. percben Mándli közeli lövésével dolgoztatta Jankovicsot, aki jó reflexel hárított. Kiegyenlített mezőnyjáték vette kezdetét és a hazai csapat is egyre bátrabb támadásokat vezetett. A 24. percben Csanaki P. ívelt szépen a kapu előterébe, ott Vincze résen volt. Az ellentámadásnál Gáspár gólbatartó lövését Horváth fejjel mentette. A 47. percben szabadrúgást végezhettek a Teskándiak, a jobbszélről beívelt labdát a mezőny fölé ugró Gáspár fejelte Jankovics keze fölött a kapuba, 0‑1. Küzdelmes, kemény belemenésekkel tarkított mezőnyjátékkal folytatódott a mérkőzés. Jók: a fegyelmezett hazai csapat. Ifi: 2‑5 G: Hudop 2. 1. Teskánd 13. Gyenesdiás
19 13 19 5
‑ 247 ‑
3 3 2 12
41‑11 42 22‑34 17
04. 12.
Zalaszentbalázs – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
Zalaszentbalázs, 150 N. V. Tánczos (Gortka, Szente). Gyenesdiás: Jankovics – Matyi, Barcza, Rédei (Rudolf ), Andor, Pintér, Nikitscher, Egyed, Csanaki, Horváth, Sipőcz, edző: K. Z. A hazaiak kezdeményeztek többet, góljaikon kívül háromszor is eltalálták a kapufát, a vendégek távoli lövésekkel válaszoltak. A 10. percben Szabó I. átadását Horváth egyből Szekeres elé fejelte, aki a rövid sarokba lőtt, 1‑0. A 36. percben Sipőcz egy jó csel utáni helyzetből a jobb sarok mellé gurított. Az 54. percben Németh I. 20 m‑es lövését Jankovics elnézte, a labda a baloldali kapufáról pattant a hálóba, 2‑0. A 62. percben Szekeres feleslegesen szabálytalankodott, a szabadrúgást Egyed 20 m‑ről lőtte a kapu jobb oldalába, 2‑1. A 87. percben Barcza került gólhelyzetbe, lövése a felső léc felett elszállt. Jók: Egyed, Sipőcz. Ifi: 5‑2 G: Illés, Kovács. 7. Zalaszentbalázs
20 20
14. Gyenesdiás 04. 19.
8 5
6 6 2 13
33‑26 30 23‑36 17
Gyenesdiás – Letenye Adria 3‑2 (2‑1)
Gyenesdiás, 150 N. V: Fábián (Deutsch, Harangozó). Gyenesdiás: Jankovics – Rédei (Sipőcz), Matyi, Csanaki P. Pali, Pintér, Nikitscher N., Egyed, Csanaki Cs. (Barcza), Gombár, Andor (Horváth), edző: K. Z. Harcos, kemény mérkőzést hozott a találkozó, ahol az akarat győzedelmeskedett és a jó játékot kiváló bíráskodás tette teljessé. A huszadik percben Dobos S. lendületből vezette a balszélről kapott labdát és Jankovics mellett megszerezte a vezetést, 0‑1. Három perc múlva a sokat dolgozó Matyi a jobbszélen hozta magát helyzetbe, és 25 m‑ről jól eltalált lövésével egyenlített, 1‑1. A 32. percben Andor egyéni akcióval próbálkozott, a 16‑oson belül szabálytalanul szerelték a védők, a tizenegyest a sértett értékesítette, 2‑1. A 72. percben Egyed szabadrúgásból Hudop Tamás keményen beszúrt labdáját Andor fejjel igazította a hálóba, 3‑1. Felpörögtek a vendégek és a 82. percben balszélről beívelt labdát a jó ütemben érkező Tóth az ötösről fejelte a hálóba, 3‑2. Jók: az egész hazai csapat, közülük is Matyi, Csanaki P., Gombár, Andor. Ifi: 2‑3. 3. Letenye 14. Gyenesdiás
21 12 21 6
04. 26.
5 4 2 13
47‑24 41 26‑38 20
Pacsa – Gyenesdiás 2‑1 (0‑0)
Pacsa, 150 N. V: László (Laki, Kapocsi). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Andor, Rédei, Pintér, Matyi, Homály (Horváth G.), Egyed, Csanaki Cs. (Barcza), Sipőcz, edző: K. Z. Az első játékrészben csak a hazaiak jutottak a helyzetekig, fordulás után fokozták nyomásukat, és gólokat is szereztek. A 28. percben Fisli veszélyeztetett, lövése fölé szállt. Az 55. percben
‑ 248 ‑
Kovács S. szabadrúgása után Fisli lőhetett, labdája a jobb sarokban kötött ki, 1‑0. A 67. percben Gódor kiugratásából Fisli a jobb alsó sarokba helyezett, 2‑0. A 85. percben Szili elől az utolsó pillanatban mentett Jankovics. A 88. percben Matyi 30 m‑es lövése a jobb alsó sarokban kötött ki, 2‑1. Jók: Jankovics. Ifi: 2‑0. 11. Pacsa 14. Gyenesdiás
05. 03.
22 22
7 6
3 12 2 14
23‑34 24 27‑40 20
Gyenesdiás – FC Napred 0‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Székedli (Ábrahám, Kustán). Gyenesdiás: Jankovics – Gombár, Csanaki P. (Barcza), Matyi, Pali, Csanaki Cs., Nikitscher N., Egyed, Pintér, Homály (Sipőcz), Andor, edző: K. Z. Egyenlő erők küzdelmében a győzelmet jobban akaró, egységesen jól játszó vendégek megérdemelten szereztek három pontot. Egyed az ötödik percben 20 méterről végzett szabadrúgását Németh kezébe helyezte. A 25. percben balszéli bedobásból Takács L.‑hez került az ötösnél a labda és biztos helyzetben nem hibázott, 0‑1. A 70. percben Sipőcz gólbatartó lövését Takács L. a kapu torkából mentette. Az utolsó percben a csereként beállt Farkas a félpályáról indult, alányúlt a labdának és a hálóba talált, 0‑2. Jók: Pali, Csanaki Cs., Pintér. Ifi: 12‑0! G: Kenesei 5, Kovács K. 2, Hudop 2, Suldi 1, László 1, Illés 1. 14. Gyenesdiás
15. FC Napred 05. 10.
23 23
6 5
2 15 4 14
27‑42 20 27‑43 19
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 0‑1 (0‑0)
Zalaszentgyörgy, 50 N. V: Tóth Á. (Harangozó, Fábián). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Rédei, Matyi, Csanaki Cs., Nikitscher, Pintér, Sipőcz, Barcza (Hudop), Andor (Homály), edző: K. Z. A kiesés szempontjából döntő fontosságú mérkőzésen mindkét csapat sok lehetőséget elpuskázott. A találkozót azért nyerték a vendégek, mert akarásukkal felülmúlták a hazaiakat. A 6. percben Barcza váratlan 20 m‑es lövése a jobb kapufáról vágódott vissza, a kipattanót Matyi 10 m‑ről kapásból mellé vágta. A 76. percben Homály kijátszotta Agg P.‑t, majd 8 m‑ről Molnár I. fölött a bal sarokba emelte a labdát, 0‑1. A 80. percben Horváth T. 20 m‑es lövését Jankovics szép mozdulattal tolta kapu fölé. Jók: Jankovics, Csanaki P., Rédei. Ifi: 3‑1. 13. Gyenesdiás
14. Zalaszentgyörgy 05. 17.
24 24
7 6
2 15 4 14
28‑42 23 22‑50 22
Miklósfa – Gyenesdiás 2‑2 (1‑2)
Miklósfa, 150 N. V: Bányai. A gyengén játszó hazaiak egy ponttal ajándékozták meg a vendégeket. A gólokat Mózsi, Kapus, míg a Gyenesdiás két gólját Andor szerezte. Jól Rédei, Csanaki és Andor játszottak. Ifi: 6‑1. 6. Miklósfa 13. Gyenesdiás
25 12 25 7
‑ 249 ‑
4 9 3 15
52‑43 40 30‑44 24
05. 24.
Gyenesdiás – Becsehely 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kondákor (Fillinger, Tóth). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Rédei, Horváth (Matyi), Csanaki Cs., Nikitscher, Pintér, Sipőcz, Barcza (Homály), Egyed, edző: K. Z. Kiegyenlített mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést, egy gyors kontratámadás végén megszer‑ zett győztes gól a vendégeket jutatta értékes három ponthoz. A második félidő harmadában Kanizsait indították a félpályáról a társak, jó ritmusban érkezett Jankovics kapujához és közelről megoldhatatlan feladat elé állította, megszerezte győztes góljukat, 0‑1. Megtörte a vendégsiker a Kinizsit. Jók: Csanaki P., Egyed, Gombár. Ifi: 3‑0. G: Kovács K. 2, Kenesei. 9. Becsehely
14. Gyenesdiás 05. 31.
26 26
9 7
5 12 3 16
40‑48 32 30‑45 24
Gyenesdiás – Amadeus Kemendollár 0‑0
06. 07.
27 15 27 7
7 5 4 16
58‑29 52 30‑45 25
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 1‑0 (0‑0)
Zalaszentgrót, 150 N. V: Harangozó (Gerencsér, Fábián S.). Gyenesdiás: Jankovics – Gombár, Barcza, Csanaki, Matyi, Egyed, Nikitscher, Pintér, Andor, Homály, Hudop, edző: K. Z. Az első félidő felejthetőre sikerült, csak a hajrára szedték össze magukat a házigazdák. Az 52. perc‑ ben Kovács remek labdával ugorhatott ki a vendégek közül, ordító helyzetben a kifutó kapusba rúgta a labdát. A 79. percben Lukács szerzett labdát a középpályán, amelyet egyből a tizenhatos elé ívelt. A védők közt Kocsis csapott le a lecsorgó labdára és védőjével a nyakán, a kifutó kapust megelőzve, a kapu bal oldalába gurított, 1‑0. Jó: Jankovics. Ifi: 6‑4 G: Jankovics, Egyed, Matyi 2. 14. Gyenesdiás
15. Zalaszentgrót 06. 14.
28 28
7 7
4 17 3 18
34‑46 25 29‑60 24
Gyenesdiás Kinizsi SK – FEMAT Csesztreg 1‑4 (0‑2)
Gyenesdiás, 50 N. V: Körmendi (Kondákor, Ábrahám). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Rédei (Kovács K.), Barcza, Homály, Csanaki Cs., Matyi, Egyed, (Kenessei), Pintér, Andor (Horváth), edző: K. Z.
‑ 250 ‑
4. Csesztreg
29 14 29 7
15. Gyenesdiás 06. 21.
Gyenesdiás, 100 N. V. Bányai (Csatlós, Kisváradi). Gyenesdiás: Jankovics – Csanaki P., Gombár, Rédei, Barcza (Homály), Csanaki Cs., Matyi, Egyed, Nikitscher (Kenessei), Pintér, Andor (Horváth), edző: K. Z. Kiegyenlített mérkőzésen igazságos döntetlen született. Nagy várakozás előzte meg a hétvégi mérkőzést, a szurkolók bíztak a góliszony megszűnésében, pont az ellenkezője történt. A hazaiak továbbra is hadilábon álltak a kapu bevételével, hiába vállalt Andor is többet, Matyi remek labdái most a gólszerzéshez kevésnek bizonyúlt. A vendégek dobogóshoz méltóan játszottak, ám úgy tűnik, előző hétvégén meglőtték mostani góljaikat is, (Kemendollár – Pacsa 4‑1). A 72 percben Pölcz durva stílusú beszédért piros lapot kapott. Jók: Matyi, Egyed, Jankovics, Andor. Ifi: 1‑5. 2. Kemendollár 14. Gyenesdiás
Minden tekintetben jobban játszó vendégek megérdemelten győztek. A hazai támadások az első húsz percben jelentettek veszélyt, Homály, Matyi, majd Kovács lőtt közelről mellé és ezt követően a FEMAT szórakoztatta kísérőiket. A 28. percben Tóth Z. kihasználta, hogy a hazai védelem nem tudott felszabadítani és 14 méternél lecsapott a labdára és bevágta a hálóba, 0‑1. 37. percben Kovács Gy. a baloldalon felfutott, 22 m‑ről bombázott a kapuba, 0‑2. A 63. percben Kovács Gy. a sokadik akciójából szerzett újabb gólt a tizenhatosról, 0‑3. A következő percben Markottán szerzett labdát, végig vezette a félpályán és 20 m‑ről tovább növelte csapata előnyét, 0‑4. A 73. percben Matyi középre ívelését Homály fejelte a hálóba, 1‑4. Jók: Matyi, Kovács K., Pintér. Ifi: 1‑7. 9 6 4 18
52‑32 51 31‑50 25
Felsőrajk – Gyenesdiás 4‑2 (1‑0)
Felsőrajk, 300 N. V: Székedli (Kustán, Körmendi). Gyenesdiás: Jankovics – Gombár, Rédei, Csanaki P., Egyed, Csanaki Cs. (Andor), Matyi, Pintér, Nikitscher, Barcza (Andor Zs.), Homály (Kenessei), edző: K. Z. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a második játékrészben a hazaiak közönségüket szórakoztató gólokkal „szórták” meg a vendégeket. Az első percben Váradi szögletére Szigeti emelkedett a legmagasabbra és 7 m‑ről fejelt a kapuba, 1‑0. A 10. percben Matyi 20 m‑ről elvégzett hatalmas szabadrúgását Sebestyén óriási bravúrral védte. Az 57. percben Bocskor hozta fel a középpályán a labdát, Kovácshoz passzolt, győztesen került ki a védőkkel való csatából és 16 m‑ről a kapu bal sarkába talált, 2‑0. A 71. percben Jordanics a bal szélen kamatoztatta gyorsaságát, belőtt lapos labdáját Bocskor 10 m‑ről kíméletlenül vágta a bal sarokba, 3‑0. A 73. percben Iványi 18 m‑ről leadott szabadrúgása szemtelenül megkerülte a sorfalat, és a háló állította meg, 4‑0. A 89. percben a hazai kapus a 16‑osnál levett egy hazaadást és Egyedhez passzolta, a gyenesi játékos 30 m‑ről emelt az üres kapuba, 4‑1. A 90. percben Andor indult meg a baloldalon, a védők csak buktatással tudták megállítani, a tizenegyest a sértett értékesítette, 4‑2. Jók: Pintér, Egyed. Ifi: 8‑3. 1. Teskánd 2. LSE Adria SM. 3. A. Kemendollár 4. Femat Csesztreg 5. Rédics 6. Zalaszentbalázs 7. Miklósfa 8. Zalalövő 9. Becsehely 10. Pacsa 11. Felsőrajk 12. Nemesapáti 13. FC Napred 14. Zalaszentgrót 15. Gyenesdiás 16. Zalaszentgyörgy
Felnőtt Ifjúsági 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
23 17 16 15 15 13 13 11 10 11 10 9 8 8 7 7
3 7 8 9 6 9 5 7 7 3 6 8 5 3 4 4
4 6 6 6 9 8 12 12 13 16 14 13 17 19 19 19
72‑21 70‑33 61‑32 57‑33 50‑45 49‑34 57‑54 44‑40 45‑55 32‑47 42‑62 33‑47 40‑55 32‑62 33‑54 28‑71
72 58 56 54 51 48 44 40 37 36 36 35 29 27 25 25
1. Femat Csesztreg 2. Zalalövő 3. Zalaszentgrót 4. LSE Adria SM. 5. Teskánd 6. Felsőrajk 7. Amadeus Kollár 8. Nemesapáti 9. Zalaszentbalázs 10. Zalaszentgyörgy 11. Miklósfa 12. Rédics 13. Pacsa 14. Gyenesdiás 15. Becsehely 16. FC Napred
‑ 251 ‑
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
26 24 22 19 17 16 14 14 13 10 11 9 7 6 5 2
2 2 4 2 5 2 5 5 6 7 3 2 1 2 3 1
2 4 4 – 8 12 11 13 11 13 16 19 22 22 22 27
138‑44 124‑38 116‑52 93‑50 83‑40 115‑82 78‑61 93‑56 65‑56 67‑63 87‑100 80‑115 56‑125 62‑114 37‑102 27‑223
80 74 70 59 56 50 47 45 45 37 36 29 22 20 18 7
Folytatódott a BEFAG sikersorozata, a hetvenes évek végén felfelé ívelő eredményeket a nyolcvanas években sikerült fokozni, és huszonöt évvel az alapítást követően már nemzetközi mezőnyben is előkelő helyen jegyezték a klubot. 1987‑ben Kovács Kálmán a légfegyveres Európa Bajnokságon csapatban bronzérmet szerzett, 1980 és 1988 között folyamatosan válogatott kerettag, míg Keczeli Zoltán 1980 és 1987 között ölthette magára a címeres mezt. Tolnai Ferenc 1987‑88‑ban az utánpótlás válogatottban kapott helyt és az 1987‑es EB‑n csapatban ezüstérmes lett. Két évvel később Biczó László vette át helyét az utánpótlás válogatottban. Csepregi János igazgató, elnök 1987‑ben nyugdíjba vonult, Horváth Dezső vezérigazgató folytatta munkáját.
1989‑ben Keczeli József nyugdíjba vonult, lemondott titkári megbízatásáról, feladatait Tóth Jenő vette át. Németh Gyula főedző is nyugdíjas lett, tőle Keczeli Zoltán vette át a komoly kihívásokkal járó feladatokat. Versenyzőik a világbajnokságokon tíz ezüstérmet szereztek, az EB‑ken négy arany, nyolc ezüst és öt bronzéremmel gazdagították a klubot, Keszthely és Gyenesdiás sporttörténetét. Az 1990‑es évek első felében újabb arculatváltozáson ment keresztül a klub és sport‑ lőtér funkció kielégítésére kezdtek berendezkedni. Egyre többen vállalhatták, hogy érdek‑ lődnek a fegyverek és a lövészet után. A fegyverbarátok igényeinek kielégítését is felvállalták és számukra biztosítottak lehetőséget és szakértő segítséget puskáik kipróbálásához, meg‑ ismeréséhez. A versenypályákon is új generáció tartott célra Rainis Gábor, Szabó Kálmán, Tihanyi János, Kozma László, Boo Tamás, Biczó László, Kelemen Attila, Kovács Lajos, Dancs Géza, Dancs Kornél,Szalai Zsolt érték el a legszebb eredményeket. A hazai sikerek mellett Csa‑ naki Rita világversenyekről is érmekkel tértek haza, arany és ezüstérmet szerzett Európa bajnokságon. Ángyán József 2000‑ben számtalan világkupa és VB szereplést követően részt vehetett a Sydneyben rendezett olimpián.
Tabló a BEFAG lövészeiről 1985-ből
Németh Gyula: – Ha a futó vadlövő egyesületünkre pillantunk vissza, feltétlenül meg kell emlékezni Kovács Lajos kerületvezető erdészről, egykori sporttársunkról a klub alapító tagjáról. Vezetőségi tag, sportoló és sportbíróként dolgozott a kezdetektől, személyesen is sokat tett a lőtér megvalósításáért. Lakics János lőtér‑gondnok nem csak a lőtér fejlesztésében dolgozott 1974‑től évtizedeken át, de mint I. osztályú versenybíró is tevékenykedett.
‑ 252 ‑
‑ 253 ‑
A XXI. század Az első osztályból kiesett a Kinizsi, a legtöbben átigazoltak másik csapatokhoz, volt időszak, amikor a csapat irányítására felkért Rácz Lászlónak néhány játékos állt rendelkezésére. Talpraálltak és a következő idényt produkálták. 2000. 08. 09.
Gyenesdiás – Mumor 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Bata (Kovács, Gerencsér). Gyenesdiás: Lénárd – Homály, Gombár, Péceli, Barcza, Pothárn, Andor, Illés, Lukács, Mosdósi, Major, edző: Rácz László. Egyenlő erők küzdelmében a döntetlen igazságosabb lett volna. A 78. percben a jobb oldalon előretörő vendégek az alapvonalig jutottak, a középre ívelt labdát Simon 15 m‑ről bevágta a kapuba, 0‑1. Jók: Lénárd, Barcza, Pothárn, Gombár. Tartalék: 0‑1. 08. 16. Tungsram – Gyenesdiás
2‑0 (0‑0)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Szente (Horváth, Vörös). Gyenesdiás: Lénárd – Csanaki P., Csák, Hudop, Gombár, Szmodics, Szabó, Barcza, Homály, Pothárn, Adorján, edző: R. L. A nagy meleg rányomta bélyegét a mérkőzés színvonalára. A második félidőben eldöntötték a házigazdák a mérkőzést. 80. perc oldalról beívelt szabadrúgást a hosszú oldalról a kapus fölött Kollár a hálóba fejelte, 1‑0. 85. percben Németh F. szöktetéséből Desics a kapus mellett elhúzta a labdát és a hálóba gurított, 2‑0. Jók: Lénárd a mezőny legjobbja. Tartalék: 4‑0. 08. 23.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 0–0
Gyenesdiás 50 N. V: Körmendi (Preczlik, Proszenyák O.). Gyenesdiás: Lénárd – Pothárn, Kocsis (Horváth), Csanaki P., Gombár, Rudolf (Andor), Homály, Csanaki Cs., Mosdósi, Sipőcz (Csák), Barcza, edző: R. L. Egyenlő erők küzdelmét hozta a rekkenő hőségben megrendezett találkozó. A nagy melegben kevés villanásra volt erő, akkor is jobbára a hazai kapus csillogott. Jók: Lénárd, Pothárn, Csanaki P., Gombár. Tartalék: 2‑0. 08. 30.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 6‑1 (3‑0)
Zalaszentgrót, 400 N. V: Deák T. (Kovács P., Aczél.). Gyenesdiás: Lénárd – Szabó L. (Szabó A.), Barcza, Gombár; Pothárn, Homály, Mosdósi (Horváth), Hóbár, Csanaki Cs., Csanaki P., Rudolf (Andor), edző: R. L. Az első két fordulóban elszenvedett vereségei után a második biztos győzelmét zsebelhette be a Zalaszentgrót, csatárai ontották a gólokat. A szentgrótiak az első pillanattól kezdve támadólag léptek fel és a jó napot kifogó, jól osztogató Láncz vezérletével magabiztosan fektették két vállra a Gyenesdiást. A 3. percben Tóth az alapvonalról jól adott középre az üresen álló Bohár elé, aki üggyel‑bajjal kotorta a hálóba a labdát, 1‑0. 10. percben a hazaiak a Gyenesdiás tizenhatosa előtt passzolgattak, végül Bohár 18 m‑ről nagy gólt ragasztott
‑ 255 ‑
a kissé kinn álló Lénárd kapujába, 2‑0. 24. percben sarokrúgás utáni kavarodásból Gaál kotorta a lecsorgó labdát a vendégek kapujába, 3‑0. 55. percben hazai kontra végén a kiugró Kocsis emelt a kifutó vendégkapus fölött az üres kapuba, 4‑0. 58. percben Hóbár szerzett labdát jobb oldalon az alapvonalnál, középre adására Andor remekül érkezett, és élesen a hazaiak kapujába csúsztatott, 4‑1. 75. percben a hazai szögletet a védők kifejelték, Lukács 18m‑ről kapásból vágta a kapu jobb felső sarkába, 5‑1. 86. percben ügyesen kényszerítőztek a hazaiak a Gyenesdiás tizenhatosa előtt, végül Kocsis kilépett és a kifutó Lénárd mellett a kapu jobb alsó sarkába gurított, 6‑1. Jó: Csanaki P. Tartalék: 4‑0. 09. 06.
Gyenesdiás – Gelse 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás 100 N. V: Hári (Kulcsár, Preczlik). Gyenesdiás: Lénárd – Barcza, Gombár, Hóbár, Andor, Szabó L., Pothárn, Homály, Csanaki Cs, Rudolf, Andor, edző: R. L. Mérsékelt iramú, kiegyenlített mérkőzés eredménye a döntetlen. 2. percben Mohácsi révén már az első akció végén vezetést szereztek a vendégek, 0‑1. 35. percben buktatást követően büntető‑ höz jutott a hazai csapat, Andor értékesítette a tizenegyest, 1‑1. Jók: Hóbár, Andor, Lénárd. 09. 13.
Galambok – Gyenesdiás 2‑2 (1‑1)
Galambok, 100 N. V: Dravecz (Konkoly, Vörös). Gyenesdiás: Lénárd – Bagó, Gombár, Homály, Csanaki P., Horváth (Szabó), Hóbár (Rudolf I.), Andor, Csanaki Cs., Barcza, Pothárn, edző: R. L. Kemény mérkőzésen nem bírt egymással a két csapat, az eredmény hűen tükrözi a látottakat. 13. percben Andor húzott el a bal szélen, beadását Csanaki az ötösről juttatta a hálóba, 0‑1. 31. percben Kapus ívelt a jobboldalon érkező Tolnaihoz és ő értékesítette a kínálkozó lehetőséget, 1‑1. 56. percben Csanaki P. jó ütemű beadását Pothárn juttatta a hálóba a 11‑es pontról, 1‑2. 75. percben Pelczer, Kapust hozta helyzetbe, rövid vezetést követően a hálóba lőtt, 2‑2. Jók: Csanaki, Pothárn. Tartalék: 2‑4. 09. 20.
Gyenesdiás – Becsvölgye 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás; 50 N. V: Németh L. (Kulcsár, Pekk). Gyenesdiás: Lénárd – Pothárn, Horváth A. (Kenesei), Csanaki P., Gombár, Rudolf (Major), Homály, (Kovács K.), Csanaki Cs., Szabó, Barcza, Andor, edző: R. L. Hosszú idő után nagyon fontos győzelmet szerzett a Kinizsi a lelkes vendégek ellen. 35. percben Horváth Á. egyéni akcióból lőtt kapura, Jónás a mezőnybe ejtette a labdát, ám a szemfüles Homály gólt szerzett a lehetőségből, 1‑0. 88. percben Gombár szólózott a félpályától, a büntető területen belülről a kapufát találta telibe, a kipattanó labdát a felfutó Csanaki P. A kapuba vágta, 2‑0. Jók: Lénárt, Csanaki P., Barcza, Csanaki Cs. Tartalék: 3‑1.
Az utóbbi mérkőzések súlyos vereségeit még alig heverte ki a hazai gárda, lelkesedésben már felülmúlták a vendégeket. 39. percben Németh jobboldali beadását Bali 8 m‑ről fejelte a bal alsó sarokba, 1‑0. 50. percben Bali jól ugratta ki Szűcsöt, előbb a kifutó kapusba lőtt, míg a felpattanó labdát Csurgai fejelte három lépésről a hálóba, 2‑0. 58. percben Hóbár 20 m‑es lövését a hazaiak portása a saját kapujába ejtette, 2‑1. Jó: Hóbár. Tartalék: 0‑2. 10. 04.
Gyenesdiás – Tormafölde 1‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Vass Zs. (Kercsmarics, Kovács P.). Gyenesdiás: Lénárd – Pothárn, Gombár, Major (Rudolf ), Szabó, Kenesei, Barcza, Andor (Horváth), Hóbár, Csanaki P., Hudop, edző: R. L. Kiegyenlített mérkőzésen, a rossz helyzetkihasználás, mindkét csapat teljesítményét befolyásolta. 31. percben Koltai kapott jó labdát középen és a kapu közepébe fejelt, 0‑1. 43. percben Andor tört kapura, a védők csak szabálytalanul tudták a büntetőterületen megállítani, a sértett a tizenegyest Belső kezébe lőtte. 89. percben Csanaki P. vette vállára csapata sorsát és mélységből indulva egyéni akcióját góllal zárta, 1‑1. Jók: Lénárd, Barcza, Csanaki P. Tartalék: 3‑1. 10. 11. Tófej – Gyenesdiás
2‑4 (2‑2)
Tófej, 100 N. V: Hári (Simon A, Proszenyák O.). Gyenesdiás: Lénárd – Pothárn, Barcza, Csanaki, Kenesei, Hudop, Csanaki Cs., Takács, Horváth A., Szabó, Horváth J., edző: R. L. A tartalékos hazaiaknak ezen a napon csak ennyire futotta az egyébként lelkesen és a helyzeteket jól értékesítő vendégek ellen. 3. percben Bakon futotta le a Kinizsi védelmét és a kapus mellett a sarokba gurított, 1‑0. 5. percben a hazai védők egymásra vártak a felszabadítással, Hudop érkezett és közelről a hálóba vágta a labdát, 1‑1. 30. percben Horváth Á. 18 m‑es erőtlennek tűnő szabadrúgása nagy meglepetésre a hálóban kötött ki, 1‑2. 40. percben Kiss T. jól fordult le védőjéről és Lénárd mellett gurított a hálóba, 2‑2. 55. percben egy belőtt labdára a hazai védőket megelőzve Kenesei érkezett és a hálóba fejelt, 2‑3. 70. percben a hazai védelem röviden szabadított fel és az érkező Hudop a bal alsó sarokba lőtt, 2‑4. Jók: a teljes vendégcsapat. Tartalék: 2‑4. 10. 18.
Gyenesdiás – Zalaapáti 0‑2 (0‑2)
Bocfölde, 100 N. V: Szente (Vörös, Horváth). Gyenesdiás: Lénárd – Csanaki P., Hóbár, Horváth, Csanaki Cs., Kovács K., Gombár, Barcza, Pothárn, Kenesei, Rudolf (Szabó), edző: R. L.
Gyenesdiás, 50 N. V: Kulcsár I. (Proszenyák O., Németh L.). Gyenesdiás: Lénárd – Kocsis, Gombár, Szabó, Csanaki Cs., Kenesei, Barcza, Horváth Á., (Horváth J.), Csanaki P., Hudop, Takács P., edző: R. L. A vendégek jobban átérezték a győzelem fontosságát és középmezőnyben nyújtott teljesítményükkel megérdemelten nyertek. 10. percben szögletet rúgtak az Apátiak, a középre szálló labdát Pozsegovits értékesítette, 0‑1. 35. percben a vendégek 25 méterről végezhettek szabadrúgást, Lázár a beívelésre a mezőny fölé emelkedett és a hálóba bólintott, 0‑2. Jó: a hazaiaktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑0.
‑ 256 ‑
‑ 257 ‑
09. 27.
Bocfölde –Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
10. 25.
Gellénháza – Gyenesdiás 4‑0 (2‑0)
Gellénháza, 200 N. V: Kulcsár (Nagy T., Proszenyák O.). Gyenesdiás: Lénárd – Kocsis, Gombár, Szabó, Csanaki Cs., Kenesei, Barcza, Horváth Á (Horváth P.), Csanaki P., Hudop, Takács P., edző: R. L. A minden csapatrészében jobb hazaiak nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna, ha kihasználják a büntetőket és ziccereiket. 15. percben Trencséni Z. okos gólt rúgott a bal alsó sarokba az ötösről, 1‑0. 20. percben Trencséni V. szerezte a következő gólt, 2‑0. 30. percben Zsemberi büntetőt hibázott, a kapufára rúgta a labdát. 50. percben Trencséni V. közelről okosan gurított a bal alsó sarokba, 3‑0. 68. percben Hermán büntetőjét Lénárd kivédte. 70. percben Bozzai a tizenhatosról szép gólt lőtt a jobb alsó sarokba, 4‑0. Jók: Lénárd, Csanaki Cs. Tartalék: 3‑2. 11. 01.
Gyenesdiás – Bagola 2–3 (0‑2)
Gyenesdiás 50 N. V: Tóth Á. (Simon A., Kisváradi). Gyenesdiás: Lénárd – Pothárn, Szabó (Takács), Csanaki P., Horváth (Rudolf ), Gombár, Kenesei, Homály, Csanaki Cs., Barcza, Hudop, edző: R. L. A mérkőzés nagy részében a vendégek akarata érvényesült, a hajrában a hazai csapat is megmutatta mire képes, az egyenlítéshez azonban elfogyott az idő. 38. percben Vasics baloldali beadása bepottyant a gólvonalon túlra, ezt csak az asszisztens segítségével lehetett észrevenni, 0‑1. 43. percben Pápai kontratámadásának végén a kiszaladó kapus felett emelt a hálóba, 0‑2. 75. percben Csanaki P. nagy küzdelemben jutott el a jobboldali alapvonalig, beadását Homály a hálóba fejelte, 1‑2. 77. percben Bernáth a leshatárról indította Pápait, hosszas vezetés ellenére is biztosan szerzett újabb gólt, 1‑3. 81. percben Gombár szaladt el a balszélen és beadását ismét Homály csúsztatta a hálóba, 2‑3. Jók: Kenessei, Homály, Csanaki P. Tartalék: 2‑0.
1. Gellénháza 2. Zalaszentiván 3. Tófej 4. Mumor 5. Becsvölgye 6. Bagola 7. Zalaszentgyörgy 8. Tormafölde 9. Galambok 10 Zalaapáti 11. Bocfölde 12. Zalaszentgrót 13. Vonyarcvashegy 14. Gelse 15. Gyenesdiás 16. Tungsram
Felnőtt 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
14 12 10 7 7 7 6 5 4 5 5 4 4 3 2 2
– 2 1 3 3 2 3 4 6 2 2 3 3 4 5 3
1 1 4 5 5 6 6 6 5 8 8 8 8 8 8 10
69‑15 46‑15 45‑35 28‑25 28‑27 43‑34 29‑26 23‑35 30‑37 24‑25 28‑40 25‑35 20‑33 18‑34 14‑28 13‑36
42 38 31 24 24 23 21 19 18 17 17 15 15 13 11 9
Tartalék
1. Zalaszentiván 15 13 1 1 2. Tungsram 15 12 2 1 3. Zalaszentgrót 15 11 1 3 4. Mumor 15 10 1 4 5. Gyenesdiás 14 10 – 4 6. Gelse 15 8 4 3 7. GelIénháza 15 8 2 5 8. Vonyarcvashegy 14 5 4 5 9. Zalaszentgyörgy 15 5 3 7 10. Becsvölgye 14 4 3 7 11. Tormafölde 15 4 2 9 12 Galambok 14 4 1 9 13. Tófej 15 3 1 11 14. Bocfölde 15 2 3 10 15. Zalaapáti 15 3 – 12 16. Bagola 15 1 2 12 Zalaapátitól 1 büntetőpont levonva.
54‑17 57‑7 61‑23 44‑22 29‑20 45‑25 43‑25 27‑26 20‑32 18‑28 26‑42 22‑40 34‑48 8‑66 25‑54 14‑47
40 38 34 31 30 28 26 19 18 15 14 13 10 9 8 5
Zalaszentiván, 200 N. V: Vass (Kercsmarics, Bíró). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Barcza, Kenesei, Deli, Csanaki P., Csanaki Cs., Rajkó, Csanaki Zs., Brassai, Rédei, edző: R. L. A hazaiak megérdemelt győzelmet arattak a mezőnyben szépen adogató és a kapura egyébként teljesen veszélytelen vendégek ellen. 16. percben Simon Z. 16 m‑ről lőtt a bal alsó sarokba, 1‑0. 75. percben Csanaki P.‑t reklamálásért a játékvezető kiállította. 79. percben Herczeg visszagurítását Ebedli 20 m‑ről a bal felső sarokba lőtte, 2‑0. Jók: Csanaki Zs., Gombár. Tartalék: 1‑2.
Kétezerben is hét szakosztállyal rendelkezett a Kinizsi SK. Labdarúgás, 90 fő, szakosztályvezető Kovács Koós Endre, asztalitenisz 13 fő, szv. Kovács Tamás, autósport 22 fő szv. Molnár Mihály, íjász 4 fő, szv. Szalóky István, lovas 14 fő szv. Finta Géza, taekwon‑do 28 fő szv. Dr. Kiss Zsolt, strandröplabda 6 fő, szv. Király András. Az egyesület vezetésében jelentős változások történtek, Dr Bertók Sándor második ötéves időszaka lejárt és lemondott. Az új elnöknek a közgyűlés Tóth Bélát választotta meg. A tizenegy fős elnökségbe a szakosztályok képviselői helyet kaptak, és teljes önállósággal dolgoztak. A tagok közé Dr. Vajda Gábort, Samu Zoltánt és Rácz Lászlót is beválasztották. Tóth Béla: – Dézsenyi Zoltán testnevelő csapatában kezdtem a kézilabdázást, ám olyan szerencsés alkatú vagyok, hogy az atlétika minden ágában kihasználhattam gyorsaságomat. Majd az asztalitenisz következett és napjainkra inkább csak a horgászat és a sportműsorok Íjászok jobbról: követése maradt. A labdarúgást Farkas Piroska, Balogh Eszter mindig is szerettem, egy teremfoci közben megfűztek a szakág vezetők, hogy vállaljam el az egyesület elnöki tisztségét. A labdarúgók helyzete különösen kritikusnak bizonyult, öt játékosunk maradt, akiket nehéz volt együtt tartani. Rácz László és Kovács Koós Endre segítségével bent tudtunk maradni a II. osztályban. Majd visszatért Antoni mester a fiúkhoz és stabilizálódott a helyzetünk munkájának köszönhetően. Segítséget kaptunk Keszthelyről az FCK‑tól is, még Csanaki Zsolt is Tóth Béla újra mezt húzott.
‑ 258 ‑
‑ 259 ‑
11. 08.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 0‑0
Gyenesdiás, 100 N. V: Bedike (Szécsényi, Kanizsai). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Barcza, Csanaki Cs., Csanaki P., Pothárn, Csanaki Zs., Hudop (Kenesei), Rédei (Homály, Deli), Riba, Brassai, edző: R. L. A szomszédvári rangadón kiegyenlített teljesítményt nyújtottak a csapatok, igazságos döntetlen született. Jók: Lénárd, Gombár, Brassai. Tartalék: 4‑0. 11. 17.
Zalaszentiván – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Sikerült a felső pályánkat is befejezni, bekerítettük, kaput készítettünk. Jelentős társadalmi munkát végeztünk a kivitelezés során. Szükség volt a munkára, hiszen az önkormányzat anyagi támogatásával együtt évente 6‑6,5 milliós költségvetéssel dolgoztunk, amit szponzorok segítségével tudtunk előteremteni. A játékosok amatőrként, a sportolás öröméért játszottak. A pénz a pályára, és vásárolt kis busz részleteire, üzemeltetésére, utaztatásra, felszerelésre, öltöző javítására ment el. A kezdetben nyereséges busz működtetése egyre nagyobb terhet jelentett, mert a jogszabályi háttér megváltozott és ekkoriban több személyszállítással foglalkozó cég is jelentkezett a piacon. Szerettük volna kiadni, sajnos egyre nehezebben ment, meg kellett tőle válni. Az ezredfordulón aktív szakosztálynak számítottak az asztalitenisz, lovas, íjász, roncsderbi, strandröplabda és a labdarúgók. A változás őket is utolérte, de ez természetes jelenség a megszűnés és születés. Várakozással láttunk a labdarúgó utánpótlást felkaroló Bozsik program megvalósításához is. Sok gyermeket meg tudtunk nyerni az ígértek fényében, hogy szép pályán, jó felszerelésben játszhatnak. Hozzánk és a gyerekekhez nagyon kevés pénz jutott el, igazából csak az egyesületeken múlott, hogy meddig tudták életben tartani a rendszert. Nagyon sajnálom, hogy így alakult ez a szépreményű program. Szerettük volna az öltöző környékén lévő nagy építkezések során eladni az öltözőnket, hogy egy korszerűbbet építsünk a két pályánk közé, ahol öltözök, kondicionáló terem, asztaliteniszezőknek terem, bowling pályák kaptak volna, helyet. Kis közösségi központot akartunk kialakítani a nem létező sportcsarnokunk kiváltására. Sajnos az ingatlanpiac mozgása befagyott, mielőtt értékesíteni tudtuk volna az öltözőnket. Időközben az is kiderült, hogy a pályánk építésénél szakmai hibákat is elkövettek, a felső réteget le kellene cserélni, ám ennek az összegnek az előteremtésére nem látszik reális esély. Az élet változásai engem is utolértek és sajnos egyéb elfoglaltságom miatt le kellett mondanom az elnökségről. Az egyesület csak úgy tudott működni, hogy sok jó szándékú ember összefogott a sport érdekében, mindenkinek köszönöm a munkáját. Elkészültek a labdarúgópályák és birtokba is vette a csapat, sajnos száraz időben hamar kiszáradt a fű és a fúrt kutak gyenge vízhozama mellett nehéznek bizonyult a pályák locsolása. Az elmúlt évek nyarai nagy szárazságot hoztak, és a pályát alaposan megviselték. Az egyesület az ezredfordulón 4,1 milliós önkormányzati támogatásban részesült, valamint 643 811 forintot tudott más forrásokból szerezni. A költségvetést jelentősen megterhelte egy kis busz üzemeltetése, 2.1 milliós bevétel mellett 2.9 milliós kiadást jelentett. Az SK‑nél így összesen 4 744 317 forint kiadás jelentkezett. Kovács Koós Endre: – Labdarúgó szakosztályunk nehéz helyzetbe került a bajnokság végére, sokan elmentek tőlünk és a nagy csapat létszáma négy főre fogyott. Sikerült játékosokat és Rácz László edzőt hozzánk csábítani. A tartalékok jól szerepeltek, sajnos utánpótlás nevelésünk akadozott, serdülőket nem tudtunk indítani. Kovács Tamás: – A megyei bajnokságot sokáig vezettük holtversenyben, hogy visszatérjünk az NB III‑ba. Jó játékosállománnyal rendelkeztünk, és tehetséges fiatalok is látogatták edzéseinket. Sajnos egy hajszállal lemaradtam a paraolimpián való részvételről.
Molnár Mihály: – Épített csővázas és hagyományos roncsderbi kategóriában indultak versenyzőink és rendre szép eredményeket értek el. Szinte az ország egész területéről hozták a dobogós helyezéseket. A versenyeken úgy tudtak indulni, ha saját zsebükbe nyúltak. Sajnos a Faludi síkon idén nem tudtunk versenyt rendezni. Szalóky István: – Sajnos sokan kiváltak az íjász szakosztályból, a maradók viszont szép eredményeket értek el ebben az évben is. Finta Géza: – Fodor Laura személyében először lett első helyezettünk a megyei bajnokságban Bődör István és Kovács Koós Endre és kezdő lovas kategóriában is az élen végeztünk. A Zala Megye Díjugrató Bajnoka döntőjét 13 egyesület részvételével Lentiben rendezték. A B 3‑as kategóriában Fodor Laura bizonyult a legjobbnak és nyerte a 2000. évi Zala Megye díjugrató bajnoka címet. Megelőzte Schaller Gábort és Kirschner Tamást. Fodor Laura: – Öröm volt lovagolnom. A versenykiírás szerint az évközben megrendezett négy fordulóban két első és egy harmadik helyemmel összesítettben a második helyről vártam a döntőt. A pályát kilencen teljesítettük hibátlanul, majd az összevetésben 1.30 m‑en zalaiként egyedül lovagoltam hibátlanul és örömömre első jelentős versenyemen bajnok lettem. A világ élmezőnyének, 18 nemzet 84 lovasának részvételével októberben rendezték Németországban az olimpiára kvalifikáló versenyt. Magyarországot Saller Gábor, Tuska Pál és Finta Géza képviselte. Finta Géza: – Németországban, Achselschwangban a három csillagos versenyen lehetett kvalifikációt szerezni a 2000‑es Sydney olimpiára. A magyar válogatott a szövetség döntése értelmében nem az egy héttel korábbi Európa Bajnokságon indult, ahol csapatban lehetett minősülni, mivel úgy gondolták itt kevesebb az esélyünk, hanem az egyéni minősítést biztosító versenyen vettünk részt. Sajnos mi nem tehettük meg, hogy mind a két versenyen induljunk, mint a sportág nagynevű lovasai. Táltos lovam a legjobb formáját hozta, csak a legjobbakat tudom elmondani. Az első napi díjlovaglásban könnyedén, finoman végezte feladatát és a középmezőnyben végeztünk. A terepen gyakran a nehezebb megoldást választottam a gyorsaság érdekében. A kijelölt pihenőhelyen az állatorvosnak nem tetszett a fáslizás, gyorsan átkötöztem, de ez sem tetszett neki. Végül is kiengedtek és 18 akadályt csodálatosan vettem. Egy 200 m‑es nyílt szakaszon piros zászlókkal szaladtak felém, a lendülettől alig tudtam megállni. Megdöbbentem mikor megértettem, hogy kiállítottak a versenyből, 8 akadállyal a pálya vége előtt az állatorvos kiállíttatott. Arra tudok csak gondolni, hogy előttem egy nyílt csonttörést szenvedő ló miatt féltették a szürkémet. De akkor meg nem lett volna szabad kiengedni, ha szabálytalanságot találtak a pihenő helyen!
‑ 260 ‑
‑ 261 ‑
2001
‑es tavaszi idény március 13‑án kezdődött.
Mumor – Gyenesdiás 0 –0
Mumor, 100 N. V: Bata (Deák, Balogh K.). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Barcza (Sulyok), Csanaki Zs., Brassai, Rédei, Majtász, Bresztovszki, Rajkó, Pothárn, Gellei (Hudop), edző: Rácz László. Az idény eleji formát mutató hazai csapat kihagyta helyzeteit, mezőnyfölényét nem tudta gólokra váltani. A lelkesen védekező vendégek megérdemelten vitték el az egy pontot. Jók: Lénárd, Gombár, Brassai. Tartalék: 1‑1. 03. 20.
Gyenesdiás – Tungsram 1‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Gerencsér (Bíró L., Kercsmarics). Gyenesdiás: Lénárd – Pothárn, Brassai, Gombár, Rajkó, Séllei, Csanaki Zs., Rédei (Andor), Bresztovszki (Sulyok), Majtász, Barcza, edző: R. L. A nehéz helyzetben lévő két csapat helyenként mindent megtett a gólszerezésért, a győzelemért jobban hajtó vendégek nyertek. 15. percben bedobást követően Kosához került a labda, a 11‑es pontról jól eltalált labdájával a bal alsó sarokba helyezett, 0‑1. 27. percben a kapura törő Majtászt buktatták a 16‑oson belül, a megítélt büntetőt Andor a kapu baloldalába helyezte, Csizmadia csak a lécre tudta ütni, ahonnan befelé pattant a labda, 1‑1. 61. percben jól kontrázott Kovács, villámként száguldott Lénárd felé és lapos lövésével bevette a hálóját, 1‑2. Jók: a hazaiaktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑1. 03. 27.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Zalaszentgyörgy, 50 N. V: Szente (Dravecz, Sasvári). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Brassai, Barcza, Majtász, Csanaki Zs., Rajkó, Pothárn, Séllei, Csanaki P., Hudop (Andor), edző: R. L. Küzdelmes mérkőzésen a vendégek egyenrangú partnernek bizonyultak, a kapu előtt azonban a hazaiak lényegesen több gólhelyzetet dolgoztak ki, így megérdemelten szereztek győzelmet. 25. percben Sebestyén A. pontos átadásával kiugró Luki 11 m‑ről a kifutó kapus fölött a hálóba emelt, 1‑0. Jók: Lénárd, Csanaki P., Brassai. Tartalék: 1‑5. 04. 03.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 2‑0 (1‑0)
04. 10.
Gelse – Gyenesdiás 3‑1 (l‑1)
Gelse, 100 N. V: Vass (Gerencsér, Aczél). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Brassai, Barcza, Hajtósi, Csanaki Zs., Rajkó, Pothárn, Csanaki P., Hudop, Kenesei, edző: R. L. Mindkét csapat a győzelemre játszott, a jobb helyzetkihasználás a Gelse javára döntött. 6. percben jobboldali átívelést a hosszú oldalon érkező Horváth a hálóba fejelte, 1‑0. 16. percben Csanaki Zs. kilépett a védők közül és a kifutó kapus fölött a hálóba emelt, 1‑1. 70. percben egy jobboldali beadást fejelt mintaszerűen Németh Cs. a rövid sarokba, 2‑1. 78. percben Horváth A. pontos átadását Németh Cs. lőtte közelről a hálóba, 3‑1. Jók: Csanaki P., Hudop. Tartalék: 1‑2. 04. 17.
Gyenesdiás – Galambok 2‑2 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Bedike,(Kovács Zs., Deutsch). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Brassai, Majtász (Andor), Csanaki P., Rajkó, Pothárn (Séllei), Csanaki Zs., Hudop, Kenesei, Rédei, edző: R. L. Küzdelmes mérkőzés második félidejére mindkét oldalon beértek a támadások, a hazai csapat közelebb állt a létfontosságú győzelemhez, elérését Kövesi jó védései megakadályozták. 65. percben a gyenesi kapu előtt gurítottak keresztbe a vendégek és a jókor érkező Tóth Z. 12 m‑ről laposan a hosszúsarokba lőtt, 0‑1. 69. percben a vendégek szabadrúgásukat Tóth Z. elé tették, meglepően rosszul eltalált labdáját a szél a jobb felső sarokba csavarta, 0‑2. 75. percben Csanaki Zs. kiugrott a felzárkózott védők közül, végig futott a félpályán és 10 m‑ről szép gólt szerzett, 1‑2. 78. percben Séllei szögletet ívelt középre, Andor fejesgóllal egyenlített, 2‑2. Jók: Rajkó, Csanaki P. Tartalék: 3‑2. 04. 24.
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑1 (1‑1)
Becsvölgye, 100 N. V: Gortka (Dravecz, Horváth.). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Csanaki Zs., Brassai, Majtász (Kenesei), Rajkó, Séllei, Andor, Csanaki P., Hudop, Pothárn, edző: R. L. Mindkét csapat kihagyta a kínálkozó lehetőségeket, igazságos eredmény született. 21. percben Pálfi szerzett labdát a gyenesiek tizenhatosa környékén, egy cselt követően a kint álló kapus fölött a léc alá ívelt, 1‑0. 25. percben Brassai 22 m‑es lövése a hazai portást érintve a kapu baloldalába vágódott, 1‑1. Jók: Brassai, Rajkó, Pothárn. Tartalék: 0‑4. 05. 01.
Gyenesdiás – Bocfölde 4‑0, (l‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Preczlik (Kisváradi, Proszenyák). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Brassai, Barcza (Andor), Hajtósi (Kovács‑Koós), Csanaki Zs., Rajkó, Pothárn, Csanaki P., Hudop, Kenesei, edző: R. L. Mérsékelt iramú mérkőzésen két szép góllal, és értékes győzelemmel avatta fel új pályáját a Gyenesdiás. 40. percben Csanaki Zs. a félpályától egyedül tört a kapu felé, Németh kicselezése közben az alapvonalig sodródott. Beadása elcsúszott a visszafutó védők lába alatt, majd az érkező Barcza sarokkal a hálóba pöccintette, 1‑0. 75. percben szorult helyzetéből kontratámadással próbált kitörni a hazai csapat, a villámgyors akció végén a kapu előteréből Kenesei a félmagasan szálló labdát kapásból bombázta a kapuba, 2‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 1‑2.
Gyenesdiás, 50 n. V: (Sasvári, Vörös L.). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Brassai, Gombár, Csanaki P., Pothárn, Rédei, Hudop (Kenesei), Andor (Majtász), Csanaki Zs., Séllei, edző: R. L. A hazai fiúk rengeteget dolgoztak, számtalan helyzetet kidolgoztak és az idényben nyújtott legjobb formájukkal elérték, hogy a vendégek alig veszélyeztették kapujukat. 40. percben jobbszélről Andor nagy ívben tette a labdát a kapu előterébe, ahol Brassai közelről, kapásból a jobb alsó sarokba bombázott, 1‑0. 50. percben Séllei indította jó ütemben Csanaki Zs.‑t a vendégek térfelén, néhány méter után lapos lövésével a jobb alsó sarokba lőtt a csatár,
‑ 262 ‑
‑ 263 ‑
2‑0. 56. percben Sélleit távolról indították a társak, és a 16‑os környékéről góllal fejezte be az akciót, 3‑0. 63. percben a sokadik gyenesi támadás végén Csanaki Zs. 18 m‑ről védhetetlenül bombázott a hálóba, 4‑0. Jók: Az egész hazai csapat. Tartalék: 4‑0. 05. 08. Tormafölde – Gyenesdiás
0‑2 (0‑1)
Tormafölde, 150 N. V: Siket. (Szemerédi, Bakonyi). Gyenesdiás: Lénárd – Csanaki Zs., Brassai, Majtász (Kenesei G.), Rédei, Rajkó, Séllei, Andor, Csanaki P., Kenesei P., Pothárn, edző: R. L. A gyenge napot kifogó és büntetőt is hibázó hazaiak ellen a vendégek megérdemelten szereztek győzelmet. 38. percben Pothárn a védők hibáját kihasználva 12 méterről a kapufát érintve lőtt a hálóba, 1‑0. 53. perc: Pothárn beadását Andor 10 méterről fejelte a hálóba, 2‑0. 82. percben Balogh Z. betört a 16‑oson belülre, ahol buktatták. A büntetőt a sértett lőtte, labdáját Lénárd gyors vetődéssel hárította. Jók: Pothárn, Csanaki P., Andor. Tartalék: 0‑0. 05. 15.
Gyenesdiás – Tófej 0‑3 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Tóth A. (Preczlik, Aczél Zs.). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Gombár, Rédei, Csanaki P., Pothárn, Séllei, Majtász, Hudop, Csanaki Zs., Andor (Kenesei), edző: R. L. Egyenlő erők küzdelméből a tartalékosan felálló vendégek örömmel tértek haza, a mezőnyben harciasan játszó hazaiak elleni győzelmükkel. 22 percben Káli 16 méterről megeresztett lövését Lénárd a mezőnybe ütötte, a szemfüles Bakon védhetetlenül vágta az alsó sarokba, 0‑1. 58. percben kontratámadás végén három vendégjátékos kipasszolta a gyenesi védelmet és a sort záró Bakon laposan, közelről bevette Lénárd kapuját, 0‑2. 89. percben Káli az utolsó percben egyedül tört a hazai kapu felé, ügyesen cselezett és pontosan lőtt a büntetőpont környékéről a sarokba, 0‑3. Jók: Rajkó, Rédei, Csanaki P. Tartalék: 1‑0. 05. 22.
Zalaapáti – Gyenesdiás 0–0
Zalaapáti, 150 N. V: Vass Zs. (Szíva, Bíró). Gyenesdiás; Lénárd – Rajkó, Brassai, Gombár, Rédei, Pothárn, Csanaki, Séllei, Hudop (Kenesei), Majtász, Andor, edző: R. L. Alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok. Az első félidőben a Gyenesiek játszottak enyhe mezőnyfölényben. A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsoltak a házigazdák, fölényt nem tudtak kiharcolni. A két, tizenhatos között zajló mérkőzés igazságos eredménnyel zárult. Jók: Lénárd, Brassai, Gombár. Tartalék: 2‑4.
védelem lemaradt a gyors vendégtámadásról és Trencséni Z. 18 m ‑ről kilőhette a jobb felső sarkot, 0‑2. 68. percben Trencséni Z. lecsapott a védelem adogatására, kicselezte az amúgy jól védő Lénárdot, és egy örömtáncot követően megszerezte a harmadik gólját, 0‑3. Jók: Gombár, Csanaki Zs., Brassai. Tartalék: 2‑0. 06. 05.
Bagola – Gyenesdiás 1‑6 (0‑2)
Bagola, 50 N. V: Kisváradi (Kiss Á., Proszenyák O.). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Majtász, Rédei, Rajkó, Séllei, Andor, Hudop, Csanaki, Pothárn, Kenesei, edző: R. L. A jobban és szervezettebben játszó vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyertek a gyenge, széteső játékot produkáló hazaiakkal szemben. 14. percben a hazai védők alászaladtak egy jobboldali beadásnak, Majtász higgadtan a bal sarokba helyezett, 0‑1. 25. percben baloldali beadást Andor négy lépésről a kapus lába között fejelt a hálóba, 0‑2. 58. percben az előrevágott labdát Sípos a saját kapujába emelte, öngól, 0‑3. 65. percben jobboldali támadás végén Pothárn a kifutó kapus felett a hálóba helyezett, 0‑4. 68. percben jobboldali szabadrúgásból Katonához szállt a labda és két lépésről a kapuba lőtt, 1‑4. 75. percben a hazai védők passzolgattak, Andor közéjük csapott és 11 méterről szerzett gólt, 1‑5. 83. percben Gombár az elmélázó hazai védőket állva hagyta és higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt, 1‑6. Jók: a teljes vendégcsapat. Tartalék: 0‑0. 06. 14. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
2‑1 (1‑1)
Vonyarcvashegy, 600 N. V: Fábián S. (Fábián P., Balogh K). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Csanaki Zs., Majtász (Kenesei), Rédei, Rajkó, Séllei, Andor, Hudop, Pothárn K., Csanaki P., edző: R. L. A meleg és a nagy tét rányomta bélyegét a játékra, ahol a hazai gárda végig mezőnyfölényben játszott a nagy küzdelmet hozó szomszédvári rangadón. 30. percben Pothárn A. sokadik szögletét Pál 5 méterről fejelte a rövid, felső sarokba, 1‑0. 35. percben Csanaki Zs. beadását Andor fejelte a léc alá, 1‑1. 60. percben Gerencsér – Fonnyadt kényszerítőből kialakult sakk‑matt helyzetből Fonnyadt értékesítette a lehetőséget, 2‑1. Jók: Gombár, Pothárn K, Csanaki P. Tartalék: 5‑0. 06. 19.
Gyenesdiás – Zalaszentiván 0‑5 (0‑3)
Gyenesdiás, 50 N. V: Körmendi (Stárics, Horváth E.). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Majtász, Csanaki P., Brassai; Rajkó, Kenesei, Csanaki Zs., Hudop, Andor, Séllei, edző: R. L. A bajnokcsapat csak annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett, ebben a játékban a hazaiak tisztes ellenfélnek bizonyultak. 45. percben a hazai védőket egyéni akciója közben becsapta Trencséni Z. és megszerezte a veze‑tést, 0‑1. 47. percben a hazai
Gyenesdiás, 50 N. V: Siket F. (Cserkúti, Szemerédi). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Brassai, Rédei, Gombár; Pothárn (Horváth), Séllei, Kenesei, Csanaki, Andor, Majtász, edző: R. L. Az első félidőben a hazai csapat megpróbálta a lehetetlent is, közben a taktikus vendégek pontos akcióikkal szerezték góljaikat, és bemutatták miért állnak a második helyen. 10. percben egy szépen kidolgozott támadás végén Odonics kapott keresztlabdát és könnyedén emelt a kapu közepébe, 1‑0. 22. percben a sarokpont közeléből emeltek a kapu előterébe a vendégek, a kavarodásból Simon emelkedett ki és fejelt a hálóba, 0‑2. 40. percben gyors ellentámadást vezettek a vendégek a leragadt hazai védők között, végül Odonics laposan helyezett a kapuba, 0‑3. 66. percben a tizenhatos előterében
‑ 264 ‑
‑ 265 ‑
05. 29.
Gyenesdiás – GelIénháza 0‑3 (0‑1)
felálló hazai védelmen átcselezte magát Simon, gyors igazítást követően a hálóba vágta a labdát, 0‑4. 75. percben feltehetően lesről engedte el a játékvezető Simont, az elfekvő kapus mellett megszerezte az utolsó góljukat, 0‑5. Jók: a hazaiaktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑2. 1. Gellénháza 2. Zalaszentiván 3. Tófej 4. Becsvölgye 5. Zalaszentgyörgy 6. Mumor 7. Bagola 8. Bocfölde 9. Zalaapáti 10. Tormafölde 11. Tungsram 12. Vonyarcvashegy 13. Galambok 14. Gyenesdiás 15. Gelse 16. Zalaszentgrót
Felnőtt 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
29 23 19 14 14 12 12 11 10 9 9 7 7 6 7 6
– 4 4 7 4 8 2 3 6 7 6 10 9 9 6 5
1 146‑21 87 3 103‑29 73 7 89‑61 61 9 60‑56 49 12 56‑54 46 10 52‑52 44 16 68‑80 38 16 49‑76 36 14 47‑52 36 14 40‑68 34 15 41‑59 33 13 39‑59 31 14 46‑73 30 15 34‑51 27 17 38‑76 27 19 42‑83 23
Tartalék
1. Tungsram 30 23 2. Mumor 30 23 3. Zalaszentiván 30 22 4. Gyenesdiás 30 20 5. Zalaszentgrót 30 19 6. Gellénháza 30 17 7. Gelse 30 16 8. Tófej 30 12 9. Vonyarcvashegy 30 12 10. Galambok 30 11 11. Z.szentgyörgy 30 10 12. Tormafölde 30 7 13. Becsvölgye 30 6 14. Bagola 30 5 15. Zalaapáti 30 6 16. Bocfölde 30 4 × négy büntetőpont levonva.. * egy bűntetőpont levonva..
3 3 3 4 3 4 4 4 4 2 4 5 5 3 – 3
4 4 5 6 8 9 10 14 14 15 16 18 19 22 24 23
112‑21 85‑33 110‑34 65‑37 119‑56 88‑51 87‑72 76‑60 64‑69 67‑74 38‑62 52‑87 39‑79 35‑97 44‑120 22‑151
74 72 69 64 60 55 52 40 40 35 34 26 23 18 17 * 11 ×
A következő szezont idegenben kezdte a Kinizsi SK labdarúgó csapata. 08. 07.
Egervár – Gyenesdiás 7‑2 (4‑1)
Egervár, 150 N. V: Bedike (Dombai, Proszenyák M.). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Gombár, Csanaki, Rédei, Séllei, Kenesei, Kozma, Pothárn, Andor, Kovács (Horváth), edző: Rácz László. Az újonc hazaiak számos gólhelyzetet kialakítottak és több mint fél tucatszor találtak a hálóba, a győzelmük a látottak alapján ilyen arányban is megérdemelt. 9. percben Török 16 m‑es szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, 1‑0. 15. percben baloldali hazai támadás eredményeként Pogács R. 16 méterről talált a hálóba, 2‑0. 30. percben Formás hazai támadás végén Etler 5 méterről higgadtan gurított a kapu közepébe, 3‑0. 38. percben egy kapu előtti kavarodás végén Toplak 5 méterről perdített a hálóba, 4‑0. 42. percben Kozma 28 m‑es szabadrúgása a hazai kapus keze között jutott a hálóba, 4‑1. 55. percben kapu előtti kavarodásból a szemfüles Toplak pár lépésről pöckölte a labdát a hálóba, 5‑1. 60. percben Pásti 22 méteres szabadrúgása a bal felső sarokba vágódott, 6‑1. 67. percben kidolgozott hazai támadás végén a védőkről kipattanó labda Pásti elé került és 20 méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba, 7‑1. 80. percben a 16‑os jobboldali sarkáról elvégzett szabadrúgásból Séllei talált a hálóba, 7‑2. Jók: a vendégektől senki sem dicsérhető. 08. 14.
Gyenesdiás –Tungsram 2‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Dombai (Deutsch, Proszenyák). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Gombár, Rédei, Csanaki P., Pothárn, Séllei, Kenesei, Sorok, Andor, Kozma (Hudop) edző: R. L. Kiegyenlített mezőnyjáték és jobb hazai helyzetkihasználás jellemezte a találkozót. Az 50. percben sokpasszos játékukkal a hazaiak kicselezték a védelmet és Kenesei a büntetőpontról remekül lőtt laposan a bal alsó sarokba, 1‑0. 73. percben Pothárn kapott labdát a tizenhatosnál, egy cselt követően ő is laposan lőtte ki a bal alsó sarkot, 2‑0. 81. percben szögletből beívelt labdát Molnár Zs. fejelhette tiszta helyzetből a kapuba, 2‑1. Jók: Csanaki a mezőny legjobbja, és az egész hazai csapat. Tartalék: 1‑1.
Rácz László: – Élvonalbeli szereplésemet a ZTE‑nél kezdtem és 1972‑1981 között mintegy 165 mérkőzésen léptem pályára. Keszthelyre kerültem, ahol az NB II‑ben még további három szezont játszottam és kétszer országos gólkirály lettem. 1986‑ban visszavonultam, Hévízen egy évig még levezetésként játszottam, majd azóta mint játékvezető maradtam a labdarúgás mellett. Bekerültem az NB I‑es keretbe és közreműködtem nemzetközi az FTC‑Antverpen BEK mérkőzésen. Az utóbbi években a ZMLSZ játékvezetői ellenőreként és megyei, városkörnyéki csapatok edzőjeként dolgoztam. Játszottam a gyenesdiási öregfiúk csapatában. Telekesen egy emléktornán kért fel Kovács‑Koós Endre, hogy vállaljam el a csapat edzését, amelyik akkor esett ki a megyei bajnokságból. Nagyon súlyos helyzet alakult ki, 4‑5 játékosunk maradt és nagyon nehéz döntést hoztam, mivel a nincsből kellett felállnunk. Talpra kellett állítani a nagyokat és az ifit is meg kellett szervezni. Szerencsére az öregfiúk vállalták a játékot és sikerült elérnünk, hogy a megyei II. osztályú bajnokságból már nem estünk ki. A játékosok erőn felül teljesítettek, amiért csak dicséretet érdemelnek. Munka után, rendszeres edzések nélkül vállalták a mérkőzéseket, így nehéz időszakot éltünk át. Teljesítettem, amit vállaltam és az újévre átadtam a helyemet. Elevenen élnek emlékeimben a bagolai sorsdöntő mérkőzés percei, ahol 6‑1‑es győzelmünkkel sikerült elérni a bentmaradást, nagyszerűen játszottunk. Örömöt jelentett, hogy a nehézségek ellenére harminc gyerekkel foglalkozhattam a serdülőknél. Közülük sokkal találkozom első csapatoknál és örülök amikor megismernek és büszke vagyok rájuk, amikor játszanak. Örülök, hogy sikerült velük megszerettetni a labdarúgást.
Alsópáhok, 150 N. V: Konkoly (Szente, Vörös). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Nikitscher, Kozma, Horváth (Rajkó), Pothárn, Hudop, Csanaki, Andor, Séllei, Rédei, edző: R. L. Küzdelmes mérkőzésen, ha némi szerencsével is, de megérdemelten nyert a mérkőzés jelentős részében tíz emberrel játszó vendégek ellen a hazai gárda. 13. percben egy baloldali támadást követően Ódor gólbatartó labdáját Nikitscher kézzel kiütötte, tizenegyes és kiállítás járt érte. A büntetőt Kovács értékesítette, 1‑0. 43. percben szabadrúgásból Kozmához szállt a labda és közelről lőhetett a hálóba, 1‑1. 70. percben szórványos vendégakció végén Pothárn két lépésről pofozta a hálóba a labdát, 1‑2. 78. percben a rosszul kimozduló Lénárdot Veres megelőzte és az üres kapujába bólintott, 2‑2. 88. percben jobboldali beadást Bontó a vendégek hálójába fejelte, 3‑2. Jók: Gombár, Csanaki. Tartalék: 2‑7.
‑ 266 ‑
‑ 267 ‑
08. 21.
Alsópáhok – Gyenesdiás 3‑2 (1‑1)
08. 28.
Gyenesdiás – Zalakaros 1‑5 (1‑3)
Gyenesdiás, 100 N. V: Sebők (Szabó L., Varga Gy.). Gyenesdiás: Lénárd – Rédei (Kenesei), Gombár, Andor, Csanaki, Pothárn, Séllei, Rajkó (Újvári), Sorok, Kozma, Horváth (Hudop), edző: R. L. Az első gólig partiban játszott a hazai csapat, a bajnokság nagy esélyesének számító újoncok ellen. A 28. percben Pongrácz és Vékony kényszerítőzve átszáguldott a hazai védelmen, indításukból Nagy közelről lőhetett a kapuba, 0‑1. 35. percben a mélységből villámként előtörő Nagy még Lénárdot is kicselezte, önzetlen passzát a felfutó Pongrácz tette a bal alsó sarokba, 0‑2. 37. percben szögletből beívelt labdát Andor szépen fejelte a hosszú sarokba, 1‑2. 41. percben Török, mint jó tanár, 20 m‑ről elvégzett szabadrúgásával kipókhálózta a jobb felső sarkot, 1‑3. 56. percben ismét Nagy kontrázott a balszélen és a 11‑es pont magasságából biztosan talált a hálóba, 1‑4. 64. percben begyakorolt vendégtámadást Kapus zárt az ötösről góllal, 1‑5. Jók: Andor, Csanaki. Tartalék: 1‑0. 09. 04.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑1 (0‑0)
Zalaszentgyörgy, 100 N. V: Pekk (Aczél Zs., Nagy G.). Gyenesdiás: Lénárd – Hudop, Gombár, Rajkó, Csanaki P., Sorok (Újvári), Séllei, Rédei, Pothárn, Andor (Kenesei), Kozma, edző: R. L. A vendégeknél kettős kiállításra is sor került, ennek ellenére sportszerű mérkőzésen született meg a hazai győzelem, a Kinizsi a mezőnyben ügyesen játszott, a hazaiak a kapu előtt határozottságukkal megérdemelten nyertek. A 63. percben Németh Zs. a baloldalról váratlanul középre adott, a kivetődő Lénárd kiejtette a labdát és Luki 6 m‑ről a kapu közepébe lőtt, 1‑0. A gólt követően Rédei reklamált, amiért a játékvezető kiállította. 76. percben Csiszár kilépett a védők közül és kapura tört, a kifutó Lénárd csak buktatni tudta. A megítélt büntetőt Dalla értékesítette, 2‑0. 88. percben ártalmatlan szituációban a 16‑oson belül Németh Zs. ellökte Kozmát, a játékvezető tizenegyest ítélt. Időközben Pothárn megsértette a játékvezetőt, számára is előkerült a piros lap. A büntetőt Gombár biztosan értékesítette, 2‑1. Jók: Gombár, Kozma, Séllei. Tartalék: 3‑1. 09. 11.
Gyenesdiás – Zalaapáti 5‑3 (2‑1)
torkából tette a hálóba, 3‑2. 67. percben ismét hosszú labdákkal jöttek fel a vendégek, gyors akciójukból Szvoboda egyenlített, 3‑3. 82. percben Andor félpályáról indult, egyedül vezette fel a labdát Novák kapujáig, ahonnan laposan kilőtte a jobb alsó sarkot, 4‑3. 88. percben kimaradt vendéghelyzetből gyorsan leindított a Gyenes, és Hudop szép góllal állíthatta be a végeredményt, 5‑3. 92. percben Pánczél tizenegyesét Lénárd elsőre kiütötte, míg az ismétlést megfogta. Jók: az egész hazai együttes. 09. 18. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
4‑2 (2‑2)
Vonyarcvashegy, 300 N. V: Gerencsér (Aczél, Kohári). Gyenesdiás: Lénárt – Gombár, Nikitscher, Csanaki, Sorok, Kozma, Hudop, Andor, Újvári, Horváth, Pothárn, edző: R. L. A szomszédvári rangadón a hazaiak 0‑2‑ről fordítottak és megérdemelten tartották otthon a három pontot. A 20. percben kapu előtti kavarodásból Kozma jól helyezett a hálóba, 0‑l. 30. percben a vendégek büntetőhöz jutottak és Gombár értékesítette, 0‑2. 35. percben Majtász buktatásáért megítélt büntetőt Purt értékesítette, 1‑2. 43. percben szépen kidolgozott hazai támadást Barcza pontos lövése zárt, 2‑2. 48. percben jobboldali beadásból Pál a jobb sarokba fejelt, 3‑2. 85. percben hazai szabadrúgásból Gerencsérhez került a labda és a hálóba talált, 4‑2. Jók: Gombár, Csanaki, Pothárn. Tartalék: 1‑0. 09. 25.
Gyenesdiás – Becsvölgye 2‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Bíró (Somogyi Zsuzsanna, Marczin). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Nikitscher, Csanaki, Rédei, Pothárn, Mosdósi (Rácz), Kenesei, Andor, Hudop, Kozma, edző: R. L. Szünet után mindkét fél kihasználatlanul hagyta helyzeteit, a gólparádé elmaradt, a három pont megérdemelten került a Kinizsihez. Rácz László ezzel a mérkőzéssel búcsúzott a csapattól. A 10. percben kimaradt hazai helyzetekre gyors ellenakcióból érkezett a válasz, a vendégek kipasszolták a védelmet és Németh A. a 11‑es pontról lőhetett Lénárd mellett a kapuba, 0‑1. 29. percben a hazai nyomás eredményeként szöglethez jutott a Gyenesdiás, Csanaki beadását Andor középről tette a hálóba, 1‑1. 37. percben továbbra is a Gyenes támadott, Gombár baloldalról beívelt szögletét Nikitscher közelről fejelte a kapuba, 2‑1. Jók: az egész hazai csapat. Tartalék: 3‑0.
Gyenesdiás, 50 N. V: Dravecz (Szép, Gortka). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Nikitscher, Csanaki, Gombár, Kenesei, Séllei, Kozma (Hudop), Sorok, Andor, Horváth, edző: R. L. Hasonló tudású csapatok küzdelmében fordított eredmény is születhetett volna. A jobb helyzet kihasználásával a hazai csapat megérdemelt, értékes pontokat szerzett. 9. percben baloldali bedobásból a kapu előterébe játszották a labdát a hazaiak, itt a bevetődő Horváth a hálóba fejelt, 1‑0. 12. percben Kenesei egyéni akciója végén pontosan helyezett a kapuba, 2‑0. 14. percben a vendégek egyik védője kézzel ütött a büntetőterületen belül a labdába, a tizenegyest Andor a felső lécre vágta. 23. percben feltámadtak a vendégek és hosszú labdáikkal hamar Lénárd kapuja elé értek, a jól hajrázó Tompa közelről bizonyult eredményesnek, 2‑1. 48. percben kapu előtti kavarodásból Pozsegovits fejelt a hálóba, 2‑2. 65. percben sarokponthoz közeli bedobásból Andor a hozzá szálló labdát a kapu
Galambok, 150 N. V: Gortka (Simon T., Dravecz). Gyenesdiás: Lénárd – Nikitscher, Horváth, Kozma, Kenesei, Hudop, Csanaki (Újvári), Andor (Mosdósi), Séllei, Gombár, Pothárn, edző: Gombár Csaba. Az első félidő gyenge hazai produkcióját kihasználták a vendégek. A hajrában végig rohamozó hazaiak megfordították a mérkőzést és megérdemelten nyertek. Gombár Csaba, mint megbízott edző, jól tartotta össze csapatát. A 17. percben Pothárn remek átadását Kozma a kapus mellett helyezte a hálóba, 0‑1. 75. percben Nagy átadását Simon 7 m‑ről vágta a hálóba, 1‑1. 80. percben Fridrich remek indításából Kapus A. a kimozduló Lénárd mellett a hálóba helyezett, 2‑1. Jók: Lénárd, Gombár. Tartalék: 7‑0.
‑ 268 ‑
‑ 269 ‑
10. 02.
Galambok – Gyenesdiás 2‑1 (0‑1)
10. 09.
Gyenesdiás – Mumor 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, I00 néző V: Beleki (Pujcsek, Bojt). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Rédei, Rajkó, Újvári, Nikitscher, Séllei, Pothárn (Csák), Hudop, Mosdósi (Csanaki), Kenesei, edző: Antoni János. A hazai csapat nagy nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját és a számtalan kidolgozott helyzet ellenére, egy tizenegyes segítette a győzelemhez a Balaton‑partiakat, hiszen a hazai pályán győzelemmel szerették volna köszönteni a hozzájuk visszatért Antoni Jánost. A gólt követően már hiába támadtak ki a vendégek, csak a játék képe javult. 70. percben a kapura törő Nikitschert a tizenhatoson belül buktatták a védők, a megítélt tizenegyest Gombár értékesítette, 1‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 3‑1. 10. 16.
Bagola – Gyenesdiás 7‑2 (2‑1)
Bagola, 150 N. V: Vincze (Aczél Zs., Pekk). Gyenesdiás: Lénárd – Nikitscher, Gombár, Csanaki, Mosdási, Újvári, Kenesei, Séllei, Rédei, Andor, Csák, edző: A. J. Biztos hazai győzelem. A 25. percben Vágó ellépett a védők mellett, a kivetődő kapus közben elhúzta a lábát, tizenegyes. A büntetőt Domján értékesítette, 1‑0. 30. percben a vendégek jobboldali szabadrúgását Németh a saját kapujába fejelte, öngól, 1‑1. 40. percben Domján 25 m‑es szabadrúgásból növelte a hazaiak előnyét, 2‑1. 47. percben Vágó szögletét Nemeskéri a kapust megelőzve csúsztatta a hálóba, 3‑1. 55. percben Skublics remek indításával Ernszt iramodott meg, hosszú vágta után is biztosan lőtt a hosszú sarokba, 4‑1. 70. percben Ernszt kilépett a védők közül és a tizenhatosról ő is a hosszú sarokba lőtt, 5‑1. 71. percben Mohácsi elfutott a jobboldalon, pontos beadását Domján közelről a hálóba passzolta, 6‑1. 75. percben a kitörő vendégcsatár lábát Kirchner elhúzta, a tizenegyest Andor értékesítette, 6‑2. 80. percben Mohácsi elhúzott a baloldalon, lövését a kapus kiütötte. Domján jól gurított vissza és Skublics az elmozduló Lénárd mellett a hálóba helyezett, 7‑2. Jók: Rédei, Andor. Tartalék: 3‑3. 10. 23.
Csömödér – Gyenesdiás 1‑0 (0‑0)
Csömödér, 150 N. V: Siket (Szemerédi, Madár). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Mosdósi, Gombár, Újvári, Pothárn, Csák (Horváth), Séllei, Hudop (Csanaki), Andor, Kenesei, edző: A. J. A hazaiak jobb csapatjátékukkal a kapura veszélyesebb akcióikkal megérdemelten nyerték a találkozót. 55. percben Orsós L. az alapvonalig verekedte magát, innen a kimozduló kapus fölött emelt a hálóba, 1‑0. Jók: Andor, Séllei, Lénárd. Tartalék: 1‑2. 10. 30.
megszerezte a vezetést, 1‑0. 12. percben Pothárn szemfülesen lecsapott egy rövid hazai adásra és bevette a bal alsó sarkot, 2‑0. 23. percben a kapura törő Csanakit a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelte Bedő L., a játékvezető kiállította és tizenegyest ítélt. Andor mellérúgta. 33. percben balszéli vendégtámadás végén a hazai kapu előterébe helyezett labdát Krajcsics középről lőhette a jobb alsó sarokba, 2‑1. 51. percben a bázakerettyei védelem kézzel is próbált hárítani a tizenhatoson belül, a tizenegyest Gombár biztosan értékesítette, 3‑1. 62. percben a mélységből kiugró Csanaki a tizenhatosról emelt át a kifutó kapus felett, 4‑1. 65. percben a tiszta helyzetben kapura törő Pothárnt a büntető területen belül a védők lerántották, ez is tizenegyes és ismét Gombár értékesített, 5‑1. 67. percben Csanaki keresztlabdája a kapu előtt elgurult, éles szögből Pothárnnak mégis sikerült betalálnia a hálóba, 6‑1. 72. percben Csanaki bedobását Gombár ollózva tette a hálóba, 7‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 18‑0. 11. 06.
Bocfölde – Gyenesdiás 1‑0. (1‑0)
Bocfölde, 100 N. V: Szép (Vörös, Konkoly). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Mosdósi, Pothárn (Kenesei), Rédei, Gombár, Horváth, Séllei, Andor, Nikitscher, Csanaki, edző: A. J. A mérkőzésen több gólhelyzetet kialakító és abból egyet értékesítő hazaiak megérdemelten nyertek. A 32. percben baloldalról átívelt labdára kilépett Magyar és a kifutó kapus mellett a hálóba helyezett, 1‑0. Jók: Rédei, Gombár, Pothárn, Tartalék: 2‑0. 11. 13.
Gyenesdiás – Tormafölde 1‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Nagy G. (Varga, Aczél). Gyenesdiás: Lénárd – Rajkó, Nikitscher, Gombár, Mosdósi, Rédei, Pothárn, Séllei, Hudop, Kenesei, Csanaki, edző: A. J. Időnként lendületes, a mezőnyben küzdelmes mérkőzéssel búcsúztak a csapatok az idénytől. A távoli lövések a kapusoknak nem okoztak gondot. A 14. percben a vendégek kapuja előtt csoportosultak a játékosok, a szögletből kipattanó labdát 16 m‑ről Séllei bombázta a jobb felső sarokba, 1‑0. 86. percben Ternácz szemfülesen elcsípett egy labdát a védőktől, rövid vezetés után keményen lőtt a hálóba, 1‑1. Jók: Gombár, Mosdósi, Séllei. Tartalék: 0‑2
Gyenesdiás – Bázakerettye 7‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kercsmarics (Bedike, Szécsényi). Gyenesdiás: Lénárd – Nikitscher, Rajkó (Horváth), Mosdósi, Pothárn, Rédei (Kenesei), Gombár, Újvári (Hudop), Séllei, Andor, Csanaki, edző: A. J. Sportszerű mérkőzésen a nagy kedvvel játszó Gyenesdiás jó arányban használta ki helyzeteit a lelkes fiatalok ellen. A 7. percben Séllei 25 m‑re a vendégek kapujától kapáslövésével
‑ 270 ‑
‑ 271 ‑
1. Zalakaros 2. Bagola 3. Galambok 4. Vonyarcvashegy 5. Becsvölgye 6. Egervár 7. Zalaszentgyörgy 8. Tormafölde 9. Bocfölde 10. Tungsram 11. Mumor 12. Zalaapáti 13. Gyenesdiás 14. Alsópáhok 15. Csömödér 16. Bázakerettye
Felnőtt 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
12 9 9 9 9 8 6 5 5 5 5 5 5 4 3 2
2 5 4 3 2 2 4 4 3 2 2 1 1 1 1 1
1 1 2 3 4 5 5 6 7 8 8 9 9 10 11 12
42‑11 42‑18 28‑18 34‑15 38‑20 37‑24 38‑33 17‑19 18‑25 27‑33 17‑37 21‑26 29‑39 18‑29 10‑44 10‑35
38 32 31 30 29 26 22 19 18 17 17 16 16 13 10 7
1. Tungsram 2. Zalakaros 3. Galambok 4. Vonyarcvashegy 5. Egervár 6. Bagola 7. Mumor 8. Gyenesdiás 9. Zalaszentgyörgy 10. Tormafölde 11. Zalaapáti 12. Becsvölgye 13. Bocfölde 14. Alsópáhok 15. Csömödér 16. Bázakerettye
Tartalék 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
10 10 10 9 9 9 8 7 7 5 5 5 4 2 1 –
4 2 2 3 3 1 3 2 1 4 4 2 1 3 3 –
1 3 3 3 3 5 4 6 7 6 6 8 10 10 11 15
84‑15 54‑17 53‑16 52‑13 54‑18 45‑27 33‑34 46‑26 36‑25 29‑39 28‑44 36‑40 29‑39 15‑63 15‑64 4‑131
34 32 32 30 30 28 27 23 22 19 19 17 13 9 6 –
A 2001‑es év végén az iskola tornatermének és a közműve‑ lődési részének tervegyeztető megbeszélésre került sor. A torna‑ terem mérete 20×40 m‑es játéktérrel, 2‑3 m‑es kifutóval, mini‑ mum 7 m‑es belmagassággal lett meghatározva. A sportolóknak legalább négy öltözőt, az eszközöknek szertárat, orvosi szobát és a testnevelő tanárok helyiségét tartalmazta a terv. Előreláthatóan ötszáz néző kényelmesen foglalhat majd helyet a versenyeken a tervek szerint. ‑ben az egyesület 3.2 milliós támogatást kapott az önkormányzattól működéséhez, ezen felül a dologi kiadásokra további nyolcvanezer lett megszavazva. A lo‑ Molnár Mihály vasversenyekre és a Balaton Vívóklubnak 200‑200 ezer forintos támogatás került tervezésre. Molnár Mihály: – Gyerekkoromban én is fociztam és kézilabdáztam, majd felnőttként jó barátságba kerültünk egy Gyenesdiáson pihenő osztrák fiatalemberrel, aki kedvet ébresztett bennünk az autósportág eme szakága iránt. Elmentünk vele Somogybabodra, elhozta saját épített autóját és 1993 októberében azt vettük észre, hogy megrendeztük első versenyünket. Közel tíz évig működött a szakosztály kisebb‑nagyobb mozgásokkal és változásokkal. Kezdetben azért ültünk az autókba, mert ki akartuk próbálni ezt az érzést. Az első autók valóban roncsok voltak, olcsón hozzájuk jutottunk és a javításuk sem okozott gondot. Ahogy mindenki megérezte a győzelem ízét, ragaszkodni kezdett ehhez az érzéshez és elkezdték a műhelyekben építeni, erősíteni autóikat, hogy legközelebb is ők nyerjenek. Sikerült szponzorokat is találni, beindult a sportág, a versenyek egyre látványosabbak lettek. Aki nem jutott pénzhez az feladta és egyre többen, egyre több egyesület feladta, mert pénznyelővé, feneketlen teknővé vált a sportág és saját magát ette meg. Mi is erre a sorsra jutottunk, apránként mindenki „bedobta a törülközőt”. Sok szép élménnyel ajándékozott meg minket ez az évtized, sok örömet szerzett, számtalan érmet és kupát szerezetünk és sok szabadidőt és pénzt áldoztunk rá. Minden verseny izgalmat hozott az életünkbe, főleg az éjszakai autószerelések, hogy másnap versenyezni tudjunk.
2002
‑ 272 ‑
Hatalmas megszállottság kellett mindehhez és jelentős szervezőkészség. Össze kellett hangolni a tűzoltók, mentők, rendőrség munkáját, földmunkagépeket kellett szerezni és legfőképpen alkatrészt és üzemanyagot. Jó emberek találtunk egymásra, akik mérhetetlenül sokat segítettek és csak hálával tudok ezért rájuk gondolni, a Horváth Ép, Hydrobau, Molnár Kő, hogy csak néhányat említsünk. Itt volt a Mozaik Kft, is akik a versenyeinket támogatták. Néhány év múlva már olyan magas költségvetéssel dolgoztunk, hogy jobban megérte átállni a Rally crossra, ami magasabb szintnek számít, cserében elmondhattuk, hogy Maruzsi László és Ferjánsz Attilával egy pályán versenyeztünk: Parrag Lajos, Salamon Zoltán, Molnár Gábor, Gumhert László, Szabó Károly, Szabó Zsolt és Kranabet István. Itt már egy versenyért gyakran 4‑500 km‑et kellett utazni, autókat szállítani Máriapócs, Nyirád, Nagydobos, Szombathely, Ádánd versenypályáira. Sajnos meg is fogyatkoztunk, a kezdeti 50 főből 31‑en, majd 22‑en marad‑ tunk, sokan eligazoltak, visszaléptek. A versenyeket kiegészítő szolgáltatáso‑ kért fizetni kellett, eltüntették a jog‑ szabályok a baráti szívességet, pedig rendeztünk versenyt két‑háromezer nézőnek, egyszer ötezren voltak kint a Faludi síkon lévő pályánkon. Ma már csak a TV‑ben nézem a sportot, a jó rendezvényeket na‑ gyon szeretem és értékelem azokat, Rally Cross rajt akik meg tudták valósítani. Büszke vagyok magamra, hogy amikor lehetett mi is csináltuk a magunk módján. Nagyon nagy tartást és önfegyelmet adott mindnyájunknak a sportolás. Megtanultuk tisztelni a másik erőfeszítését és élveztük a közösség összetartó erejét, és a benne rejlő lehetőségeket. Egymásért dolgoztunk. Jót tett a téli pihenő a labdarúgóknak, átszervezhették soraikat, rendezték gondolataikat és döcögős kezdés után szépen felpörögtek. 03. 12.
Gyenesdiás – Egervár 0‑0
Gyenesdiás, 100 N. V: Gelencsér (Németh, Aczél). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Csanaki, Pothárn, Rédei (Horváth), Gelencsér, Séllei, Andor (Hudop), Zsohár, edző: Antoni János. A kezdeti grundfociból hamarosan izgalmas, lendületes mérkőzés bontakozott ki, ahol egyéni hibák és nagyszerű kapusteljesítmények hiúsították meg a gólszerzést mind a két oldalon. Jók: az egész hazai csapat. Tartalék: 0‑1. 03. 19. Tungsram – Gyenesdiás
3‑2 (1‑2)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Tánczos (Szabó L., Sebők E.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Gombár, Rédei, Pothárn, Gerencsér (Horvát), Séllei, Zsohár, Hudop, edző: A. J.
‑ 273 ‑
Küzdelmes mérkőzésen a Tungsram a hajrában fordította a maga javára a találkozót. A 30. percben Peresztegi 20 m‑es szabadrúgása a kapus hasa alatt a hálóban kötött ki, 1‑0. 35. percben tervszerű támadás végén Rédei 16 m‑ről a hosszú sarokba helyezte a labdát, 1‑1. 40. percben baloldali beadásra Géri rosszul mozdult ki, közben a támadó Pothárn hátáról a kapuba pattant a labda, 1‑2. 70. percben baloldali beadást Molnár Zs. közelről fejelte a kapuba, 2‑2. 80. percben a középen kiugró Molnár Zs. a kapus mellett higgadtan helyezett a hálóba, 3‑2. Jók: Gombár, Pothárn. Tartalék: 6‑0. 03. 26.
Gyenesdiás – Alsópáhok 3‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Halász (Kisváradi, Nagy P.M.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdási, Nikitscher, Gombár, Csanaki, Rédei (Csák), Pothárn, Gelencsér, Séllei, Zsohár, Hudop (Horváth), edző: A. J. Szakadó hóesésben becsülettel játszottak a csapatok, teljesítményükre a zord időjárás azonban rányomta a bélyegét. 34. percben Gelencsér baloldali szögletét Séllei az ötösön kialakult tömörülésből fejelte a kapu közepébe, 1‑0. 37. percben a vendégek kapuját veszélyeztető Nikitschert csak buktatással tudták megállítani, a büntetőt Gelencsér értékesítette, 2‑0. 90. percben Gelencsér egyéni akcióra vállalkozott és az elalvó védelmet becsapva állította be a végeredményt, 3‑0. Jó: Lénárd. Tartalék: 1‑0. 04. 02.
Zalakaros – Gyenesdiás 4‑1 (1‑1)
Zalakaros, 150 N. V: Bíró (Somogyi Zsuzsanna, Dombai). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Horváth, Rédei, Gombár, Pothárn (Csák), Gelencsér, Séllei, Zsohár, edző: A. J. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a hazaiaknak tíz perc játék is elégnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez, a jól küzdő Gyenesiek ellen. A 3. percben Zsohár határozottan elhúzott a jobb oldalon, két védőn is túljutott és éles szögből a kapus mellett a hálóba gurított, 0‑1. 8. percben Kapus egy jobboldali szabadrúgást 17 m‑ről szépen helyezett a jobb felső sarokba, 1‑0. 50. percben Szmodics 40 méterről megeresztett hatalmas lövése a keresztlécről visszapattant, az érkező Kapus fejjel a hálóba helyezte, 2‑1. 55. percben Nagy A. pontos indításból középen, lendületesen kilépett és a következő gólt szerezte, 3‑1. 58. percben Török tisztára játszotta magát és 20 m‑ről a felső sarokba bombázott, 4‑1. Jók: Csanaki, Gombár, Zsohár. Tartalék: 5‑0. 04. 09.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 3‑2 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Németh (Deák, Fábián). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Csanaki, Rédei, Gombár, Pothárn, Horváth, Gelencsér, Hudop (Csák), Séllei, Zsohár, edző: A. J. Azonos helyzetű csapatok „hatpontos” mérkőzésén közönségcsalogató játék, mellett megérdemelt hazai győzelem született. A 14. percben Zsohár az alapvonal közeléből emelt középre az érkező Hudop a hálóba igazította a labdát, 1‑0. 16. percben Gelencsér most baloldalról emelt középre, Zsohár a tizenegyes pont magasságából talált a kapuba, 2‑0. 60. percben Dalla átcselezte magát a védőkön és laposan a jobb alsó sarokba
‑ 274 ‑
bombázott, 2‑1. 73. percben Dalla 22 m‑ről elvégzett szabadrúgásával kilőtte a jobb felső sarkot, 2‑2. 78. percben középen vezetett támadást a hazai csapat, az akciót Csanaki kapáslövésből szerzett gólja zárta a tizenhatosról, 3‑2. Jók: Zsohár, Csanaki, Séllei. Tartalék: 3‑1. 04. 16.
Zalaapáti – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Zalaapáti, 100 N. V: Bojt (Pujcsek, Szeredi). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Csanaki, Gombár, Horváth, Pothárn, Rédei, Séllei (Kenesei), Hudop (Csák), Gelencsér, Zsohár, edző: A. J. Az első félidő apáti fölényéből egy gól született. A 68. percben jégeső zúdult a pályára, hárompercnyi kényszerszünet után a vendégek átvették a kezdeményezést és az utolsó negyedóra nagy nyomásában kiegyenlítettek. A 16. percben Pozsegovits M. szögletét a berobbanó Popper vágta a hálóba, 1‑0. 85. percben baloldali beívelést a magasra ugró Kenesei fejelte a hálóba, 1‑1. 87. percben a játékvezető kiállította Hegedűst. Jók: Csanaki, Gombár, Gelencsér. Tartalék: 2‑0. 04. 23.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 0‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Deák (Kohári, Marczin). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Horváth (Kenesei), Rédei, Pothárn, Séllei (Csák), Gelencsér, Zsohár, Nikitscher (Andor), edző: A. J. A szomszédvári rangadók megszokott küzdelméből jobb helyzetkihasználásával megérdemelten került ki győztesen a Vonyarcvashegy. 17. percben jobboldali pontrúgásból a hazai kapu előterébe szálló labdát Pothárn a hálóba fejelte, 0‑1. 89. percben Kósa az alapvonal közeléből Szeles elé tálalt, kapáslövésével nagyszerűen kihasználta a vendégjátékos a kínálkozó lehetőséget, 0‑2. Jók: Lénárd, Csanaki, Rédei. Tartalék: 1‑8. 04. 30.
Becsvölgye – Gyenesdiás 3‑2 (3‑0)
Becsvölgye, 100 N. V: Vincze (Aczél, Preczlik). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Csanaki, Pothárn, Rédei, Séllei, Hudop, Zsohár, Kenesei, Gelencsér, Gombár, edző: A. J. A hazai csapat első félidei harcos és gólratörő játéka meghozta a három pontot. A 22. percben Nagy R. egyéni játéka zárásaként a tizenegyes pontról a bal alsó sarokba gurított, 1‑0. 35. percben Gerencsér átadásából Pálfi 25 méterről kapásból a jobb alsó sarokba lőtt, 2‑0. 40. percben Kerkai jobboldalról középre ívelt labdáját Gerencsér 10 m‑ről laposan helyezte a kapu közepébe, 3‑0. 65. percben az egymásra váró hazai védők között Gelencsér kilépett középen és a kapus mellett a hálóba gurított, 3‑1. 66. percben jobbról középre helyezett labdát Kenesei az ötösről a jobb alsó sarokba tette, 3‑2. Jók: Csanaki, Gombár, Rédei. Tartalék: 3‑1.
‑ 275 ‑
05. 07.
Gyenesdiás – Galambok 8‑0 (3‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Halász (Hári, Siket). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár (Horváth), Pothárn (Kenesei), Rédei, Séllei, Hudop, Zsohár, Andor, Gelencsér (Csák), edző: A. J. Örömjátékot produkált a hazai csapat a hétvégén. Javuló formájuk eredményeként nagy különbséggel sikerült egy mérkőzésen a gólarányukon javítani. 5. percben a középen jókor érkező Andor a 11‑es pontról a léc alá lőtt, 1‑0. 14. percben vert helyzetbe került a vendégek kapusa, Séllei beadását Gelencsér közvetlen közelről helyezte a kapuba, 2‑0. 19. percben ismét a kapu elé íveltek a hazaiak, a támadást az ötösről Hudop góllal fejezte be, 3‑0. 52. percben Rédei keresztlabdája elgurult volna a kapu előtt, a szemfüles Andor azonban jó helyre terelte, 4‑0. 57. percben az újabb támadást szöglettel zárta a Gyenes, a beadást Hudop elegánsan fejelte a léc alá, 5‑0. 58. percben Rédei elcsípte a kezdő körben a labdát, kiugrasztotta Hudopot és a csatár meg sem állt a következő gólja megszerzéséig, 6‑0. 78. percben Zsohár szerzett labdát az adogató vendégektől, egy cselt követően a 16‑os közepéről laposan kilőtte a bal alsó sarkot, 7‑0. 88. percben a lendületes hajrát produkáló házigazdák nagy kedvvel játszottak, Gelencsér is magára vállalt egy támadást, kissé kisodródva oldalról lőtt a hosszú sarokba, 8‑0. Jók: az egész hazai csapat, Tartalék: 0‑5. 05. 14.
Mumor – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Mumor, 100 N. V: Szabó (Sasvári A. Proszenyák). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Pothárn, Rédei, Séllei (Horváth), Hudop, Zsohár (Csanaki), Andor, Gelencsér, edző: A. J. A tartalékosan felálló hazaiak ellen megérdemelt vendéggyőzelem született. A 28. percben jobboldali támadásból Rédei emelt középre, a kapu előtt pattogó labdát Zsohár a hálóba bombázta, 0‑1. 73. percben Andor a játékvezetőt megsértette, előkerült számára a piros lap. Jók: Nikitscher, Gombár. Tartalék: 4‑1. 05. 21.
Gyenesdiás – Bagola 4‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Székedli (Preczlik, Nagy‑Palócz). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Pothárn (Csák), Rédei, Séllei, Hudop (Kenesei), Zsohár, Gelencsér, Csanaki, edző: A. J. A hazai csapat számtalan helyzetet kihasználatlanul hagyott, ha tízzel több gólt vittek volna haza a vendégek, akkor sem szólhattak volna egy szót sem. Helyenként osztálykülönbség mutatkozott a két csapat között a Gyenesdiás javára. A 4. percben Csanaki a félpályáról indult, átverekedte magát a vendégeken és pontos ívelését Pothárn fejelte a hálóba, 1‑0. 20. percben Hudop szemfülesen kihasznált egy kapu előtti kavarodást, a kicsorgó labdát 7 m‑ről keményen vágta a kapuba, 2‑0. 55. percben Ernszt tört a hazai kapura és Lénárddal olyan szerencsésen ütközött, hogy a játékvezető tizenegyessel jutalmazta mutatványát, Domján értékesítette a büntetőt, 2‑1. 59. percben rákapcsoltak a házigazdák, Csanaki szögletét Séllei fejelte a hálóba, 3‑1. 62. percben Csanaki a megszerzett labdával Gelencsért hozta játékba, aki elegánsan átemelt Kirchner felett és már 4‑1. Jók: csak a hazai csapat játékosai érdemeltek dicséretet teljesítményükért. Tartalék: 1‑3.
‑ 276 ‑
05. 28.
Gyenesdiás – Csömödér 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Kapocsi (Fillinger, Proszenyák O.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Pothárn (Csák), Rédei, Séllei, Hudop (Kenesei), Zsohár, Gelencsér, Csanaki, edző: A. J. Döntetlenízű mérkőzésen a csapatok kissé elmaradtak a tudásuktól, azonos játékerő képét mutatták magukról, végül a rutinos házigazdák örülhettek, megvillanásaik győzelmet értek. A 21. percben Gelencsér a 16‑os sarkánál kapott jó labdát és hatalmas gólt szerzett, 1‑0. 46. percben a kapura törő Gelencsért a védők a büntető területen belül buktatták, a megítélt tizenegyest a sértett mellé lőtte. 87. percben Rédei hosszú labdával indította a jobbszélen Csákot, beívelését a felfutó Gelencsér laposan a jobb alsó sarokba helyezte, 2‑0. Jók: Lénárd, Mosdósi, Séllei, Rédei. Tartalék: 4‑3. 06. 04.
Bázakerettye – Gyenesdiás 0‑8 (0‑4)
Bázakerettye, 50 N. V: Takács F. (Cserkúti, Göncz). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Pothárn, Rédei, Séllei, Hudop, Zsohár (Csanaki), Gerencsér, Kenesei, edző: A. J. A minden csapatrészében jobb vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyerték a mérkőzést. A 7. percben az egymásra váró hazai védők között Séllei lőtt a hálóba, 0‑1. 8. percben jobboldali beadásból Kenesei pörgetett a rövid sarokba, 0‑2. 28. percben Gelencsér 25 m‑es szabadrúgása vágódott védhetetlenül a bal felső sarokba, 0‑3. 45. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, és Gerencsér biztosan értékesítette, 0‑4. A 49. percben hosszan előreívelt labdát Kenesei helyezte a hálóba, 0‑5. A 2000/2001-es bajnokság 75. percben gyors kontratámadás zárásaként Gombár lépett el a legsportszerűbb kiszolgáltatott kapus mellett és lőtt laposan a bal sarokba, 0‑6. csapatának járó kupa 80. percben Gombár 25 m‑es szabadrúgása talált utat a léc alá, a Kinizsié lett. 0‑7. 84. percben Gelencsér egyéni akciójából szerezte meg a Kinizsi utolsó gólját, 0‑8. Jók: Gelencsér, Csanaki, Rédei. Tartalék: 0‑6. 06. 11.
Gyenesdiás – Bocfölde 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Kiss N. (Tóth A., Varga Gy.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Pothárn, Andor, Hudop, Zsohár, Gelencsér, Horváth (Csák), Csanaki, edző: A. J. A Bocfölde foggal‑körömmel védekezett és romboló tevékenységükön nem jutott át ütőképes hazai akció. Az eredményes kontratámadás megszakította a nagyszerű gyenesi tavaszi menetelést. 17. percben hiába találtak a hazaiak a vendégek kapujába, a játékvezető szabálytalanságot látott és nem érvényesítette a gólt. 26. percben távolról kapott keresztlabdát Csurgai és Lénárd mellett a tizenegyes pont környékéről a kapu közepébe gurított, 0‑1. 34. percben buktatást követően Bali végezhetett tizenegyest, Lénárd biztos kézzel hárított. Jók: Lénárd, Gombár, Csák, Csanaki. Tartalék: 0‑2.
‑ 277 ‑
06. 18. Tormafölde – Gyenesdiás
3‑2 (2‑0)
Tormafölde, 200 N. V: Dombai (Kovács P., Bíró). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdási, Gombár, Csanaki, Pothárn, Rédei, Séllei, Hudop (Csák), Zsohár, Andor, Kenesei edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen, bravúros kapusteljesítménnyel a hazaiak otthon tartották a három pontot. Az 5. percben baloldali támadás zárásaként Kreitner lövése Lénárdról kipattant, Balogh Z. közelről a hálóba tette, 1‑0. 35. percben gyors hazai támadásban Balogh Z.‑t csak szabálytalanul tudták szerelni a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Polgár K. biztosan értékesített, 2‑0. 57. percben Pothárn lövését a hazaiak kapusa elsőre bravúrral hárította, a kipattanó labdát Hudop másodszor már nem hibázta el, 2‑1. 75. percben Andort egyéni akciója közben a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelték, Gombár büntetőjét Belső nagy bravúrral hárította. 83. percben gyors hazai támadásban Kostorják indításából Vidóczi nagy erővel bombázott a jobb felső sarokba, 3‑1. 84. percben a hazai kapu előtti kavarodást kihasználta Csanaki és közelről, a portás felett fejelt a hálóba, 3‑2.
Felnőtt
1. Zalakaros 2. Becsvölgye 3. Galambok 4. Egervár 5. Vonyarcvashegy 6. Bagola 7. Zalaszentgyörgy 8. Mumor 9. Gyenesdiás 10. Tungsram 11. Tormafölde 12. Bocfölde 13. Zalaapáti 14. Csömödér 15. Alsópáhok 16. Bázakerettye
08. 13.
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
26 19 18 17 14 15 12 12 12 10 9 9 8 8 7 4
3 4 7 4 9 5 5 4 3 6 8 6 6 3 5 2
1 106‑19 81 7 83‑48 61 5 66‑48 61 9 84‑50 55 7 61‑40 51 10 69‑51 50 13 11‑72 41 14 48‑63 40 15 66‑59 39 14 54‑69 36 13 33‑44 35 15 40‑61 33 16 44‑51 30 19 29‑73 27 18 38‑67 26 24 17‑94 14
1. Tungsram 2. Galambok 3. Zalakaros 4. Vonyarcvashegy 5. Egervár 6. Bagola 7. Mumor 8. Zalaszentgyörgy 9. Zalaapáti 10. Tormafölde 11. Becsvölgye 12. Gyenesdiás 13. Alsópáhok 14. Bocfölde 15. Csömödér 16. Bázakerettye
Tartalék 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
23 22 22 19 16 17 16 13 12 11 11 10 6 7 3 –
6 4 3 5 7 2 4 4 4 5 5 2 5 2 6 –
1 4 5 6 7 11 10 13 14 14 14 18 19 22 21 30
141‑22 117‑31 129‑36 107‑34 85-41 11‑47 77‑66 75‑53 61‑74 77‑67 77‑67 63‑83 35‑12 37‑84 36‑108 5‑243
75 70 64 62 55 53 52 43 40 39 38 32 23 22 15 –
Gyenesdiás – Becsvölgye 1‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Sebők (Szabó, Nyulász). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Pothárn, Pintér, Rédei, Kenesei, Zsohár, Gelencsér (Csák), Andor (Hudop), edző: Antoni János. Kiegyenlített játékkal igazságos eredmény született. A 3. percben szép akcióval kezdtek a vendégek és a menteni akaró Nikitscher a saját hálójába fejelt, öngól, 0‑1. 65. percben Pintér egyéni akcióból közelről egyenlített, 1‑1. Jók: Lénárd, Csanaki, Rédei. Tartalék: 3‑0.
A vendégek jobb helyzetkihasználásuknak köszönhették győzelmüket. A 7. percben Soós K. felrúgásáért járó büntetőt Balázsi kihagyta. 17. percben Balázsi beadását Fajt okosan átemelte a kapuson, 1‑0. 45. percben Mosdósi akciógóljával egyenlített a Kinizsi, 1‑1. 71. percben a vendégcsapat kidolgozott támadását Gelencsér pontos kapura lövése zárta, 1‑2. Jók: Rédei T., Rédei P., Pintér. Tartalék: 9‑1. 08. 27.
Gyenesdiás – Mumor 4‑1 (2‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Nagy G. (Preczlik, Lang Erika). Gyenesdiás: Rédei T. – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Pothárn (Gelencsér), Séllei (Kenesei), Rédei P., Gombár, Zsohár, Pintér, Andor (Hudop), edző: A. J. Sokpasszos játék jellemezte a gólokban gazdag találkozót. Az eredmény ellenére a vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, még ha a házigazdák ügyességén múlt, hogy nem rúgtak több gólt. A 25. percben Andor a jobbszélről kapott labdát a 11‑es pontról elegánsan a jobb alsó sarokba helyezte, 1‑0. 40. percben Vörös 20 m‑ről végzett szabadrúgást és a rosszul felállt sorfal mellett a hosszú sarokba bombázott, 1‑1. 43. percben Pintért a 16‑oson belül buktatták a védők, a jogos büntetőt Andor magabiztosan értékesítette, 2‑1. 60. percben Zsohár ívelt a mumori kapu előterébe, a kavarodásban menteni akaró Pethő a saját hálójába helyezett, öngól, 3‑1. 68. percben Pintér kihasználta robbanékonyságát, egy a 16‑os vonalánál csorgó labdára lecsapott és oda rúghatta, ahová akarta, 4‑1. Jók: Pintér, Andor, Nikitscher, Gelencsér. Tartalék: 1‑2. 09. 03.
Galambok – Gyenesdiás 3‑3 (0‑0)
Galambok, 100 N. V: Dombai (Proszenyák M., Vass). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Pothárn (Barcza), Gombár, Csanaki Cs. (Séllei), Rédei, Zsohár, Pintér, Andor (Gelencsér), edző: A. J. Az első félidőben a hazai csapat kihagyta helyzeteit, fordulás után a vendégek két óriási védelmi hibából kétgólos előnyre tettek szert. A mérkőzés utolsó három percében könnyelműen elpazarolták előnyüket. 47. percben Pelczer baloldali beadását Varga 5 m‑ről gurította a hálóba, 1‑0. 52. percben egy jobboldali szögletet Pintér fejelt a kapuba, 1‑1. 70. percben hatalmasat hibáztak a hazai védők, Marton és Kövesi egymásra várt, a szemfüles Gelencsér közöttük gurított a kapuba, 1‑2. 81. percben Csizmadia a hazai térfél közepén Barczának ajándékozta a labdát, néhány méteres vezetés után a kiinduló kapus mellett a hálóba gurított a csereként beállt játékos, 1‑3. 87. percben Pelczer baloldali beadását Pápai fejelte az ötösről a hosszú sarokba, 2‑3. 89. percben Varga jobboldalról elvégzett szabadrúgása a hosszú sarokban kötött ki, 3‑3. Jók: Pintér, Nikitscher, Rédei. Tartalék: 8‑3. 09. 10.
Gyenesdiás – Egervár 1‑2 (0‑1)
Nemesapáti, 100 N. V: Konkoly (Balla, Kondákor J.). Gyenesdiás: Rédei T. – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Rédei P., Pothárn, Pintér, Séllei, Gelencsér, Andor, Zsohár, edző: A. J.
Gyenesdiás, 100 N. V: Deák, (Németh I., Freischmidt). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár (Séllei), Csanaki P., Pothárn (Barcza), Csanaki Cs., Rédei, Zsohár, Pintér, Andor (Gelencsér), edző: A. J. A fegyelmezett Kinizsi nagy taktikai csatában sem tudta feltörni a vendégek okos védelmét, az Egervár kontráiból szerzett góljaival értékes pontokhoz jutott. A 14. percben Lénárdról kipattanó labdára jól fordult Toplak és keményen a jobb alsó sarokba bombázott, 0‑1. 85.
‑ 278 ‑
‑ 279 ‑
08. 20.
Nemesapáti – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
percben Farkas az előtte földet érő hatalmas keresztlabdát közvetlen közelről tette a hálóba, 0‑2. 87. percben gyors hazai támadás során Zsohár elé gurítottak a társak és az ötösről pontosan szépített a csatár, 1‑2. Jók: Lénárd, Mosdósi, Nikitscher. Tartalék: 3‑4. 09. 17. Tungsram – Gyenesdiás
2‑1 (1‑1)
Zalaegerszeg, 50 N. V: Kovács I. P. (Szécsényi, Bedike). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Nikitscher, Csanaki, Pothárn (Kenesei), Séllei, Rédei, Barcza (Hudop), Gelencsér (Andor), Pintér, Zsohár, edző: A. J. Nagy iramú mérkőzésen, végig lüktető játék mellett, kis szerencsével a hazai csapat saját javára fordította a mérkőzést. Az 5. percben Takács beadását Káldi középről a hálóba helyezte, 1‑0. A 7. percben Rédei rácsapott egy középen lepattanó labdára és nagy erővel a kapuba lőtte, 1‑1. 70. percben a hazaiak előreívelése Káldihoz került, kapásból nagy erővel a hálóba vágta, 2‑1. Jók: Rédei, Csanaki. Tartalék: 7‑1. 09. 24.
Gyenesdiás – Andráshida Recop 1‑3 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Tánczos (Preczlik, Herczeg). Gyenesdiás: Lénárd – Nikitscher, Gombár, Csanaki P., Pothárn, Séllei (Csák), Gelencsér, Barcza, Zsohár (Kenesei), Pintér, Andor (Hudop), edző: A. J. Gyenesdiás középpályás szerkezetének átalakulása minden megmozdulásukban éreztette hatását. A 75. percig egyenrangú felekként játszottak a csapatok, mindkét oldalon maradtak kihasználatlanul helyzetek. A hajrában a hazaiaknál percekre fellépő kimaradás eldöntötte a mérkőzést, a lehetőségeket jól használták ki a vendégek. 65. percben Csaba a kapu szájába ívelte szögletét, innen fejelt a jobb felső sarokba Gáspár, 0‑1. 75. percben jól kontráztak a hazaiak és a középen felfutó Kenesei az ötösről fejelhetett a kapu közepébe, 1‑1. 76. percben kavarodás támadt a gyenesi kapu előterében egy kipattanó labdától, amit Horváth A. rárúgott és Csaba lábán irányt változtatva a bal alsó sarokba került, 1‑2. 78. percben a támadás végén a hazai védőkről Gáspár elé pattant a labda és élt a lehetőséggel, védhetetlenül bombázott a kapuba, 1‑3. Jók: Pintér, Nikitscher. Tartalék: 1‑7. 10. 01.
Gyenesdiás – Tormafölde 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Tóth L. (Nagy G., Nagy T.). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Nikitscher, Csanaki P., Csanaki Cs., Pintér, Rédei, Barcza (Séllei), Pothárn, Andor, Zsohár (Hudop), edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a győzelmet jobban akaró és küzdő Gyenesdiás megérdemelten tartotta otthon a három pontot. 57. percben a kapura törő Hudopot a vendégek a büntető területen belül lerántással tudták csak megállítani. A tizenegyest Andor a bal alsó sarokba lőtte, 1‑0. Jók: Lénárd, Csanaki Cs. Tartalék: 0‑2.
Változatos mérkőzésen a hazaiak több gólhelyzetet alakítottak ki, mivel mindkét oldalon adódtak lehetőségek, igazságos eredmény született. 17. percben Luther tört a 16‑oson belülre, itt Nikitscher buktatta. A büntetőt a sértett értékesítette, 1‑0. 26. percben szögletből középre szálló labdát Nikitscher a hazai védőket megelőzve 6 m‑ről a kapu jobb oldalába fejelte, 1‑1. 41. percben Farkas jól indította Györe T., több csel bemutatása után 10 m‑ről a hosszú sarokba lőtt, 2‑1. 46. percben az újabb vendégszögletet ismét Nikitscher csúsztatta közelről a rövid sarokba, 2‑2. 70. percben Nikitscher hátulról buktatta az egyedül kilépő Györe T.‑t, a játékvezető második sárga lappal kiállította a szabálytalankodót. Jók: Rédei, Pothárn Mosdósi. Tartalék: 7‑1. 10. 15.
Gyenesdiás – Zalakomár 5‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Halász L. (Siket, Kisváradi). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Gombár, Csanaki P., Pothárn (Barcza), Séllei, Rédei, Zsohár, Csanaki Cs. (Andor), Pintér, Gelencsér (Hudop), edző: A. J. Zord időben is sportszerű küzdelemmel, nagy csatában, megérdemelt hazai siker született. A 13. percben egy begyakorolt, mintaszerűen végrehajtott támadás végén, Pintér a büntető területről talált a vendégek hálójába, 1‑0. 35. percben a 16‑os sarkáról Mosdósi a tizenegyes ponthoz pörgetett, a jókor érkező Pintér Sélleihez emelt és pontos fejesével a labda a kapuba vágódott, 2‑0. 63. percben a jobboldali partvonaltól Rédei hatalmas ívű labdáját Barcza középről fejelte a felső léc alá, 3‑0. 70. percben Barcza kiugrott a lesre játszó védők mellől és a kapust elfektetve éles szögből szerezhetett újabb gólt, 4‑0. Az utolsó perc újabb hazai támadásának végén Sziva középre tudta csak ütni a labdát, Zsohár kapásból bombázott a jobb alsó sarokba, 5‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 2‑2. 10. 22.
Bagola – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Bagola, 100 N. V: Szép (Kondákor, Dravecz). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher (Hudop), Gombár, Séllei, Rédei, Zsohár, Gelencsér, Barcza (Andor), Pintér (Kenesei), Csanaki, edző: A. J. A lelkesen küzdő hazai csapat Kirchner parádés védéseinek köszönhetően, megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A 2. percben Domján visszapasszolt labdáját Vágó 17 m‑ről a jobb felső sarokba lőtte, 1‑0. 25. percben Vágó szabadrúgása után a hosszú saroknál elhelyezkedő Gelencsér levette a labdát és laposan a kapuba passzolt, 2‑0. 34. percben Mohácsi rövid felszabadításából Séllei 15 m‑ről a bal alsó sarokba passzolt, 2‑1. Jók: a vendégektől senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑2 10. 29.
Gyenesdiás – Lovászi 3‑0 (2‑0)
Zalaszentgyörgy, 50 N. V: Németh T. (Aczél Zs., Stárics). Gyenesdiás: Lénárd – Csanaki, Gombár, Nikitscher J., Mosdósi, Rédei, Pothárn, Séllei, Barcza (Kenesei), Andor, Hudop, edző: A. J.
Gyenesdiás, 50 N. V: Nagy‑Palócz (Varga Gy., Kisváradi). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Gombár, Rédei, Csanaki P., Gelencsér, Séllei (Barcza), Pintér, Zsohár, Andor, Pothárn (Kenesei), edző: A. J. Sportszerű mérkőzésen a vendégek védekezésre kényszerültek a hazai rohamokra egy‑egy kontrával próbáltak válaszolni. Megérdemelt hazai győzelem született az őszi hajrában. 18. percben sokadik hazai ívelést Séllei közelről fejelhette a kapuba, 1‑0. 45. percben
‑ 280 ‑
‑ 281 ‑
10. 08.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑2 (2‑1)
Zsohár jobb szélről laposan Andor lábára tette a labdát, a csatár első lövését még hárította Bajusz, az ismétléssel már tehetetlennek bizonyult, 1‑0. 88. percben szép hazai támadás során egy vendégvédő a 16‑oson belül Mosdósiba csúszott és ezért tizenegyes járt. A büntetőt a pontosan rúgó Andor értékesítette, 3‑0. Jók: Mosdósi, Rédei, Csanaki P., Andor. Tartalék: 0‑3. 11. 05.
Bocfölde – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Bocfölde, 100 N. V: Vörös (Szép, Kondákor J.). Gyenesdiás: Lénárd – Gombár, Nikitscher, Csanaki, Séllei, Rédei, Pothárn, Gelencsér (Csák), Pintér, Kenesei (Barcza), Andor, edző: A. J. Két azonos képességűnek mondható csapat találkozóján a három pont sorsát a jobb helyzetkihasználás döntötte el a vendégek javára. A 16. percben elvégzett baloldali szögletet Andor csúsztatta fejjel a hálóba, 1‑0. 70. percben jobboldali vendégtámadásból Barcza fejelt a hálóba, 2‑0. Jók: Lénárd, Csanaki, Rédei. Tartalék: 1‑3.
1. Andráshida 2. Egervár 3. Tormafölde 4. Gyenesdiás 5. Galambok 6. Nemesapáti 7. Tungsram 8. Mumor 9. Lovászi 10. Bagod 11. Becsvölgye 12. Vonyarcvashegy 13. Zalakomár 14. Zalaszentgyörgy 15. Tófej 16. Bocfölde
Felnőtt 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
12 10 9 8 8 7 6 7 6 5 5 5 5 4 3 –
2 2 2 3 3 3 5 1 1 4 3 2 1 2 4 2
1 3 4 4 4 5 4 7 8 6 7 8 9 9 8 13
50‑14 36‑13 31‑19 35‑18 43‑28 38‑24 28‑24 26‑32 27‑34 31‑46 34‑34 24‑32 23‑35 22‑36 21‑38 11‑53
38 32 29 28 27 24 23 22 19 19 18 17 16 14 13 2
1. Tungsram 2. Andráshida 3. Vonyarcvashegy 4. Becsvölgye 5. Egervár 6. Mumor 7. Tófej 8. Tormafölde 9. Galambok 10. Zalaszentgyörgy 11. Bagola 12. Zalakomár 13. Bocfölde 14. Nemesapáti 15. Lovászi 16. Gyenesdiás
2003
Tartalék 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
11 11 9 9 8 8 8 7 7 5 4 4 4 3 3 1
3 2 3 2 3 3 2 3 3 3 4 3 – – – 2
1 2 3 4 4 4 5 5 5 7 7 7 11 12 12 12
47‑17 48‑6 48‑27 34‑19 35‑20 25‑15 37‑25 35‑25 46‑38 28‑23 28‑30 25‑41 21‑39 35‑67 13‑59 20‑64
36 35 30 29 27 27 26 24 24 13 16 15 12 9 9 5
Vonyarcvashegy, 300 N. V: Bedike (Freischmid, Bíró). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Rédei, Gombár, Pintér, Séllei, Pothárn, Gelencsér, Csanaki, Andor, edző: A. J. A szomszédvári rangadón a vendégek megérdemelten jutottak a három ponthoz. A 46. perc‑ ben a hazaiak szabálytalankodtak a büntető területen belül, a megítélt tizenegyest Andor értékesítette, 0‑1. A 60. percben Andor a tizenhatosról bombázott a kapu jobb oldalába, 0‑2. 70. percben kapu előtti kavarodásból Andor közelről helyezett a hálóba, 0‑3. Jók: A vendégek teljes gárdája. Tartalék: 5‑2
‑as év az asztalitenisz sportág nagy évének bizonyult. A tavaszi bajnokság nyitó mérkőzésén: Balatonfüredi FC – Kinizsi SK Gyenesdiás 0‑18. A gyenesdiási győztesek: Huppán 4, Gubicza 4, Fazekas 4, Csonka 4, és a Csonka‑Fazekas, Huppán‑Gubicza párosok 1‑1 győzelmével sikerült a magabiztos évkezdés. A továbbiakban: Kinizsi SK Gyenesdiás – ÉVSE Zalaegerszeg 9‑9, győztek: Csonka 4, Fazekas 2, Huppán 1, Gubicza 1, Huppán‑Gubicza páros 1. Az élen álló Kinizsi legnehezebb mérkőzésén jutott túl. Kinizsi SK Gyenesdiás – Ajkai Bányász SK 7‑11, Győztesek: Huppán 2, Fazekas 3, Bontó 1, Huppán – Fazekas 1. A vetélytársat tartalékosan tudta fogadni és így elvesztette veretlenségét a csapat. Kinizsi SK Gyenesdiás – Sabaria ASE 15‑3, Győztesek: Zborai 4, Huppán 4, Fazekas 3, Gubicza 2, Huppán – Gubicza 1, Fazekas – Zborai 1. Ismét a régi csapat, ismét szép győzelem született. Győri‑Elektromos – Gyenesdiás Kinizsi SK 7‑11. Győztesek: Zborai 4, Huppán 3, Farkas 2, Gubicza 2. Gyenesdiás Kinizsi SK – Győri Vertikál 15‑3. Győztesek: Zborai 4, Huppán 4, Fazekas 2, Gubicza 3, és a Zborai‑Fazekas, Huppán‑Gubicza párosok 1‑1. Szombathelyi Vizéptek – Gyenesdiás Kinizsi SK 8‑10. Győztesek: Zborai 2, Huppán 2, Fazekas 3, Bontó 1 és a Huppán‑Bontó, Zborai‑Fazekas párosok, 1‑1. A remekül játszó gyenesdiási asztaliteniszezők a bajnokság hátralévő mérkőzésein már nem akartak vereséget szenvedni, folyamatosan remek formában szerepeltek. A következő mérkőzésre érkező Vasiak fel is készültek. Kinizsi SK Gyenesdiás – Szak. Vasi SÉFA 10‑8. Győztesek: Zborai 2, Huppán 2, Fazekas 3, és a Huppán – Gubicza, Zborai – Fazekas párosok 1‑1. Soproni MAFC II. – Kinizsi SK Gyenesdiás 3‑15. Győztesek: Zborai 4, Fazekas 3, Huppán 4, Gubicza 2, és a Zborai – Fazekas, Huppán – Gubicza párosok 1‑1. A Kinizsi ekkor bajnokcsapatként állhatott már az asztalok mellé és tekintélyt parancsoló magabiztossággal, megérdemelten nyerték utolsó mérkőzéseiket.
‑ 282 ‑
‑ 283 ‑
11. 12.
Gyenesdiás – Tófej 5‑1 (3‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Németh I., (Fábián P., Fábián S.). Gyenesdiás: Lénárd – Nikitscher, Csanaki Cs. (Gelencsér), Gombár, Rédei, Pothárn (Barcza), Séllei Zsohár, Pintér, Mosdósi, Andor (Kenesei), edző: A. J. A hazai csapat taktikus játékkal, pontos labdákkal széthúzta a mezőnyt és a kapu előterében is a helyezésüknek megfelelő teljesítményt nyújtottak a játékosok, minden tekintetben megérdemelt győzelmet szereztek. A 17. percben Pintér elfutott a balszélen és pontos íveléséből Nikitscher közelről helyezhetett a bal alsó sarokba, 1‑0. 22. percben Zsohár szögletét az ötösről Séllei pontosan fejelte a kapu közepébe, 2‑0. 27. percben ismét Pintértől indult a támadás, Zsohár 18 m‑ről kilőtte a bal alsó sarkot, 3‑0. 30. percben Mátai elfutott az alapvonal mellett, és a keresztbe szaladó Gecséhez játszott, a verthelyzetbe került Lénárd mellett szépített, 3‑1. 51. percben Pintér hatalmas keresztlabdája Sélleihez került és 20 m‑ről kapásból a hálóba bombázott, 4‑1. 67. percben felfigyeltek a vendégek Pintérre, a 16‑oson belül keményen beleszálltak. A jogos büntetőt a nyugodt Gombár pontosan értékesítette, 5‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 0‑2. 11. 19.
Vonyarcvashegy – Gyenesdiás 0‑3 (0‑1)
Kinizsi SK Gyenesdiás – Hévíz SK II. 16‑2. Győztesek: Zborai 4, Fazekas 4, Huppán 4, Gubicza 2, és a Zborai – Fazekas, Huppán – Gubicza párosk 1‑1. Óvári Építők SE – Kinizsi SK Gyenesdiás 9‑9. Gyenesdiási győztesek: Huppán 3, Fazekas 3, Gubicza 2, Huppán – Gubicza 1. A bajnoknak már könnyed ütőmozdulatok is elégnek bizonyultak az utolsó mérkőzésén. Ötéves szünet után visszajutottak az NB III‑ba az asztaliteniszezők és ott egyből magabiztosan lettek az elsők, megelőzték Ajkát és Győrt, egyetlen vereséget szenvedtek a hat ponttal lemaradt második helyezettől. A csoportjukban végig élen álltak, nem forgott veszélyben a bajnoki címük. Kovács Tamás: – A 2003‑as év nagyon jól sikerült és sok szép érmet szereztek versenyzőink. Csapatunkban, serdülőktől a bajnokságot megnyert játékosokig, 22‑en szerepelnek. Szinte mindenki nyert valamilyen érmet az évben. A felnőtteknél Fazekas Nándor, Zborai Gyula, Huppán András, Gubicza Nándorra épülő NB III‑as csapat aranyérmet szerzett a Kehrling csoportban. A megyei bajnokságban ezüstérmes csapatunk az augusztusi osztályozón indult az NB III‑ba kerülésért. Itt Bontó Ferdinánd, Kovács Gyula, Kovács Tamás, Szaller Gábor, Vadas László remekelt. Serdülőink a megyei 12 csapatos bajnokságban harmadikak lettek, Bujtor Péter, Vértesaljai József, Kovács Renátó, Szi Márton Gergő részvételével. Egyéniben is szépen szerepeltek fiataljaink. Kovács Renátó megyei serdülő bajnokságot nyert, majd a Miháld Kupán a dobogó tetején végzett. Az országos diákolimpián egyéniben hatodik, csapatban, más megyénkből való gyerekekkel, ezüstérmet szerzett. Zborai Gyula nagy örömünkre a zágrábi Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett a mozgáskorlátozottak kilences kategóriájában. Szereplésével kivívta a jogot az Athéni olimpián való indulásra. Ekkor a világranglista második helyén állt. A Top 12 Zala megyei bajnokságán is első lett Zborai, második Huppán András, 4. Bontó Ferdinánd. A Zalakoros Napfény Kupán a Bontó Ferdinánd – Vadas László páros szerzett első helyezést. Vadas László: – Nagyszerű évek voltak számomra a nyolcvanas évek. A Keszthelyi Haladásban felejthetetlen játékosoknak szurkolhattunk és játszhattunk együtt. A honvéd csapat, a JASE után itthon, Gyenesdiáson folytattam a játékot és nagy megtiszteltetésként értem meg, hogy azokkal a méltán ismert játékosokból álló csapatban játszhattam és kívívtuk a megyei első osztályba kerülést. Az NB III‑as Zala Volán ellen elvesztett MNK mérkőzésünket tartom a csúcs időszakunknak, sajnos egy szerencsétlen góllal vesztettünk. Kemény játék volt a foci, megsérültem és abba kellett hagynom. A sportolást azonban annyira fontosnak éreztem, hogy mindenképp folytatni szerettem volna, így az asztaliteniszt választottam és 1990 óta ütöm a labdát. Eddigi legnagyobb sikerünk az NB II‑es időszak. Amíg lehet, az asztal mellett maradok és játszom.
Pintér jobboldalról pörgetett az ötösre, ahonnan Andor a bal kapufa segítségével a hálóba talált, 1‑0. 55. percben több gyenesi játékos is dolgoztatta a vendégek kapusát, előbb Pintér a kapufát találta el, míg a kipattanóból Andor megszerezte a második gólt, 2‑0. 63. percben Andor tört tisztán a kapura, a védők csak lerántással tudták megállítani és ez tizenegyest ért. A büntetőt a sértett biztosan értékesítette, 3‑0. 75. percben Zsohár hatalmas keresztlabdáját Barcza tisztán lekezelte a 16‑os vonalánál, gyors igazítást követően a jobb alsó sarokba bombázott, 4‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 1‑2. 03. 25.
Mumor – Gyenesdiás 1‑0 (1‑0)
Mumor, 50 N. V: Fábián P. (Kozma, Fábián S.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár (Barcza), Csanaki Cs., Pothárn, Pintér, Séllei, Zsohár, Andor, Csanaki P. (Rédei), edző: A. J. A szívósan védekező hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot, a sok helyzetet elpuskázó vendégekkel szemben. 28. percben Devecz került a 16‑oson belülre, lerázta védőjét és éles szögből a rövid sarokba lőtt, 1‑0. 75. percben Csanaki Cs. A kapura törő Fehért csak lerántani tudta, ezért a játékvezető kiállította. Jók: Nikitscher, Csanaki P. Tartalék: 5‑0. 04. 02.
Gyenesdiás – Galambok 0‑1 (0–0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kapocsi (Aczél Zs., Nagy‑Palócz). Gyenesdiás: Lénárd (Rédei) – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Pothárn, Séllei, Zsohár, Csanaki P., Rudolf, Barcza (Hudop), Kenesei (Horváth), edző: A. J. Mindkét csapat nehéz helyzetben vállalta a számára nagyon fontos mérkőzést. Az első félidőben a vendégeknek adódott több helyzete, fordulás után a hazaiak igyekeztek jobban, mégis a galamboki csapat talált a hálóba és léphetett előrébb a tabellán. A 68. percben Pápai a 16‑os sarkáról mesterien kilőtte a bal alsó sarkot, 0‑1. 76. percben Simon a középpályán látványosan Gombár lábára tartott, a játékvezető ki is állította. Jók: Csanaki P., Mosdósi, Gombár. Tartalék: 0‑2. 04. 08.
Egervár – Gyenesdiás 5‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kovács Zs.(Martinecz L., Halász I.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Csanaki Cs., Pintér, Séllei, Pothárn (Barcza), Csanaki P. (Hudop), Zsohár, Andor (Kenesei), edző: Antoni János. A hazai csapat taktikus, fegyelmezett játékával meglepte a vendégeket, és az első félidőben a szurkolókat is a gyenge helyzet kihasználásával. Fordulást követően a gólarányjavítás már mindenkit meggyőzött, megérdemelt siker született. 8. percben a gyors hazai támadásban
Egervár, 150 N. V: Bedike (Kercsmarics, Bata). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Gombár, Csanaki, Rudolf (Barcza), Séllei, Pothárn (Zsohár), Pintér, Csanaki, Andor, edző: A. J. A mérkőzés jelentős részében emberhátrányban játszó vendégek ellen a hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek. 20. percben a kitörő Torontálit Csanaki utolsó emberként szabálytalanul szerelte, a játékvezető kiállította. 43. percben baloldali hazai támadás végén Csalló 16 m‑ről a kapu jobb felső sarkába lőtt, 1‑0. 55. percben baloldali támadásból a középre ívelt labdát Torontáli 5 m‑ről a kapu jobb oldalába helyezte, 2‑0. 65. percben gyors hazai támadás zárásaként Etler talált a hálóba, 3‑0. 75. percben baloldali hazai támadás zárásaként a Lénárdról kipattanó labdát Bődi 5 m‑ről juttatta a kapu közepébe, 4‑0. 80. percben az előretörő Varga 25 m‑ről védhetetlenül lőtt a kapu jobb felső sarkába, 5‑0. 90. percben gyors vendégtámadás végén Andor a kapu bal oldalába emelt, 5‑1. Jó: Lénárd. Tartalék: 5‑3.
‑ 284 ‑
‑ 285 ‑
03. 18.
Gyenesdiás – Nemesapáti 4‑0 (1‑0)
04. 15.
Gyenesdiás – Tungsram 3‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Németh (Bata, Kohári). Gyenesdiás: Lénárd – Nikitscher, Gombár, Mosdósi, Csanaki P., Rudolf, Séllei, Zsohár (Barcza), Pintér, Pothárn, Andor, edző: A. J. Mindkét csapat véget akart vetni rossz sorozatának. A lelkes játékban fokozatosan a házigazdák kerekedtek felül és helyzetkihasználásaikkal megérdemelten nyertek. 38. percben Pintér elcsípett egy labdát az adogató középpályásoktól, gyors futása végén jobbról laposan a hosszú sarokba helyezett, 1‑0. 53. percben Andort a 16‑oson belül elgáncsolták a védők, a tizenegyest a sértett higgadtan értékesítette, 2‑0. 75. percben Nikitscher kezezett a büntetőterületen belül, amiért szintén tizenegyes járt. Fűzi lövése kipattant a kapufáról, a szemfüles Káldi lecsapott rá és góllal hálálta meg beállítását, 2‑1. 83. percben Mosdósi a közvetlen védelem feje fölött ívelt keresztbe Pothárnhoz, a csatár tiszta helyzetből mesterien bombázott a kapuba, 3‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 1‑1. 04. 22.
Andráshida Recop – Gyenesdiás 2‑1 (0‑0)
Andráshida, 200 N. V: Kozma, (Szécsényi, Németh). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Gombár, Csanaki P., Pothárn, Rudolf (Horváth), Pintér, Zsohár, Andor, Csanaki Cs., Kenesei (Hudop), edző: A. J. A hazaiak a találkozó első részében nem tudták kihasználni fölényüket. A 47. percben Balázs F. A saját tizenhatosán belül rálépett a vendégek csatárának lábára, a megítélt büntetőt Andor biztosan értékesítette, 0‑1. Az 52. percben a Kinizsi menteni igyekvő védője a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, ezt a tizenegyest Tuboly lőtte be, 1‑1. 60. percben a gyenesi kaputól 18 m‑re Gáspár végezte el a szabadrúgást és Kovács 14 m‑ről a hálóba ívelte a labdát, 2‑1. Jók: Gombár, Csanaki P., Pintér, Andor. Tartalék: 7‑1. 04. 29. Tormafölde – Gyenesdiás
4‑1 (1‑1)
Tormafölde, 150 N. V: Dombai, (Hegedűs, Martinecz). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Csanaki Cs., Pothárn, Pintér, Gombár, Rudolf, (Séllei), Andor, Zsohár, edző: A. J. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak második félidei játékuk alapján megérdemelten nyerték a találkozót. 5. percben a vendégek baloldali szabadrúgását Nikitscher csúsztatta fejjel a kapuba, 0‑1. 8. percben Polgár K. baloldali szögletét a hosszú oldalon álló Balogh fejelte a hálóba, 1‑1. 49. percben a házigazdák ismét a baloldalon támadtak, Kulcsár beadását Balogh fejelte a kapuba, 2‑1. 87. percben Kulcsár az elmélázó védők között kilépett, és a jobb sarokba lőtt, 3‑1. 89. percben a kapujából kint álló Lénárd feje fölött Polgár K. 35 m‑ről pontosan emelt a hálóba, 4‑1. Jók: Csanaki P., Pintér. Tartalék: 2‑1. 05. 06.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 3‑2 (3‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kercsmarics, (Kohári B., Bíró L.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki Cs., Pothárn, Séllei, Gombár, Kenesei (Barcza), Zsohár (Hudop), Csanaki P. (Horváth J.), Pintér, edző: A. J.
‑ 286 ‑
A házigazdák tíz perc alatt gólparádét rendeztek és mindenki ennek folytatását várta a sok sebből vérző vendégek ellen. Varázsütésre sorban vétették helyzeteiket a gyenesiek, és végül örülhettek, hogy a lelkes Szentgyörgy ellen nyerni tudtak. A 2. percben gyors hazai támadás végén Séllei mellel maga elé tette a labdát, és kapásból a hosszú sarokba helyezett, 1‑0. 7. percben jobboldalon kibontakozó akcióból keresztlabdát kapott Kenesei és 12 m‑ről a felső léc alá lőtt, 2‑0. 9. percben kapura lövésből lecsorgó labdát Zsohár visszagurította és Kenesei 10 m‑ről a hosszú sarokba vágta, 3‑0. 40. percben szabadrúgást íveltek a vendégek a kapu előterébe, Farkas még a levegőből, kapásból tette a hálóba, 3‑1. 70. percben gyors kontratámadást vezetett a Szentgyörgy, balról beívelt keresztlabdát Györe K. A bal alsó sarokba bombázta, 3‑2. Jók: Kenesei, Gombár. Tartalék: 3‑0. 05. 13.
Zalakomár – Gyenesdiás 1‑3 (1‑1)
Zalakomár, 100 N. V: Szép (Simon T., Dravecz). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Gombár, Csanaki P., Csanaki Cs., Rudolf, Pintér, Séllei, Kenesei (Horváth J.), Zsohár, Andor (Hudop), edző: A. J. A második félidőben két perc alatt eldöntötte a találkozó sorsát a Kinizsi, az egyébként jól küzdő hazaiak ellen. A 15. percben a hazai kaputól 17 m‑ről Gombár végzett szabadrúgást és a léc alá csavarta, 0‑1. 36. percben Horváth I. beadását a tétovázó védők mellett Tóth P. fejelte a jobb felső sarokba, 1‑1. 60. percben a vendégek szögletét Hudop fejelte a hálóba az ötösről, 1‑2. 62. percben ismét szögletet végezhettek a vendégek, a beadást Pintér bólintotta a jobb alsó sarokba, 1‑3. Jók: a vendégek teljes gárdája. Tartalék: 3‑1. 05. 20.
Gyenesdiás – Bagola 0–0
Gyenesdiás, 100 N. V: Vörös L. (Kondákor J., Balla T.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher (Horváth J.), Csanaki P., Csanaki Cs., Rudolf (Pothárn), Pintér, Séllei, Kenesei, Zsohár, Hudop, edző: A. J. Meddő hazai mezőnyfölény és lelkes vendégjáték eredménye az igazságos pontosztozkodás. Jók: Csanaki P., Pintér, Kenesei. Tartalék: 1‑4. 05. 27.
Lovászi – Gyenesdiás 3‑1 (1‑0)
Lovászi, 150 N. V: Kovács I. P. (Fábián P., Bíró). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Pothárn (Rudolf ), Gombár, Séllei, Pintér, Zsohár, Kenesei (Hudop), Horváth, edző: A. J. A fegyelmezetten védekező és jól kontrázó hazai csapat megérdemelten nyert. A 9. percben kipattant a hazaiak lövése Lénárdról és az érkező András közelről a hálóba bombázott, 1‑0. 75. percben a vendégek szögletét a berobbanó Kenesei fejelte a hálóba, 1‑1. 88. percben Bíró ugrott ki a védők közül és 12 m‑ről a kapuba talált, 2‑1. 90. percben Bíró kapott remek indítást, kapura húzott, majd a kifutó Lénárd mellett a hálóba helyezett, 3‑1. Jók: Kenesei, Lénárd. Tartalék: 3‑2.
‑ 287 ‑
06. 03.
Gyenesdiás – Bocfölde 2‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Somogyi Zsuzsanna (Halász L., Szécsényi). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher (Kenesei), Gombár, Rudolf, Csanaki Cs., Pothárn (Hudop), Zsohár, Séllei, Pintér, Horváth (Barcza), edző: A. J. A házigazdák nyomasztó mezőnyfölényben játszottak. Számtalan gólhelyzetük töredékét használták ki a sportszerű mérkőzésen. 50. percben Gombár 18 m‑ről elvégzett szépívű szabadrúgása a sorfal felett a felső léc alá vágódott, 1‑0. 61. percben a jobbszélről a büntető területre pörgetett labdát Séllei kapásból emelte a kifutó Fábián felett a hálóba, 2‑0. Jók: Gombár, Rudolf, Csanaki. Tartalék: 2‑2. 06. 10. Tófej – Gyenesdiás
2‑0 (1‑0)
Tófej, 100 N. V: Bíró (Borbás, Kovács II. P.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Csanaki Cs., Pothárn, Horvát, Rudolf, Gombár (Séllei), Pintér, Kenesei (Hudop), edző: A. J. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten nyert. 8. percben Kolompár cselezgetett a tizenhatos környékén, majd jobbra gurított labdáját Dankos vágta a hálóba, 1‑0. 83. percben Domján kiugratásával Kolompár lefutotta a vendégek védelmét a jobboldalon és önzetlen középre adásából Kiss T. három lépésről a hálóba helyezett, 2‑0. Jók: Csanaki P., Lénárd, Séllei. Tartalék: 8‑0. 06. 17.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 0‑0
Keszthely, 250 N. V: Pujcsek P., (Bartha, Nagy B.). Gyenesdiás: Lénárd – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Csanaki Cs., Pintér, Rudolf, Gombár, Andor (Hudop), Séllei (Kenesei, Horváth), Zsohár, edző: A. J. A szomszédvári rangadón mindkét csapat tudása legjavát nyújtotta. A kimaradt gólhelyzetek után igazságos döntetlennel zárult a találkozó. Jók: Lénárd a mezőny legjobbja, és az egész csapat. Tartalék: 0‑3.
Felnőtt
1. Andráshida 30 24 5 2. Egervár 30 22 3 3. Tormafölde 30 21 4 4. Galambok 30 18 5 5. Gyenesdiás 30 13 5 6. Vonyarcvashegy 30 13 5 7. Nemesapáti 30 12 7 8. Tófej 30 10 8 9. Mumor 30 12 2 10. Lovászi 30 11 5 11. Becsvölgye 30 10 6 12. Bagola 30 10 6 13. Tungsram 30 8 9 14. Zalaszentgyörgy 30 9 5 15. Zalakomár 30 7 2 16. Bocfölde 30 1 3 Bagolától 1 büntetőpont levonva..
1 105‑20 77 5 85‑32 69 5 73‑38 67 7 82‑49 59 12 56‑43 44 12 55‑49 44 12 60‑60 40 12 59‑61 38 16 37‑55 38 14 48‑69 38 14 60‑68 36 14 48‑77 35 13 54‑60 33 16 48‑68 32 21 53‑84 23 26 24‑114 6
Tartalék
1. Andráshida 30 23 5 2. Vonyarcvashegy 30 22 4 3. Tungsram 30 18 5 4. Mumor 30 18 5 5. Egervár 30 17 5 6. Tófej 30 17 4 7. Galambok 30 16 4 8. Becsvölgye 30 16 4 9. Tormafölde 30 12 4 10. Bagola 30 9 8 11. Zalaszentgyörgy 30 7 6 12. Bocfölde 30 9 3 13. Zalakomár 30 7 5 14. Nemesapáti 30 9 1 15. Lovászi 30 4 1 16. Gyenesdiás 30 2 4 Bagolától 1 büntetőpont levonva..
‑ 288 ‑
2 96‑27 74 4 96‑41 70 7 82‑23 62 7 64‑30 59 8 71‑45 56 9 83‑42 55 10 97‑64 52 10 70‑40 52 14 58‑64 40 13 52‑56 34 17 42‑62 27 18 44‑78 27 18 46‑85 26 20 67‑110 25 25 26‑126 I3 24 36‑116 10
Kovács Tamás: – A nyáron kiváltunk a Kinizsi SK‑ból és létrehoztuk az Gyenesdiás Asztalitenisz Sport Egyesületet, itt készültünk további terveink megvalósítására. Legfőbb támogatónk az önkormányzat vállalta a költségeink nagyobbik részének biztosítását, mellette folyamatosan kerestünk szponzorokat, hogy például egy adogató gép megvásárlásával a fiatalok edzését még jobban segítsük. Hosszabb távra, saját nevelésű játékosokkal készültünk utánpótlásunk biztosítására. Gyenesdiáson nekünk sikerült először NB II‑es játékjogot szereznünk. A magasabb osztálynak képlékeny kerettel, a bajnokcsapattal és helyi játékosokkal vágtunk neki. Az eredmények alapján az átalakult csapat számára az NB II nehéz feladatnak számított. Eredmények: Kaposvár – Gyenesdiás 17‑1, a győzelmet Bontó szerezte a tavalyi bronzérmesek ellen. Gyenesdiás – Pécs TOKE 3‑15. Bontó, Vadas és Kovács bizonyúlt eredményesnek. Herend – Gyenesdiás 15‑3. A Bontó 2 és Kovács győzelme ellenére a hazai csapat rászolgált a győzelemre. Az NB III‑as férfi bajnokságban is indult egy csapat, eredményeik: Gyenesdiás – Mosonmagyaróvár 5‑13, győztesek: Szollár 2, Szaller, Kovács, Szaller – Kovács 1. Az eredmény ellenére győzelmi esélyeket engedett ki a kezéből a Gyenesdiás. Szombathely – Gyenesdiás 12‑6, Győztesek: Kovács 2, Szollár 2, Szaller, Szaller – Kovács 1. Az ifjúsági válogatottból álló csapat megérdemelten nyert. Gyenesdiás – Győri Elektromos 1‑17. Szollár nyert egyedül. A rossz formát kifogó hazaiak súlyos vereséget szenvedtek. 08. 12.
Gyenesdiás – Mumor 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Tóth Á. (Dombai L., Proszenyák M.). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Pintér, Pothárn (Hudop), Horváth, Rudolf, Kenesei, Rédei, Andor, edző: Antoni János. A házigazdák nehéz helyzetben vállalták a találkozót, sérültjeik is hősiesen küzdöttek és mindent elkövettek a győzelemért, a gólt követően kitámadó vendégekkel szemben. 59. percben gyorsan elvégzett szabadrúgásból Hudop elé került a labda, négy védőn átcselezte magát, majd jól eltalált lövése Mester kezéből a jobb alsó sarokba pattant, 1‑0. Jók: Hudop a mezőny legjobbja, Csanaki P., Pintér, Rédei. Tartalék: 0‑3. 08. 19.
Lovászi – Gyenesdiás 2‑2 (2‑1)
Lovászi, 100 N. V: Martinecz (Kovács II. P., Bíró). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Horváth, Séllei, Rédei, Kenesei (Zsohár), Pintér, Sorok, Hudop (Pothárn), edző: A. J. A rengeteg helyzetet elpuskázó hazaiak győzelmi esélyt szalasztottak el. A 11. percben Bíró betört a tizenhatosra, első lövése még kipattant, az ismétlést már a hálóba helyezte, 1‑0. 32. percben egy keresztbe ívelést Prelog 14 m‑ről kapásból a hosszú sarokba bombázta, 2‑0. 44. percben a vendégek szögletét a kapu előtti kavarodásból Rédei tette a hálóba, 2‑1. 77. percben a hazai ötösre élesen belőtt labda Joós lábáról a saját kapujába vágódott, 2‑2. Jók: Pintér, Nikitscher, Rédei, Gombár. Tartalék: 1‑0.
‑ 289 ‑
08. 26.
Gyenesdiás – Gellénháza 4‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Halász L. (Dervalics, Bedike). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Horváth, Séllei, Rédei, Kenesei (Pothárn), Pintér, Andor (Sorok), Hudop, edző: A. J. A nagy meleg ellenére hajtós, küzdelmes mérkőzésen győzött a Gyenesdiás. Sokáig veszélyt jelentettek a lelkes vendégek, ám a harmadik gól megpecsételte sorsukat. 20. percben mintaszerű hazai támadás végén Sorok elé került a labda és kapásból a hálóba bombázott, 1‑0. 33. percben Pintér ívelt a vendégek kapuja elé, ahol Séllei gyors igazítást követően a kapu bal oldalába helyezett, 2‑0. 54. percben begyakorolt vendégtámadás végén Horváth akciógóllal szépített az eredményen, 2‑1. 60. és 75. perc között három hazai tizenegyesre került sor, buktatásokat követően, ebből Gombár kapus kettőt értékesített, 4‑1. Jók: Rédei, Gombár, Csanaki. Tartalék: 0‑2. 09. 02.
Gyenesdiás – Bagola 2‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Simon (Martinecz, Tóth). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher (Zsohár), Csanaki (Andor), Sorok, Séllei, Rédei, Kenesei, Pothárn, Pintér, Hudop, edző: A. J. A vendégek nagy kedvvel és lendülettel kezdtek focizni, rövidesen kiegyenlítődött a küzdelem, és két szemfüles gól, hazai győzelmet hozott. A 73. percben Zsohár 30 m‑es szabadrúgását Pothárn megcsúsztatta és Pintér a kapu bal oldalába fejelte, 1‑0. 90. percben Sélleit hozták játékba a társak a tizenhatos vonalánál, egyéni cselsorozata végén lapos lövéssel állította be a végeredményt, 2‑0. 92. percben Kulik a középpályánál feleslegesen utána rúgott az egyik hazai játékosnak és ez piros lapot ért. Jók: Rédei, Séllei, Pintér. Tartalék: 1‑4. 09. 09.
Zalaszabar – Gyenesdiás 1‑1 (0‑1)
Zalaszabar, 250 N. V: Martinecz (Dombai, Proszenyák M.). Gyenesdiás: Gombár – Kenesei, Mosdósi, Horváth J., Pintér, Séllei, Pothárn, Hudop, Sorok (Csák), Zsohár, Andor, edző: A. J. A hazaiak több lehetőséget is elpuskáztak mint a vendégek, a látottak alapján igazságos eredmény született. 12. percben szabadrúgáshoz jutott a Kinizsi a kaputól 16 m‑re, Andor a jobb sarokba bombázott, 0‑1. 58. percben Csöndör lefutotta a vendégek védelmét, és 18 m‑ről kilőtte a hosszú sarkot, 1‑1. Jók: Gombár, Mosdósi, Pintér. Tartalék: 2‑0. 09. 16.
Gyenesdiás – Becsvölgye 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Borbás (Bíró, Aczél). Gyenesdiás: Gombár – Kenesei, Nikitscher, Mosdósi, Csanaki Cs. (Horváth), Pintér, Séllei, Pothárn (Csák), Hudop, Sorok (Rudolf ), Zsohár, edző: A. J. Helyenként küzdelmesre sikerült a mérkőzés, mégha közvetlen gólhelyzet alig alakult ki. A házigazdák egy pontos fejessel megérdemelten győztek és így a lelkes vendégek elvesztették idei veretlenségüket. A 25. percben Kenesei jobboldali szögletét a kapu előteréből Nikitscher a hálóba fejelte, 1‑0. Jók: Zsohár, Kenesei, Mosdósi, Nikitscher. Tartalék: 2‑2.
‑ 290 ‑
09. 23. Tungsram – Gyenesdiás
1‑1 (1‑1)
Zalaegerszeg, 200 N. V: Kovács P. (Dervalics, Somogyi Zsuzsanna). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher (Sorok), Csanaki P., Csanaki Cs., Zsohár P., Pothárn, Rudolf (Kenesei), Séllei, Hudop, Andor (Csák), edző: A. J. Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat ismét sok helyzetet kidolgozott, de nem volt szerencséje a góllövéssel a közönségszórakoztató találkozón. A 30. percben az alapvonalról visszagurított lab‑ dát a rövid oldalon érkező Zsohár P. a kapuba passzolt, 0‑1. 44. percben a tizenhatoson belül le‑ pattanó labdát Csiszár a hálóba helyezte, 1‑1. Jók: Nikitscher, Csanaki P., Zsohár. Tartalék: 7‑1. 09. 30.
Gyenesdiás – Páterdomb 0‑0
Gyenesdiás, 50 N. V: Tóth Á. (Kovács II. P., Bedike). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Kenesei, Pothárn, Séllei (Horváth), Pandur (Sorok), Zsohár, Andor, Hudop (Csák), edző: A. J. A sérülésekkel sújtott hazai csapat nehezen kapta el a ritmust és az első két nagy helyzetig a vendégek jutottak el. Később a Gyenes is kidolgozott szintén két lehetőséget, így e tekintetben is osztoztak a felek. A hajrát végig támadták Zsohárék, rést azonban nem találtak, igazságos pontosztozkodás lett a vége. Jók: Nikitscher, Csanaki P., Zsohár. Tartalék: 0‑3. 10. 07.
Páka – Gyenesdiás 3‑0 (1‑0)
Páka, 100 N. V: Halász L. (Bíró, Martinecz). Gyenesdiás: Miklai – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki, Kenesei, Pothárn, Séllei, Zsohár, Hudop, Andor, Pandur, edző: A. J. A hazaiak jó játékkal megérdemelten tartották otthon a három pontot. 20. percben Vajmi indítását Pordán tovább pörgette és az érkező Varga B. közelről a hálóba csúsztatott, 1‑0. 54. percben jobboldali beadásból kipattanó labdát Dávid kapásból lőtte a hálóba, 2‑0. 60. percben Varga B. ismét jobbról ívelt, Pordán a hálóba fejelt, 3‑0. Jók: Nikitscher, Hudop. Tartalék: 2‑1. 10. 14.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 3‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Gerencsér (Somogyi Zsuzsanna,). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Kenesei, Pothárn (Horváth), Pintér, Séllei, Hudop, Zsohár, Andor (Pandur), edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a pontosabban játszó Kinizsi megérdemelten nyert. 25. percben szögletből beívelt labda a vendégek kapuja előtt kavargott és a szemfüles Nikitscher a hálóba rúgta, 1‑0. 60. percben nagyerejű kapura lövésből kipattanó labdát Pintér a hosszú sarokba tette, 2‑0. 80. percben Pintér jól indította Pandurt, a csereként beállt játékos előbb elfektette a kapust, majd higgadtan kihasználta a kínálkozó lehetőséget és beállította a végeredményt, 3‑0. Jók: Csanaki P., Pintér, Zsohár. Tartalék: 0‑3. 10. 21.
Becsehely – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Becsehely, 150 N. V: Bata (Borbás, Bedike L.). Gyenesdiás: Gombár – Mosdósi, Nikitscher, Csanaki P., Kenesei, Pothárn, Pintér, Séllei, Hudop, Zsohár, Andor, edző: A. J.
‑ 291 ‑
Jó iramú mérkőzésen a két azonos ponttal rendelkező csapat közül a hazaiak ezúttal jobbak voltak és megérdemelten nyertek. A 60. percben Balassa lövése a 16‑os tájékáról levágódott és Adorján középről a hálóba kotorta a labdát, 1‑0. 76. percben Tóth a kapu előterébe ívelt labdát, Gombárt megelőzve, fejjel csúsztatta a bal sarokba, 2‑0. Jók: Nikitscher, Csanaki P., Andor. Tartalék: 2‑4. 10. 28.
Gyenesdiás – Tormafölde 0‑3 (0‑2)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kovács I. (Dervalics, Bíró). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Csanaki P., Csanaki Cs., Pintér, Rudolf, Séllei (Horváth J.), Hudop (Kenesei), Zsohár, Andor, edző: A. J. A megyei másodosztályban ritkán lehet látni ilyen jó mérkőzést. Mindkét csapat a győzelemre hajtott, nagyon jól ment a játék a házigazdáknak is, csak helyzeteiket nem tudták kihasználni úgy, mint az éllovas. A 39. percben szögletet végezhettek a vendégek és a beívelést Maturiz fejelte a hálóba, 0‑1. 44. percben szabálytalanul szereltek a hazai védők a büntető területen belül, a tizenegyest Polgár K. értékesítette, 0‑2. 75. percben a kaputól 30 m‑re szabadrúgáshoz jutott a Tormafölde, a belőtt labdát Balogh bólintotta a hálóba, 0‑3. Tartalék: 1‑1. 11. 04.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 3‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Gerencsér (Fogarasi, Sass). Gyenesdiás: Gombár – Kenesei, Mosdósi, Rédei, Csanaki Cs. (Csák), Zsohár, Séllei, Pintér, Pandur (Horváth), Andor, Rudolf, edző: A. J. A vonyarci pálya felázott, ezért a szomszédvári rangadót Gyenesdiáson rendezték. A házigazdák végig többet birtokolták a labdát, nagyobb elszántsággal vezették támadásaikat és megérdemelten nyertek. A 26. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat Czémán kapujától 20 m‑re, Pintér jól eltalált labdája a hálóban kötött ki, 1‑0. 38. percben jobbszéli hazai akcióból a kapu előterébe szálló labdát Zsohár pontosan tette a hálóba, 2‑0. 48. percben a vendégek kontrából gyorsan eljutottak a hazai tizenhatoshoz, a középre ívelést Purt lőtte a kapuba az ötösről, 2‑1. 79. percben szögletből a kapu előtt tömörülő játékosok közé szállt a labda, Kenesei fejese egy védőt érintve jutott a hálóba, 3‑1. Tartalék: 1‑7. 11. 11.
Gyenesdiás – Nemesapáti 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Borbás (Bíró, Aczél). Gyenesdiás: Gombár – Kenesei, Mosdósi, Csanaki P., Csanaki Cs., Séllei, Rudolf, Zsohár, Hudop (Csák), Pandur (Horváth), Andor, edző: A. J. Mindkét csapatból hiányoztak meghatározó játékosok, így a megszokott nagy küzdelem most elmaradt. A félidő utolsó percében a vendégek csak szabálytalanul tudták megállítani a kapura törő Andort a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Gombár értékesítette, 1‑0. 65. percben a szögletről középre szálló labdát Andor fejelte a hálába, 2‑0. Jók: Mosdósi, Csanaki P., Zsohár. Tartalék: 4‑4.
‑ 292 ‑
11. 18. Tófej – Gyenesdiás
2‑2 (1‑2)
Tófej, 50 N. V: Hegedűs (Dombai, Proszenyák M.). Gyenesdiás: Gombár – Kenesei, Mosdósi, Csanaki P., Csanaki Cs., Pintér, Rudolf (Pandur), Séllei, Hudop (Pothárn), Zsohár P., Andor, edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a hazaiak számos gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A mérkőzés jelentős részében tíz emberrel játszó vendégeknek sikerült az egy pontot elvinniük. 4. perc‑ ben baloldali támadás zárásaként Csanaki P. lövése a védőkön megpattant és Andor közelről nem hibázott, 0‑1. 17. percben Bujtor indításával elszaladó Kámán 12 m‑ről helyezett a hosszú sarokba, 1‑1. 22. percben Csanaki P. az asszisztenst megsértette, előkerült számára a piros lap. 45. percben a vendégek szögletét Séllei fejjel csúsztatta a rövid sarokba, 1‑2. 68. percben Kámán szögletét Héder fejelte kapura, a védőkről kipattanó labda újból Héder elé került és az ismétlést nagy erővel lőtte a hálóba, 2‑2. 73. percben Boha L. szabálytalan‑ kodott, ő is idő előtt mehetett zuhanyozni. Jó: Pintér, Zsohár, Mosdósi. Tartalék: 3‑2. 1. Tormafölde 2. Becsehely 3. Páka 4. Tungsram 5. Páterdomb 6. Gyenesdiás 7. Zalaszentgyörgy 8. Vonyarcvashegy 9. Zalaszabar 10. Lovászi 11. Becsvölgye 12. Mumor 13. Nemesapáti 14. Bagola 15. Gellénháza 16. Tófej
Felnőtt 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
11 10 9 8 7 7 7 5 5 4 5 3 4 4 1 –
2 2 2 3 5 5 2 5 5 7 3 5 2 2 8 2
2 3 4 4 3 3 6 5 5 4 7 7 9 9 6 13
42‑18 35‑15 28‑18 38‑24 21‑14 22‑16 28‑33 33‑21 19‑16 26‑20 19‑29 20‑28 23‑34 22‑33 16‑26 11‑58
35 32 29 27 26 26 23 20 20 19 18 14 14 14 11 2
1. Páterdomb 2. Vonyarcvashegy 3. Tungsram 4. Mumor 5. Becsehely 6. Tófej 7. Páka 8. Zalaszentgyörgy 9. Nemesapáti 10. Becsvölgye 11. Bagola 12. Tormafölde 13. Gellénháza 14. Zalaszabar 15. Lovászi 16. Gyenesdiás
Tartalék 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
12 10 9 10 9 9 8 7 6 7 5 5 4 3 2 1
– 2 3 – 2 – 1 3 5 – 5 3 – – – 2
3 3 3 5 4 6 6 5 4 8 5 7 11 12 13 12
49‑20 65‑15 41‑23 37‑19 38‑24 31‑42 26‑24 20‑27 32‑32 25‑27 26‑24 32‑38 19‑36 15‑44 12‑46 16‑47
36 32 30 30 29 27 25 24 23 21 20 18 12 9 6 5
November 23‑án Budapesten a light contact országos bajnoksága az OB ch’ang Dung sheng shaolin kung fu sikerét hozta. A stílus hét képviselője közül négyen aranyérmet szereztek és hárman ezüsttel gazdagodtak. Köztük a Gyenesdiáson élő, akkor 24 éves Arany Máté, a Hévíz SK versenyzője, aki így emlékezett: – Két évvel korábban a bronzéremnek örülhettem, egy évre rá második lettem semi contactban és 2003‑ban az aranyérem megszerzésével teljes lett az örömöm. A bajnokságon a házi versenyek legjobbjai vettek részt. Súlycsoportomban, a 80 kg‑ban, hárman körmérkőzéses rendszerben döntöttük el a sorrendet. Első ellenfelemen sima 3‑0‑s Bertalan Ákos és Arany Máté
‑ 293 ‑
győzelemmel jutottam túl. Sok energiát követelt tőlem a küzdelem és csak egy mérkőzést pihenhettem a döntő előtt, visszafogottabban kezdtem. Egy dobást követően, 45 másodperccel a vége előtt, kiment a vállam és ez a fájdalom olyan energiákat szabadított fel bennem, aminek eredményeként 2‑1‑re engem láttak jobbnak a bírák. Sokat készültem Bertalan Ákos edzőm irányításával a megelőző kilenc évben. Mindennapi edzések a munka mellett, hétvégén kétszer is elvégeztem az előírtakat. A verseny előtti utolsó két hónapban még intenzívebb, speciális program szerint készültünk. Megérte. ‑es év jelentős változásokra tett pontot, a játékos Mosdósi Attila lett a sportkör elnöke, mint mondta: – Az év végére letisztultak a sportkörön belül az ezredfordulókor elindult változások, a lovas és a labdarúgó szakosztályok maradtak működőképesek. Az asztaliteniszezők kiléptek, és önálló egyesületként kezdték meg működésüket. Az íjász, a strandröplabda, a taekwon‑do és az autós szakosztályok megszűntek. Az előző évben lemondott Tóth Béla helyére Kovács‑Koós Endre került az elnöki tisztségbe, míg a labdarúgóknál ifj. Rádi László lett a vezető. Az elnökség többi tagja lényegében változatlanul folytatta munkáját, majd felkértek engem az elnöki feladatok ellátására. Sokat jelentett, hogy Antoni János edzőnek sikerült átszerveznie a labdarúgó csapatot és a régi rutinos játékosokat jól ötvözte a feltörekvő fiatal tehetségekkel. A csapat évek óta ugyanazokra az emberekre épült és általában három‑négy olyan játékos kapott csak helyet, aki nem Gyenesdiáson élt. Egyesületünk örömmel vállalta fel a Bozsik‑program megvalósítását és kezdetben sikeresen részt vettünk, közreműködtünk benne, sajnos az ismert okok miatt ma már ez a program nem működik. Az év tavaszán az iskola testnevelő tanárának, Csordás Józsefnek a közreműködésével Góliát FC tornát szerveztünk, sok‑sok iskolás gyermek örömére. Bíztunk a hagyományteremtő rendezvény sikerében, ám tőlünk független okok miatt kifulladt. Az utánpótlás biztosítása és a gyerekek sportos életre nevelése nagy hagyományokkal rendelkezett az egyesületnél. 2001 őszétől a serdülőkorú gyerekekkel előbb Gombár Csaba foglalkozott, majd munkahelyi elfoglaltsága miatt Antoni mester vette át tőle az edzések irányítását. A serdülők a 2006‑os bajnokság végéig folyamatosan és egyre jobban szerepeltek, nem kellett félnünk, hogy nem lesz utánpótlásunk. Korainak bizonyult az örömünk, a 2006/2007‑es évben sajnos nem tudtunk serdülő csapatot indítani. Sok gondot okozott a futballpályánk állapota, a hozzánk érkező csapatok és a szakosztály véleménye szerint is még egy ilyen rossz minőségű pálya nincs a megyében. A tavaszi esőzések után viszonylag használható állapotba került, míg szárazabb időben poros, fű nélküli pálya lett belőle és így játékra alkalmatlanná vált. Locsolni nem lehet, hiába van kiváló locsoló berendezésünk, a költségeket nem tudtuk állni. A két pálya egyszeri öntözése vezetékről 30 000 forintot, havonta 450 000 forintot jelentett volna. Az öltözőnk helyett másikat kellene építeni a pályák közelében, ám jelenleg nem vághattunk bele saját erőből. Társadalmi munkával sok mindent kijavítottunk. Két csőtörést is átéltünk, a falak leáztak, a bojlerek rosszak, rideg, vizes az épületünk, rendbe kell hoznunk a közeljövőben. Jelenlegi bevételünkből, amit a helyi önkormányzat támogatása jelentett, óvatosan tervezhettünk, az elmúlt évben 3 200 000 ft‑ot kaptunk. Sajnos más támogatót, szponzort,
a tavalyi évben nem találtunk. Tagjaink munkájának felajánlásából tartottuk szinten magunkat. Próbálkoztunk pártoló tagsági igazolványok árusításával, ám akik a mérkőzéseinkre jártak, anyagi gondjaik miatt nem tudták megvásárolni. A pár éven keresztül bevételt jelentő buszt sajnos nem tudtuk üzemeltetni, a 2003‑ban életbeléptetett rendszabályok anyagi vonzatait az egyesület nem vállalhatta fel. A további bérbeadás előtt, kb. 500 000 ft‑ot kellett volna ráköltenünk. A sárga rendszám, a tachográf, a kötelező utasbiztosítás, és a hiteltörlesztés lehetetlenné tette az üzemeltetését. Az önkormányzat támogatásból az asztalitenisz szakosztály a tavalyi évben 500 000 ft‑ot, a lovas szakosztály 300 000 ft‑ot használt fel. A többi a labdarúgó szakosztály támogatására lett fordítva. Ez pontosan 2 400 000 ft. A ránkhagyott fizetetlen tartozásokat víz‚ villany, busz részletek is ebből a pénzből kellett törlesztenünk és nem tudtuk teljes egészében kifizetni. Nagyobb kiadást jelentett a könyvelő: 180 000 ft., edzői bér: 550 000 ft, játékvezetői költségek: 350 000‑400 000. ft., utazási költségek a serdülő, tartalék és nagycsapatnál kb. 700 000‑750 000 ft. A fenntartásra, javíttatásra, tisztítószerekre is jelentős összeget használtunk el. Sajnos több szakosztályt ilyen körülmények között nem tudtunk fenntartani. A sportolók önzetlensége és az önkormányzat támogatásának köszönhetően működhetünk. Arra törekszünk, hogy minden sportolni vágyó fiatal részére lehetőséget biztosítsunk a mozgáshoz. Gyenesdiás 18 ország 198 jégvi‑ torlázóját látta vendégül a Balatonon megrendezett EB és VB alkalmából. Az eredetileg Balatonfüredre terve‑ zett verseny félbeszakadt a keleti‑me‑ dencében kialakult enyhe időjárás következtében. Nálunk a tükörsima jég lehetővé tette, hogy január 20‑25. között házigazdái legyünk a rangos nemzetközi versenynek. Az NB II‑es asztaliteniszezők Jégvitorlások startra készen kezdték az évet, Gyenesdiás – Ka‑ posvár 3‑15. Győztesek: Bontó 1, Kovács Gy., Bontó – Kovács Gy. 1. A tartalékos hazai csapattól ennyire telt. Pécs – Gyenesdiás 17‑1. Bontó szerzett egyedül győzelmet, miközben a szoros mérkőzéseket nem tükrözi kellőképpen a végeredmény. Az NB III‑as csapatnál: Mosonmagyaróvár – Gyenesdiás 10‑8. Győztesek: Tóth 2, Szaller 2, Kovács T. 2, Darvas 2. Az utazás fáradalmai döntő pillanatokban rosszul hatottak. Gyenesdiás – Szombathely 6‑12. Győztesek: Kovács T. 2, Szaller 2, Tóth 2. Az ifjúsági válogatott ekkor is nehéz ellenfélnek bizonyult.
‑ 294 ‑
‑ 295 ‑
2004
03. 23.
Gellénháza – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Gellénháza, 100 N. V: Veres, (Hegedűs, Martinecz). Gyenesdiás: Szalai – Vass, Mosdósi, Pandúr, Gombár, Rudolf, Rédei, Pothárn, Hudop, Sárdi (Csák), Zsohár, edző: Antoni János.
Jó iramú mérkőzésen a kontrákra építő és taktikusan játszó vendégcsapat megérdemelten szerzett egy pontot. 55. perc: Zsohár kilépett a hazai védők közül és 13 m‑ről a jobb alsó sarokba helyezett, 0‑1. 70. perc: A tizenhatosnál pattogó labdát Novák a jobbalsó sarokba lőtte, 1‑1. Jók: a vendégek teljes gárdája. Tartalék: 12‑1. 03. 30.
Bagola – Gyenesdiás 1‑3 (1‑1)
Bagola, 100 N. V: Nagy T. (Tóth L., Proszenyák O.). Gyenesdiás: Szabó – Dénes (Kenesei), Andor, Gombár, Pandur, Pothárn, Rudolf, Zsohár, Hudop, Novák, Andor, edző: A. J. A vendégek a második félidőben mutatott játékukkal megérdemelten jutottak a három ponthoz. 10. percben a büntető területen belül a vendégek kézzel értek a labdához, a tizenegyest Domján biztosan értékesített, 1‑0. 44. percben szabadrúgáshoz jutott a Gyenesdiás a kaputól 21 m‑re, Zsohár pontos lövése a hálóban kötött ki, 1‑1. 53. percben kapu előtti kavarodást jól használta ki Pothárn, lövése a hazai kapusról vágódott a hálóba, 1‑2. 68. percben Andor 8 m‑es lövése talált utat a kapuba, 1‑3. Jók: Szabó a mezőny legjobbja, Gombár. Tartalék: 10‑0. 04. 06.
Gyenesdiás – Zalaszabar 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Szép (Rónási, Balla). Gyenesdiás: Szabó – Mosdósi, Gombár (Dénes), Kenesei, Csanaki Cs., Pothárn, Pintér, Zsohár (Pandur), Hudop, Sorok, Andor, edző: A. J. A vendégek mezőnyfölényét Szabó kapus nagyszerű formája ellensúlyozta, a házigazdák jobban értékesítették lehetőségeiket, és nyerni tudtak. 7. percben távoli átíveléssel Pintért hozták a tizenhatoson belül jó helyzetbe a társak, a védők azonban keményen eldarálták. A jogos tizenegyest Gombár értékesítette, 1‑0. 85. percben Pintér 25 m‑es szabadrúgása kipattant Harcz kezéből, Andor szemfülesen kihasználta a kínálkozó lehetőséget és közelről gólt szerzett, 2‑0. Jók: Szabó a mezőny legjobbja, Pothárn, Pandur. Tartalék: 3‑2. 04. 13.
Mumor – Gyenesdiás 1‑0 (0‑0)
Mumor, 50 N. V: Freischmid, (Dervalics, Kovács I. P.). Gyenesdiás: Szabó – Mosdósi, Csanaki P., Gombár, Csanaki, Cs., Pothárn, Pintér (Horváth J.), Csiszár, Hudop, Pandur (Dénes), Andor, edző: A. J. A mély talajú pályán megérdemelt győzelmet aratott a hazai együttes. 69. percben szabadrúgáshoz jutottak a házigazdák. A kaputól 25 m‑re letett labdát Kiss G. mesterien csavarta a bal felső sarokra, Szabó csak röviden tudta kiütni, és az érkező Devecz pár lépésről megszerezte, a győzelmet jelentő gólt, 1‑0. Jók: Gombár Cs., Pothárn. Tartalék: 7‑1. A hétvégi kettős forduló második mérkőzésén
Szerencsés körülmények között tudott nyerni a vendégcsapat a rengeteg gólhelyzetet elpuskázó hazaiakkal szemben. 18. percben Fülöp jobbról középre lőtt labdáját Gerencsér juttatta a jobb alsó sarokba, 1‑0. 35. percben Jónás rosszul sikerült öklözése után Pothárn tiszta helyzetbe került és két lépésről az üres kapuba gurított, 1‑1. 80. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, és Andor biztosan értékesítette, 1‑2. A gólt követően a reklamáló Nagy J.‑t a játékvezető kiállította. Jók: Mosdósi, Pothárn, Pandur, Csanaki. Tartalék: 3‑1. 04. 20.
Gyenesdiás – Tungsram 0‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Simon T. (Balla, Dravecz). Gyenesdiás: Szabó – Kenesei, Mosdósi, Gombár, Csanaki P.; Pothárn, Rédei, Zsohár, Hudop, Pandur T. (Horváth, Dénes), Andor, edző: A. J. A továbbra is tartalékosan felálló hazai csapat mérsékelt iramú mérkőzésen, egygólos találkozót vívott a szerencsésebb vendégekkel. 70. percben a jobbszélről a hazai kapu elé ívelt labdát Csiszár a kavarodásban olyan szerencsésen találta el, hogy az a gólvonalon túlra csorgott, 0‑1. Jók: Szabó, Mosdósi, Gombár. Tartalék: 1‑4. 04. 27.
Páterdomb – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Sebők (Földszín, Kondákor J.). Gyenesdiás: Szabó – Kenesei, Mosdósi, Gombár (Horváth), Csanaki P., Rudolf, Rédei (Erdei), Pothárn, Hudop, Sorok (Dénes), Zsohár, edző: A. J. A tudatosan és jól játszó vendégek ellen csak nehezen tudott döntetlent elérni a hazai együttes. 75. percben Szabó lépett ki a védők közül és 16 m‑ről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba, 1‑0. 85. percben szögletből Sorok 6 m‑ről fejelt a hálóba, 1‑1. Jók: Sorok, Csanaki P., Rudolf. Tartalék: 13‑3. 05. 04.
Gyenesdiás – Páka 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Nagy‑Palócz (Vízi, Tóth R.). Gyenesdiás: Szabó – Pothárn, Mosdósi, Csanaki P., Kenesei (Horváth), Rudolf, Zsohár, Pintér, Sorok, Andor (Hudop), Rédei, edző: A. J. Mérsékelt iramú, a középpályán összpontosuló játék jellemezte a találkozót, amit a jobb helyzetkihasználás döntött el. A 11. percben Andor hatalmas elszántsággal tört a vendégek kapuja felé és távoli bombagóljával megszerezte a vezetést, 1‑0. 85. percben Hudop az alapvonalnál megmentette a kicsorgó labdát, beívelését Pintér középen fejelte a hálóba, 2‑0. 86. percben a vendégek jutottak büntetőhöz, lövésük a kapufáról kivágódott. Jók: Szabó, Csanaki, Rudolf. Tartalék: 7‑0. 05. 11.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
Becsvölgye, 100 N. V: Vörös L. (Jónás, Simon T.). Gyenesdiás: Szabó – Kenesei, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Rudolf (Dénes), Pothárn, Pintér, Pandur, Andor, Hudop, edző: A. J.
Zalaszentgyörgy, 100 N. V: Konkoly (Dravecz, Szép). Gyenesdiás: Szabó – Csanaki P., Mosdósi, Gombár, Rudolf, Horváth J., Rédei, Pothárn, Séllei, Sorok (Hudop), Zsohár, edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat biztos győztesnek tűnt, amikor váratlanul saját maga számára tette nehézzé a mérkőzést. A vendégek az idő
‑ 296 ‑
‑ 297 ‑
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
rövidsége miatt csak szépíteni tudtak az utolsó tíz percben hősiesen küzdő hazaiak ellen.A 2. percben Dala 20 m‑es szabadrúgását a vendégek kapusa oldalra ütötte, Györe T. középre emelte a labdát és Farkas egy méterről a kapu közepébe bólintott, 1‑0. 70. percben Györe T. középre adását Györe K. remekül vette át, két csel után 10 m‑ről a bal alsó sarokba lőtt, 2‑0. 78. percben Vaski Zs. váratlanul meghúzódott, míg Györe K.‑t fegyelmezetlenségért kiállította a játékvezető. A hazaiak a hátralévő játékidőt kilenc emberrel fejezték be. 89. percben a hosszú oldalon érkező Gombár a hozzá szálló beadást 4 m‑ről a léc alá vágta, 2‑1. Jók: Csanaki P., Szabó, Gombár. Tartalék: 5‑3. 05. 18.
Gyenesdiás – Becsehely 3‑2 (1‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Győrfi (Stárics, Halász L.). Gyenesdiás: Szabó – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Rédei, Pothárn (Kenesei), Zsohár, Séllei, Sorok (Pandur), Andor, edző: A. J. A küzdelmes mérkőzés parázs hangulatban ért véget, hiszen az eredmény a végelszámolásnál igen csak döntő lehet. 27. percben Marton távoli lövése kipattant Szabó kapusról és a szemfüles Tóth értékesítette a kínálkozó lehetőséget, 0‑1. 40. percben jobboldali beívelésből Pothárn fejelt a hosszú sarokba, 1‑1. 65. percben Zsohár a büntetőterületről lőhetett kapura, a labda visszapattant hozzá, az ismétlésből már eredményesnek bizonyult, 2‑1. 70. percben Gyergyák került sportszerűtlen kontaktusba a játékvezetővel, ezért előkerült számára a piros lap. 85. percben Adorján a tizenhatoson belül már csak elgáncsolni tudta a kapuja felé törő Pandúrt, piros lap és kiállítás járt a vendégvédőnek. A megítélt büntetőt Gombár értékesítette, 3‑1. 92. percben a hazai kapu előtt támadt kavarodásban Tóth talált labdára és beállította a végeredményt, 3‑2. Jók: Szabó, Rédei, Zsohár, Pandur. Tartalék: 7‑0. 05. 25. Tormafölde – Gyenesdiás
0‑1 (0‑0)
Tormafölde, 150 N. V: Marton (Simon A., Szép). Gyenesdiás: Szabó – Mosdósi, Csanaki, Kenesei, Pothárn, Rédei, Zsohár, Pintér, Pandur, Andor, Horváth (Séllei), edző: A. J. Jó iramú, küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. A 65. percben gyorsan elvégezték a vendégek a bedobást, Zsohár lecsapott a labdára és közelről a jobbalsó sarokba lőtt, 0‑l. Jók: Szabó, Csanaki, Andor. Tartalék: 6‑3.
belül a kapu felé szálló labdába, a büntetőt Gombár biztosan értékesítette, 2‑0. 33. percben Zsohár mesterien ívelt szögletét a középen álló Pintér pontosan a kapu szabad részébe fejelte, 3‑0. 50. percben Zsohár ellépett őrzője mellől, majd a kifutó kapust elfektette és a tizenegyespont környékéről tovább növelte csapata előnyét, 4‑0. 55. percben a balszélen előrefutó Gombár középre helyezett, míg a második hullámmal érkező Andor a bal felső sarokba fejelt, 5‑0. 87. percben Pandur a tizenhatos vonalánál higgadtan nyúlt a labda alá és a kiszaladó Póka felett a kapujába ejtette az utolsó hazai gólt, 6‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 3‑0.
Vonyarcvashegy – Gyenesdiás 1‑2 (0‑1) Vonyarcvashegy, 400 N. V: Freischmid (Kovács P., Dervalics). Gyenesdiás: Szabó – Mosdósi, Csanaki, Kenesei, Pothárn, Rédei, Zsohár, Pintér, Séllei, Andor, Horváth, edző: A. J. A szomszédvári rangadón a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot a tartalékosan felálló hazaiak ellen. 15. percben Pintér beadását Séllei fejelte a hálóba, 0‑1. 60. percben kapu előtti kavarodásból Pothárn lőtt a hálóba, 0‑2. 70. percben Csikós indításával Szeles lépett ki, majd a 16‑osról a hálóba helyezett, 1‑2. Jók: Rédei, Csanaki. Tartalék: 3‑0. 06. 08.
Nemesapáti – Gyenesdiás 3‑7 (0‑6)
Nemesapáti, 70 N. V: Vörös (Szép, Konkoly). Gyenesdiás: Szabó – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Pothárn, Pintér, Rudolf (Horváth J.), Zsohár, Andor, Séllei (Hudop), Pandur, edző: A. J. Alig telt el a félidő fele, már 3‑0‑ra vezettek a vendégek. A szünetig még lőttek hármat, így tetemes előnnyel várhatták a folytatást. A második játékrészben „varázsütésre” futballozni kezdtek a házigazdák és lőtték a gólokat. A gyenesiek a kínálkozó lehetőségeiket könyörtelenül kihasználták, és megérdemelten távoztak három ponttal. A gólokat lőtték: Pandur 2, Zsohár, Andor, Pintér, Pothárn, Hudop. Jók: a vendégek teljes csapata. Tartalék: 6‑2. 06. 15.
Gyenesdiás – Tófej 5‑0 (5‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Somogyi Zsuzsanna (Bedike L., Tóth Á.). Gyenesdiás: Szabó – Gombár (Dénes), Mosdósi, Csanaki P., Pandur, Pothárn, Rédei, Zsohár, Pintér, Séllei, Andor, edző: A. J. A hazai csapat könnyed játékkal, megérdemelt, sima győzelmet szerzett a szombati mérkőzésen. 5. percben támadólag léptek fel a házigazdák és Rédei 17 m‑es hatalmas lövésével a vezetést is megszerezte, 1‑0. 25. percben kézzel ért egy védő a tizenhatoson
Gyenesdiás, 50 N. V: Fillinger I. (Proszenyák, Vízi). Gyenesdiás: Szabó – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Pothárn, Pintér, Rédei (Rudolf ), Pandur (Horváth), Zsohár, Séllei, Andor (Hudop), edző: A. J. A hazai csapat szép tavaszi sorozatára méltán tette fel a koronát ez a mérkőzés. 5. percben Zsohár egy testcsellel túljutott a védőkön és az elfekvő Horváth mellett laposan a bal alsó sarokba lőtt, 1‑0. 11. percben Pintér kapott remek keresztlabdát a tizenhatosnál, két lépést követően ő is a bal alsó sarkot vette be, 2‑0. 13. percben az óriási hazai nyomás eredményeként továbbra is a vendégek kapuja előtt történtek az események, Rudolf labdáját Andor tolta a jobb alsó sarokba, 3‑0. 21. percben Zsohár pontosan beívelt szögletét Séllei védhetetlenül fejelte a kapuba, 4‑0. 31. percben baloldalon végezhetett szabadrúgást a hazai csapat. A kapu előterébe szálló labdát Hudop a védők gyűrűjéből is értékesíteni tudta, 5‑0. Jók: minden hazai játékos. Tartalék: 1‑2.
‑ 298 ‑
‑ 299 ‑
06. 01.
Újabb hétvégi kettősfordulóra került sor.
Gyenesdiás – Lovászi 6‑0 (3‑0)
1. Tungsram 2. Páterdomb 3. Tormafölde 4. Gyenesdiás 5. Becsehely 6. Zalaszentgyörgy 7. Vonyarcvashegy 8. Gellénháza 9. Lovászi 10. Páka 11. Zalaszabar 12. Bagola 13. Mumor 14. Becsvölgye 15 Nemesapáti 16. Tófej
Felnőtt 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
20 17 19 17 16 13 12 10 10 11 9 10 8 8 6 1
5 10 4 7 5 5 7 12 10 5 9 4 9 7 4 3
5 91‑38 3 63‑27 7 69‑38 6 58‑30 9 66‑46 12 59‑64 11 58‑57 8 45‑35 10 54‑54 14 42‑50 12 40‑40 16 47‑56 12 45‑57 15 40‑60 20 45‑80 26 24‑114
65 61 61 58 53 44 43 42 40 38 36 34 33 31 22 6
Tartalék
1. Páterdomb 30 25 1 2. Vonyarcvashegy 30 24 2 3. Tungsram 30 19 5 4. Mumor 30 19 3 5. Nemesapáti 30 13 10 6. Becsvölgye 30 16 – 7. Gellénháza 30 14 2 8. Becsehely 30 13 5 9. Bagola 30 10 9 l0. Tófej 30 14 1 11. Zalaszentgyörgy 30 11 5 12. Páka 30 11 3 13. Tormafölde 30 10 5 14. Gyenesdiás 30 5 2 15. Zalaszabar 30 4 4 16. Lovászi 30 3 1 Tófejtől 1 büntetőpont levonva..
4 116‑34 76 4 116‑23 74 6 87‑44 62 8 80‑45 60 7 81‑67 49 14 60‑57 48 14 68‑57 44 12 69‑60 44 11 63‑58 39 15 74‑87 38 14 46‑80 38 16 45‑70 36 15 63‑80 35 23 53‑119 17 22 30‑83 16 26 17‑98 10
Dombóvár és Kazincbarcika után augusztus 7‑8‑án a diási strandon rendezték a Lipton Országos Strandröplabda Bajnokság döntőjét. Az egymillió forint összdíjazású verseny szombati nyitó napján az esőzés csúszást okozott, a vasárnapi döntőn már minden a rendezők szándéka szerint történt. A hölgyek küzdelmét Pethő Anita – Nagy Krisztina kettős nyerte, a férfiaknál Csala Bernát – Somodi István lett az első. Suba Zoltán a verseny főrendezője: – A kupa jól bizonyította, hogy közös összefogással, elszánt akarattal nagy dolgokat is képesek vagyunk megvalósítani. Tavaly augusztusban még csak egy pálya állt. A Turisztikai Egyesület ötlete, az Önkormányzat pályázati lehetősége és Gyenesdiás számtalan sportszerető lokálpatriótájának köszönhetően első osztályú pályát tudtunk augusztusra elkészíteni. A példaértékű összefogás eredményeként lelátó is került a pályák mellé és a világításnak köszönhetően egyedülálló módon itt éjszaka is lehet röplabdázni. A pálya minőségi versenyek rendezését is lehetővé tette, így gondoltunk az OB döntő A strandröplabda női döntője mellett egy Alpok‑Adria Kupa megrendezésére is. Kovács Tamás: – Tavaly az NB II utolsó helyén végeztünk és ez nem okozott meglepetést, hiszen egy ilyen kis csapatnak, mint a miénk, nagyon nagy kihívást jelentett az osztály. Hazai játékosokkal tudtuk felvenni a versenyt olyanokkal szemben, akik nagyobb, tapasztaltabb játékosállománnyal rendelkeztek. Az Extra Liga feltöltése miatt nem volt kieső az NB II‑ből, így maradhattunk. Az eltelt évad viszonylagos nyugalomban telt, sikereket az egyéni versenyeken értünk el. Megnyertük párosban a Zalakaros Kupát, Bontó Ferdinánd és Száler Gábornak köszönhetően. Serdülőkorú versenyzőnk Kovács Renátó a megyei egyéni és nyílt kategóriában ismét első lett.
‑ 300 ‑
A diákolimpia országos döntőjén második helyezést szerzett Zala megye csapatában, ahol Renátó kimagasló, egyenletes teljesítménnyel veretlenül menetelt végig. Igazolni nem tudtunk, fizetett játékost nem akartunk szerződtetni. A pénzt inkább saját csapatunkra és az utánpótlás nevelésre, a gyerekek játéklehetőségének biztosítására fordítottuk. Nagyon hiányzott egy adogatógép. NB II‑es eredmények: Gyenesdiási ASE – ÉVSE Hidro 4‑14. Győztesek: Bontó, Kovács Gy., Vadas és a Bontó‑Vadas páros. Győri Elektromos – Gyenesdiás ASE 17‑1. A győzelmet Bontó szerezte. Gyenesdiás – Nagymányoki SE 1‑17. A győzelmet ismét Bontó szerezte a régóta NB II‑es vendégek ellen, akik hűek maradtak hagyományaikhoz és kitettek magukért. Pécsi Tüke SE – Gyenesdiás ASE 17‑1. Bontó szerezte meg a győzelmet a középmezőnyhöz tartozó házigazdák ennyivel jobbnak bizonyultak. Gyenesdiási ASE – CVSE‑Mávépcell 5‑13. Győztesek: Bontó 3, Vadas 1 és a Bontó‑Vadas páros. A szoros mérkőzéseken akadt esély a döntetlen eléréséhez. Komlói Bányász SK – Gyenesdiás ASE 18‑0. Az éllovas bebizonyította, méltó az első helyhez, akár ilyen arányban is jobbak tudtak lenni játékosaik. Az asztalitenisz csapat Gyenesdiás ASE – Herendi Porcelán 2‑16. A győzelmet Bontó és Kovács Gy. szerezték a végig jobban játszó vendégek ellen, amit az eredmény is tükröz. Fejérvíz – Fetévszer SE – Gyenesdiás ASE 18‑0. A sérülések következtében tartaléko‑ san felálló Gyenesdiás nem tudta elkerülni a vereséget. A labdarúgók megyei II. osztályát ismét átszervezték, északi és déli csoportok kerültek kialakításra 14‑14 csapattal. Gyenesdiás az északi csoportban folytatta a küzdelmeket. 08. 10.
Gyenesdiás – Tűrje 3‑1 (0‑1),
Gyenesdiás, 100 N. V: Halász (Vidéki, Svélecz). Gyenesdiás: Gombár – Kenesei (Varjas), Mosdósi, Csanaki, Pandur; Rudolf (Horváth), Rédei (Hudop), Pothárn, Pintér, Séllei, Zsohár, edző: Antoni János. A kimaradt hazai helyzetek egyre nagyobb kedvvel ruházták fel a vendégeket, az egyen‑ lítő gól megtörte lendületüket és a végig nagyszerű formában, támadó szellemben ját‑ szó hazai csapat megérdemelt győzelemmel kezdte a bajnokságot. 34. percben a hazai támadásoktól fellazult középen a védelem, Hajdúnak sikerült itt kiugrani és rövid veze‑ tés után 16 m‑ről a hálóba bombázott, 0‑1. 57. percben pontrúgáshoz jutottak balszé‑ len a házigazdák. A szép ívű labdát a mezőny fölé emelkedő Séllei védhetetlenül fejelte a jobb alsó sarokba, 1‑1. 75. percben Zsohár a tizenhatos vonaláig cselezte magát, két
‑ 301 ‑
védő között Sélleihez passzolt és a csatár 6 m‑ről nem hibázott, 2‑1. 79. percben a vendégek zavarodottságát jól használta ki Zsohár, a hozzá szálló keresztlabdát 8 m‑ről kapásból bombázta a hálóba, 3‑1. Jók: Séllei, Pintér, Zsohár, Rédei. Tartalék: 0‑1. 08. 17.
Sárhida – Gyenesdiás 0‑5 (0‑3)
Sárhida, 100 N. V: Martinecz I. (Somogyi Zsuzsanna, Aczél L.). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Kenesei, Pandur, Rudolf, (Horváth J.), Séllei, Zsohár, Pintér, Hudop, Varjas, edző: A. J. A vendégek meggyőző játékkal biztosan nyerték a találkozót. 20. percben szögletből Kenesei fejelt a hálóba, 0‑1. 31. percben az újabb gyenesi szöglet átszállt a kapus felett és a hosszú oldalon elhelyezkedő Séllei lábáról a hálóba pattant, 0‑2. 36. percben baloldali szabadrúgásból középre szálló labdát Kenesei ismét befejelte a hálóba, 0‑3. 56. percben baloldali szabadrúgás után Pintér tette maga elé a labdát, majd 6 m‑ről a hálóba lőtt, 0‑4. 81. percben Zsohár gyors kontrája zárásaként a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtt, 0‑5. Jók: Kenesei, Mosdósi, Rudolf. Tartalék: 2‑3. 08. 24.
Gyenesdiás – Ságod 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Vass (Vidéki, Svélecz). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn (Móricz), Mosdósi, Kenesei, Horváth, Rudolf, Pintér, Zsohár, Hudop (Andor), Pandur, Varjas, edző: A. J. Az orkánerejű széllel is meg kellett küzdeni a csapatoknak. A mezőnyben a vendégeknek sikerült ez jobban, míg a kapu előtti helyzeteiket a házigazdák hasznosították eredményesebben és három győzelmükkel az élen álltak. A 7. percben a Ságod kapuja elé ívelt Zsohár, a jó labdát Varjas fejelte a hálóba, 1‑0. 55. percben szabadrúgáshoz jutottak a házigazdák, Varjas 20 m‑ről a jobb felső sarokba csavart, 2‑0. Jók: Mosdósi, Pintér, Varjas, Kenesei. Tartalék: 1‑1. 08. 31.
Nemesapáti – Gyenesdiás 3‑1 (1‑1)
Nemesapáti, 130 N. V: Fábián P. (Borbás, Somogyi Zsuzsanna). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Kenesei, Pandur, Rudolf, Rédei, Zsohár, Pintér, Hudop, Varjas (Horváth), edző: A. J. A mérkőzés első tíz percében igazolták a vendégek jó hírüket, többször veszélyeztettek a hazai kapura. Idővel az apátiak összerázódtak, és egyre többször kerültek ki győztesként a párharcokból. A szünet után felváltva forogtak veszélyben a kapuk és a hazaiak „iskolajátékkal” megérdemelten tartották otthonukban a három pontot. Jók: Mosdósi, Kenessei, Pintér. Tartalék: 0‑11.
észre, hogy Gombár és kapuja között nagyobb a távolság, átemelt a hazai portás felett és vezetést szerzett, 0‑1. 51. percben Pintért a tizenhatoson belül buktatták a védők, a megítélt tizenegyest Gombár érétkesítette, 1‑1. 63. percben Kovács a félpályánál buktatta Pintért, aki a szabálytalanságot követően még a földön rávágott kezével. A játékvezető mindkettőjüket kiállította. Jók: a hazaiaktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑1. 09. 14.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Halász L. (Tóth R., Székedli). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Kenesei, Pandur, Rudolf, Rédei, Séllei, Hudop (Czafit), Varjas, Zsohár, edző: A. J. A gyenesi csapat végig mezőnyfölényben játszott, és számtalan helyzetét a remekül védő Oszvald semlegesítette és szerzett értékes pontot csapatának. A házigazdák joggal búsulhattak elvesztett két pontjukért. 25. percben a Gyenesből Zsohár 20 m‑ről mesterien elvégzett szabadrúgásával megszerezte a vezetést, a labda a bal alsó sarokba vágódott, 1‑0. 38. percben a szentgyörgyi Toplak lemásolta a pár perccel korábbi szabadrúgást, csak most Gombár kapujának bal alsó sarkába szállt a pettyes, 1‑1. Jók: Mosdósi, Rédei, Rudolf, Pandúr. Tartalék: 0‑0. 09. 21.
Gellénháza – Gyenesdiás 3‑0 (2‑0)
Gellénháza, 100 N. V: Tóth A. (Fillinger, Molnár). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Kenesei, Pandur, Rudolf, Rédei, Séllei (Horváth), Zsohár, Hudop (Csák), Varjas, edző: A. J. A minden csapatrészében jobb együttes megérdemelten nyerte a találkozót. 10. percben Nagy A. kilépett a védők közül és mesterien a jobb felső sarokba vágta a labdát, 1‑0. 20. percben a védelem hibáját kihasználva Simon szerzett labdát, majd 5 m‑ről nagy erővel a felső sarokba bombázott, 2‑0. 60. percben Nagy A. jól lépett ki és megismételte az első találatát, ezúttal a kapust is elfektetve helyezett a bal sarokba, 3‑0. Jók: Gombár, Zsohár. Tartalék: 2‑1. 09. 28.
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑2 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Vincze (Sebők, Siket). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Pandur (Horváth J.), Kenesei, Mosdósi, Séllei (Klokniczer), Zsohár, Rédei, Rudolf, Pintér, Varjas (Hudop), edző: A. J. Az osztályban eddig szokatlan, agresszív stílusú labdarúgásukkal a vendégek meglepetést és gyors vezetést szereztek. Idővel megtalálták a test‑test elleni küzdelem ellenszerét a házigazdák és a hátralévő időben az egyenlítésig jutottak. 3. percben Nagy A. jól vette
Becsvölgye, 200 N. V: Szente (Balla, Földszín B.). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Kenesei, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, Hudop (Móricz), Pandur, Csák (Varjas), edző: A. J. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a második félidei fegyelmezett játékukkal rászolgáltak a vendégek a győzelemre, a kissé enerváltan és pontatlanul játszó hazaiakkal szemben. 21. percben Pék balról középre ívelt szögletét Gombár, Horváth Cs. elé ütötte, és ő 10 m‑ről a léc alá lőtt, 1‑0. 52. percben a jobbról középre emelt labdát a tiszta helyzetben érkező Horváth 5 m‑ről a kapu közepébe gurította, 1‑1. 70. percben baloldali beadásnál állva maradtak a hazai védők, Horváth közelről bombázott a kapu közepébe, 1‑2. Jók: a vendégek teljes csapata. Tartalék: 4‑0. Horváth János: – Az általános iskolában 1991‑ben kezdtem a játékot, itt a csapatban ’97 óta kaptam lehetőséget a szereplésre. A serdülő és az ifi csapat után Rácz László edzőnél kerültem fel a nagycsapatba és azóta balhátvédként szerepeltem. Örülök annak, hogy időnként gólokkal
‑ 302 ‑
‑ 303 ‑
09. 07.
Gyenesdiás – Kehidakustány 1‑1 (0‑1)
is hozzá tudtam járulni a sikerünkhöz, mint 2004‑ben a Becsvölgye elleni 2‑1‑es találkozónál az én góljaimmal nyertünk. Nagyon szeretem a focit, kedvenc időtöltésem és már édesapám is kergette a labdát a nyolcvanas években. Úgy gondolom, amíg lehet én is játszani fogok. 10. 05.
Bagod – Gyenesdiás 3‑0 (0‑0)
Bagod, 250 N. V: Martinecz (Marcin, Szabó). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Kenesei, Horváth (Sági), Csáki, Rudolf (Csanaki), Rédei, Séllei, Pintér (Varjas), Pandur, edző: A. J. Az első játékrész egyenlő erők küzdelmét hozta, szünet után a hazaiak beleerősítettek és megérdemelten nyerték a találkozót. 63. percben Németh I. beadását Luter a védőket megelőzve fejelte a léc alá, 1‑0. 65. percben Németh I. hosszan beadott labdáját Pencsov visszaemelte és Károlyi a léc alá fejelte, 2‑0. 73. percben Pencsov lövésszerű beadása az egyik védőről felpattant és Pálinkás a hálóba fejelt, 3‑0. Jók: Gombár, Séllei. Tartalék: 1‑2. 10. 12.
Gyenesdiás – Alsópáhok 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Kiss N. (Pecsics, Kulcsár). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Móricz, Pandur, Séllei, Rédei, Zsohár, Pintér (Csák), Hudop, Kenesei, edző: A. J. A mezőnyfölényben játszó házigazdáknak különösen a második játékrészben illett volna kiharcolni a győzelmet. 20. percben Kocsis P. 25 m‑ről elvégzett szabadrúgása a szél segítségével Gombár keze mellett vágódott a hálóba, 0‑1. 35. percben baloldali beadásból Zsohárhoz került a labda, a játékos a kapufa segítségével közelről egyenlített, 1‑1. Jók: Rédei, Pandur, Csák. Tartalék: 0‑4. 10. 19.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 3‑4 (0‑2)
10. 27.
Gyenesdiás – Zalaszentiván 2‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 50 N. V: Halász L. (Bíró, Kovács I. P.). Gyenesdiás: Gombár – Csák, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Séllei, Rédei, Pandur, Pintér, Hudop, Varjas, edző: A. J. Lendületes, küzdelmes mérkőzést játszott a tabellán egymás mögött álló két csapat. Mindkét fél sokat dolgozott a győzelemért. 5. percben a hazai védők kézzel állták útját a vendégek támadásának a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Csiszár biztosan értékesítette, 0‑1. 35. percben Varjas távoli szabadrúgása az ötösnél Pintérhez szállt, a hazai csatár könnyedén a bal felső sarokba fejelt, 1‑1. 40. percben Kovács hozta fel a vendégek újabb támadását és a jó helyen érkező Udvardi R.‑hez passzolt, aki 16 m‑ről a hosszú sarokba bombázott, 1‑2. 69. percben Szilasi egy becsúszó szerelést követően közjátékba keveredett a házigazdákkal és ez a játékvezetőnél piros lapot ért, majd a szabadrúgásból középre szálló labdát Csák lapos lövéssel küldte a bal alsó sarokba, 2‑2. Jók: Mosdósi, Csanaki, Pandur, Pintér. Tartalék: 1‑6. 11. 02. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
1‑1 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 150 N. V: Gyarmati, (Borbás, Szécsényi). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Zsohár, Pintér, Rédei, Pandur (Séllei), Kenesei, Varjas, edző: A. J. Szomszédvári rangadón a két csapat jó mérkőzést vívott egymással. A látottak alapján reális eredmény született. 30. percben Pothárn 20 m‑ről leadott lövése a kapu jobb oldalában kötött ki, 0‑1. 46. percben Pothárn beadását Molnár helyezte a kapu közepébe, 1‑1. 60. percben Lauer megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Jók: Zsohár, Kenesei, Pintér. Tartalék: 2‑3.
Felnőtt „Észak”
1. Ságod 2. Gellénháza 3. Zalaszentgrót 4. Zalaszentiván 5. Becsvölgye 6. Gyenesdiás 7. Sárhida 8. Zalaszentgyörgy 9. Nemesapáti 10. Alsópáhok 11. Türje l2. Vonyarcvashegy 13. Bagod 14. Kehidakustány
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
8 8 8 7 6 5 5 5 5 4 3 3 3 2
3 3 2 3 4 5 3 2 1 4 3 2 1 2
2 2 3 3 3 3 5 6 7 5 7 8 9 9
31‑13 30‑14 45‑20 20‑16 29‑18 23‑20 26‑27 23‑28 22‑26 24‑30 26‑43 19‑28 12‑24 10‑33
27 27 26 24 22 20 18 17 16 16 12 11 10 8
Tartalék „Észak”
1. Becsvölgye 2. Gellénháza 3. Zalaszentgrót 4. Ságod 5. Gyenesdiás 6. Vonyarcvashegy 7. Zalaszentgyörgy 8. Alsópáhok 9. Kehidakustány 10. Zalaszentiván 11. Bagod 12. Nemesapáti 13. Sárhida 14. Türje
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
11 10 10 8 7 6 4 4 4 4 3 2 2 1
1 1 – 5 2 2 5 3 3 1 2 3 1 1
1 2 3 – 4 5 4 6 6 8 8 8 10 11
54‑13 54‑21 48‑22 41‑11 31‑21 21‑20 17‑16 28‑29 23‑32 25‑41 32‑35 21‑47 15‑72 13‑43
34 31 30 29 23 17 17 15 15 13 11 9 7 4
Zalaszentgrót, 150 N. V: Kustán (Aczél, Gatsó). Gyenesdiás: Gombár – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Zsohár, Séllei, Rédei, Pandur, Kenesei, Hudop, edző: A. J. Az erősen tartalékos hazai csapat enerváltan és ötlet nélkül focizott a szervezetten és eredményesen játszó Gyenesdiás ellen. Egy védelmi megingás megpecsételte az éllovas sorsát, megérdemelt vendégsiker született. 5. percben baloldali vendégszögletet Séllei az ötösről fejelte a kapuba, 0‑1. 35. percben Kenesei kapott jó labdát a szentgróti tizenhatos jobb sarkánál és két lépésről kilőtte a jobb felső sarkot, 0‑2. 49. percben jobboldali hazai sarokrúgásból lecsorgó labdát Kocsis közelről terelte a hálóba, 1‑2. 60. percben az alapvonalról a hazaiak ötösére pontosan emeltek a vendégek, a berobbanó Kenesei a léc alá bombázott, 1‑3. 69. percben a kaputól 22 m‑re szabadrúgáshoz jutott a Zalaszentgrót, a letett labdát Páli A. csavarta a bal felső sarokba, 2‑3. 71. percben baloldali hazai támadás végén Horváth Á. kanyarított középre. A beadást mindenki elvétette, a labda lassan a gyenesi kapu bal alsó sarkába csorgott, 3‑3. 78. percben a jól kontrázó Kenesei mattolta a lest reklamáló hazai védelmet, s közelről győztes gólt szerzett, 3‑4. Jók: Kenessei, Séllei. Tartalék: 3‑1.
– A Yacht Egylet Gyenesdiás megalakításáról még 1998‑ban döntöttünk. – Csendes István elnök – Az önálló egyesület megalakítását addig halasztottuk, míg a kikötőépítés és a vitorlástelep létrehozása biztossá vált. A szervezőmunkát 1999. március és 2000. áprilisa között a Horgász Egyesület Vitorlás Szakosztálya nevében végeztük. A Yacht Egylet Gyenesdiást 2000 márciusában hoztuk létre, mint önálló jogi személyt, közhasznú szervezetet.
‑ 304 ‑
‑ 305 ‑
Az alapításkor 57‑en voltunk jelen, a tekintélyes anyagi hozzájárulásunk mellett hatalmas bizalom tette lehetővé a vitorláskikötő megépítését. A tagság által biztosított anyagi forrás realizálta az újabb bevételeket, a pályázati lehetőségek kihasználását. A kikötő építése 2000. áp‑ rilisától 2002. január 15‑ig tartott. 2001. decemberében beadtuk a pályázatot a Széche‑ nyi Terv pályázatra és a követ‑ kező év márciusában 30 mil‑ lió forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk, az önkor‑ mányzat segítségével. A vitor‑ láskikötő építését műszakilag 2002. augusztusára fejeztük be és egy komoly verseny megren‑ Állnak: Gombár Csaba, Rudolf István, Kenesei Gábor, dezésével avattuk fel. A hasz‑ Pothárn Krisztián, Hudop Tamás, Zsohár Péter, Rédei Péter, nálatbavételi engedély, hossza‑ Séllei Tibor, Purt Tibor, elől: Harcz János, Horváth János, dalmas eljárást követően, 2004. Csanaki Péter, Mosdósi Attila, Pandur Tamás március 9‑re vált jogerőssé. A kikötő és vitorlástelep nélkülözhetetlen alapvető célunk a vitorlázáshoz. Jelenleg a szabadidő tartalmas eltöltéséhez és az amatőr versenyzéshez is biztosítunk lehetőséget. Fontos célunk az ifjúság sportra orientálása, a vitorlázás megszerettetése már az általános iskolás korosztállyal.
A hasonló képességű csapatok küzdelmében a vendégek kezdték a gólszerzést, a házigazdák gyorsan fordítottak az eredményen, míg a második félidőben mindkét oldalon csak helyzetekig jutottak. A 28. percben jól kontrázó vendégek kihasználták a rést a hazai védelmen és Kocsmár a tizenhatos sarkából a hosszú sarokba helyezett, 0‑1. 31. percben a gyenesi játékosok a Sárhida kapuja előtt körbe adogatták a labdát, végül Kenesei megunta a helyzetet és 20 m‑ről a bal felső sarokba bombázott, 1‑1. 42. percben ismét a házigazdák szorítottak, most Séllei az elfekvő Szálinger mellett laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 2‑1. Jók: Harcz, Csanaki, Séllei, Zsohár. Tartalék: 6‑0. Rédei Péter: – Az iskolában alakult egy serdülő csapat 1987‑ben. Itt kezdtem a rendszeres edzéseket, majd az ifi csapat következett és a felnőttek. Tettem kis kitérőket, mint tehetséges fiatalt meghívtak a Haladásba játszani és kipróbáltam Vonyarcvashegy, Rezi és a bevonulásom során a katona csapatot. A szívem visszahúzott és 1994/95‑ös bajnokság óta itthon játszottam. Főleg a középpályán kaptam lehetőséget a játékra. Számomra minden mérkőzés élményt jelentett, győzelem után jól esett a barátokkal egy üveg sör és másnap a munka is jobban ment. A sport az életben nélkülözhetetlen tartást adott nekem, és úgy gondolom, amíg lehet a csapattal maradok.
2005.
04. 12.
03. 22. Tűrje – Gyenesdiás
A Yacht kikötő bejárata
0‑0
Tűrje, 100 N. V: Bedike L. (Veres, Molnár). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Gombár, Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Hudop, Pandur, edző: Antoni János. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a második félidő jelentős részében emberhátrányban játszó hazaiak hősies játékkal otthon tartottak egy pontot. Az 59. percben Nagy T. A türjeiek játékosa megkapta második sárga lapját. Jók: Csanaki, Rédei, Zsohár. Tartalék: 0‑2.
04. 05.
Ságod – Gyenesdiás 0‑2 (0‑0)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Kovács Zs. (Proszenyák M.; Karczagi Sz.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Hudop (Csák), Pandur, edző: A. J. Az enerváltan játszó hazaiak ellen megérdemelt győzelmet aratott a Kinizsi. A 62. percban a hazai védők rossz felszabadításából Zsohár elé került a labda és a kapust megelőzve lőtt a hálóba, 0‑1. 82. percben a hazai védelem rossz átadását elcsípte Pandur; előbb lehagyta védőjét, majd a kapuba lőtt, 0‑2. Jók: az egész vendégcsapat. Tartalék: 2‑0.
Gyenesdiás – Nemesapáti 0‑0
Gyenesdiás, 50 N. V: Németh I. (Vidéki, Veres). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Csanaki, Mosdósi, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Hudop (Kenesei), Pandur (Csák), edző: A. J. Sportszerű, küzdelmes grundfoci, többnyire a félpálya térségében pergett és ez elsősorban a házigazdáknak került értékes pontokba. Jók: Harcz, Csanaki. Tartalék: 9‑1. 04. 19.
Kehidakustány – Gyenesdiás 0‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 N. V: Proszenyák M. (Svélecz, Kovács II. P.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Gombár (Horváth J.), Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Hudop, Kenesei, edző: A. J.
Kehidakustány, 300 N. Proszenyák (Halász, Szabó). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Pandur, Rudolf, Rédei, Séllei, Csák (Móricz), Kenesei (Gombár), Hudop, edző: A. J. Az enerváltan játszó hazaiak ellen megérdemelt a vendéggyőzelem. A 19. percben Kenesei az elalvó védők mellett 8 m‑ről nyesett a hálóba, 0‑1. 88. percben Hudop 20 m‑es lövése a bal felső sarokban kötött ki, 0‑2. Jók: Kenesei, Hudop. Tartalék: 7‑1.
‑ 306 ‑
‑ 307 ‑
03. 29.
Gyenesdiás – Sárhida 2‑1 (2‑1)
04. 26.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Zalaszentgyörgy, 200 N. V: Konkoly (Kondákor J., Simon T.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki P., Horváth J., Rudolf (Csák), Rédei, Séllei, Zsohár, Kenesei, Pandur, edző: A. J. Küzdelmes, sportszerű mérkőzésen a szél támogatásával a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten nyert. A 65. percben Farkas három jó csel után szép gólt lőtt a kapu jobb oldalába, 1‑0. 75. percben Banicz pontos beadását Dalla 8 m‑ről a bal alsó sarokba gurította, 2‑0. Jók: Pothárn, Mosdósi, Csanaki P. Tartalék: 3‑5. 05. 03.
Gyenesdiás – Gellénháza 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Borbás (Husz, Bíró). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Zsohár (Csák), Rédei, Séllei, Pandur, Kenesei, Rudolf, edző: A. J. Küzdelmes, jó iramú mérkőzés nagy részében a házigazdák kezdeményeztek, számtalan helyzetet kidolgoztak és kétszer a játékvezető lesre hivatkozva, érvénytelenítette góljukat. A vendégek főleg az utolsó félórában csillogtak, fordítani nem tudtak. A 23. percben Kenesei átverekedte magát a védőkön, és a tizenegyes pont magasságából a kiszaladó Horváth T. felett a hálóba emelt, 1‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 0‑2. Benke Sándor: – Nagyon szeretem a focit, a A lelkes hazai szurkolók, jobbról. Keresztes József, jó játékot, mindig szakítok időt, hogy itt le‑ Hencz István, Benke Sándor, Pintér István, gyek a mérkőzésen és a B középben buzdítsuk Czafit Lajos, Kovács Imre, és a Pandur család. a csapatot. Azért haragszom, amikor a játék‑ vezetők főszereplőivé válnak a mérkőzésnek és elrontják a közönség és a játékosok szórakozását. 05. 10.
Gyenesdiás – Becsvölgye 3‑2 (3‑1)
szabadon maradt jobb felső sarokba vágódott a lövése, 3‑2. 75. percben Gerencsér felesleges beszédével megszerezte második sárgáját, ő is mehetett zuhanyozni. Jók: Csanaki, Rédei, Hudop. Tartalék: 0‑0. 05. 17.
Gyenesdiás – Bagod 5‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Bíró (Halász L., Kovács I. P.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Gombár (Móricz), Kenesei (Csák), Rudolf, Varjas, Zsohár, Séllei, Horváth J., edző: A. J. A találkozó az első félidőben eldőlt, a jobban, nagy kedvvel játszó házigazdák szép gólokkal megérdemelt győzelemmel örvendeztették meg közönségüket. A 17. percben Zsohár egy buktatást követően 22 m‑ről végezhetett szabadrúgást, lövése a jobb felső sarokba vágódott, 1‑0. 22. percben ismét szabálytalankodtak a vendégek, mint öt perccel korábban, megint Zsohár állt a labda mögé és védhetetlenül bombázott a hálóba, 2‑0. 35. percben előbb Lutert állította ki a játékvezető, majd a 65. percben Agg és tíz perccel később Károlyi is bepirosodott a vendégektől beszédért. 50. percben Séllei növelte a hazai előnyt, 3‑0. Öt perc múlva Varjas tiszta helyzetben önzetlenül középre gurított a felfutó Zsohár elé, aki a 11‑es pontról szép gólt szerzett, 4‑0. 70. percben balszélről középre ívelt labdát Csanaki helyezte mesterien a léc alá, 5‑0. Jók: Pothárn, Csanaki, Zsohár. Tartalék: 3‑4. 05. 24.
Alsópáhok – Gyenesdiás 2‑1 (0‑1)
Alsópáhok, 150 N. V: Gerencsér (Szabó, Proszenyák M.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Gombár, Rédei, Zsohár, Hudop, Séllei, Kenesei, edző: A. J. A két csapat győzelmi reményekkel lépett pályára, ez végül a hazaiaknak sikerült. A 2. percben a kapu elé ívelt labdát a hazai portás Hudop elé ejtette, a csatár közelről nem hibázott, 0‑1. 56. percben Kiss bedobását Kocsis fejelte a kapuba, 1‑1. 60. percben Fejérvári hosszú átadásával Odort hozta játékba és egy csel után laposan a hálóba lőtt a hazai játékos, 2‑1. Jók: Csanaki, Horváth, Kenesei. Tartalék: 4‑5. 05. 31.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 1‑2 (0‑2)
Gyenesdiás, 50 N. V: Németh (Köves R., Aczél). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth J, Zsohár, Rédei, Séllei, Pandur (Csák), Kenesei (Gombár), Hudop, edző: A. J. Az egymást üldöző csapatok kiélezett presztízs csatájában több helyzetet is kihagytak mindkét oldalon, a feszültséget jobban bíró házigazdák megérdemelten léphettek előrébb. A 18. percben a vendégek kapuja elé ívelt labdát Zsohár a védők között, közelről fejelte a hálóba, 1‑0. 25. percben Nagy R. szemfülesen kilépett egy hosszú indítással és meg sem állt Harcz kapujáig, ahol szép gólt szerzett, 1‑1. 30. percben Kiss feleslegesen rúgott a mellette elfutó Pandur után, piros lapot kapott érte. 34. percben Horváth J. szöglete a kapufáról kipattant, Kenesei a léc alá fejelt az ismétlésből, 2‑1. 42. percben Kenesei szólózott a vendégek térfelén és tiszta gólhelyzetben önzetlenül Hudop elé gurított, aki 12 m‑ről a kapuba lőtt, 3‑1. 63. percben Pálfi 25 m‑ről végzett szabadrúgása átszállt a sorfalon és a
Gyenesdiás, 100 N. V: Kulcsár L. (Bita, Kulcsár D.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Rédei, Zsohár, Hudop (Gombár), Rudolf (Séllei), Pandur (Varjas), Kenesei, edző: A. J. Két egyenrangú csapat a bajnokság hajrájához méltó küzdelmet vívott egymással, kár hogy a játékvezető időnként döntéseivel megzavarta ezt az ünnepet. 20. percben a vendégektől Kocsis a hazai tizenhatos szélén kézzel tette maga elé a labdát, a játékvezető tétovázva továbbot intett. A pillanatnyi zavartságban Pothárn elkapta a vendégjátékost, aki földre esett, ezért tizenegyest ítélt a játékvezető. A büntetőt ifj. Páli értékesítette, 0‑1. 43. percben ifj. Páli szaladt el a jobboldalon Csanakival a nyakán, olyan szerencsésen találta el a labdát, hogy a bal kapufáról a hálóba vágódott a lövése, 0‑2. 46. percben a középkezdést követően felzárkóztak a hazaiak és Kenesei a tizenhatosról a léc alá ragasztotta a pettyest, 1‑2. Jók: Harcz, Mosdósi, Csanaki, Kenesei. Tartalék: 0‑8.
‑ 308 ‑
‑ 309 ‑
06. 07.
Zalaszentiván – Gyenesdiás 2‑4 (1‑0)
Zalaszentiván, 200 N. V: Proszenyák M. – (Husz, Szabó Z.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth (Pandur), Rudolf, Rédei (Gombár), Séllei, Zsohár, Kenesei, Hudop, edző: A. J. A jól játszó gyenesiek kihasználták a hazaiak hibáit, megérdemelt győzelmet arattak. A 20. percben Ferencz jobboldali szögletét Udvardi II. A bal felső sarokba lőtte, 1‑0. 55. percben Csanaki 40 m‑es lövését Blaskovics a felső lécre ütötte, a lepattanót Hudop közelről vágta a hálóba, 1‑1. 60. percben a bedobásból középre szálló labdát Kenesei a jobb sarokba fejelte, 1‑2. 63. percben jobboldali vendégszögletből Séllei helyezett a hálóba, 1‑3. 85. percben Kecskés baloldali beadását Csiszár helyezte a kapuba, 2‑3. 88. percben a védők felett átszálló labdát Kenesei kapásból lőtte a hálóba, 2‑4. Jók: a vendégek teljes gárdája. Tartalék: 7‑6. 06. 14.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 3‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Martinecz (Karczagi, Kovács R.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Horváth (Pandur), Rudolf (Gombár), Rédei, Séllei, Zsohár, Kenesei, Hudop, edző: A. J. Hangulatos, jó iramú szomszédvári rangadóval búcsúztatták a csapatok a bajnokságot, ahol megérdemelten nyert a Kinizsi. A 21. percben Kenesei a tizenhatos vonaláról nagy erővel lőtt kapura, a labda Czémán kezén átcsúszott és a hálóban állt meg, 1‑0. 42. percben Zsohár kiugrott a védők mellől és szólója végén közelről laposan bombázott a jobb alsó sarokba, 2‑0. 75. percben Csanaki 30 m‑ről elvégzett szabadrúgásának „szeme volt”, mert a labda a játékosok között átszállt és védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba, 3‑0. 81. percben Barcza felesleges beszédével begyűjtötte második sárgáját és így véget ért számára a mérkőzés. Jók: az egész hazai csapat. Tartalék: 3‑1.
túrált és igényes sportolási lehetőségéhez. A Kék Zászlóval jutalmazott Diási strandun‑ kon animátorok segítségével lehetett kosárlabdázni, focizni, asztaliteniszezni, röplabdáz‑ ni, vízilabdázni és petangot játszani. A lehetőséggel többen is éltek és voltak olyanok, akik, kimondottan a Diási strandröplabda pálya kiváló homokjáért utaztak hozzánk. Az amatőr sportbarátokból jó szemű szer‑ vezők, mint Loki Lajos alakítottak csapa‑ tokat. Összesített eredménytáblázaton: 1. Gyenesdiás, 2. Balatonfenyves, 3. Balatonszárszó. Sportágak szerint: Gyenesdiás asztalite‑ niszben és labdarúgásban első lett, kosárlab‑ dában harmadik. Pillanatkép a „Mozdulj Balaton”‑ról – Nagy megtiszteltetés a településünknek, hogy minket választottak a rendezvény házigazdájának. – mondta Király András helyi szervező. – Az esős idő ellenére is sok résztvevőnek biztosítottunk mozgalmas sporthétvégét és külön öröm számunkra, hogy mi lettünk az elsők. 08. 16.
Pókaszepetk – Gyenesdiás 5‑2 (1‑0)
A Balaton‑parti települések tavaly Balatonfölváron rendezték első „Mozdulj Bala‑ ton!” elnevezésű rendezvényüket, ahol második lett összesítésben Gyenesdiás. 2005 au‑ gusztusában nálunk találkozott a magyar tenger húsz települése. Sportbarátok és a helyi Turisztikai Egyesület biztosította a tárgyi és anyagi feltételeket, a strandon pihenők kul‑
Pókaszepetk, 250 N. V: Fábián P. (Molnár K., Horváth Patrícia). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki, Pandur (Horváth), Hudop, Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Kenesei, edző: Antoni János. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak magabiztos játékkal nyertek a jó erőkből álló vendégek ellen. 10. percben Csécs S. szögletét Belső fejelte a hálóba, 1‑0. 51. percben a hazai támadás végén Papp mesterien helyezett a kapuba, 2‑0. 67. percben a vendégek hibáit kihasználta Csécs S. és kö‑ zelről növelte a hazaiak elő‑ nyét, 3‑0. 78. percben Csécs Z. szép csel után 16 m‑ről a jobb sarokba lőtte a lab‑ dát, 4‑0. 83. percben Büki szerzett labdát a félpályánál, kiugratta Hemelát, aki gólt szerzett, 5‑0. 85. percben a hazai védők is hibáztak, Kenesei szépített, 5‑1. 87. percben gyors vendég kontra végén Zsohár a kapus mel‑ A bajnokságot kezdő labdarúgó csapat: Antoni János edző, lett helyezett a hálóba, 5‑2. Zsohár Péter, Csák András, Rédei Péter, Gombár Csaba, Jók: a vendégektől senki sem Pothárn Krisztián, Varjas Levente, Pandur Tamás, Harcz János, dicsérhető. Tartalék: 4‑2. Csanaki Péter, Mosdósi Attila, Rudolf József, Séllei Tibor, Kenesei Gábor.
‑ 310 ‑
‑ 311 ‑
Felnőtt „Észak”
1. Gellénháza 2. Zalaszentgrót 3. Ságod 4. Gyenesdiás 5. Becsvölgye 6. Sárhida 7. Zalaszentiván 8. Nemesapáti 9. Zalaszentgyörgy 10. Alsópáhok 11. Kehidakustány l2. Türje 13. Bagod 14. Vonyarcvashegy
26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26
19 17 14 13 13 11 10 10 10 9 8 7 6 4
4 4 6 7 5 4 6 3 3 6 4 4 2 4
3 5 6 6 8 11 10 13 13 11 14 15 18 18
70‑21 75‑32 77‑37 47‑31 58‑51 54‑64 43‑55 51‑55 53‑58 49‑58 34‑54 50‑92 29‑63 34‑65
61 55 48 46 44 37 36 33 33 33 28 25 20 16
Tartalék „Észak”
1. Zalaszentgrót 2. Gellénháza 3. Becsvölgye 4. Ságod 5. Gyenesdiás 6. Kehidakustány 7. Zalaszentgyörgy 8. Vonyarcvashegy 9. Zalaszentiván 10. Alsópáhok 11. Bagod 12. Nemesapáti 13. Türje 14. Sárhida
26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26
21 20 18 17 13 11 9 9 8 6 6 6 6 2
1 3 3 6 3 5 7 5 5 5 5 4 3 5
4 114‑40 64 3 91‑33 63 5 81‑31 57 3 71‑21 57 10 73‑60 42 10 59‑53 38 10 44‑44 34 12 43‑46 29 13 59‑13 29 15 50‑61 23 15 52‑77 23 16 56‑95 22 17 31‑73 21 19 30‑13 11
08. 23.
Gyenesdiás – Zalaszentiván 1‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Freischmid (Vass Zs., Kovács 2. P.). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Horváth, Pandur (Csák), Hudop, Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Kenesei, edző: A. J. Kiegyenlített, főleg a technikai elemekre építő, sokpasszos játék végén igazságos döntetlen született. Félóránál a leszakadó védők közül középen kiugrott Kenesei, és laposan a hálóba bombázott, 1‑0. 75. percben Károly Z. A 16‑osról lőtt kapura, Harcz a labdát a mezőnybe akarta ütni, ám Horváth nyakáról visszapattant a hálóba, 1‑1. Jók: Mosdósi, Séllei, Hudop. Tartalék: 1‑5. 08. 30.
Becsvölgye – Gyenesdiás 6‑1 (2‑1)
Becsvölgye, 150 N. V: Marton (Sebők, Gráf ). Gyenesdiás: Harcz – Pothárn, Mosdósi, Csanaki (Horváth), Pandur, Rudolf, Rédei, Séllei, Zsohár, Kenesei, Hudop, edző: A. J. Az első félidő kiegyenlített játéka utána a hazaiak a második játékrészben óriási fölénybe kerültek és ez gólokban is megmutatkozott. Az 5. percben Zsohár jobbról belőtt szögletét Séllei 5 m‑ről fejelte a léc alá, 0‑1. 20. percben Kovács baloldali szögletét Kiss a kapu közepébe lőtte, 1‑1. 30. percben Nérer 20 m‑ről a kapus felett ívelt a léc alá, 2‑1. 60. percben Pálfi a kapust is kicselezte és éles szögből lőtt a hálóba, 3‑1. 61. percben a kapu előtti kavarodás végén Kiss közelről lőtt a bal alsó sarokba, 4‑1. 85. percben Nérer 30 m‑ről a kifutó Harcz felett ívelt a léc alá, 5‑1. 86. percben Németh A. szerzett labdát, majd 25 m‑ről a jobb felső sarokba bombázott, 6‑1. Jó: Csanaki. Tartalék: 4‑1. 09. 06.
Kehidakustány – Gyenesdiás 6‑2 (2‑1)
Kehidakustány, 100 N. V: Vízi (Bita, Vörös). Gyenesdiás: Harcz – Gombár, Mosdósi, Rédei, Horváth, Pothárn, Rudolf, Séllei (Pandur), Zsohár (Csák), Kenesei, Hudop, edző: A. J. A győzelmet a második félidőben jobban akaró hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten szerezte meg. Kidomborodott a két csapat közti erőnléti különbség. Az 5. percben Pothárn a hosszú sarokba lőtt, 0‑1. 9. percben Lázár erőből középre lőtt szögletét Harcz a saját hálójába ütötte, 1‑1. Két perccel később Nagy A. 18 m‑es lövését a kapus Falati elé ütötte, aki 5 m‑ről a léc alá vágta azt, 2‑1. 57. percben Kovács D. 16 m‑es lövését a vendégek hálóőre ismét Falati elé ütötte, most az ötös sarkáról helyezett a hálóba, 3‑1. 65. percben Falati 20 m‑ről hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba, 4‑1. 75. percben korszerű hazai támadás végén Kutnyákot ugratták ki a tizenhatos sarkánál, a kifutó kapus fölött helyezett a hálóba, 5‑1. 80. percben a hazai csapat szinte lemásolta az előző gólt, a tizenhatos sarkáról ismét Kutnyák emelt a hálóba a kifutó Harcz fölött, 6‑1. 88. percben a hazai csapat gondolatban már az öltözőben járt, a vendégek szabadrúgása kipattant a kapusról és az elalvó védelem mellett Hudop helyezett a hálóba, 6‑2. Jók: a Kinizsiből senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑4.
‑ 312 ‑
09. 13.
Gyenesdiás – Gellénháza 3‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Gyarmati II., (Széchenyi, Kepe). Gyenesdiás: Harcz – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Rédei, Horváth, Pothárn, Rudolf (Csák), Pandur, Kenesei, Hudop, edző: A. J. Az első félidőben a házigazdák lőtték a gólokat, a vendégek pedig dolgoztak a lehetőségeken, fordulás után a Kinizsi megkegyelmezett a Gellénházának és nem élt a számtalan lehetőségével, hogy nagyobb arányú győzelmet szerezzen. A második percben jelentős hazai támadás bontakozott ki, a végén a büntető pont környékéről Hudop Keneseihez passzolt, a csatár laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 0‑1. 45. percben Pothárn ívelt baloldalról a kapu előterébe és a jó ritmusban érkező Kenesei pontos benyúlásával újabb gólt szerzett az ötösről, 2‑0. 60. percben Keneseit szorongatták a védők, ezért a 16‑osról Pothárnhoz gurított, tiszta helyzetből, szépívű lövésével a hálóba talált, 3‑0. 85. percben a csereként beállt Horváth G. megcsillant és 10 m‑ről laposan, nagyerővel a kapu közepébe bombázott, 3‑1. 87. percben Horváth G. megkapta második sárgáját, így idő előtt befejezte a mérkőzést. Jók: Gombár, Csanaki, Pandur, Hudop. Tartalék: 0‑2. 09. 20.
Police Ola – Gyenesdiás 2‑2 (1‑1)
Zalaegerszeg, 50 N. V: Kovács (Karczagi, Kovács). Gyenesdiás: Harcz – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Pothárn, Rudolf (Séllei), Rédei, Hudop (Csák), Zsohár, Kenesei, edző: A. J. A második félidőben sok helyzetet kihagyó hazaiak ellen megérdemelten szerzett egy pontot a vendégcsapat. A 2. percben jobbról beívelt szabadrúgást Zsohár közelről a kapuba fejelte, 0‑1. 23. percben Tráj beadását az érkező Pálos a hosszú sarokba fejelte, 1‑1. 70. percben Somogyi a felezővonaltól indult és a vendégvédők között végigvezette a labdát, majd a hosszú sarokba lőtt, 2‑1. Az utolsó percben rossz ütemű becsúszásért tizenegyeshez jutott a Gyenesdiás, a balra vetődő kapus mellett a jobb sarokba lőtte Gombár a büntetőt, 2‑2. Jók: Zsohár, Gombár. Tartalék: 2‑6. 09. 27.
Gyenesdiás Kinizsi SK – Zalaháshágy 5‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Pecsics (Kulcsár, Tóth R.). Gyenesdiás Kinizsi SK: Harcz – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Pandur, Rédei, Pothárn, Rudolf (Séllei), Kenesei, Zsohár, Varjas (Csák), edző: A. J. Az első félidőben még egyenlíthettek volna a vendégek. A fordulást követően gyorsan magára találó Kinizsi tudásából ízelítőt tartott és gólarányt javítva megérdemelten nyert a végig lelkesen játszó újoncok ellen. 9. percben Zsohár elment a balszélen és közelről, laposan a bal alsó sarokba lőtt, 1‑0. 48. percben Zsohár a 16‑osnál kapott jó labdát és a kidolgozott támadást lapos, a kapu jobb alsó sarkába vágódó lövéssel zárta, 2‑0. 58. percben Gombár 20 m‑es szabadrúgása a bal kapufáról a hálóba vágódott, 3‑0. 66. percben Kenesei buktatását követően megítélt tizenegyest Gombár biztosan értékesítette, 4‑0. 80. percben ritka gól esett. Pandur lövését Török röviden ütötte ki a felszabadítani akaró védő Pandurt találta telibe és a labda a hálóba pattant, 5‑0. 82. percben Gergály begyűjtötte második sárgáját, számára véget ért a találkozó. Jók: Gombár, Pandur, Zsohár. Tartalék: 4‑1.
‑ 313 ‑
10. 04.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 3‑3 (2‑1)
Zalaszentgyörgy, 150 N. V: Bedike T. (Kovács I. P., Laski Vivien). Gyenesdiás: Harcz – Gombár Mosdósi, Csanaki P., Horváth J., Pothárn, Séllei, Rédei (Csák), Pandur, Kenesei (Rudolf ), Varjas, edző: A. J. A hazaiak győzelmi esélyt szalasztottak el, míg a vendégek jól használták ki a megingásaikat és így megérdemelten jutottak egy ponthoz. 20. percben Györe T. kiugratta Dallát és 10 m‑ről a bal sarokba lőtt, 1‑0. 27. percben a kipattanó labdát Dalla l6 m‑ről a kapu jobboldalába tette, 2‑0. 36. percben Gombár egy jobboldali szabadrúgást 20 m‑ről a hosszú sarokba csavart, 2‑1. 49. percben baloldali beívelést Pandur a védőket megelőzve 8 m‑ről fejelte a kapuba, 2‑2. 63. percben Györe T. Harczon átemelve szerzett gólt, 3‑2. 84. percben Pandur 20 m‑es lövése a lécről kipattant, Varjas eszmélt a leghamarabb és 5 m‑ről a kapu jobb oldalába emelt, 3‑3. Jók: Pandur, Csanaki P., Gombár. Tartalék: 2‑2. 10. 11.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 0‑0
Gyenesdiás, 100 N. V. Fábián (Martinecz, Balogh). Gyenesdiás: Harcz – Gombár, Csanaki, Mosdósi, Zsohár (Séllei), Pandur, Rudolf, Rédei, Kenesei (Csák), Horváth, Pothárn, edző: A. J. A rangadón most elmaradt a korábban szokásos nagy küzdelem. Igazságos döntetlen született. Félóránál Harcz a 16‑oson kívül ért kézzel a labdába, a játékvezető kiállította, helyére Gombár állt és az egész hazai csapatot át kellett alakítani. Jók: Gombár, Csanaki, Zsohár. Tartalék: 0‑3. 10. 18.
Nemesapáti – Gyenesdiás 2‑1 (0‑1)
Nemesapáti, 50 N. V: Husz (Kovács R., Szabó Z.). Gyenesdiás: Koller – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Pothárn, Rudolf, Rédei, Pandur (Hudop), Kenesei, Séllei, edző: A. J. Az apátiak megszenvedtek ezért a győzelemért, a mezőnyben kultúráltan játszó, ám a hazai kapura teljesen veszélytelen Gyenesiekkel szemben. 8. perc bedobásából a labda ide‑oda pattogott a hazaiak kapuja előtt, Kenesei eszmélt a leggyorsabban és a hálóba vágta, 0‑1. 53. percben Kinder szögletéből Molnár fejelte vissza a labdát, és Bálint élményszámba menő mozdulattal juttatta a jobb sarokba, 1‑1. 76. percben Bálint jobbról belőtt labdáját Balázsi 12 m‑ről lőtte a vendégek kapujába, 2‑1. Jók: Csanaki, Rudolf, Kenesei. Tartalék: 1‑1. 10. 25.
Gyenesdiás – Sárhida 7‑1 (3‑0)
Több nagyarányú győzelem született a hétvégi fordulóban. Gyenesdiás, 50 N. V. Fábián P. (Berke B., Kovács I. P.). Gyenesdiás: Harcz – Mosdósi, Csanaki, Csák, Rudolf, Gombár, Rédei, Hudop, Kenesei, Séllei, Zsohár, edző: A. J. Időnként hullámvölgybe kerültek a csapatok és csendes mezőnyjátékkal teltek a percek. A házigazdák kétszer negyedórára tartósan fel tudtak pörögni és ez elégnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez. 18. percben a 16‑os sarkáról végezhetett szabadrúgást a hazai csapat, a beívelt labdát Zsohár laposan a bal alsó sarokba helyezte, 1‑0. 24. percben a vendégek kapuja előtt járatták a labdát a hazai csatárok, Csák kapásból a háló közepébe
‑ 314 ‑
bombázott, 2‑0. 34. percben Kenesei cselezte magát a kapu előterébe és egyéni akcióját góllal zárta, 3‑0. 36. percben Zsohárt buktatták a védők a 16‑oson belül, a megítélt tizenegyest Gombár a kapufára lőtte. 47. percben gyorsan kibontakozó sárhidai támadás végén Újvári laposan a bal alsó sarokba bombázott, 3‑1. 75. percben Kenesei jó ütemben passzolt Sélleihez a büntető területen belül, és a gólvonalon túlra gurított a játékos, 4‑1. 80. percben Gombárt a 16‑oson belül gólhelyzetben felvágta Péter, ő piros lapot kapott a megítélt büntetőt a sértett értékesítette, 5‑1. 82. percben Kenesei került ismét gólhelyzetbe az ötösön, önzetlenül Rédeihez passzolt, tőle a labda a hálóba került, 6‑1. A gólt követően Újvári a partjelzőre támadt, neki is felmutatta a játékvezető a piros lapot. 83. percben Zsohár a középkezdésnél elcsípte a labdát és gyors szólóját szép góllal zárhatta, 7‑1. Jók: Csanaki, Gombár, Séllei. Tartalék: 2‑1. 11. 01.
Alsópáhok – Gyenesdiás 2‑1 (2‑1)
Alsópáhok, 50 N. V: Borbás (Veres, Horváth Patrícia). Gyenesdiás: Harcz – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Rudolf (Csák), Rédei, Séllei, Kenesei, Pandur, Vajas, (Plotár), edző: A. J. Mindkét csapat nagy elszántsággal harcolt a győzelemért, a hazaiak azonban sikeresebbnek bizonyultak a góllövésben és megérdemelten nyertek. 5. percben a két Belák összjátékából Belák I. M. talált a hálóba, 1‑0. 22. percben a szögletről beívelt labdát Kenesei fejelte a hálóba, 1‑1. 30. percben Simon kapura lövését Harcz Kocsis elé ütötte, aki közelről a hálóba talált, 2‑1. Jók: a vendégektől senki sem dicsérhető. Tartalék: 3‑1. 11. 08.
Gyenesdiás – Zalaszentgrót 3‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Sebők (Halász L., Kulman). Gyenesdiás: Harcz – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Csák, Rudolf, Rédei, Séllei, Kenesei, Pandur, Zsohár, edző: A. J. A hazai csapat felkészült az éllovas fogadására. A nagyszerű edzői taktikát pontosan, fegyelmezetten hajtotta végre a gyenesi gárda, és elszántságukkal megérdemelt győzelmet szereztek, az utolsó percekig fordítani akaró Zalaszentgrót ellen. A 18. percben a házigazdák kipasszolták a szentgróti védelmet, az akciót Zsohár zárta, közeli lapos lövése a hálóban kötött ki, 1‑0. 75. percben kiugratták Zsohárt a társak egy hosszan előrerúgott labdával, a csatár a kifutó kapus mellett ismét laposan gurított a gólvonalon túlra, 2‑0. 85. percben a kapu előterébe ívelt labdát Zsohár jó érzékkel emelte át a kiszaladó Pál felett és joggal örült mesterhármasának, 3‑0. 85. percben a gólt követően Balogh viselkedett sportszerűtlenül, nem kerülhette el a kiállítást, amiért az asszisztensre támadt. Az utolsó percben a hazai kapu előtt pattogó labdát Kocsis pontosan fejelte a bal felső sarokba, 3‑1. Jók: Zsohár a mezőny legjobbjának, vezérletével minden hazai játékos. Tartalék: 1‑1. 11. 15. Türje – Gyenesdiás
3‑2 (1‑1)
Türje, 100 N. V: Konkoly (Kondákor J., Bolla). Gyenesdiás: Harcz – Mosdósi, Gombár (Hudop), Csanaki, Pothárn, Rudolf (Séllei), Rédei, Csák, Pandur, Zsohár, Kenesei, edző: A. J.
‑ 315 ‑
Jó iramú mérkőzésen a második félidei remek játékával a hazaiak megérdemelten nyertek. Negyedóránál jobboldali beadást követően Pothárn fejelt a hálóba, 0‑1. 20. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak Tóth D. lövése a kapufáról visszapattant. 35. percben Oláh kilépett a védők gyűrűjéből és a kapus mellett a hálóba helyezett, 1‑1. 47. percben Major elhúzott a jobboldalon, beadását Oláh fejelte a hálóba, 2‑1. 75. percben Major jobbról beadott labdáját Hajdú helyezte a kapuba, 3‑1. 80. percben Csanaki 25 m‑es szabadrúgása védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, 3‑2. Jók: Zsohár, Pandur, Csanaki. Tartalék: 5‑1. 11. 22.
Gyenesdiás – Ságod 3‑1 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Fábián, Vidéki, Aczél. Gyenesdiás: Harcz – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Pothárn, Rudolf (Csák), Rédei, Pandur (Séllei), Horváth, Kenesei, Zsohár (Varjas), edző: A. J. Az őszi bajnokság zárásához méltó, nagy iramú, küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok, és a szép gólokat szerző Gyenesdiás megérdemelt győzelmet szerzett. A 25. percben jobbszélen Kenesei vezetésével elfutottak a házigazdák, a beadásra a második hullámban érkező Horváth mesterien fordult és a jobbalsó sarokba helyezte, 1‑0. 60. percben ismét Keneseitől indult a gyenesdiási támadás, az akció végén Zsohár elfektette Majort és 12 m‑ről lőtt a hálóba, 2‑0. 75. percben Harcz kapuja előtt tömörültek a játékosok és a zavaros helyzetben a kapu elé ívelt labdát Somodi fejelte a léc alá, 2‑1. 83. percben szenzációs egyéni akciót mutatott be Pandur, a félpályáról indulva mindenkit kicselezett, becsapta a kapust is, majd nyugodtan, mint a legnagyobbak a rövid sarokba bombázott, 3‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 0‑1. 1. Zalaszentgrót 2. Nemesapáti 3. Ságod 4. Zalaszentiván 5. Gellénháza 6. Pókaszepetk 7. Vonyarcvashegy 8. Türje 9. Police Ola 10. Gyenesdiás 11. Becsvölgye 12. Zalaszentgyörgy 13. Kehidakustány 14. Sárhida 15. Alsópáhok 16. Zalaháshágy
Felnőtt 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
14 12 10 9 7 6 7 7 6 5 5 4 3 3 3 1
– – 2 2 3 6 3 – 3 4 1 2 3 2 1 4
1 3 3 4 5 3 5 8 6 6 9 9 9 10 11 10
76‑17 36‑27 44‑14 37‑22 47‑30 39‑30 26‑26 42‑32 26‑23 36‑34 24‑22 23‑42 22‑38 24‑43 20‑49 11‑48
42 36 32 29 24 24 24 21 21 19 16 14 12 11 10 7
1. Zalaszentgrót 2. Gellénháza 3. Zalaszentiván 4. Ságod 5 Becsvölgye 6. Nemesapáti 7. Pókaszepetk 6. Alsópáhok 9. Police Ola 10. Türje 11. Gyenesdiás 12. Zalaszentgyörgy 13. Sárhida 14. Vonyarcvashegy 15. Zalaháshágy 16. Kehidakustány
Tartalék 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
12 12 12 11 9 8 8 6 7 6 5 3 2 2 2 1
2 – 1 – 2 3 – 4 – 2 3 2 1 – 1 1
1 3 2 4 4 4 7 5 8 7 7 10 12 13 12 13
73‑21 45‑13 59‑27 33‑13 46‑25 28‑26 39‑42 29‑32 37‑40 45‑33 28‑34 21‑46 12‑47 16‑35 23‑61 14‑53
36 36 37 33 29 27 24 22 21 20 18 11 7 7 6 4
03. 21.
Gyenesdiás – Pókaszepetk 3‑1 (3‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Halász L. (Berke, Kovács II. P.) Gyenesdiás: Rezes – Mosdósi, Csák, Kenesei, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, Pandur, Andor (Tafota), Hudop, edző: Antoni János. Az első félidőben megnyerte a mérkőzést Gyenesdiás, a folytatásban a vendégek kihagyott helyzeteikkel egyenlítési lehetőséget szalasztottak el. A 24. percben a vendégek ötöséről ki‑ csorgó labdát a védők között Horváth a kapu jobb oldalába vágva szerzett vezetést. 32. perc‑ ben Rédei 30 m‑es szabadrúgása kicsorgott az elvetődő Jóna kezéből, a szemfüles Andor közelről a jobbalsó sarokba helyezett, 2‑0. Hat perccel később Hudop baloldali szögletét Kenesei középről tette a hálóba, 3‑0. 57. percben Német 25 m‑ről elvégzett szabadrúgása a bal felső sarokba csavarodott, 3‑1. Jók: Rédei, Pandur, Mosdósi, Horváth. Tartalék: 0‑2. 03. 28.
Zalaszentiván – Gyenesdiás 4‑1 (2‑1)
Zalaszentiván, 300 N. V: Fábián S. (Veres, Bakos) Gyenesdiás: Rezes – Gombár, Mosdósi, Kenesei, Horváth, Csák, Rudolf, Millei, Pandur, Andor, Hudop, edző: A. J. Sportszerű mérkőzésen a sok helyzetet kidolgozó hazaiak megérdemelten nyerték a találkozót. 9. percben Szilasi jobboldali szabadrúgását a berobbanó Károlyi lőtte a hálóba, 1‑0. Négy perccel később Andor egyenlített, 25 m‑es szabadrúgása egy védőről megpattanva jutott a hálóba. 52. percben Udvardi I. 60 m‑es lövése Rezesen átpattanva jutott a kapuba, 2‑1. 77. percben Ferencz 25 m‑es szabadrúgása a kapufák találkozásáról csapódott a hálóba, 3‑1. Tíz perc volt még vissza, mikor Romoda egyéni játéka végén 10 m‑ről a hosszú sarokba lőtt, 4‑1. Jók: Andor, Kenesei, Séllei. Tartalék: 3‑1. 04. 04.
Gyenesdiás – Becsvölgye 3‑2 (3‑2)
‑os évben a Kinizsi SK 2.7 milliós önkormányzati támogatásban részesült. A labdarúgók mellett további félmilliót kapott az Asztalitenisz SE, kétszázezret a Balaton Vívóklub és százezret a kerékpáros szakosztály a III. Author Dynamo Maratón versenyre. A Szabó Ferenc Emléktornára ötvenezer forint lett elkülönítve. A labdarúgók nagyobb változások nélkül vágtak neki a tavaszi folytatásnak.
Gyenesdiás, 100 néző. V: Husz T. (Bedike L., Szalai F. ) Gyenesdiás: Szakmári – Gombár, Mosdósi, Csák, Csanaki, Kenesei, Rudolf, Pandur (Dénes), Hudop (Andor), Rédei, Horváth, edző: A. J. Gólokban gazdag első félidőt küzdelmes második játékrész követett, és megérdemelt hazai győzelemmel zárult a találkozó. A 10. percben Pandur buktatásáért megítélt tizenegyest Gombár értékesítette, 1‑0. 14. percben Pálfi balszélről laposan a kapu bal alsó sarkába helyezett, 1‑1. 20. percben Pandur mintaszerű támadást vezetett a balszélen, elment a védője mellett, elfektette Mészégetőt és az ötösről nyugodtan a kapu közepébe helyezett, 2‑1. 38. percben Pandur jobboldali beívelését a kapus középre ütötte, Hudop jó helyzetbe került és kihasználta a lehetőséget, 3‑1. 44. percben Pálfi 20 m‑ről ráfordult a hozzá szálló labdára és lövése a bal felső sarokban kötött ki, 3‑2. Jók: az egész hazai csapat. Tartalék: 0‑2. Szakmári Attila: – Egy éve kerültem a tartalék csapathoz, előtte Hévízen voltam és már akkor is kapusként játszottam, és itt Gyenesdiáson is én vigyázok a hálóra. Nagyon jól érzem magam a nagyszerű közösségben. Úgy érzem a többiek is számítanak rám, jól érezzük magunkat együtt és ez a barátság átsegít a hétköznapok nehezebb időszakán is. Az életemet igyekszem úgy alakítani, hogy minél többet lehessek itt. Sokáig szeretnék a csapathoz tartozni.
‑ 316 ‑
‑ 317 ‑
2006
04. 11.
Gyenesdiás – Kehidakustány 1‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Siket (Sebők, Domokos) Gyenesdiás: Szakmári – Gombár, Mosdósi, Csák, Csanaki, Kenesei (ifj. Antoni), Rudolf, Pandur, Hudop, Rédei, Horváth (Séllei), edző: A. J. A küzdelmes mérkőzést kiváló játékvezetés tette még emlékezetesebbé. Kár, hogy a nagy csatát Béres Ferenc csapata ellen a büntető, és nem látványos akció gólok döntötték el. 8. percben Pandurt a büntető területen belül buktatták a védők, a megítélt tizenegyest Gombár értékesítette, 1‑0. Jók: az egész hazai csapat. Tartalék: 2‑3. 04. 18.
Gellénháza – Gyenesdiás 0‑0
Gellénháza, 100 N. V: Kozma (Dombai, Kovács II. P.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Kenesei, Gál (Ifj. Antoni). Rudolf, Rédei, Séllei, Horváth (Dénes), Hudop, Pandur (Tafota), edző: A. J. Küzdelmes mérkőzésen a vendégek elérték céljukat, egy pontot szereztek. Jók: a teljes vendégcsapat. Tartalék. 1‑2 04. 25.
Gyenesdiás – Police Ola 1‑2 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Freischmid (Hegedűs, Martinecz) Gyenesdiás: Szakmári – Gombár, Mosdósi, Kenesei, Csák, Rudolf, Rédei, Pandur (ifj. Antoni), Hudop (Dénes), Horváth, Séllei, edző: A. J. A küzdelmes mérkőzésen a Kinizsi értékes pontokat vesztett, míg a vendégek nagyszerű győzelmükkel ajándékozták meg az éppen 50. születésnapját ünneplő Réthy László társukat. 58. percben a baloldalról kapu elé ívelt labda Pandurhoz pattant, a játékos 7 m‑ről laposan a bal alsó sarokba helyezett, 1‑0. 75. percben Illés 25 m‑ről elvégzett szabadrúgása Szakmáriról kipattant, a szemfüles Borda a léc alá lőtt, 1‑1. 80. percben kicsorgott a labda a hazai 16‑osról, a játékosok felett Somogyi talált a léc alatt a hálóba, 1‑2. Jók: Gombár, Mosdósi, Kenesei, Pandur. Tartalék: 4‑0. Ifj. Antoni János: – Tizenöt éve játszom megyei első osztályú csa‑ patokban, Pusztaszabolcs, Baracska, Felcsút II. Martonvásárban, ifj. Antoni János elsősorban a csatárposzton kaptam lehetőséget. A Kinizsiben jobbhátvédként játszottam az elmúlt évben. Nagyon szeretem a focit és ebben sokat nyo‑ mott a latban, hogy apuval kijártam az edzéseire és a mérkőzéseire is rendszeresen elkí‑ sértem. Nagyon büszke vagyok rá, amit elért. A labdarúgás nekem is az életemmé vált, csodálatos játék! 05. 02.
Zalaháshágy – Gyenesdiás 1‑4 (1‑2)
Zalaháshágy, 50 N. V: Husz (Martincez, Bakos) Gyenesdiás: Szakmári – Csák, Mosdósi, Gombár (Dénes), Csanaki, Horváth, Rudolf (ifj. Antoni), Rédei (Rezes), Séllei, Kenesei, Hudop, edző: A. J.
‑ 318 ‑
A vendégek megérdemelten nyerték a találkozót. Az ötödik percben egy jobbról belőtt labdát Simon A. A saját kapujába fejelte, 0‑1. 10. percben baloldali hazai támadás végén a kapusról kipattanó labdát Simon N. 5 m‑ről lőtte a hálóba 1‑1. 40. percben baloldali vendégtámadás végén Séllei 20 m‑es lövése vágódott a kapuba, 1‑2. 55. percben a kapuralövés Vaspöriről kivágódott és az érkező Séllei nem hibázott, 1‑3. 75. percben a gyenesi szögletet Kenesei sodorta a hálóba, 1‑4. Jók: a vendégek teljes csapata. Tartalék: 0‑2. 05. 09.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 3‑2 (3‑0)
Gyenesdiás, 50 N. V: Vass (Veres, Szabó Z.) Gyenesdiás: Rezes – Csák (Dénes), Mosdósi, Gombár, Horváth, Séllei, Csanaki, Rudolf, Rédei, Kenesei, Hudop (ifj. Antoni), edző: A. J. A sima hazai győzelemnek induló találkozó második játékrésze ellentétes félidőt hozott és a remekül hajrázó vendégek majdnem meglepték a házigazdákat. A 9. percben szépen kidolgozott hazai támadás végén középről, a tizenegyes pontról Kenesei lőhetett a hálóba, 1‑0. 19. percben baloldali szabadrúgásból beívelt labdát Bucsics a mezőnybe ütötte, ahonnan Rédei kapásból helyezett a kapuba, 2‑0. 28. percben Rudolf jobboldali beadását a középen felfutó Kenesei a balalsó sarokba fejelte, 3‑0. 57. percben a szépívű vendég szögletet Györe T. értékesítette az ötösről, 3‑1. 80. percben Györe K. távoli szabadrúgása a hosszú, jobbalsó sarokba vágódott, 3‑2. Jók: Mosdósi, Gombár, Rudolf, Kenesei. Tartalék: 3‑1. 05. 16. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
2‑2 (2‑0)
Vonyarcvashegy, 300 N. V: Matyi (Gulyás, Fogarasi) Gyenesdiás: Rezes – Csák, Mosdósi, Gombár, Csanaki, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, Antoni (Dénes), Kenesei, edző: A. J. Közepes színvonalú mérkőzésen ellentétes félidőket láthattak a nézők, végül a két csapat küzdelme igazságos eredményt hozott. 8. percben Purt – Szeles kényszerítőből Szeles 18 m‑ről kilőtte a hosszú sarkot, 1‑0. 30. percben Zsohár szabadrú‑ gását Pál vágta a léc alá, 2‑0. 58. percben Gombár 25 m‑es szabadrúgása a kapu bal oldalába vágódott, 2‑1. 89. percben egy lecsorgó labdát Kenesei értéke‑ sített, 2‑2. Jók: Séllei, Gombár, Csanaki, Mosdósi Tartalék: 0‑2. A tartalék csapat tagjai, állnak: Pandur Péter, Lukács Attila, Sorok Attila, Móricz Péter, Németh Lajos, Rádi László, elől: Bacsics Ádám, Szíjártó Endre, Bíró Barnabás, Laza Mihály, Rajkó Zsolt, Csíkos Gábor.
‑ 319 ‑
05. 23.
Gyenesdiás – Nemesapáti 1‑2 (1‑2)
Gyenesdiás, 100 N. V: Gyarmati (Nagy P., Hodonics) Gyenesdiás: Rezes – Csák, Kenesei, Gombár, Csanaki, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, ifj. Antoni (Dénes), Andor, edző: A. J. Sok helyzetet kihagyó hazai csapattal szemben megérdemelten nyertek a vendégek. A 25. percben a baloldalon elfutó Zsédely 10 m‑ről a hosszú sarokba bombázott, 0‑1. 28. percben Bálint szaladt fel a baloldalon és a 16‑oson belül átemelt Rezes felett a hálóba, 0‑2. 40. percben Andor a jobboldalról beívelt labdát Nemes felett fejelte a kapuba, 1‑2. Jók: a házigazdáktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 2‑4. 05. 30.
Sárhida – Gyenesdiás 2‑5 (1‑0)
Sárhida, 50 N. V: Kozma (Dombai, Kovács) Gyenesdiás: Rezes – Csák, Mosdósi, Gombár, Csanaki, Dénes, Rudolf, Rédei, Séllei, Andor (ifj. Antoni), Kenesei, edző: A. J. Megérdemelt vendégsiker. 20. percben Pete egyéni játék után 20 m‑ről lőtt a kapuba, 1‑0. 53. percben a beívelt labdát Andor fejelte a hálóba, 1‑1. 65. percben egy beadásból Kenesei fejelt a hálóba, 1‑2. 66. percben kapu előtti szabadrúgásból szintén Kenesei szerzett gólt, 1‑3. 71. percben Borsos tizenegyesből szépített, 2‑3. 82. percben Kenesei kapu előtti kavarodásból helyezett a hálóba, 2‑4. 87. percben Kenesei egyéni akcióját zárta góllal, 2‑5. Jók: az egész vendégcsapat. Tartalék: 3‑4. 06. 06.
Gyenesdiás – Alsópáhok 2‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 N. V: Borbély (Nagy T., Gatsó) Gyenesdiás: Rezes – Csák, Mosdósi, Gombár, Csanaki, Horváth, Rudolf, Rédei, Séllei, ifj. Antoni, (Dénes), Kenesei, edző: A. J. Mérsékelt iram és színvonal mellett a szerencsésebb hazai csapat nyerte a találkozót. 47. percben egyéni akciója végén Séllei baloldalról a kapus felett a hosszú sarokba emelt, 1‑0. 56. percben jobboldalról beívelt szögletet a középre berobbanó Kenesei a bal felső sarokba fejelte, 2‑0. 75. percben Ódor kilépett a hazai védők mellől és középen egyedül szépen gurított Rezes mellett a hálóba, 2‑1. Jók: a hazaiaktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 1‑0. 06. 13.
Zalaszentgrót – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Zalaszentgrót, 200 N. V: Fábián (Szalai. Bíró) Gyenesdiás: Rezes – Antoni, Mosdósi. Gombár, Csanaki, Dénes, Csák (Hudop), Rudolf, Rédei, Séllei, Kenesei, edző: A. J. Az első félidő végéig jól tömörült a Gyenesdiás, Bődör szép gólja azonban megtörte az ellenállásukat. A második játékrészben nagyobbra is nőhetett volna a különbség, ha a szentgróti támadók jobban koncentrálnak. A 40. percben Balogh jobboldali szögletét Bődör a rövid sarokba csúsztatta, 1‑0. 46. percben szép hazai akció végén Bődör beadását Polgár Sz. fejelte a kapuba, 2‑0. Jók: Rezes, Csanaki. Tartalék: 6‑0.
‑ 320 ‑
06. 20.
Gyenesdiás – Türje 1‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 N. V: Töreki (Nagy Tímea, Fenyvesi). Gyenesdiás: Rezes – Csanaki, Gombár (Pandur), Mosdósi, Antoni (Hudop), Séllei, Rédei, Rudolf, Dénes, Kenesei, Csák, edző: A. J. A lehetőségeikhez képest mindent megtettek a csapatok a győzelem érdekében, végül igazságosan osztozkodtak a pontokon. A 43. percben kibontakozó hazai támadásban Burai kézzel ütött a labdába, számára véget ért a játék. Csapattársai a szabadrúgásból megszerzett labdával villámgyorsan elfutottak és Tóth D. laposan a jobbalsó sarokba bombázott a tizenhatosról, 0‑1. 71. percben Kenesei a jobbszélről hatalmas keresztlabdával hozta játékba a középen érkező Sélleit, aki nyugodtan lekezelte a labdát, és az igazítás után ő is a jobbalsó sarkot lőtte ki, 1‑1. Jók: Mosdósi, Kenesei. Tartalék: 5‑2. 06. 27.
Ságod – Gyenesdiás 6‑0 (2‑0)
Zalaegerszeg, 100 N. V: Siket L. (Horváth, Fábián) Gyenesdiás: Rezes – Antoni, Mosdósi, Csanaki, Dénes, Csák, Rudolf, Rédei, Horváth, Kenesei, Hudop, edző: A. J. Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat minden tekintetben felülmúlta az enerváltan küzdő vendége‑ ket. 14. percben Karáth K. passzolt Borzaihoz, aki 16 m‑ről lőtt a hálóba, 1‑0. 43. percben Gaál beadását Bagó értékesítette, 2‑0. 58. percben Bagó visszagurított labdáját Karáth J. értékesítette, 3‑0. 60. percben Bagó beadását Nagy Palócz a jobbalsó sarokba helyezte, 4‑0. 81. percben Olasz passzolt Pogácsnak, aki a kapu közepébe lőtt, 5‑0. 90. percben Karáth K. beadását Nagy Palócz a balalsó sarokba helyezte, 6‑0. Jók: a vendégektől senki sem dicsérhető. Tartalék: 5‑0.
Felnőtt
1. Zalaszentgrót 30 26 1 3 84‑19 2. Zalaszentiván 30 21 4 5 74‑35 3. Nemesapáti 30 18 2 10 65‑55 4. Ságod 30 17 5 8 80‑33 5. Pókaszepetk 30 13 11 6 84‑51 6. Vonyarcvashegy 30 14 7 9 54‑42 7. Gellénháza 30 7 10 13 87‑57 8. Police Ola 30 12 7 11 57‑55 9. Gyenesdiás 30 12 7 11 63‑62 10. Türje 30 13 2 15 74‑74 11. Becsvölgye 30 9 5 16 45‑71 12. Zalaháshágy 30 6 8 16 36‑80 13. Kehidakustány 30 7 4 19 44‑78 14. Zalaszentgyörgy 30 6 7 17 44‑80 15. Sárhida 30 7 3 20 50‑85 16. Alsópáhok 30 5 2 23 40‑107 Becsvölgyétől 1 büntetőpont levonva..
79 67 56 56 50 49 46 43 43 41 31 26 25 25 24 17
Tartalék
1. Zalaszentgrót 30 2. Becsvölgye 30 3. Ságod 30 4. Nemesapáti 30 5. Gellénháza 30 6. Zalaszentiván 30 7. Pókaszepetk 30 8. Alsópáhok 30 9. Gyenesdiás 30 10. Police Ola 30 11. Türje 30 12. Zalaszentgyörgy 30 13. Sárhida 30 14. Kehidakustány 30 15. Zalaháshágy 30 16. Vonyarcvashegy 30 * egy büntetőpont levonva.
27 21 21 19 20 17 16 13 13 12 10 7 6 5 5 5
2 3 2 4 – 3 1 5 3 – 4 3 5 2 1 –
1 6 7 7 10 10 13 12 14 18 16 20 19 23 24 23
159‑42 100‑51 74‑35 76‑40 82‑40 90‑74 71‑77 54‑58 58‑67 65‑75 77‑74 45‑99 31‑85 38‑113 44‑110 34‑71
83 66 65 61 60 54 49 44 42 35 * 34 24 23 17 16 14 *
Befejeződött a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő labdarúgóink számára a bajnoki küzdelem. Antoni János edző irányította együttesben Kenesei 17, Zsohár P., 10, Gombár 8, Séllei 6, Pandur 5, Andor 4, Pothárn, Hudop, Rédei, Horváth, 2‑2, Varjas, Csák, Pothárn, Csanaki 1‑1 gólt szereztek. A tartalék csapat is hajszálra hasonló eredményt ért el.
‑ 321 ‑
Az NB III‑as bajnokságban szereplő asztalitenisz csapatunk régi vágya teljesült júniusban. Az egyesület megvásárolhatott egy minden igényt kielégítő adogatógépet. Kovács Tamás a Gyenesdiás ASE elnöke mondta: – A szerkezetet az önkormányzat anyagi segítségével vásároltuk és az utánpótláskorú gyerekek tanításától kezdve a versenyzőink felkészítéséig tudjuk majd használni az edzéseken, az iskola tornaszobájában. Csapatunk a bajnokság ötödik helyén végzett, jövőre a dobogót célozzuk meg. Alig ért véget a bajnokság, a Gyenesdiás Közösségi Életéért Egyesület szervezésében máris a labdarúgók részére került megrendezésre a Szabó Ferenc emléktorna. A kispályás labdarúgó tornán 23 csapat, köztük egy keszthelyi női együttes is, rúgta a labdát. A győzelmet a hazai Faszállítók szerezték meg, másodikak a keszthelyi Öregház söröző, harmadik a szintén keszthelyi Nevada lett. Különdíjat kapott a legjobb kapus Szabó Attila (Gyenesdiás), játékos: Purt Tibor (Gyenesdiás), gólkirály: Edzés az adogatógéppel Nikitscher Norbert (Keszthely). A rendezvényhez nélkülözhetetlen segítséget jelentettek a játékvezetők korrekt ítéleteikkel: Rácz László, Matyi Gábor, Töreki Roland. A baráti és rendkívül sportszerű hangulatot fokozta a Nádas Csárda, Zsinkó Lajos és konyhája által remekül elkészített ebéd, amit Keresztes József és Szakály László szívélyes invitálása mellett került kiosztásra, a Komáromi Pékség ízletes kenyerével. A gondtalan sportolás megvalósításában segédkeztek még: Piroska Csárda, Kinizsi SK, Polgármesteri Hivatal Gyenesdiás, FC Keszthely, Lengyel István (Stefán), Z+D Kft Keszthely, Szuperinfo. A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület szervezésében június 30. és július 2. kö‑ zött a diási strandon rendezték a 2006. évi Strandröplabda Országos Mester Bajnokság 2. fordulóját, a röplabda szö‑ vetség országos bajnoksága keretében. A pontszerző fordulót az esős idő nem fogadta kegyeibe. A helyi rendezők fel‑ készültsége azonban elhárított minden akadályt és a jó minőségű pályákon ma‑ gas színvonalú, látványos mérkőzéseket vívtak a résztvevők. Az extraligás játéko‑ sok többsége a korábbi versenyek alkal‑ A torna győztesei mával már megfordultak a Balaton‑parti
településen és a lelkes közönség kedves ismerősként biztatva átsegítette őket a nehezebb időszakokon, mint a nőknél, a végső győzelmet megszerző Nyári Virág – Héjas Valéria párost, akik a döntőben a Kun Dóra – Pethő Anitát verték. – Három éves szünetet után álltunk ismét össze – mondták a győztesek – és ez meglátszott rajtunk. A tatai első fordulót nagyon rosszul kezdtük, így Gyenesdiáson nem kedvezett nekünk a sorsolás, a főtábla kilencedik helyéről indultunk és a nehéz ellenfelektől elszenvedett vereség után egyből vigaszágra kerültünk. Szerencsénkre egyre jobb formába lendültünk és nyertünk. A zárás nagy küzdelmére jellemző, hogy a 21 pontig tartó második szett 29:27!‑el ért véget. A férfiaknál a Szauter Péter – Bagics Balázs páros könnyebben 21:18, 21:13‑as játszmákkal szerezték meg az első helyet a Koch Norman – Haltrich Ákos ellen. – Sikerült megismételnünk a tatai döntőt – így Szauterék – és ismét 2:0‑ra nyertünk a Koch‑Norman páros ellen. Szerencsénkre idén nagyon jó formában játszottunk és eddigi hét tornánkat mind megnyertük. A torna bronzérmesei lettek, nőknél: Magyar Krisztina – Mátai Beáta, férfiaknál Vocskó Máté – Honfi Richárd. A hónap végén a hazai röplabda élvonalát képviselő féri és női strandröplabda párosai a Diás Kupa nyílt „A” kategóriás pontszerző strandröplabda verseny keretében érkeztek ismét Gyenesdiásra. A rekkenő hőségben a kiválóan előkészített pályákon tíz női páros vállalta a küzdelmeket, míg férfiaknál a nevező 23 kettősnek előbb csoportmérkőzéseket kellett vívni a táblára kerülésért. A nőknél érvényesült a papírforma, a győzelmet az Antoni Krisztina – Dégi Barbara páros szerezte meg, míg férfiaknál Takács Gergely – Takács László végeztek az élen.
‑ 322 ‑
‑ 323 ‑
Augusztusban új labdarúgó idény kezdődött. 08. 15.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 2. 1 (1‑ 0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Vass Zs. (Gelencsér, Kovács) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Csanaki, Gombár, Beke D. (Rudolf ), Majtász, Rédei, Horváth (Beke T.), Séllei, Kenesei, Pandur, edző: Antoni János. A nyitó mérkőzést mindkét csapat komolyan vette és tetszetős játékkal, látványos megoldásokkal örvendeztette meg az „októberi” hidegben is kitartó közönséget. A több helyzetet kidolgozó házigazdák megérdemelten nyertek. 5. percben a tizenhatosnál álló Panduron és a vendégek védőjén átpattant a labda, a szemfüles gyenesi csatár fordulásból keményen a balalsó sarokba bombázott, 1‑0. 55. percben Pandur tört a kapura, a tizenhatoson belül csak buktatással tudták megállítani, a tizenegyest Gombár biztosan értékesítette, 2‑0. Az utolsó perc jobboldali szögletéből Dalla ívelt középre és Csonka az ötösről fejelt a léc alá, 2‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 2‑2. 08. 22.
Ságod‑ Gyenesdiás 0‑0
Zalaegerszeg, Műfüves pálya. 100 néző V: Bedike (Szalai. Huszár) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi (Rudolf ), Gombár, Csanaki, Beke, Majtász, Rédei, Séllei, Horváth, Kenesei, Pandur, edző: A. J.
Küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat nagyon sok helyzet kidolgozásáig jutott, de a befejezés egyik oldalon sem sikerült. A játék képe alapján igazságos döntetlen született. Jók: az egész vendégcsapat. Tartalék: 4‑2. 08. 29.
Gyenesdiás – Zalaháshágy 2‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Freischmid (Kovács, Karczagi) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Majtász (Beke T.), Csanaki, Beke D. (Rudolf ), Séllei, Horváth, Rédei, Pandur, Kenesei, edző: A. J. A kemény, kiélezett küzdelem ellenére végig rendkívül sportszerű mérkőzésen, hősiesen vé‑ dekeztek a vendégek, és Baján ka‑ pus sok, bravúros megmozdulása alakította így az eredményt. A vé‑ gig támadó szellemű és számtalan helyzetet kialakító házigazdák két góljukkal megérdemelten nyertek. A 70. percben Pandur egyéni ak‑ ciója végén baloldalról pontosan átemelt a kilépő kapus felett a bal felső sarokba, 1‑0. 81. percben Pandur buktatását követően a sér‑ tett 20 m‑ről a kapu előterébe ívelt, Állnak: Antoni János edző, Kenesei Gábor, Horváth János, innen Kenesei a felső léc alá fejelt, Rédei Péter, Gombár Csaba, Szakmári Attila, Beke Dániel, 2‑0. Jók: Mosdósi, Csanaki, Séllei, Séllei Tibor, Majtász Kálmán, elöl: Rudolf István, Rédei. Tartalék: 7‑0. Mosdósi Attila, Csanaki Péter, Pandur Tamás, Beke Tamás. 09. 05.
Bak – Gyenesdiás 0‑0
Bak, 150 néző V: Vörös L. (Géczi, Szép) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke, Majtász, Rédei, Séllei, Horváth, Kenesei, Pandur, edző: A. J. Közepes iramú mérkőzésen mindkét oldalon adódtak helyzetek, amik kimaradtak. A látottak alapján reális eredmény született. Jók: Csanaki, Szakmári, Mosdósi. Tartalék: 2‑8. 09. 12.
Gyenesdiás – Police Ola 0‑3 (0‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Husz T. (Kovács R., Hegedűs A.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár (ifj. Antoni), Csanaki, Beke D., Majtász, Rédei, Séllei, Beke T., Kenesei, Hudop (Rudolf ), edző: A. J. Küzdelmes mérkőzés első félidejét a Gyenesdiás uralta, míg a fordulás után a szervezetten védekező vendégek ki tudták használni lehetőségeiket. 49. percben a hazai kapu előtt pattogó labdára lecsapott Tráj és közelről, magabiztosan rúghatta a hálóba 0‑1. 65. percben Szujker 25 m‑ről elvégzett szabadrúgása a sorfal felett átszállt és a kapu jobboldalába vágódott, 0‑2. 80. percben Takács A. szöglete egy érintés után Bordához szállt és a játékos az ötösről befejelte a labdát a hálóba, 0‑3. Jók: Mosdósi, Kenesei. Tartalék: 4‑2.
‑ 324 ‑
09. 19. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
1‑4 (0‑3)
Vonyarcvashegy, 350 néző V: Töreki (Popper, Fogarasi) Gyenesdiás: Szakmári – Rudolf, Gombár, Mosdósi, Séllei, Majtász, Rédei, Pandur, Beke, Kenesei, Major (ifj. Antoni), edző: A. J. A hazai védelem megingásait a vendégek kíméletlenül kihasználták és a szomszédvári rangadón megérdemelten vitték el a három pontot. Negyedóránál Séllei lövése Páncsicsot érintve jutott a hálóba, 0‑1. 44. percben ártalmatlan helyzetből Major fejelt a kapus fölött a hálóba, 0‑2. 45. percben Kenesei beadását Major 18 m‑ről kapásból lőtte a léc alá, 0‑3. 55. percben Gombár 18 m‑es szabadrúgása a rövid sarokban kötött ki, 1‑3. 89. percben Káldi a tizenhatoson belül buktatta a betörő Bekét, tizenegyes és kiállítás! A büntetőt Gombár biztosan értékesítette, 1‑4. Jók: a vendégek teljes gárdája. Tartalék: 0‑1. 09. 26.
Gyenesdiás – Gellénháza 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Bedike T. (Hederics, Nagy P.) Gyenesdiás: Rezes – Bokor D. (ifj. Antoni), Mosdósi, Gombár, Csanaki, Pandur, Majtász (Bokor T.), Rédei, Séllei, Major, Kenesei, edző: A. J. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a házigazdák akarata érvényesült és megérdemelten nyertek az eddig veretlen és most is jól játszó Gellénháza ellen. Negyedóránál Majtász távoli hatalmas erejű lövését a kapus a mezőnybe ütötte ki, Major lecsapott a labdára és egy cselt követően a hálóba helyezett, 1‑0. 75. percben Major szaladt el a balszélen, pontosan emelt középre és a jó ritmusban érkező Pandur a jobb alsó sarokba helyezett, 2‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 0‑2 10. 03.
Sárhida – Gyenesdiás 1‑4 (1‑3)
Sárhida, 100 néző V: Kozma (Dombai, Kovács II. P.) Gyenesdiás: Szakmári – Rédei, Gombár, Csanaki, Móricz, Majtász, Andor, Séllei, Dénes, Kenesei (ifj. Antoni), Major, edző: A. J. A vendégcsapat megérdemelten vitte el a három pontot. A 7. percben szép egyéni játék után Szili lőtt közelről a hálóba, 1‑0. 19. percben Kenesei szögletről beívelt labdát fejelt a kapuba, 1‑1. 28. percben Kenesei egy „elcsípett” labdát rúgott a hálóba, 1‑2. 43. percben kapu előtti kavarodásból Mázsa a saját hálójába talált, öngól, 1‑3. 65. percben szögletből belőtt labda Sélleiről pattant a kapuba, 1‑4. Jók: Kenesei, Andor, Csanaki, Tartalék: 1‑2 10. 10.
Gyenesdiás – AGFS Páterdomb 3‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Kovács Zs. (Vidéki, Benedek) Gyenesdiás: Szakmári – Rédei, Csanaki, Gombár, Beke D., Majtász, Séllei, Kenesei (ifj. Antoni), Beke T., Major, Pandur, edző: A. J. A házigazdák rengeteget dolgoztak, számtalan gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul könnyed játékukkal. A 30. percben Pandur jobbszéli cselsorozatát pontos beadással zárta és a jó ritmusban érkező Major tisztán helyezhetett a hosszú sarokba, 1‑0. 50. percben ismét Pandurtól indult a támadás, középre ívelt labdáját Séllei a kapust becsapva közelről
‑ 325 ‑
helyezte a hálóba, 2‑0. 70. percben Pandur ívelte kapu elé az újabb hazai szögletet, a jól emelkedő Séllei a léc alá fejelt, és így állította be a végeredményt, 3‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 7‑1. 10. 17.
Nemesapáti – Gyenesdiás 2‑0 (0‑0)
Nemesapáti, 50 néző V: Földszin A. (Földszin B., Konkoly) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Rédei, Csanaki, Beke D. (Rudolf ), Majtász, Pandur, Séllei, Horváth, Kenesei, Major, edző: A. J. Az első félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ám egyik csapat sem tudott betalálni. Szünet után az apátiak mezőnyfölénye gólokban is megmutatkozott. Megérdemelt hazai győzelem született a lelkesen és sportszerűen játszó vendégek ellen. A hazaiak Balázsi és Olasz góljaival kezdték megtalálni önmagukat, hiszen harmadik mérkőzésüket nyerték zsinórban és nem kaptak gólt. Jók: Szakmári, Majtász, Kenesei. Tartalék: 6‑1. 10. 24.
Gyenesdiás – Pókaszepetk 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Bedike (Kovács Zs., Nagy P.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke D., Majtász (Rudolf ), Pandur, Rédei, Beke T., Kenesei, Major, edző: A. J. Lendületes és a mezőnyben küzdelmes mérkőzésen a házigazdák mindent megtettek a fordításért, ám a vendégek sikeresebb bemutatót tartottak tudásukból és értékes pontokat szereztek a meglepetéseiről híres Gyenesdiás otthonában. Második percben Büki jobboldali szöglete a kapu előtt jól helyezkedő Nyakashoz került, aki a háló bal oldalába bombázott, 0‑1. 60. percben Kenesei feleslegesen fellökött egy vendégjátékost, piros lapot kapott érte. Jók: Mosdósi, Csanaki. Tartalék: 1‑1.
Úgy tűnik, a vendégek egy héttel ezelőtt elegendő gólt szereztek, mivel most a kapusukra hagyták a munka nehezebb részét. A házigazdák lelkes támadó játékkal és pontos kapura lövésekkel szórakoztatták közönségüket, nagyobb arányú gólszerzésüket Keresztes remek formája hiúsította meg a küzdelmes, jó iramú mérkőzésen.15. percben a vendégek kapuja elé ívelt szöglet a tömörülésben menteni akaró Rédei válláról a saját hálójába pattant, öngól, 0‑1. 26. percben a szentiváni kapu előtt lábról‑lábra járt a labda, végül Rudolf a tizenhatosról kapásból a bal alsó sarokba bombázott, 1‑1. 34. percben Pandur mintaszerűen lépett el az előrehúzódó védelem mellett és egyéni szólóját közelről szép góllal zárta, 2‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 9‑2. 11. 14.
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑3 (0‑2)
Becsvölgye, 100 néző V: Simon (Tamás, Szép) Gyenesdiás: Szakmári – Beke, Mosdósi, Gombár, Csanaki, Horváth, Rudolf, Rédei (Kenesei), Séllei, Major (Antoni), Pandur, edző: A. J. A mérkőzés jelentős részében mezőnyfölényben játszó vendégcsapat megérdemelten nyerte a találkozót. 10. percben Major baloldali szögletét Séllei 3 m‑ről fejelte a kapuba, 0‑1. A félidő végén Beke szögletből belőtt labdája a szorongatott helyzetben lévő Mészégető kezéről a saját hálójába pattant, öngól, 0‑2. 62. percben Páli jobbról középre emelt labdáját Gerencsér közelről lőtte a jobb alsó sarokba, 1‑2. 64. percben Kiss második sárga lap után megkapta a pirosat is. 80. percben Beke balról középre gurított, labdáját a tiszta helyzetben lévő Kenesei 5 m‑ről lőtte a kapu közepébe, 1‑3. Jók: Major, Pandur, Szakmári, Csanaki. Tartalék: 3‑1. 11. 21.
Gyenesdiás – Türje 5‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Deák (Vidéki, Husz) Gyenesdiás: Szakmári – Csanaki, Gobmár, Mosdósi, ifj. Antoni, Horváth J., Rudolf, Rédei, Pandur (Horváth M.), Major, Séllei edző: A. J.
Gyenesdiás, 200 néző V: Timbókovics Katalin (Nagy P., Garamvölgyi) Gyenesdiás: Szakmári – Beke D., Mosdósi, Csanaki, Gombár, Horváth, Rédei, Rudolf, Séllei, Kenesei (ifj. Antoni), Major, edző: A. J. Sportszerű küzdelemben, szép játékelemek alkalmazásával, megérdemelten nyert Gyenesdiás a lelkes vendégek ellen. A mérkőzés vé‑ gén közös ünnepléssel köszönték meg a csapatok szurkolói kedvenceiknek az őszi bajnokságban nyújtott teljesítményüket. A GYKÉE szervezésében felajánlásokból forraltbor, tea és zsíroskenyér mellett lehetett a legszebb megmozdulásokat megbeszélni. A 45. percben beértek a hazai támadások, Major baloldali szögletét Séllei középről a léc alá fejelte, 1‑0. 58. percben újabb hazai szöglet következett, ahol ismételtek a házigazdák, Major beívelését ismét Séllei fejelte mesterien a hálóba, 2‑0. Készülődés a közös sporteseményre
‑ 326 ‑
‑ 327 ‑
10. 31.
Kehidakustány – Gyenesdiás 3‑3 (1‑2)
Kehidakustány, 50 néző V: Borbély (Kovács D., Fogarasi) Gyenesdiás: Rezes – ifj. Antoni, Mosdósi, Gombár, Csanaki, Horváth, Majtász (Horváth M.), Séllei, Pandur, Major, edző: A. J. Parázs hangulatú mérkőzésen, igazságos pontosztozkodás. Negyedóránál Major a hazai védők között 17 m‑ről szabadon lőhetett kapura, a labda a jobb felső sarokban landolt, 0‑1. 34. percben Szabó indításával Németh lépett ki a védők közül és a kifutó kapus mellett a hálóba passzolt, 1‑1. 40. percben Popper a tizenhatoson belül szabálytalankodott, tizenegyes. A büntetőt Gombár értékesítette, 1‑2. 50. percben újabb tizenegyest rúghatott Gombár és másodszor is betalált, 1‑3. 60. percbebn Németh jobboldali beadását Lázár 18 m‑ről lőtte laposan a kapuba, 2‑3. 78. percben Lázár kapura csavart szögletébe Falati becsúszott, a labda ha kicsivel is, de a gólvonal mögött landolt, 3‑3. Jók: Major, Gombár, Séllei. Tartalék: 0‑4. 11. 07.
Gyenesdiás – Zalaszentiván 2‑1 (2‑1)
65. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. Csanaki 30 m‑ről jól eltalált lövéssel pörgetett az ötösre, Kenesei a tömegből kiemelkedve a jobb felső sarokba bólintott, 3‑0. 75. percben Major két védővel szemben neki állt cselezni a tizenhatoson belül, aminek buktatás lett a vége. A megítélt tizenegyest Gombár a tőle megszokott higgadtsággal értékesítette, 4‑0. 82. percben a vendégek kapuja előtt az összes türjei játékos a védelemre koncentrált, míg a házigazdák a gólszerzésre törve járatták körbe a labdát, végül Rudolf 16 m‑ről hatalmas gólt ragasztott a kapu bal oldalába, 5‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 2‑2.
februárjában megtartotta éves közgyűlését a két éve alakult gyenesdiási Kinizsi SK Kerékpáros Szakosztálya, ahol a tagok az elmúlt év eredményeinek értékelése után jövő évi terveikről egyeztettek.
Léránt Balázs a szakosztály elnöke: – A szakosztályunk 2005 júliusában alakult Gyenesdiáson. Előtte Balatonedericshez később Tapolcához tartoztunk. Tagjaink közül a legtöbben már 1999 óta rendszeresen versenyeznek. Létszámunk 20‑25 fő körül állandósult. Csapatunk 5‑10 fővel folyamatosan részt vett az évente megrendezésre kerülő hegyikerékpáros maratonikon. Zalaszentgrót Maraton, Bükk Maraton, Duna Maraton, Mátra Maraton, Szilvásvárad Maraton, Kislőd‑Balaton régió Maraton, Kőszeg Maraton. Versenyeket is rendeztünk, 2004. szeptember 11‑én az I. Dynamo Maratont tartottuk Gyenesdiáson, ami a hegyikerékpárosok között országos szinten is nagy elismerést vívott ki magának és azóta folyamatosan megrendezzük, általában 200 fő részvétele mellett. A legtöbben tavaly vettek rajta részt, 260‑an. Az első három évben három távon 30, 45 és 70 km‑en később 30 és 55 km‑es szakaszon kanyarogtunk a Keszthelyi‑ hegységben. A kijelölt útvonal a nagymezői rajt‑céllal a Büdös‑kút, Kutya‑sírok, Vállus, Szent Miklós forrás, Márványkőfejtő, Szerelem domb, Berzsenyi kilátó felé haladt. A távot teljesítők között négy kategóriában az első három helyezettet éremmel és a GREENZONE kerékpárbolt által felajánlott ajándéktárgyakkal lettek jutalmazva. Nagyon büszkék vagyunk eredményeinkre: 2006. június III. Flash Across Marathon‑Ritzing kupán Ausztriában: 1. Kiss Judit (FN) 30 km, 2. Tóth András (U‑17) 30 km. Balaton‑régió Kislőd maratón: 3. Kiss Judit (FN) 30 km, 1. Kötél Valéria (VN) 30 km. . Az egri Bükk maratonon Tóth András 2. lett. Az idei Balatonlelle maratonon: 1. Kiss Judit (FN) 40 km, 2. hely Vaskó Tícia (FN) 40 km, 3. Tóth Katalin (FN) 20 km, 3. hely Léránt Balázs (FN) 40 km. A kislődi Balaton régió maratón: 1. hely Kiss Judit 30 km Kiss Judit célbaérkezik Az egyesület a kerékpározás népsze‑ rűsítésére a Keszthelyi‑hegységben áprilistól minden második szombaton, október végéig, kerékpáros túrákra invitálta az érdeklődőket, elsősorban azokat, akik lelkes bringázók és szeretik a természetet a Kab‑hegy, Balaton kör, tanúhegyekkel ismerkedhettek nyeregből. A természetet a lovasok is nagyon szeretik. Az ezredfordulótól eltelt évekről mondta Finta Géza: – A militari ágból teljesen kiszálltam, elpusztult Táltos lovam és a lehetőségeink is a díjugratást és díjlovaglást tették lehetővé. Vitéz Viktória, Hardy Gabriella, Tóth Viktória, és Soma nevű lovammal indultunk a megyei versenyeken. Bajnoki fordulókat sikerült nyernünk. Generáció váltás zajlott nálunk itt a Szőlősy lovardában, és a csikók felnevelése évekbe telik. Átálltunk egy, a Rádiáházán 1995‑ben meghonosított német fajtára, ami jó választásnak bizonyult, ám sok munkát és pénzt igényel a felkészítésük. A bajnokságban így is nagyon sok jó lóval lehetett találkozni, pezsgő, de költséges lovasélet bontakozott ki, amiben versenyek megrendezésére már nem is mertünk gondolni.
‑ 328 ‑
‑ 329 ‑
Felnőtt „Észak”
1. Gellénháza 2. Pókaszepetk 3. Ságod 4. Gyenesdiás 5. Nemesapáti 6. Zalaszentiván 7. Vonyarcvashegy 8. Police Ola 9. Türje 10. Zalaszentgyörgy 11. Sárhida 12. Becsvölgye 13. Páterdomb 14. Kehidakustány 15. Bak 16. Zalaháshágy * Egy pont levonva..
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
14 13 10 9 9 6 6 6 5 6 5 4 4 3 2 1
– 1 2 3 1 4 3 2 4 2 1 1 1 2 5 2
1 1 3 3 5 5 6 7 6 7 9 10 10 10 8 12
43‑15 49‑14 32‑18 30‑14 31‑15 34‑19 23‑27 27‑29 25‑32 42‑24 25‑4 15‑29 16‑34 18‑34 11‑40 10‑45
42 40 32 30 28 22 21 20 19 19* 16 13 13 11 11 4
Tartalék „Észak”
1. Nemesapáti 2. Becsvölgye 3. Gyenesdiás 4. Police Ola 5. Ságod 6. Pókaszepetk 7. Türje 8. Gellénháza 9. Zalaszentgyörgy 10. Kehidakustány 11. Páterdomb 12. Sárhida 13. Bak 14. Zalaszentiván 15. Vonyarcvashegy 16. Zalaháshágy
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
14 10 9 9 8 9 8 8 6 6 5 3 4 3 1 1
– 2 2 2 4 1 3 3 3 – 1 3 – – 3 1
1 3 4 4 3 5 4 4 6 9 9 9 11 12 11 13
64‑13 35‑22 53‑26 41‑26 45‑21 34‑23 39‑27 30‑22 21‑31 30‑38 38‑45 23‑44 32‑52 29‑68 8‑35 27‑56
42 32 29 29 28 28 27 27 21 18 16 12 12 9 6 4
Az őszi bajnokság során Séllei hatszor szerzett gólt, míg Gombár, Kenesei, Major öt‑ ször bizonyultak eredményesnek. Pandur négyszer, Rudolf kétszer köszönt be valamelyik csapat há‑ lójába. Az év végén meghitt baráti találkozóra került sor Gombár Csaba és GYKÉE szervező munkájának köszönhetően. A kis közösség azért találkozott, hogy méltóképpen emlékezzenek meg azokról a napokról, amikor húsz évvel ezelőtt feljutottak a megyei első osztályba. A húszéves találkozó résztvevői
2007
03. 20.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑0 (1‑0)
Zalaszentgyörgy, 100 néző V: Konkoly (Földszin B., KondákorJ.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Rudolf (ifj. Antoni), Majtász, Rédei, Horváth J. (Zsohár B.), Majsa, Major, Pandur, edző: Antoni János. A második félidő elejét leszámítva a hazaiak végig a kezükben tartották a játék irányítását, így megérdemelt győzelmet arattak a kultúráltan játszó vendégek ellen. Negyedóránál jobboldali beadásból Csonka A. a védőket megelőzve az ötösről a kapu jobb oldalába fejelt, 1‑0. 72. percben Csonka A. szép szólója végén elfektette Szakmárit és 8 m‑ről lőtt a hálóba, 2‑0. Jók: Mosdósi, Szakmári, Majtász. Tartalék: 2‑1. 03. 27.
Gyenesdiás – Ságod 1‑3 (1‑3)
Gyenesdiás, 50 néző V: Bedike T. (Kovács A., Bedike L.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Csanaki, Gombár (Horváth J.), Beke (ifj. Antoni), Majtász, Rédei, Rudolf I., Majsa (Zsohár B.) ‚Major, Pandur, edző: A. J. A küzdelmes mérkőzés az első félidőben eldőlt, a találkozónak úgy álltak neki a csapatok, mint egy előrehozott bronzmérkőzésnek, így az végig meglepetéseket tartogatott. 20. percben a támadást középen biztosító Gál pontos labdát kapott és kapásból 20 m‑ről a bal alsó sarokba bombázott, 0‑1. 35. percben Major kilépett a védők közül és az elfekvő névrokon felett közelről a hálóba emelt, 1‑1. 37. percben a hazai kapu előterébe ívelt labdát Kánt középről értékesítette, 1‑2. 42. percben a vendégek újabb akcióját Rózsa zárta, 2 m‑ről szerencsésen eltalált lövésével a bal alsó sarkot vette be, 1‑3. 75. percben Papp begyűjtötte szabálytalankodásával második sárgáját. Jók. Mosdósi, Csanaki, Major. Tartalék: 0‑1. 04. 03.
Zalaháshágy – Gyenesdiás 0‑1 (0‑1)
Zalaháshágy, 100 néző V: Kovács I. E (Martinecz, Freischmid) Gyenesdiás: Szakmári – Rudolf, Mosdósi, Csanaki, Horváth, Rédei (Horváth), Zsohár, Móricz (Rezes), Majsa, Pandur, Major, edző: A. J. A jól küzdő hazaiak ellen az első félidőben szerzett vendégtalálat elég volt ahhoz, hogy a Gyenesdiás három ponttal legyen gazdagabb. 23. percben előrevágták a vendégek a labdát, Pandur lecsapott rá, a védők és a kimozduló kapus között a hálóba emelt, 0‑1. 93. percben Simon N.‑t az egyik asszisztenst megsértette a játékvezető kiállította. Jók: Szakmári, Pandur. Tartalék: 1‑0.
04. 17.
Police Ola – Gyenesdiás 2‑3 (0‑2)
Zalaegerszeg, 80 néző V: Siket (Szép, Mátyás) Gyenesdiás: Rezes – Móricz, Mosdósi, Csanaki, Zsohár, Beke, Rudolf, Majtász, Majsa. Pandur, Major (Horváth), edző: A. J. A hazaiak a második félidőben mindent elkövettek, hogy a maguk javára fordítsák a mérkőzést. Az egyenlítést követő újabb gyors vendéggól után a kidolgozott helyzeteiket nem tudták értékesíteni a házigazdák. A 25. percben Pandur szerzett labdát és Rezes lába alatt tette a kapuba, 0‑1. A félidő végén Pandur egy jobboldali támadást követően higgadtan passzolt a hálóba, 0‑2. 54. percben Somogyi a védőkről levágódó lövését megismételte és a kapus lába közt szerzett gólt. Három perccel később Rétyi, Gángó visszagurítását a jobb felső sarokba lőtte, 2‑2. 59. percben Pandur jobboldali átívelését Major közelről a hosszú sarokba vágta, 2‑3. Jók: Pandur, Mosdósi, Csanaki, Rezes. Tartalék: 2‑4. 04. 24.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 2‑4 (1‑1)
Gyenesdiás, 300 néző V: Vizi (Halász, Garamvölgyi) Gyenesdiás: Szakmári – Beke, Mosdósi, Csanaki, Zsohár B., Majtász, Rudolf, Rédei, Majsa, Pandur, Major, edző: A. J. A szomszédvári rangadó nagy küzdelméből a tavasszal sikeresen menetelő vonyarci csapat került ki győztesen. 5. percben a játékvezető szabálytalannak ítélt egy hazai szerelést, a megítélt büntetőt a vendégek kihagyták. A 18. percben Kenesei balszélről elvégzett szabadrúgásából az ötösön álló Szakmári felett a hálóba ejtette a labdát, 0‑1. 41. percben Majsa vállalt egyéni akciót a balszélen, középre rúgott labdája becsapta Nagyot és a kapuba pattant, 1‑1. 62. percben Zsohár szaladt el a balszélen és közelről átemelt az eléfutó kapuson, 1‑2. 66. percben Mosdósi 35 m‑es szabadrúgása a jobb alsó kapufáról visszapattant, Rédei közelről szemfülesen a hálóba fejelt, 2‑2. 75. percben az alapvonal közeléből elvégzett vonyarci szabadrúgás a kapu elé szállt, ahol Kenesei a mezőny fölé emelkedve bebólintotta a labdát, 2‑3. 77. percben Gáti az alapvonal közeléből ívelt kapura, labdája a hosszú sarokba vágódott, 2 ‑4. Jó: Pandur. Tartalék: 1‑0. 05. 01.
Gellénháza – Gyenesdiás 7‑0 (4‑0)
Gyenesdiás, 100 néző V: Kulcsár L. (Vas G., Baranyai B,)Gyenesdiás: Rezes – Móricz, Mosdósi, Csanaki, Zsohár, Majtász (Horváth J.), Rudolf, Rédei, Majsa, Pandur, Major, edző: A. J. Az eredmény hízelgő a vendégekre nézve, igaz a házigazdák elkönnyelműsködték a gólarány javítást az ünnepi mérkőzésen. Negyedóránál a jobb szélen kilépett Pandur és a védőkkel a nyakán előre tört, majd a büntetőpont magasságából a kapuba emelt, 1‑0. 24. percben ismét Pandur tört a kapura, most azonban egy csel beiktatásával elfektette Esztert, és utána helyezett a hálóba, 2‑0. 32. percben apró passzokkal jutott a labda a vendégek térfelére, Majtász, Zsohár, Pandur, majd Major gyönyörű testcselei zárásaként közelről góllal zárta az akciót, 3‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 0‑0.
Gellénháza, 50 néző V: Konkoly (Siket, Balla) Gyenesdiás: Rezes – Bán, Mosdósi, Csanaki, Majtász, Rédei, Zsohár, Móricz (Nagy R.), Majsa, ifj. Antoni (Horváth M.), Major, edző: A. J. Örömfocit játszottak a hazaiak, akik minden csapatrészükben jobbak voltak és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Már az ötödik percben Novák baloldali beadásából Papp 5 m‑ről emelte a hálóba, 1‑0. 20. percben balról középreszálló labdát Borbély lőtte a felső sarokba, 2‑0. Félóránál Cseke tört be a tizenhatoson belülre, majd középreadását Papp értékesítette, 3‑0. A félidő végén Borbély lépett ki a védők között és Rezest elfektetve helyezett a jobb sarokba, 4‑0. 50. percben jobboldali szögletet Mikló bólintotta a hálóba, 5‑0. Húsz perccel később jobbról érkező beadást Novák 10 m‑ről lőtte a jobb sarokba, 6‑0. Az utolsó percben baloldali beívelésből Vincze fejelt a hálóba 7‑0. Jók: Rezes, Csanaki Mosdósi. Tartalék: 1‑4.
‑ 330 ‑
‑ 331 ‑
04. 10.
Gyenesdiás – Bak 3‑0 (3‑0)
05. 08.
Gyenesdiás – Sárhida 4‑2 (2‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Marton (Pukszin, Baranyai) Gyenesdiás: Rezes – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Zsohár, Beke, Majtász (Horváth M.), Rédei, Majsa, Pandur, Major, edző: A. J. A hazaiak végig irányították a játékot, hogy méltóképpen ünnepelhessék az éppen 40. születésnapját és 22 éves gyenesi sportmúltját ünneplő Gombár Csabát. Megérdemelt győzelem született. A 18. percben szabadrúgáshoz jutott a Kinizsi, Szálinger kapujától 30 m‑re, Majsa a bal felső sarokba bombázott, 1‑0. 30. percben Major pontos passzával Pandurt hozta játékba, aki az ötösről biztosan értékesítette a lehetőséget, 2‑0. 40. percben a vendégek előreívelt labdája lecsorgott a hazai védelemről és a szemfüles Újvári a hosszú sarokba tette a pettyest, 2‑1. 62. percben Horváth M. indította Pandurt, aki a felfutó Majorhoz passzolt önzetlenül és ő higgadtan az üresen maradt kapuba helyezett, 3‑1. 70. percben Újvári ismét kihasználta a gyenesi védelem megingását és egy elépattanó labdát gyors igazítást követően a büntetőpontról a hálóba tette, 3‑2. 85. percben Majtász szerzett labdát a félpályánál és jól indította Pandurt, aki egy csel után 10 m‑ről elegánsan gurított a kapuba, 4‑2. A teljes hazai csapat jól játszott. Tartalék: 5‑0. 05. 15.
AGFS Páterdomb – Gyenesdiás 2‑3 (2‑2)
Zalaegerszeg, 50 néző V: Husz (Aczél Il.,Végvái) Gyenesdiás: Rezes – Móricz, Mosdósi, Majtász, Beke, Rédei, Rudolf, Zsohár (Horváth), Majsa, Pandur, Major, edző: A. J. Kétgólos hátrányból álltak fel a hazaiak és nem érdemeltek vereséget. A 8. percben a vendégek támadásánál a hazai kapusról kipattanó labdára lecsapott Major és az üres kapuba gurított, 0‑1. 25. percben imét a vendégek végeztek szögletet, a kapus a mezőnybe ütötte a labdát, az alvó védők mellett Rédei a hálóba fejelt, 0‑2. 39. percben a házigazdák szögletét Szabó ívelte középre és a védők fölé emelkedő Kiss a hálóba fejelte, 1‑2. 41. percben Milics középről indította Révészt, aki kapásból a hosszú sarokba lőtt, 2‑2. 77. percben Pandur kézzel tette le a labdát a hazai védők mellett, majd a kapust kicselezve a hálóba gurított, 2‑3. Jók: Pandur, Rédei, Major, Majtász. Tartalék: 1‑4. 05. 22.
Gyenesdiás – Nemesapáti 1‑3 (0‑1)
védhetetlenül, 1‑2. 91. percben megingott a hazai védelem és nem tudott szabadulni az ötösön pattogó labdától, amit végül Fajt közelről a hálóba helyezett, 1‑3. Jók: Szakmári, Móricz, Mosdósi, Zsohár, Pandur. Tartalék: 2‑2. 05. 29.
Pókaszepetk – Gyenesdiás 6‑0 (1‑0)
Pókaszepetk, 500 néző V: Vass Zs. (Berke, Kovács T.) Gyenesdiás: Rezes – Móricz, Gombár, Mosdósi, Rudolf, Rédei, Horváth, Majsa, Zsohár, Pandur, Major, edző: A. J. A búcsúi mérkőzésen szépszámú nézősereg előtt megérdemelt hazai győzelem született. A 13. percben szép hazai támadásból Nyakas indította Kovácsot, akinek beadását Tóth fejelte a hálóba, 1‑0. 47. percben Büki 16 m‑ről megeresztett lövését a kapus csak kiütni tudta, a kipattanót Kovács passzolta a hálóba, 2‑0. 66. percben Schroll vitte el a labdát a baloldalon, átívelte Büki elé, akinek lövését Rezes csak kiütni tudta, az érkező Schroll közelről a kapuba kotorta a labdát, 3‑0. 69. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Bertók 20 m‑ről védhetetlenül lőtt a hálóba, 4‑0. 87. percben Csécs Z. átadásából Hemela szerzett gólt, 5‑0. 88. percben Károly beadását Csécs Z. lőtte a hálóba, 6‑0. Jók: Pandur, Major, Rédei. Tartalék: 6‑1. 06. 05.
Gyenesdiás – Kehidakustány 6‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Kovács Zs. (Bakos, Hegedűs) Gyenesdiás: Szakmári – Rudolf, Gombár, Mosdósi, Beke, Majtász (Móricz), Majsa, Rédei, Zsohár B. (Horváth R.), Pandur, Major, edző: A. J. Nagyszerű idényvégi találkozó első támadásaiban a vendégek is megmutatták egy‑egy gyors kontrával tudásukat, majd az amúgy is jelentős hazai fölény az első gólokat követően egyre erőteljesebb lett és régen várt szép hazai győzelemben teljesedett ki. 32. percben Major mélységből kapott labdát a tizenhatosnál, egy csel beiktatásával még a kapust is elfektette, majd laposan a bal alsó sarokba gurított, 1‑0. 41. percben Pandur a büntetőpont térségébe ívelte baloldalról a labdát, a középen jó ritmusban érkező Rédei a kapu közepébe fejelt, 2‑0. 57. percben Major lapos lövése elcsúszott Karácsony hasa alatt, majd a kapufáról a hálóőr hátára pattant és onnan a hálóba került, 3‑0. 61. percben Majsa száguldott el a jobbszélen, középre emelt, ahol ismét Major érkezett és laposan a jobb alsó sarokba helyezett, 4‑0. 82. percben Pandur az alapvonal mellől végzett el egy szabadrúgást, a 11‑es pontnál álló Major gyönyörű kapáslövéssel vette be Karácsony kapuját, 5‑0. 84. percben Major lépett ki a baloldalon egy pontos átadást követően és gyorsaságát kihasználva a bal alsó sarokba tette a labdát, 6‑ 0. Jók: az egész hazai csapat. Tartalék: 4‑1.
Gyenesdiás, 100 néző V: Kepe (Kovács R., Balogh) Gyenesdiás: Szakmári – Móricz, Gombár, Mosdósi, Beke, Rédei, Zsohár, Horváth J. (Horváth M.), Majtász, Major, Pandur, edző: A. J. A mezőnyben látványosan futballozó házigazdák a kapu előtt leblokkoltak, a vendégek pont helyzeteik értékesítésével tűntek ki és értékes pontokkal lettek gazdagabbak. A hazai támadások nem hoztak sikert, a 28. percben a vendégek gyors kontrája végén a balszélről beadott labdát Patkó középről laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtte, 0‑1. 65. percben lemásolták első góljukat az apátiak, ismét a balszélen futottak el, a középre adásból most Tóth Z. helyezett a jobb alsó sarokba, 0‑2. 87. percben szabadrúgáshoz jutottak a házigazdák, Sinkó kapujától 30 m‑ről Zsohár laposan a lábak között a jobb sarokba bombázott
Zalaszentiván, 200 néző V: Berke (Varga, Aczél II.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Zsohár, Rudolf, Majtász, Horváth (Bán), Majsa, Rédei, Major, Pandur, edző: A. J. Az enerváltan játszó hazaiak ellen a győzelmet jobban akaró vendégek megérdemelten
‑ 332 ‑
‑ 333 ‑
06. 12.
Zalaszentiván – Gyenesdiás 1‑2 (0‑2)
nyertek. 20. percben a védőkről lecsorgó labdát Horváth a jobb kapufa segítségével a hálóba lőtte, 0‑1. 28. percben óriási védelmi hibából Pandur 10 m‑ről helyezhetett a kapuba, 0‑2. 75. percben Ferenc szabadrúgását Károlyi fejelte a bal felső sarokba, 1‑2. Jók: a teljes vendég csapat. Tartalék: 5‑2. 06. 19.
Gyenesdiás – Becsvölgye 1‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 néző. V: Vidéki A. (Nagy P., Husz T.) Gyenesdiás: Szakmári (Móricz) – Mosdósi, Gombár, Zsohár, Rudolf, Majtász, Horváth M. (Bán), Rédei, Major, Pandur, Beke, edző: A. J. Rekkenő hőségben a házigazdák nem tudták kihasználni kezdeti helyzeteiket, majd Szakmári kapus sérülése után átalakult szerkezetük visszavett az iramból. Az időközben tíz főre apadt Becsvölgye a hajrában meg tudott újulni, így pontot raboltak a Balaton‑parton. 32. percben Pandur megvillant és gyorsaságát kihasználva elszaladt a közvetlen védelem mellett, és középmagasan a kapu jobb oldalába bombázott, 1‑0. 44. percben a félpályáról induló Majort, Nagy J. a 16‑os előtt már csak elkaszálni tudta, jogosan került elő részére a piros lap. 75. percben Lapat kapott pontos keresztlabdát a 16‑os sarkánál, két védőt is kicselezett, és éles szögből a kapufa mellett a hálóba talált, 1‑1. Jók: hazaiaktól senki sem dicsérhető. Tartalék: 1‑1. 06. 26. Türje – Gyenesdiás
5‑3 (2‑1)
Türje, 200 néző. V: Földszin B. (Balla, Szép I.) Gyenesdiás: Móricz – Mosdósi, Gombár, Zsohár, Rudolf, Horváth, Majtász, Rédei, Pandur, Major, Beke, edző: A. J. A hazaiak úgy tudtak nyerni, hogy lelkesedésből is jelesre vizsgáztak, igaz a kapusuk teljesítményére is szükség volt a győzelemhez. 24. percben egy jobboldali beadást Major 8 m‑ről biztosan lőtt a hálóba, 0‑1. 30. percben Tóth D. 20 m‑ről védhetetlenül bombázott a hálóba, 1‑1. 32. percben Tóth D. beadását Gángó biztosan tette a kapuba, 2‑1. 48. percben Koczka futott fel a balszélen, beadását Tóth D. a kimozduló Móricz mellett begurította, 3‑1. 60. percben jobboldalon törtek előre a házigazdák, beadásuk Nagy A. elé pattant, aki 10 m‑ről szerzett gólt, 4‑1. 75. percben Pandur egyéni akciója során több védőn is átcselezte magát, majd a hálóba bombázott, 4‑2. 85. percben Pandur biztosan értékesítette a csapat számára megítélt büntetőt, 4‑3. 90. percben Koczka indította Tóth D.‑t, aki tiszta helyzetben nem hibázott, 5‑3. Jók: Major, Pandur. Tartalék: 5‑4.
‑ 334 ‑
Felnőtt „Észak”
1. Pókaszepetk 30 2. Gellénháza 30 3. Ságod 30 4. Nemesapáti 30 5. Vonyarcvashegy 30 6. Gyenesdiás 30 7. Páterdomb 30 8. Zalaszentgyörgy 30 9. Zalaszentiván 30 10. Türje 30 11. Police Ola *** 30 12. Becsvölgye 30 13. Sárhida * 30 14. Kehidakustány 30 15. Bak 30 16. Zalaháshágy ** 30 * 1 büntetőpont levonva. ** 3 büntetőpont levonva. *** 5 büntetőpont levonva.
23 23 21 19 17 16 13 12 11 11 12 9 10 6 4 4
1 – 3 3 4 4 3 4 6 5 3 5 2 2 7 6
6 7 6 8 9 10 14 14 13 14 15 16 18 22 19 20
91‑43 95‑42 75‑37 75‑39 62‑48 60‑52 50‑62 74‑56 61‑44 56‑75 51‑60 37‑52 53‑79 30‑74 31‑88 35‑85
70 69 66 59 55 52 42 39 39 38 34 32 31 20 19 15
Tartalék „Észak”
1. Nemesapáti ** 30 2. Tófej 30 3. Becsvölgye 30 4. Ságod 30 5. Gyenesdiás 30 6. Türje 30 7. Gellénháza 30 8. Police Ola * 30 9. Zalaszentgyörgy 30 10. Kehidakustány 30 11. Páterdomb 30 12. Zalaszentiván 30 13. Bak 30 14. Vonyarcvashegy 30 15. Sárhida 30 16. Zalaháshágy * 30 * 1 büntetőpont levonva. ** 4 büntetőpont levonva.
25 22 20 19 15 15 15 15 12 11 11 10 9 6 4 4
2 1 3 5 5 5 3 2 8 2 1 – 2 5 4 2
3 7 7 6 10 10 12 13 10 17 18 20 19 19 22 22
125‑29 92‑35 76‑44 83‑43 85‑51 70‑63 58‑55 70‑56 40‑49 65‑79 75‑84 66‑107 63‑101 26‑64 36‑107 51‑114
73 67 63 62 50 50 48 46 44 35 34 30 29 23 16 13
A bajnokságban a gólok alapján a legeredményesebbnek bizonyultak: Major 16, Pandur 15, Séllei 6, Kenesei és Gombár 5‑5, Rédei 3, Rudolf és Majsa 2‑2, Zsohár és Horváth 1‑1 találattal. Antoni János: – Számomra minden a foci, tíz éves korom óta labdarúgó szerettem volna lenni és ezért mindent megtettem. Az NB I‑ig jutottam és ezzel teljesült az álmom. Tagja lettem az ifjúsági válogatottnak, a nagy keretbe sajnos egy lábtörést követően nem kerülhettem be. A budapesti Vasasban nevelkedtem, majd 1974‑től hat évig a ZTE‑ben középpályán, kö‑ zéphátvédként játszottam. Ezután a Keszthelyi Haladáshoz kerültem, ahol Gellei Imrével szép sikereket értünk el, mi akkor NB I közeli csapattal rendelkeztünk. Emléke‑ zetes marad számomra a Dunaúj‑ város elleni 2‑1‑es keszthelyi győ‑ zelmünk, amire nagy szükségünk volt, mert a bajnokság átszervezése miatt akkor az első öt maradt NB II‑es mezőnyben. Négyezer ember Állnak: Beke Dániel, Móricz Péter, Majtász Kálmán, fantasztikus biztatása mellett játsz‑ Gombár Csaba, Rudolf István, Horváth Miklós, Majsa Péter, hattunk. Szép emléket hozott még elöl: Rédei Péter, Mosdósi Attila, Bán Balázs, Zsohár Balázs, az élvonalban az egyik FTC elleni Pandur Tamás, Major Norbert. 3‑0‑s győzelmünk, ahol húszezer ember előtt egy tizenegyes góllal én is hozzájárultam a győzelmünkhöz. Élveztem a focit és mindenem‑ mé vált. A sok öröm mellett ismertséget hozott és idővel a megélhetésemet is biztosította. 1986‑tól láttam el kisebb nagyobb megszakításokkal Gyenesdiáson az edzői feladatokat, időnként egészséges váltani.
‑ 335 ‑
A Vágóhídon együtt dolgoztam Czafit Lajosékkal, kialakult egy baráti kapcsolat és ők hívtak meg a csapathoz, ahol tizennyolc éves srácok hatalmas lelkesedéssel készültek. Nekem sikerült megnyerni régi barátokat, társakat és eljöttek hozzánk játszani. Az eredményeket a közönség is fegyelemmel kísérte, gyakran 4‑500 néző, teherautó platójáról nézték a mérkőzéseket. A nagyok mellett az ifik edzését is irányítottam, több generáció nőtt már fel a kezem között és legnagyobb öröm számomra, ha el tudtam juttatni őket minél magasabb szintre. Nagyon szerettem gyerekekkel foglalkozni, elsősorban a technikás passzos futballra tanítottam őket, a nézők is azt szerették. Pacsán és Gyenesdiáson, sok gyerek nőtt fel a kezem alatt. Gyenesdiásra mindig olyankor érkeztem vissza, amikor a kiesés ellen kellett küzdeni és ilyenkor nagyon fárasztó volt csapatot építeni. Az utolsó pár évben kicsit változott a helyzet, dobogó közeli helyeken végeztünk és a serdülő csapatom is harmadik lett. Sajnos a legutolsó évben már nem találtam tizenöt gyereket, hogy indulhassunk a bajnokságban, nehéz az utánpótlás megszervezése. Ha újra kezdeném is biztos ezt választanám. Mosdósi Attila: – Nagyon szeretem a focit, szeretem a játékot, örülök, hogy ezt választot‑ tam. A labdarúgás révén sokfelé jártam és elmondhatom, hogy sok ismerősöm lett. Örülök, mi‑ kor barátként üdvözöljük egymást a másik csapat játékosaival, ha találkozunk az utcán és szívvel‑lélekkel tudunk küzdeni a pályán csapatunk győzelméért. Remélem a sportkör elnökeként segíteni tudom az egyesületet és elő tudjuk teremteni azokat a feltételeket, amik biztosítják a fiatalok számára a sportolási lehetőséget. A változások között is tudunk olyan lehetőséget biz‑ tosítani, ami mindig kielégíti majd az új igényeket. Helyet biztosítunk az új sportágaknak, mint a napokban Schermann Zsolt vezetésével alakult Auto‑Motor Szakosztály quadosainak. Így már négyre növekedett működő szakosztályaink száma. Az asztalitenisz csapat tagjai: Kovács Tamás, Az elnökség tagjaival: Gombár Bontó Ferdinánd, Vadas László, Csaba, Finta Géza, Dr. Kardos József, Huppán András, Kovács Gyula. Rádi László, Takács Zoltán, Antoni Já‑ nos, Léránt Balázs és Schermann Zsolt közösen dolgozunk az eredményes folytatásért. Az asztaliteniszezők (Gyenesdiás ASE) eredményes évet zártak, ezüstérmet szereztek az NB III‑ban, néhány mérkőzés a bajnokságból.
Vonyarcvashegy – Gyenesdiás ASE 7‑11 Győztesek: Huppán 4, Bontó 4, Vadas 1, Bontó – Vadas, Huppán – Kovács 1‑1. A szomszédvári csatát a jobbik csapat nyerte.
‑ 336 ‑
Kanizsai Sörgyár – Gyenesdiás ASE 10‑8 Győztesek: Huppán 3, Bontó 2, Vadas 1, Bontó – Vadas és Huppán – Kovács 1‑1.
Gyenesdiás ASE – Celldömölk 10‑8 Győztesek: Bontó 4, Barabás 3, Huppán 1, Pad 1, Huppán – Barabás 1. Saját maga számára tette szorossá a mérkőzést a hazai csapat.
Celdömölk – Gyenesdiás ASE 6‑12 Győztesek: Barabás 4, Huppán 3, Bontó 3, Huppán – Barabás és a Bontó – Pad párosok. Szép idegenbeli sikert ért el a Gyenesdiás csapata.
Gyenesdiás ASE – Zalakomár 17‑1 Győztesek: Barabás 4, Huppán 4, Bontó 4, Kovács R. 3, Huppán – Barabás és a Bontó – Pad párosok. Magabiztos hazai fölény született, ahol szépen mutatkozott be a fiatal Kovács Renátó.
ÉVSE Hidro Zalaegerszeg – Gyenesdiás ASE 9‑9 Győztesek: Barabás 4, Bonto 3, Huppán 1, Huppán – Barabás. Szoros játszmák során a vendégek érékes pontot vesztettek.
Gyenesdiás ASE – Kanizsai Sörgyár 9‑9 Győztesek: Barabás 3, Huppán 2, Bontó 2, Kovács R. 1, Huppán – Barabás páros 1. A fiatal hazai csapat közel állt az éllovas elleni győzelemhez.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 15‑3 Győztesek: Barabás 4, Huppán 4, Bontó 3, Kovács R. 2, Barabás – Huppán és a Bontó – Pad párosok 1‑1 illetve. Fölényes, megérdemelt hazai győzelem született. A bajnokságot az előkelő második helyen fejezte be a csapat. Egyedül a Nagykanizsa otthonában kaptak ki, és két döntetlenjük közül az egyik itthon épp ellenük született. A nagyszerű teljesítmény feljogosítja a csapatot, hogy a 2007‑2008‑as idényben az NB II‑ben szerepeljen. – Felmértük lehetőségeinket – így Kovács Tamás elnök – és végül úgy döntöttünk, hogy ősztől ismét az NB III‑as mezőnyben indulunk. Nagyon örülünk a jó szereplésnek, és elégedettek vagyunk a második helyezésünkkel. Anyagi erőforrásaink jövőre is a harmadik vonalat teszik lehetővé. A sikeres csapatban játszottak: Barabás Balázs, Bonto Ferdinánd, Huppán András, Kovács Renátó, Pad Ágoston. Huppán egyéniben és Paddal az oldalán az Alpok‑Adria Kanizsa Kupán szerzett ezüstérmet. Megyei csapatunk a harmadik helyen végzett, Kovács Gyula, Vadas László, Darvas Balázs, Dr. Tóth Gábor, Kovács Tamás, Szaller Gábor, Szollár Csaba összeállatásban, míg Hévízzel közös serdülő csapatunk a második lett, itt Kovács Renátó és Gubicza Gergő játszottak.
‑ 337 ‑
Az önkormányzat anyagi segítséget és területet biztosított az egyre népszerűbb techni‑ kai sportok kedvelőinek, így az Összkerék Autó-Motor Szakosztálynak. A szakosztályon belül lehetőség kínálkozik a quadozásra, terepmotorozásra, triál motorozásra, off road au‑ tózásra és triál kerékpározásra. Céljuk is ez, lehetőséget, területet és teret biztosí‑ tani a technikai sportok művelőinek, va‑ lamint felügyelt és szervezett tanulási és gyakorlási lehetőséget a gyermekeknek és fiataloknak. Nem elhanyagolható célkitűzés a Gyenesdiás Faludi sík kulturált sport és kiránduló területté alakítása, szemét mentesítése, növények és fák telepítése, versenyek, kulturális rendezvények, be‑ mutatók szervezése lebonyolítása. Szer‑ vezett, vezetett quad és terepjáró túrák, Téli quadozás off road bemutatók és versenyek, gya‑ korlási lehetőségek, triál bemutatók és versenyek, triál kerékpár bemutatók, quad és te‑ repmotor bemutatók, versenyek, gyakorlási lehetőségek, sárgyorsulási verseny, nézőknek terepjárós utazás, gyermekeknek, felnőtteknek motorozási, quadozási lehetőség, illetve ok‑ tatást biztosít a Shermann Zsolt alapító által létrehozott szakosztály. Shermann Zsolt: – Baráti beszélgetés közben jöttünk rá, milyen nagy szükség lenne egy olyan pályára, ahol szabadon, másokat nem zavarva lehetne motorozni, quadozni. Az új kezdeményezések tiltása helyett szerettük volna megtalálni azokat a kereteket, ami között kulturáltan, ellenőrzött feltételek mellett hódolhatunk a szenvedélyünknek. Megcsapott minket a benzingőz, ám rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, amivel a fiatalokat meg tudjuk tanítani a kulturált, balesetmentes motorozásra. Programunkban is ezért szerepel kiemelt helyen a környezetvédelem a faültetés, szemétszedés. Szeretjük a természetet és ezért szeretnénk ellenőrzött útvonalon, meghatározott időben lehetőséget kapni csoportos erdei vezetésre. Így olyan embereknek is megmutathatnák az erdő szépségét, akik másképp nem mozdulnának ki otthonról. Másrészt szeretnénk tovább építeni pályánkat, eddig 1500 köbméter földet mozgattunk meg a cél érdekében. Sokat segített Blaskovics Zoltán, Molnárkő KFT, Horváth ÉP, Katona István. Jó pálya közel húsz millióba kerül, így egy darabig biztos csak az öröm quadozásnak fogunk élni. Jelenleg negyven tagunk van Tüke Róbert, Herman Ferenc, Szita Balázs, Dietr Svoboda, Szakály Árpád, Szabó Zoltán alapító tagok mellé az érdeklődést és a specializálódást látva nyugodtan mondhatom, további tagok fognak érkezni a térségünkből. A Gyenesdiási Yacht Egylet május harmadik hétvégéjén hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első Gerogikon Coop Kupa nagyhajós vitorlás versenyét. A kétfutamos versenyen közel félszáz egység indult, a Balaton nyugati medencéjének egyesületeit képviselve. A nagy technikai tudást igénylő pályával a következő helyezettek küzdöttek meg a legeredményesebben.
Elől a hajó neve, majd a kormányos olvasható. Ys I.: 1. Pantarei – Csendes István, 2. Fifty‑fifty – Szalai László, 3. Kepi – Czédula Tibor. Ys II.: 1. Fabatka – Kalfsbeek‑Dobóczi Anna, 2. Sarkcsillag – Boros Béla, 3. Break – Csoltó Ákos. Ys III.: 1. Förgeteg – Pete László, 2. Nati – Muczer Zoltán, 3. Aloha – Márton Péter. Amatör: 1. Lonka – Cseh‑Bodnár Zsanett, 2. Zsó – Wéber Antal. Július 7‑én ismét a labdarúgás ka‑ pott főszerepet, huszonhat csapat rész‑ vételével került megrendezésre a harma‑ dik kispályás Szabó Ferenc labdarúgó emléktorna, amire a Dunántúl minden részéből érkeztek csapatok. Amatőr ba‑ ráti társaságoktól, második és harmadik A yacht kikötő vonalbeli játékosokból álló csapatok ver‑ sengtek. A helyosztókat a megyei bajnokságban megszokott nézősereg kísérte figyelemmel a kialakított négy pályán. – Elégedett voltam a tornával. – Halász László főszervező – Sok csapat indult és színvonalas mérkőzéseket játszottak. A megvalósításban sokan munkájukkal segítettek, mások anyagi támogatást is tudtak adni. A közös összefogást a szponzorok, szakácsok, játékvezetők, kiszolgálók közös összefogását is ünnepelhettük a díjkiosztón. A döntő eredményei: harmadik helyért: Nádas Csárda – Hegyvidék 5 ‑ 2, első helyért: Manhattan – Emotion Fitness 7‑3. A legtöbb gólt (10) Egle László (Manhattan) szerezte. Legjobb mezőnyjátékos: Purt Tibor (Nádas Csárda), legjobb kapus: Szabó Attila (Nádas Csárda) lettek. A torna hangulatos Foci Bállal zá‑ rult az Univerzum együttes hangulatos zenéjével. Augusztusban hazai pályán kezdő‑ A játék volt a főszereplő a Szabó Ferenc emléktornán dött a 2007‑2008‑as labdarúgó szezon.
‑ 338 ‑
‑ 339 ‑
08. 21.
Gyenesdiás – Kertvárosi LSC 1‑0 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 néző V: Huszár (Kovács R., Németh Z.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke D., Majtász, Rédei, Zsohár (Horváth J.), Pintér, Pandur, Major, edző: Antoni János.
Az első félidőben megnyerhette volna a találkozót Gyenesdiás, három kapufát is lőttek a játékosok. A folytatás kiegyenlített mezőnyjátékot hozott és a találkozót egy büntető döntötte el a lelkesen játszó csapatok között. A 76. percben Pandur tört a kapura és az alapvonal közelében Lahocsinszkyval ütközött, a játékvezető tizenegyest ítélt a hazai csapat javára, amit Gombár értékesített 1‑0. Jók: Szakmári, Mosdósi, Pintér. Tartalék: Gyenesdiás – Kertvárosi LSC 1‑1. 08. 28.
Gellénháza – Gyenesdiás 2‑ 4 (1‑3)
Gellénháza, 150 néző V: Husz (Kócza, Aczél II.) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Rédei, Majtász, Czigány (Kiss), Rudolf, Horváth, Pintér, Pandur, Major, Csanaki, edző: A. J. A gyenge napot kifogó hazaiak ellen a vendégek megérdemelten gyűjtötték be a három pontot. A 25. percben Pintér kiugrott a hazai védők közül, majd a kapu jobb oldalába helyezett és megszerezte a vezetést. Öt perccel később Major a hazaiak teljes védelmét kicselezte és 5 m‑ről megszerezte a második gyenesi gólt. A 33. percben Pandur kihasz‑ nálta a hazai védők újabb megingását, és közelről helyezett a hálóba és már 0‑3. A félidő utolsó percében Borbély beadását Novák közelről fejelte a hálóba és szépített. Tíz perc‑ cel a vége előtt szabálytalankodtak a hazai védők tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Major értékesítette, 1‑4. Két perccel később Szakmári a kapujára törő Pappot buktatta, szintén tizenegyest ért a megmozdulás, amit a sértett értékesített, és így alakult ki a végeredmény. Jók: Major, Szakmári, Csanaki. Tartalék: Gellénháza – Gyenesdiás 0‑4. 09. 04.
Gyenesdiás – Bak 6‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 néző V: Szalai (Kovács R., Veres) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Horváth, Rédei, Beke, Majtász (Zsohár), Pandur, Pintér, Major, edző: A. J. Az álmos első félidőt parádés második követte és a fiatal hazai játékosok örömfocit produkálva eredményesen fejezték be a rutinos öregek által elindított akciókat. A 26. percben Majort a tizenhatoson belül buktatták a védők, a megítélt büntetőből Gombár szerezte meg a vezetést. Fordulás után ötpercnyi játékot követően Major ívelt középre egy jobboldali szögletet, Beke az ötösről a hálóba fejelt. Egy órai játék után Majtász egyedül próbált a kapura törni a közvetlen védelem rossz ütemben szerelte, így 11‑eshez jutott a hazai csapat, amit szintén Gombár értékesített. A 71. percben Cherdouh másodszor is sportszerűtlenül beszélt, összeszedte a játékvezetőnél a piros lapját, így tíz főre olvadtak a vendégek. A 73. percben Major a félpályáról indult, kicselezett öt játékost, elfektette az ötösön a kapust és ballal középről a hálóba lőtt, 4‑0. Öt perccel később Major mintaszerűen elvégzett szabadrúgását Csanaki középre emelte és a befutó Pintér a kapuba helyezte. A 84. percben Pintér át küzdötte magát két védőn, majd lendületből Nagy fölött a kapuba tálalt, 6‑0. Jók: Csanaki, Pintér. Tartalék: Gyenesdiás – Bak 4‑1.
‑ 340 ‑
09. 11.
Gyenesdiás – Sárhida 7‑0 (5‑0)
Gyenesdiás, 50 néző V: Husz (Németh Z., Acél II. L.) Gyenesdiás: Takács – Mosdósi, Gombár, Csanaki (Rudolf ), Beke, Rédei (Bertók), Czigány, Pintér, Majtász, Major, Pandur, edző: A. J. Szép játék és eredményes helyzetkihasználás jellemezte a hazai csapat közönségszórakoztató futballját, míg a lelkes fiatal vendégek sportszerű küzdeni tudásukkal vívtak ki maguknak elismerést. Már a második percben Major baloldalról beadott szögletét a középen jól helyezkedő Pintér a kapu közepébe rúgta, l‑0. A 9. percben ismét Major a főszereplő, 17 m‑ről elvégzett szabadrúgása a jobboldalon csavarodott a hálóba. Két perccel később mintaszerűen végrehajtott, aprópasszos támadást vezettek a házigazdák, aminek a végén Major az ötösről laposan, kapásból a lábak között szerezte újabb gólját, 3‑0. A 21. percben jobboldali sarokpont közelében elvégzett szabadrúgás lábról‑lábra járt, 20 méternél Majtászhoz került, aki pont Szálínger keze között lőtt a kapuba. A 34. percben egy hatalmas jobboldali keresztlabda szállt a vendégek büntetőterületére, a jó ritmusban érkező Majtász a háló jobb oldalába fejelte csapata ötödik gólját. A második játékrész huszadik percében Major elvégzett egy jobboldali szögletet, a középen álló Pandur pontosan fejelt a kapuba, 6‑0. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt ismét szép szabadrúgás variációt mutatott be a hazai csapat, Major 22 m‑ről a kapu előterébe emelt, és Majtász a jobb kapufa mellett befejelte a labdát, 7‑0. Jók: Majtász a mezőny legjobbja, és a teljes hazai csapat dicséretet érdemel. Tartalék: Gyenesdiás – Sárhida 5‑0. 09. 18.
Kehidakustány – Gyenesdiás 1‑3 (1‑3)
Kehidakustány, 300 néző V: Vass Zs. (Dombai, Hegedűs) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke, Czigány (Bertók), Rédei, Pintér, Majtász, Pandur, Major (Csanaki) edző: A. J. A játék képe alapján a rutinosabb, helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. A huszadik percben Pandur ügyes egyéni akciója végén a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt és megszerezte a vezetést. A 41. percben Belák Máté, Határtól kapott labdájával lefordult a védőjéről és 16 m‑ről kilőtte a hosszúsarkot és egyenlített. A 68. percben Pandur – Major összjáték zárásaként Major 15 m‑ről helyezett a kapuba, 1‑2. Húsz perccel később Pandur baloldalról jól játszott Mosdósi elé, aki 6 m‑ről beállította a végeredményt, 1‑3. Jók: Beke, Mosdósi, Pandur. Tartalék: Kehidakustány – Gyenesdiás 3‑1. 09. 25. Türje – Gyenesdiás
0‑4 (0‑4)
Türje, 200 néző V: Berke (Takács, Aczél II. L.) Gyenesdiás: Takács – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke, Majtász, Rédei (Rudolf ), Pintér, Horváth, Pandur, Major, edző: A. J. A mérkőzés első játékrészében többnyire a házigazdák kezdeményeztek, mégis szinte a vendégek valamennyi támadása góllal végződött, így született a fölényes előnyük és győzelmük. Fordulás után még nagyobb elánnal játszott a hazai csapat, igyekeztek szépíteni, azonban ezen a délutánon erre nem futotta erejükből. A 37. percben Major közelről kezdte a gólgyártást, majd három perccel később Pandur kicselezte a rátámadó védőt, és a
‑ 341 ‑
tehetetlen kapus mellett gurított a hálóba, 0‑2. A 43. perc jobboldali szabadrúgását Beke középről fejelte a hálóba. A félidő utolsó percében egy előreívelés átszállt a hazai védők feje fölött, a labda Major elé került, aki higgadtan helyezett a hálóba, 0‑4. Jók: Takács, Major, Beke, Pandur. Tartalék: Türje – Gyenesdiás 4‑3. 10. 02.
Ságod – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Ságod, 200 néző V: Siket (Kondákor, Drávecz) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke, Rédei, Czigány (Horváth), Pintér, Majtász (Rudolf ), Pandur, Major (Sándor) edző: A. J. Jó iramú mérkőzésen egyenlő erők küzdöttek és a hazai csapat valamivel közelebb állt a győzelemhez. Órai játékot követően Major kapott jó labdát a kaputól 15 m‑re, fordulásból a bal alsó sarokba lőtt, 0‑1. A következő hazai támadásban Bagót buktatták a kaputól 20 m‑re, a szabadrúgást Gál J. a jobbalsó sarokba lőtte, 1‑1. Jók: Szakmári, Major, Pintér. Tartalék: Ságod – Gyenesdiás 5‑2. 10. 09.
Gyenesdiás – Nemesapáti 2‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Varga E. (Bedike L., Balogh K) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Csanaki, Gombár, Czigány, Beke (Rudolf ), Majtász (Horváth J.), Rédei, Pandur, Major, Pintér, edző: A. J. Rendkívül küzdelmes és parázs hangulatú mérkőzés első félidejében a vendégek kihasználták a lehetőségüket. A szünet után felpörgő házigazdák nagyszerű játékukkal fordítottak és megérdemelten nyerték a nagy csatát hozó mérkőzést. A 40. percben Csiszár elcsente a védőktől a labdát, gyors akciója végén az elvetődő Szakmári mellett a jobb alsó sarokba gurított, 0‑1. Az 55. percben vezetett hazai akcióban többször is körbe járt a labda, végül Majtász a tizenegyes pont magasságából szintén a bal alsó sarokba fejelt, 1‑1. Az egyenlítést követően fél órát kellet várni, mikor Major baloldalról szögletet ívelt és a középen jól helyezkedő Majtász laposan a kapuba helyezett, megszerezte a győzelmet. Jók: Mosdósi, Majtász, Pandur, Major. Tartalék: Gyenesdiás – Nemesapáti 3‑1. 10. 16.
Police Ola – Gyenesdiás 1‑2 (0‑0)
10. 23.
Gyenesdiás – Sármellék 1‑1 (0‑0)
Gyenesdiás, 100 néző V: Kovács Zs. (Kovács R., Bakos) Gyenesdiás: Szakmári – Gombár, Csanaki Cs., Mosdósi, Beke D., Majtász (Horváth), Pandur, Czigány (Rudolf ), Major, Rédei, Pintér, edző: A. J. A hazai csapat számtalan helyzetet hagyott kihasználatlanul, amiben oroszlánrész jutott a nagyszerűen védő, és ezzel értékes pontot szerző, jó teljesítményt nyújtó Hajba Gézának. A 38. percben Nagy B. meglévő sárga lapja után sportszerűtlenül szólt a játékvezetőhöz, így piros laposként véget ért számára a mérkőzés, tíz főre olvadtak a vendégek. A 69. percben jobboldalról szép keresztlabdával Bonyait hozták helyzetbe a társak és az ötösön álló játékos kapásból a hosszú sarokba bombázott, 0‑1. A 84. percben Pandur elcsípett egy labdát a félpályán, elvitte a közvetlen védelem mellett, és miután becsapta Hajbát is, közelről nagy erővel a hálóba lőtt. A hazaiaktól most senki sem dicsérhető. Tartalék: Gyenesdiás – Sár‑ mellék 7‑0.
AGFS Páterdomb – Gyenesdiás 5‑1 (1‑0) Zalaegerszeg, 50 néző V: Vass (Hegedűs, Benedek) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Rédei, Csanaki P, Rudolf, Majtász (Zsohár), Bertók (Sándor), Horváth, Pintér, Pandur, Major, edző: A. J. A hazai csapat fegyelmezett játékkal megérdemelten nyert az eddig veretlen Gyenesdiás ellen. Félóra játékot követően Horváth A. elcsípett egy kipattanó labdát és 32 m‑ről bődületes erővel lőtte a léc alá, megszerezte így a vezetést. A 48. percben a hazai kapu előtti kavarodásból Horváth elé került a labda és a kapus mellett a hálóba gurítva egyenlített. Hét perccel később a hazaiak jutottak szöglethez, Gazdag beívelést Milics fejjel csúsztatta a hálóba, 2‑1. A 69. percben előre lőtt labda Szakmári keze közül kipördült, ám Gyenese R. lecsapott rá és a hálóba gurította harmadik góljukat. A 76. percben Révész baloldalról beívelt labdát 18 m‑re a kaputól vette át és a kimozduló kapus felett higgadtan a hálóba emelte, 4‑1. Tíz perc múlva Rettegi indult meg a jobb oldalon, középre gurított és Gyenese R. a léc alá bombázott. Jól Pintér játszott. Tartalék: AGFS Páterdomb – Gyenesdiás 1‑4. 10. 30.
Gyenesdiás – Becsvölgye 3‑3 (1‑3)
Zalaegerszeg, 100 néző V: Szalai (Fábián, Horváth Patrícia) Gyenesdiás: Szakmári – Mosdósi, Gombár, Csanaki, Beke, Rédei (Rudolf ), Czigány, Pintér, Horváth, Pandur, Major, edző: A. J. A mérkőzés képe alapján a hazaiak közel álltak a döntetlenhez, s egy kis odafigyeléssel akár a győzelmet is megszerezhették volna. A 68. percben jobboldali gyenesi támadásból beívelt labdát Major 3 méteres lesállásból a hosszú sarokba tette. Tíz perc múlva a hazai támadásba a tizenhatoson belül kézzel értek a labdához a vendégek, a megítélt büntetőt fölé lőtték az Olaiak. A 84. percben Gángó becselezte magát a tizenhatoson belülre, és a hosszú sarokba gurítva egyenlített. A rendes játékidőn túl két perccel kitámadtak a hazaiak, a vendégek gyorsan kontrázták és a jobbról beívelt labdát Pandur zavartalanul fejelhette a hosszú sarokba. Jók: Mosdósi, Horváth, Pandur. Tartalék: Police Ola – Gyenesdiás 3‑2.
Gyenesdiás, 50 néző V: Husz T. (Szálai E, Vass) Gyenesdiás: Szakmári (Takács) – Mosdósi, Gombár, Csanaki P, Rudolf (Majtász), Pintér, Rédei, Horváth J., Tafota (Sándor), Major, Pandur, edző: A. J. A hazai csapat végig mezőnyfölényben játszott, ám a vendégek gyors kontráira késve reagáltak és ez jelentős hátránnyal járt, amit a második játékrészben a támadások fokozásával igyekeztek ledolgozni. A hazai helyzetek kimaradtak, a vendégek értékes pontot raboltak a Balaton‑parton. Negyedórai játékot követően egy kontra támadás végén Nagy R. elé jutott a labda, aki 17 m‑ről a kint álló Szakmári felett a hosszú sarokba emel és megszerezte a vezetést. A 22. percben a Nagy R. a kapust megelőzve lecsapott egy labdára és 3 m‑ről az üresen maradt kapuba lőtt, 0‑2. Félóra küzdelem után egy a félpályánál elvégzett szabadrúgás elakadt a vedég védők között, Nérer lecsapott rá és a kimozduló kapus mellett a hálóba
‑ 342 ‑
‑ 343 ‑
helyezett. A 40. percben gyors hazai támadás végén Pandur, Majort hozta játékba és a csatár 15 m‑ről a léc alá bombázva szépített, 1‑3. A 62. percben ismét a házigazdák támadtak a jobb oldalon, aminek során Horváth J. beadását, Pintér fejelhette a hálóba, 2‑3. Negyedóra múlva Pintér tört a vendégek kapuja felé, cselsorozatáért az alapvonal közelében felrúgták. A jogos büntetőből Major állította be a végeredményt. A mérkőzés utolsó percében Nagy J. sportszerűtlen hangnemben minősítette a játékvezető ténykedését, ezért előkerült számára a piros lap. Jó: Major. Tartalék: Gyenesdiás – Becsvölgye 5‑0. 11. 06.
Zalaszentiván – Gyenesdiás 5‑2 (2‑1)
Zalaszentiván, 200 néző V: Martinecz (Fábián P, Veres) Gyenesdiás: Takács (Szakmári) – Mosdósi, Rédei, Csanaki, Majtász, Beke, Czigány (Rudolf ), Pintér, Horváth, Andor, Major, edző: A. J. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a hazaiak 2‑2 után megfogyatkozva is a maguk javára tudták fordítani mérkőzést és megérdemelten nyertek. A 12. percben Csiszár lövése a védőkről Falati elé pattant, aki közelről megszerezte a vezetést. A 26. percben Kerekes S‑ről Major elé pattant egy lövés és a lehetőséget jól használta ki a vendégjátékos, 1‑1. Félóra játéknál Ferencz 40 m‑ről bombázott a felső sarokba, 2‑1. Öt perccel később Horváth 25 m‑es szabadrúgása a bal alsó sarokban kötött ki. A 68. percben Kecskés második sárga lap után távozott a játéktérről, ám tíz fővel is keményen támadtak a hazaiak, így a 75. percben Lancsák elfutott a jobboldalon, beadását Ferencz fejelte a bal felső sarokba, 3‑2. A 88. percben Ferencz 25 m‑es szabadrúgása a bal alsó sarokban kötött ki, majd a rendes játékidő után két perccel szinte ugyanerről a helyről a jobb felső sarkot vette be. Jók: Pandur, Major, Csanaki. Tartalék: Zalaszentiván – Gyenesdiás 1‑2. 11. 13.
Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 2‑1 (1‑1)
Az első félidőben a hazaiak, míg a másodikban a vendégek játszottak jobban. A küzdeni tudásból jelesre vizsgázó gyenesi csapat megérdemelten távozott egy ponttal. A tízedik percben középre ívelt szögletet Csonka A. közelről lőhette a hálóba, 1‑0. A 34. percben Dalla futtából 20 m‑ről a léc alá bombázott, így növelte csapat előnyét. Egy órája tartott a mérkőzés, amikor Dr Wolf szabálytalankodott Majorral a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett biztosan értékesítette, 2‑1. Nyolc perccel később a hosszan előreívelt labdát Major a védőket megelőzve 8 m‑ről a kapu jobb oldalába bólintva állította be a végeredményt. A mérkőzés lefújása után Szabó Zs. szövegelt, előkerült számára a piros lap. Jók: Major, Pintér, Gombár, Takács, Rédei. Tartalék: Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 1‑2.
LEGEA Megyei II. Felnőtt
1. Zalaszenliván 2. Ságod 3. Gyenesdiás 4. Gellénháza 5. Zalaszentgyörgy 6. Páterdomb 7. Sármellék 8. Vonyarcvashegy 9. Nemesapáti 10. Police Ola 11. Kertváros 12. Becsvölgye 13. Türje 14. Sárhida 15. Kehidakustány 16. Bak
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
11 10 9 9 9 9 7 7 7 5 4 3 2 2 2 2
1 4 4 3 3 2 5 2 2 3 3 3 4 4 I 13
3 1 2 3 3 4 3 6 6 7 8 9 9 9 12 –
34‑11 51‑17 41‑23 48‑26 39‑18 36‑29 27‑26 32‑25 37‑32 23‑28 20‑28 21‑38 22‑49 16‑47 15‑37 19‑47
34 34 31 30 30 29 26 23 23 18 15 12 10 10 7 6
LEGEA Megyei II. Észak Ifjúsági
1. Ságod 2. Nemesapáti 3. Police Ola 4. Gyenesdiás 5. Zalaszentiván 6. Gellénháza 7. Zalaszentgyörgy 8. Becsvölgye 9. Páterdomb 10. Kehidakustány 11. Bak 12. Sármellék 13. Kertváros 14. Türje 15. Vonyarcvashegy 16. Sárhida
15 15 15 15 15 18 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
12 11 10 10 8 8 7 7 6 5 5 5 4 4 1 1
1 1 2 1 3 1 3 2 5 3 2 2 2 1 3 –
2 3 3 4 4 6 5 6 4 7 8 8 9 10 11 14
71‑32 48‑22 43‑29 53‑21 51‑33 35‑25 32‑34 29‑30 36‑28 22‑26 33‑42 35‑49 30‑44 31‑67 11‑37 22‑63
37 34 32 31 27 25 24 23 23 18 17 17 14 13 6 3
Zalaszentgyörgy, 100 néző V: Kiss N. (Laki, Miszori) Gyenesdiás: Takács – Rudolf, Gombár, Mosdósi, Horváth J., Pintér, Majtász, Czigány (Sándor), Rédei, Pandur, Major, edző: A. J.
A szorgalmas munka több utánpótláskorú labdarúgónk számára is szép sikert hozott, mint a 2007‑es év végén Czafit Richárd a szombathelyi Illés Béla Futball Akadémia játékosa számára. A 16 éves fiút tehetsége révén a 19 évesek mezőnyében szerepeltették edzői, ahol tíz góljával a 12 csapatos NB II‑ es korosztályos bajnokságának gólkirálya lett. Látványos találataival mások figyelmét is felhívta már magára. Utolsó mérkőzésén Felcsúton, háromszor köszönt be a házigazdák hálójába és szép higgadt megoldásait látva, Zsivoczky Gyula edző meghívta az U16‑os korosztály Czafit Richárd válogatott keretébe. Játéklehetőséget kapott Szegeden a 2‑2‑vel végződött Szerbia elleni mérkőzésen. – Örülök, hogy magamra ölthettem a címeres mezt, – mondta – tudom a válogatottban nincs kibérelt hely, sokat kell dolgoznom. A kemény munkát szívesen vállalom és a szegedi szereplés és a jó bemutatkozás a bajnokságban segít a további munka vállalásában. Remélem sikerül Bíró András legnagyobb álmom és eljutok a Manchester Unitedba is.
‑ 344 ‑
‑ 345 ‑
Gyenesdiás, 100 néző V: Laki (Kulcsár, Garamvölgyi) Gyenesdiás: Szakmári – Csanaki, Mosdósi, Gombár, Majtász (Tafota), Beke, Rudolf, Rédei, Horváth J. (Sándor), Pintér, Major, edző: A. J. Elsőként a vonyarcvashegyi sportolók gratuláltak Majtász Kálmánnak – egykori játékosuk‑ nak – harmincadik születésnapja alkalmából egy szép emléktárggyal, majd hamar felpörög‑ tek a csapatok a szomszédvári rangadóra. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen sok szép hely‑ zetet dolgoztak ki mindkét oldalon a játékosok, a látványos találkozót ezúttal a házigazdák nyerték. Negyedóránál Rudolf a tizenhatosnál lekezelte a labdát, Pintér elé gurította, aki a jobb alsó sarokba helyezett, 1‑0. Tíz perccel később egy buktatást követően Gáti 20 m‑ről végezhetett szabadrúgást, lövése a hosszú sarokba vágódott. A 83. percben a csereként beál‑ ló Sándor szép ívű beadását Rédei a lécre fejelte, a kipattanó labdát Major a hálóba helyezte. Jók: Mosdósi, Gombár, Pintér, Sándor. Tartalék: Gyenesdiás – Vonyarcvashegy 8‑0. 11. 20.
Zalaszentgyörgy – Gyenesdiás 2‑2 (2‑0)
A 2007‑2008‑as bajnokság végén, májusban újabb tehetséges gyenesdiási fiatal lab‑ darúgóra figyelhettünk. Bíró András ötödik osztályos tanuló a ZTE U13‑as csapatában játszotta végig az idényt. Tehetségével és a hozzá párosuló szorgalmával és kitartásával ki‑ érdemelte, hogy őt válasszák edzői a legjobb játékosnak. Ebben a korosztályban a megye‑ székhelyi NB I‑es labdarúgócsapatnál két együttesre való lelkes fiatal játszik, és ez András elismerését még értékesebbé teszi. A főleg csatár poszton játszó fiú hét góllal járult hozzá csapata jó szerepléséhez. Célja egyszerű, a jövőben is mindent elkövet az eredményes sze‑ replés érdekében.
8. forduló: Gyenesdiás ASE – Széchenyi Főiskola Győr 13‑5 Győztek: Barabás 4, Illés 4, Pad 2, Bontó 2, Barabás – Illés 1. Ilyen arányban is megérdemelt a hazai siker.
9. forduló: Gyenesdiás ASE – Szombathely Szak. III. 13‑5 Győztesek: Barabás 4, Illés 4, Kovács R. 2, Pad 2, Barabás – Illés 1. A jó egyéni teljesítmények ismét szép sikert hoztak a Balaton‑partra.
10. forduló: Szombathely Vízéptek – Gyenesdiás ASE 17‑1
Szép őszt produkáltak az NB III‑ban szereplő asztaliteniszezőink és győzelmet győzelemre halmoztak. Eredményeik:
Győztes: Illés Mihály. A sérülések és influenzás betegségek miatt a megyei csapatából három játékosával volt kénytelen kiállni a Gyenesdiás, útközben ugyanis megsérült egyik társuk.
1. forduló: Gyenesdiás ASE – Zalakomár 10‑8
11. forduló: Sopron – Gyenesdiás ASE 5‑13
Győztesek: Barabás 4, Bontó 2, Kovács R. 2, Kovács Gy. 1, és a Barabás – Bontó páros 1. A megyei csapatok szoros mérkőzést vívtak egymással, az egyéni teljesítmény döntött végül.
Győztesek: Barabás 4, Bontó 4, Kovács Renátó 3, Pad Ágoston 1, és a Bontó – Vadas páros. Végre majdnem teljes csapattal tudtunk kiállni, Pad Ágoston lázas állapotban lépett asztalhoz. A sima győzelemmel a rájátszás előtt az előkelő második helyen végzett a 14 csapatos NB‑III nyugati csoportjában a Gyenesdiás ASE.
2. forduló: Gyenesdiás ASE – Kanizsa Sörgyár SE II. 15‑3 Győztesek: Barabás 4, Bontó 4, Illés 3, Kovács R. 2, Barabás – Illés 1 és Bontó – Pad. Megérdemelt hazai győzelem született.
3. forduló: Gyenesdiási ASE – EVSE‑HIDRO Zalaegerszeg 8‑10 Győztesek: Barabás 4, Bontó 2, Pad Ágoston 1, valamint a Barabás – Pad páros. Sajnos a szerencsével a mai napon hadilábon álltunk, így a nagyon szoros mérkőzést a vendégcsapat nyerte. A mérkőzés előtt a játékosok közösen megemlékeztek a hetekben elhunyt Steiner Zoltán zalaegerszegi sportolóról.
4. forduló: Gyenesdiási ASE – Celldömölki Városi Ált. Isk. DSE. 11‑7 Győztesek: Barabás 3, Illés 3, Kovács R. 2, Pad 2, Barabás – Illés 1. Szoros mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született.
5. forduló: Hévíz SK – Gyenesdiási ASE 15‑3 Győztesek: Tóth G. 2, Darvas B. 1. A tartalékosan felálló Gyenesdiás három mérkőzést tudott nyerni.
2008. 03. 18.
Kertváros – Gyenesdiás 1‑3 (0‑1)
Zalaegerszeg, 50 néző V: Kovács Zs. (Varga P, Molnár K.) Gyenesdiás: Takács – Horváth, Mosdósi, Csanaki, Pandur P. (Sándor), Rudolf, Czigány, Rédei, Pintér, Tafota, Pandur T., edző: Antoni János. Megérdemelt vendégsiker a gyenge napot kifogó hazaiak ellen, akik a második félidő jelentős részében mezőnyfölényben játszottak. A 42. percben jobboldali beadásból Tafota a kapuba lőtt és megszerezte a vezetést. Egy óra játékot követően a szögletrúgást követően Pintér a hazai védőket megelőzve fejjel növelte csapat előnyét. A 68. percben Körmendi szögletrúgása Takács segítségével került a hálóba, 1‑2. A 76. percben egy jobboldali beadásból Pintér lőtt védhetetlenül a kapuba. Jók: Takács, Rudolf, Pintér, Czigány. Tartalék: Kertváros – Gyenesdiás 1‑2. 03. 25.
Gyenesdiás – Gellénháza 2‑3 (1‑1)
Győztesek: Barabás 3, Illés 3, Pad 2, Száller 1, Pad – Száller páros. megérdemelt siker ért el a kicsit tartalékos Gyenesdiás.
Gyenesdiás, 100 néző. V: Bakos (Fogarasi, Balogh) Gyenesdiás: Takács – Rudolf, Gombár, Mosdósi, Horváth J., Rédei, Czigány, Sándor, Beke, Pintér, Pandur edző: A. J. Kiegyenlített teljesítmény és hullámzó aktivitás jellemezte a találkozót, melynek során a vendégek többször találtak a hálóba és így megszerezték első győzelmüket Gyenesdiáson. Első támadását a második percben szöglettel zárta a hazai csapat, a baloldalról beívelt labdát a jól helyezkedő Pintér fejelte középről a hálóba. A félidő utolsó percében a vendégek szépen kibontakozó akciója végén Papp egy cselt követően az ötös sarkáról
‑ 346 ‑
‑ 347 ‑
6. forduló: Gyenesdiás ASE – Győri Vertikál 12‑6 Győztesek: Barabás 4, Bontó 3, Illés 3, Bontó – Pad 1, Barabás – Illés 1. Magabiztos hazai győzelem a végig sportszerű vendégek ellen.
7. forduló: Győr Elektromos – Gyenesdiás ASE 8‑10
laposan a jobb alsó sarokba lőve egyenlített. A 65. percben mintaszerűen kialakított gellénházi akcióban sakk‑matt helyzetig kipasszolták Pappék a hazai védelmet, majd Nagy A. közelről bombázhatott a kapu közepébe, 1‑2. A 88. percben a nagy kedvvel játszó Nagy A. tört Takács kapuja felé és a tizenhatoson átlépve védhetetlenül vágta a labdát a bal felső sarokba, 1‑3. Az utolsó percig küzdöttek a gyenesi csatárok, Pintér egyedi cselsorozatba kezdett a büntető területen és a testcselét követően elfekvő Vass mellett laposan a bal alsó sarokba lőtt, kialakítva a végeredményt. Jók: Rédei, Pintér. Tartalék: Gyenesdiás – Gellénháza 2‑2. 04. 01.
Bak – Gyenesdiás 0‑3 (0‑2)
Bak, 100 néző V: Kovács P (Martinecz, Aczél I.) Gyenesdiás: Takács – Móricz, Mosdósi, Csanaki, Pandur P, Pandur T., Rédei, Czigány, Sándor (Zsohár), Beke, Pintér, edző: A. J. A jobb erőkből álló és rutinos vendégcsapat megérdemelten szerzett három pontot. Félóránál Pintér tört kapura, majd több hazai védőt is kicselezve helyezett a hálóba, 0‑l. A 35. percben baloldali vendégtámadás végén a középre adott labdát Sándor két hazai védő asszisztálása mellett fejelte a hálóba, 0‑2. A 75. percben Móricz a kapujából kint álló Eszter fölött 20 m‑ről emelt a hálóba. Jók: Pintér, Pandur P.. Tartalék: Bak – Gyenesdiás 1‑4. 04. 08.
Sárhida – Gyenesdiás 0‑2 (0‑0)
Sárhida, 100 néző V: Molnár A. (Deres, Sinkóné) Gyenesdiás: Takács – Móricz, Mosdósi, Gombár, Pandur P, Beke, Rédei, Sándor, Pintér, Tafota (Horváth), Pandur T., edző: A. J. Az erősen tartalékos hazaiak az öngólig jól tartották magukat. A 75. percben egy ártalmatlan szituációból Kránicz a saját kapujába fejelt, 0‑1. Öt perccel később a baloldalról belőtt labdából Horváth állíthatta be a végeredményt. Jók: Takács, Mosdósi, Rédei, Pandur T. Tartalék: Sárhida – Gyenesdiás 1‑3. 04. 15.
Gyenesdiás – Kehidakustány 1‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Töreki (Fehér, Fogarasi) Gyenesdiás: Takács – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Pandur P (Móricz), Beke, Rédei, Horváth J. (Kocsis), Pintér, Pandur T., Sándor, edző: A. J. A mérkőzés elején még a vendégek egyeztek volna ki az eredményben, a végén a ha‑ zaiak fogadták el a döntetlent, bár a papírforma nem ezt ígérte. A látottak alapján igazságos pontosztozkodás született. Az első félidő utolsó percében egy jobboldali támadást szabálytalanul blokkolt a hazai védelem, a beívelt szabadrúgást a tizen‑ egyes pont környékén álló Belák kapásból a bal felső sarokba vágta, 0‑1. Az egyen‑ lítésre a 75. percig kellet várni ekkor egy mintaszerű támadás indult a jobbolda‑ lon felfutó Gombártól, a középre szálló labdát a jó ritmusban érkező Horváth J. kapásból a kapu közepébe bombázta. Jók: Gombár, Mosdósi, Horváth J. Tarta‑ lék: Gyenesdiás – Kehidakustány 3‑0.
‑ 348 ‑
04. 22.
Gyenesdiás – Türje 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 100 néző. V.: Martinecz (Hegedűs, Rácz) Gyenesdiás: Nagy – Mosdósi, Csanaki, Gombár, Beke, Rédei, Pintér, Pandur (Sándor), Czigány, Horváth, Majtász (Móricz), edző: A. J. A házigazdák elmaradtak a várakozástól, míg a vendégek páratlan lelkesedéssel szőtték újabb támadásaikat és így megérdemelten nyertek. A 18. percben Gángó a baloldali támadás végén középre ívelt, a jól helyezkedő Hajdú a bal felső sarokba helyezett és megszerezte a győzelmet jelentő gólt. A 90. percben Móricz tört a kapura és a vendégek szabálytalanul szerelték a büntető területen belül. A megítélt tizenegyest Gombár lőtte kapura, Husz jó reflexszel hárított. Jók: Mosdósi, Pintér. Tartalék: Gyenesdiás – Türje 4‑1. 04. 29.
Gyenesdiás – Ságod 0‑4 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 néző V: Kovács Zs. (Martinecz, Balogh) Gyenesdiás: Nagy R. – Gombár, Mosdósi, Csanaki, Horváth J., Beke, Czigány, Rédei, Pintér, Pandur T., Sándor (Móricz) edző: A. J. A szakadó esőben időnként még a mérkőzést is nehéz volt követni, nem a pályán játszani. A szokatlan körülményekhez a vendégek alkalmazkodtak jobban, és éllovashoz méltóan fociztak, megérdemelten nyerték a találkozót. A 10. percben Rapit hozták játékba a társak a büntetőterületen belül, majd egy cselt követően laposan a hálóba gurítva megszerezte a vezetést. A 49. percben Lukács elszaladt a balszélen és a tizenhatos sarkáról a kapu előterébe csavart, innen Csahók a vert helyzetben lévő Nagy mellett a jobb alsó sarokba helyezett, 0‑2. A 80. perc támadását Zelko egyéni akciója tette emlékezetessé, elfektette a közvetlen védelmet és laposan a jobbalsó sarkba lőve megszerezte harmadik góljukat. Négy perccel később mélységből indult támadás végén Lukács, Kántorhoz ívelt, aki a büntetőpont környékéről kapásból a kapu közepébe bombázott. Jók: Mosdósi, Czigány, Pintér. Tartalék: Gyenesdiás – Ságod 0‑1. 05. 06.
Nemesapáti – Gyenesdiás 1‑1 (1‑0)
Nemesapáti, 50 néző V: Marton (Sebők, Kajetán) Gyenesdiás: Nagy R. – Móricz, Gombár, Csanaki, Pandur P, Mosdósi, Czigány, Rédei (Horváth M.), Pintér, Horváth J., Pandur T., edző: A. J. Jó iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Az első játékrészben Balázsi szemfülessége révén szerzett előnyt a hazai csapat. Fordulást követően a vendégek játszottak tetszetősebben, mégis az apáti játékosok kerültek kihagyhatatlannak tűnő helyzetekbe. Az utolsó pillanatokban a Gyenesdiás öt perc alatt még két kapufát lőtt, majd Czigány szép góljával egyenlítettek. Jók: a teljes gyenesi csapat. Tartalék: Nemesapáti – Gyenesdiás 9‑0. 05. 13.
Gyenesdiás – Police Ola 1‑3 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Vass (Kovács R., Takács) Gyenesdiás: Nagy R. – Móricz, Gombár, Csanaki, Pandur P., Mosdósi, Czigány, Horváth J., Rédei, Pintér (Horváth M.), Pandur T., edző: A. J.
‑ 349 ‑
A hazai csapat továbbra is keresi régi önmagát, kínálkozó lehetőségeiket nem tudták kihasználni, és elkerülhető gólokat kaptak. A lendületes hazai kezdés jutalma egy szöglet lett a második percben. A beívelt labdát Horváth J. az ötösről fejelte a hálóba és megszerezte a vezetést. Negyedóránál balszélről Hedli kapu elé lőtt labdáját Luki a gólvonalról fejelte egyenlített. Az 56. percben ismét a baloldalon bizonyultak eredményesnek a vendégek, miután átjutottak a hazai védelmen, a középre emelt labdát Luki fejelte kapuba, 1‑2. Egy óra játékot követően átszállt a labda a kifutó hazai kapuson és a közvetlen védelmen, Düh szemfülesen laposan a jobb alsó sarokba helyezett közvetlen közelről. Jók: Gombár, Mosdósi, Czigány, Rédei. Tartalék: Gyenesdiás – Police Ola 2‑l. 05. 20.
Sármellék – Gyenesdiás 1‑1 (0‑0)
Sármellék, 100 néző V: Huszár J. (Fábián E, Szökröny) Gyenesdiás: Nagy – Móricz, Mosdósi, Csanaki, Pandur P., Rédei, Czigány, Rudolf, Pintér, Horváth, Pandur T., edző: A. J. A találkozó első félideje eseménydúsabbra sikerült, ekkor mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de ezek kimaradtak. A találkozó hajrájában mindkét csapat egy‑egy gólt szerzett. A 86. percben egy ártalmatlannak tűnő vendégtámadás zárásaként az egyik hazai védő hátáról gurult a kapuba a labda, 0‑1. A következő percben Zanati 18 m‑ről nagy gólt lőtt a kapu bal alsó sarkába. Jól Rédei játszott. Tartalék: Sármellék – Gyenesdiás 1‑1. 05. 27.
Gyenesdiás – AGFS Páterdomb 3‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Fábián (Kovács, Freischmidt) Gyenesdiás: Nagy R. – Móricz, Gombár, Csanaki, Horváth J., Mosdósi, Rédei, Rudolf, Pintér, Pandur T., (Horváth M.), Tafota (Zsohár) edző: A. J. Lendületes, küzdelmes mérkőzésen az utolsó percekig adódtak lehetőségek, a hazai csapat fordítani is tudott, így megérdemelten szerezte meg ezt a nagyon várt győzelmet. A 35. percben tülekedés támadt a hazai tizenhatoson belül és egy mozdulatot tizenegyes értékűnek látott a játékvezető, amit Bita értékesített, 0‑1. Három perccel később egy szabálytalan szerelést követően szabadrúgáshoz jutotta hazai csapat. A kaputól 20 m‑re letett labdát Pintér a rövid oldalon tette a hálóba. Az egyenlítést követően a 65. percig kellet várni, ekkor Pandur tört bal oldalon a kapu előterébe, itt csak szabálytalanul tudták megállítani. Megítélt büntető mögé ismét Pintér állt és a bal alsó sarokba helyezett, 2‑1. Öt perc múlva újra Pandur tört Berettyán kapuja felé, szép cselei zárásaként pontosan ívelt a középen felfutó Rudolf elé, aki a kapu közepébe bombázva állította be a végeredményt. A teljes hazai csapat jól játszott. Tartalék: Gyenesdiás – AGFS Páterdomb 2‑3.
sarokba lőtt és megszerezte a vezetést. A 35. percben jobbról középre ívelt szabadrúgásból Pintér 5 m‑ről a kapu bal alsó sarkába fejelve egyenlített. Öt perc volt még vissza a mérkőzésből, amikor Horváth M. került tiszta helyzetbe és közvetlen közelről nem hibázott. Jók: Pandur, Rudolf, Czigány, Rédei. Tartalék: Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑1. 06. 10.
Gyenesdiás – Zalaszentiván 1‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 néző V: Gerencsér (Freischmid, Szökrény) Gyenesdiás: Nagy R. – Móricz, Gombár, Csanaki, Horváth J., Mosdósi (Sándor), Czigány (Horváth M.), Rudolf, Pintér, Zsohár B., Pandur, edző: A. J. Kemény, küzdelmes mérkőzésen a csapatok sok helyzet kialakításával tették élvezetessé a találkozót, ahol végül igazságos döntetlen született. A 25. percben buktatás után szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, a 22 m‑re letett labdát Zsohár a sorfal mellett laposan a jobb alsó sarokba csavarta, 1‑0. A 43. percben Csiszár baloldali szöglete hosszan elszállt a büntető terület felett, majd Pámel pontosan a bal kapufa melletti résbe fejelve egyenlített. A teljes hazai csapat jól játszott. Tartalék: Gyenesdiás – Zalaszentiván 3‑0. 06. 17. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
4‑1 (0‑1)
Vonyarcvashegy, 400 néző V: Gatsó (Fogarasi, Beke) Gyenesdiás: Nagy – Móricz, Gombár, Csanaki, Horváth J., Mosdósi (Horváth M), Rédei, Rudolf, Pintér, Zsohár (Sándor), Pandur, edző: A. J. A szomszédvári rangadón jó iramú, izgalmas mérkőzésen a hazaiak 0‑1‑ről megérdemelten fordítottak és nyerték a találkozót. Már az ötödik percben lepattant egy labda Pintér elé, aki a bal alsó sarkot bevéve szerzett vezetést. Az 55. percben Antal lépett ki a védők között, majd okosan a hosszú sarokba helyezve egyenlített. A 80. percben Hajba beadását Pál fejelte a léc alá, 2‑1. Hat perccel később Szeles a teljes vendégvédelmet kicselezte, és a kapuba lőtt, 3‑1. A 88. percben Lázár beadását Németh a rövid alsó sarokba helyezte. Jók: Rédei, Mosdósi, Pandur. Tartalék: Vonyarcvashegy – Gyenesdiás 0‑2. 06. 24.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 0‑4 (0‑2)
Becsvölgye, 100 néző V: Siket (Simon, Pintér) Gyenesdiás: Nagy R. – Móricz, Gombár, Csanaki, Sándor, Rudolf, Czigány, Rédei, Pintér, Zsohár (Horváth M.), Lancsák, edző: A. J. A tudatosabb játékot játszó és helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten nyert a találkozót. A 23. percben Horváth jó labdával ugratta ki Pált, aki 5 m‑ről a bal alsó
Gyenesdiás, 50 néző V: Halász L. (Bakos, Molnár K. I.) Gyenesdiás: Gombár – Móricz, Rédei, Csanaki, Horváth J., Pintér, Czigány (ifj. Antoni), Pandur (Mosdósi), Sándor, Zsohár B., Horváth M., edző: A. J. Az idényvégi találkozó jellegét öltő mérkőzésre elfogyott a fél hazai csapat, így a vendégek könnyedén és megérdemelten nyertek. A 8. percben Sári elé fejelték a tizenhatos vonalánál a társak a labdát, a szemfüles játékos pontos lövésével kilőtte a jobb felső sarkot, 0‑1. A félidő utolsó percében Wolf próbált kapura törni, a tizenhatoson belül összezárták előtte a hazai védők. A szabálytalan megmozdulásért megítélt büntetőt Dalla értékesítette. Az 55. percben Farkas T. átcselezte magát a hazai védőkön és a büntetőpontról védhetetlenül megeresztett lövésével megszerezte harmadik góljukat. A 65. percben baloldalon próbálkoztak a vendégek, Farkas T. 14 m‑ről lövésre szánta magát és a labda a felső lécről a hálóba pattant. Senki sem dicsérhető a hazaiaktól. Tartalék: Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑0.
‑ 350 ‑
‑ 351 ‑
06. 03.
Becsvölgye – Gyenesdiás 1‑2 (1‑1)
LEGEA Megyei II. Észak Felnőtt
1. Zalaszentiván 30 2. Gellénháza 30 3. Ságod 30 4. Zalaszentgyörgy 30 5. Páterdomb * 30 6. Gyenesdiás 30 7. Sármellék 30 8. Nemesapáti 30 9. Police Ola 30 10. Vonyarcvashegy 30 11. Kertváros 30 12. Kehidakustány 30 13. Becsvölgye 30 14. Türje 30 15. Sárhida 30 16. Bak 30 * 4 büntetőpont levonva.
22 21 28 16 17 14 13 12 12 12 11 10 9 7 6 4
3 2 6 4 4 8 7 5 5 3 6 3 5 7 4 –
5 78‑27 7 92‑49 6 93‑46 10 70‑35 9 64‑55 8 62‑49 10 55‑61 13 68‑63 13 52‑63 15 60‑58 13 53‑51 17 51‑71 16 48‑66 16 46‑79 20 41‑90 26 36‑106
69 65 60 52 51 50 46 41 41 39 39 33 32 28 22 12
A bajnokság legkisebb csapata a jól összeszokott keretével vállalja a ma‑ gasabb osztályt, Fazekas Nándor érkezett hozzájuk Zalaegerszegről erősítésként. Tervük a tisztes sze‑ replés és a magasabb osztályban maradás kiharcolása, amihez leg‑ alább két győzelem megszerzését jelölték meg feladatként.
LEGEA Megyei II. Észak Ifjúsági
l. Nemesapáti 30 2. Police Ola 30 3. Zalaszentiván 30 4. Ságod * 30 5. Gyenesdiás 30 6. Páterdomb 30 7. Gellénháza 30 8. Sármellék 30 9. Kehidakustány 30 10. Bak 30 11. Zalaszentgyörgy 30 12. Becsvölgye 30 13. Kertváros 30 14. Türje 30 15. Sárhida 30 16. Vonyarcvashegy 30 * 1 büntetőpont levonva.
25 23 18 17 17 16 16 16 12 12 11 11 7 6 5 2
2 3 3 4 3 6 3 2 4 3 5 3 2 2 3 4
3 4 9 9 10 8 11 12 14 15 14 16 21 22 22 24
112‑41 103‑41 95‑61 107‑66 79‑49 84‑52 77‑56 64‑64 60‑70 74‑90 66‑76 39‑72 49‑88 54‑125 48‑112 26‑74
77 72 57 54 54 54 51 50 40 39 38 36 23 20 18 10
Asztaliteniszezőink remek szerepléssel Hévíz mögött a második helyen végeztek. Nyáron a szövetség a négy ezüstös csapat részére rájátszást írt ki, hogy a helybetöltő verseny után ketten magasabb osztályban folytathassák ősztől a versenyzést. A Gyenesdiás ASE –nak Komlóval együtt sikerült megszereznie a jogot és ősztől az NB II Nyugati csoportjában szerepelhetnek.
A kerékpárosok tavaly és idén májusban is megrendezték a Kür‑ tös Kupa hegyikerékpáros körver‑ senyt, ahol a 70 résztvevőnek 2, 3 és 6 kört kellett teljesíteni. Az indu‑ lókat négy kategóriába sorolták és az első három helyezettet éremmel és ajándéktárgyakkal jutalmazták, nem maradt el a minden résztvevőnek járó friss kürtöskalács sem. Az április 24‑én megrendezett Balatonlelle maratonon első lett Kiss Judit 40 km‑es távon. Csorvási Istvánt a veterán kategóriában többször is a dobogóra állhatott idén a különböző Szezonzáró a Büdös‑kúton versenyeken. Léránt Balázs elnök: – Minden évben rendeztünk egy kis szalonnasütéssel egybekötött bringás találkozót az erdőben, az év eleji szezonnyitó és az év végi szezonzáró csapatépítő összejövetelünk hangulata mindig felejthetetlen élményt jelent mindenkinek. Idén június 28‑án rendezte a Gyenesdiás Közösségi Életért Egyesület a hagyományosan Szabó Ferenc Emléktornát, ahol 21 csapat vett részt. A baráti közösségek, utcák és terek gárdái, kispályákra jellemző technikás futballt bemutatva szórakoztatták a nézőket, Gál Lajos polgármester kezdő rúgását követően. A szünetben ismét fellépett a Divinyi Dóra, Divinyi Dalma, Szabó Dalma, Szabó Fanni, Czafit Leona alkotta szurkoló lányok csapata, hogy műsorukkal szórakoztassanak mindenkit. A tornára a koronát a helyosztók tették fel. A harmadik helyért vívott mérkőzésen az Öregház ellen a Vakk Kakasok 0‑2‑re vezetettek, innen egyenlítettek és a hetes rúgásokkal nyertek drámai csatában az Öregház játékosai. A döntőben ismét találkozott a tavalyi két rivális a Caffé Róma és a Nádas Csárda. A Csárda 2‑2‑nél egyenlített, a hajrára jobban felpörgő tavalyi címvédő Caffé Róma 4‑2‑re megnyerte a döntőt és így a IV. kispályás Szabó Ferenc Emléktornán megvédte tavalyi elsőségét.
‑ 352 ‑
‑ 353 ‑
NB III‑as asztaliteniszezőink tavasszal folytatták a szép szereplésüket.
Győr Vertikál – Gyenesdiás ASE 7‑11 Győztesek: Barabás 4, Bontó 3, Illés 2 Barabás 1, Illés 1, és a Bontó – Kovács Renátó páros 1. Kényelmes tempóban megérdemelt gyenesi győzelem született.
Gyenesdiás ASE – Celldömölk Vörsas III. 10‑8 Győztesek: Barabás 4, Bontó 2, Illés 2, Kovács R. 2. Szoros mérkőzésen nyert a jobban összpontosító csapat.
Zalaegerszeg – Gyenesdiás 7‑11 Győztesek: Barabás 4, Bontó 3, Illés 2, Kovács R. 1, és a Bontó – Illés páros 1. A végig nagyon sportszerű mérkőzésen szerencsésen nyert a Gyenesdiás, akik így biztosították a 2. helyüket a végső rájátszásban.
Gyenesdiás ASE – Hévíz SK 6‑12 Győztesek: Barabás 3, Bontó 1, Illés 1, Kovács R. 1. A Hévíz bajnokesélyesként jött Gyenesdiásra és ahhoz méltóan nyert.
Mosonmagyaróvár – Gyenesdiás ASE 8‑10 Győztesek: Barabás 4, Bontó 3, Illés 1, Pad 1, Barabás – Pad 1. Igazi rangadó sok nézővel, kiélezett mérkőzésen megérdemelt vendég siker született.
Az NB II-es asztalitenisz csapat: Pad Ágoston, Barabás Balázs, Bontó Ferdinánd, Vadas László, Fazekas Nándor, Illés Mihály, Kovács Renátó, Kovács Gyula
A csapat tagjai: Bagó Gábor, Buzási Gábor, Bódai Péter, Kovács Gábor, Kottán György, Fóth Gyula, Horváth Elemér, Galántai Dávid, Kottán Krisztián. Különdíjat kapott a torna gólkirálya: Czafit Ricsi (8) (Galaktikusok), a legjobb kapus: Horváth Ádám (Öregház), mezőnyjáté‑ kos: Horváth Elemér (Caffé Róma). A torna játékvezetői végig kemény munkát végeztek, sportszerűen ítélkeztek: Rácz László, Kiss László, Fogarasi Miklós, Lapat Dávid, Koller Tibor, Czafit Lajos. Koller Tibor: – 1976‑ig fociztam, akkor egy sérülés véget vetett aktív pálya‑ futásomnak. A labdarúgást nagyon sze‑ rettem, nem tudtam elszakadni tőle, ezért elvégeztem egy játékvezetői tanfolyamot és előbb Veszprém megyében, majd 1979‑et Kezdő rúgás: Halász László, Gál Lajos, Igaz Imre követően hat évig Zalában fújtam a sípot. Örömmel vettem, ha felkértek a Szabó Ferenc tornához hasonló kupákon játékvezetésre. A torna közös összefogás eredményeként jöhetett létre, többek között segítették a megvalósítást a Gyenesdiás Önkormányzatának dolgozói: Menyhárt Attila, Sulyok Zoltán, Nagy Péter, Katona Mária, valamint Keresztesné Erzsi, Zsohár Gáborné Kriszti, Kinizsi SK, Kandikó Imre, Fazekas Magdolna, Vörös Eszter, Lengyel István (Stefán), Divinyi Zsolt mint Balázs ÁBC és Zsinkó Lajos – Nádas Csárda. Az esti bál jó hangulatát a Campari Duó hangulatos zenéjével biztosította. Az egyesület és a csapat körül szerveződött szurkolói baráti közösség a jó csapatszellem kialakulása és megőrzése érdekében a bajnokság ideje alatt is rendszeresen meleg étellel várta csapatunkat, a vendég játékosokat és a mérkőzés játékvezetőit. Úgy tartották a pályán küzdjünk, mellette szurkoljunk, utána barátkozzunk és értékeljük közössen a látottakat. A csapatokra várva
A férfi döntőben „hazai” játékosért lehetett izgulni a keszthelyi Dr. Horváth Balázs, Vocskó Mátéval az oldalán a második játékrészben egyenlíteni tudott. A 15 pontig tartó harmadik menetben felváltva, szép labdamenetek közben szerezték a pontokat a későbbi győztes Bagics Balázs, Tóth Gábor kettőssel. Dr. Horváth Balázs: – Kellemes hazai környezetben játszhattunk, délutánonként itt Gyenesdiáson szoktam edzeni. Elégedettek vagyunk társammal Vocskó Mátéval a helyezésünkkel, öt olyan páros is indult a hétvégi tornán, akik közül bárki nyerhetett volna. Mi is hajszállal maradtunk el az aranyéremtől.
Augusztus első hétvégéjén házigazdái voltunk a NESTEA Strandröplabda Magyar Bajnokság Mesterek Tornája harmadik állomásának. A döntők emlékezetes élményt jelentettek. Nőknél a címvédő Józsa Zsuzsa, Dambendzet Natália 2‑0‑ra könnyedén nyert a Mester Orsolya, Nagy Krisztina ellen. Józsa Zsuzsa: – Nagyon jó játékosok neveztek a bajnokságra, színvonalas mezőny indult az idei bajnokságban, kiélezett küzdelmet kellett vívnunk mindig a pályán. Szeretünk Gyenesdiáson játszani, 2005‑ben itt nyertük meg a bajnokságot, most is győzelemmel zártunk.
Áprilisban Sümegi Ferencet választotta meg a Yacht Egylet Gyenesdiás elnökének, az eltelt hónapokban és különösen a vitorlázás fő idényében nyáron, sok tennivalója akadt az impozáns kikötőben és az egyesület körül. Sümegi Ferenc: – Négy évre vállaltam a megbízatást, azt vállaltam, hogy a kialakított és jól működő értékeket megőrizzük, és ahol kell, javítunk a feltételeken. Szebbé tesszük a környezetünket, csinosítunk a megjelenésünkön. Szeretnénk, ha klubtagjaink jól éreznék magukat Horváth Balázs itt a Balaton‑parton. Családias nyugodt körülményeket találna mindenki, akár hosszabb, vagy csak rövidebb ideig tartózkodik nálunk. Akkreditáltattuk a tavasz folyamán az egyesületünket, így megváltozott munkaképességű embereket is tudunk foglalkoztatni. Elég csak körbenézni és mindenki láthatja a szépen nyírt pázsitot, a karbantartott virágágyásokat, a barátságos, kellemes hangulat a jól végzett munkájukat dicséri. Idén készítettünk a bejáratunknál lévő beton hídra fából egy korlátot, társaink és vendégeink biztonsága érdekében. A jelentős értékeink őrzésére 24 órás védelmet biztosítunk, sokan télen is itt hagyják nagy értékű kedvenceiket a telepünkön 110 hajót tudunk fogadni. Elsősorban a pihenéshez, túravitorlázáshoz szükséges nyugodt családias körülményt szeret‑ nénk biztosítani. Bátorítjuk tagjainkat, hogy induljanak balatoni versenyeken, ahol tagjaink közül 55‑en vettek részt az elmúlt évben kü‑ lönböző megméretésen. Továbbra is két verseny megrendezésében gondolkodunk, tavaszszal május közepén a szezonnyitóban és augusztus huszadika körül zárásként a Nyugat‑Balatoni Vitorlás Napokban. Sikerünket nem a begyűj‑ tött pontokkal akarjuk mérni, hanem a min‑ denkit megelégedettséggel kiszolgáló egyesületi Pelso‑Line Kupa résztvevője munkával.
‑ 354 ‑
‑ 355 ‑
A sportolás és a természet megkedveltetésére gyerekeknek Fi János edző tart jól működő, népszerű vitorlásiskolát. Szeretnénk, ha minél több helyi fiatal lépne a nyomdokunkba és a tótól távolabbi településen élő gyermek is megkedvelné a vízi életet. Vitorlás eredmények: Pelso‑Line Kupa, augusztus 22. 1. Aloha, ‑Y III‑ Márton Péter (KJAVSE). 2. Skorpió, ‑Y III‑ Pető Attila (TVSK). 3. Márta, ‑Y II‑ Matlaszkovszky M. (TVSK) 5. Sarkcsillag, ‑Y II‑ Boros Béla (YEGY). 6. Comes III, ‑Y II‑ Budke Franz (YEGY). 9. Mánia, ‑Y III‑ Pém Csaba (YEGY). II. Metál Hungária Holding Kupa, augusztus 23. Hajóosztály: Y I: 1. Melgesz, Csendes István (YEGY), 2. Rendom, Török Tamás (YEGY), 3. Yellow S, Hetesi Viktor (FI‑FI). Hajóosztály: Y II: 1. Break, Barnóczki J. (YEGY), 2. Sarkcsillag, Boros Béla (YEGY). 3. Vigilius, Bölecz Róbert (YEGY). 7. Comes III., Budke Franz (YEGY). 8. Mamma Rosa, Dr. Palotai Z. (YEGY). 12. Lonka, Cseh János (YEGY). 13. Delphin, Dr. Tihanyi Ferenc (YEGY). Hajóosztály: Y III: 1. Förgeteg, Pete László (KYC). 2. Aloha, Márton Péter (KJAVSE). 3. Nati, Muczer Zoltán (YEGY). 5. Mánia, Pém Csaba (YEGY). 6. Merlin, Török Tibor (YEGY). 7. Patience, Dr. Bodó Péter (YEGY). 8. Zaphír, Sümegi Ferenc (YEGY). 9. Zsó, Weber Antal (YEGY). Vonyarcvashegyen került megrendezésre augusztus 23‑án a „Mozdulj Balaton” rendez‑ vénysorozatot záró versenynap. A mozgalomba 33 Balaton‑parti település nevezett különböző sportágakban. Eredmények: Streetball: 1. Keszthely, 2. Balatonfenyves, 3. Gyenesdiás. Strandfoci: 1. Keszthely, 2. Gyenesdiás, 3. Balatonszárszó. Strandröplabda: 1. Keszthely, 2. Balatonfenyves, 3. Siófok. A települések közötti végső sorrend: 1. Keszthely, 2. Fonyód, 3. Gyenesdiás. A labdarúgók A labdarúgó csapat tagjai voltak Pandur Péter, Pandur Tamás, Zsohár Balázs, Bíró Barnabás, Nagy Roland. A strandröplabda csapatban játszott Kocsondy József, Lakits Bence, streetballban Kecskés Zsolt, Kovács András, Antal Balázs indultak. Augusztusban Durgó Miklós vette át a Kinizsi SK labdarúgó csapatának irányítását. Durgó Miklós: – A bajnokság kezdete előtt három héttel vettem át az edzői feladatokat. A felkészülési időben heti három edzést tartottunk, a bajnokság alatt kettőt. Sajnos Csanaki Péter a nyáron abbahagyta a játékot. A tavaszi kerethez érkeztek: Hérincs András, Kassai Péter, Durgó Miklós, Niklai Marcell ás Pál Tamás. A felnőtteknél 16‑os kerettel, az utánpótlásnál 18 fővel számolhattam.
‑ 356 ‑
1993‑ig játszottam Gyenesdiáson örülök, hogy edzőként hazatérhettem és szeretném, ha jó közösség venné körül a labda‑ rúgó csapatot. Játékosaink ké‑ pesek a dobogón végezni, ám a bajnokság elején minimális cél‑ nak az 1‑6. helyet jelöltük meg. A Kinizsi SK színeiben az elmúlt években mindig akad‑ Az első csapatból állnak: Rédei Péter, Pandur Tamás, Jeles Kornél, tak tehetséges lovasok, akik Hérincs András, Móricz Péter, Pandur Péter, Gombár Csaba, szép eredményeikkel öregbí‑ Zsohár Balázs, Niklai Marcel, Durgó Miklós edző. tették a sportág jó hírnevét. Elöl: Kassai Péter, Meszlényi Márk, ifj. Durgó Miklós, Az elmúlt években Hardy Nagy Roland, Horváth János, Mosdósi Attila, Sényi Zoltán Gabriella díjlovaglásban hívta fel magára a szakma figyelmét. A lovassportágon belül talán a díjlovaglásban jelenik meg legjobban a ló és lovas közötti személyes kapcsolat. Itt látható a leglátványosabban a közösen elvégzett munka eredménye. A siker nem feltétlenül jelent érmet, de olyan barátság megnyilvánulását igen, ahol a ló gazdája kedvéért számára teljesen idegen mozgások megtételére is hajlandó. Kettőjük harmóniája biztosítja a szakadatlan munka eredményét, a látványos díjlovaglást. Gabriella mindig is rajongott a lovakért, nyolc évvel ezelőtt elhatározta, hogy komolyan veszi a lovaglást és versenyző lesz. Négy éve napi rendszerességgel, esőben, kánikulában hétköznap és ünnepnap minimum négy órát foglalkozott a lovakkal. Közülük is Előd nevű tíz éves magyar sportlovával. Dallos Gyula mesteredző, örökös magyar bajnok és Finta Géza edzők segítették munkáját, Boronyák Tibor a nyugodt hátteret biztosította. Tavaly az Alapfokú „A” valamint a Könnyűosztály „L” régiós ifjúsági bajnoka lett, amit 2008‑ban sikeresen megvédett. Hardy Gabriella: – Nagyon örülök, hogy Előd lovammal idén is szépen szerepeltünk. A kilenc forduló alap és könnyűosztályú számokban tíz első és három második helyezést szereztem. Sikerült megvédeni a régiós bajnoki címeimet, mind „A” mind az „L” kategóriában. Az utolsó versenyemen, a Pilisjászfalun tartott Wintermühle Kupa két napos Regionális Verseny Országos Döntőjében az A kategóriában 67 és 71 százalékos, míg L kategória 64,58 és 65,16 százalékos eredményem második helyezést hozott. A bajnokságban így is 6 pontos előnnyel sikerült megvédenünk Előddel, a Wintermühle Kupa A Kategóriás Ifjúsági Országos Bajnoki címünket. Hardy Gabriella a hortobágyi OB‑n
‑ 357 ‑
Az L kategória bajnokságában mindössze 0,67 %‑al maradtam le a tehetséges Kristóf Réka mögött, az idei Könnyűosztályú Országos Bajnokától. Csapatban szintén első helyezést értünk el, ahol ifjúsági versenyzőként a legjobb eredményeket értem el. A Korosztályos Országos Díjlovagló Bajnokságon „A” kategóriában mindkét napon első, csapatban 3. helyezett lettem. A Magyar Díjlovagló Bajnokságon 3 napos összesített eredmény alapján Könnyűosztályban 6. helyet sikerült elérnem. Jelenleg a legfontosabbnak a rutinszerzést tartom, hogy a középosztályban és egyre nívósabb versenyeken a magasabb osztályokban és a nemzetközi versenyeken szeretnék szép eredményeket elérni. A sikereimért sok köszönettel tartozom szüleimnek és testvéremnek, akik mindenben támogatnak.
Északról szoktunk reptetni, innen fúj az uralkodó szél. Pénteken begyűjtik a madarakat, szombaton elengedik őket és a távolságtól függően néhány óra alatt hazaérnek. A legtávolabbi versenyem a 800 km‑re lévő Magdeburgból indult. Sok pénzbe kerülnek a madarak kukoricára, vitaminra, gyógyszerekre van szükség. Gyakran kapnak erősítő szereket a nagy versenyek előtt. Jól kell megtervezni az etetésüket, sokat számít a megfelelő motiváció kiválasztása, hogy a madarak minél jobban igyekezzenek haza. Általában jól hazaérkeznek, évente egy‑két veszteség történik és tízévente fordul elő egy jelentősebb kár. Akadt olyan madaram, amelyik nyolcévnyi távollét után tért haza, akkor sikerült megszöknie, valahol biztos befogták. Ősszel megkezdődik a vedlésük, véget ér a versenyidőszak. A februári első két költés megmarad és kezdődhet előbb az öregek, má‑ justól a fiatalok felkészítése a versenyzésre. Az első eredményt 1997‑ben értem el, mintegy 2500 madárból az enyém lett az első, ekkor még blokkoló órával rögzítettük az eredményt. Elsősorban rövid és közepes távokon reptetek, ös�‑ szetettben a 200 csapatból a hetedik helyen végeztem 2006‑ban. Akadtak országos viszonylatban olyan galambjaim, amelyek 14. és 15. helyen végeztek. Az egyesület 189 madarából az enyém volt a nyolcadik, a területen indult 1045‑ből a 25. lett. Idén az egyesületünkben az ötödik lettem, a területünkön 250‑ből a 14. helyen végeztem galambjaimmal.
Napjainkra is töretlen a postagalamb versenyek népszerűsége, amit jól jelez, hogy nagyon sokan foglalkoznak a tartásukkal és versenyeztetésükkel, Gyenesdiáson ifjú Lambert Iván és Kovács Attila foglalkozik reptetésükkel jó pár éve. Kovács Attila: – Tenyész és sportgalambokat tartunk számon. A sportgalambokat rövid, közép és hosszú távon szoktuk versenyeztetni, ahol nagyon fontos a madarak kitartása és gyorsasága. Általában kétezer madarat szoktunk egyszerre elengedni. A 100 km‑ről egy óra alatt érnek haza, 300 km‑es távolságot három és fél óra, míg 900 kilométert úgy tíz óra alatt tesznek meg. A keszthelyi egyesület tagjaként a nyugati régióban szoktunk versenyezni. A madarak lábára kis csipet helyezünk, ezzel mérjük a teljesítményüket. Tíz madár alkot egy csapatot és hét reptető tag képez egy egyesületet. A környékünkről 21‑en vagyunk a keszthelyi egyesületben tagok, fiatal madarak részére és az öregeknek is rendezünk versenyeket, ahol évközben egy meghatározott versenyprogramot kell teljesíteni. A nevezési díj fedezi a szállítással együtt felmerülő költségeket is. A legjobbakat évente oklevéllel és serleggel jutalmazzuk. 2000‑ben elkezdődött a számítógépes jelfigyelés, én öt évvel később tudtam meglépni a fejlesztést, ami a madaraknak is jobb, nem éri őket stressz, amikor hazaérnek. Átmennek egy érzékelőn és már rögzítésre is kerülnek az adataik. Nem kell a lábukról leszedni a papírt, nem kell őket itthon várni a blokkolóóra mellett, mint korábban. Mindig is szerettem a madarakat, voltak galambjaim és 1996‑ban Kiss Zoltán után elkezdtem a versenyeztetést is. Többen is tartanak galambokat a településen, csak nem foglalkoznak Kovács Attila serleggel a kezében a versenyeztetésükkel. Holland és belga galambok leszármazottait tenyésztem tovább, jó pedigrével rendelkeznek, amit mindenki számon tart. Nagyon jó érzés és szép látvány, amikor hazaérkeznek a madarak, 300, 800 vagy akár 900 km‑es távolságról. Fantasztikus élmény, amikor az a több ezer madár egyszerre felszáll és elindulnak hazafelé. Néha edzéskor autóból nyomon követem őket és jól látható, amint egy csapatban szállnak hazafelé.
Augusztus közepén idegenbeli mérkőzéssel kezdődött a 2008/2009‑es labdarúgó szezon a következő kerettel. Az első csapat tagjai: Pál Tamás, Pandur Péter, Gombár Csaba, Mosdósi Attila, Pandur Tamás, Kassai Péter, ifj. Durgó Miklós, Pintér István, Móricz Péter, Beke Dániel, Horváth János, Hérincs András, Horváth Miklós, Zsohár Balázs, Jeles Kornél, Meszlényi Márk, Rédei Péter, Tafota Tamás.
‑ 358 ‑
‑ 359 ‑
2008‑ban már három éves múltra tekintett vissza a First Section Trial Team motoros csapata. Tagjai ekkor már több évtizedes motoros múlttal rendelkeztek és örömmel vállalták az új kihívásokat az Összkerék Autó‑Motor Szakosztályon belül. Farkas Attila, Farkas Gábor, Farkas Zoltán, Pémer Tamás, Töttö Balázs. Az elmúlt évben hat bajnoki futamon vettek részt, köztük a Gyenesdiáson augusz‑ A First Section Trial Team tagjai tus 20‑án általuk megrendezett nagysikerű versenyükön a Hunyadi János utca végén felhagyott bányában. Eredményeik közül a legszeb‑ bek: Pemer Tamás II. osztály (haladók) Országos Triál Kupasorozatban 1. hely. Töttő Balázs itt 2. hely az OB I. osztály (elit kategóriában) Farkas Attila 4. helyen végzett. A versenyzéshez a jó motoron kívül kondíció és ügyesség is feltétlenül szükséges, na és a természet szeretet is elengedhetetlen. Minden hazai versenyüket a pálya környezetének rendbetételével kezdték a csapat tagjai, majd a háromszáz néző elvonultával megismételték tevékenységüket.
A tartalék csapat tagjai: Takács Ádám, Sándor István, Horváth Gábor, Niklai Marcell, Tódor Bence, Bíró Barna, Horváth Dávid, Kisfalusi Gyula, Halász László, Szíjártó Endre, Dénes Ernő, Sényi Zoltán, Tihanyi Gergő, Kiss Gábor, Nagy Roland, Kiss Márk, Sirsom László, Horváth Balázs, Prosztovics Ferenc, Rudolf István, Sorok Attila. 08. 19.
AGFS Páterdomb – Gyenesdiás 2‑1 (1‑0)
Zalaegerszeg, 100 néző V: Vörös (Kondákor, Lebár) Gyenesdiás: Pál – Mosdói, Gombár, Rudolf, Hérincs, Horváth J., Beke, Horváth M..Jeles. Pandur T. Tafota, edző: Durgó Miklós. A tartalékos vendégcsapat jól helytállt a remek napot kifogó, de sok helyzetet kihagyó házigazdák ellen, akik megérdemelten szerez‑ tek három pontot. A 40. percben Horváth R.‑t ugratták ki a társak, elfutott a balszélen, Millicshez tette a labdát, aki Pál felett a há‑ lóba emelt, 1‑0. A 83. percben Gyenesét buktatták a tizenha‑ toson belül. A jogosan megítélt büntetőt Bita magabiztosan érté‑ A tartalék csapatból állnak: Halász László, Sándor István, kesítette, 2‑0. Túl a rendes játék‑ Horváth Dávid, Takács Ádám, Prosztovics Ferenc, Kiss Gábor, időn három perccel a hazaiak a Dénes Ernő. Elöl: Horváth Gábor, Kiss Márk, mérkőzés végét várták, a gyenesiek Biró Barnabás, Kisfalusi Gyula ezt kihasználták. A kapu előtti ka‑ varodásnál a labda Hérincs elé került, az álló védők mellett a hálóba gurítva állította be a végeredményt. Jók: az egész hazai csapat illetve Hérincs. Tartalék: 4‑0. 08. 26.
Gyenesdiás – Egervár 0‑0
Gyenesdiás, 50 néző. V: Husz (Fleischmid, Kovács I.P.) Gyenesdiás: Pál – Horváth J., Hérincs, Kassai, Pandur T., Mosdósi, Gombár, Rudolf (Bíró), Beke D., Pintér, ifj. Durgó, edző: D. M. Az olimpia árnyékában idény eleji formát nyújtottak a csapatok, egyszer‑kétszer eljutottak ugyan egymás kapujának előterébe, ezek az akciók kevésnek bizonyultak a gólszerzéshez. Igazságos pontosztozkodással zárult a mérkőzés. A gólínség ellenére a teljes hazai csapat jól játszott. Tartalék: 3‑0.
Nem bírt egymással a két fiatal csapat, helyzeteiket kihagyták, jogosan osztozkodtak a pontokon. Jók: Zsohár B., és Mosdósi. Tartalék: 0‑2. 09. 09.
Sárhida – Gyenesdiás 1‑3 (0‑1)
Gyenesdiás: Miklai – Rédei, Beke, Kassai, Pandur T., Mosdósi, Pintér (Jeles), Durgó, Zsohár, Sándor, Horváth J., edző: D. M. Küzdelmes mérkőzésen a vendégek jobban akarták a győzelmet és így három pontot is szereztek. Az ötödik percben egy jobbról beadott labdából Pintér szerezte meg a vezetést, a hálóba fejelte, 0‑1. A 47. percben Petét buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőből Illés egyenlített. A 65. percben Durgó 25 m‑ről kapásból lőtt a jobb alsó sarokba, 1‑2. Tíz perccel később Pandur kihasználta a hazai védők hibáját és kialakította a végeredményt góljával. Jók: Durgó, Mosdósi, Pintér, Pandur T. Tartalék: 5‑2. 09. 16.
Gyenesdiás – Becsvölgye 6‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 50 néző. V: Deutsch Sz. (Kovács R., Németh Z.) Gyenesdiás: Pál – Gombár, Rédei, Beke, Pandur T., Mosdósi, Zsohár B., Sándor (Móricz), Kassai (Nagy R.), Pintér, ifj. Durgó, edző: D. M. Az első játékrész nehezen indult, keveset kezdeményeztek a csapatok. Fordulás után megújult Kinizsi SK és szebbnél szebb támadásokat vezettek, azokat eredményesen tudták befejezni, szép gólokkal megérdemelten nyertek. A 13. percben a vendégek közvetlen védelme a büntetőpont környékén passzolgatott, Kassai szemfülesen lecsapott a labdára és a jobb alsó sarokba szúrta, 1‑0. Az 51. percben baloldali szögletet követően a vendégek kapujának előterében adogattak a játékosok, végül Pintér talált a hálóba, 2‑0. Három perccel később Kassai kilépett az előrehúzódó védők közül. Rövid vezetést követően nagy erővel a kapu bal oldalába lőtt, 3‑0. 73. perc: Ismét kontrára játszottak a hazaiak, egy szerencsésen elcsípett labdából Durgó tíz méterről szerezte meg a csapat negyedik gólját. Tíz perc múlva Pandur indult el a balszélen és a következő hullámmal érkező Beke elé tálalt, aki középről bizonyult eredményesnek, 5‑0. Az utolsó percben a balszélen elfutó Zsohárra játszottak a társak, tőle Pandurhoz került a labda, aki egy testcselt követően laposan lőtte a bal alsó sarokba, 6‑0. Jók: A teljes hazai csapat. Tartalék: 1‑0. 09. 23. Türje – Gyenesdiás
4‑1 (1‑1)
Gyenesdiás, 100 néző. V: Kiss N. (Borbély, Molnár) Gyenesdiás: Pál – Horváth J., Hérincs (Horváth M. ), Kassai, Pandur T., Mosdósi, Pintér, ifj. Durgó, Tafota (Jeles), Zsohár B., Sándor, edző: D. M.
Türje, 100 néző V: Tánczos (Vörös J., Kovács) Gyenesdiás: Pál – Horváth M., Rudolf (Nagy), Gombár, Pandur T., (Horváth J), Mosdósi, Zsohár, Sándor (Beke), Kassai, Pintér (Jeles), ifj. Durgó, edző: D. M. A vendégek gyorsan két gólt szereztek, majd a hazaiak egyenlítettek, és a második játékrészben remek játékkal a maguk javára fordították a mérkőzést. A második percben Pintér 20 m‑ről jól eltalált szabadrúgása az elalvó kapus mellett vágódott a hálóba, 0‑1. A 20. percben Tóth D. remek beadásából Hajdú közelről egyenlített. Az 55. percben Frekk nagy erejű szabadrúgását Pál csak kiütni tudta, mire Nagy T. közelről a hálóba fejelte, 2‑1.
‑ 360 ‑
‑ 361 ‑
09. 02.
Gyenesdiás – Zalaapáti 0‑0
Tíz perc múlva Tóth D., remek átadásból indult és a kifutó kapust megelőzve emelt a hálóba, 3‑1. A 70. percben a két Tóth remek összjátéka után Tóth R. lőhetett a hálóba, 4‑1. Jók: Pál, Mosdósi, Pandur T., Pintér. Tartalék: 3‑6. 09. 30.
Gyenesdiás – Csácsbozsok – Nemesapáti 0‑1 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 néző. V: Hegedüs (Laski Vivien, Bécs) Gyenesdiás: Pál – Horváth J., Gombár, Mosdósi, Zsohár B., Kassai (Móricz), Pintér, ifj. Durgó, Beke, Meszlényi, Rédei (Horváth M.), edző: D. M. A hazai helyzetek kimaradtak, egy gólt a játékvezető les miatt érvénytelenített, ezután törvényszerűen érkezett a vendégek találata, előnyüket Dr. Sinkó remek védéseinek köszönhetően győzelemmé tudták változtatni. A 13. percben a hazai kaputól 20 m‑re letett labdát Csiszár a bal felső sarokba csavarta, 0‑1. Jók: Mosdósi. Tartalék: 1‑3. 10. 07. Vonyarcvashegy – Gyenesdiás
3‑1 (1‑1)
Vonyarcvashegy, 450 néző V: Gerencsér (Veres, Halász) Gyenesdiás: Pál – Móricz, Gombár, Horváth (Rédei), Rudolf (Beke), Mosdósi, ifj. Durgó, Kassai (Hérincs), Zsohár (Meszlényi), Papp, Pandur T., edző: D. M. A szomszédvári rangadón két jól felkészített csapat lépett pályára. A színvonalas mérkőzésen megérdemelten nyertek, a győzelmet jobban akaró házigazdák. A 18. percben Kassai szabadrúgása a léc alatt vágódott a hazai kapuba, 0‑1. A 42. percben Pintér remek labdájával Lajtai kilépett és biztosan helyezett a hosszú sarokba, 1‑1. A 48. percben Ács beadását Hudop fejelte a bal alsó sarokba, 2‑1. Egy óránál Lajtai lépett ki a lesre játszó védők között, majd a léc alá lőtte harmadik góljukat. Jók: Mosdósi, Pandur, Rédei, Durgó. Tartalék: 4‑5. 10. 14.
Gyenesdiás – Kehidakustány 2‑0 (1‑0)
Gyenesdiás, 100 néző. V: Kiss N. (Halász G., Zámodics) Gyenesdiás: Niklai – Nagy R., Horváth J. (Horváth M.), Móricz, Rédei (Gombár), Mosdósi, ifj. Durgó, Kassai, Zsohár (Sényi), Pandur T., Meszlényi (Jeles), edző: D. M. Apró passzos, látványos játékával a Gyenesdiás élvezetes labdarúgást varázsolt a pályára. Sok helyzetet alakítottak ki és megérdemelten nyertek az utolsó percig küzdő vendégek ellen. A középkezdést követően jobboldalon indított támadást a hazai csapat, a büntetőpontnál tiszta helyzetbe kerülő Zsohárhoz szállt a beadott labda és a fiatal játékos kapásból a hosszú sarokba helyezett, 1‑0. A 86. percben a cserék ideje következett, Gombár több szép támadást kezdeményezett, majd Horváth Miklóssal kényszerítőzött és a védők között 14 m‑ről laposan kilőtte a bal alsó sarkot, 2‑0. Jók: Pandur a mezőny legjobbja, Mosdósi. Tartalék: 2‑0.
Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat minden tekintetben felülmúlta a vendégcsapatot. Tízpercnél Bencze P. beadását Papp T. visszafejelte, és az érkező Lukács közelről a hálóba bólintotta, l‑0. Két percre rá Bencze E. szerzett labdát, beadását Lukács csúsztatta a kapuba, 2‑0. A 17. percben a hazai védőkről lepattanó labdából Pandur szépített. A 36. percben Bencze E. csúsztatását Kántor a bal alsó sarokba lőtte, 3‑1. Az 50. percben Kántor beadását a menteni akaró Mosdósi a saját kapujába fejelte, 4‑1. A 60. percben Bencze és Papp T. kényszerítőzött, majd Csabókot hozták játékba, aki megszerezte az ötödik gólt. Négy perccel később Bencze G. indított és Gál 30 m‑ről talált be a hálóba, 6‑1. A 70. percben Csabók átadásából Bencze E. bombázott a kapuba, 7‑1. Két perc múlva Kántor lépett ki a védők között és 8 m‑ről helyezett a bal alsó sarokba, 8‑1. Újabb két percet kellett várni a következő gólra, ám most Kassai használta ki a védők hibáját és közelről kialakított a végeredményt 8‑2. Senki sem dicsérhető a Gyenesből. Tartalék: 4‑1. 10. 28.
Gyenesdiás – Zalaszentgyörgy 1‑2 (0‑1)
Gyenesdiás, 50 néző. V: Molnár (Péter, Baranyai) Gyenesdiás: Niklai – Móricz, Horváth J., Gombár, Mosdósi, Durgó, Meszlényi, Pandur T., Nagy R. (Sényi), Kassai (Jeles), Zsohár (Hérincs), edző: D. M. Küzdelmes mérkőzés, kiegyenlített mezőnyjátékkal, ahol kezdetben a vendégek támadtak többet, mégis a Gyenes szerzett vezetést. A szentgyörgyi siker megérdemelt, ám a látottak alapján a döntetlen reálisabb lett volna. A félidő végén a 42. percben Kassai a jobbszélen előre tört és a tisztán érkező Meszlényi elé helyezett, aki 12 m‑ről laposan a bal alsó sarokba bombázva megszerezte a vezetést. A 75. percben Dalla kapott nagy labdát középen, pár lépést követően 15 m‑ről a kapu közepébe talált, 1‑1. A 77. percben a csereként beállt Sári az alapvonalig futott a labdával, pontosan ívelt a büntető területre és a jókor érkező Dalla bevette a kapu bal oldalát, 1‑2. Jók: Meszlényi, Pandur T., Tartalék: 2‑0. 10. 28.
Alsópáhok – Gyenesdiás 5‑4 (2‑1)
Ságod, 200 néző V: Halász L. (Bécs, Kulcsár) Gyenesdiás: Pál – Gombár, Nagy, Rédei (Meszlényi), Mosdósi, Durgó, Kassai, Zsohár (Móricz), Pandur T., Sényi, Beke, edző: D. M.
Alsópáhok, 100 néző V: Vidéki (Rácz, Piros) Gyenesdiás: Pál – Móricz, Pandur T., Gombár (Zsohár), Sági, Durgó, Rédei, Mosdósi, Meszlényi, Beke, Kassai (Nagy), edző: D. M. Két egyenrangú csapat „nyílt sisakos”, gólokban gazdag mérkőzést vívott egymással. A gólparádé a fordítani tudó hazaiaknak sikerült jobban így nyerhettek. A 28. percben Lázár kiugratta Odort, aki biztosan helyezett a hálóba, 1‑0. A 35. percben a kaputól 18 m‑re végzett el Czigány Andor szabadrúgást a labda a hálóban kötött ki, 2‑0. Öt perc múlva ifj. Durgó szépített, a kapujából kimozduló Tamás mellett szerzett gólt. A 47. percben ifj. Durgó kiugrott a hazai védők közül és egyenlített. Egy óra küzdelmes mérkőzést követően a hazai védők rosszul alkalmazták a lestaktikát, kilépett közülük Durgó és megszerezte a vezetést, 2‑3. Öt percet kellett várni a következő gólra. A kimozduló kapus mellett Kassai helyezett a hálóba. A 70. percben Lázár ugrott ki a védők közül és nagy erejű lövése után, 3‑4 lett az eredmény. A következő támadásban Lázár Czigány Andort indította, aki közelről nem hibázott, 4‑4. A 87. percben Galántai remek labdájával induló Bontó megszerezte csapata győztes gólját, 5‑4. Jók: Pál, ifj. Durgó. Tartalék: 8‑2.
‑ 362 ‑
‑ 363 ‑
10. 21.
Ságod – Gyenesdiás 8‑2 (3‑1)
11. 04.
Gyenesdiás – Kertváros LSC 3‑0 (2‑0)
Gyenesdiás, 50 néző. V: Freischmid (Aczél II., Bakos) Gyenesdiás: Pál – Móricz, Pandur P., Horváth J., ifj. Durgó (Nagy R.), Mosdósi, Meszlényi, Beke, Kassai (Horváth M.), Tafota (Hérincs), Pandur T., edző: D. M. Kiegyenlített mezőnyjáték, ahol a hazai csapat saját játékát nyújtva megérdemelten nyert a végig támadó szellemben játszó Kertváros ellen. A 10. percben Tafota remek rajtot vett. Elfutott az előre húzódó védők mellett és 15 m‑ről a kilépő Lahocsinszky felett a bal felső sarokba bombázott, 1‑0. Nyolc perc múlva ismét Tafota szaladt el a jobbszélen. A kapu előterébe ívelt az alapvonal közeléből és a bent érkező Kassai az ötösről lőhetett a hálóba, 2‑0. A 70. percben Kassai tört a kapura, a tizenhatoson kívül felvágta egy védő, labdája Hérincshez gurult – a játékvezető előnyszabályt adott – és a hazai játékos 10 m‑ről a kapussal szemben állva nem hibázott, laposan kilőtte a bal alsó sarkot, 3‑0. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 5‑3. 11. 11.
Megyei II. osztály észak felnőtt
1. Ságod 2. Vonyarcvashegy 3. Páterdomb 4. Türje 5. Egervár 6. Zalaszentgyörgy 7. Police Ola 8. Nemesapáti 9. Alsópáhok 10. Gyenesdiás 11. Kertváros 12. Sármellék 13. Sárhida 14. Zalaapáti 15. Kehidakustány 16. Becsvölgye
15 15 14 15 14 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
12 12 9 9 9 8 7 6 6 5 5 5 4 3 2 2
1 1 3 2 1 1 2 2 – 3 2 1 2 4 3 2
2 2 2 4 4 6 6 7 9 7 8 9 9 8 10 11
49‑14 42‑18 32‑20 37‑22 35‑16 37‑27 37‑36 25‑27 37‑48 28‑29 24‑28 26‑33 23‑40 13‑29 18‑45 17‑48
Police Ola – Gyenesdiás 2‑2 (0‑1)
Zalaegerszeg, 100 néző V: Földszin B. (Szente, Siket B.) Gyenesdiás: Pál – Móricz, Pandur P. (Horváth M.), Horváth J., ifj. Durgó, Mosdósi, Meszlényi, Beke, Kassai, Pandur T., Zsohár (Hérincs) edző: D. M. Küzdelmes, sportszerű mérkőzésen a hazaiak nagy akarásuknak köszönhetően egyenlítet‑ tek, igazságos döntetlen született. A 10. percben Pandur T. a jobb oldalról beívelt labdát 16 m‑ről a léc alá lőtte és megszerezte a vezetést. Az 55. percben Szujker egy jobboldali szabadrúgást ballal a hosszú felső sarokba helyezett, 1‑1. Négy percre rá Hérincs középen a tétovázó hazai védők között kilépett és a hosszú sarokba lőtt, 1‑2. A 85. percben Rétyi, Szujker összjátékot követően a jókor érkező Takács az elé gurított labdával a hosszú sarokba bombázott, 2‑2. Jók: Pandur T., Mosdósi, Kassai. Tartalék: 3‑0. 11. 18.
Gyenesdiás – Sármellék 2‑1 (2‑0)
Gyenesdiás, 100 néző. V: Vass Zs. (Kovács R., Balogh) Gyenesdiás: Pál – Móricz, (Horváth M.), Gombár, Pandur P., Horváth J., Mosdósi, ifj. Durgó, (Nagy R.), Meszlényi, Pandur T., Kassai, Zsohár B. (Hérincs), edző: D. M. Mindkét csapat számára sokat jelentett az idényzáró mérkőzés, ennek megfelelően mindent elkövettek a győzelemért, küzdelmes kemény mérkőzést vívtak egymással, amiért büntetők is jártak volna mindkét oldalra. Végül Durgó Miklós edző joggal lehetett elégedett játékosaival, mindkét csapata értékes győzelemmel zárta az őszt. A 21. percben Zsohár buktatását követően 22 m‑ről végezhetett szabadrúgást a hazai csapat. Kassai állt a labda mögé és védhetetlenül a bal felső sarokba csavarva megszerezte a vezetést. Félóránál ismét szabálytalanul állították meg a vendégek Zsohárt. A szabadrúgást, most Pandur P. rúgta kapura, a labda Rezes kezéből kipattant és a szemfüles Gombár a jobb alsó sarokba lőtt, így növelte csapat előnyét. A 76. percben Borbély lendületesen elfutott a középpályától és két védővel a nyakán is beverekedte magát a tizenhatosra, majd a büntetőpontról szerencsésen átpattintotta a labdát Pál felett, 2‑1. Jók: a teljes hazai csapat. Tartalék: 4‑2.
‑ 364 ‑
37 37 30 29 28 25 23 20 18 18 17 16 14 13 9 8
Megyei II. osztály észak ifjúsági
1. Alsópáhok 15 2. Police Ola 15 3. Páterdomb 14 4. Ságod 15 5. Zalaszentgyörgy 15 6. Sármellék 15 7. Gyenesdiás 15 8. Zalaapáti 15 9. Türje 15 10. Egervár 14 11. Kertváros * 15 12. Kehidakustány 15 13. Sárhida 15 14. Vonyarcvashegy 15 15. Becsvölgye 15 16. Nemesapáti 15 * 1 büntetőpont levonva.
12 11 10 9 8 7 8 7 7 6 5 4 4 4 3 3
– 1 2 2 2 4 – 1 – 1 2 3 2 1 1 –
3 3 2 4 5 4 7 7 8 7 8 8 9 10 11 12
58‑19 39‑17 43‑17 45‑23 40‑24 49‑29 34‑41 38‑49 32‑42 24‑35 33‑38 22‑31 38‑68 22‑38 19‑43 19‑41
36 34 32 29 26 25 24 22 21 19 16 15 14 13 10 9
A csapatból hét gólt szerzett Kassai, ötöt Durgó, négyet Pandur Tamás, hármat Hérincs és Pintér, kettőt Gombár, egyet Beke, Zsohár, Meszlényi, Tafota. NB II‑es férfi asztaliteniszezőinknek sikerült a tervüket teljesíteni, sőt: 09. 13.
Nagymányok – Gyenesdiás 5‑13
Győztek: Barabás 4, Fazekas 3, Illés 2, Bontó 2, Fazekas – Barabás és a Bontó – Illés párosok 1‑1. Értékes idegenbeli győzelmet szerzett az egységes és motivált Gyenesdiás. 09. 21.
Gyenesdiás – Hévíz 4‑14
Győztek: Barabás 2, Fazekas 1, Illés 1. A rendkívül enerváltan játszó házigazdák számára elkerülhetetlennek bizonyult a vereség a remekül pörgő vendégek ellen. 10. 04.
Dunaújváros – Gyenesdiás ASE 7‑11
Győztek: Barabás 3, Fazekas 3, Illés 3, Bontó 1, és a Barabás – Fazekas páros 1. Szenzációs gyenesdiási győzelem született, a tavaly még NB I‑es dunaújvárosi csapat otthonában. 10. 14.
Gyenesdiás ASE – Kanizsai Sörgyár 12‑6
Győztek: Fazekas 4, Barabás 3, Illés 2, Bontó 1, Barabás – Fazekas és a Bontó – Illés párosok 1‑1. A jó formában lévő Gyenesdiás csapategységben múlta felül rangos ellenfelét, ahol az egykor Gyenesdiáson játszó Zborai három győzelmet szerzett. A mérkőzést eredetileg szeptember 7‑én kellett volna játszani, Zborai ekkor Pekingben a paralimpián vett részt, ezért október közepén került sor a játékra. 10. 19.
Gyenesdiás – Polgárdi 9‑9
Győztesek: Barabás 3, Fazekas 3, Illés 2, Bontó 1. Rendkívül izgalmas és nagyon színvonalas mérkőzésen egy pontot szerző Gyenesdiás, a vendégek elismerését is kivívta.
‑ 365 ‑
10. 24.
Marázplaszt Kaposvári AC – Gyenesdiás ASE 12‑6
Győztesek: Barabás 3, Illés 2, Fazekas 1. A bajnokesélyes otthonában tisztességgel helytállt a Gyenesdiás, négy 3:2‑es meccset vesztett el csapatunk. Az eredmény nagyon kedvező Kaposvárra nézve, fordított esetben mi nyertünk volna. Az erőviszonyokat ismerve a bajnokságban ekkor harmadik helyen álló Gyenesdiás páratlan teljesítményt ért el.
a vezetők a patinás klub értékeit megőrizni. Keczeli Zoltán 2001‑ben megkapta Zala megye XX. század legjobb sportolója 2. helyezett kitüntető címet, a BEFAG Erdész Lövészklub Zala Megye Sportjáért nívódíjban részesült.
11.09. Gyenesdiás ASE – Komlói Bányász AT 7‑11 Győztesek: Barabás 2, Fazekas 3, Illés1, Bontó 1. Fájó vereséget szenvedet a gyenesdiási csapat, sima győzelmet engedtek ki a kezükből a játékosok.
11.16. Gyenesdiás – Szombathely II. 11‑7 Győztesek: Fazekas 4, Barabás 3, Bontó 2, Illés 1, Bontó – Illés páros 1. Megérdemelt gyenesdiási győzelem született, Fazekas Nándor kiváló teljesítményével. A XXI. században ismét változás történt a BEFAG lőtér arculatában, 2005‑től sportlőtér centrum tevékenységet vállaltak fel. A szerteága‑ zó feladatok között oktatás, kiképzés, vizsgázta‑ tás, más lőterek üzemeltetése az ország területén. Profiljukhoz kapcsolódó rendezvények tartása, aminek során többször is előfordult, hogy 220 fő részére tudtak kellemes kikapcsolódást biztosíta‑ ni különböző vesrenyszámokban. Gyenesdiás Tu‑ risztikai Egyesületével közösen azon fáradoznak, hogy a településen nyaralók szórakozási lehetősé‑ gét színesítsék. Nem csak rossz időben jelent se‑ gítséget a gazdag választék az egész család számára a szabadídő aktív eltöltésében. Az Európai Unió‑ ból és Magyarországról is többen visszatérőként látogatják a lőtér centrumot. Versenyzőkként új tizenévesek mutatkoztak be, akikkel az elkövetkező években találkozha‑ Nívódíj és kupa a legjobbaknak tunk: Borsos Bence, Homola Kristóf, Murmann Dániel, Molnár Dániel, Keczeli Dóra, Keczeli Bianka, Kocsis Norbert, Kocsis Ro‑ land. Az ezredfordulót követő időszakból kiemelkedik Keczeli Bianka teljesítménye, 38 szoros országos bajnok, háromszoros EB és VB győzelmet lehet neve mellett meg‑ említeni. Belák András 28 oszágos bajnoki címe mellett EB ezüst és bronz éremmel büszkélkedhet. A BEFAG Erdész Lövészklub 2008‑ban sporttörténetet írt és feljutott a csúcsra, nehéz lesz megismételni az elért szép sikereket, legnagyobb támogatójuk a névadó erősen csökkentette támogatását. Profilváltásukkal és új segítők megnyerésével próbálkoznak
‑ 366 ‑
‑ 367 ‑
Irodalom • • • • • • • • • • • • •
Veszprémi Napló 1949-1979-es számai. Zalai Hírlap számai 1979-től. Lelátó, a zalai labdarúgás hetilapja 1990-től. Gyenesdiási Híradó 1990-től. A magyar labdarúgás története a kezdetektől napjainkig, 2003 Paks, CD-rom. Bertók Sándor 1986: A gyermekek alsó fokú iskoláztatása Keszthely vonzáskörzetében 1850-1945, bölcsészdoktori disszertáció. Darnay Dornay Béla hagyatékából: A középkor különleges „sportja”. Magyarország a XX. században: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/562.html Kárpáti János 2002: Egy magyar néptanító önélet leírása és élményei. Budapest. Kovács Tibor 2008: Vöröskeresztes élet Zala vármegyében. Zalaegerszeg. Takács László 1985: Gyenesdiás úttörő mozgalmának 40 éves története, jegyzet. Gyenesdiás. Vonyarcvashegy és Gyenesdiás közös Tanácsának VB jegyzőkönyvei -1990-ig Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének jegyzőkönyvei 1990-től.
Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki gondolataival, történeteivel, fényképeivel, tudósításaival segítette a könyv elkészítését.
Utószó Tisztelt Olvasó! A kezében tartott sporttörténet elkészítése különböző okokból hosszabb időt vett igénybe, kicsit szomorúan tettem ki a pontot az utolsó mondat végére, mivel sok örömöt szerzett nekem a források felkutatása. Nagyszerű emberekkel beszélgettem, páratlan sportsikereket éltem át elbeszéléseik közben és láthattam arcukon a rég elfeledett események újra lángot loptak örökifjú lelkükbe. Láthattam, amint ismét ott szaladnak a pályákon rúgják, dobják a gólokat, ütik a labdát az asztal mellett. Együtt örültünk a fel elelevenített sikernek, és innen nézve a vesztes mérkőzések is megszépültek. Szándékom szerint ezeket a sosem múló szép pillanatokat örökíti meg a könyv, hogy olvasás közben könnyebb legyen felidézni és beszélgetni az emlékezetes percekről és hőseikről. A felnövekvő új nemzedék megismerje az alapvonal mellett álló elődöket és együtt biztassák majd a pályán lévőket. A pályán „egy csapat mindig kell”, hogy legyen! Az eltel száz évben sok változást megéltünk, mégsem szabad azt mondanunk, hogy előre is ennyire látjuk a jövőt. Szeretném hinni, sokan fogunk továbbra is mozogni, sportolni. Régen tömegsport mozgalmakban, most önszerveződő körökben esetleg magányosan teszünk meg mindent egészségünkért. A sportpályán szaladunk, és a kerékpárúton biciklizünk, vagy a technika majd személytelen edzőtermekben zabolázza meg feltornázott adrenalin szintünket? Szeretném hinni, hogy megmarad a versenysport és az nem csak kevesek kivételezettsége lesz, hanem mindenki kipróbálhatja magát valamelyik bajnokságban és neveikkel újabb oldalak telnek meg Gyenesdiás sporttörténetének arany lapjain. Lesznek eltűnő sportágak és újak születnek helyettük a változó időben, ám remélem, nem felejtjük a sportolni szó üzenetét. Az élet kevés területén szövődtek olyan hosszantartó barátságok, mint a sportpályákon Zala és Veszprém megye szinte valamennyi települését megemlíthetnénk, ahol jártak versenyzőink. A Balaton nyugati medencéjének sportélete egységet alkot, a továbbfejlődés együttműködést kíván. A távolság zsugorodásával ki használhatnánk a sokszínűségünkben rejlő lehetőségeket, ha összefogással egymást erősítve szerveznénk sportéletünket. Szép eredményeket értünk el külön‑külön. Összefogással bátrabban tervezhetnénk a jövöt, mint egyedül. Reményeim szerint le tudunk ülni egymással, és hagyományainkat megőrizve mindig tudunk majd beszélgetni közös dolgainkról. A sikerek adjanak lendületet a ránk váró feladatokhoz, és merítsünk erőt az átélt kudarcokból, hogy még sokáig zúgjon: Hajrá Kinizsi! Hajrá Gyenesdiás! Góth Imre Árpád
Gyenesdiás, 2008. december
‑ 368 ‑
‑ 369 ‑
Összefoglaló Gyenesdiást sokáig elkerülte a XIX. század végén kibontakozó és hazánkban is egyre népszerűbbé váló német és angol mintájú tornamozgalom. A mezőgazdasági munkából élő emberek számára a kemény fizikai munka bőven biztosította a testmozgást. A fiatalok a közeli Keszthelyen folytathatták tanulmányaikat és munkát is kaphattak valamelyik iparosnál. A reál neveldében és a leányiskolában tovább tanulók az iskolai tornagyakorlatokra tanították meg a településen élőket, míg az iparos körbe járó fiúk már kimondottan a csapatjátéknak számító és rendkívül olcsó és népszerű labdarúgásba vontak be mindenkit, akit csak lehetett. Előkerültek a nagymamák harisnyái, kidobásra szánt rongyok és elkészültek az első rongylabdák, addig lehetett ezeket rúgni, amíg el nem szakadtak. A szemfülesek teniszpályák mellől tértek vissza apró, tartósabb labdákkal. A drága cipőben nem lehetett focizni és Benedek napjától minden fiú amúgy is mezítláb járt minden hová, így hamar lerúgta a bütykét valamelyik lábfejéről. A játék szeretete megtanítatta a másik láb használatát is. A vetélkedés a küzdelem használt a település közösségformálásában. Nagyobb ünnepeken csapatok alakultak az alvégen és felvégen és a gyenesi templom mellett az istentisztelet után a mai iskola helyén labdarúgó mérkőzés is szolgálta a szórakozást. Külföldről hozott, vagy cipésszel varratott bőrlabda is akadt időnként. Az 1921‑ben életre hívott Levente mozgalom testnevelés foglalkozásaira. A gyenesdiási fiatalok keszthelyi és vonyarcvashegyi központokba jártak és a kőbányában kialakított lőtéren gyakorolták a célratartást. Lehetőségük nyílt kerékpározásra, futásra, síelésre, ökölvívásra és a központilag szervezett tornákra, kupákra is eljutottak. A növekvő igények kielégítésére újabb pályákat alakítottak ki a Vadlán‑lik előtt és a diási templom szomszédságában a fiatalok. A második világháború megtizedelte a települést, színe‑virága ott veszett a fronton, vagy a hadifogságban. Az itthon maradok rájuk is emlékezve 1947‑ben kimérték új pályájukat, a Legeltetési Bizottságtól kapott területen, és megszervezték a maguk kis mezítlábas csapatát. Rendszeresen játszották mérkőzéseiket a környező falvak hasonló lelkes legényeivel és 1949‑ben, amikor hivatalosan is megalakult a Rákóczi TC az első szervezett sportegyesület, megnyerték a mezítlábas bajnokságot. Jutalmul részt vehettek a Budapesten megrendezett II. Világifjúsági Találkozón. A csapat tagjai életük végéig sportoltak és az élő tagjai napjainkban is kapcsolatban maradtak a labdarúgással. A sors nehéz körülményeket mért ki rájuk, meg kellett küzdeniük minden egyes játéknapért. Maguk varratták cipőjüket és egyetlen labdájukat. A közösen átélt élmények, a tudat, hogy számíthatnak egymásra minden nehézségen átsegítette a változó összetételű kis csapatot. Az ötvenes években az MHK (Munkára Harcara Kész) felhívásának keretében adódott lehetőség szervezett formában a tömegsport rendezvényeken részt venni, majd a Kilián jelvényszerző mozgalomban indultak. Könnyen kitudtak állni a spartakiádokra szerveződő csapatok és rendre a megyei versenyekig jutottak a kedvtelésből sportoló fiúk és lányok, sakkoztak, asztaliteniszeztek, kézilabdáztak, fociztak és atlétikai számokban indultak.
‑ 370 ‑
A versenysport költségeit az ötvenes években nem tudták előteremteni a fiatalok, előbb 1950‑ben majd nyolc évvel később próbálkoztak a járási bajnokságban. A többség az 1955‑ben Keszthelyen szerveződött EDOSZ‑os Húsos Kinizsit erősítette 1972‑ig. A sportéletre is kedvezően hatott, hogy 1964‑ben átadták az általános iskolát és vele egy salakos kézilabda pályát, ahol egy évtizeden át férfi és női csapatok játszottak a Veszprém megyei bajnokságban, ahová 1979‑ig tartozott a település. 1974‑ben a fiúk egy csoportja úgy döntött át vált a labdarúgásra, rövidesen mindenki követte példájukat, a kézilabda megszűnt. 1978‑1986 között mint Balaton SK szerepeltek a bajnokságban. Az 1977/78‑as idényben már a megyei II. osztályban játszották, majd a bajnokság átszervezése miatt ismét a járásiba kerültek, ahonnan az első osztályba jutás többszöri próbálkozás a bajnokság megnyerése ellenére sem sikerült. 1982‑ben elkészült az iskola tornaszobája és ez a csöppnyi terem az asztaliteniszezők számára hozott új korszakot. 1986‑tól a Pápai Húskombinát nyújtott segítő kezet és innentől Kinizsi SK az egyesület neve. Felvállalva az üzemegység és a település közös sporttörténelmi büszke múltját. Nagy tudású játékosok érkeztek, NB‑s és válogatott labdarúgó múlttal. Az eredményeket a nézők is, gyakran fél ezren figyelték érdeklődve a 71‑es út melletti pályán. Az 1986/87‑es bajnokságot veretlenül nyerte a csapat és 1998‑ig a Zala megyei első osztályú bajnokság meghatározó tagjának számított. Egy év másodosztály, majd újabb egy év az első osztályban a következő állomás, hogy aztán a 2000 őszén induló szezontól napjainkig folyamatosan a második vonalban szerepeljen a változó összetételű gárda. A kilencvenes évek minden tekintetben a legsikeresebb korszaka az egyesületnek labdarúgás, asztalitenisz, strandröplabda, lovas szakosztály, autós szakosztály, íjászok működtek eredményesen. Az ezredfordulót csak az első három élte túl, hozzájuk, mint új törekvés csatlakozott egy kerékpáros szakosztály, akik máris országos versenyek rendezésével jegyzik magukat. 2007‑től az egyre népszerűbb technikai sportok kedvelői az Összkerék Autó-Motor Szakosztályban kaptak lehetőséget quadozásra, terepmotorozásra, triál motorozásra, off road autózásra és triál kerékpározásra.
Zusammenfassung Gyenesdiás blieb aus der am Ende des 19. Jahrhunderts sich in England und Deutschland entwickelnden Sportbewegung aus. Die Bewohner, also die Bauern in Gyenesdiás hatten genügend Möglichkeiten, sich auf ihren, Feldern körperlich zu betätigen. Die Jugendlichen haben meistens in Keszthely gelernt, und hatten so die Gelegenheit, in ihren Schulen Sport zu treiben. Die Jungs aus den unterschiedlichen Fachschulen haben Fußball gespilt, die in Mädchenschulen lernenden Schülerinnen haben Gymnastik gemacht. Diese Sporttätigkeiten wurden in ihrem Heimatdorf beliebt gemacht.
‑ 371 ‑
Stoffbälle für das Fußballspiel wurden aus Omas Strümpfen gemacht, manchmal kamen auch Tennisbälle zum Einsatz. Da die Schuhe teuer waren, mussten die Jungs barfuß spielen. Während großer Feste nach der heiligen Messe kannen Mannschaften aus verschiedenen Dorfteilen zusammen, und haben neben der Kiche auf dem heutigen Schulgelände gegeneinander gespielt – sogar manchmal mit Lederbällen. Im Rahmen der im Jahre 1921 verbreiteten Jungmannsbewegung haben die Jugendlichen im Bereich von Keszthely – Gyenesdiás – Vonyarcvashegy an Schießübungen teilgenommen. Ferner haben sie die Möglichkeit gehabt, Fahrad oder Schi zu fahren, zu laufen und zu boxen. Manchmal nahmen sie an Pokalen teil. Im zweiten Welkrieg haben viele Einheimische ihr Leben gelassen. In Erinneurung an dei Gefallenen wurden neue Mannschafften gebildet, und Fußballspiele aus den Kuhweiden gebildeten Fußballplätzen ausgetragen. An den Spielen nahmen Mannschaften aus den benachbarten Dörfern teil. 1949 wurde der Rákóczi TC der erste ofiziell organisierte Sportverien gegründen. Da er dieses Jahr den Weltbewerb gewonnen hat, durften Jungs von Gyenesdiás an dem Weltjugendtreffen in Budapest teilnehmen. Die damaligen Mitglieder sind bis an ihrem Lebensende diesem Sportzweiß treugeblieben. Die widrigen Umstände der damaligen Zeit hat die Mannschaftsmitglieder zusammengeschweißt. In den 50-er Jahren wurde die Massensportbewegung ins Leben gerufen. In diesen Rahmen wurden die bekannten „Kilián” Wettbewerbe ausgetragen. Die Jugendlichen haben außerdem bemerkenswerte Ergebmisse auf dem Gebiet Schach, Tischtennis, Handball und Athletik erreicht. 1955 wurde in Keszthely EDOSZ ins Leben gerufen und überlebte sogar bis 1972. Ein wichliger Meilenstein im Sportleben von Gyenesdiás war die Tatsache, dass 1964 die Grundschulle und damit ein Handballplatz eröffnet wurde. Hier spielten ein Jahrzehntenlang Damen – und Herrenmannschaffen. 1974 löste sich die Handballmannschaft auf und bildete sich eine Fussballmanschaft neu. Unter dem namen „Balaton SK” spielten sie 1978-1986 eine wichtige Rolle im Fußballleben von Gyenesdiás. 1982 wurde ein Turnsaal in den Schulgebände ausgebaut, wo Tischtennis gespielt werden kannte. Zurück zumm Fussball: Ab 1986 spielte Fussball wieder eine grosse Rolle im Leben der Gemeinde, da das Dort für sich gut qualifizierte Spieler gewinnen konnte. Die Mannschaft wurde ab 1986 von dem „Pápai Húskombinát” gesponsort. So konnte unsere Mannschaft zwisschen 1986-1987 ungeschlagen im Komitat wettbewerb bleiben, und sogar in die erste Liga des Komitats aufsteigen. In den 90-er Jahren wurde das Vereinsleben in Gyenesdiás mit weiteren Sportarten, wie Reiten, Bogenschiepsen, Beach-Volleyball erweitert. In den letzen Jahren kam Fahrradfahren dazu, die Radler nahmen sugar an Landeswettkämpfen teil.
‑ 372 ‑
Summary Gyenesdiás was kept off by the so called German and English type of gymnastics for a long time It was growing up in the late 19th Century and just slowly gained popularity in Hungary. The hard work of farming supplied the local farmers with plentiful physical activities instead. Then the youth had the chance to attend schools and got jobs at craftsmen’s workshop in the town of Keszthely. Those who had the opportunities to do further studies taught the local people the tricks of gymnastics which they learnt at their schools. The boys who attended the Craftsmen’s Association popularized the cheap team game, the football in their village as well. Grandmothers’ socks, useless rugs were the material of the first balls which had a short lifetime. Some of the resourceful young men would return with small and more durable balls from the tennis courts. Shoes were expensive in those times, so boys didn’t wear any of them from spring till autumn. The games played bare foot often resulted in injuries so the players’ desire for the game taught them to kick with the other leg too. The fair competitive spirit and matches had a good effect on the social life of the settlement. On days of celebrations, after the mass teams were spontaneously formed and matches were played in front of the local supporters next to the Gyenes Church. It was a popular form of entertainment where more and more often real balls, brought from abroad or locally hand sawn ones, could be found as well. Physical education became part of the school system in 1921. The young people of Gyenesdiás got the opportunity of cycling, running, skiing, and boxing from then. Moreover some new grounds for sports and a shooting-range were established in the old quarry as well. Our teams got to the cups and championships organized on regional level. However, the disaster of WW II dramatically limited the opportunities and the youth were sent to the war. It was in 1949 after the war when the first official association ‘Rákóczi Sport Club’ was formed. Its football team won the ‘barefoot championship’ and got the reward of participation in the World Festival of Youth in Budapest in the same year. Homemade shoes and balls, the strong feeling of togetherness characterized this period of time. The foundation of the Gyenesdiás’s primary school with its sport grounds had a favourable impact on the local sport life in 1964. Especially, the men and women handball teams were successful in the county championships for a decade. Then football gained more popularity and the men team played in the second division of the county championship for years. In 1982, the gym room was built as an extension of the school building which became the home of the table tennis players. The new sport club ‘Kinizsi’ was sponsored by the local meat-packing factory and its football team’s matches were often watched by over five hundreds supporters in the ’80s. The team could boast with some players with experience from the first division and even from the national selection too in that time. They had played in the county championship until 1998, and since 2000, they have been in the second division of the county ‘Zala’.
‑ 373 ‑
Начавшее своё развитие в конце девятнадцатого столетия и становившееся всё более популярным физкультурное движение английского и немецкого типов долго обходило стороной Дьенешдиаш. Для людей, живущих из сельского хозяйства, тяжёлая физическая работа вполне обеспечивала необходимое движение. Местная молодёжь могла продолжить своё образование и получить работу у какого-либо ремесленника в расположенном вблизи городе Кестхей. Продолжающие обучаться в реальном училище или женской школе, обучали жителей посёлка школьным физическим упражнениям, а парни, принимающие участие в ремесленном кружке, уже вовлекали всех, кого могли в игру в футбол, считающейся командной, необыкновенно дешёвой и популярной игрой. Нашлись бабушкины чулки, ненужные, приготовленные на выкид тряпки и из них изготовили первые тряпичные мячи, по которым можно было наносить удры, пока те не разорвались. Более ловкие возвращались с маленькими, более выносливыми мячами, найденными возле теннисных кортов. В дорогой обуви невозможно было играть в футбол, а со дня Бенедека все парни и так ходили босиком, таким образом очень быстро сбивались шишки с пальцев ног. Однако любовь к игре научила игроков пользовать и вторую ногу в роли ударной. Соревнование и борьба были полезны в формировании общества посёлка. Во время больших праздников организовывались команды в разных концах посёлка и возле Дьенэшской церкви после службы, на месте сегодняшней школы, футбольные матчи служили хорошим развлечением. Иногда «находился» и привезённый из-за рубежа или пошитый обувщиком кожанный мяч. Образованное в 1921-м году движение «Левенте» призвало к занятиям физкультурой. Молодёжь из Дьенешдиаша посещала центры в городе Кестхей и посёлке Воньарцвашхедь, а также упражнялась в спортивной стрельбе на стрельбище, оборудованном в каменном карьере. У молодых людей появилась возможность заниматься велосипедным спортом, бегом, катанием на лыжах, боксом и даже попасть на соревнования и встречи на кубки, организованные центром. Для удовлетворения растущих запросов молодёжь оборудовала новые площадки перед Вадлан-ликом и по соседству с Диашской церковью.
Во время второй мировой войны население посёлка уменьшилось в десять раз, самые лучшие представители погибли на фронте или в военном плену. Оставшиеся дома люди, помня и о погибших, в 1947-м году оборудовали новую площадку на территории, полученной от Комитета по пастбищам, и организовали свою маленькую «босоногую» команду. Игроки регулярно проводили матчи с похожими парнямиэнтузиастами соседних селений и в 1949‑м году, когда и официально была признана организация первого спортивного союза – спортивный клуб «Ракоци», победили на «босоногом» чемпионате. В качестве награды они могли принять участие во Второй Международной Встрече Молодёжи, организованной в Будапеште. Члены команды до конца своих дней занимались спортом, а оставшиеся в живых и в наши дни игроки не потеряли связи с футболом. Судьба выделила на их долю тяжёлые испытания ведь надо было бороться за каждый день игры. Они сами шили обувь и свой единственный мяч. Вместе пережитые впечатления и сознание того, что в любых трудностях они могут положиться друг на друга, помогли выжить команде, меняющейся в своём составе. В рамках призыва ГТО «Готов к труду и обороне» в пятидесятые годы появилась возможность принимать участие в мероприятиях массового спорта в организованной форме, вскоре игроки приняли участие в движении «Килиан» (для получения значка). Парни и девушки, занимаясь лёгкой атлетикой, шахматами, настольным теннисом, гандболом, футболом ради развлечения, с лёгкостью соревновались с командами, организованными для принятия участия в спартакиадах и побеждали их, доходя до областных соревнований. В пятидесятые годы молодёжь не могла оплатить расходы, связанные с участием в спортнивных соревнованиях, и поэтому сначала в 1950-м, а потом восемь лет спустя попробовали свои силы на региональных чемпионатах. Большинство спортсменов до 1972-го года укрепляла ряды организованного в в 1955-м году в г. Кестхей «Хушош Кинижи» при ЕDOSZ-е (Профессиональном Союзе Трудящихся Пищевой Промышленности). Положительное влияние на спортивную жизнь имела передача в эксплуатацию в 1964-м году восьмилетней школы и площадки со шлаковым покрытием для игры в гандбол, где на протяжении целого десятилетия мужские и женские команды принимали участие в областных чемпионатах области Веспрем, к которой относился посёлок до 1979-го года. В 1974-м году одна часть ребят решила переквалифицироваться на игру в футбол, а в скором времени все последовали их примеру – игра в гандбол прекратила своё существование. С 1978-го по 1986-й года молодёжь принимает участие в чемпионатах под названием «СК Балатон». В сезоне 1977-78-о года они играют уже во втором классе, а потом, из-за переорганизации чемпионата снова попадают в региональную лигу, откуда, несмотря на многократные попытки и победу в чемпионате, попасть в первый класс им так и не удалось. В 1982-м году завершилось оборудование физкультурного зала школы и этот миниатюрный зал открывает новую эпоху для игроков в настольный теннис.
‑ 374 ‑
‑ 375 ‑
The ‘Kinizsi Sport Club’ had its high lightened period in the 90’s when it boasted with several sections like football, table tennis, beach volleyball, horse riding, archery and motocross. Unfortunately, by the end of the century only three of them survived the economical difficulties. Let’s hope the newly joined bicycle riders group who have already organized some competitions and events on national level will also add to the Club’s reputation.
Резюме
В 1986-м году спортсменам протягивает руку помощи Мясной Комбинат г. Папа и с этого времени название меняется на «СК Кинижи», взяв на себя гордое спортивное прошлое предприятия и посёлка. Прибывают игроки, обладающиеся большими навыками и некогда игравшие в сборной на первенство страны по футболу. За успехами с большим интересом наблюдали зрители, которых порой до полутысячи приходило на площадку возле 71-й дороги. Команда победила на чемпионате 1986-87-го года, а в 1998-м считалась определяющим участником чемпионата первого класса области Зала. Год во второй лиге, потом следующая остновка – снова один год в первой лиге, а с осеннего сезона 2000-го года до наших дней гвардия с изменяющимся составом играет во второй линии. Девяностые годы являются во всех отношениях самой успешной эпохой клуба. С большим успехом действовали секции футбольной игры, настольного тенниса, пляжного гандбола, конной езды, автомобильной езды и стрельбы из лука. Смену столетий пережили только три первые секции, к ним, в качестве новых усилий, присоединяются секция велосипедного спорта, сразу же отличившаяся организацией республиканских соревнований. С 2007-го года любители становящихся всё более популярными технических спортов имеют возможность заниматься ездой на квадах, мотокроссом, мотогонками «trial», внедорожным вождением (off road) и велосипедным спортом «trial».
‑ 376 ‑
Színes táblák
2008 őszétől NB II-es férfi asztalitenisz csapat tagjai
Zborai Gyula, Kovács Renátó, Kovács Tamás, Farkas László, Tóth András asztaliteniszezők 2003.
Asztalitenisz edzés az adogató géppel 2006 nyarán
Farkas Piroska
Az íjász szakosztály 1997-ből
Hardy Gabriella díjlovagló Sümegen 2008.
Finta Géza Gyenesdiáson 1999.
Asztalitenisz, Íjászat, Lovas sport - I. színes tábla -
1950‑es labdarúgó csapat
2006-os tartalék labdarúgó csapat
1999‑es labdarúgó csapat
2007-es első labdarúgó csapat
2005‑ös labdarúgó csapat
2008-as tartalék labdarúgó csapat
2006‑os első csapat
2008-as első labdarúgó csapat
Labdarúgás
Labdarúgás
- II. színes tábla -
- III. színes tábla -
Roncs derbi a ’90-es években
Roncs derbi a ’90-es években Józsa Zsuzsa – Dambendzet Natália 2008-as strandröplabda női döntő
Lipton Országos Strandröplabda Bajnokság 2004 női díjkiosztó
Vocskó Máté – Dr. Horváth Balázs 2008-as férfi strandröplabda férfi döntő
Lipton Országos Strandröplabda Bajnokság 2004 férfi döntő
Pelso-Line Kupa 2008
Gyenesdiás a Balatonról
Motocross bemutató
First Section Trial Team versenye, 2008.
III: Dynamo maratón 2006.
Mátra maratón, Kiss Judit 2008.
Az Összkerék Autó Motor Szakosztály quadosai 2007.
Autó, motor, kerékpár, quad
Strandröplabda, Vitorlázás
- IV. színes tábla -
- V. színes tábla -
Játékos sportvetélkedő a Nagymezőn
Berke Sándor és Keresztes József
Mozdulj Balaton!
Sodrófahajítás a Nagymezőn
A Nagymező bajnokai
A labdarugók trófeái
Elcsent pillanatok - VI. színes tábla -