~IL
. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés
a Képviselő-testület részére a X. Kerület- Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő- Speciális Mentők- Polgári Védelemi-Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2014. II negyedéves tevékenységéről szóló beszámolóról I. Tartalmi összefoglaló A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2013 márciusában együttműködési megállapodást kötött a X. Kerület - Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő - Speciális Mentők - Polgári Védelemi - Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel (a továbbiakban: Egyesület) Kőbánya közrendjének és közbiztonságának védelme, valamint az itt élők biztonságérzeténekjavítása tárgyában. A megállapodás alapján az Önkormányzat negyedévente biztosítja a támogatást az Egyesület részére azzal a feltétellel, hogy az Egyesület a tevékenységéről negyedévente beszámol. Az Együttműködési Megállapodásban megfogalmazott feltételek alapján bemutatásra kerüla www.kobanya.hu honlapon történő eléréssei - az Egyesület 2014. április, május, június hónapról készített beszámolója és a szolgálati óraszám összesítője mellett a 2014. II. negyedévi gépkocsi elszámolás (menetlevelek és számlák). Az Egyesület tevékenységéről készített részletes beszámolójából kiemelem, hogy a IL negyedévben 24 alkalommal végeztek közös járőrözést a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysággal és a NAV -val, valamint az általános járőrözési napok magas számát. A részletes beszámolót és az óraszám összesítőt az előterjesztés 2. melléklete tartalmazza. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy fogadja el a beszámolót.
II. Döntési javaslat A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete meghozza az előterjesztés l. mellékletében foglalt határozatot. Budapest, 2014. augusztus" ~9
, Radványi Gábor
l
l. melléklet az előterjesztéshez
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének .... ./2014. (...... )határozata a X. Kerület- Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő- Speciális Mentők- Polgári Védelemi-Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2014. II. negyedéves tevékenységéről szóló beszámolóról
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a X. Kerület Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő - Speciális Mentők - Polgári Védelmi - Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2014. II. negyedéves tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.
2
X..Kerület- Kőbányai "WOLF" Polgárőrség OPSZ Gépjármű Felderítő Spechilis lVIentők- Polgári Védelem Egyesület Cím: 1105 Budapest. Maláta utca 10/b. Levelezési cím: 1475. Bp. Pf. 185.
Telefon: (+36) 1- 262-0438 E-mail:
[email protected] Web: www.wolfcsoport.hu Nonstop Központi Ügyelet: (+36)-30-621-3628
2014. II. negyedéves beszámoló az Önkormányzat Képviselő Testülete felé:
2014. évi április havi részletes beszámoló: -Ol.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét. -02.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét. -03.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét, egyéb egyesületi ügyintézés. -04.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, rendőrséggel közös szolgálat: ittas akció. Expo területén és környékén robogós járőrözés: intézkedés balesetnél, helyszíni bírságok vezetői engedély hiánya miatt, buszsávban való közlekedés miatt. Tűzoltó képzés a Maláta utcai polgárőr bázison. -05.- általános járőrözés a X. kerületben, rendezvénybiztosítás: isaszegi kerékpáros emléktúra. Szavazóhelyiségek környezetének ellenőrzése. -06.- általános járőrözés a X. kerületben, -07.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, árvízvédelmi felkészítés, egyesületi ügyintézés. -08.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, ÖTE gyakorlat. NAV-val közös szolgálat. ÖTE riasztás: gyakorlat, tűz X.ker. Jászberényi út 82. szám alatt, alkatrész raktárban targonca meghibásodott és kigyulladt. -09.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét. Egyesületi ügyintézés. Ifjúsági versenyre való felkészítés a tűzoltóságon. -10.- általános járőrözés a X. kerületben, NAV-val közös szolgálat. ÖTE készenlét, ÖTE ügyintézés. Rendezvénybiztosítás X.ker. Algyógyi úti sporttelepen. -ll.- általános járőrözés a X. kerületben, rendezvénybiztosítás: katasztrófavédelmi ifjúsági verseny lebonyolításában való részvétel. ÖTE készenlét. Egyesületi ügyintézés. -12.- Rendezvénybiztosítás: X.ker. Harmat u. 196-198. szám alatt "Kele Nap", Újhegyi sét. l3. ételkészítés és osztás. Rendőrséggel közös szolgálat, Magyar Tűzoltó Szövetség küldött gyűlésén való részvétel. -13.- általános járőrözés a X. kerületben. -14.- kerékpáros járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, egyesületi ügyintézés. Karbantartás, OKF ellenőrzés. Rendőrséggel közös szolgálat: X.ker. Gyakorló u. 36. szám alatt a parkolóban egy járműből kilopták a karburátort, helyszínbiztosítás. Járőrözés az Örs vezér téren. -15.- kerékpáros járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. ÖTE készenlét. Egyesületi ügyintézés. -16.- kerékpáros járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, karbantartás: az egyesület egy nyomon haladó járműveinek ellenőrzése, tisztítása.
-17.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE gyakorlás az Óhegy parkban: rendszerbe állító gyakorlatra való felkészülés. ÖTE riasztás: X.ker Gyömrői út 66.- Vasgyár u. kereszteződésénél autó falnak ütközött, beszorult, sérült autóban. -18.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. -19.- rendőrséggel közös szolgálat, rendezvénybiztosítás. -20.- általános járőrözés a X. kerületben. -21.- rendőrséggel közös szolgálat a "Józan húsvét" akció keretén belül. -22.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, ÖTE képzés. -23.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, ÖTE képzés, karbantartás. -24.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, ÖTE képzés. -25.- ÖTE együttműködés, a Fővárosi Tűzoltó Nap helyszínének előkészítésében való segítségnyújtás a V árosligetben, sátrak állítása, éj szaka helyszínbiztosítás. -26.- Fővárosi Tűzoltó és Rendőr Napon való részvétel, BRFK-BPSZ közös központi akció. -27.- általános járőrözés a X. kerületben. -28.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, ÖTE rendezvény: BTSZ elnöki ülésen való részvétel. -29.- általános járőrözés a X. kerületben, rendezvénybiztosítás: Rottenbiller játszótér átadásán való részvétel. Közbiztonsági értekezlet Óhegy parkban, terület bejárása a május 1-i rendezvény miatt. -30.- általános járőrözés a X. kerületben, Május l. rendezvény helyszínének előkészítése, éjszakai biztosítása az Óhegy parkban.
2014. évi május havi részletes beszámoló:
-Ol.- rendezvénybiztosítás ( Halmajális) -02.- általános járőrözés a X. kerületben, egy rendőr egy polgárőr szolgálat, BPSZ-KLFOBRFK központi közlekedési akció -03.- ÖTE rendezvény Pilisszentivánon, rendőrséggel közös szolgálat. -04.- általános járőrözés a X. kerületben. -05.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, ÖTE megemlékezés, egyesületi ügyintézés. -06.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, rendőrséggel közös szolgálat, egyesületi ügyintézés. -07.- általános járőrözés a X. kerületben. -08.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, -09.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenét, NAV-val közös szolgálat, egyesületi ügyintézés, rendőrséggel közös közlekedési, közbiztonsági akció Kőbánya területén. ÖTE képzés a X.ker. Maláta utcai bázison. -l O.- általános járőrözés a X. kerületben. -ll.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. -12.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat, ÖTE készenlét, járművek karbantartási munkálatai. -13.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, NAV-val közös szolgálat, közlekedési akció Kőbánya területén. Egyesületi gépjárművek karbantartási munkálatai. -14.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét, -15.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét. -16.- általános járőrözés a X. kerületben, önkormányzati rendezvénybiztosítás ( pályázatokon elnyert növények kiosztása) -17.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat -18.- BRFK-BPSZ közös képzés a KLFO-n. -19.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét. -20.- általános járőrözés a X. kerületben,
-21.- általános járőrözés a X. kerületben, rendezvénybiztosítás: "Kihívás napja" rendezvény a Törekvés S.E. pályán. -22.- általános járőrözés a X. kerületben, -23.-általános járőrözés a X. kerületben, -24.-általános járőrözés a X. kerületben, EP választás helyszíneinek folyamatos ellenőrzése. -25.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat, EP választás helyszíneinek biztosítása. -26.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat, egyesületi ügyintézés. -27.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. ÖTE készenlét. -28.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét. Egyesületi ügyintézés. -29.- általános járőrözés a X. kerületben, -30.- általános járőrözés a X. kerületben, egy rendőr egy polgárőr szolgálat. -31.- általános járőrözés a X. kerületben, rendezvénybiztosítás: Széchenyi István Általános Iskola, étel és ruhaosztás a rászorulóknak
2014. évi június havi részletes beszámoló:
-Ol.- általános járőrözés a X. kerületben. -02.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét. A liget téren egy kamion kidöntött egy fát. A kármentesítés ideje alatt biztosítottuk a közlekedés zavartalanságát. X.ker. Jászberényi út 29. szgk. Forgalmi akadályt képezett, helyszínbiztosítás. -03.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. ÖTE készenlét. -04.- általános járőrözés a X. kerületben. -05.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét. -06.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE képzés a Maláta utcai bázison. -07.- általános járőrözés a X. kerületben, gyermeknapi bemutatók biztosítása. Rendőrséggel közös szolgálat. -08.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. -09.- általános járőrözés a X. kerületben. -l O.- általános járőrözés a X. kerületben, rendezvénybiztosítás, favágási gyakorlat. -ll.- általános járőrözés a X. kerületben. -12.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE rendezvény (sárkányhajó verseny) , karbantartás. -13.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét. 14.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE rendezvény (Nemzeti Mentőcsapat Rendszerbe állító vizsga) -15.- általánosjárőrözés a X. kerületben. -16.- általánosjárőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét. -17.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. Lakossági bejelentés alapján drogos fecskendőt gyűjtöttünk össze a Medveszőlő utcában. -18.- általános járőrözés a X. kerületben. -19.- általános járőrözés a X. kerületben. NAV -val közös szolgálat. -20.- általános járőrözés a X. kerületben, karbantartás, rendőrséggel közös szolgálat. -21.- favágási gyakorlat X.ker. Kápolna téren. -22.- általános járőrözés a X. kerületben. -23.- általános járőrözés a X. kerületben. -24.- általános járőrözés a X. kerületben, NAV -val közös szolgálat. -25.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. -26.-általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét, ÖTE gyakorlat, rendezvénybiztosítás. -27.- általános járőrözés a X. kerületben. ÖTE készenlét. Rendőrséggel közös szolgálat. -28.- ÖTE kármentesítési gyakorlat X.ker. Kápolna téri ált. iskolában. Rendőrséggel közös szolgálat. -29.- általános járőrözés a X. kerületben, rendőrséggel közös szolgálat. -30.- általános járőrözés a X. kerületben, ÖTE készenlét.
Összesítve: Minden társszervvel együttműködtünk a vállalt, és igényeknek megfelelően. A teljesség igénye nélkül tettem meg beszámolómat. Bizonyos esetekről a nyilvánosság ellőt, a jogszabályban előírtak miatt - a titoktartási kötelezettségek végett- nem számolhatok be, de az illetékes személyek tájékoztatva lettek. A Szent László templom időszakos ellenőrzése, a nem kívánatos személyek távoltartása. Minden lakossági bejelentésre reagáltunk, a jogszabályban előírtaknak megfelelően eljártunk, arról Dr. Gyetvai Tibor rendőrkapitány úr felé napi szinten beszámoltunk, és egyeztettünk. Valamint az önkormányzati felkéréseknek is eleget tettünk, és a legjobb tudásunknak megfelelően végre hajtottuk a ránk bízott feladatokat. Ezekről Kovács Róbert Polgármester Urat minden esetben tájékoztattam az irodáján keresztül. Radványi Gábor alpolgármester úrral, valamint Tóth Béla ny.á. r. ezredes, tanácsadóval napi szinten egyeztettük a feladatokat, megbeszéltük a közbiztonsággal kapcsolatos teendőket, és az elvégzett munkáról beszámoltunk. A minden hét keddi napján tartott, Tóth Béla ny.á. r. ezredes, tanácsadó által vezetett Közbiztonsági Koordinációs értekezleten a társszervekkel egyeztettük az elvégzett munkákat és megbeszéltük a következő hét feladatait. A pénzügyi beszámolót bemutattam Hegedűs Károly aljegyző úrnak. Kérem, Polgármester urat, a Tisztelt Képviselő Testületet, beszámolómat elfogadni szíveskedjenek.
Tisztelettel: Orosz Tibor elnök- parancsnok Budapest. 2014. július l.
Kőbányai
Sorszám 2014/091. 2014/092. 2014/093. 2014/094. 2014/095. 2014/096. 2014/097. 2014/098. 2014/099. 2014/100. 2014/101. 20141102. 2014/103. 2014/104. 2014/105. 2014/106. 2014/107. 2014/108. 2014/109. 2014/110. 2014/111. 2014/112. 2014/113. 2014/114. 2014/115. 2014/116. 2014/117. 2014/118. 2014/119. 2014/120.
WOLF Polgárőrség 2014. Aprilis havi szeigálati óra összesítő Dátum Kezdete Befejezése Létszám óraszám l 7:00 19:00 1. 5 változó 7:00 19.00 5 változó 2. 7:00 17:00 7 változó 3. 7:00 7:00 4. 9 változó 8:00 6:00 5. 9 változó 10:00 18:00 2 6. 8 7:00 19:00 változó 7. 6 7:00 19:00 7 változó 8. 7:00 19:00 4 9. változó 7:00 7:00 8 változó 10. 21.00 11. 5:00 9 változó 8:00 7:00 7 12. változó 18:00 2 10:00 8 13. 7:00 19:00 7 14. változó 7:00 19:00 változó 15. 6 7:00 19:00 6 változó 16. 18:00 8:00 8 változó 17. 20:00 4 18. 7:00 változó 21:00 7 változó 7:00 19. 10:00 18:00 2 20. változó 9:00 20:00 4 változó 21. 7:00 20:00 5 változó 22. 20:00 11 9:00 változó 23. 7:00 20:00 10 változó 24. 9:00 7:00 változó 25. 5 7:00 2:00 16 változó 26. 8:00 16:00 2 27. 8 19:00 4 7:00 változó 28. 7:00 19:00 8 változó 29. 7:00 7:00 9 változó 30. össz.: 194
1/)
-Q)
fő
Napi össz.: 44 46 45 93 79 16 50 50 38 85 85 47 16 59 48 34 52 40 44 16 26 52 65 72 54 156 16 45 74 110 1657
Q)
Q)
C> C>
"O
c:
> <(
1/)
c:::
z
•Q)
N
:Q
....
:~
:1644
1:1
~46
"'35 42 20 16 35 39 30 55 12
Q)
....Q) 1/) (.)
-~
ro
.o ..... co ~
.o •Q) >O>
w
.!Q
f,
~
.!a
....
10
•O
27 59
24
8 22
6
0.1
15 3 6 2 70
2 3
1
28
7 6
9
5
7 6
l
12 41 8 11
25
12 13
l
18 9 30 140
16 16 35 68 16 834
1:Q
e:::
12 16 31 36 22 11 32 8 16 14 39 37 63
w
10 24
10 6 171
94 144
14
384
27
83
.....
Kőbányai
WOLF
:Q ,__
Polgárőrség
·ro
·~
2014. Május havi szolgálati óra Sorszám 2014/121. 2014/122. 2014/123. 2014/124. 2014/125. 2014/126. 2014/127. 2014/128. 2014/129. 2014/130. 2014/131. 2014/132. 2014/133. 2014/134. 2014/135. 2014/136. 2014/137. 2014/138. 2014/139. 2014/140. 2014/141. 2014/142. 2014/143. 2014/144.
Dátum Kezdete 7:00 1. 8:00 2. 7:00 3. 10:00 4. 7:00 5. 7:00 6. 8:00 7. 7:00 8. 7:00 9. 10:00 10. 10:00 11. 8:00 12. 7:00 13. 7:00 14. 7:00 15. 7:00 16. 8:00 17. 8:00 18. 7:00 19. 7:00 20. 7:00 21. 7:00 22. 7:00 23. 8:00 24.
Befejezése 19:00 5:00 16:00 18:00 19:00 8:00 18:00 19:00 20:00 16:00 18:00 18:00 20:00 1:00 19:00 19:00 6:00 15:00 19:00 19:00 19:00 19:00 19:00 7:00
C/)
összesítő
Létszám 13 8 8 2 7 10 4 4 12 4 4 6 8 12 4 4 5 7 5 6 5 6 4 13
óraszám l változó változó változó 8 változó változó változó változó változó változó változó változó változó változó változó változó változó 7 változó változó változó változó 12 változó
fő
Napi össz.: 97 70 66 16 49 56 36 41 54 24 31 46 52 90 44 48 46 49 50 55 42
47 48 118
o c ·ro ro ......
.<(
Q) C> C>
•Q)
C/) ,__
.o >c
"C
Q)
> N
> <(
1-
"C
z
:Q
•Q) Q)
:Q
,__
c
c
c:::
c:::
w
() •Q)
o. N
C/)
o
Q)
Q)
C/)
C/)
C/)
·ro ~ ro ...... c ro
.o ,__
~
-~
-o
40 16 40 30 36 29 26 12 16 30 15 36 44 20 16 36 38 6 36 48 102
'
14 12
54 5 4
18
6 12 15 6 25
4
12 12
10 6
4
12 14 7
10 4 6
5 8
~o
Kőbányai
WOLF
,_
·ro ·---.
Polgárőrség
C/)
2014. Június havi szaigálati óra
Sorszám 2014/152. 2014/153. 2014/154. 2014/155. 2014/156. 2014/157. 2014/158. 2014/159. 2014/160. 2014/161. 2014/162. 2014/163. 2014/164. 2014/165. 2014/166. 2014/167. 2014/168. 2014/169. 2014/170. 2014/171. 2014/172. 2014/173. 2014/174. 2014/175.
Dátum Kezdete 10:00 1. 7:00 2. 7:00 3. 7:00 4. 7:00 5. 7:00 6. 9:00 7. 10:00 8. 10:00 9. 7:00 10. 7:00 11. 7:00 12. 7:00 13. 7:00 14. 10:00 15. 7:00 16. 7:00 17. 7:00 18. 8:00 19. 8:00 20. 9:00 21. 10:00 22. 7:00 23. 7:00 24.
Befejezése 18:00 19:00 19.00 7:00 19:00 20:00 6:00 6:00 18:00 20:00 19:00 19:00 19:00 15:00 18:00 19:00 19:00 19:00 18:00 1:00 15:00 18:00 19:00 19.00
o c
összesítő
Létszám 2 5 6 5 7 10 11 3 4 9 5 7 6 6 2 8 4 4 9 7 6 2 6 6
óraszám l 8 változó változó változó változó változó változó változó 4 változó változó változó változó változó 8 változó változó 12 változó változó változó 8 változó változó
·ro
m
fő
Napi össz.: 16 44 58 51 57 47 94 28 16 68 42 65 63 30 16 65 44 48 58 57 37 16 60 68
....
Q)
c>-
Ol Ol
>
•Q)
(/) .... :Q
<(
"O
z
c
Q)
UJ
1:Q
o::
18 12
t
m
c
c m .o ,_
o:::
~
Q)
"C
m
.o •Q) >O) UJ
9 9 14
24 12 3
20 36
6 3
26 12
4 8 8 7
4
10 30
16 48 60
> N
Q)
·<(
16 44 40 30 48 33 70 16 16 45 36 26 63 4 16 49 36 48 46 40
•Q)
C/)
·ro
7 12
8